A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ

MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI

KORLÁTAI*
Forgács Bálint

A testesült kogníció (embodiment) elmélete bő két évtizede nem-

csak a nyelvfeldolgozás idegi beágyazottságának, de a magas szintű
kogníciónak és agyműködésnek is nagy hatású modellje. Az elméle-
tet alátámasztó kutatási eredmények azonban nem állnak erős lábakon,
valóban perdöntő kísérletek és adatok nem kerültek napvilágra. Elő-
ször a testesültséggel kapcsolatos elméleti problémákat tekintem át, mint
amilyen a műveletek nélküli (asszociációalapú) agyműködés problemati-
kussága, az elmélet újszerűségének kérdése (ld. a képi gondolkodás sza-
kállas vitája), illetve cáfolhatósága (hipotézisek helyett gyakran axiómákat
javasol). Ezután a rendelkezésre álló kísérleti kognitív és idegtudományi
adatok értelmezésének korlátait mutatom be (pl. a korai szenzomotoros
aktivációk automatikussága), majd saját kutatásaim alapján amellett ér-
velek, hogy a metaforák agyi feldolgozása nem támasztja alá a testesült-
ség azon javaslatát, hogy a metaforikus leképezések a konkrét forrástar-
tományok aktivációja révén tennék lehetővé az absztrakt gondolkodást.
Mindent összevéve, noha a testesültség kutatása fontos eredményeket
hozott a kognitív tudomány számára, a kísérleti adatok alapján nem te-
kinthető a kogníció átfogó új modelljének. A konklúzió talán kevésbé
meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy elméleti újításai – legalábbis infor-
mációfeldolgozási szempontból – jobbára neo-behaviorista gyakorisági
és asszociációs tanok új köntösben, amelyek inkább visszalépést jelentet-
tek az agytevékenységet szimbolikus műveletekként modellező elképzelé-
sekhez képest.

* Ezúton szeretném megköszönni Pléh Csabának a dolgozat egy korábbi változatához fűzött ér-
tékes észrevételeit. A tanulmány megírását a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
(NKFIH) FK-17 pályázata (125417) támogatta.
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 155

Bevezető

A testesültség (embodiment) elmélete a kognitív tudomány egyik nép-

szerű megközelítésévé nőtte ki magát az elmúlt két évtizedben. A kog-
nitív nyelvészet egyik alapfeltételezése szerint azért használunk olyan
sok, tapasztalati élményre utaló szót („lágy”, „finom” stb.), elvont ér-
telemben is („lágy tekintet”, „finom modor”), mert valójában az egész
elmeműködés a test érző és mozgató (szenzomotoros) agyi rendszere-
in nyugszik (Lakoff és Johnson 1999). Ez a gondolat Merleau-Pontynál
(1908–1961), sőt már Gambattista Vicónál (1668–1774) is felsejlett
(Nuessel 2006). A gondolatmenet szerint a magasabb szintű kogníció
minden formája (gondolkodás, nyelv, fogalmi rendszer, döntéshozatal,
problémamegoldás stb.) valójában az észlelő (perceptuális) és mozga-
tó (cselekvésirányító) rendszerek, a test és a testi tapasztalás által mű-
ködik, illetve nyer tartalmat és struktúrát. Az elme egységes rendszert
alkot az észleléssel-cselekvéssel, így értelmetlen a test–lélek megkülön-
böztetés: ahogy a kognitív tudomány, úgy a nyugati fi lozófiai hagyo-
mány is sok ezer évig tévúton járt. Az elmélet mára igen dominánssá
vált a magukat kognitív nyelvészeknek nevező tudósok körében (pl.
Kövecses és Benczes 2010), ugyanakkor az adatok és megfigyelések,
amelyeket érvként szoktak felhozni mellette, gyakran a szótárkutatá-
si empíria szemezgetései, perdöntő kísérleti bizonyítékok pedig nem-
csak hogy nem állnak rendelkezésre, de olykor úgy tűnik, mintha nem
is igazán nyomoznának utánuk. Az alábbiakban áttekintem a testesült-
ség elméletének legfontosabb állításait, legerősebb bizonyítékait, majd
azt, hogy a legfrissebb kutatások alapján miért tűnik egyre valószínűt-
lenebbnek, hogy az elmélet beteljesítse küldetését, és valóban az elme
és a kogníció átfogó modelljévé váljék.

A testesültség mint a kogníció forradalmi modelljének állításai

A testesültség-elmélet erős formája mellett számos enyhébb változatát

is kidolgozták (Binder és Desai 2011). Amikor azonban az erős változat
valamely állítását egy enyhébb változat felpuhítja, valójában a gondolat-
menetnek a kogníció egészére vonatkozó jellegét adja fel. A testesült-
ség kifejezés ebben az esetben inkább tekinthető érdekes kutatási ered-
mények meghatározott keresztmetszetét fémjelző gyűjtőfogalomnak,
semmint az elmeműködést magyarázó átfogó elméletnek. Jelen fejezet
156 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

azért a testesültség erős változatát veszi górcső alá, mert valójában csak
ez tekinthető a kogníció új felfogásának. Mik tehát az állítások, ame-
lyek a testesültséget a mentális világ figyelemre méltó elméletévé teszik?
A testesültség erős verziójának központi eleme, hogy az elmeműkö-
dés sem tartalmait, sem műveleteit illetően nem elvont, szimbolikus
szinten szerveződik, hanem alapvetően perceptuális, illetve „testi” vagyis
testesült (Gallese és Lakoff 2005, Lakoff és Johnson 1999). Tehát minden
magasabbnak tekintett kognitív funkció valamilyen módon az érzéki ta-
pasztalatokra vezethető vissza, és a szenzomotoros működésekért fele-
lős agyterületek révén valósul meg – nem pedig matematikai művelete-
ken, és változókon alapuló információfeldolgozás révén (Marcus 2001).
Noha Lakoff és Johnson (Lakoff és Johnson 1999), illetve követőik (pl.
Evans et al. 2007, Kövecses és Benczes 2010) gyakran forradalmian új
megközelítésről beszélnek, valójában az eszmetörténet egyik legrégebbi
vitája jelenik meg itt új köntösben: mik is az elme tartalmai? Valami-
lyen módon eleve adottak, belsőlegesek, ahogyan az ideák Platónnál,
vagy az érzékelésből és a tapasztalásból, a külvilágból származnak-e,
ahogyan Arisztotelész tanította? Ez a kérdés ölt alakot a racionalisták
(pl. Descartes) és az empiristák (pl. Berkeley) polémiájában, de a pszi-
chológia mint önálló diszciplína első (és eldönthetetlen) vitáját is ez
képezte: gondolkodásunk vajon képi (Wundt és a Lipcsei iskola, illetve
Titchener a New York-i Cornellen), avagy kép nélküli, elvont (pl. Bühler,
illetve Külpe és a Würzburgi iskola) (Ogden 1911)? Később, az 1960-as
évektől Piaget és Quine hangsúlyozták a szenzomotoros működés elsőd-
legességét, legalábbis a pszichológiai fejlődés során, szemben Chomsky
és Fodor innátizmusával; majd az 1970-es évektől kezdve a kérdés az év-
tizedes, úgynevezett képzelet-vita formájában öltött testet, ahol Pylyshyn
álláspontja szerint a mentális képek epifenomenálisak, melléktermékei,
kísérőjelenségei csupán az idegszövet által a látás során végrehajtott
komputációknak (Pylyshyn 1973, Pylyshyn 2003), míg Kosslyn sze-
rint a mentális képek maguk a reprezentációs formák, a mentális mű-
veletek tartalmai (Kosslyn 1994). Ez az örök vita nem csupán az elme
tartalmainak kérdése körül forog: számos további filozófiai álláspontot
rejt magában a tanulás szerepére, az elme működésére vagy a tudás ere-
detét firtató öröklés-környezet vitára vonatkozóan, amelyek mintegy
csomagban érkeznek vele. Amikor a testesültség elmélete a mentális
reprezentációk tartalmaként az észlelést, a mentális műveletek és a fo-
galmi rendszer helyszínéül pedig a szenzomotoros rendszereket jelöli
meg, ebben az eszmetörténeti dilemmában is állást foglal: az örökléssel
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 157

szemben a környzeteelvűség mellett. A kritikus mozzanat ismét, mint

oly sokszor korábban, a nyelv eredete, illetve a fogalmak természete, kü-
lönös tekintettel arra, hogyan lehet megmagyarázni elvont, absztrakt,
szimbolikus jellegüket pusztán a tapasztalás és az észlelés alapján.
Lakoff nyelvészként, a nyelvészetből kiindulva fogalmaz meg egy a meg-
ismerés egészére vonatkozó, új elméletet. Ezzel mestere, Chomsky nyom-
dokaiba ered, de azért, hogy babérjaira törjön, mert elméletét a nyelvészeti
vonatkozásoktól az elmeműködésig a kognitív forradalom chomskyánus
első hullámával szemben fogalmazza meg (Lakoff 1987). Új nyelvészet,
új megismerés. A nyelvtan formális, illetve az elme műveleteinek szin-
taktikai leírása, a szimbólumokon mint változókon végzett műveletek és
szabályok helyett egyfajta gyakoriságokon alapuló nyelv-, valamint asz-
szociációkon alapuló elmeértelmezéshez tér vissza. Konstrukciós nyelv-
tana szabályok helyett hosszabb-rövidebb szósorokban látja a jelentésal-
kotást, ahol fonológia, szintaxis és szemantika nem különül el, hanem
minden jelentésteli egységben – a szavaktól a mondatokon át a regénye-
kig – holisztikusan, egyszerre van jelen (pl. Lakoff 1977). Wittgenstein
rendkívül inspiráló és formabontó, de sok szempontból folytathatatlan
nyelvfelfogásához tér vissza (Wittgenstein 1953), ahol a szigorú analitikus
elemzést a nyelvet mint nyelvjátékot értelmező, egyfajta megértő herme-
neutika váltja fel (Pléh 2016). Lakoff azonban nem megértésre és értelme-
zésre, hanem leírásra és magyarázatra törekszik – kísérleti bizonyítékokra
hivatkozva. Ugyanakkor ebben a vállalásában igen konzervatív, klasszi-
kus nyelvész, aki sokszor hadilábon áll az empirikus adatokkal és azok
értelmezésével, amelyeket sokszor szelektíven, rendre saját álláspont-
ját alátámasztandó hivatkozik. Az efféle tudományfelfogással Carl Pop-
per az 1930-as években számolt le: pozitív bizonyítékot garmadával lehet
találni bármilyen elmélet mellett (például amellett is, hogy a Föld lapos
– elég csak a horizontra néznünk); a kritikus kérdés ezért mindig a ne-
gatív bizonyíték, vagyis a cáfolat, mert egyetlen ellentmondó megfigye-
lés elegendő egy elmélet megdöntéséhez (például az időzónák léte). Ezzel
azonban Lakoff és a magukat „kognitív nyelvésznek” nevező követői saját
bevallásuk szerint sem foglalkoznak eleget (Evans et al. 2007). Így állítása-
ik gyakran az új felfogás axiómáiként, semmint egy új elmélet tesztelhető-
cáfolható hipotéziseiként fogalmazódnak meg. Kérdezés helyett sokszor
tényként kezelik, hogy a nyelv és a kogníció testi, és arra koncentrálnak,
ami előzetes véleményükkel egyezik, gondosan kikerülve az ellentétes vé-
leményeket, értelmezéseket és adatokat. Mik tehát a kognitív nyelvészet
és a testesültség empirikus alapjai?
158 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

