Robert D.

Hare

KÍMÉLET NÉLKÜL
A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa

HÁTTÉR KIADÓ
Budapest
Alapítva 1987-ben
 Tartalom

A szerző megjegyzése / 7
Előszó és köszönetnyilvánítás / 9
Bevezetés: A probléma / 15
1. A pszichopata „megtapasztalása" / 23
2. A kép élesedik / 37
3. A pszichopata személyiségprofilja: érzelmek és kapcsolatok / 52
4. A pszichopata személyiségprofilja: életvitel / 81
5. Belső kontroll: a hiányzó darab / 93
6. Bűnözés: a logikus választás /111
7. A fehérgalléros pszichopaták / 134
8. Szavak a kabátzsebből / 160
9. Legyek a pókhálóban / 184
10. A probléma gyökerei / 197
11. A minősítés etikai kérdései / 228
12. Lehet-e valamit tenni? / 242
13. Túlélési útmutató / 260
Epilógus / 274
 A szerző megjegyzése

A pszichopátia olyan személyiségzavar, amely bizonyos maga-

tartásformák és a belőlük leszűrhető személyiségjegyek jól elkü-
lönülő halmazaként definiálható, amelyek zömét a társadalom
elítéli. Ebből adódóan nem könnyű egy személyt pszichopataként
diagnosztizálni. Mint minden pszichiátriai zavar esetében, a diag-
nózis azokra a felgyülemlett bizonyítékokra épül, amelyek alapján
az egyén a zavarnak legalább a minimális kritériumait kimeríti.
A saját praxisomban előfordult eseteket nagy körültekintéssel,
mélyinterjúk és személyi anyagok alapján diagnosztizáltam. Bizo-
nyos részletek megváltoztatása és a személyes adatok mellőzése
révén megőrzöm e személyek névtelenségét, ez azonban nem
csorbítja mondanivalóm lényegét.
Jóllehet e könyv témája a pszichopátia, a benne leírt szemé-
lyek nem mindegyike pszichopata. Számos példát publikált je-
lentésekből, híradásokból és személyes közlésekből merítettem,
tehát nem állíthatom biztosan, hogy a kérdéses személyek pszi-
chopaták, még ha mások ezzel a jelzővel illetik is őket. Ugyanak-
kor a személy magatartására vonatkozó dokumentált bizonyí-
tékok az esetek mindegyikében vagy egybevágnak a pszichopátia
fogalmával, vagy a zavarra tipikusan jellemző alapvető személyi-
ségvonást vagy magatartást tükröznek. Lehet, hogy ezek az embe-
rek pszichopaták, lehet, hogy nem. Azonban a leírt magatartásuk
alapján feltárhatók azok a meghatározó személyiségjegyek és ma-
gatartásformák, amelyek kimerítik a pszichopátia definícióját. Ne
feltételezze valakiről, hogy pszichopata pusztán azért, mert e
könyv ebben az összefüggésben ábrázolja az illetőt!

7
 Előszó és köszönetnyilvánítás

A pszichopaták a társadalom ragadozói, akik kellemes modo-

rukkal és manipulációval kíméletlenül gázolnak át az életen, ösz-
szetört szívek, szétzúzott remények és üres pénztárcák tömkele-
gét hagyva maguk után. A lelkiismeret és a mások iránti együttér-
zés teljes hiányának következtében, a bűntudat és a megbánás
legcsekélyebb érzése nélkül, felrúgva a társadalmi normákat és
elvárásokat, önző módon elveszik, ami kell nekik, és úgy cselek-
szenek, ahogy kedvük tartja. Megrökönyödött áldozataik kétség-
beesetten kérdezik: kik ezek az emberek? Mitől olyanok, amilye-
nek? Hogyan védhetjük meg magunkat tőlük? Bár a hasonló kér-
dések immár több mint száz éve állnak a klinikai találgatások és
az empirikus kutatás középpontjában - a saját munkáméban ne-
gyedszázada -, csak az utóbbi néhány évtizedben kezd igazán fel-
tárulni a pszichopata személyiség halálos rejtelme.
Amikor vállaltam e könyv megírását, tudtam, hogy nehéz lesz
a konkrét tudományos adatokat és a körültekintő vizsgálódást a
nagyközönség számára érthető módon tálalni. Nagyon is kényel-
mes lett volna a tudomány elefántcsonttornyában maradnom,
ahol ezoterikus vitákat folytathatok más kutatókkal, miközben
szakkönyveket és cikkeket publikálok. Azonban az utóbbi néhány
évben a pszichopaták pusztításai és machinációi drámai robba-
náson mentek keresztül. A médiában egymást érik az erőszakos
bűncselekményekről, a pénzügyi botrányokról és a közbizalom-
mal való visszaélésekről szóló drámai híradások. Számtalan
könyv és történet számol be sorozatgyilkosokról, szélhámosokról
és szervezett bűnözőkről. Bár e beszámolók és leírások zöme

9
pszichopatákról szól, sok mis történet nem, és ez a fontos kü-
lönbségtétel gyakran elvész a híradásokban, a szórakoztatóipar-
ban és a közvéleményben. A büntető igazságszolgáltatásban dol-
gozók közül sokan, még azok is - ügyvédek, igazságügyi szakér-
tőként tevékenykedő pszichiáterek és pszichológusok, szociális
munkások, pártfogók, rendőrtisztek, a büntetés-végrehajtásban
dolgozó tisztek -, akik munkájuk során nap mint nap pszichopa-
tákkal találkoznak, a gyakorlatban szinte egyáltalán nem látják át,
miféle emberekkel van dolguk. Az a tény, hogy nem képesek
megkülönböztetni a pszichopata bűnözőket azoktól, akik nem
pszichopaták, a társadalomra nézve igen súlyos következmények-
kel jár, amint azt e könyv világosan kifejti. A magánélet szintjén
is nagyon valószínű, hogy ön az élete során valamikor fájdalmas
kapcsolatba kerül pszichopatával. Saját testi, lelki és anyagi jól-
léte érdekében döntő jelentőségű, hogy tudja, miként ismerheti
fel a pszichopatát, hogyan védekezhet ellene, és miként csökkent-
heti az általa okozott károkat.
A pszichopátia tudományos irodalma jórészt szakmai jellegű,
elvont és nehezen követhető azok számára, akik járatlanok a vi-
selkedéstudományokban. A célom az volt, hogy ezt az irodalmat
érthetővé tegyem nemcsak a nagyközönség, hanem a büntető
igazságszolgáltatásban és a mentálhigiénés praxisban dolgozók
számára is. Arra törekedtem, hogy ne egyszerűsítsem le túlzot-
tan az elméleti kérdéseket és a kutatási eredményeket, de ne is
túlozzam el, amit tudunk. Remélem, hogy azok, akiknek érdek-
lődését felkeltem, a fejezetek jegyzetei alapján elmélyednek majd
a témában.
A könyv tudományos szempontrendszere a kísérleti pszicho-
lógia és a kognitív pszichofiziológia területén szerzett tapasztala-
taimat tükrözi. Egyes olvasók talán csalódva tapasztalják, hogy
szinte alig foglalkozom a pszichodinamikai összefüggésekkel,
mint például a tudattalanban zajló folyamatokkal és konfliktu-
sokkal, elhárító mechanizmusokkal stb. Jóllehet az elmúlt ötven
évben több száz könyv és cikk látott napvilágot a pszichopátia

10
pszichodinamikájáról, véleményem szerint ezek nemigen járul-
tak hozzá a zavar megértéséhez. Ez jórészt annak köszönhető,
hogy a pszichodinamikai beszámolókra a gyakorlattól elszakadt
és gyakran körkörös teoretizálás jellemző, ezért nem alkalmasak
empirikus vizsgálódásra. Mindazonáltal újabban történtek kísér-
letek a pszichopátiával kapcsolatos pszichodinamikai találga-
tásoknak, valamint a viselkedéstudomány elméleteinek és eljárá-
sainak összeegyeztetésére. E munka egyes eredményei érdeke-
sek, és ahol jelentőségük van, a könyv kitér rájuk.

Az évek során abban a szerencsében részesültem, hogy folyama-

tosan kiváló hallgatók és asszisztensek vesznek körül. Kapcsola-
tunk mindig kölcsönösen előnyös: én az útmutatást adom és a
fejlődésüket segítő környezetet biztosítom, ők pedig a kutatáshoz
szükséges friss ötleteket, kreatív szikrát és lelkesedést, ami nélkü-
lözhetetlen a laboratórium pezsgő és termékeny munkájához.
Hozzájárulásuk nyilvánvaló bizonyítéka a számos hivatkozás,
amelyekben hallgatóimat mint a laboratóriumomból áradó pub-
likációk fő szerzőit említem. Különösen hálás vagyok Stephen
Hartnak, Adelle Forthnak, Timothy Harpurnak, Sherrie William-
sonnak és Brenda Gillstromnak, akik az elmúlt évtizedben meg-
határozták gondolkodásomat és kutatómunkámat.
Kutatásainkat a Kanadai Orvostudományi Kutatási Tanács, a
MacArthur Mentálhigiénés és Jogi Kutatóhálózat, valamint a Brit-
Kolumbiai Egészségügyi Kutatási Alapítvány támogatja. A jelen
könyv alapját képező kutatások zömét a Kanadai Büntetés-végre-
hajtási Szolgálat intézményeiben végeztük. Hálásan köszönjük a
fogva tartottak és az intézményekben dolgozó személyi állomány
együttműködését. A kutatásban részt vevő fogva tartottak kilé-
tének védelme érdekében megváltoztattam a konkrét esetek rész-
leteit, vagy több eset egy-egy elemét illesztettem egymáshoz.
Szeretnék köszönetet mondani Judith Regannak, amiért báto-
rított e könyv megírására, valamint Suzan Lipsettnek, amiért meg-
mutatta, miként lehetséges a szakmai anyagot közérthetővé tenni.

11
 Az életről alkotott nézeteimet nagyban befolyásolta Cheryl lá-
nyom és Noelle nővérem bátorsága, elszántsága és bája. Külön
hálával tartozom feleségemnek és legjobb barátomnak, Averilnek,
aki saját karrierje kihívásai mellett is szakított időt és energiát ar-
ra, hogy munkám során támogasson és bátorítson engem. Szere-
tete, ítélőképessége és klinikai éleslátása segített abban, hogy az
évek során megőrizzem boldogságomat, biztonságérzetemet és ép
elmémet.
 A jó emberek ritkán gyanakvóak: nem tudják elképzelni,
hogy mások olyan dolgokat művelnek, amire ók maguk nem
lennének képesek. A hétköznapi megoldásokat általában he-
lyesnek fogadják el, és a dolgot annyiban hagyják. Ugyanígy a
normálisak, a pszichopatát hajlamosak olyan szörnyűségnek
elképzelni a megjelenésében is, mint amilyen a lelkében, ami
az igazságtól végeláthatatlan messzeségben áll... A valós élet
e szörnyetegei viselkedésükben és modorukban általában nor-
málisabbnak látszanak, mint valóban normális testvéreik. Az
erényről meggyőzőbb képet mutatnak, mint maga az erény;
éppen úgy, ahogy a viaszból készült rózsabimbó vagy a mű-
anyagbarack tökéletesebbnek tűnik a szem számára, többnek,
mint amilyennek a tökéletlen eredeti alapján az elme szerint
egy rózsabimbónak vagy egy baracknak lennie kellene.

William March: The Bad Seed*

* A rossz mag - a fard.

 Bevezetés

A probléma

Több évvel ezelőtt két egyetemi hallgatóval közösen tanulmányt

nyújtottunk be egy tudományos folyóirathoz. A tanulmány egy
vizsgálatot írt le, amelynek során orvosi berendezéssel követtük
nyomon az agy elektromos tevékenységét több, felnőtt férfiakból
álló csoporton, miközben egy nyelvi feladatot oldottak meg. Az
agytevékenység a regisztráló papíron rajzolódott ki hullámok, ún.
elektroenkefalogramm (EEG) formájában. A szerkesztő vissza-
küldte a tanulmányt, és elnézést kért. Indoklásul azt írta: „Őszin-
tén szólva néhány agyhullámmintázatot nagyon furcsának talá-
lunk. Ezek az EEG-k biztos, hogy nem embertől származnak."
A rögzített agyhullámok egy része valóban különös volt, de
nem földönkívüliektől származtak, és nem is mi találtuk ki őket.
Emberek olyan csoportjánál regisztráltuk őket, akik minden faj-
nál, kultúrában, társadalomban és foglalkozási területen megta-
lálhatók. Mindenki találkozott ezekkel az emberekkel, elszenved-
te, hogy becsapják és manipulálják, miközben el kellett könyvel-
nie vagy helyre kellett hoznia az általuk okozott károkat. Ezeknek
a gyakran megnyerő modorú - de mindig életveszélyes - egyé-
neknek klinikai elnevezése: pszichopaták. A lelkiismeret döbbe-
netes hiánya fémjelzi őket, tevékenységük nem egyéb, mint a má-
sik ember kárára történő önös vágykiélés. Sokan börtönben van-
nak, sokan azonban nem. Mindannyian jóval többet vesznek el,
mint amennyit adnak.
Ez a könyv frontális támadás a pszichopátia ellen. A jelensé-
get akként mutatja be, ami: sötét rejtély, amelynek társadalmi ki-
hatásai megrendítők, olyan rejtélyként, amely évszázadok találga-

15
tásai és több évtized empirikus pszichológiai kutatásai után végül
kezd megoldódni.
Ahhoz, hogy fogalmat alkothassunk a probléma méreteiről,
gondoljunk bele, hogy Észak-Amerikában óvatos becslések sze-
rint legalább kétmillió pszichopata él, s csak New York lakosai
között nem kevesebb, mint százezer. Távolról sem ezoterikus,
alig néhány embert érintő, elszigetelt problémáról van szó tehát.
A pszichopátia gyakorlatilag mindnyájunkat érint.
Azt is vegyük figyelembe, hogy a pszichopátia előfordulása tár-
sadalmunkban ugyanakkora, mint a szkizofréniáé, ezé a pusztító
elmebetegségé, amely betegnek és hozzátartozónak egyaránt szív-
szorító gyötrelmet okoz. Azonban a szkizofréniával járó egyéni fáj-
dalom és gyötrődés elenyésző ahhoz a kiterjedt magánéleti, társa-
dalmi és gazdasági mészárláshoz képest, amit a pszichopaták ga-
rázdálkodása okoz. Ténykedésük messzire hat, és valamilyen mó-
don szinte mindenkit érint.
A pszichopátia legnyilvánvalóbb - ám közel sem az egyetlen -
kifejeződése a társadalmi szabályok leplezetlen és vétkes áthágá-
sa. Nem meglepő, hogy számos pszichopata bűnöző, de sokan el-
kerülik a börtönt, és kellemes modorukkal, kaméleonszerű ké-
pességeikkel végigtarolják a társadalmat, tönkretett életeket hagy-
va maguk után.
A kirakós játék e darabkáiból egy én-centrikus, érzéketlen és
kíméletlen ember képe rajzolódik ki, akiből teljesen hiányzik az
empátia és az a képesség, hogy másokkal meleg érzelmi kapcso-
latot teremtsen, egy olyan emberé, akit nem korlátoz a lelkiisme-
ret visszatartó ereje. Ha végiggondoljuk, rájövünk, hogy ez a kép
éppen azokat a tulajdonságokat nélkülözi, amelyek lehetővé te-
szik, hogy az emberek társadalmi harmóniában élhessenek.
Többen kétlik, hogy ilyen emberek léteznek. E kétely eloszla-
tásához elég, ha a pszichopátiának azokra a drámai példáira gon-
dolunk, amelyek az utóbbi években egyre szaporodnak társadal-
munkban. Könyvek, filmek és tévéműsorok tucatjai, újságcikkek
és főcímek százai szólnak ugyanarról: a médiában szereplő sze-

l6
mélyek jelentős hányadát pszichopaták alkotják: sorozatgyilko-
sok, nemi erőszakot elkövetők, csalók, szélhámosok, feleségve-
rők, gazdasági bűnözők, szélhámos értékpapír-kereskedők, zug-
brókerek, gyermekgyalázók, bandatagok, kamarából kizárt ügyvé-
dek, drogbárók, hazárdjátékosok, szervezett bűnözők, praxistól
eltiltott orvosok, terroristák, szektavezetők, zsoldosok és gátlásta-
lan üzletemberek.
Az újságok - ha ebben a megvilágításban olvassuk azokat -
szinte ontják a probléma súlyosságát sugalló jeleket. A legdrá-
maibbak azok a hidegvérű gyilkosok, akik elborzasztják a társa-
dalmat, egyszersmind felkeltik az érdeklődését. Gondolkodjunk
el az alábbi példákon a több száz fellelhető eset közül, amelyek-
ből sokat megfilmesítettek:

• John Gacy, az Illinois állambeli vállalkozó - az Ifjúsági Ke-

reskedelmi Kamara az év emberének választotta, a gyerekeket
mint „Pogo, a bohóc" szórakoztatta, és Carter elnök felesége,
Rosalynn társaságában fénykép készült róla - az 1970-es években
32 fiatalembert gyilkolt meg, a holttestek többségét pedig elásta a
háza alá.1
• Charles Sobrajh-ból, egy Saigonban született franciából, aki
az apja szerint felforgató hajlamú fiatalember volt, nemzetközi
szélhámos, csempész, szerencsejátékos és gyilkos lett. Az 1970-es
években Dél-kelet Ázsia számos pontján üres pénztárcákat, össze-
zavart nőket, elkábított turistákat és hullákat hagyott maga után.2
• Jeffrey MacDonald, aki korábban a Zöldsapkásoknál szol-
gált mint orvos, 1970-ben meggyilkolta a feleségét és két gyerme-
két, s azt állította, hogy a bűncselekményeket „LSD-s narkósok"
követték el, a média figyelmének középpontjába került; róla ké-
szült a Fatal Vision című könyv, valamint film.3

* Végzetes látomás - a ford.

17
 • Gary Tison, egy elítélt gyilkos, aki mesterien manipulálta az
igazságszolgáltatást, 1978-ban három fiát használta fel egy arizo-
nai börtönből történő szökéséhez, majd egy ámokfutásban kö-
nyörtelenül kioltotta hat ember életét.4
• Kenneth Bianchi, a „Hegyi Fojtogatok" egyike, az 1970-es
évek végén egy tucat nőt erőszakolt, kínzott és gyilkolt meg Los An-
gelesben, feladta unokafivérét és tettestársát, Angelo Buonót, és
több szakértővel is elhitette, hogy többszörös tudathasadása van,
és hogy a bűncselekményeket egy állítólagos „Steve" követte el.5
• Richard Ramirez, az „Éjjeli Vadászként" ismert sátánimá-
dó sorozatgyilkost, aki büszkén „gonoszként" jellemezte magát,
1987-ben ítélték el tizenhárom rendbeli gyilkosságért és harminc
más súlyos bűncselekményért, többek között rablásért, betöré-
sért, nemi erőszakért, fajtalankodásért, orális közösülésért és
gyilkossági kísérletért."
• Diane Downs lelőtte saját gyerekeit azért, hogy magához
vonzzon egy férfit, aki nem akart gyereket, majd áldozatként fes-
tette le önmagát.7
• A közelmúltban végezték ki Floridában Ted Bundyt, a „pán-
amerikai" sorozatgyilkost, aki az 1970-es évek közepén több tu-
cat fiatal nőt gyilkolt meg. Azt állította, hogy túl sok pornográfiát
olvasott, és hogy egy „rosszakaratú lény" szállta meg a tudatát. 8
• Clifford Olson, egy kanadai sorozatgyilkos rávette a kor-
mányt, hogy fizessen neki százezer dollárt, ha megmutatja, hová
temette fiatal áldozatait, és mindent megtesz azért, hogy reflek-
torfényben maradjon.9
• Joe Ilunt, egy gyorsbeszédű manipulátor az 1980-as évek
elején kiötlötte, hogy jómódú fiatalokból klubot szervez befekte-
tési csalisokra (közismert nevén ez volt a Milliárdos Fiúk Klub-
ja), pénzt csalt ki vagyonos emberektől, és két gyilkosságban is ré-
sze volt.10
• William Bradfieldet, egy behízelgő modorú klasszikafiloló-
gia-tanárt kolléganője és annak két gyermeke meggyilkolásáért
ítélték el."

18
 • Ken McElroyt, aki éveken keresztül „lelkiismeret-furdalás és
megbánás nélkül fosztogatta, erőszakolta meg, égette el, lőtte le...
és csonkította meg a Missouri állambeli Skidmore polgárait", vé-
gül negyvenöt ember szeme láttára lőtték agyon 1981-ben.12
• Colin Pitchfork angol „mutogatós", nemierőszak-elkövető
és gyilkos volt az első, akit DNS-bizonyíték alapján ítéltek el.13
• Kenneth Taylor, a szoknyavadász New Jersey-i fogorvos ott-
hagyta első feleségét, megpróbálta megölni a másodikat, 1983-
ban nászútjukon brutálisan összeverte harmadik feleségét, akit a
következő évben agyonvert, majd a kocsija csomagtartójában rej-
tegetett, miközben ő meglátogatta a szüleit és a második felesé-
gét. Később azt állította, hogy önvédelemből ölte meg a feleségét,
aki rátámadt, amikor ő „felfedezte", hogy az asszony szexuálisan
molesztálja csecsemőkorú gyermeküket.14
• Constantine Paspalakis és Deidre Hunt, akik videóra vették,
ahogy megkínoznak és meggyilkolnak egy fiatalembert, jelenleg
siralomházban vannak.15

Az ilyen emberek és az általuk elkövetett rettenetes bűncselekmé-

nyek természetesen megragadják a figyelmünket. Néha együtt ke-
rülnek reflektorfénybe olyan gyilkosokkal és tömeggyilkosokkal,
akik esetében úgy tűnik, gyakran hihetetlenül borzalmas bűntet-
teik súlyos mentális problémákkal hozhatók összefüggésbe. Ilyen
például Ed Gain, egy pszichotikus gyilkos, aki megnyúzta és
megette áldozatait,16 Edmund Kemper szexuális szadista és
nekrofil, a „diáklányok gyilkosa", aki megcsonkította és feldara-
bolta áldozatait,17 a gyilkos David Berkowitz, „Sam fia", aki parko-
ló kocsikban szerelmeskedő fiatal párokra csapott le,18 és Jeffrey
Dahmer, a „Milwaukee-i Rém", aki bűnösnek vallotta magát ti-
zenöt férfi és fiú megkínzásáért, meggyilkolásáért és megcsonkí-
tásáért, és akit tizenötszörös életfogytiglani szabadságvesztésre
ítéltek.19 Bár ezeket a gyilkosokat gyakran épelméjűnek ítélték
- mint Kempert, Berkowitzot és Dahmert -, elmondhatatlan
rémtetteik, groteszk szexuális képzelgéseik, és a hatalomhoz, a

19
kínzáshoz és a halálhoz való vonzalmuk erősen megkérdőjelezték
épelméjűségüket.
Azonban a pszichopata gyilkosok, az elfogadott jogi és pszi-
chiátriai normák szerint, nem őrültek. Cselekedeteik nem a há-
borodott elme következményei, hanem a hideg, számító raciona-
litásé, amelyhez a másokkal gondolkodó, érző emberi lényekként
való bánás képességének hátborzongató hiánya párosul. Ez a mo-
rálisan felfoghatatlan magatartás, amelyet egy látszólag normális
ember tanúsít, a zavarodottság és a tehetetlenség érzését kelti
bennünk.
Bármilyen sokkoló is ez, ügyelnünk kell a helyes arányokra,
ugyanis tény, hogy a pszichopaták többsége anélkül űzi a mester-
ségét, hogy embereket gyilkolna. Ha túlzott figyelmet szentelünk
magatartásuk legbrutálisabb és a hírérték szempontjából legérde-
kesebb példáinak, fennáll a veszélye, hogy nem látjuk meg a kép
egészét: azokat a pszichopatákat, akik nem ölnek, de mindenna-
pi életünkre személyes hatást gyakorolnak. Sokkal nagyobb az
esélye, hogy az életünk során megtakarított pénzünk egy sima
modorú szélhámos miatt odavész, mint annak, hogy egy hideg te-
kintetű gyilkos kioltja az életünket.
Mindazonáltal a nagy horderejű esetek igen hasznosak. Jel-
lemzően jól dokumentáltak, figyelmeztetve bennünket, hogy lé-
teznek ilyen emberek, és hogy mielőtt elfogták őket, éppen olyan
emberek rokonai, szomszédai vagy munkatársai voltak, mint
amilyenek mi vagyunk. Ezenkívül ezek a példák rávilágítanak egy
félelmetes és megdöbbentő motívumra is, amely minden pszi-
chopata esettörténetén végigvonul: az arra való mélyen felkavaró
képtelenségükre, hogy törődjenek a mások által átélt fájdalom-
mal és szenvedéssel: röviden, az empátia, azaz a szeretet előfelté-
telének teljes hiányára.
Kétségbeesett igyekezetünkben, hogy magyarázatot adjunk er-
re a hiányra, először a családi háttérhez fordulunk, de ott vajmi
kevés segítséget kapunk. Igaz, hogy egyes pszichopaták gyerekko-
rát a fizikai abúzus mellett az anyagi és érzelmi depriváció jelle-

20
mezte, azonban minden zaklatott családi előéletű felnőtt pszicho-
patára jut egy olyan, aki minden jel szerint meleg és gondoskodó
családi légkörben élt. Ráadásul a legtöbb emberből, akinek ször-
nyű gyerekkora volt, nem lesz pszichopata és kíméletlen gyilkos.
Jóllehet a személyiségfejlődés más területein sok mindent meg-
magyaráznak, azoknak az érveknek, miszerint a megrontásnak és
erőszaknak kitett gyerekek másoknak ártó és erőszakos felnőttek-
ké válnak, ez esetben csak korlátozott hasznuk van. Arra, hogy
miért és hogyan alakul ki a pszichopátia, a magyarázat mélyebb
és nehezebben megfogható. Ez a könyv a válaszokat kereső ne-
gyedszázados kutatómunkámat jeleníti meg.
E válaszkeresés jelentős részét képezte az összehangolt erőfe-
szítés, amely egy, a köztünk élő pszichopaták pontos beazonosí-
tását szolgáló eszköz kidolgozására irányult. Ha ugyanis nem
vesszük észre őket, elkerülhetetlenül az áldozataik leszünk, egyé-
nileg és társadalmi szinten egyaránt. Erre túlságosan is gyakori
példa az a döbbenet, amit a legtöbb ember érez, amikor egy el-
ítélt gyilkos a kedvezményes szabadulást követően újabb erősza-
kos bűncselekményt követ el. Ilyenkor sokan hitetlenkedve teszik
fel a kérdést: miért engedtek szabadon egy ilyen embert? Értet-
lenségük kétségtelenül felháborodásba csapna át, ha tudnák,
hogy számos esetben az elkövető egy pszichopata volt, akinek a
visszaesése megjósolható lett volna, ha a hatóságok - beleértve az
elbíráló bizottságot* - felkészültek lettek volna. Remélem, hogy
ez a könyv hozzásegíti mind a nagyközönséget, mind a büntető
igazságszolgáltatási rendszert ahhoz, hogy fokozottan tudatára
ébredjen a pszichopátia természetének, az általa okozott prob-
léma óriási méreteinek, valamint azoknak a lépéseknek, amelyek
megtételével mérsékelhető a pusztító hatás, amit életünkre gya-
korol.

* Magyarországon nem bizottság, hanem büntetés-végrehajtási bíró dönt a fel-

tételes szabadságra bocsátásról - a ford.

21
1 Tim Cahitl (1987). Buried Dreams. New York: Bantam Books.
2 Richard Neville and Julie Clarke (1979). The Life and Crimes of Charles
Sobbraj. London: Jonathan Cape.
3 Joe McGinniss (1989)- Fatal Vision. New York: New American Library.
4 James Clarke (1990). Last Rampage. New York: Berkley.
5 Darcy O'Brien (1985). Two of a Kind: The Hillside Stranglers. New York: New
American Library.
6 Clifford Linedecker (1991). Night Stalker. New York: St. Martin's Press.
7 Arm Role (1987). Small Sacrifices. New York: New American Library.
8 (1980). The Stranger Beside Me. New York: Signet.
9 Ian Mulgrew (1990)- Final Payoff. Toronto, Ontario: Seal Books.
10 Sue Horton (1989). The Billionaire Boys Club. New York: St. Martin's Press,
11 Joseph Wambaugh (1987). Echoes in the Darkness. New York: Bantam Books.
12 Harry MacLean (1988). In Broad Daylight. New York: Dell.
13 Joseph Wambaugh (1989)- The Blooding. New York: Bantam.
14 Peter Maas (1990). In a Child's Name. New York: Pocket Books. Television
movie, CBS, November 17, 1991.
15 Gary Provost (1991). Perfect Husband. New York: Pocket Books.
16 Dirk Johnson (February 17, 1992). „Egy hajmeresztő tanúvallomástól elcsigá-
zott esküdtszék." N. Y. Times News Service.
17 Robert Gollmar (1981). Edward Gein. New York: Pinnacle Books.
18 Margeret Cheney (1976). The Co-ed Killer. New York: Walker & Company.
19 Lawrence Klausner (1981). Son of Sam. New York: McGraw-Hill.
 1. fejezet
A pszichopata „megtapasztalása"

Láttam, ahogy Halmea szájából a sötét vér végigcsorog a le-

pedőn testének azon része felé, amely Hud alatt volt. Nem
moccantam, nem is pislogtam, de aztán Hud felállt, és rám
vigyorgott, miközben becsatolta rubinszínű övét. - Hát nem
egy édes cukorfalat? - mondta. Fütyörészni kezdett, és ne-
kiállt, hogy betűrje a nadrágját piros velúrcsizmája szárába.
Halmea arccal a fal felé, összekuporodva feküdt...

Larry McMurty: Horseman, pass by*

Az évek során megszoktam az alábbi élményt. Amikor egy vacso-

ra során valamelyik alkalmi ismerősöm udvariasan a munkám
felől érdeklődik, röviden felvázolom a pszichopata ismertetője-
gyeit. Az asztalnál minden esetben valaki hirtelen gondolkodóba
esik, azután felkiált: te jó ég! Azt hiszem ez és ez is biztos, hogy
az volt... Vagy: tudja, eddig fogalmam sem volt róla, de az, akiről
beszél, a sógorom...
Ezek a gondterhelt, aggodalommal teli válaszok nem korláto-
zódnak a társas életre. Azok az emberek, akik olvastak a munkám-
ról, rendszeresen felhívják a laboratóriumom számát, és leírják
férjük, gyerekük, főnökük vagy egy ismerősük megmagyarázhatat-
lan viselkedését, ami évek óta bajt és fájdalmat okoz a számukra.
Semmi nem támasztja alá meggyőzőbben a pszichopátiával
kapcsolatos tisztánlátás és elmélyült gondolkodás iránti igényt,
mint ezek a csalódásról és kétségbeesésről szóló történetek. Az
ebben a fejezetben szereplő három eset megkönnyíti az elmélye-
dést ebben a különös és érdekes témában azzal, hogy bemutatja
azt a sajátos lelkiállapotot, amikor úgy érezzük: itt valami nincs
rendben, de nem tudom pontosan, mi az.

* Menj tovább, lovas - a ford.

23
 Az egyik beszámolót egy börtönpopulációból merítettem, ahol
a pszichopátiával foglalkozó vizsgálatok zöme zajlik (abból a gya-
korlati okból, hogy a börtönökben sok a pszichopata, és a diag-
nosztizálásukhoz szükséges információk könnyen hozzáférhetők).
A másik két esetet a mindennapi életből vettem, mivel nem-
csak a börtönpopulációkban vannak pszichopaták. Ebben a pilla-
natban mindenütt szülők, gyerekek, házastársak, szeretők, mun-
katársak és szerencsétlen áldozatok próbálnak megbirkózni a
pszichopaták okozta káosszal és zűrzavarral, és megérteni, mi
mozgatja őket. Az olvasók közül sokan kínos hasonlóságot fognak
felfedezni az alábbi példákban szereplő személyek és olyan embe-
rek között, akikről úgy érzik, pokollá tették vagy teszik az életüket.

Ray

Az 1960-as évek elején, amikor megszereztem pszichológus dip-

lomámat, állást kerestem, hogy eltarthassam feleségemet és cse-
csemőkorú lányomat, és hogy finanszírozhassam tanulásom kö-
vetkező szakaszát. Anélkül, hogy valaha is jártam volna azelőtt
börtönben, a Brit-Kolumbiai Büntetés-végrehajtási Intézetben ta-
láltam magam mint a börtön egyetlen pszichológusa.
Semmilyen gyakorlati tapasztalattal nem rendelkeztem mint
pszichológus, továbbá a klinikai pszichológia és a kriminológia
sem érdekelt különösebben. A Vancouver melletti fegyházban,
ebben a félelmetes intézményben őrizték azokat a bűnözőket,
akikről azelőtt csak a tömegtájékoztatási eszközök révén hallot-
tam. Enyhe kifejezés, ha azt mondom, idegen területre tévedtem.
Teljesen felkészületlenül kezdtem a munkát. Nem volt sem-
milyen képzési program, sem pedig bölcs mentorom, aki tippe-
ket adott volna, hogy miként fogjak hozzá a börtönpszichológusi
teendőkhöz. Az első napon megismertem a börtönigazgatót és a
felügyelői állományt, akik mind egyenruhát hordtak, némelyikük
oldalfegyvert is viselt. A börtönben katonai rendtartás volt érvény-

24
ben, ennek megfelelően tőlem is elvárták, hogy „egyenruhában"
járjak, amely kék zubbonyból, szürke flanellnadrágból és fekete
cipőből állt. Megpróbáltam meggyőzni az igazgatót, hogy felesle-
ges az egyenruha, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a házi műhely
legalább egyet készítsen a részemre, és elküldött, hogy méretet
vegyenek rólam.
Az eredmény már előre jelezte, hogy a látszat ellenére az intéz-
ményben nincs minden egészen rendben. A zubbony ujja rövid
volt, a nadrág egyik szára, vicces módon, hosszabb volt, mint a má-
sik, a cipők mérete pedig két számmal eltért egymástól. Ez utóbbi
körülményt különösen megdöbbentőnek találtam, mivel a fogva-
tartott, aki levette a lábméretemet, rendkívül aprólékosan rajzolta
körül a lábfejemet egy barna papírlapon. Nehezen tudtam elképzel-
ni, miképpen volt lehetséges, hogy - többszöri reklamációmat kö-
vetően is - két egészen mis méretű cipőt produkált. Csak azt tud-
tam feltételezni, hogy ez valamiféle üzenet volt a számomra.
Az első munkanapom meglehetősen eseménydús volt. A ren-
delőmhöz kísértek, amely egy hatalmas helyiség volt a börtön leg-
felső szintjén, egészen mis, mint az a meghitt, bizalomgerjesztő
kuckó, amelyre reménykedve számítottam. El voltam szigetelve az
intézmény többi részétől; ahhoz, hogy a rendelőhöz eljussak, egy
sor zárt ajtón kellett áthaladnom. Az íróasztal mögötti falon egy fel-
tűnő piros gomb volt. A felügyelő, akinek fogalma sem volt, mit ke-
res egy pszichológus a börtönben - amiképp nekem sem elma-
gyarázta, hogy a gomb vészhelyzet esetén használandó, de ha va-
laha is meg kell nyomnom, ne számítsak azonnali segítségre.
A pszichológus, aki az elődöm volt, egy kis könyvtárat hagyott
az irodában. Főleg pszichológiai tesztekről szóló szakkönyvekből
állt, mint például a Rorschach-féle tintafoltteszt és a Tematikus
Appercepciós Teszt.* Volt némi ismeretem ezekről a tesztekről,

* Ún. projektív tesztek. A személy önmagát „vetíti" a Rorschach-teszt szimmet-

rikus tintafoltjaiba vagy a TAT-teszt sejtelmes képeibe - a ford.

25
de sosem használtam őket, így a könyvek - azon néhány tárggyal
együtt, amelyek a börtönben ismerősnek tűntek - csak erősítet-
ték bennem az érzést, hogy nehéz idők várnak rám.
Még egy órája sem voltam a rendelőmben, amikor megérke-
zett az első „kliensem". Magas, sovány, sötét hajú, harmincas
éveiben járó férfi volt. Szinte vibrált körülötte a levegő, és olyan
közvetlen és erőteljes szemkontaktust teremtett velem, hogy ké-
telkedni kezdtem, vajon igazán belenéztem-e valaha is bárki sze-
mébe azelőtt. Ez a tekintet lankadatlan volt: a fogvatartott nem
engedte meg magának azokat a rövid félrepillantásokat sem,
amelyekkel a legtöbb ember enyhíti nézése intenzitását.
Nem várva a bemutatkozásra, a fogvatartott - nevezzük
Raynek - bele is vágott a beszélgetésbe: - Üdv doki, hogy van?
Nézze, van egy problémám. Szükségem van a segítségére, nagyon
szeretnék beszélni magával.
Izgatottan várva, hogy elkezdhessem a munkát, mint igazi
pszichoterapeuta, megkértem, mondja el, miről van szó. Válaszul
előrántott egy kést, és az orrom előtt hadonászott vele, miközben
végig mosolygott, és fenntartotta az intenzív szemkontaktust. Az
első gondolatom az volt, hogy megnyomom a gombot, amelyet
Ray tisztán látott, és amelynek rendeltetése félreérthetetlen volt.
Talán, mert éreztem, hogy csak tesztel, vagy mert tudtam, hogy a
gomb megnyomása semmit nem érne, ha valóban ártani akarna
nekem, elálltam ettől.
Amint látta, hogy nem fogom megnyomni a gombot, elmagya-
rázta, hogy a kést nem ellenem akarja használni, hanem egy má-
sik fogvatartott ellen, aki megkörnyékezte a „védencét" (a börtön-
zsargonban így nevezik egy homoszexuális páros passzív tagját).
Hogy miért mondta ezt el nekem, nem volt rögtön világos, de ha-
marosan gyanítani kezdtem: felmért engem, hogy megállapítsa,
miféle börtönalkalmazottal van dolga. Ha nem szólok az incidens-
ről a felügyelőknek, megsértek egy szigorú szabályt, amely előírja,
hogy a személyi állománynak jelentenie kell, ha bárkinek bármifé-
le fegyver van a birtokában. Másrészt tudtam, ha jelentem, elterjed-

26
ne a híre, hogy a pszichológus nem a rabok oldalán áll, és a mun-
kám még annál is nehezebb lenne, mint amilyennek ígérkezett.
A beszélgetésünket követően, amely során - nem egyszer vagy
kétszer, hanem sokszor - elmondta a „problémáját", hallgattam
a késről. Megkönnyebbülésemre nem szúrta le a rabtársát, vi-
szont hamarosan nyilvánvaló volt, hogy besétáltam Ray csapdájá-
ba: könnyen megdumálható pasasnak mutatkoztam, aki szemet
huny a börtön legelemibb szabályainak megsértése felett azért,
hogy jó „szakmai" kapcsolatot alakítson ki a fogvatartottakkal.
Attól az első találkozástól fogva Raynek sikerült megkeserí-
tenie a börtönben töltött nyolc hónapomat. Állandóan lekötötte
az időmet, és szakadatlanul azzal próbálkozott, hogy manipulá-
cióval rávegyen különféle dolgokra. Egy alkalommal arról győz-
ködött, hogy jó szakács lenne - úgy érzi, veleszületett tehetsége
van a főzéshez, s azt hiszi, szabadulása után szakács lesz, itt a
kitűnő lehetőség, hogy kipróbálja néhány ötletét, miként lehet
az intézményi étkeztetést hatékonyabbá tenni, és így tovább -,
én pedig támogattam a kérelmét, hogy a szerszámgépműhelyből
(ahol nyilvánvalóan a kést készítette) áthelyezzék. Azzal nem
számoltam, hogy a konyha cukor, krumpli, gyümölcs és más, az
alkoholkészítéshez szükséges hozzávalók forrása. Hónapokkal
azután, hogy javasoltam az áthelyezést, óriási robbanás történt
a padlódeszkák alatt, éppen azon a helyen, ahol az igazgató asz-
tala állt. Amikor a zűrzavar lecsillapodott, a padló alatt egy bo-
nyolult lepárló berendezést találtunk. Valami elromlott, az egyik
edény pedig felrobbant. Abban nem volt semmi szokatlan, hogy
egy fegyházban szeszfőzde működik, de a vakmerőség, hogy azt
valaki a börtönigazgató széke alatt helyezze el, számos emberre
sokkolóan hatott. Amikor kiderült, hogy Ray volt az illegális te-
vékenység kiötlője, egy időre magánelzárással büntették.
Amint kikerült „a lyukból",* úgy jelent meg a rendelőmben,
mintha mi sem történt volna, és kérte, hogy a konyháról helyez-

* Szigorított magánelzárás - a ford.

