Trianon Mérlege.: Erőt Jelenti. Szenvedéses Multjából Pedig

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 12

4.

szám — 358 —— 1938

megkezdődött a magyarság nagy történelmi hitet meríthetünk a jövőre. Ezeréves élet-


számvetése. útján a magyar nép értékes tagja lett egy
A sok nagy erénnyel megáldott és nagy nagy gondolattal összefűzött magasabb—
bűnökben vétkes régi rendi magyar nemzet rendű emberi közösségnek és résztvett egy
mögött lehetetlen meg nem látnunk a tőr- új emberi kiteljesedés óriási művében ma—
ténések legmélyén meghúzódó csöndes és gyar agyvelővel, szívvel és vérrel. Sorsunk-
csodálatos magyar népet, amely a magyar nál Európában nem. volt súlyosabb, de azon
jövőnek szilárd alapja. E nép majdnem a területen, ahol Árpád népe nyeregből
12 milliós tömegével Európának kilencedik szállt és Szent István kijelölte útját: a ma-
legnagyobb népe és a magyar sors színterén gyarság erősebbnek bizonyult minden földi
minden látszat ellenére ma is a legnagyobb hatalommal.
erőt jelenti. Szenvedéses multjából pedig Barsy Gyula.

Trianon mérlege.
Le bilan de l'état cre'e' par le traité de Trianon.
Résume'. Avant le traite' de Trianon, la Hon- guelgue peu plus faibles (voir Tableau 5). La pro—
grie et le ,,pays associe'" de Croatie-Slavonie for— portion des terres arables par rapport á llensemble
maient les pays de la Couronne de Saint Étienne. de la surface cultiuée a augmenté (de 44% a 61 %);
Les chi/fres du présent article se rapportent — etest gae la Hongrie d*aprés—guerre s'est va' attribuer
sauf en ce gui concerne l'instruclion publigue et 38'6% des terres arables et seulement 11'9% des
la vie intellectuelle — a la Hongrie entendue au foréts de llancienne Hongrie. Ne conservant gue la-
sens large, ciest-á-dire aux pays de la Couronne partie plaine et ondule'e du vrai territoire national,
de Saint Étienne (empire hongrois). le pays cultíve les plantes principales sur une'
La Hongrie diavant-guerre avait 325.000 km2 superficie relativement—plus étendue. Les champs
de superfieie dont elle a perdu 71'4%; sur sa popu- de seigle représentent 58'9% des champs de méme'
lation de 20'9 millions dtámes, elle a va 63'5% espece gui ont existé en Grande-Hongrie, les champs;
passer sous souvel'ainete' étrangére. Le territoire d'orge 44'8%, Ies champs de ble' 41'5%, les champs
atlribué ;: la Roumanie représente a lui seul 31'7% de pommes de terre 34'6%; seules les surfaces oü'
de la superficíe d'avant—guerre, donc plus gue tout llauoine et le mais sont cultiués ont été réduites
le territoire de la Hongrie actuelle gui n'en garde dans la méme proportion (29%) (Jim Ia super/icie'
gue 28'6%. Un tiers de la population de langue totale du pays. La part gui revient au pays dé-
hongroise a été place' sous domination étrangére, membre' en porcs et chevaux est plus éleve'e, la part
et il n,en reste gue 67'0% sur le territoire national en bétail bovin et ovin est moins forte gue la part
actuel. Selon les statistigues de 1910, la population de la population laissée a la Hongrie (voir Ta—
de la Hongrie avait pour Iangue le hongrois dans bleau 10).
la proportion de 88'4% (en 1930, dans la proportion Le démembrement a transformé la Hongrie
de 92'1%). Soulignons gue, lors du démembrement en pays agraire ou le développement de Pin-
du pays, le territoire transfére' a la Tchéco-Slouaguie dustrie s'est heurté a de grandes dijfieultés.
était habíte' seulement par 47'8% de Slouagues, et Des sources idiénergie, il ne teste gu'une, le charbon,.
gue le territoire transféré á la Roumanie comptait guí compte. Selon les chiffres établis avant la guerre,
45'1% dlhabitants appartenant aux minorite's. La le territoire actuel est relativement mieux pourvu'
répartition de la population suivant la religion s*est de charbon gue le territoire ancien (il est testé
également transformée. La proportion des Calvinis- 72'8% de la houille, 69'5% du lignite); toutefois
tes siéléve dans la Hongrie actuelle au double de la les réserves de Iignite se trouvent en majeure partie
proportion gui était valable pour l'aneienne Hongrie; dans le sous—sol des territoires transférés. En ce
celle des Gréco—orienlaux est tombée a un niveau gui concerne les matieres premiéres de Pindustrie
extrémement bas; celle des Israélites est monte'e de miniére, I'or, lűzrgent, le cui—are, le manganése, le
4-5% (1910) a 6'2% (voir Tableau 3). ' soufre, Fantimone sont tous au delá des frontiéres
Liagriculture occupait ,Ia population du actuelles; une faible partie du fer (16'91%) a été
territoire diavant-guerre dans une plus forte pro— laissée au pays ainsi gue Ies gisements de bauxite
portíon gwaujourd'hui (64'5% contre 56'0%); en nouiuellement exploités. En raison de la concen-
revanche, la population gui vit d'industrie et de tration des établissements industriels a Budapest,
commerce est, a liheure actuelle, relativement plus on trouve 44'3% des usines, 53'1% de lapra—
forte (voir Tableau 4). Le taux des naissances duclion de lyindustrie manufacturiére, 47'8%
viuantes et pareillemenl le iauac de la mortalité sont des forces motrices méeanigues de Pane-terme
4. szám ——359—— 1938

