GALAKTIKABOLT.HU XLIV. ÉVF., 2024.

ÁPRILIS

409. SCI-FI // FANTASY // WEIRD

HOLDEN
ROSE
BARRY N.
MALZBERG

KOVÁCH // PRZYBYŁEK
// HIGH // SCHLEKMANN
// HAWTHORNE

PREDIKTÍV BŰNMEGELŐZÉS ÉS M.I. ÁRA: 1995 FT // 8 €

EGYRE NAGYOBB AZ EMBERI AGY

24409

A VILÁG LEGRÉGEBBI KENYERE 9 770133 243018

A FANTASZTIKUM LEGJAVA
SCI-FI // FANTASY // WEIRD

B1-B4.indd 1 2024. 04. 05. 1:25:20

 IRÁNY PÁRIZS! PEZSGŐ HUMOR,
FELEJTHETETLEN KALANDOK,
NA MEG A FRANCIA
GASZTRONÓMIA!

RENDELD MEG ITT:

WWW.GALAKTIKABOLT.HU

B1-B4.indd 2 2024. 04. 05. 1:25:25

 // AZ ELSŐ SZÓ JOGÁN
A
Z UTÓBBI ÉVEKBEN egyre több
történetet ismerünk meg az űrkutatás hős-
korából, nemcsak a nagy, hősies tetteket,
hanem az apró, de létfontosságú mozzanatokat is.
Mint például a NASA-nál dolgozó afroamerikai ma-
tematikusnők életét.
A fehér nőknek sem volt sokkal könnyebb. Judith
Love Cohen története is hasonló. A diáklányt csak a
matematika érdekelte, de a korszellemnek megfele-
lően az iskolai karrier-tanácsadó csak leányiskolát
javasolt neki. Ő mégis a matematikát választotta,
legalább tanár akart lenni. De jött még egy szerelem,
a villamosságtan, és inkább elvégezte a Kaliforniai
Egyetem villamosmérnöki szakát. Egy űrtech cégnél
helyezkedett el, ahol először interkontinentális, majd
űrrakéták fejlesztésén dolgozott.
Bár a cégnél csak a mérnökök fél százaléka volt nő,
mégis komoly szerepe volt az Apollo űrhajók szoft ve-
reinek megírásában. A legbüszkébbé az tette, hogy
amikor az Apollo–13 bajba került, az általa kifejlesz-
tett AGS, az Abort Guiding System mentette meg a
legénység életét.
Elkötelezettségére jellemző, hogy negyedik ter-
hessége utolsó napjaiban is dolgozott még. 1969. au-
gusztus 28-án az irodában kezdte, és amikor érezte,
hogy ideje kórházba menni, kinyomtatta a munkáját,
és bevitte magával. Megígérte főnökének, hogy még a
szülés előtt elkészül. Később ígéretéhez híven felhívta
őt, hogy elkészült a munkával, bediktálta az eredmé-
nyeket, majd mellékesen közölte, hogy megszületett
a fia. Őt ma jól ismerhetjük, a színész Jack Black-
ről van szó.
A múlt meg nem énekelt kicsi, de fontos hősei. Ki-
törni a keretek közül, megcsinálni a lehetetlent. Vajon
hány és hány ilyen történet van még?
A szovjet-orosz űrkutatás is tele lehet efféle tör-
ténetekkel. Amiket nem ismerünk. Remélem, csak
egyelőre…
Kovács „Tücsi” Mihály
tudományos-szerkesztő
003-elsoszo.indd 3
GALAKTIKA
XLIV. ÉVFOLYAM, 409. SZÁM // ALAPÍTVA 1972-BEN
Tiszteletbeli főszerkesztő: Kuczka Péter
Főszerkesztő: Dr. Mund Katalin
Lapigazgató: Burger István
Irodalmi szerkesztő: Németh Attila
(irodalom@galaktika.hu)
Tudományos szerkesztő: Kovács „Tücsi” Mihály
(tudomany@galaktika.hu)
Olvasószerkesztő: Athén Melitta, Kasza Magdolna
Kommunikáció: Goda Mikolt Hanna
tel.: 06-70/944-8181 (kommunikacio@galaktika.hu)
Terjesztés és adminisztráció: Simó Nikolett
(terjesztes@galaktika.hu)
Szerkesztőségvezető: Polonkai Tamás
(szerkesztoseg@galaktika.hu)
Kreatív igazgató/címlap: Varga Balázs
A TANÁCSADÓ TESTÜLET TAGJAI:
Dr. Lukács Béla fizikus, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóin-
tézetének tudományos tanácsadója
Dr. Juhász Árpád geológus, a TV2 tanácsadója
Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai
Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI
bizottság korábbi alelnöke
Réz András esztéta
S. Sárdi Margit irodalomtörténész, egyetemi docens, a Magyar
Scifitörténeti Társaság elnöke
Alföldi István ex-ügyvezető igazgató, Neumann János
Számítógép-tudományi Társaság
Juhász György tartalommarketing-szakértő
Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2.
Tel: 06-1/457-02-50 // Nyitva: H–P 10–16 óra között
Kiadó: Metropolis Media Group Kft.
Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója
Terjeszti országosan a Lapker Rt.
Nyomdai előállítás: Gelbert Eco Print // www.gelberteco.hu
Előfizethető: kedvezményesen egy évre (12 szám, Platinakártyával,
partneri kedvezményekkel) 17 880 Ft (1490 Ft/hó), csoportos
beszedési megbízással: 1490 Ft/hó // Galaktika XL (12 Galaktika
XL, Gyémántkártyával, partneri kedvezményekkel): 29 880 Ft/év
(2490 Ft/hó), csoportos beszedési megbízással: 2490 Ft/hó
Partnereinknél a digitális Galaktika 1200 forint/db
Az előfizetés teljesíthető átutalással: K&H Bank Zrt.
10403181–50526767–88671008 vagy rózsaszín postautalvá-
nyon a Metropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. címre.
A megjegyzés rovatba kérjük beírni a kedvezményezett nevét
és postázási címét!
Kanadában és az Egyesült Államokban előfizethető a Pannonia
Könyvesboltban: www.pannonia.ca // e-mail: info@pannonia.ca
Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
HU-ISSN 0133-2430
TÁMOGATÓINK: poty
3
Támogatja
a Magyar Kultúráért
Alapítvány
2024. 04. 05. 1:23:22
 12
// TARTALOM / 2024. ÁPRILIS

NOVELLÁK
6 Barry N. Malzberg: Siva
16 Kovách Kristóf: Boldog gyermek,
boldog ház
34 Marcin Przybyłek: GameDEC – Majom- 31
csapda
48 Holden Rose: Gondolatbimbó
56 Philip E. High: Rutingyakorlat
77 Schlekmann János: Keringő
98 Julian Hawthorne: Ken titka

CIKKEK
12 Fókusz
31 Zöld jövő
32 Film
46 Színház
52 Intelligens dizájn
54 Zene
46
71 Zöld jövő
72 Obszervatórium
74 Film
76 Kapcsolatfelvétel
90 Képregény
96 Planetológia

72
GALAKTIKA XL
115 Edwin L. Arnold: Gulliver a Marson
74
(befejező rész)
150 Vivian Ityin: Gonguri országa
201 Vivian Ityin-életrajz

004-005-tartalom.indd 4 2024. 04. 05. 1:20:44

 GALAKTIKA
OLVASS NŐI SZERZŐKTŐL! 2015. április

Csodálatos női írók egyedülálló regényei:

válassz 3 kötetet most csak 5990 Ft-ért!

AZ AKCIÓ IDŐTARTAMA: 2024. ÁPRILIS 1–30.

WWW. GAL AKT IKA BO LT. HU
Tartalom 5

004-005-tartalom.indd 5 2024. 04. 05. 1:21:00

 // BARRY N. MALZBERG / SIVA
JOHN W.
CAMPBELL-
EMLÉKDÍJAS SZERZŐ
LOCUS-
KÖZÖNSÉGDÍJAS
SZERZŐ
SIVA
BARRY N. MALZBERG
– Megpróbáljuk Párizst – szólal meg valaki.
– Ki ne felejtsük Párizst! – Sperber, aki puszta
gyakornoki feladata ellenére eltökélte magát,
hogy reménykedni fog, most elmerül az extra-
dimenziós kalkulátor mélyén, és a következő
lépését tervezgeti.
Mindig is gondolkodó típus volt, nem impul-
zív, inkább reaktív. Ez az egyik elsődleges oka,
amiért részt vesz ebben a programban. Ismerd az
irányt, gyűrd le a hiúságot, tereld az eseményeket
valamilyen gyümölcsöző végkifejlet felé. Sperber
ugyanakkor arra gondol: „Meddig tudom meg-
őrizni a reményt egy ilyen munka közben?”
Mégis sikerül neki. Mármint megőrizni a re-
ményt. A rekeszből a lehetőségek sokasága úgy
csillog, mint megannyi kés. Sperber egy vállrán-
dítással – az élete egy kozmikus vállrándítás,
gondolja – Párizsban landol, 1923-ban, és min-
den különösebb átmenet nélkül egy kis kávézó-
006-011-malzberg.indd 6
SIVA
SZERENCSÉRE TU-
DOM, HOGY CSAK
HALLUCINÁLOK.
VAGY MAGUKAT
TÉNYLEG A JÖVŐBŐL
KÜLDTÉK VALAMI-
FÉLE GYAKORNOKI
PROGRAM
KERETÉBEN?
ban találja magát a Champs Élysées egy félreeső
részén, ahol a jelek szerint mély beszélgetésbe
merül az ifjú Pol Pottal és Charles de Gaulle-lal,
e két nacionalistával, akik arcukat elszántan az
előttük ragyogó jövő felé fordítják, noha Sperber
jobban tudja náluk, hogy a helyzet korántsem
ilyen egyszerű.
– Excusez-moi1 – mondja Sperber pocsék,
rosszul hangsúlyozott franciasággal, és meg-
rángatja de Gaulle barna zakóját. A francia, úgy
tűnik, életének már e korai szakaszában is ka-
tonás tartást vett fel. – Je csak egy percig tudok
maradni. Azért jöttem, hogy megmutassam
önnek a jövőjét, s’il vous plait. Comment allez
vous?2 Óhajtja megtekinteni, hogy fest a jövője?
Sperber reménykedik, hogy a fordítógép el-
végezte varázslatos munkáját.
Az eszköz segítsége nélkül esélye sincs meg-
szólítani de Gaulle-t ebben a kiélezett helyzet-
2024. 04. 05. 1:20:27

ben. Ugyanakkor, mint oly sok minden más a
poszttechnológiai 2218-ból, a gép bizonyos érte-
lemben csalásnak tűnik. A forma minden élet-
szakaszban átvette a funkció helyét; az extradi-
menziós kalkulátor például fontosabb lett, mint
a kutatás valódi célja vagy az elmélyült elemzés.
De Gaulle nem válaszol a kérdésre. Lehet,
hogy a Negyedik Köztársasággal kapcsolatos,
baljós félelmek kerítették hatalmukba, mert
most mintha eltávolodna, és belemerül egy
olyan jövő fürkészésébe, amit Sperber sajnos
nagyon is jól ismer. Szaloth Szár (ez Pol Pot
születési neve, vagy legalábbis ezt használta a
diákéveiben) egy teáscsészét szorongatva, némi
utálkozással szemléli a betolakodót.
– És én? – kérdezi. – Velem mi lesz? Nekem,
s’il vous plait, mit szándékozik adni? A francia-
tudásom nem hibátlan, de azért még méltó va-
gyok a figyelmére, nem?
Ez valóban így van. Szaloth Szár nagyon is
méltó Sperber figyelmére.
Izgalmában, hogy de Gaulle-lal találkozhat,
kis híján átnézett a tábornok régi barátján és ál-
landó diákköri vitapartnerén.
– Elnézést kérek – szabadkozik. – Nem akar-
tam megsérteni. Diák vagyok, azért jöttem ide,
hogy tanuljak. Nem tudhatok mindent.
– Nem kell mindent tudnia – mondja ros�-
szallóan Pol Pot –, de az sem helyes, ha semmit
sem tud. – Savanyúan néz de Gaulle-ra, kiveszi
a tábornok kezéből a teáscsészét, és nagy puffa-
nással az asztalra teszi. – Meg kell kérnem, hogy
távozzon az asztalunktól – jelenti ki. – Elvégre
senki sem hívta ide.
– El kell mondanom önöknek, hogy az al-
gériai intervenció katasztrófával fog végződni
– mondja hadarva Sperber. – Nem árt, ha ezt
mindketten tudják. És azt is, hogy a kivonulás
Indokínából a legkevésbé sem fog békét ered-
ményezni. Tudatlan amerikaiak fogják átvenni
az önök helyét, akik egyre mélyebben és mé-
lyebben belegabalyodnak a helyzetbe, végül az-
006-011-malzberg.indd 7
// BARRY N. MALZBERG / SIVA
tán fittyet hánynak majd Kambodzsa határaira,
és nagy pusztítást végeznek. Ebből semmi jó
nem származik. Egy ország megszégyenül, egy
másikat feláldoznak. Most rögtön el kell kezde-
niük kidolgozni a terveket.
– Terveket? – kérdez vissza Pol Pot. – Mégis
milyen terveket? Maga végzetről hadovál, meg
pusztításról. De pont ez a fajta pusztítás az, ami-
nek meg kell előznie magát a forradalmat. Lét-
fontosságú, hogy a forradalom sikerrel járjon,
ezért is küldtek Párizsba. Győztes forradalmak
szövegeit kell tanulmányoznom, megismernem
többek közt az Egyesült Államok alkotmányát.
Pol Pot, a demokratikus elvek nagy tisztelője.
Sperber erről meg is feledkezett.
Párizs ekkoriban hemzsegett a majdani
kommunistáktól, akik rajongtak a demokráciá-
ért, az Egyesült Államokért, az amerikai zené-
ért és szexuális szokásokért. Az árulás (vagyis
az, hogy az amerikaiak nem hangolódtak rá az
ázsiai vágyakra) forradalmárrá, antibolsevikké
szelídítette őket. De Sperber természetesen sok
minden mást is elfelejtett a különböző küldeté-
sei során, ez a mulasztás nem volt példátlan; a
mulasztások minden expedíciójára elkísérték,
és még tovább nehezítették a dolgokat.
De Gaulle megrándítja a vállát, épp úgy,
ahogy ő szubjektív másodpercekkel korábban
tette az extradimenziós kalkulátorban.
A francia arcáról süt az értetlenség, ami
minden bizonnyal csak tükörképe annak, ami
Sperber arcán megfigyelhető.
– Semmit sem tudok tenni az ügyben –
mondja. – Vagy, ha már itt tartunk, semmilyen
más ügyben sem.
Sperber ekkor hirtelen jött, tragikus tisztán-
látással ráébred, hogy mindent megtett, ami az
adott körülmények között lehetséges volt. Nem
maradt más eszköze. Az extradimenziós kalku-
látor segítségével útba ejtette ezt a kulcsfontos-
ságú helyet, figyelmeztette a jövő vezetőit a kö-
vetkezményekre, legjobb tudása szerint átadta

2024. 04. 05. 1:20:27
 // BARRY N. MALZBERG / SIVA
az üzenetet, és most a következménynek – ext-
radimenziós következménynek, természetesen,
ami ráterhelődött a helyzetre, nem magától ala-
kult ki – meg kell találnia a saját irányát. Sajná-
latos, hogy Sperber nem hozhat magával doku-
mentumokat, melyeket Pol Pot és de Gaulle orra
előtt lobogtathatna, ám a paradoxon szabályai
áthághatatlanok, és senki sem feszegetheti őket
azzal, hogy bizonyosságot hoz a múltba. Az ér-
velőnek a szenvedély és a hitelesség eszközével
kell élnie, hogy meggyőzze a célszemélyt. Nem
állnak rendelkezésére adatok.
– Mégis mit kéne tennünk? – kérdezi Szaloth
Szár. – Nem gondolhatja, hogy egy ilyen kije-
lentést követően egyszerűen csak itt hagy min-
ket. Mi nem bohóckodunk, komoly emberek
vagyunk. Még ő is komoly ember – mutat de
Gaulle-ra –, noha az összes honfitársához ha-
sonlóan a feje tele van nagyratörő tervekkel és
ostoba álmokkal. De még azok az ostoba álmok
is komolyak. Magának kell felelősséget vállalnia
ezért is, mint sok minden másért.
Hát, jogosnak tűnik. Talán igaza van.
– Regrette3 – mondja Sperber. Mi mást is
mondhatna? Néhány másodpercen belül elő
fogja venni az extradimenziós kalkulátort az
aktatáskájából, beállítja rajta a számokat, és tá-
vozik. Reméli, hogy a kávézó alkalmazottai nem
nézik majd gránátnak vagy robbanószernek a
kalkulátort; nem feltételezik, hogy erőszakosak
a szándékai. A szándékai cseppet sem erőszako-
sak, pusztán pedagógiaiak, a szó legpozitívabb
értelmében.
A következő küldetés: ez az a kézenfekvő (és
teljesen reménytelen) interjú, amit minden gya-
kornoknak kiosztanak feladatként.
– Ne tegye! – mondja ennélfogva Sperber
JFK-nek, miután gyors és célirányos műszere
segítségével megjelent az elnök Hyannis Port-i
magánrezidenciáján. – Ne menjen el Dallasba
elsimítani egy pártvillongást! A párt végzetesen
006-011-malzberg.indd 8
kettészakadt, semmit nem ér el azzal, ha oda-
megy, és ráadásul rettenetes személyes követ-
kezményei lehetnek. Az ország jövőjéről nem is
beszélve.
Kennedy barátságosan néz rá, és kivesz egy
újabb kenyérrudacskát az asztal melletti kupac-
ból. Úgy tűnik, Sperbert különleges és örven-
detes látogatónak tartja. Jacqueline az emeleten
fészkelte be magát, Dave Powers az ajtó előtt, a
folyosón jár-kel fel-alá: csöndes éjszaka ez 1963
tavaszán, csöndesebb, mint az átlag, és emiatt jó
alkalom a kalkulátor melletti üldögélésre.
Sperber hangtalanul érkezett meg Kenne-
dyhez, semmiféle zavart nem keltve.
– Nem maga az első, akitől ezt hallom –
mondja JFK. – A maguk rejtélyes emberei csa-
patostul járnak hozzám az elmúlt hetekben
ugyanezzel a kéréssel. Szerencsére tudom, hogy
csak hallucinálok. Vagy magukat tényleg a jö-
vőből küldték valamiféle gyakornoki program
keretében? Kezdem ezt hinni, de egyikükből
sem tudok egy egyenes választ kicsikarni. Ez tű-
nik a legkézenfekvőbb magyarázatnak, hacsak
nem mind kiemelkedően jó színészek, akiket
Lyndon uszított rám, hogy megbolonduljak.
De nem hinném, hogy megbolondultam volna:
rendkívül intelligens és fegyelmezett gondolko-
dó vagyok, és megismerem a sólymot a gémtől4.
Sperber természetesen tudott a többiekről.
Kennedy 1963 őszén az egyik legnépszerűbb
úti cél volt, szemben de Gaulle-lal és Szaloth
Szárral a kávézóban, akikhez szinte senki sem
látogatott el, majdhogynem titoknak számítot-
tak. Sperber biztos volt benne, hogy sosem fogja
nyilvánosságra hozni a helyzetüket. Az ember
nem kereshette fel folyton csak a legnépszerűbb
sorsokat; gyakorolnia kellett az eredetiséget a fi-
gyelmeztetésben és a visszavágásban is, nehogy
olcsó imitátorrá váljon, figyelmetlen, felületes
értékelővé. Az alternatív történelem nem csu-
pán odüsszeia volt, hanem műalkotás is; egy
bizonyos formát kellett adni neki.
2024. 04. 05. 1:20:28

– Mivel tudnám meggyőzni, hogy más va-
gyok, mint a többiek? – kérdezte Sperber. –
Specialistaként a történelmi ok-okozat a szak-
területem, az indítóokok, a kezdeti motiváció,
ezeket már évek óta tanulmányozom, és ha nem
kaptam volna meg ezt a lehetőséget, kénytelen
lennék ráhagyni a jövőt az irányíthatatlan kö-
vetkezményekre. Biztos vagyok benne, hogy
ennél nagyobb jelentősége van.
– Nem mehetek bele ilyen vitákba – mondja
Kennedy, miközben hátradől a székével, hal-
kan felsóhajt, ahogy gyönge háta egy pillanat-
ra elmozdul a tengelyéből, aztán visszanyeri az
egyensúlyát. – Mintha mindannyian meg len-
nének róla győződve, hogy a maguké a helyes
válasz. – Sperberre mosolyog azzal az elragadó
mosollyal, amelyet mind az élő, mind a holt
történelmi emlékezet megőrzött a kettejüket el-
választó több száz éven át. Aztán megpaskolja a
kezét. – Amúgy is így van elrendelve – folytatja.
– És ha nem tévedek, ha jól értem, amit mond,
a maguk nézőpontjából ez már meg is történt.
– Igen, megtörtént – feleli Sperber, és azt
kívánja, bárcsak egyetemet végzett volna, hogy
elegánsabban fogalmazhasson. A szakmunkás
pályafutás nem volt neki való, ez a munka pe-
dig túl kifinomultnak bizonyult olyasvalaki-
nek, aki alapvetően technikusi végzettséggel
rendelkezett, mégis csak így tudta eltartani
magát. – Újra és újra megtörténik, mégis van
esély, egy hangyányi esély, hogy ha a jövőben
sikerül elkerülnie ezeket a helyzeteket, amik-
ről én oly sokat tudok, talán minden másképp
végződik. Amit csinálok, azt nem térítés elle-
nében csinálom – teszi hozzá fölöslegesen. –
Őszintén fontos nekem, hogy javítsuk a jelen-
legi életminőségünket.
– Hát akkor – néz rá Kennedy – erre nincs
is válasz, nem gondolja? Utazásokat és politikai
ígéreteket nem lehet csak úgy, az utolsó pilla-
natban visszavonni, hacsak nem bizonyítottan
valamilyen katasztrófa fenyeget, és mindketten
006-011-malzberg.indd 9
// BARRY N. MALZBERG / SIVA
tudjuk, hogy ez most nem áll fenn. Sajnálom,
barátom – paskolja meg Sperber karját szinte
szeretettel –, de ebből nincs kiszállás. Amúgy is
kezd már egy kicsit elegem lenni ezekből a láto-
gatásokból. Elvonják a figyelmemet, miközben
nem áll módomban változtatni a helyzeten.
– Je regrette – mondja Sperber rosszul hang-
súlyozva a franciát, magával hozva a válaszát
egy korábbi beszélgetésből. – Je regrette az egé-
szet, elnök úr, de fontos, hogy felmérje a követ-
kezményt…
– Következmény nincsen – feleli Kennedy –,
csak végeredmény.
És Sperber ekkor egy hirtelen, vakító fény-
pászmában, amely mintha egyenesen Kennedy
intellektusából türemkedne ki, felhevítve és
összefogva az arcvonásait, csodálatos és egy-
ben szörnyű életben fürösztve őket, megérti,
hogy az elnöknek igaza van, ő pedig tévedett;
hogy mindeddig csak a távolból hajszolta a kö-
vetkezményeket, mint egy szakasz katona, akik
gereblyével vonulnak a díszszemle után, hogy
eltüntessék a nyomokat. Nem jelentett többet
JFK-nek, mint amit ez a szakasz jelentene a dísz-
szemlének.
– Ne csinálja! – mondja Sperber mégis, meg-
ragadva a lehetőséget, amennyire csak tudja.
– Akkor se csinálja, bármennyire is helyesnek
tartja! Ott az ellenségei fogják körülvenni, fa-
fejű tömeg fogja kigúnyolni, és rózsák között ér
véget az élete. Hallgatnia kell rám! – ismétli, és
megrázza az extradimenziós kalkulátort, hogy
valamiféle választ csikarjon ki belőle, noha már
így is késő. „Kennedynek hallgatnia kell az okos
szóra” – gondolja, miközben vihar támad a zsi-
gereiben, és érzi, hogy a történelem egy újabb
szelete felé veszi az irányt, amely a markában
tartja a végeláthatatlan, céltalan jelent.
Sperber azon kapja magát, hogy Albert Eins­
teinnel beszél egy visszataszító menzaétteremben
még a tudós diákéveiben. A még kiforratlan, ifjú

2024. 04. 05. 1:20:28
 // BARRY N. MALZBERG / SIVA
Albert egy erős szagú szalámit rágcsál; kettőjük
közt, az asztalon számítások és eltakart egyen-
letek hevernek.
– Ne csinálja! – kérleli Sperber kétségbeeset-
ten. – Ne csinálja, ne fejezze be az egyenleteket,
ne vonja le a következtetéseket: az egyesített tér-
elmélet, amely ezekből következik, egyik pusz-
tító anomáliához fog vezetni a másik után, és
végül rászabadítja a nukleáris megsemmisülést
a szerencsétlen, bűnbánó emberiségre, mely a
következmények csapdájában vergődik. Hát
nem érti? Tegye el, tegye el!
Einstein, akihez szintén ritkán látogatnak el,
rettegve nézi Sperbert. Nyoma sincs az arcán
Kennedy hűvös nyegleségének vagy Szaloth
Szár és de Gaulle politikai fanatizmusának.
Eins­tein ugyanannyira meg van rökönyödve,
mint maga Sperber volt öt-hat szubjektív órával
ezelőtt, amikor rábízták a küldetést.
– Megváltoztatni a történelmet? – kérdez-
te akkor Sperber. – Le sem tudom írni, hogy
„történelem”.
Einstein most hasonlóképpen megborzong
az egyenlete fölött, és szégyenlősséggel vegyes
utálkozással nézi Sperbert.
– Nem tudok hatással lenni a történelemre,
még magamat sem ismerem! – kiabálta Sperber,
a diák, amikor a küldetésről tájékoztatták. Az
engesztelhetetlen csillogás az arcukon, amivel
válaszképpen a kezébe nyomták a kalkulátort, a
szalámi csillogására emlékeztet, melyet Einstein
reményvesztetten, éhesen szorongat a kezében.
– Nem tudom, miről beszél – mondja a
majdani tudós. – A fizika nekem túl nehéz
tantárgy. Semmire sem vagyok képes, hát nem
tudja? Abszolúte semmire. – Sperber Einstein
kétségbeesésében az idősödő fizikust véli föl-
fedezni, a megistenült, kikent-kifent alakot,
akinek az áporodott tudósításokból kiragadott
arcképe a helyszínt díszíti, aki pocsékul hege-
dült a Princetonon, és mindenki mást hibázta-
tott a bombáért.
10
006-011-malzberg.indd 10
– Dehogyisnem – ellenkezik ő, és legyűri a
késztetést, hogy újra franciául szólaljon meg.
Azt mondták neki, ez a diplomácia nyelve, de ez
is csak az értékelők egyik újabb ragyogó talál-
mánya lehetett. – Képes valamire, bármelyikük
képes lehetett volna valamire, muszáj felelős-
séget vállalniuk, hát nem érti? Felelősséget kell
vállalnia azért, amit nekünk adott.
Sperbernek még sok mondanivalója lenne, de
az értékelők robajló hangja hirtelen betölti a teret,
és ő – bármily kelletlenül is – rekombináns porrá
őrölve találja magát a kalkulátor tekercsei közt.
Visszahívják.
Fürkészi a tájat, az értékelők arcát; nem meg-
lepő módon egyik sem változott. A programot
elvégre a kudarc tartja életben. Mi értelme lenne
ellenállni?
– Oppenheimer következik. – mondja neki
valaki. – Készen állsz Oppenheimerre?
Nem, azt azért nem mondaná, Sperber azon-
ban igyekszik reménykedni, ahogy máskor is.
Végtére is ő Siva, világok elpusztítója.
Tamás Dénes fordítása
1: Elnézést (francia)
2: …kérem. Hogy van? (francia)
3: Sajnálom (francia)
4: Idézet Shakespeare Hamletjéből (Arany János for-
dítása)
BARRY N. MALZBERG
Amerikai író, 1939-ben született. Egy irodalmi
ügynökségnél dolgozott, amikor saját elbeszé-
léseivel is házalni kezdett. 1967-ben sikerült az
elsőt eladnia a Galaxy magazinnak. A rendkívül
termékeny szerző ezt követően körülbelül hét
esztendő alatt megírt 20 regényt és több mint
100 novellát. Egy hosszabb műve, a Beyond
Apollo 1973-ban elnyerte a John W. Campbell-
emlékdíjat. Magyarul először a Metagalaktika
3-ban jelent meg „A Róma nevű galaktika” című
novellájával. Lapunkban legutóbb egy regénye
látott napvilágot, a Negyedik fázis, mely a nagy
sikerű film alapján íródott.
2024. 04. 05. 1:20:28
HW G
 // BARRY N. MALZBERG / SIVA

EXKLUZÍV INTERJÚK, KRITIKÁK,

BESZÁMOLÓK 100 OLDALON!

KERESD
A BENZINKUTAKON, A NAGYÁRUHÁZAKBAN, AZ ÚJSÁGOSOKNÁL!
A LEGFRISSEBB ROCKZENEI HÍREKÉRT LÁTOGASS EL A HONLAPUNKRA! 
HAMMERWORLD.HU FACEBOOK.COM/HAMMERWORLD
11

006-011-malzberg.indd 11 2024. 04. 05. 1:20:29

HW Galaktika 165 x 232 - 202404.indd 1 2024. 03. 18. 11:39:46
 // TUDOMÁNY / FÓKUSZ
PREKOGNÍCIÓ AVAGY
PREDIKTÍV BŰNMEGELŐZÉS ÉS M.I.
AZ EMBERISÉG RÉGI VÁGYA MEGJÓSOLNI A JÖVŐT. VAJON
A JÓSOK FELADATÁT AZ ADATELEMZÉS ÉS A MESTERSÉGES
INTELLIGENCIA VESZI ÁT?
H
A MEGKÉRDEZNÉNK az
embereket, hogy milyen tulajdon-
ságra vágynak, előkelő helyen sze-
repelne két kívánság. Az első, hogy vissza
tudjunk utazni az időben, és ne kövessük el
hibáinkat. A másik, hogy a jövőbe lássunk,
érthetően ugyanezen okból.
A bűnüldöző szervek is szeretnének a jö-
vőbe látni, és így megelőzni a bűncselekmé-
nyeket. Gondoljunk csak Spielberg filmjére, a
Különvéleményre, ahol egy szövődmény oko-
zott olyan elváltozást néhány személy agyá-
ban, hogy képessé váltak a jövőbe látni. Ezek
a prekogok nem sokkal a bűncselekmény be-
következése előtt jelezték annak megtörtén-
tét. Az adatok pontatlan értelmezéséből több
probléma is adódott.
Természetesen nem túl hatékony módszer
a jóslatokra hagyatkozni. A prekogníció, a jö-
vőbe látás helyett inkább érdemes az adatok
elemzésére támaszkodni, és prediktív, előre-
jelzésen alapuló módszereket használni.
A 21. század az adatok évszázada. A pre-
diktív bűnüldözés alapja a big data alapú
alkalmazások használata. Összetett algo-
ritmusok elemzik a hatalmas mennyiségű
múltbéli adatot. Az elemzés megkísérli előre
jelezni, hol és mikor lehetséges újabb bűn-
cselekmény.
Az Egyesült Államok rendőrsége évtizedek
óta alkalmazza a számítógépeket a bűnözők
elleni harcban. Például a 80-as években, a
Reagan-kormányzat idején komputerrel ge-
nerált bűn-térképeket használtak. A 90-es
12
012-014-tudomany.indd 12
években New Yorkban a bűnözés visszaszorí-
tására bevezették a CompStat nevű statiszti-
kai szoftvert.
A CompStat-részleg naponta frissített di-
gitális nyilvántartást vezetett a bejelentett
bűncselekményekről, és heti találkozókon
a vezetők összegyűltek, hogy áttekintsék az
adatok tendenciáit. New Yorkban a kezdeti
években csökkenni kezdett a bűnözés, amit a
CompStatnak tulajdonítottak. A tudományos
vélemények azonban megoszlanak a kérdés-
ben. A rendszert komoly kritika érte, miután
egy nyugdíjas, magas rangú rendőrtisztek kö-
rében végzett anonim felmérés szerint a bű-
nözés csökkentésére irányuló nyomás egyes
felügyelőket és körzetparancsnokokat arra
késztetett, hogy eltorzítsák a bűnügyi statisz-
tikákat. A manipulált adatok az előrejelzés
torzulásához vezettek.
2010-ben az amerikai igazságügyi minisz-
térium elkezdte igénybe venni a Google al-
kalmazásait. A cég szoftvereit már prediktív
célokra is felhasználták a rendőri munkában.
Az előrejelzés érdekében napi szinten be-
táplálták az adatokat: a bűncselekmények
helyszínét, idejét, jellegét. Ezt kiegészítet-
ték olyan személyes adatokkal, mint a kor,
a nem, a családi állapot, a priusz és a tiltott
szerhasználat. Ezek alapján az algoritmusok
megpróbálták meghatározni, hol és mikor a
legnagyobb a valószínűsége egy újabb bűn-
cselekmény bekövetkezésének.
A prediktív bűnüldözés, az adatok szá-
mítógépes kiértékelése és az algoritmusok
2024. 04. 05. 1:20:00

használata nagyon vonzó lehetőségnek tűnt
a rendőri szervek számára, számos országban
próbálták ki.
Los Angelesben 2011-ben programot in-
dítottak a fegyveres erőszak előrejelzésére.
A PREDPOL nevű programmal jelölték ki
azokat a területeket, ahol számítani lehe-
tett újabb bűncselekményekre. Hamarosan
rendőrkapitányságok tucatjai kezdték el al-
kalmazni a szoftvert. A nagyvárosok közül
például Chicagóban működtettek meglehe-
tősen hatékony módon ilyen rendszereket,
amelyek megjósolták, hol várhatók erősza-
kos összetűzések.
A forradalmi technológiát világszerte egy-
re több rendőri szervezet kezdte használni,
Kínától Németországon át az Egyesült Ki-
rályságig. Nemcsak a nagy, a kisebb városok
rendőrkapitányai is beruháztak a hatékony
előrejelző rendszerekbe.
012-014-tudomany.indd 13
// TUDOMÁNY / FÓKUSZ
AZ ELEMZÉS
MEGKÍSÉRLI ELŐRE
JELEZNI, HOL ÉS MIKOR
LEHETSÉGES ÚJABB
BŰNCSELEKMÉNY
Ha ilyen jól működik ez az eszköz, akkor
mi a gond vele? Nos, az, amikor rosszul mű-
ködik. Csak egy tipikus példa.
A New Hampshire állambeli Manches-
terben egy délután a 18 éves Connor Deleire
egyedül ült autójában. A környék a prediktív
rendszerek által kiemelt zóna volt. A cirkáló
rendőrök felfigyeltek rá, és igazoltatták. Fel-
tűnt, hogy a fiú meglehetősen ideges, remegő
kézzel nyújtotta át az igazolványát. Azt állítot-
ta, egy barátját várja, aki felugrott az unokahú-
gához a közeli épületbe. De a rendőrök nem hit-
tek neki. Egyre nyugtalanabbá vált, minél több
kérdést kapott, annál zaklatottabban válaszolt.
Újabb rendőri egységek érkeztek a helyszínre,
és felszólították a fiatalt, hogy szálljon ki a ko-
csiból. Ekkor derült ki, hogy lőfegyvert visel
egy pisztolytáskában. A rendőrök elvették tőle.
A járőrök ragaszkodtak hozzá, hogy átku-
tassák Deleire autóját, ő azonban nem volt

13
2024. 04. 05. 1:20:00
 // TUDOMÁNY / FÓKUSZ
együttműködő, és a helyzet villámgyorsan
eldurvult. A tinédzser ellenkezése miatt a
rendőrök úgy vélték, sikerült kézre keríteni
egy veszélyes bűnözőt.
Deleire vergődni kezdett, hogy kiszabadul-
jon. A letartóztatási kísérletnek is ellenállt,
így a rendőrök könnygázsprayvel lefújták.
Nem adta meg magát, végül sokkolót is beve-
tettek, és letartóztatták.
A rendőrök biztosak voltak abban, hogy
elejét vették egy lőfegyverrel elkövetett, erő-
szakos bűnténynek. Deleire letartóztatása
pontosan azt támasztotta alá, hogy a pre-
diktív bűnmegelőzés eszköze kiválóan teszi
a dolgát, erőforrás-hatékony módon szorítja
vissza a bűnözést.
Azonban itt fordult meg a történet. Hama-
rosan megjelent Deleire barátja. Kiderült, a
kocsi valóban az övé, és tényleg a szomszéd
házba ugrott fel az unokahúgához. Deleire
érvényes fegyverviselési engedéllyel rendel-
kezett, jogosult volt fegyvert tartani magánál.
Végül a barátja váltotta ki az őrizetből.
Mi volt a fiú bűne? Gyakorlatilag semmi.
Ami felróható neki, hogy fiatal volt, forrófejű,
és ellenállt a jogtalan intézkedésnek. Rossz-
kor volt rossz helyen, egy olyan utcában, ame-
lyet a prediktív rendszer veszélyesnek ítélt. De
egy törvénytisztelő állampolgárt hogy lehet-
ne kitiltani potenciálisan kockázatos közte-
rületekről?
Az eljárást lefolytatták ellene, végül csak
azért ítélték el, mert ellenállt a letartóztatás-
nak. Egy olyan bűnért, ami létre sem jön, ha
nincs ott a rendőrség.
Az Egyesült Államokban a polgárjogi ak-
tivisták is fenntartásokat fogalmaztak meg
a prediktív módszerekkel kapcsolatban. Úgy
vélik, ez aláássa az állampolgárok alkotmá-
nyos jogait. A negyedik módosítás előírja,
hogy a rendőrök csak megalapozott gyanúval
állíthatnak meg valakit. Az új rendszer hasz-
14
012-014-tudomany.indd 14
nálatával azonban ártatlanokat is eljárás alá
vonhatnak. A gondok akkor kezdődnek, ami-
kor a rendőrök nem azért állítanak meg vala-
kit, mert bűnt követett el, hanem azért, mert
rosszkor volt rossz helyen.
Azzal, hogy bizonyos körzeteket kiemeltek,
azt érték el, hogy a járőrök ott már eleve szá-
mítottak a bűnözők megjelenésére, és ezért
nagyobb valószínűséggel állítottak meg vagy
tartóztattak le embereket, pusztán előítélettől
vezérelve. A civil jogi szervezetek képviselői
szerint maguk az adatok jelentették a gondok
gyökerét. Természetes, hogy megjelenik az
előítélet, hiszen az előrejelző algoritmusok a
múltbéli adatok alapján kalkuláltak, ez köny-
nyen elfogulttá tehette a rendőröket.
A rendszer fő hibái a téves letartóztatások,
a sérülések, az erőszak és olyan helyzetek te-
remtése, amelyek maguktól létre se jönnének,
teljes mértékben elkerülhetők lennének.
A felvetődő etikai kérdések tükrében a
prediktív bűnmegelőzés világszerte komoly
vitákat váltott ki. A chicagói programot is
megszakították. Santa Cruz lett az első ame-
rikai város, amelyik kifejezetten megtiltotta a
prediktív eszközök alkalmazását.
Minden fenntartás ellenére egyre inten-
zívebben használják az efféle eszközöket.
Abban bíznak, hogy a szoft verek fejlesztése
révén kiküszöbölhető lesz az elfogult és elő-
ítéletes eljárás.
Kovács „Tücsi” Mihály
2024. 04. 05. 1:20:00
 CSATLAKOZZ FACEBOOK CSOPORTUNKHOZ, NEHOGY LEMARADJ
VALAMIRŐL: WWW.FACEBOOK.COM/GROUPS/GALAKTIKAKLUB/

FANTASZTIKUS
KEDVEZMÉNYEK PLATINA
ÉS GYÉMÁNT KLUBKÁRTYÁS
TAGJAINKNAK
OLCSÓBB GALAKTIKA- ÉS GALAKTIKA XL-
ELŐFIZETÉS, VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKKÖNYV
ÉS TOVÁBBI ENGEDMÉNYEK!

� GALAKTIKABOLT.HU: 25-30%
� FANTASMANIA.HU: 10%
� TRAFÓ: 10-20%
� KRAK’N TOWN STEAMPUNK SALOON: 10%
� HAMMERTIME CAFE: 5-30%
� HANAMI SUSHI BAR: 10%
� COFFEE NEW WAVE: 10%

DÉ KOZD MEG MAG

JÁN LUBK ÁRTYÁT AD:
A S K MO
LT ST
VÁ !
W W W.GAL AK TIK A . HU/KLUB

015-klub.indd 15 2024. 04. 05. 1:19:39

 GALAKTIKA
SZEMÜVEGTAKARÍTÁS
AZ ŰRTÁVCSÖVÖN
Az ESA Euclid űrtávcsövének küldetése, hogy
feltárja a sötét anyag és a sötét energia titkait,
amelyekről úgy gondolják, hogy az Univer-
zum 95%-át teszik ki, de közvetlenül nem fi-
gyelhetők meg. Azonban a precíz műszernek
romlik a „látása”.
A távoli csillagokból a „VIS” műszerbe
érkező látható fény fokozatosan csökkent az
optikán felhalmozódó, kis mennyiségű víz-
jég miatt.
Nem kell túl nagy mennyiségre gondolni.
A jég vastagsága mindössze néhány nano-
méternyi. Annyi, mint egy nagy molekula
szélessége. Ez azonban már elég ahhoz, hogy
rontsa a műszer teljesítményét.
A küldetés mérnökei hónapokat töltöttek
azzal, hogy olyan eljárást dolgozzanak ki,
amellyel felmelegíthetik az egyes tükröket a
berendezés összetett optikai rendszerében
anélkül, hogy megzavarnák a finomhangolt
kalibrálást, vagy esetlegesen további szen�-
nyeződést okoznának.
Azt tervezték, hogy egyesével, majd cso-
portonként végzik a felmelegítést, és tesztelik
a hatást a beáramló fényre. Úgy gondolták, de
nem tudhatták biztosan, hogy az első tükör
okozza a legtöbb problémát. Miután ez mind-
össze 34 fokkal felmelegedett, az Euclid látása
helyreállt.
16
016-030-kovach.indd 16
T
ITÓ KEVESET ad a formaságok-
ra: lerakja a tálcát – sült szalonna,
fehér kenyér és tea – az ágy melletti
kiskomódra, széthúzza a függönyöket, és úgy
vigyorog a beáramló napfényben, mint aki di-
cséretet vár cserébe.
– Jó reggelt neked is! – Időbe telik, mire a
valóság a helyére döccen, főleg, mert ennek
a vén bolondnak az arcát láttam utoljára ál-
momban is, ami nem volt valami kellemes
álom. Kortyolok a teából, ami már félig kihűlt
– talán Titónak megint beragadt valamelyik
abból a néhány fogaskerékből, ami még meg-
maradt neki az agyvérzése után, és hosszú
percekig ácsorgott valahol, míg újra eszébe
nem jutott, hová indult, s mi célból. – Szeret-
nél még valamit? – Ahogy kimondom, már
tudom is a választ, úgyhogy gyorsan hozzáte-
szem: – Ez egy kicsit soványka így, nem?
Felragyog a tekintete, és zsírpecsétes ing-
ujjából egy apró üvegcsét varázsol elő. Test-
vériesen osztozunk a tartalmán: az egyik felét
a csészémbe löttyenti, a másik felét lehúzza.
Iszom én is, majd végre elkotródik és nyugod-
tan ehetek. A szalonnát odaégette, a kenyér-
nek meg vizes a belseje, de nem számít, ma
úgyis nagy trakta lesz.
A fürdőszobában akkurátusan sikálom a
fogamat, hogy eltüntessem a konyakszagot, és
közben önkéntelenül is Numero Kettő nyoma-
it keresem a falon. Ha látnák, nehezen hinnék
el róla – törékeny, madárcsontú teremtés volt
–, de abban az utolsó pillanatban nem reszke-
tett meg a keze a nyakára illesztett borotván,
és Titó hiába meszelte le a falat, a miriádnyi
vörös szeplőt nem tudta teljesen eltüntetni.
Persze lehet, csak a képzeletem játszik velem,
de az biztos, hogy én nem lettem volna képes
arra, amire ő, főleg miközben farkasszemet
nézek magammal a tükörben.
Nyolc perc múlva nyolc óra: még épp annyi
időm van, hogy a párkányra ülve elszívjak egy
2024. 04. 05. 1:19:30
 // KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOGUGYAN
HÁZ
GALAKTIKA
OLIVÉRNEK
TELJESEN MEGSZŰN-
TEK A RÉMÁLMAI, DE
A KALAMÁJÓS ESET
ÓTA A KASTÉLYBAN
SENKI NEM KOCKÁZ-
TATJA MEG, HOGY NYI-
TOTT ABLAK MELLETT
ALUDJON. SOSEM
LEHET TUDNI, MI
MÁSZNA BE RAJTA.

KOVÁCH KRISTÓF
BOLDOG GYERMEK,
BOLDOG HÁZ
cigarettát, és kivárjam, míg az álmom utolsó
darabkája is elporlad. Mostanra csak egyetlen
értelmezhetetlen foszlány maradt belőle – a
hátamon szánkázom, mert egy ellenállhatat-
lan erő vonszol maga után a hajamnál fogva,
Titó meg csak áll és bámul tehetetlenül, hiába
sikoltozom, nem mozdul akkor sem, amikor
a felesége ujjai a nyakam köré fonódnak –, de
arra épp elég, hogy beleborzongjak. Talán a
tegnap esti töltött káposzta meg az állott leve-
gő tehet róla – Olivérnek ugyan teljesen meg-
szűntek a rémálmai, de a kalamájós eset óta a
kastélyban senki nem kockáztatja meg, hogy
nyitott ablak mellett aludjon. Sosem lehet tud-
ni, mi mászna be rajta.
Az ablakom egyébként a hátsó udvarra néz,
kiváló kilátással a spanyolnátha áldozatául
esett árvák sírköveire. Az udvar többi részét
felveri a gaz, de a temetőt rendben tartja a
Manyi, különös tekintettel az unokája sírjára.
A huszonhat földhalom közül a Vilié az egyet-
len, amin mindig van friss virág, a többi gye-
rekén csak ünnepnapokon, Numero Egy meg
Numero Kettő sírjára – egészen hátul, a tölgy
árnyékában vannak elkaparva – meg csupán
akkor jut, ha én viszek nekik, alkalmankénti
szentimentális hangulatomban.
Odakint sehol egy felhő, s a hőmérő állása
szerint már most a húsz fok felé közelítünk –
kellemesen meleg napunk lesz ahhoz képest,
hogy október van. Persze a gróf már az elején
megmondta: ahol boldog a gyermek, ott bol-
dog a ház – és a boldog házak felett mindig
kék az ég.
Ha minden jól megy, ma vagyok itt utoljára.
Az emeleti körfolyosót mosószappan szaga
lengi be. Ide valószínűleg nem jutnak el a ven-
dégek, de Manyi nem bízott semmit a véletlen-
re: úgy ragyog a padló, hogy enni lehetne róla,
ami nagy szó ebben a koszlott, öreg épületben.
Kikerülöm az ajtóm előtt felejtett vödröt, és


17

016-030-kovach.indd 17 2024. 04. 05. 1:19:30

 GALAKTIKA
// KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
lesétálok a hallba, ahol a hosszú, súlyos asztal
tetején egy létra áll, a frissen feltámadt Nume-
ro Egy meg a létra tetején egyensúlyozik egy
csomó léggömbbel a kezében. Az ódon csillár
karjaira próbálja rákötni őket, elég ügyetlenül
– hiába, elgémberedhetnek az ember ujjai, ha
az év háromszázhatvannégy napján más dolga
sincs, csak a sötétben rothadni. Üdvözölhet-
ném, de sok értelme nem lenne, mivel Olivér
most is csak minimális figyelmet fordított rá
meg az utódjára – az utasításokat mindketten
végrehajtják, de ha szólnak hozzájuk, lefagy-
nak, és csak néznek maguk elé.
A lépcső aljában megállok egy pillanat-
ra, és felnézek a fordulót uraló festményre.
A grófnak ezen még rengeteg haja van, a vál-
la sem olyan görnyedt, mint most, és valami
olyasféle kifejezés ül az arcán, amit akár mo-
solyként is lehetne értelmezni. Ennek valószí-
nűleg a balján álló filigrán nőhöz van köze,
aki – bár Titó szerint (aki nagy szószátyár
volt, amíg még tudott beszélni) már ekkor is
ott bujkált benne az őrület – negédesen ártat-
lan arccal tekint le rám.
Ezzel senkit nem versz át, ribanc – mormo-
lom halkan, és alig bírom levenni a szemem
a gyöngysorról a nyakán, aminek az értékét
csak hozzávetőlegesen tudom megbecsülni, de
biztosan nem arra való, hogy egy széf mélyén
őrizgessék. Nagyon jól állt neki a szőkeségé-
hez, szóval lehet, felveszem majd én is egyszer-
kétszer, mielőtt elpasszolnám.
Amikor itt állok, mindig eszembe jut az
öreg Spitz – a legsimlisebb munkaközvetítő
volt az egész székesfővárosban, ha engem kér-
deznek –, ahogy egy fényképpel a kezében jár-
kált körülöttem a legelső alkalommal, és meg-
nézett magának minden létező szögből. Most
is fülembe cseng, ahogy a műfogsorát cuppog-
tatta közben, és a végén csak annyit kérdezett,
hogy hajlandó lennék-e megváltoztatni a fri-
zurámat. Milyenre, kérdeztem vissza, mire ki-
18
016-030-kovach.indd 18
mutatott az ablakon az utca túloldalára, ahol
egy moziplakáton Marlene Dietrich pózolt
frakkban és cilinderben. (Egyébként szerin-
tem annyira nem is hasonlítottam a grófnéra
– nagyobb az orrom és sokkal erőteljesebbek
az arccsontjaim –, de hamar kiderült, hogy
Olivérnek igazából mindegy, végül is alig volt
kétéves, amikor eltüntette az anyját).
Sötétbarna az eredeti hajszínem, de úgy
voltam vele: miért ne? Kezdtem felélni az
utolsó tartalékaimat is, arra pedig nem szá-
míthattam, hogy ajánlólevelek nélkül bárki
is alkalmazna, pláne nem nevelőnőként. Nem
izgatott különösebben, hogy együttes erővel
se találtuk meg Sáripusztát a térképen (csak
annyit tudtunk kideríteni, hogy Zsarátnok a
legközelebbi vasútállomás), hiszen biztosan
nem lehet rosszabb, mint a húgyszagú szute-
rén a Gálffy utcában, ahol az ember társbérlője
a mosdótál felett borotválja a lábát és a fogát
csikorgatja álmában.
Utólag visszagondolva persze már tudom,
hogy a külsőm mellett még egy körülmény
nyomott sokat a latban: az a tény, hogy senki
nincs, aki tudakozódna utánam, ha nem jö-
vök vissza.
Titó meg Olivér kivételével a kastély minden
lakója odakint van már. Numero Kettő az apró
színpad elé felállított padokat súrolja, a Manyi
a szökőkút mellé felállított asztalok körül ügy-
ködik, a gróf meg csak áll a főbejárat szélesre
tárt ajtószárnyai előtt, és cigarettával a kézben
szemléli őket.
– Szép napunk van – mosolygok rá, amit
bátortalanul viszonoz is. Halovány és girhes
árnyéka csak annak a másik férfinak a festmé-
nyen, ami nem is csoda, ha azt nézzük, hogy
gyakorlatilag kávén, cigarettán meg rántott
levesen él – ez utóbbit képes megenni üresen
is, ha Titó nem rakja bele előre neki a pirított
kenyérkockákat. – Olivér még nem csengetett?
2024. 04. 05. 1:19:31
 // KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
– Szerintem csak magára vár. – Olyan ki-
mért és komoly, mint amikor megismerked-
tünk. Bármi is volt közöttünk – helyesbítek:
bármit is képzeltem arról, hogy van közöttünk
–, az teljesen és végérvényesen elmúlt. Na nem
mintha sokat számítana, de az elvesztegetett
időt senkitől nem fogom visszakapni.
– Ki kellene menni a kapuhoz a kupciherek
elé! – harsogja a Manyi, és a hangjától görcsbe
rándul a gyomrom. Nagydarab, lompos öreg-
asszony, olyan, mint egy hordó, aminek egy
fej káposztát szögeltek a tetejére, és az összha-
táson keveset javít, hogy mindig nadrágban
és zekében jár, mint valami uradalmi kocsis
(a modora se sokkal különb). Az első perctől
kezdve gyűlöl engem, ahogyan az elődeimet is
gyűlölte, azazhogy engem sokkal jobban, hi-
szen én nem futamodtam meg, sőt szép lassan
családtaggá váltam, amiről ez a rusnya ném-
ber nem is álmodhatott. – Utána meg elkelne
itt is egy segítő kéz!
– A gyerek az első – felelem olyan hangsúl�-
lyal, hogy értsen belőle, és szép kényelmesen
rágyújtok én is. Most már ketten merengünk
bele a semmibe.
A kastély tegnap ilyenkor még úgy nézett
ki, mint amit csak a falakat behálózó repkény
tart össze, de ebben a percben tökéletes az illú-
zió. Asbóth, Ásvay vagy valami hasonló neve
volt a családnak, amelyik kihalt belőle, hogy
aztán – azt a néhány hónapot leszámítva,
amikor a kommunisták árvaházat csináltak
belőle tizenkilenc tavaszán – egészen addig
üresen álljon, míg a gróf meg nem vásárolta.
Az egyik könyvtárbéli albumban láttam
is pár képet azokból az időkből, amikor még
irtották a park körül az erdőt és rendesen
gondozták a pázsitot is – Olivér valószínűleg
ugyanebből az albumból dolgozott, és remek
munkát végzett. Aprólékos precizitására a
szökőkút a legjobb példa: a közepén piruette-
ző pufók angyalkának a valóságban réges-rég
016-030-kovach.indd 19
GALAKTIKA
elmállott az arca és csuklóban letört mindkét
keze, a föléje magasodó karcsú kőbakfisból
meg csupán a lábfejek maradtak, most mégis
mindketten eredeti pompájukban díszeleg-
nek, ahogyan a kerti pavilonok meg a kapu-
oszlopok szárnyas oroszlánjai is. A színpad
készen áll, már tényleg csak az ünnepelt és a
vendégsereg hiányzik.
– Szerinted el fognak jönni? – kérdezi Olivér
félrebiggyesztett szájjal. Nagyon jó színésznek
gondolja magát és nagyon szeret játszani, de
ha kiismeri az ember, nem nehéz neki vég-
szavazni. Nem mindenkinek lennének elég
erősek hozzá az idegei – Numero Egynek meg
Kettőnek biztosan nem voltak azok –, de ne-
kem soha nem okozott gondot.
– Hiszen születésnapod van! – A javára
írom, hogy mire bekopogtam hozzá, már fé-
lig felöltözött. Abban a korban van, amikor
a gyerekek kezdenek szemérmesek lenni, és
ezzel együtt mintha mindennap nőnének is
egy kicsit: ő például cuki kis békakirályfiból
kezd pufók varanggyá cseperedni. Lehet,
hogy kegyetlenül hangzik, de az igazság:
a kócos, szőke apródfrizura – nekem kell
nyírni, és ez a legtöbb, amire képes vagyok
– széles, dudoros arcot keretez. Mintha lak-
na valami odabent a vizenyős, kék szemek
mögött, ami belülről feszegeti a koponyáját,
és ami egy nap talán levedli magáról ezt a
törékeny kisfiútestet. – Remekül fogunk szó-
rakozni, majd meglátod. Héhó, félregombol-
tad magad!
– Olyan ügyetlen vagyok – mondja elhaló
hangon. Megöleli a nyakam, amikor rendbe
hozom a dolgot, és átsegítem a kerekesszéké-
be. Nehéz leírni az érzést, ami abban a pilla-
natban lábujjam hegyéig átbizsergeti a testem:
csak ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a
veronál hatni kezd és gyöngéden elringat az
érzés, hogy az élet mégiscsak szép és sokat kí-

