Szólsz-e nyelveken?

Szikszai Béni

Különlenyomat
a Magyarországi Református Egyház hivatalos lapjának, a Református Egyháznak 1983. évi
januári számából

Szólsz-e nyelveken?
A Református Egyház 1982. februári számában igen jó – Zsinati – tanítás jelent meg A Szentlélek
kegyelmi ajándékairól, a karizmákról. Nem szorul kiegészítésre. Miután azonban a tanítás inkább
vertikálisan tárgyalja a kérdést Isten és az ember viszonyában – ezt helyeselve – és adott esetben
erre hivatkozva, a magam tapasztalatait inkább horizontálisan, ember és ember viszonyában
kívánom az alábbiakban elmondani.
Az 1930-as években lezajlott Magyarországon egy nyelveken szóló megmozdulás. Lezajlott,
minden különösebb „maradvány” nélkül. Évtizedek teltek el. Átfutott a komoly ébredési hullám.
Százak, ezrek mozdultak és tértek meg, boldogan vallván, hogy „Jézus Krisztus Úr az Atya Isten
dicsőségére”.1 Közülük még ma is sokan élnek, sokan pedig már előrementek. Nagy öröm a még itt
élőkkel találkozni.
Amikor 25 esztendei csendesség után (mialatt az Úr által neveltettem, és tanított engem) újra az
igeszolgálatba szólított az Úr, pár év múlva kaptam egy levelet egy régi munkatársamtól (és
tanítómtól), melyben föltette a kérdést: „Szólsz-e nyelveken?” Persze nem ilyen primitív formában,
de lényegileg ezt kérdezte.
Miután korábbi tapasztalataim, és éppen ennek a testvérnek egy korábbi előadása arról győzött
meg, hogy a nyelveken szólásnak az a megjelenése, amivel ma találkozunk, nem kétségtelenül a
Szentlélek munkája, bizonygatni próbáltam a nyelveken szólás szükségszerűtlenségét.
A levelezés befejeződött a nevezett testvér e mondatával: „Amíg nem szólsz nyelveken, vakok
vak vezetője vagy”. Miután ő mégiscsak tekintély volt előttem, komolyan Isten elé vittem a kérdést
azzal a készséggel, hogy ha Tőle van, kész vagyok engedelmeskedni. Kerestem, hogy az én utam-e
ez? Kinyitottam a fülemet, szívemet, szememet. Kutattam az írásokat, igyekeztem tapasztalatokat
szerezni.
Amire jutottam, az alábbiakban mondom el:
Miután általában az úgynevezett „karizmatikus” mozgalomról van szó, megvizsgáltam mit tanít
az Írás erről.
Induljunk ki a középpontból. Jézus a Szentlélek munkájáról legrészletesebben a János 14-16.
fejezetében beszél. Nem teszek különbséget az evangéliumok és az Újszövetség többi része között.
Mégis azt kell mondanom, hogy a Szentlélek munkájáról ez a legvilágosabb tanítás. Ezekben a
részekben szó sincs semmiféle extázisról.
Szó van azonban arról, ami az egész kérdésben döntő fontosságú. A 16, 14-ben ez van megírva:
„Ő Engem dicsőít majd, mert az Enyémből vesz”.
A Szentlélek tehát Jézust helyezi középpontba. Pál az 1Kor 12, 3-ban ugyanezt mondja: „Senki
sem mondja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által.” „A Szentlélek munkája mindenekelőtt az,
hogy bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, mint megfeszített és feltámadott Úrról.” (Lásd a Zsinati
tanítás III/1. pontját.) Az 1Jn 4, 2-ben ezt írja: „Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek
Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van”.
Az első keresztyének hitvallása ez volt: „Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”.

