THOMAS PIKETTY: A tőke a 21.

században

Első fejezet.

Az események középpontjában a munkajövedelem és a tőkejövedelem

elosztásának kérdése áll. Az eltérő jövedelem miatt fellépett munkáspárti konfliktusok

tükrözik a töke és a munka közötti feszültséget, ami már hagyományosan is

jelen volt, de az ipari forradalom tovább fokozta. Az esetekben gyakran az

igazságtalan jövedelemelosztás vált ki összeütközéseket. A felosztási kérdés nem

csupán múltbeli árnyék, hanem ma is kulcsfontosságú, és a valóság sokkal

összetettebb, mint korábban hittük. A századok során a tőke és a munka közötti

jövedelemelosztás változása meghatározó volt.

Az 1914 és 1945 közötti időszak gazdasági sokkjaiban (világháborúk,

forradalmak, válságok) a tökére eső jövedelem mértéke történelmi mélypontra

csökkent. Azonban az 1950-60-as években a tőke aránya ismét emelkedni kezdett,

különösen a konzervatív politikai irányvonalak elterjedésével. A 20. század

vége felé a pénzügyi globalizáció és dereguláció tovább alakította a tőke-munka

arányát. A 21. században a tőke virágzásnak indult, ám ez jelentős politikai változásokat is

hozott magával, és maga a tőke természete is radikálisan megváltozott.

A földbirtok helyét átvette a pénzügyi tőke, és a közgazdászok között terjedt a nézet, hogy a
gazdasági növekedés kulcsa föként a "humán tőke".

Bár hosszú távon a munkára eső rész valóban növekedett, a tőkére eső rész alig kisebb a 21.
század elejen, mint volt a 19. században. A tőke szerepének fokozódása a fejlett országokban
elsősorban a népesség és termelékenység lassú növekedésével és a tökebarát politikákkal
magyarázható.

Az elemzés arra mutat rá, hogy a tőke és a munka közötti jövedelemelosztás változása

mellett fontos a tőkeállomány, és az évente megtermelt jövedelem arányának vizsgálata is. A

könyv első része alapvető fogalmak tisztázásával kezdődik, majd a nemzeti termék,
jövedelem, tőke és munka, valamint a tőke/jövedelem arány koncepciójának ismertetésével
folytatódik.
A szövegben kifejtett részek átfogóan elemzik a nemzeti jövedelmet és annak

kapcsolatát a bruttó nemzeti össztermékkel (GDP), valamint a tőke és munkajövedelem

eloszlását a gazdaságban. Az írás hangsúlyozza a nemzetközi jövedelemegyenlegek

fontosságát és azt, hogy a tőke és munkajövedelem viszonya alapvetően befolyásolja a

jövedelemeloszlást. Emellett kiemeli, hogy a nemzetközi egyenlőtlenségek komoly

politikai feszültségeket okozhatnak, amit a történelem különbözö időszakaiban már

tapasztaltak. A fogalmak tisztázása mellett a szöveg kitér arra is, hogy a tőke nem csupán
ingatlanokat és vállalati eszközöket jelent, hanem nem-humán aktívákat, amelyek cserére
bocsáthatók a piacon. Ugyanakkor a humán tőket - mint munkaerőt, képzettséget vagy

egyéni képességeket - nem sorolja a tőke fogalmába. A kutatás a jövedelem és kibocsátas

közötti kapcsolatot, valamint a nemzetközi jövedelemegyenleget is elemzi, hangsúlyozva
annak fontosságát, hogy a világgazdaságban a tőke és munkajövedelem eloszlása
meghatározza a nemzeti jövedelmet.

A tőke és a vagyon különbségeit is körül járja, hangsúlyozva, hogy a rabszolgatartó

társadalmak kivételt képeznek, ahol az emberi tőke is birtokolható volt. Kiemeli a nem
humán és humán tőke fontosságát a gazdasági fejlődésben, és rámutat arra, hogy az ember és
a nem emberi javak különbsége sokféle formát öltött az időben és a térben haladva.

A nemzeti vagyon vagy tőke fogalmát is definiálja, mint egy ország lakosainak és
kormányának birtokában lévő javak összegét, ami piaci cserére alkalmas. Részletesen kifejti
az immaterialis javak, például a szabadalmak és a szellemi tulajdon fontosságát a tőke
fogalmában. Kiemeli, hogy az immateriális tőke, beleértve a vállalatok tőzsdei értékét is,
része a nemzeti vagyonnak. Emellett hangsúlyozza a tőke értékének nehézségeit
meghatározni, függetlenül attól, hogy egy vállalatról vagy akár egy országról van szó. A nettó
külföldi tőke és a hazai tőke különbségeire és azok jelentőségére is rámutat.

Kifejti továbbá a tőke/jövedelem arány fogalmát, hangsúlyozva a tőke és a jövedelem közötti

kapcsolat fontosságát, valamint az egy főre jutó nemzeti jövedelem és a tőkeegyenlőtenségek
közötti összefüggést.

Részletesen kifejti, hogy a lakosság vagyona milyen nagyságrendben jelentkezik,

hangsúlyozva, hogy az egy főre jutó magánvagyonnak nem mindenki rendelkezik a megadott
összeggel; sokan jóval kevesebbet vagy akár több tízmillió eurót is birtokolhatnak. Rámutat
arra, hogy az országon belüli egyenlötlenségek nem tükrözödnek az egy főre jutó nemzeti
vagyont tekintve. Célja, hogy bemutassa, hogyan és miért változott az idők során a
tőke/jövedelem arány az egyes országokban. Az "egy főre jutó magánvagyon" és a
tőke/jövedelem arány közötti összefüggést részletesen elemzi

Egy üzleti koncepciót és az üzletit világban alkalmazott alapvetö fogalmakat is bemutatja.

