Légzéstechnikai szakirodalmi tanulmány

Samodai Bence János

2019. december 19.

Zenetanári működésünk során nem elhanyagolható, hogy tisztában legyünk – a hangszerünk fizikai
tulajdonságai mellett – az emberi test anatómiájával. Meg kell ismernünk azokat a különleges
folyamatokat, amik a hangok megszólaltatásához, majd egy zenei folyamat lejátszásához
szükségesek. Ez a fajta tájékozottság nagyban segíthet a növendékeknél tapasztalt problémák
megértésében, valamint a személyre szabott feladatok kijelölésében.

Rézfúvósként számomra a játékomat legjobban befolyásoló tényező a hangszert megszólaltató

levegő kezelése. Philip Farkas így vélekedik: “A fúvós hangszereknél a légzés azt a szerepet tölti be,
amit a vonósoknál a vonó. Mindkettő indítóerőt képvisel, rezgésbe hozza az ajkakat és a húrokat.”
(Farkas, 1982. 59. o.) A légzés alapjaiban határozza meg a fúvós hangszerek megszólalását,
gyakorlatilag függ tőle minden egyéb részlete a játékmódnak. Éppen ezért a hangszertechnikai
problémák és az ebből eredő gátak legtöbbször a rossz légzésre vezethetők vissza.

Tanulmányomban utánajárok milyen jellemző problémák szoktak jelentkezni a fúvóshangszerek

tanulása során és, hogy ezek miként hatnak az előadó produkciójára. Összevetek bizonyos
publikációkat amik a megfelelő légzés mechanizmusával foglalkoznak. Ezek megértéséhez azonban
ismerni kell a légutak és a légzésben résztvevő izmok anatómiáját, nem elfelejtve az agyban működő
folyamatokat.

A kontrollált fúvóslégzés
Egy fúvós hangszer megszólaltatásához nem elég a hétköznapokban használt, a szervezet oxigén
felvételét és széndioxid leadását szolgáló légzés alkalmazása. (Becsky/Parlando) Ebből következik,
hogy a megfelelő fúvóslégzés egy valamilyen szinten természetellenes folyamat ami megértéséhez
és alkalmazásához elengedhetetlen egyfajta anatómiai tudás. Nézzük tehát röviden, miként működik
testünk légzőrendszere a fúvóslégzés tükrében.

A Becsky és Farkas is egyetért abban, hogy a levegő beszívására szolgáló tágulási folyamat kétféle
mozgásformára bontható le. Az első az oldalra való tágulás amikor a törzs körfogata növekszik, a
másik pedig az alulra való tágulás amikor a mellkas alapja süllyed meg. Az alsó tágulást a rekeszizom
mozgása teremti meg ami később fontos szerepet játszik a “támasz” kialakításában. Ez a folyamat a
rekeszlégzés, amit gyakran a zeneiskolákban hasi belégzésnek hívnak, (Solymosi, 2015) – mely
kifejezés anatómiailag nem állja meg a helyét – igaz legtöbbször segít a növendéknek. A helyes
belégzés során tehát tágul a mellkas körfogata, de a mellkas felső része nem emelkedik meg nagyon,
a rekeszizom meg lefele mozog. Kilégzés során pedig a bordakozi izmok feszülése és a hasizom
összehúzódása teremti meg az energiát, ez azonban nem lenne elég, ha a rekeszizom nem állna ellen
mint egy alapot adva az egész művelethez. (Becsky/Parlando)
Na de, hogy miért van erre szüksége egy fúvós zenésznek? Azért, hogy a belélegzett levegőt a lehető
legnagyobb kontroll alatt tartva mindig a megoldandó feladat igényeinek megfelelően tudja azt
felhasználni. Gyivicsán szerint: “A fúvós légzés pedig alapvetően abban tér el a normál légzéstől,
hogy a mellkasi izmok, illetve a rekeszizmok segítségével mi irányítjuk, mi befolyásoljuk a légzés
mennyiségét, hosszát és erősségét.” (2013. 4-5 o.) Ez a fajta uralom a légzésünk felett
elengedhetetlen egy fúvós hangszeres-zenésznek. Gondoljunk csak bele mennyit változik a
természetes légzésünk akaratunkon kívül? Amikor alszunk légzésünk egészen lelassul, izgalmi
állapotban viszont sokszorosára gyorsul. (Gyivicsán, 2013.) A külső körülmények például a
hőmérséklet vagy a páratartalom, illetve esetleges betegségek tovább befolyásolhatják a
légzésfunkcióinkat, amit a hétköznapi módszerrel esélyünk sem lenne befolyásolni.
(Becsky/Parlando)

