– Van rá esély, hogy még ma feltápászkodsz?

–
húzta le a fejemről a takarót Julie, az én drága
szobatársam.
– A lehető legminimálisabb – morogtam, a
hirtelen fénytől hunyorogva és igyekeztem
visszaszerezni az irányítást az ágyneműm felett. –
Egyáltalán, miért kéne felkelnem?
– Talán, hogy készülj a filozófia zh-ra? – jött a
gúnyos válasz. – Tudod jól, hogy ha elhasalsz,
kivágnak az egyetemről!
Feladtam a küzdelmet a takarómért és lassan
kikászálódtam az ágyból. Úgyis már kikellett
mennem pisilni. A mosdóból visszatérve Julie-t az
asztalánál találtam, a filozófia jegyzeteket bújta.
Tudtam jól, hogy ilyenkor már felesleges
megpróbálnom beszélni vele, teljesen átmegy alfába,
az se tűnne fel neki, ha pucér seggel rohangálnék,
vagy éppen az ő ágyán keverednék orgiába. Nem
mintha ez a veszély fenyegetett volna, de azért néha
jó a tudat, hogy a szobatársad képes teljesen
figyelmen kívül hagyni a környezetét.
Kelletlenül én is előkapartam a jegyzeteket,
amiket persze Julie-ról másoltam. Minek törtem
volna magam, ha úgyis megszerezhetem az anyagot,
hogy nagyjából végig alszom az órákat.
Nemtörődömségem ellenére az azért feltűnt, hogy a
filozófia professzor, Paul Huston egészen
szemrevaló hím. Jimnek nyilván a közelébe se ért,
de miért is versenyezne egy negyvenes professzor, a
huszonéves, kigyúrt sportolóval. Egy szó mint száz,
Huston kicsit megmozgatta a fantáziámat.
Alig fél órát bírtam ki. Meguntam még a tanulás
imitálását is, így eldöntöttem, hogy inkább szerzek
valami ebédet.
– Elmegyek kajáért – szóltam Julie-hoz. – Te
kérsz valamit?
Néma csend.
– JULIE! – kiáltottam el magam.
– Tessék? – rezzent össze.
– Szerzek kaját, kérsz valamit?
– Maradj a seggeden! – mutatott szigorúan a
székemre. – Ha éhes vagy, rendelünk, de most nincs
arra idő, hogy kaját keresve csatangolj.
– Kajára mindig van idő – vontam meg a vállam,
majd gyorsan felhúztam a cipőt, és elhagytam a
szobát.
Gyönyörű, napsütéses időnk volt, még csak
véletlen sem olyan, amikor az ember szívesen marad
otthon, hogy jobb híján tanuljon. Julie-nak viszont
igaza volt. Szükségem volt rá, hogy meglegyen ez a
zh. És ekkor, a parkban önfeledten heverésző,
egymás szájában elvesző iskolatársaim közt sétálva,
megszületett a nagy ötlet.
Gyors léptekkel indultam meg az épület felé,
amely Mr. Huston irodáját rejtette magában. Az
indulás előtt magamra kapott inget, amit Jim felejtett
nálam kigomboltam és megkötöttem a mellem alatt,
így kiemelve kissé az adottságaimat.
 Nem voltam korábban Huston irodájában, de
tudtam, hogy a 65B az övé, nem volt nehéz
megtalálni. Kopogtam.
– Gyere – szólt ki egy kellemetlen, női hang.
Kinyitottam az ajtót és beléptem. Egy aprócska
szobában találtam magam, ahova mindössze egy
zsebkendőnyi asztalt, és egy tisztességtelenül hosszú
lábú, szőke, apácákat megszégyenítően zárt ruhát
viselő titkárnőt sikerült bezsúfolni.
– Mit tehetek önért, Ms…? – kérdezte unottan.
– Leginkább semmit – vettem elő a kizárólag
nőknek szánt, rendkívül „bájos” modorom. – Mr.
Huston bent van?
– Ki keresi?
– Brooke Parker.
A szőkeségnek láthatóan hatalmas erőfeszítésébe
telt, de végül hajlandó volt felemelni a telefont.
– Mr. Huston? – szólt a kagylóba. – Egy
bizonyos Brooke Parker keresi.
Pár pillanattal később visszaejtette a telefont a
helyére, hátradőlt a székében, és nagy kegyesen
kimondta a szót, amit vártam.
– Bemehet.
Szó nélkül léptem a belső iroda ajtajához.
Huston irodája hatalmas volt, minden tekintetben.
Hatalmas méret, hatalmas ablakok, hatalmas asztal
és egy valószínűsíthetőleg hatalmas egó az asztal
mögött ülve.
– Mr. Huston – bólintottam felé, miközben
becsuktam magam mögött az ajtót.
 – Ms. Parker, foglaljon helyet – mutatott egy
székre az asztalnál.
Szó sem lehetett róla, hogy leüljek.
Rátámaszkodtam az asztalára, hogy megfelelő
belátása legyen a lányokra.
– Van egy kis problémám, uram – kezdtem
negédes hangon. –Nem igazán tudtam figyelni az
órákon. Reméltem, hogy kaphatok esetleg egy kis
korrepetálást.
– A korrepetálásokat nem a professzorok végzik,
Ms. Parker – felelt unott hangon, egy papírt
olvasgatva. – Legközelebb talán fordítson több
figyelmet a tananyagra és kevesebbet a sminkelésre.
Gyors léptekkel megkerültem az asztalt és
próbáltam magamra vonni Huston figyelmét.
– Kérem, professzor – búgtam lágyan. – Hisz’ ön
az oka, hogy nem tudtam figyelni.
Végre felkeltettem a figyelmét. Felnézett a
papírról, amit addig olvasott és egyenesen a
melleimmel találta magát szemben.
– Fogja vissza magát, kisasszony – morogta
rekedten, de közben önkéntelenül is elfordult a
székével, hogy szembe kerüljön velem a teste.
A legcsábosabb mosolyom veszem elő a
kedvéért.
– Biztos benne, hogy ezt akarja? – kérdezem
suttogva és olyan közel hajolok hozzá, hogy már
szinte csak milliméterek választják el egymástól az
ajkainkat. A szemébe néztem, láttam, hogy nem
tudja, mi történik, mit tegyen. Megcsókoltam. Olyan
finoman, mintha egy bamba, szerelmes bakfis
lennék. Teljesen lefagyott pár másodpercre, majd két
kézzel megragadott és kicsit eltolt magától.
– Ms. Parker – kezdte rekedten. – Én a tanára
vagyok.
Vetettem egy pillantást az öle felé, hogy
megbizonyosodjak róla, nem kell feladjam.
– Én úgy látom – simítottam végig a combján. –,
hogy annyira nem zavarja, ez az apró kis probléma.
Feljebb csúsztattam a kezem, egyenesen az ekkor
már meredező férfiasságára.
– Kisasszony! – Próbált ellenállni, nem túl sok
sikerrel.
Csak rámosolyogtam és elkezdtem kigombolni a
nadrágját. Letérdeltem elé, kiszabadítottam a nadrág
fogságából. Gyorsan végigfuttattam a nyelvem a
meredező hímtagon. Éreztem, hogy egész testében
megremeg. Nem kínoztam sokáig. A számba vettem,
és kellemes ütemben kezdtem munkálkodni rajta.
Hallottam, ahogy egyre gyorsabban kapkodja a
levegőt, majd megéreztem a kezét a fejemen, amivel
erősen tartott, miközben a mennyekben érezte
magát.
Mosolyogva töröltem meg a számat. Huston még
mindig levegőért kapkodott, és persze hitetlenkedve
bámult rám.
– Ms. Parker – próbált kinyögni valamit, de a
szajára tettem az ujjam, hogy elhallgattassam.
– Semmi gond – suttogtam. – Majd legközelebb
ön okoz örömet. Mondjuk ma este?
 Egy szót se szólt. Végül a papírra, amit oly’
elmélyülten olvasott korábban, felírtam a számom és
egy üzenetet:

