Kat Martin

Forró hullámok

Lady Salena Hardwick Jones Silver Jones néven kocsmáros lánynak álcázza magát. Azonban
pénzsóvár emberek a szökött nőt keresve átfésülik a georgiai partokat, és foglyul ejtik. Egy
hajóra hurcolják, ahol Silver megesküszik, hogy megszökik. A hajó szemtelen tulajdonosában
azonban emberére akad. Morgan Trask őrnagy elszántan kitart amellett, hogy szép
rakományát elviszi ahhoz az arisztokratához, akit régóta csodál. A hajó ragyogó kapitánya
vajon Silver szigorú fogva tartója - vagy gáláns védelmezője? Silvert kétségek gyötrik, vágy
kínozza, érzelmei összekuszálódnak. Titkos szégyene miatt nem mondja el Morgan Trasknak
szökése valódi okát. Fél, ugyanakkor kétségbeesetten szeretne bízni benne.

Damaris Rolandnak, amiért bízik bennem

1
Eredeti cím: Savannah Heat
Copyright © 1993 by Kat Martin
A fordítás a Dell Book kiadása alapján készült
Ali rights reserved!
A címlapfestmény Nagy Sándor Zoltán munkája
Fordította: Szabó Andrea
Fedélterv: HATI
Hungarian translation and edition Copyright © by Hajja & Fiai Kiadó
Szedte és tördelte: Hajja & Fiai
Készült Nagy-Britanniában
HU ISSN 1216-5514
ISBN 963 8309 41 5
1. fejezet

Savannah, Georgia
1841

Megszökni! A lány csak erre tudott gondolni, csak erről álmodott. Ez a szó rabul
ejtette, elhomályosította minden más gondolatát, eltompította érzékeit, és
szabályosan börtönbe zárta.
Silver Jones lerogyott az alacsony faágyra, a patkányokkal teli raktár sarkában.
A vére még mindig forrt, amikor legutóbbi sikertelen kísérletére gondolt. Nehéz

2
ládákat és dobozokat rakott egymás tetejébe, majd felmászott az ingatag piramis
tetejére egy koszos kis ablakhoz, mely tizenkét láb magasan volt a feje fölött.
Ma reggel végre sikerült felfeszítenie egy mellékajtót, s bár nem talált utat a
menekülésre, csak a körmeit törte le és összevérezte az ujjait, a szomszédos
helyiségben talált elég dobozt ahhoz, hogy felépítse ingatag létráját.
Az ördögbe! Silver apró öklével az ágyra ütött, majd a fájdalomtól újra
káromkodni kezdett. Olyan biztos volt benne, hogy ha egyszer eléri az ablakot,
valahogyan átpréseli majd rajta magát, és végül meg tud szökni. De rá kellett jönnie,
hogy bármilyen karcsú is, az ablak túl kicsi. Órákig kiabált segítségért, de az
eredmény csak az lett, hogy berekedt.
Silver fáradtan fel sóhajtott, és végignézett rendetlen környezetén. Súlyos
dobozok, a faágya mellett egy felfordított ládán egy vödör állt, benne egy csorba,
rózsaszín, porcelán vizeskancsó, mellette egy félig leégett gyertya. A helyiség
penészes volt és elhagyatott. Legyek zümmögtek egy tálca felett, melyen egy félig
megevett kenyérhéj és egy üres tál feküdt, melyben egykor birkagulyás volt.
Silver szeme sarkából megpillantotta egy patkány szürkésbarna szőrét, amint
az állat egy nagy hordó mögé szaladt a sarokban. Visszafojtott egy sikolyt. Úristen,
mennyire utálta ezeket a mocskos kis állatokat! A poloskákat és a pókokat sem tudta
elviselni. Rengeteg volt ott, ahonnan jött. És meg több itt, Savannah forró és nedves
éghajlatán.
De a patkányok - még az apró mezei egerek is - egy másik dolog volt.
Silver megborzongott, amikor a patkány néhány centiméterre tőle elfutott, majd
végül el is tűnt. Próbált nem gondolni arra, hogy mikor jöhet vissza, inkább a hajába
túrt, itt-ott meghúzott egy csomót, és próbálta simára kifésülni az ujjaival. A hosszú,
szokatlanul fényes ezüsttincsek most szürkés csomókban keretezték az arcát.
Ruhája, a fehér parasztblúz és az egyszerű, barna szoknya - amit a Fehér Ló
fogadóban viselt, mivel ez volt a kocsmároslányok egyenruhája - csupa mocsok volt
a falakon lévő kosztól, és több helyen is elszakadt.
De itt legalább nem bántak vele rosszul. Megláttak a fogadóban aztán
megvárták kint, amíg befejezi a munkáját és elindul, hogy kis padlásszobájába térjen,
mely a kocsiszín felett volt az udvar végében.
- Igen, ez ő – suttogta a legmagasabb férfi, majd befogta a nő száját. Súlyos
teste segítségével a falhoz kényszerítette.

3
 Haja világos, mint a fonott ezüst, szeme, mint a puha, barna bársony, bőre
olyan szép és sima, hogy az ember legszívesebben megérintené.
- Ezt verd ki a fejedből! - figyelmeztette Ferdinand Pinkard - Tudod, hogy szól a
megállapodás: a nő sértetlenül kerül vissza. Nem kapunk érte pénzt, ha valami baja
esik.
- A fenébe! - káromkodott Silver a férfi büdös ujjai mögül. Vadul küzdött vékony
kezével és lábával, míg sikerült kirúgnia. Egy nagyot rúgott a férfi lábszárába, mire
az fajdalmában felnyögött, és káromkodni kezdett. Silver szabad kezével ekkor
megkarmolta a magas férfi arcát, majd gonosz elszántsággal beleharapott a kezébe.
- Átkozott nőszemély! - Olyan vadul rázta meg a nőt, hogy Silver attól félt,
kitörik a nyaka.
- Jobban teszi, Miss Jones, ha rendesen viselkedik - figyelmeztette Pinkard.
Jeges hangjától Silver megborzongott félelmében. - Hosszú az út visszafelé, azalatt
az idő alatt bőven meggyógyulnak a kisebb sérülések.
A magas férfi letörölte arcáról a vért, és erősebben szorította a nőt. - Te
átkozott nőstény ördög! - Kezével megragadta Silver haját, és úgy hátrarántotta a
fejét, hogy könnyek gyűltek a nő szemébe.
- Csak óvatosan, Julian! - Pinkard hangja gúnyosan csengett. - Nem
szeretnénk, ha őlordsága elégedetlen lenne. - Négyen voltak: két termetes matróz, a
magas, pókszerű, avas leheletű férfi, aki fogva tartotta és Ferdinand Pinkard.
- Hogy találtak meg? - kérdezte Silver összeszorított fogai közül, miközben
harcolt a fájdalom ellen, amikor a Juliannák szólított férfi hátracsavarta a karját. -
Honnan tudták, hol kell keresniük?
Az egyik matróz - egy nagy, vörös hajú, bajuszos férfi - halkan felnevetett. -
Pinkard még az utolsó patkányt is megtalálja a süllyedő hajón. A te világos hajadat
és szemtelen arcodat egyáltalán nem nehéz megtalálni.
Silver kétségbeesett. Már eddig eljutott, és olyan biztos volt benne, hogy ezúttal
sikerülni fog. Nem félt igazán. Pontosan tudta, hogy ezek az emberek mit akarnak.
Bár mindent elkövetett, hogy eltüntesse maga után a nyomokat, tudhatta volna, hogy
valaki végül úgyis megtalálja.
Tudhatta volna, hogy a férfi úgysem engedi el.
Kezét hátrakötötték, szájába zsíros rongyot tömtek, és olyan szorosan kötötték
le, hogy alig tudott lélegezni. Silver -nek nem volt más választása, hagyta, hogy
Pinkard és az emberei betuszkolják egy várakozó sötét kocsiba. „Nyugodj meg” -

4
mondogatta magának. „Légy észnél, túl messze mentél már ahhoz, hogy most
elbukj.”
Próbálta lecsendesíteni vadul dobogó szívét, és a kocsi fényes, fekete,
párnázott falának dőlt. Hallgatta a macskaköves úton csattogó kerekek hangját, majd
a fakul lök suhogását, amikor az út poros országúttá változott. Tovább kellett volna
mennie, beljebb a partoktól.
Arra a gyötrelemre gondolt, amit maga mögött hagyott. Szinte érezte szájában
a vér sós ízét, arcán a súlyos ököl csapását. Hányszor kellett mindezt eltűrnie?
Hányszor adta meg magát, mert azt gondolta, valahogyan megérdemli, és minden
alkalommal azt hitte, ez lesz az utolsó? Hányszor lázadt fel a férfi ellen, hogy a
végén még szörnyűbb büntetést kapjon?
Silver a kocsi ablakán kinézve figyelte az elsuhanó sötétséget. „Istenem hát
ennek a rémálomnak sohasem lesz vége?”
Rövid idő múlva megérkeztek egy elhagyatott, régi raktárhoz, távol a kikötőtől.
Pinkard bezárta oda Silvert, és - hogy hatalmát egyértelművé tegye - nem oldozta ki
a kezét, és nem vette ki a szájából a rongyot. Reggelre Silver karja és szája
elzsibbadt, nyelve kiszáradt és megdagadt. Sírni szeretett volna, de nem mert. Nem
volt helye a gyengeségnek és a könnyeknek.
Hajnalban Pinkard visszatért az egyik emberével. Hozott vizet és egy kis
ennivalót, majd kioldozta a nő köteleit. Azóta mindennap eljöttek, de nagyon
óvatosak voltak. Soha nem jött ki senki egyedül, és soha nem engedték túl közel
magukhoz a nőt. Jól kitanították őket. A férfi - aki majd fizetni fog nekik, amiért
visszahozzák neki a nőt - határozottan a tudomásukra hozta, milyen kétségbeesett
és elszánt tud lenni Silver.

Morgan Trask őrnagy a Savannah nevű hajó mellett a kikötőben sétált. A hajó
nemrég érkezett Charlestonból. Morgan hat hónapja volt a száznegyvenöt láb magas
fővitorlájú szkúner tulajdonosa, de ritkán volt azóta a kapitánya. Tavaly felhagyott a
vándorló életmóddal, amióta a pénze, melyet régóta gyűjtögetett és befektetett,
gazdaggá tette.
Ahogy ott sétált, meglátta tükörképét a vízben. Magas, szeles vállú alakja a
közelgő hullámban remegett, sötétszőke haját szél borzolta. Az évek során
hozzászokott a forradáshoz, mely az arcán volt látható, de a katonai egyenruhát
feltűnő aranycsíkjaival és fényes, sárgaréz gombjaival túl hivalkodónak tartotta.

5
Sokkal jobban szerette a sötétbarna térdnadrágot, melyet a tengeren viselt, gyakran
ing nélkül.
De a texasiak - ahogy az újságok és ők maguk is nevezték magukat -
ragaszkodtak a rangjának megfelelő egyenruhához. - Nem lesz jó - mondta Stephen
Pearson, Lamar elnök képviselője, legmeggyőzőbb látogatása alkalmával -, ha egy
civil, aki még csak nem is tagja a köztársaságnak, fegyverekről tárgyalásokba
bocsátkozik a britekkel.
Elhatározták, hogy ideiglenesen felveszik az őrnagyot a Texasi
Tengerészeihez. Elég magas rangú ahhoz, hogy tisztelettel viseltessenek iránta,
ahhoz azonban nem elég, hogy a brit összekötő tisztet esetleg megfélemlítse.
A texasiak ajánlata már kezdettől fogva nagyon érdekelte Morgant. Itt volt a
lehetőség, hogy újra tengerre szálljon, és újabb kalandok elé nézzen. De az igazi ok,
amiért végül elfogadta az ajánlatot, az az volt, hogy aggódott a testvéréért.
Brendan Trask mindig szemtelen volt és engedetlen, és a fiatal texasi
köztársaság hatalmas földje és korlátlan lehetőségei felkeltették érdeklődését. Két
éve hagyta el Georgiát, és azonnal belépett a Texasi Tengerészeihez. Most
Mexikóban volt egy küldetésen, ahol honfitársaival a federalista lázadók mellé álltak,
hogy megpróbálják megdönteni a mexikói kormányt, mely állandóan zaklatta a
tapasztalatlan texasi köztársaságot. Brendan benne akart lenni az események
sűrűjében. Ezzel az úttal Morgan megnézheti testvérét, és megnyugtathatja magát,
hogy a fiú biztonságban van.
Morgan átmászott a hajófarkorláton a fedélzetre, mely most üres volt, mivel a
legénység kiment a partra. Egy hirtelen ötlettől vezérelve vette meg a hajót, nem
mintha amúgy nem lett volna jó befektetés. A szkúner jelentette számára a
kapcsolatot a tengerrel, mely oly sokáig volt az otthona. Most örült, hogy megvette.
Morgan a kormányosfülke felé indult, Solomon Speightet kereste. Ez a férfi volt
rendszerint a Savannah kapitánya part menti kereskedőútjain. Morgan csak keveset
beszélt Sollal, miközben a nyurga, ősz hajú férfi összeszedte holmiját és a partra
készült.
- Jól fog jönni egy kis szabadság - mondta Sol mosolyogva. Kezet fogott
Morgannel, majd jellegzetes tengerészléptekkel a korlát felé indult. - Az embernek
néha szüksége van egy kis pihenésre.
Morgan egy szavát sem hitte el. Solnak a vérében volt a tenger. Az a fajta
ember volt, akinek még a sírja is a tenger lesz. Morgan feltétel nélkül bízott benne,

6
de a texasiak ragaszkodtak hozzá, hogy maga Morgan vezesse a hajót. Az igazat
megvallva ez jó ürügy lesz neki arra, hogy megváljon Abercom utcai nagy háza
minden kényelmétől, maga mögött hagyja a gyapotüzlet szigorú beosztását, és újra a
kormányrúd mögé álljon.
- Jó estét, őrnagy - hallatszott egy hang a létra felől, mely egy elegáns szalonba
vezetett le. Rendszerint itt étkezett a kapitány, az első tiszt és az utasok, akik a hajón
voltak. A helyiség fala tölgyfa burkolatú volt, minden sarokban egy kis beépített,
faragott szekrénykével. Közepén egy tölgyfából készük súlyos asztal és székek
álltak. A szalon mögött volt a kapitány osztályon felüli kabinja, mellette pedig meg
egy kis szoba az utaskísérőnek vagy a hajósinasnak. - Hamilton Riley hadnagy
vagyok. Én leszek az úton az attasé.
Riley lemászott a létrán, és kezet fogott Morgannal, aki észrevette, hogy a férfi
keze vékony, de határozott a szorítása. – Örülök, hogy megismerhetem, hadnagy.
Van valam, újság, amiről tudnom kellene?
- Semmi különös. Az út, úgy tűnik, egyszerű rutinút lesz. Barbadosnál
találkozunk a britekkel, elcseréljük a gyapotot cukorra, a cukrot pedig fegyverekre,
majd evisszüka fegyvereket a Yucatánon. A texasiaknak is van fegyverük, de ezeket
is biztosan tudják majd hasznosítani.
Riley nem nézett ki húsz évnél idősebbnek, de Morgan az anyagából tudta,
hogy huszonhárom. Homokszínű hajával és világoskék szemével ártatlan fiúnak
nézett ki, ami West Pointnál eltöltött évei ellenére is igaz volt. Sok tekintetben
ártatlan volt. - Két napon belül indulnunk kellene – mondta Morgan.
- Rendben van. Elég időnk van a megszervezett találkozásig. Azt hiszem, még
a britek előtt fogunk odaérni.
- Van még más texasi is, aki velünk jön? - kérdezte Morgan.
- Velem együtt összesen öten leszünk. Tudom, hogy legszívesebben tizenöt
emberrel utazna.
- Így igaz. A hajón legalább ötven ember fér el, de mivel ez könnyű út lesz,
minél kevesebben vagyunk, annál jobb.
A fiatal hadnagy elmosolyodott, mire egy gödröcske jelent meg az arcán, amitől
még fiatalabbnak tűnt. - Való igaz, uram.
- Ha valami miatt szüksége lenne rám, a kabinomban megtalál.
- Igenis, uram - felelte a hadnagy, és fürgén tisztelgett.

7
 - És elhagyhatja ezeket a felesleges katonai formaságokat. Egy egyszerű
„igenis, uram” magától és az embereitől nagyon is megfelelő lesz.
- Igenis, uram - ismételte a hadnagy, és ismét tisztelgett, majd zavarában fülig
pirult.
- Rendben van, hadnagy - Morgan elfojtott egy mosolyt, miközben Hamilton
Riley megfordult és felsietett a létrán.
Morgan átsétált a szalonon saját kabinjához, majd leült az íróasztala mellé, és
újra végignézte a parancsokat. Ellenőrizte, nincs-e valami utolsó pillanatban kiderült
részlet, amivel tisztában kell lennie indulás előtt. Ahogy a rumot kirakodják a hajóból
és gyapotot rakodnak be helyette, indulhatnak. Morgan majdnem elmosolyodott. A
zaklatott hajtás után örömmel várta azt a néhány nyugodt hetet a tengeren. Szinte
már hallotta, ahogy a vitorlákat csapkodja a hűvös, hajnali szél, és szinte látta a
Karib-tenger tiszta, kék vizét a hajótest alatt. Már alig várta.

- Jobb lesz, ha maga köré csavarja azt a takarót - figyelmeztette a vörös hajú
matróz. - Nagyon nagy eső lesz.
Bár a durva posztó nagyon szúrt, Silver azt tette, amit mondtak neki. Talán
megengedik, hogy a keze kint legyen, hogy magához foghassa a takarót, és így talán
megtalálja a kijáratot, amit keres, és észrevétlenül sikerül elszöknie.
- Ne reménykedjen, kislány - mondta a Juliannak szólított férfi. Kirángatta Silver
kezét a takaró alól, és elöl összekötözte a csuklóját. Szájába dugta koszos
zsebkendőjét, egy másikat pedig a szája elé kötött, hogy az előzőt odaerősítse.
Silver vállára terítettek egy takarót, de fejét szabadon érte az eső és a szél,
miközben kituszkolták az ajtón. Az egyre nagyobb pocsolyákat kerülgetve a sáros,
vizes úton egy távolabb várakozó kocsihoz mentek. Mire a férfiak átadták Silvert a
száraz Ferdinand Pinkardnak, a takaró lecsúszott róla, belepett a sárba, és
otthagyták. Silver vizes ruhája és haja testéhez tapadt. A többi férfi szeme mellének
lágy domborulatán időzött, és ott, ahol vizes szoknyája csípőjéhez és combjához
ragadt, Pinkard azonban csak mosolygott.
- Kissé piszkosnak tűnik, drágám. Reménykedjünk benne, hogy a jó őrnagy tud
majd adni magának egy váltás ruhát.
„Menj a pokolba!” - dühöngött magában Silver. Ha volt a földön olyan ember,
aki megérdemelte az Úr haragját, akkor ez a férfi az volt. A sötét arcú, ceruzavékony

8
bajuszú spanyol a legkegyetlenebb üldöző volt, akivel Silver életében találkozott.
Otthon gyakran hallotta a nevét. Az az ember volt, aki pénzért eladta magát.
Számára egyetlen munka sem volt megerőltető, egyetlen feladat sem túl
visszataszító.
A kocsi a kikötőbe hajtott, kinyílt az ajtaja, és a kilépő három férfi kiemelte
Silvert. Pinkard fejébe húzta keskeny karimájú kalapját, szorosabbra vonta magán
hosszú, fekete köpenyét, és követte őket.
- Nézd meg, hova lépsz! - figyelmeztette Julian, és a korláton átrángatva a
fedélzetre vezette a nőt.
- Beszédünk van az őrnaggyal - mondta Pinkard a homokszínű hajú, sötétkék
egyenruhás férfinak.
- A kabinjában van - válaszolta a fiatal tiszt. - Mit mondjak, ki keresi?
- Ferdinand Pinkard. Mondja meg neki, hogy értékes kincset hoztam, ami az
egyik barátjáé.
A tiszt kíváncsian nézett a nőre, vizes ruhájára, összekötözött kezére és
betömött szájára. Együttérző tekintettel lement, majd néhány perc múlva visszatért.
- Azt üzeni, hogy bemehetnek.
- Köszönjük - Pinkard előbb a többiekhez fordult: - Ti ketten itt várjatok! -, majd
Julianhoz, aki vasmarokkal szorította a nőt. - Menjünk!
Lementek a létrán, át a szalonon, majd gyors kopogásukra a faajtó mögül egy
mély hang azt felelte, hogy menjenek be. Julian belökte a nőt az ajtón, mire Silver
megbotlott. Pinkard mögé lépett, majd Julian kiment a szobából.
- Mi az ördög folyik itt?
Silver barna szemét a magas, sötétszőke férfira emelte, akinek egy forradás
volt az arcán, és aki drámai belépésükkor talpra ugrott.
- Salena - szólította Pinkard keresztnevén a nőt -, ő Morgan Trask őrnagy,
ideiglenesen a Texasi Tengerészet tagja. - Mosolyogva felvonta vékony, fekete
szemöldökét, mintha azt várná, hogy a nő illemtudóan válaszol a bemutatásra. - Attól
tartok, Salena nem tud felelni - mondta az őrnagynak -, de biztos vagyok benne, örül,
hogy apja egyik régi barátjával találkozhat.
Silver a rongy miatt csak magában tudott átkozódni, és megpróbálta sípcsonton
rúgni a spanyolt. Hatalmas pofont kapott a próbálkozásáért. A következő ütést a
magas őrnagy erős szorítása Pinkard karján és kemény, figyelmeztető tekintete
akadályozta meg.

9
 - Azt kérdeztem, mi folyik itt - mondta. - Valamelyikük árulja el, vagy kioldozom
a nőt, és ő fogja elmondani.
- Ha magának lennék, ezt nem tenném. Salenának szörnyű természete van.
- Látom.
- A barátja, akiről beszéltem, nem más, mint Kent hercege.
Az őrnagyot láthatóan bosszantotta Pinkard játéka. Morgan magas volt, jó
felépítésű, és egyetlen felesleges deka sem volt rajta. Az arcán lévő forradás
kemény tekintetet kölcsönzött neki, de nem rontotta el kemény arcélét és egyenes,
nemesi orrát.
- Mi köze van Williamhez? - kérdezte. Pinkard halkan felnevetett, vékony
bajusza görbe félmosolyra húzódott. - Ez a sötét szemű, rossz természetű csomag,
amit itt lát, nem más, mint a tulajdon lánya. - Levette a szájáról a zsebkendőt, és
kivette a rongyot. Silver cifrát káromkodott, és újból megpróbált belerúgni. - Morgan
Trask őrnagy, ismerkedjen meg Lady Salena Hardwick-Jonesszal.
Morgan gyakorlott szeme végigmérte a nőt. Nem volt magasabb, mint egy
átlagos nő, de attól, ahogy felszegte az állát és kihúzta magát, magasabbnak tűnt.
Szálkás, őszesarany haja puha mellére tapadt, mely sűrűn emelkedett és süllyedt
mélyen kivágott blúza alatt.
- Az én nevem Silver Jones - mondta. - A Bay Streeten dolgozom a Fehér Ló
fogadóban. Ez az ember megőrült.
Morgan szája megrándult, amit más körülmények között talán mosolynak
lehetett volna nevezni. Még piszkos arca és átázott ruházata sem tudta elfedni
William büszke tartását, készséges arroganciáját és Mary hatalmas, barna szemet és
vastag szempilláit. A vékony, egyenes orr és a szép arccsont azonban Silver Jonesé
volt.
- Silver, valóban? Nem Lady Salena? - Amikor Morgan utoljára látta Williamet,
tizenöt éves volt. Kent hercege megboldogult apjának barátja, neki pedig barátja és
mentora volt. Salena még kisgyermek volt, mosolygott, és apja térdére mászott.
Aztán William szakított a családi hagyományokkal és önálló lett. Vett egy
ismeretlen kis szigetet - Katonga nevűt - a nyugat-indiai Szigeteken, és odaköltözött,
hogy ültetvényt telepítsen. Morgannak időnként eszébe jutott a férfi, de soha nem
szakított rá időt, hogy meg is látogassa.
Most úgy tűnt, talán itt a lehetőség.

10
 - Mondtam már, hogy a nevem Silver, és a Fehér Ló fogadóban dolgozom.
Ezek az „urak” tévednek.
Morgan nem figyelt rá, inkább Pinkard felé fordult. - Pontosan mit akar tőlem,
mit csináljak vele?
- Vigye haza - felelte egyszerűen a spanyol -, de abban biztos lehet, hogy nem
lesz könnyű feladat.
Morgan szemügyre vette Salenát. Bőrig ázott, amitől blúza felfedte két hetyke
mellbimbóját, melyek megkeményedtek a hidegtől. Dereka olyan keskeny volt, hogy
akár két kezével is átérte volna.
- Miért szökött el? - kényszerítette magát, hogy újra az arcára nézzen. Meglátta
a piszkot, ami bemocskolta az arcát, és eltakarta finom száját. Silver halványan
elpirult, mintha tudta volna, hol járt a férfi szeme.
- Feleségül akart menni egy férfihoz, akit az apja nem tartott hozzávalónak -
felelte Pinkard helyette. - Valami átutazó bandita lehet, aki az Államokba igyekezett.
Az apja megtiltotta a házasságot, ezért elszökött azután a hitvány alak után.
- Maga hazudik, Pinkard - köpött egyet Silver.
- Maga pedig nem Lady Salena - mondta Morgan gúnyosan -, hanem csak
Silver Jones, egy dolgos kocsmároslány, aki csak tévedésből van itt.
Silver nem felelt. Ha Morgan Trask az apja barátja volt, akkor nincs mit
mondania.
- Miért hozzám jöttek? - kérdezte Morgan Pinkardtól.
- Ha hiszi, ha nem, a sok mocsok és kosz alatt Silver gyönyörű, fiatal nő. Kevés
ember van, akiben megbízok, hogy sértetlenül viszi vissza az otthonába.
- Úgy érti, kevés emberben bízik meg, aki sértetlenül viszi vissza, hogy
megkaphassa a pénzét?
- Pontosan.
Morgan évek óta ismerte Pinkardot, és tudta, hogy egy dollárért is eladná a
lelkét. Nem lepte meg, hogy egy elszökött lányt pénzért visszavitet szomorú
szüleinek, az viszont meglepte, hogy ez az akaratos, fiatal nő Lady Salena Hardwick-
Jones.
- Úgy értesültem, hogy Barbados felé tart - tette hozzá Pinkard. - Katonga útba
esik. Visszaviheti a lányt, és felveheti a pénzemet. Williamnek gondja lesz rá, hogy
maga is megkapja a jutalmat, hacsak nem akarja, hogy én is magával menjek.

11
 - Isten őrizz, Pinkard. Egy órát magával pont elég kibírni. Pinkard elengedte a
füle mellett a megjegyzést. - Akkor hazaviszi a lányt?
- Úgy tűnik, nincs más választásom. Nem áll szándékomban itthagyni magának
és a banditáinak. Talán a maguk étvágyát nem kelti fel - még egyszer végignézett a
lányon, karcsú derekán, melle és combja csábító vonalán -, de biztos vagyok benne,
hogy mások finom falatnak találnák. Meglep, hogy ilyen hosszú ideig képesek voltak
távol tartani őket, ha egyáltalán távol tartották.
- Biztosíthatom, hogy a hölgy erényén nem esett folt. William hajthatatlan volt
ebben a kérdésben. - Felvonta fekete szemöldökét. - Ha már itt tartunk, remélem,
számíthatok rá, hogy William iránt tanúsított hűsége felülkerekedik szexuális
vitézségén, amit a nők olyan vonzónak találnak magában.
Silver Morganra nézett, mire a férfi olyan pillantást vetett rá, melyben ugyanaz a
vonzódás tükröződött, amilyet ő is értett iránta. Silver koszos volt, rongyos és elázott.
Azonkívül egy hete nem fürdött.
- Ne mondja ki! - figyelmeztette a férfit, amikor látta, hogy az ázott ruháiára és
csapzott hajára néz. Lehet, hogy jóképű, de akkor is csak férfi. És amit róla gondolt,
egyáltalán nem számított.
Morgan csak mosolygott.
- Vigyázzon, őrnagy- intette óvatosságra Pinkard, amikor menni készült. -
Mindenre képes, csak hogy ne kelljen visszamennie Katongába. A maga helyében
én vigyáznék magamra.
- Nem fogom elfelejteni. - Az őrnagy tekintete elárulta, cseppet sem ijeszti meg
Pinkard figyelmeztetése.
„Jól van” – gondolta Silver. – „Azt a legkönnyebb legyőzni, aki lebecsüli az
ellenfelét.”
- Tudja, hol talál – fejezte be Morgan. - Elteszem magának a vérdíjat, és
odaadom, ha visszajöttem.
- Tegye meg, őrnagy, és mindketten, William meg én végtelenül hálásak
leszünk a közreműködéséért, még ha egy kicsit vonakodva tette is. - Pinkard egy
utolsó pillantást vetett Silverre, azután kiment a kabinból, és hangosan becsukta
Morean Salena Hardwick- Jonesra fordította a figyelmét. Bár a nő büszkén
felszegte a fejét, a szeme alatti piszok elárulta, milyen gyenge. Csuklóját felhorzsolta
és kikezdte a túl szoros kötés. Morgan felvont szemöldökkel figyelte a vörös foltokat

12
az arcán, melyeket Pinkard keze által szerzett. A gazemberben annyi jó érzés sincs,
mint egy kígyóban.
Morgan kinyitotta a kabin ajtaját, kinézett a folyosóra, ahol észrevette őt
Hamilton Riley, aki várakozóan ült a szalonban. Az őrnagy elmagyarázta, ki lesz az
új utasuk, majd megkérte a férfit, hogy mondja meg Cookie-nak, hogy melegítsen
fürdővizet a nőnek.
- Száraz ruhára is szüksége lesz - tette hozzá. – Jordy körülbelül akkora, mint
ő. Kérj tőle valamilyen ruhát! – Jordan Little a hajósinas volt, és mindössze
tizenhárom éves.
Miután Riley elment, hogy teljesítse a parancsokat, Morgan visszalépett a
kabinjába, és becsukta az ajtót. - Beszélnünk kell, Salena.
- A nevem Silver.
Morgan nézte őt egy percig, észrevette telt kebleinek gyakori hullámzását és
arcán az enyhe pírt. Bár fáradt volt, piszkos és bőrig ázott, mégis volt valami
kisugárzása. Morgan nem szerette az előkelő vonásokat, melyek olyan fontosak
voltak Williamnek, mégis...
- Ha maga ezt a nevet jobban szereti...
- Ez az egyetlen név, amire hallgatok.
Morganban fellobbant a düh apró lángja, de nem vett róla tudomást. Ha szép
lassan megérteti a nővel, hogy a legjobb megoldás számára az, hogy hazamegy az
apjához, akkor talán belenyugszik, és elfogadja az elkerülhetetlent.
- Ha megígéri, hogy rendesen fog viselkedni, elvágom a köteleit.
Silver bólintott. Morgan a derekára erősített tokból előhúzott egy kis
vadászkést, és elvágta a bőrszíjat, mely összekötözte a nő csuklóját. Silver az ajtó
felé pillantott.
- Ne is gondoljon ilyesmire! - figyelmeztette Morgan.
- Csak arra gondoltam, hogy kész van-e már a fürdőm. - Hazugság volt, és ezt
mindketten tudták.
- Az apja a barátom volt - mondta neki Morgan, és remélte, hogy enyhíteni tudta
a feszültségét. - Londonban ismerkedtünk meg - szavai hatására azonban Silver
még idegesebb lett. Egy pillanatra elfordította a tekintetét, majd a férfi feje fölött egy
pontra szegezte a falon.
- Mit akar velem csinálni?
- Haza fogom vinni.

13
 „Csak megpróbálja” - gondolta Silver. - Gondolom, semmivel nem tudnám
rávenni, hogy gondolja meg magát.
- Tartozom az apjának, és azt az adósságot még nem fizettem neki vissza. A
legkevesebb, amit tehetek, hogy biztonságban visszaviszem neki a lányát.
Silver hátán borzongás futott végig.
- Maga fázik. - Morgan odament hozzá, mire Silver ösztönösen hátralépett. -
Csak egy takarót akartam adni magának.
- A fürdő majd felmelegít.
Egy halk kopogás hallatszott. Az őrnagy kinyitotta az ajtót, mire két fiatal matróz
lépett be. Egyik egy nehéz rézdézsát hozott, a másik pedig a hóna alatt száraz ruhát,
kezében két gőzölgő bádogvödröt. A hajósinas - egy fiatal, gesztenyebarna hajú,
mogyoróbarna szemű, szeplős fiú - egy kancsó teát, hideg csirkét és sajtot hozott.
Silvernek el kellett ismernie, hogy az étel, az ital és a fürdő hívogató volt.
Miután megfürdött, megtörülközött és jóllakott, megtervezi a következő lépését.
- Itt leszek kint, ha szüksége van valamire - mondta neki, Morgan, miután
mindenki elment, és ezzel kilépett a folyosóra.
- Köszönöm, őrnagy. - Silver alig tudta visszafojtani mosolygását. A férfi
alaposan lebecsülte őt. Mielőtt rájönne, hogy ki ütötte le, ő már megfürdött, felöltözött
és elszökött.
Mert le fogja ütni. Egy jókora ütés sötétszőke fejére, és egész éjszakára ki lesz
ütve. Mindent meg fog tenni, hogy ne okozzon túl nagy sérülést, de a férfi nem
hagyott neki más választást.
Megborzongott nedves ruhájában, és a gőzölgő, forró vízre] tekintett. Már alig
várta, hogy belépjen a dézsába.

14
2. fejezet

Régóta nem érzett már ilyen jót, mint most, hogy a forró, szappanos víz a
meztelen testét simogatta. Silver a víz alá dugta a fejét, a szappannal megmosta a
haját, majd leöblítette, és hátradőlt a dézsában.
Nemsokára elmegy, de most maga volt a mennyország, hogy itt ülhetett a
sarokban égő kis tűz előtt, testét forró víz melegítette, miközben jázminteát
szürcsölgetett. A barátságos szobán kívül a viharral kell megbirkóznia, és bizton-
ságba jutni valahogyan. Ha ez sikerül, barnára festi a haját, észak felé indul és
elvegyül valamelyik nagyvárosban. Philadelphiában vagy talán New Yorkban. A
hidegebb éghajlatot nem nagyon kedvelte, de most ez volt a legkisebb gondja.
Silver beletörődve felsóhajtott, és nehéz szívvel kiszállt a meleg dézsából.
Megtörülközött egy fehér vászontörülközővel, majd belebújt a vitorlavászonból
készült térdnadrágba, amit a matróz hozott neki. Úgy ráfeszült a testére, hogy
majdnem elpirult. Ezután jött a fehér pamuting. Majd a kisszekrényen talált fésűvel
kifésülte kócos haját, és a tűz melegénél megszárította a rendezetlen ezüsttömeget.
Istenem, szinte újjászületett, képes volt szembenézni minden kihívással.
Felforgatta a szobát, és talált egy pisztolyt, amelyet a nadrágja derekába
dugott, majd egy nehéz facöveket, mely kiváló fegyver lehet. Most már csak vissza
kell csalogatnia az őrnagyot, és leütnie.
Megborzongott a gondolatra, de félretette vonakodását. „Meg kell tenned” -
emlékeztette magát keményen, és hozzáfogott a tervéhez. Ingét bedugta a
nadrágba, haját összefogta a tarkójánál azzal a bőrszíjjal, amit az őrnagy a csukló-
járól levágott, majd egy széket az ajtó mögé húzott, és úgy helyezte, ahogy előzőleg
eltervezte. Ezután kidugta a fejét a folyosóra.
Morgan Trask egy falikárpittal bevont pamlagon ült hátradőlve, lábát keresztbe
rakva, és a falon lógó rézlámpa sárga fényében újságot olvasott. Határozottan
jóképű férfi volt, gondolta Silver, kemény, mégis valóságos. Neki volt a legzöldebb
15
szeme, amilyet valaha is látott, bőre napbarnított és sima, kivéve azt a forradást az
arcán.
Hirtelen azon kezdett tűnődni, milyen ember lehet, aztán eszébe jutott, hogy az
apja barátja, és már nem kellett tovább gondolkoznia.
- Bocsásson meg, őrnagy - szólalt meg édes hangon -, bejönne egy percre?
- Trask félretette az újságot, és felállt. Olyan magas volt, hogy feje majdnem
súrolta az elegánsan berendezett szalon alacsony mennyezetét. Silver visszalépett a
kabinba, és becsukta az ajtót. Felvette a cöveket, felállt a székre, majd várt, hogy az
ajtó szélesre táruljon.
Morgan éppen akkor nézett fel, amikor Silver lesújtott. Szitkozódva ki akart
lépni az útjából, de a nő megelőzte. Az ütés a feje oldalát érte, és a vállát, amitől
összeesett.
„A fenébe!” - káromkodott Silver, amiért az ütés nem okozott neki nagyobb
sérülést, de nem tudta rávenni magát, hogy megint megüsse. Morgan nyögve ült föl,
és próbált magához térni. Silver nem törődött vele, kirohant az ajtón, be a szalonba.
Egy pillanatra megállt, hogy megnézze, hol vannak a többiek, és miután nem látott
senkit, felment a létrán, ki a fedélzetre, majd odafutott a korláthoz, és átmászott rajta.
„Semmiség volt” - gondolta elégedetten, és egy utolsó pillantást vetett a fedélzetre,
melyet maga mögött hagyott. Elállt a lélegzete, amikor hátrapillantva meglátta, hogy
Morgan Trask elszántan, a dühtől elsötétült arccal rohant utána.
Az ördög vigye a lelkiismeretét! Mindig bajba keverte. Meg kellett volna
bizonyosodnia róla, hogy elég jól leütötte.
Silver még gyorsabban futott, miközben a matrózokat kerülgette, akik a
kikötőben sétáltak, néhány bolhacsípte kutyát, amik a rothadó szemetet
szagolgatták, és egy-két szajhát, akik sietősen vitték áruikat. Egyszer nekiment egy
nőnek, akit nem vett észre, mire a kurva széleset káromkodott, de Silver csak futott
tovább. Találnia kell egy helyet, ahol elbújhat, vagy egy sötét utcát, ahol az őrnagy
nem talál rá.
Befordult egy sarkon, de oldala már nagyon szúrt, szíve vadul dobogott, és
minden lélegzetvétel égette tüdejét. Lába már fájt a megerőltetéstől, de ő akkor is
ment tovább. Hátrapillantott, és látta, hogy lehagyta az őrnagyot, de nem mert
lassítani.
Egyszer csak egy kéz nyúlt ki a semmiből, derekára fonódott, és egy kemény
téglafalhoz csapta.

16
 Morgan Trask Silver fölé magasodott, kemény testével a falhoz szegezte a nőt,
zöld szemében düh villámlott. Silver küzdött feszes izmai ellen, megpróbált kibújni a
karja alatt, megpróbálta előhúzni pisztolyát, harcolt, hogy a férfiba rúgjon és
megharapja, de minden hiábavaló volt.
- Élvezte a fürdőt, milady? - mély hangja gúnyosan csengett, de a vidámságnak
szikrája sem látszott arcának könyörtelen vonásain.
Silver felemelte a fejét. - Meglehetősen kellemesnek találtam.
- Akkor jó - felelte a férfi, miközben elvette tőle a pisztolyt, és háta mögött a
nadrágja övébe dugta -, mert most újabb fürdésben lehet része. - Egy mozdulattal
karjába vette a nőt, a kikötő széléig vitte, és beledobta a vízbe.
„Gazember!” - szitkozódott Silver, amint a jeges víz elborította, kiszorította
tüdejéből a levegőt, és csontig dermesztette, jobban, mint az eső. Feljött a felszínre,
köhögött és átkozódott, miközben hajával harcolt, mely eltakarta orrát és száját, és
félő volt, hogy megfullad. Morgan Trask a mólón állt vigyorgott, élvezte a nő
kínlódását, amivel jobban feldü-hítétte, mint amennyire dühös valaha is volt.
Erőszakos, kegyetlen alak. Mély levegőt vett, és újra lemerült.
Morgan elégedetten figyelte, ahogy még kétszer felbukkant, csapkodta a vizet,
és levegőért kapkodott. Hagyja addig, amíg kifárad, csak aztán húzza ki. Nagyon
ostoba volt, hogy nem hallgatott Pinkard figyelmeztetésére. De a nő olyan átkozottul
szerencsétlennek tűnt - és túl kimerült ahhoz, hogy bármi bajt csináljon.
Most lüktető feje és a seb a vállán emlékeztették arra, hogy ne kövesse el még
egyszer ugyanazt a hibát.
Morgan a vízre nézett. Csak néhány buborék volt ott, ahol Silver utoljára
bemerült. Már fel kellett volna jönnie, döbbent rá, és újra elátkozta magát az
ostobaságáért.
A pokolba! Mindennek elmondta a nőt, ami csak eszébe jutott, miközben
lehúzta a csizmáját, levetette kék egyenruhájának kabátját, és letette a pisztolyt, amit
a nő ellopott tőle, majd beugrott a vízbe. Amikor nem találta Silvert sehol, szörnyen
aggódni kezdett. Ilyen az ő szerencséje, az a fehérnép nem tudta magát annyi ideig
fenntartani a vízen, hogy okuljon az esetből. Majd egy halvány gyanú ébredt fel ben-
ne. Éppen időben bukkant fel ahhoz, hogy megpillantsa Silver vigyorgó arcát,
miközben néhány méterrel arrébb kimászik a mólóra.
Az átkozott! Felhúzta magát egy rozoga falétrán, majd utánaeredt, és egy
háztömbbel később utolérte és ráugrott, amitől mindketten elestek.

17
 - Hölgyem, maga valóban próbára teszi a szerencséjét - mondta Morgan
összeszorított fogai mögül. Teste olyan erősen nyomta oda a nőt a kikötő durva
fadeszkáihoz, hogy Silver alig tudott lélegezni, de Morgant nem érdekelte. Talpra
állította, és a nő egyik karját felemelte, miközben tenyere megkeményedett nedves
mellbimbójához ért. Karcsú csípője csábítóan préselődött alsó testéhez. Morgan
sajgást érzett az ágyékában, és elátkozta balszerencséjét, ami a gondjaira bízta a
nőt.
- Így vagy úgy, de visszamegy a hajóra - mondta, és elhatározta, hogy az
elkövetkező néhány hetet nem fogja azzal tölteni, hogy megadja magát ennek az
undok kis teremtésnek. Meg fogja tanulni, hogy azt tegye, amit mondanak neki, mert
ha nem, azt keservesen meg fogja bánni. - Akár meg is adhatja magát.
Silver nem is figyelt rá, továbbra is fészkelodött, harcolt, és megpróbált
kiszabadulni.
- Hagyja abba, Silver! - figyelmeztette Morgan olyan kemény hangon, hogy a nő
rögtön abbahagyta a küzdelmet. Morgan levette piszkos kendőjét a nyakából, és
összekötözte a nő kezét a háta mögött. Megrázta a fejét, amiért ilyen nehéz feladatot
tűzött ki maga elé, majd visszaindult a hajóhoz, csak a zakóját, a csizmáját és
pisztolyát vette magához előbb.
Jordy, Cookie és Hamilton Riley a korlátnál álltak, amikor visszaértek. Csak
Cookie -nak volt elég bátorsága ahhoz, hogy nyíltan megcsodálja a csábos idomú
csomagot, amit Morgan maga után vonszolt.
- Istenem, istenem - mondta az öreg szakács, és úgy vigyorgott közben, hogy
fülig ért a szája. Az alacsony, zömök, ősz hajú, hatvan év körüli matróz, Crandison
Aimes, még olyan kemény volt, mint az acél.
- Azt gondolom, Mr. Pinkard nem véletlenül kötözte meg - jegyezte meg
Hamilton Riley, mintha most világosodott volna meg benne valami.
Morgan szó nélkül ment el mellettük, levonszolta Silvert a létrán, majd át a
szalonon. A nő rosszabbul nézett ki, mint valaha, azzal a különbséggel, hogy most
tiszta volt az arca, és Morgan láthatta arcának szép vonalait. Sajnos a nő nem
örökölte apja józan eszét és anyja érzékenységét, inkább nagyapja természetét.
- Vegye le a ruháit! - utasította Morgan, amikor beértek a kabinba.
- Micsoda?
- Azt mondtam, hogy vegye le a ruháit.
- Nemcsak Pinkard őrült meg.

18
 - Tegye, amit mondtam - figyelmeztette a nőt, és egy lépést tett felé -, vagy én
teszem meg. - Először azóta, hogy Silver hozzá került, Morgan meglátta szemében a
félelmet. Mindössze egyetlen apró villanás volt, nem több, mint egy szempillantás.
Legtöbb férfi nem vette volna észre, de Morgan igen. Ennyi elég volt ahhoz, hogy
elvegye a szavai élét.
- A ruháit meg kell szárítani, én meg belefáradtam már abba, hogy maga után
futkossak. Reggel visszakaphatja őket.
Silver gyanakvóan nézett rá, de láthatóan nem vonta kétségbe a fenyegetését.
- Kiadom, miután levetkőztem.
Morgan bólintott. - Maga köré csavarhat egy takarót, mielőtt bejövök.
Silver felkapta a fejét. - Micsoda? Miért jön vissza?
- Mert én itt alszom. Maga aludhat a szomszédos helyiségben - szája keserű
mosolyra húzódott. - Azt terveztem, hogy átengedem magának az én ágyamat, de a
mai kis kalandunk után meggondoltam magam. Ha majd jól viselkedik, akkor
beszélhetünk róla.
Silver megvonta a vállát, mintha egyáltalán nem érdekelné. Morgan száraz
ruhát vett magához, és kiment a kabinból. Különös egy teremtés. Nehezebb
kiismerni, mint bármelyik nőt, akivel eddig találkozott. Egyértelműen hevesebb
vérmér-sékletű volt. Még sohasem látott ilyen tüzet, ilyen elszántságot egy nőben.
Egy dologban azonban biztos volt: Salena Hardwick-Jones gyönyörű.
Angyalarcú és teste érett a bűnre. Hál' istennek, ő a halk szavú, azt-csinálja-amit-
mondanak-neki típusú nőket szerette, akik pontosan tudják, hogy mi hogy van, vagy
azokat, akik a férfit a pénze miatt fogadják az ágyukba.
Az ilyenekkel sokkal könnyebb bánni, és sokkal kevesebb baj van velük.
Morgan elmosolyodott magában. Bárki után szökött el a nő, az a férfi hálával
tartozik neki. A szegény ördög sosem fogja megtudni, milyen közel volt ahhoz, hogy
egy gyötrelmes életet leéljen Silver Jonesszal.

- Jól van, jól van - válaszolt Silver a kopogtatásra. Meggyőződött róla, hogy a
takaró szorosan eltakarja a mellétől a lábáig, majd megvárta, hogy kinyíljon az ajtó,
és kidobta a ruháit.

19
 - Jó estét, milady! - Morgan Trask állt az ajtóban. Szűk, barna térdnadrágot és
tiszta fehér inget viselt. Miután belépett, gúnyosan meghajolt a nő előtt. Mögötte egy
pattanásos arcú hajósinas felvette Silver koszos ruháit, és elment.
Az őrnagy szó nélkül a kabin egyik oldalán egy kis ajtóra mutatott. Silver
kinyitotta, és egy keskeny ágyat, egy kisszek-rényt és egy éjjeliedényt talált az apró
helyiségben.
- A szobája, milady - mondta Morgan súlyos gúnnyal.
- Ne engedje, hogy kitúrjam a szobájából - csattant fel. Trask nem felelt,
megvárta, hogy a nő bemenjen, aztán kulcsra zárta az ajtaját.
Silver lerogyott az ágyra. Harci szelleme alaposan megcsappant, de még nem
tűnt el. Holnap egy új nap lesz, új lehetőségekkel. Amíg a kikötőben vannak, addig
még van esélye a szökésre. Miután kiszabadult, ezúttal meg fogja csinálni. Ezzel a
gondolattal összegömbölyödött az ágyon, és mert kimerült, álomba zuhant.
A hat hüvelyk széles hajóablakon beszűrődő sárga fénysugarak fel melegítették
az arcát, és végül felébresztették. Nyújtózkodott, ásított, és magára csavarta a
takarót, majd megpróbálta kinyitni az ajtót. Meglepetten vette észre, hogy nyitva van.
Az őrnagy kabinjában egy tálcán ételt talált: zabkását, egy vastag szelet sonkát,
egy csésze gőzölgő kávét, és néhány meleg, vajas kekszet. A tálca mellett hevert a
második öltözet ruha - még rongyosabb, mint az előző - és egy vödör víz. Silver
sietve felöltözött, mert félt, hogy az őrnagy visszajön, majd megfésülködött.
Miután megmosta az arcát és egy kicsit megcsipkedte, hogy valami színt adjon
neki, belenézett a tükörbe, és meglepődve látta, milyen jól néz ki. A tengeri fürdő
nem vette el hajának fényét, és az éjszakai alvás felfrissítette arcszínét.
A zárban megfordult a kulcs. Morgan Trask lépett be a kabinba, amikor Silver
odafordult. Hirtelen megtorpant, és végignézett a nő csípőjén, hosszú, vékony lábán,
melyek jól láthatóak voltak a szűk nadrágban.
Silver érezte, hogy elpirul. - Biztosíthatom, őrnagy, hogy boldogan viselnék
valami szerényebbet, ha lehetne.
- Ha kimosták és megszárították a ruháit, visszakaphatja, de szerénység
tekintetében azok sem jobbak.
- Abban dolgoztam.
- Gondolom, a Fehér Ló fogadóban.
- Igen.

20
 - És szívesebben maradna itt, Savannáh-ban, és dolgozna a rablók
barlangjában, minthogy visszatérjen az otthonába - szája keserű mosolyra húzódott.
- De nem a trópusi éghajlat az, ami itt tartja, ugye? A szeretője gyakorol ilyen nagy
vonzást magára.
- Mondtam már, hogy Pinkard hazudott. Nincs szeretőm. Csak a magam életét
szerettem volna élni.
- Hogy hívják? - kérdezte Morgan, mintha a nő meg sem szólalt volna. - Talán
ismerem.
Silver keze ökölbe szorult. - Ha magának jólesik, hogy higgyen egy olyan
embernek, mint Pinkard, akkor csak tegye. Amit én mondok, az egyáltalán nem
számít.
Morgan elnémult. Hihetetlenül zöld szeme a nő arcát figyelte. - Itt marad a
kabinban, amíg ki nem hajózunk. Holnap indulunk a dagállyal.
- Pinkard azt mondta, hogy Barbadosra mennek.
- Először Katongára, és csak azután Barbadosra - javította ki Morgan
nyomatékosan, mire Silver álla megkeményedett. - Tud olvasni? - kérdezte, hogy
témát váltson.
- Persze hogy tudok.
- Az ágyam fölött vannak könyvek a polcokon.
- Tudom - felelte Silver, de a férfi kemény tekintetére azt kívánta, bárcsak ne
szólalt volna meg.
- Örülnék, ha nem kutatná át a dolgaimat. Itt nincs fegyver. Már megtalálta a
pisztolyt, a kardomat pedig ma reggel elvittem. Aligha talál valami érdekeset.
Silver nem válaszolt. Egy óra leforgása alatt többet tudott meg Morgan Traskról,
mint a férfi önmagáról. „Ismerd meg az ellenségedet.” Eszerint a mondás szerint élt.
- Ha valamire szüksége van, ne szóljon - fejezte be Morgan hidegen. - Nem
fogunk jobban bánni magával, mint a legénység többi tagjával, akár előkelő
származású, akár nem.
- Nem kértem semmit, őrnagy, és nem is áll szándékomban.
A férfi kérdően felvonta sötétszőke szemöldökét. Úgy tűnt egy pillanatig
elismerően méregette a nőt. - Holnap, miután elindultunk, csatlakozhat hozzánk a
vacsoránál.
„Már megint kezdi” - gondolta Silver. „Tényleg azt hiszi, hosv itt fogok ülni, és
nem csinálok semmit.” - Alig várom, hogy megismerhessem a többieket. - Képtelen

21
volt magában tartani ezt a megjegyzést. De abból, ahogy Trask hirtelen körültekintő
lett, tudta, nem kellett volna.
- Viselkedjen rendesen, Salena. Én idősebb, bölcsebb és sokkal keményebb
vagyok magánál. Tegye azt, amit mondok, és akkor jól kijövünk egymással.
- A nevem Silver.
Morgan arcán megrándult egy izom. - Elnézést, igaza van. - De ahogy ezt
kimondta, zöld szeme elárulta, úgy fogja szólítani, ahogy csak kedve tartja.
Silver elharapta a megjegyzését. Sokkal fontosabb dolga voltak. Miután az
őrnagy bezárta, munkához látott
Miközben átkutatta polcait és szekrényeit, felfedezte, hogy Trask
rendszeretőbb, mint azok a férfiak, akiket ismert. Rendszeretőbb és rendesebb, de
egyáltalán nem olyan, mint az apja, aki egy szolgát azért is képes megbüntetni, ha
egy könyvet nem tesz a helyére, vagy ha egy darab kötést a kandallópárkányon
felejt. Silver nem egyszer kapta azon, hogy tiszta, fehér kesztyűt húz, és végigsimítja
az asztalok tetejét, hogy ellenőrizze, a szolgák jól végzik-e a dolgukat.
Trask jól öltözködött, döntötte el Silver, miközben átvizsgálta az egyik
szekrényt. Tetszett neki a ruhák szabása. Nem voltak hiúk, de azért férfiasak.
Néhány finom, spanyol borcsizma fényesre tisztítva állt a szekrény alján. A ruhák
drágák, figyelte meg Silver. Egyetlen olcsó vagy selejtes darab sem volt Morgan
Trask szekrényében. És a minősegük sem volt selejtes.
A könyvekben is jó ízlése van, ha valóban olvasta is okét. A versektől a
legújabb orvosi újságokig minden megvolt neki Az egyik fiókban egy gyönyörű
kagyló feküdt, mellette pedig egy súlyos, spanyol ezüstből készült öv. Az agya mel-
letti éjjeliszekrényben egy szép gyöngysort talált, nyilvanva lóan ajándék volt, és
azon töprengett, vajon melyik noisnr rősének vehette.
Silver halvány ingerültséget érzett, de nem tudta, miért. Pinkard már mesélt
neki az őrnagy vitézségéről az ágyban. Erre a témára mindig egyfajta utálattal
tekintett, bár Morgan Trask esetében ezt a dolgot érdekesnek találta.
Ösztönösen hitte, hogy Pinkard igazat mondott. Tudta, hogy néhány nő élvezi
az ilyen dolgokat, és Morgan Trask kétségtelenül vonzó férfi. Még mindig emlékezett
mellkasának kemény izmaira, ahogy hozzásimult a kikötőben, és karjának hatalmas
erejére. Furcsa érzést keltett életre benne, amelyen majd elgondolkozik, miután
biztonságban lesz, messze innen.

22
 Tovább keresett, de semmit nem talált, ami segíthetne neki. Az asztala melletti
ládában talált néhány összecsavarl térképet Mexikóról és a Yucatán -félszigetről.
Egy borítékban a parancsai voltak, melyeket Silver gondosan elolvasott.
A cukorért gyapotot, a gyapotért fegyvereket. Az őrnagy a texasiakat segítette.
Valószínűleg pénzért, mivel úgy tűnt, hogy nem Texasban, hanem Georgiában él.
Egy újabb pióca. Lehet, hogy semmivel sem különb, mint Ferdinand Pinkard, csak
sokkal helyesebb.
Silver visszaemlékezett, milyen jóképű volt, ahogy ott áll az ajtóban. Ruhája
tökéletesen rásimult testére, nem volt túl szűk, de nem hagyott kétséget afelől, hogy
milyen férfias a viselője.
Megrázta a fejét, mert meglepte gondolatainak folyamata. Még szinte soha nem
érzett vonzalmat egy férfi iránt. A legtöbb apjára emlékeztette: erőszakos, kegyetlen,
aki önmagától nem tagad meg semmit, és másokon uralkodik. Az igazság az, hogy
nem is ismert sok férfit, csak apját és az ő barátait, na meg néhány szolgát.
Persze Quako nem volt ilyen. Bár néger volt, szegény és írástudatlan, de ő férfi
volt a férfiak között. Ő volt az, aki reményt adott neki, hogy talán a férfinem nem
minden tagja hitvány szoknyabolond.
Silver becsukta az éjjeliszekrényt, és lerogyott Trask széle ágyára. Már
majdnem mindent megnézett, mégsem talált semmit, amit használhatna. Aztán
hirtelen eszébe jutott valami és a matrac alá csúsztatta a kezét. Elégedetten
elmosolyodott, amikor ujjai egy pisztoly markolatára fonódtak. Egy olyan ember, mint
Trask, biztos, hogy egyszerre több fegyvert tart. Olyan régen rejtette már el, hogy el
is felejtkezett róla, hogy ott van.
Silver mosolya kiszélesedett, szívverése felgyorsult, amikor egy új terv
körvonalazódott agyában. Egy laza kézmozdulattal válla mögé seperte súlyos, szőke
hajzuhatagát. Morgan Trask legyen átkozott. Ezúttal sikerülni fog a szökése!

- Gondolom, őrnagy, most már nyugton marad? - Hamilton Riley Morgannal

szemben ült a szalonban, és egy csésze erős feketekávét szürcsölgetett. A
legénység nagy része mar visszatért, hogy segítsen a berakodásnál, és az út előtti
utolsó előkészületeknél. A többi matróz sötétedéskor jön vissza.
- Melegen ajánlom neki, ha jót akar magának.

23
 - Még soha nem láttam ilyen nőt. - Riley megrázta a fejét. - A legtöbb nő, akit
ismerek, már attól is elájult volna, ha meglátja azt a három férfit, aki idehozta Silvert.
- Van benne tűz, ezt elismerem, még akkor is, ha annyi esze sincs, mint egy
ökörszemnek.
- Úgy néz ki, mint egy nő, de úgy viselkedik, mint egy férfi.
- Nehéz elhinni, hogy Mary lánya. Mary Hardwick-Jones legszelídebb és
legkedvesebb nő volt, akit valaha ismertem - vonta fel Morgan a szemöldökét. - Nem
hiszem, hogy Salenában van egyáltalán valami szelídség.
- Talán nincs - felelte Ham lágyan -, de azt hiszem, nem is hiányzik neki.
Morgan a fiatal hadnagyra nézett. - Elvárom, hogy ön és a beosztottjai fogják
vissza magukat, ha Miss Jonesról van szó. Akkor is egy fiatal hölgy, ha nem is
viselkedik úgy.
Hamilton Riley elkomolyodott. - Miattunk nem kell aggódnia, őrnagy, de mi a
helyzet a legénység többi tagjával?
- Velük majd beszélek. - Morgan felállt. - Van még néhány elintéznivalóm.
Sötétedés előtt visszajövök. Bármi történjék is, ne engedje ki Silvert a kabinomból.
- Nem, uram. Ebben biztos lehet - Riley szalutálásra emelt keze Morgan
kemény tekintetére megállt félúton a levegőben.
- Jövök, amilyen hamar csak tudok.

Silver szürkületig várt azzal, hogy hozzálásson terve megvalósításához. Egész

nap újra és újra felszította a tüzet a sarokban lévő apró kandallóban. Gondosan rá-
rátett egy-egy széndarabot, hogy ne aludjon ki. Senki nem hozott neki ételt, és nem
válaszolt a dörömbölésére, amikor kérte, pedig biztos volt benne, hogy fognak.
Trask most óvatosabb volt.
De rövid idő múlva Trasknak és embereinek nem lesz más választásuk. Silver,
Morgan széles ágya fölött kinézett az ablakon, és figyelte, ahogy a sötétség lassan
leszáll, a halványuló napfény narancsszínűre festi a horizontot, majd végül eltűnik. A
hajósinas kirojtozódott térdnadrágjában és ingében térdelt a tűz előtt, rátette az
utolsó darab szenet is a vödörből, majd addig fújta, amíg a forró lángok a rácsot
nyaldosták.
Vette a rongyot - amit korábban talált és felszabdalt - belemártotta a vízbe,
aztán óvatosan a tűzre tette. Füst kezdett felszállni és szétterjedni a padlón, amint a

24
nedves rongy égett, de nem tudott lángra lobbanni. Még tett rá vizes ruhákat, és
addig legyezte a tüzet, amíg az egész szobát be nem töltötte a sűrű füst, és ő
köhögni nem kezdett.
- Tűz van! - kiabálta. Orra elé zsebkendőt tett, és dörömbölni kezdett az ajtón. -
Valaki segítsen! - A füstöt az ajtó elé legyezte, és még hangosabban kezdett
dörömbölni. Léptek hangzottak fel a létrán, a kulcs megfordult a zárban, és az ajtó
szélesre tárult.
- Jézus Isten! - Az a karcsú, fiatal hadnagy lépett a kabinba, akit tegnap este
látott. A férfi megpróbálta megkeresni a nőt a sűrű füstben, de sehol sem látta. - Miss
Jones, hol van?
- Ekkor egy pisztoly csövének hideg érintését érezte álla alatt.
- Ne mozduljon! - figyelmeztette Silver. - Egyetlen lépest se!
Riley többször felköhögött a füsttől, ami a nyitott ajtón már kezdett kiáramlani. -
Kérem, Miss Jones, az őrnagy nagyon dühös lesz, ha nem találja itt magát, amikor
visszajön.
- A pokolba az őrnaggyal! Ki nem állhatom azt az erőszakos alakot. Remélem,
hogy olyan bolond, hogy megfojtja saját szép arany válllapja. - Silver közelebb lépett,
és gondosan ügyelt rá, hogy a fegyvert rezzenéstelenül tartsa a férfi nyakánál. -
Induljon el, hadnagy, de ne csináljon semmi ostobaságot. Biztos lehet benne, hogy
nem fogok habozni, ha meg kell húznom a ravaszt.
Hamilton Riley olyan nagyot nyelt, hogy ádamcsutkája fel és le mozgott a
torkán.
- Mi van a tűzzel? Ugye nem akarja, hogy a hajó porig égjen?
- Nincs tűz. Most pedig, hadnagy, nagyon óvatosan induljon az ajtó felé. Ha
valaki megpróbál megállítani minket, parancsolja neki, hogy álljon félre.
Riley bólintott, és a folyosó felé indult. A matrózok, akiket korábban riasztott,
felmásztak a létrán a fedélzetre, miközben ő és a nő végigment a szalonon. Amikor a
létrához értek Morgan Trask jéghideg hangja állította meg őket.
- Sétálni indult, milady? - Kilépett a raktár ajtaja mögül.
Silver megdermedt. - Úgy is mondhatjuk - felelte hűvösen, bár most minden
volt, csak hűvös nem.
- Azt hittük, hogy tűz van a kabinjában, uram - próbált magyarázkodni a
hadnagy. - Mindenhol füst volt és…
- Jól van, hadnagy. Úgy látszik, Lady Salenának több esze van, mint gondoltuk.

25
 Silver tudomást sem vett a megjegyzésről, bar ez meglehetősen nehezére
esett. - Mondja meg az embereinek, hogy álljanak félre az útból, ha azt akarja, hogy
ez a férfi életben maradjon.
- Képes lenne gyilkosságot elkövetni? Hidegvérrel lelőni egy embert, csakhogy
ne kelljen hazamennie?
Silver keze remegett. Megnedvesítette hirtelen kiszáradt ajkát és előretolta a
fiatal férfit. - Igen, ha szükséges. De maga fogja meghúzni a ravaszt. - Silver még a
lámpa halvány fényében is látta a dühöt az őrnagy helyes arcán. Egy izom
rángatózott az arcélén, keze pedig ökölbe szorult teste mellett.
„Istenem, hagyd, hogy elhiggye, megteszem! Hagyd, hogy azt higgye, olyan
kegyetlen bestia vagyok, amilyennek gondol!”
Morgan elmosolyodott, de ez a mosoly nem érte el kemény, zöld szemét. - Ha
ilyen nagyon el akar menni - körbemutatott a hajón - legyen a vendégem.
Morgan hagyta, hogy elmenjen mellette. Lassanként felmásztak a létrán. Elöl a
fiatal hadnagy, mögötte Silver, aki még mindig rendületlenül tartotta a férfi álla alá a
fegyvert.
Alig érte el az utolsó létrafokot, amikor Morgan csizmás lába előrelendült, és
kirúgta a nő lábát, mire Silver a padlóra zuhant. A pisztoly fülsiketítően elsült, és
Morgan egy pillanat alatt rávetette magát a nőre. Talpra rántotta, majd a kabinja felé
ráncigálta. Silver ökölbe szorította a kezét, és felé ütött. Morgan kivédte az ütést, de
meglepetésében és dühében elsötétült az arca.
„Nem!” - kiáltotta magában Silver. Újra a férfi felé ütött, ezúttal az állkapcsát
célozta meg, de Trask elkapta a csuklóját, és hátrafeszítette. - Engedjen el! -
sikoltott, mert hirtelen elvesztette önuralmát. - Mit számít az magának, ha elmegyek?
Mit számít?
Morgan bevonszolta a kabinjába, becsapta az ajtót, és az ágyra penderítette a
nőt, aki elterült a széles fekhelyen. A szobából már elszállt a füst, így Silver jól
láthatta az őrnagy élénkzöld szemében a dühöt, de ez nem csökkentette az övét.
- Nem tartozik magára! - tombolta. - Miért nem enged el?
- Téved, Silver. Igenis rám tartozik. Attól a pillanattól fogva, amikor az
embereimet megfenyegette.
Silver megragadott egy bőrkötésű könyvet a polcról, és a férfihoz vágta.
Morgan félrehajolt, mire a könyv a falhoz csapódott. - Nem vagyok a foglya. Felnőtt
nő vagyok. Csak azt akarom, hogy békén hagyjanak!

26
 - Felnőtt nő? - gúnyolódott Morgan, mire a nő még egy könyvet vágott hozzá.
Ez a tükröt találta el, ami leesett a földre, és ezer darabra tört. - Egy nő nem
viselkedik úgy, mint maga. Egy nő nem őrjöng, és nem tesz tönkre dolgokat. Egy nő
nem káromkodik, nem harcol, és nem próbál úgy viselkedni, mint egy férfi. - Morgan
odalépett hozzá, mire Silver az éjjeliszekrényhez húzódott, felvett egy porcelán
vizeskancsót, és Morgan fejéhez vágta. Az üvegcsörömpölést elnyomta dühös
kiabálásuk.
- Haza fog menni, Silver. Azok után, amilyen gondokat okozott nekem, nincs az
a pénz, ami rávenne, hogy ne vigyem vissza. Csak abban reménykedem, hogy
William hallgat a tanácsomra és kezelésbe veszi, mert nagyon nagy szüksége van
rá.
Apja említésére Silver önkontrolíjának utolsó szikrája is kihunyt. - Nem megyek
vissza oda! Sem maga, sem más nem kényszeríthet rá! - Nekiment Morgannak,
körmeivel végigszántotta az arcát, hogy vérzett, majd öklével a mellkasát kezdte
ütögetni. Morgan megpróbálta lefogni csapkodó kezét, de Silver az egyiket
kiszabadította, és pofon vágta a férfit.
- Az ördögbe! - Morgan hitetlenkedve nézett rá. - Miféle nő maga?
Válaszképpen Silver sípcsonton rúgta, és megint megpróbált kiszabadulni. Haja
kibomlott és vadul repkedett a vállán. Morgan belefűzte az ujjait, és hátrarántotta a
fejét. Amikor a nő sikoltozni és káromkodni kezdett, a férfi az ágyhoz húzta.
- Maga kis ördögfajzat - sziszegte összeszorított foggal, és a térdére fektette a
nőt. - Akkor is meg fog tanulni viselkedni, ha ez lesz az utolsó dolog, amit életében
tesz. - Ezzel elkezdte elfenekelni. Tenyere égette Silver bőrét a szűk, vitorí lavászon
nadrágon keresztül. Silver dühében ordított, és olyan mérges volt, hogy szinte alig
érezte az ütéseket.
Újra és újra lesújtott Morgan keze. A hangot elfedték Silver durva fogadkozásai.
Amikor Morgan úgy gondolta, hogy már elég volt, a nő a combjába harapott. Az
őrnagy széleset káromkodott, és újabb fájdalmas ütést mért a fenekére.
- Én tovább bírom, mint maga - figyelmeztette a nőt, de igazából csodálkozni
kezdett. Mintha válaszolt volna a kimondatlan kérdésre, Silver ismét harcolni,
csapkodni és ütögetni kezdte a férfit, amíg Morgan ki nem vetette az öléből, és
testével az ágyhoz nem szegezte.
- Hagyja abba, Silver! - mondta olyan kemény hangon, hogy a nő abbahagyta a
küzdelmet. - Nem bántam meg, hogy megvertem. Senki nem érdemelte meg jobban,

27
mint maga, de úgy látszik, eltökélte, hogy rávesz arra, hogy újra megüssem, amit
pedig nem fogok megtenni.
Silver sötét szemét ráemelte. - Miért nem, Trask őrnagy? Azt hittem, ez minden
vágya!
Morgan elfojtott egy káromkodást. - Mert én kétszer akkora vagyok, mint maga,
és mert én férfi vagyok, maga pedig nő. Egy férfinak védelmeznie kell egy nőt, nem
pedig bántani.
Silver abbahagyta a harcot. Szeme, mely most lágyabb barna színbe váltott,
megtelt könnyel, alsó ajka pedig megremegett. - Azok a férfiak, akiket én ismertem,
nem így vélekedtek. - Lehunyta a szemét, és legördült egy könnycsepp az arcán.
Morgan lenézett rá, hirtelen belehasított a megbánás és egy olyan érzés, amit
nem tudott megnevezni. Egy pillanatra eltűnt az ördögfajzat, és egy nőt látott meg,
vagy csak képzelődött?
Elengedte a csuklóját. - Vissza fog menni, Silver. Nyugodjon bele. Huszonegy
ember van ezen a hajón. Ma éjszaka után mind éberen fog ügyelni magára és a
trükkjeire.
- Nehéz ember maga, Morgan Trask - kézfejével letörölte könnyeit. - Biztos
lehet benne, hogy az apám hálás lesz magának.
Morgan egy percig figyelte. - Pihenjen egy kicsit - mondta végül, és közben
azon töprengett, miért bizonytalanodott el a szavai hallatán. - Holnap reggel vitorlát
bontunk. - Silver félrenézett, Morgan pedig az ajtó felé indult. Miután kiment a
kabinból, csak állt a folyosón, és hallgatta, ahogy a víz a hajótesthez csapódik.
A következő hang olyan halk volt, hogy egy pillanatig azt hitte, csak képzelődik.
Aztán felismerte, hogy nem más, mint egy nő sírása.
Hátrasimította sötétszőke haját, és a fedélzetre indult. Levegőre volt szüksége
és időre, hogy elrendezze magában a dolgokat.
„Jobb volt neked azelőtt” - mondta magának. Azelőtt, mielőtt ez a mardosó
gyanakvás nem kezdte el emészteni, mielőtt azon töprengett, vajon kemény külseje
alatt Silver Jones valóban nő-e.

28
3. fejezet

Milyen rég volt, amikor megengedte magának, hogy sírjon? Már el is felejtette,
milyen jó érzés, milyen sokat segít a fájdalma enyhítésében. Nem akart sírni, főleg a
férfi előtt nem.
„Miféle nő maga?” - kérdezte tőle. Tényleg, miféle? Egyáltalán nem az a
kemény, érzéketlen, aminek a szemében tűnt. Egyáltalán nem volt olyan kemény és
félelmet nem ismerő.
Nem kellene azzal törődnie, hogy a férfi mit gondol róla, mégis törődött. Ha nem
avatkozott volna bele, ha nem jött volna vissza, akkor mostanra már szabad lenne.
Bárcsak ne vesztette volna el az önuralmát teljesen! Az az átkozott őrnagy, minden
az ő hibája. Különleges képessége volt arra, hogy kihozza a sodrából.
Megtörtént néhányszor. Gyakrabban, mint amit be mert vallani magának. A
heves vérmérsékletére nem volt túl büszke. Állandóan harcolt, hogy uralkodjon
magán, és többnyire sikerült is.
Quako megtanította neki, milyen ostoba dolog elveszíteni az önuralmát. Ő
mestere volt ennek. Muszáj volt, hogy így legyen. Mert alázatos viselkedése ellenére
Quako nem hajol meg egyetlen ember előtt sem, csak az Isten előtt. Maszáj
harcosnak született, s bár gyermekkorában elfogták, rabszolgaságra kényszerítették
és eladták, Jamaicában egyetlen úr sem tudta leigázni a szellemét. Amikor Silver
Quakóra és asszonyára, Deliára gondolt, bátorság öntötte el. Sokkal többet
szenvedtek az apja miatt, mint ő.
29
 Silver lemosta arcáról az utolsó könnycseppeket is, és megtörölte arcát egy
nedves vászontörülközővel. Kopogásra lett figyelmes. Kinyitotta az ajtót, és Jordyt, a
pattanásos arcú hajósinast találta kint a folyosón.
- A kapitány kinn van a fedélzeten, és figyeli magát, nehogy valami bajt
csináljon. - Bizonytalanul állt a folyosón úgy, mintha bármelyik pillanatban el akarna
futni.
- Kapitány? Azt hittem, őrnagy.
- Nekem és Cookie-nak ő mindig kapitány lesz. Cookie a szakács neve.
- Értem.
- Cookie-val mink ma öt éve hajózunk a kapitánnyal. Abbahagyja, abbahagyta a
tengeri életet a múlt ősszel... Csak erre az egy útra tért vissza - Jordy becsukta maga
mögött az itót és belépett a kabinba. - Ne is próbálkozzon semmivel!
- Azt hiszem, kifogytam az ötletekből. - Egy halvány mosolyt villantott a fiú felé.
Jordy furcsán nézett rá. Körülbelül akkora magas volt, mint a nő, de korához
képest alacsony termetű. Cesztenyebarna haja kicsit hosszú volt, mogyoróbarna
szeme okosságot tükrözött, és szájának kellemes, finom alakja volt. - Még soha nem
találkoztam olyan nővel, aki úgy öltözködik, mint egy férfi.
Úgy nézett a nőre, mintha az nem is ember lenne, amitől Silvernek újra
sírhatnékja támadt. - Nem vagyok mindig ilyen. Csak el kell mennem erről a hajóról.
Jordy óvatosan megkerülte a nőt, és az ágy vegébe letett egy hosszú, fehér
pendelyt, majd a tükör összetört darabjait kezdte felszedegetni. Silvernek hirtelen
eszébe jutott, hogy el kellett volna tennie egy-két nagyobb darabot, hogy később
fegyvernek felhasználhassa.
„Holnap” - gondolta. „Holnap lesz elég erőd, hogy újrakezdj mindent.” Letérdelt,
és segíteni kezdett Jordynak felszedni a szilánkokat, de ahogy az első darabhoz
hozzáért, a fiú hátraugrott.
- Menjen vissza! - figyelmeztette, és a szoba másik sarkába mutatott.
Nyilvánvalóan Jordy és a legénység többi tagja eleget hallott az őrnaggyal való
veszekedésről, hogy pontosan tudják, mi történt a kapitány kabinjában. - Majd én fel-
szedem - fejezte be, mire Silver vére újra felforrt.
- Honnan tudod, hogy már nem tettem el egy darabot? És nem csak az
alkalomra várok, hogy elvágjam a torkodat? Jordy nagyot nyelt, és éberen figyelte a
nőt. - A kapitány aszongya, hogy maga nem tudna megölni senkit. Meg, hogy nem
olyan rossz, mint amilyennek feltünteti magát.

30
 Silver nem tudta biztosan, hogy ez bók vagy sértés. - És ezt ő honnan tudja?
- A kapitány mindenről mindent tud. Egy pillantás alatt véleményt tud alkotni
egy emberről.
„Miféle nő maga?” - És gondolod, hogy nőre is áll ez a feltevés?
- A kapitánynak nagy híre van a nők körében - vigyorgott Jordy. - Persze nem a
maga fajta között. A kapitány szereti, ha egy nő tud viselkedni.
Silver felfortyant, de nem szólt egy szót sem.
- Legalábbis a legtöbb nő kedveli őt - folytatta Jordy. - Persze néhányan félnek
tőle. Az ijesztő forradasa miatt, meg minden…
- Hát én nem félek - felelte Silver, és felszegte a fejét.
- Pedig jobban tenné. Ha magát is olyan keményen megverte volna, mint
engem... Én biztosan nem akarok többet belőle.
- Ver téged? - kérdezte Silver meglepetten.
Jordy újra elvigyorodott. Arckifejezése vidam volt és kisfiús. - Elfenekelt, mert
csúnyákat mondtam egy öregemberre. Az öreg nem érdemelte meg, amit kapott. Én
igen.
Silver elmosolyodott. Körülnézett a kabinban, a törött üvegen a könyveken és
az általános felforduláson, amit ő okozott. – Azt hiszem, én is.
Jordy befejezte a porcelán vizeskancsó és a tűkor darabjainak szedegetését,
majd felakasztotta a falra, ami, még megmaradt a tükörből. Kiment, gondosan
kulcsra zárta az ajtót, maid néhány perc múlva visszatért egy kukoncacsuhe
seprűvel, hogy fefcöpörje az apróbb szilánkokat. Silver felvette a földről a bőrkötésű
könyveket, amiket az őrnagyhoz vágott és visszatette a polcra az ágy fölé.
Jordy meglepetten nézte a szeme sarkaból, hogy a nő hajlandó neki segíteni. -
Még soha nem talá’koztam, találkoztam itazi, előkelő származású nővel - mondta.
Silver észrevette, hogy állandóan javítgatja a beszédét. Jót tett a jövőjének, és
Silver azon gondolkozott, vajon ki segíthet neki. - Ez csak egy rang. Számomra nem
jelent semmit.
Az ablak felé nézett. Holnap indulnak, és visszaviszik abba a másik világba,
ahol az arisztokrata, gazdag ültetvényes szelíd, illemtudó lányát játszotta. A ma
éjszaka volt az utolsó esélye, mégis úgy tűnt, nincs több lehetősége a szökésre. Ha
a szűk ablakok elég nagyok lennének ahhoz, hogy átférjen rajtuk... Ha csak egy
kicsivel kisebb lenne...
Ha nem félne annyira a hazatéréstől!

31
 - A kap'tány rögtön itt lesz - emlékeztette Jordy. - Jobb lesz, ha átöltözik, és
bemegy a fülkéjébe.
Silver bólintott. - Köszönöm, Jordy.
- Honnan tudja a nevemet?
- A te ruháidat viselem, nem?
Jordy elvigyorodott, és kisfiús tekintete végigpásztázta a nő testét. Valamiféle
tisztelet tükröződött benne. - Meg kell hagyni, hölgyem, sokkal jobban néz ki benne,
mint én.
Silver felnevetett. A nevetés sokkal jobban esett, mint a sírás. - Ahogy
visszakapom a saját ruháimat, visszaadom a tiedet.
- Szükség lehet néha egy váltás ruhára. Megtarthatja, amíg hazaír.
Silver arcáról lehervadt a mosoly. - Jó éjt, Jordy.
- Jó éjszakát, hölgyem.

- Nem olyan rossz hozzám - mondta Jordy.

Morgan a szalonban ült a faragott tölgyasztal mellett, és a megjegyzésre csak
morgott egyet.
- Azt mon'ta, hogy megérdemelte a veríst.
Morgan felkapta a fejét. - Tényleg ezt mondta?
- Aszonta, hogy csak el kell mennie valahogyan a hajórul.
- A hajóról - javította ki Morgan, és félretette a papírmunkát, amivel eddig
foglalkozott.
- A hajóról - ismételte meg jordy. - Mér akar olyan nagyon elmenni innen,
kap'tány?
- Nem tudom. - Morgan Jordyt nézte mereven, mire a fiú bűntudatában
elvörösödött, és lapos sarkú csizmájának talpával csoszogni kezdett a padlón. - Nem
kellene megfoltozni valamelyik vitorlát?
- De igen, kap'tány. - Jordy kissé zsémbesen felmászott létrán a fedélzetre, és
egyedül hagyta Morgant. A férfi felsóhajtott. Fáradtnak és nyugtalannak érezte
magát. Alvásra volt szüksége, de tudta, hogy túl feszült ahhoz, hogy aludni tudjon.
Főleg, ha Silver Jones csak néhány méterre alszik tőle. Adott neki egy hálóinget,
hogy ne kelljen állandóan arra gondolnia, hogy a szomszédos helyiségben
meztelenül fekszik.

32
 A fenébe, a nő rosszabb volt, mint egy tucat férfi. Még csak két napja ismerte,
de máris felforgatta az életét. Két hét maga lesz az örökkévalóság.
Felsóhajtott a gondolatra. Belenyugvó morgással elindult a kabinja felé. Még
egyszer átnézi a térképet, bár már kívülről ismeri minden részletét. És talán tud
valamennyit aludni is.
Holnap majd beszél Silverrel. Megpróbálja meggyőzni, hogy az lesz neki a
legjobb, ha visszamegy Katongába. Ha William eddig nem volt megértő, akkor talán
közbenjárhat nála Silver érdekében. Hiszen fel is ajánlotta a segítségét a nőnek.
Morgan máris jobban érezte magát. Miután tengerre szálltak, a dolgok
visszatérnek a régi kerékvágásba. Silver rájön, hogy nincs hova menekülnie,
elfogadja a segítséget, és megtanul viselkedni. Morgan ásított egyet. Talán mégis
fog tudni aludni.

Sikoltás ébresztette fel. A hang behatolt álomtól ködös agyába, és a kabinjában

visszhangzóit. Már indult volna, hogy a szűk legénységi kabinhoz rohanjon, amikor
rádöbbent, hogy nincs rajta egy szál ruha sem. Atkozódva magára vette térd-
nadrágját, begombolta az elejét, és kinyitotta az ajtót.
A sikoltás abbamaradt, de Silver még mindig az ágya végében ült, lábát álla alá
húzta fel.
- Mi baj van? - Morgan a szobába lépett, és megállt a nő előtt, miközben a lábával a
hajó ringása miatt egyensúlyozott. - Mondja már, hogy mi van?
- P-patkányok. - Silver a sarokba mutatott, ahol a szürkésbarna állat az
éjjeliedény mögé bújt.
- Micsoda? - kérdezte Morgan hitetlenkedve.
- Ott a sarokban.
- Maga fél az egerektől?
Silver felemelte a fejét és próbálta visszanyerni méltóságát.
- Ez nem egér. Ez patkány. Utálom a patkányokat - mondta, de közben nem
nézett a férfi szemébe.
- Utálja a patkányokat - ismételte meg Morgan. Felvonta sötétszőke
szemöldökét, és szája vidám mosolyra húzódott. elkezdett nevetni. Először csak
kacagott, majd teljes erejéből nevetett.
- Hagyja abba, maga átkozott! Ez egyáltalán nem mulatságos!

33
 Morgan úgy nevetett, hogy már fájt az oldala, és szemébe könnyek gyűltek. -
Felszáll egy hajóra, ahol húsz férfi van, elrabolja a texasi tengerészet egyik
hadnagyát, ökölharcba keveredik velem, és közben fél egy egértől?
Megint nevetni kezdett, mire Silver ellépett tőle. Dühös volt és elhatározta, hogy
elmegy.
- Hová akar menni? - kérdezte Morgan hirtelen éles hangon.
- Nem maradok itt magával és azzal, azzal... az állattal.
Morgan újra nevetni kezdett. - Nem is kell. Jöjjön! - Megfogta a kezét, és a
kabinjába vezette. - Mindjárt visszajövök.
Nem sokáig volt távol, és amikor visszatért, egy narancssárga csíkos macskát
hozott, aminek koszos bundája látott már jobb napokat is.
- A macskától nem fél, ugye?
- Imádom őket - felelte Silver felháborodva. Morgan megérintette arcán a
karmolásokat, amiket a nő kezének köszönhetett. - Látom. - Odavitte a macskát
Silver -hez, aki a kabinja előtt állt kint. - Ez Sogger. Ő majd elintézi maga helyett a
dolgot. - Ezzel belépett az ajtón, letette a macskát az ágyra, és bezárta rá az ajtót.
Perceken belül hangos visítozás, dulakodás és küzdelem hangja töltötte meg a
szobát. Aztán csend lett.
Morgan kinyitotta az ajtót, mire Sogger kiszaladt, szájában cipelve az élettelen,
szürkésbarna, szőrös patkányt, aminek fényes, csupasz farka végigsöpörte a padlót.
- Ó, istenem - nyögte Silver, és hátraugrott. Morgan vigyorgott. - Tudja, Silver,
kezdem azt hinni, hogy is olyan kemény, mint amilyennek mutatja magát.
Silver hosszú, fagyos pillantást vetett a férfira. - Csak ne legyen ebben olyan
biztos. - Ezzel beviharzott a szobájába, és a férfi orra előtt becsapta az ajtót. Morgan
hangos nevetése megremegtette a falakat.
Silver meglepő módon újra el tudott aludni. Később a hajó hánykolodása és a
hajótörzs recsegése volt az, ami felebresztette, amikor elindultak a kikötőből a nyílt
tengerre. Kidörzsölte szeméből az álmot, és kinézett a kis ablakon. A fenébe!
Hajnalodott, és már elkezdődött a dagály. Már felvontak horgonyt és majdnem
elérték a kikötő száját.
Silver kirohant kis kabinjából az őrnagyéba, de - ahogy várta - az ajtót kulcsra
zárva találta. Dobogó szívvel a férfi ágya fölötti ablakhoz szaladt, és nézte, ahogy
elillan utolsó reménye is a szökésre.

34
 Ha nagyobbak lennének az ablakok. Csalódottan a tölgyfa ablakpárkányra ütött
az öklével, és szitkozódni kezdett az éles fájdalomtól.
Hirtelen elállt a lélegzete, mert egy ötlet jutott jutott az eszébe. Önmagában az
ágy fölötti kis négyszögletes ablakok túl kesskenyek voltak de, ha áttörné köztük a
farácsokat, talán ki tudna mászni.
Körülnézett a szobában, és látta, hogy nem sok minden van, amit fel tudna
használni a feladathoz. A háromlábú szék meg kell, hogy feleljen. Minden pillanattal
egyre távolabb került tőlük a part. Felvette a kisszéket, visszament az ablakhoz és az
ágyra térdelve betörte az üveget.
Bár elég hangos volt a zaj, amit csapott, a tenger zúgása és a matrózok
kiabálása – miközben a vitorlákat kibontották – elnyomták a hangot. Silver újra és
újra ráütött a székkel, míg végül széttörte a fát, és a nyílás elég nagy lett ahhoz, hogy
átférjen rajta. Nem volt idő, hogy átöltözzön, ezért csak úgy hálóingben, Jordy ruháit
a húna alá fogva kimászott az ablakon.
Bármennyire apró termetű volt is, a nyílás olyan szűknek bizonyult, hogy egy
szörnyű pillanatig azt hitte, hogy beszorul, és ha Morgan Trask belép, ott találja majd,
a felső teste kint, az alsó teste pedig bent, kiszolgáltatva neki.
Hál’ istennek még egy kicsit erőlködött, és hangtalanul a vízbe esett. Nagyon
hosszú volt az út a partig – hosszbb, mint gondolta -, és sokkal hosszabb annál, amit
valaha is úszott. Mégis tudta, hogy meg tudja csinálni, ha Jordy ruháit elengedi. Nem
szívesen, de hagyta, hogy a víz alá süllyedjenek, majd hosszú, kecses
mozdulatokkal a távoli part felé kezdett úszni.

- Jóságos isten, őrnagy! - bámult Hamilton Riley tágra nyílt szemmel a part felé.
- Mondja, hogy nem igaz, amit látok!
- Engedjetek le egy mentőcsónakot! - kiáltotta Morgan. - Mindenki igyekezzen! -
Az őrnagy körül a legénység tolongott hogy végrehajtsa a parancsát. Biztos,
határozott mozdulatokkal kioldották a csónakot. Morgan a távolban figyelte Silver
apró, halvány alakját, amint ügyesen szelte a vizet, alig fodrozva meg a felszínét.
Átkozott némber! Többször megpróbált túljárni az eszén, most azonban a saját
eszén járt túl.
A pokolba! Tudnia kellett volna, hogy még egyszer utoljára meg fogja próbálni a
szökést. Olyan biztosan kellett volna tudnia, mint amilyen biztos volt abban, hogy

35
nem sikerül neki. Talán képes lenne rá, ha a hullámzás nem lenne ilyen erős, de így
jó, ha csak fél útig elér. Morgan gyomra összeszorult. Egy másodpercet sem
késlekedhet, mégis lehet, hogy így sem ér oda időben.
A csónak hangos csobbanással ért le a vízre. - Készen van, kap'tány!
- Willis, Gordon, Flagg és Benson, ti fogjátok az evezőket!
- A négy férfi lemászott a kötéllétrán és elfoglalták helyüket, miközben Morgan
követte őket, és ő is belépett a csónakba.
- Vágjátok el a kötelet! - parancsolta. Ahogy szabad lett a csónak, a négy férfi
teljes erejéből evezni kezdett. Mindegyiikük tudta, hogy élethalálversenyt futnak az
idővel.
Előttük Silver keményen folytatta az úszást a part felé. Morgant meglepte, hogy
ilyen távolra jutott. Semmi értelme kiáltani neki és könyörögni, hogy ússzon inkább
feléjük.
Olyan biztos volt abban, hogy a nő az utolsó erejével is menekülni probálna,
mint abban, hogy a halál vár rá. - Mindent megteszünk, kap'tány - kiáltotta az egyik
férfi.
- Ti vagytok az utolsó esélye, fiúk - mondta nekik Morgan válaszul, mire ők
ütemesen evezni kezdtek. Beleadták minden erejüket, és úgy húztak, mint még
soha. Egyikük sem akarta, hogy a fiatal nő meghaljon.
„Egyikük sem - legfőképpen én nem.” Morgan a hajó orrában állt, mezítláb,
derékig levetkőzve. Kész volt arra, hogy beugorjon a vízbe abban a pillanatban,
ahogy a nő lemerül.
„Még mindig túl messze van” - gondolta, és közben mindennek elmondta
magában. Megfogadta, hogy ezúttal agyonveri, de tudta, ha Silver túléli, ő olyan
boldog lesz, hogy inkább megcsókolja verés helyett.
- Már kezd megingani, kap'tány.
- Evezzetek tovább! Vigyetek olyan közel, amennyire csak tudtok!

Silver újabb mély lélegzetet vett, és még egyet húzott a kezével a vízben. Nem
gondolta, hogy a tenger ilyen hideg és nem hitte igazán, hogy a part ilyen távol van.
„Nem akrok meghalni" - gondolta, és kényszerítette magát, hogy még egyet
tempózzon és még egy lélegzetet vegyen. „Élni akarok.”

36
 Lába azonban begörcsölt a hideg víztől, mivel nem hozzászokva, és a hatalmas
erőfeszítéstől, amit testétől követelt. A fájdalom újra előjött, ezúttal nagyobb volt, mint
előbb, és már a hasáig elért. De így is folytatta az úszást. „Nem fogom feladni, azért
sem adom fel” – gondolta, de a hideg görcsbe rántotta combizmait, és úgy tűnt, karja
nem képes arra, hogy a víz felett tartsa a fejét. Egy utolsót lélegzett, aztán lemerült.
Újra feljött, hogy levegőt vegyen, majd újra lemerült.
Egy tűnő pillanatig úgy hallotta, mintha valaki a nevét kiáltotta volna, de
elvetette az ostoba gondolatot. Aztán meghallotta. Biztosan Isten volt, hiszen minden
bizonnyal ez égető lélegzetvétel lesz az utolsó az életében. Silver megpróbált újra a
felszínre jönni, újra megpillantani feje fölött az opálos fényt, de képtelen volt rá. A
tüdeje majdnem kiszakadt, és nem bírta tovább visszatartani a lélegzetét.
***

Morgan gyorsan szelte a vizet, minden apró izmát, minden csepp erejét
beleadta az erőfeszítésbe. „Gyere fel újra, Silver!” - könyörgött magában, de a
felszínen nem jelent meg a szőke fej. „Ne merészelj meghalni, te átkozott
nőszemély!”
A gondolat, hogy karcsú teste élettelenül lebeg a felszínen tovább hajtotta, és
olyan erőt adott neki, amiről nem hitte, hogy létezik. „Hol a pokolban vagy?” Amikor
odaért, ahol utoljára lemerülni látta, ő is a víz alá bukott. Kétszer üres kézzel bukkant
fel, harmadjára viszont ujjai beleakadtak a nő hosszú, szőke hajába. Morgan a víz
fölé húzta, és legalább úgy szidta magában, ahogy Istennek hálálkodott, hogy mégis
megtalálta.
A csónak nem messze várta őket. A négy férfi segített beemelni az eszméletlen
nőt. Hasra fektették az egyik padon, és Morgan elkezdte kipumpálni tüdejéből a sós
vizet.
- Lélegezz, az istenit!
Egy percig nem történt semmi, és a férfi mindennek elátkozta Silvert. Aztán
először, mióta ismerte őt, a nő azt tette, amit mondtak neki. Köhögni, köpködni és
öklendezni kezdett a hajó farában, mire Morgan megkönnyebbülten fellélegzett.
- Add ide azt a takarót! - utasította a vékony, barna hajú matrózt, Flagget, aki a
Savannáh-n a másodtiszt volt. Silver szeme követte Morgant, mikor remegő teste
köré csavarta a meleg, szürke gyapjút.
- Maga volt az, ugye? - kérdezte halkan.

37
 - Ha arra gondol, hogy én voltam-e az az őrült, aki megmentette, akkor a
válaszom, igen. De csak Isten tudhatja, miért tettem.
Silver kinézett a vízre. - Itt sokkal hidegebb a víz.
Miközben a négy matróz újra evezni kezdett, Morgan megtámasztotta Silver mellett a
lábát, kezét csípőre tette, és fölé hajolt. - Ez minden, amit mondani tud, hogy a víz
sokkal hidegebb?
- Begörcsölt a lábam.
- A pokolba! - Morgan elment mellőle, előre a hajó orrába. Ha még egy szót
szólt volna, biztosan megfojtja. A csónak odaért a hajóhoz, a matrózok felmásztak a
kötéllétrán, majd át a korláton. Silver összehúzta magán a takarót, hogy eltakarja
szinte teljesen átlátszó hálóingét, majd követte a matrózokat, de elvétette az első
fokot, és Morgan karjába zuhant.
Az őrnagy szentségelve átvetette a vállán, és úgy ment fel, mintha a nő ott sem
lenne. A kabinjáig meg sem állt.
- Azt hiszem, Jones kisasszony, elég időt töltöttünk már a vízben - Talpra
állította Silvert, és próbált nem figyelni csípője és combja csábító domborulataira a
vizes hálóing alatt. - Vegye le a nedves ruháit, és bújjon bele a köntösömbe! - Ezzel
Morgan az ajtó felé indult. - Ma éjszaka itt aludhat. Majd keresünk valamit, amivel
betömjük a törött ablakokat.
Silver bólintott. Még sosem érezte magát ilyen fáradtnak. - Attól tartok,
elvesztettem Jordy ruháit.
Morgannak elfogyott a türelme. Átviharzott a szobán, megragadta a nő karját,
és magához rántotta. - Maga kis ördögfajzat, az életét is majdnem elvesztette! Mikor
fogja már fel végre, hogy vissza fog menni az otthonába?
- Addig nem, amíg a leghalványabb reményem is megvan a szökésre.
Morgan összeszorította a fogait, és odavitte a nőt a kitört ablakhoz. - Ha meg
akarja ölni magát, csak tessék. Most nem állítom meg.
Silver kiszabadította magát a szorításból. - Már majdnem sikerült. Ha a víz
nem lett volna olyan hideg... – Silver megpróbált a férfi arcába nézni, de látása
hirtelen elhomályosult. Lába megremegett, és a férfi mellkasába kapaszkodott, hogy
el ne essen. „Furcsa érzés megérinteni a mellkasát.” - gondolta. Nagyon kemény,
mégis úgy tűnt, hogy minden egyes sötétszőke szőrszál az ujja végét csiklandozza.
A szoba levegőjét forróbbnak érezte, mint máskor, és az őrnagy hangját is nagyon
távolról hallotta.

