CCS

Frojimovics Kinga

SZÉTSZAKADT
TÖRTÉNELEM
Zsidó vallási irányzatok Magyarországon
1868-1950

B A L A SSI K IA D Ó
 Frojimovics Kinga

SZÉTSZAKADT TÖRTÉNELEM
 FROJIMOVICS KINGA

SZÉTSZAKADT TÖRTÉNELEM
Zsidó vallási irányzatok Magyarországon
1868-1950

BALASSI KIADÓ • BUDAPEST

 A könyv megjelenését támogatta

Institute of the History of Jewish Economy in the Diaspora

(Bar-Ilan University, Ramat Gan, Israel)
MAZSIHISZ
MAZSÖK

A borítón
a Dohány utcai zsinagóga délkeleti bejárata
(Klein Rudolf felvétele)

© Frojimovics Kinga, 2008

ISBN 978-963-506-760-2

Balassi Kiadó
Felelős kiadó Kőszeghy Péter igazgató
Felelős szerkesztő Schmal Alexandra
Műszaki szerkesztő Harcsár Magda
Tördelte Felde Csilla
A borítót Szák András tervezte
A nyomdai munkálatokat az ETO-Print
Nyomdaipari Kft. végezte
Felelős vezető Magyar Árpádné
 TARTALOM

Bevezető......................................................................................................................... 9
A magyarországi zsidó vallási irányzatok létrejöttének
és működésének történeti háttere........................................................................... 11
Az emancipáció hatása az irányzatok kialakulására.............................................. 11
A három irányzat hivatalos szétválása és egymáshoz fűződő viszonya................. 13
A magyarországi zsidó vallási irányzatok kutatástörténete........................................ 16
A könyv felépítése ....................................................................................................... 20
A felhasznált források főbb jellemzői ....................................................................... 23

1. Az irányzatok kialakulása: a modem kori zsidó betelepedéstől

az 1868-1869-es Kongresszusig.................................................................................. 25
A zsidóság magyarországi bevándorlásának jellem zői.............................................. 28
A bevándorlók származási megoszlása ................................................................. 28
A bevándorlás mérete ............................................................................................ 30
A nyugatról és a keletről érkező bevándorlás különbségei.................................... 32
A betelepedés jogi háttere.......................................................................................... 35
A zsidóság településszerkezetének alakulása............................................................. 37
Az integráció és a modernizáció különböző értelmezései:
az irányzatok c s írá i................................................................................................ 41
A reform ú tja........................................................................................................... 43
A formálódó ortodoxia sarokköve......................................................................... 46
A haszid ösvény .................................................................................................... 48
Az irányzatok kikristályosodása: az1850-1860-as é v e k .............................................. 56
A végső szakadás: az 1868-1869-es Izraelita Egyetemes Gyűlés............................. 61

2. Az irányzatok politikai küzdelmének korszaka:

a Kongresszustól a recepcióig (1868/1869-1895) ...................................................... 67
Az irányzatok autonóm szervezeteinek létrejötte és jellem zőik............................... 69
Az ortodoxia küzdelme a szervezeti különállás
elismertetéséért (1869-1871)............................................................................. 69
Eltérések a neológ és az ortodox alapszabályban.................................................. 71
A hitközség meghatározása ................................................................................ 71
A hitközség szervezeti egysége ......................................................................... 74
A rabbi szerepköre.............................................................................................. 77

5
 A statusquo ante irányzat létrejötte és jellemzői ....................................................... 77
A három irányzat numerikus jellemzői:
hitközségek száma és lélekszám ........................................................................... 81
Egy vallás, vagy két felekezet? Az irányzatok közti ellentétek
főbb súrlódási pontjai a 19. század utolsó harmadában ........................................ 86
Az Országos Rabbiképző Intézet felállítása körüli viták az 1870-es években . . . . 90
Az anyakönyvezés ügye: a hierarchikus felekezeti szervezet
kialakításának nehézségei az 1880-as években.................................................. 96
Az irányzatok és az asszimiláció kérdése a dualizmus kori Magyarországon.......... 103
A magyarországi zsidóság nyelvi asszimilációjának jellegzetességei
a századfordulón, 1880-1910 ............................................................................. 105
Az alapszintű zsidó iskolahálózat jellegzetességei a századfordulón,
1880-1910 ........................................................................................................... 109

3. Az irányzatok eltérő fejlődési útjai az Osztrák-Magyar Monarchia

utolsó évtizedeiben (1900-1920)................................................................................ 113
Budapest, a metropolisz ............................................................................................ 119
Budapest zsidósága az Osztrák-Magyar Monarchiában........................................ 119
„A pesti zsidó háromszög”: a főváros ortodox, statusquo ante
és neológ hitközségei a Monarchia idején ......................................................... 126
A budapesti ortodox hitközség........................................................................... 126
A pesti statusquo ante gyülekezet....................................................................... 131
A pesti neológ hitközség .................................................................................... 135
A zsidó vallási irányzatok általános gazdasági, demográfiai
és szervezeti jellemzői a századfordulón............................................................... 147
A hitközségek irányzatspecifikus vonásai ............................................................. 147
A hitközségek lélekszáma és anyagi helyzete közti összefüggések................... 149
A hitközségek demográfiai és anyagi helyzete, valamint
az ország régióinak kapcsolata ....................................................................... 159

4. A zsidó vallási irányzatok jellemzői a trianoni Magyarországon (1920-1941)........ 179

A zsidók helye és szerepe a trianoni Magyarországon.............................................. 181
„Zsidókérdés” a trianoni Magyarországon............................................................. 182
A zsidók demográfiai jellemzői a trianoni Magyarországon.................................. 189
A zsidók társadalmi és gazdasági helyzete a trianoni Magyarországon ............... 193
Az irányzatok jellemzői a trianoni Magyarországon ...................................................203
Az elcsatolt területek zsidósága................................................................................204
A romániai zsidók ................................................................................................ 205
A csehszlovákiai zsidók........................................................................................ 215
Zsidók a trianoni Magyarországon ..........................................................................226
Neológia ............................................................................................................... 228
Az „establishment” hivatalos politikája: a hitközségi politika......................... 228
A PIH 1920 és 1944 közötti működése költségvetése tükrében....................... 234
Székely-korszak (1919-1921)..................................................................... 237
Lederer-korszak (1922-1927)..................................................................... 238
Kaszab-korszak (1928-1929) ..................................................................... 240
Stem-korszak (1930-1944)......................................................................... 241

6
 Rejtett „Jewish policy”: politikai érdekvédelem a parlamentben...................245
A disszimiláció útján: „kultúmacionalizmus”
mint a zsidó öntudat erősítője..................................................................... 252
Ortodoxia............................................................................................................... 260
Az ortodox utánpótlás biztosításának ügye: a je siv á k ....................................261
Új erőviszonyok: küzdelem az unifikációs törekvések e lle n ......................... 264

5. A zsidó felekezeti irányzatok jellemzői a Holokauszt idején ....................................271

Demográfiai változások a terület-visszacsatolások következtében........................... 273
Zsidó hitközségek a gettósítás előtt, 1944. április .................................................... 274
Az országos összeírás keletkezésének körülményei.............................................. 275
A hitközségi hálózat szervezeti jellemzői 1944-ben.............................................. 281
Az egyes irányzatok demográfiai jellemzői 1944-ben .......................................... 285
Az irányzatok gazdasági jellemzői 1944-ben.........................................................291
Az irányzatok régiónként eltérő gazdasági viselkedése 1944-ben ......................... 294
Az irányzatok és tagjaik anyagi helyzete,
valamint az ország régióinak kapcsolata............................................................... 299
A Holokauszt állomásai Magyarországon ................................................................... 311
Az utolsó állomás: gettósítás és deportálás ............................................................. 311
Szembenézés a Holokauszttal...................................................................................... 319
Az ultraortodox szilágysomlyói főrabbi:
Ehrenreich Sámuel (Shlomo Zalman, 1863-1944) 320
Az Ehrenreich rabbidinasztia 1940 és 1944 k ö z ö tt........................................322
Szembenézés a Holokauszttal:
Ehrenreich Sámuel rabbi templomi beszédei................................................ 324
A zsidó nép vétkei: asszimiláció és cionizmus .......................................... 325
A további üldöztetés elhárításának módja:
megtérés, ima, jótékonykodás ................................................................... 329
Szembenézés a Holokauszttal a neológián belül:
Scheiber Sándor (1913-1985) ú t ja ....................................................................... 333
Zsidó világi vezetés Magyarországon a Holokauszt idején ..................................335
A Zsidó Tanács .....................................................................................................338
A Budapesti Mentőbizottság, a Vaada ................................................................. 348
Az illegális cionista ifjúsági szervezetek, a halucok............................................ 356
Az irányzatok összefogása a Holokauszt idején........................................................... 359
Összegzés..................................................................................................................... 368

6. A zsidó felekezeti irányzatok jellemzői 1945-től

az irányzatok egyesüléséig, 1950-ig ............................................................................371
Az irányzatok demográfiai és településszerkezeti jellemzői
a Holokauszt u tá n .....................................................................................................374
A túlélők legelemibb szükségleteinek kielégítése:
a nemzetközi zsidó szervezetek szerepe a magyarországi
zsidó közösség talpra állításában..............................................................................380
Küzdelem a zsidók jog- és vagyonbiztonságának helyreállításáért:
a WJC tevékenysége Magyarországon a Holokausztot követő években .......... 383

7
 A magyarországi zsidó közösség rekonstrukciója:
a Joint tevékenysége Magyarországon a Holokauszt u tá n .................................... 386
Az egyes irányzatok útja a Holokauszt után ............................................................... 393
A neológia útkeresése.............................................................................................. 393
Ortodox kísérlet a Holokauszt előtti élet helyreállítására........................................ 410
Az irányzatok egyesülése ............................................................................................ 417

Zárszó................................................................................................................................ 423

Függelék............................................................................................................................429

Felhasznált irodalom.....................................................................................................431
A kötetben használt rövidítések jegyzéke ................................................................... 451
Személynévmutató .......................................................................................................453
Földrajzi nevek mutatója.............................................................................................. 461
A kötet képeiről ........................................................................................................... 465

K é p e k ........................................................................................................................................ 467
BEVEZETŐ
■i.
 A M AGYARORSZÁGI ZSIDÓ VALLÁSI IRÁNYZATOK
LÉTREJÖTTÉNEK ÉS M ŰKÖDÉSÉNEK
TÖRTÉNETI HÁTTERE

Az em ancipáció hatása az irányzatok kialakulására

Az emancipáció, azaz a zsidók politikai egyenjogúsítása és ennek egybekötése az ál­

lampolgárság megadásával Európa-szerte addig ismeretlen kihívások elé állította a
zsidó közösségeket. A felvilágosodás és a politikai liberalizmus eszméin alapuló eman­
cipáció ugyanis valójában olyan ajánlat volt, amelyben a felvilágosult nemzetálla­
mok teljes politikai egyenjogúságot ajánlottak fel zsidó polgáraiknak cserébe azért,
ha az érintettek készek országuk „hasznos állampolgáraivá” válni. A zsidók tehát csu­
pán bizonyos feltételek teljesítésével válhattak az újkori nemzetállamok integráns
részévé; elsősorban kulturális beilleszkedést, főként az államnyelv elsajátítását és
vallási reformok végrehajtását várták el tőlük. Az emancipációval kapcsolatos leg­
újabb kutatások bebizonyították, hogy ez a két fél - állam és zsidók - aktív közre­
működését igénylő folyamat minden országban más-más módon zajlott le. Mind a
különböző államok által felkínált emancipáció mibenléte, mind a zsidó fél reakciója
országonként különböző volt, és eltérő következményekkel járt.1
Magyarországon az emancipációs küzdelmek a reformkorban - az 1820-1840-es
években - egybeestek a magyar nacionalista mozgalom küzdelmével, amelyet az új­
kori nemzetállamok ideológiájának megfelelő magyar nemzet megteremtéséért foly­
tatott. A magyar politikai elitnek éppen a magyar nemzeti mozgalom aktivitásának
köszönhetően szembe kellett néznie más népek, nemzetiségek egyre erősödő nem­
zeti mozgalmaival a soknemzetiségű Magyarországon. A magyarok ráadásul e nemze­
tiségek mellett kisebbségben voltak az országban. Ezért tehát a magyar nemzetnek
olyan egyénekre volt szüksége, akik a magyar nyelvet és kultúrát hajlandók magu­
kévá tenni, és ily módon nem elsősorban Magyarország, hanem sokkal inkább a ma­
gyar nemzet „hasznos állampolgáraivá” válni. Ez az oka, hogy a magyar emancipá­
ciós törvény, eltérően a Nyugat-Európában szokásostól, személyükben emancipálta
ugyan a zsidókat, a teljes jogegyenlőséget azonban mégsem adta meg nekik - a zsidó
vallás kívül maradt az ún. „bevett vallások” körén. Más szavakkal a magyar állam
az emancipációs törvénnyel a zsidókat mint egyéneket vette be állampolgárai közé,
a zsidóságot mint csoportot nem.

1Az emancipáció különböző útjaira lásd Pierre BiRNBAUM--Ira Katznelson (szerk.), Paths
o f Emancipation. Jews, States, and Citizenship, Princeton, NJ, Princeton UP, 1995.

11
 Maga az emancipációs törvény a magyar-osztrák szembenállás, pontosabban a
függetlenség kivívásáért küzdő Magyarország és a Habsburg Birodalom össze­
csapása miatt végül csak évtizedekkel a reformkor után, 1867-ben született meg
(1867:XVII. te.). A reformkort lezáró 1848—1849-es forradalom és szabadságharc leg­
végén, 1849. július 28-án a magyar országgyűlés már elfogadott egy emancipációs
törvényt, a szabadságharc leverése következtében azonban ez soha nem lépett életbe.
Michael K. Silber a reformkorban 1833-ból találta az első egyértelmű megfogal­
mazását annak, hogy a magyarországi politikai közgondolkodás az emancipáció elő­
feltételének tekintette a kulturális értelemben vett magyarosodást és a vallási reformot.
1833. március 26-án kelt az erdélyi Temes vármegye országgyűlési követutasítása,
amely többek között előírta, hogy a megye követei az országgyűlésen a zsidók eman­
cipációját csak a következő feltételek megvalósulása esetén támogathatják: a zsidók
ezentúl hivatalos irataikban csak latin betűket használhatnak és csak magyarul írhat­
nak, valamint kötelesek a szombat megtartását vasárnapra áttenni.2 Ez a gondolat aztán
az 1840-es évek első felében erősödött meg, főként Kossuth Lajosnak köszönhetően.
Kossuth 1844-ben írt cikkében már egyértelműen az emancipáció előfeltételének tekin­
tette a vallásreformot, amelynek végrehajtásához egy szinódus összehívását sürgette.3
Az először a reformkorban napirendre került emancipáció ügye - amely az 1840-es
években megszilárdult formájában előfeltételhez, kulturális értelemben vett magya­
rosodáshoz és vallásreformhoz kötötte a polgári jogegyenlőség megadását - a más
országokban lezajlott folyamatokhoz hasonlóan alapvető belső változásokat indított
el az ország zsidó közösségében.
A 19. század első felében még javában folyt a zsidók újkori bevándorlása Magyar-
országra, amelynek három hulláma és három iránya különíthető el egymástól. A 17. szá­
zad utolsó harmadában kezdődő első bevándorlási hullámban leginkább osztrák és
német területekről érkeztek zsidók Magyarországra. A következő hullámban a Habsburg
Birodalom cseh és morva területeiről érkeztek bevándorlók. Ez a hullám a 18. század
első harmadában vette kezdetét. Végül a harmadik bevándorlási hullám 1772-től,
Lengyelország első felosztásától számítható, amikor Galícia a Habsburg Birodalom
része lett. Ekkor galíciai zsidók érkeztek a Magyar Királyság területére. Az újkori
zsidó bevándorlás eredményeként tehát 1867-re, az emancipációs törvény megszü­
letésének évére már több mint félmillió főt kitevő zsidó közösség élt az országban,
amely azonban hagyományait, életmódját tekintve rendkívül megosztott volt.
A különböző irányokból, különböző hagyományokkal érkezett friss bevándorlók
arra kényszerültek, hogy azonnal reagáljanak a sorsukat alapvetően befolyásoló eman­
cipációra, hiszen ez az ügy éppen a bevándorlás intenzív szakaszában, a 19. század
második harmadában volt napirenden Magyarországon. Az előfeltételekhez, azaz

2 S inger Jakab, Temesmegye és a zsidók polgárosítása, IMIT Évkönyv, 1907, 153-154. -

A reformkorban a vallásreformhoz és a kulturális magyarosodáshoz kötött emancipáció
gondolatának térhódítását a magyar liberális politikai közgondolkodásban lásd Michael
K. S ilber, Roots o f the Schism in Hungarian Jewry: Cultural and Social Changefrom the Reign
ofJoseph II until the Eve of the 1848 Revolution, Ph. D. Thesis, Jerusalem, The Hebrew Uni­
versity, 1985, 150-158.
3 K ossuth Lajos, Kossuth válasza Fábián Gábornak, Pesti Hírlap, 1844. május 5., 300.

12
bizonyos szintű társadalmi összeolvadáshoz kötött emancipációs ajánlatra a friss be­
vándorlók természetes módon az előző lakhelyükről magukkal hozott tapasztalataik
és mintáik alapján válaszoltak. Ennek köszönhető, hogy Magyarországon egy időben
formálódott a vallási reformokat felvállaló haladó irányzat és az ortodoxia új útja,
a Hatam Szofer nevével fémjelezhető vonal. E két, egymásnak alapjaiban ellent­
mondó irány mellett ugyancsak ebben az időszakban, a 18. század végétől a 19. század
közepéig formálódott ki a magyarországi haszidizmus is. E három irány, legalábbis
kezdeti szakaszában, Magyarország esetében nagy vonalakban a három, egymástól jól
elkülöníthető bevándorlási irány szerint vált szét. A magyarországi haszidizmus szin­
te teljes egészében galíciai eredetű volt, mind vezetőit, a rebbéket, mind társadalmi
bázisát tekintve.4 A vallási reformokat bevezető első rabbik és közösségeik többnyire
cseh-morva származásúak voltak. Az ortodoxiát az emancipáció fényében újraértel­
mező Hatam Szofer és első követői Németországból érkeztek Magyarországra.

A három irányzat hivatalos szétválása és egymáshoz fűződő viszonya

A két nagy, ideológiai alapon szembenálló irányzat - reform és ortodoxia - Magyar-

országon az 1868/1869-es Kongresszuson (vagyis hivatalos nevén A magyar és er­
délyi izraeliták egyetemes gyűlésén) intézményesen szétvált. A szétválás következ­
ményeként három külön országos szervezettel rendelkező autonóm zsidó vallási
irányzat jött létre: az ortodoxia,5 a neológia és a statusquo ante irányzat.
A magyarországi reformirányzat elnevezését, a „neológia” kifejezést először a
németországi Samson Raphael Hirsch rabbi használta, az „ortodoxia” ellentéteként.6
Tőle vették át a magyarországi ortodoxok már az 1860-as években. A Kongresszust
követően az autonóm országos szervezetet létrehozó neológia az ortodoxok által be­
vezetett kifejezés helyett saját irányzata megjelölésére új elnevezést választott:

4 A magyarországi haszid udvarokról és elterjedésükről lásd Joszef J. K ohen, Darke ha-hadi-

ra sei ha-haszidut le-Hungaria, in Mose GoNDA-Joszef KOHEN-Jehuda M arton (szerk.),
Jehude Hungária: Mehkarim hisztoriim, Tel-Aviv, Ha-aguda Le-heker Toldot Jehude Hun­
gária, 1980, 57-91.
5 Az „ortodoxia”, „ortodox zsidó” elnevezés keletkezésére és fejlődésére lásd Adam
S. F erziger, Hierarchical Judaism in Formation: The Development o f Central European
Orthodoxy’s Approach Towards Non-Observant Jews, 1700-1918, Ph. D. Thesis, Ramat
Gan, Bar-Ilan University, 2001, 1, 2. Ferziger doktori disszertációja némileg átdolgozott
formában 2005-ben könyv alakban is megjelent: Uő, Exclusion and Hierarchy: Orthodoxy,
Nonobservance, and the Emergence o f Modern Jewish Identity, Philadelphia, University
of Pennsylvania Press, 2005. A kifejezések németországi elterjedésére vonatkozóan lásd
Jakov C ur , Ben Ortodokszia Le-Cionut: Ha-Cionut Ha-Datit U-Mitnagdea, Ramat Gan,
Bar-Ilan University, 2001, 27-30.
6 Samson Raphael H irsch, Das Hamburger Attentat, in Naphtali H irsch (kiad.), Gesammelte
Schriften von Rabbiner Samson Raphael Hirsch, IV, Frankfurt a. M., J. Kauffmann, 1908,
496, 497. A cikksorozat eredetileg a Jeschurunban jelent meg 1860-1861 folyamán.

13
„kongresszusi irányzat”, illetve „kongresszusi zsidók”.7 Ezzel a névvel a reform-
irányzathoz tartozók egyrészt elvetették az ortodoxia által rájuk kényszerített elne­
vezést, ennél is fontosabb azonban az üzenet, amely az új, általuk választott névben
rejlett. A „kongresszusi irányzat” elnevezés arra utal, hogy tagjai szemében az egyet­
len, az állami törvények által is elismert magyarországi zsidó vallási irányzat az, amely
az 1868/1869-es Kongresszuson - a magyar kormány által összehívott hivatalos
gyűlésen - hozta létre országos szervezetét, és működésének jogi alapját, az országos
szabályzatot. Akik pedig ezen irányzat kebeléből kiváltak, az ortodoxok, szakadárok-
nak tekintendők.
A harmadik irányzat, a statusquo ante az ortodoxia hivatalos kiválása, 1871 után
tűnt fel. Ez az irányzat nevében hordozta a Kongresszust követően hivatalosan is két
szembenálló táborra szakadt magyarországi zsidó közösség belső harcaihoz való vi­
szonyát. Nem ismerték el a Kongresszuson bekövetkezett szakadást, a Kongresszus
előtti állapotokat kívánták konzerválni. Ennek köszönhető többek között az, hogy
egészen a két világháború közötti korszakig, pontosabban 1928-ig, amikor másképp
az irányzat nem juthatott saját parlamenti képviselethez, a statusquo ante hitközsé­
gek nem is voltak hajlandók a két nagy irányzat mintájára önálló országos szerve­
zetbe tömörülni.
Az irányzat neve 1872-ben tűnt fel először egy cikk címeként.8A szerző Samson
Raphael Hirsch rabbi elkötelezett híve, Eisler Manó volt, aki az 1868/1869-es Kong­
resszuson, majd az onnan kivált ortodoxok 1871-es alakuló kongresszusán is az or­
todoxia egyik vezető alakja volt. Az önálló ortodox országos szervezet létrejötte
után Eisler hitközsége, a Felvidéken található galgóci hitközség volt az, amelyik el­
sőként vált ketté egy kisebbségi ortodox és egy többségi statusquo ante hitközségre.
Az anyahitközségből kiváló ortodoxok vezére Eisler Manó volt, ő nevezte az anya­
hitközséget, amely egyik nagy országos szervezethez sem volt hajlandó csatlakoz­
ni, statusquónak.9
Magyarországon a neológ-ortodox szakadás után enyhe ortodox folényű egyen­
súlyi helyzet alakult ki, s egészen 1920-ig, amikor Magyarország az első világháborút
lezáró békekötés következtében területe több mint kétharmadát elvesztette, a neológia
és az ortodoxia nagyjából 40:55%-os arányban oszlott meg, az ortodoxia javára.10

7Az ortodoxia államilag elismert különválása, 1871 után a neológ hitközségek nevükbe hi­
vatalosan is felvették az irányzatot jelölő elnevezést: „...kongresszusi hitközség.”
8 E isler Manó, Status-quo, Das traditionelle Judenthum, 1872. február 22., 173, 174.
9 A galgóci hitközség kettéválásáról lásd Jacob Katz, The Unhealed Breach: The Cessation
o f Orthodox Jews from the General Community in Hungary and Germany, Jerusalem,
Merkaz Zalman Sazar, 1995, [héber], 209-211; valamint könyvünk 2. fejezetét. - K atz
könyve a Múlt és Jövő kiadásában 1999-ben Végzetes szakadás: Az ortodoxia kiválása a
zsidó hitközségekből Magyarországon és Németországban címen megjelent ugyan magyar
fordításban, de a fordítás sok helyen téves - már a könyv címének fordítása is helytelen -,
ezért továbbra is a héber eredetire hivatkozom.
10Az egyes irányzatok közötti arányra vonatkozó adatokat lásd Z eke Gyula, Szakadás után...
Adalékok a magyarországi zsidóság felekezeti irányzatainak társadalomtörténetéhez,
in L endvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életében, I, Bp„
MTA Filozófiai Intézet, 1990, 152.

14
A két tábornak ez az egyensúlyi helyzete egyedülálló jelenség az emancipációt kö­
vető modem kori európai zsidó történelemben, s egy olyan folyamat okozója, amely
ugyancsak egyedinek tekinthető, és amelynek feltárása e könyv központi témája.
A zsidó vallási irányzatok Magyarországon az 1870-es évektől kezdve tehát egy­
mástól elkülönülten, külön szervezetekbe rendeződve működtek. Hivatalosan csupán
vezető testületeik, az Országos Irodák érintkeztek egymással, azok is sok esetben csak
állami közvetítéssel. Az irányzatok szervezeti különállása egészen a Holokausztot
követő évekig, 1950-ig megmaradt. Ebben az évben a három irányzat - ortodoxia,
neológia és statusquo ante - a kommunista hatalom nyomására egyesült.

15
 A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ VALLÁSI IRÁNYZATOK
KUTATÁSTÖRTÉNETE

A könyv a magyarországi zsidó vallási irányzatok történetét tekinti át az 1868/1869-es

Kongresszuson történt hivatalos szétválásuktól 1950-ben bekövetkezett egyesülésü­
kig. A munka több mint nyolcvan évet felölelő időkerete lehetővé teszi, hogy több,
egymástól élesen elváló korszakon keresztül lehessen nyomon követni a magyaror­
szági zsidó közösség belső fejlődésének logikáját. Mind a mai napig nem születtek
a magyarországi zsidó közösség modem kori történetét átfogóan vizsgáló művek.
Az eddigi kutatások általában rövidebb korszakkal foglalkoztak, és valamilyen kül­
ső szempont - például a cionizmus, az asszimiláció, a szekularizáció, vagy éppen az
antiszemitizmus - szerint elemezték a közösség történetét. A mű újszerűségét az ad­
ja tehát, hogy a magyarországi zsidó közösség modem kori történetét hosszú törté­
neti időkeretben vizsgálja, a közösség fejlődésének belső logikája, a vallási irányza­
tok fejlődése és egymáshoz való viszonyuk szerint.
Véleményem szerint ezzel a megközelítéssel feloldható a magyarországi zsidó
vallási irányzatok kutatását az eddigiek során jellemző egyoldalúság, azaz a gyakor­
latilag átjárás nélküli „kétpólusúság”. Magyarországon a zsidó közösség kutatása
gyakorlatilag a neológia kutatásával azonos, még azokban a ritka esetekben is, ami­
kor más irányzat történetének valamely fejezete a kutatás tárgya. A felhasznált for­
rások csakúgy, mint a kutató megközelítése, ekkor is neológ szemszögűek. Ezzel el­
lentétes jelenség figyelhető meg Izraelben, ahol viszont a magyarországi vallási
irányzatok kutatását az „ortodox szempont” dominanciája jellemzi, a nem ortodox
irányzatokkal foglalkozó kutatásoknak sokszor még a legitimációért is küzdeniük
kell. Ezeknek a jelenségeknek persze mindkét ország esetében megvan az ország
történetében, a zsidó közösség jellegzetességeiben gyökerező magyarázata, amely­
nek bővebb kifejtésére itt nem vállalkozunk.
A történeti, történeti-szociológiai irodalomban az utóbbi években a modem zsidó
társadalom egyes csoportjainak identitása, a különböző identitások formálása és vál­
tozása fontos kutatási iránnyá fejlődött. E kutatási iránynak megfelelően a mai izraeli
történeti kutatásban fontos helyen áll az ortodoxia különböző csoportjai identitásának
vizsgálata a zsidó társadalom különböző más csoportjaihoz való viszonyuk alapján.
Ennek az irányzatnak egyik legutóbbi gyümölcse Adam S. Ferziger doktori disszer­
tációja. Ferziger a Jacob Katz és Charles Liebman kutatásai által kijelölt nyomvo­
nalon haladva bebizonyította, hogy a modem ortodoxia öndefiníciója, azaz saját
csoportjának körülhatárolása az emancipációt követő korban - amikor állandó jelen­

16
séggé vált a zsidó világban a hagyományos ortodox normáktól eltérő életmódot foly­
tató nem ortodox zsidók léte - e „másik” csoporttal szembeni elhatárolódáson alapult.11
Magyarországon annak a speciális helyzetnek köszönhetően, hogy az ortodox és
nem ortodox zsidók tábora megközelítően kiegyensúlyozta egymást a 19. század
utolsó harmadától egészen 1920-ig, ugyanez a jelenség fordítva is igaz. Más szavak­
kal, Magyarországon nem csupán az ortodoxia definiálta folytonosan újra és újra sa­
ját magát a nem ortodox zsidók ellenében, hanem az ellentábor, a neológia is, ame­
lyik amellett, hogy tudatosan kereste a környező társadalomba való beilleszkedés
leginkább ideális útját, folyamatosan figyelembe vette önmaga meghatározásánál az
ortodoxia reakcióját. Ilyen értelemben a zsidó vallás modem kori történetének két
vezető irányzata - ortodoxia és reformirányzat - Magyarországon egyedülállóan,
egymás állandóan érzékelhető hangsúlyos jelenlétében, folytonosan egymásra fi­
gyelve fejlődött. Mindkét csoport identitásának kialakításában elsősorban a „másik”-
hoz való viszony folytonos újradefiniálásának volt szerepe, és a modernizáció kihí­
vásaira is egymást figyelve reagáltak tudatosan különbözőképpen.
A vallásreformot és a kulturális értelemben vett magyarosodást felvállaló reform-
irányzat első zászlóvivője a morvaországi születésű Chorin Áron (1766-1844) aradi
rabbi volt. A magyarországi reformirányzat, későbbi nevén neológia ugyan nem ki­
zárólag a cseh-morva területekről érkezett bevándorlók között talált hívekre, a reform-
irányzat „Habsburg birodalmi orientáltsága” azonban később is megmaradt. Ez azt
jelenti, hogy a magyarországi reformirányzat nem a németországi modell szerint
alakult, már a haszkala, a zsidó felvilágosodás mozgalma sem Németországból érke­
zett az országba. A magyarországi haszkala mintája a cseh-morva területek Michael
K. Silber által „rabbinikus haszkalának” nevezett mozgalma volt.12Később, a 19. szá­
zad első felében vezető reformhitközséggé váló pesti hitközségben a zsinagógái re­
formok mintái szintén nem az akkorra már klasszikusnak számító német reform­
templomok voltak, hanem a bécsi Cultustempelben működő Mannheimer-féle ún.
„Wiener Minhag”.13Végül a már intézményesült neológia is leginkább a mérsékelt
reformirányzatokkal tartott fenn aktív kapcsolatokat. Erre talán legjellemzőbb példa
az 1877-ben megnyílt budapesti Rabbiképző Intézet szoros kapcsolata a breslaui
rabbiképzővel, a Jüdisch-Theologisches Seminarral.14A magyarországi neológia te­

11 Ferziger tételét, amelyet a németországi ortodoxiával kapcsolatban dolgozott ki, lásd az

5. jegyzetben idézett művében.
12 Michael Silber, The Historical Experience o f German Jewry and Its Impact on Haskalah
and Reform in Hungary, in Jacob Katz (szerk.), Toward Modernity. The European Jewish
Model, New Brunswick, Transaction Books, 1987, 113, 114.
13 Mannheimerről és a „Wiener Minhag”-ról lásd Michael M eyer, Ben Maszoret Le-Kidma:
Toldot Tnuat Ha-Reforma Ba-Jahadut, Jerusalem, Merkaz Zalman Sazar, 1990, 169-177.
14A két rabbiképző szeminárium kapcsolataira lásd a következő cikkeket: Moshe C armilly-
W einberger, Párhuzamok és kapcsolatok a boroszlói és a budapesti rabbiképző között, in
Schweitzer József (főszerk.), „A tanítás az élet kapuja Tanulmányok az Országos Rabbi­
képző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából, Bp., Universitas-Országos Fő­
rabbi Hivatal, 1999,108-126 (Mórija Könyvek, 1); Menachem M erőn, A breslaui és a bu­
dapesti rabbiképző kapcsolatairól, in uo., 127-136.

17
hát sokkal inkább a Zacharias Frankel (1801-1875) nevével fémjelezhető történelmi
pozitivista irányvonallal mutatott hasonlóságot, mint az ugyanakkor Berlinben mű­
ködő Hochschule für die Wissenschaft des Judentums köré csoportosuló, Abraham
Geiger (1810-1874) által vezetett reformirányzattal.15
Az alakuló neológia orientációjával ellentétben a Hatam Szofer alapította irány
németországi indíttatású volt. Maga a Hatam Szofer is németországi tapasztalatai alap­
ján volt meggyőződve a hagyományos zsidóságot fenyegető „végveszélyről”, a fel-
morzsolódásról, hiszen ott a 19. század első felére a később ortodoxiának nevezett
irányzat valóban egyre jelentősebb mértékben visszaszomlt. Németországban az orto­
doxia veszélyeztetettsége hívta életre a neoortodoxiát, amelynek alapítója Samson
Raphael Hirsch (1808-1888) frankfurti rabbi volt. Nem véletlen, hogy Hirsch olyan
aktív szerepet vállalt a magyarországi ortodoxia politikai harcaiban.16
Magyarországon tehát a társadalmi integráció és az annak egyik szükséges elő­
feltételeként kezelt vallási modernizáció körüli eltérő álláspontok a zsidó közösségen
belül vallási vita formájában törtek felszínre. Haladók és hagyományőrzők egymás­
tól markánsan elkülönülő csoportjai más-más választ adtak a felkínált emancipációs
ajánlatra. Az egyik válasz a későbbi neológia tudatos „igenje” a társadalmi beillesz­
kedésre, beleértve a vallás modernizációját is. A másik a Hatam Szofer által újrade­
finiált, vagy inkább megteremtett modem ortodoxia, amelyik szintén tudatosan a fel­
kínált emancipáció elvetése mellett döntött, ezzel próbálván megóvni az irányzatot,
azaz értelmezése szerint a zsidóságot, a megsemmisüléstől. Ellentétben azonban
Németországgal, illetve szélesebb értelemben véve Nyugat-Európával, Magyaror­
szágon nem következett be az, amitől a Hatam Szofer és követői olyannyira tartot­
tak, az ortodoxia felmorzsolódása.
A magyarországi zsidók modem kori története tehát egyedülálló lehetőséget nyújt
annak vizsgálatára, hogyan váltak egy különlegesen kiélezett, vallási köntösbe öl­
töztetett vita során a „magyarországi zsidók” neológ és ortodox „zsidósággá”; azaz
világosan körülírható demográfiai, gazdasági és szervezeti jellemzőkkel rendelkező,
minden belső vita ellenére azonos identitással bíró, különálló csoportokká. Az ortodox
és a neológ „zsidóság” belső koherenciáját Magyarországon a másik „zsidósággal”
való folytonos élethalálharc adta. Ez a harc ugyanakkor arra kényszerítette a szem­
benálló „zsidóságokat”, hogy világosan és nagyon mélyen átgondolva határozzák
meg saját identitásukat. Erre az emancipációt követő korszakban, a modem kori zsidó
történelemben Magyarországon volt először legégetőbben szükség, hiszen Nyugat-
Európában az emancipációt követően a 19. század második felére az ortodoxia a re­
formerekkel vívott harc során már egyértelműen kisebbséggé vált, Kelet-Európábán
pedig a reformirányzat volt az, amelyik nem tudott megerősödni. Magyarországon

15 A 19. század középső szakaszában Frankel és Geiger nevével fémjelezhető irányzatokról

lásd M eyer, i. m., 105-121.
16 A magyarországi ortodoxiának a Kongresszust követően az állami elismertetésért vívott
politikai harca menetéről és Samson Raphael Hirsch szerepéről lásd Katz, The Unhealed
Breach, id. kiad., 181-194.

18
azonban egészen az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásáig, az első világhábo­
rú végéig nagyjából egyformán erős „zsidóságok” jöttek létre, amelyek az egymás­
sal vívott harc során nagyrészt egymás ellenében határozták meg identitásukat. En­
nek az egyedülálló egyensúlyi helyzetnek köszönhetően Magyarország esetében
végigkövethetjük azt a folyamatot, ahogyan egy nemzetállam keretei között élő zsidó
közösség kialakítja a különböző „zsidóságokat”.

19
 A KÖNYV FELÉPÍTÉSE

A magyarországi zsidó vallási irányzatok fejlődését kialakulásuktól kezdve vizsgá­

lom egymáshoz fűződő viszonyuk alapján, történeti és statisztikai módszerekkel.
Más szavakkal az egyes irányzatokon belül lezajló folyamatokat a magyarországi
zsidó vallási irányzatok egészén belül kísérlem meg bemutatni és értelmezni, figye­
lembe véve természetesen a modem kori zsidó vallási irányzatok fejlődését az orszá­
gon kívül is. Az irányzatok belső fejlődését egymáshoz viszonyítva vizsgáló megkö­
zelítés véleményem szerint lehetővé teszi a magyarországi zsidó közösség modem
kori történetének mélyebb megértését. Ezen túlmenően modellt kínál a zsidó világ
Holokauszt után dominánssá vált nagy centrumaiban, az Egyesült Államokban és
Izraelben - amelyek mellett az 1990-es évektől kezdve régi-új centrumként az elő­
ző kettőhöz képest markánsan más utat képviselő európai zsidó közösség is kezd újra
feltűnni —a vallásos irányzatokon belül lezajló folyamatok többrétű, alaposabb meg­
értéséhez is.
A könyv első fejezete egyrészt a Magyarországra történő újkori zsidó bevándorlás
menetével és a különböző helyekről érkezett csoportok szerepével foglalkozik a ma­
gyarországi zsidó vallási irányzatok kialakulásában. Ezt követően feltérképezi a magyar-
országi vallási irányzatok elkülönülésének első, a Kongresszust megelőző fázisát, az
egyes formálódó irányvonalak vezető alakjainak bemutatása és nézetrendszerük
elemzése segítségével. A fejezetet a hivatalos szétválást eredményező 1868-1869-es
Kongresszuson történtek elemzése zárja.
A második fejezet az irányzatok Kongresszust követő politikai küzdelmét, egy­
máshoz és az államhoz fűződő viszonyát elemzi a 19. század utolsó harmadában.
A fokozatosan kiépülő különálló ortodox és neológ országos szervezetek alapszabá­
lyainak a hitközségekre - tagjaikra és alkalmazottaikra - vonatkozó definíciója elem­
zésén keresztül a fejezet bemutatja, hogy egymástól mennyire gyökeresen különbö­
zött az a koncepció, amelynek alapján az egyes irányzatok kiépültek. A fejezet végül
a statusquo ante irányzat létrejöttének okait elemzi.
A 19-20. század fordulójára alapvetően kikristályosodott az irányzatok helyzete.
Tisztázódtak erőviszonyaik és egymástól lényegesen különböző nézőpontjaik. A Mo­
narchia utolsó két évtizedében tehát, 1900-tól az első világháború végéig, országos
méretekben összehasonlíthatóvá váltak a három irányzat demográfiai, gazdasági és
szervezeti sajátosságai. A könyv harmadik fejezete ezt a két lépcsőben elvégzett elem­
zést tartalmazza. Először a főváros, pontosabban Pest három különböző irányzatú
hitközségét elemzem, majd egy 1906-ból származó országos összeírás segítségével
a vidéki hitközségeket. Ezzel a módszerrel mélységében lehet elemezni azt, hogy

20
a vallási téren egymástól eltérő normákat követő három magyarországi irányzat mi­
lyen, egymástól szintén alapstruktúráiban különböző társadalmi, gazdasági és szer­
vezeti sajátosságokkal rendelkezett a 20. század elején.
Az Osztrák-Magyar Monarchia liberális, kulturális értelemben vett magyarosodást
támogató légkörében szétvált, és identitásukat nagymértékben egymás ellenében meg­
határozó zsidó vallási irányzatok alig több mint ötven év múlva gyökeresen megvál­
tozott politikai viszonyok között találták magukat. Az első világháborút követően
szétesett Monarchia utódállamainak többségét - az egy Csehszlovákiát kivéve - a ra­
dikális, immár etnikai alapon értelmezett nacionalizmus jellemezte. Magyarországon
ráadásul a zsidó közösségnek nem csupán a politikai elit ellenségessé válásával kel­
lett szembenéznie. Az ország területveszteségei következtében a zsidó közösség szer­
kezete is teljesen átalakult. Felborult a kényes egyensúly ortodoxia és neológia között,
a két világháború közötti Magyarországon a zsidó lakosság mintegy kétharmada a
neológiához tartozott. A magyar társadalom egészében, valamint a zsidó társadalom­
ban bekövetkezett radikális változások pedig mindkét nagy irányzatot az addigiak
során követett stratégia felülvizsgálatára kényszerítették. A negyedik fejezet ennek
megfelelően először a magyar politikai elit zsidókkal kapcsolatos politikájának vál­
tozásait tárgyalja. Ezt követően a neológ és az ortodox irányzatok válaszkísérletei­
nek bemutatására kerül sor, vagyis annak elemzésére, hogyan kényszerült az ország
politikai helyzetének drasztikus megváltozása miatt e két nagy irányzat változtatni
a Monarchia korában kialakított identitásán, mind a környező társadalommal szem­
ben, mind az egymáshoz való viszonyt illetően.
A három irányzat intézményei és hitközségi hálózata nagyjából sértetlen maradt
egészen 1944 tavaszáig, a gettósítás, majd azt követően a deportálás megkezdéséig.
Egy 1944 áprilisának első felében készült országos hitközség-összeírás segítségével
ezért egyedülálló lehetőség nyílik az irányzatok demográfiai, gazdasági és szerveze­
ti jellegzetességeinek elemzésére közvetlenül a hitközségek pusztulása előtt. Ennek
az összeírásnak az elemzésén keresztül az ötödik fejezet elején bemutatom, hogy az
irányzatok a hivatalos szétválásuk óta eltelt nagyjából hetvenöt év alatt milyen mér­
tékben távolodtak el egymástól demográfiai, gazdasági és szervezeti jellemzőik te­
kintetében egyaránt. Más szavakkal, bemutatom, hogy a három irányzat 1944-re már
valójában külön „zsidóságokat” tömörített.
A Holokauszt egymást követő fázisai - 1938 végétől, az első zsidóellenes törvény
megszületésétől kezdve a magyar zsidóellenes politika, majd az ország 1944. március
19-én bekövetkezett német megszállását követően a német és magyar zsidóellenes
politika - a zsidó irányzatok egymástól eltérő belső fejlődési logikája következtében
ugyan különbözőképpen érintették az egyes irányzatokat, szétválásuk óta azonban
ez volt az első olyan időszak, amikor a magyarországi zsidó közösségen belüli leg­
erősebb választóvonal nem az egyes irányzatok között húzódott. Ebben az időszak­
ban, annak eredményeként, hogy a második világháború első felében Magyarország
visszaszerezte az első világháborút követően elvesztett területeinek jelentős részét,
azok a zsidó közösségek is újra Magyarország fennhatósága alá kerültek, amelyek a
két világháború között a szomszédos országokhoz tartoztak. Ezekben az országok­
ban pedig - leginkább Csehszlovákiában és Romániában - a két világháború közöt­
ti időszakban a magyarországitól alapjaiban különböző kisebbségi politizálás folyt.

21
Ennek köszönhetően a Holokauszt időszakának zsidó vezetése Magyarországon két,
egymástól világosan különböző taktikát követő csoportra vált szét: az „anyaország­
ból”, illetve a visszacsatolt területekről származó vezetők alkották e két csoportot.
A könyv ötödik fejezete a zsidó vezetés e két vonalának működését, a zsidóellenes
politikára adott válaszaikat, valamint egymáshoz fűződő viszonyukat elemzi.
A Holokauszt idején az irányzatok szétválása óta első ízben a három irányzat tuda­
tos összefogásának lehetünk szemtanúi. Az első zsidóellenes törvény megszületését
követően, 1938 végén a három irányzat a Jointtal szorosan együttműködve egy közö­
sen finanszírozott és működtetett segélyszervezetet hozott létre (Magyar Izraeliták
Pártfogó Irodája, MIPI). Az ötödik fejezet záró része ennek a közös, a magyar zsidó-
ellenes politika következtében a zsidó közösséget sújtó nehézségek megoldására,
vagy legalábbis könnyítésére életre hívott szervezetnek a történetével foglalkozik.
A második világháborút követően a túlélőknek nemcsak a Holokauszt következ­
ményeivel kellett szembenézniük, hanem a Magyarországon fokozatosan kiépülő
szovjet típusú diktatúra ellenséges magatartásával is. A Holokauszt következményeként
újra teljes mértékben átalakult a zsidó közösség szerkezete. Mivel a vidéki zsidó la­
kosság jelentős része elpusztult a deportálás során, a főleg vidéki bázisú ortodoxia
mind létszámát, mind szellemi súlyát tekintve jelentéktelenné vált. A vidékiekkel el­
lentétben a főváros zsidó lakossága megmenekült a deportálástól, ezért a budapesti
zsidók nagyobb része életben maradt. Mivel pedig a főváros hagyományosan a neo-
lógia bázisa volt, 1945 után a magyarországi zsidó közösség túlnyomó többsége a
neológiához tartozott és a fővárosban élt. A hatodik fejezet elején a Zsidó Világ-
kongresszus Magyarországi Tagozata által 1949 elején készített, a magyarországi hit­
községek 1948-as állapotát bemutató országos hitközség-összeírás segítségével elem­
zem az egyes irányzatok demográfiai és szervezeti jellemzőit a Holokauszt után.
A Holokauszt után mindegyik irányzat törekedett arra, hogy újra kiépítse külön
szervezetét, s a saját hagyományai által kínált keretben az egymáshoz és az új poli­
tikai hatalomhoz való viszonyának újraértelmezését is megkísérelte. Az irányzatok
szabad identitásalakításának azonban néhány év alatt drasztikusan véget vetett az or­
szágban rövid idő alatt totális diktatúrát kiépítő kommunista párt, amely végül 1950-
ben egy szervezeti keretbe kényszerítette a magyarországi vallásos zsidó közösség
egymástól mélyen különböző csoportjait. A hatodik fejezet záró része az irányzatok
egyesítésének folyamatát mutatja be.
A könyv tehát a magyarországi vallási irányzatok történetét dolgozza fel demog­
ráfiai, gazdasági és szervezeti jellemzőiket elemezve, és ezzel párhuzamosan egymás­
sal szemben, egymás reakcióit folytonosan figyelembe véve kialakított és a változó
helyzet következtében újra meg újra átformált identitásukra fókuszál. Értelemszerűen
nem foglalkozunk a magyarországi zsidó közösség és a magyar társadalom egymás­
ról kialakított képének alakulásával, vagy az asszimiláció folyamatának nehézségei­
vel. Nem foglalkozunk továbbá a zsidó társadalomnak azokkal a csoportjaival vagy
mozgalmaival sem, amelyek a vallásos irányzatoktól eltávolodva, azoktól függetlenül
működtek, és nem, vagy csak csekély mértékben voltak hatással a vallásos irányza­
tok identitásának alakulására. Nem foglalkozunk tehát többek között a kitértekkel, a
vallástól teljesen eltávolodott szekuláris zsidó intelligenciával, valamint a kommu­
nista mozgalomhoz csatlakozott zsidókkal.

22
 A FELHASZNÁLT FORRÁSOK FŐBB JELLEM ZŐI

A vallási irányzatok kialakulása és a folytonosan változó helyzethez való folyama­

tos alkalmazkodásuk elemzése a források széles körére támaszkodik. Az irányzatok
demográfiai, gazdasági és szervezeti jellemzőinek átfogó elemzése három országos
hitközség-összeíráson alapszik.
Az első egy olyan összeírás-sorozat, amely 1892-től 1919-ig, az Osztrák-Magyar
Monarchia összeomlásáig tartalmazza a Monarchia hitközségeit, bőséges adatokkal
szolgálva az egyes hitközségek vezetőségére, taglétszámára, intézményeire, valamint
költségvetésére vonatkozóan.17Ez az összeírás-sorozat tehát egyedülálló lehetőséget
nyújt arra, hogy a 19-20. század fordulójára a már kikristályosodott szervezeti ke­
retekkel és hitközségi hálózattal rendelkező három irányzat hitközségi szervezetét,
demográfiai és gazdasági jellemzőiket egymással összehasonlítva elemezzük.
A következő összeírás 1944 áprilisában, hetekkel a gettósítás, majd a deportálás
megkezdése előtt keletkezett. Az akkori Magyarország 740 hitközségéről tartalmaz
részletes adatokat, amelyek segítségével szintén demográfiai, gazdasági és hitközség
szervezeti alapon hasonlíthatók össze a neológia, az ortodoxia és a statusquo ante
irányzatok hitközségei. Ez az összeírás, amely csak az 1980-as évek legvégén került
elő a Magyar Zsidó Levéltárban Budapesten, lehetőséget ad arra, hogy a magyaror­
szági hitközségi szervezet összeomlása előtti utolsó pillanatban tanulmányozhassuk
a három irányzatot, egymástól való eltávolodásuk mértékét és jellegzetességeit.18
A harmadik országos összeírást 1949 első két hónapjában készítette a Zsidó Világ-
kongresszus Magyarországi Tagozata, és a Holokauszt után újra működni kezdő vi­
déki hitközségek demográfiai és szervezeti adatait tartalmazza.19Ez az összeírás tehát
akkor készült, amikor a Holokauszt után nagyjából újra megszilárdult a magyar­

17Kalenderfiir Israelitenfúr das Jahr..., Wien, Oesterreichisch-Israelitischen Union, 1892-1919.

18 Az összeírás eredetijét lásd Magyarországi zsidó hitközségek összeírása, 1944. április,
MZSML 19/1-6. Kiadását lásd Frojimovics Kinga (összeáll.)-SCHWEiTZER József (szerk.),
Magyarországi zsidó hitközségek, 1944. április. A Magyar Zsidók Központi Tanácsának
összeírása a német hatóságok rendelkezése nyomán, I—II, Bp., MTA Judaisztikai Kutató-
csoport, 1994. Korábban a következő tanulmányban elemeztem: F rojimovics Kinga, Zsidó
hitközségi szervezet Magyarországon 1944-ben. A három vallási irányzat szervezeti és de­
mográfiaijellemzőiről, in Tanulmányoka holokausztról, II, szerk. Randolph L. B raham ,
Bp., Balassi, 2002, 9-52.
19A Zsidó Világkongresszus Magyarországi Tagozata által készített 1948-as országos hitköz­
ség-összeírást lásd ZSVK Magyarországi Tagozata iratai, 1948, MZSML ZSVK iratai.

23
országi hitközségi hálózat, s kialakultak azok a szervezeti keretek, amelyeket a túlélők
építettek ki a vallási és a közösségi élet folytatása érdekében. Ezt a keretet aztán
1950-ben az irányzatok állami nyomásra történő egyesítése újra valamelyest átala­
kította, de a Holokauszt utáni legdrasztikusabb változás 1956-1957 folyamán követ­
kezett be, amikor az antiszemita megmozdulásoktól sem mentes 1956-os forradalom
leverése után a rövid ideig nyitva álló határon a maradék vidéki zsidó lakosság nagy
része kimenekült az országból. A kivándorlók többségét az ortodoxok alkották, akik
életmódjuk következtében a három irányzat tagjai közül legkevésbé tudtak beillesz­
kedni a kommunista diktatúrába. Ettől az időponttól kezdve a magyarországi zsidó
közösség döntő többsége a fővárosban élt, a vallási és közösségi élet szűkre szabott
keretei között.
E három összeírás mellett a munka nagymértékben támaszkodik a korabeli feleke­
zeti sajtóra, valamint a történeti kutatások széles körére. E források összességének
segítségével lehetőség nyílik az egyes irányzatok jellemzőinek következetes és rend­
szeres vizsgálatára és elemzésére.
Az irányzatok és egymáshoz való viszonyuk szisztematikus bemutatásánál ko­
moly problémát jelent, hogy az országos összeírások kivételével egyelőre nem állnak
a kutatás rendelkezésére az ortodox hitközségekre vonatkozó olyan jellegű források,
amelyekből a másik nagy irányzathoz, a neológ közösségekhez hasonló mélységű
demográfiai és gazdasági, valamint szervezeti elemzéseket lehetne végezni. Míg a
Magyar Zsidó Levéltárban nagyrészt a fővárosra vonatkozóan, de néhány vidéki
neológ hitközség esetében is megmaradtak e közösségek különböző korokból szár­
mazó költségvetései, vagy vezetőségi ülések jegyzőkönyvei, ilyen jellegű források
ortodox közösségekről nem állnak rendelkezésünkre. Ez a helyzet a jövőben akkor
módosulhat, ha a budapesti ortodox hitközség irattára - amely a főváros ortodox hit­
községének iratai mellett feltehetően több országos hatáskörű ortodox szervezet, va­
lamint talán néhány vidéki ortodox hitközség iratanyagát is őrzi - megnyitja kapuit
a kutatók előtt. Az ortodox hitközségi és felekezeti forrásoknak ez a hiánya azonban
az én kutatásaimra is nyilvánvalóan rányomta bélyegét. Ez az oka például annak,
hogy a negyedik fejezetnek az irányzatok két világháború közötti jellemzőit vizsgáló
részében a pesti neológ hitközség két világháború közötti politikáját a hitközség rész­
letes költségvetéséből is ki tudtam bontani, az ortodoxok által követett stratégia elem­
zését viszont csupán a korabeli ortodox sajtóban felmerülő problémákra alapozva
tudtam elvégezni.
Végeredményben azonban e három, statisztikai adatbőségét tekintve páratlan forrás
(az országos összeírások), valamint a rendkívül gazdag felekezeti sajtó és a magyar-
országi zsidó közösség modem kori történetének egyes részletkérdéseire vonatkozó
gazdag szakirodalom felhasználásával a magyarországi zsidó vallási irányzatok mo­
dem kori történetének az eddiginél sokkal mélyebb és rendszeresebb elemzésére,
valamint megértésére nyílt lehetőségem.

24
 1
AZ IRÁNYZATOK KIALAKULÁSA:
A MODERN KORI ZSIDÓ BETELEPEDÉSTŐL
AZ 1868-1869-ES KONGRESSZUSIG
Ez a fejezet a magyarországi zsidóság vallási irányzatainak történetét tekinti át a zsi­
dók 17. század végi betelepedésétől az 1868-1869-es országos Kongresszusig. Eb­
ben a két évszázadban az ország zsidóságának demográfiai, gazdasági, társadalmi és
vallási arculata mélyreható változásokon ment át, amelyek következtében a magyar-
országi zsidóság története bizonyos esetekben közvetve, és/vagy közvetlenül, Európa
más országaiban élő zsidó közösségek történetére is alapvető hatással volt. Elég, ha
csak arra a következő fejezetben részletesen tárgyalt szoros összefüggésre gondo­
lunk, amely a magyarországi ortodoxiának a magyar zsidóság egészéből való kiválá­
sa, és a német ortodoxia ezt követő hasonló elkülönülése között fedezhető fel a 19. szá­
zad utolsó harmadában.
A fejezet első része a zsidóság Magyarországra történő bevándorlásának jellem­
zőit tárgyalja. Azt a folyamatot vizsgálja, ahogyan az ország területére többféle irány­
ból - Ausztriából és Németországból, Morva- és Csehországból, illetve Galíciából
és Bukovinából - érkező zsidók kibocsátó országaikból eltérő modernizációs straté­
giákat és modelleket hozva letelepedtek Magyarországon, és kölcsönös kapcsolato­
kat alakítottak ki a befogadó társadalommal és egymással.
Ezután a betelepedés jogi hátterének bemutatásával a magyar államnak a beván­
dorló zsidókhoz való viszonyát tekintjük át. A betelepült zsidóság településszerke­
zetét tárgyalva azt a folyamatot követhetjük nyomon, ahogyan az eleinte az ország
határ menti megyéiben otthonra talált zsidók kihasználták az ország belső területei­
re költözést lehetővé tevő, és ezzel párhuzamosan Magyarország társadalmi és gaz­
dasági életébe való bekapcsolódást egyre inkább elősegítő törvényi szabályozást.
Az emancipációhoz szorosan kötődő kihívásokra, az integrációra és a modernizá­
cióra a magyarországi zsidóság különböző csoportjai különbözőképpen reagáltak.
A 19. század első felében három, nagyjából egy időben jelentkező vallási áramlat
csíráit figyelhetjük meg a magyarországi zsidó közösségen belül: a reformmozgal­
mat, az ortodoxiát és a haszidizmust. A 19. század közepétől ezek az irányzatok, fő­
leg a reformerek és a hagyományhűek tábora, éles összeütközésbe került egymással.
Ettől kezdve beszélhetünk a Kongresszus után szervezetileg is elkülönülő vallási
irányzatok, a neológia és az ortodoxia kikristályosodásáról.
Végül ismertetjük és elemezzük a 19. század utolsó harmadában, a Kongresszu­
son végbement szakadás történetét.

27
 A ZSIDÓSÁG M AGYARORSZÁGI
BEVÁNDORLÁSÁNAK JELLEM ZŐI

A zsidóság modem kori története a 17. század végéig vezethető vissza Magyaror­
szágon. Ezt megelőzően az ország területén a zsidóság jelenléte nem volt folytonos.
Zsidók három korszakban laktak a területen: az i. sz. 3-4. században a Római Biro­
dalom idején; a középkorban a l l . századtól a mohácsi vészig (1526); végül a török
hódoltság korában (a 16. század első felétől 1686-ig).1
A 17. század végétől a török hódoltság és a felszabadító háborúk következtében
elnéptelenedett Magyarország területére tömegével érkeztek a bevándorlók. A Habs­
burg uralkodók tudatos betelepítő politikájának következményeként 1787-re az or­
szág népessége mintegy 2,5 millióról 8 millióra nőtt. A természetes szaporodás mel­
lett a növekedés döntő részét a kb. 3,5 milliónyi új bevándorló tette ki. Leginkább
szlovákok, szerbek, románok és németek telepedtek le Magyarországon, de a beván­
dorlási hullámnak zsidó résztvevői is voltak.2
A zsidóknak ez a 17. század végén kezdődő bevándorlása két fázisban zajlott. Az
első fázis a részben tudatosan szervezett, részben pedig spontán betelepülés az or­
szág területére; ezt követően a második fázisban a belső migráció során a zsidók az
általuk sűrűbben lakott határ menti területekről a ritkábban lakott centrális megyék­
be vándoroltak.3

A bevándorlók származási megoszlása

A történeti szakirodalomban általánosan elfogadott az a Marton Ernő nevéhez fűző­

dő nézet, amely szerint a zsidóság Monarchia kori betelepülésében a különböző be­
vándorlási hullámok jól elkülöníthetők aszerint, hogy az új telepesek melyik szom­
szédos országból érkeztek Magyarország területére.4 Marton abból indult ki, hogy

1 Varga László, Zsidó bevándorlás Magyarországon, Századok, 1992/1, 59, 60.

2 Ernő M arton, The Family Tree of Hungarian Jewry. Outline of the History of the Jewish
Settlement in Hungary, in Randolph L. B raham (szerk.), Hungarian Jewish Studies, I,
New York, World Federation of Hungarian Jews, 1966, 29.
3 Varga László, Zsidó bevándorlás, integráció - asszimiláció, Hiány, 1990/11, 11.
4 Walter Pietsch értelmezése szerint M arton volt az első magyar zsidó történész, aki 1941-
ben, a Holokauszt előestéjén megjelent művében (A magyar zsidóság családfája, angolul

28
mivel az új bevándorlók eleinte a határ menti megyékben telepedtek le, geográfiai
elhelyezkedésükből megállapítható, hogy honnan érkeztek.5 Az 1735-1739 között
zajlott országos zsidó összeírás6 igazolja ezt a feltevést, hiszen adatai azt mutatják,
hogy a korszakban a magyarországi zsidók több mint 80%-a élt a határ menti vagy
a határhoz közeli megyékben, és az összeírt 2531 családfő kb. kétharmada nem Ma­
gyarországon született (legtöbben, 37,8%-uk Morvaországban).7
Marton az újkori összeírások alapján irányuk szerint a zsidó bevándorlás három
hullámát különbözteti meg: az első kettőben nyugat felől érkeztek zsidók Magyaror­
szágra, míg a harmadikban keletről, Galíciából. Az első az osztrák-német bevándorlás,
amelynek kezdete I. Lipót 1670-es rendeletéhez köthető: ebben a törökkel való össze­
játszás vádjával kiutasította a zsidókat Bécsből. Az elűzöttek többsége Poroszország­
ba ment, kisebb csoportjuk viszont nyugat-magyarországi földesúri birtokokon tele­
pedett le.8 1690-ből való például Esterházy Pál herceg privilégiumlevele, amelyben
Sopron megyei birtokán engedélyezi zsidók letelepedését. Ekkor alakul ki a híres
„hét község”.9 Ez a betelepedési hullám 1700 körül ért véget, ekkor Magyarország
zsidó lakosságának több mint 60%-a az osztrák határ melletti megyékben élt. A má­
sodik a cseh-morva bevándorlás, amely 1726 után vált jelentőssé, amikor III. (VI.)
Károly Cseh- és Morvaországban minden zsidó családban csak egy fiú házasságát
engedélyezte, a többiektől pedig megvonta a lakhatási jogot. 1748-ban Mária Terézia
tovább szigorította a rendeletet, e tartományokban tízezer családban maximálva a
zsidó családok számát. A megengedett létszám fölötti zsidók közül sokan Magyar-
országra jöttek.10Végül a harmadik, számarányát tekintve legjelentősebb hullám a len­
gyelországi bevándorlás, amely Lengyelország 1772-es első felosztását követően
vált igazán jelentőssé, amikor Galícia a Habsburg Monarchia része lett.11

lásd a 2. jegyzetben) szakított a magyarországi zsidó történetírás asszimilációs irányult­

ságával, és könyvében a zsidóság mint nép és vallási közösség erejét próbálta tudatosítani.
Modelljében a galíciai származású ortodox zsidóság volt az, amelyik ezt az erőt képvisel­
te, ezért volt számára fontos, hogy már a kezdetektől, azaz a bevándorlástól egyértelműen
szétválassza a különböző karakterű zsidó csoportokat. Lásd Walter Pietsch, A zsidók be­
vándorlása Galíciából és a magyarországi zsidóság, Századok, 1988/11, 48.
5 M arton, i. m., 36, 37.
6Az országos összeírást III. (VI.) Károly király rendelte el 1735-ben az ország területén lakó
zsidó családok számának megállapítása végett. Célja a további növekedés megakadályo­
zása volt. Az összeírás nem teljes, hiszen Magyarország 43 vármegyéjéből csak 31 készí­
tette el a területén lakó zsidók összeírását, és hiányzik belőle Erdély és a Temesköz, de mi­
vel a 18. század első felében készült négy országos összeírás közül ez a legegységesebb
census, ez az első statisztikailag jól használható adatsor. A 18. századi összeírások létre­
jöttének körülményeit és hiányosságaikat lásd Ember Győző, A magyarországi országos
zsidóösszeírások a XVIII. század első felében, in G rünvald FüIöp-S cheiber Sándor
(szerk.), Magyar Zsidó Oklevéltár, VII, Bp., MIOK, 1963, 49-77.
7 M arton, i. m., 32-36.
8 G onda László, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945, Bp., Századvég, 1992, 39.
9 M arton, m., 43^14.
10 Uo., 41-44.
11 Uo., 45.

29
 A bevándorlás mérete

Ha meg akarjuk tudni, hogy mikor hány zsidó érkezett a három megjelölt irányból,
az országos összeírásokra és népszámlálásokra kell támaszkodnunk (1.1 táblázat).

1.1 táblázat
A bevándorlási hullámok mérete a különböző letelepedési területek szerint,
a népszámlálások alapján, 1735-1869 (fő/év)12

Megyék 1735- 1787- 1805- 1825- 1830- 1840- 1846- 1850-

1786 1804 1824 1829 1839 1845 1849 1869
Lengyel 213 487 49 -339 464 -212 5 439 388
Lengyel-vegyes 126 212 342 -335 125 -140 871 228
Morva 60 105 189 -50 216 44 321 80
Morva-magyar 225 192 280 209 -207 419 2 340 -349
Magyar 91 53 196 -45 135 167 740 223
Határ menti 715 1 049 1 056 -599 733 278 9 710 570
Magyarország 1 129 1 728 1 948 525 1 581 1 045 17 792 5 518

Lengyel megyék: a bevándorlók szinte kizárólag lengyel területekről érkeztek (Bereg, Máramaros,
Sáros, Ugocsa, Ung, Zemplén); Lengyel-vegyes megyék: a bevándorlók többsége (50-60%) lengyel
területekről érkezett (Abaúj-Toma, Szabolcs, Szatmár); Morva megyék: a bevándorlók szinte
kizárólag Morvaországból érkeztek (Árva, Liptó, Trencsén); Morva-magyar megyék:
Morvaországból bevándoroltak és magyarországi eredetűek vegyesen lakták (Moson, Nyitra,
Pozsony); Magyar megyék: túlnyomórészt magyarországi eredetű zsidók lakták (Sopron, Vas, Zala)

1735-1786 között tehát az évi átlagos 1129 fős bevándorlás kétharmadát tudjuk nyo­
mon követni a határ menti megyékben (715 fő). Ebben az időszakban a nyugati
irányból érkező bevándorlás volt minimális túlsúlyban. 1787-1804 között az előző
korszakhoz képest évi átlagban mintegy 50%-kal növekvő bevándorlás még mindig
nagyjából 60%-ban növelte a határ menti megyék zsidó lakosságát, ekkor azonban
már a keletről érkezők voltak többségben (2/3:1/3). 1805-1824 között tovább nőtt a
zsidó bevándorlás intenzitása - évi 1948 fő az előző korszak évi 1728 főjéhez ké­
pest ekkor azonban újra a nyugatról érkezők voltak többségben, kb. 6:4 arányban.
Az 1830-1839 közti időszakra a keletről jövő bevándorlás erősödése a jellemző, de
még a „morva megyékbe” is intenzív a bevándorlás. Az 1840-1845 közötti hat évben
ismét szinte kizárólag nyugatról érkeznek bevándorlók az országba, az északkeleti
megyék zsidóságának létszáma évi 352 fővel csökken az elvándorlás következtében.
Az 1846-1850 közti időszakban a magyarországi zsidó történelem legnagyobb
bevándorlási hulláma zajlott le. Az 1846-os lengyel nemesi felkelést és a galíciai pa­
rasztlázadást követően, amelynek során tömegesen mészároltak le zsidókat, mene-12

12 Varga László adatai alapján, lásd Zsidó bevándorlás Magyarországon, Századok, 1992/1,
68-69.

30
külők ezrei érkeztek Magyarországra. A Galíciához közeli megyékben ebben az idő­
szakban 25 ezer fős bevándorlási többlet jelentkezett. Ezzel párhuzamosan zajlott a
Morvaországból érkező utolsó nagy bevándorlás is. A leginkább érintett Nyitra me­
gyében például mintegy 11 ezer fős bevándorlási többlet mutatkozott. Végül az
1850-1860-as években intenzív, de egyre csökkenő mértékű bevándorlás folyt Ma­
gyarországra, főleg Galíciából. A szabadságharc bukását követően (1849) a nyugat­
ról érkező bevándorlás gyakorlatilag megszűnt.13
Összegezve tehát megállapíthatjuk, hogy a 18. század végéig kb. 100 ezer zsidó te­
lepedett le Magyarországon. 1850-ig újabb 130-140 ezer fő érkezett, akiknek 48%-a
nyugatról jött. Végül a legintenzívebb hullámban, 1850 és 1869 között még 130-140
ezer zsidó érkezett, főleg Galíciából és Bukovinából.14 Szám szerint tehát a beván­
dorlás és a természetes szaporodás következtében Magyarország zsidósága, amely
1787-ben 83 ezer főt tett ki (az összlakosság 1%-át alkotva), 1869-ben már 542 200
fős közösséget alkotott (4%).1516Magyarország teljes népessége és a zsidó népesség
eltérő növekedési trendjét mutatja az 7.2 táblázat.
1.2 táblázat
Az össznépesség és a zsidó népesség növekedése, 1720-186916

Év Teljes népesség (1000) Zsidó népesség (1000) A zsidók aránya (%)

1720 2 582 12 0,5
1787 8 003 83 1,0
1805 8 750 130 1,5
1825 10 814 190 1,8
1840 11 275 242 2,1
1850 11 554 366 3,2
1857 12 067 408 3,4
1869 13 561 542 4,0

Miközben tehát az ország összlakossága 1787 és 1869 között 69%-kal gyarapodott,

a zsidó népesség 553%-kal. Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte (1867) után a
galíciai bevándorlás is minimálisra csökkent, illetve a kivándorlás 1869-től kezdve
folyamatosan felülmúlta a bevándorlást. A két világháború közti korszak vezető ma­
gyar statisztikusa, Kovács Alajos számításai szerint 1869 és 1910 között a magyar-
országi zsidóság kivándorlási vesztesége 113 800 főt tett ki.17A dualizmus korában

13 Uo„ 70-72.
14 Uo., 74.
15 K ovács Alajos, A zsidóság térfoglalása Magyarországon, Bp., a szerző kiadása, 1922, 11.
16Yehuda DoN-George M agos, The Demographic Development of Hungarian Jewry, Jewish
Social Studies, 1983/3-4, 208. A cikket magyarul lásd D on-M agos, A magyarországi zsidó­
ság demográfiai fejlődése, in Yehuda Don, A magyarországi zsidóság társadalom- és gaz­
daságtörténete a 19—20. században, Bp., MTA Judaisztikai Kutatóközpont—Élet és Irodalom,
2006, 13-50.
17 K ovács Alajos, i. m., 13-14.

31
(1867-1918) Magyarország összlakosságának 6,7%-os kivándorlási veszteségével
szemben a zsidóságé 13%-os volt.18A kivándorlás fő iránya a 19. század utolsó har­
madában az egész Monarchia területéről az Egyesült Államok volt. 1871 és 1890 kö­
zött 436 688 zsidó vándorolt ki a Monarchiából az Újvilágba.19

A nyugatról és a keletről érkező bevándorlás különbségei

Marton Ernő szoros összefüggést lát a magyarországi zsidóság vallási irányzatokra

szakadása és a bevándorlók származási országai között.

A magyar zsidóságon belüli két irányzat léte abban gyökerezik, hogy a magyar zsi­
dóságot alkotó különböző bevándorló rétegeknek különböző kulturális háttere és tör­
ténelmi múltja volt. Egy futó pillantás is elég a magyar zsidóság szellemi vezetőire
az utóbbi 150 évben [a 19. század elejétől a második világháborúig —F. K.] ahhoz,
hogy egyértelműen lássuk: a neológia és a vallási haladás zászlóvivői majdnem ki­
zárólag morva és cseh gyökerekkel rendelkeztek, míg az orthodoxia vezetői lengyel és
német gyökerekkel.2021

Témánk, tehát a magyarországi zsidóság irányzatainak kialakulása szempontjából a

bevándorlás irányai azért különösen jelentősek, mert a kutatók egy része éppen eb­
ben, az eltérő társadalmi, gazdasági és kulturális közegből érkező nyugati és keleti
zsidó népesség magyarországi „találkozásában” látja az elkülönülő vallási irányza­
tok szakadásának eredetét. Varga László így fogalmaz:

A magyarországi zsidóság társadalomtörténetének nem az egyébként is változó inten­

zitású bevándorlás kölcsönöz teljesen egyedülálló, sajátos jelleget, hanem annak [...]
kettős iránya. Vagyis az egyik oldalon morvaországi (részben csehországi), a másik
oldalon galíciai zsidók párhuzamos bevándorlása. [...] egyértelmű, hogy a keleti és a
nyugati típusú zsidóság eltérő szerepet töltött be a magyar társadalomban, így min­
denekelőtt a múlt század végi modernizációban. [...] A vizsgált hosszú időszakban
[...] nem pusztán a bevándorlás iránya, majd ennek nyomán a magyar társadalomban
betöltött funkció különbözött egymástól, de a két „típusnak” időnként változó intenzi­
tással, s nem is feltétlenül egymással párhuzamosan eltért akár a nyelve, akár a vallá­
sa is.2' [Kiemelés tőlem - F. K.]

18 Varga, i. m., 72.

19Jacob Lestschinsky, Jewish Migrations, 1840-1956, in Louis Finkelstein (szerk.), The Jews.
Their History, Culture, and Religion, 2, New York, Harper,31960, 1560.
20 M arton, i. m., 55.
21 Varga , i. m., 64.

32
A nyugati, illetve a keleti országokból (Ausztria-Németországból, Cseh- és Morva­
országból, illetve Galíciából és Bukovinából) Magyarországra érkező betelepülők a
kibocsátó közeg jellegének megfelelően valóban az új környezetbe való beilleszkedés
más-más stratégiáit hozták magukkal.22 A jobb gazdasági háttérrel rendelkező nyu­
gati bevándorlók,23 akik többnyire csoportosan érkeztek az országba, és így viszonylag
nagy közösségeket tudtak létrehozni, általában megőrizték személyes kapcsolataikat
az anyaországban maradt rokonaikkal, és az alakuló új hitközségek szellemi tekin­
tetben is kapcsolódtak „anyahitközségeikhez”.24 E biztos háttér tudatában a döntően
iparos és kereskedő zsidók merészebben települtek egyre beljebb Magyarország bel­
ső, zsidók által nem lakott megyéibe is, ahová ily módon gyakorlatilag importálták
anyaországaik kapitalizálódó gazdasági és társadalmi viszonyait. Magyarországon
tehát a városok német polgársága mellett főleg a nyugatról érkező zsidó bevándorlók
között legnagyobb számban érkező moráviai zsidók voltak a polgárosodás és a gaz­
daság kapitalista átalakításának úttörői. E folyamat kezdeteit így fogalmazza meg
Vörös Károly:

A magyarországi mezőgazdasági élet már a XVIII. század közepétől és kivált utolsó

harmadától tehát egy új funkciót: a mezőgazdaságot indító hitelekkel ellátni és felfu­
tása alatt terményeinek felvétele által már folyamatosan finanszírozni is képes belső,
hazai vállalkozást igényelt. Ennek során a termékek értékesítésével foglalkozni képes
és amellett bizonyos tőkével is rendelkező személyek bekapcsolódását [...] kívánta.
Ennek az igénynek kielégítésére jelennek meg a XVIII. század folyamán - először és
még sokáig a nagybirtokok árnyékában - zsidó kereskedőelemek. Elsősorban [...]
Morvaországból jönnek. Ott kifejtett hasonlójellegű tevékenységük eredményeképpen
már bizonyos kezdőtőkét hoznak magukkal: e tőkével a magyarországi nagybirtokos
arisztokrácia szolgálatában [...] megkezdik a nagybirtok terményeinek felvásárlását,
vagy legalább bizományba vételét és forgalmazását. Éspedig először az örökös tarto­
mányokban, később még távolabbi piacokon is [...] családi alapon továbbra is fenn­
maradt, fenntartott, sőt házasságok által még tovább erősített [...] kapcsolataikra tá­
maszkodva.25

22 G onda László, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945, Bp., Századvég, 1992, 58.

23 Egy a 18. század közepéről fennmaradt morvaországi jegyzékből kiderül, hogy 1740 és
1752 között Morvaország 339 legnagyobb zsidó adófizetője Magyarországra költözött.
A jegyzékre (Haupt Tabella derer Vermög eingelangter Individual-Consignations eines
dem Markgrafenthm Maehren, von anno 1740 in das Königreich Hungarn entwichenen
Juden, selbst bemerkung ihrer theils wissentlichen, theils aber mutmaslichen aufenhalts
öthern) hivatkozik M arton, i. m., 53, valamint Varga, i. m., 79. és G rünvald- S cheiber,
Adalékok a magyar zsidóság településtörténetéhez a XVIII. század első felében, in Uők
(szerk.), Magyar Zsidó Oklevéltár, VII, Bp., MIOK, 1963, 14, 15.
24 A morvaországi zsidó községek sokáig elvárták, hogy eltávozott tagjaik visszatérjenek,
sőt az idegenben letelepedőktől anyagi hozzájárulásra is számítottak intézményeik fenn­
tartásához. Uo., 13.
25 V örös Károly, A magyarországi zsidóság helyzete a mohácsi vésztől 1918-ig, in G erő
László (főszerk.), Magyarországi zsinagógák, Bp., Műszaki, 1989, 29.

33
A keleti területekről érkező, általában igen szegény zsidóknak viszont éppen ezek a
kapcsolataik szakadtak meg, maguk a betelepülők pedig szinte családonként szét­
szóródtak Magyarország északkeleti megyéiben, ahol vagy paraszti életformát foly­
tattak, vagy „házi zsidókként” az uraság bérlői voltak (kocsmát tartottak és sör-, il­
letve pálinkafőzéssel foglalkoztak). Ez a tevékenység nem tette lehetővé a valódi
tőkefelhalmozást, a biztos háttér hiánya miatt tehát viszonylag kevesen jutottak az
ország belsejébe.26
A bevándorlás folyamatának ez a második lépcsőfoka, a belső migráció27 csak akkor
válik érthetővé, ha előbb vázlatosan áttekintjük a magyar állami politika változását
a zsidó bevándorlással kapcsolatban, ahogyan ez a jogrendszerben tükröződik.28

26 Varga , i. m., 74-76. - A betelepülő zsidók foglalkozási szerkezetének jellegzetességeit

lásd László Katus, The Occupational Structure o f Hungarian Jewry in the Eighteenth and
Twentieth Centuries, in Michael K. S ilber (szerk.), Jews in the Hungarian Economy,
1760-1945, Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 92-105.
27 A bevándorlás első fázisa, a határmenti megyékben való letelepedés viszonylag jól doku­
mentált a történeti szakirodalomban, mint az a fenti rövid áttekintésből is kitűnik. Ezzel
szemben a második fázisra, a belső migrációra vonatkozóan már sokkal gyérebbek a for­
rásaink. Tudomásom szerint egyetlen olyan részletes elemzés létezik, amely legalább egy
központi megye (Pest megye) demográfiai adatait vizsgálja az 1749 és 1846 közötti mint­
egy száz évben: M oess Alfréd, Pest megye és Pest-Buda zsidóságának demográfiája,
1749-1846, Bp., MIOK, 1968. - Ezenkívül egy-egy régiónak a városaiba történő betele­
pedéséről vannak feldolgozások. Ezek közül a két legfrissebb Ö. Kovács József 1996-ban
és Csíki Tamás 1999-ben megjelent műve. Az előbbi a Duna-Tisza közének városaival,
főleg Kecskeméttel és Kiskunhalassal, míg az utóbbi Északkelet- és Kelet-Magyarország
öt városával: Miskolccal, Kassával, Nagyváraddal, Szatmárnémetivel és Sátoraljaújhellyel
foglalkozik. Lásd Ö . K ovács József, Zsidók a Duna-Tisza közén. Társadalomtörténeti
esettanulmányok, XVIII-XIX. század, Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét
Monográfia Szerkesztősége, 1996; C síki Tamás, Városi zsidóság Északkelet- és Kelet-
Magyarországon. A miskolci, a kassai, a nagyváradi, a szatmárnémeti és a sátoraljaújhe­
lyi zsidóság gazdaság- és társadalomtörténetének összehasonlító vizsgálata, 1848-1944,
Bp., Osiris, 1999.
28A magyarországi zsidóságra vonatkozó jogi rendelkezéseket az 1920-as évekig két annotált
szabálygyűjtemény is tartalmazza: E isner Jenő, Az izraelita hitfelekezetet és hitközsége­
ket érintő törvények és rendeletek gyűjteménye, Karcag, 1925; H ajnóCI R. József, A magyar
zsidók közjoga, Lőcse, 1909.

34
 A BETELEPEDÉS JOGI HÁTTERE

A felvilágosult abszolutista uralkodó, II. József 1783-ban adta ki a magyarországi

zsidókra vonatkozó türelmi rendeletét, a Systematica Gentis Judaicae Regulation?9
A rendelet biztosította az ország zsidó lakosai számára a szabad költözködés jogát,
a bányavárosokat kivéve,2930 valamint ettől kezdve szabadon űzhettek bármilyen, ad­
dig kizárólag a céhek hatáskörébe tartozó foglalkozást, és földet is bérelhettek, ha
maguk művelték meg. A betelepedést illetően a rendelet következménye az volt,
hogy zsidók olyan jelentős városokba is beköltözhettek, mint Pest (1783) és Szeged
(1783), illetve visszaköltözhettek Budára (1783), ahonnan még Mária Terézia űzte
ki őket 1746-ban.31 1785-ben II. József még egy rendelkezéssel járult hozzá ahhoz,
hogy a Habsburg Birodalom más tartományaiból érkező zsidók Magyarországon le
tudjanak telepedni. Az uralkodó megváltoztatta az ún. személyi vámot, amely csak
a zsidókat sújtotta, akik kötelesek voltak minden alkalommal, amikor a Birodalom
bármelyik országából egy másikba átmentek, a határon illetéket fizetni. II. József a
Birodalom területén belül eltörölte ezt a diszkriminatív vámot, de a Birodalom ha­
táraira érvényes maradt. Ez a változtatás mindenesetre megkönnyítette a Birodal­
mon belüli költözködést.32
II. József halála előtt többek között visszavonta a zsidókra vonatkozó rendeletéit is,
amit Magyarország több szabad királyi városa úgy értelmezett, hogy kiűzheti amúgy
is csak kényszer hatására befogadott zsidó lakosait. Ezt a gyakorlatot szüntette meg
az új uralkodó, II. Lipót, aki rövid uralkodása alatt (1790-1792) elődje művének
folytatására vállalkozott. Az 1790:XXXVIII., De Judaeis címet viselő törvénycikk­
ben II. Lipót gyakorlatilag újra érvénybe helyezte II. József rendeletéit: a zsidók

29A magyarországi zsidókra vonatkozó rendeletet 1781-1782-ben öt másik, a Habsburg Biro­

dalom más országaiban és tartományaiban élő zsidókra vonatkozó türelmi rendelet előzte
meg, majd 1789-ben követte a Galíciára vonatkozó rendelet. II. József zsidópolitikájának
elemzését, illetve a különböző területekre vonatkozó türelmi rendeletéinek összehasonlí­
tását lásd Josef K arniel, Die Toleranzpolitik Kaiser Josephs II, Gerlingen, Bleicher,
1986. - A magyarországi rendelet eredeti latin nyelvű változatát lásd Magyar Zsidó Szemle,
1896/4, 367-374.
30A bányavárosok, amelyekben nemesfémbányászat és ebből következően pénzverés folyt,
a királyi kincstár közvetlen fennhatósága alatt álltak. Feudális előjogaikat gondosan őriz­
ték, ezért a kora újkorban is külön elbírálás alá estek.
31 G onda , i. m., 46.
32 Uo.

35
1790. január elsején fennállt helyzetét kellett mindenütt visszaállítani.33 Ez a törvény
azonban a következő fél évszázadban paradox módon egyre inkább a zsidók földraj­
zi és társadalmi mozgásának gátjává vált, hiszen éppen e törvényre hivatkozva nem
engedték be őket olyan településekre és céhekbe, ahová 1790 januárjáig nem sike­
rült bejutniuk.
A zsidók szabad letelepedésének kérdését végül az utolsó előtti reformkori ország-
gyűlésnek (1839-1840) sikerült rendeznie, amely törvényt hozott arról, hogy - a fel­
vidéki bányavárosokat továbbra is kivéve - a zsidók az ország bármely településén
lakhassanak, valamint engedélyezte zsidók gyáralapítását és városi telekingatlan­
szerzését.34
I. Ferenc József 1859-1860-ban végül rendeletek sorával számolta fel a zsidókra
vonatkozó, még érvényben maradt letelepedési és ingatlanszerzési korlátozásokat.
A bányavárosokba való bejutást egy 1860. január 14-én kelt rendelete engedélyezte,
amellyel a szabad letelepedés utolsó akadálya is elhárult. E rendelethez szorosan kap­
csolódva az 1860. február 18-án kelt rendelet engedélyezte, hogy zsidók minden kor­
látozás nélkül szerezhessenek ingatlant a Birodalom egész területén.35
Ez az egyre megengedőbb jogrendszer biztosította azokat a kereteket, amelyek
alapján a 18. század elejéhez képest a Monarchia utolsó éveire alapvetően átalakult
a magyarországi zsidóság településszerkezete, és ennek következtében magának a
zsidóságnak társadalmi és gazdasági arculata. A településszerkezetben végbemenő
alapvető, a vallási irányzatok elkülönülésében is szerepet játszó változásokat tekint­
jük át a következő részben.

33A törvény szövegét lásd Csiky Kálmán és mások, Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvény­
tár, 1740-1835, Bp., Franklin Társulat, 1901, 186, 187.
34 1840:XXIX. te.: A zsidókról, lásd C siky és mások, Corpus Juris Hungarici. Magyar Tör­
vénytár, 1836-1868, Bp., Franklin Társulat, 1896, 175, 176.
35 G onda, i. m., 318.

36
 A ZSIDÓSÁG TELEPÜLÉSSZERKEZETÉNEK A LAKULÁSA

Ha a magyarországi zsidóság elhelyezkedését az országban a régiókat külön-külön

vizsgálva követjük nyomon a 19. század első felétől az Osztrák-Magyar Monarchia
első évtizedének végéig (1880), jól kirajzolódik a belső migráció alapvető iránya.

1.3 táblázat
Magyarország zsidó lakosságának aránya az összlakossághoz viszonyítva régiónként,
1830-188036

Régió Arány (%) Viszonylagos növekedés** (abszolút érték)

1830 1880 1830 1880
Dunántúl 2,0 4,0 87,0 71,4
Alföld 1,3 3,5 56,5 62,5
Északkelet-Magyarország 4,0 8,1 174,0 144,6
Nagy-Budapest* 8,8 18,6 382,6 332,1
Összesen (Magyarország) 2,3 5,6

* Budapest és a környező huszonkét kistelepülés adatai.

’* Viszonylagos növekedés (= Régió x 100 / Összes).

Az 1.3. táblázatból láthatjuk, hogy 1880-ra a zsidóság számaránya 1830-hoz képest

leginkább az Alföldön növekedett, a korábbinak mintegy három és félszerese lett.
Az északkeleti megyékkel szomszédos alföldi megyékben ugrásszerűen megnőtt a
zsidók száma, Hajdú megyében például ötven év alatt 1%-ról 4,9%-ra változott
a számarányuk. 1830 és 1880 között tehát leginkább az északkeleti határ mentén élő,
Galíciából érkezett bevándorlók és utódaik húzódtak az ország belseje felé. Ugyan­
csak az Alföld az ország egyetlen olyan régiója, ahol a zsidóság relatív növekedése
is pozitív volt, ahogy ezt a táblázat utolsó két oszlopa mutatja. A zsidók ugyanis a
terménykereskedelem szempontjából stratégiai jelentőségű terület felé húzódtak. Ez
a jelenség akkor is szembetűnő, ha az egyes alföldi településeken belül nézzük meg
a zsidóság számarányának változását.36

36A táblázat a következő cikk adatainak felhasználásával készült: B enisch Artúr, A zsidók
térfoglalása és elhelyezkedése a mai Magyarország területén, 1830-1930, Magyar Statisz­
tikai Szemle, 1934/11, 916-925. Az adatok a két világháború közti, ún. trianoni Magyar-
ország területére vonatkoznak.

37
 A belső migráció következtében a század utolsó évtizedeire a fél évszázaddal az­
előtt még döntően a határ menti megyékben lakó zsidók „belakták” az országot.
Benisch Artúr szavait idézve: „Népesebb telepeik immár egyenletesen oszlanak meg
az egész országban, s szinte teljesen megegyeznek a gazdasági élet stratégiai pont­
jaival”.37
A zsidó lakosság urbanizációs foka is igen magas volt: már 1880-ra majdnem el­
érte az 50%-ot. A 19. században főleg Budapest vonzereje volt nagy, 1880-ban az
ország zsidóságának 24,3 százaléka élt a fővárosban.3839A zsidóság és az ország össz­
népességének urbanizáltsági foka közti lényeges eltérést az 1.1 diagram mutatja.

1.1 diagram
A z ország össznépességének és zsidóságának urbanizációs foka közti eltérés, 1825—191039

Amíg tehát 1825 és 1869 között Magyarország teljes népszaporulatának közel egy­
negyede a városokra esett, addig a zsidóság népszaporulatának több mint egyharma-
dát találjuk a városokban ugyanezekben az időszakokban.40
Az urbanizáció és az ország belseje felé irányuló migráció jelenségét összefüg­
gésben értelmező Walter Pietsch szerint e kettős folyamat következményeként
„a zsidók földrajzi és társadalmi peremhelyzetükből Magyarország vezető gazdasági

37 Uo., 920.
38 Uo., 920-922. - A zsidóság gyors ütemű urbanizációja a 19. század folyamán jól feltárt
jelensége demográfiai viselkedésüknek, lásd Uriah Zevi E ngleman, Sources of Jewish
Statistics, in Louis Finkelstein (szerk.), The Jews. Their History, Culture and Religion,
II, New York, Harper,31960, 1530, 1531.
39A diagram a következő tanulmány adatainak felhasználásával készült: Don-M agos, The
Demographic Development of Hungarian Jewry, Jewish Social Studies, 1983/3-4,189-216.
40 Uo., 191.

38
erejévé fejlődtek, és a főváros szellemi, kulturális életét is messzemenően meghatá­
rozták”.41A Monarchia, majd a két világháború közötti zsidóság demográfiai jellem­
zőivel később foglalkozunk.
Vörös Károly egyenesen a fentebb tárgyalt településszerkezeti és demográfiai jel­
legzetességeket, valamint a kibocsátó közegből hozott eltérő stratégiákat - azaz a
magyarországi zsidóság különböző eredetét - összekapcsolva magyarázza az irány­
zatokra szakadást, amelyet a modernizálódó és polgárosodó magyar társadalomba
való integrálódás vallási lecsapódásának tekint:

Elsősorban a városi - és a minél nagyobb városi -, a gazdasági életbe már magasabb

szinten bekapcsolódó, túlnyomó részében még osztrák és cseh-morva eredetű gazdag
zsidóság számára az integrálódás útja [...] csakhamar természetesnek kezdett tűnni.
[...] az elsősorban Galíciából érkező - ha csak átmenetileg is - a kelet-magyarorszá­
gi falusi, kisvárosi környezetben megrekedt, [...] a feudalizmus nyomását még köz­
vetlenül és többnyire egymagában, hitsorsosaitól elszigetelve érző szegény zsidó nem
az új rendszerben látja támaszát, hanem görcsösen ragaszkodik a számára védelmet
egyedül nyújtani látszó vallási közösséghez.42

Vörös szerint tehát éppen a hozott különböző stratégiák, a modernizációban mutat­

kozó eltérések azok, amelyek megjelennek a zsidóság településszerkezetében is, és
végül az irányzatokra való szakadáshoz vezetnek.
Ugyancsak szoros összefüggést feltételez a zsidóság településszerkezetének jelleg­
zetességei és az irányzatok szerinti megosztottság között Karády Viktor. Egyenesen
„alapvető földrajzi dichotómiáról” beszél a magyarországi zsidóságon belül, nagy
vonalakban regionálisan megkülönböztetve egymástól egy délnyugati (neológ) és egy
északkeleti (ortodox) típusú zsidóságot, amelyek egymástól eltérő módon reagáltak
az asszimiláció, az integráció és a modernizáció különféle kihívásaira. Ugyanakkor
e „durva” beosztáson kívül egy finomabb - mindeddig kutatatlan - elkülönítést is
javasol, amely szintén településszerkezeti sajátosságokon alapul: egyrészt az irány­
zatok eltérő urbanizáltsági fokán, másrészt az egyes irányzatokon belül a falusi és a
városi zsidóság egymástól különböző viselkedési mintáin.43 Ez utóbbi finomabb be­

41 Walter P ietsch, A zsidók bevándorlása Galíciából és a magyarországi zsidóság, Századok,

1988/11, 54. - Az Osztrák-Magyar Monarchia és a két világháború közti korszakokban
Budapest kulturális életében a zsidók szerepét vizsgáló kiterjedt irodalomból lásd például
H anák. Péter, A közép-európai háromszög. A zsidóság kulturális szerepe Bécsben, Buda­
pesten és Prágában, in Uő, A Kert és a Műhely, Bp., Balassi, 1999, 217-229; Uő, Társadal­
mi peremiét és kulturális alkotóerő Bécsben és Budapesten, in uo., 230-262; Z eke Gyula,
A nagyvárosi kultúra új formái és a zsidóság, Budapesti Negyed, 1995/2, 90-106, valamint
L ackó Miklós, Zsidók a budapesti irodalomban, uo., 107-126.
42 V örös Károly, A magyarországi zsidóság helyzete a mohácsi vésztől 1918-ig, in G erő
László (főszerk.), Magyarországi zsinagógák, Bp., Műszaki, 1989, 32.
43 Viktor K arády, Religious Divisions, Socio-Economic Stratification and the Moderniza­
tion of Hungarian Jewry after the Emancipation, in Michael K. S ilber (szerk.), Jews in
the Hungarian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 163-165.

39
osztást részletesen elemezni fogom a századfordulóra és a magyarországi zsidóság
deportálását közvetlenül megelőző időszakra vonatkozóan.
A magyarországi zsidóság - hasonlóan Nyugat- és Közép-Európa többi zsidó kö­
zösségéhez - az emancipáció lehetőségének felmerülésekor került először ténylege­
sen szembe a társadalmi integrálódás lehetőségével, ráadásul egy olyan társadalomba,
amely maga is alapvető átalakuláson ment éppen át (polgárosodás és modernizá­
ció).44 Magyarország vegyes összetételű, többségében frissen bevándorolt zsidósága
számára a 19. század második harmadától körvonalazódott ez a lehetőség, amelynek
jogi előzményeivel a fentiekben már megismerkedtünk. A következő részben rövi­
den áttekintjük azokat a közel egy időben született válaszokat, amelyeket a zsidóság
adott Magyarországon az emancipáció gondolatának felmerülése által előtérbe ke­
rült kihívásokra, az integrációra és a modernizációra.

44 A zsidók emancipációjáról Európa különböző államaiban lásd Jacob K atz, Out o f the
Ghetto. The Social Background o f Jewish Emancipation, 1770-1870, Cambridge, Mass.,
Harvard UP, 1973; Pierre B irnbaum Ira Katznelson (szerk.), Paths o f Emancipation.
Jews, States, and Citizenship, Princeton, NJ, Princeton UP, 1995. Témánk szempontjából
különösen a következő tanulmányok lényegesek: Hans D aalder , Dutch Jews in a Seg­
mented Society, in uo., 37-58; Werner E. M osse, From ’Schutzjuden ’to ‘Deutsche Staats­
bürger Jüdischen Glaubens The Long and Bumpy Road of Jewish Emancipation in
Germany, in uo., 59-93; B irnbaum, Between Social and Political Assimilation; Remarks
on the History of Jews in France, in uo., 94-127; Michael Stanislawski, Russian Jewry,
the Russian State, and the Dynamics of Jewish Emancipation, in uo., 262-284.

40
 AZ INTEGRÁCIÓ ÉS A M ODERNIZÁCIÓ KÜLÖNBÖZŐ
ÉRTELM EZÉSEI: AZ IRÁNYZATOK CSÍRÁI

A 19. század első felének liberalizmusa kidolgozta az állam formális jellegének té­
telét, azt tehát, hogy az állam, amennyiben polgárai teljesítik kötelezettségeiket,
minden megkülönböztetés nélkül állampolgárnak tekinti őket, és szavatolja bizton­
ságukat és törvényes jogaikat. A felvilágosodás eszméiben gyökerező liberális elő­
feltételezés az volt, hogy a polgárok lojálisak az állammal szemben, mivel elkötele­
zettek az állam által képviselt nemzeti és kulturális célok iránt. A zsidóság kulturális
beolvadásának folyamatos előrehaladása miatt a 18. századtól kezdve Nyugat-Euró-
pában, majd a 19. században Közép-Európában is, ezen országok politikai elitje reá­
lis lehetőséget látott arra, hogy a zsidók ilyen modem értelemben vett polgárai le­
gyenek a kialakuló nemzetállamoknak.45
Ez a történeti folyamat az emancipáció, amely minden egyes országban máskor
és más tartalommal ment végbe, abban azonban egységes volt, hogy két alapvető
változást idézett elő a zsidóság életében. Egyrészt megváltoztatta a zsidók politikai
státusát, azaz kirekesztettekből széles körű jogokkal rendelkező állampolgárokká
tette őket, másrészt - ezzel szoros összefüggésben - megváltoztatta társadalmi stá­
tusukat: a zsidók lehetőséget kaptak arra, hogy az adott ország társadalmi és gazda­
sági struktúrájának szerves részeivé váljanak.46
Magyarországon a 19. század első felében az ország számára bizonyos független­
séget kivívni szándékozó és ezzel párhuzamosan politikai hatalmát megerősíteni és
megtartani akaró nemesi származású politikai elit vetette fel elsőként a zsidók eman­
cipációjának kérdését. Ugyanúgy, mint Európa többi országában, Magyarországon
is csak a kezdő lökést adta meg az a tény, hogy ez az éppen formálódó politikai elit
a korszak liberalizmusának ideológiai alapján állt. Azt, hogy ezen a liberális indítta­
táson túlmenően még miért vetette fel a zsidók emancipációjának kérdését a magyar
politikai elit, meggyőzően magyarázza a Karády Viktor nevéhez fűződő, általa „asz-
szimilációs szerződésnek” nevezett elmélet.
A 19. század első felében, a magyar nemzetállam kialakulásakor, a Magyar Ki­
rályságban (Horvátország és Szlavónia nélkül) a magyar ajkú lakosság az összlakos­
ságnak mindössze 48%-át tette ki, azaz a magyarság saját országában a legnagyobb
nemzeti kisebbségként élt. Ez Európában egyedülálló jelenség volt a korszakban. A ha­
talmat gyakorló liberális nemesség hatalmának megtartása érdekében sajátos konstruk­

45 K atz, i. m„ 19K I 93.

46 B irnbaum-K atznelson, Emancipation and the Liberal Offer, in Uők (szerk.), i. m., 4.

41
cióval próbált úrrá lenni ezen a helyzeten. A 19. század folyamán az országban élő
nemzetiségeknek íratlan, ún. „asszimilációs társadalmi szerződést” ajánlott, amely­
ben a nyelvi elmagyarosodásért cserében valódi társadalmi befogadást, a hatalom­
ban való részesedés lehetőségét kínálta fel. Ezzel a lehetőséggel élt többek között a
példátlan gyorsasággal magyarosodó zsidóság is.47
Ha egymás fényében nézzük Jacob Katz, valamint Pierre Birnbaum és Ira Katznel-
son fent érintett elemzéseit az emancipáció folyamatát és hatását illetően, kiderül,
hogy Karády elmélete az emancipáció magyarországi változatát írja le - amelyet az
ország zsidósága végül csak 1867-ben kapott meg48 -, hiszen megtalálható benne
minden olyan elem, amellyel a fenti kutatók definiálják az emancipációt. Mindezek
az elemek - a lojalitás elvárása az állammal szemben, és ennek előfeltétele: a kultu­
rális beolvadás előrehaladása, valamint az emancipáció által előidézett két változás:
a politikai és a társadalmi státus megváltozása - Karády elméletének is alappilléreit
képezik. Egy tanulmányában így ír, szinte még a kifejezéseket is ugyanolyan módon
használva: a magyar liberális politikai elit

...valódi asszimilációs társadalmi szerződést kínált fel számukra [a zsidók számára

- F. K.]: védelmet a politikai antiszemitizmussal szemben, szabad hozzáférést a társa­
dalmi mobilitás és a fejlődés eszközeihez [...], valamint egy korábban elképzelhetetlen
mértékű társadalmi integrálódás lehetőségét, cserébe a nemzetállam iránti lojalitásért,
a hatalmi elit támogatásáért, a kulturális elmagyarosodásért és bizonyos mértékű tár­
sadalmi asszimilálódásért.49

Az emancipációt így értelmezve válik igazán érdekessé annak vizsgálata, hogy a

magyarországi zsidóság különböző csoportjai hogyan viszonyultak e felkínált „szer­
ződéshez”, a benne foglalt egyedülálló történelmi lehetőséghez és a kockázathoz is.
Ha tehát feltételezzük, hogy a magyarországi zsidóságon belül létező vallási áram­
latok érzékenyen reagáltak a politikai és társadalmi változás lehetőségeire, akkor ér­
demes éppen a vallási megoszlás felől közelítve feltárni a modernizáció és az integ­
ráció közös, ám különbözőképpen értelmezett útjait, azaz az emancipációra adott
különböző válaszokat.50A következőkben a magyarországi zsidóságon belül három,

47 Az elmélet részletes kifejtését lásd Karády Viktor, Egyenlőtlen elmagyarosodás, avagy

hogyan vált Magyarország magyar nyelvű országgá?, Századvég, 1990/2, 5-37.
48 1867:XV1I. te.
49 Karády, Religious Divisions, Socio-Economic Stratification and the Modernization of
Hungarian Jewry after the Emancipation, in S ilber (szerk.), Jews in the Hungarian
Economy, 1760-1945, Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 162.
50Joseph Ben-David nagyhatású tanulmányában egyenesen úgy definiálja a modem (19. szá­
zadi) zsidó társadalom fejlődését, mint egy folyamatos szelektív reakciót a különböző hatá­
sokra. A szelekció az egyes közösségek, csoportok saját belső érdekeiből, illetve értékrend­
jéből fakad, nem pedig a környezet törekvéseiből. Lásd Joseph B en-D avid, The Beginnings
of Modem Jewish Society in Hungary in the First Half of the Nineteenth Century, Jewish
History, 1997/1, 57.

42
nagyjából egy időben jelentkező vallási áramlat kezdeteivel és legfőbb jellemzőivel
ismerkedünk meg: a Chorin Áron aradi rabbi nevével fémjelzett vallási reformmoz­
galommal, a Hatam Szofer köré szerveződő ortodoxiával és a leginkább a galíciai
eredetű zsidóságban hódító haszidizmussal.

A reform útja

A felvilágosodás racionalista filozófiáját elfogadó újítók két területen kezdték meg­

reformálni a hagyományos zsidó társadalmat: a széles értelemben vett oktatás terü­
letén és a vallási reformmal.51A modernizáció megkésettsége miatt Magyarországon
a reform a németországihoz képest egy nemzedékkel később jelentkezett ugyan, de
célkitűzéseit tekintve szoros párhuzamban állt szellemi elődjével.
A reform első, valóban nagy hatású képviselője Magyarországon a morvaországi
születésű Chorin Áron (1766-1844) aradi rabbi volt, aki kora egyik leghíresebb rab­
bija, a prágai Ezekiel Landau tanítványa volt. 1789-ben foglalta el állását az erdélyi
Arad kis hitközségében, a nagyhatalmú Müncz Mózes óbudai rabbi ajánlására.52 In­
dulásából későbbi harcos reformer vonásait nem lehet kiolvasni, hiszen kora, a
18-19. század fordulója elismerten konzervatív rabbijainak körében mozgott. Ugyan­
akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy - amint Michael K. Silber megállapította -
Magyarországon és a cseh-morva területeken a rabbinikus kultúra és a zsidó felvi­
lágosodás, a haszkala kultúrája között egyáltalán nem húzódott olyan éles határvonal,
mint például Németországban. Ezeken a területeken jó néhány olyan maszkilt (a hasz­
kala képviselőjét) találunk, aki egyszerre írt responzát (rabbinikus döntvényt) és re­
gényt, több rabbi pedig kifejezetten intellektuális érdeklődéstől indítva fordult a vi­
lági tudományok felé. A Monarchiának ezeken a területein virágzó haszkala-kultúrát
éppen ezért Silber „rabbinikus haszkalának” nevezi. Ezt a változatot képviselte Müncz
rabbi is, aki ajánlását adta mind Chorin később nagy vitát kiváltó vallásfilozófiai
művéhez, az Emek Ha-Savéhoz (Prága, 1803), mind pedig Moses Mendelssohn biblia-
fordításának, a Biumak 1818-as kiadásához.53

51 A német területen kezdődő reformmozgalomról szóló bő irodalomból lásd a talán legin­

kább átfogó két művet: K atz, i. m., valamint Michael A. M eyer, Response to Modernity:
A History o f the Reform Movement in Judaism, New York, Oxford UP, 1988.
52 Nathaniel K atzburg, Toldot Jehude Hungária: Me-Resit Ha-Hitjasvut ad Snot Milhemet
Ha-Olam Ha-Snija, in Pinkas Hakehillot. Encyclopaedia o f Jewish Communities, Hungary,
Jerusalem, Yad Vashem, 1976, 32.
53 Silber , The Historical Experience of German Jewry and Its Impact on Haskalah and Re­
form in Hungary, in Jacob Katz (szerk.), Toward Modernity. The European Jewish Model,
New Brunswick, Transaction Books, 1987, 113-114.

43
 Bizonyos értelemben maga Chorin is ebbe a csoportba tartozott, hiszen az első
olyan eset, amikor éles ellentétbe került vezető rabbikkal, egy tisztán halakhikus, azaz
a zsidó vallástörvény hatókörébe tartozó kérdés volt: kóser-e a tokhal?54
Az igazi vita akkor tört ki, amikor 1803-ban Chorin megjelentette Emek Ha-Save
című művét, amelynek első részében (Ros Amana) filozófiai alapon közelített meg
olyan, a zsidó vallás alapjait érintő kérdéseket, mint Isten egysége, a világ teremté­
se stb. A könyv megjelenése pillanatától éles támadások középpontjába került. Ké­
sőbb még részletezendő okoknál fogva mindent elsöprő hévvel támadták a korszak
nagy konzervatív rabbijai, főleg a nikolsburgi Baneth Mordechaj, Morvaország fő­
rabbija, és a Hatam Szofer. Rövid idő elteltével még az a Müncz is Chorin ellen for­
dult, aki pedig ajánlást írt könyvéhez. 1805 szeptemberében az óbudai rabbinikus bí­
róság elé idézte Chorint, aki az ítélet értelmében műve visszavonására kényszerült.55
Bár Chorin nyilvánosan és megszégyenítő körülmények között volt kénytelen
visszavonni nézeteit, hitközségén belül szilárdan elkötelezte magát a reformok foly­
tatására. Vallási reformjait három csoportba lehet sorolni: a. olyan vallási szokások
eltörlése, amelyek szerinte vagy babonához kapcsolódtak, vagy kabbalisztikus fel­
hangokkal rendelkeztek; b. esztétikai változtatások a zsinagógái szertartásban; c. a ha­
lakhát érintő reformok.
Ellenfelei természetesen az utolsó kategóriába eső, a halakhát érintő reformjait
ítélték el a legsúlyosabban, bár Chorint ebben az esetben is a racionalizálás igénye
vezette. Például az előírt hétnapos gyászperiódus helyett hitközségében ötnapos pe­
riódust vezetett be, mivel a halál beállta és a temetés között a hatóságok nagy ellen­
állást kiváltott rendelete következtében két napot várni kellett.56 (A hagyomány sze­
rint a halottakat még aznap el kell temetni.57) Chorin véleménye szerint ezt a két
napot is be kell számolni a gyász napjai közé, a temetést követően tehát csak öt napig
kell süvét ülni.58 Szintén racionális megfontolásokból bizonyos esetekben engedé­
lyezte a szombaton és ünnepnapon való utazást. Az utazási korlátozásokat a modem
üzleti világba való beilleszkedés jelentős gátjának tartotta, tipikusan modernizációs
okokból foglalkozott tehát ezzel a kérdéssel. Abból indult ki, egyébként a német re­
formerekhez hasonlóan, hogy ha hajón lehet annak veszélye nélkül utazni szomba­
ton és ünnepnapokon, hogy vétenének a zsidó vallás előírásai ellen, azaz az utazó

54A vita részletes leírását lásd Moshe C armilly-W einberger, The Jewish Reform Movement
in Transylvania and Banat: Rabbi Aaron Chorin, in Ladislau G yémánt (szerk.), Studia
Judaica, V, 1996, Cluj-Napoca, Editura Sincron, 1996, 22-24.
55 Uo., 27-30.
56A halál beálltának megállapítása körül kitört vitát lásd Mose Számét, Halanat Metim: Le-
Toldot Ha-Pulmusz al Kviat Zman Ha-Mavet, in Meir B enijahu (szerk.), Iszufot, III,
Jerusalem, Bet Ha-Hocaa sei „Jad Ha-Rav Nisszim”, 1989, 413—465.
57A szokás eredetét lásd 5Móz 21,23.
58 A gyász hétnapos időszaka. A gyászolók eközben földön ülnek, nem mosakodhatnak, és
egyéb módokon is sanyargatják magukat a gyász jeléül, miközben rokonaik naponta fel­
keresik őket.

44
részt vegyen a járm ű mozgásának elősegítésében, akkor ez a vonaton való közleke­
désre is igaz, hiszen az utas ott sem tevékeny részese az utazásnak.59
Chorin elhelyezése a magyarországi reformerek sorában nem egyszerű. Reformjai
alapján Nathaniel Katzburg a vallásreformereknek azon első nemzedékébe sorolja,
amelynek tagjai még nem vetették el a halakba és a rabbinikus irodalom jogosultsá­
gát, csak a saját módjukon interpretálták, saját álláspontjuk megerősítésére használ­
ták. Katzburg ugyanakkor kiemeli, hogy szemben a németországi reformerekkel,
akiket az aktuális politikai változások (az emancipáció elnyerésének lehetősége) és
a környező társadalomba való beilleszkedés lehetőségei indítottak cselekvésre, Chorint
elsősorban személyes okok motiválták.60 Ez utóbbi megállapítást illetően annyiban
azért óvatos lennék, amennyiben - mint az utazás engedélyezésének kérdésében is
láthattuk - Chorin kifejezetten aktuális, modem társadalmi kihívásokra reagált re­
formjaival, bár kétségtelen, hogy ezek a társadalmi változások a nagypolitika szint­
jén csak Chorin öregkorában, a reformkorban fogalmazódtak meg.
Kortársai közül és az utána következő nemzedékből ugyanakkor több csoport is
szellemi elődjének tartotta. Egyrészt tanítványa és barátja, Lőw Lipót (1811-1875),
a világhírű szegedi rabbi, aki a környező társadalom által is elismerten a későbbi
neológia egyik vezéralakja, arculatának meghatározója volt. Másrészt példaképének
tartotta Chorint - és ezért arcképét, valamint életrajzát, mintegy jelszóként, kiadvá­
nyában megjelentette61 - „A honi izraeliták között magyar nyelvet terjesztő pesti
egylet”, amely 1843-ban alakult, és fő célkitűzésének a magyar nyelv elterjesztését tar­
totta a nagyrészt németül beszélő zsidó lakosság körében. Ugyanakkor szoros kap­
csolatban állt azzal az 1848-ban létrejött radikális pesti reformegylettel (Genossen­
schaft fü r Reform im Judenthum), amely közeli rokonságot mutat a legradikálisabb
németországi reformegyletekkel, a frankfurtival és a berlinivel. A reformegylet pél­
dául szombatról vasárnapra helyezte az imákat, és fölöslegesnek nyilvánította a körül­
metélést.62 A két egylet szoros kapcsolatát jól mutatja, hogy a Magyarító Egylet al-
elnöke, dr. Rosenfeld (1848 nyarától Rózsai) József egyben a reformegylet elnöke is
volt, Einhorn Ignác pedig mindkét egyletben fontos pozíciót töltött be, a Magyarító
Egyletnek könyvtárosa, a reformegyletnek pedig hitszónoka volt.63 Chorin tehát re­
formokra hajló kortársai és az azt követő nemzedék számára valahol a mérsékelt és
a radikális reformer között helyezkedett el az újítók képzeletbeli skáláján.

59 C armilly- W einberger, i. m., 35-42.

60 Katzburg, i. m., 32.
61 Első magyar zsidó naptár és évkönyv, 1848-ik szökőévre, Pest, 1848. Lásd kötetünk kép­
mellékletét.
62 Ezek a radikális reformok már kimondottan arra irányultak, hogy megkönynyítsék a tár­
sadalmi érintkezést a zsidók és a környező társadalom között. Lásd K atzburg, Zsidó ha­
gyomány és modernizáció különös tekintettel a közép- és kelet-európai zsidóság helyzetére,
Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995, 11 (Értesítő, 10).
63 Silber, The Social Composition of the Pest Radical Reform Society (Genossenschaft fúr
Reform im Judenthum), 1848-1852, Jewish Social Studies, 1995/3, 104-105.

45
 A formálódó ortodoxia sarokköve

Ellenfelei, főleg a Hatam Szofer számára Chorin besorolása egyáltalán nem okozott
gondot. Az ő szempontjukból „nagybetűs reformer” volt, akinek tevékenységét min­
den elérhető eszközzel gátolni és akadályozni kell. A formálódó ortodoxia, élén a
frankfurti születésű pozsonyi rabbi, a Hatam Szofer (Mose Szofer, Moses Schreiber,
1763-1839), pontosan érzékelte a modernizációnak a hagyományos zsidó társadalom­
ra gyakorolt veszélyeit. A Hatam Szofer jól látta, hogy a modernizáció következtében
a zsidók például szabadon bejuthatnak a gazdasági élet előlük addig elzárt területei­
re, s a gazdasági növekedéssel párhuzamosan egyre többen társadalmi tekintetben is
felemelkednek. A fizikai és jogi korlátozások megszűnése, valamint a zsidók és a
keresztény társadalom folytonos érintkezése lassan, de biztosan a hagyományos zsidó
közösségek szétzilálódásához vezet.64
A Hatam Szofer ezért főleg azt akarta elkerülni, hogy a zsidó hagyományt bármi­
lyen más gondolatrendszer fogalmainak bevonásával elemezzék. (Érthető tehát, hogy
miért támadt olyan hevesen Chorinra vallásfilozófiái művével kapcsolatban.) Szerin­
te a zsidó hagyományt csak a maga teljességében lehet megőrizni, nemcsak tartalmá­
nak, hanem formájának, gondolatrendszerének, sőt nyelvi kifejezésmódjának sem
szabad változnia. Az is világos volt számára, hogy mindezt csak a társadalmi és kul­
turális elszigetelődés fenntartása árán lehet megvalósítani.65
A Hatam Szofemek sikerült hitközségét a konzervatív judaizmus fellegvárává ten­
nie, annak ellenére, hogy amikor 1806-ban Pozsonyba került, ott is éppen az újítók
és a konzervatívok harcába csöppent bele, amely szinte minden nyugati közösséget
jellemzett ekkoriban a Monarchiában. Az új rabbi kihasználta a nagyobb város nyúj­
totta lehetőségeket. Egyrészt jóval több beszédet mondott, mint amennyi a korban
szokásos volt, és mesteri prédikációit nemcsak morális tanítások közvetítésére hasz­
nálta, hanem arra is, hogy hatása alá vonja és a napi ügyeknek megnyerje közönsé­
gét. Másrészt pedig, és ennek az ortodoxia jövője szempontjából felbecsülhetetlen
következményei voltak, új típusú, nagy, mintegy százötven diákot befogadó jesivát

64 Jacob K atz, The Unhealed Breach: The Cessation o f Orthodox Jews from the General
Community in Hungary and Germany, Jerusalem, Merkaz Zalman Sazar, 1995, [héber],
46. A hagyományos zsidó társadalomnak ezt a szétbomlási folyamatát elemezve Joseph
Ben-David megállapította, hogy míg a 19. századig a zsidó közösségekben az értékrend
csúcsán a földi jólét és á talmudikus tudás egyszerre állt, azaz a kétféle értékrend „össze­
tartó” volt, addig a század közepére a zsidóságon belül létrejött egy olyan gazdag elitréteg,
amelynek viszonyítási pontja már a külső, nem zsidó társadalom volt. Miközben egyelő­
re hitközségeik hű tagjai voltak, már a külső, szekuláris középosztályhoz mérték magukat.
B en-D avid, The Beginnings of Modem Jewish Society in Hungary in the First Half of the
Nineteenth Century, Jewish History, 1997/1, 58-59.
65 Katz, Out o f the Ghetto. The Social Background o f Jewish Emancipation, 1770-1870,
Cambridge, Mass., Harvard UP, 1973, 157-158.

46
 működtetett, amelyből kizárt minden világi tudást, ugyanakkor a hagyományos tan­
anyagot illetően igényesebb és szigorúbb volt, mint elődei.66
A világi tudásnak a hitközségbe való beszivárgásával a Hatam Szofemek is ke­
ményen meg kellett küzdenie. 1811-ben a közösség újításra kész tagjai egy szekulá-
ris és vallási oktatást kombináló iskolát akartak nyitni Pozsonyban. A Hatam Szofer
megtámadta a felvilágosodás alapján álló iskolát, de az ő érve némileg elütött a töb­
biekétől: ez alkalommal mondott prédikációjában a régi metódus szerinti Tóra-tanulás
abszolút értéke mellett állt ki. Nem fordult azonban általában a világi tanulmányok
ellen, sőt fontosnak tartotta, hogy a jó diákok bizonyos világi tárgyak tanulásával f e ­
jezzék be tanulmányaikat. A sebészetet, a matematikát és a geometriát például a Tóra
szolgálóleányainak nevezte, és különösen fontosnak tartotta a bennük való elmerü-
lést néhány halakhikus probléma megértése érdekében. Amit valóban minden erejé­
vel ellenzett, az a filozófia tanulmányozása volt, mivel, mint már utaltunk rá, a zsidó
tradíció szempontjából veszélyesnek tartotta, hogy a judaizmust racionalista szem­
pontból közelítsék meg.67
A Hatam Szofer kidolgozott egy elméletet arra vonatkozóan, hogy a különféle
vallási kötelezettségek között nincs jelentőségbeli különbség. Nézete szerint a tradí­
ció egésze iránt kell feltétlen és abszolút engedelmességgel viseltetni.68 Ezzel termé­
szetesen együtt járt az újítások abszolút tilalma is. Rendszerét vallási szentesítéssel lát­
ta el, amire a szinte dogma értékű jelmondat is utal: „Minden új tilos a Tóra szerint.”
Rendszeréhez az is hozzátartozott, hogy egyes, addig csupán a szokás szintjén léte­
ző dolgokat abszolút halakhikus elvekké tett: például hogy a tanítás és a templomi
beszéd nyelve kizárólag a jiddis lehet.69 Jesivájában diákjai ezt a zárt és kizárólagos
nézetrendszert sajátították el a hagyományban való alapos elmélyedés mellett. Az
általa képzett rabbikat szigorú következetesség és hitbeli elszántság jellemezte. A ta­
nítványai vezette „új-tradicionális” hitközségekben a rabbiknak, akárcsak mesterük­
nek, nagyobb tekintélyük volt, mint elődeiknek, ugyanakkor a közösség egysége a
rabbi autoritásának erején múlott. Megnőtt tehát a rabbi státusának jelentősége, és
magának a rabbihivatalnak a súlya.70 Ezekben a hitközségekben maga a közösség is
sokkal következetesebben ragaszkodott a tradicionális életmódhoz, hiszen a Hatam
Szofer definíciója szerint a zsidó közösség integritása tagjai ortodox életvitelén ala­
pult. Ebben a definícióban az is benne van, hogy aki kicsit is eltér ettől a szigorú
életmódtól, automatikusan elveszíti a jogot arra, hogy a zsidó közösség tagja marad­
jon.71 Ez a motívum pedig még nagyon sokszor fog újra és újra felbukkanni az irány­
zatok küzdelmei során.

66 U ő, Towards a Biography of the Hatam Sofer, in Frances MALiNO-David S orkin (szerk.),

From East and West. Jews in a Changing Europe, 1750-1870, London, Blackwell, 1990,
248-249.
67 Uo„ 254-255.
68 Katz, Out o f the Ghetto, id. kiad., 158.
69 UŐ, Orthodoxy in Historical Perspective, in Peter Y. M edding (szerk.), Studies in Con­
temporary Jewry, II, Bloomington, Indiana UP, 1986, 7.
70 Katz, Towards a Biography of the Hatam Sofer, id. kiad., 260.
71 Uő, Orthodoxy in Historical Perspective, id. kiad., 7.

47
 A Hatam Szofer működése tehát megteremtette az alapját annak, hogy a jól felké­
szült reformerekkel szintén jól felkészült és elszánt konzervatívok álljanak szemben
akkor, amikor a magyarországi zsidóságon belül egyre erősödő harcok elérték csúcs­
pontjukat a 19. század második felében, a Kongresszuson (1868-1869). Jacob Katz
szerint ehhez a végső szétváláshoz a Hatam Szofer jóval nagyobb mértékben járult
hozzá, mint bárki más a tradicionalisták közül.72 És valóban, bár ennek ebből a szem­
pontból csak szimbolikus jelentősége van, az első hivatalosan kettészakadó magyar-
országi hitközség, a székesfehérvári szétválását 1862-ben a Hatam Szofer egyik ta­
nítványa, Fischer Gottlieb idézte elő.73

A haszid ösvény

A modernizációra a legszélsőségesebb választ a magyarországi zsidóság kora 19. szá­

zadi történetében az a mozgalom adta, amelynek gyökerei a 18. századi Galíciába
nyúlnak vissza,74 és amely egész magyarországi története során leginkább a galíciai
eredetű zsidóság soraiban talált követőkre. A haszidizmus válasza a teljes elutasítás
volt, azaz Jacob Katz szavaival élve a haszid közösségek a karizmatikus vezető,
a rebbe köré szerveződve áttörhetetlen falat alkottak a modernizáció ellen.75
A haszidizmus az ország gazdaságilag leginkább elmaradott területén, a Galícia
tőszomszédságában fekvő Északkelet-Magyarországon tudott kibontakozni. Az or­
szágnak ezen a hegyvidékes területén a lakosság döntő többsége falvakban lakott a
19. század első felében, és megélhetését szinte kizárólag a mezőgazdasághoz kap­
csolódva tudta biztosítani.76
Az első magyarországi caddik Reb Jichak Eizik Taub (1750-1829), az egykori
pásztorgyerek volt, aki galíciai „tanulmányút” után 1781-ben lett Nagykálló rabbi­
ja, ahol a Galíciában honos, ún. népies haszidizmus elterjesztőjévé vált.77 Nevéhez

72 UŐ, Out o f the Ghetto, id. kiad., 160.

73A hitközség kettészakadását és az azt megelőző több mint egy évtizedes vitát részletesen
feldolgozta Steinherz Jakab, aki 1889-tól 1921-ben bekövetkezett haláláig Székesfehérvár
főrabbija volt, A székesfehérvári zsidók története, 1840-1892 című tanulmányában. Ma­
gyar Zsidó Szemle, 10(1893), 548-558, 622-627; 11(1894), 102-109, 177-190,539-546,
623-637.
74 A haszidizmus kezdeteiről és alapítójáról lásd Moshe Rosman alapvető művét: Founder
o f Hasidism: A Quest for the Historical Ba ’al Shem Tov, California UP, 1996.
75 Katz, Orthodoxy in Historical Perspective, id. kiad., 5.
76 A Magyarország északkeleti vidékein élő zsidóság vallási és kulturális helyzetét mutatja
be a következő két cikk: Joszef J. Kohen, Hajé Ha-Tora Ba-Hungaria Bifrosz Ha-Haszi-
dut, 1730-1780, Mórija, 1986, 142--184; UŐ, Darke ha-hadira sei ha-haszidut le-Hungaria,
in Uő-Mose GoNDA-Jehuda Marton (szerk.), Jehude Hungária: Mehkarim hisztoriim,
Tel-Aviv, Ha-aguda Le-heker Toldot Jehude Hungária, 1980, 57-91.
77 Katzburg, Zsidó hagyomány és modernizáció különös tekintettel a közép- és kelet-európai
zsidóság helyzetére, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995, 18 (Értesítő, 10).

48
fűződik a „Szól a kakas m ár...” kezdetű híres dal. Sírja ma is legendás zarándok-
hely. Halála után új haszid központ emelkedett fel a galíciai születésű Teitelbaum
Mózes (1759-1841) vezetésével Sátoraljaújhelyen, Északkelet-Magyarország egyik
kereskedelmi központjában. Teitelbaum rabbi 1808-ban került Sátoraljaújhelyre, ahol
híres j esi vát alapított és szigorú ortodox szellemben vezette hitközségét. Hamarosan
azonban a lublini caddik hatása alá került, és a haszidizmus makacs ellenzőjéből fel­
tétlen hívévé, magyarországi terjesztőjévé vált. Teitelbaum Taubbal ellentétben inkább
a haszidizmus lengyel területeken meghonosodott formáját képviselte, az „intellektuá­
lis haszidizmust”, amely a haszid tanokat egybekapcsolta a Talmud tanulásával. Rend­
kívül jól szervezett, több ezer hívet számláló udvara azonban halálával széthullott.78
Végül Kárpátalján (Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros megyékben, Észak-Erdély-
ben) - amely Galícia tőszomszédságában található, ahonnan így a haszidizmus fo­
lyamatos utánpótlást kaphatott az „anyaországból” hívek tekintetében - mégiscsak
sikerült a Teitelbaum-dinasztiának egy erős és nagy hatású haszid udvart kialakítania.
Teitelbaum Mózes még életében megpróbálta egyetlen fiát, Elazart (1788-1855)
Máramarossziget megürült rabbiszékébe ültetni. A fiú azonban nem örökölte apja
harciasságát és kitartását, néhány év múlva elmenekült a városból, ahonnan a vidéken
addig egyeduralkodó vizsnyici udvar, a Hager-dinasztia hívei már szinte érkezése
percétől megpróbálták elűzni. Elazar fia, Teitelbaum Jekutiel Jehuda (1808-1891)
1858-ban újra megszerezte a szigeti rabbiszéket a család számára. Ettől kezdve nyolc­
vanhat esztendőn át, egészen a Holokausztig, a Teitelbaum-dinasztia tagjai töltötték
be a szigeti rabbiállást, erős és harcos haszid központot hozva létre Kárpátalján.
A Hager- és a Teitelbaum-dinasztia vezette haszid udvarok mellett Magyarorszá­
gon a harmadik legfontosabb központ Munkácson volt, ahol a Spira-dinasztia alapí­
tott udvart. Munkács első haszid rabbija a Galíciából érkezett Spira Cvi Elimelek volt,
akit a város 1824-ben választott meg rabbijának. A munkácsi zsidók haszidizmussal
nem rokonszenvező része azonban néhány év múlva elűzte a rabbit, aki visszatért
Galíciába. Egészen 1879-ig Munkácsnak szigorúan ortodox és haszidellenes rabbijai
voltak, ekkor azonban a hitközség újra Galíciából hívott rabbit, az elűzött Spira Elime­
lek unokáját, Spira Salamont (1832-1893). Ő erősítette meg Munkácson a haszidiz­
must, és ő a munkácsi haszid Spira-dinasztia alapítója. A város utolsó haszid rabbi­
ja, Spira Lázár a Holokausztban halt meg, közössége tagjainak nagy részével együtt.
E nagy haszid dinasztiák mellett a Holokauszt előtt néhány kisebb udvar is mű­
ködött Magyarországon, mint például Olaszliszkán Reb Cvi Hers, vagy Désen Panet
Menachem. Ugyanakkor nagy galíciai haszid udvaroknak is voltak híveik Magyar­

78 A Magyarországon működő haszid udvarok vázlatos történetét lásd a következő művek­

ben: Jichak A lfaszi, Ha-Haszidut Me-Dor Le-Dor, I, Jerusalem, Mahon Daat Joszef,
1995; Jehuda Spiegel, Toldot Jiszrael Ve-Hitpathut Ha-Haszidut Ba-Ruszia Ha-Karpatit,
Tel-Aviv, Ha-Igud Ha-Olami sei Jehude Ruszia Ha-Karpatit, é. n.; Frojimovics, A Promise
Fulfdled: A Brief History of Hassidism in Hungary, in Anna Szalai (szerk.), In the Land
o f Hagar. The Jews o f Hungary: History, Society and Culture, Tel-Aviv, Diaspora Museum,
2002, 75-78.

49
országon, a már említett vizsnyici haszidokon kívül Ung megyében például a sanz-
sinyevi udvarhoz tartozó haszidok éltek, Munkács környékén pedig belzi haszidok.
A haszidizmus Magyarországon - összehasonlítva az orosz- vagy a lengyelorszá­
gi mozgalommal - nem talált igazán erőteljes ellenállásra a zsidóságon belül. Az el­
lenállás hiányának legfőbb oka talán az, hogy a Hatam Szofer, és általában az egész
általa vezetett ortodoxia, a zsidóság fennmaradását fenyegető legfőbb veszélyt a re­
formmozgalomban látta. Minden erejükkel a reformok ellen küzdöttek, és az újon­
nanjelentkező, a hagyományos életmód elsőbbségét valló haszidizmusban a zsidó­
ság széles rétegeinek megerősítésére alkalmas tömegmozgalmat láttak.79

Magyarországon azonban a 19. század folyamán - szemben mind a nyugat-európai

országokkal, ahol a reformtábor egyértelmű fölénybe került, mind Kelet-Európával,
ahol viszont a hagyományhű zsidóság még meg is tudta erősíteni pozícióját - a re­
form- és a konzervatív tábor között egy bizonyos egyensúlyi helyzet jött létre.80
A vallási újítások meggyökeresedésének ezért sem a Hatam Szofer, sem tanítványai
nem tudták útját állni. A reformkori országgyűléseken - először az 1832-1836. évin
- már a nagypolitika szintjén is felmerült a zsidóság emancipációjának gondolata,
ami a zsidóságon belül feszülő elvi ellentéteket a végsőkig kiélezte. A pozsonyi hit­
község elnöke, Lemberger Ábrahám Hirsch köré csoportosult konzervatívok egye­
nesen elutasították az országgyűléssel való tárgyalás minden formáját. A Hatam
Szofer pedig egy 1832-ben írt felségfolyamodványban széles körű hatalmat kért a
rabbik és hitközségi elöljárók részére a vallási törvények megszegői ellen.81 A re­
form híveit segítette az a tény, hogy a reformkorban kezdetben meghatározó, felté­
tel nélküli emancipáció elve fokozatosan átalakult, és a zsidóság emancipációját -
főleg Kossuth Lajos hatására - a liberális politikai vezetés előfeltételhez, a vallás
megreformálásához és a magyarosodáshoz kötötte.82A haszkala hatására a zsidósá­
gon belül már amúgy is létező reformigény és a politikai akarat találkozása tehát a
19. század második harmadától a Chorin Áron által kezdeményezett reformok meg-
gyökeresedéséhez vezetett az ország néhány hitközségében. Közülük is kiemelke­

79A magyarországi ortodoxia és a haszidizmus egyes képviselői között ennek ellenére jelent­
kező véleménykülönbségekről és vitákról lásd Silber, „Jesivot En Macuj Ba-Medinatenu
Me-Kama Taamim Nahonim”: Ben Haszidim Ve-Mitnagdim Ba-Hungaria, in Emanuel
ETKES-David AszAF-Elhanan Reiner (szerk.), Be-Maagale Haszidim, Jerusalem, Moszad
Bialik, 2000, 75-108.
80 Katzburg, i. m., 12.
81 G onda László, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945, Bp., Századvég, 1992, 76.
82 Lásd Kossuth cikkét a Pesti Hírlapban (Kossuth Lajos válasza Fábián Gábornak, Pesti
Hírlap, 1844. május 5.). A reformkori állami politika és a zsidóság különböző irányzatai­
nak kapcsolatával részletesen foglalkozik Michael K. Silber doktori disszertációja: Michael
K. Silber, Roots o f the Schism in Hungarian Jewry: Cultural and Social Change from the
Reign o f Joseph II until the Eve o f the 1848 Revolution, Ph. D. Thesis, Jerusalem, The
Hebrew University, 1985.

50
dett a pesti, amely az évszázad közepére az ország vezető hitközségévé vált, és az
elsőbbséget éppen a pozsonyi zsidó közösségtől hódította el.83
A pesti zsidó közösség a 19. század első felében rohamos növekedésnek indult.
Míg 1793-ban mindössze 126 zsidó család lakott a városban, addig 1817-ben már
232, 1833-ban pedig 1356 család, ami csaknem 7000 fős zsidó közösséget jelentett.
A főleg a bevándorlásból gyarapodó fiatal közösség korösszetételét tekintve is meg­
lehetősen fiatal volt, a bevándorlók többsége tizenhét és negyven év között volt.84
A pesti zsidók foglalkozási összetételének legfőbb jellemzője a kereskedők ab­
szolút túlsúlya volt. A 19. század első felében a háztartásfők több mint fele élt keres­
kedelemből. Mellettük jelentős számú kézműves - a század közepére a zsidó keresők
mintegy 10%-a és egyre növekvő számú, de az 5%-ot még így sem meghaladó
számú értelmiségi alkotta a közösség legnépesebb foglalkozási csoportjait.85
A zsidó kereskedők aránya ugyan messze meghaladta a városi átlagot, ugyanak­
kor ez a csoport összetételét tekintve rendkívül heterogén volt. 1833-ban az összeírt
725 kereskedő csaknem fele egyértelműen a kisegzisztenciák közé tartozott. A zsidó
házalóknak, ócskásoknak és zsibárusoknak, szatócsoknak, valamint alkuszoknak olyan
foglalkozásuk volt, amelyhez sem különösebb szaktudásra, sem pedig jelentős kez­
dőtőkére nem volt szükség.86 A zsidó közösség gazdasági elitjét a nagykereskedők
és a terménykereskedők alkották, ők voltak a hivatalosan 1800-ban megalakult pesti
hitközség vezetői is. 1830-ban a hitközség héttagú elöljáróságát kivétel nélkül nagy-
kereskedők és terménykereskedők alkották.87
Energikusságával és rátermettségével az elöljárók közül kiemelkedett a legfiatalabb,
Ullmann Gábor nagykereskedő (szül. 1792, Pozsony). Ullmann 1827-ben hasonló
gondolkodású fiatalokkal együtt megalapította a Cheszed Neurim Egyletet, amely­
nek külön egyleti zsinagógája is volt. 1830-ban, abban az évben, amikor Ullmann a
hitközség elöljárója lett, a zsinagóga a hitközség intézményeinek sorába emelkedett,
és a pesti zsidók akkori központjába, az Orczy-házba költözött.88 Az a tény, hogy

83A pesti hitközség korai történetét lásd Frojimovics Kinga-KOMORÓCZY Géza-PuszTAi Vik-
tória-STRBiK Andrea, Jewish Budapest: Monuments, Rites, History, Bp., Central European
UP, 1999, kül. Ill IV. fejezet. A könyv eredetileg magyarul jelent meg A zsidó Budapest:
Emlékek, szertartások, történelem címen, Komoróczy Géza szerkesztésében (Bp., Város-
háza-MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995), itt az újabb, és a magyarhoz képest több he­
lyen javított, angol nyelvű kiadást használtam.
84 Bácskai Vera, A pesti zsidóság a 19. század első felében, Budapesti Negyed, 1995/2, 9-10.
85A kézművesek többsége szabó volt, de olyan, főleg városi keresletre termelő ritka mester­
ségeket is találunk a város zsidósága körében, mint esemyőkészítő, optikus vagy rézmet­
sző. Bár az értelmiségi foglalkozásúak aránya a korszakban egyre nőtt, még 1833-ban is
csak tizenhét fős csoportot alkottak. Lásd Bácskai, i. m., 12-13.
86 Uo., 15.
87G roszmann Zsigmond, A pesti gyülekezet alkotmányának története, in G uttmann Mihály
és mások (szerk.), Emlékkönyv Dr. Hevesi Simon pesti vezető főrabbinak, papi működése
negyvenedik évfordulójára, Bp., Neuwald, 1934, 129, 140-142.
88A zsinagóga történetét lásd G roszmann, A pesti kultusztemplom, Magyar Zsidó Szemle,
40(1923), 86-94.

51
a zsinagóga hivatalos státust kapott, egyúttal azt is jelentette, hogy az eddig csak az
egylet tagjai által fenntartott intézmény költségvetéséhez ettől kezdve a hitközség is
hozzájárult.89 1830-tól kezdve tehát a pesti hitközségben mindig hivatalosan is két
zsinagóga működött, az egyik a későbbi neológia, a másik pedig a későbbi statusquo
ante irányzat híveinek imahelyeként. Az eredetileg az Orczy-házban működő zsina­
gógákat azután a 19. század második felében nagyobb és sokkal inkább reprezenta­
tív épületek váltották fel: a Dohány utcai neológ és a Rumbach utcai statusquo ante
zsinagóga, amely azonban hivatalosan sohasem alkotott önálló statusquo közössé­
get, hívei a neológ Pesti Izraelita Hitközség adófizetői voltak.
A reformzsinagógában, amely hivatalosan a Cultustempel vagy Chorschule nevet vi­
selte, Ullmann az 1826-ban alapított bécsi Cultustempel rítusát vezette be.90A templom
prédikátorának, Isak Noa Mannheimemek a nevéhez fűződő, ún. bécsi rítus legjel­
lemzőbb vonása volt az újfajta, ünnepélyes, német nyelvű prédikáció, a kórus, az elöl
elhelyezett bima (olvasópult), valamint a szertartásban az esztétikum hangsúlyozása.
A zsinagógái szertartásrendnek ezek a változásai a radikális frankfurti vagy berlini re­
formokkal ellentétben összeegyeztethetők voltak a Sulhan arukh-ha\.91A pesti Cultus-
tempelben bevezetett szokásrend a Mannheimer-féle rítus közeli imitációja volt, még
Joseph Bach prédikátort és Karl Eduard Denhof kántort is maga Mannheimer aján­
lotta a pestieknek.92
A pesti hitközség 1826-ban meghalt első rabbijának, Wahrmann Izraelnek helyére
1836-ban új rabbi került: a morvaországi születésű, korábban Prossnitz rabbijaként
működött híres talmudista, Schwab Lőw (1792-1857). Schwab már megválasztása
előtt kikötötte, hogy csak abban az esetben fogadja el a neki felkínált posztot, ha
szerepe nem csupán arra korlátozódik, amire a bécsi Lazar Horovitz rabbié, akinek
Mannheimer mellett mindössze a vallási kérdésekben való döntés joga maradt.
A rabbi valódi hatalmát megőrizni kívánó Schwab továbbá azt is leszögezte, hogy
az egész hitközség rabbija akar lenni, azaz a haladóknak is az ő hatáskörébe kell tar­
tozniuk. Miután a pesti hitközség elfogadta Schwab feltételeit, 1836-ban a rabbi el­
foglalta új állását, és első templomi beszédeivel azonnal megnyerte magának mind
a haladó, mind a hagyományhű híveket.93
Az Ullmann Gábor és Schwab Lőw kettős irányítása alatt az ország vezető hit­
községévé növő pesti hitközségben tehát sikerült a két széthúzó irányzat - reforme­
rek és konzervatívok - megjelenése ellenére megőrizni a zsidóság egységét. Nyil­
vánvalóan nem véletlen, hogy a hitközség új pecsétjére ekkor került a Concordancia

89 Büchler Sándor, A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig, Bp., IMIT,
1901, 399-400.
90 S ilber, The Social Composition of the Pest Radical Reform Society (Genossenschaft für
Reform im Judenthum), 1848-1852, Jewish Social Studies, 1995/3, 121-122.
91 Sulhan arukh: a zsidó világ par excellence törvénykönyve, Joszef Karo halakhikus kodi-
fikációja. Először 1565-ben jelent meg Velencében.
92 Bach és D enhof rövid életrajzát lásd F rojimovics- K omoróczy- P usztai- S trbik , Jewish
Budapest, id. kiad., 77-81.
93 B üchler, /. m., 416-419.

52
szó, és két, egymást szorító kéz.94 Ennek az egységnek azonban az volt az ára, hogy
Schwab kíméletlenül üldözte a Cultustempel mérsékelt újításaival elégedetlen radiká­
lisabb reformereket, mint például az 1848 és 1852 között működő Pesti Reformegylet
által bevezetett reformok híveit. Az egylet rabbija, Einhorn Ignác által írt program­
ról Schwab kijelentette, hogy az nem a zsidó vallás reformját, hanem szétzilálását
célozza, s amíg ezt a programot vissza nem vonják, a társulat tagjai nem tagjai többé
a zsidó közösségnek, azaz velük bármilyen vallási közösség fenntartása tilos.95
A magyarországi neológia arculatát tehát végeredményben a Bécsből átvett mérsé­
kelt reformok és a hagyományhű, valamint a reformokra hajló zsidóság között az arany
középutat megtaláló és megtartani is tudó Schwab Lőw együttesen határozták meg.
A pesti hitközségben a vallási reformmal párhuzamosan a Kossuth-féle feltételekhez
kötött emancipáció másik feltételére, a magyarosodásra is találunk azonnali reakciót.
Schwab Lőw, aki a zsidóságot érintő politikai kérdésekben is aktívan állást foglalt,
már 1840. április 19-én, V. Ferdinánd király születésnapján mondott ünnepi beszédé­
ben buzdította híveit a magyar nyelv elsajátítására. „Minden erőnkkel törekednünk
kell a magyar nyelv elsajátítására, mert a magyar nyelv révén tehetjük magunkévá a
magyar szellemet is” - mondta. Néhány évvel később, 1844-ben pedig valóban
megalakult dr. Jakobovics Fülöpnek, a zsidó kórház orvosának vezetésével „A honi
izraeliták között magyar nyelvet terjesztő pesti egylet”,96 amelynek alapszabályában
a következő áll:

Az egylet czélul tűzi ki magának, a’ magyar nyelvet, és annak irodalmát a’ honi izrae­
liták között teijeszteni, és nekik minden alkalmat nyújtani, melly által kezdők az első
oktatást, és útmutatást nyerhessék, azok pedig, kik a’ magyar nyelv ismeretében már
némileg előrehaladtak, magokat benne mindinkább kiművelhessék és tökéletesbit-
hessék.97

Az egylet céljai elérése érdekében magyar óvodát és nyelviskolát tartott fenn, beren­
dezett egy magyar hírlapokkal és könyvekkel teli olvasótermet, valamint alkalman­
ként felolvasásokat szervezett.98 Az 1848-as forradalom idején megszűnt, de 1860-
ban Izraelita Magyar Egylet néven újjáalakult. Tevékenysége nyomán a hitközség
iskoláiban a magyar nyelv kezdte kiszorítani a németet, a Dohány utcai zsinagógá-

94 Uo., 420.
95 A reformegylet programját, valamint Schwab Lőw viszonyát az egylethez lásd uo., 456,
461. Az egylet társadalmi összetételére vonatkozóan lásd Michael K. S ilber idézett tanul­
mányát.
96 G roszmann, A pesti izr. hitközség története, in A pesti izr. hitközség fennállása 125-dik
évfordulójának és a magyar izraeliták vallási receptiója 30-dik évfordulójának megünnep­
lése, Bp., PIH, 1925, 45.
97A honi izraeliták között magyar nyelvet terjesztő pesti egyletnek felsőbb helyen k. k. jóvá­
hagyott alapszabályai, Pest, Länderer és Heckenast, 1847, 1. paragrafus, 4.
98 G onda László, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945, Bp., Századvég, 1992, 316.

53
ban pedig magyar énekek zengtek, amelyeket Friedmann Mór főkántor Izraelita val­
lásos énekek címen publikált."
Az emancipációt támogató, sőt annak a politikai vezetés által diktált előfeltéte­
leit is lelkesen megvalósítani igyekvő reformerek és a merev visszautasítást válasz­
tó, a Hatam Szofer és iskolája köré csoportosuló konzervatívok között tehát az
1830-1840-es években egyre mélyült a szakadék. Ennek áthidalására született a paksi
rabbigyűlés terve, amelyet Horovitz Pinkasz hagyományhű rabbi kezdeményezett
1844-ben. A terv azt követően merült fel, hogy Kossuth már említett, a Magyar Hír­
lapban megjelent cikkében a vallásreform egységes megvalósítása érdekében egy köz­
ponti zsidó vallási tanács (szinódus) összehívását javasolta. A rabbigyűlés Horovitz
elképzelése szerint ennek felelt volna meg. Az alapvetően konzervatív beállítottságú
Horovitz azonban még az előkészületek során körlevélben fordult hasonló gondol­
kodású kollégáihoz, amelyben felszólította őket, hogy fogjanak össze, és egyesült
erővel próbáljanak meg gátat vetni az újító törekvéseknek. Ezzel a levéllel Horovitz
kettős hibát követett el. Egyrészt visszariasztotta a tanácskozástól a reformokat támo­
gató rabbikat, másrészt azonban a pozsonyi jesiva és vezetője, Szofer Benjamin Wolf
köré csoportosuló konzervatív tábort is magára haragította, akik szerint Horovitz
megsértette a pozsonyi rabbiság vezető tekintélyét. Az 1844. augusztus 20-án Pakson
megtartott gyűlésen így végül csak huszonöt rabbi jelent meg, akik a gyűlést hatá­
rozatképtelensége miatt már másnap feloszlatták.99100
Az eredménytelen gyűlés azért érdemel mégis figyelmet, mert itt szegeződött szem­
be először nyíltan és kimondottan a későbbi neológia és ortodoxia egymástól alap­
jaiban eltérő véleménye a rabbi szerepéről a hitközségeken belül, és egyáltalán a fe­
lekezet életében, valamint az emancipáció feltételeként elvárt felekezeti hierarchia
kérdésében. A gyűlésen végül az elnöklő Götz Schwerin bajai rabbi kifejezett kérésé­
re megjelenő Schwab Lőw pesti rabbi a fent említett témákhoz kapcsolódva a követ­
kező javaslatot tette: a. a felekezet élén egy rabbikból és laikusokból álló főhatóság
álljon, amely gondoskodik a rabbik képesítéséről, az iskolák és a metszők felügye­
letéről, valamint a rabbik és hitközségeik közti felmerülő vitás ügyek rendezéséről;
b. minden hitközségben legyen iskola, amelyben vallási és világi tárgyakat egyaránt
oktatnak; c. rabbik közreműködésével készüljön egy vallástankönyv, amelyből egy­
részt egységesen lehet oktatni a vallási alapelveket, másrészt a keresztény társada­
lom is megismerheti a zsidó vallást; d. végül Schwab indítványozta, hogy a gyűlés
mondja ki, hogy a magyarországi zsidóság szereti hazáját, amelynek nyelvét anya­
nyelvének tekinti.101
Schwab Lőwnek ezt a feltételes emancipációt egyértelműen elfogadó javaslatát a
gyűlés résztvevői tárgyalás nélkül elvetették, és megfogalmazták saját, ettől gyöke­
resen eltérő álláspontjukat. A konzervatívok álláspontjának alapja az volt, hogy mi­

99 B üchler, i. m., 489. A modem kori magyarországi zsidó iskolaügy kezdeteiről, az okta­
tási rendszerről, a haszkala térnyeréséről és a különböző vallási irányzatoknak az oktatás
terén is egyértelmű különbségeiről lásd B ányai Viktória, Zsidó oktatásügy Magyarorszá­
gon, 1780-1850, Bp., Gondolat, 2005.
100 G onda, i. m„ 77-79.
101 V enetianer Lajos, A zsidóság szervezete az európai államokban, Bp., IMIT, 1901,488.

54
vei laikusok nem dönthetnek vallási vitákban és liturgikus kérdésekben, valamint
természetesen a rabbiképesítés ügyébe sincs semmiféle beleszólásuk, a zsidó fele­
kezet élén álló főhatóság kizárólag rabbikból álljon. Javaslatuk szerint az országot
négy kerületre kell felosztani, amelyeknek élén háromtagú rabbikollégiumok állnának.
Ezek a rabbikollégiumok adják ki a rabbidiplomákat, és ők ellenőrzik a hitközség
többi alkalmazottját is. A hitközségek és rabbijaik között felmerülő nézeteltéréseket
is ezek a rabbikollégiumok rendezik. Javasolták továbbá egy közgyűlés összehívá­
sát is háromévente, amelynek tagjai az egyes megyék által küldött rabbik lennének
—megyénként egy-három —, de rajtuk kívül is bármely rabbi szabadon részt vehet­
ne a közgyűlésen szavazati jog nélkül. A liturgikus kérdésekben és az iskolai tanter­
vet illetően a közgyűlés határozna.102
A reformerek és a hagyományőrzők tábora tehát egyre erőteljesebben és egyre
egyértelműbben távolodott egymástól. Ezeket a széttartó erőket az 1848-as forrada­
lomnak, majd az azt követő szabadságharcnak ugyan időlegesen sikerült egyben tar­
tania,103 hiszen a magyarországi zsidóság belső ellentéteit félretéve, szinte egyként
állt az ország függetlenségi harca mellé, a bukást és a nyomában járó megtorlást kö­
vetően azonban a belső ellentétek csak még élesebben törtek felszínre.

102 Uo., 487-488.

103 A zsidók részvételét az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban a legátfogóbban
máig Bernstein Béla műve tárgyalja: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc és a zsidók,
Bp„ IMIT, 1898.

55
 AZ IRÁNYZATOK KIKRISTÁLYOSODÁSA:
AZ 1850-1860-AS ÉVEK

Az irányzatok közötti ellentétek elmélyüléséhez a szabadságharc után Magyarorszá­

gon bevezetett neoabszolutista politikai rendszer is nagyban hozzájárult. Az 1848-as
forradalmi hullámot követően Bécs centralista alapon újjászervezte a Monarchiát.
A birodalom koronaországait autonómia nélküli közigazgatási egységeknek nyilvá­
nította, amelyekben a hatóságok kinevezését a bécsi birodalmi kormánytól tette függő­
vé. Ez a politika, amely a birodalmi egység megteremtését célozta, a magyarországi
zsidó községek működését is megváltoztatta. 1849-ben a bécsi kormány megfosz­
totta a zsidó községeket addigi autonómiájuktól, és élükre a központi hatóságok által
választott elöljáróságot rendelt. 1851-ben a zsidó községek egy újabb rendelkezés
értelmében politikai közületi jogosítványaikat is elvesztették, ettől kezdve kizárólag
hitközségekként működhettek, hatáskörük tehát csupán egyházi jótékonysági és tan­
ügyi feladatokra terjedhetett ki.104
A neoabszolutista birodalmi politika az 1850-es években a megszorító intézkedé­
sek mellett ugyanakkor számos fejlesztést hajtott végre a gazdasági élet és az okta­
tásügy terén, amelyek a zsidóságon belül a reformerek táborát erősítették. Az oktatás
terén talán a legfontosabb egy széles körű szekuláris alapfokú iskolarendszer kiépíté­
se volt. Az 1850-es évek végén több mint háromszáz zsidó iskola működött, szemben
az előző évtized kb. harminc hasonló intézményével. Ez az iskolarendszer az 1860-as
években újra magára találó magyar nacionalizmus kezében a tudatos magyarosítás
kiváló eszközének bizonyult,105 az akkulturációs politika pedig találkozott a reform­
tábor igényeivel és céljaival.
A zsidóság gazdasági erősödése előtt egy 1851-es kormányrendelet nyitotta meg
az utat, amely vallási és nemzetiségi különbségek nélkül a birodalom valamennyi
polgárának biztosította a kereskedelem és az ipar gyakorlásának jogát. A birodalom
gazdasági egységének megteremtését célzó rendelkezések, mint például 1850-ben a
Magyarországot körülvevő belső vámvonal felszámolása, kedvezően hatottak az
egész ország és zsidósága gazdasági erősödésére.106
Az 1850-es években gazdasági és társadalmi tekintetben egyaránt megerősödő
pesti hitközség, amely a magyarországi zsidóság szemében ekkor már egyértelműen

104 Gonda, i. m., 94-95.

105 Silber, The Emergence of Ultra-Orthodoxy: The Invention of a Tradition, in Jack W erthei­
mer (szerk.), The Uses o f Tradition: Jewish Continuity in the Modern Era, New York, The
Jewish Theological Seminary, 1992, 28.
106 G onda , i. m., 96.

56
a belső reformok és ezzel párhuzamosan az emancipációs küzdelmek élharcosa volt,
mind létszámát, mind pedig társadalmi státusát tekintve egyértelműen kinőtte a leg­
inkább a gettók zárt és zsúfolt világára emlékeztető Orczy-házban működő intézmé­
nyeit. Hosszas előkészületek után tehát nekikezdett egy új zsinagóga megépítésének
a Dohány utcában.
Az építkezés előzményei még a szabadságharc előttre nyúlnak vissza, a hitközsé­
gen belül ugyanis nagy vitákat váltott ki, hogy milyen rítus szerint működjön az új
zsinagóga. A hívek többsége a Cultustempelben meghonosodott szertartásrendet
akarta átvinni, a hagyományhűbb kisebbség azonban saját zsinagógájának „reform­
mentes” régi rítusához ragaszkodott. Végül 1845-ben Schwab Lőwnek sikerült egyez­
tetnie hívei eltérő álláspontját. Közvetítése eredményeként az a kompromisszum
született, hogy az új zsinagógában hagyományos rítusú istentisztelet lesz kórus és
orgona közreműködésével. A Schwab vezette templomépítő bizottság ugyanakkor azt
is elhatározta, hogy amint lehetségessé válik, a konzervatív hívek számára is épül egy
új, nagyobb templom az Orczy-házbeli helyett.107A konzervatívok új zsinagógája az
1873-ban felépült Rumbach utcai zsinagóga lett.108
A szabadságharc és a bukását követő megtorlás miatt elnapolt templomépítés gon­
dolata csak az 1850-es évek közepén vetődött fel újra. A Ludwig Förster által terve­
zett Dohány utcai zsinagógát, amely főleg az előre eladott templomülések bérleti dí­
jából és adományokból épült fel öt év alatt, végül 1859. szeptember 6-án avatta fel
az 1857-ben elhunyt Schwab Lőw utóda, Meisel Farkas Alajos főrabbi.109Az építé­
szeti megoldásaival számos más későbbi neológ templomnak mintául szolgáló zsi­
nagóga - amely mindmáig a világ második legnagyobb zsinagógája - jelentőségé­
ről így ír Komárik Dénes:

[...] a templom egész szellemi, illetve kulturális jelentősége: az emancipációs folya­

matban és a modernizálódó kultuszban való alapvető szerepe. Az emancipációs fo­
lyamatnak első nagyszabású, építményben testet öltő megnyilatkozása volt az akkor
legjelentősebb magyarországi hitközségnek az az igen nagy méretű, városképileg is
súlyt képviselő, építészetileg jelentős templomépítése, éspedig 1867, a törvényesen
biztosított emancipáció előtt. Ebben ugyanúgy megnyilatkozik a zsidóság erre való
erőteljes törekvése, mint az általános szemléletnek ezt lehetővé tevő lassú átalakulá­
sa. Tulajdonképpen a zsidóság emancipációs, beilleszkedő törekvéseivel is összefügg
az említett másik mozzanat, a modernizáló, neológ kultuszra való törekvés, illetve a
Dohány utcai templomnak ebben országos mintaként ható szerepe.110

107 Katona József, A 90 éves Dohány-utcai templom, Bp., Országos Magyar Zsidó Múzeum,
1949, 5-6.
108A zsinagóga építésére vonatkozóan lásd Ines Müller, Die Otto Wagner-Synagoge in Bu­
dapest, Wien, Locker, 1992; a hívekre vonatkozóan pedig Haraszti György Müller köny­
vének magyar kiadásában megjelent tanulmányát: A Rumbach utcai zsinagóga és hívei, in
Ines Müller, A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga. Otto Wagner fiatalkori főműve Bu­
dapesten, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993, 103-119.
109 Büchler Sándor, A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig, Bp., IMIT,
1901, 487.
110 K omárik Dénes, A Dohány utcai zsinagóga építése, Budapesti Negyed, 1995/2, 40.
A reformtábor egyértelmű erősödése és az egyre inkább érlelődő emancipáció az
1860-as években megosztotta a konzervatív tábort, amely egyszerre négy, egymással
összefüggő kihívással találta magát szemben. Ezek a következők voltak: a. a kormány
bevezette a kötelező világi oktatást; b. a magyarországi zsidóság rohamosan növek­
vő nyelvi akkulturációja; c. a magyar nemzeti identitás adoptálásának erősödő nyo­
mása; d. végül a zsinagógái reformok széles körű terjedése.111 Az 1860-as évek kö­
zepére az ortodoxián belül három csoport alakult ki, amelyek különböző válaszokat
adtak e kihívásokra: Hildesheimer Azriel (1820-1899) kismartoni rabbi vezetésével
létrejött a magyarországi neoortodoxia, a Schick Mózes (1807-1879) huszti rabbi
köré csoportosuló centrum-tábor, valamint a legszélsőségesebb, kompromisszumra
képtelen ultraortodoxia, amelynek vezető triászát Lichtenstein Hillel (1814-1891),
Szofer Hajim (1821-1886) és Schlesinger Akiva Joszef (1837-1922) alkották.112 Ez
utóbbi csoportban jelentős helyet foglaltak el egyes magyarországi haszid közössé­
gek és rabbijaik.113
Az 1860-as évek végén bekövetkező szakadás szempontjából az ultraortodoxia
tevékenysége a leglényegesebb, hiszen ez a csoport volt az, amelyik a Hatam Szofer
konzervatív és önkirekesztő ideológiáját szó szerint értelmezte, és a gyakorlatba is
át akarta ültetni. Ezzel nagyon nagy mértékben hozzájárult a végleges szakadáshoz.
Elkülönülő törekvésüknek két egyértelmű jelét is adták 1862-ben, illetve 1865-ben.
Először Fischer Gottlieb vezetésével az ultraortodoxok kis csoportja vált ki hatósá­
gi engedéllyel a székesfehérvári hitközségből, és ezzel megtörtént az első magyar-
országi hitközség hivatalos kettészakadása. Ezt követően egy Lichtenstein Hillel
szikszói rabbi kezdeményezésére összeült rabbigyűlés nyilvánosságra hozott határo­
zatában megtiltott minden zsinagógái újítást, a templomi beszéd nyelvévé kötelezően
a jiddist tette, és eretneknek nyilvánított minden olyan zsinagógát, amelyben bármi­
lyen újító szándékú változtatás történt.
A székesfehérvári hitközség kettéválása114 mind a Hirsch vezette németországi mo­
dem ortodoxia, mind pedig a magyarországi ultraortodoxia számára jelentős esemény
volt. A 19. század közepére Németországban kisebbségi helyzetbe kerülő ortodoxia

111 Az 1850-1860-as években a zsinagógái reformok bevezetése miatt a két irányzat között
zajlott legfontosabb hitközségen belüli összecsapásokat ismerteti Groszmann, A magyar
zsidók a 19. század közepén, Bp., Egyenlőség, 1917, 65-67.
112 Az ortodoxia belső differenciálódását, a csoportok jellemzőit, valamint egymáshoz és a
külvilághoz való viszonyukat lásd Silber nagy tanulmányában (Silber, The Emergence
of Ultra-Orthodoxy: The Invention of a Tradition, in W ertheimer [szerk.], The Uses o f
Tradition: Jewish Continuity in the Modern Era, New York, The Jewish Theological Se­
minary, 1992) és Jacob Katz a magyarországi zsidóság szakadását feldolgozó könyvében
(The Unhealed Breach: The Cessation o f Orthodox Jews from the General Community in
Hungary and Germany, Jerusalem, Merkaz Zalman Sazar, 1995, [héber]).
113 Katzburg, Zsidó hagyomány és modernizáció különös tekintettel a közép- és kelet-euró­
pai zsidóság helyzetére, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995, 19 (Értesítő, 10).
114 A hitközség történetét és a szakadás részletes eseménytörténetét lásd Steinherz Jakab,
A székesfehérvári zsidók története, 1840-1892, Magyar Zsidó Szemle, 10(1893), 548-558,
622-627; 11(1894), 102-109, 177-190, 539-546, 623-637; valamint Katz, i. m„ 63-69.

58
szempontjából a konzervatívok többségből való sikeres kiszakadásának főpróbája
zajlott Székesfehérváron.115 A tradicionális judaizmus magyarországi felmorzsoló­
dásától tartó, és ezért elvi megfontolásból komprommisszumképtelen ultraortodoxia
számára pedig a székesfehérvári eset bebizonyította, hogy ha kellő kitartással és el­
szántsággal küzdenek, eredményesen állhatnak ki érdekeik védelmében.
A székesfehérváriak sikeréből erőt merítve az ultraortodoxia vezetői megkezdték
saját álláspontjuk kikristályosítását, azaz a reformirányzathoz és az ortodoxián be­
lül működő többi csoporthoz fűződő viszonyuk tisztázását. Ezért 1865. november
28-án Lichtenstein Hillel szikszói rabbi kezdeményezésére a Zemplén megyei Nagy-
mihályon összegyűlt huszonnégy rabbi116- tizennégyen hitközségi rabbik voltak, tízen
pedig rabbinikus bíróságok tagjai - , akik Észak-Magyarország tizenöt hitközségé­
ből érkeztek.117A résztvevők egy kilenc pontból álló határozatot fogadtak el, amely
1866-ban Ungváron nyomtatásban is megjelent, és az ultraortodoxia manifesztumá-
vá vált.118 A hetvenegy rabbi által aláírt dokumentum119 megtiltotta, hogy bármiféle
külső és belső architekturális változtatást eszközöljenek a zsinagógán (például tilos
tornyot építeni vagy a bimá t nem középre helyezni), megtiltotta a tradicionális szer­
tartástól való eltérést (tilos például a zsinagógái szertartáson kórust szerepeltetni, az
esküvőt a zsinagógában tartani), továbbá az eretnekség házának nyilvánította azt a
zsinagógát, amelyben a legkisebb változtatás is történt.
Michael K. Silber a nagymihályi rabbigyűlés határozatában a legfontosabb elem­
nek azt látja, hogy ezzel az ultraortodoxia nem annyira a reformerek, mint inkább a
centrum-ortodoxia ellen lépett fel határozottan.120 A bima elmozdítása kivételével
csupa olyan újítást tiltottak meg, amelyeket az 1860-as években éppen ezekben a
„középutas” ortodox hitközségekben vezettek be, többek között az ortodoxia felleg­
várában, Pozsonyban. Nem tiltottak viszont semmi olyasmit, amit a klasszikus re­
formtemplomokban már akár évtizedekkel korábban bevezettek, például az orgona

115 S ilber, i. m., 76.

116A nagymihályi rabbigyűléssel részletesen foglalkozik Jacob Katz könyve VIII. fejezetében
(i. m., 92-99), Nathaniel Katzburg cikke: Pszak-Bet-Din sei Michalovics, 1866, in Ema­
nuel ETKES-Josef Salmon (szerk.), Prakim Ba-Toldot Ha-Hevra Ha-Jehudit Ba-Jame
Ha-Benaim U-Ba-Et Ha-Hadasa, Jerusalem, The Magnes Press, 1980,273-286; és Silber, i. m.
117A gyűlés személyi összetételét elemzi K atzburg, i. m.
118 Pszak Bet Din, Ungvár, 1866.
119 Schlesinger Akiva Joszef később úgy emlékezett vissza, hogy bár több mint hetvenegy
rabbi is aláírta volna a határozatot, amikor már összegyűlt hetvenegy aláírás, nem gyűj­
töttek többet, mert így az aláírók létszáma megegyezett a jeruzsálemi Szanhedrin tagjai­
nak számával, és ez a valaha létezett legmagasabb rangú rabbinikus testülettel való szim­
bolikus egyezés nagyobb hatást biztosított a dokumentumnak (K atz, i. m., 96).
120Ezt támasztja alá az is, hogy egyetlen olyan rabbit sem találunk az aláírók között, akik né­
hány évvel később, az 1868/1869-es Kongresszus utáni politikai küzdelem idején, amikor
a centrum-ortodoxia vált az ortodox irányzat fővonalává, az ortodoxia élére álltak (például
Schick Mózes huszti, vagy a Ktav Szofer pozsonyi rabbik). Azoknak a neves rabbiknak a
részleges felsorolását, akik a határozattal különböző okokból nem értettek egyet, lásd Meir
H ildesheimer, Rabbane Hungária Ve-Aszefat Michalovics, Kirjat Szefer, 63(1990-1991),
941-951.

59
használatát, vagy az ima nyelvének megváltoztatását.121Az ultraortodoxia szemében
tehát a legfőbb veszélyt nem a szerintük a zsidóságtól már amúgy is túlságosan el­
távolodott reformhitközségek jelentették, hanem azok az ortodox hitközségek, ame­
lyek akár a legkisebb reformnak is teret engedtek, és ezzel - legalábbis az ultraorto­
doxok álláspontja szerint - az önfelszámolás veszélyes útjára léptek. Ugyanakkor
nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a nagymihályi gyűlés 1866-ban Ungváron
kinyomtatott határozatát minden magyarországi hitközségnek elküldték, beleértve a
reformközösségeket is. Groszmann Zsigmond jóvoltából fennmaradt a vezető reform­
hitközség, a pesti feljegyzése a határozattal kapcsolatban: „Közöltetik egy Mihályon
állítólag több összegyűlt rabbi által szerkesztett héber okmány, melyben minden, az
újabb időkben a zsinagógában elővett rendet és nemesbítést elátkolják.”122
Az 1860-as évek közepére tehát kialakult a magyarországi zsidóságon belül egy­
mással szemben álló két nagy csoport, a hagyományőrzők és a reformerek tábora,
sőt már a frontvonalak is szinte teljesen megmerevedtek. Ezt a belső háborúskodást
fokozta a végsőkig, hogy 1867-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia megszületésének
évében, a magyarországi zsidóság elnyerte a teljes emancipációt.123

121 Silber, i. m., 40. A zsinagógái reformokról és a konzervatívok reakciójáról lásd Mose
Sraga Számét, Ha-Sinujim Ba-Szidre Bet-Ha-Knesszet: Emdat Ha-Rabbanim Ke-Neged
Ha-Mehadsim Ha-Reformim, in Meir B enijahu (szerk.), Iszufot, V, Jerusalem, Bet Ha-
Hocaa sei „Jad Ha-Rav Nisszim”, 1991, 345-404.
122 G roszmann, i. m., 81-82.
123 1867:XVI1. te. Az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében, in
C siky Kálmán és mások, Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár, 1836-1868, Bp.,
Franklin Társulat, 1896, 354.

60
 A VÉGSŐ SZAKADÁS: AZ 1868-1869-ES
IZRAELITA EGYETEM ES GYŰLÉS

„A magyar és erdélyi izraeliták egyetemes gyűlésének” (a továbbiakban: Kongresz-

szus) összehívása mind az állam, mind pedig a zsidóság részéről 1868-ra elenged­
hetetlenné vált.124 Az 1867-es kiegyezés következtében Magyarország, legalábbis
belügyeit tekintve, független, polgári állammá vált. A polgári állam adminisztráció­
jának működése pedig hierarchikus egyházi szervezet létét feltételezi, azt tehát, hogy
legyen egy olyan központi szerv, amellyel tárgyalni tud. Ilyen központosított, hierar­
chikus egyházi szervezettel a zsidóság egyáltalán nem rendelkezett, hiszen minden
egyes hitközség autonóm, egymástól teljesen független testület volt. A zsidóság ré­
széről az ún. iskolaalap felhasználásának kérdéséhez volt szükség együttes döntésre.
A zsidó iskolaalapot 1850-ben hozta létre egy császári pátens a szabadságharcban
való részvételért kirótt hadisarc helyett.125
A Kongresszus összehívásához a közvetlen lökést mindkét részről az emancipá­
ciós törvény megszületése adta (1867:XVII. te.), amely az ország izraelita lakosait
polgári és politikai jogaik tekintetében egyenrangúvá tette a keresztény lakosokkal.
A törvény megszületését, amelyet Magyarország számos zsinagógájában megünne­
peltek, a következő szavakkal köszöntötte Kohn Sámuel, a pesti Dohány utcai zsi­
nagóga tudós hitszónoka, későbbi főrabbija: a törvénnyel

[...] a magyar nemzet ünnepélyesen jelentette ki, hogy eddigi jogainkat joggal bírjuk
is; hogy e haza csakugyan a mi hazánk is; hogy méltók vagyunk arra, a magyar büsz­
ke nevet viselni; hogy tagja vagyunk a nemzetnek, mellyel együtt örültünk és együtt
szenvedtünk; hogy emberek vagyunk mi is, kiket minden emberi jog illet, kiktől az
emberi méltóságot megtagadni nem lehet, nem szabad.126

124A Kongresszus történetét lásd Katzburg, The Jewish Congress of Hungary, 1868-1869,
in Randolph L. Braham (szerk.), Hungarian Jewish Studies, 11, New York, World Fede­
ration of Hungarian Jews, 1969, 1-33; Dómján István, Der Kongress der ungarischen
Israeliten, 1868-1869, Ungarn-Jahrbuch, 1, Mainz, 1969, 139-161; valamint Katz köny­
vét: The Unhealed Breach: The Cessation o f Orthodox Jews from the General Community
in Hungary and Germany, Jerusalem, Merkaz Zalman Sazar, 1995, [héber], 151-224.
125 G onda László, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945, Bp., Századvég, 1992, 317.
126 K ohn Sámuel, Hogyan fogadjuk és hogyan háláljuk meg az egyenjogosítást? Zsinagógái
beszéd az egyenjogosítási ünnepély alkalmával f. é. Január hó 12-én, Pest, 1868, 6.

61
Az egyének emancipálása azonban nem jelentette egyszersmind a vallás recepcióját
is. Az utóbbi elnyeréséhez autonóm egyházi szervezet létrehozására volt szükség.
A Kongresszus előkészítése 1868 februárjában kezdődött Eötvös József kultusz­
miniszternek, a korszak egyik legjelentősebb liberális ideológusának és politikusá­
nak irányításával. Az események későbbi alakulásának megértéséhez már itt érde­
mes felfigyelni arra a tényre, hogy az előkészítés munkálataiban szinte kizárólag a
reformtábor képviselői vettek részt, élükön a pesti hitközséggel, s annak elnökével,
dr. Hirschler Ignáccal. A reformtábor elképzelését arról, hogy milyen feladatot kell
betöltenie az ország zsidóságának életében az összehívandó Kongresszusnak, legki­
fejezőbben talán Kohn Sámuel fogalmazta meg jóval a Kongresszus után, 1891-ben,
éppen a Hirschler Ignác halála alkalmából mondott gyászbeszédében:

A hazai zsidóságnak magyarosodással járó mivelődése; az egyes községek, valamint

az egész zsidóság autonóm szervezkedése; s ezek kapcsán a tűrt zsidóságnak törvé­
nyes elismerése: az volt czélja a congressusnak...127

A Budán összeült, haladó párti többségű, úgynevezett előkészítő bizottság három

célt tűzött ki maga elé: a Kongresszus választási szabályzatának kidolgozását, vala­
mint egy hitközségi szervezeti szabályzat és egy iskolai szabályzat elkészítését. Az
utóbbiakat tervezet formájában kívánta a Kongresszus elé teijeszteni, amelynek ezzel
előre meg is határozta tevékenységi körét. A bizottság tudatosan, a zsidóság egysé­
gének fenntartása érdekében leszögezte, hogy a Kongresszus kizárólag szervezeti kér­
déseket fog tárgyalni, vallási ügyek egyáltalán nem kerülhetnek szóba.
A budai gyűlés után, veszélyben látva a konzervatív tábor érdekeinek érvényesülé­
sét a leendő Kongresszuson, hivatalosan is megalakult a százhúsz „óhitű” hitközség
támogatásával már 1867 tavasza óta működő „Hitőr magyar zsidó egylet”.128129Az egy­
let, alapszabálya tanúbizonysága szerint, kettős célt tűzött maga elé: a konzervatív
vallásosság védelmét és a magyar nemzethez való nyelvi akkulturáció erősítését a
tagok körében. Ezeket a célkitűzéseket így fogalmazza meg az egylet alapszabályá­
nak bevezetője:

A „Hitőr” bátor oltalmába fogadja az igaz vallásuak úgy írott, mint hagyományos té­
teleit, melyeket egyaránt az Eír szelleme sugallt s melyek lelkiismeretes megtartásá­
ra őseink [...] szent fogadást tettek sajátmaguk és utódaik nevében.
Megtartjuk tehát mi is e hittörvényeket, és mindazon szertartásokat és vallási szo­
kásokat, melyek hasonlóan a „szent hegyek” forrásaiból erednek.
[...] Egyenjogúsításunk háladatos elismerésével, kötelességünk érzete fokozódik:
[...] E hazafias érzelemtől áthevülten a „Hitőr” másik főfeladatául tűzte ki: a magyar
nyelv ápolását és terjesztését hazai hitrokonaink között}19 [Kiemelés az eredeti szö­
vegben.]

127 Elő, Emlékbeszéd Dr. Hirschler Ignácz fölött, 1891. december 15., Bp., 1891, 6.
128 Eötvös József kultuszminiszter 1868. március 18-án fogadta el az egylet alapszabályát.
Katz, i. m., 111.
129A ,,Hitőr" magyar zsidó egylet alapszabályai, Pest, Légrády, 1868, 6.

62
Az első célkitűzés gyakorlatilag az ortodoxia minden irányzatának céljaival találko­
zott, megfogalmazása azonban inkább az ultraortodoxiát jellemzi. A második célki­
tűzés viszont megegyezik a Michael K. Silber által centrum-ortodoxiaként definiált
csoport legfontosabb, az ultraortodoxiától elkülönítő ismertetőjegyével: ez pedig a
nyelvi akkulturáció támogatása.130 E kettős, az ortodoxia centrumához, ugyanakkor
az ultraortodoxiához való párhuzamos kötődést az alapszabály elején közölt felhí­
vást aláíró három rabbi személye is bizonyítja: Szofer Ábrahám Salamon pozsonyi és
Lőw Jeremiás sátoraljaújhelyi rabbik, akik a centrumhoz tartoztak, valamint Eisen­
städter Meir Menachem ungvári rabbi, aki egyike volt a nagymihályi határozatot
aláíró hetvenegy rabbinak.
A Hitőr Egylet mint ortodox politikai szervezet megalakulásának és célkitűzései­
nek jelentőségét így értékeli Nathaniel Katzburg:

Az ortodox politikai szervezet létrehozása új irányát jelentette az ellenkező vélemé­

nyekkel való vitába szállásnak. Ez volt az első alkalom, hogy a hagyományőrző zsi­
dóság modem politikai eszközökhöz - szervezeti formákhoz és aktivitáshoz - folya­
modott. Ugyancsak először történt, hogy hagyományőrző zsidók kifejezték hazafias
érzelmeiket, legalábbis a külvilág felé [...].131

A Hitőr Egylet, és ezzel az ortodoxia hivatalos újságja az 1867-től megjelenő - a pat­

riotizmust tekintve beszédes című - Magyar Zsidó volt. 1868 febmárjáig, amíg Farkas
Albert volt a szerkesztője, a lap a haladó irányzattal bizonyos kompromisszumra, de
legalábbis tárgyalásra hajlandó irányvonal szócsöve volt, amint azt az Eötvös József­
től vett mottó is kifejezi: „A vallás a kedélynek ügye s így azon tárgyak közé tartozik,
melyek véglegesen nem a többség parancsoló szava, hanem csak kölcsönös egyet­
értés által döntetnek el.” 1868 februárjában, a Kongresszust előkészítő budai gyűlés
hónapjában azonban a Farkasnál jóval harciasabb Krausz Zsigmond vette át a lap szer­
kesztését, aki a Kongresszust követő irányzatok küzdelmeinek idején is nagy szere­
pet játszott abban, hogy az ortodoxia és a neológia végképp elhidegüljön egymástól.
A keményebb irányvonalat jól tükrözi a Magyar Zsidó mottójának megváltozása.
Krausz az újság fejlécére egy német közmondást tett: „Wenn Überzeugungen ausein­
ander weichen, muss die Scheidung den Streit ausgleichen.”132 Krausz és az ortodoxia
küzdelmét irányító Hitőr Egylet tehát a kompromisszumokra kész tárgyalás helyett
a nyílt összeütközés útját választotta közvetlenül a Kongresszus előtt.
A Kongresszus képviselőinek megválasztása 1868. november 18-án zajlott, az or­
szággyűlési képviselő-választások mintájára. A választási szabályzat szavazati jogot
biztosított minden nagykorú és önálló izraelita férfinak, vagyoni állapotára való te­

130Silber, The Emergence of Ultra-Orthodoxy: The Invention of a Tradition, in W ertheimer

(szerk.), The Uses o f Tradition: Jewish Continuity in the Modern Era, New York, The
Jewish Theological Seminary, 1992, 37.
131Nathaniel Katzburg, Assimilation in Hungary. During the Nineteenth Century: Orthodox
Positions, in Bela VÁGÓ (szerk.), Jewish Assimilation in Modern Times, Boulder, Co., West-
view, 1981, 54.
132 „Amikor túlságosan eltérőek a vélemények, szét kell válni.”

63
kintet nélkül. Választhatók azok voltak, akik értettek a Magyarországon hivatalos
nyelvek legalább egyikén. A választások eredményeként 132 haladó és 88 hagyo­
mányhű képviselő alkotta az 1868. december 11-én Pesten a Vármegyeház nagyter­
mében összeülő 220 tagú Kongresszust. Az elnök a már említett dr. Hirschler Ignác,
a két alelnök pedig Popper Lipót, a Trencsén megyei Beszterce konzervatív, és Wahr-
mann Mór, a pesti hitközség haladó küldötte lett. A haladó párti többséget tehát a
Kongresszus vezetőségének összetétele is tükrözte.
A két szemben álló tábor végleges megosztottsága már az első témakör, a hitköz­
ségi szervezet tárgyalásai során megmutatkozott. Az e kérdéskört tárgyaló bizottság
nem tudott egységes szabályzatot kidolgozni, ezért két külön szabályzattervezetet
terjesztettek a Kongresszus elé. Az alapvető ellentétet az okozta, hogy a hitközségi
szervezet, azaz az autonóm izraelita felekezet felépítésének kidolgozása elkerülhe­
tetlenné tette magának a zsidó vallásnak a definiálását, amit pedig a haladó tábor
képviselői tudatosan ki akartak zárni a Kongresszusról. Aggodalmuk jogos volt, hi­
szen végül éppen ez a vitapont vezetett a végső szakadáshoz. A vallás meghatározása
azonban megkerülhetetlen volt, és a két tábor egymástól gyökeresen eltérő definíció­
ja kitűnően érzékelteti az őket egymástól elválasztó szakadék mélységét. A haladó
pártiak meghatározása szerint a zsidó hitközség olyan szervezet, amely kielégíti a
rabbinikus mózesi hit híveinek vallási szükségletét. Ezzel szemben a hagyomány-
hűek definíciója: a magyarországi zsidóságot azok alkotják, akik hűségesek a móze­
si vallásnak és a Talmudnak a Sulhan arukh-ban megfogalmazott alapelveihez és ta­
nításához. A két definíció különbsége szembeötlő: a haladó pártiak a zsidó vallást a
monoteista vallások egyikeként definiálták. Ezzel szemben a hagyományhűek meg­
határozásában a Sulhan arukh hangsúlyozása azt jelzi, hogy szerintük a zsidó vallás
egyetlen legitim alapja a halakha, azaz a hithű zsidó életvitelét teljes egészében meg­
határozó vallástörvény. Ez a definíció tehát a judaizmust nem elsősorban vallásként,
hanem inkább életmódként határozta meg.133
A két tábor így már a legelső kérdés tárgyalásakor szembesült azzal, hogy alap­
vetően másképp határozzák meg a judaizmus lényegét. A Kongresszus haladó párti
többsége azonban elvetette a hagyományhűek definícióját arra hivatkozva, hogy val­
lási kérdések nem képezhetik a Kongresszus tárgyát. Ekkor, más választásuk nem
lévén, a nyolcvannyolc konzervatív képviselőből negyvennyolc elhagyta a tárgyaló-
termet.134 Ettől kezdve a Kongresszus „csonkán” működött tovább.

133 A Kongresszuson folyó viták részletes elemzését lásd Katz, i. m., 151-178.
134Az ortodoxia belső megosztottsága, amelyet a Kongresszusról való „részleges” kivonulás
is mutat, kitűnik a Kongresszuson részt vevő küldöttek hovatartozásának vizsgálatakor is.
Nyilvánvaló regionális különbségek voltak tehát az ortodoxia egyes táborai között.
A Hildesheimer vezetésével a Kongresszuson maradók - a Michael K. Silber által neo-
ortodoxnak és balközép ortodoxnak nevezett csoporthoz tartozók - főleg Eszaknyugat-
Magyarországról és az Alföld urbanizált területeiről érkeztek, míg a szintén Silber által
ortodox jobbközépnek és ultraortodoxnak nevezett csoport tagjai, akik kivonultak a
Kongresszusról, szinte kivétel nélkül az ország északkeleti megyéiből, Magyarország
minden vonatkozásban legelmaradottabb területéről érkeztek. Lásd Silber, i. m., 47.

64
 Végül abból a megfontolásból, hogy a Kongresszus vallási kérdésekkel nem fog­
lalkozik, a hitközségi szervezeti szabályzat végleges formájából még az is kimaradt,
hogy a hitközség a rabbinikus mózesi hit alapján áll. Az elfogadott végső változat
szerint az izraelita hitközségek kizárólag hitközségek, amelyek a szokásos izraelita
istentiszteleti, szertartási, oktatási és jótékonysági intézményeket tartják fenn és mű­
ködtetik. A szabályzat ezenkívül kimondta, hogy egy településen csak egy hitközség
működhet, amelyhez minden ott lakó izraelita köteles csatlakozni. Az izraelita fele­
kezeti hierarchia középső szintjére a községkerületek kerültek, a szabályzat huszonhat
községkerületre osztotta az ország hitközségeit. A hierarchia felső szintjét az Orszá­
gos Iroda képviselte, amelynek elnökét a szabályzat szerint évente kellett választani
a községkerületi elnökök közül. Az Országos Iroda feladata a felekezet és a kor­
mány közti kapcsolattartás és közvetítés volt. A szabályzat szerint a szervezeti auto­
nómia legfelső döntéshozó szerve a Kongresszus lett, amelynek összehívását szintén
részletesen kidolgozta az első Kongresszus. Miután azonban több Kongresszus nem
volt, végeredményben az egész szervezeti felépítmény csonka maradt, és a tervezett­
nél jóval nagyobb szerep jutott az Országos Irodának.
Az előzetes terveknek megfelelően a Kongresszus az iskolai szabályzat ügyét is
tárgyalta. Ennek lényegi eleme egy modem, azaz a hagyományos vallási ismeretek
mellett világi tudományokat is oktató rabbiképző szeminárium létrehozásának kér­
dése volt. Azok a konzervatívok, akik Hildesheimer Azriel kismartoni rabbi vezeté­
sével a Kongresszuson maradtak, kétségbe vonták a Kongresszus illetékességét eb­
ben az ügyben, mondván, hogy ez tisztán vallási kérdés. A konzervatív tábor minden
erejével ellenezte, hogy a rabbiképzés kikerüljön a hagyományos zsidó oktatás ke­
retei közül, tehát a jesivák világából. A „csonka” Kongresszus haladó párti többsége
a viták ellenére megszavazta a modem rabbiképző intézet felállításának tervezetét,
amelynek eredményeként 1877-ben megkezdte működését a rabbiszeminárium.
A Kongresszust, amely 1869. február 23-án zámlt, mintegy negyven évvel később,
1908-ban a neológia így értékelte:

Az első izraelita egyetemes gyűlés szabályokat állapított meg, melyek alapján a fele­
kezet az állam jogvédelme alatt összes ügyeit önmaga intézheti, tehát azt a felekezeti
szervezetet építette meg, melyekre czéljai szempontjából szüksége volt és melyeket mint
vallásfelekezet az államhoz való viszonyát tekintve már akkor sem nélkülözhetett.135

A neológia optimista értékelésével ellentétes vélemények bőven akadtak mind a kor­

társak részéről, mind a későbbiekben, a magyarországi zsidóság történetével foglal­
kozó kutatók körében. Utóbbiak közül érdemes Jacob Katzot idézni, aki a szétválás
hosszú távú következményeit is számba véve így értékelte a Kongresszuson bekö­
vetkezett szakadást:

135Az izraelita községkerületi elnökök emlékirata, Magyar Zsidó Szemle, 25(1908), 335.

65
 A nagyobb történelmi rálátás az egész magyar zsidóság veszteségét állapítja meg.
Éppúgy a felvilágosodottakét, mint a hagyományhűekét. Az előbbiek, ahogy elsza­
kadtak a zsidó hagyományt tápláló életmódtól, úgy vesztették el a zsidó kútforrások
befolyását, s ez pedig szellemi elszegényedést, nemritkán elidegenedést, sőt öngyű­
löletet idézett elő. Az utóbbiak viszont hagyományhűségüket csak a társadalmi és
kulturális elzárkózás által tudták fenntartani.136

A Kongresszus tehát, amely az egységes izraelita hierarchia megteremtését tűzte ki

céljául, ennek éppen ellenkezőjét, a szervezeti szakadást valósította meg. A hivata­
los szakadás első lépéseként a Kongresszus által létrehozott szabályzatot az uralko­
dó, Ferenc József 1869. június 14-én kodifikálta. A következő évtizedek egészen
1895-ig, a zsidó vallás recepciójáig (1895:XLII te.), a három részre szakadt magyar-
országi zsidóság irányzatai - a neológia, az ortodoxia és a Kongresszuson bekövet­
kezett szakadást elismerni nem hajlandó statusquo ante - közti politikai küzdelem
jegyében teltek.137 A három irányzat különálló országos szervezetének kialakulását
és egymáshoz, valamint az államhoz való viszonyát a következő fejezet tárgyalja.

136 Katz, A végzetes szakadás, Múlt és Jövő, 1991/1, 54-55.

137A németországi zsidóság a magyarországitól eltérő módon végbement irányzatokra szaka­
dását az 1870-es évek második felében lásd Katz, The Unhealed Breach: The Cessation
o f Orthodox Jews from the General Community in Hungary and Germany, Jerusalem,
Merkaz Zalman Sazar, 1995, [héber], 22-23. fejezet, 245-285.

