Az 1815 utáni állapotok

Bihari Péter leírja, hogy 1814 őszén összeült az Európa újrarendezésére hivatott
bécsi kongresszus. Törökország kivételével minden jelentős európai állam részt vett
rajta.1
Erich Zöllner pontosítja a dátumot 1814. szeptember 18.-ára és ismerteti azt is, hogy
1815. június 9-ig tartott. Diószegi István részletesen tárgyalja a kongresszus céljait, ám
ezzel szemben ezt Erich Zöllner meg sem említi. Tehát a legitimitást, dinasztikus
törvényességet, a dinasztiák restaurálását és az uralkodóházak eredeti területi
birtokainak szavatolását kívánták. Visszakanyarodást akartak minden tekintetben a
francia forradalom előtti állapotokhoz.2
Bihari Péter viszont ezzel ellentétben kereken kijelent, hogy teljes restaurációról szó
sem lehet.3
A Franz Mehring is azt emeli ki, hogy a kongresszus fő feladata a restauráció volt,
azaz a dinasztiák, és az általuk korábban birtokolt területek helyreállítása. Ezzel
Diószegi István véleményét erősíti. Az uralkodócsaládok jogát arra, hogy korábban
elveszített hatalmukat visszaszerezzék, a legitimitás, vagyis a törvényesség elve
biztosította.4
Vadász Sándor véleménye szerint a nagyhatalmak egyetlen feladatuknak a status
quo megőrzését látták. Valamint tájékoztat arról, hogy a defenzív politika
megfogalmazását az 1815. november 20-án létrejött négyes szövetségben nyerte el. Az
orosz cár által kezdeményezett megállapodást az osztrák és a porosz megbízott mellett
az angol meghatalmazott is aláírta. Kötelezték magukat, hogy Franciaországban
megakadályozzák a bonapartista restauráció megismétlődését, és a fegyveres erő
igénybevétele árán is megoltalmazzák a közös győzelem útján létrehozott békét.
Kidolgozzák a nyugalom és a béke fenntartását szolgáló intézkedéseket.5
A Német Szövetség tagállamait a történészek különbözőképpen határozzák meg.
Bihari Péter szerint 35 monarchia és 4 szabad város laza szövetségeként jött létre.

1
BIHARI Péter: A németek. 2000 év Európa közepén. Bp., 2002. 128.
2
DIÓSZEGI István: Klasszikus diplomácia – modern hatalmi politika. Bp., 1967. 73.
3
BIHARI Péter: i.m. 128.
4
MEHRING, Franz: Tanulmányok a német történelemről. Bp., 1981. 404-405.
5
VADÁSZ Sándor (Szerk.): 19. századi egyetemes történet. 1789-1890. Bp., 25.
Hotváth Jenő Németország 39 szuverén államáról ír, még Tokody Gyula szintén 35
állam és 4 szabad várost említ. Végül a Világtörténelmi enciklopédiában a következő
olvasható: 38 tagállamból álló államszövetség, amely 1866-ig állt fenn.
Tokody Gyula leírja, hogy a Német Szövetség vezető hatalma Ausztria lett, második
legfontosabb állama pedig Poroszország. Továbbá három külföldi uralkodó is tagja lett
a Szövetségnek. Anglia királya Hannover, a dán király Holstein és a holland király
Luxemburg uraként. A Szövetség vezető testületeként Birodalmi Gyűlést hoztak létre,
amelyben osztrák elnöklés alatt a fejedelmek küldöttei vettek részt. A Gyűlés
székhelye Majna- Franfurt volt.6
A Világtörténet című mű ezzel szemben azt emeli ki, hogy a német Szövetségnek
nem volt sem központi kormánya, sem közös törvényhozása és saját fegyveres erőkkel
sem rendelkezett. Véleménye szerint a Szövetségi Gyűlésnek nem volt reális hatalma
sem. A Német Szövetség valamennyi államának külön uralkodója és kormánya, saját
hadserege, pénz- és vámrendszere volt.7
A Szövetséget 1815. június 8-án kötötték, amint az olvasható a Történelem című
munkában. A következő napon, június 9-én pedig először hét állam (Oroszország,
Ausztria, Poroszország, Anglia, Svédország, Portugália és Bourbon-Franciaország)
képviselői, majd sorban, egyenként a kisebb országok meghatalmazottai szentesítették
aláírásaikkal és pecsétjeikkel a bécsi kongresszus záró jegyzőkönyvét, az Acte finale-
t.8
Diószegi István szerint ettől eltérően, június 8-án írták alá, nem pedig 9-én az Acte
finalet. Továbbá kiegészíti azzal, hogy ez a záró jegyzőkönyv 121 cikkelyt
tartalmazott, és érvényessége Törökország kivételével valamennyi európai államra
kiterjedt, valamint hozzá fűzi, hogy kompromisszumként született.9
Franz Mehring meglepő őszinteséggel fejezi ki véleményét, mely ellentétben áll a
többi történészével. Szerinte a Német Szövetség a német egység kicsúfolása volt. A
majna-frankfurti szövetségi gyűlés, amelyre a világ megvetése nehezedett, csak a