Hongrie sur le territoire national actuel. Le pays legfőbb — részben újabban, revideált -—
a conservé 18'6% de la production diavant-yuerre adatainak tömör rendszerbeállításával a
de [industrie du bots et de 1708, 22% de la pro- csonka ország viszonyait tárgyaló cikksoro-
duction de papeterie, 38'7% de la production tex- zat adataihoz szolgál áthidalásul.
tile; liindustrie textile a pris son essor depuis la Az olvasónak figyelemre kell 'méltatnia,
guerrel seulement. Dans le domaine des autres hogy a közölt adatok —— kevés kivétellel,
industries, la part du pays démembre' dépasse en mint pl. a kultúra adatai — a Magyarbíro-
général la proportion de 50%; elle siéléve ;: plus dalomra —— a Horvát-Szlavon társországok
de 80% dans la typographie et les constructions beszámításával vonatkoznak. Hazánk
mécanigues (Tableau 13). megcsonkításának mérete és igazságtalan—
Les importations ont été réduites á sága több vonatkozásban (pl. nemzetiségi
38'3%, les exportations (! 409%. adatok) még jóval nagyobbnak mutatkoz-
'_ Le traité de Trianon a distribué les lignes de nék, ha csupán az anyaországot vennők
fkcommunication sans tenir compte des ne'— tekintetbe.
'eessite's e'conomigues. Dans la préoccupation Jame— Magyarországból csak sík- és dombvidé-
liorer la position stratégigue des nouveaux États, keket és az északi hegyvidék néhány nyúl—
il a sépare' de la mere-patrie une série de grandes ványát hagyta meg a trianoni békeszerző-
villes —— points importants du réseau ferroviaire. dés. A határoknak a régi, túlnyomóan ter—
Liancienne Hongrie avait construit avec un soin mészetes határokkal szemben nincs elvá—
particulier des routes nationales conduisant vers lasztó erejük s a legtöbb helyen a magyar
tes périphéries; il nlen reste gue 26'2'%. Les chemins nyelvhatáron belül húzódnak végig. A ha-
de fer du territoire actuel forment 37'9% de liancien
tármegszabás célja volt: minél nagyobb és
_reseau; le matériel roulant gui fut laisse' au pays
stratégiailag is minél biztosítottabb terüle-
, est gue le guatt de l'ancien. Les voies navigables
tet juttatni a szomszéd államoknak s ugyan-
_avaient autrefois une longueur totale de 6011 kilo-
akkor: minél védetlenebbé tenni a megha-
metres; la Hongrie diaujourdihui n'en a conservé
gyott területet. Az új határ legnagyobb gaz-
gue 2.128 kilometres.
dasági hátránya, hogy Magyarországot szinte
En ce gui concerne .les finances, liempire
egyoldalú agrárgazdálkodásra kárhoztatja,
hongrois possédaít une fortune nationale valam 41'5
megfosztva nyersanyagforrásaitól 5 jelentős
' milliards de couronnes or dont il reste au pays
belső fogyasztópiacaitól.
démembre' 37'8%; le revenu national de 67 mil—
liards a été réduit a 39'7%. Des 5.630 établissements 1. Terület és népesség.
de crédit de liavant-guerre, un tiers subsiste, et
guant á leur fortune de 16'3 milliards de couronnes, A világháború legnagyobb áldozata Ma—
territoire restreint y participe pour 73'1% (Ta- gyarország, amelynek területi és népes—
eau 19). ségi vesztes-égi arányszámait a többi legyő-
L'instruction publigue est plus dé— zött, illetve eldarabolt államok meg sem kö-
loppe'e dans la Hongrie actuelle gue dans la zelítik. A heterogén felépítésű, azóta Né-
ongrie dtautrefois. Le territoire actuel figure en metországba beolvadt Ausztriát figyelmen-
néral avec 40 a 50% dans les chiffres de lyan- kívül hagyva, Törökország 61'6, Európai
efnne Hongrie (proprement dite); la proportion Oroszország 15'8, Németország (az Auszt—
éléve a 80% et exceptionnellement a %% pour riával való egyesülés előtt s a gyarmatvesz—
éléves de certaines e'coles (Tableau 20). teséget figyelmen kívül hagyva) 13-0, Bul—
* gária 9'9% -ot vesztett el területéből, a Ma-
gyarbirodalomnak (anyaország "'i— Horvát—
gyarország trianoni szétdarabolását,
Szlavonország) 71'4%-a csatoltatott el. Lé-
k kegyetlenségét legklasszikusabban
lekszámban ugyanezek az országok 39-6,
László örökítette meg "Megcsonkí-
204, 9-5, 8-9%—os veszteségével szemben a
gyarország"-jában, több forrás tag-
z az összefoglalás itt mégis jogo-
Magyarbirodalom népének 63'5%-a került
idegen állam uralma alá.
kraz egész és a maradványország
A Magyarbirodalom területéből hat ál-
. Magyarország küzdelmes lam részesedett. (1. tábla.) Az ország szét-
' :19234 Srabóky Alajos: Javaslat a
_ rodalom államadósságának mikénti
darabolásának nagyarányúságát jellemzi,
"irtására nézve az utódállamok szerint a hogy csupán a Romániának jutott darab
' békeszerződés 186. §-a alapján; A háború (a Magyarbirodalom területének 31'7%-a)
agyarország statisztikai adatai a megmaradt
*ett' területek szerint részletezve. Magyar tisztikai Zsebkönyv VI. évfolyam, 1937. 22. és köv.
** Szemle, 1923. 7—8. szám; Magyar Sta— 1. stb.
27*
4. szám —-—360—— 1938

1. Terület és népesség (1910). 2. Anyanyelvi megoszlás (1910).


Territoire et population (1910). Répartit'ion par nationalités de la population (1910).
Terület Népesség Mai terület részesedése
Territoire Population
Terület —— Spécifzcation Trianon előtti Sur le territoire de la
szam - en
km2 0[0 nombres % Magyarbirodalom Hongrie actuelle
absolus (, - E E így
Anyanyelv Égi/42141? fel32317; % % ÉÉBÉÉ
Trianon előtti Magyarbirodalom ! ,
Hongrie dunan!letraitédeTríanon 325All l00'020,886.487 100'0 Nationalite's de hmmm Szám—e" § $$$—Sá
w,
Ausztriához csatolt terület —
a FAutríche ...... 4.020 12 291.618 1'4 — 105357; %w , -_
§ CsehASzlovákiához csatolt terü- en 533375 0/0 %; ÉÉÉÉÉ'
g let -— álu Tchéco-Slovaguíe . 61.638 189 3,5l7;568 15'8 absolus E§ §§§f§§
§ Jugoszláviához csatolt terület
§, á la Yougoslavie ..... 63.092 194 4,1314249 198
t Lengyelországhoz csatolt terü- Magyar ' *
§ let — [1 In Pologne . . . . 589 02 23.66?- 0'1
: Olaszországhoz csatolt terület Hongrois 10,050.575 48'16,780.996 884 670
§ ?; l'Italíe ........ 21 0- 49.806 02 Német
Romániához csatolt terület — T[.Vtílemamzle 2,037.435 9'8 554594 73 27'2
á la Roumam'e l03.098 31'7 5,257.467 25'2
()
, Elcsatolt terület összesen —- Total Slovagues 1,967.970 9'4 165273 22 84
des territoires détachés de la
Hongrie ......... 232448 71'4'13271370 63'5 Oláh
Mai Magyarország -— Hongrie Roumaine 2,949.032 141 28.434; 04 10
actuelle 92.963 286 7,615.ll7 36'5 Rutén
Ruthénes 472587 23 1.133 0'0 0'2
nagyobb, mint a Magyarországnak megha— Horvát —
Croatcs . 1,833.162_ 8'8 41.979 05 23
gyott egész terület, amely 28'6%-ot tesz. A Szerb
jugoszláv és cseh-szlovák részesedés csak— Serbes 1,106.471 5'3 26.171 03 24
nem egyforma, mindkettő 19% körül van, Egyéb
a lengyel és olasz juttatás az osztrákkal Autres 469255 2'2 66.537 019! 142
(1'2%) szemben is minimális. ' Osszesen
Az anyaország 63 (Magyarbirodalom Totaua: . 20,886.487100'07,615.117100'0 36'5
71) vármegytéje közül csak 10 maradt meg
sértetlenül, a 27 törvényhatóságlú jogú vá— keztében Magyarország nemzeti állammá
rosból 11, a 112 rendezett tanácsú városból vált. Az 1910-es adatok szerint a mai terület
36, [a 2.701 körjegyző-ségből 722, .a 2.176 lakosságának 88'4%-a (1930: 92'1%)—volt
nagyközségből 1.006, a 10.196 kisközségből magyar, míg a Magyarbirodalomban a la—
2.490 volt az 1919. évi állapot szerint a kosság 481, a régi anyaországban 54'5%—a
csonka ország területén. volt magyar anyanyelvű. A békeszerződés
Az ország központi része a széleknél sű— azonban azt a hangoztatott elvet, hogy az
rűbben népesülvén, lélekszámban Csonka- idegen nemzetiségek aránya az új határok
Magyarország 36'5%—ot, tehát nagyobb között minimális legyen, a nyertes álla-
arányt képvisel, mint területben (28'6%). mokban éppenséggel nem követte. Hiszen az
Viszont az utódállamok területi részesedése 1910. évi pártatlan magyar népszámlálás a
általában meghaladja a lélekszámbeli része- Magyarországból Cseh-Szlovákiához csa-
sedést. így Románia, amely a Magyarbiro— tolt területen 47-8% tót, 30'2% magyar s
dalom területének közel egyharmadrészé- 12'5%' ruthén népességet talált. A Romániá-
vel gazdagodott, 'az ország népességéből nak ítélt magyar területen a magyarság ará-
egynegyedrészt (25'2%) kapott. Kisebb a nya 31'9% volt, az összes nem románok pe-
népességi nyereségarány (16'8%) a területi— dig 45'1%—ot tettek. A Jugoszláviához a ma-
nél Cseh-Szlovákiában is, de már a Jugo- gyar anyaországból kapcsolt területen a
szláviának jutott népességbeli hányad horvátok és szerbek aránya az összes lakos-
(19'8%) egy árnyalattal nagyobb tőlünk ság harmadrészén alulmaradt.
kapott területrészének arányánál. A vallási adatok szerint (3. tábla) a Tria-
A trianoni békeszerződés a Magyarbiro— non előtti Magyarbirodalomban a népesség
dalom magyar anyanyelvű népességének nagyobb fele, 52-1% volt római katolikus,
kereken egyharmadát helyezte a szom- a csonka területen a római katolikusok ará—
széd államok. impériuma alá s csupán nya még nagyobb:-62*9% (1910). A görög-
67-0% -át hagyta meg a csonka ország terü- katolikusokvat is beszámítva azonban, mint-
letén. (2. tábla.) A'magyarországi németség hogy ezek főleg az elcsatolt területeken él-
27-2, 21 tótság 8'4%—a maradt meg a csonka tek, a katolikusság aránya a Magyarbiroda-
országban, a többi nemzetiségnél a csonka lomban (61'8%) kevésbbé tér el Csonka—
terület aránya csak l-——2%. Trianon követ- Magyarország a'rányszámától (65095). 'A
A MAGYARBIRODALOM KÖZIGAZGATÁSI TÉRKÉPE.
CARTE ADMINISTRATIVE DU ROYAUME DE HONGRIE.