27
zük át az autószerelő műhelybe: tényleg van érzéke a dologhoz,
szükségét látja, hogy felkészüljön a kinti életre, ha lenne ideje,
hogy gyakorlatot szerezzen, saját karosszériajavító műhelyt
nyithatna... Még mindig élt bennem az előző áthelyezés kelle-
metlen emléke, ám végül beadtam a derekam.
Nem sokkal ezután úgy döntöttem, otthagyom a börtönt,
hogy doktori tanulmányokat folytassak. Körülbelül egy hónappal
távozásom előtt Ray majdnem rávett, hogy kérjem meg apámat,
aki építkezési vállalkozó volt, kínáljon neki állást feltételes sza-
badlábra helyezés iránti kérelméhez. Amikor ezt elmondtam
néhány kollégámnak, alig tudták abbahagyni a nevetést. Jól is-
merték Rayt, mindnyájan bedőltek már mesterkedéseinek és
terveinek, hogy jó útra tér, és kivétel nélkül mindegyikük szkep-
tikusan viszonyult hozzá. Elfásultak? Annak idején így gondol-
tam. Valójában azonban sokkal pontosabb képük volt Rayről,
mint nekem - munkaköri leírásom dacára. Az ő képük a Rayhez
hasonló emberekkel szerzett sokéves tapasztalat eredményeként
tisztult ki.
Ray hihetetlen képességgel rendelkezett, hogy rászedjen nem-
csak engem, hanem mindenkit. Olyan könnyedséggel és közvet-
lenséggel tudott beszélni és hazudni, hogy időnként még a bör-
tönszemélyzet legtapasztaltabb és legcinikusabb tagjait is le tudta
fegyverezni néhány pillanatra. Amikor megismertem, hosszú
bűnlajstrom állt már mögötte (mint kiderült, még előtte is). Fel-
nőtt életének mintegy felét börtönben töltötte, sokszor követett el
erőszakos bűncselekményeket. Ennek ellenére velem és a nálam
tapasztaltabb munkatársakkal is elhitette, hogy kész jó útra térni,
és hogy a bűnözés iránti érdeklődése eltörpül az elsöprő szenve-
dély mellett, amelyet a szakácsművészet, az autószerelés, meg ki
tudja, még mi minden iránt táplál. Megállás nélkül, ráérősen ha-
zudozott mindennel kapcsolatban, és egy cseppet sem zavarta,
amikor a személyi anyagában rámutattam valamire, ami ellent-
mondott valamelyik hazugságának. Egyszerűen témát váltott, és
másra terelte a szót. Miután végül meggyőződtem róla, hogy talán

28
nem ő a legideálisabb jelölt munkavállalásra apám cégénél, el-
utasítottam a kérését. Az elutasításomra adott aljas reakciója sok-
ként ért.
Mielőtt otthagytam a börtönt, hogy egyetemre menjek, még fi-
zettem 1958-as évjáratú Fordom vételárának részleteit, amit iga-
zából nem engedhettem meg magamnak. Az egyik ott dolgozó
tiszt, aki később a börtön igazgatója lett, felajánlotta, hogy 1950-
es Morris Minorját elcseréli a Fordomra, és átveszi a törlesztést.
Belementem, és mivel a Morris nem volt valami jó állapotban,
éltem a börtönszabályzat adta lehetőséggel, amely szerint a sze-
mélyi állomány tagjai az intézmény autószerelő műhelyében ja-
víttathatják kocsijukat - abban a műhelyben, ahol Ray, nekem
köszönhetően, még dolgozott. A kocsi gyönyörű festést kapott, a
motort és a vezérműláncot pedig felújították.
Minden holminkat a kocsi tetejére pakolva, kisgyermekünk-
kel egy fából készült gyerekülésben a hátsó ülésen, a feleségem
és én útnak indultunk Ontarióba. Az első problémák nem sok-
kal azután jelentkeztek, hogy elhagytuk Vancouvert, amikor a
motor mintha kissé akadozott volna. Később, amikor néhány
enyhébb emelkedő következett, felforrt a hűtővíz. Egy autószere-
lő csapágyakat talált a porlasztó úszóházában, és arra is felhívta
a figyelmet, hogy az egyik hűtőtömlőt valaki nyilvánvalóan meg-
babrálta. Ezeket a problémákat viszonylag könnyű volt kijavítani,
de a következő, amely akkor jelentkezett, amikor egy hosszú lej-
tőn haladtunk lefelé, már komolyabb volt. A fék először puha
lett, majd egyszerűen beesett a padlóig - fék nélkül maradtunk
egy nagyon hosszú lejtőn. Szerencsére eljutottunk egy szerelő-
műhelyig, ahol kiderült, hogy valaki elvágta a fékvezetéket, és a
fékolaj lassan elszivárgott. Talán véletlen volt, hogy Ray a mű-
helyben dolgozott, amikor a kocsit szerelték, de afelől nincs két-
ségem, hogy a börtön „postáján" keresztül értesült a kocsi új tu-
lajdonosáról.
Az egyetemen a disszertációmat arról írtam, hogy milyen ha-
tással van a büntetés az emberi tanulásra és teljesítményre. A fel-

29
adathoz szükséges kutatómunkám során első ízben találkoztam
a pszichopátia szakirodalmával. Nem tudom biztosan, akkor
eszembe jutott-e Ray, de a körülmények összejátszása révén újra
a látókörömbe került.
A doktori fokozat elnyerése után az első állásomat a Brit-Ko-
lumbiai Egyetemen kaptam, amely nem volt messze attól a bör-
töntől, ahol évekkel korábban dolgoztam. A beiratkozás hetében,
azokban a számítógépek előtti időkben, több kollégámmal együtt
egy íróasztalnál ültünk, és a hosszú sorokban beiratkozó diáko-
kat regisztráltuk az őszi kurzusokra. Épp az egyik hallgatóval fog-
lalkoztam, amikor megütötte a fülemet, hogy valaki a nevemet
említi. „Igen, dr. Hare asszisztense voltam a börtönben, amíg ott
dolgozott, úgy egy éven keresztül. Adminisztráltam neki, tájékoz-
tattam a börtön életéről. Sokszor megbeszélte velem a legnehe-
zebb eseteket. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni." Ray volt az, a
mellettem lévő sor elején állt.
Még hogy az asszisztensem!
- Igazán? - szakítottam félbe könnyedén áradó megjegyzé-
seit, arra számítva, hogy zavarba hozom.
- Üdv doki, hogy van? - válaszolta szemrebbenés nélkül,
majd egyszerűen visszazökkent a beszélgetésbe, és másra terelte
a szót. Amikor később megnéztem a jelentkezési lapját, nyilván-
való volt, hogy a korábbi egyetemi tanulmányait hamisan tüntet-
te fel. „Becsületére" legyen mondva, hozzám egyetlen kurzusra
sem próbált beiratkozni.
Az volt számomra a legérdekesebb, hogy Ray tökéletesen rez-
zenéstelen maradt még azután is, hogy felfedtem a hazugságát,
no meg természetesen az, ahogy a kollégám nyilvánvalóan bedőlt
neki. Mi volt az Ray pszichológiai alkatában, ami feljogosította,
hogy semmibe vegye a realitásokat, szemmel láthatóan minden-
nemű lelkiismeret-furdalás és aggály nélkül? A következő hu-
szonöt évet empirikus kutatással töltöttem, többek között azért,
hogy választ kapjak erre a kérdésre.

30
 Ma már, annyi év után, Ray történetének megvan a humoros
oldala is. Kevésbé szórakoztató annak a több száz pszichopatának
az esettörténete, akiket azóta tanulmányoztam.

Néhány hónapja dolgoztam a börtönben, amikor a felügyelők

egy fogvatartottat küldtek hozzám a kedvezménytárgyalást
megelőző pszichológiai vizsgálatra. Hatéves börtönbüntetését
töltötte gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Amikor
észrevettem, hogy az aktáim között nem szerepel a bűncselek-
ményről készült jelentés, megkértem, mondja el részletesen, mit
követett el. Azt mondta, hogy a barátnője csecsemőkorú kislá-
nya órák óta egyfolytában sírt, és mert rossz volt a szaga, bár
nem szívesen, de úgy döntött, tisztába teszi. -Összeszarta a ke-
zemet, én meg begurultam, ecsetelte hátborzongató eufémiz-
mussal, mit tett valójában. Megfogtam a lábánál, és odacsap-
tam a falhoz, mondta, miközben - hihetetlen módon - mosoly
volt az arcán. - Megrökönyödtem azon a közönyön, ahogy ször-
nyű viselkedéséről beszélt, és miközben saját kislányomra gon-
doltam, tekintet nélkül a szakma szabályaira, kirúgtam a ren-
delőből azzal, hogy többé ne kerüljön a szemem elé.
Kíváncsi voltam, mi történt később ezzel az emberrel, ezért
nemrég felkutattam a börtönaktáit. Megtudtam, hogy egy évvel
azután, hogy otthagytam a börtönt, kedvezménnyel szabadult,
majd egy sikertelen bankrablást követően a rendőrségi hajsza
során autóbaleset következtében meghalt. Ezt megelőzően a
börtön pszichiátere pszichopataként diagnosztizálta, és nem
javasolta a feltételes szabadlábra helyezést. Az elbíráló bizott-
ság igazából nem hibáztatható, amiért nem vette figyelembe
ezt a szakmai tanácsot.
Annak idején nem volt egyértelmű és megbízható eljárás a
pszichopátia diagnosztizálására, továbbá még nem volt ismert,
hogy egy ilyen diagnózis miképp befolyásolja a magatartás
megjósolhatóságát. Mint látni fogjuk, a helyzet mára gyökere-
sen megváltozott, és bármelyik elbíráló bizottság, amely figyel-

31
men kívül hagyja a pszichopátiáról és a visszaesésről felgyü-
lemlett jelenlegi ismereteinket, azt kockáztatja, hogy végzetes
hibát követ el.

Elsa és Dan

A nő egy mosodában ismerte meg a férfit Londonban, ahová - egy

évre otthagyva tanárnői állását - kikapcsolódni ment viharos és
kimerítő válása után. Már azelőtt is látta Dant a környéken, és
amikor végül beszédbe elegyedtek, úgy érezte, mintha ismerné.
Dan nyílt volt és barátságos, az első pillanattól tetszettek egymás-
nak. Elsa kezdettől fogva szórakoztatónak találta őt.
Elsa magányos volt. Pocsék volt az időjárás, havas eső esett.
Már minden filmet és színdarabot látott a városban, és egy árva
ismerőse sem volt az Atlanti-óceán keleti partján.
- Az utazó magányossága - búgta Dan együttérzően a vacso-
ránál. - Az a legrosszabb.
A desszert után Dan zavartan vette észre, hogy nem hozta ma-
gával a pénztárcáját. Elsa persze örömmel fizette ki a vacsorát.
A bárban iszogatva Dan azt mondta neki, hogy tolmács az ENSZ-
nél. Beutazta a világot. Most éppen nincs megbízása.
Azon a héten négyszer találkoztak, a következő héten ötször.
Dan azt mondta, valahol Hampsteadben lakik egy ház felső eme-
leti lakásában, de nem sokkal később szinte mindenestül Elsához
költözött. Elsa maga is csodálkozott rajta, de nagyon tetszett neki,
hogy így alakult. Ellenkezett a természetével, azt sem tudta igazán,
hogyan történt, de a hosszú magány után istenien érezte magát.
Mégis, volt néhány dolog, amire nem kapott magyarázatot,
nem is beszélték meg, de ezeket száműzte a gondolataiból. Dan so-
sem hívta meg magához, sosem mutatta be őt a barátainak. Egy es-
te egy kazettás magnókkal teli dobozt hozott Elsához - mind ere-
deti, bontatlan gyári csomagolásban volt. Néhány nappal később a
magnók eltűntek a lakásból. Egyszer Elsa arra ért haza, hogy a sa-
rokban három tévékészülék áll egymásra rakva. Egy barátom kért

32
meg. hogy vigyázzak rájuk, mindössze ennyit mondott Dan. Ami-
kor Elsa további magyarázatot kért, a férfi csak vállat vont.
Amikor Dan első alkalommal nem jött el a randevúra, Elsa
odavolt az aggodalomtól, hogy nem esett-e baja a forgalomban,
hiszen Dan soha nem a gyalogátkelőhelyen ment át az úton.
Három napig nem került elő. Amikor aztán Elsa délelőtt ha-
zaért, az ágyon találta álomba merülve. Rosszul lett az áporodott
parfüm- és sörszagtól, a férfi életéért való aggódását pedig felvál-
totta valami, ami új volt számára: a szörnyű, vad, fékezhetetlen
féltékenység.
- Hol a fenébe voltál?! - kiabálta. - Annyira aggódtam! Hol
voltál?
Dan dühös volt, amikor felébredt. - Ezt sose kérdezd tőlem!
- csattant fel. - Nem tűröm el!
- Hogyhogy?...
- Nem tartozik rád, hogy hova megyek, mit csinálok és kivel
csinálom. Ne kérdezősködj!
A férfit mintha kicserélték volna. De aztán úgy tűnt, összesze-
di magát, az álmossága elmúlt, és kezét a nő felé nyújtotta. - Tu-
dom, hogy fáj neked, mondta megszokott gyöngédségével, de
gondolj úgy a féltékenységre, mint a megfázásra, várd ki, amíg túl
leszel rajta. És elmúlik, drágám, elmúlik. - Mint ahogy az anya-
macska nyalogatja a kölykeit, Dan úgy hízelegte magát vissza Elsa
bizalmába. A nő mégis úgy gondolta, olyan különös, amit a félté-
kenységről mondott. Ráébredt, hogy a férfinak fogalma sincs ró-
la, mekkora fájdalmat okoz a szétzúzott bizalom.
Egy este ártatlanul megkérte Dant, hogy hozzon neki egy jég-
krémet a sarki éjjel-nappali üzletből. Dan nem felelt, és amikor
Elsa felpillantott, látta, hogy a férfi dühödten mered rá.
- Mindig megkaptál mindent, amit akartál, ugye? - mondta
furcsa, gúnyos hangon. - Minden kis apróságot, amit Elsa csak
megkívánt, valaki mindig ugrott, és megvette neki, nem igaz?
- Szórakozol? Én nem vagyok ilyen. Miről beszélsz?
Dan felállt a székről, és kisétált. Elsa soha többé nem látta,

33
 Az ikrek

Helen és Steve vegyes érzésekkel tekintettek vissza lányaik har-

mincadik születésnapján. Amikor elfogta őket a büszkeség Ariel
sikerei miatt, az érzést minden alkalommal beárnyékolta Alice
kiszámíthatatlan, többnyire destruktív és gyakran költséges ma-
gatartása. Kétpetéjű ikrek voltak, de mindig feltűnt küllembeli ha-
sonlóságuk. Azonban a személyiségükben olyan különbözőek vol-
tak, mint a nappal és az éjszaka, vagy helyénvalóbb hasonlattal:
mint a menny és a pokol.
A közöttük lévő kontraszt a három évtized alatt egyre élesebbé
vált. Az egyik héten Ariel telefonált, hogy tudassa a jó hírt: a cég ve-
zetői jelezték neki, ha így folytatja, négy-öt éven belül köztük lesz a
helye. Alice - vagyis az Alice-t segítő tanácsadó - telefonja nem volt
ilyen örömteli. Alice és egy másik bentlakó társa az éjszaka közepén
otthagyták az átmeneti otthont, és két napja nem látták őket. Ami-
kor utoljára ilyesmi történt, Alice Alaszkában bukkant fel, éhesen és
pénz nélkül. A szülei addigra már számolni sem tudták, hányszor
küldtek neki pénzt és gondoskodtak arról, hogy hazarepüljön.
Bár Ariellel is voltak problémák, azok többé-kevésbé hétköz-
napiak voltak. Szeszélyes volt és duzzogós, főleg kamaszkorában,
amikor a dolgok nem a kedve szerint történtek. A középiskolában
kipróbálta a marihuánát és a cigarettát, a második évben otthagy-
ta a főiskolát attól félve, hogy rossz irányba indult el, és nincsenek
lehetőségei. Dolgozni kezdett, de még abban az évben eldöntötte,
hogy jogi egyetemre megy, és attól a pillanattól fogva semmi nem
állhatott az útjába. Koncentrált, érdekelte a terület, ambíciói vol-
tak. Előkészítőre járt, az egyetemet kitüntetéssel végezte el, és a ki-
szemelt állást az első felvételi interjú után elnyerte.
Alice esetében mindig volt valami, ami valahogy nem volt
rendjén. Mindkét lány gyönyörű volt, de Helen döbbenten látta,
hogy Alice már 3-4 évesen tudta, miként használja a külsejét és
kislányos báját, hogy elérje, amit akar. Helennek olyan érzése is
volt, Alice valahogy tudja, hogyan kell flörtölni - feltűnően produ-

34
kálta magát, amikor férfiak voltak körülötte -, jóllehet mindig
bűntudatot érzett, amikor ilyen gondolatai voltak a kislányáról.
Bűntudata még erősebb volt, amikor egy kiscicát, amelyet a lá-
nyok az egyik unokabátyjuktól kaptak, elpusztulva - megfojtva -
talált az udvaron. Arielnek szemmel láthatóan összetört a szíve,
Alice könnyei egy kicsit erőltetettnek tűntek. Akármennyire pró-
bált szabadulni a gondolattól, Helennek az volt az érzése, Alice-
nek valamiképpen köze volt a kiscica elpusztulásához.
A testvérek szoktak veszekedni, de ilyenkor megint csak „vala-
mi nem volt rendjén". Mindig Ariel védekezett, mindig Alice volt
az agresszor, és mintha külön örömöt lelt volna abban, hogy tönk-
reteszi testvére dolgait. Mindenki nagyon megkönnyebbült, ami-
kor Alice 17 éves korában otthagyta a szülői házat, Ariel mostantól
legalább békében élhetett. Azonban hamarosan kiderült, hogy rö-
viddel azután, hogy elköltözött, Alice felfedezte a drogot. Nemcsak
kiszámíthatatlan, impulzív és akarata érvényesítéséhez düh kitöré-
sekre hajlamos, hanem szenvedélybeteg is lett, szokását pedig úgy
elégítette ki, ahogy tudta, beleértve a lopást és a prostitúciót. Az
óvadék és a kezelési programok - három hét tízezer dollárba ke-
rült egy drága New Hampshire-i klinikán - állandó anyagi terhet
jelentettek Helen és Steve számára. - Örülök, hogy legalább van
valaki a családban, aki fizetőképes - jegyezte meg Steve, amikor
jó híreket hallott Arielről. Már egy ideje azon töprengett, vajon
meddig engedheti meg magának, hogy folyton Alice-szel bajlódjék.
Igazából újraértékelte, valóban bölcs dolog-e, hogy mindig meg-
menti Alice-t a börtöntől. Végül is nem az lenne-e helyes, ha nem
ő és Helen, hanem Alice viseli saját tetteinek következményeit?
Helen hajthatatlan volt a kérdést illetően. Az ő gyerekei egyetlen
éjszakát sem fognak börtönben tölteni (Alice már többet is volt
benn, de Helen erről „megfeledkezett"), amíg ő ki tudja fizetni az
óvadékot. Ez a felelősség kérdése volt: Helen meg volt győződve,
hogy Alice nevelése során ő és Steve valamit rosszul csináltak, jól-
lehet bármilyen alapos és őszinte önvizsgálatot tartott harminc
éven át, nem tudott rájönni, hol hibáztak. Azonban lehet, hogy ez

35
tudattalanul történt: talán nem örült eléggé, amikor az orvos meg-
mondta, hogy várhatóan ikrei lesznek. Talán anélkül, hogy tudta
volna, rosszul bánt Alice-szel, aki a születéskor élénkebb volt, mint
Ariel. Lehet, hogy azzal váltotta ki a Jekyll és Hyde szindrómát, hogy
ő és Steve ragaszkodott hozzá, hogy a lányok soha ne öltözzenek
egyformán, és külön tánciskolába és nyári táborokba járjanak.
Talán... De Helennek kételyei voltak efelől. Vajon nem követ-e
el minden szülő hibát? Vajon akaratlanul nem részesíti-e minden
szülő előnyben egyik gyerekét a misikkai szemben, ha csak idő-
legesen is? Vajon nem érzi-e minden szülő, hogy örömét néha be-
árnyékolják az élet váratlan eseményei? Igen, csakugyan, de nem
minden szülő gyereke válik Alice-szé. Válaszok után kutatva a lá-
nyok gyerekkorában, Helen gondosan megfigyelt más családokat,
és találkozott nagyon gondatlan, nagyon tisztességtelen szülőkkel,
akiknek stabil, a társadalomba jól beilleszkedett gyerekeik voltak.
Tudta, hogy a leplezetlenül ártó szülők általában feldúlják, sőt
megrontják gyerekeik lelkét, de biztos volt benne, hogy minden
hibájuk ellenére ő és Steve nem ebbe a kategóriába tartozik.
A lányok harmincadik születésnapja tehát vegyes érzelmeket
keltett Helenben és Steve-ben - hálát, hogy ikreik testileg egészsé-
gesek, boldogságot, hogy Ariel biztonságot és beteljesülést talál
munkájában, és a régi, ismerős szorongást Alice hollétét és jólétét
illetően. Ám meglehet, hogy miközben a házaspár távollévő lányuk
születésnapjára emelte poharát, az uralkodó érzés a nyomasztó
aggodalom volt, hogy ennyi idő elteltével sem változott semmi.
A XX. században élnek, tudniuk kellene, miként lehet rendbe hoz-
ni a dolgokat. Van már tabletta, amely kigyógyít a depresszióból,
számos kezelés a fóbiák ellen, de az évek során nem akadt egyet-
len egy sem a seregnyi orvos, pszichiáter, tanácsadó és szociális
munkás között, aki Alice-szel találkozva magyarázattal vagy ellen-
szerrel tudott volna szolgálni a problémájára. Még abban sem volt
senki biztos, hogy mentálisan beteg-e. Harminc év után Helen és
Steve egymásra nézett az asztalnál, és szomorúan kérdezte: Őrült?
Vagy csak egyszerűen rossz?

36
 2. fejezet

A kép élesedik
Kiválaszt téged, a szavaival lefegyverez, a jelenlétével irányít.
Elbűvöl a szellemességével és a terveivel. Kellemesen töltöd
vele az időt, de mindig benyújtja a számlát. Mosolyog és
megtéveszt, a tekintetével megrémiszt. És amikor kiélte
magát veled - s ezt fogja tenni otthagy, és magával viszi
az ártatlanságod és a büszkeséged. Sokkal szomorúbb le-
szel, de nem sokkal bölcsebb, és sokáig töprengsz majd,
hogy mi történt, mit tettél rosszul. Ha pedig a hozzá hason-
lók közül egy másik kopogtat nálad, vajon ajtót nyitsz-e?

Részlet egy tanulmányból, aláírás:

„Egy börtönben ütő pszichopata"

A kérdés továbbra is ez: vajon Alice őrült vagy rossz?

A probléma régóta nyugtalanítja nemcsak a pszichológusokat és
a pszichiátereket, hanem a filozófusokat és a teológusokat is.
Szakszerűen fogalmazva, vajon a pszichopata elmebeteg, vagy
egyszerűen egy szabályszegő, aki tökéletesen tudatában van an-
nak, amit tesz?
A különbség lényeges. Ha másképpen tesszük fel, a kérdés
gyakorlati jelentősége felmérhetetlen. Vajon a pszichopaták keze-
lése vagy féken tartása a mentálhigiénés szakemberek, vagy a
büntetés-végrehajtási rendszer feladata-e? A bíráknak, a szociális
munkásoknak, az ügyvédeknek, a tanároknak, a mentálhigiénés
praxisban dolgozóknak, a büntetés-végrehajtás dolgozóinak, vala-
mint a társadalom tagjainak a világon mindenütt - akár tudják,
akár nem - szükségük van a válaszra.

37
 A kérdés folyományai

A legtöbb ember számára a témát övező zavart és bizonytalansá-

got eleve maga a pszichopátia kifejezés okozza. Szó szerinti je-
lentése „a lélek betegsége" (psyche - „lélek", pathos = „beteg-
ség"). Ez a jelentés még mindig megtalálható egyes szótárakban.
A zavart fokozza, hogy a kifejezést a média az „elmebeteg" vagy
„őrült" szavak értelmében használja: A RENDŐRSÉG TÁJÉKOZTA-
TÁSA SZERINT MEGSZÖKÖTT EGY ŐRÜLT - vagy: AZ ELKÖVETŐ
VALÓSZÍNŰLEG ELMEBETEG.*
A klinikusok és a kutatók többsége nem így használja ezt a
terminust. Ők tudják, hogy a pszichopátia nem értelmezhető az
elmebetegségről alkotott hagyományos fogalmi keretek között.
A pszichopaták nem dezorientáltak és nem veszítik el kapcsolatu-
kat a valósággal, továbbá nincsenek a legtöbb egyéb elmezavarra
jellemző téveszméik, hallucinációik, valamint intenzív személyes
gyötrődést sem élnek át. A pszichotikus egyénektől eltérően, a
pszichopaták racionálisak és tudatában vannak, mit miért tesz-
nek. Magatartásuk szabadon gyakorolt választás eredménye.
Ha tehát például egy szkizofréniával diagnosztizált személy
megsérti a társadalmi szabályokat - mondjuk azzal, hogy egy
„földönkívülitől kapott" parancsra megöl egy járókelőt „elme-
zavar okán" nem tekintjük őt felelősnek. Amikor egy pszichopa-
tával diagnosztizált személy hágja át ugyanazokat a szabályokat,
az illetőt épelméjűnek ítélik, és börtönbe küldik.
Mégis, a brutális bűncselekményekről, kiváltképp a sorozat-
kínzásokról és sorozatgyilkosságokról szóló híradásokra adott álta-
lános reakció az, hogy biztos, hogy őrült, aki ilyesmit elkövet. Ta-
lán így van, de nem mindig a szó jogi és pszichiátriai értelmében.
Mint korábban említettem, egyes sorozatgyilkosok valóban el-
mebetegek. Vegyük például Edward Geint,1 akinek bizarr rémtettei

* Angolul: psycho a psychopath szóból. A magyar nyelvben nincs a „pszichopa-

ta" szóból származtatott ilyen értelmű kifejezés - a ford.

38
számos film és könyv - többek között a Pszicho, A texasi láncfű-
részes gyilkos és A bárányok hallgatnak - főalakjainak megfor-
málásához szolgáltak alapul. Gein meggyilkolta, megcsonkította,
és esetenként megette áldozatait, a testrészeikből pedig groteszk
tárgyakat - lámpaernyőket, ruhákat, maszkokat - készített. A tár-
gyalás során mind a vád, mind a védelem pszichiáterei egyetértet-
tek, hogy pszichotikus. A diagnózis krónikus szkizofrénia volt, és a
bíró elmegyógyintézetben letöltendő szabadságvesztésre ítélte őt.
A legtöbb sorozatgyilkos azonban nem olyan, mint Gein. Ók is
megkínozhatják, megölhetik és megcsonkíthatják áldozataikat
- ami olyan szörnyű magatartás, amely erősen próbára teszi az
„épelméjűségről" alkotott fogalmainkat -, de a legtöbb esetben
nincs rá bizonyíték, hogy háborodottak, mentálisan zavartak vagy
pszichotikusok volnának. E gyilkosok közül sokat - Ted Bundyt,
John Wayne Gacyt, Henry Lee Lucast, hogy néhányat említsünk-
pszichopataként diagnosztizáltak, ami azt jelenti, hogy a minden-
kori pszichiátriai és jogi kritériumok alapján épelméjűek voltak.
Börtönbe kerültek és néhányukat kivégezték. Azonban nem volt
könnyű eljutni az elmebetegek és az épelméjű, de pszichopata
gyilkosok közötti éles különbségtételig.

A terminológia használata

Számos kutató, klinikus és szerző a pszichopata és a szociopata

terminusokat egymás szinonimájaként használja. Például
Thomas Harris A bárányok hallgatnak című könyvében Hanni-
bal Lectert mint „tökéletes szociopatát" írta le, míg a filmváltozat
forgatókönyvírója „tökéletes pszichopatának" nevezi.
Néha azért használják a szociopátia kifejezést, mert kevésbé
keverhető össze a pszichoticizmussal, avagy elmezavarral, mint a
pszichopátia. A The Blooding* című könyvében Joseph Wam-

* Kb. A vér íze - a ford.

39
baugh így ír Colin Pitchforkról, egy angol nemi erőszaktevőről és
gyilkosról: „...kár, hogy a pszichiáter úgy döntött, nem szo-
ciopatának, hanem pszichopatának nevezi őt a jelentésében, mi-
vel az utóbbihoz félreértés társul. Úgy tűnt, mindenki, akinek köze
volt az ügyhöz, ezt a szót [pszichopata] összekeverte a pszichoti-
kussal."
A kifejezés megválasztása sokszor a beszélő nézeteit tükrözi
az ebben a könyvben leírt klinikai szindróma vagy zavar eredetét
és determinánsait illetően. Ebből kifolyólag egyes klinikusok és
kutatók - csakúgy, mint a szociológusok és a kriminológusok
többsége -, akik szerint a szindróma kialakulásában teljes egé-
szében a társadalmi erők játszanak szerepet, a szociopátia kife-
jezést részesítik előnyben, míg azok - köztük e könyv szerzője -,
akik úgy érzik, hogy pszichológiai, biológiai és genetikai tényezők
szintén hozzájárulnak a szindróma kifejlődéséhez, általában a
pszichopata terminust használják. Ennek folytán ugyanazt az
egyént az egyik szakértő szociopataként, egy másik pedig pszicho-
pataként diagnosztizálhatja.
Gondoljuk végig az alábbi beszélgetést, amely egy bűnelköve-
tő (B) és az egyik hallgatóm (H) között hangzott cl:

H: - Kapott valamilyen visszajelzést a börtön pszichiáterétől,

aki megvizsgálta?
B: - Azt mondta... nem azt mondta, hogy szociopata vagyok
... hanem, hogy pszichopata. Komikus volt. Azt mondta, ne ag-
gódjak miatta, mert egy ügyvéd vagy egy orvos is lehet pszichopa-
ta. Erre azt mondtam: aha, értem. Ha egy eltérített repülőn utaz-
na, inkább mellettem ülne-e, vagy valami szociopata vagy neuro-
tikus mellett, aki összeszarja magát, és mindnyájunkat megölet?
Majdnem leesett a székről. Ha valaki diagnosztizálni akar, én in-
kább pszichopata lennék, mint szociopata.
H: - A kettő nem ugyan az?
B: - Nem. A szociopata azért nem fér a bőrébe, mert rosszul
nevelték. Lehet, hogy baja van a társadalommal. Nekem nincs ba-

40
jom a társadalommal. Bennem nincs ellenségesség. Egyszerűen
ilyen vagyok. Aha, azt hiszem, inkább pszichopata lennék.

Az Amerikai Pszichiátriai Kollégium által közzétett Mentális Za-

varok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (Diagnostic
and Statistical Manual of Mental Disorders - DSM-III, 1980),
valamint annak javított kiadásában (DSM-III-R, 1987) leírt anti-
szociális személyiségzavar volt az a kifejezés, amelynek jelenté-
se jobbára azonos kellett volna, hogy legyen a „pszichopata" vagy
„szociopata" terminusokéval.2 Az antiszociális személyiségzavar
diagnosztikai kritériumai elsősorban az antiszociális és bűnelkö-
vető magatartásformák hosszú listáját tartalmazzák, Annak ide-
jén, amikor a felsorolás először megjelent, úgy vélték, egy átlagos
klinikus nem képes megbízhatóan felmérni az olyan személyiség-
vonásokat, mint az empátia, az én-centrikusság, a bűntudat és így
tovább. Ennek folytán a diagnózis arra alapult, amit a klinikusok
feltehetőleg nehézség nélkül is képesek felmérni, nevezetesen az
objektív, társadalmilag deviáns magatartásformákat.
Ennek eredménye az elmúlt évtizedben a zűrzavar lett, mivel
számos klinikus tévesen azt feltételezte, hogy az antiszociális sze-
mélyiségzavar és a pszichopátia szinonim kifejezések. A DSM-III
és a DSM-III-R csakúgy, mint a nemrég megjelent DSM-IV (1994)
diagnosztikai kritériumai szerint az „antiszociális személyiségza-
var" elsősorban bűnelkövető és antiszociális magatartásformák
együttesére utal. Ugyanakkor a „pszichopátia" definíciója mind a
személyiségvonások, mind a társadalmilag deviáns magatartásfor-
mák együttesét jelenti. A legtöbb bűnöző nem pszichopata, míg so-
kan azok közül, akik a törvény árnyékos oldalán ténykednek, és el-
kerülik a börtönt, valóban pszichopaták. Ön ne feledje ezt, ha az
alkalom úgy hozza, hogy klinikussal vagy tanácsadóval kell kon-
zultálnia egy pszichopatáról, aki része az életének. Győződjön meg
róla, hogy az illető szakember tisztában van az antiszociális sze-
mélyiségzavar és a pszichopátia közötti különbséggel.

41
 Történeti áttekintés

Az egyik első klinikus, aki a pszichopatákról írt, egy XIX. század

eleji francia pszichiáter, Philippe Pinel volt. Pinel a delírium nél-
küli téboly kifejezést használta egy olyan viselkedés-mintázat le-
írására, amelyet a lelkiismeret-furdalás és az önkorlátozás teljes
hiánya jellemzett, egy olyan magatartási séma, amelyet elkülöní-
tett a hétköznapi „emberi gonoszságtól".4
Pinel ezt az állapotot morálisan semlegesnek tekintette, de
más szerzők ezeket a pácienseket „erkölcsi elmebetegeknek", a
gonosz megtestesülésének tartották. Ezzel kezdetét vette az a vita,
amely több generáción keresztülívelt, és amely során hol a pszi-
chopatákat „őrültnek", hol az őket „rossznak", egyenesen ördö-
ginek tartó nézetek kerekedtek felül.

A klasszikusnak számító A piszkos tizenkettő című amerikai

film egy régi hollywoodi mítoszt dicsőit: fordítsd ki a pszicho-
patát, és kapsz egy hőst. A film cselekményének lényege, hogy
a legdurvább, legkeményebb bűnözők egy csoportját választás
elé állítják: vagy önként jelentkeznek egy gyakorlatilag öngyil-
kos küldetésre, vagy végrehajtják rajtuk az ítéletet. Az a fel-
adatuk, hogy elfoglaljanak egy kastélyt, amelyben a német
hadsereg elit alakulatainak parancsnoksága rendezkedett be.
Mondanunk sem kell, hogy a „piszkos tizenkettő" sikeresen
végrehajtja az akciót. És mondanunk sem kell, hogy hősként
dicsőítik őket, a közönség több generációjának szemmel látha-
tó megelégedésére.
James Weiss pszichiáter, az All But Me and Thee* című
könyv szerzője egészen más történetet mesél el. A könyv egy
vizsgálatról számol be, amelyet Elliot D. Cook dandártábornok
és segédtisztje, Ralph Bing ezredes folytatott a II. világháború
idején. Az események végéről indultak el - az East Coast Kato-

* Mindenki, kivéve engem és téged - a ford.

42
nai Börtönből - és visszafelé haladtak egészen le a század
szintjéig, hogy kiderítsék, miként kötött ki a fegyintézetben
több mint kétezer fogvatartott.
Mint Weiss megjegyzi, „ugyanaz a szomorú történet" hang-
zott el újra és újra. Tudva, hogy a század harcba készül, a ka-
tona önként jelentkezett, hogy visszamegy utánpótlásért, és
többé nem hallottak róla. Vagy a katona először élelmet, majd
később teherautót lopott, amelyet azután egy kocsikázás során
totálkárosra tört. Bajtársaik érdekeit figyelmen kívül hagyva,
inkább saját vágyaikat, semmint a harctéri körültekintés ele-
mi szabályait követve, ezeknek a fickóknak sokkal nagyobb
esélyük volt rá, hogy találat éri őket („Peterson... kidugta a fe-
jét, miközben a többiek mind lebújtak, egy német mesterlövész
pedig golyót röpített pontosan a homloka közepébe "), mint ar-
ra, hogy olyan hőstettet vigyenek véghez, amelyhez tervezés,
ravaszság és a lelkiismeretben gyökerező cselekedetek szüksé-
gesek.
Lehetséges, hogy mire Hollywood elcsépeli a történetet, a
,,piszkos tizenkettő" makulátlanul tisztának tűnik majd, ám a
valóságban, mint Weiss megállapítja, „a harc általi megtérés
szinte soha nem következik be".

(James Weiss, Journal of Operational

Psychiatry, 1974. 5. szám, 119. oldal)

A II. világháború új, gyakorlati nyomatékot adott a vitának -

többre volt szükség a találgatásoknál. Először is a kötelező kato-
nai szolgálat miatt sürgető szükség volt az olyan egyének kiszűré-
sére, diagnosztizálására és - lehetőség szerint - kezelésére, akik
megzavarhatták, sőt akár meg is hiúsíthatták a szigorú katonai
irányítást. Ez a probléma élénken foglalkoztatta a közvéleményt.
A vita jelentőségét azonban a nácik gyilkos hadigépezetének és hi-
degvérű megsemmisítő programjának felismerése tette még nyo-
masztóbbá. Miféle dinamikája volt ennek a fejleménynek? Ho-

43
gyan és miért tudták emberek - sőt, félelmetes módon, egyetlen
ember egy egész nemzet élén - áthágni azokat a szabályokat,
amelyeket a legtöbb ember legalantasabb késztetései és fantázia-
képei korlátozásaként elfogad?
A kérdésre számos szerző válaszolt, de egyikük sem volt akko-
ra hatással, mint Hervey Cleckley. Klasszikussá vált könyvében, a
The Mask of Sanity-ben*, amely először 1941-ben jelent meg,5
Cleckley szenvedélyesen hívja fel a figyelmet egy általa felismert
súlyos, de elhanyagolt társadalmi problémára. Drámai hangon ír
pácienseiről, és az átlagközönség számára elsőként szolgáltat
részletes leírást a pszichopátiáról. Könyvében például ismerteti
egy tetemes bűn lajstrommal rendelkező fiatalember, Gregory
esetét, aki csak egy besült fegyver miatt nem tudta meggyilkolni a
saját anyját.

