Bistey Zsuzsa

Az a szép, fényes éjszaka

Karácsonyi s zínjáték

Ispánk, 2005.

Szereplők:

Heródes, Júdea uralkodója

Anthész, Heródes udvari orvosa
Dagosz, Heródes udvari asztrológusa
Kükhaniosz, Heródes étekfogója
A királyi határőrség római tisztje
Cornélia, vak öregasszony
Kisfiú, Cornélia kísérője
Abdusz, Tigranesz - néma perzsa rabszolgák Heródes lakosztályában
Mária, Jézus anyja
József, Mária férje
Fogadósné Efrata-Bethlehemben
A gyermek Pilátus
A gyermek Júdás
Pilátus apja
Júdás anyja
Őrkatona
Jézus hangja

1
 Prológus

Anthész: Egy különös, nehéz éjszaka után

Üdvömre szolgált a hajnali ébredés
Álmomban megint nyolcesztendős voltam
A rabszolgapiacon gyorsan gazdára leltem
Apám kezében villant az értem kapott tallér
Férfijövőmet sikoltó fájdalomban
metszette ketté a kés…

Így az ifjúkor nyugtalan belső lángja

csak a tanulás hosszú éveit
fűtötte bennem hűségesen.
Éles volt elmém, ép és erős a testem,
Görög gazdám orvosnak neveltetett.
S halála előtt utolsó ajándékképpen
Szabaddá tett engem.

Ki sejthette volna, hogy olyan hamar

új, magam választotta fogságba kell majd esnem?
És milyen irigyelt, fényűző fogságban élek:
Heródes palotája lett az otthonom.
A király élve bomló testének minden szörnyű titkát
kényszerű magányban, egyedül hordozom.
Ezer ragacsos szállal körbefont már
e balsejtelmektől rettegő,
életmohó udvar fényes sötétsége.
Hallgatok, mert egyezik természetemmel
És hallgatok, mert élni akarok.
Kínos tudásomat lelkem legmélyebb kavernáiba temettem el.

Ugyan milyen napot hozhat ez a nyugtalan virradat?

Milyen jövőt, amiért az éjjel
a múltba kellett visszamennem?
Ma dúlt nagyon ez a boldogtalan palota;
Heródes hajnali reggelit kért!
Ma egy kicsit mindenki bolond:
Vajon hány adag nyugtatót, altatót
kell ma megkevernem?

2
Dagosz: A csillagok a Végtelen Hatalmak gondolatai
Számlálni, mérni őket nem lehet.
A remény és a félelem határain imbolyogva
Az ember mégis faggatja őket szüntelen…
Nem veszi észre: saját gondolatait
kapja vissza rendre,
Szóljon bármiről
a megrendelt prófécia
De hát: nekem is élnem kell valamiből!

Csillagász vagyok, azaz ma

már csak Heródes király „udvari asztrológusa”.
Tudásomnak ma egy bűnbeteg testben
rettegve sejtő lélek
Kínjait kell csillapítania.
Ezt erőmhöz képest minden nap megteszem,
mert élni akarok.
De nem felejtettem el: a Mágus tudása
azért a legnagyobb,
mert tudása határaival tisztában van.
Szolgálok, gyávaságomért magamtól undorodva
Szolgálok… és várakozom…

A Zagrosz csúcsa alatt nőttem fel,

messze innen,
A bölcs Abgarusz házába fogadott
Egyetlen fia, Artaban mellett
fiaként nevelt engem is,
Az Aveszta szent könyveiből engem is tanított.

„Jákob népéből csillag kél majd egykor

És Izraelből jogar emelkedik
Jeruzsálem a Felkent Herceg kezeiben
nyugszik majd végre,
Mikor a Szaturnusz a Jupiterrel, a Héberek házában
A Halak hatalma alatt találkozik.”

