FIDEL CASTRO:

BÁTRAN VÉDELMEZZÜK A PROLETÁR NEMZETKÖZISÉGET!

1973. szeptember 5. és 9. között rendezték meg Algírban az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek
IV. konferenciáját, amelyen 87 állam köztük a Népi Egység Chiléje, Kuba, a Dél-vietnami Ideiglenes
Forradalmi Kormány és Jugoszlávia - valamint 13 afrikai, latin-amerikai és közel-keleti felszabadító mozgalom
képviseltette magát. A konferencia résztvevői a világbéke és a nemzetközi biztonság megszilárdítására irányuló
erőfeszítéseik összehangolását tűzték ki célul. A tanácskozások napirendjén a nemzeti felszabadító mozgalmak
hatékony támogatásának kérdése mellett az általános és teljes lefegyverzésre irányuló erőfeszítések fokozása
szerepelt.
Fidel Castro kubai miniszterelnök beszédében visszautasította mindazokat a kísérleteket, amelyek azt célozták,
hogy éket verjenek a tömbön kívüliek és a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország közé, s hangsúlyozta,
hogy az imperializmus és a reakció ellen, a nemzeti felszabadulásért csakis a szocialista államok közösségének
támogatásával lehet eredményes küzdelmet vívni. Az alábbiakban kivonatosan közöljük Castro beszédét.

A Weg und Ziel szerkesztősége.

Elnök Úr,
Igen tisztelt állam- és kormányfők,
a hősiesen küzdő nemzeti felszabadító mozgalmak képviselői,
küldött uraim!
…Emlékeztetni szeretnék arra a tényre, hogy Kuba marxista-leninista szocialista ország, amelynek
végső célja a kommunizmus. Mi büszkék vagyunk erre. Az emberi társadalomnak e koncepciójára alapozzuk
bel- és külpolitikánkat. Hűségesek vagyunk a proletár nemzetköziség elvéhez, és mostani szavaim is ennek
szellemében fogantak.
Minden forradalmárnak kötelessége, hogy bátran védelmezze a proletár nemzetköziség eszméit. Én is
ennek a kötelezettségnek akarok itt eleget tenni.
Ezen a konferencián többféleképpen is szó esett a világ megosztottságáról. A mi véleményünk szerint a
világ ma kapitalista és szocialista országokra, imperialista és neokolonialista országokra, gyarmattartó és
gyarmati országokra, reakciós és haladó országokra, végül, pedig az imperializmust, a kolonializmust,
neokolonializmust és a rasszizmust támogató és az ezek ellen küzdő kormányokra oszlik…
Jóllehet az általunk képviselt országok érdekeivel összefüggő gazdasági kérdések rendkívül fontosak, s
ezeknek jogosan és szükségszerűen tulajdonítanak oly nagy jelentőséget, egész tevékenységünk alapját az
általunk elismert és szem előtt tartott politikai kritériumok alkotják, s ezek a jövőben is alapvető tényezők
maradnak.

. . . EGYESEKNEK NEM TETSZIK, HOGY A SZOVJETUNIÓ – HATALOM

A konferenciát megelőző hónapokban, az előkészületek időszakában megfigyelhető volt az az aggodalmat keltő,

