Füst Milán: BOLDOGTALANOK

DRÁMA NÉGY FELVONÁSBAN

SZEMÉLYEK:
Húber Vilmos, papi nyomdász
Nemesváraljai Gyarmaky Róza, nyomdai munkáslány
Víg Vilma, nyomdai munkáslány
Özv. Húber Evermódné, a nyomdász anyja
Sirma Ferenc, hentesmester, a ház tulajdonosa
Székely Ferenc, káplán
Dr. Beck Gyula, kórházi orvos
Rózsi, a nyomdász testvére
Jancsika
Öreg parasztasszony
Egy öreg szolga
Két kis parasztgyerek
Hentesinas
Nyomdásznők
Idő: ma. Játszik egy magyar városban.

Füst Milán: BOLDOGTALANOK

DRÁMA NÉGY FELVONÁSBAN
ELSŐ FELVONÁS

Március eleje. Szegényes lakás. Ágy jobbról balról. Középen asztal, baloldalt
jobbfajta pohárszék, két szekrény.
Jobbról-balról ablak függönyökkel. Háttérben ajtó, mely a konyhába vezet.
Vasárnap este hét óra van, ég a lámpa a konyhában is. Róza az asztalon vasalt. Szép
fekete lány, hosszúkás arcán szépen ívelt orral. Tekintete, mozdulatai fáradtak.
Most az asztalnál áll, a fali órára néz és eltűnődik. Özv. Húber Evermódné kalappal
a fején bejön.
Húberné: Jó estét. A fiamat, Húber Vilmost keresem. Itt lakik?
Róza: Jó estét. Még nincs itthon.
Húberné: Itt lakik Húber Vilmos?
Róza: Itt lakik.
Húberné: Tessék hangosabban beszélni, mert rossz a fülem.
Róza (hangosan): Itt lakik.
Húberné: És kegyed? (Az asztalra néz.) Kegyed mos rá?
Róza (nevet, hangosan): Igen. Vagyok olyan bolond.
Húberné: Vagy úgy . . . Mikor jön haza a Vilmos?
Róza (hangosan): Azt nem tudom.
Húberné: Hát nem szokott este hazajönni?
Róza (u. úgy): Nem.
Húberné: Hát hova megy?
Róza (vállat von): Van elég hely a világon.
Húberné: Hol? A világon?
Róza: Igen.
Húberné: Hát ott van elég hely. (Szünet.)
Róza: Kegyed az édesanyja neki?
Húberné: Igen. Hát nem mondta?
Róza: Mit?
Húberné: Hogy eljövök Holdvilághelyre.
Róza: Nem mondta. Sose szokott semmit se megmondani.
Húberné: Nem? Azt jól teszi.
Róza (ingerülten): Jól teszi? Majd meglátja, hogy nem jól teszi.
Húberné: Az apja is olyan volt. Papok nevelték. (Szünet.) Lehet itt leülni?
Róza: Tessék.
Húberné (leül): Mikor jön haza Vilmos?
Róza (vasalni kezd): Nem tudom.
Húberné: Hát nem szokta megmondani, mikor jön haza?
Róza: Sose mondja meg. És jól teszi. Legalább az anyja (halkan) megpukkad.
Húberné: Hát hol lehet?
Róza: Ma valami nyomdász mulatság lesz. (Szünet.)
Húberné: És kegyed? . . . Kegyed mióta van vele?
Róza: Három éve.
Húberné (ijedten): Már három éve?
Róza: Leszek én még tovább is.
Húberné: Tovább is?
Róza (nevet): Hát hagyjam itt?
Húberné: Hát hogy tehet a Vilmos ilyet?
Róza (leteszi a vasalót, a fülébe): Azt kérdezze meg tőle.
Húberné (méltatlankodva): Nem vagyok én olyan süket.
Róza (tovább vasal): Csak azért mondom.
Húberné: Hát kegyedet hogy hívják?
Róza (ingerülten nevet): Akárhogy.
Húberné: Nem nyájas kegyed velem. Pedig én a Vilmos anyja vagyok.
Róza (leteszi a vasalót): Nemesváraljai Gyarmaky Rózának hívnak.
Húberné: Hogy?
Róza (ismétli).
Húberné: Előneve is van?
Róza: Igen. (A fülébe.) Hatszáz év óta.
Húberné: Az szép . . . És mért van így?
Róza: Hogy mért élek a Vilmossal?
Húberné: Igen.
Róza: Hja az furcsa történet.
Húberné: Mondja el.
Róza (nevet): Engem is papok neveltek. (Szünet.)
Húberné (sóhajt): Furcsa ember ez a Vilmos. Mit akar ez a lányoktól? . . .
Róza (nevet): Hogy mit akar?
Húberné: Na igen. Egyszer már megjárta.
Róza (érdeklődve): Megjárta?
Húberné: Na igen. Egy leány mérget ivott. Nem mesélte?
Róza: Nem szokott mesélni. (Érdeklődve.) Hogy volt az?
Húberné: Mikor katona volt, szakállas, szép ember volt. És az irodába tették, jó
dolga volt . . .
És a kantinosné . . .
Róza (érdeklődve): Igazán?
Húberné: A pénzét ráadta, aztán utána jött Fehérvárra . . . Aztán, hogy nem volt
pénze, beállt cselédnek . . .
Róza (u. úgy): Úgy?
Húberné: A Vilmos meg másfelé járt . . . Meg a kantinosné úgy is volt . . . (Szünet.)
Róza (gondolkodva leteszi a vasalót. A fülébe): Nem ijedek meg! (Szünet.)
Húberné: Hoztam a fiamnak befőttet.
Róza: Azt rosszul hozta.
Húberné: Mért?
Róza: Nem eszi. Csak húst eszik.
Húberné: Úgy? (Szünet.)
Húberné (aggódva): Mennyit keres a Vilmos?
Róza: Jól keres.
Húberné (u. úgy): És kegyed miből él?
Róza (az ágyra rakja a ruhákat): Én a munkámból élek.
Húberné (megnyugodva): Azt nagyon jól teszi.
Róza (szemtelenül): És kegyed miből él?
Húberné (komolyan): Nem mondta a Vilmos?
Róza (megáll): A Vilmos semmit sem mond. Azt sem tudtam, hogy kegyed a
világon van.
Húberné: Hja? Azt nagyon jól teszi.
Róza (ingerülten): Jól teszi? No akkor maga most menjen el. És majd ha éjjel a
Vilmos jön, akkor jöjjön
megint.
Húberné (méltatlankodva): Milyen goromba maga velem. Én a fiam lakásán
vagyok.
Róza (közel megy hozzá): Kegyed a fia lakásán van? Hát ez nem a fia lakása,
hanem az én lakásom. A fia öt hónapja egy krajcárt sem hozott haza. Ezt a lakást én
fizetem.
Húberné (aggódva): Hát mire költi a Vilmos a pénzt?
Róza: Mire? Lányokra.
Húberné (sóhajt): Ilyenek a fiatalemberek.
Róza (lerakta a ruhát, leül az asztalhoz, papírt vesz elő az erszényéből): Nézze, egy
harminchat éves ember ilyen butaságokat firkál.
Húberné (nem érti): Mi?
Róza (hangosan): Ezt nőkről írja fel magának.
Húberné (nem érti): Hát baj az?
Róza: Hát nem baj. (Szünet.)
Húberné: Hát mért él vele?
Róza: Hogy mért élek vele?
Húberné: Igen.
Róza: Hát mit meséljek magának?
Húberné: Hátha a lányok után futkos.
Róza: Hát tudja mért élek vele?
Húberné: Mért?
Róza: Mert gyerekem van.
Húberné (felugrik): Mi?
Róza (hangosan): Gyerekem van a Vilmostól.
Húberné (leül megsemmisülten): Hát most mi lesz?
Róza (nevet): Majd meglátjuk.
Húberné: Igazán? . . . A Vilmos gyereke?
Róza (végigméri és feláll): Én most elmegyek hazulról. Maga pedig üljön itt
holnapig. (Veszi a kendőjét.)
Húberné (barátságosan): De édes . . . lelkem . . . Mit csinálok magamban . . .
Róza: Akkor ne kérdezzen ilyen vadakat. (Leteszi a kendőt.)
Húberné: Édes lelkem, én már öregasszony vagyok . . . (Szünet.) És szép a gyerek,
egészséges?
Róza (elkomolyodva): Szép.
Húberné: Mennyi idős?
Róza: Két éves.
Húberné: Már két éves? (Szünet.) Szeretném látni . . .
Róza (komolyan): Azt nem láthatja.
Húberné: Mért nem?
Róza: Mert kiadtam.
Húberné: És hasonlít?
Róza: Valakihez csak hasonlít.
Húberné: És ki fizet érte?
Róza (közelebb megy hozzá): Én fizetek érte. Abból a nyomorult pár forintból,
amit hetenkint kapok.
Húberné: (szánakozva): Hát miből eszik?
Róza: Hogy miből? Hát csak itt-ott ... Tudja? Koplalok eleget.
Húberné (aggódva): Milyen ember ez a Vilmos ... ha már gyereke van ...
Róza: Magának küld pénzt?
Húberné: Nem küldött az, mióta a világon van egy fillért sem ... (Szünet.) Most
kellene! ...
Róza: Nekem is! (Nevet.) Legjobb ha vissza megy. (Elkomolyodik.) Különben nem
tudom ... talán magához ...
Húberné: Azt csak nem teszi ... Elromlott a fülem, kitettek az állásomból ...
Róza: (hozzáhajlik): Nézze! Nekem kell a pénz, ha ad.
Húberné: (megütközve.): Én az anyja vagyok.
Róza: Nekem gyerekem van.
Húberné: Én özvegy asszony vagyok.
Róza: (u. úgy): Nekem kell a pénz, mert most megint ... tudja!
Húberné: (nem érti): Micsoda?
Róza: (u. úgy hangosan): Megint ...
Húberné (megérti, iszonyodva feláll): Hát miféle ember ez a Vilmos?
Róza: Maga csak tudja!
Húberné: És velem mi lesz?
Róza: Látja ugye, hogy nekünk kell a pénz.
Hentesinas (bejön): Jó estét, Sirma úr küldi és jó étvágyat kíván. (Letesz az asztalra
egy csomagot és kimegy.)
Húberné: Mi ez?
Róza: Ez vacsora. (Kibontja a csomagot.)
Húberné: (gyanakodva): És mennyi mindenféle!
Róza: (eszik): Ezt egy tisztelőm küldi. Hentes. Szerencsére ennek néha eszébe
jutok, különben ...
Húberné: Ugyan édes lelkem, adjon egy falatot, oly éhes vagyok ...
Róza: (kis megvetéssel): Tessék.
Húberné (eszik, mentegetőzve): Oly ízléses.
Róza (eszik): Beláthatja, hogy nekünk kell a pénz.
Húberné: Belátom, de hát mit csináljak ...
Róza: Ne kérjen.
Húberné: Hát mit csináljak?
Róza: Majd megmondom, hogy mikor ...
Húberné (abbahagyja az evést): Nem megy le a falat. (Szünet.) Beteg vagyok,
gyenge vagyok ...
Róza: Mi baja?
Húberné: Ha már az ember a fiára szorul! ...
Róza (hangosabban): Mi baja?
Húberné (int a kezével): Öreg vagyok. Kidobtak, mert nem hallottam a csengetést.
Róza: Honnan dobták ki?
Húberné: Kórházban voltam felügyelőné.
Róza (élénken): No és ott nem szerzett semmit?
Húberné: Valami keveset szereztem.
Róza (mohón): Mennyit?
Húberné: Negyven forintot.
Róza (nevet): Az is valami.
Húberné: Valami, valami, de meddig?
Róza (feláll): Nézze, nekem van egy tisztelőm, az a hentes, aki ezt küldte ... Annak
kell egy gazdasszony ...
Húberné (aggódva): Miféle ember az?
Róza (nevet): Hogy miféle ember? Az csak mindegy. Ez a ház is az övé. (Szünet.)
Ahhoz maga elmehetne.
Húberné (kedvetlenül): Elmehetnék.
Róza: El, el. Mert itt nem lehet.
Húberné: Hát miért nem lehetnék?
Róza: Mert jön ide egy másik lány is.
Húberné (nem érti): Mi?
Róza (hangosan): Jön ide egy másik lány lakni ...
Húberné (kétségbeesetten): Mii? Hát maga?
Róza (ajtó nyitás hallatszik kívülről. Gyorsan): Jó lesz a fiát békében hagyni. (Az
ételmaradékot gyorsan a kályhába dobta.)
Húberné (nagyon gyanakodva): Egy másik lány is?
Rózsi (Húber Vilmos nővére, 32 éves, festett hajú szőke lány, púdertől megviselt
arccal, kalappal a fején, kissé rikító, szegényes, kokott eleganciával öltözve bejön):
Jó estét.
Húberné (megrezzen, észrevétlenül int):.
Róza (ellenségesen végig méri): Kit tetszik keresni?
Rózsi (észrevette az intést): Nincs itthon Húber úr?
Róza: Nincs itthon.
Rózsi: Mikor jön haza?
Róza: Nem tudom.
Rózsi: Kegyed kicsoda?
Róza: Én a cseléd vagyok.
Rózsi (gyanakodva): Úgy? - Tessék megmondani, hogy itt volt Rózsi. - Szolgája.
(Kimegy.)
Róza (élesen): Szolgája. (Szünet.)
Húberné (mélyen sóhajt).
Róza (kétségbeesetten): Látja?
Húberné (halkan): Afféle ...
Róza (indulatosan): Feljönnek ... Fel mer jönni ide, az én lakásomba ... és milyen
goromba velem az a ...
Húberné: Hát ha azt mondja ...
Róza (ugyanúgy): Ilyenek miatt kell nekem így élni ... ilyen utolsó ...
Húberné: Bizony ez afféle ... kalapos dáma ...
Róza (dühösen sír): Ilyenre költi a pénzét ... ezért kell nekem ... ezért az utolsó ... az
utcáról szedi ...
Öreg parasztasszony (bebugyolált kétéves fiúcskát hozva a karján, bejön): Jó estét.
Róza (felsikolt, odafut): Jancsika! (Ráborul sírva. Szünet.)
Öreg parasztasszony: Beteg a gyerekecske. Behoztam.
Róza(kiegyenesedik, rémülten): Beteg?
Öreg parasztasszony: Nincs magánál.
Róza (ugyanúgy): Nincs magánál?
Öreg parasztasszony: Tegnap este nézem, miért nem eszik ... Hát bizony forró a kis
feje ... Köhög ...
Húberné (odamegy): Ó ó a szentem ... (Feltakarja az arcát.) Be szép ... Egész a
Vilmos ... (Könnybe lábad a szeme.)
Öreg parasztasszony: Oszt így csinál (utánozva) őh ... őh ...
Róza: Volt orvosnál? ...
Öreg parasztasszony: Nem voltam én.
Húberné: Nem érnek az orvosok egy pipa dohányt. Én a fülemmel ...
Róza (gondolkodik): Menjen rögtön haza vele. Én is magával megyek. (Vizsgálja a
gyerek arcát.) Vérpiros. (Arcával odaér a gyerek arcához.) Forró. (Szünet.) Jancsika
nem ösmersz?
Jancsika (ragyogó szemmel ránéz): Mama!
Róza (halkan): Édes kis fiam! (Könnybe lábad a szeme.)
Jancsika: Mama!
Róza: Mit akarsz édes kis fiam?
Húber Vilmos (bejön. Alacsony, fekete, jelentéktelen ember, karakterisztikus, erős
orral. Szemei élénk tekintetűek és értelmesek. Pápaszemet hord, rendesen, tisztán
van öltözve. Hangosan, meglepetés nélkül) Jó estét anyám!
Húberné (kitárja a karjait, meghatottan): Jó estét édes fiam!
Húber (az öreg parasztasszonyhoz): Mi van Molnárné?
Öreg parasztasszony: Beteg a gyerek.
Húber: Úgy? - Volt orvosnál?
Öreg parasztasszony: Nem voltam én.
Húber (haraggal): És miért nem volt?
Öreg parasztasszony: Pénzbe kerül az!
Húber: Menjen rögtön haza ... Majd küldök orvost. (Meg akarja nézni a gyerek
arcát, de az befordul a parasztasszony karján. Szünet.) Hát csak menjen haza ...
Róza (bizonytalanul): Én is menjek ...
Húber: Fölösleges. Majd vigyáz rá. - Menjen.
Öreg parasztasszony: Megyek már.
Róza (kikíséri): És jöjjön be minden nap édes Molnárné ... (Kimennek.)
Húber (leveti a felsőkabátját és gonddal az ágyra teszi, aztán leül az asztalhoz): Mi
újság?
Húberné (halkan): A Rózsi ver. Mindennap. Ma úgy megvert hogy majd meghalok.
Segíts édes fiam, vegyél el tőle ...
Húber (sötét tekintettel): Úgy? - Veri?
Róza (bejön).
Húber: Hát hogy megy?...
Húberné: Eljöttem édes fiam ... A fülem ... azt tudod ...
Húber: Pénze van-e?
Húberné (Rózára néz, zavartan): Van ... van fiam pénzem (Leül)
Húber (mosolyog): Mert ha nincs, csak szóljon ...
Húberné (bizonytalanul): Hát neked van-e?
Húber (feláll, nyugodtan): Nekem mindig van pénzem.
Húberné: Úgy?
Róza (halkan): Vacsoráztál?
Húber (sétál a szobában): Igen.
Húberné: Jól nézel ki Vilmos.
Húber: Ma jött meg?
Húberné: Ma reggel.
Húber: A pakkja hol van?
Húberné: Beajánltak a korházból.
Húber: Van állása?
Húberné: Van. (Észreveszi magát. Zavarban): Azaz hogy ... holnap ...
Róza (dühvel nevet): Nagyszerű!...
Húberné: A fülem miatt ... tudod ... félek ... hamar kitesznek ...
Húber (megáll, nyugodtan Rózára néz): Mi a nagyszerű?
Róza (visszahúzódva): Semmi különös.
Húber: Hát ha van állása, akkor rendben van. Az a fő, hogy állása legyen.
(Jelentősen az anyjára néz)
Húberné (sóhajt): De már öreg vagyok édes fiam.
Húber (gúnyosan): Ja úgy? (Szünet.)
Húberné: Rég nem láttalak ...
Húber (nyugodtan): Az ám, öt éve.
Húberné: Mit csinálsz? Hallom Vilmos, hogy ...
Húber (az anyjára néz): Mit hall?
Róza (nyugodtan): Hogy későn jársz haza ...
Húber (az anyjához): Úgy? ... Megesik.
Húberné: De az nem jót tesz édes fiam ... Meg a pénzed is elfogy ...
Húber (az anyjára néz, nevet): Hát csak úgy járkálok ...