38
 - Morgan - suttogta, és térde abban a pillanatban csuKiot össze, amikor a férfi a
karjába vette.
Morgan nagyot káromkodott. Tudnia kellett volna, hogy ez fog történni. Előbb
vagy utóbb Silvernek fizetnie kell a nyughatatlanságáért.
Átvitte az ágyhoz, gyengéden lefektette, és biztos, gyors mozdulatokkal levette
róla a nedves hálóruhát. Keze remegett, miközben sűrű haján keresztül a testéhez
ért. Felemelte a vizes hajtömeget, és szétterítette a párnán.
Istenem, milyen gyönyörű! Testének minden porcikaja hívogatóan domborodott,
és próbára tette még a legerősebb férfit is. Morgan még soha nem látott ilyen
gyönyörű mellet, ilyen hihetetlenül keskeny derekat. Bár Silver eszméletlen volt
,Morgan érezte, hogy felébred benne a vágy, mely sokkal perzselőbb, mint amit
Charlotte Middleton óta nő iránt érzett.
Charlotte. Édes, drága Charlotte. Gyönyörű és ártatlan, csupa szelídség és
nőies báj. Kedves - és hazug.
Morgan betakarta Silver meztelen testét egy lepedővel, és vágya kezdett
csillapodni. Végül is egy nő volt, minden keménysége és hősködése ellenére is. Már
most is lázas volt a homloka. Már köhögött és dobálta magát. A tüdőgyulladás
nemsokára kialakul. Nem volt meglepő ilyen esetben, amikor valaki majdnem
megfullad. De Silver olyan erősnek, olyan sérthetetlennek tűnt, hogy Morgan nem is
gondolt rá, hogy vele is megtörténhet.
Kiment a kabinból, át a szalonon, és felmászott a létrán a fedélzetre. Megkéri
Cookie-t, hogy ápolja a nőt. Ő ennek a hajónak a kapitánya volt, és a Texasi
Tengerészet egyik tagja. Nem az ő dolga, hogy gondozzon egy akaratos, önfejű nőt,
bármilyen fiatal és gyenge legyen is.
De amikor elért a konyháig, és bement a helyiségbe, ahol a szívós, ősz hajú
szakács a gőzölgő edények fölé hajolt, képtelen volt megkérni őt erre a feladatra.
Igaz, hogy Cookie idősebb volt nála, de távolról sem volt még öreg. Bármennyire is
gondoskodó barát, Crandison Aimes mégiscsak férfi. Morgan arra gondolt, hogy a
szakács Silver meztelen testét nezi, nedves ruhával lehűti gyönyörű mellét, és tudta,
hogy nem tudná elviselni.
- Tüdőgyulladása lesz. Hozd fel a dolgokat, amikre szükségem lesz, és valamit,
amivel megcsinálhatom az ablakokat az ágyam felett.
A pocakos szakács felnézett egy gőzölgő fazékból. – Biztos benne, hogy nem
akarja, hogy én ápoljam?

39
 - Őt rám bízták, nem rád. Én fogok róla gondoskodni.
- Igenis, kap'tány. - Cookie nem szólt egy szót sem ezután, de Morgan szemét
nem kerülte el a szakács mindent tudó pillantása. Mostanra már nem volt olyan
ember a hajón aki ne tudta volna, mit adhat Silver Jones egy férfinak, aki elég erős
ahhoz, hogy elvegye. Egyáltalán nem lepődtek meg azon, hogy Morgan Trask lesz
az a férfi.

4. fejezet

Végül mégsem tüdőgyulladás volt. Csak a kimerültség és gyengítette le, hogy

tüdejébe sok sós víz került. Morgan hatalmas megkönnyebbülésére a nő láza
hajnalra lement.
Egész délután és este hűsítette forró, száraz bőrét, így megpróbálta hűvösen
tartani. Miután Silver haja megszáradt, Morgan kifésülte a kócos tincseket, miközben
megcsodálta, milyen selymes és milyen világos napbarnította kezéhez képest. Még a
lámpa halovány fényében is csábítóan csillogott.
Úgy, mint lágy, elefántcsontszínű bőre, feszes, gömbölyű melle és
sötétrózsaszín mellbimbója.

40
 Silver iránt érzett vágyát azzal csillapította, hogy Charlotte -ra emlékezett, és
elképzelte Silvert a szeretője karja közt -lábát szétnyitva, ajkát duzzadtnak és
vörösnek egy másik férfi csókjaitól. Elképzelte, hogy ugyanúgy hazudik neki és meg-
csalja, ahogy Charlotte tette vele.
Morgan véletlenül talált rá kedvesére egy Savannah -hotelszobában, néhány
nappal azután, hogy kitűzték az esküvőjük napját. Charlotte bement a városba, hogy
a kelengyéjéhez vásároljon ezt-azt. De a kereskedő fia sokkal szórakoztatóbbnak
bizonyult.
Ezen a napon találkozott Jordyval, a sovány kis árvával, élelemért könyörgött
neki. Morgan a hotel mögött látta meg őt, ott, ahol észrevette Charlotte kocsiját.
Megkérdezte Jordy - tól, hogy hová ment az a szép, szőke hölgy, aki azzal a kocsival
érkezett. Jordy ártatlanul elárulta, hogy melyik szobát vette ki a hölgy és Tom
Handley.
Morgan biztos volt benne, hogy van más magyarázat a dologra, ezért felment
és bekopogott az ajtón. Tom szenvedélytől fátyolos hangon utasította, hogy hagyja
őket békén, de ekkor Morgan már berúgta az ajtót.
Csoda hogy nem ölte meg őket, pedig azt akarta tenni. Isten tudja csak,
mennyire meg akarta tenni. Ehelyett azonban egyszerűen sarkon fordult, és elment.
Ha egyet is ütött volna, nem tudta volna megfékezni magát addig, amíg Tom Handley
holtan nem terült volna el a földön. Charlotte-nak volt annyi esze, hogy nem ment
utána. Morgan végigsétált a River Streeten, hányingere volt, felszállt a hajójára, és
hat napig - amíg el nem indultak - egyfolytában részeg volt. Három nappal ezután
Jordyt megtalálták a raktérben.
Silver megfordult, mire Morgan odanézett rá. Valóban olyan lenne, mint
Charlotte? Nem tűnt valószínűnek. Silver Jones egyetlen nőre sem hasonlított, akit
eddig ismert. Milyen titkot rejteget? - töprengett, mert abban biztos volt, hogy van
valami titka.
Vajon Pinkard igazat mondott a szeretőjéről, vagy valami másról van szó?
Morgan kinyújtotta a kezét, és nedves ezüsttincseit kisimította az arcából. Silver
felnyitotta a szemét. Világosszőke hajánál jóval sötétebb szemöldöke és szempillája
kiemelte lágy, barna szemét, mely bizonytalanul nézte most a férfit.
- Lázas volt - magyarázta Morgan, és visszaemlékezett, hogy mielőtt elájult, a
nő a nevén szólította. Jobban tetszett neki a hangzása, mint amennyire szabad lett
volna. - Attól feltünk, hogy tüdőgyulladás, de végül nem az volt.

41
 Silver megpróbált felülni, és rájött, hogy a vékony, fehér epedő alatt teljesen
meztelen, mire mélyen elvörösödött. most látta először igazából elpirulni, és
vonzónak találta.
- Maga... ápolt engem? - Miért, van valaki, akit szívesebben látna itt?
- Nincs – felelte Silver, és nyomatékosan megrázta a fejét, majd lejjebb csúszott
a takaró alatt.
Morgan halkan felnevetett. - Ezt bóknak tekintem.
Silver elfordította a tekintetét, és szerette volna, ha már eltűnik arcáról a
pirosság. Nem jellemző rá, hogy ilyen gyenge legyen, de az igaz, hogy még nem is
volt hasonló helyzetben. - Gondolom, köszönettel tartozom magának... mégis hogy
most kétszeresen is a foglya vagyok, elég nehezemre esik megköszönni.
- Jobban szeretem, ha vendégnek tekinti magát itt nálunk - felelte az őrnagy -,
de a körülményekre való tekintettel megértem, hogy nem tud hálás lenni.
Egy ideig némán ültek. Morgan próbált nem nézni a mellbimbójára, mely szinte
átszúrta a vékony lepedőt, Silver pedig próbálta elfelejteni a férfi mellkasának
megérintését, ahogy az apró szőrszálak csiklandozták ujjait.
- Ennyire szereti azt a férfit? - kérdezte Morgan, hogy megtörje a csendet.
„Ennyire gyűlölöm.” - Már mondtam korábban is, hogy nincsen szeretőm...
számítana, ha lenne?
- Tegnap még azt mondtam volna, hogy nem. Ma… már nem vagyok benne
olyan biztos.
- Ez meg mit akar jelenteni?
- Azt, hogy ha férfi lenne, akkor csodálnám a bátorságát.
- De nő vagyok, és ahelyett hogy bátor lennék, csak ostoba libának tűnök.
Morgan nem felelt.
- Mivel már nem tudnék hova elszökni, megengedi, hogy később felmenjek a
fedélzetre? A friss levegő biztosan jót tenne.
- Cookie kimosta és megszárította a ruháit, amiben jött. - A székre mutatott,
ahol gondosan összehajtva feküdtek. - Pihenjen még egy kicsit. Aztán ha készen áll,
szóljon, és én körbevezetem a hajón.
- Rendben van - felelte Silver. Amikor a férfi az ajtóhoz ment és kinyitotta, Silver
felült az ágyban úgy, hogy a lepedőt szorosan az álláig felhúzta. - Maga tartja a
szavát, Trask őrnagy?

42
 Morgan szembefordult vele. - Igen. - Az egyszerű szót minden erőszakosság
nélkül ejtette ki, és Silver hitt neki.
- Akkor árulja el, tegnap este úriemberként viselkedett, vagy megsértette
némileg megtépázott becsületemet?
- Én jobban szeretem, ha a nő ébren van, Miss Jones. Morgan szája vidám mosolyra
húzódott. - Bár aligha van olyan pont a testén amit ne hűtött volna le a kezem. - Egy
vödör vízre és egy nedves ruhára mutatott az ágy mellett.
A tűz újra égette Silver arcát, majd nyakát és vállát is. – Azt hiszem, kicsit
később tekintem meg a hajót - mondta. – Majd, ha kicsit erősebb leszek.
Morgan hangja ellágyult. - Nincs miért szégyenkeznie, Silver. És nekem sincs.
Hívjon, ha készen áll. - Ezzel kiment a helyiségből.
Silver az ágy szélén ült, és karjával átölelte magát. Nem volt hideg a kabinban,
de ő remegett. Morgan Trask látta őt meztelenül, és mindenhol megérintette. Ő
mégis hitt neki, hogy nem élt vissza a helyzettel.
Önkéntelenül végigsimította mellét és testét. Arra gondolt, hogy Morgan széles
keze simogatja, mire forró hullámot érzett a hasában. Hogy lehet ez, amikor eddig a
férfinak a gondolatától is rosszul lett?
Visszaidézte a fogadóban töltött napjait, és azt, ahogy ott néztek rá az
emberek. Gyakran meg is akarták fogni a fenekét vagy a mellét. Olyankor vagy jól
pofon vágta őket, vagy gátlástalanul lehordta a sárga földig.
Mi volt Morgan Traskban, amitől bízott benne? Ő is férfi volt, vagy nem? Ez már
önmagában is óvatosságra kellene hogy intse. Mindezek tetejébe még az apjának is
barátja. Silver tudta, milyen embereket választ barátjául William Hardwick-Jones:
vagy olyanokat, akiken vagy uralkodhat, vagy olyanokat, akiket kihasználhat.
Morgan egyik kategóriába sem illett bele, de Silver még nem ismerte őt elég jól.
Még az a lehetőség is fennállhat, hogy Morgan Trasknak volt valamije, amit az apja
meg akart szerezni. Nagyon kedves is tud lenni, ha valamit meg akar kapni.
Silver újra felöltötte egyszerű, barna szoknyáját és passzos, fehér blúzát, majd
kinyitotta a kabin ajtaját, és hálás volt, hogy nem volt kulcsra zárva. Még csak a
szalon közepéig ért el, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtette hátrakötni a haját.
Azért felejtette el, mert szépen ki volt fésülve, és simán hullott a vállára.
Morgan Trask megtenné ezt? Egy ilyen kemény és hajthatatlan férfi, mint az
őrnagy, biztosan nem játszana el a szobalányt egy eszméletlen nő mellett. Vagy

43
mégis? Nehéz volt kiismerni, de Silvernek ki kell ismernie. Csak egyetlen esélye volt,
hogy megmeneküljön a hazatéréstől, és ez az őrnagy volt.
Valahogy meg kell győznie, hogy vigye el Barbadosra, felejtse el az ígéretét,
hogy hazaviszi, inkább engedje szabadon. De ő milyen árat képes fizetni mindezért?
Képes feláldozni azt, amit eddig olyan féltve őrzött?
Nem! - fogadta meg. Egyetlen kincse csakis az erénye volt. Legalább olyan
hevesen küzdött azért, hogy megőrizze, mint azért, hogy elszökjön az apjától. Ez volt
a legértékesel ajándék, amit adhatott, és addig meg fogja őrizni, amíg önként nem
hajlandó odaadni valakinek.
De attól még végigsétálhat azon az édes választóvonalon, amikor a férfi már
azt hiszi, hogy mégis képes rá. Nem még túl nagy gyakorlata az ilyen dolgokban, de
az ösztön benne volt. Ha óvatosan játszik, akkor talán nyerhet.
Akarata ellenére eszébe jutott Morgan Trask félmeztelen teste és kemény
izmai, miközben vállára véve vitte őt.
Veszélyes játékot játszott. Veszélyes és csábító játékot. Imádkozott, hogy ő
nyerje meg.

Silver felmászott a létrán a fedélzetre. A tenger még mindig sötét volt, kicsit
még hullámzott, de a vihar már elmúlt. Egy percig tartott, amíg hozzászokott ahhoz,
hogy ellensúlyozza a lábával a hajó ringását. Egy ládának támaszkodott, melyben
kabátok voltak. Körülötte a fehér vászonnadrágba és a házilag szőtt ingekbe öltözött
matrózok a hajóköteleket javítgatták, vagy a fedélzetet sikálták, vagy a hatalmas,
fehér vitorlákra másztak fel, melyeket a szél vadul csapkodott a feje fölött. Csak futó
pillantást vetettek rá a férfiak. Az őrnagy nyilván figyelmeztette őket, hogy ne lépjék
túl a megengedett határt.
Morgan Trask a hajó orránál állt, és a tengert nézte. A legénység között még
magasabbnak tűnt, válla még szélesebbnek, lába hosszabbnak és vékonyabbnak. A
nap fényesen csillogott hullámos, sötétszőke haján, mely jól illett aranybarna
bőréhez. Amikor Silver felé fordult, a nő mély elgondolkozást és egy felvillanó
mosolyt látott a szemében.
A látványtól elállt a lélegzete.
Morgan átment hozzá a fedélzetre, és szinte túl hamar ért mellé. Silvernek
időre volt szüksége, hogy megerősítse magát, lecsendesítse heves szívdobogását,
és felvegye az önuralom álarcát.

44
 - Jó reggelt, Miss Jones.
- Jó reggelt, őrnagy.
- Jobban érzi magát?
A szél belekapott a hajába. Silver megfogta, és füle mögé fésülte. - El is
felejtettem, milyen érzés a tengeren lenni.
- Ezek szerint szeret hajózni?
- Nem harmadosztályon, mint ahogy Katongából elmenekültem, hanem egy
ilyen hajón, mint ez.
Morgan tekintete elsötétült. - A fedélzet alatt utazott Georgiába?
Silver hanyagul megvonta a vállát. - Nem volt más választásom.
Morgan tekintete elárulta, hogy pontosan tudja, Silver mit szenvedhetett el,
hogy így utazott. Négy-öt embert zsúfoltak be egy kétszemélyes kabinba, ami kevés
élelem volt, az szinte ehetetlen, azonkívül az egyedüllét még a legintimebb dol-
gokhoz is lehetetlen volt. A harmadosztályon utazó utasokat nem engedték a
fedélzetre. Amikor a tenger hullámzott, a hányás szaga betöltötte a helyiséget úgy,
hogy már szinte lélegezni sem lehetett.
Silver önkéntelenül is megborzongott.
- Fázik? - Morgan közelebb lépett. - Hozhatok egy köpenyt a kabinból.
- Nem, jól vagyok. Nagyon kellemes itt kint. - Azonkívül talált egy meleg, fekete,
kötött kendőt az asztalon, amit valaki kikészített neki. Összehúzta magán. -
Köszönöm – mondta a kendőre.
- Az egyik matróz vette ajándékba, de ma reggel ideadta nekem, hogy maga
felvehesse.
- Köszönje meg a nevemben.
- Természetesen. - Csendben sétáltak a fedélzeten. Amikor a hajó nagyobbat
hullámzott, mint amilyet Silver várt, megbotlott, de Morgan karja védelmezőén
fonódott köré.
- Azt hiszem, még nem tudok matrózlépéssel járni.
- Csak idő kérdése. Talán még egy kicsit gyenge.
Morgan a kormányosfülkéhez vezette Silvert, ahol az a fiatal hadnagy állt, akit
Silver fegyverrel fenyegetett meg. Mellette egy izmos, sötét hajú matróz - akit Trask
Gordonnak szólított - egy hatalmas tölgyfa kormányt markolt húsos, kérges kezével.
A hadnagy el lépett a matróz mellől, és elébük sietett.

45
 - Ő Hamilton Riley hadnagy - mondta Morgan, bemutatva a hadnagyot, mintha
Silver még sohasem látta volna. Vidám mosoly játszott szép vonalú ajkán, de Silver
tudta, hogy ha akarja, kegyetlen is tud lenni az, ami most érzékinek tűnik. Gondolom,
emlékszik Miss Jonesra - mondta Rileynek, akinek kisfiús arca bíborvörös lett.
Nagyon is jól emlékezett, és úgy látszik, azt sem felejtette el, mekkora bolondot
csinált belőle a nő.
Silver felszegte az állat, és kihúzta magát. – Örvendek - üdvözölte a férfit,
mintha ez valóban olyan hagyományos bemutatás lenne, mint amilyen Morgan
szavaiból kitűnt.

- Miss Jones - Riley megérintette a homlokát, azon a helyen, ahol a sapkája

lenne, ha a szél megengedné. Ugyanazt a sötétkék egyenruhát viselte, mint egy
nappal korábban, Morgan viszont hétköznapibb volt, de ugyanakkor sokkal vonzóbb
is szűk, barna térdnadrágjában és hófehér vászoningében.
Morgan csak röviden beszélt Rileyvel, aztán levezette Silvert a létrán a hajó
előrészébe, ami a konyhához vezetett, ahol Jordy egy alacsony, zömök, szürke hajú
matróz mellett dolgozott.
- Ő Grandison Aimes - mondta Morgan -, de mi csak Cookie-nak hívjuk. Jordan
Little-t pedig már ismeri.
- lgen.
- 'Reggelt, hölgyem - mondta Cookie kissé zsémbesen, alig bólintva Silver felé.
- Pont olyan kemény, mint amilyennek látszik – jegyezte meg Morgan, majd
elmesélte, hogy a szívós kis matrózzal egy spanyolországi, zajos étkezdében
találkozott először.
Úgy tűnt, jó bokszoló, és mindig besegített Morgannek, ha kevés volt az esélye.
- Jó csapatot alkottunk egykor - mondta Cookie, kicsit szomorkásan.
- Még most is, nemcsak régen - tette hozza Morgan, amit az öreg el ismeréssel
nyugtázott.
A három férfi egy matrózdalt kezdett fütyülni, amit mindegyikük szórakoztatónak
talált. Cookie visszafordult a pulthoz, amin dolgozott, felemelt egy nehéz húsvágó
bárdot, és nagyot csapott egy birkacombra. A közeli, hatalmas vastűzhelyen egy
nagy, fekete kannában víz forrt, és gőz szállt felfelé, mely magában hordozta a
lassan párolódó finom, fehér bab illatát.

46
 Jordy Cookie-ról Silverre nézett. - Nagyon jól bír, tud úszni, Miss Jones -
mondta Jordy, és ezúttal Silver volt az, aki elpirult. - Egy pillanatig azt hittem, hogy
képes megcsinálni.
Silver szomorúan elmosolyodott. - Egy pillanatig én is azt hittem. - Érezte, hogy
Morgan a szükségesnél kicsit jobban megszorítja a karját.
- Ennyi elég lesz, Jordy - figyelmeztette. - Menjünk vissza fedélzetre - mondta
Silvernek. A létra felé irányította, nem hagyva ezzel más lehetőséget neki. Silver
felmászott a létrán, Morgan pedig követte.
- Jordy fiatal és könnyen befolyásolható – szólalt meg, amikor elérték a
fedélzetet. – Nagyon remélem, hogy a viselkedése nem ad neki ötleteket.
Silver felfortyant. - Az én viselkedésem nem tartozik se önre, őrnagy, se másra.
Amíg a hajón van, bármit tesz, az rám is tartozik.
Silver sszeszorította a száját dühében, de nem vitatkozott. Le kell győznie az
őrnagyot, és vitatkozással eddig nem jutott messzire. Amikor Morgan elengedte a
karját, a korláthoz lépett, és felhasználta azt a rövid időt, amíg a férfi csatlakozott
hozzá, hogy összeszedje magát.
Silver elmosolyodott. - Jordy azt állítja, hogy már öt éve ismeri magát.
- Többé - kevésbé.
- Nagyra tartja önt. már öt éve
Morgan merev tartása kissé lazább lett. Lustán a korláthoz dőlt, és lenézett a
nőre. Szeme olyan ragyogó volt, mint anyja smaragd nyaklánca, amit Silver egyszer
otthon viselt.
- Öt évvel ezelőtt elrejtőzött a „Tengeri Cigány” nevű hajómon. Nyolcéves volt
és árva. Nem volt hova mennie, senkit nem érdekelt, hogy mi történik vele.
- Segített a felnevelésében?
- Egy hajón nehéz az élet. Jordy sokkal inkább önmagát nevelte fel.
- Jó fiúnak tűnik.
- Megvannak a maga problémái - mondta Morgan -, de azt hiszem, most végre
felnő.
- Ami azt jelenti, hogy...?
- Ami azt jelenti, hogy egy ideig aggódtam érte. Nemkít natos személyek
társaságába keveredett New Orleans kikötőjében. Rossz példát mutattak neki.
Verekedni, lopni kezdett, akárhányszor csak kikötöttünk, és olyan embereket bántott,
akik nem tudtak védekezni.

47
 - Mi történt azután?
- Hát... megegyezésre jutottunk.
Silver mosolya elragadó volt. - Azt hiszem, ezt már említette Jordy.
Morgan is mosolygott. - Néha egy kapitánynak nemcsak az a dolga, hogy
kormányozza a hajót.
Silvernek tetszett, ahogy a férfi szája mosolygott. Meglágyította vonásait, de
nem lett tőle olyan túlságosan szép az arca, amilyet a nők olyan vonzónak találnak.
Silver az inge kivágásánál előbukkanó sötétszőke szőrszálakat nézte. Ujjaiban
érezte, milyen volt megérinteni azokat és alatta a bőrét.
- Maga segít neki a beszéde fejlesztésében?
Morgan bólintott. - Körülbelül egy évvel ezelőtt odajött hozzám. Úgy akart
beszélni velem, mint férfi a férfival. Azt mondta, egy napon majd a saját hajóját
szeretné vezetni. Megkérdezte, mit kell tennie ezért, és én megmondtam. Azóta
keményen fejleszti az olvasását és a számolását. Nagy munka lesz, de szerintem
képes rá.
- Remélem.
Morgan olyan szemmel nézett Silverre, mely semmit nem hagyott figyelmen
kívül. Olyan nehéz elhinnie, hogy a nőt valóban érdekli egy fiatal fiú jövője?
Morgant érdekelte.
Jordy és az összes többi matróz sorsa is. Silver irigyelte ezt a törődést, döbbent
rá hirtelen, és el akarta hessegetni magától azt az érzést.
Morgan tekintete fogva tartotta, és ezalatt az átható pillantás alatt Silver szíve
hevesen dobogni kezdett. - Kicsit fáradtnak érzem magam - hazudta. - Jobb lesz, ha
lemegyek a kabinba.
Morgan követte őt a fedélzeten, lesegítette a létrán, és átkísérte a szalonon.
- A vacsorát hétkor tálalják - mondta. - Riley hadnaggyal és a mostani első
tiszttel, Wilson Demminggel fogok vacsorázni.
- Mostani? Ez azt jelenti, hogy ideiglenes?
Morgan bólintott. - Miután elérjük Barbadost, egy termetes francia, bizonyos
Hypolyte Jacques Bouillard fogja átvenni a helyét. Ő már évek óta hajózik velem.
Silver Katonga kikerülésére gondolt, amit remélt, hogy az őrnagy meg fog tenni,
és próbált csalódottnak látszani. - Nagyon sajnálom, hogy már nem találkozhatok
vele.

48
 Morgan elkapta Silver tekintetét, és könnyed modora egy pillanat alatt elszállt.
Helyette düh áradt szét lelkében, melynek sokkal jobban örült. Nem kerülte el a
figyelmét a nő halvány kísérlete a befolyásolására. Ha vitával nem ért el semmit,
akkor megpróbálkozik kedvességgel és mézesmázos szavakkal. Morgan a nő puha,
csábító vonalaira gondolt, majd bársonyos, barna szemére. A kedvesség volt az,
amit legkevésbé akart tőle.
- Talán megváltoztathatom az útvonalat - mondta gúnyosan -, és előbb
Barbadosra mennék. Akkor találkozhatna Jacque-kal, és rábeszélhetné, hogy
segítsen magának. Ez hogy tetszene?
Silver megdermedt, de a mosoly nem hervadt le az arcáról.
- Én csak próbálok udvarias lenni.
- Az udvariasság nem szerepel a maga szótárában, Miss Jones.
„ Menj a pokolba!” - gondolta Silver. - Meg fog lepődni, Trask őrnagy.
- Semmi nem lephet meg magával kapcsolatban.
- Az átkozott! Ilyen könnyen átlát rajta? – Köszönöm, hogy körbevezetett,
őrnagy. Már alig várom az estét.
Trask magára hagyta, Silver pedig a kabinjába sietett. Miután bezárta maga
mögött az ajtót, öklével a falba ütött, és magában forrongott. A pokolba az őrnaggyal!
Erőszakos, szemtelen gazember! Igaz, hogy jóképű és férfias, néha még vonzó is,
de ugyanakkor mindenkin uralkodik, és végtelenül felbosszantja őt. Amikor korábbi
szavaira gondolt, újra fellobbant benne a harag. Reméli, hogy Jordyra nem lesz
rossz hatással! Silver legszívesebben megfojtotta volna. De uralkodott magán, és
remélte, hogy a férfi nem vette észre, milyen közel járt ahhoz, hogy elveszítse a
türelmét.
De most legalább nem kell bűntudatot éreznie. Ma este újra a tervei szerint
haladnak az események, bár ő nem léphet túl gyorsan. Morgan túl okos ahhoz, hogy
el higgye, egyetlen éjszaka alatt így megváltozhat az ember, ezért nem akarta
fokozni a gyanúját. Mégsem volt sok vesztenivaló ideje.
Azt kívánta, bárcsak tudná, hogyan kell eljátszani a csábítót. A legjobb tanítók
tanították meg mindarra, amit egy úrihölgynek tudnia kell, mégis alig volt alkalma,
hogy női vonzerejét is kipróbálja. Apja nem sok embert hívott meg Heritagebe, ő
maga pedig csak ritkán utazott el.
Egyszer elvitte őt bálba egyik ültetvényes barátja birtokára, a közeli St.
Vincentbe. Silver felkeltette a fiatalemberek érdeklődését, és még táncolni is

49
felkérték. Rájött, hogy élvezi a dolgot, és nagyon jól érezte magát, egészen addig,
amíg Michael Browninggal ki nem mentek a teraszra, friss levegőt szívni.
- Lady Salena, maga szebb, mint a csillagok az égen - mondta Michael.
Közhely volt, de jól használta, és azonkívül ez volt az első bók, amit Salena egy
jóképű fiútól kapott.
- Köszönöm, Michael. - Salena kicsit magabiztosabban igazította meg sötétzöld
szaténruhájának kivágását. Olyan smaragdzöld színű volt a ruha, amilyenhez apja
ragaszkodott. Aligha lehetett merésznek nevezni, de attól, ahogy Michael
kidomborodó mellére szegezte tekintetét, mégis valahogy merésznek tűnt.
- Csak egy valami teheti ezt az estét még tökéletesebbé -
Ezzel hozzáhajolt, hogy megcsókolja, és Silver elhatározta, hogy nem fog
tiltakozni Meg akarta tudni a rejtélyt, hogy milyen érzés az, ha egy férfi akja az
ajkahoz ér. Michael karja a derekára fonódott, és magához vonta testét. Szája meleg
volt és puha, és Silver megérezte férfias kölnijének illatát. Ekkor azonban apja dühös
hangja robbant be a párás, nyári éjszakába.
- Gondolhattam volna, hogy nem bízhatok meg benned. Első alkalom volt, hogy
elvittelek valahová, és te máris zavarba hozol a barátaim előtt.
Dühében mindennek lehordta a lányát, őrjöngött, és összevissza beszélt addig,
hogy a rémült Michaelt kis híján arra kényszerítette, hogy kihívja őt párbajra.
Istennek hála, a fiú nem hívta ki. William Hardwick-Jones megölte volna.
Apja felbőszültén hazarángatta Silvert, miközben egész úton a szigeten és
Katongáig egyfolytában beszélt, be nem állt a szája. Ezek után Silver nem mert
társaságba menni. És női vonzerejét sem próbálta ki egyetlen férfin sem. Silver
lerogyott Morgan széles ágyára. Hirtelen végtelenül fáradtnak érezte magát.
Fáradtnak és bizonytalannak. Visszagondolt arra az időszakra, amit a fogadóban
töltött. A Fehér Ló fogadóban egy egészen másfajta módot látott arra, hogyan kelti fel
egy nő a férfiak érdeklődését. A kéjsóvár fehérszemélyek, akikkel együtt dolgozott,
nagyhangúak, merészek és szégyentelenek voltak. Arra biztatták a vendégeket,
hogy olyan dolgokat csináljanak, amikről Silver nem is álmodott. Nem egyszer látta
meg valamelyiküket az udvar egyik sötét arkaban úgy, hogy szoknyája fel volt hajtva,
lábai között pedig egy részeg férfi lihegett.
Ha ez kell ahhoz, hogy meggyőzze Morgan Trasket, akkor elmehet a pokolba!
Mégis lennie kell valaminek, amit tehet anélkül, hogy így lealacsonyítaná
magát. Ha legalább egyik gyönyörű selyemköntöse itt lenne! Otthon a rózsafából

50
készült, faragott szekrényében több is volt. Otthon utálta viselni őket. Itt viszont
megszépítené külsejét, és elhitetné Morgan Traskkel, hogy nem más, mint egy
magányos nő, akinek ketségbeesetten szüksége van a segítségére - ami persze igaz
is.
Az est simán zajlott, bár távolról sem úgy, ahogy Silver tervezte. Wilson
Demming és Hamilton Riley egyaránt kedvesek voltak, Morgan azonban tartózkodó
maradt. Amikor a vacsorát befejezték, és Silver megkérdezte, nem kísérli fel valaki a
fedélzetre, az őrnagy udvariasan visszautasította, mondván, hogy még dolga van.
Maga helyett megkérte - nem megparancsolta - Hamilton Rileynek, hogy kísérje fel,
amit a hadnagy nem szívesen tett meg.
Sílver úgy gondolta, hogy talán azért, mert fél, esetleg ledobia a hajóról, vagy
legalábbis megpróbálja.
Ehelyett azonban melegen rámosolygott, katonai pályafutása és családja iránt
érdeklődött, és a beszélgetésük vegén egy eljesen más képet alakított ki magáról,
mint amilyet eddig gondolt a férfi. Meglepő módon ő is más benyomást szerzett
fhadnagyról. Riley hűséges tiszt volt és kifogástalan úriember. Kedves volt és
figyelmes, nem úgy, mint Morgan. De Riley nem tudott neki segíteni. Csak az őrnagy
képes rá.
A következő este sem járt nagyobb sikerrel. Trask most Wilson Demminget
bízta meg azzal a feladattal, hogy felügyeljen rá. A tiszt végtelenül unalmasan
beszélt. Alacsony, nehezen leírható ember volt, kopaszodó, barna hajú, akinek a
külseje pontosan illett személyiségéhez. Silver mégis mosolygott és úgy tett, mintha
érdekelnék a férfi konzervatív nézetei, melyeket magában minden alkalommal
megcáfolt. Később az utazásra terelődött a szó, és Wilson elbűvölte Silvert távoli
földekről szóló érdekes törteneteivel. Végül mégis barátok lettek, és Silver biztos volt
benne, hogy a férfi dicshimnuszokat fog zengeni róla az őrnagynak.
Nem egészen így tervezte, de így legalább Trask is láthatja, hogy ő nem az a
neveletlen leány, akinek eddig tűnt.
Mindig beszélgetést kezdeményezett, ahányszor meglátta a férfit a fedélzeten.
Mint úriembernek - bármilyen kérdéses is volt ez -, Morgannak kötelessége is volt
legalább az alapvető udvariasság hangnemén feleim. Egyszer Silvert az anyjáról
kérdezte. Bizonyára hallott pletykákat a haláláról néhány évvel azután, hogy meghalt.
Silver mindössze megerősítette a hírt, de a kelleténél részletesebben nem volt
hajlandó beszélni a családjáról.

51
 Keményen próbált nyíltnak és barátságosnak látszani. Sokat mosolygott, bár ez
nem volt számára túl könnyű feladat. Sokszor nézett fel sötét, hosszú szempillái alól
a férfira, és remélte, hogy ez legalább egy kicsit felkelti iránta az érdeklődését.
- Csak az én kedvemért rendelte meg ezt a gyönyörű időjárást? - Silver
odament az őrnagyhoz. A férfi a korlátnál állt és egyik csizmás lábát a kötélhágcsóra
tette, ingujja lobogott a szélben. Hullámos, sötétszőke haja lazán hullott a nyakába.
Morgan összeszorította a fogait. Honnan a pokolból került elő a nő? Úgy tűnt,
bármikor is nézett fel, Silver Jones ott állt mellette, mosolygott, és bársonyos, barna
szemével nézett rá, szándékos őziketekintettel. Haja selymesen omlott a vállára, és
olyan világos volt, hogy valóban ezüstnek tűnt. - Ha szerencsénk lesz - felelte
barátságtalanul -, végig jó időnk lesz Katongáig.
Hála Istennek, ettől lefagyott a nő arcáról a mosoly, gondolta Morgan. Már
akkor is gyönyörű volt, amikor dühös volt és durcás, amikor kiabált és hozzávágott
dolgokat, de most, hogy így mosolygott és ilyen csábosán nézett, elképesztően szép
lett.
- Katonga - szólalt meg Silver kissé kedvetlenebbül, mint az előbb. - Járt már ott
valaha, őrnagy?
- Nem, de már alig várom, hogy ott legyek. - Tudta, hogy magabiztosan
mondta, de már belefáradt a nő nyílt manipulációs kísérleteibe, hogy önmaga előtt is
letagadja, mennyire vonzódik hozzá. Silver Jones semmivel sem volt kezelhetőbb,
szelídebb, alázatosabb vagy kedvesebb. Egyszerűen sokkal kétségbeesettebb.
- Nem kell már sokáig várnia - mondta. - Valamikor a jövő héten fogunk
odaérni, ha nem lesz szélcsend, ami azonban nem valószínű ebben az időszakban. -
Amikor Morgan szembefordult vele; Silver olyan közel állt hozzá hogy a férfi szinte
érezte a nő testének melegét vékony vászonblúza alatt. Meg kellett köszörülnie a
torkát, hogy meg tudjon szólalni. – Ha odaérünk, beszélek Williammel, ha akarja.
Talán meggondolta magát, és megengedi, hogy feleségül menjen ahhoz a férfihoz.
Ha mégsem, és maga még mindig ilyen elszánt, én talán meg tudom győzni.
- Nincs semmiféle férfi, őrnagy. Már többször próbáltam elmondani magának,
de maga nem hajlandó hallgatni rám.
- Akkor miért szökött el?
Silver a távolba nézett. Ujjaival szorosabban szorította a kátrányozott
kenderkötelet, amibe kapaszkodott. Légzése felgyorsult - Az apám nagyon nehéz

52
ember - mondta végül. - Ő akarja irányítani az életemet. Én viszont független akarok
lenni és úgy élni, ahogy jónak látom.
Hazudott, és ezt a férfi is tudta. Silver ügyesen el tudta titkolni az érzéseit, de a
szeme elárulta.
- Már mondtam az előbb, hogy beszélek vele. Talán segíthet magán. De ha
most megbocsát, meg kell néznem a kormányt.
Silver a karjára tette a kezét, hogy megállítsa. - Nagyon kedves magától, hogy
felajánlotta, őrnagy.
Morgan nem felelt. Egyszerűen csak sarkon fordult, és elment. Az átkozott
boszorkány! Karcsú ujjainak érintése még mindig úgy égett a karján, mintha tüzes
vassá ért volna hozzá. A naptól kipirult az orra és az arca, amitől sugárzó és nagyon
csábító lett. Ha jót akar magának, akkor jobban teszi, ha tartja a távolságot kettőjük
között. Morgan megrázta a fejét. Láthatóan kevés tapasztalata volt a csábitás terén,
mégis csak a kísérleti próbálkozások és nyilvánvaló tapasztalatlansága tették még
vonzóbbá.
Isten a tanúm, William - suttogta maga elé - ez némber rávesz, hogy
elfelejtkezzek a tartozásomról. – Nem tudta megállni, hogy ne vessen egy utolsó
pillantást válla fölött oda, ahol Silver a korlátnál állt.
A nő a habzó kék vizet nézte, miközben Morgan szavai csengtek a fülében.
„Akkor miért szökött el?” Minden joga megvolt rá, hogy ezt megkérdezze, ő mégsem
tudta elmondani, sem neki, sem senki másnak. Soha. „A csábitás” - gondolta már
vagy századjára - „az egyetlen esélyed”. De úgy tűnt, ez a próbálkozása sem jár
sikerrel.
„Mi az ördögöt csinálok rosszul?” Silver gondterhelten rágta a szája szélét.
Udvarias volt, pedig sértette a hiúságát, és kedves, amikor inkább Isten haragját
kívánta volna Morgan Azt gondolta, legalább egy kicsit csábító, de Traskre semmi
hatással nem volt. Azt viszont tudta, hogy az érdeklődését legalább felkeltette. Elég
sokáig dolgozott a fogadóban ahhoz hogy felismerje Morgan sóvárgó tekintetét,
mikor ő a közélében volt vagy „véletlenül” nekiment.
Az őrnagy nem volt fából, de sajnos ő sem.
Minél több időt töltött vele, annál jobban észrevette, milyen jóképű. Soha nem
látott még nála szebb férfit. Bár nem volt alacsonyabb, mint az átlag, de ha Morgan
magas alakja mellett állt - centiméterekkel lejjebb, mint széles, izmos válla - aprónak

53
érezte magát. És a szeme! Olyan zöld, mint a feneketlen tenger. Ha mosolygott, apró
ráncok jelentek meg szája sarkában. Sajnos mostanában alig mosolyodott el.
Silver felsóhajtott, és azon töprengett, hogy ki kit csábít el. És mindezek
tetejében az idő egyre fogy. A hét végére Katongában lesznek. Még keményebben
kell próbálkoznia.
Megfogadta magának, hogy valóra váltja tervét, ezért megkétszerezte
erőfeszítéseit. Több időt töltött a fedélzeten, és az őrnagy társaságában. Mindig
olyan közel állt hozzá, amilyen közel csak mert, néha-néha megérintette, csak hogy
fokozza a feszültséget. Morgan mégsem kezdeményezett, és alig töltött néhány rövid
percnél többet vele.
Az igazat megvallva, ahogy teltek a napok, egyre távolodott tőle. Silver
értékelte, hogy úriemberként viselkedik, bár ez a magatartás sértette a hiúságát, és
mindenekelőtt felborította a terveit. Tudta, valamit tennie kell, méghozzá nagyon
sürgősen.
A tizedik estére Silver csalódottsága elérte a csúcsot. Morgan Trask őrnagy így
vagy úgy, de meg fogja adni magát kétes vonzerejének.
- Nagyon finom volt a vacsora - mondta aznap este Silver, és eltolta maga elől
a porcelántányérját. - Mondja meg Cookienak, hogy nagyon ízlett a főztje. - Egy
mosolyt villantott az őrnagy felé. - Most pedig szeretnék...
- Én boldogan elkísérem, Miss Jones. - Hamilton Riley talpra ugrott, arcán
csodálat ragyogott.
- Azt hiszem, most én következem. - Wilson Demming a kezét nyújtotta felé.
- Bocsássanak meg - mondta Morgan -, de nekem folgom van. - Tekintetéből
rosszallás sugárzott, de nem szólt semmit, csak hátratolta a székét, és a kabinjába
indult.
-Tra'sk őrnagy? - szólalt meg Silver édes hangon. - Valami fontos dolgot
szeretnék megbeszélni magával. Szánna rám néhány percet?
Morgan megfordult, tekintete még sötétebb volt, mint az előbb. Zöld szemét
Silver mellére szegezte, oda, ahol blúza mély kivágását a nő szándékosan még
lejjebb engedte.
- Természetesen.
- Sajnálom, Wilson. - Silver egy meleg, lágy mosolyt villantott a férfi felé. -
Holnap találkozunk. - A hadnagyhoz fordult. - Aludjon jól, Hamilton.
- Jó éjszakát, Miss Jones!

54
 - Menetünk? - kérdezte Morgan feszülten, és egy kicsít erősebben szorította
meg a nő karját, mint ahogy Silver szerette volna. Segített neki felmenni a létrán, fel
a fedélzetre, majd a hajó orrában a korláthoz húzta. Senki sem volt a közelben.
Csend volt és sötét. Csak a hold világított, fénye visszatükröződött a vízen, a főárboc
nyikorgóit és a vitorláikat csapkodta a szél.
- Tehát miről van szó?
Silver felnézett rá. Miért nehezíti meg még jobban a dolgát? - Csak azt akartam
mondani, hogy sajnálom, hogy annyi bajt okoztam. - Közelebb lépett a férfihoz. -
Tudom, hogy még mindig haragszik rám, és hogy volt időm végiggondolni mindent.
Nem okolom magát azért, amit tett. - Belekarolt Morganbe, és érezte inge alatt
kemény izmait.
- Most már látja, hogy hibásan cselekedett - mondta Morgan gúnyosan, mire
Silver legszívesebben megütötte volna.
Ehelyett inkább elengedte a karját, és a korlátba kapaszkodott. Szerette volna,
ha remeg a keze. - Ó, még mindig gyűlölöm a gondolatot, hogy vissza kell mennem
Katongara, valójában semmiképpen nem akarok visszamenni, de megértem, hogy az
apámmal szemben kötelességei vannak. Csak azt teszi, amit úgy érez, hogy tennie
kell.
Morgan állán megrándult egy izom. - Elképesztő változáson ment keresztül az
utóbbi néhány nap alatt. Már nem az az akaratos kis boszorkány, hanem a kedves
Salena Jones, aki reméli, hogy megváltoztathatja az elhatározásomat.
- Valami hasonló - felelte Silver.
Morgan lenézett a kivágott blúz alatt gömbölyödő mellére.
A blúz már kirojtosodott a sok mosástól, de tiszta volt és fehér – és túlságosan
sokat mutatott. És ami a legrosszabb, szándékosan lejjebb volt engedve a kivágása.
Morgan belül felnyögött, ahogy ránézett. Még egy este ebből a tapasztalatlan
csábításból, és megőrül. Holdfény játszott Silver hajában, bőre pedig szinte átlátszó
volt. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne húzza magához, és ne tegye a
magáévá ott a fedélzeten.
Szerencsére sem Rileynek, sem Demmmgnek nincs akkora hatalma, hogy
megváltoztassa az útirányt, csak akkor, ha fellázadnak. Morgan nagyon remélte,
hogy a nő nem megy ilyen messzire.
De most már ebben sem volt olyan biztos.

55
5. fejezet

- Kezd hűvösödni - szólalt meg Morgan. - Azt hiszem, ideje lenne lemennünk.
Silver némán átkozódott magában. Ezt a férfit legalább olyan nehéz bevenni,
mint egy erődöt. Édesen rámosolygott.
- Én egyáltalán nem fázom - felelte. - Inkább egy kicsit... melegem van. -
Közelebb lépett a férfihoz, karját a nyaka köré fonta, hátrahajtotta a fejét, és lehunyta
a szemét. Michael Browninggal is így állt, mielőtt az megcsókolta volna.
Ha az apja nem lép közbe, akkor egy kellemes élményben lett volna része. Kinek árt
azzal, ha Morgan most megcsókolja? Talán így megtörheti az ellenállását.
Silver várt egy percig, élvezte a férfi selymes haját az ujjai között, és várta,
hogy az ajka megérintse a száját. Amikor semmi nem történt, kinyitotta a szemét.
56
 De azt kívánta, bárcsak ne tette volna.
Az őrnagy őt nézte, csillogó, zöld szemében megfejthetetlen kifejezés ült. A
nyaka mögé nyúlt, megragadta Silver csuklóját és lehúzta a kezét. - Jöjjön velem! –
mondta összepréselt szájjal.
Silver tétován - de kíváncsian, hogy a térti mit akar – hagyta, hogy Morgan
levezesse. Az isten szerelmére, de hát mit követett ő el? Csak nem találta ennyire
visszataszítónak? Silver végigbotladozott a fedélzeten, próbált lépést tartani Morgan
nagy lépteivel. A férfi leráncigálta a létrán a szalonba.
- Bocsássanak meg, uraim - mondta Rileynek és Demmingnek, akik a fényes,
tölgyfa asztalnál ültek és sakkoztak. Jelelentőségteljes pillantást vetett rájuk, majd
Sílvert a kabin felé tolta - Ne zavarjanak, csak akkor, ha süllyed a hajó! - Ezzel
kinyitotta az ajtót, behúzta a nőt, és hangosan bezárta mögötte.
- Mit mit csinál?
Morgan kihúzta ingét a nadrágjából, majd elkezdte kigombolni - Megadom
magának azt, amit egész héten akart.
Silver nagyot nyelt. - Azt hiszem, félreértett valamit.
Morgan kibújt az ingéből, majd a ruhát egy faragott székre dobta. Odalépett
Silverhez. A rézlámpa halványsárga fényében látszottak széles mellkasának feszes
izmai, és Silver alig tudta levenni róla a szemét, hogy az arcát nézze inkább.
- Azt mondja, félreértettem? A fedélzeten úgy tűnt, szeretné, hogy
megcsókoljam. - Végighúzta ujját a nő arcán, mire Silver szívverése felgyorsult.
Morgan magahoz húzta a testét addig, hogy combja keményen hozzápreselodott a
nőéhez, amitől Silver háta libabőrös lett. Szive eddig is hevesen dobogott, most
azonban vadul verni kezdett.
- Maga vonzó férfi... lehet, hogy eszembe jutott, hogy engedem, hogy…
Morgan szája Silverére tapadt, belefojtva ezzel a folytatást. A nő megdöbbent a
hirtelen támadt vágyhullámtól, amit a hasában érzett. A férfi szája meleg volt és
puha, mellkasának bőre pedig forró, ahol a keze hozzápréselődött.
Morgan nyelve felderítette a száját, mire Silvert színte szédülés fogta el. Érezte,
ahogy a férfi a hátát simogatja, és ahogy mozog erős váll- és karizma. Megérezte a
brandy ízét a szájában, amit nemrég ivott, és megnyitotta száját heves ostroma előt.
Amikor Morgan megnyalta az ajkát, majd nyelvét a szájába nyomta, Silver úgy
érezte, hogy tűzforró vágy söpör végig a testén, és nem volt biztos benne, hogy
elgyengült térde képes megtartani a testét. Istenem, erről nem volt szó!

57
 Silver remegni kezdett. A tűzzel játszott, és ezt nagyon jól tudta. De a máglya
olyan magas volt, hogy már túl késő meghátrálni. Amíg nem engedi, hogy a dolgok
elfajuljanak...
Morgan csókja elmélyült, ő pedig karját a férfi nyaka köré fonta.
Nem olyan volt, mint Michael Browninggal – egyáltalán nem olyan!
Morgan elhúzódott tőle, és Silver megpróbálta megfejteni az arckifejezését. A
férfi mellkasa szaporán süllyedt és emelkedett, és légzése majdnem olyan szaggatott
volt, mint az övé. - Erre gondolt, Silver?
Silver akaratlanul is megérintette ajkát, melyen még mindig érezte Morgan
csókját. - Nem, nem vagyok benne biztos. - Ritkán fordult elő, hogy nem találta a
szavakat, ritkán érezte bizonytalannak magát, de most így volt.
Morgan szeme csillogni látszott, de Silver nem tudta pontosan, miért.
- Éppen ellenkezőleg - mondta a férfi -, talán valami szenvedélyesebbet
szeretne. - Szorosabban ölelte át a derekát, és vadul magához szorította a testét.
Aztán keményen megcsókolta, szinte felsértette ajkát, úgy harapdálta. Amikor Silver
megpróbált ellenállni, Morgan vadul fogai közé nyomta a nyelvét, amitől Silvernek
kikerekedett a szeme.
Szabadulni próbált az ölelésből, de Morgan nem engedte, olyan szorosan
tartotta, mint egy acélpánt. Egyik kezével a hátát fogta, másikat kicsit lejjebb vitte,
hogy megmarkolja a nő gömbölyű fenekét, és még közelebb húzza magához. Silver
valami keményet, forrót és lüktetőt érzett a hasánál, ami nem hagyott kétséget afelől,
hogy micsoda.
Megfeszült, bizonytalansága félelembe csapott át. Amikor újra ki akart
szabadulni, Morgan áthelyezte testsúlyát, felemelte őt, és egy pillanat múlva az
ágyon fekve találta magát a férfi ránehezedő teste alatt.
- Engedjen el!
- Ezt akarta, Silver? - Egyik kezével megmarkolta a mellét, és kegyetlenül
nyomkodni kezdte. Izmos lábával lefogta Silver mindkét lábát, és kezét a feje fölé
kényszerítette. Egyik kezével felhajtotta a szoknyáját és az alsószoknyáját, majd ujjai
megtalálták vékony, pamut alsóneműjének derekát. Kioldotta a madzagot, és
lehúzta, ezzel felfedve a nő puha, fehér hasát. -Tovább menjek? - kérdezte
gúnyosan, miközben tenyere a köldöke alatti sima területet simogatta, azzal
fenyegetve, hogy lejjebb vándorol a szőke háromszöghöz, mert csak egy centire volt
a keze alatt. - Az apja kurvát is nevelt magából, nemcsak boszorkányt?

58
 Gyűlölködő, gúnyos szavai hallatán valami elszakadt Silver fejében. Érezte az
ösztönt, hogy megvédelmezze magát - ami éppen ilyen életmódja miatt alakult ki
nála. Valami olyan vad és állatias érzés kerítette hatalmába, hogy úgy érezte,
szétrobban a dühtől.
- Engedjen el! - kiáltotta. - Vegye le rólam a kezét, maga mocskos gazember!
Ha nem hagy békén, esküszöm, megölöm!
Morgan szája - mely alig volt több, mint egy vékony, zord vonal - elégedett
félmosolyra húzódott. - Ez már jobban illik magához. Az édes Salenát felváltotta a
kíméletlen szuka, Sílver Jones.
Silver Morgan teste alatt vonaglott, fészkelődött és küzdött, hogy kiszabaduljon,
de Morgan erősen tartotta, és közbei szomorúan nevetett. - Mi a baj, édesem? A
csókom végű mégsem tetszett?
- Ha még egyszer hozzám nyúl, megölöm!
- Ezt már mondta. Mégis... - Ujjait köldökétől alsóneműje széléig húzta lassan,
Silver bőre pedig bizsergett, ahol hozzáért. - Talán megérné.
Silver ívben megfeszítette a hátát, hogy kiszabaduljon, de nem tudott. -
Gyűlölöm!
Morgan durva, csikorgó hangon felnevetett. - Tudja, Silver, azt hiszem, így
jobban tetszik nekem, így legalább tudjuk, hogy hogy állunk.
- Maga tudta, ugye? Egész idő alatt tudta, hogy mit akarok?
- Inkább úgy mondanám, hogy egyszer-kétszer reménykedtem benne, hogy
tévedek.
„Mit érthet ez alatt?”
- Visszaviszem magát Katongára, Silver. Semmit nem tehet azért, hogy
megváltoztassam az elhatározásomat. – Morgan visszahúzta Silver csípőjére az
alsóneműjét, szoknyáját pedig lehajtotta.
Silver skarlátvörös lett, mégis kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe
nézzen. - Ha én kíméletlen szuka vagyok, akkor maga, Morgan Trask, egy kegyetlen
gazember!
Morgan csak morgott. - Tökéletes pár lennénk.
Elengedte a csuklóját, majd lustán felállt.
Nem törődött azzal, hogy elrejtse a nadrágjából kipúposodó dudort, egyszerűen
csak felemelte az ingét, és felvette. Anélkül, hogy hátrapillantott volna, kiment a
kabinból, becsapta maga mögött az ajtót. Silvernek ekkor eszébe jutott, hogy

59
Hamilton Riley és Wilson Demming látták, hogy együtt mennek be Trask kabinjába.
Azok után, ahogy az utóbbi napokban viselkedett, a legrosszabbat hihetik róluk.
A pokolba az őrnaggyal! Gyűlölte őt azért, amit tett, de saját magát még jobban
gyűlölte.
Könnyek gyűltek a szemébe, de gyorsan pislogott egyet, hogy ne törhessenek
elő. Trask csak egy férfi volt, semmi több. Nem számít, mit tett, úgysem engedi, hogy
legyőzze őt. Valójában azonban a gyűlölete inkább saját maga ellen irányult, mint
Trask ellen. Az őrnagy egyszerűen csak jobbnak bizonyult abban a veszélyes
játékban, amit ő kezdett el. Egy másik férfi nem állt volna meg akkor, amikor ő. Egy
másik férfi szörnyű dolgokat tett volna vele...
Silver megborzongott a fájdalmas emléktől, majd lábát Task széles ágyának
szélére lendítette. Elgyötörtnek és megalázottnak érezte magát, mégis valahogyan
furcsán felcsigázottnak. Talán inkább hálával tartozik az őrnagynak, ahelyett, hogy
gyűlöli, gondolta egy keserű mosollyal. Mert valójában, mielőtt csókja eldurvult volna,
Morgan valami olyasmit ébresztett fel benne, amiről azt hitte, hogy nem létezik.
Trask a szenvedélyt lobbantotta lángra a testében.
Azok után, ami Katongában történt, nem gondolta, hogy képes erre az érésre.
Michael Browning kellemes izgalmat idézett elő benne, Morgan ajkának egyetlen
érintése viszont lángra gyújtotta.
Az átkozott! Miért pont egy ilyen rossz természetű, arrogáns gazembernek kell
lennie? Egy olyan embernek, akit gyűlöl. Megbocsáthatatlan az, ahogy bánik vele. A
legdurvább fajankó volt, akit valaha ismert. De mi mást várt? Az apja barátja.
Nyilvánvalóan egyformák.

Morgan elküldte Jeremy Flagget, a sovány, görbe fogú másodtisztet, majd

átvette helyét a kormánynál. A sima, viharvert fakerék szilárdnak, megbízhatónak és
biztosnak tűnt a keze alatt. Egy hajó olyan dolog, amire számíthat az ember, amitől
függhet, még akkor is, ha zord a tenger. Nem úgy, mint egy nőre. És semmiképpen
sem úgy, mint a kis boszorkányra, Silver Jonesra.
Nem lett volna szabad megcsókolnia. Legalábbis úgy nem, ahogy először tette.
Nem ezt tervezte, amikor lerángatta a kabinjába a létrán. Meg akarta büntetni,
megleckéztetni, hogy ne játszadozzon egy olyan férfival, mint ő.

60
 De akkor a nő felnézett rá, és meglátott valamit nagy, barna szemében.
Bármilyen álnok játékot is játszik, az a barna szempár mindig az igazságot mutatja. A
vágyat látta meg a szemében. Nem játékot, nem csalást, hanem az egyszerű, tiszta
vágyat.
És neki meg kellett ízlelnie. Egyszerűen nem tudta magát visszatartani. A
legrosszabb az volt, hogy az az érzés, ahogy a karjában tartotta, és ahogy a szája a
szájához ért, olyan mámorító volt, hogy soha nem tudja elfelejteni. Ajka olyan finom
volt, mint egy rózsaszirom, bőre pedig olyan sírna, mint a selyem. Még mindig érezte
ruháján csábító női illatát.
Morgan kicsit megbánta azt, ahogyan bánt vele. Silvernek szerencséje volt,
hogy vele hozta össze a sors és nem mással. Más férfi többet is tett volna annál,
hogy csak összegyúr a szoknyáját! Az igazat megvallva Morgannek is hatalma
akaraterőre volt szüksége, hogy ne tegyen többet annál, arn tett. Ha nem lenne
William, biztosan nem hagyta volna addig, amíg az övé nem lesz.
Nem tudott nem gondolni arra, hogy talán ha hagyja, Silver folytassa a játékot,
megengedte-e volna később, hogy magáévá tegye?
Magyot káromkodott magában, hogy egy olyan akaratos nőszemély, mint
Salena, be tudta hálózni őt. Mit szólna William ha tudná, hogy Morgan miket gondol?
Tizenöt évvel ezelőtt éppen William Hardwick-Jones gyors közbelépése
mentette meg a Newgate börtöntől vagy esetleg még rosszabbtól. Morgan apja, aki
egykor a király tanácsadója volt, akkor halt meg, amikor Morgan tizenkét éves volt.
Anyja sem élt már sokáig ezután. Anyja testvére, Morton Paxton volt kénytelen
magához venni Morgant és Brendant.
Morgan szája összeszorult az emléktől, pedig dühe már régen elszállt. Paxton
egy szűkmarkú, fösvény ember volt, aki állandóan hajtotta Morgant. Bármilyen
keményen tanult is, nem volt elég. Bármilyen sokáig dolgozott is, kevés volt.
Morgan nem volt hozzászokva ehhez a fajta bánásmódhoz, ezért mogorva lett,
fellázadt, és egyik bajból a másikba sodorta magát. A fiatalok, akikkel együtt volt, túl
sokat ittak, és amikor csak lehetett, verekedtek. Egy éjjel, amikor Morgan és barátai
a Draught and Garterben mulatoztak, Devon őrgrófja molesztálni kezdte azt a
kocsmároslányt, akinek Morgan udvarolt. Ezért Morgan kihívta a grófot párbajra.
A kardpárbajban másnap reggel a tizenöt éves Morgan Trask megölte Halsey
vicomte-ot.

61
 Morgan csak egyetlen emberhez fordulhatott, William Hardwick-Joneshoz, apja
régi barátjához, akit mindig tisztelt és csodált. Imádkozott, hogy segítsen neki, és
William nem habozott. Elintézte, hogy Morgan és Brendon a következő hajóval
elhagyják Liverpoolt és Angliát, azonkívül adott nekik elég pénzt, hogy Amerikában új
életet kezdhessenek.
Morgan Trask adósa volt Kent hercegének, és most itt volt az alkalom, hogy
megfizesse a tartozását.
Így vagy úgy, de Salena hazamegy.

Rendes rutin, amihez Silver hozzászokott a hajón, drámaian megváltozott

Morgannal való összecsapása után. Mind Hamilton Riley, mind Wilson Demming
kerülték őt. Barátságosak es udvariasak voltak vele, de számukra ő már az őrnagy
asszonva volt. Silver dühítőnek találta ezt a gondolatot, de nem volt hajlandó elárulni
az igazat. Gondoljanak csak, amit akarnak. Ha megérkeznek Katongára, úgysem
látja a soha többé.
Morgan még náluk is jobban kerülte őt, ami Silvernek nagyon is megfelelt. Azért
udvarias volt, talán egy kissé túl udvarias is. Minden alkalommal, amikor barátságos
köszöntésre nyitotta a száját, Silver legszívesebben pofon ütötte volna. Azért volt
mindez, mert akárhányszor ránézett gyönyörűen ívelt, érzéki szájára, eszébe jutott,
hogy milyen érzés volt, amikor megérintette az ajkát. Még mindig emlékezett nyelve
selymes melegére és szájának férfias, brandyízű leheletére.
Az emlék - úgy tűnt - örökre emlékezetébe vésődött. Mégis abban biztos volt,
hogy Morgan számára ez az összeütközés nem volt más, mint egy újabb dolog,
amiben bizonyíthatta hatalmát felette. Abból, amit Jordy mondott, Silver arra
következtetett, hogy az őrnagynak minden kikötőben van egy asszonya. Egy csók
neki nem jelent semmit.
Silver önkéntelenül ökölbe szorította a kezét. A fedélzeten ült egy dobozon, a
nap ragyogóan sütött a feje fölött, ő pedig túlságosan elmerült a gondolataiban
ahhoz, hogy észrevegye a hajó mellett a levegőbe emelkedő repülő halakat.
Legalább egy egész raj van itt a közelben, gondolta, amikor egyikük egy tompa
puffanással a fedélzetre esett.

62
 A szegény, pikkelyes teremtés gyámoltalannak tűnt, ahogy ott feküdt a padlón
és levegőért kapkodott. Nem szívesen nyúlt a síkos testéhez, de azt sem tudta
végignézni, ahogy szenved.
A közelben felhangzó macskanyávogás hatására szánta el mégis magát.
Fényes, drótszerű uszonyánál fogva felemelte a halat, a korláthoz lépett, és kidobta
az állatot a vízbe, éppen akkor, amikor Sogger őrült iramban felmászott a hátsó
létrán.
- Sajnálom, barátom - mondta együttérzően mosolyogva -, még egy ideig a
patkányokkal kell beérned. - Szinte bűnösnek érezte magát. Mindenki szerette
néhanapján az ízletes halvacsorát. Sogger miért nem tehette? Kinyújtotta a kezét,
hogy megsimogassa az állat koszos, narancssárga csíkos bundáját, és megvakarta
megtépázott füle mögött, mely biztosan valamilyen harcban sebesült meg. Sogger
elégedettéen dorombolt. - Legalább te nem hagytál el engem – mondta, majd
észrevette a fényes, barna csizmát, mely megállt előtte.
Feljebb emelte a tekintetét, két vékony lábra, majd a férfi arcára.
- Azt gondolja, hogy én elhagytam?
Silver arca bíborvörös lett, pedig megpróbált nem elpirulni. - Az igazat
megvallva, hálás vagyok magának, őrnagy. Minél kevesebbet látom, annál jobb.
Trask nem felelt. Háta mögött sütött a nap, amitől még masabbnak tűnt. Silver
még soha nem látott ilyen széles vállú és karcsú derekú férfit. Lábával
egyensúlyozott a hajó ringása miatt, combizmai szűk nadrágjához feszültek, és így
jól láthatóak voltak. Csakúgy, mint nagy férfiassága.
- Akkor bizonyára örül - szólalt meg végül a férfi -, hogy holnapután Katongára
érünk. Örökre megszabadul tőlem.
- Mindig van valami, amiért hálás lehet az ember.
- Igen... - Trask menni készült, majd visszafordult. - Valamit szeretnék tudni.
Silver óvatosan nézett rá. - Mit?
- Ami a kabinomban történt... Azon a csókon gondolkoztam...
Silver megfeszült. Tudhatta volna, hogy a gazember nem fogja megjátszani az
úriembert, és nem hagyja szó nélkül az esetet. Aztán valami más is az eszébe jutott:
legalább gondolt a csókra az őrnagy is. - Mi van vele?
- Az elején... csak színlelte, vagy mégis lehetséges, hogy ha egy kicsit is, de
élvezte?

63
 Az átkozott! Legyen átkozott határtalan erőszakossága is! - Ahogy korábban
már találóan megjegyezte, én egy kíméletén szuka vagyok. Természetesen csak
színleltem.
- Természetesen - válaszolta Morgan hidegen. - Élvezze megaz út hátralevő
részét. - Ezzel megfordult és elment.
Silver figyelte távolodó, magas alakját, és azon gondolkozott, miért érzi úgy,
hogy beborul a napja, ha arra gondol, hogy soha többé nem látja viszont. Nem
érdekelte őt a férfi. Miért érdekelné? Az őrnagyot ő biztosan nem érdekelte. „Csak
azért érzed így, mert visszamész" - biztatta magát. Szörnyű volt rágondolni, hogy
már csak két napja marad a szabadságból.
- ’Napot, Miss Jones. Jordy sétált el mellette, szemét szégyenlősen lesütve.
- Hello, Jordy.
- Szép napunk van, ugyi?
- Ugye - javította ki Silver.
- Ugye.
Silver fáradtan felsóhajtott, majd kinézett a tengerre. - Én is azt hiszem.
- Rosszul érzi magát, amiért hazamegy, ugyi, ugye?
- Igen, Jordy.
A fiú egy pillanatig bizonytalan volt. - Azt hiszem, örülnie kellene, hogy van
otthona. Trask kap'tány azt mondta, hogy az apja herceg. Ezek szerint maga
gazdag. Biztos valamilyen pazar házban lakik, mint a kap'tány.
„Tehát Trasknek is van pénze. Nem csoda, hogy az apáma barátjának tartotta.”
- Egy ház még nem otthon, Jordy, bármilyen pazar legyen is. Ezen a hajón több
ember van, aki törődik veled, mint amennyi nekem az életemben volt.
Jordy egy ideig elgondolkozott ezen. - Az apja egy rakás aranyat fizet azért,
hogy visszavigyék. Ez azt jelenti, hogy törődik magával.
Silver szemébe fájdalmas könnyek gyűltek. „Bárcsak így lenne.” - Te ezt nem
értheted, Jordy. Cookie és az őrnagy vigyáz rád, mert azt akarják, hogy boldog légy.
- Már majdnem felnőtt vagyok - mondta Jordy, és megkeményítette az arcát,
amilyet Silver még nem látott tőle. - Nem sokáig lesznek már mellettem, hogy
vigyázzanak rám. Meg kell tanulnom gondoskodni magamról.
Silver a fiú kezéért nyúlt. - Pontosan tudom, hogy mire gondolsz. - Erezte Jordy
kérges tenyerét, mire a fiú elhúzta a kezét.

64
 - Egy nőnek nem kell gondoskodnia magáról - mondta, és hirtelen sokkal
idősebbnek látszott, mint máskor. - Talán ha lett volna valakije, aki vigyáz magára,
nem kellett volna elszöknie, és úgy viselkednie, mint egy férfi.
- Elég volt, matróz! - szólt közbe Jeremy Flagg, amiért Silver nagyon hálás volt.
- Cookie-nak szüksége van rád a konyhában.
- Igenis, Mr. Flagg. - Egy utolsó pillantást vetett Silverre, majd megfordult, és
elment.
- Sajnálom, hölgyem. Jordy nem akart semmi rosszat, csak még fiatal ennyi az
egész.
Silver bólintott. - Köszönöm, Mr. Flagg. - Egy mosolyt kényszerített szájára, de
nem volt vidám. - Azt hiszem, most lemegyek.
Egy ideig olvasott, és - bár hiába -, de megpróbálta lefoglalni a gondolatait.
Amikor minden próbálkozása csődöt mondott és a kabinban is meleg lett a délutáni
naptól, ismét felment a fedélzetre.
Még csak egy-két perce volt fent, amikor észrevett egy másik hajót a Savannah
orrától jobbra. Egy fényes, fehér szkúner volt, körülbelül akkora, mint a Savannah.
Elállt a szél, a tenger is lecsendesedett, és a két hajó alig mozgott a vízen. Trask
bizonyára ismerte a kapitányát, mert amikor a Rival közel ért hozzájuk, mindkét
hajón leengedték a vitorlákat, és egymás felé közeledtek.
Silver nézte, amint a matrózok mindkét hajón kenderből font kötélen nagy
fémhorgonyokat vetnek át a korláton, majd egymás mellé húzzák a két hajót. Úgy
tűnt, az őrnagy át akar szállni a Rival fedélzetére.
Silvernek tetszett a hajó fényes külseje, figyelte, ahogy a matrózok sürögnek-
forognak, hogy teljesítsék kapitányuk parancsait. Takaros, jól karbantartott hajó volt,
nagyon hasonlított a Savannah-ra. Csak éppen az ellenkező irányba tartott.
Silver szíve nagyot dobbant. A Rival nyugatnak hajózott, Amerika felé. Ha
valahogy át tudna jutni a fedélzetére és ott elbújna úgy, hogy senki ne vegye észre,
akkor talán megmenekülhet.
- Ha csak gondolni is merészelne arra, hogy átjut a fedélzetre - figyelmeztette
Morgan, és odasétált Silverhez -, bezárom a kabinjába, amíg a Rival el nem megy.
Silver megprobálta elrejteni bűntudatos pirulását. - Nem vagyok bolond,
őrnagy. Nyilvánvaló, hogy abban a pillanatban, ahogy átlépek a korláton,
észrevenne.
- De, ott van a víz - felelte Morgan gúnyosan.

65
 - Talán, ha éjszaka lenne. Kétlem, hogy fényes nappal sikerülne.
Trask óvatosan figyelte a nőt. - Jól teszi, ha ezt észben tartja. Nincs kedvem
fürödni.
Elment, mire Silver belenyugvóan felsóhajtott. Még ha el is menne a másik
oldalra anélkül, hogy észrevenék, akkor sem tudna módot találni arra, hogy
átmásszon.
Ahogy ott állt és figyelt, Morgan átlépett a jobb oldali korláton, és fürgén
felmászott a Rival oldalán lógó merev kötéllétre felső néhány fokán. A Rival – mivel
sokkal kevesebb rakománnyal utazott, mint a Savannah – magasabban állt.
A pokolba, bárcsak lenne valami mód arra, hogy átmásszon! Silver a korlátra
nézett. Riley és Demming mindketten ott álltak, úgy tűnt, mintha őrségben lennének.
Egy pelikán rikoltott Silver feje fölött, mire felnézett. A nagy, dupla árboca lágyan
himbálózott ide-oda. A Rival árboca néhány méterrel arrébb szintén fel- le
emelkedett, néha a Savannah árbocához is ütődött.
Silver szeme kikerekedett a hirtelen támadt lehetőségtől. Talán mégis van rá
mód! Egy pillanatig habozott, majd megfordult, és lerohant a fedélzetről. Apró
kabinjában megtalálta Jordy kopott térdnadrágját és ingét, melyeket először kapott
tőle. Ki voltak mosva, meg voltak szárítva, már csak fel kellett vennie őket. Silver fel
is vette. Trask szobájában átkutatta a szekrényt, és talált egy kis, ellenzős
matrózsapkát. Alig látta az arcát a simléder miatt, és bár az öltözékét sem igen látta
rendesen, úgy gondolta, hogy az elfoglalt matrózok között észrevétlenül elillanhat.
Miután felment a fedélzere, kikerülte a jobb oldali korlátot, ahol Riley és Demming állt
erősen figyelve, helyette inkább a bal oldalra igyekezett. A kötéllétre vízszintes fokán
felmászhat az első vitorlarúd végéhez, a hatalmas keresztgerendához, mely mindkét
oldalra kinyúlt. A többi matróz a vitorlázat más részein dolgozott, ezért amikor mászni
kezdett, senki sem figyelt rá.
Hála istennek, a szél alig fúj – gondolta, miközben egyre feljebb és feljebb
mászott. Legalább úgy gyűlölte a magas helyeket, mint a patkányokat. A hűvös
szélben ide-oda himbálózó árboc – ami még félelmetesebb volt minden egyes
lépéssel felfelé – még a legbátrabb szívet is megrémisztette volna.
Silver lassan és óvatosan mászott mezítláb, de egyszer az egyik lába
kicsúszott a kötél fokából, és csak az mentette meg a leeséstől, hogy görcsösen
szorította a kötelet. A kemény kenderhágcsó a kezébe vágott, a hajó ringásától pedig
szédült.

66
 „Ne nézz le!" - mondta magának határozottan, miközben egyik lábát a másik
után tette felfelé. Nem figyelt az alatta lévő hajóra, mely ilyen magasból inkább egy
üvegben lévő játékhajóra kezdett hasonlítani, nem pedig egy száznegyvenöt láb
magas szkúnerre, ami valójában volt. A Rival fedélzetén semmi nem volt szokatlan.
A matrózok csepűt szedtek, a padlót súrolták vagy a vitorlákat javítgatták. Aztán
Silver meglátta Morgan Trasket, amikor feljött a fedélzetre. Egy zömök férfi ölelte át a
vállát.
„Tartsd szóval!” - imádkozott Silver magában. Elérte a masszív, csinos
előárbocot, mely a fővitorla alatt volt. Feje felett a szélesen kinyúló vitorlarúd ide-oda
lengedezett, a vitorlákat pedig csapkodta a feléledő szél. Silver a súlyos gerenda
köré fonta lábát és kezét, majd óvatosan a rúd vége felé mászott, mely a víz fölé
nyúlt. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a közepéig elért, valójában azonban csak
néhány perc telt el.
Nem volt vesztegetni való ideje, ezért folytatta tovább a mászást, centiméterről
centiméterre, miután egy mély, bátorító lélegzetet vett. A rúd vége előtt megállt. A
Rival előárboca majdnem párhuzamosan nyúlt ki a Savannah-éval, csak az előbbi
egy kicsit magasabban volt. A rúd egy kissé jobbra állt. Amikor a tenger hullámzott
egyet, a vitorlarúd lesüllyedt, és Silvertől néhány centiméterre állt meg.
Silver nem nyúlt utána.
Keze izzadt, teste remegett. Ha elvéti, a biztos halál vár rá hatvan láb
mélységben. Jordy nadrágjába törölte a kezét, behunyta a szemét, és vett egy mély
lélegzetet. Amikor újra kinyitotta, meglátta Morgan Trasket, hogy visszatér a
Savannah fedélzetére, aztán a horgonykötelet is felvonták. Most vagy soha!
- Hol van Silver? - kérdezte Morgan Rileyt, amikor visszaért a fedélzetre.
- Lement - felelte Riley.
- Trask kap'tány! - Jordy rohant felé, mogyoróbarna szeme kitágult a rémülettől.
- Miss Jonesról van szó! - Amikor ért Morganhez, kezével eltakarta szeme elől a
napot, majd felmutatott a kötélzetre. - Azt hiszem, ő az, ott fenn. Megpróbál átmászni
a másik hajóra.
Amikor Morgan felnézett a vitorlarúdba szilárdan kapaszkodó, apró alakra, úgy
összerándult a gyomra, mintha gyomorszájon vágták volna. Kétségtelen, hogy Silver
volt az.
- Láttam, hogy mászik fel az a fiú - mondta Jordy. - Volt valami furcsa a
mozgásában.

67
 - Jóságos isten - kiáltott fel Riley, és követte tekintetű felfelé -, most mit
tegyünk?
- Le kell őt hoznia onnan, kap'tány - könyörgött Jordy.
- Nincs már idő - felelte Morgan, mert tényleg nem volt. Ha kiáltana neki, azzal
csak elvonná a figyelmét, és növelné a veszélyt. Morgan nem tehetett mást, csak állt,
és tehetlenül figyelte a nőt. Szíve ólomnehéz volt, gyomra egyetlen nagy görcs. A
következő néhány perc alatt eldől, hogy Silver életben marad vagy meghal.

„Most vagy soha” - ismételte meg magában Silver. A vitorlarúd újra felé lendült,
és a közelében állt meg. Összeszorította a fogát, felé nyúlt és imádkozott, hogy elég
erősen fogjj meg. Érezte a durva fát az ujjai között, összeszorította a ke zét, áthúzta
magát a másik rúdra, és hagyta, hogy a hajó billegése átemelje a két hajó közti
szakadékon.
Szíve olyan hangosan vert, hogy szinte tisztán hallotta. Lábát a rúdra kulcsolta,
és olyan erősen szorította, amilyen erősen csak tudta. A hajó jobb oldalra billent, de
Silver így is tartotta magát. „Megcsináltam! Istenem, sikerült!”
Szerette volna lecsillapítani szívdobogását, de még egész testében reszketett.
Centiről centire kúszott végig a vitorlarúdon. Másodpercek voltak hátra, amíg a Rival
legénysége felmászik a kötélzetre, hogy kibontsák a vitorlákat, és elinduljanak.
Észrevétlenül le kell másznia, aztán majd csak talál valami búvóhelyet.
Alig tudta elhinni, hogy eddig sikerült megcsinálnia. „Kérlek Istenem” -
imádkozott, „kell, hogy kiszabadíts!”

68
6. fejezet

Morgan csak akkor jött rá, hogy visszatartotta a lélegzetét, amikor

megkönnyebbülten fellélegzett. Silver még mindig veszélyben volt, de a döntő
pillanaton már túl volt. Ha nem esik le és nem töri ki a nyakát - átkozódott magában -
akkor ő fogja megfojtani!
- Jelezzen a Rivalnak, hogy jöjjön vissza - parancsolta Morgan -, majd eresszen
le egy csónakot.
- Igenis, kap'tány. - Wilson Demming az egyik matrózhoz fordult, és várt, amíg a
színes zászlót felvonták és a jelzést leadták.
Mostanra már a fedélzeten lévő összes ember arra az apró alakra szegezte a
tekintetét, aki a gyorsan távolodó Rival kötélzetén mászott lefelé. Nem volt olyan
lélek, aki ne tudta volna pontosan, hogy ki ő, és hogyan jutott oda. És nem volt olyan,
aki ne csodálta volna a bátorságát, még akkor is, ha tudták, hogy legalább félig őrült.
Benso és Gordon evezzenek - mondta Morgan Jeremy Flaggnek, majd a jobb
oldali korláthoz sétált, miközben a csónakot leengedték és az belecsobbant a
tengerbe. A többiekkel együtt átmászott a kötél létrán, és elindult a csónakkal, hogy
átszeljék a két hajó közti távolságot. Mire elérték a Rivalt, Morgan dühös lett, hogy
alig tudott megszólalni.
- Mi a pobléma? - kérdezte Call McWhorter, amikor Morgan átlépett a korláton.
A nagy, tengeri kapitány kicsit alacsonyabb volt, mint Trask, zömökebb, a haja pedig
göndör és barna. Az éles, vidám tekintetű férfit szerette a legénység. Morrgan évek
óta ismerte őt. Jobb ember még nem hajózott a tengeren.
- Van valamid, ami az enyém - mondta, bár összeszorított foga közül alig tudta
kipréselni a szavakat.
- Hogy lehet ez?
- A nő átmászott a vitorlarúdon
- A nő? - kérdezte a kapitány hüledezve.
Morgan csak morgott egyet.
- Hol van most? - sürgette Call.

69
 - Itt kell lennie valahol, talán lent a raktérben. – „És remélem, hogy az az
átkozott hely tele van patkányokkal!” tette hozzá magában.
- Majd a legénység átfésüli a hajót
Perceken belül három hatalmas matróz a fedélzetre kísérte a meglepően szelíd
Salenát. Morgan belenyugvást látott a keserű arckifejezésében. A nő, amikor
meglátta az őrnagyot, halálra válva megtorpant.
- Hogyan, mit tettem, hogy ennyire gyűlöl engem?
- Mit tett? - ismételte Morgan. - Mit nem tett?
Silver McWhorterhez fordult, nagy, barna szemében könyörgés látszott. -
Könyörgöm magának, kapitány. Ez a férfi elrabolt, és akaratom ellenére tart fogva.
Esedezem, segítsen rajtam!
McWhorter mélyen, zengően felnevetett. Tekintete végigsiklott a nő szűk
nadrágján, a rojtos vonalon, mely apró derekát jelezte, majd mellének domborulatán,
amit alig takart el bő inge.
- Talán hinnék magának, kislány, ha bárki másról lenne szó, nem pedig erről a
férfiról. Ő a kedves és szelíd nőket szereti. Maga aligha az ő ízlése. - Újra nevetett –
Bár a maga érett teste bárkinek megfelelne.
- Visszaviszem őt az apjához - magyarázta Morgan. - Miután elérjük Katongát,
megszabadulok az akaratos kis csomagtól egyszer s mindenkorra. - Olyan durván
ragadta meg és húzta föl Silvert, hogy a nőnek leesett a sapkája. Vad, világosszőke
haja a vállára omlott, a kapitány pedig felvonta a szemöldökét.
- Ne mondd ki! - figyelmeztette Morgan, mert tudta, barátja azt készül mondani,
hogy terjessze ki étvágyát erre a nőre is.
- Nem ismered őt úgy, mint én. Nem érné meg a fáradságot.
Ezúttal a kapitány teljes erejéből felnevetett. - Ez igaz, nem ismerem, de akkor
is sok szerencsét kívánok neked.
Morgan a csónak felé ránatta Silvert, segített neki lemenni a kötéllétrán és
beszállni. A visszaúton a haragja egyre csak fokozódott. Egyik baj a másikat követte,
és mindez azért, mert ez a makacs nő elhatározta, hogy elpusztítja magát.
Semmilyen trükk nem volt túl álnok, semmilyen szabadulási mód túl veszélyes. Alig
törődött a bajjal, amit okozott, magával pedig még kevésbé.
Mire levonszolta a kabinjába - miközben próbált nem figyelni a matrózok
tiszteletteljes, csodálkozó megjegyzéseire - olyan dühös volt, hogy azt hitte,
felrobban.

70
 Silver nem szólt semmit, csak átment a szobán, és leült az ágy szélére. Még
csak nem is nézett a férfira.
Morgan vére felforrt. - Hányszor kell még elmondanom, hogy végre megértse?
Salena, maga hazamegy!
Silver úgy nézett maga elé, mintha a férfi nem is szólt volna.
- Semmit nem tehet, nem mondhat, hogy ezt megakadályozza, és senkit nem
vehet rá, hogy segítsen magának. Silver nem is pislogott.
- Maga kétségtelenül a legmakacsabb, legakaratosabb, legforrófejűbb,
legőrültebb átkozott nőszemély, akit a balsors valaha is az utamba sodort.
Amikor Silver még mindig nem mozdult, Morgan megragadta őt, és talpra
rántotta. - Maga kis idióta! Hát nem érti, hogy meg is halhatott volna?
Silver arca bíborvörös lett. Eddig mély kétségbeesésben hánykolódott, most
pedig forró düh kerítette hatalmába. – Tisztában vagyoka kockázattal, őrnagy.
Nagyon is jól tudom, hogy meg is halhattam volna. Maga viszont nem képes
megérteni, hogy inkább vállalnám a halált, minthogy visszamenjek!
- Az ördögbe...
- Maga nem tudja, milyen ott. El sem tudja képzelni! - csalódottság és a düh
könnyei gyűltek a szemébe. - Maga nem tudja, milyen érzés az, ha úgy bánnak az
emberrel. Nem tudja, és soha nem is kell megtudnia! – Először az egyik, majd a
másik öklével is ütni kezdte a férfi mellkasát. - Gyűlölöm azért, amit tett. Gyűlölöm
magát! - Morgan lefogta a csuklóját, de Silver kirántotta a kezéből, és újra ütni
kezdte. - Gyűlölöm magát! - sikoltozta. - Gyűlölöm magát!
- Már teljes erejéből sírt, forró, sós könnyei eláztatták az arcát és kölcsönbe
kapott ingét. Újra és újra megütötte Morgant, bár ütései csakúgy hatástalanok voltak,
mint a kétségbesése.
Morgan nem próbálta leállítani. Volt valami szomorú arcán, valami
legyőzöttség, ezért hagyta, hogy kisírja dühét, amíg végül elgyötörten és fáradtan a
karjába zuhant.
- Kérem, ne vigyen vissza oda! - könyörgött Silver. Megmarkolta a férfi ingét
elöl, és fejét a mellkasába temette. - Kérem! - Testét rázta az elkeseredett zokogás,
mely Morgan szívébe hatolt. Silver térde alá csúsztatta a karját, az ágyhoz vitte, és
ringatni kezdte az ölében, mint egy gyereket.

71
 Silver úgy sírt, hogy Morgan ingét is teljesen átitattáki könnyei, de még ekkor
sem hagyta abba. Mi indította erre? - gondolkozott Morgan. Mi okozhatott neki
ekkora fájdalmat?
Végül Silver sírása csendesedett és gyengén csuklani kéz dett. Morgan
előhúzott egy zsebkendőt a nadrágjából. -Tessék. Fújja ki az orrát!
Ezúttal Silver nem tiltakozott.
- Miért nem mondja el az igazat? - próbálkozott Morgan szelíden.-Talán
segíthetnék.
„Bárcsak el tudnám mondani” - gondolta Silver. Ez volt az utolsó esélye,
mégsem volt képes megszólalni. Képtelen lenne a szemébe nézni azok után, hogy
megtudta az igazat. Hirtelen fáradtnak érezte magát, végtelenül kimerültnek. Morgan,
úgy tűnt, megérezte. Kitette az öléből, lefektette az ágyra, és a takarót ráterítette az
álIáig.
- Ha úgy gondolja, hogy képes beszélni róla, én itt leszek - mondta neki. ,
Elfordult, hogy menjen, de Silver megszorította a kezét, majd vonakodva bár,
de elengedte. Morgan egy percig nézte még az ajtóból, de az arcán csak bizonytalan
kifejezés látszott. Majd kilépett, becsukta maga mögött az ajtót, elhagyta SiÍvert
egyedül.
Egyedül és összezavarodva.
Hogy tudta ennyire elveszteni az önuralmát? Biztosan a feszültség és a félelem
miatt, amit akkor érzett, amikor a vitorlarúdba kapaszkodva lógott a fedélzet felett.
Ott volt a remény, hogy végre szabad lehet, de ez az utolsó reménye is
szertefoszlott.
Maga Morgan Trask volt az oka mindennek.
Már attól is eszét vesztette, hogy a közelében volt. Újra és újra a felvette vele a
harcot, bár mindketten tudták, hogy nem szívvel-lélekkel küzd ellene. Morgan
feldühödhetett és megverhette volna, ha akarja, és senki nem emelhetett volna ki-
fogást ellene. Helyette azonban átölelte és az ölében vigasztalta úgy, ahogy anyja
halála óta senki. De ettől ő csak rosszabbul érezte magát.
Évek óta először, Silver az anyjára gondolt. Mary Hardwick-Jones belehalt a
szülésbe, amikor Silver testvérének, Elizabeth-nek adott életet. Silver akkor még
csak ötéves volt, és már alig emlékezett az anyjára. Bethy emléke mindenhová
elkísérte. Ő volt a legédesebb, legkedvesebb, legszelídebb kislány, akit valaha is
ismert.

72
 Nem úgy, mint ő. Ő makacs, akaratos és önfejű volt. Még csak nem is
hasonlítottak egymásra. Bethynek világosbarna volt a haja és kék a szeme. Szinte
már törékenynek tűnt.
Apja imádta Bethyt, és Silver is. Bethy tiszta volt, édes és megbízható. Silver
mindent elkövetett, hogy megvédje őt, de végül mégsem sikerült. Ő tízéves volt,
Bethy pedig még csak öt, amikor a szigeten sárgaláz tört ki.
A legtöbb áldozatot a szolgák házaiból szedte, melyek túlzsúfoltak voltak, és az
orvosi ellátás gyér volt. Bethy és Silver is elkapta a lázat. Silver túlélte, Beth|y
belehalt. Silvernek soha nem bocsátotta meg az apja, hogy ő maradt életben.
Úgy tűnt, örökre büntetni fogja ezért.

Morgan egyedül állt a kormánynál, a sötétség, a víz és még mindig kavargó

érzelmei között. Feje fölött még fényesebben ragyogtak az égen a csillagok, mint
máskor, mert a holdnak nem volt erős fénye, hogy megvilágítsa őket. Salena azóta
kerülte őt, amióta utoljára együtt voltak a kabinban, holnap pedig elérik Katongát.
Egyszer s mindenkorra meg fog tőle szabadulni. Élete újra visszatér a normális
kerékvágásba és végre nyugalmas lesz az útja, amire mindig is vágyott.
Valami fényes jött fel a víz felszínére. Bármi is volt, nagy volt. Talán egy delfin
vagy egy cápa. Morgan addig figyelte, amíg eltűnt a szeme elől.
- Jó estét, őrnagy. - Silver lágy, tiszta hangja visszatérített a valóságba.
- Helló, Silver.
- Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak... azért, amit a múltkor tett.
- Hogy visszahoztam a Rivalról? - tréfálkozott, de Silver nem vette a lapot.
- Kedves volt hozzám. Nagyon régóta nem volt már senki kedves hozzám.
Morgan szerette volna látni a nő szemét is, de a sötét miatt nem láthatta. - Azt
kell hinnem ebből, hogy William rosszul bánt magával?
Silver kinézett a tengerre. - Mióta nem látta őt?
- Tizenöt éve.
- Az ember sokat változhat tizenöt év alatt.
- Némely ember.
- De nem az apám - mondta Silver halkan, és kitalálta Morgan ki nem mondott
szavait.

73
 Morgan nem felelt. Mindig fennállt ez a lehetőség, de nem nagyon akarta
elhinni. Egy olyan emberre, mint a herceg, lehet számítani, az ember az életét is
rábízhatja. Az évek ritkán változtatnak meg ennyire egy embert.
- Mi elől menekül? - kérdezte Morgan végül, amikor Silver nem folytatta.
„Mondd ki” - gondolta. „Ez az egyetlen esélyed.” Mit számít, hogy Morgan Trask
mit gondol róla? Sokkal fontosabb, hogy saját magát védje. Kinyitotta a száját, de
egy hang sem jött ki a torkán.
- Mondja el! - sürgette Morgan.
Silver megköszörülte a torkát, mert elhatározta, hogy újra nekirugaszkodik.
„Mondd ki!” - parancsolta magának, de rájött, hogy képtelen rá. - Az apám... kemény
ember - mondta inkább, pedig tudta, hogy ez nem elég. - Néha nagyon kegyetlen,
szadista. Ha most visszamegyek, soha többé nem fog elengedni.
- Ez nevetséges. Minden apa boldognak szeretné látni a lányát. William csak a
legjobbat szeretné magának. Egyszer majd találkozik egy csinos fiatalemberrel,
feleségül megy hozzá és gyerekei lesznek. Ha ez azt jelenti, hogy elengedi…
- Téved, őrnagy. Nem ismeri őt. A büntetései gyakran... szigorúak. Az apám azt
akarja, hogy örökre vele maradjak. Ha másként lennének a dolgok, talán nem lenne
ilyen rossz, de így… - Silver érezte, hogy elszorul a torka. Megjelent előtte apja arca.
Gyűlölködő arckifejezése, ütésének égető fájdalma az arcán, egyszer, kétszer, a vér
íze a szájában, a fájdalom a bordáiban, ahogy ott fekszik legyőzve a földön. Eszébe
jutottak bőrén a hurkák, amiket a szíj okozott...
- Bocsásson meg - suttogta -, egy kicsit fázom. Nem kellett volna kijönnöm a
kendőm nélkül.
- Silver...
- Jó estét, őrnagy.
Elment, mielőtt a férfi megállíthatta volna. Nem tehetett volna semmit, hogy
visszatartsa. Ennyire félreismerte volna Williamet? Nem hitte. Sokkal valószínűbb,
hogy ez is Salena egyik trükkje. Elszánt volt, és így vagy úgy, de el akarta érni
acélját. Ha Salena egyszer hazatér, William őt biztosan gazdagon megjutalmazza,
amiért hazavitte.
Legalább az adósságát törleszteni fogja, aminek már legtöbb ideje volt.
Morgan a tenger emelkedését és süllyedését figyelte. Azt a nagy, fényes halat
kereste, amit Silver érkezése előtt látott. A lány most is gyönyörű volt, mint mindig,

74
szakadt, kocsmáros- lány ruhájában is. Még mindig látta maga előtt nagy, barna
szemét, tiszta arcát, és a kis gödröt, ami kettéosztotta az állát.
Azt remélte, hogy ma este más lesz, hogy ma végre megnyílik előtte. De alig
mondott többet, mint a múltkor. Harcolt az ellen, hogy állandóan kétségbeesett arcát
és sápadt bőrét lássa maga előtt, valahányszor az apjáról beszélt. Próbálta
figyelmen kívül hagyni a kétséget, mely alattomosan az agyába fészkelte magát.
Minden helyrejön, biztatta magát. Holnap beszélni fog Williammel, és örökre
letudja az adósságát.
Holnap majd megbizonyosodik róla, hogy amit Silver szemében látott,
hazugság vagy igazság volt.

7. fejezet

- Gyönyörű, ugye? - Silver a korlátnál állt, a szél borzolta világosszőke haját.