A testesültség kognitív nyelvészeti előzményei

A kognitív nyelvészek egyik forrása Rosch munkássága (Rosch 1978),

aki azt mutatta ki, hogy a fogalmi kategóriák nem „kategorikusan”, ha-
nem egy-egy prototípus köré szerveződnek, ahol a kategóriatagok nem
– fekete-fehér módon – vagy tagjai egy adott kategóriának, vagy nem,
hanem csupán jobb-rosszabb példányai annak (a veréb1 tipikusabb
madár, mint mondjuk a pingvin). Ennek analógiájára Lakoff (1987)
szerint nyelvi kategóriák sem léteznek (mint ige vagy főnév, vagy bár-
milyen szabály), hanem minden folytonos átmenetekben oldódik fel,
amit a nyelvi tapasztalat és előfordulási gyakoriságok kereteznek csupán.
Ezzel szemben Chomsky éppen azzal vált (először) híressé, hogy rámu-
tatott: gyakoriságok és együttjárások (lényegében Markov-láncok) segít-
ségével a nyelv nem ragadható meg. (Ennek alapján a számítógépek sem
taníthatók meg a nyelvre, még ha az utóbbi évtizedben sikerült is viszony-
lag hatékony fordítórendszereket fejleszteni – ahonnan mindannyian is-
merhetjük a gépi fordítás és enyelvfeldolgozási modell korlátait.) A nyelv
szeriális médiumát elménk hierarchikus struktúrákba rendezi, ami nem
következik a bemenet – a szavak – sorrendjéből. Ahogy olykor Chomsky
is, Lakoff gyakran egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kritikai észrevé-
teleket, struccpolitikája pedig igen sikeresnek bizonyult nem csupán hí-
vei, a közvélemény és a tudományfinanszírozók, de a tudósközösség kí-
sérleti kutatással nem foglalkozó köreiben is.
Lakoff másik nagy forrása a szótárkutatás és azon belül is az idiomatikus,
metaforikus kifejezések gyűjtése és rendszerezése – ami kétségkívül em-
pirikus, de távolról sem kísérleti munka. A metaforáknak két okból is
nagy jelentőségük van a kognitív nyelvészet számára. Először is a szó-
lások-mondások biztosítják az önálló jelentéssel bíró átmenetet a sza-
vak és a mondatok között: bár szósorokról van szó, jelentésük ugyan-
olyan önkényes, mint a szavaké, és nem nyelvtani kombinációjukból
fakad. A többszavas, idiomatikus kifejezések a holisztikus, jelentésteli
egységek paradigmatikus eseteiként tűnnek fel, amelyeknek azt kellene
bizonyítaniuk, hogy a mondatokat sem nyelvtani szabályok alalpján ér-
telmezzük, még ha azt is hisszük róluk, hogy nyelvtanilag elemezhetők,
és jelentésük elemeik viszonyaiból fakad. A többszavas, rögzített, képle-
tes jelentés lenne a híd a lakoffi kognitív nyelvészetben a klasszikus felfo-

1 A kognitív tudományban bevett módon a fogalmakat kiskapitálissal, a szavakat és kifejezé-

seket pedig „idézőjellel” jelzem.
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 159

gás szavai (elemei) és nyelvtana (szabályai) között, vagyis az idiomatikus

nyelv nem kivétel, hanem szabály.

Neo-behaviorsták egymásra találása: testesültség és konnekcionizmus

A metafora neurális elmélete mellett Lakoff „bizonyítékként” olyan ideg-

tudományi érveket hoz, amelyek valójában hipotézisek (Lakoff 2014),
mi több, ezek az érvek valójában nem kísérleti eredményeken, hanem
komputációs modellezésen alapulnak (pl. Feldman és Narayanan 2004),
vagyis szó sincs szó szerinti idegtudományról. Bár a neurális hálókon ala-
puló konnekcionista modellek igen fontos forrásai az elmeműködés meg-
értésének (Rumelhart és McClelland 1986), távolról sem arról van szó,
hogy azért, mert egy adott neurális modell az emberi viselkedéshez hason-
ló működést produkál, bizonyítva lenne, hogy az emberi agy is valóban
éppen olyan módon funkcionál. Az efféle konnekcionista hálókat finoman
szólva is túlzás neurális működésként feltüntetni, ugyanakkor a jelenség
jól rámutat arra, hogyan fonódnak össze a kognitív tudomány második
hullámának „ellen-forradalmi” áramlatai. A konnekcionista modellezés
eliminativista fősodra évtizedek óta azzal van elfoglalva, hogy a nyelvet sza-
bályok és szavak nélkül, az elmét komputációk és reprezentációk, az agyat
pedig műveletek és változók nélkül írja le (Marcus 2001). A manapság
használt neurális modellezés, gépi tanulás (machine learning), illetve deep
learning kifejezések csupán nagyobb komputációs erővel bíró, de azonos
elveken nyugvó változataira utalnak. Ez a megközelítés Chomsky, Mil-
ler, Bruner, Simon és Newell munkáival fordul szembe, akik az 1950-
es évektől kezdve újra tudományos vizsgálódás tárgyává tették az elme
tartalmait – ezért forradalmi a kognitivizmus, a behaviorizmus „sötét
középkora” után –, és ismét beemelték az elme tanulmányozásának tu-
dományába a láthatatlan (szellemi) mozgatóerőket (műveleteket és rep-
rezentációkat), amelyeket ismét legitim lett kifinomult modellekkel leírni
(akár a gravitációt a fizikában) (Pléh 2010).
Ha a testesültség képviselői a reprezentációk létét nem is tagad-
ják (mint az eliminativisták), tartalmukat nem szimbolikusnak, ha-
nem ikonikusnak (perceptuálisnak) tartják (Evans et al. 2007), amivel
egyúttal azt is felszámolják, hogy egyenletekbe (műveletekbe) illeszt-
hető változókként lehessen kezelni őket. Talán akaratán kívül, a tes-
tesültség így – a konnekcionizmushoz hasonlóan – magát kognitív-
nak nevező, de valójában neo-behaviorista elméletként az empirizmus
160 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

asszociációkon alapuló elmefelfogásához tér vissza. Ezzel az informá-

ciófeldolgozás komputációkon (matematikai vagy programozási műve-
leteken) alapuló értelmezésével is szakít. Elvileg létezhet asszociációkon
alapuló komplex információfeldolgozás komputációk és műveletek nél-
kül, a konnekcionizmus éppen ezt kívánta demonstrálni, de mindeddig
nem járt sikerrel (Marcus 2018). Az ikonikus-perceptuális reprezentációk
fontos szerepet játszhatnak az állati kognícióban, de úgy tűnik, már a mé-
hek is képesek bizonyos szimbolikus műveletek elvégzésére, és a nume-
rikus változók általában véve is igen gyakoriak a természetben (Marcus
2001). Ráadásul a fogalmak perceptuális felfogása szabad kombinálható-
ságukat és végeredményben a szabad gondolkodást lehetetleníti el, mert
ehhez közös nevezőre kellene tudni hozni a különböző ingermodalitásból
származó reprezentációkat – önkényes műveletekhez egységes műveleti
nyelvre van szükség. Az ikonikusan az adott szenzoros bemenethez kap-
csolódó reprezentációk azonban mind eltérő minőségeket képviselnek.
Tulajdonképpen a szemantikai kombinatorika kiiktatása miatt kényte-
lenek a testesültség képviselői minden mondat jelentését önmagában
és egységesen elképzelni. Ez a fajta szabály nélküli szabadság azonban
nem a gondolkodás kereteinek szétfeszítéséhez, inkább felszámolásához
vezetett.