[(a/maya)—
o —.,
somosv ; '! 0
f Pm
amvÁn , o
o csapsiszt
illat—"f
x KÖRÖS , TZMES , , "Mamma FÖG— '%AS
% lenAssÖ WWW
! . " Emma; owy'" —: HUNYAD ' szesz" árass-

KRASSÓ- ' '


_, SZÖRÉNY
boy—(Wu Ursza'ghatár
Frontrére
__ Megyehatát
mede de comita!

as ! wa YSDk-v-

A MAGYARBIRODALOM SZÉTDARABOLÁSA. *)
LE DÉMEMBREMENT DU ROYAUME DE HONGRIE. *)

*) 1910, ÉVI ADATOK.


CHIFPRES DE mm.

Magyar
Hongrois
DÁéImet Tót Román
' Tatum Lélekszám Semands Slovaaues Roumalns
Supedieie Nombre d'habitants Horvát Szerb Egyéb
Croates ' Serbes Autres

s; 81. 1988.
_ I _ .
- J
R. H. de St. 1933.
4. szám ———361— 1938

3. Vallási megoszlás (1910). A keresőkre vonatkozó 1910. évi foglal-


Répartition par religion (1910). kozási adatok szerint (4. tábla) az ősterme—
Mai terület részese- lés Nagy-Magyarország népességének arány—
" dése —- Sur le ter-
Trianon előtti ritoire de la Hongrie lag nagyobb részét (64'5%) foglalkoztatta,
Magyarbirod. aotnelle mint a mai Magyarországát (56'0%). En-
Hongrie § § ÉS'ÉÉ nek megfelelően az ipar keresőinek az ősz-
Vallás — Religions 415322? § § 3—3 Ég szes keresők közti aránya a Trianon előtti
Trianon a; ? 7.3 ÉS? Magyarbirodalomban kisebb volt (16-1%),
§ _g "É %%?—
É' ?? '.5 Gɧ mint a csonka területen (20'1%). A keres—
ez %"—e
milliers % ' §§
— e§ Eae§ $$$—§
* elre
a) m * * delem körébe tartozó népesség aránya is
nagyobb a mostani területen. A mondottak-
nak megfelel, hogy a Birodalom mezőgaz-
RÓm.kat.—Cath.rom. 10.889 52'1 4.786 62'9 44'0
dasági kereső népességéből 298, az iparos
Gör. kat. —— Uniates 2.026 9'7 166 2'1 8'2
Ref. —— Calvinístes 2.621 12'61.633 213 62'3 kereső népességéből 47'3% maradt a csonka
Ág.hitv.ev.— Luther. 1.340 64 485 6'3 3632 területen. Említésreméltó az is, hogy a,
Görög keleti —— Gré- mezőgazdasági kereső népesség felső kate—
oo-orientauw . . . 2.987 143 61 10 20 góriái a Trianon utáni területen nagyobb
Unitárius —Unitaires 74 03 5 01 68
Izraelita —Israélites 932 4'5 471 6'2 505 arányt tesznek. Pl. a 10 kat. holdon aluli
Egyéb —— Autres . 17 01 8 G'] 471 birtokosokból és bérlőkből csak 25'2%,,*
Összesen - Total 20.886 100-0 7.615 100 0 365 míg a 100 holdon felüliekből 50-0% jut
Csonka-Magyarországra. Az ipari kereső
népesség körében az önállók 41-9, a tiszt-
reformátusok aránya csaknem kétszeres a viselők 64'0 s az egyéb segédszemélyzet
csonka hazában: 126 helyett 21-3%, míg a 49'2%—a élt mai területen.
görög-keletieknek, a régi területen nagy- Ami a népmozgalmat illeti, az élveszüle—
ságra második felekezetnek 14'3%—os ará- tések arányszáma alacsonyabb, a halálo—
nya egészen minimálisra csökkent (1'0%). zási arány kedvezőbb a központi, mint az
Az izraeliták fele maradt a határokon kívül, elszakított területen. Ez összefügg az el—
korábbi 4'5%1-os arányuk a csonka terüle— csatolt, főként nemze'tiséglakta részek ala-!
ten 6'2%'-ra emelkedett (mindig 1910-es csonyabb kultúrájával is (5. tábla). Az
adatot véve). egyes elcsatolt részek között a népmoz—
galmi adatok eltérései elég számottevőek.
4. Foglalkozási megoszlás (1910). Az 1909—12. évek átlagában a csonka te-
Répartition par profession (1910). rület élveszületési aránya ezer lélekre 352,
Mai terület részese- a Jugoszláviához csatolt területen ez az
'l'rianon előtti
Magyar-
des'e _ Sur le ter-_
rxtozre de la Hongrie
arány 37'6 (maximum), az Ausztriához esa-
birodalom actuallí tolt területen 32-2 (minimum). A halálozási
(0 o