Ma hajnalban magasan állt felettünk egy csillag

Nem égitestnek tűnik, hanem mintha
A Kozmosz legmélyének kapuját jelezné
Egy mágikus kút zárólapjaként
ez a soha nem tapasztalt ragyogás…

Ugyan mit mondhat itt bemérés, mit időszámítás?

A régen igért új Napkelte tanúi lennénk
Ebben a csömörében is folyton éhező világban?
Lebegünk mélység és magasság
minden tövéről leszakítva,
Egyetlen bizonyosság maradt: a változás…

3
Római tiszt: Elátkozott méhkas ma a felséges Udvar!
Heródes még pirkadat előtt hivatott
Ott volt vele Dagosz, a csillagász
Ha engem kérdeztek, udvari bohóc,
egy a sok hisztérikus piperkőc között
Aki a király pénzeszsákja körül sündörög,
ócska próféciáit rendre aranyra váltva.
Azt hiszi talán a határőrség dolgát
Szeszélyes bolygói alá rendelheti?
Vagy egyébben sántikált? Nem tudhatom.
A király izzadt homlokkal
valami csillagról ordított.
Csúf szájjal átkozta a római őrség parancsnokát
Mert hajnalban átengedtek a városon
valami karavánt…

Hiába magyaráztam: minden szabály szerint történt

Magam néztem át a három úr papírjait
Furcsa nevük volt, nekem ismeretlen.
Védett táborhelyet nem kértek,
Útivámot bőséggel fizettek,
S mentek tovább: Efrata Betlehem
Valami ilyen nevet említettek…

Felséges Úr! – mondtam – E név nekem semmit sem jelent!

Tébolyult zsidó látnokokkal pedig elvből
nem érintkezem!
Jeruzsálemben én Rómát
és az isteni Augustust képviselem!

Egyikük valóban Szíriából jött,

a másik egyiptominak látszott,
a harmadik bőre núbiaira vallott.
Testüket porköpeny fedte, arcukat csuklya takarta,
Így utazik itt az ember ebben az átkozott
porsivatagban.
Eltűntek, ahogy jöttek
váratlanul, a napkelte előtti szürkületben.
Nem tudom kik voltak, egyben bizonyos vagyok
Heródesnek nem küldték üdvözletüket…

Dagosz a csillagász később azt mondta nekem:

A mai művelt világ három legfényesebb neve
állt azokon a vámpapírokon.
A legősibb Mágus-tudás három kútfeje
Érkezett ma Jeruzsálembe, de tisztelgés helyett
Heródes palotáját messze elkerülte…

(Megjelenik Cornélia akit egy kisfiú kézen vezet)

4
Cornélia: Drága a kenyér és olcsó az emberélet.

Római tiszt: Utána néz:

Ide ma még a vén Cornélia hiányzott
Apám meséi szerint valaha
A helyőrség dísze virága volt
Megvénült megvakult,
Félig tébolyodott lett
A Grachusok anyjának képzeli magát
S a piactéren boldog-boldogtalannak
Róma bukásáról szónokol.

Fogadósné Efrata-Betlehemben:
Augustus császár parancsával
jól tudom, dacolni nem lehet.
Hát méhkas lett hosszú hetekre
a sok poros utastól Efrata Betlehem.

Róma urát ugyan mi végből érdekelné,

Hogy itt Júdeában hányan élünk és halunk?
Nekünk még a zsidók között is bolond hírünket keltik
Mert egy réges-régi ígéret
Beteljesülésére várakozunk…

Most számba vesznek, minket

Gyűl, tolakszik egyre a sok fáradt, meghajszolt ember,
Roskadásig tele a fogadó, alszanak még a padokon is.
A konyha parazsán éjjel is étel sistereg,
A bor már elfogyott,
Tömlőkben hordjuk a patakvizet,
Reggelre már kevesebb lesz a borbeteg…

Az uram a szobánk sarkában, ültében alszik odafent.

