Régen nem láttalak, nagyon hiányoztál már, nehéz élni fény és levegő nélkül, vagy: új

fényben látni…

(nyelvi kreativitás is van benne, némileg hasonló a képszerű szóhasználathoz, de mégsem az –

lelki fény, lelki „levegő”)

Megemészt. Hánytorog. (Pláne: „Ne hánytorgassuk!”) (Mindkét igét gyakrabban használjuk

átvitt értelemben, így magának az alapjelentésben való használatnak is beletartozik a
jelentésmezőjébe az, amit áttételesen szoktunk érteni rajta. Csak akkor nem jut eszünkbe, ha
pl. az emésztéskönnyítő gyógyszert vagy a gyomorrontás miatti hánytorgást mondjuk így
együtt egy mondatban, mert az leszűkíti a gondolatkört.) Ez az utóbbi szó még jobb példa is,
hiszen a köznapi használatban nem első és másodlagos jelentésként különítjük el, hanem csak
árnyalatként a hánytorog jelentésváltozatait. (Nemigen érzi senki metaforának a lelki vált.-t.)

TALÁN A LEGJOBB:

Lecsap. Többjelentésű, de ha kivesszük a jelentéskörből a ragadozók megszerző műveletét, és

maradunk a többi fizikai történésnél, itt is azt lehet érezni, hogy alig van jelentéskülönbség az
ilyen szavak esetében, mint: lecsapja a folyóvíz gátrendszerének gátjait; lecsapja a könyvet,
mert megunta; nagy levegőt vesz, és lecsap minden zaklató dolgot végre, azaz a bajait maga
mögött hagyja; lecsap a hajókorlát mellett mindent, amit lehet, hogy ki tudja menteni a
fuldoklót. (Gyakoribb esetek: lecsapja a labdát, lecsapja a vele szemtelenkedőt.) Bármelyik
esetben használjuk az igekötős igét, a felidéző ereje, az érzelmi használati köre, a benne rejlő
jelentéstöbblet mindig idéz fel mást is, mint amiről konkrétan szó van. De ez nem a fogalmi
jelentések különbsége, hanem az asszociációs bázis.

Hasonló:
ránt, olt (akár az igekötők v. a nyelvi divatok hatása is erősen besugárzik a konnotatív jelen-
tésbe)

Nő: felnőtt és a meghatározott nemhez tartozik (a denotatív jelentésbe azok a különbségek

tartoznak bele, amelyek világosan elhatárolják pl. a gyermektől, a férfitől ill. más
élőlényektől), viszont a konnotatív jelentés minden bizonnyal magában foglal ilyesmit is,
mint:
beszédes, konyhában tevékenykedő, hajlamos a sírásra
(ez utóbbiak egyáltalán nem csak a nőkre igazak, mégis nehéz lenne törölni a felötlő
gondolataink közül)… ( e megállapítás forrása itt: http://seas3.elte.hu/VLlxx/marosan.html )

Egy hiperkorrekció is jó magyarázat a konnotáció érvényesülésére nyelvhasználatunkban.

Miért mondjuk azt valamire, hogy „másabb”? Miért nem elég a „más”? Azért, mert létezik a
másol ige és annak származékai. Márpedig a másol denotatíve azt jelenti, hogy létrehoz még
egy ugyanolyat. A tudatunkba beférkőzött ez az ige, és ha azt akarjuk valamire mondani, hogy
más, tehát valóban más, mint az eredeti, akkor – hibásan – azt az alakot használjuk erre, hogy
másabb. Pedig denotatív jelentésében teljesen korrekt, jó, kifejező lenne a más szó is. Beszéd
közben óhatatlanul a „másol”-ra asszociálunk, így hát éreztetni akarjuk, hogy nem egyszerűen
másolatról, hanem valami egész más újról van szó.

A konnotatív jelentés gyorsabban és kiszámíthatatlanabbul változik, mint a denotátum.