Jackie James:

Ship Work

Fordította: Aemitt
Lektor: Jane

Rajongói Fordítás
2023
 Fülszöveg

Beleszeretni a főnöködbe soha sem jó ötlet. Ha valaki meg tudná ezt

magyarázni a szívemnek.

Dane:
Amikor először elkezdtem Holt Atwoodnak dolgozni, tiszteltem őt. A
tiszteletből szeretet, és végül szerelem lett.
De Holt a munkájával kötött házasságban él, én pedig nem vagyok
hajlandó másodhegedűsnek lenni a fúziók és felvásárlások mellett.
Úgyhogy ideje továbblépni.
De még egy utolsó dolgot megtehetek érte. Elmehetek vele erre a
szingli körutazásra, és segíthetek neki meglátni, hogy a munka nem
minden az életben. Ha ezt megteszem, akkor jobban fogom érezni
magam, hogy ilyen rövid időn belül el kell hagynom őt.

Holt:
Olyan régóta a munkára koncentrálok, hogy elfelejtettem, milyen érzés
csak úgy egyszerűen lazítani és jól érezni magam.
Először, amikor a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy menjek el erre a
hajóútra, mert a kiégés felé vezető úton voltam, azt gondoltam, hogy
magammal vihetem az asszisztensemet, hogy ez egy munkahelyi utazás
legyen.
De Dane-nek más elképzelései vannak, és minél tovább vagyok vele a
munkán kívül, annál inkább rájövök, hogy talán mindenkinek igaza van.
Talán annyira a munkára koncentráltam, hogy elszalasztottam az igazán
fontos dolgokat.
Remélem, még nem késő meggyőzni Dane-t, hogy nem csak a munka
miatt akarom őt. Örökre akarom őt.
 A HAJÓÚT ELŐTT

Dane

– AZ ÚJ KEZDETEKRE – mondta Nolan barátom, miközben

örömtelien a pezsgővel teli poharát az enyémhez koccintotta.
– Még mindig nem tudom elhinni, hogy megkaptam az állást –
mondtam.
– Miért nem? – kérdezte Victor. – A város egyik leggazdagabb,
legbefolyásosabb emberének személyi asszisztense vagy. Bárki örömmel
alkalmazna téged. Valójában úgy gondolom, hogy téged az Atwood
Holdings-tól elcsábítani egy olyan kisebb cégnek, mint a Harper and
Styles, nagy fogás, szóval téged szerződtetni nem lehetett kérdéses
számukra.
– Asszisztensként, persze, de nem asszisztensként alkalmaznak. Ez egy
projektkoordinátori pozíció. Nincs tapasztalatom ezen a területen.
– Biztos vagyok benne, hogy rájöttek, hogy nem sokáig dolgoztál volna
Horribilis Holtnak, ha nem lennél jó a szakmádban – mondta Nolan.
– Ne nevezd így – kérem nyomatékosan. – Még mindig a főnököm.
Victor gúnyosan a szemeit forgatta. – Ne nevezd így – mondta nyafogó
hangon. – Nem értem, miért véded. Ő az, aki miatt lemaradtál a múlt
havi családi összejövetelről, nem beszélve Donny és Manuel
legénybúcsújáról, ami Las Vegasban volt néhány héttel azelőtt.
– Ő nem kényszerített semmire – erősködtem. Az igazat megvallva,
azért nem szóltam neki a Vegas-i dologról, mert nem akartam elmenni.
Az összes barátom párkapcsolatban élt, és harmadik kerékként Vegasba
menni nem volt vonzó. De a családi összejövetel kihagyása fájdalmat
okozott anyámnak, és amikor megpróbáltam elmagyarázni a
főnökömnek, miért kell elmennem, egyáltalán nem hallgatott végig.
Nézd, biztos vagyok benne, hogy szívesen hazamennél, hogy
meglátogasd az unokatestvéreidet, vagy bármi, de ez az üzlet fontos a
cég jövője szempontjából. Dane, szükségem van rád. Próbáltam
elmagyarázni nekik, de hacsak nem láttad Holt Atwood-ot akcióban,
nehéz volt szavakba önteni. Alig töltötte be a harmincat, és ő volt az egyik
legfiatalabb vezérigazgatója egy floridai csúcsvállalatnak. Számára az
üzlet volt az első, és ez így volt mind az öt év alatt, amíg nála dolgoztam.
Neki idegen volt az a gondolat, hogy bármi más fontosabb lehetne
számomra, mint az üzlet.
– Mindegy is – mondta Nolan. – Nem számít, mert most már
továbblépsz.
– Ja, továbblépek, most mit szólnál még egy kör italhoz, amit én állok?
A mostani fizetésemeléssel megengedhetem magamnak, hogy sokat
költekezzek. – Éljeneztek, és én nagyon hálás voltam ezeknek a
srácoknak. Mindannyian a főiskolán találkoztunk egy LMBT csoport
találkozóján. Gyorsan összebarátkoztunk, és azóta is együtt voltunk. Jó
volt tudni, hogy vannak emberek, akik mellettem állnak és támogatnak.
Victor belekezdett a „Hey Big Spender” rossz verziójába, és mindenki
nevetett.
A plusz pénz jól jött volna, de nem ezért vállaltam el az új munkát. Az
első naptól kezdve belezúgtam Holt Atwood-ba. Eleinte gyerekes
fantáziálgatásaim voltak arról, hogy a jóképű, nagytekintélyű főnököm
reménytelenül belém szeret, de nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, ez
sosem fog megtörténni. Holt nagyra értékelt engem, mint asszisztensét,
de soha senkit nem tudna az első helyre tenni. Számára mindig a munka
lenne a legfontosabb, és nekem soha nem lenne elég, ha másodhegedűs
lennék a munka után a sorban. A családi összejövetel volt a harmadik
magánéleti kötelezettségem, ahol az elmúlt hat hónapban nem jelentem
meg, és ha maradok, nem ez lesz az utolsó, mert Holtnak nem tudtam
nemet mondani. Lehet, hogy ő nem akar a munkán kívüli életet, de én
igen, és sosem lenne benne részem, ha folyton lemondanék mindenkit
miatta.
– Szóval hétfőn beadod a felmondásodat, mi? Gondolod, hogy azt
akarja, hogy ledolgozd a maradék időt, vagy elküld a francba? – kérdezte
Nolan.
– Szerintem annyira dühös lesz, hogy a személyes dolgaidat is
bedobozolja, és kivezettet az épületből a biztonságiakkal – mondta
Victor.
– Nem – mondta Emory. – Nem tud a nélkül dolgozni, hogy Dane ott
ne lenne, hogy fogja a kezét, miközben milliós üzleteket köt, úgyhogy
határozottan nem fogja olyan könnyen elengedni.
 Szememet forgattam Emory drámai értékelésén, és a telefonomra
pillantottam, hogy megnézzem, mennyi időnk van még hátra.
– Már csak tizenöt perc a műsor kezdetéig.
– Sammy küldött nekem egy sms-t. Segít Kitnek készülődni, és azt
mondta, Tempest Starr csodásan néz ki ma este – mondta Victor.
– Bárcsak én is olyan bátor lennék, mint Kit – sóhajtott fel Emory.
– Ki akarod próbálni a drag1-et, édesem? – kérdezte Nolan. – Ha
akarod, el tudjuk intézni neked. – Nolan megcsókolta Emory kézfejét, és
minden szavát komolyan gondolta. Ha Emory akarta, Nolan megtalálta a
módját. Az első évünk volt a főiskolán, amikor Emory elmondta, hogy
randizni fog Nolannal. Ő egy igazi sportoló típus volt, Emory pedig nem.
Aggódtunk, hogy ez valamiféle diákszövetségi beavatási dolog része, és
hogy Emory fizikailag megsérül. Nem ez lett volna az első eset, hogy
valaki a melegek elleni erőszakot használta fel egy ilyen beavatásnál. De
meglepetésünkre Nolan nem csak komolyan gondolta, hanem egész
másodikos korában a mi Emory barátunk után epekedett. Azóta együtt
voltak, és Nolan egyetlen küldetése az volt az életben, hogy úgy bánjon
Emoryval, mintha ő lenne a legkülönlegesebb ember a Földön.
– Nem, bébi, nem szeretném kipróbálni. Csak azt kívánom, bárcsak én
is olyan bátor lennék, mint ő. Egyszerűen mindent belead, tudod?
– Kit a legbátrabb ember, akit ismerek, sok okból kifolyólag, Tempest
Starr ként fellépni csak egy ezek közül – mondta Victor.
A fények elhalványultak, és kezdetét vette a show. Addig fütyültünk és
kiabáltunk, amíg a torkunk nem fájt, miközben egyik királynő a másik
után lépett fel. Kit zárta a műsort, és amikor bejelentették Tempest Starr-
t, mindenki megvadult. Néhány éve már Tempest ként lépett fel itt, és ő
volt a rajongók kedvence. Élénkvörös parókában és szűk, flitteres
ruhában, a lépcsőn lefelé suhanva egyenesen a mi asztalunkhoz lépett,
ahol olyan csókot adott Victornak, hogy a tömegnek eldurrant az agya.
Victor kacsintott rá, és csak annyit mondott: – Nyűgözd le őket, szivi!
Amikor a műsor véget ért, elindult a tánczene, és mi a parkettre
léptünk. Imádtam táncolni. Mindig is szerettem. Ahogy a zene átvette az
uralmat, a tömeg eggyé vált, mindenki a basszus dübörgésére mozdult.
Név nélküli kezek értek egymáshoz, arctalan testek simultak össze, és
olyan érzéki volt, hogy ettől egyszerre éreztem olyan vágyat és kielégülést,
amilyent semmi mással nem értem el. A DJ egyik dalról a másikra

1 nőimitátor
váltott, és mi tovább táncoltunk, amíg át nem váltott egy lassú, szexi,
pároknak szánt dalra. Az izzadság végigcsorgott a hátamon, és szükségem
volt egy italra, így bár maradhattam volna ott és kereshettem volna
partnert, inkább leültem, és lehúztam az utolsó sörömet. Amint leültem,
végem volt. Hosszú volt a hét a munkahelyemen, az italok és a tánc
között kimerültem. – Srácok, én most hazamegyek. Aludnom kell egy
kicsit.
– Rendben van, édes – mondta Victor. – Gyere, adj egy puszit.
Megcsókoltam az arcát. – Köszönöm, hogy eljöttél és velem ünnepeltél.
Mondd meg Nolannek és Emorynak, hogy jó éjszakát kívánok.
– Úgy lesz, te pedig tudasd velünk, hogyan reagál Horribilis Holt a
felmondásodra.

Holt

SZOMBAT estére kaptam meghívást, hogy jelenjek meg a szüleim

házába vacsorázni. Bár meghívónak álcázták, de mindannyian tudtuk,
hogy valójában mi volt az. Tizenöt perccel korábban érkeztem, és
imádkoztam, hogy anyám ne hívjon meg egy másik, tökéletesen kedves
fiatalembert vacsorára. Kicsit több mint öt év telt el az utolsó komoly
kapcsolatom óta, és körülbelül egy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy eleget
várt arra, hogy túllépjek rajta, és találjak valaki mást. Próbáltam
elmagyarázni neki, hogy a szakításomnak Seb-el semmi köze a szingli
állapotomhoz. Mindketten úgy döntöttünk, hogy mást akarunk az élettől.
Ahogy én hűséges társat akartam, ő pedig másokkal akart lefeküdni; ezért
úgy döntöttünk, hogy az a legjobb, ha elválnak útjaink.
Csak három terítéket láttam az asztalnál, ez jó jel volt. Anyámat a
konyhában találtam, amint az előételes tálcát készítette. Soha nem
értettem, hogy miért kellett előételt ennünk, amikor csak hárman
voltunk, de mindig így volt. Apám a bárpult mögött állt a
dolgozószobában, és kevert magának egy italt. – Fiam, hozhatok neked
valamit?
– Nem, apa, jól vagyok – mondtam, és helyet foglaltam a kanapén.
 – Bízz bennem, fiam, igyál egyet. Ha majd meghallod, mire készül az
anyád, meg fogod köszönni – mondta huncut vigyorral az arcán.
Felálltam, és a bárpulthoz sétáltam. – Hát, azt hiszem, akkor kérek egy
Old Fashioned2 koktélt– mondtam. Apám imádott koktélokat keverni, és
ez volt a kedvence. Inkább a száraz martini híve volt, de valamiért
imádott Old Fashioned koktélokat készíteni másoknak.
Vigyorogva rám nézett, és közölte: – Máris adom.
– Mit csinált? – kérdeztem, elég halkan, hogy anyám ne hallja meg.
– Ó, nem, ezt neki kell elmondania. Én csak az élmény kedvéért vagyok
itt. Nem mintha szerintem tévedne, vagy rossz ötlet lenne – mondta
gonosz vigyorral. – Tulajdonképpen egészen zseniális. De meghagyom
neki a megtiszteltetést.
A szüleim akkor házasodtak össze, amikor mindketten a húszas éveik
közepén jártak. Egy partin találkoztak, amit anya családja rendezett a
tengerparti házukban. A nyár hátralévő részét együtt töltötték. Amikor
augusztusban eljött az ideje, hogy anya családja visszamenjen északra,
apám megkérte a kezét, és azóta együtt vannak. A legtöbbször a
házasságok, amelyek olyan gazdag családokat kötöttek össze, mint az
övék, inkább fúzióra hasonlítottak, mint szerelemre, de az övék nem.
Mindketten fülig szerelmesek voltak, és még mindig tartott.
Megértettem, hogy ez nagy szerepet játszott abban, hogy anyám
ragaszkodott ahhoz, hogy megtaláljam a szerelmet. Ott voltak a
hagyományos okok is, például, hogy unokákat akart. Mindig is nagy
családot szeretett volna, de ez nem jött össze nekik. Ezért azt akarta, hogy
megházasodjak, hogy legyen egy második fia, és hogy töltsem meg a
házat gyerekekkel, akiket dédelgethet. Most, hogy apám nyugdíjba
vonult, és rám bízta a cég vezetését, ő is utalt arra, hogy ugyanezt akarja.
Kiürítettem a poharamat, és letettem a pultra, amikor anyám bejött az
étellel teli tálcával. – A vacsora körülbelül harminc perc múlva kész lesz,
úgyhogy ezekből falatozhatunk. – Letette a pultra a falatnyi ételeket
tartalmazó tálcát. – Drágám, csinálnál nekem egy italt? – kérdezte.
– Természetesen – mondta apám, és meg sem kérdezte, mit szeretne.
Harmincöt együtt töltött év után nem is kellett. Átnyújtotta neki az italt,
mi pedig ott álltunk, és aranyos kis falatokat ettünk a tálcáról. Apám
elém tett még egy Old Fashioned italt, és anyám elgondolkodó
arckifejezése alapján volt egy olyan érzésem, hogy szükségem lesz rá.

2
whiskey alapú koktél
 – Emlékszel, hogy meséltem neked arról, hogy a barátnőm, Vivian fia
hogyan találta meg élete szerelmét azon a Valentine's Inc. társkereső
oldalon?
– Anya, mondd csak el, hogy mit is csináltál pontosan?
– Én? Miből gondolod, hogy bármit is csináltam? – kérdezte, és
apámra nézett „egy mit mondtál el neki” lesújtó pillantással.
– Anya!
– Csak egy kis szülinapi ajándékot vettem neked, ez minden. Idén
leszel harmincéves, úgyhogy gondoltam, legyen valami különleges.
– A születésnapom csak októberben lesz – mutattam rá.
– Hát igen, de ez most történik, úgyhogy nem tudtam várni.
– Nem tudtál várni mire? Csak azt ne mondd, hogy felregisztráltattál
valami társkereső honlapra. – Te jó ég, már a gondolattól is kirázott a
hideg, hogy ő is ott van azokon az oldalakon. Ami még rosszabb, a
gondolattól, hogy megtalálja a meglévő profiljaimat a társkereső
alkalmazásokon, rosszul lettem. Próbáltam visszaemlékezni, hogy vajon
milyen terhelő, esetleg kompromittáló dolgokat írtam a profiljaimban.
– Az égvilágon semmi ilyesmit nem tennék. Még azt sem tudnám, mit
jelent a legtöbb ilyen kifejezés. – Egy pillanatra megkönnyebbültem,
majd hozzátette: – Vrs3, NSA4, GWM5. Utána kellett néznem, és te jó ég,
nem is tudtam, hogy a meleg férfiak ennyire ítélkeznek. Mármint HWP6,
No Fats, No Fems7. Tényleg, Holt, ez borzalmas. – Tátott szájjal
bámultam rá, mire ő szemeit forgatta, és megrázta a fejét. – Hát, nekem
van egy meleg fiam; tudnom kell a szakzsargont.
Elkeseredetten sóhajtottam egyet, és próbáltam nyugodt maradni.
– Anya, ha nem regisztráltál engem egy társkereső oldalra, akkor mit
csináltál?
– Jelentkeztem a nevedben egy szingli hajós körutazásra. Hétfőn indul.
– Tessék?
– Holt. Figyelj rám. Elmész arra a hajóútra. Ki van fizetve. Meleg
szingliknek szól, akik szerelmet keresnek, és hétfőn te is ott leszel azon a
hajón.