6
VADÁSZ Sándor (Szerk.): 19. századi egyetemes történet. 1789-1890. Bp 151.
7
Világtörténet. 159.
8
MEHRING, Franz i.m.
9
DIÓSZEGI István: A hatalmi politika másfél évszázada. 189-1939. MTA Történettudományi Intézete.
Budapest, 1997. 30
nemzeti feladatok egyikét teljesítette: a fejedelmek közös börtönőre volt a néppel
szemben.10
Érdekes az is, hogy az osztrák-porosz erőviszonyokat másképpen ítélik meg a
különböző szerzők.
Horváth Jenő egyszerűen tényként felveti, hogy az osztrák császár és a porosz
király, a Habsburgok és a Hohenzollernek versenyeztek egymással.11
Tokody Gyula a leghatalmasabb német államnak Ausztriát tartja.12
Ezzel szemben Bihari Péter véleménye szerint az erőviszonyok Poroszország és
Ausztria között Poroszország javára nőtt.13
Az előbbi megállapításhoz azonban Tokody Gyula is csatlakozik a lakosság
számának szempontjából. Ugyanis Ausztria lakossága 9,5 millió a szövetség területén,
míg Poroszország erősebb a 10,5 millió lakosával. Kiegészíti azzal is, hogy a
restauráció fő bázisai Ausztria és Poroszország.14
Niederhauser Emil megint másképpen fogalmaz. Szerinte Poroszország az öt
nagyhatalom között végül is a leggyengébb volt, ezért még inkább lekötelezettje
maradt Oroszországnak. A továbbiakban Poroszország megőrizte ezt a hatalmi státust,
az ötödik helyet. Részt vett a Szent Szövetség kongresszusain, de forradalmak
legyőzésére nem vették igénybe erőit.15
A Mehring feltárja, hogy a Habsburg Birodalom és Poroszország látszólag
megerősödve kerültek ki a francia forradalomból. Hatalmas területi nyereségeket
könyvelhettek el, ami növelte a lakosság összlétszámát is, gazdasági adottságaik pedig
megcsillantották a későbbi fejlődés lehetőségét. A két hatalom azonban belefáradt a
negyedszázados háborúskodásba, elsősorban nyugalmat akart. Külpolitikájuk fő
jellegzetessége a védekezés volt, védekezés minden ellen, ami a megteremtett
nyugalmat felborítja. Kellett ez a nyugalom a megszerzett területek az eddigi területi
keretek közé való beillesztéséhez is.16