Hon rie E ; 12.333. arány a Magyarországnak maradt területen


FOglalkOZá'S d'avaát le E, 2 ggg-§ §
. '1' : ? § 233, a Jugoszláviához csatolt részen a leg-
Professwns írj-22120? * § _"; %a magasabb: 25-7, az Ausztriához csatolt ré-
——
§ m eges
s % * szen a legkisebb: 222. A természetes sza-
ezer § % : 'É * VÉGE
%% *)
porodás aránya Csonka Magyarországon
.W. % §; *§ a?
mum es %%
a § sem:
5. Népmozgalom (1909—12. évek átlaga).
Ostermelés —-— Produc-
tion dn sol . . . . 13—466 646 4.260 560 316
Mouoement de la population (moyennes pour
Bányászat — Profes- 1909—1912).
sions miniéres . . . 215 1'0 87 1-2 40'5
Ipar — Industrie 3.361 M'] 1.583 20'1 45'6 Ezer lélekre esett — Pour
Kereskedelem —- Com- 1000 habitants dans la
merce . . . . . . 722 3'5 851 4'6' 48'6'
Közlekedés —- Trans- Megnevezés Tűíianon glőfti
_ _ . agyar iro- - _
ports e! voies de com- Spécz/loatwn dalomf Horie cigit—313333- ,
munication . . . . 630 30 308 4-0 48'!)
Közszolgálat és szabad- gwetrlrizigllizl ': gríe acluelle
foglalkozások — Servi- Trianon
ces publics et profes—
sions líbe'rales. . . 686 ! 33 303 40 442
K. m. n. napszámos — Élveszületés —— Nois-
Journaliers s. a. i. . 501 . 2'4 178 2-3 35'5
Há'/.icseléd — Domes— sances vivantes 86'1 35'2
tígnes . ..... 431 2-0 215 28 4.9'9 Halálozás -— Déces . 24'3 23'3
Egyéb foglalkozású — - Természetes szaporo-
Antres professions . 874 4-2 380 5-0 436
das —— Accroisse—
Összesen — Total . 20.886 zoo-a 7.615 zoo-0 35-5 ment naturel 118 119
4. szám —-—-362— 1938

11-9, a Cseh-Szlovákiához csatolt területen 7. A földterület megoszlása mívelésí ágak szerint


132, a többi területeken 11 körül mozog. (1915). MM
A kivándorlás az általában kevésbbé Répart'itíon de la snperficie totale suivant lesubrdn'cr'ía
de culture (1915).
termékeny 'földű elcsatolt területeken, első-
sorban a Felvidéken, nagyobb arányú volt, Trianon előtti
Magyar- Mai
mint Csonka4Magyarországon. Az 1905 birodalom Niiggg
13. évek átlagában az elcsatolt területekről Me evezés ongfie
,gP. . deant le Hongrie
Amerikába vándoroltak aránya ezer lélekre Speczfzcatwn tmüé de actuelle
Trianon
5'3 volt, míg a csonka területen ugyanez az kat. hold — en mp. cad. ! 0/0
arány 2-8. (6. tábla.)
Szántóföld — Terres
6. Kivándorlás az 1905—13. évek folyamán. laboumbles ..... 24,781.127 9,568.630 38'6
Kert —- Jardine . . . 760,301 166373 21'9
L'e'mz'gratz'on en 1905—1913. Rét —— Prairies . . . 5,333.269 1,145.546 21'5
Szőlő ——- Vignes . . . 600444 375032 62'5
Vísszaván-
Kivándorolt doroltIAme- Legelő — Pátumges . 6,744.634 1,756.985 26'0
Erdő — Bois et foréts 15,223.917 1,825.181 12'0
Terület —— Territoire Amíamfaba nkébóf Nádas —— Roseliéres 91.582 48.027 524
Emigres en Engres
Amérigue rentrés Nem termő terület- Ter-
d'Amén'gue res ne produisant rien 2,918.172 982357 I33'7
Összesen — Total 56,453.446 15,868.731)28'1
Elcsatolt terület —- Territoi—
res enlevés a) la Hongrie. . 705.870 188.891
Evi átlagban 1000 lélekre 5 1000 holdon felülieké 70'1%—0t képvisel.
En moyenne par an, pour A földterület mívelési ágak szerint rész-
1000 habitants ..... 53 14
Mai Magyarország —— Hongrie letezett adatai (7. tábla) a megcsonkított
agtuelle ......... 213.067 58.302 területen a szántóföld szélesebb kiterjedé-
Evi átlagban 1000 lélekre sét (44% helyett 60%), viszont az er—
En moyenne par cm, pour dők erős hiányát tükrözik, Míg a mai
1000 habitants ..... 28 08
Trianon előtti Magyarbiroda- Magyarország a Trianon előtti Magyar—
lom —— Hongrie d'avant le birodalom területéből csak 28'6%-0t tart-
tragté de Trianon ..... 918437 247193 hatott .meg, a szántóföldeknek 38'6%-át,
Eví átlagban 1000 lélekre az erdőknek azonban csak 12'0%—át kapta.
En mag/enne paran, pour
1000 habitants ..... 4'4 1'2 A kertek, rétek és legelők is arányon alul
szakadtak a megmaradt területre, magas
arányban részesedett azonban Csonka—Ma—
Az említett okból is, de különösen a gyarország a történelmi ország szőlőterü-
központi terület természetes vonzóerejével letéből (62-5%).
magyarázható centripetális belső vándor- A főtermények learatott területe (8.
mozgalom folytán a trianoni terület tény- tábla) a rozsnál (58'995), az árpánál
leges népszaporodása jóval erősebb ütemű, (44-8%), a búzánál (41'5%), a burgonyá—
mint a szélső országrészeké. 1869—1910
között a mai terület népessége 51-9%-kal, 8. Mezőgazdasági termények leni-atott területe
az elcsatolt területé azonban csak 27'5%- (mu—1915. évek átlaga).
Superűcie des terms on l'on a récolté des produits:
kal, az egész Magyarbirodalomé 35-47- agr'icoles (en moyenne en 1911—15).
kal gyarapodott.
Trianon
elötti Ma-
gyarbíro- Mai
2. Mezőgazdaság. dalom
Hongrie Magyarorszag,
Megnevezés
d' avant le Hongrie actualle
Csonka-'Mnagyarországon a régi ország—
Spécifícation fraité de
területtel szemben a birtokok nagysága Trianon
szempontjából. az egész törpebirtokok és Learatott terület — Terres récoltées
kat. hold — en arp. cad. [ o/o
különösen a nagybirtok erősebb aránya
állapítható meg. A 10 holdnál kisebb gaz— Búza — Froment . . 6,338.799 2,626.785 41'5
daságok területéből a csonka országra har- Rozs — Seigle 2,010.822 1,183.575 589
madrész sem jutott, a— Nagy—Magyaronszág- a —— Orge . . 2,038.913 913249 44'8
ból ittmaradt 10—50 holdasok aránya Zab —— Avoine 2,043.210 599373 29'3
401, az 50 100 holdasoké 460, a 100— Tengeri — Mais 5,010.882 1,493.458 29'8
Burgonya —— Pommes '
200 holdasoké 467, a 200—500 holdasoké de terre ...... 1,216.924 421505 34'6
51-0, az 500—1000 holdasoké 578, az
A TRIANON! BÉKESZERZÓUÉS AlTAl MAGYARORSZAGNAK
MEGHAGYOTT GAZDASÁGI ÉRTÉKEK.
vAxllln'S [CONUMIOULS lAlSSÉl'h' A [A llUNtilx'n' PAH U 'nwn' uL lRlAnnn