Kognitív metafora elmélet: a metafora mint híd az absztrakcióhoz

A másik ok, amiért a metaforák kiemelt szerepet játszanak a testesültség

világában, az, hogy őket hívják segítségül a fogalmi-nyelvi absztrakció
magyarázatához. Az elvont fogalmak és az absztrakt jelentéssel bíró sza-
vak (pl. „igazság”, „szépség”, „erény”) magyarázatát a testesültség hívei
is indokoltnak tartják, de empirista mintára észlelési-cselekvési fogal-
makból képzelik el felépíteni őket – és úgy gondolják, ehhez metaforikus
leképezésekre van szükség. Lakoff és Johnson kognitív metafora elmé-
lete szerint a hétköznapi nyelvben azért olyan gyakoriak a metaforikus
kifejezések („ragyogó ötlet”, „forró ölelés”), mert a fogalmi rendszer és
gondolkodásunk metaforikus szerveződésű (Lakoff és Johnson 1980).
Amint a látható világon túli, elvont gondolatokról vagy érzelmekről kez-
dünk beszélni, nyelvünk egyből képletes lesz: valójában ekkor is az ér-
zékekre utaló kifejezéseket hívjuk segítségül, mert csak testi tapasztala-
taink alapján tudjuk elképzelni e láthatatlan dolgokat. Az elméletekről
például úgy beszélünk, mintha épületek lennének („kártyavárként dőlt
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 161

össze az érvelése” vagy „megalapozatlan volt a gondolatmenet”): gon-

dolkodásunk hátterében metaforikus fogalmi leképezések lapulnak (az
elméletek épületek), ahol forrástartományok (az épületek) fogalmi
struktúráját szisztematikus leképezéseken keresztül vetítjük a céltartomá-
nyokra (az elméletekre). Enélkül sem tartalma, sem struktúrája nem
lenne az elméletek megfoghatatlan fogalmának, és ezért van, hogy ha
beszélni akarunk róluk, valójában mindig a könnyen elképzelhető épüle-
tekre kell gondolnunk.
Az alapmetaforák a közvetlen testi-érzéki tapasztalatokon nyugsza-
nak, amelyek aztán komplex metaforákká kombinálódnak (Grady 2005),
így biztosítva tartalmat az egészen elvont fogalmaknak is. Megjegyzen-
dő, hogy sokszor nem világos ez a kombinatorika; például hogy az élet
egy utazás metaforában az utazás pontosan mennyiben lenne per-
ceptuális fogalom, illetve milyen egyéb, elemibb elemekből állna össze;
vagy hogy az elméletek épületek metaforát alkotó a szerveződés
fizikai struktúra alapmetafora pontosan miben is perceptuális, elemi
vagy alap – és miért nem absztrakt? Szorosan kapcsolódik ehhez Putnam
nyelvi munkamegosztás elgondolása (Wagner 2020), vagyis, hogy való-
jában az egyszerűnek vélt, legelemibb dolgokról is (pl. víz, ég, nap vagy
akár az érzékelésünk) is csak részleges tudásunk van a tudósokhoz (egy
fizikushoz vagy egy kémikushoz) képest, mégis tudunk beszélni velük és
egymással is róluk. Vagyis a legelemibb tapasztalatinkról annak ellenére is
tudunk gondolkodni, hogy csak igen hozzávetőleges fogalmaink vannak
működésükről – fogalmaink használatát nem korlátozza, hogy tartalma-
ik felderítését szakértőkre bízzuk. A lakoffi nyelvfelfogás végeredménye
azonban egy a szó szerinti nyelvet gyakorlatilag „hiper-képletesként”
kezelő elképzelés, hiszen folyton metaforákban beszélünk, ha a nyelvet
nem az itt és most közvetlenül megtapasztalható közlésére használjuk.
Ez paradox módon a metaforák „hiper szó szerinti” értelmezésével pá-
rosul, mert minden metafora valódi jelentése a közvetlen testi vonatko-
zása lenne (McGlone 2007). Lakoff azonban még ennél is továbbmegy.
„A nyelv testi”, nem csupán, mert a tapasztalaton nyugszik, hanem „azért”,
mert az agy a test része. Nem egyszerűen azt javasolja, hogy az észlelési
cselekvések valamilyen módon részt vesznek a nyelvfeldolgozásban, ha-
nem egyenesen a nyelv agyi beágyazottságának új modelljét is. E modell
szerint a testi forrástartományoknak megfelelő agyi rendszerek minden
egyes elvontabb gondolat során működésbe lépnek, nem létezik nyelv-
feldolgozásra specializálódott agyi modul, sőt a nyelv még csak nem is
teljesen emberi innováció (Gallese és Lakoff 2005). Így az elmúlt kétezer-
162 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

ötszáz év nyugati filozófiájával és az agykutatás elmúlt százötven évének

számtalan jelentős eredményével is leszámol. A nyelv és az agy viszonyá-
ról ismert adatok (pl. Ladányi et al. 2021) azonban igencsak kérdésessé
teszik a testesültség idegtudományi elméleteit, amint az alábbiakban látni
fogjuk.
A metaforikus leképezés mintha maga az absztrakció lenne a teste-
sültségben, hiszen az elvont céltartomány és a konkrét forrástartomány
azonossá válik a párhuzamos aktiváció által, még akkor is, ha a leképe-
zés aszimmetrikus, csak a forrástól a cél felé halad. A metaforikus le-
képezés olyan elementáris, asszociációalapú műveletként van feltüntetve,
amely semmilyen további magyarázatra nem szorul. Így aztán homályos
marad, hogyan is születnek meg a leképezések: miért részlegesek, ahol
csak meghatározott elemek emelődnek át (például nem beszélünk az el-
méletek „falairól”, „kéményeiről” vagy „ablakairól”); miért vesznek részt
adott forrástartományok több céltartomány leírásában (az élet, a szere-
lem és a karrier is lehet egy utazás); illetve miért van szükség számos
forrástartományra egy adott céltartomány leírásához (a szerelem nem
csupán utazás, de háború és betegség is). Felmerül, hogy a gondol-
kodást meghatározó, nagyszabású fogalmi leképezések és átfogó megfe-
leltetések helyett nyelvtörténeti relikviákról lehet szó, amelyeket olykor
igen szórakoztató szó szerint értelmezni (mit „ragad” meg, aki nem „fog”
„fel” valamit?), de ettől még nem feltétlenül a gondolkodás struktúrájáról
és a fogalmak rendszeréről szólnak, hanem a nyelv folyamatos megúju-
lásának tanújelei, és szemantikai folyamatok helyett pragmatikai hatások
következményei lehetnek (Forgács 2022).

Kísérleti bizonyítékok

Gibbs, a testesült kogníció nagymestere számtalan kutatást foglal össze

kritikai áttekintő művében (Gibbs 2017), de végeredményeben ő is a po-
zitív bizonyítékok csapdájába esik: az, hogy eredmények egész sora kon-
zisztens egy adott elmélettel, nem jelenti, hogy az elmélet igaz. A magas
szintű kogníció (nyelv, döntéshozatal stb.) és a szenzomotoros rendsze-
rek közötti interferenciahatások jól ismertek, és régi, nagy témái a kí-
sérleti pszichológiának, mint amilyen a Simon- (Simon és Rudell 1967)
vagy a Stroop-hatás (Stroop 1935). Az utóbbi esetben például egy tanult,
kulturális alapjelenséget (az olvasást) modulál egy észlelési zavarkeltés
(ti. a betűk színe). Az információfeldolgozó rendszerek egymásra hatása
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 163

ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a műveletek levezethetők az egyik vagy

másik működésből, vagy hogy az egyszerűbből kellene levezetni a bo-
nyolultabbat – vagy hogy egyáltalán komputációsan vagy bármilyen más
értelemben az észlelés törvényszerűen és feltétlenül lenne az egyszerűbb,
elemibb funkció. A testesültség mellett nemcsak nyelvi interferenciaha-
tásokkal, hanem idegtudományi kísérletekkel is előszeretettel érvelnek.
Mindazonáltal a pozitivista szemezgetést már mások is szóvá tették ez
ügyben is (Casasanto és Gijssels 2015).

Tükörneuronok

A testesült elméletek egyik kedvenc bizonyítéka a tükörneuronok

léte. A tükörneuronok olyan idegsejtek, amelyek emberek és emberszabású
majmok agyában egyaránt megtalálhatók. Sajátosságuk, hogy akkor is tü-
zelnek, ha egy adott cselekvést mi magunk hajtunk végre (például megfo-
gunk egy almát), és akkor is, ha valaki mást figyelünk meg e cselekvés köz-
ben (Gallese et al. 1996, Rizzolatti és Craighero 2004). A tükörneuronok
egyik felfedezője és nagy kutatója, Gallese – Lakoff társszerzője – amel-
lett érvel, hogy ez a mozgatórendszerben megfigyelhető idegi mechaniz-
mus a magas szintű szociális kogníció magyarázó elve is (Gallese 2008,
Gallese és Goldman 1998). A javaslat szerint, mivel saját mozgatórend-
szerünk aktiválódik akkor is, amikor másokat figyelünk meg cselekvés
közben, a mozgatóidegek kisülési mintázatából, a cselekvés formájából
annak célját is kikövetkeztetjük, vagyis a cselekvő szándékába nyerünk
betekintést.
Egy másik kutatási irány azonban éppen arra mutatott rá, hogy a cse-
lekvés céljának megértése (például egy dió feltörése) egyáltalán nem
jelenti a hozzá vezető mozdulatsor megértését: emulálni, vagyis célt
követni a csimpánzok is tudnak, de évekig tart, mire az adott célhoz
vezető megfelelő mozdulatsort elsajátítják – éppen azért, mert nem ap-
rólékosan utánozzák az egymást követő mozdulatok sorozatát, hanem
kizárólag a végeredményre koncentrálnak. Valójában csak a látszólag ér-
telmetlen köztes lépések hű követését nevezhetjük igazi utánzásnak, ami-
re az embergyerek fantasztikus hatékonysággal képes, pláne, ha a termé-
szetes pedagógia segíti (Csibra és Gergely 2009, Gergely és Csibra 2013).
Csibra Gergely aprólékosan kidolgozott érveken keresztül mutatja be,
mennyire valószínűtlen, hogy a cselekvések mögött álló szándékokat ma-
gukból a cselekvésekből következtetnénk ki, hiszen egy adott cselekvést
164 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

számtalan okból végrehajthatunk (Csibra 2007). Az okokat és az indoko-

kat minden valószínűség szerint magas szintű szándéktulajdonítás révén
következtetjük ki, ami alapján aztán mi, emberek még pontos utánzásra
is képesek vagyunk. Ehhez azonban nincs sok köze a tükörneuronoknak.
Tehát a tükörneuronok léte és működése igen izgalmas kérdéseket vet
fel az agyi szerveződést illetően, de aligha szolgálhat a magas szintű társas
kogníció alacsony szintű, szenzomotoros alapzatául. Ezzel összhangban
egy nyelvészeti kutatás, amely a kézmozgató izmok motoros aktivációját
figyelte meg, csak egyes szám első személyű igék (pl. „fogom”) esetében
talált hatást, egyes szám harmadik személyű igék (pl. „fogja”) esetében
nem (Papeo et al. 2011). Vagyis nyelvi ingerek is aktivizálhatják a kéz-
mozgató rendszert, de csak akkor, ha rólunk van szó, nem akkor, amikor
másokról (ahogy a tükörneuronok elmélete jósolná). A tükörneuronok
elmélete sem mint a szándéktulajdonítást, sem mint a testesültséget és
így a kogníció perceptuális-mozgató rendszereken alapuló értelmezését
bizonyító felfedezés nem állja meg a helyét.