1
Fil 2, 11. – gépelő megj.

Az eredeti külön nyomott formában is megjelent: Egyetemi Nyomda – 82.8904 Budapest, 1983
Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató
(újra)gépelte: V. István
Szólsz-e nyelveken? Szikszai Béni

A karizmákról szóló tanítás az Igének nem központi kérdése, de ami nagyon lényeges, úgy beszél
azokról, mint amelyek haszonra adattak (1Kor 12, 7.). Azt is aláhúzza az apostol, hogy különbség
van a lelki ajándékokban (1Kor 12, 4.). Az apostol a gyülekezetet a testhez hasonlítja, melynek
különböző feladattal megbízott tagjai vannak. Majd így fejezi be: „Avagy mindnyájan apostolok-é?
Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é?
Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken?
Vagy mindnyájan magyaráznak-é?” (1Kor 12, 29-30.). „A Szentlélek ajándékai rész szerint valók
(1Kor 12, 27.), senki sem kapja az összes karizmát együtt, azaz a kegyelmi ajándékok teljességét,
hogy fel ne fuvalkodjék, hogy senki ne tudja helyettesíteni Krisztust.” (zsinati tanítás III/7. pontja.)
Végül így fejezi be a kérdést: „Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra”. (1Kor 12, 31.)
Azután rámutat a kiváltképpen való útra, amely szerint a szeretettel szemben minden egyéb ajándék
rész szerint való (1Kor 13.).
Íme, vannak tehát a Szentléleknek ajándékai. És a keresztyén embernek igyekeznie kell a
hasznosabbra. Ebből azonban az is következik, hogy aki a hasznosabbat megkapta, szükségtelen a
kevésbé hasznosra törekednie.
Az úgynevezett „karizmatikusok” pedig ezzel szemben azt hirdetik, hogy aki nem szól nyelveken,
az a hitnek alacsonyabb fokán van, mint ők. Tehát minden egyébbel szemben a nyelveken szólást
teszik központi kérdéssé. (Ez ugyanis könnyen begyakorolható.) Ugyancsak a saját bőrömön
tapasztaltam egy, nem éppen szeretetből származó megítélést. Egy e körből jövő személy elismerte
ugyan, hogy én „karizmatikus” vagyok. Vannak karizmáim. Ha azonban nem szólok nyelveken,
valami különösen drága ajándéktól fosztom meg magamat.
Ha tehát a kérdés kulcsát keressük, a nyelveken szólásról kell részletesebben beszélni, az Ige
szerint. Maradjunk a Biblia két táblájánál. Minden egyéb, akár filozófiai, akár pszichológiai „csoda”
tévelygés lehet. Csak Isten Igéje mozdíthatatlan és örök.2
