Romhanyi Jozsef Misi Mesei Compress

5/20/2018 Romhá nyi Józ se f - Misi Me sé i - slide pdf.
c om
http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 1/127

5/20/2018 Romhá nyi Józ se f - Misi Me sé i - slide pdf.c om

A KÖNYV A NEMZETKÖZI GYERMEKÉV

ALKALMÁBÓL JELENT MEG
http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i

MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÁCSA 3/127
ROMHÁNYI JÓZSEF
KOSSUTH KÖNYVKIADÓ . 1977

A RAJZOKAT
ROLL MARIANN
KÉSZÍTETTE
ISBN 963 09 1312 7

ROMHÁNYI JÓZSEF
tt a vége - fuss el véle! Vagy hogyis? Nem, nem! Ez még csak a

közepe. Igen bizony! Ez a mese a közepén kezdődik és az elején ér
véget. De még ott sem egészen, mert a vége után még következik
egy kis bevezetés, amolyan előszóféle.
Na várjunk csak, várjunk! Itt valami nincs rendjén!

Elolvastam én már száznál is több meséskönyvet, de minden jóravaló
mese a legeslegelején kezdődött. Egyszer volt.., hol nem volt... Igaz, hogy
nekem nem is volt soha olyan bohócforma, kócos kandi kutyám, mint a
Csutak. De olyan jó kis külön szobácskám sem volt, mint Misinek, abban a
Cudar utcai szép házban...
Ej-ej - azon kapom magam, hogy már én sem az elején fogok a
mondókámba! De ne csodálkozzatok ezen! Ami abban a Cudar utcai
házban történt is.
gondolataimat Misivel megszedem
Ráncba Csutakmost
kutyájával,
már azösszekuszálta még sorra-
eszem, és szépen az én
rendre mesélek el mindent.
Ismerjétek meg először is Misit meg Csutakot. Jól összeakadtak, mond-
hatom! Akár hiszitek, akár nem, még hasonlítottak is egymásra. Loboncos-
bolondos, kópé képű volt mind a kettő. Természetük is egyezett. Ha kellett,
ha nem, izgett-mozgott, sürgött-forgott nyughatatlan mind a kettő naphosszat,
mintha mindig valami halaszthatatlan dolga akadt volna. Így még a
semmittevést
munkának tűnt. is Ha
úgyMisi
tudták művelni,
valamit hogy
hatszor tettazodébb,
messziről nézve
Csutak szorgalmas
hétszer cipelte
vissza. Amit az egyik előkotort, azt nyomban elkavarta valahová a másik. Így
aztán például reggelente jó félórát is eltartott, míg Misi végre hozzájutott
mindkét papucsához. Bosszúság, harag azonban sosem lett a dologból.
Nagy volt, nagy is maradt köztük a cinkos cimboraság, Még a Cudar utcai
általánosba is együtt jártak. No persze, Csutak csak az iskola kapujáig
juthatott el reggelente. Ott kószált, téblábolt aztán délig, míg gazdája a 2/a
osztály zilált sorai közt le nem viharzott a lépcsőn.
Kivette Csutak a részét mindenből. Az utcán a hóbortos ugrabugrából, a
téren a cibálás-ráncigálásból, odahaza Misi szobájában az éktelen ren-
detlenségcsinálásból. A csodával volt határos, hogy tudtak ketten fene-
kestől felforgatni déltől estig mindent, amit Misi édesanyja reggelente
gonddal a helyére rakott. Én mondom, kidobott pénz volt bútort vásárolni
abba a szobába, hisz lakói lerángattak mindig mindent a padlóra.
5
Misi még a házi feladatát is ott hasalva kapirgálta össze. Csak a díványnak
vették hasznát. Misi ugyan esténként már első álmában legurult róla és a
szőnyegen aludt tovább, ám Csutak nyomban felugrott a helyére, és ott
szunyókált reggelig.
Így mentez mindennap, egészen a karácsonyi szünidőig. Akkor azonban
megváltozott a helyzet. Misinek nem kellett iskolába mennie, ezért a
rendbontás már a reggeli után megkezdődhetett. Dél felé a szétcincált
dobozok, összegyűrt papírok, forgácsok, reszelékek, drótok, madzagok,
szétvagdosott rongyok tarka sokasága már szinte elborította Misi szobáját.
Ahogy előkerültek a rontás-bontás félelmetes szerszámai, az olló, a bugyli, a
csavarhúzó - veszedelembe került minden.
Csutaknak nem kellett a rongáláshoz külön szerszám, a foga is megtette.
Így aztán mehetett a rágás-vágás, tépkedés, szétszedés egyfolytában reg-
gehől estig. Azazhogy egyfolytában azért mégsem, mert Misire időnként rájött
az olvashatnék. Igen, igen, ne álmélkodjatok olyan hitetlenül, Misi gyakran
bújta a mesekönyveket. Kapott is eleget. Éppen harminchárom hevert
naponta körülötte a földiin. Nem, nem jól mondom. Ha jobban
összeszámoljuk, csak harminckettő és fél, mert az egyik képeskönyv fele
elúszott ősszel egy tócsában, mikor a Cudar utcai gyerekek papírhajó-
versenyt rendeztet:. Hiányzott itt-ott egy-egy lap a többiből is. Vagyis, várjunk
csak, ez sem így igaz egészen, mert ahány lap az egyikből hiányzott,
annyival több volt a másikban. A szegény, szerencsétlen ide-oda dobált,
szétcibált mesekönyvekből ugyanis gyakran átmenekültek a kihullott, kitépett
oldalak egy másik kötet fedele alá. Így aztán, ha soványodott az egyik, hízott a
másik.
Bizony sokáig egyetlen mesekönyv se maradhatott meg ott épségben.
Legfőbb oka ennek az volt, hogy nemcsak Misi szeretett olvasni, hanem
Csutak is. Nem bolondozok, így igaz, ahogy mondom. Amint Misi kezébe vett
egy könyvet, Csutak is belemélyedt egy másikba. Valósággal falta a
meséket. Szó szerinti Mert nem a szemével, hanem a fogával olvasott.
Átrágta magát hamar a kemény címlapon, kiharapdálta az első oldalakat,
foga közé kapta, lóbálta, lengette az olvasnivalót, aztán lecsücsült vele a
sarokba és halk morgásba Fogott. Nem mérgében morgott persze, hisz
semmi oka nem volt a haragvásra. Azért tette csupán, mert mindenben
gazdiját akarta utánozni. Misi pedig mindig félhangon mormolva olvasott,
joggal hihette hát Csutak, hogy morgás nélkül mit sem ér az olvasás.
6

Mi tagadás, csúnyán elbánt a két cimbora a könyvekkel. Mégis, amint

mondtam nektek, Misi igen-igen szeretett olvasni. A csengő-bongó ver-
sikékbe szedett, bohókás-mondókás meséket kedvelte leginkább. Tízszer,
hússzor is végigolvasta némelyiket. Fejből is fújta volna talán legtöbbjét.
Szerdán, amikor a szünidő kezdődött éppen, a „Tucat pici ruca" című
mese került a kezébe. Szépen, zöttyenés, szótagolás nélkül olvasta, közb
sűrűn lapozgatott, mert ez inkább csak afféle képeskönyvecske volt, csupá
egyetlen sorpár szerénykedett a lapok alján.
Egy kis ruca, jóféle

legelni megy a rétre.
Foga éles, szőre bolyhos,
bundájában bolhát fogdos
A csizmája, az sem
nagyobb, mint egy babszem.
A bicegős rucaláb
lucernásba ruccan át.
Inge szúnyog szárnya,
vándorbotja szálka.
Földhöz csapta volna már minden jóeszű gyerek ezt a képtelen zagyva-
ságokkal teli kápeskönyvet, de Misit ez a kusza összevisszaság egy sze-
mernyit sem zavarta. Helyre tett ő mindent hamar a fejében, hisz jól tudta,
hogy a második sorpór a „Bundi kutya bundája" című képeskönyvből szökö
át a rucamesébe, utána meg Zabszem Zénó vándorlásának története
kavarodott ide. Megint két sorocska a ruca kiruccanásából, aztán újra Zén
bukkant elő. Mondom,
kavarodáson, egy percre
sőt még nagyobb sem akadt
élvezettel fenn Misi
olvasgatott a zűrzavaros
tovább. Az igazat
megvallva, ez esetben nem is járt rosszul. Ósdi, csacska mese volt mind a
három, így összekeveredve a pár sorocska még legalább némi mulatságg
szolgált. Persze nem akarom én ezzel azt mondani, hogy ezért meg kellen
bocsátani Misinek a könyvek szétcibálását.
Érte még Misi meséit egyéb Vaj, másféle rontás is. Színes ceruza, kréta,
tus, zsírpecsét, tintapaca piszkolta-mocskolta a lapokat mindenütt. A sorok
közé illeszkedő képeket érte a legtöbb gyalázat. Szegény Hamupipőke orr
alatt például szúrós fekete bajusz éktelenkedett, a Hétfejű Sárkány
8

hat fejére süveg kerül, a hetedikre meg, szégyenszemre, piros cilinder, A

szorgos méhecske egy hatalmas tustócsában fulladozott, a farkas meg
kény.telen volt zöld napszemüveget viselni a sűrű sötét erdőben. Hófehérk
szeme citromsárga könnybe borult. Sírt volna azonban szegényke a ráfirkál
könnytócsa nélkül is, mert öt törpét számlálhatott csak maga körül. Kivágta
körömollóval Misi a hiányzó kettőt, Kukát és Hapcit, és képüket a
tanrendjére ragasztotta.
A legtöbb képrablást azonban Csutak követte el. Kirágta például az
aranyszőrű kisbárányt az igazmondó juhász mellöl, a Csizmás Kandúrt
farkincájánál fogva kirángatta a szőnyegre, leharapta a Bernát nevű kis-
malac bal fülét, a repülő sültgalambot pedig tálcástól együtt egyszerűen
kiette a mesekönyvből.
Mindez a sok bántalom, kártevés megtorlatlan maradt. Némán tűrték a
megcsúfolt mesefigurák, hisz mit sem tehettek ellene.
Azon a bizonyos szerdai napon azonban történt valami, valami csoda
dolog, amitől Misi és Csutak körül egy csapásra megváltozott minden.
Későre járt már. Misi hamar bekapta a vacsoráját, hogy le ne késse az esti
mesét a televízióban. Csutak is leült vele mindig a képernyő elé, és
érdeklődő képpel nyomban elszunyókált. Rögtön felébredt azonban, ami-
lcor a Maci döceenő léptekkel elindult az ágyikójába. Csóvált Csutak ekkor
egyet a farkán, jelezve gazdijának, hogy kedvére volt a mese, jól szórakozo
rajta. Ilyen ravaszul füllentő kutyával ritkán találkozik az ember gyereke!
A szerda esti mese az Ezeregyéjszaka-beli Aladdin lámpájától szólt.
Szobájába érve, Misi egy nyúlással előkotorta a padlón emelkedő könyv-
halom aljáról az Ezeregyéjszaka meséit, mert a legnagyobb
rendetlenségben is mindig tudta, mit, hol talál. De szép színes képekkel vol
ékes ez magát
rádobta a könyv! Majd minden
a heverőre, lapján tarkállott
és belefúrta egy.
a Fejét az Kapta hát a De
olvasnivalóba. könyvet,
nem,
nem olvasott most egy sort sem, csak a képeket nézegette. A
csodalámpás képek közül az egyik nagyon megtetszett neki. Fogta hát a
kisollót, kivágta Aladdin kincsét hamar, hogy az ágya szélére ragassza
titkos esti lámpásnak.
Édesanyja éppen ekkor nyitott be, hogy fiacskáját ágyba dugja végre.
Ezen az estén ez nem volt nehéz. Misi szokatlan engedelenességgel egy-
10 10
kettő a paplan alá került. Szemét is lehunyta nyomban, mintha az álom
már a pilláira nehezedett volna. Édesanyja erre csendben lekattintotta a

lámpa kapcsolóját, aztán már lábujjhegyen osont ki a szobából, és halkan
becsukta maga mögött az ajtót. Misi csak erre várt. Ki az ágyból, elő a
ragasztót! Sötétben is nyomban megtalálta. Ott volt az a helyén, a por
rongyból és cipőmadzagból készült ejtőernyő alatt a szappantartóban a
rágógumik mellett. Rákent vaktában egy adagot a tubusból az ágy-
deszkára,
nyomkodta, ráillesztette
simítgatta.aJól
lámpás kivágott
láthatta, képét,
hol vet még tenyerével párszor
ráncot a titkos esti oda-
lámpás képe a deszkán, dörzsölgette, mángorolta hát tovább.
De várjunk csak, várjunk! Hogy láthatta olyan jól, ha a villany már rég
nem égett, és a leeresztett redőnyön át a hold még egy vékonyka fénycsíkot
sem csempészhetett be? Csak nem Aladdin csodalámpája világított olyan
fényesen az ágydeszkán? Bizony hogy az! A dörzsölgetés olyan fényt
gerjesztett benne, hogy szinte a szemét szúrta.

Tudom, hogy csodálkoztok ezen, de Misi meg Csutak sem álmélkodott

kevésbé. Örömük sem volt csekély, hogy a titkos esti lámpás terve ilyen
fényesen sikerült. Az is könnyen érthető, hogy Misi erre kedvet kapott
egy másik kép kivágásához is. Mindjárt megakadt a szeme a könyvben
a palackba zárt szellem képén. Nosza, elő az ollót, és a palackot körül-
vagdosta máris, kapkodva, sebesen.
Bár inkább szépen, lassan, pontosan nyirbálta volna! Nem történt volna
akkora baj! Mert bizony nagy lett az ijedelem, mikor Misi gondatlanul
csattogtatott ollója belekapott a palack ledugaszolt szájába. Mikor még
csak épp hogy egy csipetnyit metszett le a dugaszból, Csak halk sistergést
lehetett hallani, de ahogy az olló tovább haladt a félresikerült vágaton,
a sistergésből zúgás lett, a zúgásból meg aztán valami olyan félelmetes
harákolás-hörgés, hogy Misi kiejtette ijedtében kezéből az ollót. Ám az
álla is leesett nyomban, amikor a palackba zárt Szellem kinyomakodott
a vágott résen, és teljes, félelmetes nagyságában a szoba közepére lengett.
Ott nyújtózott ahogy
olyanformán, előbb egyet,
Csutakaztán
teszi ásított
mindigegy óriásit,
fürdetés majd
után. megrázta
Misi magát
nem láthatta
ezt, mert már első rémületében bemenekült a paplan alá. Csutak
azonban
szembenézett a veszedelemmel. Ám hogy bátran nézett volna szembe, azt
már nem mondhatnám. Jól tudta ugyan, hogy kutya kötelessége
volna
megugatni a gyanús idegent, de egy árva vakkantás nem sok, annyi sem
jött ki félelmében a torkán. Még ahhoz is minden maradék bátorságát
össze kellett szednie, hogy egy siralmas vékony nyüszítést hallasson,
mikor a Szellem Misi ágyánál termett és lerántotta róla a paplant.
- Kérem szépen... én... - nyöszörgött a leleplezett.
De a Szellem kongó-dörgő, morgó-hörgő, mélységes-mély hangja belé-
fojtotta a szót.
- Köszönöm, hogy kiszabadítottál. Ezért most három kívánságodat
teljesítem! De csak hármat, jól jegyezd meg!
Misi ajka a szép ígéret ellenére is tovább remegett a félelemtől. Alig
tudta kinyögni:
- Kérem szépen... én csak játékból... én azt sem akartam, hogy
a csodalámpa igaziból világítson...
- Egy! - mennydörgött a Szellem! Legyen első kívánságod szerint.
Aztán fújt egyet, de akkorát, hogy a viharszél is megirigyelhetné, és az
ágyra ragasztott lámpa csodafénye egyszeriben kihunyt.
12
12
Még csak ez a vaksötét kellett Misinek, hogy egészen elvegye az eszét

a borzongató félelem.
- Azazhogy akartam, mert sötétben még jobban reszketek. . .
- Kettő! szelet.
lámpaoltó - zengteOlyan
zordan a Szellem,
szúrós, vakító és sziszegve
fény villant felvisszaszívta aztán
erre, hogy Misi aa
tenyerét a szemére szorítva hebegett-habogott tovább.
- Akartam, de nem ennyire. . .
13
I3
- Három! Legyen harmadik kívánságod szerinti - szólt a Szellem

A lámpára lehelt aztán és a fény nyomban nyájasabbá szelídült. Épp úgy
fénylett Aladdin lámpása, mint ahogy azelőtt ragyogott.
- Sok jót nem csikart ki tőlem a te három kívánságod, oktalan jó-
szág!
zenghet- mormolta a Szellem, aztán akkorát Kacagott, hogy kőomlás
csak hasonlóan.
Nyikkanni sem mert Misi egy jó ideig, csak dermedten figyelte, mit
művel majd a nagyhatalmú betolakodó. Ugyanazt tette az ágy alá menekült
Csutak is.
Hát lett is hamar figyelni való elég, mert nem azért szabadult ki a palack-
ból a Szellem, hogy csak úgy lengedezzen egy kicsit. Nem bizony, hisz
azt mindenki tudja, hogy a mesebeli szellemek igencsak szeretik csodatevő
erejüket próbálgatni. Csak baj lehet ott, ahol egy ilyenféle megjelenik.
Még a hegyek, a tengerek is rettegik hatalmát.
Talán neki is frogott volna nyomban a szellem, hogy vihart támasszon,
megrengesse a földet, kősziklákkal dobálózzék egy kicsit, ha égő
tekintete
meg nem akadt volna a padlón szanaszét heverő könyveken. Ahogy
meglátta a címlapok színes képeit, már nem érdekelte sem a rombolás
puszrítás, sem az erőfitogtatás, csakis a mesékre áhítozott, annyira ked-
velte a tarka, kalandos történeteket.
Felkapott hát rögtön egy könyvet, csak úgy találomra, fellapozta, itt-ott
belekukkantott, aztán magasra emelte és alaposan megrázta. Nem ok
nélkül, nem hiába rázta, mert a könyvből kipotyogott, földre huppant,
aztán vicsorogva talpra ugrott egy jókora Ordas Farkas. Ahogy tovább
rázta, ütögette a csodatevő a keményfedelű kötetet, Piroska is a Farkas
mellett termett, majd Nagyanyó ugrott talpra, aztán a Csizmás Kandúr
és végül a Szegény Asszony legkisebbik fia.
- Hát ez meg mi? Hogy kerültök ti Piroska mellé?! - faggatta a
mesevilágban ugyancsak járatos szellem a két nem odavalót.
Micsoda szégyen! - sopánkodott Nagyanyó. - Úgy nyomakodtak
közénk, mint rozs közé a konkolyi
A Csizmás Kandíj katonásan összecsapta a bokáját.
- Jelentem, mi kényszer-áthelyezést nyertünk: a Piroska és a Farkasba!
Lapított persze Misi a bepanaszolásra a paplan alatt.
- Nem a magam jószántából vándoroltam át - toldotta meg a leg-
kisebbik fiú. - Szépen, annak rendje és módja szerint elindultam a magam
14
I
meséjében világot látni, ám egyszer csak egy kutya elkapta a nadrágom,

és átirányított a Farkaslakta erdőbe.
Ijedten pislogott most már a másik bűnös - Csutak is a rejtekhelyén.
Piroska panaszkodott a legkeservesebben.
- Éppen ebédet akartam vinni a Nagyanyónak, amikor váratlan elé-
bem került az erdőben ez a Csizmás Kandúr, ez a semmirevaló, szószátyár,
hebehurgya.
- Na, na! - pattogott közbe a sértett. Mérgében tán meg is karmolta
volna Piroskát, ha a Farkas jócskán meg nem kergeti.
- Csendet! - harsogta parancsát a Szellem.
Lapított is mindenki nyomban, némán.
Felkapott ekkor a nagyhatalmú egy másik mesekönyvet, megrázta azt
is istenesen.