Mentális képek

Egy további, komoly bizonyítéknak tekintett példa maga a képzelet-vi-

ta, amelyben Kosslyn azt az álláspontot képviseli, hogy a képzelet ana-
lóg a percepcióval, a mentális reprezentációk pedig a képzelettel (Kosslyn
1994). Vagyis a mentális képek téri reprezentációkon nyugszanak, kép-
szerűek (hosszokat és szögeket tartalmaznak), és amit lelki szemeink előtt
látunk, az maga a mentális működés ikonikus nyersanyaga. Pylyshyn
ezzel szemben arra világított rá, hogy a vizuális területek képzeleti tevé-
kenység során mutatott aktivitása nem bizonyítja sem oksági szerepüket,
sem a reprezentációk képi természetét (Pylyshyn 2003). Sőt, igen erős bi-
zonyítékok állnak rendelkezésre mind a képzelet, mind a látás közvetlen,
ikonikus reprezentációja ellen, és ha más nem, annyi egészen bizonyos,
hogy az efféle eredmények nem zárják ki a szimbolikus mentális repre-
zentációk létét. További megoldhatatlan rejtvénye az ikonikus, képi lenyo-
matokon megvalósuló látásnak és képzeletnek a homunkulusz-probléma:
amikor az elmében létrejön egy kép, azt egy további szereplőnek kellene
leolvasnia, hiszen a látvány látványa jön létre az agyban, akár a moziban,
ezért szükség van egy nézőre – de az ő fejében vajon mi történik, egy
további néző ül? Az efféle végtelen regresszióra számos példa van a filo-
zófiában, megnyugtató megoldás a látás esetében azonban nem született.
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 165

Az a megfigyelés tehát, hogy vizuális területek aktiválódnak a képzeleti

tevékenység során, nem bizonyítja, hogy a reprezentációk képiek vagy
ikonikusak lennének, ahogy a testesültség állítja.

Szenzomotoros nyelv

A testesültség egyik központi érve, hogy a nyelvhasználat során műkö-

désbe lépnek a testi érzékelő-mozgató rendszerek: például a kézre uta-
ló szavak („fog”, „markol”) a kéz mozgató területeit, a lábra utaló szavak
(„rúg”, „lép”) pedig a láb mozgató területeit aktiválják stb. (Pulvermüller
2005); így van ez az érzékekre utaló szavakkal is (Binder és Desai
2011, Fernandino et al. 2016). Pulvermüller megfigyelései és modell-
je szerint az efféle aktvációkat a klasszikus nyelvi agyterületek (Broca-,
Wernicke-régiók) működése egészíti ki. Elgondolása szerint tehát a men-
tális lexikon egy alap szemantikai hálózatból és a hozzá kapcsolódó szen-
zomotoros aktivációkból épülne fel. Nem világos azonban, hogy a fenti
eredményekből miért következne, ahogyan Gallese és Lakoff állítja, hogy
nincs nyelvfeldolgozásra specializált agyi modul (Gallese és Lakoff 2005).
Ebben az esetben meg kellene tudniuk magyarázni, miért tud a nyelvi ké-
pesség szelektíven sérülni, pláne úgy, hogy közben a szenzomotoros rend-
szerek érintetlenek maradnak, illetve, hogy a szenzomotoros rendszer
sérülése miért nem okoz nyelvi zavarokat (Mahon és Caramazza 2008).
Kettős disszociációról van itt szó, ami a független agyi rendszerek klasz-
szikus bizonyítéka. Szemantikus demenciában a betegek nem tudják meg-
nevezni – mondjuk – egy csirke képét, miközben (vizuális) tulajdonságait
pontosan le tudják írni; apraxiában pedig meg tudják nevezni a kalapá-
csot, és felismerik használatának mímelését, de nem tudnak beverni vele
egy szöget. Vagyis a két rendszer nem határozza meg egymás működését.
Hasonlóan, a Williams-szindrómás gyerekeknek, akiknek téri gondolko-
dása sérült, nincsenek gondjaik a téri nyelv használatával (Lukács et al.
2007).
Mahon és Caramazza kritikai összefoglalójukban arra is felhívják a fi-
gyelmet, hogy a szenzomotoros területek működése önmagában nem
bizonyítja ok-okozati szerepüket: fakadhatnak automatikus tovaterjedő
aktivációkból (Mahon és Caramazza 2008). Az efféle aktivációk jól ismer-
tek a konnekcionista hálózatok és az idegrendszer kognitív kutatóinak
köreiben, és megjelennek, amint egynél több rendszer van összekötve,
így a szenzomotoros és a fogalmi rendszer interfészein is. Az egyik klasz-
166 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

szikus példa a fonológiai előfeszítés (priming) esete. Ha képmegnevezési

feladat során (pl. „kalap”) egy fonológiailag hasonló fogalom képét (pl.
„kalapács”) mutatják be figyelemelterelés céljából, a megnevezés felgyor-
sul. Ez arra enged következtetni, hogy noha csak képeket mutatunk, a fi-
gyelemelterelő kép vizuális feldolgozását fogalmi azonosítás követi,
ami a fonológiai kódot is aktiválja. Ez elő kell feszítse a célszó fonológiai
kódját is, tehát a nyelvi produkciós rendszerben a (fonológiai és fogalmi)
szintek között átjárás van, mozgósítják egymást. Mégsem következtetett
ebből senki arra, hogy a szavak hangalakja valahogyan hozzájárul, neta-
lán tartalmat biztosít fogalmi feldolgozásukhoz. A testesültség esetében
– ezzel analóg módon –, ha nem is a fonológiának, de a szenzomotoros
területeknek kellene biztosítaniuk a tartalmat, ami nem lehetetlen, de na-
gyon valószínűtlen, nem bizonyított, aktivációjuk pedig nem igazán meg-
döbbentő.
További csapda a testesültség képviselőinek érvelésében, hogy a szen-
zomotoros területek azért játszanának központi szerepet a nyelvértés-
ben, mert a nyelvfeldolgozás igen korai szakaszában lépnek működésbe,
már nagyjából 200 ms körül (pl. Boulenger et al. 2012, Hauk et al. 2004).
Ez az érv azonban éppen a fenti fonológiai példa alapján áll gyenge lába-
kon. A korai aktivációk éppen hogy könnyen lehetnek interfészeken tova-
terjedő aktivációk – sőt, valószínűleg azok is –, mindenféle komolyabb in-
formációfeldolgozási szerep nélkül. Akárhogy is, ok-okozatiságukat korai
megjelenésük nem bizonyítja. Mahon és Caramazza gyengébben testesült
javaslata az, hogy amiként szavak nélkül nincsenek mondatok, úgy szen-
zomotoros aktivációk nélkül fogalmaink sem lennének: okozás helyett
egymás kölcsönös feltételezéséről lenne inkább szó (Mahon és Caramazza
2008). A kölcsönös függés szintje persze kérdés marad: például fonológia
nélkül valóban nem lenne nyelv, de fogalmak sem? Ha szenzomotoros ak-
tivációk miatt vannak fogalmak, hogyan értelmezendő Gallese és Lakoff
hangzatos állítása, amely szerint a nyelv nem teljesen emberi jellegzetesség
(Gallese és Lakoff 2005)? A fogalmak talán nem azok – nem lehetetlen, de
nem is bizonyos, hogy az emberszabásúaknak a miénkhez hasonló fogal-
maik vannak –, bár ennél is nagyobb rejtély, hogy emberi elménkben egy-
általán hogyan szerveződnek, hiszen nem világos, hogy miképpen kom-
binálhatók, vagy hogy például prototípusokból vagy kategóriákból épül-e
fel a fogalmi rendszer (pl. Laurence és Margolis 1999). Lakoff ezzel az állí-
tásával is Chomskyt igyekszik felülmúlni, aki híres cikkében társszerzőivel
(Hauser et al. 2002) amellett érvel, hogy a (tágan értelmezett) nyelv szá-
mos összetevője jelen van az állatvilágban, de egyúttal meghatározza azt
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 167

is, hogy mi az a csak az emberre jellemző elem, ami a (szűken vett, embe-
ri) nyelvet lehetővé teszi. Chomsky szerint ez a merge művelete (Berwick
és Chomsky 2011) (korábban a rekurzió), de Lakoff nem kínál megfejtést
arra, hogy mi teszi lehetővé az emberi nyelvet csak az embernél. Ha össze-
sen annyit állít, hogy a nyelv a szenzomotoros rendszer miatt nem emberi
találmány, akkor felmerül a kérdés: miért nem beszélnek legalább az em-
berszabásúak, évtizedekig tartó tanítás után sem? Ez az állítás ilyen for-
mában épp olyan üres, mint az, hogy nincs nyelvi modul, pláne anélkül,
hogy részletes magyarázatot kapnánk az erre utaló jelenségek tág körére.

