SEJTBIOKÉMIA

1. Az aktív kromatin, epigenetika.

A sejtek működését befolyásoló információkat tartalmazó kódot a DNS tartalmazza

tripletek formájában. Azonban a teljes DNS állomány óriási méretű lenne a sejt méretéhez
képest, ezért annak érdekében, hogy a teljes DNS elférjen a sejtben, azon belül is a
sejtmagban, a DNS kromatinba rendeződik. Ehhez különleges fehérjék, a hisztonok
járulnak hozzá, így a kromatin hiszotonból és a köré tekeresett DNS-ből álló egységekből
a nukleoszómákból áll. A nukleoszómában a nukleoszóma globuláris részét, a hiszton
oktamert, egy 146 bázispárnyi DNS veszi körül, ami 14 kontaktponton kapcsolódik a
hisztonhoz. Ezen többszörös nem kovalens kölcsönhatás miatt, a DNS-hiszton oktamer
stabil DNS-protein kölcsönhatást biztosít.

A kromatin szerkezet összebakolódását az alábbi ábra szemlélteti. A DNS dupla

hélix feltekeredik a hisztonok köré, amely így 11nm-es gyöngysorszerű képletet alakít ki.
Az összetömörödörr nukleoszómák 30nm-es struktúrát hoznak létre. Ez a határ a két
kromatín típus között. A szerkezet kompartmentalizációjának ezen szakaszáig nevezzük a
kromatint eukromatinnak amely az a jellemző, hogy mikroszkóp alatt világosabb színű,
lazább szerkezetű és róla átírás történhet! Az ennél kompaktabb kromatint
heterokromatinnak nevezzük, amely sötétebb színű, tömörebb szerkezetű és róla
transzkripció nem mehet végbe.

A kromatinnak van lehetősége különbőző módokon arra, hogy heterokromatinból

eukromatinná, vagy éppen eukromatinból heterokromatinná alakuljon. Míg az előbbi az
adott DNS szakasz lazább szerkezeténk kialakulásával és szakasz által kódolt fehérje
transzkripciójával, az utóbbi a tömöttebb szerkezettel és géncsendesítéssel jár. Ez az
alapja a transzkripció szabályozásának, és a transzkripciós faktorok is ezen az elven
járulnak hozzá egyes gének csendesítéséhez vagy éppen felerősítéséhez (különböző
módosítások által)

1.
 A kromatin szerkezetét befolyásoló tényezők két fő osztályba sorolhatóak. Vagy a
hiszonton történik módosítás vagy konkrétan a DNS-en.

A hisztonon alapuló módosítás lehet hiszont módosítás, amely alatt

poszttranszlációs módosítást értünk, lehet kromatin átrendeződés, amely nukleoszómák
migrációját illetve eliminációját jelenti, illetve különböző hiszton variánsok épülhetnek be a
nukleoszómákba.

1. Hiszton módosítások:

A hiszton fehérje különböző poszttranszlációs módosításai, amelyek legtöbb

esetben a fehérje N terminális túlnyóló részén történik. A legismertebb módosítások a
foszforiláció, metiláció, acetiláció és ubikvitináció.

A hiszton lizin oldalláncának acetilációját a hiszton-aciltranszferáz enzim hajtja

végre. Az acetil-csoport beépülése után a lizin oldallánc elveszíti a pozitív töltését,
neutrálisabb lesz ezáltal csökken az affinitás a hiszton és a DNS között, így lazább
szerkezetű kromatin jön létre, és lehetővé válik a transzkripció. Az acetilációt különböző
génaktivátorok válthatják ki, amelyek odavonzzák az enzimet az adott szakaszhoz. Az
ellentétes folyamat a hiszton deacetiláció, amely egy gén gátló vagy represszor által
valósul meg, amely odavonzza a hiszont-deacetilázt amely eltávolítja az
acetilcsoportot(lásd még DNS metiláció!!). Az acetil csoportok az acetil-CoA szolgáltatja.

A hiszton metilációja gén akticáviót és repressziót is okozhat. Bizonyos lizin

oldalláncok metilálódhatnak a hiszton lizin metiltranszferáz(HKMT) enzimek
segítségével. Ezek katalizálhatnak mono-, di- és trimetilációt. A metil donor az S-
adenozil-metionin(SAM) lesz.
A transzkripció fokozását a H3K4 és H3K6 hisztonok metilálásával, míg
géncsendesítést a H3K9 és H3K27 hisztonok metilálásával éri el a sejt. A demetilálást a
lizin specifikus hiszton demetiláz(LSD) hajtja végre.

2. Nukleoszóma elimináció és variánsok beépülése:

A H3.3 beépülés az aktív génekre jellmező.

A H2A.Z-t tartalmazó nukleoszómák a transzkripcióra kompetens állapotot hozzák

létre és meggátolják a heterokromatin kialakulását.

3. DNS metiláció:
A transzkripció elindításának feltétele, hogy az iniciációs START hely nukleoszóma
mentes legyen. A gátlás egyik módja, hogy a start hely nukleoszómákat tartalmaz szoros
pakolásban. Ezeket valamilyen mechanizmus távolítja vagy csúsztatja el. Ez a
nukleoszóma elimináció lényege.

A DNS-en történő módosítások legfontosabbika a DNS metiláció. A metiláció

metil-csoport házzákapcsolódását jeletni a DNS citozinjának 5’ pozíciójában, mely 5-
metilcitozint eredményez. A DNS metiláció az emlős sejtek CG dinukleotid citozin bázisán
történik és ez befolyásolja a génexpressziót( géncsendeítést okoz) és fontos a sejt
differenciálódásához. A metiláció nem befolyásolja a CG bázispárosodást, viszont a metil-

2.
csoport a DNS nagy árkában helyezkedik el, ezzel gátolja bizonyos transzkripciós
faktorok kapcsolódását a DNS-hez.

Megkülönböztetünk de novo és fenntartó DNS metilációt. A metilációt a DNS

metiltranszferáz enzimek katalizálják. Az új metilációs helyeket a de novo
metiltranszferázok(DNMT3)katalizálják, a már létrejött DNS metilációs mintázatot az
utódsejtekben a DNMT1 tartja fenn.

A DNS metilációról elmondható, hogy transzkripciós repressziót és

géncsendesítést okoz. Általában ezen módosításhoz represszív hiszton módosítások
társulnak. Ilyen módosítást hatj végre a MeCP2(metil CpG kötő fehérje 2) amely a heavy
metilált részekhez kapcsolódik és hiszton-deacetiláz aktivitásának köszönhetően
deacetilálja az adott hisztont, ezzel heterokromatint alakít ki.

A DNS metilációs profil fontos a különböző sejtekben, ugyanis egy egyén minden
sejtjében ugyan az a DNS található meg, legyen szó idegsejtről, májsejtről stb. Azonban a
különböző típusú sejtek különböző feladatkat látnak el, különböző anyagokat termelnek
és más az aktivitásuk. Ezeket a különbségeket ezen transzkripciós különbségek teszik
lehetővé, egyes sejtekben egy adott DNS szakasz aktívan átíródik más sejtekben éppen
represszált. Ennek a szabályozásnak fontos eleme a DNS metilációs profil, amely pl.
daganat sejtekben is eltérő lehet.
A metiláció, repressziós tulajdonsága révén, két úton befolyásolhatja egy sejt
daganatsejtté történő alakulását. Az egyik, hogy a tumorszupresszor génekben
hipermetiláció lép fel, így az adott tumorszupresszor nem képes átíródni és a feladatát
betölteni. A másik lehetőség a DNS imsétlődések hipometiláltsága, amely túl sok fehérje
terméket eredményez. Ha ez olyan fehérjék esetében történik amelyek a sejtosztódásért
felenek, akkor túlosztódó sejtek jöhetnek létre.

A metiláció eltávolításához a metil csoportnak tovább kell alakulnia. A Tet

dioxigenáz enzimek a DNS CG szakaszain található metilcitozin bázisokat hidroxi-
metilcitozinná oxidálják. Ezt a DNS replikációt követően a Dnmt1 nem ismeri fel
szubsztrátként és nem történik meg a metiláltság fenntartása(passzív demetiláció). Ezen
túlmenően a hidroxi-metilcitozin tovább oxidálódhat formil és karbocil citozinná, amelyet
a TDG DNS glikoziláz eltávolít, az üres bázis helyre a BER javító rendszer nem metilált
citozint épít be. Ez az aktív demetiláció.

A demetiláció teljes genomra kiterjedően, megfigyelhető a blasztociszta állapotban,

illetve az ivarsejtek kialakulásakor, hiszen ilyenkor még semmilyen differenciálódás nem
kezdődött meg. Ez is a Tet enzimeken keresztül történik.
A fent leírt mechanizmusok merítik ki az epigenetika fogalmát. Az epigenetikai
szabályozás megfordítható, öröklődő változások a génkifejeződésben, ami a DNS
bázissorendjének megváltozása nélkül jön létre.

3.
2. A génexpresszió szabályozásának szintjei: A transzkripció
szabályozása (promóterek és enchancerek), transzkripciós faktorok

A génexpresszió a genomban tárolt információ alapján a funkcionális fehérje- vagy

RNS-molekula kialakulásáért felelős biokémiai folyamatok összességét jelenti.
Egyszerűbben fogalmazva ez teszi lehetővé, hogy a különböző sejtekben és szövetekben,
időben és térben szabályozottan fejeződjenek ki a szükséges fehérje- és/vagy RNS-
molekulák. A molekuláris biológia centrális dogmája: DNS→RNS→fehérje.
A génexpresszió szabályozásának szintjei:

Ezen 6 szabályozási szint közül a tételünk az elsőre, a transzkripciós szinten zajló

szabályozásra korlátozódik, melynek alapvetően három szintjét különíthetjük el:

1. Cisz-regulátor elemek:
- Fogalmuk: Olyan nem kódoló DNS-szakaszok, melyek részt vesznek a
transzkripció szabályozásában.
- Promóter:
• szükséges, de nem elégséges feltétele a génátíródásnak
• egy génnek legalább egy, de számos esetben több (alternatív) promótere is
lehet, amik hozzájárulnak a szövetspecifikus génkifejeződéshez
• a Start-helytől 5’ irányban van
• a tőle 3’ irányban közvetlenül mellette lévő génre hat
• 200-1000 bázispár hosszú
• transzkripciós faktorok (represszor/aktivátor) kötődhetnek hozzá
- Enchancer/silencer:
• a promóterrel együttműködve szabályoz: a DNS-hurok (loop) teszi lehetővé a
távoli promóterekkel való kölcsönhatásokat
• a Start-helytől 5’ és 3’ irányban is elhelyezkedhetnek
• nagy távolságon keresztül is hat (>10000 bp)
• transzkripciós faktorok (represszor/aktivátor) kötődhetnek hozzá
2. Transz-regulátor elemek:
- Fogalmuk: Olyan fehérjék, amelyek közvetlenül és specifikusan kötődnek a DNS-
hez, ez a kötés a promoterhez vagy enchancerhez/silencerhez történik, ugyanakkor
nem a hatás helyén, hanem attól távol lévő géneken szintetizálódnak és oda
diffúzióval jutnak el.
- Transzkripciós faktorok:
• kb. 8-20 bp hosszú DNS-szakaszhoz kötődnek szekvencia specifikusan
• a GTFII/RNS-polimeráz II komplex működését szabályozzák
(GTFII=general transcription factor)
• transzkripciós kofaktorok (korepresszorok/koaktivárok) kötődhetnek hozzájuk
• a transzkripció iniciációját serkentik vagy gátolják

4.
 • heterokromatin→eukromatin átalakulást okozhatnak
• sokféleképp aktiválódhatnak (lásd a következő oldal táblázatán)
3. Transzkripciós kofaktorok:
- Fogalmuk: Olyan fehérjék, melyek közvetlenül kapcsolódnak az RNS-polimerázhoz
vagy az ahhoz kapcsolt transzkripciós faktorokhoz, de nem kötődik közvetlenül a
DNS-hez.

A transzkripció folyamatának lépései

(nem kéri a tétel, de nem árthat tudni)

1. Iniciáció I.: TFIID protein komplex a TBP proteinen keresztül kötődik a TATA-
boxhoz
2. Iniciáció II.: TFIIA, TFIIB is kapcsolódnak a TFIID komplexhez
3. Iniciáció III.: TFIIE,F,H és J is kapcsolódnak és az RNS-polimeráz II. köt a
promoterhez
4. Iniciáció IV.: egyéb transzkripciós faktorok kötődnek a DNS-hez és stabilizálják
az RNS-polimeráz II. kapcsolódását
5. Iniciáció V.: mediátor komplex is kötődik, kialakul a stabil preiniciációs komplex
6. Iniciáció VI.: az RNS-polimeráz II. foszforilálódik, elhagyja a promotert és
megkezdődik az RNS-szintézis (elongáció)
7. Pre-elongáció: 25 nukleotid után az RNS-polimeráz II. elakad
8. Elongáció: új transzkripciós faktor kötődik be, folytatódik a szintézis
9. Termináció: poliA-farok (kb. 250 adenozin az mRNS 3’ végén)
5.
3. Az RNS világ. mRNS stabilitás, nem-kódoló RNS-ek, mikro RNS-ek.

Az RNS-ek általános kémiai szerkezetéről, az mRNS éréséről a „Molekuláris

biológiai kérdések” résznél már tárgyaltunk. Ebben a tételben a hangsúlyt a címben
feltüntetett, a más témakörökben nem említett részekre térünk ki, egy-egy általános
ismertetés után.

Az mRNS érés az 5’ capping-et, az intronok splicingját, a 3’ poli-A(adenozin)

farok kialakulását foglalja magába. Amíg ezek az érési mechanizmusok nem mennek
végbe, fontos azt is megjegyezni, hogy hiánytalanul, addig nem jut ki az mRNS a
sejtmagon kívülre, ahol a transzláció történik.

Az mRNS stabilitás eukariótákban nagyobb fokú, mint a prokariótákban,

emlősökben átlagosan néhány óra. A stabilitás kialakításában az mRNS szerkezete járul
elsősorban hozzá. A magból ezért nem léphetnek ki olyan mRNS-ek, amelyek 5’ cap
vagy 3’ poli-A farok nélküliek. Az mRNS-ek többféle módon degradálódnak. Az egyik
mód az exoszóma általi degradáció, ami 3’-5’ irányban bontja az RNS-t, amint a poli-A
kötő fehérje levált a farokról. Minnél hosszabb a poli-A farok annál tovább tart a bontás,
és annál ellenállóbb az mRNS.