Ládájában szaporán gyűlik a sok pénzdarab
Meg a zálog fejében itt hagyott köpönyeg, fegyver.
Mi mennyit ér majd, álmában is ez lett a gondja.
Sok ez nekünk a jóból.
Izzadt homlokkal rablóktól remeg
S velem ordítoz: be ne engedj ide
jöttment nincsteleneket!

Pedig valamikor mindenkit beengedtünk…

Ha tudott fizetni, jó volt, ha nem
akkor is egy kenyérből ettünk
És mindig akadt egy tál meleg leves.
Hisz valamikor mi is jöttmentek voltunk
Akiket befogadott Efrata-Betlehem…

Tegnap késő este az uram már aludt.

Így nem tudja, hogy valakit mégis beengedtem.
Ha nem a házba, hát fedél alá
Jászól mellé a jó állatmelegbe:

5
Úgy át volt fagyva a szegény fiatalka lélek
Tán apja kísérte,
fillérjük se volt ezeknek semmire.
Gyermeket várt a szentem, ideje nem lehet messze,
Megnézem később, nincs-e szükségük valamire.

Különös hajnal ez, amit hoz, mint eddig, elfogadjuk

Mert az égiek akaratával dacolni nem lehet…

6
 Első szkéné: a színpad bal felén Heródes lakosztálya, felette az obszervatórium.

Heródes: Hűtlen bolondok gyűrűjében élek!

Hazudik mind nekem! Tudom, mert mozog a szája!
Trónom hideg kövét bíbor sem fűti fel,
De ma még én vagyok a zsidók királya!
Ki olajos mosollyal bukásomat várja
Bort még ne igyon halálom örömére
Az életemből még maradt egy darab!
Hiába biztat mosolygó orvosom
Jól tudom, a testem félig már halott.
De tehetek tán még e rút világban valamit,
Egy csontig mély vésetet álságos életetekben
Amitől nevem nem lesz elfelejthető
Az elkövetkező évezredekben…
(orvosához fordul):
Anthész, ma fűszeres borra szomjazom!
A pokol fenekére ostoba szabályaiddal,
A józanságot nem tűri e reggel: inni akarok!

Tapsra belép a főkóstoló, tálcán kupában bort hoz. Mielőtt a királynak nyújtaná, kortyol belőle és a
földre rogy. Anthész föléje hajol:

Anthész: Uram, halott!

Heródes: Hát így vagyunk!

Hatvankét ember készíti naponta
ételem, italom.
Hatvankét adag lassan, nagy kínok közt ölő mérget
keversz ma, nagytudású orvosom!
Hatvankét kipeckelt szájba hat órán át csöpögjön
Kínok kínját okozó csepped.
A kivégzések udvarán óránként ott leszek!
Nem árt kicsit a körmötökre nézni
Túlfizetett, hűtlen sisera-sereg!
(Dagoszhoz, aki belép):
Te pedig ne kezdd elölről!
Csillagodra kíváncsi nem vagyok!
Félbolond zsidóknak, hazug látnokoknak
Holdkóros egén hiába ragyog!
A zsidók királya én, Heródes vagyok
És az is maradok!
(a király kirohan)

Anthész: (a király után nézve)

Királyunk egy okos, rettegő szörnyeteg
Nem veszélytelen, mert bár halálos beteg
Bomló testénél rettegő lelke sokkal betegebb…

7
 Kedveltem Kükhanioszt, a görög étekfogót
Öt éve kóstolta Heródes ételét, italát
Most halott, ki tudja mi okozta,
Hatvankét ember kínhalálától hízhat ma
A király örökös, rettegő bosszúszomja.

Kükhanioszon nem segíthetek,

Ahogy maga Heródes is menthetetlen.
De azok vagyunk mi ketten is, Dagosz
Mert akarod, vagy nem akarod,
A palota kertjein túlra az őrség
Bennünket sem enged…

Dagosz: Pirkad lassan.

