Egészségügyi Világszervezetről Átfogó Tanulmány

1
ECCLESTON-TURNER ÉS VILARREAL
Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti

hatásköre: Jogi és intézményi
elszámoltathatóságának fokozása
Mark Eccleston-Turner
A Globális Egészségügyi Jog vezető előadója, King's College, London, Egyesült Királyság
mark.eccleston-turner@kcl.ac.uk
Pedro A. Villarreal
Vezető kutató, Max Planck Összehasonlító Közjogi és Nemzetközi Jogi Intézet,
Heidelberg, Németország
villarreal@mpil.de
Tartalomjegyzék
Összefoglaló
Kulcsszavak
1 Bevezetés
2 A nemzetközi szervezetek vészhelyzeti hatásköreinek jogi kialakítása:
kifejezett és hallgatólagos jogkörök
3 Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti hatásköre
3.1 Az Egészségügyi Világszervezet Alkotmánya
3.2 A Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat
4 Vészhelyzeti hatáskörök és az elszámoltathatóság szükségessége
4.1 Formális elszámoltathatóság
4.2.1 Globális Közigazgatási Jog (GKJ)
4.2.2 Jogi elszámoltathatóság: A nemzetközi szervezetek felelőssége (NSZF)
5 Informális elszámoltathatóság
© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003
Ez egy nyílt hozzáférésű cikk, amelyet a CC BY 4.0 licenc feltételei szerint terjesztünk.
2
5.1 Belső elszámoltathatóság

5.1.1 Belső elszámoltathatóság és a COVID-19 járvány
5.2 Külső elszámoltathatóság
5.2.1 Egyéb ENSZ-szervek
5.2.2 Regionális intézmények
5.2.3 Tagállamok
5.2.4 Nem állami szereplők
6 Konklúziók
Megjegyzések a közreműködőkről
Hivatkozás
Összefoglaló
Ez a tanulmány kiértékeli azokat a - jogi és nem jogi - hatásköröket,
amelyekkel az Egészségügyi Világszervezet (WHO – World Health
Organization) vészhelyzetben rendelkezik. Bemutatjuk, hogy a Főigazgató
vészhelyzeti döntéshozatali jogköre a szervezet és a tagállamok közötti
kapcsolat szempontjából fontos. Feltesszük továbbá a kérdést, hogy
nemzetközi intézményként kinek tartozik elszámoltathatósággal, és hogyan
lehetne ezt fokozni. A meglévő szakirodalom bemutatja, hogy a nemzetközi
szervezetek jogellenes cselekményekért való jogi felelőssége az
elszámoltathatóság egyik típusát képezi. A WHO döntéshozatalának belső és
külső intézményi vizsgálata - bár nem vezet jogi felelősségre - szintén az
elszámoltathatóság különböző modelljeit képviseli. Ennek fényében a cikk
olyan múltbeli és folyamatban lévő eseményeket vizsgál, amelyek során a
WHO főigazgatójának sürgősségi döntéshozatali jogköre a szervezeten
belüli és kívüli elszámoltathatóság különböző módozatainak adott teret.
Záró megjegyzésekkel zárjuk a cikket, amelyek a WHO vészhelyzeti
döntéshozatali hatáskörének gyakorlása során a fokozott
elszámoltathatóság szükségességére összpontosítanak.
Kulcsszavak

3
vészhelyzeti hatáskörök ‒ COVID-19 ‒ elszámoltathatóság ‒ felelősség ‒

kormányzás
1 Bevezetés
A nemzetközi szervezet által alkalmazott vészhelyzeti hatáskörök
szükségessé teszik annak vizsgálatát, hogy miként érvényesülnek ezek a
hatáskörök az olyan események során, mint a COVID-19 világjárvány, és
milyen jogi és intézményi elszámoltathatósági mechanizmusok léteznek egy
egészségügyi vészhelyzet során.
Jelen cikk a nemzetközi jog és a nemzetközi kapcsolatok elmélete közötti
metszéspontot vizsgálja a nemzetközi szervezetek hatáskörével
kapcsolatban. Míg a cikk az előbbire összpontosít, az utóbbi további fényt
vet arra, hogy a végrehajtó hatalom hogyan bővülhet a nemzetközi szintű
vészhelyzetek során.
Az egyik kiinduló jogi kérdés az, hogy a WHO döntéshozatali hatáskörei közül
melyek azok, amelyek csak "vészhelyzeti időszakokban" állnak
rendelkezésre. E tekintetben a WHO Alkotmánya [1] és a Nemzetközi
Egészségügyi Szabályzat (IHR) jogi felhatalmazást ad a WHO-nak a
betegségek határokon átnyúló terjedése terén, mind tágabb, mind
specifikusabb értelemben.[2]
Az IHR pedig meghatározza a nemzetközi jelentőségű közegészségügyi

vészhelyzetek meghatározását és az azok kihirdetésére vonatkozó eljárást,
kifejezett jogalapot teremtve a WHO végrehajtói vészhelyzeti hatáskörének.
A nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetek során a WHO
főigazgatója egy sor döntéshozatali hatáskörrel rendelkezik, ami kibővített
hatásköröket eredményez.[3]
Emellett mind a WHO Alkotmánya, mind az intézményi dokumentumok a

nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzeteken kívüli
helyzetekben is előirányozzák a vészhelyzeti döntéshozatali hatásköröket.[4]

4
A WHO főigazgatójának vészhelyzeti döntéshozatali jogköre nagy

jelentőséggel bír a szervezet és a tagállamok közötti kapcsolat
szempontjából. Bár nem feltétlenül vezet jogi kötelezettségek
keletkezéséhez, ezek a sürgősségi döntéshozatali hatáskörök mégis releváns
hatással lehetnek az államok érdekeire. Valójában az IHR jelenlegi
kialakítása részben a WHO titkársága által a 2002-2003-as SARS-járvány
idején a végrehajtó hatalom példátlan önérvényesítésén alapul.[5] Bár
jogilag nem kötelező erejű, a WHO utazási figyelmeztetései abban a
válságban érintett államok politikai és gazdasági érdekeit érintették.[6] Már
ezen a ponton nyilvánvalónak kell lennie, hogy a WHO "hatáskörének"
fogalmának szigorúan jogi megközelítése vészhelyzetben nem lenne
elegendő, és ugyanez igaz az említett hatáskör gyakorlásával kapcsolatos
elszámoltathatósági mechanizmusok vizsgálatára is. E célból ez a
dokumentum a nemzetközi kapcsolatok elméletét veszi alapul, amely a
hatáskör és az elszámoltathatóság kulcsfogalmainak széles körű
összefoglalásán keresztül további betekintést nyújthat abba, hogy a
végrehajtó hatáskör gyakorlása jogilag nem kötelező erejű határozatokon
keresztül hogyan történik, és hogyan használhatók nem jogi mechanizmusok
e hatáskörök ellenőrzésére. Végezetül pedig a WHO vészhelyzeti
döntéshozatallal kapcsolatos két normatív kérdéssel foglalkozunk,
nevezetesen azzal, hogy kinek tartozik elszámoltathatósággal nemzetközi
intézményként, és hogyan lehet ezt fokozni. A meglévő szakirodalom
bemutatja, hogy a nemzetközi szervezetek jogellenes cselekményekért való
jogi felelőssége az elszámoltathatóság egyik típusát képezi.[7]
Ezen túlmenően a WHO döntéshozatalának belső és külső intézményi
vizsgálata, bár nem vezethető le jogi felelősségre, szintén az
elszámoltathatóság különböző modelljeit képviseli.[8] Ennek fényében a
cikk megvizsgálja a múltbeli és a folyamatban lévő eseményeket,
nevezetesen a COVID-19 világjárványt, ahol a WHO főigazgatójának
vészhelyzeti döntéshozatali hatásköre a szervezeten belüli és kívüli
elszámoltathatóság különböző módozatainak adott teret. A cikk záró
megjegyzésekkel szolgál, amelyek arra összpontosítanak, hogy a WHO
vészhelyzeti döntéshozatali hatáskörének gyakorlása során fokozott
elszámoltathatóságra van szükség.