a mi ügyünk szempontjából káros és csakis az imperializmus érdekeinek kedvező törekvés, hogy ellentétet
szítsanak az el nem kötelezett országok és a szocialista tábor között.
Az el nem kötelezett országok vezetőinek és szószólóinak körében – részint tudatosan, részint a történelem és a
mai valóság nem ismeréséből eredően – sajnálatos módon visszhangra talált a kapitalista teoretikusok elmélete a
két imperializmusról, amelyek egyike az Egyesült Államok, másik pedig állítólag – a Szovjetunió vezetése alatt
áll. Ezt a beállítást azok is átveszik és terjesztik akik – úgymond - forradalmi álláspontból kiindulva sajnálatos
módon elárulják az internacionalizmus ügyét. Ez az irányzat különféle módon és formában felbukkan a
konferencia számára kidolgozott egyes politikai és gazdasági dokumentumokban is. Kuba forradalmi kormánya
fellép, és a jövőben is minden körülmények között határozottan fel fog lépni ez ellen a tendencia ellen. Éppen
ezért kötelességünk, hogy ezzel a kényes kérdéssel, mint jelentős problémával foglalkozzunk.
Egyesek, akik nem vesznek tudomást a dolgok valódi menetérő1, az imperialista rendszert és a szocializmust
elválasztó áthidalhatatlan szakadékról s arról a hősi, dicsőséges és páratlan szolgálatról, amelyet a szovjet nép
tett emberiség ügyének, nyilvánvaló igazságtalansággal és történelmi hálátlansággal úgy tüntetik fel a dolgot,
mintha a második világháborúig a világra nehezedő hatalmas gyarmati rendszer összeomlásának, mintha
azoknak a feltételeknek, amelyek a gyarmatosítók által addig közvetlenül rabszolgasorban tartott népek tucatjai
számára tették lehetővé a felszabadulást, mintha a kapitalizmus hatalmas területekről való eltűnésének s az
imperializmus telhetetlen étvágyát és agresszivitását megfékező erők páratlan megnövekedésének semmi köze
nem lenne a dicsőséges Októberi Forradalomhoz.
Hogyan lehet a Szovjetuniót imperialista hatalomnak feltüntetni? Hol vannak a Szovjetunió monopolista
vállalatai? Hol vesz részt a Szovjetunió multinacionális társaságokban? Miféle gyárai, bányái, olajlelőhelyei
vannak a fejlődő világban? Hol zsákmányol ki szovjet tőke ázsiai, afrikai vagy latin-amerikai munkásokat? Az a
gazdasági együttműködés, amelyet a Szovjetunió Kubával és sok más országgal kialakított, nem más országok
kizsákmányolt munkásainak verítékén és áldozatán alapszik, hanem a szovjet dolgozók verítékének és áldozatos
munkájának gyümölcse.
Ha egyeseknek nem is tetszik, hogy az emberiség történetének első szocialista állama katonai és gazdasági
hatalommá lett, mi, a fejletlen és kizsákmányolt országok fiai, egyáltalán nem bánkódunk emiatt. Kuba
egyenesen örül ennek a ténynek. Az Októberi Forradalom és a szovjet nép halhatatlan hősiessége nélkül, amely
először az imperialista intervencióval és blokáddal szállt szembe eredményesen, majd megállította és 20 millió
emberélet feláldozásával szétzúzta a fasiszta agressziót, később pedig hihetetlen erőfeszítéssel és heroizmussal -
anélkül, hogy a világ egyetlen országának egyetlen munkását is kizsákmányolta volna - kifejlesztette saját
magasfejlettségű technikáját és gazdasági életét, egyszerűen lehetetlen lett volna a gyarmati rendszer
megszüntetése és a világ haladó erőinek az az együttműködése, amely oly sok nép hősies felszabadító harcát
segítette győzelemre.
Egy percre sem szabad elfelejteni, hogy azok a fegyverek, amelyekkel Kuba megsemmisítette Giron
zsoldosait és megvédte függetlenségét az Egyesült Államokkal szemben, hogy azok a fegyverek, amelyek
segítségével az arab népek szembeszálltak az imperialista agresszióval, azok a fegyverek, amelyeket az afrikaiak
használnak a portugál gyarmatosítók ellen, és azok a fegyverek is, amelyekkel a vietnamiak a maguk hősi,
rendkívüli és győzelmes háborújukat megvívták - mind a szocialista országokból, elsősorban pedig a
Szovjetunióból származtak.