A poli-A farok eltávolításához fűződik a deadeniláció függő decapping, amely a

poli-A kötő fehérje(amely stabilizálja a farkat) elvesztése után egy exonukleáz(előző
eset) degradálja a poli-A farkat amit az 5’-cap eltávolítása követ egy decapping
enzimmel. A cap nélküli enzim nem transzlálódik, így a sorsa teljes degradáció 5’->3’
enzimek által.

Az mRNS stabilitásához egyéb tényezők is hozzájárulnak. Különböző fehérjék és

komplexek kötédése meghosszabbíthatja vagy lerövidítheti féléletidejüket. Ilyen komplex
például a riboszóma, amely a transzláció helye és az mRNS megkötésével
megakadályozza annak lebomlását. A nukleázok, mint degradáló enzimek ezzel szemben
lebontják az mRNS-eket ezzel a transzlációt is gátolva.
Egyes fehérjék az mRNS stem-loop szerkezetéhez kapcsolódnak és a bekötés helyétől
függően változtatják meg az mRNS stabilitását. Általánosságban ha a fehérje az 5’ véghez
6.
kapcsolódik egy stem-loophoz, akkor az mRNS instabilabb, míg ha a 3’ végen
kapcsolódik, akkor stabilabb lesz. Ilyen fehérje például a citoszolikus akonitáz amely
egy vas szabályozó fehérje, mely alacsony intracelluláris vas koncentráció esetén képes
bizonyos mRNSek stem-loop szerkezetéhez kötődni, amit vas válaszadó elemnek(IRE-
nek) nevezünk. Vas hiányban, az akonitáz kapcsolódik a ferritin(vas tároló fehérje)-t
kódoló mRNS 5’ végéhez, gátolva annak transzlációját. Emelett kapcsolódik a
transzferrin(vas szállító fehérje, fontos a táplálékból való felvételhez) mRNS 3’ végéhez
ezzel stabilizálja azt és növeli a transzlációt.
Ennek az ellenkezője történik vas jelenlétében amikor az akonitáz nem képes kötődni az
mRNS-hez. Ezért a ferritin keletkezése nem gátolt, de nem is gyorsított, míg a transzferrin
mRNS-e az előző esethez képest gyorsabban bomlik.

Az RNS család tagjai még a riboszomális RNS(rRNS) és a transzfer RNS(tRNS).

Ezek szintén a transzlációban vesznek részt, az rRNS a riboszómák felépítésében fontos,
míg a tRNSek az mRNS által szálított kodonnak megfelelő antikodonú aminosavat
szállítják a riboszómához, ahol a peptidlánc növekedéséért felelnek. Ők a nem kódoló
RNS-ek közé tartoznak.

A nem kódoló mRNS-ek családjába tartoznak a microRNS-ek is. A miRNS az

RNS dependens géncsendeítést teszi lehetővé. Az adott csendesítendő RNS-t RNS
interferencián, mikro RNS prekurzorral vagy virális infekció által lehet csendeíteni. A
csendesítés megvalósítható az mRNS degradációján, a transzláció gátlásán keresztül..

Az RNS interferencia lényege, hogy kis szabályozó RNS segítségével

géncsendesítő komplex kötődik az mRNS-hez, mely különféle mechanizmusok révén
képes gátolna a génexpressziót.
Ezekre jellemző, hogy kettős szálú RNS intermedieren keresztül génrepressziót okoz,
és felvétele a szekvencia homológia.
Két fajtája az siRNS: shor interfering RNA illetve a miRNS: micro RNS(az siRNS
növényekre jellemző).

a) siRNS-ek:
Az siRNS-k rövid, duplaszálú RNS molekulák, amelyek működésük során a guide
szál beépül az RNS-indukált slicing komplex-be (RISC). Ezzel párhuzamosan a másik
szál degradálódik. Ezt követően a RISC-siRNS komplex hozzákötődik a target mRNS
komplementer szálához és hasítja azt, így gátolja a génexpressziót.
Ezt a kutatásban fel tudják használni, mégpedig úgy, hogy adott mRNS-re szintetikus
siRNS-t terveznek és ezzel géneket üthetnek le kísérleti modellekben.

b) miRNS:

A sejtmagban, a miRNS előalakot hordozó primer transzkriptet (pri-miRNS) a

Drosha enzim komplex processzálja prekurzor formává amit pre-miRNS-nek nevezünk.
A pre-miRNS hajtű(hairpin) szerkezetet mutat, így kijut a citoszolba exportin transzlokáló
fehérjén keresztül, ahol a Dicer enzim alakítja tovább őket duplaszálú miRNS-sé. Ezt
követően a guide RNS szál beépül a RISC komplexbe és a target mRNS-hez való
kötődés után vagy gátlódik a transzláció, vagy destabilizálódik.

7.
 Az miRNS dependens géncsendesítés előnye, hogy részleges
szekvenciaazonosság elegendő a taget RNS kötéséhez, a szabályozás útvonal specifikus,
egy adott útvonal számos RNS-hez tud kötődni. Ez lehetővé teszi a fehérje termelés vagy
az mRNS stabilitás finom szabályozása.

Az miRNS-ek túltermelése vagy éppen csökkent expressziója többféle daganat

típusban megjelenhet, ilyenek egyes emlő tumorok.

8.
4. A glükokortikoid (GR) és a retinsav receptorok (RARs) szerepe és
aktiválásuk biokémiai értelmezése.

A magreceptorok olyan sejten belüli fehérjék, melyek egyszerre receptorok és

transzkripciós faktorok, hiszen:
- receptorok, mert: lipid természetű, hidrofób molekulák (pl. vitaminok, zsírsavak)
kötésére képesek
- transzkripciós faktorok, mert: közvetlenül a DNS-hez kötődve célgének
transzkripcióját szabályozzák (=transz regulátor).

A magreceptorok általános felépítése:

- ligand-kötő domén (LBD): három rétegű, aminosav-hélixekből álló “szendvics”,
aminek a belsejében található a ligand bekötődésére szolgáló hidrofób “zseb”
- DNS-kötő domén (DBD): Zn-ujj szerkezetű
- transzkripciós aktivációs domén: a fehérjemolekula C-terminális végén lévő rövid
peptid, mely lehetővé teszi transzkripciós aktivátor molekulák kötődését
- (ligand)

Az emberi genom 47 magreceptort kódol. Ezek az aktiváló ligand természete

alapján csoportosíthatóak:

Adoptált árva
Endokrin receptorok Árva receptorok
receptorok

alacsony affinitású
LIGAND nagy affinitású hormon ismeretlen
metabolit

FELISMERT DNS palindrom/inverted

direct repeat direct repeat direct repeat
SZEKVENCIA repeat

ER (ösztrogén)
PR (progeszteron) RAR (retinsav) TLX
PÉLDÁK RXR (9-cisz-retinsav)
AR (tesztoszteron) TR (T3, T4) HNF-4
(ligandjaikkal) PPAR
GR (kortizol) VDR (D3-vitamin) COUP-TF
MR (aldoszteron)

HOMODIMER HETERODIMER

A magreceptorok csoportosíthatóak működésük szerint is:

1. Homodimerek: azonos két fehérje alkot komplexet (pl. glükokortikoid)
2. Heterodimerek: mind az RXR-el képez heterodimert (pl. RAR)

9.
 A glükokortikoid receptor (GR) tehát egy endokrin, homodimer természetű
szteroid magreceptor. Az inaktív magreceptor a citoplazmában van, hősokkfehérjékkel
(hsp90) komplexben. A ligand bekötődésére konformációváltozást eredményez, a GR
leválik a hsp90-ről, GR-dimer képződik, mely a sejtmagba transzlokálódik.
A sejtmagban a GR-dimer kötődik válaszadó eleméhez, és célgének aktiválását idézi elő.
A GR nem csak hormonokat köt, hanem gyógyszerként előállított, szintetikus agonistákat
is, amelyek gyors hatású gyulladásellenes szerek. A glükokortikoidok gyulladásgátló
hatásának lehetséges mechanizmusai:
1. prosztaglandinok termelődésének gátlása
2. lipocortin/annexin I indukciója, ami gátolja a foszfolipáz A2-t
3. COX-2 expressziójának gátlása
4. NF-κB szignálútvonal gátlása

A retinsav receptorok (RAR-α, RAR-β, RAR-γ) endokrin, heterodimer (az RXR-el)

szerkezetű nem-szteroid típusú magreceptor. Eleve a sejtmagban, DNS-hez, válaszadó
eleméhez kötve lokalizált.

Ligandkötés hiányában korepresszor fehérjékhez kapcsolódik, amelyeknek

hiszton-deacetiláz (HDAC) aktivitása van, mely a hisztonvégeket deacetilálja, gátolt
kromatinszerkezetet hoz létre és ezáltal gátolt a génexpresszió.
Ligandja, a retinsav bekötődése után konformációváltozás történik, a receptor a
korepresszor fehérjét elengedi és lecseréli egy koaktivátor fehérjére. A koaktivátor
fehérjének hiszton-aciltranszferáz (HAT) aktivitása van, mely acetilálja a hisztonvégeket,
ezáltal lazább kromatinszerkezet alakul ki és megindulhat a génkifejeződés.

A retinsav az A-vitamin származéka, melyből A-vitaminban gazdag ételek

kétlépcsős oxidációs folyamaton keresztül jön létre: Tej és tejtermékek, máj, tojássárgája,
tengeri halak, sötétzöld levélzöldségek
A-vitamin (retinol) → retinal → retinsav
(pl. saláta, brokkoli), sárgarépa, sütőtök.

A retinal a látás folyamatában játszik fontos

szerepet: 11-cisz-retinal → 11-transz-retinal.
A retinsavnak a sejtnövekedésben és sejtdifferenciációban van fontos szerepe.
Szerepet játszik az embrionális fejlődés során az embrió anteroposterior tengelyének
kialakításában a HOX-géneken keresztül, az immunsejtek érésében és osztódásuk
regulációjában.
10.
5. A sejtre kívülről és belülről ható szignálok. Receptorok: fogalom,
jelentőség, csoportosítás, diverzitás. DNS károsodással induló
szignálút.

A sejtműködések regulációja s a sejt és környezete közötti bonyolult kölcsönhatás

eredményeképpen valósul meg. A sejteket folyamatosan információk érik, amelyek a
közvetlen környezetből vagy távolabbi szervekből érkeznek, s ezek feldolgozására, a
megfelelő sejtválaszok kialakítására összetett, sok lépésből álló folyamatrendszerek
alakultak ki. Azt a folyamatot, amelynek során a sejtek érzékelik a környezetből érkező
extracelluláris, illetve intracelluláris jeleket és kialakítják a sejtválaszt, jelátvitelnek
nevezünk.

A szabályozásnak különböző szintjei vannak. Molekuláris szabályozás alatt a

szervezeten belül rendelkezésre álló molekulák szabályozását értjük. A celluláris
szabályozás a sejten belüli funkciókra alkalmas és alkalmatlan(gátolt) molekulái számának
és térbeli elhelyezkedésének szabályozása. A szöveti-szervi szabályozás a szövetre,
szervre jellemző sejtek számának, térbeli elhelyezkedésének és funkciójának irányítása.
Beszélhetünk még neuor-humorális szabályozásról, amely a szervezet összes szervi
működésének összehangolása a környezetből folyamatosan érkező ingerek
befolyása alatt.

A jelátvitel elemi feltétele, hogy a sejtek érzékeljék a környezetből érkező jeleket.

Az emberi szervezetben a sejtek közötti kommunikációt túlnyomó többségében a kémiai
anyagok közvetítik. A jelek felfogására a receptorok szakosodtak.

A receptorok fehérjék, amelyek az a feladata, hogy az extra és intracelluláris jeleket

felismerjék, azokat megkössék és az információt a sejt számára továbbítsák. A receptorok
specifikus struktúrák, bár ez a specificitás nem abszolút, mert egy receptor több hasonló
molekulát is megköthet(pl. adrenerg receptorok az adrenalin-noradrenalin esetében).
Ligandnak nevezzük azokat az elsődleges messengereket, endogén molekulákat,
természetben előforduló anyagokat vagy éppen szintetikus anyagokat, amelyeket a
receptor megköt. Ezek közül azok, amelyek a receptort stimulálják, azok az agonisták,
azok amelyek gátolják, antagonista ként ismertek.

A szabályozási folyamat a sejtre ható vagy a sejtben keletkező jellel indul. Az

információ iránya a következő:
Jel → Receptor → Erősítő rendszer → Felfogó rendszer → Biológiai válasz

11.
 A jeleket csoportosítani lehet amelyet az ábra szemléltet:

A receptorhoz való kötődés jelentőségét több jellemző adja. Az egyik a specifikus

kötődés, amely lehetővé teszi a pontos szabályozást, illetve azt is, hogy viszonylag egy
vagy néhány jel, és már nagyon kis koncentrációban képes hatni). A következő, a
dózis függés, amely mindkét részről, a jel és a receptro mennyiségétől függ. A
receptornak a jel megkötésén kívül már erősítő feladata is van, hiszen többféle útvonalat
indíthat el a sejten belül, amik egymást erősíthetik.
Fontos megemlíteni azt is, hogy egy adott receptor több sejten is előfordulhat, így
elérhetővé válik egyidejűleg többféle sejt működésének az összehangolása. Az receptro
szám regulációjával, a receptro gátlásával lehet szabályozni, hogy az adott sejt milyen
jeleket érzékeljen.

Egy azonos szignál, eltérő receptorokat aktiválhat, amelyek általában különböző

sejteken vannak jelen. Erre kitűnő példa az acetilkolin amelynek van nikotinerg
receptora, amely Na+ csatorna és depolarizációt okoz; illetve van muszkarinerg
receptora, amely pedig foszfolipáz C-n keresztül foszfatidil-inozitol-4,5-biszfosztátból
diacil-glicerolt(DAG) és IP3-t hasít le.

A jelátvitel további fontos jellemzője, hogy a legtöbb esetben kaszkádrendszerről

beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy az útvonal több, egymást követő lépésből épül fel,
melyeben a keletkező termék vagy maga is egy enzim, vagy egy enzim aktivátora. Mivel
mindig több termék keletkezik, mint az azt előállító enzim mennyisége, a következő
lépésben mindig több fehérje fog aktiválódni.