3
alul/felül/mindkettő
4
szexuálisan nem aktív
5
meleg fehér férfi
6
nagy fehér farok
7
formás és férfias
 – Anya, nekem munkám van, egy céget kell vezetnem. Nem mehetek
el.
– De igen, és el is fogsz. Ezt már megbeszéltem apáddal, és
egyetértünk. A kiégés felé tartasz. És még mindig a miénk a cég, csak
emlékeztetnélek. Szóval, ha továbbra is vezérigazgató akarsz lenni, a
feneked ott lesz azon a hajón hétfő reggel, amikor elindul egy hétnapos,
vidám karibi kalandra.
Apámra néztem, hátha segít nekem, de láttam, hogy nem fog. – Holt,
anyádnak igaza van. Azóta hajtod magad ezért a cégért, amióta
elvégezted a főiskolát. Kiérdemelted a pozíciódat, efelől soha ne legyen
kétséged. De ha meg akarod tartani, meg kell tanulnod egyensúlyban
maradni. Figyeltelek. Korán odaérsz, és van, hogy egyáltalán nem mész
haza. Így nem lehet élni. Szóval, bár nem mondhatom, hogy én a szingli
körutazást választottam volna – nézett óvatosan anyámra –, a
szabadidővel egyetértek. Semmi olyan nem zajlik jelenleg, amit ne
lehetne vagy elhalasztani, vagy ne tudná a vezetői csapatod kezelni.
Az egyik kis rákpuffancsért nyúltam, és a számba dugtam. Ha valamire
megtanított a pozícióm, az az volt, hogy mikor kell vitatkozni, és mikor
kell meghátrálni. Néha a legjobb megoldás az volt, ha mosolyogva
egyetértesz, miközben megtalálod a megoldást a probléma
megkerülésére, és nekem már egy terv kavargott a fejemben. – Oké, nos,
anya, köszönöm az előételt. De ha hétfőn hét napra el kell hagynom a
várost, akkor a vacsorát ki kell hagynom. Van egy kis bevásárolnivalóm.
Nem tölthetek el egy hetet azokkal a felszínes, ítélkező melegekkel,
tavalyi Speedo-kat viselve.
Hazaérkeztem, és megnéztem a hajóutamat. Aztán a következő órát
telefonálással töltöttem a hajózási társasággal, miközben próbáltak
szabad szobát találni. Végül a fiatal nő a telefonban közölte: – Mr.
Atwood, nem tudtunk önnek egy összenyitható lakosztályt szerezni, de
találtunk egy lemondást, ami felszabadított egy szobát az asszisztense
számára. – Fogalmam sem volt, hogy valóban lemondásról volt-e szó,
vagy csak kirúgtak valakit a listáról, és őszintén szólva nem is érdekelt.
Leraktam a telefont, és tárcsáztam Dane mobilját. A hazafelé vezető út, a
tervem véglegesítése, majd a hajó felhívása között már majdnem este tíz
óra volt. De ez nem számított. Most kellett beszélnem vele.
– Holt, mi a baj? – vette fel a telefont.
– Nincs semmi baj, Dane. Csak közbejött valami a munkahelyen, és
váratlanul el kell utaznunk. El akartam mondani most, hogy hétfő
reggelre készen állj az indulásra. – A tőle megszokottnál jóval hosszabb
szünetet tartott. Hatékony, elkötelezett, és mindig elérhető volt, amikor
szükségem volt rá, ő volt a legjobb személyi asszisztens a cégnél.
Általában sosem habozott, ha kértem valamit. Egy autó ajtaja
becsukódott, és megköszönte valakinek, úgy hangzott, mintha egy Über
sofőr lett volna. Á, ez megmagyarázza a dolgot. – Hol vagy?
– Épp most értem haza, a barátaimmal voltam bulizni. Hova
megyünk?
– Egy karibi hajóútra. Hétfő reggel indulunk.
 ELSŐ NAP

Dane

FOGALMAM sem volt, hogy mit csinálok. Nem volt indokom arra,
hogy Holt-tal elmenjek erre a hajóútra. Victor és Nolan egyetértett
abban, hogy őrült vagyok, amikor felhívtam őket, és elmondtam, hogy
megyek. Emory megértette, hogy miért, de ő is azt hitte, hogy elment a
józan eszem. A fenébe is, én is őrültnek hittem magam. A szobatársam,
Tyra is, aki az Atwood Holdingsnál dolgozott, és megkértem, hogy ő vigye
el helyettem a felmondásomat a humánerőforrásnak. Gyakorlatilag már
ott kellett lennie Holtnál, de nem akartam tovább fokozni a rossz
hangulatát azzal, hogy most mondom el.
Amikor elmondta, mit tett az anyja, be kellett ismernem, hogy
egyetértettem vele. Holt a kiégés felé vezető úton haladt. Kizárt, hogy
hosszú távon képes lett volna tartani ezt a tempót. Komolyan
fontolgattam, hogy nem megyek el, de ismertem Holt-ot. A fejébe vette,
hogy a szingli körutazást munkautazássá változtathatja, és pontosan ezt
is fogja tenni. De ha én is megyek, legalább biztosíthatom, hogy legyen
egy kis pihenőideje. Szüksége volt rá, és bűntudatom volt, amiért ilyen
rövid felmondási idővel hagyom ott. Búcsúajándéknak tekintettem volna.
Többnyire. Egy ingyenes karibi hajóútnak is tekintettem. Egy kedves pasi
vagyok, de nem vagyok szent.
Bejelentkeztem, és elindultam a beszálló dokk felé. Már félúton voltam,
amikor meghallottam, hogy Holt a nevemet kiáltja. Egy farmer
rövidnadrágot és egy világos lila pólót viseltem. Holt ellenben úgy nézett
ki, mint, aki készen áll egy egész napos vitorlázásra. A világosbarna,
mandzsettás szegélyű nadrágja, a csónakcipője és a fehér vászoningje
pénzről árulkodott. Ha hozzáveszed a mozgását, tudtad, hogy nem egy
átlagos pasas. Mi volt az, amitől a gazdag emberekről olyan átkozottul
lerítt, hogy... gazdag?
 – Szia, egy percig nem voltam biztos benne, hogy te vagy az. Még
sosem láttalak az irodán kívül. Hozzászoktam, hogy hivatalos öltözékben
látlak, nem rövidnadrágban és pólóban.
– Igaz, de valahogy kétlem, hogy az öltönyöm és cipőm megfelelő lenne
az utazáshoz.
– Valószínűleg nem. Bemondták, hogy el lehet foglalni a szobáinkat, de
meg kell győződnünk róla, hogy megtalálod az utat a kabinomhoz, mivel
ott fogunk dolgozni – mondtam. – Miért nem jössz velem az enyémhez,
aztán onnan könnyebb lesz megtalálnod a saját kabinodat?
– Holt, nálam van egy váll táska, a laptoptáska és a kávém. Tényleg be
kell vinnem ezeket a cuccokat a szobámba. Ezen kívül el akarok menni a
bemutató bulira. Lehet, hogy neked ez nem nagy dolog, de én még soha
nem csináltam ilyesmit – mondtam, és sokkal csípősebbnek tűntem,
mint általában, amikor vele beszéltem.
Szemöldökét ráncolva kérdezte. – Ma mogorvák vagyunk, mi? –
Rámeredtem, mire ő felnevetett. – Tudod mit, dobjuk le a cuccaidat a
kabinodban, és gyere velem a lakosztályomba. Főzök még egy kis kávét, a
menetrend szerint még órákat kell eltöltenünk. Aztán, ha úgy véljük,
hogy eljött a szünet ideje, lemehetsz a megnyitó partira.
– Rendben – mondtam, miközben felszálltunk a hajóra. Ha eljött a
szünet ideje. Szememet forgattam. És hát így kezdődött.
Megtaláltuk az utat a kabinomhoz, és kinyitottuk az ajtót. – Próbáltam
neked egy olyan lakosztályt szerezni, ami az enyémhez kapcsolódik, de
nem volt szabad hely – mondta, miközben körülnézett a kabinomban.
Hála az égnek a kis szívességekért. Ha a szobáink
összekapcsolódnának, nem lenne semmi leállási időm. – Komolyan, ez jó,
sőt, szép. – A szoba kicsi volt, de erre számítottam. Belső kabin volt, így
egyáltalán nem volt ablakom, de az ágy kényelmesnek tűnt, és igazából
csak ez számított. Letettem a táskámat az ágyra. A hajó honlapja azt
ajánlotta, hogy vigyél magaddal egy váll táskát fürdőruhával és bármi
mással, amire az első nap szükséged lehet, mert eltarthat egy ideig, amíg
a feladott poggyászodat a szobádba viszik, de nem tudom, miért
foglalkoztam vele. Holt úgyis egész nap dolgozni akarna, így kétlem, hogy
bármire, amit magammal hoztam, szüksége lehet a nap folyamán. A
táskámra a számítógépemmel viszont szükségem lesz. Átvetettem a
vállamra, és követtem Holt-ot felfelé, hogy megkeressük a kabinját.
Megtaláltuk a lakosztályát, és kinyitotta az ajtót. Ezt hívják ég és föld
közötti különbségnek. A szobája tágas volt, királyi méretű ággyal, és egy
nappalival, kanapéval és székkel. A távoli sarokban egy kis asztal állt, és
volt egy bárpult kávéfőzővel, mikrohullámú sütővel és mini
hűtőszekrénnyel. Szép volt, de elgondolkodtatott, hogy ki jön el egy
hajóútra, és tölt el annyi időt a kabinjában, hogy minderre szüksége
legyen?
– Elkészítem a kávét, ha kész, kivihetjük a laptopjainkat az erkélyre, és
elkezdhetjük, amíg várjuk a szükséges létszámellenőrzést és a biztonsági
gyakorlatot – mondta, és kivette a kávét a pulton álló ajándékkosárból. Ó,
igen, ezek voltak azok, akik a kabinjukban töltötték az időt. Az olyan
emberek, mint Holt, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogyan kell
nyaralni. Beállította a kannát, és megnyomta az indítógombot. – Csak egy
másodperc.
Kisétált az erkélyre, és végignézett a mólón. Úgy tűnt, gondolataiba
merült, ezért kisétáltam hozzá. – Nem is gondoltam volna, hogy ez
mennyire zsúfolt lesz. Azt hiszem, kellett volna. Minden hajónak
nagyjából négyezer utasa van, tehát ez nyolcezer utast jelent, amikor az
egyik be- és kihajózik. A négyezer, aki leszállt, valószínűleg kimerült és
örül, hogy otthon lehet, a négyezer, aki elmegy, pedig valószínűleg siet és
izgatott. Ha ezt megszorozzuk a hajók napi számával, az rengeteg ember.
Valahogyan ki kellene használni ezt a nagy forgalmat.
– Te sosem hagyod abba, ugye? Van olyan gondolat a fejedben, ami
nem arról szól, hogy hogyan tudnál még több pénzt keresni?
Megfordult, és rám nézett. – Tényleg azt hiszed, hogy ez számít
nekem? Hogy több pénzt keressek? Nincs szükségem több pénzre, Dane.
– Összeráncolta a homlokát, és megrázta a fejét, majd visszafordult, hogy
a mólóra nézzen.

Holt

NEM TUDOM, hogy Dane megjegyzése miért zavart annyira, de öt éve

dolgozott nekem, így az a gondolat, hogy tényleg azt hitte, hogy minden a
pénzről szól, nagyon bosszantott. Egyáltalán nem a pénzről szólt. Hanem
arról, hogy a legjobb legyek. A kávéfőző csipogva jelezte, hogy készen van.
Visszasétáltam a kabinba, Dane követett. Mindkettőnknek töltöttem egy
csészével, az övét felé nyújtottam, hogy hozzáadhassa a tejszínt vagy a
cukrot, vagy amire szüksége van.
– Jó itt kint – mondta, amikor visszamentünk a fedélzetre, és leültünk.
– Valóban az. Jobb, ha elkezdjük. Van néhány dolog, amit el akarok
intézni, mielőtt a kiképzésre kell mennünk. Megvan a Davidson fúzió
aktája?
– Igen, és hozzáadtam a jegyzeteket a legutóbbi, a vezetőségükkel
tartott megbeszélésről. Hadd küldjem át mindet neked.
Elküldte nekem az aktát, és a következő néhány órában dolgoztunk.
Szerettem így dolgozni, ugyanabban a helyiségben. Hatékony volt, és
elgondolkodtam azon, hogy nem kellene-e átköltöztetnem őt az
irodámba, hogy mindig ezt csinálhassuk. Tetszett, hogy azt mondhattam:
Hé, küld el nekem a jelenlegi vezetői fizetésekről szóló aktát, anélkül,
hogy fel kellett volna vennem a telefont. Körülbelül egy évvel azután,
hogy elkezdett nekem dolgozni, rájöttem, hogy van egy problémám Dane-
nel kapcsolatban. Túl jó volt ahhoz, hogy az asszisztensem legyen, és egy
bizonyos ponton a jövőben vagy előléptetem, vagy elveszítem. Azonban
annyira jól végezte a munkáját, hogy nem voltam biztos benne, hogyan
működnék nélküle. Előbb-utóbb foglalkoznom kellett volna vele, de
egyelőre a dolgok úgy működtek, ahogy voltak. Ma azonban valami nem
stimmelt. Ugyanolyan hatékony volt, mint mindig, de láttam rajta, hogy
az elméje nem koncentrált annyira, arra, amit csinálunk, mint általában.
– Dane, mi a helyzet? Ez a fúzió potenciálisan nagy falat, és úgy tűnik,
nem arra koncentrálsz, amit itt csinálunk.
– Azt hiszem, meg kell szabnunk néhány határt, ha ezen a héten bármit
is el akarunk érni.
– Határokat? – kérdeztem, azon tűnődve, hogy mi a fenéről beszél.
– A következő hét napban nem dolgozom huszonnégy órában. A
rendes munkaidőben rendelkezésre tudok állni, de ezen kívül
szándékomban áll élvezni ezt a hajóutat. Már most szólj, ha ez neked nem
felel meg, és akkor hazamehetek, mielőtt a hajó elindulna.
Egy másodpercig bámultam rá, próbáltam eldönteni, hogy komolyan
gondolja-e. A legjobb ne felejtsd el, ki itt a főnök pillantásomat küldtem
felé, de még csak meg sem rezzent. – Nézd, nem azért fizettem, hogy
eljöjj erre a hajóútra, hogy elmenj nyaralni. Ez egy munkaút Dane.
Munka.
 – Oké, azt hiszem, megkaptam a válaszom. Élvezd a hajóutat, Holt. –
Felállt, összepakolta a laptopját, és elindult az ajtó felé.
– Nem mehetsz csak úgy el, Dane. A hordárnál van a csomagod –
szóltam utána.
Visszafordult. – Nincs semmi azokban a bőröndökben, ami nélkül ne
tudnék élni egy hétig. – További szó nélkül távozott.
Mi a fene? Komolyan úgy akart elsétálni, mintha lett volna választása?
Mi volt a baj az emberekkel? Volt egy fúzió, amin dolgoznom kellett.
Először is, a szüleim úgy viselkedtek, mintha nem lenne nagy ügy, hogy
hét napra elutazom. Apám tudta ezt a legjobban.
Húsz évig vezette ezt a céget; tudta, mi kell hozzá, milyen dolgokat kell
feláldozni a sikerhez. És most Dane, aki öt éven át minden nap mellettem
dolgozott, úgy döntött, hogy hirtelen ő lesz a főnök.
Nos, talán mielőtt elsétált volna, pontosan tudnia kellett, hogy mit
adna fel, ha elmegy. Felkaptam a kabinom kulcsát a komódról, és utána
mentem. Mielőtt elment volna, ki kellett hoznia a cuccait a kabinjából,
úgyhogy még utolérhettem. Lerohantam a kabinjához, és akkor értem
oda, amikor kinyitotta az ajtót, hogy távozzon. – Beszélnünk kell, mielőtt
elmész – mondtam, és addig tülekedtem, amíg vissza nem lépett a
szobába, becsukva mögöttünk az ajtót.
Fújtatott, odalépett az ágyához, és visszadobta a cuccait, aztán felém
fordult, csípőre tett kézzel és megfélemlítőnek szánt pillantással. De
valójában imádnivaló volt. Imádnivaló? Mióta találom imádnivalónak
Dane-t? Persze, az elmúlt néhány évben voltak pillanatok, amikor
észrevettem, hogy vonzó, de mindig olyan profin viselkedett, hogy az
már-már távolságtartónak tűnt. Soha nem beszélt a magánéletéről, és
soha nem mutatott érzelmeket a munkahelyén. Egyszerűen csak
megjelent, kétségtelenül hatékonyan végezte a munkáját, és hazament.
Vagy legalábbis feltételeztem, hogy hazament. Nem tudtam elképzelni,
hogy valami izgalmasat csináljon.
– Gyerünk, Holt, beszélj. El kell tűnnöm innen, mielőtt túl késő lesz.
– Szükségem van a segítségedre ebben a fúzióban, Dane. Nem mehetsz
csak úgy el.
– De igen, megtehetem.
– Nem, ha meg akarod tartani a munkádat, nem teheted. Tudnom kell,
hogy számíthatok-e rád. Nem dolgozhatsz velem, ha megbízhatatlan
leszel – erősködtem.
 A szeme összeszűkült és rám vicsorgott. – Megbízhatatlan.
Megbízhatatlannak neveztél? Mikor voltam én valaha is megbízhatatlan,
te kibírhatatlan seggfej?
Hátraléptem egy lépést, és a kezemmel jeleztem neki, hogy nyugodjon
meg. – Hűha, én nem neveztelek megbízhatatlannak. – De túlságosan
feldúlt volt ahhoz, hogy megálljon.
– És ha én megbízhatatlan vagyok, akkor rendben. De mielőtt úgy
döntenél, hogy ez a helyzet, emlékezz vissza, ki volt az, aki kihagyta az
egyik legjobb barátja legénybúcsúját, mert hirtelen úgy döntöttél, hogy
egész hétvégén dolgoznom kell. Vagy ki volt az, aki kihagyta az átkozott
családi összejövetelüket, még akkor is, ha ez felzaklatta az édesanyját,
mert azt mondtad, hogy ez nem olyan fontos, mint a munka. Vagy ki volt
az, akinek az utolsó három – igen, számold, három – pasija szakított vele,
mert lemondta a randit és megszegte az ígéreteit, mert valami közbejött,
amit te fontosabbnak tartottál. Úgyhogy bocsáss meg, ha egy kicsit
felháborodom azon, hogy kibaszottul megbízhatatlannak neveztél.
Döbbenten álltam ott. Visszagondolva próbáltam visszaemlékezni,
mikor mondta valaha is, hogy el kell mennie, és én nem engedtem neki.
Igen, ezt mondtam a családi összejövetelről, de az az üzlet fontos volt.
Emlékeztem azokra az alkalmakra is, amikor azt mondtam, hogy sokáig
kell maradnunk, ő pedig arra utalt, hogy tervei vannak, én pedig azt
mondtam, hogy a munka elsőbbséget kell élvezzen. De nem tudtam, hogy
kihagyja a randevúit a pasijaival; persze nem kérdeztem meg, mik voltak
azok a tervek. Szóval talán túlságosan követelőző voltam, de ő soha nem
szólt semmit. Az agyam zakatolt, de ő még nem fejezte be.
– Lehet, hogy nem tartod fontosnak a családot, a barátokat, vagy azt,
hogy a munkán kívüli életed legyen. Bármilyen szomorú is, ez a te
döntésed, de én nem így gondolom. És ezért tudok most azonnal
elmenni, bármit is mondasz, mert, Holt, nem akarom megtartani a
munkámat. – Ekkorra a dühéből kiégett az erő egy része, és amikor rám
nézett, csak a megbánást láttam. – Ezért adtam be a felmondásomat,
mielőtt elindultunk. Ha visszajövünk a hajóútról, lesz elég időm, hogy
mindent előkészítsek a helyettesemnek, és akkor végeztem.
– Hogy micsoda? – Biztosan félreértettem. Kizárt, hogy kilépett volna.
Jól megfizettem. Soha nem talált volna másik adminisztratív asszisztensi
állást, ahol annyit keresett volna, amennyit én fizettem neki.
– A pénz miatt van? Többre van szüksége? Beszélhetünk a
fizetésedről, ha arról van szó — mondtam, de ő csak felsóhajtott.
 – Nem, nem a pénzről van szó. Hanem arról, hogy milyen jövőt
szeretnék. Jól akarom érezni magam, Holt. Szerelmes akarok lenni. A
karrieremen kívüli is akarok életet. Ezt nem tudom megtenni, ha neked
dolgozom. Ezt te is bebizonyítottad nekem, amikor azt mondtad, hogy a
munka fontosabb, mint a családom.
– Sajnálom Dane, nem kellett volna ezt tennem.
– Nem, nem kellett volna. Tudod, mi a legrosszabb, semmi sem volt
sürgős, amit azon a hétvégén csináltunk. Minden várhatott volna a
következő hétig, de neked nincs kikapcsoló gombod, de még
szünetkapcsolód sem. Ki fogod égetni magad, ha nem tanulod meg, hogy
másokra bízd a dolgokat, és hagyd, hogy a dolgok megoldódjanak.
– Most úgy beszélsz, mint a szüleim.
– Igazuk van. Kiválóan végzed a munkádat, de nem lehet ez az egyetlen
dolog, amit csinálsz. Neked is jól kell érezned magad.
– Én jól érzem magam – erősködtem. De már akkor is tudtam, hogy ez
hazugság, amikor kiejtettem a számon. Soha nem csináltam semmit csak
azért, mert az élvezetes volt. Pedig régebben igen. Amikor Seb és én
együtt voltunk, csináltunk dolgokat. Amíg el nem hagyott valakiért, akiről
azt mondta, hogy lendületes és ambiciózus, ahelyett, hogy olyasvalakivel
legyen, aki megelégedett azzal, hogy a nevével kereskedik és az apja
nyomdokaiba halad.
– Mikor szórakoztál utoljára?
Csak ültem ott, és próbáltam erősen próbáltam felidézni, hogy mikor
csináltam utoljára olyat, ami tényleg szórakoztató volt. Golfoztam, de az
általában az ügyfelekkel volt, és hogy őszinte legyek, utáltam a játékot.
Tavaly télen síelni mentem, de az is egy potenciális ügyféllel volt. Én
snowboardozni akartam, de ők síelni akartak, úgyhogy azt csináltuk. Az
összes utazásom és kikapcsolódásom, ha lehet ezt annak nevezni, üzleti
jellegű volt. Igen, én voltam a legjobb abban, amit csináltam. De milyen
áron? – Oké, ha olyan nagy szakértője vagy a munka és a magánélet
egyensúlyának, mutasd meg nekem! Maradj és segíts megkötni ezt az
üzletet, de közben mutasd meg, hogyan lehet szórakozni is.
– Komolyan? – kérdezte.
– Komolyan. Hogyan működne? Egy ilyen utazáson, egy nem tervezett
utazáson, mert bármit is mondjon az apám, nem olyan egyszerű, hogy hét
napra csak úgy elsétálok. Vannak dolgok, amelyeknek határidejük van.
– Határidők, amelyeket Jonathan vagy Mitchell is elintézhetett volna,
akármelyikük – mutatott rá.
 – Talán, ha figyelmeztettek volna, és előre tájékoztathattam volna őket.
– Oké, ezt elismerem – és úgy teszek, mintha, ha tudtad volna, akkor
ezt tetted volna – mondta vigyorogva, én pedig visszavigyorogtam.
– Touché.
– Dolgozzunk azzal, amink van, ami egy előzetes figyelmeztetés nélküli
vakáció, és rajtam kívül, akit az említett vakációra rángattál, senki sincs
eléggé tisztában azzal, hogy mi folyik itt, hogy helyetted intézze a
dolgokat, ezt kellene tennünk. Minden reggel kijelölünk néhány órát a
munkával kapcsolatos dolgokra. Aztán elmegyünk szórakozni.
Megállhatunk, ha bármi sürgőset el kell intéznünk. A sürgős alatt azt
értem, hogy valóban sürgős, nem csak olyasmit, amit úgy érezzük, hogy el
kell intézni. De ezen kívül nincs munka. El kell döntenünk, hogy elég
fontos-e ahhoz, hogy hajómunka, vagy inkább irodai munka legyen?