AZ AMERIKAI IMPERIALIZMUS A PELLENGÉREN

Maguknak az el nem kötelezett országoknak a határozatai is segítségünkre vannak annak felismerésében, hol
húzódik a választóvonal a nemzetközi politikában.
Melyik volt az az állam, amelyet Belgrádtól Lusakáig az összes határozatok és elítéltek a Vietnamban
és egész Indokinában végrehajtott agressziója miatt? Az Egyesült Államok..
Kit vádolunk amiatt, hogy felfegyverzi, ösztönzi és mind a mai napig támogatja az izraeli agresszort,
amely rablóháborút folytat az arab országok ellen, és kíméletlen módszerekkel megszállva tartja azokat a
területeket, ahol pedig a palesztin népnek szabad életre lenne joga? Az amerikai imperializmust.
Kinek a cselekedetei ellen tiltakoztak az el nem kötelezett országok a kubai intervenció és blokád, a
Santo Domingó-i intervenció és a guantanamói, panamai, Puerto Ricó-i támaszpontoknak az érdekelt népek
akarata ellenére történő fenntartása miatt? Ki állt Lumumba meggyilkolása mögött? Ki támogatja Amilcar
Cabral gyilkosait? Ki teszi lehetővé a zimbabwei fehér, fajüldöző állam fenntartását, s ki segítette elő, hogy Dél-
Afrikát a fekete nők és férfiak olyan rezervátumává alakítsák át, ahol szinte a rabszolgaság viszonyai
uralkodnak?
Mindezekben az esetekben az az észak-amerikai imperializmus a bűnös, amely még a portugál
kolonializmust is támogatja Guinea-Bissau, a Zöldfoki-szigetek, Angola és Mozambik népei ellen.
Amikor határozataink felsorolják azokat a dollár-, font sterling-, frank márkamilliókat, amelyeket rabló
jellegű beruházások és méregdrága hitelek útján évente kiszívnak a fejlődő országokból, s amelyek a
neokolonializmus és a kolonializmus uralma alatt állnak, akkor csakis az imperializmust vádoljuk, nem pedig
bármely más társadalmi rendszert. Ezt a valóságot, ezt a tényt nem lehet homályos kijelentésekkel vagy
beszédekkel megmásítani.
Minden olyan kísérlet, amely éket akar vetni az e1 nem kötelezett országok és a szocialista államok
közé, gyökerében ellenforradalmi jellegű, és csakis imperialista érdekeket szolgál. Aki álellenséget talál fel és
arra tereli a figyelmet, annak csak egyetlen célja lehet: a valódi ellenség védelme, kímélése. Az el nem
kötelezett országok mozgalmának sikere és jövője azon múlik, hogy meg tudják-e akadályozni az imperialista
ideológia behatolását és azt, hogy ez az ideológia félrevezessen bennünket. Csakis a világ összes haladó erőinek
legszorosabb szövetsége képviselhet olyan hatalmat, amely le tudja győzni az imperializmus, a kolonializmus, a
neokolonializmus és a rasszizmus még mindig jelentékeny erőit, és képes sikerrel küzdeni a társadalmi
igazságosságért és a békéért, amelyre a világ összes népei vágynak.
A szocialista tábor rendkívüli harci ereje nélkül semmi sem állna útjában annak, hogy az imperializmus
(tekintettel a fejlett kapitalista országok aggasztó és egyre növekvő energia- és nyersanyagszükségletére,
amelynek kielégítése nélkül nem tudják fenntartani az általuk teremtett fogyasztói társadalmakat) feldarabolja a
világot, és újabb háborúkat zúdítson az emberiségre. A szocialista tábor nélkül számos független ország, amely
ma a mi mozgalmunkat alkotja, egyszerűen nem is létezne.
Az Egyesült Államok vezető köreiben még ma is vannak meggyőződéses hívei a közel-keleti katonai
beavatkozásnak, amelyet szerintük az üzemanyagszükséglet tehet elkerülhetetlenné.
Ha mi eljátszanánk, eltékozolnánk a szocialista tábor barátságát, ezzel meggyöngítenénk és
kiszolgáltatnánk magunkat az imperializmus ma még hatalmas erőinek. Ügyetlen stratégiára és politikai
rövidlátásra valló súlyos hiba volna ez részünkről
.
CSELEKVŐ SZOLIDARITÁS AZ ELNYOMOTTAKKAL

. . . Sok szó esett ezen a konferencián a délkelet-ázsiai és a közel-keleti helyzetről, a portugál gyarmatosítók
által elnyomott népekről, a dél-afrikai, zimbabwei és namibiai kegyetlen fajüldözésről. Az amerikai
imperializmus továbbra is támogatja a dél-vietnami neokolonialista rendszert - amely szembeszegül a párizsi
szerződések végrehajtásával -, Kambodzsában pedig a Lon Nol-féle bábkormányt. Izrael fittyet hány az ENSZ
határozatára, s nem hajlandó visszaadni az erőszakkal elfoglalt területeket. Az Egyesült Államok és a NATO
által támogatott Portugália semmibe veszi a világközvéleményt, és gúnyt űz az általa folytatott gyarmatpolitika
ellen hozott nemzetközi határozatokból. A fajüldöző kormányok nemcsak hogy fokozzák elnyomó politikájukat,
hanem más afrikai államokat is fenyegetnek . . .
Nem hagyhatjuk említés nélkül a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Ez az ezerszeresen hősies nép
mérhetetlenül sokat szenvedett a hosszú és pusztító agressziós háború során, amikor az imperialisták több millió
tonnányi bombát zúdítottak városaira, gazdasági létesítményeire, iskoláira és kórházaira. A vietnami nép
imperialista agresszió elleni önfeláldozó és győzelmes harca valóban megérdemli az egész emberiség együtt
érző érdeklődését. De nem elegendő, ha pusztán rokonszenvünket nyilvánítjuk iránta. Ez a csodálatunkra méltó
ország ma a háború utáni újjáépítés nehéz feladatával küzd. Azt javasoljuk az el nem kötelezett országoknak,
hogy vegyünk részt valamennyien - ki-ki a maga erejéhez és lehetőségeihez mérten - Észak-Vietnam
újjáépítésében. Ez új, forradalmi tartalommal töltené meg az el nem kötelezett országok nemzetközi szo-
lidaritását.

