Az izsór nép és nyelve és történelme

Az izsór (vagy izsor) nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor csoportjának balti-finn nyelvágához, annak
is keleti (más felfogás szerint északi) alágához tartozik. Legközelebbi nyelvrokonai a karél és a vepsze.
A nyelv fent van a kihalás szélén álló nyelvek listáján; 2020-as adatok szerint a nép 1200 tagjából alig
80-an beszélik az izsór nyelvet. A nép Szentpétervártól nyugatra él a Finn öböl és a Néva folyó
környékén. Nevük eredete tisztázatlan, de a legelfogadottabb elmélet, hogy a Néva mellékfolyójának
orosz nevéből ered. (finn: Inkere, orosz: Izsora)

Nyelv:
Vannak olyan nyelvészek, akik az izsór nyelvet csak a finn nyelv egyik dialektusának tartják, mint az
inkerit. Bár a lakóterületük megegyezik, a két nép nagyon különböző. A legfeltűnőbb különbség az,
hogy míg az izsorok az oroszosodás hatására ortodox vallásúak, a inkeri finnek lutheránusok.
Ráadásul az izsorok eleve ott éltek, az inkeri finneket betelepítették a térségre.
Az izsór nyelvnek 4 dialektusa ismert, ezekből 2 már kihalt. A nyelv – mint a többi finnugor nyelv –
agglutináló. Illetve egyéb finnugor jellemző a „habeo” (nekem van) típusú ige hiánya, a
magánhangzó-harmónia megjelenése, az élhangsúlyosság, vagy a mennyiségjelző számnév után a
főnév többesítő egyeztetésének elmaradása. Viszont a magyarral ellentétben az izsór nyelvben
nincsenek névelők, és több igeidő maradt meg. A hosszú ideig tartó orosz elnyomás miatt azonban a
nyelv tele van orosz jövevényszavakkal.

Történelem:
Az izsór nép csak a 11. században vált teljesen külön a karél néptől, ám ásatások alapján
feltételezhető, hogy már korábban is önálló etnikumként léteztek. Az első írott dokumentum, amely
megemlíti az izsór népet, a 12. századra datálódik (III. Sándor pápa, Non parum animus noster,
1171/72). Itt még máshogy nevezték őket, az izsór elnevezés később (a 13. században) terjedt el. A
nép a 13. században a Novgorodi fejedelemség fennhatósága alá került, így sajnos részt kell venniük a
novgorodi-svéd háborúban (1240). A harc novgorodi győzelemmel zárult, a békét azonban csak 80
évvel kötötték meg (Nöteborgi béke, 1323), ami kimondta, hogy Ingermanlandot Oroszországhoz
csatolják; ezzel megpecsételődött az izsorok sorsa. 1478-ban Moszkva megszállta a Novgorodi
fejedelemséget. Az ezt követő években sok izsórt és vótot deportáltak Oroszország belsejébe, helyükre
pedig oroszok telepedtek le. A 16. században az ortodox vallás terjesztésével egyre több izsorinak lett
orosz neve, bár a neveket saját nyelvük szabályai szerint átírták. Az ingriai háború (1610-17) után, a
stolbovoi béke (1617) értelmében, Ingermanland – az izsorok hazája – a Svéd Királyság része lett.
Azonban alig egy évszázaddal később Nagy Péter orosz cár visszacsatolta a területet Oroszországhoz
(de facto 1703, de jure 1721). Ezt a hódítást megerősítvén Nagy Péter megalapította Szentpétervárt.
1704-ben az izsór parasztokat jobbágyi/szolgálói rangra süllyesztették, majd 1710-ben Ingermanland
Szentpétervár provinciájának része lett, így a helységnevek oroszosodtak. (Napjainkban az orosz
elnevezés a hivatalos, de használják az eredeti, izsór neveket is.) A főváros rohamosan fejlődött, így a
izsorok közül sokan kereskedőnek álltak. 1861-ben végrehajtották a jobbágyfelszabadítást, és a
szabadsággal együtt az orosz nyelv is elterjedt, népszerűsödött. Ebben szerepet játszottak az orosz
főváros és az orosz iskolák, de a legmeghatározóbb tényező az ortodox vallás volt. A szovjet hatalom
első éveiben az izsorok azt remélték, hogy végre békére lelhetnek, nem fogják őket többé üldözni. És
ezt igazolja, hogy ezekben az években jelentősen fejlődött az izsór kultúra. 1932 és 1937 között
anyanyelvi iskolák nyíltak, létrehozták nyelvük első írott változatát és megjelentek az első
nyelvkönyvek. Azonban ez csak a felszín volt. 1937-ben megkezdődött a kollektivizálás. Bezáratták az
izsór iskolákat, és rengeteg embert deportáltak Szibériába vagy Közép-Ázsiába; a kultúra tehát
jelentősen hanyatlott. A második világháború alatt nagyon sok izsórt és vótot Finnországba evakuáltak,
őket azonban a háború végeztével visszakövetelte és az állam belsejébe deportálta a Szovjet
vezetőség. A sok megpróbáltatás végett, mikor 1956-ban végre visszatérhettek eredeti hazájukba, a
Néva folyó vidékére – amit addigra már benépesítettek az orosz telepesek – alig maradtak ezren. Az
erőszakos oroszosítás miatt a háború utáni generáció szinte nem is beszélte az izsór nyelvet.
 Az izsór nép és nyelve és történelme
Etnikai kultúra:
Sokáig földműveléssel és halászattal/vadászattal foglalkoztak. Mivel a föld nem volt nagyon termékeny,
így az utóbbin nagyobb volt a hangsúly. Később a kézművesség és kereskedelem is teret nyert
életükben. Az orosz hatalom alatt a föld családok szerint volt felosztva portákra, és mivel az nem volt
elég a megélhetéshez, sokan belekezdtek a kézművességbe. A part mellett lakók például télen
szőnyegkészítéssel foglalkoztak, míg nyáron halásztak. A Toldoga és Kargal régióbeliek
kovácsmesterségükről voltak híresek, a keleti izsorok pedig inkább szövéssel keresték kenyerüket.
Ezek mellett elterjedt volt még körükben a fazekasság, a vesszőfonás és a famegmunkálás.