10
MEHRING, Franz i.m. 404-405.
11
A Szent Szövetségtől a Népszövetségig. A modern világ története 1815-1920. 5.
12
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 152.
13
BIHARI Péter i.m. 128.
14
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 152.
15
NIEDERHAUSER Emil: A Hohenzollernek. In: Rubicon 2000./4. 37.
16
MEHRING, Franz i.m. 404-405.
 A területi felosztást illetően Horváth Jenő fogalmaz a legszűkszavúbban. Csupán
annyit ír, hogy Szász- és Lengyelországot felosztották.17
Ezzel a véleménnyel mindegyik történész egyetért.
Bihari Péter azonban úgy fogalmaz, hogy Poroszország lengyelországi
szerzeményei nagy részét átengedte a cárnak.18
Tokody Gyula Bihari Péter megfogalmazásával szemben erősebben fogalmaz. Így
írja: Poroszország Varsó körzetét, amelyet Lengyelország harmadik felosztásakor
kapott, kénytelen volt Oroszországnak átadni.19
Végül mindezekkel szemben Diószegi István azt emeli ki, hogy I. Sándor
Poroszországnak adta a senki földjévé nyilvánított Szász Királyság felét, kárpótlásul a
lengyelországi területekért.20
A területi kérdésekkel Diószegi István valamivel részletesebben foglalkozik. Tehát
Poroszország megkapta Vesztfáliát a Rajna mentén, és Poznant Lengyelországban,
Tirolt, Vorarlberget, Karintiát és Krainát az egykori Szent Birodalomban. Valamint a
Szász királyság felét és a svéd Pomeinát.21

Mozgalmak a német területeken:

A Világirodalmi enciklopédia tájékoztat arról, hogy a nemesi uralommal és a

területi megosztottsággal szemben 1815. után ellenzéki mozgalmak jöttek létre.22
Bármekkora erővel is rendelkezett 1815 után Németországban a reakció, a
restaurációhoz átmenetre volt szükség. Számolni kellett azokkal a reform-ígéretekkel
amelyeket még a felszabadító háború során tettek, illetve mozgalmakkal, melyek
kikényszerítették ezeket az ígéreteket és síkra szálltak végrehajtásukért.
Tokody Gyula leírja, hogy 1815 után egy úgynevezett beadványmozgalom
bontakozott ki Dél- és Délnyugat-Németországban, valamint a Rajna-vidékén. A
beadványok alkotmány bevezetését kérték az uralkodótól. Az alkotmányos mozgalom
azonban nem érhetett el átütő sikert a két vezető német állam bekapcsolódása nélkül.
17
A Szent Szövetségtől a Népszövetségig. A modern világ története. 4.
18
BIHARI Péter: i.m. 128.
19
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 152.
20
DIÓSZEGI István: i.m. 81.
21
U.o. 81.
22
Világirodalmi enciklopédia. Szerk.: SIPOS Attila. Bp., 1982. 710.
Továbbá gyorsan gyarapodtak az alkotmányos mozgalommal kapcsolatban álló német
társaságok. Ám nem léptek túl a vita-klubok színvonalán, nem váltak szélesebb
tömegbázissal rendelkező pártképződményekké. A polgárság és a diákság azonban
élénk figyelemmel kísérte tevékenységüket, amíg áldozatul nem estek a reakció
hullámaink.23
Franz Mehring egyetért Tokody Gyulával, ám hozzáteszi azt is, hogy a szörnyű
csalódást a német polgárságból még egy határozott ellenállási kísérletet váltott ki. Erős
ifjúsága a német főiskolákon, a diákegyletben kitűzte a rebellió zászlaját. A
diákegyesületben a császárról és a birodalomról formált középkori ábrándok egyfajta
bosszúálló tőrét a szószegő fejedelmekre és bűntársaikra irányító jakobinus dühvel
kereszteződve.24
Tokody Gyula ellentétben a többi történésszel hosszan foglalkozik a
diákmozgalmakkal. Így írja: A legtöbb egyetemen úgynevezett Burschenschaftok,
patrióta diákegyesületek létesültek, amelyekben az 1813-15-ös évek egykori
önkéntesei játszották a legaktívabb szerepet. Különösen nagy hatással volt a német
diákságra Friedric Ludwig Jahn, a francia uralom ellen irányuló tornamozgalom
egykori megalapítója, valamint Erns Moritz Atudt történészprofesszor, a német egység
leglelkesebb propagálója. Továbbá Tokody Gyula az egyedüli aki foglalkozik a
mozgalom résztvevőinek jellemével is. A Burschenschaft mozgalom, mely később a
német egyetemisták féktelen ivászatáról és párbajairól lett hírhedt, szellemében pedig a
nacionalista gőg és a politikai konzervativizmus vált uralkodóvá, ebben az időben
bátor és előremutató szerepet töltött be. Ám a résztvevők politikai nézetei már ekkor is
ellentmondásosak voltak. Sokan a középkori német császárság visszaállításáért
lelkesedtek, gyűlöletet szítottak más népek, elsősorban a franciák ellen, és a társadalmi
haladástól zavaros, nemegyszer reakciós nézeteket vallottak.25
Tokody Gyula továbbá ismerteti, hogy szerinte az első nagyobb megmozdulás 1817.
októberében zajlott. A különböző német egyetemekről mintegy ötszáz diák gyűlt össze
Eisenachban.