Jobbra tőle Katonga mint egy fényes, zöld ékkő feküdt a türkizkék Karib-tengerben.-
Igen, gyönyörű. - Morgan mellette állt, magas alakja kicsit fenyegető volt. Silver olyan
erősen érezte közelségét, mintha megérintette volna, pedig néhány méterre volt tőle.
Ma gondosan kivasalt egyenruháját viselte, széles váll-lapját fényes aranycsíkok
díszítették.
- A látszat csalhat - mondta Silver, mire Morgan felvonta a szemöldökét. A férfi
most is olyan jóképű volt, mint máskor. Az arcán a forradás olyan természetesnek
tűnt, hogy Silver szinte észre sem vette. - Például, látja a vizet jobbra a csatornától? -
Jobbra mutatott. - Van egy zátony, a sziklái peremnél, ami a sziget legdélibb részét
veszi körül. Az olyan szép napon, mint a mai is, amikor a tenger sima, a zátony nem
is látszik a felszínen. Sokan tudják, hogy ott van, deaí beszélik, hogy régen a kalózok
lámpásokat tettek oda, hogy az óvatlan hajósokat odacsalogassák. A hajók persze
zátonyra futottak. A kalózok megölték a túlélőket, és ellopták a rakományukat.
- Igen - mondta Morgan -, ez a módszer nem ismeretlen előttem.
Silver örömtelenül elmosolyodott. - Akkor maga is látja, őrnagy, hogy egy hely,
bár gyönyörűnek látszik, lehet, hogy halálos.
75
 Morgan nem felelt, csak nézte Silvert, mintha a gondolataiban próbálna olvasni.
A hajó továbbúszott a csatornában, melyet jól jeleztek a bóják. A sziget
szemközti oldalán jól láthatóak voltak a zátonyok.
Katonga vulkanikus eredetére utaló fekete homok borította a partot, bár a sziget
már többnyire sík volt, és legmagasabb pontja sem haladta meg a százhuszonkét
métert. A délutáni szellőben a pálmafák hívogatóan lengedeztek.
- A sziget fő bevételi forrása a nyílgyökér és a banán - mondta Silver. - De
Heritagen-en kávét és dohányt is termesztenek.
- William mindig is iparkodó volt, mégis nagyon meglepődtem, amikor
meghallottam, hogy ő is csatlakozik az ültetvényesek táborához.
- Nyilván volt valami nézeteltérése a nagyapámmal. Azután sem tért vissza
Angliába, hogy anyám és nagyapám is meghaltak. Nem is hiszem, hogy angliai
birtokai sokat érnének.
- Katonga viszont igen. - Morgan fénylő, zöld szemét a partra szegezte. Egy
enyhén lejtős domb tetején a fehér ültetvényesház, mint egy őrszem nézett le a
kikötőre. Impozáns, fehér oszlopai és széles, széljárta tornáca éles ellentéte volt a
friss, zöld tájnak. A ház körül számos melléképület állt, mögötte a nyílt terepen pedig
a munkások lakóhelyiségei voltak láthatóak.
- Az apám mindig nagyon sikeres volt, ami nem meglepetés a maga számára,
őrnagy. Ő az a fajta ember, aki nem engedi, hogy bármi az útjába álljon.
Morgan rápillantott, majd témát váltott. - Közeledünk a horgonyzóhelyhez. Ha
megbocsát... - Megfordult, és a kormányosfülkébe sietett, ahol Wilson Demming
készen állt, nogy közvetítse parancsait a legénységnek.
Mivel a fővitorlát, a tarcsvitorlát meg a belső és külső orrvitorlákat már
bevonták, Morgan megparancsolta, hogy eresszék le a torzsvitor|át. A matrózok
siettek, hogy teljesítsék a parancsot. A hatalmas, fehér vitorlát egy matrózdalocskára
ütemesen húzták lefelé.
- Hátsó horgonyt kidobni! - utasította Morgan a legénységet, miközben a kikötő
csendes vizén közeledtek a megállóhelyhez.
- Derékvitorlát bevonni! Hátsó horgonykötelet meghúzni!
Amikor a horgony szilárd talajba ért, a hajó nyikordult egyet. A legénység nagy
gyakorlattal dolgozott együtt, mely már átsegítette őket számos utazáson.
- Első horgonyt kidobni, és húzzátok meg a hátsó kötelet, amíg feszes lesz. -
Egy percen belül a hajó egy zökkenéssel megállt Az egyetlen hang csak a tenger

76
vize volt, ahogy a hajótörzsnek csapódott. A matrózok megnyugodva leültek azzal a
jóleső érzéssel, hogy megérkeztek első úti céljukhoz.
Silver a tatfedélzetről növekvő félelemmel figyelte Morgant, ahogy kiadta a
parancsot a csónak leeresztésére, majd a másodtiszt és egy másik matróz
kíséretében lemaszott a kötéllétrán a csónakba.
Hamilton Riley és Wilson Demming odajöttek Silverhez, és korábbi barátságos
viszonyukra emlékezvén megszorítótták a kezét. Trask őrnagy ezek szerint
elmagyarázta nekik a köztük lévő kapcsolatot, amiért Siiver nagyon hálás volt.
Bárcsak valamelyikük tudna neki segítem!
De tudta, hogy ez nem lehetséges.
Jordy távolról figyelte őket, hátralépett és várt amíg Silver néhány lépést tett
felé, és kinyújtotta neki a kezet. - Örülök, hogy megismerhettelek, Jordy. Biztos
vagyok benne, hogy ha olyan keményen dolgozol továbbra is, mint eddig, egy napon
maid a saját hajódat fogod kormányozni, amire mindig is vágytál.
Jordy elfogadta a nő kezét. - Ugye semmi baja nem fog történni? Úgy értem,
senki nem fogja bántani vagy ilyesmi?
Vagy hasonló - javította ki Silver, mire Jordy elvigyorodott. Nem lesz semmi
bajom - felelte, és szerette volna el is hinni.
- Maga nem olyan rossz, Miss Jones. Ne engedje, hogy mást állítsanak magáról.
Silver hirtelen ötlettől vezérelve megölelte a fiút. – Köszönöm, Jordy. - Egy
utolsó, halvány mosoly kíséretében elfordult, és elment. Csak néhány lépést tudott
megtenn, amikor Sogger fülsiketítő nyávogással felrohant a létrán a fedélzetre.
Narancssárga csíkos bundája most is olyan koszos volt, mint máskor, de hasa
jóllakottan domborodott. Elégedetten dorombolni kezdett, amikor Siiver letérdelt
mellé, hogy megsimogassa.
- Hiányozni fogsz. - Megvakarta a cica füle tövét. – Nekem is volt Katongán egy
olyan cicám, mint te, de apám azt mondta, hogy bolhákat visz a házba.
Sogger Siiver lábai közé dörgölőzött, mire a nő utoljára végigsimította kezét az
állat szőrén.
- Készen van? - kérdezte szelíden Morgan. Eddig a korlátnál állt, és némán
figyelte Silvert.
Silver csak bólintott. Arca ugyanolyan sápadt volt, mint előző este. Morgan
próbált nem figyelni szaporán emelkedő és süllyedő mellére és arasznyi derekára.
Próbálta elfelejteni ajkának puhaságát, amikor megcsókolta, és gyengéd dombo-

77
rulatait szoknyája alatt. Siiver örökké sötét és megfejthetetlen szeme a dombtetőn
álló házra szegeződött. Amikor Morgan megfogta a kezét, hogy átsegítse a korláton,
észrevette, hogy a nő remeg.
- William kemény dió lesz, Salena, de biztos vagyok benne, hogy hallgatni fog
az okos szóra. Én...
- Silver a nevem - mondta, és egy leheletnyit feljebb emelte az állát. - És nem
kell miattam fáradnia. Majd vigyázok magamra, ahogy eddig is mindig tettem.
Morgan álla megfeszült. Ha Silver ezt akarja, hát legyen. Ő nagyon örül, hogy
végre-valahára megszabadulhat tőle.
A kis csónak némán szelte át a vizet a partig. A banánliget szélén négerek
gyűltek össze, és őket figyelték. Többe Silverre mutogattak, akinek világosszőke haja
csillogott napfényben, és nem hagyott kétséget afelől, hogy kicsoda.
- Ti maradjatok itt - utasította Morgan Flagget és Gordont, akik eddig eveztek. -
Egy óra múlva itt vagyok. Szeretett volna tovább itt maradni, de a gyapotot fegyvekre
kellett cserélnie, aggódott az öccséért, és a britek várták Barbadosnál. Talán
visszafelé megállhat itt. Napokba telhet majd neki ez a kerülő, de a fenébe is, hát ő
és William barátok voltak egykor. És így meg is bizonyosodhat róla, hogy Silver jól
van. A távolban egy szekér közeledett feléjük, felverve a port a zúzott lávából épült
úton, mely a fehér ültetvényesházból vezetett le.
- Úgy tűnik, észrevették, hogy jövünk - jegyezte meg Morgan. Silver felszegett
fejjel csak ment az ösvényen, nem nézett se jobbra, se balra.
Végül egy asszony, aki egy nagy cserépkancsóból vizet osztogatott, kilépett a
többiek közül, és Silver elé sietett. - Aszittük, Miz Silver, hogy má' örökre elment -
mondta karibi mély, zengő hangon.
Silver az alacsonyabb, nyílt arcú nőhöz fordult, aki nem nézett ki húszévesnél
többnek. Lábát átfogta egy göndör hajú, szelíd, barna szemű néger kisfiú, karjában
pedig egy csecsemő simult tejtől duzzadó melléhez.
- Én is azt hittem, Tomora.
- Miz Deliának azóta hiányzik, amióta elment, de Quako aszongya, hogy ő
tudja, hogy maga boldog.
- Jól vannak?
- Igen... ez a férje?
Silver elpirult, és megrázta a fejét. - Apám barátja.

78
 Tomora meleg tekintete elfelhősödött. - Mos' megyek. Megmondom Miz
Deliának és Quakónak, hogy hazagyütt. - Megfogta a kisfiú kezét, és a banánliget
felé vezette, melyben a szél a sima, széles leveleket ringatta. A munkasok
gereblyével és kapával dolgoztak a földeken, az ösvényeken pedig egymást követték
a kétkerekű kis kocsik.
- Barátja ez a nő? - kérdezte Morgan.
- Apám egyik rabszolgája - felelte Silver, némi keserűséggel a hangjában.
- Nem szabadította fel őket '33-ban a törvény meghozásakor?
- Katonga nem áll brit fennhatóság alatt. Itt apám az uralkodó - Ezzel felemelte kopott
szoknyájának aljat, es a szekérhez lépett, ami néhány lépésre állt meg tőlük.
- Látták, hogy begyün a hajó a kikötőbe – mondta a vékony néger fiú a bakról. -
Massa Knowles kűdött le engemet. Meg fog lepődni, ha meglássa magát, Miz Silver
- Nem tudom, miért lenne. Az apám Jamaicától idáig minden útszéli
gazembernek pénzt ajánlott, ha visszahoz engem. - Morganra mutatott, hogy jelezze,
ő is egyike ezeknek.
Morgan érezte, hogy elönti a düh, de szigorúan visszafogta magát. Erősen
megszorította Silver karját, hogy felsegítse a szekérre, majd maga is felmászott. A
vékony gyapjúruhán keresztül is érezte a nő testének meleget. Ujjait perzselte a tűz,
amikor hozzáért. Kívánta, méghozzá napról napra egyre jobban. Lelkiismerete
kezdte beadni a derekát. Hála istennek, nemsokára megszabadul a nőtől.
- Ez Trask őrnagy, Thadeus - mutatta be Silver Morgant a vékony néger fiúnak.
- Eljött a jutalmáért.
Pinkardot illeti, nem engem - javította ki Morgan, és érezte, hogy dühe egyre
nő. A legjobb szándék vezette, amikor visszahozta őt, a fenébe is, akár belátja ez a
nő, akár nem. - Én csak hazáig kísértem Őladységét.
Silver magában forrongott. Hálás volt Morgannek, hogy feldühítette. Szüksége
volt rá, hogy túlélje az elkövetkező órákat. Trask nemsokára elmegy, ő pedig
ittmarad, és szembe kell néznie apja haragjával, el kell viselnie a vágásokat és
horzsolásokat, amiket a testén hagy, el kell tűrnie a szemében égő forróságot.
Hozzászokhatott volna már, de valahogy most biztosan sokkal rosszabb lesz.
Szempillái alól Morganre tekintett, ahogy ott ült mellette, mereven, mintha
nyársat nyelt volna, száját összepréselte, arcán olyan kifejezés látszott, melyet Silver
az utóbbi néhány hét alatt már jól ismert. Silver most döbbent rá először, mennyire
fog hiányozni neki a férfi. Akkor is, ha feldühítette, ha kitöltötte rajta a mérgét, vagy

79
éppen kedves volt hozzá. Furcsa módon valahogy törődni kezdett vele, talán még
egy kicsit függött is tőle.
De hamarosan nem lesz mellette senki. A szekér, melyet két, izmos ökör
húzott, elindult a poros lávaúton, elhaladt oleander, pluméria, színes jázmin és ró-
zsaszín bougainvillaea virágok mellett. Az édes illat betöltötte a levegőt, de Silvernek
nem volt más, mint selyembörtönének émelyítő szaga.
Morgan lemászott a szekérről, és Silvert is lesegítette. A széles tornácon a
masszív, faragott mahagóniajtó szélesre tárult, de nem az apja volt az, aki kilépett,
hogy üdvözölje az érkezőket. Silver rezignáltán felment a feljárón, és fellépkedett a
lépcsőkön. Morgan követte.
- Istennek hála, hogy jól van, Salena.
Morgan Trask őrnagy, ez itt Sheridan Knowles, apám intézője. – Knowles két
tenyere közé fogta Silver kezét, hogy így köszöntse, Silver azonban visszahúzta.
A férfi azután az őrnagyhoz fordult és kezet nyújtott neki.
- Trask őrnagy - Morgan viszonozta a férfi kézszorítását -, nem is tudom,
hogyan köszönjük meg magának. William már betegre aggódta magát.
Sheridan Knowles magas, vékony, negyven év körüli férfi volt. Haja kávébarna,
vonásai finomak, arca sápadt volt. Elegáns szabású ruhát viselt: fekete
posztónadrágot, ezüstbrokát mellényt és sötétszürke szalonkabátot. Széles, fehér
gallérja kifogástalanul állt rajta.
Knowles barátságosnak tűnt, mégis volt benne valami, amit Morgan sértőnek
talált. A mosolyában valami nem volt őszinte, valami, amit nem tudott elhinni. Morgan
úgy érezte, hogy szívesebben lenne távol innen. Talán csak képzelődik.
- Ferdinand Pinkardnak kell megköszönnie. Ő tart igényt a jutalomra. Én
mindössze csak elkísértem idáig a hölgyet.
- Biztos vagyok benne, hogy William magát is meg fogja jutalmazni - mondta
Knowles, miközben bekísérte őket a gazdag előcsarnokba.
- Én nem kérek semmit Williamtől, csak néhány percet az idejéből. Hol találom?
- Attól tartok, William elment. Amikor nem jött hír Salena felől, elhajózott
Barbadosra, abban a reményben, hogy majd ő megtalálja. Rájött, hogy egy
emigránsokat szállító hajó fedélzetén, a Lawrence-en szökött el, mely azért állt itt
meg, hogy javításokat végezzenek rajta. Barbadosról William Amerikába megy, mert
tudja, hogy oda tart a Lawrence.

80
 - Sajnálom - mondta Morgan. - Már alig vártam, hogy találkozhassak vele. „És
végére járjak ezeknek az átkozott kétségeknek, melyek az őrületbe kergetnek.” -
William és én már évek óta ismerjük egymást.
- Csodálkozom, hogy még nem találkoztunk - mona Knowles.
- Tizenöt éve láttam őt utoljára. Katongára soha nem jöttem el.
- Akkor el kell fogadnia a meghívásunkat. Engedje meg, hogy feleségem és én
körbevezessük a birtokon. - Nyomatékosan Silverre pillantott. - Salena már biztosan
fáradt, szeretne megmosakodni és rendes ruhába öltözni. - Morgan figyelmét nem
kerülte el a férfi hangjában érződő neheztelés Silver rongyos ruhája miatt. De
magának Morgannek sem tetszettek a kopott rongyok.
- Attól félek, nincs elég időm - utasította vissza Knowles negédes meghívását. -
Mondja meg Williamnek, hogy úgy tervezem, a visszaúton bejövök. Néhány dolgot
meg kell beszélnünk.
- Gondolom, kapcsolatba lép Pinkarddal, ahogy megérkezik az Államokba. Ha
meghallja, hogy Salena itthon van, ő is haza fog jönni. De addig a feleségem,
Rebecca fogja a kisasszony gondját viselni.
- Megnyugodhat, őrnagy - szólt közbe Silver -, Sheridan gondoskodni fog róla,
hogy ne essen semmi bántódásom. Jól megfizetik azért, hogy apám helyett
cselekedjen.
Morgan felfigyelt a hangjából kicsengő keserűségre.
- Azt hiszem, ideje lenne felmenni a szobádba, Salena -mondta Knowles.
Morgan legnagyobb meglepetésére Silver nem ellenkezett, csak beletörődve
ránézett a barna hajú férfira, és elment. Morgan lágyan a karjára tette a kezét, hogy
megállítsa.
- Adna nekünk egy percet? - kérdezte Knowlestól.
- Összekészítem a jutalmat Pinkardnak.
Morgan bólintott. Megfogta Silver kezét - melyet szokatlanul hidegnek talált egy
ilyen meleg napon - majd a nyitott bejárati ajtó felé vezette. Egy sovány arcú,
alacsony, néger komornyik - makulátlan, fekete öltönybe öltözve - látta őket
közeledni, ezért tapintatosan elment.
- Visszajövök, Silver - ígérte Morgan. - William akkorra már itthon lesz. Együtt
leülünk, és mindent megbeszélünk.
Silver elmosolyodott, de mosolya nem volt őszinte. Amikor felnézett, meglepte a
férfi szemében látott aggódás. Miféle emberevő óriásnak képzelte eddig?

81
 Egy percig őt figyelte sűrű, sötét pillái alól, nem szólt egy szót sem, csak nézte
az arcát. Aztán kezével megérintette a forradás. Érintése gyengéd volt, szinte
tiszteletteljes. Karcsú ujját leheletfinoman végighúzta a vonalon. Csak akkor jött rá,
hogy mit csinál, amikor meglátta a férfi döbbent arckifejezését. Gyorsan visszahúzta
illetlen kezét, és szoknyájának ráncai közé rejtette.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne - mondta halkan.
- A pokolba, Silver, ha akar nekem mondani valamit, akkor mondja! - Morgan
még mindig érezte az arcán a kezének melegét. - Miért csinálta ezt?
Silver újra mosolyt kényszerített a szájára, ezúttal különösen szomorút. -
Minden rendben lesz. Higgye el!
- Minden rendben lesz - ismételte meg, és érezte, hogy újra elönti a düh. Miért
néz így rá? Az az érzése támad tőle, hogy egy szörnyű börtönbe taszítja, nem pedig
a világ legszebb szigetén egy gyönyörű házban hagyja. - Ha megígértem, hogy
visszajövök, akkor vissza is fogok jönni.
- Egy dologban sohasem kételkedtem, Trask őrnagy. Abban, hogy megtartja a
szavát.
Morgan szája elkeskenyedett. - Ez meg mit akar jelenteni?
- Azt, hogy az apám hálás lesz magának. Ezzel kamatostul visszafizeti az
adósságát.
Morgan széleset káromkodott. - Átkozott, ha maga nem ér egy marék aranyat,
Salena.
- Silver - javította ki, és maga is kezdett dühbe gurulni. Miért nem megy már a
pokolba? Minden pillanattal, amíg tovább marad, csak nehezebb lesz. Minden
perccel egyre valószínűbb volt, hogy elveszíti önuralmát, átkarolja a nyakát és
könyörög, hogy ne hagyja itt.
- Maga sohasem változik meg, ugye? - mosolygott komoran Morgan. -
Sajnálnom kellene magát, de inkább Williamet sajnálom.
Silver mielőtt visszafoghatta volna magát, olyan hatalmas pofont adott a
férfinak, hogy a hang visszhangzott még a magas mennyezetű előcsarnokban is.
Morgan olyan erősen szorította össze a száját, hogy arca szélén egy egész
izomcsoport dudorodott ki. Megdörzsölte a helyet, amit Silver előzőleg
megsimogatott, és amin most ujjainak nyoma látszott. - Viszontlátásra, Salena -
gúnyosan meghajolt, zöld szeme csillogott.

82
 - Viszontlátásra, Trask őrnagy. - Silver állta a férfi kemény tekintetét, és az ő
arca is ugyanolyan sötét volt. Majd szép vonásai ellágyultak. Mély, barna szeme
végigsiklott az őrnagy arcán, és dühe mögött valami olyat keresett, amiről még maga
Trask sem tudott.
Silver egy percig csak állt, majd elfordult és elment. Fejét büszkén felszegte,
úgy ment keresztül az előcsarnokon. Barna szoknyáját felemelte, hogy ne lépjen rá,
majd fellépkedett a csigalépcsőn. Miután felért, kinyitotta szobája ajtaját, belépett, és
hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
Morgan ismét átkozódni kezdett, amikor meglátta Sheridan Knowlest
mosolyogva közeledni felé. Az intéző egy fényes, ranyérméktől súlyos, kövér
bőrerszényt nyújtott át neki.
- Itt van mind, őrnagy. Kétezer dollár. Biztos benne, hogy nem akar semmiféle
jutalmat?
Morgan eltette az erszényt. - Sokkal tartozom Williamnek. Az a legkevesebb,
hogy visszahoztam a lányát.
Knowles Morgan felé nyújtotta finom, csontos kezét, Morgan pedig kezet fogott
vele. - Örülök, hogy megismerhettem, őrnagy.
Az időközben visszatérő komornyik felébólintott. - Jó szelet kívánok további
útjához.
- Köszönöm. - Morgan kilépett a tornácra.
- Thadeus majd leviszi a kikötőig.
Morgan bólintott. Egy utolsó pillantást vetett a házra, majd sarkon fordult és
elindult.

Silver az ablakhoz lépett, mely a ház mögötti területre nézett. Kitekintett a

súlyos vasrácsokon, melyek megakadályozták a kilátást és minden szökési
kísérletét. Az udvaron munkások dolgoztak a délutáni napsütésben, távolabb pedig a
tavaszi szellő a banánliget fáit mozgatta. A sziget mögött türkizkék víz csillogott, az
út, ahol a Savannah Barbados felé elhajózik, és magával viszi utolsó esélyét is a
szabadságra.
Silver torka elszorult. Az őrnagy vissza fog jönni – efelől nem volt kétsége -, de
mit számít az már? Hónapok telnek még el addig. Hónapok, melyeket apjával együtt
kell eltöltenie, aki hamarosan úja itthon lesz. Hónapok, melyeket bezárva kell

83
végigélnie, és közben elkerülni kezdeményezéseit és elviselni a gonosz csillogást,
amit a szemében látott, valahányszor ránézett.
Évek óta, minden éjszaka úgy aludt el, hogy ébren fülelt lépteire, és azon
imádkozott, hogy ne ez a nap legyen az, amikor úgy dönt, hogy bejön a szobájába.
Ez még csak egyszer történt meg, de Silver sohasem fogja elfelejteni.
Még mindig emlékezett rumszagú leheletére, izzadt kezére a testén, ahogy
leszorította az ágyra, és letépte róla hálóingét. Még csak tizenhárom éves volt, de
ártatlansága sem állította meg apját. Kívánta őt és a magáévá is tette volna, ha a
szolgák, akik meghallották kétségbeesett sikolyait, be nem jönnek a szobájába.
Delia, a gyönyörű fekete nő, apjának kényszerű asszonya - nem törődött vele,
hogy milyen veszélybe sodorja magát, közbelépett, mire Williamnek
megszégyenülten el kellett hagynia Silver szobáját. Másnap Deliát megkorbácsolva
visszaküldték az ültetvényre. A többiek okosabbak voltak annál, semhogy
beleavatkozzanak.
William ezek után is örömét lelte a tulajdonában lévő fekete bőrű asszonyban,
de Salenát kívánta, és egyszer meg is fogja kaparintani, bármilyen keményen harcol
a lány ellene.
Többször is megkörnyékezte azóta, egyszer pedig - azon az éjszakán, amikor
végül elszökött - be is ment hozzá. Csak a konyhából ellopott kés rémisztette el, és
az is csak egy időre. Másnap reggel biztosan megverte volna valamilyen bűnéért,
amit kitalált neki.
Silver inkább megszökött a hajóval, mely a kikötőben horgonyzott, és végül
kész volt az indulásra. Hála istennek - és a Lawrence kis híján bekövetkezett
tragédiájának - a törött kormánylapát a partjaikhoz kényszerítette. Ha a hajó nem jött
volna, Silver ki lett volna téve apja kénye-kedvének.
Érezte, hogy könnyek öntik el a szemét. Ott volt, ahonnan indult, most viszont
még sokkal rosszabb volt a helyzete, mert apja haragja ezúttal nem ismer majd
határokat. Abban biztos volt, hogy meg fogja verni, de a verést kibírja. A másiktól - a
kimondhatatlan bűntől - félt.
Könnyei elhomályosították látását, és elfojtott egy kiáltást' Biztosan tudta, hogy
ha William legközelebb bejön hozzá, eléri a célját.
Ha nem, meg kell ölnie az apját.

84
 Érezte, hogy lecsorognak arcán a könnyei, de nem törődőtt vele, hogy letörölje.
„Miféle nő maga?” - kérdezte egysze tőle Morgan. Tényleg, miféle? Miféle nő ébreszt
vágyat az apjában? Miféle nő lenne képes megölni azt a férfit, aki nemzette?
Silver csak állt az ablaknál, figyelt, várta, hogy megpillantotta a Savannah
vitorláit és utoljára megnézze a hajót, ami az isó reménye volt.
Mit gondolna róla Morgan, ha tudná az igazat? Mit gondolna az apjáról? És
miért volt ez ennyire fontos?

Morgan egész úton a kikötőig hallgatott. Már látta a kis csónakot a sima, fekete
homokra húzva várakozni. Flagg és Gordon a közelben álltak. Az égen sirályok
keringtek, a Savan-nah pedig a horgonykötélnek feszülve hánykolódott a csillogó,
türkizkék vízben. Az út, amelyet már annyira várt, most végre elkezdődhet.
A szekér zötyögött tovább, az ökrök a lejtőn egyre gyorsabban mentek, a
vékony néger fiú pedig egy szót sem szólt. A földeken Morgan megpillantotta a nyílt
arcú rabszolgát, akivel Silver beszélgetett.
Silver. Salena. A név egy heves vérmérsékletű nőt idézett fel emlékeiben, akit
szeretett volna elfelejteni. Végzett vele. Épségben hazahozta. Ha az útjának vége
lesz, eljön, hogy beszéljen Williammel, és megbizonyosodjon róla, hogy Silver jól
van. jordyért, Cookie-ért és Jacues-ért is megtett volna ennyit.
Közben a küldetésére kellett gondolnia, az öccsére és a fegyverekre, amikre a
texasiaknak szükségük lesz a Yucatá-non. Ő a Texasi Tengerészet őrnagya.
Feladatai és kötelességei vannak. A legutolsó dolog, amiért aggódnia kell, egy olyan
neveletlen, naiv, akaratos nőszemély, mint Silver Jones.
Örült, hogy a nő felbosszantotta és hogy arcul csapta. Nem akarta, hogy sajnálatot
erezzen iránta. „Nem akarnám” - nyugtatta meg magát. Silver aligha érdemelte meg
a szánalmát. Akkor sem fogadná el, ha felajánlaná neki.
Megérintette arcán a forradást, mely még mindig bizsergett a pofontól. Az
átkozott nőszemély mindent megenged magának. Nem csoda, hogy William nem bír
vele. Melyik ember bírna? És mindezek tetejébe még hazug is. Az, amit az apjáról
mondott, nem lehet igaz. William egy tiszteletre méltó ember. Silver viszont vad,
nyughatatlan és elkényeztetett. Akaratos és makacs...

85
 Morgan összeszorította a száját, amikor egy hang, melyet szeretett volna a
lelkében elnyomni, megszólalt: Silver gyönyörű, intelligens és bátor. Egyedül van és
fél, szüksége van a segítségére.
- Krisztusom! - átkozódott, és majdnem olyan erősen szorította ökölbe a kezét,
ahogyan összepréselte a száját. - Fordítsd vissza ezt az átkozott kordét.
Visszamegyünk.
- De aszittem...
- Azt mondtam, fordulj vissza, de gyorsan, mielőtt meggondolom magam!
Először, amióta találkozott Thadeusszal, a fiú elmosolyodott. - Igenis, suh,
Massa Trask - megrántotta a kantárt, és addig csettintgetett a nyelvével és húzogatta
a gyeplőt, amíg az állatok megfordultak és visszafelé - fel a dombon - indultak el.
- Várj meg itt! - mondta neki Morgan, amikor elértek a körkörös feljárót a ház
előtt. - Azonnal itt leszek. - Morgan leugrott a szekérről, átment az udvaron, majd fel
a lépcsőn a tornácra. Még nem ért el az ajtóig, de az máris kinyílt.
- A kisasszony még mindig az emeleten van? - kérdeztea komornyiktól.
Morgan a kis ember mellett bement a házba, Sheridan Knowles meghallotta
csizmakopogását, és futva jött ele.
- Mi folyik itt, őrnagy? - kérdezte izgatottan.
- Meggondoltam magam. - Elindult felfelé a lépcsőn, de Knowles a karjára tette
a kezét, és megállította az első lépcsőfokon.
- Attól tartok, oda nem mehet fel. William nem engedné.
- Megmondhatja majd nekem személyesen, ha visszajövök - Kirántotta a karját,
majd felviharzott a lépcsőn, elment egy döbbent szobalány mellett, aki tágra nyílt
szemmel nézett rá. Majd végigment a folyosón.
- Azonnal álljon meg! - kiáltotta neki Knowles.
Morgan oda sem figyelt rá, csak ment tovább, majd kopogtatás nélkül benyitott
Silver szobájába. Váratlan megjelenésére Silver megfordult, és határtalan döbbenet
ült ki az arcára, amikor a férfira nézett.
- Csomagoljon! - parancsolta Morgan. - Velem jön.
- Micsoda?
Morgan a nő feje fölött meglátta a rácsokat az ablakon, és rájött, hogy Silver az
ablakon át a tengert nézte, hogy még egy utolsó pillantást vethessen a hajóra. Végső
búcsút akart venni tőle, amitől Morgan szívében megmozdult valami. Silver arca

86
könnyektől volt nedves, kétségbeesés tükröződött rajta, és olyan sápadt volt, hogy
szinte már nem is látszott.
- Azt mondtam, csomagoljon. - Érzelmei megkeményítették a hangját.
Odalépett a hatalmas rózsafából készült, faragott szekrényhez - mely a fehér, fodros
hálószoba domináns bútordarabja volt -, és kinyitotta az ajtaját. A szekrény tele volt
szebbnél szebb selyemruhákkal, bársonypapucsokkal és drága szatén köpenyekkel.
Volt ott muszlin reggelre, csipke teához, organtin estére, díszes fokotok, hímzett
napernyők és kézzel festett legyezők.
- Hozzon magával ezekből. Elegem van abból, hogy rongyokban látom.
Felküldök valakit a ládájáért.
- Jól van - felelte halkan Silver, és szíve majd kiugrott a helyéből. Morgan
visszajött érte. Visszajött! Annyira elszorult a torka, hogy el kellett fordulnia.
- Lent megvárom. - Ezzel kiment a szobából.
Ha Silver nem félt volna attól, hogy a férfi meggondolja magát, lerogyott volna
az ágyára, hogy összeszedje magát. Alig tudta elinni, hogy ez történik vele. De nem
vesztegette az időt, ide-oda szaladgált a szobában, előhúzta ládáját, és
belegyömöszölte a ruháit, melyeket eddig rettegett viselni.
De most nem apja szeme fog legelészni meztelen vállán, gömbölyű mellén.
Végre úgy látja meg Morgan, mint egy igazi nőt. Megmutatja neki, hogy tud ő is olyan
szelíd lenni, mint azok a nők, akiket olyan vonzónak talál.
Vagyis majdnem olyan szelíd.
Sietve becsomagolta krinolinjait, hímzett hálóingeit és csipkés alsóneműit.
Mióta nem hordott már ilyen nőies ruhákat? Betette ezüsthátú keféjét, fésűjét, kis
tükrét és egy kis üveg finom parfümöt. Az előcsarnokból felhallatszott Morgan dühös
hangja, ahogy Knowlesszal vitatkozott.
Apró mosoly tűnt fel Silver arcán. Nem volt kétsége afelől, hogy ki fogja
megnyerni a vitát.
Mintán végre befejezte a csomagolást, odaszaladt az aj tóhoz, kinyitotta, majd
a lépcsőhöz sietett. – Kész vagyok, őrnagy.
Thadeus ott állt a férfi mellett. Neddel együtt felmentek a lépcsőn, hogy
lehozzák Silver ládáját. Silver szeme félénken követte őket.
- Megtiltom, Salena! Az apja őrjöngeni fog. Nem elég hogy gardedám nélkül
utazta végig a fél óceánt ezzel az emberrel, most még el is megy vele.
- Mondja meg Williamnek, hogy vigyázni fogok rá. Visszafelé jövet hazahozom.

87
 - Maga csak a bajt keresi, őrnagy. A herceg nagy hatalmú ember. Nem fog
ölbetett kézzel ülni és várni.
- William egyszer megbízott bennem. Most is ezt kell tennie.
Ezzel megragadta Silver karját, és kitaszigálta az ajtón. Aligha lehetett
gyengédnek nevezni a mozdulatot, ahogy feltaszította a szekérre, de Silvert nem
érdekelte. Elhagyja a szigetet, végre megszökhet! És ami még ennél is jobb, Morgan
Trask az, aki megszökteti.
Morgan felült mellé a kemény fapadra, miközben Ned és Thadeus a ládát tették
fel a szekérre. Morgan erősen megszorította Silver állát, és maga felé fordította.
- Adja a szavát, Silver. Esküdjön az anyja sírjára, hogy nem próbál megszökni.
Csak így jöhet velem. - Elfogadja a szavam?
- Hát nem érti? Segíteni próbálok magán.
Silver ránézett, és akarata ellenére újabb könnyek öntötték el a szemét. Nem
volt rá jellemző, hogy ennyit sírjon, mégsem tudta visszatartani. – Nem fogja
megbánni- mondta. – Azt fogom tenni, amit mond, és nem fogok megszökni.
Morgan ujjaival letörölte Silver arcáról a könnyeket. – Átkozott nagy kerülőt
teszek magáért. Ne akarja, hogy megbánjam.
Silver megrázta a fejét, melytől megmozdult sűrű, ezüstös haja. Olyan
biztonságban érezte magát, mint soha azelőtt.
Biztonságban és védelem alatt - és érzett még valamit, amit nem tudott megnevezni.
Morgan elfordult, kezével végigszántotta hullámos, sötétszőke haját. Istenem,
biztosan megőrült. Aztán eszébe jutott, hogy nézett rá a nő, amikor berobbant a
szobájába. Mintha ő valami lovag lenne, fényes páncélban. Megdobbant tőle a szíve.
Szerette volna a karjába vonni, megvigasztalni, és elűzni szeméből a hatalmas
fájdalmat, amit látott.
Mi volt a titka? - gondolta, és azon töprengett, vajon meg fogja-e tudni valaha.
Egy dologban biztos volt. Újabb álmatlan éjszakákat szerzett így magának, újabb
éjszakai hánykolódást, miközben Silver csábító testére gondol.
„Bizonyára megőrültem” - gondolta. De Morgan tudta, hogy a világ minden
kincséért sem küldené vissza oda egyedül, bármilyen gyötrelemnek néz is így elébe.
8. fejezet

88
 - Tudom, hogy most nincs itt az ideje, hogy szívességet kérjek - szólalt meg
Silver, miközben a szekér zotyogott az úton - de azon gondolkoztam, tehetnénk-e
egy kis kitérőt, mielőtt elmegyünk?
Morgan tekintete elárulta, hogy kezd megharagudni. - Miért?
- Olyan régóta nem voltam már itthon. Azon gondolkoztam, talán válthatnék
néhány szót a barátaimmal.
Morgan körülnézett a szigeten, más házakat keresett, de csak a munkások
szállásait, a friss, zöld tájat és a tengert látta. - Hol vannak?
- Quako általában a dohányültetvényen dolgozik, és Delia sem lehet messze.
Morgan felhúzta a szemöldökét, ami azt jelezte, hogy emlékezet a két névre,
amiket az érkezésükkor a rabszolganő említett. - De ne tartson túl sokáig.
- Köszönöm. - Silver egy fényes, meleg mosolyt villantott felé. Thadeus fordult
egyet az úton, és a szekér máris a derékig érő, zöld levelű dohányültetvény felé
sietett. A munkások kapák felé hajolva gyomtalanították a sorok közötti
bemélyedéseket. Egy férfi kitűnt a többi közül. Olyan hatalmas teste volt, hogy a
többiek eltörpültek mellette.
- Quako! - kiáltotta Silver a nagy embernek, mire a néger elvigyorodott. Nem
messze tőle Delia, aki egy vizeskancsót egyensúlyozott a fején, szintén
elmosolyodott, és integetett Silvernek, majd kecses mozdulatokkal - úgy, hogy
közben egy csepp víz sem ömlött ki a kancsóból - felé indult. Gyönyörű, kakaóbarna
bőrű, nagyon rövid hajú, intelligens, sötét szemű nő volt. Kopott köpenye sem tudta
elrejteni karcsú testének gömbölyű vonalait.
Thadeus lefékezett, majd Morgan leugrott, és Silvért is lesegítette. Úgy tűnt,
meglepődött, hogy Silver legjobb barátai rabszolgák.
- Jól vagy, Silver? - kérdezte a férfi látható aggódással, miközben nagy,
erőteljes léptekkel közeledett felé. Óvatosan figyelte Morgant. - Akarom mondani...
Miz Silver.
- Nyugodj meg, Quako. Ő Trask őrnagy. Elvisz innen engem.
Quako elmosolyodott, majd elvigyorodott. Több centivel magasabb volt, és
legalább harminc fonttal súlyosabb, mint Morgan, de mindkettőjüknek ugyanolyan
férfias, deltás alakja volt. Mindkettőjüknek széles volt a válla, de Quako karja sokkal
vastagabb volt, lába pedig mint két fatörzs. Bármilyen nagy is volt, amikor
mosolygott, Silver úgy gondolta, inkább egy kisfiúhoz hasonlít.
- Megmon'tam Deliának, hogy megtalálod a néked vaio férfit.

89
 - Csak addig lesz velem, amíg az apja vissza nem tér - javította ki a négert
Morgan. - Vissza fogom hozni, és miután elrendeztük a dolgokat, itt is fog maradni.
Silver hallotta a szavait, de nem törődött velük. Morgan visszajött érte. Előbb
vagy utóbb meg fogja neki magyarázni a helyzetet.
Quako tetőtől talpig végigmérte a férfit, majd Silverre nézett, akinek elöntötte a
vér az arcát, aztán ismét visszafordította a tekintetét Morganre. Mosolya
kiszélesedett és fehér fogai szinte kettévágták arcát. - Ő jó nő – mondta, mire Silver
megpróbált nem elmosolyodni, bár Morgan nem látszott vidámnak.
Delia szólt közbe, hogy elejét vegye a goromba megjegyzésnek, amit talán
Morgan felelhetett volna. - Hallottunk a vérdíjról, Silver. Aggódtunk érted.
- Én jól vagyok, Delia, de veletek mi van?
- A munka még mindig nehéz, de csak megleszünk valahogy.
Quako újra elmosolyodott. Kezével megsimogatta Delia hasát, mely már nem
sima volt, hanem enyhén kidomborodott. - Hamarosan lesz új gyerek.
Silver boldogan felsikoltott, és mindkettőjüket megölelte. - Ez csodálatos! - Már
egyszer terhes volt Delia, de három hónappal a szülés előtt elvetélt. Silvert
keserűség fogta el a rossz emlék miatt.
- Túlhajtotta ezt a fiatal nőt - mondta a doktor Silver apjának. - A női szervei
megrongálódtak. Sok pihenésre lesz szüksége, ha újra teherbe esik. - Silver sejtette,
hogy apja durva bánásmódja az oka Delia törékeny állapotának, de ezt soha nem
mondta ki.
Egyszer barátja védelmére kelt, aminek az lett a vége, hogy apja mindkettőjüket
megverte.
- Gratulálok - mondta Morgan, mire Quako újra végigmérte.
- Silver jó nő - ismételte meg, és lenézett rá -, de erős férfira van szüksége. -
Deliára mosolygott, és szemében látszott a szerelem, amit iránta érzett. - Silver
asziszi, hogy minden férfi rossz. Egykor az én Deliám is így gondó'ta, de mos’ má'
tudja, hogy nem így van. Megfelelő férfi, és Silver is megtudja.
Silver elpirult. - Azt hiszem, ideje mennünk.
- Igen, későre jár.
- Vigyázz magadra! - mondta Deliának, aki pontosan tudta, hogy ez inkább
figyelmeztetés. Silver ezután megölelte őket. – Bárcsak velem jöhetnétek!
- Vigyázzon rá . mondta Quako Trasknak.

90
 Morgan csak bólintott. Olyan oldalát ismerte meg Silvernek, amit eddig nem is
sejtett, hogy létezik. Szembetűnő volt, mennyire szerette barátait, és az sem kerülte
el a figyelmét, hogy azok úgy beszéltek vele, mintha egyenrangúak volnának.
Nyilvánvalóan Silver akarta így, amiért Morgan csodálta őt.
Bár ő maga Georgiában élt, és pénzét a gyapotkereskedelemből szerezte, nem
voltak rabszolgái, és szerette volna, ha egyszer az egész intézmény megszűnik. A
nyugat-indiai szigetek legtöbbjén már eltörölték a rabszolgaságot, és a gazdaság ezt
is túlélte. Kétségtelen, hogy sokat kell ezért tenni de a rendszer megváltoztatása
Délen nem tűnt lehetetlennek
Miután elbúcsúztak, Morgan felsegítette Silvert a szekérre és a hátralevő utat
csendben tették meg. Flagg és Gordon levegőt sem kaptak, amikor meglátták Silvert
leszállni és feléjük menni.
- Miss Jones úgy döntött, hogy elkísér minket Barbadosra - mondta egyszerűen
Morgan. - Segítsetek Thadeusnak átrakni a ládáját.
Flagg és Gordon elvigyorodtak. - Igenis, kap'tány - zengtek egyszerre. Morgan
most döbbent rá először, hogy miiyen előnyös volt, amit tett. A férfiak mindig
leporolták a nadrágjukat, ha Silvert látták közeledni a fedélzeten. Az új ruhák se-
gítenek valamit, de nem tudják kiűzni a matrózok fejéből azt a képet, amikor Silver
átvizesedett, szinte átlátszó hálóingjében volt, vagy a szűk nadrágban, mely kiemelte
szemtelenül karcsú alakját, amikor felmászott a vitorlákhoz.
Morgan nagyot káromkodott. Biztosan őrült. Teljesen őrült. Mert nem csak a
legénység gondolt rá így.
A délután gyorsan eltelt. Riley és Demming, de különösen Jordy, melegen
üdvözölték. Jordy, úgy tűnt, hajlandó befogadni szedett-vedett családja körébe. Csak
az őrnagy nem volt elragadtatva a gondolattól, hogy a nő újra a hajón van.
De Silvernek ez nem számított. Csak az volt a fontos elhagyhatta Katongát, és -
ha csak egy kevés időre is Barbadoson lehet, biztonságban.
Ahogy közeledett az este és a hajó is recsegve üdvözölte az új utast, Silver sokkal
nagyobb gonddal, mint eddig, felöltözött a vacsorához. Ma este az egyik kedvencét,
egy sötétkék moaré mintás selyemruhát vett fel. Válla mélyen lenn volt, elöl pedig V
alakú dekoltázsba torkollott. Mielőtt felöltözött volna, tiszta vízben megmosdott -
mivel a szigetről feltöltötték a készleteket - és haját elegánsan a füle mögé rendezte.
Egy pár apró zafír fülbevaló, mely anyjára emlékeztette, tündöklően ragyogott a
lámpa fényében.

91
 Egy utolsó pillantást vetett a Morgan tölgyfa asztala felett lógó törött tükörbe,
felvette festett legyezőjét, és az ajtó felé indult. Friss szél fújt a tengerről, az égen
pedig számtalan csillag ragyogott. A szalonba lépve Silver meglepődött azon, hogy
ezúttal porcelánnal és kristállyal terítettek meg.
- A tenger most csendes - lépett ki Morgan az árnyékból.
- Gondoltam, tetszeni fog magának ez a kis formalitás a változatosság
kedvéért. - Tekintete végigmérte Silvert, gyönyörű, kék selyemruhájának széles
szoknyáját, mely hangsúlyozta karcsú derekát és magas, feszes mellét. Mivel haját
hátrafésülte, arcának domborulatai és szép vonalai jól látszottak, csakúgy, mint az
állán a kis bemélyedés.
A pokolba! Soha nem hitte volna, hogy Silver ilyen kifinomult -és ilyen
lélegzetelállítóan gyönyörű is lehet.
- Nagyon figyelmes, őrnagy. Köszönöm. - Mióta újra a hajón volt, Silver egész
más lett. Szelídebb, szinte félénk.
Morgan érezte, hogy mellkasában valami összeszorul, és kicsit lejjebb,
testében felkavarodik valami. Mennyire kívánta őt! Ehelyett azonban leültek a
faragott tölgyfa kanapéra, és kellemes társalgásba kezdtek. Morgan keservesen
harcolt egyre növekvő érdeklődése ellen, és kétségbeesetten szerette volna, ha a
tobbiek is megérkeznek már.
Végül Demming és Riley beléptek a szalonba. Demming a rnatróz
egyenruhájában, Riley pedig a Texasi Tengerészet uniformisában. Morgan fényes
rézgombjain megcsillant a lámpafény.
- Elragadóan néz ki, Miss Jones. - Hamilton fiatalos arca elpirult saját szavaitól.
- Köszönöm. - Silver felállt a kanapéról, és kecsesen a kezét nyújtotta.
- Maga egy látomás, Miss Jones - dicsérte meg Wilson Demming, és ő is
megcsókolta a nő kezét. - Sokkal szebb, mint amilyenről álmodtam.
Morgan felvonta a szemöldökét, és már megbánta, hogy bejöttek. - Akkor miért
nem kínálják hellyel a hölgyet, uraim? - Mindkét férfi felugrott, és kihúztak egy magas
támIájú tölgyfa széket, majd segítettek Silvernek leülni.
Silver melegen rájuk mosolygott. Az est úgy telt, mintha ők négyen most
vacsoráznának együtt először. Mert a gyönyörű, fiatal hölgy, aki velük szemben ült,
nem lehetett ugyanaz a koszos, rongyos, fiús lány, aki fegyvert szegezett a
hadnagyra, ökölharcba keveredett Morgannel és menekülési kísérleteként felmászott
a vitorlázatra.

92
 Morgan figyelte, ahogy Silver eljátssza a ladyt, s magában elismerte
ügyességét. Nem hitte, hogy képes erre, de ha őszinte volt magához, be kellett
látnia, hogy első találkozásuk óta nem tett mást, mint egyfolytában alábecsülte őt.
- Hajnalra elérjük Barbadost - mondta Morgan, miközben lordy feketekávét és
egy-egy szelet meleg almatortát - sajttal a tetején - szolgált fel nekik. - Ahogy
alkalmam nyílik rá, találkoznom kell Owen Moore-ral, aki a kereskedelmi ügyletek
nagy részét bonyolította.
- Mennyi ideig leszünk ott, őrnagy? - kérdezte Silver.
- Csak addig, ameddig a britek megérkeznek, ha már azóta meg nem érkeztek.
- Arról nem beszélt, hogy Silver addig marad ott, amíg ő vissza nem tér Mexikóból.
Az utolsó pillanatig el akarta titkolni ezt a hírt, és csak imádkozni tudott, hogy Silver
megtartsa a szavát. Természetesen a kormányzó a személyes barátja volt, és egy-
két szívességgel még tartozott neki. Örömmel játszana el az őrt, és Morgan
elhatározta, hogy meg is kéri rá.
- Wilson, maga elhagyhatja a hajót, ahogy Jacques a fedélzetre lép.
Szeretném, ha tudná, hogy nagyra becsülöm munkáját, és ha egyszer egy ágyra lesz
szüksége, én örömmel segítek találni egyet.
- Köszönöm, uram - felelte Demming.
- És velem mi a terve, őrnagy? - kérdezte Riley.
- Maga csak szórakozzon. Nincs semmi dolga az indulásig.
Hamilton elvigyorodott, és Morgan pontosan tudta, hogy mire gondol. Ami igaz,
az igaz, ő is valami hasonlót tervezett magának. Lydia Chamber - Grayson herceg
gyönyörű, fekete hajú özvegye - várta érkezését. Évek óta voltak szeretők, egyikük
sem kívánt túl sokat a másiktól, kapcsolatuk pusztán a fizikai vágyak kielégítésére
korlátozódott.
Lydiának nyugodt természete volt, még ha kicsit mesterkélt is, és mindig
hajlandó volt azt tenni, amit Morgan kért tőle. Ő volt az előkelő nő megtestesítője, aki
mindig tudta, hol a helye.
Nem úgy, mint Salena, aki most élénk beszélgetésbe bocsátkozott Rileyvel. Bár
ma este úgy tűnt, Salena mégsem volt az a kifinomult nevelésű, tisztelettudó
kisasszony, aminek látszott. Nem hasonlított sem Lydiára, sem az összes többi nőre,
akik Morgan ágyát fel melegítették.
Akkor mi az ördögért vonzza úgy?

93
 Biztosan csak azért, mert gyönyörű, és sokáig kényszerűségből nagyon közel
voltak egymáshoz.
Silver felnevetett valamin, amit Hamilton mondott, és Morgan a lágy, csilingelő
hang hallatán kezdett méregbe gurulni. Amikor Silver lehajolt, hogy felvegye a
szalvétáját, mely leesett a földre, félő volt, hogy telt, fehér melle kibuggyan szűk
ruhájából. Bár a legújabb divat szerint és a társasági körökben elfogadott mértékben
volt kivágva, Morgan mégis szerette volna elráncigálni őt az asztaltól, és
megparancsolni neki, hogy vegyen fel valami mást.
A pokolba, ez a nő rá tudja kényszeríteni az ivásra!
Egy kicsit keményebben tolta hátra székét, mint szerette volna, felállt és átment
a szalonon a kredenchez, hogy brandyt töltsön magának. Nagyot kortyolt a
szíverősítő italból, mielőtt másnak is töltött volna. Riley és Demming is ittak egy
pohárral, Silver pedig elfogadta a sherryt.
A lámpa fényeben Morgan figyelte, ahogy a nő megnyalja felső ajkát, hogy
elcsípjen egy cseppet a borostyánszínű italból, és észrevette, hogy bőre ugyanolyan
szépen fénylik, mint a haja. Nyaka kecsesen mozgott karcsú vállán, ujjai pedig
finoman fonódtak a kristálypohárra. Morgan visszaidézte, milyen szelíden érintette
meg vele arcán a forradást, és amikor megcsókolta, milyen gyengéden túrt bele a
hajába.
Az ördögbe! A vágy úgy hasított a testébe, mint a villám. Fészkelődni kezdett a
székén. Az átkozott nőszemély! Ökölbe szorította a kezét, mert a vágy sajgó
fájdalmától ágyéka megfeszült. Gyűlölte, hogy a nő - akaratán kívül - ilyen nagy
hatással volt rá.
Magában hálát adott Istennek, hogy ott van neki Lydia. Holnap meglátogatja, és
véget vet ennek a szenvedésnek.

Délnyugat felől közelítették meg Barbadost, gondosan elkerülve South Pointnál

a zátonyt. Silver már messziről látta a feltűnő, sziklás partot, mely itt-ott hatvan láb
magasra is kinyúlt a vízből.
A part mentén a Carlisle-öbölbe tartottak, Bridgetown déli része felé, mely a
sziget legjobb horgonyzóhelye volt. Silver még sohasem volt Barbadoson, bár apja
már járt itt egyszer-kétszer. Tőle és néhány barátjától hallott történeteket a gaz-dag
cukorültetvényes társadalomról, pazar házaikról és ünnepi báljaikról. Eszébe jutott,

94
hogy Morgan azt javasolta - nem parancsolta -, hogy hozzon el drága ruháiból
néhányat, amiért most hálás volt neki. Legalább nem fogja magát kényelmetlenül
érezni kopott, rongyos ruhái miatt.
A kellemes, napfényes nap hívogató volt, csak néhány fátyolfelhő látszott az
égen, és enyhe szellő dagasztotta a vitorlákat.
- Barbados korallsziget, nem vulkanikus, mint Katonga. - Morgan odalépett
Silver mellé a korláthoz. A hajó két nagy, öt font súlyú ágyújának egyike mellett
álltak. A hajó farában még egy két font súlyú hajótarack volt. - Ezért rózsaszín és
fehér a part.
- Milyen nagy a sziget?
- Valamivel több, mint húsz mérföld hosszú és tizennégy mérföld széles. A
nyugat-indiai szigetvilág legnépesebb szigete... Úgy látom, még sohasem járt itt.
- Sehol nem voltam, őrnagy. Csak Katongán és Ceorgiában.
Morgan méregetve nézte Silvert, és azon töprengett, miért nem vitte magával a
lányát William, hiszen Barbados mindössze egynapi hajóútra van az otthonától. -
Akkor meg kell néznie.
Ahogy közeledtek Bridgetown felé, Morgan elnézést és a kormányosfülkébe
sietett, hogy parancsokat adjon a vitorlák bevonására. Áthaladtak az öblön, majd
beúsztak a belső kikötőbe, melynek Careenage volt a neve, és lazán megérkeztek a
rakparthoz. Rendes körülmények között nem engedték be a hajókat, de mivel a
küldetése a britek érdekét szolgálta, ezért a hatóságok nem vették figyelembe a
tiltást, és szemet hunytak a dolog fölött.
Bár még kora reggel volt, a kikötőben azonban már folyt az élet. Tucatnyi hajó
állt a dokkokban, a matrózok pedig -akiken a fehér vászonnadrágtól, a házilag szőtt
ingtől kezdve a brit egyenruháig minden látható volt - határozott léptekkel siettek úti
céljuk felé a fadeszkákon.
Valószínűleg a rakparton álló lehúzott redőnyű kocsmák egyikébe. A fatornácok
alatt részeg matrózok tengerészdalokat énekeltek, szajhák árulták magukat. Több
néger is akadt köztük, de voltak ott olyanok is, akik szőke hajuk és szeplős arcuk
miatt briteknek látszottak, sőt még néhány keleti is. Hiányos volt az öltözékük, lábuk
és mellük többnyire meztelen, hogy csak a legkevesebbet említsük.
- Menjünk - mondta Morgan. Ismét az egyenruháját viselte, amikor Silverhez
lépett. Ránézett a kocsmákra, majd Silverre, és arca elárulta, hogy eszébe jutott,

95
pont egy ilyen helyen dolgozott a nő. Rosszalló tekintettel megragadta a karját, és a
kikötőhíd felé kormányozta.
- Hová megyünk? - Silver nem törődött a férfi hirtelen hangulatváltozásával,
hagyta, hogy vezesse. Ma egy cseppet sem érdekelte, hogy Morgan Trask mit
gondol róla. Távol vo t az apjától, hála istennek végre biztonságban, és izgatott volt,
hogy egy ilyen egzotikus, nyüzsgő városban lehet.
- Egy barátomnál, a nénai Lord Grayson özvegyénél fog lakni.
Silver felvonta a szemöldökét. - A hölgy férje volt a barátja?
- Nem, az urat nem ismertem. – Morgan biztos szorítása elhalgatatta Silvert,
miközben átkeltek a kikötőn. Nyomukban Jordy lépkedett, kezében a táskával,
melybe Silver a rövid tartózkodásához szükséges néhány holmiját bepakolta.
Ma legjobb, rózsaszín selyemruháját viselte. Fels szoknyája középen nyitott
volt, hogy látszódjon alsó, sötétrózsaszín, hímzett selyemszoknyája is.
Silver Morganra tekintett, és próbálta megfejteni arckifejzését. Megvető
tekintete óvatosra változott, mintha többet tudna, mint amennyit elmondott. Silver
szeretett volna többet kérdezni a nőről, akit említett, de nem tette, mert biztos volt
benne, hogy hamarosan magától is kitalálja, amire kíváncsi.
A kikötőből kiérve átmentek az utcán, és Morgan egy kocsit bérelt, majd
felsegítette Silvert, miközben Jordy berakta a csomagot hátra.
- Viszontlátásra, Miss Jones - mondta olyan véglegesen, hogy Silver elsápadt.
- Csak néhány napról van szó, Jordy. Vigyázz magadra!
- Maga is, Miss Jones. - Megfordult és elment.
Morgan is felmászott a kocsiba, leült Silver mellé, kinyútotta hosszú lábát, majd
a kocsi elindult. Silver érezte a férfi testének melegét, ahol válluk összeért, és
bárhogyan is próbálta figyelmen kívül hagyni, szíve hangosan dobogott. Morgan
megköszörülte a torkát és fészkelődni kezdett a keskeny ülésen, hogy egy kis
távolságot hagyjon kettőjük között A mozdulaitól karjában megfeszültek az izmok,
melyet Silver bőrén érzett, és a kocsiban hirtelen nagyon meleg lett.
- Milyen messze van meg? - kérdezte.
- Nem messze. - Morgan hangja furcsán fátyolos volt. Az ablakon kinézve
Bridgetown utcáin hömpölygött az emberek tömege.
- Maubeyt tessék, édes maubeyt! – kiabálta egy ráncos, vén banya. A maubey
a szomszédos szigetekről importált, szárított fakéregből főzött keserédes lé volt. A
fakérget felforralták és a lét megszórták különböző édesítőkkel és fűszerekkel.

96
 A kocsi áthaladt a Trafalgar téren, ahol már harminc éve állt Lord Nelson
szobra. A szobor körül örökzöldek és kauzárfák magasodtak. Elhaladtak egy
szabadtéri borbélyüzlet előtt, ahol egy hosszú lábú, ősz hajú férfit borotvált éppen a
borbély. A férfi arcát szinte teljesen elfedte a vastag, fehér borotvahab. Néhány perc
múlva Morgan a kocsiablakon keresztül, a Bay Street közelében, a Chelsea Roadon
álló egyik házra mutatott.
- Ide jövünk.
A ház a szövetségi és a XVIII. századi stílusok keveredése volt, melyhez újból
és újból hozzáépítettek egy-egy részt. Építészetileg összevissza volt, de szép volt
csúcsos tetejével, kovácsoltvas kapujával és ragyogó, színes virágaival.
- Nagyon szép - jegyezte meg Silver, mire Morgan tekinteté nyomatékosan
rászegeződött.
Aznap először mosolyodott el. - Mint ahogy maga is. Már tegnap este is
akartam mondani, de mivel Riley és Demming olyan tökéletes munkát végeztek a
széptevés terén, nem gondoltam, hogy számítana, amit mondanék.
Silver visszamosolygott rá. Nagyon szerette, ha így néz rá a férfi. Csillogó, zöld
szemének tekintete meleget és halvány pírt varázsolt az arcára. - De számít - felelte.
- Köszönöm.
A kocsi megállt, Morgan pedig kinyitotta az ajtót. Kilépett a földre, majd Silver
derekát átfogva őt is a földre tette. A kocsis levette a csomagjukat, amit Morgan
kézbe kapott, és elindultak a virágokkal szegélyezett úton a ház felé. Morgan
bekopogott, mire egy alacsony, feketébe öltözött fehér kesztyűs szolga nyitott ajtót.
Elvigyorodott, amikor meglátta Morgant, és nagy, kerek szemét összehunyorítva
nézte őt.
- Trask kap'tány! Örülök, hogy látom.
- Hogy vagy, Euphrates?
- Köszönöm, jól. Azonnal jövök. - A szolga Silverre nézett, de nem szólt semmit,
csak bevezette őket, majd elment, hogy szóljon asszonyának.
- Morgan! - Lady Grayson rubinvörös selyemruhában, nagy szoknyasuhogás
kíséretében érkezett. Az elegáns ruha – fekete zsinórokkal sújtva elöl és
menetzsinórral díszítve az alján- a jó ízlés a divat magas fokáról tett
tanúbizonyságot, csakúgy, mint maga a nő. Alacsony volt, de arányos alakú, arca
tiszta, szeme búzakék. Tündöklően mosolygott, és megcsókolta Morgan arcát. -

97
Örülök, hogy látlak. Mivel már jól ismerlek, feltételeztem, hogy körülbelül akkor fogsz
érkezni, ahogy a leveledben előre jelezted.
- Én is örülök, hogy látlak. - Morgan még mindig fogta a kis nő kezét. -
Szeretnélek bemutatni valakinek. - Silverhez fordult, akit eddig úgy tűnt, észre sem
vettek. - Lady Grayson, ez itt Salena. Az apja Kent hercege. - Silver belenézett a férfi
zöld szemébe, és bátorságot merített, hogy ellentmondjon neki.
- Örvendek, Lady Grayson. – Aprót biccentett a fejével.
- Én is örvendek, drágám.
- A barátaim Silvernek hívnak. Megtisztelne, ha maga is így szólítana. – Morgan
szája széle vidáman felkanyarodott, sötétszőke szemöldöke pedig néma elismerésre
húzódott.
- Akkor maga is hívjon Lydiának. Morgan barátja az én barátom is.
Silver ebben nem volt olyan biztos. Abból, ahogyan a nő Morganre nézett,
világos volt, hogy ők több, mint ismerősök. Ez az előkelő hölgy csak nem az egyik
szeretője? Ahogy elkapta egy-egy bizalmas pillantásukat, kezdett beigazolódni a
gyanúja.
- Egy szívességet szeretnék kérni tőled, Lydia – mondta Morgan. – Addig, amíg
az apja visszatér Katongára, én vigyázok Silverre. De addig is laknia kell valahol.
- Természetesen. Nagyon sok szoba van itt, és biztos vagyok benne, hogy
megbarátkozunk egymással. – De a szeme valahogy mást mondott.
- Kérj meg valakit, hogy vezesse Silvert a szobájába – javasolta Morgan, amiből
nyilvánvaló volt, hogy szeretne kettesben maradni Lydiával. Lady Grayson arcán
önelégült megkönnyebbülés látszott.
- Természetesen. – Láthatóan melegebb mosollyal kérte meg a házvezetőnőt,
hogy kísérje fel Silvert az emeletre, egy másik szolgált pedig, hogy vigye fel a
csomagjait.
A lépcső tetejéről Silver egy utolsó pillantást vetett Morganre. Az ő arca
megfejthetetlen maradt, Lady Grayson viszont valósággal sugárzott. Valamit
suttogott Morgan fülébe, amin lágyan felnevetett, és amin Morgan is nevetni kezdett.
Az átkozott férfi! Silver megszorította a korlátot. Lehet, hogy egy kicsit naiv, de
attól még nem bolond. Morgan randevúra készült a nővel, miközben ő ugyanabban a
házban alszik!
Felkapta a szoknyáját – ez volt az első nőietlen mozdulata, amióta nőies
ruhákban járt -, felszegte a fejét, gőgös, rosszalló tekintetet vetett a férfi felé, majd

98
követte a szolgát a folyosón a hálószobáig. Már forrt a méregtől, mire elért a
csipkével díszített, jegeskék szobáig, mely jó ízléssel, barbadosi
mahagóniabútorokkal volt berendezve.
Az átkozott gazember! Egész végig igaza volt Morgan Traskkel kapcsolatban.
Férfi volt. A férfiaknak a nők nem jelentenek semmit. Trasknek, aki a szelíd nőket
szerette, Silver Jones még a semminél is kevesebbet jelentett. Szánalomból segített
neki eljönni Katongáról, mert egy szegény, nyomorult teremtést látott benne, akit
egyedül hagy egy szigeten, és akinek csak a rabszolgák a barátai. Még elegáns
ruháiban sem látta benne a nőt. Ez pedig végképp feldühítette.
„Nincs jogod dühbe gurulni” – mondta magának keményen. „Morgan nem
tartozik neked semmivel.” Mégsem tudta fékezni növekvő haragját.
De egyre szilárdabb elhatározását sem, hogy megakadályozza Morgant.
Azt sem kérdezte magától, hogy miért olyan fontos mindezt végrehajtania. Csak
azt tudta, hogy nem engedheti, hogy Morgan Trask az ő jelenlétében magáévá
tegyen egy másik nőt. Minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy ezt megakadályozza.
„ Az átkozott!” – szitkozódott, miközben fel-alá járkált a vastag tartánszőnyegen.
„A pokolfajzat!” Dühöngött, és elátkozott minden férfit Trinidadtól Jamaicáig. De
rövidesen készen volt a terve.

9. fejezet

Akkor támadt az ötlet, amikor az apró, keskeny arcú, emeleti szolgálólány bejött
a szobájába, hogy segítsen neki kicsomagolni. Olyan fekete volt, mint Quako, és
mosolya is ugyanolyan melegséget sugárzott. Silver az elmúlt fél órában a tervén
törte a fejét, és amikor a lány bejött – aki azt mondta magáról, hogy Marnie-nak
hívják – minden hézagot betöltött készülő tervében.
- Marnie – kérdezte óvatosan -, nem tudod, hol található az az asszony, aki
italokat készít?

99
 Marnie beakasztotta Silver sárga muszlinruháját a faragott
mahagóniszekrénybe, majd óvatos arckifejezéssel szembefordult a nővel. - Nem
értem.
- Egy varázsló asszonyt keresek. – Szerette volna, ha eszébe jut, hogy Delia
milyen néven emlegette a rabszolga nőt, aki náluk, otthon fekete mágiával
foglalkozott. – Tudsz nekem segíteni?
- Barbadoson nincsenek varázslók. Haitin vannak.
- Vennem kell valamit, Marnie. Megígérem, hogy senkinek sem fogom elárulni,
hogy te segítettél megszerezni.
- Nincsen varázsló - mondta Marnie és élénken megrázta a fejét.
Silver a kristályüvegcsében lévő parfümre pillantott, amit Katongáról hozott.
Ahol afrikaiak vannak, ott van varázsló is.
- Tetszik ez neked? - felemelte a gyönyörű, csiszolt kirstályüveget. Az ablakon
beeső napfényt, mint egy prizma, színeire bontotta, melyek a szoba falán
szivárványként táncoltak.
- Gyönyörű - lehelte a lány, és kinyújtotta érte a kezét.
- A tiéd lehet, ha elviszel a varázslóhoz.
Marnie egy pillanatig habozott. Majd megérintette a csillogó üveget, kezébe
fogta, és elvigyorodott. – Mama Kimbo. Nem lakni messze. Menni most, mielőtt
asszonyom rájönne, mi elmentünk.
Silver is elmosolyodott és máris megszerette az alacsony, túl vékony lányt. –
Csak hadd öltözzek át.
Marnie segítségével Silver kibújt rózsaszín nappali ruhájából, és helyette egy
egyszerű, sárga muszlinruhát vett fel. A ház végében a cselédlépcsőn mentek le a
hátsó udvarra. Átmentek a kertben, és elhaladtak a külön épületben lévő,
kétemeletes konyha mellett, melyet azért építettek távolabb a háztól, hogy ha tűz
ütne ki, ne terjedjen el az egész házban. A hatalmas, vas tűzhelyeknél dolgozó
szolgák kíváncsian nézték őket, de Marnie-t láthatóan nem érdekelte.
- Nem árulnak el.
Ami Marnie-nak egy rövid séta volt, az Silvernek jókora gyaloglás, de nem
számított. Imádta a város nyüzsgését, a színeket, a hangokat és az emberek
barátságos viselkedését. A bajánok, döntötte el Silver, azok az emberek voltak, akik
még soha nem találkoztak idegenekkel. Nem úgy, mint az óvatos, ellenséges férfiak
és asszonyok, akik apja ültetvényein dolgoztak Katongán. Quako és Delia itt

100
boldogok lehetnének, gondolta szomorúan, és teljes szívéből szerette volna, ha ő
megadhatná nekik a legnagyobb ajándékot, a szabadságukat.
Továbbsiettek, miközben elhaladtak lehúzott redőnyű házak, zöldellő földek és
hullámzó nádtáblák mellett, míg végül megérkeztek Mama Kimbo házához. Marnie
kinyitotta a zsúpfedelű, bádogfalú kunyhó ajtaját.
- A ladynek főzet kell, Mama - mondta Marnie minden bevezetés nélkül, mire a
széles csípőjű asszony meglepően csak elvigyorodott.
- Nem főzet - helyesbített Silver -, hanem bőrpirosító vagy csalán vagy valami,
amitől piros lesz a bőröm. Azt szeretném, hogy valaki azt higgye, hogy beteg vagyok,
de igazából nem akarok beteg lenni. Érti?
Mama Kimbo nagy teste megrázkódott a nevetéstől, amitől megmozdult
hatalmas melle. - Csinos kislány, csak nem szerelmi játékot játszik?
Silver bűntudatosan elfordította a tekintetét. - Az igazság az, hogy remélem,
sikerül megakadályoznom egy szerelmi játékot.
Mama Kimbo még nagyobbat nevetett. Nehezen kipréselte magát
hintaszékéből, majd járkálni kezdett a pici helyiségben. A falon a rengeteg polcon
egymás mellett álltak az üvegek, melyekben folyadék, por, szárított virágok, gyomok
és összeaszott, undorító dolgok voltak, melyekre Silver gondolni sem akart.
- Csalánféle - mondta Mama, és átnyújtott Silvernek egy hosszú szárú, zöld,
csipkés levelű növényt. - Csípős csalán. Ha megérinti vele a bőrét, akkor úgy fog
fájni, mint a darázscsípés, de a fájdalom hamar elmúlik. Mi ezt a növényt az olyan
betegségekre használjuk, amit maguk reumának neveznek. A magja pedig jó
köhögés ellen.
- Nincs pénzem. Azt gondoltam, talán elfogadja ezeket. – Ezzel átnyújtott a
hájas asszonynak néhány kék, rózsaszín és zöld színű szaténszalagot.
- Nagyon szépek. - Mama átvette tőle kövér kezébe. -
A csalánt óvatosan használja - figyelmeztette -, és sok szerencsét a férfihoz.
Silver elmosolyodott. - Köszönöm.
A csalánt egy kis, kézzel szövött zsákba tették, Marnie megígérte, hogy
visszaadja, és elhagyták a kunyhót. Elindultak a Chelsee Roadon lévő ház felé, de a
rabszolgalány megállt, amikor nem sokkal előttük néhány kellemetlen külsejű négert
látott csoportosulni.
- Erre megyünk - vezette tovább Silvert a súlyos növényzet között jól kitaposott
ösvényen a rakpart felé.

101
 A kikötő elzárt egy utat, ezért kerülniük kellett a szűk utcák felé, ahol
Bridgetownnak ezen a részén nagyon sok kocsma volt. Még alig tettek meg néhány
métert, amikor az egyik fogadó ajtaja kivágódott, és egy férfi háttal kiesett az utcára.
Orrából vér folyt, összekente arcát és piros kockás inge elejét.
Egy percig az utcán feküdt nyöszörögve, Silver pedig legyőzte magában a
késztetést, hogy odamenjen hozzá és megnézze, jól van-e. Amikor a férfi nagy
nehezen lábra állt, Silver majdnem mégis odasietett hozzá. A férfi bizonytalan
pillantást vetett a kocsma felé, és meglátta a nagy, szakállas embert, aki kijött utána.
A hatalmas, izmos, fekete hajú győztes szélesen vigyorgott vastag bajusza alatt.
Terpeszben, csípőre tett kézzel állt. Sötétkék vászonnadrágot viselt -olyan színűt,
mint a szeme - és vastag, csíkos inget. Arcán a tengerészek fölényes arckifejezése
látszott.
- Ha legközelebb csalni próbálsz, „anglais”, akkor hozzád hasonló méretű
ellenfelet válassz! - A férfinak erős francia akcentusa volt. Húsos combját ütögetve
harsogóan nevetett. Az utcán fekvő másik tengerész leporolta ruháját, és ide- oda
mozgatta állkapcsát, hogy megbizonyosodjon róla, nem tört el. Amikor a francia egy
fenyegető lépést tett fele, az angol sarkon fordult, és elfutott.
Amikor az incidensnek vége lett, Silver már éppen tovább akart indulni, de
ekkor a csapóajtó újra kinyílt, és Jordy lépett ki a tornácra. Fiatalos, szeplős arcán
elismerő mosoly ragyogott. Szinte ugyanabban a másodpercben vették észre
egymást, mire Jordy mogyoróbarna szeme elkerekedett.
- Miss Jones! Mi az ördögöt keres itt?
- Én… én… - Silver bűntudatosan lenézett, és kétségbeesetten törte a fejét,
hogy valami hihető történetet eszeijen ki. Marnie megmutatta nekem a város egy
részét. - Az apró fekete lányra mutatott maga mellett, aki fényes pamutszoknyájának
ráncai közé rejtette Mama Kimbo szalmazsákját. Marnie elmosolyodott, és bólintott.
- Helló - Jordy udvariasan lekapta lógó karimájú kalapját, és kivillantotta
hajának egy gesztenyebarna tincsét.
- Jordy - fordult a fiú felé az erős akcentussal beszélő francia -, engem is
mutass be „la belle femme”, szép hölgy ismerősödnek.
- Elnézést - Jordy gyűrögetni kezdte a kalapját. - Miss Jones, ő Hypolyte
Jacques Bouillard. A Savannah első tisztje és a légjobb tengerész, aki valaha is
tengerre szállt.

102
 - M'sieur Bouillard! Úgy érzem, mintha már ismernénk egymást. - Silver
komolyan gondolta, amit mondott. A férfinak nyújtotta a kezét. A Jordytól itt-ott hallott
megjegyzésekből és Morgan zengzetes dicséreteiből következtetve biztos volt
benne, hogy Hypolyte jacques Bouillard igazi férfi.
- Miss Jones a lánya a...
Silver Jordy bordái közé vágta könyökét. - Az apám egy katongai ültetvényes. -
Figyelmeztető pillantást vetett a fiúra.
- Örvendek, Miss Jones. - Jacques felemelte Silver kezét, és lágyan
megcsókolta. Nagy, fekete szakálla megcsiklandozta a bőrét, mire Silver
elmosolyodott.
- Részemről a szerencse, m'sieur - felelte. Tökéletes franciasággal ejtette ki az
utolsó szót, és örült, hogy volt alkalma megtanulni.
- Hívjon csak Jacques-nak.
- Akkor maga is szólítson Silvernek.
- Silver - ismételte meg a férfi. - Olyan, mint a haja. Megtisztel, „chérie”.
- Ő az a lány, akiről meséltem - mondta Jordy. - Aki felmászott a vitorlarúdra.
Silver fintorgott és visszafogta magát, nehogy sípcsonton rúgja a fiút.
- Nem! - Jacques szája tátva maradt a csodálkozástól. – De hisz ez lehetetlen!
- Jordy - mondta Silver kedvesen, de nem tudta eltitkolni a hangjában érződő
élt. - Biztos vagyok benne, hogy M’sieur Bouillard nem kíváncsi rá.
- „Qui”, de még mennyire, hogy kíváncsi vagyok. Maga nem lehet ugyanaz a
nő, akiről Jordy mesélt.
- Kérem, Jacques, én inkább nem beszélnék róla.
- Az, aki ökölharcba keveredett Morgan Traskkel? Hihetetlennek tűnt.
- Meg akartam szökni - felelte Silver, és kezdett dühös lenni. Mi az ördög köze
volt hozzá? Felszegte az állát és becsmérlő tekintetet vetett a franciára.
Jacques Bouillard végigmérte Silvert, karcsú termetét átlagos magasságát, és
láthatóan nem nagyon hitte, hogy ő az, aki ekkora zűrzavart kavart a Savannah
fedélzetén.
Nevetni kezdett. Először csak halk kacagásnak indult, majd morajlásba, később
mélyen zengő nevetésbe, végül pedig szűnni nem akaró röhögésbe csapott át. -
Maga - mutatott rá a hisztéria küszöbén - „une petité”, nem nagyobb mint az ujjam.
- Nem vagyok olyan kicsi, és ha nem hagyja abba a nevetest, meg is
mutathatom, hogy csináltam.

103
 Ez hatott. A francia abbahagyta a nevetést. Legalábbis egy- két percre.
- Sajnálom, nem akartam tiszteletlen lenni. - Megpróbálta visszafojtani
kacagását, de néha így js kiszaladt egy-kettő a száján - Csak arról van szó, hogy
Trask kapitányt... kevesen tudjak legyőzni. És, hogy egy ilyen apró teremtés, mint
maga, megtette, ebbe soha nem fog beletörődni. - Bouillard újra nevetni kezdett.
Silver szeretett volna vele nevetni, de az őrnaggyal való összeütközései még túl
friss emlékek voltak - Nem kifejezetten legyőztem. Azért vagyok itt, mert ő volt olyan
kedves és elhozott. - Esdeklően nézett Jacques-ra - Nem hiszem, hogy rá tudnám
venni, hogy ne említse másnak, ugye?
- Sajnálom, de nem. - Egy kicsit hosszabb ideig nevetett. Arca megváltozott. -
Hová megy, „chérie”? Nem kellene a városnak ezen a részén mászkálnia.
- Lady Grayson házában lakom. És már ideje visszaindulnunk.
- Elkísérem magukat.
- Ez igazán felesleges.
Jacques újra felnevetett. - Biztos vagyok benne, Silver Jones, de azért mégis
magukkal megyek.
És így is tett. Csak akkor hagyta egyedül őket, amikor megérkeztek a hátsó
udvarhoz. Jacques nem kérdezte, hogy miért nem a főbejáraton megy be, ahogy
minden rendes hölgy tenné. Bouillard, úgy tűnt, olyan férfi, aki tiszteli mások ma-
gánéletét, és csupán érdemei alapján barátjává fogad valakit. Silver érdemei
nyilvánvalóan elegendőek voltak, aminek Silver nagyon örült.
Máris megkedvelte a nagy, szakállas franciát, Hypolyte Jacques Bouillardot.

Morgan frissen mosott egyenruhában és fényes csizmában hagyta el a

Savannah fedélzetét. A trópusi szél felborzolta gondosan megfésült haját, és még
mindig érezte magán a fűszeres kölni illatát. Mögötte a nap fénylő félkörként vöröslött
a horizonton, majd a tengerbe merült.
Morgan átkelt a kikötőhöz vezető hídon, elment a sarokig, majd felült az
elegáns, fekete, lehajtható tetejű hintóba, melyet Lydia küldött érte. A hintó teteje le
volt hajtva és a kocsit négy pompás szürke ló húzta. Morgan hátradőlt a puha
bőrülésen, és az előtte álló éjszakára gondolt. Az elmúlt három hét alatt csak ezt az
éjszakát várta. Silverrel való összecsapásai után pedig még jobban.

104
 Jacques, aki találkozott a nővel délután, Morgan bosszúságára világosan
rámutatott, milyen csábító az a nőszemély. A francia matróz addig folytatta
jószándékú ugratásait, amíg Morgan messzebbre ment, mint szerette volna. Tudta,
hogy feldühödése egyaránt volt váratlan és szokatlan, és mivel valóban az volt,
Jacques előtt nyilvánvaló lett, hogy a férfi lelkében milyen zűrzavar uralkodik.
- Úgy látom, „mon ami”, ez már komoly dolog - mondta hirtelen elkomolyodva. -
Az ezüsthajú nő többet jelent számodra, mint amit bevallasz magadnak.
- Tévedsz, Jacques. A nő nem jelent számomra semmit, csak felelősnek érzem
magam érte, ez minden.
- Gyönyörű nő, „n'est-ce pas”?
- De akaratos, makacs és önfejű.
- Akkor talán nekem kellene udvarolnom neki. Én pont ezeket a tulajdonságokat
szeretem egy nőben.
Morgan rábámult. - Rendben van - csattant fel, de mindketten tudták, hogy
Morgan valahogyan már jogot formált a nőre, és Jacques nem fog közbeavatkozni.
Halkan felnevetett. - Azt hiszem, Trask őrnagy megtalálta a párját.
- Mondtam már, hogy nem az én zsánerem.
- Gondolj arra, hogy milyen szép fiúkat szülhetne neked. Fiúkat, akikre mindig is
vágytál.
- Egy gyerek valóban sokat jelent számomra, de ez együtt jár a házassággal,
és én arra még nem készültem fel.
- Nem minden nő olyan, mint Charlotte. Én szerencsés voltam. - Jacques-nak
két fia volt, két feleségtől. Az első a szülésbe halt bele, a második pedig a lázba,
mely végigsöpört Franciaországon. Mivel Jacques tizenhat éves korában nősült, fiai
már maguk is szinte felnőttek voltak és tengerészek, mint az apjuk.
- Talán nem - mondta Morgan -, de nem ez a lényeg. Ha úgy érzem, hogy
felkészültem a házasságra, akkor olyan asszonyt akarok, aki tudja, hol a helye. -
Összefonta karját a mellén. - A feleségem pontosan azt fogja tenni, amit mondok
neki, ezt már a legelején szeretném vele tisztázni.
Jacques megrázta a fejét. - Ez elég unalmasnak hangz|k számomra. Én
szeretem, ha olyan tüzes egy nő, mint a te Silvered.
- Ő nem az „én” Silverem.
Jacques csak vigyorgott. - „Mon capitaine”, kár egy ilyen szépséget
elszalasztani.

105
 Morgan nem felelt, mert ő is valami hasonlót gondoIt.
Mocorogni kezdett az ülésen. Régen várt erre a Lydiával töltendő éjszakára.
Most azonban, hogy már majdnem elérkezett, rájött, hogy retteg tőle.
Először elviszi vacsorázni egy étterembe, mely azon cán van, amelyik Krisztus
Templomához vezet. Lydia meghívta Silvert is felajánlotta, hogy egy megfelelő
partnert is kerít neki, de Silver nem fogadta el a meghívást.
Morgan megkönnyebbült.
Amit a vacsora után Lydiával terveztek fent a hálószobában, arról jobb, ha
Silver nem tud. Nem mintha valamennyire is rá tartozna, de biztosan sejtette már.
Nem kerülte el a figyelmét, milyen megvető pillantást vetett rá Silver, amikor
otthagyták. Nem tartozik neki magyarázattal. Még csak az kéne! Lelkiismeretét mégis
bántotta a dolog, de hogy miért, azt nem kérdezte magától.
- Elragadóan nézel ki, Lydia - mondta Morgan, amikor a fehér korlátos lépcső
lábánál köszöntötte a nőt.
Lydia ma este egy fekete-szürke, hajszálvékony, csíkos ruhát viselt, melyet
belga csipke díszített. Apró, fekete-szürke cipő kandikált ki hatalmas szoknyájának
szegélye alól. Válla meztelen volt, mellkasa pedig minden lélegzetvételnél enyhén
megemelkedett.
- Te pedig, Morgan drágám, ragyogóbb vagy, mint valaha. Morgan akaratlanul
is felnézett a lépcső tetejére, mintha azt várná, hogy Silver megjelenik és női gőggel
lenéz rá.
- Silver jól van - mondta Lydia határozottan, kitalálva a férfi gondolatát. - A
tengeren töltött hosszú hetek után biztosan pihenésre van szüksége.
Ezt nehéz volt elképzelni. Silvernek akkora energiája volt, mint három
másiknak. - Induljunk. - Morgan kikísérte Lydiát a kocsihoz, majd segített felszállni.
Az est sokkal lassabban telt, mint Morgan gondolta. Miért nem emlékezett rá,
hogy Lydia témái csak az ültetvényesekről szóló pletykák és a legújabb párizsi divat
körül forognak? Régebben többnyire otthon étkeztek, és rövid látogatásai során a
legtöbb időt az ágyban töltötték. Lydia a felszínen visszafogott nőnek látszott,
valójában azonban szenvedélyes szerető volt. Morgan nagyon remélte, hogy ezen a
téren nagyobb érdeklődést tud majd felkelteni benne, mint a többiben.
Amikor befejezték a vacsorát, a kocsi visszavitte a házhoz, és Morgan bekísérte a
nőt. Miután beléptek, Morgan várt egy jó darabig, majd megfordult, és hátrament a

106
Lydia hálószobájának erkélyéhez vezető lépcsőhöz. Lydia sietve kinyitotta neki az
ajtót, behúzta őt, karját a nyaka köré fonta, és megfota a fejét, hogy megcsókolja.
- Órák óta erre vártam - suttogta Morgan szájába. A szája nuha volt és nedves,
kezével pedig a férfi egyenruhájának fe nyes rézgombjait próbálta kigombolni. Lydia
átlátszó, fehér organtin hálóinget viselt, melyet csipke díszített és melynek
fátyolszerű anyaga jól láthatóan kiadta mellét
Morgan nem szólt semmit, csak csókolni kezdte a nőt, és próbált nem figyelni
arra, milyen hideg Lydia ajka Silver meleg szájához képest. Megsimogatta a mellét,
és arra gondolt, milyen súlyosak és nagyok, nem pedig magasak, feszesek és
akkorák, hogy egy éhes férfi tenyerében elférjenek. „Kis boszorkány” - gondolta, és
határozottan megakadályozta, hogy Silver emléke beleavatkozzon szenvedélyébe.
Magához húzta Lydiát, és kezébe fogta nagy mellét.

Az átkozott! Silver elviharzott az ablaktól. Morgan pontosan azt csinálta, amit

gyanított. Látta őt a kertben ahogy felment az emeletre. Most pedig ott volt Lydia
szobájában, és kész arra hogy szeretkezzen vele.
Az átkozott! Silver próbálta csillapítani dühét, ezért újra arcához csapta a
csipkés levelű, zöld növényt, majd felszisszent a fájdalomtól. „Lehet, hogy nem is éri
meg” – gondolta, mégis újabb vörös foltokat csapkodott nyakara és mellkasára. A
fájdalom nem tartott sokáig, a vörös foltok viszont ottmaradtak, veszélyesnek és
fájdalmasnak látszódva.
Silver egy fehér pamut halomget viselt, hajat vastag copfba fonta hátul. Sietve
felvette köntösét, belebújt a papucsába, kinyitotta az ajtót, és kilépett a sötét
folyosóra. Marnie korábban megmutatta, melyik Lydia szobája. Mérföldekkel
távolabbnak tűnt az ellenkező irányban. Silver mély lélegzetet vett, és elszántan
elindult. Az ajtó előtt megállt. A szobából zajokat, halkan elsuttogott szavakat hallott
kiszűrődni, semmi többet.
Összeszorította a fogát. Elszántsága egyre fokozódott, végül bekopogott az
ajtón. Semmi válasz. Újra kogogott. Most sem érkezett válasz. Megint kopogott,
ezúttal kicsit hangosabban, és Lydia nevét kiáltotta. Néhány másodperc múlva kinyílt
az ajtó, és a megzavart, enyhén elvörösödött Lady Grayson állt előtte.
- Mi az Silver? - szándékosan élesebb hangon kérdezte.

107
 - Sajnálom, hogy zavarnom kell, tudom, hogy késő van már…- Silver
homlokához emelt keze alatt próbálta megpillantani Morgant, de a férfit nem látta
sehol. Lydia nem kapott evegőt, amikor megpillantotta az apró, vörös kiütéseket,
Silver pedig az ajtófélfának szédült. - Attól félek, nem érzem jól magam.
Morgan félmeztelenül kirohant az egyik oldalt lévő kis öltözőfülkéből. Lydia az
égre tekintett, amikor meglátta, hogy kijött.
- Mi baj van? - kérdezte, és nem foglalkozott vele, milyen botrányt okozott.
- Morgan - zihálta Silver -, maga mit keres itt? - Ezzel elájult, Morgan pedig a
karjába vette. Úgy, ahogy volt - csizmában és egy szál nadrágban - végigvitte a nőt a
folyosón, majd a hálószobájában a puha ágyára fektette.
- Hívj orvost! - utasította Lydiát, aki már szaladt is, hogy teljesítse parancsát.
Silver sötét szeme felnyílt. - Valószínűleg semmiség az egész.
Morgan a homlokára tette a kezét, hogy megnézze, nincs-e láza, majd
kigombolta hálóingét, hogy a mellkasán is keressen hasonló vörös foltokat, mint
amilyenek az arcán voltak. Silver finom nyaka és válla is tele volt velük.
- Nem lehet, hogy valami olyat evett, ami ilyen tüneteket okoz?
Silver megnyalta az ajkát, mintha kiszáradt volna. - Nem tudok róla.
- Csak feküdjön nyugodtan. - Fényes, zöld szemében aggodalom tükröződött,
mire Silver mérge kissé csillapodott.
Lydia néhány perc múlva visszatért. - Elküldtem Euphratest a doktorért. Nem
lakik messze, mindjárt itt lesz.
Lydia fintorgott, amikor Morgan meztelen felsőtestére nézett, amit Silver nagy
erőfeszítések árán próbált figyelmen kívül hagyni. Morgan követte Lydia tekintetét,
észrevette a nő arcán a zord kifejezést, majd elnézést kért és magában átkozódva
kiment, hogy felvegyen valamit. Néhány perc múlva, amikor visszatért, már újra az
egyenruháját viselte, haját pedig gondosan megfésülte.
- Nagyra értékelném a diszkrécióját - mondta Silvernek, aki ártatlan tekintettel
nézett fel rá.
- De hát ez természetes, Trask őrnagy.
Mire a doktor megérkezett, már Lydia is teljesen felöltözött. Az orvost magára
hagyták Silverrel, azonban a férfi egy két perc múlva megjelent az ajtóban.
- Nem tudok rájönni, hogy mi baja lehet - mondta, kopaszodó fejét vakargatva.
Orrcsíptetős szemüvegét kabátja zsebébe süllyesztette, sztetoszkópját pedig

108
visszatette fekete bőrtáskájába. - Nincs láza, és a kiütések sem terjedtek tovább a
vállánál... - Megrázta a fejét. - Fogalmam sincs, mi lehet ez.
Morgan összeszorította a fogát, és egy gyanú fészkelte be magát gondolataiba.
- Gondolja, hogy nincs veszélyben?
- Azt hiszem, reggelre kutya baja sem lesz.
- Köszönöm, doktor. - Morgan Lydiához fordult, aki újra visszanyerte szokásos
nyugalmát. - Hadd maradjak vele kettesben néhány percig.
- Természetesen - felelte édesen Lydia. - Addig mi menjünk le a szalonba, és
igyunk meg egy csésze teát! - javasolta a doktornak.
Miután lementek, Morgan benyitott Silver szobájába, és ott találta a nőt
párnáján fekve, vastag fonott copfja pedig vállára terítve. Most, hogy már nem
aggódott érte, észrevette, milyen kicsattanóan egészséges, csak a vörös foltok
éktelenkedtek a bőrén.
- Hogy érzi magát? - Morgan odahúzott egy széket az ágyához, és leült.
- Attól tartok, egy kicsit gyenge vagyok.
- Az orvos azt mondja, hogy holnap reggelre már jól lesz.
- Biztos igaza van - értett vele egyet Silver.
- De azt is mondta, hogy be kell vennie egy nagy adag ricinusolajat a biztonság
kedvéért.
Silver felült. - Ricinusolajat? De, de az gyomorbántalmakra van, nem pedig
ilyen kiütésekre!
- Soha nem lehet tudni! Lehet, hogy valami olyat evett, ami kiütéseket okoz.
Lydia már el is ment, hogy hozzon egy üveggel.
- De én... - Már jól ismerte Morgant, és tudta, hogy a férfi képes lefogni is őt,
hogy bevegye az olajat. - Morgan, kérem… Utálom azt az undorító lét. Reggelre jól
leszek, megígérem magának.
Morgan kemény tekintete Silver leikébe fúródott. - Jól lesz - smételte.
- Igen.
- Honnan ilyen biztos benne?
- Ó, már volt egyszer nekem ilyen. Nem tart sokáig, csak néhány óráig.
Morgan felállt a székről, és Silver fölé hajolt. Tekintete hideg volt, mint a jég. -
Akkor ezt miért nem mondta?
- Hát, izé, elfelejtettem. Nagyon régen történt már, és tudja, én...

109
 Morgan megragadta a csuklóját, és fel rántotta. - Maga kis csaló! Kutya baja
sincs, ugye?
- Hogy mondhat ilyet? Nem látja ezeket a szörnyű kiütéseket?
- Nincs láza, nincs hányingere. Semmi baja, mégis felverte az egész házat,
megzavarta Lady Graysont, az éjszaka kellős közepén kirángatta szegény doktort.
Miért csinálta ezt, Silver? Miért volt olyan megrögzötten elszánt, hogy távol tartson
engem Lydia ágyától?
- Ez nem igaz. Beteg voltam, és... és szükségem volt a segítségére.
- Egy nagy verésre lenne most szüksége. Silver megmerevedett a
szorításában, némán biztatta a férfit, hogy próbálja csak meg.
- Miért, Silver? - sürgette Morgan. - Miért kevert ennyi bajt?
A játéknak vége volt. - Nem tudom - suttogta Silver végtelenül elhagyatottan.
Morgan egy percig nézte őt. – Én viszont tudom. - Talpra állította, majd
magához húzta, és száját durván a nő szájára tapasztotta. Nem gyengéd csók volt,
de nem is brutális. Egy férfi csókja volt, forró és követelőző, mely a velejéig megrázta
Silvert. Érezte a férfi ajkát az ajkán, szétnyitotta száját nyelve előtt, majd
megremegett, amikor érezte, hogy megsimogatja vele szája belsejét. Lehelete forró
volt és férfias, Silver megérezte fűszeres kölnijének illatát. Amikor Morgan elengedte,
Silver megragadta zakójának gallérját, majd nyakára fonódott a keze, és magához
húzta a testét. Silver hozzásimult, Morgan pedig elmélyítette a csókot. Kezével a nő
hátát simogatta, majd lejjebb csúsztatta, megragadta gömbölyű fenekét, és még
jobban magához préselte. Silver lábához hozzányomult a férfi sziklakemény combja
és vesszője.
„Ó, Istenem!" – suttogta magában Silver, miközben forró vágy söpört végig a
testén. Amikor Morgan egyik keze megfogta a mellét, azt hitte, megáll a szíve. Az
isten szerelmére, mi történik vele? Undorodnia kellene és visszautasítani a férfi
közeledését, helyette azonban még jobban hozzásimult, és egyre többet akart.
Válaszképpen Morgan ujjai megsimogatták mellbimbóját a vékony pamutanyagon
keresztül. Silver bimbója lüktetett, ahol Morgan simogatta, húzgálta, összeszorította.
Kezébe fogva méregette a súlyát, simogatta, cirógatta…
Morgan felnyögött, Silver pedig még jobban remegett. „Jézus Isten!” Érezte a
sajgó vágyat, mely egész testét felolvasztotta. Morgan felemelte a hálóingét, és keze
újra tűzként égette a bőrét, ahol csak hozáért. Combjáról felsiklott újra a fenekéhez.
Amikor nyomogatni kezdte a gömbölyú, izmos húst, Silver olyan perzselést érzett,

110
hogy azt hitte, lángra lobban a vére. „Morgan!” – sikoltozta magában. „Morgan,
Morgan, Morgan!”
Ajkát a férfiéba olvasztotta, ujjait hajába túrta és halkan a nevén szólította. Nem
ő, hanem a férfi húzódott el végül.
- Ez… nem… a… megfelelő… hely – zihálta, inkább szaggatottan, mint fátyolos
hangon.
Silver megérintette saját ajkát, és hitetlenkedve nézett Morganre, hogy mi
történt. Melle még mindig bizsergett, lába között pedig valami forró és nedves volt.
- Sajnálom – suttogta Silver, pedig fogalma sem volt, hogy miért mondja. – Nem
gondoltam, hogy ez fog történni.
Morgan ellépett tőle. – Én sem. Mély levegőt vett, hogy lenyugodjon, majd
beletúrt a hajába. - Majd később még beszélünk róla.
Silver lerogyott az ágyra, és sokkal zavarodottabb volt, mint amennyire
zavarban kellett volna lennie. - Nem tehetnénk úgy, mintha ez meg sem történt
volna?
Morgan most mosolyodott el először. Istenem, milyen vonzó volt azokkal az
őrült kiütésekkel az arcán és nyakán, naiv szemérmességével és elegáns
hálóingjével! Soha nem hitte volna, hogy ilyeneket fog gondolni egyszer egy olyan
nőről, mint Silver Jones. De azt sem hitte, hogy ennyire tud rá hatni.
- Nekem egy ok miatt muszáj lesz elfelejtenem, maga pedig megpróbálhatja, ha
akarja. Mindenesetre ez lenne a legésszerűbb.
- Ugye, nem mondja el Lydiának? - Nagy, barna szeme könyörgően nézett rá.
- Aligha. - Megigazította nadrágja elejét, és átkozta a helyzetet, amibe került,
majd újra Silverre pillantott. Ezúttal a nő volt zavarban, és egy kicsit bizonytalannak
is tűnt.
Morgan hirtelen elszégyellte magát, hogy ilyen messzire merészkedett. A
pokolba! Legyen átkozott, ha mentegetőzni próbál! A nő kezdte a játékot, ő csak
befejezte. Szerencséje volt, hogy Lydia és a doktor itt voltak a közelben. - Pihenjen
egy kicsit, Silver. - Nem... marad itt... ugye?
Morgan megrázta a fejét. - Nem. - Miért örült annyira, hogy ez a kis boszorkány
megzavarta a pásztoróráját? Valójában nagyon örült, hogy most elmegy, de azt nem
tudta, hogy miért. Újabb álmatlan, gyötrelmes éjszaka elé néz, teste még feszültebb
lesz, mint a horgonykötél. De az igazság az volt, hogy mióta kilépett az ajtaján, már
nem kívánta Lydiát.