Csipkerózsika potyogott le ekkor a padlóra ágyastul. Szerencsésen esett,

az ágy maradt alul, alhatott hát tovább. Kiesett a könyvből vele együtt
a Gonosz Boszorka is, meg a Háromfülű Herceg. t-Iátomfülű - ahogy
mondom. Két rózsaszín
füle alatt. Mondanom fülekell
sem a helyén, a harmadik,
talán, hogy búsabb, jócskán fekete, a her-
elkeseredettebb bal
ceget a kerek mesevilág sem látott. Nála csak Misi vágott fancsalibb
képet, hisz az a harmadik, tussal odakanyarintott fül az ő lelkén száradt.
A Szellem azonban most sem törődött efféle apróbb gonddal-bajjal.
Sokkal jobban érdekelte, mi minden kelhet még életre elszisszenten pa-
rancsaira a képeskönyvekből. Kettőt kapott fel ekkor egyszerre. Össze-
ütötte a fedelüket. Egy csattanás, máris a földön termett Jancsi és Juliska,
Buci Királyfi, és a Táltos Kecske. Panaszkodott persze mindegyik egy

sort, felhánytorgatták hányatott sorsukat, de az egyre nagyobb hang-

zavarban már senki sem értette a másik szavát. A Szellem pedig felkap
kodta sorra a könyveket. Méltatlankodó, mérges morgás fogadta az
újonnan életre rázottakat.
a padlóra, A Hókirálynő
mert jégtalpát olvadozva, nyaldosták
lángnyelvek csöpögve csusszant
Misi piros
krétájának
jóvoltából. Hamupipőke kajla bajsza keltett aztán általános felbőszülést.
Nem kisebb felháborodást okozott a répácskán lovagló négerfekete
orosz
leányka, de a csúzlival felfegyverzett Rendíthetetlen Ólomkatona sem.
Misi szobája pedig egyre jobban benépesült. Nehéz volt már helyet szorí-
tani Jambónak, a jó szándékú elefántnak, az Öreg Néne őzikéjének, Hó-
feltérkénck meg a maradék öt törpének, Tóbiásnak, a gyáva óriásnak. Tódít
Tódor már csak Misi ágya szélén kapott helyet, a Kiskakas a

könyvespolcra repült fel ijedtében, mert a Ravasz Rókával együtt kellett
kihullania a képeskönyvből. Feléledt még sok-sok ilyen-olyan meselény,
ördög tudja, hány. Tudja bizony az ördög, mert azt is ráfestették az egyik
könyvlapra, ott ólálkodott hát elevenné válva a többiek között. Hevert
még vagy tizenhárom mese a padlón, de a Szellem már megelégelte ekkor
az életre varázsolást.
- A többit holnapra hagyom- úgy se nagyon férünk már el itt többen
Fellélegzett erre egy kicsit Misi, mert az egyik lent lapuló mesekönyv
életre ébresztésétől félt a leginkább. Nem a Hétfejű Sárkány meséje volt
az, hanem az Igazságos Mátyás király tetteiről szóló.
Hát mi tagadás, tarthat is az Igazságosztótól az, akinek. van a füle mö-
gött bőven. . .
Ki törődött azonban akkor Misivel?! Még a Szellem is megfeledkezett róla
a nagy zűrzavarban. Összevissza kárált, fecsegett, civódott, szitko-
zódott az elővarázsolt meselények tarka serege. Ideje volt már, hogy
a Szellem rájuk ripakodjék:
- Szedte-vette-ördögadta gyülevész népség! Egyszerre csak egy be
széljen, különben, szavamra, mindenkit visszaparancsolok a saját köny-
vébe, és ott moccanatlan, pingált kép lesztek újra mindahányan az idők
végezetéig!
Lett is erre olyan csend, hogy csak egy Legyecske zümmögését lehetett
hallani. t1 szellem még ezt se tűrhette:
-vedbe!
Hess, te beste! Szállj vissza nyomban a parancsomra a képesköny-
17
17
- Van is olyan képeskönyv, amibe legyet festenek- siránkozott a kis

szürke szárnyas. Papagájt, lepkét, dongót - azt igen! De a szegény ül-
dözött legecske nem kerülhet a mesék boldog világába! Én magam is
csak egy igazi, véletlenül megmaradt, üregecske nyári légy vagyok. . .
Legyintett egyet rá még a légy, aztán odébbröppent.
Szégyellte a szellem egy kicsit, hogy így melléfogott. Kuncogni azonban
senki se mert rajta.
A Nagyanyó szava törte meg a csendet:
- Hadd szóljak én először, lesz én vagyok köztetek a legöregebb.
- Hé-hé! - sipított közbe a Boszorka. - Én hétszer hét évvel vénebb
vagyok nála! A legközelebbi boszorkányszombaton leszek éppen eggyel
kevesebb, mint kilencszer kilene, meg harminchárom esztendős.
- Az száztizennégy - vágta rá tüstént Juliska mellől Jancsi, mert a
fejben számolásban senki se lehetett fürgébb nála.
- Én még annál is sokkal, de sokkal öregebb vagyok - sipítozta a
szalmasüveges Zabszem Zénó, mert annak van már ötezer éve is, hogy
kirepültem a kalászból.
Na, ezt a vénséggel való hetvenkedést a Jégkirálynő se hallgathatta szótlan:
-Oktalan fecsegők ti! Én harmincezer évvel ezelőtt már az egész
földkerekség félelmetes uralkodója voltam.
A Szellem
- Elég szava
legyen! Nevégét szabta ahanem
a legvénebb, céltalana vetélkedésnek:
legbölcsebb szóljon!
- Akkor rajtam a sor - ugrott elő a Csizmás Kandúr, de akkora lett
erre a pisszegés, fütyülés, hurrogás, hogy nyikkanni sem tudott többé
a cserfes szájú.
Felüvültött ekkor a Farkas:
- Uu... de unalmas ez a sok locsogás! Egy kukkot se szóljon senki.
Lássunk inkább lakomához!
- Belőlünk ugyan nem eszel! - csattant fel a Táltos Kecske.
Harsány trombitaszó teremtett újra csendet. Jumbó, a sokat tapasztalt
cirkuszi elefánt fújta le a csúf civódást
- Ha nem lesz itt valamiféle rend, szégyent vallunk a gyerekek előtt,
és azt sem érdemeljük meg többé, hogy akár egy sort is olvassanak rólunk.
Mihez kezdünk akkor? Hisz mi csak addig érünk valamit, amíg meg-
csodálnak minket, sírnak, vagy kacagnak rajtunk.
18 18

Okos szó volt ez, meg kellete szívelni. Még a Szellem is rábólintott.
- Mondd meg hát, mit tegyünk?!
- Meg is mondom! Ki-ki mondja el szépen sorjában a többinek a
maga meséjét.
- Nagyszerű! - ujjongott a Róka. - Én már kezdem is. Mesém címe:
Róka és a Holló. Egyszer voltam, hol nem voltam
- Kár-kár! - vágott közbe a holló. - Kár, hogy előbb magát emlegeti holott
én már régen az ágon csücsültem, csőrömben a sajttal, amikor ez az
éhenkórász véletlen arra kódorgott.
- Igen ám, feleselt a Ravasz, csakhogy most nem a könyvben vagyunk a
sorok közé zárva. Ha nekem úgy tetszik, én már régesrégen ott csücsülök
fa alatt, amikor te odavergődsz a sajttal.
- Úgy van, úgy van! - helyeselt hevesen a Vasorrú Bába. - Ha egyszer
kiszabadultunk, úgy mesélünk magunkról, ahogy nekünk tetszik. Én
például szépséges szép tündérkirálylány leszek előbb, és úgy sütöm me
Jancsit.
- Sütnéd, ha hagynám - vágta oda hetykén Jancsi.
Tódító Tódor, a füllentés nagymestere is hajlott a Vasorrú szavára.
- Én pedig újra felébresztem Csipkerózsikát, megint csak elnyerem a
kezét és a fele birodalmát, aztán mindenkit meghívok hetedhét országra
szóló lakodalmunkra.
- Hazudik! Hazudik! - rikoltotta magából kikelve a Háromfülű Herceg.
- Én ébresztettem fel egy csókkal Csipkerózsikát.
- Ez igaz! Én is Így tudom - bólogatott a Szellem -, de akkor még két
füled volt, most meg három. ..
- Két füllel sem érdemelt ekkora boldogságot ez a kikent-kifent piperkőc -
mese soha életemben.
Micimackó helyeslőleg dörmögött.
- Én ugyan igen szeretem az édességet, de a mézes-mázos, émelygős-
édeskés, cikornyás-cicomás meséket egyáltalán nem kedvelem. Másnak
kéne végre felébreszreni szegény Csipkerózsikát. Erre az én Gida barátom
lenne csak méltó.
A Farkas üvöltött megint közbe:
- Hagyjátok csak aludni most azt a királylányt. Az én mesém sokkal
20
20
jobb. Persze csak addig jó igazán, amíg megeszem Piroskát. Ott kéne
abbahagyni.
- Hogyisne! - méltatlankodott Piroska. - Inkább jöjjön egy kicsit ko-
rábban az a vadász, és puffantsa le ezt a gazt.
Jancsi vágott közbe:
- Minek ez a sok szófia beszéd? Mondjuk el az én mesémet, azon
semmit se kell változtatni. Megsütöm a Vasorrút, annak mindenki örül!
- Sületlen beszéd! - rikoltott bőszülten a Vasorrú Bába. - Ne enged-
jétek, hogy megsüssön, ha van egy kis sütnivalótok!
Hófehérke apja, a derék király elunta a sok civódást, perlekedést, és
minden teketória nélkül elkezdte a meséjét.
- Volt egyszer egy jóságos király, meg egy királyné. Hosszú évekig
hiába várták sóvárogva a gyermekáldást, míg végre valahára született
egy kislányuk, úgy hívták, hogy.. .
- Hüvelyk Matyi! - kotyogott közbe a név viselője, aztán csak fújta
tovább a maga történetét:
- Ez a Matyi ugyancsak pöttömke jószág volt, akkorka éppen,
mint...
- Egy jegenyefa - orozta el a szót Hüvelyk Matyitól Tóbiás, a gyáva
óriás. Aztán
- Hát folytatta:bármilyen behemót nagy óriássá nőttem, olyan
mi tagadás,
szelíd és félénk voltam, mint. ..
- Bagira, a fekete párduc - terelte át a villogó szemű, félelmetes vad a
mondókát a meséjére. Aztán így folytatta: - Amikor a dzsungel sűrűjé-
ben vadászni indultam, egyszercsak...
- Elkezdtem furulyázni. . . Így ni! - szólt közbe megint valaki, aztán
pásztorsípján rákezdett egy virgonc, élénk pattogású nótácskára.
Mindenki
érdemes odakapta
is volt jobbanaszemügyre
fejét, hogy venni.
megnézze, kiféle
Figurája ez a furulyás.
a „tréfás Mesék" Hát
cím-
lapján díszlett azelőtt. Egy könyvből olvasott azon a címlapképen. A ke-
zében tartott könyv borítóján kicsinyítve, ugyancsak az ó olvasó képe
volt látható. Ott is a kezében tartott egy még kisebb könyvet, aminek ap-
rócska fedőlapján ismét az ű pöttömke képét lehetett látni. Ott ugyan már
csak akkora volt, mint egy szúnyog, de ki lehetett már találni, hogy ez az
alakocska megint csak a saját, mákszemnyi képével díszített könyvet
tartja a kezében, amin a figurája már egy porszemnél is kisebb.
21
21

Már ebből is kitűnik, hogy ez a valaki nem akármi akárkiféle volt.

Nem ám, hisz ő volt a Furfangos Diák.
Ez a vidor diák egy árva mukkot nem szólt, mióta elevenen lepottyant
a többiek közé. Ücsörgött csak a sarokban, és a bajsza alatt somolyogva
figyelte a sok huzakodást, civódást, hallgatta a sok csacska csevegést
Épp ideje volt hát, hogy végre mondjon valami furfangosat:
-Haj csicsóka, csalamádé

az eszetek igen csálé!
Úgy jár, mint a bolondóra,
Semmit se vesz fontolóra.
Elnémult erre minden zsongás-zsibongás. Mindenki az agyafúrt Fur-

fangos szavára fülelt:
- Jól látom én, hogy valami újjáformált mesére szotty>anna leginkább
kedvetek, ha már ilyen szerencsésen kiszabadultatok a régiek zárkájából.
De ti csak szájaltok, zagyváltok, abból pedig nem lesz mese, se régi, se új.
Okosabb hát, ha szépen rám bízzátok magatokat, hisz a kiagyalás, esűrés-
csavarás az én mesterségem. Ha akarjátok, kanyarintok nektek régi me-
sékől olyan újakat, hogy alig ismertek magatokra bennük.
- No, erre magam is kíváncsi vagyok - vetette közbe a Szellem. - Ha
ez sikerül neked, akkor nem hiába keltettem életre ezt a sok mihasznát!
- Sikerül hát! Miért ne sikerülne? Csupán az a fontos, hogy csak az
kotyogjon közbe, akire a mesében éppen sor kerül. De az is csak úgy
mondhatja el a magáét, ahogy én alakítom a szavát.
- Úgy lesz, úgy lesz, ígérjük - hangzott innét is, onnét is.
- De csak olyan régi mesét alakíts újjá, amit mindnyájan ismerünk.

- Úgy lesz, úgy lesz - ígérte a Furfangos is. - Elmondok hát egyet, ha
kell kettőt, meg egy harmadikat ráadásnak, azt a hármat, amelyiktől itt
a legtöbb s-r,6 esett, li';n mondom, rá is szolgált mindhárom egy kis fur-
fangos vidámításra. Hallgassátok meg hát az elsőt!
Hegyezte a fülét erre mindenki. De Iegesleginkább Misiben ágaskodott
a kíváncsiság. Hogy el ne felejtse majd a végén, hány mesét mond a Fur-
fangos, elhatározta, hogy számolja majd az ujjain. Kibökte hát a jobb
hüvelykujját: egy!
23
23
ELSŐ MESE:
Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány. Úgy hívták, hogy Piroska.
A szülei annyira szerették, hogy minden piros betűs ünnepen megülték
a névnapját. Még szerencse, hogy nem Feketécskének keresztelték, mert
fekete betűs hétköznap aztán annyi van a naptárban, mint a pelyva.
Volt ennek a Piroskának egy betegecske nagyanyja, aki az erdő kellős
közepén lakott. Kisunokája ebédet vitt neki, hogy erőre kapjon. Tízszer
is figyelmeztette édesanyja, hogy nem szabad letérnie a Nagyanyó házához

vezető ösvényről, mert a sűrűben ott bujkál prédára lesve az Ordas Farkas
Való igaz, hogy a toportyán többnyire bent az erdő mélyén tanyázik.
A gaz rablónak azonban aznap annyira korgott a gyomra, hogy zsák-
mányra éhesen egészen az ösvényig kimerészkedett. Hogy ott se látott
senkit közelegni, Így kesergett magában:
- Oh én szegény toportyán
se hurkám, se töpörtyűm,
fogdosok itt soványan
szúnyogot a sövényen,
csak bogyókat ehetek,
pedig én húst áhítok.
Hegyezem hát fél fülem,
ki erre jön, felfalom.
Hegyezte is csakhamar a Fülét, de mind a kettőt, mert meghallotta

a Piroska közeledő lépteinek neszét. Vígabban motyogott erre már ma-
gában:
Olyan mint egy szép álom:
ön az ebéd két lábon.
Aztán szelíd bárányka képet öltve Piroskához sietett és így köszöntötte:

- Szép jónapot, Piroska. Hova, merre, itt, ahol még az Ordas Farkas
se jár?
- Ebédet viszek a Nagyanyónak. A Farkastól ugyan tartok egy kicsit,
de remélem, nem merészkedik ki a gonosz a sűrűből az ösvényig. Külön-
ben is itt poroszkál a közelben a Bátor Vadász, az meg úgy lepuffantaná
a gazt, hogy elmenne a kedve a falatozástól.
Megszeppent egy kicsit a vadász emlegetésére az Ordas, de étvágya
nagyobb volt a félelménél. Hamar kieszelt egy álnok tervet, hogy ne csak
Piroskát, hanem a nagymamát is bekebelezhesse, ha nem is mindjárt
ebédre, akkor később, vacsorára. Így szólt hát Piroskához:
- Ej, kincsem, nem szép dolog, hogy egyetlen szál virág nélkül akarsz
beállítani Nagyanyóhoz. Terem pedig errefelé százféle.
-- Hol? Én szentem,
Beljebb itt csak kórót megabogáncsot
beljebb sűrűben, alátok.
bokrok alján.
25 25
Ahogy Piroska a bozótos sűrűbe pillantott, meg is látott egy lapu alatt
lapuló ibolyát. Benyomakodott nyomban az által, közé, hogy leszedje.
Egy sárga virágocska még beljebb csalogatta.
Erre várt csak az ármányos Ordas.
- Csin-csin, sárga kökörcsin.

Kifogok én akárkin!
Éles fogam vicsorít,
Kétszer falok vacsorát.
Ezzel aloholt
ugyanis terve,máris
hogyaelőbb
falánk,Nagyanyót
egyenest kebelezi
a Nagyanyó házához.
be, aztán az őAz volt
képében
befekszik az ágyba, hogy ott várja be Piroskát. A második vacsoráját
már szerette volna kényelmesen, ágyikóban elfogyasztani.
26 26
Mikor a házhoz ért, kellemetlen meglepetés érte. Nagyanyó nem volt

otthon. Kereste a bosszúsan toporgó toportyánféreg mindenütt, a szek-
rénybe is bekukkantott, bekandikált az ágy alá is, de sehol sem lelte.
Nem tudta elképzelni, hova tűnhetett, ám okosabb lett csakhamar, mert
meglátott egy virágrvázának támasztott levélkét az asztalon. Ez állt rajta:
„Kedves Kisunokám! Elmentem egy kicsit sétálni. Várj meg. Csókol
Nagyanyó."
Megnyugodott erre az ordas. Semmi vész! Csak éppen fordult egyet
a vacsora rendje. Piroska lesz az első fogás, Nagyanyó meg a második.
Még örült is a gonosz, hogy megcserélőd<itt az étrend, mert így mindjárt
befeklierett az ágyba. Magára is kapkodta Nagyanyó ágyra dobott háló-
holmiját, hogy az ő képében fogadhassa Piroskát. Közben még egy csú-
fondáros dalocskát is motyorékolt, csak úgy magának, nagyanyó kopottas
hangját utánozva:

- Csipkekendő, pápaszem,
úgy illendő, felteszem.
Nagyanyóka aranyos,
szíve lelke erényes.
Öregecskén tipegek
le is fekszem, pihenek.
Puha gyapjú takaróm,
lábikrámra tekerem.
Jöjjön már az unokám,
soká várni unok ám.
Sorsom majd nem átkozom
ha belőle étkezem.
Nem dudorászott már tovább az alattomos rabló, mert távol halk lép-
teket hallott.
- Jön az én kis betevő falatom! - ujjongott a hitvány, aztán gyorsan
elhadarta a vacsora elötti imádságát:
- Add meg nekem Sanda Sátán

húson éljek, ne salátán
Nagyot adj, ne picikét,
hadd növesszek pocakot. Ámen.
Eszébe jutott ekkor hirtelen, hátha mégis Nagyanyó érkezik vissza

eltibb a sétából. Rögtön átlátta, hogy abból bizony egy kis baj is lehet,
mert őt hiába akarná becsapni azzal, hogy a Nagyanyó fekszik az ágyban.
Akkor pedig olyan nagy sikoltás-rikoltás lesz mindjárt, hogy azt a vadász
is meghallhatja, ha valahol a közelben poroszkál. Kiugrott erre gyorsan
az ágyból, törte a fejét hevesen, mitévő legyen, de mert semmi okosat
nem tudott kitalálni, a jó szerencsében bízva, visszabújt hamar a takaró alá.
A vacsorának való már a kertben járhatott. Izgatottan találgatta magá-
ban az álnok, ki is számolta tíz karmán, hogy ki jön előbb, Nagyanyó
vagy Piroska. Egyszer így jött ki a számolása, egyszer meg úgy, de az
igazság egyszer se jött ki, mert aki a házhoz közeledett, nem volt más,
mint a vadász, hű kutyája kíséretében. Nem sejtette a vészt, ki sem ugrott
28
28
újra rémülten az ágyból a gonosz, mert egyet se koppant a vadász csizmája

a ház előtti kövezeten, bátor kutyája se rontott elő vitézül, ahogy eddig
tette, amint farkasnyomot szimatolt. Miért nem koppant a vadász csizmája
sarka, miért nem csaholt legalább egyet a kutya? Mert bizony nem a régi
mesebeli vadász
kocavadász, volt névre
aki Misi az, hanem egy mezítlábas,
hallgatott. A kutya meghálóinges gyerekforma
- no hiszen! -
behúzta az reszketve fülét, farkát, mert hát az se a mesébe illő vadászkutya
volt, hanem Misi kényeztetett, rágicsáló ebecskéje, a Csutak. Legszíve-
ebben elszaladt volna mind a kettő, de nem volt mit tennie, ha már
belekeveredtek a Piroska és a Farkas meséjébe, meg nem futhattak.

Lenyomta hát végre Misi vadász a kilincset, remegő térdekkel belépett

Nagyanyó házába, és bátran így kiáltott:
- Jaj! Kegyelem! Ne bánts engem kedves, jó Farkas Koma. Engedd
szépen, hogy rád fogjam a puskám, de ne félj, mert az csak afféle dugós
játékpuska,
az se harap,nagyot pukkan,morog
csak játékból de kicsit
néhalő, egy
És akicsit.
Csutak kutyámra se haragudj,
Akkorát kacagott erre az Ordas Farkas, hogy még az oldala is meg-
fájdult. Még akkor is Közbe-közbe kuncogott egyet, amikor megszólalt.
- Dehogy hántlak, csak egyet nyelek és aztán itt a véged - elfutok,
a hasamban véled.
Kiugrott ezzel az Ordas az ágyból, neki egyenesen Misinek, megette
volna, aztán felfalta volna utána Piroskát, meg Nagyanyót is, ha ez a mese
másként acm fordult volna. Ám, amikor a Parkas már éles fogait csattog-
tatta, nyílott az ajtó, és megjelent igazi puskával az igazi vadász. Hogy
honnét került eltí? Nagyanyó találta meg nagynchezen, mert az Misi
jóvoltából egy másik mesébe keveredett. Gondolhatják ebből, hogy Nagy-
anyó nem sétálni ment ám, ahogy a levélben írta, hanem az elveszett
vadászt kajtatta.
No; megrettent alaposan a toportyán a puskás ember láttán. Az meg
ráripakodott.
- Mi dolgod itt, te galád?
Az Ordas előbb csak habogott-hebegett, aztán jámbor képet vágva,
így mentegetőzött:
- Semmi, semmi, csak cppen beteglátogatóba jöttem.
- Hazudsz beste! Fel akartál te itt falni mindenkit!
- Én?! - adta az ártatlant a gonosz. Igyekezett aztán a legszebb
szavakkal bizonygatni jó szándékát.
- Tőlem az emberek miért remegnének,

Hisz rég beálltam már jámbor remetének,
Csak gyökeret rágok, kórót, gyomot, csalánt,
És néha pár bogyót nyelek gyümölcs gyanánt.
- I-Iazudsz! Megint csak hazudsz! Nemrégiben az odúd körül piros

vérnyomokat láttam...
30
30
- Oh én akkor friss szamócát találtam az erdőben,

szedtem is egy jó marékkal, aztán hazavergődtem.
De mivel én evés közben sajnos folyton vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
Úgy tett a vadász, mintha hinne az ádáz füllentőnek.