23
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 153-154.
24
MEHRING, Franz: i.m. 405.
25
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 153.
 Ezzel szemben a Világtörténet című munkában a dátumot pontosan megismerjük:
1817. október 17-én, a reformáció a német nép számára emlékezetes háromszázadik
évfordulóján, valamint erre a napra esett a lipcsei csata negyedik évfordulója is.
Kiegészíti azzal is, hogy Wartburgban több száz diák és professzor ünnepséget
rendezett, amely Németország szabadsága és egysége melletti tüntetéssé fejlődött.
Ezzel Diószegi István is egyetért.26
Erich Zöllner Tokody Gyulával szemben nagyon szűkszavúan tárgyalja. Csupán
annyit ír, hogy a Wartburg-ünnepély a demokratikus és nemzeti érzelmű német
diákság demonstrációja volt.27
Tokody Gyula felveti, hogy az ünnepséget lezáró fáklyásmenet során a reakciót
jelképező tárgyakat és számos reakciós könyvet égettek el. A lángokba került a porosz
rendőrkódex, az ugyancsak porosz ulánus-fűző, a hessani katonák által hordott
hajfonat és az osztrák káplárbot.28
Érdekes tény, hogy Diószegi István és Vadász Sándor véleménye a témában szóról
szóra megegyezik. Mindketten Tokody Gyulával ellentétben azt írják, hogy a haladó
szellemű diákok örömtüzeket gyújtottak és a lángokba vetették a porosz militarizmust
jelképező zubbonyt és az osztrák zsarnokságot szimbolizáló káplárbotot.29
Tokody továbbá kiegészíti azzal a mozgalmat, hogy a szervezet a diákság
államhatárok feletti egységét akarta szimbolizálni. Időközben a mozgalmon belül egy
kis terrorista csoport, alakult meg, melynek egyik tagja 1819 márciusában megölte
August von Kotzebue írót, akiről tudták, hogy az orosz cár egyik németországi
ügynöke.30
Ezzel szemben Erich Zöllner azt emeli ki, hogy ez a gyilkosság kényszerítette ki a
karlsbadi tanácskozást.31
A Világtörténet című mű viszont azt tartja fontosnak, hogy a reakció és
képviselőivel szembeni gyűlöletnek ez a megnyilvánulása aggodalommal töltötte el az
uralkodó köröket.32