111
 Talán a rakparton sétálgató egyik sötétbőrű nőn kellene kiélnie a vágyát.
Morgan felsóhajtott. De az is lehet, hogy végre szembe kellene néznie az igazsággal,
és nem áltatnia tovább magát. Egyedül csak Silvert kívánta.
Egy dolgot legalább biztosan tudott: amikor a kabinjában megcsókolta Silver Jonest,
a nő mégsem csak színlelte, hogy élvezi.
10. fejezet

Silver nyugtalanul aludt. Egész éjszaka csak forgolódott. Azon gondolkozott,

ami közte és Morgan Trask között történt. Hol megdöbbent azon, amit csinált, hol
pedig öröm töltötte el, hogy a férfi milyen érzéseket ébresztett fel benne.
Delia megmondta, hogy ha megtalálja a megfelelő férfit, akkor ez ilyen is lehet.
Nem hitte, hogy ez vele is megtörténhet, de tévedett. Szavakkal nem lehet kifejezni,
amilyen érzéseket Morgan keltett benne. S bár tudta, hogy nem lett volna szabad így
viselkednie, nem bánta meg.
Elhatározta, hogy most pihenni fog, ezért felrázta a párnájában a tollat, és
megpróbált kényelmesen feküdni. Hajnal felé végre el is aludt. Másnap csak késő
délelőtt ébredt fel arra, hogy dörömbölnek az ajtaján.
- Én vagyok az, Miss Jones – hallatszott a vékony női hang -, Marnie van itt.
- Gyere be, Marnie. – Silver ásított egyet, majd nagyot nyújtózkodott, és sokkal
frissebbnek érezte magát, mint kellett volna.
- Az a Jordy nevű fiú lent lenni, missy. Azt mondani, hogy a kap’tány kérni meg,
hogy körbevezesse a városban.
Morgan megtette volna a kedvéért? - Köszönöm, Marnie. Mondd meg neki,
hogy várjon meg a szalonban. Rögtön ott leszek.
Nem sokkal később Silver - egy kék színű pamutruhában, melynek alját
virágminták díszítették - lement a lépcsőn. Jordy mereven ült a szalon
bársonykanapéján, kezében fogta lógó karimájú kalapját. Mosolyogva felugrott,
amikor meglátta Silvert, és hátrafésülte a haját.
- A kap’tány aszonta, hogy maga még soha nem volt Barbadoson. Gondolta,
örömmel kocsikázna végig a városon.
- Ez nagyszerű, Jordy. Biztos vagy benne, hogy nem bánod?
- Nagyon szívesen kísérem el, Miss Jones. - Jordy tíszta, fehér
vászonnadrágban és fehér ingben volt, gesztenyebarna haját gondosan megfésülte,
és látszott rajta, hogy komolyan gondolja,amit mondott. Silver elmosolyodott.
112
 - Először is kezdjük azzal, hogy Silvernek szólítasz. - A fiú kezéért nyúlt,
belekarolt, és az ajtóhoz vezette.
- Ó nem lehet, hölgyem. Nem tudnám, hiszen maga ariszto... ariszto...
- Arisztokrata - segítette ki Silver.
- Igen.
A komornyik kinyitotta nekik az ajtót, ők pedig kiléptek a meleg, trópusi
levegőre.
- De én szeretném. Soha nem volt öcsém. Ha Silvernek szólítasz, majdnem
olyan érzés lesz, mintha rokonok lennénk.
Jordy meglepetten nézett rá, majd elfordította a tekintetét. Mi volt az, amit Silver
a szemében látott?
- Nekem soha nem volt családom - mondta -, kivéve a kap'tányt, Cookie-t és
Jacques-ot.
- Akkor most már én is a családba tartozom.
Jordy elmosolyodott, és a szeplők beborították keskeny orrát. Egy percig csak
nézte Silvert, majd mosolya eltűnt, és hirtelen elkomolyodott. - Szeretném, ha olyan
idős lehetnék, hogy gondoskodhassak magáról, Mis, akarom mondani, Silver.
- Gondoskodni is fogsz - ma legalábbis. Jordy elégedettnek tűnt. Egy bérelt
kocsi felé mutatott, amit Morgan küldött nekik, majd segített Silvernek felszállni.
Megnézték Bridgetown nevezetességeit, majd a távolabb fekvő cukornádültetvények
felé hajtottak.
Egy belső faluban, Bannatyne-ben megálltak, és egy baján vendéglő teraszán
megebédeltek. Volt tengeri sün, repülő hal – melyeket Silver határozottan
visszautasított - és volt languszta, arbadosi homár, amjt végül rendelt. Ettek még
yam- gyökeret, eddoe -t és desszertként ananászt. Jordy most kóstolta meg életeben
először az ananászt, és azt állította, hogy ez a világ legfinomabb gyümölcse.
- Mint George Washington - mondta nevetve Silver.
- Hogy érti ezt?
- Azt olvastam valahol, hogy amikor George Washington először jött ide és
megkóstolta ezt a gyümölcsöt, ő is ezt mondta.
- Tehát nagyon hasonlítunk egymásra - jegyezte Jordy tréfásan.
- Határozottan, csak te sokkal helyesebb vagy - Az ebéd és az együtt töltött nap
közel hozta őket egymáshoz aminek Silver nagyon örült. Komolyan gondolta, amikor
azt mondtl hogy az öccsének tekinti a fiút.

113
 Nyilván Jordy is érezte ezt a közelséget, mert amikor kiléptek az étteremből,
sokkal felszabadultabb volt, mint valaha. Miközben folytatták útjukat, Silver megtudta,
hogy a fiú olyan korán jutott árvaságra, hogy egyáltalán nem emlékezett a szüleire.
Morgan Trasket és Jacques Bouillardot istenítette Cookie-ról is sokat beszélt, hogy a
vén tengeri medve kisfiú korától figyelemmel kíséri a sorsát.
- Azt hiszem, hogy a dolgok mostantól döntően meg fognak változni - fejezte be
elgondolkozva. - Ahogy hazaérünk a kap'tány itthagyja a tengert, Cookie feleségül
veszi a nőt, akinek udvarol, Jacques pedig egy kétárbocos vitorlásra szegődik. El kell
kezdenem magamra vigyázni.
- Trask őrnagy nem fog elhagyni.
- Persze hogy nem, de az embernek fel kell nőnie egyszer.
- Ebben igazad van. De tizenhárom évesen az ember még szörnyen fiatal
ahhoz, hogy egyedül nézzen szembe az élettel. - Silver többet tudott erről a dologról,
mint szerette volna. Talán beszélnie kellene az őrnaggyal. Ahogy a magas, jóképű
férfira gondolt, vágyhullám öntötte el testét. - Én sokáig voltam magamra utalva -
mondta, hogy elterelje gondolatait erről a veszélyes területről. - Nem olyan rossz
dolog az.
- Magányos volt?
- Igen, Jordy. - A kocsi tovább zötyögött az utcákon, a hangot csak a lovak
patkóinak csattogása szakította félbe. - Néha még most is az vagyok.
Késő délután értek vissza Bridgetownba. - Gondolom, az őrnagy csinált valami
programot estére. - Silver próbált közömbös hangon beszélni.
- Ő és Owen Moore a Gun Hill közelében találkoznak. Az egyik legrégebbi
ültetvényen ma este nagy kakasviadalt rendeznek. A kapitány és Moore talán
elmennek.
- Kakasviadal. - Silver már hallott róla, de még sohasem látta. - Te is el mész?
Jordy elvigyorodott. - Igen. Jacques-kal.
- Veletek mehetek?
Jordy bizonytalannak látszott. - Nem hiszem, hogy a kap'tány örülne neki.
- Ugyan már, Jordy. Veled és Jacques-kal megyek. Nem hiszem, hogy bajom
eshet. Azonkívül az őrnagynak nem kell tudni róla.
- Nem is tudom, Silver.
- Hol van Jacques? Kérdezzük meg tőle. Ez az ötlet már valamivel jobbnak tűnt.
- Rendben van. Vagy a Savannah-n van, vagy pedig az Ökör és varjúban.

114
 - Nézzük meg előbb a kocsmában. - Ott kisebb az esély, hogy összefutnak
Morgannel. Silver utasította a kocsist, mire az kicsit meglepődött. Nemsokára
azonban ugyanannál a lehúzott redőnyű kocsmánál álltak meg, ahol Jacques
korábban is ivott. Jordy beszaladt, hogy megnézze, ott van-e. Néhány perc múlva
együtt jöttek ki.
- Szóval, „chérie”, a viaskodó csirkéket akarja látni? - Bár a franciának kellemes
sörszaga volt, egyáltalán nem tűnt részegnek.
- Jó mulatságnak hangzik.
- Nem hiszem, hogy ezután is így gondolja. - Benyúlt a nadrágzsebébe, és egy
összehajtogatott papírt vett elő, me-'yen valami írás és egy kép volt. - Van más
probléma is.
Silvernek elállt a lélegzete, amikor a körözőplakáton saját magára ismert. A
plakátot apja az egész szigeten szétküldte. – Az átkozott! Mindig megtalálja a
módját, hogy pokollá tegye az életemet.
- Sokkal szebb a valóságban, mint ezen a képen – jegyezte meg Jacques, de
kétezer arany nagyon sok pénz.
- Pinkard már megkapta a jutalmat. Nem tudnánk valamit tenni?
- Kitehetek valami hirdetést, hogy mindenki megtudja, de időbe telik, amíg a hír
elterjed a szigeten. - Lenézett Silverre, és egyik mancsszerű kezével megérintette az
arcát. - Ta-
129
Ián el kell jönnie ma este velünk, Jacques Bouillard mellett legalább biztonságban
lesz.
Silver izgatottan mosolygott. - Tudtam, hogy barátok leszünk.
- Lesznek ott más nők is. Nem sokan, de azért lesznek. Nem fogja
kényelmetlenül érezni magát. Jordy és én hatkor elmegyünk magáért.
- Készen leszek - mondta Silver. Majd azt mondja Lady Graysonnak, hogy
Morgan szervezett számára valami programot. Ahogy a nő a férfi minden
füttyentésére ugrott, Silver nem hitte, hogy valami gond lesz azzal, hogy elhagyja
este a házat.
- Ne menjen ki egyedül - figyelmeztette Jacques.
- Nem fogok.
A francia a szájához emelte a kezét. - Viszlát ma este, „chérie”.

115
 Néhány órával később a kis, bérelt bricska lefékezett egy zsúpfedeles pajta
előtt, mely a fő háztól távolabb állt az ültetvényen. A bejárat előtt rengeteg ló,
bricska, hintó, kétkerekű lovaskocsi, könnyű futókocsi - és minden lehetséges eszköz
volt, mely valahogy utasokat tudott szállítani a ma esti eseményre.
- Olyan izgalmas - jegyezte meg Silver izgatottan.
- Sok fogadás lesz - mondta neki Jacques. - A tétek nagyon magasak lesznek.
Silver elfintorodott. Gyűlölte, hogy nincs nála pénz.
- Ne aggódjon, Silver - mondta Jordy, mert megértette arckifejezését. –
Jacques fogadni fog magának.
- Az nem lesz jó, Jordy. Mi lesz, ha veszítek?
-„Bonne chance, ma chére”, jó szerencsét fog hozni. Nyerni fogunk.
Silver ezen elmosolyodott. Egyre jobban kedvelte Jacques Bouillardot. A francia
nagy, húsos kezével kormányozta Silvert az embertömegben, végül bevezette őket a
helyiségbe. Silver türkizkék, könnyű selyemruhát viselt, melynek alját sötétebb
türkizkék zsinórral szegték be. Gyönyörű ruha volt, egyszerűsége miatt pedig még
szebb. Ahogy Jacques említette, voltak ott más nők is. Valóban nem sokan, csak
néhányan. Elegáns ruhákba voltak öltözve, és kísérőjük karjába kapaszkodtak.
Persze voltak ott rossz hírű egyének is, mindenféle fajtájú matróz
szerencsejátékos és gazember. Dokkmunkások, ültetvényeken dolgozók,
kereskedők, parasztok és szajhák. A színek, hangok, képek kavargó egyvelegétől
Silver szédülni kezdett.
- Köszönöm, hogy elhoztak - fordult Jacques-hoz, amikor beértek.
- Még ne köszönje meg - mondta Jacques titokzatosan, de nem folytatta.
A nyitott tetejű pajta belsejében a gazdag patrónusok egy csoportban ültek, a
szegényebbek pedig velük szemben. Jacques - akin egyszerű, kék vászonnadrág és
tiszta, fehér ing volt - valahova középre vezette őket. Silver Morgant kereste a
tömegben, de sehol sem látta.
Előttük a helyiség közepén egy kis kerítéssel körülvett, kör alakú terület, a
kakasviadali tér terült el. Egyik oldalon rekeszekbe kakasok voltak zárva, melyek
hangosan vijjogtak és kukorékoltak, amikor gazdáik egyet-egyet kivettek a ládából. A
pajta zajos volt és zsúfolt. A levegőt a frissen vágott szalma és fűrészpor szaga
töltötte be. Sötét bőrű férfiak agyagkancsókból méregerős barbadosi rumot ittak,
mások pedig cukornádból készült brandyt.

116
 Silver megfigyelte, hogy Jacques most nem ivott.
- Mit csinál ott az az ember? - Silver egy bozontos szemöldökű férfira mutatott,
aki az aréna felett lógó kosárban állt.
Jacques halkan nevetett. - Az egy szélhámos csaló, aki nem tudta kifizetni a
fogadást. Egész este ott kell maradnia.
Silver is elnevette magát. Elég enyhe büntetésnek tűnt, de csak addig, amíg
egy férf felemelt egy üres söröspoharat, és majdnem fejen találta a bozontos
szemöldökűt.
- Nos, „ma belle” melyik lesz a győztes?
Jacques a két madarra mutatott, akiket épp most tettek le az arénában. Az egyik egy
fehér tyúk volt fekete foltokkal, a másik pedig egy nata|mas, vörös kakas, amelynek
sötét és világos tollai szépen csillogtak a lámpafényben.
- A nagy vörös. Egészen biztosan.
- De a foltos a favorit - figyelmeztette jacques. – Sokszor nyert már.
- De olyan megtépázottnak tűnik.
Jacques felnevetett, majd vastag, fekete bajusza alatt tovább mosolygott. -
Szerintem mindig az öreg harcos a legkeményebb, de mi a vörösre fogadunk. - Ezzel
elment, úgy tűnt, már alig várja, hogy fogadhasson. Ahogy letették a küzdő feleket,
azok felborzolták tollaikat, felvették harci állásukat, és óvatosan körözni kezdtek
egymás körül. Silver csak ekkor vette észre a két fémkést, melyeket vékony lábukhoz
szíjaztak.
- Mik azok a fémdolgok, amiket viselnek, Jordy?
- Sarkantyúnak hívják. A tulajdonosuk teszi rájuk, mert így jobban tudnak
harcolni.
Silver visszafordította a tekintetét az arénára. A foltos tyúk ezt a pillanatot
választotta, hogy felröppenjen a levegőbe, és fémsarkantyúját a nagy, vörös kakas
mellébe döfje. Siivernek elállt a lélegzete, amikor a mély sebből vér spriccelt ki. A
vörös szárnyaival csapkodott és eliszkolt, de néhány pillanat múlva újra visszatért.
Fényes sarkantyúja gonoszul fúródott a foltos tyúk hasa aljába, miután még több vér
ömlött az aréna fűrészporos talajára. Silver gyomra felfordult.
Bár mindkét állat megsebesült, mégis vijjogtak, kotkodácsoltak, bosszúra
vágytak, és egyikük sem volt hajlandó föladni. Újra és újra egymásnak rontottak,
belemélyesztették sarkantyújukat egymás testébe, felszaggatták húsukat, tépték
egymást, mert mindketten győzni akartak.

117
 Silver megragadta a faülőkét, és elfordította a tekintetei. Miért nem mondta ezt
neki senki?
Az arénával szemben Morgan feltekintett Owen folytatott megbeszéléséből. A
mondanivalójuk nagy rész pajta előtt már megbeszélték, de Moore ragaszkodott . h«
hogy bemenjenek, Morgan pedig vonakodva bár, de követte. Nem szerette a
kakasviadalt. Túl véres volt, és józan ésszel nézve feleslegesen kegyetlen.
Figyelte, ahogy a két madár egymásnak rohan, tépik a húsukat, tollaik
repkednek, folyik a vérük a számtalan vágott sebből, melyek apró testüket
csúfították. A vörös kakasnak eltört az egyik szárnya, és a földön húzta. A foltos
egyik lába megsérült, ezért a másikon szökdellt. Túl korai volt még megmondani,
hogy melyikük lesz a győztes, Morgannek azonban már elege volt.
Éppen indult volna kifelé, amikor szeme sarkából megpillantott egy türkizkék
ruhába öltözött nőt. A nő felemelte a fejét, mire a lámpafény megcsillant fényes,
szőke haján. Silver. Morgan nem ismert még egy nőt, akinek ilyen világos lett volna a
haja és ilyen sötét a szeme.
Mi az ördögöt keres itt? Ekkor meglátta, hogy Jordy ül mellette, és érezte, hogy
felforr a vére. Azzal bízta meg a fiút, hogy vigyázzon rá. Álmában sem gondolta
volna, hogy elhozza egy ilyen helyre. Felállt a helyéről, és azzal az eltökélt
szándékkal indult el Silver felé, hogy jól kiosztja mindkettőjüket. Jól megadja
Jordynak, amit megérdemel, aztán Silverrel bánik el.
Alig volt csak félúton, amikor látta, hogy Silver feláll és a pajta távolabbi kijárata
felé igyekszik. Hova a pokolba megy? Ez a hely akkor is veszélyes egy nőnek, ha
egy kisfiú elkíséri, egy gyönyörű nőnek egyedül pedig egy rémálom.
Morgan nagyot káromkodott, majd az útjában álló embereket félrelökdösve
Silver után indult. Miután kiért, a sötétben őt kereste, de sehol sem látta. Majd
megpillantotta az egyik öreg pálmafa törzse mögül kikandikáló türkiz selyemszok-
nyáját.
Összeszorította a fogát, és elindult felé. Amikor odaért, megragadta a karját, és
hallotta ijedt sikolyát, amikor maga relé fordította.
- Mi az ördögöt keres itt? - Mérgében felhúzta a szemöldökét.
Silver hamuszürke arccal nézett Morganre. - Bocsásson meg, őrnagy. -
Megpróbált kiszabadulni a szorításából. – Nem érzem jól magam. Nem... nem
tudtam, hogy ilyen... véres lesz. Kezet a szaJa elé kapta, elfordult, és a pálmafa
mögött lévő bokorba hányt.

118
 - Krisztusom! Morgan elhúzta a szoknyáját az útból, és tartotta a fejét, amíg
Silver még néhányat öklendezett, majd meghagyta neki, hogy maradjon ott, ahol van.
Egy perc múlva nedves ronggyal és egy kancsó vízzel tért vissza.
Silver kiöblítette a száját, majd Morgan segítségével lemosta az arcát és a
homlokáról az izzadságcseppeket.
- Az isten áldja meg, Silver, mi bújt magába, hogy ejött egy ilyen helyre?
- Nem vagyok egyedül. - A nedves, hűvös rongyot az arcához szorította. -
Jacques és Jordy is velem vannak.
- Jacques hozta ide?
- Én kértem meg. Azt hittem, jó mulatság lesz.
- Hát nem az volt.
- Nem. - Silver hagyta, hogy Morgan egy padhoz vezesse majd fáradtan leült. -
Azok a szegény, gyönyörű madarak!
Morgan felsóhajtott. - Tudom, hogy nehezen hiszi el, amit most mondok, de
vannak olyan dolgok, amiket egy nőnek nem szabad csinálnia.
- De ugye maga sem élvezi ezt?
- Az igazat megvallva, nem. De...
- Akkor jó - felelte Silver, és felemelte gödrös állát.
Morgan visszafojtotta mosolyát. - Hazavihetem?
Silver megkönnyebbülten nézett rá. - Örökké hálás lennék érte.
- Megyek, megmondom Jacques-nak.
Amikor visszatért, kezében volt az összehajtogatott plakát, amit a francia
mutatott neki délután. - Jacques elnézést kért magától. - Arról már nem beszélt, hogy
valószínűleg ez volt a francia által kirótt próba, és mivel Silver idő előtt szánalomról
tett tanúbizonyságot, sikeresen kiállta.
Morgan széthajtotta a plakátot, átfutotta a nagy betűket, melyen az állt, hogy
kétezer arany üti a markát annak, aki visszaviszi ezt a lányt. - Nem tetszik ez nekem,
Silver. Egyáltalán nem. Ha valaki felismeri magát, ami nem túl nehéz, akkor talán
kényszerítheti, hogy térjen vissza Katongára.
- Nem számít, hiszen néhány nap múlva úgyis elmegyünk. - „Téved”, gondolta
Morgan, és bűntudattal vegyes aggódást érzett a szívében. - Amíg óvatos vagyok,
addig semmi nem történhet.
- Magával bármi megtörténhet - morogta a férfi, mire Silver kihúzta magát.
Istenem, milyen hihetetlenül szép nő a holdfényben! Elöl mélyen kivágott ruhája

119
megmutat1 magas, kerek mellének tetejét. Morgan még mindig emlékezett bőrének
simaságára és testének körvonalaira. - Jobb na indulunk - mondta, és gondolatait
biztonságosabb mederbe terelte.
Morgan lóháton jött idáig. A lovat itthagyta Jacques-nak és Jordynak - akik majd
Owen Moore-ral mennek haza, és később visszaviszik az állatot az istállóba - ők
pedig elvitték a bricskát.
Az út nagy része alatt Morgan hallgatott, egyszer azonban meglepte Siivert,
amikor egy útszéli fogadónál megállt, mely nem volt messze az óceántól. - Jól érzi
magát ahhoz, hogy egyen valamit? Legalább egy kis pirítóst és teát.
- Csodálatosan hangzik. - Több csésze teát ittak, vajas lángost ettek és
ananász dzsemet nyalogattak az ujjúkról. Felszabadultan beszélgettek, mindketten
jól érezték magukat.
- Meséljen az anyjáról! - kérte Morgan, miután befejezték a vacsorát és némán
ültek az ablak mellett. - Sokszor gondoltam Maryre.
- Nem sok mindent tudok mondani. Alig ismertem őt. Ötéves koromban halt
meg, amikor a húgomat világra hozta.
Morgan szeme kikerekedett. - Nem is tudtam, hogy van egy húga.
- Már nincs. - Silver lenézett az abrosz szépen hímzett virágmintájára, majd
ujjaival is simogatni kezdte a vonalakat. - Bethynek hívták, és ő volt a legédesebb
kislány a világon. A sárgaláz vitte el, amikor végigsöpört a szigeten.
Morgan felemelte Silver állat, kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. -
Elvesztette az édesanyját és a húgát... Sajnálom ... nem tudtam, hogy ilyen
tragédiákon kellett keresztülmennie.
Fényes, zöld szemében aggodalom látszott, ujjai pedig melegek voltak.
Ugyanez az erős kéz érintette meg tegnap is, csak egészen másképpen, gondolta
Silver, és azt kívánta, bárcsak ne tette volna. Azok után, ami köztük történt, már attól
is zavarba kellene jönnie, hogy itt ül vele szemben. De ehelyett arra döbbent rá, hogy
szeretné, ha a férfi újra felébresztené benne azokat a csodálatos érzéseket.
- És mi a helyzet magával? - kérdezte Silver. - Jordy azt mondta, hogy egyedül
nevelte fel az öccsét. Magának nem volt családja.
- Magának van, Silver. Ott van az apja.
Silver nem felelt.
- Az öcsém nagyon sokat jelentett nekem - folytatta Morgan - Mindent. Brendan
forrófejű, nyughatatlan és egy kicsit vad is de majd kinövi. - Halkan felnevetett. -

120
Kisfiú korában állandóan bajt kevert. Néha nagyon komoly helyzetbe került, de
általában vidám volt. - Morgan elmosolyodott. - Korántsem olyan komoly, mint a
bátyja.
- Úgy tűnik, kedvelném.
Morgan bólintott. - Brendan intelligens, dolgos és megbízható. Igazán jó ember.
„Mint maga” - gondolta Silver. - Jordy azt mondta, hogy hadnagy és Mexikóban
állomásozik. Odamegyunk mi is?
Morgan felvonta a szemöldökét, és tekintete elsötétült. - Honnan tud erről?
Jordy nem tudja, hová megyünk. Csak nem Riley árulta el?
Silver mélyen elpirult. Hazudhatna, de Morgan biztosan rájönne. - Elolvastam a
parancsait. - Meglátta szemeben a gyilkos kifejezést ezért a karjáért nyúlt. - Kérem,
ne haragudjon! Akkor még nem ismertem magát. Próbáltam életben maradni. Nem
szóltam róla senkinek, és nem is fogok.
Morgan egy percig figyelte Silvert, majd az izom elernyedt az arcán -
Tudhattam volna. - Kissé zsémbesnek tűnt, de haragja már elszállt. - Ezen a ponton
nem, hiszem, hogy számítana valamit. Azonkívül Rileyt nem nehéz megtörni. Siler
nem tudta, hogy értse ezt - Jöjjön - mondta.
A bricskával lementek a fehér, homokos partra, ahol a hullámok lágyan mosták
a fövényt. A holdfény az óceán vizében hidat épített, a hűs szellő pedig Silver laza
fürtjeibe kapott. Silver, miután levette a cipőjét, hátat fordított Morgannek, kikapcsolta
a harisnyakötőjét és levette a harisnyáját. A homok meleg volt, és lábujjai közé folyt.
A leves tiszta, sós illatot árasztott.
- A múlt éjszakáról pedig... - mondta Morgan, miközben megállította Silvert egy
pálmafa alatt, és maga elé fordította.
Silver ujját a férfi szája elé tette, hogy elhallgattassa. - Én nem vagyok könnyű
préda, őrnagy. Ami kettőnk között történt… Váratlan volt, hogy finoman fogalmazzak.
De én nem bántam meg.
- Bárcsak azt mondhatnám, hogy én igen, de ha ezt tenném, hazudnék.
Kívánom, Silver. Tudom, hogy nem szabadna, mégis így van.
Silver Morgan nyaka köré fonta a karját, és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja.
Először gyengéden, majd egyre tüzesebben. Morgan átölelte, és magához húzta.
Olyan férfias voIt, olyan hihetetlenül erős és férfias. Nedves nyelvének érintésétől és
követelőző ajkától heves vágy futott végig Silver testén. A férfi vállában megfeszültek
az izmok, ahogy lehajtotta a fejét, hogy elmélyítse a csókot, mire Silver megérezte a

121
dohány gyenge illatát, ami a fogadóban vette körül őket. Ujjaival beletúrt a hajába,
forró testéhez simult, és érezte, ahogy Morgan keze végigsiklik a hátán, megragadja
a fenekét és még közelebb húzza őt magához.
Morgan felnyögött és elhúzódott.
- Mi... mi baj van? - kérdezte Silver, és alig kapott levegőt.
- Nem lenne szabad ezt csinálnunk. - Megragadta Silver kezét és a
mellkasához emelte, mire Silver érezte vadul dobogó szívét. - Nemsokára elmegyek.
A briteket már látták közeledni, reggelre itt lesznek. Megkötjük az üzletet, és az
azutáni napon elmegyek. Csak akkor térek vissza, ha teljesítettem a küldetésemet.
- De én is magával megyek.
- Maga itt marad. Owen Moore megígérte, hogy vigyáz magára. Mexikóban
háború van, nem egy nőnek való hely az.
- De azt mondta...
- Azt mondtam, hogy a visszaúton visszaviszem Katongá-ra, és pontosan ezt is
fogom tenni. De addig itt marad Lydiá-nál. Elvárom, hogy megtartsa a szavát, és itt
legyen, ha visszajövök.
- De… - Morgan lehajolt és megcsókolta, amivel beléfojtotta a folytatást.
Silvernek úgy tűnt, a csók túl hamar véget ért.
A férfi hátrasimította a haját, majd kemény tekintettel nézett Silverre. - Nem az
a tervem, hogy ellopjam az erényét, aztán itthagyjam, bár most legszívesebben ezt
tenném.
- Ha megpróbálta volna „ellopni” az erényemet, úgysem lett volna semmi
esélye, őrnagy.
- Nem készültem még fel a házasságra.
- Helyes.
- Helyes? Mi az ördögöt jelent ez?
- A házasság a legutolsó dolog, amit szeretnék. Elcserélni az egyik urat a
másikra, és közben állandóan meghajolni egy férfi akarata előtt, én ebből nem kérek.
Morgan meglepő módon felháborodottnak tűnt. - Akkor mi az ördögöt akar?
- Most csak azt akarom, hogy megcsókoljon.
Morgan tekintete belefúródott. Úgy látszott, belső csatát vív. - Maga kétségkívül
a legátkozottabb... - Megragadta a karját, és a homokon a bricska felé vonszolta. -
Ideje, hogy hazamenjen - mondta öszeszorított fogai közül.

122
 Silver nem ellenkezett. Ha Morgan nem akarja megcsókolni, az az ő baja. Neki
más dolgokon kell törnie a fejét, például azon, hogyan juthatna fel észrevétlenül a
hajóra.

11. fejezet

Silver olyan gyorsan el is vetette az ötletet, ahogy eszébe jutott. A hajmeresztő

tetteket, amiket régebben csinált, szükségből kellett elkövetnie. Életben kellett
maradnia. Meg akar szökni Katongáról, és minden tőle telhetőt meg is tett, hogy ez
sikerüljön.
De az az ötlet, hogy felszökik a Savannáh-ra, itthagyja Chelsea Road-beli ház
minden kényelmét, hogy elhajózzon Morgan Traskkel Mexikóba - olyan rossz volt,
hogy végiggondolni sem volt érdemes.
Silver puha, fehér pamut hálóingében a mahagóni fésülködőasztal előtt ült,
megnézte magát a tükörben, majd fésülni kezdte a haját. Morgan néhány órája hozta
őt haza. A feltűnően hűvös Lady Grayson fogadta az ajtóban.
- Tehát... ti ketten... végül egymásra találtatok - mondta.
- Jacques nem akart még véget vetni az estének, ezért én hoztam haza Silvert.
- Morgan kedvesen mosolygott.
- Bejössz egy italra?
- Sajnos nem érek rá. A szállítmány, amit várunk, holnap reggel érkezik. Még
dolgom van előtte.
- Értem. - Lydia mindössze csak ennyit felelt.
Amikor Silvernek eszébe jutott, hogy milyen gyengéden búcsúzott el tőle
Morgan, és Lydia milyen keserűen nézett rá, megborzongott. Most, hogy Morgan
123
elmegy, heteket kell együtt töltenie Lady Graysonnal, akinek iránta tanúsított ma-
gatartása valahol az ellenséges és a határtalan megvetés között volt jellemezhető.
Amióta megszakította Morgannal töltött éjszakáját, a nő alig szólt hozzá.
Ettől eltekintve ott volt még az apja. A körözőplakátokat nemcsak Barbadoson,
hanem az egész nyugat-indiai szigetvilágon elterjesztették. Akármelyik átutazó
matróz láthatott egyet. Silver nem volt biztos benne, hogy védelmezője - bárki legyen
is az - minden pillanatban mellette lehet, és mára gondolattól is, hogy vissza kell térni
Katongára, felfordult a gyomra.
Ez eszébe juttatott egy újabb dolgot. Előbb vagy utóbb Morgan visszaviszi őt
apjához. Két lehetősége volt: vagy megszegi a szavát és elszökik, vagy elmondja
Morgannek az igazat, és imádkozik, hogy a férfi megértse őt.
Erre a gondolatra még jobban elfogta az émelygés. El sem tudta képzelni, mit
szólna, ha megtudná az igazat William Hardwick-Jonesról. Biztosan el sem hinné. De
még ha el is hinné, mit gondolna? Amikor arra gondolt, hogy elutasítóan néz rá -
rnert biztos volt benne, hogy így lesz - gyomra görcsbe rándult.
Lennie kell valami módnak arra, hogy meggyőzze anélkül, hogy fel kelljen
fednie előtte szörnyű titkát. Bármi legyen is az, időt vesz igénybe.
Több, mint egy nap az út hajóval Katongáig.
Silver abbahagyta a fésülködést, és haját egy copfba rendezte. A gondolat,
hogy felszökik a Savannah fedélzetére, először örült ötletnek tűnt, most azonban már
egyre kevésbé tartotta annak. És volt még valami, ami segített a döntésben, és amit
csak ma este a tengerparti pálmafa alatt kezdett gyanítani: kezdett beleszeretni
Morganbe.
A férfi biztosan nem volt szerelmes belé. Legalábbis még nem. De Silver abban
biztos volt, hogy törődött vele. Talán jobban is, mint ahogy bevallotta magának. Silver
nem tudta, hogy ez a vonzalom hová vezet, de átkozottul kíváncsi volt rá, és ki
akarta deríteni.
Lefeküdt moszkitóhálóval fedett, baldachinos ágyába, elhúzta a függönyöket az
ágy körül, és már vagy ezredjére vette sorba a „miért”-eket és a „miért nem”-eket,
mire végül dönteni tudott.
Amikor a Savannah kihajózik Barbadosból, Silver Jones így vagy úgy, de a
fedélzetén lesz.

124
 Ahogy Morgan előre megjósolta, a brit hajó, a Horatio másnap reggel
megérkezett a Carlisle-öbölbe. Morgan találkozott Bartholomew kapitánnyal és Owen
Moore-ral, az összekötő tisztjével. Majd előkészítették a Savannah teljes gyapotrako-
mányának barbadosi cukorra való cseréjét, melyet aztán a Horatio fegyverkészletére
cseréltek át.
A ki- és berakodás zökkenőmentesen zajlott, egeszén ad-dis amíg a kis,
amerikai kétárbocos vitorlás, az Adversity be nem érkezett a kikötőbe délután.
Morgan a kabinjában dolgozott átnézte a hajórakleveleket, ellenőrizte a rakomány
számláit, és megdicsérte magát, amiért olyan bámulatosan viselkedett előző este
Silverrel.
Persze csak egyik fele volt büszke a viselkedésére, másik fele százszor
elátkozta magát miatta.
- Elnézést, őrnagy - hallatszott egy zengő hang nyitott kabinjának ajtajából,
megszakítva gondolatainak menetet, amiért nagyon hálás volt.
Amikor meglátta a magas, fekete hajú férfit, aki ugyanolyan kék egyenruhát
viselt, mint ő - de váll-lapján ezredesi rangot jeleztek az aranycsíkok - Morgan
hátratolta a székét, felállt és az ajtóban köszöntötte az ezredest.
- Constantine Buckland. - Az ezredes kinyújtotta a kezét, amit Morgan
elfogadott. - Most érkeztem Texasbol, a Adversity fedélzetén.
- Morgan Trask őrnagy. Örülök, hogy megismerhetem.
- Rendes körülmények között én is ezt mondanám, de attól tartok, nagyon
kellemetlen híreket hoztam önnek. – Buckland beszédén nem érződött a szokásos
délies kiejtés, kifinomuItnak hangzott. Nyilvánvalóan művelt ember volt.
- Jöjjön be, ezredes.
Buckland akaratlanul is kihúzta magát, majd belépett a kabinba. Nagy ember
volt, nem olyan magas, mint Morgan, de súlyosabb és egy kicsit rosszabb volt a
kondíciója is. Legalább tíz évvel idősebbnek látszott, már őszült, de még mindig
jóképű volt. Leült egy székre, Morgan pedig visszaült tölgyfa íróasztalához.
- Nem könnyű elkezdeni - kezdte az ezredes. - Attól tartok, hogy csapataink a
Yucatánon bajba kerültek. A túlerőben lévő mexikói sereg legyőzte az embereinket.
Több mint a fél csapatunk fogságba esett. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de az
öccse is köztük van.
Úgy tűnt, a levegő kiszállt Morgan tüdejéből. - Hol tartják őket a mexikóiak?

125
 - Valahol Campeche környékén. Mindkét csatahajójuk a közelben horgonyzik,
és utasításokra vár. Az ön küldetése ezek után már nemcsak a fegyverek szállítása.
Meg kell találnia a módját, hogy valahogy kiszabadítsa az embereinket.
Morgan egy percig a híreken töprengett. - Hány katonát hozott?
Buckland kényelmetlenül kezdte érezni magát. - Az Adversity nem csatahajó, őrnagy,
csak egy küldönc. Tíz emberem van, és felhatalmaztak, hogy még tíz zsoldost
béreljek, ha találok.
Morgan összeszorította a száját, felpattant, és öntudatlanul ökölbe szorította a
kezét. - Mi a fenéről beszél? Azt akarja mondani, hogy az én öt texasi katonámmal
es a maga néhány emberével szabadítsuk ki a fél texasi hadsereget a börtönből?
- Azt próbálom elmagyarázni, őrnagy, hogy a lázadás Mexikóban kezd elbukni.
A csapataink zavart jelentenek a szuverén texasi köztársaságra. Nem hagyhatjuk,
hogy ez az incidens nagyobb méreteket öltsön.
Morgan állán megrándult egy izom. - Ez ostobaság, ezredes. Azok az emberek
hűségből cselekedtek úgy, mi pedig most magukra hagyjuk őket.
- Nem olyan rossz a helyzet, amilyennek latszik. Még megvan a fél csapatunk,
és a fegyverekkel együtt, amiket szállít, jó esélye van arra, hogy sikeres ellenállást
fejtsen ki.
Morgan beletúrt a hajába, és tudta, hogy a további ellenkezésnek úgysem
lenne semmi értelme, ezért kezdett beletörődni a helyzetbe. Nagyot sóhajtott. -
Jacques Bouillard segít megszerezni a zsoldosokat. Miután berakodtunk, a holnap
reggeli dagállyal el is tudunk indulni.
- Mit gondol, mennyi idő alatt érünk Campechebe?
- Három hét, de ha szerencsénk van, valamivel kevesebb.
Buckland most először tűnt bizonytalannak. - Csak imádkozni tudunk, hogy az
emberek kitartsanak addig, amíg odaérünk.
Morgan lerogyott a székre. „Hallod, kisöcsém? Melegen ajánlom neked, hogy
kitarts addig.”
Morgan a Charlotte-tal való szakítás utáni hosszú hónapokra gondolt, majd arra
a két szörnyű hétre, amit Cookie-val egy barcelonai börtönben töltöttek, mert
Santiago éttermében verekedtek. Az a hely maga volt a pokol. Abból, amit Buckland
mondott - és figyelembe véve, hogy időbe telik, míg a hírek elérnek ide -, Morgan
arra következtetett, hogy Brendan már hónapok óta lehet egy hasonló börtönben.
Morgan tudta hogy öccse kemény férfi, de egy ilyen hely meg a legkeményebb

126
embert is meg tudja törni. Atkozódott magában. Úgy fogja hajtani az embereit és a
ajóját, ahogy csak a szél és Isten megengedi. Aztán megtalálja a módját, hogy
bejusson oda és kihozza azokat az embereket onnan, így vagy úgy.
Csak azon imádkozott, hogy Brendan életben legyen még, mire odaér.

- Viszontlátásra, őrnagy. - Silver Morgan jóképű arcára mosolygott.

- Viszontlátásra, Silver. Vigyázzon magára, és ne feledkezzen meg az
ígéretéről.
- Tudom, hogy ki fogja őt szabadítani. – Morgan elmondta a nőnek, hogy
Brendan fogságba esett, és hogy milyen sürgős ezért elmennie, bár tudta, hogy a nő
már amúgy is sejti. Silver lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja a férfi arcát.
A kikötőben álltak a hajó mellett, körülöttük nagy sürgés-forgás volt. A vitorlák
csattogtak, az égen sirályok vijjogtak, és még magasabbra szálltak a szélben.
Morgan még a házban elbúcsúzott Lydiától, amire a nő válasza aligha volt
udvariasnak mondható. Silver ragaszkodott hozzá, hogy a rakpartig kísérje a férfit.
Morgan csak azért egyezett bele, mert Owen Moore egyik embere kocsijával várta a
nőt, hogy azután visszavigye a házba.
- Mennyi idő múlva indul? - kérdezte Silver.
- Egy órán belül, nemsokára készen leszünk.
- Akkor azt hiszem jobb lesz, ha megyek.
- Igen - felelte Morgan, de egyikük sem mozdult.
- Hiányozni fog, Morgan Trask. - A férfi szeme olyan zöld volt, mint a csillogó
Karib-tenger.
Keze közé fogta Silver arcát, hüvelykujjával az arca élét simogatta. Silver a
pillekönnyű érintését úgy érezte, mintha egy szárny simította volna végig, amitől a
vágy végighullámzott a hasában. Aztán Morgan azt tette, amit egyáltalán nem várt.
Ott a kikötőben, a rengeteg ember előtt magához vonta, és megcsókolta. Ajka forrón
és keményen követelte Silver száját, és a nő úgy érezte, összecsuklik a lába. Amikor
végül elengedte, Silvernek meg kellett kapaszkodnia a férfi testében, nehogy
összeessen.
Morgan huncutul elmosolyodott. - Majd beszélgetünk, ha visszajöttem.

127
 Silver csak bólintott, és nézte, ahogy egyenes háttal elmegy a fadeszkákon át a
hajó felé. Ő is megfordult, és a kocsihoz ment, ami diszkréten várta, hogy
hazavihesse.
- Készen vagyok - mondta, amikor odaért, majd segítség nélkül felszállt.
Csak néhány percbe telt, amíg elérték a Chelsea Road-i házat, de minden
másodperc értékes volt. Silver elköszönt védelmezőjétől, megígérte, hogy aznap már
nem hagyja el a házat, majd felsietett a szobálába. Amikor végre ott volt, hálát adott
őrült ösztönének, hogy magával hozta Jordy ruháit, majd belebújt a vászonnadrágba
és az ingbe.
Mivel úgy volt, hogy hosszabb ideig marad a házban, a hajóról minden ruháját
elhozták ide. Silver annyi ruhát gyömöszölt be a táskába, amennyit csak bírt, s bár
elég súlyos lett így a táska, nem tervezte, hogy sokáig cipeli. Jacques a sarkon fogja
várni.
Maga sem tudta, hogy vette rá, hogy segítsen neki. Leginkább a biztonságára
hivatkozott, mondván, hogy az őrnagy az egyetlen férfi, aki meg tudja védeni az aljas
alakoktól, akik bizonyára látták már a körözőplakátot valahol.
Silver nem tudta, hogy a franciának voltak-e saját okai, amiért segít neki, de az
biztos, hogy nagyon csillogott a szeme.
Jacques, ahogy megígérte, a sarkon várta a nőt. Olyan magas volt és szilárd,
mint egy tölgyfa. Végignézett Silveren, aki Jordy passzos ruháiba volt öltözve, majd
átnyújtott neki egy matrózsapkát, ami alá begyűrhette a haját. Miközben Jacques
felemelte a nehéz bőrtáskát és elindultak a rakpart felé, Silvernek túlságosan
önelégültnek tűnt a férfi mosolya, de ezt természetesen nem említette.
- Én elterelem a kapitány figyelmét, amíg maga felszokik a hajóra - ígérte
Jacques. - Néhány napig legalább maradjon a raktérben, és ne mutatkozzon mások
előtt. Nem hiszem, hogy Morgan visszavinné, de biztos, ami biztos. Én majd viszek
magának ételt és takarót.
- Köszönöm, Jacques. Sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, ha maguk
ketten mellettem vannak.
- „Chérie”, ezt mondta a bárány is a farkasnak.
Ígéretéhez híven először Jacques szállt fel, elrejtette a táskát, majd elment
megkeresni Morgant, miközben jelzett Silvernek, hogy jöhet, ha ő elment.

128
 Silver lehajtotta a fejét, és átmászott a korláton. Sokkal nagyobb mozgás volt
most a hajón, mint korábban, sokkal több egyenruhás tiszt és csőcselék volt a
fedélzeten. Ez utóbbiak a zsoldosok voltak, akiket Jacques bérelt fel.
Mivel többen voltak a hajón, egy disznóól és több láda - tele csirkékkel - is állt a
fedélzeten. Mindent összevetve hatalmas felfordulás volt, ami csak megkönnyítette a
dolgát. Silver átfutott a frissen felsúrolt fenyőpadlón, és egyből a raktérhez vezető
létrához sietett. Sötét és nedves volt az alacsony mennyezetű helyiség, a levegőben
pedig fenékvíz szaga terjengett. Silver csoszogó hangot hallott a sarokból, és
megborzongott, mert tudta, hogy egy patkány.
Talált egy helyet, ahol elbújhatott a fegyverrel teli ládák mögé, és megpróbált
olyan kényelmesen elhelyezkedni a hajópadlón a bordák között, amilyen
kényelmesen csak tudott. Nemsokára érezte, hogy a hajó oldalra billen, hallotta a
fagerendák recsegését, ropogását, amint elindultak.
Mennyi ideig kell itt maradnia elbújva? - kérdezte magától és nagyon remélte,
hogy nem sokáig. Mit fog csinálni Morgan, ha megjelenik a fedélzeten?
Morgan is ugyanolyan akaratos, makacs és elszánt, mint ő. De valami miatt
Silver mégis bízott benne. Bár sokszor lett volna rá oka, Morgan sohasem bántotta.
Silver nem hitte, hogy valaha is fogja.
Helyesbített. Ha meglátja őt a hajón, biztosan meg fog örülni. Silver nem akarta
elmondani, hogy Jacques segített neki. Azok után, amit a francia érte tett, nem lenne
tisztességes. Silver már a gondolattól is alázatos lett, hogy összetalálkozik az
őrnaggyal. Úristen, sokkal vadabb lesz, mint a kakasok a kakasviadalon.
Még aznap korán este Jacques hozott Silvernek ételt és takarót, ahogy
megígérte, valamint egy bálnazsírral égő lámpát. Nem maradt sokáig, mert dolga
volt, és nem akarta, hogy lejöjjenek utána, ha keresik. Mivel nem volt mivel le-
foglalnia magát, Silver többnyire szunyókált, legtöbbször azonban éberen figyelt,
mert biztos volt benne, hogy ha nem figyel, akkor azok a szőrös, undorító állatok
rámásznak.
Istenem, mennyire utálta őket!
Silver mocorgott a maga alá terített takarón, mely legalább egy kicsit
elválasztotta a nedves hajófenéktől. A helyiségben nedves hajógerendázat, kátrány-
és penészszag terjengett, de ehhez már hozzászokott. Ennyi kényelmetlenséget
pedig vállal, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Ez a gondolat kicsit javított a kedélyén,
és reggel felé elaludt, bár a sötét helyiségben soha nem lett reggel az éjszakából.

129
 Jacques néány óra múlva tért vissza egy kis étellel és a Barbadosi Hírnök
legújabb számával, mert Silver azt mondta, hogy nagyon szeretne valamit olvasni.
Miután elment, az újság egy időre lekötötte a figyelmét, de a lámpafény olyan
halvány volt, hogy alig látta a betűket. Figyelt, majd a szűk helyiségben fel-alá járkált,
és zsörtölődött, amiért ilyen nedves kis helyen kell lennie. Biztos volt benne, hogy
kint sötét van, de mivel unalmában nappal aludt, ezért most nem volt álmos.
Megdörzsölte sajgó nyakát, helyzetet változtatott, és hátát egy ládának
támasztva felült. Nemsokára lépéseket hallott a létrán lefelé jönni, majd az üres
helyiség távolabbi részében egy lámpa fénye villant fel. Silver biztos volt benne, hogy
Jacques az, ezért nem félt.
Pedig jobban tette volna.
A léptek egyre hangosabbak lettek, és a hajótörzsön egy férfi hatalmas alakja
körvonalazódott a lámpa halvány, sárga fényében. Silver figyelte a közeledő alakot,
és egy pillanat alatt rájött, hogy a deltás férfi nem Jacques.
- Mi az... - Morgan megkerülte a ládákat, és a feltartott lámpa fényénél
döbbenten nézett le Silverre. Állkapcsát összepréselte, miközben letette a lámpát a
fadobozok tetejére, és haragtól villámló tekintettel nézte Silvert.
A nő nagyot nyelt. - Jó... estét, őrnagy.
Morgan kinyújtotta a kezét, megragadta Silver karját, és talpra rántotta. - Mi az
úristent csinál maga itt? Hogy jutott fel a hajóra? - Addig szorította karja felső részét,
amíg a nő fel nem szisszent.
- Akkor szöktem föl, amikor maga el volt foglalva.
- Miért?
Silver megmerevedett a szorításában. - Ha azt hitte, hogy az elkövetkező két
hónap alatt nyugton fogok ülni, és hosszú beszélgetéseket folytatok a szeretőjével,
hát tévedett.
- Valóban? Ha pedig maga azt hiszi, hogy magammal viszem, akkor maga
téved, de nagyot.
- Mit akar csinálni? Visszafordul és visszavisz?
- Pontosan. - Morgan felkapta a lámpát, és a lépcső felé vonszolta a nőt, akinek
botladozó léptei visszhangzottak a raktérben. - És ha rájövök, hogy ki segített
magának, akkor ő is ott találja magát a szigeten.
- És mi lesz az öccsével? - kérdezte Silver. – Minden elvesztegetett nap növeli
a kockázatot.

130
 Morgan a szavak hallatán megtorpant, és szembefordult Silverrel. Szemében
viharos kifejezés látszott. - Azóta ezt tervezte, hogy elmondtam magának, hogy el
kell mennem, ugye?
- Igen, vagyis nem. Akkor eszembe jutott, de addig nem voltam benne biztos,
amíg át nem gondoltam mindent. A jelen körülmények között ezt tűnt a legésszerűbb
megoldásnak.
- Ésszerű? Az isten szerelmére, mi az ésszerű abban, hogy egy nő felszökik
egy hajóra, ami tele van katonákkal, és veszélyes küldetését igyekszik teljesíteni
Mexikóban? Ez nem játék, Silver. Ott háború van.
„Én is vívom a saját háborúmat”, gondolta. „Mindig is azt tettem.” - Nem leszek
az útjában, ígérem. Ha kikötünk, én a hajón maradok, talán még a hasznomat is
tudja venni.
- Átkozott nőszemély.
- Morgan, kérem! Nem lesz ez olyan szörnyű, mint amilyennek hiszi.
Morgan szeme végigsiklott testén, Jordy kopott ruhájában jól látszott az alakja.
Bár még mindig dühös volt, arcáról már eloszlottá feszültség. - Nagyon remélem,
hogy hozott magával más ruhát is.
Silver elvigyorodott. Alig tudta elhinni, hogy ilyen könnyen megúszta. - Igen,
hoztam.
- Megőrültem - dünnyögte Morgan, és kezdte igazából is elhinni. Mert valójában
átkozottul örült, hogy újra láthatja a nőt. Nemcsak az öccsét féltette, de Silverért is
aggódott attól a pillanattól kezdve, hogy elváltak a kikötőben.
Nagyon idegesítette az az átkozott jutalom, amit William felajánlott. Attól félt,
hogy valamelyik kikötői munkás felismeri őt, és fejébe veszi, hogy elrabolja úgy, mint
Pinkard. Attól még jobban félt, hogy ha az a férfi kettesben marad vele, Silver bájai
vonzóbbnak bizonyulnak minden felajánlott pénznél.
Attól is tartott, hogy a nő esetleg megszökik, és még nagyobb veszélybe
sodorja magát. Bár Silver a szavát adta, Morgan mégsem volt biztos benne, hogy
meg is tartja. Ha megpróbálna megszökni, Moore embereinek meg kell állítaniuk, ezt
nagyon jól tudta. Még mindig nem bízott benne.
Arról sem volt teljesen meggyőződve, hogy nem a szeretője után szökött-e el
Katongáról, ahogy Pinkard mondta.
Lenézett és látta, hogy a nő rámosolyog, ezüstös haja csillog a lámpafényben.
Olyan átkozottul vonzó volt fiús ruhájában - felháborító és kívánatos, amilyen csak

131
Silver tud lenni. Így legalább szemmel tarthatja. Persze a hajón most sokkal többen
voltak, és legalább egy tucat zsoldos aludt a fedélzeten. Morgan megborzongott a
gondolatra, hogy azok Silver csinos fenekét bámulják.
- Hol vannak a ruhái?
- Ott, a sarokban.
- Tegyen meg egy szívességet, és vegyen fel valami kevésbé kacér ruhát. -
Buckland ezredesre gondolt. Mit fog szólni ahhoz, hogy egy nő is van a hajón?
Morgan nagyot káromkodott. - Figyelmeztetem, Silver, jobb lesz, ha jól viselkedik, és
ha rájövök, hogy Jordy áll az egész mögött, biztos lehet benne, hogy nagyobb
büntetést fog kapni, mint a múltkor.
- Jordy nem tud semmiről.
Morgan felsóhajtott. - Néha azt hiszem, feltett szándéka, hogy pokollá tegye az
életemet.
Silver elmosolyodott. - Téved, őrnagy - valójában azonban azt remélte, hogy
éppen az ellenkezője fog bekövetkezni.
Silver nem fogadta el a kapitány kabinját, inkább újra a Jordyéba költözött. Ki
rázta a ruháit, felakasztotta és reggelre a nedvességtől eltűntek belőlük a ráncok. Jól
aludt, mert tudta hogy az ajtó másik oldalán ott van Morgan. Biztonságban, védelem
alatt érezte magát, és már volt elég ideje, arni szüksége lesz. A dolgok jóra
fordulnak, mondta szigorúan magának. Minden a maga idejében fog megtörténni.
Aztán találkozott Buckland ezredessel, és ahogy a költő, Burns mondja: „A
legjobban szervezett cselszövés egerek és emberek között...”

Első találkozásuktól fogva Silver elbűvölte Bucklandet. Morgan beszélt a

férfinak a jutalmat ígérő plakátokról és arról, hogy Silver élete milyen veszélyben van.
- Nagy hibát követett el, hogy elszökött otthonról – kezdte Morgan, miközben
kemény tekintete figyelmeztette Silvert, hogy jobban teszi, ha belemegy a játékba -,
de ezt most már ő is belátja. Viszont azokkal a plakátokkal szerte a városban nem
érezte magát biztonságban. - Silver szája sarka apró mosolyra húzódott. - Úgy
érezte, szüksége van arra, hogy védelmezzük, ezért felszökött a hajóra. Biztos
vagyok benne, hogy nem lesz vele semmi gond - fejezte be újabb nyomatékos
tekintet kíséretében.

132
 Silver a szalonban Buckland mellett ült a kerek tölgyfa asztalnál, és édesen az
ezredesre mosolygott. - Én igazán nem akartam bajt keverni, ezredes. Trask őrnagy
megígérte, hogy épségben visszavisz Katongára. Úgy gondoltam, ha vele tartok
akkor biztosan így is lesz, és nem esik semmi bántódásom. Most, hogy önt is
megismerhettem, még nagyobb biztonságban érzem magam. Remélem, nincs
ellenére.
- Nagy ostobaság volt, Miss Jones - mondta Buckland mogorván és
fensőbbségesen -, de megértem az aggodalmát... egy nő egyedül, védelem nélkül.
Megnyugodhat, a Savannah fedélzetén teljes biztonságban van.
- Köszönöm, ezredes. - Silver Morganre pillantott, aki nem tudta, hogy örüljön-e
vagy kétségbeessen. Amikor Buckland megütögette Silver kezét, Morgan arca ismét
megváltozott.
- Sétáljunk egyet a fedélzeten, drágám - javasolta az ezredes.
- Nem is tudom...
Buckland hátratolta a székét, és Silvert is felállni kényszerítette. - Nem kell
félnie, én maga mellett leszek. A katonák okosabbak annál, semhogy
tiszteletlenkedni merjenek.
- Nem kifejezetten erre gondoltam. - Silver tiltakozása ellenére az ezredes
felvezette őt a fedélzetre. Silver órákig nem látta Morgant, és amikor végül
megpillantotta, a férfi hűvös volt, és furcsán szótlan.
Azon az estén a vacsoránál Silver egy rozsdabarna selyemruhát viselt, a férfiak
pedig az egyenruhájukat - Silver biztos volt benne, hogy az ezredes iránti tiszteletből.
A vacsora alatt – mely marhahússzelet, kétszersült és melasz volt, sokal
szegényesebb, mint korábban - Morgan udvariasan, de nem túl barátságosan
viselkedett. Hamilton Riley is jelen volt, és amikor szokásosan melegen üdvözölte
kemény tekintetet kapott az ezredestől. Jacques a legénységgel evett.
Amikor befejezték a vacsorát, a férfiak brandyt ittak és szivarra gyújtottak.
Silver határozottan állította, hogy kedveli aromás füstjét. A beszélgetés elhalt, mire
Silver Morgan fordult abban a reményben, hogy felkíséri a fedélzetre. De Buckland
ajánlkozott.
- A legjobb dolog egy kis séta vacsora után – mondta.
- Nagyon szívesen, ezredes, de… - Morganra tekintett, hátha közbeszól, de ő
kimentette magát, és elment.

133
 Buckland karon fogta Silvert, és felsegítette a létrán fedélzetre. Az éjszaka
meleg volt és trópusi, a tenger lágyan hullámzott. Buckland rámosolygott, és átfogta
Silver derekát, hogy így vezesse végig a fedélzeten. Mivel ő volt a rangidős tiszt, azt
gondolta, hogy a nőért felelősséggel tartozik és az ő feladata megyéden, és elkísérni,
amikor csak látja.
- Mehetünk, drágám? – kérdezte Buckland, és a hajó orra felé intett a fejével.
Silver szeretett volna nemet mondani, elmondani, hogy Morgan társasagára
vágyik inkább, de Buckland Morgan felettese volt. S.lver nem tudta, mekkora hatalma
van.
Ahogy sétáltak a fedélzeten, az ott fekvő emberek kitértek útjukból. Mindenki,
kivéve a zsoldosokat, akik merészen bámultak Silvert, bár Buckland mindegyikükre
zord, figyelmeztető pillantást vetett. Silver úgy látta, hogy az ezredes jóképű, de túl
érett hozzá. Ezentúl azonban intelligens volt, és jó társalgó. Kiderült, hogy
mindketten szeretnek sakkozni, és megegyeztek, hogy másnap játszanak is egy
partit.
- Maga nagyon jó - mondta az ezredes, bár háromból kétszer legyőzte Silvert.
Silver halkan felnevetett. - Jól kikaptam, nem hiszem hogy megérdemlem a bókot.
Buckland a nő kezére tette a kezét és odahajolt hozzá hogy valamit a fülébe
súgjon.
Morgan ebben a pillanatban lépett ki a kabinjából. Megállt az ajtóban -
terpeszállásban - és Silver meglátta szemében a haragot. Bar ami közte és Buckland
között kialakult, teljesen ártalmatlan volt, mégis elpirult.
- Élvezi az utat, ezredes? – kérdezte Morgan, és egyik lábával az ajtófélfának dőlt.
- Lady Salena máris emlékezetessé tette számomra.
- Kérem, ezredes - mondta a nő könnyedén – szólítson csak Silvernek. - Amikor
Morgan arca elborult, Silver átkozta fecsegő nyelvét.
- Nyugodtan kötelezze le a hölgyet, soha nem tudhatja, mit kér majd később
öntől.
Morgan gúnyos hangja elárulta, eszébe jutott, hogy Silver mit kért tőle legutóbb:
„ Most csak azt szeretném, hogy megcsókoljon.”
Silver arca még jobban kipirult.
Az ezredes rámosolygott. - Örömmel szólítom Silvernek, ha maga is Connie-
nak hív.
Silver legszívesebben belerúgott volna magába. - Természetesen... Connie.

134
 Morgan megfordult, és kiment a szalonból.
Az elkövetkező néhány nap alatt Connie Buckland hódolattal adózott Silvernek,
minden üres óráját kitöltötte, és állandóan ott volt mellette. Bárhol is voltak, Morgan
mindig megjelent a közelben. Ha a fedélzeten sétáltak, akkor ő a korlátnál állt, ha a
szalonban sakkoztak, ő a kabinjában dolgozott. Mégis, ha feléjük tekintett, úgy nézett
rájuk, mintha Silver ott sem lenne.
Silver azt kívánta, bárcsak ki tudna találni valamit, hogy az ezredes figyelmét
kikerülje, anélkül hogy meg kelljen neki mondania, inkább Morgan társaságát
szeretné, de nem jutott az eszébe semmi. Hál' istennek, Buckland az első tiszt
kabinjában a legénységgel együtt a személyzeti szálláson aludt.
Így Silver egy-két pillanatra minden este láthatta Morgant lefekvés előtt. A férfi
mindig udvarias volt - talán túlságosan is -, de azon túl hűvös és távolságtartó. Silver
szerette volna áttörni a falat, amit a férfi emelt közéjük.

12. fejezet

- Szörnyen késő van, ezredes. Nem kellene már lemennünk? - kérdezte Silver.
A legtöbb katona a fedélzeten és a fedélzet alatt kifeszített függőágyakon már aludt.

135
Csak az éjszakai szolgálatban lévő őr és a hátsó kormányosfülkében lévő
kormányos volt ébren.
- Olyan szép este van - mondta Buckland. - Kár lenne, ha ilyen hamar véget
érne.
- De...
Buckland most is a szokásos makulátlan, kék egyenruhájában volt. Megfogta
Silver karját, és a hajó orra felé vezette. Szokatlan volt, hogy most nem alszik ott
senki, ezért Silver-nek sok sötét helyre kellett ügyelnie, hogy elkerülje őket.
Megállította az ezredest. - Most már tényleg mennem kell, Connie. Élvezem a
társaságát, igazán, de...
- Butaság, drágám. Holnap reggel egy kicsit tovább alhat.
Silver látta, ahogy a férfi tekintete végigsiklik mellén. Bár egy egyszerű,
világoszöld batisztruhát viselt, de a dekoltázsa mélyen volt, és kiemelte magas, kerek
mellét. A zöld selyemöv pedig hangsúlyozta hihetetlenül karcsú derekát, Buckland
keze birtoklóan nyúlt felé, és határozottan előretolta a nőt. Silver kibúvót keresett. Az
ezredes kezdeményezései észrevétlenek voltak, de napról napra merészebbek.
Silver kétségbeesetten törte a fejét valamilyen kifogáson, amikor Jacques
Bouillard fehér vászonnadrágban és széles csíkos ingben megjelent a fedélzeten.
Silver legszívesebben megcsókolta volna.
- Ó, Buckland ezredes - kiáltotta, kihangsúlyozva az „i” betűt a férfi rangjában -,
végre megtaláltam. A fiúk fogadtak, hogy vajon Texast felveszik-e az Egyesült
Államokba. A maga szakértelmére van szükségünk, hogy eldöntsük a vítát.
Buckland elmosolyodott. Silver látta, hogy ez a férfi sokkal könnyebben dől be
egy kis hízelgésnek, mint bárki, akit eddig ismert. - Menjen előre - mondta Jacques. -
Én majd lekísérem Mademoiselle Jonest.
Bukland elengedte Silver derekát. - Szólít a kötelesség, drágám. Felemelte a nő
karcsú kezét, és kissé túl nyálas szájával csókot nyomott rá. Amikor elment, Silver
megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a férfival.
- Jobban teszi, ha mihamarabb eldönti - figyelmeztette Jacques -, mielőtt még
a kapitány találja ki maga helyett.
- Mit ért ezalatt?
- Ha nem látja, „chérie”, akkor hogyan tudnám elmagyarázni?
- De én...

136
 - Jöjjön, ideje, hogy lefeküdjön.
Silver hagyta, hogy Jacques lekísérje a szalonba. Míg a francia a létránál állt,
Silver halkan bekopogott az őrnagy kabinjának ajtaján, és várt, amíg Morgan
kinyitotta.
- Sajnálom, hogy ilyen későn zavarom, de az ezredes... - mielőtt még
befejezhette volna, Morgan behúzta a szobába, és becsukta mögötte az ajtót.
Kétségtelenül nagyon mérges volt.
- Ismét éjszakai sétát tett Bucklanddel? - olyan züllött hangsúllyal mondta, hogy
Silver megborzongott.
- Mit érdekli magát? Amióta a hajón vagyok, egy percet nem szánt rám.
- Hogy tehettem volna? Minden percét Bucklanddel tölti!
Silver tekintete Morgan testére szegeződött. A férfi félmeztelen volt, nadrágját
lazán leengedte izmos csípőjén.
Próbált nem figyelni szőke, göndör szőrére a mellkasán, ahogy elkeskenyedve
folytatódott le lapos hasáig, majd nadrágja derekánál eltűnt.
- Úgy gondolja, hogy védelmez engem.
- Védelmezi? Ez nevetséges! Connie Buckland semmivel sem különb férfi, mint
azok, akik a hajón vannak- udvarol, mert azt hiszi, van esély rá, hogy maga bebújik
az ágyába.
- Maga megőrült!
- Hányszor csókolta már meg az ezredest? – Morgan felpattant és
szétterpesztett lábbal megállt előtte, az arcán a forradás egy fehér vonal volt. Csak
nem féltékeny?
- Nem csókoltam meg, és nem is áll szándékomban, bár ez egyáltalán nem
tartozik magára. Már megmondtam magának, őrnagy, én nem vagyok könnyű préda.
Nem adom könnyen a szeretetemet.
- Nem? - gúnyolódott, amivel meglepte Silvert. - Mjén nem próbáljuk ki? -
Közelebb lépett, a nő derekára fonta a karját, majd magához szorította a testét.
Mielőtt Silver tiltakozhatott volna, Morgan szája rátapadt az övére. A hátát a falhoz
nyomta, teste segítségével odaszögezte, és csípőjét a nőéhez préselte. Ahogy a
nyelve becsúszott Silver szájába, a nő újra érezte azt a felkavaró vágyódást, amit
korábban is érzett.
Morgan végigsimította a hátát, megmarkolta a fenekét, és még közelebb húzta
magához. Silver érezte a férfi forró, kemény vesszőjét és a sliccén a gombokat.

137
Perzselő vágy hasított a testébe. Szájának enyhén brandy íze volt, homlokába hullt
egy tincs, mellkasán pedig megfeszült egy izom. Silver önkéntelenül is forró, izzadt
mellkasára tette a kezét, élvezte göndör, szőke szőrének érintését. Felnyögött,
amikor a férfi nedves nyelve felderítette szája belsejét.
Morgan elhúzódott és ránézett. A nőnek mérgesnek kellett volna lennie.
Morgan azt várta, méregbe gurul majd. De Silver szemében csakis a vágy csillogott,
és a szenvedélytol Kipirult az arca. Tiltakoznia kellett volna, sikítani, karmolni,
követelni, hogy engedje el, de most felnézett rá, és engedte, hogy a férfi kiolvassa
szeméből a vágyát. Hadd tudja meg, hogy az ő gondolatai is ugyanolyan tüzesek,
mint Morgané.
Morgan legyőzötten felnyögött, kezébe fogta Silver arcát, és megcsókolta
szemét, orrát, száját. Silver a nyaka köré fonta a karját, Morgan pedig lágyan
becézgetni, simogatni kezdte szájával az ajkát, szinte könyörgött, hogy adja meg
amit kíván. Egyik kezével kihúzta Silver hajából a hajtűket, mire az ezüstös zuhatag
a vállára omlott.
Belefonta ujjait, hátrahajtotta a nő fejét, és elmélyítette a csókot. Kezével
ruháján keresztül simogatni kezdte a mellét, majd a kivágásnál alácsúsztatta a
tenyerét, és kezébe fogta a telt, feszes mellét, ujjaival pedig a rózsaszín bimbőkat
simogatta, amíg kemények lettek. Minden érintése feltüzelte a nőt. Bimbói
kiemelkedtek, összehúzódtak, mire a forróság végigáradt a testében.
- Morgan - suttogta szinte könyörgően.
Morgan megcsókolta a nyakát, szopogatta a fülét, majd tüzes nyelve a vállához
vándorolt. Leengedte Silver ruháját az egyik válláról, majd szája odasiklott, amit keze
is fogott. Silver térde elgyengült, teste tűzben égett. Morgan szívogatni kezdte a
mellét, mire az érzéki mozdulatok forró villámként siklottak végig a testén. Amikor
megremegett és Morganhoz feszült, a férfi elhúzódott.
- Kérlek - könyörgött Silver, mert tudta, hogy ezt akarta, ez volt a legfőbb ok,
amiért felszökött a hajóra.
Morgan bizonytalannak tűnt. - Szeretetről beszélsz, Silver. Én többet kívánok
tőled, mint a szeretetedet. Biztos vagy benne, hogy képes vagy megadni?
Silver újra felnézett rá. A férfi szemében égő szenvedély nem hagyott kétséget
afelől, hogy mit értett ezalatt. - Igen - suttogta halkan.
Morgan egy elfojtott nyögéssel fölé hajolt, és újra megcsókolta. Egyik kezével a
térde alá nyúlt, majd felemelte a nőt. Silver a nyaka köré fonta a karját, és testébe

138
kapaszkodott. Morgan odavitte őt az ágyhoz, óvatosan letette, majd elkezdte lefejteni
róla ruháit. Silver ezúttal a várakozástól remegett, nem a félelemtől. Kívánta Morgan
Trasket, maga mellett akarta érezni, fel akarta tárni azokat a csodálatos érzéseket,
melyeket életre keltett benne.
Morgan kigombolta hátul a ruháját, levette róla, majd megcsókolta a vállát. Ajka
forró volt, érintése szinte tiszteletteljes. Megfogta a mellét, erős kezével dagasztani
kezdte, majd cirógatta, ami újabb hullámokat küldött a nő testébe.
Néhány pillanat múlva levette alsószoknyáját és fűzőjét, és nem maradt rajta
más, csak csipkés nadrágja, harisnyakötője és a blúza. Morgan egymás után feltette
a hátára a nő lábát, miközben lehúzta róla a harisnyát. Megcsókolta lábfejét, a
gödröcskéket a térdén, majd egyre feljebb és feljebb haladt, amíg Silver nyöszörögni
kezdett.
- Siess - suttogta, mire Morgan elmosolyodott.
- Túl sokáig vártam erre, kis boszorkány. Nem akarom elsietni - Olyan alapossággal,
amire Silver nem számított, Morgan végigcsókolta, majd betakarta saját, izmos
testével és az ágyhoz szegezte. Miközben szája és nyelve varázslatos dolgokat
művelt, keze a mellbimbóját simogatta, amitől szinte elviselhetetlen lett a hőség
Silver testében.
Morgan felhajtotta a blúzát, és szájába vette a már kemény bimbót Először
csak gyengéden szívogatta, majd harapdálni, húzogatni nyalogatni kezdte, és addig
körözött rajta nyelvével, amíg Silver már alig jutott levegőhöz. Úgy érezte, hogy elég
a teste. Ujjait a férfi hajába túrta, majd a hátát simogatta és a körmeit is belevájta.
- Morgan - suttogta, mert a lába köze már lángolt.
Morgan már kevésbé szilárd keze lehúzta róla az inget, kioldotta
alsóneműjének madzagját és letolta csípőjére. Végigsimította a bőrét, mellét
nyomkodta, és a köldöke alatti részt simogatta.
Amikor gyakorlott ujjai a csipkés nadrág alá csúsztak és a combját kezdték
simogatni, Silver most először valami mást is érzett a szenvedélyen kívül.
- Kívánlak – suttogta Morgan, és nehéz teste az ágyhoz szegezte Silvert, hogy
mozdulni sem tudott. Keze határozottan siklott felfelé a szőke, szőrös
dombocskához, de Silver megmerevedett.
- Nyugodj meg - csitította Morgan, de hangja nagyon távolról jött. Újra
keményen és hosszan megcsókolta, majd ujjait a nedves lyukba csúsztatta.

139
 Silver érezte a forróságot, a sürgető érintést… és hirtelen elpattant benne
valami. Hirtelen már nem Morgan ajkait érezte a száján, nem az ő ujjait a lába között.
Valami sötét és gonosz, valami undorítóan visszataszító volt. Valami, ami ellen bármi
áron harcolnia kell. Megpróbált kiszabadulni, sikoltani, de Morgan kemény csókja
elnémította.
Siklver harcolt a lelki szemei előtt feltűnt képpel próbálta újra a jóképű férfi arcát
felidézni, aki a karjaiban tartotta, de egyre csak az ördög csúnya arcát látta maga
előtt. „Állj!” - próbálta kiáltani, teste hirtelen merev lett, és megpróbálta ellökni
magáról a nehéz súlyt, mely az ágyhoz szegezte. „Engedj el!”
De a szavai elvesztek, az ujjak pedig egyre mélyebben hatoltak testébe. Silver
érezte, hogy hányingere van. Már nem tudta, hogy hol van, és hogy miért van ott,
csak azt tudta, hogy egy pillanattal sem tud többet elviselni, és meg kell
szöknie.Megfeszült, fészkelődött, harapni és karmolni kezdett. Teljes erejéből
harcolt. Felkiáltott a félelemtől és végül sikerüIt kiszabadulnia a kéz szorításából, ami
lefogta.
Ekkor látta meg Morgan Trask döbbenten fölé hajló arcát.
Könnyek öntötték el a szemét, és halkan zokogni kezdett. Ó istenem, hogy
engedhette meg, hogy ez megtörténjen vele? Morgan szavai durván csengtek a
fülébe. „Miféle nő maga?” Mit fog most róla gondolni?
Silver félt attól, amit az arcán látna, ezért nem mert ránézni. Érezte, hogy a férfi
leszáll róla, leteszi egyik lábát a földre, és mellé fekszik. Aztán a karjába veszi őt.
- Jól van, drágám. Nem akarlak bántani. - Morgan figyelmét nem kerülte el a nő
szűzhártyája, amit csak félig hitt, hogy megtalál. Óvatosabb is lehetett volna, de hát a
gyenge szüzek felavatása nem az ő stílusa volt. - Sajnálom, hogy megijesztettelek,
nem akartam ilyen gyors lenni.
Silver megrázta a fejét. - Nem te vagy az oka. - Könnyein keresztül nézett fel a
férfira. - Féltem, hogy ez fog történni. - A szemében csillogó gyötrelem olyan
kétségbeesett volt, amilyet Morgan még sosem látott. - Bármennyire is akarom, most
már tudom, hogy nem vagyok rá képes.
- Csak megijedtél. - Morgan kisimította nedves arcából a haját. - Nincs mitől
félned.
Silver megrázta a fejét. - Te ezt nem értheted.
Most először, Morgan meglátta azt a szemében. A természetellenes pillantást,
ami nem a tőle való félelem volt, hanem valami másmilyen sötét érzelem, ami

140
kikívánkozott belőle, de visszafojtotta. - Mondd el! - kérte. - Mondd el, mi történt
veled!
Silver elfordította a tekintetét, és a falon egy pontra szegezte.
Morgan kezébe fogta az arcát, és maga felé fordította. – Mondd el!
Silver egy percig nem szólalt meg, majd beletörődés ült ki az arcára.
Lenyelte a könnyeit, majd elfordult. - Még csak tizenhárom éves voltam -
suttogta, és ismét előre nézett. - Volt egy férfi...
Morgannek összeszorult a gyomra.
- Bejött a szobámba. Ő... - Silver keserves zokogásban tört ki.
- Jól van, kicsim. Van időnk.
- Nem akarok beszélni róla. Félek attól, hogy mit mondasz.
Morgan megmerevedett. - Az isten szerelmére még csak tizenhárom éves
voltál! Bármi is történt, nem a te hibád.
Silver nem szólt semmit.
- Szeretném, ha elmondanád nekem.
Silver lehunyta a szemét, mert újból elöntötte a fájdalom. Amikor újra kinyitotta,
megint könnyes volt. - Letépte a hálóingemet - megnyalta remegő ajkait. - Olyan
súlyos volt… az ágyhoz nyomott. Még mindig emlékszem, milyen forró és nedves
volt a keze, és hogy remegett, amikor végigszántott a testemen. Megérintett... ott,
ahol te is... Ó, istenem olyan mocskosnak érzem magam, olyan szörnyen,
iszonyatosan mocskosnak.
Morgan magához húzta, szorosan átölelte, és szerette volna elűzni a fájdalmát.
- Delia akadályozta meg - folytatta Silver. - Az életét kockáztatta értem.
- Jól van - nyugtatta Morgan. - Senki nem akar bántani téged. - Szerette volna
tudni, hogy ki volt az, és hogy Silver elmondta-e Williamnek, de a nő olyan
zaklatottnak tűnt, hogy nem akarta sürgetni.
Silver arcát Morgan mellkasához szorította, kezét pedig a szívére tette. -
Annyira kívántalak. Biztos voltam benne, hogy ha veled leszek, ez nem történhet
meg. Sohasem fogom megtudni, milyen egy férfival. - Forró könnyek nedves^ tették
meg Morgan mellkasának szőrét.
- Tévedsz, Silver. Csak a megfelelő férfi és egy kis türelem kell hozzá... és egy
kis bizalom. - Morgan saját szavaiban felismerte az igazságot. Most, hogy
szeretkezésük ilyen hamar véget ért, itt volt az utolsó lehetőség, hogy véget vessen
ennek az őrületnek, mielőtt még túl késő lenne.

141
 De képtelen volt megtenni. Silver ugyanolyan tüzes szenvedéllyel válaszolt
neki, amilyen benne égett. Most is itt volt a felszín alatt. Morgannak volt elég
tapasztalata ahhoz, hogy tudja, hogy kell az ilyen pislákoló lángból tüzet gyújtani.
Silver letörölte könnyeit, majd reménnyel és még valamivel a szemében
felnézett rá. - Valóban így gondolod?
Morgan lehajolt és megcsókolta. Gyengéden, lágyan, hogy felébressze ismét a
meleget a testében. - Nos? - kérdezte, miután elhúzódott. Silver arca piros volt, ajka
rózsaszínes és dagadt.
- Talán van még esély - mondta, de még most sem tűnt biztosnak.
- Amit most elmondtál nekem, Silver, az felment téged. Senkí nem vádol érte,
legfőképpen én nem. - Ujjával felemelte a nő állat. - Megbízol bennem?
Silver barna szeme már nem volt gondterhelt, szilárdan nézett Morgan arcába. -
Jobban, mint bárkiben.
Morgan nem tudta miért, de a szavak valamit felkavartak benne, ezért újabb
döntést hozott. De addig is kitűzött maga elé egy feladatot, amit legeslegjobb tudása
szerint akart megoldani.
Ha Morgan Trask Silver Jonesszal szeretkezik, nem lesz hely ott más férfi
számára.

Morgan felállt az ágyról és odament az íróasztalához. Levette a brandysüveg

nehéz üvegdugóját, majd egy körte alakú, szűkszájú kis pohárba töltött az italból és
odavitte Silvernek, aki az ágy szélén ült. Csipkés nadrágját visszahúzta a derekáig,
de felső testét csak ezüstös haja takarta.
- Idd meg ezt! - parancsolta Morgan.
Silver elsápadt, amikor az ital végigmarta a torkát, de aztán ivott még néhány kortyot,
és a feszültsége oldódni kezdett. Morgan lágyan megcsókolta, és élvezte az ízt, ami
a nő szájában maradt az ital után. Amikor a csipkés nadrág madzagja felé nyúlt,
Silver hirtelen lefogta a kezét.
Aztán vonakodva elengedte a csuklóját. - Sajnálom. – Láthatóan elhatározta, hogy
megtartja a szavát, és rábízza a férfira az elcsábítását.
Morgan lehúzta testéről a kis, fehér térdnadrágot, és meztelenül az ágyra
fektette.

142
 - Tudsz róla, milyen gyönyörű vagy? - Silver elpirult és elfordult. - Büszkének
kellene lenned a testedre, Silver. Ritkán láttam ilyen szépet.
Silver hallgatott, de látszott rajta, hogy már egy kicsit nyugodtabb. Morgan
felhasználta ezt a percet arra, hogy levegye a csizmáját, majd kigombolja és levegye
a nadrágját is. Silver néma csodálattal nézte, ahogy meztelenül közeledik felé, merev
vesszője még mindig keményen áll a vágytól.
Morgan bátran megállt előtte. - Érints meg, Silver! Nézd meg, mennyire
kívánlak!
Silver egy pillanatig habozott, majd remegő ujjakkal hozzáért. Meleg keze
körbefogta, először csak puhatolózva, később egyre merészebben. Lassan
elmosolyodott
- Elég ennyi - mondta Morgan kissé rekedtebben, mint szerette volna.
Megérintette a nő arcát. - Sok minden áll még előttünk ma este, de lassan kell
haladnunk. Ugyanúgy tudsz rám hatni, mint én rád. - „Jobban is”, gondolta. Már most
is minden porcikája kívánta, pedig még el sem kezdték.
Melléfeküdt az ágyon. Átölelte és megcsókolta. Először kedvesen, melyre
Silver is gyengédséggel reagált, majd egyre szenvedélyesebben. Percek alatt újra
felizgatta, és csak másodpercek kellettek hozzá, hogy Silver nyöszörögve azt
kívánja, hogy ráfeküdjön. Azok után, ami történt Morgan nem hitte, hogy ilyen
gyorsan reagál majd rá, de hát ő Silver Jones volt, nem pedig egy hétköznapi nő.
Silver érezte Morgan gyengéd kezét testén, gyengéd érintéseit, és a tűz
elviselhetetlenné vált a lába között. A férfi ajka minden testrészét bejárta, ahol keze
is érintette. Kóstolgatta, harapdálta, lángra lobbantotta. Csak Morgan tudja felkelteni
benne ezt az érzést. Csak Morgan. Silver leiki szemei előtt látta a férfi meleg, zöld
szemét, a mosolyát és a forradást az arcán, ami már szerves részévé vált. Morgan
kezébe fogta egyik mellét, majd olyan érzéki módon kezdte el nyalogatni, hogy Silver
felnyögött.
Az ő keze is nyugtalanul vándorolt Morgan válláról sima, napbarnította hátára,
majd le kemény fenekére. Úgy kezdte el nyomkodni, ahogy a férfi neki csinálta, mire
meghallotta mélyről feltörő nyögését. Merev vesszője keményen préselődött Silver
combjához.
Morgan az oldalára fordult, és folytatta türelmes felfedező körútját. Keze a nő
köldöke alatti sima részt simogatta, miközben kemény szerszámát a lábához nyomta.
Ujjai cirógatták, amitől libabőrös lett Silver háta, de lejjebb nem ment.

143
 - Jólesik, ugye?
Silver vonaglott az érintése alatt, és többre vágyott, de rettegett a
következményektől. - Igen.
Morgan fel könyökölt egyik könyökére, és ránézett. – Fogd meg a kezem,
Silver. - Hangja érdes volt és fátyolos. - A tested tüzet le kell csillapítani. Csak én
tudom ezt megtenni.
A nőnek erre volt szüksége. Mindketten tudták, hogy erre van szüksége. Silver
már nem volt bizonytalan, megfogta Morgan kezét, és lejjebb csúsztatta a lába közé,
a szőke háromszöghöz. Morgan végigsimította combja belső oldalát, majd a kis
dombocskát, végül szétnyitotta nedves bőrét, és bedugta az ujját.
Silver felnyögött, amikor belehasított a tűz.
- Én vagyok az, Silver, senki más. - Ujjai gyengéden, de határozottan ki-be
mozogtak, és ezúttal Silver pontosan tudta, hogy ki az. - Érezz engem, Silver! Bízz
bennem! - Simogatva, dörzsölgetve felkészítette a nőt arra, ami ezután következett.
Silver már vonaglott a növekvő forróság és szenvedély hatására. A sürgető
mozgáshoz feszült, és biztos volt benne, hogy belehal a gyönyörbe.
- Kérlek - suttogta.
- Kérlek mi, Silver?
- Kérlek, Morgan, hagyd abba! - Morgan abbahagyta, és vele együtt
abbamaradt a gyönyör is.
- Ó, Istenem, ne! - Morgan gyakorlott ujjai ismét ki-be csúsztak, simogatva,
cirógatva őt, amíg egész teste remegni nem kezdett. Valami egyre fokozódott benne,
valami meghatározhatatlan érzés. De nem sötét és undorító, hanem édes és
hívogató. Belátnatatlan magasságokba hívta Silvert.
Amikor már éppen elérte volna, Morgan abbahagyta.
- Kérlek – könyörgött Silver - Ó, Istenem, Morgan, kérlek!
- Ez kell neked, Silver. - A nő testét merev, lüktető vesszőjéhez szorította.
Vastag volt és kemény és olyan forró, hogy Silver attól félt, megégeti. Erő volt abban
a sima, kemény húsban. Erő és uralkodás, de az izgalom ígérete is benne volt, és
sokkal édesebb jutalom, mint amilyenről valaha is álmodott.
- Igen – suttogta. – Igen.
Morgan ráfeküdt és vesszőjét a lába közé illesztette a bejárathoz, majd enyhén
benyomta a hegyét. Amikor nem ment tovább, Silver majdnem sírva fakadt a
csalódottságtól.

144
 - Kívánsz engem Silver?
- Kívánlak, szükségem van rád, Morgan, kérlek.
Morgan megcsókolta, majd beljebb hatolt, egészen addig, amíg el nem érte a
szűzhártyát. – Ez fájni fog drágám, de csak egy pillanatig.
Silver ágyéka tűzben égett. – Kérlek! – suttogta. A fájdalom nem számított. Amit
eddig szenvedett, annál csak jobb lehet.
És valóban. A beszakítás csak egy pillanatig tartott. Morgan teljesen behatolt,
majd várt egy ideig, hogy a nő hozzászokjon a nagyságához.
- Jól vagy?
- Igen.
- Nem lesznek többé rémálmaid?
Silver lágyan rámosolygott. – Ez az álom nem olyan, mint a másik. – Morgan
lehajolt és megcsókolta, nyelvével feltárta száját, majd arra bíztatta, hogy ő is
megtegye ugyanezt, amivel ugyanúgy felszítja a vágyát, mint azelőtt. A fájdalom már
teljesen elmúlt, Silver érezte Morgan kemény vesszejét, ahogy kihúzta, majd ismét
visszadugta. Újra és újra megismételte a mozdulatot, egyre hevesebben, gyorsabban
és mélyebben, amíg Silvert az öntudatlan szenvedély hatalmába nem kerítette.
Minden újrabb lökést örömmel fogadott, lábát átkulcsolta a férfi lábán, és
hátrafeszítette a derekát, hogy még mélyebben érezze a lökéseket. Minden
idegszála a férfiért kiáltott, minden izma, minden rostja. Átölelte a vállát, a nevét
kiáltotta, és valami forró és édes áradt szét a testében. Feje szédült, teste
megfeszült. Szemhéja mögött fényes napfényt látott, mintha kirobban volna valami.
Olyan jó volt, olyan édes, és hihetetlenül szívbe markoló. Lenyűgözte az érzés,
szinte megmagyarázhatatlan módon megalázkodott előtte. Morgan teste egy
pillanattal később feszült meg. Silver belekapaszkodott, amint szenvedélyét kitöltötte,
majd átölelte testét. Csodálatos pillanat volt, ahogy így feküdtek egymás mellett,
közelebb, mint bárkihez is ezelőtt. Ahogy lassan visszatértek a földre, Morgan
szelíden megcsókolta, de testük még szorosan összeért, és a férfi illata még mindig
részegítő volt. Ezután Morgan az oldalára fordult és karjában ringatta Silvert.
Silver talán elaludt, nem tudta biztosan. Valamivel később felriadt.
Morgan kisimította arcából kócos, szőke haját. - Jól vagy?
- Csodálatos voltál. - Silver a Morgan mellkasán lévő szőrök közé fűzte ujjait. -
Köszönöm.

145
 Morgan halkan felnevetett. - Hát ez is ritka! Egy fiatal nő elveszti a szüzességét,
és megköszöni a csábítónak, aki megtette.
- Én komolyan gondoltam. Ha nem te lettél volna...
Morgan maga felé fordította a nő arcát. - Ez már elmúlt. Ami történt, az már a
múlté.
Silver szelíden elmosolyodott. - Delia megmondta, hogy ilyen is lehet, de én
nem hittem el.
- Nagyon sokat jelentenek számodra, igaz?
- Csodálatos emberek. Gyermekkorom óta ismerem Quakót. Ő tanította meg,
hogy egy erős ember, mint ő is, lehet gyengéd... vagy egy kemény ember is, mint te.
Morgan ragyogó zöld szeme Silver arcát simogatta. - lmádja a feleségét.
- Delia nem a felesége. Quako el akarja őt venni, de az apám nem híve a
rabszolgák közötti házasságnak. Úgy tartja, hogy ők alig többek, mint az állatok.
Morgan felvonta a szemöldökét. - Nem hittem volna, hogy Williamnek ilyen
előítéletei vannak.
- Talán Angliában nem volt rá oka. Itt azonban minden más.
Morgan Silver füle mögé simította a haját. - Ha már az apádnál tartunk.
Gondolom, nem beszéltél neki arról a férfiról, aki megtámadott.
Itt volt a lehetőség. A gyomra görcsbe rándult. Mit fog gondolni róla ezután? Itt
fekszik meztelenül a karjában, szeretkezésüknek még ki sem hűlt az emléke, és
olyan közel vannak egymáshoz. Silver képtelen volt ilyen hamar tönkretenni ezt a
pillanatot.
- Nem hiszem, hogy megértené.
- Silver...
Silver Morgan szájára tette az ujját, hogy elhallgattassa.. Ne most - suttogta. -
Ez az éjszaka csak a tied és az enyém.
Morgan elmosolyodott. - Bolond lennék ellentmondani. - Silver fölé emelkedett,
és lassan, határozottan megcsókolta. Szerszáma újra kemény volt és forró, és Silver
lábához préselődött.
Ezúttal lassan szeretkeztek, felfedezték egymás testét, és örömüket lelték
abban, amit találtak. Aznap éjjel, valamivel később Morgan felébredt, és újra kívánta
Silvert, aki már ébren volt, és kihasználta az alkalmat, hogy nézze őt.
- Álmos vagy? - Merész, zöld szeme végigsiklott a vékony takaró alatt
kirajzolódó testen.

146
 Silver megrázta a fejét. - Nem.
- Akkor jó. - Morgan az ágyhoz szegezte a nőt súlyos testével. - Én pontosan
annyit aludtam, amennyire szükséged van.
Silver felnevetett. Ujjait a férfi vastag vesszőjére kulcsolta és lassan magába
vezette. Szenvedélyesen szeretkeztek, amikor Silver reggel felébredt, Morgan nem
volt sehol.
Silver felöltözött, és kicsit félt attól, hogy mi var rá. Másnak érezte magát.
Nőnek. Imádkozott, hogy Buckland ezredes ne vegye észre rajta. Vagy Jacques
vagy Riley, vagy Morgan, ha már itt tartunk. Azon gondolkozott, mit mond majd neki
a férfi, de semmi pénzért nem találgatott volna.
Még mindig az apja barátja volt. Aggódni fog azért, hogy mit szól mindehhez
William. Ha Silver nem kezdeményezte volna a szeretkezést, úgy érezte, soha nem
történt volna meg.
Amikor erre gondolt, elmosolyodott. Morgan megajándékozta a legnagyobb
ajándékkal: a férfi és a nő ismeretével. Bármi is történik, ezt örökké megőrzi. De mit
érzett Morgan iránt? A válasz nem volt nehéz - kezdett beleszeretni.
- Mit kezdjek ezzel az érzéssel? - kérdezte hangosan magától.
Morgan még nem volt belé szerelmes. Legalábbis Silver azt gondolta, hogy nem. Ő
pedig olyan férfit nem akart, aki nem akarta őt.
Talán az „akar” nem jó szó rá. Ezen a területen nem vonta kétségbe, hogy érdekli
Morgant. Az igazat megvallva a gyönyör, amit átéltek, pontosan az volt, amit Silver
Morgantől akart, és amit Morgan akart tőle. Nem akart a jövőre gondolni, arra az
időre, amikor el kell válniuk egymástól. Majd akkor aggódik, ha elérkezik ez a nap.
A tükrös szekrény felé hajolva ellenőrizte magát a tükörben, megigazította
barackvirág színű ruhájának kivágását, és elégedetten szemlélte a szép, hímzett
fodrokat az alján. Mivel Barbadoson megcsináltatták a kabin ablakait, Silver odament
és kinézett.
- A pokolba! - suttogta, amikor meglátta, hogy a nap már magasan áll az égen.
Morgan miért nem ébresztette fel? Válaszképpen gyors kopogás hallatszott az ajtón,
majd belépett Morgan egy tálca étellel a kezében: habos rántotta - a csirkék
jóvoltából -, sós hús, kétszersült és jó erős feketekávé.
Letette az asztalára a tálcát, odament Silverhez és megcsókolta az arcát. -
Nem rossz viselet, ahogy látom. Gyönyörű vagy.

147
 Silver mosolygott. - Köszönöm. - Odament az asztalhoz, és megnézte a tálcát. -
Finomnak tűnik. Meghalok az éhségtől, de mit mondtál a többieknek?
- Azt, hogy még mindig a kabinodban voltál, amikor eljöttem, mert biztosan
kifárasztott a Connie-val töltött késő esti séta.
Silver kacagó hangon nevetett. - Biztos vagyok benne, hogy úgy felfuvalkodott,
mint egy páva.
Morgan is nevetett. - Hát nem mindig úgy néz ki?
Silver az asztalhoz, és evett egy falatot a tojásból. A gőz még mindig szállt fel a
tányérból.
Morgan vele maradt, amíg befejezte a reggelit, miközben az időjárásról
beszélgettek, és arról, hogy talán vihar közeleg. Silver, miközben a kávéját
szürcsölgette, észrevette, hogy Morgan kicsit ideges.
- Valamit meg kell beszélnünk, Silver.
Morgan felállt, és odament a nőhöz. Silvernek hátra kellett hajtani a a fejét,
hogy felnézhessen rá. - Még csak egyszpr csináltam ilyet, ezért bocsásd meg, ha
nem vagyok túl jó benne.
Silver csak nézte, fogalma sem volt, hogy Morgan mit akar.
- Azt kérem, hogy légy a feleségem.
Silver elnézően elmosolyodott. Számítania kellett volna valami hasonlóra. – Ez
nagyon gáláns tőled, Morgan, de éppen te mondtad, hogy nem tervezted, hogy
megnősülsz. Ez igazán szükségtelen.
- Hogy érted azt, hogy szükségtelen? - Felvonta a szemöldökét, arckifejezése a
bizonytalanságból hitetlenkedésbe fordult.
- Úgy, hogy te nem akarsz megnősülni, én pedig nem akarok férjhez menni. Azt
hittem, ebben mind a ketten egyetértünk.
- Ez az előtt volt, hogy a dolgok... megváltoztak... köztünk. Most változott a
helyzet.
- Szerelmes vagy belém? - kérdezte Silver.
- Nos, valamit érzek irántad.
Hát, ez kezdetnek nem rossz, de semmiképpen sem elég ahhoz, hogy egy
házasságot építsenek rá – ha egyáltalán Silvert érdekli ez a dolog, amiben nem volt
biztos. – Nekem is nagyon fontos vagy, de még egyikünk sem készült fel arra, hogy
ezt a lépést megtegyük.