Róza (közel megy hozzá): Keresett egy nő.
Húber (nyugodtan): Úgy? ... Kicsoda?
Róza: Azt mondtam neki, hogy a cseléded vagyok ...
Húber (rendületlenül): Nem baj, - Ki volt az?
Róza (fojtva): Nem baj? Mondjam meg, hogy itt volt a Rózsi.
Húber: Úgy. (Az asztalra csap, azután hangosan kacagni kezd.)
Róza (fojtva): Mit nevetsz?
Húber (gúnyosan néz rá és vállat von)
Róza (dühvel a vállára teszi a kezét): Itt volt a Rózsi!
Húber (lerázza a kezét): Mi bajod vele?
Róza (keserűn): Hát nem örülsz, hogy itt volt a Rózsi?
Húber (fogát vicsorítva): Itt volt a Rózsi? (Fejét csóválva sétálni kezd. Szünet.)
Húberné (aggódva): Haragszol édes fiam?
Róza: Előbújnak ... feljönnek a lakásomba ...
Húber (élesen az anyjára néz): Bizony előbújnak ...
Húberné (megrázkódik. Halkan): Hát nem örülsz, hogy eljöttem?...
Húber (az anyjára néz, nevet)
Húberné (sírósan): Öreg vagyok édes fiam ... gondoltam jobb itt ... a fiamnál ...
Húber: Hát eddig hol volt jobb?
Húberné: Hát eddig csak megvoltam.
Húber: Hát most eszébe jutottam?
Húberné: Kötelességed édes fiam ... A fiú kötelessége ...
Húber (elsötétül az arca): Hát ha kell pénz, csak szóljon. (Sétál. Szünet.)
Húberné (keserűn): Nem örülsz te annak édes fiam, hogy én eljöttem.
Húber: No nem is nagyon. (Nevet. Sétál.)
Róza (szánalommal): De én örülök, hogy eljött ...
Húber (Rózára nevet)
Húberné: Pedig rég nem láttalak.
Húber: Mi baja a fülének?
Húberné: Be van gyulladva.
Róza: Fáj?
Húberné: Nagyon fáj.
Húber (ránéz): Talán nem is olyan nagyon fáj.
Húberné (feláll, érzékenyen keserűn): Én elmegyek Vilmos. Látom ... (hirtelen
érzelmességgel): Hát csókolj meg legalább édes fiam ...
Húber (nevet): Mire való ez?
Húberné (érzékenyen): Miért nevetsz?
Húber: Nem kell valami?
Húberné (kissé sértődötten): Nem ... semmi sem kell. (Szünet. Enyhülten.) Egy
kendő kellene, mert fáj a fülem ...
Róza (a szekrényhez megy, kiveszi a kendőjét): Itt a kendőm, magának adom.
Húberné: De lelkem ... Mi lesz magának?
Húber: Majd lesz neki kendője.
Róza (gúnyosan): Majd vesz a Vilmos.
Húber (nyugodtan): Majd veszel magadnak.
Húberné (összehajtogatta a kendőt és a hóna alá fogta): Hát istenem, ...
köszönöm ... Szervusz Vilmos ... Isten vele édes lelkem. (Megakarja Rózát
csókolni, aki húzódik.)
Húber (hangosan nevet): Ugyan ne komédiázzon!
Húberné (sértődötten): Az ördög se komédiázik ... Nagyon jó hozzám ez a ... ez a
lány ...
Húber (nevet, kíméletlenül): Komédiás!
Húberné (elvörösödik): Te igazán rossz ember vagy Vilmos.
Húber (tovább nevet)
Róza (szánalommal): Viselje egészséggel.
Húberné: Isten vele lelkem. (Rózához.) A Rövid utca 6 alatt vagyok. (Kimegy,
Róza kikíséri. Húber ezalatt cigarettára gyújt.)
Róza (bejön, megáll): Megint egy kendő! Megint ez, megint az ... (Sóhajt.) No
mindegy!
Húber: Csinálj teát.
Róza: Nincs rum.
Húber: Hozz rumot!
Róza (vár)
Húber: Nincs pénzed?
Róza (indulatosan): Pénzem? Miből volna? ... Honnan volna? ... Még azt is
odaadom amim van, (félig sírva) azt a drága kendőt ... Alig eszik az ember
valamit ...
Húber (nevet): Elég jó vacsorákat küld a Sirma Ferenc.
Róza (dühvel): Jól teszi. Ha az nem volna, úgyis éhen vesznék.
Húber: Akkor még itt van a művezető is.
Róza (sötét nézéssel): Kezdjem? ... én is ...
Húber (nyugodtan): Te nem kezded!
Róza (fojtva): Nem kezdem? ... Majd egyszer elkezdem! (Szünet. Meggondolja
magát, mélyen sóhajt.) Szegény kicsi fiam. (Lefekszik az ágyra.)
Húber (megvillannak a szemei erre a mozdulatra. Szünet.)
Róza (gondolkodva): Milyen ember vagy te! Eljön betegen az anyád és egy krajcárt
sem adsz neki
Húber (sétál): Több van annak mint neked ... Nagy komédiás az öreg ...
Róza (felül az ágyon, kétségbeesve): És ennek adtam én a kendőmet? (Szünet.) Hát
miért nem mondtad, hogy ne adjam oda? ... Milyen emberek vagytok? ... Hiszen ti
nem vagytok emberek!
Húber (nevet): Dehogy nem! Csak nehéz becsapni minket. (Sétál)
Róza (ülve rámered): Mond nem voltál te még büntetve?...
Húber (megáll, ránéz, nevet): Nem! (Szünet.)
Róza (gondolkodva): Mond ki volt az apád?
Húber: Egy ember volt szegény.
Róza: Szegény? Hát sajnálod az apádat?
Húber: Nem én.
Róza: Hát akkor miért mondod: szegény.
Húber: Csak úgy mondom. (Szünet.)
Róza: Miattad öngyilkos lett egy lány.
Húber (ránéz, bosszankodva): Már fecsegett?
Róza (ingerülten): Igaz, vagy nem igaz?
Húber: Nem tudom. (Szünet.)
Róza (gondolkodva): Nem bírom ... Te nem vagy ember!
Húber: Hát akkor?
Róza (fojtva): Menjek el?
Húber: Nem tudom.
Róza (fojtva): Nem tudod?
Húber (gúnyosan): Itt van ez a Sirma ...
Róza (ugyanúgy): Menjek a Sirmához?
Húber: Én nem tudom.
Róza (ugyanúgy): Nem tudod? (Szünet.) Nem sajnálsz?
Húber: Engem se sajnál senki.
Róza: Pedig tudod ...
Húber: Hagyj békén, vagy elmegyek ...
Róza: Nem mégy el.
Húber: Dehogy nem. (Indul.)
Róza (felugrik és a nyakába akaszkodva húzza vissza két kézzel és rázza. Fojtott
hangon): Vár a Rózsi?!
Húber (undorral): Eressz el!
Róza: Nem eresztlek.
Húber: Eressz!
Róza: Nem eresztlek.
Sirma Ferenc (magas, szőke, jámborképű, szép ember benyit az ajtón. Nevetve):
Bocsánat. (Visszavonul.)
Húber: Gyere be Sirma. Hadd szabadulok.
Sirma (nyitja az ajtót)
Róza (kiált): Ne jöjjön be, mert ... (fojtogatja a gyenge Húbert.)
Húber: Gyere be, megfojt.
Róza (kiált): Ne merjen ...
Sirma (bejön): Mi van itt? (Róza kezéhez kap.) Megőrült?
Róza (lihegve egy székbe dől)
Húber (zsebkendővel törli a homlokát)
Sirma: Ez a Róza megőrült.
Róza (lihegve): Meg.
Sirma: Ez lesz a vége ... (Húberhez.) Miért nem hagyod abba ...
Húber (felveti a fejét, mereven ránéz): Fogd be a szád!
Sirma (meglepve): Ez is bolond.
Húber (ugyanúgy): Fogd be a szád!
Sirma (zavartan): Megőrültél?
Húber (előrelép és rámered): Fogd be a szád!
Sirma (egészen zavartan): Eh mit! Bolondok közt csak nem maradok! Faljátok fel
egymást! (Kimegy, becsapja az ajtót. Szünet.)
Húber (csendesen): Te tényleg megőrültél.
Róza: Meg. Ha nem megyek ehhez, aki megbecsülne ...
Húber: Hát miért nem mégy?
Róza: Menjek? - Ezt már hallom egy párszor ... (Szünet.) No nem sokáig
legénykedel! Majd a Vilma!
Húber (élesen): Mit akarsz a Vilmával?
Róza: Tőle jössz ugye?
Húber (nyugodtan): Nem tőle.
Róza: Úgyis elmondja ... (Keserűn nevet.) Barátnőm.
Húber (gúnyosan): Nem baj. - Tisztességes lány.
Róza: Véded ugye?
Húber (ugyanúgy): Persze, hogy védem.
Róza (keserűn): Más vigyáz?
Húber (felnevet): Vigyázhat!
Róza: Ő különb?
Húber (ugyanúgy): Nem szeretném.
Róza: Pedig nem különb az, te!
Húber: Hát miért legyen különb?
Róza: Csak ostoba!
Húber (ránéz): Fiatal!
Róza (keserűn): Fiatal! (Szünet.) Hát hol az a híres szerencséd?
Húber: Ne légy már oly undorító.
Róza: Beszéltem a Vilmával ...
Húber (idegesen): Mi közöd a Vilmához?
Róza: Nagyon szeret téged ...
Húber (undorodva): Tudod, hagyd abba! ...
Róza: Feljön ide lakni ...
Húber (megáll): Mi?
Róza: Feljön ide lakni .
Húber (tovább sétál): Félrebeszélsz!
Róza: Dehogy ... Ez az én lakásom.
Húber (megáll): Mi?
Róza: Ez az én lakásom. A Vilma idejön lakni.
Húber: Ide jön lakni?
Róza: Igen ... Majd én tanácsot adok neki.
Húber (tovább sétál): Úgy?
Róza: Félsz?
Húber (sétál): Tőled?
Róza: Kettőnktől?
Húber (megáll): Félrebeszélsz?
Róza: Megbeszéltem vele. Ma este is feljön ...
Húber: Úgy? .. És te?
Róza: Én? Itthon vagyok. (Szünet. Keserűn.) Nekem elég volt.
Húber: Veled mi lesz?
Róza: Majd meglátod ... Te elmehetsz, ha tetszik.
Húber: Úgy?
Róza (ránéz): Ha akarsz, maradhatsz.
Húber: Miért ne maradnék? - Mindegy! - (Tovább sétál. Hosszabb szünet.)
Róza (fojtva): Nem sajnálsz?
Húber: Már mondtam.
Róza (ugyanúgy): A gyereket sem sajnálod?
Húber: Mit sajnáljak rajta? Él.
Róza (rémülten): Él?
Húber (nevet): Persze, hogy él. Hogy én mit teszek, ahhoz pedig semmi köze.
Róza: Milyen ember vagy?
Húber: Olyan mint más.
Róza: No majd megváltozol!
Húber (gúnyosan): Majd a Vilma!
Róza: Vagy a Rózsi! Egyik!
Húber (undorodva): Hát ne unjalak meg?
Róza: A Rózsit is meguntad?
Húber (ránéz, nevet)
Róza: »Olyan« - ugye?
Húber (kacag): Bizony az »olyan«!
Róza (fojtva): Nevetsz?
Húber: Hát mit csináljak?
Róza (kitör): Úgy élek, mint a kutya és te ... te ... (Elcsuklik.)
Húber (mosolyogva nézi).
Róza (ugyanúgy csukló sírással): Nincs senkim, aki téged megfojtana ..
Húber (hangosan nevet).
Róza (ugyanúgy): Téged nem lehet megmozdítani ... olyan vagy, mint az állat ...
Húber: Hát milyen legyek?
Róza: És nekem nincs senkim, ezen a világon, aki pártomra állana ...
Húber (nevet): Majd a Vilma!
Róza: Nem volt mellettem senki, mióta az eszemet tudom ... csupa állat.
Húber(mosolyogva): Hát állatok vagyunk ...
Róza (sírva): Szegény kis fiam!
Húber: Annak van a legjobb dolga!
Róza: Lányok járnak ide az utcáról ...
Húber(kacag): Ez már igaz.
Róza: Nincs egy békességes napja az embernek ... (Az ágy elejének dől és sír.)
Húber(sétál, aztán megáll): Gyere ide.
Róza(tudja miről van szó, egy helyben áll és nagyon elsápad. Szünet)
Húber (szelíden): Gyere ide!
Róza(halkan rekedten): Nem megyek.
Húber (tovább sétál. Szünet): Hát akkor mit akarsz?
Róza (bágyadtan, rekedten): Semmit.
Húber (újra megáll. Fölénnyel szánakozva): Mit állsz ott? Gyere ide.
Róza (rekedten): Mit akarsz?
Húber (odamegy hozzá, simogatja az arcát, mosolyog): Mit akarok? Ölelj meg!
Róza (kipirul az arca és szótlanul áll).
Húber (szelíden): No ölelj meg! (Megfogja a kezeit és a saját vállaira teszi.)
Róza (újra sírásban tör ki és a vállaira borul).
Húber: No adj egy csókot! (Felveszi a vállára hajlott fejet és megcsókolja.)
Róza (sírva): Hogy én minek élek a világon ...
Húber: Hát más miért él?
Róza: Mindenkinek van valakije ...
Húber: Nem mindenkinek van ...
Róza: Csak nekem nincs senkim a világon ...
Húber: Hát a gyereked?
Róza: Szegény kis fiam!
Húber: Ő a legboldogabb ember.
Róza: Még most igen.
Húber: Talán mindig az lesz.
Róza (átöleli): Ugye ... ugye mindig?
Húber (mosolyogva): Persze, hogy mindig.
Róza: De ha olyan lesz mint te!
Húber (mosolyogva): Milyen vagyok én? ...
Róza (sóhajt): Hogy milyen vagy?
Húber (tagolva): Engem úgy kell szeretni, amilyen vagyok ...
Engem úgy kell hagyni, amilyen vagyok ...
Róza: Hogy lehet azt hagyni?
Húber: Nem volna okosabb?
Róza (valami átvilágol az elméjén): Akkor ...
Húber: Kedvemre tennél ...
Róza (gondolkodva): Úgy?
Húber: ... és nem kellemetlenkednél a Vilmával ... (kinn zaj hallatszik, elereszti
Rózát és néhány lépést tesz előre).
Vig Vilma (szegényesen, tisztán öltözött 17 éves, szőke lányka bejön. Üde és
csinos. Fején színházi kendő): Jó estét. Nem zavarok?
Húber: Jó estét. Nem zavar. (Kezet fog.)
Róza: Szervusz Vilma. Ülj le.
Vilma (Róza arcába néz): Te sírtál?
Róza: Nem szoktam. (Kezet fog.)
Vilma (zavartan): Bocsáss meg, azt hittem.
Róza: Mentek már?
Vilma: Már kell. - Te nem jössz?
Róza: Nem, fáj a fejem.
Húber (az órájára néz): Még korán van. Maradjon még maga is. (Széket visz neki.)
Vilma: Együtt megyünk? Gyere te is Róza!
Húber: Igen. Itt a jegye. (Kivesz az erszényéből egy jegyet és átadja.)
Vilma: Már megvette? Ó be kedves. (Olvassa.) Nyolcvan fillér? Tessék. (A
táskájából pénzt vesz ki.)
Húber (nevet): Ajándékba vettem.
Vilma: Igen? De hát miért?
Róza (gúnyosan): Csak azért.
Húber (sétál): Csak tréfából.
Vilma: Húber úr, itt volt az édesanyja?
Róza (meglepve): Te tudod?
Húber (Rózára néz): Igen, elmondtam neki.
Róza (sápadtan): Igen?
Húber (válaszol): Igen itt volt.
Vilma: És csakugyan? ...
Húber: Úgy látszik, tévedtem.
Vilma (nevet): Nem pénzért jött. Úgy látszik, sokszor téved.
Róza (élesen): No nem olyan sokszor Vilmácska ...
Húber (mosolyogva néz Rózára).
Róza (lenéz a földre): Mindent hagyjak úgy, ahogy van?
Húber (mosolyogva): Persze. (Szünet.)
Húber (közel megy Vilmához, melegen): Mi újság?
Róza (látta a mozdulatot, dühvel): Mi újság lenne?
Vilma (meglepve néz rá).
Húber (vállat von).
Róza (mélyen sóhajt. Szünet).
Vilma: Képzeljék, mi történt ma velem ...
Húber: Ugyan mi?
Vilma: Mikor haza mentem ... Elmondjam Róza?
Róza (vállat von): Utánad ment egy fiatalember ...
Vilma (elpirul): Igen ... honnan tudod?
Húber (elsápad).
Róza (fáradtan mosolyog): Látod, nem jó titkolózni ...
Húber (sétál): Megszólította?
Vilma: Igen. Ismeri magát.
Húber (idegesen): Engem?
Vilma: Igen. Sokat beszélt magáról.
Húber: Rólam? (Szünet.) Hogy kerültem szóba?
Vilma: Mindjárt magával kezdte. Azt mondta: Kisasszony, úgyis ismerem
kegyedet, egy barátommal Húber Vilmossal láttam sétálni.
Húber (kelletlenül): Ki lehet az.
Vilma: Bemutatkozott, de már elfelejtettem. Azt mondta, orvos. (Szünet.) Magának
orvos barátai is vannak?
Róza (fölénnyel): Igen Vilmácska, vannak.
Húber (komoran): Már tudom ki az. Mit mondott rólam az az ostoba?
Vilma: Ostoba? ... Nagyon kedves ember ... Azt mondta, hogy együtt jártak
gimnáziumba ... Mondja, maga járt gimnáziumba Húber úr?
Róza: Igen járt, négy gimnáziumot végzett Vilmácska ...
Húber (idegesen): Ugyan hagyd. Mit mondott rólam az a ...
Vilma: Hogy maga nagyon furcsa ember ...
Róza: És te mit feleltél? ...
Vilma: Azt mondtam, hogy ez igaz.
Húber (mosolyog): Igaz? ... Honnan tudja?... No és?...
Vilma: Hogy maga volt a legjobb tanuló, de igen furcsa gyerek volt, nem beszélt
senkivel. Egy kis nyomorék volt a barátja. Azért úgy csúfolták: »szamaritánus« .
Aztán egy gyereket kinevezett szolgának, az vitte haza a könyveit ... És hogy magát
a papok nagyon kedvelték, mert vallásos volt és a fiúk ezért nem szerették ... És
hogy maga csillagász akart lenni ...
Húber (közbe akar szólni).
Vilma: Igaz! ... és hogy miért nem válaszol Húber úr a levelére, amit írt magának ...
kéreti ...