.8
(),!
/O

( Burgonya § Arany, ezüst


Termés—Productmn
Szamulold ,
Terres arables Pommes de terr !! §
'n
Dr.argent
2
a.

m
!
"413

Rét Must
§_; 80
Prés et prairies Moút Se!

legelő Szarvasmarha üyaripari termelés


Páturages
Állatállomány—Chepte'

Betes a comes Production manutact

Szőlő Sertés Behozatal


Vignes Porcs lmportations

Erdű Ló Kivitel
Bois et toréts Dhevaux Exportations

Búza Juh Vasutak hossza


Froment x Moutons Longueur des chemins
de ter
Te rmes—Productinn

Rozs Kőszén Közutak hossza


Termelés—Production

Seigle Houille Longueur des routes


pubüoues

Arpa Barnaslén Hitelintézetek vagyona


Orge Lignite Fortune des établ's
de credit

lengeti Va:.erc Nemzeti vagyon


Mais Minerar de te! Fortune nationale
4. szám ——-363—— 1938

'9. Mezőgazdasági termények termésmennyisége 10. Állatállomány (1911). — Le cheptel (1911).


(1911—1915. évek átlaga).
(guantité de la production agricole (en moyenne en Trian?" !
1911—15). Maga. Mai Ma-
* , birodalom gyarország
Trianon előttil Mai Megnevezes Hongrie Hongrie
b§g§§§§n Magyar-ország Spécificat'ion $$$—512712ele artnelle

Termények azigazi; $$$???) Trianon


Prodn'its tíz-152016 Hongne darab -— tétes ! o/o
métermázsa 0/0 ,
en 4 métn'cgues Szarvasmarha — Bétes
?; comes ...... 7,319,121 2,149.756 29'4
; Búza. —— Froment 44,497.421 19,950.076 44'8 Sertés — Poros . . . 7,580.446 3,322.407 43'8
J Rozs — Seígle . 13,225.943 8,042.139 60'8 Ló — Chevanx . . . 2,351.481 896498 38'1
Árpa —— Orye . . . . 15,628.568 7,141.212 45'7 Juh — Moutons . . . 8,548.204 2,406.041 28'2
4 Zab —— Avome 13,366.160 4,404.705 33'0 *
Tengeri — Mais 48,132.242 15,055.696 31'3 , _
Burgonya — Pommes tott. A meztermelésnek m.lnltegy. 32, a se—
! de terre . _..... 57,053.781 19,4588§3 34'1 lyemtermelésnek 23% _a maradt meg a
Bab — Hon-water. . . 270/1338 699.90125'9 szűkebb határok között
Lenfonál ——'Fils de lin 125.958 29.425 23'4 '
Kenderfonál — Fils de .
chanvre ...... 465242 109386 2313 3- Bányászat, Ipar-
Cukorrépa —— Bettera- , ,, , , . , -
ves a sncre . 38,922.998 15,019.512 386 A bekeszerzodes az orszag hegyv1dekel-
Takarmányrépa vel az ipar fontos feltételeltől fosztotta
CBletteggoes fouwJ'ÉgZ. 61,571.070 37,633.606 611 meg Magyarországot. A szenet kivéve az
sa am e — ms ,, , ._ , , , -
fourrag. ..... 34,540.161 24,055.253 69'6 "?formSÉk Jivafesm _elfPugY elveszel?
Széna és sarjú—Foin 112,067.84O 25,772.894 2310- mlnt a fold meheben Yello nyersanyagok.
Lucerna és lóhere Egy számítás szerint a rlég1 Magyar-
'MLuzemleuefzifefle - - 125337-624 1123332337 ország vizierőinek teljesítményét kiépítéssel
"St _ 0 t' ' ' ' )470 9'534 ) ' ' 6 kb. 3 millió lóerőre lehetett volna növelni,
míg a csonka országban ennek az energia—
1) Hektóliter. — Hectolitres.
mennyiségnek egy tizedrésze sem érhető el.
Teljesen az új határon kívül maradtak
nál (34'6%) meghaladja a nekünk megha- az arany, ezüst, réz, mangán, kén, anti-
gyott terület arányát s csak a zab- és tengeri- mon, horgany és só lelőhelyei (11. tábla).
földekből részesedett Csonka—Magyarország
nagyságának kb. megfelelő hányaddal (29—— 11. Bányászati és kohászati termékek (1915).
30% körül). Nagyjából hasonlóan alakulnak Production des mines et hants fournea—um.
a termésadatokban való részesedés arányai Trianon
is (9, tábla). Rozstermésünk 60-8%, a búza- előtti Ma-
gyiaribiro— Mai
és árpatermés kb. 45%—a, a cukorrépater- a om ,
, . Hongrie Magyarorszag
més 38'6%-a a zab—, tengeri- és burgonya- Termek — Prodmts d' avant le Hangrze actualle
termés egyharmada, a bortermésnek kö- traité de
Trianon
rülbelül a fele esik a megcsonkított terü— métermázsa — en 9 %
letre. [A központi és dunántúli termőterü- métrigues
letek megmaradása folytán csak kevés Feketeszén —— Hom'llo . . 10,972.546 7,992.068 72'8
olyan termény van, amelyben Csonka—Ma- Baruaszén — Ligm'le 81,636.167 56,770.119 69-5
Vas —— Fer ...... 3,883.470 1,225.192 31'5
gyarország szegényebb, mint Nagy-Magyar- Vasérc — Mínerai de fer . 12,382.683 2,096.232 16'9
ország volt (bab 25'9%, len, kender, széna, Mangánérc — Mínemi de
manganése ...... 117094 —
valamennyi 2396 körül). Kénkovand — Pyríte 1,087.838 — —-
Antimonérc — Mineraí
Az állatlétszám (10. tábla) megosztódá- d'antimoine ..... 114273" —
Horganyérc — Minardi de
sában feltűnik, hogy a megmaradt ország— zinc ........ 1.330 —- ——
terület sertésből (43'8%) és lóból (38'1%) Rézérc -— Minerai de cuívre
Arany és ezüstérc 1) —— Mi—
104542 —— —
a lakosság arányánál magasabb anányban nerai d'or et d'argent . . 8,019.308 — ——-
Bauxit —— Bauxíte . . 590570 — —
részesedett, szemben a szarvasmarha- és Kőolaj — Hm'le minémle . 65.363 — ——
, juhállományból történt juttatással (294, Só —- Sel ....... 2,483.471 —— ——
illetve 28-295 ). A Mlagyarbirodalom 331
ezer darabot tevő kecskeállományából a 1) Arany- és ezüsttartalmú réz— és ólomérccel együtt, — Y
compris les mineraís de cuívre et de plomb contenant de l'or
mai országterületre csak 21 ezer darab ju- et de l'argentJL ' _
4, szám ——364—— 1938