„Nehéz lenne megfelelően bemutatnom ennek a fiatalembernek

az életpályáját anélkül, hogy ne kellene több száz oldalt teleír-
nom. ismételt antiszociális cselekedetei, motivációjának nyilván-
való alantassága csakúgy, mint arra való képtelensége, hogy ta-
nuljon a tapasztalatokból, jobban beilleszkedjék a társadalomba,
és ne kerüljön komoly bajba, mind azt az érzést keltik bennem,
hogy a pszichopata személyiség klasszikus példájával állunk
szemben. Nagyon valószínűnek tartom, hogy továbbra is úgy fog
viselkedni, ahogy a múltban viselkedett, és nincs tudomásom
olyan pszichiátriai gyógymódról, amely érzékelhető módon befo-
lyásolhatná magatartását, vagy elősegítené jobb társadalmi beil-
leszkedését." (173-174. oldal)

Cleckley esetleírásait olyan kifejezések tarkítják, mint „agya-

fúrtság és gyors észjárás", „szórakoztatóan beszél", valamint „ki-
vételesen elbűvölő modor". A szerző megjegyzi, hogy a börtönben
a pszichopata arra használja jelentékeny társas készségeit, hogy

* Az Épclméjűség maszkja - a ford.

44
meggyőzze a bírót: valójában elmegyógyintézetben a helye. Amint
elmegyógyintézetbe kerül, ahol - bomlasztó magatartása miatt -
senki nem látja szívesen, készségeit immár a szabadulás céljából
veti latba.
Érzékletes klinikai leírásait Cleckley a pszichopata magatar-
tással kapcsolatos elmélkedésekkel szövi át.

„A [pszichopata] nem ismeri azokat a primer tényeket és adato-

kat, amelyeket személyes értékeknek nevezhetnénk, és teljes mér-
tékben képtelen az ilyen dolgok megértésére. Lehetetlen számára,
hogy akár csak minimális érdeklődést mutasson az emberiség tra-
gédiája, öröme és küzdelme iránt, amelyet a komoly irodalmi és
képzőművészeti alkotások ábrázolnak. Mindezzel szemben a valós
életben is közömbös. A szépség és a csúnyaság - kivéve felszínes
értelemben -, a jóság, a gonoszság, a szeretet, a borzalom és a hu-
mor semmilyen valós jelentőséggel nem bír a számára, és nem
tudja megindítani. Arra sem képes, hogy észrevegye mások meg-
indultságát. Olyan ez, mintha színvak lenne - dacára éleseszűsé-
gének - az emberi lét ezen aspektusával szemben. Mindez számá-
ra megmagyarázhatatlan, mivel tudatkörében nincs semmi, ami-
vel összevetve a szakadék áthidalható volna. El tudja ismételni a
szavakat, és könnyedén rávágja, hogy érti, és semmilyen módon
nem képes ráébredni, hogy nem érti." (90. oldal)

A The Mask of Sanity jelentős hatással volt az amerikai és a

kanadai kutatókra, és az elmúlt negyedszázad jelentős részében a
pszichopátiával kapcsolatos kutatások klinikai kereteit adta. E ku-
tatások célja zömmel arra irányult, hogy megfejtsük, mitől az a
pszichopata, ami. Számos fontos segítő nyomot találtunk, a jelen
könyv mindvégig ezeket taglalja. Azonban ahogy ismereteink hal-
mozódnak a pszichopaták okozta társadalmi károkról, a modern
kutatások egy még fontosabb célra irányulnak: megbízható mód-
szerek kifejlesztésére, amelyekkel minimálisra csökkenthető az
a kockázat, amit ezek az egyének mások számára jelentenek.

45
A feladat jelentősége óriási mind a társadalom, mind az egyén
szempontjából. A kutatásokban az én szerepem az 1960-as évek-
ben kezdődött a Brit-Kolumbiai Egyetemen. Itt formálódott tovább
a pszichopátia iránti, egyre fokozódó érdeklődésem, amely egybe-
olvadt a büntetés-végrehajtásban szerzett tapasztalataimmal, itt
folytatódott az a munka, amellyel azóta is az életemet töltöm.

Az „igazi pszichopaták" azonosítása

A börtönben végzett kutatás egyik nehézsége, hogy a fogvatatot-

tak általában gyanakvóak és bizalmatlanok a kívülállókkal, főleg a
kutatókkal szemben. Nekem egy, a börtönhierarchia csúcsán lé-
vő fogvatartott volt segítségemre, aki meggyőződött róla, hogy ku-
tatómunkám nem jár negatív következményekkel azok számára,
akik részt vesznek benne, sőt még némi haszna is lehet a bűnel-
követő magatartás megértésében. A szóban forgó rab, aki hivatá-
sos bankrabló volt, lett a szóvivőm, támogatta a munkámat, és
mindenkinek elmondta, hogy maga is kész részt venni benne.
Ennek eredményeként tömegesen jelentkeztek az önkéntesek, a
bőség zavarát okozva ezzel, aminek megvolt a maga problémája:
hogyan különböztessem meg az „igazi" pszichopatákat a többi
önként jelentkezőtől?
Az 1960-as években a pszichológusok és a pszichiáterek kö-
zött korántsem volt egyetértés abban, hogy mi különbözteti meg
a pszichopatát a többi embertől. A kategorizálás problémája ko-
moly akadályt jelentett. Emberi lényeket próbáltunk meg szétvá-
logatni, nem gyümölcsöket, a bennünket érdeklő ismertető je-
gyek pszichológiai jelenségek voltak, amelyek rejtve maradtak a
tudós fürkésző szeme elől.

Floridában egy nő új kocsit vett neki.

Kaliforniában egy nőtől lakóbuszt kapott.
Ki tudja, még kicsoda mi minden mást vett neki.

46
 Ahogy egy újságcikk, amely Leslie Gallnak az egész ország-
ra kiterjedő kalandorakcióiról számolt be, találóan rámutatott,
a név mindent elárul: A GALL KAKAS NEM HAZUDTOLTA MEG
ÖNMAGÁT.
A „szerelembetyár" - ahogy egyik áldozata nevezte őt - út-
ja egyik özvegytől a másikhoz vezetett, akikből kicsalt min-
dent, ami csak kellett neki, és még annál is többet. Kitárták
neki szívüket a csekkfüzetükkel együtt. „Vastag bőr, kellemes
modor, és egy bőröndre való hamis személyazonosító okmány
volt az, amivel állítólag több tízezer dollárt csalt ki és lopott el
idős asszonyoktól, akikkel nyugdíjas táncesteken és klubokban
ismerkedett meg. Az előéletét vizsgálva, a kaliforniai rendőr-
ség tetemes bűnlajstromot talált, amely kizárólag csalásból,
okirat-hamisításból és lopásból áll."
Amikor Gall megtudta, hogy a kaliforniai rendőrség a nyo-
mában van, ügyvédjével íratott egy levelet a floridai rendőr-
ségnek, amelyben az állt, hogy hajlandó feladni magát, ha cse-
rébe garanciát kap, hogy büntetését kanadai börtönben tölt-
heti le.
„Amióta az ügy nyilvánosságra került - írta egy riporter,
Dale Brazao a kaliforniai rendőrség folyamatosan kapta a
hívásokat olyan emberektől, akik úgy gondolták, Gall az édes-
anyjukkal vagy egy nagynénjükkel is viszonyt folytathatott, jel-
legzetes »azt hiszem, ismerem ezt a fickót« arca van... Ki tud-
ja, még hány károsult fog jelentkezni?"
Gall, aki jelenleg tízéves börtönbüntetését tölti egy floridai
büntetés-végrehajtási intézetben, emberbarátként állítja be
magát. - Persze, elvettem a pénzüket, de ők is megkapták az
ellenértékét - mondta. - Kielégítettem a szükségleteiket. Oda-
figyelést, gyöngédséget, társat és esetenként szerelmet kap-
tak. .. Voltak időszakok, amikor ki sem keltünk az ágyból.
(Dale Brazao cikkei alapján, Toronto Star,
1990. május 19. és 1992. április 20.)

47
 A pszichopata fogvatartottak kiszűrésére használhattam vol-
na a standard pszichológiai teszteket, de ezek zöme önbevallá-
son alapul, például: (1) könnyen, (2) nehezen, (3) sosem hazu-
dok. A fogvatartottak, akikkel dolgoztam, meglehetősen ügyesen
következtették ki, hogy mire próbálnak kilyukadni a pszichiáte-
rek és a pszichológusok, amikor teszteket és interjúkat alkal-
maznak. Általában semmi okát nem látták, hogy bármi érdem-
legeset felfedjenek a börtön személyi állománya részére, viszont
minden okuk megvolt, hogy minél előnyösebb színben tüntessék
fel magukat a kedvezményes szabadulás, a munkafeladatok
megváltoztatása, valamilyen programba való bekerülés, vagy
egyéb dolgok érdekében. Ráadásul a köztük lévő pszichopaták
szakértői voltak az igazság saját céljaiknak megfelelő eltorzításá-
nak és átgyúrásának. Egyik erősségük kétségkívül a benyomások
manipulálása volt.
Ennek következtében a fogvatartottak személyi anyagai gyak-
ran tele voltak gondosan megírt személyiségprofilokkal, amelyek,
kínos módon, ellentmondtak annak, amit a szóban forgó rabok-
ról mindenki más tudott a börtönben. Emlékszem egy fogvatar-
tott személyi anyagára, amelyben a pszichológus önbevallásos
pszichológiai tesztek alapján megállapította, hogy a kíméletlen
gyilkos valójában egy érzékeny, gondoskodó egyén, akinek mind-
össze egy meleg ölelés pszichológiai megfelelőjére van szüksége!
A pszichológiai tesztek válogatás nélküli alkalmazásának köszön-
hetően a szakirodalom a mai napig hemzseg az olyan tanulmá-
nyoktól, amelyek állítólag a pszichopátiáról szólnak, ám igazából
vajmi kevés közük van hozzá.
Az egyik fogva tartott kiválóan példázza, hogy miért ódzkodom
a pszichológiai tesztek használatától. Egy kutatási projektemben
a vele folytatott interjú során szóba került a pszichológiai tesztek
témája. Közölte, hogy jól ismeri őket, főleg a börtönpszicholó-
gusok körében igen népszerű önbevalláson alapuló személyi-
ségtesztet, a Minnesota Multiphasic Personality Inventory-t,

48
röviden MMPI-t.* Mint kiderült, a fickó a zárkájában tartotta az
összes kérdéssort, az értékelőlapokat, a pontozási táblázatokat,
valamint az MMPI értelmezési kézikönyvét. Ezt az anyagot és a
belőle nyert szaktudást arra használta, hogy rabtársai részére ta-
nácsadó szolgáltatást végzett - természetesen díjazás ellenében.
Az „ügyfél" körülményeitől és céljaitól függően személyre szólóan
megállapította a szükséges személyiségprofilt, majd betanította az
illetőt, hogy mit válaszoljon a kérdésekre.
- Most kerültél be? Némi mentális zavart, talán depressziót és
szorongást kell mutatnod, de nem annyit, hogy ne lehessen ke-
zelni. A szabadlábra helyezési tárgyalás előtt nem sokkal keress
fel újra, és gondoskodunk róla, hogy jelentős javulást mutass.
Sok bűnöző még ilyen „szakszerű" segítség hiányában is ké-
pes különösebb nehézség nélkül meghamisítani a pszichológiai
tesztek eredményét. Nemrég az egyik kutatási projektemben egy
fogvatartott személyi anyaga három teljesen eltérő MMPI-szemé-
lyiségprofilt tartalmazott. A körülbelül egy-egy év különbséggel
készült profilok közül az első alapján a férfi pszichotikus volt, a
második alapján teljesen normális, a harmadik szerint pedig
enyhe mentális zavara volt. Az interjú során kifejtette, hogy sze-
rinte a pszichológusok és a pszichiáterek „hígagyúak", mindent
elhittek, amit mondott nekik. Elmesélte, hogy az első tesztnél el-
mebetegséget színlelt, hogy áthelyezzék a börtön gyógyító részle-
gébe, ahol úgy gondolta, „vígan ellehet". Miután a részleg nem
nyerte el a tetszését („túl sok a dilis sittes"), sikerült felvetetnie
egy újabb MMPI-tesztet, ezúttal normális eredménnyel, és visz-
szahelyezték a főszárnyba. Röviddel ezt követően úgy döntött,
hogy szorongásos-depressziós tüneteket színlel, a produkált
MMPI-profil pedig enyhe mentális zavarról árulkodott, minek-
utána nyugtatót kapott, amelyet eladott a rabtársainak. Ironikus
módon a börtönpszichológus mind a három MMPI-személyiség-

* Átfogó személyiségteszt - a ford.

49
profilt a fogvatartott által elszenvedett pszichiátriai zavarok hite-
les jeleinek tekintette.
Úgy döntöttem, hogy a besorolás problémáját úgy oldom meg,
hogy nem támaszkodom kizárólag az önbevallásra. Az adatgyűj-
téshez összeállítottam egy csapatot olyan klinikusokból, akik jól
ismerték Cleckley munkáját. A vizsgálat céljára a pszichopatákat
hosszú és részletes interjúk alapján, valamint a személyi anyagok
alapos tanulmányozásán keresztül azonosították. Útmutató gya-
nánt a pszichopátia ismérveinek Cleckley által összeállított listája
szolgált, amellyel elláttam az „osztályozókat". Mint kiderült, a kli-
nikusok között általában gyakori volt az egyetértés, azt a néhány
esetet, ahol a vélemények eltértek, megvitattuk.
Ennek ellenére más kutatók és klinikusok nem voltak meg-
győzve arról, miként állítottuk fel a diagnózisainkat. Ennek foly-
tán a hallgatóimmal több mint tíz éven keresztül dolgoztunk a
pszichopaták börtönpopuláción belüli kiszűrését szolgáló eljárá-
sunk tökéletesítésén és finomításán. Az eredmény egy meglehe-
tősen megbízható diagnosztikai eszköz lett, amelynek bármely
klinikus vagy kutató hasznát veheti, és amely révén összeállt a
pszichopátiának nevezett személyiségzavar gazdagon részletezett
profilja. Ez az eszköz a Psychopathy Checklist [a továbbiakban:
Pszichopátia Szűrőlista* - a ford.) elnevezést viseli.6 Első ízben
vált elérhetővé egy általánosan elfogadott, tudományosan megala-
pozott, a pszichopátia mérésére és diagnosztizálására szolgáló
eszköz. A Pszichopátia Szűrőlistát ma a klinikusok és a kutatók
világszerte használják, segítségével meglehetős bizonyossággal
tudják megkülönböztetni az igazi pszichopatákat azoktól, akik
pusztán áthágják a szabályokat.

* A magyar elnevezés e könyv céljait szolgálja. Ha a Psychopathy Checklist va-

laha használatba kerülne Magyarországon, lehetséges, hogy más hivatalos elnevezést
kapna - a ford.

50
1 Robert 11. Gollmar (1981). Edward Gein. New York: Windsor Publishing Corp.
A szerző Gein tárgyalásán bíróként szerepelt.
2 American Psychiatric Association (1987). A diagnosztikai kézikönyv 4. kiadása
(DSM-IV) 1994-ben jelent meg. Diagnostic and Statistical Manual: Mental
Disorders (rev. 3d ed ). Washington, D. C.: Author.
3 A problémát nem oldotta meg a diagnosztikai kézikönyv 4. kiadásúnak 1994-es
megjelenése. Az. Amerikai Pszichiátriai Társaság tereptanulmányokat folytatott
az antiszociális személyiségzavar diagnosztikai kritériumainak újraértékelése
érdekében. A tereptanulmány lényeges részét képezte a Pszichopátia Szűrőlis-
ta tíz elemből álló változatának alkalmazása: ezt a következő két fejezetben ír-
juk le. Bár a tereptanulmány megerősítette, hogy a személyiségvonások megbíz-
hatóan pontozhatok, az antiszociális személyiségzavar DSM-IV-ben megjelenő
diagnosztikai kritériumai nagyon is hasonlók a DSM-III-R-ben (az előző kiadás-
ban - a ford.) leírtakhoz. A DSM-IV alapjául szolgáló tereptanulmányt a könyv
szerzője folyóiratcikkben tette közzé 1991-ben (R. D. Hare, S. D. Hart és T. J.
Harpur: Journal of Abnormal Psychology. 1991, 100. 391-398), részletesebb
bemutatását és kritikáját pedig ld. az alábbi könyvben: W. J. Livesley (ed.): The
DSM-IV Personality Disorders. New York: Guilford.
4 A pszichopátia fogalmának történeti alakulását sok szerző részletesen leírta. Kü-
lönösen a következő könyveket tartom hasznosnak e tárgyban: Hervey Cleckley
(1976, 5. kiadás): The Mask of Sanity. St. Louis, MO: Mosby; William McCord
és Joan McCord (1964): The Psychopath: An Essay on (he Criminal Mind.
Princeton, New York: Van Nostrand; Theodore Milion (1981): Disorders of Per-
sonality. New York: Wiley.
5 Ahol nincs másként jelezve, a hivatkozások Cleckley könyvének legutóbbi kiadá-
sára vonatkoznak: Hervey Cleckley (1976, 5. kiadás): The Mask of Sanity. St.
Louis, MO: Mosby. A könyv már nem kapható Mosbynál, de kapható Emily S.
Cleckley kiadójában: 3024 Fox Spring Road, Augusta, GA 30903.
6 A Pszichopátia Szűrőlista első vázlatai a kutatók számára 1980-ban és 1985-ben
lettek hozzáférhetők. A legújabb változat 199l-ben jelent meg (Id. a 3. fejezet 1.
jegyzetét).
 3. fejezet

A pszichopata személyiségprofilja:
érzelmek és kapcsolatok
Hogy törődök-e másokkal? Húzós kérdés. De, aha, azt hi-
szem nagyon is... csak nem engedem, hogy az érzelmeim
akadályozzanak... Vagyishogy ugyanolyan melegszívű va-
gyok és gondoskodó, mint bárki más, de azért azt el kell is-
merni, hogy mindenki megpróbál kiszúrni az emberrel...
Az embernek magával kel! törődnie, félre kell tennie az ér-
zéseit. Mondjuk, szükségem van valakire, vagy valaki szóra-
kozik velem... mi van, ha át akar verni... az ilyesmit el kell
intézni... az ember megteszi, amit meg kell tennie... Hogy
rossz érzés-e, ha valakinek fájdalmat okozok? Ja, néha. De
a legtöbbször olyan, mint... őő... [nevet]... maga mit ér-
zett, mikor utoljára széttaposott egy bogarat?

Emberrablás, nemi erőszak és zsarolás miatt

börtönbüntetését töltő pszichopata

A Pszichopátia Szűrőlista segítségével anélkül tudunk a pszicho-

patákról beszélni, hogy szinte alig kockáztatjuk, hogy egyszerű
társadalmi devianciát vagy bűnelkövetői magatartást írnánk le,
vagy akár tévesen minősítenénk olyan embereket, akiknek egyet-
len közös ismérve, hogy törvénysértést követtek el. Ugyanakkor
részletes képet kapunk általa a köztünk élő pszichopaták rendel-
lenes személyiségéről. Ebben és a következő fejezetben ezt a ké-
pet veszem górcső alá, egyenként bemutatva a legszembetűnőbb
vonásokat. Ez a fejezet e komplex személyiségzavar érzelmi és in-
terperszonális jellemzőit vizsgálja, a 4. fejezet pedig a pszichopa-
ta instabil, jellemzően antiszociális életvitelét taglalja.

52
 A pszichopátia legfontosabb tünetei

Érzelmi/interperszonális Társadalmi deviancia

• hamisság és felszínesség
• én-centrikusság és nagyzolás
• a megbánás és a bűntudat
hiánya
• megtévesztés és manipuláció
• sekélyes érzelmek
• impulzivitás
• a magatartáskontroll hiánya
• az izgalom iránti szükséglet
• felelőtlenség
• korai magatartási problémák
• felnőttkori antiszociális ma-
gatartás

Figyelmeztető megjegyzés

A Pszichopátia Szűrőlista komplex klinikai eszköz, amely szak-

emberek számára készült.1 Az alábbiakban a pszichopaták legfon-
tosabb vonásainak és magatartásformáinak általános összefogla-
lása következik. Ne diagnosztizálja saját magát vagy másokat
e tünetek alapján! A diagnózishoz speciális képzésre és a hiva-
talos értékelő kézikönyvre van szükség. Ha egy ismerőséről azt
gyanítja, hogy az ebben és a következő fejezetben leírt személyi-
ségprofil ráillik, és fontosnak érzi, hogy szakértői véleményt kap-
jon, forduljon szakképzett törvényszéki pszichológushoz vagy
pszichiáterhez.
Ezenkívül ne feledje, hogy az e helyütt ismertetett tünetek né-
melyike olyan embereknél is előfordulhat, akik nem pszichopa-
ták. Sok ember impulzív, vagy felszínes, vagy hideg és érzéketlen,
vagy akár antiszociális, de ez nem jelenti azt, hogy pszichopata.
A pszichopátia szindróma - azaz egymással összefüggő tünetek
együttese.

53
 Hamisság és felszínesség

A pszichopaták gyakran szellemesen és világosan fejezik ki magu-

kat. Humoros és szórakoztató beszélgetőpartnerek, sziporkáznak
csattanós válaszaikkal, és hihetetlen, de meggyőző sztorikat mon-
danak, amelyek kedvező fényt vetnek rájuk. Hatásosan tudnak jó
képet festeni magukról, gyakran rokonszenvesek és megnyerők.
Egyeseknek azonban feltűnik túlzott olajozottságuk és könnyed-
ségük, számukra túlságosan is nyilvánvaló az őszintétlenségük és
a felszínességük. Az éles szemű megfigyelőnek gyakran az a be-
nyomása, hogy a pszichopata szerepet játszik.
Az egyik osztályozó klinikusom, egy pszichológusnő, az alábbi
módon írta le az egyik rabbal folytatott interjúját. - Leültem, elő-
vettem az írótáblámat, és az első, amit ez a pasas mondott nekem,
az volt, hogy milyen gyönyörű a szemem. Az interjút teleszőtte bó-
kokkal a külsőmről, a hajammal végképp nem tudott betelni. Úgy-
hogy mire a végére értem, úgy éreztem, szokatlanul... nos, csinos
vagyok. Körültekintő vagyok, főleg munka közben, és többnyire
észreveszem, amikor valaki át akar verni. Amikor kijöttem, nem
hittem el, hogy bedőltem egy ilyen szövegnek.
A pszichopaták elkalandozhatnak, és olyan történeteket mesél-
hetnek, amelyek valószínűtlenek annak fényében, amit tudunk
róluk. Jellemző, hogy igyekeznek jártasnak tűnni a szociológiában,
a pszichiátriában, az orvostudományban, a pszichológiában, a köl-
tészetben, az irodalomban, a művészetekben és a jogban. Ennek
a vonásnak az egyik jele, hogy könnyedén továbbsiklanak felette,
ha kiderül az ellenkezője. Az egyik személyi anyag szerint az illető
pszichopata fogvatartott azt állította magáról, hogy szociológiából
és pszichológiából szerzett diplomát, holott valójában még érettsé-
gije sem volt. Ezt a fikciót az egyik olyan hallgatómmal folytatott
interjú során is fenntartotta, aki pszichológia-doktori disszer-
tációján dolgozott. A pszichológusnő megjegyezte, hogy a fogvatar-
tott olyan magabiztosan használta a szakmai zsargont és a fogal-
makat, hogy azok, akik járatlanok a pszichológiában, imponáló-

54
nak tartották volna. A pszichopaták körében gyakorta találkozunk
az efféle „szakértői" motívum variációival.

,,Dick! Ügyes és ravasz, igen, ezt el keli ismerni róla. Úristen, hi-
hetetlen, hogy »lóvá tud tenni egy pasast«. Mint azt az elárusítót
is a Missouri államban levő Kansas Cityben, abban a ruhaüzlet-
ben, amelyet Dick először akart »megvágni«... Dick azt mondta
neki: - Semmi mást nem kell tenned, csak ott állnod mellettem.
Ne nevess, és ne csodálkozz semmin, akármit mondok. Az ilyes-
mihez érzék kell. - S Dicknek láthatólag kitűnő érzéke volt az ef-
féle feladatok megoldásához. Berontott a boltba, nagy hangon
bemutatta Perryt az elárusítónak: - »Ez itt a barátom, most akar
nősülni, aztán így folytatta: - Én vagyok a tanúja, és segítek ösz-
szevásárolni neki a szükséges ruhaféléket. ..«Az elárusító »be-
kapta a horgot«., és Perry, aki levetette cowboynadrágját, már
próbált is egy sötét öltönyt, amely az elárusító szerint »ideális öl-
tözék egy ilyen meghitt ünnepséghez«... Az öltöny után kiválasz-
tottak egy ízléstelenül tarka zakót és egy sportnadrágot, amely
Dick szerint pontosan megfelelő volt az állítólagos floridai mé-
zeshetekre. ... - Na, mit szól hozzá? Egy ilyen csúf kis törpe,
mint ő, olyan nőcivel megy nászútra, aki nemcsak hogy csinos,
de még dohánnyal is tele van. Ugyanakkor az olyan pasasok,
mint maga meg én, akik mégiscsak kinézünk valahogy... - Az
elárusító átadta neki a számlát. Dick a farzsebébe nyúlt, össze-
ráncolta a homlokát, pattintott egyet az ujjával, és azt mondta:
-A szentségit! Otthon felejtettem a pénztárcámat. - Ez társa sze-
mében olyan ócska trükknek látszott, amilyennel [senkit] se le-
het lóvá tenni. Az elárusítónak azonban nyilván más volt a vé-
leménye, mert hozott egy üres csekklapot, s mikor Dick nyolcvan
dollárral nagyobb összegről állította ki, mint amennyi a számla
volt, azonnal kifizette készpénzben a különbséget."
Truman Capote: Hidegvérrel*

* Fordította: Szíjgyártó László.

55
 Echoes in the Darkness* című könyvében2 Joseph
Wambaugh ügyesen ábrázolja a pszichopata tanárt, William Brad-
fieldet, aki mindenkit megtévesztett látszólagos műveltségével.
Azazhogy majdnem mindenkit. Akik értettek azokhoz a tudo-
mányterületekhez, amelyeknek Bradfield saját állítása szerint
szakértője volt, gyorsan észrevették ismereteinek felszínességét.
Egyikük megjegyezte: „minden témában csak az első két monda-
ta volt jó, azon kívül nem tudott semmit".
Természetesen nem mindig könnyű megállapítani, hogy vala-
ki hamis vagy őszinte, főleg amikor alig ismerjük az illetőt. Te-
gyük fel például, hogy egy nő megismerkedik egy vonzó férfival
egy bárban, és borozgatás közben a férfi az alábbiakat mondja:

„Az életem nagy részét elvesztegettem. Az ember nem kaphatja

vissza az elveszett időt. Azelőtt azzal próbáltam bepótolni, hogy
több mindennel foglalkoztam. De a dolgok csak felgyorsultak,
nem javultak. Szeretnék sokkal lassúbb életet élni, és megadni
egy csomó embernek mindent, ami nekem sosem adatolt meg.
Szeretnék örömet vinni az életükbe. Nem izgalmakra gondolok,
hanem valódi tartalomra. Valószínű egy nő lenne az, de nem kell
feltétlenül, hogy no legyen. Talán egy nő gyerekei, vagy valaki egy
szociális otthonban. Azt hiszem... nem, tudom, hogy óriási örö-
met jelentene számomra, sokkal jobb érzéssel gondolnék az éle-
temre."

Vajon őszinte ez az ember? Meggyőzőek voltak a szavai? Egy

45 éves fogvatartottól származnak, akinek szörnyű bűnlajstroma
volt, egy olyan férfitól, aki a Pszichopátia Szűrőlistán a lehetsé-
ges legmagasabb pontszámot kapta, és aki rendszeresen bruta-
Iizálta a feleségét, és elhagyta két gyermekét.

* Visszhangok a sötétben - a ford.

56
 Fatal Vision* című könyvében3 Joe McGinniss leírja kapcso-
latát Jeffrey MacDonalddal, egy pszichopata orvossal, akit saját fe-
lesége és gyermekei meggyilkolásáért ítéltek el:

„Az elítélését követő hat, talán hét vagy nyolc hónapban, a lehető
legszörnyűbb körülmények között találva magam, mint író, és
mindeközben megélve ennek a megnyerő modorú és meggyőző
embernek a könyörgését, hogy higgyek neki, nemcsak azzal vias-
kodtam, valóban bűnös-e, hanem egy másik, bizonyos fokig még
ennél is felkavaróbb kérdéssel: ha ezt elkövethette, hogyan le-
hetséges, hogy kedvelem?" [668. oldal]

Jeffrey MacDonald több dolog miatt is beperelte McGinnisst,

többek között „érzelmi gyötrődés szándékos okozásáért". Joseph
Wambaugh író a tárgyaláson tanúvallomást tett, és az alábbiakat
mondta MacDonaldról, aki szerinte pszichopata volt:

„Rendkívül olajozottnak találtam őt... Nem hinném, hogy is-

mertem bárkit is azelőtt, aki ennyire olajozottan beszélt, az pe-
dig, ahogy előadta történetét, döbbenetes volt. Gyalázatos rémtet-
tekről számolt be, de a gyilkosságokat érzékletes részletesség-
gel... szenvtelenül, olajozottan és könnyedén írta le. Több tucat
olyan emberrel készítettem már interjút, akik szörnyű bűncse-
lekményeket éltek át, némelyikükkel közvetlenül az események
után, másokkal évekkel később beszéltem, köztük meggyilkolt
gyerekek szüleivel, de még sosem találkoztam senkivel, aki egy
ilyen eseményt ennyire érzéketlenül írt le, mint dr. MacDonald."
[678. oldal]

* Végzetes látomás - a ford.

57
 Én-centrikusság és nagyzolás

„Én, Én, Én... A világ egyre csak körülötte forgott, miközben ő

ragyogott - nem mint a legfényesebb csillag, hanem mint az
egyetlen." Ann Rule írja ezt Diane Downsról, akit 1984-ben ítél-
tek el, amiért lelőtte három kiskorú gyerekét, akik közül egyet
megölt, kettőt pedig megnyomorított."
A pszichopaták énképére jellemző a nárcizmus, az eltúlzott
önértékelés és fontosságtudat, a döbbenetes én-centrikusság és
önigazolás, miközben magukat az univerzum középpontjának te-
kintik, felsőbbrendű lényeknek, akiknek joguk van öntörvényűen
élni.
- Nem arról van szó, hogy nem tartom be a törvényeket -
magyarázta egyik alanyunk. - A saját törvényeimet betartom.
A saját szabályaimat sosem szegem meg. - Majd e szabályokról
elmondta, hogy lényegük „az elsőszámú emberrel való törődés".
Amikor megkérdeztünk egy másik pszichopatát, aki egy sor
bűncselekmény, többek között rablás, nemi erőszak és csalás
miatt ült börtönben, hogy van-e bármilyen hibája, azt felelte:
- Nekem nincs semmilyen hibám, kivéve, hogy túlságosan törő-
döm másokkal. Szerinte egy 10 pontos skálán értékelve önmagát,
ő „minden tekintetben 10-es. 12-est is mondhatnék, de akkor
már felvágnék. Ha jobb iskolákba jártam volna, zseniális lennék."
Egyes pszichopaták nagyzolása és fontoskodása a bíróságon
gyakran drámai módon jut kifejezésre. Például nem ritka, hogy
bírálják vagy kirúgják ügyvédjüket, és átveszik saját védelmüket,
ami általában katasztrofális eredménnyel jár.
- A társam egy évet kapott. Én meg kettőt egy seggfej ügyvéd
miatt - mondta az egyik alanyunk. Később maga intézte a felleb-
bezését, minekutána három évre szigorították a büntetését.
A pszichopaták gyakran arrogáns és szégyentelen módon kér-
kednek - elbizakodottak, dogmatikusak, zsarnokoskodók és ön-
elégültek. Szeretik a hatalmat és a mások feletti uralmat, s úgy
látszik, képtelenek elhinni, hogy más embereknek az övéktől el-

58
térő véleményük van. Egyesek számára karizmatikusnak vagy
„felvillanyozónak" tűnhetnek.
A pszichopatákat ritkán zavarják jogi, pénzügyi és magánéleti
problémáik. Ezeket inkább átmeneti kellemetlenségeknek, a bal-
szerencse vagy a tisztességtelen és inkompetens rendszer követ-
kezményeinek tekintik.
Bár gyakran állítják magukról, hogy konkrét céljaik vannak, a
pszichopaták szinte egyáltalán nincsenek tisztában, hogy miféle
tulajdonságokat követel ez meg, fogalmuk sincs, hogyan érjék el
a céljaikat, és jóformán - vagy egyáltalán - semmi esély nincs rá,
hogy azokat valaha is valóra váltsák, tekintettel előéletükre és ar-
ra a tényre, hogy nem érdekli őket a tanulás. A kedvezményes
szabadulásra váró pszichopata rab homályos terveket szövögethet
arról, hogy ingatlanmágnás vagy a szegények ügyvédje lesz. Az
egyik, nem kimondottan tanult fogvatartottnak sikerült szerzői
joggal levédetnie majdani önéletrajzának címét, és már azt szá-
molgatta, mekkora vagyont hoz neki a sikerkönyv.
A pszichopaták úgy érzik, képességeik alapján bármi lehet
belőlük, amit csak akarnak. Ha a körülmények - a lehetőség,
a szerencse, a készséges áldozatok jóvoltából - megfelelőek,
nagyzolásuk látványos sikerrel járhat. A vállalkozó szellemű
pszichopata „nagyban gondolkodik", de általában mások pén-
zével.
A kamaszkora kezdete óta elkövetett számos bűncselekmény
mellett többek között betörésért elítélt jack a Pszichopátia Szű-
rőlistán a lehetséges legmagasabb pontszámot kapta. Jellemző
módon, az interjút a videokamera iránti túlzott érdeklődéssel
kezdte. - Mikor nézzük meg a felvételt? Látni akarom, hogy né-
zek ki, hogy szerepeltem. - Ezután belevágott büntetett előélete
hosszas és részletes - négy órán át tartó - ecsetelésébe, miköz-
ben állandóan emlékeztette saját magát, hogy - jó, jó, mindezzel
felhagytam már. - A kibontakozó történet nem szólt másról, mint
kisebb lopások és csalások sorozatáról: - Minél több emberrel ta-
lálkozol, annál többet tudsz leakasztani róluk, és igazából nem is

59
áldozatok. A fenébe is, a biztosítótól mindig többet kapnak vissza,
mint amennyit elveszítettek.
A kis értékű lopások mellett - amelyek végül betörésbe és
fegyveres rablásba torkolltak - Jack története rendszeres vereke-
désekről szólt. - Aha, a buzikat 14 éves korom óta verem, de
amúgy semmi rosszat nem teszek, például a nőket és a gyereke-
ket nem bántom. Igazából imádom a nőket. Szerintem mindnek
otthon a helye. Azt szeretném, ha a világon egyszerűen minden
férfi meghalna, és én maradnék az egyetlen férfi. Ha most kike-
rülök, akarok egy fiút - fejtegette az interjú készítőnek. - Ötéves
korában az asszonyt félreállítom, hogy úgy neveljem a srácot,
ahogy nekem tetszik.
A kérdésre, hogy miként kezdődött bűnöző pályafutása, azt fe-
lelte:
- Az anyám volt az oka, a világ legcsodálatosabb embere. Erős
volt, keményen dolgozott, hogy eltartsa a négy kölykét. Csodálatos
egy ember. Ötödikes voltam, amikor először elloptam az éksze-
reit. Tudja, igazából nem is ismertem azt a ribancot - külön uta-
kon jártunk.
Jack látszólag igyekezett igazolni bűnöző életmódját:
- Néha lopnom kellett, hogy elmehessek a városból, igen, de
nem vagyok egy kibaszott bűnöző.
Azonban az interjú során később így emlékezett vissza:
- Tizenhat betöréses lopást követtem el tíz nap alatt. Jó volt,
nagyon jó érzés. Úgy éreztem magam, mint egy drogos, aki meg-
kapja az adagját.
- Szokott hazudni? - kérdezte az interjúkészítő.
- Viccel? Úgy hazudok, ahogy levegőt veszek, nálam a kettő
ugyanaz.
A Pszichopátia Szűrőlista felvételében jártas pszichológusnő
szerint, aki Jacket meginterjúvolta, ez volt nemcsak a leghosz-
szabb, hanem a legszórakoztatóbb interjú is, amelyet valaha ké-
szített. Elmondása szerint Jack volt az egyik legteátrálisabb fogva-
tartott, akivel találkozott. Jóllehet semmi együttérzés nem volt

60
benne áldozatai iránt, a bűntetteit nyilvánvalóan imádta, és úgy
tűnt, felelőtlen bravúrjaival igyekszik imponálni a vele interjút
készítő személynek. Jacknek be nem állt a szája, amihez a pszi-
chopatákra az a tipikusan jellemző képessége társult, hogy mon-
datról mondatra ellentmondott önmagának. Hosszú büntetett
előélete nemcsak azt tükrözte, hogy sokoldalú a bűnözésben, ha-
nem azt is, hogy képtelen levonni a tanulságot a korábbi tapasz-
talatokból.
Ugyanilyen bámulatos volt Jack esetében a reális tervezés
szembeszökő hiánya. Bár a sok éve fogyasztott börtönkoszt, kint
meg az olcsó gyorséttermi ételek miatt gyenge volt a kondíciója és
elhízott, az interjú során egy fiatal sportoló magabiztosságával
hangoztatta, hogy szabadulását követően azt tervezi, profi úszó
lesz. Jó útra tér, a győzelmekért kapott pénzből fog élni, és - mi-
után korán visszavonult - utazgatni.
Az interjú készítésekor Jack 38 éves volt. Hogy azelőtt úszó
volt-e valaha is, nem ismeretes.

A megbánás és a bűntudat hiánya

A pszichopaták döbbenetes módon nem törődnek azzal, hogy tet-

teik másokra pusztító hatással vannak. Gyakran leplezetlenül és
nyugodt lélekkel kijelentik, hogy nincs bennük bűntudat, nem
sajnálják az okozott fájdalmat és pusztítást, és semmi okuk rá,
hogy törődjenek vele.
A kérdésre, hogy érez-e megbánást, amiért leszúrta egy rablás
áldozatát, aki a sérülések miatt azután három hónapot kórház-
ban töltött, az egyik alanyunk azt válaszolta: - Kapjon már a fejé-
hez! Ő néhány hónapot kórházban tölt, én meg itt rohadok. Egy
kicsit megszurkáltam, de ha meg akartam volna ölni, elvágtam
volna a torkát. Én egy ilyen pasas vagyok. Nekem köszönheti,
hogy lazíthat egy kicsit. - Arra a kérdésre, hogy megbánta-e bár-
melyik bűncselekményét, azt felelte: - Nem bánok semmit. Ami

61
megtörtént, az megtörtént. Annak idején nyilván megvolt rá az
okom, amiért megtettem, ezért történt meg.
A sorozatgyilkos Ted Bundy a kivégzése előtt több interjúban
beszélt a bűntudatról Stephen Michauddal és Hugh Aynesworth-
szel.5 „[Amit] a múltban tettem - mondta - a rossz meg a jó tet-
tekkel járó emóciók, tudják, nem izgat. Próbálják megérinteni a
múltat! Próbáljanak foglalkozni a múlttal. Nem valóságos. Pusz-
tán álom!" [284. oldal] Bundy „álma" nem kevesebb, mint száz
nő meggyilkolásáról szólt; nemcsak a saját múltjának fordított
hátat, hanem minden áldozatának kioltotta a jövőjét is. „- Bűn-
tudat? - jegyezte meg a börtönben. - Ezzel a mechanizmussal
uraljuk az embereket. Illúzió. Egyfajta társadalmi kontrollmecha-
nizmus, és roppant egészségtelen. Szörnyű dolgokat művel az
ember testével. Sokkal jobb módja is van a magatartásunk kont-
rolljának, mint a bűntudatnak ez a felettébb szokatlan használa-
ta." [288. oldal]
Másrészt a pszichopaták időnként szóban megbánást mutat-
nak, de aztán kijelentéseikkel és tetteikkel ellentmondanak ön-
maguknak- A börtönben lévő bűnözők gyorsan megtanulják, hogy
a megbánás fontos szó. A kérdésre, hogy érez-e megbánást az ál-
tala elkövetett gyilkosság miatt, egy fiatalkorú fogvatartott azt
mondta: - Aha, hogyne, érzek megbánást. - Amikor tovább fag-
gattuk, azt mondta: - Nincs bennem rossz érzés miatta.
- A pasas csak magát okolhatja - mondta egy másik fogvatar-
tott a férfiról, akit egy italszámla kifizetése miatt gyilkolt meg. -
Mindenki láthatta aznap este, hogy rohadt hangulatban vagyok.
Mit szívóskodott velem? - Majd így folytatta: - Különben sem
szenvedett. Ha a szúrás eret talál, sima ügy.
A pszichopatákban a megbánás és a bűntudat hiánya azzal a
figyelemre méltó képességgel párosul, ahogy magatartásukat ra-
cionalizálják, és lerázzák magukról a felelősséget azokért a cse-
lekedetekért, amelyek megütközést és csalódást keltenek a csa-
ládjukban, barátaikban, munkatársaikban és másokban, akik
betartották a szabályokat. Általában kész kifogásaik vannak ma-

62
gatartásukra, sőt egyes esetekben még azt is letagadják, hogy a
dolog egyáltalán megtörtént.