Húber: Mit fecsegett ez rólam ennyit? ... Nem tudott egyebet? ...
Vilma (incselkedve): Dehogy nem. Mondott egyebet is ...
Húber (kissé komoran): Igen?
Róza: Miért dicsekszel fiam?
Vilma: Nem dicsekszem.
Húber (mosolyogva, melegen): Nem? ... Hát még miket mondott? Udvarolt?
Vilma: Igaz, azt is mondta, hogy maga egyszer öngyilkos akart lenni, mikor diák
volt ...
Húber (öklével indulatosan csap a levegőbe). Hogy ez a buta minek él a világon ...
(Sétál.)
Róza: Ostoba ember lehet.
Vilma: Miért?
Róza: Mert ezeket a dolgokat neked meséli ...
Vilma (sértődötten): Nekem mesélte és jól tette.
Róza: Miért beszélt épp a Vilmosról ilyen sokat?
Vilma: Mert én kérdeztem. (Zavartan.) Azaz, hogy érdekelt.
Róza (gúnyosan): Úgy? Az már más.
Vilma: Azt is mondta, hogy az Ön édesanyja ...
Húber (indulatosan): Elég! Nem érdekel. (Fáradtan dől az ágy mellett egy székre és
a lámpába bámul. Szünet.)
Vilma (zavart): Miért ilyen haragos? (Szünet.)
Húber (szenvedve): És mondja Vilmácska, maga elhitt neki mindent? (Szünet.
Nevet.) No az se baj.
Vilma: Nem mondott rosszat. Sőt azt mondta, hogy ő magát mindig szerette.
Róza (elgondolkodva): Vilma mondd ...
Vilma: Tessék?
Róza: Vacsoráztál te már?
Vilma: Még nem.
Róza: Vacsorázz itt. Majd hozok neked. (Az ágyról felveszi kabátkáját.)
Vilma (feláll): Dehogy ... Hogy fogadhatom el? ... Nem megyünk? ...
Róza: Ne okoskodj. Ülj le. (Kimegy.)
Húber (Róza után néz. Halkan): Szegény! (Feláll.)
Vilma (nem érti): Nem megyünk?
Húber (közel megy hozzá, a szemébe nézve): Hogy van?
Vilma (idegenkedve): Jól.
Húber (még közelebb megy hozzá, szenvedélyesen ránéz): Milyen szép neve van
magának ...
Vilma (elhúzódva): Úgy? Szép?
Húber (lassan, szenvedélyesen): A maga neve Vilma, az enyém Vilmos. (Megfogja
a kezét.)
Vilma (méltatlankodva): Ugyan, Húber úr!
Húber (ugyanúgy): Hát fájnak még az egérfogacskák?
Róza (e percben zajtalanul benyit, hallotta az utolsó szavakat, a mozdulatot látta és
Vilma haragos arckifejezését. Mosolyog): Sajnálom, már be van zárva ...
Húber (sétál).
Vilma (zavart és sértődött).
Róza (leguggol hozzá és a szemébe nevet): Mi bajod szentjánosbogárka?
Vilma (ijedten): Semmi.
Húber (Rózára néz. Nyugodtan): Megint kezded?
Róza (nevet): Hagyjak mindent úgy? (Hirtelen kacagva átöleli és megcsókolja
Vilmát.)
Vilma (ijedten kibontakozni szeretne).
Húber (félig csodálkozva, félig bosszankodva): Ugyan Róza! (Szünet.) Menjünk
Vilma kisasszony!
Róza (vidáman): Én is megyek ...
Húber (vállat von): Jó - Kimegyek öltözködni. (A szekrényhez megy és ruhákat
vesz ki.)
Róza (a másik szekrényből rak ruhákat).
Vilma (kissé kedvetlenül): Hát még is jössz?
Róza (a szemébe nevet): Persze.
Húber (kimegy a ruhákkal): Mindjárt készen vagyok.
Róza (halkan): Kérdezd meg annak az orvosnak a nevét.
Vilma (engedelmesen): Igen.
Róza (az ajtóra néz): Mondd Vilma, gondolkodtál azon, amit neked mondtam? ...
Vilma (mélyen elpirul): Ugyan Róza!
Róza (a szekrény ajtaja mögött öltözve): No fájnak még az egérfogacskák!
Vilma (még mélyebben elpirul): Ugyan Róza!
Húber (hangja kívülről): Menjen be és nézze meg!
Húberné (benyit): Nem hagytam itt egy kis csomagot, lelkem? (Körülnéz.)
Róza (a szekrény mögül): Nem láttam.
Húberné: No akkor otthon lesz. Kézimunka. (Szünet.) Elmennek?
Róza: Igen.
Húberné: Hová?
Róza: Egy mulatságra.
Húberné: Ma este már nincs dolgom.
Róza: Úgy?
Húberné (babrál az asztalon): Én is eljöhetek.
Róza (hangosan kacag).
Húberné (odamegy a szekrényhez, nézi Rózát): Milyen szép maga!
Róza (utálattal): Ugyan menjen innen!
Húber (átöltözve benyit az ajtón): Mi az Róza?
Róza: Ő is eljön velünk.
Húber (kívül nagyot kacag): No ez kedves. Táncolni is fog meglátod.
Függöny.
(Folyt. köv.)

Füst Milán: BOLDOGTALANOK

Dráma négy felvonásban
Második felvonás

Egy hét múlva. A nyomda irodája. Ülő és álló íróasztalok. Papírkötegek és

plakátok, hirdetmények a falakon. Jobbról és balról ajtó. Délután négy óra. Húber
és az anyja. A nyomdából a gépek halk zaja hallik.

Húberné (térdelve, siránkozva): Segíts rajtam édes fiam.

Húber: Ugyan álljon fel, bejöhet valaki.
Húberné(u. úgy): Édes fiam, ha te tudnád ...
Húber: Álljon fel, mert bejöhet valaki.
Húberné(u. úgy): Mindennap ... telesírom a kenyeremet, amit eszek ...
Húber: Ugyan álljon fel! (Felemeli a földről.)
Húberné: Ne mondd neki édes fiam ... nincs egy jó napom vele ... Ma is megvert ...
Vegyél el tőle édes fiam ...
Húber: Mit akar maga tőlem? (Szünet.) Miért nincs állása?
Húberné: Mert süket vagyok édes fiam ...
Húber: És miért veri?
Húberné: Nem bírja már látni az anyját ... A szülő anyját. Szeretné, ha már a sírban
volnék ... (Sírva fakad.) Vegyél magadhoz édes fiam ... A fiúnak kötelessége ...
Húber(hangosan nevet): Kötelessége? ... Nagyszerű!
Húberné: Öreg vagyok én már édes fiam ... És ez is olyan életet él ... egész nap
alszik ... Mondom neki, hogy menjen rendes állásba, de nem akar ... csak mindig
kaszirné ...
Húber: És miért jött magával?
Húberné: Azt mondja, itt akar próbálni ...
Húber (az indulat majd felveti. Furcsán elhúzza a száját, »vicsorít.« Fojtva):
Úgy? ... Hát tudja, nekem elég volt magukból. Én magukat nem ösmerem. Maguk
tették tönkre az életemet ... Kasziros-lány afféle? - Hát nem lehet tőletek
szabadulni, utánam ugráltok, mint a békák ... (Vérvörös, egy lépést tesz előre.)
Húberné(ijedten): Nem bántunk mi téged édes fiam ...
Húber: Itt nem maradnak.
Húberné: Ellököd az anyádat és a testvéredet?
Húber (dühödten kacag).
Húberné (halkan): Jaj! Jön! (Kiszalad a baloldali ajtón.)
Rózsi (jobb oldalt jön az első felvonásbeli ruhájában): Jó napot. (Hidegen néz
Húberre.)
Húber (kacag): Jó napot.
Rózsi (gyűlölködve): Mit akart ez itt? (Az ajtó felé mutat az ernyőjével.)
Húber(még mindig kacag): Nem tudom. (Szünet.) Jól nézel ki Rózsi.
Rózsi(az egész jelenet alatt egy helyben áll, szúrós szemmel): Jól nézek ki, ugye?
Húber: Na mi újság, Rózsi?
Rózsi(u. úgy): Mi újság? ... Mi újság?
Húber(kacag): Hát mi újság? (Szünet.)
Rózsi(u.úgy) Nem jöttem volna, mert tudom, hogy szégyellsz. (Szünet.) Nem is
mondom senkinek, hogy a testvéred vagyok. (Szünet.)
Húber(nyugodtan): Csak gyere, ha akarsz ...
Rózsi: Nem ösmertél engem eddig, ezután se ösmerj ... Azért jöttem, mert nem
tartom tovább ...
Húber: Te tartod?
Rózsi(szúrós tekintettel): Hát ki tartja?
Húber: Soha sincs állásban?
Rózsi: Ma megint kidobták. Mindenhonnan kidobják, mert lusta és mert szeret ...
Húber: Már öreg ...
Rózsi: Lop!
Húber (elvörösödve): Úgy?
Rózsi: Addig pedig nem süllyedünk ... Én nem tartom ...
Húber: Hiszen süket ...
Rózsi: Hát ha süket, tartsd el ...
Húber: Miből tartsam el?
Rózsi: Ne tarts annyi szeretőt. Elég egy is! (Szünet.) Az egész város tele van a
híreddel ...
Róza (bejön és egy csomag nyomtatványt tesz az asztalra, meglátja Rózsit,
végigméri, élesen): Tessék nyomdavezető úr!
Húber (nem fordul arra, nyugodtan): Jól van.
Rózsi (ránéz Rózára és felismeri): Ja úgy?
Róza (élesen): Úgy! (Kimegy. Szünet.)
Húber: Panaszkodik, hogy vered.
Rózsi (sötéten): Persze, hogy verem.
Húber: Egy hatvanötéves asszonyt?
Rózsi: Engem is ver az isten. (Szünet.)
Húber: Miért ver az isten?
Rózsi: Hogy miért ver? (Szünet.) Azért. (Szünet.) Mert jól megy nekem.
Húber: Miért élsz így?
Rózsi: Miért? (Szünet.) Segít valaki?
Húber: Mást se segít senki.
Rózsi: De nincs a nyakán ilyen ... (Szünet.) Ha van egy hatosa mazsolaszőlőt
vesz ...
Húber: Még most is? ...
Rózsi: Nekem elég volt. (Váratlan dühvel.) Te sem fogsz tovább az én zsíromon
hízni. Én kínlódjak? Mindig? Még azt se mondod, hogy a testvéred vagyok? Én
tartsam, te pedig uraskodsz?
Húber: Én nem uraskodom.
Rózsi(u. úgy): Én addig innen nem mozdulok, amíg ... Nem kínlódok tovább ... Azt
akartam látni, tartják-e az állásban ... Nem tartották ... Majd te tartod ...
Húber(nyugodtan): Majd szerzek neki még egy állást.
Rózsi: És ha onnan is kidobják?
Húber: Majd meglátjuk.
Rózsi: Én addig ebből a helységből el nem megyek, amíg rendbe nem hozod. Én
utánam ne jöjjön!
Húber: És ha nem hozom rendbe?
Rózsi (villámló szemmel): Akkor állásba megyek. Éjjeli kaszirnő leszek a
Rózsafában. Ahova jársz. Mindennap beléphetek.
Húber(elvörösödik): Úgy? (Sétál. Szünet.) Rózsi ne tégy ilyet. (Szünet.)
Rózsi: Mi lesz?
Húber(nyugodtan, kérlelve): Nézd Rózsi ... menjetek el innen ...
Rózsi: Hagyjunk uraskodni ...
Húber: Nem uraskodom én Rózsi ... Csak békességet akarok.
Rózsi: Én is.
Húber: Pénzt is adok.
Rózsi (szúrós szemmel): Tartsd meg. - Elkölti. - És nem pénz kell. - Az én
nyakamon ne üljön tovább. - Fölveszi a ruháimat.
Húber: A te ruháidat?
Rózsi: Igen. És egész nap alszik. - Éjjel szeret mászkálni.
Húber: És nem tud egyedül lenni?
Rózsi: Utánam jön ... Beállít ... Nincs nyugtom ... mindenben akadályoz ...
Húber: Akadályoz? ... Miben?
Rózsi (szúrós tekintettel): Miben? ... Semmiben ... Szabad akarok lenni ... Ne üljön
rajtam ...
Húber: És ha szabad vagy? ... Jobb úgy?
Rózsi (ugyanúgy): Várom a szerencsémet.
Húber (nyugodtan, kérlelve): Légy türelemmel.
Rózsi: Én harmincnégy éves vagyok ... Nem várok tovább ...
Húber: Majd szerzek neki ...
Rózsi: Addig nem megyek el ...
Húber: Miből élsz?
Rózsi (élesen): Egy barátom küld ...
Húber (elvörösödve): Úgy? (Sétál. Szünet. Váratlanul:) Rózsi én csináltattam neked
egy ruhát.
Rózsi (gúnyosan): Nem ütsz le a lábamról. (Hosszabb szünet.) Milyen az a ruha?
Húber (egy nagyobb fiókból kivesz egy csomagot): Nézd, már a cím is rajta van.
Rózsi (meglepve): Igaz! (Gyanakodva.) És miért?
Húber: Legalább a bátyádtól is kaptál valamit életedben.
Rózsi: A cím nem jó. Szentiványi Rózsi a nevem.
Húber (elvörösödve): Majd kijavítom.
Dr. Beck (csiptetős, 36 éves, alacsony, gyors mozdulatú, vidám képű ember balról
bejön): Szervusz Vilmos. Zavarok?
Húber (nyugodtan): Szervusz Gyula. Nem zavarsz. Rögtön rendelkezésedre állok.
(Kezet fog. Rózsihoz:) Kisasszony, a ruhát majd elküldöm. Ajánlom magam.
Rózsi (köszönés nélkül kimegy).
Dr.Beck (Rózsi után néz mosolyogva).
Húber (elrakja a csomagot): Isten hozott. - Foglalj helyet. - Köszönöm a leveledet.
Dr.Beck (mosolyog): Rég nem láttalak.
Húber (mosolyog): Tizennégy .. nem, tizenöt éve ...
Dr. Beck: Hogy vagy? (körülnéz): Érdekes ez a nyomda. (Leül. Szünet.) Sajnálom,
hogy nem voltam otthon, mikor nálam jártál ...
Húber: Én is sajnálom, mert ez a hely nem alkalmas, hogy megbeszéljük azt amire
kérni akarlak.
Dr. Beck (feszélyezve): Kérni akartál valamire? (Szünet.) Nem vagy itt egészen
szabad?
Húber: Hogy érted?
Dr. Beck: Dolgoznod kell?
Húber: Nem, akkor dolgozom, amikor jól esik. (Cigarettát kínál, rágyújtanak.) Itt
jönnek-mennek, zavarják az ember.
Dr. Beck: Fontos dolog?
Húber (mosolyog): No nem éppen. Elvégre megbeszélhetjük ...
Dr. Beck: Nem akartalak rábeszélni. Ráérünk. (Szünet.) Jól nézel ki barátom.
Húber: Te is. Kellemes itt?
Dr. Beck: No, ahogy vesszük. A kórház elég jó és osztályvezető vagyok ...
Húber: Nős ember vagy?
Dr. Beck (nevet): Dehogy. (Szünet.) És te?
Húber: Ahogy akarod.
Dr. Beck(nevet): Úgy? (Szünet). Találkoztál a régiekkel?
Húber: Nem. Senkivel.
Dr. Beck: Ennek persze örülsz, amint ösmerlek.
Húber (mosolyog): Más dolgom van.
Dr. Beck: Persze még most is sokat olvasol?
Húber: Semmit sem olvasok.
Dr. Beck: Úgy? (Szünet.) Hát hogy megy sorod?
Húber (nevet): Köszönöm. Ahogy akarod.
Dr. Beck (barátságosan): Azt akartam, hogy jól menjen.
Húber (mosolyog): Te mindig kedves ember voltál.
Dr. Beck (nevet): Először hallom, hogy dicsérsz valakit.
Húber (nevet): No most se nagyon, mint hallani fogod ...
Dr. Beck: Képzelem.
Húber (ránéz): Én nem érintkezem régi barátaimmal. Nem is lehet. És ez a
közlekedés ..
Dr. Beck (kényelmetlenül): Úgy?
Húber: Félreértesz. Te megszólítottál valakit az utcán ...
Dr. Beck (nevet): Az igaz.
Húber: Kissé bántó. Nem találod?
Dr. Beck (zavartan nevet): Nagyszerű ember vagy! ... - Semmi esetre sem volt sértő
szándékom ... Talán azért kerestél fel? ... Ez olyan fontos? ...
Húber(nyugodtan): Igen. - A leveled nagyon megtisztelő volt, azt írod, hogy a
foglalkozáskülönbség téged nem térített el régi barátaidtól ... de én ...
Dr. Beck (mosolyog): De te nem akarsz ...
Húber (ránéz): Engem eltérít ...
Dr. Beck (ugyanúgy): Szóval ...
Húber: Te el is mondtál egyet- mást rólam ...
Dr. Beck: Semmi különöset.
Húber (határozottan): Én még más emberek között élek és a helyzetemmel meg
vagyok elégedve.
Dr. Beck: Szóval nem is kívánsz rajta változtatni?
Húber: Nem.
Dr. Beck (feláll): Bocsánat, hogy zavartalak.
Húber (kissé gúnyosan mosolyogva): Már mégy?
Dr. Beck (mosolyogva): Furcsa ember vagy még most is. (Kezet nyújt.)
Húber (kezet fog): Sosem voltam elég furcsa ember ahhoz, hogy ...
Dr. Beck (nevet): Hogy távol tarthassad barátaidat ...
Róza (bejön, az orvoshoz megy. Halkan): Én vagyok az, orvos úr akinek a kisfiát
meg tetszett vizsgálni ... Meg akartam köszönni ....
Húber (ideges mozdulatot tesz)
Dr. Beck: Nagyon szívesen ...
Róza (az orvos szemébe néz): Meg fog halni?
Dr. Beck: Nem ... Dehogy ... vigyázni kell rá ...
Róza: Mert ha meghal ... tessék csak megmondani ... hogy tudjam ... (elcsuklik a
hangja)
Húber (nyugodtan): Minek azt tudni?
Róza (sírva): Hogy tudjam mit tegyek ...
Dr. Beck: Meg fog gyógyulni.
Róza (u. úgy): Mi baja van orvos úr?...
Dr. Beck (ránéz, szánakozva): Meghűlt ... meghűlt ... majd csak meggyógyul ...
Róza (elfúló hangon): Mert nekem senkim sincs a világon ... (az orvos karjára
borul).
Dr. Beck: No ... no ... nem kell kétségbeesni ...
Húber (az orvoshoz elfojtott indulattal): Hogy jutottál ehhez a szerencséhez?