Az absztrakció ígérete: szenzomotoros metaforák

A fent bemutatott kutatásokból jobbára azt láthattuk, hogy a testesültség

mellett felhozott bizonyítékok nem perdöntők, másként is megmagya-
rázhatók, illetve nem cáfolják az absztrakt szimbólumokon alapuló in-
formáció- és nyelvfeldolgozás modelljeit. Mindazonáltal a legtöbb adat
magát a testesültséget sem cáfolja, inkább a mellette felhozott érvek nem
állják meg a helyüket. Vajon milyen kísérlet falszifikálhatná a testesültség
elméletét? Úgy tűnik, a testi tapasztalatokra utaló nyelv valóban aktivál-
ja a megfelelő szenzomotoros területeket, ha ok-okozati státuszuk kér-
déses is. Az elmélet szerint azonban ahhoz, hogy absztrakt fogalmakra
tudjunk gondolni (elméletek), a rájuk vonatkozó metaforikus leképe-
zésekben a megfelelő forrástartományoknak (épületek) párhuzamosan
aktiválódniuk kellene. Vagyis a testi élményekre utaló metaforikus sza-
vaknak ugyanúgy be kellene kapcsolniuk a szenzomotoros területeket,
mintha szó szerint használnánk őket. Ha efféle aktivációk nem figyelhe-
tők meg, a testesültség nem szolgálhat magyarázattal az elvont fogalmak
belső struktúráját és tartalmát illetően, és így nem válhat a fogalmi rend-
szer és az elme átfogó kognitív magyarázóelméletévé.
Számos idegtudományi kutatás (fMRI, MEG, TMS)2 sikeresen mu-
tatott ki szenzomotoros aktivációkat metaforákkal, amikor mozgásra
(Boulenger et al. 2009, Boulenger et al. 2012, Cacciari et al. 2011), tapin-
tásra (Lacey et al. 2012), ízlelésre (Citron és Goldberg 2014), szaglásra
(Pomp et al. 2018) vagy cselekvésre (Cardillo et al. 2012, Chen et al. 2008,
Desai et al. 2011, Lacey et al. 2017, Saygin et al. 2010) vonatkozó szavakat

2fMRI: funkcionális mágneses rezonancián alapuló képalkotás; MEG: magnetoenkefalográfia;

TMS: transzkraniális mágneses stimuláció.
168 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

képletes értelemben használtak. Csakhogy az fMRI gyenge idői felbontása

és a TMS invazív jellege miatt nem lehet tudni, hogy a szófeldolgozás me-
lyik szakaszában történik az aktiváció, és mi az idői lefutása. Az egyelőre
rendelkezésre álló egyetlen MEG-vizsgálat szerint (Boulenger et al. 2012),
amely precíz téri és idői adatokat is szolgáltat, a lábra és a kézre vonatkozó
cselekvésszavak szó szerinti és idiomatikus értelemben is nagyon korán,
150–250 ms között aktiválták a megfelelő motoros rendszereket. Egy kom-
binált EEG- és fNIRS3-kutatás pedig azt mutatta meg, hogy az fNIRS-
válasz (a BOLD4 jel, amelyet az fMRI is mér) csak egy igen korai idői
ablakban lévő EEG-jellel, a 200 és 270 ms közötti P2 nevű eseményhez
kötött potenciállal (EKP-val) mutatott kapcsolatot. Ez a két vizsgálat arra
utal, hogy a szenzomotoros aktivitás valóban jelen lehet a metaforák fel-
dolgozása során is, de az aktiváció igen korai jellege felveti egyrészt, hogy
nem csak automatikusan tovaterjedő aktivációkról van-e szó; másrészt,
hogy vajon nem a szófeldolgozás kétértelműségeket kiszűrő folyamatát
érték-e tetten, még az fMRI-vizsgálatok is.
Pszicholingvisztikai kutatások megfigyelése, hogy a kétértelmű sza-
vak (pl. „dob” vagy „nyúl” mint főnév vagy ige) feldolgozásának legelején
mindkét jelentés aktiválódik, azonban az irreleváns jelentés 250–300 ms
között elfojtódik (Gergely és Pléh 1994, Pynte et al. 1996, Seidenberg et
al. 1982, Swinney 1979, Thuma és Pléh 2000). Vagyis a korai szenzomoto-
ros aktiváció kísérheti a lexikai feldolgozás egy korai, automatikus szaka-
szát, amikor a képletesen használt szavak szó szerinti jelentése is aktivá-
lódik röviden, ami azután rögtön el is fojtódik, ahogy a rendszer kiszűri.
Mire a szófelismerés a lexikai hozzáférés során eljut a szemantikai fel-
dolgozáshoz, amit az N400 agyhullám (EKP) jelez (Kutas és Federmeier
2011, Kutas és Hillyard 1980), könnyen lehet, hogy a szenzomotoros je-
gyek – a szó szerinti jelentéssel együtt – már kiszűrődtek. Ebben a későbbi
szakaszban megjelenik azonban egy olyan agyhullám is, amely felfedheti,
hogy milyen szerepet játszanak a szenzomotoros tulajdonságok a szóje-
lentés előhívását követően. Az úgynevezett konkrétsági hatás (pl. Huang
et al. 2010, Kounios és Holcomb 1994), amelyet konkrét szavak és kife-
jezések („piros”, „szék”) váltanak ki absztraktakhoz képest („ismeretlen”,
„igazság”), ha nem is közvetlenül a szenzomotoros területek aktivitását

3 EEG: elektroenkefalográfia; fNIRS: funkcionális infravörös fényen alapuló spektroszkópiás

képalkotás.
4 BOLD: véroxigénszint változásának mutatója.
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 169

mutatja meg, a szenzomotoros jegyek feldolgozásáról tudósít (Barber et

al. 2013).
Amennyiben a szenzomotoros területek működése a képletes kifejezé-
sek esetében nem pusztán automatikus, tovaterjedő aktiváció következmé-
nye, illetve nem a szófelismerés korai szakaszához kötődik, hanem a szen-
zomotoros jegyek valóban a fogalmi tartalmat biztosítják a leképezéseken
keresztül („törékeny elegancia”), akkor a metaforikus kifejezéseknek is
ki kellene váltaniuk a konkrétsági hatást, hiszen ez mutatná meg ma-
gát a jelentésátvitelt. Erre azonban két EEG-kutatás során sem sikerült
bizonyítékot találnunk, sőt épp az ellenkezőjét figyelhettük meg (Forgács
2020, Forgács et al. 2015). A kísérletek résztvevőinek kétszavas, de újsze-
rű metaforikus kifejezéseket mutattunk be, hogy elkerüljük a Lakoff-féle
idiomatikus kifejezésekre („ragyogó ötlet”) jellemző hatást, amely szerint
gyakori használatuk miatt képletes jelentésük rögzülhetett és közvetlenül
is elérhetővé válhatott a mentális lexikonban (pl. Forgács 2013, Forgács
et al. 2012, Forgács et al. 2014). Az újszerű metaforák („fényes bók”) ese-
tében még a testesültség enyhébb változatai is azt jósolják, hogy várat-
lanságuk miatt a képletes jelentést a kifejezések élménytartalma alapján
kellene kiszámítanunk (Binder és Desai 2011). A szó szerinti, hasonlóan
újszerű kontrollkifejezések („fényes sikátor”) mindkét vizsgálatban kivál-
tották a konkrétsági hatást, a szenzomotoros jegyek posztlexikai feldolgo-
zásának indikátorát: minél konkrétabb volt az adott kifejezés, annál erő-
sebb volt a hatás. Az újszerű metaforák azonban nemhogy nem váltottak
ki konkrétsági hatást, éppen ellenkezőleg: annál erősebb elektrofiziológiai
hatást figyelhettünk meg, minél absztraktabbak voltak. Az egyik vizsgálat
ráadásul francia nyelven folyt (Forgács 2020), ahol a konkrét élménytar-
talmat hordozó melléknevek a főnevek után következtek („bók fényes”),
vagyis még a konkrét szavak sem váltottak ki konkrétsági hatást, ameny-
nyiben képletes értelemben szerepeltek. Az absztraktsági hatás teljesen
független volt a kifejezések jelentésteliségétől, érthetőségétől, képiségétől,
gyakoriságától, érzelmi irányától (pozitív vagy negatív), felkavaró jellegé-
től (arousal), sőt még szószerintiségétől is, amely változók hatását a sta-
tisztikai elemzés során kizártuk. Ez azt jelenti tehát, hogy a szenzomo-
toros jegyek a jelentésfeldolgozás során már 300 ms környékén sem
állnak rendelkezésre a testi tapasztalatokra utaló szavak esetében sem,
ha metaforikusan használjuk őket. Így az sem látszik, hogyan vihetnék
át a metaforikus leképezések a szenzomotoros jegyeket a konkrét forrás-
tartományokról az absztrakt céltartományokra. A testesültség ilyenfor-
mán nem tud számot adni az absztrakt fogalmakról, amiből egyúttal az is
170 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

következik, hogy nem alkalmas arra, hogy a fogalmak és a kogníció átfo-

gó magyarázó elvének vagy modelljének tekinthessük.
Esetleg ellene lehetne vetni, hogy maguk a leképezések absztraktak,
ezért figyeltük meg a fenti hatást. Azonban ez klasszikus Popper előtti,
pozitivista, utólagos magyarázkodás: ha a testesültség eleve nem azt jó-
solná, hogy a metaforák absztraktak, és így nem is várjuk tőlük, hogy
konkrétsági hatást váltsanak ki, végképp gondban lennénk, hogy miért
kellene feltételezni szenzomotoros jegyek transzferét. Vagy mondhatja va-
laki, hogy ezek metaforikus kifejezések voltak, a kognitív metaforák pedig
fogalmi síkon vannak – de vajon éppen a metaforikus kifejezések nem ak-
tiválnák a fogalmi leképezéseket? Bizonyos gyengén testesült álláspontok
(pl. Binder és Desai 2011) azt javasolják, hogy a szenzomotoros rendsze-
rek csak a fogalmi leképezések kialakítása, a fogalmak elsajátítása során
aktiválódnak; később a jelentés közvetlenül hozzáférhető lesz a gyakorlás
következtében. Ez az álláspont azonban nem törekszik a teljes kogníció
tapasztalati és észlelési lehorgonyzására. Ráadásul az empirista feltétele-
zés, hogy a fogalmakat tapasztalás révén sajátítjuk el, csak egy lehetséges
és egyelőre távolról sem bizonyított javaslat. Számos adat áll rendelkezés-
re, hogy a fogalomalkotás pusztán felhasználja az érzékleti információ-
kat, de nem arra épül: alapvetően társas interakciókon alapul, és elvont
folyamat. (Például a babák egyből kategóriákra vonatkoztatják a szavakat,
és nem tapasztalati adatbázisokat építenek, ha úgy érzik, direkt hozzájuk
beszélnek, ahogyan a természetes pedagógia kísérleti eredményei mutat-
ják; ld. Csibra és Gergely 2009.) Mindazonáltal a fenti eredmények alap-
ján a testesültség enyhe verziója sem állja meg a helyét: a szenzomotoros
tulajdonságok még az újszerű kifejezéseknél sem játszanának kulcsszere-
pet. Vagyis úgy tűnik, a testesültség egyik legfontosabb kulcspredikcióját
nem sikerült igazolni: maguk a metaforák nem testesültek.

