Az alábbi néhány egyszerű kapcsolás próbál segíteni megérteni a tranzisztor alapvető működését.

Elsőre egy olyan kapcsolást szemlélünk, amelyben egy kapcsolót ha felkapcsolunk, akkor egy
tetszőleges fogyasztó működni kezd, ha pedig a kapcsolót nyitjuk, akkor a fogyasztó leáll.
Jelen esetben a fogyasztónk legyen egy LED, és egy hozzá tartozó előtét-ellenállás.
Jogos kérdés, hogy mi értelme lenne ennek. Így önmagában semmi, de ha például egy nagy
teljesítményű reflektort és egy kisteljesítményű kapcsolót tennénk az áramkörbe, akkor máris jogos
lenne a kapcsolás „túlbonyolítása”
Akkor tehát a kapcsolás:

Működése tömören: A működési feszültség kilenc volt,

U0 = 9V

ezt jelöltük jobb oldalt. Vastag (zöld) vonalak jelölik a főáramú részt, a vékonyabbak pedig a
vezérlőelemek áramkörét. A fogyasztónk LED2 és R2 sorbakötve. R2-t a következőképpen
számíthatjuk ki: Megmérjük vagy katalógusból kinézzük a LED-ünk nyitófeszültségét (úgy
nagyjából). Ez nálam egy fehér LED lévén 3V.

ULED = 3V

Az általam használt (normál 5mm-es DIP) LED maximális teljesítménye 50mW körül van. Így a
maximálisan alkalmazható üzemi árama:

P=U×I rendezve:
I=P/U
I = 50mW / 3V = 0.05W / 3V = 0.01667 A = 16.7mA

Ez a maximálisan megengedhető, de egy mai körszerű LED már század ekkora áramerősséggel is
egyértelműen látható fényt ad, ezért én most 5mA-re állítom be az áramerősséget, így még mindig
lesz akkora fényesség, hogy tűző napon is jól látható.
R2 és LED2 sorosan kötött alkatrészek, így az áramerősségük azonos lesz, feszültségük pedig
összeadódik.

ILED = 5mA = IR2

Mindezek ismeretében az R2 előtét-ellenállás értékét így számítom ki:

U0 = UR2 + ULED rendezve:

UR2 = U0 – ULED
 UR2 = 9V – 3V = 6V

R=U/I
R2 = UR2 / IR2
R2 = 6V / 5mA = 1.2kΩ

A tranzisztor választásnál két szempontot veszünk most figyelembe. Bírja az áramerősséget

(lehetőleg minimális feszültségeséssel), és kikapcsolt állapotban viselje el a kollektor-emitterén
kialakuló feszültséget. A BC550C tranzisztor esetében ez a két érték 50V és 100mA, tehát bőven
elegendő lesz ide. Mivel a tranzisztornak vagy az kollektor árama, vagy a kollektor-emitter
feszültsége mindig közel 0 lesz, így a teljesítménydisszipációja elhanyagolható.
Minden tranzisztornak van egy ún. áramerősítési tényezője. (hFE vagy β jelöli) Ez mutatja meg,
hogy a bázison az emitter felé folyó áramnak maximálisan hányszorosa tud átfolyni a kollektorból
az emitterbe. Ennek az értéknek a stabilitása tranzisztorfajtánként változik, rendszerint füg a C-E
(collector-emitter) feszültségtől és áramerősségtől, a hőmérséklettől, az alkatrész elöregedettségétől,
elektromágneses sugárzástól, stb. A BC550C β-ja igen széles tartományok között változik, de mivel
nekünk egyelőre csak az szükséges, hogy vagy legyen teljesen zárt, vagy teljesen nyitott a
tranzisztor, így megfelelő (És még olcsó és könnyen beszerezhető is.)
A választott tranzisztor áramerősítési tényezője adatlap szerint 420~800.
Tegyük fel a legkedvezőtlenebb körülményeket,

β = 400

Így a szükséges bázisáram:

β = ICE / IBE
IBE = ICE / β
IBE = 5mA / 400 = 12,5μA

Mint már mondtuk, nekünk most az a fontos, hogy a tranzisztor határozottan nyitott (!!FIGYELEM:
A nyitott állapotú tranzisztor a zárt állapotú kapcsolóhoz hasonlít, a lezárt tranzisztor pedig a nyitott
kapcsolóhoz. A tranzisztor olyasmihez hasonló, mint egy vízcsap, ha nyitunk még rajta,akkor
jobban ereszt, ha elzárjuk akkor teljesen szigetel. Sosem árt nézni a szövegkörnyezetet !!) legyen,
így ezt a minimálisan szükséges bázisáramot még növeljük kb. duplázzuk. Mondjuk legyen most
20μA. Mivel itt μA nagyságrendről van szó, így még elemes táplálás esetén sem jelent gondot ez az
apró indokolatlan többletfogyasztás.
Így már egyszerűen ki tudjuk számolni az R2 előtét-ellenállás szükséges értékét.