12.
 A jelátvitel végcélja, a biológiai válaszban résztvevő fehérjék(enzimek,
transzporterek, transzkripciós faktorok) működésének szabályozására vezethető vissza.
Ez két úton történhet:

1. A szabályozott fehérje mennyiségének a megváltoztatásával: gén szinten, mRNS

szinten, transzláció szinten vagy éppen a fehérje lebontásának szabályozásán
keresztül.
2. A meglévő fehérjék aktivitásának szabályozásával: kovalens módosítás
nélkül(allosztéria, regulatorikus fehérjék kapcsolódása) vagy a fehérjék kovalens
módosításai által reverzibilisen(pl. foszforiláció) vagy irreverzibilisen( limitált
proteolízis).

A jelátviteli folyamatokat sokszor a szabályozás másik fontos elemei a protein-

foszfatázok kapcsolják ki, amelyek sokkal kevésbé specifikusak, a sejt különböző
kompartmentjeiben helyezkednek el és az ott elérhető fehérjéket defoszforilálják. Ezek
például a Ser/Thr foszfatázok.

Csoportosításuk alább látható:

DNS károsodással induló szignálút:

A sejtalkotókat érő károsodások közül a genomikus DNS sérülései életbevágó

fontossággal bírnak, mivel ezek nem csak a károsodott sejtek életébe kerülhetnek, hanem
tumoros átalakulást követve az organizmus életébe kerülhetnek. Ezért a sejtjeink
szigorúan felügyelik a DNS állományuk épségét, és ha javíthatatlan károsodások jelennek
meg, azonnal aktiválódik az apoptózis folyamata. A mutációs ráta: 1-3x10000 mutáció/
sejt/nap.

13.
 A receptorok háromféle DNS károsodási jelet érzékelnek:

1. A bázisok szerkezetében bekövetkező változások(UV hatására), amelyek a bázisok

kémiai változásait, a kovalens kötések megváltozásait illetve radikálisabb esetben
a bázisvesztést érzékelik.
2. A DNS keresztkötését (ciszplatinum okozhatja)
3. A DNS kettősszálú törése(g-irradiáció)

Mindegyiküket eltérő DNS-hez kötődő fehérje(rad család) érzékeli, amelyek

kinázokat kötnek így három eltérő szignálutat indítanak, amelyek az abl tirozin kináz
szintjén találkoznak.

A DNS-károsodásra aktiválódó jelátviteli útvonalak két proximális(szenzorokhoz

közeli) komponense a FI3K rokon kinázok családjába tartozó ATM és ATR.
Az ATM főleg ionizáló sugárzások által kiváltott, kettős láncú DNS-törésekre, az ATR
inkább UV-fény, hidroxiurea által kiváltott, egyszálú DNS károsodásokra aktiválódik, majd
további fehérjéket és kinázokat foszforilál.Többek között gátlódik az IP-3-kináz, ezzel a
sej túlélési jelei megszűnnek; aktiválódik a stressz aktiválta protein kináz(SAPK) ami
stressz választ vált ki; a Cdc25 foszfatáz gátlódik, így az M fázis gátlódik. Ennél is
fontosabb, a szignálút kulcsfontosságú fehérjéje a p53 és p73, amelyek
transzkripciót aktiválnak. A p53 stimulálja a p21 ciklin inhibitor szintézisét(megállítja a
sejtet a G2-M fázis átmenetben), stimulálja a repair enzimek szintézisét és ha a DNS nem
javítható, elindítja az apoptózis programot.

A receptorok DNS kinázok, amelyek ha a DNS károsodás az átíródó szakaszban

van, foszforilálják a transzkripciót végző fehérjéket és leállítják a működésüket;
odavonzzák a DNS javítás enzimeit fehérje-fehérje interakción és foszforiláción keresztül;
elindítják a DNS károsodás szignálútvonalát proten kinázok aktiválásán keresztül.

A biológiai válasz a sejtciklus leállása, a DNS javítása vagy ha az nem javítható a

sejt elhalása p53 fehérje aktiválásán keresztül, ami átírja a PUMA, Noxa BH3 only fehérjét
vagy a Fas ligandot és közvetlenül inaktivája a Bcl-2-t. Részleteket lásd a p53 tételben!

14.
6. A G fehérjék és egyéb GTP-ázok szerepe a jelátviteli folyamatokban.

A jelpályák nagyon jelentős részében GTP-kötő fehérjék (G-fehérjék) működnek

közre a receptorstimuláció hatásának továbbításában. Közös jellemzőjük, hogy GTP vagy
GDP kötött állapotban stabilak; GTP-kötött állapotban aktívak, GDP-kötött állapotban
inaktívak. Saját GTPáz aktivitással rendelkeznek, lényegében molekuláris kapcsolóként is
felfoghatók: jelet továbbítanak amikor GTP-t kötnek, s leállítják a jeltovábbítást amikor a
GTP-jüket GDP-vé hidrolizálják.

A GTP-GDP cserét elősegítő stimuláló faktorokat GEF-eknek (guanin exchange

factor) nevezzük, ezek a jelátvitelt stimulálják.
A jelátviteli út intrinsic GTPáz aktivitását növelő faktorok a GAP-ok (GTP-ase
activating protein), hatásukra a jelátviteli út gátlódik.

A G-fehérjéket alegységeik száma alapján csoportosíthatjuk:

1. Heterotrimer:
α, β, γ alegységekből álló fehérjék, amelyeket lipidmolekulák kötnek a
plazmamembránhoz az intracelluláris oldalon. 7-transzmembrán-receptorokkal
állnak kapcsolatban.
Inaktív, GDP-kötött formában a három alegység együtt van. Aktiválódásuk
mechanizmusa:
1. A 7-TM-receptorhoz bekötődik annak ligandja, a receptor szerkezete meg-
változik.
2. Ekkor a G-fehérje GDP-jét GTP-re cseréli. (tehát itt maga a receptor a GEF)
3. A GTP-t kötő α-alegység disszociál a βγ-alegységről és további fehérjéket
aktivál. (pl. adenilát cikláz, PLC, stb…)
A βγ-alegység is aktiválhat további fehérjéket, de az α-alegység szerepe az
elsődleges a jelátvitelben.
4. Ezek másodlagos messengerek (pl. cAMP, DAG, IP3, stb…) keletkezését
stimulálják vagy gátolják.
5. Az α-alegység GTP-áz aktivitása révén a foszfátcsoport hidrolizál, a létre-
jövő α-GDP asszociál a βγ-alegységgel, visszaáll a kiindulási inaktív állapot.

A továbbiakban az ide tartozó, 7-TM-receptorokhoz kapcsolt jelátviteli

útvonalak közül veszünk néhány példát. Ezek a többi tételben részletesen
tárgyalásra kerülnek, itt csak vázlatosan teszek említést:

- Adenilát cikláz:
• a katalizált reakció: ATP → cAMP
• szerepet játszik a szénhidrát és lipid anyagcsere meghatározó
folyamataiban, az immunsejtek osztódásának gátlásában, szaglásban, a
simaizom-kontrakció gátlásában, stb… (részletesen lásd: Sejtbiokémia/7.
tétel)

- Foszfolipáz A2:
• arachidonsavat szabadít fel, melyből prosztaglandinok, prosztaciklinek,
tromboxánok, leukotriének képződnek (gyulladásos folyamatok)
• az útvonal gátlója a glükokortikoid hormon (lipocortin felszabadulást indukál,
mely hatására a PLA2 gátolt)

15.
 - Foszfolipáz C:
• a katalizált reakció: foszfatidilinozitol-biszfoszfát → DAG + IP3
• aktiválódhat G-fehérjén (PLC α,β,δ) és foszforiláción (PLCγ) keresztül is
• az IP3 Ca2+-csatornát nyit az ER-en és a citoszólikus Ca2+-szint
emelkedéséhez vezet
- a Ca2+ jó másodlagos hírvivő, mert koncentrációja eredendően alacsony a
sejtben, erősen és szelektíven kötődik; részt vesz pl. a szöveti transz-
glutaminázok (véralvadás) és a PKC aktiválásában, kalmodulinnal alkotott
komplexével pedig az izomösszehúzódásban
• a DAG közvetlenül aktiválja a PKC-t
• részt vesz a véralvadásban, inzulin-, adrenalin- és aldoszteron szekrécióban,
simaizom kontrakcióban, differenciálódásban

- ADP ribozil cikláz:

• a katalizált reakció: NAD+ → cADP ribóz
• aktiválódhat G-fehérjén és foszforiláción keresztül is
• a rianodin-érzékeny Ca2+-csatornát nyitja meg az ER-en
• kiegészítheti a foszfolipáz C-útvonalat
- cGMP foszfodiészteráz:
• a katalizált reakció: cGMP → GMP
• a GTP-kötött transzducin aktiválja
• a lecsökkent cGMP szint Na+-csatornák záródását és így membrán-
hiperpolarizációt okoz
• a látás folyamatában játszik fontos szerepet
- Citoszólikus tirozin kináz:
• a receptor tirozin-kinázok mellett G-fehérjék is bekapcsolhatják őket
- Ioncsatornák:
• G-fehérjék is regulálhatnak ioncsatornákat, valamilyen ion bejutását
eredményezik a sejtbe
• pl. szívizomban, neuronokban megtalálható ez a mechanizmus

2. Monomer:
Kis molekulatömegű, egyetlen polipeptidláncból álló fehérjék. Ide sorolandó
a Ras szuperfehérjecsalád, melyen belül Ras, Rho, Rab, Ran és Arf alcsaládokat
ismerünk. Csak alacsony GTPáz aktivitással rendelkeznek, így hosszú idő áll ren-
delkezésre ahhoz, hogy targetjeikkel kapcsolatba lépjenek.
Részt vesznek például a mitogén kaszkádban (Ras), és mint motorfehérjék-
hez kötődő molekuláris kapcsolók szerepet játszanak egyes vezikulák kompart-
mentek közti vezikuláris transzportjában (Rab).

Egyéb GTPázokra a dinamin fehérjét hoznám példaként. A klatrin-burkos veziku-

lák lefűződésében játszik fontos szerepet. Ez energiaigényes folyamat, melyet a hsc70
(egy konstitutív módon expresszálódó hõsokkfehérje) ATP hidrolízisével szolgáltat. A poli-
merizálódó dinamin jobbmenetes hélixet formál a vezikula nyaki részénél, majd GTPáz
aktivitása segítségével összeszorítja azt. A lefűződött vezikula ezután gyorsan megsza-
badul klatrinburkától. A vezikulák útját ezután motorfehérjék és hozzájuk asszociált kis G-
fehérjék szabályozzák.
16.
7. cAMP és cGMP mediált szignálútvonalak. A NO szignálútvonala.

I. cAMP útvonal
A cAMP, szolubilis másodlagos messenger, amely ATP-ből keletkezik az adenilát-
cikláz hatására, elbontása AMP-vé pedig a ciklikusnukleotid-foszfodiészteráz hatására
történik. Az intracelluláris cAMP-szint változása nagyon sok hormonnak és
neurotranszmitternek a sejtek metabolizmusára, ioncsatornák funkciójára vagy a
génexpresszióra kifejtett hatását közvetíti.

A cAMP változás az adenilát-cikláz enzim aktiválásának vagy gátlásának

eredményeképpen jön létre. Az adenilát- cikláz aktivitást heterotrimer G fehérjék
regulálják, amelyek 7-transzmembrán receptorral rendelkeznek. Egyes
receptoragonisták(pl. glükagon, adrenalin), Gs fehérjén keresztül aktiválják az adenilát
ciklázt, míg mások(pl. inzulin) Gi(inhibitor) fehérjén keresztül adenilát-cikláz gátló hatást
fejtenek ki. A G fehérjék alfa alegységeiken keresztül fejtik ki ezen aktivitásukat, legyen
szó a stimuláló vagy éppen a gátló hatásról. Az alfa alegység azonban csak addig
érvényesül amíg GTP-t köt, amikor az alegység GTPáz aktivitása érvényesül és GDP-re
hasítja a GTP-t, akkor leválik az adenilát ciklázról és abbamarad annak aktiválása.

A cAMP az egyik legjobb szignálmolekula, mivel egy általánosan előforduló

molekulából, ATP-ből keletkezik, és nem része egyetlen metabolikus útvonalnak sem, így
koncentrációja azoktól függetlenül szabályozható, illetve számos olyan oldallánccal
rendelkezik, amivel specifikusan tud fehérjéhez kötődni és azt allosztérikusan regulálni.

A cAMP 3 fő útvonalat modulál.

1. cAMP aktiválta protein-kináz A (PKA)

A PKA 2 regulatórikus és 2 katalitikus alegységből áll. Alap helyzetben a
regulatórikus alegységek letakarják a katalitikusakat, azonban 4 cAMP kötődése után
ezek leválnak és a katalitikus alegységek működésbe lépnek. Az enzim a szerint-treionin

17.
protein-kinázok családjába tartozik, azaz fehérjéket foszforilál meghatározott szerin/
treonin oldalláncokon.

A PKA foszforilálhat enzimeket (pl. szénhidrát anyagcsere enzimei), receptorokat

(szteroid receptorok), strukturális fehérjéket (pl. miozin könnyűlánc kináz), ioncsatornát
(IP3 regulált kalcium csatorna) illetve transzkripciós faktorokat. Az utóbbira jellemző, hogy
a cAMP által regulált gének promoter szakasza tartalmaz egy cAMP response element
(CRE) szakaszt, amelyhez a CRE binding protein (CREB) kapcsolódik, amely cAMP
foszforilálás hatására dimerizálódik, köt a CRE régióhoz és fokozza kül. gének átírását (ez
a hormon hatásától függ, általánosan a glukagon az aktivátor, ami a glikogenolízis,
glükoneogenezis, zsírsavoxidáció ect. irányba viszi a sejt folyamatokat).

Emlékezzünk a Rubinstein-Taybi szindrómára!

A PKA különböző hatásait a különböző anyagcsere folyamatoknál már tárgyaltuk.

2. A cAMP a szaglóhám és epithélsejtek ioncsatornáira hat

A szaglóhámban, szagok hatására reagáló 7-transzmembrán receptor adenilát
ciklázt aktivál. A keletkező cAMP Na+ csatornához kötődik, megnyitja és nátrium ion
beáramláshoz vezet, ami depolarizációt vált ki.

Epithelsejtekben a cAMP Cl- csatornát aktivál(amit PKA egyébként foszforilál is).