Jack Abbot akkor került a hírek élére, amikor Norman Mailer,

az író segítségével börtönbüntetése közben megjelentette In the
Belly of the Beast: Letters from Prison* című könyvét. Abbot
nemcsak híméire tett szert a közismert íróval és politikai sze-
mélyiséggel való kapcsolatából de a szabadságát is visszanyer-
te. Nem sokkal azután, hogy kedvezménnyel szabadult, egy
New York-i étteremben Abbot vitába keveredett egy pincérrel,
aki előzetesen arra kérte, távozzon. Abbot erre nem volt hajlan-
dó, és a két férfi az étterem háta mögött kötött ki, ahol Abbot
egy késsel halálosan megsebezte a fegyvertelen pincért, Richard
Adant.
Az egyik tévétársaság A Current Affair című magazinműso-
rának adott interjújában Abbottól megkérdezték, megbánta-e
tettét. „Szerintem nem ez a helyes kifejezés... A megbánás azt
sugallja, hogy az ember valami rosszat tett... Ha én szúrtam le
őt, akkor az véletlen volt."
Abbottot bűnösnek találták, és visszakerült a börtönbe. Né-
hány évvel később Adan felesége polgári peres eljárást indított
ellene hozzátartozó halála miatt okozott kár megtérítéséért.
Abbot sajátmagát képviselte az ügyben. Az áldozat felesége,
Ricci Adan, így írta le, ahogy Adan a tanúk padján kezelte Őt:
,,Folyton azt mondta, sajnálja, de aztán minden alkalommal
váratlanul megsértett."
„Abban a teremben mindenki tudta, hogy a vád kohol-
mány volt", nyilatkozta Abbot egy tévé-riporternek. Ami az ál-
dozat halálával kapcsolatos tudatos érzéseinek, mélységét ille-
ti, az alábbi megjegyzésekből levonhatjuk következtetéseinket:
,,Nem volt fájdalom, tiszta szúrás volt."

* A szörnyeteg gyomrában: levelek a börtönből - a ford.

63
 A New York Times News Service (1990. június 16.)
beszámo-
lója szerint Abbot azt mondta Ricci Adannak, hogy a férje élete
egy centet sem ért. Mindazonáltal a bíróság hétmillió dollár
összegű kártérítést ítélt meg az asszonynak.

Emlékezetkiesés, amnézia, rövidzárlat, többszörös személyi-

ség- vagy tudathasadás és átmeneti elmezavar az, ami a pszicho-
paták kihallgatása során állandóan előfordul. Például egy nagy
nyilvánosságot kapott filmbejátszás Kenneth Bianchit, a hírhedt
Los Angeles-i „Hegyi Fojtogatok" egyikét mutatja, amint siralmas
és átlátszó módon többszörös tudathasadást színlel.6
Bár a pszichopata néha beismeri tettét, jelentősen leki-
csinyíti, sőt letagadja a másokat ért következményeket. Egy, a
Pszichopátia Szűrőlistán igen magas pontszámot kapott fogva-
tartott szerint bűntettei valójában pozitív hatással voltak az áldo-
zatokra.
- Másnap az újságban olvasok valamelyik húzásomról, vala-
mi rablásról vagy nemi erőszakról. Interjút csinállak az áldoza-
tokkal. A nevük megjelent az újságban. A nők például szépeket
mondtak rólam: hogy milyen udvarias meg figyelmes voltam, mi-
lyen aprólékos. Érti, nem bántottam őket. Néhányan meg is kö-
szönték.
Egy másik alany, akit huszadszor ítéltek el betöréses lopá-
sért, azt mondta: - Hogyne, megléptem a cuccal. De ácsi! Ezek
az emberek a seggükig be vannak biztosítva, és senki nem sérült
meg, senki nem szenvedett. Mi akkora ügy? Valójában én teszek
nekik szívességet, mert felvehetik a kártérítést. Nagyobb kárt
vallanak be, mint amennyit az a szemét ért, érti. Mindig így csi-
nálják.
Ironikus csavarként a pszichopaták gyakran saját magukat
tekintik a valódi áldozatnak.
- Hülyét és bűnbakot csináltak belőlem... visszanézve egyre
inkább áldozatnak, semmint elkövetőnek látom magam. - Így
nyilatkozott John Wayne Gacy, egy pszichopata sorozatgyilkos, aki
64
33 fiatalembert és fiút kínzott és gyilkolt meg, majd elásta őket a
háza pincéjében.7
A gyilkosságokról beszélgetve Gacy a 34. áldozatként állítot-
ta be magát: - Én voltam az áldozat, kiforgattak a gyerekkorom-
ból. - Magában azon morfondírozott, vajon van-e valaki valahol,
aki megértené, mennyire fájdalmas volt John Wayne Gacynek
lenni.
Peter Maas könyvében Kenneth Taylort idézi, a fogorvost, aki
nászútjukon súlyosan bántalmazta feleségét, megcsalta, majd ké-
sőbb agyonverte: „Olyan mélyen szerettem őt. Annyira hiányzik.
Tragédia, ami történt. Elveszítettem azt, aki a legjobban szeretett,
és aki a legjobb barátom volt... Miért nem érti meg senki, hogy
min megyek azóta keresztül?" 8

Az empátia hiánya

A pszichopatáknál megnyilvánuló számos tulajdonság - főként az

én-centrikusság, a megbánás hiánya, a sekélyes érzelmek és a ha-
zudozás - szorosan együtt jár az empátia hiányával (azaz a másik
személlyel történő mentális és érzelmi azonosulásra való képte-
lenséggel). Képtelenek mások „bőrébe bújni" vagy a helyébe kép-
zelni magukat, kivéve tisztán intellektuális értelemben. A pszicho-
patákat nem foglalkoztatják más emberek érzelmei.
Bizonyos tekintetben olyanok, mint a sci-fikben ábrázolt érze-
lem nélküli androidok, akik elképzelni sem tudják, mit élnek át
a valódi emberek. Egy, a Pszichopátia Szűrőlistán magas pont-
számot kapott nemi erőszaktevő megjegyezte, hogy nehezen tud
együtt érezni áldozataival, akik „meg vannak rémülve, ugye? De
tudja, ezt igazából nem értem. Én is féltem már, és nem volt kel-
lemetlen."
A pszichopaták az embereket alig tekintik többnek, mint a
vágyaik kiéléséhez szükséges használati tárgyaknak. A gyengék és
a kiszolgáltatottak - akiket gúnyolnak, semmint szánnak - a

65
kedvenc célpontjaik. „A pszichopata univerzumban nem létez-
nek pusztán gyengék - írja Robert Rieber pszichológus. - Aki
gyenge, az egyben balek is, vagyis olyan valaki, akit ki kell zsák-
mányolni."9
- Ó, ez szörnyű, roppant sajnálatos - fakadt ki egy fiatalkorú
fogvatartott, amikor megtudta, hogy az egyik fiú, akit egy bandák
közötti összecsapásban leszúrt, meghalt. - Ne próbáljanak meg-
puhítani ezzel a baromsággal! A kis szemét azt kapta, amit megér-
demelt, és egy cseppet sem tudok törődni vele. Mint látják - bö-
kött a kihallgatást végző tisztek felé megvannak a saját prob-
lémáim.
A fizikai és a lelki túlélés érdekében egyes normális emberek-
ben bizonyos fokú érzéketlenség alakul ki adott embercsoportok
érzéseivel és szenvedésével szemben. Például egy orvos, aki túl-
ságosan együttérez a betegeivel, érzelmileg hamarosan túlter-
helődne, aminek orvosi teendői látnák a kárát. Az ő esetében az
érzéketlenség körülírható, egy adott célcsoportra korlátozódik.
Hasonlóképpen a katonákat, a bandatagokat és a terroristákat ki-
képezhetik - mégpedig nagyon sikeresen, amint azt a történelem
újra és újra bizonyítja - arra, hogy az ellenséget ne emberi lény-
nek tekintsék, hanem élettelen tárgynak.
Ezzel szemben a pszichopaták általános empátiahiányt
mutatnak. Közömbösek mind a családtagjaik, mind az idegenek
jogai és szenvedése iránt. Ha élet- vagy házastársukkal, vagy gye-
rekeikkel tartják is a kapcsolatot, csak azért teszik, mert család-
tagjaikat, a hi-fi berendezéshez vagy a kocsihoz hasonlóan, a tu-
lajdonuknak tekintik. Valóban nehéz nem következtetni arra,
hogy egyes pszichopatákat jobban érdekli a kocsijuk belső műkö-
dése, mint „szeretteik" belső világa. Az egyik alanyunk hagyta,
hogy a partnere szexuálisan molesztálja ötéves kislányát, mert
„teljesen lestrapált. Aznap este nem kellett már a szex." A nő nem
értette, a hatóságok miért emelték ki a gyerekét. „Ő az enyém.
A jóléte az én dolgom." Azonban nem tiltakozott túlságosan -

66
semmiképpen sem annyira, mint amikor a kocsiját elszállították,
mert a gyámügyi tárgyalás alatt nem fizetett a parkolásért.
Mivel nem tudják felfogni mások érzéseit, egyes pszichopaták
olyan magatartásformákra képesek, amelyek nemcsak ször-
nyűek, hanem érthetetlenek is. Például körülbelül annyi törődés-
sel kínozzák és csonkítják meg áldozataikat, mint amennyit a Há-
laadás-napi pulyka felszeletelésekor érzünk.
Azonban, a filmektől és a könyvektől eltekintve, nagyon kevés
pszichopata követ el ilyen bűncselekményeket. Irgalmatlanságuk
jellemzően kevésbé drámaian, ám annál pusztítóbban nyilvánul
meg: paraziták módjára szívják el mások vagyonát, megtakarított
pénzét és méltóságát, agresszíven megteszik, amihez kedvük tá-
mad, szégyentelenül elhanyagolják családjuk testi és lelki jól-
létét, rendszeresen létesítenek alkalmi, személytelen, alantas sze-
xuális kapcsolatokat, és így tovább.

Connie 15 éves, a gyermekkor és a nőiség határán lebeg, egyik

srácról a másikra szökken, néha akár ugyanazon a napon.
Még szűz, de úgy ráhangolódott rohamosan erősödő szexuali-
tására, mint akinek valami dallam motoszkál a fejében. Egy
forró, tikkasztó napon, amikor a családja magára hagyja, egy
idegen állít be a házukhoz - egy idegen, aki azt mondja, egy
ideje figyeli őt...
,,-A választottad vagyok [mondja a fiú]. Te még nem tudod,
mi az, de majd megtudod... Mindent tudok rólad... Elmondom
neked, milyen lesz: mindig nagyon gyengéd vagyok előszörre, az
első alkalommal. Oly szorosan ölellek majd, hogy eszedbe sem
jut a menekülés, vagy hogy megjátszd magad, mert érezni fogod,
hogy hiába. És én majd bejutok oda, ahol a titkok titka van, te
engedsz nekem, és szeretni fogsz...
- Hívom a rendőrséget! - A fiú csak úgy foghegyről elká-
romkodta magát, nem Connie fülének szánta. De még ez a
szentségelés is erőltetettnek hangzott. Aztán újra mosolyogni
kezdett. Connie figyelte, ahogy kiül arcára a mosoly, félszegen,

67
mintha álarc mögül mosolyogna. Az egész arca álarc, gondol-
ta Connie bőszen, a bőre cserzett egészen a nyakáig.
- Elmondom, mi lesz, szivi: szépen kijössz, és elmegyünk
kocsikázni. De ha nem jössz ki, akkor itt várunk, míg a csalá-
dod haza nem jön, és akkor megnézhetik magukat... Én kis
kékszemű lánykám - sóhajtott fel dallamosan, aminek semmi
köze nem volt Connie barna szeméhez..."
Joyce Carol Oates: Hová mész, honnan jössz?*

Megtévesztés és manipuláció

Hazudozás, megtévesztés, manipuláció - a pszichopaták termé-

szetes adottságai.
Fantáziájuk latba vetésével és a középpontban önmagukkal, a
pszichopaták bámulatra méltóan rezzenéstelennek tűnnek, ha
esetleg - sőt akár biztosan - lelepleződnek. Szinte soha nem rö-
könyödnek meg és esnek zavarba, amikor hazugságon érik vagy
az igazsággal szembesítik őket - egyszerűen témát váltanak, vagy
megpróbálják a tényeket a hazugsághoz igazítani. Ennek eredmé-
nye egy sor egymásnak ellentmondó állítás, valamint egy teljesen
összezavarodott hallgató. Úgy tűnik, a hazudozást zömében nem
motiválja más, mint az, amit Paul Ekman pszichológus az „átve-
rés örömének" nevez.10

Nagyon is érző ember vagyok. Egyszerűen nem lehet nem

beleszeretni ezekbe a gyerekekbe - mondta Genene Jones, akit
két csecsemő meggyilkolásáért és több mint egy tucat másik
megölésének gyanújával ítéltek el. A San Antoniói ápolónő
életveszélyes gyógyszereket adott be az intenzív osztályon ke-
zelt újszülötteknek, hogy a »halál torkából« visszahozva őket a
hős szerepében tetszeleghessen. »Igéző jelenléte«, rendíthelet-

* Fordította: Dézsányi Katalin.

68
len magabiztossága és meggyőző fellépése révén - amihez,
sokkoló módon, az orvosok titkolózása társult - annak ellené-
re folytathatta ténykedését, hogy a csecsemők halálában ját-
szott szerepét széles körben gyanították. Peter Elkind íróval
folytatott beszélgetésében Jones arra panaszkodott, hogy bűn-
bakot csináltak belőle, mert nyers volt a modora. - A szám mi-
att keveredtem bele - mondta vigyorogva. - És a szám miatt
fogok kikeveredni belőle. - Mint minden pszichopata, ő is fi-
gyelemre méltó ügyességgel manipulálta az igazságot hogy el-
érje a célját. Mire a beszélgetés végére értünk, írja Elkind,
Genene olyan élettörténetről számolt be, amely merőben eltért
attól, amit több tucat olyan embertől hallottam, aki ismerte őt.
Szöges ellentétben állt a realitással nemcsak a bűnössége
alapján... hanem ezernyi részletében is, bármilyen apró és je-
lentéktelen volt is, kivéve, ahogy azt Genene az énképében be-
állította. Genene nemcsak mások visszaemlékezéseinek és a
kötetekre rúgó írásos bizonyítékoknak mondott ellent, hanem
azoknak a tényeknek is, amelyeket ő maga mondott el nekem
négy évvel korábban... Számára nem számított az igazság és
a fikció, a jó és a gonosz, a helyes és a helytelen közötti határ-
vonal. "
Peter Elkind, The Death Shift*

A pszichopaták büszkék arra, hogy tudnak hazudni. Arra a

kérdésre, hogy könnyen hazudik-e, egy nő, akinek a Pszichopá-
tia Szűrőlistán igen magas volt a pontszáma, elnevette magát, és
azt válaszolta:
- Én vagyok a legjobb. Nagyon jó vagyok benne, azt hiszem,
azért, mert néha elismerem, ami rossz bennem. Az emberek meg
azt gondolják, ha ezt beismeri, akkor nyilván másban is igazat
mond. - Hozzátette, hogy néha igazságfalatkákkal „eteti be őket".

* Kb. Ügyeletes: a Halál - a ford.

69
- Ha azt gondolják, valami igaz abból, amit mondok, akkor több-
nyire azt hiszik, az egész igaz.
Sok megfigyelőnek az a benyomása, hogy a pszichopaták né-
ha nincsenek tudatában annak, hogy hazudnak. Mintha a szava-
ik önálló életre kelnének, nem gátolva őket, hogy tudják: a meg-
figyelő tisztában van a tényekkel. Valóban rendkívüli, mennyire
közömbös a pszichopaták számára, ha kiderül, hogy hazudozók.
A hallgató ilyenkor arra kényszerül, hogy kétségbe vonja a beszé-
lő épelméjűségét. Azonban a gyakoribb eset az, hogy a hallgatót
becsapják.
A mentálhigiénés praxisban dolgozók és az igazságügyi szak-
értők részére tartott képzéseinken a résztvevők gyakran meglepe-
tésüknek adnak hangot, amikor megtudják, hogy az egyik videó-
ra vett interjúban szereplő alanyunknak mekkora bűnlajstroma
van. A szóban forgó alany egy jó megjelenésű, gyors beszédű 24
éves férfi, akinek millió terve van, ha kiszabadul, és látszólag ki-
meríthetetlen készlete a kiaknázatlan adottságokból. Gyorsan
egymás után meggyőzően végigsorolta, mi mindent csinált már:

• 8 évesen elhagyta az otthonát

• 11 évesen kezdett repülni, 15 évesen megszerezte a pilóta-
engedélyt
• utasszállító pilóta volt, jártasságot szerzett a teljes műsze-
rezettségű két hajtóműves gépek vezetésében
• négy kontinensen kilenc különböző országban élt
• egy társasház közös képviselője volt
• saját építőipari kivitelező cége volt
• egy évig igazgatott egy farmot
• hat hónapig erdőtüzeket oltott
• két évet töltött a parti őrségnél
• hajóskapitány volt
• négy hónapig mélytengeri búvár volt.

70
 Jelenleg börtönbüntetését tölti gyilkosság miatt, négy alka-
lommal utasították el feltételes szabadiábra-helyezési kérelmét,
de még mindig rengeteg terve van: ingatlanfejlesztésbe kezd, nya-
raló-apartmanokat értékesít üdülési jogokkal, utasszállító pilóta
jogosítványt szerez, és így tovább. Azt is tervezi, hogy a szüleinél
fog lakni, akiket tizenhét éve nem látott. Az elvégzett pszichológi-
ai tesztekről annyit mondott: - IQ-ból megcsináltam mindet, sé-
tagalopp volt az egész. Szuperintelligensnek minősítettek.
Nyilvánvaló okokból elneveztük őt „motorszájúnak". A filozó-
fiája pedig? - Ha elég sok szart hajigálsz, valamennyi odaragad be-
lőle. - Úgy tűnik, ez beválik, mivel még a tapasztalt megfigyelőket
is meggyőzte őszinteségéről. Például az egyik interjúkészítő jegyze-
teiben többek között az állt, hogy „nagyon imponáló", „őszinte és
egyenes", „jók az interperszonális készségei", „intelligensen és vi-
lágosan fejezi ki magát". Azonban elolvasva a fogvatartott személyi
anyagát, az interjú készítője megtudta, hogy egy szó sem igaz ab-
ból, amit mondott. Felesleges mondani, hogy a Pszichopátia Szű-
rőlistán ez az ember nagyon magas pontszámot kapott.
Olajozott és könnyed hazudozók lévén, nem meglepő, hogy a
pszichopaták sikerrel ejtenek át, szednek rá, tévesztenek meg,
fosztanak ki és manipulálnak másokat, miközben egy szemernyi
lelkiismeret-furdalást sem éreznek. Nemritkán nyíltan szélhá-
mosként, szédelgőként vagy csalóként írják le önmagukat. Kije-
lentéseik gyakran felfedik, hogy meggyőződésük szerint a világ
azokból áll, akik „adnak", és azokból, akik „elvesznek", ragado-
zókból és prédából, aki pedig nem használja ki mások gyengéit,
az bolond. Ráadásul kitűnő érzékkel találják meg ezeket a gyen-
géket, és élnek vissza velük. - Szeretem átverni az embereket.
Most éppen átverem magát - mondta egyik alanyunk, egy 45 éves
férfi, aki első börtönbüntetését töltötte értékpapírcsalás miatt.
Egyes ténykedéseik kidolgozottak és jól átgondoltak, míg mis
esetekben meglehetősen egyszerűek: több nővel van egyszerre vi-
szonyuk, vagy elhitetik rokonaikkal és barátaikkal, hogy pénzre van

71
szükségük, hogy „kimásszanak a lekvárból". Bármiben is mester-
kedjenek, higgadt, magabiztos arcátlansággal hajtják végre.
- Ó, azok a 70-es évek - emlékezett vissza egy társadalmi
aktivista, akivel e könyv céljából készítettem interjút. - Egy átme-
neti otthont vezettem volt elítéltek számára, az időm egy részét ta-
nácsadással, a nekik való álláskereséssel, és az intézmény fenn-
tartásához pénzszerzéssel töltöttem. Az egyik pasas úgy viselke-
dett, mintha a barátom lenne - valóban kedveltem is őt. Olyan
kedves tudott lenni, akár egy kölyökmacska. Aztán egyszer csak
fogta magát, és kirámolt bennünket. Nemcsak egyszer, hanem
kétszer is teljesen kifosztott minket: az írógépektől és a bútorok-
tól kezdve az élelmiszerig és az irodaszerekig mindent elvitt. Az
első alkalom után valahogy sikerült meggyőznie, hogy szégyelli és
sajnálja, amit tett, én pedig, alig tudom elhinni, de tény, hogy be-
dőltem ennek a nagy megbánásnak. Úgy egy hónapra rá megha-
misított egy csekket, és a számlánkat zárolták. Ezúttal eltűnt, és
ez egyben a vállalkozás végét is jelentette. Ott álltam a bankban
egy halom értesítővel, hogy túlléptem a hitelkeretet, és magyaráz-
kodhattam. A mai napig dühít a dolog, mert amúgy nem voltam
könnyen átverhető. Hozzászoktam már a nehézfiúkhoz, és azt
hittem, kiismerem az efféle alakokat. Sose gondoltam volna, hogy
ennyire átvághat valaki, de aztán néhány hét múlva a magam szá-
mára is állást kellett keresnem.
Az a képességük, amellyel barátot és ellenséget egyaránt be-
csapnak, megkönnyíti a pszichopaták számára, hogy csaljanak,
sikkasszanak, másnak adják ki magukat, nem létező értékpapíro-
kat vagy értéktelen ingatlanokat adjanak el, és mindenféle kisebb-
nagyobb szélhámosságot elkövessenek. Az egyik alanyunk elme-
sélte, hogy a kikötőben sétálva észrevette: egy fiatal pár egy nagy
vitorlást nézeget, amelyen „ELADÓ" felirat volt. Odasétált a pár-
hoz, könnyedén bemutatkozott, mint a hajó tulajdonosa - tiszta
süketelés volt az egész, mondta nekünk -, és feltessékelte őket a
fedélzetre, hogy nézzenek körül. Miután egy élvezetes órát eltöl-
töttek a hajón, a pár vételi ajánlatot tett. A feltételek megtárgyalá-

72
sa után megállapodtak, hogy másnap a bankban találkozik a pár-
ral, az üzlet megpecsételéseként pedig foglalóként 1500 dollárt
kért. A barátságos búcsút követően beváltotta a foglaló összegéről
szóló csekket, a pár pedig soha többé nem látta őt.
- A pénz a fán terem - mondta egy másik pszichopata, egy
nő, akinek hosszú lajstroma volt már csalásokból és kisebb lopá-
sokból. - Azt mondják, ez nem igaz, pedig az. Nem akarom ezt
tenni az emberekkel, csak hát annyira könnyű!
A pszichopaták a börtönben gyakran ugyanígy megtanulják, ho-
gyan használják ki a büntetés-végrehajtási rendszert, hogy a segít-
ségével jó képet alakítsanak ki a feltételes szabadlábra bocsátásu-
kat elbíráló bizottság előtt. Iskolai és egyetemi tanulmányokat vé-
geznek, alkohol- és drogrehabilitációs programokban vesznek
részt, vallási és kvázi-vallási csoportokhoz csatlakoznak, és minden
divatos önfejlesztő módszert átvesznek - nem azért, hogy „jó útra
térjenek", hanem a látszat kedvéért. Például nem ritka, hogy egy
különösen ügyes manipulátor „újra megtért" kereszténynek nyil-
vánítja magát, s nemcsak azért, hogy meggyőzze a bíráló bizottsá-
got őszinte elhatározásáról, hogy megjavul, hanem hogy kihasznál-
ja a jó szándékú keresztény közösség támogatását, nem beszélve
annak anyagi forrásairól. Az „erőszakciklus"-elméletek széles kör-
ben elfogadottá válása révén pedig sok pszichopata buzgón tulajdo-
nítja hibáit és problémáit a gyerekkori traumáknak. Annak ellené-
re, hogy állításaik nehezen ellenőrizhetők, sosincs hiány jó szándé-
kú emberekből, akik készek azokat sző szerint venni.

Gondoljunk bele: hogyan vegyünk rá másokat, hogy megte-

gyék, amit akarunk? Most pedig tegyünk hozzá még egy moz-
zanatot: hogyan vegyük rá őket úgy, hogy tudjuk: amit aka-
runk tőlük, az alapvetően ellenkezik személyiségük beállított-
ságával és egyezik mindennel, amit az életük során rosszként,
veszélyesként, lehetetlenként megtanultak - például azt, ha
valaki, különösen egy fiatal, csinos nő, aki távol van az ottho-
nától - beül egy idegen férfi kocsijába.

73
 Ted Bundy, talán a legismertebb sorozatgyilkos, akit az
Egyesült Államok produkált - 1989-ben végezték ki a legutolsó
gyilkosságért, amelyet fiatal nők brutális meggyilkolásának
hosszú sorozata előzött meg - nyilván minden szemszögből
hosszasan és alaposan eltöprengett ezen a kérdésen. Nagy va-
lószínűséggel ragyogóan kiaknázta megfigyelőképességét,
amely kiváló volt, és amelyet pszichológiai tanulmányai még
élesebbé teltek. Nyilván a mélyére hatolt az emberek problé-
máinak és gyengéinek - ezt a tudását és tapasztalatát tovább
csiszolta az idő, amit egy telefonos krízisszolgálatnál tanács-
adóként eltöltött. Nem tudhatjuk biztosan, mi ment végbe Ted
Bundy fejében, amikor áldozatait elkezdte a kocsijába csábít-
gatni, hogy aztán elhajtson velük a gyilkosságok helyszínére.
Ám gyaníthatjuk, hogy a fenti feltételezések igazak annak
alapján, amilyen megoldásokat választott: ugyanannak a té-
mának a variációit, amelyeket a beszámolók szerint addig
próbálgatott, amíg nem mentek tökéletesen.
Ted Bundy mankót vett magának, hogy azt a látszatot kelt-
se, mintha gipszben volna a lába. Ily módon ideiglenesen „le-
rokkanva", együttérző fiatal nőktől kért segítséget, akik talán
átmennének az utca másik oldalára, ha valaki ki akarna kez-
deni velük, de akik nyilván készségesen megálltak, hogy segít-
senek egy törött lábú férfinak. Bundy variálta a témát: hol a
keze volt felkötve, és áldozatát a forgalmas utcán szemelte ki,
hol pedig különböző üdülőhelyeken „sérült" lábával fiatal nő-
ket vett célba, akik segítettek neki, hogy hajóját a kocsijához-
„itt parkolok nem messze" - rögzítse. A trükk a maga szörnyű
módján zseniális ötlet volt. Alkalmanként nem jött be, a meg-
állított nő nem ment vele, de - amint arról Ann Rule beszámol
The Stranger Beside Me* című könyvében - igazából nagyon
gyakran bevált.

* Mellettem egy idegen - a ford.

74
 Rule könyve tanulmány Bundy kifinomult készségéről,
amellyel vonzó külsejét és megnyerő modorát a nők bizalmá-
nak megnyerésére használta. Meghökkentő véletlen, hogy Rule
és Bundy több évig együtt tartottak ügyeletet egy telefonos krí-
zisszolgálatnál, mielőtt Rule-t a rendőrség felkérte, hogy írjon
szakvéleményt egy akkor még ismeretlen sorozatgyilkosról, aki-
nek az áldozatai fiatal nők voltak. Ahogy a holttestek száma
nőtt, úgy erősödött Rule gyanúja. De ehhez végig kellett rágnia
magát emlékein az éjszakai ügyelet során az asztalnál vele
szemben ülő Bundy együttérző és - mint az elbeszéléséből egy-
értelműen kiderül - szexuálisan vonzó jelenlétéről. Azáltal,
hogy Rule rendőrségi szakértő, majd bűnügyi sikerkönyvek író-
ja lett, lehetősége nyílt arra, hogy belülről feltárhassa, Bundy
milyen hatalmat gyakorolt mások felett. Az eredmény? Egy fur-
csa és hátborzongató könyv egy pszichopatáról, aki egy tévéin-
terjú során feltett kérdésre, hogy szerinte halált érdemel-e, azt
felelte: - Jó kérdés. Azt hiszem, a társadalom megérdemli, hogy
megvédjék tőlem és a hozzám hasonlóktól.

Sekélyes érzelmek

- Én vagyok a leghidegvérűbb gazember, akit valaha is ismer-

tek. - 11 Így jellemezte magát Ted Bundy a rendőrségen azután,
hogy végül letartóztatták.
Úgy tűnik, a pszichopaták egyfajta érzelmi sivárságban szen-
vednek, amely gátat szab érzéseik terjedelmének és mélységének.
Míg időnként hidegnek és érzéketlennek tűnnek, hajlamosak
drámai, sekélyes és rövid életű érzelemnyilvánításokra is. A gon-
dos megfigyelőnek az a benyomása, hogy szerepet játszanak, és
hogy a felszín alatt jóformán semmi nem történik.
Néha azt állítják, heves emócióik vannak, ám nem képesek a
különböző érzelmi állapotok finomságainak leírására. Például a
szerelmet a szexuális vággyal, a szomorúságot a frusztrációval, a

75
haragot az ingerlékenységgel azonosítják. - Én hiszek az érzel-
mekben: a gyűlöletben, a haragban, a kéjvágyban és a mohóság-
ban - mondta Richard Ramirez, az „Éjjeli Vadász". 12
Az olyan megnyilatkozások alapján, mint amilyeneket az aláb-
biakban idézett Diane Downs tett, aki lelőtte három kisgyerme-
két, az embereknek mélyen el kell töprengeniük pusztán azok
helytelen mivoltán, és kétségbe kell vonniuk a mögöttük meghú-
zódó érzelmek minőségét. Évekkel az elítélését követően Diane
Downs még mindig kitart amellett, hogy gyerekeire és őrá magá-
ra valójában egy „bozontos hajú idegen" lőtt rá. Arról, hogy ő ma-
ga túlélte a lövéseket (a karján érte sérülés, amiről a bíróság meg-
állapította, hogy saját magának okozta), Downs ezt mondta:

„Mindenki azt mondja: neked aztán szerencséd volt! Hát én nem

érzem magam éppen szerencsésnek. Két hónapig nem tudtam
bekötni a rohadt cipőmet. Nagyon fáj, még mindig fáj, egy vasat
raktak a karomba - másfél évig benne lesz. A sebhely meg örök-
re megmarad. Egész életemben emlékezni fogok arra az éjszaká-
ra, ha akarok, ha nem. Szerintem egyáltalán nem volt szeren-
csém. Szerintem a gyerekeim a szerencsések. Ha engem olyan lö-
vések értek volna, mint őket, mind meghaltunk volna." 13

A normális affektus és az emocionális mélység szemmel lát-

ható hiányából J. H. Johns és H. C. Quay pszichológusok arra a
következtetésre jutottak, hogy a pszichopata „tudja a szöveget, de
nem ismeri a zenét".14 Például a gyűlöletről, az erőszakról és a vi-
selkedését igazoló racionalizálásokról szóló, csapongó könyvében
Jack Abbot tesz egy sokatmondó megjegyzést: „Vannak érzelmek
- egy egész sereg -, amelyeket csak a szavakon és az olvasáson
keresztül, és az éretlen fantáziámban ismerek. Képes vagyok
elképzelni, hogy érzem ezeket az érzelmeket (tehát tudom, hogy
léteznek), de valójában nem érzem őket. 37 évesen épp hogy
csak egy koraérett gyerek vagyok. Az érzelmeim egy kisfiú ér-
zelmei." 15

76
 Számos klinikus megjegyezte, hogy a pszichopaták érzelmei
annyira sekélyesek, hogy alig többek protoemócióknál: az azon-
nali szükségletekre adott primitív reakcióknál. (A témával kap-
csolatos legújabb kutatási eredményeket a későbbi fejezetekben
tárgyalom.) Például az egyik pszichopata alanyunk, egy 28 éves
pénzbehajtó, aki egy uzsorásnak dolgozott, így beszélt a munká-
járól: - Mondjuk, meg kell szorongatnom valakit, aki nem akar
fizetni. Először felhergelem magam. - A kérdésre, hogy ez a ha-
rag különbözik-e attól, amit akkor érez, ha valaki sértegeti, vagy
megpróbálja kihasználni, azt felelte: - Nem, ez ugyanolyan: prog-
ramozott és kiszámított. Akár most is begurulhatnék. Könnyű fel-
kapni a vizet, aztán lehiggadni.
Egy másik pszichopata a kutatásunk során arról beszélt,
hogy valójában nem érti, mit jelent másoknak a „félelem".
- Azonban amikor bankot rabolok - mondta - észreveszem,
hogy a pénztáros reszket, vagy megnémul. Az egyik nő lerókázta
a pénzt, biztosan nagyon kiakadt, de nem tudom, mitől. Ha va-
laki pisztolyt fogna rám, gondolom, félnék, de attól még nem
hánynám el magam.
Válasza arra a kérdésünkre, hogy mit érezne egy ilyen hely-
zetben, nem tartalmazott semmilyen utalást a testi érzetekre.
Ilyesmiket mondott: „odaadnám a pénzt", „azon gondolkodnék,
hogyan tudnék felülkerekedni", „megpróbálnám kimenteni a
seggem onnan". Láthatóan összezavarodott arra a kérdésre, hogy
mit érezne, nem pedig mit gondolna vagy tenne. Arra, hogy érez-
te-e valaha, hogy kalapál a szíve, vagy összeugrik a gyomra, azt vá-
laszolta: - Még szép! Nem vagyok robot. Amikor szexelek vagy ve-
rekszem, nagyon begerjedek.
A laboratóriumi kísérletek során használt orvosi regisztráló
berendezések kimutatták, hogy a pszichopatákból hiányoznak a
félelemhez társuló fiziológiai reakciók.16 Ennek a megállapításnak
a jelentősége az, hogy - a legtöbb ember számára - a fájdalom
vagy a büntetés kilátásba helyezése által kiváltott félelem kelle-
metlen emóció, és ezért igen hatásos eszköz a magatartás moti-

77
válására. A félelem távol tart bennünket bizonyos cselekedetektől.
A „ha megteszed, megbánod" egyben arra is sarkall, hogy más
dolgokat megtegyünk: „tedd meg, különben megbánod!" Mind-
két esetben a következmények érzelmi tudatosulása az, ami bizo-
nyos cselekvésre késztet bennünket. Nem így a pszichopaták ese-
tében. Ők vígan fejest ugranak, talán tudva is, hogy mi történhet,
de nem törődnek vele.

- Társadalmi státusa ellenére ő az egyik legveszélyesebb szo-

ciopata, akit valaha láttam - mondta a megyei bíróság egyik
bírája, miután elítélte a köztiszteletben álló 37 éves ügyvédet,
Norman Russell Sjonborgot egyik kliense meggyilkolásáért,
akitől előzetesen pénzt csalt ki. Harmadik felesége, Terry, aki
eleinte alibit biztosított a számára, azt mondta, hogy amikor
először találkoztak, „kedves férfinak tűnt, kellemesen beszélt,
és rendkívül elbűvölő volt". De azt is megjegyezte, hogy
„Russell érzelmi űrről beszélt, arról, hogy képtelen úgy érezni,
mint mások. Nem tudja, mikor kell sírni, és mikor kell örömöt
érezni." Terry hozzátette, hogy „kifestőkönyvszerű érzelmi éle-
tet élt", és „önsegítő pszichológiai könyveket olvasott, hogy
megtanulja, melyek a megfelelő érzelmi reakciók a mindenna-
pi eseményekre."
Ahogy a házasságuk kezdett megromlani, Russell azt pró-
bálta elhitetni a feleségével, hogy az nem normális. - A [terá-
piás] ülésekre szorongva jártam el - mesélte az asszony -
Russell pedig nyugodtan, kegyesen és racionálisan ült ott, és
mindig azt mondta a terapeutának: látja, mit kell elviselnem?,
én meg üvöltöttem: nem én vagyok az! Ó az őrült! De a tera-
peuta bedőlt Russell színjátékának, és azt mondta, nem tu-
dunk előrelépni a kapcsolatunkban, ha mindenért a férjemet
hibáztatom.
Később Russell több alternatívát dolgozott ki arra, hogy mi-
ként oldja meg problémáit a feleségével. Ezeket összeírta egy
darab papírra: „nem teszek semmit", „elperelem a gyereke-

78
ket/békítő bíróság", „elviszem a lányokat, nem ölöm meg
őket", „elviszem a lányokat, megölöm mind a négyet'', „meg-
ölöm a lányokat és Justint". A mellé kirendelt nevelőtiszt sze-
rint a lista felfedte „egy olyan ember elméjét, aki a saját gye-
rekei meggyilkolását olyan szemtelenséggel képes mérlegelni,
mint amikor valaki különféle gépjármű-biztosítási lehetősége-
ket latolgat".
Azzal kapcsolatban, hogy Russell megölte Phillis Wilde-ot,
a felesége ezt mondta: - Néhány órával azután találkoztam
vele, hogy agyonverte [a nőt]. Semmi nem volt a viselkedésé-
ben, ami elárulta volna... Se félelem, se megbánás, semmi.
A bíró előtt tett vallomásában Terry így könyörgött: - Ké-
rem, lássák meg a benne lakó állatot! Ne a társadalmilag el-
fogadható maszkját lássák, amelyet a külvilág felé mutat! - El-
mondta, hogy attól fél, a férje végül megtalálja. - Tudom, mi
fog történni - folytatta. - Mintarab lesz, megkedvelteti magát
a többi fogollyal és a személyzettel. Végül áthelyezik egy fog-
házba, onnan pedig megszökik.
[Rider McDowell cikkéből, Image,
1992. január 26-i szám]

A legtöbbünk számára a félelem és a szorongás egy sor kelle-

metlen testi érzettel társul, például izzad a tenyerünk, kalapál a
szívünk, kiszárad a szánk, megmerevednek az izmaink és össze-
szorul a gyomrunk. Valóban, félelmünket az azt kísérő fizikai ér-
zetekkel szoktuk leírni: „úgy meg voltam rémülve, hogy a tor-
komban dobogott a szívem"; „próbáltam megszólalni, de kiszá-
radt a szám", és így tovább.
A pszichopaták esetében ezek a testi érzetek nem képezik a
részét annak, amit ők félelemként élnek meg. Számukra a féle-
lem - mint a legtöbb érzelem - hiányos, sekélyes, jellegében job-
bára kognitív, és nélkülözi azt a fiziológiai nyugtalanságot vagy
„színezetet", amelyet legtöbbünk kifejezetten kellemetlennek
érez, és szeretné elkerülni vagy csillapítani.