IBE = 20μA = IR1

UR1 = U0 – UBE (Szilícium tranzisztoroknál UBE≈0,7V, adatlap és mérések szerint is)
UR1 = 9V – 0,7V = 8,3V
R1 = UR1 / IR1 = 8,3V / 20μA = 415kΩ

Ilyen értékű szabványos ellenállás nincs az általában használt E24 illetve E48 sorokban, így keresek
egy közelit, vagy ha ez nem volna elfogadható, akkor másik sorokban próbálok keresni (E48, E96,
E192), és ha még ez sem elegendő, akkor egy állítható értékű ellenállást, ún. potenciométert
(Esetleg elektronikus terhelést) használok. Szintén megoldás lehetne ilyen esetekben, hogy több
ellenállásból készítek ellenállás-hálózatot. (Pl. 90Ω nem szabvány érték, ellenben a 180Ω igen. Két
180Ω-ot párhuzamosan kötve pont 90Ω-ot kapok.)

Egy közeli (E24) értéket használva:

R1 = 430kΩ
Ha S1 jelű kapcsolót zárjuk, akkor R1-en keresztül áram indul a bázison át emitter irányába.(kb.
19,3μA) És ennek az áramnak minimum 420-szorosa (8,1mA) tud befolyni a kollektorba, ami
bőven elég lesz a LED 5mA-es áramfelvételéhez.
Ugyanezekből az alkatrészekből összerakhatunk egy olyan áramkört is, amikor a kapcsoló zárt
állapotában nem folyik áram a főáramkörben, viszont a kapcsolót bontva a LED világítani kezd.

Amíg a kapcsoló nyitott állapotú, addig az az állapot áll fenn, ami az előbb zárt állapotú
kapcsolóval volt. Viszont amikor zárjuk a kapcsolót, akkor most elvezetjük a bázisáramot
közvetlenül a földbe. Mivel a zárt kapcsolón 0V, a B-E (bázis-emitter) átmeneten pedig több mint
0,5V lenne a feszültségesés, így a teljes áramerősség a kapcsolón át fog folyni, a bázisáram nulla
lesz. Szakkifejezéssel „shunt-öljük” (ejtsd: sönt-öljük) a B-E átmenetet. Így a tranzisztor lezár, és a
LED elalszik. Erre akkor lehet szükségünk, ha nem megoldható nyitókapcsoló használata.
Eddig NPN típusú tranzisztorokat használtunk, a gyakorlatban ezekből van nagyobb választék, és az
igazán nagy terhelhetőségű darabok is ilyenek. De léteznek még PNP tranzisztorok is, amiknek
legfőbb felhasználási különbségük, hogy mindent pont fordított polaritású feszültségre kell kötni.
Rajzjeli külömbség az emittert jelölő kis nyílnak az iránya.

És lássuk a két iménti áramkört PNP tranzisztorokkal:

Következő áramkörünk legyen egy áramgenerátor. Az áramgenerátor egy olyan eszköz, ami a
feszültségviszonyoktól (mind a tápfeszültség, mind a fogyasztó feszültsége) függetlenül stabil
áramerősséget biztosít a fogyasztónak. Fogyasztónak ismét egy LED-et fogunk használni, viszont
mivel most áramgenerátoros meghajtásunk lesz, nem szükséges előtét-ellenállás használata. (LED
nyitóirányú áramerősség-feszültség karakterisztikája exponenciális szerű, üzemi tartományban igen
meredeken változik az áramerőssége kis feszültség-különbségekre is. Ha viszont nagyjából stabil
áramerősséggel hajtjuk meg a LED-ünket, akkor a feszültsége stabil marad, így a teljesítmény nem
fog szélsőségesen ingadozni.

Legyen a meghajtó áramerősség pl. 11,2mA. Ezen áramerősség mellet a bc550C tranzisztor
továbbra is megfelel nekünk.