Bólogatott csak, tarisznyájában kotorászva:
- Jól van, jól van. Örülök, hogy megjámborodtál. És ha már így
rákaptál a zöldfélék élvezetére, kóstold meg akkor ezt a jó kis csemegét!
Előkapott erre a vadász a tarisznyájából egy amolyan jóféle csípős,
haragoszöld hegyespaprikát, és egyre csak kínálgatta.
- Kapd bemár
szereted-e eztamost ízibe, magostól, csutkástól, hadd lássam, valóban
zöldfélét.
Mi mást tehetett az ordas, harapott egyet a paprikából, hogy a vadász
hazugságon ne csípje. Vágott is tőle olyan rémült képet, hogy nevetség
volt azt látni.
- Még, még! Az egészet kapd be! - parancsolta a puskás.
Le kellett nyelnie a gaznak még a magházat is, ahol a legégetőbb a csí-
pősség. Felüvöltött erre keservesen az ordas:
- Vizet, vizet! Ég a nyelvem, ég a gigám! Jaj, jaj! Végem van!
Elrohant aztán eszeveszetten jajveszékelve, bőgve, még most is rohan
talán árkon-bokron át. Aki nem hiszi, szaladjon utána.
Elhallgatott ezzel a Furfangos Diák, hisz, így ért véget az újjáformált

mese.
Amennyire örült Misi, hogy kikerült ezzel a veszedelemből, annyira
dühöngött a hoppon maradt Farkas.
- Ez nem igazság! Követelem a jussomat! Ha már ez a Misi kivágta
a mesekönyvből az igazi vadász képét, és a magáét ragasztotta a helyére,
akkor igazán felfalhatnám őt is! A régi mesém jobb volt. Abban legalább
jóllakhattam.
- De fel is vágták a bendődet! - vágott vissza a Furfangos. - Nem
barátocskám! Te most nem eszel meg senkit!
Izgult, nagyon izgult Misi, nem gondolja-e meg a Furfangos a dolgot, de
szerencsére a diák esze már a következő mesén járt. Nem is kellett
sokat tö ren enie mel ik ré iből teremtsen ú at mert a Csi kerózsika
31 31
meséje már amúgy is régen a bögyében volt. Egy cseppet sem volt ínyére
ugyanis, hogy az egész királyi udvar végigalussza a mesét. Azon is bosz-
zankodott, hogy a régi mesében csak a szerencsés véletlen töri meg
a gonosz hatalmát, és az is csak száz év után. Elhatározta hát magában,
hogy alaposan kiforgatja, egész másképp csűri-csavarja Csipkerózsika tör-
ténetét. Ám fondorlatosan úgy tett, mintha az eredetit akarná elmondani,
nehogy a régi szereplők lázadozzanak. Mert tudni való, hogy a mese-
vilégban csak addig kotyoghat, ellenkezhet, válogathat valaki, míg a mese
a címe után el nem kezdődik. Utána már hallgass a neve mindenkinek,
akár tetszik a mese, akár nem.
Így hát a Furfangos a címen nem akart változtatni. Ahogy kimond-
ta, Misi kibökte a jobbik mutatóujját is: kettő!
32
MÁSODIK MESE:
Egyszer volt, hol nem volt, no nem egészen úgy volt, ahogy
gondoljátok, hanem bizony másképp. Mert volt ugyan egy király, d
az éppenséggel nem volt jóságos, és Csipkerózsika annak csak a
gyámlánya volt. Ezt a királyt, Vanbizám ország uralkodóját, II.
Névszerintnek hívták. Nos, ez a II. Névszerint király arra ébredt eg
szép nap harminchárom hálószobájának egyikében, hogy már ne
alszik.
-Nosza! - mondta bölcsen a király - mert nem jutott eszébe más.

Hűséges Alvásmesterének azonban több se kellett Amint meghallotta

őfelsége hangját, besietett hozzá, hogy gyengéden felébressze:
- Aludj felség, tente-tente,

Feljött már a naplemente.
- Igazán ? - kérdezte a király, mert kérdezni, azt nagyon szeretett.

- Milyen nap van ma, te bamba ?
Az Alvásmester némi töprengés után kisütötte
- Szombat, de ha jobb neked,

Akkor legyen inkább kedd.
- Szombat ? Akkor ma kell érkeznie a Boszorkányomnak !
- Rátapintott éles eszed.
A Boszorka megérkezett!
A Boszorka ekkor valóban berepült az ablakon.

A király szájtátva bámult a várva várt vendégre. Meglepetéséből fel-
ocsúdva aztán bölcsen megjegyezte:
- Nocsak !
Hát volt is a királynak min csodálkoznia ! Ezeregyszáztizenegy boszor-
kánymesét mondatott el már magának életében, de tündérszép, ifjú bo-
szorkáról még egyszer se hallott. Most meg egy aranyhajú, rózsás orcájú,
nádszál derekú lányféle állt előtte. Nem csoda, hogy így egyszeriben vagy eg
tucat kérdeznivalója is akadt. Hogy egy se maradjon ki, nyomban meg is
kérdezte
- Hogyhogy ? Mire a Boszorka
- Ne ámulj, ne bámulj,
Felséges király úr!
Hívtál, hát itt vagyok,
Szépségem itt ragyog !
- És mondd, te igazán igazi boszorka vagy, avagy csak olyan szemmel-

verő, ráolvasó, méregkeverő ?
34
34

- Igazi-e... ?
Nézz csak ide
Ezzelcirokseprőt
kopott a tündérforma boszorkány
kapott aranyló
elő, rápattant ezüst palástja
a nyelére, alól egy
és a király fejevásott,
felett
elvágtatva, így biztatta táltosparipáját:
- Gyí te cirok, gyí te kerge !

Paripámnak nyél a nyerge,
fittyet hány ez ám a zabnak,
seprűlónak szél az abrak.
II. Névszerint sosem szerette, ha a feje felett lovagolnak. Ijedtében hát

így kiáltott:
- Jó, jó ! Kösd meg a lovadat ! Az ilyen cirokparipák többnyire vadak A
vágtázó boszorkány erre megfékezte zabolátlan paripáját. felsége
azonban még mindig kételkedni kegyeskedett:
- Jó, jó, látom jól lovagolsz seprűháton, dehát ha igazi rontás lakna
benned, sokkal rútabbnak kellene lenned. Te viszont nem vagy vén,
vasorrú, ocsmány, Boszorkányocskám, sőt ha nem tartod sértésnek, én
inkább szépnek talállak téged.
A boszorkány szemében sárgás fény villant. Hangját suttogóra fogta:
- Én csillogó ruhákat öltök, Így

nem félnek tőlem a kölkök. Ha
rámbámul egy buta kislány, A
szépségem csodálja pislán,
Ha tündérnek néz majd a gyermek,
Már megástam neki a vermet.
Csak megkésve tudja meg rólam,
Hogy nem tündér, boszorka
voltam.
A király tapsikált
- Nagyszerű! örömében.
Ritka az ilyen nagyeszű, szépen csevegő méregkeverő.
Mondd, van olyan altatószered, melytől évekig szundikál egy gyerek?
A Boszorkatündér felkacagott
36
36
-IttMéghogy
hordom avan-e ? Kaphatsz nyomban.
kis szatyromban.
Nagy titok ám a receptje:
Keverj mézet borecetbe,
Főzz bele pár darázsszívet,
Hozzá hal-láb kell, egy csipet,
Bogáncs háncsa, tövis, tüske,
Gyíkfarkának hegyes csücske,
Benne mákot keverj még el,
Egy nagy üstből lesz egy tégely !

37
37
A boszorka elő is kotorta gyönggyel hímzett kis selyemszatyráb

tégelyben lapuló mérget. II.Névszerint tapsikált örömében.
- Használjuk is fel nyomban! - Tudod, egy gyámlányom van, rám-
hagyta Jámbor Sándor, az elődöm. Rengeteget mérgelődöm miatta, mert
folyton nyelvel a mihaszna. Szememre veti a szemtelen kölök, hogy épít-
tetek tíz új tömlöcöt, mert már dugig vannak a dutyik.
A boszorka ráhagyta
- Igazad van! Nem helyes,

ha nyelvel a kotnyeles
Őfelsége csak háborgott tovább

- Mindig okoskodik, pedig akkor király a király, ha zsarnokoskodik.
Tudnod kell azt is kedves boszorkánykám, hogy a trón csak addig szállt
rám, amíg a gyámlányom felcseperedik. Ez az idő vészesen közeleg. S
a fő baj, hogy ő jószívű gyerek, igazmondó, becsületes. Az ilyen mit
keres a trónon ? Félre kell állítanom valami módon.
A boszorka ajka mosolyra görbült
- Azt hiszem király, már értem is a dolgot,

Ha őt elaltatom, a trónt te bitorlod.
- Eltaláltad! Tőled azt kívánnám, hogy soká aludjék mélyen a királ

lány. Feküdjön elevenen, de aléltan a kereveten, csipkés paplana
alatt, míg én kedvemre kiuralkodom magamat.
-- És mit kapokfogadlak
Palotámba érte ? Boszorkatündérke! Selyemágyon hálhatsz,
aranyhintón járhatsz.
A boszorkány szeme akkorát villant, hogy azt egy nyári
zivatar cikázó villáma is megirigyelhette volna
- Áll az alku ! Ez a tégely,

Elbánik a kicsikével.
- Remek, remek! Hadd szundítson az a gyerek! Csak

aztán nehogy hasonlóképpen aludjak én is és egész
udvarnépem!
38
38
Megnyugtatta a királyt a gonosz
- Mi csak éjjel alszunk, felébredünk reggel,
mikor a tegnapnak
Nem lesz napja újra
nekünk tegnap, felkel. csak aznap!
se holnap,
Örökké lehetsz így hatalmas és gazdag.
Mert mi nem öregszünk, míg ő fel nem ébred,
nem árkolnak ráncot arcunkra az évek.
De ha felébred és trónra csücsül egyszer
Velem együtt te is tüstént megöregszel!
Örömmel hallgatta ezt a király, mert attól nem tartott, hogy

Csipkerózsika valaha is felébredhet. Sürgette hát cinkosát, hogy
lássanak dologhoz máris
- Átvezetlek a gyerekpalotába, s ott elrejtelek nála! Gyere, gyere
Boszorkácskám ! Ó, bár már szunyókálni látnám
Csak negyvennégy szobán és harminchárom folyosón kellett a
méregkeverőknek átlopakodniuk, hogy észrevétlen elrejtőzhessenek
II.Névszerint gyámleánya, Rózsika fonótermének előszobájában a
bársonyfüggöny mögött. Jól lehetett onnét leskelődni, hallgatózni. Egy
kukkantás, máris látták, hogy Jámbor Sándor lánya, Rózsika, ott
szorgoskodik udvarhölgyikéi körében. Segítőtársai fonalat fonnak, ő meg
kötöget.
Nem volt a világon még egy királylány, aki szépségesebb és
kedvesebb lett volna Rózsikánál. Ügyesebb, szorgosabb sem akadt nála,
pedig akkoriban éppen hétszázhetvenhét királylányt számlált a világ.
Jóságosnak meg olyan jóságos volt, hogy a galambok is tőle tanulták a
szelídséget.
El is terjedt a híre országszerte, hogy Rózsikában még akkorkácska
hiba sincs, mint a legapróbb bolha lábán a bütyök.
Ha mondták, hát rosszul mondták, mert bizony volt Rózsikának egy
apró hibája: a csacska hiszékenység.
Egy nagyhangú kukta azzal dicsekedett egyszer, hogy négyszögletes
kakastojásból gyúrja a barátfülét, attól olyan szép sarkas. Hát nem elhitte
ezt is ?
Ez a hiba nem
királylánynak, hanemlettmondjuk
volna talán olyan nagy
libapásztornak baj, ha
születik. Rózsika
Mert nem
akármilyen
hamisságot is gágog néha egy lúd, ha hisznek neki, ha nem, baj abból
nem
39
39
39

származik az ország népére. De aki királyféle, annak tudni kell igazság

osztani, rákoppintani a hazudozók csőrére.
A gyönyörűséges boszorka hallott már valamit Rózsika ártatlan hiszé-
kenységéről, így hát
mába férkőznie. Csak tudta a gonosz,pillanatot
az alkalmas hogy könnyű
leste,lesz a királylány
hogy lecsapjonbizal-
rá a
fonóban.
Ez a pillanat el is jött csakhamar. Az udvarhölgyikék ugyanis nemsoká
elunták a fonást. Fel is állt az egyik a rokka mellől:
- Csitt, te morgó-forgó orsó!

Ez a fonál az utolsó
Egy másiknak meg pancsolhatnékja támadt:
- Csapjuk oda már a gyapjút

Lubickoljunk, mint a hattyúk.
Így Rózsika már csak maga maradt a fonóban. Mi mást tehetett hát,
egyedül folytatta munkáját, összecsattintgatta két színezüst kötőtűjét,
közben dudorászott hozzá egy kis serkentőt.
- Két sima, egy egyenes

Szemtelen szem, le ne ess,
Szép sipka lesz, ritka szép
Benn a minta tintakék . . .
A szépséges gonosz ekkor nesztelen, lebegő léptekkel beosont a király-

lányhoz, és csengő-bongó hangon köszöntötte:
- Csillagcsillám, szivárvány!
Üdvözöllek királylány.
Meglepetten kapta hátra a fejét a mézes-mázos köszöntőre

- Köszöntlek... de hogy jöttél be?
Ugye tündér vagy, tündérke ?
41
41
A vendégnyájasan mosolyogvaigent biccentett a kérdésre.

Rózsika persze azon nyomban el is hitte ezt a némán mondott hazug-
ságot, és úgy megörült a váratlan látogatónak, hogy egy szökkenéssel
máris a nyakába ugrott.
A boszorkatündér jóságos mosolyt csalt az arcára.
- Hoztam egy kis segítséget,

mert hogy kedvellek ám téged.
Add csak azt a kötést ide,
elkészítem egyszeribe!
Tündérujjam a két tűvel
varázslatos csodát művel.
Felkapta ezzel a szépséges a kötést az asztalkáról, ráolvasott titkon

suttogva valami varázsigét a fonalgombolyagra, összeütögette a tűket, de
olyan sebesen, hogy azok tüstént egy marokra való szikrát hánytak. Mire
az ámuló királylány hármat pislogott, elkészült hat sipka, bojtostól,
szegélyestől. Nem csoda hát, ha ekkora csoda láttán Rózsika olyan
hevesen csapta össze a tenyerét, hogy két szerencsétlen szúnyog is
közé szorult
- Nahát! Kész lett hat szép sipka!

Hogy csinálod ? Mi a titka ?
Elővette ekkor az álnok a mérget
- Nézd csak! Ez az apró tégely

csurig tele csodapéppel.
Ebből egy csipetnyi elég
ha bemártod a tűd hegyét,
villámgyorsan köt magától,
Míg az ember egyet számol,
a varázstű százat hurkol,
kettőre is ennyit újból.
A varázslat láttán Rózsika arcára piros rózsákat festett az izgalom.

Lázasan számolt magában: a csodapép segítségével annyi sipkát köthetne
42
42
egyetlen nap alatt, hogy Vanbizám ország valamennyi lurkójának kobakjára

jutna hét darab, a szivárvány mind a hét színében. Mivel pedig egy héten is
éppen hét nap van, a hét sipkából egy héten egyet sem kéne kétszer viselni.
Lekapta ekkor a tündérforma boszorka a kristálytégely gyémántköve
kupakját és odanyújtotta Rózsikának.
- Kend meg bőven a tű hegyét,

Bátran! Látod, van itt elég!
Olyan szíves volt a kínálás, hogy annak senki se tudott volna ellenállni.
Rózsika jócskán belemártotta mindkét tű hegyét a csodapépbe, gyorsan
egymáshoz illesztette őket és számolni kezdett:
- Egy
Egyetlen egyet bökött csak a gonosz ekkor áldozata karján, és a méregbe
mártott tű hegye máris a bőr alá szaladt Rózsika mutatóujján. Szisszent egy
fájdalmasat a sebesült, talán el is pityeredett volna egy kicsit, de hirtelen úgy
elálmosodott, hogy az ásítás jobban esett neki a sírásnál. A könnye amúgy sem
tudott volna már csordogálni, mert megaludt, mint a tej. „Jaj, de nagyon álmos
lettem"
többé. Még- akarta
az amondani,
szerencsede- gondolta
a nyelve magában
is nyugovóra
-, detért már,
hogy mimeg se moccant
a szerencse, az
már csak álmában jutott eszébe: . . .hogy keréken gurul a lábam, meg az akácfa
sincs olyan meszsze... felevezek egy csónakkal a fészkembe... kifekszem ott
éjjel a napra. . . és sütkérezem, amíg eljön a reggeli sötétség...
Még zagyvábbakat is álmodott aztán, míg végre olyan mélyen aludt már, hogy
az álmai is elszenderedtek.
Minél mélyebben aludt Rózsika, annál magasabb kedve kerekedett
II.Névszerint
méltóképpen őfelségének.
fejezi ki kegyesÉkes szónoklatot
elismerését akart örömét.
és óriási intézni cinkosához, amely
Sikerült is valami
rendkívülit mondania
- Hurrá! Remek! Szerfelett szendereg! Mondd kedvenc boszorkányom,
reggel nem száll el ez az álom ?
- Nem, ha hajnalonta, mihelyt a nap ébred,

Megitatunk vele egy pötty oldott mérget.
43
43
Ehhez balkézzel fejt sovány zergetej kell,

Abba keverünk majd egy csipetnyit reggel.
Rózsika pedig aludt. Aludt estétől reggelig, reggeltől estig. Minden reggel
megitatták persze a gonoszok a mérgezett tejjel.
Már három hete és három napja aludt a palota dísz-alvótermében,
amikor a király száztizenegy kéme egyszerre jelentette őfelségének, hogy
Vanbizám ország polgárainak körében bizonyos elégedetlenség ütötte fel a
fejét. Az emberek összesúgnak-búgnak, a verebek is azt a hírt csiripelik,

hogy a király örül gyámleánya álomkór-betegségének, hisz még tudós

doktort sem hívatott, hogy meggyógyíttassa.
Nagyon megijedt erre őfelsége. Hármat tapsolt hát nyomban, hogy
ezzel a királyi Fő-betűvetőt magához rendelje.
Szaladt
csát lesve.is a Fő-betűvető nagy hajbókolva őfelsége színe elé, ura paran-
A király felcsücsült a trónra, mert onnét tudott csak igazán szép ren-
deleteket diktálni.
- Írd! - Közhírré tétetik. . . miszerint. . . mégpedig. . .
Szóval. . . mellékesen főleg. . .
Mire eddig jutott őfelsége a hirdetmény diktálásában, annyira elfáradt a
nagy erőlködéstől, hogy a többit már a Fő-betűvetőre bízta. Kanyarintott
is az olyan hangzatos hirdetményt, hogy a kisbíró kétszer is berekedt,
míg egyszer kidobolta.
Kétszer persze nem is kellett a nagy újságot közhírré tenni, mert
szájról szájra szállt az már magától is. Egy hétbe se tellett, eljutott a hír
a világ minden sarkára. „Aki fel tudja ébreszteni Csipkerózsikát, elnyeri
kezét, és a fele birodalmat!" Porzott az út mindenfelől, olyan nagy
csapatokban vágtattak a próbatevők, királyfiak, mágusok, doktorok és
egyéb tudorok a palota felé. Jöttek, jöttek rengetegen, de vissza már
egyetlenegy sem ment. Tömlöcbe került a sok-sok reménykedő mind egy
szálig. Se bűvészet, se művészet, se gyógyfű, se kenőcs, se tűz, se
jég, se pillája.
lehunyt ima, se átok nem segített. Mégcsak meg sem rezdült Rózsika
Így teltek a napok, no meg a dutyik. A harmincharmadik nap aztán az
utolsó vállalkozó is hűvösre került.
II.Névszerint király őfelsége még soha életében nem mulatott olyan jól,
mint ezeken a napokon. Úgy számlálgatta esténként a rabbá tett
próbatevőket, mint a zsugori a kincseit. Tíz... húsz... száz... ezer! Mikor
elfogyott a fogolynak való, őfelsége újra elrendelte a meghirdetést.
Megparancsolta, hogy mindennap ,ötször is rikoltsák el a dobosok ország-
szerte a próbatevő-toborzást
nak. Várt, mindaddig, évekig,
várt reménykedve hónapokig, míg újabb
de jelentkezők
új vállalkozónem
márakad-
egy
sem jelentkezett.
És múltak az esztendők - már akinek múltak. Mert bár Vanbizám
ország népe minden évben éppen egy évvel lett öregebb, a királyi udvar-
ban egyet sem kellett lapozni a naptárban. Minden nap aznap maradt,
45
45
akár holnap, akár tegnap volt az a napocska. A palotán kívül már vagy
hét év is lepergett, de a királyi udvarban még mindig szombat volt -
éppen az a szombat, amelyiken a boszorka megérkezett.
Persze a palota felett is végigjárta útját a nap az égen, de a boszorka
varázslata nyomán szombat éjjelre megint csak szombat hajnala virradt.
Egyik szombaton egy jókora puffanás riasztotta meg őfelségét. A nagy
csattogás-puffogás nyomán kinyílt az ajtó és belépett a trónterembe egy
Bohóc. Belépett ? Bebotlott, behuppant, bebukott az inkább, őfelsége
kegyes színe elé. Illedelmes bohóc lévén, köszönni még potyogás
közben sem felejtett el:
- Szép jónapot felségednek,

köszöntlek, ha nem sértlek meg.
Hajbókolni nem tanultam,
leborulva felborultam.
Kicsit megbotránkozott ezen a fura-bura köszöntésen a király, azért

csak egy kicsit, mert máris akkorát kellett nevetnie, hogy a hahotázásban
már nem volt kedve tovább mérgelődni. És ahogy jobban szemügyre
vette közben a lisztesképűt, annál pukkasztóbb lett a nevethetnékje:
- Nézd a! Piros kóc a haja, hahaha,

az orra rőtre festve, a füle kékre, hehehe,
a nadrágja buggyos szárú, huhuhu,
és milyen ormótlan cipője van neki, hihihi.
Nevetett volna még sokáig a király, de eszébe jutott, hogy sok mindent
szeretne kérdezni a Bohóctól. Hát meg is tette
- No?!
Okosabbat nem is kérdezhetett volna, mert ebből máris tudta a kócos,
mire kíváncsi őfelsége. Válaszolt is illendően
- Azért hozott ide két jó balik lábam,

hogy a próbát király, sikerrel kiálljam.
Felébresztem még ma kedvenc gyámleánykád,
ha amint hirdetted, megadod az árát.
46
46
Ha száz bukfencet vetett volna a Bohóc egymás hegyibe, azzal se

tudta volna jobban megnevettetni őfelségét, mint ezzel a komoly képpel
elmondott fogadkozással.
- Micsoda? Hahaha! Ó, te ügyefogyott kelekótya, azt hiszed, sikerül-
het neked a próba? Járt itt már sok tudós, fakír, most mind lent a
dutyiban.
47
47
sír, mert próbatételük kudarcba fúlt rendre, s most te próbálkoznál, világ

ügyetlenje? Hahaha-hehehe!
A Bohócot azonban nem lehetett egykönnyen eltántorítani szándékától.
- Én szeretném megpróbálni!
Kihirdették, jöhet bárki.
- Bárki igen, de nem ilyen senki! Engem a világ miattad ne neves-

sen ki
A leleményes kócos a maga javára forgatta a sértő szót:
- Senki vagyok ? Nincs akkor baj egy se!