Dane

– HAJÓMUNKA vagy irodai munka – mondta. – Oké,

megpróbálhatjuk. Most a felmondásoddal kapcsolatban, megpróbállak
meggyőzni, hogy meggondold magad. Nem akarlak elveszíteni
asszisztensemként, és nincs olyan hely a városban, amelyik felülmúlná,
amit én fizetek neked.
– Asszisztensként valószínűleg nem, de ez nem egy asszisztensi állás.
Ez egy projektkoordinátori pozíció.
– Tényleg? Nos, kiváló lennél ebben a szerepben. Efelől nincs
kétségem.
– Köszönöm – mondtam, miközben az arcom felhevült. – Nos, az első
dolog, amit a mi kis munka/játék egyensúlyozásunkban tenni fogunk,
hogy elmegyünk a partira. Úgy terveztem, hogy egyedül megyek, de
szerintem csatlakoznod kellene hozzám.
– Tényleg?
 – Igen, tényleg. A medencéhez akarok menni, ezért felveszem a
fürdőnadrágomat. Öltözz át, és találkozzunk a Lido fedélzeten. A hajóút
menetrendje szerint ott lesz a buli.

A MEDENCE fedélzetére lépve azonnal rájöttem, hogy hibáztam.

Hatalmas és zsúfolt volt. Nem hoztam magammal a telefonomat, mert a
fürdőnadrágomnak nem volt zsebe, és fogalmam sem volt, hogyan fogom
megtalálni Holt-ot. Volt egy kis csapat srác, akik mind egyforma
rövidnadrágban és pólóban álltak a hatalmas tömeg előtt, mögöttük egy
hatalmas tévéképernyővel. Valamiféle sor táncra hívták a tömeget, ami
szórakoztatónak tűnt, de lehetetlenné tette, hogy bárkit is megtaláljak.
Odasétáltam a bárpulthoz, vettem egy italt, és megfordultam, hogy őt
keressem.
Végül kiszúrtam, hogy a túloldalon jön befelé. Megállt, és a tömeget
fürkészve engem keresett, így volt időm figyelni őt. Lenyűgöző volt. Ez
nem volt újdonság. Mindig is pompás volt az előkelő öltönyeiben és a
drága ruháiban, de most csak ő volt, semmi puccos ruha, semmi drága
nyakkendő, egyszerűen csak Holt, és csodálatos volt. Egy fürdőnadrág
volt rajta, semmi más. Már eddig is nyilvánvaló volt, hogy fitt, még a
ruháiban is, de a ruha nélkül látva kiszáradt a szám. Sötét, hullámos haja,
amelyet az irodában mindig tökéletesre formázott, kócos és kissé
szélfútta volt, amitől sokkal megközelíthetőbbnek tűnt. Addig kutatott a
tömegben, amíg a tekintete nem találkozott az enyémmel, és
elmosolyodott. Nem egy nagy mosoly, inkább csak megrándultak az ajkai.
Ennek a pasinak többet kellett volna mosolyognia. Gondolatban
hozzáadtam a teendőim listájához, hogy elérni, hogy Holt élvezze a
nyaralást.
Végigsétált a fedélzeten, és feljött a bárpulthoz. – Nem voltam biztos
benne, hogy megtalállak – mondta.
– Én is aggódtam emiatt, de most itt vagy. Kérsz egy italt?
– Igen, talán egy sört.
– Oké, akkor vegyél egyet, és menjünk táncolni.
 – Dehogyis, még el sem kezdtem inni, szóval még nem ittam annyit,
hogy hülyét csináljak magamból. – Oldalra billentettem a fejem, és egy
percig tanulmányoztam őt. Ez az ember tényleg azt hitte, hogy bolondot
csinál magából, ha kimozdul? Holt volt a magabiztosság megtestesítője.
Soha nem láttam, hogy aggódott volna amiatt, hogy bolondot csinál
magából.
– Nézd meg azokat az embereket. – A férfiak és nők tömegére
mutattam a parketten. Mivel ezt az utat LMBT hajókirándulásként
hirdették meg, ez a szabadság érzését hozta magával, ami általában csak a
klubokban volt jellemző. A férfiak egy része pontosan úgy volt öltözve,
mint mi; néhányan pedig egészen furcsán voltak felöltözve. Többféle
papagáj- és flamingómintás ing volt, nem is beszélve néhány rendkívül
apró, rövid sortról. Az idei Pride-felvonulás óta nem láttam ennyi flittert
és szivárványt. Táncoltak és nevetgéltek, egymásba botlottak, amikor
elrontották a mozdulatokat, ahogy az egy hatalmas sortáncban általában
előfordul. – Ezek az emberek bolondnak tűnnek, vagy úgy néznek ki,
mint akik jól érzik magukat?
Egy percig nézte az embereket, és kuncogott. – Mindkettő?
– Oké, igen mindkettő – nevettem.
– Szerintem alulöltöztünk.
– Á dehogy, vannak más emberek is fürdőnadrágban. De el kellett
volna hoznom a szivárványos boámat – mondtam, a szemöldökömet
vonogatva.
– Tényleg van szivárványos boád?
– Ó, drágám, igen, van egy szivárványos boám. Gondolod, hogy
öltönyben és nyakkendőben vonultam fel a Pride felvonuláson?
– Te részt vettél a Prideon?
– Igen – mondtam, felhúzva az egyik szemöldökömet. – Meglepettnek
tűnsz.
– Azt hiszem, mindig is úgy képzeltem, hogy te inkább... – Kereste a
szavakat.
– Unalmas? – kérdeztem.
– Nem, nem unalmasnak, csak csendesnek.
A szememet forgattam. – Mindegy, én megyek táncolni. Te is jössz?
– Lehet, de még nem. De azért menj csak előre.
– Ó, előre megyek. – Már korábban elmondtam, amit el kellett
mondanom. Egy hajóúton voltam, zenével, tánccal és alkohollal, az ég
szerelmére. Ha le akart ülni a bárpult mellé és nézni, nem fogok vele
veszekedni. Egész héten megvolt rá az időm, hogy kicsit lazítsak rajta.
Röviddel a sortánc vége előtt mentem ki a parkettre, és a DJ táncos-parti
mixre váltott. Hagytam, hogy elmerüljek a zenében, és megpróbáltam
megfeledkezni az oldalt üldögélő Holt-ról. De ő végig engem figyelt, és
valahányszor találkozott a tekintetünk, igazi mosolyra húzta a száját,
amitől a bensőmben bizsergés és forróság keletkezett, és ez annyira nem
volt jó dolog.
 MÁSODIK NAP

Holt

NEM TÚL jó hangulatban ébredtem. Az ébresztőm mindig csak

óvatosságból állítottam be. Nem emlékeztem, mikor ébresztett fel
utoljára, de ma igen. Éppen egy nevetséges álom közepén voltam, amiben
Dane-ról álmodtam, pontosabban Dane-nel. A tegnap esti bárpultnál
ültem, a fedélzeten, és néztem, ahogy egy csomó sráccal táncol. Olyan
volt, mintha minden gyorsított felvételen történt volna. A fények
villogtak, hangos zene dübörgött, ő pedig egyik sráctól a másikig táncolt.
Az egyik pasas azt kérdezte: – Nem akarod felkérni a barátodat táncolni?
– Dane oldalra lendítette a karját, és elkezdett körbe-körbe pörögni, és
miközben pörgött, azt felelte: – Ő nem a barátom, ő csak a főnököm, és
nem táncol, nem játszik, nem kefél. Ő csak dolgozik. Aztán a zene
átváltott egy lassabb dalra, és az a pasas magához húzta Dane-t. Egy
másik srác mögé húzódott, aztán elkezdtek körbe-körbe forogni, ahogy
Dane is tette korábban. Újabb férfiak jöttek köré, amíg már nem láttam
őt, csak ez a férfitömeg, akik mind a zenére mozogtak. A DJ felém
fordult, mint valami narrátor, és megjegyezte: – De szerencséjére ezek a
férfiak mindhármat szeretik csinálni. – A férfiak elkezdték lehúzni a
pólóikat, én pedig Dane-hez akartam jutni. Nem voltam biztos benne,
hogy ő is ott akar-e lenni a félmeztelen férfiak tömegében, nem tudtam
odamenni hozzá, és akkor megszólalt az ébresztőm.
Elbizonytalanított. Gondoltam rá, hogy tegnap este csatlakozom Dane-
hez a táncparketten, de őszintén szólva jól éreztem magam, amikor
néztem őt. Kezdtem rájönni, hogy a munkán kívüli Dane nem nagyon
hasonlít az én merev adminisztratív asszisztensemre. Mire a buli véget
ért, gyöngyökbe és boákba burkolózott, valakinek a kalapját viselte, és a
Kokomo című dal szövegének felét ehető testfestékkel a testére írta.
Csodálatosan nézett ki.
Csináltam magamnak egy csésze kávét, és megpróbáltam
megszabadulni az álom okozta rosszkedvtől. Finoman szólva is bizarr
volt. Küldtem Dane-nek egy sms-t, hogy megkérdezzem, reggelizett-e
már, és tudattam vele, hogy ha nem, akkor rendelek magunknak. Azt
válaszolta, hogy rendelhetek magamnak reggelit, vagy találkozhatunk
lent a büfében, mert ő úgy tervezte, hogy mindenből eszik egy kicsit.
Beleegyeztem, hogy találkozunk, amíg nem tart túl sokáig.
Kiderült, hogy Dane kissé másnapos volt, és remélte, hogy egy kis
zsíros étel majd segít. Cukkoltam, hogy mennyit ivott, ő pedig azzal, hogy
egész éjjel a bárpultnál ücsörögtem. Jól esett a reggeli, de nemsokára
munkába kellett mennünk. Visszafelé a kabinomba menet elhaladtunk a
fedélzeten szórakozásra öltözött emberek mellett, és nem tudtam nem
észrevenni, ahogy Dane figyelte őket, ahogy elhaladtak mellettem. Kicsit
rosszul éreztem magam emiatt, mert ez volt az első hajóútja, én pedig itt
voltam, és elrángattam őt dolgozni. De voltak dolgok, amelyek nem
várhattak, határidők, amelyeket be kellett tartani. Ez azonban nem
jelentette azt, hogy be kellett zárkóznunk. – Hé, miért nem visszük le a
cuccainkat a medencéhez?
– Tényleg?
– Persze, öltözhetünk úszáshoz, és időnként szüneteket tarthatunk,
hogy beugorjunk a medencébe.
– Oké – mondta óvatosan, és úgy nézett rám, mintha próbálná
kitalálni, ki vagyok. – Megyek, átöltözöm.
– Remek, találkozunk a medencénél, ahol tegnap voltunk.

– SZÜKSÉGEM van az N&J vendéglátó pénzügyi adatara.

– Hetek óta nem történt előrelépés a céggel kapcsolatban, Holt. Miért
kellenek azok a pénzügyi adatok?
– Pontosan ezért. Nem történt semmilyen előrelépés, úgyhogy ha
akarjuk a céget, akkor látnunk kell, miért van ez így.
– Ma? Az óceán közepén? Ez jó ötletnek tűnik számodra?
– Hát, persze. Ez olyasmi, ami rajta van a listámon, amit vagy ejteni
kell, vagy továbblépni.
– Holt, hajó vagy irodai munka? – kérdezte olyan hangon, mintha egy
gyerekkel beszélgetne.
 Sóhajtottam egyet; igaza volt. Ezt nem kellett most rögtön elintézni.
Addig nem tudtunk vele mit kezdeni, amíg nem találkoztunk a jelenlegi
tulajdonosokkal, hogy eldöntsük, el akarják-e adni, társakat akarnak-e
felvenni, vagy be akarják zárni az üzletet. De ezt innen nem lehetett
megtenni. – Oké, umm... vegyük át Claude Noland prospektusát.
– Mr. Nolan szeptember közepéig nincs az országban.
– Ocean Solutions?
– Addig várakozó állásban, amíg Mr. Barrington hagyatéka
rendeződik. Hadd lássam a listát. Tudod, hogy általában minden hétfő
reggel átnézem neked. – Miután átadtam, kihúzott még néhányat, majd
visszaadta nekem.
– Ennyi? Csak ennyi a mai teendőnk? – kérdeztem. Három dolog
kivételével mindent kihúzott.
– Nem mára, Holt, hanem a hétre. Ez minden, ami nem várhat.
– Ennek semmi értelme. Egész nap rohanunk, minden nap. Hogy lehet
ez minden?
– Mert a napod nagy részét azzal töltöd, hogy olyan tüzeket olts,
amelyeket Jonathan és Mitchell tökéletesen képes kezelni. Most nem te
kapod ezeket a hívásokat, hanem ők.
– És valószínűleg nekem kell majd rendet raknom, mire visszaérek –
mondtam nyögve.
– Vagy visszaérsz, és csak azt veszed észre, hogy az alkalmazottaid
tökéletesen képesek elvégezni a munkájukat. Egy kis átszervezéssel
átstrukturálhatnád a dolgokat úgy, hogy ne te végezd a munkád hetvenöt
százalékát. Akkor a nagy egészre koncentrálhatnál.
– Miért nem javasoltad ezt korábban? – kérdeztem.
– Megpróbáltam, Holt. De még a kis javaslatokat sem vetted jó néven.
Megerősítette magát, készen arra, hogy vitatkozzam vele. Ehelyett
elgondolkodtam azon, amit mondott. Vajon megpróbált rávenni, hogy
átadjak néhány feladatot?
– Egyszerűen nem bízom abban, hogy mások úgy csinálják a dolgokat,
ahogy én tenném.
– Jó csapatod van. De nem maradnak sokáig, ha nem hagyod, hogy
végezzék a munkájukat. El fognak menni, hogy olyan helyen legyenek,
ahol kamatoztatni és használni tudják a valódi tehetségüket és a
képességeiket.
– Úgy érted, mint te? – kérdeztem. Szomorúan megvonta a vállát, és el
kellett gondolkodnom azon, vajon mennyire akarja elhagyni az Atwood
Holdingsot. Talán még mindig meg tudnám győzni, hogy maradjon, ha
létrehoznék neki egy állást.
Sóhajtott egyet. – Szóval most, hogy leszűkítettük a kört a hajó és az
irodai munka között, hol akarsz kezdeni?
Körülnéztem a sok emberen, akik úszkáltak és jól érezték magukat. –
Mi lenne, ha ott kezdenénk a pezsgőfürdőben, és onnan haladnánk a
medencébe?
– Nekem tökéletesen hangzik – mondta vigyorogva.

Dane

NEM TUDTAM, mi ütött Holtba, de egész reggel furcsán viselkedett.