148
Morgan szeme szikrákat szórt. – Szűz voltál, az isten szerelmére! Nem alhatsz
együtt egy férfival, hogy aztán úgy viselkedj, mintha nem történt volna semmi.
- Miért nem? Vagy talán Lydiát is el akarod venni?
Morgan keze ökölbe szorult a teste mellett, arca elkomorult.
- Vissza akarsz utasítani?
- Nem a személyed ellen van kifogásom. Egyszerűen csak nem készültem még
fel a házasságra. – „Különösen nem egy olyan férfival, aki kötelességből kéri meg a
kezem.” – Nem hiszem, hogy valaha is felkészülnék rá.
- Ezt nem gondolhatod komolyan.
- De igen. Láttam, milyen az élet egy házasságban. Nem hiszem, hogy én ilyet
akarnék magamnak.
- De hát a szüleid boldogan éltek.
- Ahogy én emlékszem, nem. De nem is ez a lényeg. Nem vagyok felkészülve a
házasságra, és te sem. Nagyra értékelem a gesztust, de maradjunk inkább
ennyiben.
Morgan összeszorította a száját, és egy izom rángatózni kezdett arcélén. A
pokolba! Savannah-ban a nők fele gondolkodás nélkül igent mondana neki. Van
pénze, hatalma, előkelő pozíciója a társadalomban és egy gyönyörű háza az
Abercorn Streeten. - Ha a pénz miatt vagy az apád beleegyezése miatt aggódsz,
biztosíthatlak, hogy ez nem jelent problémát.
Silver már nyíltan nevetett. - Ne légy ostoba! Tudom, hogy gazdag vagy, de
még ha nem is lennél az, akkor sem számítana. A dolog úgy áll, hogy nem akarok
férjhez menni, és mivel te sem akarsz megnősülni, nem tudom, hol itt a probléma.
Morgan a fogát csikorgatta. Silvernek igaza volt. Azért kérte meg a kezét, mert
így volt becsületes, de még nem készült fel a házasságra, arra, hogy lekösse magát.
Akkor mi az ördögért dühíti úgy fel, hogy a nő nem akar hozzámenni?
- Tégy, ahogy akarsz! - mondta Morgan. - Különben sem ilyen nőt képzeltem el
a feleségemnek.
Ez talált. - Ebben biztos vagyok. Neked inkább az olyan cukormázzal bevont nő
kell, aki a lábaid előtt mosolyog. Mint Lydia, aki csupa báj és kellem és egy nagy
adag giccs. Egy olyan nővel nem tudnál bánni, akinek saját akarata van.
- Dehogyisnem! Nagyon is jól tudnék vele bánni. - Morgan a nő csípőjére tette a
kezét, és fölé hajolt. - Állandóan teherbe ejteném, és néha-néha, csak úgy
kedvtelésből elverném.

149
 - Gazember! - Silver tombolt a dühtől, és amikor talpra ugrott, véletlenül leverte
a tálcát. A porcelántányér leesett a földre, és apró darabra tört. A rántotta maradéka
ragacsos, sárga halomban feküdt a szőnyegen, a kávé pedig Silver barackvirágszínű
ruhájának aljára ömlött.
- Már megint a régi, kedves Silver - jegyezte meg Morgan. – Ha nem dobálja,
akkor leejti a földre a dolgokat.
- Átkozott! - Silver felvette az üres kávéscsészét, és Morganhoz vágta, aki az
ajtó felé indult. A férfi lehúzta a fejét, mrie a csésze a falnak vágódott.
- Kellemes napot - gúnyolódott, majd becsapta maga eött az ajtót.
Silver lerogyott az ágyra, végignézett a feforduláson, és azon töprengett, mi
romolhatott el. Morgan nem akarta igazából feleségül venni, akkor miért volt dühös?
A büszkesége az az átkozott férfiúi büszkesége.
Talán ő is jobban intézhette volna a dolgokat, gondolta, de arra nem számított,
hogy Morgan ilyen mérges lesz. Végül is szinte szívességet tett a férfinak. Morgan
nem volt szerelmes belé és ő nem is az a típusú nő volt, akit feleségül szeretett volna
venni. Silver az ágyra nézett, amit újra szépen bevetettek, de a szürke pamuttakaró
nem fedhette el, hogy mi történt ott az éjszaka.
Három röpke perc alatt lerombolt mindent, amit eddig nehéz munkával
felépített. Azon kívül, hogy mégis hozzámegy, hogy könnyítsen a férfi büszkeségén -
pedig a házasságot egyikük sem akarta -, mást nem tehetett. Silver a matracba
sújtott öklével. Miért zavarodnak mindig össze a dolgok körülötte? Egy dologban
azonban biztos volt. Amit a múlt éjszaka Morgannal átéltek, annak aligha volt még
vége.
Ezt még a férfinak is el kell ismernie.
És ha ezt megteszi, a dolgok jóra fognak fordulni.
Letérdelt a földre, és elkezdte felszedegetn, a törött tányérdarabokat és az étel
maradékokat. Vigyázott, hogy közben meg ne vágja véletlenül a kezét. Amikor az
utolsó darabért nyúlt, a hajó valaminek nekiütközött és a hirtelen megingás
emlékeztette Silvert az előttük álló útra és a szigetre, maga mögött hagyott.
Bármi is történt közte és Morgan között, William árnyéka, mint egy sötét felleg
ott tornyosult fölöttük Mi fog szólni, ha megtudja, hogy Morgannal elhajózott? Silver
tudta, hogy apja soha nem adja fel a reményt, hogy megtalálja.
Talán mégis hozzá kellene mennie Morganhez. Úgy legalább biztonságban
lenne.

150
 Vagy mégsem?
William úgyis megtudná, hogy hol keresse. Az, hogy egy gazdag, befolyásos
ember a férje, nem állítaná meg. Nagyon kevés dolog volt, amit a herceg ne tett
volna meg.
Silver felsóhajtott. Nem volt könnyű a válasz. Nem volt csoda, ami véget vetne a
félelmeinek. Jelenleg biztonságban van Williamtől, amiért nagyon hálás volt. Amíg
rájön a megoldásra, nem tehet mást, mint valahogy eltölti az idejét, megpróbálja
Morgannel helyrehozni a kapcsolatát, és udvariasan leszerelni Connie Bucklandet.

13. fejezet

151
 - Hozd be a négert! - parancsolta William Hardwick-Jones a dolgozószobájában
lévő fekete márványkandalló mellett állva. Makulátlan, sötétbarna szalonkabátba és
nadrágba, krémszínű mellénybe, fehér ingbe és harisnyába öltözött alakja impozáns
látványt nyújtott.
- Kint vár a folyosón - mondta Sheridan Knowles, és kinyitotta a súlyos faajtót,
hogy megmondja a nagy feketének, Quakónak, hogy jöjjön be. Quako olyan magas
volt, hogy le kellett hajtania a fejét, amikor belépett az ajtón. Miután bent volt a
szobában, hatalmas teste mellett eltörpült a mahagónibútorokkal és
könyvespolcokkal berendezett helyiség.
William összeráncolta homlokát, amikor meglátta a rabszolga koszos ruháját,
de nem tett rá megjegyzést. - Úgy halom, gratulálhatok - mondta enyhén gúnyos
mosollyal. Willam magas ember volt, magasabb, mint Sheridan Knowles. Széles
mellkasa, hatalmas keze és lába volt. Fekete haja erősen őszült, szeme
obszidiánszínű, bőre mint az olíva, szája pedig egy vékony vonal, melyről látszott a
kegyetlenség.
- Igen, suh. - Quako hatalmas, fehér tenyerében gyűrőgetni kezdte lelógó
karimájú kalapját.
Kitérdelt szürke vászonnadrágot és házilag szőtt, kopott inget viselt, mely
utóbbit nem tudta összegombolni hatalmas mellkasán.
- A gyerek nagy öröm. - William felemelte a faragott, rózsafa íróasztalon fekvő
szivardoboz tetejét, és kivett belőle egy hosszú, vastag szivart. Meggyújtott egy
kénes gyufát, a szivar végéhez tette, és addig pöfékelt, amíg fel nem izzott.
- Úgy hallottam, hogy beszélgettél Salenával, amikor hazajött… Te és
gyönyörű asszonyod, Delia. Nem mondta Salena, hogy ő és az őrnagy hová
tartanak?
- Nem, suh.
- Nem? De ti hárman... „barátok” vagytok, nem? - Sheridan figyelmét nem
kerülte el, hogy William milyen undorral ejtette ki a „barátok” szót a lányával
kapcsolatban.
- De igen, suh.
- De a barátainak elmondaná, hogy hova mennek.
- Csak azt mondani, hogy az őrnaggyal menni. Őrnagy azt mondani, hogy
visszahozni őt, ha útja véget érni.

152
 William kék füstkoszorút fújt a levegőbe. - Jól teszed, ha reménykedsz benne,
hogy így lesz, Quako. Mert ha nem,azt kell hinnem, hogy tudjátok, merre ment. Ami
azt jelenti, hogy hazudtál nekem. Ha pedig így van, akkor te és az asszonyod így
vagy úgy, de eláruljátok nekem az igazat.
Quako hallgatott. Felemelte a fejét, kihúzta magát és sötét szemét az íróasztal
mögötti falon keresztbe felakasztott kardokra szegezte. Szemében megvillant a ki
nem mondott gyűlölet – és a vágy, hogy megragadja a kardot, és gazdája sötét
szívébe mártsa.
William is meglátta ezt a villanást, mint mindent. – Ennyi elég lesz - mondta
hidegen - egyelőre.
Quako egy pillanattal hosszabb ideig nézett a férfira, mint kellene, majd
megfordult, és kiment a dolgozoszobából.
Amikor az ajtó becsukódott mögötte, William Sheridanhoz fordult, aki néhány
méterre állt tőle. – Korbácsoljátok meg! Engedetlensége bár nem szavakban és
tettekben nyilvánult meg, de mindketten tudjuk hogy megtörtént.
Sheridan bólintott. - Trasknek vissza kell érnie Barbadosra - tért vissza azonnal
a témára. - Vissza kell vinnie a zsoldosokat, akiket felbérelt. - A Savannah útját,
legalábbis Barbadosig nagyon könnyű volt nyomon követni. Amíg Trask és emberei
az útra készültek, Salena Lady Grayson házában tartózkodott. Amikor azonban a
hajó elhagyta a kikötőt, Salena eltűnt.
- Biztos vagy benne, hogy a lányom vele van? - kérdezte William türelmetlenül.
- Nem lehet, hogy tévedsz?
- Ha Salenáról van szó, semmi sem biztos, ezt magának sokkal jobban kellene
tudnia, mint nekem. De azt hiszem, hogy vele van, igen.
- Hogy lehetsz ebben ilyen biztos?
Sheridan a munkaadójára nézett. Tudott a férfi mániájáról.
A szigeten alig volt valaki, aki ne tudott volna róla.
De Sheridant ez nem érdekelte. Ő volt az agy Katongán, az, aki a hatalmas
ültetvényt igazgatta, aki azzá tette, amilyen most. És William volt elég okos ahhoz,
hogy ezt felismerje. Királyi fizetést adott neki az elmúlt tíz év alatt,
Sheridannak nemsokára összegyűlt annyi pénze, hogy saját ültetvényt vegyen.
A herceg legyen csak oda betegesen a lányáért - vagy ki volt az a nő, Sheridan már
nem tudta biztosan. Salena azóta, mióta először találkozott vele, egy pokolfajzat volt.
Állandóan ellentmondott a parancsainak, és mindig bajt kevert a rabszolgák között.

153
Sheridant cseppet sem érdekelte, hogy William mit csinál azzal a makacs kölyökkel.
Ha szerencséje lesz, talán megtöri lázadó természetét, és megtanítja rá, hogy hol
van egy nő helye.
- A lánya Traskkel van - mondta újra Knowles. - Volt a tekintetében valami,
amikor a férfira nézett. Bízik benne, és azt hiszi, hogy ő majd segít neki megszökni.
William vékony szája még jobban elkeskenyedett. - Akkor mi is készen állunk.
Nem akarok kockáztatni. Azt akarom, hogy a legjobb embert bérelje fel, aki majd
Bridgetownban fogja őket várni. A jutalmat a duplájára emelem. Vissza akarom kapni
őt.
„Az ágyadba akarod" - gondolta Sheridan, de persze nem mondta ki. - És mi
legyen a négerrel? Győződjek meg róla, hogy nem tud semmit, ami segíthetne
nekünk?
- Adj neki időt. Ha Salena nincs a Savannah fedélzetén, majd elbánunk vele és
a nőjével. El fogja mondani, amit tud.

Silver nem számított rá, hogy ennyire fog hiányozni neki Morgan. Azok után,
hogy ilyen bizalmas közelségbe kerültek egyetlen nélküle eltöltött éjszaka is kihívás
volt. Sogger nem hiányolta Morgant. Mielőtt még Silver becsukhatta volna apró
kabinjának ajtaját, besurrant, és elhelyezkedett a nő lábánál az ágyon. Miután
elvégezte esti fülvakarózását narancssárga csíkos, koszos labdává gombölyödött, és
hangos dorombolásba kezdett. Silver ébren feküdt, és ébren hallgatózott a Morgan
szobájából kiszűrődő zajokra. De szeretett volna inkább nyugodtan aludni.
Morgan, úgy tűnt, nem küzd ilyen problémákkal. Alig nézett Silverre a történtek
után. Udvarias volt, a felszínen még barátságos is, de a nő iránti megvetése
nyilvánvaló volt. Silver fájdalmasan arra gondolt, hogy amiért visszautasította Morgan
kényszerből tett házassági ajanlatát, a férfi erkölcstelennek gondolja, vagy legalábbis
olyannak, aki nem mélló hozzá, mert csak tönkretenné mindkettőjük életét. Az is
eszébe jutott, hogy Morgannek hálásnak kellene lennie azért, hogy visszautasította,
de ez a gondolat olyan elszomorító volt hogy gyorsan el is vetette.
Az elkövetkező napokban Silver komolyan beszélt Connie Bucklanddel.
Elmondta neki, hogy nem akarta félrevezetni és úgy érzi, egy kicsit több
megfontoltság mindketőjüknek használna. Connie vonakodva beleegyezett, de Silver
nem tudta, meddig.

154
 Mivel most több ideje volt magára, felújította ismeretségét Jordyval és Hamilton
Rileyvel.
- Jordy azt mondja, hogy a maga családja gyapotot termeszt a Red River
mentén – mondta Rileynek, miközben egy ideiglenes vászonernyő alatt ültek, hogy
elkerüljék a forró karibi napsütést.
- Miután lejár a szolgálatom, úgy tervezem, hogy visszamegyek az ültetvényre.
„Evergreen” az enyém lesz egyszer. Remélem, fejlődni fog. - Riley az
egyenruhájának nadrágját hordta, zakóját azonban már napok óta nem vette fel.
Lazán kigombolt inge hullámzott a szélben.
- Biztos vagyok benne, hogy maga nagy segítség lesz ott - mondta Silver, és
komolyan is gondolta. Hamilton néhány kilót, kikerekedett sovány teste, a nap pedig
pirosította az arcát. Mindent összevetve sokkal férfiasabb lett.
Miközben a hadnagy gyerekkori történeteivel szórakoztatta, Silver észrevette,
hogy rózsaszín batisztszoknyájának szegélye kicsit kátrányos lett. Figyelembe véve
a felfordulást, a sok embert, a felszereléseket és az állatokat a fedélzeten, Silver
örült, hogy ruhája eddig is kitartott. Felnézett a vitorlázaton mászó matrózokra, majd
a többiekre, akik a csigasort vagy a hajókötélzetet javítgatták. A hajó orrában
észrevett két nagytermetű zsoldost, akiket Jacques bérelt fel Barbadoson.
Félmeztelenek voltak, és egy faládán lovaglóülésben ültek.
- Mi folyik ott? - kérdezte Hamiltontól. Jordy a nagyobbik mellett állt, és
vigyorgott. A zsoldos vörös hajú, kemény testű férfi volt, aki mindig feltűnően bámulta
Silvert, ha a nő feljött a fedélzetre.
- Úgynevezett bokszolás... csupasz kézzel. Nem tesznek nagyobb kárt
egymásban, de a fájdalom éget, mint a tűz. Többnyire csak azért csinálják, hogy
elüssék az időt. Néha fogadnak is, hogy ki marad fent tovább a ládán.
- Értem. - A két férfi jókedvűen fejezte be az öklözést, aztán Jordy leült egy
vékony emberrel szemben, aki nem volt nagyobb nála, de legalább kétszer olyan
idősnek látszott. - Ugye, Jordy nem akarja kipróbálni?
- Nyugodjon meg, nem lesz semmi baja.
- De hát még kisfiú!
- Hamarosan férfi lesz belőle. Állandóan csak erről beszél. Azt hiszem, nagyon
aggasztja a jövője. - Jordy csapkodott, hadonászott, és szeplős arca már piros volt a
kapott ütésektől. Nem volt igazi ellenfél. Az idősebbik már láthatóan órák óta ezt
csinálta.

155
 - Nem igazságos, hogy egy kisfiút egy ilyen tapasztalt férfi ellen állítanak ki -
mondta Silver felháborodva, és meg akarta állítani a küzdelmet, mielőtt Jordy
megsebesül. Hamilton megfogta a karját.
- Hagyja őt, Miss Jones. Inkább kibírja az ütéseket, minthogy szégyenbe
maradjon a többiek előtt.
Silver Jordyra nézett, majd Rileyre, majd újra vissza. Válla megereszkedett. -
Azt hiszem, igaza van, de akkor sem tetszik.
Szerencsére a küzdelem hamar véget ért, mire Silver megkönnyebbülten
felsóhajtott. Az a férfi, aki előttük bokszolt, húsos kezét Jordy vállára tette, valamit
súgott a fülébe, majd hahotázva felnevetett. Jordy arcáról tisztán látszott, hogy a
nagy ember elnyerte a fiú csodálatát. A rossz arcú, ápolatlan külsejű férfi láttán -
piszkos vászonnadrágban és pecsétes ingben volt – Silvernek az volt az érzése,
hogy ez rosszat jelent.
Szeretett volna beszélni erről Morgannel, de jelen körülmények között ez
lehetetlen volt. Az ördögbe is, biztos volt benne, hogy a férfi lenyugszik és hallgat az
okos szóra. Ehelyett távolságtartó maradt, és elhatározta, hogy nem újítja fel a
kapcsolatukat. Az utóbbi idiőben komor lett, tűnődő és jóval ingerlékenyebb.
Ahogy telt az idő, Hamilton kimentette magát, helyét pedig Jacques vette át.
Íratlan szabály volt, hogy Silvert soha nem hagyták egyedül a fedélzeten, ami –
figyelembe véve, hogy némely férfiak hogy néztek rá – nem volt alaptalan.
- Szép az idő, „n’ est-ce pas”? – A nagy francia leült Silver mellé egy ládára. – A
szél újra feltámadt. Eddig szerencsénk van.
Silver Morgan felé nézett. A férfi a hátsó kormánynál állt, és a kormányosokkal
beszélgetett. – Igen, szép.
Jacques felnevetett. – Csak nem magányos? Nem hittem volna, hogy egy ilyen
gyönyörű nő ennyi rajongóval körülvéve magányos lehet.
Silver kényszeredetten elmosolyodott. - Nem vagyok igazán magányos.
- A „capitaine”, ugye, vagyis az őrnagy – javította ki magát. – Azt hiszem, ő sem
volt túl vidám.
- Én tökéletesen boldognak látom – mondta Silver ingerlékenyen.
- Ha jobban ismerné, látná rajta - Jacques végigsimította szakállát. Kemény
izmai megfeszültek az inge alatt.

156
 - Nem vagyok a zsánere. Ő az olyan nőket szereti, akik elolvadnak a
kedvességtől. Azt akarja, hogy pontosan azt tegyék, amit mond, akár tetszik nekik
amit mond, akár nem. Én soha nem leszek ilyen.
- De hisz maga is kedves, „chérie”, és ezt Morgan is tudja. Vonzó magához, de
fél.
- Fél? De hát mitől fél?
- Egyszer, öt évvel ezelőtt szerelmes volt egy gazdag ültetvényes lányába.
Gyönyörű nő volt. Charlotte Middletonnak hívták. -Jacques kinézett a vízre, figyelte a
felszínen megjelenő apró, fehér habokat. - Össze akartak házasodni. Morgan csak
véletlenül talált rá egy másík férfi ágyában.
- Ó, ne! - mondta Silver. Eszébe jutott Lydia, és pontosan tudta, hogy a férfi mit
érezhetett akkor régen. – Miért tette az a nő? Ha egyszer szerette...
- A szerelem mindenkinek mást jelent. Azt hiszem, Charlotte szerette Morgant.
De önmagát jobban. Csak a mának élt. Azt hiszem, később megbánta tettét, de
Morgannek már túl késő volt. Nem akar többé úgy szeretni egy nőt, mint ahogy
Charlotte-ot szerette.
- Megkérte a kezemet.
Jacques vizsgálódó tekintettel nézett Silverre, mintha sejtené, hogy mi történt
közöttük. Silver érezte, hogy elpirul.
- Miért utasította vissza?
- Honnan tudja, hogy nemet mondtam?
Jacques ezen elmosolyodott. – Mert akkor most boldogok lennének és nem
szomorúak.
- Nem igazán akart elvenni.
- Talán így van, talán nem. „Le capitaine” nagyon lelkiismeretes ember. Mindig
azt teszi, amiről azt gondolja, hogy helyes. De nem venne feleségül egy nőt, ha nem
akarná.
- Én nem akarok egy olyan férfihoz menni, aki nem szeret. Abban sem vagyok
biztos, hogy egyáltalán férjhez akarok menni.
Jacques felnevetett, és megveregette Silver kezét. Egy dologban igaza volt
Morgannek. Maga igazán eredeti. Az őrnagy akár tudja, akár nem, én hiszem, hogy
maga a megfelelő nő a számára.

157
 Ahogy teltek az órák, a szél egyre erősödött, a hatalmas felhők pedig sűrűbek
és szürkébbek lettek. A hajónak csapódó hullámok sós permetet küldtek a levegőbe,
és lelocsolták az óvatlanokat. Morgan elégedettnek tűnt.
- Ha a tenger nem lesz viharosabb, akkor nagyon hamar oda fogunk érni –
mondta Jordy. – A kap’tány nagyon aggódik az öccséért. Azt hiszem, ezért olyan
ingerült mostanában.
- Én nem vettem észre – felelte Silver.
- Elég nehéz nem észrevenni – mondta Jordy mosolyogva.
Silver nem felelt.
- Kedveli, ugye?
- Néha.
- Azt hiszem, ő is kedveli magát.
- Csak ne légy ebben olyan biztos... - Silver észrevette, hogy Jordy a két rossz
külsejű zsoldost nézi, akikkel korábban beszélgetett. - Azok a katonák, akiket nézel,
Jordy, rossz hírűnek tűnnek... Biztos vagy bennük? Úgy értem...
- A nagyobbik Farley Weathers, de csak Stormynak hívják a rossz természete
miatt. A másik Dickey Green.
- Vigyázz velük - figyelmeztette Silver. - Az ilyen alakok sokszor bajt kevernek.
- Nincs velük semmi baj, Silver. Csak keményebbek, mint a többiek, ez minden.
Silver bólintott, és remélte, hogy Jordynak van igaza és az ösztönei tévednek. -
Azt hiszem, lemegyek egy időre - mondta. - Köszönöm, hogy szórakoztattál.
Aznap a vacsoránál Morgan nem jelent meg. Dolga volt a kabinjában -
legalábbis ezt mondta Rileynek, aki kimentette helyette. Silver megsértődött a
távolmaradása miatt, és mivel kezdett unatkozni, elfogadta Connie Buckland
meghívását egy vacsora utáni sétára. Azóta, hogy Morgan ágyában aludt, most
sétált először az ezredessel.
- Olyan szomorúnak tűnik ma este, drágám - mondta Buckland. - Remélem,
nincs semmi baj. - Most is, mint mindig, makulátlan kék egyenruhájában Constantine
Buckland a határozottan férfias jelenség volt. Kedves és barátságos, de ugyanakkor
dagályos és leereszkedő.
- Persze, hogy nincs. - Silver összébb húzta magán fekete gyapjúkendőjét. A
levegő délután óta hűvös maradt, a hajó rekordgyorsasággal szelte a vizet, de egy
cseppet sem volt hideg. - Azt hiszem, csak nagyon szeretnek már megérkezni. Ezt
az általános betegséget minden tengeri utazó elkapja egyszer.

158
 Connie megütögette Silver kezét, mely a karján pihent. - Még egy hét. De ne
felejtse el, hogy milyen veszélyes helyzet Mexikóban. Végig a hajón kell maradnia.
- Megígérem - felelte Silver félig őszintén. Nagyon jó lesz, csak legalább egy-
két óráig szilárd talajon sétálni.
A fenyőfa fedélzeten sétálgatva Texasról beszélgettek, a köztársaság állandó
összeütközéseiről a mexikóiakkal, és kifejezték leghőbb vágyukat, hogy egyszer s
mindenkorra vessenek véget ennek a konfliktusnak. Silver nehezen tudott a témára
koncentrálni, mert tekintete közben egyre csak Morgant kereste. Összeszidta magát,
és ostobának nevezte. Egy fabatkát sem kellene Morgannel törődnie. Egy olyan
férfival, aki a legkisebb kihívás hatására magára hagyja. Mégis törődött vele, és
hiányzott neki.
Ahogy a hajó továbbsiklott a fogyatkozó hold alatt, az idő egyre csak szállt,
Silver azonban még nem akart lemenni. Az utóbbi napokban nem aludt jól. Ma
éjszaka sem lenne jobb. Ezért engedte, hogy Connie a hajó orra felé vezesse.
Gondolatai összevissza kavarogtak, esze egészen máshol járt. Túl későn vette
észre, hogy a férfi egy kis kádárműhely mögé vezette a hajó orrában.
- Silver - suttogta, mielőtt lehajolt, és megcsókolta a nőt. Bár Silver megpróbált
elfordulni, a férfi nagy szája rátapadt az övére, nyelve pedig erőszakosan behatolt
fogai közé.
Silver eltolta. - Hagyja abba, Connie, ez aligha alkalmas hely. - Kezével a férfi
mellkasának támaszkodott, próbálta eltolni magától, de csak az ezredes szorítása
erősödött.
- Ha csak egyetlen esélyt adna... - Silver hátát a műhely durva falához nyomta,
és újra megcsókolta. Szája követelőző és erőszakos volt, a legkevésbé sem
felkavaró.
Amikor nem engedte el őt, Silver keze ökölbe szorult a mellkasán a dühös
tiltakozástól, de mielőtt rátámadhatott volna az ezredesre, lépteket hallott mögöttük.
Morgan keserű hangja szólalt meg a csendes éjszakában. - Szóval őladysége friss
vadat ejtett - gúnyolódott.
Silver ellökte magát az ezredestől, és szembefordult Morgannel. Keble hevesen
dobogó szívével egy ritmusban hullámzott. – Ez meg mit jelentsen?
- Azt, hogy ahogy én nem járok utánad, rögtön kiveted a hálódat egy nagyobb
vadra. Tudhattam volna, hogy egy ezredes jobban megfelel neked, mint egy őrnagy.
- Ide figyeljen, Trask! - szólt kozbe Buckland.

159
 - Azt akarod mondani, hogy ez az en ötletem volt? – kérdezte mérgesen Silver,
mintha az ezredes meg sem szólalt volna.
- Nő vagy, vagy nem?
- Átkozott!
- Vigyázz, Salena, nehogy meglássa az ezredes, hogy ilyen rossz természeted
van.
- Te... - Silver Morgan felé ütött, de elvétette. Szoknyája beakadt az ezredes
lábai közé, és csak az mentette meg az eséstől, hogy Buckland hirtelen derekára
fonta a kezét, és megtartotta.
Morgan csak nevetett. Megfordult, és elment. - Kellemes estét, ezredes - szólt
vissza a válla mögött.
Silver legszívesebben megölte volna. Helyette viszont Bucklanden töltötte ki a
mérgét. Akkora pofont adott neki hogy a férfi majdnem elesett. Felkapta rózsaszín
batisztszoknyáját, megfordult, és elviharzott, otthagyva az ezredest, aki csak bámulni
tudott utána.
Silver átfutott a fedélzeten, lement a létrán a szalonba, majd feltépte Morgan
kabinjának ajtaját. Tudta, hogy az őrnagy nem lesz ott, ezért benyitott apró
kabinjába, és elkezdett levetkőzni. Olyan dühös volt, hogy majdnem letépte a
gombjait, amikor ki akarta gombolni őket. Bár keze még mindig remegett, valahogy
sikerült megoldania. Levette alsószoknyáját, csipkés kis nadrágját és ingét, majd
belebújt a hálóingbe. Meghallotta Sogger ismerős nyávogását, majd beengedte
kabinjába a lompos macskát.
- Igazi gazember! - mondta hangosan, majd karjába vette a szőrös kis cicát, és
simogatni kezdte kopott bundáját. - Hogy törődhetek egy ilyen férfival, mint ő?
Sogger nem válaszolt, ő pedig leült az ágyra. „Miért gondolja rólam mindig a
legrosszabbat?” - kérdezte magatol m nem először. Aztán arra gondolt, neki milyen a
véleménye a másik nemről - kivéve Quakót és most már Morgant is -, és rájött, hogy
semmivel sem jobb, mint a férfié a nőkről.
Elhatározta, hogy aludni fog, de tudta, minden ellene szól. Feltollazta párnáját,
hogy kényelmesebben feküdjön, majd bebújt a takaró alá. De addig nem aludt el,
amíg meg nem hallotta Morgan súlyos lépteit az ajtó másik oldalán.
- Hé, Jordy! - Farley Weathers érdes suttogása hangzott fel a néma fedélzeten.
Bár már elég késő volt, ő és Dicky Green még nem nern aludtak. Meglátták Jordyt,
amikor a korláthoz ment, hogy könnyítsen magán a sötétben. Amióta a Savannah

160
eljött Barbadosról, Jordy is a fedélzeten aludt a többi katona, matróz és zsoldos
között.
Miután befejezte, Jordy odament hozzájuk. - Mi van, Stormy?
A holdfényben a nagy férfi szeme sötéten és parancsolóan csillogott dús, vörös
haja alatt. - Csak Dicky és én gondolkoztunk. Azt a nőt, a barátodat, láttuk egy
plakáton Bridgetownban. Az apja egy nagy halom pénzt fizet annak, aki hazaviszi.
Azt gondoltuk, hogy ha véget ér ez az út, mi hazavinnénk, és felvennénk a jutalmat.
Te a barátja vagy, meg minden. Amerre mondanád, ő oda menne. Könnyű lenne.
Jordy kényelmetlenül mocorgott, majd leguggolt melléjük.
- Már nincs jutalom. A kap'tány már volt Katongán, és felvette a pénzt, ami
Ferdinand Pinkardé. Ő találta meg a nőt.
Weathers morgott egyet. - Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
- Várj csak egy percet, Stormy! - szólt közbe Dicky Green. Dicky sovány, angol
férfi volt, akinek rendezetlen egérbarna haja alig takarta el tojás alakú fejét. - Ha
Trasknál van a pénz, akkor még könnyebb a dolgunk. Zsebrevágjuk, aztán ahogy
Campechébe érünk, lelépünk.
Jordy érezte, hogy kifut a vér az arcából. - Csak nem akajátok ellopni a
kap'tánytól?
Stormy nevetett. - Nem, mi nem. Te fogod nekünk ellopni!
Jordy megrázta a fejét, és fel akart állni, de Weathers megfogta a karját, és
olyan erősen szorította meg, hogy Jordy megvonaglott.
- Azt mondtad, nincs hova menned, miután véget ér ez az út - emlékeztette őt
Weathers. - Azt mondtad, hogy magadra lesze lutalva. Ha itt lesz a pénz, abból jut
neked is bőven, gondoskodj magadról.
- Nem teszem meg! - rázta a fejét Jordy erélyesen.
Weathers hangja megkeményedett. - De megteszed, te kis patkány. Különben
nem éred meg élve az út végét. – Egyik keze eltűnt nadrágja zsebében, majd Jordy
meglátta a kést, ahogy a holdfény megcsillant éles pengéjén. - Elég beszéltem?
Jordy nagyot nyelt. - Igen.
- Helyes. - Összecsukta a kést és visszatette a zsebébe. - Hol tartja a pénzt az
őrnagy?
- Honnan tudjam?

161
 Weathers újra felé nyúlt, megragadta az ingét a nyakánál, és maga elé húzta
úgy, hogy centiméterekre állt meg vastag szája előtt. Viharvert érdes bőre és súlyos
szemhéja démoni arckifejezést kölcsönzött arcának.
- Tudnod kell, mert te vagy a hajósinas. Te takarítasz és raksz rendet nála.
Jordy érezte álla alatt a zsoldos kemény öklét Egy nagyobb ütés, és ő halott. -
A szekrényében tartja – hebegte, hogy lecsendesítse őket, miközben a menekülés
útját kereste. Weathers lassan elengedte, és lesimította a képzeletbeli ráncokat
Jordy ingéről.
Várt, amíg Weathers elvette a kezét, majd azt mondta: - De én akkor sem
lopom el, bármit is csináltok velem! - Ezzel felállt és elszaladt. Olyan gyorsan futott át
a fedélzeten mintha a pokol ördögei lennének a nyomában.
Weathers felnevetett. - Hagyd a fenébe! Most, hogy már tudjuk, hogy hova rejtette,
megcsináljuk mi magunk. A kölyköt meg csak elkapják valahogy.
- Gondolod, hogy hallgatni fog?
- Persze. Azzal van eltelve, hogy ő már férfi. Nem fogja elárulni a társait, még
ha a torkát vágják is át.
Dickey Green elmosolyodott, keskeny arcát szinte kettészelte a fogsora. -
Mindig is arra vágytam, hogy elmehessek az öreg Me-hi-kóba - utánozta a spanyol
kiejtést. - Azt mondják, hogy ott egy ürge néhány shillingből úgy él, mint egy király.
- Maj' szerzünk egy jó kis senoritát. - Weathers visszafeküdt a takarójára, és
feje alá tette a kezét. - Addig fog a hátán feküdni, amíg elegem nem lesz belőle.
- Kár, hogy azt az ezüsthajú nőt nem vihetjük magunkkal, fogadok, hogy jól fel
tudná melegíteni egy férfi ágyát.
- Túl kockázatos - mondta Weathers. - Az őrnagy odáig van azért a kis tyúkért.
Eléggé zabos lesz, hogy a pénzt elvettük. Ha még a nőjét is elrabolnánk, akkor a
világ végére is követne minket.
Green elmosolyodott. - Egy sötét hajú nő is megfelelne nekem. Mikor lopjuk el
az aranyat?

Két nap telt el, Morgan és Silver hűvösen udvariasak voltak egymáshoz. Ahányszor
Morgan ránézett, Silver esküdni mert volna, hogy a férfi kigúnyolja. „Rendben van, ha
a legrosszábbat feltételezi rólam, hát legyen” - gondolta.

162
 Kemény tekintete mégis zavarta, és alig tudott aludni. Szeme alja karikás lett,
és étvágytalansága hamar észrevehető változást okozott rajta. Ma este azért is
aludni fog, fogadta meg Silver magában.
Hogy biztos legyen benne, megivott néhány pohár brandyt vacsora után, és
élvezte a meleget és az álmosságot, amit az ital kiváltott. Egy percig sem volt
hajlandó Morgan Traskra gondolni többet. Az ártatlanok álmát fogja aludni, és ami őt
illeti, ő az is volt.
Ahogy remélte, az ital eltompította érzékeit, elmosta gondolatait, és kábulttá
tette. Bement a kabinjába, levetkőzött, letette a fejét és abban a pillanatban el is
aludt. Ma éjjel nem forgolódott, hanem élvezte a mély, kábult alvást, amire már oly
régóta szüksége volt.
Hajnalig nem is ébredt fel. Akkor viszont egy álom kerítette hatalmába, egy
undorító rémálom, amely már többször előjött álmában. Ki akarta nyitni a szemét,
hogy véget vessen a látomásnak, mely agya egyik hátsó sarkából szökött elő, de túl
gyenge volt.
Inkább egyre mélyebbre süllyedt a kábulatba, az emlékek és a kitalált képek
összemosódtak, és végül a rémület olyan valóságossá vált, mint még soha.
Hallotta, ahogy szétszakad a hálóinge, érezte testén az izzadt ujjakat. Egy erős kéz a
nyakára fonódott, elzárta előle a levegőt, elnémította sikolyait, és az ágyhoz
szegezte.
Bár a látomás homályos volt és agyát köd borította, mégis látta a férfi kemény
vonásait és a hideg, fekete szemében égő tüzet.
Az apja volt - de az nem lehet! Ezt az embert, aki úgy viselkedett, mint egy
idegen, nem ismerte. Ezt a szörnyű embert, akinek izzadt keze a testét simogatta és
akitől hányingere lett. Silver kirántotta egyik karját, és az arcába karmolt. Körmei
végigszántották a bőrét, melynek nyomán kiserkent a vér. Ha legalább lazítani tudna
a nyakára fonódó ujjakon… ha...
Csak akkor jött rá, hogy sikoltozik, amikor Morgan berontott a kabinjába, és
olyan erővel tépte fel az ajtót, hogy az a falhoz vágódott. Egy pillanat alatt ott térdelt
mellette, karjába fogva őt.
- Jól van, Silver - csitította -, nyugodj meg! Csak egy rossz álom volt. -
Kisimította a nő nedves fürtjeit az arcából, majd a fejét a mellkasához fogta.

163
 Silver kényszerítette magát, hogy visszatérjen a tudata, és őrülten pislogott,
hogy kitisztítsa ködös gondolatait. Észrevette, hogy Morgan arcára az aggodalom
ráncokat vésett. Amikor felnézett rá, a ráncok kisimultak.
- Sajnálom - suttogta, miután teljesen felébredt, és ugyanolyan ostobának
érezte magát, mint amilyennek egész biztosan az őrnagy gondolta. Észrevette, hogy
a férfi csak egy nadrágot visel, és hogy mellkasa milyen kemény, ahol az arca
hozzáér. Sötétszőke, alvástól kócos haja lágyan göndörodott tarkójánál. Silver erős
vágyat érzett, hogy ujjait a csillogó tincsek közé fűzze.
Morgan úgy nézett rá, mintha neki is ugyanilyen gondolatok fordulnának meg a
fejében. Éppen meg akart szólalni, mikor határozott kopogás hallatszott kabinjának
ajtaján. Morgan álla megfeszült, majd felállt, hogy megnyugtassa az embereket - akik
hallották Silver sikoltásait -, hogy a nő jól van.
A hirtelen hidegtől Silver megborzongott. Hallotta, hogy Morgan becsukja az
ajtót, és azon töprengett, vajon visszajön-e apró kabinjába. Nem mintha ezt szeretné,
nyugtatta meg önmagát. Azok után, ahogy a férfi bánt vele, már semmit nem akart
tőle. Mégsem tudta elfelejteni, milyen gyengéden tartotta a karjában.
- Jól vagy? – kérdezte Morgan a két kabin közti ajtónyílásból.
- Nem szándékosan tettem - mondta Silver. - Sajnálom, hogy ilyen felfordulást
okoztam. A gyengéd kifejezés eltűnt az arcáról, helyette újra előjött a kemény
tekintete.
- Úgy tűnik, rengeteg dolgot nem akartál megtenni, Silver. Nem akartad, hogy
elraboljanak a Fehér Ló fogadóból, nem akartál felszökni a hajómra, nem akartál
szeretkezni velem, és nem akartad megcsókolni Buckland ezredest.
- Tévedsz, Morgan - felelte Silver, és öntudatosan felszegte az állát. - Igenis
akartam veled szeretkezni, és egy percig sem bántam meg. - Ezzel becsapta az ajtót
a férfi orra előtt.
A pokolba! Miközben Morgan a csalódottsága miatt káromkodott, keze ökölbe
szorult. Ez a nő az őrületbe kergeti. Tudta, hogy mit álmodott. Látta a rémületet az
arcán, és azt is, ahogy képzeletbeli támadójával hadakozik.
Nem tehetett róla, de sajnálta, pedig tudta, hogy nem lenne szabad. Miért
kellett olyan magányosnak és rémültnek látszania? Miért kellett meglátnia
hálóingben, leomló hajával a vállán?
Miért kellett olyan átkozottul gyönyörűnek lennie?

164
 Azok után, hogy szeretkeztek, napokig csak Silverre gondolt. Éjszaka nem
tudott aludni. De nem akart megint vele aludni. Nem, azok után, hogy a nő
visszautasította.
A makacs kis teremtés egyszerűen nemet mondott házassági ajánlatára.
Bármelyik nőnek hízelgett volna az ajánlata, bármelyik nő kézen is állna, csak hogy
behálózzon egy ilyen partit, mint ő. Bármelyik nő, kivéve Silvert. És mindezek
tetejébe, még Williammel is számolni kell. Mi a fenét fog szólni William, ha három
hónap múlva visszaviszi Silvert Katongára, és ő gyereket fog várni tőle?
Morgan odament faragott tölgyfa asztalához, és töltött magának egy kis
brandyt. Nem vesztegette az időt azzal, hogy felmelegítse a kezei között, csak úgy
felhajtotta. A tüzes ital égette belsejét, de hamar ellazította. A másik pohár kioltotta
vállából a feszültséget. Morgan szerette volna, hogyha lejjebb is kitolja belőle a
sóvárgó vágyakozást.
Már vagy tucatjára átkozta el Silvert. Be kellett vallania, hogy meglepődött,
amikor meglátta, hogy megcsókolja Bucklandet. Csak néhány nappal ezelőtt még
ártatlan volt és kíváncsi és megrémült egy férfi szenvedélyétől.
De Silver gyorsan tanult.
Bárhogy is próbálta, nem tudta elhessegetni maga elől magas, feszes,
gömbölyű mellét és karcsú csípőjét. Szinte tenyerében érezte bársonyos bőrének
simaságát. Ha arra gondolt, hogy Silver és Buckland... hogy az ezredes kövér keze
Silver testét simogatja, Morgannek felfordult a gyomra.
„A pokolba a nőkkel!” - káromkodott, és megesküdött, hogy soha többé nem
kerül még eggyel kapcsolatba. Meg kellett volna tanulnia a leckét az első
alkalommal. Tudnia kellett volna, hogy Salena sem jobb, mint az összes többi.
Legalább időben rájött az igazságra - mielőtt még beleszeretett volna.

165
14. fejezet

- Hol az ördögben van?

Silver megállt kabinjának ajtajában. - Micsoda?
- Pinkard jutalma, a kétezer dollár aranyban. A szekrényem legalján volt.
Silver felkapta a fejét. - Azt hiszed, hogy én loptam el? - Morgan észrevette
Silver arcán a megbántottságot és a fájdalmas tekintetét. - Úgy látszik, még rosszabb
velemenny vagy rólam, mint gondoltam.
Morgan felsóhajtott, és kényszerítette magát, hogy ne fordítsa el a tekintetét. -
Csak te és Jordy jöhettek be a szobámba.
- Ha olyan biztos vagy benne, hogy én loptam el, akkor miért nem versz vasra
és intézed el a dolgot?
Morgan visszafojtotta a mosolyát, és megbizonyosodott róla, hogy az ösztönei
nem csalták meg, és Silver nincs benne a dologban. Az is eszébe jutott, hogy ha
nem lenne ilyen boszorkány, szívesen vasra verné és az ágyához láncolná.
Silver megfordult, hogy elmenjen. - Ha befejezted a kis inkvizíciót, Morgan, a
fedélzeten leszek. Ha érdekel az igazság, nem én loptam el Pinkard átkozott pénzét.
Megpróbált elmenni, de megfogta a karját, amikor mellé ért.
- Tudom.
- Tudod?
Morgan elmosolyodott, amikor meglátta a nő döbbent tekintetét - Nem hittem,
hogy te voltál, de az igazat megvallva azt reméltem, hogy mégis.
Silver megragadta a férfi alkarját, és úgy megszorította, ujjai belevájódtak az
izmokba. - Csak nem hiszed, hogy Jordy volt?
166
 - De attól félek, igen.
- De hát ő nem tenne ilyet, és ha mégis, csak egy kisfiú.
Amikor Morgan nem válaszolt, Silver elengedte a kezét és látralépett.
- Bocsánatot kérek, Silver - mondta. - Nem kellett volna így megvádolnom
téged. De...
- Rendben van. Jordy számomra is sokat jelent.
Morgan egy pillanattal hosszabban nézett rá, leolvasta csinos arcáról az
aggódást. Megfordult és odament az íróasztalához, ahol a hajónapló feküdt kinyitva.
Az asztalon volt még egy tintatartó, benne pedig egy lúdtoll.
- Légy óvatos, Morgan - mondta Silver szelíden az ajtóból. - Ha Jordyt is
alaptalanul vádolod meg, ő már nem lesz olyan elnéző, mint én.
Morgan nézte, ahogy Silver elmegy, és megbánta, ahogy viselkedett. Valójában
azt bánta a legjobban, hogy elfogadta azt az átkozott pénzt. De a sietségben, hogy
elvigye Silvert Katongáról, elfeledkezett róla. Amikor Salenáról is szó volt, nehezen
tudott tiszta fejjel gondolkozni. Azóta volt így, amióta köpködve és hadakozva
belépett az életébe,
Ezen mosolyodott, és arra gondolt, micsoda kis pokolfajzat lehetett.
Különbözött a többi nőtől. Bátor volt, tüzes és határozott. Több élet és szenvedély
volt benne, mint bármelyik nőben, akit eddig ismer.t
Mosolya lehervadt. Silver különbözött és mégsem volt más; ott találta
Bucklanddel, pont ahogy várta. Legalább nem ő lopta el a pénzt - ami viszont azt
jelentette, nagyon valószínű, hogy Jordy volt az.
Morgan ezzel az elkeserítő gondolattal leült az asztalhoz, felvette a lúdtollat,
majd belemártotta a tintába. Lenézett a befejezetlen mondatra, amihez még írt
néhány sort az időjárásról, a hajó helyzetéről, tervezett érkezésükről Campechébe a
hét vége felé, majd visszatette a tollat a tartójába.
Ha elhalasztja a lopással való foglalkozást, attól még nem szűnik meg a
probléma.
Hátratolta a székét, és felállt. Megkéri Jacques-ot és Rileyt, hogy kutassák át az
emberek holmiját. Az a lehetőség is fennáll, hogy valaki észrevétlenül belopózott a
kabinjába. De minden a helyén volt, kivéve a pénzt. Honnan a pokolból tudták, hogy
hol van?

167
 Nem állt jól Jordy szénája, Morgan mégis abban reménykedett, hogy nem ő
volt. A többiek férfinak tekintették Jordán Little-t, és el is várták, hogy ugyanolyan
büntetést kapjon, mint bárki más a legénységből.
Az első kutatás - a hálóhelyeken, a hajó raktárában és a személyzeti szálláson
lévő függőágyakban - nem vezetett eredményre. Mostanra már minden ember tudott
a lopásról. Feszültek voltak és zsémbesek, maguk között találgattak, hogy ki lehetett
a bűnös.
Morgan rájött, hogy a tolvaj nem számított rá, hogy ilyen hamar felfedezik a
lopást. Hamarosan Mexikóban lesznek, Bárki is vitte el, azt tervezte, hogy elhagyja a
hajót, ahogy elérik Campechét.
Ha csak nem Jordy vitte el, és abban reménykedett, hogy addig nem fedezik
fel, amíg vissza nem érnek Savannáh-ba. Akkor már rá lehetett fogni valamelyik
zsoldosra vagy texasi matrózra.
Jacques a tatfedélzeten vizsgálta át az embereket, Riley pedig hátul, ahol Jordy
fekhelye is volt. Morgan növekvő félemmel figyelte Rileyt munkája közben, majd a
komor, felháborodott embereket, akik összegyűltek körülötte. Amikor Hamilton Jordy
ágyához ért, megállt, és mélyen benyúlt a takarók közé. Amikor kihúzta, kezében egy
bőrerszény amiben az arany volt. De az erszény üres volt.
A pokolba! Morgan álla megfeszült, és komor lépett előre. Szeme sarkából
meglátta Silvert, ahogy sötét, gondterhelt tekintettel áll, keze idegesen babrál
nyakánál.
Jordy az ágya mellett volt, és úgy nézett Rileyre, mintha nem hinne a saját
szemének. Morgan elvette az erszényt a hadnagy kinyújtott kezéből. Mivel
magyarázod ezt, Little? - kérdezte Morgan, feltartva a bizonyítékot.
Jordy szeme olyan volt, mint két csillogó hold. - Nem én tettem kap'tány,
esküszöm! - Ekkor a fedélzeten összegyűlt emberek sugdolózni kezdtek, és Jordyra
mutogattak.
- Akkor hogy került ez az ágyadba?
Jordy szeme könyörgően nézett Morganre, majd továbbsiklott a legénység felé.
Ott voltak azok, akikkel együtt dolgozott akiket tisztelt. Mostanáig ők is tisztelték őt.
Valami megváltozott Jordy arcán. Egy halvány bezárkózás.
- Nem tudom biztosan.
- Nem tudod biztosan? - ismételte meg Morgan. - De abban biztos vagy, hogy
nem te loptad el a pénzt.

168
 - Nem loptam el - hajtogatta Jordy.
Morgan figyelte a fiú változó arckifejezését, a félelemmel regyes
bizonytalanságot. - De tudod, hogy ki volt.
Jordy összeszorította a fogát. Cookie-ra nézett, aki néhány méterrel arrébb állt,
és bozontos, szürke szemöldökét aggódva húzta fel. Jordy hallgatott.
- Megbocsát egy pillanatra, hadnagy?
- Természetesen, őrnagy. - Hamilton a bámészkodók felé lépett, akik komor
elragadtatással figyelték az eseményeket. Néhányan megkönnyebbültek, néhányan
rosszallóan néztek, és voltak, akiken látszott, hogy aggódnak barátjukért.
Morgan Jordyhoz fordult, és amikor megszólalt, a többiek nem hallották, hogy
mit mond. - Figyelj rám, fiam. Tudom, hogy azt teszed, ami szerinted helyes. Férfias
dolog, hogy nem árulod el, hogy ki volt benne a lopásban, de...
- Én nem loptam el az aranyat, kap'tány.
- A pokolba, Jordy, nemcsak a pénzről van szó! Ha tudod, hogy kik tették,
ugyanolyan bűnös vagy, mint ők. Áruld el a nevüket.
Jordy hallgatott.
Morgan rajta az elszántságot, és tudta, hogy semmiféle rábeszélés nem
változtathatna álláspontján. Bizonyos értelemben még csodálta is. Hasonló
helyzetben valószínű, hogy ő is ugyanezt tette volna.
- Tudod, mit kell tennem - mondta.
Jordy kihúzta magát, és hátralépett. - Igen, kap'tány - Emberek, ide hozzám! -
kiáltotta, és a fedélzeten állók mind odagyűltek. - Mindannyian tudjátok, hogy miről
szó. Kétezer dollárnyi arany hiányzik a kabinomból. A pénzt nem találtuk meg, de
Jordyn Little bizonyíthatóan benne van a a dologban. Mivel nem hajlandó velünk
együttműködni, elárulni a tettesek nevét, ezért megkapja a büntetését.
Az emberek pusmogni kezdtek, Jordy arcából pedig kifutott a vér.
- A lopásért járó büntetés meg van határozva. A bűnös átöleli az ágyút, és két
tucat korbácsütést mérnek rá. Nem többet, nem kevesebbet.
Jordy elszédült. Megragadta az árbocot, nehogy elessen. Morgan folytatni
akarta, de ekkor észrevette, hogy sárga szoknyában Silver rohan felé.
„A pokolba!”
- Morgan, nem teheted! - Silver utat vágott magának a tömegben. Sötét
szemében félelem tükröződött. Jordy és Morgan közé állt, mintha jelenlétével
valahogy meg tudná védeni a fiút.

169
 - A fenébe, Silver, maradj ki ebből!
- Még csak kisfiú, Morgan. Két tucat korbácsütés, ez, ez barbárság. Még te sem
lehetsz ennyire kegyetlen!
Morgan arcán egy izom rángatózni kezdett. Silver megjegyzése nagyot szúrt
belé. Határozottan megszorította a karját, és félrehúzta. - Figyelj, Silver. Jordynak
fizetnie azért, amit csinált. Meg kell büntetnem.
- Én majd visszafizetem helyette. Valamit majd kitalálok, csak adj egy kis időt.
Morgan felvonta szemöldökét. - Összedolgozna dollárt egy hajósinasért, akit
még alig ismersz?
- Jordy a barátom. Kevés barátom van, de azok sokat jelentenek számomra.
- Honnan szereznél annyi pénzt? – kérdezte Morgan, bár tudta, hogy nem
lenne szabad, de nem tudta visszafogni magát.
Silver felemelte az állát. - Majd kitalálok valamit, őrnagy. Tudom, hogy képes
vagyok rá.
Morgan figyelte a nő őszinte tekintetét, majd elmosolyodott. - Ebben egy
pillanatig sem kételkedtem, de azt hiszem, nem lesz rá szükség.
- Kérlek, csak...
- Hadd intézzem el ezt én, Silver.
- De még csak tizenhárom éves!
- Azt mondtad, hogy bízol bennem.
Silver feszültsége oldódni kezdett.
- Bíztam.
Morgan kissé megborzongott, de elengedte füle mellett a megjegyzést. - Maradj
itt! - parancsolta, és Silver ezúttal engedelmeskedett.
Morgan visszament Jordyhoz és a legénységhez. - Jordy Little azt állítja
magáról, hogy ártatlan, és én hiszek neki. De nem hajlandó elárulni az elkövető
nevét. Bár azt teszi, amit helyesnek gondol, ez sem változtat a tényeken.
Morgan hallotta, hogy Silver mélyet lélegzik, és imádkozott, hogy ne
avatkozzon bele. Figyelmeztető pillantást vetett rá, és látta, hogy annyira remeg a
keze, hogy el kell rejtenie szoknyája fodraiban, szeme pedig úgy elkerekedik, mint
Jordyé.
- Számotokra Jordán Little férfi - folytatta Morgan. - Ezen a hajón nagyon
vékony a határ férfi és fiú között, de akkor is megvan. - Jordyra nézett, akinek a lába
a földbe gyökerezett. – Jordan Little, az út hátralévő részében dupla műszakban

170
fogsz dolgozni, és elvégzel minden piszkos munkát, amit Cookie és Jacques kitalál,
és mindezt hálásan és mosolyogva teszed.
Jordy arcán szívbe markoló volt a megkönnyebbülés, hogy valami megmozdult
Morgan szívében.
- Igenis, kap'tány - felelte J°rdy halkan.
- Emberek, van ez ellen valami kifogásotok? – kérdezte Morgan a legénység
többi tagjától.
- Nincs - hangzott a válasz egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. A matrózok
szerették Jordyt, és hittek neki. Meg fogják keresni, hogy ki sodorta a fiút ilyen bajba.
Elő fog kerülni az igazi bűnös.
- Ennyi volt, uraim. – Matrózok, zsoldosok és tengerészek csendben
szétszéledtek.
Jordy mondott valamit Silvernek, aki mielőtt a fiú megakadályozhatta volna,
megölelte. Jordy hálás tekintettel nézett fel Silverre. Jacques Cookie-ra mutatott,
Cookie pedig a konyha felé, mire Jordy elindult abba az irányba.
- Köszönöm, őrnagy – mondta Silver Morgannek egy meleg mosoly
kíséretében.
- Meglepett?
- Egy kicsit.
- Azt hiszem, mind a kettőnknek elég meglepetésben volt része.
- Ami azt jelenti…?
- Ami azt jelenti, hogy engem is meglepett az, hogy így aggódsz Jordyért.
- Ha vennéd a fáradságot, másra is rájönnél.
- Mint például?
- Kezdetnek talán arra, hogy nem vagyok az a keményszívű teremtés, akinek
hiszel.
Morgan Silverről Constantine Bucklandre nézett, aki megjelent a korlátnál, és
láthatóan Silverre várt. – Ez is meglepetés. – Ezzel megfordult, és elment.
Silver nagy gombócot érzett a torkában. Ez az ember egy szívtelen szörnyeteg,
mégis olyan hatalma van felette, amit nem tud megmagyarázni. Silver elhatározta,
hogy azért sem engedi felgyülemlett könnyeit kibuggyanni, ezért megkeményítette
tekintetét. Napok óta abban reménykedett, hogy a férfi magába néz, és rátalál az
igazságra, vagy legalábbis megengedi neki, hogy elmagyarázza. Ehelyett azonban
Morgan elszántan csak a legrosszabbat feltételezte róla. Semmit nem tehet vagy

171
mondhat, hogy megváltoztassa a róla kialakult véleményét. Silver elátkozta Morgant,
elmondta mindennek, ami csak eszébe jutott, csak hogy levezesse felgyülemlett
dühét. Nem érdemelte meg, hogy egy percig is aggódjon érte.
És azt sem, hogy szeresse.
Silver ekkor elhatározott valamit. El fogja felejteni Morgan Trasket. Egykor az
apját is szerette, most azonban már nem. Trask sem különb. Ő is csak férfi.
Aznap este vacsorához készülve, Silver különös gondot fordított az
öltözködésére. Meg fogja mutatni Morgan Trasknek, hogy számára nem jelent
semmit. Belefáradt már abba, hogy kedves legyen hozzá, és arra várjon, hátha
belátja, hogy tévedett, és megkeresi őt, hogy megvigasztalja vagy legalább az
ágyába hívja.
Haját a füle mögé rendezte fényes, ezüst csigákba, majd felvette két
legelegánsabb ruhája közül a türkizkéket, melyet a kakasviadalon is viselt. Flörtölni
fog Connie-val, Jacques-kal és Hamiltonnal is. Be fogja bizonyítani Trasknek, hogy
igaza volt vele kapcsolatban – aztán az arcába nevet.
- Jó estét, uraim – Silver ragyogó mosollyal nyitott be a szalonba. A férfiak –
Morgan kivételével – hátratolták széküket, és felpattantak. Morgan gúnyosan
elmosolyodott, és lassan felállt.
Hamilton Riley hellyel kínálta Silvert. – Elragadóan néz ki, Miss Silver.
- Köszönöm, Hamilton.
- A jelenléte ragyogó fénysugár, drágám – mondta Connie.
- „Belle extraordinire” – bókolt neki Jacques.
- Valami különleges alkalom lehet most – szólalt meg Morgan. – Kérjük, Miss
Jones, árulja el, mi az.
Silver csak mosolygot. – Ma van az a nap, amikor felszabadítom magam a
társadalom igája alól.
- Ez érdekesnek hangzik.
- Attól tartok, a többi az én titkom. Önöknek, uraim, csak annyit kell tudniuk,
hogy mától fogva a konvencióknak nincs helye az életemben. Azt fogom tenni, amit
akarok.
- Mikor volt ez másképpen? – vonta fel a szemöldökét Morgan.
Silver nem is figyelt rá. Az est hátralevő részében feltűnően flörtölt, hangosan
nevetett, kicsit be is csípett, és egészében véve remekül érezte magát. A többieket
elbűvölte a nő viselkedése, csak Morgan hangulata lett egyre komorabb.

172
 Végül nem bírta tovább, kimentette magát, és visszavonult a kabinjába. Silver
érezte a diadalt. Kétség sem férhet hozzá, hogy elrontotta a férfi estéjét. Nyomatékos
pillantást vetett Connie-ra, mellyel figyelmeztette, hogy ne kérdezzen semmit, és
elfogadta Hamilton ajánlatát, hogy tegyenek egy kis sétát a fedélzeten. Csak
valamivel éjfél után tért vissza kabinjába.
Mielőtt kopoghatott volna, Morgan kinyitotta neki az ajtót.
- Nocsak, csak nem Lady Salena tért haza a bálból?
Silver megborzongott. - Tűnj el az utamból! – Kicsit erősebben, mint szerette
volna, kivágta az ajtót, és arrébb tolta Morgant. Brandytől bűzlő leheletéről és enyhén
üveges szméről azonnal látta, hogy ivott. Haja össze volt borzolódva, inge pedig
derékig kigombolva lógott rajta. Silver nagy erőfeszítések árán próbálta nem
észrevenni, milyen szép a mellkasa és hogyan feszülnek meg rajta az izmok.
A kabinja felé indult, de Morgan elkapta a karját.
- Mit szólnál egy kis brandyhez? - kérdezte. - Milady, ugye még nem akar
nyugovóra térni?
- Magányos vagy? - gúnyolódott Silver. - Egy olyan erkölcsös férfi, mint te,
bizonyosan nem alacsonyodna le egy olyan elvtelen nőhöz, mint én.
Morgan tekintete végigsiklott Silver testén. Olyan vágytól fűtött volt, hogy Silver
érezte a hasában a forróságot. – Talán mégis.
- Gazember vagy, Morgan Trask!
- Te pedig kacér és gúnyolódó. - Morgan magához húzta.
- Egyszer már megmutattam neked, hogy mi történik, ha így viselkedsz.
Nyilvánvalóan most is ezt akarod.
A falhoz nyomta Silver hátát, megragadta a csuklóját, és feltartva a feje mellé
szegezte a kezével.
- Engedj el!
- Azt akarod, Silver? - Morgan a nő csípőjéhez dörzsölte az övét, vesszője
kemény volt és forró.
- Mondd ki! Mondd ki, hogy kívánod, és megadom neked!
- Azt akarom, hogy engedj el!
- Nem hiszek neked. - Morgan lehajolt, és szája keményen birtokba vette Silver
puha, rózsaszín ajkát, majd nyelvét bedugta a szájába. Silver harcolt a testet elöntő
vágy ellen, melytől ereiben forrni kezdett a vér. Morgan teste az övéhez préselődött,

173
érezte szerszámát, ahogy egyre keményebb, vastagabb, és forróbb lett. Istenem,
mennyire kívánta a férfit!
Morgan elhúzódott tőle. Lélegzete meleg és férfias volt a füle mellett - Mondd
ki, Silver, mondd, mit kívánsz?
- Gyűlöllek! - suttogta a nő.
- Mutasd meg! Mutasd meg, mennyire gyűlölsz!
Silver torkából zokogás tört fel. Morgan csókokkal borította be a nyakát és a
vállát, majd a dekoltázs feletti kiemelkedésre csúszott le a szája. Amikor elengedte a
csuklóját, Silver a férfi nevét suttogta. Átkarolta a nyakát, ujjaival a hajába túrt.
„Morgan” gondolta magában, és egyre jobban kívánta őt, miközben gyűlölte magát
érte, és megvetette növekvő vágyát. Megadó sóhajjal Silver megcsókolta a férfit,
beleadta minden gyűlöletét és megbántottságát. Ajkát Morgan ajkára forrasztotta,
nyelvét a szájába dugta, és ugyanolyan heves vágyat várt tőle, amilyen benne is
égett.
Morgan meg is adta neki. Nyelve a nőével harcolt, először dühösen, majd
játékosan és merészen, majd könyörtelenül. Megcsókolta Silver szemét, arcát, majd
újra a száját kezdte harapdálni, kóstolgatni, amivel megőrjítette őt.
- Mondd ki! - sürgette Morgan, miközben kihúzta hajából a hajtűket, és az ezüst
hajtömeg a vállára hullott. - Mondd ki, hogy mit kívánsz!
Amikor Silver csak nyöszörgött, Morgan lehúzta egyik váltói a ruhát,
lemeztelenítette az egyik keblét, ajka közé vette a bimbót, és addig szopogatta, amíg
meg nem keményedéit. Silver megszédült, csak Morgan keze tartotta meg a dekánál
fogva.
Ahogy nyelve ízlelgette, nyalogatta a merev bimbót, Silver testén forró vágy
söpört végig. Tenyerével végigsimította a férfi mellkasát, élvezte, ahogy a merev,
csábítóan göndör szőrök csiklandozzák ujjait, és izmai megfeszülnek keze alatt.
Morgan szája újra megtalálta az övét, felfedezte, feltüzelte. Aztán elhúzódott. -
Mondd ki! Mondd ki, mit kívánsz!
Silver megnedvesítette az ajkát, és szerette volna, ha a férfi folytatja, de
gyűlölte magát vágya miatt. - Szükségem van rád – suttogta végül.
- Nem elég. - Morgan újra megcsókolta, majd kigombolta hátul a ruháját, és
leengedte a válláról, majd levette az ingét is, miután Silver derékig meztelenül állt
előtte. Morgai szeme éhesen és parázslóan nézett végig rajta. Keze követte
tekintetét, végigsiklott a vállán, tenyerébe fogta a mellét két ujja közt pedig

174
morzsolgatni kezdte a bimbóját. Szája lejjebb mozdult, és a már kemény
mellbimbókat hevesen szívogatta. Silver melle már szinte sajgott, lába köze pedig
égett.
- Mondd ki! - követelte Morgan rekedt hangon.
Silver megfogadta, hogy nem teszi meg, nem adja mep neki ezt az elégtételt.
Morgan felemelte a szoknyáját, és kezével megsimogatta a combját. Érintése
perzselt. Megfogta a fenekét, gyúrogatni kezdte, majd ujjai megtalálták csipkés
nadrágján a kis rést. Széthajtotta a bőrredőket, majd hüvelyébe dugta ujjait.
- Mondd ki, a pokolba is!
Silver megnyalta a száját. Morgan ujjai egyre csak mozogtak ki-be, a ritmikus
mozdulatok forró tüzet lobbantottak lángra lába között. Silver elfojtotta a zokogását.
- Mondd ki!
- Kívánlak - suttogta -, kérlek! - Gyűlölte magát, hogy könyörög, de nem tudta
visszatartani a szavakat. - Magamban akarlak érezni!
Morgan arcára komor, elégedett mosoly ült ki. Erősen a falhoz nyomta a hátát,
kigombolta elöl a nadrágját, és merev vesszője kiugrott. Felemelte Silvert, a lábát a
dereka köré kulcsolta, és miközben megcsókolta, behatolt.
Silver levegőt sem kapott, amikor a tűzforró láng a testébe hasított. Morgan
rekedt hangon felnyögött, és Silver a ketén érezte a férfi vad szívdobogását. Az övé
is hevesen vert.
- Mondd, hogy kívánsz! - parancsolta Morgan. – Mondd, hogy élvezed!
Silver megnyalta az ajkát. - Kívánlak!
Morgan egyik kezével a fenekét fogta és fenntartotta, a másikkal pedig merev
mellbimbóját simogatta. Silver egész teste remegett, mindenhol forróságot,
nedvességet és a felgyülemlett szenvedélytől feszültséget érzett. Morgan egyre csak
mozgott benne, merev vesszője lüktetett, teljesen kitöltötte Silvert, minden
mozdulatával fokozta a gyönyört. Már mindkét kezével a fenekét fogta és tartotta,
miközben erős lökéseket végzett. Silver hozzásimult és a csodálatos érzések forró
lávája kavargott testében. Csípőjét fel-le mozgatta, hogy megnövelje magában a férfi
vesszőjét, míg végül Morgan felnyögött.
- Silver - suttogta, és ujjait a nő hosszú, ezüstös hajába fonta.
Teste megfeszült, izmai megremegtek. Ugyanúgy tombolt benne a vágy, rnint
Silverben. Lökései egyre keményebbek, méIyebbek és gyorsabbak lettek. Silvert

175
elborította a szenvedély, olyan hatalmas feszültséget érzett, hogy biztos volt benne,
hogy ezer csillogó darabra esik szét a teste.
- Gyere velem! - hívta Morgan, mire gyönyörű, forró hullámzásban kirobbant
Silver megfeszített vágya. A gyönyör édes hullámai a elöntőitek testét, az élvezet
tengere olyan hatalmas volt, hogy szinte belefulladt. Amikor a gyönyör elérte a
csúcspontot, Silver Morgan nevét kiáltotta. Nem tudta, a férfi mikor vette a karjába,
csak az ágy puhaságát érezte háta alatt, látta magán Morgan testét, és tudta, hogy
az élvezet még nem ért véget, és hogy Morgan még mindig mozog benne.
Egy utolsó hatalmas hullámmal a férfi feje hátrabillent, teste megmerevedett, és
benne is kirobbant a vágy. Aztán két kézbe fogta Silver arcát, gyengéden
megcsókolta a száját, majd hosszan a szemébe nézett. Végül csendesen feküdtek
egymáson, édesen összefonódva. Minden dühük, szenvedésük elszállt, helyébe
gyengéd melegség lépett. Amikor Silver szívverése lecsendesedett, Morgan
lecsúszott róla, mellé rekudt, és átkarolta a testét.
Napok óta először érezte Silver, hogy így jó, így teljes, és ez már nagyon hiányzott
neki. Olyan békesség töltötte el, amilyet még sohasem érzett. Mielőtt mély, álomtalan
alvásba zuhant volna, Morgan arca jelent meg előtte - és az a ködös tudat, hogy ott
van, ahová tartozik.

15. fejezet

Aznap éjjel még kétszer szeretkeztek, de nem dühvei, hanem végtelen

gyengédséggel, melyet egyikük sem tudott megmagyarázni vagy letagadni.
Silver, bár félt a következményektől, de érezte, hogy egyre jobban szereti
Morgant. Ahogy ott feküdt mellette, valamiféle biztonságot érzett és tökéletes
176
összhangot önmaga és a világ között. Tudta, hogy Morgan is érez valamit iránta, bár
azt is tudta, hogy ezt ő nem értené, vagy esetleg le is tagadná.
Valamikor hajnal felé meghallotta, hogy a férfi járkál a kabinban ezért felkelt. Az
ágy támlájának támasztotta a hátát, és kisimította arcából alvástól összekuszálódott
hajat.
- Jó reggelt! - köszöntött Morgan. A törött darab előtt állt, ami tükörként szolgált.
Kezében borotválkozós kis csupor volt.
Silver megbűvölten nézte, ahogy borotvapamacsát a csupor alján lévő
szappanba dörzsöli, majd a fehér habo arcára és nyakára keni. Morgan fogta éles
borotváját és hosszó, biztos mozdulatokkal leszedte arcáról az éjszaka kiserkent
borostákat. Volt ebben valami intim, valami érzéki, amitől Silvernek kedve támadt
megsimogatni Morgan arcát és megérinteni rajta a forradást.
Ahogy figyelte derékig meztelen alakját, izmos csípőjén a szűk nadrágot, széles
hátát és keskeny derekat, eszébe jutott az éjszaka, és újra feltámadt benne a vágy.
- Hogy szerezted a forradást? - kérdezte hirtelen.
Morgan határozott mozdulatai nem iassultak. – Tizenöt éves voltam... a
nagybátyámnál laktam. Nem jöttünk ki egymással. - Leöblítette a borotvát, majd arca
másik oldalát kezdte borotválni. - Bizonyítani próbáltam magamnak, azt hiszem,
valahogy úgy, mint Jordy.
- Folytasd! - sürgette Silver, amikor Morgan nem mondta tovább.
- Egy londoni kocsmában verekedésbe keveredtem, melynek kardpárbaj lett a
vége. Én ezt a forradást szereztem, a vicomte pedig meghalt. - Lemosta arcáról a
maradék szappant, majd egy fehér vászontörülközővel megtörölte. - Nem vagyok rá
büszke, de akkor még nagyon forrófejű voltam.
Silver elmosolyodott. - Most viszont szelíd természetű ember vagy.
Morgan elvigyorodott. - Mondjuk úgy, hogy egy kicsit érettebb lettem. - Belebújt
egy ingbe, és elkezdte begombolni. - Az apád juttatott ki Amerikába. Azóta sem
mentem vissza Angliába.
- Az apám? - Hihetetlennek tűnt. - Miért?
- Azért, mert ő és az én apám barátok voltak. Edward Trask a király minisztere
volt.
- Mennyit fizettél érte?
- Baráti szívesség volt, Silver. Nem várt érte pénzt. Inkább ő adott eleget nekem
és Brendannak, hogy új életet kezdhessünk itt Amerikában.

177
 -Tehát ezért tartozol neki.
- Igen.
- Akkor még más ember volt - dörmögte Silver inkább magának, mint a férfinak.
Morgan odasétált az ágyhoz, leült a szélére Silver mellé, és a rugók
megnyikordultak súlyos teste alatt. Gyengéden megcsókolta a nőt. - Beszélnünk kell
a múlt éjszakáról, Silver.
Silver tudta, hogy egyszer sor kerül erre, hiszen egyre jobban ismerte már a
férfit. - Aggódsz, amiért szeretkezel velem. - Kicsit reszketett a hangja. Tudta, hogy
ezt meg kell beszélniük, csak azt nem tudta, hogy Morgan mit fog mondani.
Morgan elmosolyodott. - Azt hiszem, ezt neked kellene mondanod. - Két
kezébe fogta Silver arcát. - Tudom, hogy mentegetőznöm kellene, de ezt elég
nehéznek, ha nem lehetetlennek találom. Talán ha nem ittam volna, akkor a dolgok
nem fajulnak idáig. De mivel…
- Azt akarod mondani, hogy megbántad, ami történt?
- Nem - felelte Morgan határozottan. - Csak akkor, ha te is.
Silver elmosolyodott. - Én egyáltalán nem.
Morgan megkönnyebbült. – Kívnlak Silver. Csak attól, hogy itt fekszel és rád
nézek, újra megkívánlak.
Silver felemelte a karját, és hívta a férfit, hogy ölelje meg.
- Addig nem lehet, amíg meg nem beszéltünk mindent – mondta.
„Mindig gyakorlatias.”
- Visszautasítottad a házassági ajánlatomat – folytatta Morgan - Azok után, ami
az ezredessel történt… - elhallgatott, amikor meglátta Silver arcát. „Csak nem hitte,
hogy a háta mögött folytatta az ezredessel is?” – Mondjuk inkább azt, hogy nem
vagyok róla meggyőződve, hogy felkészültél erre az elkötelezettségre. Mivela
házasságot te sem akarod…
- Nem megyek férjhez egy olyan férfihoz, aki nem szerelmes belém – mondta
Silver szomorkásan. Semmilyen onkál fogva.
- Mi lesz, ha gyereked lesz tőlem?
- Az az én problémám.
Morgan hitetlenkedve nézett rá. Nem tudta elhinni, hogy a nő minden
kötelezettség nélkül felkínálja neki magát.
- Majd megbeszéljük ezt a dolgot, ha eljön az ideje – mondta kissé
rosszkedvűen. – Addig is, ha neked megfelel ez... a helyzet... akkor nekem is.

178
 - Akarlak, Morgan - „És meg fogom szerezni a szerelmedet.” Ezt a kora reggel,
órákban határozta el, de a szándék talán már régen benne volt.
- Még valami. - Morgan arcáról eltűnt a melegség. - Nem fogok osztozni rajtad,
Silver. Sem Bucklanddel, sem mással. Tudnom kell, hogy voltál-e az ágyában. Ha
megtudom az igazat, akkor fel tudom dolgozni, és el tudom felejteni, de tudnom kell.
Siiver nem kapott levegőt. „Hogy kérdezhet ilyet?” Felült az agyban, maga elé
rántva a takarót. - Azok után, ami éjszaka történt, hogy kérdezhetsz tőlem ilyet?
- Tudnom kell.
- Miért?
„Mert meg kell védenem magam. Charlotte miatt. Mert félek hinni benned.” -
Mert tudnom kell, hogy hogy állnak a dolgok. Ha lefeküdtél Bucklanddel is…
- Menj a pokolba! - csattant fel Silver. Megpróbálta rávezetni a férfit,
reménykedett a lehetetlenben, hogy talán végre megérti. - Meg fogod tudni az igazat,
Morgan Trask, de váratlan villámcsapásként fog érni. Őrült voltam, hogy engedtem,
hogy szeretkezz velem. De nem követem el újra ezt a hibát.
Silver kipattant az ágyból, kabinja felé tartva felkapta a ruháit, és sietségében,
hogy minél hamarabb elmenjen, majdnem orra esett. Hosszú haja vadul hullámzott a
vállán.
- Tudnom kell, Siiver! - kiáltott utána Morgan, mire Silver megállt az ajtóban.
Felé fordult, és lényéből sugárzott a düh. - Találgass! És csak akkor jövök
vissza, ha kedvem tartja.
Morgan keze ökölbe szorult. Terpeszállásban állt, állát megfeszítette.
- Ami pedig téged illet - folytatta a nő -, ha közeledni tróbálsz hozzám,
megmondom Bucklandnek, hogy megerőszakoltál. Ő vád alá fog helyeztetni, én
pedig ellened fogok vallani. Egy herceg az apám, ahogy állandóan emlékeztetsz rá.
Be fognak csukni!
Az ajtó olyan nagyot csapódott, hogy Morgan attól félt, kiesik a keretből. A
pokolba! Az álnok kis kígyó még képes és megteszi. De nem a fenyegetései fájtak
neki, hanem az, hogy megtudta az igazságot Bucklanddel kapcsolatban. Persze
gyanította már, attól a pillanattól fogva, hogy együtt találta őket. Nő volt, vagy nem?
Egy olyan nő, aki azt tette, amit akart. Az istenit, azt várta, hogy meg fogja cáfolni!
Azon imádkozott, hogy neki legyen igaza.
El kellett volna fogadnia, amit a nő felajánlott: olyan gyakran szeretkezni vele,
ahogy csak akarta, ehelyett feldühítette, és elvágta mir|den esélyét arra, hogy Siiver

179
önként adja oda neki magát. Mi a pokol baj volt vele, hogy volt-e Buckland-del vagy
sem? Lydiával ez egyáltalán nem zavarta volna, volna.
Az éjszakára gondolt, amit Silverrel töltött. Még soha nem volt rá nő ilyen nagy
hatással. Olyan szenvedéllyel kívánta, ami végtelennek tűnt, és tudta, hogy Silver is
kívánja őt. Kíváncsi volt, milyen sokáig marad távol a nő, vagy – fenyegetések idee
vagy oda - ő meddig bírja. Azt is szerette volna tudni, hogy Silver dühében felkeresi-
e újra az ezredest. Már a gondolattól is, hogy Silver együtt van Bucklanddel,
ólomhéznek érezte a szívét.
Morgan hol elátkozta, hol pedig megdicsérte magát, hogy volt olyan ügyes, és
még mielőtt igazán el kezdődhetett volna ez a kapcsolat, véget vetett neki. Olyan sok
dologgal kellett így is foglalkoznia: az embereivel, a háborúval és mindenekelőtt az
öccsével. Tőle Silver Jones elmehet a pokolba! Ő mindenesetre elküldte oda.
- Jól csináltad, Jordan Little. - Stormy Weathers szemtelenül a korlátnak
támasztotta nagy testét. Dickey Green mellette
- Hagyjatok békén! - kapta föl Jordy a fejét a férfi mély hangjának hallatán.
- Nyugi, Jordy fiú! - Dickey Green elkapta a karját, amikor Jordy el akart menni.
- Én és Stormy igazán büszkék vagyunk rád. Úgy fogadtad a büntetésedet, mint egy
férfi. Ezen a hajón minden pali így gondolja.
- Nem az én büntetésem voltak... volt, hanem a tietek. Ti loptátok el azt a pénzt,
nem én.
- De te mondtad meg nekünk, hogy hol van - emlékeztette Dickey.
Jordy óvatosan nézte őket. - Most mit akartok tőlem?
- Csak meg akarunk jutalmazni a fáradozásodért, ez minden. - Stormy
körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem látja, majd kinyitotta a tenyerét
és megmutatta három fényes aranyat. - Fogd! - mondta. – Megerdemled.
Jordy hátralépett. - Nem akarok tőletek semmit, csak hagyjatok békén. - Megint
hátrált néhány lépést, majd megfordult, és elrohant a létra felé, mely a konyhába
vezetett.
Stormy nevetett, és nézte, ahogy Jordy elszalad.
- Mondtam, hogy nem fogja elfogadni. Miért voltál átkozottul elszánt, hogy
odaadod? - kérdezte DicKey.
Stormy megvakarta fényes, vörös szakaállát, és a horizont felé nézett, ahol a
sirályok halásztak a tengerbe. – Sokkal könnyebb volt megszerezni a pénzt, mint
gondoltam. Azon törtem a fejem... miért ne szerezzük meg azt a nőt is. Ő a

180
leggyönyörűbb nő, akit valaha is láttam. Már attól megfeszül az ágyékom, ha
végigsétál a fedélzeten.
- De azt mondtad, hogy Trask utánunk jönne, ha elvinnénk.
- Az fix, hogy már volt vele, de az csak pletyka, hogy rendszeresen. Talán nem
is jelent neki olyan sokat, mint gondoltam. Könnyen eltűnhetünk, ha akarunk. A lány
csak plusz élvezet lesz.
- De mi köze ehhez Little-nek?
- Könnyebb lenne elvinni a nőt, ha ő is segítene. Láttad, hogy a nő mennyire a
védelmébe vette? Az a tyúk igazi oltalmazó. Ha azt hiszi, hogy a fiúnak szüksége
van rá, akkor utána megy. Little segítségével igazán könnyű dolgunk lenne.
- A kölyök világosan megmon'ta, hogy nem fog segíteni nekünk.
- Talán fog, talán nem fog.
Dickey Green rekedten felröhögött. - Te tudod, Stormy. Te voltál mindig a fej.
Megmondod, mit csináljak, és én megteszem. Olyat adunk ennek a beképzelt kis
tyúknak, amit nem felejt el egykönnyen.
- Egy-két napon belül elérjük Mexikót. Csak akkor kezdünk akcióba. Addig csak
annyit kell tennünk, hogy elütjük valamivel az időt.

Silver a nap legnagyobb részét a kabinjában töltötte. Ha Morgan szörnyű

vádjaira gondolt, legszívesebben sírt vagy dühöngött volna, vagy mindkettőt. De nem
tette. Mindig is yeri volt. Ha valami túl nagy fájdalom érte, elvonult egyfajta
érzéketlenségbe. Ez kicsit enyhítette azt a keserűséget, amivel az életét védte,
amikor már semmi más nem tudta.
Oltalmazó kagylójába burkolózva Silver kerülte a többieket, még Jordy-t és
Jacques-ot is. Időre volt szüksége, hogy rendezze magában a gondolatait, és
megbirkózzon kavargó érzelmeivel. Nem kellett volna hazudnia Morgannek, de
hasonló körülmények között ujra ezt tenné. A férfinak meg kell tanulnia bízni benne,
és azzal a nővel törődnie, aki valójában volt, és nem egy olyan teremtéssel, akit ő
képzelt el magának, aki olyan, amilyennek ő szeretné hogy legyen.
Hinnie kell benne.
Ha nem hisz, akkor nem akarja a férfit.

181
 Persze egy kicsit messzire ment a fenyegetéseivel. Buckland lenne az utolsó,
akihez fordulna, bármit is csinálna Morgan. Szerette volna visszavonni ezeket a
szavakat. Az az átkozott természete!
Még mindig összezavarodva állt a korlátnál egyedül és nagyon magányosan,
és nézte, ahogy a távoli part egyre közeledik feléjük.
- Néhány mérfölddel északra vagyunk Campechétől. - Hamilton Riley odalépett
hozzá, és Silver aznap először elmosolyodott.
- Járt már itt ezelőtt?
- Egyszer. A tengerészettel voltam néhány hadműveleten a Yucatánon, néhány
évig. Az őrnagy nagyon jól ismeri a várost. Gyakran kereskedett itt.
Silver a part felé nézett, mely alacsonynak, mocsarasnak és végtelennek tűnt.
Ahogy egyre délebbre hajóztak, a part magasodott kissé, és Silver egy erődítményt
pillantott meg.
- Összesen nyolc ilyen van - mondta Hamilton, ahogy követte a nő tekintetét. A
pirosság eltűnt az arcáról, már barna volt, homokszínű hajában pedig csillogott a
napfény. - Fort Soledad Puerta Del Mar közelében van, ez a bejárat. Látja a falat?
Silver a távolba nézett, és meglátta, hogy az egész várost masszív, hatszögletű
kőfal veszi körül. Maga a város síkságon állt, három oldalról dombok határolták. -
Édes istenem, évekbe telhetett, amíg felépítették.
- Úgy hallottam, tizennyolc évbe. Az ezernyolcszázhatvanas években kezdték,
hogy megvédjék a várost a kalózoktól. Azt mondják, Fort San alatt titkos alagutak
vannak, szinte minden házhoz. Amikor Campeche ostrom alá került, oda bújtatták el
a nőket és a gyerekeket.
- Ez szörnyen hangzik. - Silver csak elképzelni tudta, milyen lehet a sötét,
nedves, homályos alagutakban, melyben valószínűleg hemzsegnek a patkányok.
- Van egy erőd a külvárosban, San Miguel, melynek sáncárkaiban krokodilok
vannak.
Silver megborzongott. - Nagyon vendégszerető hely. – Kíváncsi volt, hogy
vajon Morgan öccse és a többi texasi is ilyen helyre van-e bezárva, de nem kérdezte
meg.
- A federalisták, ők a lázadók, akiknek a segítségére jöttünk, egy évvel ezelőtt
irányításuk alá vették a várost, és saját kormányt állítottak fel. Eddig sikerült
megtartaniuk a hatalmukat, de most a centralisták nagyon támadják őket.
- Miért jöttünk Campechébe? Itt tartják fogva a foglyokat?

182
 Riley egy pillanatig méregette a nőt. - Úgy látom, szinte mindenről tud, ami itt
folyik. Mivel magát is érinti, gondolom, joga van a többit is tudnia. - Hamilton a súlyos
fallal körülvett város felé nézett, mely egyre gyorsabban közeledett a hajó bal oldala
felől. - Trask őrnagy Canales ezredessel találkozik. Az ezredesnek fel kell újítania a
kapcsolatot a centralistákkal, megmondania, hogy hol vannak a texasi csapatok és a
foglyok.
- Hát nem Buckland ezredes a parancsnok? Ő magasabb rangú, mint az
őrnagy.
- Elméletileg igen, de Buckland még sohasem járt Mexikóban, és nem beszél
spanyolul. Mivel Trask a hajó kapitánya, eddig nagy részben ő irányította a
hadműveletet. Mostantól kicsit megváltoznak a dolgok.
- Értem.
Ahogy a Savannah áthajózott Puerta Del Maron, be a kikötőbe, Hamilton
elnézést kért, és lement. Úgy tűnt, mindenki tudja a dolgát, kivéve Silvert.
- Ne légy láb alatt! - mondta neki Morgan, amikor elment mellette. Egész
délelőtt goromba volt, de nem a vitájuk miatt, hanem a jelenlegi feladataira
koncentrált inkább. Úgy tűnt, sürgős teendői közepette el is felejtkezett a
beszélgetésükről. Bár Silvernek rosszul esett, hogy ilyen könnyen megfeledkezik róla
a férfi, igazából nem tudta vádolni emiatt. Az öccse élete egy hajszálon függött - és
Silver tudta, milyen érzés az, ha azt veszíti el az ember, akit szeret.
Miután elérték a rakpartot, és a hajó is lehorgonyzott, Morgan, az ezredes és
néhány tengerész egy csapat mexikói katona kíséretében elhagyta a hajót. A
mexikóiak egyenruhája kissé megtépázott volt - nem olyan szép, mint a texasiaké -,
de kihúzták magukat, és tartásukba indián erő és bátorság, valamint spanyol
büszkeség is vegyült.
Amikor késő délután visszaértek, Morgan megkereste Silvert apró kabinjában,
ami nagyon meglepte a nőt. Mivel az ajtaja nyitva volt, kopogtatás helyett a férfi
hangját halotta meg.
- Mit csinálsz ott? - kérdezte Morgan. - Hamilton Riley nem volt elég
szórakoztató?
- Mit akarsz? - mordult fel Silver, és felnézett a könyvből, amit éppen olvasott,
Richard Henry Dana „Két év közmatrózként” című könyvéből.

183
 Morgan szája felgörbült, de ez nem volt igazi mosoly. - Campeche kormányzója
azt kívánja, hogy őladysége is legyen jelen. A tiszteletére rendezett bálra téged is
meghívott. Ma este lesz.
Silver félretette a könyvet, és felugrott. - Bálba megyünk? És mi lesz az
öcséddel és a többi fogollyal?
- Úgy tűnik, elvitték őket innen. Canales ezredes összeszed annyi embert,
amennyit csak nélkülözni tud, a szükséges lovakat, felszereléseket és persze a
fegyvereket, amiket hoztunk. Holnapután indulunk. Addig viszont aligha utasíthatok
vissza egy meghívást egy olyan bálba, amit a tiszteletére rendeztek.
Silver próbálta elfelejteni a férfi arckifejezését. - És megkérsz, hogy kísérjelek
el?
Morgan felhorkant. - Canales ezredes hívott meg. Úgy tűnik, az emberei
megláttak a fedélzeten. Amikor megkérdezte, ki vagy, beszéltem neki az apádról és
a jutalomról, amit „tévedésből” felajánlott. Mivel az én védelmem alatt állsz,
ragaszkodott, hogy te is eljöjj a bálba.
- Gondolhattam volna - mondta Silver, és érezte, hogy arcát elönti a forróság. -
Te aligha törődnél a szórakoztatásommal.
- Buckland is ott lesz. Értékelném, ha diszkrét lennél.
Silver felemelte a kezét, hogy pofon üsse Morgant, de a férfi még a levegőben
elkapta a csuklóját. – Viselkedj rendesen, Silver! Nélküled is elég gondom van.
Silver összeszorította a fogát.
- Az ezredes vendégei leszünk, amíg elindulunk, ezért pakolj össze mindent,
amire szükséged lesz, és nyolcra légy kész, mert akkor indulunk.
- Értettem, Trask őrnagy.

Silver az elegáns türkiz ruháját vette fel. Sokkal egyszerűbb lesz, mint a többi
nő a bálon, de ez volt a legjobb ruhája azok közül, amiket elhozott otthonról. Hogy
kiemelje a hatást, néhány tincs hajat a feje tetejére tűzött, a többi szabadon hullott
vállára és hátára. Válla meztelen volt, a ruha V kivágása pedig kiemelte fehér keblét.

184
 Pontosan nyolc órakor kinyitotta Morgannek az ajtót. A férfi makulátlanul volt
felöltözve. Tengerészkék egyenruháját viselte, rézgombjai pedig fényesen csillogtak
a lámpa fényében. Egyenesen állt Silver előtt, és zöld szeme csodálva nézte végig a
nőt. Tollas kalapját a hóna alá fogta.
- Készen vagyok - mondta Silver mereven.
- Látom - Morgan tekintete végigsiklott rajta. Istenem, gyönyörű volt. Bár már
többször látta ezt a ruhát, azt még nem vette észre, hogy Silver milyen szép benne.
Vagy talán csak azért tűnt másnak, mert már ismerte női titkait? Látta telt keble
hullámzását, és ismerte rózsaszín mellbimbóját, melyet elrejtett a dekoltázsa.
Pontosan tudta, milyen édes az ízük, azt is, hogy hogy keményítse meg, és azután
hogy csillapítsa a vágyat, amit felébresztett.
Tudta, hogy Silvernek a halcsont fűző nélkül is - amit most viselt - olyan vékony
a dereka, hogy ő két kezével is át tudná fogni. Ismerte gömbölyű fenekét, csábos
csípőjét és combját. Tudta, milyen érzés, ha benne van...
Morgan teste felbolydult, vesszője keményedni kezdett, és ezért elátkozta az
előtte álló estét. Tartózkodónak kell lennie, emlékeztette magát, nem szabad
törődnie a vággyal, mely egész este el fogja kísérni. Nem lesz könnyű dolga.
Silver figyelte Morgan érzelmeit az arcán. Először a gyengédséget, majd az
éhes vágyat. Olyan jóképű volt, ahogy ott állt, hogy megdobbant tőle a szíve. Amikor
a karjáért nyúlt, Silver megállította. - Szeretném, ha valamit tudnál.
Morgan felvonta szemöldökét.
- A múltkor reggel... amikor veszekedtünk… nem gondoltam komolyan azokat a
fenyegetéseket, amiket mondtam. Soha nem tennék olyat. Csak nagyon mérges
voltam. „És ugyanúgy meg akartalak bántani, ahogyan te is megbántottál engem.”
Néha elragad az indulat.
- Néha?
- Csak szerettem volna, ha tudod. - Silver tudta, hogy el kellene mondania az
igazságot az ezredessel kapcsolatban, de tudta, hogy a férfi úgysem hinné el, és egy
vallomás egy estére elég volt. A büszkesége nem bírna ki többet. Az ajtó
felé indult.
- Várj egy percet! - Morgan elfordult, odament az ágy mellett álló ládához,
benyúlt a takarók és ruhák köze, amiket ott tartott, és előhúzta a gyöngysort, amit
Lydiának vett. Egy matróztó vette Spanyolországban csak a móka kedvéért és arra
gondolt, valamelyik hölgy ismerőse biztosan örülni fog neki. Amikor elérték

185
Barbadost, meggondolta magát, és mégis megtartotta, bár nem tudta, pontosan
miért.
- Ehhez a ruháho kell még valami – mondta, és Silver nyakába tette a láncot. –
Ez jó lesz. – Összekapcsolta hátul az aranykapcsot, majd átnyújtott két hozzáillő
fülbevalót is.
- Gyönyörű. – Silver ujjával végigsimította a sima, kerek gyöngyöket. Fülébe
tette a két fülbevalót, és kérdően a férfi felé fordult. – Kié ez?
Morgan ránézett a láncra, ahogy a nyakán feküdt, és észrevette, hogy Silver
bőre ugyanolyan szatén finomságú és színű, mint a gyöngyök.
- A tied - mondta Morgan. - Senki más nem tudná megadni neki a megfelelő
környezetet.
- De én nem…
- Indulnunk kell - mondta félbeszakítva a visszautasítást. - Nem szeretnénk
elkésni. - Morgan úgy érezte, hogy így helyes, hogy Silveré lett, de azt nem tudta
megmondani, hogy miért. Silver karját az övébe fonta, felvette a táskáját, majd a
sajátját is, és az ajtó felé vezette őt. A fedélzeten Hamilton Riley és Constantine
Buckland a hajófakorlátnál álltak.
- Drágám, csodálatosan néz ki - mondta az ezredes.
Silver elmosolyodott. - Köszönöm.
- Remélem, tartogat egy táncot nekem.
Morgan legszívesebben azt mondta volna, hogy betelt a táncrendje. Ez az
átkozott nő az idegeire megy. Boszorkány vagy sem, lefeküdt Bucklanddel vagy sem,
mégis kívánta őt. Hasztalan lett volna tagadni. Mégsem fogja a magáévá tenni.
Félt, hogy többet akarna.