66
 2
AZ IRÁNYZATOK POLITIKAI KÜZDELMÉNEK
KORSZAKA: A KONGRESSZUSTÓL
A RECEPCIÓIG (1868/1869-1895)
 AZ IRÁNYZATOK AUTONÓM SZERVEZETEINEK
LÉTREJÖTTE ÉS JELLEM ZŐIK

Az önálló ortodox felekezeti szervezet létrejöttének ismertetése után a két nagy

irányzat, a neológia és az ortodoxia szervezeti alapszabályainak azon pontjait elem­
zem, amelyekben leginkább megragadható a két szemben álló irányzat elvi és -
ezzel szorosan összekapcsolódó - vallási nézetkülönbsége. A Kongresszust követően
többek között e különbségek mentén egymástól egyre inkább élesen elváló fejlődési
utat járt be a két irányzat, amelynek bemutatása és részletes elemzése a következő
fejezetek központi témája lesz. A két irányzat elkeseredett küzdelme a Kongresszus
után létrehozott egy harmadik irányzatot is, a csatlakozni egyikhez sem kívánó status-
quo ante hitközségek csoportját. E harmadik csoport létrejöttével befejeződött a ma­
gyarországi zsidóság szervezeti, irányzatok szerinti széttagolódása, ezért a 19. század
utolsó évtizedeiből származó különböző statisztikai adatsorok segítségével tisztázni
tudjuk a három irányzat egymáshoz viszonyított arányát mind hitközségeiket, mind
lélekszámúkat illetően.

A z ortodoxia küzdelme a szervezeti különállás elism ertetéséért

(1869-1871)

Miután a Kongresszus által létrehozott szabályzatot az uralkodó 1869. június 14-én

kodifikálta, az ortodoxok küzdelmét irányító Hitőr Egylet az országgyűléshez for­
dult, és egy 1870. február 16-án benyújtott kérvényben a lelkiismereti szabadságra
hivatkozva kérte, hogy a Kongresszus határozatai, amelyek a haladó párti többség
szemléletét tükrözik, a konzervatívokra ne legyenek érvényesek. Az országgyűléshez
benyújtott memorandum előzménye a Magyar Zsidó című lap egy 1869. március 7-én
megjelent cikke volt, amelynek névtelen szerzője szerint a Kongresszus eleve esély­
telen volt, mivel olyan vallási irányzatokat akart összeegyeztetni hatalmi szóval,
amelyek lényegi, belső ellentétben állnak egymással. A cikk írója szerint a neológ hit­
községek intézményi hálózata eltér az ortodox mintától, mert nem találhatók meg ben­
nük a vallási kötelességek teljesítését lehetővé tevő alapvető intézmények: a kasrut'1

1Kasrut: általánosságban rituálisan engedélyezettet, vagyis kóser minőségűt jelent; szűkebb

értelemben az étkezési szabályok összességét nevezik így.

69
intézményei, a gyermekek vallásos nevelését biztosító intézmények, valamint a ri­
tuális fürdő, a mikve. A szerző ebből levonja a következtetést: a lelkiismereti és a
vallásszabadság megsértése nélkül egyetlen ortodox sem kényszeríthető arra, hogy
olyan hitközség adófizető tagja legyen, amely nem teljesíti a vallás egyértelmű elő­
írásait.2
A 304 hitközség nevében benyújtott memorandumot - amelyhez a Hitőr Egylet
számos külföldi rabbi véleményét is csatolta, akik a kongresszusi szabályzat egyes
pontjait a zsidó vallással ellenkezőnek ítélték - kivételesen jól időzítették. Éppen
akkor jutott ugyanis az országgyűlés elé, amikor az a liberális állam egyik alapkö­
vének, a vallás- és lelkiismereti szabadságról szóló törvénynek a tárgyalásába kez­
dett. A Képviselőház 1870. március 18-án hozott határozata gyakorlatilag legitimál­
ta az ortodoxia külön szerveződését a következő indoklással:

[...] a vallás és a lelkiismeret szabadságával elvileg merően ellenkezik, ha bármely

vallásfelekezetnek tagjai a többség határozata által az alaphittörvényeikkel ellenkező
szervezetet elfogadni kényszeríttetnek, [és mivel a] kérvényezők előadásai szerint az
izraelita congressus határozatai a zsidó hittörvények alaptanaival és az azok által
megállapított alapszervezettel ellenkezésben állóknak állíttatnak: [...] e szerint az ezen
congressusi határozatok alapján szervezendő vallás egyház dogmatikus zsidó hittör­
vények alapján eddig Magyarországban fennállott vallás egyháztól lényegesen külön­
böző testületet képez, a melynek tagjaivá vallás és lelkiismeret-szabadság követelmé­
nyei szerint kiki csak önkénytes elhatározás folytán, de sehogy sem kényszerítés által
avattathatik fel...3

A Képviselőház álláspontja szerint tehát egy vallásfelekezet sem kötelezheti saját

kisebbségben maradt tagjait olyan szabályok betartására, amelyek a kisebbség néze­
te szerint ellenkeznek hittörvényeikkel.
A Képviselőház döntése után a neológia vezetői is külföldi rabbikhoz fordultak an­
nak eldöntése végett, hogy valóban ellentmond-e a kongresszusi szabályzat a zsidó
vallás lényegének. Harminchárom nyugat-európai rabbi válasza érkezett meg, akik
kivétel nélkül „kósernek” nyilvánították a szabályzatot. A pozitív válasszal a tarso­
lyukban a neológok is a Képviselőházhoz fordultak, és memorandumban figyelmez­
tették a képviselőket, hogy az 1870. március 18-án elfogadott határozattal veszélyes
helyzetet teremtettek, hiszen ha az ortodoxok is megalkotják saját szabályzatukat, és
az hivatalos elismerést kap, megtörténhet, hogy Magyarországon két zsidó vallás
fog párhuzamosan egymás mellett élni.4

2Az ismeretlen cikkírót Jacob Katz Samson Raphael Hirsch-sel, a frankfurti ortodoxok rab­
bijával azonosította, aki, mint már az előző fejezetben is láthattuk, eddig is kitüntetett fi­
gyelemmel kísérte a magyarországi irányzatok szétszakadásának menetét. Lásd Jacob Katz,
The Unhealed Breach: The Cessation o f Orthodox Jews from the General Community in
Hungary and Germany, Jerusalem, Merkaz Zalman Sazar, 1995, 185 [héber].
3A képviselőház határozatát közölte a Magyar Zsidó Szemle, 1889/191, 628-629.
4 Az országgyűléshez benyújtott ortodox és neológ memorandumok részletes elemzését
lásdKATZ, i. m„ 197-201.

70
 A Hitőr Egylet, amely valóban két, egymás mellett élő zsidó vallás létrejöttét tá­
mogatta - a Sulhan arukh alapján álló ortodoxiáét és a rabbinikus Mózes-hitként de­
finiált neológiáét már 1870 nyarán szervezni kezdte a neológ memorandumban
csak teoretikus lehetőségként felmerülő autonóm ortodox országos szervezet létre­
hozását. Az 1870. augusztus 9-re Pestre, a Tigris Szállóba összehívott „ellenkong­
resszuson” 250 hitközség nevében 130 küldött vett részt.5
Az augusztus 24-ig ülésező kongresszus megalkotta az ortodoxia saját szervezeti
szabályzatát, és létrehozta a külön hierarchikus autonóm egyházi szervezetet. Az or­
todox irányzat csúcsszerve a neológ Országos Iroda mintájára alakult Orthodox
Közvetítő Bizottság lett, amelynek azonban pontos feladatkörét nem határozták meg.
Az „ellenkongresszuson” kidolgozott ortodox szervezeti szabályzatot 1871. október
22-én hagyta jóvá az időközben elhunyt Eötvös József utóda, Pauler Tivadar kultusz-
miniszter.6

Eltérések a neológ és az ortodox alapszabályban

A neológia és az ortodoxia szervezeti szabályzata három pontban tér el lényegileg

egymástól. Mindhárom pont a két irányzat felfogása közti alapvető eltérésből ered,
abból tehát, hogy vallásként, vagy életmódként definiálják a judaizmust. A három
eltérő pont a következő: a hitközség meghatározása, szervezeti egységének kérdése,
illetve a rabbi szerepköre. A lényegi eltéréseket a két szabályzat között mindhárom
pont esetében először a neológ, majd az ortodox szabályzat elemzésével tárgyalom.

A hitközség meghatározása

A neológ szabályzat a következőt mondja ki:

A magyar és erdélyhoni izraelita hitközségek kizárólag hitközségek, a szokásos izrae­

lita istentiszteleti, szertartási, oktatási és jótékonysági intézeteknek kebelökben fen-
tartása és azoknak alkalmas tisztviselők általi vezetése és kezeltetése céljából.7

E definíció szerint tehát a zsidó hitközség olyan szervezet, amely kielégíti a rabbi­
nikus Mózes-hit híveinek vallási szükségletét. Ezzel szemben az ortodox szabályzat
halakhikus alapon határozza meg a hitközséget a következőképpen:

5A kongresszusi részvételi szándékátjelző, azaz ortodoxnak minősülő hitközségek listáját

a Magyar Zsidó 1870. július 20. és augusztus 25. közötti számai folyamatosan közzétették.
6Gonda László,AzsidóságMagyarországon, 1526-1945, Bp., Századvég, 1992, 134-135.
7A magyar és erdélyi izraeliták 1868. december 10-iki egyetemes gyűlés által hozott, szen­
tesített szabályzatok és határozatok, 1. §. (A továbbiakban: Neológ szabályzat.)

71
 Az autonom hittörvényhű zsidó hitközség az egyének önkéntes egyesülése által ala­
kul testületté avégre, hogy mindazon intézményeket létrehozza és fenntartsa, továb­
bá mindazon tisztviselőket szerződtesse és díjazza, melyekre a Schulchan-Aruchba
iktatott hittörvények értelmében szüksége van.
[...] Ezen hitközségeknek [...] el kell késziteniök helyi szabályzataikat, melyek­
nek sem a Schulchan-Aruch, sem a jelen szervező szabályzat, sem az állami törvé­
nyek határozmányaival ellenkezniük nem szabad. Az olyan hitközségi elöljáró, vagy
bármely más tisztviselő, ki a hitközség intézményeinek, vagy szokásainak a Schulchan-
Aruchhal össze nem egyeztethető megváltoztatását indítványozza nyilvánosan, ez által
rögtön elveszti hivatalát.8

Az ortodox definícióban a Sulhan arukh mint alap hangsúlyozása azt jelzi, hogy az
ortodoxia szerint a zsidó vallás egyetlen legitim alapja a halakha, a hithű zsidó élet­
vitelét teljes egészében meghatározó vallástörvény. Érdemes felfigyelni azonban arra,
hogy a Kongresszus utáni ortodoxia másképpen definiálta a hitközséget, mint a Kong­
resszus előtti. A Hatam Szofer meghatározásában még ortodox életvitelű zsidók alkot­
tak hagyományhű hitközséget. Itt viszont már nem a tagoknak, hanem a hitközségnek
kell ortodoxnak lennie, hiszen a hitközség áll a Sulhan arukh alapján. A különbség
egyértelmű az idézet második feléből, ahol egy hitközségi alkalmazott nem zárja ki
magát a hitközségből azzal, hogy a Sulhan arukh-hal ellentétes dolgot indítványoz,
mindössze állását veszti el.
Az ortodox szabályzatban megfogalmazott új ortodoxia-definíció annak eredmé­
nye, hogy az „ellenkongresszus” a Kongresszus mintájára az ortodox országos szerve­
zet létrehozását tűzte ki céljául, természetesen adódott tehát, hogy legkisebb egység­
nek ne a személyeket, hanem a hitközséget tekintse. Ráadásul már a Kongresszuson
is az vezetett az ortodox képviselők egy részének kivonulásához, hogy a haladó
többségű Kongresszus nem volt hajlandó belefoglalni a szervezeti szabályzatba,
hogy a zsidó hitközségek a Sulhan arukh alapján állnak. Az ortodoxiának ez a hit­
községi szinten való meghatározása azonban egyértelműen lazított a Hatam Szofer
definícióján. Ezzel az új definícióval „kiskaput” nyitottak azoknak az ortodoxoknak,
akik a későbbiekben saját ortodoxiájukat már ezen a redukált módon értelmezték, és
így profitálni tudtak az emancipáció és az integráció nyújtotta lehetőségekből. Azaz
a gazdasági és társadalmi felemelkedésnek éppen azon az útján indulhattak meg,
amelyet a Hatam Szofer, a zsidóság felmorzsolódásától tartva, el akart zárni.
Szinte bármelyik hitközség történetét vagy Jizkor-könyvét9 fellapozva találhatunk
bennük ahhoz hasonló eseteket, mint amilyen a Derecskéről szóló Jizkor-könyvben

8 Szervező alapszabályzat Magyar- és Erdélyország autonom hittörvényhű zsidó hitfeleke-

zete számára, 4. és 6. §. (A továbbiakban: Orthodox szabályzat.)
9Jizkor-könyv: A Holokauszt túlélőinek egyik alapvető törekvése volt szinte közvetlenül a
második világháborút követő években, hogy dokumentálják a pusztulás méreteit és folya­
matát, valamint hogy emléket állítsanak egykori közösségüknek. így született meg az ún.
Jizkor-könyv, azaz emlékkönyv (jiddisül Jizker Bikher, az angol terminológia szerint me­
morial books) tipikus poszt-Holokauszt műfaja. Csak az 1945-öt követő bő negyedszázad

72
szerepel. Az Északkelet-Magyarországon található Derecske egészen a Holokausztig
szigorú ortodox hitközség volt,10 amelyet 1850 körüli megalapítása óta híres rabbik
vezettek, mint például Elijahu As (Eisenstädter), a Ktav Szofer tanítványa; Salamon
Szofer, az utóbbi fia; vagy Kohn Herman (Cvi Hirsch Kohen), aki a Holokauszt után
az ortodox országos rabbinikus bíróság elnöke volt.11
A Holokauszt után született visszaemlékezésében Katz Sándor így ír az 1920-as
évek Derecskéjén töltött kisiskolás koráról:

Látom magam első nap az iskolában egy szép szeptemberi napon. Még aznap tanitás
után elkapott reb Sáje, a melamed és rögtön levizsgáztatott, hogy hány héber betűt is­
merek.
A chájderbajárás, tekintve, hogy otthon nem kaptam vallásos nevelést, mindig nagy
gond volt a számomra. A pénteki ferherolásoktól, amikor a papbácsi jött el a chájderba,
mindig féltem. Sternberg, a melamed mindig az első helyre ültetett, mert csak az első
két poszekot tudtam minden értelem nélkül tájcsolni. A másik baj volt a cicesz vizsgá­
nál, ami nálam a legtöbb esetben a mosásban volt.
Én abban az időben kezdtem hegedülni tanulni és az órák délután voltak, úgyhogy
a chájderból délután négykor el kellett jönnöm, amikor Sternberg csúfosan megje­
gyezte, hogy Katz Sanyi elhegedüli a Minchet és a Máárivot.
Ezekből látszik, hogy a családom nem tartozott a vallásos zsidók közé.12

A derecskéi Katz Sanyi és családja esete nem volt kivételes eset a két világháború
közti Magyarországon. Számos más ortodox hitközségben is éltek azzal a lehetőség­
gel, amely előtt az ortodox szabályzat új ortodoxia-definíciója nyitotta meg az utat:
az intézményeit tekintve hagyományos ortodox hitközségben a tagok - vagy leg­
alábbis a tagok egy részének - életmódja már eltért a szigorú normáktól.

során, 1945 és 1972 között megközelítőleg négyszáz Jizkor-könyv született Európa leg­
különbözőbb zsidó közösségeiről, főleg kelet- és közép-európaiakról. E könyvek többsé­
gét az ún. Landsmanschaflok, vagyis az egy településről vagy régióból elszármazottak
egyesületei adták ki saját egykori hitközségükről. Az 1945 és 1972 között megjelent
Jizkor-könyvekről lásd Abraham W eil, ‘Memorial Books’ as a Source for Research into
the History Jewish Communities in Europe, Yad Vashem Studies, 1973, 255-271.
10Az 1944 áprilisában 471 tagot számláló anyahitközség adatait lásd Magyarországi zsidó
hitközségek, 1944. április. A Magyar Zsidók Központi Tanácsának összeírása a német ható­
ságok rendelkezése nyomán, I—II, s. a. r. Frojimovics Kinga, közzéteszi Schweitzer József,
Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1994, 170-171.
11 Moskovits Arje, Emlékkönyv: Derecske és vidéke zsidósága, Tel-Aviv, A Derecskéi Gyü­
lekezet Maradékának kiadása, 1984, 18-36.
12 Uo., 168.

73
 A hitközség szervezeti egysége

Miután a neológia egy településen csak egy hitközség létét engedélyezte,13 és leszö­
gezte, hogy az ugyanazon településen élő izraeliták nem tartozhatnak különböző hit­
községekhez,14 a vallási felfogás különbségeiből adódó eltéréseket imaházi egyesü­
letek létrehozásával akarták megoldani. Ennek értelmében engedélyezték, hogy ha
egy hitközségben a tagok egy része a fennállótól eltérő istentiszteleti intézményt
akar a maga részére, joga van külön imaházi egyesületként imaházat berendezni, és
külön sakteri, hitszónokot és dajant15 alkalmazni. A szabályzat azonban egyértelműen
a hitközség egysége mellett állt ki, mivel mind szervezeti, mind pedig ezzel szoros
összefüggésben gazdasági szempontból így látta biztosítva a hitközség működőké­
pességének fenntartását:

Ily intézkedések által azonban sem a hitközség közigazgatásának, sem a község rab-
binátusi hivatalának egysége, sem pedig a község jövedelme csorbát nem szenvedhet,
sőt az ily imaházi egyesület tagjai továbbra is ép úgy kötelesek a községi költségek
fedezéséhez közvetlen s közvetett illetményeikkel járulni, mint azelőtt.16

A kongresszusi szabályzat két esetben ismerte el jogosnak imaházi egyesület létét,

illetve megalakítását. Azokban a hitközségekben, ahol már a Kongresszus előtt két
külön imaház létezett, amelyeket a hitközség költségvetéséből tartottak fenn, a tagok
önkéntes egyesüléséig ez az állapot fennmaradhat. Az a hitközség pedig, amelyben
azért alakult imaházi egyesület, mert a hitközség megváltoztatta a zsinagóga isten-
tiszteleti rendjét, köteles évi segéllyel támogatni külön imaházi egyesületbe tömö­
rült tagjait, akik viszont továbbra is adózni kötelesek a hitközségnek.17
A neológ szabályzattal szemben, amely a hitközség egységének fenntartását, és
ezzel működőképessége biztosítását tekintette a legfontosabb célnak, az ortodox
szabályzatban a hitközség csupán keretintézmény ahhoz, hogy a tagok megfelelő
vallási szükségletei biztosítva legyenek. Ezért az ortodox szabályzat engedélyezte a
következőket:

Egyesek, töredékek, úgy mint egész községek szabadon alakulhatnak Magyar- és Er-
délyország területén - kerületi hitközségekké és pedig politikai territoriális beosztás­
ra való tekintet nélkül. Közös hitközségi és iskolai érdekeiknek és viszonyaiknak
megfelelő szabályzataikat önállóan készítik el, s ezek alapján alakulnak meg.18

13Neológ szabályzat, 10. §.

14 Uo.,8. §.
15Sakter: rituális metsző; dajan: itt: rabbihelyettes.
16Neológ szabályzat, 11. §.
17 Uo.
18 Orthodox szabályzat, 9. §.
74
Ez a határozat a gyakorlatban azt jelentette, hogy egyrészt több település lakói is al­
kothattak egy hitközséget, másrészt viszont egy település lakói tartozhattak akár kü­
lönböző hitközségekhez is.
Mivel az ortodox szabályzat lehetővé tette a hitközségből való kiválást, annak el­
fogadása, 1871 októbere után sorra alakultak új hitközségek. A magyarországi zsidó
hitközségek enciklopédiája (Pinkas Hakehillot) szerint az 1870-es években összesen
harminckét olyan települése volt az országnak, ahol egymás mellett különböző irány­
zathoz tartozó hitközségek működtek. A Kongresszus és 1944 között összesen ötven­
négy településről maradtak fenn arra vonatkozó adatok, hogy két, vagy akár három,
más-más irányzatú hitközség működött egy időben egymás mellett.19A szétszakadt
hitközségek majdnem 60%-a tehát közvetlenül a két kongresszust követő évtized­
ben, az 1870-es években vált szét. A harminckét településen a hitközségek irányzatok
szerinti megoszlását a következő diagram mutatja.
2.1. diagram
Az egy településen belül működő többféle irányzatú hitközségek megoszlása,
1870-es évek

+ neológ (19) + statusquo ante (9) + statusquo ante (2) + ortodox

hitközség hitközség hitközség + statusquo ante (2)
hitközség

Az esetek többségében (59,4%) tehát a két nagy szemben álló tábor, az ortodoxia és
a neológia mentén szakadtak szét a hitközségek. Ha ide számítjuk azt a két várost
- Budapestet és az erdélyi Temesvárt - , ahol három különböző irányzathoz tartozó
közösség élt együtt egy időben, ez az arány még magasabb lesz, a kétharmadot köze­
líti. Ugyanakkor a hitközségek egyharmada, tizenegy hitközség, az ortodoxiához vagy
a neológiához csatlakozott, a csatlakozni nem kívánó tagok pedig külön statusquo
ante hitközséget alakítottak. Ezzel a jelenséggel később még részletesen foglalkozunk.
Ha a diagram egészét nézzük, jól láthatjuk, hogy két települést kivéve, ahol neo­
lóg és statusquo ante hitközségek éltek párhuzamosan egymás mellett, a többi eset­

19A hitközségek irányzat szerinti hovatartozására vonatkozó adatokat lásd Pinkas Hakehillot:
Encyclopaedia o f Jewish Communities, Hungary (Jerusalem, Yad Vashem, 1976), az egyes
hitközségek címszavainál.

75
ben mindig az ortodoxiához tartozó közösségeket érintette a szakadás. Nyilvánvaló
tehát, hogy általában az ortodox közösségek voltak azok, amelyek a hitközségből
való kiválás mellett döntöttek, mivel más módon nem láttak lehetőséget arra, hogy
tagjaik betarthassák vallási kötelességeiket, azaz zavartalanul biztosítva legyenek a
vallás által meghatározott életük mindennapi szükségletei. Ezt az önként, de kény-
szerűségből választott kiszakadást fogalmazta meg Jacob Katz a magyarországi
irányzatok szétválását tárgyaló műve címében is: A végzetes szakadás: Az ortodoxok
kiválása a zsidó közösségből Magyarországon és Németországban.20
A hitközségeken belül dúló harcokért azonban nagy árat kellett fizetni. A szétsza­
kadást kísérő elkeseredett vitákról és következményeikről így ír Jacob Katz:

Számos hitközség szakadt szét két, néha három részre. A szakadás többek között a
hitközség vagyonának felosztásával kapcsolatos vitákkal járt [...], de ami ennél sok­
kal súlyosabb: a hitközség tagjainak egymástól való fájdalmas elidegenedését ered­
ményezte, sőt gyakran egy-egy családon belül okozott végzetes szakadást.21

A hitközségek szétszakadása az éppen formálódó két országos szervezet számára is

súlyos gondot jelentett, mivel teljes bizonytalanság uralkodott abban a tekintetben,
hogy az országban hány ortodox és hány neológ hitközség működik, illetve hogy
mekkora az egyes hitközségek taglétszáma és adózóinak száma.
A párhuzamosan egymás mellett működő két országos szervezet létéből adódó
nehézségekről, amelyek szinte megbénították a 19. század utolsó harmadának hit­
községi életét, így írt a századfordulóról, 1901 -bői visszatekintve a neológ Országos
Iroda elnöke, Schweiger Márton:

Mindenki a hitközség kötelékéből kiléphetett és azon a napon, melyen a kilépést be­

jelentette, megszűnt az eddigi hitközségnek adózó tagja lenni. Egy hitközség sem volt
tehát biztos abban, hogy szükségleteit mely ideig lesz képes fedezni, egy rabbi vagy
hitközségi tisztviselő sem tudta, hogy mely napon bomlik szét az a testület, melynek
szolgálatába bizalommal szegődött. És tényleg számos kisebb hitközség intézményei
tönkrementek, iskolák feloszlottak [...].
[...] alig létezik izraelita hitközség az országban, melynek egysége meg ne bom­
lott légyen. Volt olyan helység, a hol kettőnél több izraelita hitközség is alakult, de
minthogy csak egy imaház létezett, a többrendbeli hitközség kérelmére a hatóság volt
kénytelen meghatározni, hogy egy és ugyanazon imaházban melyik hitközség mikor
végezze az istentiszteletet.
[...] a zavar akkora volt, hogy széles e hazában senki sem tudta: hány zsidó hit­
község van az országban és kik azoknak állandó adózó tagjai?22

20 Katz, The Unhealed Breach: The Cessation o f Orthodox Jews from the General Commu­
nity in Hungary and Germany, Jerusalem, Merkaz Zalman Sazar, 1995 [héber].
21 Uo., 233.
22 Az Izraeliták Országos Irodájának évi jelentése, 1901, Magyar Zsidó Szemle, 1902,
26-27, 30.

76
 A rabbi szerepköre

Az ortodox és a neológ szabályzat harmadik leglényegesebb eltérése a hitközség ve­

zetésére vonatkozik, amely a rabbi szerepéről vallott, egymástól homlokegyenest
különböző felfogásokban ragadható meg leginkább. A nézetkülönbség mélységét már
az is jól mutatja, hogy míg a neológ szabályzat a rabbi feladatkörét a hitközségi hi­
vatalnokokkal foglalkozó szakaszon belül tárgyalja (I. szakasz 40-54. §), addig az
ortodox szabályzat külön részt szentel a témának (VI. szakasz).
A neológ felfogás szerint a szabályzatban meg nem határozott végzettségű rabbi
a hitközségnek az a fizetett hivatalnoka, akinek feladata a vallási ügyek irányítása
és a szertartási feladatok végzése (43. §). Működését a hitközség világi vezetése, az
elöljáróság és a közgyűlés felügyeli (50. §).
Az ortodox szabályzat a hagyományos szellemben pontosan meghatározta, hogy
a hitközségek kit választhatnak rabbinak: „kik három hittörvényhű zsidókörökben el­
ismert rabbitól a rabbinátusi tisztség gyakorlására oklevelet kaptak” (26. §).23A rabbi
az ortodoxia felfogása szerint a hitközség életének legfőbb irányítója, minden kérdés­
ben az övé a döntés joga. A két felfogás különbségének lényege tehát, hogy míg az
ortodoxia számára a hitközség a vallás által meghatározott életvitel kerete, amelyet
ebből egyenesen következően a vallási vezető, a rabbi irányít, addig a neológia fel­
fogásában a hitközség a hitélet szervezeti egysége, amelyet világi vezetőség irányít.
Az utóbbi felfogás valójában még a hitközségen belül is a szekularizáció folyamatát
erősítette.

A statusquo ante irányzat létrejötte és jellemzői

1871. október 22-től, az ortodox szabályzat elfogadása napjától a magyarországi zsi­

dóság egy vallásfelekezetet alkotva hivatalosan is három, szervezetileg elkülönülő
irányzatra oszlott. Azok a hitközségek, amelyek az első országos Kongresszus által
kidolgozott szabályzatot fogadták el, a neológ, vagy más néven kongresszusi irány­
zathoz csatlakoztak. A Hitőr Egylet által szervezett „ellenkongresszus” szabályzatát
elfogadó hitközségek alkották az ortodox tábort. Volt azonban néhány hitközség,
amelyek különböző okok miatt nem akarták tudomásul venni a szakadást, és ezért
egyik irányzathoz sem csatlakoztak, hanem kényszerűen külön csoportot, az ún.
statusquo ante hitközségek csoportját alkották. E hitközségek alapproblémáját -
vonakodásukat az országos szervezetek bármelyikéhez való csatlakozáshoz - érzékle­

23 A szabályzatnak ezt a paragrafusát 1884-ben módosította egy kultuszminiszteri rendelet,

amely kimondta, hogy „az izraelita hitközségekben csak olyan egyének alkalmaztassanak
rabbikul, kik magyar alattvalók és kik legalább a gymnasium, vagy a reáliskola 4 alsó osz­
tályát, esetleg a polgári iskolát sikerrel végezték” (1884/5047 VKM sz. rendelet). Lásd
H ajnÓCI R. József, A magyar zsidók közjoga. Betű- és számsoros útmutató a magyarhoni
izraeliták felekezeti ügyeinek törvényes szervezetében, Lőcse, 1909, 266.

77
tesen szemlélteti két hitközség, Galgóc és Kassa esete, amelyek az ortodox országos
szervezet létrejötte után szétszakadtak.24
1871-ben kivált a galgóci hitközségből, és hivatalosan is az ortodox szervezethez
csatlakozott egy kis csoport, amely nem tartotta kielégítőnek a hitközség ortodoxiá­
jának fokát. A hitközség, amelynek tagjai közül egyesek valóban eltértek a legszi­
gorúbban vett ortodoxiától, de intézményeit tekintve ortodox maradt, nehéz helyzetbe
került. Mivel természetesen nem akart a neológ szervezethez csatlakozni, statusquo
hitközségként működött tovább.
A kassai hitközség esete némileg más volt. Itt már a Kongresszus előtt is küzdött
egymással egy ortodox és egy neológ csoport. 1872 áprilisában Pauler Tivadar kultusz-
miniszter engedélyezte, hogy szétváljanak. Az önállóvá vált ortodox hitközség új
rabbit választott magának, akivel azonban a többség nem volt elégedett. Egy kisebb­
ségi csoport ugyanakkor továbbra is ragaszkodott Abraham Katz Selenfreund rabbi­
hoz, és vezetésével kivált az ortodox hitközségből. Az új közösség tudatosan nem
nevezte magát statusquónak, mivel az ortodoxiához tartozónak érezte magát. A kö­
zösségbe, amely az „Édat Salom” (’béke gyülekezete’) nevet használta, a neológ hit­
községből is többen átléptek.
Az ortodox hitközség rabbinikus bíróság elé vitte az ügyet, amely úgy döntött, hogy
a csoportnak nem volt joga kiválni, és vissza kell térnie az ortodox hitközségbe.
Selenfreund rabbi ezzel a döntéssel csapdába került, hiszen az ortodox hitközség őt
természetesen nem akarta visszafogadni, de ő sem akart visszatérni. Ha viszont meg­
marad kis csoportja élén, ez a rabbinikus döntés értelmében azzal minősül egyen­
rangúnak, mintha a neológiához csatlakozott volna. A rabbi ezért nagy tekintélyű
rabbikollégáihoz fordult, kérve, hogy ismerjék el közössége különállásának jogos­
ságát. Többen - köztük Benjamin Zeev Mandelbaum szatmári rabbi - valóban kiáll­
tak mellette, és támogató véleményüket röpirat formájában közzétették. Ilyen meg­
erősítés után maradt fenn a kassai statusquo közösség.
Galgóc és Kassa esetében tehát az ortodoxia belső megosztottsága vezetett külön­
álló statusquo ante hitközség megalakulásához, amely mindkét hitközség esetében
kényszerű lépés volt.
A kassai „Édat Salom” közösség, amelynek esete országos ügy lett, több más status­
quo hitközségnek is példaképül szolgált az országban. A jelenség terjedése megré­
mítette Schick Mózest, Huszt híres ortodox rabbiját, mivel a szerinte amúgy is veszély­
ben lévő ortodoxiának a statusquo mozgalom megszületésével váratlanul újabb,
ezúttal belső ellensége támadt. Ezeknek a hitközségeknek a kiválása csak tovább
gyengítette a szerinte már amúgy is túl gyenge ortodox tábort. 1872-ben Schick egy
levelében a statusquo hitközségek tagjait a neológoknál is rosszabbaknak nevezte,
mert bár a Kongresszus idején nem álltak át nyíltan az ellenfél, azaz a neológia tá­
borába, az ellenük minden erejükkel küzdő ortodoxokat - Schick szavaival „a Tóra
és a hit katonáit” - éppen a küzdelem legnehezebb szakaszában hagyták cserben.25

24A két hitközségben lezajlott eseményeket és hatásukat a különböző irányzatokhoz tartozó

zsidóságra részletesen elemzi Jacob Katz, i. m., 209-233.
25 Mahara’m Schick, Seelot U-Tesuvot: Orah Hajim, Munkács, 1880, 307. resp.

78
A levélben Schick a bibliai Debóra énekének azt a részét idézi, ahol Debóra megát­
kozza a kánaániták elleni hadjáratából távol maradiakat: „Mert nem jöttek az Úrnak
segítségére, [...] vitézei [közé].”26 Schick párhuzama arról árulkodik, hogy valóban
élethalálharcnak érezte a Kongresszust követően zajlott küzdelmet a magyarországi
neológia és az ortodoxia között.
Jacob Katz Schick súlyos ítéletével kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy
a cserbenhagyás vádja a Kongresszus időszakára valójában nem jogos, hiszen a sta-
tusquo irányzat 1871 után, azaz akkor tűnt fel, amikor az ortodoxia már létrehozta
saját, a neológiától teljesen elkülönült országos szervezetét. Az igazi küzdelmek ide­
jén, a Kongresszust követő két évben, amikor az ortodoxia valóban létéért, hivata­
los elismeréséért küzdött, ez az irányzat még nem is létezett.27
Katz szerint az ortodoxia belső megosztottsága mellett a statusquo ante hitközsé­
gek létrejöttének és az irányzat megerősödésének legfőbb oka éppen az volt, hogy
azoknak a hitközségeknek a nagy része, amelyekben ortodox és neológ csoportok
éltek egymás mellett, mindenképpen az egység megőrzésére törekedett. Ezért a hit­
községben sem a többséget alkotó csoport, sem természetesen a kisebbségi csoport
nem csatlakozott az irányzatának megfelelő országos szervezethez, hanem a komp­
romisszumos megoldást választották: statusquo hitközséggé alakultak.28 Katz véle­
ményét azonban a statusquo hitközségekről fennmaradt statisztikai adatok nem tá­
masztják alá egyértelműen. A magyar zsidó hitközségek enciklopédiájának29 (Pinkas
Hakehillot) tanúbizonysága szerint az 1869 és 1944 közötti időszakban összesen
negyven statusquo ante hitközség működött Magyarországon (nem egy időben).30
Ebből a negyven hitközségből harminchét (92,5%) 1869 és 1885 között alakult meg,
tehát az ortodoxia és a neológia Kongresszust követő felekezeti küzdelmének első

26 Bír 5,23.
27 K atz, i. m„ 221.
28 Uo., 233.
29 Lásd a 20. jegyzetet.
30 Ez a szám nem teljes, a kérdéses hitközségek megalakulására vonatkozóan azonban nin­
csen ennél részletesebb forrásunk. A statusquo ante hitközségek minket most érdeklő jel­
lemzőire ez a negyven hitközségből álló minta is szignifikáns, mivel a jelentős hitközsé­
gek nagyobb részét tartalmazza. Zeke Gyula 1919-ben 99, 1930-ban pedig 54 statusquo
ante hitközséget említ, az egyes hitközségek neveit és megalakulásuk évét azonban nem
ismerjük. Ráadásul Zeke adatai az ún. fiókhitközségeket is tartalmazzák, azokat a kis lét­
számú hitközségeket, amelyek egy-egy nagyobb, anyakönyvezési joggal rendelkező ún.
anyahitközséghez tartoztak. Az 1944-es országos hitközségi összeírás 38 statusquo ante
hitközség részletes adatait tartalmazza, itt sem rendelkezünk azonban a megalakulásuk
idejére vonatkozó információval. Lásd Z eke Gyula, „Szakadás után...”. Adalékok a ma­
gyarországi zsidóság felekezeti irányzatainak társadalomtörténetéhez, in L endvai L. Ferenc
és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életében, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet,
1990, 155; valamint Magyarországi zsidó hitközségek, 1944. április. A Magyar Zsidók
Központi Tanácsának összeírása a német hatóságok rendelkezése nyomán, I—II, s. a. r.
F rojimovics Kinga, közzéteszi S chweitzer József, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport,
1994.

79
szakaszában.31 Ez az adat látszólag e hitközségek kompromisszumkészségének téte­
lét erősíti, mivel úgy látszik, hogy a statusquo hitközségek legtöbbje éppen abban a
korszakban alakult meg, amikor a két nagy irányzat között a legádázabb küzdelem
folyt. Ez azonban csak látszólagos. A negyven statusquo hitközségből mindössze ti­
zennyolc olyat találunk, amely egymagában működött egy településen, tehát való­
ban egy hitközségbe tudta tömöríteni az adott helység zsidóságát. Ráadásul ebből a
tizennyolc hitközségből nyolc - a századfordulótól kezdve - nem tudta megőrizni
statusquo jellegét, és vagy az ortodoxiához, vagy a neológiához csatlakozott (négy­
négy hitközség, azaz fele-fele arányban).
1869 és 1944 között összesen ötvennégy olyan település volt Magyarországon, ahol
egymás mellett több - két vagy három - különböző irányzathoz tartozó hitközség
működött. Harminckét településen ortodox és neológ hitközségek álltak fenn, az adott
település zsidósága tehát a két nagy tábor mentén vált szét. A fennmaradó huszon­
két településen - az összes 40,8%-ában - viszont az egyik hitközség statusquo volt.
Ezen a huszonkét településen működött tehát az összes (negyven) statusquo hitköz­
ség nagyobb része, 55%-a. Ha ráadásul nem a negyven hitközségen belül nézzük
meg e huszonkét hitközség arányát, hanem csak azon a harminckét hitközségen be­
lül, amelyek az egész korszakban megőrizték statusquo jellegüket, még markánsabb
eredményt kapunk. Ebben az esetben már e hitközségek 68,8%-a más irányzathoz
tartozó hitközséggel együtt osztozott az adott település zsidóságán. A statusquo hit­
községek többsége tehát olyan településen alakult, ahol a hitközség tagjai nem tud­
tak kompromisszumot kötni, és a Kongresszus előtt egységes hitközség szétszakadt.
A statusquo hitközségek létrejöttének fő oka tehát a két nagy irányzat, a neológja és
az ortodoxia saját belső megosztottsága volt.
Ha megvizsgáljuk, hogy ezen a huszonkét településen a statusquo hitközségek
milyen más irányzatú hitközségekkel működtek együtt, kiderül, hogy a két nagy
irányzat közül melyiknek volt nagyobb a belső megosztottsága. Az adott településen
működő neológ vagy ortodox hitközség mellett a másik hitközség tagjai ugyanis
nem érezték úgy, hogy az „ellentáborba” tartoznának, inkább köztes álláspontra he­
lyezkedtek.
2.1 táblázat
Egy településen együtt élő statusquo és más irányzatú hitközségek megoszlása,
1869-194432

Hitközségek statusquo ante statusquo ante statusquo ante Összesen

+ ortodox + neológ + ortodox + neológ
Száma 17 2 3 22
Aránya (%) 77,3 9,1 13,7 100,1

31A két irányzat felekezeti alapszabályzatainak elfogadását követően 1885 fordulópont a há­
rom különálló hitközségi szervezet életében. Ebben az évben jelenik meg a zsidó anya­
könyvek rendezéséről szóló vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet, amely újradefi­
niálja az egyes hitközségek terület- és hatáskörét (1885/1924. ein. sz. VKM körrendelet).
32 A táblázat a Pinkas Hakehillot, Hungary, id. kiad. adatain alapul.

80
A 2.1 táblázatból kiderül, hogy a „dupla” hitközségek majdnem négyötödében sta-
tusquo és ortodox hitközségek működtek egymás mellett. Nyilvánvaló tehát, hogy
Magyarországon az ortodox irányzat volt a leginkább megosztott, hiszen e települése­
ken feltehetően azért jött létre statusquo hitközség is az ortodox mellett, mert a tör­
vény nem engedélyezte két ortodox hitközség megalakulását egy településen belül.
Kisebb mértékben ugyan, de a neológia is megosztott volt, ahogy azt a statusquo-
neológ „dupla” hitközségek mutatják. Valószínűleg ezeken a településeken is egy­
más mellett élt egy neológ és egy annál „ortodoxabb” közösség, az utóbbi azonban
nem érezte magát az ortodoxiához tartozónak. A hitközségek szakadásának sokféle
oka természetesen egyedi vizsgálatokat igényel, itt csupán az általános jelenség be­
mutatását kísérelhettem meg.
A statusquo hitközségek megalakulásának és a többi irányzathoz tartozó hitköz­
ségekhez fűződő viszonyának vizsgálata megmutatta, hogy a Jacob Katz által a status­
quo irányzat megerősödésének legfőbb okaként megjelölt kompromisszumkészség
semmiképpen sem tekinthető a legfőbb oknak. A „statusquo jelenség” megértéséhez
fontosabbnak tűnik az ortodoxia, illetve bizonyos fokig a neológia belső megosztott­
sága,33 valamint annak felismerése, hogy a statusquo irányzat nem áll meg önmagá­
ban, hanem sokkal inkább egyfajta reakciónak tekinthető a két egymással küzdő nagy
csoport, az ortodoxia és a neológia ellen. Az irányzat önállóságának, illetve a szer­
vező ideológiának a hiányát mutatja az a tény is, hogy csak későn, 1928-ban jött létre
saját országos szervezete, akkor is csak az önálló parlamenti képviselet elnyerése,
tehát egy tisztán külső, politikai cél elérése érdekében.34

A három irányzat numerikus jellemzői: hitközségek száma és lélekszám

Az 1870-es évektől a századfordulóig a hitközségek az állami jog szempontjából is

megalakultak, tehát megalkották hitközségi szabályzataikat, amelyeket a kultusz­
minisztériumba küldtek elfogadásra. A szabályzatban fel kellett tüntetni, hogy az adott
hitközség közgyűlési döntése alapján mely irányzathoz csatlakozott. A századfordulón
tehát már több-kevesebb bizonyossággal megállapítható, hogy mely irányzathoz hány
hitközség tartozott, és az egyes irányzatok mekkora tagsággal rendelkeztek. A nehéz­
séget az okozza, hogy nem rendelkezünk az egyes hitközségek irányzatok szerinti
megoszlására vonatkozó egységes adatsorral, mivel a vallás- és közoktatásügyi minisz­
térium levéltári anyagának egy része, közte a hitközségekre vonatkozó iratanyag,
1956-ban megsemmisült. A Központi Statisztikai Hivatal közleményeiben nyomta­

33Az ortodoxia belső differenciáltsága viszonylag jól feltárt területe a magyarországi zsidó­
ság történetének, amint azt az 1. fejezetben az irányzatok kialakulásáról írottak, illetve a
hozzájuk kapcsolódó bőséges irodalom mutatják. Ezzel szemben a neológia megosztott­
ságát mindeddig teljesen figyelmen kívül hagyták a magyarországi zsidósággal foglalko­
zó kutatók.
34 Z eke , i. m., 146.

81
tásban is közzétett adatsorok csupán az összesített eredményeket tartalmazzák a há­
rom irányzathoz tartozó hitközségek számáról, ezekből pedig nem lehet teljes pon­
tossággal következtetni az egyes irányzatok lélekszám szerinti megoszlására, hiszen
a népszámlálások is csak a zsidó népesség összadatait közölték. Maguk az irányzatok
viszont azért óvakodtak közzétenni a felekezet pontos statisztikai adatait, mert mind
a neológia, mind az ortodoxia önmagát mint a magyarországi zsidóság nagyobb részét
tömörítő szervezetet aposztrofálta, a pontos statisztikai kimutatás pedig eldöntötte
volna ezt az ilyen formában csak aktuál- és felekezetpolitikai tartalommal bíró állítást.
Annyi azonban a rendelkezésünkre álló hiányos statisztikai forrásanyagból is nyil­
vánvaló, hogy a három irányzat geográfiailag is meglehetősen elkülönült egymástól.
Az ortodoxia Eszak-Magyarországon és Erdélyben dominált, a későbbi, ún. trianoni
Magyarország területén és a Délvidéken pedig a neológia volt fölényben, bár tisztán
neológ tömbök nem voltak. - Egyetlen kivétel a főváros, ahol 1900-tól kezdve az ott
élő több mint 160 ezer neológ zsidó az ország zsidóságának több mint 20%-át tette
ki. - A statusquo ante hitközségek „köztes” helyzete területi elhelyezkedésükből is lát­
szik, hiszen láncolatuk a két nagy irányzat között mintegy ütközősávot alkotva hú­
zódott egy északnyugat-délkeleti vonal mentén (Soprontól Sepsiszentgyörgyig).3536
A három irányzat egymáshoz viszonyított arányát a hitközségek és a lélekszám te­
kintetében a dualizmus korában a 2.2 és a 2.3 táblázat mutatja.
2.2 táblázat
A hitközségek megoszlása az irányzatok között, 1898-191736

Évkör Neológ Ortodox Statusquo Összesen* Anyahitközségek

hitközségek hitközségek hitközségek megoszlása
átlag száma* átlag száma átlag száma a három irányzat
között (%)*"
Anya­ Fiók- Anya­ Fiók­ Anya­ Fiók­ Anya- Fiók- Neológ Ortodox Statusquo
hit­ hit­ hit­ hit­ hit­ hit­ hit­ hit­ anya- anya- ante
község község község község község község község község hit­ hit­ anya-
község község hit­
község
1898-
1902 179 348 309 1275 71 180 559 1802 32,0 55,3 12,7
1903-
1907 179 356 306 1293 69 162 522 1811 34,3 58,6 13,2

* Egy-egy ötéves intervallumon belül az adott irányzathoz tartozó anya-, ill. fiókhitközségek átlaga.
**A neológ, az ortodox és a statusquo ante hitközségek átlagának összege.
*** A százalékos megoszlás egy-egy időszakon belül az összes magyarországi anyahitközséghez
viszonyított arányt mutatja.

35 Az irányzatok területi elkülönülését lásd Z eke idézett tanulmánya térképmellékletén.

36A táblázat a Magyar Statisztikai Évkönyv vonatkozó évfolyamaiban közölt adatokon ala­
pul. Az adatok között nem szerepelnek a Horvát-Szlavóniában működő hitközségek adatai,
mivel ezek nem tagolódtak be a magyarországi hármas beosztásba, hanem ortodox és ún.
reformált hitközségek voltak. A vizsgált korszakban (1898-1917) egyébként átlagosan

82
 2.2 tá b lá za t fo ly ta tá s a

Évkör Neológ Ortodox Statusquo Összesen** Anyahitközségek

hitközségek hitközségek hitközségek megoszlása
átlag száma* átlag száma átlag száma a három irányzat
között (%)"*
Anya- Fiók- Anya- Fiók­ Anya­ Fiók­ Anya­ Fiók- Neológ Ortodox Statusquo
hit­ hit­ hit­ hit­ hit­ hit­ hit­ hit­ anya­ anya- ante
község község község község község község község község hit­ hit­ anya­
község község hitközség
1908-
1912 181 328 315 1318 65 136 560 1781 32,2 56,3 11,6
1913-
1917 182 307 318 1268 60 128 560 1703 32,5 56,8 10,7
Összesen
(1898-
1917) 180 335 312 1288 66 151 550 1774 32,7 56,7 12,0

A táblázat adatai azt mutatják, hogy míg a neológ és az ortodox szervezet a dualiz­
mus utolsó évtizedeiben kis mértékben ugyan, de növekedni tudott, hiszen anyahit­
községeik száma gyarapodott, addig a statusquo irányzat egyre veszített súlyából.37
Az irányzatok egymáshoz viszonyított aránya azonban, legalábbis a hitközségi szer­
vezetet illetően, a vizsgált korban nagyjából változatlan maradt: az anyahitközségek
több mint a fele ortodox, kb. egyharmada neológ, valamivel több mint egytizede
statusquo volt. Szervezeti tekintetben tehát a történeti Magyarországon mindenkép­
pen az ortodoxiáé volt az elsőbbség.
A dualizmus időszakában lélekszám tekintetében is az ortodoxia állt az első helyen,
bár a neológia egyre csökkentette „hátrányát”. Ha 1880-as lélekszámúkat 100%-nak
vesszük, 1910-re az ortodox irányzat lélekszáma mindössze 35%-kal növekedett,
szemben a neológia 64%-os növekedésével. A neológia első pillanatra váratlan erő

három ortodox és huszonhárom reformált hitközség működött Horvát-Szlavóniában. A ma­

gyarországi zsidó hitközségekre vonatkozó statisztikai adatok 1898-tól kezdve találhatók meg
folyamatosan és azonos rendszerben a Magyar Statisztikai Évkönyvekben, egészen 1917-ig.
37Az anya- és fiókhitközség beosztást 1888-ban hozta létre egy VKM rendelet (1888/1191),
amelyet e fejezetben később még részletesen megvizsgálunk. Az anyahitközségek anya-
könyvezési joggal is rendelkeztek, e jog elnyeréséhez azonban elengedhetetlen volt, hogy
az állami törvényekben foglalt képesítéssel rendelkező rabbijuk legyen. Fiókhitközségek
azokból a kisebb hitközségekből lettek, amelyek általában nem rendelkeztek saját rabbi­
val, ezért az anyakönyvezés, valamint más, szertartási ügyek tekintetében is egy-egy anya­
hitközséghez tartoztak.

83
 2.3 táblázat
Lélekszámmegoszlás az irányzatok között, 1880-191038

Év 1880 1890 1900 1910

Irányzat Lélekszám %' Lélekszám % Lélekszám % Lélekszám %
Neológ 238 947 38,2 284 161 40,2 356 948 43,0 392 063 43,1
Ortodox 350 456 56,1 387 959 54,8 433 663 52,2 472 313 51,9
Statusquo 35 334 5,7 35 352 5,0 39 379 4,8 45 155 5,0
Összesen” 624 737 100,0 707 472 100,0 829 990 100,0 909 531 100,0

*A százalékos megoszlás az egyes években az összmagyarországi zsidóság lélekszámához

viszonyított arányt mutatja.
” A négy vizsgált évben a zsidóság összlélekszámának adatai az ugyanazon években tartott
népszámlálásokból származnak. A dualizmus korából az 1880-as az első, amely megbízható
információkkal rendelkezik az irányzatok létszámmegoszlására vonatkozóan, hiszen az ortodoxia
csak 1871-ben szerveződött meg hivatalosan. A 1910-es az utolsó dualizmus kori népszámlálás.

södésének okát a budapesti, dominánsan neológ zsidóság3839 századfordulón bekövet­

kezett gyors ütemű növekedésében kell keresnünk. 1880 és 1910 között a főváros
zsidóságának létszáma 132 808 fővel nőtt, 70 879 főről 203 687 főre. E negyven év
alatt a főváros zsidóságának az ország összzsidóságán belüli aránya majdnem meg­
duplázódott, 11,3%-ról 22,4%-ra nőtt.40A budapesti zsidóság ilyen ütemű növekedése
főleg az intenzív belső migrációnak, azaz a zsidóknak az ország különböző régiói­
ból és településeiről a fővárosba áramlásának volt köszönhető. Pest egyértelműen az
ország többi zsidó közösségének lakosságát „szívta” el. A budapesti neológ hitköz­
ségről, s a századfordulón bekövetkezett szerep- és súlynövekedéséről a következő
fejezetben lesz szó.
Az első világháborút követően Magyarország megkisebbedett területén már a neo-
lógia került egyértelmű fölénybe, ez azonban annak volt a következménye, hogy az
ország elvesztette főleg ortodoxok által lakott területeit. A három irányzat történetét
az ún. trianoni Magyarország területén könyvünk IV. fejezete elemzi részletesen, any-
nyi azonban már itt nyilvánvaló, hogy taglétszám tekintetében a dualizmus korában
is egyre csökkent a különbség a két nagy irányzat között. A statusquo ante irányzat
pedig ebben az időszakban nemcsak szervezeti tekintetben veszített súlyából, hanem
tagsága is egyre csökkent a két nagy irányzathoz viszonyítva, hiszen mindkettő mö­
gött lemaradva, mindössze 28%-kal tudta növelni tagságát 1880 és 1910 között.
Az egyes irányzatok egymáshoz viszonyított lélekszámarányának változásait 1880
és 1910 között a 2.2 diagram mutatja.

38 A táblázat adatai a Z eke idézett tanulmányában közölt táblázaton alapulnak, 152.

39 Körösi József, a századforduló egyik vezető magyarországi statisztikusa számításai alap­
ján Zeke Gyula a budapesti ortodoxok létszámát az 1880-as években kb. 4000 főben álla­
pította meg, amely mintegy 4%-át tette ki a főváros összzsidóságának. Lásd Zeke, A buda­
pesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korszakában, 1867-1941, in
L endvai L. és mások (szerk.), i. m., 174.
40 Uo., 163.
84
 2.2 diagram
Az egyes irányzatok lélekszáma egymáshoz viszonyítva, 1880-19 1041

---- X --- - Neológ

---- ■— - Ortodox
— ♦— - Statusquo
---- ▲ — Összesen

Év

Végeredményként megállapíthatjuk tehát, hogy a dualizmus korában mind szerve­

zetileg, mind pedig létszámát tekintve az ortodoxia volt a magyarországi zsidóságon
belüli legnagyobb irányzat. Paradox módon azonban éppen az ortodoxia volt az,
amelyik a 19. század első harmadától kezdve folyamatosan a végső felszámolódás­
tól félt, s ez a félelem a Kongresszust követő néhány évtizedben, a két nagy tábor köz­
ti kemény harcok idején, talán még növekedett is. A következő részben két példán
keresztül kísérlem meg bemutatni a 19. század utolsó harmadában a zsidóságon be­
lüli ideológiai, vallási ellentét mélységét, amelynek lényege a következő kérdésben
ragadható meg leginkább: egy vallás, vagy két felekezet?41

41 A diagram adatai a Zeke Gyula tanulmányában közölt táblázaton alapulnak: „Szakadás

után...”. Adalékok a magyarországi zsidóság felekezeti irányzatainak társadalomtörténeté­
hez, in Lendvai L. és mások (szerk.), m., 152.

85
 EGY VALLÁS, VAGY KÉT LELEKEZET?
AZ IRÁNYZATOK KÖZTI ELLENTÉTEK FŐBB
SÚRLÓDÁSI PONTJAI A 19. SZÁZAD UTOLSÓ HARM ADÁBAN

A Kongresszust követő két évtizedben az ortodoxia és a neológia ideológiai ellenté­

tei még inkább elmélyültek. Az ortodoxia, pozíciójának végleges meggyengülésétől
tartva, kemény ellentámadásba kezdett. AHatam Szofer ortodoxia-definícióját, ame­
lyet az ortodox közösségek, mint láthattuk, 1871 után már nem tartottak érvényesnek
magukra nézve, a neológokra nézve továbbra is mértékadónak tekintették. Míg tehát
az ortodox hitközségek tagjainak lehetőségük nyílt arra, hogy személyükben eltérje­
nek a szigorú követelményektől, kizárólag arra ügyelve, hogy a hitközség megmarad­
jon a Sulhan arukh alapján, a neológokat továbbra is a Hatam Szofer meghatározása
alapján zárták ki Izrael közösségéből, tehát azért, mert egyénileg nem ortodox élet­
módot folytatnak. Ezt a kemény ítéletet lehet kiolvasni többek között Szofer Hajim
munkácsi, majd pesti rabbi levelezéséből, aki a már említett nagymihályi határozat
idején az ultraortodoxia egyik vezetője volt. Szofer 1870-ben, tehát az ortodoxia hi­
vatalos elismerése előtt azt írta a Hitőr Egylet egyik vezetőjének, hogy a zsidóságot
minél teljesebben két táborra kell osztani, „a zsidók és az újítók” táborára.42A meg­
fogalmazásból nyilvánvaló, hogy a levélíró az újítókat, azaz a neológokat nem tekin­
ti zsidóknak. Szofer ezt a véleményét két évvel később, 1872-ben részletesebben is
kifejtette Joszef Saulhoz, Lemberg rabbijához írott levelében. Itt már egyenesen arról
írt, hogy a neológok nem zsidók, és vallásuknak semmi köze a zsidó valláshoz.
Szofer nézete szerint maguk az újítók zárták ki magukat Izrael közösségéből, mivel
teljesen eltávolodtak a Tóra tanaitól.43 Néhány nappal később, miután Szofer a lem-
bergi rabbihoz írott levelében egyértelműen megfogalmazta, hogy a neológok nem
zsidók, egy újabb, ezúttal Schick Mózeshez, Huszt rabbijához írott levelében ennek
súlyos gyakorlati következményeit is kifejtette. Véleménye szerint például zsidónak
tilos neológgal összeházasodnia, nem lehetnek egyazon társulat/egyesület tagjai, a
neológokat nem lehet zsidó temetőben eltemetni, neológ zsinagógába zsidó be sem
teheti a lábát, nem tanulhat tőlük szakmát és boltjaikban sem dolgozhat, sőt ha tehe­
ti, legjobb, ha elköltözik arról a környékről, ahol neológok laknak.44
Az ortodoxia leginkább szélsőséges képviselői szerint tehát a neológok nem zsi­
dók, az ortodoxoknak minden téren el kell határolódniuk tőlük. Ennyire keményen
és egyértelműen ez az ortodox vélemény nem került nyilvánosságra, leginkább ma­
gánlevelezések témája maradt. Nyilvánosan, például a kormány felé, az ortodoxia

42 Szofer Hajim levelét lásd Jichak Jakov Szofer (szerk.), Szefer K ’NSzofer, London, 1963.
43 Uo., 48. levél, 42.
44 Uo., 49. levél, 44M5.

86
csupán azt a nézetet képviselte következetesen, hogy a két nagy irányzat valójában
két külön vallás.
A neológia vezetői, rabbik és világiak egyaránt, elszántan küzdöttek mind a nyilvá­
nosságnak szánt „politikai”, mind a „belső használatra szánt” definíció ellen. 1871-et
követően mindent megtettek annak érdekében, hogy a kormány csak egy, bár irány­
zatokra tagolódott zsidó vallás létét ismerje el Magyarországon. A belső harcban pedig
egyes neológ rabbik igazuk - azaz ebben az esetben a neológok zsidó voltának - bi­
zonyítására még az 1910-es években is olyan vitairatnak beillő műveket írtak, ame­
lyek egyetlen célja annak bizonyítása volt, hogy a magyarországi zsidóság, ugyanúgy,
mint hosszú történelme során a zsidóság mindig, egy népet alkot, amelynek vallása
is közös. A neológia tehát az ortodoxia kizáró meghatározására reagálva arra kény­
szerült, hogy önmagát folytonosan az ortodoxia viszonylatában definiálja. 1913-ban
Kecskeméti Lipót, Nagyvárad tudós neológ rabbija beszédes című könyvében - Egy
zsidó vallás van-e, több-e? - így definiálta a két irányzat, jól átgondolt szóhaszná­
latában: a két felfogás különbségét:

[...] a neológság a modernséget megértő és azt a zsidóságba átasszimiláló talmudiz-

mus; az ortodoxság pedig a modernséget elutasító, de ahhoz kelletlenül mégis hozzá­
kényszeredő talmudizmus.45

Miután a neológiát a modemitással, a modernizálásra való képességgel azonosítja,

kijelenti, hogy a zsidóságban ez az irányzat nem Mendelssohnnal, vagyis a haszkalá-
val kezdődött, hanem mindig is jelen volt a zsidó történelemben: „Neológság volt
Mózes tórája, szemben az ős-izraeli vallással; neológság volt a prófétaság, szemben
a tórával...”46 A neológia történetileg is igazolt legitimitása mellett azonban Kecs­
keméti számára a zsidóság alapvető egységének hangsúlyozása a fő cél, ezért ugyan­
ilyen ősi gyökerekkel rendelkezőnek mutatja be az ortodoxiát, a konzervativizmust is:
„a prófétasággal néha ökölre is ment a papi ortodoxia.”47 Végül a két eltérő felfogás
folytonos küzdelmének ismertetése után így összegzi mondanivalóját:

Az én írásomnak csak annyit kellett kimutatnia, hogy a zsidóságban mindig volt mo­
dernség és konzervatívság, vagy ha úgy tetszik, neológság és ortodoxia, és hogy arra
soha-soha rá nem ment, nem is mehet rá a vallási zsidóság egysége. A biblia-talmudi
zsidóságban, a talmudizmus zsidóságában nem volt és nincs csak egy zsidó vallás.
[...] az egység hordozója: az egységes történeti tudat.48

Kecskeméti szerint tehát az irányzatok küzdelme soha nem sodorta veszélybe a zsi­
dóság egységét, mert az biztos alapon, az egységes történeti tudat alapján áll. A tör­
téneti elemzést követően Kecskeméti felteszi, és meglehetősen szenvedélyes hang­
nemben meg is válaszolja műve fő kérdését: „Egy zsidó vallás van-e, több-e?”

45 K ecskeméti Lipót, Egy zsidó vallás van-e, több-e?, Nagyvárad, Sonnenfeld, 1913, 189.
46 Uo„ 12.
47 Uo.
48 Uo., 211-212.

87
 Kár volt a szóéit; az igazság szava után is marad minden a régiben: hogy az ortho-
doxság és a neológság két külön felekezet; hogy a neológ zsidó nem zsidó. És sok­
szor milyen hangok a küzdelemben: mikor hallom, igazán úgy vagyok vele, hogy na­
gyon szívesen megtagadnám a közösséget - de mit tegyek, ha egyszer úgy igaz, hogy
egy a zsidóság?
[...] Hogy ők más vallás? Nem az, ami mi vagyunk? Senki nem bánthatja azt a
nagyjogot, azt a szent jogot, hogy más vallás legyenek. De akkor mondják ki, hogy
ők nem zsidók, mert mi zsidók vagyunk. Nem is „neológok”. Zsidók. [...]
Ha pedig csak ők a zsidóság, és mi más valami vagyunk: akkor nemcsak Maimúni
nem volt zsidó, és nemcsak Ezsajás meg Dávid király nem volt az, de nem volt zsidó -
életemre mondom - akkor nem volt zsidó Moseh Rabbénu sem.49

Egy másik szerző, a G. M. monogrammal publikáló Guttmann Mihály - a rabbikép­

ző intézet tudós rabbi-tanára - Kecskemétihez hasonlóan szintén 1913-ban kiadott
könyvében a Sulhan arukh-bm lefektetett elveket elemezve jut arra a következtetés­
re, hogy a Sulhan arukh-hoz való viszony alapján nem lehet a neológiát kizárni a
zsidóság köréből. Vallástörténeti és történeti érvek sorával bizonyítja, hogy a Ma­
gyarországon működő zsidó irányzatok, akárcsak Európa zsidóságának bármely
más közössége, az ebben a szabálygyűjteményben foglalt elvektől ugyan különbö­
ző módon és fokon, de egyaránt eltért. Az ortodoxiának pedig eleve hamis az az ál­
lítása, amelyet még szervezeti szabályzatukba is belefoglaltak, és amelyet a neoló­
giától való különbözőségük döntő bizonyítékának tartanak, tehát hogy az ortodoxia
a Sulhan arukh alapján áll, hiszen e mű szinte minden része tartalmaz olyan para­
grafusokat, amelyek egy ideje már nem élnek. Ilyenek például a Jore Dea rész tel­
jes LXI. és CCCXXXIII. szakaszai, amelyek a levágott szarvasmarhákból adandó
papi adományokról rendelkeznek, és amely szokás a Hatam Szofer korában még élt,
vagy ilyen a családjoggal foglalkozó Even Ha-Ezer rész jó néhány szabálya, mint pél­
dául a XXII. szakasz 20. paragrafusa, amely kimondja, hogy tanító csak házas férfi
lehet, nő pedig egyáltalán nem lehet tanító. De van egy teljes olyan része is a Sulhan
arukh-mk, a Hosen Mispat, amelyik már egyáltalán nincs érvényben. Végül a ma­
gyarországi zsidóság egyes irányzatainak a Sulhan arukh-boz való viszonyát tüzete­
sen elemezve Guttmann a következő véleményre jut:

A mai gyakorlat összehasonlítása a Sulchan Áruchhal a következő eredményre vezet:

Az egész magyar zsidóság, pártra való tekintet nélkül, máskép él, máskép cselekszik,
máskép rendezte be egész magán- és közéletét, mint a hogy azt a Sulchan Áruch meg­
parancsolta. [...] De ha ez igaz, akkor a magyar zsidóság nem áll a Sulchan Áruch
alapján. Az egész zsidóság mondom, tehát a konzervatív párt sem áll ezen az alapon.50

49 Uo„ 213.
50 G[ uttmann] M[ihály], A Sulchan Áruch és a magyar zsidóság, Bp., Kohn, 1913, 17.

88
Majd így folytatja:

A tények pedig azt mondják, hogy a zsidóság két alapon áll, a Tórán és a történeten.
A Tórából hitét és ethikáját, egész életének eszmei tartalmát meríti; külső megnyilat­
kozásához pedig annyit tart meg, vagy törekszik megtartani és olyképpen juttatja azt
kifejezésre gyakorlatilag a mennyit és a miképpen a történet lehetővé és keresztülvi­
hetővé teszi. [...] A Tóra mindig egy és ugyanaz, de a történet folyton változik hely
és idő szerint. Ebből következik, hogy a föld kerekségén elszórt és évezredeket átélt
zsidóság egy Tóra alapján állva mégis annyira különbözik, hogy egyik korszak zsi­
dósága nem ismer rá a másikra. Innen főképpen a differenciálódás egy időn belül is,
a helyek, a hagyományok és kulturhatárok különfélesége szerint. [...] mind egy kö­
zös alapon áll, csak a történeti, társadalmi és kulturalapok különböznek.51

Végül Guttmann is a Kecskeméti Lipóttól már ismert gondolattal zárja könyvét:

Bennünket tehát nem téveszthetnek meg a szakadásnak ama buzgó prófétái, kik Kó-
rachnak jelszavával izgatnak, hogy az ő gyülekezetük csupa szent52 [...] és a rajtok
kívül lévő egész Izrael, a túlnyomó többség már nem nevezhető zsidónak. így csak
agitátorok és érdekelt pártvezérek beszélnek.53

A Kongresszust követően az ortodoxia és a neológia elkeseredett ideológiai vitája

alapvetően rányomta bélyegét a két nagy irányzat viszonyára, egészen a Holokausztig.
A mély ideológiai nézetkülönbség azonban általában az elvi viták szintjén maradt.
Két esetben viszont, az Országos Rabbiképző Intézet felállításakor és a zsidó anya­
könyvezés állami szabályozása kapcsán túllépte az elvi kereteket, és nyílt összeüt­
közésekhez vezetett.
A rabbiképző felállítása, majd működése körül kibontakozott vita ortodoxok és neo­
lógok között lényegében ugyanazt a kérdést vitatta, amely körül a 18. század végén
a berlini haszkala képviselői és a konzervatív tábor vezetői közötti elvi vita kitört.
1782-ben jelent meg Naftali Herz Wessely Divre Salom Ve-Emet című műve. Ebben
egy olyan új oktatási programot dolgozott ki, amely egyrészt összeegyeztethetőnek
tartotta a világi és a vallási tudományokat, másrészt a vallási oktatást is megújította,
mivel nagyobb hangsúlyt helyezett az alapfokú oktatásra, mint a felsőfokúra, a Talmud
tanulására. Wessely művének megjelenésétől, illetve a jozefinista zsidó iskolaháló­
zat kiépülésétől kezdve, amely az iskolai oktatásban a hangsúlyt a világi oktatásra
tette, ez a vita folyamatossá és erőteljessé vált az érintett országok zsidóságán be­
lül.54 Ennek a csaknem egy évszázada folyó vitának volt szerves része a magyar-
országi zsidóságon belül a rabbiképzőről folyó vita is.

51 Uo., 19.
52 Guttmann itt egy bibliai történetre utal, meglehetősen szabadon értelmezve, lásd 4Móz
16,1-17,15.
53 G [ uttmann], i. m., 22.
54Wessely és ellenzőinek vitájáról lásd Mordehaj E liav, Ha-Hinuh Ha-Jehudi Ba-Germania
Be-Jame Ha-Haszkala Ve-Ha-Emancipacia, Jerusalem, Ha-Szohnut Ha-Jehudit Le-Erec
89
 A magyarországi zsidó anyakönyvezés esetében az mérgesítette el a két szemben
álló tábor vitáját, hogy a rabbi szerepe és a hitközség működése és vezetése körül
zajló belső vitába egy harmadik szereplő, az állam is beavatkozott.

Az Országos Rabbiképző Intézet felállítása körüli viták az 1870-es években

Rabbiképző intézet felállítására Magyarországon először Friesenhausen David ben

Meir bajor származású maszkil tett javaslatot. Az 1806. július 24-én József nádor­
nak benyújtott tervezetben mint a vallási reform leglényegesebb eleme szerepel egy
rabbiképző felállítása, amely modem, azaz a tudományokkal szemben nem elutasító
álláspontra helyezkedő rabbikat képezne.55 Három indokot is találva, javaslatát évek­
kel később, 1813-ban utasította el a Helytartóság. Egyrészt azzal, hogy a zsidóknak
nincs saját iskolaalapjuk, amelyből egy ilyen intézmény fenntartása finanszírozható
lenne, és a türelmi adó növekedése úgyis elég nagy terhet ró az ország zsidóságára.
Másrészt az állam a zsidók társadalmi elkülönülésének megszűnését szorgalmazza,
egy ilyen intézmény pedig csak erősíti ezt a nemkívánatos jelenséget. Harmadrészt
pedig a Helytartóság fölöslegesnek tartott bármilyen külön zsidó oktatási intézményt
létrehozni, mondván, aki akar, úgyis keresztény iskolákba jár.56
Az intézmény felállításának anyagi akadálya 1856-ban hárult el, amikor egy császá­
ri rendelet iskolaalappá alakította át az 1848-1849-es forradalmat és szabadságharcot
támogató zsidóságra kivetett hadisarcot. Az iskolaalapból elsősorban egy rabbiképző
intézetet és az ország négy pontján egy-egy mintafőelemi iskolát kellett felállítani.
Az 1857-ben Pesten megnyitott mintafőelemit 1859-ben tanárképző főiskolává bő­
vítették.57
Hosszas várakozás után Hirschler Ignácnak, a pesti hitközség elnökének kezdemé­
nyezésére 1864 tavaszán ült össze Budán az a haladó többségű gyűlés, amely részle­
tes tervezetet alkotott a létrehozandó rabbiszeminárium szervezetére, tananyagára és
tanári karára vonatkozóan. A tervezetben nem szerepelt, hogy az országban ez az új
intézmény válna a rabbiképzés kizárólagos helyévé, az eddig rabbiképesítést nyújtó
jesivák működési körét tehát nem kívánták szűkíteni. Az ortodoxia azonban termé­
szetesen így is tiltakozott a rabbiképző felállítása ellen, mivel úgy vélték, hogy az
országban számbeli fölényben lévő ortodoxiát ez az intézmény, amely idővel magá­
hoz ragadhatja a rabbiképzés kizárólagos jogát, kiszolgáltatja a neológiának.58

Jiszrael, 1961; Mose Sraga Számét, Ha-Ortodokszia, Kivunim, 36(1987), 99-114; Uő,
M. Mendelssohn, N. H. Wessely Ve-Rabbane Dórám, Mehkarim Be-Toldot Am Jiszrael Ve-
Erec Jiszrael, 1(1970), 233-257.
55 A nádornak benyújtott tervezet F riesenhausen Moszdot Tevel című matematikai és csil­
lagászati művének harmadik, „Testamentum” című részében nyomtatásban is megjelent
(Bécs, 1820).
56 BOchler Sándor, A zsidó reform úttörői Magyarországon, Magyar Zsidó Szemle, 1900, 118.
57 G onda, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945, Bp., Századvég, 1992, 96.
58 Uo., 108.
90
 A budai gyűlést követően - 1864. március 15-én - Aszód Juda dunaszerdahelyi
ortodox rabbi elnökletével ortodox rabbik gyűléseztek Nyíregyházán, valószínűleg
tizennyolcán. Elhatározták, hogy közvetlenül az uralkodóhoz fordulnak: hárítsa el a
rabbiképző felállításának veszélyét a fejük felől. A gyűlésen elfogadott petíciót végül
kilencvenegy rabbi írta alá az ország minden részéből. A Lőw Jeremiás sátoraljaúj­
helyi rabbi vezette héttagú küldöttség 1864. április 11-én sikerrel járt az uralkodónál,
Ferenc Józsefnél. Bécs utasítására a Helytartóság nem vetette fel újra a rabbiképző
kérdését. Ez csak a Kongresszuson merült fel ismét.59
A Kongresszus, mint arra az előző fejezetben már utaltam, a szervezeti alapsza­
bályba is belefoglalta egy rabbiképző intézet felállításának szükségességét. A szabály­
zat a következőképpen jellemezte az intézetet:

A rabbi-képző intézet szorosan a mozaiko-rabbinikus tan alapján álland, a talmud és

a szertartási törvények tanításáról különösen gondoskodand; egyszersmind azonban
a tudomány mai állása követelményeinek is kell, hogy tökéletesen megfeleljen.60

A felállítandó rabbiszemináriumban tehát a modem rabbiképzés tipikus oktatási rend­

jét kívánták bevezetni, a vallási és a világi tudományok összeegyeztetését, amelynek
segítségével művelt, a kor tudományos igényeinek is megfelelő, tudós rabbikat lehe­
tett képezni. Pontosan ez volt az a pont, a világi tudományok és a vallás összeegyez­
tetésének lehetősége, amely az ortodoxia éles ellenállását váltotta ki.
A valóságban persze nem a neológ rabbiképző volt az első olyan intézmény Ma­
gyarországon, amelyben a világi és a vallási tudományokat egymással összhangban
akarták oktatni. Az első ilyen „felsőfokú” intézményt egy ortodox rabbi nyitotta.
Hildesheimer Azriel, aki 1851 és 1869 között volt Kismarton rabbija, működése
kezdetén azonnal jesivát nyitott a városban. A jesivában bevezetett új oktatási prog­
ram tervét 1855-ben nyújtotta be a hatóságoknak. A program szerint a jesiva diákjai
heti 51-53 órát tanultak, amelyből 35-36 órában vallási, 16-17 órában pedig világi
tanulmányokkal foglalkoztak.61 A világi tanulmányok természetesen a vallási iroda­
lom jobb megértését segítették elő. Hildesheimer jesivája rövid fennállása során ki­

59 Schweitzer József, A pesti Rabbiképző megalapítása a responzum-irodalomban, in Scheiber

Sándor (szerk.), IMIT Évkönyv 1977/78, Bp., MIOK, 1978, 334-335.
60 Neológ szabályzat, V. szakasz, 2. §.
61 Vallási tanulmányaik többségét a Talmud tanulmányozása tette ki (heti harminc óra), emellett
heti két-három órában a Szentírás könyveit (a Tórát kivéve), valamint szintén heti két-há-
rom órában héber nyelvtant tanultak. A világi tananyag három óra németet, két-három óra la­
tint, két óra magyart, egy óra ógörögöt, öt óra mértant és matematikát, egy óra geográfiát,
egy óra történelmet és egy óra természettudományt, főleg fizikát tartalmazott hetenként.
Lásd Mordehaj E liav, Tora Im Dereh-Erec Be-Hungaria: Ha-Jesiva sei Ha-Rav Azriel
Hildesheimer Ba-Eizenstädt, Szinaj, 51(1962), 135.

91
váltotta mind az ortodoxia többségének,62 mind a neológiának heves ellenállását.63
Miután azonban Hildesheimer a Kongresszus végkimenetelében keserűen csalódva
1869-ben elhagyta Magyarországot és a berlini ortodox közösség rabbija lett, az or­
todoxia minden erejével, egységesen fordult a tervezett neológ rabbiképző ellen.
Látszatra ugyanaz volt az ortodoxia kifogása a neológ rabbiképző ellen, mint Hil­
desheimer jesi váj a ellen: egyszerre tanított világi és vallási tárgyakat. Azonban, mint
már a Kongresszus alapszabályában is láthattuk, a két intézmény alapvetően külön­
bözött egymástól a vallási és a világi tárgyak egymáshoz való viszonya tekintetében.
Míg a „kóser szemináriumban” a világi tárgyak a vallási tudás elmélyítését szolgál­
ták, addig a rabbiképzőből kikerülő rabbik jelentős része a kor neves tudósává vált.64
Ez utóbbiak tehát a világi tudományokkal önmagukért is foglalkoztak, aminek ékes
bizonyítéka, hogy alig néhány évvel a rabbiképző megnyitása után, 1884-ben az in­
tézet két professzora, Bacher Vilmos és Bánóczi József útjára indította az első ma­
gyar nyelvű zsidó tudományos folyóiratot, a Magyar Zsidó Szemlét,65
Az ortodox rabbik többsége főleg abban látta a veszélyt, hogy olyan rabbik ke­
rülnek hitközségek élére, akiknek vallási képzettsége és tudása szerintük elégtelen,
mivel annyira elmélyednek a világi tudományokban, hogy annak vallási felkészült­
ségük látja kárát. A responzumirodalomban több ilyen véleménnyel is találkozha­
tunk. Panet Hajim Becalel tasnádi rabbi szerint például az új képzettségű rabbik val­
lási felkészültsége szinte a nullával egyenlő, és csak hatásos, ám semmitmondó

62A kivételek közé tartozott például Aszód Juda és Schick Mózes, akik fiaikat Hildesheimer
jesivájába küldték tanulni. Lásd Meir H ildesheimer, Le-Toldot Rabbenu zc’l, in Seelot
U-Tesuvot Rabbi Azriel Hildesheimer, Tel-Aviv, 1969, 15-16.
63Hildesheimer kismartoni jesivájáról és a működése körül kirobbant éles vitáról lásd E liav,
i. m., 127-142. Hildesheimer szerepéről a magyarországi zsidóság történetében lásd
E liav, Makomo sei Ha-Rav Azriel Hildesheimer Ba-Maavak al Dmuta sei Jahadut Hun­
gária, Cion, 23(1962), 59-86. Mint a modem ortodoxia egyik megalapitójáról lásd David
E llenson , Rabbi Esriel Hildesheimer and the Creation o f a Modern Jewish Orthodoxy,
Tuscaloosa-London, The University of Alabama Press, 1990.
64 Elég, ha csak a többségében a Holokausztban elpusztult nagy történésznemzedék képvi­
selőire gondolunk, akik a rabbiképzőben a világhírű Kaufmann Dávidnál hallgattak törté­
nelmet, majd mindannyian a rabbiképző által kötelezővé tett doktori fokozatot is megsze­
rezték a budapesti egyetemen: Bernstein Bélára, Büchler Sándorrra, Kecskeméti Árminra,
Pollák Miksára és Venetianer Lajosra (utóbbi 1922-ben halt meg). Kaufmann tanítványai
voltak azok, akik az egyes hitközségek történetét feldolgozva új irányba terelték az addig
inkább jogi kérdéseket feszegető, erősen az aktuálpolitika hatása alatt álló magyarországi
zsidó történetirást. A magyarországi zsidó történetírás rövid összefoglalóját, és benne a
rabbiképző szerepét lásd Frojimovics Kinga-TORONYi Zsuzsanna, Beköszöntő a ‘MAKOR.
Magyar Zsidó Levéltári Füzetek’ című sorozathoz, in H orváth Rita, A Magyarországi
Zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága (DEGOB) történetéhez, Bp., MZSML,
1997, 5-10 (MAKOR, 1); valamint Frojimovics, A „doktor rabbik” nagy nemzedéke Ma­
gyarországon: A neológ identitás kialakítása a történetíráson keresztül, in Z sengellér
József (szerk.), Széfer Jószéf: Prof. Dr. Schweitzer József tiszteletére, Bp., Open Art,
2002, 221-239.
65 A folyóirat 1948-ig működött.

92
templomi beszédeikkel tűnnek ki.66Vallási felkészültségüket tekintve ugyanezt a vé­
leményt képviseli 1881-ben a már jól ismert ultraortodox rabbi, Lichtenstein Hillel:
olyannyira elmélyülnek a világi tudományokban, hogy doktorátust is szereznek, mi­
közben a vallás tanulmányozására, és egyáltalán a vallási tanulmányokhoz szüksé­
ges tanulási módszerek elsajátítására gyakorlatilag nem marad idejük.67
Néhány év elteltével Lichtenstein rabbi továbbgondolta a rabbiképzőből kikerült
rabbikkal kapcsolatos véleményét: egy 1887-ben írt levele tanúsága szerint az egész
zsidó vallás szempontjából veszélyesnek tartja az intézményt és végzettjeinek mű­
ködését. Szerinte a neológok legfőbb törekvése a zsidó vallás alapjainak aláásása és
lényegének megsemmisítése, amit az állami támogatást élvező rabbiképzőből kike­
rülő, új típusú vallási vezetők irányításával tudnak véghezvinni.68
Véleménye radikalizálódásához nagymértékben hozzájárult az is, hogy az 1880-as
években új lendületet vett a két szemben álló tábor, a neológok és az ortodoxok küz­
delme. Érdemes megfigyelni, mennyire elmérgesedett ekkorra a két irányzat viszonya.
A különböző irányzatokhoz tartozó hitközségek elkülönítését, illetve a rabbikép­
zőben végzettek kitiltását az ortodox hitközségekből, azaz az egyértelmű szeparáció
felé vezető következő lépést már több mint egy évtizeddel Lichtenstein előtt javasol­
ta Szofer Hajim. A rabbiképző felállítását közvetlenül megelőző évben, 1876-ban,
amikor a viták már nagyon elmérgesedtek a két szemben álló tábor között, Szofer elő­
ször csak a rabbiképzőt végzett leendő rabbikat tiltja ki az ortodox hitközségekből,69
majd még ugyanabban az évben tíz tiltásban részletesen is megfogalmazza, hogy a
szertartási élet pontosan mely területein nem szabad egy ortodoxnak kapcsolatba ke­
rülnie a rabbiképzővel és bármely rabbiképzőt végzett rabbival. A tíz tiltást a követ­
kezőkben foglalhatjuk össze:
1. Ortodox zsidó nem küldheti a rabbiképzőbe tanulni fiát vagy bármilyen rokonát,
az intézményben tanulókat semmilyen formában, azaz például sem pénzzel, sem ru­
hával nem segítheti.
2. Ortodox rabbi vagy dajan semmilyen módon nem segítheti elő egy rabbiképzős
diák rabbivá válását.
3. Ha egy rabbiképzős meg akar térni, azaz ortodox szeretne lenni, legalább öt évig
elmélyülten kell tanulmányoznia a vallási tanokat, és mindennap valláserkölcsi iro­
dalmat is kell tanulmányoznia. Ezt követően három híres rabbi előtt kell vizsgáznia.
4. A megtérési periódus öt éve alatt az illető semmilyen vallási funkciót nem tölt­
het be.
5. Ortodox rabbi semmilyen formában nem küldhet neki levelet vagy más írást,
nehogy erre bármilyen módon hivatkozni tudjon.

66Az 1877 után született, dátum nélküli írást lásd Hajim Becalel Panet, Szefer Dereh Jivhar,
Munkács, 1894, 80. resp., 65a.
67Lichtenstein válaszát lásd Hillel L ichtenstein, Szefer Tesuvot Bet Hillel, I, Szatmár, 1908,
2. resp., 2b.
68 Uo., 46. resp., 30b.
69 Jichak Jakov Szofer (szerk.), Szefer K'N Szofer, London, 1963, 87. levél, 102.

93
 6. Ha egy asszony neológ rabbinál vált el férjétől, addig nem házasodhat meg új­
ra ortodox rabbi előtt, amíg a férj ortodox rabbinikus bíróság előtt újra el nem válik
hivatalosan tőle.
7. Ortodox rabbi rabbiképzőt végzett személy semmilyen vallási jellegű kérdésé­
re nem válaszolhat.
8. Ha egy asszony neológ rabbitól kapott halicát, addig nem házasodhat meg újra
ortodox rabbi előtt, amíg ortodox rabbinikus bíróságtól nem kap új halicát.70
9. A rabbiképző végzettjei által felügyelt ételek és italok - például bor vagy hús -
nem számítanak kósernek, és ortodoxok nem fogyaszthatják. Ugyanígy az általuk
kinevezett metsző sem számít megbízhatónak.
10. Ortodox zsidó nem küldheti fiát vagy más rokonát rabbiképzőshöz tanulni,
még akkor sem, amikor az megtérése ötéves periódusát tölti. Aki mégis rabbiképzős­
nél tanul, úgy számít, mintha a rabbiképzőben tanult volna.71
Az ortodox rabbik tiltakozása, sőt tiltásai ellenére 1877. október 4-én mégis meg­
nyílt az Országos Rabbiképző Intézet, amelynek megnyitó ünnepségén a magyar
kormány részéről több magas rangú politikus mellett részt vett Tisza Kálmán mi­
niszterelnök is.72 A részt vevő külföldi zsidó küldöttségek közül ki kell emelni a
breslaui (boroszlói) rabbiképző küldötteit, élükön Heinrich Graetz-cel,73 aki a meg­
nyitó ünnepségen többek között a következőket mondta:

A breslaui zsidó teológiai intézmény bizonyos értelemben a most megnyíló budapesti

intézet anyaintézetének tekintendő. Nemcsak annak az örömteljes ténynek jegyében,
hogy két érdemes növendékünk az új iskola professzorául neveztetett ki [Bacher Vilmos
és Kaufmann Dávid - F. K.], hanem abból a tényből is, hogy több nálunk végzett ne­
ves magyar rabbi az új intézmény vezetésében hasznositja majd az anyaintézetben
szerzett tapasztalatokat. A fiatal tanintézet ennek szellemében a zsidó vallásosságot a
tudományos munkával karöltve arra érdemes, a szent feladatot betöltő rabbikat képez
majd ki.74

Graetz gondolatmenetét folytatta a megnyitón Kohn Sámuel, aki a következőkben

látta az intézet fő feladatait:

70A zsidó vallástörvény szerint a gyermektelenül elhalt férj özvegyét a férj testvérének kell
feleségül vennie, nehogy kihaljon a testvér neve, és a családi vagyon más kezére jusson.
E kötelességről az elhunyt férj testvére az ún. halica eljárás keretében mondhat le. Bibliai
forrását lásd 5Móz 25,5-10.
71 S zofer, i. m., 90. levél, 105-106.
72 A résztvevők felsorolását lásd V enetianer Lajos, A magyar zsidóság története a honfog­
lalástól a világháború kitöréséig, Bp., 1922, 308-309.
73 S chweitzer, A pesti Rabbiképző megalapítása a responzum-irodalomban, in Scheiber
(szerk.), IMIT Évkönyv 1977/78, Bp., MIOK, 1978, 342.
74 Heinrich Graetz beszédének részletét lásd Menachem M erőn, A breslaui és a budapesti
rabbiképző kapcsolatairól, in Schweitzer (főszerk.), „A tanítás az élet kapuja". Tanul­
mányok az Országos Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából, Bp.,
Universitas-Országos Főrabbi Hivatal, 1999, 219 (Mórija Könyvek, 1).

94
 [...] hogy az országos rabbi-iskola a zsidóság s a tudomány közti évezredes, de az
idők által meglazult frigyét újonnan erősebbre fogja fűzni; hogy, mint a zsidó s a ma­
gyar tudomány közti közvetítő, az előbbinek számára a magyar irodalomban végtére
tért fog nyitni, hogy a belőle szűkkeblű vakbuzgóságtól és sötét hitrajongástól ment,
tiszta vallásosság s ezzel együtt magyar szó s magyar szellem ki fog hatni széles e hon
minden községébe; hogy a jövő nemzedék számára vezetőket, lelki pásztorokat fog
nevelni, kik felekezetűk szent érdekeit méltó módon képviselni, s híveiket az elzárkó­
zás s az előítéletek vasjárma alól fölszabadítani fogják, kik hitközségeinkben békét,
szószékeinkről átok helyett áldást fognak hirdetni és korunk műveltsége színvonalán
állván, tanuló ifjúságunkkal oly nyelven fognak beszélni, melyet ez megért és tisztel.75

A beszéd, amelyben számos élesen ortodoxellenes kiszólás is található, ékes bizonyí­

téka annak, mennyire joggal tartottak attól az ortodoxia képviselői, hogy a rabbikép­
zőt végzett, művelt rabbik az akkulturáció, és ezzel bizonyos értelemben az asszimi­
láció képviselői és terjesztői lesznek az ország zsidósága körében. Kohn Sámuelnek
egy, a rabbiképző megnyitása utáni időszakból fennmaradt prédikációtervezetéből
pedig világossá válik, hogy mit jelentett a neológia számára az intézmény létrehozá­
sa. Az uralkodónak, Ferenc Józsefnek címezve Kohn megállapítja; „Felséged népbol­
dogító uralkodása a magyar zsidóságnak meghozta azt, mi után hosszú évszázadokon
át epedve sóvárgott: az egyenjogosítást, és most, mint ennek méltó kiegészítését, az
országos rabbiképző intézetet is.”76
A rabbiképzőnek működése első húsz évében 154 hallgatója volt, akik közül 56 fő
kapott rabbidiplomát. Érdemes röviden megvizsgálni a beiratkozott hallgatók lakó­
hely szerinti megoszlását. A diákok nagy része Budapestről és Pest megyéből, illetve
az ország északi és északkeleti megyéiből érkezett (Liptó, Nyitra, Zemplén, Trencsén
megyékből). Nyilvánvaló tehát, hogy bár az ortodoxia tilalom alá helyezte az intéz­
ményt, mégis jelentős azok száma, akik ortodox szülők gyermekeként iratkoztak be
a rabbiképzőbe. Ezt a feltevést támasztja alá a szülők vallási hovatartozásának vizs­
gálata is. Az északkeleti megyékből szinte kizárólag ortodoxok, sőt haszidok küld­
ték fiaikat a budapesti rabbiképzőbe, annak ellenére, hogy az ott végzettek valóban
nem helyezkedhettek el ortodox hitközségekben.77 Az Izraelita Orthodox Közvetítő
Bizottságnak a vallás- és közoktatási miniszterhez szóló, 1884. január 17-én szüle­
tett emlékiratában az ortodoxia vezetői immár sokadszorra szögezik le a neológia és
az ortodoxia felekezeti egységének képtelenségét bizonygatva: „ők [a neológok] rabbi­
szemináriumot állítottak fel, mely [...] a zsidó vallás sarkalatos alapelveivel ellen­
tétben van, és melyből kikerülendő rabbik vallási összes funkczióit igénybe venni
hitvallásilag szigorúan tiltva van.”78

75A beszédből részletet közöl G onda László, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945, Bp„
Századvég, 1992, 138.
76 MZSML, K.71.15.1.
77 G onda , i. m., 140.
78 Reich Ignác, Az izr. orthodox közvetítő bizottság emlékirata a vallás- és közokt. minisz­
terhez, Magyar Zsidó Szemle, 1884, 74-77.

95
 A rabbiképző megnyitása után néhány évvel újult erővel lángolt fel a két szem­
ben álló tábor küzdelme, ezúttal egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben az állam
is erősen érdekelt volt. Mivel a Kongresszus a felekezeti egység megteremtése he­
lyett szakadáshoz vezetett, és a megalakult két, illetve három különálló irányzat há­
rom különböző országos hitközségi szervezetet hozott létre, a felekezeti hierarchia
egyre átláthatatlanabbá vált az állam számára. Miután azonban a polgári házasság
bevezetéséig (1894) az egyházi anyakönyvek voltak a népesség-nyilvántartás kizá­
rólagos forrásai, az állam számára elengedhetetlen volt, hogy a zsidó hitközségek­
ben is rendezett és ellenőrizhető anyakönyvvezetés folyjon. Ezért az állam az 1880-as
években mélyen beleavatkozott a felekezeti autonómia ügyeibe, aminek következ­
tében tovább romlott a neológia és az ortodoxia amúgy is túlságosan elmérgesedett
viszonya.

Az anyakönyvezés ügye: a hierarchikus felekezeti szervezet

kialakításának nehézségei az 1880-as években

Az ortodoxia 1877, az Országos Rabbiképző Intézet megnyitása után újra támadás­

ba lendült. A cél ekkor az volt, hogy érvényt szerezzenek az 1870-es képviselőházi
határozatnak, amelyet úgy értelmeztek, hogy az két izraelita hitfelekezet létezését is­
merte el. Az ortodoxia vezető testületé, az Orthodox Közvetítő Bizottság első lépés­
ben a zsidó iskolaalap igazságos elosztása mellett érvelt, hiszen az ortodoxia a rabbi­
képzőt nem ismerte el saját intézményének, és így jogtalannak tartották, hogy míg
ez az intézmény részesül az iskolaalap pénzéből, addig az ugyancsak rabbikat és
más hitközségi alkalmazottakat nevelő jesivák nem. A képviselőház 1880. március
12-én azzal utasította vissza az ortodoxok 1878 februárjában beadott kérelmét, hogy
a magyar törvények csak egyféle zsidóságot ismernek, ezért teljesen alaptalan a két
felekezetre oszlás.79
A harc azonban a képviselőházi határozatot követően sem csitult el, mind az or­
todox, mind a neológ vezető testület emlékiratok és beadványok seregével ostromolta
a kultuszminisztériumot. Az ortodoxok továbbra is a két külön vallásfelekezet elis­
meréséért küzdöttek, a neológok pedig azt akarták elérni, hogy egyrészt rendeződ­
jön a hitközségek korlátozás nélküli alakulásának egyre bonyolódó ügye, másrészt
pedig hogy Trefort Ágoston kultuszminiszter hívjon össze új kongresszust, amely
mint a felekezeti autonómia legfelsőbb döntéshozó szerve rendezni képes a feleke-
zeten belül dúló harcot.
Az újabb kongresszus összehívása helyett Trefort azt az állam számára kedve­
zőbbnek és főleg hatékonyabbnak látszó megoldást választotta, hogy a felekezeti hie-

19 Az ortodoxok beadványára és a képviselőház válaszára utal többek között az 1889. no­

vember 25-én született neológ beadvány: Az izraelita községkerületi elnökök gyűlésének
emlékirata Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, lásd Magyar Zsidó
Szemle, 1889, 582.

96
rarchia zavarainak megoldását összeköti a felekezeti anyakönyvezés ügyének rende­
zésével.80 Ezért 1880-ban felszólította a hitközségeket, nyújtsák be a minisztériumba
a létszámukra, adózó tagjaikra, utolsó évi költségvetésükre vonatkozó adatokat, va­
lamint a hitközség alapszabályát.81Az adatok összegyűjtése három évet vett igénybe.
1885. november 13-án végre megszületett a zsidó anyakönyvek rendezéséről szóló
rendelet,82 amely alapvető változást eredményezett a zsidó anyakönyvezés ügyének
már-már átláthatatlan dzsungelében. A hosszú előkészítő tárgyalások után kiadott
rendelet egészen a Holokausztig, és alapelveit tekintve az 1945 utáni időszakra is ki-
hatóan, jól áttekinthető rendszerbe foglalta a zsidó felekezeti anyakönyvezést. Löffler
Henrik értékelése szerint, aki a Budapesti Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség
titkára és anyakönyvvezetője volt a 19-20. század fordulóján, az 1885-ös rendezés
után az izraelita anyakönyvezés Európában Magyarországon volt a legrendezettebb,
hiszen csak itt valósult meg az egységes állami szabályozás.83
1885-ben összesen 465 hitközség kapott anyakönyvezési jogot (köztük három a
fővárosban: Pest, Buda és Óbuda). Ennyi volt tehát azoknak a hitközségeknek a szá­
ma, amelyeket a minisztérium mind gazdaságilag, mind szervezeti kiépítettségüket
tekintve alkalmasnak talált arra, hogy az állam számára oly fontos anyakönyvvezetés
ügyét rábízza. Magában az anyakönyvi rendeletben is benne foglaltatik, igaz, csak
áttételesen, a gazdasági és szervezeti megbízhatóság igénye, hiszen előírja, hogy
anyakönyvvezetőül csak olyan rabbi vagy rabbihelyettes alkalmazható, aki legalább
négy közép- vagy polgári iskolai osztályt végzett.84 A kiválasztott hitközségeknek
tehát feltétlenül rendelkezniük kellett rabbival, vagy legalább rabbihelyettessel.
Az, hogy egy rabbiállás fenntartása mekkora anyagi terhet rótt a hitközségekre, jól
mutatja a nyugat-magyarországi Csurgó neológ hitközségének esete. 1885-ben meg­
halt a hitközség rabbija, Lichtenstein Lajos, új rabbit kellett tehát választani. Fenn­
maradt a csurgói hitközség elnökének, Hubert Zsigmondnak egy levele, amelyet
Bánóczi Józsefhez, a Rabbiképző Intézet tanárához írt 1887. február 2-án:

Nagyságos Uram!
A csurgói izr. hitközségen megüresedett rabbi állásra most újabb pályázat tétetett közzé
800 forinttal mint évi fizetéssel s egyebekben szabad lakás s a múltkori illetmények­
kel. Az állás már március 15-én elfoglalandó. Azt hiszem megtettünk minden tőlünk
telhetőt arra nézve, hogy képzett modem embert kapjunk, s nagyon fájna a szívem-

80A magyarországi zsidó anyakönyvezés történetét, valamint a mai napig magyarországi álla­
mi és hitközségi levéltárakban fellelhető anyakönyvek jegyzékét lásd Frojimovics, Magyar-
országi zsidó anyakönyvek 1760-tól napjainkig, Bp., MTA Judaisztikai Kutatóközpont,
2007 (Magyar zsidó levéltári repertórium, III).
81 Ez a történeti kutatás számára felmérhetetlen jelentőségű forrásanyag 1956-ban megsem­
misült, amikor az Országos Levéltár épületét szovjet tank lövedéke találta el.
82 1885/1924. ein. sz. VKM körrendelet, in Magyar Rendeletek Tára, 1885, Pest, M. Kir.
Belügyminisztérium, 1885, 1988-2074.
83 L öffler Henrik (összeáll.), Az izraelita felekezeti-anyakönyvvezető kézikönyve, Bp.,
1910, 9.
84 1885/1924. ein. sz. VKM körrendelet, id. kiad., 2. §.

97
 nek ha annyi küszködés után is a pályázatok eredménytelensége miatt kellene hajó­
törést szenvednem.
Most már újra kérem Nagyságodat, hogy animálná az illetőket, s nekünk esetleg
ajánljon valakit.
Azt hiszem már a Pester Lloyd mai számában olvasható lesz pályázatunk. Szigorú
pályázat az igaz, de egyedüli célja hivatlanok tolakodásaitul megmenteni a községet,
valójában pedig nagyon jóravaló község s nagyon szép működési tér várna a válasz­
tandóra.85

Az elnök leveléből szinte süt, hogy ennek a kis Somogy megyei hitközségnek8687-
amely az 1885-ös kultuszminisztériumi rendelet értelmében egyike volt az anya­
könyvvezetéssel megbízott hitközségeknek - milyen óriási anyagi áldozatába került,
hogy „képzett modem embert” kapjon, azaz rabbiképzőt végzett rabbija legyen.
A századfordulótól kezdve számszerű adatok segítségével is lehet vizsgálni azt,
hogy egy-egy hitközségnek mekkora anyagi terhet jelentett a rabbiállás betöltése, hi­
szen 1903-tól kezdve rendelkezünk a Monarchia hitközségeinek éves költségvetési
adataival. A 2.4 táblázat bemutatja, hogy Magyarország négy régiójában a csurgói
hitközséghez hasonló lélekszámú közösségek (200-400 fő közöttiek) átlagosan mek­
kora éves költségvetéssel rendelkeztek 1903-ban:
2.4 táblázat
A 200—400 fő közötti hitközségek átlagos éves költségvetése az ország különböző
régióiban irányzatok szerint, 1903' (koronában)87

Irányzat Kelet- Észak- Közép- Nyugat- Összesen"

Magyarország Magyarország Magyarország Magyarország
Neológ - 10 000 6 733 11 433 8 470
Statusquo 5 000 4 223 4418
Ortodox 4 778 3 650 5 041 4 671 4 765
Összesen” 4 778 6 825 5 819 6 128 5 729

*A táblázat 37 hitközség összesített adatait tartalmazza. Közülük 10 neológ, 23 ortodox,

4 statusquo ante hitközség volt.
** A hitközségek átlagos évi költségvetése régiónként.
’** A hitközségek átlagos évi költségvetése irányzatonként.

A 2.4 táblázat adataiból jól látható, hogy a hitközségeknek, bár irányzatonként je ­

lentősen eltérő mértékben, milyen nagy összeget kellett szánniuk a rabbiállás betöl­

85 MZSML K.70.2.530.1.
86 1880-ban a településen 276 zsidó élt. Lásd Kepecs József, A zsidó népesség száma tele­
pülésenként, 1840-1941, Bp., Központi Statisztikai Hivatal, 1993, 232.
87 Az egyes hitközségek 1903-as költségvetésére vonatkozó adatokat lásd Kalender für
Israeliten für das Jahr 5664 [1903/04], Wien, Oesterreichisch-israelitischen Union, 1903;
hitközségek szerint ábécérendben. - A forintot 1892-ben váltotta fel a korona. Egy koro­
na két forintot ért.

98
tésére. A táblázat adatai azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy éppen a nyugat-magyaror­
szági neológ hitközségek éves költségvetése volt a legnagyobb, a hitközségek több­
sége tehát feltehetően valamivel kevesebbet tudott szánni a rabbi fizetésére, mint pél­
dául a csurgói hitközség.
Az, hogy egy rabbiállás fenntartása mekkora anyagi terhet rótt a hitközségekre,
jól látszik továbbá abból a statisztikai adatból is, hogy még a 19-20. század forduló­
ján - amikor pedig már a rabbik is kaptak az államtól jövedelemkiegészítést88- sem
tudta megvalósítani egyik irányzat sem azt az ideális állapotot, hogy minden hitköz­
ségben működjön rabbi, vagy legalább rabbihelyettes.89
A rabbihiány, pontosabban a megfelelően képzett anyakönyvvezetők akutnak lát­
szó hiánya mellett azonban még egy nehézség adódott az 1885-ös anyakönyvezési
rendelet bevezetését követően. A rendelet ugyanis nem tudta megoldani azt a zsidó­
ság két szemben álló tábora közti küzdelemből adódó jelenséget, hogy a Kongresszust
követően sorra alakultak egy-egy településen belül a különálló, más-más irányzathoz
tartozó hitközségek. A hitközségeknek ez a felaprózódása pedig veszélyeztette az anya­
könyvezés ügyét is, ezért az állam újra beavatkozott a felekezeti autonómiába.
1888-ban a kultuszminiszter rendeletben szabályozta a hitközségek szerveződé­
sének kérdését,9091amelynek bevezetőjében, reagálva a felekezeti megosztottság kér­
désére, újra leszögezte:

[...] úgy a congressusi, mint az orth. és status quo ante alapon álló izr. hitközségek
összevéve úgy állampolitikai szempontból, valamint a zsidóság álláspontjából is egy
és ugyanazon vallásfelekezethez tartozóknak tekintendők: mert hazai törvényeink csak
egy izr. hitfelekezetet ismernek [...]9t

A rendelet 2. paragrafusa megnehezítette az új hitközségek megalakítását, mivel ki­

mondta, hogy új hitközség csak akkor jöhet létre, ha a leendő tagok vagyoni állapo­
ta lehetővé teszi, hogy mindazon intézményeket, amelyek feltétlenül szükségesek
egy hitközség működéséhez, létrehozhassák és működtethessék. Elrendelte továbbá
azt is, hogy a hitközségből kilépők még öt éven át kötelesek régi hitközségüknek is

88A lelkészi jövedelem kiegészítéséről, az ún. congruáról az 1898:XIV. te. rendelkezett.

89 A congrua-törvény bevezetése évében, 1898-ban Magyarország területén összesen 560
neológ hitközség működött (anya- és fiókhitközségek), amelyekben mindössze 103 rabbi
és 329 rabbihelyettes dolgozott. Az ortodox hitközségek esetében 1530 hitközségre 240
rabbi és 818 rabbihelyettes, míg a statusquo hitközségeknél 253 közösségre 43 rabbi és
130 rabbihelyettes jutott. Ugyanez az arány 1903-ra, a 2.4 táblázatban közölt hitközségi
átlag költségvetések évére a következőképpen módosult: 545 neológ hitközségben 123 rabbi
és 293 rabbihelyettes, 1600 ortodox hitközségben 244 rabbi és 890 rabbihelyettes, 239 sta­
tusquo hitközségben pedig 40 rabbi és 147 rabbihelyettes működött. Az adatokat lásd a
Magyar Statisztikai Évkönyv vonatkozó évfolyamaiban.
90 1888/1191. ein. sz. VKM körrendelet.
91 H ajnóci R. József, A magyar zsidók közjoga. Betű- és számsoros útmutató a magyarhoni
izraeliták felekezeti ügyeinek törvényes szervezetében, Lőcse, 1909, 141.

99
adózni, mintha továbbra is rendes tagjai lennének.92 Ezzel a kettős intézkedéssel
Trefort sikeresen lezárta a hitközségek szabad alakulásának folyamatát, hiszen 1888
után nem került sor hitközség kettészakadására. Ugyanakkor azonban mélyen bele­
avatkozott a hitközségi autonómiába, hiszen új hitközség megalakulását állami en­
gedélyhez kötötte.
Erre a durva beavatkozásra reagálva az ortodoxia vezető testületé 239 külföldi és
magyarországi rabbi aláírásával támogatott kérvényt juttatott el az elhunyt Trefort
utódjához, Csáky Albin kultuszminiszterhez 1888 júniusában. A vallási kérdésekben
szaktekintélynek számító rabbik állásfoglalására hivatkozva kijelentették, hogy Ma­
gyarországon az „orthodox és neológ izraeliták két egészen különböző hitfelekeze-
tet képeznek, melynek hívei egyházilag, vallási közösségben nem élhetnek”93
A felekezeti autonómia megsértése ellen tiltakozott több ortodox hitközség is,
amelyek szintén felterjesztést juttattak el a kultuszminisztériumba 1888 júliusában:

Fájdalomtelt szívvel kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy [...] [a rendeletben] hit­

községi autonómiánk megsemmisítését látjuk. [...]
Jogállamban lehetetlen valamely felekezet jogait egyszerűen confiscálni, lehetet­
len kivételes rendszabályokat alkotni egy hitfelekezet ellen, csak azért, mivel az e fe­
lekezet sarkalatos vallástanait tagadó és a felekezettől elszakadt neológok ezt úgy kí­
vánják. [...]
Lehetetlen kötelezni a kilépőket, hogy a vallási indokokból, tehát nagy kényszer­
ből, odahagyott hitközségnek 5-6 éven át még adót és még hozzá gabellát, tehát hús­
fogyasztási adót fizetni tartozzanak, más szóval, hogy olyanért, a mit nem fogyaszt
(mert a kilépő az odahagyott sakter funkczióját igénybe nem veheti) mégis fizetni tar­
tozzék [...]94

A kultuszminiszter véleményezés végett a neológ Országos Irodának is elküldte az

ortodox beadványokat, és azt az utasítást adta, hogy az Iroda is foglaljon egyértel­
műen állást abban a kérdésben, hogy valóban két, egymástól teljesen elkülönült fe-
lekezetről van-e szó. Érdemes hosszabban elidőznünk a neológia válaszánál, hiszen
az Országos Iroda, mint azt az irányzatok küzdelmeinek eddigi menetéből követke­

92 „Ezentúl egy városban, vagy községben csak akkor léphet életbe egynél több izr. hitköz­
ség, ha az azokat alakítani akaró izr. tekintélyes számára, s vagyoni állapotára való tekin­
tettel, valamint annak hiteles kiderítése után, hogy a hitközségek mindegyike intézményeit
és hivatalszemélyzetét kellően fenntartani képes lesz, a tvh. [törvényhatóság] közig[azgatá-
si] bizottsága előterjesztése folytán azok számára a külön anyakönyvvezetési jogot enge­
délyezem. - A valamely izr. hitközségből, bár az ugyanazon helyen fennálló más hitköz­
séghez való csatlakozás, bár ugyanott új hitközség alakítása végett, kilépő tagok kötelesek
az odahagyott hitközség mindennemű terheit, a kilépés évén túl még 5 éven át, oly mérték­
ben viselni, [...] mintha azon hitközségnek még tagjai volnának.” Lásd H ajnóci, i. m., 142.
93 Az izraelita községkerületi elnökök gyűlésének emlékirata Gróf Csáky Albin vallás- és
közoktatásügyi miniszterhez, lásd Magyar Zsidó Szemle, 1889, 578.
94 Több orth. hitközség felterjesztése a cultus-miniszterhez, Magyar Zsidó Szemle, 1888,
448-449.

100
zően várhattuk is, a vallási egység három lényegi bizonyítékát adja, szemléletes pél­
dák segítségével:
1. A vallási szertartások terén tapasztalható különbségek, azaz a rituális eltérések
nem jelentenek felekezeti különbséget. Ilyen rituális eltérések például a bima helye
a zsinagógában; orgona és kórus használata az istentisztelet során, amelyet a neológ
hitközségekben kezdtek bevezetni; a prédikáció nyelve (jiddis, szemben a magyarral
vagy a némettel), illetve az, hogy a rabbi évente hány alkalommal és milyen tartalmú
beszédet mond: hagyományos szövegmagyarázat vagy erkölcsi üzenetet tartalmazó
beszéd stb. Az Országos Iroda ilyen jellegű szertartási különbségekről számol be akár
egy hitközségen belül is, hiszen például a pesti hitközség Dohány utcai zsinagógája
más rítus szerint működött, mint a Rumbach utcai zsinagóga. Olyan esetek is előfor­
dultak, hogy azonos rítus szerint működtek különböző irányzatokhoz tartozó hitköz­
ségek, például a pozsonyi ortodox és az óbudai neológ hitközség.
2. Maguknak a rabbiknak soha nem jelentett problémát, hogy különböző irányza­
tú hitközségekhez tartozó zsidók számára végezzenek egyházi szertartásokat, azaz
például összeadtak neológ-ortodox „vegyes” párokat. Sőt bizonyos esetekben maga
a rabbi látott el egyházi funkciókat különböző irányzatú hitközségekben. Ungár Joel
paksi ortodox rabbi például 1885-ben bekövetkezett haláláig a kerületéhez tartozó
szekszárdi neológ hitközség rabbija is volt. Némelykor a hitközségek sem bánták a
keveredést, hiszen például Homonnán, ahol két hitközség működött, az ortodox hit­
község is elnökéül választotta dr. Ungár Sámuelt, a neológ hitközség elnökét.
3. A felekezeti elkülönülés mesterkéltségének ékes bizonyítéka magának a Rabbi­
képzőnek és a vele egy időben felállított Tanítóképzőnek az esete is, hiszen mindkét
intézménybe működésük kezdetétől fogva több olyan hallgató járt, akiknek szülei
ortodoxok voltak, mint akik neológ családból érkeztek. Az igaz ugyan, hogy Rabbikép­
zőt végzett rabbikat ortodox hitközségek nem alkalmaztak, ugyanez azonban már nem
áll a Tanítóképzőben végzett tanítókra, akiket ortodox iskolák is előszeretettel foglal­
koztattak.95
E bizonyítékokkal alátámasztva az Országos Iroda a következő végkövetkeztetés­
re jutott:

[...] nem lehet szó két izraelita hitfelekezetről; nem lehet szó a zsidóságban levő val­
lási ellentétekről, melyek a[z ortodox] rabbik nyilatkozata szerint mindinkább éleseb­
bekké váltak volna; nem mondható, hogy hazánk izraelita lakosai sem vallásilag, sem
családilag közösségben nem maradhatnak; és nem állítható még az sem, hogy jelen­
ségek volnának észlelhetők, melyek arra mutatnának, hogy a hitfelekezetünk ketté
választására irányuló hajlam a zsidóság vallási követelményeinek szükségképpeni fo­
lyományát képezné.96

95 Az izraelita községkerületi elnökök gyűlésének emlékirata Gróf Csáky Albin vallás- és

közoktatásügyi miniszterhez, lásd Magyar Zsidó Szemle, 1889, 584-586.
96 Uo., 586-587.

101
A kultuszminiszter végül a neológia álláspontját tette magáévá, és 1890-ben egy
rendeletben újra és utoljára kimondta, hogy Magyarországon csak egy izraelita hit-
felekezet létezik.97 Ugyanezt az álláspontot képviselte az 1895-ben kodifikált recep­
ciós törvény is (1895:XLII. te.).
Bár hivatalos szinten, az egyházpolitika szintjén az ortodoxia hajlíthatatlannak
látszott az elkülönülés kérdését illetően, számos jel mutat arra, hogy bizonyos egy­
séget, egységes identitást mégis meg tudott őrizni a magyarországi zsidóság a szaka­
dás korszakában is. Jacob Katz kutatásai meggyőző bizonyítékát szolgáltatják annak,
hogy az egymással szemben álló két tábor között a gazdasági, a társadalmi, sőt a
családi kapcsolatok is mindvégig fennmaradtak. A responzumirodalom tanúbizony­
sága szerint például ortodox kereskedőknek és iparosoknak számos esetben voltak
neológ üzleti partnereik. Az a tény, hogy erről a responzumirodalomban találunk
adatokat, persze azt is bizonyítja, hogy az ortodoxok számára ez a „közösködés”
vallási problémákat vetett fel. A rabbinikus irodalomban azonban soha még csak
nyoma sincs annak, hogy rabbik a neológ partnertől való elszakadás mellett döntöt­
tek volna. Mindig csak az együttműködésből fakadó aktuális problémákat akarták
orvosolni. Ez pedig a tudatos kapcsolattartásnak, a környező keresztény társadalom­
mal szembeni közös identitásvállalásnak az egyértelmű bizonyítéka.98

97 1890/341. ein. sz. VKM rendelet.

98 Jacob Katz, The Identity of Post-Emancipatory Hungarian Jewry, in Yehuda Don --Victor
Karady (szerk.), A Social and Economic History of Central European Jewry, New Brunswick-
London, Transaction Publishers, 1990, 28.

102
 AZ IRÁNYZATOK ÉS AZ ASSZIM ILÁCIÓ KÉRDÉSE
A DUALIZM US KORI M AGYARORSZÁGON

Bár a modernizáció eredményeként a magyarországi zsidóságon belül a 18-19. szá­

zad fordulójától egyre mélyült az ellentét konzervatívok és újítók között, az asszimi­
láció lehetőségét csak a külső tényezők változása teremtette meg. Ezek a változások
mind politikai, mind gazdasági téren jelentkeztek. A Monarchia korának gazdasági
fellendülése, a kapitalista gazdaság létrejötte Magyarországon - amelynek egyes, a
zsidóság irányzatait érintő kérdéseit a következő fejezetben tárgyaljuk-, összhangban
a liberális állami politikával, amely első lépésben a zsidók mint egyének emancipá­
cióját valósította meg (1868:XVII. te.), majd a századfordulón a vallást is recipiálta
(1895:XLII. te.), az asszimiláció, illetve a beilleszkedés valódi lehetőségét biztosí­
totta az ország zsidósága számára."
A következőkben két jelenség - a nyelvi akkulturáció és a zsidó elemi iskolai há­
lózat működésének jellegzetességei, főleg a Monarchia első évtizedeiben - részletes
elemzésén keresztül vizsgálom a két nagy irányzat egymástól eltérő viszonyulását
az asszimiláció összetett kérdésköréhez. Az asszimilációt folyamatnak, folyamatos
alkalmazkodásnak tekintve mind az ortodoxia, mind a neológia viszonya a külvilághoz,
annak elvárásaihoz és követelményeihez leírható mint folytonos változás, amelynek
persze a különböző irányzatoknál más és más a ritmusa, és a hangsúlyok is máshová
kerültek. Az irányzatok közti különbségeknek tehát nem az a legfőbb jellemzőjük,
hogy az asszimiláció egészéhez hogyan viszonyultak, azaz leegyszerűsítve, hogy el­
vetették, vagy ellenkezőleg, támogatták-e azt, hanem éppen azokban a jelenségek­
ben nyilvánulnak meg, amelyek az asszimilációs folyamaton belül vizsgálhatók. Ha
tehát az asszimilációt mint a külvilág kihívásaira adott folyamatos alkalmazkodást,9

99 A magyarországi történetírásban az utóbbi évtized során az asszimiláció tárgykörében

született kutatások meglehetősen széles körű, egymásnak gyakran ellentmondó értelme­
zését adják az asszimiláció fogalmának. A nyelvi adaptációtól kezdve a beilleszkedésen
át egészen a beolvadásig a fogalmak széles skáláját találjuk az asszimiláció definíciója­
ként. A definíciós problémák áttekintését lásd G yáni Gábor, Az asszimiláció fogalma a
magyar társadalomtörténetben, Valóság, 1993/4, 18-27. A kérdés tisztázatlanságát mutatja
az a meglepően éles hangú vita is, amely az 1990-es évek végén zajlott Karády Viktor és
Gyáni Gábor között a magyarországi zsidóság asszimilációjának tárgyában. Lásd G yáni,
Polgárosodás mint zsidó identitás, BUKSZ, 1997/3, 266-277; Karády, Zsidó és nem zsidó
polgárosodás? Válasz Gyáni Gábornak, BUKSZ, 1998/1, 9-19; G yáni, Forráskritika és
bizonyítás. Viszontválasz Karády Viktornak, BUKSZ, 1998/1, 20-27.

103
reakciót vesszük górcső alá, kiderül, hogy az ortodoxia és a neológia egyaránt folya­
matosan újragondolta saját pozícióját a külvilághoz való viszonyt illetően csakúgy,
mint „belső”, vallási kérdésekben, aminek következménye mindkét irányzat eseté­
ben a folytonos, bár egymástól eltérő hangsúlyú változás volt.100
Az első fejezetben már tárgyalt okoknál fogva a Monarchia kori magyar állam
számára igen fontos volt az ország zsidóságának asszimilációja, melynek előrehala­
dását a zsidókat mint egyéneket érintő emancipációs és a vallást érintő recepciós tör­
vényeken túl még két másik, nem kizárólag a zsidóságra vonatkozó törvénnyel is tá­
mogatta. Az első az 1868-as népiskolai törvény volt (1868:XXXVI11. te.), amely
egyrészt 6-12 éves kor között tankötelezettséget írt elő és megadta a kötelező tan­
tárgyak körét, másrészt pedig állami felügyelet alá helyezte a felekezeti iskolákat.
Az iskolai törvény ezért nagymértékben elősegítette a nyelvi és a kulturális asszimi­
lációt, tehát az akkulturációt.
Az asszimilációnak egy jóval előrehaladottabb fokát, a társadalmi beolvadást az
1894-ben elfogadott, kötelező polgári házasságot elrendelő törvény (1894:XXXI.
te.) biztosította, amely lehetővé tette, hogy a különböző keresztény és az izraelita fe-
lekezethez tartozó egyének polgári úton kössenek házasságot. A polgári házasság
bevezetése minden felekezet számára ugyanazt a veszélyt rejtette magában: a hívek
feletti befolyás gyengülésének veszélyét. Mivel azonban a politikai életben a köte­
lező polgári házasság bevezetése a zsidó vallás recepciójával együtt került napirendre,
a zsidóság számára külön kihívást jelentett. A neológia, amely a felekezeti autonó­
mia beteljesedését látta a vallás recepciójában, ezt a súlyos árat is hajlandó volt meg­
fizetni fő célja megvalósulásáért.
Azt, hogy a gyakorlatban milyen jelentősége volt annak, hogy a zsidó vallás a recep­
cióig nem tartozott az ún. bevett felekezetek közé, érzékletesen mutatja a követke­
ző eset: 1884-ben „a király Aradon fogadja a zsidó küldöttséget. Nincs még recepció,
tehát nem a felekezetek sorában, hanem a tűzoltók után. És azt mondja nekik, hogy
számít hazafias hűségükre és támogatásukra.”101

100 E folyamatos alkalmazkodás egy tisztán „belső”, vallási kérdést érintő példáját adta
Michael K. Silber a magyarországi ortodox rabbiállások öröklődését vizsgálva. Kimutat­
ta, hogy a Hatam Szofer halálát követően, akinek fia örökölte apja posztját, a magyaror­
szági ortodoxia körében egyre nőtt a rabbiállás egyébként tiltott öröklésének tendenciája.
A Hatam Szofer megközelítőleg száz rabbitanítványának még csak kb. 5%-a örökölte ap­
ja állását. Fiának, a Ktav Szofemek tanítványaiból már 25%, míg a Holokauszt előtti utolsó
nemzedék kb. 175 ortodox rabbija közül már több mint 40% örökölte posztját. Mindez rá­
adásul éppen abban a korszakban történt, amikor a legerőteljesebb küzdelmet vívta az or­
todoxia Magyarországon a neológiával, és a küzdelemben jelszava az állandóság, az ősi
hagyományokhoz való feltétlen és hű ragaszkodás volt. Lásd Silber, Hebetim Be-Jerusat
Ha-Rabbanut Ba-Jahadut Ha-Ortodokszit Ba-Hungaria Ba-Meot 19-20., in Ha-Jerusa
Ba-Rabbanut Ba-Et Ha-Hadasa: Kenesz Hokrim, Takcirim, Rámát Gan, Bar-Ilan University,
1995, 12-15.
101 Szabolcsi Lajos, Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei, 1881-1931, Bp., MTA Judaisz-
tikai Kutatócsoport, 1993, 43.

104
 Ezzel szemben az ortodoxia, éppen azért, mert látta, hogy a polgári házasság in­
tézménye lehetővé teszi a vegyes házasságokat, és ezzel meggyorsítja a zsidóság be­
olvadását, tiltakozott a házasságra vonatkozó törvény bevezetése ellen. A beolvadás
veszélye mellett a polgári esküvő által lehetővé vált vegyes házasságok számos
halakhikus problémát vetettek fel. Ismerkedjünk meg ízelítőként néhány jellegzetes
példával. Ha két zsidó csak polgári esküvőt köt, majd polgári úton el is válnak, szük­
séges-e a get, azaz a válólevél ahhoz, hogy vallási szertartás keretében újra meghá­
zasodhassanak, vagy a polgári házasság vallási szempontból nem számít házasság­
nak? Vagy: a törvény úgy rendelkezett, hogy ha a házasfelek között más megegyezés
nincs, a vegyes házasságokból született fiúk az apa, a lányok pedig az anya vallását
kövessék. Ez pedig ellentétben áll a halakhával, amely szerint az anya vallási hova­
tartozása dönti el a gyerekek vallását. A vegyes házasságok léte további kérdések­
hez is vezet a gyermek vallását illetően: vajon egyáltalán szabad-e körülmetélni ve­
gyes házasságból származó gyereket? Szabad-e körülmetélni akkor, ha csak az apa
zsidó, az anya nem stb.? Annak ellenére tehát, hogy az ortodoxia elvi megfontolá­
sokból ellenezte a polgári házasság bevezetését, érvénybe lépte után elkerülhetetlenné
vált, hogy a törvény által felvetett halakhikus kérdésekkel érdemben foglalkozzanak.
A kor ortodox rabbijainak gyakran egymással ellenkező válaszaiból nyilvánvaló,
hogy ebben az ügyben is - akárcsak a modernizációt és az asszimilációt érintő többi
kérdésben - megosztott volt a magyarországi ortodoxia.102
Már a törvényekhez való viszonyból is egyértelmű, hogy bár az asszimilációs fo­
lyamatban mind az ortodox, mind a neológ zsidóság részt vett, a két nagy irányzat
képviselőinél lényeges különbséget találunk a részvétel mértékét és a hangsúlyokat
tekintve. A változásnak ez a különbsége még egyértelműbben kitűnik a nyelvi asszi­
miláció és az alapszintű zsidó iskolahálózat jellegzetességeinek vizsgálatakor.

A magyarországi zsidóság nyelvi asszim ilációjának jellegzetességei

a századfordulón, 1880-1910

A 2.5 táblázat segítségével megvizsgálhatjuk, hogyan változott Magyarországon

1880 és 1910 között a különböző felekezetekhez tartozó népesség egymáshoz viszo­
nyított aránya a magyar nyelvtudást mint anyanyelvet illetően.

102A polgári házassággal kapcsolatos problémák részletes elemzését, valamint az erre vonat­
kozó bőséges irodalom ismertetését lásd Jichak J. K ohen, Hahme Hungária Ve-Ha-Szifrut
Ha-Toranit Ba, Jerusalem, Mahon Jerusalem, 1997, 109-113.

105
 2.5 táblázat
A felekezetek számerejének alakulása anyanyelvi csoportok szerint,
1880-1910 (Horvátország nélkül)103

Népességszám 1910-ben (1880= 100)"

Magyar Német Szlovák Román Rutén Horvát Szerb Összesen
Római katolikus 163 103 109 [110] [2101 100 - 138
Görög katolikus 217 [1481 78 129 134 [91] 134
Református 130 [94] [94] - - - 129
Evangélikus 161 106 103 - 118
Görögkeleti [2201 132] 119 - - 111 120
Unitárius 134 [280] [1921 - 133
Izraelita 192 91 [271 [11] [25] [201 145
Összesen 155 102 105 123 131 [100] 93 133

*A horvátok és a szerbek esetében 1890 = 100.

[ ] = Ezen csoportok létszáma nem éri el a megfelelő felekezeti népesség 2%-át.
A táblázat csak a felekezeti népesség legalább 0,1%-át kitevő csoportokat veszi számításba.

A táblázat adataiból jól látható, hogy a századfordulón milyen gyors ütemű volt az
izraelita felekezethez tartozók nyelvi magyarosodása. A többi felekezetnél is nőtt
ugyan a magyar anyanyelvűek száma - a görög katolikusoknál még a zsidókét is
meghaladó mértékben —, de ezzel párhuzamosan a más anyanyelven beszélők szá­
ma is valamelyest emelkedett. A századforduló erőteljes asszimilációs politikája el­
lenére tehát például a német és a szlovák római katolikusok és evangélikusok, a görög
katolikus románok és ruténok, vagy a görögkeleti románok és szerbek száma nem
csökkent, sőt még növekedni is képes volt. Ezzel szemben a zsidók esetében 1880 és
1910 között a magyar anyanyelvűek száma csaknem megduplázódott, a más nyelvet
beszélőké pedig csökkent, a legtöbb esetben töredékére zuhant vissza.
A zsidóság nyelvi asszimilációja azonban nem volt egységes, régiónként és irányza­
tonként különböző ütemű és mértékű volt. Ezeket a különbségeket mutatja a 2.6 táb­
lázat.103

103A táblázat eredetijét lásd Karády Viktor, Egyenlőtlen elmagyarosodás, avagy hogyan vált Ma­
gyarország magyar nyelvű országgá? Történelmi-szociológiai vázlat, Századvég, 1990/2, 15.

106
 2 .6 táblázat
A népszámlálásokban magyar anyanyelvűként feltüntetettek arányának változása
a zsidóságon belül régiók szerint, 1880-1910 (Horvátország nélkül)104

Régiók 1880 (%) 1910 (%) A növekedés mértéke (%)

I. Duna bal partja (Nyugat-Felvidék) 26,8 57,3 114
Pozsony 13,7 51,2 274
II. Dunántúl 77,1 91,5 19
Pécs 87,8 94,1 7
Győr 91,3 96,2 5
Sopron 30,5 58,9 93
III. Duna-Tisza köze 71,2 91,5 29
Szabadka 90,9 97,0 7
Újvidék 20,2 63,7 215
Szeged 91,0 96,8 6
IV. Tisza jobb partja (Kelet-Felvidék) 53,3 65,0 22
Kassa 48,8 80,2 64
Miskolc 95,0 97,4 3
V. Tisza bal partja (Kelet-Alföld) 64,5 67,5 5
Hajdú vármegye 93,2 98,3 5
Szabolcs vármegye 93,1 97,5 5
Máramaros vármegye 5,9 17,0 188
Nagyvárad 92,5 97,4 5
Debrecen 94,0 98,7 5
VI. Tisza-Maros szöge 45,4 77,3 70
Arad 72,0 96,8 34
Temesvár 27,4 65,3 138
VII. Királyhágón túl (Erdély) 44,7 73,3 64
Brassó vármegye 28,8 82,8 188
Szeben vármegye 3,5 59,0 686
Kolozs vármegye 68,0 85,9 26
Kolozsvár 83,3 93,2 12
Vili. Budapest 61,0 90,1 48
Magyarország - Összesen 58,5 76,9 31

* Ebben az oszlopban az az adatsor szerepel, amely megmutatja, hogy 1880-hoz viszonyítva

hány százalékkal növekedett a magyar anyanyelvűek száma a zsidó lakosságon belül
1910-re (az 1880-as értéket 100%-nak véve).
Először is megállapíthatjuk - egyébként minden felekezetre érvényesen105 hogy a
nyelvi asszimiláció központjai minden régió esetében a városok voltak, azaz a váro­
si közegben az asszimiláció sokkal dinamikusabb volt, mint vidéken. A zsidóság

104 A táblázat a Karády Egyenlőtlen elmagyarosodás című, idézett tanulmányában közölt

adatok felhasználásával készült (id. kiad., 19-20).
105 Uo., 18.

107
esetében még két, egymással szorosan összefüggő tényezőt kell figyelembe venni a
nyelvi magyarosodás folyamatának vizsgálatakor: a nyelvi környezet különbözősé­
gét és az irányzatok szerepét. A táblázatból jól látható, hogy a zsidóság a már eleve
magyar többségű vidékeken asszimilálódott nyelvileg a legteljesebben, tehát például
két alföldi megyében, Hajdúban és Szabolcsban, vagy a Duna-Tisza közén. A ma­
gyar többségű vidékek asszimilációs ereje tehát erősebbnek bizonyult az irányzatok
integrációs hajlandóságának különbségeméi, hiszen az említett két alföldi megyében
például a zsidóság döntő többsége az ortodoxiához tartozott. Azokon a vidékeken
azonban, ahol a lakosság többségét valamelyik nemzetiség tette ki, az ortodoxia meg­
tartotta eredeti nyelvét. A főleg ruténok lakta Máramarosban az ortodoxia alapvetően
jiddis nyelvű maradt, ott még 1910-ben is csupán a zsidóság 17%-ának anyanyelve
volt magyar. Ugyanezt a jelenséget figyelhetjük meg a többségében németek lakta
Nyugat-Felvidéken is (Sopron, Moson, Pozsony, Nyitra, Trencsén és Árva megyék),
ahol az ortodox népesség, bár kisebb mértékben, mint a keleti jiddis tömb esetében,
megőrizte német anyanyelvét.
Az ortodoxiával szemben a neológia merőben más asszimilációs stratégiát köve­
tett. A többségükben nem magyar nyelvű vidékeken a magyarosodás legfőbb képvi­
selői a neológok voltak. Ennek szemléletes példáit láthatjuk többek között a németek
és szlovákok lakta Kassa, vagy a német többségű erdélyi Brassó megye esetében.
Az irányzatok egymástól jelentős mértékben eltérő nyelvi asszimilációs szintjét
az anyanyelvi adatok vizsgálata mellett más szempontból: a felekezeti élet belső jel­
legzetességeinek számbavételével is lehet vizsgálni. A 2.7 táblázat, amely az egyhá­
zi alkalmazottak anyanyelvére, a zsidó elemi iskolák oktatási nyelvére, valamint a
zsinagógái hitszónoklatok és a szertartások során elhangzó énekek nyelvére vonat­
kozóan közöl adatokat, e belső hitéleti és kulturális adatokra alapozva mutatja meg,
hogy a három irányzat nyelvi magyarosodása mennyire különböző szinten állt a szá­
zadfordulón.
2.7 táblázat
A nyelvi asszimiláció jellegzetességei irányzatonként, kulturális és hitéleti adatok alapján,
1898- 1912106

Magyar anyanyelvűek (%) Magyar nyelvű intézmények (%)

Rabbik Tanítók Elemi iskola Hitszónoklat Ének
1900 1910 1900 1910 1900 1898 1912
Izraelita 69,9 75,3 85,8 96,5 97,0
Ortodox 7,2 13,0
Statusquo ante 51,8 68,0
Neológ 71,4 87,8

A neológia nyelvi elmagyarosodásának látványos bizonyítéka a zsinagógái hitszó­

noklatok nyelve, hiszen a századfordulón a neológ zsinagógák csaknem háromne­
gyedében magyar nyelvű beszédek hangzottak el, míg az ortodoxia esetében ez az106

106 A táblázat a Karády Egyenlőtlen elmagyarosodás című, idézett tanulmányában közölt

adatok felhasználásával készült (id. kiad., 31).

108
arány 10% alatt maradt. A statusquo hitközségek köztes helyzete a nyelvi magyaro­
sodás vizsgálatánál is egyértelmű, hiszen mind a zsinagógái hitszónoklatok, mind a
szertartások során elhangzó énekek nyelvét tekintve a magyarosodás fokát illetően
a két nagy tábor között helyezkednek el.
Az elemi iskolák oktatási nyelvének vizsgálata már átvezet a következő kérdés­
kör, a zsidó alapszintű iskolahálózat jellegzetességeinek vizsgálatához. Itt csak any-
nyit érdemes előzetesen megjegyezni, hogy a századfordulón a mindig is szinte ki­
zárólag magyar nyelvű református és unitárius iskolák mellett egyedül a zsidó elemi
iskolai hálózatban folyt szinte kizárólag magyar nyelven az oktatás.107

Az alapszintű zsidó iskolahálózat jellegzetességei a századfordulón,

1880-1910

A kizárólag nyelvi magyarosodásnál magasabb szintű asszimilációs fok a kulturális

asszimiláció, amelynek elsődleges terepe az iskola. Érdemes tehát megvizsgálnunk
a zsidó alapszintű iskolahálózat jellegzetességeit a századfordulón, amelynek Karády
Viktor szerint fő funkciója „a mérsékelt, kontrollált, azaz a hitközségek intézményes
mércéjének megfelelő asszimiláció előmozdítása volt”.108109
A 2.8 táblázat a 20. század első évtizedében mutatja be a felekezeti elemi iskolák
néhány jellegzetességét a főbb felekezetek szerinti bontásban.
2.8 táblázat
Az elemi iskolák néhány jellegzetessége felekezetenként, 1907-1908109

Az iskolákfelekezeti jellege
Katolikus Református Evangélikus Zsidó Összesen*
Iskolák száma 5 306 1 882 1 327 455 12 515
Iskolák %-a 42,4 15,0 10,6 3,6 100,0
Az egyházak által
szubvencionált iskolák (%) 62,2 99,3 98,9 96,9 86,5
Államilag engedélyezett
iskolák (%) 68,4 81,6 60,9 73,6 62,8
Egy iskolai könyvtárra jutó
iskolaszám 7,2 5,8 2,7 2,1 6,3

*A táblázatban nem szereplő felekezetek iskoláit is beleértve a 100%-ba.

107 1900-ban a református iskolák 99,2 százalékában és valamennyi unitárius iskolában ma­
gyarul tanítottak, míg ugyanez az arány a római katolikusoknál 69, az evangélikusoknál
mindössze 34,8 százalék volt. Lásd K arády, i. m., 31.
108 K arády , Felekezeti státus és iskolázási egyenlőtlenségek, in Uő, Iskolarendszer és fele­
kezeti egyenlőtlenségek Magyarországon, 1867-1945, Bp., Replika Kör, 1997, 30.
109A táblázat eredetijét lásd uo., 28.

109
 2.8 táblázat fo ly ta tá sa

Az iskolákfelekezeti jellege
Katolikus Református Evangélikus Zsidó Összesen
A tanítók évi átlagfizetése
(korona) 910 998 1 044 1 103 952
Egy tanulóra jutó iskolai
ráfordítás koronában 19,8 23,7 27,0 54,5 21,7
Az egyházi szubvenció összege
iskolánként (korona) 883 1 113 1 394 1 535 910

Első ránézésre is szembetűnő, hogy a zsidó iskolák a többi egyházi iskolánál jobb
anyagi dotációval rendelkeztek. Több iskolai könyvtár volt, a tanárok magasabb fi­
zetést kaptak, az egy diákra jutó átlagos költség kétszerese volt a keresztény feleke­
zetek között vezető evangélikus iskolákhoz képest, és az egyházi támogatás össze­
ge is jóval meghaladta a keresztény iskolák egyházi támogatását.
Ezzel szemben a zsidó iskolahálózat a többi felekezetnél jóval ritkább volt. Ez az
összkép azonban nagymértékű regionális egyenlőtlenségeket takar. A zsidó iskola-
hálózat a Dunántúlon volt a legsűrűbb, ebben a régióban 1900-ban 784 főre jutott
egy iskola. Ezzel szemben ugyanebben az évben Északkelet-Magyarországon már
2709 főre, míg a zsidó elemi iskolákkal legkevésbé ellátott Erdélyben 7580 főre ju ­
tott egy iskola.110 Ezekből az adatokból háromféle, a zsidóság vallási megosztottsá­
gára jellemző intézményes iskola-stratégia olvasható ki:111

1. A nyugati megyék zsidóságának stratégiája

Az ország nyugati területein működő neoortodox és „hagyományosabb” neológ hit­
községek sűrű elemi iskolai hálózat létrehozásával akarták biztosítani, hogy a felnö­
vekvő nemzedék megmaradjon a zsidóság számára. Az asszimiláció bizonyos fokát
tehát elfogadták, a beolvadást azonban visszautasították. Más szavakkal: azért hoz­
tak létre hitközségi iskolákat, hogy a gyerekek ne az állami iskolákba vagy más fe­
lekezetek iskoláiba járjanak.

2. A kelet-magyarországi ortodoxia stratégiája

Az ország keleti területein élő, Silber által ultraortodoxnak nevezett zsidóság már az
asszimilációnak eggyel alacsonyabb fokát, a nyelvi asszimilációt is jórészt elvetet­
te, nem meglepő tehát, hogy e területeken nagyon ritka zsidó elemi iskolai hálózat­
tal találkozunk. Többségükben csak a városok neológ közösségei - a nagyváradi, az
aradi, a kolozsvári, a brassói, a fogarasi, a temesvári és a szegedi hitközségek - mű­
ködtettek ilyen iskolákat.
A keleti területeken élő ortodoxok sokszor még a kötelező iskolalátogatást előíró
1868-as törvényt is kijátszották. Szatmár, Ung és Zemplén megyékben például a 19. szá-

1,0 Uo., 29.

111 A zsidóságon belüli különböző iskolázási stratégiák részletes ismertetését és elemzését
lásd uo., 29-36.

110
zad végén a zsidó iskolakötelezettek 65%-a nem járt nyilvános iskolába.112 Ez az adat
egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az ultraortodoxia körében az iskoláskorú gyere­
kek még a Monarchia évtizedeiben is főleg a hédereket és a jesivákat, azaz a hagyomá­
nyos vallásos nevelés intézményeit látogatták. Erre utal közvetve az a népszámlálásból
származó adat is, amely szerint 1900-ban 1227 zsidó tanító mellett 932 talmudoktató,
valamint 989 korrepetitor és nevelő működött a zsidóság körében, akik feltehetően
héderek és jesivák tanárai, illetve házaknál oktató magántanítók voltak.113

3. A Közép-Magyarországon és Budapesten élő zsidók stratégiája

A harmadik csoportba az asszimilációs típust képviselő, többségében neológ hitköz­
ségek tartoznak. Ezek a hitközségek általában nem nyitottak saját elemi iskolát,
a gyerekeket az állami iskolákba, vagy akár más felekezetek iskoláiba küldték tanulni.
Ezt a stratégiát persze a városi zsidó hitközségek tagjai tudták legkönnyebben alkal­
mazni, hiszen a hatóságok csak ezekben a nagyobb centrumokban hoztak létre állami
iskolákat. Mivel azonban éppen a városok voltak a neológia központjai, a kulturális
asszimilációnak ezt a legkövetkezetesebben végigvitt módját könnyedén követték.

A Monarchia korában a magyarországi zsidóság nyelvi magyarosodának és iskolá­

zási stratégiájának áttekintésével megvizsgáltuk, hogy a Kongresszuson szétvált, és
egymással hosszú és elkeseredett harcot vívó két nagy irányzat, a neológia és az or­
todoxia nemcsak „belső”, azaz felekezeti jellemzőit tekintve különült el élesen egy­
mástól, hanem a környező társadalomhoz fűződő kapcsolatait tekintve is más-más
úton járt. Az irányzatok különbségei mellett az egyes irányzatokon belüli eltérések
is nyilvánvalóan felszínre kerültek az asszimiláció fokának vizsgálata során. Végered­
ményben megállapítható, hogy az asszimiláció egy fokának, az akkulturációnak, azaz
a kulturális adaptációnak a folyamatában a magyarországi zsidóság egésze részt vett.
A tempót és a mértéket tekintve azonban lényeges különbségek mutatkoznak egyrészt
az ország regionális megosztottságának, és ezzel szoros összefüggésben a magyar
többségű, illetve döntően más nemzetiségek által lakott területek különbségeinek,
másrészt az irányzatok szerinti hovatartozásnak a következményeként.
A következő fejezetben, folytatva gondolatmenetünket, vagyis hogy hogyan és mi­
lyen mértékben kapcsolódtak be az ország egészének életébe a zsidóság egyes csoport­
jai, Budapest példáján keresztül áttekintjük a zsidóság szerepét az ország gazdasági
és társadalmi életében, majd a pesti neológ hitközség példáján keresztül vizsgáljuk
ennek összefüggéseit a hitközségi élet alakulásával. Ezt a lényegében a fővárosra
szorítkozó elemzést két országos adatbázis alapos elemzése követi. Az 1910-es nép-
számlálás alapján bemutatom a magyarországi zsidóság foglalkozási struktúrájának
fő jellegzetességeit, kiemelve az egyes irányzatok közti lényegi eltéréseket. Ezt kö­
vetően egy 1906-ban készült országos hitközségi összeírás adatainak részletes elem­
zésével vizsgálni fogom a magyarországi zsidóság három irányzatának különböző
gazdasági, demográfiai és szervezeti jellemzőit a századfordulón.

112Aron M oskovits, Jewish Education is Hungary, 1848-1948, New York, Bloch, 1964, 179.
113 A korabeli hivatalos szóhasználat szerint „zugiskoláknak” nevezett ortodox héderek és
jesivák műveltségközvetítő szerepének elemzését lásd Karády, Zsidók és evangélikusok
a magyar iskolarendszerben, in Uő, i. m., 103-104.
 3
AZ IRÁNYZATOK ELTÉRŐ FEJLŐDÉSI
ÚTJAI AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA
UTOLSÓ ÉVTIZEDEIBEN (1900-1920)
A századfordulóra, mint láttuk, kikristályosodott a magyarországi zsidóság három
irányzata. Felekezetpolitikai értelemben ugyanúgy kialakultak az álláspontok, mint
ahogy létrejött az egyes irányzatok lényegében állandósult hitközséghálózata.
A két nagy irányzat közé szorult statusquo ante hitközségek kis csoportja azon­
ban egészen 1928-ig nem hozott létre saját országos szervezetet. 1899-ben a Magyar
Zsidó Szemlében így jellemezte a statusquo irányzatot egy névtelen neológ cikkíró:

A szóban forgó községek ugyanis azt a helyet foglalják el felekezetűnkben, melyet a

pártonkivüliek a politikában: csak negativ programmjuk van - nem tartoznak egy párt­
hoz sem. Ha egyenként vizsgálnánk azokat az okokat, melyek e községeket arra bírták,
hogy a létező két párt keretén kivül maradjanak, csakhamar meggyőződnénk azok kü­
lönböző voltáról és arról, hogy itt nincs pozitív programmról szó.1

A jóindulattal nem vádolható szerző a statusquo irányzat alaptulajdonságára hívta fel

a figyelmet: nem tartozott egyik táborhoz sem, mert nem osztotta a két nagy irányzat
egymással szemben megfogalmazott ideológiáját. Az országos szervezet hiánya,2
illetve a „pártonkívüliség” lehetett az oka, hogy éppen ettől a csoporttól indult az első
világháborút megelőzően a magyarországi zsidóság egyesítésének gondolata.
Az 1913-1914 folyamán zajló tárgyalásokon a statusquo ante hitközségek köré­
ben három álláspont kristályosodott ki, amelyek közül csak az utolsó tartalmazza az
egyesítés gondolatát. Egyik lehetséges megoldásként felmerült a neológ hitközsége­
ket képviselő Országos Irodához való csatlakozás gondolata, mivel az Iroda a múlt­
ban már amúgy is többször eljárt egyes statusquo hitközségek ügyében azok felké­
rései alapján. Ez nem jelentette volna a neológiával való egyesülést, hiszen az
Irodán belül az egyes hitközségek eddigi autonómiájukat teljes mértékben megőriz­
hették volna. Egy másik elképzelés szerint a statusquo hitközségeknek be kellene ol­

1A statusquo községek gyűlése alkalmából, Magyar Zsidó Szemle, 1899, 212.

2 Országos szervezetre a statusquo irányzatnak is égető szüksége lett volna, hiszen minden
olyan kérdést, amely a felekezet egészét érintette, mint például az állami támogatás kérdése,
vagy a rabbik állami fizetéskiegészítésének ügye, az illetékes állami szervek a két orszá­
gos irodával tárgyalták meg. A statusquo irányzat tehát nem tudta érvényre juttatni saját
érdekeit. Ugyanakkor az egyes hitközségeken belül esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket
sem tudták egy saját felettes szerv hatáskörébe utalni megoldás végett. Arra kényszerültek,
hogy állami beavatkozást kérjenek belső, akár vallási természetű vitáik megoldásához.

115
vadniuk az ortodoxiába, mivel mindkét irányzat hitközségei a Sulhan arukh alapján
működnek, nincs tehát értelme a különállásnak. A legtöbb támogatót maga mögött
tudó harmadik elképzelés szerint a statusquo hitközségeknek saját országos szövet­
séget kell létrehozniuk, amelyhez irányzattól függetlenül csatlakozhatnának mind­
azok a hitközségek, amelyek egyetértenek a szövetség alapszabályával.3 E szerint az
elképzelés szerint a statusquo irányzat kezdeményezésére ily módon lassanként meg­
valósulhatna a magyarországi zsidóság felekezeti egysége, hiszen az egy szervezeten
belül együtt élő, különböző irányzatú hitközségek példával szolgálnának mindazok
számára, akik egyelőre még a közeledést is elképzelhetetlennek tartják.
A harmadik elképzelés legkövetkezetesebb támogatója Lebovits József, a baranya-
mágocsi statusquo hitközség főrabbija volt. Lebovits 1913-ban a létrehozandó or­
szágos szervezet alapszabálytervezetét is elkészítette.4A tervezet szerint

Magyarország hittörvényhű zsidósága - orthodoxok, congressusiak [neológok] és a

status quo ante alapon állók, úgyszintén askenazim és szefárdim, kik a „Schulchan
Aruch”-ba egybegyűjtött hittörvények hagyományos alapján állanak, egységes auto­
nóm hitfelekezetté alakulnak.5

Lebovits, miután nyilván maga is érezte, hogy veszélyes területre tévedt - hiszen az
ortodoxia nagy részét éppen az késztette a Kongresszus elhagyására, hogy a többségi
neológok nem voltak hajlandók bevenni a létrehozandó szervezeti szabályzatba, hogy
a hitközségek a Sulhan arukh alapján állnak —, a valódi különbségek elsimítása he­
lyett retorikai trükkel próbálkozott. Megpróbálta bebizonyítani egy új fogalom
bevezetésével, hogy alapvetően a neológ hitközségek is e törvénygyűjteményt tekin­
tik mérvadónak. Az új fogalomra, a Sulhan arukh „tételes törvényei” kifejezésre ala­
pozott érvelése így hangzik:

A „Schulchan Aruch”-ba iktatott törvények és szabályok - az askenáz és a szefárd

vallásgyakorlatok épen hagyásával, úgyszintén épenhagyásával a congressusi közsé­
gekben meghonosodott azon szokásoknak, amelyek a „Schulchan Aruch” tételes tör­
vényeibe nem ütköznek - megcsonkíthatatlan zsinórmértékül szolgálnak a hitfeleke-
zet és a hitközségek minden vallási, hitgyakorlati és szertartási ügyeire nézve.6

Majd definiálta az új kifejezést:

A „tételes törvényei” szavakat aláhúztuk. Mert végre a legchászidabb felfogás sem

kívánhatja, hogy a congressusi hitközségek és tisztviselőik alávessék magukat a leg­

3 M ezey Ferenc-MEZEi Mór, A status quo ante hitközségek szervezkedése, Magyar Izrael,
1914/3—4, 38-39.
4 Az „Autonómia tervezet a magyarhoni egységes zsidó hitfelekezet számára” címet viselő
tervezetet közzé is tette a maga szerkesztette folyóiratban: Magyar Zsinagóga, 1913,
80-88.
5 Uo., I. szakasz, 1. §.
6 Uo., I. szakasz, 2. §.

116
 újabb korban itt-ott kibocsájtott apróbb YiO’X-oknak [isszuroknak, azaz tiltásoknak
- F. K.], aminő pld. a „ruszli” „szardínia” „cipő czuggos” TlD’X amely apróbb iszurokat -
tán nem neheztelnek e kifejezésért, mert ha ’tzn [Rasi] említ mbp msn-okat [micvot
kálót], akkor az ilyeneket tán szabad nmON D'ú’p-oknak [isszurim kálim] nevezni - ki-
bocsájtóik [...] bizonyára szívesen tennék meg Schulchan Aruchbeli tilalomnak. Azért
szükséges e meghatározás.7

A magyarázat hangvételéből erős ellenszenv érződik bizonyos ortodox körök iránt,

amelyek tevékenységét Lebovits gyakorlatilag „túlkapásként” értékelte. Hiába próbált
azonban ezzel a megoldással valamiféle kompromisszumot ajánlani az egymással
élesen szemben álló ortodox és neológ tábornak. A problémák gyökerét messziről
kerülő javaslat nyilvánvalóan egyik felet sem elégítette ki. Más-más okból, de sem
az ortodoxia, sem a neológia nem ismerte el a Sulhan arukh törvényeinek ilyen ér­
telmezését, és a közreműködés legcsekélyebb formájáról sem akartak hallani. Erre utal
közvetve a már idézett két neológ felekezeti vezető, Mezey Ferenc és Mezei Mór cik­
ke is,8 amelyben jellemző módon éppen ők jelentik ki, hogy az ortodoxiát a Lebovits
tervezetében megfogalmazott javaslat nem elégíti ki. Saját szavaikkal:

Hiábavaló minden behódolás. Beolvadni az orthodoxiába: ez a követelmény. Más szó­

val: megszűnni. Az orthodoxia ennek a kérdésnek más megoldását nem ismeri.9

A felekezet egyesítésének a statusquo irányzattól kiinduló kísérlete tehát kudarcot

vallott. Az egység végül csak 1950-ben jött létre, de akkor már természetesen egészen
más feltételek között. A statusquo irányzat 1928-ban végül létrehozta saját országos
szervezetét, mivel csak így tudott önálló parlamenti képviselethez jutni. A Magyar-
országi Statusquo Izraelita Hitközségek Országos Szövetségének első egyházi elnö­
ke Lebovits József főrabbi lett.10
Az a tény, hogy még a statusquo ante irányzattól kiinduló egyesítési kísérlet sem
eredményezett változást a két nagy irányzat viszonyában, mutatja, hogy a századfor­
dulóra alapvetően kikristályosodott az irányzatok helyzete. Egymástól lényegesen
különböző nézőpontjaik és eltérő erőviszonyaik egyaránt tisztázódtak. Lehetővé vá­
lik tehát, hogy a Monarchia utolsó évtizedeire választott paraméterek alapján orszá­
gos méretekben összehasonlíthassuk a három irányzatot. A demográfiai, gazdasági
és hitközségszervezeti folyamatokat és jelenségeket vizsgáló összehasonlítást két
lépcsőben végzem el. Elsőként Budapest, pontosabban Pest három különböző irány­
zatú hitközségét elemzem. A Monarchia Magyarországának rohamosan fejlődő fő­

7 Uo., 80.
8Az ügyvéd és publicista Mezei Mór (1835-1925) a Kongresszus jegyzője volt, majd az Or­
szágos Iroda elnöke lett. Mellette dolgozott a szintén ügyvéd Mezey Ferenc (1860-1927),
aki 1880-ban került az Országos Irodához. Mezei elnöksége idején alelnök volt, Mezei ha­
lála után pedig a szervezet elnöke lett. Lásd Ú jvári Péter, Zsidó Lexikon, Bp., A Zsidó Le­
xikon kiadása, 1929, 592.
9 M ezey- M ezei, i. m., 39.
10Zsidó Lexikon, id. kiad., 525.

117
városában élő több százezres zsidó közösség sajátos jellegzetességekkel rendelke­
zett. A hitközségek vizsgálatával arra a kérdésre keresek választ, hogy milyen alap­
vető irányzatspecifikus különbségek fedezhetők fel Budapest zsidóságán belül. Ezek
leginkább a különböző irányzathoz tartozó hitközségek egyedi működési formáiban
érhetők tetten. Az elemzést főleg olyan hitközségi forrásokra alapozom, amelyek
eddig szinte teljesen elkerülték a főváros zsidóságával foglalkozó kutatók figyelmét.
A második lépcsőben ugyancsak demográfiai, gazdasági és hitközségszervezeti
szempontok szerint elemzem a vidéki hitközségeket. Az elemzés szintén statisztikai
forrás: egy 1906-ból származó országos összeírás, amely a Magyarországon műkö­
dő hitközségeket érintette. Ennek segítségével felrajzolhatók azok a belső folyama­
tok, amelyek az irányzatokra szakadt magyarországi zsidóságot jellemezték közvet­
lenül az első világháború előtt.
Mindkét esettanulmány során az alapvető különbségek kimutatására teszem a
hangsúlyt. Ezzel a módszerrel mélységében lehet elemezni azt, hogy a vallási téren
egymástól eltérő normákat követő három magyarországi irányzat milyen, egymás­
tól szintén alapstruktúráiban különböző társadalmi, gazdasági és szervezeti sajátos­
ságokkal rendelkezett a 20. század elején.

118
 BUDAPEST, A M ETROPOLISZ

Budapest zsidósága az Osztrák-Magyar Monarchiában

Mivel az eddigiekben megismerkedtünk a zsidók pesti letelepedésének kezdeteivel

és a hitközségi élet jellegzetességeivel a 19. század első felében, most elég, ha csak
a monarchiabeli fejlődés legfontosabb elemeire összpontosítunk. Kezdjük a demog­
ráfiai adatokkal (3.1 táblázat).
3.1 táblázat
A budapesti zsidóság létszáma, 1869-1920"

Év Létszám A növekedés Arányuk Budapest Arányuk az ország

üteme* (%) összlakosságában (%) zsidóságában (%)
1869 44 747 16,6 8,3
1880 70 227 57,9 19,7 11,3
1890 102 377 45,8 21,0 14,6
1900 166 198 63,6 23,6 20,4
1910 203 687 20,5 23,1 22,4
1920” 215 512 5,8 23,2 45,4

*Az éves növekedés ütemét jelzi.

**Az 1920-as adatsor már a trianoni békeszerződés utáni állapotot mutatja.

A táblázat egyértelműen bemutatja azt a hatalmas demográfiai növekedést, amelyen

a főváros zsidósága - hasonlóan a város összlakosságának fejlődési trendjéhez -
a századforduló évtizedeiben keresztülment. Az 1869 és 1910 között eltelt négy év­
tizedben Budapest zsidóságának létszáma több mint négyszeresére növekedett. A nö­
vekedés üteme nem volt egységes. A századfordulóig volt a legintenzívebb, ebben
az időszakban a főváros zsidó lakossága tízévenként 45-65%-kal növekedett. A század-
fordulót követően viszont a növekedés üteme lelassult. 1910-ben még így is az or­
szág zsidó lakosságának több mint egyötöde élt a fővárosban, ahol az összlakosság
majdnem egynegyedét tette ki.1

11 A táblázat a Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve és a Magyar Statisztikai

Évkönyvek című sorozatok vonatkozó köteteiből vett adatokra épül.

119
Mint a 3.1 diagram mutatja, Budapest zsidósága, akárcsak a főváros lakosságának egé­
sze, 1910-ig főleg az intenzív bevándorlás által gyarapodott.
3.1 diagram
A természetes szaporodás és a bevándorlás aránya Budapest zsidóságának növekedésében,
1869-1920'2

Természetes
szaporodás

Bevándorlás

Láthatjuk tehát, hogy a bevándorlás aránya, akárcsak az összlakosság esetében, a zsi­

dó lakosság növekedésében is egyre veszített jelentőségéből a Monarchia évtizedei­
ben. A kezdeti 4/5:1/5 arányhoz képest 1910-ben a növekedés már fele-fele arányban
volt a bevándorlás, illetve a természetes szaporodás eredménye. Az első világháború
évtizedében aztán megint főszerephez jutott a bevándorlás. Ennek egyik oka, hogy
ekkorra már megindult az az 1920 után kiteljesedő jellegzetes urbanizációs folya­
mat, amelynek során a születési ráta egyre csökkent, míg a halálozási ráta egyre nőtt.
Ennek következtében a budapesti zsidóság természetes szaporodása negatívvá vált.
(Mint arra Yehuda Don George Magossal közösen írt alapvető tanulmányában rámu­
tatott, ennek az önpusztító demográfiai magatartásnak egyenes következménye volt,
hogy 1927-től állandósult az egész magyarországi zsidóság negatív növekedési mérle­
ge.)1213Az 1910-es években a bevándorlás dominanciájának másik oka a háború, majd

12A diagram a következő cikk adatainak felhasználásával készült: E ppler Sándor, A magyar
zsidóság számokban, in K ecskeméti Vilmos (szerk.), Zsidó évkönyv az 5688. bibliai évre,
Bp„ 1(1927/1928), 187.
13Yehuda DoN-George M agos, The Demographic Development o f Hungarian Jewry, Jewish
Social Studies, 1983/3-4, 192.

120
az elvesztését követő zűrzavaros helyzet volt. Ezekben az években részben külföld­
ről, főleg Galíciából érkeztek zsidó menekültek Budapestre,14 de Magyarország kü­
lönböző vidékeiről is nagy számban jöttek olyanok, akik biztonságosabbnak gondol­
ták a fővárost korábbi lakóhelyüknél. Ezt a fajta menekülési reakciót, tehát a kisebb
településekről a nagyobb városok felé törekvést nemcsak az első világháborúban,
vagy az azt követő fehérterror idején, hanem a Holokauszt során és az 1956-os for­
radalom hónapjaiban is megfigyelhetjük.15
A Budapestre irányuló tömeges zsidó bevándorlás a Monarchia korában az országos
politikában - és bizonyos mértékig a pesti neológok körében is - ellenérzést szült.
A pesti neológ hitközség nagymértékben asszimilálódott tagjai - élükön az ország
gazdasági-társadalmi életében is vezető pozíciókat betöltő elittel16- attól tartottak,
hogy a Kelet-Európából érkező, többségükben még hagyományos életmódot folyta­
tó zsidók esetleg túlsúlyba juthatnak a hitközségben, vagy még inkább annak veze­
tésén belül, és ezzel veszélybe sodorják a többieknek a társadalmi beilleszkedés te­
rén már elért jelentős eredményeit.17
Mielőtt megvizsgálnánk, hogy a Monarchia korában főleg a bevándorlás által
gyarapodó budapesti zsidó közösség hogyan illeszkedett az alakuló főváros többi,
szintén elsősorban friss bevándoroltakból álló etnikai csoportjához, vessünk egy pil­
lantást arra, hogyan alakult a zsidók lélekszáma Budapest egyes kerületeiben (3.2
táblázat).
A táblázat jól érzékelteti, hogy a Monarchia korában a főváros zsidó lakossága első­
sorban Pesten, és azon belül is leginkább két kerületben, Terézvárosban és Erzsébet-

14A cári hadsereg elől Magyarországra menekülő galíciai zsidók száma 1918-ig egyes becs­
lések szerint a húszezer főt is elérte. A galíciaiak magyarországi bevándorlásáról és fogadta­
tásukról állami és zsidó részről egyaránt lásd Walter P ietsch, A zsidók bevándorlása Galí­
ciából és a magyarországi zsidóság, Századok, 1988/11, 46-59.
15 1944-re vonatkozóan lásd Frojimovics Kinga, A zsidó hitközségi szervezet Magyarorszá­
gon 1944-ben, in Pölöskei Ferenc-STEMLER Gyula (szerk.), Múltból a jövőbe. Tanulmányok,
Bp., ELTE BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék, 1997, 138-140.
16 1893 és 1906 között a hitközség elnöke Kohner Zsigmond nagyiparos és bankár volt. Őt kö­
vette az ügyvéd Weinmann Fülöp (1906-1911), végül az első világháború idején a szintén
bankár Adler Lajos (1912-1919) töltötte be a hitközség elnöki posztját. Lásd F rojimovics
Kinga-KOMORÓCZY Géza-PuszTAi Viktória-STRBIK Andrea, Jewish Budapest: Monuments,
Rites, History, Bp., Central European UP, 1999, 260-261.
17Az 1900-as évek elején a hitközség például megváltoztatta alapszabályzatát: az addig min­
den hitközségi adófizetőt megillető jogot a hitközségi választásokon való részvételre mind
a választók, mind a választandók vonatkozásában 1904-től kezdve egy bizonyos összeg
befizetéséhez kötötte. Ez az intézkedés egyértelműen a többnyire szegény keleti zsidók
közügyektől való távoltartására szolgált. A pesti neológia és a galíciai zsidók viszonyáról,
illetve e konkrét esetről lásd Avigdor L öwenheim, Jehude Budapest Ve-Ha-Galicaim: Pa-
rasa Me-Snat 1904, Zion, 1988/3, 303—312.

121
 3.2 táblázat
A zsidó lakosság lélekszáma és százalékos megoszlása Budapest egyes kerületeiben, 1880-191018

Év /. 11. III. IV. V. VI. VII. Vili. IX. X. Összesen

Szám
1880 1 439 1 174 3 618 3 222 10 889 19 688 21 475 6 424 2 000 298 70 227
1890 1 896 1 368 4 184 3 768 12 059 30 951 31 763 12 066 3 286 1 036 102 377
1900 2 398 2 178 4 562 3 485 13 945 46 297 60 854 23 566 7 142 1 771 166 198
1910 5 508 3 928 5 314 4 344 18 391 50 776 69 971 30 751 11 441 3 263 203 687
%
1880 2,05 1,67 5,15 4,59 15,50 28,03 30,58 9,15 2,85 0,43 100,00
1890 1,85 1,34 4,09 3,68 11,78 30,23 31,03 11,79 3,20 1,01 100,00
1900 1,43 1,31 2,74 2,10 8,39 27,86 36,62 14,18 4,30 1,07 100,00
1910 2,70 1,93 2,61 2,13 9,03 24,93 34,35 15,10 5,62 1,60 100,00

városban koncentrálódott (VI-VII. kerület). E két kerületben - ahol, mint később

látni fogjuk, a hitközségi intézmények döntő többsége is működött - élt a vizsgált
korszakban Budapest zsidóságának megközelítőleg kétharmada. Jelentős számú zsidó
lakosa volt még a szintén pesti Lipót- és Újlipótvárosnak (V. kerület), valamint József­
városnak (VIII. kerület). Bár a zsidó lakosok száma mindkét kerületben abszolút ér­
tékben növekedett 1880 és 1910 között, mégis eltérő tendenciák érvényesültek. Míg
Józsefváros szerepe egyre nőtt, azaz Budapest zsidó lakosságának egyre nagyobb há­
nyada élt ebben a kerületben, addig a Lipótvárosban fordított tendencia érvényesült.
E negyed a főváros összzsidóságának lakóhelyi megoszlása szempontjából egyre ki­
sebbjelentőséggel bírt.1819 Pest többi kerülete (IV., IX. és X. kerület) és Buda (I—II. ke­
rület) jelentéktelen szerepet játszott a zsidóság lakóhelyi megoszlása szempontjából.
A 19. század elején még jelentős Óbuda (III. kerület) közben fokozatosan elvesztet­
te jelentőségét.20

18A táblázat a Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve című sorozat vonatkozó kötetei­
ből vett adatokra épül.
19 Nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy a magyarországi statisztikai kimutatások
„zsidó” kategóriája 1941-ig természetesen kizárólag a felekezeti zsidóságot, azaz a zsidó
vallású személyeket tartalmazza. Mivel egyelőre nem született olyan történeti kutatás,
amely a kitérők összetételét lakóhelyi megoszlásuk szerint vizsgálta volna, nem rendelke­
zünk információval arra vonatkozóan, hogyan oszlott meg a kitértek száma Budapest kü­
lönböző negyedei között. A kitérések mennyisége az első világháború előtt a későbbiekhez
viszonyítva valójában nem volt igazán jelentős. 1900 és 1914 között országszerte évente
400 és 550 fő között mozgott a kitértek száma. Lásd a Magyar Statisztikai Évkönyvek vo­
natkozó évfolyamait.
20A budapesti zsidóság lakóhelyszerkezetének jellegzetességeit Budapesten a Monarchia korá­
ban és a két világháború között lásd Z eke Gyula, A budapesti zsidóság lakóhelyi szegre­
gációja a tőkés modernizáció korszakában, 1867-1941, in L endvai L. Ferenc és mások
(szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életében, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990,162-183.

122
 A zsidók által legsűrűbben lakott négy pesti kerület azonban jelentősen különbö­
zött egymástól a lakosság társadalmi-gazdasági helyzetét illetően.21 Pest legrégebbi
„zsidónegyede” a Terézváros és Erzsébetváros találkozásánál alakult ki a 18-19. szá­
zad fordulóján. Az Orczy-házban és környékén, a Király utcában és mellékutcáiban
laktak a pesti zsidók, a hitközségi intézmények döntő többsége is itt működött. Ez a
környék főleg a kis zsidó boltokról volt ismert még a két világháború közti évtize­
dekben is. A 19. század második felében aztán, részben az emancipáció nyújtotta na­
gyobb mozgástérnek köszönhetően, ez a döntő többségében zsidó középrétegek, főleg
kereskedők lakta negyed szűkké vált a lélekszámban és anyagiakban egyre gyarapodó
zsidó közösség számára. A terjeszkedés egyik iránya a Terézváros újonnan kiépült
részei, a Sugárút (mai nevén Andrássy út) és mellékutcái felé tartott. Az utóbbiak­
ban szintén főleg kereskedők, valamint kézművesek és kisvállalkozók éltek. Ha csak
e környék egyetlen utcájában nézzük sorra az ott működő különböző boltokat és
üzemeket, jellegzetes képet kapunk a lakosság gazdasági helyzetéről és társadalmi
rangjáról. A Dessewfíy utcában papírgyár, könyvkötészet és betűöntöde működött - ez
utóbbi héber betűs kliséiből még Kner Imre híres gyomai nyomdája is kölcsönzött
volt benne rőfös- és textilüzlet, csipkegyár, mosoda és ruhafestőüzem, finommecha­
nikai műhely, valamint több nyilvánosház is. Az utcában 1870-től kis zsinagóga is
működött, amelyet közönségéről a „fuvarosok zsinagógájáéként emlegettek. A Sugár­
út két oldalán elterülő „zsidónegyed” tehát leginkább a zsidó középpolgárság ottho­
na volt.
Ezt a jellegzetesen középpolgári negyedet szelte ketté a Sugárút, az egyesített fő­
város reprezentatív útja, amelynek építése 1872-ben kezdődött.22 Ez a „dísz-útvo­
nal” jó lehetőséget kínált az emancipált és kulturális asszimilációra kész vagyonos
zsidó nagypolgárság számára, hogy beilleszkedési szándékát e reprezentatív kör­
nyékre való költözésével is kifejezze. Ezért találunk a Sugárúton az eredeti háztulaj­
donosok között jelentős számú zsidót. Az öröklött arisztokrácia képviselői mellett a
tulajdonosok kb. 60%-a volt zsidó.23 Sugárúti palotában lakott például Wahrmann
Mór (1832-1892), a pesti neológ hitközség elnöke (1883-1892), Magyarország el­
ső zsidó vallású országgyűlési képviselője.24 Elgyancsak a Sugárúton állt az óbudai
textilgyár tulajdonosának, a Goldberger családnak a háza. Goldbergerék nem voltak

21 Budapest kerületeinek és zsidó lakosságának bemutatását lásd F rojimovics és mások,

Jewish Budapest, id. kiad., V, VII, IX-X. fejezetekben. Értékes adatok találhatók még a
következő, műkedvelő várostörténészek által írt vegyes színvonalú, de adatokban általá­
ban igen gazdag művekben: Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Bp., Budapesti Város­
szépítő Egyesület, 1982; Adalékok a Belső-Erzsébetváros történetéhez, Bp., Budapesti Vá­
rosszépítő Egyesület, 1983; Adalékok a Belsö-Józsefváros történetéhez, Bp., Budapesti
Városszépítő Egyesület, 1985; Adalékok a Lipótváros történetéhez, I—II, Bp., Budapesti Vá­
rosszépítő Egyesület, 1988.
22A Sugárút (Andrássy út) történetére lásd Az Andrássy út (Bp., Terézvárosi Önkormányzat,
1993) című tanulmánykötetet.
23 F rojimovics és mások, Jewish Budapest, id. kiad., 214.
24Wahrmann Mór politikai szerepéről lásd Károly V örös, Mór Wahrmann: A Jewish Banker
in Hungarian Politics in the Era of the Dual Monarchy, in Michael K. Silber (szerk.), Jews in
the Hungarian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 187-195.

123
„őslakosok” itt, hiszen a házat csak 1904-ben vette meg a család feje, Goldberger
Leó, aki maga soha nem lakott benne. Goldbergerék építtették 1911-ben a szintén a
Sugárúton álló Párisi Nagy Áruház új épületét, amely Budapest első modem áruház­
épülete volt.
Az Erzsébetváros és Terézváros határán elterülő eredeti „zsidónegyed” másfelé is
terjeszkedett a 19. század végén, mind földrajzi értelemben, mind pedig lakóinak a
társadalmi ranglétrán való elhelyezkedését illetően. A Külső-Józsefvárosban, azaz a
VIII. kerület József körúton túli utcáiban a 19. század végétől egészen a második
világháborúig túlnyomórészt zsidó kispolgárság élt, amelynek életét alapvetően a Bu-
dapest-szerte ismert Teleki téri piac határozta meg: a legtöbben árusok voltak. A helyi
zsidó közösséget a 20. század elején főleg vidékről frissen érkezettek, illetve kisebb
részben galíciai származású haszidok alkották.25 Ezen a környéken leginkább a sze­
gény ortodoxok laktak, amit az is mutat, hogy a Teleki tér környékén rengeteg kis
zsinagóga, szobányi imahely működött egészen a Holokausztig. Csak jelzés értéke
van, de azért sokatmondó az a történet, amely szerint a belzi rebbe, Aharon Rokeah
1943—1944 során a Külső-Józsefvárosban, a Tisza Kálmán tér 12-ben (a későbbi Köz­
társaság téren), a „Budapesten lakó zsidó galicziaiak önsegélyező egyesületének”
központjának tőszomszédságában rejtőzködött.
A szegény kispolgárság negyedével szemben, az eredeti „zsidónegyeddel” szintén
szomszédos Lipótvárosban (V. kerület) egészen más összetételű zsidó lakosság élt a
Monarchia idején. A Lipótváros a Duna-parti kikötők következtében a nagykereske­
delem, majd a kibontakozó gyáripar fő színtere volt Pesten. A nagykereskedelemhez
szükséges intézményhálózat ebben a városrészben épült ki. Itt nyílt meg 1842-ben
Pest első nagybankja, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank; itt állt a Pesti Polgári Ke­
reskedelmi Testület székháza, a Lloyd-palota; itt működött a Gabonacsarnok és a
Kereskedelmi Csarnok. A 19. század közepétől nagyobbrészt Lipótvárosban élt a va­
gyonos pesti zsidó nagypolgárság. Itt lakott, vagy üzletet, irodát tartott fenn többek
között az Ullmann és a Wodianer család, valamint Wahrmann Mór. A századfordulón
a zsinagógaépítés ötlete is felmerült. A pesti neológ hitközség által kiírt pályázatra
csupa grandiózus, hatalmas kupolával hivalkodó terv érkezett, ezzel is jelezve, hogy
az emancipált „magyar zsidók” méltó és fontos helyet foglalnak el az ország, és még
inkább a főváros társadalmi és gazdasági életében. Az első világháború kitörése miatt
azonban a tervezett zsinagóga végül nem épült meg.
Budapest e sokszínű, a várost egyre jobban belakó zsidó közösségét Vörös Károly
a főváros kibontakozó polgári társadalmában a „legpolgáribb elemként” írja le. A fog­
lalkozási szerkezetet elemezve kimutatja, hogy Budapest zsidósága a Monarchia év­

25 A nagyvárosi életben még idegenként mozgók bevándorlásának máig tipikus menetét fi­
gyelhetjük meg a Józsefváros esetében is, hiszen ebben a városrészben volt a főváros sze­
mélyforgalmának jelentős részét bonyolító hatvan-losonci, későbbi nevén Józsefvárosi
vonat-pályaudvar. A jelenség megértéséhez elég, ha az Amszterdam vagy Róma pályaud­
varai mellett kialakult, főleg külföldiek, bevándorlók vagy vendégmunkások által lakott ne­
gyedekre gondolunk.

124
tizedeiben egyre erősítette pozícióit a kapitalista gazdaság fejlődése szempontjából
legfontosabb posztokon.26 Ezt a csupán a gazdasági modernizációra koncentráló té­
telt bővítette tovább Karády Viktor, aki a Monarchia kori zsidóságnak már egyene­
sen totális modernizációs szerepéről beszél.

Magyarországon a modern zsidó nemcsak gazdasági működésében vagy műveltségé­

ben volt modem, hanem demográfiai magatartásában, vallásosságát illetően, nyelvi
kifejezésmódjában (mint a városi magyar nyelv megteremtője), lakáskultúrájában, is­
kolai stratégiájával stb.

- írja Karády.27 Hogy e tétel ilyen formában a magyarországi zsidóság összességére

igaz lenne - irányzatoktól és regionális elhelyezkedéstől függetlenül - , erősen kétsé­
ges. A budapesti zsidóság - főként az asszimilációra fogékonyabb neológia - azon­
ban kétségtelenül számos területen elöl járt a modernizáció folyamatában.
A fentiekben Budapest egyedi helyét elemeztem a magyarországi kapitalista gaz­
daság és társadalom létrejöttében a Monarchia korában, valamint néhány választott
paraméter alapján vizsgáltam a főváros zsidóságának helyét és szerepét ezekben a
folyamatokban. A következőkben a budapesti zsidók számára szervezeti keretet bizto­
sító intézmények, a hitközségek legfőbb szervezeti, demográfiai és gazdasági jelleg­
zetességeinek áttekintésére térek rá. Először megismerkedünk a pesti neológ hitköz­
ség más irányzathoz tartozó szomszédainak, a neológ hitközséggel egy szervezeti
keretben működő statusquo ante hitközségnek és a független ortodox hitközségnek
az életével. Majd fennmaradt részletes költségvetései alapján elemzem a korabeli vi­
lág egyik legnagyobb hitközsége, a Pesti Izraelita Hitközség, azaz a neológ hitközség
működésének jellegzetességeit. A három pesti hitközséggel foglalkozó esettanulmány­
ban a hangsúlyt az irányzatok különbségeinek kimutatására és értelmezésére helye­
zem. Ezzel megkísérlem bemutatni azokat az irányzatspecifikus vonásokat, amelyek
a magyarországi zsidóság három vallási csoportosulását jellemezték a Monarchia
utolsó évtizedeiben a fővárosban, ahol az országban egyedülálló módon több mint
200 ezer fős zsidó közösség élt.

26Az egyes foglalkozási csoportok részletes adatsorait lásd V örös Károly, A Budapesti zsi­
dóság két forradalom között, 1849-1918, Kortárs, 1986/12, 108-109.
27 Karády Viktor, Zsidóság és modernizáció a történelmi Magyarországon, in Uő, Zsidóság
és társadalmi egyenlőtlenségek, 1867-1945. Történeti-szociológiai tanulmányok, Bp., Rep­
lika Kör, 2000, 20.

125
 „A pesti zsidó három szög” : a főváros ortodox, statusquo ante
és neológ hitközségei a Monarchia idején28

A hivatalosan 1800-ban megalakult pesti zsidó község - a későbbi izraelita hitköz­

ség - a város sokszínű zsidó lakosságát fogta egy szervezeti keretbe. Az irányzatok
szerinti elkülönülés már a 19. század közepétől megindult, amint azt az előzőekben
láthattuk. Az 1868/1869-es Kongresszust követő szakadás nyomán Pesten mindhá­
rom irányzat képviselőit megtaláljuk. A neológ hitközség keretén belül, nagyfokú
autonómiát élvezve működött egy statusquo ante közösség, amelynek saját zsinagó­
gája, a Rumbach utcai zsinagóga, 1872-ben készült el. A neológ hitközségből pedig
kiszakadva, önállóan működött az ortodox hitközség, amely hivatalosan 1870-ben
alakult meg.2930

A budapesti ortodox hitközség

A Kongresszus után a pesti hitközség vagyonos tagjainak többsége a neológiához

csatlakozott, vagy kisebb részben a statusquo közösség tagja lett. Meirem Trebitsch
(Trébics) budai fakereskedő vezetésével egy kis, főleg szegényekből álló csoport
külön minjanti0 alakított, egyelőre a neológ hitközségen belül.31 A kicsi, anyagiak­
ban szűkölködő közösség, amely 1872-től tekinthető függetlennek - mivel ebben az
évben kezdett önállóan anyakönyvet vezetni - természetes módon nem válhatott a
Kongresszus után a neológiával szemben a fennmaradásáért küzdő ortodox tábor ve­
zető erejévé. Vallási szempontból az ortodoxia vezető hitközsége a Hatam Szofer óta
a pozsonyi hitközség volt, amelynek rabbijai a 20. században is hagyományosan a
Szofer-dinasztiából kerültek ki. Az ortodoxia politikai vezető testületének, a Köz­
ponti Irodának első elnöke egy temesvári kereskedő, Reich Ignác lett. Ugyanakkor
a vidéki hitközségek sem támogatták a főváros ortodox közösségét, mivel a még
önálló imaházzal sem rendelkező fővárosi hitközségnél mindegyik különbnek tar­
totta magát.32
Amikor 1886-ban meghalt a pesti ortodox hitközség első rabbija, az 1871 óta Bu­
dapesten működő Szofer Hajim (Schreiber Joachim, 1821-1886), a hitközségi tagok

28 „A pesti zsidó háromszög” kifejezést a Jewish Budapest című, idézett könyvből kölcsö­
nöztem, lásd F rojimovics és mások, Jewish Budapest, id. kiad., a IV. fejezet címe.
29 Zsidó Lexikon, id. kiad., 156.
30 Minjan: A nyilvános istentisztelethez szükséges létszám: tíz felnőtt férfi jelenléte, amely
nélkül az istentisztelet bizonyos részei (pl. a kaddis elmondása) nem celebrálhatok.
31 A közösség egyetlen igazán vagyonos tagja az 1908-ban magyar nemességet kapott Freu­
diger Mózes (1833-1913) óbudai textilgyáros volt, aki a pesti ortodox hitközség első el­
nöke lett. Lásd Zsidó Lexikon, id. kiad., 293.
32 A budapesti ortodox hitközség megalakulásának nehézségeit és első néhány évtizedének
főbb eseményeit lásd R eich Sámuel, Hogyan született meg a pesti orthodoxia?, in K ecs­
keméti (szerk.), Zsidó évkönyv az 5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 227-230.

126
száma mindössze 150 fő volt, akiknek háromnegyede olyan szegény volt, hogy adót
sem tudott fizetni. A kiadásokat főleg a kóserhús-eladásból, a gabellából tudták
fedezni.33 A fokozatos változás 1890-től következett be, amikor a hitközség rabbija
a korábbi verbói főrabbi, Reich Koppel (1838-1929) lett.34 Mellette nagyon fontos
szerepe volt a hitközség kiépítésében az óbudai Freudiger Ábrahámnak, aki már fia­
tal korában aktív szerepet vállalt a hitközség életében, majd 1913-ban apja, Mózes
halálát követően az elnöki székben is örökébe lépett. A 20. század elejére a budapes­
ti ortodox hitközség az országos vezető szerepet is megszerezte, 1905-ben a Köz­
ponti Iroda élére a pesti Franki Adolf került, aki megválasztásáig a pesti ortodox hit­
község alelnöke volt.35
A hitközség pozíciójának megerősödését természetesen nagyméretű demográfiai
fejlődés előzte meg. Mivel nem rendelkezünk pontos statisztikai adatokkal az egy
településen belül élő, különböző irányzatú hitközségekhez tartozó zsidók arányát il­
letően, Budapest esetében is meg kell elégednünk szórvány, egymásnak sokszor el­
lentmondó adatokkal az ortodox hitközség lélekszámát illetően.36 A neves statisz­
tikus, Körösi József az 1880-as években a budapesti zsidóság 3,5-4%-át tartotta
ortodoxnak, azaz kb. 4000 főt. Egy 1929-es adatsor szerint abban az évben a buda­
pesti ortodox hitközségnek már 36 000 tagja volt, ami majdnem 20%-át jelenti a fő­
város zsidó összlakosságának.37 Ezt a nagymértékű növekedést Prepuk Anikó - aki
1873 és 1895 között a budapesti ortodox hitközség anyakönyveinek bejegyzései
alapján vizsgálta az ortodox kereskedők mobilitását - az állandó intenzív bevándor­
lásnak tulajdonítja. Az általa vizsgált időszakban az ortodox hitközség tagjainak zö­
mét kitevő kereskedők döntő többsége - a férfiak 87,4 és a nők 78,7%-a - nem Bu­
dapesten született.38 Prepuk kutatásai azt is bebizonyították, hogy az ortodoxok
leginkább azokról a településekről vándoroltak a fővárosba, amelyek az 1870-1880-as

33 A gabellára vonatkozó törvényi szabályozást lásd B arta Lajos, Hitközségi ügykezelés és

az izr. felekezetre vonatkozó törvények s miniszteri rendeletek gyűjteménye, Nagykanizsa,
Weiss L. és F., 1901, 455-M69.
34 Reich Koppel 1927-ben az ortodox zsidóság képviselőjeként az országgyűlés felsőházá­
nak tagja lett. Erre az alkalomra írt beszédét lásd Reich Koppel, „Itt a béke hasadása...”,
in Kecskeméti (szerk.), i. m., 237.
35 Magyar Zsidó Szemle, 1904, 115.
36 A budapesti ortodox hitközség lélekszámának tisztázását eddig két tanulmány kísérelte meg,
amelyek végkövetkeztetései eltérnek egymástól. Lásd Karády Viktor-PALÁSTi Mónika,
Ecsetvonások a budapesti orthodoxiáról, Budapesti Negyed, 1995/2, 57-72; Z eke, A bu­
dapesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korszakában, 1867-1941,
in L endvai és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életében, I, Bp., MTA Filozófiai
Intézet, 1990. Abban a tanulmányok szerzői egyetértettek, hogy a Zsidó Lexikon adata,
amely szerint az 1920-as évek végén a hitközségnek 50 000 tagja volt, akik közül 7000 fő
fizetett adót, eltúlzottnak tűnik (Zsidó Lexikon, id. kiad., 157).
37 Az adatokat lásd Z eke, i. m., 174.
38 Anikó P repuk , Evidence o f Residential Mobility Among the Orthodox Merchants o f the
Budapest Jewish Community, 1873-1895, History & Society in Central Europe, 1991/1, 91.

127
évek közigazgatási változásai39 miatt elvesztették gazdasági és igazgatási centrum
jellegüket.40 A fővárosi ortodoxia igazi bázisa tehát a 19-20. század fordulóján is a
vidék volt, állandó bevándorlás nélkül a hitközség jelentéktelen maradt volna. Az in­
tenzív bevándorlás eredményeként azonban a 20. századra a budapesti ortodox hit­
község az ország legnépesebb ortodox közössége lett.
A hitközség férfi tagjainak foglalkozási szerkezetéről a Monarchia korában, az
1911-1919 közötti időszakról rendelkezünk szórványos adatokkal. A házassági anya­
könyvekben található adatokon alapuló minta a következő foglalkozási szerkezetet
mutatja (3.3 táblázatj.4142
3.3 táblázat
A budapesti ortodox hitközség férfi tagjainak foglalkozási szerkezete
a hitközség házassági anyakönyvei alapján, 1911—191942

Foglalkozási csoportok Fő %
Mezőgazdaságban dolgozó 12 1,3
Munkás, művezető, kisalkalmazott, segéd 90 10,2
Kisiparos 87 9,8
Kiskereskedő 436 48,9
Magán- és köztisztviselő 60 6,7
Diplomás értelmiségi 43 4,8
Nagypolgári önálló 99 11,2
Hitközségi alkalmazott 60 6,7
Egyéb 4 0,4
Összesen 891 100

A rendelkezésünkre álló adatok tehát egy hagyományos társadalom szerkezetét mutat­

ják, a hitközség férfi tagjai nagyobbrészt kereskedők, kis- és nagykereskedők - utób­
biak a táblázat „nagypolgári önálló” csoportjába tartoznak - , e kereskedők üzletei­
nek vagy cégeinek alkalmazottai és munkásai, valamint kisiparosok voltak. Jelentős
volt a hitközségi alkalmazottak aránya is. A diplomás értelmiségiek aránya egyre
emelkedett a hitközségi tagok között. 1937-ben a házassági anyakönyvek tanúsága
szerint már a vizsgált csoport 9,2%-át alkották.43 A foglalkozási szerkezet vizsgála­

39 Az 1870:XLII. te., 1871 :XVII1. te és az 1886:XXII. te.-ek módosították Magyarország me­

gyerendszerét, megváltoztatták a városok jogi státusát, valamint hierarchikus rendbe szer­
vezték őket.
40 P repuk, i. m., 95.
41 Az adatokat K arády Viktor és Palásti Mónika egyedi kutatásának köszönhetjük (K arády-
Palásti, i. m.). 1911 és 1931 között a hitközségi házassági anyakönyvekben, valamint
1937-ben az állami házassági anyakönyvekben összesítették a házasulandó férfiak, valamint
apjuk és menyasszonyuk apjának foglalkozását. Az adatsor nem fedi le a teljes ortodox né­
pességet, csak a házasságot kötő férfiakra, valamint apjukra és apósukra ad információt.
Ismerve azonban az ortodoxián belüli házassági szokásokat, tehát a viszonylag fiatalon való
házasságkötést, és a házasságok gyakoriságát, az így kapott minta reprezentatív.
42 A táblázat a Karády-Palásti-cikkből vett adatokra épül (K arády -P alásti, i. m., 61).
43 Uo., 61.