A Bibliában három olyan történés van a nyelveken szólásról, mint amelyek kétség nélkül a
Szentlélek munkái.
1. Pünkösdkor beteljesedett a Jóel által mondott prófécia,3 amelyre Péter, beszédében hivatkozik
is (ApCsel 2, 17-21.). Péter nem „nyelveken szólt” a szó mai gyakorlata szerint, hanem társaival
együtt nyilván a galileusok nyelvén. A legkülönbözőbb nyelvű, vagy nyelvjárású népek pedig
értették a prédikációt, saját nyelvükön. „Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, a
melyben születtünk?” (ApCsel 2, 8.). Még magyarázó sem kellett. Tulajdonképpen nem szólt
nyelveken senki, de értették a beszédet saját nyelvükön. Tehát a Szentlélek eme csodája haszonra
adatott.
Húzzuk alá még egyszer: sem az igehirdetők, sem a hallgatók nem szóltak nyelveken. Tehát a mai
nyelveken szólás hasznossága és szükségessége melletti bizonyítékként ez kiesik.
2. A másik eset az ApCsel 10, 12-ben van megírva. A zsidóknak nem volt egyszerű tudomásul
venni, hogy a Krisztus, Aki közülük született test szerint, a pogányokhoz is eljött. Péter is nehezen
értette meg. Az egyszerű vezetés kevés volt erre. Csak a furcsa látomás által győzhette meg őt Isten,
illetve tehette késszé engedni a küldetésnek és hívásnak. E látomás az értelmetlenség meggyőzésére
adatott. Nyilván mind ő, mind a vele levő atyafiak némi kételkedéssel indultak el a számukra
2
Vö. 1Pt 1, 23. – gépelő megj.
3
Vö. Jóel 2, 28-32. Ez a prófécia csak részben teljesedett be. Egyrészt ezt jelzi, hogy az ApCsel 3, 19-ben egy ígéret
van Izrael nemzeti bűnbánatával, a keresztre feszített Úr Jézus elfogadásával kapcsolatban. Másrészt a felsorolt jelek
közül nem teljesedett be akkor minden. Az, majd csak Krisztus ezeréves uralma kezdetén lesz, az Ő visszatérésekor (Mt
24, 29-30.) „minekelőtte eljő az Úrnak… napja” (ApCsel 2, 20.). Harmadrészt Péter nem a „beteljesülés” szót használja
– és nem is a „folyamatos beteljesülésre” gondol – mert Jóel nem a Gyülekezetről, hanem Izraelnek a földjére való
visszatéréséről, az északi invázióról és az Úr közbelépéséről, vagyis Izrael helyreállításáról prófétál (lásd Jóel 1-2.). A
Szentléleknek a jövőbeli kitöltéséről lásd még: Ézs 32, 15.; 44, 3-4.; 59, 19-21.; Ez 36, 27-28.; 37, 14.; 39, 29.) – gépelő
megj.