5
2 A nemzetközi szervezetek vészhelyzeti hatásköreinek jogi

kialakítása: kifejezett és hallgatólagos jogkörök
A nemzetközi szervezetek hatáskörét mindenekelőtt az alkotmányos
okmányaikból eredeztetik.[9] A legtöbb esetben ez elegendő a nemzetközi
szervezetek működéséhez; az őket megillető hatáskörök az alkotmányos
okmány(ok)ban vannak megfogalmazva, a hatáskörök hatályának tisztázása
vagy bővítése a tagállamoktól a nemzetközi szervezetek közgyűlésén
keresztül kérhető, és ez egy kulcsfontosságú elszámoltathatósági
mechanizmusként is szolgál. A tagállamok bővíthetik vagy szűkíthetik a
nemzetközi szervezet hatáskörét, vagy elszámoltathatják azt a hatáskörök
gyakorlásáért. Válsághelyzetekben azonban a nemzetközi szervezeteknek a
gyors reagálás érdekében alkalmazkodóképességre van szükségük. Így
számos, a nemzetközi szervezeteket létrehozó szerződés kifejezetten
rendelkezik a vészhelyzetekben való gyors cselekvés lehetőségéről; ez annak
implicit elismerése, hogy egy rendkívüli helyzetet nem lehet a szokásos
döntéshozatali mechanizmusokkal kezelni.[10] E tanulmány céljaira a
nemzetközi szervezetek "hatáskörének" értelmezése egy szigorú jogi
meghatározásra oszlik, amely az alkotmányos eszközökben gyökerezik, és
egy nem jogi meghatározásra, amelyet a nemzetközi kapcsolatok
elméletében alkalmaznak, amely a hatásköröket a nemzetközi szervezetek
általános funkcióinak intézményi megnyilvánulásaként kezeli.
Jogi dimenziójukban a nemzetközi szervezetek hatásköre - akár egészében,
akár sajátos szerveiken keresztül - lehetővé teszi számukra, hogy olyan
döntéseket hozzanak [11], amelyek jogilag kötelezhetik címzettjeiket,
nevezetesen az államokat. A jogi kötőerő eleme meghatározó a nemzetközi
szervezetek jogellenes cselekményekért való felelősségére való
hivatkozáskor, amint azt a Nemzetközi Szervezetek Felelősségéről szóló
Cikktervezet 17. cikke megállapítja [12], tehát ez a "hatáskörök"
alapértelmezett jogi értelmezése.
Az alkotmányos okiratokban való megfogalmazásuktól függően az nemetköi
szervezetek hatáskörei kifejezettek vagy hallgatólagosak lehetnek.
Kifejezett hatáskörök azok, amelyeket a rendelkezések megfogalmazása
közvetlenül előirányoz, és nem hagy kétséget a hatáskör megszerzése
felől.[13] A kifejezett hatáskörök központi példája a Biztonsági Tanácsnak az

6
Egyesült Nemzetek Alapokmánya 41. és 43. cikke szerinti hatásköre, amely

kötelező erejű határozatokat hozhat, amelyek meghatározott körülmények
között felhatalmazzák a katonai erő jogszerű alkalmazását. Ezzel szemben a
hallgatólagos hatáskörök azok a hatáskörök, amelyek nélkülözhetetlenek
egy nemzetközi szervezet feladatainak ellátásához, még akkor is, ha azokról
közvetlenül nem rendelkezik egy jogi eszköz szövege.[14] Ezek a hatáskörök
lehetővé teszik a nemzetközi szervezetek számára, hogy reagáljanak a
gyorsan változó körülményekre anélkül, hogy meg kellene várniuk az
általában lassabban mozgó kormányközi plenáris intézményeket. [15]
Így a hatáskörök - beleértve a vészhelyzetben gyakoroltakat is - az
intézményi gyakorlatban alakulhatnak ki, ahelyett, hogy ténylegesen
megreformálnák a nemzetközi szervezet alkotmányos okiratát.
Előfordulhatnak értelmezési nézeteltérések abban a tekintetben, hogy a
belső ellenőrzési szervezet hatáskörének gyakorlása ténylegesen
hallgatólagos-e, vagy ténylegesen túlmegy azon, amire felhatalmazásuk van,
azaz ultra vires. Bármely adott álláspontnak meg kell birkóznia az
nemzetközi szervezet tagállamainak lehetséges reakciójával, akik a
kiterjesztett hatásköröket a szuverenitásukba való beavatkozásnak
tekinthetik.[16] A vita nemcsak arról folyik, hogy a hallgatólagos hatáskörök
doktrínája önmagában érvényes-e, hanem annak hatóköréről és alkalmazási
köréről is.[17] Az elemzések gyakran hivatkoznak a koncepcióval szembeni
történelmi óvatosságra, amely a nemzeti szintű hatáskörök - általában a
végrehajtó hatalom - kiterjesztése miatt alakult ki.[18]
A hallgatólagos hatáskörök doktrínájának gyakorlására vonatkozó konkrét
példák rávilágítanak arra, hogy hogyan lehet azt a gyakorlatban alkalmazni.
Például 1950-ben az ENSZ Közgyűlése a 377(V) "Összefogás a békéért"[19]
című határozatával megteremtette a rendkívüli ülések tartásának
lehetőségét,[19] amelyről az ENSZ Alapokmánya nem rendelkezik. Ezeknek
az üléseknek a hatálya a Biztonsági Tanács elsődleges hatáskörébe tartozó
esetekre, azaz a nemzetközi béke és biztonság fenntartására korlátozódik,
amikor a Biztonsági Tanács tagjai elakadása miatt nem tud eljárni.
Ilyen esetben az ENSZ Közgyűlése 24 órán belül rendkívüli ülést hívhat
össze. A példában az ebből következő kérdés az, hogy ez jogi értelemben új
"hatáskörökkel" jár-e, mivel határozatai jogilag nem kötelezőek az államokra
nézve. Ennek ellenére a 377(V) határozat ellenállásba ütközött a tagok
7
részéről, akik úgy vélték, hogy az ENSZ Alapokmánya nem rendelkezik erről
kifejezetten, és a Biztonsági Tanács hatáskörébe ütközik.[20]
Alternatívaként a nemzetközi kapcsolatok elméletei tágabb értelemben is
foglalkoztak az nemzetközi szervezetek hatáskörének kérdésével. A
hatáskörök közé tartozik az episztemikus képesség a tárgyak osztályozására,
a tényekre alkalmazható jelentések hiteles rögzítésére, és a normák
létrehozására és terjesztésére, amelyeket az államok a nemzeti
döntéshozatal során követhetnek.[21] Mindezen hatáskörök gyakorlása
konkrét aktusokon keresztül történik, legyen szó akár rangsorok
közzétételéről,[22] valamennyi vagy egyes államoknak szóló technikai
ajánlások megfogalmazásáról, vagy esetenként [23] a jogi helyzetet
megváltoztató határozatok elfogadásáról.[24] A határozatok kibocsátásának
lehetőségét általában véve tekintve ez a felfogás túlmutat azon, hogy a
nemzetközi szervezetekre vonatkozó hatáskörök gyakorlása új
kötelezettségeket teremt-e a tagállamok számára vagy sem.
A "vészhelyzet" fogalma alapvető minősítő, amely olyan helyzetet jelöl,
amelyben a szokásos hatáskörök - legyenek azok kifejezettek vagy
hallgatólagosak - nem elegendőek egy sor esemény kezeléséhez.[25]
Bár nincs egyértelmű küszöbértékekkel rendelkező, rögzített
meghatározása,[26] a "normál állapot" és a "vészhelyzet" közötti eltérés
képezi a kizárólag az utóbbi során rendelkezésre álló hatáskörök
indokoltságának középpontját.
A jogi-plusz felfogásban az államok számára kötelező és nem kötelező
vészhelyzeti hatáskörök közös eleme, hogy bizonyos döntéseket csak
rendkívüli körülmények között lehet meghozni.[27] A fennmaradó kérdés az,
hogy a fogalom a "általános" és a "rendkívüli" helyzetek közötti tényszerű
különbségtételen alapul-e, amelyet a biztonságiasítás elméletek mélyebben
feltárnak.[28] Ezért a belső igazgatási szervek hatáskörével a jogi dimenzión
túl is lehet foglalkozni. Ehelyett a nemzetközi szervek cselekedeteivel
annyiban foglalkozunk, amennyiben azok különböző módon gyakorolhatnak
autoritást államok vagy akár egyének felett.
Kreuder-Sonnen a különböző nemzetközi szervezetek által gyakorolt
vészhelyzeti hatáskörökkel foglalkozott a jogi kereteken túlmenően, arra
összpontosítva, hogy hogyan gyakorolhatják a hatalmat vertikálisan és

8
horizontálisan egyaránt.[29] A hatáskörökről alkotott felfogása többféle

cselekménytípust foglal magában, amelyek nem korlátozódnak azokra,
amelyeknek közvetlen címzettje van, hanem inkább az absztraktabb jellegű,
azaz nem egy adott állam vagy személy ellen irányuló cselekményeket
foglalják magukban. Ennek a felfogásnak az a hátránya, hogy összevonja a
különféle cselekményeket, amelyekben az nemzetközi szervezeti hatáskörök
és a címzettek közötti kapcsolat nagyon eltérő, olykor diffúz lehet. A
jogtudományból származó, némileg eltérő megfogalmazása a hatásköröknek
Heath-é, aki különbséget tesz a (különösen a WHO általi) tudásvezérelt
hatáskörre vonatkozó igények és a tényleges döntéshozatal között.[30]
Heath azonban nem ad tömörebb és körvonalazottabb értelmezést arról,
hogy a hatáskörök gyakorlása hogyan vezet konkrét cselekményekhez,
ehelyett inkább úgy fogalmazza meg azokat, mint az átruházott hatáskör és
bizonyos közjogi elvek és normák fenntartásának szükségességét.[31]
A következő elemzésben a nemzetközi szervezet hatáskörének e korábbi
felfogásaiból veszünk át elemeket, bár azokra a hatáskörökre
összpontosítunk, amelyek jogi eszközökön alapulnak, és olyan mértékben
gyakorolják azokat a tagállamokkal szemben, időnként irányítva vagy akár
korlátozva ez utóbbiak saját döntéshozatali tevékenységét.[32]
3 Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti hatásköre