128
tából láthatjuk, hogy a hitközségi tagok a 20. század elején már biztos gazdasági ala­
pokat tudtak előteremteni hitközségük számára. A taglétszámát és gazdasági súlyát
tekintve jelentőssé vált budapesti hitközség fokozatosan méltó helyet vívott ki ma­
gának az országos ortodox politikai életben is, mint azt feljebb már láthattuk.
A budapesti ortodox hitközség, amely megalakulásakor csupán egy kis bérelt ima­
helyiséggel és egyetlen, két tanerős népiskolával rendelkezett, az első világháborúig
fokozatosan kiépítette széles intézményhálózatát. A hitközség intézményrendszere
ama tipikus ortodox hozzáállás szerint épült ki fokozatosan, amelyet 1927-ben így
fogalmazott meg a budapesti ortodox Chevra Kadisa főtitkára, Ábrahámsohn Her­
mann:

A hitközség vezetésében szavakba nem foglalt, de valóságban mindig szem előtt tar­
tott, mindig gyakorolt elv az volt, hogy a hitközség annyit jelent, amennyit a benne
folyó tóratanulás összessége. A hitközséget fejleszteni tehát annyit jelent, mint fokoz­
ni - intenzíve és extenzíve fokozni - a tóratanulást.44

Ennek megfelelően a századfordulóig a tanuláshoz, illetve természetesen a vallási kö­

telességek teljesítéséhez feltétlenül szükséges intézmények épültek ki:45 a „Tórász-
Emesz jesiva előkészítő tanfolyam” és maga a jesiva, a talmudtanulás folytonossá­
gát biztosító Sasz Chevra, a Chevra Kadisa, a mikve és a rituális vágásra alkalmas
mészárszékek, illetve a különböző segélyegyletek, mint a „Gemilusz cheszed egy­
let”, amely kamatmentes kölcsönöket nyújtott a rászorulóknak, valamint az Országos
Bikur Cholim Betegeket Gyámolító Egyesület, amelynek fő feladata, mint az nevé­
ből is kiderül, a betegápolás, valamint a betegek kóser élelemmel való ellátása volt.46
A 20. század első két évtizedében aztán kiépült a hitközség iskolahálózata, vala­
mint szaporodtak az egyletek is. Egy 1898-as előzmény után, amikor létrejött a polgá­
ri iskolai tanfolyam, 1917 és 1921 között kiépült az ortodox iskolahálózat. A hitköz­
ség felügyelete alatt elemi, valamint polgári fiú- és leányiskola működött. 1910-ben
létrejött az ortodox nőegylet, amely többek között egy ún. gyorssegélyakciót is meg­
szervezett. A segélyeket főleg józsefvárosi szegény zsidók között osztották szét.
Megalakult a „Hanna Gyermekvédelmi Egyesület” is, amely rászoruló gyermekek
támogatását tűzte ki céljául. Az egyesület évente kétszáz szegény gyerek nyaraltatását
is megszervezte. Szintén a szociális gondok enyhítésére szolgált az első világháború
előestéjén, 1914-ben megalakult „Orthodox Népasztal Egyesület”, amely naponta
kétszáz rászoruló számára biztosított kóser élelmet. A hitközség a szociális problé­
mákkal küzdők egészségügyi ellátására is nagy gondot fordított. A Chevra Kadisán

44 Á brahámsohn Hermann, A budapesti orthodox zsidóság, in Kecskeméti (szerk.), Zsidó

évkönyv az 5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 113.
45 Az intézményrendszerre vonatkozó adatokat lásd uo., 114-115, valamint Zsidó Lexikon,
id. kiad., 156-158.
46 A Bikur Cholim Egyesület hetvenéves fennállása alkalmából megjelentetett jubileumi kö­
tete értékes adatokkal szolgál az egyesület tevékenységéről 1871 és 1941 között. Lásd
Stern Salamon (szerk.), Hetven év a betegek szolgálatában, 1871-1941, Bp., Országos Bikur
Cholim Egyesület, 1941.

129
 belül 1912-től ingyenes orvosi rendelőt működtetett, 1920-ban pedig létrehozta a
Bíró Dániel kórházat, az akkori világ egyetlen ortodox kórházát. A rendelő és a kór­
ház működési költségeinek nagy részét egy szanatórium fenntartásával bizosította
a hitközség.
A létszámában jelentősen megnövekedett hitközség az első világháborút megelő­
ző évekre kinőtte a rendelkezésére álló imaházakat, és az iskolaépület is szűknek bi­
zonyult. Az anyagi lehetőségeit illetően jelentősen megerősödött közösség ezért
1911 és 1913 között a VII. kerületben, a Kazinczy és a Dob utca közti L alakú tel­
ken kiépítette központi épületegyüttesét, amely az iskolát, a hitközségi székházat és
az új nagy zsinagógát foglalta magába. Az új központ térbeli elhelyezkedése, illetve
építészeti megoldása hű kifejezője annak, milyen ellentmondásosnak élte meg hely­
zetét az ortodoxia Budapesten. A reprezentatív épületekből álló központ gyakorlati­
lag egy kis stettl a metropoliszon belül. A kívülről zárt épületegyüttes az udvaron ke­
resztül közelíthető meg, ahová az utcáról két kapun át lehet bejutni. Az 1913-ban
elkészült, 1011 férőhelyes monumentális Kazinczy utcai zsinagóga díszes főhomlok­
zata azonban az utcára néz.47Az ortodoxia tehát Budapesten továbbra is a hagyomá­
nyos, külvilágtól elzárkózó életet akarta élni, miközben már szükségét érezte annak,
hogy kifelé reprezentatív épületekkel érzékeltesse jelenlétét.
A Kazinczy utcai zsinagóga főhomlokzata még egy fontos tanulsággal szolgál a
jelképes üzenetekre érzékeny megfigyelő számára. A homlokzati frízen a következő
bibliai idézet áll héberül:

Milyen félelmetes ez a hely; nem más ez, mint Isten háza és az ég kapuja .48

E mondat Jákob, a harmadik ősatya szájából hangzott el azt követően, hogy felébredt
álmából, amelyben ugyanazt az ígéretet kapta meg Istentől, mint elődei, Ábrahám
és Izsák.49 A háromszor is elhangzott ígéretben Isten a zsidó nép ősatyáinak meg­
ígérte, hogy ő lesz népük Istene, s hogy ezt a népet megsokasítja és megáldja. Eb­
ből a népe sorsát alapvetően meghatározó álomból ébredve mondta Jákob azokat a
szavakat, amelyeket a Kazinczy utcai zsinagóga építtetői a zsinagóga főhomlokzatára
írattak 1913-ban. Nyilvánvalóan lehetetlen kitalálni a budapesti ortodox hitközség
korabeli vezetésének szándékát a felirattal kapcsolatban. Mivel az idézet csak héber
változatban olvasható a homlokzaton, egyértelmű, hogy csupán a főváros zsidósága
számára volt mondanivalója. A következőkben egy lehetséges értelmezését adom
a szövegnek, semmiképpen sem állítva, hogy ez az egyetlen megoldás.
A felirat az ortodoxia, azaz a hitközség saját közönsége számára egyrészt talán
büszke hirdetése annak, hogy az 1910-es évekre már jelentősen megerősödött hit­
község, elsősorban tagjai bőkezűsége folytán, milyen reprezentatív, nagy zsinagógát
tudott építeni. Lényegesebb azonban talán a mondanivaló akkor, ha a híres, és ezért

47 A budapestizsinagógák építészeti adatait lásd G azda Anikó, Zsinagógák és zsidó községek

Magyarországon. Térképek, rajzok, adatok, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1991.
48 lMóz 28,17.
49 Az Ábrahámnak tett ígéretet lásd lMóz 17,3-8; Izsáknak tett megismétlését lásd lMóz
26,2-5; végül a Jákob számára tett utolsó megerősítését lásd lMóz 28,13-15.

130
legalábbis minden ortodox számára jól ismert bibliai kontextussal együtt elemezzük.
A mondat a Jákobnak, azaz valójában a zsidó népnek tett ígéret megerősítése után
hangzott el. Az eddig elmondottak alapján, ismerve a magyarországi ortodoxia elke­
seredett küzdelmét a neológjával, valamint azt az ortodox álláspontot, amely kizárta
a neológokat a zsidóság köréből, a felirat valójában azt a kódolt üzenetet tartalmaz­
za, hogy a zsidók igazi temploma Budapesten a Kazinczy utcai zsinagóga, nem pe­
dig a több mint ötven évvel korábban épült Dohány utcai templom, a neológ „dísz­
templom”. A felirat tehát annak az ortodox öndefiníciónak a szerves része, amely
állandóan a jelentéktelenné válástól, vagy akár a megsemmisüléstől is félve, részben
a neológia ellenében határozta meg önmagát.
A Kazinczy utcai zsinagóga feliratának neológellenes éle még egyértelműbbé vá­
lik, ha megismerkedünk az „ellenerőd”, a Dohány utcai zsinagóga feliratával. Az
1859-ben emelt épület homlokzatán szintén bibliai idézet áll héberül:

És készítsenek számomra szentélyt, hogy közöttük lakozzam.50

Az idézet a bibliai szövegnek abból a részéből való, ahol Isten pontosan megmond­
ja Mózesnek, mi mindent kell összegyűjteni ahhoz, hogy a frigyláda elhelyezésére
szolgáló sátor elkészülhessen. A szentély - azaz a frigyládát magába foglaló sátor -
elkészítésére szóló utasítást hosszú és részletes lista előzi meg,51 amelyben a legkü­
lönbözőbb ritkaságok szerepelnek, mint olyan dolgok, amelyek feltétlenül szüksé­
gesek a szentély felépítéséhez. Ha a Dohány utcai zsinagóga feliratánál is figyelembe
vesszük a kontextust, véleményem szerint azt a szintén kódolt üzenetet kapjuk, hogy
a gazdag és egyre befolyásosabb pesti neológ hitközség anyagi erejének és elköte­
lezettségének köszönhetően képes volt felépíteni egy olyan hatalmas és reprezenta­
tív templomot, amely egyrészt az egész város számára egyértelműen jelzi, mekkora
súlya van a város életében a zsidóságnak, másrészt pedig méltó „szentélye Isten­
nek”. Ezzel a templommal szemben állítja azt a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga
felirata, hogy a valódi „szentély” nem ez, hanem az ortodox. Mint az alábbiakban
látni fogjuk, az ortodoxia üzenete a pesti statusquo ante közösség tagjainak is egy­
értelműen szólt, ugyanazzal a tartalommal.

A pesti statusquo ante gyülekezet

A kis pesti statusquo ante közösség, amely a neológ hitközség keretén belül működött
bizonyos fokú önállósággal, viszonylag jelentéktelennek számított az ország hasonló
irányzatú hitközségei között. Még az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikonban is az olvas­
ható, hogy a legtekintélyesebb statusquo hitközségek a debreceni - ahol egyébként
az 1927-ben megalakult és 1928-ban elfogadott Magyarországi Statusquo Izraelita
Hitközségek Országos Szövetsége központja volt - , a nyíregyházi, az egri és a gyön­
gyösi.52 A pesti közösség tehát, amely egyébként hivatalosan soha nem csatlakozott

50 2Móz 25,8.
51 2Móz 25,1-7.
52 Zsidó Lexikon, id. kiad., 804.
131
a statusquo hitközségek országos szervezetéhez, egész fennállása alatt nem tudott
vezető szerepet kivívni magának az országban.
A gyülekezet, amelynek tagsága a pesti neológ hitközség konzervatív és az óbu­
dai hitközség átcsatlakozó tagjaiból, valamint a különböző vidéki ortodox hitközsé­
gekből Budapestre érkezett friss bevándorlókból verbuválódott,53 a Monarchia korára
már kinőtte az Orczy-házban működő zsinagógáját. Az 1260 férőhellyel rendelkező
Rumbach utcai új, nagy zsinagóga 1872-re készült el.54 Építését a neológ hitközség­
gel folytatott hosszú harc előzte meg. A hitközséghez tartozó konzervatív tagok,
a későbbi „Rumbach” hívei, már a Dohány utcai zsinagóga felépítése előtt ígéretet
kaptak a hitközség vezetésétől, hogy a „Dohány” felépülte után számukra is méltó
zsinagógát építtet a hitközség. Az ígéretet több mint egy évtizeddel később, 1872-ben
váltotta be a neológ hitközség. Talán az elhúzódó küzdelemre emlékeztet, de főleg
a statusquo hívek szempontjából a küzdelmet koronázó sikert hirdeti örömmel a zsi­
nagóga főbejárata fölött elhelyezett héber nyelvű bibliai idézet:

Ez az Úrnak kapuja: igazak mennek be azon.55

Az idézet a 118. zsoltárból való, amelyben a szorongattatásból megszabadult ember

mond köszönetét Istennek szabadulásáért. Nem nehéz meglátni a párhuzamot a zsoltár
szavai, valamint a statusquo közösség és a neológia küzdelme között. A zsinagóga
homlokzati felirata így valójában annak lelkes hirdetése, hogy az „igazak” Isten se­
gítségével győzelemre vitték ügyüket. A neológia álláspontja persze különbözött a
„Rumbach” létrejöttével kapcsolatban, amint ez a neológ hitközség tudós történet­
írója, Groszmann Zsigmond 1925-ből származó jellemzéséből is kiderül:

A nemes mór stílusban épült, nyolcszög alakú remek zsinagóga, a dohány-utcai temp­
lomnak méltó párja, mely arról tesz tanúságot, hogy a pesti hitközségben a konzerva­
tív vallási felfogás méltó helyet foglal el.56

Számunkra Groszmann kijelentése azért rendkívül fontos, mert azt bizonyítja, hogy
a neológ hitközség, bár hosszan tiltakozott, végül tudatosan olyan zsinagógát építte­
tett konzervatív felfogású tagjai számára, amely reprezentativitásában a „Dohány”
méltó párja volt.
A felépült zsinagóga már építészeti megoldásaival is azt a kettősséget tükrözi,
amely a statusquo ante irányzatot jellemezte: félúton helyezkedett el ortodoxia és
neológia, hagyomány és reform között. A bima és a frigyszekrény elhelyezése az or­
todox mintát követte, a női karzat jelképes rácsozata és a Dohány utcai templomhoz
hasonló szószék azonban a reform irányába mutatott. Ugyanezt a kettősséget mutatja

53 Frojimovics és mások, Jewish Budapest, id. kiad., 185.

54 A zsinagóga építészeti értékelését lásd Ines Müller, Die Otto Wagner-Synagoge in Buda­
pest, Wien, Locker, 1992.
55 Zsolt 118,20.
56 G roszmann Zsigmond, A pesti izr. hitközség története, in A pesti izr. hitközség fennállása
125-dik évfordulójának és a magyar izraeliták vallási receptiója 30-dik évfordulójának
megünneplése, Bp„ PIH, 1925, 51.
a zsinagóga liturgiái rendje is. Miközben a hívek a hagyományosan közép- és kelet­
európai ortodoxok által használt Derek Ha-Hajim imakönyvet használták, az isten­
tiszteleteken férfiakból és fiúkból álló kórus működött, amelynek tagjai ráadásul a
neológ szokásnak megfelelően papi talárt viseltek.5758
A köztes állapot leginkább mégis a „Rumbach” rabbijainak kiválasztásában nyil­
vánult meg. A „Rumbachban” is, akárcsak a Dohány utcai zsinagógában, hagyomá­
nyosan két rabbi működött párhuzamosan. A statusquo közösség azonban gondosan
ügyelt arra, hogy nehogy olyan rabbit válasszon, aki a Rabbiképzőben végzett.
1872-ben Brill Sámuel Löw (1814-1897) és Pollák Lajos Eleazar (1822-1905) let­
tek a „Rumbach” rabbijai. Brill, miután elvégezte Pesten a híres evangélikus gimná­
zium első hat osztályát, a kismartoni, majd a pozsonyi jesivába ment tanulni. Utób­
biban a Hatam Szofer tanítványa volt. Tanulmányait a prágai egyetemen fejezte be,
ahol bölcsészetet hallgatott. Miután visszatért Pestre, a bet din58 tagja, 1874-től elnö­
ke lett. A Kongresszuson a reformpárthoz csatlakozott. A Rabbiképző létrehozásának
egyik szorgalmazója volt. Az intézmény 1877-es megnyitása után a Talmud tanítá­
sát is elvállalta, ami ellen gyülekezete semmiféle kifogást nem emelt.59 Brill esete is
azt a nagyon szűk ösvényt példázza tehát, amelyen a statusquo közösség Budapes­
ten és országszerte járt. A hagyomány és a reform, az elkötelezett vallásosság és a
tudomány, a világi tudás iránti nyitottság egyidejűleg megfigyelhető esetükben.
Fontos a hitközség számára, hogy olyan rabbija legyen, aki a hagyományos vallási
és a világi tudományban egyaránt jártas, s mindkettőt kora legjobb iskoláiban sajá­
tította el. Brill rabbitársa a „Rumbachban” Pollák Lajos Eleazar lett, aki korábban
Hohensalzban (Inowroctaw) működött.60
A „Rumbach” második rabbinemzedéke is a már az első nemzedékre jellemző
kettősséget testesítette meg. 1900-ban Brill megüresedett helyére Feldmann Mózes
(1859-1927) került, az 1905-ben elhunyt Pollák utóda pedig 1907-ben Adler Illés
(1868-1924) lett. Feldmann, az ismert talmudtudós, Galántáról került Budapestre.
Galántán, ahol az ortodox hitközség rabbija volt, még jesivát is vezetett.61 Budapes­
ten amellett, hogy gyakorló statusquo rabbi volt, a Rabbiképző Intézet is meghívta
tanárai sorába. A Rabbiképzőben a Sulhan arukhot, azaz a szertartástant tanította.
Egykori tanítványa, Benoschofsky Imre rabbi, így jellemezte Feldmannt:

A világ dolgaiban járatlan, régi vágású rabbi, az ortodoxok neológnak, a kongresszu­

siak ortodoxnak tartották, nem találta Pesten a helyét, visszavágyott Galántára, ahol
ortodox rabbiként működött.62

57 H araszti György, Két világ határán. Tradíció és modemitás: A Rumbach utcai zsinagóga
és hívei, Múlt és Jövő, 1993/2, 23-24.
58 Bet din: rabbinikus bíróság.
59 Frojimovics és mások, Jewish Budapest, id. kiad., 158-159.
60 H araszti, i. m., 22.
61 Mély talmudi tudását a Rabbiképző tanári karában utóda, H offer Ármin rabbi értékelte a
halálára írt nekrológban: Feldmann Mózes, in Kecskeméti (szerk.), Zsidó évkönyv az 5688.
bibliai évre, Bp„ 1(1927/1928), 224-225.
62 B enoschofsky Imre, Emlékek a Szemináriumból. A Rabbiképző második korszaka, in
S cheiber Sándor (szerk.), MIOK Évkönyv, 1970, 103.

133
Feldmann mellett a „Rumbachban” Adler Illés volt a rabbi, aki korábban, 1896 és
1907 között Óbudán működött. Korának legjobb hitszónokaként tartották számon,
szombatonként egész tömegek hallgatták beszédeit.63
A statusquo közösség és „anyahitközsége”, a pesti neológia között a békés egy­
más mellett élésen túl bizonyos esetekben szoros együttműködés is kialakult. Ennek
egyik példája az 1915-ben alapított Magyar Zsidók Egyesülete volt, amelynek társ­
elnökei Adler Illés főrabbi és Lederer Sándor, a Pesti Izraelita Hitközség elnöke let­
tek. Ez az egyesület adta ki a két világháború között híressé vált jelszót: „Vissza a
zsidósághoz!”, amely „a vallásosság mélyítését, és a hithűség szilárdítását” jelentette.64
A vállalkozás főként az első világháborút követő évtizedben teljesedett ki, jelentő­
ségének és eredményességének értékelése a következő fejezet témája lesz. Itt csak
főbb vonalaival ismerkedjünk meg, hogy láthassuk, milyen jellegű közös vállalkozás­
ban tudott gyümölcsözően együttműködni a statusquo közösség a neológiával:

[...] megindult dr. Lederer Sándor munkája: a valláserkölcsi munka is. A hitközség
nagy testét dolgozó életre kellett ébreszteni. Megalkottuk mindenekelőtt a templom­
körzeteket és ezekkel egyszerre bekapcsoltuk a nagy városnak legtávolabb eső részeit
is a központ munkájába és íme: egyszerre buzgó, pezsgő munka indult meg; az isten­
tiszteletet fényessé, méltóvá, széppé tettük, megszerveztük a barmiévá, a likrasz-avelim
szertartásokat, az ünnepélyes chanuka-ünnepet, a női istentiszteleteket, kultusszá tet­
tük a vallást és íme: egyszerre zsúfoltakká lettek templomaink és hozzáfogtunk templom-
építési programmunk végrehajtásához; megszerveztük a hitoktatást, ezt rendkívüli
fontosságánál fogva külön elöljáróra, külön ügyosztályra bíztuk; megszerveztük a vilá­
gi oktatást, megalkottuk a fiú- és leánygimnáziumot és a józsefvárosi elemi és polgári
iskolákat, fiúk és leányok számára; munkaképessé tettük teljesen kifosztott kórházain­
kat és az emberszeretet szolgálatában álló egyéb intézményeinket, mindezt egyszerre,
a munka, a működés első éveiben.65

A Rumbach utcai zsinagóga utolsó rabbija az 1927-ben megválasztott korábbi trencsé-

ni főrabbi, Fischer Benjamin Becalel (1878-1965) volt. Fischer a Samson Raphael
Hirsch-féle németországi neoortodoxia elkötelezett híve volt. A „Rumbachra” és közön­
ségére - mint azt már az előző példákból is láthattuk - oly jellemző módon Fischer
a zsinagógában magyarul prédikált. Évente két alkalommal azonban, a Peszachot és
a Jóm Kippurt megelőző szombatokon, Sabbat Hagadol és Sabbat Suva szombatján,
jiddis nyelvű beszédet mondott. A zsinagógái évnek azt a két napját tehát, amelye­
ken az ortodox rabbik hagyományosan drasá ikat tartják, Fischer is, hagyományőrzés­
ből, jiddis drasával tisztelte meg.66 Fischer, aki túlélte a Holokausztot, az 1950-es
évek végén Angliában élő családjához költözött, mivel néhány száz fősre fogyatko­
zott egykori közössége 1945 után már nem tudott újra talpra állni.

63 F rojimovics és mások, Jewish Budapest, id. kiad., 186.

64 G roszmann, i. m., 53-54.
65 L ederer Sándor, A Pesti Izr. Flitközség 10 éve, in K ecskeméti (szerk.), i. m., 76.
66 H araszti, i. m., 23.

134
 A p e s ti n e o ló g h itk ö z s é g

A századforduló Budapestjén a város neológ hitközségei - a pesti, a budai és az óbu­

dai - együttesen nagyjából a zsidó lakosság háromnegyedét tömörítették,67 azaz
mintegy 120 ezer embert. A zsidó lakosság növekedése következtében ez a szám
1910-re már meghaladta a 150 ezer főt. A budai és az óbudai hitközségek azonban
kis létszámúak voltak, így a város neológ zsidóságának döntő többsége a Pesti Izrae­
lita Hitközség (PIH) kötelékébe tartozott.
Az 1900 és 1920 közti időszakból két évből, 1910-ből és 1917-ből fennmaradt a
hitközség részletes költségvetése. Az alábbiakban e két költségvetés adatai alapján
megismerkedünk a lélekszámát tekintve a korabeli világ egyik legnagyobb hitköz­
ségének felépítésével és működésével.68 Ezt követően a költségvetések néhány olyan
részletét vizsgáljuk meg közelebbről, amelyek alapján világosan kirajzolódnak a
PIH-et, illetve a hitközségen keresztül a főváros neológ zsidóságát a Monarchia
utolsó évtizedében jellemező trendek.
A költségvetések négy nagy csoportra osztva tárgyalják a hitközség anyagi viszo­
nyait. A „Szertartási ügyek” kategóriába a hitközség zsinagógáinak és egyéb ima­
helyiségeinek költségvetési tételei, valamint a kasruttal kapcsolatos intézmények,
a marha- és a baromfivágóhíd ügyei kerültek. A könnyebb áttekinthetőség érdeké­
ben az alábbi táblázatokban a zsinagógákat és a kasrut intézményeit két csoportra
bontottam. Az „Iskolák ügyeinek” csoportjába a hitközség különböző oktatási intéz­
ményeinek, valamint a tanfelügyelőségnek és a hitoktatásnak a költségvetési tételei
kerültek. Ez a csoport a táblázatokban „Világi és egyházi oktatás” címen szerepel.
A költségvetések harmadik csoportjába tartoznak a „Jótékonysági ügyek”, vagyis a
hitközség kórházainak ügyei, valamint a szegényekkel kapcsolatos különböző téte­
lek, mint például az árvák gondozása, szegény lányok kiházasítási ügyei, iskolás gye­
rekek ruházása, valamint élelmezése. E költségvetési csoport a táblázatokban „Szo­
ciális ügyek” címen szerepel. A negyedik csoport elnevezése a költségvetésekben:
„Általános hitközségi kezelés.” Ebbe a kategóriába a hitközség alkalmazottainak
ügyei - külön egységként kezelve a rabbinátust - , a nyugdíjügyek, a kultuszadóval,
azaz a hitközségi adóval kapcsolatos tételek, valamint a hitközség alapítványainak
ügyei tartoznak. A táblázatban ez a csoport változatlan néven szerepel.
Nézzük meg tehát a PIH 1910-es és 1917-es költségvetésének összesített adatait
(3.4 táblázat).69

67 T oronyi Zsuzsa, A pesti hitközség a templomépítkezések idején, in H adik András-SzEGŐ

György (szerk.), Baumhorn Lipót építész, 1860-1932, Bp., Architart, 1999, 31.
68 A PIH különböző intézményeinek, egyleteinek stb. rövid ismertetését lásd F rojimovics és
mások, Jewish Budapest, id. kiad., VIII. fejezet: „The Pest Jewish Community.”
69 A táblázatokat A Pesti Izr. Hitközség költségvetése az 1910. évre (Bp., 1910) és A Pesti Izr.
Hitközség költségvetése az 1917. évre (Bp., 1917) című kiadványok adatai alapján állítot­
tam össze.

135
 3.4 táblázat
A PIH költségvetése, 1910

BEVÉTELI főcsoportok Főcsoportok részletezése Összeg (K) KIADÁSI főcsoportok Főcsoportok részletezése Összeg (K)
1. Szertartási ügyek
Dohány utcai zsinagóga Imaszékbérlet és szertartási 114 528 Dohány utcai Személyi és fenntartási 117 995
kezelése bevételek zsinagóga kezelése kiadások
Rumbach utcai zsinagóga Imaszékbérlet és szertartási 10 428 Rumbach utcai Ua. 52 140
kezelése bevételek zsinagóga kezelése
Angyalföldi imaház Imaszékbérlet és egyéb 10 000 Angyalföldi imaház Ua. 17 040
kezelése bevételek kezelése
Ferencvárosi imaház Imaszékbérlet és egyéb 4 000 Ferenc- és józsefvárosi Ua. 6 200
kezelése bevételek imaház kezelése
Pótimaházak Imaszékbérlet és magánimaházi 23 800 Pótimaházak Pótimaházak fenntartása, 27 200
engedélyek díjai imaegyesületek segélyezése
Ifjúsági istentisztelet Személyi és fenntartási, 24 365
kiadások, leányconfirmatio
költségei
1. Összesen 162 756 I. Összesen 244 940

II. Kasrut
Kóserhús Metszési díjak 50 000 Kóserhús Személyi és fenntartási 39 250
kiadások
Baromfivágóhíd Bérletdíj 1 700 Baromfivágóhíd Személyi és fenntartási 8 200
kiadások
II. Összesen 51 700 II. Összesen 47 450
 3.4 táblázat folytatása

III. Világi és egyházi

oktatás
Fiúiskola Tandíjak és alapítványi kamatok 10 805 Fiúiskola Az elemi és a polgári iskola 115 200
személyi és fenntartási kiadásai
Leányiskola Tandíjak 10 000 Leányiskola Az elemi és a polgári iskola 97 733
személyi és fenntartási kiadásai
Hitoktatás Vizsgadíjak és tankönyvek 41 800 Hitoktatás A hitoktatók fizetése 194 280
eladása
Talmud-Tóra Alapítványok kamatai, 1 853 Talmud-Tóra A Talmud-Tórák 11 920
járulékok és adományok és 17 hébertanfolyam
személyi és fenntartási kiadásai
Tanfelügyelőség Tanfelügyelő fizetése 7 700
III. Összesen 64 458 III. Összesen 426 833
IV. Szociális ügyek
Kórházi kezelés Alapítványok és hagyatékok 219 717 Kórházi kezelés Kórházak személyi és 266 793
kamatai, a Chevra Kadisa fenntartási költségei, szegények
járuléka, ápolási díjak ingyenes gyógykezelése
Bródy Adél Alapítványok kamatai, 142 016 Bródy Adél gyermekkórházi Személyi és fenntartási 168 150
gyermekkórházi kezelés a Chevra Kadisa járuléka, kezelés kiadások
segély a belügyminisztériumtól,
ápolási díjak
Szegények gyámolítása Adományok és alapítványok 123 500 Szegények gyámolítása Állandó és rendkívüli segélyek, 171 300
kamatai, Peszach-liszt kezelése peszachi élelmezés
Árvák eltartása Járulékok az izraelita nőegylet 300
és a főváros gyermek-
menhelyeihez, valamint
a fővárosi bölcsődéhez
 3.4 tá b lá za t fo ly ta tá sa

BEVÉTELIfőcsoportok Főcsoportok részletezése Összeg (K) KIADÁSI főcsoportok Főcsoportok részletezése Összeg (K)
Leves-intézet Az alap kamatai és adományok 192 Leves-intézet A Tanítóképző és a Talmud- 192
Tórák hallgatóinak élelmezése
Kiházasítási segélyalap Az alap és kisebb alapítványok 27 200 Kiházasítási segélyalap Kiházasítási segélyek, 27 200
kamatai, perselygyűjtés alkalmazottak díjazása
Iskolás gyermekek Az alap és ruházási alapítványok 20 000 Iskolás gyermekek ruházása Gyűjtésekből és kamatokból 20 000
ruházása és élelmezése kamatai, adományok és élelmezése
IV. Összesen 532 625 IV. Összesen 653 935
V. Általános hitközségi
kezelés
Egyenes kultuszjárulék Hitközségi adó 750 000 Rabbinátus és központi Személyi kiadások 176 980
személyzet
Általános bevételek A főváros évi segélye, 384 600 Nyugdíjpótlék Ua. 11 113
bérházjövedelem,
tagfelvételi díjak, kamatok
Rendkívüli bevétel Chevra Kadisa tagfelvételi díjak 26 500 Különféle szükségletek Egyletek segélyezése, 107 450
vegyes kiadások
Egyenes kultuszjárulék Beszedéssel kapcsolatos 35 000
kiadások
Kamatok Összesen 177 alapítvány 312 884
kamatai
Rendkívüli kiadás Tűzbiztonsági építkezés 34 776
V. Összesen 1 161 100 V. Összesen 678 203
Mindösszesen 1 972 639 Mindösszesen 2 051 361

Összesen = a hitközség 78 722 korona kiadási többletet ért el 1910-ben.

 3 .5 táblázat
A PIH költségvetése, 1917

BEVÉTELIfőcsoportok Főcsoportok részletezése Összeg (K) KIADÁSI főcsoportok Főcsoportok részletezése Összeg (K)
1. Szertartási ügyek
Dohány utcai zsinagóga Imaszékbérlet és szertartási 109 128 Dohány utcai zsinagóga Személyi kiadások 116415
kezelése bevételek kezelése
Rumbach utcai zsinagóga Imaszékbérlet és szertartási 12 228 Rumbach utcai zsinagóga Ua. 54 200
kezelése bevételek kezelése
Angyalföldi imaház Imaszékbérlet és egyéb 16 000 Angyalföldi imaház kezelése Ua. 21 000
kezelése bevételek
Ferencvárosi imaház Imaszékbérlet és egyéb 6 000 Ferenc- és józsefvárosi imaház Ua. 5 500
kezelése bevételek kezelése
Pótimaházak Imaszékbérlet és magánimaházi 36 800 Pótimaházak Pótimaházak fenntartása, 33 550
engedélyek díjai imaegyesületek segélyezése
Ifjúsági istentisztelet Személyi kiadások 14 630
1. Összesen 180 156 I. Összesen 245 295
II. Kasrut
Kóserhús Metszési díjak 25 000 Kóserhús Személyi kiadások 41 420
Baromfivágóhíd Bérlet-díj 500 Baromfivágóhíd Személyi kiadások 5 700
II. Összesen 25 500 II. Összesen 47 120
III. Világi és egyházi
oktatás
Fiúiskola Tandíjak és alapítványi kamatok 9 805 Fiúiskola Az elemi és a polgári iskola 122 340
személyi kiadásai
Leányiskola Tandíjak 15 000 Leányiskola Az elemi és a polgári iskola 123 513
személyi kiadásai
Flitoktatás Vizsgadíjak, tankönyvek eladása, 141 800 Hitoktatás A hitoktatók fizetése 326 146
a főváros hitoktatási segélye
 3.5 tá blázat folytatása

BEVÉTELIfőcsoportok Főcsoportok részletezése Összeg (K) KIADÁSIfőcsoportok Főcsoportok részletezése Összeg (K)
Talmud-Tóra Alapítványok kamatai, 2 165 Talmud-Tóra A Talmud-Tórák és a héber 13 400
évi járulékok és adományok tanfolyamok személyi kiadásai
Tanfelügyelőség Tanfelügyelő fizetése 10 500
III. Összesen 168 770 111. Összesen 595 899
IV. Szociális ügyek
Kórházi kezelés Alapítványok és hagyatékok 628 510 Kórházi kezelés Kórházak személyi és fenntartási 731 002
kamatai, a Chevra Kadisa költségei, szegények ingyenes
járuléka, ápolási díjak gyógykezelése
Bródy Adél Alapítványok kamatai, 256 876 Bródy Adél gyermekkórházi Személyi és fenntartási 382 000
gyermekkórházi kezelés a Chevra Kadisa járuléka, kezelés kiadások
segély a belügyminisztériumtól,
ápolási díjak
Szegények gyámolítása Adományok és alapítványok 340 000 Szegények gyámolítása Állandó és rendkívüli segélyek, 355 500
kamatai, Peszach-liszt kezelése peszachi élelmezés,
háborús rendkívüli segélyek
Kiházasítási segélyalap Az alap és kisebb alapítványok 16 200 Kiházasítási segélyalap Kiházasítási segélyek 16 200
kamatai, perselygyűjtés
Iskolás gyermekek Az alap és ruházási alapítványok 20 000 Iskolás gyermekek ruházása Gyűjtésekből és kamatokból 20 000
ruházása és élelmezése kamatai, adományok és élelmezése
IV. Összesen 1 261 586 IV. Összesen 1 504 702
V. Általános hitközségi
kezelés
Egyenes kultuszjárulék Hitközségi adó 1 600 000 Rabbinátus és központi Személyi kiadások 249 910
személyzet
 3.5 tá b lá za t folytatása

Általános bevételek A főváros évi segélye, 389 500 Nyugdíjpótlék Ua. 20 787
bérházjövedelem, tagfelvételi
díjak, kamatok
Rendkívüli bevétel Egy szabad rendelkezésű 81 000 Különféle szükséglet Egyletek és intézmények 169 700
hagyaték, Wesselényi utcai segélyezése, vegyes kiadások
árubódék bérleti dija
Egyenes kultuszjárulék Beszedéssel kapcsolatos 50 000
kiadások
Kamatok Összesen 284 alapítvány 400 704
kamatai
Gazdasági kiadás A kórházak kivételével 142 300
az intézmények fenntartási
költségei
Rendkívüli kiadások Drágasági pótlékok 280 000
V. Összesen 2 070 500 V. Összesen 1 313 401
Mindösszesen 3 706 512 Mindösszesen 3 706 417

Összesen = a hitközség 95 korona bevételi többletet ért el 1917-ben (miközben az előző háborús évben,
1916-ban még 550 621 korona kiadási többlete volt).
A két részletes táblázat eredményeit foglalja össze a 3.6 táblázat, amelyből a PIH
felépítésének és működésének a költségvetésben tükröződő szerkezeti sajátosságait,
illetve a változások tendenciáit figyelhetjük meg. A táblázat külön mutatja be 1910-
ben és 1917-ben a bevételek és a kiadások megoszlását a költségvetés főcsoportjai
szerint.
3.6 táblázat
A P IH k ö lts é g v e té s i m é r le g e az ö t b e v é te li és k ia d á si fő c s o p o r t sz e r in t,
1 9 1 0 -b e n és 1 9 1 7 -b e n (% )

Év Főcsoportok Bevétel (%) Kiadás (%)

1910
Szertartási ügyek 8,3 11,9
Kasrut 2,6 2,3
Világi és egyházi oktatás 3,2 20,8
Szociális ügyek 27,0 31,9
Általános hitközségi kezelés 58,9 33,1
Összesen 100,0 100,0
1917
Szertartási ügyek 4,9 6,6
Kasrut 0,7 1,3
Világi és egyházi oktatás 4,5 16,1
Szociális ügyek 34,0 40,6
Általános hitközségi kezelés 55,9 35,4
Összesen 100,0 100,0

Az évente több millió korona fölött rendelkező PIH-nek 1910-ben összesen 21 543
adófizető tagja volt, míg az első világháború éveiben már több mint 41 000.70 Bevéte­
leinek legjelentősebb része mind 1910-ben, mind pedig a háború alatt az ún. kultusz­
adó volt. Ez az adófajta - a PIH költségvetésének szóhasználatában a kultuszjárulék
- az adott településen lakó, ott keresettel vagy bármilyen jövedelemmel rendelkező
hitközségi tagok évi adója volt. Minden hitközségben előre megállapított adókulcs
alapján szedték, és igyekeztek összhangba hozni a közvetett adók - mint például a
kóserhús-fogyasztási adó, a gabella - befizetésével.71 1910-ben a kultuszadó a PIH
összbevételének 38, 1917-ben pedig már 43%-át tette ki. Jelentős bevételi forráso­
kat képeztek továbbá a különböző alapítványok és hagyatékok jövedelmei, valamint

70 Kalender für Israeliten für das Jahr 5671 (1910/1911), Wien, Verlag der „Oesterreichisch-
Israelitischen Union”, 1910,374. 1916-ban már 41 121 adófizetőt tüntetnek fel a források.
Lásd Kalender für Israeliten für das Jahr 5677 (1916/1917), Wien, Verlag der „Oesterrei-
chisch-Israelitischen Union”, 1916, 364.
71 A hitközségi adózásra lásd Takács György és mások, Az egyházközségi és hitközségi adó­
zás, Bp., Orion, 1934, XIII-XXII. fejezet; valamint Barta Lajos, Hitközségi ügykezelés és
az izr. felekezetre vonatkozó törvények s miniszteri rendeletek gyűjteménye, Nagykanizsa,
Weiss L. és F., 1901, IX-X. fejezet.

142
az adományok. Ezek a szociális típusújótékonysággal összefüggő bevételek együtte­
sen az összbevétel több mint egynegyedét tették ki mindkét vizsgált évben. E bevéte­
li fajta jelentősége azonban a háború éveiben megnőtt, hiszen 1917-ben az összbevé­
telnek már több mint 30%-át tette ki. Végül a zsinagógák ülőhelyeinek bérbeadásából
származó ún. imaszékbérleti díjak is fontos bevételi forrását képezték a hitközség­
nek. 1910-ben az összbevétel 8%-a ebből a forrásból származott. 1917-re az imaszé­
kek bérbeadásának jövedelmezősége csökkent, ekkor már alig 5%-át tette ki az össz­
bevételnek.
Mindhárom bevételi fajta - amelyek együttesen a hitközség összbevételének nagy­
jából háromnegyedét tették ki - a hitközség tagjainak jelentős gazdasági erejét bizo­
nyítja, még a háborús években is. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a hitközség bevé­
teleinek döntő része „világi bevétel”, azaz nem kapcsolódik elsődlegesen a vallásos
életvitelhez. Hiszen a kultuszadó tulajdonképpen egy bizonyos fajta jövedelemadó,
a különböző alapítványok, hagyatékok és adományok bevételei pedig főként jóté­
konysági célokat szolgálnak. Még az imaszékek bérlése is inkább a reprezentációhoz,
az egyes hitközségi tagok közösségen belüli helyzetének demonstrálásához kapcso­
lódik, semmint a vallásgyakorláshoz. Ezt bizonyítja a következő visszaemlékezés is:

Apámnak örök ülése volt a 89. padsor 4 sz. alatt [...]. Ülésünk szomszédai mindig
ugyanazok voltak, úgy hittem, mind barátai vagy ismerősei egymásnak, hogy így össze­
ülnek, pedig ennek oka csak az volt, hogy mindnyájuknak örök-ülésük volt, és termé­
szetesen mindig oda ültek. Az előttünk lévő padsorban - magyarázta Apám - csupa
textiles ült.72

A 20. század elejét idéző szövegrészletből tehát egyértelmű, hogy a hitközség gazda­
ságilag sikeres tagjai számára nagyon fontos volt, hogy a „Dohányban” imaszékük
legyen. Nem kevésbé volt azonban fontos, hogy ez az imaszék hol és kiknek a tár­
saságában van.
A bevételek „világi” jellege még egyértelműbben kidomborodik, ha figyelembe
vesszük, hogy egy zsidó hitközség hagyományosan legfontosabb bevétele, a gabella,
azaz a kóser hús fogyasztásából származó metszési díjak a PIH összbevételének el­
enyésző részét tették ki. 1910-ben mindössze 2,5%-át, a háború alatt pedig még en­
nél is kevesebbet, csupán 0,7%-át. A kasruttal kapcsolatos intézmények, tehát a vá­
góhidak, a baromfívágóhelyek, illetve személyzetük fenntartása 1910-ben nagyjából
felemésztette a belőle származó bevételeket, 1917-ben pedig a kiadások már meg is
haladták a bevételt. Fontos azonban maga a tény, hogy a PIH egész fennállása alatt
gondosan ügyelt arra, hogy fenntartsa a kasruttal kapcsolatos intézményeit, még azok­
ban az időszakokban is, amikor a tagok nagy része már nyilvánvalóan nem használ­
ta őket. Ráadásul az a néhány neológ, akinek még szüksége volt kóser húsra, besze­
rezhette a főváros ortodox vágóhelyeiről is, ilyen értelemben is fölösleges volt tehát
két párhuzamos intézményhálózat működtetése. Az a tény, hogy a neológ hitközség

72 Brámer Frigyes, Zsidó élet Pesten a század elején, in Scheiber (szerk.), MIOK Évkönyv
1977/1978, 93.
143
mindezek ellenére működtette kóser vágóhídjait, annak a jele, hogy a PIH mindig
elsőrendű fontosságot tulajdonított annak, hogy valódi hitközségként, az általa tart­
ható leginkább hagyományos formában működjön.
A PIH-en belül ez a helyzet a századfordulótól kezdve csak kemény harcok árán
tudott fennmaradni, amint ezt jól illusztrálja a következő történet, amelyet Ehrlich
G. Gusztáv, a hitközség pénzügyi elöljárója, majd a két világháború között elnökhe­
lyettese jegyzett fel:

Ugyancsak nézeteltérésben voltunk Kornfeld Zsigmonddal is, aki a maga idejében el­
nökhelyettes volt.73 Egy ízben így szólt hozzám:
- Ugy-e, az iskolában azt tanítják a gyermekeknek, hogy nem szabad tréfát enni, ott­
hon pedig a gyermek tréfát eszik. Nem kellene-e a zsidó vallást reformálni?
Mire én [Ehrlich] azt mondom:
- A zsidó valláshoz hozzányúlni nem szabad, minden, még a legcsekélyebb hagyomány
is szent.
- De hiszen 1848-ban Horn Ede is reformálni akarta a zsidóságot - mondotta Kornfeld,
mire én válaszoltam:
- De ki is dobták.
És Kornfeld nemsokára lemondott.74

A PIH kiadásainak döntő része mind 1910-ben, mind pedig 1917-ben három fő te­
rületet érintett: az ún. általános hitközségi kezelést, a szociális ügyeket és az okta­
tást. E három területre 1910-ben az összkiadás 86, 1917-ben pedig már 92%-a ment
el. Az általános hitközségi kezelés kategóriájába tartozott a PIH központi személy­
zetének és rabbinátusának fizetése mellett a különböző ima- és jótékonysági egyle­
tek segélyezése, valamint az alapítványok és hagyatékok évi kamatainak szétosztása
is ösztöndíj vagy segély formájában. Ez a kategória tehát részben az adminisztráció­
hoz, részben pedig a szociális ügyekhez kapcsolódott. 1910-ben a PIH összesen 177
alapítvány és hagyaték kamatai felett rendelkezett, 1917-ben ez a szám már 284-re
nőtt. A szociális ügyek kategóriájába a PIH két kórházának fenntartási költségei, va­
lamint a szegények támogatása tartozott. A hitközség rászoruló tagjai különböző ál­
landó és rendkívüli segélyekben részesültek, valamint a PIH gondoskodott arról is,
hogy a szegénység ne lehessen akadálya annak, hogy a tagok a peszachi élelemhez
hozzájussanak. A speciális peszachi szükségletekről való gondoskodás is bizonyítja,
hogy a PIH-nek fontos volt, hogy tagjai számára mindazokat a szükségleteket biz­
tosítsa, amelyek a vallási élet zavartalan fenntartásához elengedhetetlenek. A kiadá­
sok harmadik legjelentősebb tétele az oktatáshoz kapcsolódott. A PIH az első világ­

73 Kornfeld Zsigmond báró (1852-1909) a bécsi Rothschildok ajánlására huszonhét évesen

a Magyar Általános Hitelbank vezérigazgatója lett. Később a budapesti áru- és értéktőzs­
de elnöke is volt, 1902-ben a főrendiház tagja lett. Mindig aktívan részt vett a PIH életé­
ben. Zsidó Lexikon, id. kiad., 505.
74 Ehrlich G. Gusztáv, Ötven éve dolgozom..., in Kecskeméti (szerk.), i. m., 245.

144
háborút megelőzően fiú és leány elemi, illetve polgári iskolát tartott fenn. Ezekbe a
felekezeti iskolákba azonban az iskolaköteles korú neológ gyermekeknek csak kis
része járt, ezért volt fontos, hogy a PIH az állami iskolákban kötelező hitoktatással
is foglalkozott, valamint Talmud-Tórákat működtetett.75Az oktatásra szánt kiadások
kb. fele - 1910-ben 4 8 ,1917-ben már 57%-a - hitoktatók alkalmazására és a Talmud-
Tórák fenntartására ment el.
A 3.6 táblázat 1910-re és 1917-re vonatkozó adatainak összevetéséből az első vi­
lágháború által okozott változásokat is nyomon lehet követni. 1917-ben, az első világ­
háború idején, jelentősen megnőttek a hitközség szociális kiadásai. Míg minden más
kategóriában csökkentek, addig a szociális ügyek és az általános hitközségi kezelés
terén jelentősen növekedtek a kiadások. Mint láthattuk, az általános hitközségi ke­
zelés kategóriájába tartoztak a különböző alapítványok és hagyatékok is, amelyek
nagy része a rászorulók támogatását szolgálta. Egyértelmű tehát, hogy a háború idő­
szakában a PIH kiadásainak egyre jelentősebb hányadát volt kénytelen szociális cé­
lokra fordítani.

Miután áttekintettük Pest három különböző irányzathoz tartozó hitközségeinek szer­

vezeti sajátosságait és működését, összegzésként megállapíthatjuk, hogy lényeges,
irányzat-specifikus különbségek fedezhetők fel közöttük. Az ortodox hitközség éle­
tének középpontjában a mindennapok vallásos életviteléhez - a kasruthoz, a napi ta­
nuláshoz és imádsághoz - kapcsolódó intézményrendszer lehető legszélesebb körű
fenntartása és működtetése állt.
A statusquo ante gyülekezet önálló léte gyakorlatilag kizárólag a Rumbach utcai
zsinagóga köré szerveződő vallási, szertartási tevékenységen keresztül mutatható ki.
Ez az irányzatspecifikus különbségek vizsgálatakor egyben azt is jelenti, hogy a pes­
ti statusquo irányzatú közösség tagjai nem különíthetők el „anyahitközségük” neológ
tagjaitól, csak széles értelemben vett vallási szokásaik tekintetében. Ezekbe ugyan­
úgy beletartozott a templomi szertartások tartalma és formája, tehát az imarend vagy
a kórus alkalmazása, mint a rabbi kiválasztása, vagyis az, hogy a közösség rabbijának
hagyományos vallási és modem világi képzettsége egyaránt legyen. Maga a neológ
hitközség is „konzervatív vallási felfogású”76 tagjaiként tartotta számon a statusquo
közösséghez tartozókat, akikkel a vallási élet erősítése érdekében olykor szoros együtt­
működés is kialakult, mint azt például a Magyar Zsidók Egyesülete kapcsán láthattuk.
A neológ hitközség viszont rendkívül széles körű humanitárius tevékenységet fej­
tett ki békeidőben és a háború idején egyaránt. Vallási életére ugyanakkor a kül­
sőségek, a reprezentáció hangsúlyozása volt jellemző. Biztos jele ennek, hogy a

75 1897-ben Budapesten 6156 zsidó gyerek járt állami elemi, illetve polgári iskolába, míg a
felekezet által fenntartott hasonló intézményekben 1400 gyerek tanult. A felekezeti isko­
lákat tehát a zsidó gyerekek kevesebb mint egynegyede látogatta. Lásd Áron Moskovits,
Jewish Education in Hungary, 1848-1948, New York, Bloch, 1964, 180.
76 G roszmann Zsigmond, A pesti izr. hitközség története, in A pesti izr. hitközség fennállása
125-dik évfordulójának és a magyar izraeliták vallási receptiója 30-dik évfordulójának
megünneplése, Bp., PIH, 1925, 51.

145
Monarchia idején a PIH számára soha nem jelentett gondot az imaszékek bérbeadása
templomaiban, főleg a „Dohányban”, sőt bevételi forrásai között ez előkelő helyen
szerepelt, miközben a gabella mint bevételi forrás jelentősége gyakorlatilag meg­
szűnt. Budapest zsidóságának gazdaságilag legsikeresebb tagjai, a szinte kivétel nél­
kül a neológ hitközséghez tartozók77 számára tehát a hitközség a 20. század elején
már nem mint a vallásos élet keretszervezete volt fontos - szemben a többi irányzat
hitközségeivel hanem mint egy bizonyos fajta csoport-hovatartozás kerete.

77 McCagg egyenesen úgy fogalmaz, hogy Budapesten a századforduló korában „a gazdaság

belső (és ne feledjük: fokozatosan szűkülő) vezetése és a zsidó közösségi szervezet veze­
tése közt igen nagy volt az átfedés”. Lásd William O. McCagg, A History o f Habsburg Jews,
1670-1918, Bloomington, Indiana UP, 1989, 192.

146
 A ZSIDÓ VALLÁSI IRÁNYZATOK ÁLTALÁNOS GAZDASÁGI,
DEMOGRÁFIAI ÉS SZERVEZETI JELLEMZŐI
A SZÁZADFORDULÓN

Miután megismerkedtünk a főváros különböző irányzatú hitközségeivel a köztük lé­

vő lényegi eltérések kiemelése útján, rátérhetünk az irányzatok összehasonlításának
második elemére: az egyes irányzatok helyzetének vizsgálatára vidéken. Ebben az
országos szintű vizsgálatban, akárcsak Budapest esetében, demográfiai, gazdasági és
hitközségszervezeti szempontok szerint elemzem a különböző irányzatokhoz tarto­
zó hitközségeket.
Egy országos összeírás-sorozat segítségével, amely a Magyarországon működő
hitközségeket érintette, felvázolhatok azok a folyamatok, amelyek az irányzatokra
szakadt magyarországi zsidóságot jellemezték a századfordulón. Az egyes irányza­
tokhoz tartozó hitközségek felépítésbeli és működési sajátosságainak kimutatása és
elemzése során a hitközségek méretének, anyagi helyzetének és az ország eltérő fej­
lettségű régióinak összefüggéseit veszem figyelembe. E komplex, a hitközségre mint
a felekezet alapegységére építő vizsgálat segítségével mélységében lehet elemezni
azt, hogy a vallási téren egymástól eltérő normákat követő három magyarországi
irányzat milyen, egymástól alapstruktúráiban különböző társadalmi, gazdasági és szer­
vezeti sajátosságokkal rendelkezett a 20. század elején.

A hitközségek irányzatspecifikus vonásai

A hitközségek irányzatspecifikus vonásait egy, a századforduló korából származó

országos összeírás-sorozat segítségével elemzem. Az egész Monarchia területére ki­
terjedő hitközségi összeírások a Kalender für Israeliten78 (a továbbiakban: Kalender)
című kiadványokban találhatók, amelyek 1892 és 1919 között jelentek meg Bécs-
ben, az Österreichisch-Israelitische Union kiadásában.79A kötetek az első három év­

78 A teljessorozat tudomásom szerint a világ egyetlen könyvtárában sem található meg. Négy
könyvtár (a magyarországi és a bécsi zsidó múzeum, valamint az osztrák és az izraeli nem­
zeti könyvtár) anyagának áttekintése után még mindig nem sikerült rábukkannom a soro­
zat öt darabjára. Hiányoznak az 1907/1908 (5668), az 1909/1910 (5670), az 1912/1913
(5673), az 1915/1916 (5676), valamint az 1917/1918 (5678) évek kötetei.
79 Az Österreichisch-Israelitische Union az Osztrák-Magyar Monarchiában egyre erősödő
politikai antiszemitizmus légkörében jött létre (elég, ha az 1883-as tiszaeszlári vérvádra,

147
folyam kivételével80 tartalmazzák a Monarchia valamennyi hitközségének adatait,
tartományok szerint haladva.81 Az 1902/1903-as (5663.) évtől kezdve minden egyes
hitközségről a következő adatok találhatók meg (hiányokkal):82 irányzat, lélekszám,
adózók száma, a vallási és világi vezetők névsora (rabbi, elnök, elöljárók stb.), a hit­
községen belül működő intézmények és egyletek felsorolása, a hitközség költségve­
tése: kiadás és bevétel végösszege.83
Az elemzéshez három összeírást választottam a 20. század első évtizedéből: az
1903-ban, az 1906-ban és az 1910-ben készülteket.84 Mindhárom összeírás frissített
adatokat tartalmaz, így összevetésükkel folyamatában követhető nyomon a három
irányzat hitközségi hálózatának eltérő fejlődési útja a Monarchia utolsó „békebeli”
évtizedében. A vizsgálat több, egymásra épülő esettanulmányból áll össze. Az össze­
írásokban található, lélekszámra vonatkozó adatok felhasználásával az elemzés so­
rán első lépésben arra keresek választ, hogy demográfiai tekintetben a három irány­
zatnak milyen egymástól eltérő, irányzatspecifikus jellegzetességei figyelhetők meg.
Majd a költségvetésre vonatkozó adatok elemzésével arra a kérdésre próbálok vá­
laszt találni, hogy az egyes hitközségek anyagi helyzetét milyen mértékben befolyá­
solta az adott közösség mérete, azaz taglétszáma. E kérdések tisztázása után utolsó
lépésként megvizsgálom, milyen összefüggések találhatók a hitközségek demográ­

vagy August Rohling Der Talmudjude című hírhedt könyvére gondolunk, amelyet 1876-tól
kezdve Monarchia-szerte terjesztettek). Az Union hivatalosan 1885-ben alakult meg, bár
alapszabályát csak 1886 elején fogadták el. Alapítója Joseph Sámuel Bloch bécsi rabbi
volt, aki 1884-ben bekerült az osztrák parlamentbe, és ott az első olyan parlamenti képvi­
selő lett, aki politikája fókuszába a zsidó ügyek képviseletét helyezte. Nem véletlen tehát,
hogy az általa alapított szervezet, az Österreichisch-Israelitische Union is elsősorban a zsi­
dók jogvédelmét tűzte ki céljául. A szervezetről, valamint alapítójáról, Bloch rabbiról lásd
Encyclopaedia Judaica, 15, Jerusalem, Keter, 1972, 1104, 1534; valamint Jacob Toury két
cikkét: Troubled Beginnings: The Emergence of the Österreichisch-Israelitische Union,
Leo Baeck Institute Year Book 1985, XXX, 457M75; UŐ, Years of Strife: The Contest of
the Österreichisch-Israelitische Union for the Leadership of Austrian Jewry, Leo Baeck
Institute Year Book 1988, XXXIII, 179-199.
80 Az 1892/1893-as és az 1893/1894-es évfolyamban csak a bécsi hitközségek, az 1894/1895-ös
évfolyamban pedig Ausztria és tartományai hitközségei szerepelnek.
81 Eszerint tehát a következő területek hitközségeiről találunk részletes adatokat a kalendárium­
ban: a. a Monarchia osztrák feléből: Böhmen, Bukowina, Dalmatien, Galizien, Küsten­
land, Mähren, Niederösterreich, Oberösterreich und Salzburg, Schlesien, Steiermark, Tirol
és Vorarlberg; b. a Monarchia magyar feléből: Ungarn, Croatia und Slavonien, valamint
függelékként Bosnien und Herzegowina.
82 Az ezt megelőző években a lélekszámra és az adózókra, valamint a költségvetésre vonat­
kozó adatok nem szerepelnek.
83 Az adatok egy két-három évente újból és újból szétküldött kérdőíven érkeztek be a szer­
kesztőkhöz, ezért nem minden év adatai frissek.
84 Kalender für Israeliten für das Jahr 5664 (1903/1904), Wien, Verlag der „Oesterreichisch-
Israelitischen Union”, 1903; Kalender für Israeliten für das Jahr 5667 (1906/1907), Wien,
Verlag der „Oesterreichisch-Israelitischen Union”, 1906; Kalender für Israeliten für das
Jahr 5671 (1910/1911), Wien, Verlag der „Oesterreichisch-Israelitischen Union”, 1910.

148
fiai és anyagi helyzete, valamint Magyarország különböző fejlettségű régiói között,
tehát hogy befolyásolták-e, és ha igen, milyen mértékben, a regionális eltérések a
hitközségek működési jellegzetességeit. E vizsgálatok segítségével elemezhetjük,
hogy a három elkülönülő hálózatba tömörült magyarországi hitközségek működését
mennyiben befolyásolta a századfordulón nagyságuk, gazdasági adottságaik és regio­
nális elhelyezkedésük.
A vizsgált három évben egy-egy mintát használok az elemzéshez. A minták mind­
azon hitközségeket tartalmazzák, amelyeknél a következő öt adat mindegyike sze­
repel az összeírásban: a hitközség irányzat szerinti hovatartozása, lélekszáma, az
adófizetők száma, valamint a bevétel és a kiadás évi összege (koronában). Ennek a
feltételnek 1903-ban 208, 1906-ban 223, 1910-ben pedig 217 hitközség felelt meg.
Ez azt jelenti, hogy az 1903-as összeírásban szereplő hitközségeknek 57, az 1906-os-
nak 55, az 1910-esnek pedig 54%-át tartalmazzák a minták. Azon hitközségek eseté­
ben, amelyek a szükséges adatok hiánya miatt kimaradtak a mintákból, egyaránt meg­
találhatók mindhárom irányzat hitközségei, a minták tehát egyik irányzat javára sem
torzítanak. A három mintában az irányzatok megoszlását a 3.7 táblázat mutatja.

3.7 táblázat
H itk ö z s é g e k m e g o sz lá s a az ir á n y z a to k k ö z ö tt a h á r o m m in tá b a n

Év Ortodox Neológ Statusquo ante Összesen

Száma % Száma % Száma % Száma %
1903 105 50,5 77 37,0 26 12,5 208 100,0
1906 119 53,5 79 35,5 25 11,0 223 100,0
1910 111 51,0 80 37,0 26 12,0 217 100,0

A hitközségek lélekszáma és anyagi helyzete közti összefüggések

A mintákban szereplő hitközségeket a méretük és anyagi helyzetük közti összefüg­

gések vizsgálatának elvégzéséhez lélekszámúk alapján öt kategóriába osztottam. Az
első csoportot a 200 fő alatti lélekszámmal rendelkező „kis hitközségek” alkotják.
A második és harmadik csoportba kerültek a „közép hitközségek”, 201 és 500, illetve
501 és 1000 fő közötti lélekszámmal. Az utolsó két csoportot a „nagy hitközségek”
alkotják, az ide tartozó hitközségek lélekszáma 1001 és 5000, illetve 5000 fő fölött
található. A választott években az egyes csoportokhoz tartozó hitközségek számát,
valamint irányzatonként a lélekszámcsoportok százalékos megoszlását a 3.8 és a 3.9
táblázat mutatja.

149
 3.8 táblázat
Hitközségek száma az öt lélekszám-kategóriában, 1903-1910

Lélekszám- 1903 1906 1910

csoport
Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­
sen dox quo sen dox quo sen dox quo
ante ante ante
<200 49 26 15 8 52 29 16 1 49 27 15 7
201-500 74 41 24 9 78 43 26 9 72 37 26 9
501-1000 46 20 23 3 50 26 21 3 47 25 18 4
1001-5000 35 14 15 6 39 17 16 6 43 18 19 6
5000< 4 4 - - 4 4 - - 6 4 2 -

Összesen 208 105 77 26 223 119 79 25 217 111 80 26

3.9 táblázat
A z a z o n o s ir á n y z a th o z ta r to z ó h itk ö z s é g e k m e g o sz lá s a a lé le k s z á m -k a te g ó r iá k k ö z ö tt,
1903-1910 (%)

Lélekszám- 1903 1906 1910

csoport
Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­
sen dox quo sen dox quo sen dox quo
ante ante ante
<200 23,5 25,0 19,5 31,0 23,0 25,0 20,0 28,0 22,5 24,0 19,0 27,0
201-500 35,5 39,0 31,5 34,5 35,0 36,0 33,0 36,0 33,0 33,0 32,5 34,5
501-1000 22,0 19,0 30,0 11,5 22,5 22,0 27,0 12,0 21,5 23,0 22,5 15,0
1001-5000 17,0 13,0 19,0 23,0 17,5 14,0 20,0 24,0 20,0 16,0 23,5 23,0
5000< 2,0 4,0 - - 2,0 3,0 - - 3,0 4,0 2,5 -

Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100

A 3.9 táblázat megmutatja, hogy mindhárom évben a kis- és a közepes lélekszámú

hitközségek alsó csoportjába tartozó közösségek alkották a hitközségek legnépesebb
táborát. A 201 és 500 fő közötti hitközségek az összes hitközség nagyjából egyhar-
madát alkották, míg a 200 fő alattiak majdnem az egynegyedét tették ki az összes
hitközségnek. Bár ez a két csoport mindvégig megőrizte vezető pozícióját a többi lé-
lekszámcsoporthoz képest, az évek előrehaladtával mindkét csoport veszített súlyából.
Ezzel szemben ha az 5000 fő fölötti hitközségek arányát vizsgáljuk, azt láthatjuk,
hogy ezek a nagy zsidó közösségek az összes hitközségnek csupán 2-3%-át alkották
a vizsgált időszakban. Nyilvánvaló tehát, hogy a magyarországi hitközséghálózatot
a századforduló táján a viszonylag kis létszámú, maximum félezer fős hitközségek
dominanciája jellemezte, miközben csak elvétve találhatunk lélekszámúkat tekintve
igazán jelentősnek mondható „nagy hitközségeket”.
Ettől az egységes képtől eltérő jelenségeket figyelhetünk meg, ha külön-külön
vizsgáljuk az egyes irányzatok hitközségi hálózatát. Az ortodox és a statusquo ante
hitközségek esetében a már az országos helyzet jellemzésekor is leírt tendenciák ér-
150
vényesültek, azaz az egész korszakon át a kis- és az „alsó-közép” kategóriákba tar­
tozó hitközségek voltak túlsúlyban. De míg az ortodox hitközségek esetében - szin­
tén hasonlóan az országos helyzethez - az „alsó-közép” kategóriába eső hitközsé­
gek alkották a legnépesebb tábort, addig a statusquo ante hitközségeknél a kis, 200
fő alatti hitközségek csoportjába tartozott a legtöbb hitközség.
Az ortodox és statusquo ante hitközségi hálózattal ellentétben a neológia eseté­
ben a „közepes” lélekszámú (201 és 500, illetve 501 és 1000 fő közötti) hitközségek
dominanciája figyelhető meg. Mindhárom vizsgált évben a 201 és 500 fő közötti hit­
községek csoportja alkotta a legnépesebb tábort, amelyet 1903-ban és 1906-ban egy­
aránt az 501 és 1000 fő közötti hitközségek csoportja követett. 1910-re viszont az
1001 és 5000 fő közötti „nagy” hitközségek csoportja megelőzte a „felső-közép” hit­
községcsoportot.
Alapvonásaiban azonban a három irányzat hitközségi hálózata nagyon erős szer­
kezeti hasonlóságot mutatott egymással a 20. század első évtizedében, mint azt az
ún. disszimilációs index értékei mutatják (3.10 táblázat).*5
3.10 táblázat
D is s z im ilá c ió s in d e x -m á tr ix a h á r o m ir á n y z a t h itk ö z sé g i h á ló z a tá r ó l, 1 9 0 3 - 1 9 1 0 86

1903 Orto­ Neológ Status­ 1906 Orto­ Neológ Status­ 1910 Orto­ Neológ Status­
dox quo dox quo dox quo
ante ante ante
Ortodox - 17,0 16,0 Ortodox - 11,0 15,0 Ortodox — 7,5 11,8
Neológ - 18,5 Neológ - 15,0 Neológ - 10,3
Statusquo Statusquo — Statusquo —
ante ante ante

A disszimilációs index alacsony értékei arra utalnak, hogy a három irányzat a tele­
pülésszerkezetet tekintve erős hasonlóságot mutatott egymással, sőt a hasonlóság az
idő előrehaladtával egyre nőtt. Az 1903 és 1910 között eltelt hét év hosszú távú kö­
vetkeztetések levonására ugyan nem alkalmas, az azonban megállapítható, hogy eb­
ben a rövid időszakban is minden egyes irányzat településszerkezete folyamatosan
egyre inkább hasonult a többi irányzatéhoz. A neológ és az ortodox hitközséghálózat

85 A szociológiában nagyon elterjedt disszimilációs index két csoport azonos jellemzői kö­
zötti különbözőség, illetve hasonlóság mértékét mutatja. Az index értéke 0 és 100 között
mozog, a 0 érték teljes hasonlóságot, míg a 100 teljes különbözőséget jelöl. Az indexet és
magyarázatát lásd Otis D. DuNCAN-Beverly D uncan, A Methodological Analysis of Segre­
gation Indeces, American Sociological Review, 20(1955), 210-217. Az index képlete a
következő:
n X; - y;
D = X------1
i=l 2 86
86 A táblázatban n = 5 és X5j=i xi = 2 5j =xyi = 100-

151
szerkezete az 1903-as 17-es disszimilációs értékről 1910-re 7.5-re csökkent, 1910-ben
már e két irányzat településhálózata hasonlított leginkább egymásra. Ugyancsak kö­
zelített egymáshoz a neológ és a statusquo ante, valamint az ortodox és a statusquo
ante irányzatok településhálózata is; az előbbi disszimilációsindex-értéke 18.5-ről
10.3-ra, az utóbbié pedig 16-ról 11.8-ra csökkent a 20. század első évtizedében.
Végeredményben tehát mindhárom irányzat fejlődése azonos volt abban a tekin­
tetben, hogy 1903 és 1910 között egyre nőtt a nagyobb lélekszámú hitközségek súlya
az irányzatok hitközségi hálózatában. Különbség mindössze abban mutatkozik, hogy
míg az ortodox és a statusquo ante hitközségek esetében a kis- és az „alsó-közép”
hitközségek domináltak, addig a neológoknál a két „közép” kategóriába eső hitközség­
csoport vezetett már 1903-ban is. Ebből következően viszont míg az első két irányzat
esetében a hitközséghálózaton belül a kis- és az „alsó-közép” kategóriából fokoza­
tosan a két „közép” kategória felé való elmozdulást figyelhetjük meg, addig a neológ
hitközségek esetében a „közép” kategóriából a „felső-közép” és „nagy” lélekszámú
kategóriák felé való lassú eltolódást regisztrálhatjuk 1903 és 1910 között. Minden
irányzat esetében elmondható tehát, hogy egyre nagyobb lélekszámúvá váltak a hit­
községek, de azért az egész vizsgált korszakon át megmaradt az ortodox és statusquo
ante hitközségeknél a maximum 500 fős lélekszámú kis- és „alsó-közép” hitközsé­
gek dominanciája, a neológ irányzatnál pedig a két „közép” kategória túlsúlya.
A hitközséghálózat fő demográfiai jellemzőinek vizsgálatát folytassuk annak elem­
zésével, hogy hogyan alakult az egyes hitközségek létszámának és adófizetőinek
aránya az öt lélekszám-kategóriában. A hitközség adófizetőinek azok a hitközségi
tagok tekintendők, akik évente ún. egyenes adót fizettek a hitközségnek. Ezt az adó­
fajtát kultuszjáruléknak is nevezték, összege nem haladhatta meg az illető évi álla­
mi adójának 10%-át. Az egyes hitközségek az egyenes adó mellett ún. közvetett adót
is szedtek tagjaiktól, ezek körébe az olyan illetékek tartoztak, amelyeket egy-egy val­
lási szolgáltatás igénybevételekor alkalmanként fizettek a hitközségi tagok. Ilyen pél­
dául a bar micva- és az esketési vagy temetési díj, illetve közvetett adónak számított
a gabella is, a kóser vágásért fizetett díj. Mivel a közvetett adókat alkalmanként kel­
lett befizetni, az egyes hitközségeken belül az adófizetők száma mindig azokat je ­
lenti, akik a kultuszjárulék rendszeres évi fizetői voltak.87
A hitközségek lélekszáma és adófizetőinek száma közti arány elemzése lehetőséget
nyújt arra, hogy felmérjük, milyen családmodell jellemezte az egyes lélekszámcso-
portokhoz tartozó hitközségek összességét, illetve milyen különbségek mutatkoznak,
ha külön vizsgáljuk az irányzatokat. Az elemzés elvégzését az teszi lehetővé, hogy
az adófizetők valójában a családfenntartók voltak, így a hitközség lélekszáma és
adófizetőinek száma közti arány megmutatja, hogy átlagban hány fős családok al­
kottak egy-egy közösséget.

87 A hitközségiadózásra vonatkozóan lásd a Zsidó Lexikon (id. kiad.) „Hitközségi adó” című
szócikkét (369-370); valamint Takács György és mások, Az egyházközségi és hitközségi
adózás, Bp., Orion, é. n. [1934], 195-238.

152
 3.11 táblázat
A hitközségek átlagos családlétszáma az öt lélekszámcsoportban

Lélekszám- 1903 1906 1910

csoport
Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­
sen dox quo sen dox quo sen dox quo
ante ante ante
<200 3,5 3,6 2,8 5,0 3,4 3,6 2,8 4,8 3,3 3,5 2,7 4,3
201-500 4,2 4,7 3,9 3,3 4,2 4,7 3,9 3,3 4,2 4,8 3,8 3,2
501-1000 5,4 6,4 4,7 6,3 5,3 5,8 4,6 6,3 4,9 5,0 4,5 6,0
1001-5000 5,9 6,3 5,3 6,9 5,8 6,4 5,1 6,4 6,1 7,5 5,3 5,8
5000< 6,6 6,6 - - 10,6 10,6 - - 7,8 10,4 5,0 -

Összesen 5,7 6,7 4,7 5,7 5,6 6,5 4,6 5,5 5,6 6,7 4,8 5,1

A 3.11 táblázat megmutatja, hogy szoros összefüggés van a hitközség lélekszámának

nagysága és a családok lélekszáma között. Minél nagyobb lélekszámú volt egy-egy
közösség, annál nagyobb létszámú családok alkották. Ez alól az általános szabály-
szerűség alól az egyetlen kivételt a „kis” és „alsó-közép” kategóriába tartozó status-
quo ante hitközségek jelentik, amelyeknél mindhárom vizsgált évben megfigyelhet­
jük, hogy a 200 fő alatti közösségeket átlagban nagyobb létszámú családok alkották,
mint a 201 és 500 fő közötti tagból álló hitközségeket.88
Az egyes lélekszámcsoportokon belül azonban lényeges különbségek figyelhetők
meg a három irányzat között a családok átlag lélekszámát illetően. Egyetlen lélek-
számcsoportot kivéve, az „alsó-közép” kategóriás hitközségeket, minden csoport­
ban a neológ hitközségekben találjuk a legkisebb családokat. Az „alsó-közép” kate­
góriás hitközségeknél ugyanez a statusquo ante hitközségekre igaz. A 200 fő alatti
„kis” hitközségek esetében a családok átlag létszámát illetően növekvő sorrendben
a következőképpen követik egymást az irányzatok: neológ, ortodox, végül statusquo
ante. A „felső-közép” és annál is magasabb kategóriákba tartozó hitközségek eseté­
ben viszont míg a neológoknál minden esetben a legkisebb átlagos családlétszámot
találjuk, addig az ortodox és a statusquo ante hitközségek között folyamatosan vál­
takozott az erőviszony a vizsgált években.
A századforduló vizsgált három évének adatsorait egymás mellé helyezve még
egy érdekes, irányzatspecifikus jelenség figyelhető meg. Minden irányzatot más és
más trend jellemzett az egyes lélekszámcsoportokon belül a családok átlagos létszá­
mának alakulását illetően. A neológia esetében gyakorlatilag minden kategóriában
stagnált a családok átlag létszáma. Az ortodoxiánál ugyanakkor vagy stagnált (1. és 2„

88 Némi torzulást eredményezhet, ha az egyes hitközségek adminisztrációs problémák miatt

nem tudták megfelelően nyilvántartani adófizető tagjaik számát, hiszen ebben az esetben
valójában több családfő élt a hitközségben, mint ahány adófizető. Ez a jelenség azonban az
összes irányzat hitközségeinél előfordulhatott - feltehetően minél nagyobb lélekszámú volt
egy hitközség, annál gyakrabban előfordult az ebből adódó torzulás tehát minden irány­
zatnál egyformán jelentkezhet.

153
valamint 5. kategóriák), vagy csökkent (3. kategória), vagy nőtt (3-4. kategóriák).
Végül a statusquo ante hitközségek esetében stagnálást (2-3. kategóriák), illetve
csökkenést (1. és 4. kategóriák) lehet megfigyelni ezen a téren. Végeredményben tehát
a századfordulón a neológia rendelkezett a leginkább kikristályosodott demográfiai
szerkezettel, hiszen egy-egy család létszáma viszonylag állandónak tekinthető minden
vizsgált évben. Az ortodox és a statusquo ante irányzatnál ezzel szemben nagyfokú,
bár ellentétes előjelű ingadozás figyelhető meg. Míg a statusquo ante hitközségekben
a legkisebb és a legnagyobb lélekszámú hitközségekben csökkent, addig a „közép”
kategóriás közösségekben állandónak tekinthető az egyes családok átlag létszáma.
A legkevésbé kiegyensúlyozott ebben a tekintetben az ortodoxia, ahol csak a legkisebb
és a legnagyobb hitközségek esetében regisztrálhatunk stagnálást, minden más közbe­
eső hitközségi kategóriában vagy nőtt, vagy csökkent a családok átlag lélekszáma.
Az alapvető demográfiai jellegzetességek áttekintése után a továbbiakban a hit­
községek mérete és anyagi ereje közti kapcsolat vizsgálatára kerül sor. Ehhez első
lépésként nézzük meg, milyen összefüggések vannak az egyes hitközség-kategóriákon
belül a hitközségek lélekszáma és adófizetőinek aránya között.
3.12 táblázat
A hitközségek lélekszámának és adófizetőinek aránya az öt lélekszámcsoportban (%)

Lélekszám- 1903 1906 1910

csoport
Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­
sen dox quo sen dox quo sen dox quo
ante ante ante
<200 28,6 27,4 35,0 20,2 29,5 27,6 36,3 20,7 30,3 28,4 37,0 23,2
201-500 23,9 21,5 26,0 30,1 23,8 21,3 25,9 30,7 24,0 20,7 26,5 31,4
501-1000 18,4 15,5 21,3 15,8 19,0 17,2 21,7 15,8 20,4 19,9 22,1 16,8
1001-5000 17,1 15,9 18,9 14,5 17,3 15,6 19,5 15,5 20,1 13,4 18,8 17,2
5000< 15,2 15,2 9,5 9,5 - 12,7 9,6 20,2
Összesen 17,5 15,0 21,1 17,6 17,8 15,4 21,6 18,2 17,8 15,0 21,0 19,5

A 3.12 táblázatból nyilvánvaló, hogy ahogy nőtt a hitközség lélekszáma, úgy csökkent
az adózók aránya. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy minél nagyobb volt egy
hitközség, arányosan annál kevesebb ember tartotta el. Ez összességében és irány­
zatonként is megfigyelhető. Az egyetlen kivételt az első két hitközségi kategória
esetében a statusquo ante hitközségek jelentik, amelyeknél mindhárom vizsgált év­
ben több adózót találunk az „alsó-közép” kategóriás hitközségekben, mint a 200 fő
alattiakban. Ha az egyes hitközség-kategóriákat külön vizsgáljuk, megfigyelhetjük,
hogy a 201 és 500 fő közti kategórián kívül minden más kategóriában a neológ hit­
községekben volt a legmagasabb az adózók aránya. Ez pedig azt jelenti, hogy szinte
minden kategóriában a neológ hitközségekben fizette az évi kultuszjárulékot a hit­
község tagjainak arányosan legnagyobb százaléka. Hogy ez egyben azt is jelentette-e,
hogy a neológ hitközségek az esetek döntő többségében gazdagabbak voltak a töb­
bi irányzat hitközségeinél, az alábbiakban vizsgáljuk.
154
 Mivel a Kalenderben az egyes hitközségeknél feltüntetett költségvetési adatsor­
nál az éves bevételre és kiadásra vonatkozó számadat az esetek túlnyomó részében
megegyezik, a hitközségek anyagi helyzetének vizsgálatakor a továbbiakban mindig
csak az összkiadás értéke fog szerepelni. A 3.13 táblázat a hitközségek évi átlag ki­
adását foglalja össze az öt hitközség-kategóriában.
3.13 táblázat
A hitközségek évi átlag költségvetése, valamint a növekedés mértéke lélekszámcsoportonként

Lélekszámcsoport 1903 1906 1910

Összesen Összesen Összesen
<200 3 144,7 100** 3 472,4 100 3 688,8 100
201-500 6 721,0 214 6 409,0 185 7 397,8 201
501-1000 10 703,7 340 11 451,2 330 13 337,0 362
1001-5000 33 377,1 1 061 36 213,9 1 043 37 211,4 1 009
5000< 93 900,0 2 986 100 720,0 2 901 105 845,5 2 869
Összesen 12 921,2 13 758,9 16 476,5

* Koronában megadott összeg

* 100 = a 200 fő alatti kategória átlag kiadása (abszolút érték)

A táblázat megmutatja, hogy a hitközség nagyság növekedésével nem egyenes arány­

ban növekedett az egyes közösségek költségvetésének nagysága. Ez persze összefügg
azzal a jelenséggel, amit a hitközségi tagok és az adózók arányánál figyeltünk meg,
tehát azzal, hogy minél nagyobb volt egy-egy hitközség, arányosan annál kevesebb
adófizető tagja volt. Ezért tehát, bár abszolút értékben természetesen minél nagyobb
volt egy-egy hitközség, annál nagyobb költségvetés fölött rendelkezett, a hitközsé­
gi kategóriákat összehasonlítva mégis megállapíthatjuk, hogy a költségvetés nem
növekedett olyan mértékben, ahogy annak a hitközség nagyságának növekedéséből
adódnia kellett volna.
Vizsgáljuk meg ugyanezt a jelenséget irányzatonként is (3.14-16 táblázatok).

3.14 táblázat
Az ortodox hitközségek évi átlag költségvetése,
valamint a növekedés mértéke lélekszámcsoportonként

Lélekszámcsoport 1903 1906 1910

Összesen* Összesen Összesen
<200 2 408,7 100** 3 194,1 100 3 672,3 100
201-500 6 097,5 253 5 470,2 171 5 779,5 157
501-1000 9 090,3 377 10 989,4 344 13 316,5 363
1001-5000 20 259,2 841 21 167,1 663 21 046,7 573
5000< 93 900,0 3 898 100 720,0 3 153 102 560,8 2 793
Összesen 10 987,2 11 565,5 12 927,8

* Koronában megadott összeg

* 100 = a 200 fő alatti kategória átlag kiadása (abszolút érték)

155
 3.15 táblázat
A neológ hitközségek évi átlag költségvetése,
valamint a növekedés mértéke lélekszámcsoportonként

Lélekszámcsoport 1903 1906 1910

Összesen Összesen Összesen
<200 4 775,6 100** 4 350,1 100 4 304,7 100
201-500 6 468,9 135 6 540,9 150 7 528,5 175
501-1000 12 075,3 253 11 966,1 275 12 432,4 289
1001-5000 44 322,5 928 49 438,3 1 136 46 237,7 1 074
5000< - - - 112 415,0 2 611
Összesen 15 187,8 16 227,4 19 843,0

* Koronában megadott összeg

100 = a 200 fő alatti kategória átlag kiadása (abszolút érték)

3.16 táblázat
A statusquo ante hitközségek évi átlag költségvetése,
valamint a növekedés mértéke lélekszámcsoportonként

Lélekszámcsoport 1903 1906 1910

Összesen Összesen Összesen
<200 2 478,8 100** 2 618,6 100 2 432,9 100
201-500 10 233,1 413 10 512,8 401 13 673,2 562
501-1000 10 945,0 442 11 848,7 452 17 536,3 721
1001-5000 36 621,7 1 477 43 581,3 1 664 57 122,0 2 348
5000< - - - - -

Összesen 14 019,0 16 399,2 21 267,9

* Koronában megadott összeg

** 100 = a 200 fő alatti kategória átlag kiadása (abszolút érték)

Az minden irányzat esetében igaz, hogy a hitközség méretének növekedése nem áll
egyenes arányban a költségvetési összeg növekedésével, bár minden esetben abszo­
lút értékben nagyobb volt a költségvetés, ha nőtt a lélekszám. Irányzatonként azon­
ban más és más arányosság figyelhető meg a lélekszám és a költségvetés növekedé­
se között. Az ortodox és a neológ hitközségek esetében nagyjából azonos mértékben
növekedett a költségvetés összege a két „közép” kategóriában. Ezeknél az irányza­
toknál az „alsó-közép” kategóriába eső hitközségek költségvetése átlagban 1,5-2,5-
szerese, a „felső-közép” kategóriában pedig 2,5-3,5-szerese volt a „kis” hitközségek
átlag költségvetésének. Ugyanakkor a két „nagy” hitközségi kategóriában elvált egy­
mástól a két irányzat útja. Az ortodoxoknál a 200 fő alatti kategóriához képest az
1001 és 5000 fő közötti kategóriában 5,5-8,5-szeres költségvetési összeggel találko­
zunk, míg a neológoknál ugyanez az arány 9-11-szeres volt. A legnagyobb, 5000 főnél
nagyobb hitközségek esetében az ortodox hitközségek költségvetése 27-39-szerese
volt a „kis” hitközségekének, a neológoknál pedig, ahol csak 1910-ből van adatunk,

156
26-szorosa. Ugyanezek az arányok a statusquo ante hitközségek esetében minden
esetben szignifikánsan magasabbak. Az „alsó-közép” kategória hitközségeiben az
átlagos évi költségvetés 4-5,5-szerese, a „felső-közép” kategóriában pedig 4,5-7-sze-
rese volt a „kis” hitközségek átlag költségvetésének. Az 1001 és 5000 fő közötti hit­
községeknél pedig 14,5-23,5-szeres költégvetési összegekkel találkozunk. Ezen ada­
tok mellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy 1903 és 1910 között az ortodox
hitközségeknél minden lélekszám-kategóriában csökkent, a másik két irányzatnál
pedig szintén minden kategóriában nőtt az éves költségvetési összeg aránya a 200 fő
alatti hitközségek költségvetéséhez képest. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg
az ortodoxoknál egyre csökkent a különbség a kis és a nagyobb lélekszámú hitköz­
ségek anyagi ereje között, addig a neológ és a statusquo ante közösségek esetében
ez a különbség egyre mélyebbé vált.
Ezek az adatok tehát együttesen arra utalnak, hogy bár minden irányzatnál szoros
összefüggés áll fenn a hitközség mérete és anyagi ereje között, az egyes irányzatok
között mégis szignifikáns különbségek mutatkoznak. A különbség abban is tetten ér­
hető, hogy az egyes hitközségi kategóriákon belül sem volt egyforma a különböző
irányzatú hitközségek anyagi ereje. Ennek megvizsgálásához nyújt segítséget a 3.17
táblázat.
3.17 táblázat
Az egyes irányzatok hitközségeinek egymáshoz viszonyított évi átlag költségvetése
az öt lélekszámcsoportban

Lélekszám- 1903 1906 1910

csoport
Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­
sen dox quo sen dox quo sen dox quo
ante ante ante
<200 100 77 152 79 100 92 125 75 100 100 117 66
201-500 100 91 96 152 100 85 102 164 100 78 102 185
501-1000 100 85 113 102 100 96 104 103 100 100 93 131
1001-5000 100 61 133 110 100 58 137 120 100 57 124 154
5000< 100 100 - - 100 100 - - 100 97 106 -

Összesen 100 85 118 108 100 84 118 119 100 78 120 129

100 = az egyes kategóriák átlag költségvetése (abszolút érték)

A táblázatból jól látható, hogy 1903-ban és 1906-ban az „alsó-közép" kategóriát ki­

véve minden más kategóriában a három irányzat közül a neológ hitközségek költség-
vetése volt a legnagyobb. Az „alsó-közép” kategóriában azonban a statusquo ante
hitközségek rendelkeztek a legnagyobb költségvetéssel. Ezek az adatok egyértelművé
teszik, hogy az adófizetők arányának növekedése egyben nagyobb költségvetést is
eredményez, hiszen minden kategóriában a legtöbb adófizetővel rendelkező irány­
zat hitközségeiben találjuk a legmagasabb átlag költségvetést. Egymás mellett vizs­
gálva a három év adatait azonban kirajzolódik egy ettől eltérő folyamat. 1910-re a
200 fő alatti hitközségek kategóriáját kivéve minden más kategóriában, ahol egyálta-

157
Ián szerepeltek, a statusquo ante hitközségek rendelkeztek a legnagyobb évi átlag költ­
ségvetéssel. Ennek az irányzatnak a hitközségeiben ráadásul, szemben a neológ és az
ortodox irányzat közösségeivel, a vizsgált években - szintén a legkisebb lélekszámú
hitközségeket kivéve - minden kategóriában egyre nőtt az évi átlag költségvetés.
A hitközségek demográfiai jellemzőinek, valamint méretük és anyagi erejük ösz-
szefüggéseinek vizsgálata végeredményben sok olyan részletkérdés tisztázását tette
lehetővé, amelyek a magyarországi zsidóság három irányzatának kutatásában eddig
vagy elkerülték a kutatók figyelmét, vagy bármilyen bizonyító erejű adatsor elemzé­
se nélkül, mint mindenki által elfogadott történeti tények szerepeltek a szakirodalom­
ban. Ilyen nézetek például, hogy az ortodoxoknál a természetes szaporulat jóval maga­
sabb, mint a neológoknál, vagy hogy a neológok mint személyek és mint közösségek
egyaránt gazdagabbak, mint az ortodoxok. Ezek a „tények” általában csupán az orto-
doxia-neológia könnyen adódó ellentétpáija mechanikus felállításán alapultak. Hogy
mennyire mélyen beivódott történeti szterotípiáról van szó, nézzünk egyetlen példát.
Egy kutató, aki Északkelet- és Kelet-Magyarország városi zsidóságának bemutatá­
sára vállalkozott, a miskolci ortodox zsidók Monarchia kori gazdasági viselkedésé­
nek jellemzésekor a következő megállapítást teszi:

[...] ezek az izraeliták Miskolc gazdasági fellendülését, városiasodását segítették elő,

miközben maguk is profitáltak belőle, s vezető-irányító szerepre tettek szert. Ehhez el­
kerülhetetlen volt, hogy folyamatosan alkalmazkodjanak a gyorsan változó gazdasági
feltételekhez, tehát - bár az ortodox hitközség tagjai voltak - mégis, gazdasági érte­
lemben, neológként vettek részt a város gazdasági életében.89

Adott tehát egy az ortodoxiára és egy a neológiára jellemző viselkedési forma, ame­
lyet még egy ennek teljesen ellentmondó esetben is automatikusan alkalmaznak. Rá­
adásul, mivel nem rendelkezünk országos szintű elemzésekkel, ezek a megállapítások
egy-egy hitközség vagy város zsidósága vizsgálatának eredményeit vetítik ki orszá­
gos szintre.
Az általam elemzett országos összeírások bizonyos értelemben megerősítették az
eddig tényékként kezelt előfeltételezéseket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a három irány­
zat a századfordulóra valóban egymástól jól megkülönböztethető, egyéni fejlődési
úttal rendelkezett. Sem a demográfiai, sem a gazdasági kérdések vizsgálata során
nem találkoztunk egyetlen olyan jellemzővel sem, amely közös lett volna mindhá­
rom irányzatnál. Emellett azonban az is kiderült, hogy bár valóban mély és alapvető
különbségek voltak neológia és ortodoxia között, ugyanígy egyedi, egyik nagy irány­
zathoz sem hasonlító sajátosságai voltak a statusquo ante irányzatnak is. Az irányza­
tok ráadásul dinamikusan fejlődtek, ezért erőviszonyaik mind demográfiai, mind gaz­
dasági paramétereiket tekintve folyamatosan változtak egymáshoz képest.

89 C síki Tamás, Városi zsidóság Északkelet- és Kelet-Magyarországon, Bp., Osiris, 1999, 36.

158
 A következőkben azt vizsgáljuk, hogy az egyes irányzatok hitközségeinek de­
mográfiai és gazdasági jellegzetességeire a méretük mellett hogyan hatott egy külső,
a zsidó vallási irányzatok fejlődésétől független tényező: Magyarország regionális
megosztottsága.

A hitközségek demográfiai és anyagi helyzete,

valamint az ország régióinak kapcsolata

A magyarországi zsidó vallási irányzatok és az ország régióinak kapcsolatával or­

szágos szinten eddig csupán két kutató foglalkozott. A történész Zeke Gyula úttörő
tanulmányában a magyarországi zsidók történetével foglalkozó kutatók közül első­
ként sok-sok apró, elszórtan fellelhető adatot összegyűjtve megkísérelte a három
irányzat egymáshoz viszonyított számarányának és topográfiai elhelyezkedésének
tisztázását 1868 és 1949 között. A földrajzi elhelyezkedést illetően kimutatta, hogy
az ortodoxia és a neológia erősen tömbösödve, egymástól eléggé szétválva helyez­
kedett el az ország területén, bár teljesen homogén területek nem voltak. Bebizonyí­
totta, hogy a tömbök egy képzeletbeli vonal mentén váltak el egymástól, amely észak­
nyugatról délkeletre haladva nagyjából középen (Soprontól Brassóig) szeli át az ország
területét. E vonaltól nyugatra a neológia, keletre pedig az ortodoxia dominált. Azt is
kimutatta, hogy a statusquo ante hitközségek többsége mintegy ütközősávot alkotva
neológia és ortodoxia között, e vonal mentén helyezkedett el.90
A szociológus Karády Viktor egy tanulmányában, amelyben inkább megjelölte a
kutatási irányokat, mintsem részletes kutatási eredményeit tárta volna az olvasó elé,
a magyarországi zsidó asszimiláció és modernizáció regionális és irányzatspecifikus
jellegzetességeivel foglalkozott érintőlegesen. Megállapította, hogy a magyarorszá­
gi zsidóság elsődleges, azaz vallási alapú megoszlásán túlmenően a további kutatá­
soknak figyelembe kell venniük azokat a másodlagos megoszlásokat is, amelyek az
azonos irányzatokon belül regionális különbségekként jelentkeznek. Többek között
megállapítja, hogy anyanyelvi szempontból például meg kell különböztetni a német
anyanyelvű nyugat-magyarországi ortodoxokat a Kelet-Magyarországon élő, jiddi­
sül vagy magyarul beszélő ortodoxoktól. Ugyanígy fontos különbség mutatkozik a
neológián belül is, ha elkülönítjük egymástól a nagyvárosi, urbanizált modem kö­
zösségeket a hagyományosabb életmódot folytató kisvárosi és falusi neológoktól.91
E két tanulmányon kívül a kutatás eddig egyáltalán nem foglalkozott a magyaror­
szági vallási irányzatok és az ország régióinak összefüggéseivel. Ezért mielőtt kísér­
letet tennék egy országos szintű, egységes adatbázison nyugvó ilyen jellegű elemzés
elvégzésére, érdemes röviden tisztázni, milyen regionális beosztása létezik Magyar­

90 Zeke Gyula, Szakadás után... Adalékok a magyarországi zsidóság felekezeti irányzatai­

nak társadalomtörténetéhez (1868-1949), in Lendvai és mások (szerk.), Hét évtized a ha­
zai zsidóság életében, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 148-149.
91 Victor Karady, Religious Divisions, Socio-Economic Stratification and the Modernization
of Hungarian Jewry after the Emancipation, in Michel K. Silber (szerk.), Jews in the Hun­
garian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 177.

159
országnak. A következőkben kizárólag Magyarország területével fogok foglalkozni,
azaz a Magyar Királysághoz tartozó, de önálló közigazgatási egységet képező Hor-
vát-Szlavónia nem szerepel a régiók között.
Magyarország régióit az ország történetével foglalkozó kutatás általában a magyar
statisztikai irodalomban használt regionális beosztást alapul véve állapítja meg, ez
pedig az ország közigazgatási rendszerének, illetve természetföldrajzi adottságainak
egy bizonyos keverékeként áll előttünk. A statisztikusok célja az volt a beosztással,
hogy a különböző országos összeírások, népszámlálások feldolgozásához könnyen
áttekinthető, egymástól világosan elválasztható területekre osszák fel Magyarországot.
Ezért lett a felosztás alapja az ország folyóinak hálózata. Az egyetlen kivétel Erdély,
amelyet egyrészt nem folyók választanak el a szomszédos régióktól, másrészt történe­
ti megalapozottsága is van annak, hogy külön területként szerepel. Az egyes régiókon
belül találhatók a megyék, tehát minden megye teljes egészében valamely régió része.
Más szavakkal: egyetlen esetben sem fordul elő, hogy egy megye területe több régió
között lenne szétosztva. Magyarország hivatalos regionális beosztása tehát mester­
séges: sem gazdasági, sem társadalmi jellegzetességeket nem tükröz.
Az Osztrák-Magyar Monarchia korszakában a statisztikusok által használt hét ré­
gió a következő volt (lásd az 1. térképei).
3.18 táblázat
Magyarország hivatalos regionális beosztása a Monarchia korában

Régió Megyék A régióba tartozó megyék

száma
Duna jobb partja
Duna bal partja
Duna--Tisza köze
Tisza jobb partja
Tisza bal partja
Tisza-Maros szöge
A Királyhágón túl [Erdély]
ii Baranya, Fejér, Győr, Komárom, Moson, Somogy, Sopron,
Tolna, Vas, Veszprém, Zala
ii Árva, Bars, Esztergom, Hont, Liptó, Nógrád, Nyitra, Pozsony,
Trencsén, Turóc, Zólyom
5 Bács-Bodrog, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun
8 Abaúj-Toma, Bereg, Borsod, Gömör, Sáros, Szepes, Ung,
Zemplén
8 Békés, Bihar, Hajdú, Máramaros, Szabolcs, Szatmár, Szilágy,
Ugocsa
5 Arad, Csanád, Krassó-Szörény, Temes, Torontál
15 Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód, Brassó, Csík, Fogaras,
Háromszék, Hunyad, Kis-Küküllő, Kolozs, Maros-Torda,
Nagy-Küküllő, Szeben, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos,
Udvarhely

160
1. térkép
Magyarország hivatalos regionális beosztása
az Osztrák-Magyar Monarchia idején

SZÖRÉNY
A hivatalos statisztikai beosztás mesterséges volta következtében célszerűnek lát­
szott kialakítani egy olyan regionális beosztást, amely bár természetesen figyelem­
be veszi Magyarország létező területi megosztottságát, mégis alkalmazkodik a zsidó
hitközségi hálózat sajátosságaihoz. Ezért továbbra is meghagytam a hét régiót, de
területüket módosítottam. Az új területi beosztást a 3.19 táblázat tünteti fel (lásd a
2. térképei).
3.19 táblázat
Magyarország módosított regionális beosztása a Monarchia korában

Régió Megyék A régióba tartozó megyék

száma
Délnyugat-Magyarország
Északnyugat-Magyarország
Közép-Magyarország
Észak-Magyarország
Északkelet-Magyarország
Dél-Magyarország
Erdély
i Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala
17 Abaúj-Toma, Árva, Bars, Esztergom, Gömör, Győr, Hont,
Komárom, Liptó, Moson, Nógrád, Nyitra, Pozsony, Sopron,
Trencsén, Turóc, Zólyom
8 Bács-Bodrog, Békés, Csanád, Csongrád, Heves,
Jász-Nagykun-Szolnok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Torontál
4 Sáros, Szepes, Ung, Zemplén
9 Bereg, Bihar, Borsod, Hajdú, Máramaros, Szabolcs, Szatmár,
Szilágy, Ugocsa
3 Arad, Krassó-Szörény, Temes
15 Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód, Brassó, Csík, Fogaras,
Háromszék, Hunyad, Kis-Küküllő, Kolozs, Maros-Torda,
Nagy-Küküllő, Szeben, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos,
Udvarhely

A módosítás annak alapján történt, hogy az egyes régiókban mekkora a szóródása a

hitközségek adófizető tagjai arányának a hitközség teljes lélekszámához viszonyít­
va.92 Ez az arány, mint azt már az előző alfejezetben láthattuk, demográfiai és gazda­
sági mutatóként egyaránt használható; a szóródás pedig megmutatja, hogy mennyire
egységes egy-egy régióban az oda tartozó hitközségek viselkedése e szempontból.
Minél kisebb a szóródás értéke, annál egységesebb jellemzőkkel rendelkeznek a vizs­
gált csoport tagjai.93A 3.20 táblázat segítségével nézzük meg, hogy a módosított ré­
giókban mennyivel egységesebb viselkedési mintákat követő hitközségeket talá­
lunk, mint a hivatalos beosztás szerinti régiókban.

92 Az adófizetők teljes lélekszámhoz viszonyított arányára vonatkozó adatokat az egyes hit­

községekben lásd a Kalender köteteiben. Ebben az alfejezetben ugyanúgy, mint az előző­
ben, a Kalender 1903-as, 1906-os és 1910-es kötetei alapján összeállított három mintát
használom.
93 A szóródást a következő képlet segítségével lehet kiszámolni:
1 1Xj - X I
A = ---------------
n

162
Jaí
' 0 >
 3.20 táblázat
A hitközségi adófizető tagok arányának szóródása a hitközség teljes lélekszámához
viszonyítva a hivatalos és a módosított régiókban, 1903*

Régió Hitközségek száma Szóródás

Délnyugat-Magyarország
H-Régió 48 11,77
M-Régió 38 8,51
M-Régió (-<>) 36 7,15
Északnyugat-Magyarország
H-Régió 38 13,42
M-Régió 52 14,60
M-Régió (-<>) 50 12,00
Közép-Magyarország
H-Régió 40 15,49
M-Régió 47 14,48
M-Régió (-<>) 45 12,15
Észak-Magyarország
H-Régió 28 12,02
M-Régió 18 13,76
M-Régió (- o ) 16 7,45
Északkelet-Magyarország
H-Régió 31 9,55
M-Régió 34 9,41
M-Régió (-<>) 32 6,52
Dél-Magyarország
H-Régió 9 6,30
M-Régió 5 5,99
M-Régió (-<>) 3 3,04
Erdély
H-Régió = M-Régió 14 10,85
M-Régió (-<>) 12 8,09

* 1903-ban összesen 208 hitközség szerepel a mintában. Közülük 105 az ortodox, 77 a neológ,
26 pedig a statusquo ante irányzathoz tartozik.
H-Régió = régiók a hivatalos statisztikai beosztás szerint; M-Régió = az általam módosított régiók;
M-Régió (-<>) = az általam módosított régiókban kivettem a mintából azt a két hitközséget,
amelyekben az adófizető tagok összlélekszámhoz viszonyított aránya a legmagasabb
és a legalacsonyabb volt. Ezzel a statisztikusok által sűrűn használt eljárással tovább lehet
egységesíteni a szóródási értéket, hiszen kiesik a két szélsőséges eset.

Bár az nyilvánvaló, hogy a módosított régiókban jobban lehet kutatni a hitközségi

hálózat demográfiai és gazdasági jellegzetességeit, mint a hivatalos statisztikai be­
osztás szerinti régiókban, a szóródási értékek még így is meglehetősen magasak ma­
radtak. Ez az eredmény a három irányzat egymástól jelentősen eltérő, az egyes ré­
giókon belül is szignifikánsan megmutatkozó szóródási értékeinek következménye.

164
 3.21 táblázat
A hitközségi adófizető tagok arányának szóródása irányzatonként a módosított
régiókban a hitközség teljes lélekszámához viszonyítva, 1903

Régió Hitközségek száma Szóródás

Délnyugat-Magyarország
Ortodox 9 11,7
Neológ 24 7,42
Statusquo ante 5 7,64
Északnyugat-Magyarország
Ortodox 32 17,54
Neológ 10 7,15
Statusquo ante 10 6,26
Közép-Magyarország
Ortodox 11 11,03
Neológ 33 14,44
Statusquo ante 3 19,79
Észak-Magyarország
Ortodox 14 8,28
Neológ 2 24,61
Statusquo ante 2 0,55
Északkelet-Magyarország
Ortodox 29 9,98
Neológ 1
Statusquo ante 4 2,70
Dél-Magyarország
Ortodox - -
Neológ 4 6,49
Statusquo ante 1
Erdély
Ortodox 10 10,20
Neológ 3 11,36
Statusquo ante 1

A 3.21 táblázat megmutatja, milyen erős összefüggés van szóródás szempontjából

aközött, hogy egy régión belül melyik irányzat a domináns, és hogy a domináns
irányzat azon a területen egységes jellemvonásokkal rendelkezik-e. A neológia há­
rom régióban dominált, Délnyugat-, Közép- és Dél-Magyarországon. A többi régió­
ban dominánsan ortodox hitközségeket találunk. A szóródási értékek azonban csak
azokban a régiókban alacsonyak a domináns irányzatnál, ahol az adott irányzat vi­
szonylag egységes társadalmi és gazdasági viselkedési normákkal rendelkezett. Ilyen­
nel két neológok és két ortodoxok uralta régióban találkozunk. A neológ régiók Délnyu­
gat- és Dél-Magyarország, az országnak az a két régiója, ahol a neológ hitközségek
tömbszerűen helyezkedtek el, azaz szinte alig találkozunk más irányzathoz tartozó
hitközségekkel. A neológiának e két régión kívül még Közép-Magyarországon vol­
tak erős pozíciói, de ebben a régióban erősen keveredtek egymással az irányzatok

165
hitközségi hálózatai. Az ortodoxia szóródási értékei pedig Észak-Magyarországon
és Erdélyben voltak alacsonyabbak, mint a többi irányzat hasonló értékei. Ezekben
a régiókban viszonylag egységes ortodoxiával találkozhatunk, szemben a többi, orto­
doxok uralta régióval, Északnyugat- és Északkelet-Magyarországgal. Az utóbbi két,
„vegyes ortodoxiával’' rendelkező régióban egymás mellett éltek az ortodoxiának
mindazok a fő belső csoportjai, amelyeknek ideológiai elkülönülésével részletesen
is foglalkoztunk az 1. fejezetben. Északnyugat-Magyarországon egymás mellett élt
az ún. neo- és a középortodoxia, Északkelet-Magyarországon pedig közép- és ultra­
ortodox, valamint haszid közösségeket egyaránt találunk. Más szavakkal, már ön­
magában a szóródási érték, azaz az egy régión belül működő, különböző irányzatok­
hoz tartozó hitközségek demográfiai és anyagi helyzetének egységességét mutató
érték jelezte, hogy egyrészt az azonos régióhoz tartozás sem mosta el az irányzatok
különbségeit, másrészt hogy az ország regionális különbségei hatottak az irányzatok vi­
selkedési stratégiáira. A továbbiakban e két kérdéskört vizsgáljuk részletesen, a hit­
községek demográfiai és anyagi jellegzetességeinek feltárására koncentrálva.
Első lépésként, akárcsak az előző alfejezetben, a demográfiai jellegzetességeket
vesszük szemügyre. 1910-ben Budapesten kívül 705 292 zsidó élt az országban.94
Budapesten több mint 200 ezer zsidó élt, akiknek döntő többsége a neológ hitközség­
hez tartozott. Az ország hét régiója között a következőképpen oszlott meg a zsidó
lakosság (3.22 táblázat).
3.22 táblázat
A zsidó lakosság száma és megoszlása a módosított régiókban, 1910

Régió Száma Megoszlása (%)

Délnyugat-Magyarország 65 837 9,3
Északnyugat-Magyarország 131 400 18,6
Közép-Magyarország 107 478 15,2
Eszak-Magyarország 70 426 10,1
Északkelet-Magyarország 241 946 34,3
Dél-Magyarország 24 131 3,4
Erdély 64 074 9,1
Összesen 705 292 100,0

A zsidó lakosság tehát meglehetősen egyenlőtlenül oszlott el az egyes régiók között.

A többségében neológok lakta Közép-Magyarországon, valamint a döntően ortodoxok
által lakott Északnyugat- és Északkelet-Magyarországon élt 1910-ben az ország össz-
zsidóságának több mint kétharmada. Ez a megoszlás nem egyezik az összlakosság
területi megoszlásával, a zsidók és az összlakosság területi megoszlása között szig­
nifikáns különbség figyelhető meg (3.2 diagram).

94Az 1910-es adatokat lásd A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása,
I. Rész: A népesség főbb adatai (Bp., Athenaeum, 1912) című kötetben.

166
 3.2 diagram
Az összlakosság és a zsidó lakosság területi megoszlása Magyarországon, 1910

1910-ben, Budapestet leszámítva, Magyarország összlakossága 17 324 353 fő volt.

Az ország legsűrűbben lakott régiói a dunántúli területek (Délnyugat-, Északnyugat-
és Közép-Magyarország), valamint Északkelet-Magyarország voltak. Az összlakos­
ság országos megoszlásához viszonyítva a leginkább „zsidó régió” két ortodoxok ál­
tal dominált terület volt, Észak- és Északkelet-Magyarország. Ebben a két régióban
az ország összlakosságának kb. egyötödével (21,1%) szemben a zsidó összlakosság
megközelítőleg fele (44,4%) élt. Viszonylag magas zsidó részvételt találunk még a
szintén túlnyomórészt ortodoxok lakta Északnyugat-Magyarországon is, ahol mind az
összlakosság, mind az ország zsidó lakosságának nagyjából egyötöde élt (18,9, illet­
ve 18,6%). Az ortodoxok által dominált régiókkal szemben azokban a régiókban,
ahol neológ többség élt 1910-ben, az összlakossághoz viszonyítva arányaiban sokkal
kevesebb zsidót találunk. Délnyugat-Magyarországon 2,8%, Közép-Magyarországon
2,7%, Dél-Magyarországon pedig 1,7% volt a zsidó lakosság aránya az összlakos­
sághoz viszonyítva. A neológok ráadásul sokszor az egyes megyék megyeközpont­
jaiban vagy nagyobb városaiban koncentrálódtak.95A valóságban tehát még kevésbé
oszlottak el az egyes régiók összlakosságában, mint a szórtabb településhálózattal

95 Ilyen eseteket figyelhetünk meg Északnyugat-Magyarországon például Baranya megyé­

ben, ahol a megye területén 4802, Pécsett pedig 4026 zsidó élt. Vagy az ugyancsak ebben
a régióban található Fejér megyében a megye zsidó lakosainak száma 4358 volt 1910-ben,
míg Székesfehérvárott 3024 zsidó élt ugyanabban az évben. Közép-Magyarországon
ugyancsak találkozhatunk néhány nagy neológ központtal. Ilyenek voltak például Bács-
Bodrog megyében Baja (2091 zsidó lakos), Szabadka (3539 zsidó lakos), Újvidék (2326
zsidó lakos) és Zombor (1017 zsidó lakos) városok. Ugyanakkor a megye zsidó lakossága
9271 fő volt. Dél-Magyarországon egyenesen olyan esettel találkozunk, ahol a megyeköz­
pont zsidó lakosságának száma meghaladta a megye egész területén élő zsidók lélekszá-
mát: Arad megyében 1910-ben 3807 zsidó élt, miközben a központjában, Arad városában
6295. (A demográfiai adatokat lásd A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi nép-
számlálása, id. kiad.)

167
rendelkező, többnyire a kisebb lélekszámú településeken is megtalálható ortodoxok.
Erdélyben, amely 1910-ben több mint 2,5 millió lakossal rendelkezett (2 678 367),
mindössze körülbelül 65 ezer zsidó élt (64 074). A zsidó lakosság csupán az összla­
kosság 2,4%-át tette ki.96
Magyarország zsidó lakossága tehát a századforduló idején egyenlőtlenül oszlott
meg az ország régiói között. Érdemes megvizsgálni, hogy ez az egyenlőtlenség
mennyiben függ össze az irányzatok egymástól eltérő demográfiai viselkedésével,
tehát a természetes szaporodás terén mutatkozó különbséggel. Az irányzatok eltérő
demográfiai viselkedését a továbbiakban ugyanazon a három év adatait tartalmazó
hitközség-mintán fogom elemezni, amelyet már az előző alfejezetben is használtam.
Az egyes régiókban a zsidó családmodellre vonatkozó számadat, az előző alfejezetben
követett módszerhez hasonlóan, az adott régióban található hitközségek összlélek-
számának és a hitközségek adófizető tagjainak arányából adódik (3.23 táblázat).

3.23 táblázat
A hitközségek átlagos családlétszáma régiónként (fő)
Régió 1903 1906 1910
Össze­ Orto­ Neológ Status- Össze­ Orto­ Neológ Status- Össze­ Orto­ Neológ Status-
sen dox quo sen dox quo sen dox quo
ante ante ante
Délnyugat-
Magyar­
ország 6,2 9,3 5,6 4,3 5,8 8,6 5,2 4,3 5,7 8,3 5,2 4,1
Észak-
nyugat-
Magyar­
ország 5,8 6,1 4,8 6,0 5,8 6,2 4,7 5,8 5,8 6,1 5,0 5,5
Közép-
Magyar­
ország 4,3 5,5 4,3 2,2 4,4 5,3 4,3 2,2 4,4 5,1 4,3 2,2
Észak-
Magyar-
ország 5,8 6,0 3,5 6,3 5,8 6,1 3,5 6,4 5,8 6,0 3,5 6,4
Északkelet-
Magyar-
ország 6,9 6,9 7,0 6,6 6,6 6,7 7,0 6,2 7,0 7,4 7,0 5,8
Dél-
Magyar-
ország 4,0 4,0 3,2 3,8 3,8 3,2 5,3 5,3 3,4
Erdély 6,1 6,9 4,3 7,1 5,9 6,4 4,3 6,2 5,1 5,7 4,4 4,6
Összesen 5,7 6,7 4,7 5,7 5,6 6,5 4,6 5,5 5,6 6,7 4,8 5,1

96Az erdélyi zsidók újkori történetét, amely sok szállal összefonódott ugyan a magyarorszá­
gi zsidók történetével, mégis jelentős különbségek is adódtak, amelyekre itt nincs mód ki­
térni, lásd Moshe Carmilly-W einberger, A zsidóság története Erdélyben, 1623-1944, Bp.,

168
A legkisebb átlagos családlétszámot, bizonyos mértékig váratlanul, Közép-Magyar-
országon találjuk, éppen abban a régióban, amelyben a leginkább keveredtek a három
irányzat hitközségei. Azaz ebben a régióban a neológia dominált ugyan, de jelentős
ortodox és statusquo ante közösségek is voltak. (1903-ban és 1906-ban valójában
a tisztán neológ dominanciájú Dél-Magyarországon volt a legkisebb az átlagos család­
létszám, de ebben a régióban mindössze öt hitközség adatai állnak rendelkezésünk­
re, ezért a kapott eredmény nem tekinthető szignifikánsnak.) Közép-Magyarország,
tehát a Duna-Tisza köze elsőbbsége ebből a szempontból akkor igazán szembetűnő,
ha az egyes irányzatok jellegzetességeit külön is megvizsgáljuk. Az összes régió kö­
zül minden irányzat esetében, mindhárom vizsgált évben itt találjuk a legkisebb át­
lagos családlétszámot. (A neológia esetében ugyan minden évben Észak-Magyaror-
szágon találjuk a legkisebb átlagos családlétszámot, de mivel abban a régióban csak
két neológ hitközség adataival rendelkezünk, ez az eredmény nem tekinthető szig­
nifikánsnak.) Más szavakkal, minden irányzat esetében e régió hitközségei voltak a
legmodernebbek demográfiai viselkedésüket tekintve. Ez a jelenség talán a régió geo­
politikai elhelyezkedésében leli magyarázatát, vagyis abban, hogy ez a régió, illet­
ve annak két központi megyéje, Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Jász-Nagykun-Szó Ínok te­
kinthető leginkább a főváros, Budapest kisugárzási körzetének. Az ország két nagy
folyója, a Duna és a Tisza által határolt régió természetföldrajzi adottságai következ­
tében természetes módon vált Budapest „körzetévé”. Másrészt ez az a régió, amely
az ország összes régiója közül a leginkább egységes a nemzetiségek tekintetében.
Budapesten és egy-két kis nemzetiségi konklávén kívül - mint például a szentendrei
szerbek, vagy a Budapest környéki sváb és szlovák falvak - itt szinte kizárólag ma­
gyar lakosság élt.
Közép-Magyarország ortodox közösségeiben, amelyek zömmel az ún. közép-orto­
doxiához tartoztak, kis mértékben ugyan, de folyamatos csökkenést is mutat az átla­
gos családlétszám, ami szintén modernizálódásra, demográfiai értelemben urbanizáló-
dásra utal.97 (Valójában ez a statusquo ante hitközségekre is igaz, de ebben a régióban
nem rendelkezünk elég adattal ennek az irányzatnak a vizsgálatához, mivel mindössze
három ilyen hitközség szerepel a mintában.) A régión belül persze jelentős eltérés van
az ortodox és a neológ hitközségek demográfiai viselkedése között. Míg a neológ
hitközségeknél mindhárom évben 4,3 fő volt az átlagos családlétszám, addig az or­
todox közösségek esetében ez a szám 5,5-ről 5,1-re csökkent 1903 és 1910 között.

MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995; valamint Ladislau Gyémánt, The Jews o f Transyl­
vania: A Historical Destiny, Cluj-Napoca: Institutul Cultural Roman, 2004.
97Az urbanizáció és a természetes szaporodás közötti negatív kapcsolat jól feltárt jelenség a
szociológiai szakirodalomban. A zsidó közösségeket illetően lásd Arthur Ruppin régi, de
máig alapvető monográfiáját: Ha-Szociologia sei Ha-Jehudim, Tel-Aviv, A. J. Steibel,
1934. A magyarországi zsidók 20. századi demográfiai viselkedésére vonatkozóan pedig
lásd Yehuda Don-George Magos, The Demographie Development of Hungarian Jewry,
Jewish Social Studies, 1983/3-4, 189-216.

169
 A demográfiai mutatók szempontjából „közép-kategóriába” tartozó régiók Dél­
nyugat-, Északnyugat- és Észak-Magyarország, valamint Erdély. E négy régió közül
az első neológ, míg a többi ortodox dominanciájú. A csoport érdekessége, hogy éppen
a neológ dominanciájú Délnyugat-Magyarországon találkozunk azzal a jelenséggel,
hogy mind a többségi neológ, mind pedig a régióban szintén megtalálható ortodox
hitközségekben az összes régió közül itt a legmagasabb(!) az átlagos családlélek-
szám. A régió tehát valójában statusquo ante hitközségei révén került be a „közép-
kategóriába”. A régió hitközségeiben ugyan mindhárom vizsgált évben egyre kisebb
átlagos családlétszámmal találkozunk, a régió neológ és ortodox hitközségei mind­
végig megtartották elsőbbségüket. E régió hitközségeinek viselkedése - amely régiót
a magyar történeti irodalom hagyományosan az ország legfejlettebb régiójaként tart­
ja számon - a rendelkezésünkre álló adatok alapján nem magyarázható. A kérdés
tisztázása véleményem szerint további mikroszintű alapkutatásokat igényel.
A „közép-kategóriába” tartozó régiókban, hasonlóan Közép-Magyarországhoz,
egymástól szintén jelentősen eltérő demográfiai jellegzetességeket figyelhetünk meg
az egyes irányzatoknál. Mind a négy régióban a neológ hitközségekben volt a leg­
kisebb az átlagos családlétszám, jóval kisebb, mint a másik két irányzat hitközségei­
ben. A két ortodox dominanciájú régióban, Északnyugat- és Észak-Magyarországon
azonban az ortodoxia és a statusquo ante irányzathoz tartozó közösségek nagyjából
azonos demográfiai jellegzetességekkel rendelkeztek. Ezekben a régiókban tehát a
statusquo ante irányzat demográfiailag az ortodoxiához hasonlított. A szintén ortodox
dominanciájú Erdély esetében nincs lehetőségünk megfigyelni az ortodox és a status­
quo irányzatok közti demográfiai különbségeket, mivel összesen egy statusquo ante
hitközség esetében rendelkezünk a szükséges adatokkal a vizsgált három évben.
Végül a „legszaporább” régió - várható módon - Északkelet-Magyarország volt
a századforduló idején. Ez a régió az ország legelmaradottabb területe volt már a
Monarchia korában is, hátrányát egészen napjainkig megtartotta.98A zsidó lakosság
szempontjából itt egyértelműen az ortodoxia dominanciáját figyelhetjük meg, a tér­
ség leginkább az ultraortodoxia és a haszidizmus bázisa volt. A neológia rendkívül
magas - hétfőnyi - átlaga e régió esetében nem mérvadó, mivel csak egyetlen hit­
községből rendelkezünk adatokkal.
Az egyes régiókra, illetve ezen belül az irányzatokra jellemző családmodell átte­
kintése után a továbbiakban a hitközségek mérete és anyagi ereje közti kapcsolatot
vizsgáljuk. Ehhez első lépésként nézzük meg, milyen összefüggések vannak az egyes
régiókon belül a hitközségek lélekszáma és adófizetőinek aránya között.

98 Több mutató közül csak az egyik jellemző: a mai Magyarországon ebben a régióban a leg­
magasabb a munkanélküliség, és ami ezzel szorosan összefügg, itt található a legtöbb kép­
zetlen munkaerő.

170
 3.24 táblázat
A hitközségek iéiekszámának és adófizetőinek aránya régiónként (%)

Régió 1903 1906 1910

Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­ Össze­ Orto­ Neológ Status­
sen dox quo sen dox quo sen dox quo
ante ante ante
Délnyugat-
Magyar­
ország 16,0 10,8 17,7 23,5 17,2 11,7 19,1 23,5 17,6 12,0 19,2 24,2
Észak-
nyugat-
Magyar­
ország 17,3 16,3 20,7 16,8 17,1 16,1 21,2 17,2 17,3 16,3 19,9 18,3
Közép-
Magyar­
ország 23,1 18,2 23,4 45,3 22,9 18,7 23,2 45,3 22,9 19,5 23,0 46,3
Eszak-
Magyar-
ország 17,2 16,6 28,8 15,8 17,1 16,5 28,8 15,6 17,4 16,8 28,8 15,6
Eszakkelet-
Magyar-
ország 14,6 14,4 14,3 15,2 15,2 15,0 14,3 16,2 14,2 13,5 14,3 17,4
Dél-
Magyar-
ország 25,4 25,2 31,6 26,3 26,1 31,6 19,1 19,0 29,0
Erdély 16,3 14,5 23,2 14,2 17,0 15,5 23,2 16,1 19,7 17,7 22,5 21,7
Összesen 17,5 15,0 21,1 17,6 17,8 15,4 21,6 18,3 17,8 15,0 21,0 19,5

Jól látható a 3.24 táblázatból, hogy Magyarország területe a családmodell vizsgála­

tához hasonlóan a hitközségek anyagi ereje és a régiók kapcsolata elemzésekor is há­
rom elkülönülő területre osztható. Az első kategóriába a legelmaradottabb, szinte ki­
zárólag ortodoxok által lakott Északkelet-Magyarország tartozik, ahol a legkisebb volt
az adófizetők aránya a hitközségekben. Itt, nem számítva a neológ irányzatot, amely­
nél csak egyetlen hitközségről rendelkezünk információkkal, viszonylag kiegyenlí­
tett helyzetet találunk az ortodoxia és a statusquo ante irányzat esetében. Ugyanakkor
az is nyilvánvaló, hogy míg ebben a régióban a vizsgált szűk évtized során az ortodox
hitközségekben egyre csökkent az adófizető tagok aránya, addig a statusquo közössé­
gek esetében éppen fordított tendencia érvényesült. A „közép-kategóriába” egyrészt
az ország nyugati és északi karéja tartozik, tehát Délnyugat-, Északnyugat-, valamint
Észak-Magyarország, másrészt Erdély. E kategóriánál hasonló a helyzet, mint amit
a demográfiai jellegzetességek vizsgálatánál láthattunk: főleg ortodox dominanciá-
jú régiók kerültek ide. Itt is kivételt képez azonban Délnyugat-Magyarország, amely
adófizetők tekintetében szintén a legalacsonyabb arányszámot produkálta mind a
neológ, mind az ortodox irányzat esetében. (Ebből a szempontból a neológ hitközsé­
gek alacsonyabb adófizetőkre vonatkozó adata Északkelet-Magyarországon nem szá-
171
mit, mivel ebből a régióból csak egy neológ hitközség adatával rendelkezünk.) A har­
madik, legtöbb adózóval rendelkező régió pedig Közép- és Dél-Magyarország. A ren­
delkezésünkre álló adatokból az irányzatok egymástól eltérő viselkedése tekintetében
mindössze annyi állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy minden régióban az
ortodox közösségekben találjuk arányosan a legkevesebb adófizetőt. Ez más szavak­
kal annyit jelent, hogy az ortodox irányzat volt az a századfordulón, amelyben ország­
szerte a legkevesebb ember tartotta el az egyes hitközségeket. Mivel az első három
régiót kivéve a többi régióban nem rendelkezünk megfelelelő mennyiségű adattal a
neológ és a statusquo ante hitközségeket illetően, e két irányzatról csak annyit álla­
píthatunk meg, hogy minden régióban vagy az egyik, vagy a másik irányzat hitközsé­
geiben találjuk a legtöbb adófizető tagot. Tehát minden kategóriában vagy a neológ,
vagy a statusquo ante irányzathoz tartozó hitközségekben fizette az évi kultuszjáru­
lékot a hitközség tagjainak arányosan legnagyobb százaléka. Hogy ez egyben azt is
jelentette-e, hogy ezek a hitközségek a legtöbb esetben gazdagabbak voltak a többi
irányzat hitközségeinél, azt az alábbiakban vizsgáljuk.
A regionális különbségek elemzésének harmadik, befejező vizsgálatához érve a hit­
községek anyagi helyzetének vizsgálatakor a továbbiakban ugyanúgy, mint az előző
alfejezetben, az egyes hitközségek költségvetését mindig az éves összkiadás értéke
fogja képviselni. A 3.25 táblázat a hitközségek tagjaira és azon belül adófizetőire
eső évi átlagos költségvetés összegét mutatja be régiónként.
3.25 táblázat
A hitközségek tagjaira és adófizetőire jutó évi átlagos költségvetés
összege régiónként, 1903-1910 (koronában)
Régió 1903 1906 1910
Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/
lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők
Délnyugat-
Magyarország 20,8 129,7 22,0 127,3 22,9 130,2
Északnyugat-
Magyarország 18,0 104,4 19,6 114,5 21,4 123,6
Közép-
Magyarország 17,5 75,5 19,4 84,4 22,2 97,1
Észak-
Magyarország 12,3 71,3 12,4 72,2 14,0 80,8
Eszakkelet-
Magyarország 13,4 91,9 14,2 93,3 15,0 105,5
Dél-
Magyarország 18,0 70,9 8,9 34,0 12,4 64,9
Erdély 13,3 81,3 13,6 79,4 17,1 86,6

Az egy főre jutó költségvetési összeg (kiadás/lélekszám) alapján világosan megkü­

lönböztethető egymástól Magyarország hagyományosan elkülönülő, a Duna által
egymástól elválasztott két területi egysége, Nyugat- és Kelet-Magyarország. A sok
termőfölddel rendelkező, Ausztriához és a Monarchia ipari központjaihoz, Cseh- és
Morvaországhoz közelebb eső Nyugat-Magyarország hagyományosan fejlettebb te-

172
miete volt Magyarországnak, mint a kiterjedt hegyvidékekkel rendelkező, meglehe­
tősen fejletlen infrastruktúrájú Kelet-Magyarország. A Nyugat-Magyarországra eső
régiókban, a táblázatban szereplő első három régió mindegyikében magasabb össze­
gekkel találkozunk, mint az ország keleti felén és Erdélyben. (Dél-Magyarország
1903-ban kapott szintén magas értéke nem mérvadó, mivel ebből a régióból mind­
össze öt hitközség adataival rendelkezünk, és a vizsgált három évben nagyon szélső­
séges ingadozást figyelhetünk meg a hitközségek költségvetési összegét illetően.)
Ugyanakkor az is jól látszik a táblázatból, hogy a regionális megosztottságon túl mi­
lyen erős tényező maradt az irányzatok szerinti eloszlás, hiszen a legmagasabb egy
főre jutó költségvetéssel e három „gazdag” régió közül a neológ dominanciájú Dél-
nyugat-Magyarország rendelkezett. A neológ-ortodox elkülönülésen túl az ortodoxián
belüli szignifikáns különbségekről is képet kaphatunk a táblázatból. A főleg neoorto-
doxok által lakott Északnyugat-Magyarországon lényegesen magasabb egy főre jutó
költségvetési összegeket találunk az egész vizsgált periódusban, mint a többi ortodox
dominanciájú régióban. Ha az egy főre jutó költségvetési összeg adatai mellett a hit­
községek adófizető tagjaira jutó költségvetési összeget is megvizsgáljuk, még összetet­
tebb képet kapunk. Az elsőbbséget ebben a tekintetben is két nyugat-magyarországi
régió szerezte meg, Délnyugat- és Északnyugat-Magyarország. Ez az eredmény
egyáltalán nem meglepő, ha a terület fejlettsége mellett figyelembe vesszük azt is,
hogy ezekben a régiókban a századfordulón a hitközségeken belül magas adófizetői
aránnyal találkoztunk, tehát az egyes közösségeket tagjaik viszonylag magas száza­
léka tartotta el. A harmadik Nyugat-Magyarországra eső régió, Közép-Magyarország
viszont csak a negyedik helyre szorult. Ez az adat annál is inkább meglepő, mivel
éppen ez a régió volt az összes közül az, amelyikben a vizsgált három évben a leg­
magasabb volt a hitközségekben az adózók aránya. A jelenség talán a régió zsidó
vallási irányzatok szempontjából „vegyes” lakosságában leli magyarázatát. Ez annyit
jelent, hogy az irányzatok gazdasági viselkedésben is megfogható különbségei erő­
sebbek voltak annál, hogy az azonos régióhoz, azaz egy egységes társadalmi-gazda­
sági egységhez tartozás ellensúlyozhatta volna őket. E tétel további vizsgálatához
nézzük meg a hitközségek egy főre eső költségvetési összegeinek adatsorát a régió­
kon belül irányzatok szerint is (3.26-28 táblázatok).
3.26 táblázat
A neológ hitközségek tagjaira és adófizetőire jutó évi átlagos költségvetés
összege régiónként, 1903-1910 (koronában)

Régió 1903 1906 1910

Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/
lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők
Délnyugat-
Magyarország 24,5 138,2 25,3 132,3 25,3 131,9
Északnyugat-
Magyarország 21,9 105,6 25,1 118,6 21,6 108,9
Közép-
Magyarország 17,0 72,8 19,3 83,4 21,8 94,5

173
 3.26 táblázat fo ly ta tá sa

Régió 1903 1906 1910

Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/
lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők
Eszak-
Magyarország 19,2 66,7 19,2 66,7 21,9 76,2
Északkelet-
Magyarország 17,1 120,0 17,1 120,0 17,1 120,0
Dél-
Magyarország 7,8 30,8 8,1 31,2 12,2 64,5
Erdély 17,2 73,9 18,0 77,5 12,8 56,9

3.27 táblázat
Az ortodox hitközségek tagjaira és adófizetőire jutó évi átlagos költségvetés
összege régiónként, 1903-1910 (koronában)
Régió 1903 1906 1910
Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/
lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők
Délnyugat-
Magyarország 11,7 108,5 13,8 118,7 15,9 132,5
Eszaknyugat-
Magyarország 16,7 102,5 17,5 108,6 20,6 126,4
Közép-
Magyarország 15,0 82,2 15,9 84,9 17,3 88,7
Észak-
Magyarország 11,8 71,4 11,9 72,2 13,5 80,2
Eszakkelet-
Magyarország 11,9 82,5 13,0 86,9 13,0 96,0
Dél-
Magyarország
Erdély 12,6 86,6 12,1 78,1 12,9 73,2

3.28 táblázat
A statusquo ante hitközségek tagjaira és adófizetőire jutó évi átlagos költségvetés
összege régiónként, 1903-1910 (koronában)

Régió 1903 1906 1910

Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/
lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők
Délnyugat-
Magyarország 17,2 73,3 18,1 77,2 21,0 86,7
Eszaknyugat-
Magyarország 18,4 109,3 22,2 129,1 23,5 128,5

174
 3.28 táblázat fo ly ta tá sa

Régió 1903 1906 1910

Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/ Kiadás/
lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők lélekszám adófizetők
Közép-
Magyarország 45,8 101,0 44,8 98,9 79,2 171,0
Észak-
Magyarország 12,4 78,4 12,9 82,6 15,7 100,9
Északkelet-
Magyarország 20,0 131,5 19,4 119,7 24,1 138,5
Dél-
Magyarország 34,2 108,3 34,2 108,3 26,0 89,7
Erdély 10,8 76,5 14,2 88,1 45,0 207,7

Ha a mintában mindössze öt hitközséggel szereplő Dél-Magyarország eredményeit

nem vesszük figyelembe, a három irányzat egymástól eltérő gazdasági viselkedését
illetően meglepően „tiszta” képet kapunk. Mindhárom vizsgált évben az egy főre ju­
tó költségvetés évi összege a neológ hitközségekben volt a legmagasabb (1903-ban
17.1- 24,5, 1906-ban 18,0-25,3 és 1910-ben 12,8-25,3 korona között mozgott régión­
ként). Ugyanez az összeg az ortodox irányzathoz tartozó hitközségekben volt a leg­
alacsonyabb - 1903-ban 11,7-16,7; 1906-ban 11,9-17,5 és 1910-ben 12,9-25,3 ko­
rona - , még a legmagasabb érték is minden évben alatta maradt a legalacsonyabb
neológ értéknek. Más szavakkal nem volt egyetlen olyan régió sem, ahol az ortodox
hitközségek magasabb egy főre jutó költségvetési összeggel rendelkeztek volna, mint
bármelyik más régió neológ hitközségei. A statusquo ante irányzat hitközségeinél
jóval nehezebb egyértelmű eredményt kapni, mivel csak Délnyugat-, Északnyugat-
és Északkelet-Magyarországon van adatunk elegendő számú hitközségről. E három
régióban azonban a statusquo ante hitközségekben az egy főre jutó költségvetés évi
összegének minimum értéke nagyjából azonos volt a neológ közösségek hasonló ér­
tékével, a maximum érték viszont alatta maradt a neológoknál mért értéknek (1903-ban
17.2- 20,0; 1906-ban 18,1-22,2 és 1910-ben 21,0-24,1 korona volt). Nyilvánvaló te­
hát, hogy az egyes hitközségek gazdasági viselkedését a századfordulón irányzat
szerinti hovatartozásuk határozta meg leginkább, az egyes hitközségek nagysága, il­
letve regionális elhelyezkedése nem elhanyagolható, de másodlagos tényező maradt
csupán. Ez jól látszik abból a tényből, hogy az egyes régiókon belül is minden esetben
jelentős különbség volt az irányzatok között. Az ortodoxia minden régióban utolsó
helyre szorult az egy főre jutó költségvetési összeget illetően. A statusquo ante hit­
községek abban a két régióban, ahol összevethetők a neológ közösségekkel, tehát
Délnyugat- és Északnyugat-Magyarországon, mindig kisebb egy főre jutó költség-
vetési összeggel rendelkeztek, mint a neológok.
Érdemes megvizsgálni a régióknak az irányzatok gazdasági viselkedésében betöltött
szerepét is. A neológia esetében a Dunántúlon, tehát Délnyugat-, Északnyugat-, vala­
mint Közép-Magyarországon találkozunk a legmagasabb egy főre jutó költségvetési
összegekkel. A többi, Kelet-Magyarországra eső régióban alig szerepelnek a mintá-

175
ban neológ hitközségek, ezért az ott kapott eredmények nem mérvadók, annyit azonban
megállapíthatunk, hogy elmaradnak a három nyugat-magyarországi régiótól. Az or­
todoxia esetében szintén a három Nyugat-Magyarországra eső régióban találjuk a
legmagasabb értékeket. A régiók sorrendje azonban nem azonos a neológ irányzat­
nál tapasztalttal. Az ortodoxiánál a legmagasabb egy főre jutó költségvetési összeggel
Északnyugat-Magyarországon, a neoortodoxia fellegvárában találkozunk. Mögötte
nem sokkal lemaradva Közép-Magyarország ortodox hitközségei találhatók, a vizsgált
évek során azonban a különbség egyre nőtt a két régió között. Nyugat-Magyaror-
szág harmadik régiójában, Délnyugat-Magyarországon 1903-ban az ortodox hitköz­
ségek nagyjából azonos szinten voltak a kelet-magyarországi régiók közösségeivel.
Fokozatosan nőtt azonban ebben a régióban az egy főre jutó költségvetési összeg az
ortodox hitközségekben, így 1910-re Délnyugat-Magyarország valójában egy köz­
bülső kategóriát alkotott Nyugat-Magyarország többi régiója, valamint Kelet-Magyar-
ország között. A legkisebb összegekkel az egész vizsgált periódusban Kelet-Ma-
gyarország régióiban találkozunk, az ultraortodoxia, valamint a haszidizmus uralta
vidékeken.
A statusquo ante hitközségek esetében három régióban, Északnyugat-, Délnyugat-,
valamint Északkelet-Magyarországon lehet vizsgálni az egy főre jutó évi költségveté­
si összeg alakulását, mivel a többi régióban nem rendelkezünk megfelelő mennyiségű
adattal. A többi irányzattól eltérően a statusquo ante közösségek esetében a legma­
gasabb összeggel egy kelet-magyarországi régióban, Északkelet-Magyarországon
találkozunk. Ez az első látásra meglepőnek tűnő eredmény abban leli magyarázatát,
hogy ebben a régióban, és egész Kelet-Magyarországon, a statusquo közösségek
döntő többsége városi, sok esetben nagyvárosi hitközség volt. Északkelet-Magyar­
országon például a mintában szereplő hitközségek közül három egy-egy megye köz­
pontjában lévő városi hitközség (a debreceni, a nyíregyházi, valamint a nagykárolyi).
E régiót a két dunántúli régió követi a statusquo ante irányzat esetében, sorrendben
Északnyugat-, majd Délnyugat-Magyarország. Összegzésként megállapítható tehát,
hogy a statusquo ante irányzatot kivéve, ahol egy speciális eset következtében egy
kelet-magyarországi régióban találtuk a legmagasabb egy főre jutó évi költségveté­
si összeget, minden esetben nyilvánvaló különbség mutatkozik Nyugat- és Közép-
Magyarország, valamint Kelet-Magyarország régiói között. A többinél gazdaságilag
elmaradottabb, kedvezőtlenebb természetföldrajzi adottságokkal rendelkező Kelet-
Magyarországon a hitközségek is szegényebbek voltak, mint az ország többi területén.

A három magyarországi zsidó vallási irányzathoz tartozó hitközségek átfogó, általá­

nos demográfiai és gazdasági sajátosságokat vizsgáló elemzése megmutatta, hogy
az irányzatok egymástól szignifikánsan különböző fejlődési úton jártak a századfor­
duló idején. Kiderült, hogy nemcsak a neológia és az ortodoxia között voltak való­
ban mély és alapvető különbségek, hanem ugyancsak egyedi, egyik nagy irányzat­
hoz sem hasonlító sajátosságai voltak a statusquo ante irányzatnak is. Egyértelművé
vált továbbá, hogy az egyes hitközségeknek mind demográfiai, mind gazdasági vi­
selkedését legfőképpen irányzat szerinti hovatartozásuk határozta meg.

176
1. Hitközséghálózat. A magyarországi hitközséghálózatot a századforduló táján a vi­
szonylag kis létszámú, maximum félezer fős hitközségek dominanciája jellemezte,
miközben elvétve voltak csak lélekszámúkat tekintve igazán jelentősnek mondható
„nagy hitközségek”. Ha azonban külön-külön vizsgáljuk meg az egyes irányzatok
hitközségi hálózatát, ezen egységes képen belül irányzatspecifikus különbségeket
találunk. Az ortodox hitközségek esetében az „alsó-közép” kategóriába (201-500 fő)
eső hitközségek alkották a legnépesebb tábort, a statusquo ante hitközségeknél ezzel
szemben a kis, 200 fő alatti hitközségek csoportjába tartozott a legtöbb hitközség.
E két irányzat hitközségi hálózatával ellentétben a neológ irányzatot a „közepes” lélek­
számú (201 és 1000 fő közötti) hitközségek dominanciája jellemezte.
További különbség volt a három irányzat között, hogy míg az ortodox és a status­
quo ante irányzatok esetében a hitközségi hálózaton belül a kis- és „alsó-közép” kate­
góriából fokozatosan a két „közép” kategória felé való elmozdulást figyelhettük meg,
addig a neológ hitközségeknél a „közép” kategóriából a „felső-közép” és „nagy” lé­
lekszámú kategóriák felé való lassú eltolódást regisztrálhattuk 1903 és 1910 között.
Minden irányzat esetében tehát egyre nagyobb lélekszámúvá váltak a hitközségek,
bár az egész vizsgált korszakon át megmaradt az ortodox és statusquo ante hitköz­
ségeknél a maximum 500 fős lélekszámú hitközségek dominanciája, a neológ irány­
zatnál pedig a két „közép” kategória túlsúlya.

2. Családmodell. A századfordulón a neológia rendelkezett a leginkább kikristályoso­

dott demográfiai szerkezettel, hiszen egy-egy család létszáma viszonylag állandónak
tekinthető minden vizsgált évben. Az ortodox és a statusquo ante irányzatnál ezzel
szemben nagyfokú, bár ellentétes előjelű ingadozás figyelhető meg. Míg a statusquo
ante hitközségekben a legkisebb és a legnagyobb lélekszámú hitközségekben csök­
kent, addig a „közép” kategóriás közösségekben állandónak tekinthető az egyes csa­
ládok átlag létszáma. A legkevésbé kiegyensúlyozott ebben a tekintetben az ortodoxia
volt, ahol csak a legkisebb és a legnagyobb hitközségek esetében regisztrálhatunk
stagnálást, a közbeeső hitközségi kategóriákban csökkent vagy nőtt a családok átla­
gos lélekszáma.

3. Gazdasági helyzet. A vizsgált korszakban minden esetben a neológ hitközségek­

ben volt a legmagasabb az egy főre jutó költségvetés évi összege, a legalacsonyabb
pedig az ortodox hitközségekben. Egyetlen olyan régió sem volt, ahol az ortodox hit­
községek magasabb egy főre jutó költségvetési összeggel rendelkeztek volna, mint
bármely másik régió neológ hitközségei. A statusquo ante irányzat hitközségeinél
jóval nehezebb egyértelmű eredményt kapni, mivel csak Délnyugat-, Északnyugat-
és Északkelet-Magyarországon van adatunk elegendő számú hitközségről. E három
régióban azonban a statusquo ante hitközségekben az egy főre jutó költségvetés évi
összegének minimum értéke nagyjából azonos volt a neológ közösségek hasonló ér­
tékével, a maximum érték viszont alatta maradt a neológoknál mért értéknek.
Nyilvánvaló tehát, hogy az egyes hitközségek gazdasági viselkedését a századfor­
dulón irányzat szerinti hovatartozásuk határozta meg leginkább, az egyes hitközségek
nagysága, illetve regionális elhelyezkedése nem elhanyagolható, de másodlagos

177
tényezők maradtak csupán. Ez jól látszik abból a tényből is, hogy az egyes régiókon
belül is minden esetben jelentős különbség volt az irányzatok között. Az ortodoxia
az ország minden régiójában utolsó helyre szorult az egy főre jutó költségvetési össze­
get illetően, a neológja pedig az első helyen állt. A statusquo ante hitközségek pedig
abban a két régióban, ahol összevethetők a neológ közösségekkel, tehát Délnyugat-
és Északnyugat-Magyarországon, mindig kisebb egy főre jutó költségvetési összeg­
gel rendelkeztek, mint a neológok.
Ilyen értelemben tehát a Kongresszust megelőzően ideológiai ellentétek mentén
elkülönült, majd a Kongresszus következményeként egymástól szervezetileg is elsza­
kadt vallási irányzatok a századfordulóra valójában egymástól mind életformájukban,
mind hitközségeik működésében különböző, más-más utakon járó „zsidóságokká”
váltak. E végleges elkülönülés további állomásait vizsgálják a következő fejezetek.

178
 4
A ZSIDÓ VALLÁSI IRÁNYZATOK JELLEMZŐI
A TRIANONI MAGYARORSZÁGON
(1920-1941)
 A ZSIDÓK HELYE ÉS SZEREPE
A TRIANONI MAGYARORSZÁGON

A magyarországi zsidóság első világháborút követően megváltozott helyzetét jól

példázza az 1919 augusztusa és 1920 ősze között bekövetkezett eseménysor. Ebben
az átmeneti időszakban, a Tanácsköztársaság bukását követően, de még a trianoni
békekötést követő belpolitikai konszolidáció előtt a gróf Teleki Pál vezette ún. Béke­
előkészítő Iroda - a magyar álláspontot a béketárgyalásokra kidolgozó kormányhi­
vatal - a következő hivatalos nyilatkozatot tette közzé a magyarországi zsidóságról:

1790 óta a magyar törvényhozás sorsuk javításával foglalkozik. Ez volt az oka annak,
hogy amikor 1867-ben emancipálódtak, számuk félmillióra rúgott. Legnagyobb részük
teljesen asszimilálódott a magyarokhoz. Képességeik a kereskedelem és az ipar felé te­
relik őket. Emancipálódásuk óta részt vesznek az ipari vállalkozásokban. Velük szüle­
tett internacionalizmusuk ellenére is kiváló magyar írókat, tudósokat és művészeket
adtak nekünk. A magyar nemzeti lélekhez való asszimilációjuk következtében el kell
ismemi, hogy faji szempontból a magyar zsidók már nem is zsidók, hanem magyarok.1

Ezt a zavartalan zsidó-magyar viszonyt tükrözik a béketárgyalások során felszólaló

magyar küldöttek hozzászólásai, az ország minél teljesebb területi integritásának meg­
őrzését célzó érveik is. A tárgyalások során mind a magyar delegáció vezetője, gróf
Apponyi Albert, mind a világhírű földrajztudós, a későbbi miniszterelnök, gróf Tele­
ki Pál olyan elcsatolásra ítélt városokat hoztak fel példaként, amelyekben szerintük
abszolút magyar többségű lakosság található. Az Apponyi által felsorolt városok kö­
zött szerepelt az erdélyi Nagyvárad 91%-os és Szatmárnémeti 94,9%-os magyar la­
kossággal. Teleki Kárpát-Ukrajna elcsatolásának igazságtalanságára a következő,
magyar többségű lakossággal rendelkező városokat állította bizonyítékként: Ungvár
80,3%-os, Munkács 73,5%-os, valamint Beregszász 96,2%-os magyar lakossággal
rendelkezik. Az 1910-es népszámlálás adatai azonban, amelyek 1920 elejére nem
változtak drasztikusan, nem ilyen arányú magyar lakosságról tanúskodnak, hiszen e
városokban a zsidó vallású lakosság aránya a következőképpen alakult: Nagyvárad
25%, Szatmárnémeti 20%, Ungvár 31%, Munkács 45% és Beregszász 28%. E váro­
sokban a magyar többség tehát nyilvánvalóan csak úgy jöhet létre, ha a zsidó lakos­

1A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuilly s/S-ben,

január-március havában, Bp., M. Kir. Külügyminisztérium, 1920-1921, 359.

181
ságot a magyarok közé sorolták.2 A magyar politikusok taktikázásának cinizmusa
akkor válik világossá, ha figyelembe vesszük, hogy éppen azokban a hónapokban
zajlott Magyarországon a túlnyomórészt zsidók életét követelő „fehérterror”, mi­
közben a béketárgyalásokon a magyar delegáció a zsidókat - saját identitásuktól füg­
getlenül - arra használta fel, hogy velük bizonyítsa az elcsatolásra szánt területek la­
kosságának többségi magyar voltát.

„Zsidókérdés” a trianoni M agyarországon

Az, hogy a harmonikus magyar-zsidó együttélés bemutatása csupán a külvilág felé

alkalmazott taktikai fogás volt a magyar politikai elit részéről a trianoni béketárgya­
lások idején, jól mutatja az 1920-ban, Teleki miniszterelnöksége idején meghozott
ún. numerus clausus törvény parlamenti vitája.3Az első világháborút követően Euró­
pa első zsidóellenes törvényének elfogadása mellett felszólalók szinte kivétel nélkül

2A béketárgyalásokon részt vevő magyar delegáció zsidókkal kapcsolatos álláspontjának

elemzését lásd Walter Pietsch, Trianon és a magyar zsidók, in Uő, Reform és orthodoxia:
A magyar zsidóság belépése a modern világba, Bp., Múlt és Jövő, 1999, 109-112.
3Az 1920:XXV. te., amely „A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyete­
mi közgzdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról”
cimet viseli, arról rendelkezik, hogy a címben felsorolt intézményekben az 1920/1921-es
tanévtől kezdve csak olyan hallgatók kezdhetik meg tanulmányaikat, akik „nemzethűségi
s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóak és csak olyan számban, amennyinek alapos
kiképzése biztosítható”. A törvény megállapítja, hogy a felvételnél „a nemzethűség és az
erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képessé­
geire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajok­
hoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető
népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized-
részét.” A törvény szövegét lásd TÉrfy Gyula, Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár,
1920, Bp., Franklin Társulat, 1921,145-146. A zsidók tehát, akiket a magyarországi törvény-
hozás az emancipáció óta először kimondatlanul bár, de népfajként és nem felekezetként
definiált, összlakosságbeli arányuknak megfelelő arányban (6%) iratkozhattak be Magyar-
ország egyetemeire. Nemzetközi zsidó szervezetek - főleg a Joint Foreign Committee
Nagy-Britanniában és az Alliance Israélite Universelle Franciaországban - Népszövetséghez
benyújtott tiltakozásai eredményeként a magyar parlament 1928-ban megváltoztatta a nu­
merus clausus törvény nemzeti kisebbségekre nézve hátrányos paragrafusát (1928:XIV. te.).
A numerus clausus törvény által kiváltott külföldi reakciókat lásd Nathaniel Katzburg,
Hungary and the Jews. Policy and Legislation, 1920-1943, Ramat Gan, Bar-llan UP,
1981, 60-79; UŐ, JJa-Maavak Ba-Haver Ha-Leumim Neged Jfok ‘Numerus Clausus’ Ba-
Hungaria, in Bar-llan - Szefer Ha-Sana, 4-5, 1966, 270-288. A numerus clausus törvény
hatását a magyarországi zsidó értelmiségre általában, illetve az egyetemista korú fiatalok­
ra lásd Karády Viktor két cikkében: A numerus clausus és a zsidó értelmiség; Egyetemi
antiszemitizmus és érvényesülési kényszerpályák. Magyar zsidó diákság a nyugat-euró­
pai főiskolákon a numerus clausus alatt, in Uő, Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlen­

ü l
azzal érveltek, hogy a magyarországi zsidóság asszimilációja - amelyet a világhá­
borút megelőző liberális magyar politika tett lehetővé - nem valósult meg, a zsidó­
ság tehát különálló, világosan elkülöníthető része maradt a magyar társadalomnak,
amelynek ráadásul az érdekei is ellentétesek a magyar társadalom érdekeivel. A parla­
menti vitából, amely 1920. szeptember 2. és 21. között zajlott, érdemes néhány jelleg­
zetes, az ország zsidó lakosságát különálló, ellenséges csoportként kezelő véleményt
idézni. A törvény parlamenti vitájában felszólaló összesen tizenhét képviselő (akik
közül tizenegy támogatta, vagy csak azért vetette el a törvényjavaslatot, mert nem
tartotta elég radikálisnak) közül három olyan személy véleményét választottam, akik
a két világháború közti korszakban a későbbiek során is kulcsszerepet játszottak
Magyarország közéletében és a „zsidókérdés” megoldásában. Az első idézet Gömbös
Gyulától (1886-1936) származik, aki 1919-ben a Magyar Országos Véderő Egylet
(MOVE) első elnöke volt, vezérkari tisztként Horthy Nemzeti Hadseregének tagja,
1923-ban megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot (a Fajvédő Pártot),*4
végül 1932 októberétől haláláig, 1936 májusáig Magyarország miniszterelnöke
volt.5A numerus clausus törvény parlamenti vitáján Gömbös a következőket mondta:

Nyíltan megmondjuk tehát, t. Nemzetgyűlés, mint ahogy megmondták a kormányzó­

pártok és majdnem az összes felszólalók, hogy itt zsidókérdésről, a zsidókérdés intéz­
ményes megoldásáról van szó. Mi, akiket ezen jelszavak mellett választottak meg, nem
is dönthetünk másképpen és becsületbeli kötelességünk, hogy mikor ezt a kérdést tár­
gyaljuk, nyíltan, határozottan és minden kerülgetés nélkül megmondjuk, hogy mi a né­
zetünk és hogyan akarjuk biztosítani a magyar faj jövőjét.
Igen t. Nemzetgyűlés! Kutatnunk kell az okokat, hogy miért vált nemcsak a numems
clausus kérdése az egyetemen, de általában a zsidókérdés megvilágítása Magyarorszá­
gon szükségessé. És midőn az okokat kutatjuk, a statisztika adja meg nekünk legjobban
azokat a támpontokat, amelyek mindenkit meg kellett hogy győzzenek afelől, hogy igenis,

ségek Magyarországon, 1867-1945, Bp., Replika Kör, 1997, 235-245; 247-266. A tör­
vény hatását a magyar tudományos életre Yehuda Don elemezte: The Numerus Clausus and
the Human Capital Development in Hungary, in Eszter A ndor és mások (szerk.), CEU
History Department Yearbook, 1997-1998, Bp., Central European University, 1999,169-175.
4A közismert nevén csak Fajvédő Pártnak nevezett párt programját Bajcsy-Zsilinszky Endre
írta 1924 októberében (Fajvédő Kiáltvány). E programban szerepel a zsidók teljes társa­
dalmi kirekesztése is, és ebben Magyarországon megelőzött minden más zsidóellenes
programot, amelyek ezt csak a harmincas években kezdték követelni. E párt megalakulá­
sától kezdve hivatalossá vált az országban a csak antiszemitizmusra alapozott szélsőjobb-
oldali politika, amely a hatalmon levők hivatalos oppozícióját alkotta. A pártról bővebben
lásd Nathaniel Katzburg, Antisemitism in Hungary, 1867-1944, Jerusalem, The Zalman
Shazar Center for Jewish History and The Vidal Sassoon International Center for the Study
of Antisemitism, 1992, [héber], 112-113. Az első igazi náci párt Magyarországon az
1931-ben alakult Magyar Nemzetiszocialista Munkapárt volt, amely későbbi nevén vált
ismertté: Kaszáskeresztes Mozgalom. Lásd Katzburg, i. m., 117.
5 Részletes életrajzát lásd Gergely Jenő, Gömbös Gyula. Vázlat egy politikai életrajzhoz,
Bp., Elektra, 1999, 150-153.

183
 a zsidó fajnak Magyarországon való elhatalmasodásával állunk szemben, és mindenkinek
meg kell győződve lenni arról, hogyha nem védekezünk ezen elhatalmasodással szem­
ben, akkor a második ezer évben - azt hiszem, talán nem is nagyon sokára - a ma­
gyar faj, honfoglaló Árpád népének utódai, szolgákká fognak lealacsonyodni.6

Ugyancsak magyarok es zsidók teljes szétválásáról, érdekeik alapvető ellentétéről

volt meggyőződve Milotay István (1883-1963) is, aki a szélsőjobboldali publicisz­
tika egyik kulcsfigurája, a Magyarság és az Új Magyarság című lapok szerkesztője
volt a két világháború között.7 Milotay a következőket mondta 1920-ban, a numerus
clausus parlamenti vitáján:

... a zsidóság abban az arányban és abban a mértékben, amelyben térhódítása gazda­

sági, kulturális és társadalmi téren egyre fokozottabban kiterjedt, abban a mértékben
adta fel az asszimilációt a magyarsághoz, a nemzeti gondolathoz és az állameszméhez
való csatlakozás hajlandóságát. Én ezért tulajdonképpen szemrehányást sem teszek a
zsidóságnak. Objektíve nem tehetek neki szemrehányást, mert hiszen ez tulajdonképpen
minden fejlődésnek, igy a nemzetiségi öntudat fejlődésének örök törvénye az; azt mond­
hatnám, hogy a számok törvénye, mely elkerülhetetlenül betelik minden feltörekvő
népnél és minden feltörekvő nemzetiségnél. Mondom, a zsidóság ennek az óriási gaz­
dasági, kulturális és politikai erőállománynak a birtokában feladta az asszimiláció gon­
dolatát és állammá lett az államban. Autonóm öncélú egységgé lett, amely a közös nagy
nemzeti eszmények és célok helyett a maga külön céljainak érvényesítésében keres­
te szükségképpen a maga boldogulását és ideálját.8

A parlamenti vita talán leghatásosabb beszédét Prohászka Ottokár (1858-1927) székes-

fehérvári püspök, a Katolikus Néppárt egyik szellemi atyja, a magyar keresztény­
szocializmus kiemelkedő alakja mondta.9

.. .Nem abban van a hiba, hogy a zsidóság a gettóból kiszabadult, hiszen a humanizmus
ideája, a humánus eszmék hatalma mindnyájunk eszméje. Következőleg, ha a zsidósá­
got onnan kiemeltük, ha azt az európai kultúrába beállitottuk, ha Mendelssohn Mózes
e részben igazán Mózese volt annak a német gettói zsidóságnak, ezen mi nem botrán-
kozunk meg, ezt mi nem kifogásoljuk. Ha annak a zsidóságnak szimatja volt arra,
hogy a sajtó, a betű presztízse óriási hatalom és rávetette erős intelligenciáját és munka-
képességét a sajtóra, ezt nem kifogásoljuk, sőt ha a zsidóság egyes családjaiban asszi­
milálódott, ha felszüremkezett a magyar társadalomba, ha ebben a vérkeringésben tény-

6Az 1920. évifebruár hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója, V, Bp., Pesti Könyvnyom­
da, 1920, 104. ülés, 1920. szeptember 17, 372.
7Részletes életrajzát lásd G ulyás Pál, Magyar írók élete és munkái, új sorozat, XVIII, Bp.,
Argumentum, 1999, 1022-1023.
8Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója, V, Bp., Pesti Könyvnyomda,
1920, 105. ülés, 1920. szeptember 18, 396.
9 Részletes életrajzát lásd Gergely, Prohászka Ottokár. „A napbaöltöztetett ember”, Bp.,
Gondolat, 1994, 241-248.

184
 leg egy erőteljes meleg hullám lett, - amint mi is tiszteltünk sok olyan családot, amelyek
tényleg beolvadtak teljesen a magyarságba, - ez nem hiba, nem ebben van a mi anti­
szemitizmusunk - ha ugyan antiszemitizmusról szó lehet hanem abban van a hiba,
hogy a zsidóság nemcsak integráló résszé lett, hanem túlsúlyba került, nemcsak egyik
feltörő résszé lett, hanem minket leszorító résszé.
A mi egész nemzeti problémánk ebben áll, úgy hogy nem antiszemitizmusról van itt
szó egyáltalában - ezt nagyon szeretném belekiáltani a magyar világba - , hanem ez
faji önvédelem. Miután a kereszténység lépten-nyomon érzi, hogy leszorulóban van
támadások által, az egész nép-psziché megrontása által, miután mi egy olyan feladat­
ban vagyunk, amelyet határozottan dekrisztianizációnak kell nevezni, t. zsidó polgár­
társaim ne vegyék ezt gyűlölködésnek, ne vegyék ezt faji üldözésnek...10

A numerus clausus parlamenti vitája során a törvény elfogadása mellett érvelők egysé­
gesen úgy látták tehát, hogy Magyarország társadalma 1920-ra végérvényesen ketté­
szakadt. Az egyik oldalon állnak a zsidók, akik a Monarchia liberális politikai elitjé­
nek téves zsidópolitikája következményeként a politikai hatalmat is megszerezték, és
már a magyarság létét fenyegetik, a másik oldalon pedig a túlélésért küzdő magyar
társadalom áll, amelynek sikerült ugyan levernie a „zsidó-uralmat”, a Tanácsköztár­
saságot, valódi hatalmának megszilárdításáig azonban még hosszú utat kell megten­
nie. Ennek az útnak első gyakorlati lépése a numerus clausus törvény.
Ugyanezt a numerus clausus törvény parlamenti vitája során nyilvánvalóvá váló
nézetet képviselte a Horthy-korszakban a jobboldal számos más képviselője is, akik
között kiemelkedő tudósokat is találunk. Két kimagasló, nagy hatású képviselőjük
Kovács Alajos (1877-1963), a korszak legnevesebb statisztikusa, valamint a két világ­
háború közötti Magyarország vezető történésze, Szekfíí Gyula (1883-1955). Kovács
Alajos, aki 1920-ban a béketárgyalások, majd a harmincas évek végén a zsidóelle­
nes törvények előkészítője volt,11 így írt 1922-ben megjelent művében, amely már
címében is (A zsidóság térfoglalása Magyarországon) a korszak tipikus nyelvhasz­
nálatát követi a zsidókérdéssel kapcsolatban:

Mi sokan, akik a világháború előtti liberalizmus eszmekörében növekedtünk fel s akik

el voltunk telve izzó faj szeretettel és azzal a vággyal, hogy nemzetünket minél nagyobb­
nak, minél hatalmasabbnak lássuk, a magyarországi zsidóságban a magyar faj szupre-
máciájának harcosát, a magyar nemzeti állam kiépítésének hathatós segítőtársait lát­
tuk. Statisztikáinkban örömmel állapítottuk meg, hogy a zsidóság milyen rohamosan
magyarosodik s hogy nemzetiségi vidékeken sok helyen a zsidóság az előretolt őrsze­
me a magyarságnak s hogy ott egyedül, vagy túlnyomóan képviseli és propagálja a
magyar nemzeti állam eszményét. Külsőségek után indultunk. A zsidóság elkábított
bennünket azzal, hogy a nyelvünket rohamosan magáévá tette, vagy ha nem is tette,
a népszámlálásoknál magát túlnyomóan magyar nyelvűnek vallotta. Lelkileg azon-

10Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója, V, Bp., Pesti Könyvnyom­
da, 1920, 103. ülés, 1920. szeptember 16, 347.
11 Részletes életrajzát lásd G ulyás, Magyar írók élete és munkái, új sorozat, XVII, Bp.,
Argumentum, 1999, 249-254.
185
 ban zsidó maradt, mert vallásánál fogva nem lehet más, de mi áltattuk magunkat azzal,
hogy a magyar zsidóság érzelmileg is összeforrott velünk.
A világháború alatt s még inkább az azt követő összeomlás idején azonban a zsidóság
megmutatta igazi arculatát. [...] Láttuk, hogy az őszirózsás forradalom után a zsidó­
ság, amely már a „magyar nemzeti tanácsnak” is megadta a jellegét, hogyan lepte el a
hivatalokat és a hatalmi állásokat s Kun Béla idejében mint diadalmas faj, hogyan tette
lábát a letiport, száz sebből vérző magyar nemzet nyakára. A kivételek itt se tévesszenek
meg bennünket. Ha volt is a bolsevizmusnak néhány zsidó áldozata, az elvitathatat­
lan, hogy a proletárdiktatúrában a zsidóság a maga nemzetközi érzésének és hatalmi
vágyának diadalát látta s tetszelgett abban, hogy a magyar nemzetet a zsidóság vezeti
pórázon. A bosszú érzete is dolgozott benne a magyar nemességgel és értelmiséggel
szemben, amely őseit századokon át visszaszorította s terjeszkedni nem engedte. Nem
tudta ezt elfelejteni, holott a mai generáció már a teljes jogegyenlőségben nőtt fel s mégis
a hála helyett a bosszú érzetét táplálta lelkében jótevője iránt. A jogegyenlőség révén
megszerzett gazdasági hatalom kevés volt neki, a politikai hatalmat is a kezében akar­
ta tudni. [...] A tapasztaltak azonban megmutatták, hogy a zsidóság főképpen vallási
elkülönzöttsége, egyetlen fajhoz való tartozósága, történelmi hagyományai és egész
testi és szellemi struktúrája folytán egy megemészthetetlen, asszimilálhatatlan faj, amely
a nemzetet alkotó többi réteghez, különösen a keresztény felekezetekhez képest, nem
mérhető egyenlő mértékkel. Ki kell mondanunk az ítéletet: a zsidóság idegen, sőt
nagy részében ellenséges indulatú tetem a nemzet testében, megvan tehát minden
okunk rá, hogy védekezzünk számbeli, vagyoni és kulturális térfoglalása ellen.12

Kovács tehát a zsidóság egészét „asszimilálhatatlan faj”-nak tartotta, amely ellen az

önvédelmi harcot folytató magyar társadalomnak minden eszközzel védekeznie le­
het és kell. A történész Szekfű Gyula13 nem osztotta Kovácsnak az asszimiláció lehe­
tetlenségére vonatkozó tételét, mint az eredetileg 1920-ban írt leghíresebbé vált művé­
hez, a Három nemzedékhez 1933-ban írt kiegészítésben kiolvasható. Szekfű ebben a
részben, amely az „Ötödik könyv: Trianon óta” címet viseli, a magyar társadalomfej­
lődésnek az 1920-as trianoni békekötés óta eltelt időszakát tekintette át. Az 1920 utáni
Magyarországon a zsidókérdés alapproblémáját Szekfű a következőkben látta 1933-ban:

Elmúltak azok az idők, mikor a liberális gondolkodású népek valósággal behívták a Ga­
líciában és Oroszországban embertelen viszonyok közt élő zsidóságot és szinte kínál­
ták neki az áthasonulást. A liberális magyar is örült, ha a tegnap bevándorolt zsidó ma
már magyarnak nevezte magát. [...] liberalizmus és hazai zsidóság egyakarattal nyit­
va tartotta a határokat s az ellenforradalom után újra nyitva maradtak: 1922-ben 350,
1923-ban 1090, 1924-ben 1060 zsidó vallású letelepülő jött csak Budapestre.

12 Kovács Alajos, A zsidóság térfoglalása Magyarországon, Bp., a szerző kiadása, 1922,6-7.

13 Szekfű Gyula a két világháború közti korszak vezető történésze volt Magyarországon.
1916-tól tanított a budapesti egyetemen kora újkori és újkori magyar történelmet. 1929 és
1933 között jelent meg Hóman Bálinttal közösen írt fő műve, a Magyar történet. A má­
sodik világháborút követő politikai karrierjét is feldolgozó részletes életrajzát lásd D énes
Iván Zoltán, Szekfű Gyula, Bp., Új Mandátum, 2001, 265-292.

186
 Kétségtelen, hogy ezek a legújabb keleti menekültek már nem fognak megmagya-
rosodni.
Nem annyira a magyarság megváltozott nézetei miatt, hanem azért, mert a háború óta
ők is, a keleti zsidóság menekülő népe, megtalálta a saját nemzeti érzését, mely fel­
menti immár az alól, hogy a nyugati „galuth”-ban asszimilált, a zsidóságra elveszett
tömegek feltöltője, alimentálója legyen az ő saját örökölt egyéniségének feláldozásával.
A cionizmus pioneerjei ma mindenünnen tódulnak a zsidó államba, melynek már van
nyelve, ősi nyelve, tudománya, egyeteme, könyvtárai, gazdasága, emberei, életlehető­
ségei. A tegnap és ma bevándorolt keleti zsidóság már nem hajlandó ősei útját elhagyni,
mely visszavezet Jeruzsálembe, s ehhez képest a hazai zsidóságban, mint másutt is,
adva vannak a lehetőségei a cionizmusnak, s amíg ennek céljai az áttelepüléssel meg­
valósíthatók, addig a kisebbségi alapon történt szervezkedésnek.
A nagyvárosi zsidó kultúra jelentősége mindjárt kisebb lenne, ha annak utóbb be­
vándorolt tömegei ezt a logikus álláspontot foglalnák el, amivel csak azt fejeznék ki,
ami úgy is szívükben van: a zsidó nemzeti szolidaritást.
És ezzel a már őszintén megmagyarosodott, magyar műveltségű zsidóság és a ma­
gyarság közti viszony is tehermentesülne és közelebb juthatna a keresztény államban
elvárható végleges megnyugváshoz.14

Szekfű tehát - ellentétben Kováccsal - nem magát a zsidók asszimilációját tartotta

lehetetlennek, hanem csak a friss bevándoroltak befogadására nem látott lehetőséget.
Friss bevándoroltak alatt azonban egyaránt értette a korszakban keletről Magyarország­
ra érkező zsidókat, valamint azokat, akik belső migráció keretében érkeztek vidékről
a fővárosba. Szekfű tehát elsősorban az Ostjudékát, a hagyományhű ortodox zsidókat
tartotta asszimilálhatatlan elemnek, akik állandó jelenlétükkel a már régen beillesz­
kedett magyarországi zsidók teljes asszimilációját is gátolják. Szerinte azonban a ke­
leti zsidók eltűnése - erre a cionizmus megoldását, az ősi hazába való visszatelepedést
tartotta legcélravezetőbb megoldásnak - lehetővé tenné a már mélyen asszimilált,
„már őszintén megmagyarosodott, magyar műveltségű zsidóság” valódi befogadását.
Végül nézzük meg annak a Kolosváry-Borcsa Mihálynak (1896-1946) a nézeteit,
aki a két világháború között a szélsőjobboldal egyik fő zsidókérdés-szakértőjének
számított.15Nézeteit egy 1943-ban megjelent könyve tanulmány méretű bevezetőjé­
ben fejtette ki a legbővebben. Kolosváry-Borcsa ebben a művében eredeti ötlettel, a
magyarság történelmi tudata meghamisításának tézisével állt elő. Eszerint a totális
hatalom megszerzésére törő zsidók, akik az 1867-ben elnyert emancipációt kihasz­
nálva viharos gyorsasággal szereztek hatalmi pozíciókat, ignorálták a magyar mint
államalkotó nép ezeréves történelmét, és helyére kizárólag a Vormdrztől, vagyis a

14 Szekfű, Három nemzedék és ami utána következik, Bp., ÁKV-Maecenas, 1989, reprint,
443-444.
15 Kolosváry-Borcsa Mihály 1935-ben, Gömbös miniszterelnöksége alatt lett a miniszterel­
nökség sajtóosztályának vezetője. Ettől kezdve egészen a második világháború végéig,
még Szálasi kormányában is ő volt a kormány sajtófelelőse. 1946-ban a népbíróság hábo­
rús bűnökért halálra Ítélte, az ítéletet 1946. december 6-án hajtották végre. Életrajzát lásd
G ulyás, Magyar írók élete és munkái, új sorozat, XVI, Bp., Argumentum, 1999, 894.

187
reformországgyűlések idejétől kezdődő magyar történelmet helyezték, mivel innen­
től kezdve volt lehetőség közös magyar-zsidó történelemről beszélni.16 A magyar
nép saját történeti hagyományának, dicső múltjának helyébe tehát saját asszimiláció­
juk konstrukcióját állították, létrehozva a magyar-zsidó fogalmát. Kolosváry-Borcsa
ebben a tézisében tehát - amelyben valójában a neológia történelemszemléletét fej­
ti ki eltorzított formában, azaz egy összeesküvés-elmélet keretében értelmezve -,
szemben Szekfíível, éppen az asszimilált zsidók létében látta a magyarságra leselkedő
legfőbb veszélyt.17A zsidóknak a Monarchia korától kezdve megfigyelhető beillesz­
kedésével kapcsolatban a következőket írja:

[Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után] a gyökeréig felkavart

hagyományos és bevált társadalmi rend nem képes harmonikusan és egészséges, tartós
formákban újjáépülni, mert minden repedésén, minden törésén új oldóanyag tódul be:
a zsidóság. A közgondolkodás néhány évtized alatt megdöbbentő változáson megy át.
Mindenekelőtt elveszíti történelmi tudatát. A zsidók magyarországi története a negy­
venes években veszi kezdetét, rövidesen a magyarság nemzeti öntudata és lelkesedése
is erre az időre korlátozódik, mert különben rikítóan volna érezhető a magyarok és a
„magyar zsidók” közötti távolság a nemzetheztartozás és a boldogulásra innen szárma­
zó jogosultság szempontjából. Pár évtized alatt sikerül elhalványítani a magyar tudatban
mindazt, ami március idusa előtt történt, holott még az ú.n. „nemzetietlen” kor magyar­
ja is Attiláig ívelő históriai távlatban gondolkozott és érezte fajiságát. [...]
Mert a zsidóknak nem voltak ősei e honban, lassanként restelnivalóvá lett számon-
tartani a magyar ősöket. A nemzeti öntudat ez elvértelenedésének teljes horderejét csak
úgy mérhetjük fel, ha meggondoljuk, hogy a történelemnélküli oláhság [a románok]
ekkor élte be magát esztendőről-esztendőre mélyebben az aktiv politikai célt jelentő,
alig száz évvel előbb kieszelt dákó-román mithoszba.
A zsidóság szellemi befolyása megfosztotta tehát a magyart történelmi öntudatától és
őseitől is. Ehelyett megajándékozta, - önmaga javára, - az asszimiláció illúziójával. [...]
Ennek a máról-holnapra magyarosodásnak illúziója teremtette meg a „magyar­
zsidó ” képletét. Többé tehát nem nép, nem nemzet, nem faj, - mint még alig pár eszten­
dővel előbb. Magyarországon bekövetkezett a XIX. század bűvészmutatványa, egy két­
ezer év óta elzárkózó, beltenyészetben élő, idegen faj, - amelynek még 1880-ban is
45 százaléka vallotta magát német (recte jiddis) anyanyelvűnek - egycsapásra magyar­
rá és felekezetié lényegült s ezt a csodálatos átalakulást az e szellemben készült tételes
törvények alapján legfelsőbb bíróságunk elvi döntvénye is szankcionálta.18

16A magyar nép történelmi tudatának alakulásával, a kollektív emlékezet és a nemzeti iden­
titás kérdéseivel foglalkozik Gyáni Gábor két tanulmánya: Kollektív emlékezet és nem­
zeti identitás; Történetírás: a nemzeti emlékezet tudománya?, in Uő, Emlékezés, emlékezet
és a történelem elbeszélése, Bp., Napvilág, 2000, 81-94; 95-127.
17A neológia történelemszemléletének alapjellegzetességeit a Monarchia korától a Holokausz-
tig lásd Frojimovics Kinga, A „doktor-rabbik” nagy nemzedéke Magyarországon: A neológ
identitás kialakítása a történetíráson keresztül, in Zsengellér József (szerk.), Széf er Jószéf:
Prof. Dr. Schweitzer József tiszteletére, Bp., Open Art, 2002, 221-239.
18 Kolosváry-B orcsa Mihály, A zsidókérdés magyarországi irodalma, Bp., Stádium, 1943,
29-31.
188
A Horthy-korszakban tehát mindvégig, már 1920-tól kezdve - mint azt a numerus
clausus törvény parlamenti vitájának elemzése során láthattuk - jelen volt és egyre
erősödött az a nézet, amely az ország zsidóságának egy részét vagy egészét valami­
lyen módon ki akarta zárni a társadalomból. Míg például Szekfű Gyula szerint „csak”
az asszimilációra képtelen, frissen bevándorolt keleti zsidók veszélyesek a magyar
társadalom számára, addig Kolosváry-Borcsa épp ellenkezőleg, a már régóta betele­
pedett, asszimilációra kész zsidókban látta a legfőbb veszélyt. Kovács Alajos azonban
nem teszi meg ezt a distinkciót friss bevándorlók és hosszú ideje az országban élő
zsidók között, szerinte a zsidóság egésze „megemészthetetlen, asszimilálhatatlan faj”.19
A nemzet megszűnését reális lehetőségként vizionáló, az ország végső felbomlásá­
tól rettegő, a külföldi szövetségesekben általánosságban csalódott és frusztrált magyar
politikai elit jelentős és egyre erősödő része tehát a Horthy-korszakban belső ellenség­
ként kezelte az ország zsidóságát, s annak minden téren megnyilvánuló „térfoglalá­
sáról” beszélt. Asszimilációjukat megkérdőjelezték, illetve valótlannak minősítették.
A zsidókkal kapcsolatos új szemlélet ideológusai Kun Béla, illetve a Tanácsköztár­
saság vezetői között túlnyomó többségben lévő többi zsidó származású baloldali po­
litikus példájára alapozva kidolgozták a zsidó összeesküvés-elméletet, amely szerint
az ország zsidósága már az emancipáció korától kezdve tudatosan az ország feletti
teljes hatalom megszerzésére törekedett. Első lépésként az első világháborúig a gaz­
daság és a sajtó, illetve a tágabb értelemben vett kultúra feletti hatalmat szerezték
meg, amelyet a Monarchia korának liberális politikája tett lehetővé, majd a háború
elvesztése és a Monarchia drámai gyorsaságú szétesése nyomán a politikai hatalom
is a kezükbe került Magyarországon. A két világháború közötti Magyarországon tehát
végeredményben az ország zsidó lakosságának szembesülnie kellett azzal, hogy a köz­
élet vezetőinek, politikusoknak és tudósoknak számottevő része a zsidókérdést tar­
totta a korszak legégetőbb problémájának, és megoldását a teljes kirekesztésben látta.
Nézzük meg tehát, hogy mennyiben támasztják alá a demográfiai adatok, vala­
mint a társadalmi és gazdasági mutatók a zsidók —közkedvelt korabeli kifejezéssel
élve - „térfoglalásának” tézisét.

A zsidók demográfiai jellemzői a trianoni Magyarországon

A trianoni békekötés eredményeként a Monarchia korabeli Magyarország zsidó la­

kossága 1920-ban hét különböző ország fennhatósága alá került. 1920-ban a volt
Magyarország zsidó lakossága 934 000 fő volt. A 4.1 táblázat mutatja, hogyan osz­
lott meg ez a népesség az új országhatárok között.

19 Az itt elemzett közéleti szereplők, politikusok, egyházfők és tudósok zsidókérdésre vo­

natkozó nézeteinek részletes elemzését lásd G yurgyák János, A zsidókérdés Magyar-
országon: Politikai eszmetörténet, Bp., Osiris, 2001, 7-8. fejezet.

189
 4.1 táblázat
A volt monarchiabeli Magyarország zsidó lakosságának megoszlása
az új országhatárok között (1920)20

Ország Zsidó lakosság

Lélekszáma %
Románia 182 000 19,5
Csehszlovákia 231 000 24,7
Jugoszlávia 43 000 4,6
Ausztria 3 000 0,3
Lengyelország 1 000 0,1
Olaszország 1 000 0,1
Külföldre kerültek összesen 461 000 49,3
Magyarország 473 000 50,7
Lélekszám összesen (1920) 934 000 100,0

A trianoni Magyarország határain belül tehát a Monarchia Magyarországa zsidó la­

kosságának alig több mint a fele maradt. 1941-ben aztán a terület-visszacsatolások
következtében megnövekedett Magyarországon 725 007 zsidó élt, akik az összla­
kosság 4,9%-át tették ki.2021 A visszacsatolt területeken élő zsidók száma a következő­
képpen alakult 1941-ben: Felvidék - 67 876 fő, Kárpátalja - 78 087 fő, Észak-Erdély
- 164 052 fő és a Délvidék —14 202 fő.22
A zsidók két világháború közötti demográfiai fejlődését a legátfogóbban Yehuda
Don és George Magos dolgozta fel közös cikkében.23 E korszak legfontosabb jel­
lemzője a zsidó népesség folyamatos csökkenése volt Magyarországon.24 Míg az or-

20Ernő László, Hungary’s Jewry: A Demographic Overview, 1918-1945, in Randolph

L. B raham (szerk.), Hungarian-Jewish Studies, II, New York, World Federation of Hun­
garian Jews, 1969, 140.
21 Kepecs József, A zsidó népesség száma településenként, 1840-1941, Bp., Központi Sta­
tisztikai Hivatal, 1993, 32-33.
22 Az 1941-es népszámlálás adatain alapuló számítást lásd László, i. m., 162-167.
23Yehuda DoN-George Magos, The Demographie Development of Hungarian Jewry, Jewish
Social Studies, 1983/3-4, 211. A cikket magyarul lásd D on-M agos, A magyarországi zsidó­
ság demográfiai fejlődése, in D on, A magyarországi zsidóság társadalom- és gazdaságtör­
ténete a 19-20. században, Bp., MTA Judaisztikai Kutatóközpont-Élet és Irodalom, 2006.
24A zsidó népesség folyamatos csökkenése a két világháború között nem volt magyarországi
sajátosság, a térségben ugyanezt figyelhetjük meg Ausztria és Csehszlovákia esetében is.
Ausztriában 1920 és 1930 között a zsidó népesség száma 201 513-ról 191 485 főre csök­
kent, Csehszlovákiában pedig 368 970 főről 356 830 főre. Lásd Yehuda D on, Patterns of
Jewish Economic Behavior in Central Europe in the Twentieth Century, in Michael
K. Silber (szerk.), Jews in the Hungarian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The Magnes Press,
1992, 252. A tanulmány magyarul is megjelent A zsidóság gazdasági viselkedésének jellem­
zői Közép-Európában a 20. században címen az idézett cikkgyűjteményben (A magyaror­
szági zsidóság társadalom- és gazdaságtörténete a 19-20. században, id. kiad., 51-77).

190
szág trianoni határain belül 1910-ben 471 ezer zsidó élt, addig a két világháború kö­
zötti időszak végére számuk kb. 400 ezerre esett vissza.25 A zsidó népesség tehát
1920 és 1941 között 72 347 fővel csökkent.
A zsidó népesség csökkenésének egyik oka a trianoni Magyarország zsidó közös­
ségének rendkívül magas urbanizáltsági fokában keresendő. 1930-ban a magyaror­
szági zsidók 74,2%-a volt városlakó, csak Nagy-Budapesten (azaz a fővárosban és
huszonkét települést magába foglaló agglomerációs körzetében) a zsidók 52,3%-a
lakott. A korszak egyik vezető statisztikusa, Benisch Artúr szerint az ország észak­
keleti vidékeit kivéve a zsidó népesség urbanizáltsági foka Magyarországon már
szinte teljesen nyugat-európai szintű volt a két világháború között.26
Don és Magos kutatásai bebizonyították, hogy a zsidó népesség fogyásának fő
oka a Horthy-korszakban Budapest zsidó közösségének demográfiai viselkedésében
keresendő: a fővárosban 1920 és 1941 között folyamatosan negatív volt a zsidók ter­
mészetes szaporodási rátája, azaz a halálozások száma mindig felülmúlta a születések
számát.27 Ráadásul a negatív ráta folyamatosan nőtt: 1921-1923 között -1,6 ezrelék
volt, 1939-1941 között viszont már -12,5 ezreléket tett ki. Vidéken 1934-ig még po­
zitív volt a zsidók népesedési mérlege, de ez már nem tudta ellensúlyozni a buda­
pesti veszteséget.28 Ez az oka, hogy 1927-től kezdve a magyarországi zsidó népesség

25 1920-ban 473 355 zsidó élt az országban (az összlakosság 5,95%-át alkotva), 1930-ban
már csak 444 567 (5,1%), mig 1941-re számuk 400 981-re csökkent (az összlakosság
4,3%-a).
26 Benisch Artúr, A zsidók térfoglalása és elhelyezkedése a mai Magyarország területén,
1830-1930, Magyar Statisztikai Szemle, 1934/11, 922. Arthur Ruppin szerint a két világ­
háború között a legtöbb nyugat- és közép-európai zsidó városi közösség esetében demog­
ráfiai visszaesést, azaz a lakosság fogyását figyelhetjük meg. Az egyetlen kivételt a Ruppin
által vizsgált városok között Amszterdam jelentette. Lásd Arthur R uppin, Ha-Szociologia
sei Ha-Jehudim, Tel-Aviv, A. J. Steibel, 1934, 53-55.
27 Budapest esetében az összlakosságnál a zsidókéval éppen ellentétes folyamat figyelhető
meg: míg 1921-1923 között a világháború következményeként a természetes szaporodás
még negatív volt (-0,4 ezrelék), addig 1939-1941-ban már pozitívvá vált (0,8 ezrelék).
Don-M agos, i. m., 211.
28Az 1920 és 1930 közti lélekszámcsökkenés megoszlása tájegységenként: Nagy-Budapes-
ten (a főváros és 22 településből álló agglomerációs körzete) -3%; Budapest -5,2%; Nyugat-
Magyarország -13,6%; Közép-Magyarország (Alföld) -9,6%; Északkelet-Magyarország
-5,6%. A csökkenés eltérő mértéke az eltérő természetes szaporodással függ össze: Nyu-
gat-Magyarországon a csökkenés már szinte a kihalással volt egyenlő (Veszprém megyében:
-18,9%; Zala megyében: -20,6%). Minél keletebbre haladunk, annál kisebb a csökkenés
mértéke (Bihar megyében: -3%; Hajdú megyében: -2,3%; Szabolcs megyében: -2,8%).
Az ország legkeletibb megyéjében, Szatmárban némi szaporodás is volt a vizsgált évtized­
ben: 1,9%. Magyarországon a zsidók „demográfiai vízválasztója” a Tiszánál volt, a folyó­
tól keletre nőtt, nyugatra pedig stagnált vagy fogyott a zsidók száma 1920-1930 között.
Benisch, i. m., 923.

191
fogyott.29 Don és Magos szerint a negatív természetes növekedés 1920 és 1941 között
a magyarországi zsidó népességben 15 757 főnyi csökkenést eredményezett.30
A másik népességcsökkentő tényezőt az áttérések jelentették. Ebben a főváros a
Horthy-korszak egésze során vezetett a vidékkel szemben, de a különbség egyre
csökkent. 1920 és 1941 között 22 240 budapesti zsidó tért ki, miközben 5642 vidé­
ki (összesen: 27 882 fő). Az 1920 és 1941 között regisztrált demográfiai veszteség
60,3%-át tehát a negatív természetes szaporodás és a kitérések tették ki.31
A harmadik tényező, amely Magyarország zsidó népességét a Horthy-korszakban
csökkentette, a kivándorlás volt. Ez 1921 és 1924 között, tehát a numerus clausust,
majd a „fehérterrort" követően volt igazán intenzív, ekkor kb. 28 000 zsidó hagyta
el az országot.32 1935 után újra valamelyest fokozódott, de nem érte el a „fehérter­
rort” követő csúcsot, mivel ekkor már fokozatosan szűkültek a kivándorlás lehetősé­
gei. Az Anschluss és Lengyelország lerohanása után a migrációs mérleg már pozi­
tív volt, azaz több zsidó menekült érkezett Magyarországra, mint amennyi elhagyta.
Az 1940-es évek elején zsidók tízezrei érkeztek illegálisan Magyarországra, de mi­
vel róluk nem készültek hivatalos statisztikai felmérések, pontos számuk ismeretlen.33
A magyarországi zsidók népesedési modellje tehát - amelynek legfontosabb jel­
lemzője a folyamatos csökkenés volt - a következőképpen alakult a Horthy-korszak­
ban: az 1920-as évek demográfiai veszteségeit elsősorban a kivándorlás okozta. Ez
a harmincas évekre jelentéktelenné vált, a demográfiai hanyatlás fő okává ekkor a
negatív természetes szaporodás és az áttérés vált. 1941 nyarától jelentkezett az erő­
szakos halál mint a népveszteség legfőbb oka, amely 1944 tavaszától gyakorlatilag
kizárólagossá vált.34
A drasztikus népességcsökkenés mellett, azzal szoros összefüggésben, a magyar-
országi zsidókat a két világháború között a nagymértékű urbanizáltság jellemezte.
Ebben kiemelkedő szerepet játszott a főváros zsidó közössége. A budapesti zsidók
számának alakulását a két világháború között a 4.2 táblázat mutatja.

29 D on-M agos, i. m., 192. Ez a jelenség azonban nem volt egyedülálló a korszak Európá­
jában. A németországi zsidók esetében ugyanez az önpusztító demográfiai magatartás volt
megfigyelhető. Ott 1925 és 1933 között a zsidók száma átlagosan évente 15,1 ezrelékkel
csökkent. Lásd Erich R osenthal, Trends in Jewish Population in Germany, Jewish Social
Studies, 1944/6, 236.
30 Don-M agos, i. m., 192.
31 Uo., 194-195.
32 1920 és 1930 között a kivándorlás a demográfiai értelemben „legszaporább” északkeleti
területekről volt a legintenzívebb, onnan a zsidó lakosság egyhatoda vándorolt ki. B enisch,
i. m., 924.
33 D on-M agos, i. m., 196. A második világháború alatt Magyarországra érkezett lengyelor­
szági zsidó menekültekről lásd Robert Rozett, From Poland to Hungary: Rescue Attempts
1943-1944, Yad Vashem Studies, XXIV( 1994), 177-193. Legújabban a témáról lásd Kinga
F rojimovics, I have been a Stranger in a Strange Land: The Hungarian State and Jewish
Refugees in Hungary, 1933-1945, Jerusalem, The International Institute for Holocaust
Research at Yad Vashem, 2007.
34 Don-M agos, i. m., 200.

192
 4.2 táblázat
A budapesti zsidók száma és aránya, 1920-193535

Év Lélekszám Arányuk Budapest Arányuk az ország A városlakó zsidók

összlakosságában (%) zsidó lakosságában (%) aránya Magyarországon
(%)
1920 215 512 23,2 45,5 72,7
1925 207 015 21,5 Nincs adat Nincs adat
1930 204 371 20,3 46,0 73,0
1935 201 069 19,2 Nincs adat Nincs adat

A főváros lakosságának tehát a zsidóság - amely folyamatosan fogyott, szemben a

népesség többi részével, amely egyre kevésbé ugyan, de növekedett - a két világhá­
ború között majdnem egynegyedét (1920), majd a fogyás miatt egyötödét tette ki.
Ezekhez a számadatokhoz az 1930-1940-es évek fordulóján Budapesten még hozzá
kell tenni azt a mintegy 60 000 kikeresztelkedett zsidót is, akiket a zsidóellenes törvé­
nyek ekkor már mint zsidókat tartottak számon.3536 Míg 1910-ben a budapesti zsidók
az ország összzsidóságának 22,4%-át alkották, addig Trianon után arányuk közel
50%-ra emelkedett. A két világháború között a magyarországi zsidó lakosság tehát
gyakorlatilag kettéosztódott, egy fővárosi és egy vidéki népességre.