2
Az eredeti külön nyomtatott formában is megjelent: Egyetemi Nyomda – 82.8904 Budapest, 1983
Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató
Szólsz-e nyelveken? Szikszai Béni

egészen új és idegen úton. Hiszen Péter nem tudott elszakadni a régi törvényektől (Gal 2, 11-14.). A
prédikáció végén azonban „Mikor még szólá Péter ez igéket, leszálla a Szentlélek mindazokra, akik
hallgatják vala e beszédet. És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel
együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.” (ApCsel 10, 44-45.) Ebben
az esetben tehát jelül adatott a nyelveken szólás a hitetleneknek (kételkedő zsidóknak) a
meggyőzésére (1Kor 14, 22.).
Péter a jeruzsálemi vének előtt is ezzel a ténnyel igazolta szolgálatát, mivel ott őt ezért
felelősségre vonták. Nagyon lényeges azonban, hogy hangsúlyozta: „leszálla a Szentlélek ő reájok,
miképpen mi reánk is kezdetben”.4 Ezzel Péter maga bizonyítja, hogy a nyelveken szólás nem volt
szolgálatuknak állandó jellegű kísérője, hanem csak szükségből, haszonra adatott.
3. A harmadik az efézusi történet. Voltak ott zsidók, akik megkeresztelkedtek János
keresztségével. Talán éppen általa. Azt nagyon komolyan vették. Megtértek. A Jézus Krisztusban
való váltságról azonban nem tudtak. A törvényből kívántak üdvözülni. Nem volt könnyű meggyőzni
őket arról, hogy amit eddig nyertek, kevés. Hogy Jézus Krisztus legyen életük középpontja,
üdvösségük kősziklája, arról csak a Szentlélek győzhette meg őket. Ők azonban arról nem is
hallottak. Érzékelhető jelre volt szükség, hogy elfogadják. És íme, Isten újra adta jelül a nyelveken
szólást. Megnyílt szívük és szájuk a bizonyságtételre. „Szólnak vala nyelveken, és prófétálnak
vala.” (ApCsel 19, 6.) Tehát itt is jelül, haszonra adatott az ajándék.
Az 1Korinthus 14-et külön kell tárgyalni. Az egész levél tartalmi összefüggéséből nem tűnik ki
félreérthetetlenül, hogy ami az ottani extázist illeti, a Szentlélektől való lett volna. A
körülményekből föltételezhető, hogy sokféle hatásból összetevődő pszichikai erőfeszítés volt.
Mindenesetre a jelek szerint nem viselte magán a józanság Lelkének jellegét.5
„Pál a korabeli hellénista kultuszokból beszűrődött rajongás posványával szemben harcolva, fejti
ki az Újszövetség karizmákról szóló tanítását.
A hellenista vallások az isteni lelket elveszíthetetlen birtokként értelmezték, a lelki ajándékokat
pedig csupán rendkívüli, csodás jelekben az istenség kimutatható jelenléte bizonyságaként
magyarázták. Ez értelmezés szerint a gyülekezet a természetfeletti adottságok és erők kiélésének
színtere, amelyek között azonban elsorvad az engedelmesség, a szeretet és a szolgálat,
Korinthusban ilyen ’karizmatikusok’ tűntek fel a gyülekezetben, akik szerint a ’lelki ember’
(pneumatikos) lelki megnyilvánulásai (pneumatika) az eksztázisban, a rajongásban, csodás jelekben
jutnak kifejezésre, amelyeknek csúcsa az eksztatikus beszéd, az ún. ’nyelveken szólás’ (glossolalia).
Pál kimutatja az eksztázis kétértelműségét (1Kor 14, 1kk 23.), és rámutat arra, hogy a charisma a
Szentlélek ajándéka, lelki ajándék, de nem korlátozódik az eksztázis területére, hanem benne a
Krisztus-test (egyház, gyülekezet) tevékenysége nyilvánul meg (1Kor 12, 4.; 7, 11kk). Ami nem
szolgálja a Krisztus testének, a gyülekezetnek az épülését, legyen az bármilyen ’lelki’ vagy
’látványos’, elvetendő”. (Zsinati tanítás I/2. pont.)
A korinthusi első levelet olvasva, abban aggasztó tüneteket találunk, amely tünetek felsorolása
úgy látszik, „megtérésre szomorította meg” a gyülekezetet (2Kor 7, 9.). (Megfigyelendő, hogy a 2.
levélben már nincs szó nyelveken szólásról.)
Lássuk a „tüneteket”. A „zsidók jelt kívánnak” (1Kor 1, 22.). Tehát nem volt elég a keresztről
szóló evangélium, hanem valami „plusz” kellett. (Kísértetiesen azonos a mai helyzettel.)
Az apostol meghatározta a Krisztusban nyert élet lényegét. „Bölcsességül lőn nékünk Istentől, és
igazságul, szentségül és váltságul”. (1Kor 1, 30.) A bölcsességet teszi az első helyre. Az pedig nem
érzéki, vagy érzékfölötti valami, hanem értelmi.