A testesültség hozzájárulása a kognitív tudományhoz

Összességében elmondhatjuk, hogy a testesültség sokak számára nagy

hatású és izgalmas újrafogalmazása a főként brit empiristák által felve-
tett, érzéki tapasztalatokon alapuló fogalmi működésnek és elmefelfogás-
nak, amely ugyan nem tagadja a mentális reprezentációk létét (Evans et
al. 2007), de tagadja azok szimbolikus jellegét, és a kogníciót a cselekvő-
észlelő agyi rendszerek ikonikus tartalmaival igyekszik feltölteni. Ezzel
azonban kénytelen lemondani a komputációs mentális műveletekről is,
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 171

és az empiristák és behavioristák asszociácionista tanaihoz tér vissza.

Mindezt a nyelvre is kiterjeszti, sőt a nyelvi formák (metaforák) alapján
kívánja megmagyarázni az absztrakt fogalmakat, mert a metaforikus le-
képezések tennék lehetővé, hogy mindazt, amit elvont gondolkodásként,
szubjektíve érzékelünk, a percepció és a testi tapasztalás töltse fel tarta-
lommal. A nyelv efféle teljesen metaforikus értelmezését (minden meta-
fora, ami nem a közvetlen tapasztalatra vonatkozik) a metaforák teljesen
szó szerinti értelmezésével kombinálja (valójában minden metafora ta-
pasztalati és élménytartalma mentén értelmezendő), miközben azt hir-
deti, hogy a nyelvet végre a kogníció egészébe (észlelés, emlékezet stb.)
illeszti be (Evans et al. 2007, Kövecses és Benczes 2010). Ebbéli törekvé-
sében azonban éppen hogy igen szelektíven tárgyalja a kognitív pszicho-
lógia és az idegtudomány kísérleti eredményeit, illetve a modern tudo-
mányfelfogással szemben nem a cáfolhatóságot, hanem az igazolást keresi
– és véli felfedezni – kutatási programjában. Ebben az értelemben gyárt
hipotézisek helyett axiómákat.
A testesültség kísérleti és idegtudományi érvei azért sem meggyőzők,
mert egyelőre mind megmagyarázhatók szimbolikus műveletekkel és
komputációs, illetve idegi jelenségekkel (Marcus 2001). A szenzomotoros
rendszerek működésének ok-okozati szerepét nem támasztják alá per-
döntő bizonyítékok (Mahon és Caramazza 2008). A metaforák által kivál-
tott absztraktsági hatást az elmélet sem előre jelezni, sem megmagyarázni
nem tudja (Forgács 2020, Forgács et al. 2015). Abból, hogy még a meta-
forák sem a javasolt módon hozzák működésbe a szenzomotoros rend-
szereket, ugyanakkor az következik, hogy a metaforikus leképezések nem
alkalmasak arra, hogy a testi-tapasztalati tartalmakat a metaforikus for-
rástartományokról átvigyék az elvont céltartományokra, miáltal a teste-
sültség nem tud számot adni az absztrakt fogalmi tartalmakról és gondo-
lati működésről. Csak tetézi a gondokat, hogy még az újszerű metaforák
sem e várt módon működnek, ami a testesültség gyengébb változatainak
is minimumkívánalma. Így viszont erősen kétséges, hogy a testesült-
ség a kogníció átfogó modelljének tekinthető-e.
A testesültség mindazonáltal a kognitív tudomány néhány igen fontos
témáját hozta újra felszínre, és fontos eredményekkel bővítette az elme
működésének kutatását. Egyrészt számos izgalmas interferenciahatásra
mutatott rá, amelyek arról tanúskodnak, hogy az „alacsony szintű” per-
ceptuális és mozgatórendszerek szoros összeköttetésben vannak a „magas
szintű” fogalmi, emlékezeti és döntéshozatali rendszerekkel. A testesült-
ség szempontjából paradox módon ezek a hatások sokszor pont nem azt
172 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

mutatják, hogy a kogníció testi, vagyis alulról szerveződő lenne (bottom-

up), hiszen irányuk gyakran éppen fordított, vagyis top-down. Nem a sza-
vak hangalakja hozza működésbe a szenzomotoros rendszereket, hanem
jelentésük – ahogy egy tárgy képe is a fogalmi reprezentáción keresztül
képes aktiválni nevének fonológiai kódját. A tükörneuronok nem érik el,
nem magyarázzák a magasabb kogníciót: a mozdulatok, nem pedig a cé-
lok megértésében vesznek részt. A válaszinterferenciák esetében a percep-
tuális rendszerek valóban bottom-up befolyásolják a teljesítményt (Simon-
és Stroop-hatás), de itt is főként a szintek közötti átjárhatóság az igazán
érdekes, döntéshozatali vagy nyelvfeldolgozási elméletet bajos lenne ezek-
re építeni. Ami igazán érdekessé teszi ezeket az eredményeket, hogy a per-
ceptuális és a magasabb rendű kognitív rendszerek közötti átjárhatóság
révén a kognitív tudomány egyik központi kérdését, a modularitást fe-
szegetik.
A kognitív tudomány hajnalán az Új Szemlélet képviselői (például
Jerome Bruner) éppen azáltal váltak híressé, hogy kimutatták: a percep-
ció „okos” – vagyis információfeldolgozási, következtetési mechanizmu-
sokban gazdag. Nem egyszerűen retinaképeket, hanem egész tárgyakat
látunk, távolságuktól függetlenül azonos nagyságban (méretkonstancia)
és megvilágítástól függetlenül azonos színekben (színkonstancia). Ép-
pen az efféle eredmények vezettek ahhoz, hogy a kutatók szimbolikus
változókon futó absztrakt műveleteket tételezzenek fel a percepció mo-
dellezése során. Később szintén a percepciókutatás mutatott rá – illet-
ve a vizuális illúziókon keresztül Jerry Fodor –, hogy a magas szintű mű-
veleti jelleg (logikai következtetések) nem jelentik azt, hogy a magas szintű
kogníció (tudatosság) teljes összeköttetésben lenne a percepcióval: hiába
tudjuk meg egy vizuális illúzióról, hogy csak illúzió – például a Müller-
Lyer illúzióról, hogy a két vonal azonos hosszúságú –, ez a tudás nem
változtat azon, hogy a kép becsapja vizuális rendszerünket (és eltérő hosz-
szúnak látjuk őket). Vagyis a perceptuális következtetéseknek valamilyen
módon a tudatos és egyéb magas szintű műveletektől elszigetelten kell
működniük. E megfontolások alapján javasolta Fodor az elme moduláris
szerveződését (Fodor 1985, Fodor 1975): a perceptuális modulok saját mű-
veletekkel rendelkeznek (okosak), de a központi feldolgozótól függetlenül
dolgoznak, miközben egy közös (szimbolikus) nyelvre fordítják az analóg
(ikonikus) jeleket, az elme nyelvére (a mentalézre). Ebben az értelemben
egyébként a nyelvfeldolgozás számos eleme is inkább perceptuálisnak te-
kinthető, mert automatikus és reflexszerű, még ha logikai műveletekben
gazdag is. Az elmenyelv nem azonos a beszélt nyelvvel, de az előbbi tenné
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 173

lehetővé az utóbbit: a központi feldolgozó rendszer műveleti nyelve a sza-

bad gondolkodás, a gondolati kombinatorika és produktivitás, a feladat-
és problémamegoldás helyszíne, ami az emberi beszédprodukcióban és
kreativitásában is megnyilvánul. Amikor a testesültség elmélete kogníció
és percepció azonosságát hirdeti (Binder és Desai 2011), különös tekin-
tettel erős változatára (Barsalou 1999, Gallese és Lakoff 2005), lényegé-
ben az Új Szemlélethez tér vissza, anélkül, hogy például specifikálná,
hogyan lehetségesek a vizuális illúziók, és hogy akkor mi is a különbség
percepció és kogníció között. A logikától visszalépni az asszociációkhoz
vagy egyfajta neuro-perceptuo-redukcionizmushoz azonban kifejezetten
regresszív: asszociációkkal sem a fogalmak, sem a nyelv, sem a kogníció,
de még a percepció sem magyarázható meg.
Kétségkívül fontos megfigyelése a testesültség-kutatásoknak, hogy
nincs is olyan szigorú határvonal a modulok között, ahogyan Fodor ja-
vasolta. A feldolgozás párhuzamosan fut a különböző szinteken (ahogy
számtalan pszicholingvisztikai kutatás szól a nyelv szeriális feldolgozá-
sa ellen), és a számos bottom-up mellett top-down hatás is jócskán akad.
Mindazonáltal a modularitás számos új modellje látott napvilágot, ame-
lyek valamilyen módon mind választ kínálnak az újabb eredményekre
(Barrett és Kurzban 2006).
Szintén fontos, hogy a testesült hatások egy jelentős része valóban „tes-
ti” a szó tágabb értelmében: a testséma, a testreprezentáció, illetve az ész-
lelési és cselekvési rendszerek váratlan módokon vannak hatással a ma-
gasabb szintű kognícióra. Ugyanakkor erős túlzás lenne azt állítani, hogy
meghatároznák, milyen műveletekre képes az agyunk – vagy hogy egy
másik testtel teljesen más lenne a gondolkodásunk is. Az evolúció opti-
malizál, újra meg újra feltalál megoldásokat, a szervektől a műveletekig.
Az, hogy az állatvilágban is megfigyelhetünk számos absztrakt számítást
(Marcus 2001), az idegszövet elképesztően izgalmas törzsfejlődéséről
tanúskodik, és arról, hogy az érzékektől távoli, absztrakt logikai műve-
letek is létrejöhetnek vak szelekciós folyamatok révén. A szubjektív él-
mény kérdése természetesen igen kényes filozófiai probléma, és talán
sosem fogjuk tudni még csak elképzelni sem, milyen lehet denevérnek
lenni (Nagel 1974), de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jó komputációs
leírását adni a denevérek ultrahang-lokátorának. Az agyról, érzékeink-
ről, a testről alkotott képünk szintén absztrakt képzet, és amikor a tes-
tesültség hívei azt hirdetik, hogy a test meghatározza a kogníciót, köny-
nyen esnek abba a csapdába, hogy a saját testükről alkotott képük, saját
élményeikről szerzett tapasztalataik alapján határozzák meg a kogníció
174 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