Dr. Beck: Menjen szépen, nem lesz semmi baj ...
Róza (csendesen sírva kimegy).
Húber (u. úgy): Hogy jutottál ehhez?
Dr. Beck: Az a kis barátnőd kért meg ...
Húber (u. úgy): ... Már szívességre kért! ... (Szünet.) És mi baja van annak a
gyermeknek?
Dr. Beck: Tüdőgyulladás.
Húber: Úgy?... Meg fog halni?
Dr. Beck: Nem biztos ... Bár ezek a parasztasszonyok ...
Egy nyomdászlány (papírköteget tesz le az íróasztalra, végig megy a szobán és
bizalmas pillantást vet Húberre. Kimegy).
Dr. Beck (mosolyogva néz utána): Szereted a lányokat?
Húber (ránéz, egész hidegen): Érdekel?
Dr. Beck (nevet): No nem nagyon. (Szünet). Tulajdonképpen másért is akartam
veled találkozni. De most már tárgytalan ...
Húber: És mi volt az?
Dr. Beck(kedvetlenül, de várakozva): Lapot szeretnék itt csinálni és megfelelő
embert ...
Húber (nem leplezhető érdeklődéssel): Úgy?
Dr. Beck (kissé gúnyos mosollyal): Azt hittem, te ... ismered a helyi viszonyokat ..
Húber (mosolyog): Ezt előbb kellett volna mondanod ...
Dr. Beck: Vállalnád?
Húber: Majd gondolkodom róla.
Dr. Beck: Értesíts. Szervusz. (Kezet fog.)
Húber (gondolkodva): Hát ... lehet ... majd írok neked ... (Szünet. Gondolkodva).
Várj csak egy percre ... Mondd kérlek, értesz te a fülbajokhoz?
Dr. Beck (mosolyog): Igen. - Fáj a füled?
Húber: Nem nekem. Megvizsgálnál valakit, ha megkérlek rá? ...
Dr. Beck: Szívesen.
Vilma (papírköteggel jön, felismeri az orvost és mosolyogva köszön. Tovább akar
menni).
Dr. Beck: Hisz itt van a kisasszony is. Jó napot. (Kezet fog).
Húber (ridegen): Igen ... tessék csak letenni ...
Dr. Beck: Kinn voltam annál a kis porontynál kisasszony ... Bizony rossz bőrben
van ...
Húber (ideges mozdulatot tesz).
Vilma: Hiszen az a Húber úr kisfia ...
Húber (vérvörös lesz).
Dr. Beck (vidáman felnevet): Ja úgy!
Vilma (zavartan elpirul).
Húberné (jobbról jön): Szervusz édes fiam. (Csókra nyújtja az arcát.) No csókolj
meg.
Vilma (odafut, kezet csókol): Kezét csókolom.
Húber (elfordul, fojtott indulattal): Vilma kisasszony, most menjen, tudja, hogy sok
a dolga.
Vilma (zavartan, sértődötten): Tudom nyomdavezető úr ... (Kimegy).
Dr. Beck (mosolyog): No szervusz Vilmos.
Húber (komoran): Várj csak kérlek, itt van az az eset ...
Húberné: Voltam nálad otthon édes fiam, az ajtón volt ez a levél ... elhoztam
neked...
Húber (zsebre dugja a levelet: Ez az úr a barátom, dr. Beck úr orvos. Meg fogja
magát vizsgálni.
Dr. Beck (meghajlik, mosolyog): Már régen ismerem az édesanyádat ...
Húberné (ránéz, zavart): Most mindjárt? (Magyaráz:) Meg van gyulladva a fülem ...
ezért kitettek az állásomból ... nem hallom a csengetést ... Öreg vagyok ... Beteg
vagyok ...
Húber (dühtől »vicsorít«): Majd ez az úr megvizsgálja.
Húberné (int a kezével): Megvizsgáltak már engem százszor is! Nem lehet már
azon segíteni ... (Szünet.) Megvizsgálna az orvos úr ... Ó be igen jó volna! ... Ó be
jó az orvos úr velem! ...
Dr. Beck (mosolyog).
Húber: Kérlek kedves Gyula ..
Dr. Beck: Most, itt? ... Nem lehet. (Hangosan:) Tessék feljönni hozzám.
Húberné (zavartan): Én? ...ó be jó lesz! ...
Dr. Beck: Tessék velem jönni ... (Veszi a kalapját.) Szervusz Vilmos.
Húber: Köszönöm Gyula.
Mihály, öreg szolga bejött.
Húber: Várjon Mihály ... (Az orvoshoz): Mikor látlak?
Dr. Beck (barátságosan): Amikor akarsz.
Húber: Valószínűleg felkereslek ezen a héten ...
Dr. Beck: Mégis?
Húber (gondolkodva): Igen ... Nincs kizárva. (Kezet fog.)
Dr. Beck (Húbernéhoz): Tessék jönni. (Együtt elmennek.)
Húber (kimerülten ledől egy székbe és cigarettára gyújt. Szünet. Felbontja a levelet,
elolvassa és felkacag).
Mihály (az álló íróasztal fiókját feszegeti, de az nem nyílik).
Húber (nézi egy ideig): Mondja Mihály, miért nem mosdik maga?
Mihály: Nem bajom az nékem.
Húber: Nem baja? - De mikor piszkos?
Mihály: Elvégzem a dolgom attól. Semmi akadály. (Szünet.) Csak ki nem tesznek
innen, ha már adták ezt a jó állást.
Húber: Már olyan, mint a cigány.
Mihály: Jó vagyok magamnak.
Húber: De nem szégyenli?
Mihály: Kinek szégyelljem? - Nincs énnekem babám. (Húber elé áll, kezével
esetlenül gesztikulálva.) Ki-i-nek mosdjak? Mondja ki-i-nek mosdjak? (Nevet.)
Húber: Hát csak emberek közt van.
Mihály: Nem vagyok én. Haza megyek, oszt' lefekszek. Olyan setét van! - lámpát
se gyújtok. - Nem járok én már .... (Parázna mozdulatot tesz.)
Húber: Hát a családja?
Mihály: Nincs énnekem.
Húber: Nem is volt?
Mihály: Nem volt nékem.
Húber: A szakállát se nyíratja!
Mihály: Majd lenyírja azt az isten! (Kinyitotta a fiókot, kivett belőle pecsétet és
spárgát.)
Húber: Minek az magának?
Mihály: Hát ne vigyem el azt a csomagot?
Húber: Ja szt? De igen. - Nem kell ahhoz pecsétviasz, vigye úgy ahogy van.
(Kiveszi a fiókból a csomagot, kijavítja a címzést.)
Mihály: Oszt hová vigyem?
Húber: Rá van írva. - Mondja, hogy a Húber úr tisztelteti a kisasszonyt, itt küldi,
amit ígért. - Mit fog mondani?
Mihály: Ugyan uram, de butának néz. - Jártam én két gimnáziumot.
Húber (ránéz, elneveti magát): Ugyan? - Hisz akkor kolléga!
Mihály: Tessék?
Húber(mosolyog): És miért hagyta abba?
Mihály: Kitettek.
Húber (nevet): Ugyan? És miért?
Mihály: Hazamenet megcsíptem egy lányt.
Húber (nevet): No ezt korán kezdte.
Mihály: Nagy kamasz voltam, az igaz. (Szünet.) Épp tizenkét éves voltam. Tört
volna le a derekam.
Húber: És bepanaszolták.
Mihály: Be!
Húber: Tudja, hogy ez istentelen dolog!
Mihály: Először azt akarta, hogy vegyem el a lányát. Éppen tizenkét éves voltam.
Húber (kacag): Ugyan ne beszéljen ilyen butát.
Mihály: Isten Szűz Mária úgyse. Azóta se láttam ilyen buta embereket.
Húber: Miféle emberek voltak?
Mihály: Valami ügynökféle volt. Nagyon öreg ember volt és nagyon szegény és
egy lánya volt néki. Uram, mondok néki, hogy vegyem el a lányát, mikor tizenkét
éves vagyok. Akkor elszégyellte magát és feljelentett.
Húber: Nem tudott megszökni?
Mihály: Nem lehetett, mert nagy patáliát csapott az utcán. No meg legénykedtem
is. - Hej - uram, de furcsa volt! - A rektor előtt biz' elkezdtem sírni. Nem
kegyelmezett az, az monda, úgyis ingyenes diák vagyok ... (Szünet. Sóhaj.) Há így
volt vége az uraságnak ... (Szünet).
Dr. Beck (jobbról jön, mosolyogva): Bocsáss meg barátom ... Zavarban vagyok ...
Édesanyád kissé felültetett. Együtt mentünk és nagyon kedvesen mesélgetett a régi
állásáról ...
Húber (feláll és tágra meresztett szemmel néz rá).
Dr. Beck: ... mikor egyszerre arra kért, hogy várjam meg ... be akar ide menni egy
házba ..., mert a házmesterné a piacon, vagy hol, ígért neki egy új állást ...
Húber (hangosan kacagni kezd).
Dr. Beck (mosolyog): Mit nevetsz barátom? Várok ... hát nem jön. Bemegyek a
házmesternéhez, - nincs ott, nem is ösmerik, jobban megnézem, hát egy átjáróház.
Bizony elment.
Húber (vérvörösre pirult): Megszökött, barátom, megszökött.
Dr. Beck (túlzott szívélyességgel): Én szívesen állok rendelkezésedre. Talán egy
más alkalommal ...
Húber (sétál): Köszönöm barátom ... Hát látod, így van ez ... Ugye érdekes!
Dr. Beck: nagyon mulattató. (Nevet.) Úgy látszik, az anyóka fél az orvostól ...
Húber (megáll): Anyóka? ... Ez az én anyám volna barátom ... De igazad van,
anyóka ... (Kesernyésen:) Anyóka-féle ...
Dr. Beck (halkan): Nem akartalak sérteni.
Húber (szenvedélyesen): Igazad van: Anyóka! ... És elinalt az Anyóka .. Látod ...
elinalt ... (Sétál).
Dr. Beck (komolyan): Fél az orvostól ... Láttam én már ilyet ...
Húber (u. úgy): De miért így? Miért átjáróházon? Ez mondd meg. (Szünet.) És
hogy hálálkodott. (Nevet.) Majd kezet csókolt.
Dr. Beck (közel megy hozzá): Ugyan Vilmos ..., túlzó vagy ...
Húber (ránéz): Nem vagyok túlzó ... (Sétál).
Dr. Beck (barátságosan): Nem szégyen ... Hiszen az is kiválóságod jele ...
Húber (megáll): Nem akarok kiváló lenni ... (Szünet, keserűn, halkan): Megint
szégyenlem magam ...
Dr. Beck (kissé meghatva): Ugyan barátom ... (Karonfogja.) Gyere sétálni.
Húber (elgondolkodva, rekedten): Megint szégyenlem magam ...
Dr. Beck: Miért nem vagy hozzám több bizalommal?
Húber (ránéz): Te igazán kedves ember vagy ...
Dr. Beck (u.úgy): Nem kell olyan vadnak lenni ... Bízni kell az emberekben ...
Vilma (a bal ajtóban): Nyomdavezető úr! Kész a negyedik ív.
Húber (felriad, rekedten): Igen mindjárt. - Tessék bejönni kisasszony.
Vilma (bejön): Tessék. (Papírcsomót tesz az asztalra).
Húber: Tessék leülni és elkezdeni. Mindjárt jövök. (Dr. Beckhez.) Most menj
kedves Gyula. Sürgős korrektúrám van. (Halkan.) Épp jókor jött. Elég ezekből.
Dr. Beck (fejét csóválja): Furcsa ember vagy ... Szervusz ... (Kezet fog).
Húber: Viszontlátásra Gyula.
Dr. Beck: Ajánlom magam kisasszony. (Kimegy).
Húber (közel megy Vilmához): Vilma (Szünet).
Vilma: Tessék!
Húber (homlokát simítja): Én nem maradok itt sokáig ... Velem jön?
Vilma: Nem marad itt?
Húber (rekedten): Elmegyek ... Velem jön?
Vilma: Mi baja? ... Miért oly sápadt?
Húber (homlokát simítja): Még nem tudom hova megyek ... De itt nem maradok ..
Vilma (ránéz, melegen): Én magával menjek Húber úr?
Húber (egész közel megy suttogva): Te velem jössz.
Vilma (idegenkedve elhúzódik).
Húber (szenvedélyesen): Hiszen tudod, hogy szeretlek ...
Vilma (u. úgy): Igen, de ...
Húber (ránéz, forrón): Amint így nézlek, minden porcikám vágyik rád ...
Vilma (feláll): Maga szégyellt engem a barátja előtt, pedig ...
Húber (folyatja): Te vagy minden örömöm ebben az életben ...
Vilma: Igen, de a Róza ...
Húber (folytatja): Tegnap letérdeltem a templom előtt és kértem az istent ...
Vilma (csillogó szemmel, szédülve): Letérdelt?
Húber (letérdel): Azt akarod, hogy letérdeljek ...
Vilma (ijedten suttogva): Álljon fel, bejöhet valaki!
Húber (u. úgy): Azt akartad, hogy letérdeljek!
Vilma: Álljon fel az istenért ...
Húber (kúszik a földön): Segíts rajtam!
Vilma: Álljon fel, mert kimegyek. (Indul.)
Húber (feltápászkodik és leverten áll. Szünet.)
Róza (papírköteggel bejön, éles szemmel végig méri a szituációt. Élesen): Zavarok?
Húber (nyugodtan): Nem zavar.
Róza (Húberhez halkan, élesen): Majd én folytatom ...
Húber (nyugodtan): Nem baj.
Róza (elvörösödik): Nem baj?
Húber (nyíltan): Nem baj, mert mi már elintéztük ...
Róza (vérvörösen): Elintéztétek? (Szünet.) Jó! (Szünet.) Van már az anyádnak
állása?
Húber (ránéz): Nem tudom.
Vilma: Nekem is szólt, hogy szerezzek neki.
Húber (gúnyosan): És szerzett neki?
Vilma: Honnan tudjak? (Szünet.) Nagyon kedves volt velem. Azt monda: »Ígérje
meg legalább drága kisasszony.«
Húber (nevet, a homlokát simítja): Úgy-e kedves kisasszony? Hol találkoztak vele?
Vilma: Ma bejött a nyomdába.
Húber: És sokáig ott volt?
Vilma: Délig. Nézte, a szedők, hogy dolgoznak és beszélgetett velük.
Húber (összeszorulnak az öklei és sétálni kezd).
Róza: Igazán kedves asszony. Nézd, mit hozott nekem ajándékba. (A köténye
zsebéből kivesz egy kis dobozt és Vilmának adja.)
Vilma (meglepve): Púder!
Róza: Neked adom.
Vilma (örömmel): Igazán?
Róza (gúnyos nevetéssel): Persze! (Elfordul. Húberhez:) Itt volt a Rózsi!
Húber (gúnyos mosollyal): Tudom.
Róza (fenyegetve): Avval is elintézted?
Székely Ferenc (káplán jobbról bejön. Alacsony, vöröshajú, idősebb ember, szigorú
vonásokkal. Az ajtónál megáll és fürkészve körülnéz): Jó napot!
Vilma (halkan felsikolt, háttal fordul és balra kimegy).
Húber (eléje megy és mélyen meghajol): Jó napot főtisztelendő úr!
Székely (helyén marad): Beszélni akarok Önnel Húber úr!
Róza (balra kimegy).
Húber (igen alázatosan): Tessék helyet parancsolni, főtisztelendő atyám.
Székely (ridegen): A prior úr kéreti, tessék felmenni hozzá.
Húber (elsápad): Felmenjek a prior úrhoz?
Székely (hidegen): Igen.
Húber: Nem tetszik tudni a főtisztelendő úrnak ...
Székely: De tudom ... Dorgatórium ... Az Ön életmódja Húber úr ... Ön három éve
nálunk van, de most már ...
Húber (sápadtan): Az életmódom? ...
Székely: Ön jó munkás ... A prior kért, hogy én is beszéljek a lelkére ... Az egész
városban ... Tessék jönni. (Húber kabátot cserélt, indulnak).
Húber (kiszól a bal ajtón): Róza kisasszony, ezt a korrektúrát csinálják meg.
(Kimennek, Szünet.)
Róza (bejön, leül).
Vilma (lassan, gondolkodva utána jön és megáll előtte. Szünet).
Róza (éles, tiszta nyugodt hangon): Miért futottál ki? (A következő jelenet kezdetén
Húber nyugodt hanglejtését és fölényes modorát akarja utánozni, de kiesik
szerepéből.)
Vilma: Nem akartam vele találkozni.
Róza: Kivel?
Vilma: A pappal.
Róza: Ismered?
Vilma: Igen, tanított.
Róza (gúnyosan): Szerelmes voltál bele?
Vilma (elpirul, zavartan): Igen.
Róza (gúnyosan nevet).
Vilma (haját igazítja zavartan): Oly különös vagy ...
Róza (u. úgy): Te már voltál azelőtt is szerelmes?
Vilma (u. úgy): De furcsa vagy!
Róza (u. úgy): Voltál, vagy nem?
Vilma: Dolgozzunk.
Róza: Ma már nem dolgozunk. (Felül az asztalra.) Voltál már azelőtt is szerelmes?
Vilma (egészen zavartan): Ugyan hagyj békén!
Róza (gúnyosan): Hány éves vagy te?
Vilma: Hagyj békén, vagy kimegyek.
Róza (leszáll az asztalról): No nem kell azért megijedni ... Rég meghalt már az
édesanyád?
Vilma (meglepve): Miért kérded?
Róza: Régen?
Vilma: Két éve.
Róza: És az apád hol van?
Vilma: Újra megnősült. Erdélyben van.
Róza: Úgy? És a testvéreid?
Vilma: Azokat is elvitte.
Róza: És te?
Vilma: Engem is akart vinni, de én nem mentem.
Róza: Úgy? Szeretted te az édesanyádat?
Vilma(meglepve): Különös! Persze, hogy szerettem.
Róza: Nem mindenki szereti.
Vilma: Nem mindenki? (Szünet.)
Róza (váratlanul): Gondolkoztál azon, amit mondtam?
Vilma (elpirul):Nem.
Róza (kesernyésen): Nem? (Közelebb megy.) No csak ki vele!
Vilma (zavartan): Te bolond vagy!
Róza (kesernyésen): Bolond vagyok? ... Hiszen szereted?
Vilma (egész zavartan): Bolond vagy.
Róza: Nem akarod?
Vilma: Nem akarom.
Róza (kiesik színlelt nyugalmából. Halkan, izgatottan): Miért nem?
Vilma: Mert nem ...
Róza (egészen közel megy, bizalmaskodva): Nem muszáj olyan nagyon vigyázni ...
Vilma: De én akarok!...