3. A cAMP egyes jelátviteli útvonalakon a rho/rac család szabályozásában résztvevő

GEF (Epac) működését is szabályozhatja

II. cGMP útvonal

A cGMP útvonal receptorai egy hidrofób doménű receptorok, amelyek enzimek,

guanilát-cikláz aktivitással bírnak!
Ligandkötött állapotban a GTP szubsztrátból cGMP-t csinál, a cAMP
keletkezéséhez analóg módon. A receptor köti az extracelluláris ligandot és dimerizálódva
veszi fel az aktív formát. Az intracelluláris domén lesz az enzim és az erősítő is. A receptro
endogén ligandjai natriuretikus hormonok(ANF), valamint a bélben termelődő guanilin
és uroguanilin.
18.
 A cGMP a legtöbb hatását a cGMP dependens protein kináz G(PKG) aktiválása
révén fejti ki. A PKG a szerin-protein kinázok közé tartozik, a sejtekben homodimerként
van jelen és a PKA-hoz hasonlóan inaktivált állapotban a regulatoriukus domén takarja a
katalitikusat, amit a cAMP kötése változtat meg. A cGMP hatásának az vet véget, hogy
specifikus foszfodiészterázok hatására a cGMP-ből 5’-GMP keletkezik.

Az ANF vasodilatációt, natriuresist és aldoszteron szintézis gátlást okozó peptid,

amelyet az atrialis sejtek termelnek amikor megnő a keringő vértérfogat.

1. Vesére kifejtett hatás:

A vesében, elsősorban a disztális kanyarulatos csatornákban és a
gyűjtőcsatornákban, az epitél sejtek cGMP szintjét növeli, aktiválja a PKG-t ami
foszforilálja a luminális membrán Na+ csatornáit, gátolja azokat, ezzel a Na+ visszaszívást
csökkenti. Ez azt eredményezi, hogy megnő a vízelet Na+ tartalma, amely vizet visz
magával, ezzel csökken a keringő vér mennyisége.

2. Érfali simaizmokon:
Az érfali simaizmok szintén expresszálnak ANF receptort, a PKG több fehérjét is
foszforilál ami csökkenti a Ca2+ szintet. A cGMP gátolja mind az IP3 receptoron történő
Ca2+ felszabadulást az ER-ből, illetve a plazmamembránon keresztül beáramló Ca+
mennyiségét is csökkenti az L-típusú csatornák gátlásával. Ellenben a
plazmamembránban található Ca2+-ATPáz foszforilációjával az aktivitást növeli, ezzel a a
Ca2+ kiáramlást serkenti a sejtekből. Ezeknek eredményeként a simaizmok elernyednek,
vasodilatatio és vérnyomás esés következik be.

3. Zona glomerulosan:
Az aldoszteron szekréciót az ACTH hormon, Gs fehérjén történő cAMP szint
növelése váltja ki.

A cGMP a mellékvesekéreg aldoszteron termelő sejtjeiben aktiválja a cGMP függő

cAMP foszfodiészterázt, ami a cAMP-ből 5’AMP-t csinál, ezzel legátolja az aldoszteron
szekréciót.

Az aldoszteron a vesében nátrium és víz visszaszívást eredményez, ami emeli a

vérnyomást. Ez a hatás ANF hatására lecsökken.

4. Bélben:
A bélben a guanilin és uroguanilin peptidek receptorai rendelkeznek guanilát-
cikláz-aktivitással. Sóban gazdag étkezés után az ileum, jejunum és proximális colon
epitélsejtjei szekretálják a guanilint és az uroguanilint a béllumenbe, ahol parakrin módon
a közeli epitélsejtekben a luminális oldalon lévő receptoraikat aktiválják.

A cGMP szint emelkedése aktiválja a PKG-t amely következtében foszforilálódó

CFTR csatornákon keresztül megnő a Cl- szekréció és lecsökken a Na+ felszívódás. Ez
folyadékvisszatartást jelent a lumenben és hasmenést okoz.

19.
III. NO útvonal
NO szintézise az endothél sejtjeiben, az idegsejtekben és a makrofágokban
történhet. A nitrogén-monoxid, nitrogén-oxid-szintáz(NOS) hatására keletkezik, argininből.
A NOS konstitutív enzim, tehát állandóan expresszálódik a sejtekben, de szabályozásával
az expresszió szinjte változhat és aktivitását csak az intracelluláris Ca2+ szint
megemelkedésével nyeri el.

cGMP keletkezhet még, nem csak receptor guanilát-cikláz hatására, hanem

szolubilis-guanilát ciklázon keresztül is, amely a citoplazmában helyezkedik el, és nincs
kapcsolatban a palzmamembránnal. Erre jellemző, hogy hem prosztetikus csoporttal
rendelkezik és NO stimulálja.

Az endothel sejtekben termelődő NO(eNOS hatására) elsődleges hatását a

környező simaizmokon hajtja végre(ugyanis a NO szolubilis). A simaizmokban a szolubilis-
guanilát ciklázon keresztül cGMP szintet növel és simaizom relaxációt vált ki.

A termelődő NO szerepet játszik a kardiális hypertrophia gátlásában is, ami a már

megismet módon történik. A NO a miocitákban a cGMP szint növelésével a PKG
aktiválásán keresztül csökkenti az L-csatornákon keresztül Ca2+ beáramlást, illetve
aktiváéja a foszfodiészteráz-2-t ami lecsökkenti a cAMP szintet, ami lecsökkenti az L-
típusú csatornák PKA általi foszforilációját és szintén simaizom relaxációt okoz.

A központi idegrednszerben elsősorban az nNOS enzimet a glutamáterg

posztszinaptikus neuronokban mutatták ki. Az ott keletkező NO diffuzióval eljut a
szomszédos neuronokhoz és a preszinaptikus glutamáterg neuronokhoz is, ahol szintén a
szolubilis guanilát cikláz hatásán keresztül emeli cGMP szintet ezzel a stiumlálja a
glutamát szintézist, és pozitív feedback hatást ér el a szinapszison.

A periférián nNOS tartalmú neuronok vannak a gasztrointesztinális rendszerben, a

tüdőben, a vaszkuláris és az urogenitális rendszerben. A keletkező NO mindenhol
simaizom relaxációt okoz.

20.
8. A foszfolipáz C rendszer és egyéb foszfolipázok szignálútvonala.

A foszfolipáz szignálútvonalak 7-transz-membrán-receptorokhoz és heterotrimer

G-fehérjékhez kötöttek. Az efféle útvonalak aktiválódásának általános mechanizmusa:
1. A 7-TM-receptorhoz bekötődik annak ligandja, a receptor szerkezete meg-
változik.
2. Ekkor egy G-fehérje GDP-jét GTP-re cseréli. (tehát itt maga a receptor a
GEF)
3. A G-fehérje GTP-t kötő α-alegysége disszociál a βγ-alegységről és további
fehérjéket aktivál. (jelen esetben a foszfolipázokat)
A βγ-alegység is aktiválhat további fehérjéket, de az α-alegység szerepe az
elsődleges a jelátvitelben.

A foszfolipázok osztályozása a hasítási hely szerint történik. Az A2 a glicerol

középső hidroxi csoportjánál hasít, a C a diacilglicerol és a foszfát között, míg a D a
foszfatidsav és a poláros csoport között.

Ezek közül a foszfolipáz A2-vel és C-vel foglalkoztunk részletesen, ezeknek a

bemutatásával folytatnám.

A foszfolipáz A2 hatására hidrolízissel arachidonsav szabadul fel a membrán

foszfolipidekből. Működésükhöz magas Ca2+-koncentráció az ideális, mely a plazma-
membránhoz történő transzlokációjukhoz szükséges. A keletkezett arachidonsavval
három dolog történhet:
1. kikerül a sejtből
2. észterifikálódik CoA-val és beépül a foszfolipidekbe
3. oxidálódik:
• ciklooxigenázok által→prosztaglandinok, prosztaciklinek, tromboxánok
• lipoxigenázok által → leukotriének
A keletkező molekulák a
gyulladásos folyamatokban
vesznek részt.

A glükokortikoid hormon a lipocortin/annexin I szintézisének indukcióján keresztül

gátolja a PLA2 aktivitását, így gyulladáscsökkentő hatása van.

A PLA2-nek a hasnyálmirigy-lipáz mellett, mint egy kevésbé specifikus észteráznak

szerepe van a zsírok emésztésében is. A pancreas üríti a vékonybélbe, ahol tripszin
hatására aktiválódik, a foszfolipidek 2. szénatomjáról távolít el zsírsavat.
21.
 A foszfolipáz C a foszfatidilinozitol-biszfoszfát hasítását végzi DAG-gá és IP3-má.
Aktiválódhat G-fehérjén (PLC α,β,δ) és foszforiláción (PLCγ) keresztül is.
- A DAG közvetlenül aktiválja a PKC-t, (protein kináz C) mely számos fehérjét
foszforilálhat.
- Az IP3 Ca2+-csatornát nyit az ER-en és a citoszólikus Ca2+-szint emelkedésé-
hez vezet. A Ca2+ jó másodlagos hírvivő, mert koncentrációja eredendően
alacsony a sejtben, (így kis koncentrációváltozás is jelentős hatást vált ki)
valamint erősen és szelektíven kötődik.
Közvetlenül szabályozza a szöveti transzglutaminázokat, (véralvadás) a PKC-t,
a PLA2-t, kalpaint és DNázokat. Kalmodulinnal alkotott komplexével a glikogén
foszforiláz kinázt és az izomösszehúzódást szabályozza.

A PLC gyakran együttműködik az ADP ribozil ciklázzal, mely a rianodin-érzékeny

Ca2+-csatornákat nyitja meg az ER-en.

A fentiekből következően a foszfolipáz C rendszeren keresztül számos folyamat

szabályozott, példák:

Ezen túl a foszfolipáz C az arachidonsav-felszabadulásban is szerepet játszik,

hiszen egyik terméke a DAG, mely szubsztrátként szolgál a DAG-lipáz számára, melynek
terméke az arachidonsav. Ez az út kevésbé általános, elsősorban a trombocytákban
jellemző.

22.
9. A tirozin kináz útvonal, stabil ciklin D keletkezés, inzulin szignál-
útvonalak

A tirozin kináz receptorok egy hidrodób doménű receptorok, amelyek önálló

enzimaktivitással bírnak. Álatalában sejtproliferációs és sejtdifferenciációs szignálok
átadása történik rajtuk keresztül. A ligand kötődését követi a receptor dimerizációja, és
autofoszforilációja, amely a Tyr oldalláncok kereszt foszforilációját jelenti és nem a saját
oldalláncok foszforilációját!
Több tirozin kináz receptrorra jellemzző, hogy internalizációt hajt végre amely a sejt
belső membránjai felé történőt mozgását jelenti. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a
receptor a sejt belsejében lévő fehérjékkel kapcsolatba léphessen.

Az aktivált tirozin kináz receptor tirozin foszfátjaihoz SH2 és PTB doménnel

rendelkező fehérjék kapcsolódnak. Ezek a domének kapcsolják a fehérjéket a
receptorhoz, más domének pedig más fehérjékhez kapcsolódnak így láncokat alkotnak.
Ilyen az SH3 domén, ami prolin gazdag régióhoz kapcsolódik, fehérje-fehérje
kölcsönhatáshoz.
SH2 doménű fehérjék: src, PLCgamma, GRB2 (SoS-t köti), inzulin receptor
szubsztrát.
Minden kötődő fehérje egy-egy külön szignálutat indít el, amelyek mindegyike
szükséges a sejtosztódás, differenciálódás bonyolult folyamatának lezajlásához. A
kapcsolódott fehérjék aktiválódása a fehérje-fehérje kapcsolat vagy a kötődést követpen
tirozin kináz receptor által történő foszforiláció eredménye.

A tirozin kináz receptor által indított 3 fő szignálútvonal: PLC gamma, Ras és PI (3)
kináz útvonal együttes aktiválódása kell ahhoz, hogy az osztódás S fázisába történő
átmenetet szabályozó ciklin D megjelenjen.

1. Ras útvonal
A tirozin kináz receptor Tyr foszfátját SH2 domén tartalmú GRB2 (dokkoló fehérje)
ismeri fel. Két SH3 doménjén keresztül kötődik a SOS fehérje Pro gazdag szakaszaihoz
és azt aktiválja. A SOS (GEF)a membránhoz kötött Ras fehérjén kicseréli a GDP-t GTP-re.
A GTP-Ras(aktív) magához köti az addig citoszólban lévő Raf (Ser/Thr protein kináz)-t és
aktiválja. A Raf további protein kinázok kaszkádját indítja el (MAP kinázkaszkád), amelyek
végül is MAP= mitogén aktivált proteinek sokaságának szabályozását eredményezik.

A MAP kináz út végén számos transzkripciós faktor foszforilálódik és/

vagydefoszforilálódik, és aktiválódik pl. Fos, Jun. Az aktivált transzkripciós faktor saját
maga vagy más (Fos, Jun, c-Myc) transzkripciós faktorok szintézisét fokozza.

A már meglévő aktivált és újonnan keletkező transzkripciós faktorok egymással

komplexet képezve, heterodimer (Fos/Jun) formában, újabb gének átírását indítják meg.
Ilyen a ciklin D. A ciklin D azonban nem maradna életben, mert a GSK-3 foszforilálja és a
proteoszómán keresztül lebontatja. Ezt akadályozza meg a PI(3) kináz út.

2. PI3K útvonal
A PI3K foszforilálja a membrán inozitideket a 3-as helyzetben. Ez PH (plesctrin
homology) domén tartalmú fehérjék kapcsolódását és a receptor fehérje komplexben való
megjelenését eredményezi. Az egyik ilyen fehérje az akt (PKB) protein kináz (Ser/Thr
kináz).

23.
 Az akt egyik szubsztrátja a glikogén szintetáz kináz-3 (GSK-3). GSK-3 a ciklin D-t
(és a c-myc transzkripciós faktort, egy másik osztódásban részvevő transzkripciós faktort)
foszforilálja és ez proteoszomális degradációjukhoz vezet. A GSK-3 akt általi
foszforilációja inaktiválja az enzimet. Ha a GSK-3 inaktiválódik, a MAP kináz és PKC úton
keletkezett ciklin D nem bomlik le, elindul a sejtciklus.

A PI3K más utakat is aktivál. Beaktiválásának hatására a BAD nevű fehérje

foszforilálódik és leválik a Bcl-2 nevű fehérjéről, amely így a sejt életbentartását tartja fenn
azáltal, hogy gátolja az apoptózist.

Szintén a PI3K közvetíti az inzulin jelpályát is.