3.1 Az Egészségügyi Világszervezet Alkotmánya
A WHO vészhelyzeti hatásköreiről szóló viták szükségszerűen a 2003-as
SARS-járvány körül zajlanak. A SARS, amely kívül esett az 1969-es
Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat[33] jogi hatáskörén, és a WHO-t új,
jelentős hatáskörökkel ruházta fel, amelyek révén a szervezet egyszerre
"valós idejű járványügyi hírszerzési koordinátorként... fő irányadó politikai
tanácsadóként és - ami talán a legfontosabb - a kormányok tanácsadójaként
és kritikusaként" működött.[34] E funkciók egy része hagyományos jellegű
volt a technikai ügynökség számára; adatok gyűjtése és elemzése, technikai
útmutatás nyújtása az államoknak. Mások újak voltak, és jelentős változást
jelentettek a vészhelyzeti hatáskörökben, például utazási és kereskedelmi
korlátozások ajánlása a betegség terjedésének minimalizálása érdekében,

9
még akkor is, ha erre nem volt kifejezett jogi felhatalmazásuk.[35] Implicit
módon a vészhelyzeti hatáskörök gyakorlásának forrása az Alkotmányban
azonosítható.
A WHO feladatai között szerepel, hogy "a nemzetközi egészségügyi
tevékenységet irányító és koordináló hatóságként járjon el", és "ösztönözze
és előmozdítsa a járványszerű, endémiás és egyéb betegségek
felszámolására irányuló munkát". Bár meg kell jegyezni, hogy a funkciók
kimondják továbbá, hogy a WHO "a kormányok kérésére vagy
beleegyezésével megfelelő technikai segítséget és vészhelyzetben
szükséges segélyt nyújt"; az, hogy a kormányok milyen mértékben kérték
vagy fogadták el a WHO hatáskörének jelentős kiterjesztését a SARS idején,
vitatható.[36] Mindazonáltal a rendszer vélt sikere olyannyira nagy volt, hogy
a titkárság által a SARS idején gyakorolt vészhelyzeti hatásköröket végül
kodifikálták az IHR 2005-ös felülvizsgálatában, ami egyértelmű jogalapot
biztosít a hasonló vészhelyzeti hatáskörök jövőbeni gyakorlásához,
különösen a kereskedelmi és utazási korlátozások tekintetében.
3.2 A Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat

A Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (2005) (IHR) a globális egészségügyi
biztonságot szabályozó egyetlen kötelező erejű jogi eszköz. Az IHR egyik fő
jellemzője a nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi
vészhelyzet kihirdetése. Az IHR 12. cikke a WHO főigazgatóját ruházza fel a
közegészségügyi vészhelyzet kihirdetésének hatáskörével, aki az e
szabályzatban meghatározott kritériumokkal és eljárással összhangban
meghatározza, hogy egy esemény "nemzetközi aggodalomra okot adó
közegészségügyi vészhelyzetnek minősül-e."[37]
Megállapították, hogy a nemzetközi jelentőségű közegészségügyi
vészhelyzet "felhívás a nemzetközi közösség számára", hogy politikai,
pénzügyi és technikai támogatást nyújtson a közegészségügyi
vészhelyzethez.[38] A tagállamok és a Titkárság körében azonban egyre
inkább az a nézet terjed, hogy a nemzetközi jelentőségű közegészségügyi
vészhelyzetről szóló nyilatkozat "büntetés", amely azt tükrözi, hogy az
érintett állam nem képes reagálni a területén belüli egészségügyi
vészhelyzetre, vagy nem hajlandó nyíltan megosztani az információkat és
adatokat a WHO-val. A nyugat-afrikai Ebola-járvány kitörésekor a WHO-ból
10
kiszivárgott belső e-mailekből kiderült, hogy a felső vezetés úgy vélte, hogy
a nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzet
kihirdetése "végső megoldás", és hogy "ellenséges cselekedetnek
tekinthető", valamint hogy "egy ilyen jellegű kihirdetés csak ártana az
érintett országokkal való kapcsolatoknak", és "akár el is taszíthatja az
országot... a nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzet
kihirdetésével az a probléma, hogy ajánlásokat kell tenni, és ezek azt
kockáztatják, hogy ártanak az országnak, anélkül, hogy segítenék a
közegészségügyet.[39] Ez különösen fontos annak fényében, hogy az IHR 12.
cikkének (3) bekezdése értelmében a WHO-nak intézményi jogköre van arra,
hogy egy állam területén egészségügyi vészhelyzetet hirdessen ki az adott
részes állam kifejezett akarata ellenére.
Ami elvezet bennünket a WHO számára biztosított kifejezett hatáskörökhöz,
miután nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek ki;
a nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzet kihirdetése nem
biztosít a WHO számára hozzáférést semmilyen további finanszírozáshoz,
hanem a kifejezett jogi hatáskörök a WHO főigazgatója által az IHR 15. cikke
alapján kiadott ideiglenes ajánlások kiadására korlátozódnak. Ezek az
ajánlások, bár nem kötelező erejűek, közegészségügyi iránymutatást adnak,
beleértve a kereskedelmi és utazási korlátozások alkalmazását.[40]
Az IHR 2007-es hatálybalépése óta a WHO arra használja ezeket az
ajánlásokat, hogy az államoknak a kereskedelmi és utazási korlátozások
alkalmazását tanácsolja. Az ilyen jellegű ajánlásoknak a tagállamok a
múltban nem tettek eleget, mivel a WHO ellenkező értelmű ajánlásai
ellenére is gyorsan lezárják határaikat abban a reményben, hogy
megakadályozzák vagy késleltessék egy fertőző betegség területükre történő
terjedését. Míg az IHR 43. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi az államok
számára, hogy a WHO ajánlásain túlmenően járjanak el, a végrehajtó
államokra hárul a további egészségügyi intézkedések bejelentésének és
indoklásának kötelezettsége, közegészségügyi indoklással alátámasztva. Bár
az IHR szerinti ideiglenes ajánlások mindaddig érvényesek, amíg a
nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetek aktívak, a
közelmúltban, a COVID-19 világjárvány idején a WHO főigazgatója a
strukturálisabb kérdések kezelésére alkalmazta őket.

11
Így a 2021. április 19-i nyilatkozatban a részes államoknak kiadott egyik

ideiglenes ajánlás az "Egy egészség" perspektíváján alapult, és felszólította
az államokat, hogy "erősítsék meg a nedves piacok szabályozását, és
akadályozzák meg a zoonózisveszélyt jelentő vadon élő állatok eladását
vagy behozatalát".[41] Az ajánlás olyan kérdéssel foglalkozik, amely
túlmutat a COVID-19 által okozott vészhelyzeten, inkább strukturálisabb
kérdésekre irányul. Az ajánlás összhangban van a Vinuales, Moon, Le Moli és
Burci által máshol is szorgalmazott "mélyreható megelőzési"
stratégiákkal.[42] Az eset kivételes esetet jelent, és az államok eltérése nem
feltétlenül vezetne jogsérelemhez az emberi jogok és alapvető szabadságok
védelméről szóló egyezmény 43. cikke alapján. Mindazonáltal, figyelembe
véve, hogy ezeket a strukturális kérdéseket az IHR 15. cikke kifejezetten nem
irányozza elő, ez azt mutatja, hogy a hallgatólagos vészhelyzeti hatáskörök
gyakorlása túlmutathat azon a mögöttes helyzeten, amelyben felmerülnek.
4 Vészhelyzeti hatáskörök és az elszámoltathatóság

szükségessége
Amint a fenti szakasz a WHO-val összefüggésben világossá teszi, a
nemzetközi szervezetek hatáskörének gyakorlása negatívan befolyásolhatja
az államok érdekeit, sőt időnként még a személyek jogait és szabadságát
is.[43] Ez az érvelés egyaránt vonatkozik a nemzetközi szervezetek olyan
intézkedéseire, amelyek kötelező erejű kötelezettségeket hoznak létre, és
azokra is, amelyek nem. Az előbbi esetben a kapcsolat egyértelműbb a
nemzetközi szervezet jogalkotásának azon ritka eseteiben, amikor e jogi
aktusok címzettjeit érintő jogi változás következik be [44], az államokat
jogilag nem kötelező határozatok esetében azonban az ilyen kapcsolat
empirikus, mivel a tényleges negatív hatás meglététől függ. Az olyan
nemzetközi szervezetek intézkedései, amelyek nem kötik a címzettjeiket, és
nem járnak releváns hatással, e célok szempontjából nem jelentenének
aggodalomra okot. Régóta fennálló módszertani probléma, hogy miként
lehet meghatározni azt a küszöbértéket, amely alapján a nemzetközi
szervezetek tevékenységeinek hatása jogilag relevánsnak tekinthető.[45]
Egy másik, a doktrínában nem részletesen tárgyalt kérdés az, hogy a
nemzetközi szervezetek jogi hatásköre magában foglalja-e a felelősséget
azért, hogy a cselekvést igénylő események ellenére nem cselekedtek. Így