A működése röviden összefoglalva:

A LED anódját a pozitív tápfeszültségre kötöttük, a katódot pedig a Q2 tranzisztorral húzzuk a
nullára/földre R1-en és R2-n keresztül. R1 és R2 két párhuzamosan kötött ellenállás, egységként
kezelhető (továbbiakban R12), eredő ellenállásuk viszonylag kis értékű: 62,5Ω, ezt az ellenállást
fogjuk használni áramerősség-mérésre. Az ilyen szerepet betöltő ellenállásokat mérő-shunt-nek,
vagy shunt-ellenállásnak is szoktuk nevezni. Mikor bekapcsoljuk a tápfeszültséget, akkor a Q2-es
tranzisztor elkezd kinyitni, R3 bázisellenálláson keresztül. Ahogy növekszik az áramerősség, úgy
R12 ellenálláson egyre nagyobb feszültség esik. Mikor UR12 eléri a Q1 tranzisztor BE
nyitófeszültségét, akkor Q1 elkezd kinyitni, és a földre húzni a Q2 bázisát, ami így lezárni kezdene.
Vagyis minél nagyobb az R12 árama (IR12) annál inkább próbálja ezt megakadályozni Q1, úgy, hogy
csökkenti Q2 bázisáramát. Vagyis egy negatívan visszacsatolt rendszert nyertünk. Bekapcsolás után
az áramerősség villámgyorsan stabilizálódik, általában nem keletkeznek a meghajtott eszközre
veszélyes áramcsúcsok.
Az egyes alkatrészek méretezése:
Kimenő áramunkat jelölje I0 = 11,2mA
A mérő-shuntot úgy állítjuk be, hogy a szükséges áramnál pont a tranzisztor nyitófeszültsége essen
rajta:

R12 = UBE / I0
R12 = 0,7V / 11,2mA = 62,5Ω

Ilyen szabványos érték nincs, ezért választok egy nagyobbat, R1 = 64,9Ω-ot, és kiszámolom, hogy
mekkora segédellenállást kössek párhuzamosan vele.

1 / R12 = 1 / R1 + 1 / R2
R2 = 1 / ( 1 / R12 – 1 / R1 )
R2 = 1690Ω

Ilyet pont találok. (Szimpla kíváncsiságból megnézhető, hogy ha 1690Ω helyett pl. 1620Ω-ot vagy
1780Ω-ot választunk (E48-as sorban két szomszéd érték.) az áramerősség elméletileg kevesebb,
mint 0,2mA-t fog változni, ami azt jelenti, hogy 2%-os pontosságon belül maradnánk. Ami bőven
elég is, mivel az E48-as ellenállásokra 2% hibahatárt adnak.
Most már láthatjuk, hogy mi lesz a bemenő feszültség tartománya:
Felső határ: U0max = 40V
mivel a Q2 tranzisztor elvben 45V-ot viselne el, de jobb a békesség alapon mondjuk azt, hogy 40V.
Ha ez tarthatatlan, akkor választanunk kell egy izmosabb tranzisztort.
Alsó határ: U0min = 4V
A mérő-shunton esik kb. 0,7V, valamennyi fog majd esni Q2 CE átmenetén is (~0,1V), Ezt az
egészet kerekítsük felfelé 1V-ra. Ehhez még hozzájön a LED feszültsége, ami fajtától függően cca.
1,5-3V. (Persze előfordulhat olyan led, aminek üzemi feszültsége több mint 3V, azzal nem biztos,
hogy helyesen működik az áramkör U0min környékén.) 1V + 3V = 4V
Végül meghatározzuk R3 ellenállás értékét (Természetesen most is kedvezőtlen körülményeket
feltételezünk):

β = 400
I0 = 11,2mA
IQ3bázis = 60μA > I0 × β
UR3 = U0 – ( UR12 + UBE ) = U0min – 2 × 0,7V = 2,6V
UR3 / I R3 = 43,33kΩ > 43kΩ = R3

Ellenőrzöm, hogy ha a tápfeszültség a maximálisra emelkedik, akkor nem-e lesz túl nagy a
bázisáram.

UR3max ≈ 40V
IR3max ≈ 0,93mA

És adatlap szerint ez teljesen elfogadható.

