Dávid az Ószövetség meghatározó és kiemelten fontos személyiségei közé tartozik.

Betlehemben született, Sámuel próféta már gyermekkorában kijelölte, hogy ő legyen Izrael
eljövendő királya. A filiszteus Góliát legyőzése után Saul király udvarába került, ahol
közszeretetnek örvendett. Apja Izáj (Isai). Saul féltékeny is lett rá, amely élete végéig tartó
ellenségeskedéshez vezetett. Saul udvarában Dávidot felesége, aki Saul lánya volt és Saul fia
is támogatta a királlyal szemben. Dávid nagyvonalú volt, kétszer is megkímélte Saul király
életét, s ígéretet tett, hogy utódjaként megkíméli családját. Saul nem hagyott maga után
trónörököst, ugyanis fiával, Jonatánnal együtt csatában megölték, így Dávid lett előbb Júda,
majd Izrael királya, miáltal perszonálunióban egyesítette a kettészakadt országot. Elfoglalta
Jeruzsálemet, megerősítette hatalmát, majd leszámolt a két országot fenyegető filiszteusokkal
és kánaánita népekkel. Fiai közül az egyik, Absolon megpróbálta elfoglalni atyja trónját,
másik fia, Salamon pedig utódja lett. Első felesége, Mikhál, Saul király lánya volt, egy másik
pedig egyik hadvezérének az özvegye, Betsabé. Nagy bűne, hogy Betsabé férjét, a hettita
Uriját (Uriást) olyan hadifeladattal bízta meg, amelyről tudta, hogy nem éli túl, így elvehette
annak feleségét. Később Dávid megbánta tettét és elfogadta Isten ítéletét. Dávid a
keresztények számára Jézus messiásságának egyik igazolása.

Ábrahám Noé tizedik és Ádám huszadik leszármazottja volt. Harránból származott, csak a
kései hagyomány származtatja a khaldeai Ur városából. Itt kötötte meg a fentebb is említett
szövetséget az Úrral, amely szerint Ábrahám és népe egyedül őt ismeri el istenének, és
cserébe az Úr neki adja Kánaán földjét, és nemzedékét megsokasítja. A szövetség miatt indult
el Ábrahám és népe az ígéret földjére. A judaizmust, a kereszténységet és az iszlámot, szokás
ábrahámi vallásoknak is nevezni, ugyanis ezek szent könyveiben Ábrahám ősatyaként, a vallás
alapítójaként jelenik meg. Mellettük számos egyéb vallás és felekezet is épít az ábrahámi
örökségre. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy leszármazottain keresztül a világ minden
nemzete áldott lesz. Ezt a kereszténység hagyományosan Krisztusra való utalásként fogja fel.
Az ábrahámi vallások követői egyaránt úgy tekintenek rá, mint Izráel népének atyjára, hiszen
első feleségétől, Sárától születik meg Izráel apja, Izsák. A muszlimok iszlám prófétaként
tekintenek Ábrahámra, ugyanis második feleségétől, Hágártól született meg Mohamed
elődje, Izmael. Noha Ismáel volt Ábrahám elsőszülött fia, az Ószövetség mégis Izsákot
tekintette jogos utódnak, mivel a Szentírás Hágárt Sára szolgálójaként említi.

MÓZES Az egyiptomi fáraó rabszolgasorba taszította az ott élő zsidókat, és megparancsolta,

hogy minden fiúgyermeket öljenek meg, mert túlzottan elszaporodnak és ellenük
fordulhatnak. Mózes anyja, Jokhebed egy kosárban a Nílus hullámaira bízta az újszülött
gyermeket, a fáraó leánya pedig fürdéskor megtalálta és sajátjaként nevelte fel. Mózes
felnőve egy zsidó munkás védelmében megölt egy egyiptomi munkafelügyelőt, amely eset
aztán kitudódott. Ezért a büntetés elől elmenekült a sivatagba. Midián földjére kerülve az
ottani főpap lányát, Cippórát vette feleségül és nomád pásztorként élt. Pásztokodás közben a
Hórebnél jelent meg neki égő, de el nem hamvadó csipkebokor képében „JHVH” („vagyok, aki
vagyok”) – Isten, aki elhívta a zsidó nép kiszabadítására és az ígéret földjére történő
vezetésére. Mózes fontos a zsidó nép identitásának, államiságának és írásbeliségének
kialakulásában. Az ő vezetése alatt lett egy családi törzsből jól szervezett vallással, kultikus és
etikai törvényekkel és irásbeliséggel rendelkező állam, melynek politikai berendezkedése
teokrácia. Azonban csak Mózes halála után került sor a zsidó nép honfoglalására, melyet
Józsué vezetett.