Inzulin-receptor szubsztrát IRS SH2 doménjével kötődik a receptorhoz, ami azt tirozinjain
foszforilálja. További SH2 doménű fehérjék kötődését segíti elő. Az egyik ilyen fehérje a
Foszfatidilinozitol-3-kináz (PI(3)K), amely foszforilálja a sejtmembrán lipidjét. Ehhez a
módosított lipidhez kötődik ki két PH doménű protein kináz, az Akt és az atípikus protein
kináz C (aPKC), amelyek így aktiválódnak és további fehérjéket foszforilálnak. Ezek közül
a Riboszomális S6 kináz (p70rsk) a fehérjeszintézist fokozza.
Emellett a protein foszfatáz 1 PP1 (aktív lesz) és a glikogén szintetáz kináz-3 GSK-3
(inaktív lesz) az anyagcsere enzimeinek foszforiláltsági állapotát befolyásolva.
A PP1 leszedi a PKA által létrehozott foszfátokat (ezzel kikapcsolja az adenilát
cikláz úttal aktivált fehérjéket).

A glikogén szintetáz kináz közvetlenül kapcsolódik az anyagcseréhez. A PKB

foszforilálja ebben az esetben, ami az inaktivációjához vezet. Ennek következtében az
alább felsorolt enzimeket nem foszforilálja, és a PP1 leszedi róluk a foszfát csoportot,
ezzel aktiválja őket:
- ATP-citrát liáz: zsírsav szintézis indukálódik
- EIF2B: iniciációs faktor, a fehérje szintézis beindul tőle
- glikogén szintetáz: glikogén szintézis indukálódik
- foszfofrukto kináz-1: glikolízis indukálódik

24.
 Ezen kívül az inzulin szabályozza a SREBP (lásd koleszterol anyagcsere) magi
szintjét is, fokozva ezzel a koleszterol, zsírsav, triacil-glicerol szintézis és a pentózfoszfát
út enzimeinek szintézisét. Ezen utak szinte mindegyik enzimének promótere tartalmazza
az SRE-t.

3. PLCγ
Csak a gamma izoforma aktiválódhat ezen az úton. A PLC gamma SH2 doménjé-
vel kapcsolódik, majd a receptor tirozinin foszforilálja. Aktiválódása után hasítja a
foszfatidilinozitol diszfoszfátot(PI-4,5-diszfoszfát) és IP3-t valamint diacilglicerolt alakít ki.

A részletes útvonalat lásd a 8. tételben.

Működését egyéb foszfolipázok is kiegészítik és elősegítik a PKC útvonal hosszan-

tartó aktivitását.

25.
10. Interleukinok, TGFβ és sejthalál receptorok által mediált jelátviteli
útvonalak

I. Interleukinok (→ JAK/STAT):
Az interleukinok a citokinek családjába tartoznak, mely a sejt-sejt kommuniká-
cióban szereplő, szekretált kis fehérjék, peptidek. A különböző citokinek jelpályájának
váza megegyezik:
1. A citokinek specifikus transzmembrán receptorokhoz kötődnek. A citokin-
receptoroknak nincs tirozin kináz aktivitása, intracelluláris részük szoros fizikai
kapcsolatban van az alapállapotban inaktív JAK tirozin-kinázokkal.
2. A ligand megkötése a receptorok dimerizációját eredményezi és
konformációjukat is megváltozatja, ez a konformáció-változás áttevődik a JAK
tirozin-kinázokra, amelyek ebben az új konformációban autofoszforilációval
aktiválódnak.
3. A JAK tirozin-kinázok szubsztrátjai a transzkripciós faktorokként működő,
különböző STAT fehérjék. A STAT fehérjék a JAK által katalizált tirozin-
foszforiláció nyomán az SH2 doménjeik segítségével dimerizálódnak.
4. A STAT-dimerek a sejtmagba jutva a DNS-en célgénjeik promótereihez kö-
tődnek és elősegítik a transzkripció elindulását.

Az interleukinoknak leginkább a gyulladásos folyamatokban ill. az akut fázis

reakció kiváltásában van szerepe, de az IL-1 és IL-2 1-transzmembrán-receptorokon
keresztül beindíthatja a mitogén kaszkádot is, mely a sejtproliferáció beindításában fontos
(G0→G1) . Ebből kifolyólag az interleukin jelpálya sérülése összeköthető daganatos
megbetegedésekkel.

II. TGFβ (→ Smad, MAPK):

Az emberi genomban található 42 génjével az elsődleges hírvivők egyik legna-
gyobb tagot számláló családja a TGFβ szupercsalád. Jelpályájának váza:
1. Receptora egy TGFβ-receptor-I és egy TGFβ-
receptor-II típusból összeállt heterodimer
szerkezet. Mindkét típusú receptor szerin/treonin-
kináz aktivitású intracelluláris domént tartalmaz.
2. TGFβ-receptor-II-höz bekötődik extracelluláris
ligandja, ez konformációváltozást eredményez,
melynek hatására foszforilálja a TGFβ-receptor-I-t,
így az aktiválódik.
3. Az aktivált TGFβ-receptor-I szubsztrátjai a Smad
transzkripciós faktor fehérjék. A receptor-
szubsztrát egymásra találásában a SARA fehérje
segédkezik. A különböző Smad-ok (2,3) foszforilálódnak, majd ugyanahhoz a
közös Smad4 fehérjéhez kötődnek, dimert alkotnak.

26.
 4. A foszforilált Smad-Smad4 dimer bekerül a sejtmagba és transzkripciós faktor
feladatot lát el. (a Smad4 toborozza a promóterhez a koaktivátorokat, míg a
foszforilált Smad komponens felelős a megfelelő gén kiválasztásáért)

A receptorok képesek aktiválni a MAPK útvonalat is.

A TGFβ tumorszupresszor hatású: különböző típusú, egészséges sejtekben fékezi

a proliferációt, illetve elősegíti a differenciálódást vagy apoptózist. Jellemzően a G1 fázis-
ban képes feltartóztatni sejtciklust. Több mechanizmuson keresztül fejti ki hatását:
• Csökkenti a Cdc25 termelődését, mely a CDK-k aktivátora.
• Csökkenti a c-Myc gén expresszióját, mely egy a sejtproliferációt elősegítő Myc
fehérjét kódol.
• Fokozza a p15INK4B expresszióját. A p15INK4B a CDK4/6-ciklin-D komplexeket
gátolja, így megakadályozza a tumorszuppresszor pRB (retinoblasztoma fehérje)
hiperfoszforilációját és ezzel való inaktiválódását. Azáltal hogy a pRB aktív
marad gátolja a restrikciós ponton való áthaladást.
• Fokozza a p21 és p27 CKI (CKI= CDK-inhibitor) fehérjék expresszióját.

Fontos azonban megemlíteni, hogy a tumorszupresszor TGFβ nem univerzális rák-

gyógyszer. Fenti hatásai révén a normál sejtek elfajulásának és a daganatképzõdésnek
fontos gátja ugyan, ám malignusan transzformált sejtekben már általában nem állítja
helyre a proliferáció kontrollját, és nem pusztítja el a daganatot, hanem inkább fokozza a
tumorinváziót és az áttétképződést.

III. Sejthalál receptorok:

Hibásan működő, malignusan transzformált vagy vírussal fertőzött sejtek felszínén
szokatlan antigének jelenhetnek meg, és ez felkeltheti az immunsejtek figyelmét, melyek
halálligandjaikkal (pl. Fas, TNFα) közvetlenül kapcsolódnak a halálra ítélt sejt felszínén
542 V . EX T RA C EL L U L Á RI S ( ELEK RECEPT O RA I ÉS A JEL Á T V I T EL I M ECH A N I Z M U SO K

elhelyezkedő halálreceptorokhoz. halálreceptor útvonal mitokondriális útvonal

ligand

A ligandok bekötődése után a

granzim-B útvonal
(Fás, TNFa)
(citotoxikus T-sejtek,
NK-sejtek)

receptorok adapter fehérjét (FADD=Fas

associated death domain) és
prokaszpáz-8-at kötnek, és együttesen
létrehozzák a DISC-komplexet, (death
induced signalling complex) amelyben a
prokaszpáz-8 autokatalízissel aktiválódik
kaszpáz-8-á, elindítva egy aktivációs
kaszkádfolyamatot.

Q ....... " á í %>

r r i ^
prokaszpáz-9 apoptoszóma

f APOPTÓZIS
íDNS-hasítás
-t
CAD
sejtsejtmag
ÚDNS-károsodás

27.
19-6. ábra. Az ap opt ózis jelát vit eli út vonalai és ef f ekt or m echanizm usai. TNF, tum or nekrózis fakt or; Fás, first apoptosis signal;
FADD, Fás associated death domain; DISC, death induced signalling com plex; Apaf-1, ap optotic protease activating factor 1; CAD,
caspase activated DNase; ICÁD, Inhibitor of caspase activated DNase; XIAP, X-linked inhibitor of apoptosis protein; AIF, apoptosis-
inducing factor; endoG, endonuclease G; Bid, BH3-interacting domain death agonist; Bad, Bcl-2-associated agonist of cell death; Bax,
Bcl-2-associated x protein; Bak, Bcl-2 antagonist killer 1; ER, endoplazmás retikulum ; Bcl-2, B cell CLL/ lym phoma- 2; Diablo/ SM AC, direct
lAP-binding protein with low pl / second mitochondria- derived activator of caspases). A zöld nyilak az apoptózist kiváltó, a piros nyilak
az apoptózist gátló útvonalakat/ hatásokat mutatják. Az ábra m egértéséhez lásd a szöveges leírást

nyeként alakulhatnak ki. A Fás, TNF és az e családba prokaszpáz-8-at) kötnek, és együttesen a DISC (death
11. A sejtciklus biológiai értelmezése. A G2-M fázis kináz működése.

A sejtekre általánosan jellemző, legyen szó eukarióta vagy prokarióta sejtről, hogy
előbb utóbb osztódniuk kell. Osztódáskor két működőképes sejtet kell létrehozniuk, azaz
a lényeges sejtalkotókat egyenlően kell a két utódsejt között szétosztani. Az osztódás
előfeltétele a növekedés. A sejt növekedéséhez a citoplazma és a membránok koordinált
növekedésére van szükség. Könnyű belátni, hogy az állandó sejtméret azt kívánja, hogy
osztódás előtt a sejt mérete megduplázódjon, továbbá a genetikai információ
megduplázódásának is meg kell történnie, hiszen az is csak egy példányban van jelen a
sejtekben (DNS duplikáció).

Osztódáskor a genetikai információt, a sejtmembránokat és a citoplazmát el kell

felezni a két utódsejt között. A replikálódott DNS két kópiáját szét kell választani és a két
utódsejtbe kell juttatni(kromoszóma szegregáció). Ez utóbbinak a sejtosztódás előtt kell
lejátszódnia, vagyis a DNS-replikáció, a kromoszóma szegregáció és a sejtosztódás
meghatározott sorrendű. Ez a szabály annyira szabály, hogy kivételt nem ismerünk!

Mivel a sejtosztódás folyamatainak szabályos sorrendje létfontosságú, ezt

biztosítani kell. Erre két mód adódik:
A prokarióták dominóelv alapján szabályozzák ezt, ami annyit tesz, hogy a
sejtosztódás lépései mindig előfeltételei az utánuk következőkének.
Az eukarióta szabályozás óraműszerű. Az események bekövetkezését egy tőlük
független oszcillátor rendszer irányítja.

28.
 Az eukarióta sejtek osztódását nem lehet a dominóelv alapján biztosítani. Ez több
okból fakad. Egyrészt az eukarióta sejteknek több tucat kromoszómája lehet. Ezen túl a
kromoszómák osztódását a belső membránok, a Golgi-komplex, a mitokondriumok
osztódásával is koordinálni kell. E koordinációértt egy fehérjékből álló független
szabályozási rendszer, az eukarióta sejtciklus gépezet a felelős.

A többkromoszómás genom megváltoztatta a replikáció és a szegregáció időbeli

viszonyát. Egynél több kromoszóma esetén a szegregációt egyszerre kell elvégezni. Mivel
a kromoszómákon mikrotubulus-kötőhelyek találhatóak, ezért a kromoszóma szegregáció
befejezéséig nem lehet új DNS-replikációt kezdeni, mivel az újabb DNS kötő helyeket
hozna létre, amit a szegregáló komplex nem tudna megkülönböztetni. Ezért egy újabb
DNS replikáció megkezdését gátolni kell a kromoszómaszegregáció befejezéséig, és csak
azt követően lehet DNS-replikációt újra kezdeni. Tehát a replikáció és a szegregáció
eukariótákban nem fed át, hanem szeparált.

A sejtciklus gépezetére általánosan jellemző, hogy a ciklus lépései között van egy
ellenőrző pont, ami megvizsgálja, hogy az addigi folyamatok hiánytalanul végbementek e,
és minden készen áll e a következő fázishoz.
A gépezet más eukarióta fiziológiai folyamatok szabályozásához hasonlóan elsősorban
fehérje foszforiláción és ubikvitináción alapszik. A két legfontosabb komponense a:

1. ciklin függő protein kinázok

Ezek ciklin fehérjék(szabályozó alegységek) kapcsolódása révén, más fehérjék
foszforilációján keresztül fejtik ki hatásukat. A Cdk-ciklin komplex feltehetően a helikáz
enzimek foszforilációja révén indítja a replikációt, illetve más hatása is van a replikációra.
2. az anafázisserkentő faktor(APC)
Ez egy ubikvitin-ligáz komplex, amely bizonyos fehérjék ubikvitinációján keresztül
serkentik azok proteoszómális lebontását. Az APC a kromoszóma szegregáció
bekövetkezéséért felelős.

Megjegyzendő, hogy a ciklin-B a cdk komplex egyik alegysége a APC egyik

szubsztrátja így az APC előidézi annak lebontását. Továbbá az APC aktivitását a cdk-1/
ciklin-B foszforilációval gátolja.

Ebből kitűnik, hogy a Cdk és az APC antagonisztikus kölcsönhatásban vannak

egymással, valamint replikációra és szegregációra kifejtett hatásuk következtében az
eukarióta sejt két különböző állapotban lehet.

1. Prereplikációs fázis
Alacsony Cdk és nagy APC aktivitás jellemzi. Ez a sejtciklus G1 fázisának tekinthető.

2. Replikációs fázis
Növekvő Cdk és alacsony APC aktivitás a jellemző. Ez az állapot három fázisra osztható,
ezek a S, G2 és M.

A két állapot között két irreverzibilis átmenet figyelhető meg. Az egyik a DNS-
replikáció inciálásakor, amikor az APC kikapcsol és a Cdk-ciklin komplex elkezdi a
replikációt. A másik átmenete a kromoszóma szegregációnál következik be, amikor az
APC aktiválódik a kromoszómák szétválnak és a ciklinlebomlás miatt pedgi a rendszer
visszakerül a prereplikációs fázisba.