Mert senkinek lenni igazán szerencse!
Ha megtiltod, úgy is merek próbát tenni,
hisz ki szegül ellen parancsodnak? -Senki!
Nem nagyon tudott eligazodni ezeken a szavakon őfelsége. Gondolko-

zott egy sort, nevetni való-e a Bohóc mondókája, vagy éppen haragudni
kellene érte. Végül aztán úgy határozott, hogy mind a kettőt megteszi
egyszerre.
- Haha . . . nana ! Hehe . . . ne . . . ne
Látva a király határozatlanságát, a Bohóc újra nekibátorodott:
- Bohókás lesz ám a próbám,

botladozom bohócformán.
Fejre esem esetlenül
kócom alul, talpam felül.
Meg is mutatta mindjárt a mókamester, hogy potyog majd fejre. Össze-

akadt két ormótlan cipője, ettől előrebukott, de olyan ügyesen ügyetlenkedett,
hogy megállt a fején, lábbal az ég felé kalimpálva. Több se kellett őfelségének.
Olyan harsány nevetésbe fogott, hogy még a százgyertyás csillár is meglódult
tőle. Meghallotta ezt a zengő hahotát a Boszorka-
tündér is, pedig hetvenhét szobával arrébb járt éppen. Amint meghallotta,
mérgében egy szemvillanás alatt a trónteremben termett. Villámló tekintetet
lövellt a Bohócra, aztán őfelségére zúdította haragos szavai zuhatagát:
48
48

- Király! Űzd ki innét tüstént a pojácát!

Különben szavamra, megadod az árát!
Tréfáin helyedbe én inkább zokognék!
Most nevetsz rajta, de átkozni fogod még!
II.Névszerint ekkor ünnepélyesen elhatározta, hogy nem a Bohócot,

hanem a hepciáskodó Boszorkatündért űzeti ki a palotából. Meg is lódí-
totta már a karját, hogy mutatóujjával távozást parancsoljon a kéretlenül
betolakodónak, de karja még félúton sem járt, mikor meggondolta magát.
Eszébe jutott ugyanis, hogy cinkosa biztos elárulná az altatás titkát dühé-
ben, és akkor egy-kettő vége lenne a királykodásnak.
Kanyarintott egyet hát a karja lendülésén, hogy a tündér helyett a Bo-
hócnak mutasson ajtót inkább. Ám akkor meg az jutott eszébe, hogy
rögtön vége lesz a kacagtató vigalomnak, ha a pojácát most
kiparancsolja.
Ez se jó, az se jó - állapította meg magában bölcsen őfelsége, és úgy
tett, mintha csak légyfogásra lódította volna meg a karját. Utána duz-
zogva, durcásan a tündérkéhez fordult
- Ha a Bohóc jól mulattat, tudd meg, estig itt maradhat!
A szépséges Boszorkán azonban nem lehetett egykönnyen kifogni.
Azt mondod király, hogy napestig maradhat ?

Akkor én üzenek valamit a napnak 1
Ezzel a tündérforma gonosz széles ívben széttárva karját, zengő

hangon varázsigét mondott
- Nap ! Sietve menj utadra,

szárnyalj hamar napnyugatra.
Pihenj le a hegyek mögött,
szálljatok le esti ködök.
Világos nappal volt még, mikor a boszorka elkezdte mondókáját, de sötét

este lett, mire befejezte. Befutott az Alvásmester is nyomban, hogy világot
gyújtson. Őfelségének tetszett ugyan, hogy a varázslat ilyen jól sikerült, de
az már nem volt kedvére, hogy mindez akarata ellenére történt.
50
50
- Na tessék! Most nyakamra hoztad az estét! Ezzel felbőszítettél,

Tündér! Okosabban tennéd, ha most el is tűnnél.
Ki is vonult erre sértődötten őfelsége cinkosa.
Nekibátorodott hát újra a kócos:
- Felséges úr! Volna nékem

még egy igen nagy kérésem.
Velem jött a kicsi húgom,
odakinn vár rám az úton.
Engedd meg, hogy ne kint várjon,
palotádban szunyókáljon.
Nem mondott
húgocskád rá rögtön
is ilyen tréfás,igent a király,
mókás, előbb? puhatolódzott egy kicsit - A
bohókás
Nem füllentett a Bohóc, mikor rávágta
- Nincs vígabb lány Nórinál,

egész nap csak mórikál.
Egyet moccan, kettőt szusszan,
nevetés zeng a cirkuszban!
Az újabb móka reményében igen engedékeny lett őfelsége:

- Hát nem bánom, megengedem, hogy a palotában háljon! Szaladj
Alvásmester, és közöld parancsom az őrtálló fegyveresekkel!
Kifáradt tán őfelsége a nagy nevetésben, vagy az előreráncigált esti
sötétség nehezedett a szemére, de igencsak rájött az alhatnék.
- Ejnye, milyen álmos lettem, legjobb, ha már ágyikóba is fekszem. Úgy
kívánom már az ágyat, reggelig hadd szunyókáljak, hogy ha majd felébredek
holnap,
Ezzel kipihenten
el is vonultviháncoljak.
őfelsége a hálótermébe.
Amint kitette a lábát, beszaladt bátyunkájához Nóri. Aki a bohóclány
pingált pofikáját, szalmából szőtt hajkoronáját látta, nem is álmodta volna,
hogy ez a csúfondáros képű bohóclányka milyen szépséges, ha lemossa
magáról a mókamaszkot és kifésüli szöszke haját. Bizony hogy szép volt
Nórika, és ami még különösebb, igen-igen hasonlított Csipkerózsikára.
Termetük, arcuk formája, szemük, hajuk színe szinte teljesen megegyezett.
51
51
a jóHakisígy volt, szerencse

tervecske, volt, mert ettől
hogy menekítheti megkerekedett ki a bohóc
Csipkerózsikát. kobakjában
Sejtette ugyanis
a kócos, hogy valami rút turpisság lappang a királylány álomkórja mögött.
Ha eddig csak sejtette, biztosan tudta most már, hogy a haragos
szépségest meglátta. Régóta szemmel tartotta suttyomban a palotát,
kileste, hogy onnét egy tündérforma valaki kilibben minden éjszaka a
hegyre a szirtek közé, ahol a vadul ugrándozó zergék tanyáznak. Követte
egyszer titokban, és kifigyelte, kifülelte, mit művel ez a valaki a zergék
közt. Meglátta így, hogy a szépséges magához bűvöl egy zergét,
balkézzel megfeji. Meghallotta a Bohóc azt is, miféle varázsigét mormol
közben.
- Adj tejecskét kerge zerge

mákony jut a zergetejbe!
Most, hogy sikerült húgocskájával együtt éjszakára befurakodni a pa-

lotába, gyorsan hozzálátott okos terve megvalósításához. Beosont húgával
52
52
a mindig sötét hálóterembe, Rózsikához. Nórika lehúzta gyorsan az

királylányról hálóholmiját, ráadta ügyesen a maga bohócöltözékét, aztán
maga bújt be a hálóingbe és befeküdt Rózsika helyére az ágyba. A
Bohóc így kiszöktethette a palotából Csipkerózsikát, mert az álmos
kapuőrök mind azt hitték, hogy szundikáló húgocskáját viszi ki az
ölében.
Nórika azután reggel, ügyesen játszva az alvót, bágyadozva megitta a
napi adag altató mérget. Rózsika viszont jó friss kecsketejet kapott a
Bohócnál reggelire. Fel is ébredt nyomban frissen és vidáman.
Hát még milyen jó kedve kerekedett, amikor a Bohóc sorra, rendre
elmesélt neki mindent. Hogyne lett volna vidám, hisz ami a gonosz va-
rázslat leküzdésében még hátra volt, azt már gyerekjátékszámba lehetett
venni. Ment is minden, mint a karikacsapás ! Csak vissza kellett
szaladnia a kócossal Nóri bohócruhájában a palotába. Ott suttyomban
rácsücsülni a trónra, és a gonoszok hatalma máris semmivé lett. A
tündérformájú azon nyomban visszaváltozott vén rút boszorkává,
II.Névszerint király meg világgá futott ijedtében. Nórika is felébredt
azonnal, hogy együtt örvendhessen Csipkerózsikával.
Jámbor Sándor leánya a fejére illeszthette hát a koronát, és
elfoglalhatta az őt megillető helyet Vanbizám ország trónján.
Trónra is ült I. Csipkerózsika őfelsége, de úgy, hogy helyet szorítson
ott még valakinek:
- Jöszte kócos hősöm mellém!

a trónt meg sem érdemelném,
ha nem osztanám meg veled.
A jobbomra! Itt a helyed.
Úgy is lett, ahogy Csipkerózsika kívánta. Együtt uralkodnak igazságo-

san, jóságosan talán még ma is, Vanbizám ország népének nagy-nagy
örömére.
Kaján mosollyal nézett a Furfangos hallgatóira, hogy a kiforgatott Csipke-

rózsika-mese véget ért. Sejtette, hogy a meselények nem hagyják szó
nélkül a dolgot. A kisemmizett herceg csattant fel először:
- Ez nem igazság! Azért, mert eggyel több fül viselésére kényszerül-
tem, egyszerűen kihagynak a mesémből!
53
53

- Megszolgáltad te azt anélkül is ! - vágta a szemébe Lúdas Matyi. -

Még örülhetsz, hogy nem kerültél a próbatevők közt a tömlöcbe!
A Boszorka rikácsolt aztán közbe
elégedetlenül:
- AddigBohócot
átkozott szép volt a mese,
hogy mertedamíg én gyönyörű voltam benne! De azt az
belekeverni?!
A Hókirálynő nyafkált aztán. Az együttértőt, a melegszívűt játszotta,
mióta olvadozott
- Szegény, szegény Csipkerózsika! Bohóckirályné lett világ csúfjára. Fel
gyok a kedves kócos felesége, mint azé az álmatag, unalmas,
ostobácska herceg úrfié !
Belekotyogott aztán a vitába ez is, az is. Csakhamar kitűnt, hogy
legtöbbjüknek kedvére volt a kiforgatott mese.
Misi perszea történetet,
godalommal nyikkanni seés mert,
ő örültpedig ő hallgatta
a legjobban, hogya így
legnagyobb
ért véget. ag-
No
nem
azért, mert a herceget ő sem szerette, nem is Csipkerózsika sorsát
figyelte szorongva, azért izgult, mert biztos volt benne, hogy megint
belekeveredik a mesébe, bajba sodródik a herceg dicstelen fekete füle
miatt.
Ám a diák nem azért kapta a Furfangos nevet, hogy mindig előre
lehessen tudni, mit eszel ki, mikor, hogyan csűri-csavarja a dolgokat.
Amíg a perlekedés tartott, a Furfangos új mesén törte a fejét. Sehogy
sem tudott határozni, melyik legyen a következő. Hamupipőke meséjén
fordítson-e egyet, vagy Hófehérke rémtörténetéből kanyarintson valami
vidorabbat? Végül is egy harmadik mellett döntött, mert már régen nem
tudott belenyugodni abba, hogy egy mesében gyerekeket pecsenyének
hizlaljanak. Amint a zsongás-zsibongás alábbhagyott, el is rikkantotta új-
régi meséje címét; Misi a középső ujját is számoltatta: három!
55
55
HARMADIK MESE
- Elindult egyszer két jó testvér az erdőbe gombát szedni. Az erdőszélen

csak csip-csup aprócskákat találtak, mentek hát egyre beljebb. Minél bel-
jebb kerültek, annál nagyobbakra akadtak. A sűrűben jártak már, ahová a
déli nap is csak éppen bekukucskálhat egy kicsit, ahol örökös a homály.
Juliska meg is rettent.
-- Hogy
Egyettalálunk
se félj !majd haza innét?
- nyugtatta Jancsi. - Most mindig egyenest északnak
hazafelé
vezető utat majd a fák száraz kérge mutatja nekünk.
- Én azért elpotyogtatok egy pár puliszkamorzsát útjelzőnek, hogy
biztosan hazataláljunk.
- Hát csak szórogasd, ha nincs jobb
dolgod!
Jócskán bent jártak már akkor a sűrűben. Ott aztán találtak is gombát
bőven. Akkora is akadt, hogy esőben az ernyője alá lehetett volna állni.
Tele is lett a kosár csakhamar színültig.
- Tömd meg jól a zsebedet is! - biztatta Juliska
testvérét. meg is tette volna Jancsi, ha nem lett volna tömve minden
Biztosan
zsebe már amúgy is. Volt abban spárga, ragasztószalag, bugylibicska,
üveggolyó, nagyítólencse, gumikarika, kislakat, parafadugó, de még egy
mágnespatkó is, mert féltett kincseit Jancsi mindig a zsebében hordta.
Fontos volt neki, hogy kéznél legyen mindig ez meg az, ha valamit
kifürkészni, méricskélni vagy összeeszkábálni kell. Mert az ilyesmit ked-
velte leginkább.
56
56
Nem szedtek hát több gombát, hisz nem volt mibe. Szedték azonban
a lábukat, hogy mielőbb hazaérjenek.
Most ért csak sokat Jancsi tudománya. Elég volt egy pillantást vetnie a
fák kérgére, máris tudta, merre vezet délnek az út. Tudta bizony, de csak
egy darabig, mert vagy száz lépés után egy kis baj - nem is kicsi, nagy
baj - történt. A bükkösben egyszerre csak mindenfelé észak lett, odébb
meg a fenyvesben delet mutatott a fák törzse minden irányban.
Megrökönyödve állt ott Jancsi, sehogyan sem értette a, dolgot. Hogy is
57
érthette volna, mikor ott az erdőben nemrégen olyasmi történt, amit bizony
nem is lehet megérteni.
Járt ugyanis arra valaki, aki ott érthetetlen dolgokat művelt. A bükkösben
minden fa törzsét mohaszínű zöld krétával firkálta körbe-körbe, odébb meg
a fenyőfák törzsét mintha egy kutya rágta volna körül.
Igencsak méregbe gurult Jancsi az oktalan kártevés láttán!
- Ej, csak kerülne elém, aki ezt a bajthozó csúfságot elkövette. Úgy
kiporolnám a kutyájával együtt, hogy még a lakodalmán is megemlegetné!
Ám a harag nem sokat segített. Tanácstalanul vakarta Jancsi a feje búbját.
Most aztán merre? Ezer szerencse, hogy Juliska mégiscsak elszórta
a puliszkamorzsákat útjelzőnek. El is lehetett volna azok nyomán szépen
igazodni, ha két csóka nem járt volna éppen arrafelé. A két jószemű
vándor
egyet a persze tüstént ráakadtamúgy
puliszka-lakomához, a morzsákra. Jókedvükben
csörgő-csőrű még daloltak is
csóka módra.
- Csipegessük, amíg jólesik,

Csip-csip-csip,
A sok morzsa szép sort alakít.
Csík-csík-csík.
Utánunk a hűlt ! helye marad

Csak-csak-csak
Juliska igencsak megijedt, amikor így a morzsa útjelző is eltűnt a sze-

mük elől. El is pityeredett volna, ha Jancsi meg nem nyugtatja.
- Ne félj, hazajutunk! Csak egy kis vasdarabot, szöget vagy egy
gombostűt kéne valahol keresni, csinálnék én akkor a mágnespatkómból
pontos iránytűt.
Kerestek
csak, az megis bizony
szeget,nem
megvasból
tűt azvaló.
avar Elközt, de hát
kellett fenyő tűlevelet
indulniuk találtak
valamerre
vaktában, bízva a jó szerencsében.
A jó szerencse azonban sehogy se akart a segítségükre sietni.
Alkonyodott már, hűvös is lett, mire végre távol valami kis pislákoló fényt
pillantottak meg. Sietve csörtettek arrafelé tüskés bokrokon, sűrű
bozóton át, mégis sötét este lett már, mire egy aprócska tisztáson a fény
közelébe értek. Ott hunyorgott egy kihunyni készülő gyenge rőzseláng
egy erdei házikó udvarán.
58
58
Viskó volt csak a házikó inkább, a kertje meg ápolatlan udvar. Egyik
sarkában egy csatakos malac visongott, másikban egy kis szomorú
szamár bőgött. Egy szál virág nem sok, annyi nem virult a vendégriasztó
kertben. Juliska nem is mert volna a tüskés-tövises ágakból font
kerítéshez közelíteni, ha Jancsi kézen fogva oda nem vezeti.
- Akármilyen csúf is ez a tanya, legalább fedél alatt leszünk éjszakára,
ha befogadnak
Benyitottak ezzel a rútul nyekergő kiskapun az udvarba, hogy bekopog-
hassanak a viskó gazdájához. Amint beléptek az udvarra, megint csak
ijesztő nyikorgást-csikorgást csapott a becsukódó kapu. Jaj, dehogyis
annak az ártatlan kapunak a rémisztő hangja volt az, hanem annak a
vén boszorkafélének gonosz nevetése, aki láncos lakattal zárta el a két
betévedt mögött a visszautat. Motyogott aztán még valamit kuncogva a
vénséges, úgy hangzott az, mint valami ráolvasás.