Határozottan nem számítottam rá, hogy valami szórakozást fog javasolni,
de nem akartam vitatkozni vele. Rosszul éreztem magam, amikor
megemlítette, hogy elmegyek, de nem tudtam, mit mondjak. Utáltam a
gondolatot, hogy magát hibáztatja érte, holott valójában minden az én
hibám volt. Nem az ő hibája volt, hogy nem sikerült szakmai szinten
tartanom a dolgokat. Azt sem mondhattam, hogy kihasználta az
érzéseimet, mert fogalma sem volt róla. Kiállhattam volna magamért,
nemet mondhattam volna neki, amikor ragaszkodott hozzá, hogy
éjszakánként és hétvégén is dolgozzak, de nem tettem.
A délelőtt hátralévő részét a medence körül heverészve töltöttük. Mindig
is szerettem a vizet, így ez volt az ideális nap számomra.
– Hé, kezdek éhes lenni. És te? – kérdezte.
– Igen. Valószínűleg visszamegyek a büfébe ebédelni.
– Jól hangzik, menjünk átöltözni, és akkor találkozzunk a büfében. –
Nem számítottam rá, hogy velem akar jönni. Gondoltam, most, hogy a
munka mára befejeződött, valami más elfoglaltságot akar majd találni.
Biztos túl sokáig tartottam szünetet, mielőtt válaszoltam. – Vagy
csinálhatok valami mást. Nem kell minden idődet itt töltened velem.
A vállamat az övéhez löktem. – Ne légy hülye, persze, hogy találkozunk
a büfénél. Talán találunk valami szórakoztató programot délutánra.
– Oké, mire gondoltál?
 – Nem tudom. Egész délelőtt azt csináltuk, amit én akartam; te mit
szeretnél?
– Tudod, mit nem csináltam már egy örökkévalóság óta? Moziba
menni. Azt hiszem, van mozi a fedélzeten.
– Benne vagyok. Imádok moziba járni.
– Tényleg? Milyen filmeket szeretsz a legjobban?
– Talán a sci-fi és a szuperhősös filmeket – mondtam. – De a
vígjátékokat is szeretem.
– Akkor nézzük meg, hogy mit vetítenek. Talán lesz valami jó.
– Nézzük meg a filmek időpontját, aztán miután ettünk,
bolyonghatunk egy kicsit és majd alakul.
– Jól hangzik.
Volt néhány óránk a kiválasztott film kezdete előtt, így elindultunk,
hogy körbesétáljuk a hajót. Hallottam, hogy ezek amolyan kis városok az
óceán közepén, de amíg ezt nem tapasztaltad, nehéz volt felfogni.
Végül megtaláltuk az utat a kaszinóba, és ott töltöttük a következő
néhány órát. Először a nyerőgépeket próbáltuk ki. Nagyon különbözően
álltunk hozzá a játékhoz. Néhány gép tetején voltak ezek a kis dolgok,
amelyek megmutatták az esélyeket és azt, hogy mennyit kell játszanod
ahhoz, hogy mit nyerj az egyes progresszív jackpotokban. Ezeket szerette
Holt. Jó móka volt nézni, ahogy végigfuttatja a számokat, és eldönti, hogy
mennyit tegyen fel minden alkalommal. Én személy szerint a karakter
alapján választottam a nyerőgépeket. A kedvencem egy boszorkányos,
bájitalos és fekete macskás játék volt. Ha három fekete macskát kaptál
egymás után, akkor bónusz kört kaptál a bájitalokkal. Egész este
játzodtam volna, de Holt inkább elrángatott a blackjack asztalhoz. Mire
elhagytuk a kaszinó területét, hogy moziba menjünk, én harmincöt
dollárt nyertem, ő pedig nyolcvankettőt veszített.
Egész úton a moziig morgott, hogy ennek semmi értelme, de láttam
rajta, hogy azért nagyon jól érezte magát.
Egy akció-kalandfilm mellett döntöttünk, amit még egyikünk sem
látott, és amikor megnyomtam a gombot az ülésemen, és
hátradöntöttem, és felemeltem a lábam, ő elámult. – Hú, ez annyira
király. Ez a hajó mindent belead. Ha a mozikban is lennének ilyenek,
gyakrabban járnék – mondta. Nevetésben törtem ki, ő pedig rám nézett?
– Mi van?
– Mikor voltál utoljára moziban? – kérdeztem.
– Nem tudom, valószínűleg évekkel ezelőtt.
 – A legtöbb moziban van ilyen szék, Holt.
– Ne már! Tényleg?
– Tényleg. Állandóan járok.
Megnyomta a gombot a székén, és ahogy a lábtartó felemelkedett,
elhelyezkedett. – Így már megéri kifizetni a jegy árát – mondta,
miközben megfordította a tálcáját, hogy a popcornt és az üdítőt tartsa
benne. – Sokat jártam moziba, amikor főiskolás voltam. Ez volt a
kedvenc időtöltésem délutánonként.
– Talán újra elkezdhetnél járni, ha hazaérünk – mondtam.
Megvonta a vállát. – Talán.
 HARMADIK NAP

Holt

A HAJÓÚT harmadik napja volt az első nap, amikor kikötőben

lehetünk. A Grand Cayman-szigetekre érkeztünk, és minél többet
gondolkodtam rajta, annál jobban akartam, hogy Dane élvezze ezt a
napot. Emlékeztem rá, hogy azt mondta, hogy nekem talán nem nagy
ügy, de neki igen, ezért aznap reggel első dolgom volt, hogy küldtem neki
egy sms-t.
Én: Van valami, ami ma reggel hajómunkának minősül?
Dane: Semmi olyan, amit ma reggel el kell végezni. Miért?
Én: Meg akarod nézni Georgetownt?
Dane: Ha egy kis búvárkodás is belefér, benne vagyok.
Én: Készülj és gyere a kabinomba.
Kicsit később felbukkant, és abban a pillanatban, amikor megláttam,
tudtam, hogy jól döntöttem. Egy rózsaszín flamingókkal díszített
rövidnadrágot viselt, és egy hozzá illő rózsaszín pólót. Fehér
panamakalapot és fényképezőgép volt a nyakában. Tökéletes volt a
turista kinézete, de nem ez volt az, ami a legjobban feltűnt. Amit nem
tudtam nem észrevenni, az a mosolya volt. Az öt év alatt, amióta együtt
dolgoztunk, még soha nem láttam tőle őszinte mosolyt. Persze
mosolygott, de nem így. A szemei ragyogtak, és imádnivaló gödröcskék
jelentek meg az arcán. Nem volt más választásom, mint
visszamosolyogni.
– Oké, menjünk – mondtam. – Van valami ötleted, hogy mit szeretnél
először csinálni?
– Nem igazán. Megnéztem a listát, és annyi minden lenne, jóval több,
mint amennyi egy nap alatt végig lehet járni.
– Rendben, akkor mi az az egy dolog, amit nem akarsz kihagyni? Majd
gondoskodunk róla, hogy beleférjen.
– Olvastam, hogy lehet búvárkodni a rájákkal. Az fantasztikus lenne.
– Voltál már korábban búvárkodni?
 – Tudod hol lakunk? – kérdezte nevetve.
– Rendben, akkor először ezt csináljuk, és aztán innen folytathatjuk.
A hajó terminálja előtt fogtunk egy vízitaxit, és megkértük, hogy vigyen
a Stingray Beachre. Útközben beszélgettünk a sofőrrel, aki a terveinkről
és arról kérdezősködött, hogy mit szeretnénk csinálni. Dane
elmagyarázta, hogy mindent eléggé az utolsó pillanatra hagytunk, és nem
volt időnk sokat megtudni arról, hogy mit kínál a sziget. Elmondta, hogy
elvihet minket a Stingray Beachre, ahol katamaránnal kihajózhatunk,
majd együtt fürödhetünk a rájákkal, vagy felhívhatja a bátyját, hátha van
még hely a reggeli búvártúráján.
Úgy döntöttünk, hogy ez sokkal szórakoztatóbbnak hangzik, és
megkértük, hogy hívja fel. Szerencsére be tudtunk ugrani egy pár helyett,
akik lemondták. Miután felszálltunk a hajóra, elmentünk az első számú
búvárkodási helyszínre. A víz olyan tiszta volt kifelé menet, hogy egészen
a tengerfenékig beláttunk, ahol tengeri csillagok és rákok cikáztak, és
halak hemzsegtek. Amikor megérkeztünk a célállomáshoz, vezetőnk,
Omario lehorgonyozott, majd beugrott mellénk a vízbe, és megmutatta a
színes korallokat, a különböző halfajokat és más élőlényeket. A teljes
délelőttöt a gyönyörű zátony felfedezésével töltöttük.
Amikor eldöntöttem, hogy ma reggel ezt a programot választom, Dane-
ért tettem. Néhány óra elteltével azonban az óceán magával ragadott.
Olyan volt, mintha egy másik világba kerültem volna. Egyik pillanatban
Omario jelzett, amikor egy hatalmas rája úszott el épp alattunk.
Megfordultam és megnéztem, és nagyon sokan ott úsztak körülöttünk.
Olyan volt, mintha lebegnének. Először nem voltam biztos benne, hogy
mit fognak csinálni, de alapvetően nem törődtek velünk, és tovább
úsztak. Gondoltam, megszokták, hogy itt emberek úszkálnak, mert úgy
tűnt, nem bánják, hogy megérintettük őket.
De amennyire lenyűgözött az óceán, annyira lenyűgözött Dane is.
Minden új dologban örömét lelte, amit éppen felfedezett. Különösen a
tintahalak ragadták meg, és a merülésünk nagy részét azzal töltötte, hogy
megpróbálta rávenni őket, hogy játsszanak vele. Mire Omario intett, hogy
térjünk vissza a hajóra, mindketten kimerültek és éhesek voltunk.
Tanácsokat kaptunk tőle, hogy hol lehet enni és hol lehet a legjobban
szuveníreket vásárolni, majd vízitaxival visszamentünk Georgetownba.
– Ez elképesztő volt – mondta Dane, amint beszálltunk a taxiba. – Már
régen nem csináltam ilyet. Van egy hely tőlünk északra, ahol csodálatos a
búvárkodás, de úgy tűnik, sosem tudok időt szakítani rá.
 – Tényleg kár érte. A világ legszebb strandjainak közelében élünk, és
nem is emlékszem, mikor csináltam utoljára többet annál, hogy kiültem
az erkélyre, és élveztem a kilátást.
– Nem akarom elrontani ezt a nagyszerű napot, de, Holt, pontosan
erről beszéltem. Időt kell szakítanod a pihenésre.
Olyan komolyan nézett, mintha tényleg érdekelné, hogy időt szánok
magamra. Rámosolyogtam, és annyit mondtam. – Meglátjuk, hogy állnak
a dolgok, ha visszamentünk. Ha mindent megfelelően kezeltek, és nem
kell örökké azzal töltenem az időt, hogy helyrehozzam azokat a dolgokat,
amelyeket elrontottak vagy elfelejtettek, amíg távol voltam, akkor
megfontolom, hogy kevesebb időt próbáljak az irodában tölteni. Most
pedig a kaja. Mit szeretnél?
– Az a hely, amiről Omario beszélt, ahol pikáns grillezett csirkét és
grillezett halat szolgálnak fel, jól hangzott; mit szólnál hozzá?
– Benne vagyok. Mit szeretnél csinálni délután? – kérdeztem.
– Amit csak akarsz. Én búvárkodni akartam, és meg is tettük, szóval jól
vagyok. Estig nincsenek terveim.
– Mit terveztél estére? – kérdeztem. Nem emlékeztem, hogy
beszéltünk volna arról, hogy ma este csinálunk valamit. Kissé lehajtotta a
fejét, és rózsaszín pír színezte az arcát. – Dane?
– Arra gondoltam, hogy ma este a hajón a gyorsrandizáson veszek részt
– mondta, hangja alig volt több suttogásnál.
– Gyorsrandi?
– Hát, ez mégiscsak egy szingli hajóút, és jó mókának tűnik.
– Oké – mondtam, mosolyt erőltetve magamra, miközben elnyomtam
az ingerültség hullámát, amit éreztem. Nem voltam hajlandó seggfejnek
lenni. Semmi okom nem volt arra, hogy így reagáljak. Ha össze akart
jönni valakivel, vagy randizni akart, vagy bármit, amit egy hajóúton egy
gyorsrandin le lehet bonyolítani, akkor csak rajta. Talán találna valaki
mást, akivel együtt mehetne a következő kirándulásra, én pedig
visszatérhetnék a munkámhoz. Nem voltam hajlandó túl mélyrehatóan
megvizsgálni az okot, amiért ez ma nem hangzott olyan vonzónak, mint
tegnap.
 Dane

KELLEMES délutánt töltöttünk el Georgetown körül bolyongva, de

Holt nem tűnt olyan nyugodtnak, mint reggel. Ma reggel még mosolygott
és jól érezte magát, de mióta elmondtam neki, hogy ma este
gyorsrandizni megyek, távolságtartó volt, és inkább hasonlított arra a
Holtra, akit a munkából ismertem.
Biztos voltam benne, hogy ez azért volt, mert aggódott, hogy ha találok
valakit, aki tetszik nekem, nem állok majd rendelkezésére a hajóút
hátralévő részében, de kár volt érte. Nekem nagyon jó bulinak tűnt.
Miután visszatértünk a hajóra, mondtam neki, hogy fel kell készülnöm
az esti programra. Azt javasolta, hogy előtte találkozzunk vacsoránál, én
pedig azt tanácsoltam, hogy menjen, és csináljon valami szórakoztatót
este. De nem tűnt túl nyitottnak erre a javaslatra. Felmentem a
kabinomba, és átkutattam a magammal hozott ruháimat, hogy
megnézzem, mit akarok felvenni. Úgy döntöttem, hogy a legjobb, ha
valami olyasmit veszek fel, amit általában egy klubba is felvennék,
anélkül, hogy túlzásba esnék.
Volt egy szabály, amikor randiztam. Konzervatívan öltözködtem és
viselkedtem a munkámban, ezért a magánéletemben nem voltam
hajlandó így élni. Ehelyett arra törekedtem, hogy mindig úgy öltözködjek,
hogy azzal kifejezzem a személyiségemet. Egy fekete, szűk farmert és egy
lila, gombos inget választottam. A hajamra is szántam egy kis időt, és
mire elkészültem, úgy döntöttem, egész jól nézek ki.
Tudtam, hogy jól döntöttem, amikor az étkezőben találkoztam Holt-tal
a vacsoránál. Elismerően nézett rám, és csak egy pillanatra lángolt fel a
szeme. – A fenébe is, elképesztően nézel ki – mondta.
Az arcom kipirult, és utáltam, hogy egy ilyen egyszerű bókkal el tudta
érni, hogy elpiruljak. – Köszönöm. Ez a kedvenc színem és ingem.
– Hát már értem miért. Fantasztikusan áll rajtad.
Helyet foglaltunk, és megrendeltük az ételt, és amíg vártunk, a
napunkról beszélgettünk. Láttam, hogy Holt-ot zavarja valami, talán az,
hogy újra a hajón van. Egész délelőtt szinte normálisnak tűnt. Jó lenne
vele időt tölteni, ha mindig ilyen lenne, de ha a ma este bármire is
rávilágított az az volt, hogy még egy munkából kiszabadult Holt is, eléggé
feszült Holt volt
– Biztos vagy benne, hogy ma este akarod ezt a gyorsrandi dolgot?
 – Igen, biztos. Jól hangzik. Egyszer már voltam otthon egy ilyen
gyorsrandizós dolgon és nagyon jó volt.
– Tényleg, és találkoztál valakivel?
– Igen, valójában találkoztam. Összejöttem egy Craig nevű sráccal.
Körülbelül hat hónapig randiztunk, de végül nem jött össze a dolog.
– Ő is egyike volt annak a három pasidnak, akiről meséltél? Akik nem
bírták elviselni, hogy mennyit dolgozol.
– Valójában igen, és nagyon kedves srác volt.
– Hát, nem ő volt az igazi számodra, különben jobban elfogadta volna a
munkabeosztásodat.
– Nos, igazából nem hibáztatom őt. Az utolsó csepp a pohárban egy
vacsora volt a munkahelyén, ahol díjat kapott. Fontos volt számára. És én
végül nem mentem el. – Megérkezett az ételünk, ezzel véget vetett a kínos
beszélgetésünknek, hála az égnek.
Az étkezés hátralévő részében csendben voltunk, és amikor végeztem,
még egyszer megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve csatlakozni a
gyorsrandihoz.
– Egyáltalán nem áll szándékomban összejönni egy szingli körutazáson
egy sráccal. Ha össze akarnék jönni, azt otthon is megtehetném
valamelyik klubban.
– És mikor is volt ez utoljára, Holt? – kérdeztem.
– Ez nem tartozik rád.
– Ezzel csak azt mondom, hogy gyakrabban kellene kimozdulnod.
– Lehet, de ez nem egy hajóúton fog megtörténni. Ez egy teljesen
nevetséges ötlet volt. Néha azon tűnődöm, vajon ismer-e egyáltalán az
anyám.
– Nos, ha időben oda akarok érni a gyorsrandira, akkor indulnom kell.
– Akkor felmegyek az emeletre, hogy megcsináljak egy kis munkát.
Kicsit rosszul éreztem magam, és ez volt a probléma. Olyan nehezen
tudtam nemet mondani ennek a férfinak, és magamat előtérbe helyezni.
Az, hogy ma este felment dolgozni, az ő döntése volt, nem az enyém.
Egyáltalán nem volt miért bűntudatot éreznem.
Besétáltam a terembe, és gyönyörködtem a kilátásban, ami igencsak
szép volt. A legtöbb férfi, aki részt vett a gyorsrandin, már megjelent, és
ott ücsörgött, várva az esemény kezdetét. Már láttam néhány srácot, akik
érdekeltek. A rendezvény koordinátora sürögött-forgott, hogy mindent
előkészítsen. A terem tele volt kis kerek asztalokkal, amelyek alig voltak
magasabbak derékmagasságnál. Székek nem voltak, így az asztaloknál
álltunk. Fogalmam sem volt, hány asztal volt, de biztosan elég, így kizárt
volt, hogy mindenkivel találkozhassunk a teremben.
Amikor eljött a kezdés ideje, az egyik foglalkozásvezető elmagyarázta,
hogyan fog ez működni. Mindannyiunknak kiosztottak egy számot, és
megmondták, melyik asztalnál kezdjünk. Minden asztalnál öt percet
töltöttünk. Volt egy hatalmas képernyő az ismerkedési kérdésekkel,
amelyek néhány percenként változtak, arra az esetre, ha szükségünk
lenne egy kis segítségre, hogy miről beszéljünk. Minden ötperces kör
végén átültünk a bal oldali asztalhoz.
Elfoglaltam a helyem az asztalnál, és egy jóképű srác rövidnadrágban
és a szeméhez illő kék pólóban odalépett velem szemben. Huszonöt év
körüli lehetett, és dögös volt. A felelős személy csengetett, hogy kezdjünk,
és bár elég kedves volt, a kémia nulla volt. Egy percig beszélgettünk arról,
hogy mivel foglalkozunk, és mi a hobbink, aztán megszólalt a csengő, és
asztalt cseréltünk.
A második srác egyáltalán nem volt az esetem. Úgy nézett ki, mint egy
tipikus sportoló, szőke hajjal, nagy izmokkal és hatalmas mosollyal.
Hamar világossá tette, hogy azért van ezen a hajóúton, hogy szexeljen.
Amikor megszólalt a csengő, nem voltam szomorú, hogy tovább kell
mennem.
A harmadik srác szemüveget viselt, és a maga kocka módján aranyos
volt. De öt percig arról beszélt, hogy melyik Doktor a kedvence, melyik a
jobb, a Marvel vagy a DC, és hogy miért jobb a Star Trek a Star Warsnál,
és örültem, hogy csengettek.
A következő srác nyilvánvalóan nagyon félénk volt, ami megfelelő
körülmények között elbűvölő lehetett. De amikor csak öt perced volt arra,
hogy megismerj egy másik embert, és az illető túlságosan félénk volt
ahhoz, hogy beszéljen, akkor ez hosszú öt percet jelentett.
Az egész gyorsrandizásnak két órát kellett volna tartania, félúton
szünettel. De miután a hatodik srác felajánlotta, hogy találkozzunk a
gyorsrandi után, és, hogy leszophatnám a farkát, mert olyan gyönyörű
ajkaim vannak, és a hetedik srác tudtomra adta, hogy házasságot akar, és
csak olyasvalakivel akar lenni, aki legalább négy gyereket akar örökbe
fogadni, tudtam, hogy ez nem nekem való.
Amikor félúton szünetet tartottunk, tudattam az aktivitást irányító
sráccal, hogy kiszállok. Kell lennie valami jobb elfoglaltságnak a hajón,
mint ez. Elővettem a telefonomat, megnéztem az online eseménynaptárt,
és láttam, hogy az egyik bárban karaokét tartanak, ami jónak tűnt.
 Meglepett, hogy a hajó tényleg olyan, mint egy város. A karaoke bárba
besétálni itt sem volt másmilyen, mint otthon. Sötét volt és zsúfolt. A
terem közepe tele volt kerek asztalokkal, ahol az emberek ültek, ittak és
hallgatták az énekeseket. Balra volt egy bárpult, néhányan ott ültek, és
arccal előre nézve ittak, míg mások megfordították a széküket, hogy a
színpadot nézzék. Ahogy körülnéztem, hogy hova ülhetnék, egy ismerős
alakot pillantottam meg a bárpult végénél üldegélni.
Odasétáltam, és helyet foglaltam mellette, mire ő megfordult, hogy
rám nézzen. – A hajó összes helye közül ez az utolsó hely, ahol
számítottam rá, hogy megtalállak.
– Azzal a szándékkal mentem fel az emeletre, hogy megnézem az e-
mailjeimet, és elintézek egy kis munkát, de meglepetésemre minden
egyes e-mailre, amiben valami probléma volt, jött egy utólagos e-mail
vagy Jonathantól, vagy Mitchelltől, amiben közölték, hogy elintézték a
dolgot. Így hát úgy döntöttem, hogy iszom valamit. Az volt a szerencsém,
hogy a kabinomhoz legközelebb eső bár a karaoke bár volt. – Kicsit
megfordult, és a színpad felé biccentett. – Tulajdonképpen elég
szórakoztató, csak, hogy tudd.