Silver meglátta a kocsit, mely a kikötőben várt rájuk. A fekete hintót két, fényes
szőrű, fekete ló húzta. A tető le volt hajtva, a bakon pedig egy vörös, libériás szolga
ült. Morgan felsegítette Silvert, majd ő is felszállt, és hátradőlt a puha bőrülésen.
Riley és Buckland is felszálltak utána.
A kocsi végigzötykölődött a koszos utcán, elhaladt a kikötőgát mellett, melyhez
több halászhajó volt kikötve.
- Garnélarákra halásznak ezzel... spanyolul „camaroneró”-nak hívják őket -
mondta Morgan. - Nagy ipar van itt. - Az erős halszag és a porszag összekeveredett

186
a levegőben. Bár száraz évszak volt most a Yucatánon, de a melegtől és a párás
levegőtől megszabadító napok hamarosan véget érnek. -Többnyire „henequen-t”
termesztenek errefelé. Rengeteget fogsz látni belőle, mielőtt elmegyünk.
Tovább haladtak az utcákon, elmentek néhány Campecha-nos mellett, így
hívták a kószáló, helyi lakosokat. A parkok és a nyitott terek olyanná tették a várost,
mint amilyen az Európát ábrázoló festmények, amelyeket Silver látott régebben.
- Ez a legrégibb kolostor a Yucatánon - mondta Morgan, és egy hatalmas
kőépületre mutatott. - A ferences kolostor, melyet 1540-ben építettek.
- Nagyon impozáns látvány - jegyezte meg Hamilton.
- Nekem kissé elavultnak tűnik - mondta az ezredes.
Az utcák nem voltak zsúfoltak, csak néhány földmunkás tért haza a munkából,
és néhány részeg paraszt ácsorgott a kocsmák előtt. „Soldadó”-k kószálnak az
utcákon, csakúgy, mint jó öltözött, elegáns hölgyek és urak, „gente de razón”, akik
vacsorázni igyekeztek Campeche egyik jóhírű éttermébe.
- A garnélarák és a hal a helyi specialitás - mondta Morgan -, de esznek még
kokinkínai tyúkot, banánlevélben sütött disznóhúst is, oleánnal ízesítve. Az oleánt
úgy nyerik, hogy a magot megőrlik.
- Hol tanultál meg spanyolul? - kérdezte Silver, mert emlékezett arra, amit
Hamilton mondott róla, és csodálta folyékony kiejtését. Elhatározta, hogy ő is
udvarias lesz, bármilyen is a kapcsolatuk.
- Voltam egy ideig Spanyolországban.
- És persze itt is.
- A legtöbb mexikói kereskedővárosban voltam már. - Morgan Silver arcát
figyelte. Bár próbált barátságos lenni, de valahányszor a nőre nézett, mindig volt
valami feszültség benne. Egyértelműen érződött, hogy nem azért volt a nővel, mert
ezt akarta.
Silver mégis örült a beszélgetésnek. Bármennyire is erőltetett volt, segített
megnyugtatni az idegeit.
- Én szeretem a mexikóiakat - mondta Morgan -, de biztos vagyok benne, hogy
Riley hadnagynak és Buckland ezredesnek vegyes érzelmeik vannak velük
kapcsolatban.
- Csodálkozik? - mondta Buckland védekezőén. - Alamónál lemészároltak
száznyolcvanhét emberünket, nem is beszélve a háromszázötven szerencsétlen
gazemberről, elnézést, drágám, Goliadnál. Isten tudja, mit műveltek az öven

187
tengerésszel, akiket fogva tartanak, köztük az öccsét is, vagy már elfelejtette,
őrnagy?
Morgan arcélén megrándult egy izom. – Aligha felejtettem el, ezredes. Santa
Ana tábornok nekem sem tartozik kedvenceim közé, de Canales tábornok jó ember
Remélem, nem kell emlékeztetnem, hogy az ő vendégei vagyunk ma este, és
szükségünk van a segítségére.
- Biztosíthatom, őrnagy, pontosan tisztában vagyok a helyzetünkkel.
Morgan nem szólt többet, amíg meg nem érkéztek a kormányzó házához, egy
halványrózsaszín épülethez, melynek kovácsoltvas erkélyeo és masszív, faragott
szárnyas ajtajai voltak. A ház befelé nézett egy belső udvarra, csakúgy, mint a többi
épület.
Silver kihajolt a kocsiból. - Milyen szép ház.
- Nagyon sok gyönyörű ház van még a városban - mondta Morgan egykedvűen.
- Ha ennyire tetszik magának ez az átkozott hely, talán csatlakozzon a
federalistákhoz - csattant fel Buckland.
Morgan összeharapta a száját, és nem felelt. A szolgák kivették csomagjaikat,
a kocsis pedig kinyitotta nekik a kocsi ajtaját. Morgan kilépett és lesegítette Silvert is.
A nő elfogadta a karját, és csábosan rámosolygott, bár mosolya ugyanoIyan
erőltetett volt, mint a férfi szavai. Morgan csak azért hozta magával, mert muszáj volt,
még mindig azt hitte, hogy Bucklanddel flörtöl, és különben is, volt nagyobb gondja
is, mint ő.
- Canales tábornok - köszöntötte Morgan az elegáns előcsarnokban egy
kristálycsillár alatt álló férfit. - Hadd mutassam be Lady Salena Hardwick-Jonest,
Kent hercegének lányát.
- Senorita - az ezredes kezet csókolt neki. - Nagyon örülök, hogy
megismerhetem azt a gyönyörű hölgyet, akit az embereim csak „Dama de Luz” -nak
hívnak.
Morgan felhúzta szemöldökét. - A Fény Asszonya - fordította le. Szemében
halvány vidámság és még valami csillant meg, amit Silver nem tudott megnevezni.
- A „soldadó”-k látták, amikor elhagyta a hajót, és azt mondták, hogy olyan
világos a haja, mint a holdfény, szeme pedig bársonyosan barna, mint egy őzikének.
- A nő kezére hajolt. - Nem hazudtak.
- Nagy megtiszteltetés, hogy találkozhattam önnel, Canales tábornok. - A férfi
impozáns látvány volt, nem olyan magas, mint Morgan, de fénylő tekintete és

188
intelligens mosolya volt. Egyenruhájában több sorban kitüntetések és színes
szalagok sorakoztak, vállától derekáig egy fényes szaténöv futott végig.
- Ez Riley hadnagy - mondta Morgan -, Buckland ezredest pedig már ismeri.
- Riley hadnagy, Buckland ezredes. - A férfiak kezet fogtak. A háttérből gitárszó
és hegedű játéka hallatszott. – A tánc már elkezdődött, uraim - mondta a tábornok. –
Remélem, senorita Jones, megtiszteli „un baile”-ket.
- Örülnék, ha … - „Silvernek szólítana", akarta mondani, de Morgan
figyelmeztetően megszorította karját. Nyilván nem akarta, hogy túlságosan közeli
kapcsolatba kerüljenek a tábornokkal. Ezúttal Silver nem ellenkezett. Egy ideg
országban volt, ahol nem ismerte a szokásokat. – örülnék, ha táncolna velem,
Canales ezredes - mondta inkább, és helyesen ejtette ki a spanyol szót.
- Már alig várom, senorita.
Miután egy utolsó meleg mosolyt vetett a tábornokra Morgan elhúzta onnan, és
egy boltíves ajtón keresztül egy hatalmas, gyönyörűen berendezett terembe vezette,
ahol a bútorok félre voltak húzva, hogy a táncnak teret adjanak. Egyes férfiak a
szövetségi hadsereg egyenruháját viselték, mások sokkal európaibb ruhát, fekete
öltönyt, széles fehér gallérral és zsabós inggel.
A nők szaténból és selyemből készült ruhákat viseltek, melyeket a legutóbbi
divat szerint varrtak. Volt, aki színes csipkeruhában volt, de lehetett látni
teknősbékapáncélból készült fésűket és csipke fejdíszeket is, melyeket Morgan man-
tilláknak nevezett. Hat férfi - derékig érő zakójú fekete öltönyben, amit Silver még
sohasem látott - hegedűn és gitáron játszott a terem egyik sarkában. Egy-egy
keringőtől eltekintve a zene élénk volt, nem is hasonlított arra, amit St. Vincenten
Michael Browninggal hallott.
- Hogy hívják azt a kiszélesedő szárú nadrágot, ezüst körökkel az oldalán? -
kérdezte Silver Morgantól, ahogy a zenekar újabb lendületes dallamot kezdett el
játszani. Körülöttük táncos párok érzéki ritmusban mozogtak, hátuk hátrafeszítve,
lábuk egyszer erre lépett, majd arra.
- „Calzoneras” a nevük. - Morgan hangja kicsit durvabo volt, mint szokott lenni.
Megfogta Silver kezét, és a táncparkett felé indult volna, de Silver visszahúzta.
- Én nem tudok ilyet táncolni.
Morgan bosszúsnak tűnt. - Nem nehéz. Én vezetlek, te követed, csakúgy, mint
bármelyik másik táncnál. – Minél többet voltak együtt, a férfi annál távolibbnak tűnt.
Felszínes nyugalma alatt feszültség vibrált. Silver a gyönyörűen felöltözött nőkre és

189
férfiakra pillantott, körülnézett a tábornok fényűző rezidenciáján, és azt kívánta,
bárcsak engedné Morgan, hogy élvezze ezt a csodálatos estét. Érezte, hogy újra a
táncolók közé vezeti, de újra megállította, mielőtt odaértek volna.
- Még csak egyszer táncoltam életemben - vallotta be. – Az is nagyon régen
volt. Azt sem tudom, hogy kell elkezdeni.
Morgan felé fordult, zöld szemében meglepődéssel vegyes kíváncsiság
tükröződött.
- Csak egyszer? Apád biztosan nagy estélyeket adott Katongán.
Silver megrázta a fejét. - Az apám nagyon zárkózott ember.
Morgan egy pillanattal hosszabban nézett rá, mintha valami nagy döntést hozott
volna magában. - Rendben van, Silver. Ma este azt színleljük, hogy a dolgok
egészen máshogy állnak közöttünk. Te Lady Salena vagy, én pedig Morgan Trask,
odaadó hódolód. Úgy fogunk táncolni, mintha semmi gondunk nem lenne a világon.
Hogy tetszik az ötlet?
Silver olyan széleset mosolygott, hogy álláról eltűnt a gödröcske. -
Csodálatosan hangzik!
Morgan karjára helyezte Silver kesztyűs kezét, rátette a saját kezét, így vezette
a nőt a táncparkettre. Az élénk ritmusú zene elhallgatott, és a fő zenész egy „vals”-ot
kezdett játszani. Spanyolul így mondják a keringőt.
- Hál' istennek - suttogta magában Silver, bár még ez a tánc is hirtelen
idegennek tűnt számára. Morgan felé fordult, a nő egyik kezét a vállára helyezte,
másikat megfogta, majd átfogta a derekát. Kezének melege átsugárzott a ruhán ke-
resztül. Amikor táncolni kezdtek, Silver kétszer is rálépett fényes, fekete csizmájára,
mielőtt felvette volna a ritmust.
A kényszerből elszenvedett táncórák és Michael Browning-gal való táncolása
lassan visszatértek az emlékezetébe.
- Még sohasem voltam ilyen elegáns helyen - mondta Silver. - Apám egyszer
elvitt St. Vincentre egy bálba, de...
- De mi? - kérdezte Morgan könnyedén.
- Nem sikerült túl jól az est.
- Miért nem?
Ha elmondaná az igazat, Morgan még rosszabb véleménnyel lenne róla, mint
most.

190
 - Nem lehetett olyan rossz – mondta, amikor Silver nem válaszolt. - Hány éves
voltál akkor?
- Tizenöt.
- Tizenöt éves korodban elmentél egy bálba St. Vincente-re, és?
Silver felemelte állát. - Engedtem egy fiúnak, hogy megcsókoljon, de az apám
meglátott. Szajhának és kurvának nevezett. Ez volt életem legszörnyűbb estéje. -
Silver szemébe könnyek gyűltek, ezért el kellett fordulnia.
Morgan szorítása erősödött a derekán, de nem vétette el a lépést, csak
körbeforgatta a nőt a teremben, mintha senki nem lenne ott rajtuk kívül. - Nem kellett
volna ezt tennie, Salena - mondta lágyan -, hiszen még gyermek voltál.
„Sokkal rosszabbat is csinált”, gondolta Silver. Morganre nézett, de szemében
nem látott dorgálást, ezért sikerült elmosolyodnia. - Nem engedtem volna, hogy
megcsókoljon az a fiú, de kíváncsi voltam, milyen érzés.
- És milyen?
- Egyáltalán nem olyan, mint a te csókod - vallotta be, mire Morgan felnevetett.
Olyan jóképű volt így, hogy a feszültség eltűnt az arcáról.
- Állandóan elképesztesz, Salena.
Silver ezúttal könnyen tudott mosolyogni. – Mindig gyűlöltem a nevemet, de ha
te mondod ki, valahogyan másnak hangzik.
- Nagyon szép név - felelte Morgan.
- Igen… gyönyörű név egy gyönyörű nőhöz.
Silver érezte, hogy forróság szökik arcába A keringő véget ért, és újra egy
élénk zene kezdődött. Riley és Buckland buzgón várakoztak a táncparkett szélén,
vártak, hogy táncolhassanak Silverrel, de Morgan nem vitte le őt.
- Ennek a táncnak „El Capotin” a neve. Ez esődal. A „capotin” egy ősi gallér,
összefont levelekből, melyet az ember nyaka köré tesznek.
Silver Morganre nézett, és egy új oldalát ismerte meg, amiről sejtette, hogy
létezik. Majd tekintetét a ritmusba belefelejtkező táncolókra fordította.
- Megpróbáljuk? - kérdezte Morgan.
- Remélem, nem lépek a lábadra. - Silver perceken belül belejött az energikus
ritmusba, és hamarosan ugyanúgy nevetett és forgott, mint a többi táncoló pár. Soha
nem hitte volna, hogy egy „baile” ilyen szórakoztató is lehet.

191
 Szempillái alól figyelte Morgan kecses, mégis férfias mozdulatait. Mosolya és
arca meleg és barátságos maradt. Valóban olyan jól érzi magát, mint ahogy látszik?
Vagy csak színleli? Bárcsak tudná, mi járhat most a fejében!

16. fejezet

„Bailecitos caseros” - mondta Morgan -, egy bál tánccal.

Silver felnevetett. - Én azt mondanám, hogy ez valamivel több ennél. - Az
elegáns, selyembe és szaténba öltözött vendégek, akik kristálycsillárok alatt
táncoltak és mulatoztak, néha hangosan együtt énekeltek a zenével. Olykor azt kia-
bálták, „Bamba!”
A keringő népszerű volt, de a polka és a mazurka is. Volt ott néptánc, és a
gyönyörű fandangó, melyben csak egyetlen pár táncolt érzéki, kecses
mozdulatokkal.
192
 Silvernek ez volt élete legszebb estéje. Táncolt Hamilton-nal, a tábornokkal és
végül Bucklanddel. Morgan összeráncolta a homlokát, amikor meglátta őket együtt,
ezért felkért egy fekete hajú, tüzes szemű, krémszínű bőrű nőt. Silver csak
rápillantott, ahogy Morgan átfogta a nő vékony derekát, fs máris felfordult tőle a
gyomra. Istenem, hogy lehet rá ekkora hatással?
- Menjünk ki a teraszra! - javasolta az ezredes. Silver Morganra nézett, és látta,
hogy a fekete hajú nő hogy mosolyog rá, és hogy legyezi magát vörös csipke
legyezőjével, mely ugyanolyan színű volt, mint a ruhája. Már éppen beleegyezett, de
valójában nem akart kimenni Bucklanddel, és nem akarta elrontani ezt a csodálatos
estét. Ha Morgan meglátná őket kimenni, biztosan elrontana vele mindent.
- Nem hozna nekem egy pohár puncsot? - kérdezte az ezredestől, remélve,
hogy ezzel eltávolítja egy időre.
- De én inkább... természetesen, drágám - Connie magára hagyta, Morgan
pedig néhány pillanat múlva újra ott volt mellette.
- Jól érzed magad?
- Igen. Köszönöm, őrnagy.
- Mit?
- Hogy a Bájos Herceget játszod.
Morgan tekintete végigmérte. - Részemről az öröm, milady. - Megfogta a karját,
és kivezette a teraszra. - Mi történt az ezredessel? - kérdezte, magára vonva Silver
bizonytalan figyelmét, de közben arcáról nem hervadt le a mosoly. - Amikor utoljára
láttam, két pohár punccsal a kezében járkált, Gondolom, az egyik a tied.
Tréfálkozós hangjának hallatán Silver ramosolygott. - Attól tartok, be kell
vallanom, hogy egy kicsit kettősséget játszottam. De tudod, nem az ezredes
érdeklődését szerettem volne felkelteni.
- Ó, és ha szabad kérdeznem, ki ragadta meg fenséges figyelmedet?
- Nos hát - Silver huncut mosolyt villantott Morganre -, a férfi sokkal
alacsonyabb rangú, mindössze csak egy őrnagy, de én sokkal inkább kedvelem, mint
az ezredest.
Morgan megérintette Silver arcát. Ujjai melegek voltaké keményen szorították
az állát. - Bárcsak el tudnám hinni neked!
Silver hirtelen elkomolyodott. - Remélem, egy napon majd el fogod hinni.

193
 Morgan két kezébe fogta az arcát, és hatrahajtotta. Lehajolt, ajkával pedig
leheletfinoman megérintette Silve ajkát. Az érintéstől Silvernek elállt a lélegzete. Ez a
csók végtelenül, szinte sajgóan gyengéd volt.
- Hát itt van! - Conme Buckland a nyitott teraszajtóból szólalt meg, félbeszakítva
őket. Silver rajtakapottan elfordult. Buckland gyanús pillantást vetett Morganre, majd
odaérve hozzájuk átnyújtotta Silvernek a pohár puncsot.
- Köszönöm, Connie, nagyon figyelmes. – Néhány apró korty után azonban
félretette a kristályponarat. Észrevette, hogy Morgan újra a homlokát ráncolja. A
teremben a zenekar újra lendületes dallamba kezdett. - Azt hiszem, ezt a táncot
ígérte nekem az őrnagy, hogy megtanítja. – Arcátlan hazugság volt. Silver Morganre
nézett, akinek sötét tekintete eltűnt, és szája mosolyra húzódott.
- Valóban. Megbocsát nekünk, ezredes?
- Természetesen - felelte Buckland, bár nem tűnt túl vidámnak.
A teremben Silver Morgan karjába siklott, és hamar felvéve a lépéseket, kecses
mozdulatokkal táncolni kezdett.
Morgan fényes, zöld tekintete Silverre szegeződött. Bár eleinte gondosan
titkolta érdeklődését, most azonban pillantása forró volt és birtokló, ezúttal nem
rejtette el vágyát. Silver mellét nézte mereven, és pillantásának tüzétől a bimbók
megkeményedtek. Derekán égette a keze Silver bőrét. Amikor Morgan tekintete
megpihent a száján, Silver alig tudta megállni, hogy ne kiáltson fel.
Akaratlanul is megnyalta az ajkát, mire Morgan erősebben szorította meg a
kezét.
- Tudod, mennyire kívánlak? - Hogy érzékeltesse, magához húzta Silvert. A nő
szeme elkerekedett, amikor szoknyáján keresztül megérezte a férfi merev vesszőjét
hozzápréselődni.
„Ó, istenem, én is kívánlak!” - gondolta, de nem mondta ki. Még nem. Addig
nem, amíg ilyen sok minden áll még közöttük. Volt idő, amikor gondolkozás nélkül
megadta volna magát testi vágyainak, anélkül hogy egyszer is gondolt volna a
holnapra. De most már nem.
Most már a férfi szerelmét is akarta. Azt akarta, hogy Morgan a lelkét is ismerje
meg, hogy higgyen benne. Amikor a tánc véget ért, Morgan levezette Silvert és látta,
hogy Canales tábornok közeledik feléjük.

194
 - Trask őrnagy - mondta kissé erőteljesebben, mint szerette volna. Az arcán
látható aggodalom láttán Morgan elfelejkezett mindenről. - Beszélnem kell magával.
Kérhetném, „un momento, por favor?”
- „Ciertamente”. Megkeressem Buckland ezredest?
- Az egyik emberem majd megkeresi őt is és Riley hadnagyot is. – A tábornok
Silverhez fordult. - Kérem, bocsásson meg nekünk, senorita Jones.
- Tökéletesen megértem.
- Ha nem térünk vissza akkorra, amikor le akar feküdni lépcső aljánál álló
szolgák majd felvezetik a szobájába.
- Köszönöm, tábornok.
Ezzel otthagyták Silvert a tábornok egyik szárnysegédjének gondjaira bízva. A
férfi középkorú volt, átlagos magasságú, közepes termetű, és alig beszélt angolul.
Silver többször táncolt vele és másokkal is, köztük egy fekete hajú, ragyogó
fiatalemberrel, Don Raul de la Guerrával. De la Guerra elbűvölő volt, és az egyik
legjóképűbb férfi, akit Silver valaha is látott. De figyelmét inkább a tüzes szemű,
fekete hajú nőre fordította, akivel Morgan korábban táncolt. Nem vádolta a férfit.
Kíváncsi volt, mi lehet emögött, miért flörtöl a nő olyan feltűnően mindenkivel, kivéve
a fiatal dont. De neki megvolt a saját problémája.
Ahogy az órák teltek és Morgan még mindig nem tért vissza, Silver
érdeklődése egyre csökkent. Bar tucatnyi jóképű férfi vette körül, akik egyfolytában a
szépségét dícsérték gyönyörű, dallamos spanyol nyelvükön, de hogy Morgan nem
volt ott, hogy mindennek tanúja legyen, az egész már nem is számított. Amilyen
udvariasan csak tudta, kimentette magát, és odament a hatalmas lépcsősor lábánál
álló néger szolgához.
A kis ember elmosolyodott, és egy széles folyosón lévő szobához kísérte fel.
Silver szobája a hosszú folyosó legvégén volt.
A szolga kinyifotta az ajtot, és Silver belépett. Hatalmas, magas mennyezetű
termet talált maga körül, melynek domináns bútordarabja az ágy volt, melyen a
véköny moszkítóhálót felgöngyölték az útból. Az ablak nyitva állt, és a szobának
balzsamos, kellemes illata volt.
Silver azon gondolkozott, ki választhatta a pazar berendezést - arany és
világoskék selyem. Bark. is volt az, jó ízlése van.
Meglátta üres táskáját, ezért kinyitotta az egyik szekrényt, és ott találta ruháit
gondosan felakasztva. Ezüst hátú hajkeféjét az öltözködőasztalra tették, ahová most

195
leült, hogy kifésülje a haját. Gondolatai még mindig Morgan körül forogtak, hogy
milyen elbűvölő kísérő volt.
Volt valami a tekintetében, amikor ránézett, valami vágyódás, ami új reményt
adott Silvernek a jövőre vonatkozóan. Ha képes félretenni bizalmatlanságát és
megismeri a nőt, aki valójában volt, talán lesz esélyük együtt. Mit akar tőle? –
kérdezte magától, és a válasz egyértelmű volt.
Azt akarta, hogy ugyanúgy szeresse őt, mint ahogy ő szerette.
Ma este döbbent rá, milyen mélyek az érzelmei. Akkor történt ez, amikor a
tábornok elhívta magához. Két nap múlva indulni fog. Elmegy, hogy harcoljon a
texasi foglyokért és az életéért.
Most először gondolt arra, hogy esetleg soha többé nem látja viszont.
Ekkor jött rá.
Ujjai megremegtek a kefe nyelén. A gondolattól, hogy Morgan nem tér vissza,
felfordult a gyomra és hányinger fogta el. Ő nem akart beleszeretni, nem akart
szerelmes lenni egyetlen férfiba sem. Hogy hagyhatta, hogy ilyen mélyen megérintse
őt egy férfi?
Silver elátkozta magát, bolondnak nevezte, de akkor sem tagadhatta le. Ha
akarta, ha nem, szerette Morgan Traskot. Aztán eszébe jutott Morgan pillantása - a
szenvedély, a gyengédség, a vágyódás -, és elmosolyodott. Sokat tud adni egy
férfinak, aki elég bölcs ahhoz, hogy ezt meglássa.
És Morgan Trask is csak férfi volt.
Az idő az ő oldalán állt, és a fizikai vonzalom is, amit még Morgan sem
tagadhatott. Még néhány ilyen kellemes este, mint ez is, és Morgan kezdi meglátni
benne a nőt is a kemény külső alatt. Silver mosolya kiszélesedett. Új dolog volt
számára, hogy egy férfival bajlódjon, de megvoltak hozzá az ösztönei.
Ösztönei és nemrég felfedezett szenvedélye. Ezek együtt csak képesek arra,
hogy ezüst tányérra tegyék Morgan Traskot.
Kezdett elálmosodni, ezért kiűzte Morgant a gondolataiból, kigombolta hátul a
ruháját, majd kopogást hallott az ajtaján. Amikor kinyitotta, egy tizenkét-tizenhárom
évesnél nem idősebb mexikoi lányt talált a folyosón.
- „Yo soy aquí ayudarle” - mondta a lány.
Silver addig nem értett semmit, amíg a lány el nem mutogatta, hogy kigombolja
Silver ruháját.
- Köszönöm, gyere be.

196
 A kislány parasztos blúzban, egyszerű, fekete szoknyában volt, és melegen
mosolygott. Apró lábán bőrszandált viselt, haja fényes volt és fekete, tekintete
érdeklődő és buzgó.
- „Me llamo Cecília” - mondta, és magára mutatott.
- Az én nevem Silver.
- „Dama de Luz” – mondta a lány, és Silver emlékezett, hogy ezt a nevet adták
neki a katonák. Cecília megérintette frissen fésült világos haját, mely jóval válla alá
ért. Aztán mutatta Silvernek, hogy forduljon meg, és folytatta a ruha hátulján
kigombolni a kis, szövettel bevont gombokat. Még alig ért a feléig, amikor újabb
kopogás hallatszott az ajtón.
- Bocsáss meg - mondta Silver, és remélte, hogy a lány érti, hogy udvarias
akart lenni.
- „Sí, Senorita.”
Silver kinyitotta az ajtót, és Connie Bucklandet találta ott, tollas kalapját a
kezében tartotta.
- Beszélhetnék magával, Salena? – kérdezte. Amikor meglátta a mexikói
kislányt, hozzátette: - Négyszemközt.
- Természetesen. - Silver a beszélgetésre gondolt, amit a tábornok folytatott
velük, és aggódva az eredmény miatt, beengedte az ezredest. Elbocsátotta a lányt,
aki titokban ásított egyet, majd halasán Silverre mosolygott.
- Miről van szó, ezredes? - Silver hátralépett, amikor Buckland becsukta az
ajtót. - Történt valami?
- Aggódtam magáért, drágám. Meg akartam győződni róla, hogy jól van.
- Jól vagyok, ezredes. Értékelem az aggodalmát, de... Buckland egyre beljebb
ment a szobába, Silver pedig egyre jobban hátrált az ágy felé. - Valamit mondani
szeretnék magának, Salena. Valami fontosat. Tudja, hogy érzek maga iránt. És ugye
maga is viszonozza az érzéseimet, legalább egy kicsit?
- Azt hittem, azért jött ide, hogy megmondja, mi történt.
- Én maga miatt jöttem.
- Már megmondtam, ezredes, hogy nem kívánok magával kialakítani. Azt
hittem, ezt világosan közöltem akkor, amikor Trask őrnagy együtt talált minket a
fedélzeten.

197
 Buckland átkarolta Silver derekát, és magához húzta. – Nem tagadom, hogy
tüzes természete van. Nem fogom hamar elfelejteni azt a hatalmas pofont, amit
adott, és újabbat sem akarok kapni.
- Engedjen el, ezredes! - Silver megpróbált elhúzódni, de Buckland egyre
erősebben szorította.
- A szereretét akarom, Salena, nem a megvetését. Megkockáztatom, hogy újra
feldühödik, de ha csak egyetlen esélyt adna, hogy kifejezhessem a maga iránt érzett
érzelmeimet…
Buckland lefektette Silvert az ágyra, az aranyozott ágytakaróra.
- Nem érdekel maga - figyelmeztette Silver, és újra kezdett dühbe gurulni. -
Akkor sem érdekelt, és most sem érdekel. Hagyja abba...
A férfi, hogy elhallgattassa tiltakozását, nyelvét a szájába dugta. Silver dühe
odáig fokozódott, hogy szinte azt sem tudta, hol van. Az ezredes súlyos teste az
ágyhoz nyomta, érezte felálló vesszőjét a combján.
A férfi megragadta a csuklóját, s bár Silver erősen harcolt, az ezredes meglepő
módon teljesen mozdulatlanná tette. Két csuklóját Silver feje fölé emelte - olyan
könnyedén, amit Silver nem feltételezett volna -, majd mindkettőt egyik kezébe fogta,
másikkal pedig dekoltázsába nyúlt, hogy megfogja a mellét. Silver dühe fokozta
félelmét.
Buckland nagyobb és erősebb volt, mint ahogy képzelte. valamiféle fegyver
nélkül talán nem is tudja megfékezni. Silver harcolt, ki akart szabadulni, de Buckland
egyre jobban szorította, mire Silver még elkeseredettebben harcolt. A férfiszája
beléfojtotta a tiltakozást, teste az ágyhoz szegezte. Silver megfeszült, próbálta
ledobni magáról a súlyos testet. Hallotta, ahogy a férfi elszakította a ruháját, ahogy a
gombok lepattantak róla, feltárva fűzőjét és fehér bőrét felette. Buckland a lágy
halomra tette kezét.
Morgan ebben a pillanatban lépett a szobába.
- Azonnal engedje el a hölgyet! – kiáltotta, mire Buckland megdermedt. A férfi
hangja még sohasem volt ilyen kemény és hideg. Halálos düh sütött minden
szavából.
Silver látta, ahogy ott állt az ajtóban - melyet halkan besukott maga mögött -
szétvetett lábakkal, ökölbe szorított kézzel, és hirtelen hatalmas elkeseredettséget
érzett. „Édes Istenem, ez nem lehet igaz." De igaz volt. Ahogy ránézett a férfi feszült
arcára, Silver leolvasta az igazságot.

198
 Minden reménye, amit még dédelgetett, odalett. Utolsó esélye, hogy
helyrehozza a dolgokat, fellobbant és kihunyt mint az egykor lobogó tűz parazsa.
Nem tehetett vagy mondhatott semmit, hogy meggyőzze Morgant. A legrosszabbat
fogja gondolni róla, ahogy eddig is tette, és hideg megvetéssel fogja kezelni, amit
nem érdemelt rneg! Olyan nagy gombócot érzett a torkában, hogy attól félt,
megfullad. Könnyek égtek a szemében, de nem engedte őket szabadon. ....
- Tűnjön el onnan, Buckland! - A figyelmeztetés olyan kemény volt, hogy
áthatolt Silver fájdalmán, és gyötrődését dühbefordította.
A pokolba Morgan Traskkal! - fogadta meg. Megnyerte a játékot, de nyertesként
is veszíteni fog. Amikor az ezredes szorítása gyengült a csuklóján, a férfi nyaka koré
fonta karjait.
- Ne menj, Connie! - csábította. - Nem tartozik rá. - Lehúzta szájára a férfi fejét,
de Buckland tiltakozva megmerevedett. Silver hozzádörzsölte csípőjét, és
szenvedélyesen nyöszörögni kezdett. Connie elhúzódott tőle, majd mintegy
marionettbábu, felpattant.
- Nagy akaraterőm akadályoz meg abban, hogy félholtra verjem - mondta neki
Morgan, majd elengedte Buckland egyenruhájának elejét, és az ajtó fele lökte. Silver
visszahúzta magára ruháját, ujjai remegtek, majd felállt és Morganre nézett.
- Én vagyok a rangidős tiszt - figyelmeztette Buckland dühösen lesimítva a
zakóját. - Maga nekem nem parancsolgathat. És ha nem akar hadbíróság elé kerülni,
akkor leveszi rólam a kezét.
- Hadbíróság? - ismételte meg Morgan. Arcán a forradás feszült volt. - Nem
hinném, hogy szeretné, hogy ezt a kis esetet… világgá kürtöljék. Azonkívül szüksége
van rám, ezredes, és ezt mindketten tudjuk.
Buckland Silverre nézett, aki nagyot nyelt, és nem tudta, hogy dühös legyen-e
vagy sírjon. Az ezredes a bajusza alatt káromkodott egyet, majd dühösen megfordult,
kiviharzott a szobából és jól becsapta maga mögött az ajtót. Morgan Silver felé
fordult, és áthatolhatatlan zöld tekintetet vetett rá.
- Te is tűnj el! - Silver megfeszült, ahogy a férfira kiabált.
Morgan szája mosolyra húzódott. - Magányos leszel most, hogy az ezredes
elment.
- Neked köszönhetően. - Kihívóan felszegte az állát, de alsó ajka remegett.
- Igen... - felelte Morgan -, nekem köszönhetően. - Volt valami rejtélyes a
hangjában, valami kifürkészhetetlen titokzatosság, melynek nem kellett volna ott

199
lennie. Arrogáns közömbösséggel levette a zakóját, és az egyik aranyozott kárpittal
bevont székre dobta a sarokban.
- Azt mondtam, tűnj el!
- Maradok.
Silver ámulva nézte, ahogy a férfi kigombolta gallérját, kivette zsabós fehér inge
ujjából a mandzsettagombokat, kigombolta az inget, majd kihúzta nadrágjából.
Félmeztelenül odasétálta székhez, leült, és lehúzta egyik csizmáját. Amikor a másik
csizma is lekoppant a földre, Silver felriadt a révületből.
- Jól van - mondta, és dühét alig tudta féken tartani. – Maradj, ha akarsz, de én
elmegyek. - Ahogy csak tudta, összefogta magán a ruháját, és az ajtó felé sietett, de
Morgan talpra ugrott, és elkapta a karját. Maga felé fordította, a mellkasához
szorította.
- Te is itt maradsz.
Silver érezte testének melegét, de a tűz, amit fellobbantott bene, nem a
szenvedély, hanem a düh tüze volt. Majdnem megfulladt a torkában érzett
gombóctól. Látta, hogy Buckland letámadja, és azt hitte, ő ezt élvezi és még bátorítja
is. – Egy fenét! Engedj el, és tűnj el a szobámból!
- Inkább Bucklandet akarod? - kérdezte a férfi, de hangjában már nem volt
harag. Szája mosolyra húzódott, és zöld szeme melegen nézett a nőre.
Silver gyanakvóan figyelte. - Hát nem volt egyértelmű?
- Bevallom, néhány embernek biztosan így tűnt volna.
- De gondolom, neked nem. - Silver Morgan mellkasához feszült, próbált
kiszabadulni.
- Nekem úgy tűnt, hogy egy gyönyörű nőt megtámad egy beképzelt, hájas
barom.
- Micsoda? - Silver abbahagyta a küzdelmet – Az én dalamon állsz? Nem
hiszem el. Csak azért mondod ezt, mert át akarod venni Buckland helyét. Azt hiszed,
szép szavakkal be tudsz bújni az ágyamban. - Silver elhúzódott tőle, de Morgan
erősen tartotta.
- Azért mondom ezt, mert itt álltam az ajtó mögött. Minden szót hallottam.
- De...
- Minden szót - ismételte meg. - Bolond voltam, Silver, egy őrült, féltékeny
bolond, akit meg kellene korbácsolni azért, amiket mondott.
- Hallottad? Tudod az igazat?

200
 - Az ezredes saját szájából.
Silver egy percig csak nézte Morgant, majd könnyek öntötték el a szemét, és el
kellett fordulnia.
Morgan maga felé fordította az arcát, és kényszerítette, hogy ránézzen. -
Bolond voltam - ismételte. - Sajnálom.
Silver átkarolta a nyakát, és hozzásimult.
- Bocsáss meg, Silver! - suttogta a fülébe. Annikor Silver felnézett, Morgan
hüvelykujjával letöröltea könnyeit.
- Én nem vagyok olyan, mint Charlotte - mondta lágyan. - Soha nem is leszek.
Morgan ekkor megcsókolta, és ebbe a csókba minden elfojtott szenvedélyét.
„Istenem, mennyire kívánta őt.” Silver ugyanolyan hévvel adta vissza a csókot, ujjai
férfi vállára fonódtak, majd újra a nyakára. Morgan beletúrt ezüstös hajába, és
érezte, ahogy a selymes tincsek között végigsiklik a keze. Hátrahajtotta Silver fejét,
és megcsókolta szemét, arcát, állát, majd kecses nyakát. Ágyéka megfeszült,
vesszője kezdett egyre nagyobb és vastagabb lenni, míg végül nadrágjához feszült.
Silver ruhája hátul nyitva volt, ezért benyúlt bőréhez, leengedte válláról a ruhát,
levette a blúzát, és feltárult a melle. Érezte, hogy Silver megremeg, amikor kezébe
fogta hüvelyk - és mutatóujja között morzsolgatni kezdte bimbóját, hogy
megkemenyitse.
- Morgan - suttogta Silver a fülébe.
Ajka meleg volt, amikor megcsókolta Morgan nyakát, majd megtalálta a száját
Nyelvét bedugta, és a mézédes íz szinte fájdalmasan jó volt. Morgan egy megadó
nyögéssel karjába vette, és az ágyhoz vitte.
Ahogy keze lassan lefejtette Silver ruháit, szeme az arcát fürkészte. Könnyei
már felszáradtak, nem látszott arcán a csillogó vonal, de Morgan nem felejtette el,
hogy ott volt. Mi lett volna, ha nem jön rá az igazságra? Mi lett volna, ha csak úgy
rájuk talál, és a legrosszábbat feltételezi, és igazságtalanul vádolja Silvert, ahogy a
nő várta is? A gyönyör, amit a nő nyújthatott volna neki, elveszhettett volna. De
valami azt súgta belül, hogy sokkal értékesebb ajándékot veszített volna el.
Levette Silver utolsó ruhadarabját, ajkára csókot lehelt, de amikor a nő feléje
nyúlt, elhúzódott.
- Ne hazudj nekem többé, Silver – mondta lágyan. – Tudom, hogy
megérdemeltem, de ne tedd többé, kérlek!

201
 - Silver szájához vonta Morgan kezét, és megcsókolta a tenyerét. – Csak apró,
pici hazugságokat – ígérte. – Sajnos ez a természetemből fakad.
Morgan nem kényszerítette. Ő Silver. Azt tesz, amit akar. Mégis azt remélte,
hogy szavai hatására egy ideig nem hazudik. Bízni akart benne, és már jó úton
haladt felé. Tudta, hogy veszélyes. Már megsérült egyszer. Sohasem fogja elfelejteni
a szörnyú fájdalmat, amit Charlotte árulása miatt érzett, a hosszó hónapokat, amikor
próbálta kizárni a tudatából a képet, ahogy Charlotte meztelenül egy másik férfi alatt
vonaglik.
Az, hogy megbízik Silverben, azt jelentette, hogy felnyitja magát előtte, és
engedi, hogy régóta eltemetett érzelmei újra felszínre kerüljenek. Nagy volt a
kockázat.
Morgan elmosolyodott. Silver Jones megéri a kockázatot.

17. fejezet

Silver néma csodálattal nézte, ahogy Morgan Ieveszi nadrágját. A lámpa fénye
csillogott mellkasának dimbes-dombos vidékén, sejthető bordáin, valamint válla és
karja izmain. Dereka keskeny volt, hasa lapos. Szerette volna megfogni gömbölyű,
izmos fenekét. Amikor eszébe jutott, milyen érzés volt megmarkolni, miközben a férfi
benne mozgott, heves vágy öntötte el a testét. Morgan meztelenül, felálló vesszővel
megállt az ágy mellett, lehajtotta a moszkitóhálót hoevtávn tartsák maguktól az
éjszakai rovarokat, majd Silver mellé feküdt a puha ágyra.
- Sohasem kívántam még úgy nőt, mint téged - mondta lágyan, aztán lehajolt,
hogy megcsókolja. Csókja nem tűnt sürgetőnek, de érződött a visszafogott
szenvedély abban, ahogy a karjában tartotta.
Silver rájött, hogy mekkora erő van Morganben, amit visszatart, és látta rajta a
szándékot, hogy annyi örömöt adjon, amennyit kap. Morgan megcsókolta, ezúttal
202
hevesen, nyelve becsúszott a szájába, és Silver nyelvével érzéki csatát vívott. A
meleg, nedves üreg sima volt, leheletén brandy érződött, egy kis dohány, amit Silver
eddig nem vett észre, és az a mézszerű íz, amit Silver megtanult, hogy a vágy jele.
Ez az íz lobbantotta lángra. Morgan szája végigcsókolta a testét, míg végül
Silver már vonaglott alatta. Amikor kezébe fogta mellét és szájába vette a bimbót,
Silver felnyögött. Morgan kihasználta az időt, kínosan lassú, szinte fájdalmasan lassú
mozdulatokkal haladt előre.
- Kérlek, Morgan - suttogta Silver, amit egyszer eltitkolt, most azonban
könnyedén csúsztak ki a száján. - Szeretnélek magamban érezni.
- Hamarosan, kis boszorkány. - Szája égette Silver bőrét nyakától válláig.
„Nem elég hamarosan” - gondolta a nő. Amikor Morgan ajka lejjebb mozdult, és
nyelve a köldökébe csúszott, Silver szinte könyörgött a gyönyörért, amiről tudta, hogy
a férfi adni tud. Meddig kell még várnia?
Válaszképpen Morgan széttette Silver lábát, és elhelyezkedett combja között.
Kezével beletúrt a szőke szőrbe, ami nemi szervét védte, majd széthajtotta a
bőrredőket, és száját a bejáratnál ágaskodó kemény csiklóra tette. Silver túl későn
jött rá, hogy a férfi mit akar csinálni. Csak akkor, amikor nyelve határozottan
hozzáért, és forró vágy hullámzott végig testén. Kezét ökölbe szorította a lepedőn,
ajkát pedig összeharapta, hogy ne kiáltson fel.
Forró tűz robbant ki benne, határtalan gyönyör áradt szét testében, apró
csillagok fénylettek szeme előtt. Teste megmerevedett, a gyönyör hullámai egyre
feljebb repítették.
Ekkor érezte meg, hogy Morgan vastag, lüktető vesszője a bejáratnál van. A
férfi heves, birtokló mozdulattal behatolt testébe, merev szerszáma újra feltüzelte a
vágyát. Ki-be mozgott sürgetően, és olyan gyönyört ébresztett fel, amilyenről Silver
nem is álmodott.
- Morgan - kiáltotta, és ívben megfeszítette testét, hogy minden lökést
mélyebben fogadjon. Morgan megadta neki, felemelte a fenekét, mozgott, mozgott,
de Silver még többet akart.
Amikor Silver azt hitte, nem bírja tovább az édes gyötrelmet, új vágyhullámok
ömlöttek szét benne. Morgan is biztosan megérezte, hogy a nő teste megfeszül, mert
forró magját kilövellte, eltöltve Silvert a kellemes meleggel. Silver belekapaszkodott
Morgan nyakába, aki átölelte remegő testét. „Szeress engem” - gondolta, de nem
mondta ki. Morgan eddig eljutott, egyelőre ez is elég.

203
 Egy ideig csendben feküdtek, Morgan lélegzése lelassult, és mellkasa lassú,
egyenletes ütemben hullámzott újra. Silver lehunyt pillái alól odanézett, hogy alszik-
e, de nyitva találta a szemét. Őt nézte.
Silver a mellkasát kezdte simogatni. - Aggódtam érted és a többiekért. Ha nem
lett volna Canales tábornokkal ez a megbeszélés, be sem engedtem volna
Bucklandet. De azt hittem, hogy történt valami.
Morgan fáradtan felsóhajtott, és feje alá tette kezét-. - Úgy tűnik, fog is. A
centralisták a város körül gyülekeznek.
A támadás ideje egyre közeleg. Canales tábornok csak néhány embert tud
nélkülözni.
Silver ujja megállt. - Mi a helyzet az öcséddel és a többi fogollyal? Még mindig
úgy van, hogy kiszabadítjátok őket?
- Reggel indulunk. A texasi sereg másik része egy kicsit később, a börtöntől
északnyugatra találkozik velünk. Te visszamész a hajóra, Jeremy Flagg lesz a
parancsnok, és marad még néhány matróz. A többiek veiem jönnek.
- És a Savannah... elhagyja Campeche-t?
- Ha a centralisták elfoglalják a várost, nem szeretném, hogy a hajó a kikötőben
rekedjen. Délre fog hajózni a part mentén, és egy megbeszélt ponton lehorgonyzik,
ami|yen közel csak lehet a börtönhöz. Ahogy a texasiakat kiszabadítottuk, mi is
csatlakozunk hozzátok.
Morgan elmondásában az egész dolog egyszerűnek hangzott, de Silver tudta,
hogy nem az. - Bárcsak ne kellene elmenned!
- Én se szeretnék.
Silver lehajolt, és megcsókolta. Amikor Morgan átölelte, csókjuk forróvá és
tüzessé vált. Megint szeretkeztek, mindent elfelejtve, aztán újra, ezúttal gyengéden.
Végül elaludtak.
Hajnalban Morgan óvatosan felébresztette. - Csomagolj össze, nemsokára
indulunk.
Silver kirázta arcából kócos haját, és bólintott. Morgan megcsókolta az orra
hegyét, majd visszament a szekrényhez és befejezte az öltözködést.
- Találkozunk a reggelinél. - Egy utolsó meleg mosolyt villantott Silverre, de már
az előtte álló feladatra koncentrált. Lenyomta a fekete kovácsoltvas kilincset,
kinyitotta a nene. faragott ajtót, majd eltűnt a folyosón.

204
 Cecilia segítségével Silver belebújt sárga muszlinruhájába, és lesietett az
emeletről. Táskáját már levitték a kint várakozó kocsihoz, mely visszaviszi őket a
hajóhoz. Az ebédlőben a hosszú, húszszemélyes ebédlőasztalnál Morgan Canales
tábornok mellett ült. Buckland ezredes volt a balján, Hamilton Riley pedig Buckland
mellett. Amikor Silver megjelent az ajtóban, mind a négy férfi felugrott.
- „Buenos dias”, senorita Jones — mondta a tábornok. Ugyanolyan királyi volt a
tartása most is, mint tegnap este, csak a kimerültségtől szeme sarkában lévő ráncok
árulták el, hogy mennyire nyugtalan.
- Jó reggelt, tábornok. Uraim.
- Remélem, jól aludt - mondta Canales.
Silver ránézett, és a mindentudó kifejezést kereste az arcán, de nem találta. -
Igen, köszönöm. A szoba nagyon kényelmes volt.
Morgan kihúzta maga mellett a széket, és meleg mosollyal hellyel kínálta
Silvert. Reggelire sültkrumplit és tojást ettek, melyet a mexikóiak „hueros”-nak
neveztek, valamint „chorizó” -t disznóhúsból erős paprikával készült kolbászt. Az
egészhez forró kukoricalepényt és erős feketekávét szolgáltad fel.
A férfiak bőségesen ettek, Silver viszont csak csipegetett a fűszeres ételből.
Nagyon aggódott a harc és a veszély miatt, ami a férfiak előtt állt.
- Nem éhes, drágám? - kérdezte hamis aggódással Buckland, mire Silver nagy
nehezen egy mosolyt erőltetett szájára.
- Nagyon finom - mondta inkább a házigazdának -, de egy kicsit ideges vagyok.
- Mindannyian azok vagyunk, senorita.
A reggelinek hamar vége lett. Sok volt még a tennivaló az indulásig. Mindenki
elköszönt. Morgan kikísérte Silvert a kocsihoz, Riley pedig segített neki felszállni.
- Mi a helyzet az embereiddel? - kérdezte Silver, miután Morgan is felszállt, és
elindultak a poros utcákon. - Azt hitem, holnap reggelig kimenőjük van.
- A kimenőt tegnap este eltöröltük - felelte Hamilton Morgan helyett.
- Mivel a legtöbb kocsma a rakparton van, nem hiszem, hogy nehéz lenne őket
megtalálni. Biztos vagyok benne, hogy mostanra már mindet összegyűjtötték.
- Az én embereim készen lesznek - mondta Buckland. – Remélem, az a hitvány
csőcselék a szigetekről szintén kész a harcra.
- Jacques összeszedi őket - mondta Morgan, és igaza is volt.
Csak Farley Weatherst, Dickey Greent és Jordyt nem ták sehol.

205
 Mire megérkeztek a hajóhoz és megtudták a hírt, Jacques elkínzott volt az
egész éjjeli keresgéléstől, fekete haja borzos volt, ruhája gyűrött és poros. - Már
mindenhol kerestem őket. Nem hiszem, hogy Jordy elszökött, de... - kétségbesetten
megvonta a vállát.
- Szeretném megkeresni őket, ezredes - mondta Morgan. - Talán történt velük
valami.
Az ezredes már éppen nemet akart mondani, de meglátta Morgan elszánt
arckifejezését. Az őrnagy kérése csupán formalitás volt. Így vagy úgy, de maradni
fog, hogy megkereshesse őket.
- Partra viszem az embereket - mondta végül Buckland vonakodó
beletörődéssel, de hangja ellenségesnek hatott.
- Felvesszük a lovakat, a muníciót és a felszerelést, aztán kimegyünk a keleti
bejárón.
- Sötétedéskor csatlakozunk magukhoz - ígérte Morgan. - Jacques, te gyere
velem.
-„Qui, capitaine.”
- Mr. Flagg - fordult Morgan a másodtiszthez -, készen áll a hajó az indulásra?
- Igen, uram.
- Készüljön fel, hogy amint visszatérek, induljanak.
- Jordy nem szökött el - mondta Silver Morgannek, miután a többiek a dolgukra
siettek. - Engedd meg, hogy én is veled menjek.
- Nem. Jacques és én kettéválunk. Én felbérelek néhány embert a kikötőben,
hogy segítsenek keresni. Gyorsabban haladhatunk, ha nem kell még miattad is
aggódnunk.
- Kérlek, Morgan. Lehet, hogy én is tudok majd valamiben segíteni.
Morgan elmosolyodott, és megérintette Silver arcát. – Amikor azt mondod
„kérlek, Morgan”, egész más jut az eszembe, mint egy elszökött hajósinas keresése.
– Gyors, kemény csókot nyomott a nő ajkára.
- Itt várj, amíg visszajövök.
Silver várni akart. Igazán várni akart. De a koszos kis kölyök, aki átrohant a
kikötőhídon, megváltoztatta elhatározását. A fiú észrevette, hogy Silver a korlátnál
áll. Odaszaladt hozzá, és megragadta a szoknyáját. Gyorsan elhadart valamit
spanykolul, majd a rakpart felé mutatott. Egyik koszos kezében egy összehajtogatott
papír volt. Odaadta Silvernek, aki gyorsan kinyitotta.

206
Kedves Silver

Nagy bajban vagyok. Szükségem van a segítségére. Ez a fiú majd megmutatja, hogy
hol keressen.

Barátja,
Jordy

Ui.: Kérem, ne szóljon Trask kapitánynak!

A pokolba! Morgan dühöngeni fog. De mi más választása van? Jordy bajban

van. Silver azóta ettől tartott, hogy felfedezték, hogy eltűnt. És ha valóban így volt,
Morgan ezúttal nem lesz olyan elnéző.
„Két tucat korbácsütés”.
Ezt fogja kapni Jordy. Silver nem tudta elviselni a gondolatot. - Hol van? -
kérdezte, és a levélre, majd a rakpartra mutatott.
-„Está in la cantina” - mondta a fiú. - „Vamos!” - megrántotta Silver sárga
muszlinruháját, és a város felé mutatott.
Silver körülnézett. Néhányan voltak csak a fedélzeten, Jeremy Flagg pedig
lement. Ha Jordy nincs messze, megtalálhatja, mielőtt valaki is észrevenné, hogy ő
eltűnt. Jordy azt mondhatja majd, hogy nem hallott az eltörölt kimenőről.
Senki nem vádolhatja semmivel.
Lefutott a kikötőhídon, elérte a dokkokat, és sietett a koszos kis mexikói után. A
gyerek ruhája csupa lyuk volt és olyan piszkos, hogy nehéz lett volna megmondani,
eredetileg milyen színű lehetett. A kölyök mosolya széles volt és barátságos, és
könnyedén vezette őt a zsúfolt utcákon át.
Silver imádkozott, hogy a cantine ne legyen rne ahogy futott a fiú után, a kikötő
egyre távolodott mögöttük.
- Milyen messze van még? - kérdezte, pedig pontosan tudta, hogy a fiú egy
szavát sem érti, de szüksége volt egy percre, hogy lélegzethez jusson.
- Andale! Andale! - mondta a fiú, és húzta előre Silver szoknyáját. Sürgetése
tovább hajtotta őt is. Nemsokára egy még lepusztultabb városrészbe értek, ahol a fiú
kinyitotta egy kis vályogépület ajtaját. Silver hallotta a gitárszót és a nevetést.

207
 Ahogy az épület leromlott állapotára és az ajtón kilépő részegekere nézett, akik
„aguardiente”-vel korsókat fogtak kezükben, Silver először kezdett félni. Őrültség volt
egyedül eljönnie egy ilyen helyre. Mégis, ha segíthet Jordyn, megéri a kockázatot.
Kihúzta magát, és bement a fiú után. Ahogy belépett, a zene elhallgatott, és
mindenki őt bámulta. Néhány kövér nő a száját is eltátotta, de a fiú nem is figyelt
rájuk, egyenesen a terem sarkában lévő kopott, piros függönyhöz vezette Silvert. A
padló a föld volt, a zsúpfedelet pedig gerendák tartották.
Silver elhúzta a függönyt, és belépett. A helyiségben félhomály uralkodott, mert
az egyetlen fényforrás egy magasan lévő apró ablak volt. Az egyik sarokban egy
kukoricacsuhé matrac és egy kopott bádogdobozban tövig égett gyertya állt. A másik
sarokban Jordy ült megkötözött kézzel, betömött szájjal.
Jordy! - kiáltotta Silver, és odafutott hozzá. A fiú vadul rázta a fejét, hogy
megszabaduljon köteleitől, és valamit mondott a szájába tömött rongy mögött. Silver
a csomóval bajlódott, hogy levegye a kötést a szájáról. - A pokolba! - Az egyik
körmét letörte a nagy igyekezetben, de akkor is folytatta a szoros csomó
kibogozását.
- Nocsak, csak nem az őrnagy nője jött a hívásunkra? Farley Weathers halkan
felnevetett. Erős ujjai belevájtak Silver vállába, kényszerítve őt, hogy felálljon, és
szembeforduljon vele. - Megmondtam, hogy ide fog rohanni - vete hátra Dickey
Greennek húsos válla fölött.
- „Mi dinero, senor” - sürgette a kisfiú, és kinyújtotta apró, barna kezét.
- És még egy arany a sietségért, úgy, ahogy ígértem. – Stormy néhány aranyat
tett a gyerek kezébe, aki azonnal elszaladt.
- Mit csináltatok Jordyval? - kérdezte Silver kihívóan.
- Semmi baja. Csak pihen.
- Azt mondtam, hogy ide fog futni érte, és tényleg eljött!
Dickey Creen közelebb lépett, és Silver érezte, hogy megfogja a fenekét, és
durván belemarkol. - Mindig te voltál a fej, Stormy.
Silver ellépett Weatherstől, az angol felé fordult, és hatalmas pofont adott neki.
Farley Weathers hangosan felröhögött. - Van benne tűz, ugye? Keményen
akarom meglovagolni.
Dickey megdörzsölte az arcát, melyen még ott volt Silver ujjainak a nyoma. -
Törd be, aztán én tanítok neki egy-két trükköt.

208
 - Oldozzátok ki Jordyt, aztán menjetek utatokra! - követelte Silver, és azt
kívánta, bárcsak hozott volna magával valamilyen fegyvert.
- Azt hiszed, hogy azért kevertünk ennyi bajt, hogy elengedjünk? - kérdezte
Green.
Weathers vörös, szőrös kézfejével megdörzsölte lába közét. - Akarom ezt a
tyúkot, Dickey. Nem fogok várni addig, amíg elmegyünk innen. Három hétig néztem,
ahogy a fedélzeten sétálgat. Enyhíteni akarok magamon, mégpedig most azonnal.
Silver a függönyhöz szaladt, de Weathers súlyos karja a derekára csapódott, és
megállította. - Vedd le rólam a kezed – mondta Silver. Érezte, hogy elönti a düh,
mely új erőt kölcsönzött neki. Tudta, hogy hova fog vezetni, de ez nem történhet
meg!
Teljes erejéből Stormy egyik lábára lépett, majd a másikra is. Úgy karmolt,
viaskodott, mint aki megőrült. Megharapta a férfi kezét, lábszárába rúgott, és olyan
erősen ütötte meg, ahogy csak tudta. Stormy Weathers átkozta a nőt, elfintorodott,
amikor Silver körmei végigszántottak arcán, közben próbálta megvédeni szemét a
hegyes karmoktól, végül pedig olyan erősen ütotte meg, hogy Silver nem kapott
levegőt, és összeesett.
Stormy rögtön lerogyott mellé, hasra fordította és hátracsavarta a kezét.
- Piszkos gazember, engedj el! - Silver mindennek elmondta, ami csak eszébe jutott,
de olyan sok volt, hogy megszámolni sem tudta.
- Aszondom, Stormi, ez nem úrihölgy – Dickey Green szeme még nagyobbnak
látszott, mint Farleyé. – Megérdemli, amit kap.
- Ez egy csípős szuka, ez biztos. De én meg fogom szelidíteni.
Silver újra harcolni kezdett, de Stormy térde a hátán, súlyos teste és a karjában
érzett feszítő fájdalom megállították. A vállába fájdalom hasított, és alig tudta
megállni, hogy ne kiáltson fel. Arcához, ahol a földdel érintkezett, kavicsok
nyomódtak, szájában érezte a vér fémes ízét. Kint gitárszó és nevetés hallatszott.
„Valaki odakintről biztosan segítene!” De Weathers szorítása a karján
megakadályozta, hogy segítségért kiáltson.
A férfi keze vegigsiklott a hátán, le a csípőjéig. Belemarkot a fenekébe, mire
Silvernek hányingere lett. Majd a keze ebb mozdult ruhája széléig, és felrántotta
szoknyáját.
- Van egy mód, ahogy az ilyen nőkkel bánni kell - mondta Stormy. - Meg kell
értetni velük a legelején, hogy ki a főnök. Az alsószoknyáját is felhajtotta. Hallotta

209
Green röhögését és Jordy szabadulási próbálkozásait. „Ó, istenem, ne engedd, hogy
Jordy is végignézze!”
Silver kiáltani akart, de Weathers még erősebben csavarta hátra a karját, mire
a beléhasító fájdalomtól újra hányingere lett.
- Nem fognak segíteni neked. Még sohasem láttam ilyer gyáva alakokat. -
Weathers Silveren ült lovagló ülésben, és kezével a csípőjét simogatta. Egy
elégedett morgással megcsipkedte fenekét, alsóneműjének vékony pamutanyagán
keresztül. Silver megvonaglott, és újra káromkodni kezdett.
- Hé, Stormy, nem tudnál sietni egy kicsit? Már alig várom, hogy meglássam azt
a szép fenekét - Green újra nevetett, kissé feszültebben.
Stormy nem is figyelt rá, csak élvezte Silver... ségét, miközben gömbölyű
fenekét tapogatta. – Meg fogod tanulni, hol a helyed - mondta neki. - Kiélvezem
magam rajtad. Szeretném, ha nagyon jó lenne. Legközelebb pedig azt csinálod, amit
mondok neked.
Ezzel elkezdte kigombolni nadrágja elejét. Silver - bár félig a földön volt a feje -
így is láthatta a kidomborodást, ami a férfi nadrágját feszítette. A gondolattól, hogy mi
van alatta, rosszul lett.
- Isten az égben - suttogta hangosan, mire Stormy csak morgott. Egyik kezével
Silver hasa alá nyúlt, hogy kioldja csipkés nadrágját, majd elkezdte lefelé tolni.
- Azonnal engedd el a hölgyet! - Jacques mély hangja késként hasított a
levegőbe. Silver sohasem örült még így francia akcentusának.
- ltt nincs semmiféle hölgy, haver. - Green közelebb lépett Stormyhoz. - Ez egy
igazi szuka. Épp időben érkeztél, hogy te is kapj belőle.
- Engedjétek el! - Jacques kése szinte a semmiből került elő. - Most azonnal, és
tűnjetek el!
Weathers elengedte a nő karját, megigazította nadrágját, majd begombolta.
Amikor felállt, Silver is felkelt a földről, és ő is megigazította ruháját. Arca
skarlátvörös volt amiatt, ami majdnem megtörtént, de Jacques-ért és Jordyért
aggódott.
- Jól van, „chérie”? - kérdezte Jacques, és még mindig maga előtt tartotta a
kését. Tíz hüvelyk hosszú volt és görbe.
- Ki kell szabadítanunk Jordyt.
Jacques a sarokba tekintett, ahol Jordy vadul küzdött kötelei ellen, melyek a
lábát és a kezét is összekötözték.

210
 - Nem viszed el - mondta Weathers. - Mi ketten vagyunk, egy ellen - Weathers
is elővette a saját kését, mely még nagyobb volt, mint Jacques-é, Green pedig egy
szarvasagancs markolatú, hosszú tőrt húzott elő.
- Ó, istenem - nyögött fel Silver.
Green és Weathers szinte egyszerre szúrtak Jacques felé, pengéjük csak alig
néhány centiméterre állt meg a francia széles mellkasa előtt. Jacques elhárította a
szúrást, és ő is előrelendült. A pengék összecsaptak, az acél csattogott. Weathers
elfordult, Green közelebb táncolt. Jacques ellépett, megpördült, és szúrt, mire Dickey
Green felordított a fájdalomtól. Karján bíborvörös csík csörgött végig,mégis
ugyanolyan elszánt volt.
- Nem kellett volna ezt csinálnod haver.
Silver Jacques-ról Weathersre nézett, aki komoran vigyorgott, és várta, hogy
halált mérjen a franciára. Silver elhatározta, hogy segíteni fog Jacques-nak, ezért
kétségbeesetten nézett körbe a szinte üres szobában. Valami olyat keresett, amit
fegyverként használhat. A függöny mellett egy törött cserépkancsó állt. Silver
leguggolt, és felvette. A törött rész a fogójánál volt, így könnyen meg tudta fogni.
Jacques szeme sarkából látta, hogy a nő mit csinál.
- Maradjon ki ebből, „chérie”. Csak megnehezíti a dolgomat.
Talán igen, talán nem. Mindent elkövet, hogy a francia egyedül intézze el a
dolgot, de nem fogja tétlenül végignézni, ahogy megölik.
Dickey Green jobbra ugrott és balra szúrt. Kését mélyen tartotta, és megvágta
Jacques jobb combját. Silver visszafojtotta sikolyát. Jacques nem törődött a
fájdalommal és a lecsorgó vérrel. Elugrott Weathers döfése elől, majd elsöprő ívben
lehozta saját kését, és felvágta Green vállát. A kisebb férfi inge egyből csupa vér lett,
arcát eltorzította a fájdalom.
- Megöllek, francia! - esküdözött Green.
A küzdők újra és újra kitértek a halál elől, acél csattogott acélon. A szűk
helyiségben nagyon nehéz volt harcolni. Aztán Green váratlan dolgot művelt.
Kikerülte Jacques kését, majd Silver után nyúlt. Csak egy pillanat kellett ahhoz, hogy
Jacques felmérje a veszélyt, és elhárítsa a mozdulatot, máris védtelenül állt
Weathers előtt.
- Ne! - sikoltotta Silver és alig tudott elhajolni a kés elől, amit Green a mellének
szegezett. Egy ugrással odalépett, hogy megvédje a védtelen Jacques-ot, és a törött
kancsóval Weathers arcába ütött.

211
 Stormy fájdalmas kiáltása visszhangzóit a helyiségben, kezével pedig a vérző
sebhez kapott. Erre a pillanatra volt sz sége Jacques-nak. Kését Stormy bordái közé
mártotta, majd felhasította. Amilyen gyorsan beleszúrta, olyan gyorsan ki is húzta,
megpördült, és az angol torkára szegezte kését.
Ugyanabban a pillanatban izmos karjával átfogta a vékony férfi nyakát.
- Dobd el a keséd, vagy meghalsz, „anglais”.
Green egy ideig még fogta a kését, majd elengedte, így lesett a földre. - Stormy
ötlete volt – könyörgött. – Stormy akarta a nőt, sohasem volt túl okos.
- Meg kellene ölnöm téged, mint egy kutyát.
- Ne, Jacques! – Silver remegő ujjai megérintették a francia karját. - Ne öld
meg!
Jacques végigmérte Silvert. - A döntés a te kezedben van, „chérie”, de azt
tudnod kell, hogy a mexikóiak még kegyetlenebbül bánnak el azokkal, akik
megalázzák az asszonyokat. A büntetése valóban szörnyű lesz.
- Ezt majd ők döntik el.
- Mit döntenek majd el? - Morgan az ajtóban állt, zöld szeme a késre
szegeződött, amit Jacques Green torkához tartott. Aztán Weathersre nézett, aki
holtan és véresen feküdt a földön, majd Jordyra, aki a sarokban ült megkötözve,
bekötött szájjal. Amikor végül Silverre fordította a tekintetét, látta, hogy a nő ruhája el
van szakítva, gyűrött, poros és különböző szemetek vannak ráragadva. Hajából
majdnem kiestek a hajtűk, ezen az ezüsttincsek rendezetlenül omlottak vállára.
Silver nem vett tudomást Morganről, a nemsokára következő magyarázkodásról
és az arcán égő pirosságról, inkább Jordyhoz fordult. Felvette a földről a kést, amit
Green dobott le, majd elkezdte átvágni Jordy köteleit. - Lennél szíves
megmagyarázni, hogy mi történt? Silver folytatta a műveletet.
Végül Jacques válaszolt. - Ez a két disznó elrabolta Jordyt, és fogva tartották.
Silver jött a segítségére, aztán az enyémre is.
- Nem úgy tűnik, hogy jól boldogult volna.
- Rendben lesz - biztosította Jacques, mert észrevette a férfi feszült vonásait és
érzelmeit, melyeket nehezen, de kordában tartott. – Hálás vagyok a fiúnak a
rakparton, aki látta, hogy Jordyt elviszik. Úgy látom, neked is átadta az üzenetet,
ahogy kértem.
- Igen.

212
 Silver megfeszült, amikor Morgan éles hangját meghallotta, de folytatta a
munkáját. Átvágta Jordy utolsó kötelét, és megölelte a fiút.
- Sajnálom, Silver, kényszerítettek, hogy megírjam azt az üzenetet.
- Nem a te hibád volt. - Újra megölelte.
- De amit magával akartak csinálni...
Silver Morganre pillantott, és látta, hogy a férfi mereven őt figyeli, mire újból
elvörösödött.
- Jól vagy, fiam? - kérdezte Morgan.
- Igen, uram.
- Majd beszélünk róla, ha visszamentünk a hajóra. Most viszont Jacques-kal
mész. Gondoskodjatok róla, hogy elvigyék innen ezt a két gazembert.
- Igenis, uram. Számíthat ránk.
- Kérd meg Cookie-t, hogy nézze meg a lábad - mondta Jacques-nak.
A nagy termetű francia kicipelte Greent a helyiségből, Jordy pedig követte őket.
Silver a földet nézte, aztán a vályogfalat Morgan feje fölött, bármit, csak nem a férfi
arcát.
Morgan megfogta Silver állat, és hajthatatlanul megszorította. - Mondtam, hogy
maradj a hajón.
Silver megpróbált elfordulni, de Morgan nem engedte. - Jordy bajban volt, nem
volt más választásom.
Morgan elfordította Silver arcát, hogy megnézze szeme alatt a horzsolást, és
szája szélén a vágást. - Tudni akarom, hogy mi történt veled. Tudni akarom, hogy
azok az emberek mit csináltak veled.
Silver a férfi arcát nézte, és látta rajta az aggodalommal vegyes dühöt. Arra
gondolt, hogy Stormy mit akart tenni vele, és újra elvörösödött zavarában.
Morgan elengedte az állát, és a hangja meglágyult. - Nekem mindent
elmondhatsz, Silver. Nem kell szégyenkezned.
Silver megnedvesítette a száját, melyet hirtelen száraznak érzett. Nem akarta,
hogy a férfi megtudja az igazat, de így is túl sok titok volt közöttük. - Harcoltam
Stormyval. Megütött, én pedig elestem... Rám kényszerítette volna magát, ha
Jacques nem érkezik időben.
Morgan karjába vonta Silvert, fejét a mellkasára szorította.
- Meg kell tanulnod, hogy hallgass rám, Silver. Bajod eshet. Nem ígérhetem,
hogy mindig ott lesz valaki, hogy megmentsen.

213
 - Bárcsak mondhatnám, hogy sajnálom, de nem így van. Segíthettem, és ez
megérte a kockázatot.
Morgan a haját simogatta. - Biztos vagy benne, hogy jól vagy?
Silver bólintott a mellkasán.
- Greennek nagy szerencséje volt, hogy nem volt nálam kés - dörmögte
Morgan, mire Silver lágyan elmosolyodott.

18. fejezet

Jóval elmúlt már dél, mire visszaértek a hajóhoz. Jacques a kikötőhídon várta
őket.
- Látogatód van - mondta Morgannek. - A hölgy a szalonban vár.
214
 Silver óvatosan Morganre nézett, és azon gondolkozott, melyik hölgyismerőse
lehet az. A férfi azonban határozott mozdulattal, derekát átfogva a létrához
kormányozta.
A szalonban a hölgy a sima tölgyfa burkolatnak támaszkodott háttal nekik.
Amikor beléptek, megfordult. Nem volt magasabb, mint Silver, fényes, fekete haja
pedig szoros kontyba volt fogva a tarkóján. Vállán kopott, rojtos kendőt viselt. Ra-
gyogó, fekete szeme és sima, sötét bőre volt. Fehér paraszt-, és narancssárga
szoknya volt rajta, mely nagy termetet es széles csípőt takart.
- Maga bizonyára Senor Trask - mondta tűrhető angolsággal.
- Trask vagyok.
A nő Silverre mosolygott. - Maga pedig Dama de Luz. Nagyon sokat beszélnek
a szépségéről.
- A barátaim Silvernek szólítanak - mosolygott rá Silver, válaszul a nő
kedvességére.
- Én Teresa Méndez vagyok, és a segítségüket kérem.
Morgan a szalon távolabbi sarkába ment, és kihúzott egy széket az asztalnál.
- Foglaljunk helyet. - Teresa leült, Morgan hellyel kínálta Silvert, azután
magának is kihúzott egy széket. – hogy lehetünk a segítségére, senorita Méndez?
- Már beszéltem a barátjával, senor Hypolyte Bouillarddal. Nagyon megértő
volt. - Elmosolyodott, és valami megcsillant sötét szemében. - Beleegyezett, hogy
rábeszéli magát ha ön esetleg visszautasítana.
Morgan tartása megmerevedett. A nő egymás ellen akarta fordítani a két férfit,
az egyik segítségével akarta meggyőzni a másikat. Morgannél ez nem sikerülhetett,
Silver mégis csodálta a nő tervét.
- És pontosan mit kíván tőlünk? - kérdezte Morgan, kicsit barátságtalanabb
hangon.
- Sokan tudnak róla, hogy a Rancho de los Cocodrilosra, a krokodilok földjére
mennek. Az a vidék francia henequen ültetvény, vagy legalábbis az volt, mielőtt a
centralisták erőddé nem alakították.
- Folytassa - sürgette Morgan.
- Maguk a texasi katonákat keresik, akiket a nagy háztól keletre lévő romokban
tartanak fogva. De vannak ott más, kevésbé jelentős emberek is. Politikai foglyok,
akiket Campeche ostroma alatt fogtak el. Az apám, Alejandro Méndez is köztük van.
- Nagyon sajnálom.

215
 - Őt is ki kell szabadítania, Senor Trask. Szegény ember, de nagy tudású.
Alejandro Méndezt tisztelik az emberek. Sokszor segített rajtuk ezekben a zavaros
időkben.
- Mindenkit kiszabadítunk, akit csak tudunk, bárki legyen is az.
- Ez még nem elég. Magukkal kell vinniük engem is. Az a hír érkezett a
börtönből, hogy apám beteg. Öreg és törékeny ember. Még ha ki is szabadítanánk,
akkor sem élné túl a visszautat Campechéig nélkülem.
- Ez lehetetlen, senorita. Tucatnyi katona lesz ott. Harcolni fognak. Ez nem
nőnek való hely.
- A mi hadseregünk nem olyan, mint maguknál, senor. A „soldadok” gyakran
viszik magukkal az asszonyaikat. Az asszonyok gondoskodnak róluk, főznek,
varrnak, felmelegítik az ágyukat.
- Ez lehetetlen, sajnálom.
- Én elviszem a hölgyet - Jacques mély hangja a nyitott ajtóból hallatszott,
amikor lemászott a létrán. - Ha beleegyezel, én gondoskodom róla, hogy
biztonságban legyen.
Morgan keményen nézett barátjára. Nem vallott rá, hogy akarata ellen szegül, a
nő mégis meggyőzte valahogy, és megnyerte a támogatását. Jacques nem volt
bolond, még akkor sem, ha egy csinos nőről volt szó. Morgan végigmérte Teresa
Méndezt, és látta szemében a reményt - és a kétségbeesést.
- Biztos benne, hogy az apja élete magától függ?
- „Sí”, senor. Csak én tudom, hogyan kell őt ápolni.
- Nem akarok kegyetlen lenni, de lehet, hogy az apja azóta már halott.
-„Sí”, senor, de ha van még esély, hogy megmenthetem, én vállalom.
- Egy órán belül indulunk. El tud készülni addig?
- Én máris készen vagyok, senor.
Morgan fáradtan felsóhajtott. A legkevésbé azt akarta, hogy egy nőt is
magukkal cipeljenek, de ha egy jó embert ezzel megmenthet, akkor vállalnia kell.
- Keményen fogunk haladni, hogy utolérjük a többieket, azután kicsit le fog
lassulni a tempó, de holnapután késő délutánra el kell érnünk Rancho de los
Cocodrilost.
-„Si”, senor. Én a közelben nőttem fel. Jól ismerem azt a nelyet. Talán a
segítségemmel megtakaríthatunk egy kis időt. Morgan szája felfelé ívelt. - Akkor

216
talán könnyebben meg tudom bocsátani nagy, francia barátomnak a láthatatlan
közbeavatkozást.
Jacques felnevetett.
- Tizenöt perc múlva találkozunk a fedélzeten.
Teresa és Jacques elköszöntek Silvertől, majd felmentek a fedélzetre.
- Nem hiszem, hogy engednéd, hogy én is veletek menjek - mondta Silver,
miután kettesben maradtak.
Morgan jéghideg tekintetet vetett rá. - Erre ne is gondolj!
- Gondoltam, szórakoztatnám Teresát.
- Nem!
- Nem lennék útban, és...
Morgan megragadta a karját, és magához húzta. – Az isten szerelmére, Silver
egyszer végre biztonságban akarlak tudni.
- De talán tudnék valamit segíteni.
- Mégis mit? Ha ott vagy, az eszem körülötted forog, és jó esélyem van arra,
hogy megölnek.
Silvernek összeszorult a szíve. - Ennyire aggódnál?
- A fenébe, hát persze!
Silver kezével a férfi arcához ért, és megsimogatta a forradását. - ígérd meg,
hogy vigyázol magadra.
Morgan ezen elmosolyodott. - Sok minden befejezetlen dolog van közöttünk...
Vigyázni fogok magamra.
Lehajtotta a fejét, és olyan alapossággal csókolta meg Silvert, hogy a nő lába
elgyengült. Majd Silver követte őt kabinjába, ahol Morgan ellenőrizte a pisztolyát, az
övén lévő kést és az oldalán lógó kardot. Felvette a táskáját, és az ajtó felé indult.
- Hiányozni fogsz - mondta Silver lágyan, magára vonva a férfi figyelmét.
Morgan letette a táskáját, és a karjába ölelte Silvert. - Visszajövök, kis
boszorkányom. Csak ne kerülj semmi bajba, amíg nem vagyok itt.
Utoljára megcsókolta a nőt, majd felment a fedélzetre. Silver követte, és közben
könnyeivel küszködött. A korlátnál állva figyelte távolodó alakjukat. Jeremy Flagg
pedig kiadta a parancsot, hogy a hajó induljon el a kikötőből.
Perceken belül a part eltávolodott, friss szél csapkodta a vitorlákat, és a
Savannah elindult.

217
 A terep rosszabb volt, mint ahogy Morgan gondolta. A vékony földréteg
csipkézett szélű mészkőt takart. Az erdő olyan sűrű volt, hogy lehetetlen volt
bármerre is látni, kivéve a kitaposott ösvényen előre. Az egész tájat perzselte a nap.
Morgan két útitársára pillantott. A nő eddig jól bírta, bár nehéz volt az út, és ő is
eléggé hajtotta őket. De hát a nő kezdettől fogva tudta, hogy nem lesz könnyű
menet. Nagyon remélte, hogy sötétedés előtt utolérik Bucklandéket.
Ha sötétben kell átkelniük ezen a primitív terepen, a veszély tízszer nagyobb
lesz.
- Mikor érjük utol a többieket, senor Trask? - Terese Méndez mellette lovagolt
vézna, pej kancáján. Nyilván már minden tagja fájt, és lába belsejét - ami szoknyája
alól kilátszott - vörösre dörzsölte a nagy, spanyol nyereg. Mégsem panaszkodott.
- Egy, talán két óra múlva. Buckland nagyon hajtja őket.
Jacques feléjük irányította fehér, csontos lovát. - Pihennénk, ha mernénk,
„chérie”, de hamarosan besötétedik.
-„Cracias”, senor Bouillard, hogy aggódik értem, de nem szükséges. Jól
vagyok. - Egy hálás mosolyt, valamint dicsérő tekintetet villantott felé, amiről Morgan
azt gyanította, hogy elismerés. Jacques Bouillard sűrű, fekete hajával, rendezett,
fekete szakállával és bajuszával jóképű férfi volt. Teresa meleg tekintete, úgy tűnt,
egyetért ezzel.
Morgan magában elmosolyodott. Valami történik kettőjük között, mert Jacques
is ugyanolyan meleg tekintettel néz vissza Teresára.
Egy órán keresztül meg sem álltak, de amikor a csapataikat még mindig nem
látták maguk előtt, Morgan leszállt vörössárga lováról. A ló egy jó cowboy istállójából
származott, és Canales tábornok ajándékozta nekik. Morgan mutatta, hogy pihenniük
kell és megitatni a lovakat.
- Jól van, „chérie”? - kérdezte Jacques, amikor a nő lerogyott az árnyékban egy
sziklára, és elkezdte kidörzsölni hátából és vadából a görcsöket. Gyíkok és békák
megrémülve inaltak el mellőlük.
- Van sokkal fontosabb dolog is a kényelemnél.
Jacques elvette a nő kezét, és annak szerencsétlen próbálkozásai helyett
húsos kezével meggyúrta Teresa sajgó izmait. A nő arckifejezése elárulta, hogy egy
férfinak nem lenne szabad ilyen bensőségesen megérintenie, de a
megkönnyebbülés megérte az enyhe illetlenséget.

218
 - Maradjon mellettem, amikor elérjük a többieket – mondta neki Jacques. - Azt
mondta, hogy az önök katonái hozzászoktak asszonyaik jelenlétéhez. A mieink lehet,
hogy nem lesznek ilyen megértőek.
- De azért engedelmeskednek a parancsnokuknak, nem?
- Vannak közöttük olyanok is, akik nem szoktak hozzá, hogy parancsoljanak
nekik. Maradjon mellettem, és nem lesz semmi baj.
Teresa bólintott, és kérdés nélkül elfogadta, hogy Jacquesnak igaza van.
- Nemsokára letérünk az útról - mondta Morgan, bár az „út” eddig nem volt
több, mint egy keskeny ösvény az egyre sűrűsödő erdőben. A száraz évszak a
végéhez közeledett, a föld forró volt és poros, és Morgan örült, hogy az eső még
nem kezdett el esni. - Centralista csapatok lehetnek a közelben.
- „Si", senor.
Jacques, miután összeterelte a lovakat, felsegítette a nőt a nyeregbe, és
szemét odaszögezte, ahol fel hajtódott szoknyája alól kilátszott a combja. Éppen
olyan nő volt, akit Jacques kedvelt. Bátor szívű, aki a férfinak erős fiákat szül.
Jacques mindig élvezte az otthon és a család biztonságát, nem úgy, mint Morgan,
aki most azon gondolkozott, vajon barátja feleségül veszi-e a nőt.
Újra lóra szálltak, és újabb két órát lovagoltak. Nyugaton a nap már
narancssárgába és rózsaszínbe fordult, aztán -ahogy Morgan ígérte - sötétbe
halványult percekkel azután, hogy utolérték Bucklandéket. A katonák erősnek, de
fáradtnak látszottak. Egy éjszakai alvás után készek lesznek egy újabb napig menni.
- Éppen ideje, hogy ideértek - Buckland egy nagy, fehér lovon jött elébük, amit
szintén a tábornok adott nekik. Mivel itt, Yucatánon kevés a fű, a többi hátasló
vékony és csont volt. A zsoldosok és a matrózok gyalogoltak, csak Hamilton Riley és
a federalisták által küldött két mexikói tiszt ült még lovon.
- Amellett a kis patak mellett választottam táborhelyet, amit eddig követtünk -
mondta Buckland. – Feltételezem, hogy hogy ön is egyetért vele, őrnagy. -
Hangjából érződött, hogy eddig Morgan vezette az akciót, de ennek hamarosan vége
lesz.
- Nekem megfelel - felelte Morgan, és nem törődött a férfi ellenséges tónusával.
- Észlelték valami jelét annak, hogy centralisták vannak a közelben?
- Eddig még nem. Canales úgy gondolja, hogy északra haladnak, egyenesen
Campeche felé. A város jobban meg tudja védeni magát, mint mi. Remélem, igaza
lesz.

219
 Buckland Jacques-ra nézett, és most vette észre először Teresát. - Mi az
ördögöt keres itt ez a nő? Még maga sem lehet olyan arcátlan, őrnagy, hogy
magával cipeli a szajháját.
Morgan megborzongott, és észrevette, hogy Jacques is ugyanezt tette, és most
kicsit merevebben ül a nyeregben. - Senorita Méndez nem a táborhoz tartozik,
ezredes. Az egyik campeche-i fogoly lánya.
- Gondoskodjon róla, hogy azonnal kísérjék vissza. Ez nem nőnek való hely.
- Tökéletesen egyetértek önnel, ezredes - mondta Morgan, amivel meglepte
Jacques-ot, Teresa pedig félelmében nem kapott levegőt. - Magam is ugyanezt
mondtam a hölgynek, de sajnos M'sieur Bouillardot kíséri el, ő pedig nem tartozik az
ön parancsnoksága alá.
Buckland szája elkeskenyedett, és a férfi szorosabban fogta a kantárt.
Jacques halkan felnevetett. - Gondoskodni fogok a hölgyről, ezredes. Nem kell
miatta aggódnia.
Az ezredes motyogott valamit, majd Jacques-hoz fordult. - Tartsa távol magát a
csapatomtól, Bouillard, figyelmeztetem magát. - Ezzel jól oldalba vágta csődörét, és
ellovagolt.
- Azt hiszem, szereztél magadnak egy ellenséget - mondta Jacques.
- Már régóta az - helyeselt Morgan.
Morgan ellenőrizte Hamilton Rileyt és a többi katonát, aki a Savannah
fedélzetén utazott. Ezután Jacques-kal és Méndezzel egy helyet kerestek a tábor
végénél. Holnap az út második felét teszik meg. Kedden, ha nem jön közbe semmi,
elérik a börtönt.
Napok óta most először engedte meg magának Morgan, hogy öccsére
gondoljon. „Tarts ki, Brendan! Már nem tart sokáig.”
Arra nem volt hajlandó gondolni, hogy Brendannak esetleg valami baja
eshetett. Legkésőbb négy napon belül ki fog szadulni, és a többiek is biztonságban
lesznek. A két hadihajó, mely a félszigetre hozta őket, felhajózik Ciudad del
Carmenből egy előre megbeszélt helyre, Champotón közelébe és visszaviszi őket
Texasba. Morgan pedig visszatér a Savannáh-ra - és Silverhez.
Megrázta a fejét. A pokolba is, máris hiányzott neki a nő, pedig még csak egy
napja jött el. Hogy az ördögbe fogja érezni majd magát akkor, ha visszaviszi
Williamhez Katongára?

220
 Vonakodva bevallotta magának, hogy kezdett beleszeretni az átkozott kis
boszorkányba. Nem olyan volt, mint amit szeretett volna, nem volt az a pedáns,
jólnevelt, engedelmes nő, akit elképzelt magának. Nem volt hagyományos, nem volt
kiszámítható.
Ő csak Silver volt.
A legbátrabb, a legadakozóbb, a legodaadóbb nő, akit ismert.
Ő volt a tűz és a jég, a vágy és a szépség, a szenvedély és a kedvesség eggyé
gyúrva. Ó volt a legnagyobb kincse és nem akarta elengedni.
Morgan az erdő hangjaira figyelt. Apró tüzek tarkították a zöld tájat, ahol a
katonák kávét melegítettek vagy csendesen beszélgettek.
Jacques Teresával beszélgetett. Melegen mosolygott rá, mire a nő is
visszamosolygott. Jacques kétszer nősült, mindkét feleségét szerette, gyászolta
halálukat, és valószínű, hogy újra meg fog nősülni. Morgan egyszer próbálta meg ezt
a fajta elkötelezettséget, és csúfos kudarcot vallott.
- Én nem vagyok olyan, mint Charlotte - mondta egyszer Silver. - Soha nem is
leszek. - Morgan azon töprengett, vajon honnan tudott Silver Charlotte-ról, de hát a
nő mindig kiderítette azt, amit tudni akart. Morgan magában is észrevette, hogy olyan
dolgokat tár fel, amikről eddig nem beszélt. Azért nem, mert biztosnak kellett lennie
abban, hogy megbízhat Silverben.
De most bízik benne?
Szeretett volna igennel felelni. Hogy kétségtelenül tudja, hogy Silver Jones
olyan, amilyennek mondja magát, és mindaz az igaz, amit Morgan róla gondolt.
Aztán arra gondolt, amit Silver az apjáról mondott, hogy sohasem magyarázta el
igazán, hogy miért gyűlölte őt, és azt sem, miért szökött el otthonról.
Mi a története? Mennyi igaz abból, amit elmondott neki? „ Használd ki az
idődet” - tanácsolta neki egy hang. „Tudj meg mindent pontosan.”
Meg is fog tudni mindent. Hiányozni fog neki Silver. Ha majd hazatér, az
ágyába viszi. De azt nem engedi, hogy beleszeressen a nőbe. Addig nem, amíg nem
tud mindent biztosan.

Silver nyugtalanul aludt. Aggódott Morganért, hogy élve találja öccsét, és

kiszabadítsa a többi texasi fogollyal együtt. Hajnalban álmosan felment a fedélzetre,
majd előrement a konyhába, hogy egy csésze forró kávét csináljon magának. Mivel

221
olyan kevesen voltak a hajón, nem akarta, hogy másokat fárasszon a saját
gondjával.
Amióta a hajón volt, most látta először Cookie-t a tölgyfa asztal mellett ülni,
nem pedig a tűzhely vagy a gőzölgő lábasok vagy a sülő húsok felé görnyedni. Eddig
nem sokat beszélgettek, de most az aggódás közelebb hozta őket egymáshoz.
- Kér egy kávét, Cookie?
A férfi szomorkás kifejezése eltűnt, és elmosolyodott. - Igen. - Tegnap esti
beszélgetésük óta, amikor Silver segített neki elmosogatni a nagy, fekete
serpenyőket, barátságosabb volt hozzá a férfi. Jordy is leült hozzájuk egy időre, de
mivel most a matrózok nagy része elment, Jordynak egy felnőtt tengerész teljes
munkáját kellett elvégeznie. Túl sok volt a tennivalója ahhoz, hogy sokáig
maradhasson. Legalább tisztázta az ügyet Morgannel, hogy nincsen semmi szerepe
abban, ami történt.
- Félretettem magának egy kis sós húst és kétszersültet - mondta Cookie, és a
hosszú fapadon Silver elé tolta a tányért.
- Jó az illata - mondta Silver, amikor megszaglászta az ismerős illatokat -, de
nem vagyok éhes. Egy kis kávé elég lesz.
Cookie bólintott, megértette, hogy a nőnek nincs étvágya. Grandison Aimes
érzékeny ember volt, fedezte fel Silver, bár érzéseit gyakran rejtette zsémbes arca
mögé.
A szakács töltött Silvernek egy csésze gőzölgő kávét, majd letette elé az
asztalra. Silver kicsit elhagyatottén elmosolyodott. - Köszönöm. - Kezét a csészére
fonta, de nem emelte szájához.
- Nem lesz semmi baja - mondta Cookie, kitalálva a nő gondolatait. - Sokkal
keményebb vizeken is áteveztünk már együtt.
Silver felkapta a fejét. - Emlékszem, említette, hogy együtt harcoltak. Hol történt
ez?
Cookie érdes, kemény hangon felnevetett. - Sokszor keveredtünk kocsmai
verekedésbe, de azok nem nagyon számítanak. Egyszer, '34-ben közel voltunk a
halálhoz. Aragóniában történt, ez egy hely Spanyolországban. Csak rosszkor voltunk
a rossz helyen. Örökösödési háború tört ki azon, hogy ki üljön a trónra. Eléggé
elfajult, mire kikerültünk onnan.
- Mit csináltak Spanyolországban?

222
 - Ugyanazt, mint a Niagaránál, '37-ben, amikor a kanadaiak elsüllyesztették a
Carolinét. Kereskedtünk főleg a bajba jutott népekkel. Sokkal jobban fizet az ilyen
üzlet. Abban az időben az USA a lázadókat segítette, pedig nem hozott neki semmi
hasznot, ráadásul egy szép hajót is elvesztettek.
- Tehát Morgan azelőtt is ezzel foglalkozott?
- Azóta, amióta megvette az első hajóját. Az is egy szkúner volt, csak valamivel
kisebb, mint ez. A kap'tány olyan ember, aki tudja használni az eszét. Ez tette őt
gazdaggá. Ha nem lenne az öccse, már rég gyapottal kereskedne és luxuséletet élne
gyönyörű házában.
- Szerintem szereti ezt a fajta életmódot.
- Lehet - mondta Cookie -, de azt hiszem, már felkészült arra, hogy
letelepedjen.
Silver elgondolkozott a férfi nyomatékos tekintetén. - Valóban úgy gondolja,
hogy nem lesz semmi baja?
- A kap'tány átkozottul jól lő és jól vív. Bárcsak megengedte volna, hogy vele
mehessek!
- Miért nem engedte?
Cookie keményen nézett Silverre. - A kap'tány nagyon félti önt, missy. Azért
hagyott itt, hogy gondoskodjam arról, hogy semmi baja nem esik. Tudja, hogy én
nem hagyom cserben.
- De a hajó nincs veszélyben, ugye?
- TaIán nincs... - Cookie a nagy, kék kávéskannáért nyúlt, mely a tűzhely
végében volt, majd levette csészéjéről a fedelet. Valamit még akart mondani, de
Jordy jött futva.
- Benson csapatokat látott. - Benson volt az árbockosárban. - Nem északnak
mennek, hanem be a szárazföld felé. Talán feltartóztatják az őrnagyékat.
- Ó, istenem! - Silver felugrott.
- Mr. Flagg beszélni akar magával - fejezte be Jordy Cookie-nak.
- Hányan vannak? - kérdezte Cookie, és le akarta higgasztani Jordyt.
- Kétszázan, talán háromszázan. Dárdáik, hosszú fegyvereik vannak, és ágyút
és lőszerszekrényt is cipelnek magukkal. A kap'tányéknak esélyük sem lenne
ellenük.
- De igen, ha üzenünk neki - mondta Cookie.
- De hogyan? - kérdezte Silver.

223
 - Utánuk megyek. - Cookie hirtelen magasabbnak látszott. Szemében tüzes
elhatározás égett. - A kap'tány bejelölte az útvonalukat egy térképen, amit itthagyott.
Rajta van a börtön helye, az út odáig, amin menni fognak, és az a hely, ahol ta-
lálkozni fogunk velük utána.
- De szüksége lesz lovakra - mondta Silver - és valakire, aki ismeri azt a
vidéket.
- A part mentén rengeteg mexikói és indián van. Elég Pénzzel mindent meg
lehet szerezni.
- Én is magával megyek - jelentette ki Silver.
- A kap'tány nem engedné meg.
- Figyeljen rám, Cookie. Lehet, hogy történik magával valami. Nem vállalhatunk
kockázatot. Ennek az üzenetnek el kell jutnia hozzájuk, azonkívül nincs magán és
rajtam kívül nincs senki, akit nélkülözni tudnánk a hajóról. Én tudok úgy lovagolni és
lőni, ha kell, mint egy férfi. Ha valami történne, egyikünk biztosan célba ér.
Úgy tűnt, Cookie megfontolja a dolgot.
- Hadd menjek én inkább - mondta Jordy -, a kap'tány élve megnyúzza, ha
elviszi Silvert.
- Neked dolgod van itt - felelte neki Cookie. - Silver nem tud bánni kötelekkel és
a vitorlákkal. - De…
- A kap’tány nagy veszélyben van, fiam. - Silverre nézet, aki egyenesen, elszánt
arccal állt. - Ez a nő szerelmes az őrnagyba. Ha más nem, ő biztosan célba ér.
Silver hirtelen nagy gombócot érzett a torkában. Ennyire nyilvánvalóak az
érzései? - Igaza van - mondta lágyan. – Segítenem kell neki.
- Hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy még a csapatok előtt érjék el őket.
- Mr. Flagg valami olyat mondott, hogy felfelé hajózzunk – mondta Jordy. - És
amennyire csak tudunk, menjünk be a szárazföldig.
- A Campotón. Kitűnő ötlet - helyeselt Cookie - Csak így tudunk a gazemberek
elé kerülni. Alig mondta ki a szavakat, a hajó máris zökkent egyet, és megfordult.
Másodperceken belül a Savannah ellenkező irányba tartott, átvágva a vízen a part
felé.
- Nem tart sokáig, amíg elérjük Champotónt. Remélem, elég mély a víz. Nem
leszünk a kap’tány hasznára, ha zátonyra futunk.
- Átöltözök, azután találkozunk a fedélzeten. – Silver megfordult, és a létra felé
sietett.