4
ApCsel 11, 15b. – gépelő megj.
5
Vö. 2Tim 1, 7. – gépelő megj.

3
Az eredeti külön nyomtatott formában is megjelent: Egyetemi Nyomda – 82.8904 Budapest, 1983
Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató
Szólsz-e nyelveken? Szikszai Béni

„Még testiek vagytok”. (1Kor 3, 3.) Megdöbbentő. Vajon miért? Mert visszavonások vannak
közöttük. Nem képesek befogadni egymást.
Krisztus a fundamentum. De „ki-ki azonban meglássa, mi módon épít reá” (1Kor 3, 10.) Tehát a
fundamentommal tulajdonképpen nincs baj, a felépítmény azonban lehet, hogy széna és pozdorja.6
Ahelyett, hogy megszenteltetést építettek volna rá bölcsen, valami mást építettek.
„Beteltetek, meggazdagodtatok”. (1Kor 4, 8.) Ugyanaz, ami Laodiceában volt. „Gazdag vagyok,
és meggazdagodtam”. Krisztus pedig kívül állott az ajtó előtt (Jel 3, 14-21.).
„Hallatszik köztetek paráznaság”. (1Kor 5, 1.) „És ti fel vagytok fuvalkodva”. (1Kor 5, 2.) Nem
kétséges, hogy nem a paráznaságokkal dicsekedtek, de hát mivel?
- „Igaztalanok előtt törvénykeztek”. (1Kor 6, 1.) Atyafi atyafival törvénykezik (1Kor 6, 6.).
Tehát anyagi dolgaikban is megkötözöttek.
- Nem voltak tisztában a házasélet rendjével (7. r.). Tisztázatlan a bálványáldozatok kérdése
(8. r.). Egy hosszú szakaszon át tanítja őket a bálványozás és kevélység kérdésében.
- A legmegdöbbentőbb, hogy az úrvacsorai közösségükre azt mondja az apostol, hogy „nem
haszonnal, hanem kárral gyűltök egybe” (1Kor 11, 17.).
Tehát beteg volt a gyülekezet szíve. Kérdezem, ilyenkor a nyelveken szólók hol voltak vajon?
Vagy ők külön úrvacsoráztak?
Nem hagyható figyelmen kívül az 1Kor 15. sem. A fejezet ugyanis arról tesz bizonyságot, hogy
Jézus föltámadásának kérdésében is voltak Korinthusban viták. „Mi módon mondják némelyek ti
köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?” (15, 12.) Nem megdöbbentő? És íme, ebben a
gyülekezetben „virágzott” a nyelveken szólás.
Nem kétséges (kiváltképpen, ha eddig elmondottakat figyelembe vesszük), hogy a kegyelmi
ajándékok kérdésében is zavaros volt a helyzet. Azért tartotta szükségesnek az apostol ezt a 12.
fejezetben kiemelni.
A Szentlélek ajándékai között említi a „nyelvek nemeit” is. Utána azonban azonnal a „nyelvek
magyarázatát”.7 A kettő tehát elválaszthatatlan egymástól. Jézus is azt ígérte tanítványainak, hogy
majd „új nyelveken szólnak” (Mk 16, 17.). Nem kétséges, hogy ahhoz, hogy az Igét a Föld végső
határáig hirdessék,8 szükség is volt erre. Az új nyelveken szólás tehát adott esetben valóban a
Szentlélek ajándéka. Azonban érthető, lefordítható nyelvről van szó, olyan esetben, amikor erre
szükség van. Igenis elképzelhető, hogy valaki általa nem ismert nyelven szól, de úgy, hogy a
hallgatók értik. Úgy, mint pünkösdkor: „Halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek
nagyságos dolgait”!9
Amikor Molnár Mária kikerült Mánuszra, rövidesen magával vitte őt Lomon, leendő
munkahelyére, Pitilura. Mária testvér még nem ismerte a pitiluiak nyelvét. Mikor megérkeztek,
azok azonnal kérték, beszéljen nekik Jézusról. Mikor ő mondta, hogy nem tud az ő nyelvükön, azok
hitetlenkedve rázták a fejüket és csak sürgették őt. Mire ő beszélni kezdett. És tudott, legalábbis a
pitiluiak megértették. Mikor azonban visszatértek Mánuszra, Döpke, a vezető misszionárius
kijelentette, hogy most már aztán, amíg egészen jól nem beszéli a pitilui nyelvjárást, addig nem
mehet. Nem lehet kísérteni az Istent. Íme, itt is szükségből, haszonra adatott a nyelveken szólás.
Pál is hangsúlyozza: „Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem
érthetetlen” (1Kor 14, 10.). Ugyancsak írja, hogy mindezeket ugyanaz a Lélek cselekszi,
„osztogatván mindenkinek külön, amint akarja” (12, 11.). Tehát nem kapja mindenki, mindenik
6
Vö. 1Kor 3, 12. – gépelő megj.
7
Vö. 1Kor 12, 10. – gépelő megj.
8
Vö. ApCsel 1, 8. – gépelő megj.
9
ApCsel 2, 11b. – gépelő megj.

4
Az eredeti külön nyomtatott formában is megjelent: Egyetemi Nyomda – 82.8904 Budapest, 1983
Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató
Szólsz-e nyelveken? Szikszai Béni