19
2024. 04. 05. 1:19:31
 GALAKTIKA
// KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
nál. Ha egyszer arra adná a fejét, úgy követnék
mindenüvé a morfinisták, mint az apostolok
Jézus Krisztust, odahagyva mindenüket csak
hogy legalább egyszer megérinthessék. Ha
nem engedne el magától, nem tudnék szaba-
dulni én sem, és az arcán elterülő elégedett-
ségből látom, hogy ezt ő is tudja. – Segítesz a
cipőmmel?
Egy pillanatra elfog a gyanú, hogy vala-
melyik buta viccét akarja bedobni megint, és
találok bennük valamit – a hangulatától füg-
gően egy gombóc vaníliafagyit, vadul tekergő-
ző lisztkukacokat vagy éppen egy szemet, ami
mintha egy másik dimenzióból meredne az
emberre –, de ezúttal szerencsére megúszom.
– Apus azt mondta, lesz bűvész is. – A hang-
jában egyszerre van jelen a gyermeki öröm és
az a fajta leereszkedés, ahogy a Nagy Houdini
nyilatkozhat a műkedvelőkről. Ezt a részét a
mai napnak a Manyi intézte, úgyhogy fogal-
mam sincs róla, csakugyan így lesz-e, és ezt
meg is mondom neki, de minden eshetőségre
hozzáfűzöm: – Tudja, hogy mennyire imádod
az ilyesmit, biztosan odafigyelt rá.
„Jobban tetszel nekem, mint a Juli” – mondta
amikor először találkoztunk (utóbb megtud-
tam, hogy a Numero Egyet hívták Julinak).
„Ő nem volt itt, csak egy hétvégét, és folyton
a saját gyereke miatt sírt, pedig Manyi néni
szerint ő adta oda másnak. Örülök hogy el-
ment” – hadarta el egy szuszra. – „Neked van
gyereked?”
Nem voltam ilyesmire felkészülve két perc
ismeretség után, de valami miatt mégsem tud-
tam hazudni neki.
– „Nem született meg.” – Azt hittem,
sikerült annyira eltemetnem magamban,
amennyire emberileg csak lehetséges – min-
den nyelet szesz, minden szem gyógyszer
egy-egy ásónyomnyi föld –, de abban a pilla-
natban újra ott találtam magam a gang végi
20
016-030-kovach.indd 20
közös vécé vértől lucskos padlóján, ahol sen-
ki sem hallotta meg a sikoltozásom. Felka-
varodott a gyomrom, és a reszketésem nem
is hagyott alább, míg Olivér meg nem fogta
a kezem, de akkor egyszerre minden szép és
jó lett. Azt hiszem, akkor döntöttem el, hogy
maradni fogok.
„Szoktál sírni miatta? Én sose sírtam
anya miatt.”
„Ha így lenne, sem kellene szégyellned.”
„Á, nem azért. Olyan kicsi voltam, ami-
kor meghalt, hogy nem is emlékszem rá.” –
Aztán a jobb szeme alatti vastag sebhelyhez
emelte az ujját. – „Ez itt miatta van.” – Majd
a rosszul összeforrott, kacska lábaira muta-
tott. – „Meg ez is.”
– Akarsz reggelizni?
– Mit lehet? – Ez az egyik állandó reggeli
rituálénk. Elébe teszem a tálcát, ami oda-
kint várt az ajtaja előtt a zsúrkocsin, és amin
ugyanazok a dolgok sorakoznak minden ál-
dott nap.
– Úgy látom a mai menü pirítós, pirítós, és
mi is van még itt… ja, igen, még egy kis pirí-
tós. – Aztán sorra veszem a három apró üveg-
tálkát is. – Ha tippelnem kellene, azt monda-
nám, hogy ez barack, ez eper, ez meg szilva.
Melyikből parancsol őfőméltóságod?
– Legyen mind a háromból egy kicsi. –
Megkenem neki mind a három szeletet lek-
várral, aztán hátradőlve figyelem, ahogy
elropogtatja őket. Van ebben a pár percben
valami émelyítően otthonos, és nem taga-
dom, voltak napok, amikor azt hittem, hogy
akár meg is tudnám szokni. – Ez nem szilva,
ez szeder – mondja az utolsónál, és azzal a
mozdulattal le is eszi az ingét. Amikor ráadok
egy újat, ragaszkodik hozzá, hogy saját maga
gombolja be, és ezúttal hibátlanul oldja meg
a feladatot.
– Nem tudod véletlenül, mit kapok apától?
2024. 04. 05. 1:19:31
 // KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
– Tudod hogy senkit nem enged be a mű-
helybe. – Ez persze nem volt mindig így:
amíg tartott közöttünk a dolog, szinte min-
den alkalommal oda rángatott be magához,
ha izélhetnékje támadt. Esküszöm, mintha
kifejezetten gerjedt volna a frissen gyalult fa
illatára meg a levegőben szállongó porra, hiá-
ba zuhanyoztam utána, a hajamból, a hátam-
ról, sőt még ezeknél sokkal valószínűtlenebb
helyekről is pergett rólam a forgács. – De már
nem kell sokat várnod.
Odakint mindenki széles mosollyal fogad
minket. A Manyié egész biztosan őszinte (el-
végre egész évben csak erre a napra várt), Ti-
tóé viszont olyan, mintha a gróf faragta volna
ki az arcából, méghozzá a legéletlenebb diki-
csével. Ő nem is mozdul, csak meghúzódik a
háttérben, a felesége viszont medveölelésbe
9 770428
9 770428
zárja és jó alaposan összenyálazza Olivért.
Aztán érkezik a gróf is, hóna alatt az elma-
radhatatlan sakktáblával – ez meg az ő privát
szertartásaik egyike.
– Mit szólnál egy partihoz, amíg megérkez-
nek a vendégek?
Jó negyedórányi séta, mire átvágok a parkot
övező rengetegen – néhány lépés után meg-
törik a varázslat, és alig járható dzsumbujjá
válik a kifelé vezető földút –, és elérem az utat
lezáró sorompót az erdőszélen. Egy rozzant
ponyvás szekér áll előtte, ami az oldalára fes-
tett, elmosódott képekből ítélve egy cirkusz-
hoz tartozhatott valamikor. A szekér elé fo-
gott szürkének kilátszanak a bordái, és nincs
sokkal jobb húsban az a férfi sem, aki épp a
sorompót rögzítő lakat fölé hajol, mintha ki
akarná nyitni. Bármi is van a kezében, egy
mozdulattal eltünteti, amikor meglát.
– Bon jour, mademoiselle! – Pár évvel lehet
idősebb, mint én (azaz kicsivel túl a negyve-
nen), és egészen jóképű a maga kiélt, nikotin
016-030-kovach.indd 21
GALAKTIKA
FI LM M Ű VÉSZET I FO LYÓ I R AT LX VI I . É VFO LYAM , 04. SZ ÁM 2024. ápri l i s 680 FT
w w w. fi l mvi l ag. h u
TÖRTÉNELMI FILMJEINK
HÍMNEM, NŐNEM / MENEKÜLTEK EURÓPÁBAN
24004
20009
CIRKO
MOZI-JEGY
50%
Csáki László: Kék Pelikan – JUNO11 Distribution
387007
387007
Ötcsillagos elemzés a Dűne világá-
ról, a Z generáció és a szexualitás,
Leni Riefenstahl fonák expresszio-
nizmusa, menekültek Európában,
mai magyar történelmi filmek. A vi-
lág az áprilisi Filmvilágban is sokszí-
nű. Vedd meg, védd meg!
és bundapálinka aszalta módján: a halántékán
már őszül a füle mögé nyalt fekete haja, de a
szeme még fiatalosan villog.– Már azt hittük,
rossz helyen járunk.
A háta mögött lebben a ponyva: előbb egy
zilált frizurájú középkorú nő, aztán egy hat-
van körüli, kövér férfi feje bukkan elő. Ez
utóbbi le is ugrik, de a társával ellentétben
nem a mellemet, hanem az öltözékemet mé-
ricskéli hosszasan: valószínűleg azt próbálja
kiókumlálni, hogy mi lehet a státuszom a ház-
ban, és mennyire kell mézesmázosnak lennie.
– Csillag Ottó vagyok, ennek a kis társu-
latnak a vezetője, konferanszié, idomár és
professzionális nevettető. Ő itt Ramón, tűz-

21
2024. 04. 05. 1:19:32
 GALAKTIKA
// KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
zsonglőr és illuzionista, a hölgy hátul pedig az
asszisztensünk, Estrella.
– Az ünnepelt nevelőnője vagyok. Mutatom
az utat. Hárman vannak összesen?
– Multitalentumok kivétel nélkül, ezt ga-
rantálom! Szerénytelenség nélkül mondha-
tom, hogy a csonka hazában nem talál nálunk
jobbakat!
Folytatná talán még tovább is, de félbe-
szakítom.
– Jöjjenek utánam! – A felemelt sorompó
mellett megállok egy pillanatra. Több mint
négy éve annak, hogy itt vagyok, és ezalatt
egyetlen lépéssel sem jártam ennél közelebb a
magam mögött hagyott, másik világhoz. Most
is beleszédülök kicsit, de aztán erőt veszek ma-
gamon: holnaptól úgyis bepótolok mindent.
Felülnek a bakra, és a kövér hellyel kínál
maga mellett.
– Igaz, amit a házvezetőnőjük mondott? –
köszörüli meg a torkát, amikor elindulunk.
– Mire gondol?
– Tudja, hogy a gyerek… hogy afféle
wunderkind.
– Igaz. Gondot jelent? – Annak idején
ugyanezt kérdezte tőlem a Spitz is, de csak
vállat vontam. Akkor még nem ismertem sze-
mélyesen egy ilyet se, csak a Ligetben láttam
őket, ahol néhány hónapig ők számítottak
a legnagyobb attrakciónak. A legidősebb se
volt több hét-nyolc évesnél, s az újságok hetet-
havat összehordtak róluk – csak abban egyez-
tek, hogy olyan családból származik mind-
egyik, amelyiket fakeresztekkel jelölt meg a
spanyolnátha. A nagy részük legfeljebb olcsó
trükköket tudott: apróbb tárgyakat mozgattak
a levegőben, a tüzet manipulálták és hasonlók,
de amúgy teljesen átlagos gyereknek tűntek,
szóval úgy voltam vele, mi baj lehet? Ahogy
Margó, a lakótársam mondta mindig, mikor
tépett ingben vagy véraláfutásokkal az arcán
jött haza a strichelésből: volt már rosszabb is.
22
016-030-kovach.indd 22
– Dehogyis. Közöttünk is volt egy, a Zolika.
Vízszobrász volt, tudja? Igazi művész. Bárány-
himlőben halt meg tavaly.
– Na és mi a flepnije? – kérdezte hirtelen a
lenyalt hajú.
– Tessék?
– Ennek az Olivérnek. Mit tud? – Éppen a
vízmosásnál járunk a kanyar után, és elját-
szom a gondolattal hogy megállítom a kocsit,
és megmutatom a helyet, ahol Numero Egy a
nyakát szegte, mikor a képzeletbeli fenevadak
elől menekült, de aztán ugyanazt felelem,
amit annak idején nekem felelt a Spitz ugyan-
erre a kérdésre.
– Maradjunk annyiban hogy jobb neki csa-
ládi körben, mint az emberek között.
– Aki felfogadott minket, teljes ellátást
ígért – veti közbe a kövér. Ha nem lenne
olyan átható izzadságszaga, talán meg is saj-
nálnám kicsit – túlságosan jól emlékszem,
milyen érzés korgó gyomorral nyugovóra
térni, és libacombról meg képviselőfánkról
álmodni. Ritka madár nálunk a friss sajtó,
de azért a nagy tőzsdekrachnak hozzánk is
eljutott a híre.
– Efelől megnyugodhatnak. – Szólok nekik,
hogy forduljanak jobbra. A bozótossal majd-
nem teljesen benőtt mellékúton, oldalról köze-
lítjük meg a birtokot, és a rozzant csűr mellett
állunk meg, néhány lépésre a sírhalmoktól.
A két férfi összenéz, de aztán a figyelmüket
azonnal eltereli a csűr szélesre tárt ajtaja és
Titó figyelmessége, a kecskelábú asztalon so-
rakozó kolbász és kenyér.
– Készüljenek fel, és ha valamire szüksé-
gük van, a vén boszorkányhoz forduljanak, ne
hozzám!
Míg távol voltam, a kastély előtti tér megtelt
kacagással és élettel. Mindenfelé gyerekek lab-
dáznak és szaladgálnak – a legfiatalabb talán
hat, a legidősebb legfeljebb tízéves lehet. Nem
2024. 04. 05. 1:19:32
 // KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
kell számolgatnom őket, hogy tudjam, hu-
szonnégyen vannak.
Egy kisebb csoportjuk Olivért veszi körbe,
aki szemlátomást kiválóan érzi magát, maga
az Úr sem mosolyoghatott elégedettebben a
hetedik napon. Éppen egy szurtos kislány áll
előtte, aki a kezét nyújtja felé.
– Nézd! – Egy jókora pillangó van a te-
nyerében, amely ide-oda billegteti barnával
pettyegetett sárga szárnyát, és amelynek teste
nagyot reccsen, amikor a kislány hüvelykujja
összeroppantja. Odaadja Olivérnek, aki fel-
mutatja a többieknek – döglöttebb már nem
is lehetne –, aztán összezárja felette az ujjait.
Hosszan kiélvezi a rá irányuló figyelmet, az-
tán kinyitja a markát, és voilà – a pillangó a
magasba röppen. Elragadtatott kacagás és uj-
jongás a jutalma, a kislány egyenesen le van
nyűgözve, míg valaki oldalba nem vágja, hogy
elébe álljon. Ezt a kis vasgyúrót névről is isme-
rem: Vilinek hívják, és éppen olyan otromba,
mint a nagyanyja, aki pár lépés távolságból
most is bennünket fixíroz. Nem tudom, Vili
honnan szerezte a verébfiókát – a madarak
nem nagyon maradnak meg a birtokon, még
a sok etető ellenére sem, amit a gróf és Olivér
együtt fabrikáltak –, de már jó előre kitörte a
nyakát, és nincs annyi esze, hogy felismerje az
undort az ünnepelt arcán.
Olivér ettől függetlenül elveszi tőle, és
ugyanúgy elrejti, mint az előbb a pillangót.
Muti már, mondja türelmetlenül a Vili, Olivér
pedig engedelmeskedik. A madárnak nyoma
sincs, a fiúnak viszont hirtelen görcsbe rándul
a teste, és a földre veti magát: hasára szorított
SZÓRAKOZÁS EXTRA MÉRETBEN!
Fizess elő a GALAKTIKA XL-re, és
minden hónapban kétszer ennyit
olvashatsz a fantasztikum legjavából!23
016-030-kovach.indd 23
GALAKTIKA
kézzel hánykolódik, mintha elektromosság-
gal sütögetnék, és visít, mint egy szopós ma-
lac. A Manyi robogva érkezik, és belereszket
a föld, ahogy térdre esik az unokája mellett,
szétszakítja rajta a kopott fehér inget, hogy
aztán elszörnyedve bámulja a fiú kitüremkedő
köldökét. Az ide-oda rángatódzó dudor akko-
ra, mint egy dió – vagy éppen egy veréb feje.
– Kérem! Kérem! – csak ennyit bír ki-
nyögni, de Olivér így is megkönyörül rajta.
Lehunyja a szemét, és ezzel vége is van: Vili
dobhártyarepesztő sikoltozása szép lassan
hüppögéssé csillapodik. A Manyi nagy ne-
hezen elrángatja onnan, és gyilkos pillantást
vet rám, pedig nem szólok egy szót sem, csak
mosolygok.
– Jól megmutattad neki – mondom Oli-
vérnek, aki csupán vállat von. Mintha a
közönsége is érezné, hogy rájuk unt, és egy
szempillantás alatt szétszélednek.
– Olyan… gyerekesek.
Nem tudom, mit mondhatnék neki. Az
apja mindig azt szajkózza, hogy én vagyok az
egyetlen, aki tudja kezelni a hangulatváltozá-
sait, de az igazság az, hogy legtöbbször csak
a sötétben tapogatózom. Akár az elődeimet,
akár ezeket a gyermekeket (jobb híján ma-
radjunk ennél a kifejezésnél) nézzük, Olivér
végső soron hozott anyagból dolgozik, és azt
hiszem, lassan kezdi kapiskálni, hogy felette
ugyan múlik az idő, de a vendégei minden
évben ugyanabban az életkorban térnek visz-
sza, ahogy elföldelték őket. Nem csoda, hogy
ez a felismerés ilyen hatással van rá: képzeljük
csak el, milyen depressziós lenne a Mindenha-


2024. 04. 05. 1:19:33
 GALAKTIKA
// KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
tó, ha annyi év önelégült tespedés után egy-
szer csak rádöbbenne, hogy van valami, amit
még ő sem tehet meg.
Beszéltem róla, milyen érzés megérinteni,
vagy egyszerűen csak a közelében lenni, ami-
kor jó hangulatban van – a rosszkedve viszont
elvesz az embertől mindent, és még többet is.
Muszáj valamivel elterelni a figyelmét, ha nem
akarok tetőtől talpig átfagyni a ránk ereszkedő
láthatatlan télben.
– Nem kérsz egy kis krémest? – A vendég-
sereg iszonyatos pusztítást végzett a kerti asz-
talokra halmozott sütemények között, mást
nem is nagyon hagytak. Leülök Olivér mellé,
az ölembe veszem a tálcát, de csak a fejét ráz-
za. – Legalább több jut nekem.
Amikor számhoz emelem, a sütemény
egyszerűen szétfröccsen a kezemben. Olivér
éppen olyan sunyin vigyorog, mint amikor
először játszottuk el ugyanezt, én pedig vil-
lámgyorsan nyúlok egy másikért. Ezzel sincs
több szerencsém, a harmadiknál azonban
kivár, és csak az utolsó pillanatban csap le
rám: még a fülem is csupa hab lesz. Na meg-
állj csak, kiáltok fel, és az ujjammal sárga
krémcsíkot húzok a homlokára. Nevetve kap
a kezem után, és a fejünk felett újra előbújik
a felhők mögül a nap. Gondoljon rólam bárki
bármit, de a bérem minden filléréért kemé-
nyen megdolgoztam.
– Te sohasem hagynál el engem, ugye?
– Ez az a kérdés, amit a legtöbbször fel-
tesz mostanában, mintha csak belelátna a
fejembe. Nem tudok úrrá lenni a rám törő
émelygésen: az ő világában valószínűleg ez
az egyetlen halálos bűn van, én pedig épp ezt
szándékozom elkövetni.
– Hogy juthat ilyesmi az eszedbe? Tudod
jól, hogy nem. – Mintha hinné is, meg nem
is, és úgy döntök, ezt a beszélgetést jobb itt
és most félbeszakítani. – Nem tudod, apu-
kád hol van?
24
016-030-kovach.indd 24
– Szerintem a műhelyében.
Nem nézek hátra, amikor elindulok befelé,
de tudom, hogy elkísér a tekintetével.
A grófot csakugyan a játékszerei között talá-
lom: ingujjra vetkőzve, sniccerrel a kezében áll
az asztalosműhelye legnagyobb munkapadjá-
nál egy ív színes csomagolópapír felett. A jó-
kora doboz a jobb kezénél valószínűleg Olivér
ajándékát rejti.
– Minden rendben?
– A legnagyobb rendben.
Az elején biztos voltam benne, hogy nem
lesz nehéz dolgom vele. Visszahúzódó és
bizalmatlan természetű férfinak tűnt, aki
nem tud mit kezdeni a nőkkel, hacsak nin-
csenek valami módon alárendelve neki, és
aki csak abban a klasszikus alaphelyzetben
érzi jól magát, amikor a férfi magyaráz, a
nő pedig áhítattal figyel. Ez a típus olyan,
mint az osztriga: csak türelemmel és oda-
figyeléssel lehet kipiszkálni a páncéljából,
de ha ezen túl vagyunk, akkor kenyérre
lehet kenni. Most persze már tudom, hogy
az ösztöneim megcsaltak, s hogy a zárkó-
zottsága nem bátortalanságot, hanem a
remeték nagyon is tudatos elhatározását
rejtette, s hogy valójában fikarcnyi esélyem
sem volt rá, hogy kicsalogassam a remete-
barlangjából.
– Arra gondoltam, teszek még egy próbát.
Hátha esetleg meggondolta magát. – Nem
tudom megmondani, mi vitt rá, hogy még
egyszer utoljára megpróbáljam, igazából
Titóhoz indultam, hogy igyunk egyet, va-
lamiért mégis ide hozott a lábam. Persze
feleslegesen: még nem is érek a végére a
mondatnak, már érzem, hogy ezúttal is fe-
leslegesen strapálom magam. Ezt a tekinte-
tet jól ismerem, akkor szokott megjelenni a
férfiak arcán, amikor már felfelé húzzák a
nadrágjukat.
2024. 04. 05. 1:19:33
 // KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
– Azt hittem, ezt már megbeszéltük. – Az
igazság az, hogy leginkább én beszéltem, ő
pedig hallgatott, mintha csakugyan figyelne
rám – mostanra majdhogynem biztos va-
gyok benne, hogy a kefélésekre is úgy tekin-
tett, mint a gyarló testnek szentelt mocskos
áldozatra, amely által (legalábbis egy idő-
re) újra megtisztul a templom, ahol csupán
egyetlen bálvány imádatának van helye.
Végső soron lepergett róla minden, ide értve
a mégoly racionális érveket is. Hogy egyál-
talán nem lenne rá szükség, hogy eltemet-
kezzünk ide, az anyagiakon legalábbis nem
múlik – még ha el is vesztek a család erdélyi
birtokai, tudtam hogy az apja feltalált vala-
mit, aminek az automobilokhoz van köze, és
a szabadalomból származó jövedelem bőven
lehetővé tenné, hogy Budán, Bécsben vagy
akár a Côte d’Azurön éljünk. Hogy Olivért
rábízhatnánk a legtapasztaltabb profes�-
szorok gondjaira, akiktől megfelelő kezelést
kaphatna – mint mondtam, ritkán jutnak
el hozzánk a lapok, de az egyikben nem is
olyan régen olvastam, hogy például Német-
országban, ahol az a Chaplin-bajszos alak
lett a főnök, már külön intézetet alapítottak
a hozzá hasonlóknak, és minden költséget az
állam visel. Hogy ha ő teljesen el is vesztette
az időérzékét ebben a kriptában, én nem, és
élénken emlékszem még a kamaszkoromra:
teli volt pánikkal és zűrzavarral, s nem kel-
lene megvárni, míg Olivér is eljut idáig, ar-
ról nem is beszélve, hogy egyikünk sem fog
örökké élni.
– Minden rendben lesz. – Volt pillanat,
amikor a tíz körmömmel tudtam volna ne-
kiesni, ha ezt hallottam, de most nem érzek
mást, mint hideg elszántságot, s a makacs
ostobasága csak megerősít az elhatározásom-
ban. A tükrök nem hazudnak: nincs már sok
olyan jó évem, és azokat biztosan nem fogom
egy isten háta mögötti diliházban eltölteni. Az
016-030-kovach.indd 25
GALAKTIKA
én türelmemnek is van határa, és most már
éppen itt az ideje, hogy magamra is gondoljak
kicsit.
Beletelik egy félórába, mire mindegyik kölyköt
sikerül összeterelni a nagyterembe, a hosszú,
kecskelábú asztal köré – kettőt egyenesen egy
fa tetejéről kell leédesgetni néhány szelet cso-
koládéval –, de végül csak megoldjuk. Termé-
szetesen Olivéré az asztalfő, jobbján ül a gróf,
én meg a balján fogok. A Manyi biztonságos
távolságban, az asztal végén ücsörög a Vili ke-
zét szorongatva, Numero Egy és Numero Ket-
tő pedig az árnyékban ácsorognak, mint két
kiselejtezett próbababa: egyelőre nem kaptak
újabb feladatot, tehát nem mozdulnak. Csak
Titó nincs velünk, ő a konyhában vár rám a
zsúrkocsi mellett.
– Nem lesz ez már sok, szépfiú? – fricská-
zom meg az orrát, amikor megérzem a belőle
áradó piaszagot. Válaszul megérinti a nyaká-
ban lógó keresztet, aztán sokatmondóan tár-
ja szét a karját, és biccentek, hogy nagyon is
jól értem. Egyébként sem szereti otthagyni
a konyhát, ilyenkor meg pláne nem szívesen
merészkedik elő, például eleve kizárt, hogy
a közelébe menjen annak a valaminek, amit
odakint olyan majomszeretettel ölelget a fe-
lesége. Sok szempontból az öregemre emlé-
keztet: nincs benne elég bátorság ahhoz, hogy
számot vessen az életével, inkább csak féldeci-
ről féldecire araszolgat az elkerülhetetlen felé.
Nem mintha felrónám neki, mindannyian a
magunk módján alkalmazkodunk.
A keze munkájára amúgy nem lehet pa-
nasz: a háromemeletes krémtorta lenyűgöző-
en fest, kétszer ennyi éhes szájnak is bőven
elég lenne. Egyedül a marcipán tengeralattjáró
származik odakintről, amelynek az oldalára a
biztonság kedvéért cukormázzal rányomták
a Nautilus szót. Az öreg csak a gyertyákkal
számolta el magát egy kicsit, eggyel több van

25
2024. 04. 05. 1:19:33
 GALAKTIKA
// KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
belőlük, mint kellene, de nem teszem szóvá,
egyszerűen lenyúlom kifelé menet.
Elszabadul a pokol, ahogy kigördítem kö-
zéjük a kocsit: tapsolnak és sikongatnak, csak
Olivéren nem látszik semmiféle érzelem. Las-
san, óvatosan tolom oda mellé, nehogy cúgot
kapjanak a gyertyák, és az utolsó lépéseknél
úgyszólván a testemmel védem a körém gyűlő
siserahad elől.
– Várjatok még egy kicsit, először az ün-
nepeltnek kívánnia kell valamit. – Olivér rám
függeszti a tekintetét, mintha mondani akar-
na valamit, de aztán inkább a torta felé fordul,
hogy elfújja a gyertyákat.
– Isten éltessen még egyszer! – Széthúzom
a zsúrkocsit borító fehér abroszt, és odalent
előbukkannak a színes papírba csomagolt
ajándékok. Ott van valahol közöttük az enyém
is – ha minden igaz, A tizenöt éves kapitány
első magyar nyelvű kiadása –, de Olivér ter-
mészetesen a legnagyobb után nyúl először.
Nem finomkodik, egy mozdulattal szétszag-
gatja a csomagolást.
A grófnak tényleg van érzéke a szenvedé-
lyéhez: az egyetlen fadarabból kifaragott óra
aprólékosan kidolgozott, remekbe szabott
munka. Ennek a tengeralattjárónak már pro-
pellerek is vannak a végén, a tetején meg egy
fülke, benne egy apró, turbános alak jól kive-
hető körvonalaival. A számokat nem festette
ugyan föl rá, de nincs is rá szükség: Nemo
kapitány alakja jelzi a tizenkettőt, a talapzat
három pár lábából a középső a hatot, a mara-
dék tízet meg a tengeri szörnyeteg hajótestre
csavarodó csápjai.
A Manyi talán egy lépésre áll tőlem ekkor,
és látom, ahogy minden vér kifut az arcából.
Kivételesen együtt tudok érezni vele – egyi-
künk sem felejtette el azt az éjszakát, amikor
majdnem az egész ház a pokolra szállt.
Olivér kiszivárgó álmait nehezünkre esett
megszokni, de amíg nem tanult meg olvasni,
26
016-030-kovach.indd 26
nem voltak különösebben fantáziadúsak. Leg-
többször ugyanazt az egy témát variálta: az
elmosódott arcú platinaszőke rémalakot, aki
a legkülönfélébb módokon próbálja meg el-
pusztítani őt. Nem tudom, melyik része volt a
dermesztőbb: amikor magához ölelt és lágyan
simogatta az arcom, mintha hízelkedéssel
akarna valamiféle titkot kicsalni belőlem (mi
vagy te, suttogta lágyan, egészen közelről, de
a hangjában bujkáló őrület meghazudtolta ke-
zének cirógató gyengédségét), vagy amikor ki-
robbant belőle a dühe, és a nyakamra zárultak
a karmai. Rikácsolása mintha egy üvegbúra
alól szűrődött volna ki, nem értettem belőle
egy szót sem, ahogy nem érthette Olivér sem,
hiszen olyan kicsi volt még. Nem érti azóta
sem, és soha nem is fogja megérteni, annál is
inkább, mert az anyja az egyetlen, akit valami
miatt nem tud visszahozni a sötétből.
Már majdnem egy éve lehettem itt akkor,
és azt hittem, mindennel meg tudok birkózni
– egészen addig az éjszakáig amikor hangos
reccsenésre riadtam fel, meg arra, hogy pereg
a plafonról a vakolat.
Fogalmam sincs, hogy néz ki egy óriás
kalamájó, és valószínűleg Olivér sem tudta –
megnéztem később, illusztrálatlan példány
volt, amiből a gróf minden este felolvasott
neki –, így a szörnyeteg testét a kastélyra bo-
ruló sűrű tejköd mögé rejtette a képzelete.
A ködből előtekergődző gigantikus karok az
ezüstösen pulzáló szívókorongokkal azon-
ban nagyon is valóságosnak tetszettek, az
egyik például egyenesen az ablakomon futott
fel, és a hangok alapján éppen a tetőt próbál-
ta leszaggatni a fejünk felett. Azt hiszem, az
agyam abban a minutában kapcsolt ki, a kö-
vetkező tiszta emlékem már az, hogy az ajtóm
előtt kapaszkodom a galéria korlátjába – a
kristálycsillár csilingelve lengedezik ide-oda
a mennyezeten, recsegnek-ropognak körülöt-
tünk a falak –, és onnan nézem végig, ahogy
2024. 04. 05. 1:19:33
 // KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
a folyosón végigszáguldó gróf föltépi Olivér
ajtaját. Hogy odabent milyen látvány fogadta,
nem tudom, de néhány szívdobbanásnyi idő-
nél nem kellett több, és hirtelen mindennek
vége szakadt.
Utólag úgy gondolom, büszke lehetek a lé-
lekjelenlétemre, végül is Numero Egy egyetlen
éjszakányi farkasüvöltéstől megtört – akkor
A dzsungel könyve volt a bűnös –, bár persze
az is igaz, hogy aznap este két pofára zabáltam
az altatót. Annyi biztos csak, hogy a gróffal
folytatott hosszú beszélgetés után egy időre a
fiók mélyére száműztem Nemo kapitányt meg
a többit, és maradtunk a Micimackónál.
– Szervusztok, gyerekek! A nevem Kövér
Pepi, és én vagyok a világ legszerencsésebb
embere! – Az öreg bohóc széttárja a karját,
és ugyanazzal a mozdulattal keresztülbotlik
a saját lábán. Szó szerint kiesik a cipőjéből, a
SZEREZD BE TE IS
SÚ
A LIMITÁLT KIADÁ
50 -E S PÓLÓT É S BÖGRÉT
GALAKTIK A ON!
A GALAKTIK ABOLT
3490 Ft
A LIMITÁLT KIADÁSÚ
GALAKTIKA50-ES PÓLÓT ÉS BÖGRÉT
A GALAKTIKABOLTON!
016-030-kovach.indd 27
GALAKTIKA
színpad előtti padokon pedig őszinte nevetés
harsan, az a fajta, ami legkésőbb 14 évesen
kikopik az emberből. Én, én, én, nyújtogat-
ják a kezüket az első sorból – mármint Oli-
vér kivételével, aki olyan arcot vág, amilyet
egy hozzá hasonló nagyfiúnak illik vágnia,
ha csupa dedóssal van körülvéve –, amikor a
földön fetrengő szerencse fia segítségért ki-
abál. Egyik-másik gyerek fel is ugrik, hogy
aztán gyorsan visszaüljenek, amikor a szín-
pad végére akasztott kopott függöny mögül
egy fehér uszkár tipeg elő vöröskeresztes
kabátkában.
Ez a Manyi annál is ostobább, mint ahogy
gondoltam, kutyákról nem volt szó egyáltalán,
nem véletlen, hogy nincs a házban egy sem –
a kezem már székem karfáján, de végül nem
állok fel, nem csinálok semmit.
A kutya a bohóc lábához megy, megszagolja
a lyukas fehér zokniját, aztán felágaskodik –
4490 Ft

27
2024. 04. 05. 1:19:34
 GALAKTIKA
// KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
övé a közönség osztatlan figyelme, nem látják,
ahogy a kövér Pepi vezényel neki a kezével –,
és az egyik mancsával eltakarja az orrát. Isten
bizony, még fintorog is, végül arrafelé fordul,
amerről jött, és megjelenik még egy uszkár.
Összedugják az orrukat Pepi felett, mint egy
igaz konzílium, aztán uniszónó emelik fel a
hátsó lábukat, mintha le akarnák vizelni a pá-
ciensüket, aki alig tudja túlkiabálni az újabb
nevetéshullámot.
– Jaj szegény fejemnek, mi lesz így velem?
Legalább egy kis ennivalóm lenne! – Ide-
oda gördül a hátán, és a zsebében kutakodik,
de persze nem talál benne semmit. – Nincs
valakinél egy kis harapnivaló? Egy kis tortá-
nak örülnék legjobban! Hoznátok nekem egy
kis tortát?
A kutyák leugranak a színpadról, és el-
indulnak Olivér felé, akinek a bohóc még a
kezdés előtt a gondjára bízta a kistányért. Ha
a Vili nem ülne olyan közel hozzá, talán nem
is lenne baj, de hát ott ül: kiszakítja a kezét a
nagyanyjáéból, és felugrik, hogy megsimogas-
sa az egyiket. Az addig oly szelídnek tetsző
jószágot mintha villám sújtotta volna, hátra-
hőköl, és vérben forgó szemekkel vad ugatásba
fog. Persze rögtön csatlakozik hozzá a másik
is, és a Manyi hiába rángatja, ülteti le az uno-
káját, nem csillapodnak.
Ezt persze már a Kövér Pepi sem hagyhat-
ja annyiban, és talpra szökken. Nem néztem
volna ki belőle, hogy ilyen fürge is tud lenni,
de végül csak ront a helyzeten. A kutyák ne-
kitámadnak, amikor közéjük lép, úgy tapad
a lábára a két őrjöngő szőrcsomó, mintha az
életük múlna rajta, és fel nem foghatom, egy
ilyen nagydarab ember hogyan sikíthat en�-
nyire élesen.
Olivér, mondja szemrehányóan a gróf, de a
fiát mintha elbűvölné a látvány – várható volt,
hogy saját magát fogja szórakoztatni, ha elunja
a dolgot, és úgy látszik, máris elunta –, s csak
28
016-030-kovach.indd 28
akkor tud elszakadni tőle, amikor odahajolok
hozzá, és finoman megszorítom a vállát.
Ennél jobban akkor sem alakulhatott volna,
ha én tervezem az előadást: miközben a gróf
az erősen vérző bohócot próbálja ellátni –
eléggé nyilvánvaló, hogy ehhez kevés lesz az
inge ujja –, a trupp másik két tagja a kutyákat
hajkurássza valahol, a Manyi pedig az uno-
káját próbálja nyugtatgatni. Hozok kötszert,
mondom segítőkészen, és futólépésben indu-
lok a ház felé. Itt a tökéletes alkalom.
Két percnél nem lesz több időm, de nincs
is rá szükség. A műhely sosincs bezárva, a ke-
leti falba ágyazott széf pedig masszív ugyan,
de emiatt nem kell törnöm a fejem: tudom a
zár kódját. Érdekes módon nem Olivér szü-
letésnapja az, hanem az a nap, amikor az az
őrült nőszemély saját kezűleg akarta kiszorí-
tani belőle az ördögöt – ha van valami, amire
százszázalékos bizonyossággal lehet építeni,
az a férfiak bűntudata.
Nagy levegőt veszek, a kezem a tárcsán.
Tikk-tikk-tikk-tikk, tikk-tikk-tikk-tikk – ön-
kéntelenül is hátralesek, talán mert az ál-
momban ez volt az a pillanat, amikor a Ma-
nyi megragadott, és a földre lökött, mocskos
tolvaj, mocskos, mocskos tolvaj, süvítette teli
torokból – és voilà…
Mintha egy vödör jeges vízzel öntenének
nyakon. Negyvennyolc órája sincs, hogy utol-
jára itt jártam, pusztán ellenőrzés céljából,
és akkor még mindent a legnagyobb rend-
ben találtam. A páncélszekrény teli volt po-
ros tervrajzokkal, egy csomó részvénnyel, de
ezek nem érdekeltek, csak a készpénz meg a
gyöngysor – az a két dolog, aminek most nyo-
ma sincs, hiába forgatok fel mindent.
Nem értem. Nem értem, pedig olyan pofon-
egyszerűnek tűnt a dolog, amihez nem kell
majd más, csak egy kis mersz meg jó időzítés.
2024. 04. 05. 1:19:34
 // KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
Nem mertem volna megkockáztatni másként,
csak most, amikor Olivérnek biztosan nem
maradt egy cseppnyi ereje sem a nap végére, és
a Szentestén kívül nincs másik ilyen alkalom,
csak a születésnapja. Fogadni mernék, hogy
holnap délig úgy fog aludni, mint akit fejbe
vertek, és abban is biztos voltam, hogy a töb-
biek sem lesznek sokkal jobb állapotban – azt
terveztem, hogy mire magához tér a ház, én
már a vonat ablakából figyelem, amint észak
felől felbukkannak a hegyek. Pesten nem is
maradok többet egy éjszakánál, vagy csak
annyi időre, hogy beüljek egy hangosfilmre
és persze vegyek valami új göncöt magamnak,
utána egyből jegyet váltok a tenger felé. Még
sohasem láttam a tengert, nem láttam még
semmit, amiről azt tartják, látni érdemes, de
elég fiatal vagyok ahhoz, hogy mindent bepó-
tolhassak. Pezsgőt fogok inni a trieszti korzón
anélkül, hogy megnézném az árát, és ha va-
lami jampec rám köszön, jól megnézem ma-
gamnak, mielőtt elhajtanám.
Nem tudom, meddig térdelek ott a sötét-
ben de a végén szélütött roncsként támolygok
ki a friss levegőre. Az ajtóban megállok erőt
gyűjteni, amikor Tito megveregeti a vállam:
már alig áll a lábán, bár persze egészen más
okokból, mint én. Úgy néz rám, mintha tudna
valamit, amit én nem, és megkínál a kezében
szorongatott butykosból.
A torkomba maró fájdalom végre helyrerak
egy kicsit, újra tudok racionálisan gondol-
kodni. A legfontosabb, hogy megőrizzem a
lélekjelenlétem, felesleges a miérteken és a ho-
gyanokon rágódni, a legtöbb amit tehetek, ha
kialszom magam, és holnap friss aggyal újra
átgondolom az egészet.
Odakint időközben úgy-ahogy helyreállt a
rend, bár a színpadon még nincs senki. Oli-
vér integet nekem, szóval leülök mellé, és ha-
gyom, hogy megfogja a kezem. A hatás most
016-030-kovach.indd 29
GALAKTIKA
is, mint mindig, elsöprő és azonnali, aki most
nézne minket, azt gondolná, hogy mindan�-
nyian egy nagy, boldog család vagyunk, és
talán nem is tévedne sokat, hiszen már én
magam is elhiszem.
Az este hátralévő részében már nem törté-
nik semmi említésre méltó. Bár még a bohóc
is visszatér pár percre – befáslizott lábbal, egy
széken ülve vigéckedik egy pakli kártyával,
de közel sem arat akkora sikert, mint amikor
az uszkárok marcangolták a húsát, és végül a
lenyalt hajú dzsigoló zsebeli be a legnagyobb
tapsot a tűznyeléssel. Mondjuk, nem minden-
kiét, mert elég nyilvánvaló, hogy nem az ün-
nepeltnek produkálja magát, hanem nekem, a
műsorszám egy pontján még ki is akar hívni
magához. Érzem, ahogy Olivér nekem dőlő
teste megfeszül, és a másodperc tizedrésze
alatt tíz fokot esik a hőmérséklet, tehát elhárí-
tom a felkérést, és ezzel valószínűleg megaka-
dályozom, hogy a műsor végét egy két lábon
járó fáklya artikulálatlan halálordítása koro-
názza meg.
Már alkonyodik, mire az utolsó taps hang-
jai elülnek. A gróf vállalja magára, hogy ren-
dezi az anyagiakat – a kövér Pepi valószínűleg
busás borravalóra számíthat –, a Manyi pedig
kézen fogva vezeti el valamerre az unokáját,
hogy még egy kis időt elorozzon az örökkéva-
lóságtól.
A nézőtér többi része szép lassan kiürül
körülöttünk. Az elődeim már rég eltűntek, a
többiek pedig… Nem tudom jobban körülír-
ni: a zsibongásuk szelíd mormolássá enyészik,
ők maguk pedig egyszerűen kifakulnak, és
szépen sorban beolvadnak a fák közé. Való-
di alakját ölti fel már a park is: a kis puttó a
szökőkútban mintha újra az életéért esdekelne
az ég felé nyújtott karjával, én pedig szívből
együtt tudok érezni vele.
– Van nálad zsebkendő? – kérdezi Olivér,
aki aztán saját maga itatja fel az orrából szi-

29
2024. 04. 05. 1:19:34
 GALAKTIKA
// KOVÁCH KRISTÓF / BOLDOG GYERMEK, BOLDOG HÁZ
várgó vörös cseppeket. Sokkal jobban kime-
ríthette ez a nap, mint amennyire mutatta,
mintha az egyik szeme is bevérzett volna egy
kicsit, de ha a sajátomat behunynám, is tud-
nám, hogy mosolyog.
– Szerintem itt az ideje a pihenésnek.
– Ma este fennmaradok, ameddig csak bí-
rok – mondja hősiesen, aztán valami miatt a
szükségét érzi, hogy hozzáfűzze: – Csak hogy
a Vili maradhasson még. Olvasol nekem egy
kicsit, mint régen?
Igazság szerint nem vágyom másra, csak
egy forró zuhanyra meg egy konyakra, de per-
sze nem mondok nemet. Felkísérem, és oda-
kint megvárom, míg ágyba bújik, aztán beme-
gyek hozzá. A könyvet már ki is választotta,
ott hever mellette az ágyon.
– Elég lesz az utolsó fejezet – mondja nagy
kegyesen.
Így aztán leülök az ágy fejéhez a kis-
székre, és fellapozom a szamárfüles kötetet
a végkifejletnél, ahol Emilio di Roccanera
(vagy ahogy a Karib-tengeren ismerik: a
Fekete Kalóz) szembesül vele, hogy sze-
relme nem más, mint Honorata Van Guld,
azaz halálos ellenségének, Van Guld kor-
mányzónak a lánya – márpedig ő szent
esküvéssel fogadta meg, hogy mindenki-
nek pusztulnia kell, aki ezt a nevet viseli.
Mégsem képes hidegvérrel megölni a lányt,
így hát a gondviselésre, azaz egy törékeny
bárkára bízza a döntést.
Nem látok túl a fejem mellett lévő kislámpa
fénykörén, de a karomon végigfutó libabőrön
keresztül túlságosan is jól érzem Olivért, és
egészen megkönnyebbülök, amikor eljutok az
utolsó sorokig („Nézz csak föl: a Fekete Ka-
lóz… sír!”), s végre becsukhatom a könyvet.
– Minden rendben? – Tudom, hogy még
ébren van, de nem felel, csak némán fekszik a
sötétben, s nem szólal meg akkor sem, amikor
jó éjszakát kívánok neki, és magára hagyom.
30
016-030-kovach.indd 30
•
Arra sem jut idő, hogy a cipőmet lerúgjam a
szobában, amikor kopognak.
– Ehhez már túl fáradt vagyok – mondom
Titónak, amikor ajtót nyitok, de úgy néz rám,
mint egy szalámivégért kuncsorgó kutya, úgy-
hogy beengedem. – De csak egyet.
Tölt mindkettőnknek, hogy aztán csak
meredten bámuljuk egymást pohárral a ke-
zünkben. Nincs sok kedvem társalogni: régen
éreztem már magam ennyire gyöngének és
kiszipolyozottnak, kezdek komolyan elálmo-
sodni. Végül aztán ő embereli meg magát.
– Lehetett volna rosszabb is, igen. – Bámu-
latos, ahogy értjük egymást, még úgy is, hogy
csak a kezére hagyatkozhat. – Vili van még?
Elkomorodva húzza fel a szemöldökét,
majd először két nagy mellet formázva eljeleli
a Manyit, utána pedig rábök a saját mellkasá-
ra, és a fejét rázza. Egyetértően bólogatok.
Amikor magamra maradok, rágyújtok egy ciga-
rettára, de csak megfájdul tőle a fejem, úgyhogy
kinyitom az ablakot, és kiülök a párkányra. Alig
tüdőzöm le az első slukkot, máris kezdek elál-
mosodni, nagyokat ásítva bámulom az októberi
holdfényben fürdő sírhalmokat. A végén már
a szemem is káprázik: mintha nem huszonhat,
hanem huszonhét lenne belőlük.
KOVÁCH KRISTÓF
1979-ben született, jelenleg ügyvédként dol-
gozik Miskolcon. Könyvekről és videojátékokról
korábban rendszeresen recenzált a Geekz444-
en és a Próza Nostrán – ez utóbbi közelébe a
csernobili katasztrófa harmincadik évfordulója
alkalmából kiírt novellapályázat első helyezése
kapcsán került. Novellái jelentek meg külön-
böző elektronikus és nyomtatott antológiák-
ban, valamint a The Black Aether magazinban,
melynek a Galaktikával közös pályázatán első
helyezést ért el „Hiram Turner pokolra szállása”
című írása. Ezt lapunk 333. száma közölte.
2024. 04. 05. 1:19:34

AZ ÓLOM CSÖKKENTETTE AZ IQ-T
E
GY FRISS tanulmány szerint a
benzinből származó ólom az Egye-
sült Államok lakosságának mintegy
felénél csökkentette az IQ-t.
Bár az ólmozott üzemanyagot 1996-ban
betiltották, a méregnek való kitettség átla-
gosan több IQ-pontjába került az előtte szü-
letetteknek.
Korábban ólmot adtak a benzinhez, hogy
segítsék a motorok simább működését. Mára
ezt más, biztonságosabb adalékanyag váltot-
ta fel. Amellett, hogy az ólom az alacsonyabb
IQ-hoz köthető, szív- és vesebetegségekkel is
összefüggésbe hozható.
A Floridai Állami Egyetem és a Duke
Egyetem kutatói dolgozatukban az 1996 előtt
születettekre koncentráltak. Összességében
azt találták, hogy a gyermekkori ólomterhe-
lés országos szinten 824 millió ponttal, vagyis
fejenként átlagosan 2,6 ponttal csökkentette
az intelligenciát.
Egyes korcsoportok jobban érintettek,
mint mások. Az 1960-as és 1970-es években
születettek esetében, amikor az ólmozott
üzemanyag fogyasztása az egekbe szökött,
az IQ-veszteséget 6 pontra becsülik, de egyes
esetekben több mint 7 pont. A mérgezés el-
sősorban a kipufogógáz belélegzéséből szár-
mazott.
Az üzemanyag-fogyasztási adatok, a né-
pességbecslések és egyéb információk alap-
ján kiszámították, hogy 2015-ig több mint
170 millió amerikai vérének ólomszintje
5 mikrogramm/deciliter felett volt kora
gyermekkorában. A tanulmány készítői
megdöbbentek, hogy hány embert érint a
jelenség.
Az ólom idegméreg, és semmilyen mérték-
ben sem biztonságos. Jelenleg deciliterenként
031-zold.indd 31
// TUDOMÁNY / ZÖLD JÖVŐ
3,5 mikrogramm az engedélyezett érték, ez
korábban jóval magasabb volt.
Az ólom belélegezhető vagy lenyelhető, a
gyermekek különösen érzékenyek a mérgező
hatására. Sokáig úgy gondoltunk erre, mint
a gyerekek problémájára, és természetesen
az is. De a mostani tanulmány megmutatta,
hogy a káros hatások a felnőtté válás után is
tartósan megmaradtak.
2-3 pontos IQ-különbség nem tűnik sok-
nak, de a kognitív zavarok esetében néhány
pont is sokat jelenthet.
A gyermekek vérének ólomszintje drá-
maian csökkent az Egyesült Államokban az
elmúlt évtizedekben, de még mindig előfor-
dul, az afroamerikai gyerekek esetében gyak-
rabban. A tanulmány úgy becsüli, hogy a 45
év alatti afroamerikai felnőttek többségében
jelentősen magasabb, mint fehér társaik ese-
tében. A faji egyenlőtlenségek általában a kör-
nyezetszennyezésből és az infrastrukturális
különbségekből adódnak.
A toxin okozta károk évekkel később is
megmutatkozhatnak, a krónikus és életkor-
ral összefüggő betegségek kockázata nő, ide-
értve a szív- és érrendszeri betegségeket és a
demenciát is.
KTM
31
2024. 04. 05. 1:19:13
 // KULTÚRA / FILM
AMIKOR A SCI-FI
BELOPÓZOTT AZ OSCARRA
A
JELENLEGI, szám szerint 96.
Oscar-díj átadón több film is ver-
sengett, amely a sci de inkább a fi bi-
zonyos elemeit ügyesen vagy kevésbé ügyesen
építette be mondandójába. A zsáner favoritja
Jórgosz Lánthimosz többszörösen díjnyertes
(Golden Globe – legjobb vígjáték, legjobb női
főszereplő; BAFTA – legjobb női főszerep-
lő, legjobb smink, legjobb jelmez, legjobb
díszlet, legjobb vizuális effektusok; Velencei
filmfesztivál – Arany Oroszlán) filmje lett,
melyet nem kevesebb mint tizenegy Oscarra
jelöltek, és végül négyet meg is nyert. Ebben a
filmben egy fordított Frankenstein-történetet
kapunk, ahol az alkotó maga a szörny, mes-
terműve, Bella viszont gyönyörűséges, és az ő
felnövését követhetjük nyomon egy alterna-
tív, gőzpunk 19. századi Európában.
Sokak meglepetésére Lily Gladstone he-
lyett végül Emma Stone vehette át könnyek
között és mindössze harmincöt évesen má-
sodik Oscar-díját. Ugyan az Akadémia mos-
tanában szerette borítani a várakozásokat, de
xx ezzel maradt a „papírforma”. Egy olyan pa-
pírforma, ami mégis nagy meglepetést oko-
zott. Hogy a legjobb filmnek járó díjat még-
sem kapta meg, az leginkább az Oppenheimer
hype-nak köszönhető. Christopher Nolan
atomvonata mindent ledózerolt maga előtt,
aminek leginkább a Barbie látta kárát. Ugyan
a Golden Globe-on külön osztanak legjobb
film díjat a drámai és a vígjáték kategóriában,
és ott a Szegény Párák meg is kapta a maga dí-
ját, de az Oscaron ezt a kettőt összevonják, rá-
adásul tizenöt éve tíz film indul, nem csak öt.
A kisebb díjak esetében a film hozta a
papírformát. Jelmez terén egyedül a Barbie
32
032-033-film.indd 32
foghatta volna meg, éppen azért, mert ez a
két film valójában ugyanannak az érmének
két ellentétes oldala, és míg Barbie világa
színes szivárvány, addig Belláé hideg és ha-
lálos. A sminkesek is megkapták a borítékolt
Oscart, és a díszletekért is Mihalek Zsuzsa,
ahol az egyetlen szóba jöhető ellenlábas szin-
tén csak a Barbie lett volna. Igazán kár, hogy
Mihalek nem tudott ott lenni az átadón. Az
egyéb kategóriákban azonban a Szegény Pá-
rák rendre alulmaradt. A fényképezésnél kü-
lönösen erős volt a mezőny, mert még az oly
pocsék Maestro és az unalmasan hömpölygő
Megfojtott virágok is kifejezetten erős képek-
kel operált, de a befutó itt is az Oppenheimer
lett. Ahogy az adaptált forgatókönyv és a vá-
gás terén is Nolan filmje vitte el a díjat. Ze-
nei kategóriában esélye se volt, mert ugyan
mindenki John Williams tiszteletbeli Oscar-
ját jósolta, és bár ez nem jött be – ezt is az
Oppenheimer vitte el végül – a Szegény Párák
zenei téren egyébként sem annyira erős, mint
inkább egyedi. Vizuális effektusokért még
csak nem is jelölték, mert a legújabb Godzilla
kiverte onnan, és mint kiderült, joggal.
A maradék két díj közül a legjobb férfi
mellékszereplőért Mark Ruffalo indult, de
ez is egy roppant erős mezőny lett, mert
mindenki más legalább ilyen jól játszott,
és a győztes nagyon megérdemelten Robert
Downey Jr. lett. Valamint idén sem Jórgosz
Lánthimoszt díjazták a legjobb rendezőként,
mert ha nem Nolan kapta volna az Oscart,
még ott volt mellette Martin Scorsese és
Justine Triet, akinek filmjét, az Egy zuhanás
anatómiáját tavaly Arany Pálmával jutal-
mazták Cannes-ban.
2024. 04. 05. 1:19:07