korlátait vagy jellegzetességeit – amennyiben az emberi kogníció az em-

beri test, agy és percepció jellegzetességei miatt lenne egyedi vagy olyan,
amilyen. A testséma azonban nem azonos a(z) (ön)percepcióval, ami nem
azonos a kognícióval, ami nem azonos a tudatossággal, ami pedig nem
azonos a szubjektív élménnyel.
A testesültség jelentős módon járult hozzá a kognitív tudomány máso-
dik hullámához: újra beemelte a tudományos vitába a tapasztalaton alapu-
ló, percepcióra építő elmemodelleket, felkavarta a modularitás kérdését, és
felhívta a figyelmet a szenzomotoros rendszerek magas szintű kognícióban
játszott szerepére. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a testesültség
azonban inkább tűnik érdekes kísérletek gyűjteményét fémjelző címké-
nek, mint az emberi gondolkodás, a fogalmi rendszer, a mentális művele-
tek, a percepció és a kogníció egységes, konzisztens és koherens modell-
jének. Az idegtudományi eredmények alapján az idegszövet nem pusztán
absztrakt műveleteket képes elvégezni, de magára a nyelvi absztraktságra
is érzékeny, ami az emberi gondolkodás szabadságának egyik legfonto-
sabb ismertetőjegye.

Irodalom
Barber, H. A., Otten, L. J., Kousta, S. T. és Vigliocco, G. (2013) Concreteness in word processing:
ERP and behavioral effects in a lexical decision task. Brain and Language 125(1), 47–53.
https://doi.org/10.1016/j.bandl.2013.01.005
Barrett, H. Clark és Kurzban, Robert (2006) Modularity in cognition: Framing the debate.
Psychological Review 113(3), 628–647. https://doi.org/10.1037/0033-295X.113.3.628
Barsalou, Lawrence W. (1999) Perceptual symbol systems. Behavioral and Brain Sciences 22(4),
577–609. https://doi.org/10.1017/S0140525X99002149
Berwick, Robert C. és Chomsky, Noam. (2011) The biolinguistic program: the current state of its
development. In A. M. Di Scullio & C. Boeckx (eds) The Biolinguistic Enterprise. Oxford
University Press. 19-41.
Binder, Jeffrey R. és Desai, Rutvik H. (2011) The neurobiology of semantic memory. Trends in
Cognitive Sciences 15(11), 527–536. https://doi.org/10.1016/j.tics.2011.10.001
Boulenger, V., Hauk, O. és Pulvermüller, F. (2009) Grasping ideas with the motor system:
Semantic somatotopy in idiom comprehension. Cerebral Cortex 19(8), 1905–1914. https://
doi.org/10.1093/cercor/bhn217
Boulenger, V., Shtyrov, Y. és Pulvermüller, F. (2012) When do you grasp the idea? MEG evidence
for instantaneous idiom understanding. NeuroImage 59(4), 3502–3513. https://doi.
org/10.1016/j.neuroimage.2011.11.011
Cacciari, C., Bolognini, N., Senna, I., Pellicciari, M. C., Miniussi, C. és Papagno, C. (2011)
Literal, fictive and metaphorical motion sentences preserve the motion component of
the verb: A TMS study. Brain and Language 119(3), 149–157. https://doi.org/10.1016/j.
bandl.2011.05.004
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 175

Cardillo, E. R., Watson, C. E., Schmidt, G. L., Kranjec, A. és Chatterjee, A. (2012) From novel
to familiar: Tuning the brain for metaphors. NeuroImage 59(4), 3212–3221. https://doi.
org/10.1016/j.neuroimage.2011.11.079
Casasanto, Daniel és Gijssels, Tom (2015) What makes a metaphor an embodied metaphor?
Linguistics Vanguard 1(1), 327–337. https://doi.org/10.1515/lingvan-2014-1015
Chen, E., Widick, P. és Chatterjee, A. (2008) Functional-anatomical organization of predicate
metaphor processing. Brain and Language 107(3), 194–202. https://doi.org/10.1016/j.
bandl.2008.06.007
Citron, Francesca M. M. és Goldberg, Adele E. (2014) Metaphorical Sentences Are More
Emotionally Engaging than Their Literal Counterparts. Journal of Cognitive Neuroscience
26(11), 2585–2595. https://doi.org/10.1162/jocn_a_00654
Csibra, Gergely (2007) Action mirroring and action understanding: An alternative account.
Sensorimotor Foundations of Higher Cognition. Attention and Performance XXII, 427–451.
papers2://publication/uuid/F1F14887-90E5-4F6E-A5D4-AE0007A7FA5E
Csibra, Gergely és Gergely, György (2009) Natural pedagogy. Trends in Cognitive Sciences 13(4),
148–153. https://doi.org/10.1016/j.tics.2009.01.005
Desai, R. H., Binder, J. R., Conant, L. L., Mano, Q. R. és Seidenberg, M. S. (2011) The neural
career of sensory-motor metaphors. Journal of Cognitive Neuroscience 23(9), 2376–2386.
https://doi.org/10.1162/jocn.2010.21596
Evans, V., Bergen, B. K. és Zinken, J. (2007) The cognitive linguistics enterprise: An overview. In
V. Evans, B. K. Bergen és J. Zinken (eds) The Cognitive Linguistics Reader. Equinox. 2–36.
Feldman, Jerome és Narayanan, Srinivas (2004) Embodied meaning in a neural theory of language.
Brain and Language 89(2), 385–392. https://doi.org/10.1016/S0093-934X(03)00355-9
Fernandino, L., Binder, J. R., Desai, R. H., Pendl, S. L., Humphries, C. J., Gross, W. L., Co-
nant, L. L. és Seidenberg, M. S. (2016) Concept Representation Reflects Multimodal
Abstraction: A Framework for Embodied Semantics. Cerebral Cortex 26(5), 2018–2034.
https://doi.org/10.1093/cercor/bhv020
Fodor, Jerry A. (1975) The language of thought. Cambridge (MA): Harvard University Press.
Fodor, Jerry A. (1985) Precis of The Modularity of Mind. Behavioral and Brain Sciences 8, 1–42.
Forgács Bálint (2013) Agy és megismerés a figuratív nyelv megértésében [Brain and Cognition
in Figurative Language Processing]. In Pléh Cs. (szerk.) Általános Nyelvészeti Tanulmányok
XXV. Budapest: Akadémiai Kiadó. 383–410.
Forgács, Bálint (2020) An Electrophysiological Abstractness Effect for Metaphorical Meaning
Making. ENeuro 7(5), 1–12. https://doi.org/10.1523/ENEURO.0052-20.2020
Forgács, Bálint (2022) The Pragmatic Functions of Metaphorical Language. In G. Csibra, J.
Gervain, és K. Kovács (szerk.) A Life in Cognition – Studies in Cognitive Science in Honor of
Csaba Pléh. Springer. 41-57. https://doi.org/10.1007/978-3-030-66175-5_4
Forgács, B., Bardolph, M. D., Amsel, B. D., DeLong, K. A. és Kutas, M. (2015) Metaphors are
physical and abstract: ERPs to metaphorically modified nouns resemble ERPs to abstract
language. Frontiers in Human Neuroscience 9, 28. https://doi.org/10.3389/fnhum.2015.00028
Forgács, B., Bohrn, I., Baudewig, J., Hofmann, M. J., Pléh, C. és Jacobs, A. M. (2012)
Neural correlates of combinatorial semantic processing of literal and figurative noun
noun compound words. NeuroImage 63(3), 1432–1442. https://doi.org/10.1016/j.
neuroimage.2012.07.029
Forgács, B., Lukács, Á. és Pléh, C. (2014) Lateralized processing of novel metaphors:
Disentangling figurativeness and novelty. Neuropsychologia 56(1). https://doi.org/10.1016/j.
neuropsychologia.2014.01.003
Gallese, Vittorio (2008) Mirror neurons and the social nature of language: The
neural exploitation hypothesis. Social Neuroscience 3(3–4), 317–333. https://doi.
org/10.1080/17470910701563608
176 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