NE ÉRJÜK BE NYILATKOZATOKKAL

Az el nem kötelezett országoknak ki kell nyilvánítaniuk, hogy a dél-afrikai és rhodesiai agressziókkal szemben
szolidárisak Zambiával és Tanzániával. Támogatniuk kell a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot is a
koreai nép békés egyesítésére irányuló erőfeszítéseiben. Segítsük a panamai népet is abban a küzdelemben,
amelyet a csatornaövezet feletti szuverenitásért folytat. Juttassuk kifejezésre szolidaritásunkat az imperialista
összeesküvés áldozatává lett chilei nép iránt. Tegyük magunkévá Argentína jogos követelését a Falkland-
szigetek megszállt területének kiürítésére vonatkozólag, és Puerto Rico népének jogos igényét a teljes
szuverenitásra.
A mi országunkat is nyomasztja egy kubai területen létesített amerikai támaszpont megalázó jelenléte. Ezt a
támaszpontot a szoros és gyalázatos amerikai gazdasági blokáddal szembeszegülő kubai nép leghatározottabb
akarata ellenére, erőszakkal tartja fenn az Egyesült Államok.
Népünk ennek ellenére állhatatosan és sikeresen folytatja a szocializmus építését, méghozzá az
Egyesült Államok közvetlen szomszédságában. A mi hazánk azért tudott és tud eredményes ellenállást kifejteni,
mert igazi forradalmat hajtott végre, amellyel gyökeresen megszüntette a kizsákmányolás minden formáját, s
ezen az alapon magas szintű harci szellem, szilárd és megbonthatatlan egység bontakozott ki Kubában.
Aki valóban meg akarja szabadítani országát az imperialista kizsákmányolástól, annak saját népét is
meg kell szabadítania attól, hogy munkájából feudális urak, nagybirtokosok, oligarchák és a társadalom egyéb
kártékony, élősdi elemei húzzanak hasznot. Kérjük és igényeljük Önöktől, hogy a kubai néppel is legyenek
szolidárisak.
Ha a szocialista országokkal való kölcsönös megértés és együttműködés győzelmünk létfontosságú
tényezője és záloga, e győzelem elengedhetetlen feltétele maguknak a függetlenségükért és fejlődésükért küzdő
országoknak az egysége. Mi támogatjuk mindazokat a nyilatkozatokat és javaslatokat, amelyek az el nem
kötelezett országok fokozottabb egységét szorgalmazzák a konferencia napirendjén szereplő fontos kérdések
vonatkozásában. Ám nemcsak nyugtalanít, hanem egyenesen felháborít bennünket az a tény, hogy egy olyan
nagy afrikai vezetőnek, amilyen Sekou Touré, nem csupán a portugál gyarmatosítókkal szemben kell
védekeznie, hanem a saját afrikai honfitársai által szőtt összeesküvések ellen is, vagy hogy a Kongói Népi
Köztársaságot és a Szomáliai Köztársaságot támadások és üldöztetések érik más afrikai erők, részéről.
Csökkenti az egyes nyilatkozatok és egységtörekvések őszinteségébe vetett hitünket, ha arról értesülünk, milyen
nehézségeket okoz a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságnak az az ellenséges magatartás, amely kétségkívül
Washingtonból indul ki, s amely aztán közvetlen ellenséges cselekvésre más, közelebb fekvő vidékeken történt
beavatkozással folyik.
Ez méginkább mutatja, hogy a mi valóságos egységünk nem véletlenszerű el nem kötelezettségből fakad, hanem
abból a mélyebb és állandó azonosságból, amely a forradalmi elvekből, a közös antiimperialista programból és a
gyökeres, végérvényes társadalmi átalakulásra irányuló törekvésünkből következik.
Íme, ez Kuba álláspontja. Az általam itt kifejtett szempontokat bizonyára nem osztja a körünkben összegyűlt
vezetők mindegyike nekem azonban kötelességem volt, hogy ezeket – valamennyiük iránt érzett tisztelettel és
lojalitással - Önök elé tárjam.

(A közlés alapja az E1 - Moudjahid [Algír] 1973. szeptember 9-i számában megjelent szöveg. Átvette a Weg und Ziel 1973.
12. száma.)