AZZAL a szándékkal mentem fel az emeletre, hogy dolgozni fogok, de

meglepetésemre nem volt semmi dolgom. Tudtam, hogy Dane egész
héten ezt próbálta elmagyarázni nekem. Előszedtem néhány e-mailt, és
elolvastam őket. Jonathan és Mitchell is nagyon jól kezelte a dolgokat.
Különösen Mitchell kezelt néhány nehéz problémát nagyjából pontosan
úgy, ahogy én is tettem volna. Rossz kedvem volt, és az, hogy rájöttem,
nincs semmilyen megoldandó munkahelyi problémám, ami elterelné a
figyelmemet, nem igazán segített a helyzeten.
Az este nagy része és körülbelül három ital kellett ahhoz, hogy rájöjjek,
mi a problémám. Féltékeny voltam. Élveztem a délelőttöt Dane-nel, és
nem tetszett a gondolat, hogy egy gyorsrandin találhat magának valakit.
Nem azért, mert akkor egyedül maradnék itt. Ha társaságra vágytam,
könnyen találtam. A probléma az volt, hogy a társaság, amire vágytam, az
ő társasága volt.
 Minél tovább ültem ott és hallgattam, ahogy részeg emberek próbálták
elénekelni a kedvenc dalaikat, de kudarcot vallottak, annál inkább
rájöttem, hogy ez nem is olyan újdonság. Valamikor az elmúlt öt év során
Dane lett az egyetlen ember az életemben, akiben megbíztam, akire
támaszkodtam, aki számított az életemben. És most nem csak, hogy
otthagyja a céget, de valami gyorsrandin volt, ahol valaki mást keresett,
akivel a hajóút hátralévő részét eltölthette volna.
Az, hogy szakmailag mennyire fontos volt nekem, nem volt meglepő,
de az, hogy az elmúlt napokban rájöttem, hogy a munkán kívül is
kedvelem őt, már igen. Visszagondoltam az elmúlt öt évre, és rájöttem,
hogy nem kellett volna. Dane jó ember volt. Mindig is vonzónak
tartottam, de mindent teljesen szakmailag kezeltünk, így sosem hagytam,
hogy ezen rágódjak. De miután az elmúlt néhány napot vele töltöttem,
többnyire csak fürdőnadrágban, nehéz volt nem észrevenni. Az utazás
előtt úgy tekintettem rá, mint egy csodálatos asszisztensre és értékes
munkaeszközre. Nem engedtem meg magamnak, hogy férfiként lássam.
De most, hogy így tettem, minden a helyére került. Akartam őt, és
fogalmam sem volt, mit tegyek.
Minél tovább ültem ott, minél többet ittam, annál több értelme lett a
dolgoknak. Amióta nekem dolgozott, soha nem láttam semmi jelét annak,
hogy érdeklődött volna irántam. Az ember azt hinné, hogy ha igen, akkor
valahol az út mentén lett volna valami jele. Kíváncsi voltam, milyen
lehetett az esete; milyen volt az a három előző pasija, akit említett?
Éppen ezen töprengtem, és a negyedik vagy ötödik italomat
kortyolgattam, amikor leült mellém. Megfordultam, hogy ránézzek, és
fantasztikusan nézett ki. Már a vacsoránál észrevettem, hogy a lila inge
milyen tökéletesen kiemeli a szeme színét. – Azt hiszem, emlékszem,
egyszer olvastam valahol, hogy a zöld szemek ritkák, de a tiéd a zöldnek
egy csodálatos árnyalata – mondtam neki, oldalra billentettem a fejem és
az övét néztem.
– Igen – mondta kuncogva. – Elég ritka.
– Mit keresel itt? – kérdeztem, remélve, hogy nem dadogtam a
szavakat. Ezek az italok erősek voltak. – Nem a gyorsrandin kéne lenned?
Keresel valami szuper mókás pasit, akivel együtt töltheted a hajóút
hátralévő részét?
– Hány ilyet ittál már? – kérdezte és a poharam felé biccentett.
A fenébe, lebuktam. – Nem tudom, talán négyet – mondtam, miközben
a csapos a fejét rázva elsétált mellettem.
 – Inkább hat, és kettő dupla volt – mondta.
– Árulkodó. – Rámeredtem, mire Dane nevetésbe tört ki.
– Még két órára sem tudlak egyedül hagyni – cukkolt.
– Nem, nem, nem – mondtam, és az egyik ujjammal felé böktem. –
Nem fogsz témát váltani. – Lehajtottam a maradék italomat, és a fejemet
rázva morgolódtam. – Gyorsrandik, mekkora hülyeségek.
– Aranyos vagy részegen – mondta.
– Te is az vagy – mondtam, és uram irgalmazz, azt hiszem, felvontam a
szemöldököm.
– Nem vagyok részeg – erősködött.
– Nem, de aranyos vagy. Mindig aranyos vagy. Amikor az irodában egy
problémán dolgozol, és a tollad végét rágcsálod, akkor is aranyos vagy.
Amikor frusztrált vagy, mert elrontottam az oszlopokat a táblázatodban,
akkor is aranyos vagy. Amikor mindig eszedbe jut, hogy elhozd nekem a
kedvenc kávém, aranyos vagy. Aztán ma, amikor a tintahallal játszottál –
sóhajtottam fel –, olyan aranyos voltál. De amikor kijöttünk a vízből, és
vizes voltál, és ez a kis vízcsepp végigfolyt a mellkasodon; akkor már nem
voltál aranyos.
– Nem voltam, mi?
– Nem, akkor kurvára szexi voltál. Miért, ó, miért nem vettem észre
soha, hogy milyen dögös vagy? Hogy nem vettem észre? Ez az élet egyik
nagy rejtélye – mondtam drámaian. Elértem a részegségnek azt a
különleges szintjét: még elég józan voltam ahhoz, hogy rájöjjek, hülyét
csinálok magamból, de túl részeg ahhoz, hogy abbahagyjam.
– Azt hiszem, ágyba kell dugnunk téged – mondta, felállt, és magával
húzott.
Megbotlottam, és nekiestem, visszanyomtam a pultnak, a testünk
összeért. Végigsimítottam az orromat a nyakán, beszívtam az illatát. –
Igen, az ágy nagyon jól hangzik. – Hozzá nyomódtam. – Isteni illatod
van, mondta már ezt neked valaki? Hogy finom illatod van.
– Gyerünk – mondta a türelmes hangján, amit a nehéz ügyfelekkel
szokott használni. – Menjünk fel az emeletre, az ágyba. Egyedül!
– Egyedül – mondtam szomorúan. – Egyedül, egyedül, egyedül. Holt
mindig egyedül van. – Sikerült eljuttatnia a szobámba. Elvette tőlem a
kabinomhoz tartozó kulcskártyát, kinyitotta az ajtót, és bebotorkáltunk.
Valahogy sikerült levetkőznöm az összes ruhámat, és bedőltem az ágyba.
– Dane?
 Leült mellém az ágyra, és gyengéden játszott a hajammal. – Igen, Holt?
– mondta gyengéden.
– Velem maradsz?
– Oké, maradok. Legalábbis addig, amíg el nem alszol.
 NEGYEDIK NAP

Dane

– MINDIG azt gondoltam, hogy te vagy a kis kifli – szólalt meg egy
reszelős hang, és kirángatott az álomból.
– Micsoda? – kérdeztem, miközben próbáltam tájékozódni. Az ágyban
feküdtem, összegabalyodva... Ó, a francba, úgy fonódtam a főnököm
köré, mint egy rohadt polip. Megmozdultam, hogy visszarántsam a
karomat, de elkapta, és a helyemen tartott.
– Ez nem panasz volt, Dane. Nekem tetszik. Általában én vagyok a
nagy kifli, de jó úgy ébredni, hogy a karjaid átölelnek.
Kicsit megnyugodtam, miközben próbáltam rájönni, mi folyik itt. A
részeg Holt ostobán és kacéran viselkedett, de nem vettem komolyan.
Amikor visszamentünk a szobájába, és megkért, hogy ne hagyjam
magára, néhány percig hagytam magamnak, hogy úgy tegyek, mintha
nem lenne annyira részeg, hogy fogalma sincs, mit beszél. Hogy
komolyan gondolta, amit mondott. Nem akartam itt elaludni.
– A főiskola óta nem ittam ilyen sokat. Most már emlékszem, hogy a
miért — mondtam. — Iszonyatosan fáj a fejem a piálástól.
– Van nálad fájdalomcsillapító? Hozhatok neked néhányat és egy
pohár vizet.
– Van a fürdőszobában, de csak feküdjünk egy pár percig – mondta, és
kicsit közelebb bújt hozzá. Korábban igaza volt. Általában én voltam a
kiskifli, főleg azért, mert általában nálam nagyobb srácokkal jártam,
olyanokkal, mint Holt. De jó volt most inkább őt ölelni. Ez azonban egyre
inkább kínos helyzetbe hozott. Minél többet mozgott, annál jobban
szeretett volna a farkam is részt venni a mozgolódásban. Reméltem, hogy
csak a reggeli merevedésnek fogja tulajdonítani, de azért igyekeztem egy
kicsit hátrébb húzódni, hogy ne nyomódjon hozzá. Ez azonban nem
használt, mert pontosan velem együtt mozdult. – Dane, kíváncsi vagyok
valamire.
– Mégpedig?
 – Mit gondolsz, miért nem randiztunk soha?
Az agyam zakatolt, ahogy próbáltam rájönni, mi folyik itt. Ez nem az a
Holt volt, akit ismertem. Az egyszerű válasz az volt, hogy ő volt a
főnököm, de a nehezebb válasz az volt, hogy teljesen személytelen volt, és
soha nem mutatta semmi jelét annak, hogy ennél több érdekelné.
– Nos, először is, a főnököm vagy – mondtam. – Másrészt pedig nem
randizol.
– De igen is randizom – mondta ellenkezve.
– Kivel randiztál az elmúlt, nem is tudom, két évben?
– Azzal a sráccal is randiztam a kávés cégtől, Ricardoval, emlékszel?
Nevettem. – Az egy hétvégi kaland volt, amíg Savannah-ban voltál,
hogy bejárd a cégüket. A szex még nem jelent randit.
– Nem volt időm randevúzni.
– Nem, nem szántál rá időt.
– Oké, igaz. De mi lenne, ha akarnék?
– Micsodát? Randizni? Mondtam, hogy sok mindenre van időd, a
határidőnaplódban, ha megtanulod elengedni és átcsoportosítani. A cég
nem fog szétesni, ha kiveszel egy szabad péntek estét.
– Kezdek rájönni erre. Mitchell nagyszerű munkát végez. Jonathan is,
de úgy tűnik, Mitchellnek jobb érzéke van a problémamegoldáshoz. De
én nem erről beszéltem. Arra gondoltam, hogy veled akarnék randizni.
Nevezhetnek lassú felfogásúnak, de erre nem számítottam, és egy
percbe telt, mire válaszolni tudtam. – Holt, honnan a fészkes fenéből jött
ez?
– Csak nagyon jól éreztem magam veled az elmúlt napokban. Mindig is
vonzó férfinak tartottalak, de...
– Hé, várj csak! Mindig is vonzónak tartottál?
– Hát persze, nálad vannak tükrök, ugye? Te gyönyörű vagy. Ezt
tudnod kell.
– Ööö, köszönöm?
– Szóval, mindegy, ahogy mondtam, mindig is vonzónak tartottalak, de
mivel mindig dolgoztunk, sosem jöttem rá, mennyire összeillünk a
munkán kívül. Nagyon élveztem, hogy megismerhettelek az elmúlt
napokban, és szeretnélek még jobban megismerni téged.
– Oké, egy pillanat, meg kell győződnöm róla, hogy jól értem-e.
Randizni akarsz velem?
– Igen?
– Ez most egy válasz volt vagy egy kérdés?
 – Egy válasz – mondta magabiztosabban, és már jobban hasonlított
önmagára. Rájöttem, hogy ez volt az, ami kizökkentett. Holt mindenben
magabiztos volt, amit csinált. Soha nem láttam még bizonytalannak
egyetlen döntésében sem ez alatt az öt év alatt, amíg neki dolgoztam. De
ebben, úgy tűnt, hogy az volt.
– Nem vagyok benne biztos, hogy ez egy jó ötlet... – kezdtem bele.
– Hát jó – mondta, miközben elkezdett kicsúszni a karjaim közül.
Szorosabban átkaroltam. – Várj, még nem fejeztem be. – Megdermedt,
majd visszabújt hozzám. – Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet, de
hajlandó vagyok kipróbálni. Előbb néhány dolgot tudnod kell.
Feltételezem, hogy azt akarod, hogy ez folytatódjon, ha hazaérünk, hogy
ne csak most itt, a hajókiránduláson.
Megfordult a karjaimban, hogy szemtől szembe nézzen velem. –
Szeretném, hogy ez folytatódjon. Élvezem a veled töltött időt. Most mit
gondolsz, milyen dolgokat kell tudnom?
– Először is, megértem, hogy fontos neked a cég, de nem akarok
olyasvalakivel lenni, aki nem tud engem az első helyre tenni. Tudom,
hogy ez valószínűleg álszent dolognak hangzik, tekintve, hogy elmondtam
neked, hogy az utolsó három barátom azért szakított velem, mert nem
tettem őket az első helyre. – Felnyúltam, és kisimítottam a haját a
szeméből, majd rámosolyogtam. – De függetlenül attól, hogy ők mit
hittek, én nem a munkát helyeztem előtérbe, hanem téged.
– Tényleg? – kérdezte, és én bólintottam. – Türelmesnek kellene
lenned velem. Már régóta nem helyeztem senkit a munka elé, és
legutóbb, amikor megtettem, nem sikerült túl jól.
– Tudok türelmes lenni – biztosítottam róla. – De meg kell értened,
hogy ez a dolog fontos számomra.
– Oké, ez így fair. Mi van még?
– Hajlandónak kell lenned arra, hogy a barátaimmal együtt csinálj
dolgokat, és ezek különböznek attól, amihez hozzászoktál.
– Hogy érted azt, hogy más, mint amihez hozzászoktam.
– Úgy értem, hogy a barátaim nem pezsgős és jachton barnulós
emberek. Ők inkább a hideg sör és csónak hívei. De fontosak nekem.
– Semmi baj nincs a hideg sörrel és a csónakkal. Én is így töltöttem a
legjobb hétvégéimet a főiskolán.
– Nos, akkor próbáljuk meg ezt az elkövetkező néhány napban, és ha
jól megy, kitaláljuk, hogyan működne ez otthon. – Biztosra akartam
menni, és kiutat adni neki, de most éppen kavargott a fejem. Nem
tudhatta, hogy pontosan mit is ajánl nekem. De jobban ismertem őt, mint
a legtöbb embert, és bár úgy tűnt, megértette, mire gondolok azzal
kapcsolatban, hogy ne legyek második a munkája mögött, tudtam, milyen
nehéz lesz ez neki.
– Nem mondhatom, hogy tetszett, ahogy ez hangzott, de elfogadom,
amit kapok. Egyelőre. – És ez úgy hangzott, mint az általam ismert Holt.
Magabiztos és határozott, és talán egy kicsit nagyképűen. – Most pedig
elég az alkudozásból és abból, hogy ezt üzleti ügyként kezeljük. – A
kezébe fogta az arcomat, és megcsókolt. Mindig is kíváncsi voltam,
milyen lehet, ha Holt Atwood rám irányítja a figyelmét, de semmi sem
készített fel arra, hogy milyen érzés lesz valójában. A világ megszűnt,
ahogy a szájával bekebelezte a számat, és én teljesen elvesztem.
Visszahúzódott, és önelégült mosollyal nézett rám.
– Visszamegyek a kabinomba, és lezuhanyozom – mondtam. – Aztán
találkozunk reggelinél, és kitalálhatjuk, mit csinálunk a második
randinkon.
– A második? – kérdezte. – Lemaradtam valamiről?
– Ó, én a búvárkodást az első randinak számolom. Tökéletes volt.
– Hát, nem igazán tartom tökéletesnek, hogy visszajöttél, hogy elmenj
egy eseményre, ahol más pasikkal találkozhatsz – morogta.
– Hagyd abba – mondtam nevetve. – Egyikük sem hasonlított hozzád.
Különben is, a veled való búvárkodás sokkal szórakoztatóbb volt.
– Oké, ez is számít – ismerte el. – Menj, szedd össze magad. Én
lezuhanyozom, és találkozunk a büfénél. Hogy hangzik?
– Tökéletesen, nemsokára találkozunk – mondtam magamban
mosolyogva, miközben elindultam a kabinom felé.