(Ez kevesebb mint 1mW plusz teljesítmény-disszipációt jelent.)
Megjegyzés: A valóságban kisebb áramerősségre számíthatunk, mivel Q1 kis kollektoráramánál a
BE nyitófeszültség csak 0,6V körüli és erősen érzékeny a kollektoráramra. Igény esetén ezt a
jelenséget csökkenthetjük egy másik, kb. 10mA-es áramgenerátorral. Nagyobb kollektoráramnál
már jóval kisebb a BE feszültségingadozás is. De ilyen jellegű pontatlanságok mindig is
előfordulnak a gyakorlati elektronikában. Ezek orvoslása a mindenféle kompenzáció. Ez kellően
kiforrt és átgondolt tervvel, akár elsőre ragyogó eredményt hoz, de van, hogy a kompenzáció
kompenzációjának a kompenzációját is kompenzálni kéne valamivel...

Végezetül pedig nézzünk meg egynéhány bistabil kapcsolást:

Kétszer egymásmellet látható ugyanaz a kapcsolás, különbség csupán a rajzolás módjában található.
Az elsőben a szokott módon végig lettek vezetékezve a tápvonalszegmensek, a másodikon viszont
minden pont ami tápra van kötve az egy nyilat, vagy egy elforgatott T betűt kapott. (Összetettebb
rajzoknál sokkal átláthatóbbá teszi a kapcsolást.) Értelemszerűen az összes olyan pont, amire +9V
van téve, az a valóságban és számításainkban össze van kötve egybe, és végül egy 9V-os (vagy
adott körülmények között ezzel egyenértékű) áramforrás pozitív sarkára, az összes GND-nek jelölt
pontot pedig az áramforrás 0V kimenetére. (Két kimenetes tápegységeknél rendszerint szoktak +/-
jelölést használni e helyett.)
Működés: S1 és S2 helyére most nyomógombokat teszünk.
Tápfeszültségre kapcsolás után mindkét tranzisztor elkezd nyitni Q2 R3-on és R2-n, Q1 pedig R4-
en és R1-en keresztül. Ezzel együtt az R1-R4 közös pontjának (Q2 kollektora is ide van kötve)
feszültsége el kezd csökkenni, ami gátolja a tranzisztorok tovább nyitását. Ez azonban nem
eredményez negatív visszacsatolást, mivel Q2 kollektoráramának csökkenése Q1 bázisáramának
növekedését eredményezi. Versenyhelyzet alakul ki. A kisebb nagyobb pontatlanságok mellet is a
két tranzisztor nem lesz teljesen egyforma (hasonlóan az ellenállások.), így az egyik tranzisztor fog
továbbnyitni, ezzel a föld felé húzni a másik tranzisztor bázisellenállását, így csökkentve annak
bázis és kollektor áramát, és ezzel együtt növelni saját bázisáramát mindaddig, amíg teljesen ki nem
nyit. Ekkor az egyik tranzisztor bázisárama 0 a másikét pedig R1+R4 illetve R2+R3 által a
tápfeszültségről jövő áramerősség lesz. Jelen esetben kb. 30uA. Ez BC550C-vel minimum 12mA
kollektoráramot (illetve ekkora nyelőképességet) fog jelenteni. Ez R1-et vagy R2-t kényelmesen
földre tudja húzni. (9V-on már 1-2mA is elegendő lenne.)
Tegyük fel, hogy Q1 tranzisztor teljesen nyitott. Ha most megnyomjuk az S1 kapcsolót, akkor a
következő történik: R2, Q1 közös pontját felhúzzuk a +9V-ra, így R3-on keresztül Q2 kinyit, és
lehúzza Q1 bázisellenállását GND-re, így Q1 lezár. Mikor a nyomógombot felengedjük, akkor
minden így marad, mert Q2 kollektora közel 0V-on van, így Q1 nem kezd el nyitni, így az R2, R3
közös pontja közel +9V-on, vagyis egy stabil állapot jött létre.
Ha most megnyomjuk S2-t ugyanez pont visszafele történik: Az R3 bázisellenállást földre húzzuk,
így Q2 lezár, ekkor R4+R1-en keresztül kinyílik Q1, és ez az állapot fenn is fog állni, miután
felengedtük a gombot.
Ennek az áramkörnek nincs kimenete, értelme csak a szemléltetés. Valamint két nyomógombot
egyszerre működtetve rövidzárlatot okozhatnánk.
A következő áramkör már eleget tesz ennek a két kitételnek is.