79
1 A Pszichopátia Szűrőlistát a Multi-Health Systems adta ki, és képzett felhaszná-
lóknak áll rendelkezésére. A pontozás az interjú, az anamnézis és korábbi ar-
chivált adatok alapján történik. Egyes kutatók azonban érvényes pontszámokat
nyertek részletes, jó minőségű aktákból és archív adatokból is (e.g., G.T. Harris,
M. E. Rice, & C. A. Cormier. Psychopathy and violent recidivism. Law and
Hitman Behavior, 1991,15, 625-637).
2 Joseph Wambaugh (1987). Echoes in the Darkness. New York; Bantam Books:
3 Joe McGinniss (1989). Fated Vision. New York: Signet.
4 Ann Rule (1988). Small Sacrifices. New York: New American Library, p. 468.
5 Stephen G. Michaud and Hugh Aynesworth (1989). Ted Bundy: Conversations
with a Killer. New York: New American Library.
6 „The Mind of a Murderer." Frontline. PBS, March 27, 1984. Also see D. O'Brien
(1985). Two of a Kind: The Hillside Stranglers. New York: New American
Library; and J. Reid Meloy (1988). The Psychopathic Mind: Origins, Dynamics,
and Treatments. Northvale, NJ: Jason Aronson, Inc.
7 Quotes are from Tim Cahill (1987). Buried Dreams. New York: Bantam.
8 Peter Maas (1990). In a Child's Name. New York: Pocket Books.
9 Robert Rieber (1997). Manufacturing Social Distress: The Psychopathy of
Everyday Life. New York: Plenum.
10 Paul Ekman (1985). Telling Lies. New York: Norton. 223
11 Michaud and Aynesworth (1989). p. 3.
12 A folyó ügy c. tévéműsorból (1991 október 10 ).
13 Az Oprah Winfrey show c. tévéműsorból (1988. szeptember 26.)
14 J. H. Johns and H. C. Quay (1962). The effect of social reward on verbal condi-
tioning in psychopathic and neurotic military offenders, journal of Consulting
Psychology 36, 217-20.
15 Jack Abbott (1981). In the Belly of the Beast: Letters from Prison. New York:
Random House. p. 13.
16 Az egyik legkorábbi tanulmány David Lykkentől származik: A study of anxiety in
the sociopathic personality, journal of Abnormal Psychology and Social Psy-
chology, 1957. 55, 6-10. A vonatkozó szakirodalom áttekintést id. Hare: Elec-
trodermal and cardiovascular correlates of psychopathy. In: R. D. Hare és D.
Schalling (eds): Psychopathic Behavior: Approaches to Research. Chichester,
England: Wiley, 1978. A legújabb tanulmány a következő: J. Ogloff és S. Wong:
Electrodermal and cardiovascular evidence of a coping response in psychopaths.
Criminal Justice and Behavior. 17, 1990. 231-245. A legtöbb hasonló tanul-
mányban a tenyér izzadását és a szívfrekvenciái rögzítették, miközben a vizsgált
személy fájdalmas áramütésre vagy erős zajra várt.
 4. fejezet
A pszichopata személyiségprofilja:
életvitel
A pszichopata személyiségmintázatának egésze az, ami
megkülönbözteti őt a közönséges bűnözőtől. Agresszivitása
hevesebb, impulzivitása kifejezettebb, érzelmi reakciói se-
kélyesebbek. A döntő megkülönböztető vonás azonban a
bűntudat-nélküliség. A közönséges bűnözőnek van sajátjá-
vá vált - jóllehet kificamodott - értékrendje. Ha megszegi
ezeket a normákat, bűntudatot érez.
McCord - McCord: The Psychopath:
An Essay on the Criminal Mind1*

A 3. fejezetben a pszichopaták gondolkodásmódját, valamint má-

sokkal és saját magukkal kapcsolatos érzéseit mutattam be, azo-
kat az emocionális/interperszonális tüneteket, amelyeket a Pszi-
chopátia Szűrőlistám megjelöl. A másik vetület, amelyet ebben a
fejezetben tárgyalok, és amely & Pszichopátia Szűrőlistán szerep-
lő többi tünetből áll, egy krónikusan instabil és cél nélküli életvi-
tel, amelyre a társadalmi normák és elvárások közömbös és lep-
lezetlen áthágása jellemző. E két tünetcsoport - egyfelől az érzel-
mi és kapcsolati jellemzők, másfelől a társadalmi deviancia - át-
fogó képet nyújt a pszichopata személyiségről.

Impulzivitás

Nem valószínű, hogy a pszichopaták túl sokat időznek annak

mérlegelésével, hogy mi szól egy adott cselekvés mellett és ellene,
vagy mik lesznek annak következményei. Gyakori válaszuk az,
hogy „azért tettem meg, mert ehhez volt kedvem".

* A pszichopata: tanulmány a bűnöző elméről - a ford.

81
 Gary Gilmore, egy texasi gyilkos azzal került az országos figye-
lem középpontjába, hogy jogi úton kezdeményezte saját kivégzé-
sét, mégpedig sikerrel: 1977-ben tíz éve ő volt az első ember az
Egyesült Államokban, akit kivégeztek. Válaszul a kérdésre: „ha az-
nap éjjel nem fogják el, ön szerint lett volna harmadik vagy ne-
gyedik gyilkosság is?", Gilmore azt felelte: „amíg nem fogtak el,
vagy a rendőrség nem lőtt volna agyon, vagy valami hasonló...
nem gondolkodtam, nem terveztem, csak cselekedtem. Iszonyú
kár azért a két fickóért... Csak azt mondom, hogy a gyilkosság le-
vezeti a dühöngést. A dühöngés nem a józan ész. A gyilkosságok-
nak nem volt ésszerű oka. Ne próbálják józan ésszel megérteni a
gyilkosságot." [Dőlt betűs kiemelés tőlem.]2
Többről van szó, mint az indulatok megnyilvánulása. Az im-
pulzív cselekedetek mozgatója gyakran egy olyan cél, amely a leg-
több pszichopata magatartásában központi szerepet játszik: az
azonnali kielégüléshez, örömhöz vagy megkönnyebbüléshez való
hozzájutás. „A pszichopata olyan, mint egy csecsemő, aki saját
szükségleteibe mélyedve hevesen követeli a kielégülést" - írják
William és Joan McCord pszichológusok.3 A legtöbb gyerek már
korai életkorban kezdi megtanulni az öröm késleltetését, komp-
romisszumot kötve a környezet szabta korlátokkal. A szülő egy
ígérettel általában el tudja halasztani egy kétéves gyerek vágyainak
kielégítését, a pszichopaták azonban, úgy tűnik, ezt a leckét so-
sem tanulják meg: ők nem változtatnak vágyaikon, mások szük-
ségleteit pedig semmibe veszik.
Így a rokonok, a munkáltatók és a munkatársak jellemzően
azon kapják magukat, hogy csodálkoznak a történteken: az ottha-
gyott munkahelyeken, a megszakított kapcsolatokon, a megválto-
zott terveken, a kifosztott házakon, a megsérült embereken;
olyan dolgokon, amelyek a jelek szerint gyakran nem több mint
puszta szeszély eredményei. Egy általam vizsgált pszichopata fér-
je így fogalmazott: „Felállt, otthagyta az asztalt, és utána két hó-
napig nem láttam."

82
 Az egyik alanyunk, a Pszichopátia Szűrőlistán magas pont-
számot kapott pszichopata azt mondta, hogy úton egy házibuliba
úgy gondolta, vesz egy rekesz sört, de eszébe jutott, hogy otthon
felejtette a pénztárcáját, hat-hét sarokkal odébb. Nem akart visz-
szamenni, ezért fogott egy husángot, és kirabolta a legközelebbi
benzinkutat, súlyosan megsebesítve a kiszolgálót.
A pszichopaták hajlamosak egyik napról a másikra élni, és
gyakran változtatni a terveiket. Szinte egyáltalán nem gondolnak
a jövőre, és még kevésbé aggódnak miatta. Általában az sem iz-
gatja őket túlzottan, hogy milyen keveset kezdtek eddigi életükkel.
„Nézze, én egy sodródó ember vagyok, egy nomád, és utálom, ha
le akarnak cövekelni" - jellemző megjegyzés a részükről.
Az egyik meginterjúvolt férfi egy hasonlattal magyarázta el,
miért „él a pillanatnak". - Mindig azt mondják, vezessünk defen-
zíven, a fejünkben tervezzük meg a menekülési útvonalat, ha ne-
tán baleset történne, és nézzünk messze a kocsi elé. De a valódi
veszélyt az éppen előttünk haladó kocsi jelenti, és ha mindig túl
messzire nézünk előre, nekimegyünk. Ha folyton a holnapra gon-
dolok, akkor ma nem tudok élni.

A magatartáskontroll hiánya

Az impulzivitás - a pillanatnyi ötlettől vezérelt cselekvés - mellett

a pszichopaták igen hevesen reagálnak vélt inzultusokra vagy
megaláztatásokra. Legtöbbünkben erős gátló mechanizmusok
működnek viselkedésünk féken tartására. Még ha agresszíven
szeretnénk is reagálni, többnyire képesek vagyunk visszafogni
magunkat. A pszichopatákban ezek a gátló mechanizmusok gyen-
gék, a legkisebb provokáció is elég, hogy összeomoljanak. Ennek
folytán a pszichopaták lobbanékonyak, forró fejűek, és a fruszt-
rációra, a kudarcra, a fegyelmezésre és a kritikára jellemzően
hirtelen erőszakkal, fenyegetőzéssel és verbális sertésekkel rea-
gálnak. Könnyen megsértődnek, dühbe gurulnak és agresszívvé

83
válnak jelentéktelen dolgok miatt, gyakran olyan helyzetben,
amely mások számára ezt nem indokolja. Ám a pszichopaták ki-
rohanásai, legyenek bármilyen végletesek is, általában rövid éle-
tűek, és gyorsan újra úgy viselkednek, mintha semmi rendkívüli
nem történt volna.
Egy Cari nevű fogvatartott a börtönből felhívta a feleségét, és
megtudta, hogy azon a hétvégén az asszony nem tudja megláto-
gatni, és behozni neki a kért cigarettát és ételt, mivel nem talált
senkit, aki vigyázna a gyerekeikre. - Te kibaszott kurva! - üvöl-
tötte a telefonba. - Megöllek, te ringyó! - A fenyegetést azzal nyo-
matékosította, hogy beleöklözött a falba, és felsértette a kezét. Ám
ahogy letette a kagylót, elnevette magát, és viccelődni kezdett a
rabtársaival. Őszintén zavartnak látszott, amikor a felügyelő, aki
hallotta a telefonbeszélgetést, verbális bántalmazással és fenyege-
tő viselkedéssel vádolta.
Vacsoraosztáskor sorban állás közben az egyik fogvatartott vé-
letlenül meglökte egy rabtársát, aki ezután leütötte őt. Ezt követő-
en a támadó, mintha mi sem történt volna, visszaállt a sorba. An-
nak ellenére, hogy büntetésül magánelzárás elébe nézett, amikor
kérdőre vonták, csak annyi volt a megjegyzése: - Berágtam. Meg-
sértette a személyes teremet. Azt tettem, amit tennem kellett.
Az „áttolt agresszió" klasszikus példája az az eset, amikor az
egyik alanyunk egy helyi sörözőben vitába keveredett a kidobó-
emberrel, elveszítette az önuralmát, és leütött egy mellette álló
vendéget. Az áldozat hátraesett, a feje nekivágódott egy asztal szé-
lének, és két napra rá meghalt a kórházban. - Elborult az agyam,
ez a fickó meg kinevetett. - Az áldozatot okolta, amiért ő dühbe
jött, a kórházat pedig hanyagsággal vádolta, mert hagyta meghalni.
Jóllehet a pszichopaták hamar kijönnek a sodrukból, és köny-
nyen kezdeményeznek agresszív megnyilvánulásokat, az ebből
eredő magatartásuk már nem kontrollálatlan. Éppen ellenkező-
leg, amikor a pszichopatáknak „elszáll az agya", az olyan, mint-
ha hisztiznének. Pontosan tudják, mit tesznek. Agresszív meg-
nyilvánulásaik „hidegek", hiányzik belőlük az intenzív érzelmi

84
arousal,* amelyet mások megélnek, amikor elveszítik az önural-
mukat. Például arra a kérdésre, hogy kijön-e valaha a sodrából,
amikor dühös, az egyik fogvatartott, aki a Pszichopátia Szűrőlis-
tán magas pontszámot kapott, azt felelte: - Nem. Megőrzöm az
önuralmam. Például eldöntöm, mekkora sérülést akarok okozni
a fickónak.
Nem ritka, hogy a pszichopaták, néha rutinszerűen, súlyos
testi és érzelmi károkat okoznak másoknak, ugyanakkor nem
hajlandók elismerni, hogy problémájuk van az önkontrollal. Ag-
resszív megnyilvánulásaikat a legtöbb esetben a provokációra
adott természetes reakcióknak tekintik.

Az izgalom szükséglete

A pszichopatáknak folyamatos és túlzott igényük van az izgalom-

ra, vágynak rá, hogy felajzottan éljenek, „az események sűrűjé-
ben", ahol az izgalmas dolgok történnek. Az izgalmas dolgok sok
esetben a szabályok áthágását jelentik.
A The Mask of Sanity-ben (208. oldal) Hervey Cleckley beszá-
mol egy pszichopata pszichiáterről, aki sosem követett el súlyos
törvénysértést, de képtelen volt elfogadni a szakma által megkö-
vetelt önmérsékletet, és rendszeres időközönként leitta magát. E
hétvégi kitörések alkalmával úgy zúzta szét a hivatásos segítő ké-
pét, hogy minden nőt, aki a társaságába keveredett, megalázott,
megsértett, sőt még fizikailag is megfenyegetett.
Az új és izgalmas dolgok keresésének részeként egyes pszi-
chopaták sokféle szerrel élnek, és állandó mozgásban vannak,
hogy friss zsongásra találjanak. Az egyik meginterjúvolt kamasz
újszerű módon tartotta pezsgésben magát: hétről hétre valahogy
rávette a haverjait egy vakmerő játékra egy folyó feletti vasúti hí-

* Izgalmi állapot - a ford.

85
don. A csapat szembe állt a közeledő vonattal, és aki elsőnek ug-
rott le, az a többieknek fizetett egy sört. Alanyunknak, egy nagyon
meggyőző, géppisztoly gyorsaságú beszélgetőpartnernek egyszer
sem kellett sört fizetnie.
Sok pszichopata izgalomkeresésből műveli a bűnözést. A kér-
désre, hogy követett-e el valaha őrültséget vagy veszélyes dolgokat,
az egyik alanyunk, egy nő, azt felelte: - Ja, egy csomó dolgot. De
a legizgalmasabb az, amikor a repülőtereken drogokkal felpakol-
va sétálok át. Istenem, iszonyúan feldob!
Egy pszichopata férfi arról számolt be, hogy pénzbehajtóként
élvezi a munkáját, amit egy drogkereskedőnek végez, mert „dől
az adrenalin. Amikor éppen nem dolgozom, bemegyek egy bárba,
odasétálok valakihez, és az arcába fújom a füstöt. Aztán kime-
gyünk verekedni, a fickó pedig végül általában megkedvel, aztán
visszamegyünk, és megiszunk valamit."
A Diabolical Minds* című tévé-dokumentumfilm tartalmaz
egy érdekes beszámolót G. Daniel Walkerről, egy bűnözőről, aki-
nek hosszú büntetett előéletét csalás, rablás, nemi erőszak, gyil-
kosság, és az a furcsa hajlam tarkította, hogy mindenkit beperelt,
akit csak meglátott.4 Egy interjúban, amelyet egy egykori FBI-ügy-
nök, Robert Ressler készített vele, Walker az alábbiakat mondta:
- Van benne bizonyos izgalom, amikor az ember megszökik egy
börtönből, és tudja, hogy mögötte villognak a vörös lámpák, és
tudja, hogy szólnak a szirénák. Van benne bizonyos izgalom, ami
egyszerűen... jobb, mint a szex. Ó, izgalmas!
Ennek az izgalom utáni sóvárgásnak a másik oldala a rutin-
és a monotónia-tűrésre való képtelenség. A pszichopaták köny-
nyen unatkozni kezdenek. Nem valószínű, hogy olyan foglalkozá-
sokban és tevékenységekben találjuk őket, amelyek unalmasak,
ismétlődők, és amelyek intenzív koncentrációt követelnek meg.
El tudom képzelni, hogy a pszichopaták meglehetősen jól bevál-
nának légiforgalom-irányítókként, de csak addig, amíg a dolgok

*Ördögi elmék - a ford.

86
hektikusak és gyorsan peregnek. A lassú időszakokban lazsálná-
nak vagy elaludnának, feltéve, hogy egyáltalán megjelennek a
munkahelyükön.

Vajon a pszichopaták különösképp alkalmasak lennének veszé-

lyes foglalkozásokra? Egykori tanítványom, David Cox - ma a
Simon Fraser Egyetem pszichológiaprofesszora - szerint nem.
Brit bombaszakértőket vizsgált Észak-Írországban, és a kutatá-
sát azzal a várakozással kezdte, hogy mivel a pszichopaták hi-
degfejűek a veszélyben, és erős az izgalom iránti igényük, kivá-
lóan végzik majd a munkát. Azonban azt tapasztalta, hogy
azok a katonák, akik az IRA-bombák hatástalanításának és
szétszerelésének nagy gondosságot igénylő és veszélyes felada-
tát végezték, a pszichopatákat „cowboyoknak" nevezték, meg-
bízhatatlan és impulzív embereknek, akikből hiányzott a mun-
ka túléléséhez szükséges maximaiizmus és a részletekre való
odafigyelés. A képzés során legtöbbjüket kiszűrték, azok pedig,
akik átcsúsztak, nem sokáig éltek.
Ugyanígy valószínűtlen, hogy a pszichopatákból jó hírszer-
zők, terroristák vagy maffiózók válnának, egyszerűen azért,
mert csak a pillanattal törődnek, és nem köteleződnek el sem
emberek, sem ügyek mellett, ami kiszámíthatatlanná, gondat-
lanná és megbízhatatlanná - „gyenge láncszemmé" - teszi
őket.

Felelőtlenség

A kötelesség és az elköteleződés semmit nem jelent a pszichopa-

táknak. Jó szándékuk - „soha többet nem csaplak be" - nem
más, mint semmitmondó ígéretek halmaza.
Valóságos rémtörténetek szólnak megbízhatatlanságukról,
amelyek felfedik a félvállról vett tartozásokat, a lerázott kölcsönö-
ket, a gyerektartás fizetésére tett üres ígéreteket. „Az a kislány a
mindenem... Bármit megtennék, hogy meglegyen mindene,

87
ami nekem sosem volt a gyerekkoromban." Egy szociális munkás
és egy ex-feleség jogos szkepticizmussal fogadná az ilyen kijelen-
téseket, miután erőfeszítéseik, hogy egy pszichopatától behajtsák
a bíróilag elrendelt gyerektartás összegét, kezdettől fogva kudar-
cot vallottak.
A pszichopaták felelőtlensége és megbízhatatlansága életük
minden részére kiterjed. Munkahelyi teljesítményük ingadozó,
gyakran indokolatlanul távol maradnak, visszaélnek a vállalat
erőforrásaival, megsértik a vállalati szabályzatot, és általában
nem lehet bízni a szavukban. Nem tesznek eleget az emberekkel,
szervezetekkel és az elvekkel szembeni nyíltan vagy burkoltan vál-
lalt elköteleződésnek.
Diane Downsról írt könyvében Ann Rule bemutat egy, a pszi-
chopatákra jellemző felelőtlen szülői magatartásmintázatot.5
Downs gyakran hagyta magára a gyerekeit, amikor nem talált
bébiszittert. A szomszédok a gyerekeket, akiknek életkora 15 hó-
nap és 6 év között volt, éhesnek, érzelmileg kiéhezettnek és elha-
nyagoltnak írták le (látták őket télvíz idején cipő és kabát nélkül
játszani az udvaron). Downs saját bevallása szerint szerette a gye-
rekeit, de testi és érzelmi jól-létük iránti lelketlen közönye más-
ról árulkodik.
Ez a gyerekek - valamint a saját és az éppen velük élő férfi
vagy nő - jól-létével szemben tanúsított közömbösség tipikusan
jellemző a pszichopatákra. A pszichopaták nyűgnek tekintik a
gyerekeket. Egyesek, mint Diane Downs, váltig állítják, hogy ren-
geteget törődnek a gyerekeikkel, de a tetteik meghazudtolják a
szavaikat. Jellemző, hogy hosszú időszakokra magukra hagyják a
gyerekeket, vagy kiszámíthatatlan bébiszitterekre bízzák őket. Az
egyik alanyunk és a férje az egyhónapos csecsemőjüket egy alko-
holista barátjukra hagyták. A barát leitta magát, és elájult. Amikor
magához tért, elfelejtette, hogy bébiszitterkedik, és elment. A szülők
úgy nyolc óra múlva értek haza arra, hogy a hatóságok éppen
elviszik a gyereket. Az anya fel volt háborodva szülői jogainak ilye-
tén megsértésén, és azzal vádolta a hatóságokat, hogy megfoszt-

88
ják a gyereket az ő szeretetétől és gyöngédségétől - ezt az állás-
pontját még azután is fenntartotta, amikor tudatták vele, hogy a
gyermek súlyosan alultáplált.
A pszichopaták nem haboznak a rokonok és a barátok erőfor-
rásait igénybe venni, hogy kikeveredjenek a nehézségekből. Az
egyik alanyunk, egy nő, aki hosszú ideje rendszeresen csalódást
okozott a szüleinek, rávette őket, hogy a házuk terhére tegyék le
érte az óvadékot, miután vádat emeltek ellene kábítószerrel való
kereskedés miatt. Az eljárás elől megszökött, a szülei pedig most
harcolnak, hogy megtarthassák az otthonukat.
A pszichopatákat nem riasztja el annak eshetősége, hogy cse-
lekedeteik nehéz helyzetbe vagy veszélybe sodorhatnak másokat.
Az egyik vizsgálatunkban volt egy 25 éves fogvatartott, akit több
mint húszszor ítéltek el veszélyt okozó vezetésért, ittas vezetésért,
cserbenhagyásos gázolásért, jogosítvány nélkül történő vezetésért
és halált okozó vétkes hanyagságért. A kérdésre, hogy a szabadu-
lása után fog-e még vezetni, azt felelte: - Miért ne? Az biztos, hogy
gyorsan hajtok, de jól csinálom. Egy balesethez ketten kellenek.
Egy orvos, aki az egyik nyugati államban praktizál, nemrég
érdeklődött a Pszichopátia Szűrőlista HIV-fertőzött betegeken
történő használata felől. Tapasztalatai szerint egyes, az AIDS-et
okozó HIV-vírussal fertőzött betegek továbbra is védekezés nélkül
létesítenek szexuális kapcsolatot egészséges, gyanútlan partne-
rekkel. Ellenőrizni akarta azt a klinikai benyomását, hogy sokan
közülük pszichopaták, akik vajmi keveset törődnek felelőtlen ma-
gatartásuk borzalmas következményeivel.
Egy munkapszichológus elmondta nekem, hogy az atomerő-
művek alaposan megszűrik majdani alkalmazottjaikat, aminek
nyilvánvaló okai vannak. Azonban azt is elárulta, hogy a normál
szűrőfolyamat - interjú, személyiségvizsgálat, ajánlólevelek ké-
rése - nem mindig képes elkülöníteni a megbízhatatlanságukról
és felelőtlenségükről hírhedt személyeket, nevezetesen a pszicho-
patákat.

89
 A pszichopaták gyakran kivágják magukat a bajból kijelenté-
seikkel: „megtanultam a leckét", „a szavamat adom, hogy többet
nem fordul elő", „ez egy óriási félreértés volt", „bízz bennem".
Csaknem ugyanilyen sikerrel győzik meg a büntető igazságszol-
gáltatási rendszert jó szándékukról és szavahihetőségükről. Bár
gyakran sikerül kieszközölniük próbára bocsátást, felfüggesztett
börtönbüntetést vagy feltételes szabadságra bocsátást, egyszerűen
figyelmen kívül hagyják a bíróság szabta feltételeket. Más szóval,
még a büntető igazságszolgáltatás közvetlen igájában sem tesznek
eleget kötelezettségeiknek.

A pszichopaták többnyire nem jönnek ki jól egymással. Egy én-

centrikus, önző, lelketlen embernek a legkevésbé sem hiányzik
valaki, aki éppen olyan, mint ő. Alkalmanként azonban a
pszichopaták átmenetileg bűntársakká válnak. E sötét szimbi-
ózis mások számára sajnálatos következményekkel jár. Általá-
ban a páros egyik tagja „ viszi a szót", kellemes modorral, meg-
tévesztéssel és manipulációval eléri, amit akar, míg a másik a
„tettek embere", a közvetlen cselekvést - a megfélemlítést és az
erőszakot - részesíti előnyben.
Az aktáimban szerepel néhány eset, amely jól példázza a
fentieket. Az egyik esetben két fiatalkorú pszichopatát meghív-
tak egy partira. Egyikük - a „dumás" - megpróbált rávenni
egy drogkereskedőt, hogy adjon neki hitelbe egy kis kokaint, de
nem járt sikerrel. A másik - a „tettek embere" - figyelte a be-
szélgetést, és szavai szerint: „elkaptam a nepper tökét, és rábe-
széltem, hogy adjon nekem és a barátomnak egy-egy mintát
ingyen". Ezzel kezdetét vette egy egyéves drogkereskedelmi
partnerség A dumás vette fel a kapcsolatot és egyezett meg a
kereskedővel, a tettek embere pedig eltörte a lábát. Amikor a
dumást elfogták, azonnal alkut kötött az ügyésszel, és feladta
a társát.
Egy másik esetben egy fiatal nő, aki egy olajozott beszédű,
parazita pszichopata volt, folyton arról panaszkodott a bará-

90
tainak, hogy a szülei nem járulnak elegendő mértékben hozzá
egyébként pazarló életviteléhez. Megismerkedett egy középkorú
férfival, egy agresszív, ellenséges pszichopatával, aki azt
mondta: miért nem teszünk valamit az ügyben? Ketten együtt
kiagyaltak egy tervet, amely szerint a férfi betör a nő házába,
és megöli a szüleit. A nő eközben a barátaival nem lesz a vá-
rosban. A terv akkor omlott össze, amikor a nő dicsekedni kez-
dett nekik, hogy nemsokára gazdag lesz. A híre eljutott a rend-
őrséghez, az lehallgatta a nő telefonvonalát, és elegendő bizo-
nyítékot gyűjtött össze ahhoz, hogy a páros ellen vádat emeljen
gyilkosságra való összeesküvés miatt. Mind a ketten úgy pró-
báltak vadaikat kötni, hogy a másik ellen vallottak.
Előfordul, hogy egy pszichopata és egy borderline-beteg
lép bizarr, de halálos együttműködésre egymással, amelyben
az előbbi az utóbbit gyilkoló eszközként használja fel. jól is-
mert példát szolgáltat erre Truman Capote regénye Richard
Hickockról és Perry Smithről, akiket 1959-ben ítéltek halálra a
Clutter család négy tagjának meggyilkolásáért. Hickock a sima
modorú pszichopata minden ismérvével rendelkezett, míg Per-
ry t „paranoiás szkizofrénnek" diagnosztizálták. Capote leírá-
sa szerint Hickock született gyilkosnak tekintette Smith-t, és
úgy okoskodott, hogy „egy ilyen tehetséget, az ő felügyelete mel-
lett, szép haszonnal ki lehet aknázni" [69. oldal]. Tőle elvár-
hatóan, Hickock a gyilkosságokért a partnerét okolta: „Perry
volt az. Nem tudtam megállítani. Ő ölte meg mindnyájukat."

Korai magatartási problémák

A legtöbb pszichopata már gyerekkorában magatartási problé-

mákat mutat. Ezek közé tartozhat a hazudozás, a csalás, a lopás,
a gyújtogatás, az iskolakerülés, a tantermi rendetlenkedés, az ár-
talmas szerhasználat, a vandalizmus, az erőszak, a megfélemlí-
tés, az elszökés és a korán kezdett nemi élet. Mivel sok - főleg

91
az erőszakos környéken vagy a rendezetlen családi környezetben
felnőtt - gyereknél időnként előfordulnak ezek a magatartásfor-
mák, fontos kihangsúlyozni, hogy a pszichopaták ilyen jellegű
magatartásbeli előélete - még a hasonló környezetben nevelke-
dett testvéreikhez és barátaikhoz képest is - jóval kiterjedtebb és
súlyosabb, mint misoké. A pszichopata gyerek egyik példája az,
amikor az amúgy harmonikus családi körülmények között élő
gyerek 10-12 éves korára elkezd lopni, drogozni, iskolát kerülni
és szexuális élményeket szerezni.
Az állatokkal való gyerekkori kegyetlenkedés általában súlyos
érzelmi vagy magatartási zavarokra utal. Jeffrey Dahmer, a mil-
waukee-i sorozatgyilkos például azzal sokkolta az osztálytársait és
a szomszédokat, hogy kedvtelésének rémisztő nyomait hagyta
maga után: egy botra tűzött kutyafejet, fához szögelt békákat és
macskákat, és egy halom állati csontvázat, amelyeket gyűjte-
ményként őrizgetett.6
A felnőtt pszichopaták a gyerekkorban elkövetett állatkínzást
többnyire hétköznapi, magától értetődő, sőt élvezetes esemény-
ként írják le. Egy férfi, akinek a Pszichopátia Szűrőlistán kapott
pontszáma magas volt, kuncogva mesélte, hogy 10-11 éves korá-
ban sörétes puskával lelőtt egy „bosszantó kis korcsot". - Seggbe
lőttem, az meg nyüszített és vonaglott egy ideig, aztán megdöglött.
Egy másik alanyunk, aki csalásért ült börtönben, elmondta,
hogy annak idején hurkot kötött a macskák nyakára, a madzag
másik végét egy pózna tetejéhez erősítette, a macskákat pedig te-
niszütővel csapkodta. Azt mondta, a nővére kiskutyákat nevelt, és
azokat, amelyeket nem akart megtartani, ő megölte. - Odakötöt-
tem őket egy korláthoz, és baseballoztam a fejükkel - mondta,
miközben mosolygott.
A más gyerekekkel - beleértve a testvéreket - való kegyetlen-
kedés gyakran hozzátartozik a fiatal pszichopata arra való képte-
lenségéhez, hogy átélje azt az empátiát, amely fékezi a normális
emberek fájdalomokozásra indító impulzusait, még ha dühösek
is. - A sokkoló dolgok, amiket a húga babáival művelt, figyel-

92
meztetésnek tűntek, de nem foglalkoztunk vele - mesélte egy
anya. - De amikor a kishúgát megpróbálta megfojtani a bölcső-
ben, és megvágta a nyakát egy ollóval, elszörnyedve döbbentünk
rá, hogy kezdettől fogva hinnünk kellett volna a legrosszabb
megérzésünknek.
Bár a felnőtt pszichopaták nem mindegyike tanúsított gyerek-
korában ilyen fokú kegyetlenséget, gyakorlatilag mind rutinszerű-
en belekeveredett egy sor különféle problémába: hazudozásba,
lopásba, vandalizmusba, promiszkuitásba és így tovább.
Azonban érdekes módon a média gyakran arról számol be,
hogy a tanúkat és a szomszédokat teljes meglepetésként éri egy-e-
gy értelmetlen bűncselekmény: „egyszerűen nem tudom elhinni,
hogy ilyesmire képes volt; sejtelmem sem volt róla, hogy erre ké-
szül". Az ilyen reakciók nemcsak azt tükrözik, hogy a pszichopa-
ták milyen mértékben képesek a róluk alkotott benyomásokat
manipulálni, hanem azt is, hogy a tanúk mit sem tudnak az elő-
életükről.

Felnőttkori antiszociális magatartás

A pszichopaták a társadalmi szabályokat és elvárásokat kényel-

metlennek és értelmetlennek tartják, akadályoknak, amelyek
gátat szabnak hajlamaik és kívánságaik magatartásbeli kifejezésé-
nek. Gyerekként és felnőttként egyaránt öntörvényűek. Az impul-
zív, becstelen gyerekek, akikből hiányzik az empátia, és úgy gon-
dolják, övék a világ, felnőttként is jobbára ugyanolyanok lesznek.
A pszichopaták élethosszig tartó öncélú, antiszociális magatartása
valóban elképesztő. Nagyrészt ez a folytonosság vezetett számos
kutatót arra a megállapításra, hogy az antiszociális cselekedetek
korai megjelenése megbízható előjele a felnőttkori magatartási
problémáknak és bűnelkövetésnek.7
A pszichopaták által elkövetett számos antiszociális cselek-
mény büntető ítéletet von maga után. A pszichopaták még a bör-
tönpopuláción belül is élesen elkülönülnek, főként mert antiszo-

93
ciális és illegális tevékenységeik változatosabbak és gyakorib-
bak, mint a többi bűnözőé. A pszichopatáknak nincs különösebb
vonzalmuk egyetlen bűncselekménytípushoz sem, nincs „specia-,
litásuk", hanem jellemzően mindent kipróbálnak. Ezt a bűnelkö-
vetői sokoldalúságot jól illusztrálja az e fejezetben korábban em-
lített tévéműsor, amelyben Robert Ressler interjút készített G.
Daniel Walkerrel.8 Íme egy rövid párbeszéd az interjúból:

- Mekkora a bűn lajstroma?

- Jelenleg szerintem úgy 29-30 oldal.
- 29-30 oldal! Charles Mansoné mindössze öt.
- De ő csak egy gyilkos volt.

Walker arra gondolt, hogy ő nemcsak gyilkos, hanem rendkí-

vül sokoldalú bűnöző, amire láthatóan igen büszke volt. Nyíltan
dicsekedett, hogy több mint háromszáz olyan bűncselekményt
követett el, amelyet megúszott.
Nem minden pszichopata kerül börtönbe. Sok általuk elköve-
tett dolog nem derül ki, és nem von maga után eljárást, vagy a
„törvény árnyékos oldalán" zajlik. Esetükben az antiszociális ma-
gatartás hamis értékpapírok eladását, kétes üzleti és szakmai
tevékenységet, a házastársuk vagy a gyerekük bántalmazását és
hasonlókat foglalhat magában. Sokan mások olyan dolgokat
művelnek, amelyek, bár nem ütköznek törvénybe, etikátlanok,
erkölcstelenek, vagy mások számára ártalmasak: nőket hajku-
rásznak, megcsalják házastársukat, anyagilag és érzelmileg elha-
nyagolják a családjukat, felelőtlenül visszaélnek a vállalat erőfor-
rásaival, hogy néhányat említsünk. Az ilyen magatartásformákkal
az a probléma, hogy a család, a barátok, az ismerősök és az üz-
lettársak aktív együttműködése nélkül nehezen dokumentálhatók
és értékelhetők.

94
 A teljes kép

Természetesen nemcsak a pszichopaták folytatnak társadalmilag

deviáns életvitelt. Például az e fejezetben ismertetett tulajdonságok
némelyikével számos bűnöző rendelkezik, de mivel képesek bűn-
tudatot, megbánást, empátiát és heves érzelmeket átélni, nem
számítanak pszichopatáknak. A pszichopátia diagnózisa csakis ak-
kor állítható fel, ha szilárd bizonyítékok támasztják alá, hogy az il-
letőre ráillik a teljes személyiségprofil - más szóval, rendelkezik
mind az ebben, mind az előző fejezetben leírt tünetekkel.

Egy volt elítélt a közelmúltban véleményezte Pszichopátia Szű-

rőlistámat: nem volt túlzottan elragadtatva! Az élete derekán
járó férfi, aki felnőttkora nagy részét börtönben töltötte, ahol
pszichopataként diagnosztizálták, az alábbi reakciókat adta:

Hamisság és felszínesség - „Mi rossz van abban, ha valaki vi-

lágosan ki tudja fejezni magát?"
Én-centrikusság és nagyzolás - „Hogyan érjek el valamit
ambíciók nélkül?"
Empátiahiány - „Az ellenséggel szembeni empátia a gyen-
geségjele."
Megtévesztés és manipuláció - „Miért legyek őszinte az el-
lenséggel? Bizonyos fokig mindnyájan manipulálunk. Vajon a
pozitiv manipuláció nem gyakori?"
Sekélyes érzelmek - „A harag oda vezethet, hogy az embert
pszichopatának minősítik."
Impulzivitás - „Ez a kreativitás velejárója, a jelenben élé-
sé, a spontaneitásé és a szabadságé."
A magatartáskontroll hiánya - „Az erőszakosság és az ag-
resszivitás védekező mechanizmus, álca, a dzsungelben való
túlélés eszköze."
Az izgalom iránti szükséglet - „Bátorság a rutin, a monotó-
nia, az érdektelenség elutasítására. A dolgok sűrűjében élés,

95
veszélyes, izgalmas, kihívást jelentő dolgok művelése, az élet
teljességének megélése, elevenség, semmint vérszegény, unal-
mas, szinte halott állapot."
Felelőtlenség - „Nem kellene az általános emberi gyengéket
hangsúlyozni."
Korai magatartási problémák és felnőttkori antiszociális ma-
gatartás - „ Vajon a büntetett előélet arról árulkodik, hogy az
ember rossz, és nem képes a társadalmi beilleszkedésre?"

Daniel Goleman írja a New York Times részére nemrég ké-

szült cikkében: „A becsült adatok szerint általában az emberek
2-3 százaléka pszichopata - ez az arány kétszer magasabb azok
körében, akik az elszegényedett városrészek csonka családjaiban
élnek."9 Azonban ez a kijelentés és a többi, amely azt állítja, hogy
társadalmunkban terjed a pszichopátia, összekeveri a bűnelköve-
tő magatartást és a társadalmi devianciát a pszichopátiával.
Jóllehet a bűnözés - és a társadalmilag deviáns magatartás,
amely részét képezi a pszichopátia definíciójának, de nem meríti
ki azt - már így is nagyarányú az alacsonyabb társadalmi rétegek-
ben, a társadalom egészét tekintve pedig növekszik, nem tudjuk,
vajon a köztünk élő pszichopaták relatív aránya szintén emelke-
dik-e. A szociobiológusok álláspontja szerint a magatartás alaku-
lását genetikai tényezők befolyásolják, és lehetséges, hogy meg-
alapozottan állítják, hogy a pszichopaták száma szükségszerűen
kell hogy emelkedjen, egyszerűen azért, mert nagyon gyakran vál-
togatják szexuális partnereiket, és sok gyereket nemzenek, akik
közül többen örökölhetik a pszichopátiára való hajlamot.
Ezt az okfejtést, valamint a belőle leszűrhető ijesztő következ-
tetéseket a pszichopátia gyökereit tárgyaló későbbi fejezetekben
járom körül. Előtte azonban szükséges kitérnem a rejtély ismert
aspektusaira. A kérdés lényegébe hatolás következő lépéseként
vizsgáljuk meg, mi a szerepe a lelkiismeretnek a magatartás sza-
bályozásában.