Holt

NÉZTEM, ahogy Dane elment, és elégedetten mosolyogtam azon,

ahogy a dolgok alakultak. Amikor ma reggel arra ébredtem, hogy a
karjaival átölel, az jó érzés volt, és tudtam, hogy többet akarok. Olyan
sokáig csak az üzletre koncentráltam, hogy azt sem tudtam, emlékszem-e
még arra, hogy hogyan kell valamit vagy valakit az első helyre tenni, de
Dane miatt határozottan hajlandó voltam megpróbálni.
Korábban azt mondta, hogy a múltban nem a munkát helyezte
előtérbe, hanem engem. Felismertem ebben az igazságot, és a tudat, hogy
ő is így érzett, reményt adott arra, hogy talán képesek leszünk együtt
felépíteni valamit. Nem akartam elijeszteni, de az egyik dolog, ami miatt
olyan jól vezettem az Atwood Holdingsot, az volt, hogy határozott voltam
és tudtam, mit akarok. És bár eltartott egy darabig, mire eljutottam
odáig, tegnap este rájöttem, hogy amit akarok, az Dane, és
szándékomban állt megszerezni őt. Nem csak erre a hajóútra, hanem
örökre. Most meg kellett mutatnom neki, hogy komolyan gondolom.
Lent találkoztam vele a reggelinél, és összeszedtük a lehetőségeket,
hogy mit akarunk kezdeni a napunkkal. Holnap újabb kikötői
látogatásunk volt, ezért úgy döntöttünk, hogy egy pihentető napot töltünk
a hajón. Annyi mindent lehetett csinálni, hogy könnyű lett volna minden
percet valamilyen tevékenységgel kitölteni, de én azt akartam, hogy vele
töltsek időt. Ez volt a tökéletes alkalom arra, hogy a munkán kívül is
megismerjük egymást, és elkezdjünk felépíteni egy kapcsolatot.
– Tudod, mi lenne abszolút tökéletes? – kérdezte, miközben
mérlegeltük a lehetőségeinket. – Egy jó könyv és egy nyugágy a medence
mellett. Persze, ez mindig is nagyjából az én elképzelésem a tökéletes
napról.
Tökéletesen boldog lenne, ha a medence mellett üldögélhetne, de úgy
éreztem, el kell kényeztetnem egy kicsit. Ráadásul nagyon szerettem
volna, ha egy kicsit egyedül lehetünk. Mondtam neki, hogy szerezze be,
amire szüksége van a napozáshoz, és aztán találkozzunk a kabinomban.
Felhívtam a recepcióst, és mindent elintéztem. Mire megérkezett a
szobámba, én már készen álltam. Amikor azonban kinyitottam az ajtót,
hogy beengedjem, majdnem meggondoltam magam. Egy strandtáska tele
cuccal a vállán, és egy dögös rózsaszín Speedo volt rajta. Minden erőmre
szükségem volt, hogy ne húzzam be a szobába. Annyira szexi volt, hogy
elállt tőle a lélegzetem, és fogalmam sem volt arról, hogy ezt eddig miért
nem vettem észre. Öt éve. Öt éve ott volt, és én nem vettem észre.
Végigsimítottam az ujjammal a mellkasán, és ő megborzongott.
Megköszörültem a torkomat, és megszólaltam. – Jobb, ha indulunk,
különben nem hagyjuk el ezt a szobát.
– Hová megyünk? – kérdezte.
 – Nem tudom biztosan. Az egyik recepciós a főétterem előtt fog velünk
találkozni, és megmutatja, merre menjünk. – Amikor odaértünk, már
várt bennünket, és megmutatta a helyünket.
– Ez a függönnyel elválasztott kabin itt az önöké; van itt egy mini
hűtőszekrény, egy tévé tisztességes filmválasztékkal, és egy ventilátor, ha
szükségük van rá. Nyugodtan húzza be a függönyt, ha magányra vágyik,
és a kabin előtti két nyugágy is a maguké. Ne habozzon kérni, ha bármire
szükségük van, és valaki hamarosan segíteni fog önöknek.
Egy kis franciaágy, egy dohányzóasztal és egy szék volt elhelyezve egy
televízió körül. Ledobtam a cuccaimat a dohányzóasztalra, és Dane felé
fordultam. Ő a kabin előtt állt, és engem bámult. – Mi az? – kérdeztem.
– Semmi – mondta, megrázta a fejét, és besétált. Ledobta a cuccait az
enyém mellé majd megcsókolt. – Ez kedves volt, köszönöm.
– Szívesen. Most mi lesz az első? Henyélés a medencénél, mozi, vagy
úszás?
– Meddig a miénk ez az izé?
– Egész nap.
– Pompás. Hát, akkor lazuljunk egy kicsit, aztán ússzunk egy kicsit.
Délután, ha elfáradtunk, megnézhetünk egy filmet és szundíthatunk
egyet. Hogy hangzik? – kérdezte.
– Ha a szunyókáláshoz hozzáadunk egy kis hancúrozást behúzott
függönyök mellett, akkor ez a tökéletes napnak hangzik.
– Ó, lesz csókolózás, ne aggódj emiatt.
A délelőttöt a napon heverészéssel és úszással töltöttük, ebéd után
pedig beköltöztünk a kabinba. Kényelembe helyeztem magam a kanapén,
és magamhoz húztam. – Milyen filmet szeretnél nézni?
– Nem tudom, valami vicceset, talán egy romantikus vígjátékot. Azokat
szoktad nézni? – kérdezte.
– Bevallom, én inkább az akciófilmek híve vagyok, de élvezem a
romantikus vígjátékot. – Kiválasztottunk egyet, amit mindketten láttunk,
és letelepedtünk, hogy megnézzük a filmet, majd szundikáljunk egyet.
Nem hiszem, hogy egyikünknek is szándékában állt aludni, de vége lett a
filmek, én pedig felébredtem.
A mozdulatom felébresztette, és felült, megdörzsölte a szemét és
ásított. – Ó, ember, nem igazán akartam elaludni.
– Én sem, de azt hiszem, mindkettőnknek szüksége volt rá.
 – Igen, de most nem erre van szükségem – mondta gonosz vigyorral,
miközben az ölembe csúszott. Hátranyúltam mögé, és megragadtam a
fenekét, szorosan magamhoz húzva.
– Egész nap az őrületbe kergettél ebben a Speedoban – mondtam.
– Helyes, ezért vettem fel. Pokolian kényelmetlen ez az izé, de rohadtul
dögös. Nem igaz? – mondta, miközben a csípőjét az enyém felé
lendítette.
Felnyögtem, ahogy kemény hossza az enyémhez dörzsölődött. – Bébi,
nem vagyok hajlandó először együtt lenni veled egy olyan medence
mellett, ahol bárki hallhat minket. Ma éjfélig a kabin a miénk, úgyhogy
mi lenne, ha tartanánk egy rövid szünetet fent a szobámban?
– Nekem tökéletesen hangzik.
Előttem sétált be a szobába, és a bárszekrényhez ment, hogy letegye a
cuccait. Én mögé osontam, és a testemet az övéhez szorítottam.
Átkaroltam, és megcsókoltam a tarkóját. Hozzám simult, és oldalra
hajtotta a fejét, hogy jobban hozzáférhessek. Végigsimítottam a
kezemmel a hasán, és végigfuttattam az ujjamat a fürdőnadrágja
gumiján. – Ez a kis rózsaszín izé egész nap incselkedett velem, de
bármennyire is élveztem, hogy ebben látlak, azt hiszem, ideje lenne
levenni.
Megfordult a karjaimban, és megcsókolt. Hátralépett, és szép lassan a
csípőjén keresztül a combjára tolta. Felvonta az egyik szemöldökét, és
megjegyezte. – Nem csak nekem kell meztelenül lennem, hogy ez
működjön.
Letoltam az úszónadrágomat, és magamhoz húztam. Tökéletesen illett
hozzám, mintha nekem teremtették volna. Hátrafelé lökött az ágy felé,
amíg a térdeim a keretnek nem ütköztek, és én az ágyba zuhantam,
magammal rántva őt is. Fölém terpeszkedett, lehajolt, és a számat
birtokba vette. Felnyúltam, és az egyik kezemet a hajába túrtam,
miközben a másikkal végigsimítottam a karján, a hátán, majd lassan
végigsimítottam a gerincén, borzongást csalva a bőrére. Végigcsókolt a
nyakamon és a kulcscsontomon. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy
élvezzem az érzéseket. Az ajkai könnyedén végigsimítottak a
mellkasomon, aztán a szájába szívta az egyik mellbimbómat, majd a
másikat. – A fenébe, Dane, ez olyan jó érzés. – Még soha senki nem
fordított nagy figyelmet a mellbimbóimra, és meg kellett mondanom,
rajongtam érte. A fogaival ráncigálta, én pedig élvezettel nyögtem fel.
Csókolva és nyalogatva haladt lefelé a hasamon, egy pillanatra megállt,
hogy megbizonyosodjon róla, hogy figyelem.
Gonosz vigyorral nézett rám, és lassan lehajolt, miközben lenyalta a
farkam csúcsáról az előnedv gyöngyét. Aztán lassan végigsimította a
nyelvét a farkamon, és az ajkaival körülölelte a csúcsát. A nyelvével
ingerelte a hegyét, miközben szopta. Kényszerítettem a csípőmet, hogy
mozdulatlan maradjon, és küzdöttem a késztetéssel, hogy a szájába
nyomuljak. Folytatta a nyalást és a szopást, amíg meg nem vonaglottam
alatta, hirtelen lefelé bukott a szájával, és a torkára engedett. – Ó, baszki
– kiáltottam, ahogy körbe ölelte a farkamat. – Dane, mindjárt elélvezek.
– Lassan, kínkeservesen visszafelé haladt, és hagyta, hogy a farkam
kicsússzon a szájából.
– Azt akarom, hogy bennem legyél, amikor elélvezel – mondta,
miközben felfelé csókolta magát a testemen. – Van nálad óvszer és
síkosító?
Hagytam, hogy a fejem hátradőljön a párnára, és vettem néhány mély
lélegzetet. – Igen, abban a fiókban. – Az éjjeliszekrényre mutattam.
Odanyúlt, felkapta, amire szükségünk volt, majd lefeküdt mellém, és
átnyújtotta a cuccot.
– Régen volt már, úgy hogy lassan kell haladnod.
– Mennyire régen? Nem kell...
– Nem – állított meg. – De én akarom. Imádok alul lenni, de a
legutóbbi barátom nem élvezte a fölöttem lévő pozíciót, így általában én
csináltam. Holt, annyira akarlak magamban, hogy nem bírom ki.
– Hát, nehéz lesz, de hajlandó vagyok meghozni az áldozatot –
incselkedtem, miközben lecsúsztam a testén. Feltekertem az óvszert, és
az ujjaimra csorgattam a síkosítót, majd lassan belecsúsztattam az egyik
ujjamat.
– Ember, ez már hiányzott – mondta nyögve.
– Még csak most kezdem – mondtam, miközben az ujjammal addig
masszíroztam a bejárata körüli szűk gyűrűt, amíg el nem lazult, majd
becsúsztattam egy második ujjat, és elkezdtem mozgatni őket a testében.
– Azt hiszem, készen állsz rám – mondtam, miközben fölé mozdultam.
– Igen, annyira készen állok – mondta, és még jobban széttárta a
lábait.
Óvatosan a bejáratához nyomtam a farkam hegyét, és vártam, hogy az
izmok engedjenek, és behatolhassak. Óvatosan ringatva magamat,
minden alkalommal egy kicsit mélyebbre hatoltam, míg végül elkezdte
forgatni alattam a csípőjét. Hagytam, hogy ő adja meg a tempót, amíg
egészen a testébe nem hatoltam. Mozdulatlan voltam és megcsókoltam a
nyakát, várva, hogy alkalmazkodjon a méretemhez. Ujjait a hajamba
túrta, és a számat a sajátjához húzta, kétségbeesetten csókolt, miközben
újra mozgatni kezdte alattam a csípőjét. Megértettem a célzást, és
mozogni kezdtem, kihúzódtam és belemerültem, újra és újra, lassú
ritmust adva, amíg végül könyörgött, hogy gyorsítsak. Felgyorsítottam a
lökéseimet, mire belém kapaszkodott, és elkezdett velem együtt mozogni.
Felkiáltott, amikor az ondó elkezdett kilövellni a farkából, bevonva a
mellkasát, és megfeszült a farkam körül, kiváltva ezzel a saját
orgazmusomat. Óvatosan kihúzódtam, és oldalra dőltem, magamhoz
húzva. Átöleltük egymást, amíg a remegés alább nem hagyott, és a
légzésünk visszaállt a normális szintre.
– Teljesen összekenlek – mondta.
– Erre való a zuhany – mondtam nevetve. – Különben is, ez teljesen
megérte.
 ÖTÖDIK NAP

Dane

HOLT karjaiban ébredni minden volt, amiről álmodtam, és még annál

is több. Az előző nap olyan közel volt a tökéleteshez, mint még soha. Még
mindig arra vártam, hogy valaki megcsípjen és felébresszen. Ma Belize
felé tartottunk, de nem terveztük, hogy bármit is csinálunk a környék
megtekintésén kívül. Vennem kellett néhány szuvenírt a srácoknak és
valamit a szüleimnek.
Először is megnéztük az e-maileket, és megbizonyosodtunk róla, hogy
nincs semmi sürgős. – Ez tényleg sokkal jobban ment, mint vártam –
mondta Holt, miközben befejezte az egyetlen dolgot, amit a mai napra
munkaügyileg el kellett végeznie. – Talán legközelebb, ha nyaralni
megyünk, előre tervezhetünk, és egyáltalán nem kell aggódnom a munka
miatt.
Nagyon keményen próbáltam meggyőzni magam arról, hogy ha ez nem
válik hosszú távú dologgá, az sem baj; legalább ez a hét megmarad. De
amikor folyton ilyeneket mondott, a szívem elolvadt, és tudtam, hogy
bajban vagyok. – Azt hiszed, tényleg el tudsz menni egy hétre, és nem kell
aggódnod a munka miatt? – mondtam kötekedve vele.
– Ha itt vagy nekem te, és hagyod, hogy rád koncentráljak, abszolút. –
Felállt, hogy elpakolja a munkával kapcsolatos cuccait, és megcsókolt,
ahogy elhaladt mellettem. Meglepett, hogy milyen gyengéd volt. Ezt nem
vártam tőle, és azon tűnődtem, vajon a szüleitől látta ezt a példát. Nem
találkoztam az anyjával, de a telefonban kedvesnek volt. Az apja viszont
mindig is üzleti beállítottságúnak tűnt, de ez nem jelentette azt, hogy
otthon is ilyen volt.
Átmentünk egy komppal az egyik kis szigetre a partoknál, mert azt
hallottuk, hogy ott sokkal jobb vásárolni. Bolyongtunk a piacokon,
mindketten találtunk hazavihető dolgokat. Szerettem Holtnak ezt a
változatát; olyan nyugodt volt, de egy kicsit féltem attól, hogy milyen lesz,
ha visszamegyünk. Az öt év alatt, amióta ismerem, még sosem láttam
ilyen boldognak. Amikor befejeztük a vásárlást, lesétáltunk a partra, hogy
leüljünk, és megvárjuk, amíg eljön az idő, hogy visszamenjünk. – Úgy
érzem, több mindent kellett volna bejárnunk. Itt vannak a maja romok,
és itt van a világ legjobb búvárkodási lehetősége, mi meg itt ülünk a
tengerparton – mondtam.
– Egy nap határozottan nem elég idő arra, hogy mindent megnézzünk.
Tényleg napokat kell eltöltened egy ilyen helyen, hogy mindent meg tudj
csodálni.
– Az utazás olyan dolog, amit szívesen csinálsz? – kérdeztem.
– Régebben ez volt az egyik nagy vágyam. Szerettem volna hátizsákkal
bejárni Európát, felfedezni a piramisokat, és szafarizni Afrikában. Nem
olyat, ahol ölni kell, hanem olyat, ahol az összes állatot megnézed.
Gyerekkoromban régész akartam lenni.
– Komolyan?
– Oké, azt hiszem, Indiana Jones akartam lenni – mondta nevetve. –
De amikor rájöttem, hogy mit is csinálnak valójában, már nem tűnt olyan
szórakoztatónak.
– Mi történt? Nem értem, hogy lehet, hogy egy gyerek, aki kalandor
akart lenni, egy holding vezérigazgatója lett.
– Igazából nem is terveztem. A főiskolából kikerülve apámnak kezdtem
el dolgozni, és kiderült, hogy jó vagyok benne.
– Ennyi? Kiderült, hogy jó vagy benne? – Tudtam, hogy ennél többről
van szó. Csak nem voltam benne biztos, hogy elmondja. Mindig is távol
tartottuk a magánéletünket az irodától, így nagyon keveset tudtam róla.
Ismertem a napirendjét, tudtam, milyen rendezvényekre jár, és milyen
jótékonysági szervezeteket támogat, de ennyi volt.
– Nem, nem voltam benne biztos, hogy mit fogok csinálni. Volt
pénzem, így egyáltalán nem volt muszáj bármibe is belevágnom, és egy
ideig komolyan fontolgattam ezt. Arra gondoltam, hogy talán azt teszem,
amit korábban mondtam, és beutazom Európát, világot látok. Vagy talán
munkát keresek, vagy alapítok egy jótékonysági szervezetet, annyi
lehetőség volt. Egy olyan sráccal jártam, akit mindig is ismertem. A
bentlakásos iskolában találkoztunk, aztán ugyanarra a főiskolára jártunk.
A végzős évünkben vettünk egy közös lakást. Azt hittem, hogy ez örökre
szól. Azt hittem, ugyanazt akarjuk. – Odanyúltam hozzá, és megfogtam a
kezét, mert éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Szomorúan
elmosolyodott, majd folytatta.
 – Amikor úgy döntöttem, hogy apámnak dolgozom, csalódott volt.
Mindkettőnket egy nagyobb washingtoni cég keresett meg. Azt mondta,
hogy az Atwood Holdings egy kis cég, és nekem meg kellene próbálnom
terjeszkedni, nem apám nyomdokain haladni, hanem nevet szerezni
magamnak. Amikor ragaszkodtam hozzá, hogy ezt akarom, beadta a
derekát, és velem jött Floridába. Ez egy évig tartott, de szerinte
motiválatlan voltam, fegyelmezetlen, és örültem, hogy megállapodtam
ahelyett, hogy kezembe vettem volna az életemet. Kiderült, hogy tartotta
a kapcsolatot a washingtoni sráccal – nagyon szoros kapcsolatban, érted,
mire gondolok –, és egy nap összepakolt, és elhagyott érte.
– Micsoda faszfej – mondtam, dühös voltam amiatt, hogy így bánt
vele.
– Az volt. Csak én nem vettem észre. Az, hogy elhagyott, így is, úgy is
kikészített volna, mert tényleg azt hittem, hogy szeret, de az üzleti része
nem zavart volna annyira, hacsak nem ugyanazokat a dolgokat mondta
volna, amiket a munkahelyemen hallottam suttogni az emberektől. Hogy
az apám nevén lovagoltam. Hogy nincsenek saját képességeim, hogy csak
azért vagyok sikeres, mert a tulajdonos fia vagyok, meg ilyenek. Amint
Seb elment, úgy döntöttem, bebizonyítom, hogy mindannyian tévedtek.
Küldetésemnek tekintettem, hogy én legyek az Atwood Holdings
következő vezérigazgatója, és hogy ha egyszer átveszem az irányítást, az
egész nagyobb és jobb legyen, hogy mindenki tudja, hogy én voltam az,
aki ezt tette.
– Mi történt Sebbel? – kérdeztem.
– Emlékszel Craftra és Brooks Equityre?
– Az a kockázati tőkecég Washingtonból, amit két éve vettél át?
– Az lenne az. Megvettem, szétszedtem, és új vezetés alatt újra
összeraktam, ha emlékszel.
– Emlékszem. Furcsának találtam, mert általában megtartod a
vezetőség legalább egy részét, hogy segítsenek az átmenetben, de te
kitakarítottál.
– Igen.
– És hol van most?
– Fogalmam sincs, és nem is érdekel. Elértem a célom.
– Azt hiszem, igen – mondta. És ez sok mindent megmagyarázott.
Megmagyarázta, hogy miért volt ennyire céltudatos, és megmagyarázta
azt a csodálatos, vidám embert is, akit a nagyravágyás alatt eltemetve
találtam. Ez a férfi, akivel együtt nyaraltam, az igazi Holt Atwood volt,
nem a könyörtelen üzletember, akinek nem volt ideje a magánéletre. A
kérdés az volt, hogy vajon ő is felismerte-e ezt?