Küld meg a címet

XOXO
A visszatükröződő ablakban ellenőriztem a
kinézetem, majd otthagytam a még mindig lefagyott
Hustont.
– Sikerült mindent megbeszélni? – kérdezte
gúnyosan a szőkeség. Valószínűleg hallotta Hustont,
miközben munkálkodtam rajta.
– Hát persze – mosolyogtam rá. – A professzor
igazán segítőkész volt.
Otthagytam, főjön csak a méregtől. Biztos
szeretne Huston alá feküdni, csak még nem jött rá,
hogy ahhoz kicsit többet kéne mutasson magából.
Visszaindultam a kollégiumba, elhatározva, hogy
belelapozok a jegyzeteimbe, biztos, ami biztos. Alig
pár méterre voltam a főbejárattól, vágyakozva
néztem a sok zöldet, amikor csippant a telefonom.
SMS.
Kíváncsian nyitottam meg, nem is emlékeztem rá,
hogy mikor kaptam utoljára így üzenetet. Egy cím
volt benne és egy időpont. Rámosolyogtam a
telefonomra, hátat fordítottam a kollégiumnak, és
megindultam egy csoport felé, akik láthatóan jól
szórakoztak. Nekem is erre volt szükségem. Attól
már úgyse tartottam, hogy nem sikerül a zh.