Népköltészet:
Bár írott és nyomtatott izsór szöveg nincs olyan sok, az izsór népköltészet nagyon jelentős, rengeteg
népdalt gyűjtöttek a területen. A többkötetes finn népdalgyűjtemény (Suomen Kansan Vanhat Runot,
1915-31) 9 kötetében (kb 6500 oldal) izsori népdalok vannak. Sőt a Kalevala (finn nemzeti eposz)
egyes részeit is itt gyűjtötték Larin Parseke izsór énekmondó asszony nyomán. Természetesen meséik,
siratóénekeik, imáik nagyfokú hasonlóságot mutatnak a karjalai népköltészetben fellelhetőekkel.

Szakirodalom:
Az izsór nyelv első nyelvemléke Pallas Péter Simon összehasonlító szótáraban jelent meg (Linguarum
totius orbis vocabularia comparativa, 1787-89) Ebben a műben 286 izsór szó található a jelentésével
eggyütt. Az első tudományosabb mű a Volmari Porkka finn nyelvész által írt "Über den ingrischen
Dialekt" (Helsinfors, 1885), mely egy összegzés az izsór nyelvtanról. 1966-ban Arvo Laanest észt
nyelvész két könyvet is kiadott. Az egyikben az izsór nyelv dialektusait, és a nép földrajzi
elhelyezkedését tárgyalta, míg a másikban (Isuri murdetekste) nyelvi mintákat, kivonatokat gyűjtött
össze. Az első átfogó izsór szótár a Ruben Erik Nirvi által publikált finn-izsór szótár (Inkeroismurteiden
sanakirja, Helsinki, 1971).

Érdekesség:
Annak ellenére, vagy inkább amiatt, hogy az izsór nyelvet kevesen beszélik, és ők is idősek; a 2000-es
években megjelent az első izsór nyelven íródott (és nem oroszból fordított) popdal (Parves Ylläl) a
TeeSuu előadásában. A dal arról szól, hogy milyen érzés egy olyan nyelven énekelni, amit szinte senki
nem ért.

Kuule!
Laulan keeles vanas, keeles unohetas sinno vart
Täss eväd ketki saa tolkko, mut miä laulan ei heitä
vart!
Ono turha läätä korvattomaka,
Ono turha tance jalattomaka!
Nyd tijan:
Ei hooli olla lustinna, olla visanna – unoha!
Ei hooli mittä ko suvvamin jot suvata!
Ono turha sotte icekä,
Ono hyvä lentä siuka!
Noisemma taivasse, nii läpi koivistoin ja kuusikkoin
– parves ylläl!
Noisemma laulama valkel pilvel
Ja mejjen äänii kuuletta YLE-l.
Halljad!
Egy ősi nyelven, elfeledett nyelven dalolok neked.
Itt senki sem tudja megérteni, de én nem nekik
énekelek!
Hiába beszélsz avval, kinek füle nincs,
Hiába táncolsz avval, kinek lába nincs!
Most tudom:
Ne akarj bájosnak lenni, okosnak lenni – feledd el!
Ne akarj semmi mást, csak szeretni szeretettel!
Háborognod felesleges,
Jó dolog repülni veled!
Emelkedünk az égbe, nyírfásokon és fenyveseken
át – fel mindenki!
Emelkedünk fehér felhőn énekelni,
S halljátok, hangunk az YLE1 zengi.

1
[YLE=Yleisradio = finn közszolgálati rádió és televízió]
Az izsór nép és nyelve és történelme

Az izsór nép földrajzi elhelyezkedése

Az izsór címer