ajándékot. „Ha pedig az egész test egy tag volna hol volna a test?” (1Kor 12, 19.) „Nem mondhatja
pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem” (1Kor 12, 21.). Az ajándékok tehát kiegészítik
egymást, és egyik sem dicsekedhetik a másik rovására.
Korinthusban azonban nem így volt. Ott voltak, akik „felfuvalkodtak”. És ha a 14. fejezetet jól
elolvassuk, kénytelenek vagyunk úgy látni, hogy ezek az extatikusok voltak.
A korinthusi első levél a 14. fejezetben tetőzik. Ha valaki azzal az indulattal olvassa, hogy az
Igéből tanulni, és az Igének engedni akar, akkor ez a szakasz éppen nem bíztatja extázisra, hanem
ellenkezőleg, még ha abban szenved, akkor is arra serkenti, hogy szabaduljon belőle.
A szakaszból csak néhány tanítást emelek ki. Nagyobb a próféta, mint a nyelveken szóló (5. v.)
(Ezzel szemben a mi nyelveken szólóink, a nyelveken szólást helyezik mindenek fölé. Az jelenti a
lélekkel való beteljesedést.) Senki sem érti (2. v.), tehát nem épít. Csak levegőbe való beszéd (9. v.).
(Nem rémületes ezt helyezni mindenek fölé?) Pál a gyülekezetben inkább szól 5 szót értelemmel,
mint tízezer szót nyelveken. (!) (Vagy talán Pál hitele is leértékelődött?) Olyan, mintha
őrjöngenének (23. v.). (Létrehoz a Szentlélek ilyesmit?) Ha nincs magyarázó hallgasson (28. v.).
(De hát én magam hallottam valakit nyelveken szólni, és senki sem tudta mit beszél. És ez azóta is
úgy van. Igaz, olyat is hallottam, hogy valahol a magyarázó szerint, aki nyelveken szólt, szépen
beszélt spanyolul. De sem ő, sem más nem tudott ott spanyolul. Kérdezem: Hát kuszaságnak Lelke
a Szentlélek, Aki nem tudja, hol, milyen nyelven kell beszélni?)
Végül Pál így zárja a 14. fejezetet: „Amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok. Aki pedig tudatlan,
legyen tudatlan. Azért atyámfiai törekedjetek hasznosabb ajándékokra, és a nyelveken szólást se
tiltsátok”.10 Ebből két dolog nem kétséges. A nyelveken szólás nem a leghasznosabb ajándék
egyrészt, másrészt pedig erre ne törekedjetek, de ha már van, ne vitatkozzatok velük. Megszabja
azonban, milyen keretek között. „Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson!” (28. v.)
A Szentírás különös nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a kegyelmi ajándékok haszonra adatnak
(1Kor 12, 7.). Ez a haszon a gyülekezet építése. A sok problémát okozó nyelveken szólás ajándékát
emiatt nem helyezi előtérbe az Írás. Miután a nyelveken szóló önmagát építi, ezért nem ajánlatos
élni ezzel az ajándékkal a gyülekezeti összejöveteleken. (Lásd Zsinati tanítás I. 2/5. pont.) Barátaink
így gyakorolják?
Ide kívánkozik még Pál elragadtatása, melyről a 2Korinthus 12-ben beszél: „hallott
kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie” (2Kor 12, 4.). Értik,
hallják ezt a karizmatikusok? Jó lenne, ha az egész Szentírást figyelembe vennék.
Végül pedig: „Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben (az ítélőképességben); hanem a
gonoszságban legyetek gyermekek” (1Kor 14, 20.). Tehát arról van szó, hogy Pál szerint, ami
Korinthusban történt, az gyerekes ítélőképességről tesz bizonyságot. Ugyanakkor a gonoszságban
ugyancsak férfiak voltak.
Isten azt akarja, hogy a kegyelmi ajándékokkal élve „eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia
megismerésének egységére, a felnőttkorra, arra a nagykorúságra, amelyben elérjük a Krisztus
teljességét. Mert azt akarja, hogy többé ne legyünk kiskorúak, olyanok, akik mindenféle tanítás
szelében ide-oda hányódnak.” (Ef 4, 13-14.)11
Jegyezzük meg még a következőket. Jézus soha nem szólt nyelveken. Még a megdicsőülés
hegyén sem. Ott is úgy beszélt Mózessel és Illéssel, hogy a tanítványok értették, hogy az Ő
Jeruzsálemben végbemenő haláláról beszélnek. Remélhetőleg senki sem vonja kétségbe, hogy Ő
teljes volt Szentlélekkel?