Holt

NEM TUDTAM, miért beszéltem Danenek Sebről. Igyekeztem nem

beszélni róla, és soha senkinek nem mondtam el az igazságot, hogy miért
mentem Craft és Brooks után. Seb tudta, de mire rájött, hogy ki áll a
hatalomátvétel mögött és miért, már túl késő volt. Az Atwood Holdings
büszke volt arra, hogy a jófiúk közé tartozik. Nem azért vásároltunk
cégeket, hogy tönkretegyük őket, hacsak nem volt mód a megmentésükre.
Mi voltunk az a vállalat, amelyhez más vállalatok segítségért fordultak,
nem pedig azok, akik ellenséges felvásárlásokat hajtottak végre. Kivéve a
Craft és a Brooks esetében. Még mindig ragaszkodtam az elveinkhez, és
megpróbáltam megmenteni annyi munkahelyet, amennyit csak lehetett,
de ez egy sokkal brutálisabb tranzakció volt, mint amiről ismertek
voltunk. Egy ideig elég nagy felhördülést okozott az üzleti életben. Az
emberek azon tűnődtek, hogy vajon ez egy új irányt mutat-e a
vállalatnak. Nem így volt. Három évembe telt, hogy megszervezzem a
felvásárlást, és nem volt bennem késztetés, hogy még egyszer ilyet tegyek.
Valamilyen szinten azt gondoltam, hogy rosszul kellene éreznem magam
–, de nem éreztem.
– És te? Mindig is tudtad, hogy mit akarsz csinálni? – kérdeztem.
– Ó, egek, egyáltalán nem. Fogalmam sem volt róla. Aznap sem
tudtam, amikor elmentem hozzád dolgozni – mondta nevetve. – Nagyon
jó vagyok a dolgok és az emberek szervezésében. Igazából azt hittem,
talán egy olyan profi szervező leszek. Tudod, azok, akik bemennek az
emberek házába, és rendszerezik a dolgaikat és az életüket, rendszereket
állítanak fel számukra. Ezért végeztem üzleti szakot a főiskolán. Tudni
akartam, hogyan kell egy üzletet vezetni. De pénzbe kerül az indulás, és
nekem nem volt pénzem. Tyra barátom javasolta, hogy jelentkezzek az
Atwood Holdingshoz, így hát jelentkeztem. Ennek azért örülök, mert
rengeteg olyan lehetőséget kaptam, hogy a szervezői tehetségemet
kihasználjam, amihez nem kell mások működési rendellenességeiben
kotorászni.
– Nos, az enyémen kívül – mondtam tréfálkozva.
– Igen, de a te diszfunkciód tetszik, aranyos. – És ezzel megtört a
komoly hangulat.
– Majd én megmutatom neked, milyen aranyos – mondtam,
felugrottam és megragadtam. Tűzoltó cipelésbe fogtam, és kirohantam az
óceánba, ő pedig visított és kiabált, hogy ne merjem beledobni. Addig
folytattam, amíg majdnem mellmagasságig nem értem, aztán hagytam,
hogy a lábam eltűnjön alólam, és a víz alá buktam, magammal rántva őt
is. Mindketten fröcsögve és nevetve jöttünk fel.
Visszatrappoltunk a strandtörülközőinkhez, és lehuppantunk. – Ma
este el akarlak vinni vacsorázni a hajó fedélzetére. Nem az étkezőbe,
hanem az egyik speciális étterembe.
– Holt, nem hoztam öltönyt. A körutazás prospektusa szerint nem lesz
rá szükséged, hacsak nem az egyik speciális éttermet választod, és azt
hittem, hogy dolgozunk.
– Semmi gond, majd szerzünk neked egy öltönyt a hajó egyik
üzletében. Nem lesz méretre szabott, de fogadok, hogy van néhány szép
darabjuk.
– Holt...
– Nem, Dane, most fejezd be. Ez olyasmi, amit az első pillanatban le
kell szögeznünk. Öt éve ismerlek téged. Tudom, hogy milyen ember vagy,
és tudom, hogy a pénzem hidegen hagy téged. De nekem van belőle
bőven, és el akarlak kényeztetni. Eddig még soha nem volt senki, akinek
vásárolni akartam volna, de a gondolat, hogy adhatok dolgokat, boldoggá
tesz. Szóval nem tudnál nem ellenkezni velem ebben a kérdésben, kérlek?
– Kényelmetlenül érzem magam, hogy pénzt költesz rám – mondta.
Felnevettem. – Igen, nos, az ötlet, hogy több felelősséget adjak át a
cégben Mitchellnek, kellemetlen nekem, de megteszem. Gyerünk, bébi,
érezd magad kényelmetlenül velem. Mit mondasz?
– Azt mondom, hogy nevetséges vagy, de oké, menjünk öltönyt
vásárolni.
Az asztalnál ültem, és vártam, hogy Dane leérjen. Próbáltam rávenni,
hogy jöjjön a szobámba készülődni, de ragaszkodott hozzá, hogy jobb
volna, ha itt lent találkoznánk. Még azt sem engedte, hogy megnézzem az
öltönyt, amikor felpróbálta, de az eladó a boltban le volt nyűgözve.
Szándékosan úgy ültem le, hogy az ajtót figyeljem. Soha életemben nem
voltam még ennyire ideges egy randi miatt. Ami vicces volt, hiszen évek
óta ismertem őt, és már lefeküdtünk egymással. Valamiért fontosnak
éreztem, és azt akartam, hogy tökéletes legyen. Soha nem voltam még
senkivel, akivel átéltem volna a lehetőségnek ezt az érzését – az
izgalomét, hogy mi következik. Éppen azon gondolkodtam, hogy írok
neki egy sms-t, hogy megkérdezzem, hol van, amikor belépett az ajtón. Az
arca felragyogott, amikor meglátott. Sugárzott belőle az öröm, és
rájöttem, hogy ez az, ami hiányzott. Öröm. Nem tudtam, mikor éreztem
utoljára, de most éreztem. Felálltam, ahogy az asztalhoz lépett. –
Lenyűgözően nézel ki – kihúztam a székét, és helyet foglalt. Lehajoltam
hozzá, és megcsókoltam.
– Megnézted az étlapot? – kérdezte.
– Igen, és minden, amit felsorakoztattak csodálatosnak tűnik, de azt
hiszem, hogy én a ma esti specialitást fogom magamnak választani.
– Borjú Osso Buco, ugye? Ezt mondta a hostess, amikor beléptem.
– Igen, ettél már ilyet korábban?
– Nem, de láttam, ahogy a tévében készítik, és elképesztően finomnak
tűnt.
– Ez az egyik kedvenc ételem – mondtam.
– Ó, akkor megkóstolom.
Megrendeltük az ételt és egy üveg bort. Beszélgettünk a napunkról, és
az ajándéktárgyakról, amiket vettünk, és azokról, akiknek vettük. Úgy
hangzott, hogy Dane-nek remek baráti társasága van, és alig vártam,
hogy megismerjem őket. Az étel fantasztikus volt, olyan jó, mint amilyet
eddig bármelyik olasz étteremben ettem. Éppen befejeztük a vacsorát,
amikor a pincér odajött.
– Az urak innen táncolni mennek? Ma este lesz a Dancing Under the
Stars rendezvény. Mesés.
– Tényleg? – kérdezte Dane. – Imádok táncolni, és a csillagok alatt ez
tökéletesen hangzik.
Kezembe fogtam a kezét. – Akkor táncoljunk a csillagok alatt.
Kimentünk a fedélzetre. Feldíszítették csillogó fényekkel és
gyertyákkal. Elöl egy zenekar játszott, és a párok már táncoltak.
Egyenesen a parkettre vezettem. Magamhoz húztam, a teste tökéletesen
illeszkedett az enyémhez, ahogy lassan mozogtunk a zenére. A fejét a
vállamra hajtotta, és felsóhajtott. – Ez a legtökéletesebb második randi.
Egy darabig táncoltunk, majd szünetet tartottunk, és a korláthoz
sétáltunk. A hold magasan járt az égen, és a csillagok olyan élénkek
voltak; még sosem láttam ilyen éjszakai égboltot. Álltunk és bámultuk,
míg végül szembefordult velem, és a számat az övéhez húzta. Először
gyengéden csókoltam meg, de ő a nyelvével megnyalta az ajkamat,
bebocsátást kérve. Megnyíltam neki, majd átvettem az irányítást a csók
felett. – Istenem, fantasztikus az ízed – mormoltam.
Hátralépett, és olyan pillantást küldött felém, amelyről biztos voltam
benne, hogy évek múlva is térdre kényszerít. – Vigyél az ágyba, Holt. –
Bólintottam, és megfogtam a kezét, felvezetve őt a kabinomba.
 HATODIK NAP

Dane

MÁSNAP REGGEL Holt ragaszkodott a reggeli megrendeléséhez, hogy

ne kelljen elhagynunk a szobát. Ez olyan volt számomra, mint egy
tündérmese, és szinte el sem tudtam hinni, hogy megtörtént. Mintha egy
teljesen más oldalát fedeztem volna fel. Néztem, ahogy az e-mailjeit
görgetve mindent ellenőriz, és a legtöbbször még mindig ugyanaz az
intenzív Holt volt, aki mindig is volt, miközben dolgozott. Időnként
megállt, és magában morgott, mialatt a magával hozott aktákat
lapozgatta. Aztán felnézett rám, és olyan gyengéd mosollyal ajándékozott
meg, amilyet ezen a héten még sosem láttam.
A homlokát ráncolva nézte, ami a számítógép képernyőjén volt. –
Amint visszaérünk, tovább kell lépnünk Hendersonon. Láttad az e-mailt
Mitchelltől?
– Nem, még nem jutottam el idáig, hadd nézzem meg. Azt hittem, ez
már elintézett ügy.
– Igen, de úgy tűnik, hogy egy másik cég megkereste az igazgatótanács
néhány tagját, és több pénzt ajánlott.
Megtaláltam az e-mailt, megnyitottam a mellékletet, és elolvastam. –
Utána kellett volna nézniük, rossz lépés volt az unokaöcs
megkörnyékezése. Teljesen lojális a nagybátyjához, és most már minden
részletet tudunk. – Egy pillanatig tanulmányoztam a számokat. –
Semmivel sem ajánlanak többet, mint te a B lehetőségként.
– Ami azt jelenti, hogy teljesen le akarják állítani az üzemet. Nincs
módjuk arra, hogy a régi berendezésekkel folytassák ott a termelést, és
senki sem tud ennyit fizetni, és nem engedheti meg magának a
korszerűsítést.
– Pontosan ezt mondtad neki, és ő az A opciót választotta; kevesebb
pénzt kap előre, de a gyár nyitva marad.
 – Igen, de valaki megtudta, hogy mit csinálunk, és úgy döntött, hogy
lecsap és jobb ajánlatot tesz. Lépnünk kell, mielőtt még bármelyik
igazgatótanácsi tagot át tudnák állítani az oldalukra.
– Egyetértek, hadd küldjem át az igazgatósági tagokról szóló aktáimat,
hogy tudd, kivel van dolgod. – Kattintottam néhányat, és a számítógépe
megszólalt, hogy megkapta az aktákat.
– Imádok itt így dolgozni, veled, egy szobában. Arra gondoltam a
minap, hogy ha visszamegyünk, ki kellene ütnünk a falat az irodám és a
tiéd között. Akkor állandóan így beszélgethetnénk oda-vissza.
Abbahagytam, amit csináltam, és felnéztem rá. – Holt, már csak
néhány napig leszek ott. Aztán átmegyek a Harper and Styleshez, hogy
projekt menedzserként kezdjek, emlékszel?
Felkapta a fejét, és a szeme találkozott az enyémmel. – Még mindig
elmész?
És akkor minden értelmet nyert. Az elmúlt napok egyáltalán nem
voltak valóságosak, és mekkora hülyének éreztem magam. Rá kellett
volna jönnöm. Láttam, hogy manipulál embereket, ráveszi őket arra, amit
akar, miközben elhiteti velük, hogy az ők ötlete volt. Nem hittem el, hogy
nem vettem észre. Tényleg hagytam elhitetni magammal, hogy a munkán
kívül másért is akar engem. Rámeredtem. – Meddig akartad hagyni, hogy
ez így menjen? Csak addig, amíg elveszítem a Harper and Stylesnál a
lehetőséget, vagy hosszú távra akarsz játszani? Talán azt gondoltad, hogy
ha hazaérünk, elég figyelmet tudsz rám fordítani ahhoz, hogy tovább
kitartsak. Tudhattam volna, hogy ez a munkáról szól, nálad minden a
munkáról szól.
Az arca elsápadt, és zihált. – Nem, Dane nem …
– Hagyd abba, Holt. Folyton azt hittem, hogy ez túl szép ahhoz, hogy
igaz legyen. – Megráztam a fejem, undorodtam magamtól. – Egyszerűen
nem tudom elhinni, hogy bedőltem neki. – Kirohantam a szobából,
menekülni akartam. Eljutottam a kabinomba, és amint becsukódott az
ajtó, nyomasztó szomorúság söpört végig rajtam, és összeomlottam.
Olyan közel voltam ahhoz, hogy mindenem meglegyen, amire valaha is
vágytam, csakhogy rájöjjek, hogy egyik sem valós. Legalábbis neki nem.
Számomra minden túlságosan is valóságos volt. Mestere volt annak, hogy
kitalálja az emberek gyengeségeit, és felhasználja ellenük – ezt tudtam.
Csak azt nem tudtam, hogy ő is tudja, hogy ő a gyenge pontom. Csak túl
kellett élnem a mai napot.
 Holnap visszaérkeztünk Fort Lauderdale-be, és elmehettem az irodába,
összeszedhettem a dolgaimat, és nem kellett többé találkoznom Holt-tal.
Nem mintha ugyanazokban a körökben jártunk volna, vagy ilyesmi, így
kicsi volt az esélye, hogy bárhol is összefutok vele. Legalább
elkerülhettem, amíg nem sikerült túltennem magam rajta.
Kint ülni és hallgatni az óceánt megnyugtatta a lelkemet, és az Isten
tudta csak, hogy a lelkemnek szüksége volt egy kis megnyugtatásra. Mivel
az enyém egy belső helyiség volt, úgy döntöttem, hogy keresek egy
csendes helyet, ahol elbújhatok.