Idén ott volt a mezőnyben Az Alkotó is,
amely sajnos narratív szempontból megle-
hetősen nagy csalódást váltott ki a közön-
ségből. Gareth Edwards – a Zsivány Egyes
és a Godzilla rendezője – filmjében az utóbbi
években egyre erősebb, Mesterséges Intelli-
gencia iránti félelemre adott egy lehetséges
választ, olyan jövőképet festve, ahol embe-
rek és robotok küzdenek egymással, és még-
is a békéhez a megoldást egy közös tényező
hozza el. A filmet még a sci-fi közösség fa-
gyos fogadtatása ellenére is két Oscarra jelöl-
ték legjobb vizuális effektusokért, valamint
a legjobb hangzásért. A Legjobb vizuális ef-
fektek másik négy versenyzője közül csak a
Napóleon nem volt sci-fi – már ha a korzikai
kis káplár történelemtől merőben elrugasz-
kodott ábrázolását nem tekintjük annak –, a
másik három versenyző A Galaxis Őrzőinek
harmadik része, a Godzilla előzményfilm,
amit a japánok készítettek alig 15 millió dol-
lárból, és a Mission: Impossible – Leszámolás
első része volt. Igaz, ez utóbbi inkább akció-
film, de annyira ügyesen reflektált ez is az
MI elharapódzott alkalmazására, és annak
032-033-film.indd 33
// KULTÚRA / FILM
öntudatra ébredésére, hogy bőven úszkált a
sci-fi elemekben.
Az Alkotó és a Mission: Impossible a leg-
jobb hangzásért is pengét váltott egymás-
sal – így utóbbi film is kettő jelöléssel büsz-
kélkedhetett –, de ebben a kategóriában az
Oppenheimer agyonverte végül mindkettőt.
Éppen ezért a legizgalmasabb a vizuális effek-
tus kategória volt, ahol előfordult az a bizarr
helyzet, hogy a nevető nyertes a Godzilla 37.
inkarnációja lett, aki a Japán-szigetek mellett
sokak TippMix álmait is szétrombolta.
Végezetül szenteljük egy mondatot a totá-
lisan elfuserált, ötödik Indiana Jones-filmnek
is, amelyben az időutazás kapott központi
szerepet. Igaz, nem ezért jelölték Oscarra, ha-
nem a legjobb zene kategóriában indult, bár
végül ezt sem kapta meg. Hozzáteszem: na-
gyon helyesen.
Ezek voltak hát azok a sci-fi vagy sci-fi
elemeket tartalmazó filmek, amelyekért szo-
ríthattunk március 10-én hajnali kettő és öt
között.
Magyar Tibor (scal)
33
2024. 04. 05. 1:19:07
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
MARCIN PRZYBYŁEK
G
GameDEC
DEC –
MAJOMCSAPDA
„Detection Ends Case”, mondogatta Sam
Hawthorne, aki a 22. század nyolcvanas éveiben
az egyik legjobb detektív volt a virtuális térben.
Amikor nem tisztázott körülmények között oda-
veszett, barátai a holografikus sírkövére ezt írták:
„Sam »DEC« Hawthorne. Soha nem felejtünk.”
Attól kezdve a megfejtők, vagyis a játékok-
ban nyomozók elkezdték magukat gameDEC-
eknek nevezni.
Íme, egyikük története.
Hogyan lesz valakiből gameDEC? Valójá-
ban ez egyszerű dolog: meg kell szerezni a
gameDEC-jogosítványt! Hogy ezt megkapd, el
kell fáradnod – személyesen vagy digitálisan
– a Belügyminisztérium Internetes Biztonsági
Osztályára, és ott elvégezni a következőket:
1. Bizonyítani büntetlen előéletedet (a való-
ságban és a virtuális világban).
2. Leróni az illeték összegét: Szabad Euró-
pai 30 000 kreditet.
34
G DEC –
034-045-przyblek.indd 34
ÜLTEM ELTERPESZ-
KEDVE A FOTELBAN,
A ZSALU RÉSEIN ÁT
FIGYELTEM A HALDOK-
LÓ NAPOT, ÉS MEG-
RENDELÉSRE VÁRTAM.
3. Személyiség-tesztet végezni, a pszichopa-
ta személyiség kizárva (a teszthez hozzáférés
ára 5000 kredit, de egyáltalán nem olyan szi-
gorú, mint ahogyan beszélik).
4. Elvégezni az internetismeret tesztjét. En-
nek ára 5000 kredit.
Egyszóval ahhoz, hogy gameDEC lehess,
össze kell szedned 40 000 kreditet, és ez még
csak a formalitás. Nem kis összegről van szó,
mert körülbelül annyiba kerül egy Tossan
Alfa, kicsi és fiatalos kocsi, amely kétségkívül
mégis igazi pneumobil.
Ez természetesen csak a kezdet. Mert ugye-
bár nem lehetsz gameDEC gyenge felszere-
léssel, profi ágy, sisak, infúziós folyadékok,
kezeslábas és game-tabletták készlete nélkül.
Igen, igen, ha gameDEC akarsz lenni, akkor
szedj össze legalább 30 000-et a jó, de még
egyáltalán nem luxus felszerelésre! No de ha
a biztonsági határokon akarsz haladni, az már
a te rizikód…
2024. 04. 05. 1:19:01
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
Ja, és ne feledd: a tevékenységedről a kutya
sem vesz tudomást, ha azt nem reklámozod.
Tudod, az mennyibe kerül? No, akkor én most
összeszámolom neked az egészet…
(Részlet Vivien Lacroix GameDEC? Csak
azt ne! című tanácsadó könyvéből)
Állítólag minden férfi életében előbb vagy
utóbb felbukkan az emlékezés különleges pil-
lanata. Nem arról van szó, amikor eltöpreng
egy korsó sör fölött a Jagiellońska Street vala-
melyik high-bárjában, mert efféle sámán-álla-
potot már sokszor átéltem. Arról a villanásról
beszélek, amikor az ember előtt teljes szépsé-
gében feltárul élete első fele. Soha nem láttam
ilyen világos víziót, és nem éreztem olyan
hangulatot, ami ekkor eluralt. A lakásomban
ültem, a Stockomvilla sorház háromszáznegy-
venkettedik emeletén – a ház a Cotomou ten-
gelyéből emelkedett ki (ez Warsaw City egyik
negyede, a Vistula és Narau folyók szétágazá-
sánál). Szóval ott ültem én, egy középkorú fér-
fi, aki mérlegre teszi az életét, mely általános
válságba került. Bűntudatot éreztem, amiért
nem „realizáltam önmagam”, egy kis lelkifur-
dalást az ifjúság hülyeségei miatt, kétkedést,
hogy vajon jól tettem-e, amikor elhagytam az
orvostudományt, és némi ködös bizonytalan-
ságot azzal kapcsolatban, hogy vajon küld-e és
mikor üzenetet az apám. Ez mind összekeve-
redett, émelygést is okozott, megmérgezte az
elmémet, és nem hagyta, hogy ellazuljak.
Pedig valaha képes voltam ellazulni.
Állítólag.
Különösen forró március volt. A lakás hő-
mérsékletét szabályozó szerkezet, hogy úgy
mondjam, alig bírta a munkát. Hűtötte a nap-
palit, a konyhát és a fürdőszobát. Az én fene
nagy királyságomat. A média az ABB1 gátjai
mögött tomboló soros tornádóval foglakozott,
valamint az outrangerek2 által felfedezett új,
034-045-przyblek.indd 35
veszélyes fajokkal – engem pedig mindez egy
csöppet sem érdekelt. Ültem elterpeszkedve a
fotelban, a zsalu résein át figyeltem a haldokló
napot, és megrendelésre vártam. Egyszemé-
lyes ügynökségem a csőd közelében járt, és
ez a tudat jelentette az utolsó keserű cseppet
nyugtalanságaim kohójában.
Warsaw City népességének egytized része
a Szenzorikus Világba merült, vagyis óriási
volt a piac. Jól megszerkesztett hirdetéseimet
minden jelentősebb portálon elhelyeztem.
Kifizettem őket, és figyeltem, nehogy eltűnje-
nek, de nem csak nekem támadt ez az ötletem
– gameDEC-ből volt sok, sajnos, ezenkívül
felbukkant egy csomó lúzer csaló. A szakma
renoméja kitartóan süllyedt. A sok kontár mi-
att lassan kezdtem megbékélni a gondolattal,
hogy szakmát váltok.
Márpedig ez nem volt kellemes gondolat.
Felszaglott a teleszenzor. Őrületes parfüm-
illat csapott az orromba. Mielőtt a képernyő
felé fordultam, már tudtam, hogy munkám
akadt, és nem is akármilyen! A Chanel No.
101-est csak kivételes nők használják, hig�-
gyétek el, tudok erről egyet és mást. Lassan
kinéztem a bio-kalap karimája alól, és máris
áldottam a teremtőt, hogy árnyék borult a sze-
memre, amely máris el akarta hagyni romlott
testemet. A képernyőről a legszebb nő nézett
rám, akit csak valaha láttam. Hát oké, egy ki-
csit megtámogatták sminkkel, de az öreg róka
azonnal felismeri az igazgyöngyöt. Mögötte
a Deep Past World terült el – az egyik leg-
exkluzívabb világ –, ő maga pedig a játékhoz
leginkább megfelelő imidzset mutatta. Szoro-
san testhez tapadó ruha csillogó kagylókkal,
persze felvágva oldalt csípőtől lefelé, hogy ne
zavarja a mozgásban. A válla fölött kiállt egy
jól elkészített tölcséres fegyvercső, amit – ezt
jól láttam – gyakran használt. Az egészet ki-
teljesítette egy kompozit mellvért, amit hur-
rikán- és hullám-motívumok díszítettek. Az

35
2024. 04. 05. 1:19:01
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
info kivetítette a nevét: Jane Seymour. Vajon
„azon” Seymourok közül?
– Torkil Aymore úr? – kérdezte alt hangon.
– Szolgálatára.
Bizonytalan mozdulatott tett.
– Ön feljogosított solver, ugyebár?
– Kedves hölgyem, manapság ezt a szakmát
gameDEC-nek nevezik.
Vállat vont:
– Mindenesetre ön segít a játékosoknak?
Mély levegőt vettem:
– Teljes tisztelettel, asszonyom…
– Kisasszony.
– Seymour kisasszony, segítek, de nem
ingyen.
– Mennyi a tarifája?
– Előbb ismernem kell az ügyet.
A nő körülnézett.
– Ez biztonságos csatorna?
Harry Norman, barátom és tanácsadóm azt
állította, hogy elég erősen be van biztosítva, de
ő nemrégen eltűnt, és nem tudtam előkeríteni.
Bizonytalan voltam.
– Abszolút biztonságos.
– Jól van. – Krákogott egyet. – Az ügy így
néz ki: innen nem messze van egy zárt szen-
tély, amelyben elakadt az én… vőlegényem.
Két napja ül ott, és nem tud kijönni. Próbál-
tam bejutni, de nem sikerült. – A nő széttárta
a karját. – Nem tudom, mit tegyek.
– Remélem, nem próbálta levenni a férfi
sisakját.
– Persze, hogy nem. Tudom, hogy az veszé-
lyes lenne.
A szenzorikus sisakok gravitációs impulzu-
sokkal ösztönzik az agyat, több százmilliárd
ponton egyszerre, ettől érzi úgy, hogy teljes
mértékben részese a játéknak. Amint felveszi
a sisakot, ezek az ösztönzések lekapcsolják a
testéről a mozgató és érzékelő központokat,
amit a játékosok nyelvén devitalizációnak hív-
nak. Ennek révén aztán a motorikus közpon-
36
034-045-przyblek.indd 36
tok hiába adnak parancsot a kézmozgásra, az
csak tehetetlenül fekszik. Viszont beindulnak
más részek, digitális áramlatok. Mielőtt leven-
nénk a sisakot, el kell végezni egy fordított fo-
lyamatot: a revitalizációt.
Amikor egy zárt szentélyről beszélt
Seymour kisasszony, egy nem engedélyezett
valamire célzott. Egy vírusra, amelyet valami
vicces fiú imputált be a Deep Past Worldbe.
Jane vőlegénye nem tudott kilépni az épületen
belül, mert a hekker egy revitalizációt lehetet-
lenné tevő programot vitt be a játékba. Végső
soron nem kellett volna elítélnem az illetőt.
Hiszen többek között a hozzá hasonlóknak
hála volt folyton munkám. A hekkerek nem
gyilkosok. Mindig hagynak kiutat, de azt csak
valamilyen pokoli rejtvény megoldásával lehet
megnyitni. Ismertem efféle eseteket – hálátlan
munka és marha nagy összpontosítást igé-
nyel, gyakran vannak benne mikronyomok és
megtévesztő fogások. Ezért aztán az egyszeri
játékosok tejelnek. Az áru talán nem a legdrá-
gább, de biztosan nem olcsó.
Megtöröltem a homlokomat.
– Kedves Seymour kisasszony… teljesítem
a feladatot, mondjuk… tízezerért. Kudarc ese-
tén csak ötven százalékot kérek.
Kockáztattam. Persze tudtam, hogy a DPW
az egyik legdrágább valóság, a megrendelő
hölgy sminkje és parfümje is azt súgták, hogy
egy illetlenül gazdag személlyel van dolgom, te-
hát egy ilyen összeg nem látszott túl magasnak.
Azonkívül el voltam adósodva.
A hölgy igazi arisztokratának bizonyult.
Még a szemöldöke sem rezdült.
– Feltételezi a kudarcot?
– Nem vagyok zseni.
– Előfordult már, hogy kudarcot vallott?
Ezzel veszélyes terepre tévedt.
– Emlékszem egy esetre, amikor egy bi-
zonyos problémát megoldottam ugyan, de…
túl későn. Az ön vőlegénye esetében az idő lé-
2024. 04. 05. 1:19:01
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
nyeges tényező, én meg nagyon nem szeretek
munka közben sietni.
– Rendben.
Alig észrevehetően fellélegeztem.
– Mikor lép be? – kérdezte.
– Egy óra múlva. Hol van a legközelebbi
kapu?
– Átküldöm a koordinátákat. És várok.
Miután szétkapcsoltunk, rutinosan át-
néztem az ágyat. A kapcsolók és az ellenőrző
lámpák előírásszerűen működtek. A fogashoz
léptem, ott lógott a kezeslábasom. Leakasztot-
tam, gyorstesztet végeztem a felfekvések elleni
masszírozón és a testhőmérséklet-szabályo-
zón. Az ágyra tettem az öltözetet, és a hűtő-
höz léptem. Kivettem az infúziós palackot.
Ráakasztottam az ágy kampójára. A szerke-
zet felismerte a töltetet, és máris melegítette.
Néhány egyszerű tornagyakorlatot végeztem,
majd lezuhanyoztam. Felfrissülve bevettem
egy gamepillt – a kapszula minimálisra re-
dukálta a szervezetem anyagcsere-folyamata-
it. Ennek révén négy teljes napig nem kellett
azon aggódnom, hogy megtelik a húgyhólya-
gom vagy a vastagbelem. Egy ilyen kapszula
egy vagyonba kerül, de az én munkámban
nélkülözhetetlen. Ellenőriztem az időt, amely-
nek határokat szabtam. Magamra húztam a
kezeslábast, a nanoérintkezőt beledugtam az
alkaromon lévő konnektorba, és kényelmesen
elnyúltam. Mielőtt felvettem a sisakot, még
arra gondoltam: nem vagyok benne biztos, va-
jon bereteszeltem-e az ajtót.
Megnéztem a postát. Jane átküldte a kapu címét
és a számla adatait. Beléptem a DPW oldalára,
és regisztráltam magam. Amikor megkértek,
hogy fizessek, megadtam Seymour kisasszony
azonosítóit, és átirányítottam a tranzakciót.
Egy pillanattal később már a ruháspolc előtt
álltam, magamra öltöttem egy sodronyinget,
amit fantáziadús vállpántokkal és hozzá való
034-045-przyblek.indd 37
kiegészítőkkel díszítettek. Az extrák táljából
egy szerény arctetoválást választottam. Fegy-
verként egy háton cipelhető, kétélű pallosra
esett a választásom. Végignéztem magamon
tetőtől talpig, és megállapítottam, hogy készen
vagyok. Megadtam a Jane-től kapott koordi-
nátákat, és egy perccel később már egy ritkás
erdőt csodálhattam, magas páfrányokkal – a
lombok között színes madarak kiabáltak, az
égnek mélykék színe volt, és minden oldalról
csodálatos zene hatolt a fülembe.
A Deep Past Worldben voltam.
Nem messze a kőportáltól, ahonnan elő-
bukkantam, állt Seymour kisasszony.
– Standard? – kérdezte csalódottan. – Azt
hittem, egy ilyen világjáró, mint ön, szerzett
már valamiféle ritka kiegészítőt.
Úgy döntöttem, nem válaszolok. A DPW-
ben nem volt magas fokozatom. Nekem ez túl
drága játék.
– Hol van az a szentély?
– Odavezetem, uram.
Mögötte mentem, és lassan kezdtem sajnál-
ni, hogy nem vagyok szép és gazdag. Akkor
meghívnám Seymour kisasszonyt egy italra.
Így viszont legfeljebb nézhettem őt.
– Nem látok más játékosokat – szólítot-
tam meg.
– Kevesen vannak – ismerte el. – Keletre
mentek, és sárkányokra vadásznak. Itt már
nincsenek szörnyek. Bejöttünk Henryvel,
hogy egy kicsit kiszabaduljunk a reáliumból.
Úgy terveztük, utána elmegyünk horgászni.
Ha nincs ez az ördögi szentély, már két nap-
ja szórakoznánk a többiekkel… – Nagyot
nyelt. A hangjából kiéreztem a csalódottságot.
Henry hülye volt, ha bemászott valami házba,
amikor itt volt mellette egy ilyen „szentély”,
gondoltam.
Egy kis domb mögött, amit benőtt a zsurló
és korpafű, színes völgy terpeszkedett édesen
illatozó, dús virágszőnyeggel. Közepére oda-

37
2024. 04. 05. 1:19:01
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
rittyentették a kerek kápolnát. Megtorpantam,
fellélegeztem. Innentől kezdve minden rész-
letnek jelentősége lehet. Kinyitottam a menüt,
és megörökítettem az egész völgy képét. Máris
haladtam tovább az idegenvezetőm mögött.
Ahogy közeledtünk az építményhez, az eddig
minket kísérő monumentális zene hangjai át-
adták helyüket egy furcsán nosztalgikus, sok-
húros hangszereken játszott dallamnak, amit
olykor dobok kongása és lágy basszusfutamok
tarkítottak.
A réti virágok semmilyen mintát nem mu-
tattak. A szentély kőtömbjei sem.
– Engedje meg, kisasszony – szólaltam
meg –, hogy előbb megnézzem az objektumot,
majd, ha szükséges, feltegyek néhány kérdést.
– Rendben. – A nő leült egy közeli kőre.
Más világok látványaira nyitott ablakokat, és
úgy tett, mint aki töprengésbe merül.
Működésbe hoztam a noteszt, és bekap-
csoltam a hangfelvevőt. Kényelmi szempontok
miatt megnöveltem a képszélek fényerejét és a
kontrasztot.
– Deep Past World, zéró nap, pontosan…
– bekapcsoltam a kronométert – …helyi idő
szerint tizennégy óra. Szektor… – a térképre
pillantottam – …F45 per D334. Az ügyfél vő-
legénye, Henry… Mi a vőlegénye családi neve?
– Wallace! – kiáltotta Jane.
– …Henry Wallace két nappal korábban
fogságba esett ebben az objektumban…
Megkerültem az épületet, kiálló elemeket,
más színű köveket vagy egyszerű gombokat
keresve, amelyek valamiféle ajtókat nyitná-
nak, de semmit sem találtam. A homokkő-
darabokból kirakott fal viszonylag sima volt,
alul terméskövek adták az alapot. Vissza-
tértem a bejárathoz. Két fehér oszlop között
dísztelen, kazettás tölgyfa ajtó volt. A bronz-
kilincset nem tudtam megmozdítani még a
legnagyobb erőfeszítéssel sem. Sem lefelé, sem
felfelé. Kulcslyuk sem volt. Hátraléptem, és
38
034-045-przyblek.indd 38
megszemléltem az ajtófélfát. Úgy tűnt, látok
egy apróbetűs feliratot. Közelítettem a képet.
Tényleg voltak ott, méghozzá görög betűk:
KALÓSZ. Készítettem egy fotót, de nem ellen-
őriztem a kifejezés jelentését. Az túl magától
értetődő lett volna. A legvalószínűbb, hogy ez
egy megtévesztő nyom. Elmentem távolabb,
és megszemléltem az épületet a háttérben álló
fák és dombok előtt. Nem találtam semmilyen
szabályosságot. Körbejártam az egész völgyet,
időnként készítettem egy-egy fotót, és pár szót
szóltam a diktafonba. Ezután eljött a famászás
ideje. Szerencsére a közelben a tölgyek és a kő-
risfák öregek és szétágazóak voltak, szívesen
fogadtak vendégeket.
A magasból végzett megfigyeléseim sem
hozták közelebb a titok nyitját. A kápolna
hegyes tetejét fazsindelyek fedték. A csúcson
egy kicsi aranytű állt, ami egy gömbben vég-
ződött. Még felmásztam néhány fára, más
látószögből is megnéztem – összefüggéseket
kerestem.
A kutatásom több mint egy órán át tartott.
A végén ismét közelebb mentem az épülethez,
és úgy döntöttem, átlépek a második fázisba.
– Oké – morogtam magamban –, végez-
tünk a nézelődéssel, kezdődjék a szimatolás…
Nem vettem észre, hogy a megrendelő
hölgy hosszabb ideje figyel kedvetlenül.
– Ennyi idő alatt sem talált semmit? – kér-
dezte, nem is titkolva idegességét.
– Tisztelt Seymour kisasszony – hajoltam
meg udvariasan. Talán ez a világ hatott rám
így. – Egy profi munkájával van dolgunk. En-
gedje meg, hogy a szakma szabályai szerint
dolgozzak, mert ha azokat megszegem vagy
valami elkerüli a figyelmemet, akkor Henryt
csak elektrosokkal lehet majd kiszabadítani.
Ezt nem átvitt értelemben mondtam. Hogy
valaki kijöjjön a játékból a rendes folyamat
nélkül, olyan sokkot jelent az agynak, mint az
igazi elektrosokk az agykéregnek. A legjobb
2024. 04. 05. 1:19:01
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
esetben is fejfájás lesz a vége. Gyakrabban lé-
pett fel amnézia, továbbá hallucinációk – en-
nek a világnak a maradványai. Bár ritkán, de
megesett, hogy tartós paranoid állapot követ-
kezett be, végül – olykor-olykor – a személyi-
ség elvesztése, sőt halál is.
A nő elhallgatott. Fészkelődött ideiglenes
ülőhelyén, és összezárta a száját. A fülemet az
ajtóhoz tettem.
Csend.
A falak meghallgatása sem vezetett ered-
ményre. Aztán jött a tapogatás és kopogta-
tás, akár egy páciens orvosi vizsgálata. Mire
beköszöntött a szürkület, már a teljes vizsgá-
lati módszertant magam mögött tudhattam,
száz nagy megközelítéssel végzett módozatot,
amelyek abszolút eredménytelenek marad-
tak. Nem messze észrevettem egy tűzhelynek
szánt kőkört.
– Ön hívő? – vetettem oda. Bólintott. –
Rakjon tüzet, mert hűl a levegő.
Megnyitotta a varázslatok menüjét: előtte a
levegőben lógott a vaskos könyv. Kiválasztotta
a tűzgyújtás varázsigéjét, és a tűzhelyre céloz-
ta. Vidám láng csapott a levegőbe. Leültünk
a langyos fűbe, körös-körül mindent kitöl-
tött a tücsökzene, baglyok huhogtak és a fák
lombja zúgott. Csendes, hangulatos zene szólt.
A csillagok az égen jobban ragyogtak, mint a
való világban, nagyobbak és mintha négyzet
alakúak lettek volna. Valahol messze, keleten
tűzfény látszott. Talán a vadászok ünnepelték
a soron következő sárkány elejtését. Vagy for-
dítva. Már nem is tudom, hányadszor csodál-
tam meg a játék-jelenséget: az ember nem volt
sem álmos, sem fáradt, mert mintha egész idő
alatt aludt volna. A testem ott feküdt valahol
messze, Cotomouban, és kötelezően „el lett
téve”. A reális valóság emléke olyan távoli volt,
hogy csak ábrándnak tűnt.
– Most jött el az idő… – szóltam, és meg-
ijedtem a saját hangomtól; pár órája csak a
034-045-przyblek.indd 39
magam társaságában voltam, és ez megtette
a magáét – …hogy feltegyek néhány kérdést.
– Már azt hittem, nem győzöm kivárni. –
A nő mozdulatlanul meredt a tűzre. – Fogal-
ma sincs róla, milyen unalmas nézni, ahogyan
dolgozik.
– Nem izgatja a vőlegénye sorsa?
Elégedetlenül legyintett.
– Már… nem. Henry úriember. Amíg mű-
ködnek az ágya és a pirulái, nem esik pánikba.
Azonfelül jól tudja, hogy baj esetén kicserélem
a tartályát, és beadom a por következő adagját.
Homlokomat ráncoltam a néma csodálat-
tól. Én az ő helyében egyre inkább idegesked-
nék, nem pedig egyre kevésbé…
– Térjünk rá az engem érdeklő kérdésekre
– kezdtem újra. – Mondja el részletesen, ho-
gyan kerültek ide, és Henry hogyan ment be
a szentélybe.
Fintort vágott.
– Nem sok mondanivalóm van. Két és fél
nappal ezelőtt jöttünk be. Ezen a portálon
át, amelyen ön is átlépett. Kicsit futkároz-
tunk, örültünk a környezetnek. Aztán Henry
észrevette a kápolnát, és azt javasolta, imád-
kozzunk együtt. Két hónap múlva lesz az es-
küvőnk. Meditálunk majd egy kicsit a boldog-
ságunkért. Ő ment be elsőnek, én még egyszer
körülnéztem ezen a világon. Tudja – mosoly-
gott ártatlanul –, a játékba lépés utáni eufória
fogott el.
Bólintással jeleztem: értem. Még rám is
hatott a DPW. A látvány minősége tökéletes,
kristálytiszta a hang, remekül imitált illatok,
mozog a levegő, vannak hűvösebb és melegebb
övezetek, remekül visszaadják a kinesztetikus
érzéseket, és ráadásul még ez az édes zene – az
ember szinte habzsolta ezt a világot. Gyanítot-
tam, hogy finoman stimulálták is a jó közérzet
agyi központjait. Ez nem törvénytelen.
– Utána az ajtóhoz léptem – folytatta –, de
olyan volt, akár egy sziklafal. Nem tudtam

39
2024. 04. 05. 1:19:01
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
kinyitni. Előbb azt hittem, ez valami tréfa.
Próbáltam kapcsolatba lépni Henryvel, kia-
báltam, vertem az ajtót, de ő hallgatott. Pár
perccel később megértettem, hogy nem hall-
gat, hanem egyszerűen nem hall engem. Ki-
találtam, hogy ez valami kelepce, és vártam,
azt remélve, hogy Henry majd segít magán.
Hiszen olyan pokolian intelligens.
Örültem volna, ha a rejtély megoldása után
ezt mondja rólam is.
– …De miután eltelt negyvennyolc óra, ami
egy örökkévalóságnak tűnt, feladtam. Kiszáll-
tam a játékból, és átnéztem a hirdetéseket. Az
ön ajánlata látszott a legértelmesebbnek.
– Köszönöm – hajtottam fejet, és eszembe
jutott, mennyit izzadtam a reklámszöveg fö-
lött, hogy valószerűnek tűnjön. – Nem emlék-
szik valami különösre, amikor Henry bement
az ajtón? Valamilyen szín, vagy hang…? Vagy
mondott is valamit?
Összeráncolta a szemöldökét.
– Semmit… De várjon! – megtörölte a
homlokát. – Volt egy olyan érzésem, hogy
sóhajtott. Azt hittem, hogy csak úgy jelzi az
elégedettségét. De most… úgy tűnik, abban a
sóhajban volt valami több is…
– Micsoda?
– Nem tudom… olyan mélyről jött…
Az ajkamba haraptam. A rejtély nem sok
jót jósolt. Több mint ötórányi töprengés után
volt egy sóhajom és egy titokzatos feliratom,
amit ismét csak elvetettem, mert túl szembe-
tűnő volt ahhoz, hogy elvezessen a megoldás-
hoz. A tízezer kredit víziója lassan a semmi-
be foszlott. Ismertem magamat, és tudtam: a
probléma összetett volta túlnő rajtam. Lehet,
hogy voltak jelek, de olyan kicsik, hogy egy-
szerűen nem vettem őket észre a megközelí-
tés általam alkalmazott folyamatában. Lehet,
hogy mindet egy helyen gyűjtötték össze?
Általában az ilyen típusú rejtélyekben voltak
valamilyen élesebb nyomok, jelentősebb, ös�-
40
034-045-przyblek.indd 40
szerakható elemek, olykor persze zsákutcák is,
mindenesetre volt mivel foglalkozni. Itt meg
szinte semmi.
– Honnan vannak az efféle dolgok? – kér-
dezte a nő.
– A szenzorikus világok nem mindig képe-
zik a cégek tulajdonát. Az egész Földön élnek
és összedolgoznak a játékosok. Tízezer közül
egynek van egy kis zűr a fejében, és ahelyett,
hogy a játékot fejlesztené, beleprogramoz egy
ilyen disznóságot.
Felálltam. Kinyitottam a felszerelési menüt,
és egy fáklyát húztam ki belőle. A fa végét a
tűzbe tettem, és megvártam, míg meggyullad.
– Ha megengedi, most itt hagyom. Még
meg kell néznem valamit.
– Menjen csak – felelte hűvösen. – Azért
fizetem.
A csillagok állása és a felhők megfigyelése
semmit sem segített. Belehallgattam a muzsi-
kába is, jellegzetes hangzás vagy zenei frázi-
sok után kutatva, de ez sem hozott eredményt.
Eszembe jutott a felirat. Beléptem egy szó-
tárba, és előkaptam a fotót. A fordítás ered-
ménye meglepett: a kalósz görögül azt jelen-
tette: szép. Valami történt bennem. A vér az
ereimben mintha gyorsabban keringett volna.
Azt a régi izgalmat éreztem, ami jelezte, hogy
közeledem a megoldáshoz. Feléled a régi tűz,
gondoltam. Miért is nem ellenőriztem ezt
korábban, hiszen lehet, hogy egyáltalán nem
félrevezető a nyom. Megnyitottam az enciklo-
pédiát, és találtam egy szót: „aranymetszés”.
Beleolvastam a görög esztétikumba az ará-
nyokról, hálórendszerbe foglaltam a kápolna
fotóját, és rájöttem, hogy az ókori szépség-
kánonokkal egyezően építették. Tehát maga
az épület alakja lesz a kulcs, gondoltam láza-
san, de vajon mit jelenthet, hogyan kell értel-
mezni… Mit kell tenni, hogy megnyíljon az
ajtó? Csináljunk valami szépet? Felvegyünk
egy szép pózt? Szépen énekeljünk? Szavaljunk
2024. 04. 05. 1:19:01
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
el egy verset? A gondolatok összetorlódtak a
fejemben, de éreztem, hogy elkerültem a meg-
oldást, és hogy az nem lehet ennyire banális.
Mégis megpróbáltam. Előbb szépen bemu-
tattam magamat, azután különféle intonáci-
ókkal kiejtettem a kalósz szót, majd kértem,
meghajoltam, aztán szökdécseltem.
Hajnalban rájöttem, hogy nem vagyok elég
vonzó. Akkor ránéztem Seymour kisasszony-
ra, akit eddig jól elszórakoztattam, és aki gát-
lástalanul kinevetett. Úgy fogtam fel, hogy ő
maga lehet a rejtvény megoldása. Sok vita árán
rávettem, hogy vegyen fel kihívó testhelyze-
teket a bejárattal szemben, sőt mutasson be
részleges – és végső soron sikertelen – sztrip-
tízt. Az ajtó zárva maradt.
Huszonnégy órája jöttem be ide, és most
kétségeim támadtak. Egy teremtő elme összes
fogását bevetettem: hagytam elúszni a gon-
dolatokat, majd visszatértem hozzájuk, meg-
fordítottam a perspektívát, elkaptam gondo­
lat­társításokat, különféle részeket kapcsoltam
össze, gondolkoztam párhuzamosan és srégen.
A noteszom megtelt használhatatlan folyamat-
ábrákkal és diagramokkal, szinte kidagadtak
belőle az ötletek és megfigyelések.
De semmi.
Egy tölgyfa durva kérgéhez dőlve azon töp-
rengtem, hol követtem el a hibát. Mi hiányzott
a megfejtéshez? Az emlékezet? Az intelligen-
cia? A megfigyelőképesség? A dolgok össze-
kapcsolásának képessége? Nyilván mindez
együtt. Ha én egy gameDEC vagyok, akkor
a kecske is lehet parafenomén… Közömbö-
sen szemléltem Jane kisasszonyt, aki készült
elhagyni a játékot. Úgy döntött, hogy szemé-
lyesen ellenőrzi vőlegénye egészségi állapotát,
és mivel Warsaw City túlsó végén lakott, úgy
számolt: az utazás sok idejét elveszi majd. No
és szüksége volt néhány órára, hogy tanács-
kozzon egy orvossal és a barátaival.
034-045-przyblek.indd 41
Ekkor a domb mögül előbukkant egy ter-
metes alak. Ősz hajú hegylakó volt a hátán
lógó bőrpajzzsal, az övén pedig nehéz és széles
kard lógott.
– Na mi van? Megint eltűnt valaki? – kér-
dezte mély hangon.
– Tud valamit erről a helyről az úr? – ugrot-
tam fel. – Segítsen már nekünk!
„Ördög vigye a pénzemet”, gondoltam.
A férfi alig lassította lépteit, elment mellettünk.
– Én itt semmit sem tehetek.
– De lehet, hogy odaát meghal egy ember!
– Ha nem akarja, nem pusztul bele – és el-
nevette magát.
– Ezt nem teheti! – kiáltottam felhábo-
rodottan.
– Tehetem, tehetem, majd maga is meglátja
– felelte, és eltűnt a domb mögött. Jane meg én
csak néztük egymást, elgondolkoztunk a fér-
fi szavain. A nőt úgy megrázta a dolog, hogy
leült a kapu mellett, és velem együtt várta az
alkonyt.
Amikor a nap elkezdett eltűnni a fák mögött,
úgy döntöttem, hogy felmondom a szerződést.
Ennyit tehettem csupán: nem követelem a
béremet, amire nem is szolgáltam rá. Éppen
kinyitottam a számat, amikor nyikorgást hal-
lottunk. A kápolna felé néztünk.
A nyitott ajtóban Henry Wallace állt.
– Henry! – kiáltotta Jane.
Felugrottunk a fűből, és rohantunk a
megmenekülthöz. Rosszul nézett ki. Most újra
meg kellett dicsérnem a programozókat. Ilyen
finoman kifejezett érzelmeket rég nem láttam:
Henry arca beesett és sápadt volt, a szeme fur-
csán csillogott. Az oszlophoz támaszkodott és
nehezen lélegzett.
– Bocsáss meg, drágám – hörögte végül, és
leült a lépcsőre.
– De jó, hogy élsz! – Jane szeretettel ölelte
a férfit.

41
2024. 04. 05. 1:19:01
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
Nem viszonozta az ölelést. A keze csak
könnyedén érintette a nő hátát. Kábult volt.
– Örülök, hogy nem esett baja – szólal-
tam meg.
Akkor Seymour kisasszonynak is eszébe
jutottam. Levette karját a férfi nyakából, és
bemutatott:
– Henry, ő Torkil Aymore úr, gameDEC,
akit felbéreltem, hogy kimentsen téged.
– Örülök. – Wallace próbált felállni, de
csak pár centire sikerült felemelkednie, majd
visszaesett a lépcsőfokra. Arcán bocsánatkérő
kifejezéssel nyújtott kezet.
Megszorítottam. A keze karcsú volt és
gyenge.
– Majdnem megjárta! – mondtam, mert
érdekelt, mi van ott belül. – Miféle ördögi ke-
lepce volt?
A fejét csóválta emlékezve, de nem szólt
semmit.
– Ez egy hekker műve, tudja – erősködtem
tovább.
– Az ilyen bűnözőket börtönbe kéne zárni!
– segített a nő.
– Megpróbáltam önt kihozni, de úgy tűnik,
a kápolnát csak belülről lehet kinyitni. Ugye?
Abban reménykedtem, hogy megerősíti a
szavaimat, különben nagy léket kaphat a re-
nomém.
Bólintott. Nagy kő esett le a szívemről.
– Ez nem egy bűnöző – mondta csendesen
–, hanem egy… zseni.
Seymour kisasszony megdöbbent.
– Miről beszélsz? – suttogta.
Wallace a földet nézte, egy darabig hall-
gatott, majd felemelte a tekintetét, amelyben
most is izzott valami fény.
– Nem volt semmilyen rejtvény – mond-
ta végül. – Bármikor kijöhettem volna, ha
akarok.
– Mi van? – A lány elkapta két kezét a férfi
térdéről és nyakáról. – Hagytad, hogy három
42
034-045-przyblek.indd 42
és fél napig várjalak? Megőrültél? Már arra ké-
szültem, hogy elrepülök hozzád!
A férfi nem örült a hangerőnek.
– Ezt nem lehet leírni – szólt bocsánatkérő
hangsúllyal. – Menj be, és magad is meglátod.
Megvárlak – sóhajtott. – Pontosan tudtam,
mennyi időm van, meddig feszíthetem a húrt.
Én már nem bírtam ki:
– Mondja már el, uram, mi van ott bent!
– Valami, amit csak egyszer lehet látni –
felelte. – Odabent egy hang közli, hogy a ká-
polna soha többé nem engedi be másodszor
ugyanazt a személyt.
– Ne gyötörjön már! – könyörögtem.
– Odabent van a… – Henry remegő ujjal
mutatott az ajtóra – …a szépség…
Elkerekedett a nő szeme.
– Miféle szépség? – kérdezte.
– Nem lehet leírni. Az esszencia. Úgy érez-
tem, mintha valaki magába az esszenciába
merített volna bele engem. – Egy pillanatnyi
szünetet tartott. – Megérintettem az ideális
szépséget.
– Volt ott egy nő? – Seymour kisasszony
még mindig nem értette.
Míg Henry próbálta megmagyarázni neki a
rejtvény lényegét, és bizonygatta hűségét, az én
fejemben lassan megvilágosodott a titok. Csap-
da volt maga a jelenség, amelytől Henry nem
tudott elszakadni. Mivel már tudta, hogy nem
lehet második alkalom, olyan sokáig akart oda-
bent maradni, amíg csak lehetséges. Ha egyedül
lett volna, talán még mindig bent ülne.
– De hát hogyan lehetséges ez? – Jane ezt
tőlem kérdezte, amikor végighallgatta a vőle-
génye magyarázatát. – Hogyan lehet létrehoz-
ni egy ilyen jelenséget?
Melléjük ültem, és néztem az alkonyodó
világot.
– Ez tényleg zseni lehet – ismertem el. – És
hogy feleljek a kérdésére, kisasszony, azt hi-
szem, az ilyesmi csak egy játékban lehetséges.
2024. 04. 05. 1:19:02
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
– Mi módon? – makacskodott.
Akkor jutott eszembe: egy feleség sem csu-
pa öröm, ahogyan azt valaha elképzeltem.
Végighallgatni az összes kérdést, nos, és a vá-
laszadás kényszere…
– Miképpen érezzük át a szépséget? – kér-
deztem. – Finom érzések és benyomások
együttese, amit a színek, a formák, az arányok
és… és még valami hoz létre. Valami felfog-
hatatlan. Nagyon nehéz ezt leírni. Ideális ará-
nyok, a formák összetétele vagy egy hangzás is
kiválthatja az érzést: most érintett meg min-
ket az abszolútum… E pillanatban sisak van
a fejünkön, ez irányítja az élményeinket, mi-
közben ezer- és ezermilliárd változóval ope-
rálnak minden mikromásodpercben. A ká-
polna alkotója megfejtette a szépség titkát,
vagy ahhoz nagyon közel került, amikor az
érzéseknek ezt a keverékét komponálta. Aki
IRATKOZZ FEL
A GALAKTIKABOLT
HÍRLEVELÉRE EGYEDI
KEDVEZMÉNYEKÉRT
ÉS AJÁNLATOKÉRT!
GALAKTIKABOLT.HU/HIRLEVEL
034-045-przyblek.indd 43
felkeresi a szentélyt, annak olyan benyomása
támad, mintha kapcsolatba került volna a plá-
tói ideával. Azt gondolom… azt hiszem, hogy
az érzékelésünk olyan hatalmas, hogy az már
egyenesen veszélyes. Mintha a létezés határán
járna az ember…
Henry bólogatott. Tényleg ilyesmit kellett
átélnie. Ez megrázó volt számára. Megvilá-
gosodás. Valami, amit azelőtt soha nem élt át.
Néztem a férfit, és azon töprengtem: vajon mi-
lyennek látja most a leendő feleségét? A kápol-
nában átéltek miatt ezentúl talán észreveszi a
szép ellentétét, vagy fordítva, érzékeny már a
szépség megnyilvánulásaira, Jane-ben most
már csupa fényességet lát?
Nem tudtam válaszolni a kérdésre. Henry
arcán csak nagyon nagy fáradtságot láttam.
Seymour kisasszony elegánsan viselkedett.
Mielőtt nyugaton homály borult a rubinvörös

43
2024. 04. 05. 1:19:02
 // MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA
alkonyatra, megnyitotta a bank-menüt, és az
egész összeget átutalta a számlámra. Úgy vél-
te: mivel nem volt semmi esélyem, így nem
tudja felmérni a képességeimet, és a honorá-
rium felének kifizetése indokolatlan lenne, no
és elég sok időt áldoztam a rejtvény megoldá-
sára, márpedig az idő pénz. Nehéz lett volna
ellenállni ennek a logikának, különösen, mert
a tartozásaim összege ebben a pillanatban je-
lentősen csökkent.
Mielőtt elbúcsúztam és indultam volna a
kapu felé, azon töprengtem, vajon a nő úgy
dönt-e, hogy bemegy a kápolnába? Erre sem
találtam választ. Mert az efféle jelenségek egy-
formán vonzzák és rémisztik az embereket.
Soha nem lehet tudni, mi történik az észlelő-
képességünkkel, ha már „túl leszünk rajta”.
A megfelelő helyen otthagytam a fegy-
vert, a tetkót meg a ruhákat, és kiregiszt-
ráltam magamat. Egy perccel később már a
főkapunál jártam, és kiadtam az utasítást a
revitalizációra. Amikor a szemem előtt lógó
zöld csík elérte a végét, éreztem, hogy vissza-
lépek igazi testembe. A kezemet ökölbe szorí-
tottam, majd kiengedtem. Mélyre leszívtam a
levegőt, és lassan nyúltam a sisakomhoz. Fi-
nom mozdulatokkal vettem le. Még egy kicsit
feküdtem, az élményeimet emésztve.
Végül kikapcsoltam a tartályt is, és felültem.
Eszembe jutott egy holovíziós program,
amit nemrégen láttam. Bemutatta, hogy Afri-
kában valaha miképpen vadásztak a majmok-
ra: a vadász egy kókuszdióba akkora lyukat
vágott, hogy az áldozat átdughassa rajta a ke-
zét, de egyben olyan kicsi volt, hogy az ökölbe
szorított kezet kivenni már ne tudja. Ezután
egy csillogó tárgyat helyezett a kókuszba. Az
így elkészített csapdát zsinórral egy fához kö-
tötte, és elment. A majom meglátta a csábító
tárgyat, belenyúlt a dióhéjba, és elkapta. De
kiderült, hogy csak akkor tudja kihúzni a ke-
zét, ha elengedi a tartalmát. Az állat erről nem
44
034-045-przyblek.indd 44
tudott, nem értette. Hosszú órákon át rángat-
ta, míg visszajött a vadász.
Henry hasonló csapdába esett. Már tudta,
hogyan működik, és akármelyik pillanatban
elengedhette volna a „csillogó tárgyat”, ám sa-
ját akaratából nem akarta ezt megtenni. Ezen
nem csodálkozhatunk…
Tudjátok, mi a legjobb a gameDEC munká-
jában? Az elvégzett munka utáni rituális tevé-
kenység. Az antigravitációs zuhanyozás, egy
korty Daniel’s és – ritkán – egy dél-amerikai
szivar.
Puha fürdőköpenybe burkolózva terpesz-
kedtem el a fotelban, szemben a panoráma-
ablakkal, és lassan elszundítottam. A sze-
mem előtt, az ezer toronnyal tarkított város
előtt még felvillantak a DPW képei: Seymour
kisasszony szép arca, a titokzatos szentély, a
virágos rét, az ősz hajú hegylakó… és Henry
Wallace. Mielőtt elnyomott az álom, arra
gondoltam: egyszer vajon felkeresem azt a
kápolnát?
Talán megteszem, valamikor.
Nemere István fordítása
1: Anti Bios Barrier: gravitációs szűrő, amely távol
tartja a flóra és a fauna veszélyesebb fajait az emberi
lakókörzetektől.
2: Hivatalos paramilitáris alakulatok, melyek az ABB-
ken kívüli vidékeket tartják ellenőrzésük alatt.
MARCIN PRZYBYŁEK
Lengyel író, 1968-ban született. Orvosnak ta-
nult Varsóban. Kezdetben pszichológiai té-
mákról írt, műveit két kötetben jelentette meg
1995-ben és 97-ben. Az ezredfordulón jelent-
kezett először SF-novellákkal egy videojáték-
magazinban, majd a Nowa Fantastyka oldalain.
Itt kezdte építgetni GameDEC-univerzumát,
mely a klasszikus kiberpunk megújítása. Novel-
lái később, 2004-től kötetekbe gyűjtve is meg-
jelentek, melyek száma mostanra már a húszat
is elérte. Világát közben megnyitotta más szer-
zők előtt, és társas-, valamint komputerjáték is
készült belőle.
2024. 04. 05. 1:19:03
 ZŰRZAVAROS, ŐRÜLT,
// MARCIN PRZYBYŁEK / GameDEC – MAJOMCSAPDA

SZÍVMELENGETŐ
KALANDOK AZ ŰR EGY
TÁVOLI ZUGÁBAN!