Példákat ad két vállalatra, és ezek tőke/jövedelem arányanak, a tőkerésznek és a
tőkehozamnak a különbségeit taglalja. Az első vállalat több tőkét, de alacsonyabb
tőkehozamot használ, míg a második kevesebb tőkét, de magasabb tőkehozamot alkalmaz,
így hatékonyabbnak és nyereségesebbnek bizonyul.

Emellett hangsúlyozza az ágazatok közötti különbségeket a tőkeintenzitás és a tőkehozam

szempontjából. A fejezet rámutat arra is, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai erők
hogyan határozzák meg ezeket a mutatókat, és azok hogyan kapcsolódnak egymáshoz az
üzleti világban.

Az államháztartási számlák fejlődését és a nemzeti jövedelem, valamint a vagyon mérése

során történt történelmi mozzanatokat is bemutatja. Előszőr ismertet a nemzeti jövedelem és
a vagyon mérésének korai kisérleteivel, melyeket a 17. és 18. században végeztek Angliában
és Franciaországban. Ezek a becslések az adórendszer modernizálására irányultak, bemutatva
az uralkodóknak az adóbevételek növelésének módjait az adókulcsok emelése nélkül.

A 19. században nőtt az érdeklődés a nemzeti vagyon felmérése iránt, és a közgazdászok az

egyes országok vagyonadatainak összehasonlításaval foglalkoztak. Az első világháború előtt
a vagyonállományra vonatkozó becslések sokkal népszerűbbek voltak, mint a jövedelemre
vagy a kibocsátásra vonatkozók. Az első, évente összeállított államháztartási számlák csak a
két világháború között jelentek meg, az előzőleg csak egy-egy évre vonatkoztak a becslések.

Az 1930-40-es években az első idősorok készültek az éves nemzeti jövedelemre

vonatkozóan, visszamenőleg egészen a 19. századig. A második világháború után az állami
statisztikai hivatalok vették át a nemzeti jövedelem és a bruttó hazai termék hivatalos
összeállításanak feladatát.

Ezek az elemzések és összeállitások hozzájárultak az államháztartási számlák és az

adatgyűjtés fejlődéséhez, ami lehetővé tette a gazdasági növekedés, a nemzeti jövedelem és a
vagyon mérését és összehasonlítását az idők során és az országok között.

A világgazdaság és a kibocsátás eloszlásának változásáról is beszél. Hangsúlyozza, hogy az

adatok fontossága és összeállítása idővel változott a történelem során. Az 1940-es évektől
kezdve az adatokat a gazdasági válságok megértésére és kezelésére használták, különös
figyelmet fordítva a kibocsátásra és a jövedelemre vonatkozó éves adatokra. A fejezet
említést tesz arról is, hogy a vagyonmérleg korábban előtérben állt, de később háttérbe
szorult a káosz miatt az adatok kiértékelésében.

Továbbá beszél az államháztartási számlák folyamatos fejlődéséről, hangsúlyozva, hogy ezek

mindig tükrözik a korszakukat és társadalmi konstrukcióikat. Az adatokat nem kell teljes
mértékben bálványozni, mert azok csupan becslések és konstrukciók, nem pedig matematikai
bizonyosságok. A globális kibocsátás eloszlását is bemutatja a szöveg, kiemelve, hogy az
Európa és Amerika dominanciája a 19. század elejétől folyamatosan csökkenő tendenciát
mutat. Az egyenlőtlenségek elemzése regionális tömbökön alapul inkább, mint
kontinenseken. Az egy főre jutó kibocsátásban megfigyelt divergencia helyett a
konvergencia, vagyis az összetartás fázisába lépünk.

A világgazdaságban megfigyelhető nagy egyenlőtlenségeket is tárgyalja a könyv, kiemelve a

legszegényebb és a leggazdagabb országok közötti óriási különbségeket. Ezeket az adatokat
azonban csak közelítő becslésekként kell kezelni, figyelembe véve az átváltási árfolyamok és
a vásárlóerő-paritás bizonytalanságait.

Arról is beszél, hogy a nemzeti jövedelem és a hazai kibocsátas közötti egyenlőség csak
globális szinten igaz, nem országos vagy kontinentalis szinten. Általánosságban elmondható,
hogy a jövedelem eloszlása egyenlőtlenebb, mivel a gazdagabb országoknál magasabb a
tőkejövedelem, amelyet más országokból származó befektetések eredményeznek.

Ezáltal a gazdag országok jövedelme több, mint a kibocsátásuk, míg a szegényebb országok
esetében ez fordítva van. Rámutat a konvergencia lehetőségére, amely a gazdagabb országok
tőkéjének befektetésével a szegényebb országok fejlődéséhez vezethet. Ugyanakkor
kritikusan értékeli a tőke áramlásának hatását, ezáltal a gazdag országok jövedelme több,
mint a kibocsátásuk, míg a szegényebb országok esetében ez fordítva van. A szöveg rámutat
a konvergencia lehetőségére, amely a gazdagabb országok tőkéjének befektetésével a
szegényebb országok fejlődéséhez vezethet. Ugyanakkor kritikusan értékeli a tőke
áramlásának hatását, hangsúlyozva, hogy ez nem minden esetben eredményez konvergenciát,
és a gazdag és szegény országok közötti jövedelemegyenlőtlenséget nem feltétlenűl oldja
meg. Azt is kiemeli, hogy az ismeretek terjedése és az oktatás, fontosabb lehet a fejlődés
szempontjából, mint maga a tőke tulajdonlása.