96
1 William McCord and Joan McCord (1964). The Psychopath: An Essay on the
Criminal Mind. Princeton, NJ: Van Nostrand. p. 51.
2 Playboy, May 1977. p. 80.
3 McCord and McCord (1964). p. 9-
4 Diabolical Minds. NBC, November 3, 1991. The television program was an
Unsolved Mysteries special.
5 Ann Rule (1988). Small Sacrifices. New York: New American Library.
6 Daniel Coleman, The New York Times, August 7, 1991.
7 For example, see D. Olweus, J. Block, and M. Radke-Yarrow (cds), (1986). De-
velopment of Antisocial and Prosocial Behavior. New York: Academic Press.
8 Diabolical Minds. NBC, November 3, 1991.
9 Daniel Coleman. The New York Times. July 7, 1987.
 5. fejezet

Belső kontroll: a hiányzó darab

Amikor egy gazember megcsókol, számold meg a fogaid.
Héber közmondás

Elyse 1984 nyarán ismerkedett meg Jeffrey-vel. Az a nap örökre

emlékezetes marad a számára. A strandon volt a barátaival, ami-
kor hirtelen meglátta a férfit, akinek széles, ragyogó mosolya egé-
szen elbűvölte. A férfi egyenesen odament hozzá, elkérte a tele-
fonszámát - ez az arcátlanság valahogy lefegyverző volt mire
Elyse megadta magát a férfi mosolyának és teljes gátlástalanságá-
nak. Másnap a férfi felhívta, aztán megjelent Elyse munkahelyén.
Így kezdődött... egy mosollyal.
Elyse akkoriban egy napközi otthonban dolgozott. Jeffrey ele-
inte a kávészünetekben találkozott vele, aztán ebédszünetben,
majd hazakísérte a buszon. Amikor csak Elyse kilépett az épület-
ből, Jeffrey ott várt rá. Alig beszélt a nőnek magáról - azt mond-
ta, karikaturista, és éppen a képregényén dolgozik. Néha nagy
mennyiségű készpénz volt nála, miskor teljesen le volt égve, és a
nő pénzét használta. Nem volt konkrét lakhelye, a ruháit pedig
mind „kölcsön kapta". Fura, sőt vicces, gondolta Elyse. Akkor
döbbent rá, amikor mindennek vége lett, hogy a humor volt a
csali és a figyelemelterelés. Amíg a férfi mindvégig élősködött raj-
ta, ő az oldalát fogta a nevetéstől a viccein.
Megállás nélkül beszélt, elmesélte az ötleteit, a terveit, az el-
képzeléseit, de soha egyikből sem lett semmi. Amikor Elyse rá-
kérdezett valamelyik tervére, amelyről korábban beszélt, bosszús-
nak tűnt. - Ja, az! Most egy sokkal, sokkal nagyobb dologban va-
gyok benne.
Egy nap ebéd közben váratlanul letartóztatták. Másnap Elyse
meglátogatta a fogdában. A rendőrség elmondta, hogy az azt meg-

98
előző éjszakát egy barátjánál töltötte, akinek a videokameráját
másnap eladta. Elyse nem hitte el, a bíró azonban igen. Kiderült,
hogy a rendőrség több ügy miatt is körözte Jeffrey-t. Jeffrey bör-
tönbe került.
A börtönbüntetés ellenére nem engedte ki Elyse-t a markából.
Naponta írt neki a börtönből, néha három levelet is. A tehetségé-
ről, az álmairól, a terveiről. Elyse-ről, és arról, hogy milyen életük
lenne együtt. Szinte belefojtotta Elyse-t a szavakba - egy író egy
hasonló esetet „verbális hányásnak" nevezett. Ha megtalálná a
megfelelő csatornát energiái levezetéséhez, a világ csúcsán állhat-
na, bármit képes lenne megtenni - állította magáról Jeffrey. És
megadná Elyse-nek azt az életet, amelyet megérdemel, annyira
szereti. Elyse úgy el volt kápráztatva, hogy az egyik levél végére
odaírt „küldj pénzt" még csak fel sem tűnt neki.
Jeffrey nyolc hónappal később szabadult. Rögtön Elyse-hez
ment, és újból elkápráztatta, de a nő lakótársai nem voltak elra-
gadtatva. Jeffrey az egyiket szexuálisan megkörnyékezte, a másik-
nak pedig bemászott az ágyába, miközben az aludt. Ebben az
utóbbi incidensben a fiatal nőt a vállánál fogva leszorította, szem-
mel láthatólag élvezve az arcára kiülő rémületet, miközben nem
hagyta elmenekülni. Mondanunk sem kell, Jeffrey állandó jelen-
létének köszönhetően a lakóközösség széthullott.
Hamar világossá vált, hogy a férfinak esze ágában sincs távoz-
ni, és esze ágában sincs dolgozni. Mégis, Elyse megpróbált állást
keresni neki. Jeffrey első állás-interjúja jól sikerült, de az első
munkanapon kilopta a pénztárgépből az összes pénzt, és öt nap-
ra eltűnt. Később egy barátja szólt Elyse-nek, hogy Jeffrey drogok-
kal kereskedik. Amikor előkerült, Elyse kérdőre vonta. A férfi ta-
gadta, hogy bármi rosszat tett volna. Ő pedig hitt neki. Ide-oda in-
gott a bizalom és a kétely között.
Elyse szülei léptek közbe, és ragaszkodtak hozzá, hogy beszél-
jen egy pszichiáterrel - féltették Jeffrey-vel való kapcsolata miatt.
Rájuk nem hatott a férfi elbűvölő modora, és gyakran emlegették
„furcsa, fénytelen szemét". Azonban a pszichiáter nem aggódott

99
ennyire. Szerinte Jeffrey „optimista", „jókedvű", „igazi egyéniség
volt. A megtévesztett orvos láttán Elyse szeme valahogy kinyílt. El-
határozta, hogy nyomban szakít Jeffrey-vel. Az utcán megmondta
neki, hogy vége. A férfi megragadta a karját, és belemeredt a sze-
mébe. - Tudod, hogy sosem szabadulsz tőlem - hajtogatta, és ak-
kor Elyse hirtelen meglátta a szemében azt, amiről a szülei be-
széltek. - Mindig veled leszek, Elyse.
Elyse néhány nap múlva új lakásba költözött, Jeffrey pedig
zaklatni kezdte. Üzenetekkel bombázta: végez magával, ha a nő
nem találkozik vele, addig nem tágít, amíg nem hajlandó látni.
De aztán megváltoztak az üzenetek. Jeffrey nem magát öli meg,
hanem Elyse-t. Nem sokkal később megtalálta Elyse-t, rátörte az
ajtót, és megragadta a hajánál fogva. Szerencsére Elyse bátyja ha-
marabb végzett a munkahelyén, hogy eljöjjön hozzá, és éppen
időben érkezett. A bátyja láttán Jeffrey azonnal lecsillapodott. Mo-
solygott, könnyedén köszönt, és kiment a lakásból.
Ezzel vége lett - a vihar elült. Soha többé nem jött vissza. Az
ezt követő években Elyse arról kapott híreket, hogy Jeffrey-t letar-
tóztatták, zömmel rablás és csalás miatt, egyszer pedig rablótá-
madásért is. Börtönbe került, majd kiszabadult, és egy ideig egy
hajón dolgozott. Elyse utoljára arról értesült, hogy újra börtön-
büntetésre ítélték, ezúttal hosszú időre. Gyakran töprengett azon,
hogyan hihetett ennyire a férfinak fenntartás nélkül már kezdet-
től fogva.
Sosem tudta ezt megválaszolni, és tudva, milyen közel került
ahhoz, hogy Jeffrey kellemes modorával, majd haragjával teljesen
bekebelezze, sokáig elővigyázatos volt a férfiakkal.
Elyse, aki azelőtt a hallgatóm volt, mára sok mindent megta-
nult a pszichopatákról, mind személyes élményein, mind a for-
mális képzésen keresztül. Ám még mindig nehezen talál magya-
rázatot arra, miként tudnak a Jeffrey-hez hasonló emberek ilyen
könnyen beférkőzni valaki életébe, majd egyszerűen továbbállni.
Jeffrey számára, mondta Elyse, a magatartási szabályokat ceruzá-
val írták, neki pedig jókora radírja volt.

100
A bárányok hallgatnak című könyv megjelenése és a filmválto-
zat óta az újságírók és a televíziós műsorvezetők gyakran meg-
kérdezik tőlem, vajon Hannibal „a Kannibál" Lecter, a félel-
metes központi figura, aki briliáns pszichiáter, s egyben em-
berevő gyilkos is, pontos képet nyújt-e a pszichopatákról.
Lecter alakjában nyilvánvalóan számos, a pszichopatákra
jellemző tulajdonság megtalálható. Én-centrikus, nagyzoló, kö-
nyörtelen, manipuláló és nincs benne megbánás. De ugyanakkor
meglehetősen őrült is, ami nem meglepő, hiszen mind Lecter,
mind a filmben szereplő sorozatgyilkos, Buffalo Bill, a transz-
vesztita, aki megnyúzza női áldozatait, némi hasonlóságot mu-
tat egy valódi pszichotikus sorozatgyilkossal Edward Geinnel.
A Lectert fogva tartó elmegyógyintézet igazgatója szerint „ő
egy szörnyeteg. Hamisítatlan pszichopata. Ritkán fognak el
ilyent élve."
Ez természetesen rendkívül pontatlan megállapítás, olyan,
amely azt az általános feltételezést tükrözi, miszerint minden
pszichopata rémséges sorozatgyilkos, aki megkínozza és meg-
csonkítja az áldozatait. Ha Lecter valóban pszichopata, távolról
sem tipikus. Ha létezne a valóságban - végül is kitalált személy
ről van szó egy nagyon exkluzív klubhoz tartozna. A sorozat-
gyilkosok rendkívül ritkák. Valószínű, hogy számuk Észak-Ame-
rikában a százat sem éri el, Ezzel szemben Észak-Amerikában
mintegy 2-3 millió pszichopata élhet. Mégha csaknem az összes
sorozatgyilkos pszichopata lenne is, ez azt jelentené, hogy min-
den pszichopata sorozatgyilkosra 20-30 ezer olyan pszichopata
jutna, aki nem követ el sorozatos emberölést.
Más szóval, a pszichopatáknak a Lecterhez hasonló gro-
teszk és szadisztikus gyilkosként való egyoldalú ábrázolása
erősen torzított képet fest a zavarról Az esetek zömében
inkább az én-centrikusság, a szeszélyek és a közönséges szük
ségletek azonnali kiélésének az ígérete, semmint a bizarr ha-
talomsóvárság és szexuális éhség kielégítése az, ami a
pszichopatákat törvénysértésre motiválja.

101
 A szabályok megsértése

A társadalomnak sok szabálya van, némelyikük törvényben, néme-

lyikük a helyesre és a helytelenre vonatkozó általános értékrendben
ölt testet. Mindkettő védi az egyént, és erősíti a társadalom szöve-
dékét. A büntetéstől való félelem kétségkívül segít betartani a sza-
bályokat, azonban a szabálykövetésnek más okai is vannak:

• az elfogás esélyének racionális felmérése;

• a jóról és a rosszról alkotott filozófiai vagy teológiai vélekedés;
• a társadalmi együttműködés és harmónia szükségességé-
nek felismerése;
• az a képesség, amellyel a körülöttünk élő emberek érzel-
mein, jogain, szükségletein és jólétén elgondolkodunk, és megin-
dultságot érzünk.

A társadalom szabályai és előírásai szerint történő viselkedés

megtanulása, más szóval a szocializáció, komplex folyamat.
A gyerekek ennek során a gyakorlatban megtanulják, „hogyan
kell a dolgokat csinálni". A szocializáció folyamata - a nevelés, az
iskolázás, a társas élmények, a vallásos oktatás, és így tovább -
segíti azoknak az értékeknek, attitűdöknek és személyes normák-
nak a létrejöttét, amelyek meghatározzák, miként kommuniká-
lunk a körülöttünk lévő világgal. A szocializáció emellett hozzájá-
rul egy, a legtöbb ember által lelkiismeretnek nevezett dolog ki-
alakulásához, ehhez a bosszantó belső hanghoz, amely segít ben-
nünket ellenállni a kísértésnek, és bűntudatot érezni, amikor
nem így teszünk. Ez a belső hang, valamint az elsajátított társa-
dalmi normák és szabályok együttesen a „belső rendőr" szerepét
játsszák, „aki" még a sok külső vezérlő, mint például a törvények,
a másoknak velünk szembeni észlelt elvárásai és a valódi rend-
őrök hiányában is szabályozza magatartásunkat. Nem túlzás azt
állítani, hogy a társadalom működése belülről vezéreltségünk ál-
tal lehetséges. Kollektív megrökönyödésünk és csodálkozásunk

102
azon, ahogy a pszichopaták teljes mértékben felrúgják a szabályo-
kat, jelzi, hogy - hozzájuk képest - „belső rendőrünk" ténylege-
sen mekkora hatalmat gyakorol felettünk.
Azonban a Jeffrey-hez hasonló pszichopaták esetében a szoci-
alizáció által épített lelkiismeret sosem szilárdul meg. Az ilyen
emberekben nincs belső hang, amely vezérelné őket. Tudják a
szabályokat, de csak azokat tartják be, amelyekhez kedvlik van,
tekintet nélkül a másokat érintő következményekre. A kísértés-
nek jóformán egyáltalán nem állnak ellen, a normaszegéstől pe-
dig nem ébred bennük bűntudat. A mardosó lelkiismeret béklyó-
inak hiányában úgy érzik, szabadon kielégíthetik bármilyen igé-
nyüket és szükségletüket, megtehetnek bármit, amiről úgy hiszik,
megúszhatják. A kis értékű lopástól a véres gyilkosságig bármi-
lyen antiszociális cselekmény lehetségessé válik.
Nem tudjuk, miért ilyen gyenge - ha egyáltalán létezik - a
pszichopata lelkiismerete. Azonban több ésszerű feltevéssel is él-
hetünk:

• A pszichopaták jóformán egyáltalán nem rendelkeznek az-

zal az adottsággal, hogy átéljék azokat az érzelmi reakciókat - a
félelmet és a szorongást amelyek a lelkiismeret fő mozgató-
rugói.1

A kora gyerekkori büntetés a legtöbb emberben életreszólóan

összeköti a társadalmi tabukat és a szorongás érzéseit. Egy csele-
kedetért járó potenciális büntetéssel társított szorongás segít el-
fojtani a cselekvést. A szorongás valójában még a cselekvés gon-
dolatát is képes elfojtani: „Megfordult bennem, hogy elveszem a
pénzt, de gyorsan elhessegettem a gondolatot."
Ám a pszichopatákban a tiltott cselekedetek és a szorongás kö-
zötti kapocs gyenge, a büntetés veszélye nem riasztja vissza őket.
Talán ez az oka, hogy Jeffrey sorozatos visszaesése egy amnéziás
bűnlajstromára emlékeztetett: soha semmilyen büntetés a legcse-
kélyebb mértékben sem tartotta őt vissza impulzusai kiélésétől.

103
A pszichopaták kiválóan összpontosítják figyelmüket az őket
érdeklő dolgokra, és hanyagolnak el más dolgokat. Egyes klini-
kusok ezt a folyamatot keskeny kévéjű fényszóróhoz hasonlít-
ják, amely egyszerre csak egy dologra irányul. Mások szerint
inkább ahhoz a koncentrációhoz hasonlít, amivel a ragadozó
becserkészi a prédát.
Ez a szokatlan figyelemfókuszáló képesség talán jó dolog,
talán nem az, a helyzettől függ. Például a sztársportolók si-
kerüket jellemzően koncentrálóképességüknek tulajdonítják.
A baseballban az az ütőjátékos, akinek egy átrepülő madár
vagy a neve említése egy pillanatra elvonja a figyelmét, való-
színűleg nem javít a pontátlagán.
Ugyanakkor számos szituáció összetett, és megköveteli,
hogy egyszerre több dologra figyeljünk. Ha csak arra összpon-
tosítunk, ami érdekel bennünket, elmulaszthatunk valami
mást, ami szintén fontos, esetleg veszélyt jelez. A pszichopaták
gyakran ezt teszik: annyi figyelmet fordítanak a jutalom meg-
szerzésére, és arra, hogy magukat jól érezzék, hogy elhanyagol-
ják azokat a jeleket, amelyek veszélyre figyelmeztethetik őket.
Például egyes pszichopaták azzal szereztek hírnevet, hogy
a II. világháborúban vakmerő vadászpilóták voltak, úgy ta-
padtak a célpontra, mint a buldog. Mégis, ezek a pilóták gyak-
ran nem figyeltek oda olyan unalmas részletekre, mint az
üzemanyag mennyisége, a magasság, a hely és a többi gép po-
zíciója. Néha hős lett belőlük, de gyakrabban meghaltak, vagy
törtetőként, magányos farkasként, vagy sikerhajhászként vál-
tak ismertté, akikben nem lehetett megbízni - kivéve akkor,
amikor magukkal kellett törődniük.

• A pszichopaták „belső szavainak" nincs érzelmi foganatja.

A lelkiismeret nemcsak azon múlik, hogy el tudjuk-e képzelni

a következményeket, hanem azon is, hogy tudunk-e mentálisan
„magunkban beszélni". A. R. Lurija szovjet pszichológus például

104
 kimutatta, hogy az internalizált beszéd - a belső hang - döntő
szerepet játszik a viselkedés szabályozásában.2
Azonban amikor a pszichopaták magukban beszélnek, egy-
szerűen „szöveget olvasnak". Amikor Jeffrey megpróbálta meg-
erőszakolni Elyse lakótársát, talán ezt gondolta magában: a franc-
ba is! Ha megteszem, pokoli árat fizetek. Lehet, hogy AIDS-es le-
szek, ő meg teherbe esik, vagy Elyse kikaparja a szememet! De ha
ezek a gondolatok egyáltalán végigfutottak is Jeffrey agyán, körül-
belül annyi érzelmi hatást gyakoroltak rá, mintha azt gondolta
volna magában: ma este lehet, hogy meccset nézek. Vagyis sosem
mérlegelte komolyan, milyen hatással lehet önös vágykiélő maga-
tartása az érintett emberekre, beleértve saját magát is.

• A pszichopatáknak nem fejlett ki a képessége ahhoz, hogy

mentálisan „képet alkossanak" magatartásuk következményeiről.3

Kézzelfogható jutalmak és megfoghatatlan jövőbeli következ-

mények feszülnek egymásnak - nyilvánvalóan a jutalmak kere-
kednek felül. Az áldozatot érintő következményekről alkotott
mentális kép különösen homályos. Vagyis Jeffrey nem társnak,
hanem „összeköttetésnek" tekintette Elyse-t - szállás, ruházat,
élelem, pénz, kikapcsolódás és szexuális kielégülés forrásának.
Cselekedeteinek Elyse-t érintő következményei meg sem je-
lentek a tudatkörében. Amikor világossá vált, hogy már mindent
kisajtolt a kapcsolatukból, amit csak tudott, egyszerűen odébb-
állt, és új finomságok után nézett.

Válogatnak

Természetesen a pszichopaták nem teljesen érzéketlenek a társa-

dalmat összetartó tengernyi szabállyal és tabuval szemben. Elvég-
re nem gépemberek, akik vakon reagálnak a pillanatnyi szükség-
letekre, késztetésekre és lehetőségekre. Csupán arról van szó,

105
hogy sokkal szabadabban válogatják meg, hogy milyen szabályo-
kat és korlátokat tartanak be, mint mi, a többiek. (
Legtöbbünk esetében a bírálatnak akár csak az elképzelt ve-
szélye is magatartás-szabályozó funkciót tölt be. Bizonyos fokig az
önbecsülésünk a tét. Következésképpen állandóan igyekszünk be-
bizonyítani önmagunk és mások előtt is, hogy becsületes embe-
rek vagyunk, szavahihetők, megbízhatók és rátermettek.
Ezzel éles ellentétben, a pszichopata a helyzetfelmérést - mit
nyer belőle és milyen áron - úgy végzi el, hogy nem érez szoron-
gást, kételyt és aggályt az esetleges megalázás, fájdalomokozás,
jövőbeni tervek keresztülhúzása, vagyis röviden mindazon eshe-
tőségek kapcsán, amelyeket a lelkiismerettel bíró emberek a le-
hetséges cselekedetek mérlegelésekor figyelembe vesznek. Azok
számára közülünk, akik sikeresen szocializálódtak, szinte lehe-
tetlen elképzelni a világot úgy, ahogy azt a pszichopata megéli.

Vancouver nyugati részén, párhuzamosan a tengerparti gát-

tal, ahol kocogni szoktam, egy vasúti vágány húzódik, amelyet
napjában csak néhányszor használnak. Úgy egy évvel ezelőtt
az átkelőnél lévő fényjelző berendezés tilosat jelzett, a forga-
lom pedig kezdett feltorlódni. Éppen végeztem a futással, és a
közelben lazítottam. Rájöttem, hogy bár a berendezés tilosat
jelez, valójában elromlott, a vonat pedig nem jön. Azonban a
sor elején álló kocsi nem mozdult, még akkor sem, amikor a
mögötte lévők sorra kezdték kikerülni. Amikor úgy tíz perccel
később hazaindultam, a berendezés még mindig pirosan villo-
gott, az első kocsi meg még mindig nem indult el.
Tekintsük ezt az autóst és egy pszichopatát úgy, mint a bel-
ső vezéreltség kontinuumának két ellentétes végpontját. Az
előző szolgai módon betartja a szabályokat, a másik pedig
szerűen felrúgja őket. Az egyik passzívan elfogadja a belső
hang felsőbbrendű autoritását, amely azt mondja: „ne", a má-
sik pedig elküldi a fenébe.

106
 Ez a belső hang azok esetében okoz problémát, akik érték-
rendjük miatt konfliktusba kerülnek a társadalommal. Ahogy
az 1968-as francia diáklázadás során egy falfelirat megfogal-
mazta, „Mindnyájunkban van egy alvó rendőr. Meg kell ölni."

Pszichomozi

A közönség érdeklődése a sima modorú szélhámos és a hidegvérű

gyilkos iránt, akit nem korlátoznak a társadalom és a lelkiismeret
diktátumai, soha nem volt ennyire élénk. Nagymenők, Tortúra,
Csendes terror, Egy ágyban az ellenséggel, Nappali fény, Love,
Lies and Murder,* Ártatlan áldozatok, A félelem foka, Harc egy
gyermekért és a különösen nyers , A bárányok hallgatnak csak né-
hány azok közül a filmek közül, amelyek e könyv írásakor a legnép-
szerűbbek közé tartoznak. A valós és rekonstruált bűneseteket be-
mutató műsorok ma már állandó részei a tévé-programoknak.
A New York Times 1991. február 10-i számában Bruce Weber
Cozying up to the Psychopath That Lurks Deep Within ** címet
viselő cikkében arra emlékeztet bennünket, hogy nincs semmi új
a történetíró érdeklődésében „a perverzen kificamodott elme"
iránt: ,,Jágótól Norman Bates-ig, Dr. Jekylltől Harry Lime-ig,
Vladimir Nabokov Humbert Humbertjétől David Lynch Leland
Palmerjéig (Bobjáig), a gonoszság logikáját az irodalom újra és
újra feltárta a papíron, a színpadon és a mozivásznon egyaránt.
Még ha képzelőerejük cserbenhagyta is őket, az írók és a színé-
szek a rémisztő valóságból meríthettek ihletet: Hasfelmetsző
Jacktől, Lizzie Bordentől, Dicktől és Perrytől, Gary Gilmore-tól,
Charles Mansontól, nem is beszélve Adolf Hitlerről, Joszif Sztálin-
ról és III. Richárdról. Egyes tollforgatók mára kétségkívül Szad-
dám Husszein felé tekintgetnek."

* Szerelem, hazugság, gyilkosság - a ford.

** Hízelgés a lelkünk mélyén bujkáló pszichopatának - a ford.

107
 A kérdés az, hogy miért. Mivel magyarázható ez az iszonyú
hatalom, amelyet a lelkiismeret nélküli személyiség kollektív
fantáziánk felett gyakorol? „A gonosz kétségkívül csábító - írja
Weber. - És nemcsak azok számára, akik dramatizálják. A ki-
sebb csínytevéstől az ördögi kriminalitásig a rossz cselekedetek
elkövetése olyasmi, amiről a többi ember nyilvánvalóan tudni
akar. Ez az egyik magyarázat arra, hogy a pszichopata, a lelkiis-
meret-furdalás nélküli gonoszság megtestesítője, annyira mé-
lyen beivódott a kollektív tudatba."
Weber egy interjúban ugyanezt a gondolatmenetet követi Ronald
Markman törvényszéki pszichiáterrel, aki (Dominick Bosco társ-
szerzővel) Alone with the Devil* címmel könyvet írt gyilkosokkal
végzett szakmai munkájáról. A pszichiáter szerint közönségként
azonosulunk a pszichopatákkal, így élve ki a belső kontroll nélküli
életről alkotott fantáziaképeinket. „Van bennük valami, ami ben-
nünk is megvan, és azért vonzódunk hozzájuk, hogy megtudjuk, mi
az a valami" - írja Markman. A Webernek adott interjúban még en-
nél is továbbmegy: „A bőrünk alatt mind pszichopaták vagyunk."
Joanne Intrator pszichiáter, a New York-i Mount Sinai Medical
Center munkatársa kurzust tartott A pszichopata a valóságban
és a filmvásznon címmel. Elmagyarázta, hogyan váltja ki a film
az azonosulásnak ezt a formáját, ezáltal a moziba járást az alkal-
mi kíváncsiság szintjéről az érzelmileg telített voyeurség** szint-
jére emeli. Szerinte a mozi „lehetővé teszi, hogy könnyűszerrel
részünk legyen a voyeur vikariáló*** örömében. Az elsötétített
terem háttérbe szorítja tudatos morális világunkat, és megenge-
di, hogy egy másik belső állapotunk erősödjön fel, amelyet nem
uralnak a felettes én [a lelkiismeret] szabta kötöttségek. A sötét-
ben, alig észlelhető tudatossággal, látszólag következmények nél-
kül élvezzük az agresszív és szexuális örömöket." 4

* Egyedül az Ördöggel - a ford.

** Kukkolás - a ford.
*** Áttételes - a ford.

108
 A pszichológiailag ép emberre ezek a filmélmények jótékony
hatással lehetnek, emlékeztetve őt arra a veszélyre és pusztításra,
amelyet a pszichopátia magában hordoz. Másrészt ezek az élmé-
nyek hatásos példaként is szolgálhatnak azok számára, akiknek
belső normarendszere fejletlen, súlyos pszichológiai problémáik
vannak, és akik társadalmilag elidegenedtek.

Az ügy nélküli lázadó

1944-ben jelent meg Robert Lindner pszichoanalitikus klasszikus-

nak számító tanulmánya Rebel Without a Cause" címmel.5 Lind-
ner a pszichopátiát csapásnak tekintette, olyan szörnyű erőnek,
amelynek destruktív potenciálját súlyosan alábecsüljük. A pszi-
chopatákat a társadalomhoz való viszonyuk alapján jellemezte:

„A pszichopata lázadó, az uralkodó törvények és normák meg-

szegése számára vallás... ügy nélküli lázadó, szlogen nélküli agi-
tátor, program nélküli forradalmár - más szóval, lázadása olyan
célok elérésére irányul, amelyek kizárólag számára kielégítők.
Képtelen rá, hogy másokért erőfeszítéseket tegyen. Minden igye-
kezete, bújtassa azt bármilyen köntösbe, azonnali óhajainak
és vágyainak kielégítése céljából befektetett munkáját tükrözi."
[2. oldal]

A kultúra változhat, a pszichopata „lázadó" azonban ugyanaz

marad. Az 1940-es évek közepén Lindner azt írta: a pszichopaták
gyakran a társadalom peremén élnek, ahol „az egyéni szabadság
ragyogásával csillognak, hiányoznak a közösség fékjei és gyeplői,
és sem fizikai, sem pszichológiai értelemben nincsenek korlá-
tok." [13. oldal]

* Az ügy nélküli lázadó - a ford.

109
 Napjainkban, úgy tűnik, a pszichopaták mindenütt ott vannak
közöttünk, tehát fel kell tennünk magunknak néhány fontos kér-
dést. Miért fokozódik a pszichopátia iránti érdeklődésünk - film-
jeinkben, a televízióban, tömegpiaci könyveinkben és magazinja-
inkban? Miért követnek el a fiatalok egyre több erőszakos bűncse-
lekményt? És mi az a társadalmunkban, ami egy szakértővel az
alábbiakat mondatja:

„A fiatalkorú bűnöző, akivel ma találkozunk, szenvtelenebb áldo-

zatával szemben, hajlamosabb sérülést okozni, vagy ölni. A fiatal
korú bűnözők áldozataik iránti empátiájának hiánya csupán
egyik tünete egy olyan problémának, amely az egész társadalmat
súlyosan érinti. Ma általánosabb a pszichopata beállítódás; az ér-
zés, hogy felelős vagyok mások jól-létéért, fogyatkozóban van." 6

Vajon anélkül, hogy tudnánk, olyan társadalom kialakulását

engedjük meg, amely tökéletes táptalajt, sőt talán „gyilkoló zó-
nát" teremt a pszichopaták számára? Reggeli újságunk híreit ol-
vasva ez a kérdés napról napra égetőbbé válik.

1 Robert Hare (1970). Psychopathy: Theory and Research. New York: Wiley;
Cordon Trader (1978). Relations between psychopathy and persistent crimi-
nality. In R.D. Hare & D. Schalling (eds.). Psychopathic Behavior: Approaches
to Research. Chichester, England: Wiley.
2 A. R. Luria (1973). The Working Brain. New York: Basic Books.
3 Ethan Gorenstein (1991). A cognitive perspective on antisocial personality.
In P. Magaro (ed.). Annual Review of Psychopathology: Cognitive Bases of
Mental Disorders. vol. 1. Newbury Park, CA: Sage.
4 Joanne Intrator. Personal communication, October 1991. p
5 Robert Lindner: Rebel Without a Cause. New York: Grime and Stratum, 1944.
A könyvből 1955-ben megható filmet készítettek hasonló címen, azonban Lind-
ner gondolatai a pszichopatáról nem filmvászonra valók. (A film magyarul
Haragban a világgal címmel jelent meg - a ford.)
6 Jose Sanchez. Quoted in The New York Times, July 7, 1989.
 6. fejezet
Bűnözés: a logikus választás
Ha a munkaköri leírás a bűnözés, akkor a pszichopata a tö-
kéletes jelentkező.

Fritz Lang 1931-ben készült klasszikus filmjében (M-Egy város

keresi a gyilkost) Peter Lorre egy pedofil gyilkost alakít, aki az ut-
cán rabolja el szerencsétlen áldozatait, amikor a késztetés rátör,
A rendőrség nem találja a gyilkost, és a gengszterekből és bű-
nözőkből álló alvilág maga végzi el a munkát. Miután prédája
nyomára akad, az aljas, visszataszító, törvényen kívüli maffia el-
vonszolja egy elhagyott sörfőzdébe, ahol az alvilág saját bírósága
elítéli. A film minden idők egyik leghatásosabb drámai ábrázolá-
sát adja a „betyárbecsület" fogalmának.
Vajon valóban létezik becsület a bűnözők körében? Ha a fel-
színen megkapargatunk egy átlagos fogvatartottat, találunk vala-
miféle morális kódexet - nem feltétlenül a társadalom törvénye-
inek kivonatát, de mégis valamilyen morális kódexet, amelynek
megvannak a saját szabályai és előírásai. Bár ezek a bűnözők
szemben állnak egyes társadalmi szabályokkal és értékekkel, sa-
ját közegük - a környék, a tágabb család vagy a banda szabá-
lyait betartják. Tehát a bűnözés nem azt jelenti, hogy az illetőnek
nincs lelkiismerete, vagy ne lenne, még ha gyengén is, szociali-
zált. A bűnözők különféle módokon - sok esetben külső erők
hatására - térnek a bűn útjára.1

• Egyes bűnözők tanulják a bűnözést: olyan családban vagy

társadalmi közegben nőnek fel, amelyben a bűnelkövető maga-
tartás, ilyen vagy olyan mértékben, elfogadott norma. Például az
egyik alanyunknak az apja „hivatásos" tolvaj volt, az anyja pedig

111
prostituált. Kora gyerekkorától fogva az apjával „járt dolgozni". Az,
ilyen „szubkulturált bűnözőknek" drámaibb példái a maffiacsa-
ládok és az Európa egyes területein élő cigánybandák.
• Sok bűnöző az úgynevezett „erőszakciklus" révén érthető
meg jobban. Egyre több a bizonyítéka, hogy akiket kisgyerek-
ként szexuális, fizikai vagy emocionális abúzus ér, felnőttként
gyakran ugyanazt követik el. Nem ritka például, hogy egy pedofil
maga is szexuális megrontás áldozata volt, vagy hogy a feleség-
bántalmazók kora gyerekkorukban családi erőszaknak voltak
szemtanúi.
• Megint mások a szükség parancsa miatt kerülnek összeüt-
közésbe a törvénnyel, például a kábítószerfüggők, vagy az iskolá-
zatlan és nincstelen emberek, akik szembeszegülve a lelkiisme-
• retükkel, kétségbeesésükben rabláshoz folyamodnak. A kutatá-
sunk során vizsgált számos alanyunk szétesett, elszegényedett
vagy aszociális családokból menekülve kezdett bűnözni. Vigasz
vagy megkönnyebbülés gyanánt drogokhoz nyúlt, majd szenvedé-
lye kiélését a bűnözésből biztosította.
• Másokból attól lesz bűnöző, hogy hirtelen felindulásból
követnek el bűncselekményt. Az egyik alanyunk, egy büntetlen
előéletű 41 éves férfi, aki sosem követett el erőszakos cselek-
ményt, néhány óvszert talált a felesége tárcájában, heves vitába
keveredett az asszonnyal, és „pillanatnyi elmezavarában" agyba-
főbe verte. Két évre ítélték, de biztos, hogy kedvezménnyel sza-
badul.

Ezeknél az embereknél számos esetben a negatív társadalmi

tényezők - a szegénység, a családi erőszak, a megrontás, a szülői
kapcsolatok elégtelensége, az anyagi gondok, az alkohollal és a
kábítószerrel való visszaélés, hogy néhányat említsünk - játszot-
tak közre a bűnözésben, sőt kiváltó okai voltak. Csakugyan, ha
ezek a tényezők nem lettek volna, e bűnözők közül sokan nem
adták volna bűnözésre a fejüket.

112
 De vannak néhányan, akik egyszerűen azért bűnöznek, mert
megéri, hisz könnyebb, mint dolgozni, vagy mert izgalmas.2 Nem
mind pszichopaták, de akik azok, az esetükben a bűnelkövetés
inkább a karakterstruktúra, amelyben nem képeződtek le a tár-
sadalmi szabályok és elvárások, semmint a hátrányos szociális
körülmények eredménye. Számos pszichopata alanyunkra jel-
lemző az a válasz, amelyet az egyik vizsgált nő adott arra a kér-
désre, hogy miért követett el bűncselekményt: - Az igazat akarja
hallani? Mert szórakoztat.
Szemben a legtöbb más bűnözővel, a pszichopaták nem mu-
tatnak lojalitást sem csoportok, sem szabályok, sem elvek iránt,
kivéve azt, hogy „az első számú emberrel törődjenek".
A rendvédelmi szervek gyakran kihasználják ezt az önimáda-
tot, amikor megpróbálnak megoldani egy bűnügyet, vagy szétzi-
lálni egy bandát vagy terrorsejtet. A megszokott ajánlat - légy
okos, mentsd a bőröd, mondd meg, ki van még benne, és szabad
vagy - nagyobb valószínűséggel vezet sikerre egy pszichopatával,
mint egy hétköznapi bűnözővel szemben.

Terrence Malick Sivár vidék című filmje, amelyet félig-meddig

Charles Starkweather és barátnője, Caril Fugate gyilkos pálya-
futása ihletett, a rideg valóságon alapuló rémisztő filmfantá-
zia. A ,,fantázia" Kit Carruthers alakjában jelenik meg, akinek
ellenállhatatlan sármja és könnyed szövegelése tökéletesen il-
leszkedik a pszichopata személyiségprofiljához, viszont kötő-
dése barátnőjéhez, Hollyhoz, túl mély és erős ahhoz, hogy igaz
legyen. A néző kísértést érez, hogy az érző szívű pszichopata ti-
pikus hollywoodi románcaként szemlélje a filmet, de mi figyel-
jünk oda alaposabban. Kit mögött ott van Holly, aki minden-
ben követi őt. Kétszer kell megnézni a filmet, hogy előtűnjön a
valódi esettörténet: míg Kit a rendező koncepciója a pszicho-
patáról, addig Holly az igazi, a valódi „másik", akit Sissy
Spacek briliáns módon ábrázol mint beszélő maszkot.

113
 A pszichopata személyiség lényegi aspektusait Holly karak-
terének. két oldala példázza és dramatizálja. Az egyik az érzel-
mi sivárság és az, ahogy nyilvánvalóan érzékelhető, hogy csak
színleli a mély érzéseket. Ennek az egyik jele magatartásának
időnként vérlázítóan helytelen volta. Miután Kit a lány szeme
láttára agyonlövi a lány apját, mert az ellenzi Holly kapcsolatát
vele, a 15 éves lány pofon üti Kitet. Később leroskad egy székre,
és fejfájásról panaszkodik, még később pedig, azután, hogy Kit
felgyújtja a lány házát, hogy megszabaduljon az apa holttesté-
től, megszökik Kittel, hogy gyilkos ámokfutásba kezdjen vele.
A másik példa egy későbbi helyzet, amelyben Kit, akinek
ekkor már több gyilkosság szárad a lelkén, ráérősen elrabolja
egy rémült pár kocsiját, akikre puskát szegez, és egy elhagyott
mezőre tereli őket. Holly könnyedén a rémült nő mellé csapó-
dik. - Helló! - mondja színtelen, gyerekes hangon. - Mi lesz
most? - kérdezi a nő, aki kétségbeesetten próbálja felfogni a
történéseket. - Ó - feleli Holly - Kit azt mondja, mindjárt fel-
robban. Néha én is így érzek. Maga nem? A jelenet azzal vég-
ződik, hogy Kit a mező közepén egy verembe zárja a két em-
bert. Ahogy visszafelé indul, hirtelen belelő a verem ajtajába.
- Szerinted eltaláltam őket? - kérdezi, mintha csak legyeket
akart volna agyoncsapni a sötétben.
Talán a legárnyaltabb bizonyítékot a pszichopátiára Holly
narrációja szolgáltatja, amelyet monoton, a tini magazinok-
ból vett frázisokkal tarkítva ad elő. Holly az őt és Kitet össze-
kötő szerelemről beszél, de a színésznőnek sikerül érzékeltet-
nie, hogy Holly nem ismeri tapasztalatból azokat az érzelme-
ket, amelyekről beszél. Ha volt valaha példa arra, hogy valaki
„tudja a szöveget, de nem ismeri a zenét", Holly figurája két-
ségkívül ilyen, és a néző első kézből tapasztalhatja meg azt a
furcsa benyomást, azt a megnevezhetetlen bizalmatlanságot és
viszolyogtató érzést, amelyről sokan - laikusok és szakembe-
rek egyaránt - beszámolnak azt követően, hogy pszichopatá-
val kerültek kapcsolatba.