www.galaktikabolt.hu 45

034-045-przyblek.indd 45 2024. 04. 05. 1:19:06

 // KULTÚRA / SZÍNHÁZ
MINDENKI FÉL
A BOHÓCTÓL
S
TEPHEN KING Az című regé-
nye az ötödéves zenés színművész
osztályának előadásában volt látha-
tó március folyamán a Színház- és Filmmű-
vészeti Egyetem Hevesi termében. A három
és fél órás zenés, táncos részekkel kiegészí-
tett, horror pszichodrámát írta és rendezte
Sas Zoltán.
Hét tizenéves élete összefonódik egy ha-
lom gyerekgyilkosság kapcsán. Közösen nyo-
mába erednek egy lénynek, ami különböző
alakokat ölt, és amivel időnként a város körüli
kietlen helyeken már volt szerencséjük össze-
találkozni.
Az előadás érdekessége, hogy nemcsak a
brutális eseményeket helyezi középpontba,
hanem a gyerekek családi hátterében húzódó
traumákat is felszínre hozva, aktuális tár-
sadalmi és szociális problémákra hívja fel a
xx figyelmet. A szülő-gyerek és a párkapcsolati
problémák párhuzama többször előkerül a
darabban, és a későbbi tragédiák kimenete-
lében is szerepet játszik. Az eredeti Stephen
King-regénynek is nem titkolt szándéka en-
nek hangsúlyozása. A tinédzser korra jellem-
ző lázadó és a személyiséget meghatározó idő-
szak részletes bemutatása egyébként lényeges
szempont a történtek kimenetelében is.
Szerencsére a meglehetősen agresszív, hor-
rorfilmbe illő részletek kevésbé voltak meg-
jelenítve az előadásban. Inkább a pszichés
témájú jelenetek alkották a történet szálait,
mint a konkrét vérengzés. Kivéve, amikor
46
046-047-szinhaz.indd 46
Henry véres kézzel és pólóban jelent meg a
színpadon, aminek súlyosságát a rögtön el-
kezdődő zenei betét tompította. Remekül
megformálva, absztrakt és kifejező előadás-
módban játszották el a színészek még a leg-
undorítóbb jeleneteket is. A zenés, táncos
részek pedig kifejezetten oldották az amúgy
meglehetősen nyomasztó hangulatot.
A kisvárosi élet mindennapjait beárnyéko-
ló félelmetes tettek nehezen feldolgozható mi-
voltát az is igazolja, hogy 27 év után a felnőtté
vált, 1958-ban még 11-13 éves gyerekek újból
összejönnek, véget vetni az amúgy ciklikusan
előforduló helyi vérengzésnek. A valamikori
Vesztesek Klubjának (mert így hívták magu-
kat) már felnőtt tagjai többnyire elköltöztek a
Derry nevű kísérteties városból, de soha nem
felejtették el az ott történteket. Sőt, megfo-
gadták, ha még egyszer felüti a fejét a gonosz,
akkor ismét visszatérnek a helyszínre, hogy
végleg leszámoljanak vele.
A közös bennük, hogy mindenki találko-
zott a lénnyel, vagy pedig valami különös,
2024. 04. 05. 1:18:54

félelmetes dolgot látott vagy halott, például
hangokat a lefolyó nyílásából. „Az”, a lény,
valójában egy földönkívüli entitás, neve is-
meretlen az emberek előtt. Az eredeti neve
angolul „It”, a semleges nemű személyes név-
más, mert alakváltó és nincs személyisége.
„Az” képes az emberek félelmei mögé látni,
és azok alakját magára ölteni, ellenük fordí-
tani. Időnként bohócruhában mutatkozik,
léggömbökkel a kezében, így könnyebben
magához csalogathatja a gyerekeket.
A díszlet nagyon jelzésszerű, kötelekből és
fehér léggömbökből áll, a háttér fehér takaró-
fóliával van bevonva. A színpad közepén egy
oszlop áll, amelyet fényes, fekete fólia borít,
vészjósló hangulatot kölcsönözve az előadás-
nak. Körülötte játszódik a történet, végig lát-
szódik a darabban.
A történet szerint 1984-ben, egy újabb
gyilkosság után összeáll a kis csapat. Mike,
Ben, Beverly, Bill, Eddie és Richie 27 év után
újra találkoznak, hogy leszámoljanak a vé-
rengző szörnyeteggel. Egyedül Stanley nem
tart velük, félelmében inkább öngyilkos lesz.
„Az” bármilyen lénnyé át tud változni, annak
érdekében, hogy áldozatát megkaparintsa.
A szereplők már felnőttként nemcsak a ti-
tokzatos alakváltó szörnnyel küzdenek meg,
hanem saját életük árnyoldalaival is. Gyerek-
kori sérelmeiket felelevenítve indulnak tehát
el közösen életük legnagyobb ellenségének a
felkutatására és megsemmisítésére.
046-047-szinhaz.indd 47
// KULTÚRA / SZÍNHÁZ
A Színház- és Filmművészeti Egyetem
végzős hallgatói elképesztő átéléssel adják
elő a darabot. Egy szempillantás alatt vál-
toznak gyerekkori énjükből felnőtt szerep-
lőkké. Van, aki több személyiséget is képes
eljátszani, ami nagyon szórakoztató egyben.
A lény valódi alakjában nem jelenik meg a
darabban, a szereplők elbeszéléseiből és a
cselekményekből tudjuk meg, hogy egyál-
talán létezik. Az előadás története több idő-
ben játszódik. A gyerekkori és a felnőttként
megélt élmények pár­huzamosan játszódnak,
egymást váltva. Időnként gyerekkori emlé-
kek, egykori családi konfliktusok kerülnek
elő, máskor a gyerekek egymás közötti el-
lenségeskedései és a gyerekgyilkos rém, aki
mindvégig beárnyékolta mindennapjaikat.
Az előadást színre vitték: Turi Péter, Fü-
löp Kristóf, Fekete Patrícia, Liber Ágoston,
Krasznai Vilmos, Illés Adrián, Juhász Bence,
Vatamány Atanáz és Nemes Tibor.
Munkájukat segítették Novák Eszter és
Selmeczi György osztályvezető tanárok. Az
előadás zenei vezetője Fülöp Kristóf volt.
A darab egyszerre szórakoztató és hátbor-
zongató, oldott hangulatú élményben volt
részünk, de mindenképpen fontos komolyan
venni, mert a szörnyeteg ott lakozik minden-
hol. Ha még műsorra kerül, mindenképpen
érdemes megnézni.
Kis Judit
47
2024. 04. 05. 1:18:54
 GALAKTIKA
// HOLDEN ROSE / GONDOLATBIMBÓ
HOLDEN ROSE
GONDOLATBIMBÓ
T
ÁMADT EGY gondolatom a mi-
nap. Olyan erősen és részletesen jelent
meg előttem egy felismerés, mintha
mindig is ott lett volna. Gondolatbimbónak is
hívhatnám, mert amikor kipattant és nyílni
kezdett, végre virágosan láttam mindent, és ez
utat mutat nekem.
Tudatában vagyok annak, hogy ki akar
megölni.
Amióta a bázisra érkeztem, nagy itt a fluk-
tuáció. Ezt a kifejezést egy kigyúrt, kivarrt srác
használta a minap, mielőtt a falra loccsantot-
ták az agyát. Nagy mókamester lehetett volna
nálunk, ha nem néz bele olyan gyorsan egy
sniperbe.
Bár a GX támaszpont állandó ostroma már
nem fel sem tűnik, hiszen folyamatos tűz alatt
vagyunk tizedik hete, azért fájdalmasan érint,
ha elveszítek egy-egy jobb arc harcostársat.
Ahogy néhány perc alatt baráttá, ugyanannyi
idő alatt hullává is válhat itt bárki. Sajnos ke-
vesen húzzák olyan sokáig, mint Barni, Hasszi
vagy Oraz. Annyiszor mentettük már meg egy-
más életét, hogy közös bankszámlát nyithat-
nánk. Hihetetlen, de szívesen a nevemre ven-
ném bármelyiket, ha élnének még.
48
048-051-rose.indd 48
GONDOLATBIMBÓ
MINDKETTEN TUDJUK, HOGY
A TÁVCSÖVES GULNART KÖ-
VETI, MIKÖZBEN ÉN HÁTUL
HAGYOM EL A KÖRLETET, ÉS
EGY KISEBB KANYARRAL AZ
OLDALÁBA KERÜLÖK. EGY
PERC, ÉS MÁR A FELSZERE-
LÉSÉN OSZTOZUNK.
Aztán vannak olyanok, mint a fent említett
hústorony, akikkel a bemutatkozásig sem ju-
tunk, ők tényleg csak meghalni jönnek ide.
Itt, az RN8003-on mindenki tisztában van
vele, hogy ez a szabad világ segge. Nincsenek
igényeink, se illúzióink, és mindössze egy a
dolgunk: megvédeni az ikódéliumot. Ha nem
tudnád, ez a birodalmi hajók legfontosabb
üzemanyaga és egyedül nálunk lehet nagy
mennyiségben bányászni. Ezért érkeznek ide
százával a fejedelem szürkesisakosai, miközben
hozzánk csak az a néhány önkéntes a hetes kör-
zetből, hogy aztán nap mint nap megitathassuk
az RN8003 földjét vérrel.
Ráadásul a fejedelemnek, a pletykák sze-
rint, személyes ügye a háború, mert a felesége
ikóz származású volt, ami miatt gyakran jár-
tak az RN8003-on, vagy ahogy akkor hívták
Srmathkön. Aztán egy ellene, meg nyilván a
politikája ellen irányuló merényletben, a terhes
feleségét és a fiát pusztította el a pokolgép. Azóta
nemcsak az üzemanyag-beszerzés, hanem a nép-
irtás is szerepel az étlapon. Ez a sztori, és ez a vá-
lasz arra, miért nem lesz ennek itt sohasem vége.
Baromságnak tűnhet az ellenállás, mert
nem lehet egy egész bolygót zár alatt tartani, de
2024. 04. 05. 1:17:28
 // HOLDEN ROSE / GONDOLATBIMBÓ
szerintem ebbe nem szabad belegondolni. Mi a
ránk eső részt fogjuk, mint a lapátnyelet, ezért
a nyolcas körzetből a birodalmi kutyák nem
visznek el egy homokszemet sem. Ez a lényeg,
a többi csak gerinctelen, középre helyezkedős,
megalkuvós takonykodás.
Gulnar érkezik a jelentéssel meg a hírrel: is-
mét elvesztettünk két újoncot. Nem mondom
neki, de azt gondolom, hogy ezerszer inkább
azokat, mint őt. Ezzel együtt meg kell tartanunk
a látszatot, például a gyászos hümmögést, vagy
egy kevés híg sajnálatot, különben NPC-k le-
szünk a saját életünkben.
– Chris – folytatja Gul recsegő hangon, még
a maszkot sem veszi le –, egy lesipuskás fész-
kelte be magát a dombon. Le kéne végre vakar-
ni onnan.
Azonnal indulunk. Nem ez az első távcsöves
köcsög a héten, akit ki kell iktatni. Úgy látszik,
ilyen az új divat, viszont legalább van már rá
rutinunk.
Gulnar elhagyja a létesítményt, és egy őrült
sprinttel a fészer mögé rejtőzik. Egy régi tanya
mellé épült a támaszpont, szóval tele vagyunk
roskatag romhalmazokkal, amik ilyenkor segíte-
nek a rejtőzködésben. Én viszont nem bujkálok.
Mindketten tudjuk, hogy a távcsöves Gulnart
követi, miközben én hátul hagyom el a körletet,
és egy kisebb kanyarral az oldalába kerülök. Egy
perc, és már a felszerelésén osztozunk.
– Ez nem szürkesisakos – állapítja meg Gul,
és két okból sem kell többet mondania. Egyrészt
félszavakból is érjük egymást, másrészt már
említettem:
– Tudom ki akar megölni.
– Szóval szerinted ez érted jött?
– Bizony, és nem a fejedelem küldte.
– Megálmodtad ezt, vagy honnan az infó?
– Egyszerűen rájöttem egy bimbóból.
– Te hülye vagy, Chris… – röhög Gulnar, én
meg nem akarok magyarázkodni, inkább meg-
ígérem, hogy megmutatom neki.
048-051-rose.indd 49
GALAKTIKA
– Hívd a srácokat, a T.R.O.-hoz megyünk, ott
tudjuk leszedni a maradékot. Veszélyes lesz, de
itt pezseg a fejemben az egész terv.
– Na végre! – lendül neki Gulnar és nem telik
bele egy órába, már a T.R.O. mögötti erdőből fi-
gyeljük az azonosítható célpontokat. Mindössze
két járőrrel találkoztunk az úton, de nem jelen-
tettek gondot, mert a csapat immár négytagúvá
bővült.
Zenn, a legjobb haver, Oraz öccse vagy unoka-
öccse csatlakozott hozzánk, aki kiváló közelharc-
ban, és közben teljesen néma. Ő aztán sohasem
buktatja le a csoportot. Ezen szoktunk röhögni,
de ő még nevetni sem nevet. Szuper srác.
És itt van Ngaio. Őt csak NG-nek szólítja
mindenki, ha meri… Őrült egy némber, még
úgy is veszélyes ránk nézve, hogy velünk van.
Az egész körlet hálát adhat bármelyik istennek,
hogy nem ellenünk harcol. És hálát is ad! Ne
gondold, hogy nem szerepel valamilyen okból
mindenki esti imájában. Ultradögös egy csaj…
A T.R.O. egy eléggé jól őrzött reptér és rak-
tár. A fejedelemhez hű ikóz kereskedők ebben a
dokkban szolgálják ki a birodalmat. Ugyan a he-
lyieket nem bántjuk, mert nekik is meg kell élni
valamiből, de attól még a helyzet érthetően okoz
némi feszültséget. Végül is azokkal üzletelnek,
akik letarolják a bolygójukat.
Mindenesetre ez egy semleges zóna, és én azt
gondolom, hogy a merénylő kizárólag innen ér-
kezhetett. Ezt erősíti a tapasztalat, miszerint, ha
valaki nem bennszülött és nem szürkesisakos
patkány, de számunkra mégis idegen, az már
csak valami zsoldos lehet. Vagy bérgyilkos. És
azok is, jobb híján, itt tudnak landolni.
A T.R.O. nem túl bonyolult építmény, egy elekt-
romos kerítés, egy kopár udvar és a főépület. A te-
tőn négy helyen is őrök grasszálnak, őket kell majd
valahogy leépíteni, hogy az alagsorba jussunk.
Tudom, hogy jártam már itt, tudom, hogy be-
vettük már párszor ezt a helyet, mégsem tudnám
felidézni, mikor. Ez egy rohadt érzés. Mintha az

49
2024. 04. 05. 1:17:29
 GALAKTIKA
// HOLDEN ROSE / GONDOLATBIMBÓ
elszenvedett veszteségek és az állandó készültség
miatt amolyan védőbúra alá rejtőzne a tudatom.
Nem véletlenül villanyozott fel annyira a regge-
li felismerés! A végére kell járnom, hogy igazam
van-e, látnom kell, hogy képes vagyok-e valódi
célok felé haladni. Enélkül nem lenne értelme a
harcoknak, és ha a harcnak nincs értelme, akkor
valójában az életemnek sincs.
Mi más lehetnék még ebben a világban, ha
nem az RN8003 védelmezője, és most nehogy
azt hidd, hogy szobrot akarok egyszer, vagy
utcanevet, vagy valami hasonló baromságot!
Mindössze annyira vágyom, hogy amikor át-
üti a koponyám az acéllövedék, szétszakítja a
szívem egy repesz, akkor már rendben legyek a
világgal. Nincs magasan a léc, csak úgy kívánok
meghalni, mint az a Chris Brown, akivel nem
lehetett baszakodni, ha elővette a katanát. Zon-
goraművész nem lehetek már, és szendvicsbárt
sem nyithatok ebben a háborús szarfészekben,
nem is érdemes ilyeneken rágódni…
Zenn pechjére fennakad az elektromos kerí-
tésen, mikor egy akna közvetlenül mellette rob-
ban fel. Addig kell átjutnunk az akadályon, amíg
a rázkódó teste rövidre zárja a rendszert. Nincs
időm siratni, mert már NG-t fedezem, aki kecs-
kebak módjára szökell az udvaron át az üzem-
anyag-tárolókig. Pont felette osztja gépágyúval a
halált egy szakállas balfék. Nem tudja lekövetni
NG-t, aki eszement pókember módjára pattan
fel az ablakrácsra, onnan a homlokzat egy kiálló
fém alkatrészére, végül egy szaltó után lead két
lövést, és miénk a fegyver!
Egy feldühödött osztag érkezik a keleti oldal-
ról, nagyon kiabálnak, piszkosul mutogatnak,
állatira szervezkednek, de éppen csak benéz-
hetnek a bulira, máris halomban fekszenek, át-
szaggatott, kibicsaklott testtel. NG meg táncol a
túlmelegedett, füstölő gépágyú mellett a tetőn!
Ez egy őrült!
Közben nem látja, mert nem láthatja a csil-
lanást a szemközti torony ablakában. Háttal áll
50
048-051-rose.indd 50
neki, vagyis seggel riszál feléjük, aztán átmenet
nélkül, szitává lyuggatva borul rá a sorozatve-
tőre. Még a lövést sem hallhatta, már az épület
oldalára folyatja fiatal, piros vérét.
Nincs mit bámulni tovább… Gulnar ezalatt
egy gránáttal bekopogott a pinceablakon, nem
számítok ellenállásra, mikor beugrok a füstölgő
nyíláson. Ez lesz a fedezékünk, amíg be nem ke-
rítenek. Turmixban vagyunk, nem sok esélyünk
maradt a túlélésre. Eljött a végjáték és „Ha az
életen nem érdemes már gondolkodni, akkor a
befejezést kell emlékezetessé tenni” – ezt amúgy
nagybetűkkel a kantinunk falára pingálták.
Azt kívánná a józan ész, hogy kapásból lik-
vidáljak mindenkit, aki túlélte a detonációt, de
ahelyett, hogy meghúznám a ravaszt, megrö-
könyödve látom, hogy a pincében rejtőzködő
egyetlen zsoldos azonos azzal, akit ma már le-
szedtem. A lesipuskás fazon az, vagy legalábbis
átkozottul hasonlít rá.
– Nem öltelek meg ma már egyszer? – szege-
zem neki a kérdést, mire ő feltett kézzel válaszol
valamit…
Én nem hallom, nem értem, nem érdekel a
válasz. Nem érte jöttünk ide, nem őt kellett vol-
na itt megtalálnunk.
– Mielőtt megölsz… – hadarja, és a kezem
után nyúl, ezért kénytelen vagyok ránézni, vi-
szont továbbra sem izgat, mit akar mondani.
– Csapdában vagy! – szakítom félbe, és a
homlokához nyomom a revolverem. – Ki kül-
dött? Ki akar ennyire halottnak látni?
– Tudod te azt – sóhajtja, és leengedi a karját.
– Beszélj, vagy esküszöm, kiloccsantom az
agyvelődet!
Hallom, hogy üvöltök. Villámgyorsan borul
rám az az éjfekete bizonytalanság, ami lángoló
karmokkal képes belemarni az ember lelké-
be. Újra bízni akarnék önmagamban, a reggeli
megérzésemben. Kell a bizonyosság, kell, hogy
értelme legyen NG és Zenn halálának, és a töb-
biekének… akikre alig emlékszem…
2024. 04. 05. 1:17:29
 // HOLDEN ROSE / GONDOLATBIMBÓ
Kétségbeesetten fordulok Gulnarhoz, de az
arca helyett a fegyvere csövébe nézek.
– Tudod te, hogy ki küldött minket! – állítja
határozottan.
– Te is, Gul? Itt mindenki ellenem fordul?
– Nem, Christina, itt mindenki veled van –
hazudja Gulnar, és egy csapásra az összes élet-
kedvem elillan. Nem akarom tovább hallgatni
ezt a rossz vakert. Hallottam már elégszer.
– Az apám küldött benneteket?
– Igen. Modoltuk a játékot, hogy eljussunk
hozzád, de perceken belül indul az új évad, és
frissülni fog a rendszer.
– Jól kicentiztétek…
– Így sikerült, és nincs több esélyünk. Egy-
szerűen menj ki a „Home Menu”-be, ennyi az
egész, és megígérem, többé nem látsz minket!
– A fejedelem küldött benneteket.
– Az apád nem fejedelem, de azt üzeni, hogy
nem mond le rólad – süketel Gulnar.
Ezek semmit sem értenek az egészből!
– Meg kell védenem a bányát, mert a biro-
dalom…
– Nincs bánya, nincs birodalom, nincs feje-
delem! Egy kórházban fekszel, és már infúzión
vagy három hete. Menj ki a „Home Menu”-be,
különben…
Óvatosan engedem el a gránátot, miközben
Gulnar magyaráz, így teljesen váratlanul éri a
robbanás. Miután elpárolog a teste, a fegyvereit
felkapkodom, közben elugrálok a lesipuskás lö-
vései elől.
Nagyon kancsal, én viszont állati jó vagyok.
Néhány pördülés, egy találat a revolverrel,
aztán elő a katanát, és a merénylő knockolva.
– Üzenem a fejedelemnek, hogy ha akar vala-
mit, jöjjön el személyesen.
És már húznám a ravaszt, de mégsem…
Hallom a válaszát.
– Én vagyok az, Chris, az apád vagyok!
Akadozik a hangja.
– Hát nem úgy nézel ki!
048-051-rose.indd 51
GALAKTIKA
Semmilyen fejedelmit nem látok ebben a
skinben.
– Hidd el, te sem így nézel ki a valóságban.
Sovány vagy, a felfekvésed elfertőződött, akut
tüdőgyulladásban szenvedsz, és a szíved már…
– A te valóságodban!
A merénylő laggolni kezd, és eldobja a fegy-
verét. Szaggatva, de felemeli a kezét, nagyon
creepy az egész…
– Sajnálom. Amit abban a valóságban elszúr-
tam, csak ott tudom helyrehozni – magyaráz-
kodik. – Már a házat is eladtam, hogy kifizes-
sem ezt a modot… Másodpercek múlva érkezik
a frissítés, Christina, kérlek! Kifutunk az időből!
Mit lehet erre mondani? A Birodalom látha-
tóan nem fogy ki a trükkökből.
– Talán máskor! – égetem befelé, és indítok
egy táncot: Popular Vibe…
– Ez már a negyedik alkalom… – ködösítene
a merénylő, de már túl késő, kidobja a játék, az-
tán engem is…
Maintenance Break, 180 perc.
A gondolatbimbó… – ezen pörgök töltés köz-
ben. Tisztán látom, mit kell tennem. Pontosan
tudom, ki akar megölni.
Még nincs videó, de léptek koppannak,
csosszannak körülöttem. A birodalmi tisztek-
kel rohadtul vigyázni kell, ha nem akarod, hogy
még lootolás előtt lelőjenek.
KOVÁCS ATTILA
Zenész, zeneszerző, író, 1976-ban született.
A nevét ismertté tevő Howard Matheu különös
esetei című gyermekkrimi-sorozata immár hat
részt számlál. Emellett SF témájú novellákat ír,
például 2015-ben a 2045 – Harminc év múlva
és a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek
című antológiákban szerepelt egy-egy törté-
nettel. 2017-ben egy gőzpunk témájú ifjúsági
regénye is megjelent, a Holtidő. Legfrissebb,
Lapozz és parázz! című sorozata rémtörténe-
tekkel szolgál az ifjabb korosztálynak. A Galak-
tikában most jelentkezik negyedszer, legutóbb
az „MI az ember”-t olvashattuk tőle (398. szám).
51
2024. 04. 05. 1:17:29
 // KULTÚRA / INTELLIGENS DIZÁJN

HOLOGRAM: A SZÓRAKOZTATÁS
ÚJ FORMÁJA

A
MESTERSÉGES intelligencia
lassan az életünk minden ré-
szét behálózza. Az otthonainkat
okoseszközök irányítják, mindennap tö-
mérdek MI által generált képpel találkoz-
hatunk, és olvashatjuk a ChatGPT írásait.
Vitatkozhatunk arról, hogy ez jó vagy rossz,
mindkét oldalnak igaza lehet, ami viszont
biztos: ultramenő lenne egy olyan hologra-
fikus kommunikációs eszköz, mint amilyet
a Star Warsban alkalmaztak. A Holochron
bár úttörő a magyar piacon, de már túl is lehetőséget ad arra, hogy a játékokban az
teljesítette a híres sci-fiből ismert kommu- NPC-k (nem játszható karakterek) ne csak
nikációs felületet. az előre megírt, 2-3 szóból álló bugyuta vá-
Józsa Örs és Józsa Kata a Soundcam laszt adják, hanem fejlődjenek a játékon be-
Produc­ t ions tulajdonosai. Rengeteg te- lül, és képesek legyenek egy bizonyos szin-
hetséges fiatalnak segítettek már, hogy tig kommunikálni a valódi játékossal, ezzel
előadóművészként bemutatkozhassanak a növelve az élményt. Örs és Kata úgy gon-
nagyközönség előtt. A koncerteken szer- dolta, hogy ez nemcsak játékon belül, de a
zett tapasztalataik, színpad- és fénytech- való életben is alkalmazható lenne. Mert
nikai ismereteik egyaránt hozzájárultak, ugye ki az, aki ne találkozna szívesen a pél-
hogy megalkossák a Holochront. Mindig daképével, vagy a múlt egy nagy alakjával?
az újításokon törték a fejüket, egyre lát- A Holochron digitális formában éleszti újjá
ványosabb műsorokat akartak készíteni, a történelem legendás szereplőit, mégpedig
ezért folyamatosan monitorozták a piacot. magyar nyelven. Három különböző terüle-
A VR és a számítógépes játékok fejlődése tet fed le, melyek alapja a Holochron Box.
aztán áttörést jelentett számukra is. Az MI A boxhoz lehet társítani a Holochron AI-t,

52

052-053-id.indd 52 2024. 04. 05. 1:17:11

 // KULTÚRA / INTELLIGENS DIZÁJN
a Tportot és a Spotot, attól függően, hogy
mire van igényünk.
A Holochron Box maga a holografikus
megjelenítő eszköz, amihez ha csatlakoz-
tatjuk a Holochron AI-t, akkor a mester-
séges intelligencia által modellezett, élet-
nagyságú karakterrel beszélgethetünk.
A Holochron Tport lehetőséget biztosít
arra, hogy azonos időben, élethűen és
méretarányosan, élő hanggal és képpel
streameljünk személyeket vagy közvetíté-
seket. A Holochron Spot pedig egyfajta rek-
lámfelület különböző termékek és szolgál-
tatások számára.
A készítők tervei között szerepel, hogy
találmányukat múzeumokban vagy iskolák-
ban is alkalmazhatnák, hiszen fantasztikus
újítás lenne, ha az 1848-as szabadságharcról
maga Petőfi mesélhetne a diákoknak márci-
us 15-én, vagy Csontváry a részletesen be-
számolna az alkalmazott technikáról egyik-
másik festménye mellett. Hogy ez milyen
módon valósulhat meg? Ha valakiről ren-
geteg információ marad fenn festmény vagy
052-053-id.indd 53
írás formájában, akkor viszonylag könnyű
dolga van a készítőnek, mivel a karakter kül-
sejét és mondatait megismeri az MI. Az in-
formációk mellett beprogramozásra kerül-
nek érzelmek, viselkedésformák is, annak
érdekében, hogy a karakter úgy reagáljon,
ahogy vélhetően régen is tette. Mindennek
az alapja az agy, amit körülbelül húsz össze-
kapcsolt nyelvi modell, valamint a beszédet
szöveggé, illetve szöveget beszéddé alakító
technológiák alkotnak. Ezek a modellek erő-
sítik egymást, hogy minél élethűbb legyen a
karakter személyisége. Jelenleg harmincfé-
le érzelmet képes kezelni a Holochron, így
a karakterek hangulata is meg tud változni
pillanatok alatt.
A kezdő figurák közül – akikről videó is
megtekinthető az interneten – Petőfi Sán-
dor és I. István király már elkészült, hogy
az érdeklődők megcsodálhassák, és akár
faggathassák kicsit a kor nehézségeiről és
szépségéről.
Gricman Kata
53
2024. 04. 05. 1:17:11
 // KULTÚRA / ZENE
A POSZTAPOKALIPTIKUS
PÁRIZSBÓL SZERETETTEL
V
AN VALAMI megmagyarázha-
tatlanul inspiráló a világok pusz-
tulásában, legalábbis erre enged
következtetni megannyi író és filmművész
munkássága a nyolcvanas évekből. Egészen
véletlenül az évtized egyik fő zenei mozga-
tórugója a szintetizátor volt, és a kettő ve-
gyítéséből olyan mesterművek születtek,
mint például Vangelis zseniális, a Szárnyas
fejvadászhoz írt dallamai. Manapság szám-
talan zenei előadó műveli az úgynevezett
„retrofuturista” synthwave stílust, és vi-
szonylag sokan alkotnak kiemelkedőt is. Ám
csak kevesen számítanak alapműveltségnek a
stílust szeretők körében.
A francia James Kent zenei pályája kvázi
adta magát. Szülei mindketten zenei újság-
írók, akik fiatalon még zenéltek is, éppen a
hetvenes-nyolcvanas években. A fiatal James
a zenei pályát gitárosként kezdte, és eleinte
főleg metálban utazott, amitől szinte teljesen
eltávolodott, mire felvette a Perturbator ne-
54
054-055-zene.indd 54
PERTURBATOR
vet a 2010-es évek elején. Elektronikus zenei
érdeklődését már a kezdetektől a mozgókép
formálta, nem is véletlen, hogy első komo-
lyabb színre lépése a 2012-ben megjelent,
könyörtelenül nehéz és hírhedten vérgőzös
Hotline Miami című videójátékhoz köthető.
Ám ugyanebben az évben az ifjú zenész két
önálló albummal is jelentkezett.
A metálfejből elektronikus zenei előadó-
vá válók körében megesik, hogy kezdetben
a zúzás dominál lemezeiken. Ez azonban
Perturbatorra már a kezdetekben sem volt
igaz: rögtön a bemutatkozó, még érezhetően
kezdetleges albumai, a saját zsebből finanszí-
rozott és 2012-ben megjelent Terror 404 és a
pár hónappal későbbi I Am the Night című foly-
tatás a színtiszta elektronikus hangzást képvi-
selik. Érezhetően tudatos a távolodás a fejrázós
gyökerektől, mert bár mindkét lemez hangsze-
relésében igyekszik a borzongásra fektetni a
hangsúlyt, mégis rendre van valami megnyug-
tató harmónia a dalok vezetésében. Ráadásul
mindkét lemez egy-egy konceptalbum, ahol az
első lemez egy disztópikus metropoliszt mu-
tat be, amelybe a folytatásban még mélyebbre
merülünk és még sötétebb helyekre jutunk el.
E képkockákat a dallamok mentén magunk-
nak kell elképzelnünk, hiszen a dalok nagy ré-
szében egy szó sem hangzik el, és ahol mégis,
ott is egy-egy vendégénekes hangját hallhatjuk
Perturbatoré helyett.
A Hotline Miami kollaboráció és a két önálló
album végül meghozta gyümölcsét, és a 2014-
ben megjelent Dangerous Days című harmadik
korong már profi körülmények között szület-
hetett meg. Perturbator ezúttal is egy narratív
2024. 04. 05. 1:16:59
 // KULTÚRA / ZENE

lemezzel jelentkezett, ám ezúttal sokkal több

egyszerű „disztópikus tárlatvezetésnél”, amit
kapunk. Természetesen itt is a fantáziánkra
van bízva, hogy ki a főszereplő. Azt azonban
a dalcímek azért elhintik, hogy egy etikai aka-
dályoktól mentes, fegyveres igazságosztóról
lehet szó, aki keresztül-kasul bejárja a várost,
hogy megtalálja célpontjait, melyek éppúgy
lehetnek robotok, mint egy gyilkos szekta tag-
jai. A zenei megoldások is egy efféle történetet
sejtetnek, hiszen az albumon egymást váltják
a finomabb vagy épp a mellkasszaggató dal-
lamok. A zenei paletta a Dangerous Daysen
az eddigi legváltozatosabb. Például egy sokkal
inkább basszus hajtotta lemezt kapunk. Más
dalok kifejezetten filmzenébe illőek, és időről
időre még az elektromos gitár is előkerül.
A Dangerous Days jött, látott és győzött,
Perturbator pedig alapfogalommá vált a
synthwave berkein belül. A művész úr állandó
fesztiválfellépővé vált, ahol a látványvilággal MÁRA A STÍLUS
tovább fokozza dalainak horror-sci-fi hangu- MÉRFÖLDKÖVÉNEK
latát. Persze a gépezet koncertek között sem
állt meg, és két teljes év sem kellett a soron
SZÁMÍT...
következő, The Uncanny Valley című album
megjelenéséig. A korong mára a stílus mér-
földkövének számít, és nem véletlenül, hiszen
Perturbator hamisítatlan zenei profizmusról Rengeteg munkával maga mögött Pertur­
tesz tanúbizonyságot saját és a műfaj határa- bator a 2010-es évek végére megkerülhetetlenné
inak feszegetésével. Amellett, hogy a lemez vált a synthwave rajongói számára. Nem vélet-
minden eddiginél hideglelősebb, hangsúlyt len, hogy ő is megszólal a 2019-ben bemutatott
kapnak a lassabb – de ugyanúgy baljós – szer- Rise of the Synths című dokumentumfilmben,
zemények is. Példának okáért az album egyik melyben nem más, mint John Carpenter re-
kiemelkedő szerzeménye a „Femme Fatale”, géli el a stílus eredetét. 2021-ben aztán meg-
mely egy pazarul megkomponált dzsessz- jelent a legújabb Perturbator lemez is Lustful
ballada, ahol az elektronika csak minimális Sacraments néven, illetve időközben a művész
díszítés. A lüktető basszus ezúttal is közpon- úr együttest alapított Final Light néven, mely-
ti szereplő, és a gitár is jobban harap, még ha nek azóta napvilágot is látott a bemutatkozó al-
csak nagyon bújtatva jelenik is meg. Az album buma. Ezeknek a felfedezését azonban már az
talán egyetlen hiányossága, hogy ezúttal nem olvasóra bízom, mert mindkettő megérdemli
beszélhetünk semmilyen történetvezetésről, ez az önálló értelmezést.
azonban semmit nem vesz el az értékéből. Zsirka Richárd

55

054-055-zene.indd 55 2024. 04. 05. 1:17:00

 GALAKTIKA
A VILÁG LEGRÉGEBBI
KENYERE
Çatalhöyük a világ egyik legrégebbi telepü-
lése. Régészek nemrégiben kenyérmaradvá-
nyokat fedeztek fel itt. A vizsgálatok alapján
a kora 8600 évre tehető, így a világ legrégebbi
kenyere került elő.
A Konya közelében található ősi település
romjainak feltárása már évek óta tart. A neo-
litikum idején becslések szerint 5-7000 ember
élt itt. A „Mekan 66” elnevezésű régészeti te-
rületen egymáshoz tapadó vályogtégla házak
vannak, amelyekbe a tetőn található nyíláso-
kon lehetett bejutni.
Az egyik épületben egy kemence maradvá-
nyait fedezték fel, melynek nagy része meg-
semmisült. Körülötte búza-, árpa-, borsóma-
got és egy tenyérnyi leletet találtak, amelyről
úgy gondolták, egykor élelmiszer lehetett.
A Necmettin Erbakan Egyetemen elvég-
zett elemzések során megállapították, hogy
a szivacsos maradvány erjesztett kenyér volt.
A szerves maradványok alapján készítése Kr.
e. 6600-ra tehető.
A lelet különlegessége, hogy a kenyeret
már nem sütötték meg, nyersen maradt a ke-
mence mellett. Mai napig felismerhető benne
a keményítő. A kenyér közepébe ujjal nyom-
tak egy mélyedést. Eddig még nem találtak
hasonlót.
Az erjesztett kenyér első példányai Egyip-
tomban kerültek elő.
56
056-070-high.indd 56
L
AXLAND előrehajolt, és magához
húzta a fekete mappát. Nem állt szán-
dékában elolvasni, a tartalmát már
majdnem kívülről tudta, de szerette, ha előtte
van szimbólumként és referenciaként. Mintha
a sivár szoba berendezésének része lenne, egy
kellék, együtt a magas támlás székkel és a fe-
kete, négyzet alakú íróasztallal, ami mögött ült.
Laxland magas férfi volt, már kopaszodott,
sápadt, de fényes kék szeme tudott könyörtelen
lenni. Gyakran volt is.
Megnyomott egy gombot az asztala alatt.
– Küldje be Harvey kapitányt!
Automatikusan a szemüvegéért nyúlt, ami
vastag keretes volt, üveglencsékkel. Amikor
viselte, semlegesnek, jóindulatúnak és szelíd
bölcsnek tűnt. Sem semleges, sem jóindulatú
nem volt, de indítékaihoz és szakmájához illett,
hogy maszkot viseljen. Egy kihallgatótisztnek
(Pszichiátriai Zászlóalj) gyakran ki kell csalnia
a gyanúsítottból a bűn beismerését, és Laxland
úgy találta, a megjelenése segíti ebben. Sok em-
ber került elé, kémek, szabotőrök, potenciális
árulók, és legtöbbjüket csontig kellett boncolni
mentálisan.
Laxland megvárta, amíg a szuronyokkal
felszerelt tengerész kísérőtisztek elhagyták
a szobát.
– Úljön le, Harvey! – Áttolt az asztalon egy
doboz cigarettát. – Szolgálja ki magát!
Harvey leült, lassan, majdnem óvatosan. Vé-
kony, barna arca fáradtnak és cinikusnak tűnt.
Laxland megvárta, amíg a másik vett magá-
nak egy cigarettát.
– Hogy érzi magát, Harvey? – Piramisfor-
mán összeillesztette két keze ujjait, és kedvesen
nézett át fölöttük.
Harvey ránézett, sötét szeme hirtelen meg-
keseredett.
– Hogy érezném magam… uram?
Laxland összehúzta az ajkát, mintha a kér-
désen gondolkodna, aztán kijelentette:
2024. 04. 05. 1:16:52
 // PHILIP E. HIGH
A TAURUS
/ RUTINGYAKORLAT
ATOM-TENGER-
GALAKTIKA
ALATTJÁRÓ LEGÉNYSÉGÉT
ÚGY KÉPEZTÉK KI, HOGY
BÁRMILYEN VÉSZHELY-
ZETRE KÉPESEK LEGYE-
NEK REAGÁLNI. DE AMI
A TAURUSSZAL TÖRTÉNT,
NEM CSAK EGY EGYSZERŰ
VÉSZHELYZET VOLT.

PHILIP E. HIGH
RUTINGYAKORLAT
– Nem úgy tűnik nekem, mintha különöseb-
ben kooperatív lenne, kapitány. Én azért vagyok
itt, hogy segítsek.
– Hát persze, uram. – Harvey szája hirtelen
elvékonyodott.
„Agresszív” – gondolta Laxley elégedetten. Az
előinterjúztató csapat ezúttal jó munkát végzett.
Ha kellően megpiszkálják az embert, sutba dobja
az óvatosságát.
– Csak finoman, kapitány! Tudom, hogy meg-
járatták magával a kálváriát, de értse meg, segí-
teni akartak magán! Esélyt adnak magának, tud-
ja, sok országban csak lelőtték vagy agymosták
volna. Na most, tegyük fel, elkezdi azzal, hogy
elmondja nekem az igazat.
– Elmondtam az igazat, uram… ott van min-
den – mutatott Harvey a mappa-aktára. – Min-
den szépen le van írva, és…
Laxland közbevágott:
– A puszta tények, kapitány, nem az igazság.
– Előrehajolt, mindkét kezét az asztal lapjára
helyezte. – Nézze a mi nézőpontunkból, Har-
vey, a Tengerészet szemszögéből! Két ember
életét vesztette különös körülmények között egy
rutingyakorlat során, és hajója a következő hiá-
nyosságokkal tért vissza a bázisra. – Felnyitotta
az aktát.
– Röviden, nagy mennyiségű lőszer, külön-
böző felszerelések, két torpedó és… – itt jelen-
tőségteljesen megállt – két Hunt osztályú atom
robbanófej.
Laxland hátradőlt a székében. Amikor újra
megszólalt, hangja kellemes és racionális volt.
– Használja a fejét, kapitány! Ha ön lenne a
feljebbvalója, ön nem tenne fel kérdéseket?
– De a fenébe is, uram, én megválaszoltam
azokat a kérdéseket! – Harvey hirtelen talpra
ugrott.
– Részben – felelte Laxland halkan.
Harvey váratlanul leült.
– Részben vagy teljesen, mit számít? Kivégzés
vagy egy párnázott cella így is, úgy is.


57

056-070-high.indd 57 2024. 04. 05. 1:16:53

 GALAKTIKA
// PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
– Ezt hadd döntsem el én, kérem.
– De ön nem érti, uram, nem hihet nekem!
Ha hisz nekem, mellém kerül.
Laxland látszólagos koncentrációval tanul-
mányozta a körmeit, és nem nézett fel.
– Harvey kapitány, én vagyok az utolsó létra-
fok, a legfelső lépcső és a döntő tényező. Amikor
elhagyja ezt a szobát, az én ajánlásomnak na-
gyon nagy súlya lesz a Vizsgálóbizottság előtt.
– Felnézett. – Felkészültem rá, hogy mindent
megtegyek önért, ha együttműködik.
Intett a kezével.
– Elmondhatja az egészet a maga módján,
nem fogok megpróbálni rámutatni a követke-
zetlenségekre, és megígérem, nem fogom fél-
beszakítani. Most mondja el a teljes történetet,
kapitány!
Harvey rábámult, idegesen forgatva a cigaret-
tát az ujjai közt.
– Honnan fogja tudni, hogy a teljes történetet
mondom? Honnan fogja tudni, hogy az az igaz-
ság, vagy csak képzelődés?
– Tudni fogom. – Laxland hangja magabiztos
volt, egy csipetnyi fenyegetéssel. – Évek óta ilyen
ügyekkel foglalkozom. Tudni fogom. – Az aktá-
ért nyúlt. – Segítsek esetleg elkezdeni?
Belül Laxland elégedett volt, a gyanúsított
nagyszerűen reagált. Vád, félelem, kihallgatás,
érvelés. Egy megszabott mintát kell követni,
amíg a gyanúsított fogékony nem lesz. Kevésbé
aggályoskodó országokban, gondolta hirtelen,
a gyanúsítottra jobban nyomást lehet gyako-
rolni; egy szóbeli vallomás és egy írott beisme-
rés kábé egy hét lehet. Szerencsére Harvey egy
boldogabb államban szolgált, és semmi esetre
sem egy tollba mondott vallomást akartak tőle,
hanem az igazságot.
Mi is az igazság? – gondolkodott Laxland. Tö-
meges hallucináció, vagy…
Előrehajolt, hirtelen ez nem csak egy sima ügy
volt, hanem olyasmi, amire kellett legyen válasz.
Átlapozott egy nyomtatott oldalt.
58
056-070-high.indd 58
– Ön rutingyakorlaton vett részt a Taurus
atom-tengeralattjáróval. Milyen típusú gyakorlat
volt ez, kapitány?
Harvey döbbenten rezzent össze, mintha
meglepné a kérdés.
– Csak rutindolgok, uram, igazából csupán
gyakorlás, felszíni hajók szimulált üldözése és
hasonlók.
– Beleértve felszíni támadásokat is?
– Igen, uram, az volt a gyakorlat egyik fő tár-
gya, az emberek és a fegyverek készenlétbe he-
lyezése a lehető legrövidebb idő alatt.
– Értem. – Laxland nagy belső elégedettséget
érzett. Harvey csodásan követte a tervei szerint;
hamarosan az egész sztori ösztönzés nélkül ki-
buggyan belőle. – Ezek a gyakorlatok tartalmaz-
ták, ha jól hiszem, a Hunt rakéta elméleti, felszín
alóli indítását is.
– Naponta végeztettem az embereimmel szi-
mulációkat, uram.
– Remek, remek. Ha jól értem, az egyik ilyen
gyakorlat alatt történt valamiféle robbanás az
egyik elektromos áramkörben.
– Igen, uram, de én nem láttam a szolgálat-
ban levő…
– Igen, kapitány, értem. – Laxland hangja most
nagyon szelíd volt. – A szolgálatban levő ember
egyike az eltűnteknek. – A dobozra mutatott az
asztalon. – Vegyen nyugodtan még egyet, ha akar.
Hátradőlt a székében.
– Mi történt, amikor ez az áramkör fel-
robbant?
Harvey a padlóra nézett, hirtelen kicsit sápad-
tabb lett. Amikor megszólalt, hangja halk volt és
kissé feszült.
– Volt egyfajta ütődés, uram.
Harvey gyorsan rávezette.
– Ütődés? Milyen ütődés?
– Hát, nehéz leírni, uram. Mint egy távoli
robbanás a mélyből, mégis úgy tűnt, mintha a
gyomrunkat kifordítaná… elég különös volt. –
Gyengén felnevetett. – Nagyon nehéz leírni.
2024. 04. 05. 1:16:53
 // PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
– Ne is törődjön vele! Aztán mit csinált?
– Azonnali felszínre emelkedést rendeltem el,
uram, arra az esetre, ha valami elsüllyedt roncs-
ba ütköztünk volna.
– És aztán?
– Hát, aztán felmentem, hogy körbenézzek,
uram. Első pillantásra nem látszott semmi sérü-
lés sem a hajón, de…
– Mendel!
– Uram! – Az első tiszt felmászott mellé, és
tisztelgett. Harvey pár másodpercig hallgatott.
– Lát valami furcsát?
– Meleg van, nem? – Mendel hátratolta ellen-
zős sapkáját, és megtörölte az arcát. – Nagyon
meleg. – Összeráncolta az orrát. – Mi ez a bűz?
Mint egy halomnyi komposzt, rothadó zöldség.
Voltam egyszer Peruban… – Felfelé nézve várat-
lanul elakadt a szava.
– Telihold, uram!
– Igen. – Harvey hangja gondosan fegyelme-
zett volt. Lassú előrehaladást intett, és megfor-
dult. – Ne csináljon ebből nagy ügyet, Mendel,
valami történt, de nem tudjuk, mi. Amikor úgy
érzem, itt az ideje, személyesen fogok beszélni a
legénységgel, de addig minél kevesebbet mon-
dunk, annál jobb.
– Igen, uram. – Mendel szigorú vigyázzba
vágta magát.
Harvey majdhogynem könnyedén dőlt rá a
fémkorlátra.
– Minden legénységi tagnak sárga riadó!
Azonnal ellenőrizzék a radarjeleket, és derítsék
ki, elérhető-e valaki rádión! Személyesen nekem
jelentsen!
Miután Mendel elment, Harvey megragadta a
korlátot, és akaraterővel próbálta megállítani lá-
bának remegését. Előtte a tengeralattjáró fekete
tömege a fedélzeti ágyúival és légvédelmi fegy-
vereivel erősnek és megnyugtatónak tűnt. A mo-
torok mormolása, a hajótestet csapkodó, suhogó
víz ismerős hangok voltak, és mégis…
056-070-high.indd 59
GALAKTIKA
A tenger túl olajosnak tűnt és túl fényesen
foszforeszkált ezeken a vizeken, s kóbor pára­
lidérceket eregetett magából, amik mintha szel-
lemek lettek volna.
– Kilenc öl mélység, uram. – Mendel kissé ki-
fulladva ért vissza hozzá a folyamatos ellenőrzés-
re kiadott parancsok miatt. – Istenem, zátonyra
is futhatunk!
Megállt és idegesen megtörölte az arcát.
– Senkit nem érnek el a rádión, uram, de
egyfajta magasfrekvenciás zaj zavarja a legtöbb
csatornát, amit Trice, úgy tűnik, nem tud kiszűr-
ni. – Újra elhallgatott, hogy levegőhöz jusson.
– A felszíni radar földtömeget jelez, többnyire
hegyeket, úgy 18 mérföldre előttünk.
– A legközelebbi föld körülbelül százhuszon-
nyolcra kéne legyen. – Harvey nagy erőfeszítéssel
tartotta nyugodtan a hangját.
– Igen, uram, tudom. És egyébként minden
iránytű úgy forog, mint a szélkerék.
Harvey elővette a pipáját, és a fogai közé lökte.
Szárának hidege úgy tűnt, megnyugtatja. Lassan
pöfékelt a meggyújtatlan csövön.
– Őröket akarok előre és hátra! Lássák el őket
éjjellátó szemüveggel! A felszíni ágyúk legénysé-
gét riadóztassák, álljanak készenlétben!
– Uram! – Mendel megnyomta a gombot, és
kiadta a szükséges parancsokat.
Csöndben maradtak, mindketten halványan
érezték a másik belső vívódását, de kifelé nyu-
godtnak látszódtak.
– Szólt valamit? – fordult oda Harvey.
– Ööö… igen… nem, nem egészen, uram,
csak meglepődtem. Azt hittem, láttam valamit
elrepülni a hold előtt. – Idegesen elnevette ma-
gát. – Csak képzelődtem, azt hiszem.
– Milyen valamit… egy repülőgépet?
– Inkább denevérnek tűnt, uram, de túl nagy
volt… a nyaka túl hosszú volt mindenképp, való-
színűleg inkább valami árnyék lehetett.
– Kétségtelenül. – Harvey szűkszavú lett hir-
telen. – Ettől függetlenül maradjunk éberek!

59
2024. 04. 05. 1:16:53
 GALAKTIKA
// PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
Alattuk emberek özönlöttek ki a fedélzeti nyí-
lásokon, és rohantak az ágyúk felé.
„Ez normális” – gondolta Harvey tompán.
„Megesik nap mint nap, minden más csak az
idegeim játéka, átmeneti pszichózis. Pár perc, és
minden rendben lesz.” Ugyanakkor élesen tuda-
tában volt, hogy nem lesz, ez a valóság.
Az emberek az ágyú fölött görnyedtek, kis-
sé izgatottan, jól el tudta képzelni, milyen be-
szélgetések folynak: „Az Atlanti-óceán északi
része, a tököm! Nehogy má’ azt mondják, itt
minden oké…”
Harvey felsóhajtott. Előbb vagy utóbb valami
bejelentést kell tennie, a leghaloványabbat az
életében.
Felberregett a telefon, megnyomta a gombot.
– Híd, itt a kapitány beszél.
– Itt Trice, uram. Megpingeltek bennünket,
valamiféle radarjel verődik vissza a burkola-
tunkról minden tizenhét másodpercben, és
közeledik.
– Közeledik?
– A pingek gyakoribbak, uram, mintha
megtaláltak volna, és csökkentenék a távolsá-
got közöttünk.
– Szép munka, Trice, tájékoztasson! – Kinyi-
totta az egyik, a korláthoz rögzített vízszigetelt
dobozt, elővette a mikrofont, a szájához emelte,
és felkattintotta a kapcsolót.
– Itt a kapitány beszél, figyelem! – Megköszö-
rülte a torkát. – Ez valódi riadó, ismétlem, valódi
riadó! – Belül meglepődött hangjának tényszerű
nyugodtságán. – Olyan körülmények merültek
fel, melyek offenzív vagy defenzív akciókat te-
hetnek szükségessé igen rövid határidővel. Fel-
szereléseink olyan radarsugarakat érzékelnek,
amik különböznek a világ bármely országában
alkalmazottaktól. Kapitányként felelősségem
azt feltételezni, amíg az ellenkezője be nem bizo-
nyosodik, hogy azok működtetői ellenségesek.
Az Önök számára is nyilvánvaló különös körül-
mények között nincs más választásom, mint a
60
056-070-high.indd 60
hajót teljes riadókészültségbe helyezni. – Tartott
egy rövid szünetet. – Harcállások, minden tor-
pedócsövet betölteni és készenlétbe helyezni!
Ez minden.
Visszatette a mikrofont, és ingerülten meg-
rázta magát. „Az Önök számára is nyilvánvaló
különös körülmények között.” Ez meg mi az
ördöget jelent? Semmit, persze, de hát mit mon-
dott volna? Nézzék, lemerültünk újholdkor, és
feljöttük teliholdkor. Vagy, ugyanúgy idiótaság,
amíg lemerültünk, a hőmérséklet 65 Fahrenheit-
fokkal emelkedett, és a szárazföld 110 mérföld-
del közelebb jött?
– Radarping minden hat másodpercben,
uram.
Harvey megnyomta a jelzőgombot.
– Teljes meghajtással előre!
– Teljes meghajtással előre, uram!
Váratlanul megrántotta a kormánykereket, a
foszforeszkáló víz a hajóorrot kezdte nyaldosni.
Talán lehagyhatja őket.
– Trice, jelentést kérek! – A hajó lassan vibrál-
ni kezdett, látta a csillogó hullámokat elgöndö-
rödni mindkét oldalon.
– Tizenhat… tizenhét… tizenhat… kitarta-
nak, uram… tizenöt…
– Rendben, Trice, álljon készenlétben!
– Hajó jobb 5 fok felől! – A kiáltás az elülső
őrhely felől jött.
Harvey érezte, hogy keze megfeszül a kor-
mányon.
– Lát valamit?
Mendel éjjellátó szemüvegét a szeméhez szo-
rítva kihajolt a korláton.
– Egy körvonal, uram, nincsenek navigációs
fényei. Talán egy másik tengeralattjáró.
– Jeleket! Felszólítás!
Nézte, ahogy a Morze-lámpa pislogni kezd a
sötétben. „Ki vagy? Azonosítsd magad!”
A szeme sarkából megkönnyebbülten vette
tudomásul, hogy a felszíni ágyúk már készenlét-
ben álltak.
2024. 04. 05. 1:16:53
 // PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
– Fényeket!
– Mintha egy parancsnoki torony lenne jóval
előttünk, uram. – Mendel még mindig a szemét
erőltette a szemüvegen keresztül. – Eléggé ma-
gas, olyan, mint…
– Keresőfényeket, a fenébe is! – Harvey hang-
ja csikorgott.
– Elnézést, uram! – Fényujjak ugrottak kifelé
hirtelen, megremegtek, majd összeborultak.
– Minden fegyverrel tűz!
Nagy megkönnyebbülésére a légvédelmi
fegyverek már majdnem azelőtt ugatni kezdtek,
hogy a szavak elhagyták a száját, a nyomjelzők
görbülő pályán távolodtak, mint fényes, vörös
csillagok.
Hirtelen éles, metsző hang hallatszott, akár
egy hajósziréna, borzasztó hamisan, aztán ha-
talmas csattanás a vízben, hosszú, bugyborékoló
hang, majd csend.
Harvey időben felismerte, hogy az ágyúk be-
fejezték a tüzelést, de a keresőfények még mindig
a zavaros vizet pásztázták nagy területen.
– Fényeket ki!
Mellette Mendel félig megkönnyebbült, félig
nyüszítő hangot adott ki.
– Ön szerint mi a fene volt ez, uram?
– Nem tudom. Őszintén, nem is akarom
tudni.
– Én sem… a feje nagyobb volt, mint a mi pa-
rancsnoki tornyunk. – Elhallgatott, fiatal arca a
halvány fényben szögletesnek és feszültnek tűnt.
– Van elmélete, uram?
– Olyan nincs, amit ezen a tornyon kívül han-
goztatni akarnék. – Kiegyenesedett, és kipréselt
magából egy mosolyt. – Őszintén szólva, van egy
fél elméletem egy időutazásról.
Mendel lassan bólintott.
– Nekem is. Nem szeretném kimondani. Az
atom-tengeralattjárókkal sosem lehet tudni,
nem igaz? Az a felrobbant áramkör, és aztán az
az ütődés… – Harveyra pillantott, majd elnézett
mögötte. – Az a valami, ami a hold előtt repült el,
056-070-high.indd 61
GALAKTIKA
uram, láttam valami hasonlót egy könyben egy-
szer. Azt hiszem, valami terrynek, vagy minek
hívták… egyfajta repülő gyík.
– Pterodactylus – javította ki Harvey elgondol-
kozva. A múltban lennének… lehetséges olyasmi,
mint egy időcsúszás? Az egész ötlet egy parado-
xon, nem? Mint az a mese a fickóról, aki vissza-
ment az időben, és megölte a saját nagyapját.
Megmerevedett, két kezét dühösen zsebre
vágta.
– Szép kis teória, Mendel, de egy csomó tény
nem áll össze benne.
Az első tiszt fáradtan vállat vont.
– Összeáll it bármi, uram?
– Semmi, ami meg tudnék… Igen, Wallace?
A tengerész tisztelgett.
– Az elülső őrszem, uram… eltűnt. –
A férfi láthatóan remegett. – Kakaót akar-
tam neki vinni, uram… a fedélzet sötét és
csúszós volt, mint…
– Igen, igen… még valami?
– Ezeket találtam.
Harvey előrehajolt és elvette a kilapult éjjellá-
tó szemüveget a tengerész kezéből. Úgy nézett ki,
mintha valami hatalmas súly zúzta volna össze.
Nem éreztek rázkódást és nem halltottak kiál-
tást, de ugyanúgy lehetséges volt, hogy valami
kinyúlt a vízből.
– Rendben, Wallace, folytassa! Miután vissza-
vitte a bögrét az étkezdébe, jelentkezzen a gyen-
gélkedőn! Mondja, hogy én küldtem magát egy
nyugtatóért!
Miután a matróz elment, Mendelhez fordult.
– Vegyék elő az automata fegyvereket! Fegy-
veres őröket akarok az őrhelyekre!
A telefon megint megcsörrent.
– Tizenöt öl, uram. Radarjel minden három
másodpercben.
– Tizenöt öl, Trice… mélyül?
– Gyorsan, uram, a tengerfenék majdnem úgy
dől, mint… huszonkét öl… huszonhárom…
Harvey felsóhajtott a bajsza alatt:

61
2024. 04. 05. 1:16:53
 GALAKTIKA
// PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
– Hála istennek!
Hangosan csak annyit mondott:
– Nagyon jó, Rice! Tájékoztasson, száznál ké-
rek egy jelzést!
– Már majdnem ott vagyunk, uram, a tenger-
fenék úgy esik, mint egy szakadék.
– Megkockáztatjuk, ha így marad. A fedélze-
tet kiüríteni és biztosítani! Merülésre felkészülni!
Normál merülés egy biztonságos mélységbe –
erre számított, de hiába.
Ahogy az utolsó ember is eltűnt a fedélzeti nyí-
lásban, egy váratlan, csapódó hangtól dugult el
a füle, és oszlopnyi gőz meg víz emelkedett fel
hirtelen száz láb magasra jobboldalt. Mielőtt az
agya felfoghatta volna a jelenség összefüggéseit,
egy másik oszlop tört fel a bal oldalon.
Agya tompán a „megszorulva” szót formálta,
miközben levetette magát a nyílásba.
– Merülés!
A legénység valószínűleg éberebb volt a
megszokottnál, mert a hajó majdnem abban a
pillanatban dőlni kezdett, amikor a csapóajtó
kényelmesen kongva bezáródott mögötte. Hála
az égnek a vészgombokért! Volt idő, amikor kézzel
kellett szorosra zárni maga mögött…
Érzékei négy csúnya lökést észleltek, miköz-
ben a tengeralattjáró lefelé siklott. Még pár má-
sodperc, és hatótávon kívül leszenek.
Levitette a hajót a maximális mélységig, leál-
líttatta a motort, és várt.
– Mi történt odafent, uram? – Mendel hangja
halk volt.
– Tüzeltek ránk. Az első sorozattal megfogtak
minket.
– Ágyútűz, uram?
– Nem vagyok benne biztos. – Harvey této-
vázott. – Olyan érzésem volt, hogy valamiféle
sűrített energia, ami intenzív hőt bocsátott ki a
találatkor, de lehet, hogy ezt csak képzeltem.
Mendel kinyitotta a száját, hogy válaszoljon,
de a másik komoly arccal hirtelen csendre intette.
62
056-070-high.indd 62
Mint sok más tengerésztiszt, Harvey fiatalnak
tűnt, de nem volt az, legalábbis nem annyira. 43
évesen arca szikár volt és majdnem ránctalan,
sötét hajába nem vegyült ősz szál, de elég idős
volt ahhoz, hogy már sok akciót lásson. Pontosan
tudta, hogy a föntről jövő halovány hangok mit
jelenthetnek – valami a felszínen őt keresi.
Pár másodperc után három „valami” moz-
gását érzékelte a felszínen, ez nyilvánvalóan egy
vadászat volt.
Harci tapasztalatai azt súgták, hogy egy mér-
föld távolságra lehettek, egymás mellett haladtak
körülbelül tizenöt csomóval.
Nyilvánvalóan Mendel is hallotta, arcának
vonalai megkeményedtek, lélegzetvétele alig
hallatszott.
„Egész jól bírja a dolgot – futott át Har-
vey agyán –, különösen egy ilyen lehetetlen
helyzetben.”
A valószínűtlenség kényelmetlen érzésével
fordította vissza figyelmét a hangokra. Hozzá-
szokott már a hajócsavarok zajához, a feje fö-
lött száguldó rombolók „expresszvonatszerű”
dübörgéséhez, de ezekhez a mostaniakhoz ha-
sonlókat még sosem tapasztalt. Bugyborékoló,
csikorgó zörejek voltak, olyanok, mint – kereste
magában a hasonlóságokat – egy víz alatti sugár-
hajtású repülőgép, ami felforralja maga körül a
tengert, amerre elhalad.
Az egyik – hajó? – egyenesen a fejük fölött
úszott el, érezte, hogy a gyomra kényelmetle-
nül összeszorul; tudat alatt mélységi aknákra
számított.
Megkönnyebbülésére nem érezte közeli rob-
banás váratlan lökését, de a vadászatnak még
nem volt vége. Körülbelül egy mérföldes távo-
lodás után a hajók hirtelen megfordultak, és egy
kissé megváltozott irányban tértek vissza. A va-
dászok nem csak alaposnak, hanem idegtépően
kitartónak is bizonyultak. Újra és újra és újra
átkutatták ezt a bizonyos területet, majdnem
három teljes órán át. A reszelős hang csak ekkor
2024. 04. 05. 1:16:53
 // PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
kezdett el, úgy tűnt, vonakodva, lassan távolodni
és halkulni.
Két teljes órát várt, mielőtt parancsot adott a
ballasztok ürítésére és óvatos emelkedésre.
– Érdekelné önt egy sűrűfésű, uram?
Harvey elmosolyodott, nem minden büszke-
ség nélkül. Mendelnek volt mersze, és még egy
vigyort is megeresztett, amikor megkérdezte. De
végül is még csak egy zöldfülű kölyök.
Újra elmosolyodott.
– Most nem, köszi. Fönti barátaink ingyen
osztogatják.
Hirtelen elkomolyodott.
– Azt hiszem, az ellenséges szó megfelelő le-
írás rájuk, nem?
Figyelmét újra az előttük álló munkára
fordította.
– Periszkópot fel!
Megragadta a műszert, és átnézve rajta meg-
döbbenve tapasztalta, hogy nappali fény fogadja.
A láthatóság azonban gyenge volt, egy vékony, de
ragaszkodó ködfátyol limitálta a látótávolságot
puszta két mérföldre.
A tenger felszíne sima volt, de majdnem ész-
revehetetlen hullámok és páralidércek még min-
dig gomolyogtak rajta, akár a gőz az üst fölött,
gondolta morbidan.
Teljes körben végignézett a szűk horizon-
ton, mielőtt kiadott egy óvatos „lassan előre”
parancsot.
– Felszíni osztagok, a nyílásokhoz! Torpedók
készenlétbe! Főtörzs!
– Uram. – Főtörzszászlósának mahagóniszínű
arca kellemesen ismerős volt és megnyugtató.
– Osszon ki automata fegyvereket az őrsze-
meknek, aztán válasszon ki két megbízható em-
bert további őrszolgálatokra középre!
– Igen, uram. Személyesen fogom ellenőrizni
a fegyvereket.
Amikor Harvey végre felnyitotta a csapóajtót, a
hő majdhogynem fizikai ütésként csapta meg.
056-070-high.indd 63
GALAKTIKA
Egyszerre volt perzselő és párás, s mire felegye-
nesedett a parancsnoki toronyban, az egyen-
ruhája átázva lógott rajta. Az izzadságot szinte
folyamatos sugárban érezte lecsorogni a bordáin
és a karján.
Felette a nagy és szinte hihetetlenül fehérnek
látszó napot csak részlegesen takarta el a pára.
– Jó ég, uram! – Mendel mellette állt. – Mint-
ha egy kukta belsejében lennénk. – Vékony
arcán gyöngyözött a veríték. – Még mindig
bűzlik, nem?
– Igen, még jobban is. – Harvey letörölte az
izzadságot az arcáról, és felvette a mikrofont. – Fi-
gyelem, felszíni osztagok! Itt a kapitány beszél. –
Megállt egy pillanatra. – Minden őrszem figyelje a
víz felszínét! Ha bármi feljön, vagy zavar látható a
felszín alatt, ne várjanak, azonnal tüzeljenek! Fel-
derítők és tüzérlegénység, figyeljék az eget és a ho-
rizontot! – Megint tartott egy szünetet. – Ha bárki
megszédül az intenzív hőségtől, ne várjon az utolsó
percig, feküdjön le, vagy jelentkezzen lent váltásért!
Ha valaki elájul és beesik a vízbe, nem biztos, hogy
időben tudunk segíteni rajta. Ez minden.
Előrehajolt, és a telefonért nyúlt.
– Trice, lát valamit?
– Egy hajszálat se, uram. Nem úgy tűnik,
mintha olyan hévvel keresnének, mint ko-
rábban.
– Mélység?
– Ötszáznyolcvan, uram, egyenletesen.
– Remek. – Az arcán lefolyó izzadság már
csípte a szemét, de sikerült egy meggyőző
mosolyt kipréselnie Mandelre. – Ez az élet,
nem? Csatlakozz a tengerészethez, és ismerd
meg a világot!
– Melyik világot? – kérdezte Mendel fanyarul.
Összeráncolta a homlokát. – Lehet, hogy többé
már ez nem vicc, talán…
A telefon félbeszakította.
– Légi jármű egy óránál, uram! Körülbelül
hetvenötezer magasan van, körözve ereszkedik,
nagyjából ezerkétszáz csomóval.