Gyere, nézd meg közelebbről
barátom ezt a csillagot.
Régóta ismerjük egymást, nézhetsz bolondnak
Én tudom, hogy világra szóló
nagy okból ragyog!
Mától semmi sem lesz olyan
mint volt tegnap,
Mert várva avagy váratlanul
Az éjjel valaki hozzánk érkezett…
S ember és világ sorsa örökre megváltozott…

Anthész: A csillagok világa a te világod, Dagosz

Én Heródes romló veséit kutatom
Ajánlok is rá ezt-azt, tudva,
hogy nincs segítség.
Rajta már ez a csillag sem segíthet.
Bármit jelez:
a jel Heródesnek későn érkezett!

Dagosz: Igazat beszélsz, meglehet, de a későnből

egyszer idejekorán lehet,
amikor a megszakíthatatlan sorsfonál mentén
A lélek újra földi belépést keres…

Anthész: Barátom, ez már sok nekem!

Mint tudod: halottszemlére vagyok hivatalos.
Estére sokan lesznek,
Szegény Kükhaniosz
akaratlan útitársai, az árnyékvilágba menet.
S holnap elölről kezdődik itt majd minden:
Új személyzet, új gyanú, új kivégzés
és új rettenet…

Abdusz és Tigranesz, a két néma rabszolgafiú belép, tálcán ételt, italt hoznak, rendezkednek…

Anthész: (a két néma fiú felé int)

Nézd meg ezt a két rabszolgagyereket
Abdusz és Tigranesz hatéves korától néma.

8
 Nyelvüket a „nagy király” azért vágatta ki,
Hogy belső szolgálatukról senkinek soha
Ne beszélhessenek.
De mégse hidd, hogy örökre elnémult szájuk
megmenti őket, ha egyszer valamiért
Heródes megharagszik rájuk…

Az udvari őrség egy katonája rohan be, feldúltan:

Katona: (Anthész felé)

Uram, azonnal velem kell jönnöd!
A királyi felség őrjöng odalenn
Uram, senki sem halt meg eddig,
az elítéltek közül!
Még csak rosszul se lett közülük senki!
Anthész úr, valamiért ma nem hat a mérged!
Tán újat kéne sürgősen keverned!

Anthész Dagoszra pillant, majd mindketten felnéznek az obszervatórium ablakára.

Anthész: Ha jól sejtem, ma akármit keverhetnék

Ma valóban történt valami, amitől
minden megváltozott…
Meglehet, holnapig nem találkozunk, Dagosz
Helyettem is figyeld addig a csillagot…

Katona: Engedelmeddel Uram,

a csillagot ma jobb lesz nem emlegetni.
Kükhaniosz is magához tért az elébb.
Heródes vak dühében őt is odaköttette
a kínzócölöphöz, a többiek mellé…
Három hóhérsegéd nem győzi fel s alá loholva
Az elítéltek szájába új adag mérget tölteni!
Az őrség is nyugtalan…
Az utcán tömeg hullámzik, meredt nyakkal
Az eget lesik szüntelenül.
Ma mindenki megbolondult Uram,
Ki látott még nappali égen csillagot?
Az emberek azt kiabálják, hogy eljött a Király
Baj lesz itt hamarost, ennyi nyugtatód
Akkor sem lesz
Ha kiüríted az egész patikád!

Anthész elsiet, Dagosz végigsimít a homlokán, újra felnéz a csillagvizsgáló ablakára, aztán a két
néma rabszolgához fordul:

Dagosz: Na menjetek ti is, itt ma nem lesz dolgotok

Esküszöm, ezen az őrült napon
Nektek tán könnyebb
Csak szemetek éli meg e sok különös eseményt,
Szólni nem tudtok

9
Abdusz és Tigranesz egymásra mosolyognak, majd kétfelől közrefogják a csillagászt:

Abdus z: Engedelmeddel, Uram,

Ne hagyd magadból
Újra kiűzni a csodálatot!