A bauxit egészében elveszettnek vélt tele- 13. A gyáripari termelés megoszlása iparágak
peiért a háború utáni kutatások a Dunán— szerint 1) (1913).
túlon kárpótlást találtak s hasonló remény Répartiiion par branche d'industrie de la production
manufacturiére 1) (1913).
biztat a kőolajnál is. Vasérctermelésünk

Hongrie díavani le
traité de Trianon
kis töredékét (1915: 16-9%) tarth'attuk

Trianon előtti Ma-


gvarbirodalom
Mai
meg. Csupán szénből mutatják a rendelke— Magyar-
zésre álló adatok viszonylag jobban ellá— ország
lparág Territoire
tottnak Csonka-Magyarországot, amennyi- actuel de la
ben súly szerint az évi kőszénbányászat anches d 'indnstrie Hangi'ie

728, a barnaszénbányászat 69'5%-ának ezerm—


birtokában maradt. (1915) , Mindazonáltal en milliers de con- 9/0
ronnes—or
a földben lévő barnaszénklincsnek nagyobb
része az elcsatolt területen van. Értékben I. (Vas- és fémipar —Sídé1'u7-
gigue et métallurgigne. ! 503.087 254.107 505
a csonkaország bánya—* és kohótermelése a II. Gépgyártás — des machines 305.446 250.919 822
III. Kő-, agyag— stb. ipar — de
n'agymagyarországi termelés 41*2%-át kép- w la pierre, poierie, cic. . 136.581 71.992 52'7
viseli; a feketeszén 647, a barnaszén 65-9, IV. 'a Fa- és csontípar — du bois
* et de l'os . . . . 224.075 41.599 18'6
a vas 309, a vasérc pedig 12-4%—kal sze- V. ** Bőr-, sörte- stb. ipar —— dn
'" cnir, du crin,du poil, etc. 91.249 45.096 494
repel a Magyarbirodalmi értékadatban. A VI. 3 Fonó— és szövőipar—textile 208.629 80.583 38'7
maradékországnak,bár területe túlnyomóan VII. 'S Ruházati ipar—du vétement 33.393 24.127 723
VIII. § Eapirosipar — du papier . 52.520 11.559 220
agrárjellegű, még mezőgazdasági termé- IX. N Elelmezési stb. ipar -— de _ !
kekre alapozott egyes iparágai is nyers- l'alimentation, etc. , . . 1,287.707 694825 54'
X. Vegyészeti i ar —— chimiguc 241993 126556 52'3
anyagok és félgyártmányok hiányával küz- XI. Sokszorosít ipar —— poly— ' ' *' -
graphione '. ; . . 50.489 * 43.005 85'
denek. így a' malomipar, mely a Bánság
Összes termelés — Production totale mamat)! Lal—most 52-5l
és Bácska gabonatermését is őrölte, a fa-
feldolgozó— és papíripar, mely az erdők 1) Eladási érték. —— Valeur á la vente.
hiányát s a fűrésztelepek kilenctized részé-
nek elcsatolását sínyli, a textilipar, melyet
adta lehetőségek között az ipar szinte min—
a len- és kendertermelés több, mint három-
negyed részének (77% ) elszakítása érint den ágát életben tudja tartani, sőt nem
érzékenyen. Ha még figyelembevesszük a egyet közülük virágzóvá fejlesztett.
fogyasztópiacok megszűkülését: fokozottan A feldolgozóipar helyzetét közelebbről
kell értékelnünk a megcsonkított Magyar- a gyáripar adatai világítják meg (12. és
ország erőfeszítését, mely a mai határok 13. tábla). A trianoni határok közt maradt
a gyárak 44'3%-a, a munkáslétszám
12. Gyári ipartelepek (1913).
47'0%-a, a termelés 53'1%-a, a mótorerő
Les établissements manufacturiers (1913).
47—8%—a (1913). Az egyes ipari főcsoportok
közül legnagyobb veszteség a fa- és csont-
Trianon
előtti ipart érte, melynek békebeli termelési érté—
Magyar- Mai kéből csak 18-69; esik a maradványterü-
birodalom Magyarország
' Hongrie Hongrie letre. Nem sokkal jobb al papirosipar arány—
megpéveáes d'avant le actualle
Spécification traiíé de száma (22'O%). A fonó— és szövőipar, mely
Trianon azóta sokat fejlődött, a békebeli országos
szám szerint — en 0/0 termelésben 38'7%-ot képviselt. A legtöbb
nombres ' iparágban a csonka terület részesedése az
Ipartelepek száma — Nombre 50%-ot meghaladta; sőt asokszorosítóipar-
des établissements . . . . 4.688 2.075 44'3 ban 852, a gépgyártásban 82'2%-ot ért el.
Mótorok száma — Nombre des
motmrs . . . . . . . . 12.623 6.072 481 A nagyvállalatok arányon felül marad—
Mótorok lóereje —— Chevanx— *
nap. des motenrs . . 841.792 402.688 47'8
tak a központi terület birtokában, ami ipari
Felhasznált ásványszén (; ' életünk fővárosi koncentrációjából is kö-
,Charbons deminesemployés,g 65,749.669 40,927.401 62'2
Evi legnagyobb munkáslétszám ' * vetkezik. A 100-nál több segéddel dolgozó
Maximum du nombre des
_ ouvriers au cours de l'année '_474.864 223043 47'0
bánya— és iparvállalatok 43'9%-át, az ezek-
Munkában töltött napok száma
Nombn des journées de tra— ''
nél alkalmazott munkások 51-2%—át vette
vail ejfecluérs . . . "110,685.664 54,403.566 49'2 át a maradékterület, a bányavállalatok nél-
Kifizetett munkabérek arany- * kül pedig ezek az arányok 462, illetve
koronában — Salaires payés *
en couronnes-or . . . . "387,489.068 213,489.457 55'1 53'0%-ra emelkednek.
Termelés eladási értéke arany-
koronában — Valeur des pro- Az ipari részvénytársaságok tőkéjének
duits, á la venit, en sauron— és vagyonának háromnegyedrésze volt a
nes—or . . . . . . . . 3.578,821.569 1.900,650.502 53'1
megcsonkított területen.
4. szám , —— 365 __ 1938