63
2024. 04. 05. 1:16:53
 GALAKTIKA
// PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
Harvey nem habozott.
– Fedélzetet kiüríteni! Merülőállások! – Olyan
gyorsan csúszott le a létrán az utolsó ember után,
kis híján ráesett. – Merülés, merülés, merülés!
Megragadta a legközelebbi kapaszkodót, és
megszorította, amíg a jármű megdőlt. A minde-
nit, a legénység átkozottul jó lett. Meglepő, mire
képes egy valódi vészhelyzet.
Belül nem táplált illúziókat. Fogalma sem
volt, miféle légi jármű közeledik – már ha légi
jármű volt egyáltalán –, de tudta, hogy az egyet-
len biztonságos út a mélység. Betölteni az ágyú-
kat, és megpróbálni megküzdeni valamivel, ami
több mint ezer mérföld per órával gyorsabb, ér-
telmetlen öngyilkosság lenne.
Korábbi ütközetek emlékei jutottak eszébe.
Mindig úgy találta, segít, ha megpróbálja bele-
képzelni magát az ellenség helyébe. Ha ő lenne
az ellenséges romboló paracsnoka, például… Itt
persze az egész szituáció különös és lehetetlen
volt, de mégis, a lehetőségek ugyanazok. Gondo-
latai automatikusan az ismerős rutinba rende-
ződtek. Vajon meglátták őt, vagy ez pusztán egy
reggeli felderítés? Az ellenség következő lépése
valószínűleg sokat elárul majd.
Pontosan hét percet kellett várnia, amíg az is-
merős csikorgás újrakezdődött.
Várt. A zaj folytatódott, de úgy tűnt, nem jön
közelebb. Egy mérföldnyire saccolta a pozícióját,
közvetlenül előttük. Lassan elhalkult, aztán fel-
erősödött, megint elhalkult.
Kutatás, gondolta hirtelen. Egy alapos, szisz-
tematikus keresés nappali fényben, az ellenséges
hajók növekvő körben mozgásával, vagy szélese-
dő párhuzamos vonalakban. Ha ennyire sziszte-
matikusak, akkor nyilvánvalóan nem látták, hol
merültek le, vagy a keresés közelebb kezdődött
volna.
Hirtelen felegyenesedett, és elhatározta magát.
– Ballasztot kiengedni!
Különös módon nyugodtnak érezte magát,
ahogy óvatosan a felszín felé emelkedtek, még-
64
056-070-high.indd 64
is pontosan tudatában volt mindennek, ami
történik körülötte, mintha érzékei hozzáéle-
sedtek volna a helyzethez. A kondenzációtól
egy cseppnyi víz esett le valahonnan fentről,
és majdnem fájdalmas erővel csattant szét a
csuklóján; Mendel feszült, szinte meghallha-
tatlan lélegzése fütyülőnek és lehetetlenül han-
gosnak hangzott a fülében.
– Periszkópot fel!
A saját hangja segített kicsit csökkenteni a
valószerűtlenség érzését. Majdnem kétrét gör-
nyedt, miközben a periszkóp emelkedését követ-
ve arcát a habgumi nézőkének nyomta.
Fény érkezett a szemébe, a víz felszínének vil-
lódzása, egy hosszú hullám olajos háta.
Utólag nem emlékezett rá, hogy káromko-
dott-e, vagy nem. Nem emlékezett rá, hogy
megdöbbentette-e, amit látott, vagy olyan volt-e,
amilyennek magában elképzelte.
A valami fekete volt, alakja akár egy elnyúj-
tott cukorkáé, hosszúsága talán százharminc láb.
Bejáratnak vagy nyílásoknak nem volt nyoma
unalmas, nem tükröződő felszínén, de hátul, a
vékonyabbik szélén forrt a víz, gőz lebegett föl-
felé magas, fehér oszlop formájában. Lángoknak
vagy füstnek nem látszott jele, mégis, a nap fé-
nyessége ellenére is, mérhetetlen hőséget árasz-
tott magából.
Valami űrhajóféle, gondolta unottan. Csak
úszik. És valamiféle csöveket használnak hajtó-
műként.
A jármű kisebb orrhullámot keltve haladt elő-
re, körülbelül nyolc csomóval.
Ahogy figyelte, váratlanul megfordult, majd-
nem, de nem teljesen korábbi útvonala mentén
visszaindulva. Nyilvánvalóan keresett valamit…
talán egy tengeralattjáró roncsait?
Harvey sosem fejezte be a fél gondolatát. Va-
lahol a tengeralattjárón belül egy határozott ping
hallatszott.
Mendel légzése váratlanul megszakadni lát-
szott, és Harvey érezte, hogy arca egy kellemet-
2024. 04. 05. 1:16:53
 // PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
len, dermesztő érzéssel megmerevedik. Majd-
nem mindenki tudta a fedélzeten, hogy ez a ping
mint jelent. Hangradar, valamiféle víz alatti ér-
zékelő szerkezet.
Egy pillanatra majdnem bepánikolt, de nyu-
galmat erőltetett az elméjére. „Gondolkozz, em-
ber, gondolkozz!” Gondolatai hirtelen tisztává és
logikussá váltak, majdhogynem ijesztő egyértel-
műséggel ugrottak egyik ponttól a másikig. Há-
rom valami üldözte őt múlt éjjel, és akkor nem
voltak pingek, de ma már más a helyzet. A válasz
hirtelen világossá vált számára. Tudták, hogy itt
van, de a felszín alatt nem állt módjukban meg-
találni. Viszont elég okosak voltak ahhoz, hogy
összeimprovizáljanak valamit reggelre. Hangra-
darjukat vagy akármijüket pár óra alatt barká-
csolták össze, és most kipróbálják. Beletelik némi
időbe, míg valóban megtalálják.
– Elülső torpedóvetőket készenlétbe!
Hangja normálisnak és tényszerűnek tűnt,
de a gondolatai száguldottak. Nyolc csomó…
milyen hosszú volt a valami, tizenkét láb… ti-
zenöt, jobb, ha a torpedókat felszíni beállítással
használja. Világos hangon elkezdte kiadni a pa-
rancsokat, keze meglepően stabilan markolta a
periszkóp fogantyúit.
A jármű még mindig lassú, egyenes vonalban
haladt, az orra előtt, jobb felől.
– Egyes torpedó, tűz!
A tengeralattjáró megbillent kissé, majd a ki-
lőtt torpedó ismerős robaja hallatszott, de a zaj
felett, valahol belül egy újabb ping.
– Kettes torpedó, tűz! – Gondolatban négyig
számolt, majd kiáltott: – Merülés!
Nem volt szándékában megnézni a végered-
ményt a periszkópon keresztül: ha a torpedók
célt tévesztettek, egy ilyen fejlett ellenség hamar
bemérné a forrásukat. Már eldöntötte magában,
hogy az ellenség, legyen akárki is, technikailag
jóval fejlettebb, úgy 1500 évvel, ha nem többel.
Ahogy éles szögben süllyedtek, egy érzékelhe-
tő puffanás hallatszott.
056-070-high.indd 65
GALAKTIKA
„Egy” – gondolta zord elégedettséggel.
„Legalábbis ha nem túl ellenállóak a sérülé-
sekkel szemben.”
Egy újabb puffanás, ezúttal hangsúlyosabb,
és hirtelen azt érezte, valami keményen Men-
delnek dobja.
A fények kialudtak, üveg csilingelt, tárgyak
estek a falról és szekrényekből a fémpadlóra.
– Jól van? – Kábultan visszanyerte az
egyensúlyát.
– Egy darabban vagyok, uram. – Mendel zi-
hált kissé. – Mi történt? – Majd meg is válaszolta
magának a kérdést. – Biztosan eltaláltuk a gép-
házukat, vagy ami hasonló nekik van.
Harvey egyetértően morgott, és kárjelentésért
kiáltott, de kegyesen kis számokat hallott. Senki
nem sérült meg.
Egy percen belül bekapcsolt a vészvilágítás, és
már cserélték a törött villanykörtéket.
– A felszínre! – A szivattyúk halk hangját és a
víz gurgulázását hallgatva várt.
– Nem hiszem, hogy túl sok roncs maradt,
uram. Ön másképp gondolja? – Mendel hang-
ja mesterkélten könnyed volt, de egy kicsit túl
magas.
– Nem. – Mendelre pillantott, aki az intenzív
hőség ellenére reszketett.
Harvey együttérzett vele, de tudta, hogy bár-
mit mondana is neki, nem segítene a dolgon. Az
ember vagy adaptálódik a lehetetlen helyzethez,
vagy sokkolódik. Mendelt kemény sokk érte, a
képzelete alkalmas volt arra, hogy felfogja a szi-
tuációt, de egy kicsit túl merev, hogy elfogadja.
Normál ellenséggel szembenézve, normál körül-
mények között, ismert kockázatokkal, rendíthe-
tetlen lett volna, de az ismeretlen, a kiszámítha-
tatlan olyan stresszeket okozott, amiket segítség
nélkül nem bírt kiállni.
– Harci gyógyszerre van szüksége – mondta
neki Harvey finoman. – Szaladjon le a gyengél-
kedőre, és vegyen be két B7-est!
– Kettőt, uram? Nem hiszem, hogy…

65
2024. 04. 05. 1:16:53
 GALAKTIKA
// PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
– Ez parancs, Mendel!
– Igen, uram. Rendben, uram, azonnal.
Harvey elégedetten bólintott magában. A pa-
rancsa valószínűleg megkíméli Mendelt a bajtól
később, a B7-esek megnyugtatják az idegeit, és
elfojtják a sokkot, mielőtt elhatalmasodna. Ezen-
kívül, és ez pillanatnyilag még fontosabb, tíz per-
cen belül újra akcióra kész lesz.
– Periszkópot fel!
A szemlencsén át a víz kavarogni látszott, za-
varos volt, olajos felszínén vastag hínárok úsztak.
Egy döglött hal sodródott el lassan a látómezejé-
ben, felfordult fehér hassal a napon.
Valahol messze, valami nagy és bőrszerű
csapkodott gyengén a vízben, és lassan eltűnt
a látótérből.
– A felszínre… lassan előre!
Nem akart felmenni, de tudta, hogy muszáj
lesz. Tudta, hogy az ő kötelessége kimászni a
hőségbe, abban az esetben, ha van ott valami,
ami segíthet.
Nem volt szél, az atmoszféra még büdösebb-
nek tűnt, mint előtte, és a hőség mintha megdup-
lázódott volna.
Mit keres? Aligha várhatott roncsokat egy
ilyen robbanás után, nem igaz?
Tompán bámulva nézte a vizet, a sodródó
hínárcsomókat, a félig elmerült döglött halakat,
amik lassan csúsztak el a tengeralattjáró pa-
rancsnoki tornya mellett.
Hirtelen megmerevedett. Valamit vitt a víz
úgy tízlábnyira, valamit, kék-fekete, szoros
egyenruhában, ami valahogy úgy csillámlott,
mint a fém.
Hogy hogyan menekült el a robbanás elől,
Harvey nem tudta. Talán a detonáció lökte ki,
külsőleg sértetlenül.
Egy férfi volt, nyilvánvalóan halott és… em-
ber. Egy fiatal ember, talán húszéves, rövid hajú,
üde arcú, kék szeme üvegesen bámulta az eget.
Valahogy a látványától Harvey belül émelyeg-
ni kezdett. Titokban a fekete hajó legénységét, ha
66
056-070-high.indd 66
nem is szörnyekként, de nem emberekként kép-
zelte el. Kékes bőrrel képzelte el azokat, vagy héj
nélküli szemekkel, vagy akár csont nélküli ke-
zekkel. De az ellenség egy ember volt, egy halott
fiú, egy kölyök, akárcsak Mendel.
Lassan mászott le a létrán; látott mindent, amit
látni akart. Egy olyan hangon, ami nem hangzott
a sajátjának, periszkópmélységbe merülést ren-
delt el, és próbált normálisan viselkedni. Itt leg-
alább a dolgok ismerősnek látszottak, a műsze-
rek, a csiszolt fémek, kerekek. Itt legalább el tudta
képzelni, hogy az Atlanti-óceán vize hömpölyög
fölötte, nem egy langyos tengeré millió évnyire a
múltban. Kicsit elmerengett azon, hogy a távoli
földrészeken vajon a dinoszauroszok uralkod-
nak, vagy ez is még csak a jövő?
– Talált valamit, uram? – csatlakozott hozzá
Mendel, aki nyugodtabbnak tűnt, és biztosabb-
nak magában.
– Pár döglött halat és sok hínárt. – Harvey
lassan úrrá lett az idegein, de még nem volt ab-
ban a hangulatban, hogy a halott emberről be-
széljen. Újra a periszkóp felé fordult.
– Még több problémára számít, uram?
Harvey vállat vont.
– Ha mi vesztettünk volna el egy hajót kü-
lönös körülmények között, mi is keresnénk,
nem? – Egy teljes körben végigkutatta a ködös
horizontot, és komoran elmosolyodott. – Nem
hiszem, hogy a reakciójuk különbözne a mi-
énktől. Reméljük, már jó messzire leszünk, mire
megérkeznek, hogy megtalálják őket és minket.
– Elemelte a szemét a periszkóptól. – Teljes meg-
hajtással előre!
– Periszkópmélységben maradunk, uram?
– Szeretném tudni, mi történik, Mendel. Ha
vakon megyünk, véletlenül pont az orruk elé ke-
rülhetünk.
Öt perccel később Mendel látta, hogy jobbra-
balra mozgatja a karokat, mintha megpróbálna
összpontosítani valamire.
2024. 04. 05. 1:16:53
 // PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
– Nem tartott nekik sokáig. – Harvey felegye-
nesedett. Most, hogy tudta, krízishelyzetben van,
nyugodtnak és eléggé józannak érezte magát.
– Jobb, ha maga is megnézi, Mendel. Lehet,
hogy álmodom, de kétlem.
– Igen, uram. – Amikor pár másodperccel ké-
sőbb kiegyenesedett, arca sápadt volt és értetlen.
– Mi az ördög ez? Egy bébihold, vagy mi?
Harvey vállat vont, miközben újra a peri-
szkóphoz lépett.
– Majdnem elég nagynak tűnik, nem? – Már
azon a véleményen volt, hogy a gömb majdnem
egy mérföld vastag. Lássuk csak, a kör kerülete…
nem, nincs erre idő. – Szerinten ez az anyahajó –
jelentette ki határozottan.
Mendel üresen bámult rá.
– Nem értem, uram.
– Később megmagyarázom. – Elfordult. –
Rakéta egység… figyelem!
Gondolatai majdnem önkéntelenül harci
rendbe álltak. Gondolkozz úgy, mint az ellenség,
helyezd bele magad az ő helyzetébe!
Meglepetésére a kép majdnem tiszta volt a
fejében. Ha ő aggódik miattuk, akkor ők valószí-
nűleg még jobban aggódnak őmiatta. Az agyá-
ban csillagközi fajnak sorolta be őket, valószínű-
leg valamiféle felderítő küldetésen, lehet, hogy
jövőbeli kolonizáció céljából vizsgálnak bolygó-
kat. Amikor a műszereik nyilvánvaló techno-
lógiát jeleznek, még ha ő standardjaik szerint
primitíveket is, a parancsnokuknak biztosan
ellenőriznie kell.
Hogy fejlődhetett ki a technológia egy olyan
bolygón, ahol az evolúció egyszerű folyamatai
azt nem tennék lehetővé? Nyilvánvaló, hogy a
megoldás, miszerint egy másik csillagközi fajtól
származna, felmerült, és gyorsan el is vetették,
mint lehetetlent. Nem kétséges, hogy az ellensé-
ges parancsnok eddigre már pontosan felmérte,
a járművének milyen meghajtása van, és tisztá-
ban van az építőinek technikai szintjével is. A lé-
nyeg az, hogy hogyan került oda.
056-070-high.indd 67
GALAKTIKA
Gondolkozz úgy, mint az ellenség! Az ellen-
séges parancsnok mostanra már tudja, hogy a
rejtélyes jármű veszélyes a saját elemében. Nyil-
vánvaló, hogy nem képes elhagyni a vizet, és
azon kívül harcolni, így ott hátrányban van, és
megsemmisítése vagy elfogása könnyebb. A hajó
víz alatti rakétáinak sikere kizárólag a felderítők
óvatlanságának köszönhető; valamint a balsze-
rencsének, hogy a fegyverek egy létfontosságú
pontot találtak el.
Harvey bólintott magában. Az ellenséges
parancsnok talán azt feltételezi – és ez logikus
feltételezés volna –, hogy mivel a rejtélyes jármű
a vízre van korlátozva, minden más fegyvere is
csak erre az elemre lett tervezve. Talán túlságo-
san magabiztos, elnézve azt a tényt, hogy a zseb-
jármű, metaforikusan szólva, még tartogat vala-
mit a zsebében. Kétségtelenül tudta már, hogy
a felderítőt vegyi robbanószer pusztította el…
vajon egy vegyi fegyver mit érhet el egy olyan
hajó ellen, amit csillagközi utazásra terveztek?
Harvey abban reménykedett, hogy alapvetően ez
lesz a parancsnok reakciója.
– Rakéta egység, tüzelésre felkészülni! – Hir-
telen mindenféle érzelem nélkül felismerte, nem
számít arra, hogy nyer. Egy gesztust tesz, semmi
többet, ez egy hadihajó, és ő megpróbál küzdeni,
ennyi. Egy önfenntartó gesztus, ami jobb, mint-
ha elszaladna – hová is tudna elszaladni? – egy
szép, biztonságos kikötőbe, amit több millió év
múlva épít csak meg valaki…
– Rakéta egység készen áll, uram.
Bólintott, váratlan büszkeséget érzett a nyu-
godt hangban. Pontosan ugyanebben a hang-
nemben hallotta már függőágyakat is felrakatni.
– Visszaszámlálás. – Hirtelen nyugtalansá-
got érzett. A Hunt rakétát, bár pontos, speciális
földi célpontokra, például kikötőkre vagy kato-
nai létesítményekre tervezték, nem járművek
elfogására.
Gyorsan belehunyorgott a teleszkópba.
Nem hibázhat, nem igaz? A valami már majd-

67
2024. 04. 05. 1:16:53
 GALAKTIKA
// PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
nem a feje fölött volt, nem több mint ötezer
láb magasan.
– Zéró! Rakéta kilőve, uram.
– Új kilövésre felkészülni… mozgás! – Két
rakétát akart útnak indítani, mielőtt megpró-
bál lemerülni és elmenekülni. Hála istennek, a
zavaros, növénnyel teli víz megóvta a vizuális
megfigyeléstől, bár kétsége sem volt felőle, hogy
odafönt egy csapatnyi tudós próbálja bemérni a
pozícióját a műszereivel.
– Készen állunk, uram.
– Visszaszámlálás! – Ez talán megzavarja a
számításaikat egy kicsit.
Amint meghallotta, hogy „Rakéta kilőve!”,
azonnal merülést rendelt el.
Tudatában volt a száraz, fémes íznek a szá-
jában, és arra számított, bármelyik pillanatban
kilőhetik a vízből.
– Szintbe állni! Teljes meghajtással előre! –
Nem úszhatja ezt meg, nem igaz? Biztosan csi-
nálnak vele mindjárt valamit.
Fejben elkezdte számolni a másodperce-
ket, és kétszáznál már erősen küzdenie kellett
a feltámadó remény ellen. Még mindig nem
voltak illúziói, a rakéták elijesztették az ellen-
séget egy időre, de visszatérnek. Egy telitalá-
lat valószerűtlen esetében is, a robbanófejeket
kicsi célpontokra specializálták, és valószí-
nűtlen, hogy pár száz lábnyi lyuknál nagyob-
bat ütöttek volna. Egy ekkora méretű jármű
esetében egy ilyen sérülés, ha nem is kicsi,
semmi esetre sem döntő mértékű. Látott már
ő hajókat darabokra lőtt híddal, romokban
álló felépítménnyel, bombalyukakkal teli ha-
jótesttel, amelyek mégis saját erejükből értek
be a kikötőbe.
A tengeralattjáró most már a maximális víz
alatti sebességgel, 35 csomóval haladt, és ő a per-
ceket számolta a másodpercek helyett. Majdnem
elérte a hetet, amikor egy tompa, recsegő hangot
hallott a motorok zaja felett, és a tengeralattjáró
súlyosan megremegett.
68
056-070-high.indd 68
Gyorsan kiadta a parancsot a hajtóművek
leállítására, és türelmetlenül várta, hogy a hajó
irányt veszítsen.
A hangok, amik elérték, majdnem ijesztően is-
merősek voltak. Csikorgó fémek, összeomló fa-
lak tompa robbanásának és gyűrődésének zaja.
Maga is látta és megtapasztalta már nemegyszer.
A nehéz tárgyak, mint az ágyúk és ládák, kisza-
kadnak a közvetlen találat hatására, nekizuhog-
nak a falnak, amint a hajó dőlni kezd. Egyszer
látott egy nehéz vízálló ajtót áttörni a hajó oldalát
a víz és a mögötte levő levegő nyomásától.
– Főtörzs, mit gondol erről a zajról?
A főtörzszászlós a homlokát ráncolta.
– Úgy hangzik, mint egy széteső hajó, uram.
Átkozottul nagy, nagyon nagy, és elég gyorsan
hullik szét, bár úgy tűnik, valamiféle gépezet még
mindig megy rajta valahol… hallja, uram? Talán
valamilyen tartalék szivattyúik működnek, idő-
pazarlás a hangokból ítélve, amilyen nagy, olyan
nagyon süllyed. Eltaláltuk őket, uram?
– Igen… igen, azt hiszem, eltaláltuk. – Har-
vey hirtelen felfedezte, hogy lába furcsán elgyen-
gült és remeg. Tényleg eltalálta, lelőtt valamit,
ami elég nagy volt ahhoz, hogy elférjen rajta az a
kis mezőváros, ahol született.
Hisztériával határos eufóriától szédült meg
egy pillanatra, de gyorsan észbe kapott. Nem,
nem ő volt ilyen jó, nem lőtte szét látványosan
apró darabokra, de egy vagy mindkét rakéta
részlegesen megbénította az ellenfelét annyira,
hogy nem tudott a levegőben maradni. Mind-
azonáltal hét percbe telt, hogy ötezer lábat zu-
hanjon, ami azt jelenti, nem úgy zuhant, mint
egy darab kő.
Miért esett szét ilyen gyorsan? Lassan rá-
jött, hogy az űrbe tervezett jármű gyakorla-
tilag olyan, mint egy tengeralattjáró, csak
fordítva. A Taurus burkolatát arra tervezték,
hogy kint tartsa a nyomást, egy űrhajóét pe-
dig arra, hogy bent. A tengeralattjáró bur-
2024. 04. 05. 1:16:53
 // PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
kolatát úgy építették, hogy a kívülről jövő
nyomást bírja ki, amíg egy űrhajónak a közel
vákuumot kell kint tartania, és a légnyomást
bent. Válaszfalait, vészhelyzeti és biztonsági
ajtóit ezért úgy tervezték, hogy megakadá-
lyozzák a levegő kijutását, és érthető módon
felmondták a szolgálatot, amikor a víz óriási
nyomással zúdult be.
Halványan még mindig hallott egy gyenge
dorombolást, ami arra utalt, hogy gépezeteinek
nagy része továbbra is teljes hatékonysággal mű-
ködik, de arra nem gondolt, mi lesz, ha a víz eléri
azokat a gépeket…
Az első figyelmeztető jel egy halovány, csik-
landozó érzés volt a kezében és lábában, vala-
mint egy különös lökés a gerince aljában.
Úgy érezte, mintha a tengeralattjáró átfor-
dulna kétszer, valahol egy kékes villanást látott,
és talán hallott egy embert sikítani. Talán el-
vesztette az eszméletét, de amikor visszanyerte,
még mindig állt, reszketve, kábán, ugyanabban
a pozícióban.
Az első dolog, ami feltűnt neki, a csend volt,
a csikorgó zajok, a tompa robbanások hirtelen
megszűntek. Vett egy mély levegőt, megpróbált
megszabadulni a gyomrában lévő rossz érzéstől,
és körbenézett.
– Igen, főtörzs?
– Wilkins, uram. Azt hiszem, a főtörzs
meghalt. Rutinellenőrzést végzett a biztosíté-
kokon, amikor az áram átívelt a kezére minden
ok nélkül.
– Minden ok nélkül?
– Wilkins mindig jól végezte a munkáját,
uram, az áramütés az előbbi lökés miatt érhette.
– Értem. Rendben, vigyék a torpedókilövőbe
egyelőre, egy perc múlva jövök… A felszínre!
Amikor pár perc múlva belenézett a peri-
szkópba, már túl fáradt volt, hogy megköny-
nyebbülést vagy meglepetést érezzen. Az északi
Atlanti-óceán szürke, szélsöporte vizei vették
körül őket.
056-070-high.indd 69
GALAKTIKA
•
– Szóval így végződött. – Laxland fel-alá járkált
már hosszú ideje. Levette a szemüvegét, arca idő-
sebbnek és keményebbnek tűnt. – Gondoltuk,
hogy valami ilyesmi történhetett.
– Hisz nekem, uram? – Harvey meglepetésé-
be némi gyanú vegyült. – Komolyan mondja?
– Persze, bizonyos, a burkolatra tapadt rák-
félék ma már nem léteznek, csak kövületek
formájában. – Váratlanul, röviden felnevetett. –
A szakértők, akiket behívtunk, nem tudják meg-
magyarázni… természetesen nem mondtuk el
nekik. Tulajdonképpen a teljes igazságot csak
négy magas rangú tiszt fogja tudni a Tengerésze-
ti Hírszerzésnél, és ők egy óvatosan fogalmazott
és teljesen meggyőző magyarázatot fognak írni
a szabálykövetőbb ügyosztályoknak. A legény-
ség természetesen csak az akció egy részét látta,
és nem valószínű, hogy beszélnének… a tengeri
szörnyek első említésére mindenki azt fogja hin-
ni, hogy csak mese.
– Ott van még az első tisztem, Mendel, uram.
– Mendel hadnagy egy gyenge, ismeretlen láz-
kórt kapott el, ami szerencsére visszahúzodott az
antibiotikumok hatására, de több órán keresztül
eszméletlen volt. Az emlékei keverednek a láz-
álmaival, arra bátorítottuk, hogy úgy higgye, az
egészet csak álmodta. Normál körülmények kö-
zött első osztályú embernek ígérkezik.
– De ha hisz nekem, miért…? – kérdezte Har-
vey tanácstalanul.
– Nyilvánvaló, nem? – Laxland felvette
az aktát. – Nem tesz említést a hőmérséklet-
változásról, sem a következtetésről, hogy uta-
zott az időben. Megtámadta egy légi jármű,
amiről azt állította, túl rövid ideig látta, hogy
leírja vagy azonosítsa. A vizsgálóbizottság
számára minden arra utalt, hogy józanul gon-
dolkodik. – Finoman elnevette magát. – Meg-
lepődne, ha tudná, mennyire képzeletgazdag
emberek vannak a Tengerészeti Hírszerzésnél.
Amikor meggyőződtek róla, hogy nem tömeg-

69
2024. 04. 05. 1:16:54
 GALAKTIKA
// PHILIP E. HIGH / RUTINGYAKORLAT
pszichózis esete forog fenn, az egész történetet
hallani akarták.
Laxland visszatette az aktát az asztalra.
– Természetesen tudom, hogy ön nem tudós,
Harvey kapitány, alkotott ön bármilyen elméletet
arról, hogy ez az… időcsúszás miért is történt?
– Nos, uram, én nem gondolom, hogy bármi
köze volt ahhoz, ami a Tauruson történt. Szerin-
tem inkább ahhoz, hogy ők mit csináltak.
– Folytassa!
– Szerintem… – Harvey a homlokát ráncolta,
ahogy az ötleteit próbálta szavakba önteni. – Sze-
rintem, ha egy jármű a csillagok között akar utaz-
ni, az időt is le kell gyűrnie, nem csak a teret. Egy
kicsit bizonytalan vagyok az elméletet illetően, de
azt gondolom, hogy ha csak nem hajlítják meg
az időt a térhez képest, a csillagközi utazás majd-
hogynem örökké tartana. A lehetséges körülmé-
nyek is a legjobbak voltak. Úgy értem, például,
hogy ha jók a körülmények, egy rádióamatőr is
tud beszélgetni valakivel a világ másik oldalán, de
általában nem így van. Szerintem, talán, ellenőriz-
ték az energiaegységeiket, és valahogy bemértek
minket. Talán mi is csak jó körülmények között
voltunk, pont a megfelelő energia jött a reakto-
rokból, pont a megfelelő energiával működtek az
áramkörök abban az időpontban. Akaratlanul
egy időtörést csináltak, és mi belesodródtunk.
– És amikor a tengervíz elérte ezeket a gé-
peket, rövidzárlat következett be, és a folyamat
visszafordította önmagát?
– Ezt az elméletet állítottam fel, uram, igen.
Laxland bólintott, és meggyújtott egy ciga-
rettát.
– Ránézésre elég logikus teóriának tűnik, bár,
akárcsak ön, én sem vagyok tudós. – Elhallga-
tott. – Harvey kapitány, úgy illik, hogy elmond-
jam, ön egész jól jött ki a helyzetből. Titoktartási
célokból drogok hatása alatt hallgattuk ki a le-
génységét, és mindannyiuk dicsérte a viselke-
dését. Bármit is érzett belül, kifelé nyugodtnak
látszott és úgy tűnt, uralja a helyzetet.
70
056-070-high.indd 70
Laxland elmosolyodott.
– Nyilvánvalóan nem tüntethetjük ki, de azt
mondhatjuk, hogy előléptetése elég gyors lesz.
Harvey bólintott.
– Köszönöm, uram, nagyon köszönöm.
Laxland gyors pillantást vetett rá.
– Valami még mindig zavarja?
Harvey kiügyetlenkedett egy cigarettát a
majdnem üres dobozból.
– Igazából csak egy kérdés, uram, és egy kissé
sajnálom is, hogy belezavarodtam. – Homlokát
ráncolva a padlóra nézett. – Egy magasan fejlett
faj barbarizmusba süllyedhet, szaporodhat, és
pár millió év alatt újra felemelkedhet, nem igaz?
Laxland elgondolkodva nézett vissza rá.
– Igen… igen, azt hiszem, ez lehetséges, de
nem igazán látom, mire gondol ezzel.
Harvey mintha meg se hallotta volna.
– Pokoli nagy volt, akár négyezren is életben
maradhattak, ha nem…
– Még mindig nem értem…
Harvey egyenesen a szemébe nézett.
– Lelőttem az anyahajójukat, elvágtam őket
a bolygójuktól… nem tudok nem arra gondol-
ni, lehetséges-e, hogy a túlélők leszármazottai
vagyunk.
Tóth László fordítása
PHILIP E. HIGH
Angol SF-szerző, 1914-ben született. Első elbe-
szélését, a „The Static” címűt 1955-ben közölte le
az Authentic Science Fiction magazin. Csaknem
tíz évvel később látott napvilágot első regénye,
a The Prodigal Sun, egy idegenek közt nevelke-
dett ember keserű hazatéréséről. A 60-as évek-
ben született legjobb művei briliánsan vegyítik a
kalandokat a társadalomkritikával. 2002-ben vá-
logatás jelent meg rövidprózái legjavából. Négy
évvel később hunyt el. Magyarul eddg egyetlen
novelláját olvashattuk, a „Kockázati gazdaság” cí-
műt, a Galaktika 220. számában.
2024. 04. 05. 1:16:54

M.I. AZ UTCAI
SZEMETELÉS ELLEN
A
LITTERCAM nevű új technoló-
gia a közönséges megfigyelő kame-
rákat használva képes azonosítani
az utcai szemetelést.
Ez az egyik leggyakoribb szabálysértés az
Egyesült Királyságban. Nagy részét az autó-
ikból a szemetet egyszerűen kidobó sofőrök
okozzák. A hulladék eltakarítása tavaly több
mint 800 millió fontba került az angliai ön-
kormányzatoknak. Ez országos probléma, és
a szabálysértők túlnyomó többsége büntet-
lenül marad, miközben szeméthegyek kelet-
keznek az utak mellett.
A helyi hatóságok a mesterséges intelli-
genciához fordultak segítségért. A Littercam
nevű új technológia, amelyet országszer-
te nyolc helyen próbáltak ki, a közönséges
CCTV kamerák képén tudja azonosítani a
szemetelést.
A szoftvert úgy tervezték, hogy észreve-
gye az autóból kidobott hulladékot, és még az
apró darabokat is észleli. A Littercam techno-
lógiát kifejezetten az általános szeméttípusok
figyelembevételével programozták.
A rendszer elemzi a CCTV felvételeit, sze-
metelés esetén regisztrálja az autó rendszá-
mát, majd az adatokat elküldik az illetékes
önkormányzathoz, ahol dönthetnek az eset-
leges bírságok kiszabásáról.
Az emberek eddig nem aggódtak, mert
tudják, hogy simán megúszhatják a szabály-
sértéseket. Ez a technológia azonban lehető-
séget biztosít az önkormányzatoknak, hogy
hatékonyan fellépjenek a szemetelés ellen.
Becslések szerint naponta kétmillió hulla-
dékdarab kerül az utakra és az utak mellé az
071-zold.indd 71
// TUDOMÁNY / ZÖLD JÖVŐ
Egyesült Királyságban. A leggyakoribb a ci-
garettacsikk, amely az összes kidobott szemét
66%-át teszi ki, legalábbis a számát tekintve.
Térfogat szerint azonban a dobozok és palac-
kok jelentik a legnagyobb problémát, így néz-
ve a szemét több mint 70%-át alkotják.
A rendszert tavaly év végén vezették be
Loughborough város egyik forgalmas főút-
ján, a Warwick Wayen. A tesztüzem három
hónapig tartott, a lakosság figyelmét felhívták
az új technológiára.
Az új mesterséges intelligencia rendszer va-
lós időben figyelte a kamerák képét. Felismerte
a szemetelést, automatikusan leolvasta a rend-
számot, és a bizonyítékul szolgáló felvételt be-
küldte az önkormányzat megfelelő osztályára.
A rendszer lehetőséget biztosít arra, hogy au-
tomatikusam kiszabja a fix összegű büntetést.
Fontos változást jelent a jelenlegi folyamat-
hoz képest, hogy az ellenőrző tisztviselőknek
nem kell több órányi hagyományos CCTV-
felvételt végignézniük, hogy azonosítsák az
elkövetőket. A hivatal huszonnyolc, egyen-
ként 150 fontos bírságot szabott ki. A három
hónap alatt 37 százalékkal csökkent az eldo-
bott szemét mennyisége.
KTM
71
2024. 04. 05. 1:16:36
 // TUDOMÁNY / OBSZERVATÓRIUM
ÚJABB SZÜLETÉSNAP AZ ŰRBEN
EGY ÉV A FÖLDMEGFIGYELÉS SZOLGÁLATÁBAN MESTERSÉ-
GES INTELLIGENCIÁVAL
A
Z EGY ÉVE útjára indított
VIREO (Virtual Intelligence Rea­
l­ization for Earth Observation)
küldetés a földmegfigyelés célú missziók ha­
talmas adatmennyiségének kezelését tűzte
ki célként, de a műhold fedélzetén működő
mesterséges intelligencia számos további fel­
használás előtt is kinyitja a kaput. A műhold­
platformot és az alrendszereket a C3S Kft.,
az elsődleges hasznos terhet, tehát a kísérle­
ti eszközöket a C3S és az aiMotive közösen
fejlesztette.
A VIREO egy demonstrációs küldetés, ami
azt jelenti, hogy eddig nem alkalmazott tech­
nológiát próbál ki és mutat be a világűrben.
Ezúttal a demonstráció célja a mesterséges
intelligencia fedélzeti alkalmazhatóságának
bemutatása. A misszió több mint egyéves
működés után hamarosan lezárul, a kísérlet
sikeres volt, a már űredzett technológiát a cég
további műholdjain is alkalmazni fogja.
A kiinduló ötlet az volt, hogy a földmeg­
figyelő küldetések során készült felvételek
számos ágazat hatékony működését segítik.
A műhold érzékeny kamerákkal nagy felbon­
tású felvételeket készít, majd ezeket a földi állo­
másra juttatja. Többek között a mezőgazdaság,
a katasztrófaelhárítás, az energiakitermelés, a
bányászat vagy az óceán felszínének megfigye­
lése azok a területek, amelyek kiválóan hasz­
nosítják a közel valós idejű képi információkat.
A képek azonban óriási adatmennyiséget je­
lentenek, lejuttatásuk hatalmas kihívás. Ennek
a problémának a megoldására valósult meg
a VIREO misszió, ahol a nagy adathalmazt a
műhold már az űrben, a fedélzeti számítógépe
és a mesterséges intelligencia segítségével sze­
72
072-073-obszervatorium.indd 72
lektálja, azaz a rendszer autonóm módon dönti
el, melyek a fontos információk, és csak azokat
juttatja le a Földre. Ezzel gyorsabb reakcióké­
pességet, illetve hatékonyabb misszióüzemel­
tetést teszt lehetővé.
Mivel ez egy demonstrációs küldetés, a
műhold rakománya ezúttal két pár egysze­
rűbb technológiát képviselő kameramodul.
A hangsúly a C3S és az autóiparban alkal­
mazott mesterséges intelligencia termékek
és szolgáltatások élvonalába tartozó, ugyan­
csak magyar aiMotive mérnökeinek közös
fejlesztésén van. Ez a műhold hasznos terhe,
amely a HEDVIG (High-reliability Embedded
Device for Visual Imaging Goals) nevet kapta.
Két nagy teljesítményű számítógépből és az
ezekhez tartozó kameramodulokból áll. A rá­
adás az aiMotive által fejlesztett AIOB-X csip,
amely rendkívül hatékonnyá teszi az olyan,
mesterséges intelligencia alapú vizuális adat­
feldolgozó eljárásokat, mint a mintázat- és
objektum-felismerés, helymeghatározás, osz­
tályozás, valamint szegmentálás.
Az MI fedélzeti alkalmazásának ambíciói
azonban nem állnak meg a földmegfigyelés­
nél. A továbbfejlesztett technológia szerepet
játszhat a műholdas lézeres kommunikáció
felgyorsításában, vagy az adatok földi hálózat
nélküli helyekre való eljuttatásában. Mivel a
fedélzeti számítógép mesterséges intelligen­
cia segítségével hoz autonóm döntéseket, a
módszer további távlatokat vázol fel. A képi
adatok dokkoláskor a manőverezést támo­
gathatják, hiszen földi irányítás helyett a gép
maga dönti el, merre vegye az irányt. Ugyan­
ez az elv segítheti a műhold-konstellációk
összehangolt mozgását és működését, vagy az
2024. 04. 05. 1:15:49
 // TUDOMÁNY / OBSZERVATÓRIUM
olyan sokat kutatott, de még mindig megol­
dásra váró területeket, mint az űrszemét be­
gyűjtése vagy elkerülése, az űrbányászat vagy
a nagyon távoli nagyműholdas küldetések al­
kalmával a potenciális leszállóhely keresése.
A VIREO a fejlesztők és egyben Magyaror­
szág második 3U méretű műholdja. Az űresz­
közt a FALCON 9 rakéta Transporter 7 misszió­
jában bocsátották fel a kaliforniai Vandenberg
Űrtámaszponton, 2023. április 15-én.
Az űripari vállalat tevékenységének kö­
zéppontjában olyan 3-16U méretű, nagy
megbízhatóságú platformok és robusztus,
redundáns alrendszerek tervezése és gyártása
áll, amelyek a kereskedelmi vagy tudományos
igényeknek egyaránt megfelelnek. A külde­
tésoperációs rendszer a felbocsátástól a befeje­
zésig a missziók teljes életciklusát végigköve­
ti. A nanoműholdas cégek között a C3S olyan
nagyműholdas megoldások és technológiák
Érdekel az űrkutatás?
www.mant.hu
072-073-obszervatorium.indd 73
kis méretű megvalósításával vívott
ki előkelő helyet, amelyek garanciát
jelentenek a hosszú élettartamra és a
nagy megbízhatóságra. Első 3U kül­
detése, a jelenleg is Föld körüli pályán
üzemelő RadCube 2021-ben startolt.
Legújabb felbocsátott űreszköze az
OWL, egy olyan apró műszer, amely
műholdra szerelve a lehető leghama­
rabb segít beazonosítani és lokali­
zálni azt a pályára álláskor, majd az
üzemeltető kérésére – a műhold állapotától
függetlenül – pozíció adatokat szolgáltat az
egész élettartam alatt.
A kísérletezőkedv pedig lankadatlan. Még
ebben az évben egy, már 6 egységes C3S plat­
form, a WREN segít feltérképezni a mezőgaz­
dasági felmérést végző partnernek a növény­
zet vízháztartását, a szükséges beavatkozás
mértékét, a várható terméshozamot. 2025-
ben a WISDOM küldetés egy ugyancsak 6U
műholddal felméri az űri ütközéselkerülés,
autonóm manőverezés, alacsony Föld körüli
pályás manőverezés lehetőségeit, valamint
ugyanebben az évben a magyar mérnökcsa­
pat egy 16U méretű űrcsillagászati műhold,
a MAUVE számára biztosítja a platformot,
mely reményeik szerint számos tudományos
vizsgálat alapja lesz.
JóskaPista
73
2024. 04. 05. 1:15:50
 // KULTÚRA / FILM
DŰNE: MÁSODIK FELVONÁS
A
DŰNÉNEK kétfajta nézője van:
aki évek (vagy inkább évtizedek)
óta rajong Frank Herbert művéért,
és a másik, aki most csodálkozik rá. Az előb-
bi fajta jó eséllyel ismeri a David Lynch-féle
1984-es mozifilmet, amely sok hibája ellené-
re kultfilmnek számít, megkerülhetetlen, ha
klasszikus sci-fikről beszélünk. Sőt, talán a
háromrészes minisorozatot is látta, amelynek
pozitívumaként azt szokás említeni, hogy hí-
vebben követte a regényt… és nagyjából ennyi.
2021-ben sokan a végefőcímnél ocsúdtak
fel, hogy a történet nem ért véget, és átverve
érezvén magukat hangosan követelték a foly-
tatást. Villeneuve ugyanis nem mert azzal
kísérletezni, amivel Lynch: hogy megpróbálja
egyetlen mozifilmbe tömöríteni Frank Her-
bert ikonikus első Dűne-regényét. Megelége-
dett egy hosszú prológussal, amely egyszerű-
en bemutatja a világot.
Az idei film folytatja a főszereplő Paul
Atreides (Timothée Chalamet) történetét:
bemutatja hogyan egyesíti az Arrakis nevű
sivatagos bolygó népét, a fremeneket, ugyan-
akkor belső konfliktusaival és elkerülhetetlen
sorsával is szembe kell néznie, miközben a
xx Harkonnen ház elleni harcra készül. A Dűne
annyira kultikus világ, hogy szokás rá azt
mondani: megfilmesíthetetlen. Az eredeti
regény nagyon sokat foglalkozik a szereplők
74
074-075-film.indd 74
gondolataival, motivációival, amit valóban
nehéz filmes eszközökkel megjeleníteni.
Vessetek a homokférgek elé, de én úgy
érzem, Villeneuve is a saját Dűnéjét alkotta
meg. A film több helyen jelentősen eltér a re-
génytől, modernizálja, átértelmezi a karakte-
reket és olykor motivációikat is. Bár megőrzi
a főcsapást, a politikai, vallási kérdéseket,
a családok viszályait, valamint a hős útját,
amelyen haladva Paul elkerülhetetlenül sod-
ródik bele abba a szerepbe, amely egyszerre
emeli fel és nő túl rajta. Emellett, bár a ka-
rakterfejlődés központi eleme a történetnek,
egyes mellékszereplők kevésbé kidolgozottak.
A legzavaróbb, hogy a tempó lassú, ugyanak-
kor a történet valós idejét lerövidítették, hi-
szen azzal, hogy Paul húga nem születik meg
a film végéig (ellentétben a könyvvel), Paul
átalakulása kilenc hónapon belüli időre rövi-
dül, ez pedig a film hossza ellenére a narratíva
ritmusát befolyásolja, néha olyan érzést kelt,
mintha klipeket néznénk egymás után.
Persze nincs egyszerű dolga senkinek, aki
ehhez a világhoz nyúl, Alejandro Jodo­rows­
kynak annak idején bele is tört a bicskája,
pedig az ő fantáziája szemkápráztató vizuá-
lis orgiát ígért. Villeneuve filmjének pozitív
hozadéka, hogy egy szűkebb réteg istenített
kultkönysorozatára úgy irányítja rá a figyel-
met, ahogy Peter Jackson tette annak idején
A Gyűrűk Urával. Bár a geek közönség sokszor
jogosan retteg a popularitástól, a népszerűség
mégis a sci-fi mozivászon-jogosultságát erősí-
ti. Ráadásul szerencsésen nyúltak egy olyan
világhoz, amelyben még bőven akad poten-
ciál. Már csak a könyvek számát tekintve is
igen impozáns a felhozatal. A világ teremtője,
Frank Herbert eredetileg hat kötettel kezdett,
azonban fia, Brian Herbert és egy másik író,
Kevin J. Anderson tovább bővítették a Dűne
2024. 04. 05. 1:15:36

univerzumát, így jelenleg huszonhárom köte-
tes az írott eposz. Az eddig elkészült két film
ebből az első könyvet dolgozza fel.
A Dűne második része egy ambiciózus
folytatás, kívánja a moziélményt, a nagyvász-
nat, és kétségtelen, hogy egy vizuálisan le-
nyűgöző és gondolatébresztő filmről van szó.
Összességében egy olyan sci-fi eposzt hozott
létre, ami nemcsak szórakoztat, hanem vitára
és gondolkodásra is késztet.
Villeneuve rendezői víziója egyértelműen
érződik a filmben: ebben már nagyobb hang-
súlyt fektet a politikai intrikákra és a karak-
terek közötti kapcsolatokra. Függetlenebb,
ugyanakkor sokkal dacosabb karakterré
teszi Chanit (Zendaya), bár a legerősebb női
karakter továbbra is Lady Jessica (Rebecca
Ferguson) marad. Az első film szereplői
közül visszatér még Gurney (Josh Brolin),
Harkonnen báró (Stellan Skarsgård) Rabban
(Dave Bautista) és a szinte már komikus fa-
natizmust képviselő Stilgar (Javier Bardem).
Érdekes és nyugtalanító karakterként jelenik
meg Feyd-Rauthaként Austin Butler, amely-
074-075-film.indd 75
// KULTÚRA / FILM
VILLENEUVE
RENDEZŐI VÍZIÓJA
EGYÉRTELMŰEN
ÉRZŐDIK A FILMBEN
hez a Harkonnenek bolygójának monokróm
megjelenítése ad emlékezetes hátteret. Ez
Greig Frasernek, a film operatőrének ötletén
alapul: mi lenne, ha a felszíni jeleneteket mind
infravörös szűrővel vennék fel, s ettől minden
fekete-fehérré és uniformizálttá, egyben élet-
telenné válna a bolygón? Villeneuve elfogadta
és sikeresen adaptálta az elképzelést. Az új
karakterek behozatala, mint Irulan (Flo­rence
Pugh) és a császár (Christopher Walken),
valamint Margot (Léa Seydoux), színesíti a
történetet, Paul húgának (Anya Taylor-Joy)
látomásszerű megjelenítése pedig már előre-
vetíti a harmadik részt, ami valójában kocká-
zatot jelentett, hiszen a bemutató pillanatáig
kétséges volt, hogy elkészítik-e. A siker azon-
ban meggyőző: a Dűne harmadik része, mely
már a következő könyv, A Dűne messiása
alapján készül, simán zöld utat kapott. S a
filmeposz hamarosan trilógiává nőve lassan
tovább hömpölyög, mint a fűszer az Arrakis
homokdűnéi felett.
Kasza Magdolna
75
2024. 04. 05. 1:15:37
 // KULTÚRA / KAPCSOLATFELVÉTEL
A
PREYER HUGO novella-
pályázat az AVANA Egyesület
egyik legrégebbi projektje, 1997
óta minden évben meghirdetik a kezdő
sci-fi írók számára. Névadója, az 1993-ban
elhunyt, Arany Meteor-díjas magyar sci-
fi író, Preyer Hugo mindig is szívügyének
tekintette a fiatal, pályakezdő szerzők tá-
mogatását.
Olyan, ma ismert írók indultak korábban
ezen a pályázaton, mint például Moskát
Anita (Irha és bőr, Horgonyhely), Varga Bea
(On Sai néven számos sikerregény szerző-
je), Keiran Rowley (Az Elfeledettek Városa)
vagy R. J. Hendon (Korcsok, Médák).
A zsűri egyszerű pontozási rendszerrel
dönti el, melyek a legjobb novellák, melyek
azok, amelyek dicséretben részesülhetnek,
76
076-kapcsolat.indd 76
illetve még közlésre alkalmasak, és melyek
azok, amelyeken még dolgozni kellett vol-
na. Azokat az eseteket, ahol a zsűritagok
véleménye látványosan különbözik, közö-
sen átbeszélik, valamint együtt határoznak
arról is, mely novellák nem felelnek meg
az egyik fontos kitételnek – vagyis hogy
science fictionnek számítanak-e.
A szerzőket segíti a személyesen nekik
küldött szöveges értékelés, illetve egy másik
AVANA-projekt, a SZINT írótábor, amely ki-
fejezetten a sci-fi írókat célozza meg.
A zsűri jelenlegi tagjai: Csák Tamás,
Juhász Roland és Vas Annamária, akik
valamennyien írói, szerkesztői háttérrel
rendelkeznek.
Az alábbiakban a 2023-ban harmadik
helyezett novellát, Schlekmann János „Ke-
ringő” című művét olvashatjátok, amely
most jelenik meg először nyomtatásban.
Schlekmann János 1978 júliusában
született Budapesten. 2014-ben kez-
dett komolyabban foglalkozni az
írással a karcolat.hu online ha-
sábjain. 2017-től két féléven át
a Kodolányi János Főiskola
szépírói kurzusának hallgatója
volt, majd ugyanebben az év-
ben a Preyer Hugo pályázaton
a zsűri dicséretben részesítette
„Kontroll” című művét. 2018-
ban egy újabb novellája, „Az igazi
robotok” megjelent az SF.Galaxis
1-ben. 2019-ben első helyezést ért el
a Preyer Hugo pályázaton „Zsákutca”
című művével, amit később a Galaktika
magazin közölt le.
2024. 04. 05. 1:15:31