114
 A bűnözés receptje

Sok tekintetben nehezen érthető, miképpen tudja bármelyik

pszichopata is elkerülni, hogy élete során összeütközésbe kerül-
jön a társadalommal, tekintve a belső vezéreltség hiányát, az eti-
kával és az erkölccsel szembeni hagyománybontó attitűdjét, kí-
méletlen, lelkifurdalás nélküli, én-centrikus világnézetét, és így
tovább. Persze sokan nem kerülik el, és bűncselekményeik a le-
hetőségek széles skáláján mozognak a kis értékű lopástól a testi
sértésig, az erőszakos zsarolásig és a fegyveres rablásig, a vanda-
lizmustól és a rendzavarástól az emberrablásig, a gyilkosságig és
az olyan állam elleni bűncselekményekig, mint a hazaárulás, a
kémkedés és a terrorizmus.
Bár nem minden bűnöző pszichopata, és nem minden pszi-
chopata bűnöző, börtönpopulációinkban a pszichopaták jól rep-
rezentáltak, az általuk elkövetett bűncselekmények aránya pedig
messze meghaladja számarányukat.3

• A börtönökben a női és a férfi fogvatartottak átlagosan

mintegy húsz százaléka pszichopata.
• A pszichopaták a súlyos bűncselekmények több mint ötven
százalékáért felelősek.

A pszichopata karakterstruktúrája súlyos problémát jelent szá-

munkra. Ahogy a nagy fehér cápa született gyilkoló gép, ugyanúgy
természetes, hogy a pszichopaták a bűnöző szerepét veszik maguk-
ra. A gyorsaság, amellyel kihasználnak minden kínálkozó alkalmat,
és a belső kontroll - amelyet lelkiismeretként ismerünk - hiánya
együttesen igen hathatós receptet képez a bűnözésre.
Így például, amikor egy elbűvölő mosoly levesz a lábáról egy
fiatal nőt a strandon, a Jeffrey-hez hasonló fiatal pszichopata ha-
bozás nélkül rátapad, és megtalálja a módját, hogy annyi meleg-
séget, szexuális örömöt, menedéket, ételt és pénzt szívjon el tőle,
amennyit csak tud, és mindezt a „szerelem" nevében.

115
 Amikor egy fiatalember, aki korát és típusát tekintve John
Wayne Gacy kedvére való, véletlenül éppen az ő cégénél jelentke-
zik állásra, Gacy tétovázás nélkül megfélemlíti a fiút, és szexuális
játszadozásra kényszeríti. És addig nem hagyja abba, amíg nem
öli meg a fiút, és rejti el a holttestet a háza alatt.4
Amikor az utahi gyilkos, Gary Gilmore összeveszik a barátnő-
jével, addig kocsikázik (egy másik nővel), amíg késztetését, hogy
dühét kitombolja, már nem tudja féken tartani. Megáll egy ben-
zinkútnál, fiatal partnerét magára hagyja a bekapcsolt rádióval, ő
pedig agyonlövi az első embert, aki az útjába esik. A következő es-
te megismétli ugyanezt. A két agyonlőtt férfiról annyit mond, hogy
egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen, éppen belefutottak, ami-
kor tombolnia kellett.5

Egy nemrég készült FBI-tanulmány szerint azoknak az elköve-

tőknek, akik szolgálatot teljesítő rendőrt öltek meg, 44 száza-
léka pszichopata. [Killed in the Line of Duty, The Uniform
Crime Reports Section, Federal Bureau of investigation, Unit-
ed States Department of Justice, 1992. szeptember]

A pillanatnak élés

Lehet, hogy a New Age filozófiák iránt érdeklődő olvasó megbor-

zong a szent elvek megszentségtelenítésén, azonban a pszichopa-
ta magatartása és motivációja nagyban érthetővé válik, ha úgy
gondolunk rá, mint teljes egészében a jelenbe ragadt és az alka-
lomnak ellenállni képtelen személyre. Egy, a Pszichopátia Szű-
rőlistán magas értéket kapott fogvatartott szavai szerint: „Mit te-
gyen egy pasas? A csajnak jó segge volt. Kiszolgáltam magam."
A férfit nemi erőszakért ítélték el. Egy másikat akkor fogott el a
rendőrség, amikor feltűnt egy tévévetélkedőben abban a város-
ban, ahol az áldozatai éltek. Öt perc sztárlét és két év börtön!

116
 Gary Gilmore röviddel a kivégzése előtt a Playboynak adott
interjújában érzékeltette, milyen az, amikor valaki ennyire erő-
sen a jelenhez van láncolva. Bár igen magas IQ-ja volt, a kérdés-
re, hogy miért fogták el annyiszor, Gilmore ezt válaszolta:

„Csak egy pár dolgot úsztam meg. Nem vagyok valami nagy bűnö-
ző. Impulzív vagyok. Nem tervezek, nem gondolkodom. Nem kell
zseninek lenni, hogy az ember megússza az ilyen szarokat, csak
gondolkodni kell hozzá. De én nem gondolkodom. Türelmetlen
vagyok. Nem vagyok elég mohó. Egy csomó dolgot, amiért elkap-
tak, megúszhattam volna. Á, nem is igen értem. Lehet, hogy már
régóta nem is érdekel."6

A pszichopata erőszakossága:
hidegvérű és közönyös

A gyakori bűnelkövetésnél is aggasztóbbak azok a bizonyítékok,

amelyek szerint a pszichopata nők és férfiak sokkal hajlamosab-
bak az erőszakra és az agresszivitásra, mint mások.7 Természe-
tesen a legtöbb bűnözőpopulációban nem szokatlan az erőszak,
ám a pszichopaták még ehhez képest is magasan kitűnnek. Mind
a börtönben, mind szabadlábon kétszer annyi erőszakos és ag-
resszív cselekményt követnek el, mint más bűnözők.
Ez csakugyan elgondolkodtató, ám nem meglepő. Míg legtöb-
bünkben erős gátak működnek, hogy ne okozzunk testi sértést
másoknak, a pszichopaták esetében ez jellemzően nem így van.
Számukra az erőszak és a fenyegetőzés „használati tárgy", amikor
feldühítik, elutasítják vagy frusztrálják őket, és szinte egyáltalán
nem gondolkodnak el az áldozatok által átélt fájdalmon és meg-
aláztatáson. Erőszakosságuk csupán irgalmatlan eszköz olyan kö-
zönséges szükségletek kielégítéséhez, mint a szex, vagy hogy meg-
szerezzék, amit akarnak, az eseményekre adott reakciójuk pedig
sokkal inkább a közöny, a hatalom érzése, az öröm és az önelé-

117
gültség, semmint az okozott sérülés miatti megbánás. Semmi-
képpen sem olyasmi, ami álmatlan éjszakákat okozna számukra.
Vessük össze a pszichopaták és a halált okozó testi kényszert
szükséghelyzetben alkalmazó rendőrök reakcióit. Eltérően a fil-
mek kitalált figuráitól, akik szemrebbenés nélkül lövik halomra a
bűnözőket - Callahan felügyelő, avagy „Piszkos Harry" juthat
eszünkbe, akit Clint Eastwood alakít -, a legtöbb rendőrt súlyo-
san felkavarják a lövöldözések, és sokuknak „emocionális flash-
backjei"* vannak, vagy úgynevezett poszttraumás stressz-szind-
rómától szenvednek. Az utóhatások annyira rombolóak lehetnek,
hogy számos jogrendszerben a lövöldözésbe keveredett rendőrök
esetében, függetlenül attól, hogy halálos kimenetelű volt-e az in-
cidens, vagy nem, kötelező a pszichológiai tanácsadás.
A pszichopaták esetében az ilyen tanácsadás időfecsérlés len-
ne. Még a tapasztalt, súlyos esetekhez szokott szakembereket is
megrémiszti, amikor látják, miként reagál egy pszichopata egy
gyomorszorító eseményre, vagy hallják, hogy olyan közönnyel be-
szél egy brutális bűntettről, mintha egy almát hámozott volna
meg, vagy egy halat filézett volna ki.

• Gary Gilmore beszámolója az őt interjúvoló személyeknek

arról, hogy a börtönben miként ragadt rá a „kovács" gúnynév, jól
példázza a pszichopata gátlástalan attitűdjét az erőszak tekin-
tetében.8 A börtönben Gilmore egyik barátját, LeRoyt kirabolták és
összeverték. Üzent Gilmore-nak, hogy segítségre van szüksége,
hogy elégtételt vegyen az elkövetőn, Billen. - Aznap este Bill ép-
pen leült meccset nézni - emlékszik vissza Gilmore én meg
egyszerűen belevágtam a kalapácsot a fejébe, sarkon fordultam,
és kisétáltam... Hú, mekkora sebet kapott [nevet]... négy hó-
napig tartottak bent a lyukban érte, Bilit meg Portlandbe vitték
agyműtétre. De Bill különben is elbaszott egy alak volt. Szóval,

* Emlékfelvillanásai - a ford.

118
hogy válaszoljak a kérdésére, ő nevezett el „kovácsnak" a kala-
pács miatt. Kaptam is tőle egy kis játékkalapácsot, amit láncon le-
het hordani... - Később Gilmore azt állította, hogy a kalapáccsal
megölte Billt, és hogy egy másik erőszakos gyilkosságot is elköve-
tett. Az interjúkészítők azt kérdezték tőle: - Miért híresztelte min-
denkinek, hogy megölte őket? Kérkedésből, vagy hogy meggyónja?
Gilmore [nevetve]: - Az igazat megvallva, valószínűleg inkább
kérkedésből.
• Egy volt elítélt, akit egy börtönpszichiáter korábban pszi-
chopataként diagnosztizált, nyugodt hangon számolt be a rendőr-
ségen arról, hogy egy bárban leszúrt egy férfit, mert az nem en-
gedte át neki az asztalt. A magyarázata: akkor épp a „velem sen-
ki nem szórakozhat" stílust tökéletesítette, az áldozat pedig a töb-
bi vendég előtt szembeszegült vele.

1990-ben, Újév napján a 26 éves Roxanne Murray öt év házas-

ság után egy 12-es kaliberű puskával megölte 42 éves férjét.
A rendőrségen azt mondta, szerette a férjét, de meg kellett öl-
nie. A bíróság egyetértett, és elejtette az emberölés vádját.
A férj, Doug (Juicer) Murray amolyan „álmotoros" volt:
szüksége volt a bivalyerős motorokra, a gyenge, engedelmes
nőkre, meg a kutyákra - az irányítható vagyontárgyakra. Az
évek során egy sor esetben nemi erőszak és testi sértés miatt
emeltek ellene vádat, de tanúk hiányában sosem került bíróság
elé. Ezt megelőzően többször is elvált, a nőket, akikkel viszonya
volt, terrorizálta és verte. Hátborzongató csavar a történetben,
hogy egyszer szexuálisan bántalmazott tinédzserek otthonát ve-
zette. Mentálisan és fizikailag egyaránt kizsákmányolta őket,
amint azt a legtöbb nővel is tette, és későbbi felhasználásra
gyakran kompromittáló fényképeket készített róluk.
Amikor Roxanne szóvá tette 14 kutyájuk etetésének a költ-
ségeit, Doug beráncigálta őt a lakókocsiba, fejbe vágta egy
megtöltött pisztollyal, és a szeme láttára agyonlőtte a nő ked-
venc kutyáját. - Te is így járhatsz - mondta a nőnek. Úgy lát-

119
szott, erőszak és abszolút kontroll nélkül képtelen a szexre.
A fellációt bárhol és bármikor megkövetelte, különben verés
következett. A nőket kiagyalt brutális nemierőszak-pozitúrák-
ba kényszerítette. Roxanne legjobb barátnője szerint olyan be-
nyomása támadt, mintha Dougnak több oldala lenne. Néme-
lyik jó volt, vagy jónak akarta feltüntetni, némelyik pedig a
legrosszabb volt, amit az ember el tud képzelni.
Úgy tűnik, miközben Doug a maga brutális útját járta,
akaratlanul hozzásegítette a közösséget, hogy meghúzza azt a
határt, amelyen túl a bántalmazott és terrorizált áldozatok sa-
ját védelmük érdekében indokoltan folyamodnak drasztikus
eszközökhöz. [Ken McQueen cikkéből., The Vancouver Sun,
1991. március 1.]

• A Pszichopátia Szűrőlistán magas pontszámot kapott egyik

bűnelkövető egy betörés alkalmával meggyilkolt egy idős férfit, az
esetről pedig így számolt be könnyedén: „Éppen turkálok a lakás-
ban, amikor az öreg főszer lejön és... úú... elkezd ott üvöltözni,
meg balhézni... úgyhogy egyszer fejbe nyomtam, és úú, még
mindig nem kussol. Torkon vágtam, ettől hátratántorodott, és el-
terült a padlón. Hörgött ott, mint egy disznó, amit agyonszúrtak
[nevet], úgyhogy komolyan kezdte felbaszni az agyamat, úgy-
hogy. .. úú... egypárszor fejbe rúgtam. Ettől aztán kuss lett... Ki
is tikkadtam tőle, elmartam egy pár sört a hűtőből, és bekapcsol-
tam a tévét, aztán meg elaludtam. A zsaruk keltettek fel [nevet]."

Az ilyen egyszerű, szenvtelen megnyilvánulásai az erőszaknak

egészen mások, mint egy heves vita során kirobbanó erőszak, egy
döbbenetes érzelmi kitörés, a fékezhetetlen harag, düh vagy féle-
lem. A média hemzseg az ilyen hírektől. És a legtöbb ember tuti-
ja is, milyen az, amikor „elszakad a cérna", néha erőszakos kö-
vetkezményekkel, és elszörnyed saját tettein. Miközben ezt a feje-
zetet írtam, éppen egy 65 éves büntetlen előéletű férfi pere zajlott.
Egy érzelmileg rendkívül viharos gyermekelhelyezési tárgyaláson

120
zsebkéssel leszúrta a feleségét és annak ügyvédjét. Egy helyi pszi-
chiáter tanúsította, hogy a férfi annyira felzaklatta magát, hogy el-
veszítette az önuralmát, „automatára váltott", és még csak nem
js emlékezett rá, hogy mit művelt. A férfit, aki elborzadt saját tet-
tén, felmentették.
Még ha el is ítélték volna, szinte biztos, hogy kedvezménnyel
szabadult volna. Ahogy a kriminológusok rámutattak, a súlyos
családi veszekedések vagy a barátok, ismerősök közötti viták so-
rán bekövetkezett emberölés rendszerint „egyszeri cselekmény",
amelyet amúgy felelős, megbánást tanúsító egyének követnek el,
és nem valószínű, hogy újból megtörténik.
Azonban a pszichopaták által elkövetett erőszakból hiányzik a
normális érzelmi színezet, és inkább mindennapi események
váltják ki. Egy nemrég készült felmérésben rendőrségi jelentése-
ket tanulmányoztunk, amelyek egy bűnöző férfiakból merített
minta - amelynek mintegy fele pszichopata volt - közelmúltban
elkövetett bűncselekményeinek körülményeit írták le.9 A pszicho-
paták és a többi bűnöző által elkövetett erőszakos bűntettek több
tekintetben is lényeges eltéréseket mutattak:

• A többi bűnöző által elkövetett erőszakos cselekmények ál-

talában családi viták során vagy heves érzelmi válság időszakában
következtek be, viszont
• a pszichopaták erőszakos cselekedetei gyakran bűncselek-
mény elkövetése közben, vagy italozás során fordultak elő, vagy
bosszú, illetve a megtorlás motiválta őket.
• A többi bűnöző áldozatainak kétharmadát családjuk nőtag-
jai, barátok vagy ismerősök tették ki, viszont
• a pszichopaták áldozatai kétharmadát idegen férfiak ké-
pezték.

A pszichopata erőszak jellemzően irgalmatlan és hidegvérű,

és inkább célratörő, komplikációmentes és tárgyszerű, semmint
mélyen gyökerező szenvedés vagy érthető kiváltó tényezők kifeje-

121
ződése lenne. Hiányzik belőle a „zaft", az erőteljes emóció, amely
a legtöbb más ember esetében az erőszakot kíséri.
A pszichopata erőszak talán legijesztőbb aspektusa az a befo-
lyás, amelyet a nagyvárosi erőszak jellegére gyakorol. A rablótá-
madások, a rosszul elsült drogügyletek, a „vadulások", az agresz-
szív koldulás, a bandatevékenység, a „rajzások", a kiszemelt cél-
csoportok - mint például a homoszexuálisok - elleni támadások
során általában idegenekkel vagy alkalmi áldozatokkal szembeni
szemtelen és ok nélküli erőszakkal találkozunk. Ennek az új erő-
szakhullámnak tipikus szereplője a filmekben és a televízióban
ábrázolt pszichopata huligán. Nem személyes a dolog, mondja,
miközben késztetései erőszakos kiélésével foglalatoskodik. Ahogy
egy 15 éves lány mondta: - Meglátok valamit, ami nagyon kell, és
egyszerűen elveszem. Egyszer annyira kellett, hogy ráfogtam arra
a lányra a kést, de nem bántok senkit. Csak kellenek dolgok. 10

„Egy autós belerohant egy kocsiba, és megölt egy anyát a kis-

lányával együtt. A tanúk szerint durván és visszataszítóan vi-
selkedett a baleset után. Csak az aggasztotta, hogy lekésik a
randijárói A mentőben, ahol együtt utazott az egyik áldozatá-
val, egy súlyos sérülést szenvedett kéthónapos csecsemővel az
autós - aki semmi jelét nem mutatta, hogy alkoholt vagy kábí-
tószert fogyasztott volna - a beszámolók szerint azzal reagált
a csecsemő sírására: hallgattassák már el azt az átkozott köly-
köt." [ The Province. Vancouver. 1990. ábrilis 25. ]

Szexuális erőszak

A nemi erőszak jó példa a pszichopaták kegyetlen, önző és esz-

közszerű erőszakosságára. Természetesen nem minden nemi-
erőszak-elkövető pszichopata. Egyesek nyilvánvalóan háborodott
személyek, akik különféle pszichiátriai és pszichológiai zavarok-
tól szenvednek. Mások olyan kulturális és társadalmi attitűdök

122
produktumai, amelyek a nőket alávetett szerepekre kényszerítik.
Ezeknek a férfiaknak a bűncselekményei, jóllehet visszataszító-
ak a társadalom számára, és iszonyú traumát okoznak az áldo-
zatoknak, talán könnyebben érthetők, mint a pszichopaták cse-
lekményei.
Az ismételt vagy sorozatos nemi erőszakot elkövető személyek
mintegy fele pszichopata." Tetteik egy igen hathatós kombináció
eredményei, amely a szexuális késztetések és fantázia gátlástalan
kiéléséből, a hatalom- és uralomvágyból, valamint abból tevődik
össze, hogy az áldozatokat örömszerzést és kielégülést szolgáló
tárgynak tekintik. Ezt a kombinációt jól példázza John Oughton,
akit a vancouveri sajtó „papírzacskós erőszaktevőnek" nevezett
(papírzacskót húzott a fejére, amikor gyerekeket és nőket erősza-
kolt meg). A törvényszéki pszichiáter Oughtont egyfelől pszicho-
pataként - „nincs lelkiismerete, manipulatív, én-centrikus, ha-
zudik, és képtelen a szeretetre" -, másfelől szexuális szadistaként
diagnosztizálta, akiben „attól gerjed nemi izgalom, hogy áldozata-
ira pszichológiai nyomást gyakorol".12

A feleségverő pszichopata

Az utóbbi években a társadalomban egyre tudatosodik a családi

erőszak, erősödik az intolerancia vele szemben, aminek eredmé-
nye az elkövetők elleni erélyes eljárás és bíróilag elrendelt gyógy-
kezelésük. Bár a feleségbántalmazás dinamikája és okai összetet-
tek, és tengernyi anyagi, társadalmi és pszichológiai tényező ját-
szik közre benne, bizonyítható, hogy a rendszeres feleségverők
között jelentős a pszichopaták aránya.
Egy nemrég végzett vizsgálatban a Pszichopátia Szűrőlistával
teszteltünk egy mintát, amely olyan férfiakból állt, akik önként
vagy a büntetésük részeként feleségverőket kezelő programban
vettek részt.13 Azt találtuk, hogy a mintában szereplő férfiak 25
százaléka pszichopata; ez a szám hasonló a börtönpopulációkban

123
mért arányhoz. Nem tudjuk, hány százalékot tesznek ki azok a
pszichopata feleségverők, akik nem kerülnek be kezelési progra-
mokba, de gyanítom, az ő arányuk legalább ekkora.
Annak a ténynek, hogy a feleségüket rendszeresen bántalma-
zó férfiak között sok a pszichopata, a kezelési programok tekinte-
tében súlyos következményei vannak. Ez azért van, mert a pszi-
chopaták hírhedtek arról, hogy magatartásuk ellenáll a változás-
nak (ezt a kérdést egy későbbi fejezetben tárgyalom). Az erőszakos
férjeket kezelő programokhoz általában kevés forrás áll rendelke-
zésre, számos kezelési programban pedig jelentős a sorban állás.
A pszichopaták, szemben a többi férfival, inkább azért járnak ide,
hogy jó benyomást gyakoroljanak a bíróságra, semmint hogy vál-
toztassanak magatartásukon. A jelenlétükkel nem tesznek sokkal
többet, mint hogy elveszik a helyet mástól, aki esetleg jobban ki
tudná használni.
Emellett a pszichopaták kétségkívül bomlasztó hatással van-
nak ezekre a programokra. Ám egy pszichopata ilyen jellegű
terápiás programba küldésének talán az a leginkább aggasztó kö-
vetkezménye, hogy hamis biztonságérzetet keit az illető férfi fele-
ségében. Kezelték, tehát már biztos jobban van, gondolhatja az
asszony, s ezzel elszalasztja a lehetőséget, hogy véget vessen egy
erőszakos kapcsolatnak.

Mr. Leblancot a bíróság azért ítélte el és rendelte el kényszer-

kezelését egy feleségverő férfiaknak szervezett terápiás cso-
portban, mert bántalmazta törvényes feleségét. A megnyerő
modorú, barátságos férfi jelentéktelen - sőt, igen, szerencsét-
len - szóváltásként írta le a testi sértést. A rendőrségi jelentés-
ből azonban kiderült, hogy zúzódást okozott az asszony szeme
körül, eltörte az orrát, valamint ez az eset csupán a legutolsó
volt a hasonló epizódok sorában, amikor sok más nővel bánt
ugyanígy. Az első terápiás ülés előtt egy interjú során azt állí-
totta, hogy érti a problémát, és meg kell tanulnia, hogyan ke-
zelje a haragját. Majd egyfajta kiselőadás formájában kifejtet-

124
te a családi erőszak dinamikáját és a vele kapcsolatos elméle-
teket, végül arra a következtetésre jutott, bogy a csoport való-
színűleg nem sokat fog nyújtani a számára, ám hajlandó el-
járni az ülésekre, mert a többi férfinak segíthet, hogy rálássa-
nak a problémájukra.
Az első ülés során csak úgy megjegyezte, hogy deszantos volt
Vietnamban, a Columbia Egyetemen szerzett diplomát, és több
sikeres vállalkozásba is belefogott - a részletekbe nem mélyedt
bele. Kimondta, hogy ez a mostani volt az első ilyen ügye, és
amikor a csoportvezető rámutatott, hogy előtte már elítélték lo-
pásért, csalásért és sikkasztásért, elmosolyodott, és azt mondta,
az mind kicsinyes félreértések miatt volt.
A csoportvitákban ő dominált, és leginkább a többi férfi fel-
színes, „populáris lélekelemzésén" munkálkodott. A csoportve-
zető érdekesnek találta őt, de a többiek többségét frusztrálta
intellektuális arroganciája és agresszív modora. Néhány ülés
után elmaradt a csoportból, és a jelentések szerint elhagyta a
várost, amivel egyértelműen megszegte az ellene hozott bírósá-
gi végzést. Az állításáról, miszerint a Columbia Egyetemen dip-
lomázott, és vietnami deszantos volt, kiderült, hogy hazugság.

Az igazi próba: megjósolható-e a magatartásuk?

Texasban James Grigson, „dr. Halál" törvényszéki pszichiáter ta-

núvallomásában rutinszerűen kijelenti, hogy a pszichopata gyil-
kosok biztos, hogy újra ölni fognak.14 Ennek eredménye, hogy a
siralomház zárkáira mindig akadnak lakók.
Grigson bizonyosságával az a - számos klinikus és szakmapo-
litikus által vallott - meggyőződés áll szemben, hogy a bűnelkö-
vető magatartás és az erőszak nem jósolható meg pontosan.
Mint mindig, az igazság valahol a két véglet között van. Nem
kell zseninek lenni annak belátásához, hogy azok az emberek,
akik korábban bűntettet és erőszakos cselekményt követtek el,

125
veszélyesebbek, mint mások. Egy ember jövőbeni cselekedetei jól
prognosztizálhatóak annak alapján, hogy az illető mit tett a múlt-
ban - ezen az elven alapul számos döntés, amelyet a büntető
igazságszolgáltatási rendszer hoz.
Legalább fél tucat olyan tanulmány született a közelmúltban,
amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy jelentősen javítható a
bűnelkövető és az erőszakos magatartás bejóslása, ha azt is tud-
juk, hogy az illető - a Pszichopátia Szűrőlista alapján - pszi-
chopata-e.15 A szóban forgó tanulmányok a visszaesési arányokat
(az ismételt bűnelkövetést) vizsgálták szövetségi börtönből szaba-
dult elkövetők körében. A tanulmányok kimutatták:

• a pszichopaták esetében a visszaesési arány mintegy két-

szerese a mis bűnözők körében mért aránynak;
• a pszichopaták esetében az erőszakos bűncselekmények
ismételt elkövetési aránya háromszorosa a más bűnözők köré-
ben mért aránynak.

A társadalomban nagy aggodalmat kelt a szexuális bűnelköve-

tők feltételes szabadlábra helyezése. Mint korábban jeleztem, fon-
tos megkülönböztetni a pszichopata szexuális bűnelkövetőket
azoktól, akik nem pszichopaták. A kedvezményt elbíráló bizottsá-
gok esetében ennek a különbségtételnek a fontosságára világít rá
az a tanulmány, amely nemrég készült olyan nemi erőszaktevők-
ről, akiket intenzív kezelési programot követően szabadon
engedtek.16 A szabadlábra helyezett férfiak csaknem egyharmada
újra nemi erőszakot követett el. A legtöbb esetben a visszaeső
nemierőszak-elkövetők a Pszichopátia Szűrőlistán magas pont-
számot kaptak, és szabadulásuk előtt a péniszükre helyezett
elektronikus eszköz mérései alapján bizonyítható volt deviáns ne-
mi izgalmuk. A két ismérv - a pszichopátia és a deviáns nemi iz-
galom - együttes alkalmazása annak bejóslására, hogy a szaba-
don engedett bűnelkövetők közül ki követ el újra nemi erőszakot,
négy esetből háromban helyesen jelzett.

126
 Az ilyen eredmények miatt a büntető igazságszolgáltatás meg-
újult érdeklődést mutat a pszichopátia, a visszaesés és az erőszak
közötti összefüggés iránt. Ez az érdeklődés nem korlátozódik
azokra a bűnözőkre, akik kedvezményes szabadulás előtt állnak.
A törvényszéki pszichiátriai intézetek a Pszichopátia Szűrőlistát
például annak eldöntéséhez használják segítségül, hogy egy pá-
cienshez milyen biztonsági fokozatot rendeljenek.17

Kinövik?

Gondoljon valamelyik rokonára vagy barátjára, akit gyerekkora

óta ismer: a félszeg, gátlásos barátnőre, a közvetlen, társaságked-
velő öccsére, a gyors beszédű, simlis unokabátyjára, a vad, ellen-
séges, agresszív szomszédra. Milyenek voltak tízéves korukban?
Bár az emberek változnak, és néha jelentős mértékben, szá-
mos személyiségvonásuk és magatartási mintázatuk egész életük-
ben változatlan marad. Például a fiúból, aki megijed a saját ár-
nyékától, valószínűbb, hogy félénk, szorongó felnőtt lesz, sem-
mint kemény és bátor harcos. Ez nem azt jelenti, hogy személyi-
ségünk és viselkedésünk kora gyerekkorunkban rögzül, vagy hogy
az érés és a tapasztalat ne lenne óriási erő annak meghatározá-
sában, hogy milyen felnőtt válik belőlünk. Azonban van bizonyos
fokú folytonosság abban, ahogy a környezetünkkel érintkezünk.
A bűnözés tekintetében például több kutató megállapította, hogy
a gyerekkori félénkség, nyugtalanság és agresszivitás figyelemre-
méltóan tartós, legalábbis a felnőttkor korai szakaszáig.18
Nem meglepő tehát, hogy a felnőtt pszichopaták antiszociális
és bűnelkövető tevékenységei olyan magatartási mintázatok foly-
tatásai, amelyek először a gyerekkorban mutatkoztak. Azonban a
spektrum másik végén valami érdekes zajlik:19

• A pszichopaták bűnöző tevékenysége átlagosan körülbelül

40 éves korukig jelentős marad, azután meredeken csökken.

127
 • Ez a csökkenés drámaibb a nem erőszakos, mint az erősza-
kos bűncselekmények esetében.

Mivel magyarázható az antiszociális magatartás lecsendesedé-

se, amely sok pszichopatánál élete derekán bekövetkezik? Több
valószínű magyarázat is született erre: „kiégnek", érettebbé vál-
nak, belefáradnak a börtönéletbe és a törvénnyel való összeütkö-
zésbe, új stratégiát dolgoznak ki a rendszer legyőzésére, találnak
egy megértő társat, átalakítják a magukról és a világról alkotott
képüket, és így tovább.
Ám mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy a korosodó
pszichopata jóformán semmi veszélyt nem jelent a társadalom
számára, gondolkodjunk el az alábbiakon:

• Nem minden pszichopata hagy fel a bűnözéssel az élete kö-

zepére. Sokuk jócskán előrehaladott életkorban is folytatja a bűn-
elkövetést.
• A bűnelkövető magatartás csökkenése nem jelenti a szemé-
lyiség alapvető megváltozását.

Ezek fontos megállapítások. Egyes pszichopaták folyamatosan

követnek el bűncselekményeket, főleg erőszakosakat, egészen ha-
láluk napjáig. A kutatások pedig azt sugallják, hogy azok, akiknek
az életkorral csökken ugyan a bűnelkövető tevékenysége, számos
esetben továbbra is ugyanolyan alapvető személyiségvonásokkal
bírnak, mint amilyeneket a 3- fejezet bemutat: vagyis én-centri-
kusak, sekélyesek, manipulatívak és kegyetlenek maradnak.
A különbség annyi, hogy megtanulták olyan módokon kielégíteni
szükségleteiket, hogy azok nem annyira durván antiszociálisak,
mint azelőtt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy magatartásuk mo-
rális vagy etikus lenne.
Ennélfogva az a nő, akinek „jó útra tért" férje immár el tud-
ja kerülni az összeütközést a törvénnyel, ritkábban csalja meg,
mint azelőtt, és szerelmet mutat iránta, jó okkal kételkedhet ben-

128
ne, hogy a férfi valóban megváltozott-e, főleg ha szinte sosem tud-
ja, merre jár, vagy mire készül. Ha ez a férfi pszichopata lenne,
én erősen kételkednék benne, hogy megváltozott.

Egy diagnosztizált pszichopata nő, akinek múltját számos

bűntett és erőszakos cselekmény tarkította, 35 évesen úgy dön-
tött, változtat az életén. Számos börtönkurzuson vett részt, és
42 éves korában történt szabadulását követően egyetemi dip-
lomát szerzett pszichológiai tanácsadásból. Utcagyerekekkel
kezdett el dolgozni, az elmúlt öt évben pedig semmilyen bűn-
cselekményt nem követett el. A közösségben többen sikertör-
ténetnek tekintik őt. Azonban több munkahelyről is elbocsá-
tották hűtlen kezelés, valamint munkatársai és felettesei
megfenyegetése miatt. Mivel sokan komolyan veszik a fenye-
getést, és mert attól tartanak, a nő ténykedésének nyilvános-
ságra kerülése kellemetlenül érintheti őket, nem jelentették fel
hivatalosan. Néhányan azok közül, akik ismerik, azt állítják:
érdekes nő, akinek büntetett előéletéért a hátrányos szociális
körülmények és a balszerencse okolható. Mások úgy gondolják,
jobbára ugyanaz maradt, aki volt - kegyetlen, arrogáns,
manipulatív, én-centrikus - azzal az egyetlen érzékelhető kü-
lönbséggel, hogy most sikerül kikerülnie a törvényeket.

A maximális pontszám

Ezt a fejezetet egy bűnelkövetőről szóló rövid beszámolóval feje-

zem be, akit két egymástól független vizsgáló személy egyaránt
úgy értékelt, hogy a Pszichopátia Szűrőlistán a lehetséges legma-
gasabb pontszámot kell kapnia, azt a pontszámot, amelyet két-
száz súlyos bűnelkövető közül kevesebb, mint egy ér el.
Earl 40 éves volt, és hároméves börtönbüntetését töltötte tes-
ti sértésért. Mindkét vizsgáló érdekesnek, sőt izgalmasnak találta
őt az interjú során, mivel olyan magával ragadó energia áradt be-

129
lőle, hogy lebilincselve hallgatták. Ugyanakkor megütköztek és vi-
szolygást éreztek attól, amit mondott, és attól a közönytől és ter-
mészetességtől, ahogy mondta. Az egyik vizsgáló megfogalmazása
szerint „nagyon érdekesnek találtam a pasast, de mintha egy má-
sik bolygóról jött volna. Halálra rémisztett."
Earl stabil munkásosztálybeli családból származott, négy gye-
rek közül ő volt a harmadik. Problémái a társadalommal korán
kezdődtek: az óvodában egy villával megszúrta az óvónőt, amiért
az a helyére parancsolta, 10 évesen fiatal lányokat kerített (köz-
tük 12 éves nővérét), hogy idősebb barátainak szexuális szívessé-
geket tegyen, 13 éves korában pedig elítélték, mert meglopta a
szüleit, és a nevüket csekkekre hamisította. - Ja, lehúztam pár
hónapot egy javítóintézetben, de sokkal több kibaszott balhém
volt, mint amiért elkaptak.
Earl azóta szinte minden elképzelhetőt elkövetett, zömében
mis emberek sérelmére. Priuszát rablások, közlekedési kihágá-
sok, testi sértés, nemi erőszak, lopás, csalás, jogtalan fogva tartás,
futtatás és gyilkossági kísérlet tarkítják. Ehhez képest meglepően
kevés időt töltött börtönben. Sok esetben azért ejtették el a vádat,
mert a tanú megtagadta a vallomást, miskor meg nem volt ellene
elég bizonyíték, vagy Earl meggyőző magyarázattal szolgált maga-
tartására. Még amikor elítélték is, jellemzően sikerült feltételes
szabadulást kieszközölnie, ami, tekintve a börtönben tanúsított
magatartását, látszólag megmagyarázhatatlan.
A magyarázattal a róla készült pszichológusi jelentés egyik be-
kezdése szolgál: „Earl egyik legszembetűnőbb tulajdonsága a telj-
hatalomhoz való rögeszmés ragaszkodás... Csak addig értékeli az
embereket, amíg meghajlanak akarata előtt, vagy kényszeríthetők
és manipulálhatók, hogy megtegyék, amit ő akar. Szüntelenül azt
méregeti, hogy milyen kilátásai vannak az emberek és a helyze-
tek kihasználására." A róla készült egyéb személyi anyagok arról
számolnak be, hogy a hatalom és a kontroll hajszolása során mi-
ként lavírozik a rabtársak és a felügyelők között, és hogy mindkét
oldalon félnek tőle, de egyben csodálják is. Nagyon ügyesen hasz-

130
nálja a fenyegetést, a megfélemlítést, az erőszakot, a megveszte-
getést és a drogokat, és „rendszeresen ad információkat más fog-
vatartottakról, hogy mentse a seggét és kiváltságokat kapjon.
A rabkódex semmit nem jelent a számára, ha nincs belőle szemé-
lyes haszna."
A nőkkel való kapcsolata éppen olyan sekélyes és élősdi, mint
magatartásának más aspektusai. Saját bevallása szerint az évek
során több száz élettársi kapcsolata volt, amelyek néhány naptól
néhány hétig tartottak, és megbecsülhetetlen, hány nővel létesí-
tett szexuális kapcsolatot. A kérdésre, hogy hány gyereke van, Earl
ezt felelte: - Nem tudom pontosan. Gondolom, van egypár. Több-
ször gyanúsítottak azzal, hogy én vagyok az apa, de elküldtem
őket a picsába. Honnan tudjam, hogy tőlem van? - Az életében
megforduló nőket rutinszerűen terrorizálta és bántalmazta, a lá-
nyát szexuálisan megrontotta, a barátnőjét pedig megerőszakolta.
Szadista szexuális hajlamait a börtönbe is magával vitte, ahol köz-
ismert agresszív homoszexualitásáról.
Earl egyik legfeltűnőbb vonása a nagyzolás. A személyi anyaga
tele van bejegyzésekkel drámai, eltúlzott és nagyképű megnyil-
vánulásairól. Az egyik vizsgálóm ezt írta: „Ha nem féltem volna
tőle annyira, a képébe nevettem volna a leplezetlen önimádata
miatt." Earl így fogalmazott: - Mindig azt mondják, milyen nagy-
szerű fickó vagyok, és hogy nincs olyan, amit ne tudnék megten-
ni; néha azt hiszem, kamuznak nekem, de egy férfi higgyen ma-
gában, nem igaz? Amikor magamba nézek, tetszik, amit látok.
Az interjú idején, évekkel ezelőtt, felmerült Earl kedvezmé-
nyes szabadulásának a lehetősége. A kedvezményt elbíráló bizott-
sághoz intézett kérelmében az alábbiakat írta: „Sokkal érettebb
lettem, a börtönlétben nem látok perspektívát. Sokat tudnék
nyújtani a társadalomnak, és keményen dolgoztam, hogy kiele-
mezzem a gyengéimet és az erősségeimet. Az a célom, hogy hasz-
nos tagja legyek a társadalomnak, szerényen éljek, és szerető kap-
csolatot teremtsek egy asszonnyal. Úgy érzem, becsületesebb és
megbízhatóbb lettem. A jó hírnevem számomra szent." Az inter-

131
jú készítője ezt így kommentálta: - Az én figyelmemet azért nem
kerülte el, hogy Earlt széles körben hírhedt hantásként ismerték.
Meglepő módon, a börtön pszichológusa és pszichiátere sze-
rint Earl valóban javulást mutatott az akkori börtönbüntetése so-
rán, és a vele folytatott foglalkozások alapján úgy gondolták, felté-
teles szabadulása nem jelent kockázatot. Azonban, ahogy az egyik
vizsgálóm megjegyezte: „még ha csak a fele igaz is annak, amit
elmondott, soha nem lenne szabad kiengedni". Earl tudta, hogy
a vizsgálataink szigorúan bizalmasak, és részei egy kutatási pro-
jektnek, amelyben jogilag és etikailag egyaránt tilos megosz-
tanunk megállapításainkat az intézmény vezetésével, hacsak a
vizsgált személy nem jelent veszélyt magára és másokra. Ezért a
személyisége velünk szemben nyitottabb volt, mint az, amelyet a
feltételes szabadlábra helyezés iránti kérelme során mutatott.
Mint kiderült, a kérelmét elutasították, ő pedig az interjú készítő-
jét azzal vádolta, hogy kiadta a rábízott bizalmas információkat.
Earl barátainak megtorlásától tartva, az interjú készítője hosz-
szabb időre Európába utazott, jelenleg Angliában dolgozik. Earlt
nemrég szabadon engedték, az interjú készítőm pedig nem terve-
zi, hogy egyhamar visszatér Kanadába.