A rossz légzésből adódó problémák

A Sandy Adam által megírt légzésgyakorlat sorozat minden nap 5 percet vesz igénybe a művelőjétől.
Ez a fajta rendszeresen végzett metódus látványos eredménnyel tud járni a tüdőkapacitás és a tüdőt
mozgató izmok erejének növelésében. (1978) Ha azonban nem végzünk hosszabb ideig semmilyen
gyakorlatot akkor értelemszerűen idővel romlik a légzésfunkciónk. Ezért van az, hogy még a
diplomás zenészek is gyakran végeznek gyakorlatokat fejlesztés, vagy szintentartás céljából.
(Solymosi, 2015) Kifejezetten fontos tehát a légzésfunkciók minimum szinten tartása főleg
napjainkban, amikor számtalan gyakorlat áll rendelkezésre, a megoldandó feladatok pedig
folyamatosan nehezülnek. Azt, hogy ez mennyire nem elhanyagolható része a fúvószenének az
mutatja, hogy már az ókori görögök is foglalkoztak a légzéstechnikával. (Hontvári Csaba 2008)

Mentális okokból kialakuló problémák

Említettem, hogy a hétköznapi életünk során is gyakran ingadozik a légzésünk például, ha mérgesek
leszünk, esetleg félünk valamitől. Nincs ez másképp egy fellépés előtt sem, hiszen az izgulás is
fokozza a pulzus- és a légzésszámot. Ez bizony a profikkal is előfordulhat, ők viszont már tudják a
megfelelő módszereket a kezelésre. Erre kiváló példa a világhíres Wynton Marsalis esete, amikor a
Baroque Duett c. lemezének felvétele közben légzésgyakorlattal nyugtatta magát. A gyakorlat pedig
nagyon egyszerű kinyújtott papírlap hosszú fújása volt. (Solymosi, 2015)

Gyakori hiba az is , amikor egy levegővétel szempontjából nem beosztott mű játszása során nagyobb
levegőt veszünk mint amennyi az adott részlet eljátszásához, vagy a következő levegővételig
szükséges. Ilyenkor levegő marad a tüdőben, ez viszont már nincs telítve oxigénnel, amitől légszomj
és a levegő kifújásának ingerét érezzük. Ilyenkor könnyen pánik szerű állapotba kerülhetünk valamint
zaklatott nem természetes előadást produkálhatunk. (Becsky/Parlando) Erre adott pillanatban a
legjobb megoldás a mű szünetében egy hosszú de halk levegő kifújása a hangszeren keresztül. Ezzel
amellett, hogy a levegőháztartást rendbe lehet tenni, a figyelemirányítás miatt elfeledkezünk a
pánikról. (Solymosi, 2015) Sokszor tapasztalható amikor rövid szünetek sorozatában gyors,
ismétlődő és rövid levegőt vesz a tanuló, ezzel azonban csak légszomját erősíti és becsapja magát. A
levegő tüdőbe való juttatására szolgáló üregek űrtartalma nagyjából 150 ml. Ez a mennyiség
alkalmas egy hangszer megszólaltatására, azonban a tüdőig el nem jutó levegő nem vesz részt
gázcserében, így megint csak oxigénhiány, tehát légszomj lép fel. (Becsky/Parlando) Tehát annak
ellenére, hogy van idő a levegővételre gyakorlatilag fuldoklik a zenész a színpadon. A probléma
idővel hatványozódik. A tüdő ki van tágulva, így az ösztönösen össze szeretne húzódni (kilégzés), az
agy viszont az oxigén hiány miatt a belégzés ingerét küldi.

A sok mentális görcs legegyszerűbben a természetes játékra való törekvéssel oldható fel. Sokan nem
tudnak kilépni a technikai feladatok megoldása miatt feszült gyakorlásból, ami csak újabb gátlásokat
szül. A világ valaha volt vezető trombitása Adolph Herseth így vélekedik: “A legjobb megközelítés az,
hogy képzeljük el mentálisan, mi fog megszólalni a korpuszunkból: a hangot, a dallamot, a frazeálást,
és az érzelmi összetevőit. Hozzátartozik még a pozitív hozzáállás, és egy lírikus megközelítés.
Megfelelő hozzáállással, és erős koncentrációval a muzikalitás művészi kifejezésre jut, és a legtöbb
technikai, pszichikai probléma természetes módon kizáródik. Ezért mindig interpretáljunk, és ne
gyakoroljunk. […] A hang bársonyossága, szépsége, erőssége, szélessége abból alakul ki, amit az agy
elképzelt, elraktározott.” (2006)

Fúvószenészként olyan légzéstechnika elsajátítása a cél amely a legtöbb helyzethez igazodni tud, így
az előadásmód változatlan maradhat. (Becsky/Parlando) Ezt a fajta stabilitás viszont nem lehet elérni
a hasi támasz megfelelő használata nélkül. “ Ez egyszerűen nem más, mint az alhasi izmok olyan
mértékű megfeszítése, ami alkalmas a levegő kifújására.” (Gyivicsán, 2010) Egyszerű tény azonban,
hogy belégzésnél – mivel a rekeszizom tágul – az emésztőszervek összenyomása következik. Teli
gyomor esetén tehát nehezebben alkalmazható megfelelően a rekeszlégzés, mivel a rekeszizomnak
nincs elég helye tágulni. (Becsky/Parlando)