A zsidók társadalmi és gazdasági helyzete a trianoni M agyarországon

A Horthy-korszak magyarországi társadalmáról három kortárs társadalomtudós le­

írásával is rendelkezünk.37Az első leírás a szociológus Weis Istvántól származik, aki­
nek A mai magyar társadalom című műve 1930-ban jelent meg Budapesten. Weis
később kissé átdolgozta és kiegészítette művét, amely 1942-ben jelent meg újra im­
már Hazánk társadalomrajza címen. Sorrendben a második leírás a már említett tör­
ténész, Szekfíí Gyula műve, aki Három nemzedék című könyvéhez 1934-ben egy
újabb részt csatolt (A neobarokk társadalom), s ebben a Trianont követő korszakról
értekezett. A harmadik leírás a főleg a magyar parasztsággal foglalkozó szociográfús,
Erdei Ferenc nevéhez fűződik, aki 1943-ban egy konferenciára készített referátuma
háttéranyagául dolgozta fel a 20. századi magyar társadalom történetét szociológiai

35 Z eke Gyula, A budapesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korában,

1867-1941, in L endvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életé­
ben, 1, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 163.
36 Uo„ 165.
37 A három szerző művének rövid elemzését társadalomtörténeti szempontból lásd Gyáni
Gábor-KövÉR György, Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második vi­
lágháborúig, Bp., Osiris, 1998, 169-172.

193
szempontból. Az írás csak Erdei halála után, 1980-ban jelent meg nyomtatásban.3839
Mindhárom szerző hasonló következtetésre jutott a két világháború közötti magyar
társadalom szerkezetét illetően, nevezetesen arra, hogy a magyar társadalom nem
kellően integrált.
A három szerző közül a társadalom vertikális megosztottságát Erdei Ferenc ún.
kettőstársadalom-tézise írja le a legtalálóbban. A magyarországi kapitalista fejlődés­
re jellemző duális társadalmi modellt Erdei 1943-ban fogalmazta meg. Szerinte a
magyar társadalom már a Monarchia idején is, majd a két világháború között még
egyértelműbben, valójában két, egymás mellett élő teljes társadalomból áll össze.
Szóhasználata szerint létezik egy „történeti nemzeti”, azaz feudális, és egy „modem
polgári”, azaz kapitalista társadalom az országban, amelyek egymástól alapvetően
különböznek, ugyanakkor kiegészítik egymást. Míg a Monarchia soknemzetiségű
Magyarországán a kettős struktúra határvonala természetesen nem kizárólag zsidók
és nem zsidók között húzódott, addig a trianoni Magyarországon már elsősorban en­
nek mentén vált ketté a társadalom, azaz Erdei szerint a zsidók jelentős hányada az
ún. „modem polgári” társadalom része volt. Erdei kettős társadalmistmktúra-mo-
dellje sematikusan (4.3 táblázat) épül fel.
4.3 táblázat
A k e ttő s tá r sa d a lo m str u k tú r á ja és a z e g y es r é te g e k d e fin íc ió ja E r d e i m o d e lljé b e n 39

Történelmi nemzeti társadalom Modern polgári társadalom

Felső rétegek Történelmi arisztokrácia, vagyis a
történelmi tőkének, a földnek
a birtokában az állam és az egyház vezető
pozícióinak birtokosai
Középrétegek Úri középosztály, vagyis töredékében
független vagyonú egzisztencia,
többségében értelmiségi alkalmazott:
tisztviselő, de kizárólag az állam,
az egyház és a nagy földbirtokok,
az uradalmak szolgálatában
Polgári arisztokrácia, vagyis a
vagyon-arisztokrácia, akik a kapitalizmus
korai szakaszában meggazdagodott
családok leszármazottai; házasodással,
birtokvásárlással és a nemesi rang
megvásárlásával váltak az arisztokrácia
tagjaivá. Szemben a történelmi
arisztokráciával, nincsen állandó politikai
vezető szerepe, csupán anyagi erejénél
fogva befolyásolja a politikai döntéseket
Polgári középosztály, amelybe a
középvállalkozók, a vállalati tisztviselők
(a magántisztviselők), valamint a szabad
pályák értelmiségei tartoznak, többségük
tehát független vagyonú egzisztencia

38 Erdei Ferenc, A magyar társadalom a két háború között, in H uszár Tibor (szerk.), Erdei
Ferenc összegyűjtött művei, Bp., 1980, 301-345. Erdei művének 1995-ben megjelent ki­
adását használtam: Gyáni Gábor (szerk.), Magyarország társadalomtörténete, 1920-1944.
Szöveggyűjtemény, II, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995, 43-99.
39 A táblázat E rdei hivatkozott művén alapul.

194
 4.3 táblázat fo ly ta tá sa

Történelmi nemzeti társadalom Modern polgári társadalom

Nemzeti kispolgárság, vagyis
többségében paraszti vagy vidéki
kisiparosok leszármazottai, akik az állam,
az egyház és az uradalom szolgálatában
az alsóbb fokú értelmiségi pozíciókat
töltik be (altisztek)
Alsó rétegek
Kispolgárság: a legkevésbé zárt
ideológiájú csoport, az a réteg tartozik
ide, amely „se nem úr, se nem paraszt,
se nem polgár, se nem munkás”,
leginkább a kiskereskedők, a kisiparosok
és a gyári szakmunkások
Munkásság, vagyis a gyári munkások

A modell szembeötlő hibája, hogy nem szerepel benne a parasztság, amelyet Erdei
a kettős társadalmi szerkezet alatt, mintegy mindkettő alá benyúlva képzelt el. Az el­
mélet, amely a Horthy-korszak tipikus jegyeit viseli magán, egy szélsőségesen ket­
tévált társadalmat mutat be. Erdei modellje nyomán - amely általában valamennyi,
a Horthy-korszakkal foglalkozó mai magyarországi társadalomtörténeti kutatás ki­
indulópontja, s a korszakkal foglalkozó szinte minden kutató állást foglal mellette
vagy ellene - érdemes elemezni a zsidók helyét és szerepét a „polgári társadalom­
ban”. A vizsgálat elvégzése elé akadályt gördít, hogy a zsidók Horthy-korszakbeli
társadalom- és gazdaságtörténete még nem készült el. Ennek ellenére az e korszakról
szóló művekben hemzsegnek a zsidóknak a társadalomban és a gazdaság különbö­
ző ágazataiban betöltött helyére és szerepére - a korszak kifejezését használva: rész­
vételi arányára vagy térfoglalására - vonatkozó statisztikai adatok, azt a látszatot
keltve, mintha jól feldolgozott témával állnánk szemben. A különleges statisztikai
adatbőség - amely persze óriási segítséget jelent a mai kutatók számára - annak kö­
szönhető, hogy a Horthy-korszakban az egyébként világszínvonalon is kiemelkedő­
nek számító magyarországi statisztikusok kiemelt fontosságot tulajdonítottak a zsidó
népesség statisztikai felmérésének, ezzel is aládolgozva a törvények biztosította, egy­
re szélesebb körű diszkriminációnak. E paradox helyzet következtében - egyrészt
szinte hihetetlen adatbőség, másrészt viszont csak érintőleges feldolgozottság - a to­
vábbiakban a zsidóknak a Horthy-korszak társadalmában és gazdasági életében be­
töltött helyét illetően csupán az alapjellegzetességek felvázolására, valamint az ez­
zel kapcsolatos historiográfiai viták érintésére vállalkozom.
A zsidók és a nem zsidók foglalkozási szerkezetének alapvető különbségét a Horthy-
korszak elején a 4.4 táblázat mutatja.

195
 4.4 táblázat
M a g y a r o r s z á g z s id ó és n e m z sid ó n é p e ss é g é n e k m e g o sz lá s a a g a z d a sá g
le g fo n to sa b b á g a z a ta i sz e r in t, 1 9 2 0 (% )40

Mezőgazdaság Ipar és Kereskedelem Közszolgálat és Egyéb Összesen

kézművesség szabadfoglalkozások
Zsidók 4,2 31,2 43,6 8,6 12,4 100,0
Nem
zsidók 59,7 17,5 3,7 4,2 14,9 100,0

Míg tehát a nem zsidó népességnek Magyarországon több mint a fele mezőgazda­
ságból élt még az első világháborút követő időszakban is, addig a zsidók csaknem
háromnegyede az ipar és a kereskedelem területén találta meg megélhetését, azok­
ban az ágazatokban tehát, amelyek a modem kapitalista gazdaság húzóágazatai voltak.
A trianoni Magyarország aktív zsidó keresőinek foglalkozási szerkezetére vonat­
kozóan Katus László szerkesztett két összefoglaló táblázatot. A két táblázatban,
amelyek az 1910-es, illetve az 1930-as népszámlálási adatokon alapulnak, Katus az
1910-re vonatkozó adatokat is a trianoni országterületre számolta át.4041 Katus ered­
ményei szerint a zsidó népesség foglalkozás szempontjából - szemben a túlnyomóan
mezőgazdaságból élő keresztény lakossággal - a két világháború között is főleg há­
rom területen koncentrálódott: az iparban, a kereskedelemben és a szabadfoglalkozá­
sok körében. Értelmezzük ezt a foglalkozási struktúra terén mutatkozó koncentrációt
az Erdei-féle modellen belül. Erdeinél a „modem polgári társadalom” felső rétegét
a polgári arisztokrácia alkotja, amely - Erdei szavaival - nem rendelkezik állandó
politikai vezető szereppel, csupán anyagi erejénél fogva befolyásolja a politikai dön­
téseket. Gyáni Gábor, felhasználva Lengyel György úttörő vizsgálatát, amelyben a
nagypolgárság multipozicionális elitjét vizsgálta 314 fős minta alapján, megállapí­
totta: „A gazdasági elit számszerűen is tekintélyes, befolyását nézve pedig kifejezet­
ten meghatározó részét a zsidó származású nagypolgárság alkotta.”42
Lengyel György a multipozicionális elit összetételének vizsgálatára egy három
évre kiterjedő (1927, 1937, 1943), 314 fős mintát használt. A mintába azok a szemé­
lyek kerültek, akik a vizsgált három év legalább egyikében három vagy több elitpo­
zíciót birtokoltak. Lengyel elitpozíciónak a következőket tekintette: tízmillió pengő
alaptőke feletti bankok; ötmillió pengő alaptőke feletti vállalatok vezetői és vezető­
ségi tagjai; fontos munkaadói érdekvédelmi szervek vezetői és vezetőségi tagjai; az or­
szág gazdaságpolitikájának meghatározói (gazdasági minisztériumok és tanácsadó
testületeik vezetői, az országgyűlés gazdasági bizottságainak tagjai stb.); a tízezer

40 Ezra M endelsohn, The Jews o f East Central Europe Between the World Wars, Blooming­
ton, Indiana UP, 1983, 101.
41 László Katus, The Occupational Stmcture of Hungarian Jewry in the Eighteenth and
Twentieth Centuries, in Michael K. S ilber (szerk.), Jews in the Hungarian Economy,
1760-1945, Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 105.
42 G yáni- K övér, i. m., 220.

196
katasztrális hold feletti földbirtokok tulajdonosai és tudós közgazdászok (egyetemi
tanárok, akadémikusok, közgazdasági lapok főszerkesztői stb.). Lengyel definíciója
tehát a következő: a gazdasági elit tagjai mindazon személyek, akik a gazdasági rep­
rodukciós folyamatokban döntési-befolyásolási kompetenciával rendelkeznek vagy
birtoklási, vagy rendelkezési, vagy szaktudási monopóliumuk révén.43 Ennek a multi-
pozicionális elitnek az etnikai összetétele a következőképpen alakult a két világhábo­
rú között: kevesebb mint a fele magyar, egyharmada zsidó, egyötöde német. A zsidó-
ellenes törvények hatásaként azonban a magyar származású tagok aránya 1927 és
1943 között 41%-ról 48%-ra nőtt, míg a zsidóké 34%-ról 18%-ra csökkent. A zsidók
aránya főleg az iparvállalatok menedzserei között és a munkaadói érdekvédelmi
szervezetek vezetőségében volt magas. A multipozicionális elit zsidó tagjait ezenkí­
vül az jellemezte, hogy általában több vezető posztot tartottak egyszerre a kezükben,
mint a keresztények. A zsidóknál az egy főre eső átlag 23,1 pozíció volt, míg a min­
ta egészében egy főre 16,4 pozíció esett. Eredményeit összegezve Lengyel, vissza­
kanyarodva Erdei modelljéhez, végül a következő megállapításra jutott:

Vizsgálatunk számára a kettős struktúra hipotézis úgy fogalmazható meg, hogy a két
világháború közötti időszak gazdaságirányító és magángazdasági elitje - előbbi a tör­
téneti, utóbbi a polgári társadalom részeként - két, egymástól elhatárolódó, szociális
jellemzőik alapján is jól megkülönböztethető csoportot alkot. Azsidó részvételt tekint­
ve a két csoport valóban szignifikánsan eltért.

1937-ben a magángazdaságban 34% volt a zsidók aránya, szemben a gazdaságirá­

nyítás területével, ahol mindössze 16%.44
Az Erdei által polgári középosztálynak nevezett rétegbe, amelynek szerinte leg­
fontosabb jellemzője az, hogy többnyire független vagyonú egzisztenciákat tömörít,
Gyáni Gábor a középvállalkozó kereskedőket, a 6-20 munkást foglalkoztató üzemek­
kel rendelkező ipari középvállalkozókat és a magántisztviselőket helyezte. A közép­
polgársághoz tartozó kereskedők majdnem 60%-a volt zsidó a Horthy-korszakban.
Az iparosoknál ugyanez az arány egyharmad volt.45 A magántisztviselőket illetően
Gyáni - Erdei modelljére reflektálva - a következő kijelentést teszi:

A magántisztviselő-pályát már az ’polgárivá’ avatta, hogy feltűnően gyakori volt itt a

zsidó származású munkavállaló: a foglalkozási csoportnak szinte a fele, 45-47%-a ke­
rült ki rendszeresen zsidókból, de a kereskedelmi és a banki alkalmazottaknál arányuk
a háromötödöt is elérte.46

Ebből az idézetből az is nyilvánvaló, hogy Gyáni szinte öntudatlanul, a Horthy-kor­

szakban élő tudósok és politikusok nem kis részének véleményével összhangban

43 Lengyel György, A két világháború közötti magyar gazdasági elit összetételének egyes
kérdéseiről, in G yáni (szerk.), i. m., 265-272.
44 Uo., 270-271.
45 Gyáni-K övér, i. m., 236-238.
46 Uo., 240.
197
- mint azt a fejezet előző részeiben láthattuk a „polgári társadalmat” a zsidókkal
azonosította.
A középréteghez tartozó értelmiségi pályákon a szabadfoglalkozásoknál, az orvo­
sok, ügyvédek, mérnökök és a sajtó munkatársai között volt talán a legnagyobb el­
lentét zsidók és keresztények között. A Horthy-korszakban az orvosok egyharmada
volt zsidó, de ez már a numerus claususnak tulajdonítható csökkenés, hiszen 1920-ban
arányuk még 50% fölött volt. A numerus clausus ugyanakkor azt is eredményezte,
hogy egyre több zsidó orvos választotta a több befektetést igénylő, de nagyobb hasz­
not is nyújtani tudó magánpraxist, ami a főleg állami biztosítóvállalatoknál és állami
kórházakban dolgozó keresztény orvosok dühödt ellenreakcióit váltotta ki a korszak
folyamán.47A Horthy-korszak egésze során az ügyvédek fele zsidó, vagy zsidó szár­
mazású, azaz kitért volt. 1920-ban 4556, 1941-ben 6738 ügyvéd működött az or­
szágban. Az értelmiségi középréteg újabb csoportját a műszaki értelmiségiek, a mér­
nökök alkották, akiknek száma megegyezett az orvosokéval, 1941-ben közel 12 000 fő.
A mérnökök közel harmada volt zsidó, de a közhivatalokban többnyire keresztény,
a magánvállalatoknál pedig inkább zsidó mérnökök dolgoztak.48
Végül Erdei a kispolgárságot a következő „negatív definíció” segítségével hatá­
rozta meg: az a réteg tartozik ide, aki „se nem úr, se nem paraszt, se nem polgár, se
nem munkás”, azaz leginkább a kiskereskedők, a kisiparosok és a gyári szakmun­
kások. A réteg körülhatárolhatatlansága miatt itt a legnehezebb meghatározni a zsidók
helyét, annyi információval mindenesetre rendelkezünk, hogy 1930-ban a kiskeres­
kedők 45%-a volt zsidó.49
A zsidóknak ezt a foglalkozási szerkezetét természetesen a zsidóellenes törvé­
nyek alapvetően befolyásolták. Míg az első zsidóellenes törvény következtében kb.
15 000-re tehető azoknak a zsidóknak a száma, akik elvesztették megélhetésüket, a
második zsidóellenes törvény esetében ez a szám már jóval magasabb, kb. 250 000 főt
jelent.50 Yehuda Don szerint a zsidóellenes törvények legfontosabb következmé­
nye, hogy erősen átstrukturálták a zsidó társadalmat, mélyült a gazdasági, szociális
különbség a zsidó társadalmon belül. Míg a nagyobb zsidó tulajdonban lévő cégek­
nél, üzemeknél jól működött a strómanrendszer, azaz a vállalkozás névlegesen ke­

47A keresztény és a zsidó orvosok között a Horthy-korszakban kiéleződő ellentétekkel Kovács

M. Mária foglalkozott: Aesculapius militans, Valóság, 1985/8, 69-83; Uő, A numerus
clausus és az orvosi antiszemitizmus a húszas években, Budapesti Negyed, 1995/2, 137—158.
Ugyancsak ő írt az ügyvéd- és a mérnöktársadalmon belüli zsidó-keresztény ellentétek­
ről: Lawyers Against the Current Anti-Semitism and Liberal Response in Interwar Hun­
gary, in Yehuda D on- Victor Karady (szerk.), A Social and Economic History o f Central
European Jewry, New Brunswick-London, Transaction Publishers, 1990, 249-255; vala­
mint Interwar Antisemitism in the Professions: The Case of the Engineers, in Michael
K. Silber (szerk.), Jews in the Hungarian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The Magnes
Press, 1992, 237-244.
48 Uo., 248-249.
49 G yáni-K övÉr, i. m., 264.
50Yehuda Don, The Economic Effect of Antisemitic Discrimination: Hungarian Anti-Jewish
Legislation, 1938-1944, Jewish Social Studies, 1986/1,68.

198
resztény kézbe adása, és a jól menő, magánpraxist folytató szabadfoglalkozásúak is
kevésbé voltak veszélyeztetve, addig a közép- és alsó rétegek sokkal inkább sérül­
tek a diszkriminatív intézkedések következtében. Ezeken a rétegeken, miután tagjai
éppen azok voltak, akiket - szemben a felső réteghez tartozókkal - nem tartottak a
nemzetgazdaság elengedhetetlen részeinek, szigorúan végrehajtották a zsidóellenes
törvények intézkedéseit.5152A zsidó foglalkozási struktúra változásait mutatja a 4.5
táblázat, amely kizárólag modell értékű, mivel csak az 1935-ös fővárosi népszám­
lálás adatain alapul.
4.5 táblázat
A z s id ó k fo g la lk o z á s i str u k tú r á já n a k v á lto z á s a i B u d a p e ste n
a m á so d ik z s id ó e lle n e s tö r v é n y k ö v e tk e z té b e n 52

1935 Zsidók, akiket Zsidók, akik

a törvény nem érintett elveszítették állásukat
Foglalkozás Összesen Zsidók Zs/Ö (%) No. % No. %'
I II III IV V VI VII
Mezőgazdaság
Önálló 2 220 335 15,1 0 0,0 335 100,0
Értelmiségiek
és tisztviselők 484 111 22,9 58 12,0 53 47,7
Fizikai dolgozók 3 340 61 1,8 61 1,8 0 0,0
Összesen 6 044 507 8,4 119 1,97 388 76,5
Bányászat
és kohászat
Önálló 14 7 50,0 1 6,0 6 85,7
Értelmiségiek
és tisztviselők 330 157 47,6 40 12,0 117 74,5
Fizikai dolgozók 237 10 4,2 10 4,2 0 0,0
Összesen 581 174 29,9 51 8,8 123 70,7
Ipar
Önálló 33 657 9 997 29,6 2 019 6,0 7 958 79,8
Értelmiségiek
és tisztviselők 22 471 9 867 43,9 2 697 12,0 7 170 72,7
Fizikai dolgozók 185 339 20 327 11,0 20 327 11,0 0 0,0
Összesen 241 467 40 171 16,6 25 043 10,4 15 128 37,7
Kereskedelem
Önálló 28 279 16 289 57,6 1 610 6,0 14 679 90,1
Értelmiségiek
és tisztviselők 37 030 17 765 48,0 4 444 12,0 13 321 75,0

Zs/Ö = II. oszlop / 1. oszlop: a zsidók százaléka az adott foglalkozási csoport össznépességében
* Ez az oszlop = V. oszlop / II. oszlop, azaz azoknak a zsidóknak a százalékos arányát mutatja,
akik az adott foglalkozási csoportban a törvény következtében elveszítették állásukat

51 Uő, The Economic Dimensions of Antisemitism: Anti-Jewish Legislation in Hungary,

1938—1944, East European Quarterly, 1987/4, 459-460.
52 Uo„ 452-A53.

199
 4.5 táblázat fo ly ta tá sa

1935 Zsidók, akiket Zsidók, akik

a törvény nem érintett elveszítették állásukat
Foglalkozás Összesen Zsidók Zs/Ö (%) No. % No. %'
1 II III IV V VI VII
Fizikai dolgozók 36 048 11 545 32,0 5 071 14,1 6 474 56,1
Összesen 101 357 45 599 45,0 11 125 11,0 34 474 75,6
Közlekedés,
magánszféra
Önálló 1 642 506 30,8 99 6,0 407 80,4
Értelmiségiek
és tisztviselők 492 141 28,7 59 12,0 82 58,2
Fizikai dolgozók 5 241 272 5,2 272 5,2 0 0,0
Összesen 7 375 919 12,5 430 5,8 489 53,2
Közlekedés,
közszféra
Értelmiségiek
és tisztviselők 6 575 397 6,0 0 0,0 397 100,0
Fizikai dolgozók 11 901 560 4,7 0 0,0 560 100,0
Összesen 18 476 957 5,2 0 0,0 957 100,0
Újságírás
és színészet
Önálló 3 366 1 045 31,0 202 6,0 843 80,7
Hadsereg
Értelmiségiek
és tisztviselők 99 0 0,0 99 100,0
Közszolgálat
Értelmiségiek
és tisztviselők 23 719 1 075 4,5 0 0,0 1 075 100,0
Fizikai dolgozók 20 055 849 4,2 0 0,0 849 100,0
Összesen 43 774 1 924 4,4 0 0,0 1 924 100,0
Egyházi szolgálat
Értelmiségiek
és tisztviselők 3 462 101 2,9 101 2,9 0 0,0
Szabad-
foglalkozások
Önálló 25 247 8 139 32,2 1 515 6,0 6 624 81,4

Erdei kettőstársadalom-elméletét tehát bizonyos mértékig az eddigiek során meg­

született kis számú empirikus kutatás is alátámasztja. Érdekes vita alakult ki azon­
ban akörül, hogy a zsidók „felülreprezentáltsága” a polgári társadalomban inkább a
zsidók saját, a külső körülményeket is figyelembe vevő, beidegződött viselkedési
normáinak, avagy szinte kizárólag külső körülmények kényszerítő erejének köszön­
hető jelenség. A vita mindkét gazdaságtörténész/közgazdász résztvevője - Yehuda
Don és Ránki György - arra a tényre építette tézisét, hogy a magyarországi zsidók

200
foglalkozási szerkezetét a két világháború között, Közép-Európa más országainak
zsidó népességéhez hasonlóan, az ipar, a kereskedelem, valamint a szabadfoglalko­
zások dominanciája jellemezte.
Érvelését Simon Kuznets-nek a kisebbségek gazdasági viselkedését leíró tézisé­
re alapozva Don a jelenség kapcsán azt emelte ki, hogy a zsidók tudatosan válasz­
tották azokat a foglalkozásokat, ahol gazdaságilag függetlenekké tudtak válni. Ezért
részesítették előnyben mind az ipar, mind a kereskedelem, mind pedig a szabadfog­
lalkozások terén a magánszektort. A 20. századnak a Holokausztig tetjedő korszakára
nézve Don összefoglalóan a következőket állapította meg a zsidók gazdasági visel­
kedésével kapcsolatban:

A zsidóság - amennyire csak lehetett - minimumra csökkentette az állami és félállami

szektorhoz fűződő üzleti kapcsolatait, és inkább a versenyre épülő piacon működött.
A kockázatvállalást és a függetlenséget választotta a fizetett alkalmazott beosztás helyett.53

Don tehát úgy látta, hogy Közép-Európa országaiban a kuznets-i értelemben vett ti­
pikus kisebbségként viselkedő zsidók, akik a többi kisebbségtől eltérően szinte fo­
lyamatosan ellenséges, antiszemita légkörben éltek a két világháború között, a kény­
szerítő körülményeket messzemenően figyelembe véve saját hagyományos, más
országokból hozott, beidegződött gazdasági és társadalmi viselkedési formáikat
adoptálták sikeresen az új körülmények között.54 Kitűnő példa erre a zsidó diplomás
értelmiség viselkedése a 20. század első felében Magyarországon. A zsidók ugyan
egyre inkább preferálták a szabadfoglalkozásokat, és ezzel foglalkozási struktúrájuk
radikális átalakuláson ment át, a foglalkozási prioritások alapvető vonásai azonban
a diplomás zsidóknál ugyanazok maradtak, mint a főleg az ipari, illetve kereskedel­
mi szakmákat preferáló előző generációknál. A diplomás zsidó értelmiségi ugyanis
ugyanúgy függetlenségre törekedett, mint apái, ezért olyan foglalkozások felé orien­
tálódott a szabadfoglalkozásokon belül, ahol kis vagy közepes méretű, magas jöve­
delmet biztosító, ugyanakkor mobil, tehát könnyen más helyre költöztethető irodát
vagy vállalkozást tudott működtetni.
Yehuda Donnal ellentétben Ránki György azt emelte ki, hogy a zsidó foglalkozá­
si szerkezet a 20. század során az önálló kereskedő- és iparosrétegtől fokozatosan a
tisztviselői réteg irányába mozdult. 1920 és 1930 között például Budapesten az ipar­
ban dolgozó zsidó tisztviselők száma 40, a kereskedelemben és a pénzintézeteknél

53 Uő, A zsidóság gazdasági viselkedésének jellemzői Közép-Európában a 20. században,

in UŐ, A magyarországi zsidóság társadalom- és gazdaságtörténete a 19-20. században,
Bp., MTA Judaisztikai Kutatóközpont-Elet és Irodalom, 2006, 77.
54 Ezt a tételt Don a Ránkival folytatott vitát követően még egyszer, bővebb formában is ki­
fejtette. Egy 1994-ben megjelent cikkében hét európai országban hasonlította össze a zsidó
és a nem zsidó lakosság két világháború közötti foglalkozási szerkezetét. Lásd Yehuda Don,
On the Occupational Structure of Jews in Europe: the Interwar Years, Research on Economic
Inequality, V, 1994, 65-95.

201
dolgozóké pedig 25%-kal nőtt.55 Ezekből az adatokból Ránki arra a következtetésre
jutott, hogy a zsidó kisebbség tagjai csakúgy, mint minden más csoport a kapitalis­
ta társadalomban, elsősorban profit- és presztízsorientáltak voltak. Ránki ezért Don
tézisét újrafogalmazva a következő megállapítást tette: a zsidók

.. .önállóságra törekedtek ott, ahol a magánvállalkozás magasabb jövedelmet és nagyobb

társadalmi presztízst biztositott. Ha azonban ezeket a célokat hivatalnoki beosztásban
is el lehetett érni, a tisztviselői állás legalább akkora, vagy talán még nagyobb vonzerőt
gyakorolt rájuk.56

Ránki György tehát ugyanazokból az adatokból, mint amelyek Yehuda Donnak is a

rendelkezésére álltak, azt olvasta ki, hogy a zsidó foglalkozási struktúra jellegzetes­
ségeit a 20. század első felében Magyarországon sokkal inkább a külső körülmé­
nyek, a politikai és a társadalmi diszkrimináció magyarázza, mint a belső indíttatás.
Zárásként csak egyetlen apró, de szemléletes példán keresztül nézzük meg, hogy
a kettős struktúra Erdei-féle tézise hogyan jelentkezett a főváros esetében. Budapesten,
amelyre a Horthy-korszakban kifejezetten a zsidó-keresztény szembenállás nyomta
rá a bélyegét, a zsidók és a keresztények elkülönülése a lakónegyedek terén is egyre
céltudatosabban valósult meg. Több mint szimbolikus az a tény, amelyre Zeke Gyula
hívta fel a figyelmet. A Horthy-korszakban Budapesten két új városnegyed épült,
Pesten a Duna-parton a Lipótváros folytatásaként az Újlipótváros, illetve a Duna budai
oldalán, a Gellérthegy tőszomszédságában Lágymányos. Az előbbi „zsidó város­
résszé” vált, azaz ide tömörült a zsidó szabadfoglalkozásúak és magántisztviselők
fiatal generációja, Lágymányos pedig a keresztény értelmiség és köztisztviselői réteg
városrésze lett. Zeke értékelése szerint „e poláris kettéválásban szimbolikus kifeje­
zést öltött a zsidó asszimiláció visszautasítása s egy szervesült polgári társadalom-
szerkezet megteremtésének kudarca' .57 Zeke Gyula megállapításával visszakanya­
rodtunk oda, ahol elkezdtük a zsidók gazdasági és társadalmi helyzetének elemzését
a két világháború között: a magyarországi társadalom végletes megosztottságához.
Vizsgálódásunk végére érve megállapíthatjuk, hogy ezt nemcsak a korszak tudósai
és politikusai gondolták és élték meg így, hanem a korszakkal foglalkozó kutatások
is sorra e megosztottság valamely elemét bizonyítják. Az is nyilvánvaló, hogy a két
világháború között a társadalmon belüli mély törésvonal elsősorban zsidók és nem
zsidók között húzódott, és ez a szembenállás nagyban befolyásolta mindkét oldal vi­
selkedési formáit és választott stratégiáit a Holokauszt idején.

55 György R ánki, The Occupational Structure of Hungarian Jews in the Interwar Period, in
Michael K. Silber (szerk.), Jews in the Hungarian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The
Magnes Press, 1992, 284.
56 Uo.
57 Z eke Gyula, A budapesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korában,
1867-1941, in L endvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életé­
ben, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 178.

202
 AZ IRÁNYZATOK JELLEM ZŐI
A TRIANONI MAGYARORSZÁGON

Mielőtt a trianoni Magyarország zsidó vallási irányzatainak jellegzetességeivel meg­

ismerkedünk, vázlatosan tekintsük át a helyi zsidó közösségek legfőbb jellemvoná­
sait a közép-kelet-európai térség többi országában - elsősorban azokban, amelyek a
trianoni béke következtében Magyarországtól elcsatolt területekkel gazdagodtak.58
Ezra Mendelsohn a térség - Közép-Kelet-Európa59 - legjellegzetesebb közös vo­
násának a két világháború között a következőket látja: hirtelen és váratlanul győzött
a térségben a nacionalizmus, és azonnal - mint azt Magyarország esetében láthattuk
is - szoros összefüggésbe került egyrészt a zsidókérdéssel, amely szinte minden ál­
lamban a központi problémák egyike lett, másrészt az antiszemitizmussal, amely
szintén csaknem mindenhol fontos politikai erővé vált. A két világháború között a
kelet-közép-európai zsidó közösségeknek tehát sovinizmussal és intoleranciával, in-
stabilitással és gazdasági stagnálással, valamint egyre erősödő szélsőjobboldali poli­
tikával kellett szembenézniük. Ebben az időszakban ugyanakkor a helyi zsidó közös­
ségek többsége is alapvető változásokon ment át, a térség zsidósága „átpolitizálódott”,
azaz az 1920-as és 1930-as években oly módon virágzottak a különböző zsidó poli­
tikai mozgalmak, ahogyan előtte vagy utána soha. A térségben ugyanakkor rendkí­
vül erős maradt a zsidók akkulturációs hajlama, az a törekvésük, hogy adoptálják a
többségi kultúra fő jellegzetességeit, beleértve a nyelvet is. Az akkulturáció mellett
a zsidók asszimilációs törekvései is erősek maradtak, ami a többségi nemzet nemzeti
identitásának adoptálását jelentette, azt a törekvést tehát, hogy „Mózes-hitű" lengye­
lek, románok vagy magyarok legyenek.60 Nathaniel Katzburg ugyanakkor kiemelte,
hogy az asszimilációra kész közép-európai közösségekben a judaizmushoz való el­
kötelezett ragaszkodás és az államalkotó nemzethez való feltétlen lojalitás az asszi­
milációs ideológiának egyaránt fontos részét alkották. Ezt a fajta asszimilációt
Katzburg „middle course of assimilation”-nek nevezte.61

58 Ezek az országok a következők: Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia.

59 Mendelsohn ide sorolja Csehszlovákiát, Lengyelországot, Lettországot, Litvániát, Ma­
gyarországot és Romániát. Lásd Ezra M endelsohn, The Jews o f East Central Europe
Between the World Wars, Bloomington, Indiana UP, 1983, 1.
60 Uo„ 1-3.
61 Nathaniel K atzburg, Central European Jewry Between East and West, in Yehuda D on-
Victor Karady (szerk.), A Social and Economic History o f Central European Jewry, New
Brunswick-London, Transaction Publishers, 1990, 37.

203
 A térség zsidó közösségeinek összehasonlítása segítségével lehetőségünk nyílik
arra, hogy a trianoni Magyarország határain belül maradt zsidó közösség sajátos vo­
násait tágabb összefüggések keretében értelmezhessük, kiemelve a hasonlóságokat
és a különbségeket a szomszédos országok zsidó közösségeivel, amelyekben ráadá­
sul az esetek többségében nagy számú „volt magyarországi” zsidó is élt. Ez az átte­
kintés azt is lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megérthessük a magyarországi
zsidók viselkedését a Holokauszt idején, mivel a második világháború során Ma­
gyarország olyan területekkel gyarapodott, amelyek a trianoni béke következménye­
ként „vesztek el” az ország számára. Ezeken a „régi-új” magyarországi területeken
olyan zsidó közösségek voltak, amelyek a két világháború közti évtizedekben a ma­
gyarországitól gyakran merőben más körülmények között éltek, mind az egyes or­
szágok zsidópolitikáját, mind pedig a belső zsidó aktivitást tekintve. Nem véletlen
például, hogy csak a legnyilvánvalóbb példára utaljak, hogy a Holokauszt idején a
hivatalos neológ zsidó politika mellett Magyarországon megszerveződött egy olyan
alternatív zsidó politika - a cionista szervezetekre gondolok - , amelynek vezetői
szinte kivétel nélkül Erdélyből vagy a Felvidékről érkeztek Budapestre: olyan vidékek­
ről tehát, amelyek a két világháború között nem tartoztak Magyarországhoz.62

Az elcsatolt területek zsidósága

Az „elcsatolt területek” kifejezéssel a trianoni Magyarországon azokat a területeket

jelölték, amelyek a trianoni béke következtében kerültek a szomszédos országok -
Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia - fennhatósága alá. Ezeken a te­
rületeken több százezer főnyi zsidó lakosság élt,63 akik egyik napról a másikra olyan
országok állampolgárai lettek, amelyek különböző fokon ugyan, de mind ellensége­
sek voltak egykori „anyaországukkal”, Magyarországgal szemben. A következőkben
nézzük meg annak a két országnak, Romániának és Csehszlovákiának a zsidó közös­
ségeit, amelyeknek területe az első világháborút követően lényegesen megnöveke­
dett, és amelyek csak a Magyarországról átkerült területek révén kb. 200-200 ezer fős
zsidó közösségekkel gyarapodtak.64 Az elemzésben különösen arra tesszük a hang­

62 Ezt a kérdést a következő fejezetben tárgyaljuk részletesen.

63 Romániához 181 000, Csehszlovákiához 231 000, Jugoszláviához 43 000, Ausztriához pe­
dig 3000 volt magyarországi zsidó került. Ernő László, Hungary’s Jewry: A Demogra­
phic Overview, 1918-1945, in Randolph L. Braham (szerk.), Hungarian-Jewish Studies,
II, New York, World Federation of Hungarian Jews, 1969, 140.
64Miután Jugoszláviába és Ausztriába viszonylag kis számú zsidó lakosság került át Magyar-
országról az első világháborút követően, ezen országok zsidó közösségeivel nem foglalko­
zom részletesebben. A két világháború közötti Jugoszlávia zsidó közösségére vonatkozóan

204
súlyt, hogy ezekben az országokban a zsidó közösségek, amelyek a térség teljes po­
litikai átalakulása következtében a legtöbb esetben új, számukra addig ismeretlen
környezetben találták magukat, hogyan reagáltak a megváltozott körülményekre.

A romániai zsidók

Románia két világháború közötti zsidó közösségének talán legjellemzőbb vonása a

nagyfokú megosztottság volt: Ezra Mendelsohn szerint a helyi zsidó közösség any-
nyira megosztott volt, mint sehol másutt a térségben.65 Négy, egymástól nagymér­
tékben különböző kulturális háttérrel, társadalmi és gazdasági helyzettel, valamint
politikai hagyományokkal rendelkező zsidó közösségről lehet beszélni az első világ­
háborút követően létrejött „Nagy-Romániában”. „Nagy-Románia” ekkor a következő
négy régióból állt össze: az ország háború előtti területét kitevő ún. Ókirályság (más
néven Regát), a cári Oroszországtól annektált Besszarábia, valamint az Osztrák-
Magyar Monarchia szétesését követően onnan elcsatolt területek, Bukovina és Er­
dély. (Lásd a 3. térképet.)

Harriet Pass F reidenreich könyvéből (The Jews o f Yugoslavia: A Quest for Community,
Philadelphia, The Jewish Publication Society of America, 5740-1979), valamint a Zsidó
Lexikon „Jugoszláviai zsidóság” címszavából (szerk. Újvári Péter, Bp., Zsidó Lexikon
kiadása, 1929, 436-438) lehet tájékozódni. Ausztriára vonatkozóan lásd Harriet Pass
F reidenreich, Jewish Politics in Vienna, 1918-1938, Bloomington-Indianapolis, Indiana
UP, 1991; Marsha L. R ozenblit, Reconstructing a National Identity: The Jews o f Habs­
burg Austria during World War I, Oxford-New York, Oxford UP, 2001, kül. 6. fejezet: The
Dissolution of the Monarchy and the Crisis of Jewish Identity, October 1918-June 1919,
128-161; UŐ, Jewish Ethnicity in a New Nation-State: The Crisis of Identity in the
Austrian Republic, in Michael B renner, Derek J. P enslar (szerk.), In Search o f Jewish
Community: Jewish Identities in Germany and Austria, 1918-1933, Bloomington-Indiana­
polis, Indiana UP, 1998, 134-153.
65 M endelsohn, i. m., 173.

205
3. térkép
Románia régiói a két világháború között
 Míg az első világháború előtt Romániában 236 ezer zsidó élt, utána számuk, a te­
rületnövekedésnek köszönhetően, 767 ezerre nőtt. A Regátban élő 236 ezer zsidó­
hoz Besszarábia 261 ezer, Erdély 181 ezer és Bukovina 89 ezer fős zsidó közössé­
gei csatlakoztak.66671930-ra a zsidók száma Romániában a következőképpen alakult
(4.6 táblázat):
4.6 táblázat
A z s id ó k sz á m a R o m á n iá b a n r é g ió k sz e r in t, 1 9 3 0 67

Régiók Szám Arány az ország összzsidóságában (%)

Havasalföld 97 739 (12,9)
Moldva 162 268 (2L4)
Dobrudzsa 4 031 (0,5)
Regát - Összesen 264 038 34,9
Besszarábia 206 958 27,3
Bukovina 93 101 12,3
Történelmi Erdély 81 503 (10,8)
Bánát 14 043 (1,9)
Partium 97 287 (12,9)
Erdély - Összesen 192 833 25,5
Mindösszesen 756 930 100,0

Az országban rendkívül erősek voltak a zsidók közötti regionális különbségek.68 Ha

a politikai hagyományok felől közelítjük meg a kérdést, a következő, igencsak vál­
tozatos képet kapjuk: a regátbeliek még emancipációval sem rendelkeztek, csak né­
hány ezren kaptak román állampolgárságot a parlament egyéni döntései alapján.
Besszarábiában a zsidók szintén kemény elnyomatásban éltek százhat évig, a cári
Oroszország fennhatósága alatt, 1812 és 1918 között. Többek között itt zajlott a mo­
dem kori zsidó történelem egyik legismertebb pogromja, 1903-ban a fővárosban,
Kisinyovban. A régió, amely egyike volt a legelmaradottabbaknak a térségben, a két
világháború között is az antiszemita agitáció központja maradt. Nem véletlen tehát,
hogy Besszarábiában a legvirágzóbb politikai mozgalom a cionizmus volt. A gazdasá­
gi kilátástalanság és az erőteljes antiszemitizmus miatt tömegek akartak elvándorolni.69

66David Schaary, Ha-Kibbuc Ha-Jehudi Be’Romania Ha-Gdola’ ben Ste Milhamot Ha-
Olam - Maamace Histalvut, in Szugiot Ba-Heker Jahadut Romania, Tel-Aviv, Ha-Mahon
Le-Heker Ha-Tfucot U-Merkaz Goren-Goldstein Le-Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania Ba-
Universzitat Tel-Aviv, 1990, 7.
67 M endelsohn, i. m., 179.
68A különböző régiók zsidó közösségeinek jellemzését lásd uo., 173-177; Raphael Vágó,
Romanian Jewry During the Interwar Period, in Randolph L. B raham (szerk.), The Tragedy
o f Romanian Jewry, New York, Columbia UP, 1994, 31-32, valamint Schaary, i. m., 8-10.
Ha másra nem hivatkozom, e művekből vettem az információkat.
69Besszarábia zsidó közösségéről lásd még Jaakov M. Kopansky, Le-Dmuta sei Jahadut Bess­
arabia, in Liviu RoTMAN-Raphael VÁGÓ (szerk.), Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania, III:
Ben Ste Milhamot Ha-Olam, Tel-Aviv, Merkaz Goren-Goldstein Le-Toldot Ha-Jehudim
Ba-Romania Ve-Ha-Mahon Le-Heker Ha-Tfucot Ba-Universzitat Tel-Aviv, 1996, 251-278.

207
Bukovinában, amely 1774 és 1918 között száznegyvennégy évig volt Habsburg fenn­
hatóság alatt, 1867-ben beköszöntött a zsidók számára az „aranykor”. A régiót ütemes
gazdasági fejlődés jellemezte, amelyben a zsidók a teljes állampolgári jogegyenlőség
birtokában vettek részt. Különálló nemzetiséget alkottak ugyan, de a többi nemzeti­
séggel egyenlő jogokat élvezve éltek Habsburg fennhatóság alatt egy olyan régióban,
ahol egyik nemzetiség sem dominált. Legmesszebb a regátbeliek mentalitásától és
életmódjától Erdély zsidó közössége állt, amely a késő középkor óta szinte folyama­
tosan magyar fennhatóság alatt élt.
A négy területen a politikai kultúrában fellelhető, nem elhanyagolható különbsége­
ken túl életmódjukat és kulturális kötődéseiket tekintve is vegyes zsidó közösségek
éltek. Az Ókirályságot alkotó két alrégió egyikében, a Bukarestet is magában foglaló
Havasalfoldön élő kis közösség a kutatás által nyugat-európai típusúnak nevezett
zsidó közösség volt, szemben Moldva nagyobb, kelet-európai típusú zsidó közösségé­
vel.70 Besszarábiában és Bukovinában viszonylag egységes kelet-európai típusú zsidó
közösség élt, s Bukovinában működött az egyik legismertebb haszid dinasztia, a Sada-
gora-dinasztia. Mindkét helyen volt azonban egy szűk réteget alkotó, akkulturáción
átment intelligencia is. Bukovina fővárosában, Czemowitzban (Csemovic) élt egy erő­
sen germanizált zsidó közösség, a besszarábiai intelligencia pedig russziűkálódott.
Bukovinában a német kultúrához kötődő intelligencia Bécset, Besszarábiában az
orosz kultúrához kötődők Odesszát tekintették kulturális centrumnak.
„Nagy-Erdély” valójában három területből állt össze: a történelmi Erdélyből, Bá­
nátból, valamint a Partiumból, amelyet a román közigazgatás Cri sana- Maram üres néven
tartott számon. Ez utóbbi, Galícia tőszomszédságában lévő területen kelet-európai
típusú, ortodox és haszid közösségek éltek. Itt működött például a híres Teitelbaum-
dinasztia, a szatmári haszidok vezetői. Bánátban és Erdélyben viszont magyar és kisebb
részben német kulturális kötődésű zsidók éltek, akik közül számosán a két világhábo­
rú között is „Mózes-hitű magyarokéként határozták meg magukat. Erdélyben ráadá­
sul fennmaradt a Magyarországról már ismert hármas divízió is a hitközségszerveze­

70 Ezra Mendelsohn meghatározása szerint a kelet-európai zsidó típus jellemzői: gyengén

akkulturált és asszimilált, jiddis anyanyelvű vallásos ortodoxok vagy haszidok, akik az al­
só középosztály vagy a proletariátus tagjai. Demográfiai jellemzőiket tekintve a tipikus
kelet-európai típusú közösségben magas a születési ráta, kevés a vegyes házasság, gyak­
ran stetlben élnek. A különböző zsidó nemzeti mozgalmak (a cionizmus és a zsidó munkás-
mozgalom: a Bund stb.) olykor hatással vannak a közösség tagjaira, ezért e csoportban a
zsidó identitás két formában jelentkezik: vallásként és zsidó nacionalizmusként. Ezzel
szemben a nyugat-európai típus tagjait a következők jellemzik: magasan akkulturáltak és
erősen törekszenek az asszimilációra, ezért elhagyják az ortodox, jiddis anyanyelvű kö­
zösségeket, és a reform, vagy a megreformált judaizmus felé hajlanak. A középosztály
tagjai, magasan urbanizáltak, és a városokban erősen keverednek a helyi populációval.
Demográfiai viselkedésüket az alacsony születési átlag és a magas vegyesházassági mu­
tatók jellemzik. A zsidó identitás e típus számára szinte kizárólagosan vallási alapú, nem
pedig szekuláris nemzeti. Közép-Kelet-Európában ezek a közösségek a nyugat-európai
zsidó közösségekhez, Németország, Franciaország és Anglia zsidó közösségeihez hason­
lítottak a két világháború között. M endelsohn, The Jews o f East Central Europe Between
the World Wars, Bloomington, Indiana UP, 1983, 6-7.

208
tét illetően - neológ, ortodox és statusquo ante hitközségek amely az Ókirályságban
ismeretlen volt; itt a szefárd-askenáz megosztottság uralkodott.
A két világháború közötti rövid időszak nem volt elég arra, hogy a „Nagy-Romá-
niát" alkotó négy régió különböző zsidó közösségei „Nagy-Románia zsidóságává”
egyesülhessenek. Raphael Vágó szerint a két világháború közötti Románia zsidó kö­
zösségei nemcsak hogy soha nem váltak „romániai zsidósággá”, hanem a különbö­
ző szervezeti egyesítési kísérletek is mind sorra kudarcot vallottak.71 David Schaary
Bukovinával kapcsolatban szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy e régió zsidó kö­
zösségének beilleszkedési nehézségei az új államalakulat összzsidóságába három te­
rületen is láthatók: a hitközségszervezet és a cionista szövetség egysége, valamint a
romániai zsidóság országos képviselete ügyében.72 Mindezeket a nehézségeket az
alábbiakban nézzük meg abban a régióban, amelyben a Magyarországtól elcsatolt
zsidó közösség élt: Erdélyben.73
Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását követően román fennhatóság alá
került 181 ezer zsidó száztizenöt hitközségbe szerveződött: nyolcvan ortodox, huszon­
három neológ és tizenkét statusquo ante hitközség működött a régióban. Az erdélyi
zsidók mintegy háromnegyedét kitevő ortodoxok 1920. augusztus 10-12. között
Nagyváradon kongresszust tartottak, amelyen megalakították az Erdélyi Orthodox
Központi Irodát. Ennek székhelye 1931-ig Besztercén volt, akkor az Iroda Kolozs­
várra költözött. Az ortodoxok főleg Észak-Erdélyben, illetve a Partium területén él­
tek nagy tömegben, ott voltak a haszid udvarok is. A neológok a statusquo ante kö­
zösségekkel együtt 1922-ben kezdtek szervezkedni. 1922. június 22-én Kolozsváron
tartottak értekezletet, ahol megalakították az Erdélyi-Bánsági Izraelita Hitközségek
Szövetségét, amelynek központi szerve a Kolozsváron működő Izraelita Iroda lett.
A neológ közösségek leginkább a nagyvárosokban működtek, ahogyan a statusquo
ante hitközségek zöme is. Ugyanakkor a városokban sokszor több irányzatnak is
alakultak hitközségei. Erdély fővárosában, Kolozsváron, valamint Nagyváradon pél­
dául a többségi ortodox hitközségek mellett kis neológ közösségek is éltek. Kolozs­
váron talált menedéket a sanzi rebbe, Halberstam Jekutiel Jehuda, akinek haszid ud­
vara 1921 és 1944 között működött a városban. A Holokauszt után Williamsburgben
(Brooklyn, New York) állította fel újra udvarát, majd 1956-ban áttelepült Izraelbe.
Nagyváradon pedig, igaz, szintén csak átmenetileg, a vizsnyici rebbe, Jiszrael Hager
telepedett le udvarával 1915-ben. A rebbe 1936-ban hunyt el, az udvar élén fia, Hajim

71 Raphael V ágó, Romanian Jewry During the Interwar Period, in Randolph L. B raham
(szerk.), The Tragedy o f Romanian Jewry, New York, Columbia UP, 1994, 30.
72 Bukovinát illetően lásd Schaary, Ha-Mediniut Ha-Realit sei Ha-Hanhaga Ha-Leumit sei
Jehudi Bukovina Me-Ha-Moaca Ha-Leumit Ha-Jehudit Ve-Ad Ha-Miflaga Ha-Leumit
Ha-Jehudit, in Rotman- V ágó (szerk.), i. m„ 243-249.
73 Az Erdéllyel foglalkozó rész alapvetően három művön alapul: G aal György, Az erdélyi
zsidóság az első világháborút követő időszakban, Korunk, 1991/8, 1029-1034; Raphael
VÁGÓ, Jehude Transylvania Ben Integracia Le-Jihud, in R otman- V ágó (szerk.), i. m.,
183-205; valamint Ladislau G yémánt, The Jews o f Transylvania, Cluj-Napoca, CST,
Institutul Cultural Román, 2004. Ha másra nem hivatkozom, e művekből vettem az infor­
mációkat.

209
Meir Hager követte, aki a Holokauszt után Bne Brakban (Izrael) telepedett le.74 Szat­
márnémetiben a többségi ortodox hitközség mellett egy kisebb statusquo ante kö­
zösség is élt. Csak a korszak végén, 1935-ben jön létre a Hitközségek Szövetségei­
nek Federációja, az első olyan országos hitközségi szervezet, amelyben az erdélyi
irányzatok irodái is képviseltették magukat.
A cionizmus, valamint az összromániai politikai életben való zsidó részvétel az
erdélyi zsidók számára a korszak zsidó szemszögből talán legégetőbb problémájá­
val, a mély identitásválsággal állt kapcsolatban. Erdély Romániához csatolásának
két azonnali következménye volt a zsidókat illetően: egyrészt elszakadtak attól az
országtól, amelynek nyelve nagy részük anyanyelve volt - 1910-ben, az utolsó el-
csatolás előtti magyarországi népszámlálás szerint az erdélyi zsidók 73%-ának volt
magyar az anyanyelve - , valamint megszakadtak kulturális, társadalmi, gazdasági és
politikai kapcsolataik. Másrészt magyarosodásuk előrehaladottsága miatt a román
hatóságok gyanakodva néztek rájuk, magyarként identifikálták őket, s nem tettek
különbséget kulturális kötődésük és politikai lojalitásuk között.75 Erdély zsidó kö­
zössége előtt az új körülmények között négy választás állt az identitás kérdését ille­
tően: „zsidó-magyarnak” lenni, tehát továbbra is tudatosan kötődni a magyar nem­
zethez; „zsidó-románnak” lenni, azaz valamilyen módon közeledni az új többségi
nemzethez; „zsidó-zsidónak”, azaz nemzeti alapon álló zsidónak, Erdély esetében
cionistának lenni; illetve haszidnak maradni, s továbbra is szigorúan elzárkózni a kül­
világban játszódó folyamatoktól. Ez az identitásválság leginkább Erdély neológjait
érintette, hiszen ők voltak legmélyebben begyökerezve a magyar nemzetbe, ők vol­
tak azok, akiknek asszimilációja oly messzire jutott, hogy önmagukat Mózes-hitű
magyarokként definiálták. A neológok zavarodottságát jól mutatja dr. Eisler Mátyás­
nak (1865-1930), a kolozsvári neológ hitközség főrabbijának, az erdélyi neológia
egyik vezető személyiségének 1925-ben megjelent írása, amelyben Erdélyen belül
három, az új helyzetre teljesen eltérően reagáló zsidó csoportot különböztet meg:

A történelmi változás mindenképpen készületlenül talált bennünket, egyénileg és összes­

ségünkben. [...] Az új helyzetben a zsidóság csoportjai közül a legkisebb - oly kicsiny,
hogy voltaképpen nem is volt akkor még csoportnak nevezhető - volt az, amely legha­
marabb ocsúdott föl, éppen mert legkevésbé fűzték érzelmi szálak a legközelebbi múlthoz:
a zsidó nemzeti, későbben cionista párt. Ok vesztették az égésben [az első világhábo­
rúban - F. K.] a legkevesebbet, mert voltaképpen már korábban is saját akaratukból
szakadtak el attól, ami a többieknek ideáljuk volt, és helyében egy más eszmét zártak
szívükbe, amely erőt adott nekik a megállásra, midőn körülöttük minden romba dőlt.
A zsidóságnak egy másik csoportja, mely az erdélyi részekben a legszámosabb volt, vi­
szont fájlalta ugyan az elvesztett eszményt, de egyrészt a saját tömegében rejlő erő érze­

74Az Erdélyben működő, a két világháború között menekültként érkező haszid rebékről lásd
Moshe C armilly-W einberger, A zsidóság története Erdélyben, 1623-1944, Bp., MTA
Judaisztikai Kutatócsoport, 1995, 174-176.
75 Raphael VÁGÓ, Jahadut Transylvania Ben Ste Milhamot Ha-Olam, in Szugiot Ba-Heker
Jahadut Romania, Tel-Aviv, Ha-Mahon Le-Heker Ha-Tfucot U-Merkaz Goren-Goldstein
Le-Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania Ba-Universzitat Tel-Aviv, 1990, 24.

210
 tében, másrészt a lelke mélyén atavisztikusan gyökerező és mindennapi életében többé-
kevésbé hatékonyan megéledő ama másik pozitív eszményben, a vallási hagyományban
szintén erős támasztékot talált, amelyben meg tudott fogózni a nagy felfordulás közepet­
te: a zsidó orthodoxia ez. Csak mi, az úgynevezett haladó zsidóság [a neológia - F. K.]
álltunk gyökértelenül úgy, mintha lábunk alól elfutott volna a föld és kezeinkkel a leve­
gőt kapáltuk: mi elvesztettük egész eszmei kapcsolatunkat, nyelvi és kulturális össze­
függésünket a múlttal és a jövő üres, nagy kérdőjelként meredt elénk, mert nem volt
bennünk semmi más eszmei tartalom, amivel kitölthettük volna. Quo vadis?76

Eisler ugyan személyesen később a cionizmus támogatója lett, azonban sok neológ
zsidó számára mindvégig a „magyar opció" maradt az egyedüli megoldás, azaz meg­
maradni „zsidó-magyarnak”, illetve ebben az esetben helyesebb a „magyar-zsidó"
kifejezést használni. Akik a „magyar opciót” választották, szorosan együttműködtek
az Erdélyi Magyar Párttal, amely a magyar nemzeti kisebbség érdekvédelmét tűzte
ki céljául. Ennek az opciónak a fő képviselői Weisz Sándor és Hegedűs Nándor újság­
írók voltak, az utóbbi még a román parlamentbe is bejutott a Magyar Párt színeiben.
Mellettük kiemelkedő szerepe volt Kecskeméti Lipótnak (1890-1936), Nagyvárad
neológ főrabbijának, akit a Magyar Párt vezetőségébe is beválasztottak. Kecskeméti,
aki harcosan támadta a cionizmust, műveiben azt próbálta bizonyítani, hogy a zsidó
vallási elkötelezettségnek semmi köze nincs a nemzeti elkötelezettséghez. Kecskemé­
ti rendszerében élesen különválasztható egymástól a zsidó vallás - nála „vallási zsidó­
ság”, és a zsidó nemzet - nála „nemzeti zsidóság”. Az előbbi a galutban élő zsidók
létének egyetlen lehetséges formája, valójában a zsidók isteni küldetésüket, az egész
emberiség megváltásának előmozdítását csak ezen az úton - a világ népei között él­
ve - valósíthatják meg. Ezzel áll élesen szemben a „nemzeti zsidóság”, amely akkor
valósulhat meg, ha a zsidóknak újra saját független államuk lesz. Ott azonban fenn­
áll annak veszélye, hogy a nemzetté váló zsidóság szakít a vallással, és ezzel lemond
isteni küldetéséről.77

76 E isler Mátyás, Jelentés az Erdély-Bánáti Országos Iroda működéséről, 1924, Cluj-

Kolozsvár, 1925, 3-4.
77 Kecskeméti már egy 1908-as írásában azt fejtegette, hogy a zsidóság hosszú történelme
során csak addig volt rövid ideig nemzet (is), amíg vallásában meg nem erősödött annyi­
ra, hogy nemzeti léte „mankóját” el tudta hagyni, és kizárólag vallásként nekiindulhatott
valódi hivatásának, az emberiség megváltásának teljesítésére: „Az a nemzetül létezés
mankója volt Izraélnek, a míg vallássá erősödött, hogy nemcsak a földön járhatott az
Egyisten útján, de szárnya nőtt az ég felé röpülésre. Eleintén bizonytalan volt a mozgása,
oda-oda kapott a mankóhoz; mindenáron nemzet kívánt maradni, de nem bírta: lehetetlen­
séget akart; aztán megérezte, hogy nevében az Isten neve, sorsában az Isten sorsa, és me­
rész szárnyalással nekiívelt a történetnek, és kétezer év óta ő a vallás, kétezer év óta övé
a végtelenség. [Ezért] ...Az Egyisten népe nem lehet külön nemzet: nemzeti életnek ke­
retébe szorítva, kiveszett az egyistenségből lényege, az egyetemesség; összezsugorodik
nemzeti vallássá. [...] A cionizmusban Adónáj megszűnik Monotheosnak, az egyetlen Is­
tennek, lenni; határának határai támadnának ott, a hol annak az izraéli államnak lesznek
211
 Ezt a gondolatmenetet fejti ki Kecskeméti többek között egy templomi beszédé­
ben, amelyet Nagyváradon mondott el 1920 Peszachján (1920. április 20-án). Kecs­
keméti a kivonulás történetének egyik elemére építi mondanivalóját. A tizedik csa­
pás előtt Mózes elmondja a népnek az isteni parancsot, amely szerint mindenkinek
meg kell jelölnie a házát, hogy Izrael otthonait elkerülje a csapás. Majd hozzáteszi
a kiegészítő parancsot: „És őrizzétek meg ezt a dolgot törvényül neked és fiaidnak
mindörökké.”78 E parancs kapcsán teszi fel Kecskeméti a kérdést: ha az egyiptomi
fogságból Isten megvált, azaz Izrael ugyanolyan szabad néppé válik, mint a többi
nép, miért szükséges ezután is őrizni az elkülönülés jelét? Majd a válasz, amelyből
kibomlik a neológ, erősen asszimilált főrabbi egész filozófiája:

Jelet kíván Isten az izraeli házakra, a megszentelkedés rítusát, nem is a rítust, hanem
a megszentelkedést, hogy az a ház, hogy az ott lakó emberek az Istené. Igazatok van, sem
a megváltottságban, sem a nemzeti életben nem kellene az a külön-bélyegzés, hanem
hogy a ti életetek más törvényre fog járni, mint a többi népeké; hogy ti a nViKi népe
lesztek, a megváltás népe; de nem ezé az egyé [a kiszabadulás Egyiptomból —F. K.],
hanem a folytonos megváltásoké, amíg el nem jön az egy, a végső, az igazi, az, amely
nem is a tietek lesz, hanem minden népeké, az egész emberiségé. És nem is lesztek ti
nemzet mint a többiek; mert amikor nemzet lesztek, akkor sem azért lesztek az, hogy nem­
zet legyetek, hanem hogy beleerősödjetek abba a nem nemzeti életbe: hogy nép lesztek,
aki Isten népe, az emberiség népe.79
[...] A zsidó vérnek, a zsidó szellemnek a jelét keressük - és jaj, az a zsidó jegy [...]
megint az virágzott ki a zsidó házakon, itt a zsidó könny, ott a zsidó vér is. Fölgerjed­
tek zsidó lelkek: nem kellünk a nemzeteknek, sem ennek, sem annak, hadd kellünk
legalább magunknak; értsék meg a nemzetek, mi is nemzet vagyunk mint ők, a nem­
zetek jogával mint ők; nemzet vagyunk, a magunké... És az én lelkem még mindig nem
így látja a zsidóságot. Számol a lehetőséggel, hogy úgy is eshetik, hogy nemzet leszünk,
ha nem is akarunk is; de tévednek, akik azt mondják, hogy a vallási zsidóság, aki van,
az nemzet; és tévednek, akik azt hiszik, hogy a zsidóság, ahogy van, vallásul nem lehet.
Játszik a történettel a szó, hogy a zsidóság tóra-nemzet. Nem zsidó a zsidóság, csak
a zsidó szellemben: az eddig való zsidó szellem pedig nem bírta meg, amikor akarta
is, akkor sem bírta meg a zsidóságot mint nemzetet. O lehet nemzet a zsidóság is, és
lesz akkor is zsidó szellem; de az a zsidó szellem más lesz, mint ami idáig volt. Lehet
majd nem vallási is, vagy akár úgy is mondhatnám, hogy nem is lehet majd vallási,
nem lehet úgy, ahogy eddig az volt: hogy a zsidó ember érzését, munkáját csak a vallás
legitimálhatta, zsidó érték-e. Nagy magaámítás az, hogy a maga hazájában, a maga nem­
zeti világában, ott lesz csak igazában vallás a zsidóság: hát nemzet csak otthon lehet,

a határai; az Izraélnek nemzeti birtokán kívül eső föld újra olyanná válnék, a minő a
múltnak nemzeti Izraéljében volt: külön világgá, amihez semmi köze a mindenség Egy-
istenének.” Kecskeméti Lipót, A cionizmus, IMIT Évkönyv, 1908, Bp., IMIT, 1908,227,232.
78 2Móz 12,24.
79 Kecskeméti, A holnapért... (Peszach, 1920. április 3.), in Uő, Vallási zsidóság és nemze­
ti zsidóság. Templomi beszédek, Nagyvárad, Kosmos, 1922, 5-6.

212
 és legyen is otthona, lehessen nemzet, de az nem lesz a vallási zsidó szellem zsidó­
sága, éppen mert nemzet; vallás meg éppen emitt a zsidóság, kívül annak a nemzeti
államnak a határain: itt a magunk jószántából nem is akarhatjuk, hogy nemzet legyünk,
a nemzetben külön nemzet; más nép vagyunk, de nemzeti érzésben egyek velük, akik­
kel egy kultúrán vagyunk; más nép, de nem más nemzet is, csak más vallás. És vallás
voltunk födi a nép voltunkat, ha nem is egészen. Hogy a zsidóság megéljen szerte a
népek országában, megéljen mint nép, vallásnak kell lennie; nem is hogy vallás legyen,
hanem hogy nép legyen: a gólúszban a zsidóság számára - egyelőre —nincs más tör­
téneti forma csak a vallás. A vallástalanságnak is vállalnia kell a vallást, hacsak a nép­
ből is ki nem akar szakadni; és a nemzetre is rá fog követelődzeni a vallás: hanem hogy
a nemzet szakíthat is a vallással.
[...] Nép vagyunk; de amikor a történet a kettőre kérdez: zsidó nemzet-e; zsidó val­
lás-e? az én akaratom továbbra is, mint eddig, a vallást akarja. A jót keresi a nemzeti
elv: [...] de az ő gondja a nagyon közeli holnapért való; a vallási elv a szépet is nézi:
[...] és elébe remél a messze, a végtelen holnapnak. Ahogy én látom a zsidóságot,
a zsidó népiéleknek egyik legélesebb, legegyénibb eleme az emberiség erkölcsi meg­
váltásának a hite. így éltünk meg eddig. Maradunk is, ami voltunk: az emberiség er­
kölcsi megváltásának a vallása; nem is tudnánk más lenni: hacsak, mint nemzet, le nem
teszünk arról az egyetemességről, az egyetemes erkölcsi eszményekről.80

A „magyar-zsidó” opció elvetői, a „zsidó-román”, illetve a „zsidó-zsidó” opciót vá­

lasztók Erdélyben eleinte ugyanazon szervezet keretében kezdték meg tevékenysé­
güket. 1918. november 20-án alakult meg Kolozsváron az Erdélyi Zsidó Nemzeti
Szövetség, amely az első zsidó nemzeti alapon létrejött szervezet volt Erdélyben, és
amelynek fő célja a zsidó nemzeti kisebbségi autonómia kivívása volt. A Szövetség
első kongresszusát 1920-ban tartotta Kolozsváron, ekkor született meg a kettős cél­
kitűzésű szabályzat. A Szövetség egyrészt cionista szövetség, amely Palesztina épí­
tésén dolgozik, másrészt az erdélyi zsidó nemzeti kisebbség politikai szervezete. Bár
a szervezetnek egységes vezetősége volt, mégis jól elkülönült a cionista és a helyi po­
litikai „részleg” két vezető triásza. A helyi politikai szárny élén Fischer Tivadar,
Fischer József és Marton Ernő állt, a cionista szárny élén pedig Glasner Mózes Sámuel
kolozsvári ortodox főrabbi, valamint Weiszburg Hajim és Giszkalay János.81
Hillel Danzig szerint valójában a két világháború között az erdélyi zsidó közös­
ségben a nemzeti kisebbségi státust a cionizmus töltötte meg tartalommal, ez volt az
az eszmerendszer, amely új identitást tudott adni azoknak, akik elvesztették „ma­
gyar-zsidó” identitásukat.82 A szervezeti kettősség végül 1930 októberében szűnt
meg, amikor a cionista szárny áttette székhelyét Temesvárra, a politikai pedig Ko­
lozsváron maradt.
A helyi politikai vonal képviselőinek sikerült országos méretűvé szélesíteniük te­
vékenységüket, vezető triászuk az 1928-ban megalakult országos zsidó párt, a Zsidó

80 Uo., 12-13, 16.

81 Hillel D anzig, Ha-Tnua Ha-Cionit Ben Ste Milhamot Ha-Olam, in Pinkas Hakehillot:
Encyclopaedia of Jewish Communities. Romania, II, Jerusalem, Yad Vashem, 1980, 39.
82 Uo„ 39.

213
Politikai Párt színeiben bejutott a román parlamentbe.83 Ezzel szemben a cionisták
nem tudtak egységes „nagy-romániai” szervezetet létrehozni, az erdélyiek például
csak 1939-ben csatlakoztak az akkor alakult bukaresti székhelyű Legfelső Cionista
Tanácshoz. Ephraim Ophir az egységes „nagy-romániai” cionista szervezet felállí­
tásának kudarcát főként a különböző régiók zsidó közösségeinek történeti-kulturális
különbségeivel magyarázza. E különbséget szemléletesen mutatja például, hogy
mind a négy régióban más-más nyelvű cionista sajtó működött: az Ókirályság terü­
letén román, Besszarábiában orosz, Bukovinában német, Erdélyben pedig magyar.
Ophir szerint emellett az annektált területek cionista vezetői attól féltek, hogy csat­
lakozásuk egy egységes szervezethez a szervezeten belüli elnyomásukhoz vezetne,
mivel a regátbeliek ragadnák magukhoz a hatalmat.84 Ezen okok mellett azonban,
mint arra Raphael Vágó felhívta a figyelmet, a regátbeli cionizmust az annektált te­
rületek cionizmusától egy alapvető különbség is elválasztotta. Ugyan mindegyik az
ún. „Palesztina-munka” és a helyi „galut-munka” (Gegenwartsarbeit) kettős célki­
tűzésével működött,85 az arányok az Ókirályság területén, illetve az annektált terü­
leteken fordítottak voltak. Míg az első területen a „Palesztina-m unkáfaddig az
utóbbi régiókban inkább a „galut-munkát”, jelen esetben a helyi zsidó közösségek
érdek- és jogvédelmét részesítették előnyben.86
Az erdélyi cionizmus tehát nemcsak az erőtlen magyarországi cionista szerveze­
tektől működött függetlenül, hanem a romániai cionizmustól is független volt, s gya­
korlatilag autonóm szervezetként működött. Saját helyi csoportokat hoztak létre,
mint például a Barisszia-Aviva ifjúsági csoportokat - az elsőt fiúknak, a másodikat
lányoknak és a palesztinai cionista központokkal is a bukaresti románia cionista
központot megkerülve érintkeztek.
Erdély esetében tehát éppen fordítva működött a „zsidó-zsidó” és a „zsidó-ro­
mán” vonal, mint az várható lett volna. A cionisták voltak azok, akik önálló tömböt
képeztek, és nem csatlakoztak az ország más cionista szervezeteihez. A Zsidó Párt
alapvetően magyar kultúrájú tagjai pedig - amely eredetileg a helyi, erdélyi zsidók
jog- és érdekvédelmét tűzte ki céljául - végül e cél elérése érdekében bekapcsolód­
tak az országos politikába, és ezzel az országos zsidó érdekek szószólói lettek.

83 Az országos zsidó párt vezetője ugyanaz a Fischer Tivadar volt, aki 1928-ig az Erdélyi
Zsidó Nemzeti Szövetség elnöke volt. Lásd Gheorghe I. B odea, Jewish Political Life and
Press in Transylvania Between the Two World Wars, in Ladislau G yémánt és mások
(szerk.), Studia Judaica, I, 1991, Cluj-Napoca, Gloria, 1991, 88-90.
84 Ephraim O phir, Kavim Le-Toldot Ha-Tnua Ha-Cionit, in Rotman- V ágó (szerk.), i. m., 175.
85A Gegenwartsarbeit, azaz a galutban kifejtett politikai és kulturális tevékenység a IV. Cio­
nista Kongresszuson merült fel Londonban (1900. augusztus 13-16.) mint a cionista mun­
ka szükségszerű folyománya a galutban. E politika tipikus példáival találkozhatunk a két
világháború közötti Közép-Európa több országában. Csehszlovákiában például a cionis­
ták képviselték országuk zsidó közösségét a párizsi békekonferencián. Lásd Oskar K. Ra -
, Czechoslovak Zionism: Analecta to a History, in The Jews o f Czechoslovakia,
b in o w ic z

II, New York, Society for the History of Czechoslovak Jews, 5732-1971, 30.
86 Raphael VÁGÓ, Romanian Jewry During the Interwar Period, in B raham (szerk.), The
Tragedy o f Romanian Jewry, New York, Columbia UP, 1994, 49.

214
 Romániában tehát a két világháború között az ország zsidó közösségét olyan fokú
megosztottság jellemezte, hogy még azokban a helyzetekben is az elkülönülés érvé­
nyesült az ország egyes régióinak zsidó közösségei között, amikor éppen szorosabb
együttműködést feltételeznénk - ilyen volt a cionista szervezetek esete. Romániában
ebben a korszakban mind a nemzeti vonal, azaz a cionizmus, mind a zsidó politikai
vonal működése - bár mindkettő az egyes régiók zsidó közösségeinek problémájára
keresett megoldást, nem gondolkodva országos méretekben - azt jelzi, hogy a helyi
zsidó közösség valóban rendkívül mélyen megosztott volt. A zsidó politikai vonal is
csupán kényszerűségből választotta a zsidók mint nemzeti kisebbség képviseletének
útját a román parlamentben, hiszen a párt alapítói, erdélyi és bukovinai helyi zsidó
politikusok, csak így látták megvalósíthatónak saját régiójuk zsidó közösségének leg­
hatékonyabb képviseletét.

A csehszlovákiai zsidók

A két világháború közötti rövid periódus során az első Csehszlovák Köztársaság

nagy kivételnek számított a térségben. A „cseh területek”, azaz Csehország, Morva­
ország és Szilézia fejlett iparral rendelkező, gazdag régió volt, ahol még a Monar­
chia korában liberális, demokratikus államalakulat jött létre. A két világháború kö­
zötti időszak legismertebb cseh politikusa, Tomas Masaryk a nyugat felé orientált,
liberális nacionalista tipikus képviselője volt, hasonlóval a térségben másutt nem ta­
lálkozunk. Vezetése alatt Csehszlovákia egészen a harmincas évek második feléig li­
berális demokrácia tudott maradni, miközben számos külső és belső széthúzó erő fe­
nyegette az országot. A legjelentősebb belső probléma a nemzetiségi ellentét volt. A két
világháború között Csehszlovákiához tartozott a „cseh területek” mellett a Magyar-
országtól elcsatolt, kevéssé fejlett Szlovákia, valamint Kárpátalja, amely Európa leg­
elmaradottabb régióinak egyike volt. A „cseh területeken” élő jelentős német ki­
sebbség mellé ezzel csatlakozott egy szintén jelentős szlovák és rutén lakosság is,
valamint egy erősen ellenséges érzületű magyar kisebbség. A csehek és a németek,
illetve a szlovákok és a csehek közötti nemzetiségi ellentétek olyan erősek voltak,
hogy végül az első Csehszlovák Köztársaság 1938-1939-ben bekövetkező összeom­
lásának előkészítőivé váltak. A belső nehézségek mellett ráadásul az új állam határai
is szinte folytonosan veszélyben voltak, elsősorban Magyarország és Németország
törekvései miatt.87
Csehszlovákiában a két világháború közötti korszakban három, egymástól rendkí­
vül különböző zsidó közösség élt: a „cseh területek”, Szlovákia, valamint Kárpátalja
zsidó közösségei. A „cseh területek” zsidó közössége tipikus nyugat-európai típusú
közösség volt egy közép-európai országban. A kárpátaljaiak a kelet-európai zsidó típus­
hoz tartoztak, a szlovákiaiak pedig köztes változatot képviseltek. Miután 1867-ben
megkapták az emancipációt, a cseh zsidók gyors akkulturáción, urbanizáción és pol­

87 A Csehszlovákiával foglalkozó rész alapvetően Ezra Mendelsohn fentiekben idézett köny­

vének ide vágó fejezetén alapul (M endelsohn, i. m., 3. fejezet, 131-169). Ha másra nem
hivatkozom, az információk e műből származnak.

215
gárosodáson mentek keresztül. Hamarosan elhagyták a jiddist és távolodtak az orto­
doxiától, miközben vagy a reformjudaizmus felé közeledtek, vagy teljesen megtagad­
ták a judaizmust. A haszkalának köszönhetően, amelynek erőssége a németországihoz
volt hasonlítható, a 19. század végére a „cseh területeken” élt Európa egyik leginkább
dejudaizált zsidó közössége.88A két világháború között előállt új helyzetben azonban
a zsidóknak választaniuk kellett cseh, illetve német kulturális orientációjuk között,
amire korábban, a soknemzetiségű Monarchiában nem volt szükség.89 A nehézséget
főként az okozta, hogy a német volt a térség magaskultúrája az egész 19. század folya­
mán, ez volt a Monarchia egészének közös hivatalos nyelve, és a zsidók Monarchia
iránti lojalitásának is kifejezője. Mindezekhez az is hozzájárult, hogy a cseh zsidók
erősen urbanizált közösséget alkottak, a városi kultúra pedig elsősorban a némethez
kötődött. A két világháború között azonban a nemcsak kulturális téren kifejeződő
cseh-német viszály az országban két súlyos következménnyel járt a zsidók számára.
A szélsőséges nacionalista táborba tartozó cseh politikusok szemében a zsidók német
orientációja legitimálta az antiszemitizmust. A zsidók számára viszont elősegítette a kü­
lönböző zsidó nemzeti mozgalmak megerősödését, hiszen a német orientációt nem
akarták felcserélni egy másikkal, ebben az esetben a csehvel. Ugyanezzel az alapdi­
lemmával találkozhattunk már az erdélyi zsidók esetében is, akik magyar orientáció­
jukat voltak kénytelenek másikra cserélni: a románra. A cseh és az erdélyi zsidók között
azonban volt egy lényegi különbség is ebben a tekintetben: azok az erdélyi zsidók,
akik továbbra is ragaszkodtak magyar orientációjukhoz, az egész korszakon át erős
szövetségesüknek tudhatták Magyarországot. A cseh zsidók számára viszont a náci
Németország felemelkedése következtében fokozatosan lehetetlenné vált a német
orientáció.
A szlovák régióban, amely az első világháborút megelőzően Magyarország peri­
fériáján volt, majd innen Csehszlovákia perifériájára került át, az ortodoxia maradt
a domináns irányzat. A helyi zsidó közösség azonban ezen belül két jól elkülöníthe­
tő csoportra oszlott: Nyugat-Szlovákiában egy olyan szigorúan ortodox zsidó közös­
ség élt, amely nyelvileg a német kultúrához közeledett, és öltözködését tekintve is
modernizálódott. Ezzel szemben Kelet-Szlovákiában az ortodoxia sokkal inkább kelet­
európai típusú volt, némi galíciai haszid hatással. 1867 után a régiót erősen magya­
rosította a magyar fennhatóság, és a zsidók egy része, sok német és szlovák társához
hasonlóan, gyorsan adoptálta az uralkodó nemzet kultúráját. Ez a két világháború
közötti korszakban aztán erős antiszemitizmust eredményezett a szlovák régióban.
A szlovák nacionalisták, akik kétffontos háborút folytattak a függetlenségért - a ré­

88 Bővebben lásd Hillel J. K ieval, Jan Hus and the Prophets: Fashioning a Czech Judaism
at the Turn of the Century, in UŐ, Languages o f Community: The Jewish Experiences in
the Czech Lands, Berkeley-London, University of California Press, 2000, 159-180.
89 Bővebben lásd Ruth K estenberg-G ladstein, The Jews between Czechs and Germans in
the Historical Lands, in The Jews o f Czechoslovakia, I, New York, Society for the History
of Czechoslovak Jews, 5728-1968, 21-71; valamint K ieval, Education and National
Conflict: Germans, Czechs, and Jews, in UŐ, Languages o f Community, id. kiad., 135-158.

216
gi és az új hatalom, Csehszlovákia és Magyarország ellen egyaránt - , ellenséget lát­
tak a helyi zsidókban, akik vagy megőrizték magyar orientációjukat, vagy az új ál­
lamhoz lettek lojálisak.
Ugyanakkor Yeshayahu A. Jelinek arra hívja fel a figyelmet, hogy a két világhá­
ború között a szlovákiai zsidó közösség erősen átalakult. A két legfontosabb válto­
zás, hogy egyrészt a fiatal nemzedék ebben az időszakban szlovákizálódni kezdett,
másrészt a hitközséghez kötődő hagyományos elit kezdte elveszíteni vezető pozíció­
ját, és helyére fokozatosan különböző szekuláris, nemzetiségi alapon működő poli­
tikai alakulatok léptek.90 A szlovák akkulturáció egyértelmű jelei az 1920-as évek
vége felé kezdtek megmutatkozni. 1928-ban például, az első Csehszlovák Köztársa­
ság fennállásának tízéves évfordulója alkalmából a Jüdische Volkszeitung ünnepi
számot jelentetett meg, amelynek függeléke, első alkalommal az újság történetében,
szlovák nyelvű volt. Ugyanebben az évben a szlovák régióban hatvankét zsidó ele­
mi iskola működött, amelyek közül harmincegynek szlovák, huszonötnek magyar,
hatnak pedig német volt az oktatási nyelve.91
Csehszlovákia legelmaradottabb régiója Kárpátalja volt, amelyet főleg rutén pa­
rasztok és egy klasszikus kelet-európai zsidó közösség lakott. A térség a zsidó kö­
zösség szempontjából Galícia nyúlványának volt tekinthető. Volt ugyan egy szűk ma-
gyarosodott zsidó elit, de a többség jiddis anyanyelvű, hithű ortodox maradt. A „cseh
területeken” ismeretlen és a szlovák régióban gyenge haszidizmus Kárpátalján ki­
emelkedően erős volt.
A csehszlovákiai zsidó közösség nemcsak aszerint volt megosztott, hogy az egyes
régiók zsidó közösségeinek hagyományai, életmódja mennyiben tértek el egymás­
tól. Alapvető különbség volt az egyes régiók között a zsidó hitközségi szervezet fel­
építése terén is. A hitközségi szervezet kétféle rendszerben működött Csehszlovákiá­
ban 1937-ig: a „cseh területeken” a Monarchia osztrák felében működő rendszer, a két
volt magyarországi régióban pedig a magyar rendszer maradt fenn. A „cseh terüle­
teken” például egy településen csak egy hitközség működhetett, a volt magyarországi
régiókban viszont több. Az utóbbi régiókban a Monarchia kori hitközségszervezet,
azaz a három irányzatra tagolt rendszer maradt fenn.92 1920-ban e két régióban össze­
sen 197 hitközség működött, 175 a szlovák részen, 22 pedig Kárpátalján. A hitköz­
ségekből 141 volt ortodox (120 a szlovák és 21 a kárpátaljai régióban), 31 neológ
(30 és 1 megoszlásban), és 25 statusquo ante hitközség, amelyek csak a szlovák ré­
szen működtek. A szlovák területen működő Orthodox Hitközségek Szövetségét,
amely e két régió leghamarabb megalakult hitközség szövetsége volt, 1920-ban ismer­
te el a csehszlovák kormány. A Szövetség élén Koloman Weber pöstyéni és Simon
Hirschler pozsonyi rabbik álltak. Ehhez csatlakoztak 1923-ban a kárpátaljai ortodox

90Yeshayahu A. J elinek, In Search of Identity: Slovakian Jewry and Nationalism, 1918-1938,

in D on-K arády (szerk.), i. m., 210.
91Livia R otkirchen, Slovakia, II: 1918-1938, in The Jews o f Czechoslovakia, I, id. kiad., 100.
92 Gustav F leischmann, The Religious Congregation, 1918-1938, in The Jews o f Czecho­
slovakia, I, id. kiad., 276-277.

217
hitközségek is. A neológ és a statusquo ante hitközségek szövetsége csak 1926-ban
jött létre, és 1928-ban egyesültek, nevüket Jeshurunra változtatva.93
A csehszlovákiai zsidóknak a hitközségszervezet terén is megmutatkozó elkülö­
nülését jól példázza, hogy 1926-ig csak a „cseh területeken” öt, egymástól függet­
len hitközségi szövetség működött: Nagy-Prága, a cseh anyanyelvű zsidók csehor­
szági, a német anyanyelvű zsidók csehországi, valamint a moráviai és a sziléziai
zsidók szövetsége. E szövetségek 1926 áprilisában ültek össze először, hogy egysé­
ges szervezetet hozzanak létre, amelynek neve a Zsidó Hitközség Szövetségek Leg­
felsőbb Tanácsa lett. Létrehozását elkerülhetetlenné tette, hogy az új csehszlovák
congrua-törvény (1926:XXII), amely a különböző egyházakhoz tartozó hitközségek
állami támogatásáról intézkedett, egységes szervezet létét tette szükségessé, ame­
lyen keresztül az anyagi juttatásokat szét lehetett osztani. A Legfelsőbb Tanácshoz a
szlovák régió és Kárpátalja hitközségi szövetségei soha nem csatlakoztak, s csak al­
kalmanként sikerült együttműködni a Jeshurunnal.9495
Csehszlovákiában az 1921-es első népszámlálás idején 354 342 fő vallotta magát
zsidó vallásának. Ez a következő népszámlálásra, 1930-ra sem változott alapvetően,
ekkor 356 830 zsidó vallású lakos élt az országban, akik az összlakosság 2,42%-át
alkották. Ez az arány alacsonyabb volt, mint bárhol másutt a térségben. Az ország
különböző régióiban azonban alaposan különbözött a zsidók aránya az összlakos­
ságban. Minél keletebbre, tehát minél elmaradottabb területek felé haladunk, ahol egy­
ben a zsidóság is egyre jellegzetesebb képviselője a kelet-európai típusnak, annál
magasabbá vált a zsidók aránya az összlakosságban (4.7 táblázat).
4. 7 táblázat
Csehszlovákia zsidó vallású lakossága 1930-ban95

Régió Szám Arány az összlakosságban (%)

Csehország 76 301 1,07
Morvaország-Szilézia 41 250 1,16
Szlovákia 136 737 4,10
Kárpátalja 102 542 14,12
Összesen 356 830 2,42

A csehszlovákiai népszámlálásokon azonban nemcsak a vallásra kérdeztek rá, ha­

nem a nemzetiségi hovatartozást is nyilvántartották. Ennek alapján 1921-ben az or­
szág zsidóinak 53,86%-a nemzetiségi alapon is zsidónak vallotta magát. Ez a való­
ságosnál valószínűleg magasabb arány, mivel a csehszlovák hatóságok nem nézték jó
szemmel azokat, akik magyarnak vagy németnek deklarálták magukat. A mi szem­
pontunkból azonban elsősorban a régiók szerinti különbség az érdekes, amely meg­
mutatja, mennyire eltérő volt az ország különböző régióiban élő zsidók akkulturá-
ciós szintje (4.8 táblázat).

93 Uo„ 306.
94 Uo„ 298-299.
95Ezra M endelsohn, The Jews o f East Central Europe Between the World Wars, Blooming­
ton, Indiana UP, 1983, 142.

218
 4.8 táblázat
A csehszlovákiai zsidók nemzetiség szerinti hovatartozása 1921-ben (%)96

Régió Nemzetiség
Zsidó Csehszlovák Német Magyar Rutén Egyéb Összesen
Csehország 14,60 49,49 34,63 - - 1,28 100,00
Morvaország-Szilézia 47,84 15,71 34,85 - 1,60 100,00
Szlovákia 54,28 22,27 6,68 16,49 - 0,28 100,00
Kárpátalja 86,81 0,78 0,29 7,49 3,85 0,78 100,00

A táblázat megmutatja, hogy minél inkább kelet felé haladunk, azaz az egyre kevésbé
asszimilált zsidó közösségek felé, annál inkább nőtt a magukat nemzetiségi szem­
pontból is zsidónak vallók aránya. Ezen az alapon aztán a különböző zsidó naciona­
lista, azaz zsidó nemzetiségi alapon tevékenykedő mozgalmak valódi virágzásnak
indultak a két világháború közötti Csehszlovákiában. Ennek persze előfeltétele volt,
hogy Masaryk egy kicsi, éppen függetlenné vált nemzet vezetőjeként fontosnak tart­
sa a nemzeti mozgalmakat mint olyanokat, amelyek képesek tartást adni egy nép­
nek. A cseh politikusok részéről a zsidó nemzetiségi törekvések támogatásához az
ideológiai szempontokon túl az is hozzájárult, hogy a két ellenséges nemzeti kisebb­
ség, a németek és a magyarok mellett érdekük volt támogatni, hogy a zsidók régi né­
met vagy magyar orientációjukat zsidó nemzeti identitásra cseréljék.
A csehszlovák vezetés zsidókkal szemben tanúsított türelmes nemzetiségi politiká­
jának eredményei már az 1921-1930 között eltelt rövid időszakban is megmutatkoztak.

4.9 táblázat
A csehszlovákiai zsidók nemzetiség szerinti hovatartozása 1930-ban (%)97

Régió Nemzetiség
Zsidó Csehszlovák Német Egyéb Összesen
Csehország 20,26 46,42 31,01 2,31 100,00
Morvaország-Szilézia 51,67 17,58 29,08 1,67 100,00
Szlovákia 53,11 32,19 7,12 7,58 100,00
Kárpátalja* 93,00 ? 9 ? 100,00

* Kárpátalján csak a zsidó nemzetiségűekről rendelkezünk adatokkal.

Az 1921 és 1930 között eltelt csaknem egy évtized során a „cseh területeken" vala­
melyest növekedett a magukat zsidó nemzetiségűnek vallók száma, és ezzel párhuza­
mosan kissé csökkent a magukat nemzetiségi szempontból németeknek vallók száma.
Növekedést mutatott viszont a magukat cseh vagy szlovák nemzetiségűnek deklarálok
száma. A szlovák régióban a zsidók között ugrásszerűen megnőtt a zsidó és cseh­
szlovák nemzetiségűek aránya, míg a magyaroké jelentősen csökkent. Kárpátalján967

96 Uo., 146.
97 Uo., 159.

219
szintén a magukat zsidó nemzetiségűnknek vallók arányának jelentős növekedését
figyelhetjük meg. Az összesített eredményeket tekintve 1930-ban Csehszlovákiában
a zsidók 57,2%-a vallotta magát zsidó nemzetiségűnek, 24,52% cseh-szlováknak és
12,82% németnek (4.9 táblázat).
A zsidók nemzetiségi alapon álló politikai aktivizálódásának első kézzelfogható
eredményeként 1918 októberében Prágában megalakult a Zsidó Nemzeti Tanács. Ezt
a testületet valójában a Csehországi Cionista Szövetség hozta létre, és mint számos
más, cionista dominanciájú szervezet a térségben, ez is előtérbe helyezte a Gegen-
wartsarbeitot a Palesztina-munkával szemben.98A Tanács programjában a következők
álltak: a zsidó nemzetiség elismertetése, valamint teljes polgári jogegyenlőség és
kulturális autonómia kivívása a zsidók számára. A Tanács 1919. január 5-6-ára össze­
hívta Prágába a Csehszlovák Zsidók Kongresszusát. E kongresszuson megalakult a
Csehszlovákiai Zsidó Párt, amely a zsidó érdekek képviseletét tűzte ki elsődleges
céljául.99 A pártnak az 1929-es választásokon sikerült először bejutnia a parlament­
be, két képviselővel.
Az 1920-as első parlamenti választásokra készülve a Zsidó Párt számára nyilván­
valóvá vált, hogy a „nemzetiségi zsidók” nem állnak egységesen a szervezet mögött.
A Poale Cion például bejelentette, hogy a csehszlovák szociáldemokrata pártot támo­
gatja, a cseh asszimiláns zsidók pedig külön pártot hoztak létre. A szlovák területen
az Orthodox Hitközségek Szövetségének Irodája szintén a párt ellen volt. Ezért a
pártnak nem sikerült egységes listával indulnia a választásokon, s nyilvánvalóvá vált,
hogy nem tudnak annyi szavazatot összeszedni, amennyi az első parlamenti bejutáshoz
elegendő lenne.100 Ebben az évben a párt végül 79 714 szavazatot kapott, s valóban
nem jutott parlamenti mandátumhoz.101

98Az első világháború után a cseh cionisták, akik addig inkább teoretikus kérdésekkel fog­
lalkoztak, egyre aktívabbak lettek a gyakorlati munka terén is. Egyik vezetőjük, Hugo
Bergman még 1916-ban azt írta: a háború élménye megváltoztatta a zsidók hozzáállását
saját sorsukhoz, megtapasztalták, hogy saját kezükbe vehetik sorsuk irányítását. A választás
ezután két dolog között áll fenn: egy menekült vagy egy katona attitűdjével reagálni az
eseményekre. Ha pedig valaki azt választja, hogy „cionista katona” lesz, akkor ez azt jelen­
ti, hogy a „zsidó nemzeti realitás” felépítésén kell dolgoznia Európában és Palesztinában
egyaránt. Bergman ezután így folytatja gondolatmenetét: a cseh cionistáknak tehát, akik
addig szinte kizárólag elméleti munkásságot folytattak, meg kell változtatniuk taktikájukat,
hiszen kizárólag teoretikus művekkel nem tudnak változást elérni a tömegeknél. Bergman
szerint a megoldást az jelenti, ha a cionizmust sikerül integrálni a zsidók mindennapi életé­
be, „zsidó realitást” teremtve. (Bergman programadó írása: Der jüdische Nationalismus nach
dem Krieg, Der Jude, I[ 1916—1917], 7-13.) A cseh cionisták célja tehát az első világhábo­
rú után a zsidó élet „nacionalizálása” lett a Gegenwartsarbeitnak nevezett aktivitás kereté­
ben. A korai cseh cionizmusról és az első világháborút követő irányváltozásáról lásd Hillel
J. Kieval, The Test of War, 1914-1918, in Uő, The Making o f Czech Jewry: National Conflict
and Jewish Society in Bohemia, 1870-1918, New York-Oxford, Oxford UP, 1988, 154-182.
99 Aharon Moshe K. Rabinowicz, The Jewish Party: A Struggle for National Recognition,
Representation and Autonomy, in The Jews o f Czechoslovakia, I, id. kiad., 257-258.
100 Uo., 266-267.
101 R otkirchen, i. m., 90.

220
 A választási kampány során azonban érdemes felfigyelni arra a jelenségre, hogy
a Zsidó Párt a valláshoz szorosan kötődő, mégis különböző célokat hangsúlyozott a
„cseh területeken” és a szlovák régióban. (Kárpátalján ekkor nem tartottak választáso­
kat, mivel a térség státusa még nem volt tisztázott.) A szlovák részen a párt program­
jában többek között a következő célkitűzések szerepeltek: a zsidó iskolák meghagyá­
sa a hitközségek kezelésében, beleértve a jesivák védelmét is; a zsidó kereskedők
támogatása, hogy államilag elismert heti szünnapjuk a szombat legyen. A „cseh te­
rületeken” ezzel szemben a párt a héber nyelv tanításának és a hitközségek demok­
ratizálásának kérdéseire koncentrált.102
Az 1925-ös választásokon ismét nem sikerült egységes listával indulni. Ekkor
például a szlovákiai ortodoxok központi szervezete, a pozsonyi székhelyű Közpon­
ti Iroda külön pártot alakított Zsidó Gazdasági Párt néven, amelyet Koloman Weber
főrabbi vezetett.103 A párt 17 ezer szavazatot kapott, s ezzel sikerült megakadályoz­
nia, hogy a Zsidó Pártnak elég szavazata legyen bejutni a parlamentbe.
Az 1929-es parlamenti választások előtt a Zsidó Párt, tanulva a korábbi kudar­
cokból, szövetséges után nézett, s a Csehszlovákiában működő két lengyel kisebb­
ségi párttal közös listát indított „Lengyel és Zsidó Pártok Választási Szövetsége” né­
ven. Ebben az évben a Zsidó Párt elérte célját: első alkalommal, amikor választási
koalíciót alkotott, azaz nemcsak önerőből próbált meg sikert elérni a választásokon,
két képviselője bejutott a parlamentbe.104A választási koalíció összesen 104 539 sza­
vazatot kapott, amiből kb. 25 ezer lengyel szavazat volt. A Zsidó Párt tehát megkö­
zelítőleg 80 ezer szavazatot kapott, 18 ezerrel kevesebbet, mint 1925-ben.105
1935-ben volt az első Csehszlovák Köztársaság utolsó parlamenti választása.
A Zsidó Párt 1935-ben már nem tudott szövetségre lépni a lengyel kisebbség párt­
jaival, mivel 1935-ben a Lengyelországból erősen befolyásolt lengyel pártok már
Csehszlovákia szétesésén dolgoztak. Ezért a Zsidó Párt, mivel önállóan nem látott
esélyt újra bejutni a parlamentbe, azt a lehetőséget választotta, hogy a Csehszlovák
Szociáldemokrata Párttal alkot választási koalíciót. A koalíció feltételei a következők
voltak: a Zsidó Párt saját választási névlistáját csatolja a szociáldemokrata párt lis­
tájához, amelyen nem lesz feltüntetve, hogy ajelöltek melyik pártot képviselik. Cse­
rébe viszont a szociáldemokraták ígéretet tettek arra, hogy a Zsidó Párt két jelöltje,
ugyanannyi, mint az előző választásokon, biztosan bejut a parlamentbe, és ott önálló
politikát folytathat.106
A Zsidó Párt választási eredményei szorosan összefüggtek azzal, hogy az ország
különböző régióiban élő zsidók, illetve a közösségek vezetői hogyan álltak hozzá a
nemzetiségi alapon folyó politikához, illetve egyáltalán a zsidók aktív és szervezett
politikai részvételéhez. Ez a kérdéskör pedig elvezet a zsidó közösségek közelebbi

102 F leischmann , i. m., 275.

103 Rabinowicz, i. m„ 272.
104 Uo., 279-280.
105 R otkirchen, i. m., 102.
106Jehuda Spiegel, Ha-Behirot Le-Parlament Ha-Csehoszlovaki Ba-Snat 1935, in Jehuda A rad
(szerk.), Enciklopédia sei Galujot, 7: Karpatorusz, Jerusalem Tel-Aviv, Hevrat Enciklo­
pédia sei Galujot, 1959, 256-257.

221
megismeréséhez abban a két régióban, amelyek a Monarchia korában Magyaror­
szághoz tartoztak. Ez volt ugyanis Csehszlovákia azon két régiója, amelyben az ország
zsidó lakosságának nagyobb része élt (1930-ban 67%), ráadásul az a rész, amely a két
világháború közötti korszakban végig a legmagasabb arányban vallotta magát a zsidó
nemzetiséghez tartozónak. A szlovák régióban a zsidó lakosság 53,1%-a, Kárpátalján
pedig 93%-a vallotta magát zsidó nemzetiségűnek 1930-ban - miközben ugyanebben az
évben Csehországban 20,3%, Morvaország-Sziléziában pedig 51,7%. Mégis ez a két ré­
gió volt az, amelyben a legnagyobb ellenállásra talált a zsidó nemzeti mozgalom min­
den fajtája - a Zsidó Párt és a cionista szervezetek egyaránt - a hagyományos vezetés,
az ortodox elit részéről.
A szlovák régióban a domináns ortodoxok elvetették a zsidó nemzetiségi alapon
álló szervezkedés minden formáját, a Zsidó Pártot és a cionista szervezeteket egy­
aránt. Azzal érveltek, hogy ez csak az antiszemitizmus erősödéséhez vezet. Az el­
lenkezés azonban sokkal inkább hagyományos vezető pozíciójuk féltéséből eredt,
hiszen a két világháború közötti korszakban, mint már láthattuk, egyre több és több
szlovákiai zsidó vallotta magát nemzetiségi alapon is zsidónak, ami együtt járt a nem­
zetiségi mozgalmak terjedésével a térségben. Pozíciójuk védelmében az ortodoxia
vezetői még cseh, majd szlovák politikai pártokkal is hajlandók voltak választási szö­
vetségeket kötni, valamint ad hoc választási pártokat hoztak létre, amelyek a helyha­
tósági és a parlamenti választásokon egyaránt indultak. E politikájukért az ultraorto­
doxiát ellenfeleik - például a Mizrachi107- Trennungsorthodoxie-nak, a megosztottság
ortodoxiájának nevezték.108Az ortodoxok politikája sikeresnek bizonyult, hiszen az
1929-es választáson például a szlovák régióban 18%-kal esett vissza a Zsidó Pártra
leadott szavazatok száma: míg 1925-ben a párt 38 442, addig 1929-ben csak 33 675
szavazatot kapott.109
A térségben a legerősebb poltikai szervezet az Ágúdat Jiszrael, az ortodoxia hiva­
talosan 1912-ben létrehozott politikai világszervezete volt.110 Erősségét a szlovák
térségben az is jelzi, hogy a csehszlovákiai Aguda Központi Irodáját nem Prágában,
hanem Pozsonyban tartotta fenn. Az önálló szlovákiai, azaz a magyarországitól el­
különült Aguda 1919-ben jött létre. Egész fennállását a szélsőségesség jellemezte,

107A Mizrachi, a vallásos cionisták világszervezete 1902-ben alakult Vilniusban.

108Jelinek, i. m., 213-214. Az 1925-ös választások előtt például az ortodox iroda vezető rab­
bijai megtiltották a zsidóknak, hogy a parlamenti választáson zsidó listára szavazzanak.
Halakhikus forrásokra hivatkozva kijelentették, hogy zsidók nem támogathatják a galut-
ban a zsidó politikai aktivitást, kizárólag imádkozni lehet és kell az adott ország jólétéért
és békéjéért. Erre válaszként dr. Hajim Brody prágai rabbi megjelentette Mispat Ha-
Behira című könyvét (Praha, 1923), amelyben szintén halakhikus forrásokra támaszkodva
bizonyította, hogy a zsidók kötelesek megvédeni magukat, és ezért nem csak hogy nem
bűn az aktív zsidó politikát támogatni, hanem egyenesen kötelesség. A vita részleteit lásd
Aryeh Sole, Ben Ste Milhamot Ólam, in A rad (szerk.), i. m., 176.
109 Rotkjrchen, i. m., 102.
110Ennek az ortodox politikai mozgalomnak a gyökereire, létrejöttére, valamint a Holokauszt
előtti központjában, Lengyelországban kifejtett tevékenységére lásd Gershon C. Bacon,
The Politics o f Tradition: Ágúdat Yisrael in Poland, 1916-1939, Jerusalem, The Magnes
Press, Hebrew University, 1996.

222
még alkalmi kapcsolatra sem volt hajlandó lépni semmilyen más zsidó szervezettel.
Más országok kevésbé szigorú Agudái különböző cionista csoportokkal létesítettek
alkalmi szövetségeket a zsidó gazdasági és politikai érdekek hatékonyabb képvise­
lete érdekében. A szlovákiai Agudának ez a szigorú elzárkózása a mozgalom ma­
gyarországi gyökereinek köszönhető, ahol az ortodoxia érdekeit képviselő Központi
Iroda és a Hitőr egylet valódi élethalálharcként fogta fel a többi irányzattal, főleg a
neológiával vívott harcát. A szlovák régió Agudájának első konferenciája 1921 már­
ciusában volt Trencianske Teplicében, ahol a szervezet elnökévé Abraham Aron Katz
nyitrai rabbit választották."1
A szlovák térséggel ellentétben Kárpátalján, a haszidizmus csehszlovákiai felleg­
várában112 nem a szervezett ortodoxia113 volt a zsidó nemzetiségi politika legfőbb
ellensége,114hanem Munkács haszid rebéje, Hajim Elazar Sapira (1872-1937). Arebbe,
aki a szekularizáció minden fajtájának dühödt ellensége volt, egyaránt élesen támad­
ta a Zsidó Pártot és a cionistákat. A Zsidó Párt ellen főleg a parlamenti és a helyha­
tósági választások alkalmával lépett fel, míg a cionistákat leginkább a Munkácson
1923-ban létrehozott Zsidó Gimnázium okán támadta.115Nézzük először a választá-

111 Gertrude H irschler, The History of Agudath Israel in Slovakia, 1918-1939, in The Jews
o f Czechoslovakia, II, id. kiad., 156, 161-162.
112A térség haszid irányzatairól és a rebék udvarairól, valamint az első világháború alatt és
közvetlenül utána főleg Lengyelországból odamenekült haszid rebékről, akik hosszabb-
rövidebb időre berendezkedtek Kárpátalján lásd Hugo Stransky, The Religious Life in
Slovakia and Subcarpathian Ruthenia, in The Jews o f Czechoslovakia, II, id. kiad., 358;
valamint Smuel H a-K ohen W eingarten, Pulmusz Munkács-Belz, in A rad (szerk.), i. m.,
225-226.
113 Egyes ortodox rabbik politikai aktivitásáról lásd Jehuda Spiegel, Ha-Maavak Ha-Politi
Ba-Kehillat Karpatorusz Tahat Silton Ha-Csehoszlovaki, 1919-1938, in Tova Sarel (szerk.).
Projekt Ha-Mehkar sei Jahadut Karpato-Russzia Ve-Munkács, Tel-Aviv, Ha-Mahon Le-
Heker Ha-Tefucot, Universzitat Tel-Aviv, 1995, 7-12.
114 Kárpátalja szűk nem ortodox zsidó rétege, amelyet túlnyomórészt a városokba tömörült
szabadfoglalkozású intelligencia alkotott, politikai tekintetben megosztott volt. A magyar
orientációt választók a Magyar Nemzeti Oslakó Pártot, a térség magyar nemzetiségi pártját,
másik részük pedig a Polgári Pártot támogatta. Lásd Aryeh Sole, Subcarpathian Ruthenia,
1918-1938, in The Jews o f Czechoslovakia, I, id. kiad., 136.
115 Sapira cionizmusellenességében odáig ment, hogy úgy vélte, már az Erec Jiszraelhez kap­
csolódó micváknak sincsen értelmük. Szerinte az ország elfoglalásának és benépesítésének
parancsa csak az Erec Jiszraelből való kiűzetésig volt érvényben, a galut korszakára tehát
már nem vonatkozik, csak a Messiás eljövetelekor lép újra érvénybe. Sapira írását lásd
abban a gyűjteményben, amely 1936-ban jelent meg Munkácson, és amelyben a cioniz­
mus legelszántabb ortodox ellenfeleinek Írásai vannak egybegyűjtve: Mose G oldstein
(szerk.), Tikkun Ólam, Munkács, 1936, 128-148. A munkácsi rebbe elszántságának árulko­
dó jele az is, hogy 1921-ben meglátogatta Abraham Mordechaj Alter (1866-1948) guri
rebét, az egyik legnagyobb hatású lengyel haszid rebbét, aki egyben az Ágúdat Jiszrael
egyik alapítója és szellemi vezetője is volt. Sapira megpróbálta meggyőzni az Aguda cél­
jainak helytelenségéről, mivel úgy vélte, hogy ez a cionizmussal nem vádolható szerve­
zet is, akárcsak a cionisták, megsértik a megváltás csodájába vetett hitet (emuna ba-nesz
ha-geula), más szavakkal siettetik a Messiás eljövetelét azzal, hogy dolgoznak Erec Jiszrael

223
sok alkalmával követett stratégiáját. Sapira a parlamenti választásokra azzal az Ag­
rár Párttal kötött választási szövetséget, amely Csehszlovákia egyik legantiszemi­
tább pártja volt. A főként a szegény rutén parasztok voksaira számító párt gazdasá­
gi programjának alapeleme a zsidók gazdasági térhódításának visszaszorítása volt.*116
1935-ben a választások előtt a rebbe kibocsátott egy proklamációt is, amelyben meg­
tiltotta, hogy a zsidók arra a Zsidó Pártra szavazzanak, amelynek helyi jelöltje
dr. Hajim Kugel (1897—1966), a munkácsi Héber Gimnázium cionista igazgatója volt.
(Kugel ennek ellenére ebben az évben a parlamentbe jutott két zsidó párti képviselő
egyike volt.)117

A cionistákat [...] leginkább iskolapolitikájuk miatt támadta. 1923 után a fő célponttá

az a munkácsi Héber Gimnázium vált, amely az egyetlen héber tannyelvű középisko­
la volt egész Csehszlovákiában. Mellé csak 1934-ban csatlakozott egy másik, szintén
Kárpátalján megnyílt hasonló intézmény, az ungvári Héber Gimnázium. A munkácsi
gimnázium nem véletlenül váltotta ki a rebbe dühödt ellenkezését, hiszen az orosz
származású Hajim Kugel igazgatósága alatt az intézmény a régió cionista életének
központjává vált. A vita a munkácsi gimnázium és Sapira között 1935 nyarán tetőzött,
amikor a rabbi heremet mondott a gimnáziumra, azaz kiátkozta. A heremben az intéz­
ményt a „tisztátalanság házának” (bet tuma) nevezte. A jiddisül kiadott heremben a
rabbi főleg azért támadta a gimnáziumot, mivel az a vallási irodalom tanítása terén
kritikai módszert alkalmazott.118

1937-ben aztán meghalt Sapira munkácsi rebbe, de Kárpátalján már nem maradt idő
mély változásokra, hiszen 1938-ban, alig több mint húszéves fennállása után az első
Csehszlovák Köztársaság darabjaira esett. Ahogyan a „csehszlovák nemzet” nem volt
képes kialakulni, sőt a belső nemzetiségi feszültségek - főleg a csehek és a szlová­
kok, valamint a csehek és a németek között - előkészítették Csehszlovákia szétesé­
sét, az ország zsidó lakosságának sem sikerült e rövid periódus alatt egységes „cseh­
szlovák zsidósággá” válnia. A zsidó társadalmon belüli széthúzó erők Csehszlovákia

felvirágzásáért. Lásd Herman D icker, Piety and Perseverance: Jews from the Carpathian
Mountains, New York, Sepher-Hermon Press, 1981, 62.
116 Sole , Subcarpathian Ruthenia, 1918-1938, in The Jews o f Czechoslovakia, I, id. kiad.,
136.
117A Zsidó Párt, és annak helyi képviselője, dr. Hajim Kugel ellen Sapira a következőket írta:
„...szent Tóránk törvényei szerint tilos segíteni bármilyen módon a cionista eretnekek
képviselőit. A nem hívő zsidók törvény nélkül élnek, mert egy lázadó fiút állítottak [Hajim
Kugelt - F. K.] jelöltjüknek, aki elhagyta a Tóra útját, megtagadta a hitet, elcsábítja és fél­
revezeti Izrael gyermekeit a Héber Gimnáziumban, amelyből, mint mindenki tudja, eret­
nekség és I-ten, az ő Messiása, valamint a szent Tóra elleni hitetlenség árad.” Sapira prok-
lamációjának teljes szövegét lásd Sole, Modem Hebrew Education in Subcarphatian
Ruthenia, in The Jews o f Czechoslovakia, II, id. kiad., 429-430.
118A herem teljes szövegét lásd Sole, Ben Ste Milhamot Ólam, in A rad (szerk.), Enciklopédia
sei Galujot, 7: Karpatorusz, Jerusalem-Tel-Aviv, Hevrat Enciklopédia sei Galujot, 1959,
199; angol változatát pedig lásd Sole, Modem Hebrew Education in Subcarphatian Ruthe­
nia, id. kiad., 426-427.

224
esetében főként az ultraortodoxia és a zsidó nemzeti mozgalmak, azaz egyrészt az
Ágúdat Jiszrael és a haszid vezetők, másrészt a cionizmus és a zsidó nemzetiségi po­
litika összecsapásaiban jelentkeztek.

A trianoni Magyarország szomszédos államai közül áttekintettük Románia és Cseh­

szlovákia zsidó közösségeinek helyezetét és főbb jellegzetességeit a két világhábo­
rú közötti korszakban. Az elemzés végére érve megállapíthatjuk, hogy a környező
országok zsidó közösségeit ebben a korszakban leginkább három dolog jellemezte.
Egyrészt az egyes országok határain belül került zsidó közösségek szélsőséges meg­
osztottsága, mivel a területi változások eredményeként különböző hagyományokkal,
politikai kultúrával, életmóddal rendelkező zsidó közösségek kényszerültek egybe.
Másrészt az első világháborút megelőző politikai rendszer teljes összeomlása, amely
maga alá temette a Monarchiát is, identitásválságot idézett elő a zsidók között, akik
hármas válaszút előtt találták magukat: a régi államhoz, vagy államalkotó nemzet­
hez való lojalitás; az új államhoz való lojalitás; mindkettő elvetése és zsidó nemzeti
öntudatra cserélése. Az utóbbi abból a megfontolásból táplálkozott, hogy a régi ural­
kodó nemzethez való lojalitást nem érdemes lecserélni egy jellegében ugyanolyan
identitásra. A zsidó nemzeti öntudat erősödése azonban nem keverendő össze az ál­
lamhoz való lojalitás elvetésével, hiszen például a csehszlovákiai zsidók esetében a
csehszlovák állam iránti lojalitás igen erős volt. A harmadik jelenség a zsidó közélet
erőteljes átpolitizálódása volt a vizsgált korszakban. Zsidó pártok jelentek meg, s meg­
erősödtek a cionista szervezetek. Bizonyos esetekben - Kárpátalja és a szlovák tér­
ség esetében például - még az ortodoxia is aktív részt vállalt a politikai életben, bár
nem működött együtt a nemzetiségi alapon politizáló zsidó szervezetekkel. A politikai
aktivitás ilyen erőteljes megjelenését egyfelől az tette lehetővé, hogy a két világhá­
ború közötti korszakban a közép-európai államok egy részében a zsidók, más etni­
kai kisebbségekkel együtt, lehetőséget kaptak a nemzetiségi alapon való szervezke­
désre; másfelől e korszak zsidó közösségei egyfajta identitásválságba kerültek,
hiszen éppen az az első világháború előtti identitásuk vált lehetetlenné - a Monar­
chiához, vagy Magyarország és Csehország esetében az uralkodó nemzethez fűző­
dő lojalitás - , amely a háború alatt általában még erősödött is.119A Monarchia szét­
esésével és a térség alapvető átrendeződése következtében ez a lehetőség megszűnt,
helyét felváltotta a zsidó nemzeti öntudat erősödése.
Magyarországon, amelynek területe drasztikusan csökkent az első világháborút
követően, a környező országok zsidó közösségeit jellemző folyamatokkal éppen el­
lentétesjelenségeket figyelhetünk meg a két világháború közötti korszakban. Először
is a zsidó közösség nagyfokú heterogenitását addig ismeretlen mértékű homogeni­
tás váltotta fel: az ország zsidóinak túlnyomó része neológ, városi zsidó volt. E zsidó

119 Erre vonatkozóan lásd István D eák, Beyond Nationalism: A Social and Political History
o f the Habsburg Officer Corps, 1848-1918, New York, Oxford UP, 1990; Hillel J. K ieval,
The Test of War, 1914-1918, in UŐ, The Making o f Czech Jewry: National Conflict and
Jewish Society in Bohemia, 1870-1918, New York-Oxford, Oxford UP, 1988; Marsha
L. R ozenblit, Reconstructing a National Identity: The Jews o f Habsburg Austria during
World War I, Oxford-New York, Oxford UP, 2001.

225
közösség megőrizte lojalitását a magyar nemzethez és államhoz egyaránt, még
olyan esetekben is, amikor ez saját alapvető érdekei ellen volt - mint például a nu­
merus clausus, vagy az első zsidóellenes törvény esetében, amikor a közösség vezetői
következetesen visszautasították a nemzetközi zsidó szervezetek beavatkozását.
E lojalitás nyilvánvaló következményeként végül Magyarországon teljesen ismeret­
len volt az a fajta zsidó politika, amely a környező országok zsidó közösségeit jel­
lemezte.120
A következőkben a trianoni Magyarország zsidó közösségének jellegzetességeivel
ismerkedünk meg, megkülönböztetett figyelmet fordítva arra, hogy milyen válaszo­
kat adtak e közösség különböző csoportjai az őket ért kihívásokra, a két világháború
közötti Magyarországon végbemenő társadalmi és politikai változásokra, valamint a
zsidó közösségen belüli folyamatokra.

Zsidók a trianoni M agyarországon

1920-ban, a trianoni békekötés következtében összeszűkült Magyarország területén

összesen 473 310 zsidó élt. Ez a létszám a három irányzat között a következőkép­
pen oszlott meg: 30,9% az ortodoxiához, 63,4% a neológiához, és 5,7% a statusquo
ante irányzathoz tartozott. A trianoni Magyarországon tehát a zsidó közösség majd­
nem kétharmada volt neológ. Ez jelentős változás a Monarchia kori Magyarország
állapotaihoz képest, hiszen 1910-ben, az első világháború előtti utolsó népszámlálás
évében még az ország zsidó lakosságának 51,9%-a tartozott az ortodoxiához, míg
neológ 43,1, statusquo ante pedig 5,0% volt. A neológia a trianoni Magyarországon
még növelni is tudta arányát, 1930-ban az ország 444 567 fős zsidó népességének
már 65,7%-a tartozott a neológiához, míg a maradék 30,4%-a volt ortodox, 3,9%-a
pedig statusquo ante.121
A hitközségek száma szerinti eloszlás más képet mutat. 1920-ban az országban
összesen 254 anyahitközség és 413 fiókhitközség működött. A 254 anyahitközség,
tehát a nagy, rabbival és a vallási élethez szükséges minden intézménnyel rendelke­

120 Még abban az Ausztriában is létrejött és virágzott a zsidó nemzetiségi alapon folyó poli­
tizálás, amelyben pedig a helyi zsidó közösség tekintélyes része hiperlojális volt a Monar­
chiához és az uralkodóhoz, I. Ferenc Józsefhez. Az ausztriai zsidóság két világháború kö­
zötti nemzetiségi politizálásához lásd Harriet Pass Freidenreich, Jewish Politics in Vienna,
1918-1938, Bloomington-Indianapolis, Indiana UP, 1991, kül. 3. fejezet (The Jewish Na­
tionalists, 48-83).
121 Z eke Gyula, Szakadás után... Adalékok a magyarországi zsidóság felekezeti irányzatai­
nak társadalomtörténetéhez, 1868-1949, in L endvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét év-
tized a hazai zsidóság életében, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 152. A három irány­
zat lélekszámára vonatkozó adatok az egyes hitközségek irányzat szerinti hovatartozásán
alapulnak, mivel a népszámlálások az ország „izraelita vallású” népességén belül nem tet­
tek különbséget az egyes irányzatok között.

226
ző közösségek 51,2%-a ortodox (130 hitközség), 37,0%-a neológ (94 hitközség) és
11,8%-a volt statusquo ante (30 hitközség). A hitközségi hálózat több mint fele te­
hát még mindig az ortodoxiához tartozott.122
Az irányzatok arányának jelentős változása mellett a trianoni Magyarország zsidó
közösségét a nagyfokú urbanizáltság jellemezte. Míg 1910-ben az ország zsidó la­
kosságának 50,8%-a élt városokban, addig 1920-ban ez az arány 72,7%. Az urbani­
zációs folyamatban kiemelkedő szerepe volt a főváros zsidó lakosságának. 1910-ben
a Budapesten élő 203 687 zsidó az ország zsidó összlakosságának 22,4%-át tette ki,
1920-ban viszont, amikor fővárosban ekkor 215 512 zsidó élt, ugyanez az arány
45,5%-ra nőtt. A fővárosban ugyan mindhárom irányzat hitközségei jelen voltak -
a pesti statusquo ante gyülekezet nem önállóan, hanem a neológ hitközség kebelén
belül működött -, a domináns irányzat mégis a neológia volt. A budapesti zsidók közül
a két világháború közötti korszakban mintegy 180-190 ezer fő tartozott a neológiá­
hoz. Ebben a korszakban a Pesti Izraelita Hitközség Magyarország legnagyobb ha­
talmú, mindenki által elismert vezető közössége, Európa legnagyobb létszámú hit­
községe volt.
Magyarország 1920-ban bekövetkezett területcsökkenésének végeredményben két
mélyreható következménye volt az ország zsidó közösségére nézve: alapvetően meg­
változott az irányzatok egymáshoz viszonyított aránya, a magyarországi ortodoxia nem­
csak számában csökkent, hanem jelentősége is minimálisra zsugorodott. A nagy orto­
dox központok, mint Pozsony, Munkács vagy Máramarossziget, az országhatárokon
kívülre kerültek. Az ortodoxia hagyományos szellemi központjainak elcsatolása miatt
a magyarországi ortodoxia egyrészt elvesztette vezető elitjét, másrészt az utánpótlás
lehetőségét is, hiszen a híres jesivák és rabbijaik, mint a pozsonyi, a huszti vagy a mun­
kácsi, mind külföldre kerültek. A másik következmény az volt, hogy az ország perifé­
riáján lévő, zömében falusi ortodox közösségek elcsatolásával a trianoni Magyarország
zsidó közössége alapvetően urbanizált, dominánsan neológ közösséggé vált. A zsidó
közösség tehát a trianoni Magyarországon, története során először, szinte teljesen ho­
mogén neológ közösséggé változott.
A magyarországi neológia azonban éppen akkor került domináns helyzetbe, ami­
kor hosszú évtizedek során kikristályosodott identitása - a „zsidó vallású magyar”
identitás, amelyet nagymértékben az ortodoxiával ellentétben, annak állandó táma­
dásaitól kísérve alakított ki - hirtelen és váratlanul nemkívánatossá vált a magyar
társadalom és politikai elitje számára. E hirtelen változás következményeként a ha­
gyományos neológ identitás, amelynek alapeleme volt a környező társadalomba való
minél teljesebb beilleszkedés - gyakorlatilag maradéktalan akkulturáció, sokszor
magas szintű asszimiláció is - , válságba került. A válság ráadásul éppen akkor mé­
lyült el, amikor az e stratégia legfőbb visszahúzó erejének hitt ortodoxia megszűnt
számottevő tényező lenni az országban. A továbbiakban először néhány jellemző
példán keresztül azokat a széles skálán mozgó válaszkísérleteket vizsgáljuk meg,

122 Ernő L ászló , Hungary’s Jewry: A Demographic Overview, 1918-1945, in Randolph

L. B raham (szerk.), Hungarian-Jewish Studies, II, New York, World Federation of Hun­
garian Jews, 1969, 151.

227
amelyeket a neológia különböző csoportjai adtak az identitásválságra, a hagyomá­
nyos stratégia módosításain át a disszimiláció különböző fokaiig.
A neológia identitásválságra adott válaszkísérleteinek elemzését a trianoni Ma­
gyarországon kisebbségi pozícióba szorult ortodoxián belül jelentkező legfontosabb
problémák tárgyalása fogja követi. Közülük is a legfontosabb: hogyan definiálta új­
ra az ortodox elit az alapvetően megváltozott helyzetben a magyarországi ortodoxiát,
amely a 19. század elejétől - a Hatam Szofer működésétől kezdve - tudatos erőfe­
szítések eredményeként formálódott, de főleg a nem ortodox zsidó társadalomban
lezajló folyamatok eredményeként állandó korrekcióra szorult?

Neológia

Az ,,establishment ” hivatalos politikája: a hitközségi politika

Szabolcsi Lajos, a neológia központi sajtóorgánumának, az Egyenlőségnek a főszer­

kesztője, aki 1915-ben, apja halálát követően vette át hivatalosan az újság szerkesz­
tését, a két világháború között a magyarországi neológia egyik központi alakja volt.123
Kordokumentumként felbecsülhetetlen értékű emlékirataiban az első világháborút
közvetlenül követő évekre tette, hogy a Pesti Izraelita Hitközség átvette a neológia
csúcsszervének, az Országos Irodának a feladatkörét, és ezzel a magyarországi neo­
lógia vezető testületévé vált. Ezentúl a PIH érintkezett a kormánnyal, és határozato­
kat hozott az egész felekezetet érintő kérdésekben.124Az első világháborút követően
tehát —amint a Holokauszt idején, az azt követő kommunista korszakban, és napjaink­
ban is - a neológ felekezeti politika első számú műhelyévé a PIH lépett elő.125
A PIH egyrészt folytatta az Országos Iroda kormány iránt lojális, asszimiláció­
párti politikáját. 1917-ben, a Huszadik Század zsidókérdés-ankétján az Országos
Iroda akkori alelnöke, Mezey Ferenc így szólt hozzá a vitához:

A zsidóságból kiveszett a faji és népi kötelék organikus kialakulása iránti érzék, mert
hazánkban, mint más államokban a zsidóság az illető nemzet közösségébe való teljes
beolvadásra törekszik és csakis vallási tekintetben kíván külön létet.126

123 Szabolcsi Lajos (1890-1943) életrajzát lásd fia, Szabolcsi Miklós tollából, aki apja
1940-1942 között készült emlékiratai elé írt bevezetőt: Apámról és Emlékiratairól, in
Szabolcsi Lajos, Két emberöltő: Az Egyenlőség évtizedei, 1881-1931, Bp., MTA Ju-
daisztikai Kutatócsoport, 1993, 7-18.
124Uo„ 330.
125 1932-ben aztán Stem Samu elnöklete alatt egyesült a PIH és az Országos Iroda.
126 Lásd A zsidókérdés Magyarországon: A Huszadik Század körkérdése, Huszadik Század,
1917, 24.

228
Ugyanezt a tételt, a zsidó vallású magyarok tételét fejtette ki Stem Samu (1874-1947),
a PIH elnöke 1938-ban, az első zsidóellenes törvény létrejötte után. Megfogalma­
zásában ez a következőképpen hangzott: „Magyarországon nincs önálló zsidó párt
és nem is lesz [...] mert a zsidók zsidó vallású állampolgárok akarnak maradni.”127
A magyarországi neológia hagyományos ideológiája, a zsidó vallású magyar
identitás tudatos képviselete mellett azonban a PIH, pontosabban 1921 és 1927 kö­
zötti elnöke, Lederer Sándor meghirdette a „Vissza a zsidósághoz” mozgalmat. Ez
a mozgalom, amelynek gyökerei 1915-ig, a Magyar Zsidók Egyesülete létrehozásá­
ig nyúlnak vissza - amelynek elnökei Adler Illés, a Rumbach utcai statusquo ante
zsinagóga főrabbija, valamint Lederer Sándor voltak a vallás megerősítését tűzte
ki céljául. Ezzel a mozgalommal a neológ vezetés a teljes beolvadás ellen indított
harcot, más szavakkal, az addig egyeduralkodó asszimilációs ideológiát korrigálta.
A háború és a forradalmak pusztításai után 1919-ben a hitközség vezetése előtt
kettős feladat állt: megteremteni a hitközség működéséhez szükséges pénzügyi, és,
Lederer szavaival, „valláserkölcsi” alapot. Az első feladat megoldását a bankár Szé­
kely Ferenc, a PIH akkori elnöke,128 a másodikat pedig az akkori alelnök, Lederer
vállalta magára. A hitközség teljesen el volt adósodva, pénzforrásai megszűntek.
Egyrészt a háború és az azt követő forradalmak következtében megszűnt a hitköz­
ségi adózás, másrészt a hitközség és intézményeinek alapítványi vagyonát nagyrészt
hadikölesönökbe fektették, amelyek a vesztes háború nyomán teljesen elértéktele­
nedtek. 1919-ben a hitközség költségvetési mérlegében már 3 093 498 koronás de­
ficit volt, amely 1921-ig még nőtt is - ekkor a deficit 4 601 845 koronát tett ki.
Az első gyorssegélyt Székely Ferenc elnök szerezte, 4,5 millió korona törleszté-
ses bankkölcsön formájában. Emellett újjászervezték a hitközségi adózást is. Az
erőfeszítések eredményeként 1922 volt az első év, amikor sikerült egyensúlyi álla­
potot elérni a hitközség költségvetésében, 1923-ban pedig, főleg a kultuszadó, az ima-
székbérlet, valamint az iskolai tandíjak és hittandíjak bevételeinek rendszeressé té­
telével sikerült elérni, hogy az év végén a költségvetési mérleg már 40 millió korona
töblettel zárult.129A PIH gazdasági stabilizációját mutatja a 4.10 táblázat.

127 Stern Samu, A zsidókérdés Magyarországon, Bp., PIH, 1938, 22.

128 Székely Ferenc (1858-1936) a kereskedelmi akadémia elvégzése után a bankszakmában
kezdett dolgozni. 1892-ben az akkor alapított Belvárosi Takarékpénztár vezérigazgatója,
majd később elnöke lett. Emellett több magyarországi pénzintézet és ipari vállalat veze­
tőségi tagja is volt. Tipikus tagja volt tehát a Lengyel György által „multipozicionális gaz­
dasági elitnek” nevezett csoportnak. Aktív volt a felekezeti élet területén is, 1919-ben lett
a PIH elnöke, e tisztéről 1922-ben mondott le. Részletes életrajzát (1927-ig) lásd Zsidó
Lexikon, id. kiad., 833.
129 L ederer Sándor, A Pesti Izraelita Hitközség 10 éve, in Kecskeméti Vilmos (szerk.), Zsidó
Évkönyv az 5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 76—78.

229
 4.10 táblázat
A PIH költségvetésének főösszegei, 1922-1926 130

Év Bevétel Kiadás Kezelési felesleg (=többletbevétel)

1922 152* 152 —

1923 3 189 3 149 40

1924 23 131 22 139 992
1925 33 505 32 976 529
1926 35 104 34 668 436

*Az összegek milliókban vannak megadva, koronában.

A vallásosság és a zsidó kultúra értékei iránti fogékonyság mélyítése céljából Lede­

rer két területen hajtott végre alapvető változtatásokat a hitközség életében. Egyrészt
decentralizálta, azaz templomkörzetekre osztotta a hitközséget, aminek eredménye­
ként a főváros különböző városrészeiben lakó zsidók saját körzetükben aktívan be
tudtak kapcsolódni a hitközség életébe.130131 Ehhez templomépítési program is társult,
mivel Budapest számos városrészében nem voltak megfelelő imahelyek.132
A program másik alappillére az ifjúság nevelése volt. A PIH már létező oktatási
intézményei - fiú elemi iskola (1814), leány elemi iskola (1852), polgári fiú- és leány­
iskola (1896) - mellett rögtön a világháborút követően fiú és leány reálgimnáziumot
(1919) és a Józsefvárosban még egy fiú és leány elemi iskolát (1920) nyitott.133
A PIH tehát előbb létesített saját kebelén belül gimnáziumot, mint a cionisták Mun­
kácson, ahol csak 1923-ban nyílt meg a Héber Gimnázium. A két gimnázium persze
nem hasonlítható össze oktatási metódusa alapján, hiszen például míg Munkácson a
héber volt az oktatás nyelve, addig a budapesti Zsidó Gimnáziumban magyar nyel­
ven tanultak a diákok, bár voltak héber nyelvóráik is.
A kultúra terjesztését leginkább az 1909-ben létesült Országos Magyar Izraelita
Közművelődési Egyesület (OMIKE) vállalta magára, amelynek eredeti célkitűzése
is a zsidó vallás eszméinek magyar nyelven való ismertetése és a vallásos gondolko­
dás, valamint a zsidó közművelődés terjesztése volt. Az első világháborút követően
az OMIKE hét alosztállyal bővült. 1920-ban kezdett működni a Kultúrotthon, amely
vallási tárgyú előadásokat rendezett Budapesten és vidéken; az Irodalmi Osztály,

130 Uo., 78-79.

131 1943-ban a hitközség területén a következő hat körzet működött: Csáky utcai körzet - V. ke­
rület; Aréna utcai körzet - V—VI. kerület; Bethlen téri körzet - VII—XIV. kerület; Bosnyák
téri körzet - XIV. kerület; Nagyfuvaros utcai körzet - VIII. kerület; Páva utcai körzet -
VIII-IX. kerület. Lásd A Pesti Izraelita Hitközség körzeteinek szabályzata, Bp., 1943, 2§.
132A PIH két világháború közötti templomépítési programjáról lásd T oronyi Zsuzsa, A pesti
hitközség a templomépítkezések idején, in H adik András-SzEGŐ György (szerk.), Baumhorn
Lipót építész, 1860—1932, Bp., Architart, 1999, 30—37.
133 E ppler Sándor, A Pesti Izraelita Hitközség és a vele kapcsolatos intézmények az 1925. év­
ben, in A Pesti Izr. Hitközség fennállása 125-dik évfordulójának és a magyar izraeliták
vallási receptiója 30-dik évfordulójának megünneplése, Bp., PIH, 1925, 62.

230
amely zsidó tárgyú könyveket adott ki, és a Főiskolai Hallgatók Csoportja, amely
zsidó diákokat segélyezett. Ugyancsak 1920-ban szervezték meg a Gyermeknyaralta-
tás intézményét, amelynek keretében budapesti gyerekek nyaraltak vidéki zsidó csalá­
doknál. Ezekhez az intézményekhez 1921-ben egy Tanonctanfolyam társult, amely
nyolc ipari kisüzemet működtetett Budapesten zsidó tanoncok számára. A járóbeteg
egyetemi hallgatók kezelésére 1922-ben Orvosi Ambulatorium jött létre, és ugyan­
csak egyetemistákkal foglalkozott a szintén 1922-ben alakított Diákotthon, amely
díjmentes lakást nyújtott.134Az OMIKE első világháborút követően létrejött alosztá­
lyaiból jól látszik, hogy ezekben az években milyen nagy súlyt fektetett a hitközség
egyrészt a zsidó kultúra terjesztésére, másrészt a numerus clausus következtében
hátrányos helyzetbe került zsidó egyetemi hallgatók segélyezésére.
Az OMIKE az 1930-as években ankétsorozatot szervezett „A zsidóság mai problé­
máiról” címmel, amelyen olyan témákkal foglalkoztak, mint a kitérés, a vegyes há­
zasság, vagy az önantiszemitizmus.135 Ez szintén azt bizonyítja, hogy a neológia eb­
ben az időben tudatosan kereste a teljes beolvadás ellenszerét.
Tehát a PIH-ben és ezzel a neológ vezetésben az első világháborút követően egy
első pillantásra feloldhatatlannak látszó kettősség mutatkozott: egyrészt a hagyomá­
nyos asszimilációs modell változatlan követése, másrészt a zsidó öntudat erősítése
a valláshoz és a zsidó kultúrához való visszatérésen keresztül, tehát bizonyos disszi-
milációs törekvés. Ez a látszólagos ellentét azonban feloldódik, ha figyelembe vesz-
szük, hogy a neológ felekezeti politikában a trianoni Magyarország korszakában ha­
sonló folyamatok mentek végbe, mint az országos politikában. Éppen úgy a „régi
elit”, a Monarchiában megerősödött, annak ideáljaihoz továbbra is ragaszkodó nagy-
polgárság és a feltörekvő középosztálybeliek küzdelme zajlott, mint az országos po­
litikában a történelmi uralkodóréteg, az arisztokrácia és a középosztály között. A zsidó
nagypolgárság továbbra is a Monarchia uralkodó elitjét látta „természetes szövetsé­
gesének”, azzal akarta megújítani változatlan formában a háborút követő antiszemi­
ta hullám időszakában meglazult kapcsolatait. A neológiának ez a régi elitje tehát
változatlanul hitt a Monarchia kori neológ identitás fenntarthatóságában, érvényes­
ségében. Ezzel szemben a feltörekvő középosztály képviselői - a háború és az azt
követő néhány év antiszemita kurzusának egyértelműen kárvallott tagjai - nem bíz­
tak a numerus clausust továbbra is érvényben hagyó bethleni rendszer konszolidációs
szándékának valódiságában. Ez az új neológ elit a fokozatos távolodás politikáját
választotta attól a rendszertől, amely szerinte érvényen kívül helyezte Magyarország
1867-től, az emancipáció évétől tudatosan követett politikáját zsidó állampolgárai­
val kapcsolatban.

134 Uo„ 72-73.

135 A nyilvános viták anyaga kötetekben is megjelent H evesi Ferenc és F riedmann Gyula
szerkesztésében Ankétsorozat a zsidóság mai problémáiról címen. Első kötet: Ankét az
önantiszemitizmusról, Bp., OMIKE Magyar Zsidóság Hitvédelmi Szövetsége, 1931; má­
sodik kötet: Ankét a kitérésekről, Bp., OMIKE Magyar Zsidóság Hitvédelmi Szövetsége,
1931; harmadik kötet: Ankét a vegyes házasságokról, Bp., OMIKE Magyar Zsidóság Hit­
védelmi Szövetsége, 1932.

231
 A PIH-en belül az első nyílt összecsapásra a régi és az új elit között 1921-1922
során, nem véletlenül, Bethlen István konszolidációs politikája kapcsán került sor.136
Bethlen István, az erdélyi arisztokrata, a konszolidációs politika szerves részeként a
zsidó nagytőke képviselőinek már 1921 végén, rögtön miniszterelnöki kinevezését
követően békejobbot nyújtott. Erre a zsidó nagytőke olyan képviselői, akik egyben
a felekezeti közélet aktív tagjai is voltak, azonnal Bethlen és rendszere mellé álltak.
Bethlen politikájának őszinte híve lett többek között báró Kohner Adolf (1865-1937)
nagybirtokos és nagyiparos, az Országos Iroda volt elnöke; Vida Jenő (1872-1945),
a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vezérigazgatója, a Gyáriparosok Országos Szö­
vetségének igazgatósági tagja, egyben a budapesti Zsidó Fiúárvaház elnöke, valamint
a PIH elnöke, Székely Ferenc. A zsidó gazdasági elit tagjai mellett azok is Bethlen
hívei lettek, akik a Monarchia korában jelentős politikai karriert futottak be. Ilyenek
voltak többek között Vadász Lipót (1861-1924), Tisza István miniszterelnök személyes
bizalmasa, aki a második Tisza-kormányban, 1913-1917 között igazságügyi állam­
titkár is volt; valamint Vészi József (1858-1940), 1905-ben a miniszterelnökségi sajtó­
iroda főnöke, 1913-tól a Pester Lloyd szerkesztője. Velük szemben állt az új elit,
főleg Vázsonyi Vilmos137 és Demokrata Pártjának zsidó politikusai, valamint a PIH
vezetőségének fiatalabb generációja, akik a Monarchia korában még nem juthattak
kiemelkedő pozíciókba. Vázsonyi a liberális demokrácia következetes híveként a
polgári jogegyenlőség elvét sérthetetlennek tartotta, ezért Bethlen politikáját elvi
okokból sem fogadhatta el. Látva a zsidó nagypolgárság „behódolását” a bethleni
rendszernek, harcot indított a PIH-en belül is ennek a „régi elitnek” az eltávolításá­
ra a vezetésből. A PIH felső vezetéséből Vázsonyi mellé állt többek között Lederer
Sándor és Glückstahl Samu (1864-1937): az előbbi Székely mellett a hitközség al-
elnöke, Glückstahl pedig az ország egyik legtekintélyesebb kereskedelmi jogásza
volt, s aktív szerepet vállalt a főváros politikai életében is. Székely Ferenc 1922-ben,
a PIH választásán, látva az ellene felvonultak erejét, nem is indult újra az elnöksé­

136A harc leírását lásd Szabolcsi Lajos, Két emberöltő: Az Egyenlőség évtizedei, 1881-1931,
Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993, 340-351.
137Vázsonyi Vilmos (1868-1926) Sümegen született a helyi zsidó tanító, Weiszfeld Adolf ha­
todik gyermekeként. A jogi egyetemet Budapesten végezte. 1889-ben mozgalmat indított
a zsidó vallás recepciójáért, amelyet 1894-ben sikerült kivívni. 1894-ben megalakította a
Polgárok Demokrata Körét, amely 1900-ban vált országos párttá Országos Demokrata
Párt néven. 1901-ben e párt színeiben bejutott a parlamentbe a budapesti Terézváros képvi­
selőjeként. 1917. június 15-augusztus 18. között Esterházy Móric kormányában igazságügy­
miniszteri hivatalt töltött be, ezzel ő lett Magyarország első zsidó vallású minisztere.
1918-ban az őszirózsás forradalmat követően emigrált Németországba, majd Svájcba,
ahonnan csak 1921-ben tért vissza végleg Magyarországra. Pártja, az újra megalakított
Nemzeti Demokrata Párt jelöltjeként újra bekerült a parlamentbe. 1926-ban külföldi sza­
natóriumi gyógykezelés során váratlanul elhunyt. Részletes életrajzát lásd Pakots József,
Vázsonyi élete és kora, 1868-1926, in C sergő Hugó-BALASSA József (szerk.), Vázsonyi
Vilmos beszédei és írásai, I, Bp., Országos Vázsonyi-Emlékbizottság, 1927,3-32. Vázsonyi
beszédeiből és Írásaiból a továbbiakban e műből idézek. Vázsonyi és pártja politikájának
részletes elemzését lásd a fejezet további részében.

232
gért. A választások eredményeként Vázsonyi bejutott a hitközség vezetőségébe, az
elnök pedig Lederer Sándor lett.
1922-ben tehát a neológiában az az új politikai elit került hatalomra, amely elve­
tette a zsidó nagypolgárság és a magyar nagybirtokos arisztokrácia Monarchia kori
szövetségét. Ezzel természetesen elvetette e szövetség Bethlen által felkínált meg­
újítását is, mivel nem bízott a diszkriminatív numerus clausust fenntartó kormány
konszolidációs javaslatának valódiságában. Nem véletlen tehát, hogy éppen Lederer
elnökségének idején erősödött meg a PIH-en belül a „Vissza a zsidósághoz” mozga­
lom, egyértelmű ellentétét alkotva a hagyományos asszimilációs modell változatlan
fenntartásának.
A két világháború közötti korszakban a PIH élén négy elnök váltotta egymást.
A már említett Székely Ferencet, a nagypolgárság képviselőjét - aki 1919 és 1921
között volt a PIH elnöke - követte Lederer Sándor, az új elit első elnöki pozícióig
emelkedett képviselője. 1921-től haláláig, 1927-ig volt elnök. Lederer halálát köve­
tően rövid időre - 1928-1929-ben - Kaszab Aladár (1868-1929) gyáros, a zsidó nagy-
polgárság fiatalabb nemzedékének tagja lett a hitközség elnöke. Kaszab Lederer val­
lás- és kultúrafejlesztő programjától eltérően főleg humanitárius intézményekkel
gazdagította a hitközséget. Nagy összegű alapítványa segítségével még elnöksége
előtt, 1925-ben nyílt meg a Kaszab Aladár és Józsa Poliklinika, a Zsidó Kórházhoz
kapcsolódó, járóbetegeket kezelő rendelőintézet. Az 1929-ben elhunyt Kaszab után
a PIH két alelnöke, Glückstahl Samu és Hajdú Marcell (1871-1936), a már elhunyt
Vázsonyi két hű embere, politikájának követői vették át a hitközség vezetését ideigle­
nesen, alelnöki rangban. A nagypolgárság végül 1929-ben szerezte vissza a hatalmat
a PIH élén, amikor Stern Samu, a „tej- és tojáskirály” elnevezéssel is illetett udvari
tanácsos, a két világháború közötti Magyarország egyik legjelentősebb iparmágná­
sa lett a hitközség elnöke. Stem Székelyhez hasonlóan újra akarta kötni a zsidó
nagypolgárság és a politikai elit Monarchia kori szövetségét. Míg azonban Székely
idejében Bethlen István, a Monarchia kori magyarországi politikai elit tipikus kép­
viselője volt az ország miniszterelnöke, Stem tárgyalópartnere az 1932-ben hata­
lomra került Gömbös Gyula volt, aki a feltörekvő, politikai karrierjét a fehérterror
korszakában kezdő új elit egyik legtipikusabb tagja volt. A brit történész, Macartney
szerint még titkos találkozóra is sor került Gömbös és Stem között, Gömbös kineve­
zését követően néhány nappal.138 Bár nem biztos, hogy ez a találkozó valóban meg­
történt, annyi mindenesetre bizonyos, hogy Gömbös elnyerte politikájához a zsidó
gazdasági elit támogatását.139 Stem pedig, amint azt a következő fejezetben részle­
tesen is látni fogjuk, a Holokauszt alatt, még a Zsidó Tanács - teljes nevén a Magyar
Zsidók Központi Tanácsa - elnökeként is töretlenül bízott a magyar történelmi ural­
kodó elitnek az Ezra Mendelsohn által ,jó zsidóknak” nevezett, mélyen asszimilált
neológokkal kapcsolatos becsületes szándékaiban.

138 C. A. M acartney, October Fifteenth. A History o f Hungary, 1929-1945, II, Edinburgh,

Edinburgh UP,21961, 117.
139 Lásd például G yurgyák János, A zsidókérdés Magyarországon: Politikai eszmetörténet,
Bp., Osiris, 2001, 133.

233
 A két világháború közötti hivatalos magyarországi neológ politika paradoxonja
tehát az, hogy a hagyományos asszimilációs modellhez továbbra is ragaszkodó zsidó
nagypolgárság nem tudta a szövetséget akkor megkötni az erre kész magyar politi­
kai elittel, amikor - még a korszak elején - lett volna módja. A „Székely-Bethlen pak­
tum” az új zsidó politikai elit ellenállásán megbukott. A hivatalos neológ felekezeti
politika Bethlen miniszterelnöksége idején a Lederer Sándor-Vázsonyi Vilmos duó­
val az élén elvetette az általa álságosnak ítélt bethleni politikát, és a neológián belül
megindította az asszimilációs modelltől való fokozatos eltérés politikáját, amelyet a
„Vissza a zsidósághoz” mottója szimbolizált. Stem Samu személyében a neológián
belül akkor jutott újra vezető szerephez a régi nagypolgárság, amikor a magyar po­
litikai életben megbukott a Monarchia kori politikai elit, és az ország a hatalomhoz
jutott új elittel az élén egyértelműen megindult a fasizálódás útján. A legfelsőbb poli­
tikai vezetéssel szoros kapcsolatban lévő Stem Samu azonban - ebben az összefüg­
gésben fontos, hogy Stem a kormányzó, Horthy Miklós kártyapartnere volt - egyre
nyilvánvalóbban a háború felé közeledve is rendületlenül hitt abban, hogy a régi
szövetség a zsidó nagypolgárság és a magyar földbirtokos arisztokrácia között vál­
tozatlan formában fennáll. Erre pedig minden körülmények között biztosan támasz­
kodhat az ország zsidó közössége, legalábbis a zsidó vallású magyarok, a neológok.
E folyamatok figyelembevételével érdemes röviden áttekinteni a PIH két világ­
háború közötti működését költségvetései tükrében. Láthatjuk belőle egyrészt, hogy
mit jelentett egy mélyen asszimilált közösség életében a hitközséghez, a vallási élet
köré szerveződő közösséghez tartozás, azaz milyen módokon vettek részt a tagok a
hitközség életében. Másrészt nyomon követhetjük, hogy hogyan próbálta az új neo­
lóg elit a hitközség intézményrendszerét saját céljainak megfelelően, a zsidó öntu­
dat erősítésére felhasználni, illetve alkalmassá tenni.

A PIH 1920 és 1944 közötti működése költségvetése tükrében

A PIH két világháború közötti története négy korszakra osztható. Az egyes korsza­
kokat a hitközség elnökei fémjelzik. 1919-1921 között Székely Ferenc volt az el­
nök, nevéhez kötődik a hitközségnek az első világháború és a forradalmak utáni
talpra állítása. 1921-ben az addigi alelnök, Lederer Sándor lett az elnök, aki jelentő­
sen átalakította a hitközséget és a „Vissza a zsidósághoz” program keretében új irá­
nyokba terelte a hitközségi életet. A PIH két világháború közötti szervezeti felépítése,
amelyet a 4.11 táblázat mutat be, lényegében Lederer elnöksége alatt alakult ki.

234
 4.11 táblázat
A PIH szervezeti felépítése a két világháború között140

Ügyosztály neve Feladatköre

I. Elnöki ügyosztály Központi igazgatás; összes személyzeti ügyek,
beleértve a nyugdíjügyeket is; ingyenes jogsegély
II. Szertartási ügyosztály Anyakönyvi hivatal; templomkörzetek, templomok és imaegyletek
ügyei; kasrut és mikve; templomépítési program
III. Hitoktatási ügyosztály 1923-ban vált külön az Oktatási ügyosztálytól. A hitközség által
fenntartott tanintézetekben és a főváros tanintézeteiben a hitoktatás
ügyei; Talmud-Tórák; bar-micva és bat-micva
IV. Oktatási ügyosztály A hitközség által fenntartott összes iskola ügyei
V. Jótékonysági ügyosztály Szegénygondozás; peszachi élelemosztás
VI. Intézményi ügyosztály A kórházak, a Vakok Intézete és a Siketnémák Intézete,
valamint a Fiúárvaház ügyei
VII. Kulturális ügyosztály A hitközségi könyvtár, a Magyar Zsidó Múzeum, az Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat és két tudományos folyóirat, a Magyar Zsidó
Szemle és a Hazofe, továbbá különböző kulturális egyesületek
szubvencionálása, valamint kulturális rendezvények ügyei.
VIII. Alapítványi ügyosztály A hitközség összes alapítványának kezelése [1925-ben a hitközségnek
749 alapítványa volt]
IX. Gazdasági ügyosztály A hitközség saját és alapítványai tulajdonában lévő épületeinek és
bérházainak kezelése, a hitközség maceszgyárának és öt
mészárszékének kezelése, valamint az összes dologi természetű
kiadás lebonyolítása
X. Pénzügyi ügyosztály A hitközség költségvetését készíti, ügyel a költségvetési tételek
betartására; a hitközségi adózással kapcsolatos ügyeket bonyolítja
(1928-tól külön osztályként működött a Számvevőszék)

Lederer 1927-ben bekövetkezett halála után 1928-ban Kaszab Aladár lett az elnök,
aki azonban alig egyéves elnökség után, 1929-ben elhunyt. Mint azt a későbbiek so­
rán látni fogjuk, Kaszab nem hajtott végre alapvető irányváltást a hitközség életé­
ben, lényegében a Lederer alatt megkezdett fejlesztési program beruházásait folytatta.
Kaszab Aladárt rövid átmeneti időszak után, amikor a hitközség két alelnöke töltöt­
te be a PIH ideiglenes elnöki tisztét, 1930-ban Stem Samu váltotta. 1944-ig tartó
hosszú elnöksége alatt Stem személyesen ugyan nem hajtott végre alapvető változá­
sokat a hitközség felépítésében és működésében, a külső körülmények drasztikus
változása azonban természetesen alapjaiban befolyásolta a PIH életét.140

140 A PIH két világháború közötti szervezeti felépítésének részletes leírását lásd E ppler,
A Pesti Izraelita Hitközség és a vele kapcsolatos intézmények az 1925. évben, id. kiad.,
59-68.
235
 A PIH költségvetéseiből kibontható struktúrájának elemzése az alábbiakban e négy,
az elnökök nevével fémjelezhető korszak szerint következik.141 A PIH működési te­
rületét a könnyebb átláthatóság kedvéért hat csoportra osztottam, amelyek a hitköz­
ség három nagy működési körét fogják át: a vallási életet, az oktatást és a szociális
tevékenységet. E háromhoz csatlakozik negyedikként a PIH esetében, már csak mé­
reténél fogva is, a hitközség igazgatásának szerteágazó ügye, az adminisztráció, a
pénzügyek, valamint a hitközség egész gazdálkodásának vezetése és ellenőrzése stb.
A vallási élettel kapcsolatos ügyeket két alcsoportba osztottam: a „Szertartási csoport­
ba” kerültek a templomkörzetekkel, a templomokkal és imaegyletekkel, valamint az
anyakönyvi hivatallal és a rabbinátussal kapcsolatos ügyek; a „Kasrut-csoportba”
pedig a kóser hússal és a mikvével kapcsolatos ügyek. Az oktatás is két alcsoportra
osztható, „világi” és „egyházi” oktatás kategóriákra. Az első csoportba a hitközség
által fenntartott összes iskola ügyei tartoznak. 1920-ban a PIH-en belül külön fiúk­
nak és lányoknak egy-egy elemi és polgári iskola, valamint szintén mindkét nem szá­
mára külön gimnázium működött; ez utóbbiak 1919-ben nyíltak. Ez az intézményi
hálózat a Lederer-korszak végére, 1927-re egy újabb elemi iskolával és egy óvodá­
val bővült. Az 1940-es évek elején összesen nyolc elemi iskola, fiúknak és lányoknak
külön polgári iskola, gimnázium és ipari középiskola, valamint egy zeneiskola mű­
ködött a PIH fennhatósága alatt. Az „egyházi oktatás” csoportja a budapesti állami
iskolákban kötelezően tartott hitoktatás, a hitközség által fenntartott Talmud-Tóra
iskolák, a bar-micva és bat-micva tanfolyamok, az ifjúsági istentiszteletek, valamint
a hitközségi lánygimnáziumban tartott kóser főzőtanfolyam ügyeit foglalja magába.
A „Szociális csoportba” kerültek egyrészt a hitközség kiterjedt egészségügyi háló­
zatának ügyei (amellyel a hitközség „Intézményi ügyosztálya” foglalkozott), más­
részt a jótékonysággal, azaz a szegények és rászorulók segélyezésével kapcsolatos
ügyek. Utóbbiakkal a PIH ún. „Jótékonysági ügyosztálya” foglalkozott, a szükséges
pénzalapot pedig különböző alapítványok biztosították, amelyek kezelésére a PIH-en
belül külön „Alapítványi ügyosztály” működött. A PIH egészségügyi intézményei
1920-ban a következők voltak: a Zsidó Kórház, a Bródy Zsigmond és Adél gyermek-
kórház, valamint a lovag Wechselmann Ignác és neje [Neuschloss Zsófia] Vakok
Tanintézete és az Izraelita Siketnémák Országos Intézete - az utóbbi kettőben okta­
tás is folyt. Ehhez az intézményi hálózathoz csatlakozott 1925-ben a PIH későbbi elnö­
ke, Kaszab Aladár által szponzorált Kaszab Aladár és Józsa Poliklinika, a PIH rende­
lőintézete. A hitközség adminisztrációjával és gazdálkodásával kapcsolatos ügyeket
az ,Általános igazgatás” csoportba osztottam. Ide kerültek a PIH „elnöki”, „gazdasá­
gi”, „pénzügyi” és „kulturális” ügyosztályainak fennhatósága alá tartozó ügyek, ame­
lyekhez 1928-ban „számvevőszék” is csatlakozott.

141 A PIH minden évben kiadványként is megjelentette a hitközség előző évi zárszámadását
és az évre vonatkozó költségvetését: A Pesti Izr. Hitközség zárszámadása az 19... évről,
ill. A Pesti Izr. Hitközség költségvetése az 19... évre címen. E füzetek példányai megtalál­
hatók a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (Budapest) gyűjteményében (a PIH jelzeten).
Az alábbi elemzés során a PIH költségvetésének jellemzőit a zárszámadások alapján vizs­
gálom.

236
Székely-korszak (1919—1921)
A z 1919-ben a teljesen szétzilált állapotban lévő hitközség élére került Székely Ferenc
előtt a PIH stabilizálásának feladata állt. A PIH 1920-ban 25 millió koronás költség-
vetéssel rendelkezett, amely összeg 1921-ben már 46 millió koronára nőtt. Székely
elnöksége alatt a következőképpen oszlottak meg a PIH költségvetési tételei a hat
csoport között (4.12 táblázat):
4.12 táblázat
A PIH költségvetésének megoszlása a hat működési terület között, 1920-1921 (%)

1920 1921
Csoportok Bevétel Kiadás Bevétel Kiadás
Szertartás 10 8 11 9
Kasrut 1 1 4 2
Világi oktatás 4 7 5 10
Egyházi oktatás 1 5 1 5
Szociális 29 41 38 54
Általános igazgatás 55 38 41 20
Összesen 100 100 100 100

Főleg a későbbi korszakokkal összevetve fog jól látszani, hogy Székely rövid elnök­
sége alatt a PIH vezetése elsősorban a hitközségi szervezet helyreállítására, az intéz­
mények működésének megindítására és a tagok szociális nehézségeinek enyhítésére
koncentrált, valamint igyekezett biztosítani a vallási élet zavartalanságát. A hitközség
az egész két világháború közötti korszakban 1921-ben költötte a legtöbbet szociális
ügyekre, ekkor az összkiadás 54%-át(!) fordították erre a célra. A felekezeti oktatás
ügyei ebben a korszakban háttérbe szorultak a többi sürgős tennivaló mellett.
Székely elnöksége rövid három éve alatt elérte a maga elé tűzött célt, újra műkö­
désbe hozta a hitközséget, és megteremtette a további növekedéshez szükséges pénz­
ügyi stabilizációt. A fentebb már említett, általa szerzett „külső segítség”, a 4,5 millió
koronát kitevő bankkölcsön mellett fontos eredmény, hogy sikerült újjászervezni a
hitközség önfinanszírozását, a tagok aktív hozzájárulását hitközségük anyagi szükség­
leteihez. Már Székely elnöksége alatt elérték, hogy a PIH éves költségvetési bevé­
teleinek egyharmadát a hitközség tagjai fizették be különböző adók, adományok és
alapítványok formájában. 1920-ban a bevételek 30,5%-a, 1921-ben pedig 34,1%-a
származott a tagoktól. A hitközségi tagoktól származó bevételek legjelentősebbje a
hitközségi adó, az ún. kultuszadó volt, amely az éves jövedelem 10%-át tette ki.
1920-ban ebből származott a PIH bevételének 26,6%-a, 1921-ben pedig ennél vala­
mivel kevesebb, 19,4%-a.142 A kultuszadó mellett a hitközség tagjai számára még

142A PIH taglétszáma a két világháború közti időszakban végig 200 ezer fő körül volt, amely­
ből 1925-ben 56 898, 1935-ben pedig 64 151 fő fizetett hitközségi adót. (Az 1925-re vonat­
kozó adatot lásd E ppler, A Pesti Izraelita Hitközség és a vele kapcsolatos intézmények az
1925. évben, id. kiad., 59, az 1935-re vonatkozót pedig: A Pesti Izr. Hitközség 1936. évre

237
négy mód adódott az összköltségekhez való hozzájárulásra: a kóser vágatás díja, a
gabella;143 a templomokban az ülőhelyek bérlésének évi díja, az imaszékbérlet; kü­
lönböző alapítványok tétele; valamint adományok.

Lederer-korszak (1922-1927)
Miután Székely Ferenc elnöksége alatt a PIH stabilizálódott, az 1922-ben elnökké
választott Lederer Sándor biztos alapokon kezdhetett hozzá nagyszabású programjá­
nak megvalósításához. A „Vissza a zsidósághoz” jelszóval meginduló program, amely
a vallásosság és a zsidó kultúra értékei iránti fogékonyság növelésén keresztül akarta
erősíteni a túlnyomórészt asszimilált fővárosi neológok zsidó identitását és öntudatát,
a PIH-ben leginkább két területen jelentkezett. Egyrészt a vallási élethez kapcsolódó
legfontosabb intézmények, a templomok fejlesztése és újak építése terén, másrészt
az ifjúság nevelésének intenzívebbé tétele terén. A vallásosság erősítésére Lederer
beindította a templomépítő programot, a nevelés terén pedig szintén nagyarányú is­
kolaépítési programba fogott.
A templomépítő program keretében a hitközség már működő négy zsinagógája -
a Dohány utcai (1859), a Rumbach utcai (1872), valamint az Aréna úti (1908) és a
Csáky utcai (1911, 1927-ben megnagyobbították) - mellé Lederer elnöksége alatt
felépült a Nagyfuvaros utcai és a Páva utcai (1924) zsinagóga is. Ugyancsak építeni
kezdték a Bethlen téri zsinagógát, amely végül 1931-re készült el. Az iskolaépítési
program keretében a legnagyobb beruházás a hitközség Abonyi utcai (később Szent
Domonkos utca, ma Cházár András utca) fiúgimnáziumának átépítése volt.
A nagyarányú építkezések mellett azonban mind a vallási élet, mind a nevelés te­
rén a legfontosabb eredmény a hitközség tagjainak egyre fokozódó aktivitása volt.
Ez az aktivitás anyagi téren is megmutatkozik a költségvetésekben, hiszen a temp­
lomi bevételek döntő részét az imaszékbérlet díjai tették ki, a nevelés terén pedig az
iskolai tandíjak voltak a legfontosabb bevételi források. A 4.13 és 4.14 táblázat e két
területen mutatja a változást a Székely-korszakhoz képest a Lederer-korszakban.

szóló költségvetésének indokolása, Bp., 1936, 7.) Az izraelita vallás recepciója 1895-ben
lehetővé tette a hitközségek számára, hogy a hitközségi adót közadó módjára hajtsák be,
azaz ha valaki nem fizette be, hatósági eljárást lehetett indítani ellene. Ez a lehetőség
1942. július 19-én megszűnt, amikor megjelent az izraelita vallás recepcióját visszavonó
törvény (1942:VIII. te.).
143A gabella rendszerét a PIH 1933-ban megreformálta. Ekkor bevezetett egy ún. kasrut-adó-
pótlékot, amelyet évente szedett a tagoktól, és amelynek összegét az adott évben befize­
tett kultuszadó 10%-ában rögzítette. 1933-tól kezdve tehát létezett egy olyan adófajta is,
amely látszólag a kóser hús fogyasztásához kapcsolódott, valójában ugyanolyan kötelező
vagyonadóvá vált, mint a kultuszadó. Természetesen azoknak, akik igénybe vették a hit­
községi kóser vágást, továbbra is fizetniük kellett az ez után járó illetéket. Lásd A Pesti
Izr. Hitközség költségvetése az 1944. évre, Bp., 1944, 7.

238
 4.13 táblázat
APIH költségvetésének megoszlása a hat működési terület között, 1922-1927 (%)

1922 1923 1924 1925 1926 1927

Csoportok Bevétel Kiadá.' Bevétel Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Kiadái Bevétel Kiadás Bevétel Kiadás
Szertartás 14 9 18 9 18 16 13 14 13 14 12 13
Kasrut 3 2 2 2 4 3 5 4 5 3 5 4
Világi
oktatás 4 10 5 10 2 18 7 18 6 19 5 18
Egyházi
oktatás 1 3 1 4 8 7 4 9 5 9 4 9
Szociális 33 47 36 42 25 34 26 36 28 37 27 35
Általános
igazgatás 45 29 38 33 43 22 45 19 43 18 47 21
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100

4.14 táblázat
A hitközségi tagok hozzájárulása a PIH „szertartási” bevételeihez: az imaszékbérleti díj
és a gabella aránya az összköltségvetésben, 1922-1927 (%)

1922 1923 1924 1925 1926 1927

Csoportok Bevétel Bevétel Bevétel Bevétel Bevétel Bevétel
Gabella 3,4 1,8 4,1 5,4 5,4 5,0
Imaszékbérlet 5,5 12,1 10,5 7,3 6,9 7,1
Összesen 8,9 13,9 14,6 12,7 12,3 12,1

A fenti két táblázat adatsora alapján megállapítható, hogy Lederer Sándor programja
valójában 1924-ben indult be a hitközségben. Ebben az évben drasztikus ugrás figyel­
hető meg a valláshoz és az oktatáshoz kapcsolódó kiadások terén. Míg 1920—1921 -
ben a hitközség összkiadásának 9, illetve 11%-át fordította szertartási, valamint ok­
tatási ügyekre, addig Lederer elnökségének éveiben a szertartási ügyekre 11-19, az
oktatási ügyekre pedig 13-28%-a ment az összkiadásnak. 1924-ben a PIH szertartá­
si kiadásai az összkiadás 19, oktatásra fordított kiadásai pedig az összkiadás 25%-át
tették ki.
Ehhez a fejlesztési programhoz szükség volt a tagok fokozott mértékű szerepvál­
lalására is az anyagi kiadásokat illetően. És valóban, a PIH tagjai egyre jelentősebb
mértékben járultak hozzá Lederer programjához. 1922 és 1927 között a hitközség tag­
jaitól származó bevétel - a kultuszadó, a gabella, imaszékbérlet, valamint adományok
és alapítványok - stabilan az összbevétel 40%-a fölé került, 42,4 és 52,6% között
mozgott. 1923-ban a hitközség tagjaitól származó bevétel az összbevétel 52,6%-át
tette ki, ezt az arányt aztán egyetlen alkalommal sem sikerült túlszárnyalni a két világ­
háború közötti időszakban. A tagoktól származó bevételek közül főleg a kultuszadó­
ból, a gabellából és az imaszékbérletből származó bevételek növekedtek meg jelen­
tősen. A gabellából származó bevétel 1924-ben emelkedett először 4% fölé (4,1%),

239
majd ez 1925-1926-ban már 5,4%-a volt az összbevételnek. E növekedés jelentősé­
ge akkor látszik igazán, ha figyelembe vesszük, hogy 1933-ban - abban az évben,
amikor a PIH először szedte közadó módjára az ún. kasrut-adópótlékot, a kultusz­
adó 10%-ában rögzítve az összegét - sikerült először 6% fölé emelni a kasrutból
származó bevételt (6,4%). Az imaszékbérletből származó bevételek Lederer elnöksé­
ge alatt érték el a legmagasabb szintet a két világháború között, a „csúcs-év” 1923 volt,
amikor ebből a bevételi forrásból származott a hitközség összbevételének 12,1%-a.
Kaszab Aladár elnöksége idején az imaszékbérlet dijai az összbevétel 5,5%-a körül
mozogtak, Stem Samu idejében pedig sosem ment 4,5% fölé. Ezzel szemben 1923
és 1927 között az imaszékbérlet bevétele a PIH összbevételének 6,9-12,1 százalé­
kát adta. A kultuszadót is Lederer elnöksége idején sikerült a PIH egyik legfonto­
sabb bevételi forrásává tenni. Szemben az 1920-1921 -es évekkel, amikor a kultusz­
adó csupán az összbevétel 25, majd 20%-át tette ki, már 1922-ben sikerült elérni,
hogy ez az adó az összbevétel egyharmadát tegye ki, ami aztán nagyjából végig így
maradt a két világháború közötti korszakban. Ennél több bevétele a PIH-nek csak a
kórházakból származott, a kórházaknál azonban a kiadások általában meghaladták
a bevétel összegét. Ebben az értelemben tehát a hitközség legfontosabb tiszta bevé­
teli forrása a kultuszadó volt, mivel ennél az adónál csupán a behajtási költségek ter­
helték a költségvetést.
A valláshoz és az oktatáshoz kapcsolódó intézményhálózat fejlesztéséhez a hit­
község tagjainak fokozottabb mértékű szerepvállalása mellett szükség volt bizonyos
tevékenységi körök finanszírozásának csökkentésére is a PIH-en belül. A hitközség
vezetésének elsősorban a hitközségi igazgatás, az adminisztráció költségeit sikerült
jelentősen csökkenteni, 1924 és 1927 között az összkiadás mindössze egyötödét for­
dították erre a célra. Ez az arány egyben a legalacsonyabb is volt a két világháború
között. Az adminisztrációs kiadások csökkentése mellett azonban jelentős mértékben
visszaesett a szociális ügyek anyagi támogatása is. Míg Székely Ferenc elnökségének
utolsó évében, 1921 -ben a szociális kiadások - a kórházakra és a szegénygondozás­
ra fordított összegek - a PIH összkiadásainak 54%-át(!) tették ki, Lederer elnöksé­
gének éveiben, amint azt a 4.16 táblázat mutatja, az összeg drasztikusan csökkent.
1922-ben még az összkiadás 47%-át fordították szociális ügyekre, 1927-ben azon­
ban már csak 35%-át.
Mind a tagok fokozottabb anyagi szerepvállalása, mind a szociális célokra fordí­
tott kiadások jelentős csökkenése 1922-től kezdve nyilvánvalóan összefüggött az or­
szág helyezetének stabilizálódásával Bethlen miniszterelnökségének éveiben. A PIH
tagjai közül sokan az 1920-as évek gazdasági prosperitását kihasználva már nem
szorultak szociális támogatásra, hanem személyesen is újra hozzá tudtak járulni hit­
községük felvirágoztatásához, immár a Lederer Sándor nevéhez fűződő új program
keretében.

Kaszab-korszak (1928-1929)
Lederer hirtelen halálát követően Kaszab Aladár lett a PIH új elnöke. Kaszab foly­
tatta a Lederer által megkezdett programot, főként az építkezések terén volt aktív.
Az építkezések befejezését egy még Lederer elnöksége idején felvett angliai kölcsön
tette lehetővé. A PIH 200 000 angol fontnyi (5 545 623 pengő) hosszú lejáratú köl-

240
csont vett fel 1927-ben.144 Ebből a következő építkezések költségeit kívánta fedezni:
a Csáky utcai és a Bethlen téri templomok építésének befejezése, a PIH Síp utcai
székházának emeletráépítése, a Zsidó Kórház bővítése, bérház építése a Páva utcában,
a Vakok Intézetének átalakítása, az Abonyi utcai Zsidó Gimnázium bővítése, vala­
mint a Dohány utca és a Wesselényi utca sarkán a Dohány-zsinagóga és a hitközségi
székház közötti terület beépítése. E projektek közül a három legnagyobb a kórházi
építkezés, a Dohány-zsinagóga mögötti tömb beépítése, valamint a gimnázium ki­
bővítése volt. E három építkezés az angol kölcsön 93,5%-át tette ki, nem számítva
a kölcsön kamatait. Az építkezések Kaszab rövid elnöksége alatt nem fejeződtek be,
a befejezés az új elnökre, Stem Samura várt.

Stern-korszak (1930-1944)
A PIH három nagy, részben már Lederer elnöksége alatt megkezdett építkezési pro­
jektje az 1930-as évek első felében, a nagy gazdasági világválságot követő prosperi­
tás időszakában fejeződött be. A Zsidó Kórház renoválása és kibővítése 1935-re készült
el.145 Ezt megelőzően, még Lederer elnöksége alatt elkészült a Zsidó Gimnázium új
épülete az Abonyi utcában, az építkezés azonban csak 1931-ben fejeződött be telje­
sen. A fiúk 1923-ban költöztek be, a lányok 1931 -ben, de az iskola továbbra is két kü­
lön gimnáziumként működött: az épülettömb keleti szárnyában volt a fiúk, nyugati
szárnyában a lányok gimnáziuma. 1931-ben, amikor az egész épületkomplexum el­
készült, Magyarország legmodernebb iskolaépülete volt. A két világháború között a
két gimnáziumban több mint ezer diák végzett, és az iskolák a neológ zsidó identi­
tás alakításának egyik legfontosabb műhelyévé váltak ebben a korszakban.146
A PIH legnagyobb beruházása a Wesselényi-Dohány utca sarki épületegyüttes volt.
E projekt két centrális elképzelés megvalósítását tűzte ki céljául: egyrészt új templom
építését az első világháborúban meghalt zsidó katonák emlékére. A Hősök templo­
ma már nevében is hangsúlyozza a zsidók Magyarország iránti hazafias érzéseit, ame­
lyeket éppen az első világháborút követően, és éppen a világháborúval kapcsolatban
vont kétségbe az ország politikai elitje. A templom tehát a magyarországi zsidók,
pontosabban a fővárosi neológia Magyarország iránti töretlen lojalitásának építésze­
ti szimbóluma.
A projekt másik eleme egy kulturális centrum felépítése volt a PIH központjában,
a főzsinagóga és a hitközség székházának tőszomszédságában. A kulturális centrum,
melyet a korszakban Kultúrpalota névvel illettek, magába foglalta a Zsidó Múzeu­
mot és a Goldmark-termet, a hitközség által rendezett kulturális jellegű rendezvé­
nyek fő színterét. A Múzeum eredetileg 1916-ban nyílt meg, új helyére 1931 -ben köl­

144A kölcsön összegét, felhasználásának módját, valamint elszámolását 1927-től kezdve köz­
ük a PIH zárszámadási kiadványai. Az első ilyen, 1927-re vonatkozó közlést lásd A Pesti
Izr. Hitközség zárszámadása az 1927. évről, Bp., 1928, 15.
145A Zsidó Kórház két világháború közötti történetének rövid áttekintését lásd F rojimovics
Kinga-KOMORÓCZY Géza-PusZTAi Viktória-SiRBiK Andrea, Jewish Budapest: Monuments,
Rites, History, Bp., Central European UP, 1999, 490 491.
146 Uo„ 282-287.

241
tözött. A múzeum számos időszakos kiállítása közül kiemelkedő jelentőségű volt az
1938 márciusában az 1867-es emancipáció tiszteletére rendezett kiállítás, amely az első
zsidóellenes törvény májusi kihirdetése után a diszkrimináció elleni tiltakozás egyik
eszközévé vált. Az egész épületkomplexum építése 1930 augusztusában kezdődött,
és 1931-ben az őszi ünnepekre már álltak az épületek.147
Stem Samu elnökségének első éveiben tehát az angol bankkölcsönből új épüle­
tekkel és modem eszközökkel gyarapodott a Zsidó Kórház, befejeződtek a Zsidó
Gimnázium új otthonának építési munkálatai, valamint felépült a hitközség központ­
jában egy új templom és kultúrcentrum. A gimnázium és a kultúrcentrum, ahol sza­
badegyetemi előadás-sorozatokat, felolvasóesteket, színházi előadásokat, koncerte­
ket és sok más kulturális rendezvényt tartottak, a pesti neológ zsidó közösség fontos
identitásformáló központjaivá váltak. Ugyancsak fontos szerepet kapott a közvetlenül
a Dohány-zsinagóga tőszomszédságában felépült új templom, a Hősök temploma.
Nem annyira templomként töltött be fontos funkciót, hiszen éppen ebben az idő­
szakban épültek sorra Budapesten a központtól távolabb lévő kerületekben élő zsidók
számára a helyi, körzeti temlomok. Nyilvánvalóan nem volt tehát szükség egy új
templomra a Dohány utcai főzsinagóga tőszomszédságában. A Hősök emléktemplo­
ma sokkal inkább tekinthető a külvilágnak szóló üzenetnek, a zsidó hazafiság mo­
numentális emlékjelének, amellyel a pesti neológ közösség büszkén hirdette, hogy
mennyire elszakíthatatlanul része az ország társadalmának, sorsa mennyire széttép-
hetetlenül fonódott össze Magyarország történelmével. Stem Samu elnöksége alatt
tehát a hitközség építkezési nagyberuházásai kettős arculattal rendelkeznek. Egy­
részt létrejöttek, vagy kibővültek olyan intézmények - a gimnázium és a kulturális
centrum - , amelyek a zsidó identitás erősítését szolgálták, azaz a korábbi asszimilá­
ciós út korrigálását célozták, másrészt felépült a Hősök temploma, amely a magyar­
zsidó együttélés töretlenségét hirdette.
Stem Samura azonban nem kizárólag a P1H építkezéseinek befejezése hámlt. A har­
mincas évek végétől, a zsidóellenes törvények hatályba lépésétől kezdve a PIH egy­
re inkább kénytelen volt szociális téren is újra segítséget nyújtani tagjainak. Az éves
költségvetések hűen tükrözik azt a folyamatot, ahogyan a PIH fokozatosan csökkente­
ni kényszerült az oktatásra és a vallási szükségletek ellátására szánt kiadásait, miköz­
ben szociális és adminisztratív kiadásai növekedtek. A PIH költségvetésében beállt
szerkezeti változásokat Stem elnökségének első felében, a zsidóellenes törvények
meghozatala előtt, majd 1938 és 1944 között mutatja a 4.15 és 4.16 táblázat.

147 Uo„ 287-304.

242
 4.15 táblázat
A PIH költségvetésének megoszlása a hat működési terület között, 1930-1937 (%)

1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937

Csoportok Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki
vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás
Szertartás 10 11 10 11 10 9 9 9 9 9 9 9 9 9 8 11
Kasrut 4 4 4 4 5 3 6 4 7 5 6 5 7 4 7 4
Világi
oktatás 4 15 5 14 5 13 5 13 5 13 5 12 5 12 4 11
Egyházi
oktatás 4 8 4 7 4 7 3 6 3 6 4 6 4 6 4 5
Szociális 34 37 34 38 35 39 35 39 35 39 36 40 36 40 36 39
Általános
igazgatás 44 25 43 26 41 29 42 29 41 28 40 28 39 29 41 30
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100

4.16 táblázat
A PIH költségvetésének megoszlása a hat működési terület között, 1938-1944 (%)

1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944

Csoportok Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki- Be- Ki-
vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás vétel adás
Szertartás 8 9 7 8 8 8 7 1 6 7 6 7 5 7
Kasrut 6 3 5 2 5 2 8 2 6 2 6 2 6 1
Világi
oktatás 4 11 5 12 5 12 9 13 9 14 10 16 11 15
Egyházi
oktatás 3 5 3 5 4 6 3 5 1 5 2 6 2 5
Szociális 34 39 37 42 38 40 37 43 38 43 39 41 39 43
Általános
igazgatás 45 33 43 31 40 32 36 30 40 29 37 28 37 29
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100

Míg a Lederer-korszak második felében, 1924-től, és Kaszab elnöksége alatt a val­

lási szükségletekre, tehát a szertartási ügyekre és a kasrutra fordított kiadások a PIH
összkiadásainak 15-19%-át tették ki, Stem elnökségének 1930—1937-ig tartó szaka­
szában 12-15%-ra esett vissza. 1938-től kezdve folyamatosan csökkent még ehhez
képest is, és 1944-ben 8%-os mélypontra süllyedt. Az oktatás terén ugyancsak jelen­
tős visszaesést figyelhetünk meg Stem elnöksége idején, bár nem annyira drasztikus
a változás, mint a vallási szükségletek terén. Míg 1924 és 1929 között a PIH össz­
költségvetésének 24-28%-a ment oktatási célokra, világi és egyházi oktatásra együtte­
sen, 1930-1937 között ugyanez az arány folyamatos csökkenéssel 23-ról 17%-ra csök­
kent. 1938-tól kezdve azonban bizonyos növekedés következett be az oktatás terén,
bár az erre szánt összeg arányaiban nem érte el a Lederer- és Kaszab-korszakban

243
 oktatásra fordított arányt. 1938-1944 között a PIH költségvetésének 16-22%-át fordí­
totta különböző oktatási célokra. Ez a növekedés feltehetően annak köszönhető, hogy
a zsidóellenes törvények életbelépésétől kezdve egyre több szülő járatta gyerekét zsidó
iskolába, egyrészt mert nem biztos, hogy felvették volna máshová, másrészt így meg­
kímélhették gyermekeiket a környezet állandó zaklatásától.
Az oktatás és a vallási szükségletekre szánt összegek visszaesése mellett a szociá­
lis kiadások és a hitközség igazgatására fordított összeg terén jelentős növekedést fi­
gyelhetünk meg Stem elnöksége alatt, különösen 1938-tól kezdve. Míg 1924-1929
között a PIH összkiadásának 31-37%-át fordította szociális ügyekre, addig Stem elnök­
sége alatt a PIH összkiadásainak 1930-1937 között 37-40, majd 1938-1944 között
még ennél is több, 39-43%-a ment szociális célokra. Az adminisztrációra ugyancsak
többet áldozott a PíH 1930 után, mint az azt megelőző években. 1924-1929 között
18-29% között mozgott a hitközségi igazgatás kiadásainak aránya, 1930-1937 kö­
zött némi növekedés következett be (25-30%), végül 1938-1944 között a PIH össz­
kiadásainak már 28-33%-a fedezte a hitközségi igazgatás kiadásait.
A szociális kiadások növekedése a különböző segélyek, egyszeri támogatások nö­
vekvő számának köszönhető. Gyakorlatilag ugyanerre a számlára írható az admi­
nisztratív kiadások növekedése is, hiszen a PIH egyre több alkalmazottjának vagy
családjának volt kénytelen különböző címeken segélyeket nyújtani. Ráadásul a PIH
az 1930-as évek második felében egyre több embert igyekezett saját kötelékében al­
kalmazni, munkalehetőséghez juttatva ezzel a zsidóellenes törvények következtében
állásukat vesztett hittestvéreket.148
A PIH két világháború közötti hitközségi politikája fő irányvonalainak áttekintése
után megállapíthatjuk, hogy az ország legnagyobb neológ hitközségében 1920-1944
között alapvető változások zajlottak le. A PIH ebben az időszakban messze túlnőtte
egy „hagyományos” neológ hitközség kereteit, amely kizárólag tagjai vallási szük­
ségleteit kívánta biztosítani. A hitközség az új neológ zsidó generáció, a zsidó ha­
gyományaira büszke, ugyanakkor a magyar kultúrát is magáénak érző és a magyar
államhoz lojális „magyar-zsidó” nevelésének fő színterévé vált. Ez az új, „magyar­
zsidó” identitással rendelkező generáció volt hivatva arra, hogy fokozatosan felvált­
sa a még a Monarchia korában, annak hagyományaiban nevelődött „zsidó vallású
magyar” identitású, előző neológ generációkat. Ennek az őrségváltásnak a végrehaj­
tásához nem volt elegendő a két világháború között eltelt szűk két és fél évtized, az
1920-as években meginduló folyamatok azonban, mint azt a későbbiekben látni fog­
juk, mind a Holokausztban, mind azt követően éreztették hatásukat az ország neológ
zsidó közösségében.

148 Míg 1931-től 1937-ig 822 és 873 fő között ingadozott a PIH alkalmazottainak száma, ad­
dig a zsidóellenes törvények hatálybalépésétől kezdve ez a szám minden évben növeke­
dett. Sajnos éppen 1938-ra vonatkozóan nem állnak rendelkezésünkre az erre vonatkozó
források, viszont 1939 és 1944 között a következő adatokkal rendelkezünk: 1939-ben 1009,
1940-ben 1065, 1942-ben 1161 és 1944-ben 1386 alkalmazottja volt a PIH-nek. (Az adato­
kat lásd A Pesti Izr. Hitközség költségvetése... című kiadvány megfelelő évfolyamaiban.)

244
R e jte tt „ J e w is h p o l i c y ”: p o litik a i é rd e k v é d e le m a p a r la m e n tb e n

A magyarországi „zsidó politikának” sem szervezettsége, sem aktivitása nem hason­

lítható Közép-Kelet-Európa zsidó pártjainak széles körű tevékenységéhez, hiszen
egyrészt a magyarországi zsidók nem alkottak nemzetiségi kisebbséget, másrészt
egyetlen olyan párt sem volt, amely kimondottan „zsidó pártként” vett volna részt
az ország politikai életében. Volt azonban egy párt, amelynek kimondott céljai között
ugyan nem szerepelt a zsidók érdekvédelme, mégis a gyakorlatban mind a két világ­
háború közötti politikai élet kortárs tagjai, mind a párt választói zsidó pártként tar­
tották nyilván. Ez a párt a Vázsonyi Vilmos vezette Demokrata Párt, amelynek két
világháború közötti neve Nemzeti Demokrata Párt volt.
Hogy megérthessük a Demokrata Párt politikai programját a trianoni Magyaror­
szágon, először alapítója, Vázsonyi Vilmos (1868-1926) pályafutásának kezdeti ele­
meivel, politikai nézetrendszere kikristályosodásának folyamatával kell röviden meg­
ismerkednünk. Vázsonyi politikai eszmerendszere két pillérre támaszkodott: a polgári
értékek - demokrácia, liberalizmus és polgári jogegyenlőség - megalkuvás nélküli
képviselete, valamint felekezete, a zsidó felekezet érdekeinek következetes képvisele­
te. A kispolgári születésű Vázsonyi polgárság alatt a kis- és középpolgárságot értette,
s egész politikai pályafutása során következetesen küzdött a történelmi arisztokrácia
és a vele szövetkezett nagypolgárság hatalmi szövetsége ellen.149 Motivációjáról, a
zsidó kispolgári környezetről, amelyben felnőtt, bensőséges visszaemlékezést hagyott
ránk egy beszédében, amelyet 1922-ben a Pesti Izraelita Hitközség által tiszteletére
rendezett díszvacsorán mondott el:

Mindig büszkén vallottam, hogy én kispolgári családból származom, azok sorából, aki­
ket úgy neveznék el, hogy: dolgozó szegények. Büszke szegénység volt az, amely ki­
felé sohase látszott s amelyet a gyermekekkel a szülő sohasem éreztetett. [...]
Szüleimnek köszönhetem azt is, hogy mindig ragaszkodtam ősi vallásomhoz, mert
hiszen e vallást elhagyni egyet jelentett volna azzal, hogy megtagadom őket, akik annyi­
ra szerettek és akiknek emléke mindörökre eltölti lelkemet. [Ezt követően Vázsonyi
rátér egy olyan eseményre, mely újból megerősítette élete fő céljában, a (kis)polgárság
képviseletében:] Amidőn királyi miniszter lettem, [1917-ben] - bár be kell vallanom, hogy
nem vagyok szorgalmas templomjáró ember, - megjelentem a dohányutcai templom­
ban. Megjelentem nemcsak azért, hogy hálát adjak az Istennek a kegyért, melyben része­
sített, hanem azért is, hogy hitvallást tegyek azok ellen, akik azt hirdették, hogy csak

149Vázsonyi életrajzi vázlatát lásd a 137. jegyzetben. - Már pártja, a Demokrata Párt orszá­
gos programjának meghirdetésekor kijelentette 1900. augusztus 20-án: „a polgárságnak
az a része, amely a gazdasági fellendülés és politikai szabadság révén a márciusi demok­
rácia [1848. március 15., a forradalom értékei - F. K.] jóvoltából vagyonhoz jutott, felvi­
rágzott, a polgárságnak ez a felsőbb rétege, ez a gazdag, ez a hatalmas része, ahelyett,
hogy élére állna az egész polgárságnak, ahelyett, hogy vezére volna a márciusi demokrácia
által felszabadított elemeknek, szövetségre lép a régi rendi Magyarország elemeivel és ezek­
kel szövetkezve, az elnyomatást még súlyosabbá még nehezebbé teszi.” Lásd V ázsonyi
Vilmos, Az országos programm, in C sergő- B alassa, i. m., 148.

245
 az ősi vallás megtagadásával lehet magas polcot elérni. S midőn ott álltam az imádko­
zó gyülekezetben, csupa visszaemlékezéssel telt el a lelkem; visszagondoltam a síputcai
zsidóiskolára, ahol tanultam, a templomi kórusra, melyben énekeltem, a templomud­
varra, amelyben társaimmal játszadoztam, társaimra, akik ugyancsak szerény kispol­
gári családok köréből származtak, még nálam is sokkal szegényebbek voltak, - akikkel
azóta labdázott a sors. És ott, a templomban újra megfogadtam, hogy őket soha meg
nem tagadom, a dolgozó szegényeké lesz mindig a szeretetem, azoké, akikkel együtt
játszottam e nagy város görbe utcáinak porában.150

Felekezete érdekeit pedig a magát zsidó vallású magyarnak definiáló Vázsonyi szé­
lesebb keretben, egyben a liberális demokráciát is építve kívánta képviselni. Fluszon-
egy évesen, 1889-ben indította meg a küzdelmet a zsidó vallás recepciójáért, azaz a
keresztény felekezetekkel egy jogi státusba kerüléséért, s már ekkor, programadó
írásában egyértelműen ezt az irányt követi. A zsidó vallás egyenjogúsítását szerinte
a törvényhozásnak a következőképpen kellene megoldania:

.. .alkossa meg végre az általános törvényt, mely nemcsak a zsidóság sérelmeit szüntet­
né meg, de orvosolná vallásügyünk [a magyarországi felekezetek] minden sebét.
Fia ezt [...] a módot ragadjuk meg, úgy harcunk nem lesz pusztán a zsidóság harca
önmagáért, hanem harc az egyenlőség nagy eszméjéért, melyben velünk lesz minden
liberális és demokrata elem. A zsidóság akkor követ helyes magatartást, ha különös érde­
keit nagy, általános érdekek szolgálatába bocsátja s megmutatja ezáltal, hogy különös
érdekeinek kielégítését magasabb, egyetemes érdekek követelik. Ügyünk szorosan egy­
be van kapcsolva a liberálizmus és a demokrácia ügyével, aki e kettő diadaláért küzd,
az megszerzi egyszersmind nekünk is a diadalt.151

Vázsonyi végül 1894-ben alakította meg pártját, a Demokrata Pártot a budapesti

Terézvárosban, és színeiben azonnal bekerült a főváros törvényhatósági bizottságába.
A párt 1900-ban vált országos szervezetté, és Vázsonyi az 1901-es választásokon
Terézváros képviselőjeként, pártjából egyedül, bekerült a parlamentbe.152 Vázsonyit
és gyakorlatilag egyszemélyes pártját mindvégig a főváros kispolgárai, túlnyomó
részben zsidó kiskereskedői, kézművesei és kisiparosai támogatták. Vázsonyi a par­
lamentben, liberális demokrata beállítottságának megfelelően, minden alkalommal
az ország közéletének demokratizálása érdekében szólalt fel. A nagypolitikában való
szereplésének, egyben pártja eredményességének mérlegét megvonva Gyurgyák János
megállapította: a párt a magyar politikai pártstruktúrát alig befolyásolta. A választá­
sokon gyengén szerepelt - az első világháború előtt Vázsonyi mellett még három

150 V ázsonyi, Egy kesergő szív vallomásai, in C sergő-B alassa, i. m., 434. (Vázsonyi be­
széde 1922. március 11-én hangzott el.)
151 V ázsonyi, Viszonosság és szervezet, in C sergő- B alassa, i. m., 49. (Az írás eredetileg
az Egyenlőség 1889. február 17-i számában jelent meg.)
152Vázsonyi és pártja politikájának két friss elemzését lásd Fejtő Ferenc, Magyarság, zsidó­
ság, Bp., História-MTA Történettudományi Intézete, 2000, 161-164; G yurgyák János,
A zsidókérdés Magyarországon: Politikai eszmetörténet, Bp., Osiris, 2001, 254-257.