- Hála neked rosszravaló,

krétás hékás - Misi manó
Rágj csak, rágj csak cinkos Csutak
tévesszenek sokan utat
Aztán hirtelen nyájasabb hangra váltott, a megszeppent Juliskát a kuny

hó felé terelgetve.
- Gyere csak, gyere lelkecském. . . kecském. . .
kecském!
Nem, nem tréfából csípte le ismételgetve a szóvéget a gonosz. Már
ekkor elhatározta, hogy Juliskát kecskegidává fogja varázsolni. Mert bi-
zony ilyen szomorú sors várt ott minden gyerekre, aki eltévedt az
erdőben, és abban a viskóban kért menedéket. Böske nevű kislány volt
még nemrég a kismalac, a szamár meg a Kovácsék eltévedt Gyurkája
volt.
Jancsit is a viskóba csalogatta : Te is gyere, te kis okos . . . kos . . .
kos . . . kos . . . Mert Jancsiból csavartszarvú, gyapjas kost akart
varázsolni. Az átváltoztatáshoz való bűvszer főzését azonban másnapra
hagyta a boszorka, mert rőzsét kellett még szednie, hogy tüzet
rakhasson a kondér alá.
Adta újra a szíves-kedveset odabent a viskóban a
banya:
- Jó, hogy kettecskén jöttetek, mert éppen két vaságyam van. Feküd-
jetek le szépen, csucsukáljatok, álmodjatok rózsás álmokat.
Juliska nem soká kérette magát, mert igencsak elfáradt már. Jancsi is
végigheveredett az ágyon, fejét a vastámlának támasztva. Egyet rántott
akkor hirtelen a boszorka a két vaságy támláján, és nyomban húsz
vastag vaspánt csapódott az ágy fölé, hogy ketrec formán fogva tartsa a
benne levőket.
Fölsikoltott rémületében Juliska, de jócskán megijedt akkor már Jancsi
is. Csak a vén banya kedve lett egyre vidorabb . . .
Tizenkettőt huhogott már az éjjeli bagoly, mire Juliska el tudott aludni
végre. Jancsi azonban lehunyt pillái alól még akkor is ki-ki leskelt, mit
művel a gonosz.
Tett-vett a boszorka a viskóban éppen eleget. Vasfazékban vizet mele-
gített a vaskályhán, helyre rakta a vasszékeket, aztán kivasalta fekete fej-
kendőjét a vasasztalon. Szöget is ütött mindez Jancsi fejébe:
- Vas . . . vas . . . Milyen titokzatos ! Itt minden vasból van . . . Vajon
miért ?
60
60

A banya akkor már lepihenni készült. Lerúgta lábáról vaspapucsát, a

fényesre csiszolt vastükörhöz lépett és vasporral dörzsölgetni kezdte az
orrát, mintha csak a rozsdát akarta volna lecsüszkölni róla.
Azt hát! - jött rá ekkor Jancsi a furcsa vas-titok nyitjára. Ez a boszorka
nem lehet más, mint a Vasorrú Bába!
- No szépen vagyunk! - gondolta magában. - Éppen a legesleggo-
noszabb boszorka karmai közé kerültünk annak a mohapusztító, erdő-
csúfító valakinek a jóvoltából!
Törte aztán a vasketrecágy szegény rabja a fejét hajnalig, hogyan sza-
badulhatnának a veszedelemből. Ki is kovácsolt pirkadatig egy tervet,
éppen akkorra, amikor a Vasorrú kibotorkált az erdőbe rőzsét szedni.
62
62
Már jócskán fenn járt a nap az égen, mire a boszorka, hátán egy nagy
köteg rőzsével, visszatért a kertbe. Tüzet gyújtott hamar a kondér alá és
hozzálátott a rontó varázsszer kotyvasztásához. Nem maradhatott el közben
persze a ráolvasás, igemondás sem
- Mérges mákony csorgó cseppje

Juliskából legyen kecske.
Gaz galóca - bolondos
Jancsiból meg legyen kos
Akkor engedte ki csak két foglyát a Vasorrú Bába a vasrácsok mögül,

mikor a bűvszer már sisteregve fortyogott a katlanban. Nyájaskodott persze
megint, hogy könnyebben lépre csalhassa őket.
- Láthatjátok,
járjak. Lám, mármint főzömfáradoztam már
is nektek a hajnalok hajnalán,
finom ebédet. hogy a kedvetekbe
Jóllakhattok nemsoká
kedvetekre, pukkadásig.
- Uii! Uii! - visított fel erre vészesen Böske, a kismalac.
- Iá-iá ! - kiáltott riadtan a szamárrá lett Gyurka, hisz őket is így tette csúffá
a gonosz.
- Ízleld meg szentem! - biztatta Juliskát a boszorka és nagy vaskanalával ki
is mert egy kóstolóra valót.
Elfogadta volna a kínálást Juliska, de mégsem lett a kárhozatos kóstolóból
semmi. Mert amint a banya a kondérhoz lépett, odaugrott Jancsi is, előkapta
zsebéből a mágnespatkót, és odanyomta nyomban a Vasorrú Bába orrára.
Nem is kellett persze azt odanyomni, odakattant, odacsattant az a vasorr a
mágneshez magától is. Rátapadt a patkóra, de úgy ám, mintha a mágnes
vasmarokkal fogná. Rikoltozott erre rémülten, szórta a szitkot a gonosz.
- Te átkos, te gyalázatos! Vedd le az orromról azt az ördögpatkóját, vagy
szavamra, megkeserülöd!
Nem olyan fából faragták azonban Jancsit, hogy egy kis fenyegetéstől
mindjárt inába szállt volna a bátorsága. Még ha akarta volna, se tudta volna
lerántani a banya vasorráról a mágnest.
Csapkodott, karmolt, mart, rúgkapált erre a gonosz veszett dühében, de
csodák csodájára egy karcolás nem sok, annyi se érte Jancsit. Meg is
mondom, micsoda csoda volt az, ami barátunkat megmenekítette. A vén
banyának minden rontó hatalma a vasorrában rejlett, az odacsattintott
63
63
mágnespatkó meg magához rántotta a gonosz varázserőt. Gyengébb lett így a

Vasorrú egy kisegérnél. Elvesztette persze- varázserejét is. A hizlalásra, szánt
malac nyomban kikapta a fejét a moslékos vályúból, egyet forgott, kettőt
perdült, és visszaváltozott az eltévedt Böskévé. A szamár se nézett többé
szénára, abrakra. Nagyot ugrott, vígat rikkantott örömében, és újra a
Kovácsék Gyurkája lett belőle. Együtt indulhattak mind a négyen hazafelé.
Nem is négyen, hanem öten, mert a boszorkát sem hagyhatták ott, erdő
csúfjára.
gonoszt azNem volt fogva
orránál ezzel vezethette.
sok gondja Vezette
Jancsinak. A mágnespatkóval
is hazáig, egészen a bíróelcsípett
elébe.
Most még csak azt kellene tudni, hogy találtak végül is haza.
A nyári zápor mutatta meg nekik az utat. Lemosta szépen a bükkösben a
fák kérgéről azt a hamis zöldet, amit az a rosszravaló Misi manó mocskolt od
krétájával. Eligazodhatott így már Jancsi, könnyen megtalálta a délnek vezető
utat.
64
64
Nagy volt a faluban az öröm, mikor a négy elveszettnek hitt gyerek

hazaérkezett. De nagy volt a Vasorrú Bába bánata is, amikor a
legsötétebb tömlöc mélységes mélyére vetették. El akarta fogatni a bíró
Misi manót is, de a gyerekek kérésére még ez egyszer
megkegyelmezett neki.
Megkönnyebbülten sóhajtott fel mindenki, hogy a mese ilyen
szerencsés véget ért. Misi is örült, hogy a fák törzsének kipingálásából
nem származott nagyobb baja. Még a Vasorrú Bába sem
elégedetlenkedett. Abban reménykedett, hogy a dutyiból majd csak
kiszökik egyszer.
Csodálkozott egy kicsit a Furfangos meséje békés fogadtatásán,
aztán ahogy véletlen az ablakra pillantott, megértett mindent : elfáradtak
a mesevilágbeliek, hisz odakint pitymallott már. Észrevette ezt a
kiskakas is. Ijedten a fejéhez kapott:
- Ebben a mesélgetésben majdnem elmulasztottam a
kötelességem! - Kukurikú! Kukurikú!
Nagy lett a riadalom az éktelen kakasrikoltásra. A Szellem rettent

meg leginkább, hisz a hajnali kakasszótól az esthajnalcsillag
felragyogásáig mindig semmivé válik minden ereje, hatalma. El kell hát
tűnnie vele együtt minden olyan lénynek is, akit ő keltett életre.


- Vissza a helyetekre ! - dörögte utolsó parancsszavát.

Tünedezett hát sorra mindenki. De sipítozás, sajnálkozás hallott még
innen-onnan.
- Jaj, de kár, jaj, de kár. .
A Szellem visszabújt már a palackba, de még egy pillanatra kidugta a
fejét, hogy a többieket megnyugtassa.
- Egyet se féljetek! Holnap is van nap!
Eljött a holnap, bár kicsit késve. Kora reggeltől számítja minden dolgos
ember a napot, de Misi meg Csutak csak akkor ébredt, amikor már
jócskán hasukra sütött a nap.
Még akkor sem pattant ki a hétalvó Misi az ágyból, ücsörgött csak
kábán a szélén, és próbálta összeszedegetni szertekuszált
gondolatait.
- Hű, milyen izgalmas éjszaka volt - motyogta magában.
Aztán, hogy a tekintete a földön békésen heverő könyvhalmazra tévedt
magát nyugtatgatva hozzátette még
- Persze csak álmodtam az egészet . . . vagy mégsem ?
Kikászálódott lassan a fürdőszobába, alaposan lemosdott, majd a bő-
séges reggeli után elcsatangolt egy kicsit Csutakkal, csak úgy, cél
nélkül erre-arra lődörögve. Elhatározta közben, hogy délután majd egy
kis rendet
maradt rakrendetlenség.
a régi a szobájában. De bizony ehhez is lusta volt, így aztán
Telt, múlt aztán a nap, úgy, mint a többi, csak estefelé keveredtek elő
Misi fejében az éjszakai furcsaságok. Álom volt, biztos csak álom -
ismételgette magának, de egy kis bujkáló szorongást mégis érzett
olykor. Igencsak tartott tőle, hogy ha megint előkeveredik a Furfangos
Diák, még nagyobb veszedelembe sodorhatja egy-egy meséjével, mint
tegnap. Lefekvéskor Csutak is olyan kérdőforma tekintettel pillogott rá,
mintha ő se volna biztos a dolgában.
- No, majd meglátjuk! - felelt Misi a néma kérdésre.
Ekkor hirtelen eszébe ötlött valami. Felpattant az ágyból, kiosont az
éléskamrába, lecsente az egyik befőttes üveg celofánját,
visszalopózott vele, megkereste az „Ezeregyéjszakában" a palack
képét, előkapta a ragasztóját és gondosan betapasztotta a tegnap
megnyirbált száját.
Megnyugodva bújt aztán vissza az ágyba. Csókkal búcsúzott villany-
oltásnál édesanyjától, majd a fal felé fordulva aludni készült. Biztonság
kedvéért azonban a fejére húzta a paplant.
67
67

Felragyogott ekkor nyomban az ágy támláján Aladdin csodalámpája,

mintha csak erre várt volna.
Egy halk reccsenés - a szellem könnyedén átütötte fejével a pöszméte-
befőttről áthelyezett celofánt, nyújtózott egyet, kacagott egy falrengetőt
Misi csacskaságán,
rázogatásból aztánegyet
akkor már már nyúlt
sem. is
Újavendégként
könyvek után. Nem hagyott
üdvözölhették ki a
a töb-
biek Kelet világának sok érdekes mesefiguráját, a göndörhajú szerecsent,
a mandulaszemű sárgabőrűt, az indiántollast, a turbánost. Még az
énekeskönyv sem maradt a földön árván, ki is ugrott belőle nyomban a
kormos Kisbence.
Nem hiányzott - Misi ijedelmére - Mátyás király sem. Amint az
Igazságos megjelent, szaladt hozzá mindenki, aki úgy gondolta, hogy
valamiféle sérelem érte. Meghallgatta panaszukat Mátyás, aztán színe elé
rendelte a Furfangost.
- Hallom, régi meséket forgattál ki tegnap, te diák. Ez vádol, az
ócsárol, emez dicsér, amaz meg magasztal érte, így aztán újra meg újra
csak marakodás lesz a dolog vége. Megparancsolom ezért neked, hogy
ma ne régieket formálj újjá, hanem újakat mondj rólunk olyképpen, hogy
az régi kedves mesének tűnjék mindenkinek, noha először hallja.
Tapsolt, ujjongott az egész mesevilág tüstént, Mátyás bölcs parancsát
hallva.
A Furfangos
gyezte mindenkisem ódzkodott
a fülét hát, abelefogott
annak már címére is.nyomban az elsőbe.
Misi a gyűrűs He-
ujján szá-
molhatta már : négy !
69
69
NEGYEDIK MESE:
- Hetedhét határon túl volt egyszer egy város. Volt annak sok-sok utcája,
sok utcában rengeteg háza, de olyan háza, amelyikben Tim is meg Tom
is lakott, csak egyetlenegy akadt.
No ne gondoljátok, hogy Tim meg Tom testvérek voltak. Amennyire
hasonlított egymásra
Tim bőre olyan a nevük,
fehér volt, mint aannyira
mész, különböztek egymástól
Tom meg olyan a viselői.
feketének szüle-
tett, mint a szurok.
Tim fején vékony szálú, seszínű haj lingett-lengett, Tom kobakjára meg
úgy tapadt a gubancos, göndör hajzat, hogy még a viharszélben sem
rezdült. Tim szeme üde tavaszi színben játszott, Tomé barna volt, mint a
borongós őszi alkonyat. Hát még a természetük mennyire különbözött!

Tim hetyke volt, kötözködő, kakaskodó, Tom meg szelíd, hallgatag.

Szerencse, hogy ilyennek született, ilyennek is nevelték, különben
naponta zengett volna az a ház a hangos civódástól, püföléstől,
pofozkodástól. Mert valahányszor csak meglátta a hetyke Tim Tomot,
csúfolta, gúnyoltakefe
- Te fekete, rútul:te, krampusz gyereke ! Miért nem mosdasz, te
piszkos suvikszos? Olyan a fejed, mint az odaégett cipó!
Tom egyetlen egyszer sem vágott vissza a csúfolódónak, pedig ő épp-
úgy rákezdhette volna
- Te kenderbábú, szalmabábú! Te tejbe pottyant légy! Biztos addig
csépeltek kiskorodban, míg lekopott a képedről a szín!
Ám Tom soha nem is gondolt ki ilyesféle nyelvöltögető mondásokat.
Szomorkodott csak csendben
ment tovább a dolgára. a sok goromba
Így teltek-múltak az évekegúnyolódás hallatán,
míg mindketten és
szépen
fölcseperedtek. Kikerültek az iskolapadból, eljött hát az ideje, hogy munkát
keressenek. Keresni kerestek is mindketten naphosszat, de bizony abban
a városban nem találtak. Szerencsére hírét vették azonban, hogy amott a
hegyen túl, egy faluban két mesterember éppen két szorgos inasfélét
kajtat. Nosza el is indultak együtt ízibe. Tim persze még az úton sem
nyughatott, .hergelte, bosszantotta társát:
- Ha téged meglátnak a mesterek, nyomban elhessegetnek: hess, te
fekete varjú, huss, huss, huss !
Estére járt már, amikor megérkeztek a faluba. Ám a piactéren még
mindig ott állt a két mester, a jó szerencsét lesve, hátha arrafelé botorkál
két munkakereső vándorlegény. Megörültek hát az érkezők láttán, hogy
nem vártak hiába.
Nyájas arcú, jóságos tekintetű volt mind a két várakozó. Az egyik már
koros, a másik fiatalabb. Szép ünneplő ruhába öltöztek mindketten, hogy
megadják a módját a házukba kerülő legények fogadásának. A fiatalabbik
ahogy illő, az öreg mesternek engedte át a választást.
Tudta már ebből Tim, hogy az öregebbhez kerül, mert ki olyan bolond,
hogy a mosdatlan képűt válassza ? Nagy szemeket meresztett hát, mikor
a koros mester mégiscsak Tom vállára tette a kezét.
- Éppen ilyen legényke kell nekem!
- Én meg úgyis a másikat választottam volna - mondta, akinek Tim
jutott.
71
71
Elbúcsúzott ekkor egymástól a két mester, mert az egyik erre, a másik

meg arra lakott. Így aztán Tim a falu egyik, Tom a falu másik végére
került. Ott is ébredtek, ott keltek az első munkanapra. Timre a mester jó
erős posztóruhát adott, sipkát nyomott a fejébe, aztán egy drótkarikára
erősített
Tim derék kefét tett aavállára.
gazdája Tudja meg,
kéményseprő aki ebbőlűzte.
mesterséget még Cseppet
ki nem találta,
sem hogy
72
72
bánta ezt az újsütetü kéményseprő-legényke, mert Tirnnek nagyon is

kedvére volt a háztető-járás, a szurkálás-turkálás. Vígan fütyörészve indult
hát munkába.
A falu másik végén egészen másféle ruhába öltöztették Tomot. Könnyű
papucs, vékony
való ebből, hogyvászon nadrág,lisztes
Tom a tisztes ing helyett
molnármeg egy lenge
legénye kötény.
lett. Örült ámTudni-
a
molnárpalánta a nagy-nagy szerencsének, mert Tom igencsak szerette az
erejét próbálni, ezt meg naphosszat teheti a malomban a zsákoló.
Azt kéne most már csak tudni, miért választotta az öreg molnár Tomot,
és miért örült a kéményseprő, hogy neki meg Tim jutott? Könnyű erre a
felelet! Ha fekete a legény, jobban meglátni rajta, eleget sürgött-forgott-e a
fehér liszteszsákok között, mert ha igen, akkor már délidőben eltűnik róla
az utolsó szem feketeség is. A fehér bőrű legény meg éppen
kéményseprőnek
e a koromban, hogy való, mert abból
marad-e láthatja
estére a mester,fehérség
egy szemernyi szorgosanis akotorászott-
bőrén.
Nos, hamarosan kiviláglott, hogy mindketten derekasan helytálltak.
Amire elütötte a toronyóra a delet, Tim fekete lett, mint a szurok, Tom pedig
fehér, mint a mész. Dicséret, jutalom kijárt bőven mindkettőnek, kinek-kinek
a maga mesterétől. Ám Tim örömébe egy kis üröm is vegyült. Akadt a
környéken egy cserfes szájú, de szemrevaló leányka, aki igen-igen
megtetszett neki. Tette volna a lánynak a szépet szívesen, de az csak
nevette, és csúfondáros csipkelődéseivel az életét is megkeserítette. Mert
ahányszor meglátta ez a lány a kéményseprőlegényt, máris csúfolni
kezdte:
- Szurtos, szutykos fekete

Kormos ördögcsemete !
Ha Tim éppen a háztetőn dolgozott, biztosan felkiáltotta neki a lány:
- Ki csücsül a cserepen ?
Holló az, vagy szerecsen!
Búsult, sokat szomorkodott emiatt Tim. De ahányszor szívébe mart a

gúnyos szó, annyiszor fájlalta azt is, hogy nemrégiben ő épp így bántotta,
kínozta csúfolódásaival az ártatlan Tomot. A fekete korom leple alatt a
szégyenpír elöntötte ilyenkor az arcát.
73
73

Egy szép napon véletlen úgy esett, hogy délidőben Timet is, meg
Tomot is beküldte a mestere a piactérre csicsókát vásárolni. Félt egy
kicsit a feketévé vált Tim, ahogy meglátta a fehérré lett Tomot, hogy az
most visszaadja neki a kölcsönt. Kár volt ettől tartania. Tom kedvesen
köszöntötte,
Haladt is apár nyájas
munka szót váltott
ezután vele,amíg
serényen, aztáneljött
menta avasárnap.
dolgára. Kimosdott
ekkor a két mesterlegény alaposan. Fehér lett újra Tim, fekete lett megint
Tom. Így találkoztak össze újra a piactéren, ahol vasárnaponként össze-
gyűlt a falu népe egy kis tereferére. Amint Tim meglátta Tomot, hozzá-
sietett, keblére ölelte, torkát köszörülte, aztán illő módon rákezdte:
- Ne haragudj pajtás, hogy valaha is szurkosnak gúnyoltalak.
- Egyet se szólj erről többé 1 Nem haragszom. Legyen szent köztünk
a béke.
Meglátta, meghallotta ezt a cserfes szájú, takaros leányka is, és
bizony elpirult szégyenében. Másnap délfelé, mikor Tim már újra a jó
földnél is feketébb lett, megint csak arra settenkedett a kotnyeles.
Fel is kiáltott újra a háztetőre a kéménykotrónak: -
Ki csücsül a cserepen?
Ha holló is - szeretem.
Akkorát füttyentett erre örömében Tim, hogy hetedhét határon túlról is

idehallott.
Egy fia rossz szó, egy elégedetlen hümmögés nem sok, de még annyi
sem esett a Furfangos meséje után. Annál több volt a biztatás, unszolás,
hogy mondjon csak még ilyesfélét, ha tud.
- Hogyne tudnék - somolygott a Furfangos -, hiszen itt köztetek, ha
erre pillantok, ha arra sandítok, csupa mesébe illő valakit látok. Elég, ha
kiszemelek magamnak sebtiben kettőt-hármat közületek, aztán egy
ötletecske, két gondolat, három. . . Hopp! Már meg is van a következő
mese címe
Misi a kisujját a többi mellé sorakoztatta: őt!
75
75
ÖTÖDIK MESE
- Élt egyszer egy hóbortos király. Rossz éppen nem volt, de olyan
szeleverdi, hebehurgya, hogy lépten-nyomon fűt-fát ígért mindenkinek
Ám becsületére legyen mondva, ha ígért is ennek-annak ezt, meg azt,
szavának állt akkor is, ha később már bánta könnyelműségét Ám amilyen
kevéske
Szerzett isész jutott a kincset,
tömérdek hóbortos királynak,
bőséges olyan nagyNaponta
gazdagságot. volt aszerencséje.
vagy száz

hajója is járta a vizeket drágakövekkel, selyemmel, bársonnyal megra-

kottan.
Nagyra volt a hóbortos a vagyonával, de minden kincsénél többre
tartotta három szépséges leányát. Szerette lányait, már csak azért is,
mert úgy gondolta, hogy majd olyan dús királyfiakhoz adja őket feleségül,
akiknek gazdagságával még gyarapíthatja a magáét.
Először persze a legnagyobbik lányát akarta férjhez adni. Méricskélte,
latolgatta hetekig, ki lenne a legjobb férjnek való. Belefáradt már a sok
töprengésbe, elment hát egy kicsit az erdőbe vadászni, hogy feledje
gondját.
Bent járt már a sűrűben, mikor a tisztás felől olyan finom pecsenyeillat
csapta meg az orrát, hogy a nyála is kicsordult nyomban. Egy-kettő ott
termett, aholIgencsak
lakomának. egy favágó legény éppen
megkívánta nekifalatokat
a finom akart látni a nyárson sült nyúl-
a király
- Add nekem azt a nyúlpecsenyét, te legény! Bőségesen megjutal-
mazlak érte
- Fogyaszd el jó étvággyal, király uram, én beérem egy kis avas
szalonnával is.
Leült nyomban a hóbortos felség egy fatönkre, és mohón bekebelezte
az ízletes sültet. Megtörülte aztán a száját és így szólt:
-- Nos,
Nem halljam,
akarlak mit
én kérsz jutalmul?!
megfosztani semmi javadtól. Azt kérem csak tőled,
amit ha nekem adsz, akkor is a tied marad. . .
- Oktalan kérés, de legyen! Megígérem! De most ki vele, mire gon-
doltál.
- Kire inkább, úgy kérdezd, királyom! A legnagyobbik lányodra! Mert ha
őt nekem adod, akkor is csak a te lányod marad.
Bánta már akkor keservesen a király az ígéretét, de mi mást tehetett, a
szegény favágónak adta legnagyobb lányát, és ami vele járt - harmad
birodalmát.
Jobban vigyázott már aztán a középső lányára. Fél esztendeig törte a
fejét egyhuzamban, hogyan válassza ki a legalkalmasabb vőlegényt. Azt
eszelte ki végül, hogy annak adja középső leányát, aki a legpazarabb
hintóval jön el érte. Úgy gondolta ugyanis, hogy aki a legtöbb pénzt
pocsékolja a nászi hintóra, csakis nagyon-nagyon gazdag és igen
bőkezű királyfi lehet.
77
77