// SCHLEKMANN ÓRÁKKAL
SCHLEKMANN JÁNOS
KERINGŐ
A
MAGASBAN egy sas vitorlá-
zott méltóságteljesen. Alatta kisebb
madarak cikáztak keresztbe-kasul,
mintha csak kergetőznének, néha szinte össze-
ütközni látszottak, majd eltűntek a fák lombja
közt. Swen Thorson csapongó gondolatai kö-
dén keresztül a labor ablakából figyelte játéku-
kat. A férfi alig látszott többnek negyvenéves-
nél, mégis végtelenül öregnek érezte magát.
Erre minden oka meg is volt, a történelem még
felnőtt kora kezdetén érdekes fordulatot vett.
Amikor csak ideje engedte, a természetet
figyelte, ezzel nyugtatta háborgó lelkét, de
nem tudta begyógyítani a rajta tátongó sebet.
Nemcsak tanúja lehetett a nagy átalakulásnak,
hanem egyben okozója is. Ez utóbbi ellenkező-
jéről sokan próbálták meggyőzni, de lelkiisme-
rete minden szónál hangosabbnak bizonyult.
A legkitartóbb Gewa volt, ami nem meglepő
végtelennek tűnő „se veled, se nélküled” kap-
csolatuk fényében.
KERINGŐ
077-089-schlekmann.indd 77
SWENJÁNOS
KÉSŐBB
/ KERINGŐ
ÉRKEZETT MEG A TAKAROS
HEGYI HÁZHOZ, DE EZT
NEM ÉRZÉKELTE AZ ÁLOM
SZORÍTÁSÁBAN, AMELY
MÉG AZ UTAZÁS ELEJÉN
NYOMTA EL AZ ÖNVEZETŐ
AUTÓ HÁTSÓ ÜLÉSÉN.
Tekintete a hegyek felé vezető útra vándo-
rolt. Hirtelen felidézni sem tudta, mikor látta
utoljára élőben a nőt. Felrémlett előtte bronz
bőre, ében haja, mindig mosolyra húzódó szája
és szeme. Az egyetlen és egyben az utolsó nő a
világon, már ha nem számolta a lefagyasztott
milliárdnyi pete- és ondósejtben rejlő lehetősé-
geket. Ez utóbbi adott egy hangyányi reményt
az újrakezdésre, de csak a legvégső esetben
akart hozzájuk nyúlni. A rendszer közel két-
száz éve várta, hogy haláluk esetén elindítsa az
új nemzedék gyártását.
A századok alatt folyamatosan elcsendesülő
világ ellenére még élénken élt benne a gépek
zakatolása, az emberek folytonos nyüzsgése,
az erőfeszítésük emléke, ahogy közös erővel
törtek a bolygó életére. A bólogató fémször-
nyek fáradhatatlanul szipolyozták a Föld sűrű,
fekete vérét, hogy azzal tartsák mozgásban a
világot, miközben füstjük minden élőt fojtoga-
tott. De ez már a múlt. Az idő kíméletlen vas-

77
2024. 04. 05. 1:07:20
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
foga ráérősen elmorzsolta az emberiséget és a
nagyságát hirdető építményeket, hogy emléke
se maradjon a parazita fajnak. A bolygó flórája
és faunája meglepő gyorsasággal vette vissza
élőhelyét.
A sors iróniája, hogy az emberek mindig
valami gigászitól, monumentálistól várták a
pusztulásukat, amivel összemérhették volna az
erejüket, végzetüket mégis egy szabad szem-
mel láthatatlan vírusnak köszönhették.
– Elemzés vége – hangzott a hangszórókból
a mesterséges intelligencia megnyugtató, már-
már anyai hangja.
Swen szívében ilyenkor régebben remény
gyúlt, de végtelennek tűnő próbálkozásai
alatt az érzést kiszorította a kétely kínzó
pokla. Az ablaktól elfordulva a monitorok
elé gördült székével.
– Ne kímélj, Mia! – utasította a számító-
gépet.
– A 2745/182-es génmanipulált egyed neme
férfi, kaukázusi allél, életképes, várható élettar-
tama ismeretlen.
Swen ezen már meg sem lepődött – ahogy
fogyott az emberiség, rohamosan növekedett
az átlagéletkor. Egyesek csodát, mások isteni
beavatkozást sejtettek a dolog mögött, ő nem
foglalt állást. Nem azért, mert nem tudott vol-
na, hanem mert minden figyelmét lekötötte
a kutatása; újra emberek közt akart járni. Fe-
szülten várta az utolsó, egyben legfontosabb
adatot.
– Fellelhető anomáliák… – Swen visszatar-
totta a lélegzetét – …sterilitás.
Kiábrándultan hanyatlott a székbe, mér-
gében elhajította a tollát, ami a falnak csapó-
dott, darabjai párat pattantak a padlón, mire
apró takarítórobotok keltek hangtalan táncra.
A kéretlen válasz sokadjára vert visszhangot a
tudatában. Ezzel kelt, álmodott, mindenhová
követte ez az egy, mindent eldöntő szó, a sze-
mélyes Káin-bélyege.
78
077-089-schlekmann.indd 78
A mennyezetet bámulta, és létezése során
nem először tette fel a kérdést: miért? Ennyire
azért nem voltak rosszak, legalábbis nem min-
denki. Nem szolgáltak rá a pusztulásra. Félel-
me kudarcról kudarcra nőtt, ami az idő roha-
násával tovább fokozódott. Néha azon kapta
magát, hogy napokat tölt ébren, aztán újabba-
kat, míg össze nem esik a monitoron sorjázó
diagramok és genetikai modellek előtt, hogy
hosszú, álomtalan alvás után onnan folytassa,
ahol abbahagyta.
Nem egyedül állt neki a lehetetlen feladat-
nak. Sokan bíztak a felhalmozott tudásban,
az emberiség problémamegoldó képességé-
ben, találékonyságában. A vicc az, hogy ez az
elbizakodottság sodorta őket bajba, és mégis
ettől várták a megoldást – pedig tűzzel csak ki-
vételes esetekben lehet tüzet oltani. Évtizede-
ket áldoztak a keresésére, aztán lassan fogyni
kezdtek. Néhányukat az akkor még elhúzódó
öregség gyűrte le, míg egyeseket a kiábrándult-
ság sürgetett a halálba, mások egyszerűen fel-
adták – ki akarták élvezni a maradék idejüket
–, de az ő lelke nem nyugodhatott. A becsvágya
terelte az útra, később az elhivatottsága vezé-
relte, az utóbbi évszázadban már a faj fennma-
radása hajtotta. Versenyt futott az idővel, ami
a többiek halálával ugyan megnyúlni látszott,
de mivel biztosat nem tudott, így a közelgő
haláltól való félelmében megszállottsága be-
tegessé vált. Már rég nem okolta a sorsot vagy
Istent, egyszerűen betudta vezeklésnek, azon-
ban egy alkoholgőzös éjszaka után arra ébredt
kimerült álmából, hogy rosszul áll a dologhoz.
Végtelenné nyúló élete egy jel, ami szinte üvöl-
ti: addig nem halhat meg, amíg helyre nem
hozza a hibáját. Ez éltette. Azért akadtak sötét,
gondterhelt pillanatok, amikor maga sem hitt
az elméletében. Ha néhanapján eljutott odáig,
hogy feladja, olyankor rég elhunyt anyja má-
zsás tekintetét érezte magán. Ezért sem tudott
sokáig távol lenni a munkától, anyja árnyé-
2024. 04. 05. 1:07:20
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
ka mindenhol rávetült, még halála után sem
hagyta nyugodni.
Egy e-mail jelzése vonta magára a figyelmét.
Megnyitotta. Csupán két szó állt benne:
Meghalt. Várlak!
Tények, melyekkel akkor sem tudott volna
vitába szállni, ha lettek volna nyomós érvei. Ha
Gewa akart valamit, megkapta. Gondolkodás
nélkül szedelődzködni kezdett.
– Mia, semmisítsd meg a mintát – mond-
ta ki az ítéletet –, és indítsd el az új munka-
menetet!
– A korábbi tesztek alapján a várható való-
színűség…
– Ne folytasd! – torkolta le a mesterséges
intelligenciát, nem akarta hallani az „egy a
millióhoz”-t.
– Indítsam?
– Határozottan. Bár… – mélázott el. Gewa
jelent meg előtte, ahogy megvonja a vállát, és
oda sem figyelve csak annyit szól: „én előre
megmondtam”.
– Válaszra várok.
– Indítsd! Majd értesíts! – Azzal kilépett a
laborból.
Swen órákkal később érkezett meg a ta-
karos hegyi házhoz, de ezt nem érzékelte az
álom szorításában, amely még az utazás elején
nyomta el az önvezető autó hátsó ülésén. Gewa
androidjai teketóriázás nélkül felnyalábolták,
a szobába vitték, levetkőztették, és ágyba fek-
tették. A nő csak órákkal később, a kakasszó
elhalásával toppant be hozzá.
– Jó reggelt, hétalvó! – mondta.
Swen a homlokát ráncolta, mélyeket pis-
logott. Eltartott egy ideig, mire felfogta, már
nem az autóban van, hanem vetett ágyban,
párnák közt.
Gewa félrehúzta a függönyt.
A férfi az arca elé kapta a paplant, ekkor
eszmélt rá, hogy a nő anyaszült meztelen.
Alig láthatóan elpirult. Ismerte Gewa szoká-
077-089-schlekmann.indd 79
sait, amikkel az őrületbe kergette, ahányszor
csak találkoztak, annak ellenére is, hogy a lát-
vány megmelengette a szívét, és felpezsdítette
a vérét. A neveltetése azonban gátat szabott,
hogy élvezze a szabadságot, amit a nő kínált
számára.
Leengedte a paplant, és szerelmére nézett,
aki a zavar vagy szégyenlősség legcsekélyebb
jele nélkül állt előtte. Semmit sem változott.
A negyvenes évei elején ragadt test még min-
dig kívánatosan domborodott, hívogatta.
Szépségét tovább hangsúlyozta a fesztelenség,
az a magától értetődő természetesség, ahogyan
viselte pőreségét. Szíve szaporábbra fogta.
– Még mindig gyönyörű vagy – csúszott ki
önkéntelenül Swenből.
– Ó, egy bók! Isten ajándéka – perdült
meg magasba emelt kézzel Gewa –, neki kö-
szönd! Amúgy meg mire megyek vele, senki-
nek sem kellek.
Swen nyelt egyet.
– Azt ne mondd, hogy nincs igazam.
– Nincs – szögezte le Swen.
– Hallom, amit mondasz, de nem tapasz-
talom. Nem igazán erőltetted meg magad az
elmúlt hónapokban. Jó, ha félévente egyszer
látlak. Feltételezem, újabb kísérleted fulladt
kudarcba. Közölhetném, hogy én megmond-
tam, de magadtól is tudhatnád már, mit
kell tenned.
– Maradnom – suttogta Swen.
– És mi tart vissza?
Swen széttárta a karját. Már ezerszer meg-
beszélték, nem akarta vitával kezdeni a talál-
kozást, azt általában a búcsúzásra tartogatta.
– Ébredj fel! – mondta kiábrándultan Gewa.
– Már nincs kit, kiket megmenteni. Csak mi
maradtunk. Te meg én. Jelentsen ez bármit is.
– Jelent.
Gewa egy ideig Swen arcát fürkészte, majd,
mintegy megadva magát, megszólalt:
– Gondolom, éhes vagy.

79
2024. 04. 05. 1:07:20
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
A férfi tartása ellazult, hogy megszabadult
a vitától.
– Most, hogy mondod – hajtotta le magáról
a paplant, majd megdermedt a mozdulatban,
de nem kapta maga elé a kezét.
Gewa egy kislányos mosoly kíséretében só-
hajtott egyet.
– A fürdő még mindig a folyosó végén van,
a ruháid pedig ott – intett az ágy mellett álló
székre –, már ha fel akarsz öltözni. Miattam
ne tedd. Mint már többször mondtam, csak
pár napig éreznéd furcsának, aztán észre sem
vennéd. Na meg aztán a közérzeted is javulna.
Szabadnak érezhetnéd magad. Talán még a
gondjaidat is könnyebben megoldanád.
– Nem tudok kibújni a bőrömből. Szeret-
nék, de nem megy. Nálam a meztelenség egyet
jelent a…
– És mire vársz? – incselkedett Gewa.
Swen egy ideig emésztgette a dolgot, de
piszkosnak érezte magát, nem akart csaló-
dást okozni. Mindennek megvolt a maga ideje
és rendje. Kikelt az ágyból, és az alsógatyáért
nyúlt. Gewa egy rövid ideig méregette a férfit,
majd csendben távozott.
Swen zavara csak akkor hagyott alább, ami-
kor felvette az alsóját. Gyűlölte magát. Küzdött
a neveltetése mélyéről fakadó szemérmes-
séggel, pedig nem ez volt az első eset, amikor
meztelenül látták egymást. Kapcsolatuk már
rég messzebb jutott egymás méregetésénél.
Önmaga számára is érthetetlen módon, ott és
abban a helyzetben eszébe sem jutott mezte-
lensége. Fura az emberi tudat, akadnak falak,
amik megkerülhetetlenül, megmászhatatlanul
és lerombolhatatlanul állják az útját. Próbált
megváltozni, nem ment. Ez volt ő, meghatároz-
ta, akárcsak a tudása. Ezek nélkül más ember
lenne, és ő nem akart más lenni. Mindenkinek
megvolt a maga démona. Neki több is akadt.
A szobából kilépve ismerős látvány fogadta.
A folyosón az idő megfagyni látszott, úgy tűnt,
80
077-089-schlekmann.indd 80
mintha még a porszemek is ugyanott lebeg-
nének, mint korábban és annak előtte bármi-
kor. Zsigereiből sugárzott a bizonyosság, hogy
bárhová nyitna be, mindent ugyanúgy találna,
mint az előző látogatásai során.
Sülő szalonna illata csapta meg az orrát. Fel-
rémlettek előtte a közös étkezések, a táncok, a
séták, a szeretkezések és az egyre elhatalmaso-
dó, mindent elrontó vágy, hogy rendbe hozza
a dolgokat.
Megmozgatta lábujjait, a kézi csomózá-
sú szőnyeg ismerősen bizsergette a talpát.
A falakon lógó festmények közt az övé még
mindig a helyén pihent. Középen, a többitől
övezve, mintha kiemelt helyet érdemelne
elnagyolt naplementéje a valóságot megszó-
lalásig idéző mesterművek közt. Körbepil-
lantott. Minden békét, nyugalmat árasztott
magából, mintha a mozdulatlanság temp-
lomának főhajójában ácsorogna. Már maga
sem tudta, hogy ez alkalommal pihenni vagy
megbékélni érkezett. A gondolattól görcs-
be rándult a gyomra. Még nem állt készen
feladni az emberiség jövőjéért vívott harcát.
Amíg élt, nem. Talán ha teljesen egyedül
maradna… Kirázta a hideg. Karján és tarkó-
ján égnek meredtek a szőrszálak. Kizárt, az
az ő végét is jelentené. Próbálta elhessegetni
a fojtogató gondolatot. Még hogy Gewa nél-
kül, abba belepusztulna.
Az illatok és a gyomra sürgetésének enge-
delmeskedve rendbe szedte magát a fürdőben,
majd átvágott a folyosón, és benyitott a nap-
fényben úszó ebédlőbe.
A tálaló a helyén állt, a falat ízlésesen össze-
válogatott dísztányérok és tenyérnyi festmé-
nyek borították, középen terített asztal várta.
A fehér abroszon sorakozó ételek hívogatták.
Leült a konyha bejáratával szembeni székre,
de nem nyúlt semmihez; anyja amúgy sem
engedte volna. Ki kellett várnia a sorát, mint
gyerekkorában. Nem várta meg, míg újabb
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
emlék kúszik elő tudata mélyéről, inkább elő-
zékenyen feltette a kérdést:
– Segítsek? – A látvány és az illat némileg
elnyomta anyja rosszalló hümmögését, ezen
felbuzdulva, akár egy csintalan gyermek, meg-
érintette a szalonnát.
– Szerinted?
– Jó, jó – dünnyögte mintegy magának,
megerősítésként, hogy letudta a kötelező kört.
Szájába tette az ujját, majd magához húzta a
kávéscsészét. Kereste a cukrot, aztán rájött,
hogy mindent úgy kap, ahogy szereti: fél kanál
cukorral, leheletnyi tejjel. Merengve kevergetni
kezdte a kávét. A panorámaablak túloldalán a
kertben egy robot éppen füvet nyírt, létezése
mégsem rondított bele az édeni idillbe, látha-
tóan jól megfért egymás mellett a természet
élénksége az elektromosan életre keltett fém-
mel és tranzisztorokkal. Nélkülük már rég
visszasüllyedtek volna a középkorba. Mit meg
nem adott volna érte, ha ezt még időben felfe-
dezték és megértették volna az emberek. Talán
még lennének. Pusztító magatartásuk és eszte-
len szaporodásuk nem ítélte volna őket halálra.
– Fogsz velem is foglalkozni?
Swen zavarodottan tért magához. Gewa
már vele szemben ült. Nem tudta felidézni,
mikor foglalt helyet, de örömmel tapasztalta,
hogy egy fehér ing van rajta. Ugyan áttetsző
volt, és nem gombolta be végig, de legalább ta-
karta valami a meztelenségét. Alulöltözöttsége
gondolatára elpirult, s hogy leplezze zavarát,
elmosolyodott.
– Csak miattad – közölte Gewa, mintegy
válaszként a férfi ki nem mondott gondolatára.
Bizalmasan közelebb hajolt, és fojtott hangon
hozzátette: – Hogy oldjam a feszültségedet, raj-
tad nincs felső, rajtam meg bugyi. – Játékosan
megrebegtette a pilláit.
Swen arca paprikavörösbe futott, kis híján
visszaköpte a kávét. Nagy nehezen lenyelte a
kortyot, majd köhögni kezdett.
077-089-schlekmann.indd 81
– Nyugi, szoknya azért van rajtam! Remé-
lem, értékeled, mekkora áldozatot hoztam
érted.
– Megtisztelsz vele – mondta a férfi a kön�-
nyei törölgetése közben.
– Ha sűrűbben jönnél, talán még ruhát is
hordanék, van pár szép darabom.
– Te is meglátogathattál volna.
– Tudod, hogy nem vagyok olyan lány, aki
a férfiak után fut. Értem küzdeni kell. – Kajá-
nul elmosolyodott. – Remélem, lesz energiád a
desszertre!
– Örülök, hogy semmit sem változtál.
– Mégis hová ennyi évesen? Vagy elfogadsz
ilyennek, vagy hagyjuk, találok mást. – Fel-
szisszent. – Basszus, nincs más. Veled kell
beérnem.
Swen megcsóválta a fejét, a mozdulatban
cseppnyi rosszallás sem volt, egyszerűen él-
vezte a játékot. Hosszú idő óta újra élőnek, fi-
atalnak érezte magát. Beleharapott a pirítósba,
a baconbe, majd komótosan szelt egy falatnyit
az előtte pihenő tükörtojásból. Élvezettel rág-
ta, próbált megszólalni, de csak pár elismerő
mozdulatra telt a villájával. Nyelt egy hangosat,
majd megszólalt:
– Te vagy a legjobb.
– Még szép, amúgy meg már nincs kivel
versenyezni. Vagy…
– Vagy mi?
– Inkább ki?
– Most mondtad, ketten maradtunk. Na, ki
vele! – Újabb adagot gyömöszölt a szájába, a
látszattal mit sem törődött.
– Anyádnál is jobb?
Swen még rágni is elfelejtett. Van az úgy,
hogy a szavak vágnak, akár a borotva. Kis-
vártatva folytatta az evést. Egyik falatot
a másik után tette a szájába. Cuppogott,
nyammogott, majd megszólalt, mint aki jól
megrágta a választ:
– Hát…

81
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
– A pirítós – fogott védőbeszédébe Gewa,
ahogy csak a nők tudnak, ha szabadkozásról
van szó, ilyenkor nincs, aki versenyezhetne ve-
lük –, csak azzal lehet a baj. Nem elég barna,
vagy túlságosan is? – Kérdőn vizslatta a férfit.
Swen forgatni kezdte a szemét.
– Nyugi, minden tökéletes, akárcsak te.
Gewa összevont szemöldökkel méregette.
– Szerencséd, hogy ezt mondtad, különben
éjjel aludhatnál a fészerben a robotokkal.
– Ha az ebéd is ilyen fenséges lesz, talán el sem
megyek – csúszott ki a férfi száján. Elhallgatott.
Csend telepedett közéjük, amit Gewa tört
meg, mielőtt még nyomasztóvá vált volna.
– Ismerlek. Ne áltasd magad! El fogsz men-
ni. Csupán az a kérdés, mikor? De tudod mit,
megértelek. Már meg. Volt idő, amikor gyűlöl-
telek ezért, de maradjunk annyiban, hogy az
utóbbi időben osztozom a törekvésedben. Ki
is találtam valamit, hogy együtt mehessünk el.
Swen szemében érdeklődés csillant, egy pil-
lanatra még a villa is megállt a szájánál.
– Most mi van? Későn érő típus vagyok –
magyarázta Gewa.
– Jobb későn, mint soha. De miért kellett
ehhez közel nyolcszáz év?
– Nyolcszáztizenegy, ha a tudatosságtól
számítjuk.
– Basszus, ezt még hallani is rossz, nem-
hogy megélni.
– Mit?
– Nyolcszáz év – merengett el.
– Hát igen. Ajándékként tekintek minden
egyes percre.
– Ajándék? – csattant fel Swen. – Inkább
átok, büntetés. Végignézhettük, ahogy kihal az
emberiség.
– Mi még itt vagyunk.
– Emlékszel a kezdetre?
– Hogyan is felejthetném el a járványt.
Swen magába tömte az utolsó falatokat,
megtörölte a száját, kényelmesen elhelyezke-
82
077-089-schlekmann.indd 82
dett a széken. Egy ideig nézte Gewát, mintha
nem tudná, hogyan kezdjen neki, egyáltalán
mondja-e, aztán megszólalt:
– Sokat beszéltünk már erről, de sohasem
öntöttem úgy isten igazából ki a szívem neked.
Tudod, nem a járvány okozta ezt, hanem én.
– Miről beszélsz?
– A járvány csak egy aprócska része volt a
történetnek. Ha egy faj elszaporodik, akkor a
természet tesz ellene. Mindenféle betegségek
ütik fel a fejüket. Gyengébbek, erősebbek, halá-
losabbak. A mi esetünkben a felfogásunk áldo-
zatai lettünk. A kor szelleme megkívánta, hogy
mindenkit megmentsünk, mert ezzel akartuk
a jóságunkat bizonyítani, miközben tétle-
nül szemléltük az éhezőket mindenfelé. Nem
kérdés, a képmutatásunk áldozatai lettünk.
A járvány pár ezreléket leszámítva csupán az
öregeket és a krónikus betegségben szenvedő-
ket tizedelte, de ez elég volt, hogy riadót fújja-
nak a politikusok. Itt szálltam be a történetbe.
A vakcinám kezdeti tesztjeinek sikereitől meg-
részegülve, fittyet hányva az előírásokra, az
oltások megkezdését sürgettem. És hallgattak
rám, mert megmentőként akartak tetszelegni.
Csupán egyetlen dologgal nem számoltam, a
természettel. Az erővel, ami mindig az egyen-
súlyra törekszik. A bennünket meghatározó
kód erejére, mely az évmilliók alatt sok min-
dent átélt, túlélt már, a behatásokra, amelyek
aktiválnak, deaktiválnak szekvenciákat, hogy
így billentsék helyre a dolgokat. Tudod, mi a
legrosszabb az egészben? Mind a mai napig
nem sikerült rájönnöm, mi okozta a meddősé-
get, és ez mindennél jobban zavar. Megoldást
keresek valamire, aminek képtelen vagyok
meghatározni a mibenlétét, a kezdetét. – Elré-
vedt, majd kisvártatva hozzátette: – Aztán az is
lehet, hogy eddig ért a takarónk.
Swen fáradt, kiábrándultságtól túlcsordu-
ló hangja elcsuklott, tekintete elhomályosult.
Gewa átnyúlt az asztal felett, és megfogta a
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
férfi kezét. Szeretettel, együttérzéssel végigsi-
mított rajta, majd megszorította.
– Azt hiszed, nem tudtam róla?
Swen értetlenül, a könnyeivel küszködve
pillantott fel.
– Ugyan csak négyszáz éve ismerjük egy-
mást, de azért én is beszélgettem a kollégáid-
dal, ismerőseiddel.
– Nekik sem meséltem róla.
– Ezt nem tudhatom, csak azt, hogy nem
voltak hülyék. Maguktól is rájöttek. Összeil-
lesztették a kirakós darabjait. Nem volt nehéz
dolguk. Amikor ők pihentek, te dolgoztál,
amikor feladták, te kétszeres erővel folytattad
a munkát. Na meg aztán álmodban szoktál
beszélni.
Swennek kikerekedett a szeme.
– Amúgy ki az a Szilvia?
A férfi keze megállt a csésze felé, a nőre
emelte a szemét, tekintetében értetlenség csil-
logott. Gewa hagyta egy kicsit érlelődni a dol-
got, majd elnevette magát.
– Csak vicceltem. Látnod kellene magad.
– Remek, már azt hittem, hogy kezdek
meghülyülni. Soha életemben nem ismertem
Szilviát.
– Jöhetnél sűrűbben is, Noel nem értékelte
a vicceimet.
Elkomorultak.
– Az élet megy tovább – törte meg a csendet
Swen. – Amúgy hol van?
– A hűtőházban.
Swen az ételre pillantott.
– Minek nézel te engem?
– Jól van, na! – emelte maga elé a kezét Swen.
– Neked is ez jutott volna az eszedbe először.
– Nem igazán. – Gewa mérgében elkezdte
leszedni az asztalt.
– Hadd segítsek! – állt fel Swen.
– Nem kell – vetette oda a nő.
– Bocsáss meg!
Gewa összeszorította a száját.
077-089-schlekmann.indd 83
– Inkább adj még az anyáménál jobb pi-
rítósból!
Gewa próbálta tartani magát, végül nevetés-
ben tört ki.
– Néha végiggondolhatnád a mondanivalódat!
– Te vagy az egyetlen, akivel szoktam be-
szélni. És te vagy az egyetlen, akivel valaha is
őszinte voltam.
– Ugye tudod, hogy nincs súlya a szavaidnak?
– Már hogyne lenne. Igazak, az utolsó
hangig.
– Azt nem is mondtam, hogy nem azok,
csak míg fél évezrede még jelentett valamit az
egyetlen, most csak engem jelent. Tudod, nincs
más, egyetlenem – nyomta meg játékosan az
utolsó szót.
– Segíthetek valamiben? – mozdult Swen,
majd a szájába tömte az utolsó falatot, és jóízű-
en megette.
– Elmosogathatunk, aztán, ha kifújtad ma-
gad és kellően átszellemültél, elbúcsúztathat-
nánk Noelt.
– Miért nem hagyod a robotokra a házi-
munkát?
– Túl régimódi vagyok hozzá, na meg aztán
mi olyat tehetnék még, amit eddig nem tettem
meg? Nekem ne nyerjenek időt a gépek! Nem
mondom, vannak dolgok, amikben segíthet-
nek, de ez nem olyan.
Swen vonásairól vonyított, hogy nem győz-
ték meg a szavak.
– Borzasztó vagy, tudod?
– De most miért? – értetlenkedett a férfi.
– Megkérdezed, hogy miben segíthetsz,
amikor meg közlöm, hogy mosogathatsz, vis�-
szakozol.
– Szó sincs róla, csak a gépek itt lebzselnek
mindenhol, miért nem használod őket? Csi-
nálhatnál mást is.
– Mégis mi mást? – tette le a tányérokat az
asztalra, még nem csapta oda, de a mozdulat
már követelt némi figyelmet.

83
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
– Tudom is én. Bármit. Festhetnél – intett a
folyosó felé.
– Tudod, ellentétben veled, a bakancslistám
szinte teljes. Csak egyetlen tétel van rajta, amit
még nem sikerült lehúznom.
– Na tessék, akkor foglalkozz azzal!
– Éppen azt teszem.
Swen összeráncolta a homlokát.
– Nehezebb eset vagy, mint hittem. Zseni a
szakterületeden, tévelygő a hétköznapokban.
Anyád nem végzett jó munkát. Szorgos ember
lett belőled, Istennek tetsző, de az élet lényegi
részével sohasem tudtál mit kezdeni.
– Mégis mi lenne az, ha nem a jól végzett
munkát követő elégedettség?
– Az csak egy apró része, a lényege a kapcso-
latokban rejlik.
Swen szólásra nyitotta a száját.
– Ki ne mondd az egykori munkatársaid ne-
vét! Azok csak ismeretlen ismerősök. Az igazi
társak a lelkedbe látnak, elég csak rád nézniük,
és tudják, mire gondolsz vagy mit fogsz tenni.
Egy ember, aki ha tanulatlanabb, akkor is mi-
nimum egyenrangú veled, sőt még magadnál
is többre tartod. Akihez jó hozzászólni, akinek
minden szavára figyelsz. Akit szeretsz, féltesz,
aki a mindened. Akiért feláldoznál mindent,
amiben hiszel.
Gewa elkente kibuggyanó könnyeit, felmar-
kolta a terítékeket, és kiviharzott a konyhába.
Swen leforrázva állt. Ha akart, sem tudott
volna vitába szállni. Élete első három évtizedé-
ben az anyja töltötte be ezt a szerepet, azóta pe-
dig Gewa. Ha az anyját nem viszi el a járvány,
talán még mindig anyuci kicsi fia lenne, aki
senkit sem enged magához közel. Azt kívánta,
bárcsak ő is ennyire ismerné a szerelmét. Még
soha életében nem sajnálta így egyik összeszó-
lalkozásukat sem. Régen betudta fáradtságá-
nak, fásultságának, de ez a mostani más volt.
Ennek már érezte a tétjét, ami már az emberi-
ség jövőjénél is jobban nyomta.
84
077-089-schlekmann.indd 84
Összeszedte magát, lenyelte lelke mélyéről
felbugyogó szégyenét, és elszántan benyitott a
konyhába. Gewa háttal állt neki, lehajtott fejjél
sikálta az egyik, öblítést is alig igénylő tányért.
Swen először bocsánatot akart kérni, de nem
látta okát, hiszen semmi rosszat nem tett. Ér-
tette az okot, de inkább magától kellett volna
elnézést kérnie, mintsem a nőtől, őt dicséret
illette a kijózanító szavakért. Második gondo-
latra át akarta ölelni, hozzábújni, de félt az élő,
lélegző hús elutasító merevségétől, akkor már
inkább egy pofon. Végül csak odalépett, szó
nélkül fogott egy szivacsot meg egy tányért, és
belefeledkezett a munkába, ami meglepő mó-
don kijózanította. Minden figyelmét lekötöt-
te, hogy kifogástalan munkát végezzen. Nem
létezett más, csak a feladat. Korábbi, szünte-
len gomolygó gondolatai eloszlottak, akár a
reggeli köd a napsugaraktól, agya megpihent.
Minden egyes tányérral, villával, késsel job-
ban érezte magát. Végre valaminek volt eleje,
közepe, és a végével feloldozás, aminek már
az élményére sem emlékezett. Annyira belefe-
ledkezett a munkába, hogy fel sem tűnt neki,
amikor Gewa átengedte neki az egész moso-
gatót. Amikor elfogytak az edények, mint aki
kómából ébredt, tért vissza a valóságba. Hi-
ányérzet kerítette hatalmába. Az elszalasztott
alkalmak fojtogatták, akár az életet adó víz a
fuldoklót. Minden egyes lélegzetvétel bele-
mart a torkába. Tekintete akaratlanul is el-
homályosult. Fuldoklott a múlt szorításában,
ami addig kínozta, míg fel nem fogta helyze-
tét, majd amilyen váratlanul érkezett, úgy el
is tűnt. Szívverése lelassult, látása kitisztult.
Gewa meleg mosolyával és megértő tekinteté-
vel találta szemben magát.
– Hülye voltam – suttogta Swen.
– Hogy mondod? – színlelt érdeklődést
Gewa.
– Hülye voltam – ismételte meg határozot-
tan és hangosan.
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
– Még hogy voltál… Megvilágosodtál,
vagy mi?
– Igazad volt.
– Volt? Van! Tudod, jó lenne, ha végre ko-
molyan is gondolnád, amit mondasz. Még a
végén azt kell higgyem, Isten azért húzta el
az életünket, hogy rájöjj az értelmére. Várj! –
Gewa tekintete jobbra-balra cikázott, mint aki
egy hang forrását keresi, majd megszólalt: –
Á, tévedtem. Még élünk.
– Az imént azt bizonygattad, hogy meg kell
élnem.
– Azért az sem elvetendő, hogy talán nem
gondoltad komolyan, csak kiesett belőled.
Még nem tettél tanúbizonyságot az elkötele-
zettségedről.
Swen elkezdett térdre ereszkedni.
– Most viccelsz, ugye? – Gewa szava tépett
akár a rozsdás kés.
A férfi zavartan felegyenesedett.
– Komolyan meg akartad kérni a kezem?
Swen megvonta a vállát, akár a jobb ötlet hí-
ján maradt gyerek.
– Mindezt gyűrű nélkül, egy vita után, ami-
ben ráadásul sohasem győzhetnél? Reményte-
len vagy. – Szünet állt be a beszélgetésben. –
Tudod, egyetlen szerencséd, hogy nem adom
fel egykönnyen.
Swen tanácstalanul a kezét tördelte. Gewa
nem bírta tovább, közelebb lépett, és csókjával
feloldozta szerelmét.
– Gyere, öltözzünk fel, és vegyünk végső bú-
csút Noeltől! A kedvedért bugyit is veszek fel.
Összenevettek.
Gewa a temetést már elrendezte. Az an­d­
roidok mindent a szokásoknak megfelelően
csináltak. Gépies merevségük tökéletesen illett
az alkalomhoz, pontosan úgy néztek ki, mint
akik az egybegyűltekkel együtt gyászolnak.
A dísztelen fenyődeszka koporsót egyenletesen
eresztették a sírba, a földet szinte hangtalanul
vetették rá. Az apránként növekvő halmot
077-089-schlekmann.indd 85
mértani pontossággal lapogatták formára,
majd miután leszúrták a fejfát, egy főhajtást
követően magára hagyták a párost.
Swen száraz tekintettel nézte végig a szer-
tartást. Már rég elapadtak a könnyei. Túl sok
ismerőst, barátot temetett el. Átkarolta ked-
vesét, aki, mint mindig, átengedte magát a
pillanat szorításának, és elsiratta szomszédját.
Míg Gewa az imáit mormolta, ő azon morfon-
dírozott, hogy kettőjük közül az utolsót ki fog-
ja eltemetni? A gondolat abszurditása keserű
mosolyt csalt az arcára. Mélyen legbelül mégis
reménykedett, hogy ő lesz a temetetlen. Gewa
többet érdemelt. Mindig segített, és mindenki
számára ott volt. Soha senkit sem hagyott ma-
gára. Így álldogáltak egy ideig, ki-ki a maga
bánatába temetkezve, majd Gewa kisvártatva
összeszedte magát, és a sírra helyezte az örök-
kévalóság legősibb jelképét, egy követ, ami
akkor is ott lesz, amikor már a csontok is el-
porladtak. Egy fura gondolat öltött alakot Swen
fejében. Vajon a többiek azért halhattak meg,
mert bevégezték a feladatukat? Lopva körbe-
pillantott, de se közel, se távol nem látta, amit
keresett.
– Mi az? – kérdezte szipogva Gewa.
– Á, hülyeség – intette le Swen. – Azt hi-
szem, tényleg pihenőt kellene tartanom.
– Mégis…
Swen belebámult a nő barna szemébe, ami
ezúttal sem hagyott kétséget számára afelől,
hogy rövidesen úgyis elmondja, amit tudni
akar. Megadta magát.
– A bárkát keresem. Nem a hegyen kellene
lennie? – pillantott a felettük magasodó csúcs felé.
Gewa egy ideig szótlanul vizslatta a férfi ar-
cát, majd nevetésben tört ki.
– Most meg mi van? – kérdezte Swen, hang-
jából sütött a sértettség.
Gewa minden erejével azon volt, hogy úrrá
legyen magán, majd nagy levegőt vett, és las-
san kifújta.

85
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
– Olyan naiv vagy. Nem is értem, hogy vi-
hetted ilyen sokra.
– Most miért? Egyszer azt mondtad, hogy
egy bárkát épít. Meg azt is, hogy feladatod van,
ahogy nekem is, de mi van, ha Noel elvégezte a
feladatát, ezért távozhatott?
Gewa elkomorult.
– Azt hiszed, nekem nem jutott már eszem-
be? Csodálom, hogy csak most figyeltél fel rá,
pedig te közelebb voltál azokhoz, akiknek ko-
moly feladatuk lehetett.
– Elgondolkodtató.
– Rosszabb.
Swen kérdőn pillantott kedvesére.
– Gondolj bele, mi van, ha mi magunk
dönthetjük el, mikor értünk a feladatunk vé-
gére? Mi van, ha mi döntjük el, meddig élünk?
Swen elrévedt.
– Az Isten szerelmére, ne gondold túl!
– Honnan veszed, hogy túlgondoltam?
– Csak rád kell nézni. Olyan arcot vágsz,
mint minden egyes alkalommal a távozásod
előtt. Ha menni akarsz, nem tartalak vissza.
De biztos, hogy ezt akarod? Miért nem hagyod
végre egy új generációra az emberiség sorsát?
Lehet, hogy pont ennyi kell csak. Majd ők meg-
oldják. Az inkubátorfarmok és az androidok
tízezer gyermeket képesek egyszerre életre
kelteni és felnevelni. A robotok akár ennek
százszorosát is kiszolgálhatják. Ha kudarcot
vallanának a saját sorsuk megváltásában, újra
lehet próbálkozni. Nálad pontosabban senki
sem tudja a lefagyasztott pete- és hímivarsej-
tek számát. Lásd be, a probléma meghaladja az
erődet és a tudásodat!
Swen ajka remegett az erőfeszítéstől, min-
den önuralmára szüksége volt, hogy bánatát,
kiábrándultságát ne zúdítsa Gewára. Úgy
megmondta volna neki, hogy nincs igaza,
de tudta, azzal csak megerősítené a szavait.
Minél mélyebben gyökeredzik az igazság,
annál nagyobb sebeket ejt az emberen. Igaza
86
077-089-schlekmann.indd 86
volt, és ezzel nem vitatkozhatott. Közel két-
száz éve, amikor még jóval többen taposták
a sárgolyót, létrehozták ezt a rendszert, és
úgy állították be, hogy ha a robotok és az
androidok nem érzékelnek emberi jelenlétet,
akkor indítsanak el egy inkubálási ciklust,
amivel újabb lehetőséget biztosítanak terem-
tőik számára. Szomorúan vette tudomásul,
hogy lejárt az ideje.
Swen megpuszilta kedvese dühtől kipirult
arcát, majd a ház felé indult. Gewa pár lépéssel
lemaradva követte, vonásait a kétely torzította
el. Vacsoráig egyetlen szót sem váltottak, pedig
mindvégig a kerti hintaágyban ültek. Egy idő
után az égen cikázó madarakat figyelték, majd
a horizont alá bukó napot. Swen felkelt, maga
után vonta kedvesét. Életében először fürdés
után csak odabújt, hogy hallja a szívdobbaná-
sait és érezze a mellkas emelkedését-süllyedé-
sét. Mély, álomtalan álomba merült. Reggel
elégedetten ébredt. Gewa békésen szuszogott
mellette. Óvatosan kikelt az ágyból, és kinézett
az ablakon. A madarak fáradhatatlanul rótták
köreiket a levegőben. Tették a dolgukat, amit a
teremtőjük ugyan szűkösre szabott számukra,
de ők minden monotonitás ellenére újra és újra
nekiveselkedtek, ahogyan ő is a laborban. Az
egyetlen szembetűnő különbség az volt, hogy
ők vagy elérték a céljukat, vagy meghaltak.
Bár, ahogy jobban belegondolt, ez magára is
igaz volt. Az is lehet, hogy őket itt felejtette a
halál, csak játszott velük, és elnyújtotta a szen-
vedésüket.
Swen szuszogó kedvesére nézett. Fiatal éve-
iben bármit megadott volna egy hozzá hason-
lóért. Ha akadt is jelentkező, nem vette észre,
lekötötték a tanulmányai és az anyjával vívott
szüntelen csatározás. Miért ne élne a lehető-
séggel, ha már itt fekszik előtte, és láthatóan
évszázadok óta csak rá vár? Talán végre sike-
resnek és teljesnek érezhetné magát, nem pe-
dig egy tehetetlen vesztesnek, fajirtónak. Gewa
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
szemhéja megrebbent, szája kedves mosolyra
húzódott.
– Mi van, mit nézel? – kérdezte álmatagon,
hangjában cseppnyi neheztelés vagy számon-
kérés sem volt.
– Téged – válaszolta Swen, az ágyhoz lépett,
csókot lehelt a nő szájára, majd bebújt mellé a
paplan alá.
Tengernyi sóhaj és csók múltán, akár két ti-
nédzser, vigyorogva együtt készítettek reggelit.
Swen kente a kenyereket, míg Gewa paradicso-
mot, paprikát aprított a sajt és sonka mellé. Az
udvaron reggeliztek, élvezték a napsütést, és
semmiségekről csevegtek. Amikor végeztek,
Swen egyenesen a tárgyra tért:
– Megmutatod nekem, min ügyködött
Noel?
Gewa felállt, és maga után intette a férfit.
Beszálltak a ház túloldalán álló robokopterbe,
a hegycsúcs felé vették az irányt. A gerinc
vonalát elhagyva kibontakozott egy síkság,
aminek a közepén gigászi méretű űrhajó
pihent. Drónok rajokba verődve járták fá-
radhatatlan táncukat körülötte, felületét,
mint ezernyi szeplő, szerelőrobotok lepték
be. Swen elámult a látványtól. Megbabonáz-
va itta magába a monstrum kecses íveit. Az
űrhajó igazi mérete csak akkor realizálódott
benne, amikor a közvetlen közelében landol-
tak. A robokoptert négy személyre tervezték,
ennek ellenére olyan volt, mint muslinca egy
bálna mellett.
Swen követte Gewát a rámpán felfelé, ami
legalább négy sáv szélesen és száz méter hos�-
szan húzódott előtte. Amikor felértek, és szó-
hoz jutott a megilletődöttségtől, csupán egy
bagatell kérdésre futotta tőle:
– Hová készült vele?
– Egy közel negyven fényévre található
naphoz.
– Szemre túl kicsi, hogy az összes állatból
elférjen benne egy pár.
077-089-schlekmann.indd 87
– Ezernyi minta áll rendelkezésre a klóno-
záshoz.
– Igaz, és még élelemre sincs szükség. Hány
évig tart az út?
– Noel számításai szerint úgy 200 évig.
– Hosszú idő egy embernek.
– Az, de nem nekünk – nézett sokatmondó-
an Swen szemébe a nő.
– Azt akarod mondani, hagyjunk hátra
mindent a bizonytalanért?
– Mindig is ez volt a terv, de téged lekötött
a munkád, így egy idő után nem fárasztottunk
a részletekkel, úgysem jutottak hozzád el a
szavaink. Ami meg a bizonytalanságot illeti,
mutatok neked valamit a hídon, ami elűzi az
összes kételyed.
– Miről maradtam még le?
– Sok mindenről, de egy része közel sem be-
pótolhatatlan.
Swen aprót biccentett, mint aki nem akar
ezzel több időt vesztegetni. Továbbindultak.
A tágas raktérből a gerinc mentén végigfutó
folyosón haladtak végig, amiből további ajtók
nyíltak. Alig öt perc alatt elérték a hidat, ahol
egy android éppen a hajó utolsó ellenőrzését
futtatta.
– Mennyi még? – vetette oda Gewa.
– Negyvenhét óra – érkezett a válasz.
– Akkor lesz teljesen kész? – érdeklődött
Swen.
– Nem – fordult felé Gewa. – Ennyi idő múl-
va indulhatunk.
– Mármint a Földről?
– Igen.
– Mégis hová?
– Mondd, te figyelsz, amikor hozzád be-
szélek?
– Figyelek, de egy dolog beszélni róla, egy
másik megtenni.
– Ez gondot jelent számodra?
– Nem hagyhatom itt a munkám. Mi lesz az
emberiséggel?

87
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
– Mi lenne? A legrosszabb esetben kiha-
lunk, ami, lássuk be, nem tűnik olyan elru-
gaszkodottnak a tények ismeretében, de mint
említettem, addig még sok idő hátra van. Ha
minden kötél szakad, az utolsó ivarsejtek fel-
használása után beindul a klónozás. De nem
hiszem, hogy az utódaink ne találnának meg-
oldást, esetleg egy sejtosztódási tévedés során
nem ugrik vissza minden a helyére. Mindezek
ellenére úgy vélem, jobb nekik nélkülünk, régi
bútordarabok nélkül.
– De…
Gewa közelebb lépett, és mélyen Swen sze-
mébe nézett.
– Figyelj! Sokat beszélgettünk erről Noellel.
Az egész, ami történt, olyan, mintha a teremtés
visszafelé játszódna le. Megvolt a hét csapás, a
harmadik évezred derekán még a víz is elnyelte
részben a világot, holott Isten megígérte, hogy
soha többé nem tesz ilyet. Aztán ahogy fogy-
tunk, úgy nőt az élettartamunk. Már csak ket-
ten vagyunk. Fogalmunk sincs, meddig élünk.
Mi lenne, ha megpróbálnánk máshol? Nem is
olyan rég még azt mondtad, igazam van. Hát
itt az ideje, hogy új életet kezdj, kezdjünk, ahol
csak mi vagyunk, és ahogy mi, úgy ők is a
maguk útját járják. Hagyj magad mögött min-
dent, és kezdj új életet! Találj új célokat, mert ez
a mostani döglött.
– De minden ide köt…
– Csak emlékek, a jövőd azonban képlékeny.
Kutatni bárhol tudsz, már csak az a kérdés,
hogy velem tartasz-e.
Swen a nő arcát figyelte, próbálta megfejteni,
vajon csak a bolondját járatja vele, vagy komo-
lyan gondolt minden egyes szót. Hiába remény-
kedett, legbelül pontosan tudta a választ.
– Két nap. Ennyi időd van dönteni.
– Nem mehetsz el! – lehelte a szavakat.
– Miért ne mehetnék? Félek, már nincs, mi
itt tartson.
– Még én sem?
88
077-089-schlekmann.indd 88
– Évszázadokon át hűségesen vártalak. Sen-
kit sem engedtem magamhoz közel, még akkor
se, ha minden egyes porcikám gyengédségért
üvöltött. Az egész életed, életünk egy helyben
topogás. Itt a lehetőség, hogy változtassunk.
Bármily fájó, én megteszem. Már csak az a
kérdés, te miként döntesz?
– Szeretlek.
– Én is, de bármennyire is fáj, elhagylak.
Swen válaszolni akart, de Gewa a szájára
nyomta a mutatóujját.
– A szavak ideje lejárt, beszéljenek tovább
a tettek! Menj! Én két nap múlva, veled vagy
nélküled, felszállok.
Swen nagyot sóhajtott, tekintete elhomályo-
sult, majd összetörve gondolatai kereszttüzé-
ben, távozott.
Két nappal később Gewa a hídon az utolsó
teszteket futtatta a rendszeren. Hibák után
kutatott. Swen hangtalanul lépett a helyi-
ségbe, megállt mögötte, és óvatosan letette
a bőröndöt. Többször meg akart szólalni, de
nem tudta, mi illene a helyzethez. Végül jobb
ötlet híján csak megköszörülte a torkát. Gewa
testtartása megfeszült, az órájára pillantott,
aztán megfordult.
– Búcsúzni vagy itt, vagy megjött a jobbik
eszed? – Hangja akár a fagyos márvány.
– Azt mondtad, ismersz.
– Ismerlek, ahogy a csökönyösségedet is.
Swen széttárta a karját, mire Gewa egyet-
len lépéssel ott termett, és szorította kedvesét,
mintha hosszú idő óta először látná. Percekig
álltak így, aztán a férfi fülébe súgta:
– Mi győzött meg?
Swen felnevetett. A nő kérdőn tekintett rá.
– Az anyám.
– Az anyád? – csattant fel Gewa, és hátrébb
húzódott.
– Az anyám – biccentett a férfi. – Két napon
át hallgattam, hogy feladatom van, meg hogy
nem adhatom fel. Meguntam, és döntöttem.
2024. 04. 05. 1:07:21
 // SCHLEKMANN JÁNOS / KERINGŐ
– És?
– Hát, azóta nem hallottam. Szerintem
megsértődött. Indulhatnánk, nem szeretném,
ha feljutna.
– Biztos vagy benne?
– Még soha életemben nem voltam ennyire
biztos semmiben.
– Foglalj helyet, és csatold be magad! – in-
tett Gewa az egyik párnázott ülés felé. – El sem
hiszed, de pár perc múlva történelmet írunk,
amire talán senki sem fog emlékezni – magya-
rázta, miközben ő is elhelyezkedett.
A géptörzs kisvártatva megremegett, a ne-
hézkedési erő az ülésbe préselte őket. Lassan
távolodtak a Földtől, ami apránként öltött
kerekded formát mögöttük. Mindketten a
zssugorodó bolygó képét nézték.
– Hiányozni fog – bukott ki Swenből.
– Nekem is.
– Visszatérünk még?
– Nem hinném. Egy új időszámítás kezdő-
dik, aminek nem lehetünk a részesei.
– Kár.
– Már nem számít. Amúgy mi van a bő-
röndben, már ha nem titok?
– Kikelhetek?
– Persze. Innen egyenletesen gyorsítunk.
Swen kikecmergett az ülésből, és Gewához
vitte a táskát.
– Neked hoztam, nyisd ki!
A nő felpattintotta a zárakat, és felhajtotta
a tetőt. A saját kezével festett akvarellel nézett
farkasszemet, ami a házát és a környezetét áb-
rázolta a lemenő nap kíséretében. Gewa szemé-
be könnyek gyűltek.
– Van ott még valami.
Gewa felemelte a festményt, ami alatt ott
lapult Swen kezdetleges naplementéje. A nő
a férfi nyakába borult, és sírt. Percek múlva,
amikor a fájdalom apró cseppekként távozott
belőle, csak annyit sikerült kinyögnie:
– Köszönöm.
077-089-schlekmann.indd 89
– Nem tesz semmit. Gondoltam, ha az
agyadra mennék az úton, és kitennéd a szű-
römet, legalább legyen valami, ami emlékez-
tet rám.
– Hülye!
– Az vagyok. De árulj el valamit!
– Bármit.
– Otthagytál volna? – pillantott a labdányi
Föld képére.
Gewa megrázta a fürtjeit.
– Szentimentális bolond vagy.
– Tudom, ezért szeretsz. Azért lásd be, ha
maradunk, folytattad volna a munkád.
– Valószínűleg, de nem ígérhetem meg,
hogy itt nem fogok rágódni a problémán.
– Nem is kell. De itt véges a gépek kapa-
citása.
– Üzenet érkezett a Földről – szakította fél-
be a beszélgetést a hajó MI-je.
A páros értetlenül egymásra nézett. Szinte
egyszerre mondták:
– Otthagytunk valakit.
– Negatív – jött a válasz az MI-től. – A ku-
tatólabor befejezte az elemzést, és elküldte az
utolsó kísérlet eredményét.
Swen felélénkült, Gewa tekintetében félelem
csillogott. A férfi szólásra nyitotta a száját, de
kedvese láttán benne ragadtak a szavak. Min-
den erejét összeszedve kiadta az utasítást:
– Archiváld! Csak félúton férhessen bárki
hozzá.
– Biztos vagy benne? – kérdezte Gewa.
– Igen. A mi szempontunkból már mind-
egy. Ha sikerült, jó, ha nem, akkor is. Ez egy
igazi dilemma, ami egyszerre ad okot a bizako-
dásra és a bánkódásra, de amíg meg nem vizs-
gáljuk az igazságértékét, addig egyszerre lehet
mindkettő. Bizonytalan, akárcsak az emberi
kapcsolatok vagy az életünk utolsó órája.
Swen tartott egy lélegzetvételnyi szünetet,
majd mintegy mellékesen hozzátette:
– Reggelizzünk?
89
2024. 04. 05. 1:07:21
 // KULTÚRA / KÉPREGÉNY
MAGYAR RAJZOLÓK TARZAN
KÉPREGÉNYEI
H
AZÁNKBAN 1+5 képregény
készült Tarzan főszereplésével, egy
paródia és öt adaptáció.
A szocializmus évtizedeiben a majomem-
ber alakját valamiféle szent áhítat lengte kö-
rül. Habár mindenki ismerte a Tarzan-regé-
nyeket és -filmeket, az 1956/57-es „Kalandos
könyvek” első két kötete után csak 1986-ban
kezdte az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó közre-
adni a teljes sorozatot.
Elsőként egy paródiát érdemes megemlíte-
ni, melyet Cs. Horváth Tibor írt Tarzan vis�-
szatér címen, és a karikaturisták koronázat-
lan királya, Sajdik Ferenc rajzolt 1971-ben a
Magyar Ifjúság oldalaira.
Valóságos revelációként hatott, amikor már
1980/81-ben a Magyar Országos Állatvédő
Egyesület folyóirata, az Állatvilág (állatvédel-
mi és zoológiai magazin) címre hallgató havi
lap felkérésére Zórád Ernő, a Tabán festője vál-
lalkozott az első két történet (Tarzan, a dzsun-
gel fia és Tarzan visszatérése) megrajzolására.
Akkoriban a képregény-forgatókönyveket
általában a fent említett CsHT neve fémje-
90
090-095-kepregeny.indd 90
lezte, aki – ellentétben az általánosan elfo-
gadott műfaji kritériumokkal – az elsődleges
szerepet a szövegnek adta a képi megjelení-
tés hátrányára.
Ritka, hogy valaki egyszerre értsen a raj-
zolás és az írás mesterségéhez, de Zórádnak
– hál’ Isten – mindkét képesség megadatott.
1975-ben úgy döntött, maga fogja a képre-
gény-forgatókönyveit írni. Az elhatározást
tett, valamint 25 zseniálisan megírt és meg-
rajzolt képregény követte – köztük az említett
két, erősen zanzásított Tarzan-feldolgozás.
Zórád alapvetései után 1984/85-ben Hor-
váth Károly rajzolta meg a Tarzan az őser-
dőben című történetet, szintén az Állatvilág
megbízásából, amit a Tarzan és az aranyszőrű
oroszlán követett az 1986-os Állatvilág Kalen-
dáriumában. Horváth Károlyról csupán an�-
nyit tudunk, hogy a győri illetőségű grafikus
is részt vett az 1986-os, Kertész Sándor által
rendezett második püspökladányi képregény-
konferencián.
A következő Tarzan képregényre tíz évet
kellett várni. A Tarzan a kereszteslovagok kö-
zött a Füles 1986-os évkönyvében jelent meg
– a történet könyv alakban korábban Tarzan
az ismeretlen országban címen volt közismert.
A regény eredeti angol címe azonban a Tarzan,
Lord of the Jungle volt. A történetet a magyar
képregény atyamestere, Fazekas Attila rajzol-
ta, aki korábban az ILV Tarzan-sorozatának
néhány kötetét is illusztrálta. A képregényt Ga-
dácsi Tamás festette ki, amely ebben a formájá-
ban végre visszanyerte eredeti címét, a Tarzan,
a dzsungel urát.
Jó szórakozást a következő oldalakhoz!
Kiss Ferenc
2024. 04. 05. 1:07:00
 .
4.