246
társának sikerült bejutnia a parlamentbe, a háború után pedig 1926-ban érték el leg­
nagyobb sikerüket nyolc képviselővel legnagyobb eredménye, igazából Vázsonyi
személyes sikere, az igazságügy-miniszteri tárca elnyerése volt 1917-ben. Összegzés­
ként Gyurgyák hozzáteszi: „Nem vált tehát országos jelentőségű párttá, és lényegé­
ben nem tudott kitömi a zsidó politizálás keretei közül.”153 Ugyanezt, a párt „zsidó
jellegét” emelte ki egy kortárs is, a polgári radikális Szász Zoltán. 1928-ban így ér­
tékelte a Demokrata Pártot:

Az igazi demokratikus szellem hiánya [Magyarországon - F. K.], s az a tény hogy

Vázsonyi centrális párttalaja a magas zsidó százalékú pesti kerületek voltak, aztán riasz­
tó bélyeget alakítottak ki a párt ábrázatán. A párt zsidó színezetű párttá lett, s a demokra­
ta szó a zsidó cserefogalmává vált. Különösen azért lett ez a bélyeg riasztó, mert ma­
guknak az itt szereplő zsidóknak se volt világos demokratikus öntudatuk, s így a párt
nem vált alkalmassá arra, hogy a korlátolt keresztény tömegekben létező antiszemita
érzelmeket legyőzve, a demokrácia nevében magához szívja ezeket a tömegeket.154

Melyek voltak az okai annak, hogy a kortársak és a mai elemzők egyaránt „zsidó
pártnak” tartották Vázsonyi pártját? Véleményem szerint az okokat két területen kell
keresnünk: a párt tömegbázisában, és abban a politikai aktivitásban, amelyet a párt
parlamenti képviselői folytattak az első világháborút követően. A párt képviselőinek
felszólalásai a két világháború között oly gyakran a parlament napirendjére kerülő
„zsidókérdés” különböző ügyeiben persze kényszerűségből, az antiszemitizmus állam­
politikai szintre emelkedésének ténye következtében történt. Az addig inkább álta­
lános, a liberális demokrácia átfogó kérdéseit érintő ügyek helyett a párt képviselői
egyre inkább kizárólag a „zsidókérdés” éppen aktuális témaköreiben voltak kényte­
lenek felszólalni, küzdeni ellene.
A Demokrata Párt tömegbázisa egész fennállása során zömmel Budapest zsidó
kispolgársága maradt. Vázsonyi minden alkalommal a főváros VI. kerülete, Teréz­
város képviselőjeként jutott be a parlamentbe. A Terézváros „zsidó városrész” volt,
1910-ben itt és a szomszédos Erzsébetvárosban - amely 1930-ban a főváros VII. kerü­
lete lett - Budapest zsidó lakosságának majdnem 60%-a élt. Ez az arány a két világ­
háború között folyamatosan csökkent ugyan, de Budapest zsidó népességének még
1941-ben is 46%-át találjuk e két kerületben.155 E városrész, a Terézváros parlamenti
képviselője volt Vázsonyi Vilmos 1901-től egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig.
A Demokrata Párt „zsidó jellege” választói bázisán túl képviselőinek parlamenti
aktivitásában, illetve annak fogadtatásában leli magyarázatát. Szinte minden alkalom­
mal, amikor felszólaltak a parlamentben, a párt képviselőiben a zsidóság képviselőit
vagy egyszerűen zsidót láttak, még olyan esetekben is, amikor a téma egyáltalán nem
kapcsolódott a zsidósághoz. Talán a legjobb példa erre Vázsonyi ún. szűzbeszéde,

153 Uo., 255.

154 Szász Zoltán, A demokrata párt és a zsidó kormányhűség, Századunk, 1928, 557.
155 Z eke Gyula, A budapesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korsza­
kában, 1867-1941, in L endvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság
életében, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 170.

247
azaz képviselővé választása utáni első parlamenti felszólalása, amely 1901. decem­
ber 4-én hangzott el. Vázsonyi ebben a beszédében bírálta az 1867-es kiegyezés óta
fennálló magyar politikai rendszert, a politikai hatalmat kezében tartó nagybirtokos
arisztokrácia és a gazdasági hatalmat birtokló tőkés nagypolgárság összefonódását,
illetve ennek a magyar pártstruktúrában jelentkező következményeit. Beszédét szinte
állandó közbekiáltásokkal zavarták, meglehetősen primitív módon utalva zsidó vol­
tára. Amikor például Vázsonyi kijelentette, hogy nem a fennálló politikai rendszer
dicséretét zengeni ment a parlamentbe, hanem azért, hogy elmondja róla a vélemé­
nyét, egy közbekiáltó megjegyezte: „Halljunk inkább valamit az uzsoráról és a börzé­
ről.” Vagy amikor a nemesítésekről beszélt, odakiáltották neki: „Önt nem fogják ne­
messé tenni.”156
A párt képviselői azután a trianoni Magyarországon már valóban leginkább csak
„zsidó ügyekben” szólaltak fel a parlamentben, mint Bródy Ernő,157vagy Pető Sándor158
1920-ban a numerus clausus törvény tárgyalása során.
Egy idézet erejéig érdemes megismerkedni Bródy hozzászólásával a törvény par­
lamenti vitájához. 1920. szeptember 21-én, a Nemzetgyűlés 107. ülésén Bródy Ernő
azzal az érveléssel utasította vissza a törvényjavaslatot, hogy az ország zsidó közös­
ségét nem lehet nemzetiségként vagy „népfajként” kezelni, mivel a hatályos magyar
törvények a zsidóságot csak mint felekezetet ismerik. Beszédében, amelyet csak a
legdurvább antiszemita bekiabálások közepette tudott elmondani, egyben saját sze­
mélyes identitását is egyértelműen kifejezésre juttatta:

Én magamat zsidó vallású magyarnak tartom, nekem nincs semmi keresnivalóm másutt,
mint itt Magyarországon! [...] Gyermekeim bölcsője itt ringott, itt van szüleim sírja.
Nekem magyar kultúrám van, ebben a kultúrában nőttem fel, ide vagyok szögezve,
láncolva ehhez az országhoz, itt akarok élni, itt akarok meghalni. [...]
Nagyon fáj nekem az, hogy magyar hazafiságomat külön kell hangsúlyoznom. Tar­
tom magam olyan magyarnak, mint bármely más felekezetű polgártársam. (Folytonos zaj
ésfelkiáltások balfelől: Mi nem!) Tartom magamat a haza hű tagjának, és hűnek ehhez
a magyar hazához, nem külsőleg, hanem a legbelsőmben, hiszen Petőfin, Vörösmartyn,
Aranyon nőttem fel, íróim Jókai, Kemény voltak, tanáraim mind magyarok voltak, nem
is lehetek más, mint magyar. (Folytonos nagy zaj. Ellenmondások a baloldalon.) Én te­
hát nagyon sajnálom azt, hogy most engem és az én vallásfelekezetembelieket bele akar­

156Vázsonyi szűzbeszédének teljes szövegét lásd C sergő- B alassa, i. m., 176-187. (Az idé­
zett bekiabálások a 182. és a 185. oldalon találhatók.) Évtizedekkel később a szélsőségesen
antiszemita Bosnyák Zoltán (1905-1952), az 1944-ben létrehozott Magyar Zsidókérdést-
kutató Intézet vezetője egy 1940-ben megjelent művében a következő jellemzést adta
Vázsonyiról: „Nem értette meg, nem is érthette meg a magyar kérdéseket, a magyar lel­
kiséget. A gettóból jött, és a gettóban maradt egész életén keresztül.” Lásd B osnyák Zoltán,
A zsidókérdés, II, Bp., Stádium, 1940, 60.
157 Bródy Ernő (1875-1961) Budapesten szerzett jogi doktorátust, majd ügyvédi irodát nyitott
a fővárosban, és liberális lapokba írt. Vázsonyi pártjának egyik alapítója volt, 1906-ban
lett parlamenti képviselő. Részletes életrajzát (1928-ig) lásd Zsidó Lexikon, id. kiad., 140.
158 Pető Sándorról (1866-1921) a rendelkezésemre álló művekben nem találtam életrajzot.

248
 ják szorítani egy nemlétező népfaj, nemlétező nemzetiség elméletébe. (Nagy zaj és ellen­
mondások a baloldalon.) Igenis, a zsidó nem más, mint felekezet, (Zaj és felkiáltások
a baloldalon: Faj!) és ha önök el akarnak járni a zsidó felekezettel szemben, tessék
eljárni velük szemben, megvan a joguk hozzá... (Nagy zaj.)
[...] Nevezzük nevén a gyermeket! Miután semmiféle támpont nincs ma arra, hogy
a zsidó nemzetiség, vagy népfaj, mert ez egy Németországból importált elmélet, amely­
nek semmi alapja nincs s egyáltalán ez a kérdés még nincs eldöntve, én nagyon merész
kezdeményezésnek tartom a magyar törvényhozás részéről, hogy most ezt a kérdést az
1867-iki alaptörvénnyel [itt az emancipációs törvényre utal - F. K.] szemben ilyen
incidentaliter eldöntse. Én azt mondom, méltóztassék határozni saját belátásuk szerint,
de ne méltóztassék kitérni a kérdések elől (Folytonos nagy zaj és közbekiáltások.) és
ne méltóztassék ezt az igen fontos kérdést ilyen abszolúte incidentaliter eldönteni. [...]
Azt méltóztatik gondolni, hogy az európai törvényhozásnál a magyar törvényhozás
mint kezdeményező fog ebben a kérdésben szerepelni? (Folytonos nagy zaj és közbe­
kiáltások a baloldalon.)
Taszler Béla: Feltétlenül! Máris azok vagyunk!
Bródy Ernő: Sehol sem döntötték el ezt a kérdést és éppen úgy, ahogy a proletárdik­
tatúrát Magyarországon nagyzási hóbortnak tartottam, épp olyan nagyzási hóbortnak
tartom azt, ha a magyar törvényhozás, megelőzve Európát, ezt a kérdést most el akarja
intézni.159

Vázsonyi, aki a numerus clausus törvény parlamenti tárgyalásakor még önkéntes

száműzetésben külföldön tartózkodott, csak 1921-ben, Magyarországra való vissza­
térését követően avatkozott be a törvény elleni küzdelembe. Visszatérése után azonban
szinte kizárólag ennek az ügynek szentelte minden erejét. A törvényt az új politikai
rendszer legfontosabb szimbólumának tartotta, a liberális demokrácia alappillére, az
állampolgári jogegyenlőség sárba tiprásaként értékelte. Ezért szinte megszállottként
küzdött ellene, a törvény elleni felszólalásai az érett Vázsonyi politikai hitvallásá­
nak tekinthetők. Első beszédét e diszkriminatív törvény kapcsán 1921. június 19-én
mondta el, a PIH közgyűlésén. Ez a mi bosszúnk címmel megjelent beszédében
Vázsonyi, akárcsak a parlamentben Bródy, visszautasította a magyarországi zsidó
közösség nemzetiségként, „fajként” való kezelését. Szinte megismételve Bródy sza­
vait, a következőket mondta:

Akik azt hiszik, hogy a zsidó vallás emancipációja és recepciója után most végigvemek
rajtunk a megvetés korbácsával, felállítván velünk szemben a faj elméletét, akik azt
hiszik, hogy ezzel helyes úton járnak, vagy ezzel minket megbántanak, nagyon súlyos
tévedésbe esnek. [...]
És mit jelent az egész faji elmélet? A nemzethez való tartozás a közös kultúrában,
közös nyelvben, közös tradícióban való felnevelkedést jelenti. Ebben az országban van­
nak a mi apáink és öregapáink sírjai. Ezek a sírok beszélnek értünk. Itt van a mi tradí­
ciónk, a múltunk, mi itt gyökerezünk. Nemcsak az élet, hanem a halál, őseink sírja is
beszél helyettünk. Nekünk nincs külön nyelvünk, mi magyarul beszélünk, magyarul

159A Nemzetgyűlés naplója, V, Bp., Athenaeum, 1920, 480-481.

249
 gondolkodunk. Vakmerőség minket a magyar nemzet köréből kitagadni. [...] Nem ta­
gadjuk meg vallásunkat és ha azt akarják, hogy faj legyünk, azoknak is nevezhetnek,
de fajunk és vallásunk dacára magyarok vagyunk, ennek a hazának hű fiai, mert ön-
feláldozóan szolgáljuk ezt az országot, akkor is, amikor rossz hazafiak a hazafiatlan-
ság útjára szeretnének bennünket sodorni.160

A magyarországi zsidók hazafiságára hivatkozva aztán a továbbiakban felszólította

az elcsatolt területek zsidó közösségeit, hogy továbbra is hűségesen tartsanak ki ma­
gyar identitásuk mellett,

...hogy tartsák fenn velünk a szolidaritást, nemcsak a vallásban, mint zsidók, hanem
a kultúrában is, mint magyarok. [...] vallják magukat mindenütt a magyar nemzeti­
séghez tartozóknak, ne hallgassanak a csábításokra, tartsák fenn velünk, mint magya­
rokkal is a szolidaritást. Ez legyen a mi bosszúnk azért az igaztalan vádért, hogy nem
vagyunk magyarok!161

Vázsonyi tehát, az emancipáció után született asszimilált neológ zsidó, élesen elvá­
lasztotta egymástól a magyar nemzet, magyar szülőhazája iránt érzett feltétlen loja­
litását, és az aktuális politikai rezsim következetes elítélését.
A két világháború közötti Magyarországon tehát éppen fordított helyzet alakult ki
a „Jewish policy” terén, mint a környező országokban. Az utóbbiakban - főleg
Csehszlovákiában —a zsidó pártok a zsidó nemzeti erősödést és ennek részeként a
zsidó identitás erősödését tűzték ki elérendő céljukként, miközben ezt a disszimila-
tív törekvésüket jól össze tudták egyeztetni az erre lehetőséget adó politikai hatalom
iránti elkötelezett lojalitással. Magyarországon viszont a zsidó érdekvédelmet magá­
ra vállaló párt tagjai, és leginkább annak szellemi vezetője, Vázsonyi Vilmos, a ma­
gyarországi neológ zsidó identitást a trianoni Magyarország korszakában egy általa
konstruált új alapra helyezte. Kiinduló tézise az volt, hogy Magyarország „természe­
tes” államberendezkedése az a liberalizmuson alapuló államforma, amely az 1867-es
kiegyezést követően a Monarchia korában működött. Ez volt az az állam, amely
emancipációt adott zsidó állampolgárainak, és a keresztény felekezetekkel egy sor­
ba emelte a zsidó vallást. Ez a politikai rendszer pedig csak ideiglenesen helyezhe­
tő hatályon kívül, mivel hosszú távon minden más csak tönkreteszi az egész orszá­
got. Az ország zsidó lakossága szempontjából pedig nyilvánvaló, hogy míg ezekhez
a hagyományokhoz, a „valódi magyar nemzeti politikához” hű marad, ezzel a ma­
gyar nemzettel és politikai céljaival egynek érzi magát, addig szétrombolóitól éle­
sen elhatárolja magát. Vázsonyi tehát konstruált egy olyan magyar történelmet,
amelynek fő vonulatában a liberális Magyarország és magyar nemzet története állt,
és amelytől mindenfajta eltérést devianciának minősített. Ennek a Magyarországnak
az értékeihez az asszimilált neológia hű maradhat, s az még biztos alapot is nyújt
számára, ezért nyugodtan szembehelyezkedhet az éppen aktuális, ezt a hagyományt
teljes egészében elvető politikai rendszerrel. Vázsonyi konstrukciójában tehát a zsidók

160 V ázsonyi, Ez a mi bosszúnk, in C sergő-B alassa, i. m., 429.

161 Uo.,431.

250
egyszerre tudnak lojálisak maradni a magyar nemzethez és államához, és elvetni ko­
ruk, a trianoni Magyarország politikai berendezkedését.
E konstrukciónak köszönhető aztán az a paradox helyzet is, hogy a numerus clau­
sus törvény kapcsán a magyarországi zsidók hivatalosan is visszautasították nemzet­
közi zsidó szervezetek közbelépését, a törvényt magyar belügynek minősitve. Úgy
vélték, hogy a Trianonban „megcsonkított" Magyarország politikája elleni küzdel­
met nemzetközi síkra helyezni összeegyeztethetetlen a magyar zsidó hazafísággal,
egyenlő a hazaárulással. A nemzetközi zsidó szervezetek beavatkozását ráadásul az
is elfogadhatatlanná tette a magyarországi zsidó vezetők számára, hogy e szerveze­
tek éppen a Párizs környéki békékben lefektetett nemzeti kisebbségi elvek megsér­
tése alapján akartak tiltakozni. A nemzetiségi elv azonban éppen az ellentéte volt a
zsidó vallású hű magyar hazafi neológ ideológiájának.
Ezért történhetett meg, hogy 1924. október 27-én, egyik leghíresebb politikai beszé­
dében Vázsonyi az általa létrehozott új konstrukcióval érvelve visszautasította a ma­
gyar belügynek minősített numerus claususba való nemzetközi beavatkozást, ugyan­
akkor a magyar liberális jogrendszer és politikai hagyományok nevében követelte,
hogy a kormány azonnal helyezze hatályon kívül állampolgárai diszkriminációját.

A mi egyenlő jogunk politikai kockadobás tárgya nem lehet. [...] Kötelességünket telje­
síteni fogjuk híven magyar hazánkhoz, híven zsidó vallásunkhoz, semmit sem feledve,
de sokat tanulva, meg nem törve és meg nem hajolva, önérzettel, de hivalkodás nélkül,
sohasem támadva, mindig csak védekezve, bevonulva a magyar alkotmány szikla­
szilárd bástyái mögé, amely nekünk politikai és polgári egyenlő jogot, vallásunknak
recepciót biztosított s amelynek hazugsággá válnia és elporladni nem szabad. [...]
Mi nem kérjük védelmünket a trianoni szerződés alapján, mert nem akarunk ki­
sebbség lenni, amely genfi védelem alá helyezi magát, ahová elzarándokol a mi kor­
mányunk demokráciáért. Ami gyásza nemzetünknek, az soha nem lehet a zsidóság jo­
gainak forrása. [...] Mi nem kötünk külföldi szövetségeket, átengedjük ezt azoknak
a fajvédőknek, akik a magyar faj nagyszerűségét, Magyarország nagyságát úgy munkál­
ják, hogy a nemzetükhöz hű zsidóvallású polgárokkal akarják kevesbíteni a magyarok
számát és akik Magyarország számára úgy akarnak szimpátiát szerezni mindenfelé és
úgy akarják ezt az országot nagyszerű mágneses vonzerővel bevonni, hogy üldöznek
és sanyargatnak minket.
Nem Trianon, hanem a magyar jog alapján, híven alkotmányunkhoz folytatjuk har­
cunkat. Ezzel tartozunk Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Eötvös József báró szabadelvű­
ségének. Ezek a lánglelkek adtak nekünk egyenlő jogot a szabadelvűséghez. A szabad­
elvűségnek ez a tüze nem fog kihalni soha a magyar nemzetből, mert ez a magyar
nemzet éltető lelke. [...] Ami ebben a nemzetben értékes és nagyszerű, a magyar lélek,
a magyar alkotóerő, a jogegyenlőség szelleme, el nem sorvadhat soha. Az a magyar
szellem, amit Deák, Kossuth és Eötvös képvisel, kell, hogy úrrá legyen és úrrá is lesz
ezen a földön. A magyar nemzet, amelyet az erőszak szaggatott szét, csak a jog fegyve­
rével szerezheti vissza azt, amit elvesztett [...] Mi, zsidók, a kultúra hőmérője vagyunk.
Ahol bennünket üldöznek, ott nincs szabadság, kultúra, ott nincs élet.162

162Vázsonyi, Nemzetünk gyásza nem lehet jogaink forrása, in Csf.rgŐ-Balassa, i. m„ 439-440.

251
A d is s z im ilá c ió ú tjá n : ,, k u ltú r n a c io n a liz m u s ” m in t a z s id ó ö n tu d a t e r ő s ítő je

Ami a PIH politikájában a zsidó kultúra és vallás erősítésének programja volt, az a

két világháború között, leginkább kulturális szinten, neológ intellektüellek részéről
is felmerült, a hitközségi politikától függetlenül. Ezt az irányzatot vezéregyénisége,
Patai József63 „kultúmacionalizmusnak” nevezte. Patai, aki vidéki ortodox család­
ból származott, és még a hagyományos héderek és jesivák világában nőtt fel, e kultúr-
program leglényegesebb elemeit már az első világháború előtt meghirdette. Családi
hátterének és neveltetésének aztán döntő szerepe lett abban, hogy ő vált a két világ­
háború közötti Magyarországon az asszimiláció ellen küzdő zsidó kulturális megúj­
hodás központi figurájává.
Patai 1911-ben alapította a Múlt és Jövő című lapot, amelynek alcíme a következő­
képpen definiálta a lap által átfogott területet: „zsidó művészeti, irodalmi, társadal­
mi és kritikai folyóirat.” Patai a zsidó irodalmi és művészeti értékeknek a magyar-
országi zsidó közönséggel való megismertetését és népszerűsítését tűzte ki céljául.
Az első világháború végéig azonban ez az újság maradt e „kultúrnacionalizmus”
egyetlen terepe, gyakorlatilag Patai egyszemélyes vállalkozásaként. Az első világ­
háború nyomán megváltozott helyzetben aztán, amikor már olyan emberek is értően
reagáltak mondanivalójára, mint a tipikus neológ asszimiláns Komlós Aladár, akiről
a későbbiekben lesz szó, Patai újra meghirdette programját, immár az egész zsidó
közélet bevonását sürgetve.
Új programját Patai 1918 januárjában írta meg.163164Acikk elején elemzi a magyar-
országi zsidóság aktuális állapotát. A zsidó közélet alapvető problémájának azt tartja,
hogy a kettészakadt magyarországi zsidóság két tábora nem tudta megtalálni saját
útját, s a Kongresszust (1868-1869) követő ötven év egymás elleni harcban, folyto­
nos egymáshoz igazodásban telt:

A kongresszus után a magyar zsidóság kettészakadt. Ez nem is lett volna olyan nagy
szerencsétlenség, ha mindegyik párt teljesíti a maga feladatait és halad azon az úton,
amelyet a történeti fejlődés mindegyik számára megjelölt. [...] Az ortodoxia konzervál­
hatta volna a zsidó tradiciót, intézményeket teremthetett volna jesiváinak fenntartá­
sára és átalakítására, hogy a rohanó élet szekere ne gázolja le egészen a hagyományos
könyvek jámbor, görnyedt búvárait. A neológia pedig intézményesen biztosíthatta vol­
na a zsidó haladást, modem szellemi kapcsolatot teremthetett volna az új zsidó generá­
ció számára, amely a szertartásos vallási élettől eltávolodott ugyan, de a zsidó szellem
örök kincsei iránt még fogékonyságot tanúsított. így lett volna kétféle zsidóságunk,
amely egymást kölcsönösen kiegészítve, őszintén haladt volna a maga útján. E helyett

163 Patai József (1882-1953) fiatalon jesivákban tanult, majd egy évig a budapesti Rabbiképző
Intézet hallgatója volt. Végül a budapesti egyetem bölcsészkarán tanult, ahol 1907-ben dok­
torált. 1911-tól a Múlt és Jövő szerkesztője, előtte az Egyenlőség munkatársa. 1939-ben alijá-
zott, tanított a Héber Egyetemen. Életrajzi adatait lásd Botka Ferenc-Vargha Kálmán, A ma­
gyar irodalomtörténet bibliográfiája, 1905-1945. Személyi rész, II, Bp., Akadémiai, 1989,
294.
164 Patai József, Rendben van-e minden?, in Uő, Zsidó írások, I, Bp., Múlt és Jövő, 1919,7-19.

252
 mi történt? [...] az ortodoxia kibújt a konzerváló intézmények alkotása alól, amihez még
az a kifogása is megvolt, hogy az anyagi javak a neológiának jutottak osztályrészül,
az ortodoxok csak a túlvilágot tartották meg maguknak. [...] A neológok pedig tétlen vá­
rakozásban és várakozó tétlenségben egyre az ortodoxok szerelmét könyörögték és tő­
lük várták annak elismerését, hogy ők is zsidók. Mintha nem lett volna akár a Biblia, akár
a Talmud, akár Majmonides, akár a Bal-Sem idejében is kétféle, sőt százféle zsidóság!165

E meddő és csak súlyos károkat okozó belső viaskodás helyett javasolja a magyar-
országi zsidó élet újra tartalommal, belső értékekkel való megtöltését, a zsidó élet
megújhodását célzó programját:

Szakítani kell a meddő politikai harcokkal és jelszavakkal és minden zsidó energiát és

munkát a belső zsidó élet mélyítésére, a zsidó szellemi regenerációra kell fordítani.
Kultúrcentrummá kell tenni a zsidó hitközségeket, zsidó kultúrügyosztályt kell min­
den községben felállítani, melynek feladata lesz, hogy a zsidó intelligencia bevonásá­
val kurzusokat, előadásokat rendezzen az ifjúság és a felnőttek között, zsidó szellemi
életet és érdeklődést ébresszen és az országos zsidó kultúrintézményekkel és az egye­
temes zsidóság vérkeringésével kapcsolatot teremtsen.166

1920. október 12-én a Múlt és Jövő kultúrestélyén elmondott beszédében aztán Patai
részletesen megindokolja, miért elengedhetetlenül fontos a zsidó kultúra ápolása a
zsidóság fennmaradása szempontjából:

A külső gettó alá van vetve az idők változásának, majd porba hull, majd újjáépül, az
egyik országban ledöntik, a másikban építik, a „szellemi gettó”-nak gúnyolt zsidó szel­
lem azonban az, ami nem függ a külvilág szeszélyeitől, viharaitól. Belülről épül és épít,
belülről szilárdul és szilárdít, és dacol az idők minden változásával. Ez a „szellemi
gettó” az, ami a zsidóságot a testi gettóban fenntartotta, és felemelte a porból, mert
büszkén érezte, hogy nagy kincset rejteget, nagy kincset, mely az övé, melyről prófé­
tája káprázatos viziót látott, hogy „népek fognak járni világosságánál és fejedelmek
az ő sugarainak ragyogásánál”.167

Majd hozzáteszi, hogy a zsidó kultúra iránti elkötelezettség nem jelenti azt, hogy az
asszimilált zsidó lemondana arról a kultúról, amelyben nevelkedett, amelynek gya­
rapodásához ő is aktívan hozzájárult:

... a zsidó kultúra programja semmiképpen sem jelentheti azt, mintha a zsidó akár­
csak részben is lemondana annak a nemzetnek a kultúrájáról, amelyben él, és amelyet
felépíteni segített. [...] Lehet törvényeket hozni, törvényeket változtatni, a törvény vál­
tozó és múlandó, mint az ember, de a lelkünket a magyar kultúrához való jogától többé

165 Uo„ 8-9.

166 Uo., 16-17.
167 Patai, Zsidó kultúra, in Kőbányai János (szerk.), Múlt és Jövő antológia, Bp., Szimultán,
1988, 10.

253
 megfosztani nem lehet, mert mi igaz lélekkel teljesítjük a magyar kultúra iránt való
kötelességünket! [...] De ha a zsidóság nem mond le sehol ahhoz a kultúrához való jo­
gáról, amelynek fejlődésében, fejlesztésében él, annál kevésbé mondhat le ötezer éves
ősi kultúrájáról, amelynek fejlesztése és ápolása nemcsak joga és kötelessége, hanem
gyönyörűsége és emberi önérzetterem tője is!168

Patai tehát valójában a zsidó kulturális autonómia programját fejtette ki, amely Ma­
gyarországon a neológia elitjének ellenállásán végül megbukott. A neológ vezetőréteg
ugyanis rettegett attól a vádtól, hogy ha a valláson túlmutató módon bármennyire is
közeledik a zsidó értékekhez és kultúrához, akkor magyar oldalról rögtön rásütik a
hazaáruló, nemzetidegen, asszimilálhatatlan faj bélyegét.169
A korát kissé megelőző Patai mellett a két világháború közötti időszakban a „kultúr-
nacionalizmus” tipikus képviselője volt Komlós Aladár,170 aki sok más monarchia­
beli kortársához hasonlóan az első világháború végén vált öntudatos zsidóvá.171
1921-ben jelent meg az akkor Csehszlovákiához tartozó Eperjesen élő fiatal „ma­
gyar-zsidó” irodalomtörténész, Komlós Aladár kis füzete Zsidók válaszúton címmel.172

168 Uo., 11.

169Ami így is megtörtént, hiszen például Szabó Dezső író, a két világháború közötti magyar
szellemi élet egyik legnagyobb hatású, mélyen antiszemita gondolkodója 1920-ban a követ­
kezőket írta: „a zsidó csak zsidó: akaratában, ösztöneiben, látása formájában, megértése
mikéntjében, tudatos és tudatlan énje minden rezdülésében. Kapard meg a »legkultúrabb«
zsidót, aki reggel Maeterlincket olvas, délben Paul Claudelt szaval, este Tolsztojt gargalizál:
az »európai« epidermis alatt megtalálod az érintetlen ős zsidót, az ádáz Jehova, a rettene­
tes Talmud acélos bennszülöttjét, aki a vérnek, az idegeknek tudatlan ős ösztönösségével
az élet alapkérdéseiben faja minden egyedével azonosan lát, hall, tapint, szagol, ízlel, sze­
ret és gyűlöl.” Lásd Szabó Dezső, Ellenforradalom, Virradat, 1920. december 29., 1. Szabó
Dezsőről és a két világháború közötti magyar szellemi áramlatoknak a zsidókérdéssel való
kapcsolatáról Gyurgyák, A zsidókérdés Magyarországon: Politikai eszmetörténet, Bp.,
Osiris, 2001, kül. a könyv 7-10. fejezeteit (263-580).
170 Komlós Aladár (1892-1982) zsidó kereskedőcsaládban született. Az első világháborúban
az olasz fronton harcolt és hadifogságba esett. 1928-tól a budapesti zsidó gimnázium ma­
gyar- és latintanára. 1939-1944 között az Ararát című zsidó évkönyv szerkesztője. 1944-
ben a Kasztner-vonat utasaként hagyta el Magyarországot. A Holokauszt után visszatért
Magyarországra, 1946-ban a budapesti egyetemen magántanár, 1956-ban az MTA Irodalom­
történeti Intézetének munkatársa lett. Életrajzi adatait lásd Botka-V argha, A magyar iro­
dalomtörténetbibliográfiája, 1905-1945. Személyi rész, I, Bp., Akadémiai, 1981, 808-810.
171 Az Osztrák-Magyar Monarchia zsidó katonáinak Komlóséhoz hasonló első világháborús
tapasztalatairól, amelyek gyakran egész életüket megváltoztató élménnyé váltak, lásd
Marsha L. Rozenblit, Reconstructing a National Identity: The Jews o f Habsburg Austria
during World War I, Oxford-New York, Oxford UP, 2001; Hillel J. K ieval, The Test of
War, 1914-1918, in UŐ, The Making o f Czech Jewry: National Conflict and Jewish
Society in Bohemia, 1870-1918, New York-Oxford, Oxford UP, 1988.
172 Koral Álmos, Zsidók válaszúton, Presov, Minerva, 1921. A mű újra megjelent 1997-ban,
Komlós összegyűjtött írásaiban: Koral Álmos [Komlós Aladár], Zsidók válaszúton, in Uő,
Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a Holocaustig, II: Bevezetés a magyar-zsidó
irodalomba, Bp., Múlt és Jövő, 1997, 11-26. A továbbiakban az új kiadásra hivatkozom.

254
A műben, melyet Komlós Korai Álmos név alatt jelentetett meg, magyar asszimiláns
identitásának elvesztését és újkeletű „zsidó-magyar” - azaz érzelmileg, csoport-hova­
tartozás szerint zsidó, kultúrájában magyar - identitásának megtalálását és jellem­
zőit írja le. Asszimilációjának mértékéről és jellegéről a következő jellemzést adja:
„...magyarnak neveltek. Vallottam, hogy csak a vallásom zsidó, a nemzetiségem
magyar. Mivel pedig a vallásomban nem hiszek, nincs közösségem a zsidósággal."173
Komlós életében az alapvető változást sok más fiatal zsidó kortársához hasonlóan
első világháborús részvétele hozta. Visszaemlékezés jellegű művében igen érzékle­
tesen írja le, hogy 1915-ben, miután a fronton megsebesült, hogyan szállították vissza
Magyarországra Galícián keresztül más sebesült katonákkal együtt. Útközben egy
szombatot a kis galíciai stettlben, Chyrovban töltöttek, ahol a kaftános galíciai ortodo­
xok látványa nosztalgiát ébresztett benne. Mivel az ő családja is galíciai eredetű volt,
eljátszott a gondolattal, hogy ha az ükapja ebben a térségben állt volna meg nyugat
felé vándorlásában, akkor most ő is ennek a közösségnek lenne a tagja.
A hagyományos zsidó élet iránt érzett romantikus vágyódásból aztán akkor lett
Komlósnál egész életét megváltoztató, tudatos döntés, amikor a háború végén egy
olaszországi fogolytáborban azoknak a katonatársainak a részéről kellett erős diszkri­
minációt tapasztalnia, akikkel együtt végigharcolta a háborút. Erről az élményéről
így írt:

A rejtett kis megvetéseket mint jó asszimiláns még csak kibírtam valahogy annak idején,
de hogy azt a nyílt nagy kitaszitást is kibírjam, amiben itt részesítettek a bajtársaink,
ahhoz már nem voltam elég gyenge. Sokat kibír egy gyenge ember, de azért a gyen­
geségnek is vannak határai. S mikor a táborban nyíltan mint zsidó kezdtem szerepelni,
csodálkozva láttam, hogy milyen nyugodtnak és erősnek és biztosnak érzem magam.
Hogy most nem kell bujkálnom, és takargatnom, s nem vagyok remegő betege az ál­
landó félelemnek, hogy no most kiderül a zsidóságom és akkor végem.174

Az átélt tapasztalatok következtében Komlós életprogramjává, identitásává vált a

következő, szinte „szlogenként” megfogalmazható hármas meghatározottság: „Zsidó
a vérem, magyar a bőröm és ember vagyok.”175 Bővebben kifejtve Komlós ezt egy
újfajta asszimilációként értelmezte: olyan zsidónak tartotta magát,

...aki magába nevelte a nyugati kereszténység krémjének gerincességét és finom erköl-

csiségét, s épp ezért nem alacsonyítja le magát silány külszínek hazug majmolásával,
hanem nyugodtan és bátran vallja magát zsidónak.176

Más szavakkal olyan zsidó, aki öntudatos zsidóként él a keresztény világban, amely­
nek valódi értékeit elismeri és saját kultúrája részének tartja.
Míg Zsidók válaszúton című művében a fiatal Komlós leírja saját személyes, félig-
meddig öntudatlan útját az „öntudatos zsidóvá” váláshoz, egy először 1944-ben pub­

173 Uo„ 11.

174 Uo„ 15.
175 Uo., 26.
176 Uo.
255
likált művében az érett Komlós - a budapesti Zsidó Gimnázium legendás hírű taná­
r a - két modellt állít egymással szembe:177a nyugat- és a kelet-európai zsidó típus egy­
mástól alapvetően eltérő útját a zsidó nemzeti öntudat megtalálásához.
A „keleti útban" Komlós a „normális" nemzeti öntudatra ébredés útját látja, ame­
lyet a következőképpen jellemez:

Ha az ember olyan társak között él, akiknek nyelve, gondolkodása, életstílusa hasonló
az övéhez, azok dalait énekli, meséit álmodja, mondáin lelkesedik, azok közössége veszi
őt körül, mint a levegő, végül - valószínűleg épp, mikor egy másfajta nép gyermekeivel
találkozik - rájön, hogy a hozzá hasonlók közösségéhez tartozik, és büszke az oda-
tartozásra. A nemzeti öntudat felébredésének nyilván ez a természetes útja. Az egész
folyamat csaknem észrevétlenül megy végbe: szakadás, meghasonlás, probléma nélkül,
szinte természetes folytonossággal nő az ember odáig, hogy öntudatosan kezdi szeret­
ni azt a népet, amelyhez addig öntudatlanul, de szervesen tartozott. így ébred népi-nem­
zeti öntudatra a magyar, a francia, a német ifjú, s nagyjából így a keleti zsidó is.178

Ezzel a modellel szöges ellentétben áll a nyugati zsidó élménye:

Merőben más a nyugati zsidó helyzete. Ezt gyermekkorától kezdve részben idegen
környezet veszi körül, nyelv, történelmi emlékek, életformák, szokások, kultúra, mind
e környezet alkotásai, iskola, család, mind ezt ünnepli előtte: mi sem érthetőbb, mint
hogy az a közösségi ösztön, mely a nyugati zsidó gyermek leikéből kicsírázik, nem a
zsidóság, hanem a környező nép fáját fogja át, egyénisége ennek medrébe ömlik. Tudjuk
azonban, hogy hiába simul oda még olyan szerelmes szenvedéllyel, a fa eltaszítja, a me­
der kilöki magából. Élete során aztán rá-ráeszmél, hogy köze van egy másik közösséghez
is: ahhoz, amelyből vér szerint származik. Mi történik most vele? Hogyan keresi és ta­
lálja meg helyét a két közösség között, amelyek vonzása és taszítása ide-oda ráncigálja.179

E két modell szembeállítása után Komlós leírja, mi kell ahhoz, hogy nemzeti öntu­
datra ébredjen, vagyis cionistává váljon egy nyugati zsidó:

A cionistává ébredés csak akkor következik be, ha a zsidó előbb végigjárja az asszi­
miláció útját, az út végén az antiszemitizmus falába ütközik, és rájön, hogy útja zsák­
utca volt. Az asszimiláció Nyugaton szükséges feltétele a zsidó öntudatnak. [...] A cio­
nizmus értelmiségi mozgalom, az asszimiláció csalódottjaié, azoké, akik úgy érzik,
hogy emberi méltóságukkal, egyéniségükhöz való hűségükkel az asszimiláció szok­
ványos formája összeegyeztethetetlen.180

177Az elemzés során a tanulmány 1997-es új kiadását használtam: K omlós, A nyugati zsidó
magatartás lélektanához, in UŐ, Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a Holocaus­
tig, II: Bevezetés a magyar-zsidó irodalomba, Bp., Múlt és Jövő Kiadó, 1997, 42-46.
A továbbiakban az új kiadásra hivatkozom.
178 Uo., 42.
179 Uo.
180 Uo., 44.

256
A nyugati zsidó útja azonban Komlós gondolatmenetében alapvetően „negatív út”,
az öntudatra ébredés negatív módja, hiszen csak az egyéb lehetőségek bezárulása
miatt kényszerül új útra lépni. Komlós ezért programadó írásában egy olyan megol­
dást is javasol, amely e negatív önmagára találásnak pozitív tartalmat tud adni, olyat,
amely önmaga értékes voltánál fogva meg tudja tartani a nyugati zsidót választott
„új” identitásában:

De vajon szerencsés módja-e ez a zsidóvá válásnak? A nyugati zsidó azzal tölti élete ja­
vát, hogy az úgynevezett gazdanép közepette igyekszik otthont találni. Mikor aztán rá­
jön, hogy ott idegennek tekintik, s vissza kell térnie saját fészkébe, kiderül, hogy az ősei­
től örökölt lakás falaihoz nem fűzi emlék, tárgyai nem jelentenek neki semmit. Visszajött
dacból, becsületből, belátásból, kegyeletből, igyekszik is ott maradni, de a lakást rideg­
nek érzi. Számára a zsidóság alig több, mint üres keret, s a keretet szereti, de azon belül
nem talál szeretni valót. Herzl már évek óta Palesztina visszahódításának szenteli lelke
minden erejét, mikor rájön, hogy semmit sem tud a népéről. Mennyivel egészségesebb
a keleti zsidó fejlődése, akiben a nemzeti öntudat a leikébe zsúfolt zsidó értékek meg­
koronázása. Nyugaton megtörténhet, hogy a hazatért zsidó népe „öntudatos” fiának
hiszi magát, annak ügyeiért harcol, s közben éppúgy nem él összhangban önmagával,
mint előbb. Most már helyesli magában a zsidót, csakhogy lelkének nincs zsidó tartal­
ma. Ha nem akarjuk, hogy új öntudatával éppoly boldogtalan legyen, mint előbb volt,
zsidó kultúrát kell adnunk neki. Lelkét gazdaggá kell tennünk zsidó értékekkel már elő­
re, már induláskor, hogy amikor majd visszatér, boldogan találjon rájuk magában.181

Komlós tehát, mint az ebből az írásából kibontható, a nyugati zsidó „öntudatosodá­

sának” célravezető útját, pozitív tartalommal való megtöltésének módját a zsidó kultú­
ra tudatos ápolásában, belső értékké tételében látta. Ez a program nagyban hasonlít
ahhoz a programhoz, amelyet például a prágai cionisták hirdettek meg az első világ­
háborút követően, mint azt Hugo Bergman programadó írásával kapcsolatban láthat­
tuk.182 Magyarországon persze, ahol a zsidók nem rendelkeztek nemzeti kisebbségi
státussal, a Gegenwartsarbeithoz kapcsolódó egyéb területek, mint például a zsidó
nemzetiségi alapon álló politizálás, nem tudtak kifejlődni. A „kultúmacionalizmus”
azonban virágzott a két világháború között.
Patai és Komlós alapvetően kulturális jellegű disszimilációs elképzeléseit még ra­
dikálisabban fogalmazta meg Pap Károly író, Pollák Miksa soproni neológ főrabbi
fia 1935-ben, egy máig vitatott művében.183 Pap vitairatában néplélektani érvekkel

181 Uo„ 46.

182 Lásd e fejezet 98. jegyzetét.
183Pap Károly (1897-1944) az első világháborúban az olasz fronton szolgált, ahonnan kommu­
nistaként tért vissza Magyarországra. A Tanácsköztársaságban aktívan részt vett, amiért
apja kitagadta. A Tanácsköztársaság leverése után börtönbe került. Kiszabadulása után
1923-ban Bécsbe emigrált, de hamarosan visszatért az országba. 1926-tól különböző lapok­
nál újságíró. 1944 májusában vonult be munkaszolgálatra, végül a bergen-belseni koncent­
rációs táborban halt meg 1944 végén. Életrajzi adatait lásd B otka-V argha, A magyar iro­
dalomtörténetbibliográfiája, 1905-1945. Személyi rész, II, Bp., Akadémiai, 1989, 284-285.

257
alátámasztva arra a következtetésre jutott,184 hogy a magyar-zsidó együttélés, a zsidó
asszimiláció sikertelen, és eleve kudarcra volt ítélve, mivel a két nép „lelki alkata”
kizárja a sikeres összeolvadás lehetőségét. Pap elképzelése szerint minden ország­
ban egy „nemzeti zsidóságnak” kell létrejönnie, azaz a magyar zsidók, a francia zsidók,
a német zsidók stb. öntudatos zsidó közösségeinek, akik aztán zsidó identitásukban
megerősödve létrehozhatnak egy közös országot, amelyben a különböző zsidó kö­
zösségek unióban élnek együtt. Végeredményben tehát Pap is a helyi zsidó közös­
ség identitásának erősítését tartotta a legsürgetőbb feladatnak. O is az asszimiláns
zsidó tipikus útját végigjárva jut el a disszimiláció gondolatáig, a zsidó nemzeti alapú
identitás kultiválásáig.
Pap így ír a cionizmusról, illetve az általa javasolt alternatív megoldásról, az ön­
tudatos „magyar-zsidó” koncepcióról:

Aki Cionba megy - tisztelet a kivételnek, - úgy érzi, végleg rendben van a szénája;
pedig valójában csak végleg megszökött minden népi felelősségérzéstől és önvizsgá­
lattól. Mily könnyen hagyta ott a zsidóság nagyobbik részét, amellyel annyi őseiben
együtt élt! S a befogadó népet, amellyel ugyanannyi nemzedék óta már-már egynek
vallotta magát! Tíz évvel előbb még elképzelhetetlen volt számára, hogy „zsidó nép”
legyen és íme, elég volt egy háború, utána egy hosszabb gazdasági pangás, utcai zavar­
gások, tanulmányi nehézségek, egy-két évnyi megpróbáltatás, és ő Cionba vándorol.
Nem tudja, hogy azzal vált néppé, hogy kibújt most már egyszerre két népi felelős­
ség alól? Azelőtt legalább valahogy érezte mind a kettőt: a jómódban, szabadságban
inkább magyarnak érezte magát, de azért kissé zsidónak is, utóbb a rossz időkben inkább
zsidónak, de azért kissé magyarnak is. A kettő együtt kitett egy fél népi érzést. Most
azonban, hogy Cion földjére lép, valójában elveti ezt a fél-érzést is: Magyarország
már nem létezik számára, Zsidóország pedig még nem létezik. De ő úgy érzi, nincs
többé semmi baj, legföljebb ha annyi, hogy családjának egyik tagja még magyar zsidó,
a másik osztrák, vagy amerikai s ezeket még nem érezheti maga mellett, - mert még
nem űzték ki őket! Ha ez nem aggasztja, végre teljes „szabadságban” élhet: ő már a
zsidó nép! [...]
A föld sohasem pótolhatja a lelkiismeretet, a közösségi érzést.
A ház, a kert, Cionban, a nyelvhasználat nem feltétlen jele a népi érzésnek.
A népi érzés alapja nem a föld, sem a nyelv, ezek csak következményei annak.
A népi érzés alapja: a közös sorsérzés és annak nyílt és egyenes vállalása, megannyi
szenvedés, nélkülözés árán. Nyílt, őszinte vállalása zsidóságunknak, úgy önmagunk,
mint a világ előtt együttesen, egyszerre, mindenütt. [...] Az a zsidó, aki már két-három
nemzedék óta mint magyar-zsidó élt, nem mehet ki Cionba, hogy o tt,, néppé ” legyen,
- annak előbb itt a magyar zsidóságban kell vállalnia a magyar zsidóságát; a legvég­
sőbb következményeiben is. [...]
Nem is tudom másként az új Ciont elképzelni, mint egy olyan országnak, amely kicsi­
ben először valósítja majd meg az Egyesült Világállamot, ahol a magyar zsidó, a román

184 Pap Károly, Zsidó sebek és bűnök, Bp., Kosmos, 1935.

258
 és cseh zsidóval, a német zsidó a francia zsidóval együtt egy országban kicsiben elő­
ször kísérli meg a világ-harmóniát.
S nem a világ-káoszt.
A nemzeti kisebbségek útja talán elvezet a Harmóniához.185

Pap koncepciója annyiban különbözik Komlós és Patai elképzeléseitől, hogy felbuk­

kan benne a nemzeti kisebbségi alapon való szerveződés gondolata is. A hangsúly
azonban Papnál is a zsidó öntudat erősítésén, a sikertelen asszimilációs stratégia új
koncepcióval való lecserélésére kerül.
A „kultúmacionalizmus” magyarországi változata végeredményben ugyanazt cé­
lozta, mint Közép-Kelet-Európa más országaiban a cionisták által „galut-munkának”
nevezett tevékenység kulturális része: a galut körülményei között is a Bergman-féle
értelemben vett „zsidó realitás”, a kiteljesedett zsidó élet megteremtése, amelynek
első fázisa egy mélyen asszimilált zsidó közösség esetében a kulturális vonzalom
felébresztése, a zsidó kultúra értékeinek megismerése és belső, a zsidó identitás lé­
nyegi elemét alkotó részévé tétele.

Bármelyik aspektusát vizsgáljuk a trianoni Magyarországon élő, túlnyomóan neológ

zsidó közösség válaszkísérleteinek, amelyeket az új helyzet következtében akuttá vált
identitás-válságra adott, szembetűnő jelenség a zsidó öntudat erősítését célzó törek­
vések jelentkezése, a zsidó vallás és a kulturális értékek megtartó erejének „felfede­
zése”. A hivatalos felekezeti politikában tanúi lehettünk a „Vissza a zsidósághoz”
mozgalom színrelépésének, és képviselői politikai téren is megnyilvánuló aktivitása
messze ható következményeinek. Láthattuk, hogy kialakult valamiféle zsidó politi­
kai érdekvédelem, amely ugyan nem túl sikeresen, de fellépett a zsidó közösséget
sújtó politikai diszkrimináció ellen az országos politika szintjén is. Végül az addig
eléggé egysíkú, kizárólag a minél teljesebb beilleszkedés modelljét képviselő neológ
kulturális életben jelentkezett a „kultúmacionalizmus” irányzata, amely tudatosan a
zsidó identitás erősítését tekintette fő céljának.
Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a két világháború közötti magyarorszá­
gi neológia válaszkísérletei a megváltozott helyzetre nem voltak sikeresek, ha a kor­
szakot a Holokauszt előestéjének tekintjük. A magyarországi zsidó közösség, hason­
lóan a többi érintett ország közösségeihez, a Holokauszt tragédiájára nem tudott
felkészülni, s kivédeni sem tudta, nem tudhatta a rá leselkedő veszélyt. A két világ­
háború közötti magyarországi neológiában lezajlott folyamatok azonban alapvetően
befolyásolták a neológia viselkedését mind a Holokauszt éveiben, mind az azt kö­
vető periódusban. A neológia története során a két világháború közötti korszak volt
az első periódus, amikor korrigálni kényszerült az általa tudatosan választott straté­
giát, a Monarchia kori asszimilációs modellt. Ennek következményeként az addig
meglehetősen homogén neológ közéletben különböző szellemi áramlatok, egymás­

185 Uo., 82-84.

259
tói sokszor alapjaikban eltérő megoldási javaslatok jelentek meg. A heterogenitásnak
ez a megjelenése, majd állandósulása fogékonyabbá tette a magyarországi neológia
elitjét más ideológiájú, eltérő utakat követő zsidó csoportokkal való együttműködésre,
ami aztán mind a Holokausztban, mind azt követően nagy jelentőségre tett szert.186

Ortodoxia

A magyarországi ortodoxia belső életében két alapvető problémakör dominált a két

világháború között. Mivel az ortodoxia története során először ebben az időszakban
került egyértelműen kisebbségbe a neológiához képest, a megváltozott erőviszonyok
közepette újra tisztázni kényszerült pozícióját fő riválisával szemben. A két irányzat
politikai szinten zajló vitája, az ún. unifikációs vita az 1920-1930-as években a zsidó
felekezeti közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdés volt. Az ortodox közélet
másik feszítő problémája az ún. jesiva-kérdés volt. Ez a probléma, akárcsak az irány­
zatok közötti erőviszonyok drasztikus megváltozása, szintén a zömében ortodoxok
által lakott határterületek elcsatolásának köszönhette létét. 1920-ban a szomszédos
országokhoz éppen azok a területek kerültek, amelyek nemcsak demográfiai értelem­
ben voltak hagyományosan a magyarországi ortodoxia bázisai, hanem ezzel szoros
összefüggésben az ortodox elit utánpótlását biztosító híres jesivák sora is itt műkö­
dött. E jesivák külföldre, ráadásul a trianoni Magyarország szempontjából ellensé­
ges területre kerülése súlyos helyzetbe hozta a magyarországi ortodoxiát, amely az
országban működő jesiva-hálózat teljes átszervezésére kényszerült. Az alábbiakban
e két, a magyarországi ortodoxia életét a két világháború között meghatározó prob­
lémakört tekintjük át. Rajtuk keresztül megérthetjük, hogyan próbált úrrá lenni az
ortodox elit azon a súlyos helyzeten, amely értelmezése szerint - története során
nem először - megsemmisüléssel fenyegette az ország ortodoxiáját.

186 Ennek alátámasztására ebben a fejezetben elég, ha csak a leginkább „ellenségnek” tartott
csoporttal, a cionistákkal való részleges együttműködésre említek a következőkben egy-
egy jellemző példát. Az első példa a Holokauszt idejéből való: az 1943 januárjában létre­
jött Budapesti Mentőbizottság (Vaadat Ezra Ve-Hacala), amelynek vezetője a Magyar Cio­
nista Szövetség elnöke, Komoly Ottó volt, az ország német megszállását (1944. március 19.)
követően a PIH központjában, a neológia „fellegvárában” (Budapest, Sip u. 12.) kapott
hivatalos helyiséget, abban az épületben, amely ekkor ráadásul egyben a Központi Zsidó
Tanács épülete is volt. (Lásd M olnár Judit, Embermentés vagy árulás? A Kasztner-akció
szegedi vonatkozásai, in UŐ, Csendőrök, hivatalnokok, zsidók. Válogatott tanulmányok a
magyar holokauszt történetéből, Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 2000, 188.) A Holo­
kauszt utáni példa szintén a PIH történetéből való: 1945-ben a cionisták bekerültek a hit­
község vezetésébe; Geyer Albert, a Magyar Cionista Szövetség akkori elnöke például a
hitközség alelnöke lett. (Lásd N ovák Attila, Hitközség és cionizmus, in B ódog Gyula
[szerk.], 100 éves a cionista mozgalom, Bp., Bethlen Téri Oneg Sábbát Klub, 1998, 57.)

260
A z o r to d o x u tá n p ó tlá s b iz to s ítá s á n a k ü g y e : a je s i v á k

1920-ban, a trianoni Magyarország létrejöttével az országhatárokon kívülre kerültek

azok a híres, nagy jesivák, amelyekben hagyományosan az ország ortodox közössé­
gének legkiválóbbjai tanultak. Magyarország határain kívülre került többek között a
pozsonyi, a huszti, a dunaszerdahelyi, a galántai és a nagysurányi jesiva, amelyek
a magyarországi ortodox elit képzésének fontos bázisai voltak a Monarchia korában.
A nagy jesivák külföldre kerülésével az ortodoxia nemcsak fontos iskoláit veszítet­
te el: az elcsatolt jesivák élén álló rabbiknak, a magyarországi ortodoxia hagyomá­
nyos vezetőinek kiesése az ortodox közéletből a vallási vezetésben is éreztette hiá­
nyát.187 A jesiva-helyzet súlyosságát a következő szavakkal jellemezte 1925-ben a
vezető ortodox sajtóorgánum, a Zsidó Újság egyik cikkírója:

[Trianon] a magyarországi zsidóságot új probléma elé állította és ennek élén elsősorban

a jesiva kérdés állott. A trianoni határ következtében elvesztettük nagyobb jesiváinkat,
a zsidóság eme fundamentumait és mentsvárait, a megmaradottak pedig az idők mos-
tohasága következtében a legválságosabb helyzetbejutottak.188 [Kiemelés az eredeti­
ben - F. K.]

A trianoni Magyarország ortodox közössége az egész korszakon át mindvégig ki­

emelkedő fontosságú ügyként kezelte az ország jesiváinak helyzetét. 1924 decembe­
rében hagyta jóvá a Belügyminisztérium azt az egyesületet, amely az ország terüle­
tén maradt jesivák megmentését, újak alapítását, a jesiva bóherek ellátását szolgáló
menzák felállítását, valamint szegény bóherek anyagi és erkölcsi támogatását tűzte
ki céljául. A Tomché Jesivosz - Jesivákat Támogató Egyesület - hirdetései, felhívá­
sai különböző gyűjtésekre, ösztöndíjpályázatai a két világháború közötti korszakban
folyamatosan megjelentek a fontosabb ortodox lapokban. Még 1934-ben is a jesiva-
ügy volt a magyarországi ortodoxia egyik legégetőbb problémája. Ebben az évben
Kahan-Frankl Samu lett az Orthodox Központi Iroda új elnöke, aki székfoglaló be­
szédében a jesivák támogatását és az onnan kikerülők elhelyezkedéséről való gon­
doskodást jelölte meg a legfontosabb feladatok egyikeként. Az új elnök a következő
érvvel támasztotta alá a jesiva-ügy elsőrendű fontosságát:

Ajesiva az az eleven kapocs, mely a Torát az élettel összefűzi s a hit és törvény lilmod
u-laaszot igazi szellemével telíti meg egész létünket. Ez a szellem a tulajdonképpeni
lényege és tartalma annak, aminek az orthodox szervezet csak méltó keretét képezi.189

187A Magyarország területén és 1920-tól az országhatárokon kívül működő jesivákról lásd

Cvi M oskovits, Jesivák Magyarországon, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1999;
valamint Avraham F uchs, Jesivot Hungária: Be-Gdulatan Ube-Hurbanan, II, Jerusalem,
1987.
188 B lasz Herman, Tomché Jesivosz, Zsidó Újság, 1925. október 16., 5.
189 Kahan -F rankl Samu 1934-ben apósa, a harmincévi elnökség után lemondott Franki
Adolf utóda lett az ortodox iroda élén. Székfoglaló beszédét lásd Az új elnök székfogla­
lója, Zsidó Újság, 1934. június 1., 4-5.
261
 Az ortodoxia hivatalos statisztikája szerint 1930-ban mintegy hetven-nyolcvan jesiva
működött Magyarországon, köztük huszonegy olyan, amelyben a tanulók létszáma
meghaladta a harminc főt.190 Durva becsléssel tehát a két világháború közötti kor­
szakban mintegy 1500-1600 jesiva bóher tanult Magyarországon.191 Közülük persze
nem is mindenki volt magyarországi születésű, hiszen ahogyan néhány magyar-
országi bóher külföldi jesivában tanult, külföldről is érkeztek Magyarországra tanulni.
A magyar szempontból legfontosabb külföldi jesivák 1930-ban a következők voltak:
a galántai, a nagyszombati, a nagysurányi és a dunaszerdahelyi. E jesivákban a fel­
sorolás sorrendjében 59, 29, 26 és 25 magyarországi születésű bóher tanult.192
A trianoni Magyarországon néhány új jesiva is alakult, amelyek között kiemelkedő
helyet foglalt el a debreceni. A debreceni ortodox hitközség volt a két világháború
közötti időszakban az ország egyik legnagyobb és legjobban szervezett ortodox hit­
községe. Rabbija 1902-től Strasser Salamon főrabbi (Slomo Cvi, 1863-1952),193 aki
csak az első világháború után, 1922-ben alapított jesivát a városban.194A jesiva fény­
kora az 1920-as évek közepére esett, ekkor megközelítően kétszáz bóher tanult benne
évente. A jesiva, amely egészen az 1940-es évek elejéig működött, egyfajta „minta-
jesivakénf ’ is szolgált a trianoni Magyarország ortodoxiája számára. Vezetője, Strasser
főrabbi, az 1920-as években a magyarországi ortodoxia egyik vezető vallási tekin­
télye volt, ő töltötte be az Orthodox Központi Iroda rabbitanácsának elnöki tisztét
is, ebben az értelemben tehát - bár maga a cím nem létezett - ő volt Magyarország
ortodox főrabbija. Jesiváját sokan, köztük maga Strasser is, a neológ Rabbiképző In­
tézet egyfajta ortodox ellenpárjaként felsőfokú hittudományi tanintézetnek akarták
elismertetni a magyar állammal. Végül a terv nem valósult meg, mivel Magyarorszá­
gon nem vezették be azt a rendszert, amelyet például a szomszédos Csehszlovákiá-

190A két világháború között Magyarországon működő nagyobb jesivák a következők voltak:
Abaújszántó (40 fő), Balkány (42 fő), Berettyóújfalu (44 fő), Békéscsaba (41 fő), Debre­
cen (75 fő), Derecske (53 fő), Edelény (36 fő), Hodász (49 fő), Makó (77 fő), Mezőcsát
(31 fő), Mezőkovácsháza (44 fő), Miskolc (70 fő), Nagykálló (89 fő), Nyírmada (38 fő),
Pápa (104 fő), Putnok (42 fő), Salgótarján (141 fő), Sátoraljaújhely (60 fő), Sopron (41 fő),
Vác (32 fő), Verpelét (39 fő). Lásd A jesivák állománya, Zsidó Újság, 1930. július 11., 10.
191 Elképzelhető, hogy ez a szám az 1920-as évek második felében jóval magasabb, volt, mi­
vel ebből az időszakból a szakirodalom két-háromszáz fős jesivákról is beszámol. Mivel
azonban 1930-at megelőzően nem rendelkezünk hivatalos statisztikai adattal a jesiva bóhe-
rek lélekszámát illetően, kénytelenek vagyunk csupán az 1930-ra vonatkozó adat alapján
következtetni a lélekszámra vonatkozóan.
192 Lásd A jesivák állománya, Zsidó Újság, 1930. július 11., 10.
193 Strasser Salamon főrabbi a Kasztner-vonat utasaként Bergen-Belsenbe, majd onnan Svájc­
ba került. A háború után rövid időre visszatért Magyarországra, ahonnan 1950-ben Izrael­
be költözött. 1952-ben halt meg Bne Brakban. Életrajzi adatait lásd Shlomo J. Spitzer,
Die Rabbiner Ungarns, 1944, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1999, 37.
194A jesiváról lásd Moshe Elijahu G onda, A debreceni zsidók száz éve: A mártírhalált halt
debreceni és környékbeli zsidók emlékére, Tel-Aviv, A Debreceni Zsidók Emlékbizottsá­
ga, é. n., 228; F uchs, Jesivot Hungária, id. kiad., 88-92.

262
ban igen, hogy jesivákat vegyenek fel a felsőfokú tanintézetek, az egyetemek és fő­
iskolák sorába.195
A trianoni Magyarország híres jesivái között kiemelkedő helyet foglalt el az a to­
vábbi három, amelyekben a két világháború közötti Magyarország ortodox rabbikará­
nak három nagy tekintélyű tagja, az ún. triumvirátus működött. A bűdszentmihályi
jesiva élén Simeon Grünfeld rabbi (1881-1930) állt, aki 1907-től haláláig volt a hit­
község rabbija; a mádi jesivában Mordechaj Leib Winkler (1844—1932) 1899-től halá­
láig volt rabbi; végül a váci jesivát 1884-től Jesaja Silberstein (1856-1935) rabbi vezet­
te, majd 1930-ban átadta a vezetést fiának, David Jehuda Silbersteinnek (1885-1944).196
Amikor aztán a magyar hatóságok 1938 és 1941 között sorra drasztikusan csök­
kentették a jesivák tanulói létszámát, valamint sok jesivát be is zárattak, három, addig
is fontos jesiva jutott kiemelkedő szerephez. Az egyik a balassagyarmati volt, ahol
a Deutsch rabbicsalád tagjai működtek 1851 -tői egészen 1944-ig. Aron David Deutsch
rabbi 1927-ben vette át a jesiva vezetését apjától, Joszef Jiszraeltől. Az 1940-es
években ez a jesiva nyitva maradhatott, így még a közeli Szlovákiából menekült bóhe-
rek is tanultak ott, számukra hamis papírokról is gondoskodtak. Ebben a néhány év­
ben a jesiva tanulóinak létszáma elérte a száz főt, s a bóherek számára a hitközség
intemátust és menzát is alapított. A másik menedékheky az ópályi jesiva volt, amely­
nek élén Jehezkel Sraga Weinberger rabbi állt 1925-től 1944-ig. Sok bóher tanult itt,
akik más, bezárt jesivákból érkeztek, de munkaszolgálatos századokból szökötteket
is befogadtak. Weinberger rabbi idején a jesivának százötven-kétszáz tanulója volt.
Végül az utolsó ilyen intézmény a pápai jesiva volt, amelyet 1929-ben alapított Jakov
Jehezkija Grünwald rabbi. A rabbi haszid szellemben vezette a jesivát, s ugyanezt az
utat folytatta fia, Joszef is, aki 1941-ben, apja halála után vette át a jesiva vezetését.
Joszef Grünwald 1944 nyaráig, deportálásáig állt a jesiva élén, amelyben ebben a rö­
vid időszakban még erősödött is a haszid szellem, mivel ez a jesiva is befogadta a
bezárt jesivák tanulóit, akik között sok szatmári haszid bóher volt. Az 1940-es évek
elején több mint négyszáz tanulója volt a jesivának, közülük körülbelül hatvanan
Szlovákiából és Lengyelországból menekültek. A három jesivavezető rabbi közül
egyedül Joszef Grünwald élte túl a Holokausztot a svájci követség védelme alatt álló
épületben, a budapesti Vadász utcai ún. Üvegházban. A felszabadulás után visszatért
Pápára, és újból megnyitotta a jesivát. Azonban rövidesen elhagyta Magyarországot,
először Antwerpenbe ment, majd 1951-ben Brooklynban telepedett le.197
Sikerült tehát a két világháború között is működőképes jesivahálózatot fenntarta­
ni, ami a trianoni Magyarország ortodoxiájának szellemi és anyagi erejét bizonyítja.
A saját erejéből talpra álló ortodoxia képes volt fő riválisával, a neológiával is meg­
vívni azt a küzdelmet, amelyre az alapjaiban megváltozott politikai helyzetben kény­
szerült.

195A debreceni jesiva kiemelt helyzetű jesivává alakításáról az ortodoxián belül sem alakult
ki egységes álláspont. A Zsidó Újság hasábjain 1925 második felében kibontakozó vitá­
ban a legfőbb ellenérv Debrecennel szemben az volt, hogy a városban egyetem működött,
ami sok ortodox szemében túl veszélyes tereppé tette a várost a kizárólag a vallási tudo­
mányokban elmélyedni kívánó fiatal jesiva bóherek számára.
196 Ezekről a jesivákról lásd M oskovits, i. m., No. 99, 362, 709.
197 Uo., No. 39, 477, 493.
263
Új erőviszonyok: küzdelem az unifikációs törekvések ellen

Az unifikáció, azaz a felekezeti egység megteremtése az 1868/1869-es Kongresszus

óta szervezeti megosztottságban élő magyarországi zsidó felekezeti élet állandóan
visszatérő problémája volt. Az egységes szervezeti keret hiánya ugyanis a Kongresz-
szuson megalkotott egyházi autonómia valódi érvénybe lépésének legfőbb akadá­
lyává vált. A mindenkori magyar kormányok a felekezet 1895-ös recepciója ellené­
re azzal az indoklással utasítottak következetesen vissza minden kormányzati lépést,
amely az egész felekezetre vonatkozott, hogy mivel a magyar törvények csak egy
zsidó egyházat ismernek, a valóságban pedig a felekezeten belül szervezeti megosz­
tottság uralkodik, a kormánynak nincs kivel tárgyalnia a felekezet egészét érintő
kérdésekről.198
Az első világháború után az unifikáció ügye az 1920-as évek második felében
egyszerre merült fel mind a neológ, mind a statusquo ante irányzat részéről. A neo­
lóg táborban, nem véletlenül, a gondolatot a „Vissza a zsidósághoz” mozgalmat el­
indító Lederer Sándor vetette fel. Lederer úgy vélte, hogy a pozitív, vallási és kultu­
rális megalapozottságú zsidó identitást fokozatosan egyre inkább magáénak érző
neológia és a szigorú vallási tradíciókhoz elkötelezetten ragaszkodó ortodoxia az el­
ső világháborút követő megváltozott helyzetben képes lehet bizonyos közös plat­
form kialakítására, legalább a szervezeti egység létrehozására; a statusquo ante irány­
zat pedig az irányzat parlamenti képviseletének biztosítása érdekében az 1920-as
évek második felében a másik két irányzat mintájára megkezdte csúcsszervének, az
országos irodának a szervezését. Az irányzat vezetői ezt a lépést összekötötték azzal
a kezdeményezéssel, hogy ennek az irodának a keretein belül lehetőség nyílhat az
egész felekezet fokozatos egységesítésére, mivel az iroda nem zárkózna el attól, hogy
mindazokat a hitközségeket irányzat szerinti hovatartozásuktól függetlenül képvi­
selje, amelyek hivatalosan a fennhatósága alá tartozónak nyilvánítják magukat.
A magyarországi ortodoxia vezetősége a Kongresszus után oly nehezen kivívott
ortodox különállás elleni durva támadásként értékelte a két rivális irányzat berkei­
ben kibontakozó unifikációs mozgalmat. Az ortodox sajtó 1927-től kezdve megkü­
lönböztetett figyelmet szentelt az ügynek, vezető orgánuma, a Zsidó Újság szinte

198 Ennek az áldatlan helyzetnek a megszüntetésére törekedett például az első világháború

előestéjén, 1911-ben útjára indult ún. autonómia-mozgalom, amelynek kezdeményezője
dr. Klein Adolf, a szabadkai neológ hitközség elnöke volt. (K lein Adolf, Kezdjük elölről,
Egyenlőség, 1911. augusztus 27., 1-2.) A mozgalom az első világháború kitörése miatt nem
tudott ugyan kézzelfogható eredményeket felmutatni, annyit azonban elért, hogy 1912.
február 20-án a Kongresszus óta először mindhárom irányzathoz tartozó hitközségek kül­
döttei közösen vettek részt egy országos izraelita értekezleten. A részt vevő 247 hitközség
(149 neológ, 68 statusquo ante és 30 ortodox) küldöttei közösen aláírtak egy határozati ja­
vaslatot, amely többek között a következő kijelentést tartalmazza: az „országos értekezlet
egyértelműen vallja, hogy az izmaelita] vallásfelekezet, az abban kialakult különböző pár­
tok és árnyalatok ellenére, közös története, ősi hite és a hazai törvények és jogszolgáltatás,
valamint a földkerekén élő zsidóság felekezeti életéből vett tanúságok szerint: egységes
és oszthatatlan, mely senki által és semmi címen két vagy több felekezetre nem bontható.”
(Határozati javaslat, Egyenlőség, 1912. február 25., 1.)

264
minden számában találunk egy-egy e témával foglalkozó írást. Klein Márkusz egy­
értelműen Lederer Sándornak címzett írásában így érvelt az unifikáció ellen:

A tények azt tanítják, hogy a zsidóság egységét nem adminisztratív úton kell helyre­
állítani, hanem a vallásosság útján. Ha a neológ rabbik, elöljárók, intézmények meg fog­
nak felelni a tradicionális orthodox felfogásnak, akkor a zsidóság egysége meg van.
Egész addig azonban szükségünk van külön orthodox szervezetre. Kár tehát a szóért!
Éljünk békességben egymással, gondolva közös bajainkra és közös történetünkre, de
hagyjunk fe l a helyzetet elmérgesítő unifikációs szólamokkal. Mert míg csupán szólam
lesz az: „vissza a szombathoz”, „vissza a zsidósághoz” - addig testvéri szeretettel bár,
de határozottan kénytelenek vagyunk azt is hangoztatni: „vissza az unifikációtól”.199
[Kiemelés az eredetiben - F. K.]

Sokkal élesebben fogalmazott Ullmann Salamon, szintén a neológiának címezve

mondanivalóját:

Nem használ az „Egy a Tóra”, „Vissza a szombathoz”, „Vissza a Sulchan Áruchhoz”

és hasonló hangzatos üres jelszó, mikor minden pillanatban megcáfolják azokat a tetteik­
kel. Nem egyéb, mint üres frázis, mint „tajvél veserecz bejódaj”. Éppen mert „egy a
Tóra”, egy nem módosítható zsidó vallás, nem lehet ebből a Tórából egy Table d’hote-t
létesíteni, melynél a la carte étkeznek és mindenki az ízlésének megfelelőt választ. El­
ismerése vagy megtagadása a vallás törvényeinek a tanításban és az életben képezi az
egységet vagy különválást. Az orthodox zsidó tanítása és élete a reform zsidó szemé­
ben babona és esztelenség, míg a reform zsidó tanítása és élete az orthodox zsidó
szemszögéből nézve vallásellenes bűncselekmény. Az unifikációs kérdés még disz­
kusszió tárgyát sem képezheti.200

Ugyanilyen egyértelmű a statusquo ante irányzat számára küldött üzenet is: „erősít­
sétek saját táborotokban a hitéletet, a magatok módja szerint, de gondoljátok meg,
hogy aki szervezetünk [az ortodoxia - F. K.] erődítményeit akarja ledönteni, az grá­
nitba harap r .20' [Kiemelés az eredetiben - F. K.] 1927 decemberében még az orto­
doxia politikai vezető testületé, a Központi Bizottság is összeült, és kimondták, hogy
ellenzik a statusquo ante országos iroda létrehozását, mivel az irányzat célja ezen
irodán keresztül megvalósítani az unifikációt.202
Az unifikációs mozgalom lelkes támogatójának, Lederer Sándornak 1927-ben
bekövetkezett halála, valamint az ortodoxia elszánt ellenállása miatt semmilyen kéz­
zelfogható eredmény nem született a felekezet egységes szervezeti keretének létre­
hozása terén az 1920-as évek második felében, sőt az 1930-as évek közepén csak

199 Klein Márkusz, Vissza az unifikációtól!, Zsidó Újság, 1927. október 10., 3.
200 U llmann Salamon, Az unifikáció kérdéséhez, Zsidó Újság, 1927. november 4., 3.
201 Mit akarnak a másik táborban? A statuskvó hitközségek szervezkedtek az unifikációra!,
Zsidó Újság, 1927. október 28., 1.
202 A Központi Bizottság üléséről szóló tájékoztatót lásd A központi bizottság ülése, Zsidó
Újság, 1927. december 9., 2.

265
még inkább eltávolodott egymástól a két nagy irányzat. Miután az unifikációs moz­
galom egyértelműen kudarcot vallott, a neológ vezetés - élén Stem Samuval, aki
1930-ban lett a PIH elnöke, majd 1932-ben a neológ országos iroda (a Magyarorszá­
gi Izraeliták Országos Irodája) is elnökévé választotta - saját hatáskörén belül neki­
látott a felekezeti autonómia terén felmerült problémák rendezésének. 1934-ben
megkezdték egy új országos kongresszus összehívásának megszervezését, amelynek
feladatát az 1868/1869-es Kongresszus által megalkotott országos szervezeti szabály­
zat kiegészítésében jelölték meg. A neológok szervezkedésére az ortodox országos
iroda - az Orthodox Központi Iroda - is lépéseket tett saját irányzata szervezeti ke­
retének minél teljesebb kiépítése felé. Az ortodox iroda aktivizálódása új elnökének,
az 1934 nyarán megválasztott Kahan-Frankl Samunak székfoglaló beszédéből is
egyértelműen kitűnik. Kahan-Frankl az ortodoxia egyik legsürgősebb feladataként
saját autonómiája lehető legteljesebb kiépítését jelölte meg, más szavakkal a többi
irányzattól teljesen független, a többi irányzat és a magyar törvényhozás által egy­
aránt elismert „ortodox zsidó felekezet” létrehozását.203
A neológia és az ortodoxia ez idő tájt valóságos számháborúba kezdett egymással.
Míg a neológ iroda szerint 1933-ban 134 972 ortodox és 292 155 neológ élt Magyar-
országon, az ortodox iroda nyilvántartása szerint ugyanekkor 182 899 ortodox és
246 488 neológ élt az országban.204 A két iroda által hivatalosan közzétett adatok
végösszege sem azonos. A különbség feltehetően egyrészt azzal magyarázható, hogy
egyik iroda sem vette figyelembe az egy hitközségen belül élő, de más-más irányzat­
hoz tartozó imaegyesületek létét, hanem az egész hitközséget saját hatáskörébe tarto­
zónak vette. Ezenkívül valószínűleg mindkét iroda saját irányzatához tartozónak számí­
tott egyes statusquo ante hitközségeket vagy templomi közösségeket is. Szinte biztosra
vehető például, hogy a budapesti Rumbach utcai zsinagóga köré szerveződött közös­
séget a neológ iroda a PIH részének tekintette, azaz a közösség tagjait a neológiához
számolta. Hivatalosan erre volt is lehetősége, mivel a Rumbach-zsinagóga valóban
a PIH keretén belül működött, szervezetileg soha nem alkotott különálló egységet.
1935 márciusában aztán valóban összeült a neológ Országos Gyűlés, hogy meg­
alkossa az 1868/1869-es Kongresszus által létrehozott szabályzat kiegészítését. A ki­
egészítésre vonatkozó javaslatban az ortodoxia a következő pontokat tartotta sérelmes­
nek önmagára nézve: a hitközségekből való kiválás és új, más irányzathoz tartozó
hitközség létrehozásának megnehezítése; valamint az adott hitközségi kereten belül
maradó, de más rítust követő ún. imaházi egyesületek helyzetének súlyosbítása.205

203 Kahan -F rankl, A z új elnök székfoglalója, Zsidó Újság, 1934. június 1., 4-5.
204A két országos iroda egymástól eltérő statisztikai adatait lásd A neológ kongresszus figyel­
mébe!, Zsidó Újság, 1935. március 1., 1-2.
205 A Kiegészítő Szabályzat javaslata szerint egy településen csak akkor jöhet létre más irányzat­
hoz tartozó hitközség a településen működő hitközségből való kiválás útján, ha az új hitköz­
ség létrehozását a hitközség összes adófizetőjének legalább 15%-a kérvényezi. Ezenkívül
az is szükséges, hogy a hitközség minden választóképes tagjának legalább háromnegyede
név szerinti titkos szavazással minden feltétel nélkül engedélyezze. Más településen mű­
ködő fiókhitközség csak ugyanilyen feltételek mellett csatlakozhat addigi anyahitközsége
helyett egy másik irányzathoz tartozó anyahitközséghez (21, 28, 30. §). Imaházi egyesü­

266
Ez utóbbi egyesületek azokban a hitközségekben működtek, amelyek e forma létre­
hozásával el tudták kerülni a hitközség hivatalos szétszakadását különböző irányza­
tokra. Az imaházi egyesületek esetében az ortodoxok leginkább a neológ javaslat
azon pontját tartották elfogadhatatlannak, amely szerint a hitközségeken belül az
imaházi egyesületek alakításakor a viszonosság elve szerint kell eljárni - az Orszá­
gos Gyűlés végül a javaslat ezen pontját elvetette. Ez azt jelentette volna, hogy mind
ortodox hitközségben létrejöhessen neológ, mind neológ hitközségben ortodox ima­
házi egyesület.206 Az ortodoxok azzal érveltek, hogy az előbbire még nem volt pél­
da, mivel igény sem volt, hiszen egy neológ nyugodtan tud élni ortodox hitközség­
ben anélkül, hogy szüksége volna saját imaházi egyesület létrehozására. Egyszerűen
nem veszi igénybe az ortodox hitközség által nyújtott szolgáltatások közül azokat,
amelyeket saját vallásos életvitele szempontjából fölöslegesnek tart. Egy neológ hit­
községben élő ortodox közösségnek azonban szüksége van saját imaházi egyesület
létrehozására, mivel a hitközség vagy nem rendelkezik a számára szükséges szolgál­
tatásokkal, vagy ha igen, azokkal nem élhet.207 Ráadásul a viszonosság elve azért is
megvalósíthatatlan, mert a két világháború közötti korszak magyarországi ortodoxiá­
ja elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy ortodox hitközségen belül neológ ima­
egyesület működjön. Más szavakkal: elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy ortodox
hitközségben intézményesített formában, imaegyesületként más irányzathoz tartozó,
más elvek szerint élő közösség létezzen.
Ezen a ponton elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan definiálta újra az or­
todox hitközséget a két világháború közötti időszakban a magyarországi ortodoxia.
Mint ahogy az előző fejezetekben láthattuk, az 1868/1869-es Kongresszust megelő­
ző korszakban, a Hatam Szofer definíciója alapján egy ortodox hitközség integritá­

leteket és alkalmi imaegyesületeket a Kiegészítő Szabályzat értelmében pedig csak az il­

letékes hitközség engedélyével lehet alakítani, ellenőrzésüket és felügyeletüket továbbra
is az adott hitközség gyakorolja. A Kiegészítő Szabályzat még azt is leszögezte, hogy met­
szőt ezen imaegyesületek csak az illetékes hitközség engedélyével tarthatnak (24. §). Lásd
Kiegészítő szabályzat a magyar és erdélyi izraeliták 1868 december 10-iki Egyetemes Gyű­
lése által hozott és 1869. évi junius hó 14-én királyilag szentesített szabályzatokhoz és ha­
tározatokhoz: Javaslat, Bp., A Magyarországi Izraeliták Országos Irodája, 1934.
206Az ortodoxok által sérelmesnek tartott pontok felsorolását és a sérelem természetének ma­
gyarázatát lásd a következő két cikkben: Várakozó állásponton a neológ kongresszussal
szemben, Zsidó Újság, 1935. március 8., 1; Örvendetes enyhülés az ortodox-neológ ellen­
tétek ügyében, Zsidó Újság, 1935. március 29., 1-2.
207 A két világháború közötti magyarországi ortodoxia egyik vezető tekintélye, Sussmann
Viktor, a budapesti ortodox hitközség rabbija még 1929-ben Sabbat Hagadol napján mon­
dott templomi beszédében is kiemelte: érvényben van az 1868/1869-es Kongresszus után
hozott határozat, amely szerint kizárólag az ortodox vágás kóser. Ha egy háztartásban
nem ortodox metsző által vágott húst használnak, az edények is tilalom alá kerülnek, vala­
mint ha egy ortodox metsző akár neológ, akár statusquo ante hitközségben vállal munkát,
az általa vágott hús a továbbiakban ortodox szempontból tréflinek számít. Lásd Sussmann
rabbi deklarációja az ortodox és neológ kasrüsz különbségéről, Zsidó Újság, 1929. április
24., 5.

267
sa tagjai ortodox életvitelén alapult, tehát ortodox életvitelű tagok alkottak hagyo­
mányhű hitközséget.208 A Kongresszus utáni ortodoxia már másképpen definiálta az
ortodox hitközséget. Az 1871-ben megszületett országos ortodox szabályzat szerint
már nem a tagoknak, hanem a hitközségnek kell ortodoxnak lennie, a hitközség volt
az, amely a Sulhan arukh alapján állt.209 1935-ben, a neológ Kiegészítő Szabályzat
megalkotása után aztán az ortodox iroda is elhatározta az ortodox szabályzat kiegé­
szítését. A kiegészítés 50. paragrafusa kimondta, hogy az új szabályzat életbelépé­
sétől kezdve ortodox hitközség világi vezetőségébe nem kerülhet be olyan személy,
aki a szombatot és az étkezési törvényeket nyilvánosan megszegi. A hitközség veze­
tőségének körét a szabályzat az elnök, az alelnök, a vallási és világi oktatást egy­
aránt felügyelő iskolaszéki elnök és a templomelöljáró személyében határozta meg.210
Ez a kiegészítés tehát végeredményben valamelyest újra szigorított az ortodox hit­
község meghatározásán, hiszen a definíciót illetően a Hatam Szofer-féle meghatáro­
zás és az 1871-es ortodox országos szabályzat meghatározása között elhelyezkedő,
köztes álláspontra helyezkedett. Bár nem a hitközség minden tagjának ortodox élet­
vitelét tette meg egy ortodox hitközség alapjának, nem is csupán a hitközség intéz­
ményi hálózatának a Sulhan arukhban foglaltaknak megfelelő állapotában látta az
elégséges követelményt. Amellett, hogy ortodox hitközségnek továbbra is kizárólag
azok a hitközségek számítottak, amelyek alapszabályukban kimondták, hogy a hit­
község a Sulhan arukh alapján áll, az új szabályzat egy ortodox hitközség szükséges
feltételének szabta meg azt is, hogy világi vezetősége az ortodoxiához méltó élet­
módot folytasson. Ezzel a lépéssel pedig az addiginál is tágabbra nyílt a szakadék
Magyarország ortodox és neológ zsidó közösségei között, hiszen a neológ hitközsé­
gek rabbijai a szombat megtartására, a kasrutra és a családi életre vonatkozó vallási
törvények megtartását természetesnek tartották ugyan a maguk számára, a hitközség
tagjai, és köztük a többnyire a helyi társadalmi elit tagjai közé tartozó világi vezető­
ség számára azonban ez már egyáltalán nem volt nyilvánvaló.
Az 1920-as évek második felében a neológ és a statusquo ante közösségekben új
erőre kapó unifíkációs mozgalom nem hozta meg a várt eredményt, a felekezet egy­
ségét, mi több, a legcsekélyebb mértékű közeledést sem eredményezte. Ehelyett a
neológia és az ortodoxia országos szervezeti szabályzatainak a rivális fél igényeit
teljesen figyelmen kívül hagyó kiegészítése olyan lépésekhez vezetett, amelyek még
inkább áthidalhatatlanná tették, szervezeti értelemben is elmélyítették a két szemben
álló tábor ellentéteit. A létrejött kiegészítések eredményeként szinte lehetetlenné vált
egy hitközségen belül különböző irányzathoz tartozó közösségek együttélése. Egyre
inkább megvalósult tehát az egymástól függetlenül működő, különálló hitközség- és
országos intézményhálózattal rendelkező, egymással a minimális kapcsolattartást is

208 Jacob Katz , Orthodoxy in Historical Perspective, in Peter Y. M edding (szerk.), Studies in
Contemporary Jewry, II, Bloomington, Indiana UP, 1986, 7.
209 Szervező alapszabályzat Magyar- és Erdélyország autonom hittörvényhű zsidó hitfeleke-
zete számára, 4, 6.§.
210 Az ortodox Kiegészítő Szabályzat értékelését lásd K örein Dezső, Kiegészítő Szabályza­
tunk 50-ik és 58-ik szakasza, Zsidó Újság, 1935. augusztus 16., 3-4.

268
kerülni igyekvő három zsidó felekezet létezésének helyzete, amely ellen a neológia
az 1868/1869-es Kongresszuson bekövetkezett hivatalos szakadás óta állandóan küz­
deni próbált.
A két világháború közötti időszakban tehát végeredményben a kisebbségi hely­
zetbe szorult ortodoxia még erősíteni is tudta pozícióját a zsidó közösségen belül.
A neológ unifikációs próbálkozás megvalósulása helyett újra az ortodoxia akarata
érvényesült: még tisztábban elkülönültek egymástól az irányzatok. Az ortodoxia szá­
mára azonban az adott helyzetben nem kínálkozott más megoldás, mint az elszánt
elkülönülés, mivel éppen a két világháború közötti korszakban következett be az az
állapot, amelytől a német mintát látva már a Hatam Szofer is félt a 19. század első
felében: az ortodoxia tartós kisebbségi létbe kényszerülése és ezáltal fokozatos, de
elkerülhetetlen megsemmisülése. A Hatam Szofer korában az ortodoxia kisebbségi
helyzetbe kerülése a vallási reformmozgalom és az asszimiláció terjedése miatt fe­
nyegetett. Ezzel szemben a két világháború között tisztán politikai okokból - a tria­
noni Magyarország létrejötte miatt - a magyarországi ortodoxia valóban kisebbségi
helyzetbe került. A magát a Hatam Szofer örökösének és útja folytatójának tartó ma­
gyarországi ortodoxia két világháború közötti vezetősége szemében pedig magának
a kisebbségi állapotnak a ténye fenyegetett a rettegett megsemmisüléssel.

269
 5
A ZSIDÓ FELEKEZETI IRÁNYZATOK
JELLEMZŐI A HOLOKAUSZT IDEJÉN
 DEM OGRÁFIAI VÁLTOZÁSOK
A TERÜLET-VISSZACSATOLÁSOK KÖVETKEZTÉBEN

1938 és 1941 között Magyarországnak még a háborúba való belépése előtt négyszer
nyílt alkalma területeket visszaszerezni a szomszédos államoktól, s ezzel beteljesí­
tette a két világháború közötti magyar külpolitika legfőbb célkitűzését, a terület­
revíziót. 1938. november 2-án az ún. „első bécsi döntés” értelmében Magyarország
Csehszlovákiától kapta vissza a Felvidék 11 927 km2-nyi területét. 1939. március
15-18. között a magyar hadsereg elfoglalta Kárpátalját, aminek eredményeként
újabb 12 ezer km2-es területet szerzett vissza a történelmi országterületből. 1940.
augusztus 30-án, a „második bécsi döntés” révén került újra magyar fennhatóság alá
Észak-Erdély és a Székelyföld összesen 43 ezer km2-nyi területe. Végül Magyar-
ország 1941. április 11-én további területeket szerzett vissza, amikor a magyar hadse­
reg átlépte a magyar- jugoszláv határt, és elfoglalt egy 11 500 km2-es területet a Dél­
vidékből. A területgyarapodás eredményeként tehát 1941 tavaszától Magyarország
területe 171 753 km2-t tett ki, amelyen 14 683 323 fős lakosság élt. A lakosság több
mint háromnegyede (77,4%) magyar anyanyelvű volt. A területnövekedés következ­
ményeként Magyarország zsidó lakossága majdnem megduplázódott. Míg 1930-ban,
a trianoni Magyarország utolsó népszámlálásakor 444 567 zsidó élt az országban,
1941-ben az újabb népszámlálás már 725 007 zsidó lakost talált. A nagyarányú né­
pességnövekedés mellett drasztikus változás történt az irányzatok egymáshoz viszo­
nyított arányában is (5.1 táblázat).
5.1 táblázat
Magyarország zsidó népességének megoszlása a három irányzat között 1930-ban és 1941-ben

Irányzatok 1930 1941

Lélekszám % Lélekszám %
Neológ 292 155 65,7 265 213 36,6
Ortodox 134 972 30,4 429 913 59,3
Statusquo ante 17 440 3,9 29 881 4,1
Összesen 444 567 100,0 725 007 100,0

A legnagyobb változás a trianoni Magyarország állapotaihoz képest a neológ-ortodox

viszonyban figyelhető meg. Míg a trianoni Magyarország domináns irányzata a neoló-
gia volt, addig, mivel a Délvidék kivételével a visszacsatolt területek zsidó lakossága
többségében ortodox volt, a második világháború idején újra többségbe került Magyar­

273
országon az ortodoxia. Az irányzatok ilyen arányú területi elkülönülése nagy szere­
pet kapott a Holokauszt idején az eltérő irányzatokhoz tartozó zsidók sorsát illetően,
amint azt az alábbiakban részletesebben is vizsgáljuk.

Zsidó hitközségek a gettósítás előtt, 1944. április

1944. április 7-én, a zsidóellenes rendeletözön időszakában a Zsidó Tanács a követ­

kező körlevelet intézte Magyarország összes hitközségéhez:

Budapest, 1944. április 7.

Magyar Zsidók Központi Tanácsa
Budapest
VII., Síp utca 12.
A kongr. [= neológ - F. K.]/ orth. / status quo izraelita hitközség tekintetes Elnökségének,

A Magyar Zsidók Központi Tanácsa nevében felhívjuk a Tekintetes Elnökséget, hogy

a mellékelt 2 kérdőívet az 1943. évi dec. 31-i állapot szerint pontosan kitöltve és alá­
írva hozzánk legkésőbb jelen felhívás átvételétől számított 24 órán belül feltétlenül meg­
küldeni szíveskedjék. A kérdőívek adataira a magyar zsidóság országos megszervezése
céljából, amelyet a hatóságok rendeltek el, - haladéktalanul szükségünk van. - A mai
viszonyokra és a súlyos felelősségre való tekintettel szíveskedjék e felhívást szigorú
utasításként kezelni és annak haladéktalanul eleget tenni.
Felhívjuk a tek. Elnökség figyelmét, hogy a Magyar Zsidók Központi Tanácsa a fel­
sőbb hatóságok által kirendelt szerv, amely hatósági utasításokat hajt végre és azok tel­
jesítéséért a legszigorúbb felelőséggel [sic!] tartozik. Ennélfogva a legsúlyosabb követ­
kezmények terhelik azokat is, akik a Központi Tanács által közvetített utasításoknak
haladéktalanul nem tesznek eleget.
Amennyiben valamely kongr. hitközség a zárszámadásra és költségvetésre vonat­
kozó - az Országos Iroda ez évi január 25-én 262/1944. sz. alatt kelt körlevelével be­
kért - kérdőívet már kitöltve beküldte az Országos Irodához, ennek újbóli beküldése
szükségtelen.

Kiváló tisztelettel
A Magyar Zsidók Központi Tanácsa
Dr. Pető Ernő
2 drb. mell.
ajánlva1

1A dokumentumot a Magyar Zsidó Levéltár őrzi (MZSML 19/1-6). Először Schweitzer

József és L andeszman György közölte: A magyar zsidóság a német megszállás és a de-
portáció kezdete közötti időszakban: 1944. március 19-1944. május 15., in F rojimovics-

274
E körlevél nyomán 740 magyarországi hitközség küldte be a Magyar Zsidók Köz­
ponti Tanácsához a működésére, szervezetére, intézményeire és tagságára vonatkozó
részletes adatokat.

Az országos összeírás keletkezésének körülm ényei2

Április 7-én, amikor a Zsidó Tanács szétküldte a körlevelet, megjelent a 6163/1944.

rés. sz. BM rendelet a zsidók lakhelyének kijelölése tárgyában. E titkos rendelet ki­
mondott célja a következő: „A m. kir. kormány az országot rövid időn belül meg­
tisztítja a zsidóktól.”3 Azon a napon tehát, amikor a Zsidó Tanács körlevelet küldött
az összes magyarországi hitközséghez a „magyar zsidóság országos megszervezése
céljából”, a magyar politikai élet vezetői a megszálló németekkel már a zsidók de­
portálását készítették elő.
A Zsidó Tanács a körlevél mellé egy három lapból álló stencilezett kérdőívet csa­
tolt, a hitközségek vezetőinek ezt kellett huszonnégy órán belül pontosan kitöltve
visszaküldeniük a Tanács székhelyére - Budapest, VII., Síp u. 12. A körlevél szöve­
gezése nem hagy kétséget afelől, hogy megrendelői a német hatóságok voltak. Erre
utal értelmezésem szerint a körlevél következő két mondata: „A kérdőívek adataira
a magyar zsidóság országos megszervezése céljából, amelyet a hatóságok rendeltek
el, - haladéktalanul szükségünk van.” Valamint: „Felhívjuk a tek. Elnökség figyel­
mét, hogy a Magyar Zsidók Központi Tanácsa a felsőbb hatóságok által kirendelt
szerv, amely hatósági utasításokat hajt végre és azok teljesítéséért a legszigorúbb fe­
lelőséggel tartozik.”
A nemzetközi szakirodalomban nincsen nyoma annak, hogy a megszálló német
hatóságok másutt is elrendelték volna az adott ország összes működő zsidó hitközsé­
gének ilyenfajta összeírását. Egyes közösségek vagy hitközségi tagok összeírására
történtek kísérletek Németországban, Hollandiában és Belgiumban. Ilyen szempontból
a magyarországi eset különleges és egyedülálló, hiszen itt a hitközségek teljes körű,
részletes összeírásáról van szó, amelyet német hatósági utasításra maga a központi
zsidó vezetés végzett el. A németek célja ezzel az akcióval feltehetően a deportálások
és a zsidó vagyon ezzel párhuzamosan folyó kisajátításának előkészítése volt. Annak

Schweitzer (szerk.), Magyarországi zsidó hitközségek, 1944. április. A Magyar Zsidók Köz­
ponti Tanácsának összeírása a német hatóságok rendelkezése nyomán, Bp., MTA Judaisz-
tikai Kutatócsoport, 1994, 17.
2 Az összeírás elemzését lásd F rojimovics, Who Were They? Characteristics of the Reli­
gious Streams Within Hungarian Jewry on the Eve of the Community’s Extermination,
Yad Vashem Studies, 35(2007)/l, 143-177; Uő, Zsidó hitközségi szervezet Magyarországon
1944-ben. A három vallási irányzat szervezeti és demográfiai jellemzőiről, in Randolph
L. B raham (szerk.), Tanulmányoka holokausztról, II, Bp., Balassi, 2001, 9-52.
3A rendelet teljes szövegét B enoschofsky Ilona és Karsai Elek adta közre a szerkeszté­
sükben megjelent dokumentumgyűjteményben: Vádirat a nácizmus ellen, I, Bp., MIOK,
1958, 124-127.

275
sem találtuk nyomát, hogy végül az összeírást eredeti céljára felhasználták volna; a
történelmi kutatások számára azonban szinte felmérhetetlen jelentőségű forrás.4
Az összeírás az utolsó pillanatfelvétel az egyre nehezebb körülmények között, de
még működő hitközségekről, a magyarországi zsidók hitközségi szervezetéről. Az
összeírás 740, az akkori Magyarország területén működő hitközség adatait tartal­
mazza. Ezek irányzatok szerinti megoszlása a következő: ortodox 535, neológ 167,
statusquo ante pedig 38 hitközség. E számok is mutatják, hogy ekkor, tehát 1944 áp­
rilisának első felében még fennállt a magyar hitközségi szervezet, s még megvoltak
a hitélet intézményes keretei. Az összkép teljességét nem befolyásolja, hogy ez a
740 hitközség nem a korszak valamennyi hitközsége. Néhány közösség, amelyekről
más forrásokból - hitközség monográfiák, visszaemlékezések stb. - biztosan tudjuk,
hogy ekkor még működtek, nem küldte el válaszát a Zsidó Tanácsnak. Az is elképzel­
hető, hogy néhány adatlap már a levéltárba kerülés előtt elkallódott. Hiányzik pél­
dául az ország vezető statusquo ante hitközsége, a debreceni, vagy a nagykállói or­
todox hitközség. Ezeknek a kimaradt hitközségeknek a száma becslésem szerint nem
haladja meg a húsz-huszonötöt, kimaradásuk tehát semmiképpen sem torzítja jelen­
tősen az összeírás által nyújtott összképet.
Az összeírás adatainak megbízhatóságát több ok is alátámasztja. Először is mind
az országos zsidó vezetőségre, mind pedig az egyes hitközségekre a különböző ható­
ságok részéről akkora nyomás nehezedett, hogy már csak a megfélemlítés miatt sem
mertek volna tudatosan torzítani. A félelem, illetve az ebből fakadó feltétlen megfe­
lelni akarás a Zsidó Tanács leveléből is szinte süt. Szintén a forrás megbízhatóságát
támasztja alá az a tény, hogy az országos zsidó szervezetek által elrendelt, egész or­
szágra kiterjedő összeírásokra, vagy bizonyos, például költségvetési adatokra vonat­
kozó információkérésekre a német megszállás, sőt már a háború előtt is volt példa.5

4 Maga az összeirás a háború után szinte teljesen feledésbe merült. Egyedül Lévai Jenő
utalt rá 1948-ban megjelent könyvében egy rövid mondat erejéig (L évai Jenő, Zsidósors
Magyarországon, Bp., Magyar Téka, 1948, 81). Landeszman György főrabbi, a Magyar
Zsidó Levéltár akkori igazgatója találta meg újra a levéltárban iratrendezés közben, valami­
kor az 1980-as években. Landeszman György és az általa a kutatásba bevont Schweitzer
József, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója, felismerve az anyag történeti jelentő­
ségét, előzetes közleményt publikáltak az összeírásról: magyarul a Rabbiképző Évkönyve
aktuális számában (L andeszman- S chweitzer, A magyar zsidóság a német megszállás és
a deportáció közötti időszakban. 1944. március 19-1944. május 15, Évkönyv, 1985-1991,
Bp., Országos Rabbiképző Intézet, 1991, 85-150), angolul pedig egy konferenciakötetben
(Uők, Hungarian Jews in the Period between Nazi Occupation and the Beginning of De­
portation. 19th March, 1944—15th May, 1944, in Rememberingfor the Future. Papers to be
Presented at an International Scholars ’Conference to be Held in Oxford, 10-13 July, 1988,
Oxford, Pergamon, 1988,406-436). Végül a teljes összeírás forráskiadványként 1994-ben
jelent meg a Holokauszt 50. évfordulója alkalmából, a Magyar Zsidó Levéltár, az MTA
Judaisztikai Kutatócsoport és az Országos Rabbiképző Intézet közös munkája eredménye­
ként (F rojimovics- S chweitzer, i. m.).
5 Ilyen információgyűjtésre utal például ennek az összeírásnak a körlevele is: „Amennyi­
ben valamely kongr. hitközség a zárszámadásra és költségvetésre vonatkozó - az Orszá­
gos Iroda ezévi január 25-én 262/1944. sz. alatt kelt körlevelével bekért - kérdőívet már

276
Az országos adatgyűjtések tehát nem lehettek szokatlanok a hitközségek számára,
helyzetük pontos ismeretére és ismertetésére nekik maguknak is szükségük volt pél­
dául a különböző országos segélyakciókból való részesedés miatt. Végül az adatok
megbízhatóságának közvetlen, az utókor számára igen megrázó bizonyítékát maguk
a hitközségek szolgáltatták. Jó néhány közösség vezetője megragadta az alkalmat,
hogy a központi zsidó vezetés érdeklődést tanúsít hitközségük helyzete iránt, s nyíl­
tan leírta az egyre romló körülmények miatt létrejött drámai helyzetet, sőt néhány
esetben még tanácsot is kértek a további teendőkre vonatkozóan. E levelekből vett
néhány jellemző idézet segítségével hű képet festhetünk a hitközségek aktuális hely­
zetéről 1944 áprilisában, az összeírás keletkezésének idején.
Kohn Márton, a 335 főt számláló adai (Bács-Bodrog vármegye) ortodox anyahit­
község alelnöke 1944. április 16-án a következő levelet küldte a Zsidó Tanácsnak:

Csatoltan küldjük a nékünk beküldött kiállított kérdőíveket. A késés azért történt, mivel
e hó 8-án hitközségünk elnökét, Léderer Lipót pékmestert, pénztámokát, titkárát, gond­
nokait és Szentegylet elnökét huszonheted magukkal a topolyai int. táborba szállítot­
ták mezei munkára.
Alulírott hitk. alelnöknek csak később jutott tudomására kérdőívek elintézetlensége.
A kérdőívek feldolgozása 24 órán belül megtörtént. [...]
U. i. [...] A hatóság által adott zsidó központi tanácstagok, és egyben túszoknak (sza­
badlábon) kijelölve:
Hoffmann Dávid főrabbi, Fischer Jenő földbirtokos és Wolf Mátyás magánzó.6

Ugyancsak szomorú helyzetről tájékoztat a bagaméri (Bihar vármegye), szintén or­

todox fiókhitközség 1944. április 10-én kelt levele.

Szerény imagyülekezetünk, amely ebben a kis községben van, 12 tagból áll, mind egy­
szerű falusi emberek, csak szatócsokból és kisiparosokból áll, sajnos ma alig a minden­
napi kenyerünk van meg, tekintettel, hogy a 12 tagból majdnem a fele munkatáborban
van, a fő súlyt a gabella vágatásra alapítottuk, de most már az is megingott, úgy hogy
most már nem tudjuk, hogy mi lesz az imaegyesületünkkel és a szegény metszőnkkel.7

kitöltve beküldte az Országos Irodához, ennek újbóli beküldése szükségtelen.” Egy másik
országos összeírást említ B akonyi László tanulmánya (A kongresszusi zsidó hitközségek
statisztikája, Magyar Zsidó Szemle, 1936, 139-160). A műről írt recenzióból (G rünvald
Fülöp, Bakonyi László: A kongresszusi zsidó hitközségek statisztikája, Libanon, 1938/3,
90-91) kiderül, hogy maga az összeírás 1934-1935 folyamán, előkészitő célzattal szüle­
tett. Az Izraelita Országos Gyűlés 1935-ben alkotta meg az 1868/1869-es Kongresszus
addigra már több szempontból elévült szabályzatát megújító ún. Kiegészítő Szabályzatot.
Ennek előzménye a neológ hitközségek állapotának kellő mélységű megismerése volt, a
felekezeti igazgatás átszervezése céljából. Ezt szolgálta a részletes adatgyűjtés, amelyet
az Országos Iroda végzett, és amelynek segítségével az országos zsidó vezető testület
részletes képet kapott a neológ hitközségek hitéleti, kulturális és gazdasági viszonyairól.
6 F rojimovics- S chweitzer, i. m., 20-21.
7Uo„ 21.

277
A balatonfüredi (Zala vármegye) ortodox anyahitközség elöljárósága által írt, ugyan­
csak 1944. április 10-ére keltezett levél a helyzet általános jellemzésén túl egy má­
sik, igen fontos információt is közöl. Ebből a levélből kiderül, hogy a körlevélben
megkövetelt 24 órás határidő már csak azért is teljesíthetetlen volt, mert éppen ezek­
re a napokra esett a keresztény húsvét, az állami szervektől tehát semmiféle adat be­
szerzésére nem volt lehetőség.

Tisztelettel bejelentjük, hogy a hitközségi tagok állami adóztatására vonatkozó adatok

rendelkezésünkre nem állanak, ezeket hitközségi tagjaink nem tudják, annál inkább sem,
mert az 1943. dec. 31-nek megfelelő kivetés még meg sem történt. A becses levelükben
közölt 24 órán belül, ezt nem tudtuk az Adóhivataltól beszerezni, annál inkább sem, mert
tegnap és ma húsvéti ünnep volt. Igyekezni fogunk a pontos adatokat az itteni Adóhiva­
taltól a legsürgősebben beszerezni és amint kezeink között lesz, azonnal beküldjük. Min­
denesetre kérjük szíveskedjenek címünkre egy olyan tartalmú leiratot küldeni, melynek
alapján ezt az Adóhivatal kiadja; arra az esetre, ha ezt másképp vonakodna kiadni.
Egyben ezúttal is közöljük, hogy volt elnökünk Zöllner Armin, f. é. március hó 23-án
súlyos betegségére és 71 éves életkorára való tekintettel az elnökségről lemondott, a gyű­
lés tilalom miatt, új elnök még nem volt választható, jelenleg hitközségünk ügyeit az
elöljáróság intézi.8

A nagydobronyi (Ung vármegye) ortodox fiókhitközség elnöke, dr. Rosenstein Armin

által 1944. április 16-án írt levelezőlap soraiból bontakozik ki talán legteljesebben a
vidéki zsidó hitközségek pusztulásának folyamata. Mindezek mellett azonban két új
elem is felbukkan a levélben. Egyrészt kiderül, hogy a hitközség tagjairól már ezt az
összeírást megelőzően is név szerinti kimutatást kellett készíteni hivatalos helyre.
Másrészt itt kapunk először hírt a gettósítás megkezdéséről, amelynek jelentőségé­
vel az érintettek láthatóan egyáltalán nem voltak tisztában.

Vettem b. levelüket, mely ugyan ajánlottnak volt portózva, de csak egyszerűen jött
f. 14-eki postával. Az ünnepre való tekintettel az elkészítése a tárgynak 1 napi késést szen­
vedett, s sajnos most, a jelenlegi helyzetünk szerint illuzórikussá vált. Ugyanis dobszó
útján ma 6 órára közhírré tették, hogy korra és nemre való tekintet nélkül az összes
hitsorsosokat Ungvárra szállítják. így bepakolva várjuk a fejleményeket.
Miután még van annyi időm, igyekszem a választ el nem mulasztani, fentiektől elte­
kintve, hogy az eddigi helyzetképet megadjam. Hitközségünk 258 lelket számlál és 54
családba tagozódik. (Hivatalos helyre kimutatást kellett ugyanis szolgáltatnunk, ezért van
meg pontosan.) Mindössze 17 család képes némileg is hozzájárulni költségekhez, a
többi legnagyobbrészt pártfogolásra ráutalt, illetve alig tudja önmagát fentartani. [...]
Hitközségünk súlyos hanyatlásának az általános okokon kívül az a magyarázata, hogy
a revisionál9nem hagytak itt meg zsidó egzisztenciát a szó legszorosabb értelmében. [...]
Sajnos most már újabb bajok, kérem érdeklődjenek sorsunk iránt Ungváron.10

8 Uo., 22.
9Itt dr. Rosenstein a felvidéki iparrevízióra utalt, amely 1941. április elsejei hatállyal lépett
életbe, és a helyi zsidó lakosság nagy részét megfosztotta megélhetésétől.
10 F rojimovics- S chweitzer, i. m., 36.
278
Már az előző levélből is világosan láthattuk, hogy a visszacsatolt területeken élő zsidó­
ság helyzete sokkal rosszabb volt magyarországi hitsorsosaikénál. Erre utal a száz-
egy tagú nagyidai (Abaúj-Toma vármegye) ortodox anyahitközség elnöke, Frieder
Dávid 1944. április 12-én kelt levele is. Frieder levelében részletesen beszámolt a
felvidéki iparrevíziónak hitközsége életére gyakorolt hatásáról:

Nb. kívánságuk szerint a beküldött iratokat csatolva kitöltve visszaszármaztatjuk azon

alázatos megjegyzéssel, hogy az ösmert felvidéki iparrevízió alkalmával, hitközségünk
90% foglalkozás nélkül maradt.
Az egész hitközségi tagoknál 3 ipar áll rendelkezésre, melynek pontos állami adója
összesítve igazolja a mellékelt kimutatás, mely magában elég csekély.
Kérem figyelembe venni, hogy a többi kenyértelen család fejei hadműveleti terüle­
ten teljesítettek és teljesítenek szolgálatot. Kénytelen fenti 3 iparral rendelkező gondos­
kodni és a lehetőségük szerint a többieket támogatni.
Megértsük az idő komolyságát és nem panaszképp közöljük szomorú helyzetünket,
de kötelességünknek tartjuk hitközségünk külképét vázolni."

A szintén a visszacsatolt területen működő, igen jelentős lélekszámú, 775 fős bustya-
házai (Máramaros vármegye) ortodox fiókhitközség leveléből szintén érdekes adatok­
ra derül fény az iparrevízióval kapcsolatban. Az iparengedélyek bevonásáról, majd
az ezt követő kisajátításokról ezt írta a hitközség elnöke, Krausz Kálmán:

.. .ezúton is becses figyelmüket felhívjuk arra, hogy a Kárpátaljai Kormányzói Biztos­

ság, Ungvár 1941 évi április hó 1-vel majdnem teljes összeségével, az iparjogokat az
izraelita vallásúaktól megvonta, az üzleteket bezáratta és a raktáron levő árukészleteket
beszerzési áron az idetelepített új kereskedők részére a mindenki által raktárilag ki­
mutatott mennyiség és értékben teljes egészében kiutaltatta.
A beszüntetett kereskedők semmiféle gazdasági tevékenységet nem folytathattak
és nem folytattak egész idő alatt, ebből kifolyólag hitközségünk tagjai annyira elszegé­
nyedtek, hogy a hitközségünket a legszerényebb keretek mellett sem vagyunk képesek
fenntartani. [...]
A tagok ílyként elszegényedését igazolván mellékeljük a helybeli hatóság igazolását.112

A helyi hatóságok buzgalma azonban nemcsak a visszacsatolt területeken volt meg­

figyelhető. A nagydobronyi esethez hasonlóan más, a trianoni Magyarország határa­
in belül lévő hitközségeknek is kellett hatósági utasításra névjegyzéket készíteniük.
Ilyen esetet örökített meg a füzesgyarmati (Békés vármegye) 165 tagú ortodox fiók-
hitközség gondnokának, Kálmán Lászlónak 1944. április 13-án írt levele is:

Tisztelettel értesítem, hogy tegnap hatósági utasításra újabb névjegyzéket állítottunk

össze a Füzesgyarmaton lakó és itt tartózkodó zsidókról.

11 Uo„ 36-37.
12 Uo., 25.

279
 Ebbe a kimutatásba fel kellett venni nemcsak a vendégeket, hanem az itt lakó zsidó
származásúakat is, akik részben eddig maguk sem tudtak zsidó származásukról, rész­
ben több, mint húsz éve tértek át. Ez újabb névjegyzék ezáltal 189 (száznyolcvankilenc)
nevet tartalmaz.”13 [Kiemelés tőlem. - F. K.]

Végül nézzünk egy hosszabb részletet a 150 tagot számláló gyömrői (Pest-Pilis-Solt-
Kiskun vármegye) neológ fiókhitközség leveléből. A Budapesttől néhány kilométerre
lévő hitközség levele magában foglalja a zsidó hitközségek működésére jellemző szin­
te minden lényegesebb vonást, bemutatva immár szinte teljesen reménytelen hely­
zetüket, és megrendítő példáját nyújtva a Zsidó Tanácsba vetett bizalomnak.

Igen kisszámú hitközségünk már nagyon régen képtelen önmagát eltartani akként, hogy
rendes havi fizetéses kántort tartson, a kerületi rabbiadóhoz hozzájáruljon és az Omzsá-
val, Hadviseltek Bizottságával szemben fennálló kötelezettségeinek eleget tegyen. Ki­
csiny fiókhitközségünk csakis akként volt mind mostanáig fenntartható, hogy buda­
pesti barátjai a hitközségünknek, akik korábban sok évvel ezelőtt itt nyaraltak volt,
megszerették a hitközségünket és megszűnés nélkül támogatták azt, s csak így volt le­
hetséges, hogy kicsiny lélekszámú hitközségünk, illetve fiókhitközségünk fenn tudott
maradni, s nem söpörte el az idők vihara, mint a szomszédos kis fiókhitközségeket, mint
például a maglódi, ecseri, üllői, kókai fiókhitközségeket. Ez évben már túlnyomó
részben eddig is megszűnt a minket kívülről támogatók létszáma, úgyhogy magunk
sem tudjuk, hogy még meddig lesz fenntartható a fiókhitközségi keret, meddig bírjuk
még a munkaszolgálatos kántorunk családjának a fizetését folyósítani, meddig bírunk ele­
get tenni az Omzsával, a Hadviseltek Bizottságával fennálló kötelezettségünknek. Ezért
nem bírtunk mi zárszámadást vagy költségelőirányzatot készíteni, hiszen fiókhitköz­
ségünk keretének a fennmaradásához nincsen semmi reményünk. Kevés taglétszámú
hitközségünk fele jelenleg is munkaszolgálatos. Tisztelettel kérjük a jövőre nézve szí­
ves tanácsukat, hogy kínlódjunk-e még a keret látszatnak a fenntartásával, avagy a re­
ménytelen helyzetű fiókhitközségünk feloszlatását mondjuk ki.14

Ilyen körülmények között született meg 1944 áprilisában a magyarországi zsidó hit­
községek országos összeírása, amely részletes adataival lehetővé teszi számunkra a
magyarországi zsidó közösségek közvetlenül pusztulásukat megelőző állapotának,
szervezeti sajátosságainak, valamint demográfiai és gazdasági helyzetének mélyreható
vizsgálatát. Az országos összeírás, amely a terület-visszacsatolások eredményeként
a második világháború során megnagyobbodott Magyarország hitközségeinek ada­
tait tartalmazza, egyedülálló lehetőséget nyújt arra is, hogy a századfordulós össze­
írásokkal összevetve az eltelt csaknem fél évszázad során lezajlott folyamatokat
nyomon tudjuk követni. A következő részben néhány fő kérdéskör köré csoportosít­
va fogom elemezni a hitközségek működésének jellemző sajátosságait az országos
összeírás adataira támaszkodva.

13 Uo„ 27-28.
14 Uo„ 30.

280
 A h itk ö z s é g i h á ló z a t s z e rv e z e ti je lle m z ő i 1 9 4 4 -b e n

Első lépésként a magyarországi hitközségi szervezet kiépítettségének fokát vizsgálom,

az anya- és fiókhitközségek egymáshoz viszonyított arányának elemzésével. A zsidó
anyahitközségek, szemben a fiókhitközségekkel, stabil intézményi, gazdasági háttér­
rel rendelkeztek - legalábbis a 19. század végén, amikor megkapták az anyahitköz­
ség minősítést az anya- és fiókhitközség arány tehát jól jellemzi egyrészt a három
vallási irányzat különbözőségét, másrészt a regionális különbségeket.
Az anya- és fiókhitközségek aránya az egyes irányzatoknál az 5.2 táblázatban
látható módon változott a 19-20. század fordulójától 1944-ig.
5.2 táblázat
A hitközségek irányzat szerinti megoszlása (1896)15

Neológ Ortodox Statusquo ante Összesen

Anyahitközség 179 294 76 549
Fiókhitközség 359 1001 171 1531

1944-re, a hitközségi szervezet kiépítettsége az összeírás alapján az 5.3 táblázatban

összefoglalt képet mutatta.
5.3 táblázat156
A hitközségek irányzat szerinti megoszlása (1944)16

Összesen Anyahitközségek Fiókhitközségek Anyah itközségek Fiókhitközségek

száma száma aránya (%) aránya (%)
Ortodox 535 314 221 58,69 41,31
Neológ 167 131 36 78,44 21,56
Statusquo ante 38 29 9 76,32 23,68
Összesen 740 474 266 64,05 35,95

15 Zeke Gyula, Szakadás után..., in Lendvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a ha­
zai zsidóság életében, I—II, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 149.
16 1944-re vonatkozóan mindig az összeírás megfelelő rovataiból általam kiszámított adatokat
közlöm. Néhány hitközséget az összeírás nem a megfelelő megyében helyezett el, ezeket
az adatokat korrigáltam a Magyarország helységnévtára 1944 című kötet alapján. A kor­
rekció a következő helységeket érintette: Alistál - Heves [összeírásban szereplő hibás me-
gyebeosztásj/Komárom vm. [javított megyebeosztás]; Berzence - Nógrád/Somogy vm.;
Csákigorbó - Szolnok-Doboka/Szilágy vm.; Csúz - Komárom/Pozsony-Nyitra vm.; Duna-
szerdahely - Pozsony-Nyitra/Komárom vm.; Kolta - Komárom/Pozsony-Nyitra vm.; Lado-
mér - Zemplén/Ung vm.; Nagymagyar - Pozsony-Nyitra/Komárom vm.; Ölyvös - Ugocsa/
Bereg vm.; Petrőc - Ung/Bács-Bodrog vm.; Rákász - Ugocsa/Máramaros vm.; Somorja
- Pozsony-Nyitra/Komárom vm.; Udvard - Komárom/Pozsony-Nyitra vm.; Vámosatya -
Borsod/Bereg vm.

281
 1944-re tehát 1896-hoz képest - bár az irányzatok közötti „rangsor” nem változott -
egymáshoz viszonyított arányukban jelentős eltolódás következett be. A statusquo ante
hitközségek aránya majdnem 12%-ról 5%-ra csökkent, és a neológ hitközségek ará­
nya is csökkent kissé, 25,9%-ról 22,6%-ra. E két irányzattal szemben az ortodox hit­
községek aránya 10%-kal növekedett a hitközségek összességén belül, 62,3%-ról
72,3%-ra. Az egyes irányzatokon belül az anya- és fiókhitközségek arányában ennél is
jelentősebb változásokat tapasztalunk a vizsgált csaknem ötven év alatt. A statusquo
ante és a neológ hitközségeknél 1896-ban egyaránt fennállt majdnem 2/3:1/3-os
anya- és fiókhitközség arány ekkorra mindkét irányzatnál 4/5:1/5-ös arányra változott,
de ekkor már az anyahitközségek javára. A statusquo ante hitközségeknél 76:24%,
a neológoknál pedig 78:22% lett az anya-/fiókhitközség arány. Az ortodoxoknál
3/5:2/5-re változott a belső arány, szintén az anyahitközségek javára (59:41%). Ezek
az adatok két dolgot is egyértelművé tesznek számunkra. Egyrészt a századforduló
és 1944 között az összes hitközséget figyelembe véve a neológ hitközségek aránya
nagyjából stagnált, a statusquo ante hitközségek aránya drasztikusan visszaesett, az
ortodoxoké pedig növekedett. Másrészt az 1896 óta eltelt csaknem fél évszázad alatt
a magyarországi zsidó hitközségek jelentősen megerősödtek, hiszen mindegyik irány­
zaton belül dominánssá váltak az anyahitközségek a fiókokkal szemben.
Az anya-/fiókhitközség arányt 1944-ben mélyebben megvizsgálva még egy fon­
tos megfigyelést tehetünk.
5.4 táblázat
Az anya- és fiókhitközségek aránya a trianoni Magyarországon
és a visszacsatolt területeken (1944)

Hitközségek Anyahitközségek Fiókhitközségek Anyah itközségek Fiókhitközségek

száma száma száma aránya (%) aránya (%)
Magyarország 740 474 266 64,05 35,95
Trianoni
Magyarország 468 282 186 60,26 39,74
Visszacsatolt
területek 272 192 80 70,59 29,41

Az 5.4 táblázat adatai szerint 1944-ben a 740 magyarországi hitközségből 474 anya-,
266 pedig fiókhitközség volt, ami 64:36%-os megoszlást jelent a két hitközségtípus
között. Ennek a századforduló éveihez képest tapasztalt jelentős arányváltozásnak
az egyik oka véleményem szerint a hitközségek erősödése, ami 1944-ben az urbani­
záció folyamatának egyre erőteljesebbé válásán túl szorosan összefüggött még egy
jelenséggel. A menekülési hullámról van szó, vagyis arról, hogy veszélyes időszakok­
ban a zsidók tömegesen menekültek a kis településekről a biztonságosabbnak ítélt
nagyobb városokba, aminek következtében jó néhány kis létszámú, gazdaságilag
gyenge fiókhitközség megszűnt.17 Ez a jelenség az első világháborút követő fehér-

17A jelenségre lásd Frojimovics Kinga, A zsidó hitközségi szervezet Magyarországon 1944-
ben, in Pölöskei Ferenc-STEMLER Gyula (szerk.), Múltból a jövőbe, Bp., ELTE BTK Új­
kori Magyar Történeti Tanszék, 1997, 139-143.

282
terror idején ugyanúgy megfigyelhető volt, mint 1944-ben, vagy az 1956-os forra­
dalom idején.
A századfordulón tapasztalt anya- és fiókhitközség arány ilyen drasztikus meg­
fordulását 1944-re tehát nyilvánvalóan a sok fiókhitközség megszűnése is okozta.
Ezt közvetett módon maga az összeírás bizonyítja. A Trianonban elveszített terüle­
tek visszacsatolása Magyarországhoz éppen akkor, 1938 és 1941 között zajlott,
amikor Magyarországon megszülettek a zsidóellenes törvények. A magyar hatósá­
gok e rendelkezéseket jóval szigorúbban hajtották végre ezeken a területeken, mint
az „anyaországban”.18 Ennek jele értelmezésem szerint az, hogy míg a trianoni Ma­
gyarország területén 1944-ben 60:40% volt az anya- és fiókhitközségek aránya, a
visszacsatolt területeken a hitközségek 71%-a tartozott az anyahitközségek közé,
a fiókhitközségek 29%-ával szemben. Az anyahitközségeknek ezt az aránynöveke­
dését a visszacsatolt területeken mindegyik irányzatnál nyomon követhetjük. Míg a
trianoni Magyarország területén az ortodox hitközségek között kb. fele-fele arányban
voltak képviselve az anya-, illetve a fiókhitközségek (53:47% az anyahitközségek
javára), a visszacsatolt területeken ez az arány már 66:33%-ra változott. A neológ
hitközségek esetében még jelentősebb változásról beszélhetünk, hiszen itt a trianoni
Magyarország 75:25%-os arányával szemben a visszacsatolt területeken már 96:4%-os
aránnyal találkozunk.19A legnagyobb arányeltolódás azonban a statusquo ante hitköz­
ségeknél következett be. E hitközségek esetében a trianoni Magyarország 69:31%-os
arányával szemben a visszacsatolt területeken kereken 100% az anyahitközségek
aránya (lásd az 5.5 táblázatot).
5.5 táblázat
A z anya- és fiókhitközségek aránya irányzatonként a trianoni Magyarországon
és a visszacsatolt területeken

Ortodox Ortodox Neológ Neológ Statusquo Statusquo

anya­ fiók- anya­ fiók­ ante anya­ ante fiók­
hitközségek hitközségek hitközségek hitközségek hitközségek hitközségek
száma száma száma száma száma száma
Magyarország 314 221 131 36 29 9
Trianoni
Magyarország 158 142 105 35 20 9
Visszacsatolt
területek 156 79 26 1 9 —

18 M unkácsi Ernő, Hogyan történt. Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához,

Bp., Renaissance, 1947, 138.
19A teljes képhez természetesen az is hozzátartozik, hogy a nagyvárosi neológ közösségek
Erdély déli részére estek, amelyek nem kerültek vissza Magyarországhoz. Ezek közé tar­
tozott többek között Arad, Brassó, Déva, Lugos és Szászváros neológ hitközsége.

283
 5.5 táblázat fo ly ta tá sa
Ortodox Ortodox Neológ Neológ Statusquo Statusquo
anya­ fiók- anya­ fiók­ ante anya­ ante fiók­
hitközségek hitközségek hitközségek hitközségek hitközségek hitközségek
aránya (%) aránya (%) aránya (%) aránya (%) aránya (%) aránya (%)
Magyarország 58,69 41,31 78,44 21,56 76,32 23,68
Trianoni
Magyarország 52,67 47,33 75,00 25,00 68,97 31,03
Visszacsatolt
területek 66,38 33,62 96,30 3,70 100,00 -

Az anya- és fiókhitközségek arányainak különbsége a trianoni Magyarország és a

visszacsatolt területek között annál is érdekesebb, mivel éppen a visszacsatolt Erdély­
ben és a Felvidéken az egyébként jóval kevésbé városiasodott ortodox hitközségek
túlsúlya volt jellemző, mint azt az 5.6 táblázat adatai mutatják.
5.6 táblázat
A hitközségek irányzatok szerinti megoszlása a trianoni Magyarországon
és a visszacsatolt területeken

Ortodox Ortodox Neológ Neológ Statusquo Statusquo

hitközségek hitközségek hitközségek hitközségek ante ante
száma aránya (%) száma aránya (%) hitközségek hitközségek
száma aránya (%)
Magyarország 535 72,30 167 22,60 38 5,10
Trianoni
Magyarország 300 64,00 140 29,90 29 6,20
Visszacsatolt
területek 235 86,70 27 10,00 9 3,30

A hitközségek irányzatok szerinti tömbösödése tehát 1944-ben is megfigyelhető. Erdély

és Északkelet-Magyarország ebben az időszakban is - akárcsak a századfordulón -
gyakorlatilag homogén ortodox területek voltak. Erdélyben a hitközségek 93, Észak-
kelet-Magyarországon pedig 97%-a tartozott az ortodoxiához.20 Ezek az adatok egy-

20 Erdélyben a nyolcvankét ortodox mellett három-három neológ és statusquo ante hitközség

működött. A három neológ közül kettő, a kolozsvári és a nagyváradi hitközségek olyan
városokban működtek, ahol mellettük ortodox hitközség is volt. Északkelet-Magyaror-
szágról összesen 294 hitközséget találunk az 1944-es összeírásban, közülük 285 tartozott
az ortodoxiához, mellettük mindössze négy neológ és öt statusquo ante volt. Ebben a ré­
gióban is találunk két olyan neológ hitközséget, a kassait és az ungvárit, amelyek mellett
ugyanabban a városban jelentős ortodox közösség is élt. Ennek a régiónak az összeírás­
ban található négy statusquo ante hitközsége - a nyírbátori, a nyíregyházai, a sátoraljaúj­
helyi és a szatmárnémeti - is olyan városban működött, ahol szintén volt ortodox hitköz­
ség, Sátoraljaújhelyen kettő is.

284
értelműén bizonyítják az ortodoxia szinte teljes egyeduralmát Magyarországnak eb­
ben a két, gazdasági szempontból legelmaradottabb régiójában. Az itt található 367
ortodox hitközség majdnem 70%-át, pontosan 68,6%-át tette ki Magyarország összes
ortodox közösségének.
Ezzel a két, szinte homogén ortodox területtel szemben Közép-Magyarország
(a Duna-Tisza köze) és Nyugat-Magyarország az irányzatok szempontjából ugyanúgy
kevert területek voltak, mint 1896-ban. A neológia egyedül az ország centrális terüle­
tein került fölénybe az ortodoxiával szemben, bár itt sem jelentősen. Közép-Magyar-
országon a hitközségek 49%-a tartozott a neológiához, 43%-a pedig az ortodoxiához.
Az ország neológ hitközségei szinte kizárólag ebben a két régióban helyezkedtek el,
hiszen Magyarország neológ irányzathoz tartozó 167 hitközsége közül 160 műkö­
dött itt. Ez azt jelenti, hogy a neológ hitközségek gyakorlatilag egységesen, több
mint 95%-ban, az ország gazdaságilag legfejlettebb két régiójába tömörültek.

Az egyes irányzatok demográfiai jellem zői 1944-ben

A szervezeti kiépítettség elemzéséhez szorosan kapcsolódik a hitközségek lélekszá­

múnak vizsgálata az irányzatok adottságai és a regionális keretek figyelembevételével.
Ez a kérdéskör már átvezet a demográfiai problémákhoz, amelyek beható vizsgála­
tát, többek között az átlag családlétszám irányzatonkénti jellemzőinek bemutatását,
szintén lehetővé teszi az összeírás.
A demográfiai jellemzők vizsgálata azonban, szemben a három irányzat hitköz­
ségi hálózatának elemzésével, nem végezhető el a teljes 1944-es összeíráson. Ebben
az esetben - akárcsak a gazdasági jellemzőket vizsgáló következő részben - egy 326
hitközséget tartalmazó mintát használtam. A minta az 1944-es összeírás azon hitköz­
ségeit tartalmazza, amelyek elküldték a következő adatokat: a hitközség neve és
irányzata; lélekszáma, az adózók száma; a tagok állami vagyonadója és jövedelem-
adója, valamint a hitközség 1943-as költségvetése, az összbevétel és az összkiadás,
és ahol megvolt, ugyanez 1944-ből is.
A 740 hitközséget tartalmazó 1944-es összeírásnak a 326 hitközségből álló minta
44%-át teszi ki. A 326 hitközség irányzat szerinti megoszlása a következő: 94 neológ,
213 ortodox és 19 statusquo ante, tehát neológ 28,8%, ortodox 65,3% és statusquo
ante 5,8%. A mintában nem szerepel a pesti neológ hitközség, mivel ez egyrészt
aránytalanul eltorzítaná a neológ hitközségek adatait, másrészt az összeírásban e hit­
községnél nem szerepelnek mindazok az adatok, amelyek a mintába való bekerülés­
hez feltétlenül szükségesek voltak.
A mintában szereplő hitközségeket méret-jellemzőik vizsgálatához lélekszámúk
alapján öt kategóriába osztottam, ugyanúgy, mint a III. fejezetben a századforduló
hitközségeit elemző részben. Az első csoportot a 200 fő alatti lélekszámmal rendel­
kező „kis hitközségek” alkotják. A második és harmadik csoportba kerültek az ún.
„közép hitközségek”, 201 és 500, illetve 501 és 1000 fő közötti lélekszámmal. Az
utolsó két csoportot a „nagy hitközségek” alkotják, az ide tartozó hitközségek lélek-

285
száma 1001 és 5000, illetve 5000 fő fölött található. Az egyes csoportokhoz tartozó
hitközségek számát, valamint irányzatonként a lélekszámcsoportok százalékos meg­
oszlását az 5.7 és 5.8 táblázat mutatja:
5.7 táblázat
Hitközségek száma az öt lélekszámcsoportban (1944)

Lélekszám- 1944
csoport Összesen Ortodox Neológ Statusquo ante
<200 164 105 48 11
201-500 87 53 30 4
501-1000 46 37 8 1
1001-5000 26 15 8 3
5000< 3 3 - -
Összesen 326 213 94 19

5.8 táblázat
Az azonos irányzathoz tartozó hitközségek megoszlása
a lélekszámcsoportok között, 1944 (%)

Lélekszám- 1944
csoport Összesen Ortodox Neológ Statusquo ante
<200 50,3 49,3 51,1 57,9
201-500 26,7 24,9 31,9 21,0
501-1000 14,1 17,4 8,5 5,3
1001-5000 8.0 7,0 8,5 15,8
5000< 0,9 1,4 — _

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0

A két táblázat adatsorai megmutatják, hogy 1944-ben, akárcsak a századforduló évei­

ben, a kis és a közepes lélekszámú hitközségek alsó csoportjába tartozó közösségek
alkották a hitközségek legnépesebb táborát. A századforduló idején a 201 és 500 fő
közötti hitközségek az összes hitközség kb. egyharmadát alkották, míg a 200 fő alat­
tiak az összes hitközségnek csaknem az egynegyedét tették ki. Tehát míg a század-
fordulón a maximum 500 fős hitközségek majdnem 60%-át, addig 1944-ben már há­
romnegyedét tették ki az összes hitközségnek. Ráadásul az e kategóriába tartozó két
csoport, a 200 fő alatti, valamint a 201 és 500 fő közötti hitközségek belső aránya is
megfordult a századforduló óta eltelt szűk fél évszázad során. Míg a 20. század ele­
jén a 200 fő alatti hitközségek az összes hitközség kevesebb mint 25%-át tették ki,
1944-ben már felét. A 201-500 fő közötti kategóriába tartozó hitközségek esetében
viszont a század eleji egyharmados arány 1944-re egynegyedre csökkent. A kis lé­
lekszámú hitközségekkel szemben az 5000 fő fölötti nagy hitközségek 1944-ben az
összes hitközségnek alig 1%-át jelentették, míg a századfordulón ugyanez az arány
2-3% között mozgott. A két korszakot összehasonlítva még egy nagyon lényeges el­
térést figyelhetünk meg. Míg a századfordulón a maximum 500 fős hitközségek
286
mellett az 500-1000, valamint az 1001-5000 fős közepes és nagyobb lélekszámú
hitközségek is jelentős szerepet töltöttek be a zsidó hitközségi hálózatban - előbbi
22, utóbbi 17%-ot tett ki - , 1944-re az 500 főnél nagyobb lélekszámmal rendelkező
hitközségek súlya jelentős csökkenést mutat. Ebben az évben az 501 és 5000 fő kö­
zötti lélekszámmal rendelkező hitközségek már a teljes hitközségi hálózat alig több
mint egyötödét (22%) tették ki. A magyarországi hitközségi hálózatot tehát a Holo­
kauszt időszakában még inkább, mint a 19—20. század fordulóján, a viszonylag kis
létszámú, maximum félezer fős hitközségek dominanciája jellemezte. Ha külön-külön
vizsgáljuk meg az egyes irányzatok hitközségi hálózatát 1944-ben, és összevetjük a
századfordulón mért adatokkal, minden egyes irányzat esetében a kis hitközségek
dominanciájának növekedését láthatjuk ugyanúgy, mint a teljes magyarországi hit­
községi hálózat elemzésekor. A két vizsgált időpontban az egyes irányzatok hitközsé­
gi hálózatára vonatkozó adatokat összegzi az 5.9 táblázat.
5.9 táblázat
Az azonos irányzathoz tartozó hitközségek megoszlása a iélekszámcsoportok
között 1903-ban és 1944-ben (%)

Lélekszám- Összesen Ortodox Neológ Statusquo ante

csoport 1903 1944 1903 1944 1903 1944 1903 1944
<200 23,5 50,3 25,0 49,3 19,5 51,1 31,0 57,9
201-500 35,5 26,7 39,0 24,9 31,5 31,9 34,5 21,0
501-1000 22,0 14,1 19,0 17,4 30,0 8,5 11,5 5,3
1001-5000 17,0 8,0 13,0 7,0 19,0 8,5 23,0 15,8
5000< 2,0 0,9 4,0 1,4 - - - -

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

1903-hoz képest 1944-re minden irányzaton belül jelentősen megerősödött a kis,

200 fő alatti hitközségek súlya az irányzatok hitközségi hálózatában. A kis hitköz­
ségek súlyának növekedésével szemben viszont szintén minden irányzaton belül a
többi lélekszám-kategóriába tartozó hitközség súlyának csökkenését tapasztalhatjuk.
(Egyetlen kivétel e szabályszerűség alól a 201-500 fő közötti neológ hitközségek
esete, ahol 1903 és 1944 között nem történt változás e hitközségek hitközségi hálózat­
ban betöltött arányát illetően.) A kis és „alsó-közép” kategóriákba tartozó hitközségek
dominanciáját tekintve mindhárom irányzaton belül hasonló tendenciák érvényesül­
tek tehát 1944-ben: az ortodox hitközségek 74%-a, a neológok 83%-a és a statusquo
ante közösségek 79%-a tartozott ebbe a két kategóriába. Lényeges különbség a „felső­
közép” kategóriában figyelhető meg az irányzatok között. Ezekhez az 501-1000 fő
közötti hitközségekhez az ortodoxián belül a közösségek 17,4%-a, a neológián be­
lül ennek kevesebb mint a fele, 8,5% tartozott. A statusquo ante hitközségekről a
„felső-közép” és a „nagy” hitközségek kategóriájában nem rendelkezünk elég adat­
tal ahhoz, hogy a kapott eredményeket mérvadóknak tekinthessük.
A rendelkezésünkre álló országos összeírások csupán arra nyújtanak lehetőséget,
hogy felfigyeljünk a kis lélekszámú hitközségek dominanciájának növekedésére, és
ezzel párhuzamosan a nagyobb lélekszámú hitközségek súlyának csökkenésére mind­

287
három irányzat esetében a 20. század első felében. E furcsa jelenség magyarázatá­
hoz, amely ellentétben áll a korszakot illetően a szociológiai irodalom által már jól
feltárt urbanizációs folyamatokkal, további, a jövőben elvégzendő, mikroszintű ku­
tatások szükségesek.
A disszimilációs index segítségével azt is láthatjuk, hogy a három irányzat hitköz­
ségi hálózata még erősebb szerkezeti hasonlóságot mutatott egymással 1944-ben,
mint a 20. század elején.21
5.10 táblázat
Disszimilációsindex-mátrix a három irányzat hitközségi hálózatáról
1903-ban és 1944-ben22

1903 Ortodox Neológ Statusquo ante 1944 Ortodox Neológ Statusquo ante
Ortodox - 17,0 16,0 Ortodox - 10,3 17,4
Neológ 18,5 Neológ - 14,8
Statusquo ante - Statusquo ante -

A disszimilációs index értékei mindkét vizsgált időpontban alacsonyak voltak. Ez

arra utal, hogy a három irányzat a településszerkezetet tekintve erős hasonlóságot
mutatott egymással, és ez a hasonlóság az idő előrehaladtával még nőtt is. Hiszen
1944-ben az ortodox és a statusquo ante irányzatok hitközségi hálózatának egymás­
hoz viszonyított adatait kivéve az index minden értéke kevesebb volt, mint 1903-ban.
Az 1903 és 1944 között eltelt több mint negyven évben tehát az irányzatok település-
szerkezete egyre inkább hasonlóvá vált egymáshoz; 1944-ben a neológ és az ortodox
hitközségi hálózat szerkezete hasonlított leginkább egymásra (az index értéke 10,3
volt), de a többi irányzat esetében is alacsony értékekkel találkozunk.
A hitközségi hálózat fő demográfiai jellemzőinek vizsgálatát - ugyanúgy, mint a
századfordulóval foglalkozó fejezet esetében - folytassuk annak elemzésével, hogy
hogyan alakult az egyes hitközségek létszámának és adófizetőinek aránya az öt lélek-
szám-kategóriában. A hitközségek lélekszáma és adófizetőinek száma közötti arány
elemzése többek között lehetőséget nyújt arra, hogy felmérjük, milyen családmodell
jellemezte az egyes lélekszámcsoportokhoz tartozó hitközségek összességét, illetve
milyen különbségek mutatkoznak, ha külön vizsgáljuk az irányzatokat. Az elemzés

21A szociológiában elterjedt disszimilációs index a két csoport azonos jellemzői közötti kü­
lönbözőség, illetve hasonlóság mértékét mutatja. Az index értéke 0 és 100 között mozog,
a 0 érték teljes hasonlóságot, míg a 100 teljes különbözőséget jelöl. Az indexet és magya­
rázatát lásd Otis D. DuNCAN-Beverly D uncan, A Methodological Analysis of Segrega­
tion Indeces, American Sociological Review, 20(1955), 210-217. Az index képlete a kö­
vetkező: ,
n Ixj-yjl
D = Z --------
i=l 22
22 A táblázatban n = 5 és Z5i=]X][ = X5j=iyi = 100.

288
elvégzését az teszi lehetővé, hogy az adófizetők - az évente kötelező egyenes adó,
az ún. kultuszjárulék befizetői —1944-ben is valójában azonosak voltak a családfenn­
tartókkal, így a hitközség lélekszáma és adófizetőinek száma közötti arány megmu­
tatja, hogy átlagban hány fős családok alkottak egy-egy közösséget.23

5.11 táblázat
A hitközségek átlagos családlétszáma az öt lélekszámcsoportban

Lélekszám- 1903 1944

csoport Összesen Ortodox Neológ Statusquo Összesen Ortodox Neológ Statusquo
ante ante
<200 3,5 3,6 2,8 5,0 3,9 4,8 3,0 2,5
201-500 4,2 4,7 3,9 3,3 4,0 5,0 3,0 4,0
501-1000 5,4 6,4 4,7 6,3 4,6 5,4 2,8 9,6
1001-5000 5,9 6,3 5,3 6,9 4,9 7,7 3,4 3,5
5000< 6,6 6,6 - - 7,9 7,9 - -

Összesen 5,7 6,7 4,7 5,7 4,9 6,2 3,1 3,5

Az átlagos családlétszámra vonatkozó vizsgálat két tényező következtében is felfe­

lé torzít, tehát a valóságosnál valamivel nagyobb átlagos családlétszámokat kapunk.
Az első ok, amely már a 20. század eleji mintában is eltorzította az eredményeket,
hogy minél nagyobb lélekszámú volt egy hitközség, annál nagyobb volt az esélye
annak, hogy a hitközség nem minden adóköteles tagját tudta számon tartani, így
egyes adókötelesek nem szerepelnek az adófizetők létszámában. A második ok azon­
ban már a Holokauszt következménye. Az 1944-es összeírásban - a kérdőívhez csatolt
levelek tanúbizonysága szerint - szerepelnek olyan hitközségek, amelyek munka-
szolgálatra behívott, vagy akár Kamenyec-Podolszkijba deportált tagjaikat továbbra
is nyilvántartották mint a hitközség tagjait. Más hitközségek viszont az aktuális,
1944 április első hetére érvényes lélekszámot adták meg. Hogy melyik hitközség
melyik megoldást választotta, ez utólag már ellenőrizhetetlen. Mindenesetre azon hit­
községek esetében, amelyek nem számolták be az összlélekszámba a munkaszolgá­
latosokat, családjuk továbbra is szerepel a tagok között, nyilvánvalóan több család
volt tehát a hitközségben, mint ahány adófizetőt az összeírás feltüntet.
Az 5.11 táblázat megmutatja, hogy - ellentétben a 20. század elejére jellemző
trenddel, tehát hogy minél nagyobb lélekszámú egy-egy közösség, annál nagyobb lét­
számú családok alkotják - 1944-ben irányzatonként más-más trendek voltak jellem­
zők, bár a teljes hitközségi hálózatot továbbra is a század elején tapasztalt trend jel­

23 Erre utal többek között az 1944-es összeírásban a Szatmár megyei Fülesd ortodox hitköz­
sége levelének következő mondata: „...községünkben összesen 9 azaz kilenc családfőt
számláló zsidó család van csak, és szalmás fedelű kis imaházunkon kívül melynek jelenle­
gi értéke legfeljebb 1000 pengő lehet, semmi néven nevezendő hitközségi vagyontárgyunk
nincs, semmiféle egyesületet nem tartunk fent így a kérdezett 18 pontra feleletet adni nem
tudunk.” Lásd Frojimovics-S chweitzer, i. m., 29.

289
lemezte. Míg az ortodoxia és a statusquo ante irányzatok esetében továbbra is azt
látjuk, hogy a hitközség lélekszámának növekedésével a családok átlag létszáma is
növekedett,24 a neológ hitközségeknél az átlag családlétszám gyakorlatilag stagnált.
Aneológia esetében tehát 1944-ben szinte teljesen egységes családmodellel találko­
zunk, amelyet egyáltalán nem befolyásolt a hitközség mérete. Ráadásul a legkisebb,
200 fő alatti hitközségek kategóriáját kivéve minden más kategóriában a neológ hit­
községek rendelkeztek a legalacsonyabb átlagos családlétszámmal. A legnagyobb
családokat minden kategóriánál az ortodox hitközségekben találjuk, az 500 főnél na­
gyobb lélekszámmal rendelkező hitközségek esetében az ortodox közösségekben a
családok már kétszer annyi, vagy még több taggal rendelkeztek, mint az ugyan­
annyi fővel bíró neológ hitközségekben élő családok.
Ha összehasonlítjuk egymással a század eleji és az 1944-es adatsorokat, az egyes
irányzatok egymástól eltérő fejlődését figyelhetjük meg az átlagos családlétszám
alakulását illetően. A neológia esetében a legkisebb, 200 fő alatti hitközségeket ki­
véve - ahol gyakorlatilag stagnált a családok átlag létszáma - minden kategóriánál
az átlagos családlétszám jelentős csökkenését figyelhetjük meg. A statusquo ante irány­
zat esetében —a valamelyest növekedést mutató, „alsó-közép” kategóriába tartozó
hitközségek kivételével - az 1. és 4. kategóriában, ahol szignifikáns adatokkal ren­
delkezünk, az átlagos családlétszám 1903 és 1944 között a felére csökkent. Ezek az
adatok egybevágnak a Yehuda Don és George Magos által kutatott demográfiai je­
lenséggel, a zsidó népességnek a trianoni Magyarország területén tapasztalt lassú, de
folyamatos fogyásával.25 Az ortodoxiánál ugyanakkor - az 501-1000 főt számláló
hitközségek csoportját kivéve, ahol csökkent - valamennyi kategóriában növekedett
az átlagos családlétszám a vizsgált periódusban.
Végeredményben tehát csakúgy, mint a századfordulón, 1944-ben is a neológia
rendelkezett a leginkább kikristályosodott demográfiai szerkezettel, hiszen az átlagos
családlétszám állandónak tekinthető. 1944-re még inkább állandósult a neológ család-
szerkezet, hiszen ebben az évben, ellentétben a századfordulón tapasztaltakkal, a hit­
községek lélekszámától függetlenül állandósult az egyes családok átlagos létszáma.

24Az 501-1000 fő közötti lélekszámmal rendelkező statusquo ante hitközségnél mért kiug­
róan magas átlagos családlétszám nem szignifikáns, mivel ebben a kategóriában csupán
egy hitközség adataival rendelkezünk.
25A zsidó népesség fogyásának fő oka a két világháború közötti időszakban főleg Budapest
zsidó közösségének demográfiai viselkedésében keresendő: a fővárosban 1920 és 1941
között folyamatosan negatív volt a zsidók természetes szaporodási rátája. Ráadásul a ne­
gatív ráta folyamatosan nőtt: 1921-1923 között -1,6 ezrelék volt, 1939-1941 között vi­
szont már -12,5 ezreléket tett ki. Vidéken 1934-ig még pozitív volt a zsidók népesedési
mérlege, de ez már nem tudta ellensúlyozni a budapesti veszteséget. Ennek köszönhető,
hogy a magyarországi zsidó népesség 1927-től kezdve fogyott. Lásd Yehuda DoN-George
M agos, The Demographic Development of Hungarian Jewry, Jewish Social Studies,
1983/3-4, 189-216.

290
 Az irányzatok gazdasági jellem zői 1944-ben

Az alapvető demográfiai jellegzetességek áttekintése után a továbbiakban a hitköz­

ségek mérete és anyagi ereje közötti kapcsolatot vizsgáljuk. Ehhez első lépésként
nézzük meg, milyen összefüggések vannak az egyes hitközség kategóriákon belül a
hitközségek lélekszáma és adófizetőinek aránya között (5.12 táblázat).

5.12 táblázat
A hitközségek lélekszámának és adófizetőinek aránya az öt lélekszámcsoportban (%)

Lélekszám- 1903 1944

csoport Összesen Ortodox Neológ Statusquo Összesen Ortodox Neológ Statusquo
ante ante
<200 28,6 27,4 35,0 20,2 25,8 21,0 33,7 40,5
201-500 23,9 21,5 26,0 30,1 24,8 20,2 33,6 24,9
501-1000 18,4 15,5 21,3 15,8 21,7 18,6 36,1 10,4
1001-5000 17,1 15,9 18,9 14,5 20,3 13,0 29,2 28,7
5000< 15,2 15,2 - - 12,6 12,6 - -

Összesen 17,5 15,0 21,1 17,6 20,5 16,1 32,0 28,2

Az 5.12 táblázatból nyilvánvaló, hogy a hitközségek összességét tekintve 1944-ben

ahogy nőtt a hitközség lélekszáma, úgy csökkent az adózók aránya. Ez a gyakorlatban
annyit jelentett, hogy minél nagyobb volt egy hitközség, arányosan annál kevesebb
ember tartotta el. Ez az általános tendencia jellemezte 1944-ben az ortodox hitköz­
ségeket is. A neológia esetében azonban a hitközség méretétől függetlenül nagyjá­
ból azonos számú adózó tartotta el a hitközségeket. Ez jelentős változás a 20. szá­
zad elején tapasztaltakkal szemben, hiszen akkor minden irányzatban csökkent az
adózók száma a hitközség lélekszámának növekedésével. Fontos változás még,
hogy 1903 és 1944 között az ortodox hitközségek esetében szinte minden kategóriá­
ban csökkent, a neológoknál pedig szintén csaknem mindenütt nőtt az adózók ará­
nya. A statusquo ante hitközségeknél nem figyelhető meg ilyen egységes változás, e
hitközségek esetében kategóriánként más és más irányú változásokkal találkozunk.
Ha az egyes hitközség-kategóriákat külön vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy a 200 fő
alatti kis hitközségek csoportját kivéve minden más kategóriában a neológ hitközsé­
gekben volt a legmagasabb az adózók aránya. Ez pedig azt jelenti, hogy ugyanúgy,
mint a századfordulón, szinte minden kategóriában a neológ hitközségekben fizette
az évi kultuszjárulékot a hitközség tagjainak arányosan legnagyobb százaléka. Hogy
ez egyben azt is jelentette-e, hogy a neológ hitközségek döntő többségükben gazda­
gabbak voltak a többi irányzat hitközségeinél, azt az alábbiakban vizsgáljuk.
Annak érdekében, hogy a Holokausztot közvetlenül megelőző állapot vizsgálata
összevethető legyen a századfordulón tapasztaltakkal, a hitközségek anyagi helyze­
tének vizsgálatakor a továbbiakban - ugyanúgy, mint a 20. század első évtizedére
vonatkozó elemzésnél - mindig csak az összkiadás értéke fog szerepelni. A vizsgá­
lat első fázisában az összeírásban szereplő két költségvetés, az 1943-as és az 1944-es

291
közül az 1943-as adatait vizsgáljuk, mivel ebből az évből a lezárt, valóban megva­
lósult adatokat tartalmazza a forrás. Az 1944 április elején készült összeírás 1944-re
vonatkozóan természetesen csak a hitközségek egész évre tervezett költségvetését
tartalmazhatta. A két év költségvetésének összehasonlítására az elemzés későbbi fá­
zisában kerül sor. Az 5.13 táblázat a hitközségek 1943-ra vonatkozó évi átlagos ki­
adását foglalja össze az öt hitközség-kategóriában:
5.13 táblázat
A hitközségek évi átlag költségvetése, lélekszáma,
valamint a növekedés mértéke csoportonként

Lélekszám- 1903 1943

csoport Összesen* Összesen**
<200 3 144,7 100*" 5 456,5 100
201-500 6 721,0 214 21 042,8 386
501-1000 10 703,7 340 44 059,0 807
1001-5000 33 377,1 1 061 142 531,8 2 612
5000< 93 900,0 2 986 374 301,7 6 860
Összesen 12 921,2 29 389,7

* koronában megadott összeg

** pengőben megadott összeg (1 pengő = 2 korona)
*** 100 = a 200 fő alatti kategória átlag kiadása (abszolút érték)

A táblázat megmutatja, hogy - a századfordulón tapasztaltakkal ellentétben - 1943-

ban a hitközség méretének növekedésével egyenes arányban növekedett az egyes
közösségek költségvetésének nagysága, sőt minden kategóriában magasabb átlagösz-
szegekkel találkozunk, mint az a lélekszám-növekedésből következne. Más szavak­
kal, a 201 és 500 fő közötti csoportban például, amelyben a hitközségek lélekszáma
maximum két és félszerese a 200 fő alatti hitközségeknek, 1944-ben majdnem négy­
szer akkora átlag költségvetéssel találkozunk, mint a 200 fő alatti közösségek esetében.
Vizsgáljuk meg ugyanezt a jelenséget irányzatonként is.
5.14 táblázat
Az ortodox hitközségek évi átlag költségvetése, lélekszáma,
valamint a növekedés mértéke csoportonként

Lélekszám- 1903 1943

csoport Összesen’ Összesen”
<200 2 408,7 100*” 4 507,0 100
201-500 6 097,5 253 18 334,6 407
501-1000 9 090,3 377 41 945,6 931
1001-5000 20 259,2 841 92 064,3 2 043
5000< 93 900,0 3 898 374 301,7 8 305
Összesen 10 987,2 25 825,5

* koronában megadott összeg

*’ pengőben megadott összeg (1 pengő = 2 korona)
*** 100 = a 200 fő alatti kategória átlag kiadása (abszolút érték)

292
 5.15 táblázat
A neológ hitközségek évi átlag költségvetése, lélekszáma,
valamint a növekedés mértéke csoportonként

Lélekszám- 1903 1943

csoport Összesen* Összesen**
<200 4 775,6 100*** 7 536,4 100
201-500 6 468,9 135 26 297,3 349
501-1000 12 075,3 253 57 388,0 761
1001-5000 44 322,5 928 214 341,6 2 844
5000< — - - -

Összesen 15 187,8 35 367,1

* koronában megadott összeg

** pengőben megadott összeg (1 pengő = 2 korona)
*** 100 = a 200 fő alatti kategória átlag kiadása (abszolút érték)
5.16 táblázat
A statusquo ante hitközségek évi átlag költségvetése, lélekszáma,
valamint a növekedés mértéke csoportonként

Lélekszám- 1903 1943

csoport Összesen* Összesen*’
<200 2 478,8 100*** 5 443,2 100
201-500 10 233,1 413 17 518,5 322
501-1000 10 945,0 442 (15 620,0) (287)
1001-5000 36 621,7 1 477 203 376,0 3 736
5000< — - - -

Összesen 14 019,0 39 773,5

* koronában megadott összeg

pengőben megadott összeg (1 pengő = 2 korona)
*** 100 = a 200 fő alatti kategória átlag kiadása (abszolút érték)
(Az 501 és 1000 fő közötti kategóriában 1943-ban csupán egy hitközség szerepel.)

Az egyes irányzatokban a hitközségek évi átlag költségvetését bemutató táblázatok

alapján megállapíthatjuk, hogy 1943-ban a hitközségek méretének növekedését min­
den irányzatnál meghaladta a költségvetési összeg növekedése, tehát a nagyobb lét­
számú hitközségekben nem csak abszolút értékben növekedett az éves költségvetés.
Irányzatonként azonban más és más arányosság figyelhető meg a lélekszám és a
költségvetés növekedése között. E két kategóriában az ortodox hitközségek esetében
növekedett a leginkább az éves átlag költségvetés aránya a „kis”, 200 fő alatti hit­
községek költségvetéséhez képest, és ez ellentétben áll az 1903-ban tapasztaltakkal,
amikor ez a statusquo ante hitközségeket jellemezte. Az 1001-5000 főt számláló
„nagy” hitközségek kategóriájában az ortodox hitközségekben az éves átlag költség-
vetés több mint hússzorosa volt a „kis” hitközségek költségvetési összegének. Ugyan­
ez az arány a neológ hitközségek esetében majdnem huszonkilencszerese, a statusquo
ante hitközségeknél pedig több mint harminchétszerese volt. 1943-ban is megma­
radt tehát az a különbség, amelyet már a századforduló éveiben tapasztalhattunk:
293
a neológ és a statusquo ante hitközségeknél a hitközségek méretének növekedése jelen­
tősebb növekedést idézett elő a költségvetésben, mint az ortodox hitközségek esetében.
Az ortodox hitközségeknél nemcsak hogy a legkevésbé növekedett a költségve­
tési összeg a hitközség létszámának növekedésével, de magukat a költségvetési átlag­
összegeket figyelembe véve a táblázatok alapján azt is megállapíthatjuk, hogy minden
kategóriában e hitközségek költségvetése volt a legalacsonyabb. A legnagyobb kate­
góriát kivéve, ahol a neológ hitközségekről nem rendelkezünk elégséges információ­
val, minden kategóriában a neológ közösségekben volt a legmagasabb az évi átlagos
költségvetés összege. A legkisebb, 200 fő alatti hitközségek kategóriájában a neológ
hitközségek átlagosan kétharmaddal magasabb költségvetési összeg fölött rendel­
keztek, mint az ugyanazon kategóriába tartozó ortodox hitközségek. A két „közép”
kategóriában körülbelül 40, az 1001-5000 fő közötti „nagy” hitközségek esetében pe­
dig 133%-kal(!) volt magasabb a neológ közösségek költségvetése. A különböző
irányzatokhoz tartozó hitközségek anyagi ereje tehát az egyes hitközségi kategóriá­
kon belül sem volt egyforma. A részletes adatokat az 5.17 táblázat foglalja össze.

5.17 táblázat
Az egyes irányzatok hitközségeinek egymáshoz viszonyított
évi átlag költségvetése az öt lélekszámcsoportban

Lélekszám- 1903 1943

csoport Összesen Ortodox Neológ Statusquo Összesen Ortodox Neológ Statusquo
ante ante
<200 100 77 152 79 100 83 138 98
201-500 100 91 96 152 100 87 125 83
501-1000 100 85 113 102 100 95 130 (35)
1001-5000 100 61 133 110 100 65 150 143
5000< 100 100 - - 100 100 — -

Összesen 100 85 118 108 100 88 120 135

100 = az egyes kategóriák átlag költségvetése (abszolút érték)

Az adatok egyértelművé teszik, hogy az adófizetők arányának növekedése egyben

nagyobb költségvetést is eredményez, hiszen a legkisebb, 200 fő alatti hitközsége­
ket kivéve minden kategóriában a legtöbb adófizetővel rendelkező irányzat hitköz­
ségeiben, a neológiánál találjuk a legmagasabb átlag költségvetést. A 200 fő alatti
„kis” hitközségek csoportjában a Holokauszt előtti időszakban a statusquo ante hit­
községekben volt a legtöbb adófizető.

Az irányzatok régiónként eltérő gazdasági viselkedése 1944-ben

Az 1944-es országos összeírás, amelyben a kérdőívet kitöltő hitközségek több mint

fele a hitközség 1943-as költségvetési zárszámadása mellett az 1944-es évre tervezett
költségvetési előirányzat összegeit is feltüntette, egyedülálló elemzés elvégzését te­

294
 lehetővé. Az összeírás segítségével különböző gazdasági mutatók vizsgálatával
s z í

kereshetünk választ a kérdésre: mennyire készültek fel a magyarországi zsidók 1943

végén, 1944 legelején - az 1944-re szóló költségvetési előirányzat megalkotásakor
- a rájuk váró eseményekre, a deportálásra? Más szavakkal: akik megélték és meg­
szenvedték a zsidóellenes törvények hatásait, a munkaszolgálat megpróbáltatásait,
valamint a Kamenyec-Podolszkijban és Újvidéken lezajlott mészárlásokat, bizonyos
optimizmussal tekintettek-e a következő évre, vagy sem? A trianoni Magyarorszá­
gon és a visszacsatolt területeken élő zsidó közösségek költségvetésében mérhető
gazdasági viselkedés vizsgálata e két terület egymástól esetlegesen eltérő módon rea­
gáló közösségeinek összehasonlítását is lehetővé teszi. A közeljövőt illetően felté­
telezett optimizmus ideális jelzője a költségvetési tervezet, hiszen ha az egyes hit­
községek 1944-re magasabb költségvetési összeggel számoltak, mint amekkorával
az előző évet zárni tudták, nyilvánvaló, hogy egyebek közt több adó befolyására számí­
tottak tagjaiktól. Ugyanígy az 1943-as évhez képest kisebb költségvetési előirány­
zat 1944-re a közeljövőt illető pesszimizmus, további nehézségek várásának biztos
jeleként értékelhető.
Magyarország regionális beosztását 1944-ben az 5.18 táblázat és a 4. térkép
mutatja.
5.18 táblázat*
Magyarország régiói 1944-ben*

Régió A régióba tartozó megyék

Trianoni Magyarország
Nyugat-Magyarország Baranya, Bars-Hont, Esztergom, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom,
Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszprém, Zala
Közép-Magyarország Bács-Bodrog, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun
Kelet-Magyarország Abaúj-Toma, Békés, Bereg, Bihar, Borsod, Hajdú, Szabolcs, Szatmár,
Zemplén
Tisza-Maros szöge Csanád-Arad-Torontál
Visszacsatolt területek
Nyugat-Felvidék Bars-Hont, Esztergom, Komárom, Nógrád, Nyitra-Pozsony
Kelet-Felvidék Abaúj-Toma, Bereg, Gömör-Kishont, Ugocsa, Ung, Zemplén
Kárpátalja Bereg, Máramaros, Ugocsa, Ung
Délvidék Bács-Bodrog, Baranya, Vas, Zala
Erdély Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Csík, Fogaras, Háromszék,
Hunyad, Kis-Küküllő, Kolozs, Máramaros, Maros-Torda, Nagy-Küküllő,
Szatmár, Szeben, Szilágy, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos, Udvarhely,
Ugocsa

* A trianoni Magyarország és a visszacsatolt területek határán lévő megyék esetében többször

is előállt az a helyzet, hogy ugyanazon megye különböző járásai a trianoni Magyarországon,
illetve a visszacsatolt területeken feküdtek, sőt a határ még egy-egy megye járását is szétvághatta.
Ezekben az esetekben az illető megye a táblázatban mindkét helyen, tehát a trianoni Magyarország
egy bizonyos régiójában, valamint a visszacsatolt területek valamelyikében is szerepel.

295
A trianoni Magyarország határa
Magyarország határa a visszacsatolások után

Zoml
Az 1943-as és az 1944-es költségvetés egymáshoz viszonyított arányának vizsgála­
takor csak az előzőek során használtnál kisebb, összesen 270 hitközség adatait tar­
talmazó mintát tudunk használni. Ennyi azoknak a hitközségeknek a száma, amelyek
mindkét évre vonatkozóan kitöltötték a költségvetést érintő kérdéseket. A 270 hit­
község irányzatok szerinti megoszlása: 92 neológ, 162 ortodox és 16 statusquo ante.
A következő összefoglaló táblázat a trianoni Magyarországon és a visszacsatolt
területeken régiónként tekinti át az egyes irányzatokhoz tartozó hitközségek 1943-as
és 1944-es költségvetésének egymáshoz viszonyított arányát. Az 5.19 táblázat segít­
ségével az 1944-es évet érintő várakozásokat illetően mind az irányzatspecifikus,
mind a regionális különbségekről képet alkothatunk.
5.19 táblázat
Az 1943-as és 1944-es hitközségi költségvetések egymáshoz viszonyított aránya
régiónként és irányzatonként

Régió Irányzat Hitközségek száma %*

Trianoni Magyarország 200 105,9
Neológ 80 109,8
Ortodox 108 105,1
Statusquo ante 12 85,9
Nyugat-Magyarország 60 112,5
Neológ 34 114,8
Ortodox 20 106,9
Statusquo ante 6 98,6
Közép-Magyarország 61 105,9
Neológ 33 99,4
Ortodox 25 112,1
Statusquo ante 3 123,2
Kelet-Magyarország 75 100,1
Neológ 11 119,4
Ortodox 61 102,6
Statusquo ante 3 58,7
Tisza-Maros szöge 4 106,2
Neológ 2 117,4
Ortodox 2 99,7
Visszacsatolt területek 70 111,8
Neológ 12 94,5
Ortodox 54 109,5
Statusquo ante 4 147,9
Nyugat-Felvidék 21 115,2
Neológ 3 100,1
Ortodox 18 121,1
Kelet-Felvidék 14 110,8
Neológ 1 83,0
Ortodox 13 116,0

297
 5.19 táblázat fo ly ta tá sa

Régió Irányzat Hitközségek száma %*

Kárpátalja 2 89,8
Ortodox 2 89,8
Délvidék 11 91,9
Neológ 8 91,6
Ortodox 1 100,0
Statusquo ante 2 92,6
Erdély 22 129,2
Ortodox 20 115,2
Statusquo ante 2 152,2
Mindösszesen 270 107,5

* 100% = az 1943-as költségvetés

Összességében úgy látszik, hogy mind a trianoni Magyarország, mind a visszacsatolt

területek zsidó közösségei 1943 végén optimistábbak voltak a következő évet ille­
tően, mint korábban az 1943-as évvel kapcsolatban voltak. Ezt a viszonylagos opti­
mizmust látszik igazolni, hogy mindkét területen arányaiban nagyobb költségvetési
előirányzattal számoltak 1944-re, mint amekkorával 1943-at zárták. A trianoni Ma­
gyarország hitközségei esetében az 1944-es költségvetési előirányzat az 1943-as
zárszámadásnak átlagosan 105,9%-a, a visszacsatolt területeken pedig 111,8%-a volt.
Ha azonban régiónként is megvizsgáljuk a két terület hitközségeinek viselkedését,
lényeges különbségeket tapasztalunk. A trianoni Magyarország területén az 1944-re
előirányzott költségvetési összeg minden régióban meghaladta ugyan az 1943-as ösz-
szeget, nyugatról keletre haladva azonban lényeges csökkenés mutatkozott. Míg Nyugat-
Magyarország esetében a két év költségvetésének egymáshoz viszonyított aránya 112,5%
volt, a Tisza-Maros szögében, valamint Közép-Magyarországon már csak 106,2%-os,
illetve 105,9%-os, addig Kelet-Magyarországon csupán 100,1%-os aránnyal talál­
kozunk. A kirajzolódó kép világosan mutatja, hogy a trianoni Magyarország zsidó
közössége viszonylagos biztonságban érezte magát 1943-1944 fordulóján, az 1944-es
év elé bizakodóan tekintett, és helyzete javulását várta. Ugyanakkor azonban nyugat­
ról kelet felé haladva egyértelműen kimutatható a bizakodás mértékének csökkenése.
E kétféle tendencia, a közeli jövővel kapcsolatos optimizmus, illetve pesszimiz­
mus egyidejű egymás mellett élése még egyértelműbben megfigyelhető a visszacsa­
tolt területek régiói esetében. Három régióban, a Felvidék nyugati és keleti részén,
valamint Erdély Magyarországhoz visszacsatolt részén az 1944-re tervezett költség-
vetési előirányzat meghaladta az 1943-as zárszámadás mértékét. Erdélyben 129,2%-a,
a Felvidék nyugati felén 115,2%-a, keleti felén pedig 110,8%-a volt az 1944-re ter­
vezett költségvetés az 1943-asnak. Mint ahogy a két világháború közötti korszakkal
foglalkozó fejezetben láthattuk e régiókban, különösen Erdélyben nagyszámú ma­
gyar anyanyelvű, a magyar államhoz lojális zsidó élt, akik számára a régió Magyar-
országhoz való visszacsatolása egyfajta felszabadulást jelentett. Különösen a Felvi­
dék nyugati részén, de Erdélyben is az ortodoxia számára - amelynek tagjai szintén

298
sok esetben magyar anyanyelvűek voltak - szintén pozitívumot jelentett, hogy ezek
a területek újra Magyarország részeivé váltak. Ez az esemény e területek ortodox
közösségei számára abba a magyarországi ortodoxiába való szerves visszailleszke­
dést jelentette, amelynek vezető rétege a Monarchia korában hagyományosan éppen
e területekről származott. E három régióval ellentétben Kárpátalja és a Délvidék zsidó
közösségei a terület Magyarországhoz csatolására egyértelmű pesszimizmussal rea­
gáltak, és e pesszimizmus a háború előrehaladtával nem csökkent. E két régióban az
1944-es költségvetési tervezet alatta maradt az 1943-as zárszámadásnak, a Délvidék
esetében 91,9%-át, Kárpátalján pedig 89,8%-át tette ki. (Kárpátaljáról csupán két orto­
dox hitközség - Munkács és Felsőveresmart - adataival rendelkezünk.) A Holokauszt
eseményeinek ismeretében e két terület zsidó közösségeinek nyilvánvaló bizalmat­
lansága a magyar fennhatósággal szemben egyáltalán nem meglepő. Éppen e két te­
rület zsidó lakossága tapasztalta meg legközvetlenebbül a magyarországi hatalomnak
a zsidókkal szemben tanúsított kegyetlenségét az Újvidéken, valamint Kamenyec-
Podolszkijban végrehajtott tömegmészárlások alkalmával.
Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a hitközségek 1943-as és 1944-es költség-
vetésének változásai hűen tükrözik, hogyan reagáltak az ország különböző területein
élő zsidó közösségek a háború folyamán bekövetkező politikai változásokra és a zsidó
közösség különböző csoportjait súlyosan érintő eseményekre. Lényeges különbség
figyelhető meg az „anyaország”, a trianoni Magyarország zsidó közössége és a vissza­
csatolt területeken működő hitközségek gazdasági viselkedése között. Míg a triano­
ni Magyarország határain belül élőket gazdasági viselkedésük alapján - régiónként
változó mértékben ugyan - a bizakodás, a súlyos helyzet hamarosan várható jobbra
fordulásába vetett hit jellemezte, a visszacsatolt területeken élők reakciói sokkal inkább
polarizálódtak. A magyar államhatalomnak a zsidókkal kapcsolatos gyilkos szándé­
kait közvetlen közelről megtapasztalt régiókban - Kárpátalján és a Délvidéken -
élők gyanakodva tekintettek az 1944-es évre, sorsuk jobbra fordulását illetően nem
ringatták magukat csalóka reményekbe. Ezzel szemben a többi visszacsatolt területen,
a Felvidéken és Erdélyben élő zsidó közösségeket bizonyos optimizmus jellemezte,
magyar fennhatóság alá tartozásuktól helyzetük lényeges javulását várták.
A továbbiakban e szálon, a regionális különbségek mentén tovább haladva vizs­
gáljuk az egyes irányzatok gazdasági jellemzőit 1943-1944-ben.

Az irányzatok és tagjaik anyagi helyzete,

valam int az ország régióinak kapcsolata

Az elemzés ebben a részben azon a 326 hitközségből álló - a főváros hitközségeit

nem tartalmazó - mintán alapul, amelyet korábban már használtam. A minta 240 hit­
községe a trianoni Magyarország területén, 86 pedig a visszacsatolt területeken műkö­
dött. A hitközségek költségvetésére, valamint a tagok személyes vagyonára vonat­
kozó adatok lehetővé teszik, hogy a 19. század utolsó harmadában kikristályosodott
magyarországi hitközségi hálózat működésének utolsó pillanatában, közvetlenül a

299
deportálás előtti pillanatban —a regionális különbségek figyelembevételével —meg­
vizsgáljuk az egyes irányzatok hitközségeinek és tagjainak gazdasági helyzetét.
A vizsgálat első részében a hitközségek gazdasági helyzetének vizsgálatára kerül sor.
Ehhez első lépésként nézzük meg a különböző irányzatokhoz tartozó hitközségek
költségvetésében mutatkozó eltéréseket régiónként (5.20 táblázat).
5.20 táblázat
Az 1943-as és 1944-es hitközségi költségvetések átlaga régiónként (pengőben)

Régiók Szám 1943 1944

Átlag % Tisza-Maros Átlag % Tisza-Maros
szöge és szöge és
Kárpátalja Kárpátalja
nélkül (%)' nélkül (%>)’
Nyugat-Magyarország 67 34 676 118,0 124,5 35 713 121,5 125,9
Közép-Magyarország 70 26 771 91,1 96,1 27 892 94,9 98,3
Kelet-Magyarország 99 25 614 87,2 92,0 24 464 83,3 86,3
Tisza-Maros szöge 4 37 294 126,9 - 39 615 134,8 -

Trianoni Magyarország
összesen 240 28 676 97,6 102,4 28 857 98,2 101,1
Nyugat-Felvidék 23 29 030 98,8 104,2 33 337 113,5 117,5
Kelet-Felvidék 15 16 746 57,0 60,1 17 660 60,1 62,3
Kárpátalja 5 120 825 411,1 - 85 765 291,9 -

Délvidék 12 19 563 66,6 70,2 17 799 60,6 62,8

Erdély 31 30 322 103,1 108,9 31 583 107,5 111,3
Visszacsatolt területek
összesen 86 31 381 106,8 92,9 30 850 105,0 96,8
1944-es Magyarország
összesen 326 29 390 100,0 100,0 29 383 100,0 100,0

Szám = Az egyes régiókban található hitközségek száma.

* Ebbe a két oszlopba két régió adatai nem kerültek bele: a trianoni Magyarországon található
Tisza-Maros szöge és a visszacsatolt területeken lévő Kárpátalja adatai.

A 5.20 táblázat adatai bizonyítják, hogy a trianoni Magyarországon a hitközségek

magasabb átlagos költségvetéssel rendelkeztek, mint a visszacsatolt területeken. A két
területen belül azonban jelentős regionális különbségek mutatkoztak. Két régióban,
a trianoni Magyarországon található Tisza-Maros szögében, valamint a visszacsatolt
területekhez tartozó Kárpátalján túl kevés hitközségről rendelkezünk információk­
kal, így e két régió adatai jelentősen torzítják az összképet. E hiba kiküszöbölésére
a táblázatban az egyes régiók átlag költségvetésének százalékos adatai e két régió nél­
kül is szerepelnek. E két régió kihagyásával világosabb kép rajzolódik ki az ország
különböző régióiban található hitközségek gazdasági erőviszonyairól. A trianoni Ma­
gyarország területén ugyanaz az erőviszony állt fenn az egyes régiók között, mint
amellyel már a 20. század első évtizedében találkoztunk. A legnagyobb átlag költség-
vetéssel a nyugat-magyarországi hitközségek rendelkeztek, a második helyen a közép­

300
magyarországiak álltak, utánuk pedig a kelet-magyarországiak következtek. A zsidó
hitközségek gazdasági ereje tehát a 20. század közepén is egyértelműen igazodott az or­
szág regionális erőviszonyaihoz. A visszacsatolt területek két vezető régiója 1943-1944-
ben Erdély és a Felvidék nyugati része volt. E két régiótól messze leszakadva álltak
a Délvidék és a Kelet-Felvidék hitközségei. Ez utóbbi két terület volt az, amelynek
zsidó közösségei Kárpátaljával együtt a legközvetlenebbül tapasztalták meg a ma­
gyar hatóságok zsidóellenes politikájának kegyetlenségét a háború korai szakaszában.
Érdemes az 1944-es Magyarország teljes területének régióit is összeverni gazdasá­
gi erőviszonyaik alapján, azt a két régiót ismét kihagyva, amelyekből nem áll rendel­
kezésünkre megfelelő mennyiségű adat. Ebben az esetben négy csoportot különíthetünk
el egymástól a költségvetési átlag szerint. A gettósítást és a deportálást megelőző le­
zárt költségvetési évben és 1944-ben egyaránt a nyugat-magyarországi hitközségek
átlag költségvetése volt a legmagasabb országos szinten. Ebben a régióban a hitköz­
ségek átlag költségvetése az országos átlag több mint 120%-át tette ki. Ezt a régiót
két, a visszacsatolt területeken található régió követte. A Felvidék nyugati felében és
az Erdélyben található hitközségek költségvetése még mindig az országos átlag felett
maradt (104-118%). A harmadik csoportba Közép- és Kelet-Magyarország hitköz­
ségei tartoztak. E két régióban a hitközségek átlagos költségvetése már az országos
átlag alatt maradt, 86-98%-ot tett ki. A legszegényebb, azaz legkisebb átlagos költ­
ségvetéssel rendelkező hitközségeket 1943-1944-ben a Délvidéken és a Felvidék
keleti felén találjuk. E két régióban az átlagos költségvetés az országos átlag mind­
össze 60-70%-át tette ki.
Annak vizsgálata után, hogy miként alakultak az ország különböző régióiban a
gazdasági erőviszonyok, következő lépésként tekintsük át az egyes régiókon belül
a három irányzat hitközségi hálózatának erőviszonyait, szintén a költségvetések tük­
rében. Az irányzatok szerinti vizsgálat lehetőséget nyújt arra, hogy az ország regioná­
lis megosztottságán túlmutató, irányzatspecifikus jelenségekre is felfigyelhessünk
(lásd 5.21 táblázat).
5.21 táblázat
Az 1943-as és 1944-es hitközségi költségvetések átlaga
az egyes irányzatoknál régiónként (pengőben)

Régiók Szám 1943 1944

Átlag % Tisza-Maros Átlag % Tisza-Maros
szöge és szöge és
Kárpátalja Kárpátalja
nélkül (%>)' nélkül (%>)'
Trianoni Magyarország
Nyuga t-Magyarország
Neológ 34 46 107 156,9 165,6 52 923 180,1 186,6
Ortodox 27 25 808 87,8 92,7 19 828 67,5 69,9
Statusquo ante 6 9 813 33,4 35,2 9 677 32,9 34,1
Összesen 67 34 676 118,0 124,5 35 713 121,5 125,9

Szám = az egyes régiókban található hitközségek száma

* Ebbe a két oszlopba nem kerültek bele a trianoni Magyarországon található Tisza-Maros szöge
és a visszacsatolt területeken lévő Kárpátalja adatai.
 5.21 táblázat fo ly ta tá sa

Régiók Szám 1943 1944

Átlag % Tisza-Maros Átlag % Tisza-Maros
szöge és szöge és
Kárpátalja Kárpátalja
nélkül (%) nélkül (%)
Közép-Magyarország
Neológ 35 29 341 99,8 105,4 29 102 99,0 102,6
Ortodox 29 23 802 81,0 85,5 25 906 88,2 91,3
Statusquo ante 6 26 130 88,9 93,8 30 438 103,6 107,3
Összesen 70 26 771 91,1 96,1 27 892 94,9 98,3
Kelet-Magyarország
Neológ 11 22 489 76,5 80,8 26 851 91,4 94,7
Ortodox 85 24 208 82,4 86,9 23 425 79,7 82,6
Statusquo ante 3 76 926 261,7 276,2 45 141 153,6 159,1
Összesen 99 25 614 87,2 92,0 24 464 83,3 86,3
Tisza-Maros szöge
Neológ 2 27 435 93,3 - 32 205 109,6
Ortodox 2 47 153 160,4 - 47 025 160,0 -
Összesen 4 37 294 126,9 - 39 615 134,8 -
Visszacsatolt területek
Nyugat-Felvidék
Neológ 3 61 930 210,7 222,4 61 981 210,9 218,5
Ortodox 20 24 085 81,9 86,5 29 040 98,8 102,4
Összesen 23 29 030 98,8 104,2 33 337 113,5 117,5
Kelet-Felvidék
Neológ 1 37 774 128,5 135,6 31 352 106,7 110,5
Ortodox 14 15 244 51,9 54,7 16 682 56,8 58,8
Összesen 15 16 746 57,0 60,1 17 660 60,1 62,3
Kárpátalja
Ortodox 5 120 825 411,1 - 85 765 291,9 -
Összesen 5 120 825 411,1 - 85 765 291,9 -

Délvidék
Neológ 8 25 514 86,8 91,6 23 376 79,6 82,4
Ortodox 2 4 784 16,3 17,2 3 064 10,4 10,8
Statusquo ante 2 11 040 37,6 39,6 10 225 34,8 36,0
Összesen 12 19 563 66,6 70,2 17 799 60,6 62,8
Erdély
Ortodox 29 22 511 76,6 80,8 18 693 63,6 65,9
Statusquo ante 2 143 591 488,6 51,6 218 489 743,6 770,3
Összesen 31 30 322 103,1 108,9 31 583 107,5 111,3
Trianoni Magyarország
Neológ 82 35 327 120,2 127,6 38 752 131,9 137,2

302
 5.21 táblázat fo ly ta tá sa

Ortodox 143 24 748 84,2 87,8 23 579 80,2 82,0

Statusquo ante 15 29 762 101,3 106,9 25 074 85,3 88,4
Összesen 240 28 676 97,6 102,4 28 857 98,2 101,1
Visszacsatolt területek
Neológ 12 35 639 121,3 128,0 33 692 114,7 118,8
Ortodox 70 28 026 95,4 75,0 25 591 87,1 73,9
Statusquo ante 4 77 316 263,1 277,6 114 357 389,2 403,2
Összesen 86 31 381 106,8 92,9 30 850 105,0 96,8
1944-es Magyarország
Neológ 94 35 367 120,3 127,6 38 106 129,7 134,8
Ortodox 213 25 825 87,9 83,7 24 240 82,5 79,4
Statusquo ante 19 39 774 135,3 142,8 43 870 149,3 154,7
Összesen 326 29 390 100,0 100,0 29 383 100,0 100,0

A trianoni Magyarország területén a legmagasabb átlag költségvetéssel a neológ hit­

községek rendelkeztek 1943-1944-ben, őket a statusquo ante közösségek követték,
a sor legvégén pedig az ortodox hitközségek álltak. Ha a visszacsatolt területek ese­
tében kihagyjuk a mintából az erdélyi Marosvásárhely statusquo ante hitközségének
adatait - amely a kérdőívben irreálisan magas költségvetési értékeket adott meg,
1943-ban az átlag országos költségvetés tízszerese, 1944-ben pedig tizenötszöröse
szerepel - , az irányzatok közötti erőviszony tekintetében ugyanazt a sorrendet kap­
juk, mint a trianoni országterületen. Más szavakkal, az országos átlagokat figyelembe
véve közvetlenül a gettósítás és a deportálás előtti időszakban a neológia volt az or­
szág leggazdagabb irányzata, az irányzathoz tartozó hitközségek átlag költségveté­
se majdnem 50%-kal haladta meg a legszegényebb irányzat, az ortodoxia hitközsé­
geinek költségvetési átlagát. Az egyes irányzatok hitközségeinek gazdasági erejében
azonban jelentős ingadozás figyelhető meg regionális elhelyezkedésük függvényé­
ben. A neológ hitközségeknél négy csoport különíthető el egymástól. Mind az 1943-as
lezárt költségvetési évben, mind pedig az 1944-es költségvetési tervezet alapján a
Felvidék nyugati részének hitközségei rendelkeztek a legnagyobb összegű átlag
költségvetéssel, az összeg az országos átlag 220%-a körül mozgott. E térség neológ
hitközségeit némileg lemaradva, 185%-os költségvetési átlaggal követték a nyugat­
magyarországi neológ közösségek. Gazdasági lehetőségeiket tekintve e két, a Dunától
nyugatra található régióban lévő hitközségek mögött messze lemaradva következtek
a többi régió neológ közösségei. A trianoni Magyarországon fekvő Közép-Magyar-
ország és a Tisza-Maros szöge, valamint a visszacsatolt területekhez tartozó Kelet-
Felvidék neológ közösségeinek átlag költségvetése az országos átlag 100- 135%-át
tette ki. Végül az országos átlagtól elmaradva, 80-95%-os költségvetési átlaggal ren­
delkeztek Magyarország legszegényebb neológ hitközségei, a Kelet-Magyarorszá-
gon, valamint a Délvidéken található közösségek.
Az ortodox hitközségek esetében jóval nagyobb ingadozás figyelhető meg az
1943-as lezárt költségvetés és az 1944-es tervezett költségvetési összeg között, mint
a neológ közösségeknél. Míg azonban Erdélyben és Nyugat-Magyarországon az

303
 1943-as költségvetés átlagos összegéhez képest 1944-re a hitközségek kisebb éves
költségvetéssel számoltak, a Felvidék nyugati részén éppen fordítva, 1944-re nőtt az
előirányzott összeg. A két költségvetési év között mutatkozó jelentős eltérések miatt
az ortodox hitközségek gazdasági erőviszonyainak vizsgálatát érdemes csupán az
1943-as év megvalósult költségvetésére alapozni. Az ortodox hitközségek szempont­
jából a leggazdagabb régió 1943-ban a Tisza Maros szöge volt, az ott található kö­
zösségek átlag költségvetése az országos átlag 160%-a volt. Mivel azonban ebből a
régióból mindössze két ortodox hitközség adatai állnak rendelkezésünkre, ez az ered­
mény nem tekinthető szignifikánsnak. Ugyanígy problémát jelent a kárpátaljai orto­
dox hitközségek gazdasági erőviszonyainak felmérése, mivel e térségnek csupán öt
hitközségéből rendelkezünk költségvetési információkkal. Az öt hitközség egyike
azonban a 15 000 főt számláló munkácsi hitközség, amelynek 1943-as költségveté­
se az országos átlag tizenhatszorosa. Ugyancsak a kárpátaljai hitközségek között ta­
lálható a több mint 5000 fős huszti közösség, amely 1943-ban az országos átlagnál
három és félszer nagyobb költségvetéssel rendelkezett. Ha e két jelentős ortodox hit­
község adatait kivesszük a kárpátaljai mintából, a benn maradó három hitközség
költségvetése már csak az országos átlag 23%-át tette ki 1943-ban, s ezzel e közös­
ségek az ország legszegényebb hitközségei közé tartoztak. Az 1943-as mintában a
másik legszegényebb régió az ortodox hitközségek szempontjából a Délvidék volt.
Mivel azonban ott csupán két hitközség adataival rendelkezünk, a kapott eredmény
- amely szerint e közösségekben a költségvetési átlag az országos átlagnak csupán
17%-át tette ki - nem tekinthető mérvadónak. E három, szélsőséges adatokat produ­
káló régió mellett az ország többi hat régiója a gazdasági erőviszonyokat tekintve
két jól elkülöníthető csoportra oszlott 1943-ban. A trianoni Magyarország három ré­
giója (Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarország), valamint a visszacsatolt területek
közül a Felvidék nyugati felében és Erdélyben az ortodox hitközségek költségveté­
si átlaga az országos átlag 81-93%-át tette ki. E régiók hitközségeitől jelentősen el­
maradtak a Felvidék keleti felének közösségei, ahol a költségvetési átlag az orszá­
gos átlagnak mindössze 55%-át tette ki. Miután a mintában mindössze tizenkilenc
statusquo ante hitközség adataival rendelkezünk, amelyek közül tizenöt a trianoni
Magyarországon, négy pedig a visszacsatolt területeken működött 1943—1944-ben,
adathiány miatt ennek az irányzatnak a hitközségi hálózatát nem tudjuk régiók sze­
rint vizsgálni.
A két nagy irányzat gazdasági erőviszonyainak régiók szerinti vizsgálata egyér­
telművé tette, hogy a zsidó hitközségek gazdasági lehetőségeit - ugyanúgy, mint a
századfordulón - két tényező befolyásolta: regionális elhelyezkedésük és irányzat
szerinti hovatartozásuk. A neológ és az ortodox hitközségek esetében egyaránt láthat­
tuk, hogy milyen jelentős mértékben befolyásolta Magyarország regionális megosz­
tottsága a közösségek gazdasági lehetőségeit. Mindkét irányzat esetében nyugatról
kelet felé haladva szegényedtek a hitközségek, a leggazdagabb nyugati és a legszegé­
nyebb keleti közösségek között az ortodoxia esetében majdnem kétszeres, a neológok­
nál pedig több mint kétszeres volt a különbség a költségvetési átlagban. A regionális
elhelyezkedés mellett, amely egységesen érintett minden irányzatot, a hitközségek
gazdasági erőviszonyait irányzat szerinti hovatartozásuk is rendkívül erősen befolyá­
solta. A neológ hitközségek esetében a költségvetési átlag az országos átlag 220%-a
304
és 80%-a között mozgott, ugyanez az ortodoxiánál 93% és 55% volt. A legmagasabb
költségvetési összeggel rendelkező, azaz leggazdagabb ortodox hitközségek tehát
a költségvetési összeg nagyságát tekintve a legszegényebb neológ hitközségekkel
álltak egy szinten.
A továbbiakban a hitközségek gazdasági helyzete és a tagság anyagi viszonyai
közötti összefüggéseket tárjuk fel. Azt vizsgáljuk, hogy a különböző irányzatokhoz
tartozó hitközségek gazdasági helyzete és tagjaik anyagi lehetőségei között párhu­
zam mutatkozott-e, vagy a neológ, ortodox és statusquo ante irányzatokhoz tartozó
zsidók más erőviszonyban álltak egymással, mint ugyanezen irányzatok hitközségei.
E vizsgálat elvégzését az 1944-es összeírásban az egyes irányzatok tagjainak szemé­
lyes vagyonát, jövedelmét és ingatlanvagyonát bemutató adatok, a jövedelemadó és
a vagyonadó nagyságára vonatkozó információk teszik lehetővé.26 Mindkét adófajta
éves állami, azaz a hatóságok által beszedett adó volt: a vagyonadó az ingatlanokat
adóztatta, a jövedelemadó pedig az éves összjövedelem kereseti adója volt. Az
összeírás mindkét adó esetében tartalmazza magát a befizetett adóösszeget, valamint
a befizetés alapjául származó adóalapot. A tagok állami adójára vonatkozó adatok az
összeírásból már eddig is használt 326 hitközségben állnak megbízhatóan rendelke­
zésünkre. E mintában szereplő közösségek esetében a két adófajta átlagos adókul­
csa a következő volt: a vagyonadónál az adóösszeg az adóalap 0,11%-át tette ki, a
jövedelemadónál pedig 4,2%-át.
Az 5.22 táblázat a hitközségi tagok 1943-ban befizetett adójának átlag összegeit
tartalmazza az ország régiói szerint.
5.22 táblázat
A hitközségi tagok jövedelem- és vagyonadójának átlaga régiónként, 1943 (pengőben)

Régiók Szám Jövedelemadó Vagyonadó

Átlag’ % Átlag’ %
Nyugat-Magyarország 67 14 422 132,8 2 762 121,1
Közép-Magyarország 70 10 090 92,9 2 420 106,1
Kelet-Magyarország 99 9 005 82,9 1 601 70,2

Szám = Az egyes régiókban található hitközségek száma

*Ajövedelem- és a vagyonadó átlaga régiónként az egyes hitközségek által befizetett

adóösszeg átlagát jelenti.