26
Világtörténet. 160.
27
ZÖLLNER, Erich: i.m. 269.
28
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 154.
29
DIÓSZEGI István: i.m. 95.
30
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 155.
31
ZÖLLNER, Erich: i.m. 269.
32
Világtörténet. 160.
 Franz Mehring pedig mindezt azzal tetőzi, hogy véleménye szerint a gyilkosság
politikailag értelmetlen volt. Viszont annál inkább kapóra jött a már régen lesben álló
despotikus feudális reakciónak.33
Tokody kiegészíti azzal, hogy mindez kiváltotta az uralkodókörök gyűlöletét és
sürgős intézkedésekre kényszerítette őket. Igaz, a diákakciók nemigen veszélyeztették
az 1815-ös bécsi rendszert. A diákok egység és szabadság kiáltásai nem váltottak ki
nagy visszhangot. Ám példát akartak statuálni.34
Mary Fulbrook leírja, hogy Metternich azt a gyilkosságot használta ürügyül, hogy
még abban az évben közzétegye a karlsbadi határozatokat.35
Bernt Engelmann ezzel szemben azt emeli ki, hogy a Szent Szövetség 1818. őszén
Aachenben összeült kongresszus elé, főként azokról a veszélyekről szólt, amelyek a
német polgárok szabadságszeretete folytán fenyegetik a monarchiákat. Ezek szerint
különösen veszélyesek az egyetemek és a sajtó, és új forradalmak leginkább a Porosz
Királyságot veszélyeztetik. III. Frigyes Vilmos lelki szemeivel már látta is, hogy
berlini professzorok, egyetemisták és újságírók a nyaktiló alá vonszolják. Ebből a
félelemből, amelyet az udvarban a reakciós junkerek még buzgón szítottak is, fakadt a
demagógok üldözése, amely már azelőtt megkezdődött, mielőtt Karl Sand diák 1819.
márciusában leszúrta volna a cár titkos főügynökét, August von Kotzube vígjátékírót,
amivel a reakciónak megadta a várva várt ürügyet, hogy sietve és könyörtelenül
megvalósítsa régóta elhatározott intézkedéseit. Bernt Engelmann az egyetlen történész
az általam feltárt szakirodalmak alapján, aki pontosan leírja a merénylet elkövetőjének
nevét, és ugyancsak Bernt Engelmann az, akitől megtudhatjuk, hogy Kotzube-t
leszúrta Karl Sand, hiszen a többi történész csupán gyilkosságot emleget.36
A Tokody művéből az is kiderül, hogy a Szent Szövetség meglehetős idegességgel
reagált a mozgalmakra. Úgy gondolták, jobb minden megmozdulást csírájában
elfojtani, mint engedni, hogy növekedjen a tömegbázisa, illetve határozattabbá
váljanak követelései.37 A német mozgalom gondjának megoldását, ahogy azt Mary
Fulbrook is említette, Metternich kezdeményezte. 1819. augusztusában Karlsbadban a