224
 - Én összeszedem, amire szükségünk lesz az úton – mondta Cookie Jordynak -
, aztán beszélek Flagg-gel.
- Igenis.
- Flagg majd visszaviszi a hajót a tengerre, miután partra szálltunk. Meg kell
beszélnünk, hogy hol találkozunk. Nem szeretnénk, ha a katonák kiderítenék, hol
vagyunk.
- Nem, uram – mondta Jordy. Cookie a létrához sietett. – Vigyázzon Silverre! –
szólt utána Jordy. – Nem olyan kemény, mint amilyennek mutatja magát.
Cookie elmosolyodott. – Tudom, és vigyázni fogok rá. Ő a kap'tány hölgye,
ugyi?
- Ugye - javította ki Jordy. Cookie mordult egyet, de magában elmosolyodott.
19. fejezet

Az árral szemben való hajózás megviselte idegeiket. Annyira kartak bemenni a

szárazföldig, amíg csak tudtak, ezért néhány matróz csónakokból mérte a víz
mélységét, ahol a folyó elkeskenyedett, és a hajó továbbúszott. A nap már alacso-
nyan járt, amikor feladták, és egy csónakkal a partra vitték Silvert és Cookie-t.
- Vigyázzanak magukra! - mondta Jordy, Silver pedig megölelte őt.
Flagg kezet rázott velük. - Várni fogjuk magukat - biztosította őket a vékony
másodtiszt -, csak juttassák el az üzenetet a kap'tánynak, aztán jöjjenek vissza a
hajóhoz.
- Igenis, Mr. Flagg - felelte Cookie. Miután partra szálltak, ahogy Cookie
megjósolta, könnyen tudtak lovat szerezni - bár elég vén gebéket - ráadásul még egy
alacsony, kampós orrú maját is, aki elvezette őket a szárazföldön.
Néhány mérföld után egy bennszülött faluhoz érkeztek, amely egy csomó
téglalap alakú zsúpfedeles házból állt, melyek fala sárral bekent faágakból készült. A
mexikóiak ezeket „huotoches”-nek nevezték.
Silver - Jordy nadrágjában és ingében - nagy felfordulást okozott a maják
között, akik köré gyűltek, hogy megcsodálok ezüstös haját. Bár a lakosok
barátságosan fogadták őket, sz|nte lehetetlen volt elmagyarázni nekik, hogy mit
akarnak, mivel az indiánok csak a saját nyelvüket beszélték. Végül az egyik feleség,
egy széles csípőjű mexikói asszony megjelent, és Cookie, aki elég jól beszélt
spanyolul, képes volt elmondani nekik kérésüket, és azt, hogy milyen sürgős az
útjuk.
225
 Nyilvánvalóvan a centralisták nem voltak népszerűek a nő szemében sem, de
végül mégis a Cookie kezében csillogó arany pecsételte meg az üzletet.
Cookie felszállt sovány, csapott hátú lovára és követte az indiánt, aki nem vitt
magával mást, csak egy vizespalackot, egy étellel teli henequenből font zsákot és
egy széles pengéjű nyesőkést. Silver követte Cookie-t, és északkelet felé haladtak
egy olyan terepen, mely sokkal trópusibbnak tűnt Silver számára, mint az eddigiek,
amiket látott.
Bár Katongán sokat lovagolt, hosszú hónapok óta, mióta elhagyta az otthonát,
nem ült nyeregben. A combjában és a lábszárában érzett fájdalom elárulta, hogy
eléggé kijött a formájából, de a vászonnadrág valamit csökkentett azon, hogy a lába
ne súrlódjon közvetlenül a durva gyapjútakaróval, mely a ló csontos hátát fedte.
Tudta, hogy idővel majd hozzászokik és felveszi az egyenletes lovaglóritmust.
- A csapatok fő szárnya előtt kell lennünk - mondta Cookie Silvernek. -
Remélem, ezt elég világosan elmondtam a pogánynak.
Silver is nagyon remélte. Morgan és több tucat emberélete egy hajszálon
függött. Csakúgy, mint az övé és Cookie-é.
A nap legnagyobb részében lovagoltak, csak rövid pihenőkre álltak meg.
Amennyire csak merték, hajtották az állatokat, magukat pedig még annál is jobban. A
maja fáradhatatlannak tűnt, a lovak pedig sokkal szívósabbnak, mint első pillantásra
látszottak. Bár a jó úton haladtak, Morgan és embereit megtalálni kis jóindulattal is
herkulesi feladat volt.
Mégsem adták fel. Két ilyen elszánt embert még nem látott a világ.

- Riley hadnagy! - kiáltotta Buckland. - Adjon az embereknek tizenöt perc

pihenőt. - Órák óta meneteltek, a nap pedig forrón tűzött a fák fölött. Minél
délkeletebbre mentek, a fák lombjai egyre zöldebbek és dúsabbak lettek, az idő
pedig egyre forróbb és párásabb.
Morgan a többiekkel együtt leszállt a nyeregből. Ő talán kicsit még folytatta
volna a menetelést, de őt személyes okok hajtották. Azonkívül Bucklandnek igaza
volt. Meg egynapi út áll előttük, és az a legfontosabb, hogy az emberek erősek
legyenek és tudjanak harcolni.
Leült egy sziklára, és bádogkulacsából inni kezdett. Jacques leült mellé. - Hol
van Teresa? - kérdezte a franciától.
Szüksége volt egy kis egyedüllétre - felelte Jacques. – Ő is nő, n'est-cepas?

226
 Morgan szája mosolyra húzódott. - Tehát mik a terveid vele?
Jacques zavarba jött. - Miket kérdezel, „mon ami”? Azt hiszed, újra meg kellene
nősülnöm? - Homlokát ráncolta a gondolatra. - Volt két erős feleségem, és van két
felnőtt fiam, akikre büszke vagyok. Mi többet akarhatnék még?
Csak Jacques tudta erre a választ.
- Mit mondott neked Teresa, hogy rávegyen, hogy magaddal hozd?
A francia halkan felnevetett. - Elszánt volt, hogy segíteni fog az apjának. „Ha
nem visz magával” - mondta - „mindenhol a nyomában leszek. Ott leszek, amikor
betörnek a börtönbe, akár segít nekem, akár nem!” - Újra nevetni kezdett. - Képes
lett volna rá. Már akkor is láttam rajta, és most is látom.
Jacques figyelte a nőt, amikor kilépett egy alacsony, tövises bokor mögül, majd
öntudatlanul is csábítóan ringatva csípőjét, feléjük közeledett. - Neked, „mon ami",
elég gondot jelent Silver. Hypolyte Jacques Bouillardnak is megvan a saját
problémája.
- Lovasok közelednek!
Az őrszem hangjára Jacques és Morgan felugrottak. A sziklás úton az
ezredeshez mentek, aki már várta a két lovast. Egyikük a Texasi Tengerészt
egyenruháját viselte, bár a ruha látott már jobb napokat is. A másik egy széles
mellka-sú, hatalmas testű férfi volt, akinek fejét frissen borotválták, bajusza pedig
hosszú, vékony, lelógó volt. Mandulavágású szeme alapján ázsiai, mongol vagy
török lehetett. Morgan úgy gondolta, hogy az eredeti texasi sereg egyik zsoldosa
lehet.
A fiatalabb a tengerész szólalt meg. - Nathan Gibbons tizedes vagyok, uram. -
Fáradtan elmosolyodott. - Ez itt Bayram Sit. Archibald Spray, a parancsnokunk
üdvözletét hozzuk. – A fiatal tizedes elvigyorodott. - És ha megbocsátja ezredes a
kifejezést, módfelett örülünk, hogy láthatjuk önt.
Bucklandnek hízik a mája, gondolta Morgan. Meleg üdvözlés után az ezredes
egy fa alá ültette a két idegent és vízzel kínálta őket. Az ázsiaia az őrnagyhoz lépett.
- Maga Morgan trask?
Morgan bólintott. - Honnan tudja?
- Hírt hoztam az öccséről. Nagyon hasonlít rá.
Brendannak barna volt a haja, nem szőke, és kék a szeme, zöld helyett. De
testfelépítésük, homlokuk, álluk, egyenes orruk ugyanolyan volt. Brendan mindig
sokkal többet mosolygott. Morgan azon gondolkozott, vajon most is mosolyog-e még.

227
 - Hogy van?
- Él. Többet sajnos nem tudok, csak alkalmanként kapunk híreket.
- Miért pont maga hozta el az üzenetet?
- Barátok lennénk. Egy hajó fedélzetén találkoztunk Van egy közös ismerősünk.
Jó barátom, Alexandre du Villier magának és az öccsének is a baártja.
Alex du Villier egy gazdag cukornád – ültetvényes volt New Orleansban.
Morgan évek őta ismerte őt. – Bayram Sit – mondogatta a nevet és emlékei közt
kutatott. – Igen, tudom már. A cölöpverő, vagyis Ram. – Török, ahogy
visszaemlékezett.
A hatalmas ember lágyan felnevetett.- A barátaim hívnak Ramnek... és azok,
akik nem jöttek ki jól velem.
- Alex sokat mesélt magáról. Néha hajószerződésekkor találkoztunk évekkel
ezelőtt. Jó ember.
- Ő is ezt mondta magáról-
Morgan egy fejbólintással köszönte meg a bókot. – Mit hallott még?
- A többi hír még rosszabb. Úgy tűnik, két hete ért el a hír a börtönbe hogy
hajójuk Campechébe megy. Hernandez ezredes a börtönigazgató tudni akart
bizonyos információkat a hajóról és az embereiről. Kínozni kezdte a foglyokat, de ők
hallgattak. Az utóbbi tíz nap alatt arra kényszerítette a foglyokat, hogy szalmaszálat
húzzanak. Aki a rövidet húzta, lelőtték.
Morgan gyomra és álla összerándult - Nem tudok sokat mondani - fejezte be
Ram. - Az utolsó jelentés szerint az öccse él, de most már maga is látja, milyen
sürgős, hogy kiszabadítsák őket. Mindennap egy újabb jó ember hal meg.
Morgan beletúrt sötétszőke, dús hajába. – Elérjük holnap az embereit?
- Igen. A börtön még egynapi járóföldre van délkeretre.
- Mik az esélyeink?
- A fegyverekkel, amiket hoztak, van esélyük. Amíg a centralisták nem kapnak
erősítést.
Morgan kinyújtotta a kezét. – Köszönöm, barátom, hogy idáig eljöttél.
- Ne aggódjon. Az öccse hamarosan kiszabadul.
„Hacsak nem húzza a rövid szalmaszálat.”

- „Alto!” - hangzott a durva, spanyol parancs.

228
 A maja meglepődött, Cookie és Silver csak egy percig habozott, majd oldalba
vágták lovaikat, és különböző irányba rohantak el. Csak néhány métert tudtak
megtenni, amikor egy-egy csapat lovas „soldalos”, dárdákkal a kezükben elzárták az
útjukat.
Megint megfordultak, és próbáltak elmenni, de újabb lovasok álltak elébük,
amíg végül teljesen körülvették őket. Legalább húszan álltak körülöttük, és
megakadályozták minden szökési kísérletüket.
- Most mit tegyünk? - kérdezte Silver halkan, és megszorította a kantárt.
- Sokat nem tehetünk. - Cookie közelebb vitte kis pejlovát Silverhez. -
Legalábbis egyelőre nem. Maradjon nyugodt. Ha egyikünknek lehetősége lesz, akkor
megszökik.
- Én nem próbálnám meg a maga helyében, senor - mondta egy kellemes hang
a hátuk mögött. - Cookie és Silver megfordultak.
- Ki az ördög maga? - kérdezte Silver, és meglátta a barna hajú, mogyoróbarna
szemű, európai külsejű férfit, aki a mexikói hadsereg egyenruháját viselte.
- Paulo Carillo kapitány vagyok, szolgálatára, senorita Jones.
Silver nem mutatta ki, mennyire meglepődött azon, hogy a férfi a nevén
szólította. - Milyen jogon tartóztat fel három ártatlan embert? Miért zárják el az
utunkat?
- Elnézést a kellemetlenségért, senorita. De velem kell jönniük.
- Hová? - Cookie keze megfeszült a kantáron, lova idegesen toporzékolt alatta.
- Elvisszük magukat Rancho de los Cocodrilosba, a parancsnokunkhoz. Oda
igyekszik csapataink egy része.
„Tehát nem az egész csapat fogja megtámadni Morgant” -gondolta Silver. - Mit
követtünk el, hogy így bánnak velünk?
- Nem elég az, hogy idegenek egy idegen országban? Hogy a hajójuk fegyvert
szállít a felkelőknek? Mindent tudunk magáról, Dama de Luz. Biztos vagyok benne,
hogy Hernández tábornok örömmel látja majd magát. Amikor a Savannah fedélzetén
Campechébe érkezett, nem lehetett részem a találkozásban, szerencsére partra
szállásuk kárpótolt
- A kémei nagyon ügyesek. De hogy jutottak ilyen előre a csapataiktól?
- Én vezetem a fő szárnyat. Nagy elragadtatással figyeltük, ahogy a hajójuk
felfelé úszott a folyón. Egy csapatunk már most ott van a folyó torkolatánál, hogy
elzárja a hajó menekülési útját.

229
 Silver szíve összeszorult. Mindenkit elfognak?
- Miért nem engedik el a hölgyet? - kérdezte Cookie. - Ő csak egy egyszerű nő,
semmit nem árthat maguknak.
- Ki maga? - kérdezte a kapitány.
- Azt akarja mondani, hogy a kémei még nem dertették ki? - csattant fel Silver.
- A hajó szakácsa vagyok, és erre átkozottul büszke vagyok. A nevem
Grandison Aimes.
Carillo kapitány elmosolyodott. - Senor Aimes ne nézzen bolondnak! A hölgy
magával együtt lovagolt, hogy értesítsék az őrnagyukat a támadásunkról.
Ugyanolyan veszélyes, mint maga.
Odafordult az egyik emberéhez, és rnondott neki valamit spanyolul. Erre az
alacsony, sötét bőrű férfi a nyereg alól egy fonott kötelet vett elő, odament Cookie-
hoz és a háta mögött összeközte a szakács kezét. Silver csuklóit elöl kötözte meg.
- „Vamanos!” - kiáltotta a kapitány, miután a férfi befejezte. Az egyik katona
fogta a lovak kantárját, és bevezette az állatokat az erdődzsungelbe. Silver azon
töprengett, milyen messze lehet a mexikói csapat többi része, és mikor érik utol
Morganékat.

- Mexikói csapatok, ezredes! - lovagolt Buckland mellé Hamilton Riley. -

Egészen biztosan centralisták.
- Jóságos isten! - Buckland alig kapott levegőt.
- Hányan vannak? - kérdezte Morgan. - Merről jönnek?
- Úgy tűnik, legalább kétszázan, legtöbben lovon, és délnyugat felől jönnek.
Azonnal itt lesznek.
- Vissza kell vonulnunk. - Buckland a háta mögé nézett.
- Visszavonulni? Hová? - csattant fel Morgan. - Fel kell használnunk ezeket a
lőszereket. Ham, maga vigye el Jacques-ot, Senorita Méndezt és a többi lovast.
Ültessen valakit az én lovamra és az ezredesére, vigye el ezt a szekeret is, és
tűnjenek el innen.
- Megőrült? - Buckland szeme elkerekedett tollas kalapja alatt. - Nem
tartóztathatunk fel kétszáz embert ezzel a maroknyi csapattal!

230
 - Nincs más választásunk. Ezeknek a fegyvereknek meg kell érkezniük a
texasiakhoz és a federalistákhoz. Ez az egyetlen esélyünk, hogy kiszabadítsuk
azokat az embereket a börtönből. Azonkívül legtöbb emberünk gyalogos. Nem tud-
iuk megelőzni őket
- De... de...
- Ezredes? - sürgette Ham, mert várta felettese beleegyezését.
- Elrejtőzünk amögött a sziklás hegyfok mögött – folytatta Morgan, amikor
Buckland nem felelt- - Van elég muníciónk. Órákig feltarthatjuk a mexikóiakat, amíg
Riley hadnagy biztonságba juttatja az embereinket.
Buckland még mindig bizonytalan volt.
- Nincs sok időnk, ezredes. - Ham lova idegesen toporgott.
- Talán velük kellene mennie, ezredes – mondta Morgan.
- Barmit, csak adja már a beleegyezését!
Buckland megmerevedett. - Hallotta az őrnagyot, hadnagy.
Ham fürgén szalutált, majd megfordította a lovát, és elvágtatott. Perceken belül
az emberek és a lőszeres kocsik legördültek az erdei ösvényen. Kicsit
visszahúzódnak átvizsgálják a terepet, majd a megbeszélt helyre mennek.
Jacques Teresához ügetett. - Biztos, hogy ez az egyetlen megoldás? - kérdezte
a francia Morgantól.
- Csak hozzátok ki Brendant abból a pokolból!
- Ha meg lehet csinálni, én megcsinálom.
Morgan kinyújtotta a kezét. - Tudom.
Jacques megszorította. - Vigyázz magadra, „mon ami”
- Vaya con Dios - mondta Teresa, és elmosolyodott de arca sápadt volt.
- Isten veletek, barátaim. - Morgan megfordult, és a katonákhoz ment, akik
szorgalmasan építették a sáncokat a dombtető közelében. A sűrű növényzet segít
nekik de mindegyikőjük tudta, hogy előbb vagy utóbb fel kell adniuk a harcot.
- Mi az isten? - Morgan megtorpant, amikor meglátta Ram széles hátát, ahogy
előkészítette helyét a támadáshoz. A török félredobta az ingét, és felfedte sötét
bőrét, melyen hullámzottak izmai, és izzadságcseppek csorogtak végig.
- Gondoltam, szükség lesz a segítségre - mondta, és kiásott egy lapátnyi földet.
- Neked volt lovad. A többiekkel kellett volna menned.
Ram megvonta széles vállát. - Valaki más ül a lovamon. Különben is, elegem
van már azokból az ismerős arcokból.

231
 Morgan fáradtan elmosolyodott. - Köszönöm.
Kicsomagolták a nagy dobozokból a Hawken-féle elöltöltő puskákat, egy
másikból pedig a puskaport, a golyókat és a tömítőanyagot, így készültek a harcra.
Egy órán belül itt lesznek a mexikóiak, és megkezdődik a lövöldözés.
Ahogy Morgan remélte, elhelyezkedésükből nehéz volt megállapítani, hogy
hányan vannak, az emelkedő terep pedig újabb előnyt nyújtott nekik. Órákon
keresztül folyt a lövöldözés. Újra töltöttek, és újabb golyók záporoztak a levegőben.
Morgan izzadt, és koszos inge a testéhez tapadt. Ram félmeztelenül, csak
nadrágban és csizmában harcolt kitartóan.
- Mit gondol, mennyi ideig várnak még? - kérdezte Ram.
- Nem sokáig. Hamarosan rájönnek, hogy kevesebben vagyunk, mint
gondolták. Ahogy biztosak lesznek benne, jönni fognak.
Úgy is lett.
Elegáns, vörös-fehér egyenruhájukban, tollas kalapjukban és fényes, térdig érő
csizmájukban jöttek is. Vérszomjas kiáltások közepette lövöldöztek mindenre, ami
mozgott, majd bajonettjeikkel leszúrták azt, aki golyóikat kikerülte.
- Jóságos isten! - kiáltotta Buckland. - Több százan vannak. Nincs esélyünk.
Körülbelül százötvenen, becsülte meg Morgan, de így is nagyon sokan, az ő
alig három tucat emberéhez. Perceken belül a mexikóiak lerohanják őket. Minden
halálnem közül ez volt az, amit a legkevésbé akart.
Elsütötte fegyverét, a robbanás pedig visszhangzóit közöttük. Ahogy újra
felemelte a puskáját, a cső ezüstösen villant meg a napfénynél.
Silver. Harmincéves rövid élete alatt most először képzelte maga elé a nő arcát.
Nem akart meghalni. Még nem, amikor van valami értékes az életében, amiért élhet.
A vállán lógó puskaporos kürtöt lefordította. Egy ilyen nő több volt, mint amit
megérdemelt. Beszórta a puskaport a csőbe, beletette a golyót, rá a tömítést, majd
lezárta. Miért várt eddig, hogy rájöjjön, mit kapott? Gondosan célzott, majd lőtt, mire
egy mexikói felkiáltott és nem sokkal utána vörös folt jelent meg a mellkasán.
Morgan újra töltött. Ma meghal, ez szinte biztos volt. Azon gondolkozott, vajon
hiányozni fog-e Silvernek. Vajon ő is ugyanúgy törődik-e vele, mint ahogy ő a nővel?
Azon gondolkozott, hogy Silver szereti-e.
Vállára tette a puskát, és halálos célpontot keresett. Olyan átkozottul gyönyörű,
gondolta, miközben meghúzta a ravaszt, és egy újabb mexikóit terített le. Olyan

232
átkozottul törődő és jó. Morgan mellett egy fiatal tengerész lőtt, és egy újabb ellenség
elesett.
Morgan újra töltött, és elsütötte puskáját. „Silver!” kiáltotta gondolatban,
miközben megint meghúzta a ravaszt. Lelki szemei előtt látta, ahogy rámosolyog,
miközben ott fekszenek egymás mellett az ágyon, és ezüstös haja csiklandozza
széles vállát, amitől újra megkívánja.
Emlékezett a nevetésére, lágy, érdes hangjára. Bőrének tapintására és
gömbölyű mellére. Arra, ahogy elsötétült a szeme a szenvedélytől, majd ellágyult a
gyengédségtől amikor elcsitult a vágy.
Legalább nem fáj a hiánya, ha meghal.
Újra töltött, vállára emelte a puskát, meghúzta a ravaszt, és érezte, ahogy a
lövés pillanatában visszarúg a fegyver. Szerette volna látni Silvert, megérinteni.
Talán elmondaná neki, hogy mit érez iránta.
Talán vállalná a kockázatot.
Ekkor jutott eszébe, hogy talán Silver is veszélyben van. Ha a centralisták
tudtak a tervükről, hogy meg akarják támadni a börtönt, talán a Savannáh-ról is
tudnak. Talán valahogy még a fedélzetre is felszállnak. Elviszik Silvert, és... Morgan
nagyot nyelt, és képtelen volt befejezni a gondolatot. Elvise hetetlen volt elképzelni
Silvert a mexikóiak kezében. Nem halhat meg békében, ha arra gondol, hogy a
legkisebb esély is van arra, hogy Silver bajban van.
- Istenem - imádkozott -, ne engedd, hogy bántsák! - Őrültség volt, tudta.
Silverért imádkozott - aki egy hajón van biztonságban - ahelyett, hogy magáért
imádkozott volna. Mégis csak rá tudott gondolni. A nő biztonsága sokkal fontosabb
volt, mint a sajátja. „Ne hagyd, hogy gyászoljon” -gondolta -, „találjon valakit, aki
szereti és megvédelmezi.”
Egy golyó eltalálta a tőle jobbra lévő fiút. A fiú egy nyögéssel előreesett,
ingének eleje csupa vér lett. A balján Ram kitartóan és pontosan célzott, egyik karja
egy bajonett szúrásától vérzett. Egy újabb jó ember, aki ma meg fog ha ni.
Silver kedvelte volna Ramet. És Morgan biztos volt benne, hogy a nagy török
elismerte volna a nő tüzes természetét, amit Morgan is csak most kezdett értékelni.
Ram kedvelte volna Silver Jonest.
És Morgan szerelmes volt bele.
Meg kell halnia, hogy ezt bevallja magának.

233
 Fél tucat centralista tört át az alacsony barikádokon. Lövöldöztek, gyilkoltak,
bajonettjeik vértől csöpögtek. Győztes kiáltással felszaladtak a dombra. Három
Morganre, másik három pedig a törökre mutatott. Morgan lőtt, és az egyiket megölte,
majd puskáját bunkósbotként használva leütötte a másodikat, a harmadiknak pedig
kiverte a kezéből a fegyvert, és saját bajonettjét szúrta a szívébe. Néhány lábbal
alattuk újabb tucatnyi jött helyettük.
Nem volt helye a megbánásnak, Morgan mégis ezt érezte, szomorú volt amiatt,
hogy sok mindent nem mondott el, hogy Silver szenvedélyét nem derítette fel, és
hogy gyermekeiket sosem látja meg.
Isten veled, Silver” - gondolta, és tudta, hogy ez lesz élete legutolsó értékes
perce. „Szeretlek.”
Kék acélpenge villant meg ellensége kezében. Nem volt idő, hogy újra töltsön.
Felemelte borotvaéles bajonettjét, és a ráróhanókra szegezte. Egy pillanat múlva itt
lesznek, kifutott az időből. Utolsó gondolata a nő volt, akit szeret.
- Tüzet szüntess! - hallatszott először spanyolul, majd erős akcentussal angolul.
Morgan döbbenten kuporodott össze a lövészárokban. Három halott mexikói
mellett Ram is ugyanezt tette. Még hallatszott néhány utolsó lövés. Néhány méterrel
feje felett meghallották Buckland remegő hangját.
- Tüzet szüntess! - parancsolta ő is válaszul az ellenség szavára, majd az
utolsó ember is abbahagyta a lövöldözést. Jobb tucat ember feküdt holtan vagy
sebesülten a földön, halálos nyögések közepette. A többiek feszülten várták, hogy a
centralisták mit fognak csinálni.
- Túlerőben vagyunk! - kiáltotta a mexikói tiszt. – Adják meg magukat, vagy
meghalnak.
Porh f0' a 'ovészárokban odamászott Morganhez, majd a porban fekvő hullák
lattán visszahőkölt. - Mit gondol? – suttogta. - Nem tartóztathatjuk fel tovább őket.
Morgan fáradtan felsóhajtott. - Az isten tudja csak, mit csinálnak velünk. Mi
mindent megtettünk, amit csak tudtunk Rileyért és a tobbiekért. Azt hiszem, sikerült
nekik. Ami minket illet… ha nem adjuk meg magunkat, biztos, hogy meghalunk.
- „Én pedig élni akarok." - Legfeljebb időt nyerünk.
- Jól van őrnagy - felelte Buckland megkönnyebülten.
Az igazat megvallva Morgant meglepte az ajánlat. A texasiakat csúfosan
legyőzték, csak percek választották el a teljes megsemmisüléstől. A centralisták

234
pedig vérszomjas harcaikról voltak híresek. Valószínű, hogy a mexikóiak elveszik a
fegyvereiket, felsorakoztatják őket, és szép sorban agyonlövik. Hacsak nem akarnak
tőlük valamit.
- Amíg lélegzünk – mondta Morgan -, van esélyünk a szökésre.
Buckland megfogta Ram félredobott ingét, Morgan üres fegyverére tűzte,
felemelte a levegőbe és vadul rángatni kezdte.
- Kimenjünk? - kérdezte Morgan gúnyos mosollyal. Ledobta fegyverét majd
felállt, és minden pillanatban azt várta, hogy beléfúródik egy ólomgolyó. Ramre
pillantott, aki vigyorogva állt mellette.
- Eddig sikerült - mondta a török.
A többi texasi is követte a példájukat, miközben a mexikóiak óvatosan
közeledtek. Vezetőjük egy zord arcú, őszülő hajú férfi, visszarendelte az embereit,
mire azok szó nélkül megfordultak és visszaindultak.
Arról, hogy hová mennek és mi lesz velük, Morgannek fogalma sem volt. De
ebben a pillanatban nem is érdekelte. Csak azt tudta, hogy él, és hogy van valakije,
akit szeret és akihez hazatérhet. Ezért valahogyan életben kell maradnia.

20. fejezet

- Mit csináltak Cookie-val? - kérdezte Silver. A nagy ház elegáns ebédlőjének

ajtajában állt Rancho de los Cocodriloson, a krokodilok földjén.
Paulo Carillo a hosszú faasztal legvégén ült, most azonban felállt, és
barátságosan Silverre mosolygott. - A barátja a foglyokhoz csatlakozott.
Biztosíthatom, hogy nem esett baja.

235
 Amikor elértek a nagy házhoz, szétválasztották őket. Cookie-t puskával a
hátában elvezették, Silvert pedig a ház egyik tágashálószobájába zárták. Kapott enni
és tiszta ruhát is – egy fényes, sárga szoknyát, hímzett, fehér parasztblúzt, mely
szabadon hagyta a vállát, és egy bőrszandált. Megfürödhetett, megmoshatta a haját,
és általában úgy bántak vele, mint egy vendéggel, nem úgy, mint egy fogollyal.
De ettől csak még rosszabbul érezte magát.
Carillo kihúzta a húsz faragott szék egyikét, melyek a hosszú asztal körül álltak
a gyönyörű, kovácsoltvas csillár alatt. - Kérem, senorita Jones. - Jelezte, hogy üljön
le.
- Mit akar velem csinálni? Miért zárt be két napra egyetlen szó nélkül?
Carillo felvonta a szemöldökét. - Rosszul bántak önnel?
- Tudja, hogy nem.
- Kérem. - Újra a székre mutatott. - Kihűl az ételünk. -Az asztalon ragyogó
kristály és drága porcelán díszelgett. Súlyos, ezüst evőeszközök csillogtak minden
tányér mellett, középen pedig rózsaszín hibiszkusz állt gondosan elrendezve egy
kristályvázában.
- Mit akar csinálni velem? - kérdezte megint Silver, és nem mozdult az ajtóból.
- Én? - kérdezte negédes hangon a férfi. - Én csak a társaságát szeretném.
Hernández tábornok óhajtja a jelenlétét.
- Hol van a tábornok?
- Még nincs itt, attól félek. Valamikor holnap érkezik. Javaslom, addig élvezze
nagylelkű vendégszeretetünket.
Silver az asztalra nézett, ahol a tányérokon csirke, marhass;, forró
kukoricalepény, mellettük pedig bőséges ital volt, majd a nem messze lévő börtönre
gondolt. Az étel illatától hányingere lett.
- Én csak a barátaimhoz szeretnék menni. - Ezzel sarkon fordult, és visszatért a
kevés bútorral berendezett hálószobájába.
Leült az alacsony feágyra, ujjaival pedig a fényes, vörös festve ágytakarón
babrált. Cookie börtönben van, ott, ahol Morgan legénysége és a fél texasi sereg.
Vajon Jordyt és a Savannah legénységét is foglyul ejtették? Ők is ide tartanak, hogy
börtönbe zárják őket? És mi van Morgannel? Mostanra már biztosan holtan fekszik
az erdőben, és teste lassan rohad a gőzölölgő növényzet között.
„Nem!” - Silver nem tudta elhinni. Nem akarta elhinni. Szüksége volt az erejére.
Nem hagyhatta, hogy bátorságát elveszítse, csak mert Morgan miatt aggódik. Nem

236
lesz semmi baja, mondta magának szilárdan. Nem lehet semmi baja. És amíg az
ellenkezőjét nem hallja, addig erős lesz.
Erős magáért és Morganért is.

A kimerítő gyaloglás Rancho del los Cocodrilosig majdnem megtörte őket. Két
nap forróságot, poloskákat, kevés ételt és italt, és olyan tempót kevés ember bírna ki.
Morgan, Ram és még néhányan rajtuk kívül hordágyakat cipeltek, melyeken
sebesültek feküdtek. A centralisták parancsnoka nem jött oda hozzájuk, de az
emberei igen.
Egy hosszú lábú katona kezében rövid korbács volt, mellyel a lovakat szokták
ütni. A lemaradók vagy lassan haladók hátára nagy buzgalommal sújtott le a
korbács, elszakította rajtuk az inget, belevájt a húsukba, melynek nyomán vér
serkent. Morgan hátára ugyanannyiszor csapott az ostor, mint a többiekére, és
tempója egyre lassult, ahogy a terhe egyre súlyosabb lett. Újra és újra magán érezte
egy nehéz ököl vagy csizma ütését, melyet egy úgynevezett „soldado” mért rá. Mégis
folytatni kellett a menetelést.
A második nap délutánján a cél - Rancho dél los Coco los - már látszott a
távolban.
- „Vamanos!" - kiáltotta az egyik katona, és teljes erejéből lesújtott az élen
haladó texasi fogplyra, amitől a kis ember elterült a porban. A többiek felsegítették,
aztán továbbindultak.
Ahogy közeledtek a nagy házhoz, Morgan megpillantott egy kétemeletes
vályogépületet, melynek szép, oszlopos tornáca volt. Az oszlopok között meglátta a
masszív, faragott ajtókat, az előcsarnokban pedig a vidáman pezsgő szökőkutat,
mely tudomást sem vett a körülötte folyó pusztulásról és gyilkolásról.
- Add át a sebesülteket a többieknek! – mondta az egyik katona először
Morgannek, majd Ramnek. Az egyik „soldado” előrelökte Bucklandet, egy másik
pedig összekötözte a kezét a háta mögött, így vonultak hárman a ház felé. A többi
fogoly megkerülte a házat, és kelet felé indult.
- Mit gondol, miért különítették el a többiektől? – kérdezte Ram.
- „Silencio!” - kiáltotta az egyik őr. - Nemsokára lesz alkalmuk beszélni. -
Durván előrelökte őket. Elhaladtak a ház mellett. A közelben álló sötét, hűvös
helyiségben ló és trágyaszag terjengett. Az istálló előtt féltucat katona őrködött.
Néhányan álltak, mások a földön ültek. A legmagasabbjuk a kijárathoz lépett.

237
 Elvigyorodott és kivillantotta hegyes, farkasszerű fogait, melyeket még a
félhomályban is jól lehetett látni. - Renaldo Ruiz őrmester vagyok - mondta spanyolul.
- Én fogom kihallgatni önöket.
- Mit mondott? - kérdezte Buckland.
-„ Siiencio!" - kiáltott rá Ruiz. - Mostantól fogva csak akkor beszélhetnek, ha
kérdezik magukat. És elvárom, hogy válaszoljanak a kérdéseimre. Ha nem... - A
tetőgerendáról lelógó kötelekre mutatott. Morgannek felkavarodott a gyomra. -
Vigyétek ki a többieket! Ezzel kezdjük.
Morgan figyelte, ahogy Ram és az ezredes kimennek. Mindketten ugyanolyan
elkínzottak voltak, mint ő. Buckland tartása megroggyant, mindig makulátlan
egyenruhája szakadt volt és piszkos, csak lógott rajta. Ram hátán látszott a korbács
nyoma. Morgan Ruizra nézett, aki két társához lépett. Morgan, mivel keze össze volt
kötözve a háta mögött, nem tudott mást csinálni, hagyta, hogy a vallatószékbe
vigyék. Karját a székhez kötözték, majd Ruiz elkezdte a kihallgatást:
- Hol van a hajója? Hol a többi embere? Miért jöttek ide?
Hol vannak a fegyverek? Mikor fognak támadni?
A kérdések nem akartak véget érni, és mindegyik után még keményebb ütést
kapott, mint az előző. A mexikóiak többet tudtak a texasiak megmozdulásairól, mint
azt Morgan gondolta volna. Mégsem mondott semmit. Mire a kihallgatását
befejezték, az ajka széthasadt és vérzett, arca csupa seb volt, az állán lévő vágásból
pedig ömlött a vér. A rúgások biztosan eltörték néhány bordáját, a fájdalomtól pedig
alig tudott levegőt venni.
- Egyelőre elég - mondta az őrmester. - Hozzátok be a törököt!
És ez így ment egész nap és egész éjjel, amíg szinte eszméletlenek nem lettek.
Sikoltások hangzottak fel az istállóban - Morgan felismerte, hogy az öveié. Nem látta
Rametés Bucklandet, de tudta, hogy ők is ugyanúgy szenvednek - hacsak nem
válaszoltak a kérdésekre.
Az idő végeérhetetlenül telt, egyik gyötrelmes óra a másikba olvadt Morgan
kinyitotta a szemét a napsütésre. Aludt? Nem eszméletlen volt. Hol van? A karjában
és a vállában érzett fájdalomra, valamint a csuklóján levő feszítő érzésre felemelte a
tekintetét. Nehéz volt tisztán látnia, meg a fejét is tartani nehogy a vállára billenjen,
de végül meglátta a tetőt, és egy apró, szalmából épített madárfészket.
Szeme lejjebb mozdult, és meglátta a tetogerendarol lelő-Bó kötelet, mely vérző
csuklóit tartotta fogva. A földtől körülbelül egylábnyira függött a levegőben, egész

238
testsúlyát csak véres fájdalomtól elgyötört karja tartotta, mely majd kiszakadt
testéből. Feje előrebukott. Soha életeben nem vágyott még úgy az eszméletlen
állapotra. Most ezért imádkozott.
- Vegyétek le!
Ez volt az utolsó szó, amire emlékezett, ami megraagdt agyában, mielőtt
elborította volna a fájdalm köde. A házban ébredt fel, a hűvös előcsarnokban Két
oldalról katonák támogatták, csizmás léptük hangosan visszhangzott a sok ajtós
folyosón.
A franciának, aki ezt a házat építette, jó ízlése volt, gondolta futólag. Hernández
tábornok jól választott.
Az előcsarnok végében valaki kinyitott egy hatalmas, könyvekkel teli
dolgozószoba ajtaját. Amikor az íróasztal mögött ülő férfi meglátta Morgant,
hátratolta a székét, és felállt. A két katona elengedte Morgan karját, mire ő az
ajtófélfának támaszkodott, hogy össze ne essen. Látása elhomályosult, de harcolt,
hogy újra visszatérjen a dolgozószoba éles képe a szeme elé.
- „Buenos dias”, Trask őrnagy – mondta a férfi az asztal mögül. Alacsony ember
volt, sötét szemű és vékony, hosszú bajuszú. Amikor mutatta neki, hogy üljön le a
szemben lévő székre, Morgan megpillantotta izmos karját és mellkasát. Nagy
nehezen egyik lábát a másik elé kényszerítve elérte a magas támlájú széket, és
lerogyott.
- Ki maga? - kérdezte Morgan.
- Alberto Hernández tábornok. Maga pedig Morgan Trask.
- Hova vitték a többieket, Bayram Sitet és Buckland ezredest?
- Pillanatnyilag még az „establó”-ban vannak, de hamarosan átviszik a
börtönbe. Mint az öné is, az ő kínzásuk is véget ért.
- Miért?
A tábornok megvonta izmos vállát. - A török aligha mondhat olyat, amit már ne
tudnánk, ha hajlandó lenne beszélni. Az ezredes viszont... hogy úgy mondjam,
némileg segítőkészebb volt.
- A gazember! - sziszegte Morgan repedezett és véres ajkaközül.
- Néhány ember bírja ezt az életet, mások nem.
Morgan nem felelt. Feje újra lüktetett, és az étel és a víz hiányától úgy érezte,
kezd megbolondulni. - Miért hoztak ide?

239
 - Maga sérteget engem, őrnagy. Kezdettől fogva tudjuk, hogy valójában maga
vezeti ezt a küldetést és nem Buckland. Az ő jelenléte csak külsőség volt. Egyedül
maga fog győzni vagy veszíteni. Veszített, őrnagy, de még vesztesként is sikerült sok
katonámat megölnie.
- Ez már csak így van a csatákban - mondta Morgan gúnyosan, mire újabb ütés
lett a jutalma a bordái közé. Gyomra osszerándult, hányingere fokozódott, és a
szoba forogni kez-aettkörülötte.
- Maga nem fél a haláltól, őrnagy. Ezért hozattam ide. – Intett az egyik
emberének, aki egy kis oldalajtóhoz lépett. – Valami másfajta kínzást eszeltem ki
magának. - Az ajtónál álló férfihoz fordult. - Hozzátok be a nőt!
Morgan figyelte, ahogy az ajtó lassan kinyílik. Nehéz volt odafigyelnie, nehéz
volt gondolatait egy helyre irányítania.
A sötétség ott várt rá .az agyában, és a fájdalomtól való szabadulással
csábította. Ekkor látta meg őt. A szépséges ezüstös hajú, sötét szemű látomást. Azt
hitte, hogy már hallucinál is, mégsem akart felébredni ebből az álomból.
- Morgan!
A sikolyra, mely felhangzott a levegőben, szeme elkerekedett. A tudattalanság
szertefoszlott, látása újra kitisztult. És még mindig látta őt, ahogy a katonával
viaskodott, aki a derekát fogta. Ezüstös haja vadul lobogott a vállán.
- Morgan! - Halálos rémület hallatszott a hangjában. Silver hangjában, hiszen
nem lehetett másé.
- Silver - suttogta, ahogy rádöbbent a szörnyű valóságra. Imádkozott, hogy ne
legyen igaza. Silver nem lehet itt. Most nem. Ebben a pokolban! Megpróbált felállni,
de egy durva kéz visszalökte a székre. „Nyugodj meg!” - mondta magának, és
próbálta visszanyerni az erejét, miközben eltaszította magától a megváltó sötétséget.
Segítenie kell Silvernek. Ha pánikba esik, azzal nem ér el semmit.
- Mit csináltak vele? - kérdezte Silver dühtől remegő hangon. Könnyek gyűltek a
szemébe, de nem engedte őket szabadon. - Hogy tehették ezt vele?
- Háború van, senorita. Az őrnagy pontosan tudta, mi vár rá, amikor elfogadta a
megbízatását.
„Nyugodj meg!” - mondta magának Silver. „Uralkodnod kell magadon!” Morgan
súlyosan megsérült, de legalább él. Most csak rajta áll, hogy segítsen neki. -
Követelem, hogy azonnal engedjék szabadon! - Megszakadt a szíve, hogy így kell
viszontlátnia, látva azt, amit szenvedhetett.

240
 - Ez az ember megtámadta az országunkat. Fegyvereket hozott a lázadóknak.
- Tehetetlenné tették. A csapatait már biztosan elfogták, már nem jelent a
maguk számára veszélyt.
- A fegyvereket, amiket hozott, még nem találtuk meg. Ez már önmagában is
elég, hogy kivégzőosztag elé állítsuk. Nagyon nagylelkű bánásmódban részesítem
az idegent.
„Nagylelkű!” Az nagylelkű dolog, hogy megkínoznak és félholtra vernek egy
embert? Nagy nehezen magában tartotta a megjegyzést. - Bizonyos értelemben
igaza van, tábornok. Akár meg is ölhette volna őt és a többieket is, akik börtönben
vannak. Mivel ez az ember a barátom, megköszönöm magának, hogy nem tette
meg.
- A nőnek nincs ebben semmi szerepe - mondta Morgan kiszáradt, érdes
hangon. - Ha maga becsületes ember, akkor elengedi.
A tábornok szája mosolyra húzódott. - Nem hiszem.
Silver figyelte a férfi elégedett szemét és éhes tekintetét, ahogy a női testére
nézett. Aztán Morganre pillantott, és látta rajta a fájdalmat, legyőzött, tehetetlen
állapotát, majd komoly döntésre jutott.
- Ezt a férfit nem tudja már semmire felhasználni, táborok. De mivel a barátom,
számomra nagyon sokat jelent az élete. Üzletet kötök magával, ha szabadon engedi.
A tábornok felvonta fényes szemöldökét, majd jobban szemügyre vette a nőt. -
Mit ajánlana fel, Dama de Luz?
Silver közelebb lépett hozzá, csípőjét csábítóan ringatta, majd elmosolyodott. -
Az egyetlen kincsemet, amim maradt. A testemet.
- Silver, ne! - Morgan felpattant, és oda akart menni Sil-verhez, de három
katona megragadta, és visszanyomta a székre.
- Csend legyen, „anglo” - figyelmeztette durván az egyik.
Silver könyörgő tekintete ugyanezt kérte tőle.
A tábornok halkan felnevetett. - A teste már az enyém, senorita. Ma este
birtokba is veszem, ha akarja, ha nem.
Morgan a katonáknak feszült, akik lefogták. - A nő nem csinált semmit. El kell
hogy engedje!
- Hallgattassák el! - parancsolta Hernández.

241
 Silver tehetetlenül nézte, ahogy Morgan karját durván hátracsavarják, és felkiált
a fájdalomtól. Nem törődve a Morgan szemében látott gyötrelemmel, odalépett a
tábornokhoz, és nyaka köré fonta karjait.
- Megszerezhet erőszakkal is - mondta lágyan -, de biztosíthatom, hogy amit
elvesz, nem is hasonlítható ahhoz, amit adni tudok. - Meleg, csábító pillantással
lehajolt, és megcsókolta a férfit.
Hernández átölelte, ölébe húzta, és a hátát kezdte csókolgatni, miközben
magához szorította testét, amíg Silver érezte, hogy vesszője megmerevedik. Morgan
addig viaskodott és átkozódott, hogy a katonák megkötözték és betömték a száját.
Amikor Hernández végül elengedte, Silver ujjaival végigsimított a férfi nyakán,
majd némán, hívogatóan elmosolyodott. – Tegye meg ezt nekem, és ígérem, nem
fogja megbánni.
A tábornok visszamosolygott rá, de arca inkább ördöginek tűnt, mint
elégedettnek. - Vigyétek az őrnagyot az erdő szélére, aztán engedjétek el!
- Adjon mellé valakit - kérte Silver, és kicsúszott a férfi öléből. - Túl gyenge
ahhoz, hogy egyedül túlélje.
- Nem.
- Az öccse a börtönben van. Engedje el őt is!
- Nem! Csak ezt az egyet engedem szabadon. Ne kísértse a szerencséjét,
senorita!
- Látni akarom, hogy szabad - mondta Silver. – Biztosan kell tudnom, hogy
biztonságban van. Tegye meg ezt nekem, Hernández tábornok, és egy tüzes
szeretőt kap éjszakára.
Egy pillanatnyi gondolkodás után a tábornok bólintott, s megparancsolta az
embereinek, hogy vigyék ki Morgant. Morgan harcolt, rúgkapált, és átkozódott a
szájában lévő tömés ellenére, de a katonáknak végül is sikerült kihurcolniuk.
- A tábor széléhez viszik, aztán elengedik. Az emeleti erkélyről megnézheti.
Majd én is csatlakozom magához.
Silver bólintott, majd a lépcső felé futott, amit az előcsarnokban látott. Becsukta
maga mögött az ajtót.
Hernández az egyik katonájához fordult. - Hadd nézze végig a nő. Ahogy
bement az erkélyről, fogjátok el a férfit, és vigyétek a börtönbe. Ha ellenáll, lőjétek
agyon.

242
 Silver nehéz szívvel figyelte, ahogy Morgant egy „carretá”-ra, egy kétkerekű kis
kocsira teszik, és elhajtanak. A vánszorgó barna-fehér ökrök lassan haladtak, bár a
kantárt fogó férfi sűrűn csapkodta a fejüket a hosszú, vékony ostorral. A kocsi addig
ment az úton, amíg Silver már alig látta. Aztán megállt, és a katonák levették
Morgant.
Amikor az egyikük előhúzta a kardiát Silver maj összeesett. De csak a köteleket
vágta el a katona, és így gan keze szabad volt. A kocsi megfordult az úton, és
visszaindult a házhoz. Morgan egy pillanatig csak állt, majd eltűnt a sűrű erdőben.
Silver könnyeivel küszködött. „Istenem, kérlek, segíts neki!” Ha biztosan tudná,
hogy biztonságban van, valahogy túlélné ezt a gyűlöletes feladatot, amit saját maga
szabott ki.
- Mehetünk, senonta? - A tábornok megfogta a karját, hoév bevezesse.
Silver elhúzódott. - Csak még egy kicsit. Aztán bemegyek.
A tábornok bosszúsnak látszott. - Nem kell félnie, az esti alakítására később
kerül sor. Előbb dolgom van.
- Biztosíthatom, tábornok, ez a legkisebb gondom. - Gondolatban megdicsérte
magát azért, ahogy viselkedett. Istenem, mennyire gyűlölte még a gondolatot is,
hogy egy férfi mohó keze megérinti.
Silver elfordította a tekintetét a tábornok éhes pillantásáról, helyette a
göröngyös, sűrű növényzettel benőtt utat nézte. Nem hallott lövéseket, se mást, ami
arra utalt volna, hogy elfogták Morgant, ezért egy kicsit megnyugodott. Mégsem bí-
zott ezekben az emberekben, de minden pillanattal egyre nőtt Morgan esélye, hogy
meg tud menekülni.
„Az isten legyen veled, szerelmem”, imádkozott, és a lehetetlenben
reménykedett, hogy mégis sikerül megszöknie.

243
 Morgan némán osont a levelek és gallyak között. Lépéseket hallott maga
mögött - katonák. Nem akarták igazából elengedni.
„ Őrült kis bolond.” Silver tényleg elhitte, hogy szabadon engedik. Ostoba,
idióta, csodálatos kis bolond.
Morgan leguggolt egy mélyedésben. Az ereiben tomboló düh erőt adott neki.
Látása kitisztult, s bár bordái iszonyatosan fájtak, legalább biztos volt benne, hogy
egyik sem tört el. Az étel és az ital mindennél több erőt tudna neki adni - csak
lerázhatná valahogy a követőit!
Nem több, mint háromszáz méterre tőle egy ág reccsenését hallotta. Ördög és
pokol! Közelebb vannak, mint gondololta. Körülnézett, és meglátott egy kidőlt,
rothadó fatörzset. Gondosan leseperte róla az elszáradt leveleket és a kérget,
bemászott sötét, bogarakkal teli belsejébe, majd földet és leveleket szórt kinnrekedt
testére. Várta, hogy meghallja a rettegett lépéseket, vagy megérezze az acélhideg
puskacső nyomását a mellén. Az idegességtől szíve vadul vert, homlokán pedig
gyöngyözött az izzadság.
- „Donde está?” - hallatszott egy hang, aminek tulajdonosa alig néhány centire
állt a vallató! Hol van?
- „Yo no sé. No está aquí.” - Nem tudom. ltt nincs.
- „Buscale!” - Keressétek meg!
Morgan visszatartotta a lélegzetét, amíg a katonák szétszóródtak az
erdődzsungelben. Távolabb és nagyobb területen keresték. Azt várták hogy el fog
futni, ezért nem tette. Feje lüktetett, bordái fajták, éhes volt és szomjas, de -
legalábbis egy időre - szabad. Akármi is történik, az is marad.
Silver feláldozta magát érte. Nem akart neki csalódást okozni.
Beletörődött kényelmetlen helyzetébe, ezért nem vett tudomást a mászó, csípő
rovarokról, melyek testén mászkáltak, és a nedves forróságról, mely eláztatta
ruháját. Inkább behunyta a szemet, és aludni próbált. Egész éjszaka ébren volt. Egy
kis alvás segít visszanyerni az erejét. Ha úgy érzi, biztonságos, akkor majd elindul.
Bár csak apró zaj volt, Morgan mégis felriadt. Valami hosszú, csúszós dolog
mászott át a karján, megállt, majd csendben elosont. Morgan megkönnyebbülten
felsóhajtott, A fatörzs repedésem át látta, hogy a nap már elmozdult. Legalább három
órát pihenhetett. Merevnek érezte magát, minden tagja fájt, de a feje és látása
tisztább volt és már nem szédült.

244
 A katonák lépéseit fülelte, de csak a madarak vijjogását és a majmok
rikácsolását hallotta. Félretolta a leveleket, és bizonytalanul lábra állt. Mégis
erősebbnek érezte magát. Először keres magának valami fegyvert, élelmet és vizet.
Aztán elindul abba az irányba, ahol a texasiakat sejtette. Valahogy abban
reménykedett, hogy nem lesznek ott. Ha Buckland elárulta a találkozási pontot -
ahogy a tábornok állította, akkor a csapatuk könnyű préda lesz Hernándeznek.
Talán most is éppen ostrom alatt vannak. Morgan nem hitte. Túl sok centralista
volt a táborban.
Továbbment. Mire órák múlva elért egy tisztásra, keze össze volt vagdosva és
vérzett. Bebújt egy gránittömb alá.
- Végre, „mon ami”, úgy mozogsz már, mint egy férfi, és úgy, mint egy sebesült
párduc. - Jacques karja átölelte Morgant, aki megkönnyebbülten kapaszkodott
barátjába.
- Hála' istennek - suttogta, hogy végre sikerült megszöknie.
- Már azt hittem, hogy meghaltál.
- Hogy találtatok rám?
- Én és még egypáran figyeltük a börtönt. Láttuk ott néhány saját emberünket,
így megtudtuk, hogy megadtátok magatokat. De téged és az ezredest mostanáig
nem is láttuk.
- Egy istállóban tartottak fogva minket és „kihallgatták”. Buckland valószínűleg
elárulta a találkozási pontot. Eljuttattátok a fegyvereket?
-„Qui.” És gondoltuk, hogy valami baj fog történni, ezért új helyre vonultunk át.
Jól el van rejtve, és nincs messze innen. - Jacques végignézett Morgan összevert,
véres arcán. - Láttuk, hogy elvisznek a táborból. Láttuk, hogy megszöksz, de nem
találtunk rád. Reméltem, hogy a találkozóhely felé mész.
- Követnek. Valószínű, hogy észreveszik a többieket.
- Visszaküldtem őket. Ha én sem tudlak megtalálni, nem hiszem, hogy ők igen.
Morgan bólintott. Örült, hogy ilyen barátja van. - Teresa? - kérdezte.
- Biztonságban van a táborban. Indulnunk kellene. Viszik, ha nem bírsz menni.
- Bírok - mondta Morgan -, de egy kis víznek nagyon örülnék.
- Hát persze. - Jacques odaadta Morgannek a kulacsát. - Lassan igyál.
Morgan bólintott, majd levette a flaska tetejét, és leengedte a torkán az éltető
folyadékot. Amikor befejezte, a francia egy szelet rágos marhahúst adott neki,
melynek olyan íze volt Morgan számára, mint a legfinomabb rostonsültnek. Evett,

245
miközben szúrós, tövises bokrokon keltek át óvatosan. Ahogy Jacques ígérte,
néhány órán belül elérték a tábort. Mivel közelebb voltak a börtönhöz, Morgan rájött
hogy már terveket készítettek a támadásra.
- Mikor akartok támadni? - kérdezte egy vékony arcú tiszttől, aki a texasi
seregből megmenekült.
- Holnap, hacsak nem hallott valami olyat ami módosítaná a tervünket.
Jacques-kal és Hammel egy ideiglenes térkép fölé hajoltak, melyet a porba
rajzoltak.
- Sajnos semmit nem tudtam meg a börtönről – mondta Morgan. - Azt sem
tudtam kideríteni, hogy hol van.
- Szerencsére mi elég sokat tudunk róla - mondta Ham. - Néhány federalista
szimpatizáns csatlakozott hozzánk. Van köztük egy mexikói, a neve Paco, aki
korábban egy henequen ültetvényen dolgozott, és úgy ismeri ezt a helyet, mint a
tenyerét.
- Jó.
- Több, mint jó - folytatta Ham. - Van egy alagút pár évekkel ezelőtt fedezte fel a
központi piramisnál.
- Piramis? - kérdezte Morgan.
Ham elvigyorodott. - Úgy tűnik, hogy az embereket egy maja város romjai
között tartják fogva. Átkozottul ésszerű dolog. A falak több láb vastagok és sehol egy
ablak. Eléggé benőtte már a növényzet, azt hiszem.
- Mint mindent itt a környéken - mondta Morgan szárazon.
- Igen, de ez csak megkönnyíti a dolgunkat - szólt közbe Archy, és egy ággal
vonalakat húzott a térképre.
- Be akartok menni az alagutakba? - kérdezte Morgan.
- Igen - válaszolta Ham. - Bentről támadunk, nem pedig kívülről.
Morgan Ham szavain gondolkozott, miközben a négy férfi felállt. - Készen
vannak az emberei? - kérdezte Spravtől, az eredeti texasi sereg megmaradt tagjaira
célozva.
- Több mint készek, uram. Már alig várják, hogy közeleW kerüljünk.
- Akkor mit szólna, ha változtatnánk egy kicsit a terven?
- Mit? - kérdezte Spray.
- Azt, hogy ma éjjel támadnánk.

246
 - Akkor sötétben kellene végigmennünk ezen az átkozott terepen - mutatott rá
Ham.
- Ilyen hamar vissza akarsz menni? - Jacques arcán aggodalom tükröződött. -
Pihenned kell, hogy meggyógyulj.
Morgan arca elkomorult. - Silver a kezükben van. - Még nem elmondani, hogy
mi történt. Addig nem, amíg nem eszel ki valamilyen tervet.
- „Sacrebleu.” - Jacques öntudatlanul végigsimította a szakállát.
- Ki akarom hozni onnan, mielőtt... Ma éjjel odamegyek.
Jacques látta Morgan arcán a jól ismert elszántságot, és bólintott. -
Összeszedem az embereket.
- Még valami - mondta Morgan. - A csapatunk nagyobbik részével elterelésként
szemből támadjuk meg őket. Túl sokan vannak ahhoz, hogy legyőzzük őket, akár
kintről, akár bentről. Az egyetlen esélyünk az, ha négy-öt ember kiszabadítja a
foglyokat, elviszi őket az alagúton keresztül, majd visszajön fedezni a többieket. Itt fel
tudjuk tartóztatni a mexikóiakat. Miután biztonságos lesz a helyzet, délre megyünk az
eredeti terv szerint. Felszállunk a hajókra, és eltűnünk erről az átkozott helyről.
Ham és Jacques elvigyorodtak. - Átkozottul jól hangzik -mondta Ham.
Az azonban, hogy felkészítsék az embereket a börtönig tartó fárasztó útra a
sötétben, elég sok időt vett igénybe. Nem kockáztathatják meg, hogy napnyugta előtt
induljanak, nem vehetik észre őket. Nem lesz második esély - sem Brendannak, sem
Silvernek. Morgan arra nem volt hajlandó gondolni, hogy milyen órákat fog eltölteni
Silver addig a tábornokkal.

247
21. fejezet

- Magukkal kell mennem – Teresa könyörgően nézett Morganre és Jacques-ra.

Három óra kimerítő gyaloglás után - a gyökerekkel benőtt szakadékokon,
kúszónövényekkel elzárt ösvényeken át, az egyre börtönhöz vezető alagút
bejáratához.
- Sajnálom, „ma chér” – mondta Jacques – „le capitaine” nagylelkű volt, hogy
idáig is elhozta.
- De az apám...
- A bejárat közelében várakozhat – mondta neki Morgan. – Ha az apja él,
gondoskodni fogunk róla, hogy eljusson önhöz.
Sötét szeme Morganról Jacquesre villant.
- Szavamat adom, „chérie”. Ha ott van, én magam fogom kihozni onnan.
- Induljunk – mondta Morgan, és hirtelen megfordult, mert tudta, hogy minden
másodperc döntő a sikerükben. Morgan, Jacques és a három texasi tengerész fog
bemenni az alagútba Paco után, aki vezetni fogja őket. A csapat többi tagja a börtön
körüli állásokat vesz fel, és nyíltan meg fogja támadni a börtön épületét. Mivel túl sok
a fogoly ahhoz, hogy észrevétlenül kimenekítsék őket, az egyetlen esélyük, ha a
nagy zűrzavarban rohannak az alagút bejáratához.
Jacques megragadott egy szurokkal átitatott fáklyát, melyet az alagútban
szoktak használni, és odafordult Morganhez.

248
 Teresa a vállára tette a kezét, hogy megállítsa. Megfordult, mire a nő magához
ölelte. Jacques erős karja átfogta derekát, és közelebb húzta a nőt. Lehajtotta a fejét,
majd hosszan megcsókolta őt, azután eltolta magától.
- „Vaya con Dios” – suttogta Tereasa, de Jacques már eltűnt Morgan mögött az
alagútban. Teresa keresztet vetett és imádkozott a biztonságukért és azért, hogy
épségben visszahozzák az apját.
Az alagútban Morgan fáklyát gyújtott, majd megvárta, hogy a többiek
felzárkózzanak mögé. Nyirkos, dohos, kellemetlen szagú volt ez a hely.
- Paco vezet minket, mi pedig maradjunk szorosan egymás mögott. Lehetnek
elágazó járatok is. Nem akarjuk, hogy valaki eltévedjen.
Sötétben mentek, fáklyáik követték Morganét. Lángjuk hátborzongatóan
fénylett, és félelmetes árnyakat vetítettek a falra. Ruhájukba pókhálók akadtak, a
mennyezetről pedig víz csöpögött. Lépteik üresen kongtak. Egyikük megbotlott, és
hatalmas puffanással elesett.
- Maradjon csendben! - suttogta Morgan. - A pokolba is, nem tudjuk, hogy van-e
itt rajtunk kívül valaki.
- Elnézést. - A fiatal, szőke katona zavarában elvörösödött,
Ahogy haladtak tovább, patkányok szaladgáltak felbolydulva, tiltakoztak az
emberi behatolás ellen. A főfolyosó sötét réseiben denevérek ürülékei jelezték az
undorító, fekete állatok alvóhelyét. Éjszakánként útra keltek élelmet keresve. Fejük
felett nagy szárnycsattogással repült el az utolsó. Morgan remélte, hogy addig nem
térnek vissza, amíg az akció véget nem ér, és a foglyokat ki nem szabadították az
alagúton keresztül.
Nadrágjának zsebéből előhúzta a zsebóráját, és felnyitotta a fedelét. Húsz perc
múlva kezdik a támadást a kintiek. Ameddig merik, folytatják az ostromot, de egy idő
múlva vissza kell vonulniuk. Nem szabad hibázni. Morgan nem törődött lüktető
fejével, a korbácsnyomokkal a hátán, a bordáiban érzett fájdalommal és a
kimerültséggel, mely lassan csontjaiba kúszott. Csak az számított, hogy bejussanak,
és kiszabadítsák azokat, akiket szeret.
Abban reménykedett, hogy Paco, aki idegesen vezette őket az alagútban,
valóban olyan sokat tud a maják városáról, mint ahogy azt állítja.

249
 Silver kinézett az ablakon lévő kovácsoltvas rácsokon. Otthon is ilyesmi volt az
ablakán. Úgy tűnt, így vagy úgy, de a szabadságot mindig megtagadják tőle. Ma este
pedig még többet veszít.
Nem sokkal ezelőtt felvitték a második emeletre, egy hálószobába, mely
feltételezése szerint közelebb volt Hernández tábornok szobájához.
Ez a szoba nagyobb volt, mint a földszinti, és sokkal extravagánsabban
berendezett. Plafonig érő, drága, rubinvörös brokátfüggönyök takarták az ablakokat,
az egyik fal mellett pedig egy hatalmas, faragott ágy állt.
Csak néhány személyes tárgy volt a szobában. Egy ezüsthátú hajkefe, egy kis
tükör, melyet az öltözőszekrényhez támasztottak, és egy ezüst, szív alakú
ékszerdoboz. Silver felnyitotta, mire a doboz egy szomorkás dallamot játszott, de a
belseje üres volt.
Egy órával ezelőtt behoztak neki fürdővizet és tiszta ruhát. A ruha hasonlított
arra, amit előtte viselt, csak a szoknya vörös volt, és egyáltalán nem kopott. Silver
megfürödve, szépen felöltözve várta a férfit, aki megvette, mint egy utolsó szajhát.
Mégis, ha újra szükség lenne rá, újra megtenni.
Meddig fog még játszadozni vele a tábornok? Mit fog elszenvedni, mielőtt meg
tud szökni. Mert abban nem kételkedett, hogy előbb vagy utóbb elmenekül innen.
Vagy ő talál valami megoldást, vagy a felkelésnek nem lesz vége, vagy Hernándezt
vezénylik el innen. Nem a jövő, a jelen izgatta.
Silver kinézett az ablakon. Már egy ideje besötétedett, de a tábornok még
mindig nem hívatta. Mi történhetett, ami feltarthatta? Édes istenem, mennyire
szerette volna, ha nem jön érte!
Az ajtón hangos kopogás hallatszott. Silver szíve olyan hangosan kezdett
dobogni. Mereven odament, és várta, hogy a zár kinyíljon. Miután kinyílt, egy széles
csípőjű, mexikói asszony állt ott, akit csak úgy ismert, hogy Maria. Ő gondoskodott
róla, amikor Silver ideérkezett. A nő merev arcú, unszimpatikus ember volt, láthatóan
centralista párti.
- Hernández tábornok a szobájában várja – mondta erős, angol akcentussal és
szinte kárörvendően.
A folyosón három „soldados” állt, és figyelték, ahogy Silver előre sejtette.
- Jöjjön – szólt a nő, majd kinyitotta a folyosón jobbra lévő első ajtót.
Silver összeszedte a bátorságát, és belépett. Az ajtó kattanására a háta mögött
félelem ébredt fel benne.

250
 Ez a szoba még nagyobb volt, és még gazdagabbul berendezett.
Masszív faragott bútorok voltak benne, a falakon festmények és falikárpittal
vastagon bevont párnázott székek. Az egyik sarokban egy moszkitóhálóval körülvett,
baldachinos ágy állt. Magas, réz gyertyatartókban vastag, fehér gyertyák égtek.
Az ágy lábánál Hernández tábornok állt földig érő vörös köntösben, mely alól
kilógott papucsba bújtatott lába. Egyik kezében egy brandyspoharat, másikban pedig
egy hosszú szivart tartott.
- „Buenos noches”, senorita Jones.
Silver felelni akart, de ajkai olyan szárazak voltak, hogy alig tudta
megmozdítani, és a szavak elvesztek valahol a torkában.
- Csak nem azt hitte, hogy elfelejtkezem a találkánkról?
,Nem lehet ekkora szerencsém.” - Gondoltam, hogy valami elfoglaltsága van,
ami feltartja - mondta Silver, miután végre visszanyerte a hangját.
- Így igaz. - „Azt az átkozott gazembert kerestük, akit a kérésedre szabadon
engedtem.” - De most már itt vagyok... és maga is. - A kandalló melletti súlyos
faasztalon lévő brandysüvegbó'l töltött Silvernek egy pohárral, majd odavitte neki.
Ujjainak érintésétől félelem hullámzott végig Silver hátán. Először csak egy
kortyot ivott, hogy bátorságot gyűjtsön, majd még egyet.
- Szeretném, ha... valami kényelmesebbet venne fel - mondta a tábornok.
Silver követte tekintetét, és meglátott egy fekete selyemköntöst az egyik párnázott
szék hátára terítve. -Francia - mondta a férfi büszkén. - Egy hölgyismerősömnek
vettem, de maga felveheti helyette.
Silver nem tudta megköszönni. Nem tudta kimondani a szót. Kezébe vette a
lenge, fekete ruhadarabot.
- Gyere ide, „querida”, én majd segítek felvenni.
„ Istenem, segíts, hogy kibírjam!” Nem tiltakozhatott, legalábbis még nem. A
tábornok csak felhívná a katonáit, hogy lefogják. Talán még meg is osztaná őt velük.
Első gondolata ez volt – csípni, rúgni, harapni -, de most még nem. Először eljátssza
a csábító szerepét.
- Miért nem ül le inkább, tábornok? Nem szeretne inkább nézni?
A férfi mosolya ördögi volt. Leült az egyik párnázott székre, szívott egy nagyot a
szivarból, majd ivott egy kortyot. - Dehogyisnem.
Nem fog harcolni ellene, de nem fog megalázkodni sem és kegyelemért
könyörögni, amit úgysem adna meg.

251
 Egy beletörődő sóhajjal - melyet remélt, hogy a tábornok nem hallott meg -
lehajolt, és kioldotta szandálját, majd lecsúsztatta lábáról. Egyenesen szembenézett
a férfival, miközben áthúzta a fején a parasztblúzát, és félredobta. Keze remegni
kezdett, amit nagy nehezen sikerült megálltania. Ezután levette a szoknyáját és a
vékony alsószoknváiát mindössze egy egyszerű blúzban és csipkés nadrágban állt a
tábornok előtt.
Hernández egy mosollyal bólintott, és sürgette, hogy folytassa.
„Nem szabad hagynod, hogy ez az ember megtörjön” - határozta el Silver.
„Keményebb fából gyúrtak ennél”. Legyőzve hányingerét blúza alá nyúlt, és kioldotta
alsóneműjének derekat. Ezúttal már nem tudta lecsillapítani keze remegését.
Megkeményítette magát, majd lassan letolta csípőjéről a puha, pamut ruhadarabot,
kilépett belőle, és eldobta. Most már csak egyetlen blúzban állt előtte, mely éppen
feneke aljáig ért.
A fekete selyemköntösért nyúlt, hogy fejét beledugva a ruha leple alatt vegye le
az utolsó ruhadarabját, de a tábor nők fátyolos hangja megállította.
- Szeretném látni a testedet, „querida”. Úgy látom, különlegesen szép.
Nem szabad sírnia. Nem fog sírni. A kis ajtó felé nézett mely a kovácsoltvas
erkélyre vezetett. A függöny lazán lengedezett. az éjszakai szellőben, a kijáratot
pedig nem zártáé rács. Semmi nem volt, ami megállíthatná. Semmi, csak előtte ülő
kis zömök ember, néhány száz katona, és vegte hosszú, gyilkos terep. Mégis, ha így
meg tudna szó megpróbálná.
- Siess „querida”, kezdek türelmetlen lenni.
Silver felszegte állát, és kényszerből mosolyt erőltetett az arcára.
Nem engedi, hogy a férfi meglássa arcán a gyötrelmet, nem szerzi meg neki ezt
az örömöt. Kecses mozdulattal megfogta blúza alját, és áthúzta a fején. Magasan
tartotta fejét, miközben meztelenül állt a férfi előtt, csak hosszú, világosszőke haja
takarta testét.
A tábornok szeme sötétebb volt, mint valaha, és Silver feszes mellére
szegeződött. Hosszú, vékony bajusza alatt elégedett mosolyra húzódott vonalszerű,
kegyetlen szája.
Silver a fekete selyemköntösért nyúlt, miközben gondosan ügyelt arra, hogy az
arcán ne látszódjon az undor. A köntöst a fején át magára vette. Bár a ruha mély
kivágása mindössze mellimbóját takarta el, mégis kicsit jobban érezte magát, de
ekkor a tábornok felállt, és elindult felé.

252
 - Ma délután, amikor az őrnagyodnak sikerült végre elszöknie, elátkoztam ezt a
mi kis üzletünket! De most már hálás vagyok, mert én sokkal jobban jártam.
A férfi brutális csókot nyomott Silver szájára, nyelvét bedugta fogai közé, és
szinte a torkáig lenyomta, de Silvernek csak a szavai jártak az eszében. „Amikor az
őrnagyodnak végül sikerült megszöknie.” Morgan megcsinálta! A tábornok próbálta
megállítani, amitől félt is Silver, de Morgannek mégis sikerült!
Mellén érezte a férfi egyik durva kezét, míg a másik a fenekét fogdosta, szája
felsebezte ajkát, lehelete ital- és dohányszagú volt. De egyik sem számított. Morgan
biztonságban van!

- Sietnünk kell - suttogta Morgan. - Az idő egyre fogy. - Elérték az elnagyatott

alagút belső kijáratát, mely jól el volt rejtve a börtönben. Eloltották a fáklyáikat, hogy
megőrizzék a visszaútra. Kint csak a hold világított, egyébként majdnem ugyanolyan
sötét volt, mint az alagútban.
- Mindenki tudja a dolgát. Jacques beviszi magukat a börtönbe, kiszabadítják a
foglyokat, aztán visszavezetik őket az alagútba. Saxon tizedes, maga velem jön. -
Saxon volt az a fiatal tengerész, aki az alagútban elesett.
- Emlékezz a térképre, amit Paco rajzolt - mondta Morgan Jacques- nak, majd
megnézte a zsebóráját. - Amikorra a lövöldözés elkezdődik, tedd el az útból az
őröket, és készítsétek elő az alagúthoz való futáshoz.
- Ne aggódj az öcsédért – mondta Jacques. – Én kihozom.
- Tudom. Senki másban nem bíznék meg.
Jacques erősen megszorította Morgan kezét, ő pedig megölelte a francia vállát.
- Vigyázz magadra, barátom! Egy utolsó kurta fejbólintással Jacques és a
többiek a dolgukra siettek. Morgan imádkozott, hogy kész legyenek addigra, amíg a
lövöldözés elkezdődik.
Addig meg kellett találnia Silvert. Valószínűleg Hernández tábornoknál van. Már
elég régóta. Morgan gyomra görcsbe rándult. Elképzelte, ahogy az alacsony, izmos
férfi megerőszakolja Silvert. De elhessegette maga elől a képet, és végiglopakodott a
piramis érdes fala mentén, ahol az alagútból kijött.
- Paco szerint – mondta Saxonnak – a tulajdonos szobája az északi szárnyban,
az emeleten van. Mivel úgy tűnik, a tábornok szereti a jómódot, valószínű, hogy ott
lesz.
Saxon tizedes bólintott.

253
 - Kövessen, maradjon csendben, és húzza le a fejét! – Korommal bekenték
arcukat és ruháikat, hogy nehezebben lehessen észrevenni őket. Miközben a romok
között egyre távolabb másztak, Morgan felpillantott a hatalmas kőfalaira, mely fölébk
tornyosult, majd az omladozó folyosókra, melyeket tüskés gyomok és indák nőttek
be, és végül az árkokra, melyek valaha a templom bejaratának részei lehettek Újra
halat adott Istennek ezekért a kis előnyökért.
A romok tökéletes búvóhelyet biztosítottak neki. Hátborzongatóak voltak, igen.
Athatóak, alázatosak és kísértetiesek. De ugyanakkor rengeteg üres helyiség is volt
benne, ahová az ember be tudott bújni, üres védelmi árkok, magas kőszobrok és
hatalmas gránit boltívek – rengeteg hely, ahol el lehetett rejtőzni.
Jacques több mint jó helyzetben volt, hogy elérje a foglyokat, ha Pacónak igaza
volt abban, hogy hol vannak. Morgan feladata sokkal nehezebb volt. A magas,
fiatal tizedesel nyílt terepen kell átfutniuk a romoktól a házig. Középen egy őrtorony
állt, mely egykor víztoronyként szolgált, hogy a tűztől megvédje a földeket.
Még most is voltak ott szizálkender halmok, szárítóállványok, ráadásul még
néhány régi véka rost is, melyek mögé elbújhattak.
Morgan guggolva szökkent egyik akadálytól a másikig, nem törődve a
fájdalommal – amit ez az összekuporodott helyzet okozott a bordáiban - és lüktefő
fejével. Saxon szorosan a nyomában haladt. Morgan a toronyhoz igyekezett, hogy
lefegyverezze az őrt, hogy aztán a házhoz siethessen. Miközben leguggoltak,
futottak, majd ismét leggugoltak, Morgan Silver biztonságáért imádkozott .
Ügyes ő, mondta magának határozottan. Ki fog találni valamit, hogy
feltartóztassa a tábornokot, amíg odaérnek.
Mert tudnia kell, hogy jönnek.
„Csak még egy kis ideig” – gondolta. „Meg tudod csinálni. Tudom, milyen
átkozottul elszánt tudsz lenni.” Morgan elátkozta, amiért ilyen késő van már, ismét
helyzetet változtatott.
Abban reménykedett, hogy Silver ezúttal uralma alatt tartja a dühét, és inkább a
tábornok ellen irányítja, és nem kezd el harcolni egy egész mexikói hadsereggel.

- Gyere! - a tábornok kinyújtotta a kezét, hangja rekedt volt a vágytól.

Silyer felszegte az állát, és rámosolygott, de tekintete a szobát vizsgálta.
Keresett valamit - bármit -, ami megmenthetné. Aztán meglátta: az ágy mellett egy
vastag, réz gyertyatartó állt, melyben a gyertyák már alig néhány centiméternyi

254
nagyok voltak, és minden pillanatban kialudhattak. Ha csak egy percre elterelhetné
a férfi figyelmét, akkor meg tudná ragadni, és felhasználhatná mint fegyvert.
Silver elfogadta a férfi kezét. Nem mutatta ki, hogy mennyire undorítja, hogy
olyan izzadt, és hagyta, hogy az ágyhoz vezesse. A tábornok felhajtotta az ágyterítőt,
és feltárultak a fehér lepedők. Leült az ágy szélére, majd levette a papucsát. Silver
felmászott az ágyra, és próbált az ellenkező oldal felé araszolni, ahol a gyertyatartó
volt, de a férfi megfogta a bokáját, és visszahúzta, amivel összegyűrte a lepedőt.
Silver még csak közel sem jutott a gyertyatartóhoz.
- Te nem akarod látni a testemet? Biztosíthatlak, hogy elég férfias vagyok.
Ez volt az utolsó dolog, amit Silver akart – Dehogynem, Hernandez tábornok. -
„Már alig várom.”
- Szólíts Albertónak, legalábbis, amíg kettesben vagyunk.
- Alberto - mondta lágyan Silver. A tábornok pedig kioldotta az övét, majd
levette magáról a köntöst. Silver szeme kikerekedett, amikor meglátta, hogy a férfi
meztelen alatta. Meztelen, és vesszője keményen felállt.
„Ó, istenem!” Silver érezte, hogy forróság szökik arcába, Hernández nevetett,
és Silver elfordult.
- Nagyon örülök, „querida”, hogy nem vagy olyan tapasztalt, mint amilyennek
feltünteted. Nagy örömömre fog szolgálni, hogy hozzájárulhatok a szerelem
művészetének tanításához.
Bár nem volt túl magas, Alberto Hernández nem hazudott a férfiasságát
illetően. Vastag mellkasát göndör, fekete szőr borította. Dereka és csípője zömök
volt, de izmos. Vesszője vastag, nagy és mereven állt. Silver legyőzte hányingerét.
A férfi lassan közeledett felé, csókolgatta, és lenyomta a puha ágyra. Silver
egyre hátrált, mire a tábornok követte. Silver elhatározta, hogy mindenképpen
megszerzi a gyertyatartót, mert már csak az mentheti meg. Vadul dobálta testét, és
közben nyögdecselt, de minden színlelt, szenvedélyes mozdulattal egyre köze ebb
került az ágy másik végéhez. A tábornok keze a mellére tapadt, nyomkodni kezdte,
majd a mellbimbóját masszírozta. A másik kezével felhúzta a fekete selyemkontöst,
és megragadta Silver fenekét.
Silver magában elátkozta, de továbbra is dobálta testét, hátrafeszítette hátát, és
már majdnem harminc centit sikerült közelednie a gyertyatartó felé. A tábornok
vastag lábát Silver karcsú combjára tette. Silver megfeszült és tovább kúszott.

255
 A férfi nyelve szájába nyomódott, amitől újra hányingere lett. Még néhány centi,
és eléri. Engedte hogy a férfi csókolja, nem törődött undorító ízével.
Kétségbeesetten akarta, hogy elérje a fegyvert.
- Engedje el azonnal! - A halálos színezetű hangot még meggyőzőbbé tette,
hogy a férfi a puskán felhúzta a ravaszt. Hernández a hang felé pördült. - Egy rossz
mozdulat, Hernández, és meghal!
Silver egy pillanatig csak bámult az erkélyaljtóban álló férfiakra. Mögöttük
lágyan lengedezett a függöny, az ajtó szélesebbre tárult, mint előtte. Morgan még
sohasem volt ilyen komor. A tábornok a köntöséért nyúlt.
- Hagyja ott! - figyelmeztette Morgan
- Csak nem akarja, hogy…
- Azt mondtam, hagyja ott! - A tábomok vonakodva elengedte.
Silver még mindig nem mozdult. Addig nem, amíg Morgan mellett álló szőke
férfi tekintete végig nem siklott a testén, és rá nem döbbentette, hogy félig meztelen.
Csak ekkor nyelte le a gombócot a torkából, és igazította meg magán a lenge, fekete
selyemköntöst.
- Jól vagy? - A szavak kurták voltak és nyersek. Morgan tekintete végigsiklott a
kivágott selyemköntösön, Silver összekuszálódott haján és a gyűrött lepedőn. Az ágy
melletti gyertyák csábítóan ragyogtak a félhomályban, a párnákon pedig látszott,
hogy használták már őket.
- Igen - suttogta Silver, de elakadt a szava és olyan fájdalom töltötte el, hogy
alig tudott megszólalni. Tudta, hogy Morgan mit gondol. Édes istenem, tudta.
Morgan felemelte a tábornok köntösét, és odadobta Silver-nek. - Sietnünk kell.
Nincs sok időnk.
Silver felvette és összekötötte az övet. Könnyek öntötték el sa szemét,
elhomályosították a látását, miközben átment a szobán. Szüksége volt Morgan
vigasztaló karjára. Arra, hogy elmondja neki, mi történt, és ő megértse. De tudta,
hogy nem értené meg.
- Nem fog sikerülni, Trask őrnagy – figyelmeztette Hernández, miközben a
szőke tengerész megkötözte a csuklóját. Elbukik, mint a múltkor.
Ezúttal nem, tábornok. – A fiatal katona befejezte összekötözését, majd egy
székhez kötözte, és betömte száját.
- Menjünk! – mondta Morgan. – Saxon tizedes, fedezzen!

256
 Silver összeszedte a ruháit, és egy csomóba gyűrte. Hárman az erkélyhez
futottak, és a lugas rácsozatán lemásztak a földre. Morgan megragadta Silver karját,
és durván a ház vályogfalához rántotta. Lehajolt, és letépett egy darabot a földig érő
köntös aljából.
- Vedd fel a szandálodat! – minden szó jeges volt és hideg. A melegségnek
nyoma sem volt bennük. Silver remegő ujjakkal felhúzta a bőrszandált, majd
elindultak a sík terepen a börtön felé.

- Mi van a toronnyal? Az őrök nem fognak észrevenni.

- Elintéztük őket. – Ez volt minden, amit Morgan válaszolt.
Éppen elérték a tornyot, amikor elkezdődöt a lövöldözés.
Morgan nagyot káromkodott. - Mozgás, a pokolba is! El kell érnünk az alagutat.
Mexikói katonák rohantak ki sátraikból és viskóikból, melyek ideiglenes
szállásként szolgáltak. Pokoli zűr keletkezett, amikor mindenki rohanni kezdett. Vagy
fedezékbe, vagy azért, hogy viszonozhassa a tüzet. Egy magas mexikói katona
spanyolul kiáltozott, majd felnyögött, amikor egy golyó mellkason találta, és Morgan
lábai elé esett.
Morgan megragadta Silver kezét, és könyörtelenül vonszolta a félmeztelen
emberek, lovak, szekerek és tüzelésre kész ágyúk zűrzavarán át. Nem voltak benne
biztosak, hogy merre kell menni.
- Erre! – Morgan behúzta Silvert egy sötét, romos kőépületbe, Saxon a bejárat
másik oldalán a falhoz simult.
- Mi ez a hely? – kérdezte suttogva Silver, és jól megnézte a kőbe vésett
hieroglifákat, a kígyókat és gonosz kinézetű teremtményeket, melyek ellenséges
gránitszemükkel figyelték minden egyes mozdulatukat.
- Egyfajta maja templom. Évszázadok óta elhagyatott. – Ez volt a legtöbb, amit
Morgan eddig mondott, de hangja most is olyan távoli volt, hogy Silver még
rosszabbul érezte magát, mint előtte.
- Morgan, szeretném, ha tudnád, hogy…
- Ne most. – Ezzel megragadta a karját, és kivezette a tető nélküli épületből.
Sziklás falú folyosókon mentek, melyeket sűrűn benőtt a bozót, az indák, végül
elérték a piramis szélét.

257
 - Vigye be, és várjanak meg! – utasította Morgan a tizedest. - Énn a többiek
után megyek. Saxon bólintott. Silver körülnézett, de nem látott semmit, amíg a
tizedes egy alacsony bokorra nem mutatott. A katona elhúzta az útból, és Silver egy
négy láb magas bejáratot pillantott meg. Megborzongott a gondolattól, hogy neki oda
be kell mennie. Egy utolsó pillantást vetett még Morganre, ahogy eltűnt a sarkon,
majd behúzta a fejét és belépett. Úgy tűnt, a lövöldözés nem akar véget érni. De
egyszer mégis meghallották a rohanó lépteket.
Perceken belül férfiak kezdtek beözönleni az alagútba. Néhányan a saját
lábukon, másokat támogattak, ismét másokat vittek. Saxon és még egy páran fáklyát
gyújtottak, és sietve elindultak visszafelé. Silver azonban nem mozdult. Nem, amíg
Morgan meg nem érkezik. Először a hangját hallotta meg, melyben
megkönnyebbülés hangzott. Három féfi lépett be az alagútba lehúzott fejjel. Az
elsőben felismerte Jacques-ot, majd egy fekete hajú következett, aki bizonyára
Morgan öccse lehet, majd Cookie, aki fülig érő szájjal vigyorgott.
- Tudtam, hogy a kap’tány megtalálja – mondta büszkén.
- Jó, hogy biztonságban van, „chérie”.
- Menjünk – mondta Morgan, mielőtt Silver válaszolhatott volna egyik
barátjának is. Megragadta a nő kezét, és vezetni kezdte. Csak akkor lassított, amikor
Silver majdnem elesett. Silver hallotta a patkányok hangját, érezte, hogy az egyik
hozzáér a lábához, visszafogta magát, nehogy felsikoltson.
- Már nincs messze - nyugtatta meg Morgan ugyanazon a visszafogott,
eltávolodott hangon. Silver egyik lábát a másik elé kényszerítette, hogy haladjon,
miközben próbált nem gondolni a sötét alagút mélyén hemzsegő pókokra, kígyókra,
és poloskákra.
Aztán megérezte a friss levegő illatát. Pillanatokon belül kint voltak a
szabadban, de csak egy másodpercig időztek. Morgan megragadta és előrehúzta be
az erdőbe, majd feltaszította a nagy csődörére, mely ott várt rájuk, ahol hagyta. Az
öccse eegy sziklára lépett, majd felült Silver mögé.
- Vidd vissza a táborba. - mondta Morgan Brendannak.
- Ne aggódj, nagy testvérem! - De a könnyedség erőltetett volt a hangjában.
- És te? - kérdezte Silver. - Te nem jössz velünk?
- Én is megyek nemsokára.

258
 Brendan megfordította a lovat, és Silver akkor vette észre, hogy bal karja
tehetetlenül lóg teste mellett. Most döbbent rá, hogy a mögötte ülő férfi alig bírja
tartani magág. Megsebesült, és az ehhalál küszöbén áll.
- Adja ide a kantárt - parancsolta neki. - Teeye a kezét derekamra és tartson ki.
- A férfi egy pillanatig habozni látszott. - Bízzon bennem, Brendan. Elviszem innen
mindkettőnket, csak mutassa az utat.
- Morgan azt mondta, hogy a tábor erre van. - Jobb karjával egy ösvényre
mutatott, mely északnyugat felé vezetett. - Morgan a többieknek segít. Félúton
találkozunk. - Brendan kimerülve az erőfeszítéstől, átfogta Silver derekát, fejét pedig
a vállára hajtotta.
Silver nem törődött a puskaropogással, a mexikói katonák-kal, akik a
bozótosban keresték őket, sem a sebesültek nyögésével, csak megsarkantyúzta a
lovat, megadta neki az útirányt, és rábízta, hogy milyen tempóval menjen. Morgan
ígéretéhez híven csatlakozott hozzájuk. Szó nélkül mögéjük sorolt hogy fedezze őket
hátulról. Nemsokára biztonságban elértek a tábort.
Jacques lesegítette Brendant és Silvert. Morgan nem volt sehol.

22. fejezet

259
 Bár lehetetlennek tűnt, de megcsinálták. Sikeresen kiszabadították a texasi
foglyokat, és a lehető legkevesebb sebesült árán elmenekültek.
Kivéve Bucklandet. Constantine Buckland eltűnt. Nem volt a börtönben lévő
foglyok között. Ram akit Morgannel együtt megkínoztak, úgy gondolta, hogy
Buckland kapott egy szobát a házban „nagyrabecsült együttműködéséért”.
- Az ezredes most a szökésünk miatt fog szenvedni - mondta Ram Silvernek. -
Nem fogom megsiratni, ha meghal. Silver kedvelte a nagy törököt, aki Morgan
öccsének volt a barátja Láthatóan Ram is kedvelte Silvert.
- Maga emlékeztet engem valakire, egy nőre, akivel New Orleansban
találkoztam - mondta. - Nicole St. Claire-nek másképpen, de ugyanolyan erős
akarata volt, mint magának. - Ram felnevetett. - Csak az ő haja rézszínben tündökölt,
nem pedig ezüstben, mint a magáé.
Két nap múlva indultak csak el a partra. Ennyi idő elég volt hhoz, hogy ellássák
a sebesülteket, és időt adjanak nekik, hogy erőre kapjanak, valamint arra, hogy
előkészüljenek a fárasztó útra. Dél felé mentek, ellenkező irányba, mint ahogy
Cookie és Silver kis maja vezetőjükkel lovagoltak. Az indián rögtön azután, hogy
kiszabadult a börtönből, eltűnt.
Cookie egyszer eljött Silverhez. A sátor előtt találta, melyet neki és Teresának
jelöltek ki. Legtöbb idejét azonban a iebesültek ellátása foglalta le. Teresa
eltávolodott tőlük, beletemetkezett az apja halála miatt érzett fájdalmába.
- Sajnálom, „ma chére" - mondta neki Jacques. - Az apja nem élte túl. - Teresa
keservesen sírt a férfi karjaiban és úgy tűnt, Jacques osztja a fájdalmát. - Ne sírjon!
Alejandro Méndez hősként halt meg. Beteg lett. Tudta, hogy nem éri meg a
szabadulása napját. Amikor egy másik, egy fiatalabb férfi, aki a barátja lett, a rövid
szalmaszálat húzta, ő lépett a kivégzőosztag elé. Azt mondják, kivégzői arcába
köpött.
Teresa még erősebben szorította Jacques-ot, de fiatal vonásain büszkeség
tükröződött. Silver hagyta, hogy a gyönyörű mexikói lány egyedül gyászoljon. Silver
is gyászolt.
Azóta, amióta megmenekültek és biztonságban elérték a kikötőt, Jacques és
nem Morgan volt az, aki gondoskodott róla. A francia vitte oda Teresa sátrához, ő
hozott neki takarótkat, és ő segített megcsinálni a fekhelyét. Jacques a maga erős
módján próbálta vigasztalni anélkül, hogy beleavatkozott volna a dolgába.

260
 - Hol van Morgan? - kérdezte Silver, pedig nagyon jól tudta, hogy a férfi kerüli
őt.
- Időre van szüksége -, mondta Jacques. – Mindkettőjük számára nehéz volt. -
Tudta, hogy valami történt történt köztük, de nem mondott semmi többet Silver sem.
A következő napokban csak rövid ideig beszélt vele. Az egészsége felől
érdeklődött, valamint meghallgatta, hogy fogták el őt Paulo Carrillo és az emberei, és
hogy terveztek támadást a Savannah ellen. Bár Morgan arcán még mindig látszottak
a verés nyomai, és még mindig megvonaglott, ha a fájdalom belehasított a bordáiba
és a hátába, de nem engedte, hogy Silver ápolja. Egyszer sem lágyult el kemény
hangja, szavai egyszer sem sugároztak melegséget.
Egyszer sem említették Hernándezt és azt, ahogy ott találta őket együtt a
tábornok hálószobájában.
- Nagyon sokra értékelem, amit értem tettél. - Ez volt a legtöbb, amit a témáról
mondott, miközben tekintete a szürkészöld horizontra szegeződött.
- Szerettem volna segíteni neked. Ami a tábornokkal történt, nem volt...
- Ha megbocsájtasz, Silver, ideje, hogy az emberek után nézzek.
És ez így ment mindig. Silver akárhányszor megpróbálta szóba hozni a dolgot,
Morgan kimentette magát, és elment. Nem volt barátságtalan, sem udvariatlan.
Egyszerűen csak nem volt ott.
És a szakadék, ami köztük húzódott, összetörte Silver szívét.
A partig tartó ötnapos út heteknek tűnt. A menetelés, lovaglás, sátorverés,
sátorbontás, a sebesültek gondozása, etetése és gyógyulásuk segítése kimerítő volt.
A börtöntől délre eső terület nyirkos volt és trópusi, nedves, egyre forróbb és egyre
több volt a poloska. Mindent összevetve kényelmetlenség és csüggedés jellemezte
őket.
Silvernek nagyon hiányzott Morgan, ezért felkereste Brendant, az öccsét.
Brendan rendszerint elvonult a többiektől, csendes volt és visszahúzódó, egyáltalán
nem az a vadul lobbanékony, jó kedélyű ember, akinek Morgan lefestette. Mégis, ha
vele volt, Silver egy kicsit közelebb érezte magát ahhoz a férfihoz, akit szeret.
- Hogy érzi magát? - kérdezte, miközben egy szakadék szélén álló
gránittömbhöz közeledett, ami mellett Brendan állt.
Magas férfi volt, világoskék szemmel és kávébarna hajjal. Bár arca sovány volt
és üres, még mindig jóképűnek tűnt.

261
 - Jobban. - „Legalább kint vagyok”. Brendan magában azon töprengett, vajon
egyszer ugyanolyan lesz-e, mint régen. - Felszedtem néhány kilót. Cookie mindig is
több volt, mint jó szakács.
- Elismerem, hogy jó bánásmódban van része.
- Határozottan. És egy percig sem bánom. - Az igazat megvallva bánnám, ha a
többiekkel nem bánnának ugyanígy, legalább egy kicsit. Azok után, amit
elszenvedtek, megérdemelték.
- A bátyja aggódott magáért. Nagyon szereti magát.
„Azt hiszem, magát is nagyon szereti, de az az istenverte bolond nem képes
elismerni.” - Mindig is közel álltunk egymáshoz. Amikor fiatalabbak voltunk, Morgan
mindent feláldozott értem. Napi 20 órát dolgozott, csakhogy megadhassa nekem
azokat az „előnyöket”, amikről úgy gondolta, hogy megérdemlek. Legtöbbször
csínytevésekkel háláltam meg neki, de azt hiszem, nem bánta.
- Jó ember - mondta Silver.
Brendan megvonaglott, amikor karjába belehasított a fájdalom. Mielőtt elfogták,
eltalálta egy golyó, de az egyik társa kivette. Karja még mindig használhatatlanul
lógott az oldalán, de jó esélye volt a gyógyulásra.
Silver biztosan észrevette eltorzult arckifejezését, mert odahajolt, hogy
megnézze a kötést. Elégedetten elmosolyodott. - Szépen gyógyul.
- De legalább nem kell levágni, mint néhány szerencsétlen ördögnek. - Brendan
közelebbről is szemügyre vette Silvert. Volt valami szomorúság a nő sötét
szemében, amely azóta ott volt, amikor először látta, ahogy az alagútban állt és
Morganra nézett. Tekintetében a szerelem és a kétségbeesés olyan keveréke
tükröződött, amitől összeszorult Brendan szíve. Morgan szemében megbánást látott
és még valami mást, amit nem tudott megnevezni.
Brendan azon töprengett, hogy az ő tekintete milyen lehet. Sivár, gondolta, és
már nem ragyog benne kisfiús várakozás, az álom, hogy legyőzi a világot. A mexikói
börtönben elvesztette utolsó, fiatalos vágyát is. Olyan dolgokat látott és tett, amikről
nem hitte, hogy képes rá. Túlélte, amikor meg kellett volna halma, siratta elvesztett
barátait, és életének terhét, mint súlyos követ cipelte a vállán.
- Morgan beszélt rólam? - kérdezte Silver.
Brendan megrázta a fejet. - Ez a téma úgy tűnik, le van zárva jelen pillanatban.
- Brendan megpróbált közeledni bátyjahoz és kideríteni, hogy mi történt kettejük
köött. Az nyilvánvaló volt, hogy Morgan többet érez a nő iránt egyszerű vonzódásnál,

262
azonban nem volt hajlandó beszélni róla, és Brendannak olyan nehéz volt a szíve,
hogy nem volt ereje tovább erőszakoskodni. – Sajnálom.
Silver bólintott és fájdalmas gombócot érzett a torkában. Amikor Brendan ilyen
fájdalommal és szánalommal teli tekintettel nézett rá, alig tudta visszafojtani
könnyeit. Tudta, hogy miért kerüli őt Morgan. Több volt emogött annál, hogy
félreértette, mi történt közte és a tábornok között akkor este. Ez eddig nem volt más,
mint az, hogy eladta magát a férfinak. Eladta a testét, mint egy elsőrangú kurva. Így
tűnhettt Morgannek, aki ezt soha nem fogja megbocsátani.
- Azt hiszem, valaki hív. – Hazugság volt, amit mind a ketten tudtak, de
Brendan csak bólintott. Megtanulta, hogy értékelni kell a magányt. - Jobb, ha most
megyek.
Egy nappal azelőtt, hogy elérték a partot, a táborban megváltozott a hangulat. A
katonák már nem attól féltek, hogy centralista csapatok támadják meg őket, hanem
attól, hogy a hajókat - amik arra várnak, hogy hazavigyék őket - elfoglalták vagy
elsüllyesztették. Silver különösen aggódott Jordyért.
- Ott lesznek - mondta Morgan inkább elszántsággal, mint meggyőződéssel. -
Jordynak és a többieknek nincs semmi bajuk. - Silver szíve megszakadt, hogy így
kellett ránéznie. Morgan annyira eltávolodott tőle, hogy szinte alig ismerte fel benne
azt a férfit, aki a karjaiban tartotta és szenvedélyeser szeretkezett vele. Ez egy másik
életben lehetett.
Egy másik férfival.
És egy másik nővel.
Ez a nő olyan kétségbeesetten szerelmes volt, hogy nem tudott másra
gondolni, csak arra a férfira, aki ebbe a mostaniba van bezárva, ebbe a katonába,
akinek ő nem jelent semmit. Az emlékek annyira elhomályosították a gondolatait,
hogy fáradtan tette egyik lábát a másik elé, miközben alig vette észre az előtte
tornyosuló fákat, a gyötrelmes nedvességet, az esőt, mely elkezdett esni, és a sűrű,
trópusi növényzetet, mely úgy zárta körül őket, mint egy nedves, zöld koporsó.
Aztán egy reggel a kimerült karaván felmászott az utolsó emelkedőre, és a
tetejéről lenézett a Champotón folyó torkolatára. Hatalmas éljenzés hangzott fel.
Néhány méterrel a parttól ott álltak lehorgonyozva a nagy, kétárbocos hajók. Végre
elindulhatnak hazafelé.