Gallese, Vittorio, Fadiga, Luciano, Fogassi, Leonardo és Rizzolatti, Giacomo (1996) Acti-
on recognition in the premotor cortex. Brain. 119(2), 593-609. https://doi.org/10.1093/
brain/119.2.593
Gallese, Vittorio és Goldman, Alvin (1998) Mirror neurons and the simulation theory of mind-
reading. Trends in Cognitive Sciences 2(12), 493–501.
Gallese, Vittorio és Lakoff, George (2005) The Brain’s Concepts: The Role of the Sensory-Motor
System in Conceptual Knowledge. Cognitive Neuropsychology 22(3–4), 455–479. https://
doi.org/10.1080/02643290442000310
Gergely, György és Csibra, Gergely (2013) Natural Pedagogy. Navigating the Social World. Oxford
Scholarship Online. 127–132. https://doi.org/10.1093/acprof:oso/9780199890712.003.0023
Gergely, György és Pléh, Csaba (1994) Lexical Processing in an Agglutinative Language and the
Organization of the Lexicon. Folia Linguistica 28(1–2), 175–204. https://doi.org/10.1515/
flin.1994.28.1-2.175
Gibbs, Raymond W. J. (2017) Metaphor Wars: Conceptual Metaphors in Human Life. Cambridge
(MA): Cambridge University Press.
Grady, Joseph (2005) Primary metaphors as inputs to conceptual integration. Journal of
Pragmatics 37(10), 1595–1614. https://doi.org/10.1016/j.pragma.2004.03.012
Hauk, O., Johnsrude, I. és Pulvermüller, F. (2004) Somatotopic Representation of Action Words
in Human Motor and Premotor Cortex. Neuron 41(2), 301–307. https://doi.org/10.1016/
S0896-6273(03)00838-9
Hauser, M. D., Chomsky, N. és Fitch, W. T. (2002) The Faculty of Language: What Is It, Who
Has It, and How Did It Evolve? Science 298(5598), 1569–1579. https://doi.org/10.1126/
science.298.5598.1569
Huang, H. W., Lee, C. L. és Federmeier, K. D. (2010) Imagine that! ERPs provide evidence for
distinct hemispheric contributions to the processing of concrete and abstract concepts.
NeuroImage 49(1), 1116–1123. https://doi.org/10.1016/j.neuroimage.2009.07.031
Kosslyn, Stephen M. (1994) Image and Brain: The Resolution of the Imagery Debate. Cambridge
(MA): MIT Press.
Kounios, John és Holcomb, Philip J. (1994) Concreteness Effects in Semantic Processing: ERP
Evidence Supporting Dual-Coding Theory. Journal of Experimental Psychology: Learning,
Memory, and Cognition 20(4), 804–823. https://doi.org/10.1037/0278-7393.20.4.804
Kövecses Zoltán és Benczes Réka (2010) Kognitív nyelvészet. Budapest: Akadémiai Kiadó.
https://doi.org/10.1556/9789630597340
Kutas, Márta és Federmeier, Kara D. (2011) Thirty years and counting: Finding meaning in the
N400 component of the event-related brain potential (ERP). Annual Review of Psychology
62, 621–647. https://doi.org/10.1146/annurev.psych.093008.131123
Kutas, Marta és Hillyard, Steven A. (1980) Reading senseless sentences: Brain potentials reflect
semantic incongruity. Science 207(4427), 203–205. https://doi.org/10.1126/science.7350657
Lacey, S., Stilla, R., Deshpande, G., Zhao, S., Stephens, C., McCormick, K., Kemmerer, D. és
Sathian, K. (2017) Engagement of the left extrastriate body area during body-part metaphor
comprehension. Brain and Language 166, 1–18. https://doi.org/10.1016/j.bandl.2016.11.004
Lacey, S., Stilla, R. és Sathian, K. (2012) Metaphorically feeling: Comprehending textural
metaphors activates somatosensory cortex. Brain and Language 120(3), 416–421. https://
doi.org/10.1016/j.bandl.2011.12.016
Ladányi, E., Gervain, J. és Forgács, B. (2021) Language Processing. In C. Pléh (ed.) Handbook of
Psychology. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Lakoff, George (1977) Linguistic Gestalts. Chicago Linguistic Society 13, 236–287.
Lakoff, George (1987) Women, Fire, and Dangerous Things. Chicago: University of Chicago
Press.
A TESTESÜLTSÉG MINT AZ ELME ÁTFOGÓ MODELLJÉNEK KOGNITÍV ÉS IDEGTUDOMÁNYI KORLÁTAI 177

Lakoff, George (2014) Mapping the brain’s metaphor circuitry: Metaphorical thought in
everyday reason. Frontiers in Human Neuroscience 8 (December 2014), 1–14. https://doi.
org/10.3389/fnhum.2014.00958
Lakoff, George és Johnson, Mark (1980) Methapors We Live By. Chicago: University of Chicago
Press.
Lakoff, George és Johnson, Mark (1999) Philosophy in the Flesh: The Embodied Mind and its
Challenge to Western Thought. New York: Basic Books.
Laurence, Stephen és Margolis, Eric (1999) Concepts and cognitive science. In E. Margolis és S.
Laurence (eds) Concepts: Core Readings. Cambridge (MA): MIT Press. 3–81.
Lukács, Á., Pléh, C. és Racsmány, M. (2007) Spatial language in Williams syndrome: Evidence
for a special interaction? Journal of Child Language 34(2), 311–343. https://doi.org/10.1017/
S0305000906007926
Mahon, Bradford Z. és Caramazza, Alfonso (2008) A critical look at the embodied cognition
hypothesis and a proposal for grounding conceptual content. Journal of Physiology (Paris)
102(1–3), 59–70. https://doi.org/10.1016/j.jphysparis.2008.03.004
Marcus, Gary F. (2001) The Algebraic Mind: Integrating Connectionism and Cognitive Science.
Cambridge (MA): MIT Press.
Marcus, Gary F. (2018) Deep Learning: A Critical Appraisal. 1–27. http://arxiv.org/abs/1801.00631
McGlone, Matthew S. (2007) What is the explanatory value of a conceptual metaphor? Language
and Communication 27(2), 109–126. https://doi.org/10.1016/j.langcom.2006.02.016
Nagel, Thomas (1974) What Is It Like to Be a Bat? The Philosophical Review. https://doi.
org/10.2307/2183914
Nuessel, F. (2006) Figurative language: Semiotics. In K. Borwn (ed.) Encyclopedia of Language
and Linguistics. 2nd ed. 446–459.
Ogden, Robert M. (1911) Psychological Bulletin. The Psychological Bulletin 8(6), 183–197.
Papeo, L., Corradi-Dell’Acqua, C. és Rumiati, R. I. (2011) “She” is not like “I”: The tie between
language and action is in our imagination. Journal of Cognitive Neuroscience 23(12), 3939–
3948. https://doi.org/10.1162/jocn_a_00075
Pléh Csaba (2010) A lélektan története [The History of Psychology]. Budapest: Osiris Kiadó.
Pléh Csaba (2016) Wittgenstein és a pszichológia: néhány új szempont. Korunk 4, 40–47.
Pomp, J., Bestgen, A. K., Schulze, P., Müller, C. J., Citron, F. M. M., Suchan, B. és Kuchinke, L.
(2018) Lexical olfaction recruits olfactory orbitofrontal cortex in metaphorical and literal
contexts. Brain and Language 179, 11–21. https://doi.org/10.1016/j.bandl.2018.02.001
Pulvermüller, Friedemann (2005) Brain mechanisms linking language and action. Nature
Reviews Neuroscience 6(7), 576–582. https://doi.org/10.1038/nrn1706
Pylyshyn, Zenon W. (1973) A critique of mental imagery. Psychological Bulletin 80(1).
Pylyshyn, Zenon W. (2003) Return of the mental image: Are there really pictures in the brain?
Trends in Cognitive Sciences 7(3), 113–118. https://doi.org/10.1016/S1364-6613(03)00003-2
Pynte, J., Besson, M., Robichon, F. H. és Poli, J. (1996) The time-course of metaphor
comprehension: An event-related potential study. Brain and Language 55(3), 293–316.
https://doi.org/10.1006/brln.1996.0107
Rizzolatti, Giacomo és Craighero, Laila (2004) The mirror-neuron system. Annual Review of
Neuroscience 27, 169–192. https://doi.org/10.1146/annurev.neuro.27.070203.144230
Rosch, Eleanor (1978) Principles of Categorization. In E. Margolis és S. Laurence (eds) Concepts:
Core Readings. Cambridge (MA): MIT Press. 189–206.
Rumelhart, David E. és McClelland, James L. (1986) Parallel Distributed Processing: Explorations
in the Microstructure of Cognition. Cambridge (MA): MIT Press.
Saygin, A. P., McCullough, S., Alac, M. és Emmorey, K. (2010) Modulation of BOLD response
in motion-sensitive lateral temporal cortex by real and fictive motion sentences. Journal of
Cognitive Neuroscience 22(11), 2480–2490. https://doi.org/10.1162/jocn.2009.21388
178 ABSZTRAKCIÓ ÉS TEST

Seidenberg, M. S., Tanenhaus, M. K., Leiman, J. M. és Bienkowski, M. (1982) Automatic

access of the meanings of ambiguous words in context: Some limitations of knowledge-
based processing. Cognitive Psychology 14(4), 489–537. https://doi.org/10.1016/0010-
0285(82)90017-2
Simon, Richard J. és Rudell, Alan P. (1967) Auditory S-R compatibility: The effect of an irrelevant
cue on information processing. Journal of Applied Psychology. https://doi.org/10.1037/
h0020586
Stroop, Ridley J. (1935) Studies of interference in serial verbal reactions. Journal of Experimental
Psychology. https://doi.org/10.1037/h0054651
Swinney, David A. (1979) Lexical access during sentence comprehension: (Re)consideration of
context effects. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior 18(6), 645–659. https://doi.
org/10.1016/S0022-5371(79)90355-4
Thuma, Orsolya és Pléh, Csaba (2000) Ambiguity and Morphological Decomposition in
Hungarian. In C. Schaner-Wolles, J. C. Rennison és J. F. Neubarth (eds) Naturally! Linguistic
Studies in Honour of Wolfgang Ullrich Dressler on the Occasion of his 60th Birthday. Torino:
Rosenberg.
Wagner, Henri (2020) The significance of the division of linguistic labor. Monist 103(4), 381–
390. https://doi.org/10.1093/monist/onaa011
Wittgenstein, Ludwig (1953) Philosophical Investigations. (Trans. G. E. M. Anscombe.) Oxford:
Blackwell.