A felvilágosodás a legáltalánosabb meghatározások szerint

nyugat-európai kiindulópontú szellemi, kulturális, filozófiai

mozgalom, egyben kultúrtörténeti korszak volt
a 17. század vége és a 19. század eleje között. A
felvilágosodás gondolkodói az értelmet állították a
középpontba, kritika alá vetették a hagyományos
intézményeket, szokásokat, erkölcsöket. A felvilágosodás
nagy alakjai mind az új, a haladás, a pozitív változás
szorgalmazói, hírnökei voltak, ennyiben egyben
a forradalom eszmei előkészítői, de a gyakorlatban közülük
kevesen voltak valóban hívei a forradalmaknak, és még
kevesebben vettek részt azokban.[4]
A kort nagy politikai változások jellemezték
a kormányzásban, a nemzetalkotásban, a minden ember
számára nagyobb jogokban és az olyan tekintélyelvű
intézmények visszaszorításában, mint a nemesség és
az egyház. A mozgalom készített elő több forradalmat szerte a
világon, amelyek a liberalizmus, a szocializmus,
a demokrácia és a kapitalizmus megszületéséhez és
megszilárdulásához vezettek.
„A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából.
Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése
nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem
értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és
bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele.
Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a
felvilágosodás jelmondata.”