Tigranesz: Jól hallod: megszólaltunk

mert ma ez is lehetséges
Adj utat magadban az örömnek:
A halál halott!

Szín lassan elsötétül, a másik oldalon fény gyullad a betlehemi istállóra, a színen Mária, József, a
gyermek, később a fogadósné.
Jézus hangja:Megérkeztem anyám
Testbe születni fájdalmasabb mint gondoltam
De még nagyobb lehetett a Te kínod
A hosszú, poros utazás után
S még ehhez járult a bizonytalanság
Ugyan merre s mikorra találtok szállást
Ezen az idegen, barátságtalan vidéken,
Mikor ifjú tested már elemi erővel
jelezte érkezésem…

Nincs sok időm

Már csak percekig látok át
a tizenkét dimenzión
Melyen keresztül a Földre jöttem.
Ezután már csak 33 év múlva hasad meg újra
szabadítón
A tér- idő földi kárpitja körülöttem.

Ilyen lenne hát Júdea

És ez itt – testi szemeken át –
Efrata Betlehem…

Mária: A falon túl a mező sugárban fürdik

A pásztorkürt szava égi hangokkal vegyül
Látom-e, hallom-e valóban mindezt,
vagy csupán
Te láttatod és hallatod velem, Te,
Akit félve köszöntök, fenséges ismeretlent,
Míg csepp tested testemhez bújva elszenderül.

Alszol-e majd úgy, ahogy én aludni vágytam

Ezen a hosszú, keserves, hajszolt úton
Vagy zárt szemeiddel másképpen figyelsz
minden moccanásra
Meglehet: tudsz te mindent,
Én csak a nevedet tudom…

Karomban most hadd rengesselek

Sorsod rejtélyét még ne mutasd nekem

10
 Sírj, és megetetlek
Nyöszörögj, és betakarlak
Most ennyit bírok el,
Majd később Hozzád növök lassan…
Hiszen tudod: Téged nem én választottalak
Hanem Te választottál engemet.

Jézus hangja:Sír szegényem, a könnyek

Milyen biztosan szegélyezik majd életét
Így kezdődik a Földön minden
És sírni fog akkor, amikor végetér bennem
Amit itt a Földön életnek hívnak
És elkezdődhet az, amiért jöttem…

József: Még találtam az iszákban ezt a puha kelmét

Szénaszaga van, de jó meleg
Hajnal van még, a levegő hideg,
Itt a szegletben csinálok egy kis helyet
Ahová lefektetheted.
Ócska már ez a jászól
az állatok agyon bökték
Tán akad itt valahol egy deszkadarab,
amivel megerősítem, szénával megágyazok neki
és a köpenyemet alája terítem.

Jézus hangja:Milyen sebesen zárul a tér körülöttem!

Még látom Jeruzsálemet, a főpap alszik
És alszanak mind a templom őrei
Az ott egy tágas, kikövezett udvar
Egyszer ott állunk majd együtt mind…
De ez még messze van,
Az ostort még meg sem fonták
Mely testembe hasítja majd akkor utoljára
A szeretetlenség vérző jegyeit.

Még egyre szólnak felettünk a harsonák

Ki hallja, ki nem, ezen a hajnalon
Egymásnak felelnek az ujjongó mezők
És a meghökkent paloták…

Ismét Heródes palotája, a magába roskadt király előtt a római őrség tisztje áll:

Római őrtis zt:Uram, komolyan nem gondolhatod,

Hogy udvari majmok, piperkőc jósok szavára
Lóra ültetem az embereim,
S hajszolom őket három fura utas nyomába
Kajtatom őket a városfalon belül
S kívül a pusztán majd utánuk eredünk!

Követünk majd egy rég kihűlt nyomot

Mert – már megbocsáss –
Személyedet semmibe véve

11
 Köszönteni jöttek valami újszülöttet
Aki miatt – ugyan hogy érteném –
Talán eltúlzott aggodalom dúlja fel
lelki nyugalmadat.