10
Vö. 1Kor 14, 37b-39.; a „hasznosabb ajándékok” helyett a Károliban és az eredetiben is „prófétálás” szó szerepel –
gépelő megj.
11
Az 1975-ben megjelent Magyar Bibliatanács által kiadott fordítás – gépelő megj.

5
Az eredeti külön nyomtatott formában is megjelent: Egyetemi Nyomda – 82.8904 Budapest, 1983
Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató
Szólsz-e nyelveken? Szikszai Béni

Nem tudunk az apostolokról sem, hogy extázisba estek volna, pedig ők is teljesek voltak
Szentlélekkel.
Amint már volt szó róla, a lelki ajándékok a Szentírásnak, a kijelentésnek nem központi kérdése.
És amint bármilyen kérdés a kereszt, a váltság helyére kerül, vagy vele egyenrangúvá válik, azonnal
fennáll a tévelygés veszélye.
Aki nem Jézust Magát akarja, hanem ajándékait, az nem szereti Őt igazán.
Amikor a tanítványok a „próbaút” után visszatértek, lelkesen újságolták, még az ördögök is
engednek nékik Jézus nevében. Jézus pedig figyelmeztetőleg helyreigazítja őket: Ne azon örüljetek,
hogy az ördögök engednek néktek, hanem hogy neveitek föl vannak írva a Mennyben.12
Jézus az utolsó ítéletről szóló példázatban egy szót sem szól sem csodákról, sem gyógyításról,
még kevésbé nyelveken szólásról, hanem így szól: „Éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és
innom adtatok… beteg és fogoly voltam, és meglátogattatok (nem érdekes, hogy nem azt mondja
’beteg voltam és meggyógyítottatok’?), mezítelen voltam, és felruháztatok”.13
Az extázis, a keresztyén élet alapvető feladatairól, az önmagát építő emberközpontú lelki
gyönyörre irányítja a figyelmet. Nem az „áldozom és áldozatul esem” kerül középpontba, hanem az
egyéni pszichikai kielégülés (egy nyelveken szóló ezt így ki is fejezte, ti. ami a kielégülést illeti).
Annak ismerete, hogy „minden tökéletes ajándék” felülről jön,14 megóv a hiú dicsőségvágytól,
egyben kisebbrendűségi érzéstől (Fil 2, 1kk), egyáltalán attól, hogy balgatag és hiú módon
hasonlítsák össze a gyülekezeti tagok egymás ajándékait. (Gal 6, 3-5. vö. 5, 26.; 1Kor 12, 12kk.
Lásd Zsinati tanítás III/8. pont.)
Ezzel szemben Isten Igéjének az az igénye velünk szemben, hogy „szánjátok oda a ti testeiteket
élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket… változzatok el a ti elméteknek
megújulása által”. (Róm 12, 1-2.) Ha valaki a Római levél 12. fejezetében végigolvassa a
keresztyén életszabályokat, semmiféle érzékfeletti extatikus jelenségre nem gondolhat. Nem érzéki
átélésre, hanem az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára serkent az Ige (Kol 2, 2.).
Könnyen megtörténhet különben, hogy úgy jár valaki, mint a tanítványok, akik „nem hívék az öröm
miatt” (Lk 24, 41.). A keresztyén élet hitből fakadó cselekvés, és nem érzelmekből fakadó érzéki
rajongás.
A kegyelmi ajándékokról szóló páli tanítás 1Kor 12-14. központi mondanivalója az, hogy a
gyülekezetnek a nagyobb, a jelentősebb, a gyülekezet épülése szempontjából fontosabb lelki
ajándékokra kell törekednie (12, 31.). (Lásd Zsinati tanítás I. 2/7. pont).
Szólsz-e nyelveken? Ha nem, igyekezz a hasznosabb ajándékra. Ha igen, még inkább igyekezz a
hasznosabb ajándékra.
Szikszai Béni

12
Vö. Lk 10, 17-20. – gépelő megj.
13
Mt 25, 35a és 36. – gépelő megj.
14
Vö. Jak 1, 17. – gépelő megj.

6
Az eredeti külön nyomtatott formában is megjelent: Egyetemi Nyomda – 82.8904 Budapest, 1983
Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató