Nádasdy Ádám: Népnevek: külső és belső

(1) Ugyanannak a népnek gyakran két vagy több neve van: az egyik az, amellyel a nép saját magát –
vagy hazáját – megnevezi, a másik, amellyel környezete nevezi meg. A finnek például magukat suomalainen-
nek nevezik, mások finneknek hívják őket. A görögök magukra mindmáig csak a hellén nevet használják.
(2) A „saját népnév”, az autoetnonyma általában a kevésbé ismert, ez a sajátosabb, a ritkábban használatos.
Kevesen tudják, hogy a grúzok magokat kartvelnek nevezik. Ám ez természetes is: a nyelvet beszélő közösség
kevéssé érzi szükségét, hogy megnevezze magát, ugyanúgy, mint ahogy a család tagjai sem szokták egymás
között a vezetéknevüket használni, s az anya nem szólítja Kovács Petikének a gyermekét. A vezetéknevét a
gyerek nem otthon, hanem a külvilággal való találkozáskor tanulja meg („Mondd meg szépen a nevedet,
Petike!”).
(3) A saját népnév gyakran valamilyen elég semmitmondó szóból származik, olyan jelentésű szavakból, hogy
‘a mieink’, ‘emberek’, ‘harcosok’. A civilizálódás, a másokkal való kontaktus hozza meg az elkülönülés
igényét. A szláv népnév (és a vele azonos tövű szlovák és szlovén alighanem a szláv slovo tőből jön, melynek
értelme ‘szó’,vagyis a szlávok magukat ‘a szó népeinek’, ‘a beszélni tudóknak’ nevezték. A többiek nyelvét –
minthogy nem értették – nem minősítették beszédnek. (Feltehetően ezért nevezték a szlávok a velük
szomszédos népet németnek, vagyis ‘némának’.)
(4) A 19. és 20. században sok helyütt zavarónak kezdték érezni a saját népnév és a külső népnév közti
eltérést. Ennek egyik oka a romantikus nacionalizmus, ami egyben mindig a betolakodóknak, elnyomóknak –
vagy pláne gyarmatosítóknak – tekintett idegenek elutasítását is jelenti. A külső népnevet, a mások által
használtat gyakran kellemetlen hangzásúnak, olykor gúnyosnak, sőt sértőnek kezdte érezni sok nép. Így mára
sok helyütt – tapintatból, az együttélés megkönnyítésére vagy egyenesen hivatalos rendeletre – egyik nép a
másikat annak saját népnevével illeti. A Felvidéken hagyományosan uhernek mondták a szlovákok a magyart,
tót-nak a magyarok a szlovákot. Erdélyben hasonlóképpen: a románok és a magyarok az ungur, illetve oláh
külső népnévvel illették egymást, ma már a saját népnevekre alapuló román és maghiar használatos.
Legújabban pedig a magyarországi cigányság köreiből hallom, hogy a külső cigány megnevezés helyett a saját
népnevüket, a roma szót szeretnék elfogadtatni környezetükkel.

Miről nevezik el egymást a népek?

(5) A népek, nemzetiségek, vallási csoportok a legkülönbözőbb neveken hívják magukat és egymást. Nekünk,
magyaroknak ez elég természetes, hiszen magunkat magyaroknak nevezzük, míg minket a legtöbb helyen a
Hungaria szóval rokon neveken neveznek (de például szlovákul, szerbhorvátul meg arabul a magyar szó
származékai használatosak). A népek neveinek a története általában nagyon távolra nyúlik vissza, sokszor
tisztázatlan az eredetük. Annyit tudunk, hogy gyakran az ‘ember’ jelentésű szóból származnak, mint például
a roma szó.
(6) Ha már a cigányoknál tartunk, nekik sok-sok nevük van, mert sokfelé élnek. Az angol Gipsy, a francia
gitan, a spanyol gitano egyaránt az ‘egyiptomi’ (Egyptian, égyptien, egiptano) szóból származik; franciául
bohémiennek, vagyis bohémnek, csehországinak is nevezik őket. A szláv nyelvekben is hasonlóan hangzó
magyar cigány és az olasz zingaro (spanyol cíngaro) eredetét nem ismerjük, csak azt sejtjük, hogy a görögből
terjedt el.
(7) Ahogy a cigányok példáján is látható, az, hogy mások hogyan hívnak egy népet, sokszor azzal
magyarázható, hogy honnan érkezett az illető nép (legalábbis az elnevezők szerint). Ezért sokszor az egyik
nép vagy ország nevét ruházzák rá egy másikra, ahogy a cigányokra Egyiptom vagy Bohémia, vagyis
Csehország nevét. Így magyarul az olasz és az oláh népnév egyaránt a gall vagy a walesi (egymással is rokon)
szavak rokona, pedig sem az olaszok, sem a románok nem kelták. Ezt a szót a szláv törzsek általában a nem
szláv (de indoeurópai) nyelvet beszélőkre használták, amibe nemcsak a kelták, hanem az újlatin nyelveket
beszélők is beletartoztak. Magyarországon az olaszi végű falvak nem olasz, hanem francia (ezen belül vallon,
hugenotta) telepesekről kapták a nevüket.
(8) Gyakori az is, hogy egy népet egy bizonyos alkotórészéről, egyik törzséről neveznek el. Például a
héberben a görögöket jewaninak, vagyis jónoknak nevezték; a németeket a franciák és a spanyolok (az
allemann törzsről) allemand-nak, illetve alemán-nak nevezik; a hollandok (és maguk a németek) a teuton
törzsről duits-nek,illetve Deutsch-nak. Az angolok által használt German a németek megjelölésére mára
felvilágosodás kori latin tudományos művekből származik – addig a németeket a hollandokkal egy kalap alá
véve Dutch-nak nevezték.
(9) Vissza-visszatérő probléma, hogy a különböző népek zokon veszik, ha nem a saját nevükön nevezik őket.
Magyarország szerencsére sosem erőltette, hogy a magyar szó terjedjen el a többi (Hungarian, Ungarisch,
hongrois, venger stb.) elnevezés helyett. De például a manysik állítólag nem kedvelik az osztjákok és az
oroszok által használt vogul elnevezést. Egyes népnevek egyenesen gúnynévvé, pejoratív elnevezéssé váltak.
Ennek nagyon mély lélektani okai lehetnek. Gondoljunk arra, hogy egyes emberek is érzékenyek szoktak
lenni arra, hogy hogyan nevezik őket. Egyes Zsuzsannák például utálják, ha Zsuzsának vagy Zsuzsinak szólítják
őket. Sok népnél van olyan babona, hogy az igazi név elárulása veszélyt jelenthet. Egyes mexikói indián
törzsek álnevet adnak a gyerekeknek, valódi nevüket felnőtt korukig titokban tartják, az ártó szellemek miatt.
(10) Abból biztosan nem származik baj, ha minden népet a saját nevén szólítunk. Igaz, hogy a tót szó semmi
sértőt nem jelent (a már említett teuton szó leszármazottja, tehát a Deutsch szó rokona), mégis jobb, ha a
szlovák szót használjuk. Az se baj, ha a roma szó kiszorítja a cigány megjelölést, bár őszintén szólva az
utóbbiban sem érzek semmi pejoratívat. Kicsit más esetek az olyan szavak, amelyeknek keletkezése
kifejezetten sértő szándéknak köszönhető. Így a franciák kifejezetten csak a német megszállók
megnevezésére használták a boche szót, egyéb németekkel szemben ez igen sértő (ugyanerre a célra
keletkezett egy holland szó is). Hasonlóan a magyar labanc (ami eredetileg valószínűleg ‘lompost’ jelentett),
vagy a Moszkva szóból származó muszka kifejezetten ellenséges katonákra vonatkozott, tehát természetesen
pejoratív volt.

Forrás: http://budling.nytud.hu/~kalman/arch/hajnali.pdf