29.
Az M fázis kináz működése (CDK1)
Az S-fázis meghatározó biokémiai történései után(többek között a DNS-állomány
megkettőződése, hisztonok szintézise) a sejt a G2-állapotba kerül, melynek során
felkészül a mitózisra és ellenőrzi, hogy az S fázis eseményei rendben lezajlottak e. Addig
nem megy tovább a sejtciklus, amíg minden folyamatról nem kap „pozitív visszajelzést” a
sejt.

Az ellenőrzések visszajelzései az ún. M fázis kináz, a ciklindependens kináz-1

vagy más néven cdc-2 (what the fuuuck?!?), szabályozásán keresztül történnek. A CDK-1
az M fázisban megjelenő ciklin-B-vel komplexet alkot. A komplex inaktív a G2 fázisban,
mivel a CDK1 bizonyos ATP-kötő helyein foszforilált. Ezeket a kötőhelyeket fogja
defoszforilálni a cdc-25 foszfatáz amelyet a visszajelző szignálok aktiválnak. Az aktív
centrum közelében foszforilált treonin- és tirozinoldalláncokról van szó. A CDK-1 teljes
aktiválásához szükséges még a kináz inhibitorának a CKI lebontása, és egy másik treonin
oldallánc foszforilációja is.

Az aktívvá vált CDK1 katalizálja a mitózis eseményeit, egészen a metafázis

bekövetkeztéig. Kulcsszubsztrátjai a H1 hiszton, a laminok( a magmembrán
összetartásáért felelnek, foszforilációra szétesnek), citoszolikus fehérjék(pl. centroszóma),
illetve egyéb fehérjék amelyeknek ki kell kerülniük a kromatinból ahhoz, hogy a
kromoszómakondenzáció bekövetkezhessen.

A G1 fázis idejére ezek a szubsztrátok defoszforilálódnak, a ciklin-B elbomlik, az

M-fázis kináz a metafázis után már nem aktív.

30.
12. Foszforilációs és proteolitikus szabályozás a sejtciklus
működésében.

A sejtciklus kulcsenzimei a ciklin dependens kinázok. (CDK) Ezek aktivitását több

biokémiai mechanizmus is szabályozza:
2
3 1,2,3: stabil állapotok
Indukálható 24 óra az „p” (pre-start)
CKI , a „gm” (replikáció után)
és az „m” (metafázis)
pontokon

Konstitutív
CKI-k

6-12 óra

p Ciklin Dependens Kinázok

(CDK-k)
és Ciklin dependens Kináz
Inhibítorok
1 Indukálható
(CKI-k) a sejtciklusban
CKI

1. CDK-aktiválás ciklinkötődéssel:
A szabályozás transzkripciós szinten, a megfelelő ciklinek adott időpontban
indukált szintézisével történik.

2. CDK-gátlás foszforilációval:
A CDK-ciklin komplex aktivitását gátolja két, az N-terminális vég közelében
elhelyezkedő oldallánc foszforilációja. (Thr 160/161)
A defoszforilációt (= újraaktivációt) a cdc25 foszfatáz katalizálja.

3. CDK-aktiválás foszforilációval (komplexstabilizáló foszforiláció):

A CDK-k maximális aktivitása foszforliációt igényel konzervatív Thr
oldalláncokon.

4. CDK-gátlás inhibitor alegységekkel:

Négy fontosabb CKI van: p21, p27, p15, p16. Ezek két csoportba sorolhatók
a gátolt CDK-k alapján:
• p21, p27 → CDK2, CDK4 gátlása
• p15, p16 → CDK4, CDK6 gátlása
5. Ciklinek és CDK-inhibitorok szabályozott proteolízise:
A CDK-k aktivitását a proteolízis két mechanizmuson keresztül
szabályozhatja:

31.
 • a CDK-inhibitorok (CKI) eltávolításával (bekapcsolás)
• az aktivátor ciklinek lebontásával (kikapcsolás)
A proteolízist ubikvitin ligázok által katalizált ubikvitiánció indítja el. Fontos
ubikvitin-ligáz az APC, (anafázist elősegítő protein komplex) melynek proteáz
komponense a szeparáz. Működése:
• a ciklin-B lebontásával segít a sejtnek belépni az anafázisba
• elősegíti a a kohezin lebontásával a kromoszómaszegregációt és az
anafázisból való továbblépést, melynek lépései:
→ a szekurin (szeparin inhibitora) defoszforilálódik
→ az APC így lebontja
→ a szekurin nélküli szeparáz működésképes
→ kohezin lebomlik
• nélküle a sejt nem képes elhagyni az M-fázist
6. Szabályozás kompartmentalizációval:
A ciklin és a CDK egyazon sejtkompartmentben kell, hogy elhelyezkedjen.

32.
13. A p53 fehérje jelentősége és funkciója.

A p53 fehérje egy a sejtciklus szabályozásában és a restrikciós

ellenőrzőpont(G1-S fázis átmenet) feladatát ellátó fehérje, amelyet guardian
fehérjének is neveznek, mivel tumorszupresszor, nem engedi a felesleges sejtosztódás
kialakulását, és apoptózist idukál ha a sejt menthetetlenül hibás.

A p53 szintje normális esetben alacsony, révén az mdm2 ubikvitin-ligáz

hozzákötődik, ubikvitinálja, és ennek következtében a fehérje a proteoszómákban
lebomlik. DNS-károsodás, illetve hypoxia, hypoglikémia, kóros sejtproliferációs szignálok
esetén a p53-fehérje mennyisége növekszik, mert N-terminális része a DNS-károsodását
érzékelő protein kinázok ATM, DNS-PK, ATR hatására foszforilálódik, és ezzel az mdm2
hatás gátlódik, a p53 fehérje stabilizálódik.
Ezt követően aktiválódik a p53 DNS kötő képessége a C-terminális rész
defoszforilációja és acetilációja által, és a p53 többek között transzkripciós faktorként
többek között indukálja a p21 ciklin-dependens-kináz inhibitor(CKI) génjét. A p21
gátolja a CDK4-et, és megakadályozza, hogy a CDK2 elindíthassa az S fázist.

A p53 a p21 transzkripciós fokozásán kívül, aktiválja a DNS hibajavító enzimeket

is. Emellett, ha a DNS-károsodás túl nagy, vagy nem lehetséges a hibajavítás, akkor a p53
apoptózist indukál, különböző gének(pl. Bax, PUMA, NOXA, Fas) átírásának a
segítésével.

33.
14. A Ras mitogén szignálútvonal.
A Ras egy kis molekulatömegű, egyetlen polipeptidláncból álló, monomer G-
fehérje, mely a mitogén kaszkád eleme.

A nem osztódó sejtek G0 fázisban változatlan állapotba kerülnek, várnak a

sejtciklusba vezető jelre. Ez a jel egy növekedési faktor, mely előidézi a G0→G1 átmenetet;
a sejtek hatására belép-nek a sejtciklusba.

A növekedési faktorok három fajta receptoron keresztül hathatnak, melyek így

képesek aktiválni a Ras útvonalat:
1. Receptor tirozin-kináz (← EGF, PDGF, FGF1, HGF)
2. 1-TM-receptorok (← eritropoietin, CSF, IL-1, IL-2)
3. 7-TM-receptorok (← noradrenalin, szerotonin, bombezin)

34.
 A mitogén kaszkád lépései:
1. A növekedési faktor kötődik a receptorhoz.
2. A tirozin kináz receptor autofoszforilálja specifikus tirozinját.
3. A foszforilált tirozin lehetővé teszi a GRB2 SH2 doménen keresztüli
kötődését a receptorhoz.
4. A GRB2-höz SOS kötődik és aktiválódik.
5. A SOS kicseréli a Ras GDP-jét GTP-re. (tehát az SOS a GEF=guanin exchange factor)
6. A GTP-Ras aktiválja a Raf-ot, egy másik monomer G-fehérjét.
7. A Raf köti és foszforilálással aktiválja a MEK-et. (= MAPKK)
8. A MEK foszforilálja az ERK-et. (=MAPK)
9. Az ERK bemegy a sejtmagba és foszforilálja a jun-t és a fos-t.
10. A foszforilált jun-fos dimer elindítja számos gén, köztük a D1 ciklin
indukcióját. (fokozott transzkripció)
11. A D1 ciklin megnövekedett szintje lehetővé teszi a CDK4 aktivitást.
12. A CDK4 foszforilálja a retinoblasztóma fehérjét. (pRb)
13. A foszforilált retinoblasztóma elengedi az E2F-et.
14. Az E2F újabb ciklineket (A és E) indukál és azok a CDK-2 aktiválással
elindítják a DNS replikációt.

Az 1-TM-receptoroknak és 7-TM-receptoroknak nincs tirozin kináz enzimaktivitása,

így itt egy kétlépéses köztes folyamat beékelődik, lehetővé téve a GRB2 aktiválását.
Az src egy tirozin kináz, mely foszforilálja az shc egy specifikus tirozinját, amelyhez
így a GRB2 kötődni tud SH2 doménjén keresztül. (az SH2 doménről általánosságban
elmondható, hogy molekulák kötődését teszi lehetővé más molekulák foszforilált tirozin
oldalláncához)

Összefoglalva, hogy mégis miért is kell ez nekünk

Jön egy növekedési faktor

Aktiválja a Ras rendszert.

Fokozódik a sejtproliferáció.

Ebből kifolyólag a rendszer nem megfelelő működése

könnyen vezethet daganatok kialakulásához.

35.
15. Protoonkogén termékek biokémiai funkciói.

A protoonkogének olyan gének amelynek termékei normál körülmények között

fiziológiás funkciót töltenek be. A protoonkogének megváltozása azt eredményezheti,
hogy onkogénné változnak és ezzel rákkeltőek lesznek. Az onkogéneket először a
vírusokban ismerték fel, innen jön a nevük is(v-ras, v-src) és később ismerték fel, hogy
ezek a gének a sejtekben is megtalálhatóak, nem rákkeltő formában és a vírusokban az
eukarióta sejtekből kerültek.

Termékeik lokalizációja a mitotikus kaszkád szignáltranszdukciós biokémiai

útvonalában van.

A protoonkogén termékek egy nagy halmazt alkotnak, többféle feladatot ellátó

amelyek között vannak: növekedési faktorok; transzmembrán tirozin kináz
növekedési faktor receptorok; az src és ras membránhoz kapcsolódó tagjai; a
magban található transzkripciós faktorok; sejtciklust szabályozó fehérjék.

A protoonkogének onkogénné válásának több lehetséges mechanizmusa van. Az

egyik út, hogy a protoonkogén termékének mennyisége kórosan fokozódik az alábbiak
miatt:
- promoter beilleszkedése az protoonkogén gén részletébe
- enhancer beilleszkedése folytán a prot. gén részletébe
- kromoszómális transzlokáció átal történő túltranszkripcionálás
- kópia szám variánsok, változások(pl.amplifikáció)

36.
 A másik lehetőség, hogy a termékek mennyisége nem változik, azonban a
protoonkogénben bekövetkező pontmutáció vagy deléció miatt, a termék hibás lesz és
az kulcshelyzetben nem a megfelő módon fog szabályozni, a szerkezeti abnormalitása
miatt.

A továbbiakban végigvesszük a termékek fentebb leírt típusait és a működésük

alapjait.

1. Autokrin mechanizmus-növekedési faktorok

A hibás protoonkogén(innentől kezdve onkogén) növekedési faktor túltermelést
okoz. Ezt vagy úgy teszi, hogy stimulálja a növekedési faktor génjét vagy pedig maga az
onkogén kódol növekedési faktort. Végeredménye mindkettőnek az, hogy a faktor
túltermelődik és szekretálódva kihat a saját és a környezete működésére, ezzel
sejtburjánzást idéz elő.

2. Receptor elváltozás
Ebben az esetben az onkogén hibás receptort kódol, amely akkor is stimulálva van,
és működteti a jelátviteli folymatot, amikor az extracelluláris térből jel nem érkezett.
Például a tirozin-kináz receptorok(pl. insulin) ilyen hibája is sejtburjánzáshoz vezethet.
Ezen elváltozások által kialakult rák típusokra haszálnak tirozin kináz gátlókat amelyek
gátolják az abl, kit onkogéneket, a PDGFR aktivitással kialakuló tumorokat.
Monoklonális antitestekkel is lehet gátolni a receptro tirozin kinázokat(pl. HER-2 receptor
gátlás emlőrákban)

3. Az src és ras szignáltovábbítók elváltozásai

Mind az src (nem receptor tirozin kináz amely a citoplazmában helyezkedik el),
mind a Ras (a Raf aktiválásával és a MAPK útvonal elindításával) a sejtproliferáció
szabályozásában vesz részt. A proliferációt elindító jel amplifikálásában és a jel
átalakításában vesznek részt.

A növekedési receptortól eredetileg normál stimulációs szignált vivő útvonal kóros

megváltozásával ezek a szabályozási pontok kieshetnek. A normál gén terméke jelet
továbbít receptor stimuláció után a sejt belseje felé. Ezzel ellentétben a hibás
szignáltovábbítók akkor is jelet továbbítanak és aktívak, amikor a receptro felől nem
érkezik semmilyen jel.

A Ras fehérjén egy típikus pontmutáció ezred részére lassíthatja a normális GTP-áz
aktivitását, ezzel hosszab ideig képes a fehérje a Raf aktiválására és a MAPK útvonal
fenntartására. A Ras farnezilálás gátlásával hatékony tumor terápia érhető el.

4. Magban található transzkripciós faktorok megváltozása

Erre a legjobb példa a c-myc gén. A c-myc a sejtekben heterodimer formában
található a max fehérjével kapcsolódva, amelyek így szekvencia specifikus kötődést
tesznek lehetővé a DNSen. A c-myc több célgénje ismert, amelyek esetében indukálja
vagy gátolja a transzkripciót(pl. ornitn-dekarboxiláz indukciója).

A myc/max család hálózatban működik. Csak a myc:max komplex képes a

transzkripció aktiválásra, míg a max:max; max:mad; max:mx1 komplexek gátló hatásúak.

A myc gén expressziója több szinten szabályozott a transzkripciótól a

transzlációig. Ebből következik, hogy genom változások( génamplifikáció, kromoszóma
37.
transzlokáció, pontmutáció következtében megváltozott transzkripciós elongációs
sebesség) bármelyik szintre hatva képesek a c-myc emelkedecc icc. szintjét megemelni
és tumort okozni. Az emelkedett myc szint különböző gének, pl. növekedésért felelősek,
átírását gyorsíthatják ennek következtében.