33
MARCZALI Henrik: Képes Világtörténet. (digitális adattár)
34
TOKODY – NIERDERHAUSER Emil: i.m. 155.
35
FULBROOK, Mary: Németország története. Bp., 1993. 109.
36
ENGELMANN, Bernt: Poroszország: A lehetőségek hazája.Bp., 1986. 207-208.
37
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 156.
vezető német államok miniszterei megállapodtak abban, hogy betiltják a diákegyletek
működését, megszüntetik az egyetemi autómiát, és a fontosabb sajtótermékeket
cenzúrázzák.38
Mary Fulbrook hozzáteszi, hogy fokozott felügyeletet hirdettek meg a középfokú és
felsőoktatásban.
Erich Zöllner pedig mindezeket azzal tetőzi, hogy a megfogalmazott karlsbadi
határozatokat a szövetségi parlament az ellenkezésekre ügyet sem vetve elfogadta.
Szigorú cenzúrát és szankciókat vezettek be a demagóg egyletek ellen, amelyekhez
elsősorban a tornaegyleteket és a diákegyesületeket számították. Továbbá közli, hogy a
mainzi központi vizsgálóbizottságnak minden felforgató szervezet után nyomozni
kellett.39
Mary Fulbrook leírja, hogy a karlsbadi határozatokat beépítették a Német Szövetség
alkotmányos törvényeibe. 40
Viszont azt már nem említi, ellentétben Diószegi Istvánnal, hogy a határozatokat az
orosz cár kívánságára a Német Szövetség valamennyi tagállama részére kötelezővé
tette.41
Franz Mehring fogalmazza meg, hogy a karlsbadi határozatok engedték szabadjára
azt az elvetemült demagóg uszítást, amely minden ébredő politikai életet
megsemmisített német földön. A német burzsoáziát fojtogató politikai reakció túlsúlya
a polgárság gazdasági fejlődésének hiánya miatt jöhetett létre.42
A Világtörténet című mű ellentétben Franz Mehringgel, részletesebben foglalkozik
a témával. Ismerteti, hogy központi nyomozóbizottságot hoztak létre, a rendőri
nyomozás legfőbb szervét. Rengeteg embert, akiket a hatóságok gyanúba fogtak,
börtönbe vetették.43
Bernt Engelmann az érdekesség kedvéért megemlíti, hogy a rendőri önkény első
áldozatai közé tartoztak olyan királyhű hazafiak, mint Ernst Moritz Arndt, a költő, aki
elveszítette alig valamivel korábban elfoglalt katedráját a Rajna-vidéken porosz
bástyának számító, 1818-ban újraalapított boueri egyetemen, vagy Friedrich Ludwig
38
FULBROOK, Mary: i.m. 109.
39
ZÖLLNER, Erich: i.m. 269.
40
FULBROOK, Mary: i.m. 109.
41
DIÓSZEGI István: i.m. 96.
42
MEHRING, Franz:i.m. 405-406.
43
Világtörténet 160.
Jahn, a „tornász atya”, aki 1811 óta hirdette Berlinben a „katonás testedzést”, és most
börtönbe kellett vonulnia.44
Ettől nem tér el élesen Mary Fulbrook véleménye sem, mert mint írja, elbocsátották
állásukból a felforgatással gyanúsított tanítókat, feloszlatták a diákszövetségeket,
betiltottak néhány újságot, és cenzúra alá vetettek minden, húsz ívnél kisebb
terjedelmű kiadványt. Megemlíti, hogy ezt könnyen kijátszották a szövetségek, hiszen
nagybetűvel nyomtattatták ki kiadványaikat és így meghaladta a húsz ívet, vagyis a
306 oldalt.45
Ezzel szemben Tokody Gyula azt emeli ki, hogy mint írja, a határozatok
meghozatala és a végrehajtás nem ütközött különösebb ellenállásba, és ez mindennél
világosabban mutatta, hogy mennyire gyenge volt valójában a polgári mozgalom, és
mennyire erős az abszolutizmus Németországban. Ez a felismerés a többi történésznél
hiányzik Tokody Gyulával ellentétben. Bármennyire megbénult is azonban az 1820-as
években a német polgári mozgalom, teljesen még ekkor sem aludt ki az a láng,
amelyet a német hazafiak lelkesedése táplált. Az állandó üldözés ellenére titkos
szervezetekben tovább élt a diákmozgalom. Helytörténeti egyesületek jöttek létre,
fellendült a német nép múltjának kutatása.46
Az előbbi megállapításhoz a Franz Mehring is csatlakozik, ám röviden ecseteli még
azt is, hogy a Szent Szövetség három alapító tagja egyetértett abban, hogy az
alkotmányos mozgalmakat fegyveres erővel kell megfékezni. Ennek a nézetüknek
1820. decemberében közös nyilatkozatukban hangot is adtak.47
Niederhauser Emil tájékoztat arról, hogy a Szent Szövetség 1820-ban Troppauban
már a német diákmozgalmaknál jóval fenyegetőbb megmozdulások hírére gyűlt
össze.48
Erich Zöllner azonban azt írja, hogy a Nápolyban kitört zavargások nyomán először
Troppauban 1820. novemberében hívtak össze kongresszust. Tehát pontosítja a
dátumot. Majd Ljubljanában, 1821. januárjában ült össze a kongresszus, ahol az
osztrák csapatok közbeavatkozását határozták el, ami hamarosan meg is hozta a kívánt

44
ENGELMANN, Bernt: i.m. 208.
45
FULBROOK, Mary: i.m. 109
46
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 155.
47
MEHRING, Franz:i.m. 405-406.
48
NIEDERHAUSER Emil: i.m. 37.
eredményt. Továbbá leírja, hogy 1822 őszén tartották az újabb kongresszust
Veronában, amelyet a spanyolországi és a spanyol gyarmatokon kitört forradalmi
mozgalmaknak szenteltek.49
Tokody Gyula inkább azt emeli ki, hogy az 1830 és 1834 közötti évek a német
polgári mozgalmak fellendülésének évei lettek. Ismét előtérbe kerültek az alkotmány
bevezetésének kérdései, és a nyugtalanságtól tartó kisebb államok több helyütt
engedményekre kényszerültek. Itt-ott gyengült a cenzúra és szabadabb mozgást kapott
a sajtó. Továbbá azt is előtérbe helyezi, hogy 1832 tavaszán jöttek létre Pflatz területén
és terjedtek el futótűzként az úgynevezett sajtóegyesületek, pontosabban a sajtó és a
haza egyesületei. A tiltások ellenére Poroszországot is elérte. Rövidesen ez lett a
német liberálisok legfontosabb mozgalma. Tagjai között ott volt Heinrich Heine is. A
mozgalom mindenek előtt a szabad véleménynyilvánítást, a lengyel emigránsokkal
való együttműködést és a politikai üldözöttek támogatását írta zászlajára.50