- Vigyázz magadra, kis testvér. - Morgan melegen megölelte öccsét.

263
 -Te is vigyázz magadra, nagy testvér, és köszönöm. - Brendan ezután
Silverhez fordult, aki óvatosan, hogy ne fogja meg sebesült karját, megcsókolta az
arcát.
- Ne adja fel a harcot azért, amit akar! - suttogta Brendan a fülébe, és
mindketten tudták, hogy mire érti. Silver bólintott, és letörölte könnyeit, melyeket
újdonsült barátja elvesztése miatt és Morgan miatt ejtett.
- Én majd vigyázok rá - mondta Ram, és Silver őt is megölelte.
- Viszontlátásra, Ram. Örülök, hogy találkoztunk.
Ram megérintette Silver arcát. - Maga remek nő, Silver. A texasiak - kivéve
Hamilton Rileyt és a négy tengerészt, akik Morgannel jöttek el Georgiából - lementek
a partra a várakozó csónakhoz. A Savannah fedélzetén csak Morgan és a
legénysége - a hadnagy, a négy tengerész és a zsoldosok, akiket Jacques bérelt fel
Barbadoson - fognak utazni.
- Ahogy elérjük Georgiát - mondta Morgan szokásos, távoli hangján Silvernek -,
Riley és a tengerészek elhagyják a hajót. A küldetésem véget ér, én pedig újra civil
leszek.
Silver azon töprengett, vajon Morgan örül-e annak, hogy hazatérhet, de
bizonytalan arckifejezéséből nem tudta megállapítani. Végül a férfi elnézést kért, és
elment, hogy folytassa az előkészületeket az induláshoz.
- Mi lesz Teresával? - kérdezte Silver Jacques-tól, aki még nem köszönt el a
nőtől. Teresa néhány méterrel arrébb állt egy csoport federalista mellett, akik
visszaviszik Campechébe.
- Még gyerek – felelte Jacques, de arca komor volt. – Már olyan idős fiaim
vannak, mint ő.
- Ő már nő – mondta Silver.
Jacques nem válaszolt. Tekintete az apró, barna szemű nőre szegeződött,
akinek szoknyáját lobogtatta a friss óceáni szél. Teresa letörölt valamit a szeméről,
és elfordult. De Jacques még mindig nem mozdult.
- Szereti? – kérdezte Silver lágyan.
- Nem számít. Nem illünk össze.
- Nem régóta ismerem magát, Jacques, de azt nem hittem volna, hogy ilyen
bolond. - Silver kisimította az arcából ezüstös haját, felemelte szoknyáját, és lement
a partra. Jacques egy percig még nézett utána, majd komor belenyugvással Terasa

264
felé indult. Amikor odaért, maga felé fordította a nőt, és meglátta arcán a könnyeket.
– Miért sír, „chérie”? Mitől lett ilyen szomorú?
- Nem gondoltam hogy elköszön tőlem.
Jacques szíve összeszorult. – Ennyire sokat számít?
Teresa szomorúan nézte őt, keresett valamit az arcán, és mélyen a szemébe
nézett. Amikor Jacques nem szólt semmit, Teresa kihúzta magát. – Nagyon kedves
volt, senor. Szeretném megköszönni, hogy ennyit fáradt azért, hogy megmentse az
apámat.
Jacques egyik kezét felemelte, és tenyerébe fogta Teresa arcát. – Ez minden?
Csak egy köszönöm? Semmi búcsúcsók? – Amikor Teresa nem mozdult, Jacques
lehajtotta a fejét, és a nő szájára illesztette a száját. Először csak megérintette, majd
ízlelgetni kezdte, amíg fel nem nyögött. Amikor végül elhúzódott, Teresa remegett,
és szemében újabb könnyek csillogtak.
- „Adios, mi amor” – suttogta, mielőtt elfordult, hogy elmenjen.
Jacques a vállára tette a kezét, és megállította. Egy percig csak nézte a zömök,
de nőiesen széles csípőjét, vállát, sima, barna bőrét, és nagy, barna szemét. Valami
megmozdult benne. - Nincs senkije Campechében, akihez hazatérhetne – mondta
lágyan. - Nincs egy férfi, aki gondoskodna magáról. Mihez kezd?
- Majd csak elboldogulok valahogy.
- Szüksége van egy férfira.
Teresa nem válaszolt.
Jacques megköszörülte a torkát. - Én lennék az a férfi, ha megengedné.
- Miért? - kérdezte Teresa. - Máris többet tett értem, mint kellett volna.
- Maga erős nő. Olyan, akit az ember maga mellé szeretne.
Teresa megrázta a fejét. - Nincs szükségem a sajnálatára.
Jacques nagyot káromkodott. Amikor Teresa el akart menni, megragadta a
csuklóját, és magához húzta. - Nem a sajnálatomat ajánlom fel, hanem a
szerelmemet. Kérem „mon coeur”, mondja, hogy a feleségem lesz!
Teresa úgy bámult rá, mintha nem hallotta volna, amit mondott. Aztán két
kezébe fogta a férfi szakállas arcát, Jacques erős karja pedig átölelte.
-„Te adoro, mi amo” - mondta könnyein keresztül. - Maga a legdrágább ember,
akit valaha ismertem. Megtiszteltetés, hogy a felesége lehetek.
Jacques elmosolyodott a fényes fekete hajban, ami arcához préselődött. - Én
csak egy matróz vagyok, „chérie”. Néha elmegyek. De félretettem egy kis pénzt,

265
Morgan pedig segített befektetni. Tudok magáról gondoskodni, és a tenger sem
csábít már annyira, mint régen.
- Szeretem! Nem érdekel semmi, csak hogy maga mellett lehessek.
- Ha Morgannek már nincs több szüksége rám, elmegyünk Campechébe és
összeházasodunk. - Jacques olyan boldogan mosolyodott el, mely egész lényét
áthatotta. - Összeszedheti a holmiját, és elköszönhet az ismerősöktől. Azután
Barbadosra hajózunk. Van ott egy kis földem, és sokszor gondoltam már rá, hogy ott
fogok letelepedni. A sziget gyönyörű, és nincsenek háborúk.
Teresa csak mosolygott, és átölelte a nyakát. – Ahol maga van, minden hely
gyönyörű.
Amikor a Savannáh-ról megérkezett az első csónak , és Jeremy Flagg ugrottak
ki belőle és húzták partra.
- Silver! - Jordy elkezdett Silver felé rohanni a parton, és mikor odaért, olyan
nyíltan ölelte meg, mint még soha. - Annyira aggódtunk magáért.
- Hála istennek, hogy nincs semmi bajod! - Silver megragadta Jordy kezét. -
Hogy sikerült elmenekülnötök? Azt mondták, hogy az embereik várnak rátok, hogy
elzárják a hajó útját.
- Vártak is - szólt közbe Jeremy Flagg, miközben feléjük közeledett. - A gond az
volt, hogy mi is vártuk őket. - Felnevetett, és a hajóra mutatott. - Látja középen
azokat az öt fontos ágyúkat? - Silver bólintott. - Kilőttük őket, bizony. A folyón lefelé
sokkal könnyebb hajózni, mint felfelé - Megint nevetett. - Úgy átmentünk rajtuk, mint
kukorica a liba nyakán, már megbocsásson.
Jordy elvigyorodott, Silver pedig napok óta először elmosolyodott. - Nincs
semmi baj, Mr. Flagg.
- De igenis van - csattant fel Morgan, aki Jacques és Teresa mögött jött. -
Hölgyek is vannak a társaságban, Mr. Flagg. Ezentúl elvárom, hogy ezt ne felejtse el.
- Az engedelmeddel, „mon capitaine” - szólalt meg Jacques egy vigyorral -,
Teresa és én egy ideig még itt maradunk. Beleegyezett, hogy a feleségem lesz. -
Láthatóan nem törődött Morgan csípős megjegyzésével.
Morgan szemében megfejthetetlen érzelem villant meg. Elmosolyodott, de
vonásai feszültek maradtak. - Gratulálok! - Látszott rajta, hogy komolyan gondolja. -
Nagyon szerencsés ember vagy.
- Ó, Jacques, ez csodálatos! - Silver megölelte a nagy franciát, majd elfordult és
Teresát is átölelte. - Nem régóta ismerjük egymást, de tudom, hogy Jacques szereti

266
magát. Ha csak feleannyira szereti őt, mint ahogy gondolom, nagyon boldogok
lesznek.
-„Gracias” - Teresa melegen elmosolyodott. - Én is ugyanezt kívánom
magának.
- Köszönöm - felelte Silver lágyan, és érezte, hogy megsajdul a szíve.
- Itt marad? - kérdezte Jordy Jacques-tól olyan szomorú arcal, hogy Silver
elkeseredése aggodalommá változott. – Nem gyün... jön velünk?
- Sajnálom, fiatal barátom, de én egyelőre csak eddig jövök. - Jordy lesújtottnak
tűnt. - Ne légy szomorú, nem örökre.
- De én azt hittem, talán együtt hajózhatok magával a kétárbocos vitorláson.
- Ne aggódj, Jordy! - nyugtatta Silver. - Jacques egyszer visszatér, addig pedig
itt vagyok én neked.
- Maga is elhagy, ahogy Katongára érünk.
- Nem, Jordy, én nem megyek oda vissza. - De amikor felnézett Morganre és
meglátta komor arcát, már nem volt benne olyan biztos. „Jóságos isten, csak nem?”
- Majd megkérem az egyik matrózt, hogy hozza a partra a ládádat - mondta
Morgan Jacques-nak. - Vigyázzatok magatokra. - Utoljára elköszöntek, majd a pár
kéz a kézben odasétált a federalistákhoz.
- Nos, Mr. Flagg - csattant fel Morgan, és feléjük fordult -, mire vár? Gondolom,
Miss Jones már szeretne felszállni a hajóra.
Morgan az elkövetkező napokban végig ilyen volt. Mogorva és elérhetetlen.
Órákig állt a kormánynál, ritkán ment le a fedélzetről, és úgy hajtotta az embereket,
mintha valami démon szállta volna meg. Megtörtnek, kimerültnek és koránál
idősebbnek látszott. Silver kerülte őt, mert képtelen volt elviselni, hogy így lássa.
Tudta, hogy Morgan akárhányszor ránéz, mindig azt látja maga előtt, ahogy
félmeztelenül vonaglik a tábornok alatt, és azt hiszi, hogy szenvedélyből csinálja
mindezt.
Ha legalább harcolt volna a férfi ellen - de egy pillanattal később már azt tette
volna. Ehelyett Morgan azt látta, hogy egy nagy teste alatt fekszik, és átöleli a
nyakát.
Már egyszer előfordult, hogy így találta, de akkor hallotta a szavakat, melyek
tisztázták előtte, ezért hitt neki. Buckland mondta ki, hogy ártatlan. Ezúttal azonban
ugyanazt látta, mint amikor benyitott a hotelszobába, és meglátta Charlotte
Middletont- a nő egy másik férfi karjaiban megcsalja őt.

267
 Még ha meg is tudná győzni arról, hogy semmi sem történt – mint ahogy nem
tudná -, akkor is ott van az a tény, hogy eladta a testét, mint egy jól fizetett kurva.
Morgan olyan finom nőt akart magának, aki inkább megöli magát, minthogy egy
másik férfi használhassa a testét, bármi legyen is az indok. Silver kinézett a Morgan
ágya felett lévő kis ablakon, és eszébe jutott, hogy hogyan szeretkeztek. Néha tüzes
dühvel, néha végtelen gyengédséggel, de mindig olyan égő szenvedéllyel, melyet
egyikük sem tudott letagadni. Most Morgan az apró, hajosmás-kabinban lakott mert
ragaszkodott hozzá, hogy Silver foglalja el a nagyobbat. Semmivel nem lehetett
lebeszélni róla. Mindent megtett, hogy Silver kényelmesen utazzon, mégis Silver
érezte hogy napról napra egyre jobban eltávolodik tőle. Hamarosan nem lesz több,
mint egy nő, aki a hajon utazik, és akivel az ilyenkor szokásos udvariassággal
bánnak, de semmi több.
Morgannél ez talán beválik. Talán el tudja őt taszítani magátol és nem is néz
vissza. De Silver nem. Minden éjjel ébren várta, hogy talán meghallja lépteit, és
minden idegszálával azt kívánta, hogy megértéssel odajön hozzá vagy legalább
adjon neki lehetőséget arra, hogy megmagyarázza. Minden éjszaka csak
forgolódott, Morgan lépteire fülelt, de a férfi csak kora hajnalban tért vissza a
kabinjába. Ha esetleg összetalákoztak, mindig udvarias volt, de visszahúzódó, és
csak akkor kereste meg Silvert, ha muszáj volt.
A hajoablakon keresztül a távolban egy villámlás látszott. A „norther”, így
nevezte Morgan idefelé, amikor bekerültek egy kis, tavaszi szélviharba, mely ilyenkor
gyakori a Karib-tengeren. Ez a vihar még messze volt, de a tenger már kavargott, és
sötét fellegek takarták el a holdat. A vihar feketének, vészjóslónak, komornak és
lehangolónak tűnt.
Silver figyelte, és kétségbeesett zokogás tört föl torkából. Napok óta uralkodott
magán. Szörnyű félelmen kellett úrrá lennie, és megakadályozni, hogy a szerelem és
a veszteség hatalmas érzelmei elborítsák. De ahogy a vihar szele, ezek sem voltak
már messze.
Most döbbent rá először, hogy sokkal rosszabbul érzi magát, mint amikor
Alberto Hernándezzel kellett szembenéznie. Akkor még megvolt Morgan szerelme -
legalábbis egy része. Akkor tudta azt, hogy a férfi szabad, és a gondolattól szárnyalt
a lelke. Ez adott neki erőt, amire szüksége volt. Ha tudta, hogy Morgan még mindig
törődik vele, bármit képes volt elviselni. Még a tábornok brutális közeledését is. Most
viszont, amikor biztonságban van Morgan hajóján, elhagyta az ereje.

268
 Felállt az ágyról, és szórakozottan a komódhoz ment, amin elátta Morgan
borotváját a mosdótál mellett. Szomorúan elmosolyodott, amikor eszébe jutott,
milyen örömmel figyelte Morgant azon a reggelen borotválkozni. Olyan jóképű volt,
ahogy ott állt félmeztelenül, olyan férfias, mégis egy kicsit házias is. Milyen
csodálatos férj lenne belőle! Törődő, kedves és figyelmes. Biztosan makacs, de
büszke, tiszteletreméltó és erős.
Silver, amikor arra gondolt, hogy egy finom úrihölgy osztja majd meg vele az
életét, összeszorult a torka. Hogy tudja ő Morgan nélkül folytatni? Hogy tud úgy
tovább élni, mint eddig? A férfi megváltoztatta őt, döbbent rá hirtelen, megérintette,
és bizonyos mértékben meg is szelídítette, amit még ő sem értett. Emiatt
sebezhetőnek érezte magát, és nagyon félt.
„Nem engedem, hogy ez megtörténjen” - fogadta meg. - Átéltem én már ennél
sokkal nehezebbet is, mégis túléltem. Ő is csak egy a sok közül, egy férfi, olyan, mint
a többi.”
Ez hazugság volt, és Silver tudta is. Morgan egyik férfira sem hasonlított, akit
eddig ismert. Ő volt a hatalom, a szenvedély, az erő és a gyengédség. Ő volt a fény
a sötétben. Ő volt Silver szíve és szerelme. Nélküle az élet sivár, értelmetlen és üres.
Nem tudott más férfit elképzelni magának.
„Ó istenem, annyira szeretem.”
Morgan asztalára nézett, ahol a tintatartóban ott állt a lúdtoll. A hajónapló nyitva
feküdt az asztalon, de azóta nem volt beleírva semmi, amióta elindultak Mexikóból.
Silver azon gondolkozott, vajon Morgan mire gondolhat, és ugyanolyan magányos-e,
mint ő. Lehetetlennek tűnt. Morgannek csak ki kell nyújtania érte a kezét, és Silver
máris ott van. Egypercnyi tétovázás nélkül omlana a karjába. Morgan olyan biztos a
szerelmében, mint Silver abban, hogy lélegzik.
Jacques-ra és Teresára gondolt, és arra, hogy ők milyen boldogok együtt. Egy
szó vagy egy érintés is elég ahhoz, hogy megértsék egymást.
De Morgan és őközte nem így állnak a dolgok. Mindketten ezt akarták? Hogy
külön éljenek, egymástól távol, félve a szerelemtől? Silver nem ezt akarta.
Hirtelen megvilágosodott előtte valami, és fájdalmas döntést hozott. Valahogy
kezdettől fogva tudta, hogy erre az elhatározásra fog jutni. Ma este odamegy a
férfihoz, bevallja neki az az érzéseit, azt, hogy szereti. Minden bátorságára szüksége
lesz, minden erejére, amit csak össze tud gyűjteni. Mégis meg kell tennie.

269
 Bár már elég későre járt, Morgan a fedélzeten lesz, mint ahogy minden este
azóta, hogy visszatértek a hajóra. Itt az alkalom, hogy odamenjen hozzá, még mielőtt
meggondolja magát. A következő néhány pillanat döntő lesz. Bátorságának vékony
fonala bármikor megszakadhat.
Kihúzta magát, és az ajtó felé indult, de a kilincsen megállt a keze. A törött
tükör egy kis darabjában megpillantotta halovány ábrázatát és haját, mely lazán
omlott le a vállára, mindig kicsit kócosan. Gondolkodás nélkül felemelt egy fésüolt, és
kifésülte. Bármit, csak minél később kelljen felmennie a fedélzetre. Egyik fele
szeretett volna sietni, kimondani, ami a szívét nyomja, hogy minél hamarabb véget
vessen a szenvedésének. Másik fele azonban óvatosságra intette. „Tudod, hogy
nem fog hallgatni rád. Soha nem hitt benned, és most sem fog, de még ha hinne is,
úgysem számít.” Már másképpen gondol rá Morgan, úgy mint arra, aki már nem
méltó a figyelmére. És főként nem méltó a szerelmére.
„Miféle nő maga?'” – kérdezte egyszer. Olyan, aki felhasználja a testét, hogy
megvásárolja a férfi szabadságát. Soha nem lesz az a finom úrihölgy, akit Morgan
szeretne. Ezt minden kétséget kizáróan bebizonyította. Nem volt hajlandó számolni
azzal, hogy Morgan visszaviszi őt apjához. De most, még ez is jelentéktelen
dolognak tűnt. Csak az számított, hogy valahogy elérje őt, és visszaszerezze azt a
szenvedélyt, ami közöttük lángolt.
Remegő kézzel felemelte a fekete gyapjúkendőt – amit akkor kapott, amikor
először jött a hajóra -, és meztelen vállára terítette. Kint nem volt igazán hideg, csak
kissé hűvös, és fújt a szél.
Siver belül fázott.
Miután kilépett a kabinjából a szél belekapott a szoknyájába. A fedélzeten
sétált azzal a szándékkal, hogy megkeresi Morgant. Ahogy várta, a legénység nagy
része a földön elterülve aludt a fedélzeten. A hajó orrában meglátott egy férfialakot
kirajzolódni a felhők közül világító hold váltakozó fényében. Hirtelen felismerte
Morgan tökéletes, deltás alakját. Melegség járta át Silver testét, mely olyan szívbe
parkoló volt, hogy majdnem elsírta magát. „lstenem, add, hogy meghallgasson!”
Morgan megfordult, amikor Silvert jönni hallotta, de nem mozdult, csak állt a
sötétben, és napbarnította ujjai kicsit szorosabban fogták a korlátot.
- Késő van ahhoz, hogy itt légy a fedélzeten - mondta neki szokott, visszafogott
modorában.
- Igen - préselte ki a szavakat Silver összeszorított száján.

270
 - Beszélnem kell veled.
- Ó! - vonta fel a szemöldökét Morgan -, és miről?
Nem képes rá. Nem képes. De muszáj. Alig kapott levegőt. - Tudom, hogy mit
gondolsz rólam. Tudom, mit erezhetsz.
- Silver...
- Ha azt mondom, hogy nem történt semmi, akkor is kurvának tartanál?
Morgan felkapta a fejét. - Micsoda? Mit mondasz?
- A tábornok hálószobájában - felelte sietve Silver – nem az történt, aminek
látszott. Megpróbáltam elérni a gyertyatartót, hogy fegyverként használjam. Egy-két
percen belül sikerült is volna. Tudom, hogy úgy tűnt, mintha...
- Hagyd abba!
- Tudom, hogy azt gondolod, hogy...
- Hagyd abba!
Morgan kemény szavaitól Silver szemébe könnyek szöktek, és legördültek az
arcán. - Tudom, hogy a legrosszabbat gondolod rólam, hogy úgy viselkedtem, mint
egy kurva...
- Kurva? - ismételte Morgan. - Kurva! - Egy lépést tett Silver felé, arca csupa
fájdalom volt. - Csak nem hiszed, hogy én… kezdte, de szavai torkára fagytak,
amikor meglátta Silver elgyötört arcát. - Édes istenem, Silver... - szinte könyörgött. -
Hogy gondolhatnék rólad mást mint hogy egy szentvagy, amiért ilyen veszélynek
tetted ki magad? Az én életemet a sajátod elé helyezted. Hogy hibáztathatnálak
azért, hogy feláldoztad értem magadat?
Silver most már halkan, szaggatottan zokogott. Szerette volna, ha a férfi
megérinti, ha átöleli. Annyira akarta, hogy azt hitte, belehal. „Érints meg” – sikoltotta
a lelke. „Szeress!”
- Én voltam az, aki cserbenhagyott téged, Silver – mondta Morgan érzelmektől
fátyolos hangon. – Nem tudok a szemedbe nézni. Nem tudom megbocsátani
magamnak, hogy engedtem, hogy ez megtörténjen. Mindig azt látom magam előtt,
ahogy ott fekszel alatta és viaskodsz vastag testével. Te harcoltál Hernándezzel,
pedig nekem kellett volna.
Silver megpróbálta felfogni a szavait. Nem tudta elfogadni a megbánást és a
szenvedést, amit Morgan arcán látott. – Visszajöttél értem – mondta, és halvány
reménysugár ébredt fel a szívében. – Megkínoztak, megvertek, de te mégis
visszajöttél értem.

271
 - Hamarabb kellett volna jönnöm. Meg kellett volna védenem téged. Ha
visszavittelek volna Barbadosra akkor, amikor felszöktél a hajóra, akkor mindez nem
történt volna meg. Hernández nem bántott volna.
- Nem sikerült neki. Azelőtt jöttél, hogy be tudta volna fejezni, amit elkezdett. De
még ha sikerült is volna, akkor sem számítana. Szeretlek - mondta lágyan -, és újra
megtenném.
Morgan csak nézte őt, könnyáztatta arcát és remegő ujjait, melyet
barackvirágszínű szoknyája közé rejtett. Olyan nőies volt! Olyan szenvedélyes és
erős. „Istenem, mennyire szeretlek.” Erőteljes lépteivel odament hozzá, és karjaiba
vonta. – Bocsáss meg nekem, drága Silver. Bocsáss meg!
Megcsókolta szemét orrát és ajkát. Édes íze új erőt adott neki, feltöltötte üres,
kiszáradt lelkét. - Ha tudtam volna, hogy mit gondolsz, ha egy percig is sejtettem
volna, hogy magadat vádolod, odamentem volna hozzád és a bocsánatodért
könyörögtem volna. Ezért most teszem meg.
- Szükségem van rád - suttogta Silver, és olyan heves kétségbeeséssel
csókolta meg Morgant, hogy a férfi felnyögött. – Szeretlek!
„Én még jobban szeretlek” - gondolta Morgan, de nem tudta kimondani. Most
nem. Azok után nem, amit Silverrel tett. Megbánás ébredt a szívében. Megbánta,
hogy nem ment oda hozzá, de ugyanakkor annyira megkönnyebbült, hogy az érzés
teljesen magával ragadta. Úgy érezte magát, mintha feltámadt volna. Újra élet volt a
lelkében, nem sivár, puszta üresség. Öröm volt a világban, és mindenekelőtt ott volt
Silver.
- Az enyém vagy, Silver Jones, hozzám tartozol, és nem engedlek el többé. -
Ezzel ölbe vette Silvert, és a kabinjába vitte.
Volt idő, amikor félt volna ilyet tenni a legénység előtt, ügyelt volna arra, hogy
illendő legyen, amit tesz. Most viszont csak Silverre gondolt. Tudhatta volna, hogy
magát fogja okolni, magára fogja vállalni a felelősséget azért, ami történt, pedig nem
neki kellene cipelnie azt a terhet. Oda kellett volna mennie hozzá az első este, tudta,
hogy ezt kellett volna tennie, de olyan hatalmas bűntudatot érzett, hogy nem mert
Silver szeme elé kerülni.
De ma éjjel mindent jóvá tesz. Imádni fogja Silver testét, és elnyeri bocsánatát
úgy, ahogy csak ő tudja. És holnap kimondja azt is, amit a szívében érez.

272
23. fejezet

Silver Morgan nyaka köré fonta a karját, fejét pedig a vállára hajtotta, miközben
a férfi ölben a kabinjába vitte őt.
Úgy érezte, mintha hazajött volna.
Morgan lenyomta a kilincset, csizmás lábával betolta az ajtót, majd bezárta
maga mögött. - Minden éjjel, amikor végül feladtam, bejöttem ide, és láttam, ahogy itt
fekszel az ágyamban. Annyira kívántalak, hogy inkább elmentem.
- Ha egy kicsit hamarabb jöttél volna, ébren találtál volna, mert vártam rád.
Morgan ezen elmosolyodott. – Bolond voltam, hogy ennek kitettelek, de most
mindent jóvá akarok tenni. – Lehajtotta a fejét, ajkával súrolta Silver ajkát, majd
száját az övére illesztette.
Elengedte Silver lábát , mire a nő óvatosan lecsúszott a testén, miközben
érezte izmos testét, kemény combját, merev vesszőjét. Ujjait selymes hajába fűzte.
- Kívánlak – suttogta, és érezte, hogy Morgan megfogja a mellét, simogatja,
cirógatta, majd ruhájának gombjaihoz nyúl.
- Közel sem úgy, mint én téged. – Percek alatt kiszabadította Silver mellényét,
és levette róla. Hosszú, barna ujjai a blúza alá siklottak, és megérintették meztelen
mellét. Azután lehúzta a blúzt az egyikről, lehajtotta a fejét, és gyengéden a szájába
vette a bimbót. Silver levegőt sem kapott, amikor érezte, hogy Morgan lágyan
szívogatja, nyelvével cirógatja annyira, hogy megkeményedett, és fájóan sajogni
273
kezdett. Forróság öntötte el a testét, ami kétségbeesésének utolsó foszlányait is
elűzte.
Morgan lefejtette róla minden ruháját, és végül Silver meztelenül állt éhes
szeme előtt. Azután már kissé bizonytalan kézzel az ágyra emelte. Silver azt hitte, ő
is levetkőzik, mielőtt egyesülnek, de helyette Morgan megcsókolta, és tüzes, nedves
csókjaival végigperzselte testét
- Morgan? – suttogta Silver, mert nem tudta, hogy a férfi mire készül, amikor a
lába között elhelyezkedett.
- Engedd, hogy szeresselek! – suttogta Morgan. Engedd, hogy jóvátegyem
mindazt a fájdalmat, amit neked okoztam. – Mielőtt Silver tiltakozhatott volna,
Morgan végigcsókolta és harapdálta Silver combját, majd ujját a nedves lyukba
csúsztatta, és érzéki ritmusban ki-be húzogatta.
Amikor nyelve követte kezét, Silver ösztönösen is hátrafeszítette derekát, és a
férfihoz feszült, sürgette, hogy repítse egyre magasabbra. Morgan nyalogatta,
becézgette és kóstolgatta. Szája olyan heves vágyat ébresztett fel Silverben, olyan
forró kívánást, hogy a nő azt hitte, nem bírja ki. Mintha megízlelné a vágyát,
megnedvesítette az ajkát, és felnyögött. Meg kellene állítani, és visszaadni mindazt a
gyönyört, amit kapott. Szerette volna meg is tenni, de Morgan lefogta, minden
szabadulási kísérletét megakadályozta, és végül ügyes mesterkedései felröpítették
Silvert a csúcsra.
Silver egész testében remegett, és könyörgött, hogy érezhesse Morgant
magában.
Morgan csak egy pillanatra hagyta magára, majd újra mellé feküdt és
megcsókolta. Nyelve olyan elemi birtoklással hatolt a szájába, amit Silver örömmel
elfogadott. Amikor érezte, hogy a férfi térdével széttolja a lábát, és vesszőjét a
nedves bejárathoz illeszti, ívben hátrafeszítette a hátát. Morgan egy határozott
mozdulattal beléhatolt.
- Soha nem engedlek el - suttogta Silver fülébe.
Silver még erősebben szorította. - Soha nem akarok elmenni.
Morgan megfordult az ágyon, és magára ültette Silvert, aki úgy lovagolta meg,
mint egy tüzes, vad csődör. Fejét hátrahajtotta, haja leért, és Morgan ágyékát
csiklandozta.
Órákig szeretkeztek. Morgan olyan örömöket tanított neki, amikről Silver nem is
álmodott, majd hagyta, hogy Silver is visszaadja neki. Az éjszaka közepén a nő

274
bizsergető érzésre ébredt, és azt látta, hogy Morgan teste oldalról hozzásimul. A férfi
elmosolyodott és Silver vállát csókolgatta, miközben újra beléhatolt. Silver levegő
után kapkodott, amikor megérezte a testét elöntő forróságot, Morgan kőkemény
testét és vastag vesszőjét, mely teljesen kitöltötte. Behunyta a szemét, és átadta
magát a mély, hosszú lökéseknek, melyek egyre tüzesebbé tették, és hagyta, hogy
Morgan folytassa a varázslatot.
Szerette volna, ha kimondja, hogy szereti, de a szavak most nem számítottak.
Morgan újra itt volt a karjában, és Silver volt a világon a legboldogabb nő.
Morgan nem sokkal hajnal előtt ébredt fel. Napok óta először volt igazán
kipihent. Élettel telinek és teljes embernek érezte magát, és ezt Silvernek
köszönhette. A nő megmozdult mellette az ágyon.
- Jó reggelt! – Morgan a nyakát harapdálta, mire selymes hajfürtök
csiklandozták az orrát.
Silver elmosolyodott. – Igen, ez az. Valójában ez egy csodálatos reggel.
Morgan felkönyökölt, hogy nézze Silver arcát, a boldogság csábító ragyogását,
és hirtelen egy kis bűntudatot érzett. – Az elmúlt néhány nap rémálom volt
mindkettőnk számára. Az én hibám. Oda kellett volna mennem hozzád az első nap,
és megmagyarázni, hogy mit érzek.
- Nem könnyű ez neked - mondta Silver -, de nekem sem.
Morgan kisimított egy eltévedt tincset arcából. - Tanulnunk kell.
Silver gyengéden szájon csókolta. - Hol kezdjük?
- Tegnap este kezdtük el. Odajöttél hozzám, és most már nincsenek köztünk
titkok, sötét rejtélyek többé.
Silver elfordult.
- Vagy mégis, Silver?
Silver egy mosolyt kényszerített arcára. - Persze hogy nincsenek. - Tudta, hogy
el kellene mondania az igazat az apjáról. Ez örökre titok marad köztük. Aztán arra
gondolt, Morgan mit érezne... egyszer úgyis el kell majd mondani. De most még nem
volt rá képes. Az, hogy tegnap este odament hozzá, a legbátrabb dolog volt, amit
valaha tett. Nem volt ereje, hogy újra megbirkózzon ezzel az érzéssel. - Azonkívül
van időnk egymásról minél többet megtudni. Legalább két hetünk van, amíg
Barbadost elérjük. - Nem akarta Katongát említeni. Ezt majd később beszélik meg.
- Igen - értett vele egyet Morgan, de közben alaposan végigmérte tekintetével -,
rengeteg időnk van. - Állkapcsa megfeszült, mert látta a nő szemében, hogy hazudik.

275
Ezt már korábban is látta. A pokolba is, mikor tanulnak meg végre bízni egymásban?
De hogy vádolhatná azok után, amit ellene tett? Ha Silver nem ment volna oda
hozzá, vajon ő odament volna-e a nőhöz, és felfedte volna-e az érzéseit? Ahogy
visszatértek a börtönből, elszigetelte magát, próbálta megvédeni magát az érzéseitől.
Charlotte után ezt jól megtanulta.
- Egyikünk sem bízik igazán a másikban - mondta. - De nagyon sokat törődünk
egymással. - Nem tudta kimondani a „szerelem” szót. Egyszerűen képtelen volt rá.
Azok után nem, hogy Silver hazudott neki. Addig nem, amíg nem tudja, hogy mit
rejteget előle.
- Hernándezről... - mondta Silver halkan. - Sokáig feltartotta az, hogy téged
keresett. Nem sok ideig volt velem, mielőtt jöttél.
Morgan felült. - Örülök, hogy nem bántott. De még ha a magáévá tett is volna,
akkor sem változnának meg az irántad érzett érzéseim. Nem tudott volna olyat tenni
veled, hogy ne kívánjalak meg újra és újra. Silver a szájához emelte Morgan kérges
tenyerét, és megcsókolta.
- Elég, ha csak leveszed a ruháidat.
- Örömmel, milady.

- Nagyon szép vagy, Delia. - William Hardwick-Jones az íróasztala mögötti

ablak előtt állt, kezét háta mögött összefogta. - Úgy látszik, a termékenység kedvez
neked. Delia védelmezőén emelte kezét gömbölyödő hasára.
- Tudod, miért hozattalak ide? - William sötét szeme a nő arcára szegeződött.
- Nem tudom, hová ment Miz Silver. Nem mondani. A férfi csak asz' monta,
hogy visszahozza.
- Szóval fogalmad sincs, hogy hová vihette.
- Nem, suh.
- Nem hiszek neked. - William megkerülte az asztalt, és a kopott, kék
ingruhában lévő karcsú nőhöz lépett. Delia hátralépett a közeledésére.
- Ez az igazság, esküszöm.
William megragadta az állát. - Még egy hetet adok neked és a fekete
démonnak, akit az emberednek nevezel. Ha ti nem tudjátok, hogy hova mentek,
találjatok valakit, aki tudja. Nagyon sok csónak fordul meg itt a kikötőben, valaki
biztosan látta őket. - William kinyúlt érte, mire Delia hátrálni próbált, de a férfi
megragadta a karját, és magához rántotta.

276
 Hideg kezét a nő hasára szorította. - Ez a kis poronty, akit a szíved alatt
hordasz, az enyém. Úgy, ahogyan te is. Tudd meg, hogy hol van Salena, mert ha
nem, így vagy úgy, de találok rá módot, hogy megszabaduljak a kölyködtől.
Delia rábámult Williamre. Zokogás tört volna fel a torkáiból, de a szája elé kapta
a kezét, hogy elfojtsa a hangot. Amikor William elengedte, elhátrált gyorsan tőle.
- Ne felejtsd el, amit mondtam - mondta neki, mire Delia sarkon fordult, és
kiszaladt a szobából.
- Nem hiszem, hogy tud valamit. – Knowles felállt bőrszékből, ahol eddig ült.
- Talán nem, de lefogadom, ha valamelyik néger tud, ez a nő megtalája.
- Mondom, hogy Traskkel van. Olyan hírek keringenek, hogy bármelyik nap
visszatérhetnek. A francia, aki Trasknek felbérelte a zsoldosokat, kéthónapos munkát
ígért. Az idő lassan letelik.
- Helyes – mosolyodott el vékonyan William. – Kétszerezd meg a
fogadótársaságot. Nem akarok semmlyen baklövést. Azt akarom, hogy Salena itthon
legyen, de azonnal.

Az előző napokban Silver és Morgan minden szabad percüket együtt töltötték.

Órákig sétáltak a fedélzeten, a jövőről beszélgettek, megvitatták álmaikat és
céljaikat, bár ez egyikőjük számára sem volt könnyű.
- Mit szeretnél, Silver? – kérdezte Morgan, amikor egy szeles reggelen a
korlátnál álltak. – Mi tenne boldoggá?
Silver felnézett rá elmosolyodott, és magában megcsodálta jóképű arcát és álla
erős, egyenes vonalát. – Mielőtt veled találkoztam, soha nem kérdeztem ezt
magamtól. Csak arra az egyre tudtam gondolni hogy elszökjek Katongáról.
Próbáltam apró örömöket találni, amik csak az enyémek.Amikor elszöktem,
szerettem, hogy független vagyok, még akkor is, ha ez az jelentette, hogy egy
szörnyű kocsmában kellett dolgoznom.
- Olyan fontos az, hogy független légy? – kérdezte Morgan. Ugyanolyan
impozáns látványt nyújtott most, mint első nap, amikor Silver meglátta. Arcát újra
barnára sütötte a nap, a szeméből pedig eltűnt a sivárság.
- Bizonyos értelemben igen. De most, hogy találkoztam veled, megértettem,
hogy két ember is lehet úgy független, hogy együtt vannak. Úgy érzem magam,
Morgan, hogy végre teljes ember vagyok. Érted ezt?

277
 Morgan bólintott. Szerette volna elmondani Silvernek, hogy pontosan érti, amit
mond, és hogy nem tudja nélküle elképzelni az életét. De nem volt rá képes.
Átkozottul nehéz volt kimondania, hogy mennyire sokat jelent számára. – Én, tőled
eltérően, mindig a magam ura voltam - mondta inkább. - Tizenkét éves voltam,
amikor apám meghalt, és anyám is hamar követte. Tizenöt évesen örökre elhagytam
Angliát. Az öcsém öt évvel fiatalabb volt. Nagy felelősséget jelentett, de nem bántam.
Úgy éreztem, hogy szükség van rám. Miután idősebb lettem, nem hiszem, hogy
foglalkoztatott volna ez a dolog. Most már jobban tudom.
- Szükségem van rád, Morgan.
Morgan lehajtotta a fejét, és gyengéden, nyugtatólag megcsókolta Silvert,
amitől a nő biztonságban érezte magát. – Nem jobban, mint nekem rád.
Aztán Jacquesról és Teresáról kezdtek el beszélgetni, hogy milyen boldogok
együtt. - Azt hiszem, Jacques az első pillanatban beleszeretett, ahogy meglátta
Teresát - mondta Morgan. - Pontosan olyan kis szemtelen lány, mint amilyet Jacques
szeret. - Éhes tekintetet vetett Silver felé, és szája sarka felgörbült. - Ő tanította meg
nekem, hogy értékeljem a tüzes természetű nőket.
Silver is elmosolyodott, de túl hamar elfordult. Morgan a kezébe fogta az állat,
és kényszerítette, hogy nézzen vissza rá. - Mi baj van? - Mondd el!
- Tudom milyen nőt szeretnél - mondta Silver halkan. - Én aligha felelek meg az
ízlésednek.
- Tévedsz, Silver. Te azt tudod, amiről azt hittem, hogy akarom. Ostoba voltam.
Most már világosan látom, ahogy Jacques is mondta, hogy soha nem lennék boldog
egy olyan nővel, mint Lydia Chambers vagy a többiek, akikkel eddig kapcsolatom
volt. Nekem olyan nőre van szükségem, aki nem fél ellentmondani nekem. Egy erős,
szenvedélyes nőre. Olyanra, amilyen te vagy, Salena.
SiIver Morgan nyaka köré fonta a karját, és szíve minden szerelmével
megcsókolta.
Morgan vonakodva, de elhúzódott. - Ha így folytatod, rögtön az ágyamba
cipellek. - Csibészesen elmosolyodott. – Ez pedig felhozza a következő témát. Hogy
érzel a gyermekek iránt?
Silver is elmosolyodott. - Imádom a gyerekeket. Delia és én, amikor csak el
tudtunk szökni, az újszülöttekkel voltunk együtt Katongán. Olyan aprók és
védtelenek. Szeretnék egy kisfiút, aki pontosan olyan, mint te.

278
 - Egy kislány sem lenne rossz aki olyan, mint te. Ahogy emlékszem, te voltál
apád szeme fénye.
Silvemek lehervadt a mosoly az arcáról. - Ugye nem viszel vissza oda? Úgy
értem, elviszel Georgiába?
Morgan megfogta a kezét. - Látnom kell Williamet. Szükségem van a
beleegyezésére, ha megadja. Szeretném, ha tudná, hogy jól vagy, biztonságban, és
tudok rólad gondoskodni. Mint a feleségem, te...
- A feleséged? De hát házasságról nem is beszéltünk. Még meg sem kerted a
kezemet!
Morgan el vigyorodott. - Salena drágám, mit gondolsz miről beszélünk? A
megfelelő alkalomra vártam. És éppen most akartam megtenni.
Silver azt sem tudta, nevessen-e vagy sírjon. Gondolt rá, persze, ezt nem
tagadhatta. De valóban akata a házasságot? Morgan egyszer már megkérte a kezét,
de az más volt. Vagy mégsem? Morgan mindig csak a tulajdonról beszélt. A
szerelmet nem is említettek. És voltak még más problémák is, például az apja.
- Nem akarok visszamenni Katongára - mondta, hogy elkerülje a témát. - Ha
visszamegyek, apám nem fogja engedni, hogy újra elmenjek.
- Az apád és én barátok vagyunk. Nem lesz ez olyan nehéz, mint ahogy
gondolod, Silver.
„Tévedsz” - gondolta Silver, „szörnyűségesen és fájdalmasan tévedsz”. - Te
nem ismered őt úgy, mint én. Nem fog elengedni.
Morgan megfogta Silver mindkét kezét melyek remegni kezdtek. - Ezt nem
mondhatod komolyan.
- Megtalálja a módját. Ő már nem az az ember, akit te ismertél.
- Figyelj rám, Silver - mondta neki és gyengéden megszorította a kezét. -
Rajtam kívül öt tengerész, tizenöt matróz és legalább egy tucat zsoldos van ezen a
hajón. Ha kell, együttes erővel hozunk el Katongáról. Most már bízol bennem?
„Ez nem bizalom kérdése.” - Tudom, hogy nem értesz velem egyet, de úgy
tűnik, ebben nekem kell döntenem. Ha törődsz velem annyira, hogy feleségül veszel,
akkor tiszteleten tartod az akaratomat is.
Morgan tekintete megkeményedett. Az előbb még csillogó zöld szeme most
sötét volt, olvashatatlan napbarnította homlokán pedig apró ráncok jelentek meg. -
Az ördögbe, Silver, ne tedd ezt velem! Tartozom ezzel az apádnak.

279
 Silver ellenkezni szeretett volna, kiabálni, szitkozódni, könyörögni, hogy ne
engedje el, de nem tette. - Rendben van - egyezett végül bele, bár nagyon nehezére
esett. - Úgy csináljuk, ahogy te akarod. - Hát nem így volt mindig is?
A legnagyobb időt kettesben töltötték. Még Sogger is ki volt zárva a
szobájukból, amit a macska zokon is vett. Vacsoránál viszont csatlakozott hozzájuk
Hamilton Riley és néha Jeremy Flagg, aki a harc közben nyújtott kitűnő teljesítmé-
nyéért belső tisztté lépett elő. Mr. Flagg általában vidám volt, Ham pedig jó
hangulatú, mint mindig.
- Igazán megkedveltem az öccsét - mondta Ham Morgan-nek. Aznap este az
utolsó csirkét, némi friss italt és gyümölcsöt ettek, amit Mr. Flagg egy kis maja faluból
kért. - Ami azt illeti, Brendan kitűnő katona.
Azalatt az idő alatt, amióta elhagyták Georgiát, Ham sokkal érettebb lett. Már
igazi férfi volt. Az ütközetben kitűnt, mert bátran vezette embereit és végig tiszta fejjel
tudott gondolkozni. Morgan azt tervezte, hogy kitüntetésre fogja javasolni.
- Az igazat megvallva - szólalt meg, majd letette villáját és felemelte
borospoharát -, aggódom miatta. Mindig olyan hetyke volt és rámenős, most pedig
visszahúzódó és magába forduló lett. Nem vall rá ez a viselkedés.
- Sokat szenvedett - mondta Silver.
- Nagyon szörnyű lehetett a börtönben - tette hozzá Ham. – Sok barátját
elvesztette, nem szólva a fizikai bántalmazásokról, amiket el kellett viselnie.
- Kaptam egy képet arról, hogy mi folyik ott. – Morgan újra ivott egy nagy
kortyot. - El tudom képzelni, min mehetett keresztül Brendan. A pokolba is, bárcsak
tehettem vagy mondhattam volna valamit, amivel segíthettem volna rajta.
- Mikor megy vissza Brendan Savannáh-ba? – kérdezte Silver.
- Nem megy vissza. Ez az, ami még zavar engem. Texasban akar letelepedni.
Mielőtt mindez megtörtént, azt hittem, a kihívás vonzza, az a lehetőség, hogy
kipróbálja, mire képes egy ilyen szabad országban. De most... - Morgan fáradtan
felsóhajtott. - Volt idő, amikor azt hittem, hogy mindenre képes. Most már nem
vagyok ebben olyan biztos.
- Nem lesz semmi gond vele - mondta Silver - Belül ő egy nagyon erős ember,
olyan, mint a bátyja.
- Ha már mindenáron aggódni akar - szólt közbe Mr. Flagg gondterhelten -,
akkor inkább a kis Jordyért aggódjon.
- Jordyért? - kérdezte meglepődve Morgan. - Mi van vele?

280
 - Rejtély előttem, de a kölyök már nem a régi az utóbbi időben. Amióta Mr.
Bouillard elhagyta a hajót, nagyon szomorú.
- Már megpróbáltam beszélni vele - mondta Silver. - Az hiszem, aggódik azért,
hogy mi történik vele, ha visszamegyünk Savannáh-ba. Jordynak nincs családja,
nincs aki a gondját viselje. Morgan otthagyja a tengert, Jacques elment, Cookie-nak
pedig van egy barátnője, aki komolynak tűnik. ÉsJordyval így mi lesz?
- Ezt még így nem gondoltam át. Tudtam, hogy imádja a tengert, és gondoltam,
hogy a hajón akar maradni.
- Még nagyon fiatal, Morgan. Amíg a többiek vele voltak, úgy érezte, hogy van
családja. Miután elérjük Geogiát, senkije sem marad.
Morgan Silver kezére tette a kezét. - Itt vagyok neki én -mondta -, és itt vagy
neki te is. Csak mostanában nem mondtuk neki egyszer sem.
Silver elmosolyodott, és érezte, hogy egy újabb teher esik le a válláról.
Miután befejezték a vacsorát, felmentek a fedélzetre, hogy megkeressék a fiút.
- Nem láttad Jordyt? - kérdezte Morga Cookie-tól, aki szorgalmasan akasztgatta fel a
konyhában az asztal fölé a serpenyőket.
- Itt befejezte a munkát, aztán eltűnt. Gyakran csinálja ezt mostanában. -
Cookie Silverre mosolygott. - Kapott elget vacsorára? Nem akarom, hogy
lesoványodjon.
- Nagyon finom volt, Cookie. Egy falatot sem tudnék már lenyelni.
Morgan átvizsgálta az előfedélzetet, de nem talált semmit.
- Fogadok, hogy lement - mondta Silver.
- A raktérbe? Csak nem odament?
- Egyszer már megtaláltam ott. Lehet, hogy az a hely nyirkos és dohos, de
csend van, és senki sincs ott, aki zavarná az ernbert.
- Te már csak tudod - mosolyodott el vidáman Morgan. - Meg kellett volna
téged büntetnem, amiért felszöktél a hajóra, de az igazat megvallva, átkozottul
örültem, hogy megtetted. Isten tudja, hol lennél most, ha Barbadoson maradtál volna.
- Azt hiszem a drága Lydia is örül, hogy elmentem.
Morgan felnevetett. - Nem hibáztatom érte. Abban a pillanatban, ahogy
meglátott, tudta, hogy nincs esélye.
Amikor leereszkedtek a raktérbe, Silver jóslata szerint halványsárga fény
világított az egyik sarokban. Sogger egy nyá-vogással odarohant hozzájuk, és Silver
lábaihoz dörgölőzött.

281
 - Te soha nem tudsz titkot tartani - szidta meg a nő, mire a macska csak
dorombolt és miákolt.
- Menjünk! - Morgan megfogta Silver kezét, és a hajó bordáin keresztül a
sarokba vezette őt. Jordy félretette a matrózok kézikönyvét, és felpattant. Ahhoz
képest, hogy milyen keményen dolgozott, csíkos inge és nadrágja tisztának tűnt,
csak lapos sarkú csizmájának sarka volt elkopva.
- Valami baj van, kap'tány?
- Igen, fiam, baj van. De nem olyan, amit te követtél el. Én tettem valamit,
helyesebben nem tettem.
Jordy zavartnak tűnt.
- Miért nem ülünk le? - javasolta Silver, és néhány ládára mutatott, melyeket
Jordy rendezett be ülőhelynek. A lámpa fénye vibrált, hosszú, sötét árnyakat vetített
a falra. - Magányos vagy itt lent, ugye, fiam? - Mindig, ha Morgan így szólította őt,
megvillant valami Jordy szemében.
- Én szeretem, mert itt egyedül lehetek.
- Aki egyedül van, az gyakran magányos.
Jordy nagyot nyelt. - Azt hiszem, hozzá tudok szokni, mivel haa hazaírünk...
érünk, mindannyian elmennek.
Morgan álla megkeményedett. Megköszörülte a torkát. – Tudom, keményen
dolgoztál, Jordy, és azt is tudom, hogy egyszer saját hajót szeretnél, de én… mi…
vagyis Silver és én arra gondoltunk, hogy talán várhatnál egy keveset, mielőtt újra
kihajózol.
Jordy felkapta a fejét. Néhány gesztenyebarna tincs a homlokába hullott,
tenyerével hátrasimította őket. – Mit… mit ért ezalatt? Csak nem egy ágyat ad
nekem? Én pedig azt gondoltam, vagyis tudtam, hogy nagyon mérgesek a
jutalompénz miatt, de nem én loptam el. Azt hittem, hisznek nekem, azt hittem.
- Nem így értettem, Jordy.
Jordy nagyot nyelt, és majdnem elsírta magát. – Kérem, kap’tány ne kérje azt
tőlem, hogy hagyjam el a hajót! Nincs hová mennem.
- Ó, Jordy – suttogta Silver, és szeretett volna odamenni hozzá, de tudta, hogy
nem ez a megfelelő alkalom.
- Szeretném, ha hazajönnél velünk a savannah-i házunkba. Néhány évig
járhatnál ott iskolába, hogy felzárkózz a tanulmányaiddal, és ha végeztél,
visszamehetsz a tengerre.

282
 - Egy percig Jordy csak bámult rá. – Azt akarja, hogy magukkal éljek?
Morgan elmosolyodott. - Csak ha te is akarod. Tudom, hogy ez inkább bünetés,
mivel matróz vagy, meg minden, de elkelne egy kis segítség a házban és…
- Ó, igen – kiáltotta Jordy. – Nem leszek teher számára, megdolgozom a
költségeimért, és… - olyan vágyakozással nézett fel Morganre, hogy Silvernek
megdobbant a szíve. – És ha fiamnak szólít, büszke lesz rám.
Morgan sűrűn pislogott, és el kellett fordulnia. Előrelépett, megragadta Jordy
vállát, és melegen megölelte. - Én mindig büszke voltam rád, csak sohasem
mondtam.

Silver kihúzott egy fapadot a konyhában, és leült. A zöldséges hús evessel teli
fazékból gőz szállt fel. - Már megint kezdi Cookie. - A zömök, idős matróz egy csésze
gőzölgő kávét nyújtott át neki. - Helyettem hoz döntéseket, anélkül, hogy
megkérdezné róla a véleményemet.
- Kíváncsi voltam, meddig engedi, hogy maga fölé kerekedjen. - Halkan
felnevetett.
- Ez meg mit akar jelenteni?
- Azt, hogy ha szeret valakit az ember, az még nem jelenti azt, hogy nem
mondhat neki ellent. Mit csinált most?
- Azt mondta, hogy feleségül megyek hozzá, és Jordynak is úgy beszélt róla,
mintha ez már eldöntött tény lenne.
- Azt hittem, minden nő férjhez akar menni. Azt tudom, hogy én Mildredem
akar. Szinte csak erről tud beszélni.
- De nem én. Legalábbis eddig nem akartam. A saját életemet szerettem volna
élni, nem pedig egy férfi parancsoló szabályai szerint viselkedni. Még Morgan
szabályai szerint sem.
- Szereti őt, ugye?
- A kérdés az, hogy ő szeret-e engem.
- Miért nem kérdezi meg tőle?
- Talán megkérdezem.
- Vagy talán mégsem.
„Honnan tudja?” - Ha szeretne, akkor kimondaná.
- Nehéz neki.

283
 „Nekem is nehéz volt.” - Vannak dolgok, amiket nem mondtam el neki, Cookie.
Azt hiszem, el kellett volna mondani, de remélem, sohasem kényszerülök rá.
- Gondolja, hogy változtat valamin?
- Nem tudom.
- Egy-két nap múlva megérkezünk Barbadosra. Ha magának lennék, én
kiadnám, ami a szívemet nyomja, addig, amíg Morgan csak a magáé.
Silver nem válaszolt, csak ivott egy kortyot a kávéjából, a Részét pedig két keze
közt ringatta.
- Amíg teheti, missy, jól gondolja meg, hogy férjhez megy-e.
- Az apám terrorizálta az anyámat. Uralkodó volt, hatalmaskodó, kegyetlen,
erőszakos és gonosz. Sheridan Knowles, az intézőnk ugyanígy bánik a feleségével.
- A kap'tány férfi, és hajlamos rá, hogy néha önkényes legyen. Nagyon makacs,
uralkodni vágyó, néha pedig egyenesen erőszakos. De maga sem egy kimondottan
édesszájú, jólnevelt iskoláslány. Erős emberre van szüksége, aki tud bánni magával.
Ne higgyen mást. Lehet, hogy számos, keményen megvívott csata elé néznek, de ha
eléggé szeretik egymást, akkor mindent helyre tudnak hozni.
- Honnan tud ilyen sokat a házasságról?
- Az apám és az anyám a világ legboldogabb párja volt. Megtörténhet, Silver.
És magával is megtörténhet, higgye el.
Silver egy percig nézte a szakácsot, a szavain gondolkozott, majd arra gondolt,
mennyire szereti Morgant. – Köszönöm, Cookie.
Még soha nem mondott ilyen hálásan köszönetet. A pokolba is, most már tudta, hogy
állnak a dolgok. Kétségbeesetten szerette Morgant és majdnem elveszítette.
Engedte, hogy fölébe kerekedjen, mert félt attól, hogy újra elveszíti. De Cookie-nak
igaza van. Az ő véleménye ugyanolyan fontos, mint Morgané, és ha a férfi nem
szereti annyira, hogy ezt figyelembe vegye, akkor neki nem kell a férfi.

24. fejezet

Morgan figyelte Silver merev tartását. Egész vacsora alatt ingerült volt, és
amikor befejezték az étkezést, úgy tűnt, megkönnyebbült. Felmentek a fedélzetre
egy késő esti sétára.

284
 Morgan figyelte a nő feszült arcát, majd egyszer csak megállt a korlát mellett,
és szembefordult vele. – Miért van az a határozott érzésem, hogy valamit nagyon el
akarsz nekem mondani?
Silver felemelte a fejét, mintha felkészülne a harcra. – Holnap elérjük
Barbadost?
- Igen. Valószjnűleg valamikor kora reggel.
- Akkor úgy tűnik, itt az idő, hogy megkérj.
- Megkérni, mit?
Silver még feszültebb lett. - Hát, hogy a feleséged legyek, ha még akarod.
- Persze, hogy akarom. Azt hittem, ezt már elintéztük.
- „Te” intézted már el. Nekem még lenne valami beleszólásom a dologba.
- Neked még… - Morgan beletúrt sötétszőke hajába. – A fenébe, Silver, jól
tudod, milyen nehéz ez nekem.
- Nem esett nehezedre parancsolgatni nekem az elmúlt néhány hónapban, de
ha meg kellene „kérned” valamire ahelyett, hogy megparancsolnád, ez már persze
nagyon nehéz.
Morgan elmosolyodott volna, ha Silver nem lett volna olyan átkozottul komoly.
- Te kis boszorkány, te élvezed ezt.
Silver kemény arca egy kicsit meglágyult. - Csak tégy úgy, mintha nem lennék
itt.
Morgan felnevetett. - Azt hiszem, azt szeretnéd, hogy letérdeljek előtted.
- A körülményeket figyelembe véve - a matrózokra nézett, akik a kötélzeten
dolgoztak körülöttük - nem hiszem, hogy ez szükséges lenne.
Morgan megfogta Silver kezét, mely meleg volt és puha az ő sötét, kérges
tenyerében. - Hozzám jössz feleségül, Silver?
Silver arcán gyengédség futott végig, de gyorsan eltűnt. - Igen, ha beleegyezel
a feltételeimbe.
- Feltételek! Miféle feltételek? Azt hittem, az elég, hogy megesküszöm, hogy
becsülni és szeretni foglak, amíg csak a halál el nem választ.
- Komolyan beszélek, Morgan. Erről nem beszéltünk, de ez nekem nagyon
fontos.
- Rendben van, kis boszorkány, jöhetnek a feltételeid.
- Először is meg kell ígérned, hogy nem döntesz az életemről anélkül, hogy
megkérdeznéd az én véleményemet is. Másodszor, egyenlő beleszólási jogot akarok

285
ebben a házasságban. És végül szeretném, ha szereznél nekem valami munkát.
Nekem nem az jelenti a boldog életet, hogy egész nap ücsörgők a penészes, öreg
házunkban, amíg te dolgozol.
Morgan szája megrándult. - A házam nem egy penészes, öreg ház. Ami azt
illeti, igencsak bájos fészek.
Silver nem felelt, várta, hogy Morgan folytassa.
- Az első és a második feltételt illetően nem hiszem, hogy jogtalan lenne, ha
egyenlő beleszólási jogot kérnél. De ha holtpontra jutunk, akkor az én szavam lesz a
végső. Silver végiggondolta. - Megegyeztünk.
- És ami a munkát illeti, mit szólnál a gyapotkereskedelemhez?
Silver szeme elkerekedett. – Komolyan mondod?
- Éles eszed van, Silver. Úgy gondolom, nagyon jól belejönnél, amíg a
gyermekek meg nem születnek. Aztán pedig majd meglátjuk.
Silver óvatosan fürkészte Morgan arcát. – Nagyon számítónak tűnsz ezzel
kapcsolatban.
- Valóban? – Morgan meleg tekintete elhomályosodtt. – Azért, mert nekem is
van egy feltételem. Tudni akarom az igazat arról, hogy miért szöktél el Katongáról.
Tudni akarom, hogy milyen titkot rejtegetsz előlem.
Silver egy pillanatig meglepett volt, majd megadta magát. Elfordult, és
megmarkolta a korlátot. – Azt reméltem, hogy soha nem kell megtudnod. Azt hittem,
hogy csak… - nagyot nyelt, és kinézetta sötét vízre. – De azt gondolom, nem
tisztességes, hogy egy ilyen dolgot eltitkolok előtted, mivel megváltoztathatja az
irántam táplált érzéseidet.
- Semmi sem változtatja meg az érzéseimet. Szeretném, ha ezt megértenéd. –
Silver nem igazán hitt neki, Morgan látta a szemében.
- Emlékszel, amikor először szeretkeztünk? – kérdezte.
Morgan lágyan elmosolyodott. – Hogyan felejthetném el?
Silver elengedte a megjegyzést. – A gyermekkoromról beszéltem neked… a
férfiról, aki… megtámadott.
- Igen. – Morgan mosolya elfelhősödött.
- Az a férfi még mindig ott él Katongán. Tizenhárom éves korom óta állandóan
figyel. Minden éjjel attól rettegtem, hogy újra megpróbálja. Azon az éjjelen, amikor az
emigránsokat szállító hajó útnak indult, az a férfi sokat ivott, és mivel féltem attól,

286
amit tenni akart, elloptam egy mészároskést a konyhából, és felvittem a szobámba.
Éjfél után bejött. – Silver remegni kezdett, és Morgan magához húzta.
- Folytasd – sürgette.
- Megfenyegettem, hogy megölöm, és komolyan gondoltam, Morgan, ezt ő is
tudta. Elment, de dühöngött. Tudtam, reggel meg fog verni, mint ahogy oly sokszor
azelőtt. Ha megpróbálta volna… - Silvernek elakadt a hangja, mire Morgan
erősebben szorította, kezével mellkasához fogta a fejét, és közben nyugtatóan
simogatta a haját.
- Jól van, Silver, most már senki nem bánthat.
- Az a férfi az apám, Morgan. William Hardwick-Jones.
Morgan megdermedt. „Az lehetetlen!” Tagadni próbálta, szerette volna azt
mondani, hogy Silver téved, és ismerje el. Egyetlen ember sem tenne ilyet, de
legfőképpen nem William. Érezte, ahogy Silver remeg, hallotta halk zokogását, és
tudta, hogy ez az igazság. Kétség sem fért hozzá. Istenem, mit kellett elszenvednie!
Talán még mindig szenvedne, ha otthagyta volna.
Egy kardcsapás erejével hasított belé a tudat. Eszébe jutott, hogy viselkedett
Silver, amikor először jött a hajóra. Milyen kétségbeesetten próbált menekülni, nem
törődve a veszéllyel, amibe sodorta magát, akár élete kockáztatásával is meg akart
szökni. A túlélésért harcolt, a saját életéért. „Ha legalább elmondta volna nekem!”
Újabb igazság ütötte fejbe. „Nem hittél volna neki!” Elmondhatta volna neki
ugyanezeket a szavakat, de ő csak kigúnyolta volna érte.
Arcát Silver könnyes arcához szorította, és érezte a végtelen szomorúságot,
ami átjárta a testét. Morgan hozzásimult, szerette volna elűzni fájdalmát, és
valahogan jóvátenni azt, amit elszenvedett. Gyengéden előre-hátra ringatta, hogy
megnyugtassa.
Silver elhúzódott, hogy ránézzen. Ujjai melegek voltak az arcán. – Te sírsz –
suttogta.
Morgan eddig nem is vette észre. – Azért, amit szenvedtél, és azért, amit én
tettem, vagy amit tennem kellett volna. Szeretlek, Silver. Attól a naptól fogva, hogy
megláttalak, és addig foglak szeretni, míg meg nem halok.
Silver átkarolta a nyakát. – Én is szeretlek – felelte lágyan. – Jobban, mint
gondolnád.

287
 Morgan magához ölelte, és fülébe suttogta azokat a szerelmes szavakat,
amiket eddig nem tudott kimondani. De szíve fellázadt a gonoszság ellen, amit Silver
ellen lekövettek, ezért hideg, sötét tervet eszelt ki.
Amikor elérik Katongát, megöli William Hardwick-Jonest.

Ahogy Morgan megjósolta, másnap reggel elérték Barbadost. Silver Jordyval partra
szállt, és teljesíteni készültek Morgan szigorú utasítását, hogy vegyenek meg
mindent, ami közelgő esküvőjükhöz kell. Egy matrózt elküldtek Lady Grayson
házába, hogy elhozza Silver ruháit, amiket otthagyott, miközben Morgan elvégezte
teendőit, és megszervezte az esküvőt.
Holnap elutaznak a hat mérföddel délkeletre fekvő Krisztus Templomába, és
összeházasodnak. Silver nagyon örült, amikor rájött, hogy már alig várja.
- Ezt kellene viselnie, Silver – Jordy Silver mellett állt egy nőikalapboltban a Tudor
Streeten, és egy bájos, krémszínű csipkés fátyolra mutatott, melyet gyöngyök és
apró szaténvirágok díszítettek.
Silver hódolattal érintette meg a finom fátyolt. – Gyönyörű.
- Milyen színű a ruhája? – kérdezte az őszülő, angol kinézetű, pisze orrú
eladó a pult mögül. Az üzletben mindenféle méretű és alakú főkötők voltak,
némelyek virágosak, tollasok, mások csipkések. Voltak ott rojtos napernyők,
kézzel festett legyezők, és mindenféle színű és méretű szalagok.
- A ruha világoskék, de a sujtás rajta krémszínű csipke, körülbelül olyan, mint
ez a fátyol.
- Akkor ezt kell viselnie, drágám – mondta az eladó.
- Jordy?
- Maga lesz a legszebb menyasszony a világon.
- Rendben van, megveszem.
Már befejezték a vásárlást, és éppen indultak volna vissza a hajóhoz, amikor
egy magas, csontos arcú férfi kopott, fehér vászonnadrágban eléjük lépett.
- 'Napot, Miss Jones. – Rövidre nyírt haja és hosszú cimpájú füle volt,
bűnözófülek, mondta egyszer Silvernek valaki.
Silver megtorpant és azon csodálkozott, hogy honnan ja a férfi a nevét - Jó
napot! – Újra elindult volna, de a férfi nem mozdult. - Ha megbocsát…
- Sajnálom, hölgyem, attól tartok, nem tehetem. – A férfi lenézett a kezében
tartott papírra. Silver jól ismerte ezt a papírt: a körözőplakát, melyen ott volt a rajzolt

288
kép is róla. Menekülni akart, de a magas férfi megragadta, és hosszú karjával erősen
tartotta, miközben fejére húzott egy zsákot, és behúzta egy sikátorba. Silver
megpróbálta megrúgni, megpróbált kiszabadulni, de a férfi erősen tartotta.
Engedje el! - kiáltotta Jordy és a magas férfi mellkasát ütögette, megütötte az
arcát, majd megpróbálta levenni a kezét Silverről. Egy másik, hasonlóan magas férfi
Jordy háta mögé került, és határozott ütést mért a fejére. Jordy egy faépület falának
zuhant.
- Jordy! – Silver halltota a zavargást, és kitartóan vádaskodott, hogy
kiszabadítsa a karját azokból az erős karokból, melyek bilincsbe fogták.
Kétségbeesetten próbálta lehúzni magáról a combjáig lelógó durva zsákot. Féltette
Jordyt, és biztos volt benne, hogy mindez az apja műve, ezért rettegett, hogy
sikerülni fog neki.
A zsák alatt sikoltozni kezdett, és remélte, hogy valaki meghallja, de a férfi keze
és a nehéz szövet elnémították. Harcolt, hogy kiszabaduljon, és újra sikítani próbált.
Ekkor valami súlyos tárgy fejbe vágta, és összeesett. Látása elhomályosult, majd
minden elsötétült előtte. Morganre gondolt, és az esküvőre, amin nem lehetett ott.
„Istenem, add, hogy megtaláljon, mielőtt túl késő lenne.”

- Silvert elrabolták, kap'tány - kiabálta Jordy, még mielőtt felbotladozott a kikötőhídon.

A homlokán lévő sebből folyt a vér. - Ránk támadtak! Elviszik őt Katongára!
Morgan ledobta a papírt, amit olvasott, és Jordy felé rohant fedélzeten.
Megragadta a fiú vállát, miközben észrevette a vért a ruháján, szeme körül a csúnya,
lila véraláfutást, elszakadt ingét és piszkos ruháját.
- Nyugodj meg, fiam! - Neki magának is nehezére esett megnyugodni. - Higgadj
le, és mondd el, hogy mi történt!
- Két férfi... nagyok voltak... matrózok a kinézetük alapján. - Elvitték Silvert.
Biztosan a jutalmat akarták.
- A pokolba! Azt hittem, mostanra már elterjedt a hír, hogy a pénzt már
felvették.
- Biztosan a jutalmat akarták. Egy plakát volt a kezükben, és ők várt minket.
Morgan most az egyszer nem javította ki Jordy hibáit. - Mikor történt ez?
A fiú még idegesebbnek tűnt. – Három vagy négy órával ezelőtt. Keményen
leütöttek engem, uram. Még most is ott lennék, ha néhány matróz rám nem talál.

289
 Morgan Jordy összevert arcára nézett. – Jobban teszed, ha lemész a
konyhába, és megkéred Cookie-t, hogy nézzen meg.
- Mi lesz Silverrel?
Morgan megragadta Jordy vállát. – Tudjuk, hová vitték. Keze ökölbe szorult - Mi
is Katongára megyünk, csak kicsit hamarabb, mint ahogy terveztük.
Most vette észre először a kis papírzsákot, amit Jordy a kezében szorongatott.
Kézfeje véres volt, és Morgan komor mosollyal arra gondolt, hogy sokkal jobban a
saját fiának tartja őt, mint eddig hitte. – Mi az? – kérdezte.
Jordy kinyitotta a papírzsákot, és kivette belőle a krémszínű fátyolt. – Az
esküvőjükre vette.
Morgan álla megkeményedett. Remegő kézzel elvette a fátyolt, megfordult,
majd hátrament, hogy előkészüljenek az induláshoz.
Jordy utána futott. – Nem lesz semmi baja, ugye? Úgy értem, ha hazamegy,
senki nem fogja bántani, vagy ilyesmi?
- Nem, fiam – fogadta meg Morgan, és imádkozott, hogy így is legyen. – Még
azelőtt odaérünk, hogy valaki is megpróbálná.

- Gondolom, élvezted a kis… kalandodat? - William Hardwick-Jones kihúzta a

mahagónia asztal végén álló magas támlájú, faragott széket. Fejük felett a
kristálycsilláron hosszú, vékony viaszgyertyák álltak, és sötét árnékokat vetettek az
arannyal bevont falakra.
- Az igazat megvallva igenis élveztem - felelte Silver. – Olyannyira, hogy alig
várom, hogy folytatódjon a közeljövőben. – Nem lenne szabad szembeszállni vele.
Tudta, hogy veszélyes, de képtelen volt megállni.
Apja erősen megszorította Silver székének támláját. – Úgy hiszemm rdérgénm
hogy az utazásaidnak jó időre vége szakadt.
Silver nem felelet. Hagyta, hogy apja leültesse az asztal egyik végére, majd ő is
leüljön a másikra. William ugyanolyan sötét és gonosz volt, mint ahogyan emlékezett
rá, de mint mindig, most is makulátlan öltözetű. Hivatalos, fekete öltönye, vörös
mellénye és fehér, széles gallérja csillogott a gyertyafényben.
Silver egy elegáns, fodros ruhát viselt, melyet kiválasztottak számára, és
gondosan kiterítették baldachinos ágya végébe.
Kora délután érkezett Katongára, egy nappal azután, hogy elrabolták. Hasogatott a
feje, tarkóján nagy púp volt, és gyűrött, piszkos, rózsaszín selyemruháját viselte.

290
Nem sokkal azután nyerte vissza eszméletét, hogy a kis, kétárbocos vitorláshajó -
melynek fedélzetére felcipelték - kihajózott a Carlisle-öbölből. Túl messze voltak már
a tengeren ahhoz, hogy bármit is tegyen, ezért csak tehetetlenül figyelte, ahogy a
sziget egy kis ponttá zsugorodik a távolban.
Miután hazaért, rögtön a szobájába vezették, bezárták, és azt parancsolták,
hogy pihenjen, ami aligha volt lehetséges. Amikor Millie, az emeleti szolgálólány -
akit az apja maga választott ki - bejött egy tálca étellel, Silver az ablaknál állt, és a
vasrácsokon keresztül a tengert nézte. Rettegett a megpróbáltatástól, ami rá várt, de
abban reménykedett, hogy Morgan mostanra már észrevette, hogy eltűnt, és rájött,
hova vihették. Imádkozott, hogy Jordynak ne essen komoly baja.
Silver az asztal másik végére nézett. Kettőjük közt csillogó kristálypoharak,
súlyos ezüst evőeszközök és aranyszélű porcelántányérok álltak az asztalon. Látta,
hogy apja hideg, sötét tekintettel figyeli őt.
- Mondanál valamit róla?
- Miről? - kérdezte Silver színlelt közömbösséggel, és ivott egy korty bort. -
Georgiába vagy Mexikóba való utazásomról? Az első határtalanul kellemetlen volt,
biztosíthatlak. A második azonban... érdekes... hogy csak a legkevesebbet mondjam.
- És Trask őrnagy?
„Ne mondd ki! Ne mondd meg neki!” - Össze fogunk házasodni.
William hangos, recsegő hangon felnevetett. - Azt mondta neked, hogy
házasodni akar? Nem hittem volna, hogy odáig alacsonyodik, hogy hazudik, azért,
hogy elnyerje a kezedet.
- Azt hiszel, amit akarsz. Morgan el fog jönni értem. William élesen nézett
Silverre, majd megvonta vastag, izmos vállát. - Hadd jöjjön - mondta látszólag hűvös
hangon, de sokkal erélyesebben húzta ki szalvétáját az ezüstgyűrűből, mint szokta,
majd erős, csontos combjára terítette.
- Én vagyok a törvényes gyámod. Te csak egy nő vagy. Nincs több jogod, mint
egy négernek, aki a földeken dolgozik. Vissza fogom utasítani a kérését, ha valóban
meg akar kérni. Megtiltom a házasságot, és elküldöm.
- Ezt nem teheted!
Szája figyelmeztetően elvékonyodotí. - Nem-e? Milyen gyorsan felejtesz! Én
vagyok a törvény Katongán. Te ittmaradsz velem.

291
 Jeges félelem kúszott fel Silver hátán. Keze remegett, amikor felemelte a
poharat, hogy egy újabb bátorító kortyot igyon. - Miért? Miért akarsz itt tartani
akaratom ellenére?
William elmosolyodott, de sötét szeme kemény maradt. - Mindketten tudjuk,
hogy miért, Salena. Azután, hogy az őrnaggyal... kapcsolatba kerültél... sokkal
jobban kellene értened. Bizonyos értelemben még hálás is vagyok neki.
- Miért?
William tekintete Silver arcáról lesiklott a testére, majd elismerően
megnyugodott a mellén. - Az már világos, hogy nem vagy szűz. Bár egyáltalán nem
így terveztem, de most már az érzékenységed nem állhat az utunkba.
Silver rémülten nézett rá. - Tudod te, hogy mit beszélsz? - Hangja egyre
magasabb lett. - Ez szentségtörés! Természetellenes! Melyik férfi kívánja meg a
saját húsát és vérét?
William elgondolkozott,mintha valami kellemetlen döntést fontolgatna. - Ha ez
megnyugtatja a lelkiismeretedet, nem vagyunk vérrokonok.
- Micsoda? Nem vagyunk... azt akarod mondani, hogy nem az apám vagy?
- Fizikai értelemben nem. Bár mindketten fenntartjuk látszatot.
- Nem hiszek neked.
- Pedig hinned kell, drágám. A részletek nem fontosak.
- Az számít, hogy te hozzám tartozol, mindig is hozzám tartoztál, és hozzám is
fogsz tartozni. Az enyém vagy, Salena. - Sem Morgan Trask, sem semmilyen más
férfi nem fog ezen változtatni.
- Őrült vagy! - Silver egyik fele elhitte, amit hallott. Olyan hatalmas
megkönnyebbülés lett úrrá rajta, hogy majdnem elszédült. William nem az apja! Vagy
ez is csak egy újabb trükk, hogy elcsábítsa, ezúttal szavakkal?
- Biztosíthatlak, hogy nagyon is normális vagyok. Miután elfogadtad a
helyzetedet, mint a szeretőm, látni fogod, hogy sorsod jelentősen javulni fog.
Gondoskodni fogok róla, hogy indened meglegyen, amit csak kívánsz, ruhák,
ékszerek. tazni is fogunk, ha azt akarod. Európa szóba sem jöhet, de átázhatunk
Amerikába, vagy meglátogathatjuk a Keletet.
A szoba forogni kezdett Silverrel. Ez nem lehet igaz! Túl sok volt, amit fel kellett
fognia, és túl sok volt, amit nem értett.
- És mi van az igazi apámmal?

292
 - Kihűl a vacsorád - mondta William szándékosan elterelve a szót. - Ez a liba
igazán finom. - Levágott egy darabot, és a szájához emelte.
Silver egy falatot sem tudott lenyelni. Megakadna a torkán, és megfulladna. -
Sajnos, nem vagyok éhes.
William letette a kését. - Enni fogsz, Salena, vagy különben meg kell
büntesselek az engedetlenségedért. Mivel már így is sok van a rovásodon, javaslom,
hogy tedd, amit mondok.
Silver megragadta az asztalt, hogy megtartsa magát. Ez volt az a férfi, akit
ismert. Hidegen kimért, fájdalmasan kegyetlen. Az asztal másik végén William szeme
várakozással telve csillogott. Élvezte a kegyetlenséget. A félelem fokozta nemi
vágyát. Silver felemelte a villáját, és evett egy falat gőzölgő vajas kukoricát. Majdnem
megfulladt, de leöblítette egy korty borral.
- Így már más - mondta William megdicsőült arccal. Mindig így nézett, amikor
Silver megadta magát. Silver inkább nézte ezt a tekintetet, mint önelégült mosolyát,
valahányszor harcolt ellene.
- A „barátaid”... üdvözletüket küldik - mondta William.
Silver megnedvesítette az ajkát Quako és Delia? Jól… jól vannak?
- Quako megízlelte a korbácsot neked köszönhetően. Dee mivel időben
hazajöttél, az asszonya megmenekült a hasonló ló sorstól.
- De hát Delia terhes! – Silver az ölében lévő szalvétát gyűrögette. - Csak nem
tennél vele olyat, ami árthatna neki?
William hidegen nézett rá. – Azt hiszem, ez tőled füg.
- Tőlem?
- Az... együttműködésed fogja biztosítani Delia biztonságát, Salena. Persze,
akárhogy is döntesz, a végén úgyis én nyerek. Tőled füg.
Silver egy percig csak nézte őt. Ha eddig kegyetlennek gondolta, akkor még
jóindulatúan vélekedett róla. – Úristen, te egy szörnyeteg vagy.
- Te pedig, drágám, a legcsábítóbb teremtés, akit vlaha láttam. Azóta kívánlak,
ahogy nőiességed először kezdett kibontakozni. Hiba volt olyan türelmesen várni. Ha
ezt a lépést már korábban megtettem volna, nem következett volna be ez a sok
kellemetlenkedés. Régóta elfogadtad volna a sorsodat. Nyugodj bele, Salena és
hagyd, hogy így legyen.
Silver dermedten ült a széken. Ki ez az ember, aki az apjának adja ki magát?
Hol van az igazi apja? És hol van Morgan?

293
 - Fejezd be a vacsorádat, Salena. Későre jár, és még sok mindent tartogatok
számodra ma este.
William szeme Silver mellére siklott, mely sűrűn hullámzott minden
levegővétellel. A nő keze akaratlanul is összezáródott a vajas kés nyelén, ami a
tányérja mellett feküdt. Bárcsak az a borotvaéles kés lenne, amit egyszer már
felhasznált ellene!
Évek óta gyötörte őt gonoszságával, hazudott arról, hogy kicsoda valójában, és
kegyetlenül bánt vele. Most már tudja az igazat, minden lelkiismeret- furdalás nélkül
megölheti.
Az ajtónál hallott zajra felfigyelt. Hangos férfihangok veszekedését,
üvegcsörömpölést és csoszogú hangot hallott. Aztán Morgan lépett a szobába. Szája
összeszorítva egy kemény, vékony vonalnak látszott. Az arcán lévő forradáson
ragyogott a gyertyafény, amitől elszántnak és vészjóslónak tűnt, zöld szeme pedig
dühtől villogott.
- Morgan! - Silver hátratolta a székét, és felállt.
- Silver! - Morgan odasietett hozzá, és aggódó szemmel áajgnézett rajta. Silver
könnyein keresztül látta, hogy közeledik felé. - Jól vagy? - kérdezte Morgan, amikor
meglátta nedves arcát.
- Igen, most, hogy már itt vagy.
Morgan védelmezőén átölelte a derekát, és magához húzta. - Minden rendben
lesz.
Silver bólintott. Olyan nagy gombóc volt a torkában, hogy nem tudott
megszólalni.
- Hol van? - Morgan a herceget keresve ránézett az asztal végén ülő sötét
alakra, ki arrogánsán figyelte őt, majd tekintete továbbsiklott.
William hátratolta a székét, és lassan felállt. - Tehát mégis komolyak a
szándékai - mondta. - Nem vádolhatom semmivel.
- Ki az ördög maga?
- Reméltem, hogy Sheridan rá tudja beszélni, hogy távozzon. Persze csakis
Silver érdekében.
- Knowles a törött állkapcsát ápolja. Azt akarom tudni, hogy ki maga, és hol
találom a herceget.
Silver szólásra nyitotta a száját, de Morgan figyelmeztető tekintete belefojtotta a
szót.

294
 William válasz helyett a közelben álló fekete szolgához ordult. - Bolen, hozd be
a két kardot, ami az íróasztalom felett lóg.
- Igenis, massuh. - A szolga elment, William pedig sötét tekintetét Morganre
emelte. - Maga, Trask őrnagy, megbecstelenítette a lányomat, és ezért elégtételt
követelek.
- A lányát? – ismételte Morgan, mielőtt Silver megszólalhatott volna. – Ő
William lánya, és követelem, hogy azonnal mondja meg, hol van.
- Örömmel mondhatom, hogy évekkel ezelőtt meghalt. Ma este pedig magán a
sor.
Silver megragadta Morgan karját. – Ne tedd, Morgan!
- Ez az ember, akiről azt hitted, hogy az apád?
- Igen, de most már tudom, hogy nem az.
- Az apád tisztességes ember volt, Silver. Ez az ember bárki legyen is,
megérdemli a halált.
A szolga megjelent, kezében két hosszú, görbe pengéjű kardot hozott,
melyeknek fényes ezüstmarkolatuk volt. Átnyújtotta őket Williamnek, aki az egyiket
kihúzta a hüvelyéből, majd intett a négernek, hogy a másikat vigye oda Morggannek.
Silver még erősebben fogta Morgant. – Nem érted. A vívás, az az apám...
ennek az embernek a kedvenc időtöltése. Mesteri fokon forgatja a kardot.
- Kítűnő – mondta Morgan, majd kihúzta hüvelyéből a kardot, és tenyerén
megvizsgálta, milyen a pengéje. – Akkor még nagyobb élvezet lesz megölni őt.
William levette a zakóját, széke hátára tette. Morgan csak egy bő ujjú fehér
inget, szők barna vászonnadrágot és térdig érő csizmát viselt. William levette a
gallérját, majd a két férfi elment Silver mellett az ajtó előtti tágas helyre.
William meghajlította a kardját, felvette a kezdő állást, majd így szólt.
„En garde!”'

295
25. fejezet

Morgan William felé döfött, mire a két kard összeért ,acélpengéjük nagyot
csattant. Csak hetekkel lezelőtt vívott Morgan a Yucatánon. Karja erős volt, s
veleszületett tehetsége volt a kardforgatáshoz.
Ennek most átkozottul örült. Az ember, aki Kent hercegének adta ki magát,
igazi mester volt, ahogy Silver is mondta.
Előre- hátra mozogtak, hosszú fegyverük újra és újra összecsattant. Kimentek
az ajtón, végig a szűk folyosón, majd ki az előcsarnokba. A kegyetlen ütések élesen
csengtek, hangjuk visszhangzott a magas mennyezetű termekben.
- Kezd fáradni, Trask őrnagy? - gúnyolódott William, és lesújtott, amit Morgan
kivédett. Az ütésben olyan hatalmas erő volt, hogy Morgan válla beleremegett.
- Éppen ellenkezőleg. Most kezdem csak igazán élvezni.
Morgan döfött és szúrt. William hátralépett, kivédte, és Morgan bal oldalára
irányította ellentámadását. Morgan hárított és félreugrott. Újra összecsaptak, acél
csengett az acélon, támadás, támadás, támadás, hárítás, visszalépés, támadás.
Silver rémülten figyelte őket. Féltette Morgant, de elbűvölje bátorsága és
mozdulatainak halálos eleganciája. Bár mindkét férfi jól harcolt. Morgan játékában
olyan erő és szépség volt, ami túlszárnyalta Williamét is. Mégis William volt a mester,
és évek során szerzett tapasztalata nagy előnyt jelentett számára.
Silver önkéntelenül torkához kapott, amikor William kardja centiméterekre
süvített el Morgan feje mellett, és üres csat-íanással az ajtófélfába fúródott. William
gyorsan kihúzta, éppen amikor Morgan felé ívelt, és így ki tudta védeni a szúrást,
mely végzetes lehetett volna.
- Maga méltó ellenfél, őrnagy - mondta William. - Ilyet eddig elég nehéz találni
itt a szigeten.
296
 - Az utolsó ellenfele - felelte Morgan, és olyan hatalmas wel sújtott le, hogy a
hang megremegtette a falakat. William hárította és támadott. Silver felsikoltott,
amikor Morgan ingujján megjelent a vér.
- Már belefáradt a játékba? - kérdezte William. - Miért nem könnyíti meg
mindkettőnk dolgát? - Kegyetlen mosolyra húzódott a szája.
De amikor felemelte kardját, Morgan előreszúrt, mert végre talált egy kis rést,
amit keresett. A penge William bordái alatt a testébe fúródott. A gonosz férfi kardja
megállt a levegőben, majd kiesett a kezéből és a földre hullott. William a falnak dőlt,
lecsúszott a márványpadlóra, vércsíkot hagyva maga után a falon.
Morgan a kardja hegyét a torkának szegezte. - Ki maga? - kérdezte.
William nevetni próbált, de a hirtelen beléhasító fájdalomtól megvonaglott. -
Még mindig nem emlékszik rám? – Bár akkor még nagyon fiatal volt.
Morgan hidegen méregette, próbálta fiatalabbnak, vékonyabbnak és
keménynek elképzelni, ősz haj nélkül. - Ballantine!
- Geoffrey Ballantine. Tizenöt éve nem ejtettem ki ezt a nevet. – Köhögött egyet
és vér buggyant ki a száján.
- Maga volt William intézője és legmegbízhatóbb alkalmazottja. Maga és a
felesége együtt indultak el Williammel és Maryvel Katongára.
- Helyes, Trask őrnagy. Kivéve azt, hogy William és Mary soha nem érték el a
hajót. Volt egy szerencsétlen… balesetük az úton. A feleségem, Althea megszerette
a gyereket, Salenát, ezért a sajátunkként neveltük fel. Úgy jöttünk Katongára, mint
William és Mary.
- Meggyilkoltad őket? – kérdezte végül Silver, miután megtalálta a hangját. –
Megölted a szüleimet?
- Ez olyan lehetőség volt, ami csak egyszer adódik az életben. - Megint
köhögött. - Olyan vagyont szerezhettem, amire még a legmerészebb álmaimban sem
gondoltam
Nem igazán terveltem ki mindent előre, csak így alakultak a dolgok. A szolgák
magunkra hagytak bennünket a kikötőben egy nappal azelőtt, hogy a hajó
megérkezett. Tudtam, hogy miután megjött a hajó és felszálltunk, Althea és én
biztonságban leszünk, legalábis amíg Katongán leszünk. William és Mary teljesen
gyanútlanok voltak. Egy nagy ütés a fejükre, aztán egy halk lövés egy sikátorban, és
már meg is szabadultam tőlük. Köveket kötöttem a testükre, és beledobtam őket a
vízbe.

297
 - Jóságos Isten! – suttogta könnyes szemmel Silver.
Morgan egy gyors mozdulattal visszadugta kardját a hüvelybe, majd odament
Silverhez, aki odabújt hozzá. Lába előtt hevert az az ember, akit oly sok éven át
gyűlölt. Most vért köhögött fel, lehunyta a szemét, és csendben meghalt.
- Megölte őket. – Silver Morgan karjába fordult, és zokogni kezdett.
A szüleid szerettek téged, Silver - mondta neki Morgan. - Mary szelíd volt és
kedves, William bátor és határozott. Úgy hiszem, mindkettőjük legjobb tulajdonságait
örökölted.
- Az apám szeretett engem – ismételte Silver, és még mindig nem tudta
felfogni. – Szeretett engem.
- Mindketten szerettek. Remélem, bárhol is vannak most, látják, hogy
biztonságban vagy, és én tudok rólad gondoskodni. Talán így békében
nyugodhatnak.
- Ó, Morgan! - Silver még erősebben szorította - bárcsak ismertem volna őket!
- Én ismertem. Ha felkészültél rá, majd mindent elmesélek róluk. - És a
gyermekeinknek azt mondhatjuk, hogy jó nagyszüleik voltak.
- Igen - suttogta Silver -, ennek biztosan örülnek. - Erezte hajához simulni a férfi
arcát.
- Biztos vagyok benne, de mindenekelőtt azt akarták volna, hogy boldog légy.
Silver Morganhez fordult. - Eladom ezt a helyet, Morgan. fel akarom szabadítani
a munkásokat, és azt akarom, hogy válasszanak: itt akarnak-e maradni és az új
tulajdonosnak dolgozni, vagy elmennek, és ott élnek, ahol csak akarnak. De ezt
nekik kell eldönteniük.
Morgan bólintott. - Rendben van.
- Szeretnék adni nekik egy részt a jövedelemből. Annyit, hogy azzal máshol új
életet kezdhessenek. Quako és Delia... szeretném, ha saját otthont teremthetnének a
pénzből.
- Erről gondoskodni fogok, ahogy elérünk Savannáh-ba. Addig is beszélek
Knowlesszal... Remélem, hallgat majd rám.
- Köszönöm - felelte lágyan Silver, és újra könnyek gyűltek a szemébe, amitől
sűrűn pislogni kezdett.
Morgan ujjaival letörölte őket. - Szeretlek, Lady Salena - mondta gyengéden. -
Tudom, hogy apád és anyád bárhol is legyenek, most büszkék rád.

298
 EPILÓGUS

A távolban az ég és a tenger békésen ragyogott kék- zöld fényében, ahol a

Savannah horgonyozott. A magasban sirályok keringtek, forogtak és egyre feljebb
szálltak, majd újra le a föld felé.
Csendes nyugalommal kiejtett időtlen szavak az Úr áldását kérték azokra, akik
ezen az örömteli eseményen megjelentek. Aztán kórosban felhangzott egy „Ámen”.
A pap még mondott néhány mondatot a szertartásból, majd megkérdezte. – Ki
adja feleségül ezt a nőt ehhez a férfihoz?
Egy ősz hajú férfi előlépett – Én, Grandison Aimes. – Cookie egy meleg
mosollyal és kemény, öreg szemében némi köddel Silver kezét Morganébe helyezte.

299
Egy széljárta dombtetőn álltak, egy apró plébániatemplomban, Kingstownban, mely a
Katongához legközelebb eső szigeten, St. Vincenten volt.
A fekete, rojtos szalonkabátba öltözött alacsony, fehér bűrű lelkész felnézett
könyve lapjaiból. Mindkettőjükre rámosolygott, de tekintetét a magas, szőke őrnagyra
szegezte.
- Morgan, elfogadod-e ezt a nőt, Salenát, hites feleségedül? Fogod-e szeretni,
tisztelni és ápolni őt gazdasgságban és szegénységben, egészségben és
betegségben egyaránt, amíg a halál el nem választ benneteket?
- Igen – felelte Morgan tisztán. Olyan végtelen szerelemmel nézett Silverre,
hogy a nőnek elszorult a torka.
- És te, Salena, elfogadod-e ezt a férfit, Morgant, hites férjedül? Fogod-e
szeretni, tisztelni és ápolni őt gazdasgságban és szegénységben, egészségben és
betegségben egyaránt, amíg a halál el nem választ benneteket?
- Igen – felelte Silver lágyan, és gyönyörű, fehér csokrát kicsit erősebben
szorította. Mellette, a sietve átalakított rózsaszín selyemruhájában Delia állt. Átnyúlt,
és megszorította Silver kezét.
A hatalmas, fekete és büszke Quako mindkettőjükre rámosolygott. Hatalmas
combján és széles vállán eléggé feszült a szűk nadrág és a zakó. Rákacsintott
Silverre, és elvigyorodott.
- Megvan a gyűrű?
Morgan mellett álló Jordy átnyújtotta neki a rubinköves gyémánt gyűrűt, melyet
Morgan három nappal ezelőtt vett Barbadoson. Jordy egyik szeme még mindig
dagadt volt és lila, ajka kissé még duzzadt, de boldogan mosolygott rájuk.
- Átadod-e ezt a gyűrűt, Morgan, annak jeléül, hogy megőrződ ezt a frigyet és
megtartod esküidet?
- Igen - Morgan hangja fátyolos volt.
- Ismételd utánam! - A pap az évszázados szavakat kezdte el mondani.
- Ezzel a gyűrűvel eljegyezlek téged - ismételte Morgan olyan birtokló
hangsúllyal, ami senkinek nem kerülhette el a figyelmét. Ragyogóan festett sötétkék
őrnagyi egyenruhájában, melyen aranygombok csillogtak. Elégedettebbnek tűnt, mint
amilyennek Silver valaha is látta.
- Felhúzhatod a gyűrűt Salena ujjara.
Amikor Morgan felemelte Silver remegő kezét, elhomályosult Silver látása.

300
 - Mivel Salena és Morgan, Isten és az itt egybegyűltek színe előtt esküvel
fogadott egymásnak hűséget az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében ezennel
házastársakká nyilvánítom őket. Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.
Megcsókolhatod a feleséged.
Morgan nem várta meg az engedélyt. Felemelte Silver fátylát, és a karjába
vonta őt.
- Szeretlek, Morgan Trask - suttogta Silver, mielőtt Morgan ajkára helyezte
ajkát.
Silver érezte a csók hevét, és egy pillanatra mindenről megfeledkezett.
Elfelejtette Deliát és Quakót - akik utánuk következtek a házasságkötésben,
elfelejtette Hamilton Rileyt és a tengerészeit és a Savannah teljes létszámú
legénységét, akik mind ott álltak körülöttük.
Nem kapott levegőt, amikor végül szétváltak. - Szeretlek, drága férjem, és
örökké szeretni foglak.

301