Holt

EGY PERCIG teljesen elképedve ültem ott. Mi a fene történt? Dane

tényleg azt hitte, hogy minden, ami az elmúlt napokban történt, arról
szólt, hogy továbbra is nekem dolgozzon asszisztensként? Úgy tűnt, igen.
Valahogy úgy érthető volt. Seb azért hagyott el, mert szerinte nem
törődtem eléggé a munkával, és most Dane azért hagyott el, mert szerinte
túlságosan is törődtem vele. A szomorú az volt, hogy mindkettőnek igaza
volt az adott pillanatban. Nos, Dane-nek egy hete még igaza lett volna, de
most már nem. Nem engedhettem, hogy úgy elsétáljon, ahogy hagytam
Sebet. Nem hibáztattam, amiért a legrosszabbra gondolt, de tévedett, és
meg kellett győződnöm róla, hogy tudja. Ez a dolog kettőnk között öt éve
húzódott, és átkozott legyek, ha hagyom elveszni.
Dane szobája felé vettem az irányt. Néhányszor bekopogtam az ajtón,
de senki sem nyitott ajtót. Nem tudtam, hogy odabent van-e, és nem vesz
rólam tudomást, vagy elment valahová máshová. Megtaláltam egy
kabinos stewardot, és meggyőztem, hogy nézze meg, hogy Dane a
szobában van-e. Nem volt.
Küldtem neki egy sms-t, hogy hol van, de nem lepődtem meg, amikor
nem kaptam rá választ. Nem tudtam visszamenni a szobámba és ott ülni,
ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálok néhány helyet, amiről tudtam,
hogy szereti. De nem tartott sokáig, mire rájöttem, hogy ez reménytelen.
A hajó hatalmas volt, és ő bárhol lehetett. A fenébe, még esélyt sem adott
arra, hogy megmagyarázzam.
Tudtam, hogy várhatnék, amíg hazaérünk, és beszélhetnék vele, de
éreztem ezt az irracionális sürgető érzést, hogy ha nem találom meg most
azonnal, és nem hozom helyre a dolgot, akkor már késő lesz.
Megcsörrent a telefonom, és gyorsan kihúztam a zsebemből, mert azt
hittem, talán ő az. Ehelyett Mitchell nevét láttam a hívásazonosítómban.
Bármire is volt szüksége, várhatott. Őszintén szólva nem érdekelt, mi lesz
a Henderson-ügylettel. Most ez volt az utolsó gondom. Ellenőriztem a
hajó mindhárom medencéjét, de nem találtam ott. Minél tovább
kerestem, annál dühösebb lettem. Hogyhogy nem tudta, mennyit
jelentett nekem az elmúlt néhány nap? Olyan dolgokat mondtam neki,
amiket senki másnak nem mondtam el. Őszintén hittem abban, hogy ami
köztünk volt, az különleges, és fájt, hogy azt hitte, csak megjátszom.
Miután két órán át szerencsétlenül bolyongtam a hajón, visszamentem a
szobámba.
Kimentem az erkélyre, leültem, és próbáltam eldönteni, hogy mi legyen
a következő lépés. Végül felkaptam a telefonomat, és felhívtam az
egyetlen embert, akiről úgy gondoltam, hogy talán tudja, mit kellene
tennem.
– Halló, fiam. Hogy megy a hajóút?
– Remekül, apa. Tegnap elmentünk Belize-be. Vettem anyának kagyló
fülbevalót.
– Jó, jó. Most mi a helyzet? Kétlem, hogy az óceán közepéről hívnád az
öregedet, csak azért, hogy köszönj neki.
– Ma kaptam egy e-mailt Mitchelltől egy üzletről, amire oda kell
figyelni. Arra gondoltam, hogy talán be akarsz ugrani és elintézni.
– Ma nem tudok, sajnálom. Megígértem, hogy ma elviszem anyádat a
botanikus kertbe.
– De apa, ha valaki nem tesz valamit, elveszítjük az üzletet.
– Mindig lesz egy másik üzlet, fiam. Ez a legfontosabb dolog, amire
bárcsak korábban rájöttem volna. Semmi olyan nem történik annál a
cégnél, ami élet-halál kérdése. Ha ezt nem ütöd nyélbe, valaki más fogja,
és te majd megkaparintod a következő nagy üzletet.
– De ha egy másik cég meggyőzi őket, hogy eladják, akkor nem fognak
olyan jól bánni az alkalmazottakkal – mondtam.
– Igaz, de elmagyaráztad ezt a vezetőségüknek? Megértették a te
szándékodat valaki máséval szemben?
 – Természetesen.
– Akkor ez rajtuk múlik. Csak annyit tehetsz, hogy megadod nekik a
lehetőséget, és hagyod, hogy döntsenek.
– Természetesen igazad van – értettem egyet.
– Szóval, mi folyik még ott? Nem így beszélsz, mint aki egy szingli
körutazáson szórakozik a napon.
– Jól éreztem magam.
– Tényleg?
– Emlékszel Dane-re?
– Az adminisztratív asszisztensedre?
– Igen, veszekedtünk.
– Ezen az üzleten?
– Nem, nem az üzleten – sóhajtottam. – Tudtad, hogy elhoztam
magammal?
– Nem, de nem mondhatom, hogy meglepett. Ő gyakorlatilag a jobb
kezed.
– Ő több annál, apa. Ő a mindenem.
– Minden, mi? Mindig is kedveltem őt, már akkor, amikor először
felvetted. Nekem úgy hangzik, mintha vele kellene beszélned, nem pedig
velem.
– Megtenném, ha megtalálnám. Tudod, hogy mekkorák ezek az
átkozott tengerjáró hajók?
– Hát, csak keresgélj tovább. Ha megtalálod, tedd meg, amit kell, hogy
helyrehozd.
– Ez olyan könnyűnek hangzik.
– Fiam, te milliós üzletekkel kapcsolatban tárgyalsz nap, mint nap.
Szerintem ezt is meg tudod oldani.
A telefonom a fülembe csipogott, és rápillantottam.
– Apa, a telefonom mindjárt lemerül. Ez a hajó kiszívja az akkumulátor
élettartamát. Kösz, hogy meghallgattál.
– Bármikor. Ha visszaérsz a városba, hozd át vacsorára. Anyád nagyon
fog örülni.
Letettük, én pedig bevittem a telefonomat, és rádugtam a töltőre.
Aztán visszamentem az erkélyre. Visszagondoltam arra, amit mondott.
Tudtam, hogy igaza van, legalábbis az üzletet illetően. Ha ez nem jött
össze, a következő már igen. De abban már nem voltam biztos, hogy
Dane-nel rendbe tudom hozni a dolgokat. Egy egymillió dolláros üzletet
talán könnyebb lenne lezárni. Ha azt hitte, hogy csak azért vagyok vele,
hogy továbbra is az asszisztensemként dolgozzon nekem, fogalmam sem
volt, hogyan győzhetném meg az ellenkezőjéről. Nem akartam, hogy
elhagyja az Atwood Holdingsot. Tetszett az ötlet, hogy velem
dolgozhasson, hogy felépítsünk valamit. De azt is tudtam, hogy ahhoz,
hogy egészséges kapcsolatunk legyen, nem dolgozhat tovább nekem, mint
az asszisztensem. Az túl nagy hatalmi kiegyensúlyozatlanságot teremtett
volna a kapcsolatunkban. A legjobb módja annak, hogy meggyőzzem őt
arról, hogy komolyan gondolom, az volt, hogy elengedtem. A Harper and
Styles egy jó cég volt, nagy hasznukra válna. Nem tetszett, de ez volt a
legjobb megoldás. Most már csak meg kellett találnom őt.

Dane

TALÁLTAM egy tökéletes kis helyet a sarokban. A helyemet egy

bárpult takarta el a kilátástól, de így is ráláttam az óceánra.
Elhatároztam, hogy nem fogok búslakodni. Nem mintha sikerrel jártam
volna, de igyekeztem. Hoztam magammal egy könyvet, kinyitottam, és
úgy tettem, mintha olvasnék, remélve, hogy az emberek észreveszik, és
rájönnek, hogy nem akarok beszélgetni. Ide-oda ingadoztam aközött,
hogy idiótának éreztem magam, és meg voltam győződve arról, hogy
kizárt, hogy csak színlelt. Ha behunytam a szemem, még mindig éreztem,
ahogy tegnap este szinte áhítattal megérintett. És ahogyan rám nézett,
olyan valóságosnak tűnt.
De hogyan is lehetne? Mit gondoltam, ki vagyok? Dane Whitehead a
semmiből, Georgiából nem az a fajta srác volt, akinek Holt Atwood
megváltoztatta volna az életét. Ez szörnyű volt. Haza akartam menni, és
az ágyamba kuporodva aludni. Egy doboz fagylalttal. És egy üveg borral.
De nem, holnapig ezen a hajón ragadtam az óceán közepén. Fel akartam
hívni valakit, talán Emoryt vagy Victort, de még nem tudtam, mit akarok
nekik mondani. Egy részem be akarta vallani a hülyeségemet, és hagyni,
hogy hadd rinyáljanak miattam, hogy jobban érezzem magam, de egy
másik részem úgy akart tenni, mintha ez az egész hét meg sem történt
volna. Éppen ezen töprengtem, amikor megcsörrent a telefonom.
Majdnem rá se néztem, mert tudtam, hogy valószínűleg Holt az, megint.
Kétszer írt nekem sms-t, és háromszor hívott, de azért megnéztem.
Meglepődve láttam, hogy Mr. Henderson volt az. Mi a fenéért hív engem?
– Halló – válaszoltam.
– Dane, itt Wade Henderson. Elnézést, hogy a vakáción zavarom.
– Semmi gond, Mr. Henderson. Mit tehetek önért?
– Holt-ot próbálom elérni. Ott van?
– Nem, nincs itt velem – mondtam.
– Külön nyaralnak? Minden rendben van?
– Nem, Mr. Henderson. Csak úgy értem, hogy most éppen nincs itt
velem. Minden rendben van.
– Ó, az jó. Nos, tényleg beszélnem kell vele sürgősen. Fontos dolog a
kivásárlással kapcsolatban.
– Nos, mint mondtam, most nincs itt velem, uram, de megpróbálhatok
átadni neki egy üzenetet.
– Nem, az most nem opció. Nem akarok kellemetlenkedni, de a teljes
igazgatói tanács összeült, és készek aláírni a felvásárlás egyetlen
változtatást beiktatva. Meggyőztem őket, hogy ez a legjobb a városnak és
a családoknak, de eléggé kényes a helyzet. A másik cég nagyon meggyőző,
és attól tartok, hogy elveszítünk három tanácstagot, ha nem lépünk
azonnal. Az a három tag 54%-át jelentené a szavazatoknak. Szükségem
van arra, hogy azonnal rábólintson. Mitchell Johnsonnal csodás volt
dolgozni, de neki nincs hatalma dönteni a változatást illetően.
– Szóval most ott vannak?
– Igen, de nem tudom meddig tudom őket feltartani.
– Oké, megkeresem Holtot. Ön pedig tartsa ott őket.
Elindultam Holt szobája felé, miközben hívtam a telefonján, de nem
vette fel. A francba. Reméltem, hogy ott van, és nem kóborol valahol.
Megálltam az ajtaja előtt, és felkészültem, hogy találkozom vele. Ez üzlet
volt, emlékeztettem magam. Semmi más, csak üzlet. Kopogtam az ajtón,
de nem nyitott ajtót. Vártam egy percet, aztán erősebben dörömböltem.
Mozgást hallottam odabent, és az ajtó kinyílt.
– Dane, hála Istennek – mondta, megragadott, és a karjába húzott. Egy
másodpercig ott maradtam, magamba szívtam az érzését. Aztán eszembe
jutott, hogy haragszom rá. Ellöktem magamtól.
– Üzleti ügyben vagyok itt – mondtam olyan határozottan, ahogy csak
tudtam.
 – Üzleti ügyben? – kérdezte. – Hogy érted, hogy üzleti ügyben? Engem
most nem érdekel az üzlet.
– Holt, ez fontos. Mr. Henderson hívott …
– Felhívott, amíg szabadságon voltál?
Mély levegőt vettem, és türelemért imádkoztam. – Igen, Holt, és állj
meg és gondolkodj el rajta. Egy héttel ezelőtt ez még egyáltalán nem tűnt
volna furcsának. Most pedig figyelj rám. Összegyűlt az egész testület, és
készen állnak az aláírásra, de szükségük van a te jóváhagyásodra egy
változtatáshoz.
– Nem érdekel a Henderson-ügylet, vagy, hogy mihez kell nekik
jóváhagyás. Ami engem érdekel, az te vagy, és addig nem mész el innen,
amíg ezt meg nem oldjuk.
– Holt, hajómunka vagy irodai munka, emlékszel? Ez hajómunka.
Most azonnal el kell intézni.
– Rendben, add ide a telefonod, az enyém lemerült. – Odaadtam neki a
telefonomat, ő pedig felhívta Wade Hendersont. – Wade, ha jól értem,
akkor készen állsz a papírmunka aláírására, de van egy változás, amit
jóvá kell hagyni. Küldök egy e-mailt, amiben felhatalmazom Mitchellt,
hogy elfogadja vagy elutasítsa a javasolt változtatást. Ebben az esetben ő
beszél helyettem. – Egy másodpercig hallgatta. – Nem, sajnálom, nem
kell tudnom, miről van szó. Bízom Mitchell ítéletében. Hívd fel, és
dolgozzátok ki a részleteket, és sok szerencsét. – Letette a telefont, a
számítógépéhez lépett, és begépelt egy gyors e-mailt Mitchellnek. –
Akkor most már beszélhetnénk?
Tátott szájjal bámultam rá. – Ööö, te engedélyezted Mitchellnek, hogy
változásokat eszközöljön egy több millió dolláros szerződésen.
– Igen, de most nem ez a fontos.
– Akkor mi? – Ez egy hatalmas összeg volt, ha Mitchell rossz dologra
bólint rá, akkor az egy kisebb vagyonba kerülhet a cégnek.
– Te, Dane. Te vagy az, ami fontos. Nem érdekel, hogy az Atwood
Holdingsnak dolgozol-e vagy sem, engem csak az érdekel, hogy ott vagy
nekem, akihez hazamehetek este. Ne érts félre, nem szeretném, ha
máshol dolgoznál. Még egy projekttervezői állást is létrehoznék neked, ha
szeretnéd, de ha a Harper and Styles-nak akarsz dolgozni, nekem az is
megfelel. Az elmúlt napokban történteknek semmi köze nem volt ahhoz
az átkozott céghez. Rájöttem arra, amire már rég rá kellett volna jönnöm.
Szeretlek, Dane. Szeretlek és szükségem van rád. Az életemben, nem az
irodámban.
 Egy percig álltam ott, hogy feldolgozzam, amit az imént mondott. Holt
szeretett engem. Haza akart jönni hozzám. A nyakába vetettem magam,
és felnevettem, amikor a karjaiba kapott. – Holt Atwood, én is szeretlek.
 A HAJÓÚT UTÁN

Holt

Ültem a nappalimban és csodálkoztam, hogy milyen nagy változást

jelenthet hat hónap. A ház tele volt emberekkel, mindannyian nevettek és
viccelődtek, miközben a költöztetők behozták Dane holmiját. Eltartott
egy darabig, amíg meggyőztem arról, hogy nincs szüksége egy olyan
lakásra, ahová soha nem megy haza, de végül beadta a derekát.
– Szóval, akkor is kapunk pizzát, ha nem segítettünk a költöztetésben,
igaz? – kérdezte Nolan Dane-t. – És a jó fajtából. Semmi olyan kész
ötdolláros pizzás szarságot, amivel Kit etetett minket.
– Hé, vagy tíz pogányt kellett megetetnem, amiért segítettetek költözni
– mondta Kit, és a kanapé végéből egy párnát dobott Nolan felé.
– Mit szólnál a sarki pizzériához, bébi? Szereted az övékét, ugye? –
kérdeztem.
– Igen, persze, de biztos, hogy meg kell etetnünk őket? Tudod, mit
mondanak a kóbor állatokról, ha megeteted őket, nem mennek el.
– Túl késő – mondta Emory. – Leültem erre a kanapéra, már nem
mozdulok.
Felálltam, hogy megrendeljem a pizzát, és nevettem a heccelésükön.
Dane-nek jó barátai voltak. És miután abbahagyták, hogy Horribilis Holt-
nak szólítsanak, szerettem, hogy a közelemben vannak. A velük való
együttlét boldoggá tette Dane-t, és ha Dane boldog volt, az engem is
boldoggá tett. A srácok bejöttek egy újabb rakomány dobozzal, és
bejelentették, hogy ez volt az utolsó. – Most rendeltünk pizzát, kértek
belőle? – kérdeztem.
– Nem, köszönöm, Mr. Atwood. Azért kedves, hogy felajánlotta. –
Nagy borravalót adtam nekik, részben azért, mert remek munkát
végeztek, részben pedig azért, mert annyira örültem, hogy Dane minden
holmiját itt tarthattam, ahol a helyük volt.
Minden nagyjából tökéletes volt. Az egyetlen dolog, ami még nem
sikerült, az az volt, hogy meggyőzzem Dane-t, hogy jöjjön vissza dolgozni
az Atwood Holdingshoz. Szerette az új munkáját, és ők is szerették –,
nem mintha hibáztattam volna őket. Nehéz volt őt pótolni.
– Ott lesztek a pénteki fellépésemen? – kérdezte Kit.
– A világért sem hagynám ki – biztosította Dane. – Mindketten nagyon
várjuk már, nem igaz, Holt?
– Igen – értettem egyet.
– Várj, amíg meglátod Tempest Starr Valentin-napi ruháját. A
kicsikém gyönyörű – mondta Victor, és csókot nyomott Kit arcára.
Befejeztük a pizzát, és a srácok mind megígérték, hogy visszajönnek,
amint elpakoltuk Dane cuccait. Mindannyian egy helyi klubba indultak,
de Dane és én arra használtuk fel azt, hogy ki kellett pakolnunk, hogy
itthon maradjunk. Elpakoltam a maradék pizzát, és csatlakoztam hozzá
az erkélyen. A korlátnál állt, és a vízre nézett.
Odaléptem mögé, és átkaroltam. – Épp azon gondolkodtam, hogy hat
hónap milyen nagy változás lehet – mondta, miközben hozzám simult.
– Ez vicces, én is pontosan ugyanezt gondoltam nem sokkal korábban.
– Imádok itt kint lenni. Olyan békés. Nehéz elhinni, hogy egy
forgalmas város van mögöttünk.
– Tudom. Azért vettem meg a házat, hogy legyen egy hely, ahol
pihenhetek és hallgathatom az óceánt. Tudod, az elmúlt hat hónapban
többet voltam itt kint, mint az egész öt év alatt, amióta az enyém a ház.
Soha nem azért jöttem ki ide, hogy csak üljek, mint ahogy most. Te jót
teszel velem.
– Ennek örülök. Tetszik ez a laza változatod.
– Nekem is, bébi. Köszönöm, hogy segítettél újra megtalálni önmagam.
– Nem csináltam semmit, Holt, vagy is, nem igazán.
– De igen, csináltál. Szerettél engem, és ez minden, ami kellett.
Megfordult a karjaimban, rám mosolygott, én pedig csókkal fogadtam
az ajkait. – Menjünk az ágyunkba, a hálószobánkba – mondta.
– A miénk, imádom ennek a hangzását. Ugye tudod, hogy most már
hozzám vagy kötve?
– Holt Atwood, az első naptól fogva hozzád vagyok kötve, és ez nekem
tökéletesen megfelel.

Vége