91

090-095-kepregeny.indd 91 2024. 04. 05. 1:07:02

 // KULTÚRA / KÉPREGÉNY

92

090-095-kepregeny.indd 92 2024. 04. 05. 1:07:05

 93

090-095-kepregeny.indd 93 2024. 04. 05. 1:07:07

 // KULTÚRA / KÉPREGÉNY

94

090-095-kepregeny.indd 94 2024. 04. 05. 1:07:10

 95

090-095-kepregeny.indd 95 2024. 04. 05. 1:07:12

 // TUDOMÁNY / PLANETOLÓGIA
MENNYI IDŐ ALATT
KÖVESEDIK MEG A FA?
A
Z ARIZONA északkeleti részén
található Petrified Forest Nemzeti
Park egy lenyűgöző és festői erdő.
Azonban már nem élő erdő, az itt találha-
tó fák megkövesedtek. De mi is pontosan az
a megkövesedett fa? Hogyan képződik, és
mennyi idő az átalakulás?
Tudományosan fogalmazva lényegében
mineralizált fákról beszélünk. Ahhoz, hogy
a fa megkövesedjen, először is az szükséges,
hogy gyorsan eltemesse az iszap vagy a vulká-
ni hamu. Fontos, hogy még akkor, mielőtt bár-
milyen rothadás megindulhatna. Ez általában
valamilyen katasztrófa során történik, például
áradás vagy vulkánkitörés esetén. Ezután itt
kell eltöltenie háborítatlanul sok-sok időt.
Fontos, hogy a felső talajréteg különösen jól
tömörített legyen, ne jusson alá sem az oxigén,
sem az élőlények. Így a fa nem tud lebomlani.
Ha ezek a körülmények mind rendelkezésre
állnak, a szerves anyag megkövesedik.
A mineralizációnak nevezett folyamat
során ásványi anyagokban gazdag talajvíz
áramlik át az üledéken, így az elhalt fán is.
Annak szerves részeit idővel a víz ásványai
pótolják. A megkövesedett fa esetében ezek az
ásványok általában szilícium-dioxid, kalcit,
pirit vagy más szervetlen anyag, például opál.
96
096-097-dragako.indd 96
Bár megkövesedett fának nevezzük, való-
jában már régen nem fa, hanem olyan ásvá-
nyok sora, amelyek felváltották és felvették az
egykori fa megjelenését.
Kétféle mineralizációról beszélhetünk. Az
ásványi kicsapódásból a fa sejtszerkezetében,
vagy a fa sejtfalát valaha alkotó szerves anyag
ásványi pótlásából. Az előbbi folyamatot
permineralizációnak, míg az utóbbit egysze-
rűen helyettesítésnek nevezik. Leggyakrab-
ban mindkét jelenség egyszerre történik.
Mennyi idő alatt kövesedik meg a fa? Ez az
emberi időskálán mérve nagyon hosszú ideig
tarthat. A fa megkövesedéséhez szükséges pon-
tos idő a körülményektől függ – a fő szempont
az, hogy a talajvíz mennyire gazdag ásványi
anyagokban, például szilícium-dioxidban –, de
általában több százezertől több millió évig tart.
Időnként előfordul a faanyag elképesztően
gyors konzerválása. Például megkezdődött
kövesedés figyelhető meg melegforrásokba
esett fadaraboknál, így a Yellowstone Nem-
zeti Parkban kidőlt farönkök esetében. Ezek
évről évre jelentős ásványi lerakódásokat hal-
moznak fel fás szöveteikben.
KTM
2024. 04. 05. 1:06:46
 Évmilliók alkották.. Neked!

EGYEDI FORMATERVEZÉS HAZAI ÉS KÜLFÖLDI TRENDEK

ANNO 2008

www.fatumjewels.hu 1027 Bp., Csalogány u. 3/B tel.: 06 20 973 1866

096-097-dragako.indd 97 2024. 04. 05. 1:06:48

 GALAKTIKA
EGYRE NAGYOBB AZ
EMBERI AGY
Ha valaki azt mondja neked, hogy nagy fejed
van, talán vedd bóknak.
Egy tudóscsoport szerint az emberiség agya az
évek során láthatóan egyre nagyobb és nagyobb
lett. Feltételezik, hogy a nagyobb agy révén elke-
rülhető az öregedéssel együtt járó demencia.
A University of California Davis Health
égisze alatt egy nemzetközi kutatócsoport
jutott erre az eredményre, miután tanulmá-
nyozta az 1930-astól az 1970-es évekig szüle-
tett emberek MRI-jeit.
A kutatók azt találták, hogy az 1970-es évek
csecsemőinek csaknem 15 százalékkal na-
gyobb agyfelülete és 6,6 százalékkal nagyobb
agytérfogata volt, mint az 1930-as évek babá-
inak. A tudósok az adatokat egy hosszú ideig
tartó, 1948-ban indult egészségügyi felmérés-
ből vették át. 3226 alany leleteit elemezték..
Az agy térfogatának és felületének növeke-
dése mellett a kutatók azt is látták, hogy az
agy memóriával és tanulással kapcsolatos ré-
szei is megnőttek.
Az nem világos, hogy a nagyobb agy intel-
ligensebbé tesz-e bennünket. A kutatók azon-
ban úgy vélik, hogy a nagy agy előnyt jelenthet,
mert összefügghet az agy egészségével. Noha
az Alzheimer-kórban szenvedő betegek száma
nőtt, ahogy egyre többen érik meg az öregkort,
az újonnan diagnosztizált emberek százalékos
aránya évtizedenként csökkent.
98
098-112-hawthorne.indd 98
E
GY HŰVÖS októberi estén – a
hónap utolsó, az évszakhoz képest
szokatlanul hűvös napján – elhatá-
roztam, hogy végre felkeresem Keningale
barátomat. Mivel festőművész volt (ráadásul
amatőr zenész és költő is), épített a házához
egy nagyon kellemes műtermet, ahol estén-
ként előszeretettel időzött. Ha a kinti hőmér-
séklet indokolta, a bekészített száraz fahasá-
bokból begyújtott a műterem barlangszerű
kandallójába, amely az Erzsébet kori kas-
télyok hatalmas építményeit utánozta. Úgy
gondoltam, jó lenne pipázgatva beszélgetni a
lobogó tűz mellett.
Már nagyon régen nem beszéltem vele –
tulajdonképpen azóta, hogy Keningale (a
barátainak egyszerűen csak Ken) visszatért
európai utazásáról. Az induláskor azt mond-
ta, „tanulmányi célokból” utazik külföldre,
amit persze mindannyian megmosolyog-
tunk, hiszen Ken bármi mással szívesebben
foglalkozott, mint a tanulással. Élénk tem-
peramentumú, pezsgő társasági életet élő
fiatalember volt, egy ragyogó és sokoldalú
elme, évi tizenötezer dolláros jövedelemmel.
Szeretett énekelni, színészkedni, verselni
és nagyon ügyesen festett: annak ellenére,
hogy soha nem kapott rendszeres művésze-
ti képzést, néhány portréja elképesztően jól
sikerült. Vonzó férfi volt, magas és arányos
testalkatú, aktív, egészséges életmóddal, fel-
tűnően finom vonalú szemöldökkel és nagy,
kristálytiszta szemekkel. Nem lepődtünk
meg, hogy Európába utazott. Mivel biztosra
vettük, hogy beleveti magát a szórakozásba,
nem is számítottunk gyors visszatérésére.
Az a fajta ember volt, akinek tetszik Euró-
pa. Távozása után néhány hónappal eljutott
hozzánk a pletyka, hogy eljegyzett egy csinos
és gazdag New York-i lányt, akivel még Lon-
donban ismerkedett meg. Mindössze ennyit
tudtunk róla, amikor nem sokkal később a
2024. 04. 05. 1:06:20
 // JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
JULIAN HAWTHORNE
KEN TITKA
legnagyobb megdöbbenésünkre felbukkant
a Fift h Avenue-n. Mindenki tudni akarta,
miért tért vissza ilyen hamar az Óvilágból,
de nem adott választ. Az állítólagos eljegyzé-
sére vonatkozó kérdezősködést határozottan
elutasította. Mint mondta, ez nem megen-
gedett beszédtéma nála. Úgy véltük, a hölgy
cserben hagyhatta Kent, aztán nem sokkal
később ő is hazatért New Yorkba, és bár bő-
ven lett volna alkalma rá, a mai napig sem
ment férjhez.
Akármi is történt, hamarosan észrevet-
tük, hogy Ken már nem az a gondtalan és
vidám fickó, akit korábban annyira kedvel-
tünk. Komor, rosszkedvű és társaságkerülő
lett, még a legközelebbi barátai társaságában
is szótlanná, már-már szalonképtelenné vált.
Nyilvánvalóan történt vele valami. Vagy el-
követett valamit. De mit? Gyilkosságot? Vagy
nihilista lett? Esetleg a sikertelen szerelem
állhatott a dolog hátterében? Néhányan úgy
098-112-hawthorne.indd 99
GALAKTIKA
IGEN, ABSZURDNAK ÉS
LEHETETLENNEK TŰNIK,
DE IGAZAT MONDOK. EZ
A BENDZSÓ, AMELYET TA-
VALY KÉSZÍTETTEK, MÁR
A TIZENHATODIK SZÁ-
ZADBAN IS LÉTEZETT, ÉS
AZÓTA RÁGJA AZ IDŐ.
vélték, a komorsága csak átmeneti állapot, és
hamarosan elmúlik majd, de sajnos a hangu-
lata nem javult, sőt, ha lehet, még sötétebb
lett. Már attól tartottunk, hogy egy napon
végzetes dolog történik.
Néhányszor összefutottam vele a klubban,
az operában vagy az utcán, de nem adódott
alkalmam beszédbe elegyedni vele. Mivel ko-
rábban közeli barátok voltunk, nem tudtam
elképzelni, hogy elutasítaná baráti közeledé-
semet. A megváltozott állapotáról szóló hí-
resztelések miatt nemcsak örömmel vártam
az esti találkozást, hanem kíváncsisággal
vegyes izgalommal is. A háza mintegy két-
három mérföldnyire állt New York zsúfolt
központjától, így amíg a tiszta alkonyatban
sétáltam, alaposan átgondoltam mindazt,
amit Kenről tudtam, és amit a jelleméről sej-
tettem. Vajon nem volt korábban is valami
furcsa a természetében? Valami mélyen leg-
belül, állati ösztönök által féken tartva? Vala-

99
2024. 04. 05. 1:06:21
 GALAKTIKA
// JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
mi különös, valami egyedi, ami alkalmas kö-
rülmények esetén képes kifejlődni? De mivé?
Miközben ezeken a kérdéseken rágódtam,
megérkeztem a házához. Megkönnyebbül-
tem, amikor a következő pillanatban szívé-
lyesen megrázta a kezemet, és olyan hangon
üdvözölt, amelyből azonnal tudtam, hogy
őszintén örül a jelenlétemnek. A műterembe
kísért, elvette a kalapomat és a sétapálcámat,
majd a vállamra tette a kezét.
– Örülök, hogy eljöttél – ismételgette kü-
lönös komolysággal. – Örülök, hogy eljöttél,
és magam mellett tudhatlak. Ráadásul éppen
ma este…
– Miért, a mai este olyan különleges?
– Nem számít… Az is jó, hogy nem szóltál
előre. A költő szavait elferdítve azt mondom,
most jól jött a felkészületlenség.1 Mert most,
hogy itt vagy, ihatunk egy pohár whiskyt, és
dohányozhatunk. Ha egyedül lennék, csak
egy újabb félelmetes éjszaka várna rám.
– Ugyan! Egy ilyen fényűző rejtekben? –
mutattam a meleg kandallóra, az alacsony,
kényelmes székekre és a szoba pazar beren-
dezésére. – Itt még egy elítélt gyilkos is jól
érezné magát.
– Az lehet, csakhogy én nem vagyok
az. De hogyan felejthetted el a mai napot?
Halloween éjszakája van, amikor a hagyo-
mány szerint a halottak felkelnek és járkál-
nak, amikor a tündérek, koboldok, kísértetek
sokkal nagyobb szabadsággal és hatalommal
rendelkeznek az emberek felett, mint az év
bármely más napján. Látszik, hogy még so-
sem jártál Írországban.
– Eddig azt sem tudtam, hogy te jártál ott.
– Igen, én jártam Írországban… Igen…
Ken nagyot sóhajtott, néhány pillanatra
elmerengett, de hamarosan megrázta magát,
és a szoba egyik sarkában lévő szekrényhez
sietett az italokért és a dohányért. Amíg elő-
készült, körbesétáltam a műteremben, és
100
098-112-hawthorne.indd 100
megcsodáltam a szépséges, groteszk vagy ér-
dekes műtárgyait. Ken jó gyűjtő volt, kiváló
ízléssel és megfelelő anyagi eszközökkel, így
sok csodálatos, tanulmányozásra érdemes
tárgyban gyönyörködhettem. Mégis más kel-
tette fel a figyelmemet: néhány újnak tűnő,
női fejet ábrázoló olajfestmény, amelyeket –
eldugott helyzetükből ítélve – nem kiállításra
szántak. Három vagy négy ilyen tanulmány-
fejet láttam, mind ugyanazt a nőt ábrázolta,
de különböző helyzetekben és öltözékben. Az
egyiken az arcot sötét csuklya fedte, amely
beárnyékolta és sejtelmesen elrejtette a nő
vonásait. Egy másikon úgy tűnt, mintha rá-
csos ablakon átszűrődő holdfény vetülne az
arcára. A következőn a nő gyönyörű estélyi
ruhában ült egy hintóban, a hajában, az ülé-
sen és hófehér keblén drágakövek ragyogtak.
Az arckifejezései éppúgy változtak, mint a
pózai: hol szemérmes tolakodás, hol finom,
hívogató pillantás, hol lángoló szenvedély,
hol pedig tündérszerű, megfoghatatlan gúny
tükröződött a vonásain. Akármelyik tanul-
mányt néztem, döbbenetes varázserővel ha-
tott rám: nem csak a nő elképesztő szépsége
fogott meg, hanem a festő tehetsége is.
– Külföldön találtad ezt a modellt? – mu-
tattam a festményekre. – Úgy látom, nagy
hatást gyakorolt rád. Nem csodálom…
Ken éppen puncsot kevert, így nem vette
észre a mozdulatomat, de most felkapta a
fejét.
– Nem akarom, hogy mások is lássák azo-
kat a képeket. Nem tetszenek, és meg is fogom
semmisíteni mindet, de nem bírtam ki, hogy
le ne fessem néhányszor… Mit is kérdeztél?
Hogy külföldön? Igen… Vagyis inkább nem.
Itt készültek. Az elmúlt hat hétben.
– Akár elégedett vagy velük, akár nem,
ezek a valaha készült legjobb festményeid.
– Hagyjuk. Inkább azt mondd meg, mit
gondolsz az italról. A legjobb helyre megy,
2024. 04. 05. 1:06:21
 // JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
hiszen neked köszönheti a létrejöttét. Egye-
dül nem szoktam inni, azok a portrék pedig
nem nyújtanak igazi társaságot. Bár ma éjjel
akár le is jöhet a vászonról és beülhet a ka-
rosszékedbe… – Értetlenkedő tekintetemet
látva Ken felnevetett. – Tudod, Halloween
éjszakája van, amikor bármi megtörténhet,
feltéve, hogy elég furcsa. Nos, akkor igyunk
magunkra!
Mindketten nagyot kortyoltunk a füstös,
aromás italból, és elismerő csettintéssel tet-
tük le a poharakat. A puncs kifogástalan volt.
Ken kinyitott egy doboz szivart, és leteleped-
tünk a kandalló elé.
– Már csak egy kis zene kellene… – je-
gyeztem meg rövid csend után. – Ken, meg-
van még a bendzsó, amit az indulásod előtt
adtam neked?
Olyan sokáig hallgatott, hogy azt hittem,
nem hallotta a kérdésemet.
– Megvan – mondta végül. – De soha töb-
bé nem fog zenélni.
– Eltört? Nem lehet megjavítani? Olyan
szép hangszer volt.
– Nem tört el, de nem javítható. Mindjárt
magad is meglátod.
Miközben beszélt, felállt, és komótosan
a műterem távoli részébe sétált. Kinyitott
egy fekete tölgyfa ládát, óvatosan kivett
belőle egy fakósárga selyembe csomagolt,
hosszú tárgyat, és átnyújtotta. Amikor ki-
bontottam, egy olyan valami bukkant elő,
ami egykor valóban egy bendzsó lehetett,
de most már alig hasonlított rá. Első pillan-
tásra is rendkívül réginek látszott. A nya-
kát likacsosra rágták a férgek, és porzott a
száraz rothadástól. Az elülső pergamentető
fonnyadtan lógó foszlányait zöld penész bo-
rította. A tömör ezüstből készült leszorító
karika annyira megfeketedett és megfa-
kult, hogy úgy nézett ki, mint a rothadó vas.
A húrok hiányoztak, a hangolócsavarok lö-
098-112-hawthorne.indd 101
GALAKTIKA
työgtek porladó foglalatukban. A tárgy ös�-
szességében úgy nézett ki, mint egy özön-
víz előtt készített hangszer, amit valaki Noé
bárkájának fedélzetén felejtett.
– Ez aztán a különös ereklye! – mondtam.
– Hol bukkantál rá? Nem is sejtettem, hogy
a bendzsót ilyen régen találták fel. Legalább
kétszáz éves, de lehet, hogy még régebbi.
Ken komoran elmosolyodott.
– Pontosan. Legalább kétszáz éves, és
mégis ugyanaz a bendzsó, amit egy évvel ez-
előtt adtál nekem.
– Ugyan – mosolyodtam el –, hiszen azt az
én megrendelésemre készítették, kifejezetten
azzal a céllal, hogy neked ajándékozzam.
– Tudom. De azóta eltelt kétszáz év. Igen,
abszurdnak és lehetetlennek tűnik, de igazat
mondok. Ez a bendzsó, amelyet tavaly ké-
szítettek, már a tizenhatodik században is
létezett, és azóta rágja az idő. Várj csak! Adj
egy percet, és meggyőzlek! Emlékszel, hogy
az ezüstkarikába belevésték a nevünket és a
dátumot?
– Igen, és ott volt a saját jelem is.
– Úgy van – mondta Ken, és a sárga se-
lyemkendő egyik sarkával megdörzsölte a
karika egy részét. – Nézd meg!
Elvettem a törékeny hangszert, és alapo-
san megvizsgáltam a megdörzsölt foltot. Hi-
hetetlen, de ott voltak a nevek és a dátum is,
pontosan úgy, ahogy a vésnöktől kértem. És
a jelem is előbukkant, amit még saját magam
véstem az ezüstbe alig másfél évvel ezelőtt.
Miután meggyőződtem róla, hogy nincs té-
vedés, a térdemre fektettem a bendzsót, és
hitetlenkedve néztem barátomra. Ken zord
nyugalommal szivarozott, tekintetét a lángo-
ló fahasábokra szegezte.
– Bevallom, nem értem… – mondtam.
– Ugyan már, ez valami vicc? Vagy talál-
tál valamilyen módszert, és néhány hónap
alatt évszázadok bomlását tudod előidézni

101
2024. 04. 05. 1:06:21
 GALAKTIKA
// JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
egy szerencsétlen bendzsó testén? De mi-
ért? Hallottam már olyan szerekről, amelyek
ellensúlyozzák az idő hatását, de akkor a
tied éppen fordítva működik, nem? Az idő
a szokásos sebességének kétszázszorosával
száguld előre egy adott helyen, míg máshol a
szokásos tempóban telik? Tárd fel a titkodat,
varázsló! Komolyan, Ken, hogyan fordulhat
elő ilyesmi?
– Pontosan annyit tudok, mint te – hang-
zott a válasz. – Vagy mindketten megőrül-
tünk az egész világgal együtt, vagy pedig
olyan különös csoda történt, amilyen csak a
mesékben van. Lássuk, hogyan is magyaráz-
zam meg? Van az a mondás – vagy közös ta-
pasztalat, ha jobban tetszik –, hogy bizonyos
próbatételek vagy nagy horderejű események
alkalmával éveket élhetünk meg egyetlen pil-
lanat alatt. De ez szellemi tapasztalat, nem fi-
zikai, és csak az emberekre vonatkozik, nem
pedig a tudattal nem rendelkező fa- és fém-
tárgyakra. Úgy véled, hogy valami trükkről
vagy szemfényvesztésről lenne szó? Ha így
van, nem tudom a titkát. Nem ismerek olyan
készüléket, ami egy faszerkezetet néhány hó-
nap vagy néhány év alatt ilyen állapotba tud
hozni. Ráadásul nem is néhány év vagy né-
hány hónap alatt történt, hiszen kereken egy
évvel ezelőtt, ebben az órában ez a bendzsó
ugyanolyan ép volt, mint amikor elhagyta a
készítője kezét, mígnem aztán huszonnégy
órával később – és hidd el, igazat mondok –
olyan lett, mint amilyennek most látod.
Ken meghökkentő kijelentéséből higgadt-
ság és komolyság áradt, nyilvánvalóan őszin-
tén elhitte, amit mondott. Nem tudtam, mit
gondoljak. Lehet, hogy a barátom meghib-
bant, de nem láttam rajta az elmebaj tünete-
it, ráadásul ott volt előttem a bendzsó. Egy
néma, megcáfolhatatlan tanú. Minél többet
töprengtem a dolgon, annál elképzelhetetle-
nebbnek tűnt. Kétszáz év és huszonnégy óra
102
098-112-hawthorne.indd 102
– ezek voltak az egyenlet előfeltételei. Ken és
a bendzsó megerősítették, hogy az egyenletet
felállították, de minden e világi tudás és ta-
pasztalat azt állította, hogy ez lehetetlen. Ak-
kor mégis mi a magyarázat? Mi az idő? Mi az
élet? Éreztem, hogy máris kételkedni kezdek
a valóságban. Tehát Ken is ezen a rejtélyen
töprengett a hazatérése óta. Nem csoda, hogy
megváltozott. De még nagyobb csoda, hogy
nem őrült meg.
– Elmondanád az egész történetet? – tet-
tem fel végül a kérdést.
Ken nagyot kortyolt a whiskyből, aztán
elgondolkodva megsimította sűrű, barna
szakállát.
– Eddig még senkinek sem mondtam el –
kezdte –, és az igazat megvallva, soha nem
is akartam beszélni minderről. De megpró-
bálom elmondani, mi történt. Te mindenki
másnál jobban ismersz, talán hiszel majd
nekem. Én pedig felszabadulok valamen�-
nyire a nyomás alól. Mert őszintén mondom,
borzasztó terhet cipelek, és eddig egyedül
küzdöttem vele.
Ken minden további bevezetés nélkül be-
levágott a történetbe. Mellékesen megjegy-
zem, hogy mindig is kitűnő elbeszélő volt.
Hangjában különféle árnyalatokat használt,
vidám vagy éppen szomorú kijelentései han-
gulatát tökéletesen tudta fokozni egy-egy
elnyújtott szótaggal. Az arcán hol humoros,
hol ünnepélyes kifejezések jelentek meg, a
szeme alakja és színe csodálatosan alkalmaz-
kodott a mondataiban megbúvó különböző
érzelmekhez. A szomorú részeknél tekintete
komollyá és fátyolossá vált, míg a titokzatos
szakaszoknál kétkedő, melankolikus, fürké-
sző pillantása ellenállhatatlanul felcsigázta
a hallgató képzeletét. Mivel a története túl-
ságosan érdekelt, akkor nem vettem észre
ezeket az apró jeleket, de kétségtelenül nagy
hatást gyakoroltak rám.
2024. 04. 05. 1:06:21
 // JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
– Bizonyára emlékszel, hogy New York-
ból indultam el az Inman Line gőzhajóján –
kezdte Ken. – Le Havre-ban szálltam partra.
Elindultam a szokásos európai körútra, az-
tán júliusban, az utazási szezon csúcspont-
ján értem Londonba, ahol jó ismeretségeket
kötöttem, számos kellemes és híres emberrel
találkoztam. Többek között egy fiatal hölg�-
gyel, egy honfitársammal – tudod, kire gon-
dolok –, aki nagyon megtetszett, és még mi-
előtt a családja elhagyta volna Londont, el is
jegyeztük egymást. Egyelőre azonban itt el is
váltunk, mert ők éppen akkor indultak Eu-
rópa felfedezésére, én pedig Észak-Angliát és
Írországot akartam felderíteni. Október else-
jén értem Dublinba, és az országot keresztül-
kasul bejárva, körülbelül két héttel később
Cork megyében találtam magam.
Ez a vidék a legcsodálatosabb táj, amelyen
emberi szem valaha is megpihent. Érthetet-
len módon a turisták alig ismerik, holott sok
más, kevésbé szép helyen csak úgy tolon-
ganak. Magányos vidék ez: barangolásaim
során egyetlen magamfajta idegennel sem
találkoztam – és őslakossal is alig. Hihetet-
lennek tűnik, hogy egy ilyen gyönyörű táj
ennyire elhagyatott lehet. Nagyjából tíz ír
mérföldenként az ember néhány egyszobás
házikóra bukkan, de ezek közül is soknak
hiányzik a teteje, a falai pedig romokban he-
vernek. A néhány helybéli lakos barátságos és
vendégszerető – különösen, ha meghallják,
hogy az idegen abból a földi mennyország-
ból érkezett, ahová a legtöbb ősük és roko-
nuk már elhajózott. Első látásra egyszerűnek
és primitívnek tűnnek, de valójában csak
annyira furcsák és érthetetlenek, mint bár-
melyik másik népcsoport a világon. Ugyan-
olyan babonásak és ugyanannyira hisznek
a csodákban, tündérekben, varázslókban
és előjelekben, mint azok az őseik, akiknek
még Szent Patrik prédikált. Ugyanakkor ra-
098-112-hawthorne.indd 103
GALAKTIKA
vaszak, szkeptikusok, okosak és megrögzött
hazudozók. Utazásaim során még nem talál-
koztam ilyen érdekes néppel, egyetlen másik
iránt sem éreztem ennyi kíváncsiságot, ér-
deklődést, figyelmet és ellenszenvet.
Utam során egy tengerparti helyre értem.
Nem részletezem tovább, de elmondom, hogy
nem messze van Ballymacheentől, a déli par-
ton. Láttam Velencét és Nápolyt, végigmen-
tem a corniche-okon2, egy hónapot töltöttem
a mi csodálatos Mount Desertünkben, de azt
mondom, mindezek együttvéve sem olyan
szépek, mint ez a mély, ezüstös színekben
tündöklő, magas hegyek közé szorult ősi ki-
kötőváros. Ahogy a környező, fekete szikla-
fokokról lefutnak a lankák, és vaslábukat az
átlátszó, kék tengerbe vetik… Ősrégi hely,
korszakokon átívelő történelemmel… Vala-
ha talán két-háromezer lakosa is lehetett, ma
alig öt-hatszázan lakják. A házak fele omla-
dozik vagy eltűnt már, a megmaradtak közül
is sok üresen áll. Az emberek szegények, leg-
többjük nyomorban él, mezítláb, fedetlen fő-
vel járkálnak, az asszonyok furcsa fekete vagy
sötétkék köpenyben, a férfiak olyan különös
öltözékben, amilyet csak egy ír tud összehoz-
ni, a gyerekek félmeztelenül szaladgálnak.
A megfelelő öltözetű emberek vagy szerzete-
sek, vagy papok, esetleg az erődöt őrző kato-
nák. Ugyanis van ott egy erőd, egy korábbi,
hatalmas vár romjain áll, amelyet talán még
Eduárd, a Fekete Herceg3 uralkodása idején
vagy még korábban építhettek. Mohával be-
nőtt falaira ágyúkat telepítettek, és időnként
egy-két gyakorló lövést adnak le a kikötő túl-
só oldalán meredő sziklafalra. A helyőrség
mindössze tucatnyi katonából, három-négy
tisztből és altisztből áll. Azt hiszem, időnként
leváltják őket, de azok, akikkel találkoztam,
szinte már őslakosoknak tűntek.
Mivel a városban mindössze egyetlen ap-
rócska fogadó volt, megszálltam a csodálatos,

103
2024. 04. 05. 1:06:22
 GALAKTIKA
// JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
régi épületben. A csupán ötször három méte-
res étkező kandallópárkánya felett I. György4
festménye lógott (gondosan lelakkozták,
hogy épségben megmaradjon). A második
estén vacsora után bejött egy fiatalember – a
fogadóban természetesen a helyiek is étkez-
hettek –, és kenyeret, sajtot rendelt, valamint
egy üveg dublini stoutot5. Beszélgetésbe ele-
gyedtünk, és kiderült, hogy az erőd egyik
tisztje. O’Connor hadnagy az ír katona min-
tapéldánya volt. Miután elmondott mindent
a városról, a környező vidékről, a barátairól
és önmagáról, jelezte, hogy ő is szívesen hal-
lana bármilyen történetet, amit érdemesnek
tartok előadni. Örömmel próbáltam verseny-
re kelni az őszinteségével.
Jól összebarátkoztunk, miután megittunk
fél liter Kinahan whiskyt, s a hadnagy igen
elismerően nyilatkozott a honfitársaimról, a
hazámról és a szivarjaimról. Amikor távoz-
nia kellett, a ragyogó holdfényben elkísértem
egészen az erőd bejáratáig, ahol elbúcsúztam
tőle, és megígértem, hogy másnap eljövök
megismerkedni a cimboráival.
„Kedves barátom, vigyázz a visszaúton!”
– kiáltott utánam, amint hazafelé vettem
az irányt. „Hidd el, az a temető kísérteties
hely… Ott hamarabb találkozhatsz a fekete
nővel, mint bárhol máshol!”
Az erőd alatti domboldalon kialakított
temető valóban elhagyatottnak tűnt: a har-
minc-negyven durván faragott sírkőből alig
104
098-112-hawthorne.indd 104
néhány állt a helyén, a többi régen kidőlt és
szétporladt, nem tűntek többnek, mint sza-
bálytalan, természetes kiemelkedéseknek.
Nem tudtam, ki lehet az a fekete nő, de nem
is maradtam, hogy utánanézzek. Nem a kí-
sértetektől tartottam, hanem a meredélyen
lefelé kanyargó ösvénytől, helyenként ugyan-
is nagyon elkeskenyedett, nem is beszélve a
mélyben csordogáló patak felett átívelő ros-
katag hídról. Szerencsére minden baj nélkül
elértem a fogadót.
Másnap újra felmásztam az erődbe és
nem bántam meg: barátságos közeledése-
met nagy örömmel fogadták. A legnagyobb
sikert talán a magammal vitt bendzsómnak
köszönhettem: a hangszer újdonsága azon-
nal népszerűvé tett a rögtönzött közönség
soraiban. O’Connor hadnagyon kívül a tár-
saság egyik vezéregyénisége Molloy őrnagy
volt, az erőd parancsnoka, egy szikár és
inas öreg harcos, olyan arccal, mint a nap-
lemente. A másik hangadó a sebészorvos,
dr. Dudeen volt, egy hórihorgas, remek hu-
morú lángelme, aki olyan gazdag anekdo-
takinccsel és hagyományőrző tudással ren-
delkezett, amelyhez hasonlóval azóta sem
találkoztam. Jól éreztük magunkat, és ez
még csak az előfutára volt a sok-sok együtt
töltött kellemes estének. Az október olyan
gyorsan elszállt, kénytelen voltam emlé-
keztetni magam arra, hogy Európát szeret-
ném bejárni, nem pedig Írországban lete-
2024. 04. 05. 1:06:22
 // JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
lepedni. Az őrnagy, a sebész és a hadnagy
hevesen ellenezték tervezett távozásomat,
de mivel nem tudtak meggyőzni, búcsúva-
csorát rendeztek Halloween éjszakájára.
Bárcsak ott lehettél volna azon az estén!
Megtapasztalhattad volna az ír barátság
esszenciáját! Dr. Dudeen sziporkázott a tör-
téneteivel, az őrnagy derűje Lever6 legjobb
regényeinek főhőseit is lepipálta, a had-
nagyból pedig csak úgy áradt a szívből jövő
jókedv, vidáman csevegett és szentimentális
elragadtatással énekelt a környék szemre-
való lányairól. A bendzsóm úgy szólt, mint
még soha, a többiek olyan lágy dúdolással
csatlakoztak a kórushoz, amilyet csak Íror-
szágban hallhatsz. Dr. Dudeen szórakoztató
történetei közül az egyik Querini Kernről
és feleségéről, Ethelind Fiongualáról szólt,
akinek a neve „fehér vállút” jelent. A hölgyet
eredetileg egy bizonyos O’Connor jegyezte el
(itt a hadnagy nagyot csettintett a nyelvével),
a nászéjszakájukon azonban a lányt elrabolta
egy csapatnyi vámpír, akik abban az időben
Írország legnagyobb bajkeverőinek számítot-
tak. Mivel meg akarták enni a lányt, elcipel-
ték az eszméletlen testet a tervezett lakoma
helyszínére, de váratlanul összetalálkoztak a
kacsavadászatra induló Kernnel, aki azonnal
tüzet nyitott rájuk. A vámpírok elmenekül-
tek, Kern pedig a házába vitte a gyönyörű, de
még mindig eszméletlen lányt.
„Mr. Keningale – jegyezte meg dr. Dudeen,
miközben kiverte a hamut pipájából –, idefe-
lé jövet ön is elhaladt Kern háza mellett. Az
alsó szintjén egy sötétbe burkolódzó, boltíves
ajtót láthat, az emeleten pedig egy hatalmas,
oszloppal tagolt sarokablakot, amely egészen
kilóg az utca fölé… Emlékszik?”
„Hagyjuk már azt a házat, kedves
Dudeen!” – szakította félbe a hadnagy. „Ta-
lán nem hiszi, de mindannyian nagyon sze-
retnénk már tudni, mi történt az édes kis
098-112-hawthorne.indd 105
GALAKTIKA
Miss Fiongualával. Isten legyen jó hozzá,
tehát Kern épp azon volt, hogy biztonságban
feljuttassa az emeletre…”
„Majd én befejezem, O’Connor!” – pattant
fel az őrnagy. A poharában lévő whisky ki-
löttyent a mozdulattól. „Ezt a kérdést csak
általános elvek alapján lehet megoldani. Egy-
kori parancsnokomat, O’Halloran ezredest
egyszer megkérdezték, mit tett volna a wa-
terlooi csatában, ha ő lett volna Wellington7,
és a poroszok nem bukkannak fel az utolsó
pillanatban. »Hitemre,« kezdte O’Halloran
ezredes, »azt mondom nektek…«”
„Ugyan, őrnagy úr, hát miért szakítja fél-
be a doktor elbeszélését? Mr. Keningale pedig
üres pohárral hallgassa, amíg ön… Az Úr ir-
galmazzon nekünk, elfogyott a whisky!”
A döbbenetes felfedezés miatti kavarodás-
ban az orvos története befejezetlen maradt,
és mielőtt még rákérdezhettem volna, az este
már annyira előrehaladt, hogy kénytelen
voltam hazaindulni. Eltartott egy darabig,
mire a döntésemet felfogták, de még tovább
tartott, amíg végrehajtották, így aztán már
éjfél is elmúlt, mire kiléptem az erőd ka-
puján. Megálltam a hűvös, tiszta levegőn, a
fülemben még ott csengtek kedves barátaim
búcsúszavai.
Ahhoz képest, hogy meglehetősen sokat
ittunk az este folyamán, egész jó állapotban
voltam, ezért inkább az út egyenetlenségé-
nek, mintsem a whisky selymes mámorának
tulajdonítottam, hogy néhány lépés után
megbotlottam és elestem. Miközben feltá-
pászkodtam, nevetést hallottam. Azt hittem,
a kapuban álló hadnagy kacag a balesetemen,
de amikor körülnéztem, láttam, hogy a kapu
már zárva van, és egy lélek sincs a közelben.
A nevetés ráadásul egyre közelebbről hallat-
szott, és inkább női hangnak tűnt. Úgy vél-
tem, csakis érzékcsalódásról lehet szó: vagy a
képzeletem játszott velem, vagy több az igaz-

105
2024. 04. 05. 1:06:22
 GALAKTIKA
// JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
ság és kevesebb a költészet a Halloween ha-
gyományában, a testetlen szellemek karne-
váljában. Akkor nem jutott eszembe, hogy a
babonás írek a botlást rossz előjelnek tartják,
de ha eszembe is jutott volna, csak nevettem
volna rajta. Mindenesetre nem esett semmi
bajom, így folytattam az utamat.
Furcsa módon nehezen találtam meg a
lefelé vezető utat, vagy még pontosabban: az
út, amelyen haladtam, ismeretlennek tűnt.
Meg mertem volna esküdni rá (ha nem tud-
tam volna az ellenkezőjét), hogy még sosem
jártam erre. Bár a hold felkelt már, sejtelmes
fényét eltakarták a felhők, sem a közvetlen
környezetem, sem a környék általános képe
nem tűnt ismerősnek. Sötét, néma hegyol-
dalak emelkedtek mindkét oldalon, az út
pedig úgy lejtett lefelé, mintha egyenesen a
föld gyomrába vezetne. Különös neszeket
hallottam, néha úgy tűnt, mintha mormogó
hangok és titokzatos suttogások közepette
járnék, a hegyek hágói között folyamatosan
vad, halk nevetés visszhangzott. A szűk nyi-
ladékokon és sötét hasadékokon keresztül
felszisszenő hidegebb légáramlatok könnyű
ujjakként cirógatták az arcomat. Aggodalom
és bizonytalanság uralkodott el rajtam, bár
ennek nem volt semmi kézzelfogható oka
– hacsak az nem, hogy túl későre járt. Az
eltévedtek érthetetlen késztetésével megsza-
poráztam lépteimet, és sűrűn pillantottam
hátra a vállam fölött, mert úgy éreztem, kö-
vetnek. Egyetlen élőlényt sem láttam. Ahogy
a hold egyre magasabbra emelkedett, az ég-
bolton gomolygó felhők homályos árnyéko-
kat vetettek a mezítelen völgyre. Néhányuk
óriási emberi alakokra emlékeztetett.
Nem tudom, mennyi ideje tarthattam le-
felé, amikor hirtelen egy temetőhöz értem.
Egy domboldalon terült el, nem vette körül
kerítés, sem semmi olyasmi, ami megvéd-
hette volna a behatolóktól. Volt valami a hely
106
098-112-hawthorne.indd 106
megjelenésében, ami miatt úgy éreztem,
jártam már errefelé. Először azt hittem, ez
ugyanaz a temető, amely mellett gyakran el-
haladtam az erőd felé vezető utamon, csak-
hogy az mindössze néhány száz méternyire
volt a csúcstól, én pedig már jóval lejjebb jár-
tam. Ahogy közelebb értem, azt is észrevet-
tem, hogy a sírkövek sem tűnnek olyan régi-
nek és porladtnak, mint a másikban. De ami
leginkább felkeltette a figyelmemet, az egy
alak volt: az út mellett álló nagy sírkőnek
támaszkodva üldögélt. Amikor már csak né-
hány méterre jártam tőle, végigfürkésztem a
fekete ruhába öltözött női alakot. Kiderült,
hogy callát, vagyis hosszú, csuklyás köpenyt
viselt, az ír nők leggyakoribb és egyben leg-
ősibb, kétségkívül spanyol eredetű ruha­
darabját.
Bevallom, megijedtem ettől a jelenéstől.
Váratlanul bukkant fel, és nem értettem,
miért tartózkodna bármilyen emberi lény az
éjszaka kellős közepén ilyen elhagyatott és
baljóslatú helyen. Önkéntelenül is megálltam
előtte, és alaposan szemügyre vettem. A hold
az alak mögött ragyogott, így a csuklya tel-
jesen beárnyékolta az arcát. Semmit sem lát-
tam a vonásaiból, csak egy szempár villaná-
sára figyeltem fel. Úgy tűnt, mintha élénken
követte volna fürkésző tekintetemet.
„Úgy tűnik, ismerős errefelé” – mondtam
végül. „Meg tudná mondani, hol vagyok?”
A titokzatos személy halkan felnevetett.
Kellemes, dallamos hangszíne miatt a szí-
vem hevesen verni kezdett. Sokkal heveseb-
ben, mint azt a gyaloglás indokolta volna.
Ez volt az a nevetés (legalábbis a képzeletem
erről győzött meg), ami azóta visszhangzott
a fülemben, amióta csak feltápászkodtam az
esésem után. Tehát egy fiatal nő nevetését
hallottam, sőt, feltehetően egy nagyon szép
nő nevetését, de mégis volt a hangban vala-
mi vad, zabolátlan gúny, amitől egyáltalán
2024. 04. 05. 1:06:22
 // JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
nem tűnt emberinek. Sőt, egyetlen olyan lény
hangjára sem emlékeztetett, amely az ember-
hez hasonló érzelmekkel és korlátokkal ren-
delkezik. A szokatlan és rejtélyes körülmé-
nyek nyilván csak fokozták ezt a sejtésemet.
„Igen, uraság. Ön Ethelind Fionguala sír-
jánál áll.”
Miközben beszélt, felállt, és a sírkövön
lévő feliratra mutatott. Előrehajoltam, és kü-
lönösebb nehézség nélkül el tudtam olvasni
a nevet és a dátumot. A sír lakója két-három
évszázada itthagyta már a földi világot.
„És ön kicsoda?” – hangzott a következő
kérdésem.
„Elsie-nek hívnak. Hová tart uraságod
Halloween éjszakáján?”
Megmondtam az úti célomat, és megkér-
deztem, elvezetne-e oda.
„Természetesen. Akkor én megyek is előre.
Ha uraságod követ engem, és közben játszik
nekem egy dalt a szép hangszerén, nemsoká-
ra ki is érünk a helyes útra.”
Rámutatott a gondosan becsomagolt ben-
dzsómra, amit a hónom alatt vittem. Nem
tudtam elképzelni, honnan tudta, hogy egy
hangszer van nálam. Talán hallotta a játéko-
mat, miközben a város környékén sétáltam?
Akárhonnan is tudta, nem elleneztem az al-
kut, és azt is kijelentettem, hogy érkezésünk-
kor busásan megjutalmazom. Erre ismét fel-
nevetett, és különös mozdulatot tett a kezével
a feje felett. Kicsomagoltam a bendzsómat,
végigsimítottam a húrokon, és belekezdtem
egy különös dalba. Elindultunk az ösvényen.
Elsie ment elöl, lába pontosan követte az üte-
met. Olyan könnyed, rugalmas és hullámzó
mozdulatokkal lépkedett, hogy távolabbról
úgy tűnt, mintha szellemként lebegne. Fel-
figyeltem lábának rendkívüli fehérségére, de
meglepődve láttam, hogy nem mezítláb ug-
rálgat, hanem hófehér, aranyszállal hímzett
szaténpapucsban.
098-112-hawthorne.indd 107
GALAKTIKA
Megnyújtottam a lépteimet, hogy utolérjem.
„Elsie, hol lakik, és mivel keresi a kenyerét?”
„Egyedül élek” – felelte. „És ha tudni
akarja, miből, uraságodnak el kell jönnie
hozzám.”
„Rendszeresen szokott ilyen papucsban
sétálgatni éjszakánként?
„Miért ne? És honnan vette uraságod azt a
szép aranygyűrűt az ujján?”
A nem túl értékes ékszert még egy corki
régiségboltban vásároltam. Nagyon réginek
tűnt, és (ahogy az ószeres erősen bizonygat-
ta) talán Írország egyik királyáé vagy király-
nőjéé lehetett.
„Tetszik önnek?” – kérdeztem.
A lány hátrafordult, bólintott, és célozgató
hangon folytatta.
„Esetleg uraságod Elsie-nek ajándékozná?”
„Talán igen, Elsie. Egy feltétellel. Festő va-
gyok: emberekről készítek képeket. Ha meg-
ígéri, hogy eljön a műtermembe, és megenge-
di, hogy lefessem a portréját, önnek adom a
gyűrűt. És némi pénzt is kap.”
„És most azonnal nekem adja a gyűrűt?”
– kérdezte Elsie.
„Igen, ha megígéri, hogy eljön.”
„És zenél nekem?”
„Amennyit csak akar.”
„De lehet, hogy nem talál majd elég szép-
nek…” – villant meg egy szempár a sötét
csuklya alatt.
„Vállalom a kockázatot!” – nevettem fel.
„Bár nem bánnám, ha előtte bepillanthatnék
a csuklya alá, hogy később felismerjem.”
Már nyúltam is, hogy felhajtsam a szö-
vetet, de Elsie valahogy kitért előlem. Nem
értettem, hogyan. Harmadszor is felnevetett,
ugyanazzal a fesztelen gúnnyal.
„Adja ide a gyűrűt, aztán megláthat.”
Lehúztam az ékszert az ujjamról.
„Nyújtsa ki a kezét! Ha jobban megismer-
jük egymást, Elsie, nem lesz ilyen gyanakvó.”