26 Főként ezen adatokra támaszkodva Yehuda Don és Varga László közös projektjükben a
magyarországi zsidó lakosság ingatlanvagyonának felmérésére vállalkoztak közvetlenül
a deportálást megelőző időszakra vonatkozóan. Yehuda Don e projekt során kidolgozott
statisztikai módszerei segítségével felbecsülhetővé vált annak az ingatlanvagyonnak a
nagysága, amelynek döntő része a Holokauszt utáni években - mivel jogos tulajdonosaik
jelentős része a deportáció vagy az üldöztetés egyéb formáinak eredményeként életét
vesztette - a magyar állam tulajdona lett. A statisztikai és forráshasználati problémákra
vonatkozó módszertani kérdéseket, valamint az ingatlanvagyon nagyságára vonatkozó
adatokat lásd Yehuda DoN-László Varga, The Hungarian Jewish Private Real Estate in
1944: A Quantitative Evaluation, kézirat, Ramat Gan-Bp., 1995. június.

305
 5.22 táblázat fo ly ta tá sa
Régiók Szám Jövedelemadó Vagyonadó
Átlag % Átlag %
Tisza-Maros szöge 4 7 084 65,2 1 525 66,9
Trianoni Magyarország
összesen 240 10 802 99,5 2 163 94,9
Nyugat-Felvidék 23 6 963 64,1 1 969 86,4
Kelet-Felvidék 15 5 242 48,3 1 274 55,9
Kárpátalja 4 39 611 364,8 6 690 293,4
Délvidék 12 16 505 152,0 3 334 146,2
Erdély 31 12 099 111,4 2 788 122,3
Visszacsatolt területek
összesen 86 11 012 101,4 2 608 114,4
1944-es Magyarország
összesen 326 10 857 100,0 2 280 100,0

A táblázat eredményei rámutatnak, hogy a trianoni Magyarország területén mindkét

adófajta esetében nyugatról kelet felé haladva egyre csökkent a befizetett adó átla­
ga az országos átlaghoz képest. Más szavakkal az átlagokat tekintve az egyes hit­
községek tagjai kelet felé haladva egyre kisebb személyes vagyonnal rendelkeztek.
A trianoni országterületen tehát a hitközségek és tagjaik vagyoni helyzete között
szoros összefüggés mutatkozik. Ugyanez a párhuzam nem érvényesült a visszacsa­
tolt területeken, ahol, ellentétben a hitközségek vagyoni helyzeténél tapasztaltakkal,
a Felvidéken élő zsidó lakosság fizette be a legkisebb arányú adót. Erdélyben - és
még inkább a Délvidéken - viszont a hitközségi tagok által befizetett állami adók át­
lagos összege jóval meghaladta az országos átlagot. (A trianoni Magyarországhoz
tartozó Tisza-Maros szögében és a visszacsatolt Kárpátalján - amely régiókból az
összeírás 4-4 hitközség adatait tartalmazza - nem rendelkezünk megfelelő mennyi­
ségű információval ahhoz, hogy e területek zsidó lakosságának vagyoni helyzetét
megbízhatóan felmérhessük.)
A háború első felének a deportálást megelőző időszakában a trianoni Magyaror­
szág és a visszacsatolt területek zsidó lakosságát különböző mértékben sújtó zsidó-
ellenes intézkedések közvetett nyomait találjuk az összeírásban. A trianoni Magyar-
ország területén a hitközségek tagjainak jövedelem- és vagyonadóját összehasonlítva
azt látjuk, hogy Közép-Magyarországot kivéve e területeken a zsidó lakosság ará­
nyaiban magasabb összegű jövedelemadót fizetett, mint vagyonadót. Ez más szavak­
kal azt jelenti, hogy a trianoni Magyarországon élő zsidók vagyoni helyzetében a jöve­
delemnek nagyobb súlya volt, mint az (ingatlan)vagyonnak. A visszacsatolt területeken
a helyzet fordított volt, a Délvidéket kivéve a vagyonadó volt átlagosan magasabb
összegű, mint a jövedelemadó. E jelenség véleményem szerint egyértelműen az ún.
iparrevízióban leli magyarázatát, amely a Felvidék és Kárpátalja zsidó lakosságát
sújtotta.
A felvidéki iparrevízióról intézkedő 1100/1939. ME sz. rendelet 1939. február 4-én
jelent meg. A rendelet értelmében a zsidó iparosok és kereskedők iparűzési engedé-

306
lye 1939. július 1-ei hatállyal lejárt, ezért a hatóságoknál újakat kellett kiváltaniuk.
Az új engedélyek kiadásánál a döntő szempont, korabeli szóhasználattal élve, a meg­
bízhatóság volt, vagyis voltaképpen azt vizsgálták, az illető a múltban - a két világ­
háború közötti időszakban, amikor a terület Csehszlovákiához tartozott - nem tanúsí-
tott-e a magyarság érdekei szempontjából hátrányos viselkedést. Ebben az időszakban
a megbízhatósági szempont természetesen csupán ürügy volt, 1939. október 1-je
után, az iparengedélyek megújítására adott meghosszabbított határidő leteltével a Fel­
vidék 10 768 zsidó iparengedélyéből 6286-ot megvontak. A magyar parlamentben a
Felvidék ügyeivel foglalkozó miniszter 1939. november 21-én elhangzott beszámoló­
ja szerint az iparengedélyek bevonása mintegy hatvan-hetvenezer zsidó egzisztenciá­
jának megszűnését jelentette.27A magyar hatóságok az iparrevíziót 1940-ben Kárpát­
alja zsidó lakosságára is kiterjesztették, az erről intézkedő 3380/1940. ME sz. rendelet
1940. május 15-én jelent meg és június 30-ában jelölte meg az iparengedélyek meg­
hosszabbításának végső dátumát.
Az iparrevízió rendkívül súlyos hatását az 1944-es összeírás állami adóra vonat­
kozó adatai egyértelműen tükrözik. A Felvidék nyugati felében élő zsidók jövede­
lemadója az országos átlag 64,1%-át, a keleti részen élőké pedig csupán 48,3%-át
tette ki. A Felvidék zsidó lakossága tehát kevesebb éves jövedelemmel rendelkezett,
mint a trianoni Magyarország legszegényebb régiójában, Kelet-Magyarországon élők.
Az utóbbiban a jövedelemadó összege az országos átlag 82,9%-át tette ki ugyaneb­
ben az időszakban.
A zsidó lakosság gazdasági ereje szempontjából az egyes régiók között mutatko­
zó különbségek feltárása után érdemes az irányzatspecifikus különbségeket is meg­
vizsgálni a regionális eltérések szerint. Ehhez nyújt segítséget az 5.23 táblázat.

27 Az iparrevízió ügye 1939-ben az ortodox felekezeti sajtó egyik legtöbbet tárgyalt kérdése
volt. Az Orthodox Zsidó Újság számaiból jól nyomon követhetők az események. A kép­
viselőházban elhangzott miniszteri beszámolóról lásd Nagylelkű kegyet és recepciót ké­
rünk a Felvidéknek!, Orthodox Zsidó Újság, 1939. december 20., 1.

307
 5.23 táblázat
A hitközségi tagok jövedelem- és vagyonadójának átlaga
az egyes irányzatoknál régiónként, 1943 (pengőben)

Régiók Szám Jövedelemadó Vagyonadó

Átlag % Átlag %
Trianoni Magyarország
Nyugat-Magyarország
Neológ 34 22 762 209,7 4 071 178,6
Ortodox 27 5 657 52,1 1 382 60,6
Statusquo ante 6 6 606 60,8 1 557 68,3
Összesen 67 14 422 132,8 2 762 121,1
Közép-Magyarország
Neológ 35 11 298 104,1 2 567 112,6
Ortodox 29 7 789 71,7 2 259 99,1
Statusquo ante 6 14 163 130,5 2 338 102,5
Összesen 70 10 090 92,9 2 420 106,1
Kelet-Magyarország
Neológ 11 16 327 150,4 2 155 94,5
Ortodox 85 6 922 63,8 1 372 60,2
Statusquo ante 3 41 197 379,5 6 049 265,3
Összesen 99 9 005 82,9 1 601 70,2
Tisza-Maros szöge
Neológ 2 11 685 107,6 2 333 102,3
Ortodox 2 2 484 22,9 717 31,4
Összesen 4 7 084 65,2 1 525 66,9
Visszacsatolt területek
Nyugat-Felvidék
Neológ 3 16911 155,8 5 691 249,6
Ortodox 20 5 471 50,4 1 411 61,9
Összesen 23 6 963 64,1 1 969 86,4
Kelet-Felvidék
Neológ 1 7 213 66,4 2 124 93,2
Ortodox 14 5 101 47,0 1 214 53,2
Összesen 15 5 242 48,3 1 274 55,9
Kárpátalja
Ortodox 5 39 611 364,8 6 690 293,4
Összesen 5 39 611 364,8 6 690 293,4
Délvidék
Neológ 8 22 742 209,5 3 346 146,8
Ortodox 2 3 435 31,6 4 964 217,7
Statusquo ante 2 4 628 42,6 1 655 72,6
Összesen 12 16 505 152,0 3 334 146,2

308
 5.23 táblázat fo ly ta tá sa
Régiók Szám Jövedelemadó Vagyonadó
Átlag % Átlag %
Erdély
Ortodox 29 5 521 50,9 1 872 82,1
Statusquo ante 2 107 474 989,9 16 063 704,5
Összesen 31 12 099 111,4 2 788 122,3
Trianoni Magyarország
Neológ 82 16 735 154,1 3 130 137,3
Ortodox 143 6 797 62,6 1 545 67,8
Statusquo ante 15 16 547 152,4 2 768 121,4
Összesen 240 10 802 99,5 2 163 94,9
Visszacsatolt területek
Neológ 12 10 823 99,7 3 831 168,0
Ortodox 70 6 900 63,6 2 041 89,5
Statusquo ante 4 56 051 516,3 8 859 388,6
Összesen 86 11 012 101,4 2 608 114,4
1944-es Magyarország
Neológ 94 15 981 147,2 3 219 141,2
Ortodox 213 6 830 62,9 1 708 74,9
Statusquo ante 19 24 863 229,0 4 050 177,6
Összesen 326 10 857 100,0 2 280 100,0

Szám = az egyes régiókban található hitközségek száma

A hitközségi tagok állami adóját illetően országszerte azt láthatjuk, hogy a neológ
hitközségekben élők minden régióban arányaiban magasabb adóösszegeket fizettek,
mint az ortodox közösségek tagjai. A neológ és a statusquo ante hitközségek tagjai
közötti erőviszony azonban régiónként változott. Minél keletebbre haladunk a tria­
noni Magyarország területén, annál inkább erősödött a statusquo ante hitközségek
tagjainak gazdasági fölénye a neológok fölött, a visszacsatolt területek közül pedig
Erdélyben álltak az első helyen a statusquo ante közösségek tagjai. Miután azonban az
összeírásban összesen tizenkilenc statusquo ante hitközség tagjaira vonatkozóan ren­
delkezünk megfelelő információkkal, nincs elégséges adatunk ahhoz, hogy a neológ
és a statusquo ante közösségekhez tartozók közötti erőviszonyokat minden egyes ré­
gióban megbízhatóan felmérhessük.
Az ortodoxok és a neológok között azonban minden régióban szignifikáns kü­
lönbség volt a befizetett állami adó mértékét tekintve. Az egész országra vonatko­
zóan a neológok jövedelemadója átlagban mintegy két és félszerese, vagyonadója
pedig majdnem kétszerese volt az ortodoxok által befizetett adóösszegnek. A triano­
ni Magyarországon belül ugyanezzel az aránypárral találkozunk, a visszacsatolt te­
rületeken azonban megfordult a jövedelem- és a vagyonadó egymáshoz viszonyított
aránya. Az utóbbi területeken a neológok jövedelemadója csupán másfélszerese volt
az ortodoxokénak, vagyonadójuk pedig kétszerese. Az a tény, hogy a visszacsatolt
területek irányzatai esetében megfordult a jövedelemadó és a vagyonadó között or­

309
szágosan és a trianoni Magyarországon egyaránt fennálló aránypár, nyilvánvalóvá
teszi, hogy az iparrevízió e régiókban mindkét irányzat tagjait súlyosan érintette. Az
aránypár ugyanis azt jelenti, hogy a trianoni Magyarországon a neológok és az or­
todoxok között nagyobb különbség volt - a neológok javára - az éves jövedelmet,
azaz a keresetet illetően, mint (ingatlan)vagyonukat illetően. A visszacsatolt terüle­
teken ezzel szemben, bár ugyancsak a neológok rendelkeztek több keresettel és na­
gyobb (ingatlan)vagyonnal, a két irányzat tagjai közelebb álltak egymáshoz éves ke­
resetük méretét tekintve, és távolabb álltak (ingatlan)vagyonuk alapján.
A trianoni Magyarország és a visszacsatolt területek között fennálló lényeges kü­
lönbségek leginkább a magyar hatóságok eltérő bánásmódjából adódtak. A visszacsa­
tolt régiókban tehát a külső kényszer, a zsidó lakosságot érintő jelentős korlátozások
okozták a gazdasági erőviszonyok tekintetében az irányzatok közeledését egymás­
hoz. Ennek közvetett bizonyítéka véleményem szerint a trianoni Magyarországon a
két nagy irányzat tagjai jövedelemadójának, azaz éves keresetének nagyságában
mérhető különbség. A trianoni Magyarországon a zsidóellenes törvények ugyan
szintén nehéz helyzetbe hozták a zsidó lakosságot a megélhetés szempontjából,
mégis nagyobb mozgástér maradt számukra, mint a visszacsatolt területeken, ahol
az iparrevízió a zsidó családok többségének egzisztenciáját teljesen ellehetetlenítette.
A trianoni országterületen jövedelemmel rendelkező zsidó lakosságon belül tovább­
ra is jóval nagyobbak voltak a különbségek 1943-1944-ben az irányzat szerinti ho­
vatartozás alapján, mint a drasztikusabb külső kényszer miatt egységesebb jellem­
zőkkel rendelkező visszacsatolt területek zsidó lakosságán belül. Míg a visszacsatolt
területeken a neológok átlagban másfélszer annyi jövedelemmel rendelkeztek, mint
az ortodoxok, a trianoni Magyarországon ez a különbség két és félszeres volt. A két
legfejlettebb régióban, Nyugat-Magyarországon és a Tisza-Maros szögén kb. négy­
szeres, négy és félszeres különbség állt fenn neológok és ortodoxok között, a neoló­
gok javára. A két fejletlenebb régióban azonban, Közép- és Kelet-Magyarországon,
csökkent az ortodoxok és a neológok közötti különbség a gazdasági erőviszonyok
tekintetében. E két régióban a neológok átlagos jövedelemadója kb. másfélszerese,
két és félszerese volt az ortodoxokénak, és a vagyonadót illetően is csupán minimá­
lis előnnyel rendelkeztek.

Az 1868/1869-es Kongresszust követően irányzatokra szakadt magyarországi zsidó

közösség különböző irányzatokhoz tartozó tagjai és hitközségei demográfiai és gaz­
dasági adatokkal mérhető viselkedése már a századforduló éveiben is élesen elkülö­
nült egymástól, és ez a különbség 1944-ig, a közösség többségének pusztulásáig
fennmaradt. A Holokauszt éveinek zsidóellenes intézkedései a deportálást megelő­
zően némileg közelebb hozták ugyan egymáshoz az egyes irányzatokat gazdasági
mutatóik tekintetében, az alapvető, egymástól eltérő fejlődési vonalakat azonban
nem változtatták meg. A valójában ideológiai-vallási, valamint társadalmi és gazdasá­
gi tekintetben egyaránt külön utakon járó három irányzat közösségeire a Holokauszt
utolsó fázisában már ugyanaz a sors várt.

310
 A HOLOKAUSZT ÁLLOM ÁSAI M AGYARORSZÁGON

A magyarországi zsidók Holokausztjának első állomásait, a diszkriminatív zsidó-

ellenes törvényeket, majd a fizikai megsemmisítés első akcióit - a Kamenyec-
Podolszkijban és a Délvidéken végrehajtott mészárlásokat - a második világháború
éveiben újabbak követték. Ezek közé tartozik a munkaszolgálat speciális magyar intéz­
ménye, valamint az ország német megszállását, 1944. március 19-ét követő esemény­
sor, az 1944. tavaszi rendeletözöntől a deportálásig. Míg a munkaszolgálat és a rende-
letözön kapcsán nem találkozunk az egyes irányzatok közötti lényeges eltérésekkel,
a deportálásban, mint azt az alábbiakban látni fogjuk, igen.

Az utolsó állomás: gettósítás és deportálás

1944. április 4-én jelent meg az a titkos rendelet (6136/1944. BM VII. rés. [bizal­
mas]), amelyben a belügyminiszter elrendelte, hogy az ország minden településén
négy nap alatt - április 8-ig - el kell készíteni a zsidó lakosság névjegyzékét. A hit­
községi vezetők által összeállított lista képezte aztán a zsidók gettóba gyűjtésének
alapját az egyes településeken. E névjegyzék összeállításának kötelezettségéről egy
belső zsidó forrás is fennmaradt, amely jellemzően mutatja be egyrészt a magyar ható­
ságok és a hitközségi tisztviselők viszonyát, másrészt a magyarországi zsidók álta­
lános törvénytiszteletének mértékét. Az esetről éppen egy szigorúan ortodox kárpát­
aljai hitközség, a Bereg vármegyében fekvő Ilosva vezetősége nevében írt levélből
értesülhetünk. A hitközség élén álló hétfős provizórium nevében Dávid Emil jegyző
és Spiegel József 1944. április 12-én levéllel fordult a korszak legfelsőbb zsidó ha­
tóságához, a Magyar Zsidók Központi Tanácsához.28A levélben érzékletesen leírják
e nagy ortodox hitközség teljes szétesésének folyamatát - az 1944 áprilisában 1356 fős
hitközségben egyetlen tag sem képes hitközségi adót fizetni - , s végül a következő
kérdéssel fordulnak a Zsidó Tanácshoz:

28 Magyarországon az országos hatáskörű Zsidó Tanács hivatalos elnevezése 1944. március

20-i megalakulásától kezdve 1944. május 1-ig „A Magyar Zsidók Központi Tanácsa” volt.
Május 1-jén átszervezték a Tanácsot, ettől kezdve elnevezése „Magyarországi Zsidók
Szövetsége” volt. A továbbiakban e szervet, ha nem éppen az a fontos, hogy melyik idő­
szakban melyik Tanács működéséről van szó, „Zsidó Tanács” néven fogom szerepeltetni.

311
 .. .bátrak vagyunk a következő esetet felhozni a mi velünk most megtörtént és nem
tudjuk, hogy jogosan e és mily célból:
Húsvét előtti napon a késő délutáni órákban köijegyzőnk magához hivatta hitköz­
ségünk jegyzőjét és kiadta a parancsot, hogy másnap vagyis húsvét első napja [azaz
a keresztény nagyszombatig, amely abban az évben április 8-ára esett —F. K.] és szom­
bat délutáni egy óráig készítsünk egy jegyzéket Ilosva összes zsidó lakosairól a törvényes
következmények terhével. Elkészítettük és beadtuk. A jegyző egy belügyminisztériumi
állítólagos rendeletre hivatkozott, de ezt természetesen nem mutatta. Miután nincs tu­
domásunk róla, hogy más körjegyzőségek is kívántak volna ilyen összeírást, és ennek
célját sem ismerjük tisztelettel kérjük velünk közölni, jogos volt e az összeírás elren­
delése és minő célt szolgált.29

A mélyen vallásos ilosvai zsidóknak tehát éppen egy pénteki késő délután és a követ­
kező szombat délelőtt állt rendelkezésükre ahhoz, hogy a saját deportálásukat elő­
készítő névjegyzéket átadják a hatóságoknak. Ezt a jegyzéket a hitközség - a levél
szűkszavú tanúsága alapján - nyilván nem kevés nehézség árán elkészítette és beadta,
s csak ezután fordultak a hitközség vezetői a Zsidó Tanácshoz az eljárás legális voltát
tisztázandó, miután hivatalos kötelezettségüket teljesítették.
Ugyancsak titkos rendelet összegezte annak az április 7-én a Belügyminisztérium­
ban tartott értekezletnek az eredményeit, amelyen a zsidókérdés rendezésével meg­
bízott két államtitkár, Baky László és Endre László mellett többek között az Eichmann
vezette Sonderkommando két tagja is részt vett. Ez az értekezlet a gettósítást készí­
tette elő, és az elfogadott alapelveket még aznap, április 7-én szétküldték az illetékes
vidéki hatóságoknak. A Baky által aláírt titkos rendelet többek közt a következőket
tartalmazta:

Tárgy: Zsidók lakhelyének kijelölése. A m. kir. kormány az országot rövid időn belül
megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, melynek ered­
ményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba
kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben a zsidóság egy része a rendésze­
ti hatóságok által kijelölt zsidó épületekben, illetőleg gettókban nyer elhelyezést. [...]
Zsidó épületül azokat az épületeket kell kijelölni, ahol a zsidók tömegesebben laknak.
[...] Jelen rendeletem szigorúan bizalmasan kezelendő, és a hatóságok, illetőleg pa­
rancsnokságok vezetői felelősek azért, hogy erről senki a tisztogatási akció megkez­
dése előtt tudomást ne szerezzen.30

A rendelet Magyarországot a gettósítás, majd a deportálás szempontjából hat zónára

osztotta fel, amelyek közül az elsőben, Kárpátalján és Északkelet-Magyarországon
a gettósítás április 16-án vasárnap, a Peszach utáni első napon kezdődött. A fizikai
megsemmisítés első fázisa tehát még azelőtt megindult az országban, hogy a „zsi­

29A levél eredetijét lásd az MZSML Holocaust gyűjteményében (jelzet: XX-1944).

30 A 6163/1944. BM VII. rés. rendelet szövegét lásd Randolph L. B raham, The Politics o f
Genocide. The Holocaust in Hungary, New York, Columbia UP, 1994, 573-575.

312
dók összeköltöztetését” elrendelő minisztertanácsi rendelet, az ún. gettó-rendelet,
április 28-án hivatalosan megjelent volna.31
A gettósítást, majd a deportálást illetően lényeges különbségek figyelhetők meg a
trianoni Magyarország és a visszacsatolt területek zsidó közösségei között. A különb­
ség leginkább a magyar hatóságok viselkedésében ragadható meg e két geográfiai-
lag világosan elkülöníthető területen, az anyaországban és a perifériákon.

Az 1930-as évek végén a magyar politikai elit három kategóriát állított fel a „hon­
talan”, azaz idegennek tekintett zsidók definiálására. Elsősorban a náci megszállás
elől Magyarországra menekülőket tekintették idegeneknek; másodszor azokat a kül­
földieket, főleg galíciaiakat, akik az első világháború alatt érkeztek menekültként
Magyarországra, de azóta sem szereztek magyar állampolgárságot; harmadszor az
1938-1941 során visszaszerzett területek teljes zsidó lakosságát.32 Főleg az első két
csoport ellen irányult a már említett akció Kamenyec-Podolszkijban. Ez a kategori­
zálás, az idegen zsidók mielőbbi eltávolításának szándéka Magyarországról, a get-
tósítás és a deportálás menetében is nyomon követhető.
Az ország „zsidótlanítása” 1944 tavaszán és nyarán három lépcsőben zajlott. Az
egyes települések zsidó lakosságának gettóba zárását egy ún. koncentrálási művelet
követte, amelynek során olyan nagyobb központokba gyűjtötték egybe nagyobb te­
rületek, általában megyék zsidó közösségeit, ahonnan vonaton el lehetett őket szál­
lítani. A koncentrálást végül a deportálás követte. Mindezeket a fázisokat az 1944.
április 7-én megtartott belügyminisztériumi értekezlet rögzítette. Itt született meg a
„zsidótlanítás” teljes menetrendje is. A kiadott titkos rendelet szerint az „összesze-
dési sorrend” a következő: kassai (VIII.), marosvásárhelyi (X.), kolozsvári (IX.), mis­
kolci (VII.), debreceni (VI.), szegedi (V), pécsi (IV), szombathelyi (III.), székesfehér­
vári (II.) és budapesti (I.) csendőrkerületek.33 E csendőrkerületeket Magyarország
országrészei szerint hat deportálási zónára osztották. Az I. zóna Kárpátalját és Eszak-
kelet-Magyarországot foglalta magába (VIII. csendőrkerület). A li. zóna Észak-Erdély
(IX-X. csendőrkerületek), a III. zóna Észak-Magyarország (II. és VII. csendőrkerüle­
tek) területét érintette. A IV. zóna Dél-Magyarországot a Dunától keletre (V-VI. csend­
őrkerületek), az V. zóna pedig Nyugat-Magyarországot (III—IV csendőrkerületek)
foglalta magába. Utolsóként a VI. zóna (I. csendőrkerület) Budapestet és közvetlen
környékét jelentette. Az egyes zónák „zsidótlanításának” menetrendjét aztán az ápri­
lis 7-i rendeletet alapul véve minden esetben helyi értekezleten tisztázták az érintett
hatóságok. Ezeken a megbeszéléseken a Belügyminisztérium képviselői és a helyi
hatóságok vezetői mellett a németek hivatalosan csupán szakértőként vettek részt.
Az I. zóna értekezlete április 12-én, valamint április 19-én volt; a II. zónáé április

31 A m. kir. minisztérium 1610/1944. ME sz. rendelete a zsidók lakásával és lakóhelyének

kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában, Budapesti Közlöny, 95.
szám, 2-3.
32 Braham, i. m., 283-284.
33A sorrend később egy helyen változott, a miskolci és a székesfehérvári csendőrkerületet
összekapcsolták.
313
26-án és 28-án. A III. zónában június 3-án, a IV.-ben június 10-én, az V.-ben pedig
június 22-én tartották meg az előkészítő értekezletet. A Budapesttel és környékével
kapcsolatos intézkedéseket június 28-án tárgyalták a Belügyminisztériumban.34 Maga
a deportálás a hat zónában május 15. és július 8. között zajlott le. Ugyanakkor a teljes
magyarországi deportálás valamivel hosszabb időszakra tehető, mivel az első depor­
tálóvonat a Budapest mellett fekvő kistarcsai gyűjtőtáborból április 29-én indult el,
az utolsó pedig július 24-én a nyugat-magyarországi Sárvárról - „illegálisan”, mint­
hogy Horthy Miklós kormányzó július 7-én betiltotta a további deportálást.
A magyar Belügyminisztériumban április elején összeállított „tisztogatási menet­
rend” alapján tehát nyilvánvaló, hogy a magyar politikai vezetés első lépésként a
visszacsatolt területek zsidó lakosságától, az „idegenek”-től kívánt megszabadulni.
Az egyes zónákban a gettósításra és a deportálásra vonatkozó legfőbb adatokat az
5.24 táblázat mutatja.
5.24 táblázat
A „ z s id ó tla n ítá s ” le g fo n to s a b b a d a ta i M a g y a r o r s z á g h a t d e p o r tá lá s i z ó n á j á b a n 35

Deportálási zónák Gettósítás Gettók Deportálás időpontja Deportáltak száma"

kezdete száma
1. zóna (Kárpátalja, 1944. április 16 1944. május 15-június 7. 288 333*”
Eszakkelet- (15—)16.*
Magyarország)
II. zóna (Észak-Erdély) 1944. május 3. 11 1944. május 15-június 7.
III. zóna
(Eszak-Magyarország) 1944. június 5. 11 1944. június 11-16. 51 829
IV. zóna
(Dél-Magyarország) 1944. június 16. 7 1944. június 25-28. 40 505
V. zóna
(Nyugat-Magyarország) 1944. június 30. 8 1944. július 4-6. 29 556
VI. zóna
(Budapest és környéke) 1944. június 30. 2 1944. július 6-8. 24 128
Összesen 55 434 351

*Az eltérés azért merülhet fel, mert a rendelet szerint ugyan április 16-án kellett megkezdeni
a gettósítást, de egyes településeken a helyi közigazgatás már előbb hozzáfogott.
” A deportáltak száma Ferenczy László, a magyar hatóságok és a Magyarországon tartózkodó
német biztonsági rendőrség közötti összekötő feladatokat ellátó csendőr alezredes napi
jelentésein alapul. Edmund Veesenmayemek a német külügyminisztérium számára készített
jelentéseiben ugyanakkor 437 402 deportált szerepel.
” Mivel az I. és a II. zóna zsidó lakosságát egy időben deportálták, a jelentésekben
a létszámadatok összesítve szerepelnek.

34 Braham, i. m., 583-585.

35 Uo., 674.

314
A magyarországi ortodoxia legfőbb bázisait jelentő területek, Kárpátalja, Északke-
let-Magyarország és Észak-Erdély zsidó lakosságának zavartalan deportálása érde­
kében a magyar kormány 1944. április 12-én visszamenőlegesen, április 1-ei hatály-
lyal hadműveleti területté nyilvánította a régiót. Ezt egyébként a németek a maguk
részéről már március 25-én megtették. A csendőrkerületenkénti deportálástól függet­
lenül, a határsáv „megtisztítása” jegyében április 26-tól kezdődően júniusig került
sor a Szerbiával és Horvátországgal határos terület, a Délvidék zsidó lakosságának
rendkívüli deportálására is. Mivel ez az akció nem illeszkedett a zónák szerinti de­
portálás menetébe, sem Ferenczy, sem Veesenmayer jelentéseiben nem szerepel az
innen deportáltak száma. Molnár Judit levéltári kutatásai alapján 10 000 fős létszá­
mot becsül.36A deportálás során tehát ugyanaz a logika érvényesült, mint néhány évvel
azelőtt a Kamenyec-Podolszkijban és a Délvidéken véghezvitt tömegmészárlások
esetében. Mielőtt a trianoni Magyarország dominánsan neológ, „jó”, vagy legalábbis
,jobb” állampolgárnak minősített zsidó lakosságát elérte a tragédia, az „idegeneknek”
tekintett, periférián élő, főleg ortodox zsidók zöme már a fizikai megsemmisítés utol­
só állomásán, Auschwitzban volt.
Még egy jelenség árulkodik kirívóan a „deportálási menetrenden” kívül a magyar
hatóságoknak a zsidókkal kapcsolatos szemléletéről. Arra gondolok, ahogyan, szinte
öntudatlanul, definiálódott a „zsidótlanításf ’ végző magyar tisztviselőkben a zsidónak
tekintettek köre. Nyilvánvaló, hogy a zsidóellenes törvények által alkalmazott faji
alapú definíció a mindennapokban használhatatlannak bizonyult. A zsidók „másságát”
a környező társadalom sokkal inkább a vallás látványos jeleiben tudta megragadni,
mint a törvények által nyújtott definícióban, a származást igazoló, zsebben tartott
iratokban. A zsidó vallás, illetve annak jól megfogható „kellékei”, mint az istentiszte­
let helye, a zsinagóga, vagy a vallási ünnepek, a zsidó „másság” könnyedén felismer­
hető jelképei voltak. Ez lehet az oka annak, hogy a gettósítás során a magyar hatósá­
gok tudatosan a zsidók vallásosságának megalázására, a zsidó vallás leglátványosabb
szimbólumainak, a zsinagógáknak a megszentségtelenítésére törekedtek.37
A „zsidó épületek” gettósítás céljára való felhasználásáról, mint láthattuk, már az
április 7-én kiadott, 6163/1944. BM VII. rés. rendelet rendelkezett. Ebben a rende­
letben azonban „zsidó épületek” alatt az illetékesek még azokat a házakat értették,
amelyeknek túlnyomórészt zsidó lakói voltak. Az egyes deportálási zónákban azon­
ban a „tisztogatási művelet” kezdetén az illetékes hatóságok e rendelethez kapcsoló­
dó írásos Tájékoztatót kaptak, amelyben az adott régióra vonatkozó akció pontos
menetrendje és más hasonló információk szerepeltek. E Tájékoztatókban már azok­
nak az épülettípusoknak pontos felsorolása is szerepelt, ahová a zsidókat a gettósí-

36 Molnár Judit, Adalékok az 1944-es délvidéki gettók és deportálások történetéhez, in Uő,

Csendőrök, hivatalnokok, zsidók. Válogatott tanulmányok a magyar holokauszt történeté­
ből, Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 2000, 69.
37A nácik zsidó vallással kapcsolatos politikájának elemzését, valamint e politika Német­
országon belüli és az elfoglalt területeken követett változatainak különbségeit lásd Dán
M ichman, Jewish Religious Life under Nazi Domination: Nazi Attitudes and Jewish
Problems, in UŐ, Holocaust Historiography: A Jewish Perspective, London Portland, OR,
Vallentine Mitchell, 2003, 251-269.

315
tás során költöztetni kellett. Egy ilyen Tájékoztató maradt fenn a IV. zónából, Dél-
Magyarországról, amelyben gyűjtőhelyekként a következő épülettípusokat tüntetik
fel: „a kitelepített zsidók elhelyezéséről ideiglenesen gondoskodni kell üres raktárak,
elhagyott gyártelepek, téglagyárak, zsidó épületek, imaházak stb. igénybevételé­
vel.”38Az 1944. április 7-i belügyminisztériumi értekezlet nyomán kiadott rendeletet
a hozzácsatolt Tájékoztatók már némileg átértelmezték, amikor kifejezetten felhív­
ták az érintett, gettósítást lebonyolító hatóságokat hitközségi épületek - köztük zsi­
nagógák - felhasználására a zsidók „átmeneti szállásaként”.
Nyilván a belügyminisztériumi tisztviselők - a „zsidótlanítással” megbízott két
államtitkár, Baky László és Endre László - utasításainak minél pontosabb és lelki-
ismeretesebb végrehajtása jegyében aztán minden zónában találunk olyan gettókat,
ahol a helyi hatóságok zsinagógát, vagy más hitközségi épületet jelöltek ki a zsidók
ideiglenes lakhelyéül. A Magyar Zsidó Levéltárban a Zsidó Tanács dokumentumai
között fennmaradt egy irategyüttes, amely az országban felállított gettókból és a be-
vagonírozás céljából létrehozott gyűjtőtáborokból a Zsidó Tanács számára küldött
ún. napi jelentéseket tartalmazza.39A Zsidó Tanács tehát az irategyüttes tanúbizony­
sága szerint tudatosan gyűjtötte a „zsidótlanítási akció” egyes fázisaira vonatkozó
információkat, figyelemmel kísérte az egyes települések zsidó lakosságának elhe­
lyezési körülményeit, a gettókban és a gyűjtőtáborokban uralkodó egészségügyi vi­
szonyokat, az élelmezési helyzetet stb. E megrázó dokumentumokból értesülhetünk
számos olyan helységről is, ahol a helyi zsidó lakosság, vagy a régió más települé­
seiről odaszállított zsidók hitközségi épületekben, többek között a zsinagógában let­
tek elszállásolva.40
A Szabolcs megyei Kisvárdából, ahol több ezer főt számláló híres ortodox közös­
ség élt, a következő napi jelentés érkezett a Zsidó Tanácshoz 1944. május 8-án:

A gettóban 7000 lélek, a nagytemplomban 700, 55%-a nő, a többi gyermek és idősebb
férfi. Élelmiszert küldeni lehet.
Részletes külön jelentés: (Kisvárdai információ.) A kisvárdai járásból telepítették
a zsidókat Kisvárdára. A telepités zsidó húsvétkor kezdődött, és máj. 13-án fejeződött be.
A helybelieket is mind a környékbeliekkel együtt telepítették össze. A gettó zárt terü­
leten van körülkerítve, amit át lehet lépni, de csendőijáratok cirkálnak a gettó körül,
azon kívül zsidó rendőrök állnak. [...] Az áttelepített zsidók lakásokban vannak elhe­
lyezve, ezen kívül templomokban, iskolákban és pajtákban. A gettóban 7000 lélek

38A Tájékoztatót a Bács-Kiskun Megyei Levéltár őrzi (Baja város polgármesterének iratai,
29/1944. rés.). Részleteket közöl belőle Molnár Judit, i. m., 60-61.
39 MZSML, jelzet: Holocaust/Zsidó Tanács iratai, H6/1. A dokumentumegyüttes a követke­
ző kötetben jelent meg: Frojimovics—M olnár (szerk.), Gettómagyarország 1944. A Köz­
ponti Zsidó Tanács iratai, Bp., MZSML, 2002, 50-148.
40Az alábbiakban felsorolásra kerülő eseteken kívül a Zsidó Tanácshoz beérkezett napi je­
lentések a következő településekről számolnak be a zsidók templomokba és más hitköz­
ségi épületekbe való összeköltöztetéséről: Kunszentmárton (Jász-Nagykun-Szolnok megye,
május 26.), Nagykanizsa (Zala megye, május 9.), Sárvár (Vas megye, május 17.), Szarvas
(Békés megye, május 23.), Veszprém (Veszprém megye, május 25.).

316
 van. [...] A nagytemplomban egyedül 700 lélek van elhelyezve, de mindenki fedél
alatt van, nagy zsúfoltságban. [...] Az emberek matracokon, szalmán, szalmazsákon
és a puszta padlón fekszenek. A kitérteket ugyanabban az elbánásban részesitik, mint
a zsidókat. Istentisztelet csoportokban van. Kórház a zsidó iskolában van 4 orvossal, or­
vosi felszereléssel és gyógyszerrel. Gyógyszerre egyelőre nincs szükség, mert 2 zsidó
patikának [a] készletét rendelkezésre bocsátották. A vízellátás kielégítő. Tisztálkodási
szerek nincsenek. WC-ék rendben vannak tartva. [...] Az egészségi állapotok rosszak,
sok a beteg. Az ellátásról a hatóság fog gondoskodni.

Dél-Magyarország központjából, Szegedről szintén május 8-ai állapotokat rögzít a

napi jelentés:

A zárt területen való elhelyezés a keresztény lakosság ellenkezése folytán nem vitetett
keresztül. Akijelölt területen való elhelyezés csak zsidó házakban volna keresztül vihe­
tő, ami a zsidó házak elégtelenségeire való tekintettel nehézségekbe ütközik. Egyelőre
a szegedi zsidók szabadon mozoghatnak a város területén. Részletes jelentés. Zenta,
Ada, Magyarkanizsa, Mohol zsidó lakossága a zsidó templomban (régi), zsidó iskolá­
ban és a Sick-féle [sertés]akiokban van elhelyezve, ellátásuk a zsidó lakosság és hit­
község részéről történik. Csomagok eljuttathatók számukra.

Ugyancsak a keresztény lakosság ellenkezése szolgált ürügyül a Békés megyei Békés­

csabán arra, hogy a város zsidó lakosságának egy részét a templomba költöztessék.
A május 14-i napi jelentés erről így számol be:

Békéscsabán a zsidó lakosságot gettó céljaira kijelölt utcákban helyezték el. Mindenki
magával vihetett annyit, amennyi új lakhelyén elfér. [A] keresztény lakosság sok eset­
ben még nem hajlandó a gettó részére kijelölt utcákból kiköltözni, és ezért a zsidók
egy részét az orthodox templomban kellett elhelyezni, amíg ezek a lakások kiürülnek.
Az élelmezésről egyelőre gondoskodva van.

A Pozsony-Nyitra megyei Galántáról május 17-én szintén a zsinagógában elhelye­

zett zsidókról érkeztek hírek:

1100 személyt Galántáról, 600 zsidót pedig a környékről helyezték el a gettóban. A szük­
séges berendezési tárgyakat és 30 napra való élelmet magukkal vihettek. A gettó cél­
jára a templom és közvetlen környéke lett kijelölve.

Külön kategóriát képez a munkácsi gettóban történt egyedülálló eset, amely már
csak barbárságánál fogva is kirí a többi közül. Az április 18-án létrehozott gettóban,
ahol a város több ezer haszidj át zsúfolták össze, éppen ezekkel a haszidokkal rom­
boltattak le egy zsinagógát, ráadásul szombaton.41

41 B raham, The Politics o f Genocide. The Holocaust in Hungary, New York, Columbia UP,
1994, 592.

317
 A szombat és az ünnepek ellehetetlenítése szintén a magyar hatóságok közked­
velt eszköze volt a vallásos zsidók megalázására, gyötrésére. Mivel Magyarorszá­
gon nem álltak fenn évekig a gettók, mint a keletebbre eső területeken, kevesebb al­
kalom adódott a zsidó ünnepnapokra eső akciók végrehajtására. 1944 tavaszán és
nyarán a magyar hatóságok mégis elég alkalmat találtak arra, hogy éppen ezekre a
napokra időzítsenek zsidók tömegei ellen irányuló akciókat. A már említett esetek
mellett —mint például az ilosvai hitközségi tagok névjegyzékének összeállíttatása
szombaton —talán a leglátványosabb ilyen akcióra Budapesten került sor, 1944 jú ­
niusában. A budapesti zsidók kijelölt, ún. csillagos házakba költözése, amely mint­
egy 200 000 ember helyváltoztatását tette szükségessé, 1944 júniusában nyolc nap
alatt zajlott le. Az utolsó nap, 1944. június 24-e, szombatra esett. Munkácsi Ernő, a
PIH ügyészének visszaemlékezése szerint e napon Budapest lakói valóságos zsidó
népvándorlás tanúi voltak.42
A magyar hatóságok tehát a magyarországi zsidók széles, egymástól életvitelük­
ben és gondolkodásukban egyaránt távol álló rétegei számára megtalálták a megalá­
zás, a vallási és emberi érzések durva megsértésének leghatékonyabb módjait. Egy
haszid zsidó számára feltehetően kevés szörnyűbb bűn képzelhető el, mint hogy sa­
ját kezűleg romboljon le egy zsinagógát - szombaton. Ugyanakkor a mélyen asszi­
milált fővárosi zsidók is kevés megalázóbb dolgot tudtak elképzelni annál, mint hogy
sárga csillaggal a mellükön, nagy hirtelen összekapkodott kevéske holmijukkal legye­
nek kénytelenek végigvonulni Budapest legfontosabb főútjain mindenki szeme láttá­
ra, szombaton.

42 Munkácsi Ernőnek eredetileg az Új Élet 1946. augusztus 8-i számában megjelent cikké­
ből vett idézetet lásd Frojimovics és mások, Jewish Budapest: Monuments, Rites, History,
Bp., CEU, 1999, 382.

318
 SZEM BENÉZÉS A HOLOKAUSZTTAL

Az ortodoxia és a neológia, illetve a trianoni Magyarország zsidó közössége és a

visszacsatolt területek zsidó lakossága sorsát illetően nemcsak a magyar hatóságok
viselkedésében találhatunk lényeges különbségeket, hanem maguk is egymástól alap­
jaiban eltérő utakat követtek az üldöztetés idején az eseményekkel való szembenézé­
sük során. Az alábbiakban e nagy és szerteágazó témán belül csupán a magyarorszá­
gi zsidó közösség vezetésének reakcióit tekintem át a főbb vonalak felvázolásával.
Egy zsidó közösség hagyományosan kétféle vezetéssel rendelkezik: a vallási kér­
désekben jártas vallási vezetéssel, illetve a közösség mindennapi szükségleteihez
kellő intézményi hálózat és a különböző szervezetek működésének zavartalanságát
biztosítani hivatott, valamint a hatóságokkal kapcsolatot tartó világi vezetéssel. A kö­
vetkezőkben e két jól elkülöníthető vezetési típus - a rabbik, valamint a világi veze­
tők, hitközségi elnökök és egyéb világi vezetők - legjellemzőbb reakcióit vizsgálom
irányzatok, illetve, ezzel szoros összefüggésben, földrajzi elkülönülésük szerint.
Az utókor számára meglehetősen kevés és nagyon szórványos forrás maradt fenn
arról, hogy miként kíséreltek meg a zsidó közösségek vallási vezetői, a rabbik szem­
benézni a Holokauszt eseményeivel, hogyan próbáltak valamiféle teológiai magya­
rázatot adni az átélt szenvedésekre. Az egyes közösségek tagjaihoz legközvetlenebb
formában szóló beszédek, a templomi drasák az esetek többségében nem is készül­
tek el írott formában; azon keveseknek pedig, akik leírták beszédeiket, hagyatéka
legtöbbször elveszett, megsemmisült az üldöztetések során.
A megmaradt anyagból azonban Magyarország esetében ki tudunk választani két
olyan rabbit, akiket a Holokauszttal való szembenézés vonatkozásában irányzatuk
jellemző képviselőinek tekinthetünk. Egyikük az ultraortodoxia képviselője, egy mé­
lyen vallásos erdélyi közösség rabbija, Ehrenreich Sámuel (Shlomo Zalman). A vissza­
csatolt területek hagyományos ortodox közösségeinek vallási vezetője mellett a másik
rabbi, Scheiber Sándor a trianoni Magyarország neológiájának talán legtipikusabb
képviselője, aki a Holokauszt után a magyarországi neológia világszerte elismert,
vezető alakjává vált. E rabbik tehát a magyarországi zsidó vallási irányzatok egy­
mástól talán legtávolabbi csoportjainak - az erdélyi ultraortodoxiának és a budapes­
ti neológiának - tipikus képviselői voltak. A Holokauszt okait kereső, egymástól
alapjaiban különböző megoldási javaslataik jól szemléltetik e két csoport egymás­
tól szintén alapjaiban eltérő gondolkodásmódját, problémamegoldási módszerük
mély különbségeit.

319
 Az ultraortodox szilágysomlyói főrabbi:
Ehrenreich Sámuel (Shlomo Zalman, 1863-1944)

Ehrenreich Sámuel hatéves korától anyai nagyapjánál, az ismert anticionista haszid

Avraham Jehuda Hakohen Schwartznál (1824-1883) nevelkedett Beregszászon.43
Tízéves korában már ///«/ként, talmudista csodagyerekként tartották számon kör­
nyezetében. 1884-ben megnősült, és felesége családjánál, Olaszliszkán telepedett le.
1888-ban, miután apósa tönkrement, és nem tudta tovább biztosítani Ehrenreich
megélhetését, a fiatal pár Szikszóra költözött, ahol az akkor már híres talmudista ve­
gyesboltot nyitott. Miután a boltban is inkább a Talmuddal foglalkozott, üzleti vál­
lalkozása vajmi kevéssé bizonyult sikeresnek. Többször előfordult, hogy nem vette
észre az érkező vásárlókat, akik a helyzetet kihasználva meglopták a tanulmányaiba
merülő boltost. Hamarosan kénytelen volt bezárni üzletét, és más, számára ismerősebb
területen fogott új vállalkozásba: a Szukkot megünnepléséhez szükséges etroggal
kezdett kereskedni.44 Minden évben egyszer elutazott Triesztbe, az európai etrog-
nagykereskedelem központjába, onnan szállított Szikszóra és környékére etrogot.
1894-ben rabbijává választotta a hejőcsabai ortodox hitközség, ahol azonnal jesivát
is alapított.45 A jesivában már egyértelműen megmutatkozott szigorú és ellentmon­
dást nem tűrő ultraortodox álláspontja: a világi tudás és a modem műveltség minden
formáját megpróbálta távol tartani a bóherektől. Többek között megtiltotta, hogy a
közeli, általa túl szabados szelleműnek tartott Miskolcra utazzanak. Amikor azon
kapott néhány bóhert, hogy titokban a városba mentek, kitiltotta őket a jesivából.
A jesivákat és a bóhereket országos szinten is szívügyének tekintette. Valamikor
a 19. század végén a magyarországi ortodox rabbikar az ortodox hitközségeket tö­
mörítő Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodájá­
val együtt az ő javaslatára fordult Edmond de Rothschild báróhoz, hogy támogassa
valamelyes kezdőtőkével a legkiemelkedőbb, házasulás előtt álló fiatal talmudistákat,
amíg saját keresetükből el tudják tartani magukat és családjukat. Rothschild ezt a
konkrét javaslatot végül elvetette ugyan, de támogatást nyújtott a magyarországi jesi-
váknak. Az összeg szétosztására alakult bizottságnak Ehrenreich rabbi is tagja volt.

43 Ehrenreich életrajzát lásd Jichak J. K ohen, Hahme Transylvania, Jerusalem, Mahon Jeru-
salajim, 1989, 17-19; Jehosua K atz, Hakdamat Nehed Ve-Talmid Ha-Mehaber, in Slomo
Zalman E hrenreich, Drasot Lehern Slomo, Brooklyn, 1976,1-51; Simon Zeev E hrenreich,
Toldot Rabbenu, in Slomo Zalman E hrenreich, Even Slomo Al Hat-Tora, I: Beresit, Je­
rusalem, Készét Slomo, 1963, 6-AO.
44 Etrog: a Szukkot ünneplésekor a hívek által csokorba kötött és lengetett négy növényfaj
egyike, tkp. citruság, amelyet peri ec hadarnak, a „becsület fája gyümölcsének” is nevez­
nek (3Móz 23,40). A csokor többi növénye a lulav (ki nem nyílt datolyapálma ága), két
fűzfaág és három mirtuszág.
45 Shlomo Spitzer könyvében Ehrenreich első rabbiállását Borsodcsabára teszi, a település
mai neve azonban Hejőcsaba. Lásd Shlomo J. Spitzer, Die Rabbiner Ungarns, 1944, Bp.,
MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1999, 148.

320
 A rabbi egyre növekvő családját a kis hejőcsabai hitközség idővel már nem tud­
ta eltartani, ezért Ehrenreich új rabbiállás után nézett. A máramarosszigeti rebbe,
Teitelbaum Hananja Jom-Tov Lippa (1836-1904) javaslatára megpályázta az éppen
megürült szilágysomlyói rabbiszéket, bár tartott tőle, hogy az erdélyi kisváros túl
modem lesz számára. A jelentős lélekszámú erdélyi ortodox hitközség Ehrenreichet
rabbijává választotta 1899 augusztusában.46
Az új rabbi első tevékenységeinek egyike a jesivaalapítás,47 valamint a helyi mikve
és számyasvágoda felügyeletének szigorúbb megszervezése volt. Csak héber nyelvű
sírkőfeliratok vésését engedélyezte. A szombaton nyitva tartó zsidó boltokat bezá­
ratta. Még azt is megtiltotta, hogy Szilágysomlyón géppel készítsék a peszachi pász-
kát. Ugyanilyen eltökéltséggel látott neki a szellemi élet ultraortodox normák sze­
rinti megtisztításának is. A helyi zsidók közül sokan szenvedélyes kártyások voltak,
amit a rabbi mélyen elítélt. Ugyancsak megtiltotta a Szilágysomlyót átszelő Kraszná-
ban a strandolást, valamint fiúk és lányok közös fürdőzését. Templomi beszédeiben
újra meg újra következetesen kikelt az efféle elhajlások ellen. Személyes példájával
a közösség körében akkora tekintélyre tett szert, hogy azon kevesek sem mertek
nyíltan ellenszegülni akaratának, akik már egyértelműen eltávolodtak az ortodox
életviteltől. Ennek egyik jellemző példája, hogy akik szombaton utazni kényszerül­
tek, azok is gyalogosan mentek a város határáig, és csak ott szálltak járműre.
Az első világháborút követően azt nem tudta ugyan megakadályozni, hogy a helyi
zsidó gyerekek román elemi iskolában tanuljanak, mivel ezt a kormány kötelezővé
tette, azt azonban sok esetben elérte, hogy a szülők fiaikat ne gimnáziumba küldjék
tovább tanulni, hanem jesivába.
Hamarosan országszerte elterjedt, hogy a szilágysomlyói rabbi a halakba kiváló
ismerője és híres döntnök. Egyik fő szakterületét a mikvékkel kapcsolatos ügyek je­
lentették, a másik téma pedig, amelyben az első világháború kitörését követően mé-
lyedt el, az özvegyen maradt nők, az agunák esetei.
Erec Jiszraelt kétszer is meglátogatta, először 1930-ban, másodszor 1935-ben.
Első útja után a Rahame Ha-Av című kiáltvánnyal fordult az erdélyi hitközségekhez,
hogy támogassák a Szentföldön élő vallásos közösséget, elsősorban a jeruzsálemi
Kolel Siebenbürgen tagjait. A cionizmusnak azonban ádáz ellensége volt, a vallás­
talan cionisták tevékenységében a Szentföld megszentségtelenítését és a galut meg­
hosszabbítását, azaz a messiási idők eljövetelének késleltetését látta.

46 Szilágysomlyón az 1944 áprilisában készült hitközségi összeírás szerint 1300 zsidó élt.
Lásd F rojimovics- S chweitzer, i. m., 666-667.
47 Hejőcsabáról Ehrenreich rabbival tanítványainak egy része is átköltözött Szilágysomlyó-
ra. Idővel aztán nyolcvan-száz bóher is tanult a jesivában. 1939-ben a rabbi, más erdélyi
és kárpátaljai jesivákhoz hasonlóan, a fiatalok elhelyezkedésének megkönnyítésére kéz­
műves tanfolyamokat is akart indítani, arról azonban nincsen adatunk, mi lett e tervből.
Lásd Cvi Moskovits, Jesivák Magyarországon, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport,
1999, 44M5.

321
 Az 1930-as évek második felétől kezdve a gyakorlati rabbiteendőket egyre in­
kább fiai, Henrik (Haim, 1909-1944) és Mór (Mose Jehuda, 1907-1944) látták el, bár
az idős főrabbi továbbra is a közösség szellemi vezetője maradt.48

Az Ehrenreich rabbidinasztia 1940 és 1944 között

A második bécsi döntést követően (1940. augusztus 30.) Szilágysomlyó újra magyar
fennhatóság alá került, és azonnal hatályba léptek az anyaországban már működő
zsidóellenes törvények. Egyik első rendelkezésként 1940. szeptember 28-án Szilágy
vármegye katonai parancsnoka elrendelte a zsidó üzletek szombati nyitva tartását.
Ezt a rendeletet 1940. október 8-án Szilágysomlyó városi katonai parancsnoksága
megújította (588 és 602-1940. sgt. sz.).49 Erre, valamint a jesiva bezáratására három
nappal később, hagyományos jóm kippuri drasaykb'án Ehrenreich Sámuel rabbi a kö­
vetkezőképpen utalt:50

Nagy szerencsétlenségünkre napjainkban a népek nagyon megvetik a zsidókat [...] és a

szent Tórát, a szent sabbat megtörésére kényszerítenek bennünket, megszüntetik ajesi-
vákat, és ezért nagy szerencsétlenségünkre egyáltalán nem lehet tanulni.

Miután november 26-án megszűnt a katonai közigazgatás, december 12-én Ehren­

reich Henrik főrabbi azzal a kéréssel fordult dr. Udvary József szilágysomlyói polgár-
mesterhez, hogy szüntesse meg a katonai parancsnokság által elrendelt szombati
nyitva tartást. Levelében arra hivatkozott, hogy a visszacsatolt területeken a polgári
hatóságok már több helyen - például Beszterce-Naszód és Szolnok-Doboka várme­
gyékben - visszavonták a katonai parancsnokságok által hozott szombati nyitva tar­
tásra vonatkozó rendeleteket, hiszen e rendelkezés célja nyilvánvalóan csupán a
„felszabadító katonai csapatok zavartalan és folytonos ellátásának” biztosítása
volt.51 Ehrenreich gondolatmenete elvben logikus volt ugyan, de a zsidó üzletek kö­

48 Mindkettőjüket 1944. június 2-án, a Szilágy megyei zsidók Auschwitzba érkezésének

napján gyilkolták meg. Lásd Spitzer, i. m., 149.
49 Szilágysomlyói m. kir. rendőrkapitányság jelentése az alispánnak, Szilágysomlyó, 1941.
január 3. (YVA, TR-16/42). A m. 1. sz. hadsereg katonai közigazgatási csoportja ugyan­
akkor 1940. október 6-án a Fővezérség 1202/1940. sz. rendeletére megszüntette az üzle­
tek 13-16 óra közötti nyitvatartását (658/1940. kát. közig. sz.). Szilágysomlyón végül a
zsidó kereskedők piaci és vásári árusítását a polgármester 1940. október 24-én tiltotta be
(5960/1940. sz.). Lásd uo.
50 Az 1940. október 11-én elhangzott templomi beszédet lásd 45. sz. drasa: Ma se-Darasti
ba-Lel Jóm Ha-Kippurim Snat 1940, in Ehrenreich, DrasotLehem Slomo, id. kiad., 89-92.
Az idézetet lásd 91.
51 Ehrenreich Henrik főrabbi levele Udvary József polgármesterhez, Szilágysomlyó, 1940.
december 12. (YVA, TR-16/42). A visszacsatolt területen a katonai közigazgatás meg­
szűntét és ezzel egy időben az anyaország területén érvényes polgári közigazgatás hatály­
ba lépését követően a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet Központi
Irodája azonnal körlevélben tájékoztatta az érintett erdélyi ortodox hitközségeket, hogy

322
telező szombati nyitva tartása a magyar hadsereg illetékesei részéről kifejezetten
zsidóellenes intézkedés volt. Szilágy vármegye katonai parancsnoka ugyanis 1940.
október 27-én a következőket jelentette a 2. hadseregparancsnokság közigazgatási
csoportjának Kolozsvárra:

Jelentem, hogy oly helyeken, ahol túlnyomórészt zsidó kereskedők vannak, el lett ren­
delve, hogy a zsidók kötelesek szombaton is üzletüket nyitva tartani. Több küldöttség
volt már a vármegyei parancsnokságnál ennek megszüntetése érdekében. Egyelőre el­
rendeltem a nyitvatartást. Kérek egységes intézkedést az egész visszacsatolt területre.52

Udvary polgármester nem vállalta a döntést a szilágysomlyói főrabbi kérése ügyé­

ben, ezért december 16-án továbbította a kérvényt Szilágy vármegye alispánjának.
A vármegye székhelyéről, Zilahról december 31-én érkezett meg Szilágysomlyóra a
válasz, miszerint az érvényben lévő magyar ipari jogszabályok valóban nem rende­
lik el a zsidó üzletek kötelező szombati nyitva tartását.53 1940 végén tehát, hónapok­
kal a tisztán és öncélúan diszkriminatív rendelkezés bevezetését követően, végül
kedvezően rendeződött ez az ügy, amelynek kapcsán a fiatalabb Ehrenreich főrabbi
lépett fel közössége érdekében a hatóságok ellen.
1944. május 3-án aztán Ehrenreich Sámuel és Henrik egész közösségükkel, valamint
Szilágy megye teljes zsidó lakosságával együtt a Szilágysomlyótól öt kilométerre
fekvő somlyócsehi Klein-téglagyárba kerültek. A gettóban, ahol nagyjából 8500 em­
ber élt, embertelen körülmények uralkodtak, amiért a Szilágysomlyói járás főszolga­
bírója, a hírhedten szadista Krasznay László gettóparancsnok volt a felelős.54A get­
tóban két kút volt, az egyik tiszta vizű, a másik fertőzött. Az iható vizű kutat csak a
csendőrök használhatták, a zsidók a fertőzöttből voltak kénytelenek vizet venni. En­
nek kövekeztében a gettóban élők mintegy 70%-a hamarosan súlyos hasmenést ka­
pott. Hiába kérték a városi hatóságokat a gettó orvosai, hogy biztosítsanak iható vizet
a gettó lakói számára, kérvényükre nem érkezett válasz.55A szükségletek elvégzésé­
re két nagy gödröt ástak, ahová nőknek és férfiaknak együtt kellett járniuk, minden­
ki szeme láttára. Krasznay utasítására Lázár József, a Szilágysomlyó-szerte ismert
antiszemita könyvkereskedő a gettó egyik őrével lefényképeztette a szükségletüket

„ezidőszerint nincs olyan hatályos jogszabály, amely az üzleteknek köznapokon való kö­
telező nyitvatartását rendelné el”. Lásd A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita
Hitfelekezet Központi Irodájának 6260/1940. sz. körlevele, Bp., 1940. november 28.
(YVA, TR-16/42). E körlevelet Ehrenreich főrabbi csatolta a polgármesterhez írt leveléhez.
52 Szilágy vármegye katonai parancsnokának jelentése a 2. hadseregparancsnokság közigaz­
gatási csoportjának Kolozsvárra, 1940. október 27. (YVA, TR-16/42).
53A szilágysomlyói polgármester levelét az alispánhoz, és annak válaszát lásd YVA, TR-16/42.
54 A somlyócsehi gettóról lásd B raham, A népirtás politikája: A Holocaust Magyarorszá­
gon, Bp., Belvárosi, 1997, 607-608; Uő, Genocide and Retribution: The Holocaust in
Hungarian-Ruled Northern Transylvania, Boston-The Hague, Kluwer-Nijhoff, 1983,
162-178; Teodor L avi (szerk.), Pinkas Hakehillot, Rumania, II, Jerusalem, Yad Vashem,
1980, 271-275.
55 B raham , Genocide and Retribution, id. kiad., 164-165.

323
végző embereket, majd könyvesboltja kirakatába tette a képeket a következő felirattal:
„Ilyen a zsidók erkölcse a gettóban.”56A gettó lakóit válogatott eszközökkel kínoz­
ták, hogy adják elő elrejtett értékeiket. Vaspálcával ütötték őket, a hónaljukat gyer­
tyával égették,57 a nőket pedig bábák motozták durva és megalázó módon. A nőknél
belső motozást, valójában kínzást alkalmaztak, voltak, akiknek fapálcát dugtak a hü­
velyébe. A bábák közül különös kegyetlenségével kiemelkedett a munkára önként
jelentkező Duha Irén.58Akiállt kínzásokba és megaláztatásba egyesek beleőrültek.
Krasznay éjszakai orgiákat rendezett társaival, ezekre fiatal zsidó lányokat ren­
delt ki a gettóból, akiket aztán durván megerőszakoltak. Fényképek is fennmaradtak
az orgiákról, amelyeket feltehetően dr. Molnár Ferenc, Szilágysomlyó tisztiorvosa,
a gettó egészségügyi helyzetéért felelős orvos készített.59
A somlyócsehi gettóban a vallásos élet minden megnyilvánulását különös szigor­
ral büntették. A férfiak szakállát és pajeszát levágták. A zsidókat, akiknek tulajdoná­
ban bármilyen, a valláshoz kötődő tárgyat találtak - például imakönyvet, talitot
vagy tefillint - , megkínozták. Ehrenreich fia, Simon Zeev elbeszélése szerint magát
a már több mint nyolcvanéves rabbit is rajtakapták, amint titokban talitban és tefil-
/mnel imádkozott. Az idős embert felkötötték egy fára, és addig hagyták ott lógni,
amíg el nem vesztette az eszméletét. Ezenkívül szeme láttára égették el hatkötetes
kéziratát, az Em Lebina al Pirke Avotot, amelyen évtizedekig dolgozott, és amelyet
még a gettóba is magával vitt.
A somlyócsehi gettót Savuot másnapján, május 29-én számolták fel, a deportáló
vonat június 2-án érkezett Auschwitzba. A gettóban átélt embertelen körülmények
miatt a Szilágy megyei zsidók nagyon leromlott állapotban voltak, ezért mintegy
80%-ukat azonnal elgázosították. Köztük volt mindhárom Ehrenreich rabbi.60

Szembenézés a Holokauszttal: Ehrenreich Sámuel rabbi templomi beszédei

Ehrenreich rabbinak a Holokauszt korszakában elmondott árasai az 1939 februárja

és 1943 októbere közötti időszakból maradtak fenn. Egy részük még rabbiságának
színhelyén, Szilágysomlyón jelent meg 1939-ben, illetve 1941-ben, más részük kéz-

56 Uo., 165.
57 Grosz Józsefhé (sz. Moskovits Helén) nyilatkozata, Szilágysomlyó, 1945. június 24. (YVA,
TR-16/39).
58 Markovits Ibolya, Adler Ráchel, Adler Bella, Adler Szulamit, Markovits Margit és Marko-
vits Janka jelentése Duha Irén ellen, §imleul-Silvaniei, 1945. május 25. (YVA, TR-16/39).
A bábát feljelentő nők auschwitzi tetoválási számukkal együtt(!) írták alá levelüket.
59 Braham, i. m., 166, 169.
60A szilágysomlyóiak gettósításakor, majd a somlyócsehi gettóban elkövetett bűntettekért a
felelősök a háborút követően a kolozsvári népbíróság elé kerültek. Az 1946. május 31-én
született ítélet szerint az ismeretlen helyen tartózkodó Krasznay Lászlót távollétében ha­
lálra ítélték, Molnár Ferenc doktor öt év, Duha Irén bába pedig három év fegyházat ka­
pott. Lásd B raham, i. m., 219.

324
iratos formában egy nem zsidó családnál vészelte át a Holokausztot, és a rabbi élet­
ben maradt rokonai adták ki a háború után.61
Ehrenreich 1939-től kezdve kereste a választ a náci üldözés, majd a zsidók más
népek segítségével történő legyilkolása miértjére; valamint azt a kérdést tárgyalta,
hogyan kell viselkedniük, milyen szellemi magatartásformát kell követniük a hívő
zsidóknak az egyre súlyosbodó csapások időszakában.

A zsidó nép vétkei: asszimiláció és cionizmus

A rabbi a Holokauszt kizárólagos kiváltó okát abban látta, hogy a zsidók letértek az
Isten parancsai által kijelölt útról. Ehrenreich véleménye szerint Izrael - a zsidó nép
- akkor kerül összeütközésbe a világ népeivel, ha letér a számára kijelölt útról, ha
feladja a Tóra parancsai által meghatározott életvitelt. Szerinte a zsidó népet más né­
pek részéről érő támadás, vagy bármilyen összeütközés a zsidó nép és más népek
között annak jele, egyértelmű bizonyítéka, hogy a zsidó nép letért a számára kijelölt
útról. Az ókori Izrael történetében csakúgy, mint a galut időszakában, Ehrenreich első­
sorban a zsidók asszimilációs törekvéseiben, azaz a világ népeihez való hasonulás
vágyában látta az okot, amely a zsidóságot letérítette a helyes útról.
1939 Jóm Kippurján elmondott beszédében a zsidó felvilágosodásban, a haszkalá-
ban, illetve az emancipációt követően a környező társadalomba való beilleszkedés­
ben leginkább élenjáró zsidó közösségeket, a német- és olaszországi zsidókat teszi
felelőssé az aktuális csapásokért. E közösségeket az özönvíz nemzedékéhez hason­
lítja, és azt mondja, hogy már nemzedékek óta letértek a Tóra útjáról, s ezzel párhuza­
mosan egyre inkább felveszik a környező népek szokásait, életmódját. Mivel a zsidó
nép egésze kötött szövetséget Istennel, ezért szerinte a szövetség megszegéséért, a
Tóra által vezérelt életmódtól való eltérésért mindenki bűnhődik, még az igazak is.62
Ehrenreich rabbi a tömegmészárlások idején is az asszimilációs törekvésekben
látta az üldöztetések legfőbb kiváltó okát, ahogyan ez egy 1943 őszén, Ros Hasaná-
kor (újévkor) elmondott beszédéből kiderül:63

Könyörület nélkül megölni embereket - családokat és gyerekeket - természetellenes

dolog, de szerencsétlenségünkre nagy gyűlöletet ébresztettünk magunk iránt az ég­

61 Slomo Zalman E hrenreich, Tijjul Ba-Pardesz, I, Szilágysomlyó, 1939; Uő, Tijjul Ba-
Pardesz, II, Szilágysomlyó, 1942; valamint E hrenreich, Drasot Lehem Slomo, id. kiad.
Ehrenreich Holokauszttal kapcsolatos gondolatrendszerét eddig legátfogóbban Gershon
G reenberg elemezte egy tanulmányában: Shlomo Zalman Ehrenreich’s (1863-1944)
Religious Response to the Holocaust: February 1939-October 1943. §imleul-Silvaniei
(Szilágysomlyó), Transylvania, in Ladislau G yémánt (szerk.), Studia Judaica, IX, Cluj-
Napoca, Editura, 2000, 65-93.
62Az 1939. szeptember 22-én elhangzott beszédet lásd „44. sz. drasa: Ma se-Darasti ba-Lel
Jóm Ha-Kippurim Snat 1939,” in E hrenreich, Drasot Lehem Slomo, id. kiad., 88-89. Az
idézetet lásd 88.
63Az 1943. szeptember 30-án elhangzott beszédet lásd 24. sz. drasa: Ma se-Darasti ba-Ros
Ha-Sana Snat 1943, in E hrenreich, i. m., 41 42.

325
 ben, mivel úgy gondoltuk, hogy ha minél jobban közeledünk a népekhez és vezetőik­
hez, elnyerjük szeretetüket. Hatalmas nyereségnek éreztük azt, ha valaki kapcsolatba
került az urakkal, és leültek egymás asztalához. Most már láthatjuk, hogy ez nagy té­
vedés volt. Ki kell tehát önteni szívünket, és sírnunk kell azért, hogy a Szent - legyen
áldott - megbocsássa bűneinket és azt mondja nekünk: fiaim, térjetek meg.

Az asszimilációs törekvések kárhoztatásán túl Ehrenreich ebben a beszédében utal

gondolatmenete talán legfontosabb pontjára is, amelyet a későbbiekben bővebben
elemzek: a csapások elhárításának, azaz Isten könyörülete kivívásának egyetlen mód­
jára, a megtérésre. A megtérés a rabbi számára egyet jelent a világ más népeivel va­
ló azonosulás, a beilleszkedés útjának elhagyásával és a Tóra szigorú, megalkuvás
nélküli követésével. Ebben a kontextusban érthető az a kérlelhetetlen kirohanás, ame­
lyet 1943 októberében, szimhat Tóra ünnepén elmondott templomi beszédében inté­
zett a szélsőséges asszimilációt, a kitérést választók, illetve választani akarók ellen:64

Éppen mostanában, amikor súlyos csapások érnek bennünket, a világ népei különféle
csapásokkal és gonoszságokkal üldöznek és bántanak minket testben és lélekben egy­
aránt, és mi gúny és nevetség tárgya lettünk, és olyanok mint a vágóhídra vitt birkanyáj,
és mint ahogy a hétfői és csütörtöki imában mondjuk: „Tekints le az égből, és nézd,
hogy lettünk gúny és nevetség tárgya a népek között: olyanok lettünk, mint a vágó­
hídra vitt nyáj, úgy ölnek és pusztítanak, vernek és gyaláznak minket! Mégsem felej­
tettük el Nevedet, kérünk Te se feledkezz meg rólunk!”, éppen mostanában vannak a
zsidók között nagy szerencsétlenségünkre olyan üres emberek, akik csapásként élik
meg, hogy zsidónak születtek. Azt mondják, vagy legalábbis gondolják: milyen jó len­
ne nekem, ha nem éppen zsidónak születtem volna, és úgy gondolkodnak, hogy mos­
tanság ugyan a kitérteket is üldözik, de mikor majd szebb és jobb idők következnek,
akkor kell kitérni és a nem-zsidókhoz hasonlatossá válni. Akkor majd nem kell tovább
szenvedni a zsidóság szégyenétől.
Ezek a gonoszok [...] azok, akik a mostani csapásokat okozták azzal, hogy meg­
vetették a Tórát és a zsidóságot. Miattuk értek minket a csapások, amelyek a jókat is el­
ragadták közülünk, mint ahogy a Tóra mondja: „és elbotlanak egyik a másikában”65[...].
Ezek az üresek és tudatlanok azonban nem érdemlik meg, hogy beszéljünk róluk,
[...] inkább büszkének kell lenni arra, ha valaki zsidó, hiszen zsidónak születni nagy
micva. [...] Amikor minden zsidó úgy gondolta, vagy legalább a többség, hogy áldani
és dicsérni kell az Örökkévalót azért, hogy zsidónak teremtette, [...] akkor egyetlen
nép vagy népcsoport sem uralta a zsidó népet, és nem fordult elő az, hogy rosszat kö­
vettek el ellenünk vagy lemészároltak minket. A Szent - legyen áldott - pedig termé­
szetesen segített bennünket, hogy megmeneküljünk kezeik közül.

Ehrenreich tehát a világ más népeivel való azonosulási vágy, a beilleszkedés és az

asszimiláció feladásában, és ezzel párhuzamosan a zsidósághoz, a zsidó hagyomá­

64Az 1943. október 22-én elhangzott beszédet lásd 80. sz. drasa: Ma se-Darasti ba-Szimhat
Tora Snat 1943, in E hrenreich, i. m„ 151-153. Az idézetet lásd 151-152.
65 3Móz 26,37.

326
nyokhoz való visszatérésben látta a menekülés útját. A Biblia könyveit tipikus ultra­
ortodox módon történelmi olvasókönyvként is használva úgy találta, hogy azokban
a korszakokban, amikor a zsidó nép többsége a Tóra útján járt és büszke volt hagyo­
mányaira, a környező népek tiszteletétől övezetten, szabadon élt.
A világ népeihez való hasonulás vágyán túl Ehrenreich ugyancsak veszélyes el­
hajlásnak minősítette a cionizmust, pontosabban annak szekuláris formáját.66Az ultra­
ortodox rabbi véleménye nem egyedi ebben a tekintetben (sem). Michael K. Silber
szerint a modem zsidó társadalomban a legkövetkezetesebben és leghevesebben ép­
pen az ultraortodoxia támadja a zsidó nacionalizmust és a zsidó államot.67 Ehren­
reich sok más eszmetársához hasonlóan úgy gondolta, hogy a galut Isten büntetése
a zsidó nép vétkeiért, vége is akkor lesz tehát, ha Isten megkönyörül népén, és eljön
a megváltás, a Messiás kora. Mindez Isten döntése, a zsidó népnek pedig az a leg­
fontosabb feladata, hogy méltó legyen a megváltásra, azaz Istennek tetsző, a Tóra
által irányított életet éljen. Az elveszített országot önerőből felépíteni, és ezzel talán
akaratlanul is siettetni a Messiás eljövetelét - bűn. A cionisták pedig éppen erre töre­
kedtek: az üldözött zsidó népnek biztos otthont akartak teremteni egy független or­
szág létrehozásával.
Ehrenreich rabbi 1939 őszén, Szimhat Tora ünnepén elmondott beszédében a kö­
vetkezőképpen értékelte a cionisták törekvéseit az egyiptomi kivonulás és az ókori
zsidó honfoglalás távlataiba helyezve:68

A legfontosabb azt tudnunk, hogy önmagunkon nem tudunk segíteni, sőt, ha saját magun­
kon akarunk segíteni, akkor [az ellenség] kezei közé kerülünk, az Örökkévaló - legyen
áldott - pedig elhagy bennünket. Csak ha tudjuk, hogy saját magunkon egyáltalán
nem tudunk segíteni, akkor segít meg minket az Örökkévaló, legyen áldott. [...] Ezt
mutatja a kémek esete, akik saját erőből akartak betömi az országba, és ahogy a Selach
hetiszidrában írva van: „és leszállt az amáléki és a kanaáni, [...] és megverték és meg­
törték őket Hormáig”.69
Bölcseink - emlékük legyen áldott - azt írták (bT Szanhedrin 92b), hogy Efrajim
törzse, mert tévedtek számításaikban, harminc évvel az egyiptomi kivonulás előtt vonul­
tak ki Egyiptomból, és a filiszteusok rájuk támadtak és megölték őket. [...] Bűnük pe­
dig az volt, hogy bíztak saját erejükben az Örökkévaló segítsége nélkül is [...].
Másodszor pedig azt kell tudnunk, hogy az Örökkévaló és a szent Tóra nélkül nem
tudunk önmagunkon segíteni. Tehát az eretnek cigányok [a cionisták],70 akik önerő­

66 A cionizmust elítélő nézeteit először 1939-ben publikálta. Lásd E hrenreich, Tijjul Ba-
Pardesz, id. kiad., I, 43-44, 60, 78-79.
67 Michael K. Silber, Paame Lev Ha-Ivri Ba-Erec Hagar, Katedra, 1995, 85.
68Az 1939. október 6-án elhangzott beszédet lásd 76. sz. drasa: Ma se-Amarti ba-Szimhat
Tora Snat 1939, in E hrenreich, Drasot Lehem Slomo, id. kiad., 143-145. Az idézetet lásd
144-145.
694Móz 14,45. Az Erec Jiszrael felderítésére kiküldött kémek történetét, és a kishitűség sú­
lyos következményeit beszéli el a Selah Leha hetiszidra: 4Móz 13-15.
70 Rosszízű szójáték: a ’cionisták’ és a ’cigányok’, héberül cionim és coanim szavak össze­
játszása.

327
 bői el akarják foglalni és meg akarják szerezni Izrael földjét az Örökkévaló segítsége
és a Tóra nélkül, és nemzeti zsidósággá akarnak válni a Tóra nélkül, végül csalódni
fognak, mert törekvéseiknek nem lesz eredménye, és nem fog sikerülni soha. Ugyanaz
fog történni velük, mint ami a kémekkel és Efrajim törzsével történt Egyiptomban
harminc évvel az egyiptomi kivonulás előtt [...].
Ezért hát szeretteim, hallgassatok rám [...], ne segítsétek az eretnekeket egy fillérrel
sem, mert ezzel a zsidó nép és a szent Tóra megsemmisítésében segédkeztek, hiszen
ez nem a Szentföld építése, hanem rombolás, amely csak álnoksággal és eretnekség­
gel tölti meg Izrael földjét. [...] Napjainkban a pénzt inkább a lengyelországi igaz zsidó
testvéreink megsegítésére kell fordítani, akik a németországi gonosztevők - töröltes­
sék el nevük - kezei közé kerültek, és akik - Isten őrizz! - éhenhalnak. Továbbá a mi
kolelünkben71 élő testvéreink megélhetését kell biztosítani, akik a Tóra tudói és isten­
félők, és nincs semmiféle támaszuk azon kívül, amit mi adunk nekik. Pedig manapság
szinte elviselhetetlen a drágaság ott, és szörnyű körülmények között tengődnek, mivel
a már említett eretnekek a világ minden tájáról gyűjtenek ugyan pénzt, de ebből ők tö­
mik jól meg a zsebüket, miközben az istenfélő Tóra tudósok —Isten őrizz! - éhenhalnak.
Ezt a két dolgot tehát el ne felejtsétek. Egyrészt, hogy minden csapás a Szenttől
- legyen áldott - ered, másrészt hogy mi magunk nem tudjuk megsegíteni önmagunkat
a Szent - legyen áldott - és a szent Tóra nélkül. Amikor pedig e két dolgot nem hisszük
el, a csapások egyre csak sokasodnak. Amikor viszont elfogadjuk, hogy csak a Szent
- legyen áldott - egymaga, a mi segítségünk nélkül örökségül adja nekünk a Szentföl­
det és kivált minket a száműzetés (a Galut) sötétségéből, és elfogadjuk, hogy önerőből
semmit sem tudunk tenni saját magunk megsegítésére, akkor az Örökkévaló kegye
segítségünk lesz, megkönyörül rajtunk a Szent - legyen áldott —, és megvált és egy-
begyűjt bennünket a világ minden részéből az igaz Messiás által.

1939 decemberében, Hanukkakor elmondott beszédében a rabbi élesen támadta a

nem sokkal korábban alakult helyi cionista ifjúsági szervezetet is. Úgy vélte, hogy
e vallástalan, a szombatot megszegő szervezet, amelynek célkitűzése sem helyesel­
hető, működésével egyenesen kihívja az újabb csapásokat magára és az egész kö­
zösségre.72 Ehrenreich állítólag még a deportáló vonaton is azt mondta unokájának,
Jehosua Katznak, hogy minden szenvedésüket a cionisták okozták, de az ortodoxok­
nak is volt egy hibájuk: nem küzdöttek ellenük eléggé.73

71 Utalás a jeruzsálemi Kolel Siebenbürgen tagjaira.

72Az 1939. december 9-én, Hanukka szombatján elhangzott beszédet, melyet A Magyaror­
szági Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodája felkérésére kifejezetten
a lengyelországi zsidó menekültek támogatásának szentelt, lásd 84. sz. drasa: Ma se-Amarti
ba-Sabbat Hanukka Snat 1939, in E hrenreich, Drasot Lehem Slomo, id. kiad., 158-162.
Itt: 160.
73 G reenberg, i. m., 77. Ultraortodox körök a mai napig legalábbis részben a cionistákat teszik
felelőssé a Holokausztért. Az izraeli helyzetre lásd Menachem Friedman, The Haredim
and the Holocaust, Jerusalem Quarterly, 53(1990), tél, 86-144; és Dina Porát, ‘Amelek’s
Accomplices’ Blaming Zionism for the Holocaust: Anti-Zionist Ultra-Orthodoxy in Israel
during the 1980s, Journal o f Contemporary History, 27(1992), 695-729.

328
A to v á b b i ü ld ö z te té s e lh á r ítá s á n a k m ó d ja : m e g té ré s, im a, jó té k o n y k o d á s

Ehrenreich gondolatmenete szerint tehát az üldöztetések és csapások mindig annak

következtében érik a zsidó népet, ha letér az Istennel kötött szövetségben számára
kijelölt útról. Mindig van azonban lehetőség a vétkek kijavítására a zsidó vallástörvé­
nyek vezérelte útra való visszatérés által, ami elháríthatja és megszüntetheti a továb­
bi csapásokat. Ehrenreich drasáiból egy összetett, a tragédia növekedésével párhu­
zamosan egyre újabb és újabb elemekkel bővülő koncepció bontakozik ki a helyes
útra való visszatérés mikéntjéről. A rabbi már 1939. szeptember 13-án, Ros Hasana
alkalmából, tehát a második világháború kitörését követően nem sokkal elmondott
beszédében is a Tórához, a zsidó vallási törvényekhez való visszatérést sürgette:74

„Mert visszatérnek a fiúk határaikra”75 alatt az értendő, hogy minden államnak van
határa, és az egyes országok e határig tartanak, rajta túl pedig egy másik állam terül el,
amely kívül van ezen ország határain. Ugyanúgy van ez a zsidó néppel is. Nekünk is
vannak határaink, ami a szent Tóra, és mi ebben élünk. A Tórát elhagyva tehát saját
határainkat lépjük át. Ezért tilos kilépnünk a Tóra határain kívülre. Amikor azonban
visszatérünk a Tóra útjára, a Tóra előírásai szerint viselkedünk és vigyázunk arra,
hogy ne lépjünk ki a határain, akkor „visszatérnek a fiúk határaikra”, és akkor a Szent
- legyen áldott - újra velünk együtt és közöttünk fog lakozni.

1942 őszén, amikor a zsidóellenes törvények és a munkaszolgálat már sokak életét

megnehezítették vagy tönkretették, újévi beszédében Ehrenreich rabbi arra szólította
fel híveit, hogy ne lázadozzanak Isten akarata ellen, ne panaszkodjanak, és nehogy
- Isten őrizz - káromolják az Örökkévalót, hanem a súlyos csapásokat erős lélekkel
viselve imádkozzanak Isten könyörületéért és irgalmáért. Közösségét a 81. zsoltár
szavaira emlékeztetve, amely szerint Isten meghallgatta és kihozta Egyiptomból
nyomorúságában hozzá kiáltó népét, a következőket mondta:76

Dávid király - béke legyen vele - a mi nemzedékünkről is mondta, arról, amelyben

nagy szerencsétlenségünkre élünk, hogy gúny és nevetség tárgya lettünk a népek között,
teljes megvetéssel sújtanak és üldöznek bennünket, minden országban megfosztanak
vagyonúnktól és megélhetésünktől, elűzik zsidó testvéreinket házaikból idegen földre,
és a csapásoknak se vége se hossza, de nekünk ennek ellenére nem szabad szánkat ki­
nyitni és a Szent - legyen áldott - ellen beszélni, vagy, Isten őrizz, zúgolódni ellene. [...]
Egyet azonban tehetünk: jajonghatunk, imádkozhatunk és sírhatunk a Szent - legyen
áldott - színe előtt és kérhetjük a világ Urát, hogy könyörüljön meg népén, Izraelen.

74Az 1939. szeptember 13-án elhangzott beszédet lásd 20. sz. drasa: Ma se-Darasti ba-Ros
Ha-Sana Kodem Tekiat Sofar Ba-Snat 1939, in Ehrenreich, Drasot Lehem Slomo, id. kiad.,
34-36. Itt: 35-36.
75 Jer 31,16.
76Az 1942. szeptember 13-án elhangzott beszédet lásd 23. sz. drasa: Ma se-Darasti ba-Jom
Bet De-Ros Ha-Sana Lifne Tekiat Sofar Snat 1942, in E hrenreich, i. m., 39-41. Itt:
39-40.

329
 [...] Hiszen szerencsétlenül megsokasodó bűneink miatt mindezt megérdemeljük, de
mi irgalomért könyörgünk, mert erőnk már fogytán és nem tudunk több szenvedést
elviselni, mert teljes megvetéssel sújtanak bennünket, megfosztanak vagyonúnktól és
megélhetésünktől, a fiúkat messze földre viszik és nem hallunk sorsukról, az asszonyok
jajveszékelnek elhurcolt férjeik miatt, az apák és anyák fiaik és unokáik miatt, a fiúk
és lányok apáik miatt. Teljél meg hát könyőrülettel irántunk és segíts meg minket.

1943 tavaszán, sabbat ha-gadolkor, vagyis a Peszachot megelőző szombaton Ehren­

reich rabbi ismételten felhívta hívei figyelmét arra, hogy akármilyen súlyosak is a
csapások, ne lázadozzanak Isten ellen. Új elemként azonban ekkor már megjelent
gondolatmenetében a hallgatás motívuma. A hallgatás szerinte az egyetlen elfogad­
ható válasz arra a kérdésre, hogy miért üldözi Isten az igazakat, az istenfélőket is.
Bibliai példákra, főleg az egyiptomi kivonulás történetére hivatkozva úgy vélte,
hogy amíg a megmenekülés, a szabadulás el nem jön, nincs kielégítő válasz erre a
súlyos a kérdésre, marad tehát a hallgatás. A szabadulás után azonban mindenki szá­
mára nyilvánvaló lesz, hogy a csapások nélkül a megváltás sem jöhet el, mint ahogy
a talmudi kor bölcsei szerint az egyiptomi kivonulás, a tóraadás és az ígéret földjé­
re, Erec Jiszraelbe való bevonulás sem következett volna be a megelőző súlyos meg­
próbáltatások nélkül.77
Ehrenreich rabbi a legátfogóbban 1943 őszén, a zsidó újév és az engesztelőnap
közé eső szombaton, sabbat suvákor (a megtérés szombatján) mondott beszédében
foglalta össze azt, hogy mi szükséges a további csapások elhárításához. Ismét bibliai
példákra (3Móz 26 és 5Móz 28) alapozva párhuzamot vont az Istennel kötött szö­
vetség megszegőire váró csapások és saját kora tragédiái, főleg a munkaszolgálat
gyötrelmei között. Majd az egyetlen célravezető válaszként a megtérés, az imádko­
zás és a jótékonykodás hármas egységét állította követendő magatartásként közös­
sége tagjai elé, részletesen kifejtve, hogy mit ért az egyes fogalmakon:78

Se felbecsülni, se elmondani nem lehet mindazt a számtalan súlyos csapást, mely mos­
tanában minket ér. Sok-sok zsidót megöltek asszonyaikkal és fiaikkal együtt, sokan
úgy elszegényedtek, hogy éheznek és szinte ruhátlanul járnak a hóban és szakadt, kopott
rongyokat viselnek a fagyban. Nagyon sok az özvegy és az árva, fiaink és testvéreink
pedig lovakként és öszvérekként dolgoznak. Hóban és fagyban nehéz szállítmányokat
vontatnak szekereken cipő nélkül, flekktífusztól gyötörtem Megkövezés, elégetés, öldök­
lés és megfojtás által vesznek el, [...] és egyéb, elmondva is hihetetlen dolgot művelnek
velük, például hason kell csúszniuk és nyelvükkel nyalni a földet.

77 Az 1943. április 17-én elhangzott beszédet lásd 106. sz. drasa: Ma se-Darasti ba-Sabbat
Ha-Gadol Snat 1943, in E hrenreich, i. m., 212-216. Itt: 214. A már eddig is sorolt csa­
pások mellett Ehrenreich ebben a beszédében még egy továbbit említ: a zsidók sorozatos
letartóztatását úgymond kémkedésért és rémhírterjesztésért.
78 Az 1943. október 2-án elhangzott beszédet lásd 35. sz. drasa: Ma se-Darasti ba-Sabbat
Suva Snat 1943, in E hrenreich, i. m., 73-76. Itt: 74-76.

330
 Mindezt azonban nagy és súlyos szerencsétlenségünkre mi okoztuk, és mindezek
az átkok már szerepelnek a Tórában a Bechukkotaj79 és Ki Tavo80 hetiszidrákban, és
a Teremtő - áldott legyen a neve —figyelmeztetett minket, hogy ha nem a Tóra útján já­
runk, el fognak érni bennünket az ott szereplő átkok. Mindazokra a csapásokra, melyek­
től napjainkban szenvedünk, már utalnak ezek a bibliai átkok. Már mondtam, hogy
megparancsolják a zsidóknak: csússzanak hason a földön és nyalják a föld porát. Erre
utal a Ki Tavo hetiszidrában szereplő átok: „átkozott leszel a mezőn,”81 „átkozott leszel
elmeneteledkor;”82 és a kígyóra mondott átok: „átkozott légy minden barom között,”83
valamint „hasadon járj”84 [...]. Arra pedig, hogy a zsidókat lovakként használják a sze­
kerekhez a következő verssorban találunk utalást: „és vasjármot tesz nyakadra.”85 Ha
figyelmesen vizsgáljuk, minden csapás és szerencsétlenség szerepel a Tórában, de mi
nem hallottuk meg és nem vettük komolyan a Tóra szavait. Ezért értek minket ezek
az újabb csapások. [...]
Ezért hát arra kell törekednünk, hogy megtérjünk, és figyelnünk kell rá, hogy ne kö­
vessük el újra mindazt, amit eddig cselekedtünk. Őriznünk kell a szent sabbatot a leg­
apróbb részleteiben is, és azt a szent napot is, mely a most következő sabbatkor lesz
[azaz Jom Kippur napját - F. K.], és - az Istenért - tartsuk meg e napot minden rész­
letében, és nehogy megszentségtelenítsük. Ezen kivül ügyeljünk a fiúkra és lányokra,
mert nagy szerencsétlenségünkre sok fiú és lány teljesen úgy nőtt fel, mint a nem-zsidók,
a Biblia és a zsidóság ismerete nélkül. A lányok csak világi tudást szereztek és tisztáta­
lan, valamint a lelket tisztátalanná tevő és elbutító regényeket olvasnak. Mit lehet remél­
ni ezektől a fiúktól és lányoktól, akikben egy szemernyi istenfélelem sincsen! A meg­
térés lényege éppen a fiúk és lányok helyes felnevelése. A másik lényeges eleme az
imádkozás ahogyan kell és illik, tiszta tudattal és megtisztulva, különösen e szent napok­
ban. A harmadik elem pedig a jótékonykodás, hiszen most is ki kell tárnunk szívünket
és meg kell könyörülnünk azon a számtalan férfin és nőn, akik országok sokaságában
teljesen nincstelenek lettek, éheznek és rongyokban járnak, és nincs semmilyen támaszuk.
Hogy tud bárki is saját házában ülni, saját ágyában feküdni, és saját asztalánál étkezni,
miközben - Isten ments - ezrek halnak éhen. Az ilyenek csupán minden emberi gon­
dolkodás és érzés nélküli, gonosz és kapzsi állatok. Ezért kell tehát megtérni, imád­
kozni és jótékonykodni. És akkor meg fognak szűnni a súlyos csapások, és felvirrad
a zsidó nép napja.

A megtérés fő elemei tehát a szombat és az ünnepek megtartása, az ifjúság helyes

nevelése és a jótékonykodás. Hagyományos zsidó nevelésben kell részesíteni a gyer­
mekeket: fiúkat és lányokat egyaránt. Az imában nemcsak a tiszta és eltökélt szándék,
hanem a helyes felkészülés is fontos. A jótékonykodás terén pedig kiemelt figyelmet

79 3Móz 26,3-27,34.
80 5Móz 26,1-29,8.
81 5Móz 28,16.
82 5Móz 28,19.
83 lMóz 3,14.
84 Uo.
85 5Móz 28,48.

331
kell fordítani a teljesen kisemmizett zsidókra, akik puszta életüket mentve vándorol­
nak országról országra. A megtérés-ima-jótékonykodás hármas egysége tehát ma­
gában foglalja a hagyományos zsidó életvitel legfontosabb megtartó elemeit: a csa­
ládi életet (gyermeknevelés), a szűkebb közösséggel való állandó kapcsolattartást
(közösségi ima), és a zsidó nép egésze iránt érzett felelősségérzetet (jótékonykodás,
jelen esetben leginkább az üldözöttek és menekültek segítése).
Ehrenreich, az ultraortodox rabbi számára a zsidó történelem csak metahistóriai
dimenziókban volt értelmezhető: Isten és választott népe, a szövetség népe kapcso­
lataként. Ebben a keretben értelmezte a zsidó történelem minden eseményét akár a
bibliai korban, akár saját korában. E gondolatmenetben a legkülönfélébb csapások
mindig akkor érik a zsidó népet, ha letér az Isten által számára kijelölt útról, a szö­
vetség útjáról, s eltér a Tóra követésétől.
Az emancipációt követő korszakban a zsidók egyre nagyobb tömege tért le erről
az útról, és választotta a társadalmi és kulturális beilleszkedés valamely formáját,
azaz lebontották a környező népektől őket elválasztó gettó falait. Ezen túlmenően a
legkülönfélébb modem politikai mozgalmak követőivé váltak, legyen az a cioniz­
mus, vagy az Ehrenreich által nem említett, de ortodox körökben szintén sokat kár­
hoztatott, kifejezetten ateista, baloldali mozgalmak. Az újabb csapás bekövetkezése
tehát e logikából adódóan szükségszerű és várható volt. A csapás mértéke pedig -
Ehrenreich szerint - az elhajlás, a vétek mértékével egyenlő, a „szemet szemért, fo­
gat fogért” talmudi elve {mida krieged mida, szó szerint ’azonos mérték az azonos
mértékkel szemben’) alapján. Nem véletlen tehát sem a Holokauszt bekövetkezte,
sem a csapás mértéke.
Ez a gondolatmenet nemcsak Ehrenreich rabbira volt jellemző, ultraortodox,
vagy mai szóhasználattal haredi körökben napjainkban is igen elterjedt. Elég, ha
csak arra gondolunk, milyen szót használnak a harediek a Holokausztra. Az általuk
következetesen használt kifejezés, a húrban (’pusztulás’) a zsidó történelemben a
Szentély pusztulásával függ össze (Húrban Bet ha-Mikdas, vagy Húrban Bait Rison /
Húrban Bait Seni). E körökben általánosan elfogadott nézet szerint mindkét szentély
a zsidó nép egyre szaporodó bűnei miatt pusztult el, és mindkettőt galut/diaszpóra,
azaz szétszóratás követett Istentől származó büntetésként - „de mert vétkeztünk,
száműzettünk országunkból”86- , amelyet a Tóra-központú, hagyományos zsidó élet­
viteltől való eltérés miatt mért népére. E szemléletben a népek csupán Isten eszkö­
zei, általuk hajtja végre a büntetést.
A büntetést azonban el lehet hárítani, a galut korszaka véget érhet. Ehrenreich gon­
dolatmenetének talán ez a legfontosabb, központi mondanivalója: a megtérés és az
ezzel szorosan együtt járó imádság és jótékonykodás kiválthatja Isten könyörületét
és megbocsátását, és ezzel véget érhet a szenvedés kora. Ehrenreich tipikus ultraor­
todox magyarázata a Holokausztra tehát tisztán teológiai jellegű, amely a megoldást
kizárólag Isten és a zsidó nép kapcsolatában, s az eljövendő megváltásban keresi.

86 Részlet az ünnepi Muszaf imából. Lásd például Sámuel imája. Zsidó imakönyv. Új ma­
gyar fordítás, Bp., Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, 1996, 352.

332
 Szembenézés a Holokauszttal a neológián belül:
Scheiber Sándor (1913-1985) útja

Ettől az ortodox magyarázattól alapjaiban eltérő értelmezést találunk a magyaror­

szági neológián belül. A Holokauszt utáni neológia Magyarországon és világszerte
egyaránt elismert, vezető alakjává vált Scheiber Sándor (1913-1985) - 1956-tól ha­
láláig, 1985-ig az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója - már a Holokauszt ide­
jén is, fiatal rabbiként aktívan részt vett a felekezeti életben. A válogatott beszédeit
tartalmazó könyvben nyomon követhetjük, hogy a háború idején milyen sokféle al­
kalommal mondott beszédet az ország különböző neológ és statusquo közösségei
előtt.87 Utolsó nyilvános beszédét éppen a németek bevonulásának napján, 1944.
március 19-én mondta el Budapesten a farkasréti temetőben, Heller Bemát profesz-
szomak (1871-1943), a zsidó és az arab folklór világhírű kutatójának, a Rabbiképző
professzorának egyéves Jahrzeitjén.88 Mivel aznap a pályaudvarokon és a vonatokon
már szedték össze a zsidókat, az ország legkülönbözőbb pontjairól Budapestre érkező
Heller-tanítványoknak komoly nehézséget okozott a hazajutás. A vonaton igazoltat­
ták többek között a debreceni főrabbit, a Holokauszt után Izraelben Meir Weiszként
világhírű bibliatudóssá vált Weisz Pált is, akinek az igazoltató rendőr a következő
szavakkal kegyelmezett meg: „Büdös zsidó, most még mehetsz, de bújj be a vécébe
minden állomáson.” Scheiber Sándornak már nem is sikerült visszajutnia hitközsé­
gébe, Dunaföldvárra, e naptól kezdve a háború végéig Budapesten bujkált.89
Scheiber egy 1941 őszén, Szukkotkor elmondott drasájában a „Mi a célja a zsidó
szenvedésnek” kérdésére keresett választ. Ekkor a következő feleletet adta:

.. .megrendültén látom testvéreim napról-napra növekvő seregét, akik a tétlenség, a nyo­

mor, a szégyen elől a halálba menekülnek, s hallom haláltáncukat kísérő rettenetes
karéneküket:
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?90
Én rátok olvasom hát [...] hagyományunk harsogó figyelmeztetését:
[...] „Aki szándékosan eldobja magától életét, nem lesz része túlvilági üdvösségben.”
Neked nincs jogod eldobni az életet, amelyet te magad még egy féregnek sem tudsz
adni. Neked nincs jogod beleavatkozni a Gondviselő Isten terveibe, aki téged életre szánt,
és te gyarló ésszel elhatározod, hogy neked nem kell az élet tovább.

87 1941 és 1944 között többek között beszédet mondott a budai hitközség ünnepségén, Pécsett
Szukkot alkalmával, a paksi statusquo zsinagógában szombaton, és Budapesten a farkas­
réti temetőben Heller Bemát professzor sírjánál. A beszédeket lásd K őbányai János (szerk.),
Scheiber Sándor könyve: Válogatott beszédek, Bp., Múlt és Jövő, 1994, 35-51, 56-60.
88 Scheiber , A három koszorú, in K őbányai (szerk.), i. m., 60-65.
89 F rojimovics és mások, Jewish Budapest: Monuments, Rites, History, Bp., CEU, 1999, 355.
90 Idézet Ady Endre Élni, míg élünk című verséből.

333
 Ha Isten nélkülözést és szenvedést írt reád, el kell viselned a nélkülözést és a szenve­
dést is, mert Istennek bizonyára célja van a nélkülözéssel és a szenvedéssel is: hiszen
a szenvedés is az élet jele.
[...] Az embernek áldozatul kell hoznia lelkét az Isten oltárán: [...] s amint az ál­
dozatot jószívvel kell hozni, úgy ezeket a megpróbáltatásokat is zokszó nélkül, meg­
adással kell viselned.
Az Isten meg akarja mutatni: a legnagyobb emberi teljesitmény - a legnagyobb em­
beri szenvedés.91

1941-ben tehát, a zsidóellenes törvények árnyékában - amelyre egyébként utal is

az idézet első soraiban - még csak azt mondja a szenvedésre, hogy az Isten akarata,
el kell fogadni, mivel bizonyára célja van vele.
1942-ben Scheiber újra feltette a kérdést, miért van zsidó szenvedés. Ekkor már
túllépett azon a magyarázaton, amely szerint ez Isten akarata, és nincs mit tenni,
mint megadással viselni. Ebben az évben - majd utána is, hiszen Scheiber ezt a be­
szédét 1943-ban is elmondta, több alkalommal - a zsidó hagyományból vett példá­
zatba ágyazva történeti magyarázatot adott a zsidó szenvedésre.92

Öreg idők jöttén bűn burjánzik majd mindenfelé a földön, és az Isten felkeresi Ábra-
hámot [...].
Gyennekeid vétkeznek ellenem!
És az ősapa egykedvűen felel: Szenvedjenek, pusztuljanak el vétkükért. Az Isten lel­
ke fájdalommal telik meg: Nem apa, ki így beszél. Felkeresi Jákobot, ő majd védel­
mébe veszi gyermekeit, hiszen ő gondban, fájdalomban nevelt gyermekeket:
[...] Gyermekeid vétkeznek ellenem!
És az ősapa egykedvűen felel: Szenvedjenek, pusztuljanak el vétkükért. Az Isten
lelke fájdalommal telik meg: Nem apa az sem, ki így beszél. Reményét vesztetten ke­
resi fel utoljára Izsákot.
[...] Gyermekeid vétkeznek ellenem!
Az ősapa szemeibe könnyek szöknek, arca tűzrózsákat nyit:
[...] Hogyan mondod Istenem? Az én gyermekeim és nem a tieid? De amikor a tíz-
parancsolatot felkínáltad a föld minden népének s ők visszautasították, egyedül Izráel
vállalta el - akkor másként mondtad.
[...], Az én elsőszülött gyermekem Izrael” - mert a bűnben, a bajban az én gyerme­
keim és nem a tieid? Nem, Istenem, osztoznunk kell. [...] Csak a felét vállalom, a fele
miattad van rajtunk. Miattad van, hogy űznek bennünket, hogy elveszik a kenyerünket,
az otthonunkat, az életünket, mert mi a te hitedért vagyunk mások, mint a többiek, mert

91 Scheiber , A pálma, in K őbányai (szerk.), i. m., 44-45. Scheiber beszéde 1941. október
9-én, szukkót negyedik napján hangzott el a pécsi zsinagógában.
92 Uő, Emberi szenvedés - zsidó szenvedés, in K őbányai (szerk.), /. m., 53-54. A beszéd
először 1942. május 15-én egy péntek esti istentiszteleten hangzott el a dunaföldvári zsina­
gógában. Ezt követően Scheiber 1943 folyamán még két alkalommal mondta el ugyanezt
a drasát: április 26-án, Peszach hetedik napján este a mohácsi zsinagógában, majd május
28-án egy péntek esti istentiszteleten a kaposvári zsinagógában.

334
 mi a te igéidet hirdettük s velük zúdítottuk magunkra a gyűlölet özönvizét. Mert azt
hirdettük az erkölcstelen emberiségnek: ne ölj, ne lopj, ne kívánd meg felebarátod há­
zát és vagyonát.
[...] De ha úgy gondolod, hogy az egész engem terhel, akkor is vállalom az egész
szenvedést, mert én már ott voltam az oltáron, én már szembenéztem a halállal, én tu­
dom mit jelent a szenvedés.93
A történelem során én voltam Cidkijáhú király, akinek szeme láttára kivégezték két
fiát, én voltam a Makkabeus mártír anya, aki végignéztem hét fiam halálát - én hát el
tudom viselni azt is, hogy fiaim most sorra viszik el.
Én ott voltam Egyiptomban, éléstár-városokat építettem, és a fáraók piramisaihoz
embemagyságú köveket hurcoltam - én hát nem riadok vissza attól, hogy ásnom kell
most és földet kell cipelnem.
Én voltam Dreyfus kapitány, akinek dobpergés közben és egy nép örömrivalgása
közben tépték le vállrojtjait s törték össze kardját, becsületét - én hát nem riadok vissza
attól, hogy hősiességem, tűzben szerzett érdemjeleimet most tőlem elveszik.

Scheiber tehát 1942-1943 folyamán továbbfejlesztette a tételt: a zsidókat másságu­

kért üldözik a népek, az egy Istenhez való törhetetlen hűségük miatt. A neológ fő­
rabbi, Scheiber Sándor tehát jellegzetes neológ megoldást kínál a Holokausztra, az
üldöztetésre. Az asszimilációs utat, a más népek közötti életet, a velük való kapcsolat-
tartást tudatosan választó neológia számára az üldözés is kizárólag ebben a keretben,
a zsidó nép és más népek, pontosabban a zsidó és más vallású emberek kapcsolatrend­
szerén belül értelmezhető. Az ortodoxia teológiai, metahistóriai gondolatmenetével
szemben - amely szerint Isten állandóan jelen van a történelemben, valójában ő irá­
nyítja azt - a neológia történeti magyarázatot ad a Holokausztra. A történelmen túli
ortodox magyarázattal szemben a történelembe helyezi a magyarázatot, s a Holo-
kausztot olyan történelmi folyamatok eredményének tekinti, amelyek alakulásában
Istennek nincs közvetlen szerepe.

Zsidó világi vezetés M agyarországon a Holokauszt idején

Miután a visszacsatolt területek zsidó közösségei voltak az elsők, amelyeket az or­

szág „megtisztításának” jegyében 1944 tavaszán és nyarán deportáltak, a hagyomá­
nyos ortodoxia Holokauszttal kapcsolatos reakcióit viszonylag rövid ideig kísérhetjük
figyelemmel. Lényegesen több idő marad a trianoni Magyarország döntően neológ
zsidó közössége reakcióinak vizsgálatára. Az utóbbi esetben arra is lehetőségünk
nyílik, hogy megvizsgáljuk, hogyan reagált az ország zsidó közösségének világi ve­
zetése a Holokauszt eseményeire, a perifériákon élők elhurcolására, majd a trianoni
országhatárokon belül élőkkel kapcsolatos eseményekre. A világi vezetésen belül

93 Scheiber beszédében eddig tart a Talmudból vett történet. Lásd bT Sabbat 89b.

335
két, egymástól világosan elválasztható csoport alakult ki a Holokauszt idején. A hi­
vatalos zsidó vezető testület, a Zsidó Tanács, a hagyományos felekezeti elit tagjai­
ból állt össze. Emellett a Holokauszt idején egy olyan alternatív irányítási funkciót
betöltő csoport is működött, amely főként cionistákat tömörített: a Komoly Ottó és
Kasztner Rezső által vezetett Vaadat Ha-Ezra Veha-Hacala, rövid nevén a Vaada, illet­
ve magyarul használatos nevén a Budapesti Mentőbizottság. A zsidó világi vezetés
e két pólus mentén alapvetően megosztott volt Magyarországon a Holokauszt ide­
jén. Hogy e megosztottság gyökereit megérthessük, az alábbiakban röviden áttekint­
jük a Zsidó Tanács és a Vaada működését, reakcióikat a Holokauszt gyors egymás­
utánban következő eseményeire.
A magyarországi zsidósággal, és ezen belül a Holokauszttal foglalkozó szakiroda-
lomban elterjedt az a nézet, amely szerint mind a korszak hivatalos vezetése, a Zsidó
Tanács, mind pedig az alternatív cionista vezetés, a Vaada alkalmatlan volt felada­
tára, hibás lépéseikkel csupán közreműködtek az ország zsidó lakossága döntő ré­
szének pusztulásában.
A hagyományos elit tagjaiból álló vezetés sikertelenségét és a kudarc okait Natha­
niel Katzburg abban látta, hogy az új helyzetben nem voltak képesek megérteni: nem
érdemes, sőt kifejezetten ártalmas tárgyalásokba bocsátkozni, vagy bármilyen for­
mában együttműködni az éppen hatalmon levőkkel, legyenek azok magyarok vagy
németek.94
Vágó Béla a hagyományos zsidó vezetés alkalmatlansága mellett a cionista vezetést
is élesen kritizálta. Szerinte a Holokausztot megelőző évtizedekben a magyarorszá­
gi zsidók körében egyre erősödött az a téves elképzelés, hogy az ország zsidósága a
magyarság integráns részét alkotja. Ebben a légkörben nem alakult ki önálló, nemze­
tiségi alapú politikát folytató zsidó vezetés. A Holokauszt idején ez azt eredményezte,
hogy a hagyományos zsidó vezetés valójában egyáltalán nem működött Magyaror­
szágon, az alternatív vezetés, a cionisták pedig szinte csak az utolsó pillanatban vették
át valamelyest az irányítást. Náluk azonban Vágó szerint a legnagyobb probléma az
volt, hogy nem rendelkeztek valóban tehetséges, nagy formátumú vezetővel.95
A magyarországi zsidók Holokausztját terjedelmes monográfiában feldolgozó
Randolph L. Braham sincs jobb véleménnyel a Zsidó Tanácsról, sem a Vaada embe­
reiről, legkevésbé Kasztnerről. Brahamnél erkölcsi szempontok is belejátszanak lát­
szatra tisztán történeti értékelésébe, hiszen a magyarországi zsidó vezetőket a „hall­
gatás összeesküvésével” vádolja. Braham szerint e vezetők, bár pontosan tisztában
voltak a nácik zsidókkal kapcsolatos politikájával, mégsem tájékoztatták az ország
zsidó lakosságát a rájuk váró katasztrófa valódi természetéről. Ezen túlmenően
Braham a Hannah Arendt által az Eichmann-per kapcsán felvetett erkölcsi vitát foly­
tatva azt is a magyarországi zsidó vezetés szemére veti, hogy egyes „kiválasztottak”

94Nathaniel Katzburg, Hanhagat Ha-Kehillot, in Israel GuTMAN-Bela VÁGÓ-Livia R otkir-

CHEN (szerk.), Hanhagat Jehude Hungária Ba-Mivhan Ha-Soa, Jerusalem, Yad Vashem,
1976, 85-86.
95 Béla V ágó, Tmurot Ba-Hanhagat Jehude Hungária Be-Jame Milhemet Ha-Olam Ha-
Snija, in G utman-VÁGó-R otkirchen (szerk.), i. m., 75-16.

336
megmentése érdekében tudatosan hagyták elpusztulni a tömegeket.96 Braham a kö­
vetkezőket írja a magyarországi zsidó vezetés szerinte hibás helyzetértékeléséről,
illetve bűnös mulasztásáról:

A magyarországi zsidóság ortodox és konzervatív-asszimilációpárti vezetői, csakúgy,

mint a cionista vezetők, tudták, mit műveltek a németek Kelet-Közép-Európa szomszé­
dos országaiban, ugyanakkor sem a zsidó tömegeket, sem az ország keresztény veze­
tését nem tájékoztatták teljesen és pontosan a végleges megoldás tervéről. Ráadásul
nem tettek óvintézkedéseket, hogy a német megszállás esetére elhárítsák vagy csök­
kentsék a lehetséges katasztrófát. Ennek következtében a magyarországi zsidóságnak,
mely szinte Auschwitz közvetlen szomszédságában élt, fogalma sem volt a gázkam­
rákról és a német koncentrációs táborokban elkövetett tömeggyilkosságokról. Akik
hallottak valamit erről, az információt rémhírnek, jobb esetben náciellenes propagan­
dának tekintették. Vezetőikhez hasonlóan azzal áltatták magukat, hogy ami Lengyel-
országban és másutt történt, az nem történhet meg Magyarországon, ahol a zsidók sor­
sa több mint ezer éve fonódik össze a keresztény magyarok sorsával. A jól tájékozott
zsidó vezetők nem ismertették meg tömegeikkel, hogy mi folyik a szomszéd országok­
ban, s mivel törvénytisztelő polgárok voltak, betartották a szigorú cenzúraszabályokat,
és megtiltották a zsinagógák felhasználását ilyen „propaganda”-célokra.97

Másutt Braham így összegzi a Zsidó Tanács és a Vaada működését:

Az SS a Tanács különleges feladatának azt szánta, hogy hamis biztonságérzetet keltve,

engedelmességbe ringassa a zsidó tömegeket. Ugyanez volt a szándékuk a cionista
vezetőkkel is, akikkel később sajátos „mentési” üzleteket kötöttek. Noha ezek a vezetők
egyre jobban tudatára ébredtek annak, hogy milyen funkciót szánnak nekik, tehetetle­
nek voltak, és úgy érezték, csapdába csalták őket. A hatalom a németek kezében volt,
akik ráadásul a magyarországi antiszemita elemek lelkes támogatását is élvezték, s ren­
delkezésükre állt az ország egész elnyomó apparátusa. [...] Ilyen körülmények között
a Tanács tagjai először halogató taktikával, majd később a kormányzóval való kapcso­
lat újrafelvételével próbálták menteni a menthetőt. A cionista vezetők viszont az ún.
Európa-terv keretében az SS-vonalat követték: megpróbálták lefizetni a németeket. A vi­
déki zsidóság szempontjából a két módszer egyaránt hasznavehetetlennek bizonyult:
őket, a hazai intemálótáborokban, munkaszolgálatos-egységeknél lévők és még közel
18 000 egyéb személy kivételével, rövid időn belül Auschwitzba deportálták.98

96 Hannah Arendt Kasztner szemére vetette, hogy amikor elfogadta a kivételezett zsidók, a
prominensek kategóriáját, és az ő megmentésükre törekedett, valójában hallgatólagosan
elfogadta a nácik zsidókkal kapcsolatos politikáját, hiszen a néhány „szerencsés” elenge­
dése ellenértékeként beleegyezett a többiek meggyilkolásába. A rendt nagy vitát kavart
gondolatait lásd Eichmann in Jerusalem. A Report on the Banality o f Evil, New York, Viking,
1963, 117-118. Magyar kiadása: UŐ, Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz bana­
litásáról, ford. M esés Péter, Pató Attila, Bp., Osiris, 2001.
97 B raham , A népirtás politikája: A Holocaust Magyarországon, Bp„ Belvárosi, 1997, 436.
98 Uo„ 442.

337
Azonban ha nyomon követjük a Zsidó Tanács és a Vaada tevékenységét, valamint
egymáshoz fűződő kapcsolatát a Holokauszt idején, e súlyos képtől eltérő értelme­
zés is lehetővé válik.

A Zsidó Tanács

A központi, országos hatáskörű Zsidó Tanács - a Magyar Zsidók Központi Tanácsa -

1944. március 19-ét, az ország német megszállását követően, március 21-én kezdett
működni." A Tanács elnöke Stem Samu, a pesti neológ hitközség (PIH) és a neoló­
gja csúcsszervének, a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának elnöke lett.99100
Mellette a Zsidó Tanácsnak még hét tagja volt: Pető Ernő és Boda Ernő, a PIH el­
nökhelyettesei; Wilhelm Károly, a PIH elöljárója; Csobádi Samu, a neológ budai hit­
község elnöke; Kahan-Frankl Samu rabbi, az ortodoxia csúcsszervének, az Ortho­
dox Izraelita Központi Irodának az elnöke; az óbudai Freudiger Fülöp,101 a budapesti
ortodox hitközség elnöke, valamint Kahan Nison, a Magyarországi Cionista Szövet­
ség vezetőségi tagja. A Zsidó Tanácsban tehát a neológia és az ortodoxia vezetői
mellett a cionisták is képviseltették magukat. A Tanács gyakorlati működése során
azonban, bár tagjai hivatalosan minden délben üléseztek, a fontos ügyek az elnök
irodájában dőltek el - mint azt Kahan Nison 1945-ben írt leveléből tudjuk.102 Stem
leginkább Wilhelmet és Petőt, ortodox részről néha Freudigert, és még ritkábban a
cionista Kahant vonta be a fontos döntésekbe. A Zsidó Tanács politikáját tehát való­
jában a pesti neológia vezetői, közülük is a zsidó nagypolgárság és a szabadfoglal­
kozású intelligencia tipikus képviselői határozták meg.103

99 A Zsidó Tanács működéséről részletesen lásd uo., 14. fejezet: A Zsidó Tanács, 430-488;
valamint Molnár Judit, A Magyar Zsidók Központi Tanácsának megalakulása, működé­
se, in Uő, Csendőrök, hivatalnokok, zsidók. Válogatott tanulmányok a magyar holokauszt
történetéből, Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 2000, 131-155.
100A Zsidó Tanács működéséről Stern Samu 1945-ben, már nagybetegen írt visszaemléke­
zést: Versenyfutás az idővel! A Zsidó Tanács működése a német megszállás és a nyilas
uralom idején, in Schmidt Mária, Kollaboráció vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó Ta­
nács, Bp., Minerva, 1990.
101 Freudiger Fülöp Magyarországról való elmenekülése után, 1944 augusztus-szeptember
folyamán Bukarestben írta beszámolóját a Holokauszt magyarországi eseményeiről. Lásd
Uő, Beszámoló a Magyarországon 1944. március 19. és augusztus 10. között lejátszódott
eseményekről, in Schmidt, i. m., 245-320.
102 Kahan Nison 1945. május 27-én Szilágyi Ernőnek, a Magyar Zsidók Pro Palesztina Szö­
vetsége elnökének írt levelét a Central Zionist Archives őrzi (CZA A 128/26). A levelet
teljes terjedelmében közli Molnár Judit, A Zsidó Tanács megalakulása - cionista szem­
mel. Dr. Kahan Nison visszaemlékezése, in M olnár, i. m., 157-181.
103A nagyiparos Stem Samuról már szóltunk az előző fejezetben. Az 1882-ben született Pető
Ernő a két világháború között neves ügyvéd volt, 1955-ben hagyta el Magyarországot.
Saó Paolóban (Brazília) telepedett le, ott is halt meg az 1960-as évek végén. Pető beszá­
molóját angolul Randolph L. B raham jelentette meg: Ernő Pető, Statement, in Hunga­
rian Jewish Studies, III, New York, World Federation of Hungarian Jews, 1973, 49-74. -
Wilhelm Károly (1886-1951) szintén neves ügyvéd volt, jogi irodája sok jelentős ipari

338
 A Zsidó Tanácsot a magyar hatóságok május 8-ig nem ismerték el hivatalosan.
A már a Belügyminisztérium által is elismert új tanács május 15-én tartotta alakuló
ülését. A kilenc taggal újjáalakított Zsidó Tanácsba - hivatalos nevén Magyarorszá­
gi Zsidók Szövetsége Ideiglenes Intéző Bizottsága - Stem, Wilhelm, Pető, Kahan-
Frankl és Freudiger mellé új tagként ekkor négyen kerültek be: Gábor János, a pesti
neológ hitközség főügyésze; Nagy József, a neológok által fenntartott budapesti Zsidó­
kórház főorvosa; Berend Béla szigetvári neológ főrabbi;104 valamint a kikeresztelke-
dettek képviseletében Török Sándor író, a Magyarországi Keresztény Zsidók Szö­
vetségének alelnöke.105
A Zsidó Tanács újabb átszervezésére 1944. július 22-én került sor, amikor a buj­
kálni kényszerülő Török Sándor és a tanácsbeli tagságáról lemondott Kahan-Frankl
Samu helyére két új tagot neveztek ki: a már az első Tanácsban szereplő, de a má­
sodikból kimaradt Boda Ernőt, és valóban új tagként Stockier Lajos csipkegyárost.106
Október 15-én, Szálasi hatalomátvételének napján újra változott a Zsidó Tanács össze­
tétele, az elnök Stem Samu maradt, mellette viszont Stockier Lajos alelnökké lépett
elő. A Tanács további régi-új tagjai Berend Béla, Földes István, a cionista Komoly
Ottó, Nagy József, Szegő Miklós és Vas Lajos lettek. A legnagyobb változás az volt,
hogy az eddigi Zsidó Tanács vezető triumvirátusa felbomlott, mivel Pető és Wilhelm
ekkor már bujkált. A nyilas kormány megalakulása után nem sokkal Stem Samu is
a bujkálást választotta, ezért október 28-án hivatalosan is Stockier lett a Zsidó Tanács
elnöke. Ebben a pozíciójában a budapesti gettó vezetője is ő lett, és egészen 1945. ja­
nuár 18-ig, a gettó felszabadításáig posztján maradt.
A Zsidó Tanács tehát szinte egész fennállása alatt - az utolsó hat-hét hetet leszámít­
va, amikor már gyakorlatilag kizárólag Budapest zsidó lakossága volt, egyre fogyat­
kozó számban ugyan, de életben - Stem Samu és már a pesti neológ hitközségben is
legközvetlenebb munkatársai, Pető és Wilhelm irányításával működött. A Holokauszt

vállalatot képviselt a két világháború között, többek között a Hatvány Deutsch család ér­
dekeltségébe tartozó Hatvani Cukorgyárat. A háború után a Magyar Cukoripari Tröszt fő­
igazgatója lett, egészen a vállalat államosításáig. 1948-ban kivándorolt Svájcba, ott halt
meg 1951-ben.
104 Berend Bélát (1911-1987) mint a Zsidó Tanács tagját a háború után - 1945 áprilisa és
1947 júniusa között - bíróság elé idézték, és többek között besúgással, a nácikkal való
kollaborációval, valamint hullagyalázással vádolták. Pere végül felmentéssel zárult, Berend
azonban a meghurcolása után elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokban tele­
pedett le.
105 Lásd a vele készült interjút in Szenes Sándor, Befejezetlen múlt. Keresztények és zsidók,
sorsok, Bp., 1986, 189-217.
106 Stockier Lajos (1897-1960) a háború után a PIH elnöke lett, ezt a pozíciót 1950-ig töltöt­
te be. 1952-ben a cionista perek előkészítése során letartóztatták. 1956-ban szabadult, el­
hagyta Magyarországot és Ausztriában telepedett le. A Holokauszt korszakát feldolgozó
visszaemlékezései eredetileg a háború utáni hivatalos zsidó felekezeti lapban, az Új Élet­
ben jelentek meg hét részben, 1947. január 22. és április 17. között. Schmidt Mária jegy­
zetekkel látta el és újraközölte: Stöckler Lajos, Gettó előtt - gettó alatt, in Schmidt, i. m.,
393^118.

339
idején tehát a magyarországi zsidók vezetése egyértelműen a fővárosi neológia ha­
gyományos vezető elitje, a zsidó nagypolgárság kezében összpontosult. Stem, aki az
1930-as évek eleje óta a magyarországi neológia köztiszteletnek örvendő vezetője
volt, a Holokauszt megváltozott körülményei között is az általa ismert, és ezen túl­
menően egyedül hatékonynak tekintett módszert választotta célja eléréséhez: az or­
szág zsidó közösségéből a lehető legtöbb ember megmentése érdekében. Stem és
közvetlen munkatársai abból az előfeltevésből indultak ki, hogy a német megszállás
ellenére a magyar uralkodó elit - amelynek legfontosabb jelképe, Horthy Miklós
kormányzó, továbbra is a posztján maradt - zsidókkal kapcsolatos politikája a két
világháború közötti időszakból már ismert formában folytatódik. Azaz a zsidók
diszkriminálásában érdekeltek ugyan, de az országból való tömeges eltávolításuk­
ban, illetve fizikai megsemmisítésükben nem. E megfontolás alapján az ország zsidó
lakosságát érintő ügyekben továbbra is a kormányzót, illetve az általa kinevezett
magyar kormányokat tekintették valódi tárgyalópartnerüknek, olyan félnek, amelynek
érdekei a zsidók megmaradását illetően egybeestek saját érdekeikkel. Ha megalakulá­
sától kezdve nyomon követjük a Zsidó Tanács legfontosabb lépéseit, világosan kibon­
takozik az általa követett politika irányvonala és belső logikája, a neológ nagypol­
gárság két világháború közötti időszakra visszanyúló politikájának folytonossága.
Az 1944. március 21-én német utasításra létrejött Zsidó Tanács március 23-án
fordult először nyilvánosan az ország zsidó lakosságához. A Magyar Zsidók Lapjá­
ban, a felekezet hivatalos újságjában, amely a németek által cenzúrázva ezen a na­
pon jelent meg először, a Zsidó Tanács egy „Felhívás a magyar zsidósághoz” című
írást tett közzé. A felhívásban a Zsidó Tanács homályosan ugyan, de megjelölte azo­
kat a módszereket, amelyekkel szerinte el lehet kerülni a közösség teljes pusztulását:

A mai időkben nyíltan, félre nem érthető módon kell beszélni, mert minden magatartás­
hoz, minden cselekvéshez mélyreható és komoly következmények fűződnek. De azért
is szükség van a világos és nyílt beszédre, mert ez alkalmas arra, hogy sok lappangó
bizonytalanságot oszlasson el, és teljes határozottsággal jelölje meg azt az utat, amelyen
mindenki megkímélheti önmagát és a közösséget a hátrányoktól. [...] Az illetékes ható­
ságok határozott utasításainak közléséveljelölhetjük meg azokat a követendő elveket és
cselekvési módokat, amelyek mindenkire kötelezőek,107 [Kiemelés tőlem - F. K.]

A Zsidó Tanács a megalakulását követő napokban helyzete legalizálásával volt el­

foglalva. Ennek jegyében március 31-én Stem Samuval az élen egy néhány fős kül­
döttség bemutatkozó látogatást tett Eichmann-nál, majd a látogatást követően elké­
szítették a működési szabályzatot, amelyet Eichmann április 6-án jóváhagyott.
A Magyarországon működő német hatóságok által ily módon legalizált Zsidó Tanács
már elismerése napján újra az egész ország zsidó közösségéhez fordult A Magyar
Zsidók Lapjában. A közzétett felhívásban újra nyomatékosan felhívta a figyelmet a
Tanáccsal való együttműködésre, és annak kizárólagos hatékonyságára:

107 A Magyar Zsidók Lapja, 1944. március 23., 1.

340
 A Központi Tanács felhívására mindenki köteles ott, ahová hívják, megjelenni. A Köz­
ponti Tanács minden zsidó szellemi, anyagi javai felett, sőt munkaereje felett korlátlan
intézkedési jogot, illetve kötelességet kapott. [...] Vegyétek tudomásul, hogy a Közpon­
ti Tanács legsúlyosabb intézkedései is hatósági intézkedés alapján történnek, és pon­
tos végrehajtásuktól úgy az egyes egyénnek, mint az egész közösségnek élete függ.108

Kárpátalja és Északkelet-Magyarország zsidó lakosságának gettósításáról tudomást

szerezve a Zsidó Tanács április 26-án táviratban, majd 27-én részletes levélben for­
dult Jaross Andor belügyminiszterhez, akinek minisztériumához tartozott az ország
zsidótlanításának ügye. Ugyanakkor Stem személyes kihallgatást kért Horthytól, a
Zsidó Tanács más vezető tagjai pedig a kormányzó családjának többi tagjával pró­
bálták felvenni a kapcsolatot. Ezt a stratégiát - memorandum a kormányhoz vagy
annak egyes tagjaihoz, s ezzel párhuzamosan Horthy személyes tájékoztatása - a ké­
sőbbiek során is alkalmazta a Zsidó Tanács.
A belügyminiszterhez írt levélből kiderül, hogy a Zsidó Tanács főleg a vidékre
rendszeresen leutazó cionista fiatalok révén pontos információkkal rendelkezett a
gettósítás folyamatáról, és ez ügyben az általa legilletékesebbnek tartott hatósághoz,
a belügyminiszterhez fordult a borzalmas körülmények megváltoztatása érdekében.
A Jaross Andorhoz intézett beadványban kizárólag az északkeleti területek zsidó lakos­
ságának helyzetéről van szó, a gettósítás embertelen körülményeiről, illetve e hely­
zet feltétlenül szükséges javításáról:

... A hozzánk érkezett közlések szerint az utóbbi napokban az ország északkeleti terüle­
tein, nevezetesen Ung, Ugocsa, Bereg, Máramaros, Abaúj-Toma, Zemplén és Szabolcs
vármegyében a zsidókat korra és nemre való tekintet nélkül a vármegyék székhelyei­
re és egyes nagyobb járási székhelyekre szállították, ahol részben a szabad ég alatt,
részben a városok külterületein összezsúfolva és a külvilágtól elzárva helyeztettek el.
[...] értesüléseinkből megállapítható, hogy az északkeleti országrészek zsidóságának
nagy tömegei - több százezer ember - önhibáján kívül a legsúlyosabb helyzetbe került,
és éppen a nagy tömegekre való tekintettel és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt
nem történhetett kellő gondoskodás a megfelelő elhelyezésről, egészségügyi beren­
dezésekről, élelmezésről és a betegek orvosi gyógyításáról.
Ilyen körülmények között félő, hogy élelem, megfelelő elhelyezés és betegellátás
hiányában éhínség fog bekövetkezni, járványok fognak kitömi, és a másállapotban lévő
nők, csecsemők, gyermekek, betegek, valamint aggok tömegesen fognak elpusztulni.
Mély tisztelettel kérjük ennélfogva, méltóztassék oly irányban intézkedni, hogy a be­
telepített személyek megfelelő elhelyezésben és élelmezésben legyenek részesíthetők.109

A Zsidó Tanács a Belügyminisztériumtól semmilyen érdemleges választ nem kapott,

így hát második körben a megszálló németek zsidó ügyekben legilletékesebb képvi­
selőjéhez, Eichmannhoz fordultak. Tőle egy május 3-án írt kérvényben azt kérték,

108A Magyar Zsidók Lapja, 1944. április 6., 1.

109A beadvány szövegét lásd YVA, 0.15/21-1.

341
hogy a Tanács megbízottai elutazhassanak a gettókba, és ott a helyszínen intézked­
hessenek az elhelyezés, élelmezés és egészségügyi gondozás legelemibb szükségle­
teiről. Válasz erre a kérésükre sem érkezett.
Az I. és II. deportálási zónából történő deportálások utolsó napján, június 7-én a
Zsidó Tanács újra a magyar hatóságokhoz fordult. Ekkor a miniszterelnöknek, Sztójay
Dömének írtak egy memorandumot, amelyben konkrét javaslattal álltak elő. Ajavas-
lat lényege az volt, hogy az ország maradék zsidó lakosságát tartsák Magyarországon
belül, ott fogják különböző, a nemzet számára létfontosságú munkákra. A III. zóná­
ból, Észak-Magyarországról való deportálás megkezdése előtt, június 10-én ugyanezt
a memorandumot a kormány több tagjának is eljuttatták. Érdemleges válasz azon­
ban ekkor sem érkezett.110
Június második hetében a Zsidó Tanács addigi politikájának sikertelenségét látva
a Tanács középszintű vezetői —különböző osztályainak vezető munkatársai —egyfaj­
ta „palotaforradalmat” hajtottak végre. Herskovits Fábián cionista rabbi és Munkácsi
Ernő, a PIH ügyésze kiáltványt fogalmaztak „a magyar keresztény társadalomhoz”,
amelyet felolvastak Stem Samunak, aki kijelentette, hogy csak abban az esetben já­
rni hozzá terjesztéséhez, ha a cenzúra engedélyezi. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a
szöveg nem megy át a cenzúrán, a szöveg szerzői úgy döntöttek, hogy ők maguk
sokszorosítják és terjesztik minél több példányban.
A felhívás a magyar közvéleményt akarta felrázni, jobb belátásra bírni. Szerzői
abból az előfeltevésből indultak ki, hogy ha a magyar társadalom tudomást szerez
az ország zsidó állampolgárai ellen elkövetett szörnyűségekről, meg fogja akadá­
lyozni a maradék zsidóság külföldre hurcolását és meggyilkolását. Gondolatmenetük
tehát alapjaiban hasonlított a Zsidó Tanács vezetőinek gondolatmenetéhez, hiszen az
utóbbiak is ebből a megfontolásból világosították fel a deportálás különböző fázisai­
ban a magyar kormányt és az általuk legilletékesebbnek vélt hatóságokat. A Stem-
vonal és a pesti neológia e felhívást megszövegező tagjai között a lényeges különb­
ség az volt, hogy Stem a legkisebb törvénytelenséget, a cenzúra megkerülését sem
akarta elkövetni hivatalosan, a Zsidó Tanács nevében. Valószínűtlen azonban, hogy
Stem Samunak, aki ezzel mintegy hallgatólagos beleegyezését is adta az akcióhoz,
ne lett volna tudomása a szöveg sorsáról - amelyet a Tanács különböző osztályainak
vezető tagjai készítettek, a Tanács Síp utcai székházában sokszorosítottak, majd on­
nan terjesztettek. A felhívásnak két gyakorlati következménye volt, egy negatív és
egy pozitív. Egyrészt terjesztőit, Herskovits Fábiánt, Somló Sándort, a Zsidó Tanács
élelmiszerosztályának vezetőjét, valamint Grünwald Jenő és Fülöp tudósokat nem
sokkal az első sokszorosított példányok postázása után letartóztatták;111 másrészt vi­
szont a szöveg megjelenése, nyílt szókimondása, a deportálás tragikus következmé­
nyeinek egyértelmű leírása hatással volt a Zsidó Tanácsra is. Mint azt a Tanácsnak
a kormányhoz írt következő, egyben utolsó beadványa esetében majd láthatjuk, rá
addig egyáltalán nem jellemző nyíltsággal - sokszor a Herskovits-Munkácsi-féle

110 Braham, The Politics o f Genocide. The Holocaust in Hungary, I, New York, Columbia
UP, 1994, 698-700.
111A felhívás szövegét és keletkezésének körülményeit lásd uo., 700-704.

342
felhívás szövegében olvasható szófordulatokkal —számolt be a magyar kormánynak
a deportálásról és a deportált zsidók sorsáról.
Június 16-tól kezdve a dél-magyarországi zsidók gettósításával, majd június 25-28.
közötti deportálásával egyidejűleg zajlott a budapesti zsidók elkülönítése, csillagos
házakba költöztetése is (június 17-25). E mellett a budapesti zsidók sorsát illető bal­
jós jel mellett ugyanebben az időszakban, június második felében érkeztek meg az
Auschwitzba deportáltak első „Waldsee”-ből küldött levelezőlapjai is. A levelezőla­
pokat a textilgyáros Freudiger Fülöp, a Zsidó Tanács ortodox tagja textilnagyítójával
megvizsgálta, és arra az eredményre jutott, hogy a „Waldsee” helységnév egy „witz”-
re végződő másik helységnév helyett szerepel. Nemsokára azután személyesen is ka­
pott ilyen cenzúrázott auschwitzi lapot gyárigazgatója két testvérétől, Stem Józseftől
és Sámueltől, akik a levelezőlapon névaláírásukkal küldtek rejtett üzenetet: Joseph
R ’evim (’éhes’) és Samuel Blimalbisch (’ruhátlan’).
A Zsidó Tanács tehát első ízben jutott maguktól a Magyarországról deportáltak­
tól információhoz sorsukat illetően, a budapestiek összeköltöztetésével éppen egy
időben. A Tanács tagjai persze már előbb is pontosan tájékozódhattak Auschwitzról,
hiszen az ún. Auschwitzi Jegyzőkönyvekből Kasztner valamikor április végén Szlo­
vákiából hozott példányokat Magyarországra.112 A Tanács június második felében
még egyszer megpróbálkozott eddig is alkalmazott módszerével a maradék vidéki
és fővárosi zsidók megmentésére. Június 22-én kérvényt írtak Sztójay miniszterelnök­
nek, amelynek másolatát a kormány néhány más tagjához is eljutatták. A kérvényben
a Tanács tagjai első ízben számoltak be részletesen, statisztikai adatokkal is alátá­
masztva a kormánynak a gettósítás, majd a deportálás teljes folyamatáról, valamint
a deportáltak további sorsáról. Emellett többek között az ezeréves, gyümölcsöző
magyar-zsidó együttélésre és a magyar nemzet hagyományosan erős igazságérzeté­
re hivatkozva a deportálások leállítását követelték,113 és újra azt javasolták, hogy a
zsidó lakosságot Magyarország határain belül fogják a nemzetgazdaság szempont­
jából hasznos munkára.

112 Az Auschwitzi Jegyzőkönyvek történetét magyarul legutóbb Haraszti György dolgozta fel
a jegyzőkönyvek teljes kiadásában: Haraszti György (kiad., tanúim.), Auschwitzi jegy­
zőkönyvek, Bp., Múlt és Jövő, 2005.
113 A hosszú és gyümölcsöző magyar-zsidó együttélésre, valamint a magyarországi zsidók
asszimilációjának befejezettségére sok esetben a vidéki Zsidó Tanácsok vezetői is hivat­
koztak a helyi hatóságokhoz írt beadványaikban. E beadványokban általában a minden te­
kintetben igaz magyar hazafivá vált zsidók nevében a gettósítás szörnyű és méltatlan kö­
rülményeinek enyhítését kérték a szerintük illetékes helyi hatóságoktól. Ilyen beadvány
maradt fenn például Szegedről, ahol a helyi Zsidó Tanács elnöke, Pap Róbert, aki egyben
a szegedi neológ hitközség elnöke volt, 1944. május 12-én kérvényt írt Csongrád megye
főispánjának. Ugyancsak ilyen jellegű kérvény maradt fenn Makóról, ahol május 8-án a
helyi neológ és ortodox hitközségek elnökei együttesen fordultak a megye helyettes ve­
zetőjéhez, az alispánhoz. A kérvényekből idéz Molnár Judit a dél-magyarországi gettók­
kal foglalkozó cikkében: Zsidó gettók 1944-ben a Dél-Alfoldön, in Uő, i. m., 77-78, 91.

343
.. .mély tisztelettel az alábbiakban bátorkodunk Nagyméltóságod és a m. kir. kormány
elé tárni azt a rettenetes helyzetet, amely az izraelita és keresztény vallású zsidók száz­
ezreinek ez év májusában megkezdődött és azóta állandóan tartó deportálása folytán
a magyarországi zsidóság létét immár végső veszéllyel fenyegeti, és mindnyájunkat
kétségbeeséssel tölt el. Tragikus sorsunknak 12-ik órájában és az emberiség örök esz­
ményei nevében megrendült lélekkel emeljük fel kérő szavunkat, és esedezünk Nagy­
méltóságodhoz, s a m. kir. kormányhoz: szüntesse be soron kívüli sürgősséggel ártatlan
emberek százezreinek az országból való elhurcolását.
A hazai zsidóság megadással viselte el az utóbbi időkben gyors egymásutánban rá­
zúduló sorscsapásokat. Zúgolódás nélkül hajoltunk meg az egymást követő kormány­
zati intézkedések előtt, amelyek folytán vagyonúnkat, családi tűzhelyeinket és polgári
becsületünket elvesztettük, és nemcsak a nemzeti, hanem úgyszólván az emberi közös­
ségből is kirekesztettünk. Csak akkor jaj dúltunk fel, amikor az ország határvidékein
megkezdődött a gettókban összezsúfolt és mindenétől megfosztott zsidóknak elhagyott
gyártelepekre és pusztákra való kiszállítása, majd ezt követőleg korra és nemre való
tekintet nélkül az országból való deportálása. A deportálás eleinte csak az északkeleti
hadműveleti területre és a délvidéki határsávra szoritkozott, utóbb azonban az ország
belsejére is kiterjedt, és így megdőlt az a feltevés is, hogy a zsidó lakosság eltávolítását
katonai szempontok teszik szükségessé. Ugyancsak tévesnek bizonyult az a remény­
ségünk is, hogy az országból kiszállított tömegeket munkára viszik, mert ezzel a fel­
tevéssel alig egyeztethető össze az a körülmény, hogy mindenkit, nemre, korra és
egészségi állapotra való tekintet nélkül kivittek az országból. A hozzánk érkezett köz­
lések szerint ez év június 20-ig bezárólag 427,400 zsidót, tehát a hazai zsidóságnak
mintegy felét érte utol a deportálás szörnyű sorsa.
[...] Az emberiség és a felebaráti szeretet isteni parancsa nevében emelünk szót a
kollektív felelősségnek egymillió magyar állampolgárral szemben való kérlelhetetlen
és könyörületet nem ismerő alkalmazása ellen, amelyet a Szentírás és az Egyház egyfor­
mán elvet és kárhoztat. Isten és ember előtt hivatkozunk a magyar nemzet mindenkor
megnyilvánult igazságszeretetére, amely most, történelmének e válságos fordulópont­
ján, nem tagadhatja meg magát, és amely nem engedheti meg, hogy közel egymillió
állampolgár minden meghallgatás és bírói döntés nélkül deportálásra, a magyar jog­
rendszerben ismeretlen eme szörnyű büntetésre ítéltessék. Ha vannak közöttünk vét­
kesek - aminthogy minden emberi közösségben lehetnek és vannak - ám sújtsa őket
a magyar törvény szigora és a magyar bíró ítélete. De minden igaz ember, tartozzék bár­
mely felekezethez is, fel kell hogy jaj dúlj on, amikor ártatlan gyermekek és csecsemők
anyjuk karján mennek a pusztulásba, amikor tehetetlen betegek, öregek és áldott álla­
potban lévő nők élelem, gondozás és megfelelő ruházat nélkül, levegőtlen teherkocsik­
ban összezsúfolva indulnak a végzetes útra, amelyről aligha van visszatérés. [...]
Amikor sok százezer veszendő lélek számára kérünk irgalmat, nemcsak az emberies­
ség szent eszméjére hivatkozunk, hanem az ország érdekeit is szem előtt tartjuk. A ma­
gyar Haza súlyos, sorsdöntő harcban áll, és midőn a honvédség az ország határán felso­
rakozott, idehaza minden felhasználható munkaerőre szükség van a termelés fenntartása
és a hadsereg ellátása érdekében. Ám döntsön a háború befejezése után sorsunk felett
a nemzet igazságszeretete és a törvény bölcsessége úgy, amiként azt méltányosnak és

344
 az ország érdekében állónak tartja, de addig tegyék lehetővé számunkra, hogy teljes
munkaerőnket az ország védelme és termelése ügyének szolgálatába állíthassuk.
[...] Mi rendületlenül hiszünk a magyar nemzet igazságszeretetében és lovagiassá­
gában, mely nem kívánja és nem engedheti meg védtelen és ártatlan emberek százez­
reinek pusztulását. Mi hiszünk az emberiesség szent eszméjében és a keresztény erkölcsi
világrend uralmában. Életünket, szülőink, gyermekeink, testvéreink életét az örök ma­
gyar nemzet kezébe tesszük le.
Mostani tragikus helyzetünkben megrendült lélekkel, de esdeklő bizakodással tekintünk
fel az ország felelős kormányához, és alázattal könyörgünk: méltóztassék a deportálás
rémségeinek soron kívüli sürgősséggel véget vetni, és a magyarországi zsidók munka­
erejét az országépítés és termelés javára felhasználni.114

A kérvény benyújtása egybeesett a deportálás elleni magyarországi és nemzetközi

tiltakozás felerősödésével, amelyben jelentős része volt az Auschwitzi Jegyzőköny­
vek ismertté válásának. Mind a keresztény egyházak képviselői - köztük a pápai
nuncius mind a semleges országok kormányai, mind pedig a szövetségesek dip­
lomatái élesen bírálták a magyar kormányt, utóbbiak megtorlással is fenyegettek.
Június 25-30. között a pápa, Roosevelt amerikai elnök és Gusztáv svéd király kérte
Horthyt nyomatékosan, hogy azonnal állíttassa le a további deportálásokat.115 Az
egyre erősödő bel- és külföldi nyomás hatására a minisztertanács június végén és jú ­
lius elején többször is tárgyalt a zsidókkal kapcsolatos ügyekről. Ezalatt azonban be­
fejeződött a dél-magyarországi zsidók deportálása, lezajlott a nyugat-magyarorszá­
giak gettósítása és deportálása, valamint megkezdődött a Budapest környéki zsidók
deportálása is. Mire Horthy július 7-étől valóban leállította a további deportálásokat,
a budapesti zsidók, a kevés mentesített és bujkáló, valamint munkaszolgálatot telje­
sítő zsidó kivételével az ország zsidó lakosságát deportálták.

1944 őszén végre valóban találkozott a magyarországi zsidó vezetők és a magyar

kormány érdeke. 1944. szeptember 21-én a Sztójay helyére újonnan beiktatott mi­
niszterelnök, Lakatos Géza parlamenti bemutatkozó beszédében már egyértelműen
a magyarországi zsidók „hasznos munkára” állításáról beszélt, arról, amit a Zsidó
Tanács már június elején javasolt a kormánynak.
Horthy sikertelen kiugrási kísérlete és a nyilas hatalomátvétel, 1944. október 15-e
után azután újra súlyosbodott a helyzet, megkezdődött a nyilas terror, és a németek
ismét megpróbálták deportálni a megmaradt budapesti zsidókat. Megindultak a ha­
lálmenetek, a Zsidó Tanács vezetőinek nagyobb része bujkálásra kényszerült. A Ta­
nács tevékenységi köre a felállított budapesti gettóra terjedt ki.

A Zsidó Tanács politikájának, a Stem-vonalnak legfőbb jellemzője tehát az volt, hogy

a magyar hatóságokban a német megszállást követően is a törvényesség és a jog
képviselőit látta, az ország zsidó lakossága - vagy legalábbis egy része - megmen­

114 M unkácsi Ernő, Hogyan történt. Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához,
Bp., Renaissance, 1947, 124-129.
115A különböző tiltakozási akciókról lásd Braham, i. m., 30-31. fejezet, 1170—1294.

345
tésében érdekelt, valódi tárgyalópartnerként kezelte őket. Hittek a kormány alkot­
mányosság iránti elkötelezettségében, ezért minden diszkriminatív lépés után hozzá
mint a törvényesség őréhez fordultak a további törvénytelenségek beszüntetése ér­
dekében. Ebben a gondolatmenetben nem nehéz a két világháború közötti neológia
politikai vonalának egyenes folytatását látni, hiszen a magyar alkotmányos rendszer
működésébe vetett feltétlen bizalom miatt tekintette például Vázsonyi Vilmos ma­
gyar belügynek a numerus clausust.
Továbbra is fennmarad azonban a kérdés: vajon mi indította a magyarországi zsi­
dók hivatalos vezetését arra, hogy a Holokauszt időszakában is a két világháború
között követett politikát folytassa következetesen a legvégsőkig? Véleményem sze­
rint a válasz azzal a jelenséggel függ össze szorosan, hogy a Holokauszt idején a hi­
vatalos zsidó vezetés annak a zsidó neológ nagypolgári elitnek a kezében maradt,
amely az 1920-as évek időszakos hatalomvesztése után - amikor a pesti neológ hit­
község élére Lederer Sándor került - a két világháború között is vezető pozícióban
volt. Ez a nagypolgári elit pedig, élén Stem Samuval, ugyanúgy, mint a két világhá­
ború között, a Holokauszt időszakában is töretlenül hitt a Monarchia kori magyar
uralkodó elittel, az arisztokráciával kötött szövetsége érvényességében. Ez azonban
nem tekinthető egyszerű politikai rövidlátásnak, vagy teljesen alaptalan képzelődés­
nek. Annak ellenére, hogy a két világháború között a Monarchia kori magyar uralko­
dó elit fokozatosan elvesztette hatalmát, és az ország német megszállását követően
németellenes vezetőik személyükben is életveszélybe kerültek, nem csupán a zsidó
vezetők, hanem kortárs magyar politikusok is mindvégig úgy látták, hogy az arisz­
tokráciának reális esélye van a hatalomba való visszakerülésre. Az ország hagyomá­
nyos politikai elitjének két világháború közötti, mindenki által elismert vezetője,
gróf Bethlen István a gazdasági világválság nyomán 1931-ben lemondott a miniszter-
elnökségről. Az 1930-as évek azonban mindvégig Bethlen „háttéruralmának” jegyé­
ben teltek. Horthy minden újabb kormányfőt csak a vele való előzetes egyeztetést
követően nevezett ki, így Bethlen beleegyezése nélkül senki nem lehetett Magyar-
ország miniszterelnöke. Maga is úgy gondolta, hogy ha a revíziós politikának valódi
tere nyílik, vissza fog térni miniszterelnökként az ország élére. Mire azonban ennek
eljött volna az ideje, az egyoldalú német orientációval már nem tudott azonosulni.116
Még a világháború alatt is voltak biztató jelei az arisztokrácia hatalomba való vissza­
térésének. Ilyen jel volt például Bethlen régi hívének, Kállay Miklósnak a minisz­
terelnöki kinevezése 1942. március 9-én. Kállay legfontosabb feladatának a háború­
ból kivezető út megtalálását tekintette, szoros összefüggésben a németektől való
távolodással és a szövetségesekkel való kapcsolatfelvétellel. Ezek a célok nemcsak
hogy tökéletesen egyeztek Bethlen saját politikai meggyőződésével, hanem a Kállay
vezette kormány egyenesen Bethlen személyes iránymutatásai szerint dolgozott e cé­
lok megvalósításán.117 A szövetségesekhez való átállás kísérlete azonban kudarcot
vallott, 1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, a Kállay-
kormányt pedig március 22-én felváltotta az addigi berlini nagykövet, Sztójay Döme

116 Bethlen István két világháború közötti és második világháborús szerepéről lásd R omsics
Ignác, Bethlen István. Politikai életrajz, Bp., Osiris,21999, V. fejezet, 342-441.
117 Uo„ 416.

346
kormánya. Június végén Bethlen hosszú emlékiratot írt Horthynak, amelyben a Quisling
módjára működő Sztójay-kormány sürgős menesztését követelte, és érintette a zsidó­
üldözések témakörét is, amely szerinte az egyre számottevőbb háborús veszteségekkel
együtt súlyos katasztrófába sodorja az országot. Bethlen szerint új kormány kineve­
zése szükséges, amely fokozatosan végrehajtja a kiugrást, és ennek az új kormány­
nak az élére egy magas rangú, németellenes katonát javasolt. A zsidóüldözéssel kap­
csolatban a következőket írta:

[Véget kell vetni] annak az embertelen, ostoba és a magyar jellemhez nem illő kegyet­
len zsidóüldözésnek, amellyel a jelenlegi magyar kormány a magyar nevet bemocs­
kolta a világ szemében, és amely a legfertelmesebb korrupció, rablás és tolvaj lásnak
vált a kútforrásává, és amelybe, sajnos, a magyar intelligenciának is tekintélyes része
belesodródott. Ezt a szégyenfoltot jó hírnevünkről letörölni, sajnos, már alig lesz lehet­
séges, de véget kell vetni ezeknek a barbárságoknak, mert különben maga a keresztény
magyar társadalom fertőződik meg gyógyíthatatlanul."8

Bethlen memoranduma nyilvánvaló hatást gyakorolt Horthyra, hiszen a kormányzó

a június 26-án tartott koronatanácsi ülésen először lépett fel határozottan a deportá­
lások leállítása érdekében, majd augusztus 29-én Lakatos Géza vezérezredest nevez­
te ki miniszterelnökké. Lakatos azonnal eltávolította a hatalomból a legelkötelezet-
tebben nácibarát elemeket, köztük a zsidó ügyekért felelős két belügyminisztériumi
államtitkárt, Endre Lászlót és Baky Lászlót. Október 15-én azonban meghiúsult a
kormányzó kiugrási kísérlete, Horthy német nyomásra a nyilas Szálasi Ferencet ne­
vezte ki miniszterelnöknek, majd lemondott kormányzói posztjáról.
A Holokauszt és egyben a második világháború utolsó magyarországi szakaszáig,
a nyilas korszakig tehát Bethlen folyamatosan jelen volt és jelentős hatást gyakorolt
az ország politikai életében. Emellett Horthy kormányzósága is a két világháború
között érvényben lévő politikai rendszer jogfolytonosságát jelentette. Mindeme té­
nyezők a hagyományos politika folytathatóságát és egyben sikerét látszottak bizto­
sítani annak a hagyományos zsidó vezetésnek a számára, amely éppen e politikai elit
régi szövetségesének tekintette magát.
A Monarchia kori magyar politikai elit, azaz a zsidó nagypolgárság és a földbir­
tokos arisztokrácia szövetségén alapuló politika következetes folytatása, úgy tűnt, a
Holokauszt előrehaladása folyamán igazolta magát, legalábbis a benne hívők, a Zsidó
Tanács vezetői szemében. Hiszen Bethlen István végül valóban írt egy olyan leve­
let Horthynak, amelyben éppen azokkal az érvekkel élt a deportálások leállítása ér­
dekében, amelyeket a hagyományos zsidó vezetők vártak el a hagyományos magyar
politikai elittől. Emellett még fontosabb igazolást jelentett, hogy Horthy a magyar kor­
mány nevében végül valóban leállíttatta a deportálásokat, és ezzel az ország maradék
zsidó közössége, a budapesti gettóban élők számára jelentősen megnőtt a túlélés
esélye. A deportálások leállítását követően aztán a németek minden további elszánt
próbálkozásuk ellenére sem tudták Magyarországot teljesen „zsidómentéssé” tenni.
A budapesti gettóban több mint félszázezer zsidó maradt életben; több, mint amennyit18

118 Szinai Miklós-Szűcs László (szerk.), Horthy Miklós titkos iratai, Bp., Kossuth, 1962,460.

347
a különféle egyéb mentőakciók együttesen Magyarország zsidó közösségéből meg
tudtak menteni. Ezt az eredményt a Zsidó Tanács vezetői nem kis mértékben saját
erőfeszítéseik eredményének, az általuk követett stratégia sikerének tulajdonították,
és ebből a szempontból lényegtelen, hogy nem felel meg a valóságnak.119 Mint a ké­
sőbbiekben látni fogjuk, az alternatív vezetés, a cionisták sem elsősorban saját tevé­
kenységüknek köszönhették a mentés terén elért sikereiket, bár az akciókban részt­
vevők személyes elkötelezettségéhez és bátorságához nem fér kétség.

A Budapesti Mentőbizottság, a Vaada

A Zsidó Tanács mellett a Holokauszt idején működő, alternatív irányítási funkciót

betöltő csoport a Budapesti Mentőbizottság, a Vaada volt, amely hivatalosan 1943
januárjában alakult meg Budapesten több cionista csoport részvételével. A szervezet
elnöke Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség elnöke,120helyettese pedig az Erdély­
ből 1940 szeptemberében Magyarországra költözött cionista, Kasztner Rezső volt.121

119Horthyt minden valószínűség szerint a szövetségesek sikeres offenzívája, valamint az erő­

teljes magyarországi és külföldi tiltakozások indították a deportálások leállítására. Felte­
hetően azt a fenyegetést is elhitte, hogy ha deportálják a budapesti zsidókat, a szövetsé­
gesek megtorlásként bombázni fogják a fővárost. Stem Samu emlékirataiban ugyanakkor
azt íija, hogy a Zsidó Tanács terjesztette rémhírként, hogy ha Budapesten gettót hoznak
létre - amelyet aztán a Szálasi-kormány idején mégis létrehoztak , a szövetségesek bom­
bázni fogják Budapestet, a gettót kivéve. Stem e rémhírterjesztés és a deportálások leál­
lítása között szoros kapcsolatot feltételezett, végeredményben tehát a Tanács ezt az ered­
ményt is saját sikereként könyvelte el. A bombázásokkal kapcsolatos rémhírterjesztésről
lásd Stern, Versenyfutás az idővel! A Zsidó Tanács működése a német megszállás és a
nyilas uralom idején, in Schmidt Mária, Kollaboráció vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó
Tanács, Bp., Minerva, 1990, 77-78.
120 Komoly Ottó építészmérnök (1892-1945) Budapesten született középosztálybeli család­
ból. Apja 1897-ben részt vett az első bázeli Cionista Világkongresszuson, fia az ő hatására
lett cionista. 1941-ben a Magyarországi Cionista Szövetség elnöke lett. 1944 októberé­
ben, a nyilas hatalomátvételt követően, október 22-étől a Zsidó Tanács Tagja. 1945. decem­
ber 28-án a Ritz Szállóba költözött, ahol Hans Weyermann, a Nemzetközi Vöröskereszt
megbízottja lakott, mivel mindenfajta hírközlési lehetőség megszűnése után csak így tudta
biztosítani a szervezettel az állandó kapcsolatot. 1945. január 1-én a nyilasok elhurcolták
a szállóból és megölték. Naplóját a Yad Vashem Archives őrzi P 31/44. jelzeten. Először
Randolph L. B raham publikálta Komoly naplójának egy részét angolul: The diary of Ottó
Komoly: August 21 - September 16, 1944, in Hungarian Jewish Studies, III, New York,
World Federation of Hungarian Jews, 1973, 147-250. Magyarul ugyanezt a részt Schmidt
Mária adta ki, lásd Schmidt, i. m., 115-242. Komoly Ottó tevékenységéről és a naplóról
lásd még M olnár Judit, „Vajon megtelnek-e följegyzéseimmel e könyv lapjai?” Komoly
Ottó naplója (1944), in Karsai László-MOLNÁR Judit (szerk.), Küzdelem az igazságért:
Tanulmányok Randolph L. Braham 80. születésnapjára, Bp., Mazsihisz, 2002, 473^190.
121 Kasztner Rezső (1906-1957) Kolozsváron született. 1925 és 1940 között szülővárosában
az erdélyi központi cionista újság, az Új Kelet munkatársa volt. Emellett a politikai élet­
ben is aktívan részt vett, az erdélyi Zsidó Párt titkára volt, mialatt apósa, dr. Fischer József,

348
A Vaada megalakulásakor három célt tűzött maga elé: zsidó életeket menteni a hatá­
ron való átcsempészéssel; segíteni a Magyarországon tartózkodó menekülteket; elő­
készíteni a magyarországi zsidók önvédelmét. Az embermentés Magyarország né­
met megszállásáig leginkább a már megszállt országokból menekülő zsidók illegális
Magyarországra csempészését jelentette, amelyet a Vaada két aktív tagja, az erdélyi
származású Joel Brand, valamint a lengyelországi menekültként az országban élő
Springmann Sámuel szervezett még két külön szálon. Mindketten személyesen is érin­
tettek voltak a menekítésben, Springmann maga Lengyelországból Szlovákián át
menekült Magyarországra, és az általa megtett úton próbált minél több embert ezekből
az országokból a biztonságosabb Magyarországra menekíteni. Joel Brand a felesége
révén kapcsolódott be, akinek nővérét és sógorát 1941 nyarán a magyar hatóságok
deportálták Kamenyec-Podolszkijba, eleinte őket igyekeztek megmenteni. Ezekből
az akciókból nőtt ki idővel a tijul, azaz a menekültek illegális úton Magyarországra,
és, ha lehetőség nyílt rá, onnan Románián át Erec Jiszraelbe juttatása. 1943 végén a
Vaada becslései szerint nagyjából tizenötezer menekült tartózkodott Magyarországon,
ezek mintegy fele Szlovákiából, három-négyezer fő Németországból és Ausztriából,
két-, két és félezer fő pedig Lengyelországból. Rajtuk kívül kisebb számban érkeztek
zsidó menekültek Cseh- és Morvaországból, valamint Jugoszláviából. E menekültek
lehető legnagyobb részének megmentését, a tijult a Vaada irányította, de a dolog ne­
héz és nagyon veszélyes gyakorlati megvalósítása a cionista ifjúsági szervezetek ti­
zenhat-húszéves tagjainak érdeme.*122
A Vaada emellett fontos kapcsolatokat épített ki más országokban, többek közt a
semleges államokban működő zsidó szervezetekkel is. Ezek közé tartozott például
a Zsidó Ügynökség (Jewish Agency), amelynek Isztambulban és Svájcban működő
diplomatáival folyamatosan kapcsolatban álltak, valamint a Joint, amellyel szintén
annak svájci képviselőjén keresztül érintkeztek. A Vaada e zsidó szervezetek, és ál­
taluk a szövetségesek jól kiépített hírszerző hálózata révén sok információval tudott
szolgálni a megszállt országok zsidó közösségeinek sorsáról. Szintén szoros kapcso­
latban álltak a pozsonyi Zsidó Tanács keretén belül működő ún. Munkacsoporttal

a kolozsvári neológ hitközség elnöke a párt elnöke volt. Észak-Erdély visszacsatolása

után nem sokkal, 1940 őszén Budapestre költözött, és rövid idő alatt a magyarországi cio­
nista mozgalom egyik központi alakjává vált. A Vaada egyik vezetőjeként sok mentési ak­
ció fűződik a nevéhez. A háború után Izraelben telepedett le, ahol szintén aktívan részt
vett a politikai életben. Egy per nyomán, amikor a nácikkal való kollaborálásának vádja
felizgatta az izraeli közvéleményt, 1957-ben merénylet áldozata lett. Kasztner személyes
hagyatékát családja 2007-ben, meggyilkolásának 50. évfordulóján a Yad Vashem Archives-
nak adta (YVA, P.54).
122 A tijul megszervezéséről, résztvevőiről és a menekülés útvonalairól lásd Asher Cohen,
A haluc ellenállás Magyarországon, 1942-1944, Bp., Balassi, 2002, 72-89; Naomi Blank-
Haim G enizi (szerk.), Mahteret Hacala: BneAkiva Ba-Hungaria Ba-tkufat Ha-Soa, Rámát
Gan, Universzitat Bar-Ilan, 1993, 54-60; valamint Ráfi Bensalom, Neevaknu Lemaan
Ha-Hajim: Me-Mivcae Ha-Mahteret Ha-Halucit Ba-Budapest Be-Snat 1944, Tel-Aviv,
Moreset Ve-Szifrijat Poalim, 1977, 49-73.

349
(Pracovná Skupina) is, amelynek vezetői Gisi Fleischmann és Michael Beer-Dov
Weissmandel rabbi voltak.123
A német megszállást követően a magyarországi zsidók megmentése vált a Vaada
legfőbb céljává.124 Ettől kezdve a tijul összetétele is megváltozott, hiszen célja immár
a magyarországi zsidók kimenekítése volt, többek között vissza az éppen biztonságo­
sabb Szlovákiába - ezt hívták re-tijulnak valamint Románián át Erec Jiszraelbe.
A német megszállást követően a Vaada új munkarendet alakított ki. Komoly Ottó
vállalta magára a magyar hatóságokkal való kapcsolattartást, zsidók megmentése ér­
dekében tárgyalt a kormány, valamint a politikai és az egyházi elit tagjaival. A meg­
szálló németekkel való kapcsolattartást Kasztner és Brand vállalta fel.
A megszálló németek közül Wislicenyvel125 Kasztner és Brand már április 5-én
tárgyalást folytatott. Wisliceny a szlovákiai zsidók megmentése érdekében folytatott
tárgyalások során ott felmerült, minden alapot nélkülöző, és ezért meg sem valósult
grandiózus „Európa-terv” újjáélesztéseként Magyarországon is felajánlotta, hogy
kétmillió dollár fejében az országból nem deportálnak.126 A pénz összeszedéséhez
Kasztner felkereste Stem Samut is, aki néhány hét alatt több millió pengőt gyűjtött
össze, amit Kasztnerék április folyamán több részletben átadtak az SS magyarorszá­
gi képviselőinek. A gettósítást, azaz a deportálások előkészítését persze ez az akció
egyáltalán nem befolyásolta - olyannyira nem, hogy mivel április végétől Wisliceny
személyesen irányította a magyarországi deportálást az egyes deportálási zónákból,
a továbbiakban nem ért rá a Vaadával tárgyalni.
Az SS részéről a tárgyalást Eichmann vette át, aki bejelentette új, „emberéletet
ámért” néven elhíresült ajánlatát. Eszerint külföldről megszerzendő ámkért cserében
a maradék európai zsidókból egymilliót elengednének a nácik. Eichmann Brandot
szemelte ki arra a feladatra, hogy külföldre utazzon a szükséges ámk összegyűjtésére.
Brand végül május 17-én indult külföldre az SS által mellé kijelölt kísérővel, Grosz

123 A szlovákiai Munkacsoport és a Vaada kapcsolatairól, valamint tevékenységük közös és

egymástól eltérő elemeiről lásd Michael R. Marrus, The Holocaust in History, Hanover-
London, University Press of New England, 1987, 148-151. Gisi Fleischmann-nak a Holo­
kauszt idején a zsidó vezetésben játszott aktív szerepe felkeltette a Holokausztot a gender
problémakörének szempontjából vizsgáló kutatás figyelmét. Lásd például Yehuda Bauer,
Gisi Fleischmann, in Dalia OFER-Leonore J. W eitzman (szerk.), Women in the Holocaust,
New Haven-London, Yale UP, 1998, 253-264.
124A Vaada 1944-es tevékenységéről lásd Braham, The Politics o f Genocide. The Holocaust
in Hungary, New York, Columbia UP, 1994, 1069-1104.
125 Dieter von Wisliceny (1911-1948) Eichmann közvetlen munkatársa volt. 1940-ben Szlo­
vákiában a német követségen dolgozott zsidóügyi szakértőként (Judenberater), ebben a
minőségében ő szervezte meg a szlovákiai zsidók deportálását. 1943 februárjától a görög-
országi deportálások megszervezésében is jelentős szerepe volt. 1944 márciusában érke­
zett Magyarországra, ahol szintén a deportálások lebonyolításának egyik főszereplőjévé
vált. 1948-ban Csehszlovákiában háborús bűnösként kivégezték.
126A zsidók megmentése érdekében a nácikkal folytatott tárgyalásokat Európa-szerte Yehuda
Bauer dolgozta fel. Könyvében a tárgyalások menetének ismertetésén túl e próbálkozások
diplomáciai hátteréről, reális esélyeiről is bőségesen találunk adatokat. Bauer, Jews for
Sale? Nazi-Jewish Negotiations, 1933-1945, New Haven-London, Yale UP, 1994.

350
Andorral, aki kettős ügynök volt. Utólag nyilvánvaló, hogy a küldetés kulcsfigurája
a Harmadik Birodalom szempontjából nem Brand volt, hanem Grosz, aki Himmler
kapcsolatfelvételi próbálkozásait volt hivatott közvetíteni a szövetségesek felé. Himm­
ler ugyanakkor a béketárgyalások során elérhető jobb pozíció érdekében feltehetően
hajlandó lett volna elengedni, azaz megkímélni a deportálástól néhány ezer zsidót
- természetesen nem egymilliót. Az útra Brand három ajánlólevelet vitt magával:
a Zsidó Tanács nevében Stem és Freudiger által aláírt, május 16-án kelt levelet, a
Vaada levelét, valamint a halucokét. Brand és Grosz május 17-én értek Isztambulba,
ahol a Jewish Agency helyi képviselőivel találkoztak. Ajeruzsálemi és londoni zsidó
vezetők - Hajim Weizmann, David Ben Gurion és Moshe Shertok (Sharett) - Isz­
tambulon keresztül értesültek a nácik ajánlatáról. Brand Isztambulban kapott egy
memorandumot, amely szerint a nácik ajánlatát tárgyalják, a végleges megállapodá­
sig a nácik szüntessék be a további zsidóüldözést és tegyék lehetővé a zsidók kiván­
dorlását. E memorandum július 5-én érkezett meg Budapestre. A zsidó világ vezetői
további lépésként igyekeztek bevonni az alkuba a szövetségeseket, akik azonban el­
utasító álláspontra helyezkedtek.127
Utólag szinte lehetetlen megállapítani, mennyire volt komoly a náci ajánlat, amely
valójában Himmlertől indult ki, aki a közelgő német összeomlás láttán ezzel az ak­
cióval feltehetően humánus gesztust akart tenni a béketárgyalások előtt Németország
pozíciójának javítása érdekében. Az is elképzelhető azonban, hogy a nácik csak idő­
húzásra használták ezt az ajánlatot, mivel tudták, hogy egy ekkora volumenű aján­
lat elfogadása csak hosszas tárgyalások eredménye lehet, ezalatt pedig nyugodtan
végrehajthatják a zsidókkal kapcsolatos terveiket. A diplomáciai tárgyalások valóban
hosszan elhúzódtak, így a németek zavartalanul folytatták a magyarországi zsidók
deportálását.
Miután Brand nem tudott visszatérni Magyarországra, Kasztner és a Vaada többi
tagja úgy értékelte, hogy a Brand-akció kudarcba fulladt. Ebből a feltevésből kiindul­
va új alapokon kezdtek tárgyalni Eichmann-nal, céljuk a korábbi grandiózus tervek
helyett a magyarországi zsidók legalább egy részének megmentése volt. A tárgyalá­
sok folytatása során Kasztner százezer zsidó életéért ötmillió svájci frank értékű ék­
szert, külföldi és magyar pénzt ajánlott fel. A tárgyalások első kézzelfogható ered­
ményeként június 10-én a kolozsvári gettóból - Kasztner szülővárosából - 388 zsidó
utazhatott Budapestre, ahol intemálótáborokba kerültek.
Az Észak-Magyarországról zajló deportálások idején, június 14-én Eichmann várat­
lanul felajánlotta Kasztnemek, hogy ötmillió svájci frank lefizetése fejében hajlan­
dó harmincezer zsidót Ausztriába szállíttatni munkára.128 Eichmann engedélyének
hátterében persze nem a Vaada nácikra gyakorolt nyomása állt, és még csak nem is
a már kifizetett hatalmas összegekért cserében akartak már végre nyújtani valamit.
Az akció valójában annak volt köszönhető, hogy Blaschkénak, Bécs náci polgár­

127 Brand isztambuli útjáról lásd B auer, The Mission of Joel Brand, in Uő, The Holocaust
in Historical Perspective, Seattle, University of Washington Press, 1978, 94-155.
128A Strasshofba szállítottakról lásd Szita Szabolcs, Halálerőd. A munkaszolgálat és a hadi­
munka történetéhez, 1944-1945, Bp., Kossuth, 1989.

351
mesterének munkaerőre volt szüksége, s e kívánságának a németek magyarországi
zsidókkal tettek eleget. Eichmann azonban az akciót különleges engedményként tá­
lalta Kasztnemek.
Mivel túl nagy összegről volt szó, Kasztner még június 14-én tájékoztatta a Zsidó
Tanácsot, segítségüket kérve az anyagiak összegyűjtésében. Az ausztriai hadiipari
üzemekbe küldendő csoportot a IV. deportálási zónából, Dél-Magyarországról kezd­
ték kiválogatni a Vaada emberei és a helyi zsidó vezetők, mivel az I—III. zónákból a
deportálások már befejeződtek - a III.-ból, Észak-Magyarországról az utolsó vona­
tok június 16-án hagyták el az országot. Logikus lépésként tehát a soron következő
terület zsidó lakosságának egy részét választották ki, megmentve így őket az Ausch­
witzba történő deportálástól. Miközben június 25-28. között e területről is lezajlottak
a deportálások - összesen 40 505 fő Auschwitzba szállításával - , június 27-30. kö­
zött hat- vagy hétvonatnyi embert, összesen 20 087 főt Strasshofba, egy Bécs mel­
letti táborba szállítottak.129A különböző ipari és mezőgazdasági üzemekben dolgozók
mintegy háromnegyede túlélte a háborút. A Vaada, illetve a németekkel való tárgya­
lásért felelős Kasztner ezt az akciót könyvelte el az első sikerként, mivel úgy gon­
dolták - mint láthattuk, tévesen -, hogy szinte a német megszállás első napja óta folya­
matosan zajló tárgyalásoknak köszönhetően végül Eichmann hajlandó volt több ezer
embert elengedni, megkímélni az auschwitzi deportálástól.
A strasshofi akcióval párhuzamosan 1944 júniusában tovább folytak a később
Kasztner-vonatként híressé vált mentőakció előkészítő munkálatai is - ennek első
lépése volt a kolozsvári csoport Budapestre hozatala június 10-én. A Kasztner-vonat
megszervezésének idején, 1944 júniusában fokozatosan Kurt Becher vette át a tárgya­
lásokat a nácik részéről. A Vaada vezetői úgy vélték, hogy vele még hatékonyabban
tudnak majd tárgyalni, hiszen Becher személyesen Himmlerrel állt összeköttetésben,
s a Kasztner-vonat is Himmler engedélyével indulhatott útnak. A tárgyalások idő­
közben bőven túlnőttek a magyarországi zsidók megmentésének ügyén. Himmler
számára egyre sürgetőbbé vált valamiféle kapcsolatfelvétel kicsikarása a szövetsé­
gesektől, amihez a Kasztner-vonat utasainak gyakorlatilag a túsz, a tárgyalási alap
szerepét szánta.
A Kasztner-vonatra a Vaada és a Zsidó Tanács listái alapján kerültek az utasok,
de a deportálásokért felelős Wisliceny is módosította a listákat. Mivel Freudiger meg­
vesztegette, Wisliceny például felíratott a listára nagyjából nyolcvan ortodoxot, akiket
már előbb felhoztak a vidéki gettókból. A június 30-án útnak induló vonaton végül
1684 utas volt, a magyarországi zsidó közösség prominens személyiségei, halucok,
lengyel és szlovák menekültek, a tudományos élet jeles képviselői, és sokan mások.
A vonat július 8-án érkezett Bergen-Belsenbe, a „kivételezetteknek” a koncentrációs
tábor mellett működő táborába.
A Kasztner-vonat utasainak sorsa Bergen-Belsenbe érkezésüket követően szoro­
san összefonódott a nácik és a szövetségesek tárgyalásainak alakulásával. E tárgya­
lássorozat végül augusztus második felében vette kezdetét, a szövetségesek részéről

129 1 9 4 4 . június 27-én Szolnokról 2567, június 29-én Debrecenből 6641, június 30-án Sze­
gedről 5239 és Bajáról 5640 zsidót szállítottak Strasshofba. Szita, i. m., 53.

352
a Joint svájci képviselője, Saly Mayer tárgyalt, míg a nácik részéről Himmler sze­
mélyes megbízásából Becher. Az elhúzódó tárgyalások a németek számára semmi­
lyen kézzelfogható eredményt nem hoztak, mivel a szövetségesek az egész akciót
csupán időhúzásnak szánták, és semmiféle valódi tárgyalásba nem voltak hajlandók
bocsátkozni az egyre nyilvánvalóbban vesztésre álló nácikkal. A magyarországi zsi­
dók szempontjából azonban annyi eredménnyel jártak a tárgyalások, hogy a Bergen-
Belsenben fogva tartott túszokat a nácik - zsidókkal kapcsolatos politikájuk válto­
zását bizonyítandó - két csoportban kiengedték Svájcba. Az első csoport Becher és
Mayer első találkozásának időpontjában, augusztus 21-én érkezett Svájcba, a máso­
dik pedig december 7-én.
A tárgyalásokra Bechert általában elkísérő Kasztner ugyanakkor e tárgyalássorozat
eredményének, és ezáltal közvetve saját erőfeszítései sikerének tulajdonította a buda­
pesti zsidók megmenekülését is. A budapesti gettó lakóinak megmenekülését a de­
portálástól egyébként Saly Mayer, Becher, és, mint már láthattuk, a Zsidó Tanács
tagjai, valamint Horthy is a saját erőfeszítéseiknek tulajdonították.
A Vaadában a megszálló nácikkal való tárgyalást magára vállaló csoport, és legin­
kább az e csoport élén álló Kasztner a Zsidó Tanácshoz hasonlóan szintén jelentős men­
tőakciókat tulajdonított saját erőfeszítései eredményének. Személyes sikerének tekin­
tette a „strasshofi csoport” megszervezését és nagy részének megmenekülését, valamint
a Bergen-Belsenből Svájcba érkezett vonatnyi ember megmenekülését. A Kasztner-
vonat utasainak nagy része egyébként maga is megmentőjeként tisztelte Kasztnert, aki
e két akció mellett a budapesti gettó lakóinak megmenekülésében is jelentős szere­
pet tulajdonított az általa kezdeményezett tárgyalásoknak.130Végeredményben tehát
a Vaadában a „német vonalon” tevékenykedők is sikeresnek tartották saját stratégiá­
jukat, amely több ezer zsidó megmeneküléséhez vezetett.
A nácikkal való tárgyalás stratégiáját választó „Kasztner-vonal” mellett 1944 utolsó
hónapjaiban még két lényeges mentési akciót tartunk számon a Vaada, illetve a vele
szorosan együttműködő Palesztina Hivatal részéről. Mindkettő azonos stratégiát tar­
tott célravezetőnek: a németellenes magyar politikusokkal és a semleges országok
diplomatáival folytatott tárgyalásokat. Ezek az akciók valódi sikereket csak 1944 jú­
lius elejét követően tudtak elérni, mivel eredményességük szorosan összefüggött a
Harmadik Birodalom fokozatos, de már nyilvánvaló bukásával. Ennek hatására
mind a magyar belpolitikai helyzet, mind pedig a külpolitikai erőtér megváltozott.
Miután Horthy leállíttatta a további deportálásokat, sok, addig elkötelezetten német­
barát magyar politikus, katona és tisztviselő döntött úgy, hogy érdemes fokozatosan
eltávolodni a németektől, és a zsidók felé tett gesztusok révén biztosítani magát a
háborút követő időszakra. Ilyenek voltak többek között Ferenczy László csendőrez­
redes, aki a német megszállást követően a német biztonsági rendőrség és a magyar
csendőrség közti összekötő tisztként jelentős szerepet vitt a vidéki zsidók deportálá­
sának megszervezésében; vagy dr. Lulay Leó László csendőr százados, Ferenczy
tolmácsa. Ugyanakkor a már addig is elkötelezetten németellenes erőknek összeha­

130 Kasztner közvetlenül a háború befejezése után, Svájcban megírta a Vaada működéséről
szóló jelentését: Rudolph (Rezső) Kasztner, Der Bericht des jüdischen Rettungskomitees
aus Budapest, 1942-1945, Basel, 1946.

353
sonlíthatatlanul nagyobb mozgásterük nyílt 1944 nyarára, mint volt korábban, főleg
a német megszállást követően. Ugyanilyen pozitív változás figyelhető meg a semle­
ges országok hozzáállásában is a zsidó ügyekkel kapcsolatban. A háború végét látva
ezen országok politikusai is célszerűnek vélték, ha semlegességükön belül maradva
ugyan, de egyértelmű jelzésekkel hozzák a szövetségesek tudomására, valójában me­
lyik oldalon állnak a háborúban. Yehuda Bauer szerint kizárólag ezzel magyarázható
hirtelen aktivitásuk a maradék zsidóság mentésében, amire korábban ugyanúgy lett
volna a lehetőségük, mégsem éltek vele olyan mértékben, mint 1944 nyarától.131
A továbbiakban mindkét mentőakciót kezdeményezője és megszervezője nevével
jelzem: a „Krausz-vonal” a Magyarországról Erec Jiszraelbe való kivándorlásokat
bonyolító Palesztina Hivatal vezetőjéhez, Krausz Miklóshoz,132 míg a „Komoly-vonal”
Komoly Ottóhoz, a Vaada elnökéhez kapcsolódott.
Krausz eleinte egyetértett a „Kasztner-vonallal”, vagyis azzal, hogy a valódi ha­
talmat birtokló német megszállókkal folytatott tárgyalások ígérik a legtöbb sikert.
Brand küldetésének kudarca láttán azonban nézetei megváltoztak, s ezt követően
úgy gondolta, hogy a legtöbb sikert a németellenes magyar politikusokkal és a sem­
leges országok diplomatáival folytatott tárgyalások hozhatják.
Miután július 7-től Horthy megtiltotta a további deportálásokat, Hitler kénysze­
rűségből július 10-én úgy döntött, hogy hozzájárul 7800 magyarországi zsidó kiván­
dorlásához, ha cserébe a magyar kormány lehetővé teszi a deportálások azonnali
folytatását. Miután Svájc felajánlotta az emigránsok befogadását, a magyar kormány
hivatalosan Carl Lutz svájci konzult és a kivándorlási ügyekért felelős Palesztina
Hivatal vezetőjét, Krauszt bízta meg egy hétezer fős lista összeállításával. Lutz azt
javasolta, hogy a nyilvántartásba vettek számára jelöljenek ki egy épületet a svájci
követség közelében. így esett a választás tulajdonosa beleegyezésével a Vadász utca
29. számú házra, Weisz Arthur üveg-nagykereskedő házára, az „Üvegházra”. Az
épület területenkívüliséget kapott, hivatalos neve „a svájci követség idegen érdekek
képviseletének kivándorlási osztálya” lett Krausz és Weisz elnöksége alatt. Az Üveg­
házban berendezett kivándorló hivatal július 24-én nyílt meg, és Krausz Lutz-cal
együtt a hétezer főt hétezer családfőnek értelmezve megkezdte a lista összeállítását.
A csoport kivándorlásából végül semmi nem lett, de az Üvegházban és svájci védelem
alá helyezett más épületekben végül több ezer zsidó élte túl a Holokausztot. A haluc
mozgalmak legfontosabb bázisává váló Üvegház ezenkívül központi szerepet töltött
be a haluc mentőakciókban is. Azonkívül, hogy tagjai ide próbáltak csoportosulni,
egész irathamisító műhelyt rendeztek be az épület pincéjében, ahol mindenféle men­
tességet biztosító iratot, útleveleket és védleveleket, magyar mentesítési papírokat
stb. hamisítottak jelentős sikerrel.133

131 B auer, Conclusion: The Holocaust in Hungary: Was Rescue Possible?, in David Cesarani
(szerk.), Genocide and Rescue. The Holocaust in Hungary, 1944, Oxford-New York, Berg,
1997, 205.
132Krausz (Moshe) Miklósról a rendelkezésemre álló szakirodalomban nem találtam életrajzot.
133Az irathamisításról lásd Asher Cohen, A haluc ellenállás Magyarországon, 1942-1944, Bp.,
Balassi, 2002, 151-155.

354
 Krauszhoz hasonlóan Komoly Ottó is akkor érte el igazi sikereit, amikor Horthy
július elején leállíttatta a további deportálásokat. Az addig a zsidókkal való tárgya­
lástól mereven elzárkózó németbarát politikusok és közéleti emberek egy része be­
látta, hogy a német összeomlás elkerülhetetlen, ezért saját jól felfogott érdekükben,
náciellenes érzelmeik bizonyítása végett hajlandók voltak tárgyalni. Voltak persze
eleve németellenes érzelmű emberek is, akik szintén ekkor, a Harmadik Birodalom
vereségének egyre rohamosabb közeledtével gondolták úgy, hogy reális esély látszik
minél több zsidó megmentésére. Komoly ennek köszönhetően 1944 július-augusztu­
sában szinte naponta tárgyalt Mester Miklóssal, a vallás- és közoktatási minisztérium
államtitkárával, Bereczky Albert budapesti református lelkésszel és másokkal. Cél­
ja az volt, hogy megakadályozza a budapesti zsidók tervezett összegyűjtését a fővá­
roson kívül eső táborokba, ahogy azt a németek követelték, mivel úgy vélte, hogy
az összegyűjtött zsidókat a tilalom dacára a németek mégiscsak viszonylag könnyen
deportálhatják.134
Igazi sikereit Komoly gyermekmentő akciójával érte el. Mivel a budapesti zsidók
Horthy intézkedése után sem érezhették magukat biztonságban, felmerült egy terv,
amely szerint minél több gyermeket a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá kelle­
ne helyezni. Az akció végül Komoly és Friedrich Bom, a Vöröskereszt 1944 május
közepe óta Magyarországon tartózkodó megbízottja közös erőfeszítéseinek köszön­
hetően jött létre.135A Vöröskereszt szeptember 7-én saját szervezetén belül létreho­
zott egy önálló hivatalt, az „A osztályt”, amelynek vezetője Komoly lett. Az osztály
számos épületet vásárolt meg, amelyekben gyermekotthonokat alakított ki. A költsé­
geket a Vöröskereszt mellett a Zsidó Tanács fedezte, amely viszont a Jointtól kapott
erre pénzt. A szervezet a nyilas korszakban érte el legnagyobb hatáskörét, volt idő,
amikor harmincöt épületben több mint ötszázötven mentesítést nyert zsidó vigyázott
mintegy öt-hatezer gyerekre. Az osztály kórházak és népkonyhák költségeibe is be­
szállt, s gondnoksága alá tartozott például a pesti gettóban és azon kívül működő hu­
szonnégy ideiglenes zsidó kórház.
A gyermekotthonok fenntartásában és élelmezésében a halucok fontos szerepet
vállaltak, ugyanakkor, akárcsak az Üvegház esetében, bázisként is használták az épü­
leteket saját egyéb akcióik lebonyolításához. Mint a gyermekek gondozói, vöröskeresz­
tes mentesítési iratokhoz jutottak, és a gyermekotthonokban iratokat hamisítottak,
valamint raktározni tudták a pesti gettó élelmezését szolgáló élelmiszereket, ame­
lyeket aztán különféle utakon becsempésztek a gettóba.136

134Lásd például az 1944. augusztus 25-én Mester Miklóssal, valamint másnap, augusztus 26-án
Bereczky Alberttel folytatott tárgyalásairól írt naplójegyzeteit, in Schmidt, Kollaboráció
vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó Tanács, Bp., Minerva, 1990, 139-146.
135 Friedrich Bőmről és a gyermekotthonokról lásd Frojimovics és mások, Jewish Budapest:
Monuments, Rites, History, Bp., CEU, 1999, 394-395; Arieh Ben-Tov, Holocaust: A Nem­
zetközi Vöröskereszt és a magyar zsidóság a második világháború alatt, Bp., Dunakönyv,
1992.
136Az irathamisításról és a gettó élelmezéséről lásd Cohen, i. m., 146-155.