12
azzal érveltek, hogy a WHO adott körülmények között való cselekvésre

vonatkozó vészhelyzeti hatásköre megfelelő felelősséget von maga után arra
nézve, hogy szükség esetén vagy megfelelő esetben használja ezeket a
hatásköröket.[46] Fontos megjegyezni, hogy míg a nemzetközi jogban
egyértelműen elismerik, hogy a nemzetközi szervezeteket jogilag
felelősségre kell vonni a vészhelyzeti hatáskörök nem megfelelő
gyakorlásáért (bár a doktrína gyakorlását ilyen esetben érdemben korlátozza
a vonatkozó bírósági fórumok hiánya), addig az a gondolat, hogy a
nemzetközi szervezetek jogilag felelősek a vészhelyzeti hatáskörök
gyakorlásának elmulasztásáért, sokkal kevésbé kidolgozott, és ugyanúgy
hiányoznak a bírósági fórumok.[47]
4.1 Formális elszámoltathatóság

E célból a formális jogi eljárások hiánya, amelyekkel jogi mechanizmusokat
lehetne alkalmazni egy nemzetközi szervezet felelősségre vonására a
vészhelyzeti hatáskörök (helytelen) alkalmazásáért, jól látható abban, hogy
a Nemzetközi Bíróság (ICJ) hatásköre erősen korlátozott. Ez nagymértékben
eltér a nemzeti szinttől, ahol a demokratikus országokban folyamatosan
támogatják a bíróságok szerepét a végrehajtó hatalom által vezetett
vészhelyzeti válaszlépések rendkívüli hatáskörökkel történő
korlátozásában.[48] Első pillantásra úgy tűnik, hogy a Nemzetközi
Bíróságnak a WHO Alkotmánya, és különösen a kiváltságokról és
mentességekről szóló egyezményen belül van némi hatásköre a fellépésre,
de ez a Nemzetközi Bíróság statútumának rendelkezéseivel együtt olvasva
szigorúan korlátozott. A Bíróság előtti kontradiktórius eljárásokban csak
államok lehetnek felek,[49] és a Bíróság csak tanácsadói véleményeket adhat
ki a nemzetközi jog értelmezése tekintetében egy nemzetközi szervezet
vonatkozásában, de nem érvényesítheti azt.[50] Összességében úgy tűnik,
hogy a felelősség bírósági úton történő megállapításának lehetősége erősen
korlátozott; a Nemzetközi Bíróság hatásköre korlátozott, és a nemzeti
bíróságok előtti eljárásra tett minden kísérlet azt eredményezte, hogy a
mentelmi jog megakadályozta a nemzetközi szervezet elleni fellépést.
Ezért a nemzetközi igazságszolgáltatási rendszer hiánya szükségszerűen azt
eredményezte, hogy a nemzetközi szervezet által gyakorolt (rendkívüli és
általános) hatáskörökkel kapcsolatos kérdések a nemzeti bíróságok előtt

13
merülnek fel, ami természetesen a mentességek kérdéséhez vezet. Bár az

intézmények mentelmi jogának létezésével és természetével kapcsolatban
vannak kérdések, beleértve az abszolút vagy korlátozott mentelmi jogról
szóló vitákat is, a legtöbben úgy vélik, hogy az ENSZ[51] abszolút
mentességgel rendelkezik a büntetőeljárás alól, összhangban az ENSZ
Alapokmány 105. cikkének (1) bekezdésével, és az Egyesült Nemzetek
Kiváltságairól és Mentességeiről szóló egyezmény (1946) második
szakaszával, amely kimondja, hogy:
Az Egyesült Nemzetek Szervezete, tulajdonai és eszközei, bárhol és
bárki által birtokoltak legyenek is, mentességet élveznek a bírósági
eljárás minden formája alól, kivéve, ha bármely konkrét esetben
kifejezetten lemondott mentességéről.[52]
Továbbá a WHO Alkotmánya kimondja, hogy: a szervezet minden egyes tag
területén olyan kiváltságokat és mentességeket élvez, amelyek szükségesek
lehetnek céljai megvalósításához és feladatai gyakorlásához.[53]
A nemzeti bíróságok előtt indított ügyekre tett valamennyi kísérlet azt
eredményezte, hogy a mentelmi jog megakadályozta a nemzetközi szervezet
ellen indított eljárások megindítását.[54] A nemzetközi szervezetek
mentelmi joga továbbra is számos, az Egyesült Nemzetek felelősségét
vizsgáló ügyet akadályoz.[55] Annak ellenére, hogy a potenciális peres felek
számos erőfeszítést tettek a nemzetközi szervezetek funkcionális
felelősségének és a mentelmi jog széles körű gyakorlásával járó
"igazságszolgáltatás megtagadásának"[56] leküzdésére, ezek a keresetek
korlátozottak és nagyrészt sikertelenek.
Normatív szempontból a vészhelyzeti hatásköröket olyan mechanizmusokkal
kell párosítani, amelyek biztosítják azok megfelelő gyakorlását. Itt meg kell
jegyezni, hogy a "megfelelő" alatt nem pusztán a jogszerűséget értjük, mint
a hatáskörnek a hatáskör forrásának szigorú jogi korlátaival összhangban
történő, ultra vires értelemben vett gyakorlását. Ehelyett egy tágabb
fogalomkörrel élünk, amelyben a "megfelelő" magában foglalhatja az
arányosság és a szükségesség gondolatait az említett hatáskörök gyakorlása
(vagy adott esetben nem gyakorlása) során. A formális jogi mechanizmusok
egyértelmű korlátozása a nemzetközi szervezetek által gyakorolt
vészhelyzeti hatáskörök ellenőrzésére rávilágít arra, hogy a nem jogi

14
elszámoltathatósági mechanizmusok milyen központi szerepet játszanak a

nemzetközi jogon belül. Ez sok tekintetben tükrözi egyes államok belső jogi
tapasztalatait, amelyek szerint a kormányzati hatáskörök gyakorlása
vészhelyzetben kívül esik a bírósági felülvizsgálaton.[57] Ilyen körülmények
között jelentős hangsúlyt fektetnek arra, hogy a Parlament ellenőrizze a
kormányzati vészhelyzeti hatáskörök gyakorlását,[58] bár a nemzetközi
szervezetek irányítási struktúrái ezt valószínűtlenné teszik, különösen
vészhelyzetekben.
4.2.1 Globális Közigazgatási Jog (GKJ)

A nemzetközi szintű normatív hiányosságok kezelésére jogi elméletek
születtek. A globális közigazgatási jog, amely a nemzetközi szervezetek által
gyakorolt hatáskörökre, az elszámoltathatóságra és arra helyezi a hangsúlyt,
hogy a hazai közigazgatási jogból származó elképzelések milyen mértékben
segíthetnek a globális kormányzás elszámoltathatósági problémáinak
megoldásában.[59] A nemzetközi szervezetek hatáskörükkel való
visszaéléssel kárt okozó kilátásait olyan eljárásokkal kell párosítani, amelyek
biztosítják a döntések és mulasztások utólagos felülvizsgálatát, még akkor
is, ha ez nem vezet konkrét jogi következményekhez.[60] A nemzetközi
szervezetek hatáskörgyakorlásával kapcsolatos aggodalom nem új
jelenség,[61] amely a jogállamiságról és a közigazgatásról alkotott hazai
elképzelésekben gyökerezik. A hazai hagyomány szerint a közjog előírja a
közhatalom gyakorlásának módját, és az e hatáskör gyakorlását szabályozó
ellenőrző intézkedéseket, jogi utakat teremtve a vitatásra és a jogorvoslatra,
ha a hatóságok döntéshozatala nem felel meg ezeknek a normáknak. [62]
Ezen elveket nemzetközi szinten csak korlátozottan alkalmazták, annak
egyértelmű fontossága ellenére, ahogy Von Bernstorff megjegyezte: "Ha a
közhatalom gyakorlására vonatkozó formalizált eljárási korlátok nemzeti
szinten fontosak, akkor nemzetközi szinten annál inkább azok, mivel az
anyagi jogi normákkal kapcsolatos konfliktusok és a közösségi értékekkel
kapcsolatos nézeteltérések általában élesebbek. A közhatalom
gyakorlásának formalizált eljárási korlátjai a nemzetközi szinten még
fontosabbak."[63]
A nemzetközi szervezetek által gyakorolt egyre bővülő mandátum és
hatáskörök azonban szükségessé teszik, hogy ezeket a hatásköröket -