Róza (kesernyésen): Látod én se vigyáztam ..
Vilma: Mindenki a maga módján ...
Róza (kesernyésen): Ez igaz. (Szünet.) Majd rád kerül a sor. (Szünet. Halkan.) És
meddig akarsz így?
Vilma: Majd csak akad valaki ...
Róza (lassanként kipirul. Vontatva:) Te, nem érdemes várni ...
Vilma: Én nem tudom.
Róza: Én tudom, hogy nem érdemes. Kire vársz?
Vilma: Egy tisztességes emberre.
Róza: Ő nem elég tisztességes neked?
Vilma (idegenkedve): Mit törődöl te evvel?
Róza: A javadat akarom Vilma...
Vilma (ugyanúgy): Te ne beszélj róla ...
Róza: Látom, hogy szenvedsz ...
Vilma (önkénytelenül): Ez igaz. (Szünet.)
Róza: Látod ... (Közel megy.) Én nem bántam meg ...
Vilma (tűnődve): Így jobb?
Róza: Az embernek van valakije. (Súg valamit a fülébe.) Ezt tudod.
Vilma (lángra lobbant arccal): Ugyan, Róza!
Róza: Ez így van. A lányok ostobák.
Vilma: Nem az az ember, akiért ...
Róza (élesen): Nem? ... Akkor miért futsz utána?
Vilma (sértődötten): Ő fut utánam ...
Róza (gúnyosan): Neki nem nagyon kell futni ... Minden ujjára ...
Vilma (öntudatosan): Nekem könyörög.
Róza (kesernyésen): Úgy? Ritkán teszi. (Szünet.) Ebből is látszik, hogy szeret.
Vilma: Neked nem könyörgött?
Róza (kesernyésen): Nekem nem. Én szerettem.
Vilma (önkénytelenül): Én is szeretem. (Elvörösödik.)
Róza (felfortyanva, váratlanul): Hát akkor mit kínozod? (A dühtől elvörösödik.)
Vilma (csodálkozva néz rá): Hiszen szereted.
Róza (zavartan): Tudja az ördög.
Vilma (halkan): Akkor mit akarsz tőlem?
Róza (halkan): Nekem megmondta, hogy nem szeret többé.
Vilma: Nem őszinte ember.
Róza: Velem őszinte
Vilma: Mindig titkolózik.
Róza: Nekem mindent elmond. - Téged szeret.
Vilma: Mit mondott rólam?
Róza (kesernyésen): Sokat nem beszélt rólad.
Vilma (elpirul): Akkor nem őszinte ...
Róza (kesernyésen): Úgy? Hát rólam mit beszélt?
Vilma: Nekem is azt mondta, hogy téged nem szeret.
Róza (sápadtan): Úgy, azt mondta? (Szünet.) Láthatod, hogy őszinte ...
Vilma: De neked gyereked van ...
Róza (egészen elsápadt): Igen ... szegény ... (könnyek gyűlnek a szemébe. Szünet.)
Ő az egyetlen ...
Vilma (könnyek gyűlnek a szemébe): Sajnállak téged.
Róza (összeszedi magát): Ezért gyűlölöm ... Nem akarok tudni róla ...
Vilma: És ha engem is elhagy? ...
Róza (sötéten): Akkor itt leszünk ketten.
Vilma (melegebben és lelkesebben): Milyen okos nő vagy te!
Róza: Miket mondott neked?
Vilma: El akart innen menni ...
Róza: Veled?
Vilma: Azt akarja, hogy vele menjek.
Róza (kínosan eltorzul a szája): Úgy? ... Hát azt tanácsolom, hogy ne menj vele ...
(Jelentősen:) Itt maradj, ahol én vagyok ...
Vilma (átöleli Róza nyakát): Milyen jó vagy!
Róza (lefejti Vilma karjait): Én fogok vigyázni.
Vilma: De azért félek ... (átöleli Róza fejét és súg valamit).
Róza: Ugyan csacsi ... az öregasszony segít ... Nekem is megígérte ... (Szünet.)
Félsz még? -
Vilma: Nem félek. (Sóhajt).
Róza (kárörömmel): Nem kell félni!
Vilma (melegen): Légy jó hozzám Róza!
Róza: Téged szeretlek Vilma.
Vilma: Nem fáj neked? ...
Róza: Legalább tudom, hogy veled ...
Húberné (egészen fiatalosan, a Rózsinak küldött ruhában, kalappal a fején, jobbról
jön. Egy kis csomagból eszik valamit. Olyan, mint egy maskara.) Jó napot.
Róza, Vilma (hangosan felkacagnak).
Húberné (igen vidáman): A fiam küldte nekem ezt a ruhát. Ugye jól áll? Jóvól
áváll, movondjávák meveg nevekevem.
Róza: Miket beszél? Megbolondult?
Húberné: Nevem tuvudnavak ivigy beveszévélnivi? Titkos beszéd. Jól áll a ruha.
Róza (a szemébe néz): Nagyon jól áll.
Vilma (szánakozva): Nem való magának néni.
Húberné: A fiam küldte, hát felvettem. Ő csak tudja mi való ... (Szünet.) Nem szép
tőle? ... jöttem megmutatni ... (Eszik).
Róza (kesernyésen): Nagyon szép tőle.
Vilma (vidáman): Mit eszik néni?
Húberné (a kezében lévő papírzacskót átnyújtva): Mazsolaszőlőt. Maguknak
hoztam. Egyenek. Nagyon jó. Mazsolaszőlő. Na vegyék el.
Róza és Vilma (hangosan kacagnak).
FÜGGÖNY
(Folyt. köv.)

Füst Milán: BOLDOGTALANOK

Dráma négy felvonásban
Harmadik felvonás
Két héttel később, vasárnap, este hét óra. Az első felvonás színje. Öreg
parasztasszony ül a szín jobb oldalán és köt. A baloldalon két kisgyerek, egy
nagyfejű fiú és egy csinos kis parasztlányka a széken áll és az ablakon kinéz.
Öreg parasztasszony: Még leestek.
Kisfiú (kinéz az ablakon): Mama, elcsúszott egy ló.
Kislány (ugyanúgy): Igen ... Jaj de szép.
Öreg parasztasszony: Aztán mit csinálnak?
Kislány: Segélik az emberek.
Öreg parasztasszony: Nem tud fölállni?
Kisfiú: Nem ám.
Öreg parasztasszony: Van-e rendőr?
Kisfiú: Nincs.
Öreg parasztasszony: Hát a kocsis?
Kislány: A kocsis részeg.
Öreg parasztasszony: Esik még?
Kislány: Az ám. Önti. - Árt a búzának.
Öreg parasztasszony: Csitri! - Nem lesz mit enni.
Kislány: Meg a majorság se költ, ugye mama?
Öreg parasztasszony: Má' meg majmol. (Nevet.)
Kisfiú: Énekeljünk jó időre. (Kezdi.) Adj Isten napsugárt ... (Oldalba böki a
kislányt): Hát énekelj!
Öreg parasztasszony: Hát énekelj!
Kislány, Kisfiú (énekelnek): Adj Isten napsugárt,
A kertek alatt
Megvannak a kis libák.
(Néhányszor ismétlik. Az asszony köt.)
Sirma Ferenc (bejön. A gyerekek összebújva, nézik.) Na mégse jöttek haza?
Öreg parasztasszony: Nem ám. Jó volna, ha megmondaná a tekintetes úr a
lányasszonynak, mer' mi elkéstünk ... Tiszteltetem, nagyon beteg a gyerekecske.
(Tovább köt.)
Sirma: Hát most hány gyereke van?
Öreg parasztasszony: Négy van, az isten tartsa meg.
Sirma: Aztán minek az ilyen öregnek gyerek?
Öreg parasztasszony: Nem tunnék én má' annélkül lenni.
Sirma: Hát magának nem volt?
Öreg parasztasszony: Volt nekem tizenhat élő gyerekem.
Sirma (nevet): És nem volt elég?
Öreg parasztasszony: Nem elég abból sose.
Sirma: Oszt úgy szereti, mint a magáét?
Öreg parasztasszony: éppen úgy, az isten tartsa meg.
Sirma: Oszt a gyerek a szülőit nem is ismeri?
Öreg parasztasszony: Ez a fiúgyerek itt nem ösmeri, van aki ösmeri.
Sirma: Oszt mit kap érte?
Öreg parasztasszony: Négy forintot egyér. Az egyesület adja.
Sirma: És nem teszi le őket a sötétbe? (Nevet.)
Öreg parasztasszony (szedi a kötését): No isten megáldja, mi elmegyünk. Maj bezár
az úr. (A gyerekkel kimegy.)
Sirma (fütyürészve fel - le sétál, aztán az asztalhoz ül és egy darab papirosra a füle
mellőli ceruzával felír valamit. Kis idő múlva -)
Róza (jön kendőben, vizesen. Sápadt, megsoványodott): Itt volt az asszony?
Sirma: Itt volt. A gyerek nagyon beteg. Nem tudja mi baja.
Róza (izgatottan lehányja az ágyra felső ruháit): Még nem volt itt az orvos?
Sirma: Én nem láttam. (Szünet.) Felmondom a lakást.
Róza: Megőrültél?
Sirma: Ajjaj, nem! - Ha te is úgy, én is úgy.
Róza: Ne légy már olyan állat. Nem látod, hogy már élni is alig tudok ...(Vonaglik
az ajka.)
Sirma: Te akarod azt ...
Róza: Szegény kis fiam ... (Fuldokló sírással): Olyan keveset hallottam a
hangocskáját ... és most ... most ... édes istenem. (Az asztalra borul zokogva.)
Sirma: (bambán áll ott): No, talán nem hal meg.
Róza (ugyanúgy): De meg fog halni ... Nem segített nekem az isten soha ...
Sirma: Segített neked az isten, csak te nem akartad.
Róza: Segített ... segített ...
Sirma (meghatottan): Ő küldött engem tehozzád. (Közelebb megy.) ... Akkor a
gyerekednek is jó volna, neked is ... De te nem akarsz ...
Róza (felnéz): Te sem vagy ember Sirma.
Sirma: Miért ne volnék ember?
Róza: Hogy tudsz most erről beszélni ...
Sirma: Hát hogyne tudnék beszélni.
Róza: Hát sose voltam hozzád ...
Sirma: Voltál ... voltál ... de hogyan voltál ...
Róza (kitör): Mit akartok még tőlem, ti vérszopók ... Mit akarsz? ... A szeretőd
voltam.
Sirma (magába mélyed): Láthatod, hogy becsületes ember vagyok ... még se
hagylak el ... hanem azt mondom, gyere hozzám ... Nem vagyok én Húber ...
(Meghatottan.) Az isten küldött engem hozzád ...
Róza: Mit akarsz? ... Mond meg, hogy mit akarsz.
Sirma: Hagyd ott.
Róza: Nem hagyom.
Sirma: Miért nem?
Róza: Mert szeretem.
Sirma (elsápad): Úgy? ... Ezt a gazembert ... (Az asztalra csap.) Nálam nem laktok
tovább ... Ingyen ... Hárman ... Majd meglátod ...
Róza (gyűlölve mosolyog): Mit látok meg? Mit látok meg, te ostoba ...
Sirma (sértve): Ostoba vagyok neked ... No a nagy okosság ... Mire mentél vele ...
Róza (gyűlölve): Okosabb az, mint te, úgy-e.
Sirma: Nem okosabb, mert ostoba.
Róza: Te ... hallgass ide ... Hogy menjek el, mikor ... mikor ... megint ...
Sirma (meglepődve): Mi? ... Fuj, de utálatosak vagytok egytől egyig ...
Róza: No jöjjek-e? Te ... te ... ostoba ...
Sirma: Ne gyere énnekem. (Szünet. Gondolkodva.) Mond, hogy tudsz így lenni ...
Még egy nővel ...
Róza (zavarban): Érdekes! (Szégyellősen elneveti magát.)
Sirma: Fuj te disznó! Disznók vagytok ti mind! ...
Róza: És te vagy a hentes. (Hozzásimul hízelkedve. Szünet) Én a konyhában
alszom.
Sirma (gondolkodva): És miféle lány az, hogy idejött ...
Róza: Azt mondtam neki, hogy én csak házvezetőnő leszek ...
Sirma: És ez a Húber ... veled is? ...
Róza: Velem is ...
Sirma: Fuj, milyen ember ez ... Miért nem ütöd fejbe ... Én úgy fejbe vágnám ...
Róza: Már egyszer éjjel rászántam magam, ... de nem bírom ...
Sirma: Miért nem bírod?
Róza (vállat von): Nem bírom ... Sajnálom.
Sirma (hitetlen néz rá): Sajnálod ... Aztán mit sajnálsz?
Róza (sóhajt): Tudom is én ...
Sirma (gondolkodva): Hát ez a lány ... Ez tudja? ...
Róza: Tudja.
Sirma: És marad?
Róza: Ő az első. - Meg van elégedve.
Sirma: És te hoztad ide?
Róza: Én.
Sirma: Nőket hajtasz fel?
Róza (sóhajt): Tudja isten ...
Sirma: Ő akarta?
Róza: Ő.
Sirma: Hát akkor gazember.
Róza: Azt nem akarta, hogy ide felhozzam ... Azt én akartam.
Sirma: Te akartad?
Róza: Nem futkos az többé. (Szünet.) A szemem előtt legyen ...
Sirma: És ha ezt is megunja?
Róza (sötéten): Akkor együtt vagyunk ...
Sirma: Ja úgy? ... (Szünet.) Ravasz nő vagy te.
Róza: Ó ezt is úgy szerette volna ... tudod úgy ... De ezt felhoztam neki ... (Szünet.
Sóhajt.) Csak egy napig isten lehetnék.
Sirma (nevet): Mit csinálnál akkor az én János nagybátyámmal?
Róza: Azt sem tudom ki az ...
Sirma (nevet): Na látod ... Az istennek azt is tudni kell ...
Róza: Eh, a te vicceid ...
Sirma: Hát tudod mit, örüljetek egymásnak ... A lakás fel van mondva ... Az én
házamban nem lesztek így ...
Róza: Majd meggondolod ... (Szünet.) Fenn voltam annál az orvosnál és
elmondtam neki ... Azt mondta ...
Húberné (az első felvonásbeli ruhájában, esernyővel, kendőben bejön. Kendője
alatt egy üveg finom kiállású cognac. A cognacot leteszi az asztalra): Kitettek az
állásomból. Pedig a fiam szerezte.
Róza: Miért? - És mit hoz itt?
Húberné: Nem hallom a csengetést.
Róza: Most mi lesz magával?
Húberné: Majd megbeszélem a fiammal.
Róza (élesen): Nem beszél meg avval semmit.
Húberné: Csak nem hagy éhen veszni?
Róza: Előbb fogunk mi éhen veszni.
Sirma: Miféle cognacot hozozz itt?
Húberné: Ezt az utcán vettem egy fiatal embertől.
Róza (undorral): Biztosan szép ember volt.
Sirma (nevet): Kinek vette?
Húberné: Kinek? Maguknak. Vegyék meg.
Róza: Minek nekünk cognac? (Nézegeti.)
Húberné: Kért engem az a szegény fiatal ember, hogy azt mondja, nagyon olcsón
adja. Ő segéd volt és (mozdulatot tesz) ezért adja ilyen olcsón ...
Sirma (nézegeti): No és mennyiért adta?
Húberné: Hatvan krajcárért adta. Egy forintért odaadnám.
Róza (kiveszi a pénzt az erszényéből és odaadja): Tessék.
Húberné: Köszönöm édes lelkem. Látszik, hogy jó hozzám.
Róza (halkan): Elhozta azt, amit ígért? ...
Húberné: Még nem hoztam édes lelkem ...
Róza: Eh, maga csak ígér ...
Húberné: Nem olyan könnyű ám ilyen szerekhez jutni ... Majd hozok ... (Nézegeti
Rózát.) Van még idő!
Sirma (gúnyosan): Akinek sok pénze van, az cognacot vesz.
Róza: A Vilmosnak fáj a gyomra, jó lesz neki. (A szekrénybe teszi.)
Sirma (gúnyosan): De finom a szíved!
Vilma (csinosan öltözködve, rózsás kalappal a fején bejön. Igen jól néz ki, derűs és
kellemes): Jó estét. Találkoztam dr. Beckkel. (Húberné összerezzen.) Azt mondta,
hogy ma délután kint volt a gyereknél és jó volna, ha kimennél hozzá. Nem jó
egészen az idegenekre hagyni.
Róza (elsápad. Merengve): Szegényke! Őt mindig elfelejtem! (Szünet.) Hát a
nyomda?
Vilma: Este kimehetnél mindig hozzá.
Róza (önkéntelenül): És itt? Mindent itt hagyjak?
Vilma (nevet): Mi van itt? - Tőlünk bátran kimehetsz.
Róza (észreveszi magát): Ki is megyek most mindjárt. (Sóhajt.) Talán vissza se
jövök. (Sirmához.) Jöjjön ki velem.
Sirma (az órájára néz): Már késő van.
Róza: Akkor megyek egyedül.
Sirma: Miért ne mehetne egyedül?
Róza: Eh mit! (Veszi a kendőjét.) Jó éjszakát. (Kimegy.)
Sirma (utána kiált): Várjon, elkísérem. (Kiszalad.)
Vilma (leteszi a kalapját, ernyőjét): Hogy van néni? Miért nem ül le?
Húberné: Nem tud lelkem egy állást? Kitettek az állásomból. - Pedig ezt a fiam
szerezte.
Vilma (nevet): Már megint?
Húberné: Nem hallom a csengetést. Ilyen szerencsétlen az özvegy asszony.
Dolgozni muszáj, fáradni muszáj. Ha nekem férjem volna! (Sóhajt.)
Vilma (mosolyogva): Miért nem megy férjhez?
Húberné: Már kezdek is gondolkodni róla. De hiszen! (Lemondóan int.) Addig jó,
míg az ember ilyen szép és fiatal, mint kegyed. Addig vigyáznak rá a férfiak. Itt
vagyok én, még a tulajdon fiam sem vigyáz rám. Attól éhen halhatok. Pedig az
anyja szíve mindig csak azon gondolkozik, hogy hogyan segítsen a magzatán. Ma
is jött egy szegény fiatalember, hozott egy üveg konyakot, hogy vegyem meg,
olcsón adja, - afféle (mozdulatot tesz) - tudja lelkem, gondoltam megveszem a
fiamnak. (Szünet.) Édes lelkem, sokba került nekem ez a konyak, adjon húsz
krajcárt.
Vilma (ki beszéd közben a szekrény ajtaja mögé ment vetkőzni, - a szekrény
mögül): Nincs nekem néni pénzem. Szívesen! De nincs! (Szünet.) Szép vagyok
néni?