Ha így gondolta, jól gondolta. Olyan hintóparádét még nem is látott a

világ, amilyent a háztűznéző napján a kérők sokasága rendezett.
A szomszéd ország királyának fia ezüst hintajába tizenkét hollófekete
paripát fogatott. A nagyhatalmú szultán színarany hintót kovácsoltatott a
fiának. Úgy csillogott
tengeri sziget az, hogy
ifjú fejedelme hunyorogva
igazgyönggyel lehetett
rakatta csaka ránézni.
ki még Egy
küllőket is. A
kalifa fia kristálybakos, gyémántokkal ékesített hintón érkezett, egy indián
herceg meg rubinnal-zafírral díszített elefánt hatosfogaton. Csak ámult-
bámult az egész udvarnép a sok pompázatos csillogás láttán. Hát még
akkor hogy eltátotta mindenki a száját, amikor a kapun egy rozoga,
döccenő-biccenő szekérféle fordult be! Egyetlen girhes gebe húzta ezt a
rút batárt, egy másik hasonlóan göthös lovacska meg mellette kocogott.
A gyalulatlan fabakon a nincstelen ácsmester fia pattintgatta az ostort.
- Gyí te táltos! Húzd, ha bírod!
Felnyikkant már a kuncogás itt meg ott, de csend lett csakhamar, mert
a hóbortos király nem nézhette harag nélkül ezt a pompa-rontó
csúfságot. - Ki innen, te senkifia, tűzre való ócska szekereddel együtt!
- Lassabban uram király - szólt vissza ijedelem nélkül a legény a bak-
ról. - Különb az én hintóm ennél a sok cicomás taligának valónál.
Kíváncsi lett erre már a király, mivel bizonyíthatná a legény a
szánalmas
batár
hát: kiválóságát. Meg is kérdezte
- Aztán miben mutatkozik különbnek a te hintód ezeknél a pompá-
zatosaknál. . . ?
- Abban, ami az ilyen keréken járó alkalmatosságoknál a legeslegfon-
tosabb, a gyorsaságában. Mert ahány hintót itt látsz, király, mind csak
akkor gördülhet gyorsabban, ha több lovat fognak be a rúdjához. Az
enyém meg százszor is gyorsabban halad egy lóval, mintha kettő húzná
minden erejével.
Elmosolyodott a szamár beszéden a király.
- De nagy szégyenben maradnál, te oktalan füllentő, ha szavadon
akarnálak fogni 1
- Fogj csak bátran. Tégy velem próbát ! De halljam előbb : enyém-e a
középső lányod, ha úgy van, ahogy mondtam?
- Tied, tied - hagyta rá a király, mert biztos volt a dolgában.
A legény ekkor kipányvázta a kocsit kísérő göthöst, a bakra ült és kö-
rülkocogta a girhes vontatta szekérrel az udvart.
79
79
Türelmét vesztette a király, mire a legény nagynehezen visszahajtott.

- Fogd be már a másik lovad is! De hajtsd mind a kettőt istenesen! - Úgy
lesz! - És majd magad is elismered, százszor gyorsabban haladtam
eggyel, mint a kettővel.
Elővezette akkor a másik lovát a legény, és befogta azt is. De bizony -
igaz, hogy nem a másik mellé, hanem éppen háttal annak. Kihúzott a batár
alól egy rejtett másik kocsirudat, és ahhoz kötötte be lovát a kocsi faránál.
Így aztán, amikor a legény megpattintotta ostorát, a girhes előre, a göthös
meg hátra húzta a szekeret teljes erejével. Nem haladt persze a kocsi egy
araszt még akkor sem, amikor a legény már csatakosra hajszolta hiába-
valóan erőlködő két lovát.
Nem fért a legény igazához kétség. Egy lóval százszor, de még ezerszer
szaporábban haladt a batár, mint kettővel, mert az egyhelyben topogásnál
a leglassúbb kocogás is sokkalta gyorsabb.
Nagyon nekibúsult, még el is pityeredett a hóbortos király, amikor megint
csak állnia kellett a szavát. A nincstelen ácslegénynek adta a középső
lányát, és vele a másik harmad birodalmát.
A legkisebb lánya maradt utolsó reménye. Szerencsére volt elég ideje azon
töprengeni, kihez adja feleségül, mert ez a lány csak három év múlva
80
80
került eladósorba. Olyan gazdag férjet szeretett volna fogni a legkisebb-

nek, hogy megtérüljön eddigi kára, az elkótyavetyélt kétharmad birodalom.
Rájött aztán nagynehezen, hogy ilyen férj csak olyan gazdag ember lehet,
akinek a vagyona kétszer annyi, mint bárki másé.
Ki is doboltatta világszerte, hogy szépséges legkisebbik lánya kezét
csakis a mindenki másnál kétszer gazdagabb kérő nyerheti el.
Akadt a világban azonban sok olyan dölyfös király meg herceg, aki
magát ilyennek hitte.
Jöttek is a kérők sorra. Az első vőlegényjelölt igen gazdag volt ugyan,
de a második gazdagabb az elsőnél, a harmadik a másodiknál, de
egyikkel sem ülhették meg a lakodalmat, mert ott várt a vagyon
méricskélésére még a negyedik, az ötödik, a hatodik és ki tudja hányadik.
Olyan
kívül ishosszú
rekedt sorban
a palotavárakoztak ott a kapuján.
óriás kertjének kérők, hogy a sor se
Se vége, végén álló nem
hossza már
lett volna így a leánykérésnek. Törte hát a fejét a király, hogy lehetne
legalább a sor felétől megszabadulnia. Végigmustrálta ezért a sort, hogy
a dísztelen, szerény öltözékű várakozókat hazakergesse. Ám egyetlen
olyan kérő sem akadt a sorban, akinek ruháját ne díszítette volna
gazdagon gyöngy, aranygomb, csipkepánt. Azazhogy egy mégiscsak
akadt, éppen a sor legeslegvégén álló. Végignézett ezen a kérőn a király,
és majdhogy el nem nevette magát, olyan szegényes gúnya éktelenkedett
a legényen. Pásztorféle lehetett talán, mert két kecskéje is elkísérte az
útra.
Ki is akarta penderíteni a hóbortos felség nyomban:
- Mit keresel te itt a gazdagok között, te koldusforma ?
- Hogy mit? A szerencsémet, hogy a szépséges lányod férjeura lehes-
sek. De ha keresem, meg is találom, mert én éppen kétszer gazdagabb
vagyok mindenki másnál. Ha akárki emberfia neked adná a fele vagyonát,
csak a másik fele maradna meg neki, de ha én neked ajándékozom a
fele kincsem, szám szerint ugyanannyim maradt, amennyim volt.
Kacagott ezen a
király
- Bolond vagy te hékás ! De ha úgy volna, ahogyan mondod, sza-
vamra tiéd a lányom keze, meg a harmad birodalmam. De most lássam,
felezd el velem javaidat!
- Megy az hamar! - mondta a legény. - Lásd, minden gazdagságom ez
a két kecske. Az egyiket, vagyis a vagyonom felét most neked adom!
81
81

Biztos volt már benne a király, hogy hibbant a legény, tréfára vette hát
a dolgot, elfogadta ajándékba a kecskét.
- Megköszönöm szépen! De most számold meg te világ bolondja,
hány kecskéd maradt neked a kettőből, hogy a felét nekem adtad ?
- Rád
annyi bíznám amennyi
kecském, a számolást
volt inkább,
? király. Maradt-e szám szerint ugyan-
Fulladozott már szinte a nevetéstől őfelsége, amikor hozzáfogott a
számoláshoz. Még az ujján is mutatta.
Egy! . . Aztán elment a kedve a nevetéstől hamar, mert amíg
kacarászott, a legény kecskéje lefialt egyet. . .
- Kettő ! - számolta elszontyolodva a király a kicsit a nagyhoz.
- Úgy van hát, ahogy mondtam! - vágta rá vígan a legény. - Kettőből
egyet
zét. neked adtam, s maradt nekem kettő ! Add hát hamar a lányod ke-
Semmit sem segített a késő bánat. A hóbortos király kénytelen-kelletlen
a pásztorlegénynek adta legkisebb lányát és vele maradék harmad biro-
dalmát.
Földönfutóvá lett volna így már a hóbortos király. Világgá is akart menni
bánatában, hogy ilyen oktalanul elharmadolta egész birodalmát. Azt hitte
a szerencsétlen, hogy a három szegény legényből lett veje-király
hamarosan elherdálja majd a hozományul kapott harmad birodalmat.
Mégsem bujdosott el aztán, mert a lányai szép szóval rábírták a mara-
dásra. Egy-egy harmad esztendőre sorra magukhoz fogadták a
gyermekei. Nem is bánta meg sosem, hogy hallgatott a szóra, mert
hamarosan láthatta, hogy megosztott birodalma csodás virágzásnak
indult. Összefogott a három nincstelenből lett király-sógor, békében,
egyetértésben, jóságosan intézték a birodalom minden ügyes-bajos
dolgát. Lett is nemsoká az országban olyan jólét, hogy minden házban
naponta hús főtt a fazékban, jókora cubákokat rágicsálhattak a házőrző
kutyusok,
tejecskét. de még a cicák is háromszor lefetyelhettek naponta egy kis
Derült mindenki a vidor mesén, egyedül Kisbence ült ott fancsali képpel.
Meglátta ezt Mátyás király, és nyomban magához intette.
- Neked tán nincs kedvedre, hogy pórul járt a Hóbortos?
- Nem azon szontyolodtam én el uram király, hanem éppen azon,
83
83
hogy még egy ilyen kelekótyának, meg a rosszféléknek is jut egy-egy

szép kerek mese, az én történetemről meg csak egy amolyan se füle se
farka nótácska beszél. Mert mit tud rólam a világ? Belebújtam a
kemencébe, aztán jól megvert az édesanyám. De hogy mint esett a
dolog, hogy is,
énekeskönyv miért másztam
ahonnét én oda be, arról hallgat még az az
idepottyantam.
- Sose szomorkodj tovább - szólt az Igazságos -, ha eddig nem tudta
meg a világ, hogy s mint esett ez a csúfság veled, akkor tudja meg
most!
Elég volt ezután egyetlenegy intés is, a Furfangos már tudta, mi a
dolga. Hozzá is fogott nyomban, hogy a Kisbence mesét kikerekítse.
Misinek már a bal kezét is szolgálatba kellett állítania, hogy tovább
számolhasson : hat !
84
84
HATODIK MESE:
- Élt egyszer egy derék pék, aki még az ünnepnapokon sem hagyta
árván a dagasztóteknőt, hogy az emberek akkor is friss kenyeret ehesse-
nek. Segített neki jóravaló felesége is mindig, de még a kisfiuk, Bence is
igyekezett könnyíteni a munkájukon.
Egyik Igyekezett
hentes. szombat estére
hát a vendégségbe
dagasztással hívta a péket
a szorgos családostul
kenyérsütő. Hogya
jobban menjen a munka, dalolt is hozzá
- Én vagyok a pék
mesterségem szép.
Segít nekem a jó asszony,
most a tésztát megdagasztom.
Ragad, dagad,
foszlik, szakad.
Hogyha reggel
szépen megkel,
púpos lesz a pép,
kisütöm a töm a - töm a
finom kenyérkét
Kisbence sem volt ám közben rest. Szépen kimosdott, nekilátott egyedül

az öltözésnek. Felvette szép fehér ünneplő ruháját, kék nyakkendőt
mellényt hozzá. Leszaladt aztán a műhelybe, hogy megmutassa magát.
- Felvettem az új uhám
vendégségbe
megyünk végre
délután.
85
85
Elégedetten nézegette a pékné ügyes fiacskáját.
- Takaros vagy Kisbence,

anyucinak kedvence!
Végzett akkor már a pékmester a dagasztással. Jókor, mert igencsak sietve

kellett a szülőknek is öltözniük, hogy illetlen módon el ne késsenek a
vendégségből. Előbb le akarta azonban takarni a kenyértésztát egy nagy, tisztára
mosott fehér kendővel, nehogy a por, piszok belepje. Ám a kendő még fenn a
padláson száradt. Ott tartotta hát a pék addig a fiát légyriasztónak
- Aztán figyelj - résen légy,

rá ne szálljon egy szem légy!
86
86
Megígérte Bence,és meg is tette. Buzgón riogatta a legyeket, ha arra

settenkedtek.
- Hess, te beste
Hess, hess,
hess, te rusnya
hess kotnye
Nem is lett volna semmi baj, ha véletlen be nem kukkant a műhely

ablakán Csiszegi Csoszoga, a mindig rosszban sántikáló boszorka. Amint
a gonosz megpillantotta a kemence közelében az ünneplőbe öltözött
légyriogatót, máris eszébe ötlött egy boszorkányosan csúf gondolat:
- Ez itten a Kisbence, Hogy

itt látom, szerencse. . . .
Patyolat a ruhája, ország-
világ csudálja.
Gonosz vagyok, boszorka.
Kormos kence,
a kis Bence
legyen összekoszolva!
A gondolatot tett követte, beosont az ádáz nyomban a műhelybe, ott

aztán mintha csak segíteni akarna, a kemence felé bökött göcsörtös
ujjával.
- Odanézz csak, Kisbence!

Nyitva van a kemence,
besurrant egy egérke.
kárt tesz majd a kenyérbe'.
Bebújnék, ha beférnék,
Megfognám az egérkét.
Ám egy gyerek beleférhet,
bújj be hamar, hopsza, hopp
hogyha ott bent megfogod
megillet a dicséret!
87
87

Annyiszor hallott Bence az egérveszedelemről, hogy egy szemvillanásnyi

ideig sem gondolkozott, hanem - zsupsz! - be a kemencébe, hogy a
kenyérpusztítót lefülelje.
Kuncogott persze csali-csele sikere láttán a rosszlélek
- Hihihi, hehehe !
Csali csapda, kelepce,
jó kormos a kemence
hehehehe
de fekete
mocskos, kormos lesz a tiszta
Kishence!
Hihihi... hehehe
Elsompolygott aztán vihogva a hitvány. Szegény becsapott Bence meg

kereste a kemence minden kis kormos hasadékában a bujkáló ellenséget.
Matatott, kutatott utána még akkor is, amikor szülei már ünneplőbe öltözöt-
ten, útra készen lejöttek a műhelybe a tiszta kendővel. Hogy nem találták ott
fiacskájukat, keresték, hívták, szólongatták mindenütt, egyre jobban aggódva.
- Hol a Bence ?
- Kint se, bent se!
- Ott se, itt se, ott se, itt se!
- Hol vagy, hol vagy szívem kincse ? !
Nem hallotta a kemencében a szólongatást a hős egérvadász. Apja már
türelmét vesztette lassan. A hangját is megemelte:
- Hol csellengsz te,

rossz Kisbence ? 1
No, ezt már odabent is meg lehetett hallani. Kidugta hát a fejét a
kemence ajtaján az elveszett gyermek:
- Itt!
Összecsapta a kezét ijedtében a pékné, mikor kibúvó fekete ördögfióka
formájú fiát megpillantotta:
- Jaj, Jaj!
89
89

Felrándult a haragvó pék bozontosszemöldöke is nyomban

- Kisbence, te szerencsétlen!
Mit művelsz a kemencében?
ígyBence nemkisnagyon
még egy értette még,
büszkélkedés mi rossz
is csúszott lehet abban, hogy ő jót akart,
a szavába:
- Kergettem egy egeret,

most oldhatott kereket!
Édesanyja újra csak sopánkodott:
- Jaj ! hisz ez a macska dolga!

Jaj! Bár be se jöttél volna!
Felmérgesedett apja meg hozzálátott, hogy jól elnáspángolja.
- Kiporolom tüstént itt most,

ezt a mocskos-kormos cirmost.
Egyet porolt azonban még csak rajta, mikor az utcáról, a műhelyablak

felől
a faluvihogást, viháncolást
vásott gyerekeit, hallott. Összeszedte
és odacsalta őket egy kisugyanis
együttesaddigra a boszorka
kárörömre.
- Nézzétek csak gyerekek.

Így fogott a Bence szépen
üszkös, füstös kemencében
mocskos-kormos kelepcében
sohasemvolt egeret. Huhuhu-
hahaha
hallottatok-e jobb tréfát valaha!
Kiderült így persze szegény Bence ártatlansága. El is mesélte
mindenkinek az édesanyja, pontosan így, éppen ezekkel a szavakkal,
ahogy én most meséltem el nektek.
91
91

Ragyogott ámKisbence képe, hogy a Furfangos ilyen szépen kimesélt

őt a kormos csúfságból. Együtt örült most már előre a többiekkel a követ-
kező mesének. Szeretett volna ő is egy jót kacagni végre, valami
nevettető történetre vágyott hát leginkább.
A Furfangos
komoly azonban nem
képpel vizsgálódott. ilyesfélénlesték
Izgalommal törhette a fejét,is,mert
a többiek igencsak
kire kerül sor.
A diák fürkésző tekintete Misit sem kerülte el. Torkában dobogott nyom-
ban a meserontó szíve, hátha ő kerül pellengérre. De a Furfangos
szeme máson akadt meg. Egy mandulaszemű kisfiút, meg egy sötét
bőrű, törékeny alkatú leánykát választott ki magának.
A mese címén nem sokat töprengett, megtette a két gyerek neve
is. Misi még egy ujja sorra került: hét!