4. Kereskedelemr'és közlekedés. 15. Vasutak, közutak (1915).


Les chemins de fer et les routes (1915).
A külkereskedelemre térve, a háború
Trianon—
előtti terület behozatala az 1911—13. évek előtti
átlagában 2.123, kivitele 1.899'millió arany- Ma yar- Mai Magyar-
biro alom ország
korona értéket *,képviselt, amelyből a mai Megnevezés dij-[wgíií . Hongrie
terület behozatali részesedése 38'3%, a ki— Spéciűcatian tűz?? dee (WWW
vitelé 404396t volt (14. tábla). Szabóky Ala— Trianon
jos idézett (tanulmányának e számításai kilométer o
mindenesetre csak megközelítő értékűek. A kilometres **
külkereskedelem részletesebb adatai az or-
szág gazdasági szerkezetének megváltozá— Vasút -— Chemins de fer . 22.081 8.364 37'9
Allami út — Routes dyEtat 12.195, 3.195 26-2
sát szintén több vonatkozásban tükrözik. Törvényhatósági út — Rou-
így pl. a fa, amely a régi Magyarországon tesappartenantaumcomitats 37.225 14.338 385
exportcíkk volt, ma behozatalunk legfőbb llami és törvényhatósági
tétele. A főbb mezőgazdasági áruk kivitelé- út együtt. —— Ensemble des
routes d'Etat et des routes ,
hen (1911—13. átlag) a csonka terület súly appartemmt ama comitats . 49.420 17.533 35'5
szerint 351, érték szerint 38'7%-kal része-
A vasút hosszából esik:
sedík. Longueur des voies ferre'es
100 kmS-re—par 100 km? 6'8 9'1 ——
14. Külkereskedelem (1911—13. évek átlaga). 100000 lélekre — par
Le commerce exte'rieur (en moyenne en 1911—13). 100000 habitants. . . 1057 111'1 —

Trianon-
A közút hosszából esik:
Melőtti Lowgueur des routes indi—
ar— Mai gne'es plus haut
biro alom Magyarország
Megnevezés Hongrie Hongrie 100 kmg-re—par 100 km2 15'2 19'2 ——
. . . d'ammt le 100000 lélekre —— par
Spéczfzcatwn traité de adnam 100000 habztants . . . 236'6 232'8 ——
Trianon
millió aranykoronában 0/
en millions de couronnes-or 0
got nemcsak a tengertőll) szakította el, ha—
Behozatal — Imperia— nem a belvízi közlekedés törvényeivel is
tio'ns ....... 2.123'0 813'2 38'3 szembeszállt. A békebeli Magyarország
Kivitel —— Exportations 148990 7774 409
egységes, koncentrikus vízrendszerében a
Behozatali többlet ; szélső országrészek vizei az Alfölddel való
Emcédent des imp. sur
les exp. ...... 224'0 338 1160 forgalmat kitűnően szolgálták, míg a mos—
tani szétszabdaltságban a szomszéd álla-
mok belforgalma nehézkessé, vizi hálózata
A trianoni határmegszabás nem törő- excentrikus felépítésűvé vált. A régi Ma—
dött a közlekedés természetadta kialakulá- gyarország 6.011 km hajózható viziútjából
sával sem. A szárazföldi és vízi útvonalak- a mai országnak csak 2.128 km maradt, a
nak a gazdasági szempontok figyelembe— gőzhajóval ,is hajózható víziutak hossza
'_—___vtétele nélkül történt széttagolásával a köz- pedig 2.511 km-ről 1.063 km—re szorult alá.
';lekedésben okozott vérkeringési zavarokat
öveli, hogy a határ mentén a nagyobb vá-
maiakat szinte kivétel nélkül az utódállamok- 5. Pénzügy.
nak; ítélték, fontos közúti s főleg vasúti A háború előtti Magyar-birodalom tiszta
csomópontok egész sorát hagyva közvetle- nemzeti vagyonát Szabóky Alajosnak az
nal az új határon kívül. 1912. évre vonatkozó becslése (16. tábla)
Az állami közúthálózatnak melynek a 41'5 milliárd aranykoronára teszi, melyből
perifériák felé való kiépítésére Nagy-Ma- 157 milliárd aranykorona, vagyis 37'8%
gyarország különös gondoskodással áldo- esik a megcsonkított országra. Legkisebb a
zott, a békeszerződések csak 26'2%-át mai területnek a földbirtokvagyonbah és a
(1915) hagyta meg (15. tábla). A vasút— közlekedési eszközökben való részesedése
vonalak 37'9%-a fut a csonka területen, a
vasúti kocsiparknak azonban alig negyed- 1) A magyar kereskedelmű tengerészet hajó—
része maradt birtokunkban. állománya 1914—ben 549 volt, eblből 412 vitorlás
1.837 tonnatartal'ommal s 137 gőzös 147306 rtxornma-
A trianoni békeszerződés Magyarorszá- tartalommal.
4. szám ———366—— 1938

16. Nemzeti vagyon (1912). 18. Állami adó—, illeték- és jövedéki bevételek.
La fortune nationale (1912). (1911—13. évek átlaga)
Trianon
Recettes de l'Etat en ce gui concerne les impóts, les
Mágia? Mai Ma: droits et les monopoles (en moyenne en 1911—13).
birodalom gyarorszag
Megnevezés Hanem"; § ::e ,
Hongrie
Spécification (láttál?; acmme És §
%% 35 Mai Magyar—
Trianon 5.851 orszag
ezer aranykorona —— en 0/ Megnevezes. _; a
; ';u s" Hongrie
rnilliers de conronnes—or 0 , , _ : 53553 acinelk
Spectfication .s!- gp§§
azzá
Földbirtok — Propriéte's
ezer aranykorona
fonciéres ....... 19,818.718 7,235.779 36'5
Bányák és kohók — Mi- en milliers de %
couronnes . or
,nes et hauts fourneaum 2,223.186 915952 41'2
Epületek —— Bátiments . 8,574.937 4,533.657 529
Egyenes adó — Impőts directs 276897 137.17149'5
Közlekedési eszközök —— Fogyasztási adó —1mpót de con-
Moyens de transport . 5,797.322 2,125.022 36'7 sommation ........ 272216 113838 41'8
Ingójavak-Biens meubles 13,809.571 5,787.528 43'5 Italmérési illeték —— Taxe sur
Külföldi követelések —— les de'bits de boissons . . 4.919 2.255 45'9
Cre'ances sur Fétranger 192254 112382 58"?
Dohányjövedék —— Monopole
Összes bruttó nemzeti va- des tabaos . .. 167.123 81.377 48'7
gyon —— Fortune natio- Haszonbér, dohánykisárus —-Fer-
nale brute ...... 49,915.988 20,710.820 41'5 magas, petite bnreaua: de tabac 3.033 1.197 395)
Sójövedék1)—Monopole du sell) 36.038 1.771 4'9
Tartozasok a. külfölddel Bélyeg, jogilleték, dij ')— Droits
szemben —— Dettes en- de timbre et d'enregistrement;
vers l'étranger S,395.398 5,034.533 60'0' autres taxes 2) ....... 161.674 91.716 56'?
Tiszta nemzeti vagyon Bevétel össz. —— Total des recettes 46'6
Fortune nationale nette 41,520.590115,676.287 37'8