Sokan azt gondolják, hogy egy jól beosztott, mély levegővétellel kiválóan lehet játszani és ha ez
megvalósult, akkor már probléma nem lehet. A hiba azonban sokszor a kifúvásban keresendő. Kiváló
hasonlat Solymositól, a felfújt léggömbből kieresztett levegő és az emberi légzés párhuzamba állítása.
A lufiból először nagy nyomással süvít a levegő, a végére azonban elernyed és lelassul. (2015) Sokan
hasonlóan kezelik a kilégzést, majd csodálkoznak amikor a zenei frázis végére nem marad intenzív
levegőjük. Nem az a lényeg tehát, hogy kinek mekkora tüdeje van, vagy az, hogy kinek mennyire
fejlett az izomzata. Az a lényeges kérdés, hogy ki hogyan tudja kihasználni?! (Gyivicsán, 2010)

A hangszínt, a magasságot és a hangerőt is jelentősen befolyásolja a (sajnos) egyre többet jelentkező

torokszűkülés. Ez jellemzően 13 éves kor felett jelentkezik. Ez összefüggésben van a korunkban egyre
inkább elszabaduló szokással, miszerint a fiatal diákoknak is magas és technikailag nehéz műveket
kell játszaniuk. (Solymosi, 2015) Ez a probléma legtöbbször trombitásoknál tapasztalható, ami
valószínűleg összefügg azzal, miszerint a rézfúvósok között a trombitások játszanak a legnagyobb
légnyomással. (Gyivicsán, 2010)

A légzéstechnika tanítása, gyakorlása

Nem szabad csak a steril próbatermi tapasztalatokra hagyatkozni. (Becsky/Parlando) Hiába a
számtalan kiváló légzőgyakorlat, ha az ember szájához veszi a hangszert, nem biztos, hogy az egész
addig gyakorolt mechanizmus ugyanúgy működik. (Solymosi, 2015) A gyakorlatokat ugyanis célszerű
egy idő után hangszerrel végezni, vagy legalább imitálni a hangszer jelenlétét, ezzel egy olyan
helyzetet teremtve, amivel meg tudjuk szokni a helyes metódust. Számtalan gyakorlat van erre
kitalálva, de a lényeg, hogy a hangszeres játékot imitáljuk vele. (Solymosi, 2015)

Bizonyára minden trombitás számára ismerősen cseng Herbert L. Clarke neve. Kevesen tudják
azonban, hogy neki is voltak nehézségei, még a légzés terén is. Ezt egy idő után megelégelte és
rászánta magát a változtatásra. Folyamatos gyakorlással és hetek munkájával napról napra
fejlesztette légzését olyan szintre ami aztán egész életében alapja volt a világhírű kornett
karrierjének. “Előrelapoztam a 11-es gyakorlathoz, a könyv elejére. A metronómot 120-as tempóra
állítottam, és megpróbáltam eljátszani egy levegővel. Előszor nagyon lassan haladtam, csak
ütemeket tudtam lassan hozzáadni az előző fázishoz. Amikor rájöttem arra, hogyan tudom magam a
helyes légzéssel feltölteni, akkor egyre könnyebb lett. Hat hét munkámba került, hogy egy
levegővétellel eljátsszam. Aztán már 10-szer is el tudtam fújni, 10 levegőt véve. Néhány hét múlva
egy belégzéssel már kétszer is végigjátszottam az etűdöt. Ezzel a gyakorlási fázissal alapítottam meg
a fizikai, és talán szellemi kitartásomat is.” Nagy szerencsénkre tudását nem tartotta meg magának,
hanem önzetlenül egy trombita-iskola formájában kiadta. (Clarke, 1934)

Így tehát nem maradt más dolgunk, mint követni a nagy elődöket és megismerni, továbbfejleszteni
tudásuk.

Irodalomjegyzék
• Philip Farkas (1982): A rézfúvósjáték művészete, Universal Music Publishing Editio Musica
(Budapest) ford.: Varasdy Frigyes

• Dr. Becsky Áron: Az adaptálható fúvóslégzés avagy hogyan elégíthető ki egyszerre az emberi
és a zene levegőigénye? Parlando XLV/4 (2003. szeptember): 8-21

• Solymosi Péter (2015): Trombita hangszeres tanításmódszertana jegyzet,

https://www.art.pte.hu/sites/www.art.pte.hu/files/files/menuk/dokument/tudomany/inno
vacio/zmi/trombita_vegleges.pdf

• Gyivicsán György (2013): Különböző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata,

https://apps.lfze.hu/netfolder/PublicNet/Doktori%20dolgozatok/gyivicsan_gyorgy/disszerta
cio.pdf

• A. A. Sandy Adam (1978): Super lung power and breath control in 5 minutes a day,
Vancouver : Bold Brass Studios

• Hontvári Csaba (2008): Nemzeti iskolák a trombitajátékban,

https://apps.lfze.hu/netfolder/PublicNet/Doktori%20dolgozatok/hontvari_csaba/tezis_hu.p
df

• TimothyJ.Kent (2006): „With in the Sphere of The Master“, Silver Fox Enterpreises

• Clarke, Herbert L. (1934): How I become a Cornetist. St. Louis: Joseph L. Huber, Reprint
Kenosha: G. Leblanc Corporation (1973)