Alapvető működése ugyanaz mint az előzőnek, amiben több, az az R5 ellenállás, amelyek a két
gomb egyidejű megnyomása esetén nem enged káros túláramot folyni az áramkörben, viszont elég
jó vezetőképessége van ahhoz, hogy átbillentse az áramkört. A másik bővítés pedig a két LED, amik
jelzik, hogy éppen melyik tranzisztor a nyitott, vagy zárt. De akár újabb tranzisztorok bázisait is
köthetnénk ide, amik egyéb fogyasztókat (motor, villanykályha, forrasztópáka, izzó, stb.) vagy
nagyobb áramigényű tranzisztorokat/reléket, kapcsolnának. A kapcsolás hátránya, hogy a LED-ek
nem fognak egészen kialudni, mivel az egyik LED-et az éppen nyitott tranzisztor kollektorárama, a
másikat pedig annak a bázisárama fogja működtetni. (Igaz fényerősségben nagy kontraszt van a
kettő között, de ha LED helyett tranzisztort tennénk ide, valószínű nem akarnánk, hogy az ne tudjon
teljesen lezárni.) Következő áramkörünkben ezt már kompenzáljuk:

Módosítva lettek a kapcsolók bekötései is, így nem szükséges az előbb használt 1kΩ zárlati
korlátozó ellenállás. És ez annyiban befolyásolja a logikai működést, hogy a két kapcsoló egyszeri
lenyomására mindkét ág aktívként fog viselkedni.
R6 és R7 ellenállások a lehető legnagyobbra válasszuk (azért most sem centizünk..) a csekély
bázisáramokat (Q1 illetve Q2 bázisárama) átvezetik, de úgy, hogy a rajtuk eső feszültség kisebb,
mint a velük párhuzamosan kötött félvezető nyitófeszültsége. A méretezésük röviden összefoglalva:
 Ibázis Q1 ≈ 30μA < 50μA
UBE Q3 ≈ 0.7V > 0.4V
R = 0,4V / 50μA = 8kΩ

Vagyis egy ekkora ellenálláson még 50μA áramerősség mellet is kevesebb feszültség esik, mint
0,4V. Ha ettől nagyobbat választanék, akkor a feszültségesés nőne, így kisebbet választok. Sőt,
kettővel kisebbet, mert így egy a hibahatár felső széle felé levő ellenállás véletlenül sem fogja
túllépni a 8kΩ-ot. (Igaz, utánaszámolással belátható, hogy az E24-ből való 7,5kΩ értéke 7,125 és
7,875 kΩ közé esik. Ennek a kettővel kisebbnek tényleges értelme akkor lenne, ha pl. az jött volna
ki, hogy max. 7,6kΩ az elfogadható)

R6 = 6,8kΩ

Végül ellenőrzöm, hogy ha Q2 nyitott, akkor jut-e elegendő bázisáram Q3-nak.

UR6 = 0,7V
IR6 = U / R ≈ 100μA

Tehát a kb. 1mA-es áramerősségből még marad elegendő Q3 bázisára.

A Q3-as tranzisztorral működtetett tekercs lehetne akár egy mágneskapcsoló vagy relé tekercse,
akár egy elektromos záré, vagy bármi egyéb 9V-os tekercs.
Az ezzel párhuzamosan és záróirányban bekötött dióda védelmi szerepet tölt be: Mikor Q3 lezár, az
önindukció miatt L1 áramlökést hoz létre, amit D1 dióda ha nem vezetne el, akkor az egy az
áramkörre akár végzetes nagyságú feszültséglökést hozhatna létre. Dióda helyett használhatnánk
ellenállást, vagy dióda és ellenállás kombinációját, vagy akár mindezt még kondenzátorral is
kiegészíthetnénk, hogy a tekercs mágneses tere minél hamarabb leépüljön.
Végszóként pedig egy kondenzátorral egészítsünk ki egy két LED-es áramkört:

Ha megnyomjuk az egyetlen nyomógombot, akkor az áramkör átbillen a Q1 aktív állapotba. A

bázisáramot ezúttal viszont C1 kondenzátoron keresztül kapja, ami ennek hatására elkezd töltődni,
és emiatt csökken az R4-re jutó feszültség, így a bázisáram is. 2μA körül (ekkor UC1≈U0-1,5V)
elkezd lezárni, így Q2 nyitni, ami tovább zárja Q1-et, és az áramkör visszabillen. A D1 dióda pedig
egy pillanat alatt kisüti C1-et így segítve a következő ciklusban is az azonos működést, valamint
védi a Q1 tranzisztor bázisát a káros negatív feszültségtől.
Egyelőre ennyi. Jó gondolkodást hozzá!