Ti zsidók, Uram nagyon misztikusak vagytok!

Örökös Messiás-várók, de úgy gondolom
Hogy Júdea mégiscsak római birtok
Császári fennhatóság alatt
áll a Te trónod is, király úr,
És addig áll, míg a császár kegyében vagy!

Cornélia a kisgyerekkel együtt megjelenik és átbotorkál a színen, reszkető hangon kántálja:

Cornélia: Drága a kenyér és olcsó az emberélet.

Jézus hangja:Tisztán látlak és hallak téged, te vakbuzgó,

ifjú katona!
Milyen igazat szóltál:
Róma császári hatalma alól
Egyhamar nem szabadulhat Júdea!
Te pedig, ifjú uram, még nem sejtheted
Mai indulatod igazi okát:
Eljön az idő, amikor te magad is kivettetsz
a kegyből
S vén veteránként hóhérszolgálat jut
majd neked csupán:
33 esztendő múlva ott leszel Te is velem
a Golgotán…

A római őrtiszt lehajtott fejjel áll a színen, majd megrázza magát, mint aki nehéz látomásból ébred,
és kisiet.

Jézus hangja:Földi létem majdani társai még

nem tudhatnak rólam.
Érkezésem valahol mégis jelez nekik,
Még látom néhányukat,
Amint egyre jobban körülzár a testem
Idegen mágnes húz magához: az első földi álom…

A szín marad Heródes palotája, de a szereplők már Jézus életének majdani szereplői, nem a királyi
udvartartás tagjai.

Pilátus apja: (A kereveten nyugtalanul alvó fia fölé hajolva)

Kelletlen diák vagy, Pilátus, fortélyos fiam,
És mindig kibújsz a dorgálás alól…
Nem leszel soha mestere a betűvetésnek
Ezen a hajnalon mégis betűkről kiabálsz
Egyszerre rémülten s parancsolón.

Merre kóborolhat nyughatatlan lelked?

Nem tudod még:

12
 Egyszer minden tettedről el kell számolni
valahol…

Pilátus: (a kerevetről félig felülve kiabál)

E négy betű az én becsületem!
Hádeszre, ez a négy betű marad!
Ha alá kéne temetnem e várost
Rómát, az imperátort, magamat!
E négy betű az én becsületem!
Hádeszre, ez a négy betű marad!

Színváltás: Pilátus otthona után most a gyermek Júdás házában vagyunk.

13
Júdás anyja: Júdás, ideje végre valamit enned,
Gyere már le a tetőről fiam!
Nappali égen ugyan hiába keresel csillagot,
Ha ott van, nem asszonyok, anyák üdvére
tűnt fel, annyit mondhatok!

Napok óta egyebet sem hallok,

Minthogy megszületett hozzánk a Messiás
Aki majd mágikus erejével
Leoldja rólunk a római igát!

Ugyan ki bízná férfikezekre a világ sorát?

Itt ez a fiú, ki bír vele, a szeme gyulladó parázs
Vesztébe rohan, tudom, pedig még szakálla
sem serken,
Markolja lelkét egy világzúzó nagy akarás…
Ugyan hogy lehetne jó vége ennek?

Júdás: Anyám, tudom, hogy itt van! Megszületett!

S ahogy hirdették itt, Júdeában!
Semmi sincs, mi hatalmán kívül esne!
Felnő, s addigra én is felnövök mellé
Hogy szolgálhassam isteni szándékait
Nem lesz nálam hűségesebb híve,
Ott leszek, amikor kezével egyet int,
És világnak szalad majd előle
Ez a sok disznóhúsfaló, barbár római!