~
HETEDIK MESE:
- Élt egyszer ott távol, hét tengeren túl, az égig érő hegyek országában
egy király. Szerette ez a felséges az embereket, kicsit, nagyot, szegényt,
gazdagot egyaránt, de uralkodni rajtuk nem nagyon szeretett. Nem volt
kedvére sem a törvényhozás, sem a bíráskodás, igazságosztás.
Szívesen jutalmazta ugyan a jókat, de a gonoszok megbüntetését mindig
másnapra hagyta. Másnap aztán a következőre, és így halogatta az
ítélkezést egészen addig, amíg haragja végleg el nem párolgott. Akkor
aztán megbocsátott a leggazabbnak is.
Nem örült ennek a túlságos nagy irgalmasságnak az országban a
derék emberek sokasága, mert a tolvajok, rablók hada kapott az
alkalmon, és bizony lopott, fosztogatott kedvére. De még a latroknál is
többet harácsoltak össze a király ármányos tanácsadói, az ország
főrendű-rangú méltóságai. Valóságos kiskirályi hatalomra jutott némelyik.
A főudvarmester már odáig merészkedett, hogy külön hadsereget tartott,
jó zsoldért mindenre kész marcona gyalogos katonákkal vette körül
várkastélyát. A főlovász meg lovas bandériumot vásárolt magának, hogy
vetélytársa fölé kerekedhessen.
Megtudta ezt a már öregedő király, haragudott is egy kicsit érte, de
bosszúságát harmadnapra már el is felejtette.
Így ment ez jó pár évig, míg egy nap az öreg király nagyon megbete-
gedett. Hamarosan olyan gyenge lett, hogy a doktorok csak épp hogy
tartani tudták benne a lelket.
Kellett is azt a lelket még tartani, mert nagy gond szakadt volna az
országra a király halálával. Abban a hét tengeren túli országban ugyanis
időtlen idők óta különös törvény szabályozta a trónutódlás rendjét. Az a
csecsemő örökölte a trónt, aki éppen abban a pillanatban látta meg a
napvilágot, amelyikben felséges elődje végleg lehunyta a szemét. Úgy
94
94
gondolták ugyanis, hogy a király minden bölcsessége, ereje a halálakor

született kisdedbe vándorol át.
Hát ez a pillanat nemsoká be is következett. Amint a király meghalt,
vagy hétszáz futár szaladt szét mind a négy égtáj felé, hogy a trónra
való kisdedet megtalálja.
Ám kimondta a törvény azt is, hogy az új király trónra lépéséig helytar-
tóra kell bízni az uralkodást. Nem egy napra, nem is egy hétre, hanem
sok-sok esztendőre került a helytartó kezébe a hatalom, hisz hogy lépjen
az új király a trónra, ha még totyogni sem tud, ha naphosszat a
bölcsőben alussza csecsemő-álmát. Meg aztán hogy is tehetnék a fejére
a nehéz aranykoronát, mikor arra még csak kis bolyhos kötött sapkácska
való
A törvény kimondta, hogy a koronázási ünnepséget csak az új király
tizennyolcadik születésnapján szabad megtartani. Addig a napig a hely-
tartó gyámkodik a gyermek felség felett.
No, ezért a helytartóságért nyomban megindult a versengés. A két
leggazdagabb, leghatalmasabb úr, a főudvarmester és a főpohárnok egy-
aránt meg akarta magának kaparintani. Vitáztak, marakodtak rajta nap-
hosszat, végül is egy bölcs öreg tanácsára megegyeztek: kettejük közt
az a szerencsés nyerje el a királyka felcseperedéséig a főhatalmat, aki
előbb találkozik a megtalált királykisdedet hozó futárral.
Leste, várta hát a futárokat mind a kettő. Az egyik a város északi, a
a
pillanatban érkezett meg a felséges csecsemőt hozó futár az északi
kapuhoz, mint a délihez. Hitetlenül csóválta e furcsa hírre a fejét
mindenki, míg ki nem derült, hogy nem egy futár érkezett vissza, hanem
kettő, mivel két csecsemő is született az öreg király halála pillanatában.
Felcsapott erre a két versenytárs között a hatalomért való viaskodás
újra. Nem segített már a bölcs öregek tanácsa sem, mindegyik a maga
igazát bizonygatta. A kavarodás, perpatvar pedig egyre jobban elmérge-
sedett, mert a rangos
húzott. Csakhamar két udvaroncok egyik fele pártra
egymásra acsarkodó ide, aszakadt
másik meg oda
az udvar
egész népe, meg a királyi testőrség is. Egyre nagyobb sereget toborzott
mindkét hatalmasság a maga felség-csecsemője táborába. A
főudvarmester az északi, a főpohárnok meg a déli országrészbe vezette
hadát, és ott birtokoltabitorolta a helytartói hatalmat.
95
95
Kerek hat esztendeig nézett így farkasszemet egymással a két

egyforma nagy sereg. Akkorára akarta gyarapítani ugyanis a hadát mind a
két helytartó, hogy mindenképp a másik fölé kerekedjék, de amennyi új
katonát soroztatott
másik, ahány ágyútbe az egyik,
öntetett éppen annyit
a harangokból fogdosott összeugyanannyit
a főudvarmester, magának a
állított csatasorba a főpohárnok is. A nép pedig nyöghette az adók, a
dézsma terhét itt is, ott is egyaránt.
E hat esztendő alatt a két királyka is egyformán szépen növekedett.
Egy nagy különbség azonban akadt köztük. Az egyik fiú volt, a másik
meg lány. Gim, aki a főudvarmester udvarába került, egy szegény halász
házában született, Kiő, aki felett a főpohárnok gyámkodott, egy hegyi
96
96
pásztor hetedik gyermekekéntjött a világra. Anyját-apját egyikükse

ismerhette, mert a törvény szigorúan megtiltotta, hogy szüleik akár csak
egyetlen egyszer is meglátogathassák trónra szánt gyermeküket.
Amint a gyermek-felségek hetedik évükbe léptek, a két gyám tanítókat
fogadott melléjük. Megtanultak hamar írni-olvasni, számolni, de leginkább
a gyűlölködésre, az egymás elleni fondorkodásra nevelték őket, mert
mindkét helytartó egyedül a maga gyámoltját akarta majd az ország
trónján látni.
Gininek naponta tízszer is fel kellett mondania a leckét.
- Én egész szívemmel gyűlölöm Kiőt.

Pusztító csatában elveszejtem őt.
Kiőnek mindennap tízszer le kellett írnia
- Gim csupán haragra, megvetésre méltó

Tartsa fogva tömlöc, vasbilincs, lánc, béklyó.
A legtöbb rosszat persze a gyámapáktól tanulták. A főudvarmester

kioktatta Gimet a kegyetlenkedés, sanyargatás, zsarnokoskodás minden
módjára. A főpohárnok Kiőnek a fondorkodás, hazudozás hitvány
tudományát tanította meg. A szeretet, barátság, irgalom írmagját is ki
akarták
Néhány ölni a két gyermek
esztendő múltán szívéből.
a serdülőNemGímből
volt hiábavaló ez a fáradozás.
igazi kevély, hetyke
királyfi, Kiőből meg valódi önző, hamis királylány lett.
Egy kis hiba azonban mégis csúszott ebbe a gondos rosszra
nevelésbe. Gini egyszer egy ugrifüles vadászkutyát kapott ajándékba. A
kutyussal való pajtáskodásban szívébe belelopakodott a szeretet,
megismerkedett a hűség szép példájával.
Kiő egy cinkepárt kedvelt meg. Órákig el tudta nézni, hogy táplálják a
szülők fiókáikat, hogy óvják riadozva kicsinyeiket a fenyegetőn fent
keringő fészekrablóktól.
hidege borzongatta volna.Lúdbőrös lett e látványtól
Így csempészte be magátKiő,
egymintha valami láz
kis gyengédség,
egy csipet jóság Kiő szívébe.
Telt, múlt közben az idő, közeledett a nagy nap is, amikor fel kellett
tenni a koronát az új király fejére. Nem lehetett tovább halogatni a végső
97
97
döntést, melyik várományos üljön a trónra. Készült hát mindkét tábor a

nagy összecsapásra.
Már felvonult egymással szemben a két sereg, megfújták a harci riadót
is, de a csata első napján egyik se mert támadni. Másnap a két
trónkövetelő állt a hadak élére, hogy buzdítsa a sereget, de a kürtszó, a
dobpergés megint csak hiába szólította harcba a katonákat. Harmadnap
a türelmetlen főudvarmester ravasz haditervet eszelt ki. Kiválasztott
három hírhedt, rablóból lett zsoldost, egy-egy zsák aranyat ígért
mindegyiknek, ha átlopóznak éjszaka az ellenség táborába, álmában
elrabolják és idehurcolják Gim királyfi szoknyás ellenségét.
A hadicsel pompásan sikerült. A főudvarmester nyomban várkastélya
legsötétebb börtönébe vetette az elrabolt Kiőt.
Gim is örült a fondorlattal kivívott diadalnak, és magas kedvében
tüstént el is határozta, hogy kicsit meggyötri, megalázza foglyát. Bogáncs-
ból, száraz kóróból koronát fonatott, és maga vitte le a börtönbe, hogy
világ csúfjára megkoronázza azzal Kiőt. Dölyfös kedve azonban
nyomban alábbhagyott, amint a rab börtönébe lépett. Nevelői mindig
gyalázatosan rútnak, ország szégyenének mondták vetélytársát, s most a
lélegzete is majd elállt, amint a lány varázslatos szépségét
megpillantotta.
De jócskán meglepődött Kiő is. Akármilyen rémülettel meredt is
először Gimre, nem tudta olyan ijesztőnek, gonosznak,
haramiaformájúnak látni, ahogy tanítói leírták neki. Nézték hát csak
egymást értetlenül, zavartan. Szólni egyik sem tudott.
Hogy hogy nem, Gim egyszerre csak úgy érezte; mintha egyetlen ba-
rátja, hűséges kutyusa került volna itt csapdába, Kiő pedig Gim tekin-
tetében a megriasztott cinkék rebbenését látta.
Nem is volt Gim hangjában egy szemernyi gőg, Kiőjében egy csipetnyi
komiszság sem, mikor végre szólni tudtak egymáshoz. Miről beszéltek,
mit mondogattak, senki sem tudja. Nem szűrődött át ebből egy hang sem
a vastag börtönfalon. Hanem azt már megtudta mindenki, hogy reggel a
marcona börtönőrök senkit sem találtak a sötét cellában. Hogy is talál-
hattak volna, mikor már hajnalban kiszöktek onnét együtt, kézen fogva.
Éktelen haragra gerjedt a főudvarmester, no meg a főpohárnok is,
amikor fény derült a szökésre. Azt persze egyik sem gondolta, hogy
éppen a rabtartó szöktette meg foglyát. Azt hitték, valami titokzatos
harmadik hatalom ármányos cselszövése lappang a dolog mögött.
Nyomban egész
98
98

hadával a felséges szökevények keresésére indult minda két gyám, az

egyik az északi, a másik a déli országrészekben. Feldúltak minden
udvart, átkutattak minden házat. Fosztogattak, raboltak a zsoldos hadak
közben éppen eleget. Át-átcsapott egy-egy csapat a másik oldalra is, vég
nélkül ment így a dúlás, pusztítás. Hajszolta mindkét vezér gyülevész
seregét, hiszen a trón nem maradhatott már sokáig árván.
Tűrte az ország népe a szüntelen zaklatást egy ideig, aztán csakhamar
felütötte fejét itt is, ott is a lázadás. Felfegyverkeztek a sanyargatott falvak
lakói kaszával, kapával. Kard meg puska is került a fegyverzethez nem-
soká, mert a katonáknak összefogdosott ifjak sorra megszökdöstek és a
lázadók közé álltak. Csak valaki jóféle vezér kellett volna, aki összefogja a
felkelők erőit, és meg lehetett volna törni már a gonoszok hatalmát.

Akadt szerencsére csakhamar vezér, nem is egy, dekettő. Igaz, hogy

ez a kettő egy lett már szívben, lélekben. Gímnek hívták az egyiket, Kiő-
nek a másikat. Mert a két szökevény a bujdosásban elfeledte hamar mind
a sok rosszat, amit a két álnok gyám a szívükbe plántált, és megismerte
mindazt a jót, amit az igazság és a szeretet tanít az embereknek.
Egyetlenegy napig tartott csak a csata. Diadallal vonult be Gim és Kiő
a királyi székhelyre a győztes sereg élén.
Méltóvá lett így mindkét trónkövetelő az uralkodásra. A koronázás
mégis elmaradt, mert a királyi pár nyomban megdöntötte saját
királyságát, és az uralkodást az ország bölcseinek tanácsára bízta. Ám,
ha a koronázási ceremóniából így nem is lett semmi, tartott az ország
népe helyette hét világra szóló ünnepséget, Gim és Kiő fényes
lakodalmát.
Amint a Furfangos a mese végére ért, látta, hogy itt-ott a meghatódottság

könnye is kibuggyant némelyik meselény szeméből. Egy röpke oldalpil-
lantást vetett Misire is. Pillogott ő is zavartan, aztán úgy tett, mintha
valami falat megakadt volna a torkán, nyeldekelt nagyokat.
- Még pityergés lesz itt a dolog vége -, gondolta magában a Furfangos,
és hogy ne úgy legyen, ahogy gondolta, belefogott egy virgoncabb me-
sébe.
Misinek már csak két ujja maradt munka nélkül, mikor kiszámolta:
nyolc
101
101
NYOLCADIK MESE:
- Egyszer volt, bár ne lett volna, volt egyszer egy igen féktelen herceg,
annak meg egy kényes leánykája. Szerette ez a fényes úr a lányát, kedvére
akart tenni mindenben, de az ajnározásnak, dédelgetésnek sem tudott
határt szabni. Elhalmozta reggel, délben, este ajándékokkal, mindent
megengedett neki, ezzel aztán alaposan elkapatta. Mire nagylány lett belőle
teljesen eltelt: a magával,
országszerte lenézett, lebecsült mindenkit. Úgy is hívták
Hencegő Hercegnő.
Igencsak találó volt ez a csúfnév, mert hencegett a viselője kora
reggeltől késő estig. Kérkedett a szépségével, páváskodott selyem-csipke
öltözékeiben, hivalkodott kincseivel. Ha reggel még nem volt kinek
hencegnie, akkor kiült az ablakba és a kertnek tetszelgett büszkén:
- Pirulj rózsa szégyenedben

az én orcám virul szebben,
sápadj, sápadj fényes nap
az én hajam aranyabb.
Este meg a csillagos eget fitymálta:
- Ahány csillag gyúl ki sorra

mind csak apró arany morzsa,
Ha egy lehull, fel sem szedem,
ezerszer is több van nekem!
Egy nap aztán apja, a féktelen herceg addig hajszolta a lovát, míg az
kivetette a nyeregből. Egy sziklára esett a lovas, és nyomban vége lett.
Sajnálta ugyan egy kicsit az apját a hercegnő, de aztán úgy találta, hogy
megint módja van egy nagy-nagy hencegésre.
102
102

- Én rendezhetem a világ legdíszesebb temetését!

Híre ment ennek a szakadatlan kérkedésnek csakhamar a nagyvilágban.
Amikor a ravasz kalmár, Rászed Habir is meghallotta, nyomban rájött,
hogy a Hencegő Hercegnő oktalan hiúságából busás hasznot húzhat.
Egy vég selymet csapott a hóna alá, egy tálkába száz szem hitvány üveg-
gyöngyöt rakott, felkerekedett, és meg sem állt a Hencegő Hercegnő
palotájáig. Letelepedett a kapu előtt, kirakta gyatra portékáit és várt.
Csakhamar jöttek is az érdeklődők, kérdezgették a kalmárt, mit mennyiért
adna, de az mindenkinek csak annyit felelt kurtán
- Nem eladó ! Senkinek
Mikor e különös kalmárkodás híre a hercegnő fülébe jutott, a hencegő
tüstént felcsattant:
- Még hogy nekem se adná el?! Azt szeretném én látni!
Szaladt ezzel máris a kalmárhoz.
- Mennyiért méred a selyemnek rőfjét?
Rászed Habir csak úgy foghegyről vetette
oda
- Nincs neked annyi pénzed ! Ezt a csodakelmét hegyi tündérek szőtték
holdsugárból. Csak a világ leggazdagabb hercegnője tudná megvenni!
Felkapta erre a fejét a hencegő nyomban:
- Én vagyok a világ leggazdagabb hercegnője! A
ravasz kalmár nyájasabbra fogta erre a szót:
De- csak
Ha valóban
a felét az vagy, akkor a fele selymet megveheted tízezer aranyért.
- Miért ne adnád az egészet, ha én úgy akarnám ?
Az árus rávágta
- Mert a másik felét én csakis a világ legszebb hercegnőjének adom el. -
Én vagyok a világ legszebb hercegnője!
- No, akkor szaladj ! Hozd a kétszer tízezer aranyat, és tiéd a kelme!
Igencsak csóválta a fejét a kincstárnok, amikor a hercegnő követelte tőle a
húszezer aranyat. Jócskán megfogyatkozott a kincseskamra, mire
nagynehezen kiszámolta.
Hat szolgálólánya tudta csak úrnőjével a tömérdek aranyat a kalmárhoz
cipelni. Mikor az árus odaadta hiú vevőjének a portékát, megcsörgette egy
kicsit a semmit érő gyönggyel teli tálkát, hogy a hencegő figyelmét
odacsalja. Meg is kérdezte a hercegnő rögtön:
- Hát a gyöngyöt hogy méred ?
104
104
- Sajnálom - felelte a kalmár -, nem adhatom el neked. Ezek a Tenger

Istennője szeméből peregtek ki, amikor egyszer gyöngykönnyet sírt
Ezért
- Énezt csak aa világ
vagyok világ legnemesebb
legnemesebb hercegnőjének adhatom el.
hercegnője!
- Jó, jó, elhiszem, de ennek a gyöngynek ezer arany szemje. Ennyi
pénzt gyöngyért csak a világ legtékozlóbb hercegnője adhatna.
- Én vagyok a világ legtékozlóbb hercegnője - vágta rá a hencegő,
és szaladt máris a kincstárnokhoz.
Hiába próbált ellenkezni a kincseskamra őre, oda kellett adnia az
aranyat az utolsó tallérig.
105
105
Ezt már csak kilenc szolgáló tudta úrnőjével a kalmárhoz vinni. Jó ideig
eltartott a kiszámolás. Kilencvenkilenc szem gyöngyért kifizetett kilenc-
venkilenc ezer tallért a vevő, ám az utolsóra már nem futotta. Egy árva
tallér nem sok, annyija sem maradt az oktalannak, de mert mindenképp
meg szerette volna szerezni az utolsó gyöngyöt is, kérlelni kezdte szépen
a kalmárt
- Ajándékozd nekem azt az utolsót.
- Nem tehetem, mert én azt csak a világ legszegényebb hercegnőjének
adhatom.
Felkapta erre újra a fejét hetykén a hencegő:
- Én vagyok a világ legszegényebb hercegnője!
- Ez egyszer igazat mondtál ! - hagyta rá a csalafinta Rászed Habir.
Odalökte az utolsó hitvány üveggyöngyöt, szekeret fogadott, aztán vitte a
hencegés árát.
Lett ám kuncogás, no meg egy kis csúfondáros káröröm is a mese végén.

Mátyás király is elégedetten bólogatott. Színe elé parancsolta aztán egy
intéssel a Furfangost, és tekintetével Misi ágya felé suhintva egyet, súgott
valamit a diáknak. Az rábólintott azonnal.
- Na, itt a baj ! - gondolta Misi, és ijedtében nagyot rándult a gyomra.
Az igazat megvallva, maga is csodálkozott azon, hogy Igazságos Mátyás
még nem szabott ki rá valamifajta büntetést. Reménykedett már, hogy
talán megfeledkeztek
mondta, róla, dereménye.
füstbe ment minden amint a Nem
Furfangos
valamiazszívesen
új mesenyújtotta
címét be-ki
hát a soron következő ujját: kilenc!
106
106
KILENCEDIK MESE:
avagy, ha az a volna ott nem lett volna. . .
- A meserontó Misi elment egyszer Csutak kutyájával káposztáért a

boltba. Az utcán azonban úgy elbámészkodott, hogy mire a boltba ért,
már éppen az utolsó káposztát adta el a boltos egy kövér asszonyságnak.
Ha Misi idején odament volna, az az asszony bizony káposztát már nem
kapott volna. Ám így kapott, és főzött is egy nagy fazék káposztalevest

ebédre a fiának, aki azt mindennél jobban szerette. Úgy belakott ebből az
asszonynak a fia, hogy moccanni sem tudott, az asztalra borult és el-
szundított. Amikor aztán estefelé felébredt, eszébe jutott, hogy délután el
kellett volna mennie a kútásó mesterhez, aki munkát ígért neki. Várta a
kútásó egy darabig, aztán elunta a várást, és egy cingár legénykét vett fel
helyette. Ürültelnagyon
hogy ha Misi a cingár legényke
nem bámészkodott volna,aamunkának. Nem sem
testes asszony tudtafőzhetett
persze,
volna aznap káposztalevest a fiának, így ő sem kaphatott volna az ellustult
helyett munkát. Ám így kapott, és neki is látott nyomban az ásásnak. Alig
ásott egy méternyi mélyre, az ásója egyszer csak tíz csillogó kerek valamit
fordított ki a földből. Megnézte mindjárt jobban is azt a valamit a cingár, és a
füléig szaladt a szája attól, amit látott. Tíz ezüstpénz volt az, méghozzá
jóféle.