107
2024. 04. 05. 1:06:22
 GALAKTIKA
// JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
A lány kinyújtotta karcsú, finom kezét, és
a mutatóujjára csúsztattam a gyűrűt. A moz-
dulata közben a calla redői kissé szétnyíltak,
s megpillantottam egy hófehér vállat, egy
drága anyagból készült ruhát és néhány drá-
gakő fagyos csillanását. Elsie hirtelen éles
hangon felkiáltott.
„Uraságod vigyázzon, hova lép!”
Körülnéztem, és észrevettem, hogy egy ro-
mos híd közepén állunk. Odalent a mélyben
egy sebes vizű patak sistergett. A híd mell-
védje az egyik oldalon ledőlt, így valóban
életveszélyben voltam, hiszen bármelyik pil-
lanatban kiléphettem a mélység fölé. Óvato-
san továbbindultam az omlatag szerkezeten.
Megfordultam, hogy segítsek Elsie-nek, de
sehol sem láttam.
„Hát mi lett ezzel a lánnyal?” Nem kap-
tam feleletet a kérdésemre. Alaposan körül-
néztem, de nyomát sem láttam. Hacsak nem
zuhant le a mélységbe, a környéken nem volt
olyan hely, ahova elrejtőzhetett volna – leg-
alábbis én nem fedeztem fel semmi ilyesmit.
Ennek ellenére eltűnt, és mivel azt feltéte-
leztem, hogy nem véletlenül, végül arra a
következtetésre jutottam, nincs értelme a
további keresésnek. Ha azt kívánja, úgyis
felbukkan majd a megfelelő időpontban. De
az is lehet, hogy soha többé nem látom. Ta-
lán becsapott, méghozzá nagyon ügyesen, de
a találkozásunk mégis jól alakult: a kaland
megérte a gyűrűt.
Folytattam az utamat. Amikor rájöttem,
hogy ismét tudom, hol vagyok, egy cseppet
sem könnyebbültem meg. A híd, amelyen
az imént átkeltem, a már korábban említett
híd volt. Talán egy mérföldnyire lehettem
a várostól, tisztán láttam az utat magam
előtt. A felhők eloszlottak, a hold fényesen
ragyogott. Ha becsapott is, Elsie megbízha-
tó vezetőnek bizonyult, hiszen visszakísért
a tündérországból az anyagi világba. Meg
108
098-112-hawthorne.indd 108
kell hagyni, különös és titokzatos kaland
volt, örömmel merengtem rajta, miközben
továbbhaladtam. Dúdolni kezdtem, és ben-
dzsón kísértem a dallamot. Hallgasd csak!
Könnyű léptek mögöttem? Úgy hangzott,
mintha Elsie lenne. De nem, ő nem volt ott.
Amíg elértem a város szélét, ez a benyomás
vagy hallucináció többször is visszatért: újra
és újra könnyű léptek neszét hallottam a
sajátjaim mögött vagy mellett. A képzelgés
nem zavart, sőt, éppen ellenkezőleg: örültem
a kísérteties hangulatnak, és átadtam ma-
gam a romantikus ábrándozásnak.
Elhaladtam egy-két tető nélküli, mohával
benőtt házikó romjai mellett, és beléptem a
városon átvezető keskeny, girbegurba utcá-
ba, amely nem sokkal később kiszélesedett,
mintha csak fel akarná hívni a figyelmet
egy ősrégi házra a terecske északi oldalán.
A kőből épített, előkelő épület emlékeztetett
azokra a középkori, itáliai nemesi paloták-
ra, amelyeket még a kontinensen láttam.
Úgy véltem, ezt is egy itáliai vagy spanyol
bevándorló építtethette a tizenhatodik
vagy tizenhetedik században. Az emelet
míves ablakait és a boltíves bejárati ajtót
gazdag faragványok díszítették. Az épület
homlokzatába egy hatalmas, kőből fara-
gott címerpajzsot falaztak, de nem tudtam
kivenni, mit ábrázol. A holdfény annyira
kiemelte a gazdag díszítmények szépségét,
hogy a festői épület már-már látomásnak
tűnt, amely nyomtalanul eloszlik, ha meg-
szűnik a ragyogás. Sokszor láttam már ezt
a házat, de csak homályosan emlékeztem
rá. Úgy is mondhatnám, eddig a pillanatig
még nem keltette fel a figyelmemet. A fal-
nak dőltem az utca másik oldalán, és hos�-
szan gyönyörködtem a látványban. A sa-
rokablak nagyon finoman kidolgozottnak,
ugyanakkor erősnek tűnt. Messzire kinyúlt
az utca fölé, nehéz, ferde árnyékot vetve a
2024. 04. 05. 1:06:22
 // JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
kövezetre. Az üvegeket gyémántmintázatú,
gazdagon díszített, kétfelé nyíló rács védte.
Az elmúlt évszázadokban hányszor tolhatta
szét egy ápolt kéz, hogy a holdfényben oda-
lent várakozó szerető megpillanthassa végre
az imádott arcot! Bátor idők voltak. Régen
elmúltak. A ház régóta üresen állt, csak de-
nevérek és rágcsálók lakták. Hol voltak már
az építtetői? És kik lehettek? Réges-régen fe-
ledésbe merült a nevük.
Ahogy az épületet fürkésztem, halvány
sejtésem támadt, amely aztán villámgyorsan
meggyőződéssé változott. Nem ez az a ház,
amelyről dr. Dudeen mesélt? Ahol Kern és
titokzatos menyasszonya lakott? A kiálló ab-
lak, a boltíves ajtó… Igen, semmi kétség, ez
az a ház! Örömömben halkan felkiáltottam,
a megújult érdeklődés még inkább meglódí-
totta a képzeletemet.
098-112-hawthorne.indd 109
GALAKTIKA
Mi lett a sorsa a szép hölgynek, miután
Kern hazahozta a karjában? Felépült, meg-
házasodtak, és boldogan éltek? Vagy tragi-
kus fordulatot vett a történetük? Eszembe
jutottak olvasmányaim: a vámpírok áldoza-
tai általában maguk is vámpírokká váltak.
A gondolataim azonnal visszatértek a domb-
oldali sírhoz. Bizonyos, hogy megszentelet-
len földön volt! Miért ott temették el a fehér
vállú Ethelindet? Ó, miért nem éltem azok-
ban a napokban?! Vagy miért nincs olyan
varázslat, amely életre keltené nekem? Akkor
aztán éjfélkor megkeresném ezt az utcát, az
ablak alatt finoman megpengetném a ben-
dzsóm húrjait, mire az ablak lassan kinyíl-
na, és Ethelind nézne le kíváncsian. Milyen
gyönyörű látomás! És mi akadályozza meg,
hogy valósággá váljon? Néhány évszázad. Va-
jon a költők és fi lozófusok által kigúnyolt idő
109
2024. 04. 05. 1:06:23
 GALAKTIKA
// JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
valóban olyan merev és valóságos, hogy egy
kis hit és képzelet nem győzheti le? Volt egy
bendzsóm, az ősi bandora8 későbbi változata,
és Fionguala emléke megérdemelt egy dalt…
Újrahangoltam a hangszert, és belekezd-
tem egy régi spanyol szerelmes dalba. Még
az utazásaim során találtam a verset egy
dohos könyvtár mélyén, és saját magam
zenésítettem meg. Halkan énekeltem, mert
a kihalt utcában a legkisebb hang is erősen
visszaverődött. Az dalom csak az én höl-
gyem fülébe juthatott el. A kedves szavakat
valóssággal átitatta a középkori spanyol lo-
vagok hevessége, a romantikus szerelmesek
minden szenvedélyét belesűrítettem a dalba.
Ha ezt a fehér vállú Fionguala meghallaná,
biztosan felébredne évszázados álmából,
kinyitná a rácsos ablakot, és lenézne rám!
Hah! Nézd csak! Egy fény? És egy árnyék-
alak mögötte? Úgy tűnik, szobáról szobára
repül az elhagyatott házban, és a sarokablak
felé közeledik! Káprázik a szemem a hold-
fény játékától, vagy valóban megmozdul az
ablakszárny? Kinyílik? Nem, nem tévedés,
nem érzékcsalódás. Egy előkelő ruházatú,
gyönyörű fiatal nő hajolt ki az ablakból, és
némán intett, hogy menjek közelebb.
A döbbenettől még csodálkozni sem tud-
tam. Az ablak alá léptem, az előrehajoló női
arc alig kétembernyi magasból nézett le rám.
Mosolyogva megcsókolta az ujjait, fehér vá-
szon villant a kezében, majd valami a lábam
elé esett. A következő pillanatban a nő el is
tűnt, és hallottam, ahogy a rács becsukódik.
Felvettem a leesett tárgyat. Egy finom csipke-
kendő volt, a sarkait egy mívesen kidolgozott
bronzkulcsra kötötték. Nyilvánvalóan a ház
kulcsa lehetett, és a nő arra kért, menjek be
hozzá. Kioldottam a kendőt. Halvány, finom
parfümillatot árasztott, olyat, amilyet csak
ősrégi kertek virágai közt érezni. A boltíves
ajtó felé fordultam. Nem éreztem aggodal-
110
098-112-hawthorne.indd 110
mat, nem éreztem semmi furcsaságot. Min-
den pontosan úgy volt, ahogy szerettem vol-
na. Ahogy lennie kellett. A középkor életre
kelt, szinte éreztem a bársonyköpeny és az
övemen lógó hosszú kard súlyát. Az ajtóhoz
léptem, bedugtam a kulcsot a zárba, és el-
fordítottam. Éreztem, ahogy enged a retesz.
A következő pillanatban az ajtó magától ki-
nyílt. Átléptem a küszöbön, és az ajtó újra
becsukódott mögöttem. Egyedül voltam a
házban. És a sötétségben.
Nem, mégsem egyedül! Ahogy kinyújtot-
tam a kezem, és tapogatózni kezdtem, egy
másik kézhez értem. A puha, karcsú és jéghi-
deg tenyér finoman az enyémbe csusszant, és
előrehúzott. Vonakodás nélkül követtem az
áthatolhatatlan sötétségben. Ruha könnyed
suhogását hallottam, és ugyanazt a finom
parfümillatot éreztem, ami a csipkekendőből
áradt. A tenyeremben tartott kézen hol meg-
feszültek, hol ellazultak a puha, hideg ujjak.
Óvatosan lépkedve végighaladtunk egy hos�-
szú átjárón, és felmentünk egy csigalépcsőn.
Egy újabb folyosó után végül megálltunk,
kinyílt egy ajtó, és még mindig kéz a kézben
lágy fénytengerbe léptünk. A sötétség és a ké-
tely szétfoszlott.
A gyönyörűen berendezett, tágas terem
falait puha faliszőnyegek borították, renge-
teg gyertya égett a kifényesített ezüst gyer-
tyatartókban, fényüket megsokszorozták a
szoba sarkaiban elhelyezett magas tükrök.
A fáradságosan kifaragott, sötét tölgyfa
mennyezet nehéz gerendái négyzetesen ke-
resztezték egymást, a bútorkárpitok és a füg-
gönyök damasztból készültek. A terem egyik
végében széles pamlag állt, előtte egy asz-
talkán pazar vacsorához terítettek: az ételek
jókora ezüstedényekben, a borok kristálypo-
harakban várakoztak. Az egyik falnál hatal-
mas kandalló emelkedett, a tűzterében akár
hasítatlan rönkök is elfértek volna. Most
2024. 04. 05. 1:06:23
 // JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
azonban nem lobogott tűz, csak egy nagy
maroknyi kihunyó parázs pislákolt. A szo-
bában – minden szépsége ellenére – jéghi-
deg volt. Mint egy sírban. Vagy mint a kéz
a tenyeremben. Finom borzongás kúszott a
szívembe.
De a nő! Milyen gyönyörűséges volt!
Csupán futó pillantást vetettem a szobára,
a gondolataim csak a nővel foglalkoztak.
Fehér ruhája akár egy menyasszonyé, sötét
hajában és hófehér keblén gyémántok csil-
logtak, szürkén ragyogó szeme miatt vékony
ajkai egészen sápadtnak tűntek. Furcsa, le-
írhatatlan mosollyal nézett rám, mégis volt
valami ismerős a tekintetében és a tartásá-
ban. Valami ismerős az idegenség kellős kö-
zepén. Mint egy régen hallott dal, amelyet
egészen váratlan körülmények idéznek fel.
Valami mélyen bennem felismerte őt. Ismer-
tem. Mindig is ismertem. Ő az a nő, akiről
álmodtam, akit a látomásaimban láttam,
akinek hangja és arca kiskorom óta elkísért.
Hogy találkoztunk-e valaha úgy, ahogy az
emberi lények találkoznak, nem tudom. Va-
kon kerestem őt szerte a világban, holott itt
várt rám ebben a gyönyörű teremben, és a
kihunyó parázs mellett szép lassan kihűlt a
vére, de most majd az iránta érzett szerel-
mem újra felmelegíti.
„Azt hittem, elfelejtettél” – bólintott a nő,
mintha kérdésre válaszolna. „Olyan későre
járt már… Ez az egyetlen éjszakánk az év-
ben! Mennyire örvendezett a szívem, amikor
meghallottam a kedves hangodat… Ahogy
azt a dalt énekelted, amit olyan jól ismerek!
Csókolj meg, kihűlt az ajkam!”
Valóban hideg volt – mint a halálé. De
saját ajkam melege életre keltette az övét is.
Visszatért belé némi halvány szín, az arcán
is megjelent egy finom rózsaszín árnyalat.
Mélyet lélegzett, mint aki hosszú gyengeség
után kap erőre. Az életemmel tápláltam őt?
098-112-hawthorne.indd 111
GALAKTIKA
Bármit megadtam volna neki. Az asztalhoz
húzott, és a vacsorára mutatott.
„Egyél és igyál! Sokat utaztál, ételre van
szükséged.”
„Te is eszel és iszol velem?” – kérdeztem,
miközben kitöltöttem a bort.
„Nekem te vagy az egyetlen táplálékom.
Csak rád vágyom…” – hangzott a válasza.
„Ez a bor híg és hideg. Olyan bort adj, mint a
véred, sűrűt és meleget, és akkor fenékig ürí-
tem a serleget.
Nem tudom, miért, de megborzongtam a
szavaira. Ahogy egyre több és több életerőre
tett szert, úgy nőtt a hideg a teremben.
Féktelen jókedv tört rá, nagyokat tapsol-
va táncolt körülöttem, mint egy gyermek. Ki
volt ő? És én? Csak gúnyolódott, amikor azt
mondta, hogy régen egymáshoz tartoztunk?
Végül mozdulatlanul megállt előttem, és ke-
zét a keblére tette. Jobb kezének mutatóujján
megcsillant egy antik aranygyűrű.
„Honnan van ez a gyűrű?” – kérdeztem
döbbenten.
Megrázta a fejét, és felnevetett.
„Hűséges voltál? Ez az én gyűrűm. Ez a
gyűrű egyesít bennünket. A gyűrű, amit ak-
kor adtál nekem, amikor először szerettél.
Kern gyűrűje, a tündérgyűrű, és én vagyok
a te Ethelinded.”
„Legyen hát!” – mondtam. Félretettem
minden kétségemet és félelmemet, s teljesen
átadtam magam kifürkészhetetlen szeme va-
rázsának. „Te az enyém vagy, én pedig a tiéd,
legyünk boldogok az idők végezetéig.”
„Te az enyém vagy, én pedig a tiéd…” – is-
mételte halkan, aztán tündéri mosollyal bó-
lintott. „Gyere, ülj ide mellém, és énekeld el
újra azt a szép dalt, amit oly régen nem éne-
keltél már nekem… Ó, igen… Most száz évig
fogok élni!
Leültünk a pamlagra, és amíg kényelme-
sen fészkelődött a párnák között, elővettem

111
2024. 04. 05. 1:06:23
 GALAKTIKA
// JULIAN HAWTHORNE / KEN TITKA
a bendzsómat, és énekelni kezdtem. A dal
és a zene végiglebegett a magas szobán,
és lüktető visszhangokkal tért vissza. És
ahogy énekeltem, megláttam magam előtt
Ethelind Fionguala arcát és alakját. Ott állt
drágakövekkel hímzett menyasszonyi ru-
hájában, és parázsló szemmel nézett rám.
Már nem volt sápadt, pirospozsgás és for-
ró lett az arca, csak úgy lüktetett benne az
élet. Én voltam az, aki hideggé és vértelen-
né vált, az utolsó megmaradt életerőmmel
énekeltem neki a halhatatlan szerelemről.
Minden elhomályosult, a szoba elsötétült,
Ethelind alakja hol felragyogott, hol elmo-
sódottá vált, mint egy utolsókat pislákoló
láng. Felé tántorogtam, éreztem, hogy el-
veszítem az eszméletem, ezért fejemet fehér
vállára hajtottam…
Keningale néhány pillanatra elhallgatott,
és egy fahasábot dobott a tűzre.
– Nem tudom, mikor ébredtem fel. Egy
hatalmas, üres teremben feküdtem egy
romos épületben. A falakról penészes szö-
vetfoszlányok lógtak, nehéz, porszürke
pókhálók borították az üresen tátongó ab-
lakokat. Se üveg, se ablakszárnyak. A he-
lyükön csak durva deszkák, de már azok is
elkorhadva, a lyukakon és réseken sápadt
fénysugarak és hűvös fuvallatok szűrődtek
a terembe. A fény és a neszezésem felzavart
egy denevért. Rémülten kiszabadította ma-
gát a penészes függöny maradványaiból,
egy darabig szédelegve körözött a fejem
felett, aztán zajosan csapkodva az egyik
sötét sarokba húzódott. Ahogy bizonytala-
nul feltápászkodtam egy szemétkupacról,
valami, ami eddig a térdemen pihent, csö-
römpölve a padlóra zuhant. Felemeltem,
és kiderült, hogy a bendzsóm volt – úgy,
ahogy most látod. Ennyit tudok monda-
ni. Gyengének éreztem magam, mintha
az összes vért kiszívták volna belőlem. Sá-
112
098-112-hawthorne.indd 112
padt lettem és csontsovány. És az a hideg…
Ó, az a hideg…
Keningale suttogva közelebb húzódott a
tűzhöz, és a lángok fölé nyújtotta a kezét, mint-
ha magába akarná szippantani a meleget.
– Soha nem fogom kiheverni. A síromig
fázni fogok.
Horváth István fordítása
1: A halál elkerülhetetlenségéről szóló jézusi példá-
zatot (Mt 25,13) William Shakespeare használta fel a
Hamletben (5. felvonás, 2. szín): „...ha most meg nem
történik, eljő máskor: készen kell rá lenni: addig van.”
(Arany János fordítása)
2: A francia Riviéra part menti útjai.
3: Eduárd walesi herceg (1330–1376), Wales, Aquitania
és Cornwall hercege, Chester grófja.
4: I. György (1660–1727) hannoveri választófejedelem
(1698–1727), 1714-től haláláig Nagy-Britannia és Íror-
szág királya.
5: Édeskés, testes, sötét színű sör.
6: Charles James Lever (1806–1872) ír regényíró.
7: Arthur Wellesley, Wellington hercege (1769–1852)
angol-ír katona és politikus, a napóleoni háborúk egyik
kiemelkedő hadvezére, a waterlooi csatában Napóleon
legyőzője. Az Egyesült Királyság miniszterelnöke 1828
és 1830 között, valamint 1834-ben.
8: A bandora egy nagy méretű, hosszú nyakú pengetős
hangszer (a gitár egyik őse), a zenetörténészek basszus-
citerának is nevezik. A hangszert 1560 körül fejlesztet-
ték ki Angliában.
JULIAN HAWTHORNE
Amerikai író, újságíró, Nathaniel Hawthorne fia,
1846-ban született. Apja halálakor félbehagy-
ta egyetemi tanulmányait, és energiáit család-
ja fenntartásának szentelte. Kikötői mérnökként
és újságíróként dolgozott, emellett sokat uta-
zott. 1870-től jelentek meg elbeszélései, melyek-
ben előszeretettel alkalmazta a fantasztikum
eszközeit. Legjelentősebb ilyen témájú regé-
nye a magyarul is olvasható, 1879-es Malmaison
Arkibald volt. Írt a hipnotizmus csodáiról, kísér-
tetekről, elveszett világokról, vámpírokról, sőt az
SF-történet egyik első űroperáját is neki köszön-
hetjük. 1934-ben hunyt el.
2024. 04. 05. 1:06:23
 113
FANTASZTIKUS KEDVEZMÉNYEK
PLATINA ÉS GYÉMÁNT
KLUBKÁRTYÁS TAGJAINKNAK!
1. Havidíjas előfizetési konstrukció: fizess elő 4. Az előfizetés díját – amely egy évre 17 880 Ft
havonta 1490 Ft-ért a Galaktika magazinra! A szolgálta- (ajándék platinakártyával), XL esetén 29 880 Ft
tás igényléséhez kérd ügyfélszolgálatunk segítségét (ajándék gyémántkártyával) – utald át a Metropolis
+36/1 457 0250-es vonalas számon, a +36/70 948 4802 Media Group Kft. bankszámlájára:::
mobilszámon vagy a szerkesztoseg@galaktika.hu K&H Bank Zrt. 10403181-50526767-88671008
címen, illetve személyesen szerkesztőségünkben: számlaszámra, vagy rózsaszín postautalványon a
1024 Budapest, Fény utca 2. (108-as kapucsengő). Metropolis Media Group Kft., 1535 Bp. Pf. 746. címre.
A megjegyzés rovatba kérjük, írd be a kedvezménye-
2. Interneten keresztül: www.galaktikabolt.hu zett nevét és pontos címét irányítószámmal, és azt,
hogy Galaktika előfizetés!
3. E-mailben küldd el előfizetési szándékod a
szerkesztoseg@galaktika.hu címre az alábbi adatokkal: 5. Személyesen a Galaktika szerkesztőségében
név/cégnév/postázási cím/számlázási név/cégnév (ha hétfőtől péntekig 10–16 óra között:

OKOK ÉS OKOZATOK
más, mint a fenti)/számlázási cím (ha más, mint a postá- 1024 Bp. Fény u. 2. I. em.
zási cím)/telefonszám/e-mail cím/előfizetés időtartama Tel: +36/1 457 0250
(12 hónap)/melyik hónaptól indul az előfizetés

LEMARADTÁL RÓLA?
Korábbi számaink megrendelhetőek a www.galaktikabolt.hu weboldalon.

GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA

D D D D D D D D
ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR
(ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT

A LÉGI KÖZLEKEDÉS MEGREFORMÁLÁSA

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLII. ÉVF., 2022. DECEMBER WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. JANUÁR WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. FEBRUÁR WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. MÁRCIUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. ÁPRILIS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. MÁJUS WWW.GALAKTIKA.HU GLOBÁLIS KLÍMAVÁNDORLÁS XLIII. ÉVF., 2023. JÚNIUS
FB/GALAKTIKAMAGAZIN WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. JÚLIUS

393 394 395 396 397 398 399 Erdész BENYÁK

400
VOLT EGY HATODIK TÖMEGES KIHALÁS ÉLŐ SZERVEZET AZ OKOSÓRÁBAN CSŐVEZETÉKET A HOLDRA SZUPERÖREG GALAXISOK PUSZTÍTÓ KATASZTRÓFÁK A MARSON VISSZAFAGYASZTANI A SARKKÖRT A LÉGI KÖZLEKEDÉSSPACE FOOD CHALLENGE
MEGREFORMÁLÁSA
IDEGEN VILÁGOK NYOMÁBAN HA NEM PUSZTULNAK KI A DINÓK AZ ELVESZETT VÁROS MEGKÖTNI A SZÉN-DIOXIDOT ORGANOID INTELLIGENCIA ÍGY MŰKÖDIK A MAJA NAPTÁR GLOBÁLIS KLÍMAVÁNDORLÁS
HIDROGÉNÜZEMŰ REPÜLŐ KÉTMILLIÓ ÉVES DNS AZ UTOLSÓ JÉGKORSZAK LÖVÉS AZ ÉGBE TITOKZATOS MÉLYTENGERI HŐHULLÁMOK CUNAMI SPACE FOOD CHALLENGE
Róbert ZOLTÁN
+ + +
SZNYEGOV + + + + MÁRKI ISTVÁN
BABITS Nemere
TYERINA SCHOEN KOVÁCS CAINE SALTY SALTY
MAY Előfizető KOŁODZIEJCZAK Előfizető LALUMIÈRE Előfizető CAINE Előfizető FEDINA Előfizető JONES Előfizető BOJTOR Előfizető
CS knek
AK CS knek
AK CS knek
AK OROSZ CS knek
AK KEVERESCHÁN CS knek
AK LALUMIÈRE CS knek
AK GRAVICKIJ CS knek
AK
MIHÁLY István
JASSÓ KISPÁL POLACK
KRZSIZSANOVSZKIJ 1490 Ft! AMBRUS 1490 Ft! STEVENS 1490 Ft!
VINCZE 1490 Ft! SZIRTES 1490 Ft! HANTOS 1490 Ft! HUSZÁR 1490 Ft!
GRAVICKIJ SCHOEN CSEHOV ROGER
PLATONOV SZERB ZSITKOV
LAWRENCE M. LIVIU RONIL
Schoen Surugiu Caine TARJA KAUPPINEN
Szélesi Benyák A. T.
TANYA
Huff
ROBERT J.
Sawyer
JOHN
Wiswell
SAMANTHA
Mills Lovas GRETA MAY
SÁNDOR ZOLTÁN Greenblatt Lajos TOOCHEE
22393

23394

23395

23396

23397

23398

23399

23400
ROBERT KIR HOLDEN LAVIE
Silverberg Bulicsov Rose Tidhar Szélesi Sándor
243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018

243018
770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133

770133
9

9
A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA

GALAKTIKA GALAKTIKA GALAKTIKA

D D D GALAKTIKABOLT.HU XLIII. ÉVF., 2023. NOVEMBER GALAKTIKABOLT.HU XLIII. ÉVF., 2023. DECEMBER GALAKTIKABOLT.HU XLIV. ÉVF., 2024. JANUÁR GALAKTIKABOLT.HU XLIV. ÉVF., 2024. FEBRUÁR GALAKTIKABOLT.HU XLIV. ÉVF., 2024. MÁRCIUS
ASY • WEIR ASY • WEIR ASY • WEIR
(ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 € (ELŐFIZETŐKNEK: 1490 FT) ÁRA: 1995 FT / 8 €

SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT SCI-F I • FANT

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. AUGUSZTUS WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. SZEPTEMBER WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN XLIII. ÉVF., 2023. OKTÓBER

401 402 403

A HÁBORÚ ÚJ ARCA A HOLD REJTETT OLDALA ÚJ VÍRUS A MARIANA-ÁROKBAN 404. SCI-FI // FANTASY // WEIRD 405. SCI-FI // FANTASY // WEIRD 406. SCI-FI // FANTASY // WEIRD 407. SCI-FI // FANTASY // WEIRD 408. SCI-FI // FANTASY // WEIRD
HIDROGÉNGYÁR A MARSON DNS IDŐKAPSZULA METANOL HAJTÁSÚ HAJÓ
A FENSÉGES NYOLCADIK KONTINENS ÓRIÁSOK BÁBEL TORNYA ROBERT J. NICK NANCY STEVE RASNIC NICK
SAWYER DICHARIO KRESS TEM
+ + + DICHARIO
KOVÁCS BRASILI HALLUS SAMANTHA ANTAL NEMERE VARGA TARJA
VARGA
HORVÁTH
MOLNÁR
ROGER Előfizető
FEDINA
HANTOS Előfizető
MILLS JÓZSEF ISTVÁN L. LÁSZLÓ KAUPPINEN
ADAMSON KOMOR CS knek
AK TORMAY CS knek
AK
STEVENS Előfizető PUELLES 1490 Ft!
1490 Ft!
CS knek
AK ARELSZKIJ
1490 NANCY
Ft! HUSZÁR // HOWARD VARGA // LARIONOVA // OROSZ BORLAN // ECSÉDI KRESS // BODOR CYPESS // BOJTOR
ROBERT J. Varga Kress // GRAVICKIJ // KOCH // BRASILI // BEREZSNOJ // // STEVENS // TIDHAR // HORVÁTH // TUBB // ROMANOVSZKIJ // DEFORD
Sawyer CSABA BÉLA
LAVIE
// MITCHELL BOJTOR // ARELSZKIJ // VÁSÁRHELYI // FEDINA // BELJAJEV // SZŰCS // PLATONOV

Tidhar
23401

23402

23403

STANISŁAW HOLDFOGYATKOZÁS-HADMŰVELET HEKKEREK AZ ŰRBEN KŐKORSZAKI REJTÉLY A DEMOKRÁCIA VÁLSÁGA NASA A BŰNÜLDÖZÉS SZOLGÁLATÁBAN
JOHN ÁRA: 1995 FT // 8 € ÁRA: 1995 FT // 8 € ÁRA: 1995 FT // 8 € ÁRA: 1995 FT // 8 € ÁRA: 1995 FT // 8 €

Lem Wiswell 2000 ÉVES DATOLYA BÚCSÚ AZ IGAZI TÉLTŐL ÁLLATOK HELYETT GÉPEK ŰRTECHNOLÓGIA, ERDŐTŰZ ÉS HÓDOK
23404 23405 24406 24407 24408
243018

243018

243018

AMIKOR A MÚLT VESZÉLYEZTETI A JÖVŐT

ZÖLDTETŐVEL A KLÍMAVÁLTOZÁS ELLEN AZ UNIVERZUM LEGSÖTÉTEBB HELYE KORÁN KELŐ NEANDER-VÖLGYIEK HALÁLOM UTÁN IS KONCERTEZEM DNS-T A HOLDRA
770133

770133

770133

9 770133 243018 9 770133 243018 9 770133 243018 9 770133 243018 9 770133 243018
9

A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA A FANTASZTIKUM LEGJAVA

MÁJUSI SZÁMUNK VÁRHATÓ TARTALMÁBÓL:

• Elárasztott városok
• Megemlékezés Vernor Vinge-ről
• Brian Stableford, Steve Rasnic Tem és Richard A. Lupoff novellája
• Tarzan, a dzsungel ura: Fazekas Attila képregénye Edgar Rice Burroughs
klasszikusa alapján
SCI-FI // FANTASY // WEIRD SCI-FI // FANTASY // WEIRD SCI-FI // FANTASY // WEIRD SCI-FI // FANTASY // WEIRD SCI-FI // FANTASY // WEIRD

A 410. SZÁM MÁJUS 7-ÉTŐL KAPHATÓ!

Shiva © 1999 by Barry N. Malzberg (Science Fiction Age) • Boldog gyermek, boldog ház © 2024 by
Nyerges Csaba • Małpia Pułapka © 2002 by Marcin Przybyłek (Nowa Fantastyka) • Gondolatbimbó ©
2024 by Kovács Attila • Routine Exercise © 1961 by Philip E. High (New Worlds Science Fiction) • Keringő
© 2023 by Schlekmann János • Ken’s Mystery ¤ 1883 by Julian Hawthorne (Harper’s New Monthly
Magazine) • Lieut. Gullivar Jones: His Vacation ¤ 1905 by Edwin L. Arnold • Sztrana Gonguri ¤ 1922 by
Vivian Ityin
W W W. G A L A K T I K A . H U

113-beharangozo.indd 113 2024. 04. 05. 1:06:35

 A GALAKTIKÁNAK MÁR
NEM KELL ITT BEFEJEZŐDNIE!
HA SZERETNÉL TÖBB SF-ET OLVASNI, FIZESS
ELŐ LAPUNK XL-VÁLTOZATÁRA, AMELY
A GALAKTIKA TARTALMA MELLETT EGY
TELJES, EXKLUZÍV REGÉNYT IS TARTALMAZ!
SZTÁRSZERZŐK, KURIÓZUMOK, CSEMEGÉK
TOVÁBBI 88 OLDALON!

A KÖVETKEZŐ
GALAKTIKA XL-BEN:
TOMASZ KOŁODZIEJCZAK
A SZÉP LÁNY ÉS A GRAF
Posztapokaliptikus lázálom
egy idegen démonok által
elözönlött Európáról

A GALAKTIKA XL ÚJSÁGÁRUSOKNÁL NEM KAPHATÓ,

KIZÁRÓLAG SZERKESZTŐSÉGÜNKBEN VÁSÁROLHATOD
MEG 3490 FT-ÉRT, DE ELŐFIZETŐI ÁRA GALAKTIKA
KLUB GYÉMÁNTKÁRTYÁVAL CSAK 2490 FT HAVONTA!
Pontosabb információkért érdeklődj szerkesztőségünk
elérhetőségein, illetve a www.galaktika.hu weboldalon.

A GALAKTIKA XL ÚJSÁGÁRUSOKNÁL NEM KAPHATÓ,

114-xl.indd 114 2024. 04. 05. 1:06:00

 GULLIVER JONES HADNAGY KALANDJAI A MARSON,
// EDWIN L. ARNOLD / GULLIVER A MARSON
AHOL NEMCSAK A MARSI SZOKÁSOKAT SAJÁTÍTJA
EL, DE SZÁMOS KALANDON KERESZTÜL MEG
KELL MENTENIE EGY MARSI HERCEGNŐT IS.

EDWIN L. ARNOLD (BEFEJEZŐ RÉSZ)

GULLIVER A MARSON
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
A sötét erdő mintha bezárult volna mögöt­
tem, amikor beléptem a kihalt Itteni város
kapuján, melytől erdei barátom óva intett,
s odabent a lágy köd szürke drapériaként
lógott a csillagfényben a romok végtelen
panorámája fölött. Mit kellett volna ten­
nem? Kívül minden fekete és sivár volt, be­
lül legalább menedéket találtam. Izzadtam
és fáztam, de bátorságomat nem törhették
le egy ostoba vadember történetei; folytat­
ni fogom, bármi történjék is. Különben is, a
halk sírás, amely most látszólag mindenhol
zengett, vigasztalónak hatott, és az utóbbi
időben már annyit hallottam szellemekről,
hogy a jelenlétük miatti félelem elkopott.
Így hát bementem: felmentem egy széles,
romos utcán, amelynek térköveit minde­
nütt megemelték a göcsörtös fák gyökerei,
és mivel a romokon kívül semmi mást nem
találtam, megpróbáltam megpihenni egy
fal alatt. De az éjszakai levegő hűvös volt,
a menedék pedig szegényes, így hát újra
kijöttem, és az árnyékban hallatszó jajve­
székelés oly közel volt, hogy megálltam, és
bátorságot gyűjtve hangosan felkiáltottam:
– Hahó, te, ki ott sírsz a sötétben, élsz
vagy halott vagy? – És egy perc múlva a
környező üres tűzhelyek üregeiből felhang­
zott a szomorú kis visszhang válasza:
– Élsz vagy halott vagy? – Ez igen csa­
lóka és kiábrándító volt, s épp azon töp­
rengtem, hogy mihez kezdjek, mikor a
köd alatt egy melegebb széllökés támadt
mögöttem, és minden látható ok nél­
kül azonnal kis kék lángnyelvek gyúltak
a sötét résekben; a fekete pusztaság min­
den rejtekéből és sarkából sápadtan tűn­
tek fel a misztikus fények, mintha ezer
lámpást gyújtottak volna meg láthatatlan
ujjak, térdmagasságban kilebegtek az ut­
cára, ahol lágyan, légies kecsességgel rin­


115

115-202-xl.indd 115 2024. 04. 07. 13:50:12

 // EDWIN L. ARNOLD / GULLIVER A MARSON
gatóztak, majd menetbe rendeződtek, s a
langyos szélben a belváros felé sodródtak.
Azonnal eszembe jutott, hogy mit látott az
erdőlakó, de ekkor már túlságosan nyir­
kos és mogorva voltam ahhoz, hogy törőd­
jek vele. A hely varázsa megragadott, és a
menet mögé lépve, velük együtt haladtam
előre. Ekkorra a jajgatás már abbamaradt,
bár néha-néha úgy tűnt, hogy jobbra és
balra is egy-egy sötét alak mozog az üres
ajtónyílásokban, míg a köd, amely a szél­
től párapamacsokká oszlott, minden siká­
torban és utcában, ahol csak elhaladtunk,
csodálatosan emberi alakokat öltött.
Így jártam én, mint izzadt óriás, a tün­
dérfáklyák vezettek körbe a városon, míg­
nem egy nyílt térre értünk, közepén egy
hatalmas, a növényzet által tönkretett,
megrontott romhalmazzal; ekkor a fé­
nyek imbolyogtak, majd százával kialud­
tak, mint ahogy a szirmok hullanak le a
hervadt virágokról, s úgy tűnt – bár lehet,
hogy csak a szél játszott a sűrű fűben –,
hogy a levegő megtelt a legbánatosabb só­
hajokkal, ahogy minden egyes kis lámpa a
feledés homályába veszett.
A nagy halom egy rakás leomlott falazat
volt, amely a körülötte álló, törött oszlo­
pokból ítélve egykor palota vagy templom
lehetett. Beljebb nyomultam, de ott oly sö­
tét volt, mint Hádész birodalmában, ezért,
miután egy darabig vergődtem a kamrák
labirintusában, kiválasztottam egy homo­
kos mélyedést, egyik sarkában némi száraz
fűszernövénnyel ágynemű gyanánt, és há­
lát adva a szerény menedékért, véget ért éj­
szakai bolyongásom, lerogytam, megettem
egy utolsó marék száraz gyümölcsöt, és –
bármennyire is furcsa – rövidesen békésen
elaludtam.
Aznap éjjel egy elefántcsontfehér arcú
nőről álmodtam, aki odajött hozzám, és
116
115-202-xl.indd 116
fölém hajolt. Mindkét kezénél fogva egy-
egy kisgyermeket vezetett, míg mögötte
rengeteg más gyermek volt, szép arcúak, de
mindahányan sápadtak, akár a csillagok,
csak néztek és sóhajtoztak, de nem szóltak
semmit, és miután eleget bámultak, egyen­
ként eltűntek, csodálatos ürességet hagyva
az egyhangúságban; de ezen az álmon kí­
vül semmi sem történt.
Szép reggel volt, mire felébredtem, kint
láthatóan verőfényes napsütés volt, a fény
leszűrődött a régi palota tetejének repe­
désein keresztül, és aranyszínű tócsákban
káprázatos hatást keltett a padlón.
Megdörzsöltem a szemem, és felültem,
eltartott egy ideig, hogy összeszedjem ma­
gam, és először az a nyugtalanító érzés
kerített hatalmába, hogy valamiképpen
anyagtalanná váltam, és egy valótlan vi­
lágban járok. De a bal karomban jelentkező
görcsös fájdalom és egy egészséges tüs�­
szentés, amely szinte eszméletlenre ijesz­
tett egy csomó denevért, megnyugtatott,
és a görcsöt kidörzsölve, talpra tántorod­
va néztem körül furcsa környezetemben.
Mindenfelől üregek káosza látszott: a
pompás építészet egy törmelékhalom
zűrzavarává vált, csak a sötét kamrákat
őrizték meg itt-ott a fölöttük összefutó ha­
talmas oszlopok. Ezekbe sárga fény szű­
rődött be, ha átjutott egy-egy kupola vagy
oldalfal résén, és az egymást követő folyo­
sók látványától elcsábulva hamarosan fel­
fedezőútra indultam.
Húsz percnyi mászkálás után egy olyan
helyre értem, ahol egy szép ajtófélfa kidőlt
oszlopai olyan közel feküdtek egymáshoz,
hogy alig fértem el közöttük. Mivel azon­
ban fényt láttam, átpréseltem magam raj­
ta, és a legjobban megőrzött teremben
találtam magam – egy széles, tágas terem­
ben, kupolás tetővel, a falakon homályos
2024. 04. 07. 13:50:12
 // EDWIN L. ARNOLD / GULLIVER A MARSON
freskókkal, és egy márványpadlóval, me­
lyet szinte teljesen elrejtett az évszázadok
alatt lehullott por. Megbotlottam valami­
ben a küszöbön, s ahogy felemeltem, rájöt­
tem, hogy egy csecsemő koponyáját tartom
a kezemben! És most, hogy a szemem hoz­
zászokott a fényviszonyokhoz, még többet
láttam belőlük. Az egész padló tele volt ve­
lük – csontok százai és százai, szomorú kis
embermaradványok álltak ki mindenütt a
homokból. A nagy, halott bölcsőde csend­
jében a kis fehér kegytárgyak kimondha­
tatlanul szánalomra méltónak tűntek, és
tisztelettudóan visszafordultam volna az
elfeledett bánat e csarnokából, ha valami
meg nem ragadja a tekintetemet a közepén.
Egy hosszúkás, fehér kőtömb volt, na­
gyon rossz állapotban és letöredezett élek­
kel, csuklónyi mélyen a porban, de amikor
a felülről beeső fény egyenesen rávetült, a
márvány a mögötte lévő fekete homályban
úgy ragyogott, mint egy élő igazgyöngy.
Káprázatos volt, és a szememet leárnyékol­
va, óvatosan áthaladtam a szegény halott
csecsemők között, jobban is megnéztem,
és láttam, hogy ott fekszik a ragyogásban
egy nő csontváza, még mindig egy köntös­
be bugyolálva, amelyből a kemény arany­
hímzésen kívül alig maradt valami. Barna
haja csodák csodájára még mindig úgy te­
rült el körülötte, mint a holt hínár, és egy
egyszerű, vasból készült, drágakövekkel
kirakott koronát viselt, amilyet szem még
soha nem látott. Nem volt rajta sok ékkő,
de ahhoz elég, hogy a büszke egyszerűségű
karika úgy csillogjon, mint egy kis tűzsza­
lag – egy fénylő glória a halott homlokán,
és végtelenül elbűvölő volt. Mellette két
másik kis fehérlő emberi virág volt, és én
sokáig néma együttérzéssel álltam előttük.
Vajon ő lehet Yang királynő, akiről az
erdőlakó mesélt nekem? Biztosan ő az…
115-202-xl.indd 117
Ki más lenne? És ha így van, milyen külö­
nös véletlen hozott ide – egy idegent a tá­
voli rokonságból, aki az ő nagy tragédiája
óta mégis elsőként látogatja meg? Ha tény­
leg így van, akkor az a korona Herut illet­
te meg, nemzetségének utolsó képviselőjét.
Nem kéne inkább elvinnem neki, mint
hogy itt hagyjam zsákmányul az első sem­
mirekellő tolvajnak, kinek elég bátorsága
van ahhoz, hogy gúnyt űzzön az elátkozott
város titkaiból? Sokáig gondolkodtam rajta
a csarnok halvány, nyomasztó atmoszférá­
jában, aztán nagyon óvatosan kibontottam
a haját, felemeltem a karikát, és alig sejtve
mit teszek, a válltáskámba tettem.
Ezután jobb kedvvel mentem ki a sza­
badba, ruháimat egy kőre terítettem szá­
radni, s közben átgondoltam a helyzetemet.
A hely nappal talán nem volt olyan regé­
nyes, mint éjszaka, és az egészet birtokba
vevő, szétszórt, kúszónövényekkel benőtt
fák akadályozták a romváros beláthatósá­
gát. Ami azonban nagy elégedettséggel töl­
tött el, az az volt, hogy e fák fölött, kelet
felé egy kétpúpú hegyet vettem észre, alig
hat-hét mérföldnyire – éppen azt a hegyet,
amelyet előző nap eltévesztettem. Itt volt
a lehetőség, hogy visszatérjek a civilizáci­
óba. Olyan boldog voltam, mintha az ott­
honom lenne a láthatáron, annál is inkább,
mert a hegy falvakat és élelmet jelentett; és
te, aki kétségtelenül jól megebédeltél, ne
feledd, hogy az előző napi reggeli óta sem­
mit sem ettem; és bár ez papíron festőinek
tűnhet, a gyakorlatban fájdalmas prog­
rampontot jelent az ember számára.
Nos, nedves ruháimat csak egy rövid
ideig hagytam még a napon, majd azzal az
érvvel, hogy széles kilátás nyílik onnan,
ahol az erdő félúton véget ér a dombnál,
sietve felöltöztem, és vidáman elindultam
arrafelé. Egy-két kanyar az üres, immár

117
2024. 04. 07. 13:50:12
 // EDWIN L. ARNOLD / GULLIVER A MARSON
közönséges utcákon, egy könnyű mászás
az omladozó bástyák résein át, s máris újra
ott volt a nyílt erdő egy célom felé tartó,
barátságos ösvénnyel, melyet jól kitapos­
tak a városban fészkelő vadállatok.
Útközben szedett, puha, zöld dióból
könnyű reggelit ejtettem meg, majd a terep
kezdett felfelé kanyarodni, és az erdő kis­
sé megritkult. Végtelen buzgalommal, nem
sokkal dél előtt kapaszkodtam felfelé egy
csupasz területen lévő domboldalra, de ki­
merülten összeestem, mielőtt a csúcsot el­
értem volna.
De mit számított az éhség vagy a fá­
radtság a pillanat elégedettségéhez ké­
pest? Ott volt előttem a tenger, a tiszta,
erős, kegyes tenger, kék mérföldek, ame­
lyeket valami távoli vihar fehér barázdái
szabdaltak. Még itt is éreztem az illatát, és
tengerészszívemet büszkeséggel töltötte el
az idegen óceán társasága. Szép és áldott
dolog! Hányszor fordítottam hátat a világ
sekélyes jelentéktelenségének, és találtam
vigaszt a te magányod erejében! Hány­
szor fordultam el a part cicomás mivoltá­
tól, a szárazföld végtelen nagyképűségétől,
amely az életet szánalmas, nyüzsgő színjá­
tékká változtatja, és leltem vigaszt és meg­
nyugvást a Nagy Anya fekete keblében!
Drága, szép tenger – minden világ fele, ki­
nek heves szeszélyei oly távol állnak a női
lét mázolt cifraságaitól, mint egyik pólus
a másiktól –, a legszerényebb követőid há­
lás áldása rád!
A sós víz puszta látványa is jót tett ne­
kem. Az ég tudja, hogy nem volt hosszú az
elválásunk, és az Anya sok kegyetlen po­
font adott nekem a közelmúltban; mégis,
a látvány önmagában is gyógyír volt, eny­
hítette a bajokat, megnyugtatta a fáradt
idegeket; és én azon a reggelen a szeretet
mámorában bámultam a határtalan kéket,
118
115-202-xl.indd 118
a nagy, korlátlan utat mindenhová, a min­
dig változót, a megváltoztathatatlant, azt,
ami minden előtt volt és mindenek előtt az
utolsó lesz.
Más okom is volt az elégedettségre. Alig
egy mérföldnyire innen egy jól kivehető út
feküdt – kétségtelenül az, amelyikről az er­
dőlakó beszélt –, és ahol a tengerpart felé
tartott, egy Ottani település alacsony ház­
tetői és kavargó füstje látszott.
Sebesen arrafelé indultam, és mivel túl­
ságosan éhes voltam ahhoz, hogy törődjek
a formaságokkal, felcsörtettem a rakpart
legnagyobb épületéhez, és reggelit köve­
teltem a férfitól, aki az ajtóban ücsörgött,
egy mézes nádszálat rágcsálva. Rezzenés­
telenül nézett rám, majd a szokásos hibába
esve így szólt: – Ez nem egy szellemszál­
ló, uram. Mi itt nem fogadunk be és nem
adunk szobát fantomoknak; ez egy szárí­
tott halbolt.
– Háromszorosan is áldott üzlet! – vá­
laszoltam. – Adjon nekem szárított halat,
jóember, vagy, ha már itt tartunk, szárított
lovat vagy kutyát, vagy bármit, amit halan­
dó fogak át tudnak harapni, és bebizonyí­
tom, hogy az ízlésem teljesen evilági.
De a férfi megrázta a fejét. – Ez nem a
magadfajtáknak való hely, akik talán Yang
városából vagy a testetlen szellemek vala­
melyik lakhelyéről érkeztek – ti, akik bajt
keresni jöttök, és szerencsétlenséggel fize­
titek meg a menedéket, vajon tudtok-e jó­
ízűen enni?
– Bizony, tudnék, méghozzá bőségesen,
hisz két napja a bokrokban vacsoráztam és
reggeliztem a feketerigókkal. Nézze, előre
fizetek. Így kapok enni? – És a késemet elő­
véve levágtam egy újabbat kabátom gyor­
san fogyatkozó gombjai közül.
A férfi nagy érdeklődéssel fogadta,
ahogy reméltem is, mivel a sárga fém nyil­
2024. 04. 07. 13:50:12
 // EDWIN L. ARNOLD / GULLIVER A MARSON
vánvalóan nagyon ritka árucikk a bolygó­
nak azon a részén, ahol ő él.
– Arany? – kérdezte.
– Hát… khm! Elfelejtettem megkér­
dezni a férfit, aki felvarrta nekem, hogy
pontosan mi is ez, de aranynak tűnik,
nemdebár?
– Igen – felelte, miközben csodálkozva
forgatta a kezében. – Te vagy az első szel­
lem, aki előre fizet, és sokan megfordul­
nak errefelé. Egy ilyen csinos dolog megér
egy vacsorát – már ha meg tudod emész­
teni a mi durva ételeinket. Tessék, te as�­
szonyság – szólította meg a hölgyet, akiről
feltételezem, hogy a felesége volt –, itt van
egy úr az alvilágból, aki reggelizni szeret­
ne, és előre fizetett. Add neki a legjobbat,
mert jól fizetett.
– És mi van – szólalt meg egy női hang
belülről –, ha nem vagyok hajlandó kiszol­
gálni egy újabb ilyen idegesítő vándort,
akit mindig rám tukmálsz?
– Ne is törődjön az asszony szájával,
uram. Az a legrosszabb része, bár nagyon
büszke rá. Menjen be, és ő majd gondos­
kodik róla, hogy ne éhesen távozzon – És
az Ottani férfi békésen visszatért a mézes
botjához.
– Gyere, te embergyomrú lélek – morog­
ta a nő, és túlságosan éhes voltam ahhoz,
hogy törődjek az invitálás hangnemével,
majd besétáltam a furcsa kifőzde ebédlő­
jébe. Ő volt az első asszony, akit a messzi
népből láttam, és jobban nézett ki, mint
amire számítottam volna. Nagy, erős és vö­
röses bőrű volt, látványa szellemi sokk volt
a víz túlsó partján élő, karcsú leánykák
után, akik közül féltucatnyit is fáradság
nélkül el tudott volna cipelni hosszú karjá­
ban. Mégis volt benne valami, ami a nyers
egészséget, az izmok méltóságát, egyenes
tartást, állatias kecsességet, és mindezek
115-202-xl.indd 119
mellett egy csinos, bár erősen karakteres
arcot mutatott, ami azonnal megtetszett,
és később jó okom volt hálával emlékezni
rá. Egy percig duzzogva nézett rám, aztán
komor tekintete fokozatosan megenyhült,
és a nő ösztönös szeretete a természetfelet­
ti iránt úrrá lett a többi érzésén.
– Így néztél ki a másik világban? –
kérdezte.
– Igen, pontosan, sapkától csizmáig. Mit
gondol az öltözékről, hölgyem?
– Nem sokat – felelte őszintén a jó as�­
szony. – Még újonnan sem állhatott jól, és
úgy néz ki, mintha azóta sárban jártál vol­
na. Miben haltál meg?
– Annyit mondok, hölgyem, hogy ami­
től most meg akarok halni, az az éhség, az
egyszerű, szemérmetlen éhség, úgyhogy az
ég szerelmére, vegyen elő mindent, amije
van, és hadd essek neki, mert az utolsó ét­
kezésem tegnap reggel volt.
Erre az asszony csak megvonta a vállát
a túlvilági emberek furcsaságai hallatán,
majd a ház hátsó részébe ment, és hamaro­
san egy olyan étellel tért vissza, amelyből
kiderült, hogy férje nem igazán méltatta
a létesítményt, amikor szárított halbolt­
nak nevezte. Igaz, hogy a hal volt az étel
fő alapanyaga, ahogy az egy kikötőben el­
kerülhetetlen, de mint minden marsi hal,
ez is csodálatos ízű volt, olyan bor- és
napfényízzel, amilyennel az űrnek a felénk
eső oldalán egyetlen hal sem rendelkezik.
Azután gőzölgő és forró sütemények kö­
vetkeztek, zöldségek, amelyek kiválóan il­
leszkedtek az előző fogáshoz, és végül egy
fakorsó az elmaradhatatlan Ottani sörrel,
hogy az zárja a vacsorát. Az éhes ember
szerencsésnek mondhatja magát, ha bár­
mikor is ilyen ételhez juthat.
A nő nagy megelégedéssel figyelte,
ahogy eszem, és miután többé-kevésbé ki­

119
2024. 04. 07. 13:50:12
 // EDWIN L. ARNOLD / GULLIVER A MARSON
elégítően válaszoltam az előző életemre,
illetve a jelenlegi állapotomra és terveim­
re vonatkozó megannyi kérdésre, cseré­
be olyan információkkal látott el, amelyek
számomra akkor nagyon értékesek voltak.
Először azt tudtam meg, hogy Ar-hap em­
berei, az elrabolt Heruval együtt, két nappal
korábban már áthaladtak ebben a kikötőben,
és mostanra valószínűleg már a fővárosban
lehettek, amely, úgy tűnt, csak tizenkét órá­
nyi evezésre van a sós vizű torkolaton felfelé.
Végre híreket kaptam! Heru, vad kalandom
díja és oka, a közelben volt és épségben. Ez
egészen új gondolatsort hozott magával,
mert az elmúlt napok annyira megteltek az
utazás feszültségével, az előrejutás puszta,
kemény szükségszerűségével, hogy a külde­
tésem tárgya, bármennyire is logikátlannak
tűnhet, háttérbe szorult ezen dolgok előtt.
És ismét, ahogy befejeztem az utolsó süte­
ményt, és kiittam a söröskorsót, rám sza­
kadt vállalkozásom rendkívüli bolondsága,
az őrület, hogy egyedül merészkedtem az
erdőkirály fészkébe. Miben reménykedhet­
tem? Milyen esélyem volt arra, hogy sikere­
sen kiszabadítsam a gyönyörű zsákmányt
fogvatartójának karjából? Erőszakról szó
sem lehetett; a lopakodás teljességgel kivite­
lezhetetlen volt; ami pedig a hízelgést illeti,
amely nyilvánvalóan az egyetlen lehetséges
eszköz maradt a hercegnő visszaszerzésére
– hát, mintha egy filléres fuvolával próbál­
nék meggyőzni egy éhes sast, annyi esélyem
van felkelteni Ar-hap rokonszenvét a gyá­
szoló Hath iránt. Ha továbbmennék, az bi­
zonyára a saját pusztulásomat jelentené, és
nem lenne semmi hasznára, semmi segít­
ségére Herunak; ha valaha is vissza kellene
fordulnom, vagy abba kellene hagynom ezt
a hiábavaló keresést, akkor itt volt a megfe­
120FOLYTATÁS A GALAKTIKA XL-BEN!
115-202-xl.indd 120
lelő hely és idő. Itteni barátaim a tenger túl­
só partján voltak; hozzájuk visszatérhettem,
mielőtt túl késő lenne, és itt voltak a durva,
de becsületes Ottani emberek, akik kétség­
telenül megengedték volna, hogy köztük él­
jek, ha ez a sorsom. Mindkét alternatíva jobb
volt, mint a kínzás és a halál.
– Úgy tűnik, nagyon a szívedre veszed an­
nak az Itteni lánynak a sorsát, idegen – mond­
ta a háziasszonyom, némi női féltékenységgel,
ahogy tétovázásomat szemlélte. – Tudsz róla
egyáltalán bármit is?
– Igen – válaszoltam komoran. – Egyszer-
kétszer láttam őt Sethben.
– Á, erről jut eszembe! Amikor felhozták
ide a csónakokból, hogy megszárítsa vizes ru­
háit, sírva kiáltott bánatában éppen olyasva­
laki után, mint te, mondván, hogy egyedül
ő csapott le az embereinkre a lakomáján, és
csak ő mentheti meg…
– Mi? Heru itt, ebben a szobában, tegnap?
Hogy nézett ki? Megsérült? Hogy bántak vele?
A buzgóságom elárult engem. Az asszony
hunyorgó szemmel nézett rám egy darabig, az­
tán így szólt: – Ó! Szóval innen fúj a szél! Tehát
szeretni is úgy tudsz, mint enni. Azt kell mond­
jam, jó formában vagy egy szellemhez képest.
Felálltam, és egy darabig járkáltam a szo­
bában, aztán, mivel nagyon magányosnak
éreztem magam, és tudtam, hogy nincs oly
nő, aki ne érdeklődne egy másik nő szerelmei
iránt, bátran félrehívtam a vendéglátómat,
és meséltem neki Heruról, meg arról, hogy
üldözöm őt, elmerengtem a lány szelíd gyá­
moltalanságán, a saját vakmerő kalandomon,
és őszintén megkérdeztem, milyen uralkodó
Ar-hap, milyen szokások dívnak az udvará­
ban, és hogy tud-e valami olyan evilági vagy
túlvilági módszert, amivel rávehetném, hogy
visszaadja Herut az övéinek.
2024. 04. 07. 13:50:12
R, Japán misztikummal átszőtt,
lebilincselő detektívregény
az emlékek erejéről.
A Tokióban ébredek szerzőjének
legújabb regénye!

WWW.GALAKTIKABOLT.HU
legújabb regénye!

B1-B4.indd 3 2024. 04. 05. 1:25:31

 A HUGO- ÉS NEBULA-DÍJAS
ÍRÓ ÚJ, POSZTAPOKALIPTIKUS
REGÉNYE!

H A M A RO S A N
A GAL AK TIK AB
OLTON!

W W W. G A L A K T I K A B O LT. H U

B1-B4.indd 4 2024. 04. 05. 1:25:38