15
függetlenül attól, hogy legitim cél elérése érdekében gyakorolják-e őket [64]
közigazgatási felügyeletnek és ellenőrzésnek kell alávetni. Ugyanakkor az a
tény, hogy a nemzetközi szervezetek által gyakorolt hatáskörök, különösen
vészhelyzetben, általában tágan értelmezettek, nem rendelkeznek
konkrétumokkal arra vonatkozóan, hogy a hatáskörök hogyan oszlanak meg
a szervezet egyes szervei között, és általában alig vagy egyáltalán nem
hivatkoznak a végrehajtási hatáskörök gyakorlására vagy a felhasználásukkal
kapcsolatos döntések meghozatalára vonatkozó eljárási szabályokra.
A GKJ támogatói elismerték, hogy bizonyos körülmények között elvei
"irreálisak és potenciálisan kontraproduktívak" voltak, többek között azért,
mert a nemzetközi politika valósága leküzdhetetlen akadályokat gördített
eléjük.[65] Végső soron, bár a GKJ vonzó megoldásnak tűnhet a nemzetközi
szervezetek vészhelyzeti hatáskörök gyakorlásának elszámoltathatósági
deficitjére, az a korlátozott elismerés, amelyet nemzetközi szinten kapott,
különösen az érintett szereplők, például a nemzetközi szervezetek és az
államok részéről, azt jelenti, hogy nincs gyakorlati alkalmazása a szóban
forgó problémára.
4.2.2 Jogi elszámoltathatóság: A nemzetközi szervezetek

felelőssége (NSZF)
Bár ez az anyag látszólag a WHO elszámoltathatóságával foglalkozik, a
nemzetközi jogászok számára nehéz úgy megvitatni az
elszámoltathatóságot, hogy ne említsék a felelősség jogát is; ahogy Hafner
megállapította, "az elszámoltathatóság elsősorban azt tükrözi, hogy
bizonyos nemzetközi jog szerinti tevékenységeket kell tulajdonítani az ilyen
szereplőknek, mint előfeltételét annak, hogy a nemzetközi jog szerint
felelősséget rójanak rájuk."[66]
A felelősség a nemzetközi közjog egyik legrégebb óta fennálló elve,[67]
amely a nemzetközi jog megsértésének következményeit és jogorvoslati
lehetőségeit állapítja meg. A felelősség akkor merül fel, ha nemzetközi
jogellenes cselekményt követtek el, amely a nemzetközi jog megsértését
jelenti, és amely az érintett nemzetközi szereplőnek tulajdonítható.[68] A
felelősség eredetileg csak a szuverén államok cselekedeteivel foglalkozott;
a felelősség joga eredetileg (és vitathatóan ma is) az állami felelősség
joga.[69] Ennek ellenére már régóta felismerték annak szükségességét, hogy

16
a felelősség jogát az államon túlra is ki kell terjeszteni, különösen a

nemzetközi szervezetekre. [70] Ezek a felhívások nagyrészt a nemzetközi
szervezetek számának és hatáskörének növekedésére adott válaszként
merültek fel, ami a Nemzetközi Jogi Bizottság (ILC) által a nemzetközi
szervezetek felelősségéről szóló cikkek (NSZF) kidolgozásához vezetett.[71]
Az államok és a nemzetközi szervezetek természete és hatásköre közötti
megállapított különbségek ellenére[72] az NSZF nagyrészt tükrözi az ILC
korábbi, az államok felelősségéről szóló cikkeit,[73] amelyek mára már jól
beváltak a nemzetközi jogban.
Az NSZF a WHO vészhelyzeti intézkedéseire is vonatkozhat, nagyon
különleges körülmények között. Először is, a WHO-t a nemzetközi színtéren
különálló jogi szereplőként kell elfogadni, másodszor pedig a WHO
tevékenységének nemzetközileg jogellenes cselekménynek kell minősülnie,
ami a nemzetközi jog megsértését jelenti.[74] Még ha ez lehetséges is, ez
nagy valószínűséggel nem fog semmiféle jogi következményt eredményezni,
mivel - mint megjegyezték - "jelentős számú gyakorlati akadály áll egy
nemzetközi szervezet jogi felelősségének megállapítása útjában, a bírósági
fórumok hiányától kezdve a mentelmi jog elvén át a jóvátételi igények
finanszírozásának nehéz kérdéséig."[75] Az NSZF csak az államoknak és más
nemzetközi szervezeteknek biztosít lehetőséget arra, hogy hivatkozzanak a
felelősségre vonásra.[76] A WHO elszámoltatására azonban a jogellenes
cselekményekért való nemzetközi felelősségre való hivatkozás kérdésén túl
más mechanizmusok is léteznek.[77] Az elszámoltathatóság nem jogi formái
ugyanis lényegesen nagyobb jelentőséggel bírhatnak az intézményi
intézkedések belső és külső értékelésében. Az elszámoltathatóság tágabb
értelmezése szerint ezek a vizsgálatok nem feltétlenül vezetnek konkrét jogi
következményekhez. Ehelyett a más nemzetközi és regionális intézmények,
valamint az államok által hozott intézkedések a WHO hitelességének
csorbításával, esetleg bizalmatlansági szavazások révén a WHO hírnevének
romlásával járó költségekkel járhatnak. A fent említettek szerint viszont a
szervezet iránymutatása nagymértékben függ attól, hogy a címzettek
közvetlenül elfogadják-e az ajánlásait.[78] A jó hírnévnek okozott kár
súlyosan alááshatja a szervezet megbízatásának teljesítését, hogy a
nemzetközi egészségügyben hatóságként járjon el.[79] Ezért nem szabad
alábecsülni a WHO mint elszámoltathatósági forrás hasznosságát.

17
A következő sorok az elszámoltathatóság e tágabb értelmezésére

támaszkodva mutatják be, hogy a WHO vészhelyzeti hatáskörének
gyakorlását hogyan vizsgálták kritikusan a múltban. Amint azt a III.2.
szakaszban kifejtettük, a WHO vészhelyzeti hatásköre a nemzetközi
aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetek kihirdetésére a
nemzetközi szervezetek hatásköreinek második dimenzióját követi, azaz
olyan döntéseket, amelyek prima facie nem teremtenek új kötelezettségeket
az államok számára. Mindazonáltal a jogi felelősséghez vezető
mechanizmusok mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a reputációs
költségek jelentőségét sem.[80] A WHO nagymértékben a technikai
szervezetként való hitelességére támaszkodik, hogy elősegítse az
államoknak a szabványaihoz, ajánlásaihoz és iránymutatásaihoz való
ragaszkodását.[81] A szervezet szakmailag megalapozott tanácsadással
kapcsolatos képességeibe vetett bizalom csökkenése minden bizonnyal a be
nem tartáshoz vezet.
5 Informális elszámoltathatóság
5.1 Belső elszámoltathatóság
A WHO belső struktúrája nagyon fontos a jelen téma szempontjából; a
szervezet az Egészségügyi Világközgyűlésből, a Végrehajtó Testületből és a
Titkárságból áll. A Közgyűlés a Szervezet egyfajta jogalkotó szerve, mivel
meghatározza a szervezet politikáit, rendeleteket fogad el, és
egyezményeket fogadhat el a WHO célkitűzéseivel kapcsolatban. A
Végrehajtó Tanács, bár független a Közgyűléstől, mégis az Egészségügyi
Közgyűlés végrehajtó szerveként létezik. Az Igazgatótanács tagjait a
Közgyűlés választja, azonban az Igazgatótanácsnak nem kell reflektálnia a
Közgyűlés nemzeti tagságát,[82] ami azt jelenti, hogy az Igazgatótanács
tagjai "a Közgyűléstől és a tagállamoktól intézményileg elkülönülő módon
járnak el."[83] Ezen túlmenően az Igazgatótanács megválasztja saját elnökét,
meghatározza saját szabályait és eljárásait,[84] foglalkozik a hatáskörébe
tartozó kérdésekkel,[85] meghatározza a Közgyűlés napirendjét,[86] és
javaslatot tesz az általános munkaprogramra, amelyről a Közgyűlés
szavazhat[87]. E dokumentum szempontjából az igazgatótanácsnak jogában
áll a szervezet feladatai és pénzügyi forrásai keretében intézkedéseket hozni
az azonnali intézkedést igénylő események kezelésére - beleértve a

18
vészhelyzetet is. Ennek érdekében az Igazgatótanács felhatalmazhatja a

Főigazgatót, hogy "megtegye a szükséges lépéseket a járványok leküzdésére,
részt vegyen a katasztrófa áldozatainak egészségügyi segélyezésében,
tanulmányokat és kutatásokat végezzen, amelyek sürgősségére bármely tag
vagy a Főigazgató hívta fel az Igazgatótanács figyelmét."[88].
Az IHR Felülvizsgáló Bizottsága egy belső ad hoc testület, amely a WHO
Főigazgatója által kinevezett szakértőkből áll, és az IHR 50. cikke szerint
többek között azzal a megbízatással rendelkezik, hogy "technikai tanácsot
adjon a Főigazgatónak bármely olyan kérdésben..., amely e szabályzat
működésével kapcsolatos". A "bármely kérdés" megfogalmazás lehetővé
teszi a WHO Titkársága által a nemzetközi jelentőségű közegészségügyi
vészhelyzetek során adott válaszlépések értékelését. Bár az eredmény
jogilag nem kötelező érvényű ajánlás, mégis a fokozott elszámoltathatóság
egyik lehetőségének tekinthető. Mivel a jelentéseket ezután az Egészségügyi
Világközgyűlés elé terjesztik, a Titkárság intézkedései a tagállamok
vizsgálatának tárgyát képezhetik. Az IHR Felülvizsgáló Bizottság korábbi
jelentései kritikusak voltak a WHO Titkárságának a vészhelyzetek
kezelésével kapcsolatban, különösen a fent említett nyugat-afrikai Ebola-
járvány esetében.[89] Ez alkalommal az Egészségügyi Világközgyűlés
további intézkedés nélkül elfogadta a jelentést. A kedvezőtlen jelentések
azonban fokozott vizsgálatot eredményezhetnek, és közvetve akár a
Közgyűlés döntéshozatalát is befolyásolhatják, például a WHO jövőbeli
főigazgató-választásával kapcsolatban.
Azt, hogy ezek a WHO-n belüli elszámoltathatósági mechanizmusok
mennyire sikeresek vagy sem, több, a vészhelyzeti intézkedésekkel
kapcsolatos jelentésben is figyelembe vették, többek között a WHO által
megbízott Ebola Interim Assessment Panel - amely maga is külső szerv -
jelentésében, amely megjegyzi, hogy:
A nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetek kihirdetése
nézeteltérésekhez vezethet a nemzeti kormányokkal, és a testület
megjegyzi, hogy a Főigazgató és a WHO Titkársága részéről független
és bátor döntéshozatalra van szükség az ilyen nyilatkozat
tekintetében. Ez hiányzott az Ebola-válság első hónapjaiban.[90]