A politikai irányzatok kezdetei

Mary Fulbrook leírja, hogy az 1820-as, ’30-as években kezdetben még bizonytalan
politikai tendenciák kezdtek formálódni, melyek az idő múlásával a XIX. század
középső és késői évtizedeiben pártpolitikai alakzatokká kristályosodtak.51
Tokody Gyula ezzel szemben azt írja, hogy az 1820-as években a német polgári
mozgalmak megbénultak, bár hozzáteszi, „a láng, mely a német hazafiak lelkesedését
táplálta, még nem aludt ki teljesen.” Az állandó üldözések ellenére is titkos
szervezetekben bár, de tovább élt a diákmozgalom. Sőt, mint írja, helytörténeti
egyesületek jöttek létre, valamint fellendült a német nép múltjának kutatása is. Stein,
az egykori porosz miniszter kezdeményezésére pedig ezekben az években alapították
meg a Monumenta Germaniae Historica című kiadványsorozatot, a középkori történeti
források publikálására.52
Mindezekkel szemben harmadik véleményként Vadász Sándor szerint az első
liberális áramlat már a XVIII. század utolsó évtizedeiben megjelent német földön,

49
ZÖLLNER, Erich: i.m. 268.
50
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil: i.m. 159.
51
FULBROOK, Mary: i.m. 109
52
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil i.m. 158.
amikoris a hivatalnok-értelmiség és a nemesek egy része is az egyén autonómiájának
és szabadságának felvilágosult követeléseiből politikai következtetéseket vont le.
Publicisztikájuk és egyleti tevékenységük az oktatás révén történő emancipációra és
össztársadalmi reformokra irányult. Bár az is igaz, hogy ezek az áramlatok kizárólag a
hercegek „felvilágosult abszolutizmusán” alapultak.53

Tokody inkább azt emeli ki, hogy az 1830 és 1834 közötti évek a német polgári
mozgalmak fellendülésének évei lettek.54

Bár Vadász, Erdődy Gábort kivéve, szinte egyedüliként foglalkozik

részletesebben a liberális politikai irányzattal, inkább általánosságban tárgyalja azt.

Kinder és Hilgemann azonban a Világtörténetben megkülönbözteti az észak-

német és a dél-német liberalizmust.

Ez utóbbit, mint olvashatjuk, a nép – igaz, korlátozott – politikai beleszólásai

mozdítják elő, elsősorban Badenben. Jellemzője, hogy a pacifista és a nemzetei
eszmék kapcsolódnak össze az önkormányzat, az esküdtszékek és a népi milícia
felállításának, valamint a nemzeti gazdaság megteremtésének követelésével. Ez utóbbi
kidolgozója Fridrich List közgazdász volt.

A reakció erősödő nyomása miatt csak lassan bontakozik ki a jobbára angol

példát követő észak-német liberalizmus, amely a nemzeti egységnek ad különleges
hangsúlyt. Fő képviselője Dahlmann volt. Johann Gustav Droysen történész és a dél-
német Paul Pfizer pedig a poroszok vezető szerepért emelt szót.

Vadász mindezt még kiegészíti azzal, hogy a 19. század első felében tehát a
liberális irányzat fő képviselőivé a tudományos foglalkozásúak (jogászok,
professzorok, magas rangú közigazgatási tisztviselők), valamint növekvő számban
szabad foglalkozásúak váltak. Dominanciájuk elsősorban a „tanult” tisztviselők
társadalmi-politikai szerepével függött össze, amelyet az új humanista oktatási
reformszilárdított meg. A liberalizmus bázisa azonban kiterjedt a vagyontalan alsóbb
rétegek és a nemesség konzervatív többsége közötti széles szociális területre, sőt, az

53
VADÁSZ Sándor i.m. 33.
54
TOKODY Gyula – NIEDERHAUSER Emil i.m. 159.
ipari munkások is politikai képviseletüket látták benne. Súlypontja ugyan a
városokban alakult ki, de nagyszámú paraszt és földbirtokos is támogatta őket.55