Húberné: Már hogyne volna szép! Csak ilyen szép lánynak még kellene
mindenféle. Érteni kell azt! Majd én hozok.
Vilma: Mi kellene?
Húberné: Púder, szagosító, miegymás!
Vilma(egészen levetkőzött, alsóruhában, fél-pőrén odafut Húbernéhoz és átöleli):
Milyen jó maga néni!
Húberné (ijedten kiált): Jaj lelkem! Maga itt levetkőzik?
Vilma: Hisz én itthon vagyok, néni.
Húberné (csudálkozásában leül a székre): Maga itthon van? Hát a másik?
Vilma (szégyenkezve): Az is. De ő kinn alszik.
Húberné (u. úgy): Még egy? Hát milyen ember ez a Vilmos?
Vilma (szégyenkezve): Hát az olyan csúnya, mondja néni?
Húberné: Hát ez bizony nagyon csúnya. (Szünet.) Hány éves maga lelkem?
Vilma(felvett egy pongyolát. Komolyan): Tizenhét éves vagyok.
Húberné: Tizenhét éves ... Tizenhét éves ... Hát aztán miért teszi? Nincsen anyja?
Vilma: Nincs nekem senkim néni!
Húberné: Apja sincs?
Vilma: Apám van, de összeállt valakivel.
Húberné: Mert az anyja, azt nem hagyná ... Az anyja az egészen más ...
Vilma: Volt egy beteg kis öcsém, azt nagyon szerettem ... Én dajkáltam ... aztán
meghalt ... (Mélyen sóhajt.) Akkor elmentem hazulról. (Szünet.)
Húberné: Hát szereti maga az én fiamat?
Vilma: Nagyon! (Elpirul.)
Húberné: Ha szereti, az más ... Mert a szerelem... (Szünet.) Hát a másik?
Vilma: Róza? Ő nagyon jó. Mindent a kedvünkre tesz.
Húberné: Az a Róza csak afféle, higgye el, látom a beszédeiről. Ne higgyen neki.
Az ilyen nő hamis.
Vilma: Azt mondja, ha most pénzt kap, elmegy innen.
Húberné: Honnan kapna ez pénzt? ... Ne higgyen neki, én mondom. Maga egészen
más, azt látom.
Vilma: Én nem akartam, higgye el néni. Sokan kértek már engem, térdelve, elhiheti
néni. De a férfiak oly rosszak...
Húberné: Abban igaza van ...
Vilma: De a nyomdavezető úr jó hozzám, azt látom. Meg az ember meg is un
mindig rosszul enni, - jön a vasárnap, esik az eső - meg egy ruhája sincs az
embernek ...
Húberné (elgondolkodva): Lássa, ilyen az én sorsom is. Nem is bánnám, ha már
vége volna.
Vilma: Ugyan néni ...
Húberné: De bizony. (Halkan.) Tudja azt szeretném, ha holnap tönkre menne a
világ. (Bizalmasan.) Tudja meghalni, mégis fél az ember ... De ha az egész
mindenség ... Akár holnap ... Csak az én jó kis fiamat sajnálnám ...
Vilma: Élhet még maga néni ...
Húberné (folytatja): Tudja azon is gondolkodtam már, ha az én fiam
megmaradna ... egyedül a világban: nem jó az sem ... Nem volna senki, aki
irigyelné ... Már pedig anélkül, higgye el, nem ér az semmit!... Ha nincs, aki az
embert irigyli... Nem élet az úgy!... Tudja az ördög, hogy volna jó!
Húber és dr. Beck (táskával jönnek).
Húberné (elsápad és felugrik).
Húber: Jó estét. (Kezet fog Vilmával.)
Dr. Beck: Jó estét. (Húbernéhoz.) Örülök, hogy itt találom. Mindjárt
megvizsgálhatjuk.
Húberné (sápadtan): Jaj, itt nem lesz jó.
Dr. Beck (kipakol a táskából, nevet): Dehogy nem.
Húberné: De én nem hagyom ám.
Dr. Beck (nevet): Miért nem?
Húberné: Mert fáj.
Húber (élesen, figyelve nézi az anyját).
Húberné (a pillantás hatása alatt bágyadtan hanyatlik egy székbe és reszket).
Dr. Beck (megüt egy hangvillát az asztalon és Húberné homlokára teszi).
Húberné (felkiált): Jaj!
Dr. Beck (kiáltva): Hallja?
Húberné (kiáltva): Nem hallok én semmit.
Dr. Beck (fejet csóvál, odamegy és súg valamit Húberné fülébe. Hangosan):
Hallotta?
Húberné: Nem hallok én semmit.
Dr. Beck (az előtérbe lép és félhangosan mondja Húbernek): Úgy látszik, igazad
volt. (Hangosabban.) Tetteti magát. (Gyorsan vissza fordul és nézi szavai hatását
Húbernén.)
Húberné (ül és vacog).
Húber (felkacag): Ugye mondtam. (Az anyja elé áll. Hangosan.) Magának nincs
semmi baja...
Húberné (vacogva): No hála Isten édes fiam.
Húber (félig nevetve, torzult szájjal): Nem hála Isten... Maga tetteti magát...
Húberné (vacogva): Én?
Húber: (egyre keserűbben): Nem akart dolgozni... Tetette magát...
Húberné (egyszerre elönti a vér az arcát. Hebegve): Én?... Én... nem...
Dr. Beck (halkan): Ugyan... légy kíméletes...
Húber (elszántan): Nem vagyok kíméletes! ... (Az anyjához.) Hát miért tetette
magát?
Húberné (ugyanúgy): Én?
Húber: Csak ki vele... Nem a füle miatt tették ki magát az állásából, ugye?
Húberné (ugyanúgy, egy helyben ülve): Engem?
Húber (az arca elé tartja a levelet): Nézze ezt a levelet tőlük kaptam ... Maga hozta
nekem a nyomdába... Nézze csak mit írnak Fehérvárról... (Szünet.) Most már aztán
ugye nincs közünk egymáshoz...
Húberné (váratlanul térdre veti magát és a fia lábai felé kúszik, hangosan sírva):
Drága, egyetlen fiam bocsáss meg!
Dr. Beck (meghatottan): Ugyan Vilmos!
Húber (indulatosan): Ugyan... hiszen komédiázik...
Húberné (utána csúszik, ugyanúgy): Drága jó fiam, bocsáss meg.
Vilma (aki eddig egy sarokba húzódva szótlanul nézte a jelenetet, nem értve az
összefüggést, hangosan sírva fakad és az asszonyt átkarolja): Szegény!...
Szegény!...
Húber vicsorít«): No mit szólsz ehhez?
Dr. Beck (felállítja az ájuldozó, jajgató öreg asszonyt és leülteti egy székre).
Vilma (sápadtan): Hozzak vizet?
Húber: Ne fáradjon. (Húbernéhoz.) Mi lesz magával?
Húberné (csendesen sírva): Öreg vagyok én már... Gyenge vagyok... Nem is élek
már sokáig...
Húber (csendesebben): Akkor miért jött evvel? Miért komédiázik folyton...
Húberné (u.úgy): Öreg vagyok, nagyon beteg vagyok, én édes fiam... Nem bírok én
már dolgozni...
Dr. Beck: Nem kell azért sírni. Majd a fia gondoskodik magáról...
Húberné (int a kezével): Dehogy gondoskodik... pedig olyan vagyok én már mint
az Isten káposztája.
Húber (hangosan, keserűen nevet): Isten káposztája?
Dr. Beck: Mi az?
Húber: Semmi értelme. Mindig szerette a hasonlatokat, meg a szép kifejezéseket...
Dr. Beck (halkan): Légy elnéző!
Húber (sóhajt): Jó, jó kedves Gyula...
Dr. Beck: Hány éves Ön?
Húberné: Ötvenkilenc vagyok...
Húber (halkan a doktorhoz): Hatvanöt...
Dr. Beck (szánakozva): Szegény!
Húberné: Én most el is megyek. (Feláll, támolyog.) Szédülök.
Dr. Beck (segítségére megy, szánalommal): Miért megy már?
Húberné (halkan, szelíden, siránkozva): Nem bírom ki ezt a szégyent...
Húber (szelíden): Menjen csak haza, majd kitalálunk valamit.
Húberné: Vissza megyek én Fehérvárra.
Húber: Menjen csak szépen haza.
Vilma (átöleli, roppant szánalommal): Majd én elkísérem... Szegény! (Sírásba fúl a
hangja.)
Húberné (sírva átöleli): Drága jó lelkem!...
Húber (kissé meghatottan): Kísérje el Vilma.
Vilma (bebugyolálja kendőjébe és kivezeti. Szünet).
Húber (fáradtan, kimerülten leül egy székre): Így van ez, barátom...
Dr. Beck (halkan): Nem hittem volna.
Húber (halkan): És ez még nem minden...
Dr. Beck: Hogyan?
Húber: Van még, amit nem tudsz. (Szünet.) Velem ne kezdj semmit... (Mélyen
sóhajt.)
Dr. Beck: Azért dolgozhatsz...
Húber (komoran): Nem dolgozom...
Dr. Beck: Szóval nem vállalod...
Húber (u.úgy): Itt megállapodtam. Nem akarok mást.
Dr. Beck: Miért nem nősülsz meg?
Húber (fáradtan mosolyog): Már akartam egyszer...
Dr. Beck: Anyád már elbeszélte...
Húber (u.úgy): Már elbeszélte?... Utánam jött és barátságba keveredett a
házmesterrel.
Dr. Beck (mosolyog): Túl tragikusan fogod fel.
Húber (fáradtan): Nem erőlködöm már... Sosem volt szerencsém... (Szünet.) Sose
törődött velem. Eszébe se jutott, hogy a világon vagyok... (egyre keserűbben):
Önző volt... kegyetlen és kíméletlen parazita ... Fujj! (Feláll.)
Dr. Beck: Ugyan ne izgasd magad...
Húber (egyre indulatosabban): Hazudik... megszégyenít mindenütt a világon...
Nincs tőle maradása az embernek... Férfiakkal kezd... Házasságot közvetít... fujj!...
Micsoda utolsó helyről származom...
Dr. Beck (a vállára teszi a kezét): Ugyan nyugodj meg...
Húber (görcsösen): Hazudik... lop. csal... (undorodással utánozza az anyját:) Nem
hallom a csengetést... kitettek az állásomból. (Csapkodja az asztalt, hörögve:) Így
kell nekem elpusztulni!...
Dr. Beck: Ugyan Vilmos... Ez még nem minden...
Húber (u.úgy): Nincs csúnyább állat mint az ember... Tíz koronát adott volna
havonta... járhattam volna veletek tovább... Púdert vesz meg mazsolaszőlőt...
Dr. Beck: Mit törődöl vele?... Éljen, ahogy akar...
Húber: De utánam jön...
Dr. Beck (halkan): És te nem is jól bánsz vele Vilmos... Az emberekkel
emberségesebben kell...
Húber (rekedten): Nem tudok!
Dr. Beck: Miért nem tudnál?...
Húber (halkan, rekedten): Mert hozzá hasonlítok!
Dr. Beck (meglepve): Ugyan? (Szünet, halkan.) Nem volnál tiszta ember?...
Húber (u.úgy): Nem tudom... (Elvörösödik. Megbánja ezt a vallomását.) Kár evvel
foglalkozni... (Sétál.)
Dr. Beck: Te mindenben szilárd embernek látszol... és mindig olyan voltál...
Húber (megáll): Mikor megnyugszom egy kicsit, akkor utánam jön... Mikor
erősnek érzem magam, meggyöngít. (Szünet, legyint.) Hagyjuk ezt!... (Szünet.) Aki
sokat forog piszokban, az bepiszkolódik: ezen változtatni nem lehet... (Szünet.)
Rosszul alszom. - (Sóhajt.)
Dr. Beck (halkan): És nem utálod ezeket?... Ezt a hentest például...
Húber (fáradtan mosolyog): Dehogy... Érteni kell hozzá...
Dr. Beck: És én itt... nem tudom beszélhetek e róla... Ezek ketten...
Húber (ránéz): Nem kedves Gyula... Jól érzem magam... (Sétál.)
Dr. Beck: Érdekes... És vezetsz e még naplót?...
Húber (sétálva): Igen.
Dr. Beck: És nem látta még senki?
Húber (u.úgy): Nem, még senki.
Sirma (bejön): Jó estét. Úgy esik, mintha öntenék. Sirma vagyok. (Bemutatkozik.)
Dr. Beck (bemutatkozik).
Sirma: A gyerek nagyon beteg.
Húber (felnéz): Igazán!
Sirma: Borzasztó nő ez a Róza! Ordított.
Húber: És miért ordított?
Sirma: Ő nem akar élni tovább... Ő megöli magát... Ő bezárat téged... Ott hagytam.
Dr. Beck: Szegény!
Sirma: Nem olyan szegény az kérem... veszélyes nő az... úgy kiabált, majd kirázott
a hideg...
Húber (Dr. Beckhez): Érzékeny hentes ez a Sirma.
Sirma: Beteg a gyerek... de azért megivott egy pohár bort...
Dr. Beck: Ki, a gyerek?
Sirma: Nem, a Róza... Hogy ő nagyon fázik, hozassak neki egy pohár bort...
Dr. Beck (igen szánakozva): Szegény! (Sétál.) Szegény! (Szünet.)
Húber (kelletlenül): És hozattál legalább?
Sirma: Hozattam... hozattam... Adhatsz most helyette egy pohár konyakot...
Húber (ránéz): Honnan vegyek konyakot?
Sirma: Hát te nem tudod?... A Róza vett neked az anyádtól egy üveg konyakot... Itt
van a szekrényben ... (Kiveszi a szekrényből.)
Húber (nyugtalanul): Honnan volt az anyámnak konyakja?
Sirma: Olcsón jutott hozzá. Az utcán árulta egy fiatalember. (Mozdulatot tesz.) Hat
hatost megér. (Kibontja az üveget. Kis üvegeket hoz a szekrényből. Tölt.)
Egészségedre. (Undorral kiköpi.) Te, ez, víz.
Húber (meglepve): Micsoda? (Megkóstolja.) Bizony ez víz! (Nevet.) És te a vizet
nem szereted?
Sirma: No ezek is vizet loptak. Evvel megjártátok.
Húber: Azt hazudták, hogy tolvajok. (Nevet.) Avval csaltak, hogy loptak. (Dr.
Beckhez.) Mit szólsz ehhez?
Dr. Beck (eltűnődve): Szóval tisztességes emberek. (Nevet.)
Sirma: Festett víz. (Szünet.) Akarsz kártyázni?
Húber: Majd később. (A konyakra.) Mit csináljunk evvel?
Sirma: Nem játszik velünk doktor úr?
Dr. Beck (mosolyog): Én nem kártyázom.
Sirma: Nem kártyázik? Az nem helyes. (Szünet.) Te ez a Róza de utálatos volt...
Úgy ordított, mint a farkas.
Dr. Beck (undorodva): Hát akkor miért meséli olyan sokat?... Szervusz Vilmos... A
gyereket majd megint megnézem... ha megéri szegény... (Halkan.) Hiszen te
szívesen vagy ezek között!...
Húber (kezet fog, halkan, mosolyogva): Undorodol?
Dr. Beck (kelletlenül): Szóval nem vállalod.
Húber (határozottan): Nem barátom.
Dr. Beck (Sirmához): Ajánlom magam. (Kimegy.)
Húber (kikíséri).
Sirma (a kezét nézi): Kezet se fog?
Húber (bejön. Kapkodva, idegesen): Mi bajod? - Kártyázzunk. - Akarsz, vagy nem
akarsz?
Sirma (kártyát vesz elő a zsebéből. Oszt.): Mit vagy olyan... (A fejére mutat.)
Bemegyek. (Kártyáznak.) Terc.
Húber: Kvart.
Sirma: Már kezdi. - Meddig? - Mit lógatod az orrod?
Húber (idegesen): Vörös ász. - Ne kotyogj, hanem játsszál.
Sirma: Mehetünk. (Nadrágja zsebéből nagy csomó ezüst pénzt vet az asztalra):
Nem játszom. (Fizet.)
Húber (kever): Bolond vagy?
Sirma (savanykásan): Nem játszom.
Húber (leteszi a kártyát): Hát ne játsszál. (Szünet.)
Sirma (savanykásan): A nők is szeretnek, meg a kártyában is nyersz. (Szünet.)
Húber: Mi bajod megint?
Sirma: Két nő... meg házon kívül... ajjaj barátom... Jobb dolgod van, mint egy
hercegnek... Mert pénze csak van az embernek... de nőt, azt már szerezni kell...
Húber: Hát szerezz magadnak...
Sirma (bambán): Nem tudok.
Húber (nevet).
Sirma: Nem szeretnek a nők... (Savanykásan.) Két nő... ajjaj.
Húber (ránéz): Nagyon kövér vagy, az a baj.
Sirma (savanyúan): Az ember hízlalja magát. Tudja a fene minek. Aztán
megdöglik. - Le fogsz te még soványodni! Húber! (Szünet.)
Húber (az asztalra dobott csomó pénzre néz): Van elég pénzed... Hát reszkírozz
rájuk...
Sirma: Nehezen szerzi az ember... Én nem költöm ringyóra... Akinek nincs pénze
az mozdulni sem tud... Ha meg már van egy kicsi, akkor már könnyebb...
Húber (a pénzre néz): Akkor mit sírsz?
Sirma (savanykásan): De azért kéne, tudod...
Húber (nevet): Pénz is kéne, asszony is kéne... mi?... Egy hentesnek ne legyen
szeretője... jár elég a boltba...
Sirma: Kell az ördögnek cselédféle...
Húber: Ott kell venni, ahol hozzá jut az ember... (Szünet.) Miért nem házasodol?
Sirma (bambán): Te sem házasodol, még is... Rólad veszem a példát...
Húber (nevet): Ja úgy! (Szünet.) Én meg nem tudnék lenni anélkül.
Sirma: Aztán egy nem is elég.
Húber (nevet): Nem ám, megunja az ember.
Sirma: Hej, ha nekem annyi eszem volna, mint neked! Így meg csak öregszek s azt
sem tudom, hogy éltem...
Húber (a pénzre néz): Van pénzed... Akinek pénze van...
Sirma (belemarkol): Van pénzem... de mit ér!
Húber (mohón): Add nekem. -
Sirma (int a kezével): ... Az ember megöregszik, akkor meg már csak ácsorog...
meg újságot árul... Mer' az is lehet... Lehet, hogy ezt a kis pénzt elveszítem... Mer,
minden lehet, de semmi se biztos...
Húber (halványan mosolyogva): Addig is adhatsz öt forintot...
Sirma (felriad): Dehogy adok.
Húber (feláll, elvörösödik, mohón): Sirma adj öt forintot, bajban vagyok...