19
A jelentés azt is megjegyzi, hogy "a hatékony vészhelyzeti reagálás

biztosítása az országokban jelentősen megerősített igazgatási és irányítási
struktúrákat igényel. Átláthatóságra, elszámoltathatóságra és ellenőrzésre
van szükség, különösen a pénzügyi források tekintetében."[91] A jelentés
továbbá javaslatot tett egy új WHO Egészségügyi Vészhelyzeti Felkészültségi
és Reagálási Központ létrehozására, amely magában foglalta egy független
testület létrehozását, amely felügyelné az új központ munkáját.[92] A
jelentés szerint a WHO-nak egy új központot kell létrehoznia. Ezt a javaslatot
a WHO Titkársága nem vette tudomásul, és nem folytatta a válaszadást.
Ehelyett a WHO Titkárságának válaszjelentésében a Titkárság megjegyzi,
hogy "javítani kívánja a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat működését,
átláthatóságát, hatékonyságát és eredményességét" annak érdekében, hogy
"megkönnyítse a gyors, átlátható döntéshozatalt és fellépést, és a
személyzeti és finanszírozási tervet"[94] a nagyobb járványkitörések és
vészhelyzetek idején, de további részleteket nem közöl arról, hogy ezt
hogyan érnék el. További belső elszámoltathatósági mechanizmusokat
javasolt a Harvard-LSHTM független testület jelentése az ebolára adott
globális válaszlépésekről.[95] Ez a jelentés egy független
Elszámoltathatósági Bizottság létrehozását javasolta a járványkitörések
megelőzéséért és az azokra való reagálásért az "elszámoltathatóság
intézményesítése" érdekében[96], és azt ajánlotta, hogy az ENSZ főtitkára
hozzon létre egy Elszámoltathatósági Bizottságot, amely az Egészségügyi
Világközgyűlésnek és a Biztonsági Tanács Globális Egészségügyi
Bizottságának tesz jelentést. [97]
5.1.1 Belső elszámoltathatóság és a COVID-19 járvány

A folyamatban lévő COVID-19 világjárvány tekintetében a WHO-nál számos
belső elszámoltathatósági erőfeszítés történt. Először is, megbízást adtak a
Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat működésével foglalkozó
Felülvizsgálati Bizottság (2005) jelentésére a COVID-19-re adott válaszlépés
során.[98] A Pandémiára való felkészültséggel és reagálással foglalkozó
független testület is jelentést készített a COVID-19-re adott
válaszlépésről.[99] Az első esetben úgy tűnik, hogy a Felülvizsgálati
Bizottság érdemben foglalkozott az elszámoltathatóság fogalmával, sőt, a
jelentésében egy egész szakaszt szentelt az "elszámoltathatóságnak és

20
megfelelésnek".[100] A Felülvizsgálati Bizottság azonban csak a COVID-19-

re adott válaszlépésekkel foglalkozott. A Felülvizsgáló Bizottság azonban az
elszámoltathatósággal és a megfeleléssel csak abból a szempontból
foglalkozott, hogy a tagállamok hogyan felelnek meg az IHR-nek. Egyáltalán
nem foglalkozik a WHO vészhelyzet alatti hatáskörgyakorlásával kapcsolatos
elszámoltathatósággal, annak ellenére, hogy jelentős aggályok merültek fel
azzal kapcsolatban, hogy a WHO hogyan használta (vagy nem használta)
hatáskörét a vészhelyzet során. [101] A Független Testület jelentése ismét
elismerte, hogy "a világjárványra való felkészültség és reagálás tekintetében
az egész rendszerben hiányzott az elszámoltathatóság", és így folytatják:
"A nemzeti kormányok az elsődleges kötelességviselők a világjárványra való
reagálásban, és az elszámoltathatóság hiánya azzal járt együtt, hogy nem
tanultak a hibákból és nem használták ki a tapasztalatszerzés lehetőségét az
országok között."[102] Ismét hiányzik a WHO hatáskörének elismerése, akár
formálisan, akár jogilag, akár a hatáskör tágabb felfogásában, és hogy e
hatáskörnek nincsenek megfelelő elszámoltathatósági mechanizmusai.
A Független Testület valójában a WHO nagyobb hatásköre mellett érvel,
kijelentve, hogy a szervezetet "fel kell hatalmazni..., hogy vezető, összehívó
és koordináló szerepet vállaljon a világjárványra adott vészhelyzeti válasz
operatív vonatkozásaiban."[103] Nem tisztázzák, hogy ez pontosan mit
jelent, csak azt, hogy nem "a beszerzés és az ellátmányokért való
felelősséget jelenti. "[104] Bármit is jelentsen ez a WHO vészhelyzetben való
hatáskörének kiterjesztésére vonatkozó ajánlás, nem kíséri semmilyen
ajánlás az ilyen hatáskörök gyakorlásával kapcsolatos elszámoltathatóságra
vonatkozóan, sőt, a Független Testület jelentésében nem ismerik el, hogy a
WHO egyáltalán olyan módon gyakorolja a hatáskörét, amely
elszámoltathatóságot igényel.
Ezek a jelentések tükrözik a WHO elszámoltathatósággal kapcsolatos
megközelítésének szélesebb körű problémáit. Korábban már
megállapították, hogy a WHO a megfelelés ösztönzőjeként vagy
végrehajtójaként tekint szerepére, felülről lefelé irányuló módon, ahelyett,
hogy egy olyan közös kötelezettségvállalási folyamatot látna, amelyben a
WHO elszámoltatható a hatáskörök gyakorlásáért az egészségügyi
vészhelyzetek során.[105] Ezen elvek mentén a javaslatok "megerősítenék a
WHO külső elszámoltathatósági mechanizmusait... biztosítva a cselekvések

21
elszámoltathatóságát, és ebből kiindulva arra törekedve, hogy e válaszok

fényében jobban javítsa a politikát és a cselekvést."[106] Ugyanakkor "a
WHO-nak sokkal holisztikusabb megközelítést kell alkalmaznia az
elszámoltathatóság tekintetében a szervezet egészére vonatkozóan,
valamennyi művelete és cselekvése tekintetében, nem csupán azokban,
amelyekben az elszámoltathatóságot a legújabban a leginkább hiányosnak
találták".[107]
5.2 Külső elszámoltathatóság

A WHO saját maga által kijelölt felülvizsgálati testületein kívül más
nemzetközi intézményeknek is lehetőségük van arra, hogy a szervezetet a
tevékenységével kapcsolatos elszámoltathatóság egy enyhébb formájára
kötelezzék. Az elszámoltathatóság külső mechanizmusai fogalmilag több
szempontból is vitathatóak. Először is, a kérdés, hogy a WHO-t milyen
kritériumok alapján kellene elszámoltatni, egy kívülálló szemszögéből. Ez
azzal a kockázattal jár, hogy a nemzetközi egészségügy céljait, amelyek a
WHO alapszabály szerinti megbízatásának középpontjában állnak, más
indokokkal helyettesítik. A profitorientált szervezetek esetében pedig mindig
fennáll az összeférhetetlenség lehetősége.[108] Ezekkel az alábbiakban
sorra foglalkozunk.
5.2.1 Egyéb ENSZ-szervek

Bár a WHO az ENSZ rendszerébe van beágyazva, nem tartozik semmilyen
hierarchikus felettesnek; jogi személyiséggel[109] és az ENSZ fő
struktúrájától független költségvetéssel rendelkezik. Bár az NSZF lehetővé
teszi más nemzetközi szervezetek számára is, hogy a WHO döntéseiért a
WHO felelősségére hivatkozzanak,[110] ez egyelőre pusztán elméleti
lehetőség marad. Mindazonáltal az ENSZ-szel kötött megállapodásban a
WHO jogi kötelezettséget vállalt arra, hogy az ENSZ-szervek valamennyi
ajánlását az Egészségügyi Közgyűlés, a Végrehajtó Testület elé terjeszti,
valamint időszakos jelentéseket készít, többek között az ajánlások nyomon
követéséről.[111] A WHO különösen köteles információt szolgáltatni és
segítséget nyújtani a Biztonsági Tanácsnak, amikor azt kérik tőle.[112] Más
ENSZ-szervek hivatalos vizsgálatokat folytathatnak és folytattak is a WHO
vészhelyzetekre adott válaszairól. Bár ezek a külső vizsgálatok soha nem