1830 után a tőkés vállalkozók politikai képviselete nagyobb méretekben

Szászország mellett, a Rajna-vidék mellett jelent meg, ahol nagyiparosok, bankárok,
kereskedők és részben újságírók egy rendkívül gyakorlatias, magabiztos és
Poroszországban politikai ellenzéket vezető liberalizmus képviselőiként léptek fel

A Világtörténet egyedüliként harmadik jelentős irányzatként a politikai

katolicizmust tárgyalja, melynek jelentős központjai alakultak ki Münchenben, I.
Lajos és Görres képviseletében, Frankfurtban és a Rajna-mentén. Igaz, soraikat jóval
szorosabbra zárják, miután magas rangú papokat tartóztatnak le – például 1837-ben
Droste vischeringi érseket – az 1836/40-es kölni zavargásokban, melyben éles vita
bontakozott ki a porosz állammal a vegyes házasságok ügyében.

Végül ugyancsak ez a munka negyedik irányzatként veszi a korai

konzervativizmust, mely a legszilárdabb támaszra a korai konzervativizmust, mely a
legszilárdabb támaszra a porosz trónörökösben és a Gerlach testvérekben talál, akiknek
sajtóorgánumuk 1848-tól a Kreuzzeitung, az irányzat legjelentősebb lapja.56

Mary Fulbrook mindezt kiegészíti azzal, hogy az 1830-as években az uralkodó

politikai irányzat továbbra is a reakciós konzervativizmus maradt.57

Az 1830-as júliusi francia forradalmi szikra hatására politikai nyugtalanság

támadt, s a politikai népmozgalom elemei láthatóan megvoltak például a Hambachi
Fesztiválon, ezért Metternich felélesztette a Karlsbadi Határozatokat. Ezeket 1832-ben
további hat törvénycikkel egészítette ki, betiltva a politikai népgyűléseket és
szövetségeket. Az ellenzék fogalmát kiterjesztették, s intézkedéseket hoztak olyan
személyek ellen is, akikről úgy vélték, hogy „túlzott mértékben visszaélnek” a
tartományi gyűlések hatáskörével.

1834-ben aztán további intézkedésekre került sor a sajtócenzúra megszigorítása

érdekében, és az egyetemi tanárok és a diákok ellenőrzését is hatékonyabbá tették.

55
VADÁSZ Sándor i.m. 33.
56
KINDER, Hermann - HILGEMANN, Werner: Világtörténelem. Budapest, 1995. Springer Hungarica Kiadó
57
FULBROOK, Mary i.m. 116.
 A restauráció eredményeinek fenntartását szolgáló reakciós politika
Metternichhel az élen nem tűrt meg semmilyen ellenállást vagy mozgalmat, amely
bármi módon veszélyt jelenthetett a fennálló rendbe.

FELHASZNÁLT IRODALOM:
  BIHARI Péter: A németek. 2000 év Európa közepén. Bp., 2002.

 DIÓSZEGI István: Klasszikus diplomácia – modern hatalmi politika. Bp.,

1967.

 DIÓSZEGI István: A hatalmi politika másfél évszázada. 189-1939. MTA

Történettudományi Intézete. Budapest, 1997.

 ENGELMANN, Bernt: Poroszország: A lehetőségek hazája.Bp., 1986.

 FULBROOK, Mary: Németország története. Bp., 1993.

 KINDER, Hermann - HILGEMANN, Werner: Világtörténelem. Budapest,

1995. Springer Hungarica Kiadó

 MARCZALI Henrik: Képes Világtörténet. (digitális adattár)

 MEHRING, Franz: Tanulmányok a német történelemről. Bp., 1981.

 NIEDERHAUSER Emil: A Hohenzollernek. In: Rubicon 2000./4.

 SIPOS Attila (Szerk.): Világirodalmi enciklopédia. Bp., 1982.

 VADÁSZ Sándor (Szerk.): 19. századi egyetemes történet. 1789-1890. Bp.

TARTALOM:
Az 1845 utáni állapotok..................................................................................................1
Mozgalmak a német területeken:....................................................................................4
A politikai irányzatok kezdetei......................................................................................10
a) észak-német liberalizmus………………………………………………………. 10

b) dél-német liberalizmus…………………………………………………………..11

c) politikai katolicizmus……………………………………………………………12

d) korai konzervativizmus………………………………………………………….12