1) Az 1912—13. évek átlaga. —— Mayennes pour


(mindkettő 37 % körül), míg a többi va- 1912—13. -—— 9) 1913.
gyonértékek csonk'aországi hányada ennél
magasabb. nát tevő tiszta nemzeti jövedelméből
A Magyarbirodalom 6-7 milliárd koro— Csonka-Magyarország részesedése, 39'7%,
(17. tábla).
17. Nemzeti jövedelem (1913). Az állami adó—, ílletélc- és jövedéki be-
Le revenu national (1913). vételek 1911—13. átlagban a régi területen
Trianon 922 millió koronára rúgtak, amelyből a
előtti Mai Ma- mai Magyarország részesedése 46'6% volt
Ma ar- gyarország
' biro alom (18. tábla). Míg a sójövedékből minimális
Megnevezes Hongrie Hongrie
, . - dlaoant le actnelle rész (4-9 %) jut a megmaradt területre, a
Specifícation mun de
Trianon többi bevételek aránya a csonka területen
ezer aranykorona - en mil- 0/
a terület- vagy népességarányt jóval meg-
Zíers de couronnes—or 0 haladó.
A Magyarbirodalom hitelintézeteinek
Östermelés — Production száma (1915) 5.630 volt (19. tábla). Ebből
du sol ........ 4,694.915 1,839.808 39'2
Ipar — Industrie . 1,694.379 821.813 48'5 1. 860, azaz kereken egyharmad rész a meg—
Kereskedelem és szallitas csonkított ország hányada. Összes vagyo-
Commerce et transports 722336 300 183 41'6 nukból (163 milliárd) azonban már 73 1%
Követelések a külfölddel
szemben —- Cre'ances sur
a szűkebb terület aránya. A bankok és ta—
l'e'tranger ....... 177.861 39.856 22'4 karékpénztárak 19924 tevő békel-étszámá-
Osszes nemzeti jövedelem nak 33'8%-a, de 152 milliárd koronányi
Total du reoenu national 7,289.491 8,001.658 41'2 vagyonuknak 7 3—8% esik a csonka területre
Tartozások a külfölddel (1915). A hitelszövetkezetek száma Nagy—
szemben —— Dettes en- Magyarországon 3.638, a mai területen
vers l'étranger 581513 341464 58'7 1.186 (32-6%) volt, vagyonukból, mely
Tiszta nemzeti jövedelem 1.114 milliárdot tett, 698 milliárd (627 %)
Reoenu national net 6,707.978 2,660.194 39'7
a megcsonkított ország részesedése.
—m

4. szám —— 367 — 1938

19. Hitelintézetek (1915). 20. Közóktatás. —— L'instruetion publigue.


Les établissements de crédit (1915). Trilaöxtign
e 1
M .
hág?" M . an :aígg Magygi'glrszág
, e 1 " _ Me evezés
e Megnevezés
- - - '
et: az,-,,- tra? % S 5; t.
ez a t n
img"?
aaz-net
-'
-
Zaza;
Spémfzcatwn ággá??? 53255: 1) c 0 gültig;
151335;ad;
szám szgrint i 0/0
en nem res

§ Hitelintézetek száma Kisdedóvók, állandó es nyari menedekházak.


Nembre des établis- Matemelles; aszles (refugesld enfants, permanents
* sements de credit 5.680 1.860 330 ou déte.
§ ezer aranykorona Intézet —— Etablissements . 2.958 1.215141'1
en mímers Óvónő — Institutm'ces 2.694 1.115 41-4
S 'át t"k de cow'm'ws'or Tanuló —— Eléves 269852 12136345'0!
aj 0 e . . , . .
Capitauac enpropre. 2,583.267 1,713.114 66'3 Elem! lskolak- -—— Ecoles pmmawes.
,,
Idegen toke __ Capa-_ Intézet" —— Etablissements . 16.929 6.435 380-
taum ne leur apparte Tanero —— Membres du per—
t _ _ 13,515.426 10 057.761 . sonnel enseignant . 85.253 16.089 456
Égíőfaíegfxtw ' 74 4 Tanuló — Eléves ..... 1,971.141 860202 43-6
Takarékbetét Polgári iskolák.
Dépóts d'épargne . 6,273.600 3,904.676 62'2 Ecoles primaz'res supéríewes, dites bourgeoises.
ZáloglevéI—Pbéiya- Intézet __ Etablissements . 532 240 45-1
trans hypothecatres 3,912.393 3.516-499 89'9 Tanerő — Membres du per-
* Vagyon — Avoirs . 16,318.969 11,919.847 73—1 sonnel enseignant . . . . 4.637 2.362 509
Ebből: __ Dont: Tannló -— Eléves ..... 109095 59.991 55'0
;álggtárca — Portic- Fíú középiskolák. — Etablz'ssements d'enseiynement
em e commercw
/- ' pour gargons.
secondazre
— .
Jílífáeíígos kölcsön 3343 040 1946'068 58 ' 2 .
Intezet .
—- Etabzessemmt s. 221 104 47-1
,. . . Tanerő — Membres du per-
lfrets hynothecazres 4,890.347 3,879.262 79'3 sonnel enseignant . _ _ _ 3554 1725 48'5
Ertekpaplrtáma Tanuló — Eléees ..... 76.331 39.647 51-9
Portefemlle-tztres 1,942.386 1,454.754 74'9
Nyereség _. * _
Bénejices . 215276 148372 6932 jük, hogy a békebeli Magyarországon a há-
ború előtti utolsó években évente kereken
2 ezer újonnan megjelent könyvet vettek
6. Kultúra. számba, Csonka—Magyarországon 1920-ban
A közoktatás 20. számú táblánkban fog- másfélezret, de már a következő években
lalt adatai a megmaradt országterület ma- a statisztika itt is kétezres könyvtermelés-
gasabb kultúráját mutatják. A tanintézetek, sel számolt.
tanerők és tanulók aránya a régi terület Az időszaki sajtótermékekre vonatko-
(anyaország) adatában rendszerint 40, zóan a Magyar Könyvészet 1914. évi ada-
öbbhelyütt 50%on is felül van. Ne feled- tainak feldolgozásából kitűnik, hogy Ma—
jük el azonban nagyhírű főiskolák (Ko- gyarország mai területén a régi anyaország
lnzsvár, Pozsony, Selmecbánya, Kassa stb.) 1.808 újságja közül 1.256, vagyis 70% je-
*esztését. A táblázatban szintén nem sze- len—t meg.
wglög iparostanonciskolák csonkaországi Egy magánforrás statisztikája szerint
arányar48'8, a tanerőké 598, a kereskedő- Nagy-Magyarország 115 színházából tria—
táennnciskoláknál ezek az arányok 456 és noni vesztesuégünk 51 színház.
53'3%a—A magyar tanulóknak az egész vo— Múzeumokban, könyvtárakban s egyéb
nalon megfigyelhető magas aránya (az kultúnértékekben a közműveltség budapesti
anyaország tanulói közül magyar volt 56— központosulása ellenére is szintén igen je-
8295, a mai területen ez az arány Sal—* lentős Magyarország vesztesége, de ennek
9595) ékesszólóan tanusítja a magyarság nagyságát a statisztika felmérni még ke—
kultúrfölényét. vésbbé tudja.
A kultúra egyéb tényezői közül felemlít— Elekes Dezső dr.

You might also like