22
vezettek a WHO számára jogi következményekkel járó nyomon követési

döntésekhez, az ezekből származó jelentések mégis alapos kritikai
értékelésnek vetették alá a szervezet munkáját, és politikai ösztönzésként
szolgálhatnak a hibásnak ítélt magatartás "korrekciójára"[113]. A WHO
fokozott ellenőrzésére például a 2014-2016-os Nyugat-Afrikai Ebola-válság
idején került sor, amikor az ENSZ Főtitkára, majd a Biztonsági Tanács úgy
döntött, hogy létrehozza az ENSZ Ebola Vészhelyzeti Reagálási Misszióját
(UNMEER). Ezt a lépést úgy tekintették, mint annak elismerését, hogy a
WHO nem reagált gyorsan és hatékonyan a válságra.[114]
Hasonlóképpen, az erre az eseményre létrehozott IHR Felülvizsgálati
Bizottsággal párhuzamosan az ENSZ Főtitkára összehívott egy Magas-
Szintű Testületet.[115] A testület zárójelentésében megállapította, hogy a
WHO Titkársága nem reagált megfelelően a válságra a kezdeti
időszakban.[116] Számos operatív hiányosságot részben a meglévő jogi
keretnek tulajdonítottak.[117] A felelősség nagy részét mégis a Titkárságra
hárították a nemzetközi jelentőségű vészhelyzet késedelmes kihirdetése
miatt.[118] Az eset megmutatta, hogy más ENSZ-szervek hogyan
vizsgálhatják a WHO-t, ha úgy ítélik meg, hogy az nem a nemzetközi
közösség elvárásainak megfelelően gyakorolja a vészhelyzeti hatáskörét.
Bár jogi következmények nem következnek, az irányváltás érdekében
kifejtett nyomás jelentős.
5.2.2 Regionális intézmények

A WHO nem áll semmilyen hierarchikus kapcsolatban a regionális
szervezetekkel. A múltban azonban a vészhelyzeti hatáskörök felhasználását
az elszámoltathatóság egyik formájaként regionális ellenőrzésnek vetették
alá. Figyelemre méltó példa erre az Európa Tanács, ahol a Parlamenti
Közgyűlés kérésére vizsgálatot folytattak a WHO H1N1 világjárvány
kezelésével kapcsolatban.[119] Gyanú merült fel, arról, hogy a gyógyszeripar
indokolatlan befolyást gyakorolt a szervezet belső döntéshozatalára.[120]
Ennek eredményeként a WHO tisztviselőit behívták - bár nem idézték be őket
szankciókkal fenyegetve -, hogy magyarázatot adjanak.[121]
A meghallgatások során a parlamenti képviselők kritikus kérdéseket tettek
fel a nemzetközi jelentőségű veszélyhezetek és a világjárvány kihirdetéséhez
vezető intézményi döntéshozatali folyamatról. Az Európa Tanács
23
vizsgálatának befejezése után állásfoglalást adtak ki, amelyben a WHO

döntéshozatali folyamatának nagyobb átláthatóságát követelték.[122] Az
állásfoglalás azonban nem ment el olyan messzire, hogy kifejezze a
szervezet esetleges hivatali visszaélését. Eddig egyszeri esetről volt szó: a
nemzetközi jelentőségű egészségügyi veszélyhezeti nyilatkozattal
kapcsolatban még soha nem hívtak össze más vizsgálatot. Mindazonáltal a
Parlamenti Közgyűlés vizsgálata példa arra, hogy a regionális szervek külső
felügyeletet gyakorolnak a WHO felett a vészhelyzeti hatáskörök gyakorlása
során. Nem szabad elvetni a hasonló irányú jövőbeli fejleményeket, mint az
elszámoltathatósági hiányosságok pótlásának lehetőségét.
5.2.3 Tagállamok
Az ENSZ különböző szakosított szervei közül a WHO rendelkezik az egyik
legszélesebb körű tagsággal, jelenleg 194 taggal. A WHO Alapokmányához
való csatlakozásukkal és a kötelező ("becsült") pénzügyi hozzájárulásuk
befizetésével az államok szavazati joggal rendelkező tagokká válnak a
szervezetben. Ebből kifolyólag a szervezet pénzügyeit érintő döntések a
felelősségre vonás egyik fő forrását jelenthetik, jóban-rosszban. Amint azt
Daugirdas és Burci [123] kiemelte, a WHO sajátos helyzetben van a
költségvetése tekintetében. A szervezet működési pénzügyeinek nagy része
mind az államok, mind a nem állami szereplők önkéntes hozzájárulásain
múlik, amelyek a "becsült" hozzájárulások révén túlmutatnak a jogi
kötelezettségeken. A WHO döntéshozatalának befolyásolásában - így vagy
úgy - nagy szerepet játszik a pénzeszközök elvonásának kilátása.
Hogy egyértelmű legyen, nem állítjuk, hogy oksági kapcsolat áll fenn, amikor
a szervezet elkerülhetetlenül alkalmazkodik a finanszírozói akaratához: a
WHO történelmileg hozott már döntéseket a fő adományozói
bosszúságára.[124] Legutóbb a COVID-19 világjárvány idején tette ezt, a
Trump-kormányzat alatti Egyesült Államok kormányának kívánsága ellenére.
Ennek következménye az ország tagságának esetleges megvonása volt. Azon
túlmenően azonban, hogy a szervezet a fő támogatóitól függetlenül hozhat
döntéseket, az adományozók általi pénzmegvonás önmagában is az
elszámoltathatóság egyik formájának tekinthető.

24
Hasonlóképpen, ha az államok egyre kevésbé hajlandóak hozzájárulni a

nemzetközi szervezetekhez, az súlyosan alááshatja azok feladatainak
ellátását. Így az elszámoltathatóságot közvetve az államháztartás
ellenőrzésére irányuló nemzeti folyamatok révén lehet előmozdítani. A
demokratikus rendszerekben a költségvetések általában a kormány több
ágának döntéshozatalának eredményei; a nemzetközi szervezeteknek
nyújtott pénzügyi hozzájárulások indokoltságának kérdését gyakran fel lehet
vetni, és gyakran fel is vetik. E támogatások csökkentése nem lenne
összhangban a WHO Alkotmányával, ha azok értékelési jellegűek lennének.
A WHO költségvetése tekintetében az önkéntes támogatások csökkentése az
államok meglévő mozgásterébe tartozhatna.
Az ENSZ költségvetésének az Egyesült Államok, az egyik legnagyobb

befizető által az 1980-as évektől kezdődő befagyasztásának emléke még
mindig hosszú árnyékot vet, ami a finanszírozási rendszerek jelentős
változásaihoz vezetett, és ez alól a WHO sem kivétel.[125]
A COVID-19 világjárvány idején az Egyesült Államok Kongresszusának több
szenátora vizsgálatot kért a WHO-nak az esemény kezdetének kezelésével
kapcsolatban. Ezek a felhívások magukban foglalták a WHO személyzetének
bevonásával történő szenátusi meghallgatások lehetőségét. A tét az
Egyesült Államok támogatásának csökkentése volt, ami olyan költségvetési
kérdés, amelyben a szenátus jóváhagyása kulcsfontosságú szerepet játszik.
Ezenkívül folyamatban van a WHO szerepének felülvizsgálata a Egyesült
Királyság Parlament Külügyi Bizottságának a globális egészségügyi
biztonsággal kapcsolatos vizsgálatának részeként. Tekintettel a szervezet
funkcionális immunitására, e vizsgálatok lehetséges megállapításai nem
fognak a nemzetközi jog alapján következményekkel járni, azonban az
elszámoltathatóság tágabb felfogása szerint ez egy példája annak, hogy a
szervezet fő finanszírozói hogyan folyamodhatnak saját nemzeti
eljárásaikhoz e célból. Tekintettel a WHO-nak nyújtott aszimmetrikus
pénzügyi támogatásokra, nem minden tagállam rendelkezik azonos
befolyással a WHO tevékenységei felett. Ez magában foglalja a nemzeti
szintű vizsgálatokra való felhívásokat is. A legnagyobb támogatók
valószínűleg hatékonyabban követelik az elszámoltathatóságot a

25
nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetek esetében. Az egyik

hajtóerő a nemzeti hatóságok, különösen a jogalkotó szervek igénye arra,
hogy magyarázatot kérjenek az adófizetők hozzájárulásainak
felhasználásához kapcsolódóan. Az eddigi ritkaságuk ellenére azonban a
nemzeti szintű meghallgatások a csúszós lejtő veszélyét hordozzák
magukban. Ha a szervezet döntéseivel egyet nem értő valamennyi tagállam
hivatalos vizsgálatot kezdeményezhetne, az intézményi bénuláshoz
vezethetne. A vizsgálatok folyamatban vannak.
5.2.4 Nem állami szereplők