5. A sejtciklus ellenőrző pontok deregulációja a ciklin-CDK komplexekben létrejövő

elváltozások miatt
Az onkogenezis során több ellenörzési pont szabályozása burulhat fel és ez
gyakran annak a következménye, hogy a ciklin-CDK komplexekben szekezeti változások
lépnek fel. A START deregulációja ahhoz vezethet, hogy a sejtszaporodás érzéketlenné
válik az extracelluláris jelekre. Ez lehet következménye akár a pozitív regulátorok túlzott
expressziójának (pl. ciklinek), akár a negatív regulátorok (így a CDK inhibítorok)
elvesztésének. Mindkét fajta változást mutattak ki tumorsejtekben. Az abnormális START
ellenörzô pont másik lehetséges következménye, hogy a sejt kikerüli a normális esetben
fennálló kontroll mechanizmust, amely megakadályozza, hogy a károsodott DNS-t
tartalmazó sejtek belépjenek az S fázsiba. Emiatt lehetôvé válik a ki nem javított
mutációkat tartalmazó DNS replikációja és ezzel a tumoros fenotípus kialakulása.

38.
16. Tumorgátló géntermékek biokémiai funkciói.

Először is néhány alapfogalom tisztázásra szorul. A protoonkogének a sejtek

osztódási aktivitásával pozitív korrelációban kifejeződő gének. Ezek -valamely sérülés
folytán- létrejött, szabályozatlanná vált, malignus formái az onkogének. A sejtciklust elle-
nőrző, az osztódási folyamatokat leállítani képes mechanizmusok tumorszuppresszor
gének működéséhez kötöttek.

A tumorszuppresszor gének recesszíven hatnak. Erre a legegyszerűbb példa az, ha

valakinek már születésekor mindkét allélja mutáns. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy
valaki születésekor heterozigóta, de élete során az adott gén másik alléljában is mutáció
történik. Funkcióvesztéses mutációjuk tumorok kialakulásához vezethet. A mutáció
érintheti a nemi és szomatikus kromoszómá-kat is, tehát örökölhető. Nagymértékű a
szöveti preferencia.

A legfontosabb tumorszuppresszorokat az alábbi táblázatban foglalom össze, majd

részletesen is tárgyalásra kerülnek:

Kromoszomális A megfelelően működő

Név
lokalizáció fehérje biokémiai funkciója

pRb 13 sejtciklus restrikciós pont szabályozása

CDK-inhibitor (sejtciklus gátlása)

p53 17
apoptózis indukálása

NF-1 17 neurofibromin → Ras GTPáz aktiválás

VHL (von Hippel-Lindau) 3 HIF-1 lebontás

p16 melanoma 9 CDK-4 inhibitor (sejtciklus gátlása)

PTEN (prostatarákban deletált) 10 PIP3 (foszfatidilinozitol-triszfoszfát) foszfatáz aktivitás

BRCA1 (emlőrákban deletált) 17

DNS hibajavítás
BRCA2 (emlőrákban deletált) 13

1. Retinoblasztóma (pRb):
Normál esetben hypofoszforilált formája köti az E2F transzkripciós faktort.
Hyperfoszforilált állapotban elengedi az E2F-t, mely újabb ciklineket (A és E) indukál és
azok a CDK-2 aktiválással elindítják a DNS replikációt.

2. p53:
A sejtmagi DNS-ben történt sérülések indukálják, sejtciklus gátlása (CDK-inhibitor)
ill. apoptózis kiváltása révén hat. (lásd: Sejtbiokémia/13. tétel)

3. NF-1 (neurofibromatózis 1. típus):

A neurofibromin fehérje egy GTPáz aktiváló fehérje. Funkciója a Ras-GTP
hidrolizálása Ras-GDP-vé, mely így inaktiválódik, a sejtproliferáció leáll. A neurofibromin
hibás működése esetén nincs GTPáz aktivitás, a Ras túl sokáig aktív, kontrollálatlan
sejtproliferációt eredményezve.

39.
4. VHL (von Hippel-Lindau):
Normál működés esetén a HIF-1 (hypoxia-inducible factor-1) hidroxilálódik prolil-
hidroxiláz enzim hatására. Ily formában a VHL képes felismerni, ubikvitin-ligáz aktivitása
révén ubikvitinálja, ezáltal elrendeli proteaszomális degradációját. Hypoxiás körülmények
között ez a folyamat gátolt, fokozódik a vaszkularizáció, nő a vér O2-szállítási kapacitása,
fokozódik a glikolízis, illetve gátlódik a citrátkör és az oxidatív foszforiláció.

5. p16 melanoma:
Normál működés esetén a sejtciklust gátolja a CDK-4 gátlásán keresztül. Kiesése
esetén ez az inhibíció kiesik.

6. PTEN deletált prostatarákban:

A PTEN PIP3 foszfatáz aktivitással rendelkezik. A PIP3 a sejtproliferációt serkenti, a
sejthalált pedig gátolja, így a PTEN kiesése túlzott sejtburjánzást eredményez.

7. BRCA1 és BRCA2:
Funkciójuk a DNS károsodása esetén a sejtciklus leállítása és a hibajavítás
elindítása. Kiesésük esetén a hibás DNS is tovább replikálódhat, mely kontrollálatlan sejt-
proliferációhoz vezethet.

Az eddigiekben a tumorszuppresszorok funkcióvesztéses mutációinak

következményeivel foglalkoztunk.

Előfordulhatnak ugyanakkor funkciónyeréses mutációik is, melyek a sejtek

túlzott öregedését eredményezik.

Összefoglalva tehát egy megfelelően működő szervezetben az onkogének

és tumorszuppresszorok működése között egyensúlynak kell lenni.

40.
17. Az apoptózis biokémiai értelmezése.

A természetes sejthalál az élő szövetekben előforduló fiziológiás folyamat az olyan

sejtek zökkenőmentes eltávolítására, amelyeknek nincs funkciója(pl. morfogenezis,
duplikálódó struktúrák, szexuális dimorfizmus), amelyek felesleges számban
képződnek(pl. csontvelőben képződő sejtek), amelyek már teljesítették funkciójukat(pl.
endometrium, szöveti turnover) illetve amelyek potenciálisan kárt okozó sejtek(pl.
autoreaktív T sejtek, neutrofil granulociták).

Természetes sejthalál formák:

Programozott sejthalál
- Embriogenezis funkcionális, fejlődéstani forma.
- Időben és térben megjósolható, aktív fehérjeszintézist igényel

Specializált sejthalálformák
- Szövetspecifikus terminális differenciálódás
- A sejthalál programja egy adott ponton felfüggesztődik, és a részleges sejthalál
specifikus szöveti funkciót szolgál
- Aktív fehérjeszintézist igényel
- Ez a fajta sejtprogram jellemző a vvt-re, kornea hámsejtjeire

Apoptózis
- Ez eredetileg egy morfológiai definíció
- Nem fiziológiás ágensek is kiválthatják
- Nem mindig igényel aktív fehérjeszintézist

Egy különleges sejthalál forma a netózis sejthalál, amely neutrofil granulociták egy
immunfolyamata, amely során a megkötött antigén vagy antitest hatására a
granulocitában Ca2+ felszabadulás, PKC aktiválás, reaktív oxigéngyök képződés, hiszton
deiminálás, kromatin dekondenzáció és végül a DNS háló szerű kiszabadulása megy
végbe. Ez a háló azt a célt szolgálja, hogy a baktériumokat, kórokozókat megköti,
„behálózza” és ezzel fogvatartja.

A közös elemek a sejtbiokémiai mechanizmusokban:

- A sejtmag eliminálása
- A DNS lebontása internukleoszómális hasító endonukleázokkal
- Fehérje keresztkötő transzglutaminázok indukálása és/vagy aktiválása
- Specifikus proteázok aktiválása
- Intracelluláris makromolekulák jutnak ki
- Hatékony fagocitózis receptorok segítségével

A három sejthalálforma eltérő funkcionálisan, ugyanis az első kettő célja nem a sejt
eliminálás és a sejt épség védelme, hanem az adott szövet helyét jelöli ki a szervezetben,
a funkció a szervezet egészét szolgálja. Az apoptózis azonban a sérült és veszélyes sejtek
eltávolítására szolgál legfőképpen. Ezen tétel keretei között az apoptózisra térünk ki.

41.
Apoptózis
Az apoptózison keresztül menő sejtek alaki változásokat szenvednek el. A haldokló
sejt leválik a környezetéteől, összezsugorodik, feldaraolódik majd bekebelezésre kerül.

Az apoptózis elindításához először is meg kell szűnniük a túlélési faktoroknak

amelyek a sejtet életben tartják, másodsorban pedig meg kell jelenniük az apoptotikus
faktoroknak. Az utóbbiak lehetnek sejtfelszíni receptoron hatók: tumor nekrózis
faktor(TNF); fas ligan, TGF-beta(májsejtek), antigén(T sejt negatív szelekció);
magreceptoron át hatók: glükokortikoidok, retinsav, p53
nem fiziológiás hatás: UV vagy rtg sugárzás, toxikus anyagok, hypoxia

Túlélési faktorok (amelyek eltűnése szükséges):

- sejtfelszíni receptorokon át hatóak: eritropoetin, antigén (pozitív szelekció a

T sejteknél), NGF(idegrendszer fejlődése), CSF(mieloid prekurzorok számára)
- magreceptoron hatóak: növekedési faktorok, ACTH(mellékvesekéreg),
tesztoszteron

Az apoptózis folyamata nem feltétlenül egyezik meg minden sejtben. A legtöbb

apoptózissal elhaló sejtben a szöveti típusú transzglutamináz aktiválódik és nagy
tömegben keresztköri az intracellulárisfehérjéket azok specifikus glutamin és lizin
oldalláncainak igénybevételével. Van olyan sejtek, amelyekben maga a keresztkötés a
sejthalál kiváltója és vannak olyanok, amelyekben a keresztkötés a stabil apoptotikus
testek kialakulásáért felelős.

Az apoptózis útvonalában nagyon fontos szerepet játszanak bizonyos proteázok,

amelyeket kaszpázoknak nevezünk. A kaszpázok homológiát mutatnak az Ice-szal,
amely aszpartát mellet hasítva az interleukin-1béta gyulladásos citokin előalakot aktív
formává alakítja. Ezek cisztein aktív centrummal rendelkeznek, és aszprtát mellet
hasítanak. Ezen kaszpázok általi hasítások kapcsolhatóak legfőképpen az apoptotikus
morfológiai változásokhoz. Ezek gátlásával az apoptózis gátolható.

Az apoptózis 4 úton indulhat el:

42.
1. Halál receptoron keresztül (Fas)
Ez az útvonal balfelül látható. A halál receptor útvonalat sejtfelszíni receptorok (pl.
TNF receptor, Fas) ligandjainak megkötődése aktiválja. A folyamat során adapter
proteinek (pl. FADD, Fas associated death domain) közvetítésével kaszpáz-8 kötődik a
receptorokhoz ún. homofil interakciós domének (DD, death domain; DED, death effector
domain) révén. Ez a ligand indukált komplexképződés vezet a kaszpáz-8 aktiválódásához,
mely azután proteolitikusan aktiválja a kaszpáz-3-at ill. hasíthatja a Bcl-2 fehérje család
egyik proapoptotikus tagját a Bid-et, mely a mitokondriumokba transzlokálódva, a
citokróm c kiáramlásának facilitálásával bekapcsolja a sejthalál mitokondriális útvonalát.

2. Mitokondriális útvonal
A mitokondriális útvonal (az ábra jobb oldalán) során citokróm c és más
mitokondriális polipeptidek jutnak ki a citoplazmába. A citokróm c a citoszólba jutva –
ATP ill. dATP jelenlétében – Apaf-1 (apoptosis activating factor) és a kaszpáz-9
molekulákkal képez komplexet (apoptoszóma), melynek során a kaszpáz-9 aktiválódik. Az
aktivált kaszpáz-9 ezt követően aktiválja a kaszpáz-3-at ill. a többi effektor kaszpázokat.
A szintén a mitokondriumokból kiszabaduló AIF (apoptosis inducing factor) és
endonukleáz G (Endo G) a magban fejti ki hatását, a SMAC/Diablo pedig kaszpáz
inhibitorok (IAP, inhibitor of apoptosis proteins) szekvesztrálásával segíti elő a sejthalál
lezajlását.

3. DNS károsodással járó útvonal

Az apoptózist gyakran a sejtmagban bekövetkező olyan génexpresszió változás
(lásd p53 hatás) indítja el, amely sejthalál ligand vagy receptor szintézist, illetve
mitokondriális hatást (citokróm c kiszabadulás) eredményez a bcl-2 gátló hatásának a
felfüggesztésével.. A kaszpáz 3 a leghatékonyabb effektor kaszpáz, szubsztrátjainak
hasítása eredményezi az apoptózis morfológiai jellemzői legtöbbjének kialakulását.
Aktiválja a sejtmagi DNA-zt (CAD, caspase activated DNAse) azzal, hogy lebontja annak
inhibítorát, az ICAD-ot.

43.
18. Stressz fehérjék keletkezése; biológiai jelentőségük.

I. Mi is a stressz?
Minden inger egyfajta megterhelést jelent a szervezet számára, ami fajlagos
hatásán kívül nem fajlagos válaszreakciót is kivált. Ez az inger jellegétől független, azonos
lefolyású és mechanizmusú sztereotíp válasz a stressz, melynek célja a homeosztázis
fenntartása.

II. Mi a stresszválasz?
Az adott inger hatására a sejt biokémiai útvonalai átalakulnak:
1. Anaerob irányba tolódik el az anyagcsere, így a glükóz (glikolízis) válik az
elsődleges energiaforrássá.
2. A mitokondriumok aktivitása lecsökken, ATP szint is csökken.
3. A citoplazmatikus Ca2+-szint megnő.
4. A szintetikus folyamatok aktivitása lecsökken. (még a DNS-, RNS-szintézisé is)
5. Stresszfehérjék szintézise aktiválódik.

III. Mire jók a stresszfehérjék?

A fehérjék foldingjuk során hajlamosak ún. kinetikus csapdákba eső átmeneti
szerkezetek felvételére. Ezeknek segítségre van szükségük, hogy felvegyék funkcióképes
szerkezetüket, itt jönnek képbe a stresszfehérjék, melyek a tekeretlen fehérjék hidrofób
felszíneit ismerik fel.
Ezen segítségre még normál esetben is szükség van, stressz hatására azonban a
károsodott fehérjéknek egyre nagyobb mennyiségű stresszfehérjére van szüksége a
megfelelő foldinghoz.