Sirma (méltatlankodva): Hogy adnék! (Ráteszi a kezét az előtte fekvő csomó
pénzre. Elővesz egy papírt és számol.) Száznegyven forintommal tartozol... Meg a
házbér ... Meg a sok húsnemű... Vége!... Nem adok...
Húber (halkan): Te Sirma, ... hiszen tudod, hogy nem sokáig...
Sirma: Mi nem sokáig?...
Húber (ugyanúgy): Ezt a másikat neked...
Sirma: A Rózát!
Húber (indulattal): Azt nem!
Sirma (int a kezével): Két éve ígérgetsz...
Húber (izgatottan): Most megcsinálom ... Te ostoba... Add ide és ne okoskodj...
Sirma (fanyarul): Ostoba vagyok?
Húber (ugyanúgy): Ördögöt vagy ostoba... Érted te magad... Nőkhöz vagy ostoba.
Sirma: Az igaz... (Gondolkodik.) Jobb is lesz, a másik, mert a Róza úgy is van.
Húber (bosszúsan): Ördögöt!
Sirma: Hát ez se igaz?
Húber: Hát te mindent elhiszel?
Sirma (a fejére csap): Úgy látszik mégis ostoba vagyok...
Húber: Érted a dolgod!... Nem vagy te ostoba!
Sirma: Csak becsületes vagyok.
Húber: Az vagy...
Vilma (jön. Derűt hozó, kedves. Virág van a kezében): Jó estét. (Leteszi a kalapját.)
Húber: No haza értetek?
Vilma: Igen. nagyon kedves volt velem az édesanyád. Ezt a virágot vette nekem.
Sirma (komoran magába merül): No lám. Az szép.
Húber (meglepve): Virágot vett? De furcsa.
Vilma: Egész úton sírdogált szegény.
Húber: Mit mesélt?
Vilma: Hogy ő nem éli túl a szégyent... És hogy most már senkije sincs, mert én is
megvetem... Pedig nem is értem, miről van szó... És hogy ő már nem él sokáig...
Vette nekem ezt a virágot, hogy tartsam őt meg jó emlékemben... (Könnyek
gyűlnek a szemébe.)
Húber (gyengéden megsimogatja): Nono kicsikém... Nem kell azért sírni...
Nagyokat mond az öreg...
Vilma (Húber vállára borul, sírva): Én úgy félek... Olyan szomorú volt szegény...
Még elkövet valamit...
Sirma (feláll meghatottan, és szintén simogatni kezdi Vilma haját): Nono
kicsikém...
Húber (ránéz, Sirma ijedten visszakapja a kezét).
Vilma és Húber (egyszerre kacagni kezdenek rajta, aztán összecsókolóznak).
Sirma (komoran, zavartan): Bocsánat!...
Húber: Semmi baj Sirma. Add meg az öt forintot, amivel tartozol...
Sirma (komoran, savanykásan): Te érted a módját. (Odaadja.)
Húber: Nem akarsz velünk kártyázni Vilma!
Vilma: De igen. (Le akar ülni egy székre és felvesz róla egy táskát.) Ni a doktor itt
hagyta a táskáját!
Húber: Az ám. Tedd csak le, majd elviszem neki... Sirma játszol?
Sirma: Hogyne!
Húber: De veszteni fogsz. Nem bánod?
Sirma (bosszúsan): Te csak érted a módját...
Húber (oszt).
Róza (kimerülten, merev arccal, kendőbe burkolva, szótlanul jön és az ágy mellett a
székre leroskad).
Húber (leteszi a kártyát): No mi van?
Róza (nem felel).
Sirma: Mi van a gyerekkel Róza?
Róza (rekedten halkan): Haldoklik.
Sirma (felugrik magán kívül): Igazán? Borzasztó!
Húber (nyugodtan feláll, nagyon sápadt): És miért nem maradtál kinn nála?
Róza (ránéz homályos szemmel): Nem bírtam nézni!
Vilma (átöleli Rózát): Szegény!
Róza (izgatottan, dühvel, szótlan lerázza magáról).
Vilma (meglepetten, mereven áll).
Sirma: Rettenetes! Szegény kisfiú! (Könnybe lábad a szeme.)
Húber (egy helyben áll és undorodva néz Sirmára).
Sirma (nem veszi észre, tördeli a kezeit, fel és alá járva): Borzasztó! Fuldoklik?
(Rózához fordul, kérdezve.) Fuldoklik?
Róza (ugyanúgy): Igen.
Sirma (ugyanúgy): Nem kap levegőt! (Utánozza a fuldoklót.)
Róza (könnyezve): Milyen jó ember maga Sirma...
Sirma (ugyanúgy): Szerencsére ad neki az Isten másikat... Szegény gyermek!
Húber (ránéz bosszúsan): Ugyan ne sírdogálj itt. (Szünet.) Majd én kimegyek
hozzá. (Veszi a kabátját, kalapját és indul. Az ajtóban Húbernéba ütközik.) Mit akar
megint.
Húberné (fiatalos ruhájában. Nem ismeri meg a fiát. Az arca tiszta, méltóságos és
átszellemült. Hangja biztos csengésű, de mintha delíriumban volna, mélyről
hangzó): A fiamhoz akarok... (előre megy.) Jöttem búcsúzni tőletek édes fiam.
Húber (jól ránéz, izgatottan, gyanakodva): Mit csinált?...
Húberné: Nem bírom én el ezt a szégyent. Vissza megyek az én régi, jó állásomba,
Fehérvárra. (Hirtelen megszelídül a hangja és fátyolozott lesz. Csendesen
könnyezve, suttogva:) Azt hittem, jó lesz nekem itt. Itt az én fiamnál. Öreg vagyok,
fáradt vagyok. (Emelkedetten.) De te engem megszégyenítettél. Az egész világ
előtt megszégyenítettél. (Mindinkább emelkedetten.) Nem látsz te engem többé.
Elmegyek oda, az én jó istenemhez, ahol jó lesz nekem. Elmegyek oda, ahol az
öregasszonyt ápolja az Isten. (Fuldokol és megszédül.)
Mind (dermedten nézik).
Húber (megfogja a vállait, kiáltva): Anyám! Mit csinált?
Húberné (támolyogva, de szilárd hangon): Mérget vettem be. - Szerecsikát.
Húber (széttárja a karjait, szája kínos mosolyra torzul. Egy másodpercnyi csönd.
Aztán halkan, szinte rajongva.) Hát így is lehet? (Lehanyatlanak karjai, aztán kalap
nélkül kifut a szobából.)
Húberné (felkiáltva): Fiam!... Édes fiam!... Ne menj el... Ne hagyj itt utolsó
percemben...
Vilma (átöleli sírva): Édes néni... Ne féljen... üljön ide le... csak az orvosért ment...
(Leülteti egy székre.)
Húberné: Ezt a kislányt megáldom... Mert ez jó volt hozzám... (Sírva.) Olyan volt
hozzám... jobb, mint a tulajdon leányom... (Simogatja.)
Vilma (ugyanúgy): Édes néni, nem lesz semmi baja...
Rózsi (szétdúlt hajjal, mint a fúria ront be, kezében papírt lobogtatva. Mikor
meglátja az anyját, felsikít): Mamám! (Odafut hozzá és ráborul. Hörögve.)
Mamám...
Róza (odamegy Rózsihoz, szembe áll vele, nyugodtan és határozottan): Kegyed
kicsoda?
Rózsi (kiegyenesedik, végig méri): Én a Húber Vilmos nővére vagyok.
Sirma és Vilma (meglepve, idegenkedve nézik).
Sirma (félhangosan): Tudtommal a Húber úrnak nincs nővére...
Húberné (megtört szemekkel): Ez az én leányom... (átöleli.)
Húber (bejön kimerülten): Telefonáltam... Nincs otthon egy orvos...
Róza (aki eddig meglehetősen apatikusan állt, gyanakodva nézi Húbert): Majd én
megyek. Én majd találok. (Megy.)
Húber (észreveszi Rózsit, odamegy hozzá, rekedten): Te hogy jöttél ide?...
Rózsi (tompán): Fölírta erre a papírra... (Odaadja Húbernek.)
Sirma (halkan Húberhez): Neked van nővéred?...
Húber (ránéz kétségbeesett dühvel).
Dr. Beck (benyit): Bocsánat a táskám... Mi van itt?
Húber (fáradtan): Gyula nagy szerencsétlenség!... Szerecsikát vett be...
Dr. Beck (előre megy): Mi a baj?...
Rózsi (ordít): Mamám... Mamám!...
Húberné (megtört szemekkel): Jobb lesz nekem a sírban...
Dr. Beck (elakarja távolítani az anyjára fonódott Rózsit): Eresszen én orvos
vagyok... Hozzanak meleg vizet.
Vilma (kiszalad).
Rózsi (nem mozdul).
Dr. Beck: Eresszen hát!... Kicsoda kegyed?
Rózsi (kiegyenesedik): Én a Húber Vilmos nővére vagyok...
Dr. Beck (szánó, megértő pillantást vet Húberre).
Húber (fáradtan int a kezével): Nem törődöm én már semmivel! (Egy székbe
roskad.)
Dr. Beck (Húberné vizsgálja és lemondóan int).
Húberné (megtört szemekkel): Hagyjatok meghalni!... (Elnyújtózik.)
Sirma (a falhoz támaszkodik sírva): Borzasztó!
FÜGGÖNY.
(Folyt. köv.)
 Füst Milán: Boldogtalanok
Dráma négy felvonásban
Negyedik felvonás

Egy hónappal később. Az első felvonás színje. Egy ünnepnap délután öt órakor.
Kora tavasz. Róza, igen sápadtan, fekete ruhában az asztalnál ül és levelet ír.
Terhessége már kicsit látszik. Vilma ugyanúgy öltözve, mint a harmadik
felvonásban, szintén az asztalnál ül és levelet ír. Vonásai bágyadtak, megnyúltak,
mozdulatai nehézkesek, szeme ki van sírva. Szünet.
Róza: Mit válaszolsz nekik?
Vilma (olvassa): Kedves Apám! Ne haragudj, hogy nem küldök pénzt. Én sem
haragszom, hogy kértél. Velem nagy baj van, talán már nem is élek sokáig...
(Sírásba fúl a hangja)
Róza: Nem írtad meg, hogy mi bajod?
Vilma: De igen. (Olvassa.) Nagy szégyen ért... (Elfúl a hangja.) Nem tudom
olvasni... (odaadja a levelet.)
Róza (merőn ránéz): Mit szégyenled magad ezek előtt? Hisz sohasem törődtek
veled!
Vilma (mélyen sóhajt): Mégis csak az apám!
Róza (visszaadja a levelet): Én ezt írtam. (Olvassa.) Ma is hiába vártunk. Nem
bírjuk ezt kitartani. Te újra kezded a régit. Kit fogsz még tönkretenni! Mire
hazaérsz, mi már nem leszünk az élők sorában... (Elfúl a hangja.)
Vilma (hangosan sírva): Hát igaz! Meghalunk!
Róza (hangosan sírva): Szegény kicsi fiam, nemsokára meglátlak...
Vilma (hangosan zokog): szegény kis öcsém...
Öreg parasztasszony (két kis parasztgyerekkel bejön. Kívülről már hallik a hangja):
Szépen kezet csókolni...
Kislány: Adjon isten.
Kisfiú: Adjon isten.
Öreg parasztasszony: Hát maguk sírnak, édes Jézusom... (Rózához megy, fejére
teszi a kezét.) Béküljön már meg az úr Jézusban, nekem is öt gyerekem halt meg...
Róza (feláll).
Vilma (is feláll, kinyitja a szekrényt és az ajtaja mögé rejti magát).
Öreg parasztasszony (Rózára néz, jóságosan mosolyogva): Majd lesz másik,
lányasszony, sose búsuljon,... az majd megmarad...
Róza (mélyen sóhajt): Nem érem meg én azt...
Öreg parasztasszony (csudálkozva): Már hogyne érné meg!... Voltam már én is
úgy...
Róza (az erszényét nyitja): Mennyivel tartozom még...
Öreg parasztasszony: Nem éppen azért jöttünk... Öt forint negyven... (papírt ad
oda) Ide van felírva...
Róza: Nesztek egy krajcár. (A gyerekeknek ad.)
Öreg parasztasszony: Hogy mondod?
Kislány: Köszönöm lányasszony.
Öreg parasztasszony (a fiúhoz): Hát te?
Kisfiú: Köszönöm lányasszony.
Öreg parasztasszony (a fiúra): Ez olyan nehézfejű.
Róza (a pénzét vizsgálva): Csak két forintom van. A többit máskor... (Odaadja.)
Öreg parasztasszony: Jó lesz a! (Elveszi a pénzt.) Nem fut el vele.
Róza (könnyezni kezd): Ha legalább élne... Visz-e neki virágot mindennap...
Öreg parasztasszony: Viszek én lelkem. Hogyne vinnék... Hol voltunk ma reggel te
Berta?
Kislány: A temetőben...
Öreg parasztasszony: Oszt' mit vittünk te Andris...
Kisfiú: Virá-á-got.
Öreg parasztasszony: Oszt' milyen virágot?
A két kisgyerek együtt: Orgo-o-nát...
Öreg parasztasszony: Oszt' kinek vittük?
A két kisgyerek együtt: Teestvéérkéének...
Vilma (a szekrény ajtaja mögött hangosan felsír).
Róza (a szívére szorítja a kezét, suttogva): Majd nemsokára nekem is hozzon...
Öreg parasztasszony: Má' ugyan... hozok én esküvőre...
Róza (eltűnődve): A sír olyan csendes és az élet oly zajos...
Öreg parasztasszony: Hát mi megyünk. Gyertek porontyok. (A gyerekek a
szoknyájába fogóznak.)
Róza (bágyadtan): Le se ül nálunk?
Öreg parasztasszony: Majd leülök máskor. Most dolgunk van. Isten magukkal.
Köszönjetek.
A két kisgyerek együtt: Isten vele! (Kimennek.)
Öreg parasztasszony (kinn): Ne húzd a szoknyámat te! (Szünet.)
Vilma (előjön): Róza én nem bírok...
Róza: Mit nem bírsz?
Vilma: Meghalni... (Szünet.) Szeretném még, ha ilyen gyerekem lenne...
Róza: Mit csinálnál vele? Kiadnád?
Vilma (a keblére szorítja a kezét, áhítattal): Dehogy adnám én ki... sose adnám, egy
percre se adnám oda... Úgy mint az én szegény kis öcsémet...
Róza: És ki keresne rátok? (Szünet. Merengve.) Meghalni, nem olyan nagy dolog
az. Sokszor elképzeltem, milyen lehet. Jól megnézem ezt az asztalt, meg ezt a
szekrényt, meg azt a szobát... és aztán nem látom többé... (Szünet.) Te, különben
még meggondolhatod... De hogy én mért is élek... azt nem tudom.
Vilma (gyorsan, meggyőződés nélkül): Én nem akarok nélküled... Te oly jó voltál
hozzám mindig...
Róza (ránéz, szomorúan mosolyog): Jó voltam Vilma?
Vilma: Mindig jó voltál...
Róza (ránéz, u-úgy): Bűnös az én lelkem Vilma... Nem voltam én jó hozzád sosem.
Vilma: Dehogy nem Róza. Mindig...
Róza: Nem bántál meg semmit?...
Vilma: Mit bántam volna meg?...
Róza: Nem sajnálod, amit miattam tettél?...
Vilma: Mit sajnáljak?
Róza (fájdalmasan mosolyog): Akkor mért akarsz meghalni, te kis csacsi...
Vilma (könnyek gyűlnek a szemébe): Mert neked olyan rosszul megy...
Róza: Hát mért megy nekem rosszul?...
Vilma (bágyadtan): Azt mondod, hogy szenvedsz... Meghalt a kis fiad... (Halkan.)
És nem is szeretnek már...
Róza: Hát téged szeretnek?
Vilma (bizonytalanul): Azt hiszem... szeret...
Róza (mosolyog): Hiszen sose jön haza...
Vilma: Az természetes... Nem ülhet mindig itthon... Mi sem vagyunk egyedül...
Róza (izgatottan): Hiszen te másképp beszéltél, Vilma... (Szünet.) Lányok után
futkos...
Vilma: Az nem baj, azért szerethet...
Róza (csudálkozva nézi): Hiszen akkor te boldog vagy... (Izgatottan.) Nincs semmi
bajod?...
Vilma: Oly félelmesen nézel... (szünet.) Nekem csak az a bajom... Ez a szégyen...
Róza (keserűn nevet): Akkor te ne sírj... Te csak maradj szépen... Majd!
Vilma: És szegény Húber néni azt mondta, hogy majd ezen is lehet segíteni...
Róza (keserűen): Úgy?... A Húber néni?... (Szünet. Váratlanul.) Te, az megölte az
anyját...
Vilma (irtózva): Ki?
Róza: Húber. Halálba kergette.
Vilma (ugyanúgy): Ugyan Róza!
Róza: Nem szeret ő téged se Vilmácska... Pedig megérdemelnéd...
Vilma: Honnan tudod?...
Róza: Nem ő hozott fel téged ide, hanem én.
Vilma: Te? - Minek?
Róza: Elmeséljem neked? - Ő téged csak úgy akart,... Mint a többi férfi... Én
hoztalak a nyakára...
Vilma (izgatottan): Te? - Mért?
Róza: Mert el akart hagyni engem...
Vilma (fokozódó izgalommal): És te mért hoztál fel?...
Róza: Mert egyedül féltem, hogy öngyilkos leszek... (Szünet.) Mert ő lányok után
ment... (Ránéz.) Mert nem bírtam megfojtani... (Szünet.) Mert a gyerekem is itt
volt... Mert mindig egyedül voltam ebben az életben...
Vilma (ugyanúgy): Hisz te is elmehettél volna...
Róza: Elmehettem volna, de nem mentem el...
Vilma (hangosan): Nem igaz... Letérdelt... Könyörgött, hogy menjek vele...
Róza (nevet): Úgy szokta...
Vilma (ugyanúgy): És te el akartál menni...
Róza: Honnan tudod?...
Vilma: A Sirma mondta... Kért, hogy beszéljelek rá... Ő eltart téged...
Róza (fáradtan mosolyog): És még se mentem, ugye? - Tudod, hogy mért?
Vilma: Igaza volt szegény Húbernének... Nem vagy őszinte...
Róza (ugyanúgy): Most őszinte vagyok...
Vilma: Félelmes vagy...
Róza (ugyanúgy): Félelmes vagyok?...
Vilma: Igen... Te előre meggondolod, hogy mit fogsz tenni...
Róza (ugyanúgy): És te nem?...
Vilma: Meggondolom... de nem előre...
Róza: Hát gondold meg utólag... Mért nem mentem ehhez a Sirmához?...
Vilma (őszintén): Biztosan nem szereted...