Amint fentebb említettük, a WHO költségvetéséhez hozzájáruló nem állami
szereplők kiváltságos helyzetben vannak ahhoz, hogy a szervezetet
elszámoltathatóvá tegyék. Régóta aggodalomra ad okot, hogy ezek a
szereplők milyen hatalommal rendelkeznek a szervezet politikájának az
általuk preferált programok irányába történő terelése terén.[126] Vitatható,
hogy a nem állami szereplők befolyása a múltban a WHO belső irányítási
struktúrájában a menedzsmentesebb stílus irányába történő változásokhoz
vezetett.[127] A WHO egyes programjainak eredményalapú értékelése
megnőtt.[128] A vészhelyzeti hatáskörök gyakorlása természetesen nem
kerüli el ezeket a dinamikákat. Bár a WHO jogilag nem tartozik elszámolással
a nem állami szereplőkkel szemben, ezek mégis szélesebb körű felügyeletet
gyakorolhatnak. A közegészségügyi vészhelyzetek területén az
adományozók mozgásteret nyerhetnek abban, hogy bizonyos módszereket
másokkal szemben válasszanak. Más, nem adományozó intézmények
kiváltságos helyzetben vannak ahhoz, hogy szakértői hozzájárulásaikat a
WHO tevékenységének kritikus értékeléséhez felhasználják. Az Ebolára adott
globális válaszlépésekről szóló Harvard-LSHTM független testület fent
említett jelentésében számos érdekelt fél tagjai vettek részt, akadémiai
intézmények és civil társadalmi szervezetek képviselői. Kritikus véleményük
hozzájárult a fő hiányosságok utólagos, átfogóbb diagnózisához. A nem
állami szereplőkből eredő elszámoltathatósággal kapcsolatos általános
probléma az, hogy általában magánérdekekre reagálnak. Nem a választókat
vagy egy ország lakosságát képviselik, hanem saját adományozóikat,
részvényeseiket és irányító testületeiket.[129] Ellentétes nézeteik lehetnek
arról, hogy mit és miért kell prioritásként kezelni. Ezért amikor a WHO-t

26
felelősségre vonják a tevékenységeiért, nem egyértelmű, hogy a nem állami

szereplők a jogi megbízatásának megfelelő gyakorlására alapozzák-e
értékelésüket, vagy arra, hogy a szervezet milyen mértékben hajlott az ő
preferenciáikra. A non-profit alapon működő nem állami szereplők, akár az
akadémiai, akár a civil társadalmi szervezetek részéről, mérlegelést
végezhetnek. Lépéseket kell tenni annak biztosítására, hogy az e szervekbe
kinevezetteket átlátható módon válasszák ki, és a lehető legnagyobb
mértékben reprezentatívak legyenek.
6 Konklúziók
A WHO vészhelyzeti hatásköreinek kialakítása megköveteli a 2005-ös IHR
kormányzási újításainak megragadását. Az a tény, hogy ezek nem rónak
kötelezettségeket az államokra, nem jelenti azt, hogy a nemzetközi
jelentőségű egészségügyi vészhelyzetek kezelése szempontjából
irrelevánsak lennének. Éppen ellenkezőleg, jelentős különbséget
jelenthetnek a megfelelő vészhelyzeti válaszadásban. Ugyanakkor a
szervezet elszámoltathatóságának fokozására irányuló lehetséges
módszerek kidolgozásához szükség van annak diagnosztizálására, hogy
miként gyakorolják ezeket a hatásköröket a nemzetközi jelentőségű
egészségügyi vészhelyzetekkel szemben. Belső és külső mechanizmusokra
egyaránt szükség van a vészhelyzeti hatáskörökkel való visszaélésre, illetve
azok használatának elmulasztására figyelmeztető mérőszámok
kidolgozásához, amikor szükség lenne rájuk.
Tekintettel a nemzetközi szervezetek jogi felelősségére vonatkozó
követelésekkel járó nehézségekre, az elszámoltathatóság alternatív útjai az
utólagos értékelési eszközökkel is bevethetők. Ez nem garantálja sem a
tényleges reformok, sem a hatékony "tanulságok levonása" felé vezető utat.
Mindazonáltal a ténybeli-politikai elszámoltathatósági mechanizmusok - bár
nem vezetnek jogi következményekhez - hozzájárultak a WHO által a
múltban gyakorolt vészhelyzeti hatáskörök vizsgálatához. A szervezet
hitelességére gyakorolt hatásuk továbbra is nagymértékben meghatározza
majd, hogy az államok követik-e és hogyan követik a WHO ajánlásait a
világjárványokra adott válaszlépések során, vagy a saját útjukat járják. A
vészhelyzeti hatáskörök tényleges jogi jellegükön és következményeiken túl

27
alapvető szerepet játszhatnak a COVID-19-hez hasonló globális események

elleni küzdelemre irányuló összehangolt erőfeszítések ösztönzésében.
Megjegyzések a közreműködőkről
Mark Eccleston-Turner a londoni King's College Globális Egészségügyi Jogi
Tanszékének vezető előadója. Kutatási szakterülete a nemzetközi jog és a
fertőző betegségek. Ezen belül kutatási területe a világjárványra való
felkészültség, és a nemzetközi szervezetek joga a globális egészségüggyel
összefüggésben. Számos publikációja jelent meg a nemzetközi jog és a
fertőző betegségek témakörében. A genfi Brocher Alapítvány látogató
ösztöndíjasa, és a Johns Hopkins Center for Health Security (Johns Hopkins
Egészségbiztonsági Központ) feltörekvő vezető biovédelmi ösztöndíjasa
volt.
Pedro A. Villarreal a Max Planck Összehasonlító Közjogi és Nemzetközi Jogi
Intézet tudományos főmunkatársa. Jogi doktorátusát a Mexikói Nemzeti
Autonóm Egyetemen (UNAM) szerezte. Emellett a Global Health Law
Groningen Research Centre (Groningeni Egyetem, Hollandia) munkatársa, és
a Genti Egyetem (Belgium) Human Rights in Context (Emberi Jogok
Kontextusban) tudományos munkatársa.
Hivatkozás
A [x] jelölt hivatkozások megtalálhatóak az eredeti anyagban, lásd:
https://brill.com/view/journals/iolr/19/1/article-p63_004.xml?language=en&ebody=pdf-
117260


Egészségügyi Világszervezetről Átfogó Tanulmány

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Egészségügyi Világszervezetről Átfogó Tanulmány

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

1

Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti

5.1 Belső elszámoltathatóság

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

vészhelyzeti hatáskörök ‒ COVID-19 ‒ elszámoltathatóság ‒ felelősség ‒

Az IHR pedig meghatározza a nemzetközi jelentőségű közegészségügyi

Emellett mind a WHO Alkotmánya, mind az intézményi dokumentumok a

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

A WHO főigazgatójának vészhelyzeti döntéshozatali jogköre nagy

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

2 A nemzetközi szervezetek vészhelyzeti hatásköreinek jogi

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

Egyesült Nemzetek Alapokmánya 41. és 43. cikke szerinti hatásköre, amely

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

horizontálisan egyaránt.[29] A hatáskörökről alkotott felfogása többféle

3 Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti hatásköre

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

3.2 A Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

Így a 2021. április 19-i nyilatkozatban a részes államoknak kiadott egyik

4 Vészhelyzeti hatáskörök és az elszámoltathatóság

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

azzal érveltek, hogy a WHO adott körülmények között való cselekvésre

4.1 Formális elszámoltathatóság

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

merülnek fel, ami természetesen a mentességek kérdéséhez vezet. Bár az

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

elszámoltathatósági mechanizmusok milyen központi szerepet játszanak a

4.2.1 Globális Közigazgatási Jog (GKJ)

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

4.2.2 Jogi elszámoltathatóság: A nemzetközi szervezetek

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

a felelősség jogát az államon túlra is ki kell terjeszteni, különösen a

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

A következő sorok az elszámoltathatóság e tágabb értelmezésére

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

vészhelyzetet is. Ennek érdekében az Igazgatótanács felhatalmazhatja a

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

A jelentés azt is megjegyzi, hogy "a hatékony vészhelyzeti reagálás

5.1.1 Belső elszámoltathatóság és a COVID-19 járvány

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

megfelelésnek".[100] A Felülvizsgálati Bizottság azonban csak a COVID-19-

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

elszámoltathatóságát, és ebből kiindulva arra törekedve, hogy e válaszok

5.2 Külső elszámoltathatóság

5.2.1 Egyéb ENSZ-szervek

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

vezettek a WHO számára jogi következményekkel járó nyomon követési

5.2.2 Regionális intézmények

vizsgálatának befejezése után állásfoglalást adtak ki, amelyben a WHO

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

Hasonlóképpen, ha az államok egyre kevésbé hajlandóak hozzájárulni a

Az ENSZ költségvetésének az Egyesült Államok, az egyik legnagyobb

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetek esetében. Az egyik

5.2.4 Nem állami szereplők

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

felelősségre vonják a tevékenységeiért, nem egyértelmű, hogy a nem állami

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

alapvető szerepet játszhatnak a COVID-19-hez hasonló globális események

© MARK ECCLESTON-TURNER és PEDRO A. VILLARREAL, 2022 | DOI:10.1163/15723747-19010003

You might also like