355
 Az illegális cionista ifjúsági szervezetek, a halucok

A két nagy vonal, a Zsidó Tanács és a Vaada vonala mellett - mint ahogy erre koráb­
ban utaltunk - egy harmadik csoport is fontos szerepet töltött be a zsidó mentési ak­
ciókban: a cionista ifjúsági szervezetekről van szó.137A halucok azonban a másik két
vonallal ellentétben nem alakítottak ki saját stratégiákat, hanem a másik két vonal te­
vékenységéhez kapcsolódva az adódó lehetőségeket bővítették vagy aknázták ki mé­
lyebben, azaz megsokszorozták az akciók hatékonyságát, miközben tagadhatatlanul
óriási egyéni bátorságról és elszántságról tettek tanúbizonyságot. Asher Cohen egye­
nesen úgy fogalmazott, hogy a haluc szervezetek voltak azok, akik az adódó szűkös
mentési lehetőségeket tömegek megmentésére alkalmas eszközökké változtatták.138
így például 1944 tavaszán-nyarán, a vidéki gettók felállítása idején a cionista fia­
talok voltak azok, akik rendszeresen vidékre utaztak, s így állandó kapcsolatot bizto­
sítottak a Zsidó Tanács és az egyes gettók között. A Zsidó Tanács főleg az ő tevékeny­
ségük révén rendelkezett naprakész információkkal a gettósítás, majd a deportálás
menetére és körülményeire vontakozóan. Az így szerzett információkat a Zsidó Ta­
nács sorra felhasználta a kormány tagjainak írt tiltakozó memorandumaiban, sőt a
Zsidó Tanács ún. vidéki ügyosztályán, amelynek feladata az ország különböző zsidó
közösségeivel való kapcsolattartás volt, kifejezetten cionista fiatal halucok dolgoztak.139
Ugyancsak a halucok voltak a tijulok lebonyolítói, amelyeket eredetileg a Vaada
munkatársai - Springmann Sámuel és Joel Brand - kezdeményeztek. A legnagyobb
tömegeket - több ezer embert - irathamisítási akcióikkal tudtak megmenteni, amire
a semleges országok zsidómentésbe való bekapcsolódása adott lehetőséget. Végül a
gyermekmentés terén is jelentős eredményeket tudtak elérni, ezt viszont, mint lát­
tuk, a Vaada vezetője, Komoly Ottó szervezte meg a Nemzetközi Vöröskereszt be­
vonásával.

A Holokauszt idején tehát Magyarországon két, választott stratégiájuk alapján első

pillantásra egymástól világosan elkülönülő zsidó vezetés működött: a Zsidó Tanács
és a Vaada. A Zsidó Tanács, élén Stem Samuval, a hagyományos neológ utat követve
a magyar alkotmányos rendszerben bízott, és a magyar politikai elittől várta az or­
szág zsidó közössége lehető legnagyobb részének megmentését. A cionistákat tömö­
rítő Vaada ezzel szemben alapjaiban más utat követett. A Holokauszt idején sokak
szemében a Vaada valódi vezetőjévé nőtt Kasztner és társai a hatalom szerintük való­
di birtokosaival, a Magyarországot megszálló nácikkal vették fel a kapcsolatot, tőlük
próbáltak minél több zsidó életet kicsikarni. Yehuda Bauer szerint ez a módszer,

137 A Holokauszt idején Magyarországon illegálisan működő legfontosabb ifjúsági cionista

szervezetek a következők voltak: Hasomer Hacair, Noár Cioni, Dror, Makkabi Hacair,
Bne Akiva.
138Asher Cohen, The Halutz Resistance as a Revolt Against Assimilation, in BRAHAM-Attila
Pók (szerk.), The Holocaust in Hungary. Fifty Years Later, New York, Columbia UP, 1997,
434.
139Braham, The Politics o f Genocide. The Holocaust in Hungary, I, New York, Columbia UP,
1994, 470.

356
a nácikkal folytatott tárgyalás volt az egyetlen, amely, ha csak részlegesen is, de si­
keres tudott lenni 1944-ben.140
Első ránézésre tehát a törésvonal a magyarországi zsidó vezetésben az asszimi-
láns elkötelezettségű neológok és a disszimilációs utat választó cionisták között hú­
zódott. Ez azonban nem magyarázza meg, miért működött a Vaadán belül az ország
német megszállásától kezdve két szál, a Kasztner nevével fémjelezhető „német vo­
nal”, és a Komoly Ottóhoz köthető „magyar vonal”. Hiszen Komoly ebben az időben
nem csak a Vaada elnöke volt, hanem a Magyarországi Cionista Szövetség elnöki
tisztét is betöltötte, elkötelezett cionizmusához tehát nem férhet kétség.
Véleményem szerint az igazi különbség nem disszimiláció és asszimiláció ellenté­
tében, s nem cionisták és neológok között keresendő. A valódi választóvonal a triano­
ni Magyarországon élő és a visszacsatolt területekről érkezett vezetők között húzó­
dott. Az előbbiek gondolatmenetében - és ebben az értelemben Komoly is közéjük
tartozott - az ország zsidó lakossága továbbra is magyar állampolgár, ezért sorsuk a
magyar állam és politikai elitje kezében van, tehát a zsidókat érintő minden kérdés­
ben elsősorban a magyar hatóságokat tekintették tárgyalópartnerüknek. Ezzel szemben
a két világháború között Magyarországtól elcsatolt területeken élő zsidóknak, akik
a helyi nemzetiségi alapon működő politikában aktívak voltak, jó érzékük alakult ki
ahhoz, hogy a folyton változó politikai erőviszonyok között felméijék, kinek a ke­
zében van a valódi hatalom az adott pillanatban. Ők - leginkább Kasztner és Brand
- Magyarország német megszállása után egyértelműen a németeket tekintették a ha­
talom legfőbb birtokosainak, ezért velük kezdeményeztek tárgyalásokat.
De még ez a két, egymástól homlokegyenest eltérő irány is nemcsak párhuzamo­
san egymás mellett működött, hanem általában pontosan tudtak egymás lépéseiről,
és bizonyos esetekben szorosabb együttműködésre is rászánták magukat. A sok közül
az alábbiakban csak néhány olyan kiemelkedőbb esetre utalok, amelyekkel a Zsidó
Tanács és a Vaada működésének fenti elemzése során már találkoztunk, és amelyek
a két vonal szoros együttműködését támasztják alá.
Ilyen esetnek tekinthető például Brand isztambuli küldetése, amikor Brand a cio­
nista szervezetek levelein kívül a Zsidó Tanács levelét is magával vitte egy olyan vál­
lalkozásra, amely éles ellentétben állt a Zsidó Tanács által követett stratégiával. Hiszen
a küldetés lényegéhez tartozott, hogy a magyarországi zsidók küldöttje a magyar
kormány megkerülésével nemzetközi zsidó szervezetek vezetőivel és a szövetségesek
diplomatáival tárgyaljon az ország zsidó lakosságának megmentéséről. Ráadásul a
mentőakció lényege szerint többek között magyarországi zsidók vagyonáért, azaz
magyar szempontból magyar nemzeti vagyonért cserében maguk a németek hagy­
tak volna életben zsidókat. Brand küldetésének kudarca után is, amikor a tárgyalást
Kasztner és Eichmann, majd Kasztner és Becher folytatta, számos alkalommal talál­
kozhattunk azzal, hogy a nácik által zsidók bizonyos csoportjainak elengedéséhez
szükséges anyagiak összeseszedésében Kasztner a Zsidó Tanácshoz, főleg Stem Samu­
hoz fordult. A Vaadával való szoros együttműködésre utal az is, hogy a Zsidó Tanács
Síp utcai székházában ún. Tájékoztatási Irodát létesített, amelynek eredeti célja az

140 B a u er , i. m., 198.

357
volt, hogy a naponta tömegesen érkezőknek felvilágosítást adjanak, és megpróbálják
megoldani legkülönbözőbb jellegű panaszaikat. Ugyanakkor 1944 nyarán ebben az
irodában állították össze cionista vezetéssel a Kasztner-vonat utaslistáját.141 Az utolsó
példa Komoly Ottó gyermekmentő tevékenysége, amelyet a Nemzetközi Vörös-
kereszt mellett egyenesen a Zsidó Tanács finanszírozott.

A magyarországi zsidó vezetés Holokauszt alatti tevékenysége áttekintésének és elem­

zésének végére érve véleményem szerint nem állja meg a helyét az a szakirodalom­
ban széleskörűen elterjedt nézet, amely szerint a magyarországi zsidó vezetésben
ebben a korszakban a fő törésvonal a cionisták és a neológok között húzódott. Az a
vélekedés sem igazolható, hogy a cionisták által követett stratégia sikeresebb lett
volna, mint a Zsidó Tanács politikája, mivel az előbbinek sikerült embereket mente­
nie, míg az utóbbi minden téren teljes kudarcot vallott. Mint láthattuk, sem a Vaada,
sem pedig a Zsidó Tanács esetében nem elsősorban e szervezetek tevékenységének
köszönhető, hogy egyáltalán sikerült bárkit is megmenteni, ugyanakkor mindkét vo­
nal számos eredményt tartott számon saját erőfeszítései sikereként. Továbbá egyik
vonalra sem jellemző az a szakirodalomban szintén gyakran felbukkanó, és a beve­
zetőben már idézett nézet, amely szerint az ország zsidó vezetése a Holokauszt ide­
jén teljesen értetlenül állt szemben a helyzettel, és ez volt az oka, hogy semmilyen
valóban hatékony reakcióra nem volt képes. Véleményem szerint mindkét nagy vo­
nal azt a politikát folytatta, amelyben már komoly tapasztalatokat szerzett, amely­
nek egyedüli hatékonyságában mélyen hitt, miközben gyakorta még az ellentétes
vonallal való együttműködésre is hajlandó volt.

141 B raham , i. m., 472.

358
 AZ IRÁNYZATOK ÖSSZEFOGÁSA A HOLOKAUSZT IDEJÉN

A Holokauszt idején egy részről nyilvánvalóvá vált a magyarországi zsidó vezeté­

sen belüli kettősség, más részről azonban a két, egymástól alapjaiban különböző
stratégiát követő elit - a hagyományos neológ és a visszacsatolt területekről érke­
zett, zsidó nacionalista alapon politizáló - a körülmények hatására sok esetben még
az egymással való szoros együttműködésre is hajlandó volt. Ugyanez a kényszerű, de
tudatos együttműködés nemcsak a vezető elit tagjait jellemezte a Holokauszt idején:
a 19. század második felében bekövetkezett szétválásuk óta első ízben a három val­
lási irányzat is tudatosan összefogott. Az összefogás ugyan kizárólag szociális téren,
a segélyakciók összehangolása terén érvényesült, mégis ez tekinthető az első olyan
tevékenységi körnek, amelynek során az előző csaknem egy évszázad alatt egymás­
tól egyre inkább eltávolodott irányzatoknál az egymáshoz való közeledés jeleit fi­
gyelhetjük meg.142
A Harmadik Birodalom létrejöttét követően megnövekedő szociális feladatokkal
Magyarországon először a Pesti Izraelita Hitközség próbált megbirkózni. Hitler ha­
talomrajutását követően a hitközségen belül létrejött a „Wanderfürsorge”-akció, amely­
nek célkitűzése az egyre nagyobb számban érkező németországi zsidó menekültek
támogatása és továbbutaztatása volt. Az első magyarországi zsidóellenes törvény
megjelenésének évében, 1938-ban aztán Magyarországról is kezdtek külföldre ván­
dorolni a zsidók. E menekülők számára a hitközség nyelvtanfolyamokat szervezett,
valamint különböző átképzési tanfolyamokat indított. Ezeket az akciókat még csu­
pán a PIH és a Pesti Chevra Kadisa fedezte.
1938 novemberében aztán a Felvidék (Dél-Szlovákia) visszacsatolását követően
tömegesen érkeztek a Szlovákiából menekülő zsidók az ország belsőbb területeire,
és főleg a fővárosba. A megnövekedett költségeket a budapesti zsidók önmagukban
már nem tudták finanszírozni. Ekkor kapcsolódott be a humanitárius munkába a Joint,
amely magára vállalta a segélyezések költségeinek felét.
A Joint a segélyakciók egységes megszervezése érdekében felhívta az irányzatok
vezetőit, hogy hozzanak létre egy közös, kizárólag humanitárius tevékenységet foly­
tató intézményt. Ezért jött létre 1938 decemberében a Magyar Izraeliták Pártfogó

142 A magyarországi zsidó vallási irányzatok összefogása útján megvalósuló segélyakciókról

lásd Frojimovics, „Testvéredet ne hagyd el!” A Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI)
működése Magyarországon a Soá idején, in Karsai László-MOLNÁR Judit (szerk.), Küz­
delem az igazságért. Tanulmányok Randolph L. Braham 80. születésnapjára, Bp., Mazsihisz,
2002, 185-206.

359
Irodája (MIPI), amelynek végrehajtó bizottságába 1939 elején a három irányzat kép­
viselői mellett a Magyar Cionista Szövetség képviselői is bekerültek.143A bizottság­
ban az irányzatok és a cionisták képviselőinek aránya a következőképpen alakult: öt
neológ, négy ortodox, egy statusquo ante és két cionista tag. A végrehajtó bizottság
két társelnökévé a neológ és az ortodox Országos Irodák elnökei lettek. Az irányza­
tok szétválása óta ez volt a magyarországi zsidók első közös szervezete.
1939. június 19-én született meg a Joint és a MIPI hivatalos megállapodása, amely
szerint a MIPI-nek ugyanannyival kell hozzájárulnia a költségekhez, mint amennyi­
vel a Joint támogatja a szervezetet. Ezért a MIPI-nek országos szinten meg kellett
szerveznie a pénzgyűjtést, amihez sikerült megnyerni a jó szervező hírében álló, ne­
ves ügyvédet, Ribáry Gézát (1889-1942), a PIH akkori alelnökét.144 1939 őszére
Ribáry és munkatársai kidolgozták az országos gyűjtés alapelveit, és létrehozták az
azt egységbe fogó szervezetet, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akciót (OMZSA).
A terv szerint az ország minden zsidó lakosának jövedelme maximum 10, vagy va­
gyona maximum 3%-át kellett OMZSA-járulékként befizetnie saját hitközségében.
1939-ben az országos gyűjtőakció még nem járt túl nagy sikerrel, abban az évben a
MIPI szinte egész költségvetését a Joint finanszírozta. 1940-ben viszont már sike­
rült a magyarországi zsidókra háruló 50%-ot az OMZSA-gyűjtés során összeszedni.
1941-től, Magyarország hadbalépésétől kezdve pedig - amikor a Joint beszüntette
működését az országban - a MIPI összes költségét az OMZSA-gyűjtések fedezték.
1941-től az OMZSA ún. háromlépcsős adóztatási rendszert vezetett be: a hitközsé­
gek lélekszámúk szerint két pengőt, emellett a kivetett évi kultuszadó 20%-ának
megfelelő összeget, valamint a hitközség évi kiadásainak 10%-át voltak kötelesek
OMZSA-járulékként befizetni.145
Ezekben az években a MIPI kiadásai a következőképpen alakultak: 1938 novembe­
rétől 1939 végéig 1 500 000 pengő; 1940-ben 2 400 000 pengő; 1941-ben 3 500 000
pengő; és 1942-ben 4 400 000 pengő. A magyarországi zsidók által fizetett összeg
háromnegyede minden évben a főváros zsidó közösségétől származott, a MIPI köz­
pontja is a PIH egyik épületében, a Bethlen tér 2. számú házban működött.
A MIPI működési területe a háború első éveiben a segélyezés széles területeit ölel­
te fel. A kivándorlás segítése, a menekültekről és munkaszolgálatosokról való gon­
doskodás, az internáltak számára felállított táborok ellátása, a kárpátaljai szegény
zsidók és elszegényedett hitközségek támogatása, valamint 1941-ben a hontalanok
és magyar állampolgársággal nem rendelkezők kitelepítésekor jogsegélynyújtás, azaz
állampolgárságot igazoló iratok beszerzése mellett produktív segítségnyújtással is fog­
lalkozott. A MIPI az állásukat elvesztett vagy álláshoz egyáltalán nem jutó fiatalok
átképzése céljából három tanoncotthont működtetett, mindet a fővárosban.146

143 A MIPI tevékenységére lásd Kahan N ison, Adatok a Pártfogó Iroda történetéhez, OMZSA
Évkönyv, 5704, 1943-1944, 196-200.
144Az 1942 májusában meghalt Ribáry Géza helyét az OMZSA élén a MIPI vezetője, Polgár
György vette át.
145 Ribáry Géza, OMZSA Lexikon, OMZSA Naptár 5702, 1941-1942, 157.
146A József körút 31/b számú házban fiú, a Damjanich utca 54. alatt leány, a Király utca 26-
ban pedig ortodox tanoncotthon működött.

360
 Az OMZSA 1942-ben egy díszes kivitelű haggadát is megjelentetett, az eladásá­
ból befolyt összeget pedig segélyezésre fordította. A Kohn Zoltán, Munkácsi Ernő
és Ribáry Géza szerkesztésében megjelent könyvet a szerkesztők a következő, az
OMZSA és a MIPI aktuális céljairól beszédesen árulkodó szavakkal ajánlották az ol­
vasóknak: „Az Egyiptomból történt kényszerű kivonulás emlékét megörökítő imák­
nak és szertartásoknak díszes kiadványa, a menekültügy mai problémáinak ismerte­
tésével.”147
Már a haggada is utal arra, hogy milyen széleskörűen és a legkülönbözőbb esz­
közöket felhasználva igyekezett lelkes vezetője, Ribáry az OMZSA ügyét, azaz a
MIPI különböző segélyakcióinak folyamatos támogatását biztosítani. Ha belelapo­
zunk az OMZSA kiadványába, az évente megjelenő OMZSA Naptárakba., valamint a
háború idején megjelenő többi felekezeti újságba és évkönyvbe, nyilvánvalóvá vá­
lik, hogy az OMZSA volt az első, modem eszközökkel reklámozott akció a magyar-
országi zsidó közéletben. Az OMZSA rendelkezett az összes olyan kellékkel, ami egy
modem reklámhadjárat sikerének elengedhetetlen feltétele: voltak jelmondatai, plakát­
jai, himnusza,148 ugyanakkor az OMZSA jelképeivel ellátott gyűrűt, tányért, emlék­
érmet, levelezőlapot és naptárat lehetett vásárolni. A jelmondatok egy Tízparancsolat
formában elkészített plakáton a felekezeti sajtóban több helyen feltűntek.149 Szöve­
ge a következő volt:

I. Segítési Kötelezettség - Magyar zsidó azzal biztosítja sorsát, ha szívvel, lélekkel

segíti az OMZSÁ-t.
II. Segítés Mértéke - Akkor teljesíted jól kötelességed, ha annyit áldozol, hogy azt
meg is érzed.
III. Segítő Intézmények Mentesítése - Magad támogasd, ha szegény rokonod van, ne ter­
held az OMZSÁ-t kelleténél jobban.
IV. Családvédelem - Teljesítsd jó szívvel az OMZSA kérelmét, vállald el ínséges csa­
ládok védelmét.
V. OMZSA-gyűrű - Viselj OMZSA-gyűrűt jelképéül annak, hogy a rászorultak tőled
mindig kapnak.

147 R ibáry, i. m., 157.

148Az OMZSA-himnusz Szép Ernő Halljad Izrael: Testvéredet ne hagyd el! című versére írt,
Ribáry által megzenésített ének volt, amelyet Ribáry eredeti elgondolása szerint szombaton­
ként énekeltek volna a templomokban. Hogy ez az ötlet megvalósult-e, nem tudjuk. A vers
szövege a következő:

Halljad, halljad, Izrael: sújt a sors, áldozni kell!

Vérzik a szív, sebek fájnak, és kenyér kell ezer szájnak.
Kitagadott, rongyos árva segítségünk sírva várja:
Testvéredet ne hagyd el, halljad, halljad, Izrael.

(Lásd OMZSA Naptár 5702, 1941-1942, 186-188.)

149 Lásd például Az Omzsa-kötelességteljesítés verses jelmondatai, OMZSA Naptár 5703,
1942-1943, 112-113.

361
 VI. Ruhasegély - Ne add el garasért viseltes ruhádat, szegények számára küldd el az
OMZSÁ-nak.
VII. OMZSA-tányér - Tedd az OMZSA tányért terített asztalra, jusson így eszedbe
éhezők falatja.
VIII. Munkaközvetítés - Hogyha bejelented, hol van munka, állás, munkaközvetítőnk
lesz felette hálás.
IX. Tanoncszerződtetés - A zsidó jövőnek szent oltárán áldoz, ki zsidó tanoncot fo­
gad fel magához.
X. Művész-Pártolás - Segítsd meg a művészt, Izraelnek népe, s üdítsd fel a lelked,
járj az OMIKÉ-be.

Az említettek mellett Örkényi Strasser István, a neves szobrászművész dombormű­

vével díszített, úgynevezett OMZSA-sírkövet is lehetett vásárolni. E tárgyak segít­
ségével az OMZSA folyamatosan népszerűsíteni tudta akcióit, ugyanakkor a hitköz­
ségektől begyűjtött rendszeres járulékok mellett az egyénektől is jelentős bevételhez
jutott.
A legtöbb és rendszeres bevételhez azonban az OMZSA az egyes hitközségektől
ún. OMZSA-járulék formájában évente begyűjtött összegek révén jutott. Különböző
országos hitközségi összeírásokból értesülhetünk arról, hogy az egyes hitközségek
mennyit szántak OMZSA-járulékra 1943-ban és 1944-ben.150A kutatás rendelkezésé­
re álló forrásokban az 1943-ban felajánlott, illetve valóban befizetett összeg, 1944-ben
pedig a hitközségi költségvetés-előirányzatban OMZSA-ra szánt összegek szerepel­
nek. Ezekből az adatokból egyrészt képet alkothatunk arról, hogy mekkora terhet
vállaltak magukra az egyes hitközségek az egyre nehezedő háborús években, más­
részt felmérhetjük, hogy a három irányzat hitközségei mennyiben hasonlítottak, illet­
ve különböztek egymástól a szociális gondok enyhítésének e formáját illetően, azaz
voltak-e irányzatspecifikus jellemzői az OMZSA-gyűjtésekben való részvételnek.
A két országos összeírás alapján készített mintában összesen 281 hitközség szere­
pel, irányzat szerinti megoszlásuk a következő: 146 ortodox, 114 neológ és 21 status-
quo ante hitközség. A minta bő felét (52%) tehát ortodox hitközségek alkotják, míg

150 Az OMZSA-járulékokra vonatkozóan két országos összeírással rendelkezünk. Az egyik

egy 1943 őszén készült összeirás, amely összesen 195, zömében neológ hitközség adatait
tartalmazza. Az OMZvA-járulék szempontjából releváns adatok a következők: adózók
száma, 1943-as költségvetési előirányzat, a hitközség által OMZSA-járulékként felajánlott
összeg. Az összeírás keletkezési körülményeiről semmilyen nyom nem található, feltehe­
tően az az évi OMZSA országos pénzgyűjtési akció előkészítő munkálatai során született.
Az irat csak másolatban maradt fenn, az MZSML őrzi Vegyes 81.76 jelzeten. Az össze­
írásról lásd Frojimovics Kinga, Zsidó hitközségek 1942-1943 -ban Magyarországon, in
S chweitzer József (főszerk.), Otthonkeresők, otthonteremtők. Zsidó társadalomtörténeti
tanulmányok, Bp., Universitas-Judaica Alapítvány, 2001, 137-139. A másik összeirás
1944 áprilisának második hetében készült, közvetlenül a gettósítás és a deportálások meg­
kezdése előtt. A 740 hitközség részletes adatait tartalmazó összeirás a hitközségek adózói­
nak számán és az 1943-as költségvetési zárszámadáson, valamint az 1944-es költségvetés­
előirányzaton túl tartalmazza az egyes hitközségek által 1943-ban OMZSÁ-ra szánt,
valamint 1944-re tervbe vett összegeket. Lásd fejezetünk 1. jegyzetét.

362
a neológ és stamsquo ante hitközségek 41, illetve 7%-ot tesznek ki. Ebbe a 281 hit­
községet alkotó mintába az 1943-as, valamint az 1944-es országos összeírásokból
mindazok a hitközségek bekerültek, amelyekből vagy mindkét, de legalább az egyik
évben a következő három jellemző mindegyikéről van adatunk: adózók száma, éves
kiadás összege,151 OMZSA-járulék összege.
5.25 táblázat
Az OMZSA-járulék aránya a költségvetésben irányzatok szerint, 1943-1944 (%)

Irányzatok 1943-as zárszámadás 1944-es előirányzat

Neológ 16,5 16,1
Ortodox 11,3 12,3
Statusquo ante 11,8 11,2
Összesen 14,0 14,1

Mint az 5.25 táblázat mutatja, az OMZSA-járulék éves összegei 1943 és 1944 során
- utóbbi esetben csupán a tervezett összeggel rendelkezünk - átlagosan az egyes hit­
községek éves kiadásának nagyjából 14%-át tették ki. A három irányzat között azon­
ban jelentős eltérések mutatkoztak ezt az arányt illetően. Míg a neológ hitközségek
esetében az OMZSA-járulék az éves költségvetés több mint 16%-át tette ki, addig a
másik két irányzat esetében ugyanez az arány 11-12% körül mozgott. Azon túl, hogy
a neológ hitközségek mindkét vizsgált évben költségvetésük nagyobb részét szánták
az OMZSA céljaira, mint a másik két irányzat hitközségei, az OMZSA-járulék össze­
ge is magasabb volt a neológ hitközségek esetében, mint az ortodox és a statusquo
ante irányzat hitközségeinél összesen. Az 1943-ban az OMZSA céljaira befizetett,
valamint az 1944-ben ugyanerre szánt összegeket és ezen összegek egymáshoz vi­
szonyított arányát a három irányzat hitközségei között mutatja az 5.26 táblázat.

5.26 táblázat
Az OMZSA-járulék összege és irányzatok szerinti aránya, 1943-1944

Irányzat Hitközség 1943 1944

Szám % Összeg (pengő) % Összeg (pengő) %
Neológ 114 41 977 855 60,5 891 829 54,5
Ortodox 146 52 588 429 36,5 694 947 42,5
Statusquo ante 21 7 56 072 3,0 53 897 3,0
Összesen 281 100 1 622 356 100,0 1 640 673 100,0

A neológ hitközségek tehát, amelyek a mintában az összes hitközség 41%-át tették

ki, az OMZSA-járulék bőven több mint a felét, 1943-ban 60,5, 1944-ben pedig
54,5%-át szolgáltatták, illetve tervezték szolgáltatni. Az 1943 során befizetett, vala­
mint az 1944-ben befizetésre szánt összegek tekintetében azonban éppen ellentétes

151 Az éves kiadás összege 1943-ban jelentheti az előirányzatot vagy a zárszámadást, 1944-
ben pedig kizárólag az előirányzatot.

363
irányú jelenség figyelhető meg a két nagy irányzatnál. Míg a neológ hitközségek ösz-
szességükben csökkentették az OMZSÁ-nak szánt összeget, addig az ortodox hit­
községek 1944-ben többet szántak erre a célra, mint amennyit 1943-ban be tudtak
fizetni. A két nagy irányzattal ellentétben a statusquo ante hitközségek esetében alap­
vető stabilitás figyelhető meg a vizsgált két évben az OMZSA-járulékot illetően. Az
ortodox hitközségek 1944-ben tapasztalható „optimizmusa”, tehát hogy ebben az év­
ben nagyobb költségvetéssel számoltak, mint az 1943-as esztendőben, feltehetően
- bár erre semmilyen egyértelmű írott forrás nem áll rendelkezésünkre - a politikai
helyzetnek volt köszönhető. A döntő többségükben kisebb vidéki településeken szét­
szóródott ortodox közösségek, amelyek közül ráadásul sok a néhány éve Magyaror­
szághoz visszacsatolt perifériákon, Észak-Erdélyben és a Felvidéken élt, az 1942.
március 9-én beiktatott Kállay-kormányban - szemben az azt megelőző zsidóelle­
nes törvényeket, munkaszolgálatot, sőt kitelepítést és vérengzést végrehajtó, illetve
megengedő kormányokkal - olyan politikai erőt látott, amely még az egyre neheze­
dő helyzetben is képes garantálni az ország zsidó állampolgárainak biztonságát. Fel-
tételezésem szerint e „politikai derűlátásnak” köszönhető, hogy az előző kormányok
diszkrimináló rendelkezéseit nagymértékben elszenvedő, perifériákon élő ortodox
közösségek 1942 márciusa óta megbizonyosodva a Kállay-kormány elődeinél jóval
konszolidáltabb zsidópolitikájáról, az 1943 végén elkészített, 1944-re vonatkozó költ­
ségvetést illetően bizakodóbbak voltak, mint a korábbi években. Az 1944-es országos
összeírásban szereplő hitközségek átlagosan minden irányzatban magasabb költség-
vetési összegekkel számoltak 1944-re vonatkozóan, mint 1943-ban. Ha az 1943-as
zárszámadást 100%-nak tekintjük, 1944-re az ortodox hitközségek 106,6, a neoló­
gok 107,8, a statusquo ante közösségek pedig 111,6%-os költségvetési előirányzattal
számoltak 1944-re(!). Ezt a témát a következőkben még bővebben is tárgyalni fog­
juk, most csak egy táblázat erejéig tekintsük át az OMZSA-járulékra vonatkozó ada­
tokat (5.27 táblázat).
5.27 táblázat
Az OMZSA-járulék aránya a hitközségek költségvetésében irányzatok
és régiók szerint, 1943-1944

Neológ Ortodox Statusquo ante Összesen

1943 1944 1943 1944 1943 1944 1943 1944
Régió Szám % Szám % Szám % Szám % Szám % Szám % Szám % Szám %
Dél-
nyugat-
Magyar-
ország 36 19,5 33 20,5 13 16,5 13 14,4 6 17,8 6 17,7 55 19,1 52 19,6
Eszak-
nyugat-
Magyar­
ország 10 12,0 8 11,1 31 8,6 31 12,1 4 9,6 4 11,5 45 10,2 43 11,6
Közép-
Magyar-
ország 61 16,0 55 16,9 26 12,9 26 13,7 8 10,0 7 8,4 95 15,0 88 15,4
 5.27 táblázat fo ly ta tá sa
Neológ Ortodox Statusquo ante Összesen
1943 1944 1943 1944 1943 1944 1943 1944
Régió Szám % Szám % Szám % Szám % Szám % Szám % Szám % Szám %
Eszak-
Magyar-
ország 1 32,9 1 17,8 12 16,9 12 15,8 13 18,1 13 16,1
Eszak-
kelet-
Magyar-
ország 1 15,2 53 11,4 53 11,5 1 14,4 1 14,9 55 11,4 54 11,5
Dél-
kelet-
Magyar-
ország
Erdély - - - - 11 5,4 11 8,7 2 22,2 2 15,8 13 7,9 13 9,7

Szám = A hitközségek száma az egyes régiókban; % = Az OMZSA-j árulék aránya

a hitközség éves költségvetésében

Az irányzatok közötti regionális különbségeket bemutató táblázat adatsorának segít­

ségével finomítani lehet a Kállay-kormány időszakára vonatkozóan az előbbiekben
felvázolt képet. 1943 végére nem egységesen vált optimistává a visszacsatolt terü­
leteken élő zsidó közösség. Lényeges javulásban csupán két régió, Északnyugat-
Magyarország és Erdély zömében ortodox lakossága reménykedett, annak a két te­
rületnek a lakói, ahol jelentős neoortodox, illetve a centrum-ortodoxiához tartozó
zsidó lakosság élt. Ezek a közösségek a 19. század második felében és a 20. század
elején, miközben továbbra is megőrizték a német magaskultúrához való kötődésüket
- elsősorban a Pozsony környéki ortodoxia egyben erősen el is magyarosodtak.
Ez sokakat jellemzett az erdélyi ortodoxok közül, akik egyébként a soknemzetiségű
Erdélyben gyakran szintén otthonosan mozogtak a német kultúrában is. E közössé­
gek már attól is jelentős javulást vártak helyzetükben, hogy újra Magyarországhoz
tartoztak, és ez a bizakodás csak növekedett a Kállay-kormány időszakában, amikor
azokban az országokban, ahová e két régió a visszacsatolást megelőzően tartozott -
Szlovákiában és Romániában - már a helyi közösségek egy részének megsemmisíté­
se volt soron.152 E bizakodó közösségekkel ellentétben annak a két régiónak az orto-

152A szlovákiai zsidók deportálása 1942 márciusában vette kezdetét és kora őszig a zsidó la­
kosság többségét, kb. 60 000 embert deportáltak. 1943 őszén a szlovák hatóságok megtagad­
ták a további deportálást, az országban élő maradék zsidóság nagy részét, mintegy 20 000
embert vidéki munkatáborokba vittek. 1944 őszén a szlovák nemzeti felkelés leverését
követően a Szlovákiában maradt zsidókat deportálták. A szlovákiai zsidók sorsáról a Holo­
kauszt időszakában lásd Raul Hilberg, The Destruction o f the European Jews, New York-
London, Holmes & Meier, 1985, II, 718-742. - Romániában 1941 júniusában véres pog-

365
dox lakossága, ahol szintén nagy számban éltek olyan zsidók, akik a két világháború
között nem Magyarországhoz tartozó területeken éltek - Észak- és Északkelet-
Magyarország zsidó lakosai - , egyfajta bizalmatlansággal tekintettek a magyarorszá­
gi helyzetre. Ezeken a területeken éltek azok a zömükben ultraortodox és haszid zsidók,
akiket talán leginkább sújtott a magyar hatóságok kegyetlen és embertelen akciója,
a magyar állampolgársággal nem rendelkező, ún. „hontalan” zsidók Kamenyec-
Podolszkijba való kitelepítése. Ezek az amúgy is zárt, kevéssé asszimilálódott zsidó
közösségek a Kállay-kormány működése idején sem viszonyultak nagyobb bizalom­
mal azokhoz a magyar hatóságokhoz, amelyek a terület visszacsatolását követően
már egyszer szélsőségesen embertelenül viselkedtek velük szemben.
Az ortodoxia különböző csoportjainak a zsidó közösség sorsát is alapvetően be­
folyásoló politikai változásokhoz való hozzáállásán túl a táblázat adataiból az egyes
irányzatokon belül mutatkozó regionális különbségekről is tanulhatunk. A neológ hit­
községek esetében három régióból rendelkezünk elég adattal ahhoz, hogy felmérjük,
a költségvetés mekkora hányadát szánták e hitközségek az országos szociális segély,
az OMZSA-járulék céljaira. E három régió mind 1943-ban, mind 1944-ben a követ­
kezőképpen követte egymást: költségvetésükből legnagyobb arányban a délnyugat­
magyarországi hitközségek adtak az OMZSÁ-nak, kiadásaik nagyjából egyötödét
fordították erre a célra. A közép-magyarországi neológ hitközségek költségvetésük
16-17%-át adták az OMZSÁ-nak, míg Északnyugat-Magyarországon a neológ hit­
községek kiadásaik 11-12%-át fordították országos szociális célokra. A statusquo
ante hitközségeknél ugyancsak ebből a három régióból rendelkezünk értékelhető
adatokkal. E hitközségek esetében a régiók 1943-ban ugyanolyan sorrendben követték
egymást, mint a neológ hitközségeknél, azzal a különbséggel, hogy a statusquo ante
hitközségek mindhárom régióban összkiadásuk arányosan kisebb százalékát fordí­
tották OMZSA-járulékra, mint a neológok. Délnyugat-Magyarországon az OMZSA-
járulék a kiadás csaknem 18%-át tette ki mindkét évben, Közép-Magyarországon és
Északnyugat-Magyarországon ennél kisebb aránnyal, 10, illetve 9,6%-kal találkozunk.
1944-ben a két utolsó régió felcserélődött, mivel Északnyugat-Magyarországon a
statusquo ante hitközségek költségvetésükben növelni akarták az OMZSA céljaira
fordított kiadásaik arányát, a közép-magyarországi hitközségek pedig csökkenteni
kívánták. A neológ és a statusquo ante hitközségek esetében tehát az OMZSA-járu-
lékot illetően nagyjából azonos regionális megosztottsággal találkozunk, azzal a kü­
lönbséggel, hogy a statusquo ante közösségek költségvetésük kisebb százalékát for­
dították erre a célra minden régióban.

romok sújtották Bukovina és Besszarábia zsidó lakosságát, az akciókban mintegy 160 000
zsidó halt meg. 1941. szeptember 15-én Antonescu marsall parancsot adott a maradék bu­
kovinai és besszarábiai zsidók áttelepítésére a Dnyeszteren túlra (Transznyisztria). Az át­
telepítés több mint 150 000 zsidót érintett. Ezzel az akcióval a román hatóságok „önerő­
ből” megszabadultak Bukovina és Besszarábia teljes zsidó lakosságától. Az áttelepítettek
közül 1941 ősze és 1944 tavasza között mintegy 90 000 fő pusztult el. Bár a németek de­
portálásra vonatkozó egyre erőteljesebb kéréseit Antonescu marsall mindvégig megtagad­
ta, a romániai zsidó áldozatok száma mintegy 280 000-re tehető. A romániai zsidók sor­
sáról a Holokauszt időszakában lásd H ilberg, i. ni., II, 758-796.

366
 E két irányzattól eltérően az ortodox hitközségeknél az ország hat régiójában áll
a rendelkezésünkre megfelelő mennyiségű adat az OMZSA-j árulókra vonatkozóan.
Az ortodox közösségek közül az észak- és a délnyugat-magyarországi közösségek
fordították kiadásaik legnagyobb százalékát OMZSA-járulékra: 1943-ban 16,9, illetve
16,5, 1944-ben mindkét régióban kevesebb, 15,8, illetve 14,4%-ot. A következő két
régióban, Közép- és Északkelet-Magyarországon 1943-ban az éves kiadás 12,9 és
11,4, 1944-ben pedig 13,7 és 11,5%-át szánták az OMZSA céljaira. E két régió kö­
zül az elsőben tehát emelkedett, míg a másodikban stagnált az országos szociális cé­
lokra szánt kiadás aránya. A legkisebb arányt 1943-ban az északnyugat-magyaror­
szági ortodox hitközségek szánták éves költségvetésükből az OMZSÁ-ra, ekkor
kiadásuk 8,6%-át fordították e célra. E régió ortodox hitközségei azonban, hasonlóan
a régió statusquo ante közösségeihez, 1944-ben már arányosan többet, 12,1%-ot szán­
tak országos szociális célokra, költségvetésükben tehát nagyobb terhet mertek vál­
lalni. Mindkét vizsgált évben Erdély ortodox hitközségei tudták arányosan a legke­
vesebbet fordítani az OMZSÁ-ra, 1943-ban éves kiadásaiknak 5,4, 1944-ben pedig
8,7%-át. Itt is, akárcsak az északnyugat-magyarországi ortodox hitközségek esetében,
jelentős növekedés mutatkozik a szociális célokra szánt kiadások arányát illetően.
Áttekintve az egyes irányzatok viselkedését 1943-1944-ben, a minden hitközségre
egyformán kötelező, egységes elvek alapján, országosan szedett OMZSA-járulékot
illetően a következő általános megállapításokat tehetjük. Minden irányzat esetében
azoknak a régióknak a hitközségei fordították éves kiadásuk nagyobb százalékát az
OMZSA céljaira, amelyeket ezekben az években még kevésbé érintettek a különböző
diszkriminatív rendelkezések és akciók, azaz a volt trianoni Magyarország, „Belső”-
Magyarország hitközségei. Ebben az értelemben tehát a magyarországi zsidó közösség
valódi összefogásáról beszélhetünk, a jobb helyzetben lévő hitközségek irányzatok­
tól függetlenül súlyos anyagi áldozatokat vállalva siettek a szorultabb helyzetben lévő
közösségek és egyének segítségére. Ugyanakkor az elszegényedett, a munkaszolgálat
és a kitelepítések által erősen sújtott perifériák közösségei, az északnyugat-, észak­
kelet-magyarországi és az erdélyi hitközségek is erejükhöz mérten igyekeztek kiven­
ni részüket az országos segélyakcióból. Mindhárom régió esetében megfigyelhetjük,
hogy a politikai változásokra bizakodóan reagálva 1943 végén elkészített 1944-es
költségvetésükben nagyobb arányban akartak résztvenni az OMZSÁ-hoz való hoz­
zájárulásban, mint tették azt 1943-ban.

367
 ÖSSZEGZÉS

Az egyes irányzatok helyzetét és viselkedését vizsgálva a Holokauszt különböző fá­

zisaiban a következő általános megállapításokat tehetjük. Míg a munkaszolgálat és
a rendeletözön gyakorlatilag válogatás nélkül érintette Magyarország zsidó lakossá­
gának egészét, a Holokauszt utolsó magyarországi állomásai, a gettósítás és a deportá­
lás lebonyolítása során lényeges irányzatspecifikus különbségek figyelhetők meg, bár
a végeredményt tekintve hivatalosan csak a budapesti gettó lakói kerülték el a de­
portálást. Az addigra már deportált vidéki zsidókkal szemben viszont őket főleg a
nyilas terror és a háború utolsó hónapjainak munkaszolgálata sújtotta.
A gettósítás és a deportálás lebonyolítása során a leglényegesebb különbség a ma­
gyar hatóságoknak a trianoni Magyarország és a visszacsatolt területek zsidó közös­
ségeihez való hozzáállásában ragadható meg. Ez szorosan összefügg azzal a ténnyel,
hogy a két terület alapvetően különbözött egymástól: míg az előzőben a neológia,
addig az utóbbiban az ortodoxia dominált. A magyar hatóságok reakciója tehát visz-
szavezethető arra az emancipáció, majd a vallási szakadás nyomán kialakult, a ko­
rábbi fejezetek során már behatóan vizsgált szemléletre, amely éles különbséget tett
a beolvadásra kész(nek látszó) neológia, a ,jó hazafiak”, és az elkülönülést preferá­
ló ortodoxia között. Ezzel magyarázható az a tény, hogy a visszacsatolt területek túl­
nyomó többségének ortodox zsidó közösségei voltak az elsők, amelyeket a „depor-
tálási menetrend” alapján a magyar hatóságok a megsemmisítő-táborokba küldtek,
és a trianoni országterületen is nyilvánvaló „sorrend” érvényesült. A deportálási zónák­
ból keletről nyugat felé haladva küldték az egyes zsidó közösségek tagjait a táborok­
ba, utolsóként pedig a budapesti zsidó közösségre került volna sor, azaz a „deportálá­
si menetrend” az anyaországban is a legkevésbé asszimiláltnak tekintett ortodoxoktól
haladt a legasszimiláltabb közösség, a többségében neológ budapesti zsidóság felé.
Ortodoxia és neológia, illetve a trianoni Magyarország zsidó közössége és a vissza­
csatolt területek zsidó lakossága között nemcsak a magyar hatóságok bánásmódjá­
ban találhatunk lényeges különbségeket, hanem maguk is egymástól alapjaikban el­
térő utakat követtek a Holokauszt eseményeivel való szembenézésük során mind a
vallási, mind pedig a világi vezetés szintjén.
Ehrenreich Sámuel erdélyi rabbi az ultraortodoxia tipikus magyarázatát fogal­
mazta meg, amikor a Holokausztot Isten büntetéseként értékelte, mivel a zsidó nép
letért a számára kijelölt útról, a Tóra köré centrált zsidó életviteltől. Ehrenreich szem­
léletében tehát a történelem irányítója Isten, a népek csupán Isten eszközei. Magya­
rázata a Holokausztra tehát tisztán teológiai jellegű, amely a megoldást kizárólag
Isten és a zsidó nép kapcsolatában keresi.

368
 E magyarázattal gyökeresen szemben áll Scheiber Sándor főrabbi jellegzetes neológ
megoldása. A más népekkel való kapcsolattartást tudatosan választó, azaz asszimi­
lációs utat követő neológia számára a Holokauszt, az üldözés is kizárólag a zsidó és
a többi nép kapcsolatában, pontosabban a zsidó és más vallású emberek kapcsolat-
rendszerén belül értelmezhető. Az ortodoxia teológiai, metahistóriai gondolatmene­
tével szemben a neológia történeti magyarázatot ad a Holokausztra, s azt olyan tör­
ténelmi folyamatok eredményének tekinti, amelyeknek alakulásában Istennek nincs
közvetlen szerepe.
A magyarországi zsidó közösség vallási vezetéséhez hasonlóan a világi vezetés­
ben is alapvető eltérések figyelhetők a Holokauszt különböző eseményeire való re­
akciókat illetően. Ebben az esetben azonban az igazi választóvonal nem az egyes
irányzatok, hanem a trianoni Magyarországon élő és a visszacsatolt területekről ér­
kezett világi vezetők között húzódott. Az előbbiek gondolatmenetében az ország zsidó
lakossága elsősorban magyar állampolgár, ezért sorsa a magyar állam és politikai
elitje kezében van. Ezzel magyarázható, hogy a Zsidó Tanács és a Vaada „magyar
vonalának” vezetője, Komoly Ottó a zsidókat érintő valamennyi kérdésben elsősor­
ban a magyar hatóságokat tekintette tárgyalópartnerének. Velük szemben a Vaada
többi tagjának és a halucok többségének, tehát a két világháború között a Magyaror­
szágtól elcsatolt területeken élő, a helyi nemzetiségi alapon működő politikában aktív
zsidóknak jó érzékük alakult ki ahhoz, hogy a folyton változó politikai erőviszo­
nyok között mindig megtalálják azt, aki az adott pillanatban a valódi hatalom birtoko­
sa. Ők Magyarország német megszállása után egyértelműen a németeket tekintették
a hatalom legfőbb birtokosainak, ezért velük kezdeményeztek tárgyalásokat.
Ez a két, egymástól homlokegyenest eltérő irány azonban 1944 márciusát, a német
megszállást követő egyre súlyosbodó helyzetben bizonyos esetekben akár szorosabb
együttműködésre is elszánta magát, mint láthattuk. Az OMZSA története a rivális
irányzatok szoros és tudatos együttműködésének története, amelyre az irányzatok
szétválása óta nem volt példa. Ebben az értelemben tehát a magyarországi zsidó kö­
zösség valódi összefogásáról beszélhetünk a Holokauszt idején, alapvetően éppen a
Holokauszt, azaz az egyre súlyosodó külső nyomás következményeként.

A pusztulást túlélők azonban 1945-től, Magyarországra való visszatérésüktől kezd­

ve ugyanazokat az egymástól alapjaikban különböző utakat próbálták meg folytat­
ni, illetve újra feléleszteni, amelyek a 19. század közepétől fokozatosan rajzolódtak ki.
A Holokauszt egyik alapvető következményeként a túlélők minden irányzaton belül
rákényszerültek maguknak az utaknak és azok folytathatóságának értelmezésére és
átgondolására. A könyv záró fejezete e folyamat fontosabb csomópontjait mutatja be
1945-től 1950-ig, a magyarországi zsidó vallási irányzatok hivatalos egyesülésének
időpontjáig.

369
 6
A ZSIDÓ FELEKEZETI IRÁNYZATOK
JELLEMZŐI 1945-TŐL
AZ IRÁNYZATOK EGYESÜLÉSÉIG, 1950-IG
A második világháborút követően Magyarországon magántulajdonon, piacgazdasá­
gon és többpártrendszeren alapuló, rövid életű demokrácia jött létre. Ezt a demok­
ráciát azonban a magyarországi kommunista párt már létrejötte pillanatától kezdve
veszélyeztette, majd a térség vezető nagyhatalmának, a Szovjetuniónak aktív közre­
működésével és irányításával 1949-re fel is morzsolta. E párt célja az egypártrend-
szeren, a magántulajdon megszüntetésén és a tervgazdálkodás bevezetésén alapuló
kommunista diktatúra létrehozása volt, amelyet Magyarországon 1949-re sikerült meg­
teremteni. 1949 felől visszatekintve egyértelmű, hogy az 1944/1945-1949 között
Magyarországon fennállt demokratikus rendszer csupán átmeneti időszak volt, a kom­
munista pártnak ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy a hatalmat megszerezve to­
talitárius, sztálinista diktatúrát építsen ki az országban.
1949-re teljes egészében kiépült Magyarországon az egypártrendszeren, az élet
minden szféráját uralni kívánó hivatalos ideológián és az állampolgárokat folyamatos
rettegésben tartó erőszakszervezeten alapuló sztálinista totalitárius diktatúra, amely­
nek legkegyetlenebb szakasza 1953-ig, Sztálin haláláig tartott. A diktatúra kiépülé­
sének időszakában, 1944/1945 és 1949 között az életét szinte a semmiből újrakezdő
magyarországi zsidó közösség tagjainak személyenként és közösségként egyaránt
nem csupán az újrakezdés embert próbáló nehézségeivel kellett szembenézniük, ha­
nem a hatalom megszerzéséhez egyre közelebb jutó, élesen egyház- és vallásellenes
kommunista párthoz való viszonyt is állandóan tisztázni kényszerültek. A követke­
zőkben a visszatérő túlélők legelemibb szükségleteinek kielégítésével kapcsolatos
teendőkkel, a hitközségi szervezet újjáteremtésének problémáival, valamint a két újjá­
szerveződött irányzat, a neológia és az ortodoxia egymástól eltérő útjainak bemuta­
tásával, s végül e két irányzat kényszerű egyesülésének kérdésével foglalkozunk.
A zsidó közösség belső problémáinak bemutatása mellett a többpártrendszerű de­
mokráciából egypártrendszerű diktatúrává alakuló magyar államhoz való viszonya
is részletes elemzés tárgya lesz.

373
 AZ IRÁNYZATOK DEMOGRÁFIAI ÉS TELEPÜLÉSSZERKEZETI
JELLEMZŐI A HOLOKAUSZT UTÁN

A Holokauszt következtében alapvetően átalakult a magyarországi zsidó közösség

demográfiai és települési szerkezete, valamint a vallási irányzatok egymáshoz viszo­
nyított aránya. A Holokauszt előtti utolsó népszámlálás (1941) szerint a trianoni Ma­
gyarország területén 400 981,1a német megszálláskor, 1944 márciusában pedig már
csaknem 650 000 zsidó élt a megnagyobbodott országterületen. Közülük 180 000 em­
ber élte meg a felszabadulást, azaz a közösség csaknem háromnegyede a Holokauszt
áldozata lett.2
A Holokauszt áldozatai között voltak a hitközségük tagjaival az esetek döntő több­
ségében a halálba menő rabbik is. A neológia és a statusquo ante irányzat megközelí­
tően száz, az ortodoxia pedig mintegy háromszázötven rabbit és rabbihelyettest veszí­
tett el.3 1935-ben az ortodox hitközségekben 122 rabbi és 285 rabbihelyettes működött,
a neológ hitközségekben 74 rabbi és 224 rabbihelyettes, a statusquo ante irányzat
hitközségeiben pedig 8 rabbi és 19 rabbihelyettes.451947-ben ezzel szemben a neológ
és statusquo ante hitközségekben összesen 80 rabbi és rabbihelyettes működött, kö­
zülük 44 Budapest területén. Az ortodox hitközségekben 64 rabbi és rabbihelyettes
volt, közülük 47 vidéken.s
A népességveszteség nem egyformán érintette a vidéken élő és a fővárosi közös­
ségeket. A vidéki zsidó közösség vesztesége 78%, míg a budapestieké a gettó depor­
tálásának elmaradása miatt ennél kevesebb, „csak” 52% volt. Vidéken a deportálás
miatt szinte nem maradtak gyermekek és öregek. A hatvan év feletti vidéki zsidók
több mint 90%-a, míg a húsz év alattiak 87%-a halt meg a Holokausztban. A buda-

1 Ehhez hozzá kell adni azt a 89 640 kikeresztelkedett zsidót is, akik a zsidóellenes törvé­
nyek alapján minősültek zsidónak. Lásd Randolph L. B raham, The Politics o f Genocide.
The Holocaust in Hungary, I, New York, Columbia UP, 1994, 471.
2A Magyarországra visszatérő túlélők számáról, valamint e szám pontos megállapításának
nehézségeiről lásd Tamás Stark, Hungarian Jews During the Holocaust and After the Second
World War, 1939-1949: A Statistical Review, New York, East European Monographs,
Boulder & Columbia UP, 2000, 4. fejezet: The Survivors, 59-120.
3 A neológ és statusquo ante rabbik veszteségeit lásd Katona József, A magyar zsidóság
szervezete és intézményei, in Új Élet Naptár, 1959, 5719/5720, Bp., MIOK, 1959; az or­
todox rabbikét pedig lásd Schück Jenő, Az ortodoxia a felszabadulás után, in uo., 156.
4 Zsidó Világkongresszus Magyarországi Tagozata Statisztikai Osztályának Közleményei,
1948, 8-9. sz., április, 10. (a továbbiakban: ZSVK Közleményei).
5 Uo., 15.

374
pesti zsidók vesztesége ebben a két korcsoportban 31, illetve 55%-os volt. A csalá­
dok nagy többsége szétesett, rengetegen megözvegyültek. Ennek következtében 1945
második fele és 1947 között a vidéki zsidók 22,8%-a házasodott meg (hétszer any-
nyian, mint az első világháborút követő három év alatt, 3,4%), nyolcszor annyian, mint
1930-1933 között (2,8%), és négyszer annyian, mint ahányan 1945-1947 során Ma­
gyarország össznépességéből (5,7%).6
A nemek közötti arányt illetően azonban Budapest állt rosszabbul a vidékkel szem­
ben 1946-ban, mivel itt a nőknek nagyobb esélyük volt a túlélésre a gettóban, mint
a férfiaknak, akiket munkaszolgálatra hurcoltak. A fővárosban élő 96 500 zsidóból
59 053 volt nő, azaz 1000 férfira 1576 nő jutott. De ha a gyermeknemzés és a mun­
ka szempontjából fontos korcsoportokat nézzük, az arány még rosszabb volt. A húsz
és hatvan év közöttiek csoportjában 1000 férfire 1784 nő jutott, ami azt jelentette,
hogy mintegy 13 000 nőnek nem volt esélye arra, hogy a fővárosban zsidó házastár­
sat találjon.7
A zsidó lakosság településszerkezetében bekövetkezett változások is drámaiak
voltak. A második világháborút megelőzően a trianoni Magyarország területén meg­
közelítőleg 700 hitközség működött.8 Ebből a Magyar Izraeliták Országos Szerve­
zetének nyilvántartása szerint 1945. augusztus 31-ig összesen 112 hitközség alakult
újjá. 1946-ban már összesen 288 hitközség működött az országban (136 ortodox,
138 neológ és 14 statusquo ante hitközség).9 A hitközségek többsége azonban kis
létszámú volt, sokszor a minjan is problémát jelentett. 1947-ben a kb. 250 vidéki hit­
község majdnem egyharmadában a lélekszám nem érte el a harminc főt.10
A Zsidó Világkongresszus Magyarországi Tagozata 1948 január-februárja során
országos hitközség-összeírást készített, amely összesen 275 vidéki hitközség részletes
demográfiai adatait tartalmazza. A következőkben ennek az összeírásnak az eredmé­
nyeit elemezve ismerkedhetünk meg a magyarországi hitközségi hálózat Holokausz-
tot követő sajátosságaival, valamint a vidéki zsidó népesség demográfiai helyzetével
(6.1 táblázat).

6 1945 második felében 2180-an, 1946-ban 5155-en, 1947-ben pedig 3399-en házasodtak
meg. Lásduo., 11. sz., 1948. december, 5.
7 A trianoni és a második világháború alatti Magyarország területére vonatkozó részletes
demográfiai adatokat lásd B raham, i. m., 1296-1301.
8 ZSVK Közleményei, 8-9. sz., 1948. április, 10.
9 Magyar Izraeliták Országos Szervezetének iratai, 1945-1952, MZSML XXXIII-6-2.
10 ZSVK Közleményei, 13-14. sz., 1949. május, 3-6.

375
 6.1 táblázat
A v id é k i h itk ö z sé g e k sz á m á n a k m e g o sz lá s a lé le k s z á m c s o p o r to k
sz e r in t ir á n y z a to n k é n t, 1 9 4 8 "

Lélekszám- Neológ Ortodox Statusquo ante Összesen

csoport Szám Össz- Szám Össz- Szám Össz- Szám Össz-
lélekszám lélekszám lélekszám lélekszám
0-49 39 1 135 73 2 011 11 234 123 3 380
50-99 19 1 386 36 2 454 7 415 62 4 255
100-149 12 1 390 21 2 600 3 368 36 4 358
150-199 5 909 6 1 045 - - 11 1 954
200-299 7 1 834 7 1 603 2 504 16 3 941
300-399 3 1 034 5 1 731 1 312 9 3 077
400-499 1 430 4 1 817 - - 5 2 247
500-999 6 3 754 1 534 1 675 8 4 963
1000< 2 3 600 2 6 709 1 4 500 5 14 809
Összesen 94 15 472 155 20 504 26 7 008 275 42 984

Lélekszám- Neológ Ortodox Statusquo ante Összesen

csoport % Átlagos % Átlagos % Átlagos % Átlagos
lélekszám lélekszám lélekszám lélekszám
0-49 41,5 29,1 47,2 27,5 42,4 21,3 44,8 21,5
50-99 20,2 72,9 23,2 68,2 26,9 59,3 22,5 68,6
100-149 12,8 115,8 13,5 123,8 11,5 122,7 13,1 121,1
150-199 5,3 181,8 3,9 174,2 — - 4,0 177,6
200-299 7,4 262,0 4,5 229,0 7,8 252,0 5,8 246,3
300-399 3,2 344,7 3,2 346,2 3,8 312,0 3,3 341,9
400-199 1,1 430,0 2,6 454,3 - - 1,8 449,4
500-999 6,4 625,7 0,6 534,0 3,8 675,0 2,9 620,4
1000< 2,1 1 800 1,3 3 354,5 3,8 4 500,0 1,8 2 961,8
Összesen 100,0 164,6 100,0 132,3 100,0 269,5 100,0 156,3

1948-ban tehát összesen 275 hitközség működött vidéken. Irányzat szerinti megosz­
lásuk a következő volt: 34,2% neológ, 56,3% ortodox és 9,5% statusquo ante. A vi­
déken hitközségi keretek között élő mintegy 43 000 zsidó irányzat szerinti megosz­
lása a következőképpen alakult: 36% a neológiához, 47,7% az ortodoxiához, 16,3%
a statusquo ante irányzathoz tartozott. Tehát mind a hitközségek számát, mind pedig
a lélekszámot tekintve az ortodoxia állt az első helyen, utána következett a neológja,
majd a legkisebb irányzat, a statusquo ante.
A Holokauszt utáni hitközségszerkezet legszembetűnőbb vonása minden irányzat
esetében a polarizálódás volt: a zsidó lakosság döntő többsége vagy kis, száz fő alat-1

11A táblázat a ZSVK Magyarországi Tagozata által 1949. január-február során készített or­
szágos hitközségi összeírásban közzétett adatokon alapszik. (ZSVK Magyarországi Tago­
zata iratai, 1948, MZSML ZSVK iratai; a továbbiakban: ZSVK összeírás, 1948).

376
ti, vagy nagy, ötszáz fő feletti hitközségekben élt. A hitközségek számát tekintve
minden irányzatnál a kis, száz fő alatti hitközségek voltak túlsúlyban. A neológia
esetében a hitközségek 61,7%, az ortodoxiánál 70,4%, a statusquo ante irányzatnál
pedig 69,3% tartozott e kategóriába. Ezek voltak azok a hitközségek, amelyek több­
nyire nem tudtak megerősödni, és lassan elnéptelenedtek. Csak az 1948. évben a
185 száz fő alatti hitközség lakossága majdnem 6%-át veszítette el a hitközségből
való elköltözés következtében. A kis neológ hitközségek lakossága 3,9, az ortodoxo­
ké 6,9, a statusquo ante közösségeké pedig 3,5%-kal csökkent a belső vándorlás kö­
vetkeztében.12Fennmaradtak adatok arról, hogy a Magyarországi Izraeliták Országos
Irodája javaslatai alapján a kormány a Holokauszt után négy alkalommal szüntetett
meg olyan elnéptelenedett neológ vagy statusquo ante hitközséget, amelyek a
Holokauszt után újra működni kezdtek: 1947 októberében kilencvenhárom, 1949 ja ­
nuárjában ötven, márciusában tizenöt, áprilisában pedig egy, vagyis néhány év alatt
összesen 159 nem ortodox hitközség szűnt meg.1314Egyesek a legközelebbi nagyvá­
rosba vagy Budapestre költöztek, mások kivándoroltak, megint mások kiléptek a
hitközség kötelékéből. Az egyesülés idejére, 1950-re mindössze 170 hitközség mű­
ködött Magyarországon (lásd a 6.2 táblázatot).
6.2 táblázat
A h itk ö z s é g e k sz á m a 1 9 5 0 -b e n , az ir á n y z a to k e g y e s ü lé s e u t á n 14

Községkerület Székhely Összes Önálló Fiókhitközségek Szórványok

hitközségek hitközségek száma* száma*
száma száma*
Budapesti Budapest 9 2 1 6
Észak-dunántúli Győr 31 6 9 16
Dél-dunántúli Kaposvár 25 8 5 12
Alföldi Szeged 47 12 15 20
Tiszántúli Debrecen 31 9 7 15
Észak­
magyarországi Miskolc 27 7 11 9
Összesen 170 44 48 78

* = Önálló hitközség az, amelyiknek rabbija vagy rabbihelyettese van. Az, hogy egy
hitközségnek rabbija volt, a rendszeres istentiszteleten kívül egyben Talmud-Tóra
fenntartását és szükség szerint sachtolást, vagyis rituális vágást is jelentett.
Fiókhitközség az volt, amelynek nem volt ugyan rabbija vagy rabbihelyettese,
de rendszeresen tartott istentiszteletet. A fiókhitközségeknél a rendszeres istentisztelet
egyben Talmud-Tóra fenntartását is jelentette. A szórványokban a rendszeres
istentisztelet tartásához szükséges tninján sem volt meg. Lásd a Szervezeti Szabályzatban:
1162-11-7/1950. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet, 7. §.

12A hitközségek elvándorlás okozta létszámcsökkenése az idézett ZSVK összeírásban köz­

zétett adatokon alapszik. Az összeírás többek között tartalmazza az egyes hitközségekbe
történő beköltözés, és az onnan való elköltözés adatait.
13 ZSVK Közleményei, 13-14. sz., 1949. május, 2.
14 Magyar Izraeliták Országos Szervezetének iratai, 1945-1952, MZSML XXXIII-6-2.

377
A 170 hitközségnek valójában csupán alig több mint a fele (92 hitközség, az összes
54 százaléka) nevezhető hitközségnek, a többi 78 ténylegesen olyan települést jelen­
tett, ahol élt néhány zsidó. Katona József adatai szerint 1959-ben Magyarországon
már csak 43 hitközség és 35 kétszáz fő alatti fiókhitközség működött.15
A kis létszámú hitközségek dominanciája mellett a hitközségi szervezet Holokauszt
utáni polarizációja következtében az ország zsidó lakosságának döntő része néhány
nagy létszámú hitközségben, nagyobb városokban élt. Az 1948-as összeírás bizony­
sága szerint ebben az évben a majdnem 43 000 főt számláló vidéki zsidó lakosság
csaknem fele (46%-a) tizenhárom, ötszáz főnél nagyobb lélekszámú hitközségben élt.
A neológok 47,5%-a, az ortodoxok 35,3%-a, a statusquo ante irányzathoz tartozók­
nak 73,8%-a élt több mint félezer lelket számláló hitközségben. A két nagy vidéki
statusquo ante közösség Debrecenben és Nyíregyházán, a három vidéki ortodox köz­
pont pedig Debrecenben, Kisvárdán és Miskolcon volt. A neológia a következő nyolc,
ötszáz főt meghaladó vidéki hitközséggel rendelkezett: Győr, Kispest, Kaposvár,
Szolnok, Pestszenterzsébet, Pécs, Szeged és Újpest.16
A polarizáció legnyilvánvalóbban a Budapest—vidék ellentétben mutatkozott meg
a Holokauszt utáni időszakban. A vidéki zsidóság nagy részének elpusztítása és a
Holokausztot követő belső, főleg a főváros felé irányuló migráció következtében
Budapest jelentősége óriásira nőtt. Mig a háború előtt a főváros-vidék zsidóságának
aránya kb. 40-60% volt, addig 1946-ban az ország zsidó lakosságának kétharmada
Budapesten élt.17 Ez az arány az 1940-es években egyre nőtt, 1949-ben, a háborút
követő első hivatalos népszámlálás idején Magyarország zsidó lakosságának már

15 K atona József, A magyar zsidóság szervezete és intézményei, in Új Élet Naptár, 1959,

5719/5720, Bp.. MIOK, 1959, 129. A 72 000 főt számláló budapesti neológ hitközség mö­
gött a legnagyobbak az 1800 fős debreceni, az 1400 fős miskolci, az 1000 fős szegedi, az
500 fős pécsi, a 410 fős kaposvári, a 300 fős győri és a 260 fős szolnoki voltak (lásd uo.).
Többek között a vidéki hitközségek lassú elnéptelenedésének folyamatáról számol be
Bácskái Sándor szociográfiai ihletésű könyve, amelyet a szerző főleg külföldön, Izrael­
ben vagy az Egyesült Államokban letelepedett, magyarországi származású túlélőkkel ké­
szített beszélgetései alapján írt. Lásd Bácskái Sándor, Egy lépés Jeruzsálem felé, Bp.,
Múlt és Jövő, 1997.
16 Miután e tizenhárom város közül háromban az ötszáz főt meghaladó lélekszámú hitköz­
ség mellett még kisebb lélekszámú hitközségek is működtek (Győrben az 515 fős neológ
hitközség mellett 83 fős ortodox, Nyíregyházán a 675 fős statusquo ante hitközség mellett
366 fős ortodox, és Újpesten az 1800 fős neológ hitközség mellett 80 fős ortodox), e tizen­
három vidéki város a vidéki zsidóság több mint 47%-át tömörítette 1948-ban.
17 1945-ben a pesti neológ hitközség létszáma 81 941, a Budapesti Autonóm Orthodox Hit­
község létszáma pedig 6000 fő volt. Lásd ZSVK Közleményei, 8-9. sz., 1948. április, 3, 14.
1946-ban már 96 500 zsidó élt Budapesten, a főváros össznépességének 9,3%-a. Döntő
többségük négy pesti kerületben lakott (V. kerület: 13 094; VI. kerület: 18 272; VII. ke­
rület: 30 146; VIII. kerület: 11 444). Ezekben a kerületekben a budapesti zsidó lakosság
több mint háromnegyede élt. Lásd ZSVK Közleményei, 5. sz., 1947. május, 9.

378
több mint 72%-a élt a fővárosban.18 Az, hogy a zsidóság súlypontja egyértelműen
Budapestre helyeződött a háború után, az irányzatok közötti arány radikális megvál­
tozását is maga után vonta. Mivel Budapest már a háború előtt is a magyarországi
neológia központja volt, a nagyobb részben ortodox vidéki zsidóság pusztulásával a
neológia dominanciája egyértelművé vált. Zeke Gyulának az 1949-es népszámlálás­
ra alapozott adatai szerint ebben a időszakban az ország vallásos zsidó közösségé­
nek 79%-a tartozott a neológiához, míg a többiek 18:3%-ban oszlottak meg az orto­
dox, illetve a statusquo ante hitközségek között.19

18 Nathaniel Katzburg, Ben Sihrur Le-Mahapeha: Jehude Hungária Múl Mistar Mistane,
1945-1958, in Israel GuTMAN-Adina D rechsler (szerk.), Seerit Ha-Pleta, 1944-1948:
Ha-Sikum Veha-Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem, 1991, 103.
19 Z eke Gyula, Szakadás után... Adalékok a magyarországi zsidóság felekezeti irányzatai­
nak társadalomtörténetéhez, 1868-1949, in Lendvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét év­
tized a hazai zsidóság életében, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 152. Ugyanez az
arány 1930-ban 66% neológ, 30% ortodox és 4% statusquo ante volt. Lásd uo.

379
 A TÚLÉLŐK LEGELEMIBB SZÜKSÉGLETEINEK KIELÉGÍTÉSE:
A NEMZETKÖZI ZSIDÓ SZERVEZETEK SZEREPE
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
TALPRA ÁLLÍTÁSÁBAN

Magyarországon, akárcsak Európa többi országában, a Holokauszt túlélőinek szám­

bavétele és legelemibb szükségleteik azonnali kielégítése elengedhetetlenné tette
különböző nemzetközi zsidó szervezetek aktív részvételét. Az a két szervezet, ame­
lyik leginkább magára vállalta ezt a feladatot, a World Jewish Congress (WJC) és az
American Jewish Joint Distribution Committee, rövid nevén a Joint volt.20 Jean Ancel
egyenesen azt írja, hogy Romániában - hasonlóan azokhoz a közép- és kelet-euró­
pai országokhoz, amelyek teljesen tönkrementek, majd szovjet megszállás alá kerül­
tek a második világháborúban - a Joint a túlélő zsidók többségét a biztos éhhaláltól
mentette meg.21 Magyarországon egy 1946. október 31-én lezárt országos összeírás
megközelítőleg 180 000, többnyire mindenétől megfosztott túlélőt talált.22
Általános az egyetértés a korszakkal foglalkozó kutatók körében, hogy közvetle­
nül a Holokauszt után az európai zsidó közösségek talpra állításának munkája két,
egymással szorosan összefüggő feladategyüttes köré csoportosult. Az egyik feladat­
kör a zsidók elvett jogainak és az elrabolt zsidó vagyonnak, a közösségi és személyi
vagyonnak a visszaszerzése volt. A másik feladatcsoport egy többlépcsős folyamat
keretében azt célozta meg, hogy az egyes zsidó közösségek és egyének ismét ön­
fenntartókká váljanak, és ezáltal hasznos állampolgárokként újra beilleszkedjenek
országaik gazdasági és társadalmi rendjébe.23

20 E két szervezet magyarországi működésére lásd F rojimovics, A Zsidó Világkongresszus

szerepe a magyarországi zsidó közösségek talpra állításában a holokauszt után, 1945-1953,
in Molnár Judit (szerk.), A holokauszt Magyarországon európai perspektívában, Bp., Ba­
lassi, 2005, 292-308; valamint Frojimovics, Different Interpretation of Reconstruction:
The American Jewish Joint Distribution Committee and the World Jewish Congress in
Hungary after the Holocaust, in David Bankier (szerk.), The Jews Are Coming Back. The
Return o f the Jews to their Countries o f Origin after WWII, Jerusalem, Yad Vashem,
2005, 277-292.
21 Jean A ncel, Seerit Ha-Pleta Ba-Romania Ba-Tkufat Ha-Maavar Le-Mistar Kommuniszti
Gamur, Auguszt 1944-December 1947, in G utman-D rechsler (szerk.), i. m., 138.
22 A ZSVK Magyarországi Képviseletének 2. számú összefoglaló jelentése, 1946. július 1—
október 31., 8 (MZSML, WJC XXXI11-3-1).
23 Európa egyes országaiban a helyi zsidó közösségek talpra állításáról és az ezzel kapcso­
latos nehézségekről lásd az idézett cikkgyűjtemény vonatkozó tanulmányait: G utman-
Drechsler (szerk.), m.

380
 Ha lépésről lépésre nyomon követjük a magyarországi zsidó közösség talpra állí­
tásának folyamatát 1945 és 1950 között, világosan kirajzolódik, hogy a WJC és a
Joint egymást jól kiegészítő munkamegosztás keretében dolgozott Magyarországon.
Közvetlenül a Holokauszt után, 1945-1946-ban az önálló zsidó állam létrejötte még
nem tűnt reális lehetőségnek, ezért mindkét szervezet a helyi, európai zsidó közös­
ségek talpra állításában látta elsődleges feladatát. Ezen belül azonban a nyíltan po­
litikai színezetű, a világ zsidóságának képviseletét magára vállaló WJC a helyi zsidó
közösségek jog- és vagyonbiztonságának megteremtését tűzte ki legfőbb céljául.
A deklaráltan politikamentes, humanitárius megfontolásból segélyezéssel foglalkozó
Joint ugyanakkor a zsidóknak a kiépülő helyi gazdasági és társadalmi struktúrákba
való beillesztését vállalta magára.
E magától értetődőnek tűnő célkitűzések megvalósulása azonban szinte minden
országban, így Magyarországon is problematikusnak bizonyult. Míg a zsidók jog-
biztonságát az összes európai állam garantálta a második világháborút követően, és
elítélték a háború alatti jogfosztást, az elvett vagyon visszaszolgáltatásának ügyében
már komoly nézeteltérések merültek fel zsidók és nem zsidók között. Mivel az or­
szágok többségében a zsidó tulajdonosoktól elvett vagyontárgyak jelentős része a
háború alatt a helyi lakosság tulajdonába került, a zsidók törekvése a visszaszerzés­
re, amelyet egyébként a különböző államok papíron jogosnak ismertek el, komoly
ellenállásba ütközött. Érvényben lévő törvényeikkel ellentétben az egyes országok
igyekeztek megakadályozni, hogy a zsidók visszakapják elrabolt tulajdonukat, mivel
úgy vélték, hogy „saját” lakosságuk is éppen eleget szenvedett a világháború során.
Tömegek váltak nincstelenné, ezért méltánytalan lenne elvenni tőlük azt a keveset,
amit a magukénak tudhatnak. A hatályos törvények semmibe vétele persze inkább a
Szovjetunió fennhatósága alá került keleti blokk országait jellemezte, de Nyugat-
Európában is találunk ilyen példát.24A helyi zsidó közösségek beillesztése az egyes
országok gazdaságába és társadalmába pedig azt előfeltételezte, hogy a háború utáni
Európában ismét demokratikus államok jönnek létre, amelyekbe érdemes újból beil­
leszkedni. Azonban ennek az előfeltételezésnek az alapvetően hibás volta, legalábbis
a keleti blokk országaira vonatkozóan, csak az 1940-es évek végére vált nyilvánvaló­
vá, amikor ezen országok mindegyikében, Jugoszláviát kivéve, kiépült a totális sztá­
linista diktatúra. Ezekből az országokból pedig, amelyekben a Joint céltudatos és
eredményes tevékenysége révén a zsidók többé-kevésbé ekkor már újra megtalálták
a helyüket, a vasfüggöny leereszkedését követően már csak kivételes esetekben volt
kiút egészen az 1980-as évek végéig, a kommunizmus összeomlásáig.25 Ebből a
szempontból tehát a Joint a Zsidó Világkongresszussal karöltve - kimondottan szán­

24 Lásd például a franciaországi zsidó közösség nem túl sikeres harcát elrabolt vagyona
viszaszerzéséért: David W einberg, Sikuma sei Ha-Kehilla Ha-Jehudit Ba-Carfat Ahare
Milhemet Ha-Olam Ha-Snija, in G utman-D rechsler (szerk.), i. m., 151-154.
25 Magyarországon 1956-1957-ben, a forradalom alatt, majd rövid ideig a bukást követően
felnyílt a vasfüggöny, aminek következtében több ezer fő hagyta el az országot. Gyakorla­
tilag ekkor szűnt meg Magyarországon az ortodoxia, hiszen a főleg vidéken élő ortodoxok
többsége a forradalom alatt tapasztalt nyílt antiszemitizmus miatt elmenekült az országból.

381
déka ellenére ugyan, egy téves előfeltételezés következményeként - a Holokausztot
túlélt zsidók százezreit és leszármazottaikat a totális, bár fennállásának évtizedei so­
rán egyre puhuló diktatúrához láncolta.
1949-ben, miután 1948 végén a kommunista párt Magyarországon átvette a ha­
talmat, és rövid időn belül kiépítette a totális kommunista diktatúrát, a Magyarorszá­
gon működő nemzetközi zsidó szervezetek belátták, hogy stratégiájuk e tekintetben
helytelen volt. Erre utal többek között az a kétségbeesett erőfeszítés, amelyet Joseph
J. Schwartz, a Joint európai elnöke tett annak érdekében, hogy miután 1948 decem­
berétől Magyarországról gyakorlatilag lehetetlenné vált a legális kivándorlás, a ki­
vándorolni akaróknak mégis lehetőségük legyen az ország elhagyására. A deklarál­
tan politikamentes, a cionizmussal való „összejátszás” látszatát is kínosan kerülni
igyekvő szervezet, a Joint egyik első embere kezdett tehát tárgyalásokat a magyar
állam vezetőivel a további alija26 engedélyezéséről. A Joint nevében Schwartz kezdet­
ben huszonötezer zsidó kivándorlásának engedélyezéséért kétmillió dollárt ajánlott
fel Magyarországnak, majd a tárgyalások folyamán az összeg egymillióra változott, öt­
ezer emberért.27 Schwartz tárgyalásainak végeredményéről Yehuda Bauer így írt: a tár­
gyalások ugyan semmilyen eredményre nem vezettek, de előrevetítették néhány kelet­
európai kormány későbbi taktikáját - néha érdemes zsidókat jó pénzért eladni.28
Az a tény azonban, hogy a Holokauszt túlélői sikeresen túlélték a Holokauszt utá­
ni néhány évet, miközben azoktól az országoktól, ahová a Holokauszt után vissza­
tértek, többnyire minimális segítséget is alig kaptak, mindenképpen a Joint és a WJC
erőfeszítéseit dicséri. A második világháborút követően, 1945-ben a Joint tizenöt euró­
pai országban összesen 17 508 000 dollár értékben osztott segélyeket. Az Európában el­
költött összeg 23%-a, 3 837 000 dollár Magyarországra jutott. Ugyanez az arány 1948-
ban már 27% volt (8 463 000 dollár), miközben a Joint már csak kilenc európai ország
zsidó közösségét támogatta.29 Ezt az elsőséget Magyarország egészen addig fenntar­
totta, ameddig a Joint 1953 elején be nem szüntette tevékenységét az országban. Ma­
gyarország volt tehát a Joint által leginkább támogatott ország, összesen több mint
52 millió dollárt fordított Magyarországra.30 Ezen túlmenően a ráfordított anyagia­
kat tekintve a Joint mindenkori segélyakcióinak is a legnagyobbika volt az az akció,
amelyet 1945 és 1953 között Magyarországon végrehajtott. Ebből következően a
Joint - legalábbis a keleti blokk országai közül - mindenképpen Magyarországon
tudta a legsikeresebben végrehajtani kitűzött célját, a helyi zsidó közösség beillesz­
kedést szolgáló rekonstrukcióját. Ezt a sikert közvetve alátámasztják a kivándorlási
adatok: 1945-ben és 1946 első hónapjaiban, tehát közvetlenül a Holokauszt után

26 Alija (héber ’fölmenetel, felemelkedés’): itt a Szentföldre, majd Izrael Államba történő
bevándorlást, „visszatérést” jelenti. A zsidó Palesztina történetében öt nagy bevándorlási
hullámot különböztetnek meg 1881 és 1939 között, amelyeket szintén alijotnak neveznek.
27Yehuda Bauer, Out o f the Ashes. The Impact o f American Jews on Post-Holocaust Euro­
pean Jewry. Oxford-New York, Pergamon, 1989, 145.
28 Uo., 146.
29 Uo., XVIII.
30 Herbert A gar, The Saving Remnant. An Account o f Jewish Survival Since 1914, London,
Rupert Hart-Da vis, 1960, 177.

382
Magyarországról is, hasonlóan Kelet- és Közép-Európa többi országához, 70-80% kö­
rül volt azoknak a zsidóknak a száma, akik el akarták hagyni az országot.31 A többi
kommunista országból végül a zsidók jelentős része valóban ki is vándorolt. Egyetlen
kivétel Magyarország, ahol, bár szintén jelentős mértékű kivándorlás folyt, a helyi
zsidó közösség nagyobb része mégis az országban maradt.

K üzdelem a zsidók jog- és vagyonbiztonságának helyreállításáért:

a W JC tevékenysége M agyarországon a Holokausztot követő években

A WJC Magyarországi Képviselete formálisan 1946. március 4-én jött létre, Geyer
Albert és Róth Siegfried vezetésével,32 működése azonban valójában csak 1946 no­
vemberétől nevezhető rendszeresnek és szervezettnek. Ettől kezdve a WJC 4000 dol­
láros havi költségvetéssel rendelkezett, amelynek felét a WJC központja, másik felét
pedig a Joint állta. A Joint a Zsidó Világkongresszussal létrejött megállapodásban
kikötötte, hogy nem támogatja a Kongresszus szociális és gyermekvédelmi tevé­
kenységét, mivel ezeken a területeken önálló programmal rendelkezik.33
A magyarországi zsidóság körében a Holokauszt következményeként létrejött alap­
vető szemléleti változást is elemző jelentésében a WJC a következőkben határozta
meg tevékenységének súlypontjait. A második világháború előtt az elkötelezetten
patrióta magyarországi zsidóság nem törődött külföldön élő testvéreivel, nem fog­
lalkozott velük, de segítséget sem várt tőlük semmiben. Ezt a helyzetet változtatta
meg alapvetően a Holokauszt.

Azóta a külföldi segítség áramlik az országba, éhségünkben kívülről vártunk ennivalót,

a didergőknek onnan ruhát. S amit ezen a téren a Joint tett, azt a jogi segitség, az élet­
védelem, a tulajdonvédelem, a szellemi élet újjáéledése terén és még sok más téren
is a Zsidó Világkongresszus igyekezett megtenni.34

A WJC Magyarországon ezeket a maga elé tűzött célokat hat különböző, de egymás­
sal szorosan összefüggő csoportra bontva kísérelte meg végrehajtani.35 Fő céljának,

31 Ez az adat egy 1946 elején készült jelentésben olvasható, amelyet a magyarországi neológ
és ortodox vezetők, a cionista szövetség és a ZSVK magyarországi képviselete egyaránt
aláírtak: Azriel Karubach (szerk.), Vaadat Ha-Hakira Ha-Anglo-Amerikait Le-Injane
Erec-Jisrael, Tel-Aviv, Z. Lehman, 1946, 290.
32A ZSVK Magyarországi Képviseletének 1. számú összefoglaló jelentése, 1946. június 30-ig,
2-3 (MZSML, WJC XXXIII-3-1).
33 Uo„ 3.
34 Összefoglaló jelentés a ZSVK Magyarországi Képviseletének egyéves munkásságáról,
1946. március-1947. március, 1 (MZSML, WJC XXXIII-3-1) (a továbbiakban: ZSVK össze­
foglaló).
35A különböző feladatcsoportok ismertetését lásd uo., 1.

383
azaz a zsidó nép nemzetközi fórumokon történő érdekvédelmének megfelelően az
első csoportba a jogi-politikai tevékenység tartozott. Ennek keretében a WJC egy­
részt felkészült arra, hogy Magyarország zsidóságát képviselje a háborút követő béke­
tárgyalásokon, amihez feldolgozta az ország zsidóságát érintő, a Holokauszt előtt,
valamint az alatta és utána keletkezett jogszabályokat. Másrészt tárgyalásokat foly­
tatott a háború utáni magyar kormányokkal a Holokausztban elpusztultak, illetve az
életben maradtak és a hitközségek elkobzott vagyonával kapcsolatban. E tevékenysé­
ge tehát egyértelműen a helyi zsidó közösség jog- és vagyonbiztonságának megte­
remtését célozta, amelyet a WJC a sikeres újrakezdés alapfeltételének tekintett.
A túlélők megfelelő képviselete egy előzetes statisztikai adatgyűjtést és feldolgo­
zást tett szükségessé, mivel az országban egyik hivatalos szerv sem rendelkezett
megbízható információkkal a túlélőkre vonatkozóan. Ezért a WJC már 1945 nyarán
megkezdte a Magyarországra visszatért zsidók összeírását, amely 1946 októberében
zárult megközelítőleg 180 000 zsidó regisztrálásával. 1946 végén és 1947 elején a
személyek összeírását egy hitközségi összeírás követte, amelyben a Holokauszt után
újra működő közösségek személyi és anyagi veszteségeit, valamint aktuális demog­
ráfiai, anyagi, kulturális és hitéletét próbálták meg felmérni.
A WJC, amely világszerte feladatának tekintette, hogy gyűjtse és feldolgozza a
zsidóüldözés történelmi dokumentumait, Magyarországon is tudatos dokumentációs
tevékenységet folytatott. Ennek keretében 1946 júniusában átvette a Szochnut36 Doku­
mentációs Osztályának anyagát, amely munkaszolgálatból és deportálásból visszatért
túlélőkkel felvett jegyzőkönyveket, a háború utáni népbírósági tárgyalások anyagát,
a magyarországi zsidóüldözéssel kapcsolatos eredeti dokumentumokat és fényképe­
ket, valamint az 1919-es évvel kezdődő zsidó tárgyú sajtógyűjteményt tartalmazott.
A WJC mindezeket a dokumentumokat kiegészítette, és az összegyűjtött anyag alap­
ján 1946 október végéig összesen 1220 feljelentést tett háborús bűnösök ellen.
A veszteségek felméréséhez és az újrakezdéshez egyaránt elengedhetetlen volt
egy információs szolgálat működtetése. A WJC-nek ez a részlege, amelyet 1945 jú ­
liusában hoztak létre, szisztematikusan gyűjtötte a Magyarország területén életben
maradtak, a külföldi deportáló- vagy hadifogolytáborokban tartózkodók, a kivándo­
roltak és az áldozatok adatait. A WJC ezzel kapcsolatos két legfontosabb gyakolati
tevékenysége a következőkben állt: egyrészt igyekezett helyreállítani a kapcsolatot
az egymástól elszakított családtagok között, másrészt pedig sikerült elfogadtatnia a
magyar kormánnyal, hogy a holttá nyilvánításhoz elégséges legyen, hogy az illető
áldozat szerepel a WJC veszteséglistáin. Ez utóbbi szintén a túlélők újrakezdését
szolgálta, hiszen vagyoni, házassági és örökösödési ügyeik tisztázását segítette elő.
A WJC tevékenységi körének utolsó két csoportja a kulturális és a szociális mun­
ka volt, két olyan terület, amely minden háború utáni segélyezéssel foglalkozó szer­

36Szochnut (Jewish Agency, Zsidó Ügynökség): a szervezet megalakulásától, 1922-től a cio­

nista mozgalmat képviselte a mandátumviselő hatalom előtt és a nemzetközi fórumokon.
1935-től a palesztinai zsidóság félhivatalos kormányaként lépett fel, Izrael Állam megala­
kulása után pedig fő feladata a bevándorlások, az integrálódás és az oktatómunka szerve­
zése lett.

384
vezet feladatai között szerepelt. A WJC azonban e két területen is megtalálta azokat
a feladatokat, amelyek a saját profiljához, a zsidóság mint nép képviseletéhez legin­
kább illettek. Kulturális téren a WJC a nemzetközi zsidó kapcsolatok ápolására tette
a hangsúlyt. Ennek keretében először is felmérte a magyarországi zsidó közgyűjte­
ményeket, iskolákat, könyvtárakat és múzeumokat ért károkat, valamint összeállí­
totta a Holokauszt után megjelent zsidó tárgyú könyvek bibliográfiáját. Arról is gon­
doskodott továbbá, hogy kölcsönösen megismertesse a magyarországi és az egyes
külföldi zsidó közösségeket az adott ország zsidóságának szellemi termékeivel. En­
nek érdekében könyveket, folyóiratokat, tudományos előadásszövegeket stb. küldött
külföldre és hozott be Magyarországra.37A szociális munka területén a WJC legfőbb
feladatának a teljesen nincstelenné vált zsidó intelligencia (írók, művészek, tudósok,
újságírók és tanárok) támogatását, és elárvult, vagy félárva gyermekek gondozását
és nevelését tartotta. Az intelligencia támogatására ún. örökbefogadási akciót indí­
tott, amelynek keretében főleg amerikai magánszemélyek „fogadtak örökbe” egy-
egy személyt, akinek segélycsomagokat vagy bármilyen egyéb támogatást küldtek.38
Az árva és félárva gyermekek gondozására a WJC Budapesten gyermekotthont ho­
zott létre, amelyben az ott élő, többségükben hat év alatti gyermekek (összesen kb.
ötvenen-hatvanan) vallásos nevelésben részesültek. A nevelés legfontosabb céljáról
így írt egy 1947 márciusában készült jelentés:

Az otthon szelleme pozitív értelemben zsidó, a nagyobb gyermekek héber oktatásban

is részesülnek, a kisebbek érettségüknek megfelelően héber dalokat énekelnek.39

A WJC magyarországi tevékenysége végeredményben kettős célt szolgált. Egyrészt

az országban életüket a Holokauszt után újrakezdeni akaró zsidók számára próbálta
megteremteni a szükséges jog- és vagyonbiztonságot. Másrészt pedig a zsidó nép
egészének képviselőjeként azt a magyarországi zsidó közösséget próbálta bekap­
csolni a zsidó világ vérkeringésébe, amely a Holokauszt előtt elzárkózott más orszá­
gok zsidó közösségeitől. Céljait csak korlátozott mértékben sikerült végrehajtania,
főleg ami a jog- és vagyonbiztonság megteremtését célozta, de ez nem a WJC hibá­
ja, bár stratégiája nem volt alkalmazható egy totális kommunista diktatúra viszonyai
között, már annak kiépülő szakaszában sem. Kérdés azonban, hogy létezhet-e egy­
általán olyan, alapvetően demokratikus alapelveken nyugvó stratégia, amely hosszú
távon eredményre vezethetett volna ebben a rendszerben. Nézzük meg a Joint pél­
dáját ebből a szempontból.

37 ZSVK összefoglaló, 5.
38 Uo., 10.
39A Louise Wise Gyermekotthon 1946. július 28-án nyílt meg Budapesten, a Szabadsághe­
gyen (Cinege u. 10). ZSVK összefoglaló, 9. Az otthon 1948 januáijában a Joint fennhatósá­
ga alá került. Lásd Jegyzőkönyv, 1948. január 19., 2. (MZSML, Joint XXXIII-4a-l)

385
 A magyarországi zsidó közösség rekonstrukciója:
a Joint tevékenysége M agyarországon a H olokauszt után

A Joint Magyarországi Bizottsága 1945 márciusában kezdett működni Magyaror­

szágon. Az első néhány hónapban a Joint bukaresti és genfi irodáinak felügyelete
alatt működött, majd 1945 júniusában vált önállóvá.40 Június 22-én alakult meg a
Joint magyarországi vezető testületé, a tizenkét fős Joint Bizottság, amelyben a ma­
gyarországi zsidóság részéről mind a neológok, mind az ortodoxok, mind pedig a cio­
nisták helyet kaptak. A bizottság elnöke Görög Frigyes lett.41
Ugyancsak 1945 nyarán, augusztus 31-én alakult meg a MIPI (Magyar Izraeliták
Pártfogó Irodája) utódszerveként az Országos Zsidó Segítő Bizottság (OZSSB), a se­
gélyezés magyarországi csúcsszerve, amelyet a Joint, a Magyar Cionista Szövetség,
valamint a neológ és az ortodox irányzat központi szervei együttesen hoztak létre.
E szervezet elnöke szintén Görög Frigyes lett.42 Valójában a Joint, amely elismerte
az OZSSB-t „a magyarországi zsidóság megsegítésére vonatkozó akció központi vég­
rehajtó szerveként”, e szervezeten keresztül osztotta szét a külföldről érkező segé­
lyeket.43 A Joint azonban már ekkor kikötötte, hogy közvetlenül, tehát az OZSSB-től
függetlenül juttat anyagi támogatást a neológia és az ortodoxia vezető testületéinek,
a hitközségeknek, a Hechalucoknak - azaz a különböző cionista szervezeteknek és
átképző táboraiknak - , valamint a WJC keretén belül működő Statisztikai és Tuda­
kozó Hivatalnak.44 Ebből az elkülönülésből két jelenség is kiolvasható. Egyrészt a
Joint igyekezett magának szabad kezet biztosítani ahhoz, hogy végrehajthassa saját
rekonstrukciós programját. Másrészt a Joint programjának már a kezdetektől, 1945-től
fogva kettős célkitűzése volt: a magyarországi zsidó közösség talpra állítása, és, ez­
zel párhuzamosan, a kivándorolni szándékozók támogatása. A Jointnak ezt a kettős
célját M. W. Beckelman, a Joint európai részlegének alelnöke a következőképpen
indokolta magyarországi látogatása során 1948 nyarán: a Joint 1933-ig egyáltalán
nem foglalkozott emigrációval. 1933-tól, a nácizmus hatalomra jutásától a háború
végéig viszont csak az emigráció előmozdítására koncentrált. A Holokauszt után
kettős tevékenység jellemzi a Jointot:

40 B raham, The Politics o f Genocide. The Holocaust in Hungary, I, New York, Columbia
UP, 1994, 1303.
41 Pro Memoria, 1945. június 22., 1 (MZSML, Joint XXXIlI-4a-l).
42 Megállapodás az Országos Zsidó Segítő Bizottság létrehozásáról, 1945. augusztus 31.,
1 (MZSML, OZSSB XXXIII-7a-l).
43Az Országos Zsidó Segítő Bizottság működésére vonatkozó tervezet, 1945. augusztus 31.,
1 (MZSML, OZSSB XXXIII-7a-l; a továbbiakban: OZSSB tervezet).
44 Uo., 1.

386
 Megsegíti és existenciához juttatja azokat a zsidókat, akik saját országukban akarnak
maradni, de teljes mértékben respektálja azoknak a felfogását, akik Európából ki szeret­
nének jutni, akár személyes, akár elvi okokból. A Joint tehát minden eszközzel azon
van, hogy az emigrálni akaróknak a legális kivándorlást lehetővé tegye.45

A valóságban a Joint emigrációval kapcsolatos tevékenysége nem kizárólag a legá­

lis kivándorlás lehetővé tételére irányult, mint azt már az előbbiekben is láthattuk.46
A cionista szervezetek és átképző, illetve alijára előkészítő táboraik (plugák és
hachsarák) támogatása, ahol a résztvevők ipari és mezőgazdasági munkát végeztek,
némi jóindulattal persze úgy is felfogható, hogy a Joint ezzel is a háború utáni ma­
gyarországi gazdasági és társadalmi körülmények közé akarta beilleszteni az alap­
vetően más foglalkozási szerkezettel rendelkező helyi zsidó közösséget. A Joint Ma­
gyarországon valóban próbálta is ilyen csomagolásban „eladni” a cionista szervezetek
támogatását az ezt egyre inkább ellenségesen figyelő hatalomnak.
A Joint Holokauszt utáni tevékenysége Magyarországon 1945 és 1953 között há­
rom korszakra osztható mind segélyezési stratégiája, mind pedig a szervezetnek a
hatalomhoz fűződő viszonya szempontjából. A Joint magyarországi tevékenységének
vizsgálata tehát kiváló terepet kínál számunkra ahhoz, hogy egyrészt végigkísérhes­
sük egy európai zsidó közösség Holokausztot követő sikeres rekonstrukcióját, más­
részt tanúi lehessünk annak, hogy hogyan kérdőjelezték meg végeredményben a Joint
stratégiájának helyességét a fokozatosan kiépülő kommunista diktatúra viszonyai.
Hiszen éppen a rekonstrukciós program sikeressége következtében maradt Magyar-
országon annak a zsidó közösségnek nagyobb része, amelynek négyötöde 1945-1946
fordulóján még el akarta hagyni az országot.
Az egyes korszakokat az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a Joint magyaror­
szági vezetőinek neve alapján különböztetem meg egymástól.

A Görög Frigyes nevével fémjelezhető korszak a Joint magyarországi működésének

első három évét öleli fel, 1945 tavaszától 1948 februárjáig.47 Ebben az időszakban,
közvetlenül a Holokauszt után, a Joint az azonnali segélyre, a nincstelen túlélők
pénzbeli és természetbeni támogatására tette a hangsúlyt. Első osztályainak egyike

45 Jegyzőkönyv, 1948. augusztus 23., 1 (MZSML, Joint XXXIII-4a-l).

46 A Brichával kapcsolatban lásd B auer, Ha-Briha, in G utman-D rechsler (szerk.), Seerit
Ha-Pleta, 1944-1948: Ha-Sikum Veha-Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem, 1991,
49-50.
47 Görög Frigyes 1948. február 10-én mondott le elnöki posztjáról. Lásd Jegyzőkönyv, 1948.
február 10., 1 (MZSML, Joint XXXIIl-4a-l). Görög, aki 1945 és 1948 között, tehát abban
az időszakban állt a Joint élén, amikor Magyarországon még több párt részvételével koa­
líciós kormány működött, jó viszonyban volt a koalíciós korszak vezető pártjával, a Füg­
getlen Kisgazda Földmunkás és Polgári Párttal. Ez a kapcsolat egyre inkább zavarta a
kommunistákat, ezért mindenképpen el akarták távolítani Görögöt. Ez 1948 elejére sike­
rült is, Görög kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol megalapította, majd évekig vezet­
te a Magyar Zsidók Világszövetségét.

387
az 1945 májusában létrehozott, egyéni segélyezéssel foglalkozó osztály volt.48 Emel­
lett 1945 júniusától egyedüli finanszírozója lett a Magyarországi Zsidók Deportáltakat
Gondozó Országos Bizottságának (DEGOB), annak a magyarországi zsidó szerve­
zetnek, amely kizárólag az országba visszatérő, illetve azon a Bricha49 keretében át­
vonuló túlélők segélyezését végezte.50
Az azonnali segélyezésen kívül a Joint még két területen volt aktív már működé­
se kezdetétől fogva. Egyrészt támogatta a magyarországi zsidóság két nagy irányza­
tának, a neológoknak és az ortodoxoknak a csúcsszerveit és az egyes hitközségeket
is. Az irányzatok és hitközségeik támogatásánál a fő cél a hitközségi élet megújítá­
sához szükséges minimum biztosítása volt. A Joint kezdetben egyenlő összegekkel
támogatta a két irányzat csúcsszerveit, 1945 novemberétől azonban már 65:35%-os
az arány a neológia javára.51 Ez az arány körülbelül megfelel a neológia és az orto­
doxia Holokauszt utáni erőviszonyának Magyarországon. A hitközségi élet megújí­
tása mellett a Joint szintén már 1945 tavaszától támogatta a különböző cionista szer­
vezeteket és intézményeiket.52 A cionista hachsará k és plugá k támogatása a Joint
ún. Munka- és Üzemszervező Csoportjának hatáskörébe tartozott. 1946 májusában
a Joint 119 mezőgazdasági és 60 ipari létesítményt támogatott, ahol összesen 5228 fő
dolgozott.53
A különböző cionista szervezetek támogatása volt az első olyan pont, amelynek
kapcsán a Joint nyílt ellentétbe került a kommunista párttal. 1945 júliusában a Joint
magyarországi vezetői találkoztak Vas Zoltánnal, Budapest kommunista polgármes­
terével, aki nehezményezte, hogy a Joint támogatja a Magyar Cionista Szövetség
propagandáját. A bizottság erre egy nyilatkozatban leszögezte:

48 Jegyzőkönyv, 1945. május 23., 1 (MZSML, Joint XXXIII-4a-l).

49 Bricha: szó szerint ’szökés, menekülés’. A második világháborút követően a kelet-euró­
pai, főleg lengyelországi zsidó túlélők tömeges elvándorlását nevezték így. A különböző
koncentrációs táborokból szülőföldjükre visszatérő túlélők a háborút követően nemegy­
szer az antiszemitizmus durva megnyilvánulásaival találkoztak, helyenként pogromokra
is sor került. A túlélők ennek következtében elmenekültek, s először különböző, főleg né­
met- és olaszországi ún. hontalan táborokban éltek, ahonnan aztán az 1940-es évek má­
sodik és az 1950-es évek első felében Izraelbe, vagy a tengerentúlra vándoroltak.
50A DEGOB működéséről lásd Horváth Rita, A Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gon­
dozó Országos Bizottsága (DEGOB) története, Bp., MZSL, 1997 (MAKOR, 1).
51 Jegyzőkönyv, 1945. november 27-28., 2 (MZSML, Joint XXXIII-4a-l).
52 1945. május 23-án például a Joint a Hechaluc ifjúsági cionista mozgalom részére 215 taka­
ró vételárát, valamint készpénzt utalt ki. Lásd Jegyzőkönyv, 1945. május 23., 2 (MZSML,
Joint XXXIII-4a-l).
53 A Munka- és Üzemszervező Csoport jelentése Dr. J. Schwartznak, 1946. június 28., 1-2
(MZSML, Joint XXXIII-4a-8). A különböző cionista szervezetekhez tartozó mezőgazda-
sági telepeken és ipari üzemekben folyó munkáról, az ott zajló cionista nevelésről lásd
N ovák Attila, Átmenetben. A cionista mozgalom négy éve Magyarországon, Bp., Múlt és
Jövő, 2000, kül. 129-144.

388
 ...a JOINT munkássága teljesen apolitikus jellegű, a szociális és karitatív intézkedé­
seiben cionista és nem cionista személyek és célok között nem különböztet, minthogy
munkája az egyetemes zsidó célok szolgálata.54

A Joint elleni támadások azonban ezzel nem szűntek meg. 1946 márciusában már mi­
niszteri biztos, Zeitinger Jenő került be a Joint Bizottságba a kommunista párt kezében
lévő Népjóléti Minisztérium részéről. Feladata a szervezet tevékenységének felügye­
lete volt.55 Két évvel a Vas Zoltánnal történt találkozás után, 1947. július 31-én
Zeitinger Jenő „a párt” számára írt jelentésében már a következőképpen értékeli a
Joint szerepét Magyarország gazdasági és társadalmi életében:

A magyarországi zsidók különállását a magyarságtól állandóan elősegíti és életben

tartja. Palesztinái kivándoroltatás céljából 110 átképzőtáborban többezer fiatal leányt
és férfit eltart reakciós szellemű irányítás közepette. Ún. Munka- és Üzemszervező
Osztályán keresztül ipari szövetkezeteket finanszíroz, gyártelepeket, mezőgazdasági
kollektívákat tart fenn, melyek a demokratikus Magyarország életében úgy Budapes­
ten, mint vidéken gennyes gócokat képeznek.56

Zeitinger a továbbiakban kijelenti, hogy a Joint működése Magyarországon tovább­

ra is szükséges, „mert gazdasági és szociális szempontból feltétlenül előnyöket je­
lent”, de Görög Frigyest el kell távolítani a szervezet éléről.57 Ezek a bizonyos gaz­
dasági és szociális előnyök valóban alapvetően fontosak voltak Magyarország és a
kommunista párt számára egyaránt, hiszen a Joint szociális munkája révén egyfelől
részben levette a terhet a kormányról, másfelől a második világháború után az or­
szágban működő legnagyobb külföldi szervezetként minden évben a legtöbb valutát
„szállította” az országnak. A magyar állam képviselője már a Joint magyarországi
működését előkészítő tárgyalások során leszögezte, hogy a szervezet csak abban az
esetben kap engedélyt a magyarországi működésre, ha az országban felhasználásra
kerülő pénzt valuta formájában hozza be Magyarországra, és a Nemzeti Bankban
váltja át magyar pénzre.58
A magyar kormány még egy, a Joint történetében példa nélkül álló módon „meg­
adóztatta” a Jointot. Kikötötte, hogy az országba érkező segélyből, a pénzből és a
természetbeni szállítmányokból egyaránt, havonta 5%-nyit nem zsidó célokra, főleg
baloldali ifjúsági és szociális szervezetek támogatására kell fordítani. 1946 májusá­
ban, a már a Joint Bizottságban tevékenykedő Zeitinger nyomására a Joint elvi állás­

54 Jegyzőkönyv, 1945. július 2., 1 (MZSML, Joint XXXIII-4a-l).

55 Jegyzőkönyv, 1946. március 29., 1 (MZSML, Joint XXXIII-4a-l).
56A népjóléti minisztériumi biztos jelentése az MKP központi tömegszervezeti osztályának
a Joint magyarországi kirendeltsége gazdasági, politikai szerepéről, 1947. július 31. (Poli­
tikatörténeti Intézet Levéltára, 274. f. 17/11. ő. e.).
57 Uo.
58Yehuda B auer, Out o f the Ashes. The Impact ofAmerican Jews on Post-Holocaust Euro­
pean Jewry, Oxford-New York, Pergamon, 1989, 134.

389
pontot fogadott el a nem zsidó segély ügyében. Ebben a bizottság kijelenti, hogy a
Joint elsősorban a zsidókat segítő nemzetközi szervezet, amely azonban egész fenn­
állása alatt együttműködött nem zsidó segélyszervezetekkel, és válságos helyzetek­
ben támogatott minden rászorulót, fajra és vallásra való tekintet nélkül. Ebben az ér­
telemben tehát természetes, hogy a háború sújtotta Magyarországon is segélyez nem
zsidó rászorulókat. A nyilatkozat azonban azt is tartalmazza, hogy a Joint 1946 eleje
óta Magyarországon a nem zsidó célokra szánt segély nagy részét nem maga osztja
szét, hanem a Népjóléti Minisztériumba, illetve Budapest Főpolgármesteri Hivatalá­
ba utalja.59 Tehát a Joint már 1946 elejétől kezdve nem rendelkezhetett szabadon ezzel
az összeggel, valójában adó formájában volt köteles befizetni.
Áttekintve a Joint magyarországi működésének első korszakát, megállapíthatjuk,
hogy tevékenysége, amely ebben a fázisban elsősorban az azonnali segélyezésre, a
túlélők legelemibb szükségleteinek biztosítására irányult, már ekkor bizonyos fokig
a hatalom megszerzésére törekvő kommunista párt ellenállásával találkozott. A párt­
nak 1948 elejére sikerült elérnie, hogy a számára megbízhatatlan Görög Frigyes el­
hagyja az országot, miközben a Joint változatlanul folytathatta magyarországi tevé­
kenységét, dollárok tízmillióit hozva be ezáltal Magyarországra.
Görög Frigyes távozását követően az 1947 szeptemberében Magyarországra ér­
kezett amerikai zsidó, Israel Gaynor Jacobson lett a Joint vezetője. Jacobson koráb­
ban Olaszországban és Görögországban dolgozott a Joint képviselőjeként. Míg Gö­
rög a Joint legfőbb feladatát a segélyezésben látta, Jacobson más stratégiát követett.
Schwartz európai elnökkel egyetértésben azzal érvelt, hogy hiába költötte el a Joint
a háborút követő három évben a legtöbb pénzt éppen Magyarországon, az ország
zsidó közössége ezáltal nem erősödött meg, hanem inkább tömeges függésbe került
a Joint-segélytől. Programjának súlypontja ezért az addig főleg segélyből élők gazda­
sági talpra állítása és önállósítása lett, elősegítve ezzel beilleszkedésüket. Jacobson
a rekonstrukciós program megvalósításához 1948 folyamán jelentős mértékben át­
szervezte a magyarországi Jointot. Első lépésként csökkentette a Joint nagymérték­
ben felduzzadt adminisztrációs apparátusát. Ezt követően új alapokra helyezte a se­
gélyezést. Ezentúl a Joint kizárólag olyan személyeknek nyújtott bármilyen jellegű
segélyt, akik valamilyen nyomós oknál fogva nem tudták magukat eltartani, és csa­
ládjuktól sem várhattak semmiféle támogatást. A segélyezettek körének szűkítése a
gyermekek és az aggok gondozásában is érvényesült. Az öregotthonokba ezentúl
csak teljesen magatehetetlen embereket vettek fel, akik családjuktól semmiféle tá­
mogatást nem kaptak. A Joint gyermekotthonai 1948 elejétől kezdve kizárólag telje­
sen árva gyermekeket fogadtak be, és elküldték a gyermekotthonokból mindazokat,
akiknek volt családja valahol az országban. Jacobson e téren a Joint országos igaz­
gatóinak 1948 áprilisában megtartott párizsi konferenciáján elfogadott elvek szerint
járt el. A konferencián a résztvevők megállapították, hogy az egyes közösségek re­
konstrukcióján belül nagy súlyt kell helyezni a családi élet megerősítésére is, ezért
kell minden gyermeket lehetőség szerint családnál elhelyezni. Ráadásul az is nyilván­

59 Jegyzőkönyv, 1946. május 13., 1-2 (MZSML, Joint XXXIII-4a-l).

390
valóvá vált, hogy az intézet nemcsak a legköltségesebb, hanem a legeredménytele­
nebb formája is a nevelésnek.60
A Joint saját apparátusának és a segélyezettek körének szűkítése mellett Jacobson
kiépítette azokat az intézményeket, amelyek a Joint rekonstrukciós munkájának bá­
zisát jelentették. A két fő intézmény az Önállósító Hitelszövetkezet (Reconstruction
Credit Cooperative) és a Rekonstrukciós Osztály lett, amelyek a Munka- és Üzem­
szervező Csoport, valamint a budapesti és a vidéki, valójában segélyezéssel foglal­
kozó ún. Existenciális Kölcsön Osztályok helyett jöttek létre. Ezeken az intézmé­
nyeken keresztül a Joint egyrészt egyéni kölcsönökkel kívánta azoknak a gazdasági
talpra állítását elősegíteni, akiknek volt valamilyen szakmájuk, de nem rendelkeztek
megfelelő kezdő tőkével egy vállalkozáshoz. Másrészt Lengyelország és Románia
mintájára Magyarországon is zsidó termelőszövetkezeteket hoztak létre, amelyeken
keresztül az immár önállóvá vált zsidók beilleszkedhettek a helyi struktúrákba.61
A gazdasági önállósítás kezdeti sikerei hamar jelentkeztek. A Rekonstrukciós Osztály
1948. július 1-jén már arról számolt be a Joint Bizottságnak, hogy az egyéni talpra
állítás céljára folyósított kölcsönök 73,5%-át olyanok kapták, akik addig mint ellá­
tatlanok a Joint segélyezettjei voltak.62
A Jacobson-korszakban, 1948-1949 folyamán a Joint stratégiája sikeresnek bizo­
nyult Magyarországon, megvalósult a helyi zsidó közösség beilleszkedése Magyar-
ország gazdasági és társadalmi viszonyaiba. Ezt mind a kortársak, mind korunk tör­
ténészei így látják.63 A stratégia sikerességét illetően valóban nincs semmi kétség.
Az azonban, legalábbis véleményem szerint, erősen kétséges, hogy ez egyszersmind
a legmegfelelőbb stratégia volt-e. A helyességet illetően már maga az a folyamat is
kétséget ébreszthetett akár a kortársakban, ahogyan a hatalmat megszerző kommu­
nista párt 1948-1949 folyamán, éppen a Jacobson-korszakban, fokozatosan ellehe­
tetlenítette az országban működő legnagyobb külföldi szervezetet, a Jointot.
Az 1948-ban a hatalmat megszerző kommunista párt számára kapóra jött a Joint
rekonstrukciós stratégiája, mint ahogy arra már Yehuda Bauer is utalt. Hiszen éppen
a Joint tevékenysége biztosította számára azt, hogy a kommunista diktatúrába való
beilleszkedés szempontjából talán legproblémásabb csoport, a zsidók beilleszkedése
viszonylag zökkenőmentesen történjen. Ennek megtörténte után azonban, 1949 vé­
gére, többé már nem volt szükség a Joint jelenlétére. Sőt mint a legnagyobb külföl­
di szervezetet, könnyen fel lehetett használni arra, hogy látványos kiutasításával a
hidegháború kezdetén az immár erős sztálinista diktatúra megmutassa erejét. 1948-tól
kezdve a kommunisták támadni kezdték a Jointban dolgozó külföldi állampolgáro­

60 Segélyezési programmokra vonatkozó alapszabályok és irányelvek, 1948, 3-5 (MZSML,

Joint XXXIlI-4a-2).
61 A rekonstrukciót szolgáló intézmények célkitűzéseit és kiépítésük kezdeti nehézségeit lásd
Beszámoló a vidéki zsidóság hitelellátásának megszervezéséről, 1948. június 7.; Aaron
Berkowitz jelentése a Joint Committee 1948. június 7-i ülésére (MZSML, Joint XXXIII-
4a-1).
62 Jegyzőkönyv, 1948. július 1., 1—2 (MZSML, Joint XXXIII-4a-l).
63 Lásd például Yehuda B auer értékelését, i. m., 144-145.

391
kát. A külföldiek elleni kampány 1949 decemberében tetőzött, amikor őrizetbe vet­
ték, majd tizenkét napos vallatás után, a Joint története során alkalmazottjai közül
elsőként, kémkedés vádjával kiutasították Magyarországról Jacobsont. A Joint ame­
rikai és európai vezetői némi vita után úgy döntöttek, hogy a magyarországi zsidó­
ság érdekében a szervezet tovább folytatja tevékenységét az országban, új embert
azonban nem küldenek külföldről Jacobson helyére.64
Ilyen körülmények között a kommunizmusban a fő ellenségként számon tartott
nyugati imperializmus szimbólumává vált Joint valójában elvesztette minden lehe­
tőségét arra, hogy az általa a magyarországi zsidó segélyszervezet, az OZSSB szá­
mára továbbra is folyósított összeg felhasználása tekintetében bármilyen befolyást
gyakoroljon. 1950-ben maga az OZSSB is elvesztette önállóságát, és a teljesen a
kommunista párt ellenőrzése alá került zsidó felekezeten belül kizárólag szűk körű
segélyezéssel foglalkozó intézménnyé vált. A Jointnak ez az utolsó korszaka Ma­
gyarországon 1953 januárjáig tartott, amikor végül beszüntette a Magyarországra
történő pénz folyósítását, és hivatalosan is bezárta képviseletét az országban.65
A Joint a WJC közreműködésével tehát saját célkitűzését sikeresen végrehajtotta
ugyan, azonban teljesen értetlenül állt szemben a sztálinista diktatúrával. Mire ráéb­
redt arra, hogy milyen következményekkel jár az elsődlegesnek tekintett célkitűzés,
a túlélők helyi beilleszkedésének elősegítése a háború utáni európai országok gazda­
sági és társadalmi életébe a keleti blokk országaiban, már nem volt visszaút. A vas­
függöny leereszkedése után lehetetlenné vált a benn maradt zsidók kimenekítése,
amire pedig 1948-ig még lett volna lehetőség. Paradox módon tehát a Joint által ha­
gyományosan követett stratégia, amely a kelet-európai országokban a Holokausztot
követően is a legsikeresebbnek bizonyult, ebben az esetben valójában csapdává vált.
A Joint stratégiájának alapvetően téves volta éppen abban az országban látszik a leg­
nyilvánvalóbban, ahol ezt a stratégiát a legsikeresebben tudta alkalmazni. Magyar-
országon, ahol 1945-1946 fordulóján még a túlélők csaknem négyötöde ideológiai
és/vagy gazdasági okokból el akarta hagyni az országot, a Joint rekonstrukciós mun­
kájának kiemelkedő sikere következtében végül a közösség több mint fele az or­
szágban maradt.
A fejezet következő része a magyarországi zsidó közösség két nagy irányzatának
- a neológiának és az ortodoxiának - egymástól szignifikánsan különböző útját kí­
séri nyomon 1950-ig, az irányzatok hatalmi úton történt kényszerű egyesítésének
időpontjáig.

64 Uo., 147.
65 A Jacobson kiutasítását követő időszakban a Joint vezetője Aaron Berkowitz, a Jointnak
a rekonstrukciós munka vezetésével megbízott, Jacobsonnal együtt 1947-ben Magyaror­
szágra érkezett alkalmazottja volt.

392
 AZ EGYES IRÁNYZATOK ÚTJA A HOLOK A USZT UTÁN

A neológia útkeresése

A Holokauszt bizonyossá tette, hogy a neológ irányzat által a 19. század közepe óta
következetesen képviselt ideológia, a minél teljesebb társadalmi beilleszkedés útja a
továbbiakban tarthatatlan. Ez a felismerés mély identitásválságot okozott a neológ
közösségen belül, amelynek megoldására két, egymástól alapjaiban eltérő kísérlet
szemtanúi lehetünk mindjárt a Holokausztot követő években: egy disszimilációs út
jelentkezése, illetve az asszimilációs út megváltozott formák közötti továbbélése.
A háború utáni neológia története gyakorlatilag azonos a főváros neológ hitköz­
ségeinek, köztük is elsősorban a pesti hitközségnek a történetével.66A továbbiakban

66 A hitközség taglétszámán túl Budapestet az is a neológia központjává emelte, hogy az

irányzat szellemi elitje, a rabbik és a Rabbiképző Intézet tudós tanárai egyaránt ide kon­
centrálódtak. 1946-ban már csak mindössze nyolcvan-kilencven neológ hitközség műkö­
dött az országban, közülük tizenhétnek a lélekszáma haladta meg a kétszáz főt, további
ötnek a lélekszáma pedig - a pesti hitközség mellett - az ezer főt. (Az ezer főnél több ta­
got számláló hitközségek a következők voltak: Buda 5774, Kőbánya 1700, Óbuda 1200,
Szeged 2198 és Újpest 1500 taggal. A nagy neológ hitközségek tehát Szeged kivételével
mind a főváros közvetlen közelében működtek.) A pesti hitközségen kívül mindössze tíz
hitközségben működött a háborút követő években rabbi. Közülük három valójában a fő­
város neológ közösségeinek rabbija volt, további három pedig Budapest közvetlen közelé­
ben lévő hitközségekben működött. E hat rabbi mellett Kelet-Magyarországon mindössze
két neológ rabbi volt, Szegeden és Kecskeméten (dr. Frenkel Jenő és dr. Schindler József),
valamint egy statusquo ante (dr. Weisz Miksa, a háború után egyetlenként újra létrejött
debreceni statusquo ante közösség rabbija). Kelet-Magyarországhoz hasonlóan Nyugat-
Magyarországra is mindössze két neológ rabbi jutott, dr. Krausz Henrik kaposvári és
dr. Horovitz József szombathelyi rabbik. Lásd Lőwinger Sámuel, A modem rabbiképzés
új problémája, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1946. augusztus, 6-7. - E vidéki
rabbik személyes sorsa jól példázza a vidéki neológia háború utáni sorsát, a lassú, de biztos
elsorvadást, amelynek két fő oka az elöregedésben, illetve a kivándorlásban volt. Frenkel
Jenő (1902—?) szegedi rabbi 1949/1950-ben alijázott, Schindler József kecskeméti rabbi
(1918-1962) pedig, aki saját hitközsége megszűnése után, 1950-ben Frenkel szegedi he­
lyét vette át, 1962-ben meghalt. A debreceni Weisz Miksa rabbi (1913-2001) 1957-ben
Finnországba, onnan pedig az Egyesült Államokba ment. Krausz Henrik (1914—?) kapos­
vári rabbi is a forradalom idején, 1956-ban hagyta el Magyarországot, s szintén Ameriká-

393
tehát az új neológ identitás kifejeződésének módjait a PIH keretein belül vizsgáljuk
meg részletesen, egy-egy példa erejéig kitekintve más neológ hitközségekre is. A fő­
városi neológián belüli változás azonnal a pesti gettó felszabadulása után - 1945. ja ­
nuár 18-át követően - megfigyelhető. A megszűnő Zsidó Tanács helyébe lépő veze­
tésbe, a hitközség története során először, cionisták is bekerültek. Ennek okairól így
ír a hitközség 1945-1946-os tevékenységét bemutató jelentés:

A cionista irány képviselőitől vártuk az ősi zsidó kultúra újjáébresztését, mert őket nem
gátolták asszimilációs befolyások. Az újjáépítés gondolatában, jogaink visszaszerzésé­
ben, a félelemnélküli élet minden alapfeltételének megteremtésében, kölcsönös meg­
értéssel kerestük a közös utat. [...] Ennél az elhatározásnál nem volt közömbös, hogy
a korábbi vonalvezetésben két megszívlelendő hiányosságot kellett észlelnünk. Egy­
részt az úgynevezett asszimilációs törekvések csődjét voltunk kénytelenek megállapí­
tani, másrészt tapasztaltuk, hogy az elmúlt évek politikai irányítása elidegenítette tőlünk
a jelentős külföldi zsidó szervezeteket. [...] míg kifelé szimpátiákat vesztettünk, közben
itthon olyan szekér után futottunk, mely a veszedelem idején elhagyott bennünket. Tör­
ténelmi tény, hogy érdemeink vannak Magyarország építésében. Köztudomású, hogy
szíwel-lélekkel szolgáltuk a magyar hazát, amikor alkottunk és építettünk. Hiába voltak
példátlanul nagy világháborús áldozataink is [az első világháborúban - F. K.]. Végül
mindenkit elért mégis a megbélyegző sárga csillag és bizony nem válogattak a depor­
tálótáborok halálkemencéi. A negyedévszázados fasizmus lerombolta mindazt a szé­
pet és jót, amit elődeink ebben az országban régebben tapasztaltak.*67

Az asszimilációs irány ilyen egyértelmű elvetése azonban nem ment egyik pillanat­
ról a másikra, még a Holokauszt nyomán sem. Az újjáépülő hitközséget egyfajta ket­
tősség jellemezte, ingadozás asszimiláció és disszimiláció között. Ez a Dohány utcai
zsinagóga, a hitközség főtemplomának két új rabbija személyén keresztül ragadha­
tó meg leginkább. 1945-ben a hitközség, a közösség hagyományainak megfelelően,
két vezető rabbit választott: dr. Herskovits Fábiánt (1907-1982) és dr. Katona Józsefet
(1909-1959). Szintén a szokásoknak megfelelően a két rabbi felváltva működött a
Dohány utcai zsinagógában.68 Újdonság azonban, hogy az újonnan megválasztott két
rabbi egymástól merőben eltérő álláspontot képviselt a magyarországi zsidó közösség

ban telepedett le. Végül Horovitz József (1880-1952) szombathelyi rabbi, aki 1911-től volt
a helyi közösség rabbija, 1952-ben halt meg. Lásd az egyes hitközségek szerint: Frojimo-
vics, Neológ (kongresszusi) és status quo ante rabbik Magyarországon 1869-től napjainkig:
Archontológia (Az anyahitközségek rendjében), Bp., MTA Judaisztikai Kutatóközpont,
megjelenés alatt.
67 D omonkos Miksa, A Pesti Izraelita Hitközség elöljáróságának összefoglaló jelentése az
1943., 1944., 1945., 1946. évben kifejtett működéséről és indoklás az 1943., 1944., 1945.,
1946. (VII. 31-ig) évi zárszámadáshoz és mérleghez, Bp., Globus, 1947, 22.
68 1950-ig, Herskovits alijázásáig a két rabbi minden feladatot egyenlően osztott meg egy­
mással, az istentiszteleteken például felváltva beszéltek. Herskovits alijája után Katona
1959-ben bekövetkezett hirtelen haláláig egyedül töltötte be a Dohány utcai zsinagóga fő­
rabbijának posztját.

394
jövőjével kapcsolatban. Herskovits, aki elkötelezett cionista volt, a disszimilációban
látta a megoldást, míg Katona azt a hagyományos neológ álláspontot képviselte,
amely szerint a zsidóság továbbélésének kulcsa a lehető legteljesebb együttműködés
a környező társadalommal. Katona természetesen számolt azzal, hogy a háborút kö­
vetően a magyar társadalom is alapvető, demokratikus változásokon megy keresztül.
Az asszimilációs gondolat Holokauszt utáni változatát fogalmazta meg Katona
1946-ban, a budapesti áldozatok Kozma utcai mártíremlékművének avatásán elmon­
dott beszédében:

A mártírsors országútján határkövek állnak, határkő ez az emlékoszlop is, amely hirde­

ti, hogy az út a jobb jövő felé vezet. Ez az emlékkő határt szab a gyűlölet és az ember­
telenség országokat átszelő útjának, inti, figyelmezteti az embereket, hogy soha többé
ne járjanak azon az úton, amely a gyűlöletnek és a szenvedéseknek, az ellenségeske­
dések és a bosszúnak útja. Ez az emlékmű a múlt felé is mutat, amely a pusztulásnak
világa volt, de mutatja az utat a jövendő felé is, amely az újjászületésnek, feltámadás­
nak, építésnek, szeretetnek, megértésnek és testvériségnek világa lesz.
[...] E mártiroszlop előtt tisztuljanak meg mindazok, akiknek lelkében még él a múlt­
ba szédítő gyűlölet, itt szűnjön a bosszúvágy, enyésszen a harag, s akkor vértanúink
nem hiába haltak meg s ez az emlékmű is teljesíti hivatását. Öröklétű Isten, így legyen
áldásod ez emlékoszlopon, hogy e jellel megjavuljon a világ és megtisztuljanak a lelkek.. ,69

Katona szerint tehát a Holokausztban elpusztultak áldozata nem volt hiábavaló, elhoz­
hatja a világ számára az újrakezdéshez feltétlenül szükséghez megtisztulást. A meg­
tisztult, igaz célokért lelkesedő emberekkel, mozgalmakkal és társadalmakkal pedig
a Holokausztot túlélt zsidók bizton társulhatnak egy igazságosabb, szebb jövő építé­
sére. A Holokausztban meggyilkoltak áldozata árán elkövetkező igazságos társada­
lom víziója visszatérő motívuma volt Katona különböző alkalmakkor elmondott be­
szédeinek a háborút követő néhány évben. Az elhurcoltak tömegsírjánál mondott
gyászbeszédében ezt a következő szavakkal fejezte ki:

És hazaérkeztek szilárd gerinccel, nem engedték összetörni azt. Bátran megállották a pusz­
tító orkánban, a gerincük nem hajlott meg: amikor meg akarták szégyeníteni őket,
nem alázkodtak meg. Sírjuk felett ítél az örök bíró, te, jóságos Istenem, világmindenség
Ura, te mondasz Ítéletet a gyilkos gyűlölet felett és ne engedd, hogy a bosszú és em­
bertelenség világa itt mégegyszer eluralkodjék, hanem semmisítsd meg a gyűlöletet.
Add, hogy eljöjjön a szeretetnek, a megértésnek, az emberiességnek és a testvériség­
nek korszaka. Vallom, hogy akkor nem hiába hullott a mártírok vére, akkor az ő áldo­
zatukban megigazul a te diadalmad, Istenem, amely a jónak, az igaznak győzelme lesz.
így megdicsőült kedveseink hantja felett a béke, a szeretet és megértés virágai fakad­
nak. Ez lesz nevednek igaz megszentelése, szentséges Isten, jóságos Atyánk.70

69 Katona József, Mártíremlékmű előtt, in Uő, Mártírláng. Imák a zsidó vértanúkért, Bp.,
Pesti Chevra Kadisa,21948, 17-18.
70 Uő, Ima az elhurcoltak tömegsírjánál, in uo., 18-19.

395
Az asszimilációt még ezzel a megváltozott tartalommal sem gondolta folytathatónak
Herskovits Fábián, az elkötelezetten cionista rabbi.71 1947-ben Katona idézett sza­
vainak közönsége előtt a Dohány utcai zsinagógában, Lech Lechá szombatján72 mond­
ta Herskovits a következőket:

[...] hányszor hallottátok ellenség ajakéról felétek kiáltani [...] Lechlöcha, menjetek,
hagyjátok el azt a társadalmi kört, amelynek körében úgy hittétek, otthon vagytok. Lech­
löcha, menjetek, vonuljatok gettókba [...] menjetek étien, ruhátlanul, borzalmas ország­
utakon, fekete halálwaggonokba a pusztulás, a szörnyű halál felé. De most, napjainkban
is hányszor halljátok ellenségesen, türelmetlenül Lechlöcha, hagyjátok el ezt vagy
amazt a terrénumát a társadalmi, gazdasági, vagy tudományos életnek, mert jelenléte­
tek veszélyezteti a nyugalomnak egyensúlyát. Testvéreim ezek a kiáltások mind a romlást,
a pusztulást jelentették és jelentik. A történelem folyamán egyetlen egy Lechlöcha hang­
zott el, ami az életet, a fejlődést, a jövőt hirdette és jelentette, az a Lechlöcha, amellyel
Isten szólott Ábrahám lelkén keresztül minden időkre a zsidó néphez. És mégis, Ti
minden Lechlöcha kiáltásának ellenállás nélkül - hiszen talán nem is tehettetek más­
képpen - engedelmeskedtetek és követtétek azokat. Egyetlen egy Lechlöcha volt,
amelynek követését megtagadtátok, amelynek ellenszegültetek, és ez az Istennek éle­
tet jelentő Lechlöcha szózata.
[...] Lechlöcha isteni szózata nem kivándorlásra szólít, hanem a haza építését je­
lenti. A kivándorlást megtiltathatja a törvény, és etikai szempontból is kifogásolható. De
otthon keresést, a haza építését semmiféle földi vagy emberi törvény nem tilthatja, hacsak
valami köze van is a törvénynek a becsülethez, a joghoz és a szabadsághoz. Lechlöcha,
menjünk tehát, és építsük az ősi földet, mert ez az egyetlen építés, amellyel nem csak a
magatok biztonságát, hanem gyermekeitek boldogságát is megteremtitek, és amellyel
valóban szolgálhatjátok az egyetemes emberi fejlődés áldását és Isten nevének dicsőségét.73

Herskovits tehát a legteljesebb disszimiláció híve, szerinte a zsidó népnek kezébe

kell vennie saját sorsa irányítását, saját országában saját törvényei alapján kell élnie.
Ebben az építőmunkában pedig minden zsidó köteles részt venni, vagy ezt legalábbis
támogatni, tehát azok is, akik személyesen nem kívánnak az épülő zsidó hazában él­
ni. A kommunizmus erősödésével azonban egyre szűkültek a disszimiláció lehető­
ségei, és a kommunista hatalomátvételt, 1948-at követően nemcsak az ezt legerőtel­
jesebben képviselő cionista mozgalom, hanem maga a zsidó közösségi élet is szinte
teljesen ellehetetlenült az országban.
A templomi beszéd irodalmának kutatója, Menachem Blondheim a drasa témá­
jának gyökeres változását emelte ki az első generációs ortodox bevándorlók ameri­
kai közösségeiben. Megállapította, hogy az általános vallási kérdések helyét szinte

71 Herskovits Fábián válogatott templomi beszédeinek gyűjteményét lásd Friedländer

Yehuda-FROJIMOVICS, „Hallgassatok rám, Jákob háza és Izrael házának minden maradé­
ka..." Válogatás dr. Herskovits Fábián főrabbi templomi beszédeiből, 1946-1950, Bp.,
MZSL, 2000.
72 lMóz 12,1-14,27.
73 A teljes beszédet lásd Friedländer-F rojjmovics, i. m., 94-101.

396
teljes mértékben átvették a mindennapok problémái.74 Ez a témaváltozás persze fel­
tehetően minden olyan közösség esetében megfigyelhető, amelynek életkörülményei,
környezete, vagy magának a közösségnek belső szerkezete valamilyen alapvető vál­
tozáson megy éppen át. A Holokauszt túlélőire, akik életüket valamely, a szocialista
tábor részévé váló országban kezdték újra 1945-ben, amikor ráadásul ezen országok
társadalmának egésze újfajta kihívások előtt állt, ezek a drasztikus változások minden
tekintetben érvényesek. E szempontokból tehát Herskovits Fábián drasái egyedül­
állóan értékes dokumentumai a Holokauszt utáni magyarországi zsidó történelem­
nek, hiszen élesen kirajzolódnak bennük a felmorzsolódásnak és ellehetetlenülésnek
mindazok a folyamatai, amelyek ebben az időszakban napi szinten érintették az egész
zsidó közösséget.
Herskovits néhány drasájának elemzésével először is kövessük nyomon a kom­
munista hatalom erősödése és a cionista út lehetőségeinek szűkülése közti szoros ösz-
szefüggést: hogyan kényszerült Herskovits 1946 és 1948 között kifejezetten „szájba­
rágósán” elmondott üzenetét egyre inkább burkolni, virágnyelven kifejezni, aminek
következtében természetesen sokat vesztett hatékonyságából. Másodszor pedig érde­
mes megfigyelni azokat a finom eszközöket, amelyek segítségével Herskovits az egész
korszakon át, egészen 1950-ig következetesen hangot tudott adni meggyőződésének,
és ezáltal mindvégig befolyásolni próbálta legalább hallgatósága értő fülű tagjait.
Először nézzünk néhány jellegzetes példát arra, hogyan kényszerült Herskovits
mondanivalója hangsúlyainak áthelyezésére, sőt akár megváltoztatására is. Ennek
bizonyítására kiváló alkalmat kínálnak azok a beszédei, amelyeket ugyanazzal a he-
tiszidrával vagy ünneppel kapcsolatban mondott különböző években (lásd a 6.3 táb­
lázatot).
6.3 táblázat
Herskovits Fábián 1946 és 1950 között, ugyanazon bibliai szakasszal kapcsolatban,
vagy ugyanazon ünnepen elmondott drasá inak tartalma

Hetiszidra/ünnep Év Téma
•
Beresit 75 1946 A zsidóság feladata: önálló, független néppé válni
1949 A zsidóság feladata: a zsidó kultúrának és alapjának,
a Tórának ismerete és őrzése
1950 az emberiség feladata: Isten világteremtő művének folytatása,
az ember névre méltó szellemi és erkölcsi lény folyamatos megalkotása
Vajigas76 1947 a világ zsidóságának egysége cionista alapon
(a XII. Cionista Világkongresszus kapcsán)
1950 a magyarországi zsidóság egysége a vallásosság erősítése által
(a három irányzat egyesülése kapcsán)

74 Menachem B londheim, Veleha-Som’im Jin’am: Ha-Drasa Ha-Ortodokszit Ba-Arcot Ha-

Brit, 1881-1939, in B. Z. K adar (szerk.), Ha-Tarbut Ha-Amamit: Kovec Mehkarim, Jeru­
salem, Merkaz Zalman Sazar, 1996, 281.
75 lMóz 1,1-6,8.
76 lMóz 44,18^17,27.

397
 6.3 táblázat fo ly ta tá sa

Hetiszidra/ünnep Év Téma
Peszach 1946 az asszimiláció egyenlő a bálványimádással; a Holokausztot
túlélt zsidó nép csak Izraelben tud új életre támadni
1948 az egyiptomi rabszolgaságból kiszabadult zsidó nép honfoglalása
és a mostani, Izrael létrejöttét eredményező honfoglalás között lehetetlen
nem észrevenni a párhuzamot - mind a nehézségek, mind a végeredmény
tekintetében
1950 a zsidó nő feladata a zsidó társadalomban: az értékek megóvása
- beleértve a gyermeknevelést is a közösség egyben tartása

1948, a kommunista hatalomátvétel időpontja után már semmilyen nyíltan cionista

tartalmú kijelentés nem hangozhatott el nyilvános helyen. Herskovits Fábián tehát,
akinek álláspontja az idők múlásával sem változott, egyfajta sajátos „virágnyelv”
használatára kényszerült. 1949 júniusában, a magyarországi zsidóság Holokausztjá-
nak ötödik évfordulóján így fogalmazott:

A kadis ima arra tanít bennnüket, hogy minden zsidó embernek tudnia kell önérzetesen
és öntudatosan, hogy sorsa és boldogulása elszakíthatatlanul kapcsolódik a zsidó nép
közösségének sorsába és boldogulásába, és ennek a zsidó közösségnek élete és fejlődé­
se, a halhatatlanságnak ereje [...] Jeruzsálembe és Izrael földjébe gyökerezik ősidők
óta változatlanul, és ennek a kettős kapcsolatnak a zsidó vallás, a zsidó szellem, a zsidó
kultúra ad éltető tartalmat [...]. És még egy tanítása van a kadis imának, hogy a gyá­
szoló zsidó léleknek ez az Istent magasztaló és reménykedő himnusza a kadis jatom, mely
a gyászévben, vagy a Jahrzeit napján hangzik fel a zsidó ajkakon, csak akkor válhatik
kadis salém, a tökéletességnek, a teljességnek, a békének örömhimnuszává, ha a zsidó kö­
zösségek nem csak a gyásznak fájdalmas és kivételes pillanatában gyülekeznek, hanem
minden nap együtt vannak, együvé tartoznak az imákban, a Tóra tanulásában, a zsidó
élet minden értékének, eszméjének és reményeinek művelésében.77

Az idézet elején Herskovits kimondja ugyan, hogy a zsidó népnek csak Izraelben
van jövője, de aztán mesteri átvezetéssel a zsidóságnak mint közösségnek a fennma­
radását a vallási értékek megőrzéséhez és ápolásához köti. Az üzenet tehát kódolt,
már csak a vájtfulűek számára érthető.
Az üzenet kódolásának egy másik formája, ahogy a főrabbi az évek előrehaladtá­
val egyre több héber idézetet illesztett beszédeibe. A héber idézetek arányának nö­
vekedését mutatja a 6.4 táblázat, amely harmincöt beszédben, azaz Herskovits 1945
és 1950 között elmondott beszédeinek mintegy egyharmadában ábrázolja az összes
idézet és a héber nyelvű idézetek számát éves bontásban.

77 A Selách Lechá szombatján (4Móz, 13,1-15,41) elhangzott beszéd teljes szövegét lásd
Friedländer-F rojimovics, i. m., 208-213.

398
 6.4 táblázat
A héber idézetek aránya Herskovits rabbi templomi beszédeiben
a rabbinikus irodalomból vett összes idézethez képest, 1946-1950

1946 1947 1948 1949 1950

Összes idézet száma 55 51 37 38 87
Héber idézetek száma 12 13 9 10 60

A hagyományos zsidó vallási irodalomból (Tóra, Talmud, midrások) eredeti nyelven

idézett mondatokat Herskovits kivétel nélkül minden alkalommal magyarul is elmond­
ta, mivel a Dohány utcai zsinagóga neológ közösségében csak elvétve akadtak olya­
nok, akik jól tudtak héberül. Ezek a fordítások azonban sokszor csak látszatra fordítá­
sok, valójában a héber szövegen messze túlmutató, bár azokra támaszkodó üzenetek.
Például:

Meggyőződéssel követjük a mi Tóránk minden időkre szóló figyelmeztetését: „Vigyázz

magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földéről, a szol­
gaságnak házából.” [MTörv 6,12]

Majd a „fordítás”:

Őrizkedve őrizkedjetek, hogy el ne feledkezzetek az Örökkévalóról, aki kivezetett

benneteket Egyiptomból és minden rabszolgaságból, hogy szabad, küzdő emberekként
harcolhassunk győzedelmesen a zsidó ideálok szolgálatában a mi Istenünk dicsősé­
gére és zsidó népünknek boldogulására.78

A fordítás ürügyén tehát Herskovits mégis megtalálta a módját, hogy saját mondani­
valóját visszacsempéssze a beszédbe. A héber idézetek használatának még egy nagy
előnye volt Herskovits szempontjából. A módszer kitűnően működött önvédelem
gyanánt. A templomi szereplését figyelő hivatali közegek, akik cionista tartalmú ki­
jelentések után szaglásztak beszédeiben, formai tekintetben a leghagyományosabb
árasakat hallhatták: a Tórából vett idézetekkel és azok rabbinikus magyarázataival
bőven megtűzdelt szövegelemzéseket és erkölcsi prédikációkat. A rabbi beszédei
látszólag szigorúan a zsidó vallási irodalomra támaszkodtak, ő maga tehát ezen örök
vallási értékeket értemezte és magyarázta hívei számára, aminél hagyományosabb
feladata nincs egy vallási vezetőnek.
Erre az önvédelemre szüksége is volt a cionista rabbinak, mivel 1949 elején, ami­
kor a kommunista párt támadása megindult a cionizmus ellen Magyarországon, rög­
tön személyes támadás is érte. Érdemes részleteiben is megismerkedni a támadás
menetével, mivel minden elemében a kiépülő kommunista diktatúrák tipikus jegyeit
viseli magán. 1949 februárjában az Államvédelmi Hatóság emberei már a Dohány

78Az 1948-ban Váetchánán szombatján (5Móz 3,23-7,11) elhangzott beszéd teljes szövegét
lásd uo„ 170-177.

399
utcai zsinagóga istentiszteleteit is megfigyelték, nem hangzik-e el kivándorlásra biz­
tató, vagy bármilyen egyéb cionista kijelentés. Ezzel párhuzamosan a hitközség elnö­
ke, Stockier Lajos 1949. február 10-én levelet kapott a hitközség pártszervezetétől,
amely szerint az előző szombaton, február 5-én az istentiszteleten a rabbi (Herskovits
Fábián) olyan kijelentést tett, amelyben a magyar népi demokráciát burkoltan az ókori
Egyiptomhoz hasonlította, ahol pedig a zsidók köztudottan rabszolgasorban éltek.
A beszédben Herskovits főrabbi valójában még elébe is ment ennek a vádnak, és
minden eszközzel azt bizonygatta, hogy a zsidó nép nem azért akarta elhagyni
Egyiptomot, mert ott rossz sora volt, hanem mert történelmi kötelezettségét kellett
teljesítenie: felépíteni saját országát, ahol saját Istenét szolgálhatja. Az egyiptomi ki­
vonulás kapcsán a következőket mondta Herskovits:79

Amikor aztán végre a zsidó nép megértette a szabadságnak nagy történelmi parancsát,
és készek lettek volna elindulni ősi hazájuk felépítésére, akkor viszont: Fáraó nem
engedte őket. Nem akartok dolgozni, azért akartok elmenni, azért hivatkoztok ősi tradí­
ciókra. Mózes azonban magyarázta a Fáraónak, hogy tévedés ez a vád, hiszen a nagy
kultúrájú, felépített Egyiptom földjén sokkal kényelmesebb az élet, sokkal kevesebb
munkával jár, mint Izrael romokban heverő földjén, ahol mindent alapjától kell fokozott
munkával és áldozattal felépíteni, hogy megteremthessék a zsidó nép számára a független
szabad életet. Fáraó azonban hajthatatlan maradt: itt, Egyiptom földjén is szabadság
uralkodik, szabad életet élhettek. Mózes azonban magyarázta a Fáraónak: Tudjuk jól,
hogy itt Egyiptomban és minden más szabad országban is szabad életet élhet a zsidóság.
Nem is erről van szó. Az isteni szózat, a zsidó géniusz történelmi hívása azt mondja:
„Bocsásd el népemet,”80 hogy végre évszázadok után engem, az ő Istenét, a zsidó
géniuszt szolgálják, miközben újjáépítik a pusztasággá rombolt ősi szentföldet. És Egyip­
tom vezetői megértették ezeket a szavakat és felhangzott:
„Menjetek Ti is, meg mindazok, akik Izrael fiainak érzik magukat,”81 és építsétek
újjá országotokat, lelki és szellemi életeteket.
És aztán áldani fogjátok nevemet a megértésért, a barátságért, amelyet tanúsítottam,
és együtt, megértésben és békességben haladunk majd, küzdve egy szebb, boldogabb
jövőért.

1950-ben végül Herskovits Fábián, akinek a magyarországi cionista szervezetek be­

tiltását és a nemzetközi zsidó szervezetek - mint a Joint - Magyarországról való ki­
tiltását követően gyakorlatilag nem maradt lehetősége arra, hogy meggyőződése
szerinti szellemi vezetője maradhasson Közép-Kelet-Európa Holokauszt utáni leg­
nagyobb zsidó közösségének, családjával együtt alijázott. Ezzel távozott Magyaror­
szágról az utolsó olyan személy, aki a hagyományos asszimilációs út, illetve ennek
Holokauszt utáni változata, a kommunista hatalommal való együttműködés helyett
egy másfajta, a zsidóság saját hagyományán és értékrendszerén alapuló utat ajánlott
közösségének.

79ABo szombatján (2Móz 10,1-13,16) elhangzott beszéd teljes szövegét lásd uo., 194-198.
80 2Móz 9,13.
81 2Móz 12,31.

400
 A Dohány utcai zsinagóga két rabbija, Katona József és Herskovits Fábián által
képviselt, egymással ellentétes utak - a demokratikus értékeket valóban felvállaló
magyar társadalommal való megújult együttműködés, illetve a zsidó nép tudatos el­
különülése az őt a Holokauszt idején kitaszító népek közösségéből - mellett, e két
szélsőséges álláspont között a neológ identitás új formájára vonatkozó nézetek szé­
les skálája látható a korszak más neológ rabbijainál. Az új identitás keresésekor
szinte minden rabbi, tágabban a Holokausztot túlélt minden hívő zsidó, a következő
gyötrő kérdésekre kereste a választ: mi célja volt Istennek e szörnyű méretű pusztu­
lással, amely potenciálisan minden zsidót elérhetett, és ezzel szoros összefüggésben,
mi a célja Istennek a túlélőkkel, a kis számú maradékkal, milyen feladatot, küldetést
szán éppen számukra a jövőben.
A pesti Dohány utcai zsinagóga két rabbijának tőszomszédságában, a főváros má­
sik neológ hitközségében működő dr. Benoschofsky Imre (1903-1970) budai rabbi
éppen ezeket a kínzó, de minden túlélő által kötelezően megválaszolandó kérdése­
ket tette fel 1955-ben. Beszéde a felszabadulás tizedik évfordulója alkalmából a ma­
gyarországi vallásos zsidók csúcsszerve, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete
által rendezett ünnepi ülésen hangzott el.

[Van egy kérdés, mely] a hivő ember lelkivilágának nézőpontjából a legsúlyosabb, leg­
fájóbb. Ez a kérdés a Jób kérdése, az ártatlanul sújtott emberé: Uram, Isten, mit tettél ve­
lem?! Hitünk alapkérdése lett ez, a zsoltár ősi panasza: „Istenem, Istenem, miért hagy­
tál el minket?”82 [...] Miért maradtunk meg éppen mi s vesztek el a nálunk különbek?
- Miért? [...]
Erre a kérdésre nincsen válasz. Ha kérdezték tőlem híveim, meg kellett mondanom,
nem tudom, nem tudja senki. Mint ahogy nem tudhatta az, akit gyalog hajtottak vala­
ha a babiloni deportálok és elhullt a rögös útfélén, nem tudhatta, miért hal meg. Mi ma
már értjük, hogy a babiloni fogság nélkül nem alakult volna át Judea népe az Isten
népévé, a vallás közösségévé, az írás gyülekezetévé. - Akkor nem lett volna keresz­
ténység sem, iszlám sem és másképp fordult volna az emberiség szellemének történe­
te és nem alakult volna ki úgy, ahogyan kialakult az a mindennél drágább szellemi kincs,
amit humanizmusnak, európai kultúrának hívnak. - Talán tíz, talán száz, talán ezer év
múlva megsejtik, megértik az emberek azt is: mi volt a világkormányzó Bölcsesség
célja a mi szenvedéseinkkel.83

Benoschofsky, aki a beszédben látszólag nem válaszolja meg a saját maga által fel­
vetett kérdéseket, egy retorikai fogással mégis nyilvánvalóvá teszi saját álláspontját.
A Holokausztban történteket párhuzamba állítja a babiloni fogság eseményeivel,
amelyről az a vonás is árulkodik, hogy a zsidókat fogságba hurcoló babiloniakat de-
portálóknak nevezi. A történeti távlat hiánya miatt a kortársak számára még láthatat­
lan „valódi” értelmét pedig abban látja a babiloni fogságnak, hogy általa vált nép­
ből tisztán vallássá, az egyistenhit igazi letéteményesévé a zsidóság. Más szavakkal,

82 A zsoltárban pontosan az „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem” mondat szerepel:

lásd Zsolt 22,2.
83 Benoschofsky Imre, Tíz esztendő, in Uő, Harminc év után, Bp., 1958, 33-34.

401
ettől az időponttól fogva vált alkalmassá arra, hogy betöltse „igazi”, univerzális kül­
detését, a világ népei közé szétszóródva az egyistenhit terjesztője, és ezzel az egész
európai kultúra megteremtője legyen. A babiloni fogság és a Holokauszt párhuzam­
ba állítása nyilvánvalóvá teszi, hogy Benoschofsky álláspontja szerint a Holokauszt
áldozatainak is hasonló értelmük kellett hogy legyen, a zsidóság továbbra is univer­
zális küldetését hivatott végrehajtani, egyedül rá vár a Holokausztban szétrombolt
és megszentségtelenített európai kultúra megmentésének feladata.84
A Herskovits és Katona nézetei között húzódó széles skálán Benoschofsky néze­
teit valahol a kettő között, középúton helyezhetjük el. Nézőpontja szerint a zsidó­
ságnak a világ népei között kell élnie ahhoz, hogy univerzális, de speciálisan rásza­
bott küldetését végrehajthassa. A teljes asszimilációtól tehát ugyanúgy tudatosan
távol kell tartania magát, mint a teljes disszimilációtól, mert mindkettő lehetetlenné
teszi feladata végrehajtását.
A magyarországi neológ rabbikarban a kimutatható ellentétes nézetek - asszimi­
láció és disszimiláció - mellett a Holokauszt után a következő két kérdést illetően
alapvető egyetértést, egységet találunk. Egyrészt tudatosan, és, amíg lehetett, nyil­
vánosan közösséget vállaltak a saját hazát építő, annak létrejöttéért elszántan küzdő
zsidókkal mint zsidó néppel, mivel a létrejövő zsidó állam létében a „pozitív zsidó
tudat” biztosítottságát, a zsidó nép fennmaradásának nélkülözhetetlen feltételét lát­
ták. Emellett meggyőződésük volt, hogy a zsidóságnak egy jobb, erkölcseiben való­
ban szilárd világot kell létrehoznia, inkább, mint valaha. Ez az erkölcsi szilárdságon
alapuló új világ nézetük szerint valójában a zsidó vallás évezredes tanításának valódi
megvalósulását fogja jelenteni. A magyarországi neológia szellemi elitje tehát törté­
nete során először látta a zsidóságot mint népet és mint vallást szerves egészként.
Izraelnek, a zsidó nép szuverén államának, és egy biztos erkölcsi alapokon, a zsidó
vallás által mindig is hirdetett értékeken nyugvó „szebb világnak” a létrehozását a
zsidóság egymástól elválaszthatatlan, egymást kiteljesítő feladatának tekintette.
E nézetet talán az az áldás fejezi ki leginkább, amellyel a magyarországi neológ
rabbikar köszöntötte 1948-ban a megalakult zsidó államot, Izraelt:

Köszöntjük Izráel államát

Tűzben és vérben születik meg a Harmadik Zsidó Állam. Messiási vajúdás fájdalmai
fékezik le ujjongásunkat. Ezekiel Góg-Magóg jövendölései valósággá lettek. A Harma­
dik Germán Birodalom szelleme nem akarja tudomásul venni bukását. Kevesli hat millió
zsidó mártír ártatlanul kiontott vérét. A Szigetek Germánjainak leikébe lopózik. Orvul
támadva népünk megmaradottjaira, nyilt városait, vérrel, verejtékkel megművelt föld­

84 A zsidó vallási univerzalizmus gyökereiről, alakulásáról a Holokauszt utáni legnagyobb

diaszpórában, az Egyesült Államokban, valamint azokról a nehézségekről, amelyekkel a
Holokauszt és általában az antiszemitizmus kapcsán e nézet képviselőinek szembe kellett
nézniük, lásd Ofer Shiff, Assimilation in Pride: Antisemitism, Holocaust and Zionism as
Challenges to Universalistic American Jewish Reform Ideology, Tel-Aviv, Am Oved, 2001,
héber.

402
 jeit újból sivataggá próbálja változtatni: Edóm és Ismáel szövetségre lépnek, Amálék és
Micrájim kezet fognak egymással Izráel megsemmisítésére. Ajkukon álnokul a Biblia
és a Korán szavai csendülnek, de szívükben a legsötétebb hitetlenség tanyázik, ke­
zükben a gyűlölet kíméletlen fegyverei.
Izráel Istene győzelemre fogja vezérelni hőseinknek fegyvereit a huligán barbarizmus
túlereje ellenében, mert e maroknyi nép zászlajának magasbalendülése a haladó em­
beriség eszméinek győzelmét jelenti.
Két és fél évezreddel ezelőtt a bibliai prófétizmus évszázadai az „írástudók” és
„rabbik” korszakába torkolt. A Második Zsidó Állam évszázadain és a Gálut évezredein
keresztül hűséges sáfárai és pásztorai voltak a prófétai eszméknek. Népünk életének
e sorsdöntő hajnalán Izráel szellemi és vallási vezetőinek át kell érezniük, hogy ismét
újjal, valami összehasonlíthatatlannal kell hozzájárulniok a zsidó nép életművéhez:
oly alkotásokkal gyarapítsák Izráel kincsesházát, ami méltó a próféták és írástudók,
a rabbik évezredes hivatás-vállalásához.
Ebben a szellemben köszönti a magyar rabbi-kar Izráel államát.
Dr. Lőwinger Sámuel85

A magyarországi neológ rabbikar közös és nyilvános állásfoglalása mellett különböző

alkalmakkor elmondott beszédeken keresztül személyes állásfoglalásokkal is ren­
delkezünk a korszak számos rabbijától. Az alábbiakban néhány példa segítségével
vizsgáljuk meg, hogy a Holokausztot túlélt magyarországi neológ rabbik hogyan
kapcsolták össze a zsidóság két feladatát - a zsidó állam létrehozását és megtartását,
valamint egy jobb világ létrehozását - , és hogyan kötötték a Holokauszthoz.
Elsőként ismerkedjünk meg dr. Scheiber Sándornak, a háború utáni magyarorszá­
gi neológia vezető rabbijának, a nemzetközileg is elismert tudósnak a nézeteivel.
Scheiber a Holokauszt utolsó hónapjait a budapesti Vadász utcai ún. Üvegházban
vészelte át. A felszabadulás előtt néhány nappal, 1944. december 31-én azonban nyi­
lasok törtek be az épületbe, élelmiszert kerestek, lövöldöztek, a házban tartózkodók
közül több százat az utcára tereltek, és lelőttek három embert, köztük Scheiber sze­
me láttára édesanyját is. A személyesen is érintett Scheiber 1948. január 1-jén, a vé­
rengzés harmadik évfordulóján emlékbeszédet mondott a helyszínen. Beszédében az
Üvegházban mártírhalált haltakra emlékezve a következőket mondta:

Szeretteik kutatják, kérdik, feszegetik a végzet titkát: miért kellett elpusztulniuk?

Miért pusztult el hatmillió zsidó mártír? Az isteni igazság miért tűrte ártatlan halálukat?
- marcangoljuk önmagunkat, és megrendült hitű emberek bennünket a kérdéssel évek
óta szüntelen.

85A héberül és magyarul egyaránt közzétett áldás szövegét lásd Az Országos Rabbi Egyesület
Értesítője, 1948. június, 2-3. A szöveget a (neológ) rabbikar nevében dr. Lőwinger Sámuel
(1904-1980), a Rabbiképző Intézet igazgatója adta ki. Lőwinger 1942 és 1950 között állt
az intézet élén, 1950-ben alijázott és a Héber Egyetem könyvtárának kézirattári igazgató­
ja lett. Rövid életrajzát lásd Frojimovics és mások, Jewish Budapest: Monuments, Rites,
History, Bp., CEU, 1999, 211-212.

403
 [...] Tovatűntek, de nem haltak meg nyomtalanul. Halálukból élet fakadt. Az ő már-
tíromságuk ébresztette fel a nemzetek lelkiismeretét, az ő haláluk siettette elhatározá­
sukat, hogy a mindenkinek prédául dobott, ezer halálból is feltámadott, hontalan nép
kétezer év után hazára találjon ismét. [...]
Mi is szólunk mártírjaink háborgó vérének örök nyugalmáért: nem volt hiábavaló
a ti halálotok.
[...] Szólunk felétek: a ti véretekből született meg Erec Jiszráél.86

Scheiber tehát a Holokauszt egyenes következményének tekintette Izrael, a független

zsidó állam létrejöttét.87 Úgy vélte, hogy több millió zsidó mártírhalála a Holokauszt-
ban végre-valahára meggyőzte a világ népeit, hogy egy szuverén zsidó állam létre­
hozásával megoldódik a „zsidóprobléma”.
Scheiberhez hasonlóan dr. Eisenberg Béla (1908-1983) győri rabbi is a Holokauszt
egyenes következményeként értékelte egy zsidó állam létrehozásának szükségessé­
gét 1947-ben, az Izrael megalakulásáért folyó küzdelem idején. A Győrből deportál­
tak és munkaszolgálatban meghaltak emlékére állított emlékmű avatásán Eisenberg
a következőket mondta:

Auschwitz, Bergen-Belsen, Dachau krematóriumainak lángja, Berlin, Bécs, Varsó, Kiev,

Prága, Budapest gettói és kínkamrái megtanítottak bennünket - óh mily drága áron - hogy
nincs különbség magyar, német, cseh, lengyel, belga vagy holland zsidó között. Egyek
voltak ők a kínhalálban, egyeknek kell lennünk a feltámadásban. Kell, szükségszerűen
kell, hogy a szörnyű események: a 6 millió Ábel kiontott vére ne hullott légyen hiába,
hanem a mi számunkra is megtermékenyítse az ős-új hazát, Erec-Jiszráélt. Rá kell
eszmélnünk elsősorban nekünk, de az egész világnak is, hogy ennek az évezredes
kérdésnek végleges és megnyugtató megoldását csakis ez hozhatja Izráélnek, de az egész
emberiség lelkiismeretének is.88

Eisenberg tehát, Scheiberhez hasonlóan, a Holokauszt szinte törvényszerű következ­

ményének tekintette egy zsidó állam létrehozását. A mindenkit oly kínzón gyötrő
kérdésre - „miért kellett oly sokaknak elpusztulniuk” - Izrael létrejöttében találta
meg a lehetőségekhez képest kielégítő választ. Eisenberg azonban - és ebben külön­
bözött Scheibertől - nem állt meg ezen a ponton, hanem a „zsidóprobléma” meg­

86 Scheiber Sándor, Mártírok vére. Emlékbeszéd a Vadász utca 29-ben rendezett emlékün­
nepélyen, 1948. január 1-én, in K őbányai János (szerk.), Scheiber Sándor könyve: Válo­
gatott beszédek, Bp., Múlt és Jövő, 1994, 19.
87Az erről a kérdésről az izraeli történettudomány berkeiben jóval később, az 1980-as években
kialakult vitát lásd Dán M ichman, Research on ’Zionism vis-á-vis the Holocaust’: Po­
lemics, Problems and Terminology, in UŐ, Holocaust Historiography: A Jewish Perspec­
tive, London-Portland, OR, Vallentine Mitchell, 2003, 389—416.
88 E isenberg Béla, Roskadozik lelkem. Avatóbeszéd a győri deportált és munkaszolgálatos
mártírok emlékművének felavatásán, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1947. de­
cember, 46-47.

404
nyugtató rendezése - Izrael létrehozása - mellett a világ problémájának megnyugató
rendezését, a valóban demokratikus alapon működő világ létrehozásának zálogát is
a zsidó nép Holokauszt utáni tevékenységében látta. Beszédét így folytatta:

Ha azt akarjuk, hogy a demokrácia az egész földön megerősödjék és ne csak mára, de

a történelmi holnapra és holnaputánra is, örök időkre rányomja bélyegét erre a - sze­
rencsétlenségéből még alig-alig feltápászkodó - világra, akkor ennek a komák kell
jóvátennie a legnagyobb történelmi igazságtalanságot. Fel kell feszítenie a börtönajtót,
amelyet átkos, bűnös kezek reánkcsaptak. Fel kell ismernie, hogy egy nép, amely év­
ezredeken át dacolt elnyomással, véres üldözéssel, krematóriummal és gázkamrával,
meg kell, hogy végre találja nyugalmát, már csak azért is, hogy az így felszabadult
erőit folyósítani tudja az új erkölcsi világrend gigászi építőmunkájának. Fel kell ismer­
nie a demokrácia igazi építőinek, hogy nem vak véletlen az, hogy a demokráciának
esküdt ellenségei, a fasizmus tébolyodon megszállottjai, gyilkos hóhérai a zsidóság
kiirtását tették programúk legfőbb alapkövévé, hanem tudatosan, megfontoltan tették
amit tettek, mert tudták, hogy a zsidóság ősi ellensége minden erőszaknak és elnyomás­
nak, de fáklyahordozója az építő, haladó demokratikus eszméknek és ennek a fáklyának
lángja fényt derít elvetemült gonosztetteikre, aljas cselekedeteikre. Ha ezt bizonyítani
kell: itt vannak még ma is a demokráciának ellenségei, a haladás orvvadászai, akik
újra az antiszemitizmus jelszavát tűzték zászlajukra, mert jól tudják, hogy a zsidóság
akar és tud egyik élharcosa lenni az új erkölcsi világrend kialakításának.89

Ugyanez a kettős, egymáshoz elválaszthatatlanul kapcsolódó feladatcsoport jelenik

meg dr. Hahn Istvánnál (1913-1984) is.90 A Vajislah szombatjához kapcsolódó be­
szédében, amely a rádió vallási műsorában hangzott el 1947. november 25-én, Hahn
a következőképpen kötötte össze a zsidóság két feladatát:

[...] emberfeletti küzdelmekben, csalódások és kiábrándulások közepette is páratlan

önfeláldozásban, vérnek és verítéknek áldozathozatalában új otthona születik ott Ke­
leten a zsidó népnek. Soha zsidó nemzedék nem küzdött még úgy az új hazáért és általa
népünknek fizikai fennmaradásáért, mint napjainké: bizonyságául annak, hogy soha
zsidóságunkban oly erős nem volt még az élniakarás, a közösség fenntartásának vágya,
mint éppen ma. És nézzétek:
[...] Irtózatos vajúdások között, mint egykor az összhangzattalan őskáoszból, úgy
most a megbomlott emberi viszonylatok békétlenségének káoszából születik meg az
új kozmosz: az emberi társadalomnak az emberhez méltóbb rendje. És az új kort ki­
alakító két nagy eszme: a népek békéjének és az emberek egyenlőségének gondolata

89 Uo., 47.
90A Rabbiképzőt végzett Hahn 1945 és 1948 között a Rabbiképző Intézet épületében mű­
ködő Goldziher Ignácról elnevezett Tarbut Gimnázium igazgatója volt, s ezzel párhuza­
mosan a Rabbiképzőben is tanitott. 1948 után azonban megvált a zsidó intézményektől és
az Eötvös Loránd Tudományegyetem ókori történeti tanszékének professzora lett. Lásd
F rojimovics és mások, m., 281.

405
 nem más, mint a solaum-nak és a cedoko-nak kettős-egy eszméje, amelyet elsőnek az
egész világon a mi prófétáink hirdettek és egyedül a világon a zsidó közösség vitt
eszményként töretlenül tovább történeti létének évezredeiben: bizonyságául annak,
hogy e forrongó világ szerteágazó törekvéseinek minden ellentétén és változásán túl
- soha az örök zsidó gondolat oly életerős nem volt, mint ma. Kételkedhetünk-e zsi­
dóságunk jövőjében, amikor valóság és gondolat egyaránt a fizikai és szellemi zsidó­
ság életerejét, társadalomformáló értékét bizonyítja? E két, párhuzamosan folyó küz­
delemnek, amely egyfelől a zsidóságnak, mint megfogható közösségnek életakaratát,
másfelől e közösség legsajátabb eszméinek eleven hatóerejét bizonyítja, - e két küzde­
lemnek nemcsak szenvedője és nemcsak tanúja, - hanem tevékeny és tudatos, áldoza­
tos részese is a mának minden zsidó embere.91

Röviden áttekintve a magyarországi neológ rabbik, a szellemi vezetők álláspontját a

zsidóság Holokausztot követő feladatairól, a nézetek között fennálló különbségek,
hangsúlyeltolódások ellenére is megállapíthatjuk, hogy a Holokauszt következtében
a korábban elkötelezetten asszimilációpárti magyarországi neológián belül paradigma-
váltás történt. Az asszimilációs útban még teljes szívével bízó, a két világháború kö­
zött Erdélyben működő Kecskeméti Lipót nagyváradi rabbinál nemzet és vallás egy­
mást kizáró, egymásnak alapjaiban ellentmondó fogalmak voltak, ahogy a negyedik
fejezetben láthattuk. A neológja azonban a Holokausztból éppen azt vonta le legfőbb
tanulságként, hogy ez az út, a feltétel nélküli asszimiláció útja, tarthatatlan. E felis­
merés egyenes következményeként pedig felülvizsgálta korábbi nézetét a zsidóság
nemzeti és vallási mivoltával kapcsolatban, és egy olyan új szemléletet alakított ki
a maga számára, amelyben a zsidóság népként és vallásként alkot harmonikus egy­
séget, s e két jellemző adja a zsidóság lényegét. Ebben pedig még az a Katona József
is egyetértett kortárs rabbikollégáival, aki egyébként a feltételekhez kötött, a befo­
gadó társadalom alapvető változását előfeltételnek tekintő asszimiláció híve volt a
Holokausztot követően. A Makkabeusok korára, a zsidó szabadság újjászületésének
korszakára utalva így írt a zsidóság egységéről:

A makkabeus hős azért győzött, mert egyéniségében a hit eszméje, a vallás gondolata
és a népi szellem harmóniába olvadt, diadala a valódi zsidó lét győzelme volt, mert
a zsidó nép küzdelme mindig csak akkor lehet eredményes, ha Izráel egyéniségének
minden történelmet alkotó része érvényesül benne. Sem a vallás népi gondolat nélkül,
sem a népiség hit nélkül nem győzhet.92

A Holokausztot követő magyarországi neológia saját új útjának megtalálása mellett

a vallási élet lehető minél teljesebb helyreállítását is elsőrangú feladatának tekintet­
te. A lerombolt templomok és hitközségi intézmények egy részének helyrehozása, a
vallási élet fizikai kereteinek megteremtése mellett a halakhikus ügyek rendezésére

91 H ahn István, Jákob áldozata. Beszéd a Rádió izraelita vallásos félóráján, 1947. novem­
ber 25-én, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1948. június, 37-38.
92 K atona, A zsidó megújhodásért. A fővárosi zsidóság lelki képe, Az Országos Rabbi Egye­
sület Értesítője, 1947. június, 31.

406
is nagy súlyt fektetett. A Holokauszt utáni neológia kiemelkedő, gyakorlatilag egye­
dülálló halakhikus tekintélye dr. Róth Ernő (Abraham Naftali Cvi, 1908—1991) rabbi,
a Rabbiképző Intézet tanára volt. Róth 1950 és 1956 között Scheiber Sándort évente
váltva az Intézet igazgatója is volt. Ugyanebben az időszakban a többségükben neológ
és statusquo ante rabbikat tömörítő Országos Rabbi Egyesület Vallásügyi Szakosz­
tályának vezetője volt.93 1956-ban elhagyta Magyarországot és Nyugat-Németor-
szágban telepedett le, ahol szintén nagyrészt a Holokauszt következtében felmerült
halakhikus problémákkal foglalkozott.94
A Holokauszt utáni egyik legsúlyosabb probléma, mint azt majd az ortodoxok
esetében is látni fogjuk, az agunák, a férjüket elvesztett nők ügye volt.95 Az agunák
ügyében a Holokauszt a modem történelem során addig ismeretlen helyzetet terem­
tett. Minden háborúban, így az első világháborúban is haltak meg katonának beso­
rozott zsidó férfiak, ezekben az esetekben azonban elesésüket a hadsereg többnyire
hivatalosan igazolta.96 Ezzel szemben a Holokauszt alatt tömegével haltak meg úgy
zsidók - munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, gettókban stb. hogy ha­
lálukról az életben maradt özvegy semmiféle irattal nem rendelkezett. Róth - világ­
szerte más rabbikhoz hasonlóan - a Holokauszt után azonnal ezt a kérdést, az agunák
problémáját tartotta az egyik legsürgősebben megoldandó feladatnak. Érvelése sze­
rint már csak azért is rendkívül sürgős az elözvegyült asszonyok ügyének gyors, és
a lehetőségek szerint kedvező rendezése, mivel ellenkező esetben számítani lehet ar­
ra, hogy ezek a gyakran még fiatal asszonyok házasságon kívül fognak párkapcso­
latot létesíteni, vagy csak polgári házasságot fognak kötni.97 Ez az érvelés feltehetően
sokkal inkább jellemezte a neológ közösséget, mint az ortodoxiát, amely ilyen ese­
tekben kínos gondossággal próbált a vallási törvényeknek megfelelően eljárni.

93 A 19-20. század fordulóján alakult egyesületről lásd Schweitzer Gábor, Korszellem és

karszellem. ’Szakszervezeti’ törekvések a neológ rabbikarban századunk első évtizedeiben,
in Schweitzer József (főszerk.), „A tanítás az élet kapuja”. Tanulmányok az Országos
Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából, Bp., Universitas-Orszá-
gos Főrabbi Hivatal, 1999, 316-329.
94 Róth Ernő rövid életrajzát lásd F rojimovics és mások, i. m., 212.
95 A Holokauszt alatti és utáni halakhikus problémákról legújabban Itamar L evin készített
szöveggyűjteményként is használható könyvet: Letters o f Fire, Tel-Aviv, Jediot Aharonot,
2002, héber, a Holokauszt utáni időszakra vonatkozóan lásd az 5-7. fejezeteket, 203-337.
96Az első világháború során elesett zsidó katonák özveggyé vált feleségeinél is felmerültek
súlyos halakhikus problémák, ezek azonban egészen más természetűek voltak, mint a
Holokauszt esetében. Az első világháború utánról például gazdag responzumirodalommal
rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy az illetékes hatóságok elég körültekintően végez­
ték-e az elhalálozás tényét igazoló vizsgálatokat minden egyes esetben, illetve hogy a ha­
lakba szempontjából egyáltalán elfogadhatók-e hatósági igazolások. A magyarországi
rabbinikus irodalomból erre vonatkozóan lásd például már 1917-ből a következő művet,
amelyben az agunák ügyével foglalkozó döntések is vannak: Eliezer (Hajim) D eutsch,
Cemah Ha-Sade, Paks, 1917.
97Róth Ernő, Az Aguna kérdéséhez, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1946. augusz­
tus, 13.

407
 A túlélők személyes sorsának, az agunák problémájának megnyugtató rendezése
mellett Róth ugyancsak súlyos és sürgős megoldásra váró feladatnak tartotta a kö­
zösségi élet újrakezdésével kapcsolatban felmerülő kérdéseket. A vidéki hitközsé­
gek nagy részében az életben maradt tagok rövid időre visszatértek ugyan korábbi
lakhelyükre, de túl kevesen maradtak ahhoz, hogy helyben újraszervezhessék a hit­
községet. Rövid idő után a megmaradt vallásos zsidók vagy elhagyták az országot,
vagy nagyobb városba költöztek, ahol biztosítva látták a vallásos élet szükségleteit.
Eredeti hitközségükben azonban e szórványok tagjai súlyos probléma elé kerültek a
volt hitközségi intézmények, elsősorban a többnyire romos zsinagógák sorsát illetően.
A legkézenfekvőbb megoldásnak ezeknek az amúgy is használaton kívülivé vált
épületeknek az eladása tűnt. Halakhikus szempontból azonban ezzel kapcsolatban a
következő kérdések merülnek fel: lehet-e egyáltalán zsinagógát eladni; ha igen, mi­
lyen körülmények fennállása esetén; ki illetékes az eladásra; és végül, mi legyen a sor­
sa az eladott zsinagógáért kapott összegnek. Róth Ernő e kérdéssel foglalkozó tanulmá­
nyában korábbi halakhikus döntésekre támaszkodva megállapítja, hogy ha a zsinagógát
eladni szándékozó közösség tagjainak van rá lehetőségük, hogy másikba járjanak, el­
adhatják saját zsinagógájukat. A kapott összeget azonban csak a halakhikus irodalom­
ban pontosan meghatározott célokra fordíthatják, például Tórát vehetnek rajta, szegény
árvák kiházasítására költhetik, illetve foglyokat válthatnak ki.98A zsinagógát ebben az
esetben a közösség többsége, vagy a vezetőség adhatja el. A Talmud azonban olyan
esetet is ismer, amikor a közösség tagjai számára fölöslegessé válik a zsinagóga, és eb­
ben az esetben engedélyezi a kapott ellenérték profán célokra való felhasználását is.
Ilyenkor azonban mind a közösség többsége, mind a vezetőség beleegyezése szük­
séges az eladáshoz.99
Mindezek az esetek azonban nem alkalmazhatók akkor, ha a zsinagóga a közösség
egyetlen temploma, és/vagy, ha nem is mindig, de néha összejön benne egy minjan
imádkozni. Egy működő közösség ugyanis nem maradhat templom nélkül, előbb tehát
kisebb zsinagógáról kell gondoskodni, a nagyobb épület csak azután adható el. Róth
szerint olyan esetben is érdemes lehetőleg megőrizni a közösség egyetlen zsinagó­
gáját, ha feltételezhető, hogy bizonyos idő múlva újra szükség lesz rá, újra összejön
legalább egy minjan. Végkövetkeztetésként Róth megállapítja, hogy abban az eset­
ben, ha a zsinagóga teljesen használaton kívül van, azaz a közösség többsége és ve­
zetősége - a Elolokauszt után a megmaradtak többsége - egyaránt az eladás mellett
dönt, a kapott pénzt lehetőleg ne profán célokra használják, hanem például állítsa­
nak belőle mártíremlékművet egykori látogatói emlékére.
A mártírokról, a Holokauszt áldozatairól való megemlékezés méltó módjának
megtalálása is bizonyos nehézségekkel járt. Ez ügyben a neológiának és az ortodo­
xiának nem sikerült egységes álláspontot kialakítania. A neológ és statusquo ante
rabbikat tömörítő Országos Rabbi Egyesület Vallásügyi Szakosztálya 1945 elején
úgy döntött, hogy Magyarország német megszállásának napját, ádár hó 24-ét nyil­

98 Róth Ernő zsinagógaeladással foglalkozó tanulmányát lásd Uő, Az elárvult templomok­

ról, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1947. április, 31-37.
99 bT Megilla 26ab.

408
vánítja országos gyásznappá (1944. március 19.).100A választás annak a talmudi elv­
nek a figyelembevétele miatt esett erre a napra, amely szerint gyásznap megállapí­
tásánál a szerencsétlenség elejét kell alapul venni.101 Az ortodox rabbikar ugyanak­
kor szíván hó 20-át nyilvánította gyásznappá, amelyre egy kis kötetben imákat és a
böjtre vonatkozó szabályokat adott ki. Az ortodox rabbik két érvvel támasztották alá
választásukat. Elsőként azzal, hogy a Holokausztban elpusztultak többsége a depor­
tálás következtében halt meg, a magyarországi zsidók deportálása pedig kb. ijjár kö­
zepétől tammuz végéig tartott. Ennek az időszaknak nagyjából a közepén van szíván
hó 20. Másodszor pedig ez a nap Kelet-Európábán a haszidok körében amúgy is év­
századok óta böjttel egybekötött gyásznap, főleg az 1648-as Hmelnyickij-féle pog­
rom emlékére.102Végeredményben tehát, bár mindkét oldalról voltak próbálkozások
az egység megteremtésére, a Holokauszt után Magyarországon működő két irány­
zatnak nem sikerült egy közös emléknapot találnia az áldozatok tiszteletére.
Az áldozatokról való méltó megemlékezés az irányzatok közötti ellentétek mel­
lett halakhikus problémákat is felvetett. Egy ilyen esetről számolt be Róth Ernő
1947-ben. Ez év júniusában a neológ Központi Iroda egy öttagú ún. Központi Béth
Dint (rabbinikus bíróságot) hozott létre olyanok számára, akik a rabbihiány követ­
keztében egy rabbihoz sem tudnak fordulni problémáikkal.103A bet din egyik első dön­
tése a következő volt. Egy hitközség emléktáblán akarta megörökíteni deportálás és
munkaszolgálat következtében elhunyt tagjainak emlékét. Azoknak az áldozatoknak
a nevét is fel akarták írni az emléktáblára, akik egykor a hitközség tagjai voltak, de
kitértek. A bet din döntése szerint azoknak a neve feltüntethető, akik a döntés szó-
használata szerint „viharos időben” tértek ki, mivel e kényszerhelyzetben kitért em­
bereket nem szabad valódi mumarimnak, kikeresztelkedett zsidóknak tekinteni.104

A Holokauszt utáni, alapvetően megváltozott világban - a gyökeresen átalakult ma­

gyarországi társadalomban és az Izrael létrejöttével szintén gyökeresen átalakult zsidó
világban - helyét kereső neológián belül 1945 után több, egymásnak olykor ellent­
mondó szellemi irányzat figyelhető meg. Emellett azonban, szintén a Holokauszt
következtében, a feltétel nélküli asszimiláció lehetőségét egységesen feladó neoló­
gián belül egy addig nem tapasztalt szolidaritás érhető tetten a zsidó nemzeti célok­
kal. Sőt egyenesen a zsidó nemzeti és vallási értékek együttes tisztelete, a zsidóság
mint nemzet és vallás harmonikus egységben látása jellemezte a Holokausztot köz­
vetlenül követő időszak neológ rabbijainak gondolkodását. Ez pedig mind az Izrael
létrehozásáért való küzdelem, majd a létrejött zsidó állam első nehézségei iránti,
mind pedig a zsidó vallási hagyomány iránti fokozott „érzékenységben” nyilvánult
meg. Nem véletlen, hogy Izrael létrejöttekor a neológ rabbikar hivatalos formában,

100 R óth , Haláchikus problémák, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1948. június, 20.
101 bT Taanit 29a.
102 Schück Jenő, Az ortodoxia a felszabadulás után, in Új Élet Naptár, 1959, 5719/5720, Bp.,
MIOK, 1959, 157.
103A Központi Béth Din tagjai a következő rabbik voltak: dr. Fisch Henrik, dr. Kálmán Ödön,
dr. Richtmann Mózes, dr. Schwartz Benjámin, valamint dr. Róth Ernő. (Lásd Róth, i. m., 22.)
104 Uo„ 22.

409
áldással köszöntötte a megszületett zsidó államot. Szintén nem véletlen, hogy pél­
dául a Holokauszt magyarországi áldozatai emléknapjának kijelölésekor a neológ
rabbik az általuk választott napot halakhikus érvekkel támasztották alá. (Érdekes
módon szemben az ortodoxokkal, akik a hagyományra hivatkozva jelölték ki a
gyásznapot.) Ugyancsak nem véletlen, hogy a Holokauszt által felvetett halakhikus
problémákat a neológia is tudatosan a zsidó hagyomány szellemében próbálta meg­
oldani, míg az „asszimiláció korában” nem találunk példát arra, hogy történeti fo­
lyamatok által felvetett problémákhoz a neológia egyáltalán közelítsen a halakha
eszközeivel.

Ortodox kísérlet a Holokauszt előtti élet helyreállítására

A neológiával szemben az ortodoxia sokkal kisebb mértékben kényszerült a Holo­

kauszt következtében addigi útja felülvizsgálatára. A magyarországi ortodoxiát, mint
azt az alábbiakban láthatjuk, sokkal inkább a már korábban választott út megerősí­
tése, vagy legalábbis változatlan formában való fenntartásának igyekezete jellemezte.
Az ortodoxok 1956-ig - amikor a pogromokkal fenyegető forradalom következtében
többségük kivándorolt Magyarországról, és ezzel a magyarországi ortodoxia gya­
korlatilag megszűnt létezni - hatalmas erőfeszítések árán újból kiépítették a hagyo­
mányos élet fenntartásához szükséges intézményhálózat egészét. Schück Jenő buda­
pesti ortodox rabbi 1959-ben, a Holokauszt utáni magyarországi ortodoxiát áttekintő
tanulmányában a következő szavakkal jellemezte az 1945 és 1950 közötti helyzetet:

A népesebb hitközségek ekkor [a Holokauszt után - F. K.] pártfogásba vették a kisebbe­

ket. Egyetlen zsidó sem maradt lelki gondozás nélkül. Mindenüvé jutott metsző, a köze­
li centrumokban mikve és Talmud-Tóra működött. Nemsokára a jesivák is benépesül­
tek, és a szörnyűséges ember- és anyagveszteségek ellenére, bár kisebb mértékben, de
intakt ősi szellemben ismét működött az ortodoxia. [Kiemelés tőlem - F. K.]105

Az egyik elsődleges fontosságú feladat a családi élet helyreállítása volt. A mindkét

nembeli özvegyek ügyének rendezésére az Orthodox Központi Iroda egy külön
Aguna Béth Dint állított fel Budapesten (a Magyarországi Orthodox Központi Iroda

105 S chück , i. m., 156-157. Ugyanez az elszánt újrakezdési vágy, a régi élet kereteinek mi­
előbbi helyreállítása utáni vágy olvasható ki számos túlélő visszaemlékezéséből is. Csak
egy a sok jellemző példa közül, amelyre később részletesen is visszatérünk: Abelesz
Benjamin 23 évesen munkaszolgálatot, SS-börtönt túlélve 1945-ben visszatért szülőváro­
sába, a dunántúli Kapuvárra, ahol az ortodox hitközség négyszáz tagjából mintegy százan
tértek vissza. Az első teendőkre így emlékezett: „Egy Weinberger nevű kitanult sajhetnek,
ő vágott. Rögtön lett mikve is, a hitéletben nem lehetett érezni a visszaesést, az azelőtt
vallástalanok vallásosakká lettek, mindenki kitartott, és igyekezett visszatérni a régi kerék­
vágásba.” Lásd B ácskái, A hit őrei, in Uő, Egy lépés Jeruzsálem felé, Bp., Múlt és Jövő,
1997, 17.

410
Házasságjogi Rabbitanácsa). Az eléjük került több ezer esetből összesen 3408 öz­
vegy férfi és 1358 özvegyasszony ügyét rendezték el kedvezően.106
A családi élet rendezése a Holokauszt után a rabbikat addig ismeretlen nehézségek
elé állította. Tömegesen szakadtak szét a családok, a túlélők sokszor éveken át keres­
ték esetleg életben maradt családtagjaikat. A gettókban, koncentrációs táborokban,
munkatáborokban, munkaszolgálat során elhunytak sorsáról a túlélők gyakran nem
rendelkeztek biztos információkkal. A túlélők ritkán voltak halakhikus szempontból
kielégítő mértékben szemtanúi mások elpusztításának. A koncentrációs táborokban
nagyipari módszerekkel elpusztítottakat például a túlélők saját szemükkel nem lát­
ták meghalni, elpusztításuknak mindössze első fázisánál, a szelektálásnál voltak,
vagy lehettek jelen. Ugyanígy problémát jelent az is, amikor a túlélő saját szemével
látta ugyan valakinek, vagy valakiknek a halálát, mivel azonban az elpusztítottakat
nem ismerte személyesen, jó esetben csak azt tudta megmondani, melyik településről
származtak az áldozatok. Ilyen esetek tömegesen fordultak elő például nagyobb get­
tókban, gyűjtőtáborokban, vagy a munkaszolgálatban, ahol a túlélők gyakorta voltak
tanúi egyesek és csoportok kivégzésének, az áldozatok személyazonosságával azon­
ban nem voltak tisztában.
A túlélők családi életének rendezését elsődleges fontosságú ügyként kezelő rabbik
tehát arra kényszerültek, hogy belemélyedjenek a Holokauszt történetébe, és az ese­
mények minél pontosabb ismeretében, a halakha szigorú szabályaival összhangban
rendezzék a családjoggal kapcsolatos ügyeket. A halakhikus ügyek - aginut, jibum,
halica stb.107- megoldása érdekében a rabbik értelmezni kényszerültek a Holokauszt
olyan speciális fogalmait, mint a gettó, a deportáció, a munkatábor, a koncentrációs
tábor stb. Ebben az értelemben az elsők között váltak a Holokauszt „kutatóivá”, aho­
gyan erre Esther Farbstein felhívta a figyelmet.108 1946-ból származik Jichak Jakov
Weisz nagyváradi ortodox rabbi leírása a koncentrációs táborokról egy aguna-üggyel
kapcsolatban:

106 Schück. Jenő, Az ortodoxia a felszabadulás után, in Új Élet Naptár, 1959, 5719/5720, Bp.,
MIOK, 1959, 157.
107A zsidó vallástörvény családjogra vonatkozó különböző esetei. Egy férjezett asszony mind­
addig aguna, amíg férjétől külön él, de tőle válólevelet nem kapott. Ez vonatkozik arra az
esetre is, ha a férj meghal, és ezért nem tud válólevelet adni feleségének. A Holokauszt
után rengeteg aguna maradt a túlélők között, akiknek ügyét a rabbinikus bíróságoknak
kellett elrendezni. Ezek az asszonyok csak akkor mehettek újra férjhez, ha a rabbinikus
bíróságtól megkapták a válólevelet. Ha a meghalt férjnek fiútestvére volt, a jibum, azaz a
sógorházasság ügyét is rendezni kellett. A halica a sógorházasságról való lemondás szer­
tartása. Eredetéről lásd 5Móz 25,5-10, valamint Ruth könyvének vonatkozó részei.
108Ezzel kapcsolatban lásd pédául Esther Farbstein, What is Sobibor?: Agunot After the Ho­
locaust, in UŐ, Hidden in Thunder. Perspectives on Faith, Theology, and Leadership during
the Holocaust, Jerusalem, Mossad Harav Kook, 2002, héber, 311-334. Ebbe a kategóriába
tartoztak természetesen mindazok, akik a Holokauszt után a Holokauszt gyakorlati, jogi
következményeivel foglalkoztak. Ilyenek voltak például azok a világi hatóságok, ame­
lyeknek örökösödési ügyekben kellett eljárniuk, és ehhez holttá nyilvánítási eljárást kel­
lett lefolytatniuk, vagy a háborús bűnösök ügyét tárgyaló bíróságok tagjai.