Úgy megörült a talált kincsnek, hogy nyomban elszaladt vele. Eldicse-

kedett fűnek-fának a szerencséjével. Meghallotta azonban a dicsekvést
egy sunyi tolvaj is, éjszaka ellopta a tíz ezüstöt a cingártól, reggel meg
vonatra ült az egyiknek az árán, és elutazott jó messze, Csicsókafalvára
lánynézőbe. Nem tudta persze, hogy ha Misi el nem bámészkodott volna,
a kövér asszony se főzhetett volna káposztát a fiának, nem talált volna
az alvó fiú helyett ezüstpénzt a cingár, és ő maga sem utazhatott volna a
lopott pénzen Csicsókafalvára lánynézőbe. Ám így odautazott, és meg is
szöktette az ottani hentes oktalan leányát.
Nagyon tetszett ez a lány a csicsókafalvi postás fiának is. Úgy elkesere-
dett ez a postás a lány elvesztésén, hogy másnap világgá ment, és meg
sem állt a fagyos északi tengerig. Ott beállt egy jegesmedve-vadász
mellé fegyverhordozónak. Ez a vadász a medveűzés közt néha
madarakat is lődözgetett sörétes puskával. Így esett, hogy mikor egyszer
egy hatalmas jegesmedve került a szeme elé, málé fegyverhordozója a
sörétes puskát adta a kezébe. Rettentően megdühödött a félelmes
bundás, mikor a sok apró sörét megcsípte a bőrét, és bősz haraggal a
vadászra rontott. Futott az persze, ahogy bírt, és menekültében egy úszó
jégtáblára ugrott. Nagy szerencséjére egy jégtörő hajó nemsoká rátalált,
és elvitte egy távoli sziget kikötőjébe.
Nem tudta persze senki, hogyha Misi el nem bámészkodott volna, a
kövér asszony fia helyett sem lett volna a cingár legényből kútásó, a tőle
lopott ezüstön nem utazhatott volna a tolvaj Csicsókafalvára, a hoppon
maradt postásból se lett volna málé fegyverhordozó, és így a vadász
sem került volna annak a távoli szigetnek a kikötőjébe.
Ám így odakerült, méghozzá üres zsebbel. Hogy pénzt szerezzen, el-
szegődött a gazdához béresnek. De mert amúgy vadász módra hajtotta
ki a legelőre a gazda jószágát, megriadt a csorda, és szétszaladt a
világba. Földönfutóvá lett így a gazda, nagy elkeseredésében beállt hát
zsoldos katonának a messzi Afrikába. Foglyul ejtett ott a zsoldos sereg
egy derék szerecsen királyt, akit a gazdából lett katona őrizetére bíztak.
Ez azonban megsajnálta a foglyát, és éjszaka szökni hagyta.
Nem tudta persze senki emberfia, hogy ha Misi el nem bámészkodott
volna, a kövér asszony fia helyett nem a dicsekvő cingár kapta volna meg
az ezüstpénzt, akkor meg a tolvaj miatt nem lett volna a málé postás a
vadász fegyverhordozója, így aztán a megkergetett vadász miatt sem
109
109

kellett volna elszegődnie a zsoldos seregbe a földönfutóvá vált gazdának,

ám másként a szerecsen király sem menekülhetett volna fogságából.
De megmenekült, és örömében széjjelosztotta minden kincsét országa
szegényei közt. Ezen a derék király kapzsi felesége úgy felbőszült, hogy
faképnél hagyta az urát, és beállt egy különcködő bergengóciai herceghez
szakácsnőnek. Ám olyan sósan főzött, hogy a herceg csömört kapott a
főztjétől, és nekivágott a nagyvilágnak, hogy kedvére való szakácsot
találjon.
111
111

Már vagy tíz országban próbálkozott, amikor eljött Magyarországra,

hogy Budapesten körülnézzen.
Egy nap ez a herceg aztán a Cudar utcába is bebotlott, éppen akkor,
amikor Misi lent ődöngött az utcán Csutak kutyájával. Sehogysem tetszett
Csutaknak ez a nagypocakos bergengóciai herceg, csúnyán megugatta
hát. Méregbe gurult erre a falánk idegen, és egy jókora nyaklevest adott a
neveletlen kutya gazdájának.
Tudja meg most már mindenki, hogy ha Misi el nem bámészkodott
volna, úgy a kövér asszony sem főzhetett volna káposztalevest a fiának,
az ellustult fiú helyett a cingár legény nem találhatott volna ezüstöt
kútásás közben, akkor a sunyi tolvaj meg nem utazhatott volna a cingártól
lopott pénzen Csicsókafalvára, a hoppon maradt postás sem állt volna be
fegyverhordozónak a medvevadászhoz, de az sem keveredett volna el
málé segítője miatt a szigetre béresnek, a rossz bérese miatt
földönfutóvá lett gazda sem állt volna be zsoldosnak, viszont a
segítségével megmenekült szerecsen király sem osztotta volna szét
örömében a kincseit, ám akkor a hűtlen felesége sem sózta volna el a
bergengóciai herceg ebédjét, és az sem került volna szakácsleső útján a
Cudar utcába, végül talán Misi sem kapta volna meg azt a jókora
nyaklevest, amiről sosem tudta volna meg, hogy tulajdonképpen ezt az
elbámészkodásának köszönheti, ha én ezt a mesét el nem mondtam
volna.
Fellélegzett Misi, mert sokkal rosszabbra számított. Azt gondolta, hogy a

Furfangos meséjében a szétcibált könyvek miatt keveredik majd valami
igen nagy bajba. Volt persze még más is a füle mögött, azt is előráncigál-
hatta volna a diák. De hát lehet, hogy még arra is sor kerül - aggodalmas-
kodott magában Misi ismét.
A Furfangos azonban nem Misivel törődött már. Gyorsan, kapkodva
szedte össze a következő meséhez gondolatait, mert észrevette, hogy a
Kiskakas már nyugtalanul fészkelődik a helyén, közeledik hát a pirkadat.
Egy mesére futotta már csak legfeljebb az időből. Igyekezett ezért olyan
mesét
ténetre.találni, amiben mindenki szerepelhet, aki érdemes egy szép tör-
Igyekezete nem volt hiábavaló. Rákezdte hát:
Misi bal kezének kisujja sem maradt így már dolog nélkül: tíz!
113
113
TIZEDIK MESE:
- Amikor eljött a nagy piros betűs ünnep, a Játéknap, a mesék jó gyerekei

összegyülekeztek, hogy együtt játsszanak, örvendezzenek a tündérszép
Mesevárban. Előre ujjongott mindegyik, hogy végre összetalálkozhatnak
és örök barátságot köthetnek egymással. Már hajnalban ott toporgott a
szegény asszony legkisebbik fia, a Kis Herceg, Micimackó és Gida, Iva-
nuska, Tom Sawyer, Gerda és Key, Hüvelyk Matyi, Erős Pali, és még ki
tudja hányan jöttek el Eszkimóországtól Indiánfaluig, mindenfelől.
Türelmetlenül várták a kapunyitást mindnyájan. Ki is tárult a Mesevár
kapuja nemsoká, ám a várakozók nagy ijedelmére a tűzokádó Hétfejű
Sárkány elállta a bejáratot. Aki csak egy kicsit is közeledni merészelt, arra
máris rávicsorgott a szörnyeteg mind a hétszer hetvenhét éles fogával,
aki meg még közelebb lépett, hát azt már meg is csapta a sárkány
hétszer két orrlikából kiáradó forró kénes füst. Még Erős Pali is kénytelen
volt hátrálni a fenevad elől.
Határtalanul
hatott, gonosz
hogy a hét voltrossz
legfőbb ez a sárkány. Ilyen
tulajdonság rémségessé
gyakorlását csak úgy
elosztotta vál-
a fejei
között. Az első fejnek a hiúságot, a másodiknak az irigységet, a harma-
diknak a kapzsiságot, a negyediknek a hazugmondást, az ötödiknek a ke-
gyetlenséget, a hatodiknak az önzést, a hetediknek meg az alakoskodást
kellett magában a legártóbb mértékig kifejleszteni.
Így aztán, ha valami gonosztettre készült, csak össze kellett kotyvasz-
tania a gazságokat, amiket a hét feje külön-külön kifőzött, és már kész is
volt veszedelmes terve.
Nem csoda hát,Csak
megjelenésén. hogyabban
a mesék jó gyerekei
bíztak, igen elkeseredtek
hogy nemsoká megérkezneka talán
szörnya
mesék csavaros eszű agyafúrtjai is, mert azok is meghívót kaptak a
Játéknap ünnepére. És ha itt lesznek, majd csak kifőznek valami jó tervet
a sárkány legyőzésére.
114
114

Meg is érkezett nemsoká Döbrögről Lúdas Nlatyi, Oroszföldről a móka-

mester Petruska, a mesés Tibetből az Okos Lány, a japán szigetről a
ferdeszemű Kicsigó Kópé, Bokharából a nagyhírű Naszreddin Hodzsa,
Németföldről a ravaszdi Hans Wurst, Csehországból a fondor Kasparek,
Székelyföldről Kakukk Marci, Törökországból meg a Nagyeszű Miszdik.
Nosza össze is dugták fejüket nyomban az agyafúrtak egy kis kupak-
tanácsra. (Összesúgtak-búgtak, csűrték így - csavarták úgy, míg a végén
mindegyik rábólintott a közös tervre. A legékesebb beszédűt, Naszreddin
Hodzsát bízták aztán meg a terv megvalósításával.
Nagyot néztek a jó gyerekek, amikor Naszreddin fegyvertelenül a sár-
kány felé indult.
Még csak három lépést közeledett, a szörnyeteg máris fenyegetőzni
kezdett. Amit mondott, azt megosztotta mindig hét szája között.
- Jer
- csak
- közelebb
- eszeveszett
- jószág
- ha
- mersz!
- Mennék, mennék én nagyméltóságú Nagyuram, ha tudnám, hogy
nem bánsz el velem méltatlanul l
Dühödten
- Úgy válaszolt a sárkány:
- bánok
- veled
- ahogy
- akarok!
- Felfallak
- nyomban!
Szép nyugodtan folytatta mondókáját Naszreddin, még csak a szeme
se rebbent.
- Fogyassz el engem jó étvággyal kegyelmes Úr. Én csupán arra kér-
lek, hogy ne egyszerre a hét száddal, ne is akármelyik fogazatoddal szíves-
kedjél engem szétmarcangolni.
116
116
Ha külön-külön okból is, de egyformán nem tetszett ez a válogatósság

a sárkány mind a hét fejének. Olyannyira, hogy szavakra se osztotta vála-
szát, egyszerre mondta mind a hét száj
- Azzal a számmal kaplak be, amelyikkel nekem tetszik.
Az alkudozás azonban nem maradt abba.
- Már megbocsáss fenséges Sárkány, de én már igazán kiérdemeltem
azt, hogy engem csakis az első fejeden keresztül kegyeskedjél elfogyasz-
tani. Én, aki uralkodóm, a Nagy Emir eszén oly gyakran túljártam, nem
lehetek egy második száj, vagy egy harmadik fogsor, vagy netán egy
utolsó torok martaléka. Kérlek alázattal, fontold ezt meg.
- Jó! - vágta rá az első fej, de a többi már bizonytalankodott.
- Várj
- egy
- kicsit
- gondolkoznom
- kell
- ezen.
Várt Naszreddin Hodzsa, várt örömmel, mert látta már, hogy a ször-
nyeteg kezdi bekapni a csalétket.
A rettentő sárkány valóban gondolkodóba esett. Töprengett mind a hét
feje külön-külön rosszasága szerint.
Az alattomos hetedik így okoskodott
- Ha onnét számoljuk, én vagyok a hetedik, de ha innen, akkor én
lehetnék az első . . .
Az önző hatodik meg így töprengett
- Az rendben volna, hogy ne mind a hét fogazattal, de miért nem
egyedül az enyémmel ?
A kegyetlen ötödik összesúgott a hazug negyedikkel, hogy vonják be
egy külön tervbe a kapzsi harmadikat és kegyetlen hazugsággal kapa-
rintsák meg hármasban a zsákmányt.
Az irigy második sóváran figyelte a hiú elsőt, amelyik már úgy gondolta,
hogy jár is neki annyi hízelgő megkülönböztetés, amiben az áldozat
részesítette. Olyan vadul tombolni kezdett erre a második fejben az
irigység, hogy nyomban leharapta az első fejét. Ezzel elérte, hogy a sor
most már vele kezdődjék. Tüstént odaszólt a többieknek:
117
117

- Nem kér lehetetlent az áldozat. Helyeslem, hogy az első fejünk falja

fel
A többi fej azonban még tovább akart töprengeni:
- Várjunk
- csak
- még
- egy
- kicsit.
Ekkor vette észre a harmadik fej, hogy mit tett az irigy második. A kap-
zsiság erre úgy felgyülemlett benne, hogy azonnal leharapta az első helyre
feltolakodó fejét, hogy ő kaparinthassa meg az első jogán az áldozatot.
Oda is szólította Naszreddint, de a többi négy fej ráripakodott:
- Maradj
-- annyit
veszteg
- mondok !
Látta most már a hazug negyedik, mit kell tennie, hogy a megcsappant
sor elejére kerülhessen. Leharapta hát az előtte levőt, és odakiáltott az
áldozatnak
- Jöhetsz már! Megegyeztünk, hogy az első kap be!
A másik három azonban további várakozást parancsolt
- Egy
- lépést
- sem!
A kegyetlen haragra gerjedt ötödik ezután leharapta a hazugot. Közben
az alattomos hetedik rájött, hogy egyedül neki nem kell tartania a sorban
utána következőtől, odasúgta hát az önző hatodiknak:
- Harapjad le az ötödiket. Akkor a zsákmányt csak kétfelé kell osztanil Le
is harapta az önző cinkos az ötödiket.
Felhorkant örömében ekkor az alattomos hetedik, mert látta már, hogy
csak egy harapás kell, és belőle, az utolsóból első és egyetlen lesz. Észre-
vette azonban a szándékát a másik. Egyszerre csattant a két rettentő fog-
sor, egyszerre is hullt a porba a szörnyű sárkány utolsó két feje.
Egyszerre ujjongott fel a Mesevár derék vendégeinek hada is. Játsz-
hattak, örülhettek egymásnak a veszedelem múltán az egész Játéknapon.
119
119
Amint befejezte meséjét a diák, a Kiskakas nyújtogatta már a nyakát, hogy

elrikkantsa a hajnalt, a mesevilág takarodóját. Észrevette ezt a Fur-
fangos, de meglátta közben azt is, hogy Igazságos Mátyás köszörüli a
torkát, szólni kíván. Elkapta erre ügyesen a nyakánál a Kiskakast, a ta-
risznyájába dugta, még a csőrét is befogta, nehogy a király szavába
rikkantson.
Mátyás király ekkor valóban szólásra emelkedett. Leste-várta a szavát
mindenki, csak Misi szeretett volna a föld alá bújni ijedtében.
- Hajdanán gyakran tartottam törvényt, osztottam igazságot, mint ahogy
annak emlékét sok mese is őrzi.Nos, egy kis igazságtevésre szükség van
újra. Mert hát itt van ez a Misi gyerek. Sok van a rovásán, de

javára is írhat ezt-azt az ítélkező. Vétke a rendbontás, a szépség meg-

csúfolása. Hiába is akarná tagadni, mi magunk, a szétcibált könyvek lakói
vagyunk erre a legfőbb bizonyíték. Erénye viszont nem csekélyebb. Mert
becsületére legyen mondva, elolvasott szeretettel, figyelmesen minden
könyvet, mielőtt Csutak méltatlan segítségével csúffá, csonkává tette volna
azokat. Ne sújtsa hát most még meggondolatlanságáért szigor. Tegyük
próbára! Ha jóvá teszi, amit vétett, megbocsátunk neki.
Felzengett a hurrá, meg az éljen, amint az Igazságos meghozta ítéletét.
121
121
A Ravasz Rókának azonban nem nagyon tetszett a dolog. Ki is mondta,

amit gondolt
- De mi lesz akkor velünk? Ha rendet teremt, mindent a helyére rak,
hogy kóricálhatunk itt szabadon éjjelenként. . . ?
- Úgy van! Úgy van! - dörögte rá a Szellem.
- De úgy ám! - rikoltotta hevesen helyeselve a Vasorrú Bába. - Ott
senyvedhetünk akkor újra a régi meséink sorai közé zárva. . .
- Ott is a helyetek! - intette le szigorral az okvetetlenkedőket az
Igazságos. A meséjében kijáró bűnhődéstől csak a gonosz tart. A jóravaló,
a derék a régi meséjében is boldogul. És így legyen ez ezután is. Paran-
csolom
Elengedte ekkor a Furfangos a Kiskakas nyakát, nehogy az Igazságos
Mátyás parancsának bárki is ellenszegülhessen.
Nagyot
Beugrottrikkantott
erre a nyomban
Szellem aa hajnal hírnöke.
palackba, de eltűnt a többi meselény is
tüstént. Később ébredt megint Misi másnap. Lassan ment a mosdás,
nyámmogva a reggelizés, mert Misi álmosságtól kába esze szüntelen
éjszakai kalandján, de abban is leginkább Mátyás király szaván járt.
Nagyot nézett aztán Misi édesanyja, mikor délután bekukkantott fia
szobájába. A színesek, festékek a tokban, a játékok a helyükön, a könyvek
katonás rendben a polcon. És micsoda tisztogatást végzett bennük a radír.
A kiszakadt lapok sem kelhettek többé vándorútra, helyéhez kötötte
mindegyiket
ról is lekerültegy-egy gonddal
a sok firka, kiszabotteltűnt
a bútorokról ragasztószalag. Estére
a felragasztott, már a falak-
odaszögelt kép,
matrica, csüngő-lengő mindenféle ez meg az.
Elfáradt persze estére Misi a nagy rendcsinálásban. Lefeküdt, a fejére
húzta a paplant, aztán mélyen, moccanatlan aludt reggelig.
A játékot, olvasást ezentúl nap nap után alapos rendrakás követte. Ha
meg Csutak a könyvek felé kapott, gazdija az orrára koppintott egyet.
Hát ez történt abban a Cudar utcai házban. Aki nem hiszi, járjon utána!
122
122

Első mese: A Farkas és Piroska 24

Második mese: Csipkerózsika 33
Harmadik mese: Jancsi és Juliska 56
Negyedik mese : Tim és Tom 70
Ötödik mese : A három eladó királylány 76
Hatodik mese: Kisbence 85
Hetedik mese: Gim és Kiő 94
Nyolcadik mese : A Hencegő Hercegnő 102
Kilencedik mese: Mese Misiről 107
Tizedik mese : Mesevár 114

A kiadásért felel a Kossuth Könyvkiadó igazgatója

78.08.0899 - Kossuth Nyomda, Budapest
Felelős vezető Monori István vezérigazgató
A kötetet szerkesztette Lénárt Istvánné (MNOT)
és Vig Vilmosné (Kossuth Könyvkiadó)
Műszaki vezető Mózes Tibor
Műszaki szerkesztő Jordán Kati
Terjedelme 11,2 (A/ 5 ) ív


Romhanyi Jozsef Misi Mesei Compress

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Romhanyi Jozsef Misi Mesei Compress

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

5/20/2018 Romhá nyi Józ se f - Misi Me sé i - slide pdf.

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 1/127

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 2/127

A KÖNYV A NEMZETKÖZI GYERMEKÉV

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i

KOSSUTH KÖNYVKIADÓ . 1977

ISBN 963 09 1312 7

tt a vége - fuss el véle! Vagy hogyis? Nem, nem! Ez még csak a

Na várjunk csak, várjunk! Itt valami nincs rendjén!

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 8/127

Mi tagadás, csúnyán elbánt a két cimbora a könyvekkel. Mégis, amint

Egy kis ruca, jóféle

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 10/127

hat fejére süveg kerül, a hetedikre meg, szégyenszemre, piros cilinder, A

már a pilláira nehezedett volna. Édesanyja erre csendben lekattintotta a

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 12/127

Tudom, hogy csodálkoztok ezen, de Misi meg Csutak sem álmélkodott

Még csak ez a vaksötét kellett Misinek, hogy egészen elvegye az eszét

- Három! Legyen harmadik kívánságod szerinti - szólt a Szellem

meséjében világot látni, ám egyszer csak egy kutya elkapta a nadrágom,

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 16/127

Csipkerózsika potyogott le ekkor a padlóra ágyastul. Szerencsésen esett,

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 17/127

sort, felhánytorgatták hányatott sorsukat, de az egyre nagyobb hang-

feltérkénck meg a maradék öt törpének, Tóbiásnak, a gyáva óriásnak. Tódít

Tódor már csak Misi ágya szélén kapott helyet, a Kiskakas a

5/20/2018 Romhá nyi Józ se f - Misi Me sé i - slide pdf.c om

- Van is olyan képeskönyv, amibe legyet festenek- siránkozott a kis

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 20/127

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 23/127

Már ebből is kitűnik, hogy ez a valaki nem akármi akárkiféle volt.

-Haj csicsóka, csalamádé

Elnémult erre minden zsongás-zsibongás. Mindenki az agyafúrt Fur-

- De csak olyan régi mesét alakíts újjá, amit mindnyájan ismerünk.

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 25/127

Hegyezte is csakhamar a Fülét, de mind a kettőt, mert meghallotta

Aztán szelíd bárányka képet öltve Piroskához sietett és így köszöntötte:

- Csin-csin, sárga kökörcsin.

Mikor a házhoz ért, kellemetlen meglepetés érte. Nagyanyó nem volt

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 28/127

- Add meg nekem Sanda Sátán

Eszébe jutott ekkor hirtelen, hátha mégis Nagyanyó érkezik vissza

újra rémülten az ágyból a gonosz, mert egyet se koppant a vadász csizmája

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 30/127

Lenyomta hát végre Misi vadász a kilincset, remegő térdekkel belépett

- Tőlem az emberek miért remegnének,

- I-Iazudsz! Megint csak hazudsz! Nemrégiben az odúd körül piros

- Oh én akkor friss szamócát találtam az erdőben,

Úgy tett a vadász, mintha hinne az ádáz füllentőnek.

Elhallgatott ezzel a Furfangos Diák, hisz, így ért véget az újjáformált

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 32/127

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 34/127

Hűséges Alvásmesterének azonban több se kellett Amint meghallotta

- Aludj felség, tente-tente,

- Igazán ? - kérdezte a király, mert kérdezni, azt nagyon szeretett.

- Szombat, de ha jobb neked,

A Boszorka ekkor valóban berepült az ablakon.

- És mondd, te igazán igazi boszorka vagy, avagy csak olyan szemmel-

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 36/127

- Gyí te cirok, gyí te kerge !

II. Névszerint sosem szerette, ha a feje felett lovagolnak. Ijedtében hát

- Én csillogó ruhákat öltök, Így

http://slide pdf.c om/re a de r/full/romha nyi-joz se f-misi-me se i 38/127

A boszorka elő is kotorta gyönggyel hímzett kis selyemszatyráb