Színváltás: vissza a betlehemi istállóba

József: Kezdek félni, Mária, most hogy itt van velünk

A magasságos ég vén vállamra netán túl nagy terhet rakott!
Félek, hogy mától valóban minden
örökre megváltozott.
Én majd deszkáim között kopácsolok,
mint eddig,
Kezem alól kikerülnek majd padok
és asztalok,
De ez a gyermek itt…
Mi lesz ha egyszer a kezembe kapaszkodik,
És gyönyörűséges, szörnyűséges
sosemvolt, ismerős Naptekintetével
Rám tekint?
Forgácsaim közé nem bújhatok előle
S az ég hallgat arról,
Miért én lettem kijelölve
Hogy óvjam gyermeklépteit.

Mária: József, nézd, elalszik végre

Először nyugszik el, mióta megszületett.
Teljesen még nem szakadt ki belőlem
Érzem amit Ő,

14
 Mintha a jövőben járt volna a lelke,
S én vele: különös képeket festett elémbe:

Víz partján egy mogorva, izmos halászsuhanc

Kavicsokat hajigál a tóba: Simon a neve.
Két kisleány, Bethániában valami Lázárt emleget
Amint puha gyapjúba takargatják örökké beteges
fiútestvérüket…

József, lehet, hogy bejártam vele a jövőt?

Ó nem egészen,
Jól tudom, valamit még takarnak előttem.
Ebben a végét váró sivatag- világban
Ugyan mi félnivalónk maradt?
A liliomos angyal szigorú üzenete erről nem szólt
De ha ebben a csepp testben Földre született a Nap
Hát felneveljük majd a Világ Fényességét
És odaengedjük a sorsnak, amit Ő magának megírt
Beteljesül majd bizonyosan,
Amiképpen Vele beteljesül
A mi életünk.
József, nem is olyan csendes ez a hajnal,
Már órák óta zeng, lobog felettünk az ég
Ne aggodalmaskodjál:
hallgasd a seregek üzenetét:

Angyali kar: Míg a világ világ marad

Nem él majd a Földön olyan nemzedék,
Amely ezt az éjszakát elfelejtené…

Jézus hangja:Álmosodom, húz a testem, lehet,

éhes is vagyok.
Csupa új érzet, több mint különös
Majd később ezt is megszokom.
Odakinn fölénk érkezett
a Jelenlét Angyala.
Háta mögött záródnak sorra az égi időkapuk.
Valaminek vége lesz most,
Hogy valami kezdetét vehesse.
Leszek majd aggódó szülők tehetetlen újszülöttje
S a jövőben ott várnak rám
Genezáret, Bethánia és Magdala
Teljesedjen általam az Ő akarata…

(Középre vetül egy fény és abban megáll Cornélia)

Cornélia: Az igazsághoz tökéletesen elegendő

Hogy egyetlen pillanatban
Egyetlen elmében megfoganjon.
Többé semmi sem állhatja útját,
Hogy minden földibe beletestesülve
Az egész világ tőle szent tűzbe lobbanjon.

15
Fogadósné: Egy kis meleg levest hoztam,
Holnaptól már egyébre is telik.
A fogadó majd lassan üresedik,
S a férjem a bevétellel igen elégedett…
Jókedvében befogad majd pénz híján is titeket.
Hát itt jött világra Kedves, a gyermeked?
Valami pásztornépek várnak odakint
Mondják gyereknézőbe jöttek
Különös, új szokás…
De furcsa újságot is mondtak ám:
A dombon túl a nagy téli hodályban
Alvó farkast leltek a bárányok között
Mi eshet még egy ilyen éjszaka után?
Betlehem határában tucatnyi katona őrködött
hajnal óta – mondják, valami karavánt lesnek
mely erre tartott volna…

Sok ez egy napra!

Magam sem vagyok rendben,
Hajnal óta mintha
Égi seregek zengenének a fülemben…
Elmúlik majd.
Egy kis meleg levest hoztam, egyetek.

Ahogy kifelé megy, fejét fölkapja a seregek énekére:

Míg a világ világ marad

Nem él majd a Földön olyan nemzedék,
Amely ezt az éjszakát elfelejtené…

16