A stresszhatás és stresszfehérjék
kapcsolatát Selye János írta le, az általános
adaptációs szindróma három fázisával:

1. Alarm reakció - a szervezet

általános védekező mechanizmu-
sai aktiválódnak:
• a stresszorra gyorsan reagál
• rövid ideig tart
• szimpatikus mellékvesevelő
aktiválódás - katekolaminok↑

2. Rezisztencia fázis - a szervezet alkalmazkodik a stresszorhoz:

• a rezisztencia a normális fölött van
• katekolaminok↓, glükokortikoid↑
3. Kimerülés - a szervezet forrásai teljesen kimerülnek és beáll a halál:
• a vészreakció jelei újra megjelennek, az 1-2. fázis próbálja ismételni
önmagát, (lásd: egy ponttól kevésbé lejt a görbe) de már nincs elég
tartaléka a szervezetnek

Összefoglalva tehát a stresszfehérjék a szervezet fehérjéinek “doktorai”, céljuk a

fehérjefolding segítése, hogy azok funkcióképes (natív) szerkezetüket a stresszhatás alatt
is megőrizzék.

44.
 Levinthal paradoxon
A stresszfehérjék jelenlétének bizonyítéka.
Leírja, hogy a fehérjék lehetetlen hogy úgy
vennék fel végleges térszerkezetüket hogy
az összes lehetséges variációt
végigpróbálnák, mivel ez elképzelhetetlen a
biológiai időskálán. (1081 s lenne, míg az
univerzum kora kb. 6x1017 s) Ebből
következik, hogy valami segíti őket a
foldingban.
Anfinsen-kísérlet
Azt bizonyította, hogy a fehérjék aminosav
szekvenciájában kódolva van a másodlagos és
harmadlagos szerkezetük is, amelyet
széttekerés után vagy hibás rendezést követően
is újra spontán felvesznek. (a ribonukleázon
tanulmányozta)

IV. A stresszfehérjék osztályozása:

Csoport Név Funkció

hsp60 folding segítése

folding segítése;
hsp70 fehérjetranszport (klatrinburkos endocytosis);
dönt a fehérje lebontásáról

fehérjeaggregáció gátlása;
helytelen szerkezetű fehérjék javítása;
hsp90 immunválasz;
jelátviteli folyamatokban enzimeket (pl. CDK) és
receptorokat (pl. Ah) stabilizál
MOLEKULÁRIS
CHAPERONOK hsp100 “szétcincálók”: az aggreszómák szétszedése
(enzimatikus aktivitásuk
nincs) kalnexin ER-ben szintetizálódó GP-k foldingját segítik;
minőségi kontroll: a helyes szerkezetű
kalretikulin fehérjéket a Golgiba, a helyteleneket lebontásra
irányítják

kolligin (hsp47) a prokollagén helyes foldingját segíti az ER-ben

a helytelen szerkezetű proteineket elkötelezi

ubikvitin
proteoszomális degradációra

oxidatív stressz ellen véd a szabadgyökök

hem oxigenáz
semlegesítésével

ENZIMEK protein diszulfid a fehérjék diszulfid kötéseinek kialakítása az

(enzimaktivitásuk a fehérjék izomerázok ER-ben
szerkezetének átalakítására
irányul) prolil izomerázok β-kanyarok kialakítása

V. Mi történhet nem megfelelő protein folding esetén?

1. Funkcióvesztés
2. Aggregátumok képződése (amyloidózisok)
3. Lebontásra kerülés: proteolízis
4. Fehérjekészlet kimerülés

Érdekesség, hogy in vitro végzett kísérletekkel csak nagyon szigorú feltételek mellett lehet a foldin-
got tanulmányozni, mivel sokkal érzékenyebbek a körülményekre, így a fent leírt 4 pont sokkal könnyebben
bekövetkezhet. Ez is arra utal, hogy in vivo valamely mechanizmusok segédkeznek a foldingban.
45.
19. Hősokk fehérjék keletkezésének regulációja

I. Mi is a stressz?
A szervezet számára minden inger megterhelést jelent, ami fajlagos hatásán
kívül(az inger által kiváltott jelátvitel, az ingerre adott reakció kialakításához), nem fajlagos
válaszreakciót is kivált. Ez a válaszreakció az inger jellegétől független, azonos lefolyású
és mechanizmusú válasz amit stressznek nevezünk! Tehát fontos, hogy a stressz az nem
az inger(pl. hő) vagyis a „fenyegető hatás”, hanem a megterhelésre adott válasz!!!
(Azonban megjegyzendő, hogy a tételen belül beszélünk a stresszről ebben a formában.
Ugyanis szokták például a magas hőmérsékletű kezelést „hő stressznek” nevezni, de
lényegében abban az esetben is csak a kiváltó a hő).
A stressz, mint válasz, a szervezet egyensúlyának fenntartására törekszik a
különféle ingerek hatásával szemben. A stresszhatás ugyanis(a hőhatás példánál
maradva) a fehérjék szerkezetében képes kárt tenni, azok denaturációjához és
aggregációjához vezethet. Azonban a sejtnek ezt mindenképpen meg kell akadályoznia,
tudniillik a fehérjék funkciójukat a szerkezetükkel nyerik el!

II. Mi is a stresszválasz általánosan?

A szervezet számára minden hirtelen változás stresszt okoz, mert az megzavarja az
adott körülményekhez kialakult alkalmazkodást. Ezt úgy kell érteni, hogy a szervezetünk
meghatározott körülmények között és meghatározott spektrumon belül működik
megfelelően. Az energiagazdálkodás szempontjából fontos, hogy a szervezet beálljon egy
konstans működésre és ahhoz igazítja metabolizmusát, energiafelhasználását,
anabolizmusát és katabolizmusát.

A stressz az új körülményekhez való alkalmazkodásban segít, illetve a változás

hatására létrejött károsodást javítja.

A stressz során a biokémiai útvonalak átalakulnak:

1. a glükóz válik az elsődleges energiaforrássá; a glikolitikus enzimek mennyisége megnő
2. anaerob irányba tolódik el az anyagcsere; az intracelluláris pH lecsökken(laktát)
3. a mitokondriumok aktivitása visszaesik; az ATP szintje csökken
4. a citoplazmatikus Ca2+ szintje megnő
5. a szintetikus folyamatok aktivitása csökken(DNS,RNS is). Az mRNS splicing és a
fehérjeszintézis sebessége lecsökken(általánosan a fehérjékre igaz)
6. azonban a stresszfehérjék szintézise aktiválódik, szinte csak stresszfehérjék
aktiválódnak

III. Mik a stresszfehérjék?

A stresszfehérjék szintej a körülmények hirtelen megváltozásakor keletkeznek és az
a feladatuk, hogy a segítenek a többi fehérjének, hogy funkcióképes(natív) szerkezetüket
stresszhatás alatt is megőrizzék. Ilyenek például a hősokk fehérjék.

IV. Hősokk fehérjék

A hősokk fehérjék úgynevezett chaperonok, amelyek olyan fehérjék amelyek más
fehérjék instabil állapotaihoz kötve, azokat stabilizálva megszabják az adott fehérje sorsát
a sejten belül. A chaperonok közül számos fehérje szintézise változatos környezeti
hatások következtében(pl. hősokk, glukózmegvonás) számottevően megemelkedik.
Ilyenek a hősokk fehérjék is, amelyek a stressz hatására károsodott fehérjék
„helyretekerésében” működnek közre, ezzel a sejtnek egy ősi védelmi mechanizmusát
alkotják.
46.
 A nanszcensz fehérjék aggregáció elleni védelmét és N-terminális- részletük idő
előtti betekeredésének megakadályozását a riboszómával asszociált chaperonok,
leginkább a 70 kDa-os hősokk fehérjék biztosítják. Innen a Hsp70 név. Ezek a fehérjék
a riboszóma mellett várakoznak, és mint ráülnek a naszcens fehérje először szintetizálódó
N-terminális részének hidrofób szakaszaira és megvédik azt, valamint további tekeredésre
alkalmassá teszik. A stressz hatásra bekövetkező részleges fehérje denaturáció után is az
adott fehérje hidrofób láncait ismerik fel a chaperonok. Ugyanis a fehérjék szerkezetének
kialakulása az aminosav szekvenciában kódolt(lásd. Anfinsen kísérlet). A szerkezet az
oldódási sajátságok alapján úgy alakul ki, hogy a hidrofób részek a fehérje belseje felé,
míg a hidrofil részek a fehérje felszíne felé néznek. A hősokk fehérjék a hidrofób részekhez
kapcsolódva, kotranszlációsan(szintézis közben), elősegítik a pontos, funkciójának
megfelelő alak felvételét.

Fontos szerepük van a mitokondriláis fehérjék stabilan tartásában amíg azok a

citoplazmából a mit. mátrixba kerülnek. Ezek a Hsp 70-90 fehérjék, amelyeket
dajkafehérjéknek is hívunk, és tekeretlen állapotban tartják a mit. fehérjéket. A folyamat
úgy zajlik, hogy a citoszolikus Hsp 70 letekeri kívül a fehérjét egy láncba, ami aztán a
membránokon a belső membrán két oldalak közötti potenciálkülönbség terhére bejut a
mátrixba és ott a mitokondriáis Hsp 70, illetve 60 funkcióképes szerkezetűvé alakítja a
fehérjét.

V. Hősokk fehérjék keletkezésének szabályozása

A keletkezés kulcslépése a citoplazmában szabaddá váló hősokk faktorok (HSF),
amelyek ezt követően trimerizálódnak és a trimerek bejutnak a sejtmagba és hősokk
válasz elemekhez kapcsolódva hősokk fehérje szintézist indukálnak.

A hősokk faktor egy leucin cipzár szerkezetű transzkripciós faktor. Alapállapotban

a Hsp70-el képez egy inaktív komplexet a citoszolban. A stressz hatására keletkező
denaturálódott fehérjékhez a Hsp70 nagyobb affinitással kötődik, ezért leválik a
komplexről és a hősokk faktort szabadon hagyja, így a fent leírt módon azok kifejthetik
hatásukat.

47.
20. Trombocyták felépítése, szerepe a véralvadásban, adhéziójuk és
aggregációjuk mechanizmusa.

A trombocyták kis, 2-4 µm átmérőjű, membránnal körülvett citoplazmafragmentu-

mok. A polyploid megakaryocytákból származnak, melyek a csontvelő sinusoidjainak
falához közel találhatóak. A megakaryocytákról leváló trombocyta-fragmentumok memb-
ránfúzióval átfúrják a csontvelő sinusosidjainak endotheljét és az így keletkező aperturá-
kon át bejutnak a véráramba.

4 zónára oszthatók:

1. Perifériás zóna:
Tartalmazza az aszimmetrikus sejtmámbránt, (foszfatidil-szerin csak
belül) melyet egy vastag glycocalyx köpeny borít.

2. Struktúrális/szol-gél zóna (cytoplasma, cytoskeleton):

Mikrotubulusokat, aktinfilamentumokat és miozint tartalmaz, amelyek
hálózatot alkotnak és a trombocyták formáját tartják fent.

3. Organellum zóna:
• mitokondriumok, peroxisomák, glikogén
• granulumok:
- α-granulumok: koagulációs faktorok (I.,IV.,V.), mitogén fehérjék (PDGF,
IGF-1), adhezív fehérjék (von-Willebrand faktor, trombospondin,
fibronektin)
- δ-granulumok/denz testek: ADP, ATP, serotonin, histamin
- λ-granulumok/lizoszómák: savi hidrolázok—> véralvadék felszívódása

4. Membrán zóna:
Nyitott- és denz csatorna rendszer található benne, melynek fontos
szerepe van a trombocytán belüli Ca2+-koncentráció szabályozásában.

A véráramban a trombocyták normál esetben inaktivált állapotban keringenek.

Ezen állapotban az aszimmetrikus membránjukon lévő foszfatidil-szerinek belül
helyezkednek el.
Az aktivációt kiváltó hatástól függetlenül (melyeket lentebb tárgyalok) a válasz
azonos lesz: nő az intracelluláris Ca2+-koncentráció, a foszfatidil-szerinek transzlokálód-
nak a membrán külső felszínére. A foszfatidil-szerinek negatív töltésűek, biztosítják a
felületet a véralvadás megindulásához. (gondoljunk vissza a gyakorlatokra: in vitro az
üvegcső negatív felszíne tette ugyanezt)

Az aktivációt kiváltó hatások lehetnek:

- fehérjék: kollagén, trombin
- kis móltömegű agonisták: ADP/ATP, TXA2, PAF, adrenalin

48.
 A trombocyták feladata érfali sérülés esetén az ún. hemosztatikus dugó kiala-
kítása. Ennek 4 állomása van:

1. Adhézió: (a trombocyta kitapad a sérült érfalra)

Az endothelsejteket a vWF kapcsolja a subendotheliális kollagénhez,
továbbá az endothelsejtek az ún. Weibel-Palade testjeikben tárolják és a
vérbe ürítik a vWF-t.
Az érfal sérülése esetén a kollagén és vWF kihorgonyozza a
trombocytákat a subendotheliumhoz:
• GP1b-IX-V receptoron keresztül: kötődik a vWF-hoz
• GPVI receptoron kereszül: kötődik a kollagénhez
• GP1a-2a (integrin α2β1) receptoron kereszül: kötődik a kollagénhez
2. Aggregáció: (a trombocyták egymáshoz tapadnak)
Az adhézióbeli GPVI-aktiváció a trombin aktiválódását váltja ki, mely
ADP és TXA2 felszabaduláshoz vezet. Ez aktiválja a GP2b-3a (integrin α2bβ3)
receptorokat, melyeken keresztül a fibrinogén (I. faktor) összeköti a
szomszédos trombocytákat.

3. Szekréció: a trombocyták kiürítik a granulumaikat

4. Prokoaguláns aktivitás: a granulumokban tárolt anyagok által

Primer hemosztatikus dugóról

beszélünk a sérült érfalon
aggregálódott trombocyták esetén.

Szekunder/stabil hemosztatikus
dugónak akkor nevezzük, ha már a
granulumok tartalma is felszabadult.

A trombocyta aktiváció gátlása az intracelluláris cAMP és cGMP szint növelésén

keresztül valósul meg. Ehhez vezető folyamatok kiindulási anyagai lehetnek:
- PGI2: endothel sejtekből
- PGD2: hízósejtekből
- adenozin: hypoxiás sejtekből
- NO: trombocytákból, endothel sejtekből

Az aktiváció gátló anyagai egységes érfal esetén konstitutívan expresszálódnak,

ezzel gátolva a trombocyták indokolatlan adhézióját és aggregációját.
49.