411
 [Az ügy] azokra a túlélőkre vonatkozik, akik Auschwitzban és más haláltáborokban vol­
tak, melyeket népünk -- fiatalok és öregek, csecsemők és asszonyok - kiirtására hoztak
létre. A rendszer pedig a következő volt: miután rengeteg szenvedés és szomorúság
után a családok e helyekre érkeztek, a családtagokat szétválasztották egymástól. Volt
aki a jobb oldalra ment, amely legalábbis egy időre az élet oldala volt, volt aki balra
ment, a halál oldalára. A bal oldal a krematóriumhoz vezetett, melyről azt mondják,
hogy szinte senkinek sem sikerült élve kikerülnie onnan. Akiket akkor még életben
hagytak, a későbbiekben ők is meghalhattak a legkülönbözőbb halálnemek által. így halt
mártírhalált [az eredetiben: Kiddus HaSém - F. K.] mintegy hatmillió zsidó, és mind­
össze kb. 300 ezer volt életben Európa országaiban, amikor a Gonoszság Birodalma
összeomlott.109

Ugyancsak 1946-ból, szintén aguna-ügybcn írja le az auschwitzi szelektálás folya­

matát Jehosua Grünwald rabbi:

[...] e nemzedék életében nagy szerencsétlenségünkre hatalmas tragédia ért minket,

melyhez foghatót még sohasem értünk meg. Sok-sok ezer zsidó —drága lelkek, szentek
és tiszták, fiatalok és öregek együtt ártatlan csecsszopókkal - Auschwitzba hurcoltat-
tak. Azokat, akiket az átkozott gonoszok nem találtak nehéz munkára alkalmasnak az
egyik oldalra küldték, ahol legyilkolták és kiirtották őket szörnyű és elrémisztő módon,
és mártírhalált haltak [...]. Utánuk sok aguna maradt [...] és talán van remény arra,
hogy kioldjuk őket nehéz kötelékükből annak ellenére, hogy nincsen a kezünkben vilá­
gos bizonyíték [házastársuk] szörnyű halálának módját illetően, csak a szörnyű oldalra
történő kiválasztásról [a szelekcióról - F. K.] tudunk.110

A Holokauszthoz kapcsolódó fogalmak definiálását az tette elengedhetetlenül fon­

tossá, hogy a halakhikus családjog hagyományos eszköze, a tanú mint szemtanú, azaz
az elsődleges forrás alkalmazása nem működött. Ezért a rabbik a halálozás tényét a
Holokauszt eseményeinek belső logikája alapján fogadták el bizonyítottnak. A túl­
élő tanú mindössze közvetett bizonyítékkal tudott szolgálni - Auschwitz esetében
például akkor, ha látta, hogy az áldozatot a szelekció során balra küldték - , a döntő
bizonyíték maga a történeti esemény volt: a Holokauszt történései, a gyilkolás me­
chanizmusának különböző fázisai.
Az ortodox élet helyreállítása szempontjából a családi élet rendezése mellett szin­
tén fontos feladat volt a kóser élelmiszer biztosítása mindazok számára, akik erre
igényt tartottak. A budapesti ortodox hitközség a mindennapokra szükséges kóser
élelmiszerek biztosításán túl a speciális peszachi szükségletek - macesz, liszt, cukor
stb. - kielégítésére is vállalkozott. A budapesti ortodox hitközség felügyelete alatt ké­
szült termékeket a Holokauszt után Európa-szerte vásárolták ortodox közösségek.111

109 Jichak Jakov W eisz, Sut Minhat Jichak, I, Jerusalem, Mahon Hatam Szofer, 1979, no. 1.
110Jehosua G rünwald, Sut Heszed Jehosua, New York, Dfusz Ha-Ahim Schlesinger, 1948,
no. 1.
111 S chOck , m., 157-158.

412
 Az ortodoxia nagy gondot fordított az ifjúság vallási nevelésére is. Minden újjá­
éledő hitközségben működött Talmud-Tóra, és néhány jesivát is sikerült újra felállíta­
ni. A Holokauszt után vidéken Hajdúhadházán, Makón,112 Nyíregyházán, Pakson,113
Pápán114 és Soltvadkerten115 működtek hosszabb-rövidebb ideig jesivák.116 Ugyanak­
kor a fővárosban is nyitott jesivát az ortodox hitközség, amelyet Benedikt Sándor
(1913-2000) rabbi vezetett. Ebbe az intemátussal is rendelkező jesivába többnyire
olyan vidéki hitközségekből érkeztek tanulók, ahol a helyi kis létszámúra fogyatko­
zott hitközségben a szülők nem látták biztosítva fiaik megfelelő vallási képzését.
Ajesiva az 1970-es évek elejéig működött, de az 1956-os forradalmat követően, ami­
kor az ortodoxok nagy része elhagyta Magyarországot, nagyon megcsappant a tanulók
létszáma. Benedikt rabbi maga 1968-ban vándorolt ki Magyarországról, és Bécsben
telepedett le. Élete utolsó éveit Londonban élő családjánál töltötte.117
Az ortodoxok számára a hagyományos életvitel lehető legteljesebb megtartása már
az alapjaiban ateista kommunista diktatúra kiépülésének korszakában is egyre nehe­
zebb feladatot jelentett, a rendszer megszilárdulása után azonban gyakorlatilag lehetet­
lennek bizonyult. Nem véletlen tehát, hogy az 1956-os forradalmat követően - amely

112Makón 1952-ig működött jesiva Lemberger Nándor (Mose Natan Neta) rabbi vezetésével,
aki már a Holokauszt előtt is a helyi ortodox hitközség rabbija volt. Lemberger 1952-ben
alijázott, Kirjat Atán nyitotta meg újra jesiváját. Lemberger rabbi makói tevékenységét a
Holokauszt után lásd a rabbi és fiai visszaemlékezésében, amely 1944 nyarától, a Strasshof
környéki kényszermunkától Theresienstadton, a makói visszatérésen át 1952-ig, az Izrael­
be való kivándorlásig tart. Mose Natan Neta L emberger, Szefer Cli Gola, Brooklyn, 1996,
39-44.
113Pakson 1956-ig működött 30-35 fős jesiva Moskovits Bemát (Baruch Cvi HaKohen) rabbi
vezetésével. Lásd Cvi M oskovits, Jesivák Magyarországon, Bp., MTA Judaisztikai Ku­
tatócsoport, 1999, 35.
114A pápai jesivát Joszef Grünwald rabbi nyitotta meg újra rövid időre. Ajesiva hamarosan
Szombathelyre költözött, ahol a bóherek egy része lengyelországi zsidó volt, akik a háború
előtt a híres belzi jesivában tanultak. Grünwald rabbi azonban hamarosan elhagyta Ma­
gyarországot, először Antwerpenbe ment, majd 1951-ben Brooklynban telepedett le végleg.
Lásd B alázs Edit, A szombathelyi elemi izraelita népiskola, Partes Populorum Minores
Alienigenae, 2003/8, 149.
115 Soltvadkerten a Holokauszt előtt nem volt jesiva, utána azonban Jakobovits Simon J. rabbi
vezetésével nyílt kis létszámú jesiva, amely 1956-ig működött. Lásd M oskovits, i. m., 37.
116 Sch Ock, i. m., 159.
117 A budapesti ortodox hitközség központi jesivájaként működő Benedikt-féle jesiva előz­
ményének tekinthető a Posen Simon volt soproni rabbi által létrehozott jesiva, amelyet az
Ágúdat Jiszrael támogatott, és amely szintén Budapesten, a Hűvösvölgyi úton működött.
A Holokauszt után ez a jesiva nyílt meg elsőként Magyarországon. Lásd B ácskái, A hit
őrei, in Uő, Egy lépés Jeruzsálem felé, Bp., Múlt és Jövő, 1997, 40. A Dob utca 35. szám
alatt működő Benedikt-féle jesiváról a rabbi és néhány tanulója visszaemlékezését lásd
Uő, Volt Pesten egy jesiva, in Uő, i. m., 75-139.

413
maga is újabb antiszemita hullámot gerjesztett amikor az ország határai rövid idő­
re kinyíltak nyugat felé, az ortodoxok döntő része elhagyta az országot.118
Az alábbiakban két Holokauszt-túlélő személyes sorsán keresztül nyerhetünk be­
pillantást az ortodoxok beilleszkedési nehézségeibe a háborút követő években. Az
első Abelesz Benjamin sorsa, aki egy dunántúli kisvárosban, Kapuváron született,
majd a Holokausztot túlélve visszament szülővárosába, ahová mintegy száz zsidó tért
vissza.119 Hamarosan megházasodott, feleségével azonban nem akartak Magyaror­
szágon maradni, de útlevélkérelmüket az illetékes hatóságok minduntalan visszauta­
sították. 1949-ben a már kétgyermekes család illegális határátlépéssel próbálkozott
Ausztria felé, amely azonban az embercsempész megbízhatatlansága miatt kudarcba
fulladt. A házaspár börtönbe került, a nagyobbik gyermeket a férj húga vette magá­
hoz. A kisebbik gyerek, a még csak négy és fél hónapos csecsemő az anyával ma­
radhatott a börtönben. A tárgyalás során Abelesz végül négy és fél, felesége másfél
hónap börtönbüntetést kapott. Kiszabadulásuk után kapuvári fűszerüzletüket kifoszt­
va találták, és mivel a városban mindenki tudta, hogy börtönben voltak, elhatározták,
hogy felköltöznek a fővárosba. Budapesten egy öreg, beteg ortodoxnál találtak albér­
letet, akit haláláig ápoltak. Amikor meghalt, a lakás az Abelesz családé lett. A szom­
battartás miatt Abelesz Benjamin kereskedőként nem tudott dolgozni, ezért először
a hitközségnél vállalt munkát. Eleinte az ortodox hitközség maceszgyárában dolgozott,
majd a neológ öregotthonban takarított. Olyan kevés fizetést kapott, hogy kénytelen
volt más munkát keresni. Végül 1953-ban sikerült egy üvegezővállalatnál elhelyez­
kednie, ahol nehéz fizikai munkát kellett ugyan végeznie, de cserében biztosították
számára a szombati munkaszünetet. Az évek során sikerült szállítási vezetővé elő­
lépnie, de papíron végig szállítómunkás maradt, mert ha hivatalosan értelmiségi pozí­
cióba került volna, kiderült volna, hogy börtönviselt. 1954-ben aztán, a Sztálin halá­
la utáni enyhülés időszakában Budapesten is nyíltak ún. szombattartó szövetkezetek.
Abelesz kapott az alkalmon, és belépett egy ilyen cégbe, amelynek volt egy negy­
venfős „kóser” részlege. A család továbbra is félévenként beadta a kivándorlási ké­
relmet Izraelbe, amelyet azonban állandóan visszautasítottak. 1956 novemberében
azután, kihasználva, hogy nyugat felé egy ideig nyitva volt a határ, az akkor már
négygyerekes családnak sikerült Ausztriába szöknie. November végén már Izrael­
ben voltak.

118 Az 1956-1957 során Magyarországról kivándorolt zsidók száma tisztázatlan a szakiroda-

lomban. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy több tízezer főről van szó. Fejtő Ferenc meg­
közelítőleg harmincezer zsidó kivándorlót említ. Lásd F ejtő Ferenc, Magyarság, zsidó­
ság, Bp., História, 2000, 301. Stark Tamás könyvében az izraeli hivatalos bevándorlási
adatokra támaszkodva ugyanebben a két évben 8229 Magyarországról Izraelbe érkezett
bevándorlót említ. Lásd Tamás Stark, Hungarian Jews During the Holocaust and After
the Second World War, 1939-1949: A Statistical Review, New York, Boulder, 2000, 160.
119Abelesz Benjamin visszaemlékezését lásd Bácskái, A hit őrei, in Uő, Egy lépés Jeruzsá­
lem felé, Bp., Múlt és Jövő, 1997, 5-33.

414
 A Borban felszabadult Rosenberg Frigyes Abelesz Benjáminhoz hasonlóan a Holo­
kauszt után visszatért korábbi lakhelyére, a Budapesthez közeli Vácra.12012A város­
ban, amelyben az 1944. áprilisi hitközségi összeírás szerint több mint 1500 vallásos
zsidó élt, 1945-ben nagy nehézséget okozott, hogy mindig legyen ortodox minjan.
A hitközség egyik saktere túlélte a Holokausztot és visszatért Vácra, de hamarosan
Szombathelyre ment, ahol rabbiként alkalmazták. A sakter távozása után heti egy­
szer Budapestről ment valaki Vácra vágni, aki aztán kinevezte magát a helyi rabbi­
nak. A túlélők kis üzleteket nyitottak, így éltek nagyon szegényesen. Rosenbergnek
konfekcióüzlete volt, nadrágokat készített és árusított. Az államosítás után hét éven
át a fővárosba járt dolgozni Vácról. Eleinte a neológ hitközség maceszgyárában al­
kalmazták, majd átment masgiahnak'21 az ortodox maceszsütödébe. Mivel azonban
a kasrut'22 szabályait szerinte egyik gyárban sem vették kellően komolyan, otthagyta
a hitközséget, és elment fűtésszerelőnek egy szombattartó vállalathoz. Ott lassanként
sikerült felküzdenie magát raktárossá. Egészen 1957 januárjáig ennél a vállalatnál
dolgozott, akkor azonban kihasználva, hogy át lehetett menni az osztrák határon, ki­
vándorló vízumot szerzett családja számára, feleségével és három kisgyerekével Bé-
csen keresztül még a télen Izraelbe érkezett.
Abelesz Benjamin és Rosenberg Frigyes személyes sorsa a magyarországi, főleg
vidéki ortodoxia Holokauszt utáni helyzetének beszédes példája. A Holokauszt után
mindketten visszatértek abba a városba, ahonnan elhurcolták őket, mindketten csa­
ládot alapítottak, dolgozni kezdtek, és hitközségük életében is aktívan részt vállal­
tak. Amikor azonban életük lassan normálizálódott volna, mindkettőjük életébe dur­
ván beleszólt az állam. Abelesz tiltott határátlépésért börtönbe került, Rosenbergnek
pedig államosították a boltját. Sok-sok vidéki ortodoxhoz hasonlóan mindketten úgy
döntöttek, hogy immár másodszor is szétrombolt egzisztenciájukat ezúttal a főváros­
ban próbálják meg még egyszer felépíteni. Természetes módon eleinte abban a környe­
zetben próbáltak munkát találni, amely különösebb ismeretségek nélkül is a segítségük­
re volt: a fővárosi hitközségekben. Miután azonban különböző okokból megváltak
hitközségi munkahelyeiktől, nem maradt számukra más megoldás, mint fizikai mun­
kásként elhelyezkedni egy állami vállalatnál. E lépéstől mindketten azt remélték,
hogy a megfelelő anonimitásban tudnak maradni, és ezzel ortodox életmódjuk nem
kerül veszélybe. Erre a legjobb lehetőséget az ún. szombattartó vállalatok nyújtot­
ták, nem véletlen tehát, hogy végül mindketten egy ilyen vállalatnál helyezkedtek el.
A forradalom után végül mindkét család kihasználta az egyszeri lehetőséget, és elhagy­
ták Magyarországot, ahol 1945 óta csak a legnagyobb nehézségekkel küszködve
tudták biztosítani családjuk számára annak a hagyományos életnek legelemibb alap­
jait, amely a Holokauszt előtti magyarországi ortodoxiát jellemezte. Mindkét család

120 Rosenberg Frigyes visszaemlékezését lásd uo., 51-74.

121 Hitközségi alkalmazott, a kóser vágás és mindenféle élelmiszer elkészítését ellenőrző ún.
rituális felügyelő.
122 Lásd a 2. fejezet 1. jegyzetét.

415
Izraelben telepedett le, ahol biztosítva látták életmódjuk zavartalanságát, beleértve
természetesen gyermekeik megfelelő nevelését is.
Az Abelesz és a Rosenberg család sok-sok magyarországi ortodox családra jel­
lemző utat járt be 1945 és 1956 között. A fokozatosan kiépülő kommunista diktatúra
ege alatt a szokásaikhoz, életmódjukhoz elszántan ragaszkodó ortodoxok számára
egyre kevésbé volt hely. Az egyének sorsa természetesen szorosan összefüggött az
egész szervezet, az ortodoxia, tágabban minden zsidó irányzat sorsával. Ez utóbbit,
az irányzatok fokozatos felszámolásának, pontosabban meghódításának, a kommu­
nista állam keretei közé való beillesztésének folyamatát mutatja be a fejezet záró része.

416
 AZ IRÁNYZATOK EGYESÜLÉSE

A kommunista párt szalámitaktikáját a történeti kutatás eddig csak a politikai ellen­

felek, azaz a különböző pártok felmorzsolása kapcsán figyelte meg és elemezte részle­
tesen.123 Ha azonban figyelmesen követjük nyomon a magyarországi zsidó szerveze­
tek kommunista megfigyelés, majd - lehetőség szerint - fennhatóság alá vonásának,
s ezt követő fokozatos felszámolásának folyamatát 1947 és 1950 között, nyilvánvaló­
vá válik, hogy ezt a taktikát sokkal szélesebb körben alkalmazta a kommunista párt,
mint azt eddig gondoltuk.
Magyarország belpolitikai élete, akárcsak a térség többi, szovjet befolyás alatt álló
országáé, természetesen alapvetően a Szovjetunió mindenkori politikai irányvonalá­
nak függvénye volt. Ezért nem nehéz észrevenni a szoros összefüggést a Kominform
alakuló értekezletén (1947. szeptember 27.) Sztálin által meghirdetett harcias, kire­
kesztő politikai irányvonal és a magyarországi történések között. 1947 őszétől bezá­
rult a vasfüggöny, és a „keleti blokk” országaiban hamarosan kiépültek az egypárt-
rendszeren alapuló sztálinista diktatúrák.124 Az egyes országok kommunista pártjai
ettől kezdve egyrészt igyekeztek a lehető leghermetikusabbra zárni a vasfüggönyt,
azaz eltávolították az országaikban még működő nyugati szervezeteket, másrészt fi­
gyelmük nagy részét a „belső ellenség” felszámolására fordították.
Ennek a Moszkvából kézzel vezérelt politikai irányvonalnak estek áldozatul a ma­
gyarországi zsidó szervezetek, és bizonyos értelemben az egész zsidó közélet. A kö­
vetkezőkben tekintsük át ennek az 1947-től 1953-ig tartó folyamatnak a legfonto­
sabb állomásait.
1947 közepén megindult a választási hadjárat a pesti neológ hitközségben. Ettől
a időponttól kezdve kiéleződtek az ellentétek a hitközségi vezetésben addig szoro­
san együttműködő cionisták és az elnök, Stockier Lajos és köre között. A cionisták,
akik élesen bírálták a vezetés általuk továbbra is asszimilánsnak tartott irányvona­
lát, megszakították az együttműködést Stöcklerékkel. Mindkét irányzat létrehozta
saját választási pártját, egy részről megalakult a Cionista Választási Párt a Demok­

123 Ebben az értelemben használja a sztálinizmus neves kutatója, Charles Gáti is: „...a párt
egyre nagyobb követeléseket támasztva lépésről lépésre szeleteli föl a koalíciót és távo­
lítja el belőle mindazokat, akik nincsenek ínyére.” Lásd G áti, Magyarország a Kreml ár­
nyékában, Bp., Századvég, 1990, 30.
124 A korszak beható elemzését a nemzetközi összefüggésrendszer felvázolásával lásd Gáti
fentebb idézett könyvében.

417
ratikus Hitközségért, más részről pedig az egységet már csak nevében hirdető Zsidó
Egység Demokratikus Hitközségi Párt.125
A tisztújítást végül az országgyűlési választások miatt a Vallás- és Közoktatás-
ügyi Minisztérium kérésére a hitközség elhalasztotta. Az eredeti dokumentumok sze­
rint a halasztás oka az volt, hogy „nem látszott kívánatosnak, hogy a zsidóság az erők
összefogása helyett belső egyenetlenségével demonstráljon”.126
Az 1947. augusztus 31-én lezajlott országgyűlési választások eredményeként a Ma­
gyar Kommunista Párt megerősítette hatalmi pozícióit. Ez a Stockier Lajos vezette
tábort erősítette a hitközségen belül, amely a zsidóság jövőjét a szocialista Magyar-
ország társadalmi és gazdasági életébe való beilleszkedésben látta.127 Ily módon tehát
a kommunista párt jelentősen befolyásolta a pesti hitközség választását, és az 1948-ban
újraválasztott Stockier személyében, aki egyben a neológia csúcsszervének, az Or­
szágos Irodának is újra az elnöke lett, biztos támogatóra lelt a zsidó vezetésen belül.
A cionisták kiszorultak a vezetésből.
A kommunisták hitközségen belüli erősödésének további bizonyítéka, hogy 1948
nyarán megalakult a pesti hitközségben a kommunista párt csoportja, amelynek el­
nöke a Zsidókórház elkötelezetten kommunista főigazgatója, a hitközség elöljárója,
dr. Benedek László lett.128
1948-ban tehát a hatalmat megszerző kommunista párt már a zsidó felekezeti élet­
be is erőteljesen behatolt. Az állam és a felekezet viszonyát még ugyanezen év végén
szabályozták véglegesen, egy december 7-én megkötött ún. Egyezmény keretében.
Az Egyezményt a Magyar Köztársaság kormánya nevében Ortutay Gyula vallás- és
közoktatásügyi miniszter írta alá. A két országos zsidó szervezet nevében az elnökök,
a neológ Magyarországi Izraeliták Országos Irodája Intéző Bizottságának részéről
Stockier Lajos, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet Közpon­
ti Irodája részéről pedig Kahan-Frankl Samu.
Az Egyezmény az állam és az egyház szétválasztásának elvén alapult, amely a
lelkiismereti szabadságot volt hivatott biztosítani. Az Egyezmény alapján az izraelita
felekezet a következő területeken működhetett:

A magyar köztársaság kormánya a fennálló jogszabályoknak megfelelően a vallási

élet szabad működése körébe tartozónak tekinti az istentiszteletek tartását templomok­
ban, imaházakban, családi otthonokban és más erre alkalmas épületekben és helyiségek­
ben, biblia, talmudikus és más vallástudományok oktatását templomokban, imaházak­
ban, iskolákban és családi otthonokban; a felekezeti lapokban s önálló sajtótermékekben

125 N ovák Attila, Cionizmus érett korban. A magyarországi cionista mozgalom a második vi­
lágháború után, Múlt és Jövő, 1998/2-3, 97.
126Az idézetet Csorba László közli Izraelita felekezeti élet Magyarországon a vészkorszak­
tól a nyolcvanas évekig című tanulmányában, in L endvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét
évtized a hazai zsidóság életében, II, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 106.
127 Nathaniel Katzburg, Ben Sihrur Le-Mahapeha: Jehude Hungária Múl Mistar Mistane,
1945-1958, in Israel GuTMAN-Adina D rechsler (szerk.), Seerit Ha-Pleta, 1944-1948:
Ha-Sikum Veha-Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem, 1991, 117.
128A csoport megalakulásáról lásd Új Élet, 1948. június 24., 13.

418
 folytatott oktatási, nevelési és vallásbuzgalmi tanítást; a Szentírás és vallási tanok ter­
jesztését; vallási és felekezeti jellegű országos konferenciák és összejövetelek tartását;
a kötelező iskolai vallásoktatást, rabbi, talmud tóra iskolák és jesivák létesítését és
fenntartását; lelkészképzést, talmud tóra oktató nevelését és általában hitbuzgalmi és
szeretetmunka végzését.129

Az Egyezmény Nathaniel Katzburg értékelése szerint kizárólag vallási felekezetként

határozta meg a zsidóságot, amely csak a hitközségi kereteken belül működhetett.
A hitközség lett tehát a magyarországi zsidó közösség egyetlen elismert szervezeti
kerete. A vallásszabadság érvényben maradt ugyan, de magát a vallást a legszűkeb­
ben értelmezték: szertartások és vallásoktatás. Ezenkívül a zsidó vezetésnek mind
belügyeit, mind külkapcsolatait tekintve a mindenkori kormánypolitika irányvonala
szerint kellett viselkednie. Ez főleg a külföldi zsidó szervezetekhez fűződő kapcsola­
tát tette szinte lehetetlenné, s az idők folyamán mindenképpen teljesen formálissá.130
Az első zsidó szervezet, amely az új kommunista kormánypolitika áldozatául
esett, a Magyar Cionista Szövetség (MCSZ) volt. Ezen keresztül valójában a cioniz­
musnak vetett véget az állam Magyarországon, amely 1948-tól kezdve több szem­
pontból is „nemkívánatossá” vált.
1948-ig a Szovjetunió támogatta egy független zsidó állam létrejöttét, mivel Sztá­
lin arra számított, hogy az új állam a szocialista táborhoz fog csatlakozni. Mire azon­
ban Izrael 1948-ban megalakult, a hidegháború már két pólusra osztotta a világot, és
a kezdetben az amerikai zsidók gazdasági támogatásától erősen függő Izrael hallgató­
lagosan bár, de az Egyesült Államok mellé állt. Ennek következtében természetesen
megromlott kapcsolata a Szovjetunióval. A szocialista országokban működő cionis­
ta szervezeteket mint „belső ellenségeket” üldözni kezdték. 1948 szeptemberétől a
Szovjetunió irányításával anticionista, illetve kozmopolitizmus-ellenes kampány
bontakozott ki.
Magyarországon 1949 elején indult meg a kommunista párt támadása a cioniz­
mus ellen. A zsidósággal kapcsolatos ügyekért felelős pártfunkcionárius, az 1930-as
évek elején Erdélyben még cionista vezetőként működő Szirmai István január 7-én
a kommunista párt titkárságának írt feljegyzésében már az MCSZ feloszlatását java­
solta. Néhány mondat erejéig érdemes megismerkedni Szirmai feljegyzésével, hi­
szen a dokumentum már a totális diktatúrát építő kommunista párt időszakából szár­
mazik. Ez mind a szóhasználaton, mind a gondolatmeneten átsüt:

A zsidó polgárság körében erős emigrációs hangulat van. Ezt a hangulatot fűtik a magyar-
országi cionisták és a Joint. Izrael állam kormánya a lakóinak számát kétmillióra akar­
ja felemelni, ezért minden beutazónak beutazási engedélyt ad és erre a célra a Joint
nemzetközi szervezete nagy összegeket folyósít. [...] A kelet-európai népi demokráciák­
ban a cionista szervezetek működését betiltották. 1948 februárjáig a kelet-európai köz­
pontjuk Prágában volt. A cseh fordulat után központjuk Budapestre költözött. Sok palesz-

129Magyar Közlöny, 1948, 271. sz.

130 Katzburg, i. m., 115.

419
 tinai állampolgár tartózkodik Magyarországon mint cionista agitátor és szervező, ezek
teijesztik a polgári nacionalizmust, fokozzák a kivándorlási lázat szervezeteiken keresz­
tül, valutát síbolnak, „vagyont mentenek”, forintot rontanak. Az a gyanúm, hogy az ed­
digi nem kellőképpen ellenőrzött kivándorlások során komoly vagyonokat síboltak ki.
Javasolom:
1. A magyarországi cionisták szövetségének feloszlatását, szervezeteik működésének
betiltását.
2. A cionista szövetség alkalmazásában álló idegen állampolgárok, cionista ügynökök
kiutasítását. [...]
5. Indítson a zsidó hitközségen belül a baloldali csoport131politikai felvilágosító kam­
pányt a zsidóság között az emigráció ellen és kezdjen harcot a cionista befolyások ellen.132

A párt titkársága azzal a módosítással fogadta el Szirmai javaslatát, hogy az MCSZ

megszüntetésének önfeloszlatás formájában kell történnie, s időpontjára Szirmainak
kell javaslatot tennie.133 Februárban megszületett Szirmai javaslata, amelyben az ön­
feloszlatás időpontját március 1-jében határozta meg. Szintén Szirmai javaslatára
Stockier Lajos tárgyalt a cionista vezetőkkel, és ő is a különböző cionista szerveze­
tek önkéntes feloszlatását javasolta.134A hatalmas nyomásnak végül az MCSZ nem
tudott ellenállni, 1949. március 13-án „önkéntesen” feloszlott. Erről rövid közlemény
jelent meg a Szabad Népben március 25-én:

.. .miután Izrael állam megalakult, és így a szövetség legfőbb célkitűzése már teljesült,
valamint mert Magyarország és Izrael között ma már rendes diplomáciai kapcsolat áll
fenn, az intézőbizottság a Magyar Cionista Szövetség működését beszünteti.135

Szűk keretek között a kivándorlásra azonban még egy ideig lehetőségük volt a cio­
nista mozgalom tagjainak. 1949. október 20-án a Magyar Népköztársaság és Izrael
Állam kivándorlási egyezményt kötött, amelynek alapján bizonyos feltételek mellett
háromezer ember kivándorolhatott az országból. Ezen a háromezer főn felül lehetővé
tették negyven olyan cionista vezető kivándorlását is szűk családjukkal együtt, akik
a feloszlott MCSZ, vagy bármely tagegyesülete felső vezetőségéhez tartoztak.136Az
egyezmény biztosította legális kivándorlás 1950 áprilisától 1953 novemberéig zajlott.137
Az utolsó lépés, amellyel a kommunista hatalom a felekezettel kötött Egyezmény,
majd a cionista szervezetek betiltása és a nemzetközi zsidó szervezeteknek az or­

131A hitközségi választások kapcsán már említett Benedek László vezette csoportról van szó.
Ebben az esetben is látszik, hogy mennyire céltudatosan szerzett befolyást a kommunista
párt az ún. civil szféra legkülönbözőbb területein.
132A MÓL 276.f.54/25. számon őrzött dokumentumot közli S véd László, A magyar zsidóság
és a hatalom, 1945-1955, Múltunk, 1993/2-3,266-267.
133A MÓL 276.f.54/25. számon őrzött dokumentumot lásd uo„ 268.
134A MÓL 276.f.65/356. számon őrzött dokumentumot lásd uo„ 268-269.
135 Szabad Nép, 1949. március 25.
136 A kivándorlási egyezmény teljes szövegét közli Svéd , i. m., 270-273.
137 G yőri Szabó Róbert, A kommunista párt és a zsidóság, Bp., Windsor, 1997, 221.

420
szágból való eltávolítása után a zsidó közéletet egyneművé és egységessé tette, az
irányzatok egyesítése volt. Az a tény, hogy az irányzatok egységesítésének, azaz egyet­
len szervezetbe tömörítésének gondolata csak 1948 decemberében, a már részletesen
tárgyalt Egyezmény hatályba lépése után merült fel, ékesen bizonyítja, hogy ez is ré­
sze volt annak a tudatos politikának, amelyet a kommunista párt folytatott hatalma
megszilárdítása és a társadalom lehető legszélesebb rétegeinek saját fennhatósága
alá vonása érdekében.138
Az irányzatok végül hosszas előkészítő tárgyalások után 1950 februárjában mond­
ták ki az egyesülést.139Létrejött az egyesült csúcsintézmény, a Magyar Izraeliták Or­
szágos Képviselete (MIOK). Az Egyezmény és az egyesülés között szoros összefüggést
látó Katzburg szerint azzal, hogy létrejött az egyesülés, a hatalommal a lehetőségek
szerint együttműködni szándékozó neológia befolyása alá tudta vonni, és így gya­
korlatilag fel tudta számolni saját „belső ellenségét”, azaz a kommunizmussal való
együttműködésre képtelen ortodoxiát.140
Katzburg elméletét támasztja alá az ortodox rabbi, Schück Jenő visszaemlékezé­
se, aki az egyesült szervezetben az ortodoxiát képviselte. Az egyesülés után kilenc
évvel, 1959-ben, amikor már csak „dicshimnuszoknak” volt helyük, Schück burkol­
tan mégis állandóan visszatért az egyesülés nehézségeire:

A hosszú hónapokon át tartó előkészületi munkálatok eredményeként megalkotott Szer­

vezeti Szabályzat teljes mértékben honorálta az ortodox érdekeket. Kezdetben mutat­
koztak ugyan nehézségek, később azonban dicséretes kölcsönös megértés jegyében
folyt az együttműködés.

Majd újra hangsúlyozza:

Tagadhatatlan, akadtak alkalmak, amikor komoly súrlódás fenyegette az unifikált ma­

gyar zsidóságot, azonban később a kölcsönös tisztelet és jóakarat elsimította a zavarokat.141

138 Az 1948 végén megkötött Egyezmény és a végül 1950 februárjában létrejött felekezeti egy­
ség közti szoros kapcsolatot még a Holokauszt utáni neológia egyik legnagyobb hatalommal
rendelkező, a rendszert feltétlen hűséggel kiszolgáló vezetője, Seifert Géza (1906-1976)
is észrevette. (Seifert 1945-től a pesti hitközség főügyésze, majd 1966-tól haláláig elnöke
volt.) Lásd a magyarországi zsidók 1946 és 1976 közötti történetét teljesen a hatalom el­
várásainak megfelelően feldolgozó tanulmányában: Seifert Géza, A magyar zsidóság
harminc éve, in Scheiber Sándor (szerk.), IMIT Évkönyv, 1975/1976, Bp., MIOK, 1976,
326-328.
139Az egységesítést kimondó szabályzatban foglaltak szerint „a magyar izraelitáknak kong­
resszusi [neológ], autonóm ortodox és status quo ante szervezete megszűnik és mind a há­
rom szervezet egyesül”. Lásd 1162-11-7/1950. VKM rendelet, 89. §. (1).
140 Nathaniel Katzburg, Ben Sihrur Le-Mahapeha: Jehude Hungária Múl Mistar Mistane,
1945-1958, in G utman- D rechsler (szerk.), Seerit Ha-Pleta, 1944-1948: Ha-Sikum
Veha-Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem, 1991, 115.
141 S chück Jenő, Az ortodoxia a felszabadulás után, in Új Élet Naptár, 1959, 5719/5720, Bp.,
MIOK, 1959, 159-160.

421
Az 1947-ben a pesti neológ hitközségi választások körül kezdődött folyamatot tehát
az unifikáció zárta le. A magyarországi zsidó közösség, legalábbis közéletét tekint­
ve, a kommunista szalámitaktika áldozatává vált. A zsidók, akárcsak a magyar társa­
dalom többi része, ettől az időponttól kezdve évtizedekig kizárólag a kommunista
diktatúra irányvonalával egyező utat követhettek, s csak a rendszer feltétlen kiszol­
gálásával maradhattak fenn.
Az unifikációval azonban az egyes irányzatok, amelyek több mint egy évszázad
alatt fokozatosan egyre inkább különváltak, nem lettek egyneművé. A diktatúra csak
hosszú időre - egészen az 1989-et, a kommunista rendszer magyarországi összeom­
lását követő új, hivatalos szétválásig - egymás mellé kényszerítette az egymástól
valóban mélyen különböző két irányzatot, az ortodoxiát és a neológiát.

422
ZÁRSZÓ
A „nemzeti zsidóságok”, azaz az egyes nemzetállamokon belül élő zsidó közössé­
gek mint saját jellemzőkkel rendelkező csoportok létrejöttét a francia forradalmat
követő korszakhoz, a modem nemzetállamok kialakulásához köthetjük.1Az eman­
cipációval állampolgári jogokat nyert zsidók, akik fokozatosan az akkulturáció kü­
lönböző szintjére jutottak, az adott országban élő többi etnikumhoz és/vagy vallási
közösséghez hasonlóan a nemzetállamok társadalmának szerves részeivé váltak. Az
adott állam nyelvét elsajátítva az ország kultúrája az ott élő zsidó közösség kultúrája
lett, és egyben elválasztotta a más államokban élő zsidóktól.2 A modem nemzetálla­
mok létrejötte megosztotta a zsidó világot, bizonyos mértékben eltávolította egymás­
tól az egyes országok zsidó közösségeit. Érthető tehát, hogy a különböző országokban
élő „nemzeti zsidóságok” története, sajátos karakterisztikájuk vizsgálata a zsidóság­
gal foglalkozó társadalomtudományok egyik központi témája lett a modem zsidó
történettudomány 19. századi kialakulásától egészen napjainkig.3
Ha azonban közelről szemügyre vesszük a „nemzeti zsidóságokat”, nyilvánvalóvá
válik, hogy az egyes országokon belül élő zsidó közösség önmagában sem volt ho­
mogén. Ennek talán legszélsőségesebb példája Magyarország, ahol a „nemzeti zsi­
dóság” már kialakulása pillanatában mélyen megosztott volt. A magyarországi zsidó
közösség(ek) kialakulása és fejlődése esetében a 19-20. század folyamán nem egy

1A modem nemzetállamok, illetve azon belül a modem, politikai értelemben vett nemze­
tek kialakulására lásd Benedict A nderson és Eric J. H obsbawm klasszikusnak számító
műveit: A nderson , Imagined Communities. Reflections on the Origin and Spread o f Na­
tionalism, London-New York, Verso, 1983; H obsbawm, Nations and Nationalism Since
1780. Programme, Myth, Reality, Cambridge, Canto, 1991.
2A magyarországi zsidók nyelvi elmagyarosodása és a magyar iskolarendszerbe való belé­
pésük kérdéseihez Karády Viktor tanulmányai nyújtanak útmutatót. Lásd Karády , Egyen­
lőtlen elmagyarosodás, avagy hogyan vált Magyarország magyar anyanyelvű országgá?
Történelmi-szociológiai vázlat, Századvég, 1990/2, 5-37; Uő, Iskolarendszer és felekezeti
egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945). Történeti-szociológiai tanulmányok, Bp.,
Replika Kör, 1997.
3A zsidó történettudomány, a Wissenschaft des Judentums kialakulására és benne az alapí­
tó atyának tekintett Leopold Zunz szerepére a rendkívül bő szakirodalomból lásd Ismar
Schorsch, From Text to Context. The Turn to History in Modem Judaism, Hanover-London,
Brandeis UP, 1994, 10-12. fejezetek: 177-254; Yosef Hayim Y erushalmi, Zakhor. Jewish
History and Jewish Memory, Seattle-London, University of Washington Press, 1982, 4. fe­
jezet: Modern dilemmas, 77-103.

425
 egységes zsidó közösség fokozatos szétválásának lehetünk szemtanúi, mint például
Németország, Lengyelország vagy Oroszország esetében. Nem is annak, hogy egy
adott ország zsidó közössége valamilyen történeti esemény vagy folyamat eredmé­
nyeként nagyobb tömegű zsidó bevándorlóval gyarapszik, akik külön közösséget al­
kotva élnek az adott országon belül. Ez jellemzett egyes nyugat-európai országokat
a 19-20. század folyamán, amikor például a pogromok elől menekülő kelet-európai
zsidó menekülteket fogadtak be, vagy a (volt) gyarmatokról érkeztek zsidók na­
gyobb tömegben. E modellekkel ellentétben Magyarországon a helyi modem kori
zsidó közösség létrejötte pillanatától, a zsidók különböző irányokból történt beván­
dorlásától kezdve, egymástól karakterisztikusan különböző közösségek jöttek létre,
ami nem zárta ki, hogy e közösségek tagjainak többsége akkulturációja mértékét te­
kintve ne alkotná szerves részét az ún. „nemzeti zsidóságnak”.
Magyarország esete azt bizonyítja - egészen a modem kori zsidó bevándorlástól
a Holokausztot követő korszakig - , hogy egy modem nemzetállamon belül több
„nemzeti zsidóság” is kifejlődhet. Azaz egy modem nemzetállam területén több, egy­
mástól ideológiáját, gazdasági és társadalmi, valamint demográfiai jellemzőit tekintve
egyaránt különböző zsidó közösség élhet egymás mellett, egymástól teljesen elkü­
lönült, autonóm országos szervezetekbe tömörülve. A magyarországi zsidó közösség
modem kori történetének vizsgálata ezért kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy finomít­
suk a nemzetállamok „nemzeti zsidóságáról” alkotott képünket.
Magyarországon az 1868/1869-es Kongresszust követő neológ-ortodox szakadás
után ortodox fölényű egyensúlyi helyzet alakult ki. Egészen 1920-ig, amikor Ma­
gyarország az első világháborút lezáró békekötés következtében területe több mint
kétharmadát elvesztette, a neológia és az ortodoxia nagyjából 40:55%-ban oszlott
meg az ortodoxia javára.4 A két tábornak ez az egyensúlyi helyzete egyedülálló je ­
lenség az emancipációt követő modem kori európai zsidó történelemben, és okozó­
ja egy ugyancsak egyedi folyamatnak.
Ennek az egyensúlyi helyzetnek köszönhető, hogy Magyarországon a két irány­
zat folyamatosan egymást figyelve, egymás szorításában fejlődött. E folytonos belső,
zsidó részről érkező, erős bíráló figyelem véleményem szerint mindkét irányzatot
arra ösztönözte, hogy sokkal tudatosabban alakítsa ki saját útját, fogalmazza meg saját
identitását, mint más országokban, ahol a modernizációt, illetve a tradicionális utat
választó táborok közötti erőviszony egyértelműen eldőlt valamelyik javára. Ráadá­
sul Magyarországon a két irányzat viszonylag hosszú időn át egymás mellett élt, ami
a nagyjából egymás ellenében kidolgozott identitások és stratégiák tudatos átgondo­
lását és folytonos korrekcióját is szükségessé tette.
Az ortodox fölényt bizonyító demográfiai tényeket a létét féltő magyarországi or­
todoxia a 19. század utolsó harmadában, az irányzatok állami elismertetéséért vívott
politikai küzdelem korszakában teljesen figyelmen kívül hagyta. Az ortodox tábor

4 Az egyes irányzatok közötti arányra vonatkozó adatokat lásd Z eke Gyula, Szakadás
után... Adalékok a magyarországi zsidóság felekezeti irányzatainak társadalomtörténeté­
hez, in L endvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életében, I, Bp.,
MTA Filozófiai Intézet, 1990, 152.

426
vezetői mindenáron hivatalosan, azaz állami elismerés alapján akarták külön vallás­
sá nyilvánítani saját irányzatukat, abból a megfontolásból, hogy csak a neológiától
való teljes és végleges elválás ad esélyt az ortodoxiának a fennmaradásra. E cél ér­
dekében kétfrontos küzdelembe kezdtek. Egyrészt az állammal akarták elismertetni,
hogy az ortodoxia Magyarországon a neológiától teljesen különálló, saját országos
szervezettel rendelkező vallás. Másrészt e különállás végérvényessé tétele érdeké­
ben minél teljesebben elhatárolódtak a neológiától, s ebben egészen addig mentek,
hogy kétségbe vonták a neológ táborba tartozók zsidóságát.
A neológia mindkét fronton tudatosan felvette a küzdelmet az ortodoxiával. Tuda­
tosan és következetesen képviselték, hogy a zsidó történelem csak egyetlen zsidó
vallást ismer, amelyben azonban mindig is megfért egymás mellett az árnyalatok
széles skálája. Elismerték, hogy a modemitáshoz való viszonyt illetően van különbség
ortodoxia és neológia között, értelmezésük szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy
a neológia a zsidó vallás, sőt akár a halakha által körülhatárolt területen kívül esne.
Érdekes jelenség ebben a kontextusban a harmadik hivatalos magyarországi irány­
zat, a statusquo ante megjelenése, amelynek létrejötte a két nagy ellentábor küzdel­
mének köszönhető. Ezen irányzat hitközségei többnyire olyan településeken jöttek
létre, ahol a hitközségen belül életmódjukat tekintve már nem azonos normákat kö­
vető tagok nem tudtak kompromisszumot kötni, és ellentéteik a Kongresszus előtt
egységes hitközség szétszakadásához vezettek. Az esetek egy részében a tagok kö­
zötti ellentétek megoldhatók voltak azzal, hogy a kiváló csoport hivatalosan is az el­
lentáborhoz tartozónak nyilvánította magát, azaz különálló ortodox vagy neológ hit­
községgé szerveződtek. Az 1868/1869-es Kongresszust követő időszakban azonban,
a két nagy tábor közötti küzdelem legádázabb korszakában nem volt lehetőség arra,
hogy egy-egy hitközségen belül a tagok többsége által elfogadott normáktól akár
csak kissé eltérő csoportok is működhessenek. Az általánosan elfogadott normáktól
eltérő csoportra a többség azonnal az ellentábor bélyegét sütötte, ortodoxnak vagy
neológnak kiáltva ki a tagokat. Sok esetben azonban a többségi normáktól eltérő
csoport valójában ugyanúgy beleillett a neológ vagy az ortodox irányzatba, mint a
többség, a magyar törvények azonban nem tették lehetővé, hogy egy településen
több azonos irányzathoz tartozó hitközség működjön. Ezekben az esetekben szinte
automatikus megoldásként kínálkozott az „anyahitközségből" kiváló csoport számára
a statusquo ante irányzathoz csatlakozás lehetősége. 1869 és 1944 között a Magyar-
országon működő statusquo ante hitközségek csaknem 70%-a olyan településen volt,
ahol párhuzamosan a két nagy rivális irányzat valamelyikéhez tartozó hitközség is
működött.
Véleményem szerint a statusquo ante irányzat létrejöttének fő oka tehát a két nagy
irányzat, a neológia és az ortodoxia saját belső megosztottsága volt. A két nagy rivá­
lis, egymással élethalálharcot folytató irányzat önmeghatározása annyira szűk volt
- éppen az egymással való ádáz küzdelemnek köszönhetően - , hogy az egyes hitköz­
ségeken belül ki kellett hogy váljanak mindazok, akik nem illettek bele tökéletesen
a hitközség többsége által elfogadott normarendszerbe. Számukra jelentett ideális,
bár kényszer szülte megoldást a statusquo ante irányzat, amelyhez saját identitásuk,
életmódjuk feladása nélkül csatlakozhattak. Végeredményben tehát a statusquo ante
irányzat létrejötte időszakában - a két nagy irányzat szétválását eredményező Kong­

427
resszust követően - a két nagy irányzatból kényszerűségből kiszakadókat tömörítet­
té egy csoportba.
A zsidó vallási irányzatok tehát Magyarországon az 1870-es évektől kezdve egy­
mástól elkülönülten, külön szervezetekbe rendeződve működtek. Hivatalosan csu­
pán vezető testületeik, az Országos Irodák érintkeztek egymással, sok esetben azok is
csak állami közvetítéssel. Az irányzatok szervezeti különállása egészen a Holokausz-
tot követő évekig, 1950-ig megmaradt. Ebben az évben a három irányzat - ortodo­
xia, neológia és statusquo ante - a kommunista hatalom nyomására egyesült.
A magyarországi „nemzeti zsidóságok” története tehát, éppen mivel több „zsidó­
ság" alakult ki és élt párhuzamosan egymás mellett, megmutatja, hogy egy nemzet­
állam keretein belül a zsidó közösség fejlődése nem csupán a helyi társadalomhoz
fűződő viszonyának függvénye. Legalább ekkora a jelentősége a zsidó közösség egyes
csoportjainak egymáshoz való viszonyának.
E zsidó közösségek a modem kori történelem sűrűn változó viszonyai közepette
folyamatosan arra kényszerültek, hogy saját csoportidentitásukat akár egy nemzedé­
ken belül többször is újra és újra átgondolják és módosítsák. Ezt mind a belső, azaz
a zsidó társadalmon belüli erőviszonyok, mind pedig a külső körülmények állandó
változása szükségessé tette. A magyarországi zsidó társadalmon belül kialakult erő­
viszonyok következtében ráadásul az egyes csoportok, esetünkben a vallási irányza­
tok, identitásukat többnyire egymás ellenében, egymást kizárva fogalmazták meg.
E mély ellentét dacára azonban egy lényeges kérdésben minden csoport identitásfor­
málása találkozott egymással: mindegyik zsidó identitást keresett, azaz csoportját a
zsidó hagyomány nyújtotta lehetőségeken belül helyezte el. E kereteket azonban az
egyes csoportok sokszor egymással homlokegyenest ellenkező módon értelmezték.
A magyarországi zsidó társadalom története, tágabb értelemben pedig a nemzetálla­
mok „nemzeti zsidósága(inak)” története tehát megmutatja, hogy a zsidó identitások
folytonos, tudatos és szükségszerű alakításának kérdése a modem zsidó történelem
egyik központi problémája. A folyton változó és újragondolt, főleg egymás ellené­
ben megfogalmazott identitásalakítás pedig a zsidó nép belső történetének fontos, és
a mai viszonyok között is alapvető kérdése a zsidó világ mai centrumaiban, Izrael­
ben és Észak-Amerikában ugyanúgy, mint annak perifériáin.

428
FÜGGELÉK
 FELHASZNÁLT IRODALOM

I. Levéltári források

1. Magyar Zsidó Levéltár (MZSML, Budapest)

Joint iratok (MZSML, XXXIIMa és XXXIII-7a)

A Magyar Izraeliták Országos Szervezetének iratai, 1945-1952 (MZSML XXXIII-6-2.)
A Magyar Zsidók Központi Tanácsának összeírása a német hatóságok rendelkezése nyomán,
1944 április (MZSML, 19/1-6.)
Az OMZSA-járulékok országos összeírása, 1943 ősz (MZSML, Vegyes 81.76)
A Pesti Izr. Hitközség költségvetése az 19.. évre; valamint A Pesti Izr. Hitközség zárszámadá­
sa az 19.. évről (MZSML, PIH iratai)
A Zsidó Világkongresszus Magyarországi Tagozata iratai, 1948 (MZSML, ZSVK iratai)
A Zsidó Tanács iratai (MZSML, H6/1.)

2. Yad Vashem Archives (YVA, Jeruzsálem)

Ehrenreich Henrik főrabbi levele Udvary Józsefpolgármesterhez, Szilágysomlyó, 1940. de­

cember 12. (YVA, TR-16/42)
Grosz Józsefié (sz. Moskovits Helén) nyilatkozata, Szilágysomlyó, 1945. június 24. (YVA,
TR-16/39)
Kasztner Jisrael- (Rezső-) hagyaték (YVA, P.54)
Komoly Ottó naplója (YVA, P 31/44)
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodájának 6260/1940. sz.
körlevele, Bp., 1940. november 28. (YVA, TR-16/42)
Markovits Ibolya, Adler Ráchel, Adler Bella, Adler Szulamit, Markovits Margit és Markovits
Janka jelentése Duha Irén ellen, §imleul-Silvaniei, 1945. május 25. (YVA, TR-16/39)
Szilágy vármegye katonai parancsnokának jelentése a 2. hadseregparancsnokság közigazga­
tási csoportjának Kolozsvárra, 1940. október 27. (YVA, TR-16/42)
Szilágysomlyói m. kir. rendőrkapitányság jelentése az alispánnak, Szilágysomlyó, 1941. ja­
nuár 3. (YVA, TR-16/42)
A Zsidó Tanács beadványa Jaross Andor belügyminiszterhez, 1944. április 27. (YVA, 0.15/21-1)

431
 II. Nyomtatásban megjelent források

B arta Lajos, Hitközségi ügykezelés és az izr. felekezetre vonatkozó törvények s miniszteri

rendeletek gyűjteménye, Nagykanizsa, Weiss L. és F., 1901.
B enoschofsky Ilona-KARSAi Elek (szerk.), Vádirat a nácizmus ellen, I, Bp., MIOK, 1958.
B enoschofsky Imre, Harminc év után, Bp., 1958.
B ensalom , Ráfi, Neevaknu Lemaan Ha-Hajim: Me-Mivcae Ha-Mahteret Ha-Halucit Ba-
Budapest Be-Snat 1944, Tel-Aviv, Moreset Ve-Szifrijat Poalim, 1977.
B raham, Randolph L., The diary of Ottó Komoly: August 21-September 16, 1944, Hungarian
Jewish Studies, III, New York, World Federation of Hungarian Jews, 1973, 147-250.
B rody, Hajim, Mispat Ha-Behira, Praga, 1923.
C sergő Hugó—B alassa József (szerk.), Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai, I, Bp., Országos
Vázsonyi Emlékbizottság, 1927.
D eutsch Eliezer (Hajim), Cemah Ha-Sade, Paks, 1917.
D omonkos Miksa, A Pesti Izraelita Hitközség elöljáróságának összefoglalójelentése az 1943.,
1944., 1945., 1946. évben kifejtett működéséről és indoklás az 1943., 1944., 1945., 1946.
(VII. 31-ig) évi zárszámadáshoz és mérleghez, Bp., Globus, 1947.
E hrenreich, Simon Zeev, Toldot Rabbenu, in Slomo Zalman E hrenreich, Even Slomo Al
Hat-Tora, I: Beresit, Jerusalem, Készét Slomo, 1963, 6-40.
E hrenreich , Slomo Zalman, Tijjul Ba-Pardesz, I—II, Szilágysomlyó, 1939, 1942.
E isenberg Béla, Roskadozik lelkem. Avatóbeszéd a győri deportált és munkaszolgálatos
mártírok emlékművének felavatásán, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1947. de­
cember, 46-47.
E isler Mátyás, Jelentés az Erdély-Bánáti Országos Iroda működéséről, 1924, Cluj-Kolozs-
vár, 1925.
E isner Jenő, Az izraelita hitfelekezet és hitközségeket érintő törvények és rendeletek gyűjte­
ménye, Karcag, 1925.
Első magyar zsidó naptár és évkönyv, 1848-ik szökőévre, Pest, 1848.
E ppler Sándor, A Pesti Izraelita Hitközség és a vele kapcsolatos intézmények az 1925. év­
ben, in A Pesti Izr. Hitközség fennállása 125-dik évfordulójának és a magyar izraeliták
vallási receptiója 30-dik évfordulójának megünneplése, Bp., PIH, 1925, 55-81.
F reudiger Fülöp, Beszámoló a Magyarországon 1944. március 19. és augusztus 10. között
lejátszódott eseményekről, in Schmidt Mária, Kollaboráció vagy kooperáció? A Buda­
pesti Zsidó Tanács, Bp., Minerva, 1990, 245-320.
F riedländer Yehuda-FROJiMOVics Kinga (szerk.), „Hallgassatok rám, Jákob háza és Izrael
házának minden maradéka... ” Válogatás dr. Herskovits Fábián főrabbi templomi beszé­
deiből, 1946-1950, Bp., MZSML, 2000.
F rojimovics Kinga, Magyarországi zsidó anyakönyvek 1760-tól napjainkig. Magyar zsidó
levéltári repertórium, III, Bp., MTA Judaisztikai Kutatóközpont, 2007.
F rojimovics Kinga, Neológ (kongresszusi) és status quo ante rabbik Magyarországon 1869-től
napjainkig: Archontológia (Az anyahitközségek rendjében), Bp., MTA Judaisztikai Kutató-
központ, 2008, megjelenés alatt.
F rojimovics Kinga-MOLNÁR Judit (szerk.), Gettómagyarország 1944. A Központi Zsidó Ta­
nács iratai, Bp., MZSML, 2002.
F rojimovics Kinga (összeáll.)-S chweitzer József (szerk.), Magyarországi zsidó hitközsé­
gek, 1944. április. A Magyar Zsidók Központi Tanácsának összeírása a német hatóságok
rendelkezése nyomán, I—II., Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1994.

432
F uchs, Avraham, Jesivot Hungária: Be-Gdulatan Ube-Hurbanan, Jerusalem, 1987.
G oldstein, Mose (szerk.), Tikkun Olam, Munkács, 1936.
G rünwald, Yehosua, Sut Heszed Jehosua, New York, Dfusz Ha-Ahim Schlesinger, 1948.
H ahn István, Jákob áldozata. Beszéd a Rádió izraelita vallásos félóráján, 1947. november
25-én, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1948. június, 37-38.
H ajnóci R. József, ,4 magyar zsidók közjoga, Lőcse, 1909.
H araszti György (kiad., tanúim.), Auschwitzi jegyzőkönyvek, Bp., Múlt és Jövő, 2005.
H evesi Ferenc-FRiEDMANN Gyula (szerk.), Ankét a kitérésekről, Bp., OMIKE Magyar Zsi­
dóság Hitvédelmi Szövetsége, 1931.
H evesi Ferenc-FRiEDMANN Gyula (szerk.), Ankét az önantiszemitizmusról, Bp., OMIKE Ma­
gyar Zsidóság Hitvédelmi Szövetsége, 1931.
H evesi Ferenc-FRiEDMANN Gyula (szerk.), Ankét a vegyes házasságokról, Bp., OMIKE Ma­
gyar Zsidóság Hitvédelmi Szövetsége, 1932.
H irsch, Samson Raphael, Das Hamburger Attentat, in Naphtali H irsch (kiad.), Gesammelte
Schriften von Rabbiner Samson Raphael Hirsch, Vierter Band, Frankfurt a. M., J. Kauff-
mann, 1908,453-505.
A „Hitőr” magyar zsidó egylet alapszabályai, Pest, Légrády, 1868.
A honi izraeliták között magyar nyelvet terjesztő pesti egyletnek felsőbb helyen k. k. jóváha­
gyott alapszabályai, Pest, Länderer és Heckenast, 1847.
Az izraelita községkerületi elnökök emlékirata, Magyar Zsidó Szemle, 1908, 329-354.
Az izraelita községkerületi elnökök gyűlésének emlékirata Gróf Csáky Albin vallás- és köz-
oktatásügyi miniszterhez, Magyar Zsidó Szemle, 1889, 577-595.
Az Izraeliták Országos Irodájának évi jelentése, 1901, Magyar Zsidó Szemle, 1902, 14-38.
Kahan -F rankl Samu, Az új elnök székfoglalója, Zsidó Újság, 1934. június 1., 4-5.
Kalender für Israeliten für das Jahr..., Wien, Verlag der „Oesterreichisch-Israelitischen
Union”, 1892-1919.
Karlibach , Azriel (szerk.), Vaadat Ha-Hakira Ha-Anglo-Amerikait Le-Injane Erec-Jisrael,
Tel-Aviv, Z. Lehman, 1946.
Kasztner , Rudolph (Rezső), Der Bericht des jüdischen Rettungskomitees aus Budapest,
1942-1945, Basel, 1946.
Katona József, Mártírláng. Imák a zsidó vértanúkért, Bp., Pesti Chevra Kadisa,21948.
Katz, Yehosua, Hakdamat Nehed Ve-Talmid Ha-Mehaber, in Slomo Zalman E hrenreich,
Drasot Lehern Slomo, Brooklyn, 1976, 1—51.
K ecskeméti Lipót, Egy zsidó vallás van-e, több-e?, Nagyvárad, Sonnenfeld, 1913.
Kecskeméti Lipót, Vallási zsidóság és nemzeti zsidóság. Templomi beszédek, Nagyvárad, Kos­
mos, 1922.
K epecs József, A zsidó népesség száma településenként, 1840-1941, Bp., Központi Statisz­
tikai Hivatal, 1993.
Kiegészítő szabályzat a magyar és erdélyi izraeliták 1868 december 10-iki Egyetemes Gyű­
lése által hozott és 1869. évi junius hó 14-én királyilag szentesített szabályzatokhoz és ha­
tározatokhoz: Javaslat, Bp., A Magyarországi Izraeliták Országos Irodája, 1934.
K ohn Sámuel, Emlékbeszéd Dr. Hirschler Ignácz fölött, 1891. december 15., Bp., 1891.
K ohn Sámuel, Hogyan fogadjuk és hogyan háláljuk meg az egyenjogosítást? Zsinagógái be­
széd az egyenjogosítási ünnepély alkalmávalf. é. Január hó 12-én, Pest, 1868.
K olosváry-B orcsa Mihály, A zsidókérdés magyarországi irodalma, Bp., Stádium, 1943.
KomlÓS Aladár, Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a Holocaustig, II: Bevezetés a
magyar-zsidó irodalomba, Bp., Múlt és Jövő, 1997.
K oral Álmos [Komlós Aladár], Zsidók válaszúton, Presov, Minerva, 1921.
Kossuth Lajos, Kossuth válasza Fábián Gábornak, Pesti Hírlap, 1844. május 5., 300.

433
Kőbányai János (szerk.), Scheiber Sándor könyve: Válogatott beszédek, Bp., Múlt és Jövő,
1994.
Lemberger, Mose Natan Neta, Szefer Cli Gola, Brooklyn, 1996.
Lévai Jenő, Zsidósors Magyarországon, Bp., Magyar Téka, 1948.
Levin, Itamar, Letters o f Fire, Tel-Aviv, Jediot Aharonot, 2002, héber.
L ichtenstein Hillel, Szefer Tesuvot Bet Füllel, I, Szatmár, 1908.
L öffler Henrik (összeáll.), Az izraelita felekezeti-anyakönyvvezető kézikönyve, Bp., 1910.
A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuilly s/S-ben,
január-március havában, Bp., M. Kir. Külügyminisztérium, 1920-1921.
M unkácsi Ernő, Hogyan történt. Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához, Bp.,
Renaissance, 1947.
Panet, Hajim Becalel, Szefer Dereh Jivhar, Munkács, 1894.
Pap Károly, Zsidó sebek és bűnök, Bp., Kosmos, 1935.
Patai József, Zsidó írások, I, Bp., Múlt és Jövő, 1919.
Patai József, Zsidó kultúra, in K őbányai János (szerk.), Múlt és Jövő antológia, Bp., Szi­
multán, 1988, 10-12.
A Pesti Izraelita Hitközség körzeteinek szabályzata, Bp., 1943.
Pető Ernő, Statement, Hungarian Jewish Studies, III, New York, World Federation of Hun­
garian Jews, 1973, 49-74.
Reich Ignác, Az izr. orthodox közvetitő bizottság emlékirata a vallás- és közokt. miniszter­
hez, Magyar Zsidó Szemle, 1884, 74-77.
Reich Koppel, „Itt a béke hasadása...”, in Kecskeméti Vilmos (szerk.), Zsidó évkönyv az
5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 237.
Schick, Mahara’m, Seelot U-Tesuvot: Orah Hajim, Munkács, 1880.
Spitzer, Shlomo J., Die Rabbiner Ungarns, 1944, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1999.
Stern, Samu, A Race with Time: A Statement, in Randolph L. Braham (szerk.), Hungarian
Jewish Studies, III, New York, World Federation of Hungarian Jews, 1973, 1—47.
Stern Samu, Versenyfutás az idővel! A Zsidó Tanács működése a német megszállás és a nyi­
las uralom idején, in Schmidt Mária, Kollaboráció vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó
Tanács, Bp., Minerva, 1990, 56-111.
Stern Samu, A zsidókérdés Magyarországon, Bp., PIH, 1938.
Stöckler Lajos, Gettó előtt - gettó alatt, in Schmidt Mária, Kollaboráció vagy kooperáció?
A Budapesti Zsidó Tanács, Bp., Minerva, 1990, 393-418.
Szabó Dezső, Ellenforradalom, Virradat, 1920. december 29., 1.
Szabolcsi Lajos, Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei, 1881-1931, Bp., MTA Judaiszti­
kai Kutatócsoport, 1993.
Színai Miklós-Szűcs László (szerk.), Horthy Miklós titkos iratai, Bp., Kossuth, 1962.
Szofer, Jichak Jakov (szerk.), Szefer K ’N Szofer, London, 1963.
Takács György és mások, Az egyházközségi és hitközségi adózás, Bp., Orion, 1934.
W eisz, Jichak Jakov, Sut Minhat Jichak, I, Jerusalem, Mahon Hatam Szofer, 1979.
A zsidókérdés Magyarországon: A Huszadik Század körkérdése, Huszadik Század, 1917,
1-164.

434
 III. S z a k ir o d a lo m

1. Monográfiák, cikkgyűjtemények, lexikonok

Adalékok a Belső-Erzsébetváros történetéhez, Bp., Budapesti Városszépítő Egyesület, 1983.

Adalékok a Belső-Józsefváros történetéhez, Bp., Budapesti Városszépítő Egyesület, 1985.
Adalékok a belső Terézváros történetéhez, Bp., Budapesti Városszépítő Egyesület, 1982.
Adalékok a Lipótváros történetéhez, I—II, Bp., Budapesti Városszépítő Egyesület, 1988.
A gar, Herbert, The Saving Remnant. An Account o f Jewish Survival Since 1914, London,
Rupert Hart-Davis, 1960.
A lfaszi, Jichak, Ha-Haszidut Me-Dor Le-Dor, I, Jerusalem, Mahon Daat Joszef, 1995.
A nderson, Benedict, Imagined Communities. Reflections on the Origin and Spread o f Na­
tionalism, London & New York, Verso, 1983.
Az Andrássy út, Bp., Terézvárosi Önkormányzat, 1993.
A rendt, Hannah, Eichmann in Jerusalem. A Report on the Banality o f Evil, New York, Vi­
king, 1963; magyarul: UŐ, Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról,
ford. Mesés Péter, Pató Attila, Bp., Osiris, 2001.
A schheim, Steven E., Brothers and Strangers: The East European Jew in German and Ger­
man Jewish Consciousness, 1800-1923, Madison, The University of Wisconsin Press, 1982.
Bacon, Gershon C., The Politics o f Tradition: Agudat Yisrael in Poland, 1916-1939, Jerusa­
lem, The Magnes Press, Hebrew University, 1996.
Bácskái Sándor, Egy lépés Jeruzsálem felé, Bp., Múlt és Jövő, 1997.
Bácskai Vera-GYÁNi Gábor-KuBiNYi András, Budapest története a kezdetektől 1945-ig,
Bp., BFL, 2000.
Bányai Viktória, Zsidó oktatásügy Magyarországon, 1780-1850, Bp., Gondolat, 2005.
Bauer, Yehuda, Jews for Sale? Nazi-Jewish Negotiations, 1933-1945, New Haven & London,
Yale UP, 1994.
B auer, Yehuda, My Brother s Keeper: A History o f the American Jewish Joint Distribution
Committee, 1929-1939, Philadelphia, The Jewish Publication Society of America, 1974.
Bauer, Yehuda, Out o f the Ashes. The Impact ofAmerican Jews on Post-Holocaust European
Jewry, Oxford-New York, Pergamon, 1989.
Berend T. Iván, Válságos évtizedek. Közép- és Kelet-Európa a két világháború között, Bp.,
Gondolat, 1982.
Berend T. Iván-RÁNKi György, A magyar gazdaság száz éve, Bp., Kossuth Közgazdasági
és Jogi Kiadó, 1972.
B ernstein Béla, Az 1848-49-iki magyar szabadságharc és a zsidók, Bp., IMIT, 1898.
Birnbaum, Pierre-KATZNELSON, Ira (szerk.), Paths o f Emancipation. Jews, States, and Citizen­
ship, Princeton, NJ, Princeton UP, 1995.
Blank, Naomi-GENizi, Haim (szerk.), Mahteret Hacala: Bne Akiva Ba-Hungaria Ba-tkufat
Ha-Soa, Ramat Gan, Universzitat Bar-Ilan, 1993.
Bosnyák Zoltán, A zsidókérdés, II, Bp., Stádium, 1940.
Braham, Randolph L., Genocide and Retribution: The Holocaust is Hungarian-Ruled Northern
Transylvania, Boston-The Hague, Kluwer-Nijhoff, 1983.
B raham, Randolph L., The Politics o f Genocide. The Holocaust in Hungary, New York, Co­
lumbia UP, 1994.
B raham, Randolph L., A népirtás politikája: A Holocaust Magyarországon, Bp., Belvárosi,
1997.
BüCHLER Sándor, A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig, Bp., IMIT, 1901.

435
C armilly-W einberger, Moshe, A zsidóság története Erdélyben, 1623-1944, Bp., MTA Ju-
daisztikai Kutatócsoport, 1995.
C esarani, David (szerk.), Genocide and Rescue. The Holocaust in Hungaiy, 1944, Oxford
& New York, Berg, 1997.
C ohen, Asher, A haluc ellenállás Magyarországon, 1942-1944, Bp., Balassi, 2002.
C ur, Jakov, Ben Ortodokszia Le-Cionut: Ha-Cionut Ha-Datit U-Mitnagdea, Ramat Gan, Bar-
Ilan University, 2001.
C síki Tamás, Városi zsidóság Északkelet- és Kelet-Magyarországon. A miskolci, a kassai, a
nagyváradi, a szatmárnémeti és a sátoraljaújhelyi zsidóság gazdaság- és társadalomtör­
ténetének összehasonlító vizsgálata, 1848-1944, Bp., Osiris, 1999.
D eák, István, Beyond Nationalism: A Social and Political History o f the Habsburg Officer
Corps, 1948-1918, New York, Oxford UP, 1990.
D énes Iván Zoltán, Szekju Gyula, Bp., Új Mandátum, 2001.
D icker, Herman, Piety and Perseverance: Jews from the Carpathian Mountains, New York,
Sepher-Hermon, 1981.
D on, Jehuda, A magyarországi zsidóság társadalom- és gazdaságtörténete a 19-20. század­
ban, Bp., MTA Judaisztikai Kutatóközpont—Élet és Irodalom, 2006.
Eliav, Mordehaj, Ha-Hinuh Ha-Jehudi Ba-Germania Be-Jame Ha-Haszkala Ve-Ha-Eman-
cipacia, Jerusalem, Ha-Szohnut Ha-Jehudit Le-Erec Jiszrael, 1961.
Ellenson, David, Rabbi Esriel Hildesheimer and the Creation o f a Modern Jewish Ortho­
doxy, Tuscaloosa-London, The University of Alabama Press, 1990.
Fejtő Ferenc, Magyarság, zsidóság, Bp., História-MTA Történettudományi Intézete, 2000.
Ferziger, Adam S., Exclusion and Hierarchy: Orthodoxy, Nonobservance, and the Emergence
o f Modern Jewish Identity, Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 2005.
F erziger, Adam S., Hierarchical Judaism in Formation: The Development o f Central Euro­
pean Orthodoxy’s Approach Towards Non-Observant Jews, 1700-1918, Ph.D. Thesis,
Ramat Gan, Bar-Ilan University, 2001.
F reidenrf.ICH, Harriet Pass, Jewish Politics in Vienna, 1918-1938, Bloomington-Indianapo-
lis, Indiana UP, 1991.
F reidenreich, Harriet Pass, The Jews o f Yugoslavia: A Quest for Community, Philadelphia,
The Jewish Publication Society of America, 5740-1979.
Frojimovics Kinga, I have been a Stranger in a Strange Land: The Hungarian State and Jewish
Refugees in Hungary, 1933-1945, Jerusalem, The International Institute for Holocaust
Research at Yad Vashem, 2007.
Frojimovics, Kinga-KOMORÓCZY, Géza (szerk.)-P usztai, Viktória-STRBiK, Andrea, Jewish
Budapest: Monuments, Rites, History, Bp., CEU, 1999.
Frojimovics Kinga-KOMORÓCZY Géza (szerk.)-PuszTAi Viktória-STRBiK Andrea, A zsidó
Budapest. Emlékek, szertartások, történelem, Bp., Városháza-MTA Judaisztikai Kutató-
csoport, 1995.
Gáti, Charles, Magyarország a Kreml árnyékában, Bp., Századvég, 1990.
G azda Anikó, Zsinagógák és zsidó községek Magyarországon. Térképek, rajzok, adatok,
Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1991.
G ergely Jenő, Gömbös Gyula. Vázlat egy politikai életrajzhoz, Bp., Elektra, 1999.
G ergely Jenő, Prohászka Ottokár: „A napbaöltöztetett ember”, Bp., Gondolat, 1994.
G erlach, Christian-GÖTZ, Aly, Das letzte Kapitel. Realpolitik, Ideologie und der Mord an
den ungarischen Juden, 1944/1945, Stuttgart, Deutsche Verlags-Anstalt, 2002. - Magyarul:
Uők, Az utolsó fejezet: Reálpolitika, ideológia és a magyar zsidók legyilkolása, 1944/1945,
Bp., Nórán, 2005.

436
G oldhagen, Daniel Jonah, Hitler ’s Willing Executioners: Ordinary Germans and the Holo­
caust, New York, Alfred A. Knopf, 1996.
G on da László, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945, Bp., Századvég, 1992.
G onda, Moshe Elijáhu, A debreceni zsidók száz éve: A mártírhalált halt debreceni és kör­
nyékbeli zsidók emlékére, Tel-Aviv, A Debreceni Zsidók Emlékbizottsága, é. n.
G roszmann Zsigmond, A magyar zsidók a 19. század közepén, Bp., Egyenlőség, 1917.
G ulyás Pál, Magyar írók élete és munkái. Új sorozat, Bp., Argumentum, 1999.
G utman, Israel- D rechsler, Adina (szerk.), Seerit Ha-Pleta, 1944-1948: Ha-Sikum Veha-
Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem, 1991.
G[uttmann] M[ihály], A Sulchan Áruch és a magyar zsidóság, Bp., Kohn, 1913.
G yáni Gábor, Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése, Bp., Napvilág, 2000.
G yáNI Gábor- Kövér György, Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második
világháborúig, Bp., Osiris, 1998.
G yémánt, Ladislau, The Jews o f Transylvania: A Historical Destiny, Cluj-Napoca, Institutul
Cultural Román, 2004.
Győri Szabó Róbert, A kommunista párt és a zsidóság, Bp., Windsor, 1997.
G yurgyák János, A zsidókérdés Magyarországon: Politikai eszmetörténet, Bp., Osiris, 2001.
Hanák Péter (szerk.), Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus: Tanulmányok a zsidókér­
désről a huszadik századi Magyarországon, Bp., Gondolat, 1984.
H ilberg, Raul, The Destruction o f the European Jews, New York-London, Holmes & Meier,
1985.
Hobsbawm, Eric J., Nations and Nationalism Since 1780. Programme, Myth, Reality, Camb­
ridge, Canto, 1991.
Horváth Rita, A Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága (DEGOB)
története, Bp., MZSML, 1997 (MAKOR 1).
Ioanid, Radu, The Holocaust in Romania. The Destruction o f Jews and Gypsies Under the
Antonescu Regime, 1940-1944, Chicago, Ivan R. Dee, 2000.
Kádár Gábor -V agi Zoltán, Aranyvonat: Fejezetek a zsidó vagyon történetéből, Bp., Osiris,
2001 .
Karády Viktor, Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon, 1867-1945,
Bp., Replika Kör, 1997.
Karády Viktor, Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, 1867-1945. Történeti-szociológiai
tanulmányok, Bp., Replika Kör, 2000.
Karniel, Josef, Die Toleranzpolitik Kaiser Josephs II, Gerlingen, Bleicher, 1986.
Karsai László, Holokauszt, Bp., Pannonica, 2001.
Katona József, A 90 éves Dohány-utcai templom, Bp., Országos Magyar Zsidó Múzeum,
1949.
Katz, Jacob, Out o f the Ghetto. The Social Background o f Jewish Emancipation, 1770-1870,
Cambridge, Mass., Harvard UP, 1973.
Katz, Jacob, The Unhealed Breach: The Cessation o f Orthodox Jews from the General Com­
munity in Hungary and Germany, Jerusalem, Merkaz Zalman Sazar, 1995, héber. - Ma­
gyarul: Uő, Végzetes szakadás: Az ortodoxia kiválása a zsidó hitközségekből Magyaror­
szágon és Németországban, Bp., Múlt és Jövő, 1999.
Katzburg, Nathaniel, Antisemitism in Hungary, 1867-1944, Jerusalem, The Zalman Shazar
Center for Jewish History and The Vidal Sassoon International Center for the Study of
Antisemitism, 1992, héber.
Katzburg, Nathaniel, Hungary and the Jews. Policy and Legislation, 1920-1943, Ramat
Gan, Bar-Ilan UP, 1981.

437
Katzburg, Nathaniel, Zsidó hagyomány és modernizáció, különös tekintettel a közép- és kelet­
európai zsidóság helyzetére, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995 (Értesítő, 10).
K ieval, Hillel J., Languages o f Community: The Jewish Experiences in the Czech Lands,
Berkeley-London, University of California Press, 2000.
K ieval, Hillel J., The Making o f Czech Jewry: National Conflict and Jewish Society in Bo­
hemia, 1870-1918, New York-Oxford, Oxford UP, 1988.
K lein, Peter (szerk.), Die Einsatzgruppen in der besetzten Sowjetunion, 1941/42: Die Tätig-
keits- und Lageberichte des Chefs der Sicherheitspolizei und des SD, Berlin, Hentrich, 1997.
Kohen, Jichak Joszef, Hahme Hungária Ve-Ha-Szifrut Ha-Toranit Ba, Jerusalem, Mahon
Jerusalajim, 1997.
K ohen, Jichak Joszef, Hahme Transylvania, Jerusalem, Mahon Jerusalajim, 1989.
K ornberg, Jacques, Theodor Herzl: From Assimilation to Zionism, Bloomington, Indiana
UP, 1993.
K ovács Alajos, A zsidóság térfoglalása Magyarországon, Bp., szerzői kiadás, 1922.
O. K ovács József, Zsidók a Duna-Tisza közén. Társadalomtörténeti esettanulmányok,
XVIII-X1X. század, Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft. és a Kecskemét Monográfia Szer­
kesztősége, 1996.
Lavi, Teodor (szerk.), Pinkas Hakehillot. Rumania, II, Jerusalem, Yad Vashem, 1980.
Lendvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életében, Bp., MTA Filo­
zófiai Intézet, 1990.
L iberles, Robert, Religious Conflict in Social Context. The Resurgence o f Orthodox
Judaism in Frankfurt am Main, 1838-1877, Westport-Connecticut-London, England,
Greenwood, 1985.
M acartney, C. A., October Fifteenth. A History o f Hungary, 1929-1945, II, Edinburgh,
Edinburgh UP,21961.
M arrus, Michael R., The Holocaust in History, Hanover-London, University Press of New
England, 1987.
M cCagg, William O., A History o f Habsburg Jews, 1670-1918, Bloomington, Indiana UP,
1989.
M endelsohn, Ezra, The Jews of East Central Europe Between the World Wars, Bloomington,
Indiana UP, 1983.
M eyer, Michael, Ben Maszoret Le-Kidma: Toldot Tnuat Ha-Reforma Ba-Jahadut, Jerusalem,
Merkaz Zalman Sazar, 1990.
M eyer, Michael, Response to Modernity: A History o f the Reform Movement in Judaism,
New York, Oxford UP, 1988.
M ichman, Jozeph, Dutch Jewry During the Emancipation Period, 1787-1815, Gothic Turrets
on a Corinthian Building, Amsterdam, Amsterdam UP, 1995.
Moess Alfréd, Pest megye és Pest-Buda zsidóságának demográfiája, 1749-1846, Bp., MIOK,
1968.
M olnár Judit, Csendőrök, hivatalnokok, zsidók. Válogatott tanulmányok a magyar holokauszt
történetéből, Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 2000.
M olnár Judit, Zsidósors 1944-ben az V. (szegedi) csendőrkerületben, Bp., Cserépfalvi, 1995.
M oskovits Árje, Emlékkönyv: Derecske és vidéke zsidósága, Tel-Aviv, A Derecskéi Gyüle­
kezet Maradékának kiadása, 1984.
M oskovits, Aron, Jewish Education in Hungary, 1848-1948, New York, Bloch, 1964.
M oskovits Cvi, Jesivák Magyarországon, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1999.
M üller, Ines, Die Otto Wagner-Synagoge in Budapest, Wien, Locker, 1992.
N ovák Attila, Átmenetben. A cionista mozgalom négy éve Magyarországon, Bp., Múlt és Jövő,
2000 .

438
Pinkas Hakehillot. Encyclopaedia o f Jewish Communities, Hungary, Jerusalem, Yad Vashem,
1976, héber.
Pohl, Dieter, Nationalsozialistische Judenverfolgung in Ostgalizien, 1941-1944. Organisation
und Durchführung eines staatlichen Massenverbrechens, München, Oldenbourg, 1996.
Romsics Ignác, Bethlen István. Politikai életrajz, Bp., Osiris, 21999.
Rosman, Moshe, Founder o f Hasidism: A Quest for the Historical Ba 'al Shem Tov, California
UP, 1996.
Rosman, Moshe, The Lord s Jews. Magnate-Jewish Relations in the Polish-Lithuanian Com­
monwealth during the Eighteenth Century, Cambridge, Mass., Harvard UP, 1990.
Rozenblit, Marsha L., Reconstructing a National Identity: The Jews o f Habsburg Austria
during World War I., Oxford-New York, Oxford UP, 2001.
R ubin, Israel, Satmar: Two Generations o f an Urban Island, New York-Washington D. C.,
Peter Lang,21997.
Ruppin, Arthur, Ha-Szociologia set Ha-Jehudim, Tel-Aviv, A. J. Steibel, 1934.
Sandkühler, Thomas, „Endlösung” in Galizien. Der Judenmord in Ostpolen und die Ret­
tungsinitiativen von Berthold Beitz, 1941-1944, Bonn, Dietz, 1996.
Schorsch, Ismar, From Text to Context. The Turn to History in Modern Judaism, Hanover-
London, Brandeis UP, 1994.
Schwarzfuchs, Simon, A Concise History o f the Rabbinate, Oxford, UK-Cambridge, USA,
Blackwell, 1993.
Seidler, Franz W., Die Organization Todt, Bauen für Staat und Wehrmacht, 1938-1945,
Koblenz, Bernard & Graefe, 1987.
Shiff, Ofer, Assimilation in Pride: Antisemitism, Holocaust and Zionism as Challenges to
Universalistic American Jewish Reform Ideology, Tel-Aviv, Am Oved, 2001, héber.
Silber, Michael K., Roots o f the Schism in Hungarian Jewry: Cultural and Social Change
from the Reign of Joseph II until the Eve o f the 1848 Revolution, Ph. D. Thesis, Jerusalem,
The Hebrew University, 1985, héber.
S ipos Péter, Imrédy Béla, Bp., Elektra, 2001.
Spiegel, Yehuda, Toldot Jiszrael Ve-Hitpathut Ha-Haszidut Ba-Ruszia Ha-Karpatit, Tel-Aviv,
Ha-Igud Ha-Olami sei Jehude Ruszia Ha-Karpatit, é. n.
Stark Tamás, Hungarian Jews During the Holocaust and After the Second World War,
1939-1949: A Statistical Review, New York, Boulder, 2000.
Stern Salamon (szerk.), Hetven év a betegek szolgálatában, 1871-1941, Bp., Országos
Bikur Cholim Egyesület, 1941.
Szekfű Gyula, Három nemzedék és ami utána következik, Bp., ÁKV-Maecenas, 1989, reprint.
Szirtes, Zoltán, Temetetlen halottaink 1941. Kőrösmező, Kamenyec-Podolszk, Bp., 1996.
Szita Szabolcs, Halálerőd. A munkaszolgálat és a hadimunka történetéhez, 1944-1945, Bp.,
Kossuth, 1989.
Szita Szabolcs, Utak a pokolból. A magyar deportáltak az annektált Ausztriában, Bp., Me-
talon Manager Iroda, 1991.
T heilhaber, Felix A., Der Untergang der Deutschen Juden, Berlin, Jüdischer, 1921.
T schuy, Theo, Becsület és bátorság: Carl Lutz és a budapesti zsidók, Miskolc, Well-Press,
2002 .
T schuy, Theo, Dangerous Diplomacy: the Story o f Carl Lutz, Grand Rapids, William
B. Eerdmans, 2000.
T wersky, Isadore (szerk.), Danzig, Between East and West: Aspects o f Modern Jewish
History, Cambridge, Mass., Harvard UP, 1985.
Újvári Péter, Zsidó Lexikon, Bp., A Zsidó Lexikon kiadása, 1929.

439
U ngvári Tamás, Ahasvérus és Schylock: A „zsidókérdés” Magyarországon, Bp., Akadémiai,
1999.
V enetianer Lajos, A magyar zsidóság története a honfoglalástól a világháború kitöréséig,
Bp., 1922.
V enetianer Lajos, A zsidóság szervezete az európai államokban, Bp., IMIT, 1901.
V ital, David, A People Apart. The Jews in Europe, 1789-1939. New York, Oxford UP, 1999.
VÖRÖS Károly, Budapest legnagyobb adófizetői, 1873-1917, Bp., Akadémiai, 1979.
W ertheimer, Jack, Unwelcome Strangers: Eastern European Jews in Imperial Germany, New
York, Oxford UP, 1987.
Y erushalmi, Yosef Hayim, Záchor, Bp., Osiris-ORZSE, 2000.
Y erushalmi, Yosef Hayim, Zakhor. Jewish History and Jewish Memory, Seattle & London,
University of Washington Press, 1982.

2. Cikkek, tanulmányok

Á brahámsohn Hermann, A budapesti orthodox zsidóság, in Kecskeméti Vilmos (szerk.),

Zsidó évkönyv az 5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 113-115.
A ncel, Jean, Seerit Ha-Pleta Ba-Romania Ba-Tkufat Ha-Maavar Le-Mistar Kommuniszti
Gamur, Auguszt 1944-December 1947, in Israel GuTMAN-Adina D rechsler (szerk.),
Seerit Ha-Pleta, 1944-1948: Ha-Sikum Veha-Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem,
1991, 127-147.
B ácskai Vera, A pesti zsidóság a 19. század első felében, Budapesti Negyed, 1995/2, 5-21.
Bakonyi László, A kongresszusi zsidó hitközségek statisztikája, Magyar Zsidó Szemle, 1936,
139-160.
Balázs Edit, A szombathelyi elemi izraelita népiskola, Partes Populorum Minores Alienigenae,
2003/8, 137-153.
Bárkái, Avraham, Jewish Life Under Persecution, in Michael A. M eyer (szerk.), German-
Jewish History in Modern Times, IV: Renewal and Destruction, 1918-1945, New York,
Columbia UP, 1998, 231-257.
Barkai, Avraham, Population Decline and Economic Stagnation, in Michael A. Meyer (szerk.),
German-Jewish History in Modern Times, IV: Renewal and Destruction, 1918-1945,
New York, Columbia UP, 1998, 30-44.
B auer, Yehuda, Ha-Briha, in Israel GuTMAN-Adina D rechsler (szerk.), Seerit Ha-Pleta,
1944-1948: Ha-Sikum Veha-Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem, 1991,45-52.
Bauer, Yehuda, Gisi Fleischmann, in Dalia OFER-Leonore J. W eitzman (szerk.), Women in
the Holocaust, New Haven-London, Yale UP, 1998, 253-264.
B auer, Yehuda, The Mission of Joel Brand, in Yehuda B auer, The Holocaust in Historical
Perspective, Seattle, University of Washington Press, 1978, 94-155.
B eller, Steven, Patriotism and the National Identity of Habsburg Jewry, 1860-1914, Leo
Baeck Institute Year Book 1996, XLI, 215-238.
B en-D avid, Joseph, The Beginnings of Modem Jewish Society in Hungary in the First Half
of the Nineteenth Century, Jewish History, 1997/1, 57-97.
B enisch, Artúr, A zsidók térfoglalása és elhelyezkedése a mai Magyarország területén,
1830-1930, Magyar Statisztikai Szemle, 1934/11, 916-925.
B enoschofsky Imre, Emlékek a Szemináriumból: A Rabbiképző második korszaka, MIOK
Évkönyv, 1970, 74-105.
Bergman, Hugo, Der jüdische Nationalismus nach dem Krieg, Der Jude, 1 (1916-1917), 7-13.

440
B lasz Herman, Tomché Jesivosz, Zsidó Újság, 1925. október 16., 5.
B londheim, Menachem, Veleha-Som’im Jin’am: Ha-Drasa Ha-Ortodokszit Ba-Arcot Ha-Brit,
1881-1939, in B. Z. Kadar (szerk.), Ha-Tarbut Ha-Amamit: Kovec Mehkarim, Jerusalem,
Merkaz Zalman Sazar, 1996, 277-303.
Bodea, Ghoerghe 1., Jewish Political Life and Press in Transylvania Between the Two World
Wars, in Ladislau G yémánt és mások (szerk.), Studia Judaica, 1(1991), Cluj-Napoca,
Gloria, 88-93.
Braham, Randolph L., The Uniqueness of the Holocaust in Hungary, in Uő-Bela VÁGÓ (szerk.),
The Holocaust in Hungary Forty Years Later, New York, Columbia UP, 1985, 177-190.
Brámer Frigyes, Zsidó élet Pesten a század elején, MIOK Évkönyv, 1977/1978, 91-95.
Büchler Sándor, A zsidó reform úttörői Magyarországon, Magyar Zsidó Szemle, 1900,107-119.
C armilly-W einberger, Moshe, Communal and Spiritual Resistance of the Transylvanian
Jews Between 1933-1944, in Ladislau G yémánt (szerk.), Studia Judaica, X(2001), Cluj-
Napoca, Efes, 22^12.
C armilly-W einberger, Moshe, The Jewish Reform Movement in Transylvania and Banat:
Rabbi Aaron Chorin, in Ladislau G yémánt (szerk.), Studia Judaica, V(1996), Cluj-Napoca,
Sincron, 13-60.
Carmilly-W einberger, Moshe, Párhuzamok és kapcsolatok a boroszlói és a budapesti rabbi­
képző között, in Schweitzer József (főszerk.), „A tanítás az élet kapuja”. Tanulmányok
az Országos Rabbiképző Intézetfennállásának 120. évfordulója alkalmából, Bp., Universitas-
Országos Főrabbi Hivatal, 1999, 108-126 (Mórija Könyvek, 1).
Carmilly-W einberger, Moshe, The Similarities and Relationship Between the Jüdisch-
Theologisches Seminar (Breslau) and the Rabbinical Seminary (Budapest), Leo Baeck
Institute Yearbook, XL1V(1999), 3-22.
Cohen, Asher, The Halutz Resistance as a Revolt Against Assimilation, in Randolph L. Braham-
Attila PÓK (szerk.), The Holocaust in Hungary. Fifty Years Later, New York, Columbia UP,
1997, 425-440.
D anzig, Hillel, Ha-Tnua Ha-Cionit Ben Ste Milhamot Ha-Olam, in Pinkas Hakehillot:
Encyclopaedia o f Jewish Communities, Rumania, II, Jerusalem, Yad Vashem, 1980, hé­
ber, 38-49.
Dómján István, Der Kongress der ungarischen Israeliten, 1868-1869, Ungarn-Jahrbuch, I,
Mainz, 1969, 139-161.
D uncan, Otis D.-D uncan, Beverly, A Methodological Analysis of Segregation Indexes,
American Sociological Review, 20(1955), 210-217.
Ehrlich G. Gusztáv, „Ötven éve dolgozom...”, in Kecskeméti Vilmos (szerk.), Zsidó évkönyv
az 5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 245-257.
E isler Manó, Status-quo, Das traditionelle Judenthum, 1872. február 22, 173-174.
E liav, Mordehaj, Makomo sei Ha-Rav Azriel Hildesheimer Ba-Maavak al Dmuta sei Jahadut
Hungária, Cion, 23(1962), 59-86.
E liav, Mordehaj, Tora lm Dereh-Erec Be-Hungaria: Ha-Jesiva sei Ha-Rav Azriel Hildeshei­
mer Ba-Eizenstädt, Szinaj, 51(1962), 127-142.
E llenson, David, German Jewish Orthodoxy: Tradition in the Context of Culture, in Jack
W ertheimer (szerk.), The Uses o f Tradition: Jewish Continuity in the Modern Era, New
York, The Jewish Theological Seminary, 1992, 5-22.
E mber Győző, A magyarországi országos zsidóösszeírások a XVIII. század első felében, in
Grünvald Fülöp— Scheiber Sándor (szerk.), Magyar Zsidó Oklevéltár, VII, Bp., MIOK,
1963,49-77.
Engleman, Uriah Zevi, Sources of Jewish Statistics, in Louis F inkelstein (szerk.), The
Jews. Their History, Culture, and Religion, 2, New York, Harper, 31960, 1510-1535.

441
Eppler Sándor, A magyar zsidóság számokban, in Kecskeméti Vilmos (szerk.), Zsidó év­
könyv az 5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 186—195.
E rdei Ferenc, A magyar társadalom a két háború között, in H uszár Tibor (szerk.), Erdei Fe­
renc összegyűjtött művei, Bp., 1980, 301-345. A tanulmány újabb kiadása: G yáni Gábor
(szerk.), Magyarország társadalomtörténete, 1920-1944. Szöveggyűjtemény, II, Bp., Nem­
zeti Tankönyvkiadó, 1995, 43-99.
Farbstein, Esther, ‘What is Sobibor?’: Agunot After the Holocaust, in Uő, Hidden in Thunder.
Perspectives on Faith, Theology, and Leadership during the Holocaust, Jerusalem, Mossad
Harav Kook, 2002, héber, 311-334.
Fleischmann, Gustav, The Religious Congregation, 1918-1938, in The Jews o f Czechoslo­
vakia, I, New York, Society for the History of Czechoslovak Jews, 5728-1968, 267-329.
F riedman, Menachem, The Haredim and the Holocaust, Jerusalem Quarterly, 53, Winter
1990, 86-144.
Frojimovics Kinga, Different Interpretation of Reconstruction: The American Jewish Joint
Distribution Committee and the World Jewish Congress in Hungary after the Holocaust,
in David B ankier (szerk.), The Jews Are Coming Back. The Return o f the Jews to their
Countries o f Origin after WWII, Jerusalem, Yad Vashem, 2005, 277-292.
Frojimovics Kinga, A „doktor rabbik” nagy nemzedéke Magyarországon: A neológ identi­
tás kialakítása a történetíráson keresztül, in Z sengellér József (szerk.), Széfer Jószéf:
Prof. Dr. Schweitzer József tiszteletére, Bp., Open Art, 2002, 221-239.
Frojimovics Kinga, A Promise Fulfilled: A Brief History of Hassidism in Hungary, in Anna
Szalai (szerk.), In the Land o f Hagar. The Jews o f Hungary: History, Society and Culture,
Tel-Aviv, Diaspora Museum, 2002, 75-78.
F rojimovics Kinga, „Testvéredet ne hagyd el!” A Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI)
működése Magyarországon a Soá idején, in Karsai László-MOLNÁR Judit (szerk.), Küzde­
lem az igazságért. Tanulmányok Randolph L. Braham 80. születésnapjára, Bp., Mazsihisz,
2002, 185-206.
Frojimovics Kinga, Who Were They? Characteristics of the Religious Streams Within
Hungarian Jewry on the Eve of the Community’s Extermination, Yad Vashem Studies,
35(2007)/l, 143-177.
Frojimovics Kinga, Zsidó hitközségek 1942-1943-ban Magyarországon, in Schweitzer József
(főszerk.), Otthonkeresők, otthonteremtők. Zsidó társadalomtörténeti tanulmányok, Bp.,
Universitas-Judaica Alapítvány, 2001, 137-139.
F rojimovics Kinga, A zsidó hitközségi szervezet Magyarországon 1944-ben, in Pölöskei
Ferenc-STEMLER Gyula (szerk.), Múltból a jövőbe. Tanulmányok, Bp., ELTE BTK Újkori
Magyar Történeti Tanszék, 1997, 132-145.
Frojimovics Kinga, A Zsidó Világkongresszus szerepe a magyarországi zsidó közösségek
talpra állításában a holokauszt után, 1945-1953, in M olnár Judit (szerk.), A holokauszt
Magyarországon európai perspektívában, Bp., Balassi, 2005, 292—308.
Frojimovics Kinga-ToRONYi Zsuzsanna, Beköszöntő a MAKOR. Magyar Zsidó Levéltári
Füzetek című sorozathoz, in Horváth Rita, A Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gon­
dozó Országos Bizottsága (DEGOB) történetéhez, Bp., Magyar Zsidó Levéltár, 1997,
5-10 (MAKOR, 1).
G aal György, Az erdélyi zsidóság az első világháborút követő időszakban, Korunk, 1991/8,
1029-1034.
G eyer Artur, Az első magyarországi deportálás, Új Elet Naptár, 1960-1961, Bp., MIOK,
1960, 75-82.
G oldman, Eliezer, Responses to Modernity in Orthodox Jewish Thought, in Peter Y. M edding
(szerk.), Studies in Contemporary Jewry, II, Bloomington, Indiana UP, 1986, 52—73.

442
Graetz, Michael, Jewry in the modem period: the role of the ‘rising class’ in the politicization
of Jews in Europe, in Jonathan Frankel—Steven J. Zipperstein (szerk.), Assimilation and
Community. The Jews in Nineteenth-century Europe, Cambridge, Cambridge UP, 1992,
156-176.
G reenberg, Gershon, Shlomo Zalman Ehrenreich’s (1863-1944) Religious Response to the
Holocaust: February 1939-October 1943. §imleul-Silvaniei (Szilágysomlyó), Transylvania,
in Ladislau G yémánt (szerk.), Studia Judaica 1X(2000), Cluj-Napoca, Editura, 65-93.
G reenberg, Gershon, The Suffering of the Righteous According to Shlomo Zalman Unsdorfer
of Bratislava, 1939-1944, in John K. Rora-Elisabeth Maxwell (szerk.), Remembering
the Future: The Holocaust in an Age o f Genocide, I, New York, Palgrave, 2001,422-438.
G rodziski, Stanislaw, The Jewish Question in Galicia: The Reforms of Maria Theresa and
Joseph II, 1772-1790, in Israel BARTAL-Antony Polonsky (szerk.), Polin. Studies in Polish
Jewry, XII, London-Portland, The Littman Library of Jewish Civilization, 1999, 61-72.
G roszmann Zsigmond, A pesti gyülekezet alkotmányának története, in G uttmann Mihály
és mások, (szerk.), Emlékkönyv Dr. Hevesi Simon pesti vezető főrabbinak, papi működése
negyvenedik évfordulójára, Bp., Neuwald, 1934, 126-172.
G roszmann Zsigmond, A pesti izr. hitközség története, in A pesti izr. hitközség fennállása
125-dik évfordulójának és a magyar izraeliták vallási receptiója 30-dik évfordulójának
megünneplése, Bp., PIH, 1925, 39-54.
G roszmann Zsigmond, A pesti kultusztemplom, Magyar Zsidó Szemle, 40(1923), 86-94.
G rünvald Fülöp—Scheiber Sándor, Adalékok a magyar zsidóság településtörténetéhez a
XVIII. század első felében, in Uők (szerk.), Magyar Zsidó Oklevéltár, VII, Bp., MIOK,
1963, 5-48.
G ur, David, Iratcsata az életért, Holocaust Füzetek, 9(1998), szerk. V erő Gábor, 65-102.
Gyáni Gábor, Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtörténetben, Valóság, 1993/4,
18-27.
G yáni Gábor, Forráskritika és bizonyítás. Viszontválasz Karády Viktornak, BUKSZ, 1998/1,
20-27.
G yáni Gábor, Kollektív emlékezet és nemzeti identitás, in Uő, Emlékezés, emlékezet és a
történelem elbeszélése, Bp., Napvilág, 2000, 81-94.
G yáni Gábor, Polgárosodás mint zsidó identitás, BUKSZ, 1997/3, 266-277.
Hanák Péter, A közép-európai háromszög. A zsidóság kulturális szerepe Bécsben, Budapes­
ten és Prágában, in UŐ, A Kert és a Műhely, Bp„ Balassi, 1999, 217-229.
H anák Péter, Társadalmi peremiét és kulturális alkotóerő Bécsben és Budapesten, in Uő,
A Kert és a Műhely, Bp., Balassi, 1999, 230-262.
Haraszti György, Két világ határán. Tradíció és modemitás: A Rumbach utcai zsinagóga és
hívei, Múlt és Jövő, 1993/2, 15-27.
H araszti György, A Rumbach utcai zsinagóga és hívei, in Ines Müller, A Rumbach Sebes­
tyén utcai zsinagóga. Otto Wagner fiatalkori főműve Budapesten, Bp., MTA Judaisztikai
Kutatócsoport, 1993, 103-119.
Hildesheimer, Meir, The German Language and Secular Studies. Attitudes towards the Thought
of the Hatam Sofer and his Disciples, in Proceedings o f the American Academyfor Jewish
Research, LXII(1996), 129-163.
H ildesheimer, Meir, Le-Toldot Rabbenu zc’l, in Seelot U-Tesuvot Rabbi Azriel Hildesheimer,
Tel-Aviv, 1969, 11-26.
H ildesheimer, Meir, Rabbane Hungária Ve-Aszefat Michalovics, Kirj at Szefer, 63( 1990-1991),
941-951.

443
H irschler, Gertrude, The History of Agudath Israel in Slovakia, 1918-1939, in The Jews of
Czechoslovakia, II, New York, Society for the History of Czechoslovak Jews, 5732-1971,
155-172.
Hoffer Ármin, Feldmann Mózes, in Kecskeméti Vilmos (szerk.), Zsidó évkönyv az 5688.
bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 224-225.
J elinek, Yeshayahu A., In Search of Identity: Slovakian Jewry and Nationalism, 1918-1938,
in Yehuda D on- Victor Karady (szerk.), A Social and Economic History o f Central Euro­
pean Jewry, New Brunswick-London, Transaction Publishers, 1990, 207-227.
Kahan Nison, Adatok a Pártfogó Iroda történetéhez, OMZSA Évkönyv, 5704, 1943-1944,
196-200.
Karády Viktor, Egyenlőtlen elmagyarosodás, avagy hogyan vált Magyarország magyar
nyelvű országgá?, Századvég, 1990/2, 5-37.
Karády, Viktor, Religious Divisions, Socio-Economic Stratification and the Modernization
of Hungarian Jewry after the Emancipation, in Michael K. Silber (szerk.), Jews in the
Hungarian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 161-184.
Karády Viktor, Zsidó és nem zsidó polgárosodás? Válasz Gyáni Gábornak, BUKSZ, 1998/1,
9-19.
Karády Viktor-PALÁSTi Mónika, Ecsetvonások a budapesti orthodoxiáról, Budapesti Negyed,
1995/2, 57-72.
Katona József, A magyar zsidóság szervezete és intézményei, Új Élet Naptár, 1959, 5719/5720,
Bp., MIOK, 1959, 127-139.
K atona József, A zsidó megújhodásért. A fővárosi zsidóság lelki képe, Az Országos Rabbi
Egyesület Értesítője, 1947. június, 23-32.
Katus László, The Occupational Structure of Hungarian Jewry in the Eighteenth and Twentieth
Centuries, in Michael K. Silber (szerk.), Jews in the Hungarian Economy, 1760-1945,
Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 92-105.
Katz, Jacob, From Ghetto to Zionism, Mutual Influences of East and West, in Isadore Twersky
(szerk.), Danzig, Between East and West: Aspects o f Modern Jewish History, Cambridge,
Mass., Harvard UP, 1985, 39-48.
Katz, Jacob, The Identity of Post-Emancipatory Hungarian Jewry, in Yehuda Don-V ictor
Karady (szerk.), A Social and Economic History o f Central European Jewry, New
Brunswick and London, Transaction Publishers, 1990, 13-31.
Katz, Jacob, Orthodoxy in Historical Perspective, in Peter Y. Medding (szerk.), Studies in
Contemporary Jewry, II, Bloomington, Indiana UP, 1986, 3-17.
Katz, Jacob, Towards a Biography of the Hatam Sofer, in Frances MALINO-David Sorkin
(szerk.), From East and West. Jews in a Changing Europe, 1750-1870, London, Blackwell,
1990, 223-266.
Katzburg, Nathaniel, Assimilation in Hungary. During the Nineteenth Century: Orthodox
Positions, in Bela VÁGÓ (szerk.), Jewish Assimilation in Modern Times, Boulder, Co.,
Westview, 1981, 49-55.
Katzburg, Nathaniel, Ben Sihrur Le-Mahapeha: Jehude Hungária Mul Mistar Mistane,
1945-1958, in Israel GuTMAN-Adina Drechsler (szerk.), Seerit Ha-Pleta, 1944-1948:
Ha-Sikum Veha-Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem, 1991, 103-125.
Katzburg, Nathaniel, Central European Jewry Between East and West, in Yehuda DoN-Victor
K arady (szerk.), A Social and Economic History o f Central European Jewry, New
Brunswick, Transaction Publishers, 1990, 33^16.
K atzburg, Nathaniel, The Jewish Congress of Hungary, 1868-1869, in Randolph L. Braham
(szerk.), Hungarian Jewish Studies, II, New York, World Federation of Hungarian Jews,
1969, 1-33.
444
Katzburg, Nathaniel, Ha-Maavak Ba-Haver Ha-Leumim Neged Hok ’Numerus Clausus’
Ba-Hungaria, in Bar-Ilan - Széfer Ha-Sana, 4—5(1966), 270-288.
Katzburg, Nathaniel, Hanhagat Ha-Kehillot, in Israel GuTMAN-Bela VÁGÓ-Livia Rotkirchen
(szerk.), Hanhagat Jehude Hungária Ba-Mivhan Ha-Soa, Jerusalem, Yad Vashem, 1976,
77-86.
Katzburg, Nathaniel, Pszak-Bet-Din sei Michalovics, 1866, in Emanuel ETKES-Josef Salmon
(szerk.), Prakim Ba-Toldot Ha-Hevra Ha-Jehudit Ba-Jame Ha-Benaim U-Ba-Et Ha-
Hadasa, Jerusalem, The Magnes Press, 1980, 273-286.
Katzburg, Nathaniel, Toldot Jehude Hungária: Me-Resit Ha-Hitjasvut ad Snot Milhemet
Ha-Olam Ha-Snija, in Pinkas Hakehillot: Encyclopaedia o f Jewish Communities, Hungary,
Jerusalem, Yad Vashem, 1976, héber, 1-91.
K ecskeméti Lipót, A cionizmus, IMIT Évkönyv, 1908, Bp., IMIT, 1908, 221-239.
Kestenberg-G ladstein, Ruth, The Jews between Czechs and Germans in the Historical
Lands, in The Jews o f Czechoslovakia, I, New York, Society for the History of Czecho­
slovak Jews, 5728-1968, 21-71.
Klein Adolf, Kezdjük elölről, Egyenlőség, 1911. augusztus 27., 1-2.
Klein Márkusz, Vissza az unifikációtóll, Zsidó Újság, 1927. október 10., 3.
Klein Rudolf, Keresztények számára már érthető, zsidók számára még emészthető. A pesti
zsinagógák az első imaházaktól a templomig, Budapesti Negyed, 1994/4, 23—41.
K ohen, J. Joszef, Darke ha-hadira sei ha-haszidut le-Hungaria, in G onda, Mose-KoHEN,
Joszef-MARTON, Jehuda (szerk.), Jehude Hungária: Mehkarim hisztoriim, Tel-Aviv, Ha-
aguda Le-heker Toldot Jehude Hungária, 1980, héber, 57-91.
K ohen, J. Joszef, Hajé Ha-Tora Ba-Hungaria Bifrosz Ha-Haszidut, 1730-1780, Mórija,
1986, 142-184.
K omárik Dénes, A Dohány utcai zsinagóga építése, Budapesti Negyed, 1995/2, 31 —40.
Kopansky, Jaakov M., Le-Dmuta sei Jahadut Bessarabia, in Liviu ROTMAN-Raphael Vágó
(szerk.), Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania, III: Ben Ste Milhamot Ha-Olam, Tel-Aviv,
Merkaz Goren-Goldstein Le-Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania Ve-Ha-Mahon Le-Heker
Ha-Tfucot Ba-Universzitat Tel-Aviv, 1996, 251-278.
Körein Dezső, Kiegészítő Szabályzatunk 50-ik és 58-ik szakasza, Zsidó Újság, 1935. augusz­
tus 16., 3-4.
K ovács M. Mária, Aesculapius militans, Valóság, 1985/8, 69-83.
Kovács M. Mária, A numerus clausus és az orvosi antiszemitizmus a húszas években, Buda­
pesti Negyed, 1995/2, 137-158.
K ovács M. Mária, Interwar Antisemitism in the Professions: The Case of the Engineers, in
Michael K. Silber (ed.), Jews in the Hungarian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The
Magnes Press, 1992, 237-244.
Kovács M. Mária, Lawyers Against the Current Anti-Semitism and Liberal Response in
Interwar Hungary, in Yehuda DoN-Victor Karady (szerk.), A Social And Economic
History o f Central European Jewry, New Brunswick-London, Transaction Publishers,
1990, 249-255.
K uznets, Simon, Economic Structure and Life of the Jews, in Louis Finkelstein (szerk.),
The Jews. Their History, Culture, and Religion, II, New York, The Jewish Publication Society
of America, 31960, 1597-1666.
Lackó Miklós, Zsidók a budapesti irodalomban, Budapesti Negyed, 1995/2, 107-126.
Landeszman György-SCHWEITZER József, A magyar zsidóság a német megszállás és a de-
portáció közötti időszakban. 1944. március 19.-1944. május 15., in Évkönyv 1985-1991,
Bp., Országos Rabbiképző Intézet, 1991, 85-150.

445
László Ernő, Hungary’s Jewry: A Demographic Overview, 1918-1945, in Randolph L.
Braham (szerk.), Hungarian-Jewish Studies, II, New York, World Federation of Hungarian
Jews, 1969, 137-182.
Lederer Sándor, A Pesti Izr. Hitközség 10 éve, in Kecskeméti Vilmos (szerk.), Zsidó évkönyv
az 5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 71-84.
Lengyel György, A két világháború közötti magyar gazdasági elit összetételének egyes kér­
déseiről, in Gyáni Gábor (szerk.), Magyarország társadalomtörténete, 1920-1944. Szöveg-
gyűjtemény, II, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995, 265-272.
Lestschinsky, Jacob, Jewish Migrations, 1840-1956, in Louis Finkelstein (szerk.), The Jews.
Their History, Culture, and Religion, II, New York, Harper,31960, 1536-1596.
Löwenheim, Avigdor, Jehude Budapest Ve-Ha-Galicaim: Parasa Me-Snat 1904, Cion, 1988/3,
303-312.
L őwinger Sámuel, A modem rabbiképzés új problémája, Az Országos Rabbi Egyesület Ér­
tesítője, 1946. augusztus, 5-12.
Majsai Tamás, A kőrösmezei zsidódeportálás 1941-ben, Ráday Gyűjtemény Évkönyve, IV-V:
1984-1985, Bp., Egyetemi Nyomda, 1986, 59-86, 195-235.
Marton Ernő, The Family Tree of Hungarian Jewry. Outline of the History of the Jewish
Settlement in Hungary, in Randolph L. Braham (szerk.), Hungarian Jewish Studies, I,
New York, World Federation of Hungarian Jews, 1966, 1-59.
M erőn, Menachem, A breslaui és a budapesti rabbiképző kapcsolatairól, in Schweitzer József
(főszerk.), „A tanítás az élet kapuja Tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fenn­
állásának 120. évfordulója alkalmából, Bp., Universitas-Országos Főrabbi Hivatal, 1999,
127-136 (Mórija Könyvek, 1).
M eyer, Michael A., „How Awesome is this Place!” The Reconceptualisation of the Synagogue
in Nineteenth-Century Germany, Leo Baeck Institute Yearbook, XLI(1996), 51-63.
M eyer, Michael A., Jewish Self-Understanding, in UŐ (szerk.), German-Jewish History in
Modern Times, II: Emancipation and Acculturation, 1780-1871, New York, Columbia UP,
1997, 128-167.
M ezey Ferenc-MEZEi Mór, A status quo ante hitközségek szervezkedése, Magyar Izrael,
1914/3-4, 37-45.
M ichman, Dan, Jewish Religious Life under Nazi Domination: Nazi Attitudes and Jewish
Problems, in UŐ, Holocaust Historiography: A Jewish Perspective, London-Portland,
OR, Vallentine Mitchell, 2003, 251-269.
M ichman, Dan, „Research on ’Zionism vis-á-vis the Holocaust”: Polemics, Problems and
Terminology, in UŐ, Holocaust Historiography: A Jewish Perspective, London-Portland,
OR, Vallentine Mitchell, 2003, 389-416.
Molnár, Judit, The Foundation and Activities of the Hungarian Jewish Council, March 20 -
July 7, 1944, Yad Vashem Studies, XXX(2002), 93-123.
Molnár Judit, „Vajon megtelnek-e feljegyzéseimmel e könyv lapjai?” Komoly Ottó naplója
(1944), in Karsai László—Molnár Judit (szerk.), Küzdelem az igazságért. Tanulmányok
Randolph L. Braham 80. születésnapjára, Bp., Mazsihisz, 2002, 473-490.
M unkácsi Ernő, Az országos járulék keletkezésének története, OMZSA Évkönyv 5704,
1943-1944, 185-195.
M unkácsi Krisztina, Berend Béla főrabbi népbírósági pere, Századok, 1996/6, 1525-1552.
N ovák Attila, Hitközség és cionizmus, in B ódog Gyula (szerk.), 100 éves a cionista moz­
galom, Bp., Bethlen Téri Oneg Sábbát Klub, 1998, 51-62.
Ophir, Ephraim, Kavim Le-Toldot Ha-Tnua Ha-Cionit, in Liviu RoTMAN-Raphael V ágó
(szerk.), Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania, III: Ben Ste Milhamot Ha-Olam, Tel-Aviv,

446
 Merkaz Goren-Goldstein Le-Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania Ve-Ha-Mahon Le-Heker
Ha-Tfucot Ba-Universzitat Tel-Aviv, 1996, 135-182.
Pach Zsigmond Pál, A magyarországi zsidóság mai statisztikájának szembetűnő jelenségei,
in B enoschofsky Imre (szerk.), Maradék zsidóság. A magyarországi zsidóság 1945/1946-
ban, Bp., Budai Izr. Aggok és Árvák Menházegyesülete, 1946, 22-33.
Pakots József, Vázsonyi élete és kora, 1868-1926, in C sergő Hugó-BALASSA József
(szerk.), Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai, I, Bp., Országos Vázsonyi Emlékbizottság,
1927, 3-32.
Pietsch, Walter, Ortodoxia és reform: A német zsidóság hatása a magyar zsidóság kettésza­
kadására az 1868-69-es Zsidó Kongresszuson, in UŐ, Reform és ortodoxia: A magyar zsi­
dóság belépése a modern világba, Bp., Múlt és Jövő, 1999, 51-71.
P ietsch, Walter, Trianon és a magyar zsidók, in UŐ, Reform és orthodoxia: A magyar zsidó­
ság belépése a modern világba, Bp., Múlt és Jövő, 1999, 109-131.
P ietsch, Walter, A zsidók bevándorlása Galíciából és a magyarországi zsidóság, Századok,
1988/11,46-59.
Porát, Dina, „Amelek’s Accomplices” Blaming Zionism for the Holocaust: Anti-Zionist
Ultra-Orthodoxy in Israel during the 1980s, Journal o f Contemporary History, 27/1992,
695-729.
Prepuk, Anikó, Evidence of Residential Mobility Among the Orthodox Merchants of the
Budapest Jewish Community, 1873-1895, History & Society in Central Europe, 1991/1,
87-98.
Rabinowicz, Aharon Moshe K., The Jewish Party: A Struggle for National Recognition,
Representation and Autonomy, in The Jews o f Czechoslovakia, II, New York, Society for
the History of Czechoslovak Jews, 5732-1971, 253-346.
Rabinowicz, Oskar K., Czechoslovak Zionism: Analecta to a History, in The Jews o f
Czechoslovakia, II, New York, Society for the History of Czechoslovak Jews, 5732-1971,
19-136.
Ránki, György, The Occupational Structure of Hungarian Jews in the Interwar Period, in
Michael K. Silber (szerk.), Jews in the Hungarian Economy, 1760-1945, Jerusalem, The
Magnes Press, 1992, 274-286.
R eich Sámuel, Hogyan született meg a pesti orthodoxia?, in Kecskeméti Vilmos (szerk.),
Zsidó évkönyv az 5688. bibliai évre, Bp., 1(1927/1928), 227-230.
R ib á r y Géza, OMZSA Lexikon, OMZSA Naptár 5702, 1941-1942, 157.
Richarz, Monika, Demographic Developments, in Michael A. Meyer (szerk.), German-Jewish
History in Modern Times, III: Integration in Dispute, 1871-1918, New York, Columbia
UP, 1997, 7-34.
Róth Ernő, Az aguna kérdéséhez, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1946. augusztus,
12-19.
R óth Ernő, Az elárvult templomokról, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1947. április,
31-37.
Róth Ernő, Haláchikus problémák, Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője, 1948. június,
17-21.
Rotkirchen, Livia, Slovakia, II: 1918-1938, in The Jews o f Czechoslovakia, I, New York,
Society for the History of Czechoslovak Jews, 5728-1968, 85-124.
Rozenblit, Marsha L., Jewish Assimilation in Habsburg Vienna, in Jonathan FRANKEL-Steven
J. Z ipperstein (szerk.), Assimilation and Community. The Jews in Nineteenth-century
Europe, Cambridge, Cambridge UP, 1992, 225-245.
Rozenblit, Marsha L., Jewish Ethnicity in a New Nation-State: The Crisis of Identity in the
Austrian Republic, in Michael BRENNER-Derek J. Penslar (szerk.), In Search o f Jewish

447
 Community: Jewish Identities in Germany and Austria, 1918-1933, Bloomington-Indiana-
polis, Indiana UP, 1998, 134-153.
Rozenblit, Marsha L., Social Mobility and Ethnic Assimilation in the Jewish Neighborhoods
of Vienna, 1867-1914, in Ronald Dotterer és mások (szerk.), Jewish Settlement and
Community in the Modern Western World, Selinsgrove, Susquehanna UP, 1991, 39-55.
Rozett, Robert, From Poland to Hungary: Rescue Attempts 1943-1944, Yad Vashem Studies,
XXIV(1994), 177-193.
Sajti Enikő, Megtorlás vagy konszolidáció? Délvidék 1941-1944, in Randolph L. Braham-
Attila PÓK (szerk.), The Holocaust in Hungary. Fifty Years Later, New York, Columbia
UP, 1997, 379-388.
Sármány-Parsons, Ilona, Notes on Patronage of Modernism in the Fine Arts in Vienna and
Budapest at the Turn of the Century, in Andrea Pető (szerk.), CEU History Department
Yearbook, 1993, Bp., CEU, 1994, 145-154.
Schaary, David, Ha-Kibbuc Ha-Jehudi Be’Romania Ha-Gdola’ ben Ste Milhamot Ha-Olam
- Maamace Histalvut, in Szugiot Ba-Heker Jahadut Romania, Tel-Aviv, Ha-Mahon Le-
Heker Ha-Tfucot U-Merkaz Goren-Goldstein Le-Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania Ba-
Universzitat Tel-Aviv, 1990, 7-21.
Schaary, David, Ha-Mediniut Ha-Realit sei Ha-Hanhaga Ha-Leumit sei Jehudi Bukovina
Me-Ha-Moaca Ha-Leumit Ha-Jehudit Ve-Ad Ha-Miflaga Ha-Leumit Ha-Jehudit, in Liviu
ROTMAN-Raphael VÁGÓ (szerk.), Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania, III: Ben Ste Milhamot
Ha-Olam, Tel-Aviv, Merkaz Goren-Goldstein Le-Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania Ve-Ha-
Mahon Le-Heker Ha-Tfucot Ba-Universzitat Tel-Aviv, 1996, 207-249.
Scheiber Sándor, A magyar zsidóság történetének kutatása, MIOK Évkönyv, 1971-1972,
245-257.
SchOck, Jenő, Az ortodoxia a felszabadulás után, Új Élet Naptár, 1959, 5719/5720, 156-161.
Schüler-S pringorum, Stefanie, Assimilation and Community Reconsidered: The Jewish
Community in Königsberg, 1871-1914, Jewish Social Studies, 1999/3, 104-131.
Schweitzer Gábor, Ankétok a ‘zsidókérdés’-ről 1917-1936, in Püspöki N agy Péter (szerk.),
1100 éves együttélés: A magyar és magyarországi zsidóság a haza és a fejlődés szolgála­
tában, Bp., Magyarországi Holocaust Emlékalapítvány, 2001, 283-294.
Schweitzer Gábor, Korszellem és karszellem. „Szakszervezeti” törekvések a neológ rabbi­
karban századunk első évtizedeiben, in Schweitzer József (főszerk.), „A tanítás az élet
kapuja ”. Tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója
alkalmából, Bp., Universitas-Országos Főrabbi Hivatal, 1999, 316-329.
Schweitzer József, A pesti Rabbiképző megalapítása a responzum-irodalomban, IMIT Év­
könyv, 1977-1978, 329-342.
Seifert Géza, Az Egyezmény 25. évfordulójára, IMIT Évkönyv, 1973-1974, 3-37.
Seifert Géza, A magyar zsidóság Egységes Országos Szervezeti Szabályzata, MIOK Évkönyv,
1971-1972, 3-10.
Seifert Géza, A magyar zsidóság harminc éve, IMIT Évkönyv, 1975-1976, 318-353.
Silber, Michael K., The Emergence of Ultra-Orthodoxy: The Invention of a Tradition, in
Jack W ertheimer (szerk.), The Uses o f Tradition: Jewish Continuity in the Modern Era,
New York, The Jewish Theological Seminary, 1992, 23-84.
S ilber, Michael K., Hebetim Be-Jerusat Ha-Rabbanut Ba-Jahadut Ha-Ortodokszit Ba-Hun-
garia Ba-Meot 19-20, in Ha-Jerusa Ba-Rabbanut Ba-Et Ha-Hadasa: Kenesz Hokrim,
Takcirim, Ramat Gan, Bar-Ilan University, 1995, 12-15.
Silber, Michael K., The Historical Experience of German Jewry and Its Impact on Haskalah
and Reform in Hungary, in Jacob Katz (szerk.), Toward Modernity. The European Jewish
Modell, New Brunswick, Transaction Books, 1987, 107-157.

448
Silber, Michael K., „Jesivot En Macuj Ba-Medinatenu Me-Kama Taamim Nahonim”: Ben
Haszidim Ve-Mitnagdim Ba-Hungaria, in Emanuel ETKES-David AszAF-Elhanan Reiner
(szerk.), Be-Maagale Haszidim, Jerusalem, Moszad Bialik, 2000, 75-108.
Silber, Michael K., The Limits of Rapprochement: The Anatomy of an Anti-Hasidic Contro­
versy in Hungary, in Ladislau G yémánt (szerk.), Studia Judaica, 111(1994), Cluj-Napoca,
Sincron, 1994, 124-147.
Silber, Michael K., The Social Composition of the Pest Radical Reform Society (Genossen­
schaft fiir Reform im Judenthum), 1848-1852, Jewish Social Studies, 1995/3,99-128.
Singer Jakab, Temesmegye és a zsidók polgárosítása, IMIT Évkönyv, 1907, 153-154.
Sole, Aryeh, Ben Ste Milhamot Ólam, in Jehuda A rad (szerk.), Enciklopédia sei Galujot,
VII: Karpatorusz, Jerusalem-Tel-Aviv, Hevrat Enciklopédia sei Galujot, 1959, 139-226.
Sole, Aryeh, Modem Hebrew Education in Subcarphatian Ruthenia, in The Jews o f Czecho­
slovakia, II, New York, Society for the History of Czechoslovak Jews, 5732-1971,401—439.
Sole, Aryeh, Subcarpathian Ruthenia, 1918-1938, in The Jews o f Czechoslovakia, I, New
York, Society for the History of Czechoslovak Jews, 5728-1968, 125-154.
Spiegel, Yehuda, Ha-Behirot Le-Parlament Ha-Csehoszlovaki Ba-Snat 1935, in Jehuda
A rad (szerk.), Enciklopédia sei Galujot, VII: Karpatorusz, Jerusalem-Tel-Aviv, Hevrat
Enciklopédia sei Galujot, 1959, 255-268.
Spiegel, Yehuda, Ha-Maavak Ha-Politi Ba-Kehillat Karpatorusz Tahat Silton Ha-Csehoszlova-
ki, 1919-1938, in Tova Sarel (szerk.), Projekt Ha-Mehkar sei jahadut Karpato-Russzia
Ve-Munkács, Tel-Aviv, Ha-Mahon Le-Heker Ha-Tefiicot, Universzitat Tel-Aviv, 1995, 7-12.
Steinherz Jakab, A székesfehérvári zsidók története, 1840-1892, Magyar Zsidó Szemle,
10(1893), 548-558, 622-627, valamint Magyar Zsidó Szemle, 11(1894), 102-109, 177-190,
539-546, 623-637.
Stransky, Hugo, The Religious Life in Slovakia and Subcarpathian Ruthenia, in The Jews o f
Czechoslovakia, II, New York, Society for the History of Czechoslovak Jews, 5732-1971,
347-392.
Sussmann, Viktor, Sussmann rabbi deklarációja az orthodox és neológ kasrüsz különbségé­
ről, Zsidó Újság, 1929. április 24., 5.
Svéd László, A magyar zsidóság és a hatalom, 1945-1955, Múltunk, 1993/2-3, 266-267.
Szabolcsi Miklós, Apámról és Emlékiratairól, in Szabolcsi Lajos, Két emberöltő: Az Egyen­
lőség évtizedei, 1881-1931, Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993, 7-19.
Szalai, Anna, Jewish Authors and Jewish Themes in Hungarian Literature from the 1840s
to the Holocaust, in UŐ (szerk.), In the Land of Hagar. The Jews o f Hungary: History, Society
and Culture, Tel-Aviv, Beth Hatefutsoth-Ministry of Defence Publishing House, 2002,
227-233.
Szamet, Mose Sraga, Halanat Metim: Le-Toldot Ha-Pulmusz al Kviat Zman Ha-Mavet, in
Meir B enijahu (szerk.), Iszufot, III, Jerusalem: Bet Ha-Hocaa sei „Jad Ha-Rav Nisszim”,
1989,413-465.
Szamet, Mose Sraga, M. Mendelssohn, N. H. Wessely Ve-Rabbane Doram, Mehkarim Be-
Toldot Am Jiszrael Ve-Erec Jiszrael 1, 1970, 233-257.
Szamet, Mose Sraga, Ha-Ortodokszia, Kivunim, 36, 1987, 99-114.
Szamet, Mose Sraga, Ha-Sinujim Ba-Szidre Bet-Ha-Knesszet: Emdat Ha-Rabbanim Ke-
Neged Ha-Mehadsim Ha-Reformim, in Meir B enijahu (szerk.), Iszufot, V, Jerusalem, Bet
Ha-Hocaa sei „Jad Ha-Rav Nisszim”, 1991, 345^404.
Szita Szabolcs, Friedrich Bom, a Nemzetközi Vöröskereszt delegátusa Magyarországon
1944-1945, in Holocaust Füzetek, 8(1997), szerk. V erő Gábor, 67-79.
Toronyi Zsuzsa, A pesti hitközség a templomépítkezések idején, in H adik András-SzEGő
György (szerk.), Baumhorn Lipót építész, 1860-1932, Bp., Architart, 1999, 30-37.

449
Toury, Jacob, Troubled Beginnings: The Emergence of the Österreichisch-Israelitische Union,
Leo Baeck Institute Year Book, XXX(1985), 457-475.
Toury, Jacob, Years of Strife: The Contest of the Österreichisch-Israelitische Union for the
Leadership of Austrian Jewry, Leo Baeck Institute Year Book, XXXIII(1988), 179-199.
U llmann Salamon, Az unifikáció kérdéséhez, Zsidó Újság, 1927. november 4., 3.
VÁGÓ, Béla, Tmurot Ba-Hanhagat Jehude Hungária Be-Jame Milhemet Ha-Olam Ha-Snija,
in Israel GuTMAN-Bela VÁGÓ Lívia R otkjrchen (szerk.), Hanhagat Jehude Hungária
Ba-Mivhan Ha-Soa, Jerusalem, Yad Vashem, 1976, 61-76.
VÁGÓ, Raphael, Jahadut Transylvania Ben Ste Milhamot Ha-Olam, in Szugiot Ba-Heker
Jahadut Romania, Tel-Aviv, Ha-Mahon Le-Heker Ha-Tfucot U-Merkaz Goren-Goldstein
Le-Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania Ba-Universzitat Tel-Aviv, 1990, 22-32.
Vágó, Raphael, Jehude Transylvania Ben Integracia Le-Jihud, in Liviu ROTMAN-Raphael
VÁGÓ (szerk.), Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania, III: Ben Ste Milhamot Ha-Olam, Tel-Aviv,
Merkaz Goren-Goldstein Le-Toldot Ha-Jehudim Ba-Romania Ve-Ha-Mahon Le-Heker
Ha-Tfucot Ba-Universzitat Tel-Aviv, 1996, 183-205.
VÁGÓ, Raphael, Romanian Jewry During the Interwar Period, in Randolph L. Braham (szerk.),
The Tragedy o f Romanian Jewry, New York, Columbia UP, 1994, 29-56.
Varga László, Zsidó bevándorlás Magyarországon, Századok, 1992/1, 59-79.
V örös Károly, A budapesti zsidóság két forradalom között, 1849-1918, Kortárs, 1986/12,
100-117.
V örös Károly, A magyarországi zsidóság helyzete a mohácsi vésztől 1918-ig, in G erő László
(főszerk.), Magyarországi zsinagógák, Bp., Műszaki, 1989, 28-35.
Vörös Károly, Mór Wahrmann. A Jewish Banker in Hungarian Politics in the Era of the Dual
Monarchy, in Michael K. Silber (szerk.), Jews in the Hungarian Economy, 1760-1945,
Jerusalem, The Magnes Press, 1992, 187-195.
VÖRÖS Károly, A világváros útján, 1873-1918, Budapesti Negyed, 1998/2-3, 106-172.
W einberg, David, Sikuma sei Ha-Kehilla Ha-Jehudit Ba-Carfat Ahare Milhemet Ha-Olam
Ha-Snija, in Israel GuTMAN-Adina D rechsler (szerk.), Seerit Ha-Pleta, 1944-1948: Ha-
Sikum Veha-Maavak Ha-Politi, Jerusalem, Yad Vashem, 1991, 149-166.
W eingarten, Smuel Ha-Kohen, Pulmusz Munkács-Belz, in Jehuda A rad (szerk.), Enciklo­
pédia sei Galujot, VII: Karpatorusz, Jerusalem-Tel-Aviv, Hevrat Enciklopédia sei Galujot,
1959, 225-232.
Zeke Gyula, A budapesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korszakában,
1867-1941, in Lendvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életé­
ben, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 162-183.
Zeke Gyula, A nagyvárosi kultúra új formái és a zsidóság, Budapesti Negyed, 1995/2, 90-106.
Zeke Gyula, Szakadás után... Adalékok a magyarországi zsidóság felekezeti irányzatainak
társadalomtörténetéhez, in Lendvai L. Ferenc és mások (szerk.), Hét évtized a hazai zsi­
dóság életében, I, Bp., MTA Filozófiai Intézet, 1990, 145-161.

450
 A KÖTETBEN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

bT babiloni Talmud
BFL Budapest Főváros Levéltára
CZA Central Zionist Archives
DEGOB - Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága
IMIT Izraelita-Magyar Irodalmi Társaság
Mazsihisz - Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége
MCSZ Magyar Cionista Szövetség
MIOK Magyar Izraeliták Országos Képviselete
MIPI Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája
MÓL Magyar Országos Levéltár
MZSL Magyar Zsidó Levéltár
MZSML - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
OMIKE Országos Magyar Izraelita Kulturális Egyesület
OMZSA Országos Magyar Zsidó Segítő Akció
ORZSE Országos Zsidó Egyetem
OZSSB Országos Zsidó Segítő Bizottság
PIH Pesti Izraelita Hitközség
WJC World Jewish Congress (lásd még ZSVK)
YVA Yad Vashem Archives
ZSVK Zsidó Világkongresszus

451
 SZEMÉLYNÉVMUTATÓ

Abelesz Benjamin 410, 414-416 Beckelman, M. W. 386

Ábrahámsohn Hermann 129 Ben-David, Joseph 42, 46
Adler Bella 324 Ben Gurion, David 351
Adler Illés 133, 134, 229 Ben-Tov, Arieh 355
Adler Lajos 121 Benedek László 418, 420
Adler Ráchel 324 Benedikt Sándor 413
Adler Szulamit 324 Benisch Artúr 37, 38, 191, 192
Ady Endre 333 Benoschofsky Ilona 275
Agar, Herbert 382 Benoschofsky Imre 133, 401, 402
Alfaszi, Jichak 49 Bensalom, Rafi 349
Alter, Abraham Mordechaj 223 Bereczky Albert 355
Ancel, Jean 380 Berend Béla 339
Anderson, Benedict 425 Bergman, Hugo 220, 257, 259
Antonescu, Ion 365, 366 Berkowitz, Aaron 391, 392
Apponyi Albert 181 Bernstein Béla 55, 92
Arany János 248 Bethlen István 232-234, 240, 346, 347
Arendt, Hannah 336, 337 Birnbaum, Pierre 11, 40-42
Aszód, Juda 91, 92 Blank, Naomi 349
Blaschke, Karl 351
Bach, Joseph 52 Blasz Herman 261
Bacher Vilmos 92, 94 Bloch, Joseph Samuel 148
Bacon, Gershon C. 222 Blondheim, Menachem 396, 397
Bácskái Sándor 378, 410, 413, 414 Boda Ernő 338, 339
Bácskai Vera 51 Bodea, Gheorghe I. 214
Bajcsy-Zsilinszky Endre 183 Bom, Friedrich 355
Bakonyi László 277 Bosnyák Zoltán 248
Baky László 312, 316, 347 Botka Ferenc 252, 254, 257
Bal-Sem Tov 253 Braham, Randolph L. 312-314, 317,
Balázs Edit 413 323, 324, 336-338, 342, 348, 350,
Bánét Mordechaj 44 356, 358, 374, 375, 386
Bánóczi József 92, 97 Brámer Frigyes 143
Bányai Viktória (lásd még Pusztai Viktória) Brand, Joel 349-351, 356, 357
54, 121 Brill Sámuel Löw 133
Barta Lajos 127, 142 Bródy Ernő 248, 249
Bauer, Yehuda 350, 351, 354, 356, 382, Brody, Hajim 222
387,389, 391 Büchler Sándor 52, 54, 57, 90, 92
Becher, Kurt 352, 353, 357

453
Carmilly-Weinberger, Moshe 17, 44, 45, Ember Győző 29
168, 210 Endre László 312, 316, 347
Chorin Áron 17, 43^36, 50 Engleman, Uriah Zevi 38
Cohen, Asher 349, 354-356 Eötvös József 62, 63, 71, 251
Cur, Jakov 13 Eppler Sándor 120, 230, 235, 237
Erdei Ferenc 193-198, 200, 202
Csáky Albin 100 Esterházy Móric 232
Csíki Tamás 34, 158 Esterházy Pál 29
Csiky Kálmán 36, 60
Csobádi Samu 338 Farbstein, Esther 411
Csorba László 418 Farkas Albert 63
Fejtő Ferenc 246, 414
Daalder, Hans 40 Feldmann Mózes 133, 134
Danzig, Hillel 213 Ferdinánd, V. (Habsburg) 53
Dávid Emil 311 Ferenc József, I. (Habsburg) 36, 66, 91,
Deák Ferenc 251 95, 226
Deák István 225 Ferenczy László 314, 315, 353
Dénes Iván Zoltán 186 Ferziger, Adam S. 13, 16, 17
Denhof, Karl Eduard 52 Fisch Henrik 409
Deutsch Aron David 263 Fischer Benjámin Becalél 134
Deutsch Eliezer (Haj im) 407 Fischer Jenő 277
Deutsch Joszef Jiszrael 263 Fischer József 213, 348
Dicker, Herman 224 Fischer Tivadar 213,214
Dómján István 61 Fleischmann, Gisi 350
Domonkos Miksa 394 Fleischmann, Gustav 217, 221
Don, Yehuda 31, 38, 120, 169, 183, Földes István 339
190-192, 198, 200-202, 290, 305, 306 Förster, Ludwig 57
Drechsler, Adina 380 Frankel, Zacharias 18
Duha Irén 324 Frankl Adolf 127, 261
Duncan, Beverly 288 Freidenreich, Harriet Pass 205, 226
Duncan, Otis D. 288 Frenkel Jenő 393
Freudiger Ábrahám 127
Ehrenreich Henrik (Haim) 322, 323 Freudiger Fülöp 338, 339, 343, 351, 352
Ehrenreich Mór (Mose Jehuda) 322 Freudiger Mózes 126, 127
Ehrenreich Sámuel (Slomo Zalman) Frieder Dávid 279
319-330, 332, 368 Friedländer, Yehuda 396, 398
Ehrenreich Simon Zeev 320, 324 Friedman, Menachem 328
Ehrlich G. Gusztáv 144 Friedmann Gyula 231
Eichmann, Adolf 312, 336, 340, 341, Friedmann Mór 54
350-352, 357 Friesenhausen, David ben Meir 90
Einhorn Ignác 45, 53 Frojimovics Kinga 23, 49, 51, 52, 73, 79,
Eisenberg Géza 04 92, 97, 121, 123, 126, 132-135, 188,
Eisenstädter, Elijahu (As) 73 192, 241, 275-278, 282, 289, 316, 318,
Eisenstädter Meir Menachem 63 321, 333, 355, 359, 362, 380, 394, 396,
Eisler Manó 14 398, 403, 405, 407
Eisler Mátyás 210, 211 Fuchs, Avraham 261, 262
Eisner Jenő 34
Eliav, Mordehaj 89, 91 Gaal György 209
Ellenson, David 92 Gábor János 339
454
Gáti, Charles 417 Haraszti György 57, 133, 134, 343
Gazda Anikó 130 Hatam Szofer 13, 18, 43, 44, 46-48, 50,
Geiger, Abraham 18 54, 72, 86, 88, 104, 126, 133, 228,
Genizi, Haim 349 267-269
Gergely Jenő 183, 184 Hatvány Deutsch család 339
Geyer Albert 260, 383 Hegedűs Nándor 211
Giszkalay János 213 Heller Bemát 333
Glasner Mózes Sámuel 213 Hers, Cvi 49
Glückstahl Samu 232, 233 Herskovits Fábián 342, 394-402
Goldberger család 123 Herzl, Theodor 257
Goldberger Leó 124 Hevesi Ferenc 231
Goldstein, Mose 223 Hilberg, Raul 365, 366
Goldziher Ignác 405 Hildesheimer Azriel 58, 64, 65, 91, 92
Gonda László 29, 33, 35, 36, 50, 53, 54, Hildesheimer, Meir 59, 92
56, 61, 71, 90, 95 Himmler, Heinrich 351-353
Gonda, Moshe Élijáhu 262 Hirsch, Samson Raphael 13, 14, 18, 58,
Gottlieb, Fischer 48, 58 70, 134
Gömbös Gyula 183, 187, 233 Hirschler, Gertrude 223
Görög Frigyes 386, 387, 389, 390 Hirschler Ignác 62, 64, 90
Graetz, Heinrich 94 Hirschler Simon 217
Greenberg, Gershon 325, 328 Hitler, Adolf 354, 359
Grosz Andor 350, 351 Hmelnyickij, Bogdan 409
Grosz Józsefné Moskovits Helén 324 Hobsbawm, Eric J. 425
Groszmann Zsigmond 51, 53, 58, 60, 132, Hoffer Ármin 133
134, 145 Hoffmann Dávid 277
Grünfeld Simeon 263 Hóman Bálint 186
Grünwald Fülöp 33, 277 Horovitz József 393
Grünwald Jakov Jehezkija 263 Horovitz, Lazar 52
Grünwald Jehosua 412 Horovitz Pinkasz 54
Grünwald Jenő 342 Horthy Miklós 183, 234, 314, 340, 341,
Grünwald Joszef 263, 413 346-348, 353-355
Gulyás Pál 184, 185, 187 Horváth Rita 388
Gusztáv Adolf, V. 345 Hubert Zsigmond 97
Gutman, Jisrael 380
Guttmann Mihály 88, 89 Jacobson, Israel Gaynor 390-392
Jakobovics Fülöp 53
Gyáni Gábor 103, 188, 193, 194, 196-198 Jakobovits Simon J. 413
Gyémánt, Ladislau 169, 209 Jaross Andor 341
Győri Szabó Róbert 420 Jelinek, Yeshayahu A. 217, 222
Gyurgyák János 189, 233, 246, 247, 254 Jókai Mór 248
József, II. (Habsburg) 35
Hager-dinasztia 49 József, nádor (Habsburg) 90
Hager, Hajim Meir 209, 210
Hager, Jisrael 209 Kahan-Frankl Samu 261, 266, 338,
Hahn István 405, 406 339,418
Hajdú Marcell 233 Kahan Nison 338, 360
Hajnóci R. József 34, 77, 99, 100 Kállay Miklós 346, 364-366
Halberstam, Jekutiel Jehuda 209 Kálmán László 279
Hanák Péter 39 Kálmán Ödön 409

455
Karady, Victor lásd Karády Viktor Kopansky, Jaakov M. 207
Karády Viktor 39, 41, 42, 103, 106-109, Korai Álmos lásd Komlós Aladár
111, 125, 127, 128, 159, 182, 425 Koréin Dezső 268
Karlibach, Azriel 383 Kornfeld Zsigmond 144
Kamiéi, Josef 35 Kossuth Lajos 12, 50, 53, 54, 251
Károly, III. (VI., Habsburg) 29 Kovács Alajos 31, 185-187, 189
Karsai Elek 275 Kovács József, Ö. 34
Kaszab Aladár 233, 235, 236, 240, 241, 243 Kovács M. Mária 198
Kasztner Rezső (Rudolf, Jiszrael) 336, 337, Körösi József 84, 127
343, 348, 350-353, 356, 357 Kövér György 193, 196, 198
Katona József 57, 374, 378, 394-396, 401, Krasznay László 323, 324
402, 406 Krausz Henrik 393
Katus László 34, 196 Krausz Kálmán 279
Katz, Abraham Aron 223 Krausz Miklós (Moshe) 354, 355
Katz, Jacob 14, 16-18, 40-43, 46, 48, 58, Krausz Zsigmond 63
59, 61, 62, 64-66, 70, 76, 78, 79, 81, Kugel, Hajim 224
102, 268 Kun Béla 186, 189
Katz, Jehosua 320, 328 Kuznets, Simon 201
Katz Sándor 73
Katzburg, Nathaniel 43, 45, 48, 50, 58, 59, Lackó Miklós 39
61,63, 182, 183, 203, 336, 379,418, Lakatos Géza 345, 347
419, 421 Landau, Ezekiel 43
Katznelson, Ira 11,40-42 Landeszman György 274, 276
Kaufmann Dávid 92, 94 László Ernő 190, 204, 227
Kecskeméti Ármin 92 Lavi, Teodor 323
Kecskeméti Lipót 87-89, 211, 212, 406 Lázár József 323
Kemény Zsigmond 248 Lebovits József 116, 117
Kepecs József 98, 190 Léderer Lipót 277
Kestenberg-Gladstein, Ruth 216 Lederer Sándor 134, 229, 230, 232-236,
Kieval, Hillel J. 216, 220, 225, 254 238-241, 243, 264, 265, 346
Klein Adolf 264 Lemberger Ábrahám Hirsch 50
Klein Márkusz 265 Lemberger Nándor (Mose Natan Neta)
Kner Imre 123 413
Kohen, J. Joszef lásd Kohen, Jichak Joszef Lengyel György 196, 197, 229
Kohen, Jichak Joszef 13, 48, 105, 320 Lestschinsky, Jacob 32
Kohn Herman (Kohen, Cvi Hirsch) 73 Lévai Jenő 276
Kohn Márton 277 Levin, Itamar 407
Kohn Sámuel 61, 94, 95 Lichtenstein Hillél 58, 59, 93
Kohn Zoltán 361 Lichtenstein Lajos 97
Kohner Adolf 232 Liebman, Charles 16
Kohner Zsigmond 121 Lipót, I. (Habsburg) 29
Kolosváry-Borcsa Mihály 187-189 Lipót, II. (Habsburg) 35
Komárik Dénes 57 Löffler Henrik 97
Komlós Aladár (írói álneve Korai Álmos) Lőw Jeremiás 63, 91
252, 254-257, 259 Lőw Lipót 45
Komoly Ottó 260, 336, 339, 348, 350, Löwenheim Avigdor 121
354-358, 369 Lőwinger Sámuel 393, 403
Komoróczy Géza 51, 52, 121, 132-135, Lulay Leó László 353
241, 318, 333, 355, 403, 405, 407 Lutz, Carl 354

456
Macartney, C. A. 233 Pakots József 232
Magos, George 31, 38, 120, 169, 190-192, Palásti Mónika 127, 128
290 Panet Hajim Becalel 92, 93
Mahara’m Schick lásd Schick Mózes Panet Menachem 49
Maimonidész (Mose ben Majmon, Pap Károly 257-259
Maimúni) 88, 253 Pap Róbert 343
Mandelbaum Benjamin Zeev 78 Patai József 252-254, 257, 259
Mannheimer, Isak Noa 17, 52 Pauler Tivadar 71, 78
Mária Terézia (Habsburg) 29, 35 Pető Ernő 274, 338, 339
Markovits Ibolya 324 Pető Sándor 248
Markovits Janka 324 Petőfi Sándor 248
Markovits Margit 324 Pietsch, Walter 28, 29, 38, 39, 121, 182
Marrus, Michael R. 350 Polgár György 360
Marton Ernő 28, 29, 32, 33, 213 Pollák Lajos Eleázár 133
Masaryk, Tomas 215, 219 Pollák Miksa 92, 257
Mayer, Saly 353 Popper Lipót 64
McCagg, William O. 146 Porát, Dina 328
Meisel Farkas Alajos 57 Posen Simon 413
Mendelsohn, Ezra 196, 203, 205, 207, 208, Prepuk Anikó 127, 128
215, 218, 233 Prohászka Ottokár 184
Mendelssohn, Moses 43, 87 Pusztai Viktória (lásd még Bányai Viktória)
Merőn, Menachem 17, 94 51, 52, 132-135, 241, 318, 333, 355,
Mester Miklós 355 403, 405, 407
Meyer, Michael A. 17, 18, 43
Mezei Mór 116, 117 Rabinowicz, Aharon Moshe K. 220, 221
Mezey Ferenc 116, 117, 228 Rabinowicz, Oskar K. 214
Michman, Dán 315, 404 Ránki György 200-202
Milotay István 184 Reich Ignác 95, 126
Moess Alfréd 34 Reich Koppel 127
Molnár Ferenc 324 Reich Sámuel 126
Molnár Judit 260, 315, 316, 338, 343, 348 Ribáry Géza 360, 361
Moskovits, Áije 73 Richtmann Mózes 409
Moskovits, Aron 111, 145 Rohling, August 148
Moskovits Bemát (Baruch Cvi HaKohen) Romsics Ignác 346
413 Roosevelt, Franklin D. 345
Moskovits, Cvi 261, 321, 413 Rosenberg Frigyes 415, 416
Mosse, Wemer E. 40 Rosenfeld (Rózsai) József 45
Munkácsi Ernő 283, 318, 342, 345, 361 Rosenstein Ármin 278
Müller, Ines 57, 132 Rosenthal, Erich 192
Müncz Mózes 43, 44 Rosman, Moshe 48
Róth Ernő (Abraham Naftali Cvi) 407-409
Nagy József 339 Róth Siegfried 383
Novák Attila 260, 388, 418 Rothkirchen, Livia 217, 220, 221
Rothschild család 144
Ophir, Ephraim 214 Rothschild, Edmond de 320
Ortutay Gyula 418 Rozenblit, Marsha L. 205, 225, 254
Rozett, Robert 192
Örkényi Strasser István 362 Ruppin, Arthur 169, 191

457
Sadagora-dinasztia 208 Stern Salamon 129
Sapira, Haj im Elazar 223, 224 Stern Samu 228, 229, 233-235, 240-244,
Saul, Joszef 86 266, 338-342, 346, 348, 350, 351, 356,
Schaary, David 207, 209 357
Scheiber Sándor 33, 319, 333-335, 369, Stern Sámuel 343
403, 404, 407 Sternberg Sáje 73
Schick Mózes (Mahara’m Schick) 58, 59, Stockier Lajos 339, 400, 417, 418, 420
78, 79, 86, 92 Stransky, Hugo 223
Schindler József 393 Strasser Salamon (Slomo Cvi) 262
Schlesinger Akiva Joszef 58, 59 Strbik Andrea 51, 52, 121, 132-135, 241,
Schmidt Mária 339, 348 318, 333, 355,403, 405,407
Schorsch, Ismar 425 Sussmann Viktor 267
Schreiber, Joachim lásd Szofer Hajim Svéd László 420
Schreiber, Moses lásd Hatam Szofer
Schück Jenő 374, 409-413, 421 Szabó Dezső 254
Schwab Low 52-54, 57 Szabolcsi Lajos 104, 228, 232
Schwartz, Avraham Jehuda HaKohen 320 Szabolcsi Miklós 228
Schwartz Benjámin 409 Szálasi Ferenc 187, 339, 347
Schwartz, Joseph J. 382, 390 Számét, Mose Sraga 44, 60, 90
Schweiger Márton 76 Szász Zoltán 247
Schweitzer Gábor 407 Szegő Miklós 339
Schweitzer József 23, 73, 79, 91, 94, 274, Székely Ferenc 229, 232-234, 237,
276-278, 289, 321 238, 240
Schwerin Götz 54 Szekfű Gyula 185-189, 193
Seifert Géza 421 Szenes Sándor 339
Selenfreund, Abraham Katz 78 Szép Ernő 361
Shertok (Shared), Moshe 351 Szilágyi Ernő 338
Shiff, Ofer 402 Szinai Miklós 347
Silber, Michael K. 12, 17, 43, 45, 50, 52, Szirmai István 419, 420
53, 56, 58-60, 63, 64, 104, 110, 327 Szita Szabolcs 351
Silberstein David Jehuda 263 Szofer Ábrahám Salamon (Ktav Szofer) 59,
Silberstein Jesaja 263 63, 73, 104
Singer Jakab 12 Szofer Benjamin Wolf 54, 59
Sole, Aryeh 222-224 Szofer Hajim 58, 86, 93, 126
Somló Sándor 342 Szofer, Jichak Jakov 86, 93
Spiegel, Jehuda 49, 221, 223 Szofer, Mose lásd Hatam Szofer
Spiegel József 311 Sztálin, Joszif Visszarionovics 373, 414,
Spira Cvi Elimelek 49 417,419
Spira-dinasztia 49 Sztójay Döme 342, 343, 345, 346
Spira Lázár 49 Szűcs László 347
Spira Salamon 49
Spitzer, Shlomo J. 262, 320 Takács György 142, 152
Springmann Sámuel 349, 356 Taszler Béla 249
Stanislawski, Michael 40 Taub Jichak Eizik 48
Stark Tamás 374, 414 Teitelbaum-dinasztia 208
Steinherz Jakab 48, 58 Teitelbaum Elazar 49
Stern József 343 Teitelbaum Hananja Jom-Tov Lippa 321

458
Teitelbaum Jekutiel Jehuda 49 Wahrmann Izrael 52
Teitelbaum Mózes 49 Wahrmann Mór 64, 123, 124
Teleki Pál 181, 182 Weber, Koloman 217, 221
Térfy Gyula 182 Weil, Abraham 73
Tisza István 232 Weinberg, David 381
Tisza Kálmán 94 Weinberger Jehezkel Sraga 263
Toronyi Zsuzsanna 92, 135, 230 Weinberger (kapuvári rituális metsző)
Toury, Jacob 148 410
Török Sándor 339 Weingarten, Smuel Ha-Kohen 223
Trebitsch (Trébics), Meirem 126 Weinmann Fülöp 121
Trefort Ágoston 96, 100 Weis István 193
Weissmandel, Michael Beer-Dov 350
Udvary József 322, 323 Weisz Arthur 354
Újvári Péter 117, 205 Weisz Jichak Jakov 411, 412
Ullmann család 124 Weisz Miksa 393
Ullmann Gábor 51, 52 Weisz Pál (Meir) 333
Ullmann Salamon 265 Weisz Sándor 211
UngárJoel 101 Weiszburg Haj im 213
Ungár Sámuel 101 Weiszfeld Adolf 232
Weizmann, Hajim 351
Vadász Lipót 232 Wessely, Naftali Herz 89
Vágó Béla 336 Weyermann, Hans 348
Vágó, Raphael 207, 209, 210, 214 Wilhelm Károly 338, 339
Varga László 28, 30, 32-34, 305, 306 Winkler Mordechaj Leib 263
Vargha Kálmán 252, 254, 257 Wisliceny, Dieter von 350, 352
Vas Lajos 339 Wodianer család 124
Vas Zoltán 388, 389 Wolf Mátyás 277
Vázsonyi Vilmos 232-234, 245, 246,
248-251, 346 Yerushalmi, Yosef Hayim 425
Veesenmayer, Edmund 314, 315
Venetianer Lajos 54, 92, 94 Zeitinger Jenő 389
Vészi József 232 Zeke Gyula 14, 39, 79, 81, 84, 85, 122,
Vida Jenő 232 159, 193, 202, 226, 247, 281, 379, 426
Vörös Károly 33, 39, 123-125 Zöllner Armin 278
Vörösmarty Mihály 248 Zunz, Leopold 425

459
 FÖLDRAJZI NEVEK MUTATÓJA

Abaúj-Toma megye 30, 160, 162, 295, 341 Beregszász 181, 320
Abaúj szántó 262 Berettyóújfalu 262
Ada 277, 317 Bergen-Belsen 257, 262, 352, 353, 404
Alistál 281 Berlin 18,45,52,404
Alsó-Fehér megye 160, 162, 295 Berzence 281
Amerikai Egyesült Államok 20, 32, 339, Beszterce 64, 209
378, 387, 393,402,419 Beszterce-Naszód megye 160, 162, 295
Amszterdam 124 Bihar megye 160, 162, 191, 295
Anglia 208 Bne Brak 210, 262
Antwerpen 263, 413 Bor 415
Arad 17, 43, 104, 107, 110, 160, 162, 167, Boroszló lásd Breslau
283 Borsod megye 160, 162, 295
Arad megye 167 Brassó 110, 159, 283
Árva megye 30, 108, 160, 162 Brassó megye 107, 108, 160, 162, 295
Auschwitz 315, 322, 324, 337, 343, 352, Breslau 17, 94
404, 412 Brooklyn 263, 413
Ausztria 27, 33, 148, 172, 190, 203, 204, Buda lásd Budapest
226, 339, 349,351,414 Budapest 17, 20, 22-24, 35, 38, 39, 43-45,
51-54, 56, 61, 62, 64, 71, 75, 84, 86, 90,
Bács-Bodrog megye 160, 162, 167, 295 94, 95, 97, 101, 107, 111, 117-135, 145,
Bagamér 277 146, 166, 167, 169, 191, 193, 201, 202,
Baja 54, 167, 352 204, 227, 230-232, 236, 242, 246-248,
Balassagyarmat 263 252, 254, 256, 263, 267, 274, 280, 290,
Balatonfüred 278 314, 318, 319, 333, 343, 345, 348, 349,
Balkány 262 351-353, 359, 368, 374, 375, 377-379,
Baranya megye 160, 162, 166, 295 385, 393, 395, 401, 403, 404, 413-415,
Baranyamágocs 116 417—419, 422
Bars megye 160, 162 Bukarest 208, 214, 338, 386
Bars-Hont megye 295 Bustyaháza 279
Basel 348 Bűdszentmihály 263
Bécs 17, 29, 52, 53, 147, 148, 208, 257,
351, 352, 404,413,415 Cion lásd Izrael
Békés megye 160, 162, 295 Chyrov 255
Békéscsaba 262, 317 Czemowitz 208
Belgium 274
Belz 50,413 Csákigorbó 281
Bereg megye 30, 49, 160, 162, 295, 341 Csanád megye 160, 162

461
Csanád-Arad-Torontál megye 295 Győr megye 160, 162
Csehország 27, 29, 32, 33, 172, 190, 215, Győr-Moson-Sopron megye 295
218,219, 222, 225
Csehszlovákia 21, 203, 204, 214-222, 224, Hajdú megye 37, 107, 108, 160, 162,
225, 250, 254, 262, 273, 307, 350 191, 295
Csík megye 160, 162, 295 Hajdúhadház 413
Csongrád megye 160, 162, 295 Háromszék megye 160, 162, 295
Csurgó 97-99 Hejőcsaba 320, 321
Csúz 281 Heves megye 160, 162, 295
Hodász 262
Dachau 404 Hohensalz (Inowroclaw) 133
Debrecen 107, 131, 176, 262, 276, 333, Hollandia 274
352, 377, 378, 393 Homonna 101
Derecske 72, 73, 262 Hont megye 160, 162
Dés 49 Hunyad megye 160, 162, 295
Déva 283 Huszt 58, 78, 86, 227, 261, 304
Dunafoldvár 333, 334
Dunaszerdahely 91, 261, 262, 281 Ilosva 311, 312, 318
Isztambul 349, 351, 357
Edelény 262 Izrael 16, 20, 209, 210, 223, 257, 258, 321,
Eger 131 333, 349, 350, 378, 382, 384, 389, 398,
Egyesült Államok lásd Amerikai Egyesült 402-405, 413-415, 419, 420, 428
Államok
Eperjes 254 Jász-Nagykun-Szolnok megye 160, 162,
Erec-Jiszrael lásd Izrael 169, 295
Esztergom megye 160, 162, 295 Jeruzsálem 321, 328, 351
Jugoszlávia 190, 203, 204, 349
Fejér megye 160, 162, 167, 295
Felsőveresmart 299 Kamenyec-Podolszkij 289, 295, 299, 311,
Finnország 393 313, 315, 349, 366
Fogaras 110, 295 Kaposvár 334, 377, 378, 393
Fogaras megye 160, 162 Kapuvár 410, 414
Franciaország 208, 381 Kassa 34, 78, 107, 108, 284
Frankfurt 18, 45, 46, 52, 70 Kecskemét 34, 393
Fülesd 289 Kijev 404
Füzesgyarmat 279 Kirjat Ata 413
Kis-Küküllő megye 160, 162, 295
Galánta 133, 261, 262, 317 Kisinyov 207
Galgóc 14, 78 Kiskunhalas 34
Genf 386 Kismarton 58, 65, 91, 133
Gömör megye 160, 162 Kispest 378
Gömör-Kishont megye 295 Kistarcsa 314
Görögország 350, 390 Kisvárda 316, 378
Kolozs megye 107, 160, 162, 295
Gyoma 123 Kolozsvár 107, 110, 209, 210, 213, 284,
Gyömrő 280 323, 324, 348, 351
Gyöngyös 131 Kolta 281
Győr 107, 377, 378, 404 Komárom megye 160, 162, 295

462
Kőbánya 393 Németország 13, 27, 33, 58, 208, 215, 216,
Krassó-Szörény megye 160, 162 232, 249, 275, 349, 388, 426
Kunszentmárton 316 Nikolsburg 44
Nógrád megye 160, 162, 295
Ladomér 281
Lemberg 86 Nyírbátor 284
Lengyelország 29, 190, 192, 222, 263, 328, Nyíregyháza 91, 131, 176, 284, 378, 413
337, 349, 391,413, 426 Nyírmada 262
Lettország 203 Nyitra 223
Liptó megye 30, 95, 160, 162 Nyitra megye 30, 31, 95, 108, 160, 162
Litvánia 203 Nyitra-Pozsony megye 295
London 351, 413
Lublin 49 Óbuda lásd Budapest
Lugos 283 Odessza 208
Olaszliszka 49, 320
Mád 263 Olaszország 190, 255, 388, 390
Mágocs lásd Baranyamágocs Ópály 263
Magyarkanizsa 317 Oroszország 186, 205, 207, 426
Makó 262, 343,413
Máramaros megye 30, 49, 107, 108, 160, Ölyvös 281
162, 295,341
Máramarossziget 49, 227, 321 Paks 54, 101,333,413
Maros-Torda megye 160, 162, 295 Palesztina lásd Izrael
Marosvásárhely 303 Pápa 262,263,413
Mezőcsát 262 Párizs 390
Mezőkovácsháza 262 Pécs 107, 166, 333, 334, 378
Miskolc 34, 107, 158, 262, 320, 377, 378 Pest lásd Budapest
Mohács 334 Pest megye 34, 95
Mohol 317 Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye 160, 162,
Morvaország 27, 29-33, 43, 44, 52, 172, 169, 295
215, 218, 219, 222 Pestszenterzsébet 378
Moson megye 30, 108, 160, 162 Petrőc 281
Moszkva 417 Poroszország 29
Munkács 49, 50, 86, 181, 223, 224, 227, Pozsony 46, 47, 50, 51, 54, 59, 63, 101, 107,
230, 299, 304,317 126, 133, 217, 221,222, 227, 261, 365
Pozsony megye 30, 108, 160, 162
Nagy-Küküllő megye 160, 162, 295 Pöstyén 217
Nagydobrony 278, 279 Prága 43, 133, 218, 220, 222, 257, 404
Nagyida 279 Prossnitz 52
Nagykálló 48, 262, 276 Putnok 262
Nagykanizsa 316
Nagykároly 176 Rákász 281
Nagymagyar 281 Róma 124
Nagymihály 59, 60, 63, 86 Románia 21, 190, 203-205, 207, 210, 215,
Nagysurány 261, 262 225, 349, 350, 365, 366, 380, 391
Nagyszombat 262
Nagyvárad 34, 87, 107, 110, 181, 209, 211, Salgótarján 262
212, 284, 406 Saó Paolo 338

463
Sáros megye 30, 160, 162 Temesvár 75, 107, 110, 126, 213
Sárvár 314, 316 Theresienstadt 413
Sátoraljaújhely 34, 49, 63, 91, 262, 284 Tolna megye 160, 162, 295
Sepsiszentgyörgy 82 Topolya 277
Soltvadkert 413 Torda-Aranyos megye 160, 162, 295
Somlyócsehi 323, 324 Torontál megye 160, 162
Somogy megye 160, 162, 295 Trencianske Teplice 223
Somoija 281 Trencsén 134
Sopron 82, 107, 159, 257, 262, 413 Trencsén megye 30, 95, 108, 160, 162
Sopron megye 29, 30, 108, 160, 162, 295 Trieszt 320
Strasshof 351, 352, 413 Turóc megye 160, 162
Svájc 232, 262, 339, 349, 353, 354
Udvard 281
Szabadka 107, 167, 264 Udvarhely megye 160, 162, 295
Szabolcs megye 30, 107, 108, 160, 162, Ugocsa megye 30, 49, 160, 162, 295, 341
191, 295, 341 Újpest 378, 393
Szarvas 316 Újvidék 107, 167, 295, 299
Szászváros 283 Ung megye 30, 49, 50, 110, 160, 162, 295,
Szatmár megye 30, 110, 160, 162, 191, 295 341
Szatmárnémeti 34, 78, 181, 210, 284 Ungvár 59, 60, 63, 181, 224, 278, 284
Szeben megye 107, 160, 162, 295
Szeged 35, 45, 107, 110, 317, 343, 352, Vác 262,263,415
377, 378, 393 Vámosatya 281
Székesfehérvár 48, 58, 59, 167, 184 Varsó 404
Szekszárd 101 Vas megye 30, 160, 162, 295
Szentendre 169 Verbó 127
Szepes megye 160, 162 Verpelét 262
Szikszó 58, 59, 320 Veszprém 316
Szilágy megye 160, 162, 295, 322-324 Veszprém megye 160, 162, 191, 295
Szilágysomlyó 320-324 Vilnius 222
Szlovákia 215-219, 221-223, 263, 343,
349, 350, 359, 365 Williamsburg (Brooklyn, NY) 209
Szolnok 352, 378
Szolnok-Doboka megye 160, 162, 295 Zala megye 30, 160, 162, 191, 295
Szombathely 393, 413, 415 Zemplén megye 30, 95, 110, 160, 162, 295,
Szovjetunió 373, 381,417, 419 341
Zenta 317
Tasnád 92 Zilah 323
Temes megye 12, 160, 162 Zólyom megye 160, 162

464
 A KÖTET KÉPEIRŐL

A haszkalát megelőző zsidó közösségekben a közös tudás és a közös emlékek

stabil kollektív identitást teremtettek, melynek a közösség minden tagja része
volt, s melyben a közösség minden tagja osztozott. Pierre Nora megfogalmazása
szerint a zsidók az „emlékezet népe” voltak mindaddig, amíg világ felé nyitásuk
szükségessé nem tette számukra (is) a történészeket.*
A haszkala és a zsidó emancipációért folytatott küzdelem a zsidó közössége­
ket különböző mértékben, de elszakította a zsidó hagyományoktól, és az élet és
a világnézet szekularizációja hatalmas változást hozott. A tradíciók, az emlékek
és a múlt elvesztésétől való félelem hozta magával a zsidó múzeumok kialakulá­
sát: a 19. század utolsó évtizedétől a harmincas évekig Európa-szerte megalakul­
tak a helyi zsidó emlékezet megőrzésére hivatott múzeumok, melyekben eltérő
hangsúlyokkal ugyan, de a hajdan volt zsidó élet teljességét kívánták megőrizni,
átörökíteni az utókor számára. Magyarországon a múlt emlékei összegyűjtésének,
dokumentálásának, rendszerezésének igénye az Ezredéves Kiállítás kapcsán (1896)
merült fel először, majd intézményes kereteket az 1910-es években nyert. Az em­
lékek megőrzésének szándéka mellett a zsidó muzeális intézmények a tárgyakon
és a dokumentumokon keresztül reprezentálták mindazt, amit a zsidó közössé­
gek tagjai a modem társadalmakban elértek vagy megteremtettek.
A magyarországi zsidó közösség polarizáltságára reflektálva a budapesti zsidó
múzeumot létrehozó közösség a múlt dokumentálása és a múlt és jelen dicsősé­
gének felmutatása mellett az ortodox-neológ harcban is szerepet vállalt. Gyűjté­
si lehetőségeik kihasználásával önkéntelenül is a neológ álláspont legitimálását
segítették, amit felerősített a tárgyak kommunikálása, a kiállítások, kiadványok
témájának, és az ott bemutatott tárgyaknak a kiválasztása. A múzeum 1931-ben
költözött a neológ vallásgyakorlat szimbólumának számító Dohány utcai zsina­
góga szomszédságába, ettől az időszaktól kezdve tudták tárgyaikat elfogadható
körülmények között bemutatni. Az állandó kiállítás zsúfolt termeiben szinte min­
den, a gyűjteményben lévő, fontosnak ítélt tárgyat és dokumentumot bemutathat­
tak. A tárgyakhoz kapcsolódó proveniencia-adatok az 1960-as évek újraleltározá-
si folyamata során jobbára megsemmisültek, de a múzeum dolgozóinak tudományos
publikációi, a korabeli újságcikkek és beszámolók alapján fogalmat alkothatunk
arról, hogy mi mindent gyűjtöttek, vásároltak meg a gyűjtemény számára, illet­

* Pierre N o r a , Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája, Aetas, 1999/3.

465
ve hogy kik milyen retorikával, milyen tárgyakat ajándékoztak, illetve kívántak
a zsidó kollektív emlékezet részeként megőrzendővé és felmutatandóvá tenni.
A múzeumban több, a neológ történelemszemléletet reprezentáló időszaki kiál­
lítást is rendeztek. Ezek sorát 1935-ben, a Kongresszus kapcsán nyitották meg,
s a kiállított tárgyakkal történelmi távlatokat adtak a Kongresszus témáinak.
A Mátyás király korában élt Mendel prefektus emlékének felnagyításával, a pecsét­
je alapján vésetett emlékéremmel legitimálták a központi szervezetet. A kiállítás­
ra összeszedték az 1868-as Kongresszus még fellehető emlékeit - természetesen
jóval többet és jelentősebbet a neológ iratokból, tárgyakból. Jó néhány kiállítha­
tó tárgyat a múzeum rendelt meg - ezek elsősorban a korszak jeleseinek szobrai,
arcképei. Az első zsidótörvény elfogadását követően (1938) a múzeum „ítéljetek”
címen válogatást közölt azon tárgyaiból és dokumentumaiból, melyek a magyar-
országi zsidók magyarosodására, emancipáltságára - és nem utolsósorban loja­
litására - utaltak. Ugyanekkor egy időszaki kiállítást is rendeztek, ugyancsak meg­
lehetősen apologetikus szándékkal, melyben az Árpád-korig visszanyúló harmonikus
magyar-zsidó együttélést, a nemzeti királyok korában megélt aranykort mutatták
be az emancipációs mozgalom elődjeként. Természetesen az egyre fokozottabban
kirekesztő légkörben ezek csak a zsidó közösségek belső megerősödését ered­
ményezik, a külvilág elismerését már nem. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy az
ortodox-neológ ellentétek korát mintha lezárná a múzeum, további két kiállítá­
sukkal (Löw Lipót és Kiss József emlékkiállítások) inkább a zsidó szellemi élet
korábbi nagy alakjaira utalnak, még akkor is, ha e személyek szellemisége első­
sorban a neológ közösség számára értékelhető. A Holokauszt pusztítását követően
az állam erőszakos aktusával véget ér a felekezeti széttagoltság, de ezt az Állami
Egyházügyi Hivatal felügyelete alá került múzeum már nem értékeli, csak doku­
mentálja.
A modemitás eszméinek elfogadásával lehetővé vált a múlt emlékeinek modem
formákban történő megőrzése, s ezek a zárt közösségen kívül állók számára is egy­
értelműek és megfejthetők. Az ortodox történelemszemlélet mást kívánt, a múlt
megőrzésének és továbbadásának módszerei jobbára csak a közösség aktív tagjai
számára érthetőek, így a történetírásban, a múlt emlékeit őrző modem gyűjtemé­
nyekben e közösségek története alulreprezentált, nehezebben bemutatható.
A kötetbe azokból a képekből válogattunk, amelyek a Magyar Zsidó Múzeum
és Levéltár gyűjteményeiben nemcsak az irányzatok harcát, hanem a gyűjtemény
történetét is bemutatják.

Toronyi Zsuzsanna
KÉPEK
 We i CjtAnasvn
>'cT. $£>#■

Az Esterházyak nyugat-magyarországi, köpcsényi birtokán jelentős, jól szervezett

zsidó közösség élt a 18-19. század fordulóján. A reggeli imára hívó kopogtató
figurájáról készült vízfestménymásolatot a Zsidó Múzeum 1933-ban vásárolta.
 '
ÉÜÉ

-rt*T7T-it*s nVi; 3z/ts-> rrvunrt ~\u; arsyri ?wjn ynrx

rjSi —ra« b ^ T -icj-iD r ^ i o rvr» b t o v ; 1» m t o n m « v

Moses Schreiber (1762-1839) posztumusz portréja. Litográfia. A Hatam Szoferről készült,

népszerűvé vált kép képeslapokon, bekeretezve bukkant fel a hagyományhű zsidó családok
lakótereiben. A gyűjteményben több változatban is szerepel, ez a darab 1921-ben került a
múzeumba.
Chorin Áron (1766-1844) arcképe az 1848. évi Első Magyar Zsidó Naptár és Évkönyv belső
címlapján jelent meg. A kötetet Hollós Oszkár műgyűjtő ajándékozta a múzeumnak 1941-ben.
Az első magyar fordítással készült zsidó imakönyv 1841-ben jelent meg
Pozsonyban, Rosenthal Móricz fordításában. Belső címlapjának rézmetszete az
Orczy-házban az 1830-as évektől működő, reform irányultságú Cultustempel
első ábrázolása. Az imakönyvet Steinherz Jakab székesfehérvári rabbi ajándé­
kozta a Zsidó Múzeumnak 1915-ben.
^ 1 u J

- / f y r ,, / / „ Y s /jr /t f / / - , ■ .//) ■ V t,// r > ■ ///////'>

...
.- __ ___ ■//'■ /. /. /:... /i

A Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesületet 1842-ben, többek kö­

zött Kossuth Lajos támogatásával alapították a pesti zsidók. Taggyűjtő belépési
ívét idealizált mezőgazdasági jelenetek díszítik. Rézmetszetekkel díszített nyom­
tatvány, ajándékozója, gyűjteménybe kerülésének éve nem ismert.
 »ninrr
!?»»«
J!r/)

Aul oiu J a h r vom —. S o p lo m b » I 8 4 ^ b i s — S o p f d iib 1S4-

Die Ilenirasoulaiiten dos Pesther Tempo!
C
<m(
rolo
r. C
oas
ter
.

Ülőhelyjegy a pesti Orczy-házban lévő reformzsinagógába. A Winter Sámuel bibliai jele­

neteket ábrázoló rézmetszeteivel díszített helyjegy az 1845-1846-os zsinagógái évben biz­
tosított egy női ülőhelyet. A dokumentumot (férfi ülőhelyjegy-párjával) báró Dirsztay Béla
ajándékozta a múzeumnak 1915-ben.
 r

>'* \ ^ J L

I RTA S Z E C F Y MÓ R .
zenéjét szerié

' ‘■ f & í t w i r ‘ i\_ V i

J-ÉÍVJ j j r .

A honi
m a£ Y at

^ t l i 'i í '/ i . í i
» Ii» I id illi n il

K I S D E D ÓVÓ IXTÉZKTiXEK
I S I M M N O V O .IA

Az Első Magyar Zsidó Naptár és Évkönyv című kiadványban jelent meg a

„Zsidó vagyok” című „eredeti magyar dal” 1848-ban. A zongorakísérettel elő­
adandó dal szövegét Szegfy Mór írta, zenéjét Kohn Samu szerezte. A kötetet
Hollós Oszkár műgyűjtő ajándékozta a múzeumnak 1941-ben.
Löw Lipót (1811-1875) portréja a Winter-féle Illustriertes Israe­
litisches Jahrbuch második évfolyamában (1860). A nagykanizsai,
pápai, majd szegedi rabbi az emancipációt és a vallási megújulást hir­
dető magyarországi zsidó közösségek ikonikus figurája. A Zsidó
Múzeum 1942-ben kiállítással tisztelgett emléke előtt, s erre az alka­
lomra összegyűjtötték a vele kapcsolatos dokumentumokat és tárgyi
emlékeket.
 0 A7
A Is A ,

$ 0 lic it M e J u b c tt

Sen

3 ac o b (S k o n ti.

•:'='2 /
s *7(J7 s fa * ' ''ffrt&b
<7* )

----- -*& & äSl8& £ib*—

ííeftb, 1848.
S>tuä »on S t a t t ntt* Jtittly L

A reformkorban virágzó pamfletirodalom terméke Chorin Jakab Sollen

die Juden bürger werden! (A zsidóknak polgárosodniuk kell!) című műve.
A nyolcoldalas röpiratot 1848-ban adta ki Pesten a Trattner és Károlyi cég.
A füzet 1957-ben, ismeretlen adományozótól került a múzeum gyűjte­
ményébe.
 %

Löw Lipót többek között az általa szerkesztett Ben Chananja című havi
lapban publikálta a zsidó vallási megújulással és a zsidók polgári egyen­
jogúsításának szükségességével foglalkozó cikkeit. A szinte az egész vilá­
gon terjesztett lap első száma (Szeged, 1858) Kohlbach Bertalan aján­
dékaként, 1915-ben került a gyűjteménybe.
 IM

fW
/iAfi/TOÍ!

TR A N SC R IPTIO N Für

Pián ofo rte.

50 kr.
N? 689.
Ejgenthum der Verleger

BUDAPEST,
TÁBORSZKYPARSCH.
■Wiener W eltausstellung 1873. Anerkennungs-Diplom.
S ze g ed m sr L a n d e s a u s s te llu n g 1 8 7 6 V erd ienst-M edaille
Wim

A Dohány utcai zsinagóga építése heves vitákat váltott ki a pesti zsidók

körében. A zsinagóga a neológia szimbóluma lett, ahol a külsőségek
újítóak voltak ugyan, de a szertartások sorában megtartották a Kol
Nidrét, melyet a német reform elvetett. A hagyományos dallam zon­
goraátiratának kiadását a Dohány utcai zsinagóga homlokzata díszíti.
 T k$ D r í b o b or r n © e íb ftfa i'ín u tt$ , 2)cm la g c n íjte b í, unó fieft ootl 3djcu o r r g r a b t ;
(' h a ß t b tmjfíifcbc ÍB rgeiftm uw v U nb b oß. cin í ) a u é ro ll fröfclidien © efoitgeé,
5>cé Z a i m u b m ít b c n © elb ftlH frciu n g , T>ic Ä r o n c frifcft u n b fret ju m Cidite ftrebr,
© ir fíttb n u r rm e$ (Sfrifteö Ä u ß e ru n g , © ir baß bér © t a m m ío jab u n b fta r r un b fiar f
f tr a g i m cftt, m o ru m fte oihT tim ttb rrU rcb n t ; 3B ií feliem © a l l u m fd ilie ß t fein 8 rb c n « m a rf.
Alt r? bőd» a ti (ft bem r mi r n SBaum <tegebcu, D b aucfi berfdjteöen ill bér t r e t e n © íréb e n .
A ití fniic 21' H i t e l fieft ne 11 imiii’nftoii -Drange« © ic btífcen bod> ju ía m n tí cm e m ^ g e í Sebeit.

Ä b, Bii r

Az 1860-as évekre külsőségeikben és szellemi tartalmukban is körvonalazódtak a

zsidó vallási irányzatok. Az 1860-ban Pesten megjelent Illustriertes Israelitisches
Jahrbuch címlapjának rézmetszete szemléletesen mutatja a divatosan öltöző
neológokat, a bársonykipás ortodoxokat és a prémkucsmás haszidokat. Az év­
könyv 1913-ban került a múzeum gyűjteményébe.
Hirschler Ignác (1823-1891) szemészor­
vos, a Magyar Tudományos Akadémia leve­
lező tagja a pesti zsidó közösség egyik
vezetője volt. Küzdött a zsidó emancipá­
cióért, majd az 1868-as Kongresszus elnöke
lett. 1933-ban iratait, dokumentumait, leve­
lezését és fényképeit Pongrácz János aján­
dékozta a múzeumnak, melyek jelentős
részét bemutatták az 1935-ös kongresszusi,
majd az 1938-as emancipációs kiállítá­
sokon.

Wahrmann Mór (1832-1892), az első pesti

rabbi, Wahrmann Izrael unokája a neológ
zsidó hitközségben betöltött vezető pozíciói
mellett 1869-től nyolc cikluson keresztül
volt képviselő a magyar Parlamentben. Az
1868-as Kongresszus egyik alelnökévé
választották. Dokumentumait, beszédeit
folyamatosan gyűjtötte a múzeum, s szemé­
lyét kiemelten szerepeltették a kiállítá­
sokon.
 SYNAGOGE,

A Winter-féle Illustriertes Israelitisches Jahrbuch képei a zsidó eman­

cipáció és vallásreform idealizált vizuális megfogalmazását kínálták.
Egyik fejezetcímképén a biedermeier divat szerint ábrázolt családban az
apa modern tudományokra (földgömb!) oktatja fiát, amit családjának
nőtagjai is érdeklődéssel figyelnek. A felső képen a modern ruházatot
viselő apa zsinagógába viszi fiúgyermekét.
 rnn now
Stntitten
jut beit#

u n a ö r i f d) j « í> i í ct) f n S3 f r e t n
I
,fi§Tauknstnidmr“

Jß t i 1868 .
J t a d non g e b r u b e r S f g r á b 9.

A kongresszuson hozott határozatokkal szembehelyezkedők megalakították a

„Somré Hadat” (magyarul: Hitőr) egyletet. Alapszabályaikat még a Kongresszus
bezárása előtt, németül jelentették meg 1868-ban, Pesten. A múzeumban jóval ke­
vesebb az ortodoxia álláspontját képviselő dokumentum, ezek többségét az 1935-ös
kongresszusi kiállításra gyűjtötték össze.
Csoportkép az 1877-ben Budapesten megnyílt Országos Rabbiképző Intézet hallgatóiról az
1887-1888-as tanévben. A fénykép készítésének évében a zsidó vallás még nem bevett
felekezet, de a politikai vitákban már gyakran felmerül ennek lehetősége. A képen szereplők
rabbiskodása idején törvénybe iktatják (1895) a recepciót, hogy majd még a többség életében
vissza is vonják (1942).
 r SC HOMER
SCHABBOTH
VEREI N

Der Ausschuss hat in seiner, am

abgehaltenen Sitzung einhellig den Beschluss gefasst,

Euer W ohlgeboren, in Rücksicht auf Ihren mit echter

Menschenfreundlichkeit gepaarten religiösen Sinn, zum

E h re n m itg lie d e des rO ttf '" ö ltC Vereins zu ernennen.

Budapest, am

Der Vorstand
des Budapester ro© ,"iöl© Vereines.

Präses

A Szombat és ünnep megtartása egylet díszoklevele Spitzer Mórnak Budapesten,

1889-ben. Az asszimilációt megelőző korszak természetesnek tűnő vallásos mini­
mumának betartására szerveződött egyesület oklevele a korszak zsinagógadíszí­
tésére utaló keleties mintázattal készült. Az oklevél alsó harmadában Mózes és
Áron elterjedt ábrázolása, amint a mózesi parancsolatokat őrző kőtáblákat tartják.
A vallási irányzatok a zsidó tár­
sadalmi élet minden területén
megjelentek. Az ortodox vallá­
sos cionisták mozgalma, a Miz-
rachi 1904 augusztusában tar­
totta kongresszusát Pozsonyban.
A magyar delegáltakat ábrá­
zoló, Kővári S. galántai fényké­
pész által készített csoportképet
Bettelheim Samu, a pozsonyi
cionista egylet alapítója ajándé­
kozta a múzeumnak 1928-ban.
 ißJ&A
f.fttT * 0 * 6 '» 'd
Az emancipációt követően lehetővé vált, hogy a társadalmi és gazdasági életben
előkelő szerepet betöltő zsidók akár vallásuk megtartása mellett nemességet nyer­
jenek. Hoffmann Sámuel 1905-ben kapta „vágújhelyi” előnevét, nemesi rangját, va­
lamint kereskedelmi tevékenységére utaló címerét. Az erről kiadott oklevelet sok
más értékes tárgy mellett felpéci Keppich Gyuláné (született vágújhelyi Hoffmann
Anna) ajándékozta a múzeumnak 1933-ban.
Kohn Sámuel (1841-1920) Dohány utcai rabbi volt az, aki az asszimilálódó zsidó
közösség számára megfogalmazta a megfelelő történeti eredetmítoszt. 1884-ben
megjelent művében a magyar zsidók eredetét a kazár birodalom betért törzseivel
azonosítja, akik így a honfoglaló magyarokkal együtt érkeztek volna a Kárpát­
medencébe. Elméletét ugyan szinte azonnal cáfolták, mégis meghatározó maradt,
mert sokan akartak hinni benne. A felvétel 1900 körül készült Budapesten.
Az első világháború harci esemé­
nyei súlyos pusztításokat okoztak
Galíciában és Volhíniában, lerom­
bolva nagyszámú ott élő hagyo­
mányhű zsidó otthonát. Számos
ortodox, haszid zsidó menekült az
akkor még békés Magyarországra,
ahol megjelenésüket antiszemita
hecckampány követte. Ez ellen,
valamint a világháborús zsidó
részvétel dokumentálására hozták
létre 1916-ban a Magyar Zsidó
Hadi Archívumot, melynek gyűj­
teménye később beolvadt a Zsidó
Múzeum gyűjteményébe.
Némethy Emil hadnagy felvételé­
nek címe: Galíciai Ahasvérusok.
Az Érdekes Újság harctéri felvéte­
leiből.

M fettete®. Újság harctéri képei

 *JT IIBDjnjjp 2ÍTPK3 p"tb W"D'
Dm»
D 'ton» nunnai i i i ,t rsn ynv' uw k m 11122

sita '3 nb m,“i anaiK n Vip

Ö
J>J"S2 12111 113 jyJIK? 12f DO^BKI «1 a*a?MT'- -\S
iw n a n i ? 3 i i i w 3 i c w y p :?

iriS í]
nbbinan nbznnbiran 11132 b v 13*? nnari rwnsx ai srn
'i

ro S ft mo

n "sd'1 3 a l i : x n i» in ib s i n o n i o n ’23 no
P'ií'23 'p3i m m jnnn m a i 2*3 -;

"j ,i" 'C

,13' 52iyJJ31J?3 p"ll3S!1 ?"3f 3X12 ?KB1 T lö 11212,1 3",12,1 J0

i>'o,2j?2»7i 9») v?D3 s"11 1*731 'S '3 a ro 010301 m a ? i'\s* j»?j7n
.1111 j>l2‘1B52aiít2fci >111 Jjiy a pK (OlBCB?
111 1133 >3*213

‘rr rTvTű iTiu p 'W,p*n

JPÍ KpD’Oa 3"111 *73N 3>“lp3 3’,22*2 '-13

Adresse: Saje Steiner Rabbiner Bodrogkeresztur.

----- —•H!Níí,Msp** —

t e zíT aE D : J
A bodrogkeresztúri csodarabbi, Steiner Sáje unokájának 1925. december 9-én tar­
tandó esküvőjére meghívó jiddis és héber nyelvű nyomtatvány, megcímezve Müller
Mórnak Mezőcsátra. Gyűjteménybe kerülésének módja és ideje egyelőre nem ismert.
Koppel Reich (1838-1929), az ortodox zsidók felsőházi képviselője a Csörsz
utcai budai ortodox temető bejáratánál a temető elhagyásakor szokásos rituális
kézmosást végzi. A képet Rosenberg Manó ajándékozta a Zsidó Múzeumnak
1934 márciusában.

Löw Immánuel (1854-1944) szegedi rabbi, a neológia felsőházi képvi­

selője a szegedi városháza üléstermében. A fénykép gyűjteménybe kerü­
lésének módja és ideje nem ismert.
Hevesi Simon (1868-1943), a Dohány utcai zsinagóga főrabbija egy fővárosi ünnepségen, az
1930-as évek végén.

Az 1935-ben megrendezett Országos

Gyűlés alkalmával a Zsidó Múzeum
megbízta Örkényi Strasser Istvánt,
hogy a kassai levéltárban fennmaradt
eredeti pecsét ábrázolását felhasznál­
va készítse el a Mátyás korabeli zsidó
prefektus, Jacobus Mendel emlékér­
mét. Mendel prefektus felidézésével
történelmi legitimációt adtak a sokak
által vitatott központi zsidó igazgatás
intézményének.
Pajeszos, kalapos ortodox zsidó fiúk Huszton. A kép egy zsidó típusokat szociográfiai érzé­
kenységgel bemutató képeslapsorozat részeként jelent meg, a harmincas évek elején. A soro­
zat több darabja is megtalálható a múzeumban, de gyűjteménybe kerülésük módja nem ismert.
A magyarországi zsidókat 1949 végén a kom­
munista állam egységes, felügyelt szervezetbe
tömörítette, s ezzel megszüntette a korábbi kü­
lönálló irányzatokat. A Magyarországi Izrae­
liták Egységes Szervezetéről döntő kong­
resszuson a művelődési miniszter, Ortutay
Gyula is beszédet mondott, mely alkalomra a
Síp utcai székház dísztermében a korábbi
hitközségi elnökök portréit tóraszekrény-füg-
gönyökkel takarták el, a központi részen pedig
elhelyezték Lenin, Rákosi és Sztálin portréit.
 srcrwn ispnms n
jq' dsp p r a w i a r p n

A Jointtól érkezett segélycsomag ajándékkísérő cédulája. A Dávid-csillaggal díszített héber

betűs cédula jiddis-angol felirata szerint „Ajándék az amerikai zsidóktól az American Jewish
Joint Distribution Committee-n keresztül”. A háború és a Holokauszt pusztításait követően az
európai zsidók ellátásában évekig részt vettek az amerikai zsidó szervezetek.
Az 1950-től fennálló Magyar Izraeliták Országos Közössége (MIOK) ortodox tagozata igye­
kezett fenntartani a hagyományos zsidó oktatást. Héber betűket tanulnak az ortodox zsidó
óvodában.
Simon Sándor bar micvája az Országos Rabbiképző Intézet zsinagógájában, 1961.
október 14-én. Fénykép a Richtmann hagyatékból, 1961.
 A francia forradalom nyomán megalakuló
modern nemzetállamok születése megosztotta
a diaszpórában élő zsidóságot.
Az egyes nemzetállamokon belül egyedi
sajátosságokkal rendelkező zsidó közösségek,
nemzeti zsidóság jött létre.
Magyarországon sajátos helyzet alakult ki,
amely arra is példa, hogy egy nemzetállamon
belül több nemzeti zsidóság létezhet.
Frojimovics Kinga történész és levéltáros
munkájának központi témája a magyarországi
zsidó vallási irányzatok modern kori története
az irányzatok szétválásától, az 1868-1869-es
Kongresszustól a II. világháborút követő
1950. évi egyesülésig.
A sokrétű történeti forrásokra támaszkodó,
adatokban gazdag elemzés ebben
az időkeretben vizsgálja a közösségek
fejlődésének és a vallási irányzatok
alakulásának belső logikáját egymáshoz
fűződő viszonyuk szerint.

BALASSI KIADÓ