Róza (közelhajolva, hangosan): Látod!... Nem tudok ő nélküle élni...
Vilma (megretten): Hiszen te azt mondtad...
Róza: Azt mondtam, hogy el fogok menni tőle... Nem fogok elmenni soha...
Vilma (feláll, a térdei meginganak): Hát akkor én?...
Róza (hatalma érzetével): Nem azért vagy itt...
Vilma: Mit akartál tőlem... (Szembe néznek.)
Róza: Ide hallgass... Koplaltam...
Vilma: Miért?...
Róza: Mert nem adott pénzt... És a gyerekemet tartani kellett...
Vilma: Nem szeretett téged, ugye?...
Róza (reszketve): Téged szeretett?
Vilma: Igen.
Róza (köténye zsebéből levelet vesz elő): Nézd, ezt tegnap elfogtam... Egyik
macája írta... (Olvas.) Drága, egyetlen...
Vilma (irtózva): Nem akarom hallani...
Róza (hozzáhajol, halkan): Azt hittem, hogy te ezt nem fogod hagyni...
(Keményen.) Te, csacsi... te!...
Vilma: Mért vagy olyan durva velem!...
Róza (keserűn): Mért vagyok ilyen durva?...
Vilma (maga elé néz): ezt nem tudtam...
Róza: Most már tudod...
Vilma (maga elé): Mit tegyek!...
Róza: Nézd, én azért hoztalak ide, hogy ne legyek egyedül, ha ez a gazember
megint...
Vilma (borzong, maga elé): Hideg van... Fázom...
Róza (leveszi a nagy kendőjét és jól betakarja, közben): Én azért hoztalak ide...
Vilma (feljajdul): Fáj, ne olyan erősen...
Róza (folytatja): Én azért hoztalak ide, hogy ha ez a gazember újra kezdi... hogy
akkor mi ketten megfogjuk... (Megfogja Vilma vállait és megrázza.)
Vilma (a székbe roskad, feljajdul): Róza!...
Róza (folytatja): Veled pedig nem lehet... mert (gyűlölettel): olyan vagy, mint a
méz... Kitanultalak...
Vilma: Mit nem lehet velem?...
Róza: Most még nem tudod... De majd ha egyedül leszel... Mert nekem elég volt!...
Majd meglátod...
Vilma (feláll): Mit látok meg?
Róza: Mit?... Majd ha gyereked lesz...
Vilma: Nem lesz gyerekem...
Róza (dühvel kacag): Hát nem úgy vagy!... Mit fogsz csinálni...
Vilma (mély aggodalommal): Róza, kínozni akarsz?... Hisz te is...
Róza (a szemébe néz): Én is. (Szünet).
Róza (maga elé néz): Én nem kezdem újra elölről... Próbáld meg te is...
Vilma (kétségbeesve): Mondd meg, hogy mit tegyek...
Róza (u-úgy): Majd ha egyedül leszel vele... Mert én megölöm magam.
Vilma (görcsösen belefogózik, kiáltva): Róza, én nem merek egyedül maradni...
Róza: Hát mi akarsz?...
Vilma (kimerülten): Te mit akarsz?...
Róza: Nem ismered te őt... A kabátja zsebében vannak cédulák... Megint
mindenféléket felír nőkről... Tűrtem, kitartottam amíg érdemes volt... Most maradj
egyedül...
Vilma (hisztérikusan): Félek!
Róza (magának folytatja): Most már mindegy... Futkosson tovább... Átadom a
terhemet...
Vilma (megrázza): Róza, mit akarsz...
Róza: Engem rázol?... Nem leszek az első, sem az utolsó... Majd akad valaki, aki
megtanítja...
Vilma: Miről beszélsz?
Róza: Te! Ez az ember megölte az anyját, azt tudod... És most én megölöm magam,
azt is tudod...
Vilma (hisztérikus félelemmel): Nem!
Róza (folytatja): És Fehérváron miatta már megölte magát egy lány...
Vilma (irtózva): Hát nem fél?...
Róza: Kitől féljen?... Tőled?...
Vilma: Az Istentől...
Róza (dühvel nevet): Ne légy oly ostoba! - Fehérváron egy lánytól elvette a pénzét
és otthagyta... Ez már a harmadik... Veled pedig könnyen elbánik...
Vilma (kezébe temeti arcát): Mi lesz velem istenem!... Már sírni sem tudok... Hogy
elhagytál engem istenem! (Szünet.) Mondd Róza mi lesz velem? (Ledől a székre.)
Róza: Mi lesz veled? Ide hallgass... Én meg fogok halni...
Vilma (megrázkódik).
Róza: Ez megint meg fogja ijeszteni... Két napig majd nem eszik... Aztán...
Vilma (eltakarva arcát): Aztán?
Róza: Aztán kezdődik minden elölről...
Vilma (u-úgy:) Aztán!
Róza: Aztán nyafogni fogsz... kérni fogod... Pénzed se lesz, mert elveszi... akkor
majd jön ez a Sirma...
Vilma (undorral fölugrik): Nem!
Róza: Ülj csak le!
Vilma (leül).
Róza: Közben gyereked lesz... Kiadod ehhez az asszonyhoz... és tudod... sokat
gondolkodtam azóta... (suttog): Nem tudom, hogy Húber nem adott-e pénzt ennek
az asszonynak...
Vilma (megérti): Borzasztó! Nem lehet!
Róza: Ez mindenre képes... (Megtörten.): Szegény kicsi fiam... Már siratni se
tudlak...
Vilma (felnéz, határozottan): Mi lesz, azt mondd...
Róza: Semmi se lesz... Amíg nem akad valaki ezen a világon, aki megtanítja...
Vilma (u-úgy): Velem mi lesz?
Róza: Semmi... Majd emlékezz vissza, hogy jövendőt mondtam halálom óráján...
Vilma (feláll, határozottan. Nem mondtál jövendőt...
Róza (ránéz, gúnyosan): Nem?
Hentesinas (bejön, csomagot hoz, leteszi az asztalra): Jó estét. A Sirma úr küldi. Jó
étvágyat kíván... (Kimegy.)
Vilma (megrázza az utálat, kiáltva): Nem kell... vigye vissza... utálom... (felugrik).
Róza (lefogja): Ne lármázz... Ugye utálod... ugye utálatos... (ráhajlik): És ezt a
Húber tudja...
Vilma (gyötrődve): Hagyj Róza... Ne kínozz!
Róza (u-úgy): Tudja, hogy ennek a pipotya szamárnak a szeretője voltam...
Vilma (fel akar ugrani, u-úgy): Hagy Róza... Hagyj Róza!...
Róza (lefogja): Tudja... mert elpusztultam volna, ha ez nem volna... és hagyja... Így
leszel te is...
Vilma (kiáltva): Segítség!
Róza (elereszti): Megőrültél?
Vilma (feláll, bódultan): Én elmegyek innen...
Róza (keserűen, gúnyosan): Hová mégy?
Vilma (u-úgy): Nem tudom... De elmegyek... (Hosszabb szünet. Nagy csönd. Mind
a ketten kimerülten állanak.)
Rózsi (fekete ruhában bejön. Halkan): Jó estét.
Róza és Vilma (mint valami idegen látomást ellenségesen nézik. Csönd.)
Rózsi (halkan): Nincs itthon a bátyám?
Róza: Nincs.
Rózsi (halkan, lassan): Tessék neki megmondani, hogy itt voltam elbúcsúzni. Én
elmegyek innen, tovább vándorolok... Nem haragszom rá... Nem fog többé látni
engem, azt sem kell mondani, hogy nővére van. (Szünet.) Kár volt szegény
anyánkat úgy hajszolni... Isten nyugosztalja... (Elfúl a hangja.) Eddig sem törődött
velem, ezután sem kell törődni velem. (Nagy csönd. Senki sem felel. Halkan): Isten
velük. (Lassan kimegy.)
Vilma (könnyes szemmel): Szegény! (Szünet.) Én is elmegyek innen. (Mélyen
sóhajt.)
Róza: Majd visszajössz.
Vilma: Nem jövök soha vissza. Inkább meghalok...
Róza (sóhajt): Mit segítettél evvel?... Nincs benned semmi méreg?
Vilma: Nincs. És magamon segítettem.
Róza: Az igaz. (Szünet.)
Hentesinas (bejön): A Sirma visszaküldött, hogy a másik kisasszony nem akar-e
vacsorát...
Vilma (kiáltva): Nem! (Bódultan leül.)
Róza (dühvel nevet): Gyere csak ide Pista. Mondd, mit beszélt rólunk a Sirma úr?
Hentesinas: Semmit.
Róza: Nem kérdezett semmit?
Hentesinas: Csak azt kérdezte, sír-e még a kisasszony...
Róza: Mármint én?
Hentesinas: Igen. És azt is kérdezte, hogy mit csinál...
Róza: És mit feleltél?
Hentesinas: Azt feleltem, hogy beszélget.
Róza: És mit beszélgettem?
Hentesinas (elpirul, zavartan): Halála napján... Azt mondta.
Róza (dühvel nevet): Úgy? És ezt is elmondtad?
Hentesinas: Igen. A Sirma úr kérdezte.
Róza: És a másik kisasszony?
Hentesinas: Az haragudott, hogy vacsorát hoztam...
Róza: És mit felelt erre Sirma úr?
Hentesinas: Hogy biztosan azért haragszik, mert neki nem küldött...
Róza (kacag): Nesze öt krajcár. (Pénzt ad.) Elmehetsz.
Hentesinas: Köszönöm. (Elmegy. Szünet.)
Róza: Látod?
Vilma: Mit?
Róza: Hát semmit se láttál?
Vilma: Nem.
Róza: Hát mit csináltál?
Vilma: Gondolkodtam.
Róza (hisztérikusan): Úgy?... Pedig kár, hogy nem figyeltél ide... Mert ez a Sirma
már rád számít... Már számít rá, hogy én megölöm magam... (Könnybe lábad a
szeme.)
Vilma (nyugodtabban): Pedig rám hiába számít. Már tudom, hogy mit csinálok.
Róza: Mit?
Vilma: Elmegyek hozzá. Meg fogom kérdezni.
Róza: Mit kérdezel?
Vilma: Hogy mi lesz velem.
Róza (nevet): Ha én meghaltam, ugye?
Vilma (kissé zavartan, de határozottan): Nem..., hogy mi lesz velem.
Róza: És velem?
Vilma (halkan): Veled is...
Róza (kacag): Vagy velem már ne történjen semmi? ... Haljak meg?... Ugye
Vilma...
Vilma (határozottan): Nem tudom Róza.
Róza (fenyegetve): Én is ott leszek, mikor vele beszélsz...
Vilma (nyugodtabban): Hát gyere te is...
Hentesinas (visszajön, leteszi az asztalra a pénzt): A Sirma úr azt üzeni, hogy ne
tessék engem kikérdezni. Itt a pénz.
Róza (kacag): Azt üzenem Sirma úrnak, hogy máskor ne legyen olyan ostoba. (Inas
menni akar.) Várj.)Itt van egy hatos. Elmégy a Rózsafa vendéglőbe. Ott ül Húber úr
egy lánnyal. Odamégy hozzá, hogy kéretjük jöjjön haza, beszélni akarunk vele...
Hentesinas (veszi a pénzt, megy): Igen.
Róza (határozottan): Mit fogsz neki mondani!
Vilma: Hogy mondja meg, mi lesz velem.
Róza: És ha nem felel? - Ki fog nevetni? - Nem mond semmit! - Összetörheted
magad!
Vilma (felvillanó szemmel): Akkor...
Róza (várakozva): Akkor?...
Vilma (az indulattól elvörösödve: Akkor tudom majd, hogy mit csinálok. (Nagyot
nyel.)
Róza (felugrik, villámló szemmel): Úgy Vilma! Ez beszéd!
Vilma (ismétli): Tudom majd, hogy mit csinálok.
Róza: Mit akarsz tenni...
Vilma: Még nem tudom...
Róza (a szekrény fiókjából revolvert vesz ki a lim-lom közül): Nézd... ezt már
régen itt tartom... Ezt letesszük ide az asztalra... Úgy beszélünk vele...
Vilma (rémülten, borzadva): Nem! Tedd el Róza!
Róza: Mit félsz tőle?... (Zaj van odakinn.)
Vilma: Tedd el gyorsan Róza... Jön valaki.
Egy hang odakinn (hangosan): Jó napot!
Róza (az asztalfiókba rejti a revolvert és kinyitja az ajtót): Ki az?
Székely Ferenc (káplán, hóna alatt iratcsomóval bejön): Jó estét. Ez a Húber úr
lakása?
Vilma (összerezzen és halálosan elsápad.)
Róza: Igen főtisztelendő úr.
Székely (körülnéz, jelentősen köhécsel): Ehüm! (Szünet.) Mikor jön haza Húber
úr? Sürgős szedés van... A prior úr kéreti...
Róza (hirtelen ötlettel): Tessék leülni, mindjárt hazajön. (Fájdalmasan mosolyog.)
Mindjárt meg is gyónhatunk ugye Vilma... (Szünet. Mély fájdalommal.) Oldjon fel
minket főtisztelendő úr!... (Mélyen sóhajt.)
Székely (leül, nem érti, mosolyog): Hát csak rajta... (Szünet. Megnézi Vilmát;
fürkészve, meglepetve:) Ejnye kit látnak szemeim... nem te vagy a kis Víg
Vilma?...
Vilma (minden vére a szívébe száll, rekedten): De én vagyok az főtisztelendő úr...
Székely: No nézd, az én kis tanítványom... Mit keresel te itt?
Vilma (egész sápadtan): A barátnőmnél vagyok... (Szünet. Váratlanul csukló
sírásban tör ki.)
Székely: Ejnye... mit sírsz?... (Zavarban van, sejt is egyet-mást, feláll.) De furcsa...
De furcsa,... (Csóválja a fejét. Szünet.) Mért sírsz Vilma?
Hentesinas (visszajön, egy liter fehér borral, leteszi az asztalra): Dicsértessék a
Jézus Krisztus!
Székely: Te vagy az Sípos István?... Mi járatban vagy itt?... Mért nem voltál
hittanórán...
Hentesinas: Elszakadt a nadrágom tisztelendő úr.
Székely (nézi a bort): Mit hoztál itt?
Hentesinas: A Húber úr küldi ezt a bort és azt üzeni, hogy igyanak maguk is. Majd
ha álmos lesz, hazajön.
Róza (vérvörös lesz, kínosan nevet): Hogy igyunk... Pista, menj érte még egyszer,
hogy a főtisztelendő úr keresi...
Székely (fejét csóválja, hidegen): Furcsa dolog ez... A kéziratot itt hagyom. (Ráír
valamit és leteszi az asztalra.)
Vilma (halálsápadtan a szívére szorítja két kezét.)
Székely (indul): Tessék a Húbernek megmondani... (Kimegy. Visszaszól.) Gyere
Sípos Pista... Hol van ez a Húber!
Hentesinas: Itt lenn a Rózsafában. (Kimennek.)
Vilma (halálsápadtan feláll, reszket).
Róza: Ezt üzente. (Fel és alá jár. Szünet.) Mit állsz ott.
Vilma (ugyanúgy, rekedten): Ez a szégyen!
Róza (mosolyog): Majd!... Majd kis Vilma!...
Vilma (váratlanul kitör kiáltva): Nyomorult!... Bort küld nekem, mint egy utolsó...
(fuldokló sírással, kiáltva): Úgy bánik velem...
Róza (élvezve Vilma kétségbeesését): Ugye?
Vilma (u-úgy): Ez a Székely mindig oly jó volt hozzám... oly végtelenül jó...
Róza (kajánul): Szeretted, ugye?
Vilma (a levegőbe meredt szemekkel, magának beszél): Oly végtelenül jó volt...
Úgy bánt velem, mint a gyerekével... ő temette a kisöcsémet is...
Róza (u-úgy): Szeretted?
Vilma (folytatja): És ez a nyomorult! (Kiáltva): Nyomorult... Megállj csak!
(lihegve az asztalkendőt tépdesi): Megállj nyomorult!
Róza (élvezve Vilma szenvedését): Mit fogsz most neki mondani?
Vilma: Aki oly jó volt hozzám... Így kellene látnia engem... Szégyen!... Szégyen!
Róza (türelmetlenül) Mi lesz?
Vilma (folytatja): Ez nem ember... Ez rosszabb...
Róza (szembe néz vele): Most, vagy soha Vilma!
Vilma (kiált): Akit a legjobban szerettem!...
Róza (kimegy, lezárja kinn az ajtót. Látszik, amint lehúzza a kulcsot.) Nem
vagyunk itthon... Nem legénykedik többé... Nem fog többé... (Liheg. Kinn valaki
megrázza az ajtót és csenget.)
Róza (lecsavarja a lámpát és lázasan bujtatja Vilmát az ablak függönye mögé, aztán
a fiókból a revolvert átadja neki): Mikor az asztalhoz megy, mind az ötöt
belelövöd... (Maga a másik ablak függönye mögé búvik. Hallik, amint a zárat
nyitják.)
Húber Vilmos (bejön. Fütyörész. Lassan lép és körülnéz. Szünet. Halkan):
Elmentek... (Felemeli és megnézi az érintetlen üveg bort. Aztán a szekrényhez
megy és kivesz belőle valamit. Hangosan fütyöl. Aztán újra körülnéz és lassú
lépésekkel kimegy.)
Róza (mint a fúria ront elő rejtekéből és hajánál fogva ráncigálja elő Vilmát):
Vilma! Vilma! Hát nem? Hát hiába? (Kétségbeesett dühvel üti és tépi.)
Vilma (aléltan): Róza hagyj... Nem bírom... Nem bírom Róza... Sajnálom!... (Újra
hallatszik az ajtó csattanása és léptek közeledése.)
Róza (újra begyömöszöli Vilmát a függöny mögé és elrejtőzik.)
Húber Vilmos (kényelmes léptekkel bejön, fütyölve. Az asztalhoz megy, a kéziratot
hóna alá veszi és indul kifelé.)
Róza (a rejtekből kiált): Vilma! (E pillanatban lövés dördül el.)
Húber (mintha fejbeütötték volna megáll és megtántorodik.)
Róza (kitör és lihegve, bódultan körülnéz.)
Húber (sápadtan): Mi történt?
Róza (a függöny mögé néz): A Vilma! Vége van!
Húber (rögtön megérti a helyzetet, kiegyenesedik és egy rettentő pillantást vet
Rózára, aki szemben áll vele.)
Róza (dermedten áll és erőlködve gondolkodik. Ügyetlenül): Ez már a harmadik!
Húber (egy székre roskad, mély szánalommal): Szegényke!
Sirma (beront az ajtón): Mi történt itt?
Róza (ránéz): A Vilma megölte magát!
Sirma: Rettenetes! Hogy minden az én házamban történik!
Függöny.
(Vége.)