1 A bűnözés okainak tárgyalását ld. a következő könyvben: James Wilson és

Richard Herrenstein: Crime and Human Nature. New York: Touchstone, 1985.
2 A bűnözés egyesekre gyakorolt vonzerejének elemzését ld. Jack Kratz: Seduc-
tions of Crime. New York: Basic Boob, 1988.
3 R. D. Hare, K. Strachan, and A. E. Forth (1993). Psychopathy and crime:
A review. In K. Howells and C. Hollin (eds.). Clinical Approaches to Mentally
Disordered Offenders. New York: Wiley.
4 Tim Cahill (1987). Buried Dreams. New York: Bantam Books. 225
5 Normal Mailer (1980). The Executioner's Song. New York: Warner Books.
6 Playboy, May 1977. p. 76.
7 R. D. Hare and L. N: McPherson (1984). Violent and aggressive behavior by
criminal psychopaths. International Journal of Law and Psychiatry 7, 35-50;
D. S. Kosson, S. S. Smith, and J. P Newman (1990). Evaluating the construct
validity of psychopathy on Black and White male inmates: Three preliminary

132
 studies. Journal of Abnormal Psychology 99, 250-59; R. C. Serin (1991).
Psychopathy and violence in criminals. Journal of Interpersonal Violence 6,
423-31; S. Wong (1984). Criminal and institutional behaviors of psychopaths.
Programs Branch Users Report. Ottawa, Ontario, Canada: Ministry of the
Solicitor-General of Canada.
8 Playboy, May 1977. p. 76.
9 S. Williamson, R. Hare, and S. Wong (1987). Violence: Criminal psychopaths
and their victims. Canadian Journal of Behavioral Science 1. 454-62.
10 Quoted by Felicia Lee. N. Y. Times News Service. November 26, 1991.
11 R. Prentky and R. Knight (1991). Identifying critical dimensions for discriminat-
ing among rapists. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 59,
643-661.
12 Rapist "might murder". The Province, Vancouver, B.C.January 28, 1987.
13 T. Newlove, S. Hart, and D. Dutton (1992). Psychopathy and Family Violence.
Unpublished manuscript. Department of Psychology, University of British
Columbia, Vancouver, Canada.
14 C. P. Ewing (1983). "Dr. death" and the case for an ethical ban on psychiatric
and psychological predictions of dangerousness in capital sentencing pro-
ceedings. American Journal of Law and Medicine 8, 407-28.
15 S. D. Hart, P. R. Kropp, and R. D. Hare (1988). Performance of male psy-
chopaths following conditional release from prison. Journal of Consulting and
Clinical Psychology 56, 227-32; R. C. Serin, R. D. Peters, and H. E. Barbaree
(1990). Predictors of psychopathy and release outcome in a criminal popula-
tion. Psychological Assessment: A Journal of Consulting and Clinical Psycho-
logy 2, 419-22.
16 M. E. Rice, G. T. Harris, and V. L. Quinsey (1990). A followup of rapists assessed
in a maximum security psychiatric facility. Journal of Interpersonal Violence
4, 435-48.
17 Először az Atascadero-i Állami Kórház tett így (Kalifornia). David Plate vezető
pszichológus személyes közlése, 1991. nov. 27.
18 J. E. Donovan, R. Jessor, and F. M. Costa (1988). Syndrome of problem behav-
ior in adolescence: A replication. Journal of Consulting and Clinical
Psychology 56, 762-05; R. Loeber (1988). Natural histories of conduct prob-
lems, delinquency, and associated substance abuse: Evidence for developmen-
tal progressions. In B. Lahey and A. E. Kazdin (eds.). Advances in Clinical
Child Psychology, vol. 11. New York: Plenum; D. Olweus, J. Block, and M.
Radke-Yarrow (eds.) (1986). Development of Antisocial and Prosocial
Behavior. New York: Academic Press.
19 R. D. Hare, L. N. McPherson, and A. E. Forth (1988). Male psychopaths and
their criminal careers. Journal of Consulting and Clinical Psychology 56,
710-14; G. T. Harris, M. E. Rice, and C. A. Cormier (1991). Psychopathy and
violent recidivism. Law and Human Behavior 15, 625-37; L. N. Robins
(1966). Deviant Children Grown Up, Baltimore, MD: Williams & Wilkins.
 7. fejezet

A fehérgalléros pszichopaták
A tolvaj vétkei a bankár erényei.
George Bernard Shaw: Barbara őrnagy, Előszó

1987 júliusában levelet kaptam New York állam főügyészhelyette-

sétől, Brian Rosnertől, amelyben reagált a New York Times pszi-
chopátiával kapcsolatos munkámat elemző cikkre.1 Azt írta, hogy
nem sokkal azelőtt ügyészi beszédet tartott a büntetés kiszabásá-
ról folytatott külön tárgyaláson egy férfi ügyében, akit több millió
dolláros nemzetközi banki csalásban találtak bűnösnek. „Az ön
leírása, amelyet a cikk idéz, szó szerint ráillik a vádlottra...
A Pénzügyi Nyomozóhivatalban - némileg átfogalmazva az ön
szavait - a simlis ügyvédekből, orvosokból és üzletemberekbőt
élünk. Úgy vélem, az ön munkája révén megértethetjük a bíró-
ságokkal, miért követnek el bűncselekményeket tanult, elegáns
öltönyt viselő urak, és mi a teendő velük szemben a büntetés ki-
szabásakor. Ha érdekelné, mellékelten talál néhány anyagot az
ügyhöz kapcsolódóan. Ha egy elmélet alátámasztásához valaha
szüksége lenne tényekre, ezek most rendelkezésére állnak."2
A levelet egy aktacsomag kísérte, amely a 36 éves ifj. John
Grambling ténykedéseit írta le, aki társával együtt nem egy, nem
is kettő, hanem sok bankból csalt ki több millió dollárt úgy, hogy
semmiféle biztosítékkal nem rendelkezett. A Wall Street Journal
egyik cikke, amely Grambling csalásokkal teli pályafutását mutat-
ta be, az alábbi címet viselte: LELEMÉNYESSÉG KELL A BIZTOSÍ-
TÉK NÉLKÜLI KÖLCSÖNÖKHÖZ, DE GRAMBLING TUDJA, HO-
GYAN LEHET A BANKOKAT MEGGYŐZNI, ÉS FIKTÍV VAGYONT
FELMUTATNI.3 A cikk így kezdődik:

134
„Néhány évvel ezelőtt két haszonleső üzletember azzal próbál-
kozott, hogy négy banktól és egy takarék- és hitelszövetkezettől
ellopjon 36,5 millió dollárt. Anélkül hogy bárkire fegyvert fog-
tak volna, ténylegesen 23, 5 milliót gomboltak le. Nem számí-
tottak rosszul, de lebuktak."

A csalássorozat szinte kizárólag a látszatra épült. Grambling

és társa banktisztviselők hosszú sorát győzték meg arról, hogy
megbízható urakkal van dolguk. A hitelképességüket tűntették fel
imponálónak úgy, hogy kölcsöneiket más kölcsönökből fizették
vissza sorozatban.
Magyarázatot keresve arra, hogy miként fordulhatnak elő
ilyen csalások, a journal az alábbi válaszokat kapta bankszakem-
berektől:

• A bankok között kiélezett a verseny, és igyekeznek minél

előnyösebb kölcsönöket nyújtani.
• Gramblinget nagyon kedves társasági fellépése hitelessé tette.
• Aki csalást akar elkövetni, az mindenképp keresztülviszi.
• Gramblingnek kolompot kellene kötnie a nyakába.

A nekem küldött bírósági átiratok és egyéb jogi dokumentu-

mok tanúsága szerint 4 Grambling abból él, hogy kellemes modo-
rával, megtévesztéssel és manipulációval megnyeri mások bizal-
mát. Bár lehet, hogy tetteire elfogadható magyarázatot tud adni, a
dokumentumokból és az ügyről beszámoló nemrég megjelent
könyvből, amelyet Brian Rosner írt,5 egyértelműen kiderül, hogy
John Grambling leírt magatartása kimeríti az e könyvben leírt
pszichopátia fogalmát. A történet szemléletes erkölcsi tanmese a
ragadozók egy olyan válfajáról, akik megnyerő fellépésükkel és
halovány lelkiismeretükkel könnyedén szednek rá intézményeket
és embereket egyaránt, aminek szépítő kifejezéssel fehérgalléros
bűnözés a neve. Arcukon megnyerő mosoly ül, hangjuk megbíz-

135
hatóságot sugall, ám soha - és ez garantált - nincs figyelmeztető
kolomp a nyakukban.
A vállalkozó hajlamú pszichopaták esetében a Grambling-ügy
- és a többi hasonló eset - jól példázza azt, hogy miként lehet az
iskolázottság és a társadalmi összeköttetések révén, erőszakmen-
tesen meglopni embereket és intézményeket. A „hétköznapi" fe-
hérgalléros bűnözőktől eltérően, ezeknek az egyéneknek a meg-
tévesztő és manipulatív magatartása nem korlátozódik egyszerű-
en a pénzszerzésre: e tulajdonságok áthatják minden ténykedé-
süket, legyen dolguk bárkivel vagy bármivel, beleértve a családot,
a barátokat és az igazságszolgáltatási rendszert. Gyakran sikerül
elkerülniük a börtönt, és még ha elfogják is Őket, általában eny-
he büntetést kapnak és kedvezménnyel szabadulnak, hogy ott
folytathassák, ahol abbahagyták.
Mindazonáltal bűntetteik társadalmat érő hatásai pusztítóak.
Gondolkodjunk el az alábbi megjegyzéseken, amelyeket a fő-
ügyészhelyettes, Brian Rosner tett Gramblingről a büntetés kisza-
básáról lefolytatott külön eljárás során:6

• Grambling bűntettei számító mohóságból elkövetett bűn-

cselekmények, amelyeket a mások élete és sorsa feletti hata-
lomgyakorlás kéjes vágya motivált. Ez a fajta kéjvágy gyakran a
legördögibb bűnözőknél figyelhető meg... [Ez] egy mérhetetle-
nül gonosz ember munkálkodása. [87. oldal]
• A nemzetet széttört karrierek és ambíciók romjaival csúfí-
totta el. A pénzbeli kár, amelyet okozott, felmérhető. Az emberi
szenvedés és a pszichológiai rombolás nem. [86. oldal]
• Bár eszközei előkelőek, ösztönei éppen olyan barbárok,
mint az utcai fenevadaké. [83. oldal]

A pénzintézetek átverése mellett Grambling egy nagy tekinté-

lyű könyvvizsgáló cég fejléces papírján hamisított pénzügyi bi-
zonylatokat, amelyekkel hozzájuthatott a kölcsönökhöz. Egyidejű-
leg csalárdan rávette a cég egyik vezetőjét - egy jótékonysági

136
ügyekben jártas szakértőt valamint annak egy kollégáját, hogy
sejtsenek neki létrehozni egy időseket segítő fiktív jótékonysági
alapítványt. E két férfinak, ahogy Rosner fogalmazott, „Grambling
személyében a legsimább modorú szélhámossal volt dolguk, akit
valaha ismertek".7

A megnyerő emberek elmennek kellemes modoruk végső hatá-

ráig, viselkedésük pedig annyira megbotránkoztató, amennyi-
re a világ azt eltűri.
Logan Pearsall Smith: Afterthoughts* [3- oldal]

Bűncselekményei nem korlátozódtak a személytelen pénzin-

tézetekre. Meghamisította például a sógornője adóbevallását, és
egy trükkel rávette, hogy írjon alá egy 4,5 millió dollárról szóló
jelzáloglevelet. A pénzt megtartotta, az adósságot pedig a sógornő-
jére hagyta. Amikor letartóztatták, az asszony azt mondta: „Fogal-
ma sincs senkinek, milyen megkönnyebbülést éreztem, amikor
megtudtam, hogy rács mögé került... Istenem, most már senki-
nek sem tud többé ártani." 8
Az apósa szerint Grambling megbánta a múltban elkövetett
hibákat, beszélt a terápiájáról, „100 százalékos rehabilitációjá-
ról", és a terveiről, hogy jóváteszi a bűneit, „és mindeközben a
következő bank megvágására készült".9 Miközben a tárgyaláson
való megjelenési kötelezettség mellett szabadlábon volt, Gramb-
ling további csalásokat követett el, „végigtarolva az országot kelet-
től nyugatig".10 A magatartása meghazudtolta a megbánásról tett
kijelentéseit.
És mi volt minderről a mondandója Gramblingnek? Mint ki-
derült, meglehetősen sok minden. Néhány kijelentése árulkodó,
és érdemes itt idézni, mivel jól példázza a pszichopaták egyik jel-
lemző tulajdonságát: a realitás habozás nélküli eltorzítását még
akkor is, amikor tudják, hogy mások tisztában vannak a tények-

* Utógondolatok - a ford.

137
kel. A kijelentések Grambling a bíróságnak írt leveléből származ-
nak, amelyben megpróbál enyhe börtönbüntetést kieszközölni,
valamint a büntetés kiszabásáról folytatott eljárás során elhang-
zottakból:

• A pénzügyi képzésem során pénzügyi „építésszé" fejlőd-

tem. Építőmester vagyok. Nem vagyok hivatásos „szélhámos" és
„átverőművész"."
• 1983 előtt soha, semmilyen munkám során nem volt ösz-
szeütközésem a törvénnyel, legyen szó pénzügyekről vagy más
területről.12
• Nagyon érző ember vagyok.13

Ahogy Grambling is tökéletesen tisztában volt vele, nyilatko-

zatai nem feleltek meg a bíróság elé tárt tényeknek. Ténylegesen
„átverőművész" volt, igenis voltak gondjai a törvénnyel 1983
előtt, és minden róla szóló beszámoló szerint a szó normális ér-
telmében nem volt „érző ember". Csalásai és korábbi súrlódásai
a törvényekkel jói dokumentáltak. Az 1970-es évek elején, még
mint egyetemi hallgató, több ezer dollárt sinkófált el a diákkör-
től. Miután a diákkör nem akart botrányt, elfogadott egy csekket
Grambling apjától, és nem tett feljelentést.
Az első munkahelyén, egy neves beruházási banknál Gramb-
linget munkaadója „szakmailag alkalmatlannak" találta, és arra
„bátorította", hogy hagyja ott az állását.14 Egy későbbi munkahe-
lyén, szintén egy pénzintézetnél, hamis színben tüntette fel betöl-
tött pozícióját, és becsapta a céget. Gramblingnek megengedték,
hogy önként felmondjon, ezután lett hivatásos hamisító és tolvaj.15
Az érzéseket illetően Rosner a következőket mondta Gramb-
ling feleségéről: „Az asszony aggódott a fiaiért. Grambling mindig
rossz apa volt, érzelem nélküli, és sosem ért rá. Hazudott a fiai-
nak a bűncselekményeiről, ugyanúgy, ahogy mindenkinek, aki
kérdezte róluk. És hazudott a feleségének is, megszámlálhatatlan
dologban."16 [362. oldal] Továbbá nem ismerte a férjét: „mintha

138
egy cserkésszel tértem volna aludni, és Hasfelmetsző Jackkel éb-
redtem volna fel". A feleségét ugyanúgy megtévesztette, mind
mindenki mást. Az asszony azt mondta, bárcsak megerőszakolta
volna. Azon már túl lenne... Egyik barátja, aki kedvelte Gramb-
linget, nem értette, miért kapott olyan súlyos büntetést „csak fe-
hérgalléros bűncselekményekért". Az asszony ezért meg tudta vol-
na ölni. A „csak fehérgalléros bűncselekményekkel" él együtt min-
dennap. [390. oldal] Rosner és kollégái pedig - egy, a Grambling
családi kapcsolatairól készült kiterjedt jelentés alapján - arra a
következtetésre jutottak, hogy „soha nem találkoztak a fehérgal-
léros bűnöző elme ilyen átfogó elemzésével: a vagyonhalmozásra
való lankadatlan késztetéssel, az emberek ennek érdekében tör-
ténő kihasználásával, és - az önimádatot kivéve - mindennemű
érzelem és emberi kötődés teljes hiányával". [361. oldal]
Az a képesség, ahogy Grambling az áldozatokkal szembeni ma-
gatartását racionalizálta, tipikusan jellemző a pszichopaták atti-
tűdjére. A vágy, hogy „mindenki kedvelje", az önmagáról mint
pénzügyi „építészről" alkotott szépítő kép, és a presztízsvesztéstől
való félelem mellett bűncselekményeit a frusztrációra és a feszült-
ségre adott logikus reakciónak, vagy inkább az áldozat, semmint a
saját hibájának tekintette. „Grambling gondolkodása szerint min-
denki, aki annyira hülye, hogy higgyen neki vagy megbízzon ben-
ne, megérdemli a következményeket" - mondta Rosner. 17

Mesterségük: a visszaélés

Grambling megnyerő modorával, társas készségeivel és családi

összeköttetéseivel tudott beférkőzni mások bizalmába. Ebben se-
gítségére volt az általános vélekedés, amely szerint társadalmi
vagy szakmai státusuk révén bizonyos emberekről feltételezhető,
hogy megbízhatóak. Például az ügyvédeknek, az orvosoknak, a
politikusoknak, a tanácsadóknak és így tovább általában nem kell
kiérdemelniük a bizalmat - pozíciójuknál fogva eleve élvezik azt.

139
Éberek vagyunk, amikor használtautó-kereskedővel vagy telemar-
ketinges ügynökkel van dolgunk, ám egy ügyvédre, orvosra vagy
befektetési tanácsadóra gyakran vakon rábízzuk vagyonunkat és
jói-létünket.
A legtöbb esetben nem pazaroljuk a bizalmunkat méltatlan
emberekre, de jóhiszeműségünk a haszonleső cápák könnyű
prédájává tesz bennünket. Az összes közül a legveszélyesebbek -
a bizalmunkkal visszaélők „fehér cápái" - a pszichopaták, Miu-
tán beférkőztek bizalmunkba, döbbenetes kegyetlenséggel hagy-
nak cserben bennünket.
Az egyik vizsgált alanyunk - nevezzük Bradnek -, 40 éves
ügyvéd, aki a Pszichopátia Szűrőlistán magas pontszámot ka-
pott, jó példa arra, ahogy a pszichopata visszaél szakmai pozíció-
jával, hogy kielégítse önös szükségleteit. Brad köztiszteletben álló
értelmiségi családból származik, a húga ügyvéd, ő maga pedig
több millió dolláros csalásért és vagyonmegőrzési kötelesség
megszegéséért négyéves börtönbüntetését tölti. Több ügyfele leté-
ti számlájáról pénzt emelt le, a nővére és a szülei bankszámlái-
nak terhére pedig hamis csekkeket állított ki. Azt mondta, csak
kölcsönvette a pénzt, hogy fedezze a katasztrofális balszerencse
miatti tőzsdei veszteségeit, a pénzt pedig az „utolsó centig vissza
akarta fizetni". Valójában Brad hírhedt volt élvhajhász életvitelé-
ről. Háromszor elvált, Porschén járt, drága társasházi lakása volt,
kokainozott, és a helybeli bukmékereknél óriási szerencsejáték-
adósságot halmozott fel. Nagyon ügyes volt a nyomok eltüntetésé-
ben, ám végül az események utolérték.
Brad zűrjei nem voltak új keletűek. Tinédzser korában gyak-
ran a szülei húzták ki a bajból, amelybe olyan enyhébb kihágá-
sok, mint a rongálás és a verekedés, de egy ízben 12 éves unoka-
húga szexuális zaklatása és az anyja féltett családi ékszereinek zá-
logba csapása miatt került. Állítása szerint az iskola nem jelentett
számára problémát. - Elég okos voltam ahhoz, hogy kevés tanu-
lással végigcsináljam az egyetemet. Egy-egy csoport akkora volt,
hogy néha megkértem valakit, menjen el helyettem vizsgázni. -

140
A jogi egyetemi évei alatt kábítószer jogellenes birtoklásáért őri-
zetbe vették, de sikerült elkerülnie a vádemelést, mert azt állítot-
ta, hogy a drog misé volt.
Miután 18 hónapot letöltött a legutolsó bűncselekményéért,
kedvezménnyel szabadult. Azonban két hónappal később újra le-
tartóztatták, amikor az anyja (engedély nélkül használt) kocsijá-
val megpróbált átjutni a határon, feltételes szabadlábra helyezé-
sét pedig megszüntették.
Az interjúk során Brad nagyon kellemes és meggyőző benyo-
mást tett. Az áldozatairól azt mondta, igazából senkit nem ért na-
gyobb kár. - Az Ügyvédi Kamarának van egy külön erre a célra lét-
rehozott alapja. Azzal, hogy lecsuktak, már bőven törlesztettem. -
A tény az, hogy mesterkedéseinek következtében ügyvédpartne-
reit és a családját is óriási veszteségek érték.

Figyelembe véve személyiségüket, nem meglepő, hogy a pszi-

chopaták jó szélhámosok. Habozás nélkül hamisítanak, és szé-
gyentelenül használnak fel impozáns ajánlóleveleket, hogy ka-
méleon módjára olyan diplomás-szerepeket öltsenek magukra,
amelyek presztízshez és hatalomhoz juttatják őket. Amikor a
dolgok kezdenek összeomlani, ahogy ez általában be is követ-
kezik, egyszerűen csomagolnak és odébb állnak.
A legtöbb esetben olyan szakterületeket választanak, ahol
a szükséges készségeket könnyű hamisan feltüntetni, a zsar-
gon könnyen megtanulható, és nem valószínű, hogy a képesí-
tésüket igazoló dokumentumokat tüzetesen ellenőriznék. Ha
az adott szakma nagyra értékeli a meggyőzési és manipulációs
képességet, vagy a „személyes hozzáférkőzés" képességét, an-
nál jobb. Ezért, a pszichopaták könnyen tüntetik fel magukat
pénzügyi tanácsadó, gyülekezetvezető, terapeuta vagy pszicho-
lógus szerepében. Azonban bizonyos más szerepekben sokkal
nehezebben tudnak színlelni.
Vannak pszichopaták, akik időnként orvosnak adják ki
magukat, és diagnosztizálnak, gyógyszert írnak fel, sőt még

141
műtétet is végrehajtanak. Az, hogy pácienseik egészségét vagy
életét veszélyeztetik, egy szemernyit sem zavarja őket. Tíz év-
vel ezelőtt volt egy férji Vancouverben, aki ortopéd sebésznek
adta ki magát. Csaknem egy éven keresztül végzett operáció-
kat - a legtöbbjük egyszerű, néhány azonban komoly beavat-
kozás volt - pazarló, hivalkodó életvitelt folytatott, és aktívan
részt vett társadalmi és jótékonysági rendezvényeken. Amikor
kételyek merültek fel a pácienseivel folytatott szexuális viszo-
nya, az alkalmazott eljárások és több elfuserált műtétje miatt,
egyszerűen eltűnt, maga mögött hagyva az összezavart orvos-
társadalmat és egy sor pszichológiailag és emocionálisan meg-
sérült beteget. Néhány évvel később Angliában tűnt fel, ahol le-
tartóztatták és börtönbüntetésre ítélték, mert pszichiáternek
adta ki magát. A per során kiderült, hogy többször volt már
szociális munkás, rendőr, titkos vámügyi nyomozó és házassá-
gi problémákra szakosodott pszichológus. A kérdésre, hogy mi-
ként tudott annyi szerepbe belebújni, annyit válaszolt: sokat
olvasok. Rövid börtönbüntetést kapott. Lehet, hogy most épp az
ön környékén bukkant fel.

Célpontjuk: a kiszolgáltatottság

Nem valami megnyugtató a gondolat, hogy egy pszichopata akár

jogi vagy pénzügyi tanácsadói praxisba is kezdhet. Ám még ennél
is felkavaróbbak a hatalommal és a bizalommal való visszaélés-
nek azok az esetei, amelyeket a diplomás szakmák néhány kép-
viselője - köztük orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, taná-
rok, terapeuták, gyámügyi dolgozók - követ el, akinek éppen az a
munkája, hogy a kiszolgáltatottakon segítsen. A The Mask of
Sanity-ben Hervey Cleckley érzékletes leírást nyújt egy pszichopa-
ta orvosról és egy pszichiáterről. Megjegyzi, hogy az igazi különb-
ség köztük és azok között a pszichopaták között, akik börtönbe
vagy pszichiátriai klinikára kerülnek, az, hogy ők ügyesebben és

142
következetesebben keltik a normalitás látszatát. Azonban a tisz-
tesség vékony köntöse kényelmetlen számukra, hamar lehullik
róluk, nemritkán megrémítve szerencsétlen pácienseiket. A leg-
gyakoribbak azok a terapeuták, akik irgalmatlanul visszaélve
helyzetükkel, szexuálisan kihasználják pácienseiket, akiket ezzel
összezavarnak és cserbenhagynak. Ha pedig az áldozatok panaszt
tesznek, további traumákat szenvednek el egy olyan rendszertől,
amely eleve a terapeutának ad hitelt: „a beteg nyilvánvalóan za-
vart, ki van éhezve a szeretetre, és hajlamos a fantáziálásra".
A bizalommal való visszaélésnek az önös szükségletek kielégí-
tésére szolgáló legrémisztőbb válfaja a társadalom legkiszolgáltatot-
tabb tagjait érinti. Elképesztő a szülők, rokonok, gyámügyi dolgo-
zók, egyházi személyek és tanárok által szexuálisan bántalmazott
gyerekek száma. Az elkövetők között a pszichopaták a legfélelmete-
sebbek, akiket nem érdekel, milyen pusztító testi és érzelmi kár éri
a gondjaikra bízott gyerekeket. Szemben más szexuális bántalma-
zókkal, akik közül sokan gyerekként maguk is szexuális megrontás
áldozatai voltak, pszichológiailag zavartak, s gyakran gyötrődnek at-
tól, amit tesznek, a pszichopata erőszaktevőket nem indítja meg
semmi. - Csak elveszem, amit el lehet venni - mondta az egyik
alanyunk, akit barátnője 8 éves kislányának szexuális bántalmazá-
sáért ítéltek el.
Néhány hónapja felhívott egy pszichiáter az egyik nyugati ál-
lamból. Arról számolt be, hogy eljárást indítottak egy sor, az ál-
lam által megbízott magánszervezet ellen, amelyek sérült és
bűnelkövető fiatalokkal foglalkoznak, mert a gondjaikra bízott
gyerekek bántalmazásával vádolják őket. Tapasztalatai alapján
azt gyanítja, hogy a vétkes dolgozók között sok a pszichopata,
akik a hatalommal és a bizalommal habozás nélkül visszaélve,
betegeiket szexuálisan zaklatják. Azt javasolta, hogy a Pszichopá-
tia Szűrőlistával szűrjék meg azoknak a magánszervezeteknek
a személyi állományát, amelyek gyámügyi és kezelési feladatok
ellátására pályázatot nyújtanak be.

143
 Azt teszik, ami a vérükben van

Kétségtelenül nincs hiány olyan pszichopatákban, akik megté-

vesztéssel rávesznek embereket dolgokra, többnyire azért, hogy
pénzre, presztízsre, hatalomra tegyenek szert, és - amikor bör-
tönben ülnek - hogy szabadulhassanak. Bizonyos értelemben
nehéz elképzelni, miként is cselekedhetnének misképp, tekintve
személyiségüket, amely „természetessé" teszi számukra ezt a
magatartást. Ha összerakjuk a meggyőzés általános kellékeit - a
jó megjelenést és beszédkészséget hathatós receptet kapunk a
csalásra és félrevezetésre épülő életvitelre, ahogy ezt a Bradhez
hasonló egyének is tanúsítják.
Ténykedésüket nagyban megkönnyíti, hogy sokunk meglepő-
en hiszékeny, és megingathatatlanul bízik az ember veleszületett
jóságában.
Nemrég látott napvilágot egy újságcikk az alábbi címmel:
A SZÉLHÁMOS LEGÚJABB TRÜKKJE: AZ IGAZMONDÁS. 18 A cikk
egy férfi kalandorakcióiról számol be, aki „Az év embere", a Ke-
reskedelmi Kamara elnöke (ez emlékeztet a sorozatgyilkos John
Wayne Gacyre, akinek jelöltségét az Ifjúsági Kereskedelmi Kama-
ra elnöki posztjára az húzta keresztül, hogy gyilkosságért elítél-
ték), valamint a Republikánus Párt Végrehajtó Bizottságának tag-
ja lett abban a kisvárosban, ahol tíz éve élt. A Berkeleyn végzett
pszichológusnak titulálva magát, megpályázta a helyi iskolaszék
tagságát. - Ez tizennyolc ezret hoz - mondta később. - Gondol-
tam, jól jön majd a megyei bizottsági tagsághoz, ami harmincezer
dollárt fizet. Aztán esetleg jöhet az állami törvényhozás.
Egy helyi újságíró utánanézett a férfi ajánlóleveleinek: a szü-
letési hely és idő kivételével minden adata hamis volt. (Mindig
keverjen bele egy kis igazságot, mondta az újságírónak ingyen
tanácsként.) A férfi nemcsak hogy komplett szélhámos volt, aho-
gyan az újságíró felfedezte, hanem komoly bűnlajstrom állt mö-
götte, antiszociális magatartással, csalásokkal, hamis személyazo-
nossággal való visszaéléssel és börtönbüntetéssel tarkítva, az

144
egyetemhez pedig mindössze annyi köze volt, hogy a Leavenwor-
thi Szövetségi Börtönben töltött büntetése alatt részt vett az egye-
tem kihelyezett kurzusain. „Már gyerekkorában szélhámos volt.
Az a fajta kölyök volt, aki cserkészuniformist lopott, hogy autós-
toppal utazhasson. Az embereknek azt mondta, azért indult út-
nak, hogy bátorságjelvényt kapjon. Később beállt katonának, hogy
aztán három hét után megszökjön. Ezt követően a Brit Királyi Lé-
gierő pilótájának adta ki magát. Az emberekkel elhitette, hogy
hős... Két évtizeden keresztül cikázgatott Amerikában, mindig
egy lépéssel a rászedett áldozatok előtt. Eközben begyűjtött há-
rom feleséget, három válást és négy gyereket. A mai napig fogal-
ma sincs, mi lett a sorsuk."
Amikor mindez kiderült, a szóban forgó férfi rezzenéstelen
maradt, és kijelentette, hogy tudta, ha egyszer lebukik, „ezek a jó-
hiszemű emberek úgyis mögé állnak majd. Aki jól hazudik, az jó
emberismerő is", jegyezte meg, amiben több igazság volt, mint az
összes addigi kijelentésében együttvéve. Mindössze az bosszantot-
ta, hogy egy kis helyi újságíró buktatta le.
Ebben a történetben az a legfigyelemreméltóbb, bár távolról
sem szokatlan, hogy a helyi közösség, amelyet teljes mértékben
átvert, nemhogy elítélte volna emberünk számító szélhámossá-
gát, hanem sietve támogatta őt. És nem pusztán névleges támo-
gatást nyújtott. - Úgy ítélem meg, hogy őszintesége, feddhetetlen-
sége és kötelességtudata Abraham Lincolnnal emeli őt egy sorba
- írta a Republikánus Párt elnöke. - Feltehetőleg nagyobb hatás-
sal voltak rá a szélhámos szavai, mint tettei. Vagy talán nem tu-
dott - a közösség többi tagjához hasonlóan - napirendre térni
afelett, hogy rászedték. Egy szakértő megfogalmazása szerint:
„A cinikus amerikai közéletben nincs megalázóbb bűn annál,
mint amikor valakiből balek lesz."19
Ez persze jócskán megkönnyíti az átveröművész dolgát. Szél-
hámosunk azt tapasztalta, hogy azonnal kinyílnak előtte az ajtók,
és már azt tervezgette, hogy a politika színterére lép. - Az ismert-
ség létfontosságú a politikus számára, ma pedig már többen is-

145
mernek, mint azelőtt - mondta. - Ezzel évekig elleszek. - Leg-
többünket összetörné és megalázná, ha a nyilvánosság hazugként
és csalóként ismerné meg, ám nem így a pszichopatát. Ettől ő
még bele tud nézni a társadalom szemébe, és szenvedélyes bi-
zonygatások közepette a „becsületszavát" adja.

Volt egy ügyem, amely kínosan közelről érintett. Meghívást

kaptam Kaliforniába, hogy egy konferencián tartsak előadást
a pszichopátiáról. Úgy volt, hogy tiszteletdíjként ötszáz dollárt
kapok, és fedezik a költségeimet. Hat hónappal a konferenciát
követően még mindig nem fizettek, ezért utánanéztem, és
megtudtam, hogy a szervezőt időközben Washingtonban egy
kormányzati értekezleten őrizetbe vették és csalás, hamisítás,
valamint lopás miatt vádat emeltek ellene. Kiderült, hogy tete-
mes priusza van, több pszichiáter is „klasszikus pszichopata-
ként" diagnosztizálta, és hogy az állása megszerzéséhez okmá-
nyokat és ajánlóleveleket hamisított. Felesleges mondanom,
hogy nem én voltam az egyetlen előadó, aki nem kapta meg a
tiszteletdíját. A tetejébe, röviddel az előadásom után elküldte
nekem egy szerkesztői megjegyzésekkel teletűzdelt cikk máso-
latát a pszichopátia diagnózisáról Az őrizetbe vételét követő-
en óvadék ellenében szabadon bocsátották, azóta pedig nyo-
ma veszett.
Az eset iróniája, hogy meglehetősen sok időt töltöttem
együtt ezzel az emberrel, a konferenciát megelőző ebédnél,
majd később egy sörözőben. Semmi gyanúsat vagy szokatlant
nem észleltem rajta. Az antennám nem jelzett a jelenlétében.
Hogy kölcsönöztem-e volna pénzt neki? Meglehet. Arra viszont
emlékszem, hogy mindenáron én akartam kifizetni a számlát.
Nem volt kolomp a nyakában!

146
 A szubkriminális pszichopaták

Sok pszichopata időről időre börtönben vagy mis büntetés-végre-

hajtási intézetben végzi. A rájuk jellemző séma az, hogy egyik vagy
másik munkahelyről börtönbe, onnan az utcára kerülnek, majd
vissza a börtönbe vagy valamilyen mentálhigiénés intézménybe,
emitt meg gyorsan megszabadulnak tőlük, mihelyst a személyzet
rádöbben, hogy bajkeverő és a rendet bomlasztó pácienssel van
dolga. A tipikus esetben végül is olyanok, mint egy elszabadult
pingponglabda.
Ugyanakkor számos pszichopata soha nem kerül börtönbe és
más intézménybe. Úgy tűnik, meglehetősen jól funkcionálnak
- ügyvédként, orvosként, pszichiáterként, értelmiségiként, zsol-
dosként, rendőrként, szektavezetőként, katonatisztként, üzletem-
berként, íróként, művészként, szórakoztatóként, és így tovább -
anélkül, hogy törvényt sértenének, vagy legalábbis elfognák vagy
elítélnék őket. Ezek az egyének minden ízükben éppen olyan én-
centrikusak, irgalmatlanok és manipulatívak, mint az átlagos
pszichopata bűnelkövető. Azonban intelligenciájuk, családi hátte-
rük, társas készségeik és körülményeik lehetővé teszik számuk-
ra, hogy a normalitás máza mögé rejtőzhessenek, és viszonylag
büntetlenül megszerezzék, amit akarnak.
Egyes szakértők „sikeres pszichopatáknak" nevezik őket. Má-
sok szerint az efféle emberek a társadalom javára szolgálnak.
Amiképp megtehetik, hogy figyelmen kívül hagyják a társadalmi
szabályokat, hangzik az okfejtés, az intelligens pszichopaták egy-
szersmind felül is tudnak emelkedni a hagyományos gondolko-
dás korlátjain, kreatív szikrát adva ezáltal a művészeteknek, a
színháznak, a tervezésnek és így tovább. Akármennyi is az igaz-
ságtartalma ennek az érvelésnek, vele szemben - szerintem -
messze túlsúlyban vannak a maguk mögött hagyott összetört szí-
vek, szétzúzott karrierek és kihasznált emberek, miközben az
„önkifejezés" szükségletétől hajtva, megbánást nem ismerve, ők
keresztül-kasul gázolnak a társadalmon.

147
 Sikeres pszichopaták helyett - elvégre a sikerük gyakran illu-
zórikus, és minden esetben mások látják a kárát - inkább
szubkriminális pszichopatáknak nevezem őket. A viselkedésük,
jóllehet technikai értelemben nem ütközik törvénybe, jellemzően
sérti a hagyományos etikai normákat, és a törvény árnyékos olda-
lán lavíroz. Szemben azokkal az emberekkel, akik üzleti ügyeik-
ben tudatosan könyörtelen, mohó és nyilvánvalóan gátlástalan
stratégiát követnek, ugyanakkor az élet egyéb területein meglehe-
tősen becsületesek és empatikusak, a szubkriminális pszichopa-
ták az életük minden területén ugyanazokat a magatartási formá-
kat és attitűdöket tanúsítják. Ha hazudnak és csalnak a munka-
helyükön - és megússzák, sőt még csodálják is őket érte ha-
zudnak és csalnak az életük más területein is.

Két üzletember sétál együtt, mindkettőjüknél egy-egy aktatás-

ka. - Csak morálisan mentünk csődbe - mondja az egyik. -
Hála Istennek - válaszolja a másik.
Bill Lee egyik karikatúrájából,
Omni magazin, 1991. március, 84. oldal

Biztosra veszem, ha az efféle emberek családja és barátai,

nem tartva a megtorlástól, készek lennének beszélni az élmé-
nyeikről, érzelmi erőszakkal, szoknyavadászattal, kétszínűséggel
és általában aljas viselkedéssel teli patkányfészek tárulna elénk.
Ezek a patkányfészkek néha drámai módon kerülnek nyilvá-
nosságra. Gondoljunk a sok nagy horderejű ügyre, amikor „a kö-
zösség oszlopos tagja" súlyos bűncselekményt - mondjuk gyil-
kosságot vagy nemi erőszakot - követ el, s a nyomozás során a
rendőrség és a hírmédia feltárja az elkövető sötét oldalát. A köny-
vek és a filmek sok ilyen esetet mutatnak be érzékletesen, a meg-
ütközött - és felizgatott - közönség pedig azt kérdezi: „Mi lett ve-
lük a baj?" és: „Mi vitte rá őket, hogy ilyesmit műveljenek?"
A válasz a legtöbb esetben az, hogy az elkövetővel nemcsak
úgy, váratlanul „lett baj". Azok az emberek, akik gyakran a jog ár-

148
nvékos oldalán tevékenykednek, nagy eséllyel csúsznak át a hatá-
ron. Az ilyen esetekben a bűntett egyszerűen természetes követ-
kezménye a deviáns személyiségnek, amely mindig is jelen volt,
de amely - köszönhetően a jó szerencsének, a társas készségek-
nek, a fedezéseknek, a megfélemlített családnak vagy a barátok-
nak, akik kényelemből szemet hunytak a történések felett - ko-
rábban nem eredményezett olyan bűncselekményt, amely az
igazságszolgáltatás tudomására jutott volna.
Gondoljunk például John Gacyre (Buried Dreams), Jeffrey
McDonaldre (Fatal Vision), Ted Bundyra (The Stranger Beside
Me), Diane Downsra (Ártatlan áldozatok), Kevin Coe-ra (Son),
Angelo Buonóra és Kenneth Bianchira (Two of a Kind: The Hill-
side Stranglers), David Brownra (Love, Lies and Murder) és
Kenneth Taylorra (Harc egy gyermekért), * hogy csak néhányat
említsünk a nagy port kavart esetek közül, amelyekről könyvet ír-
tak, és közismertté váltak.
Ma már ezeknek az embereknek a legtöbbjét pszichopataként
diagnosztizáljuk, de ennek kapcsán döntő jelentőségű, hogy a
magatartásuk nem hirtelen, a semmiből pattant elő. Az elfogá-
suk előtt is ugyanazok az emberek voltak, mint azt követően.
Most is pszichopaták, és azelőtt is pszichopaták voltak.
Ez ijesztő gondolat, mivel azt sugallja, hogy a nyilvánosságra
került esetek mindössze egy hatalmas jéghegy csúcsát képviselik.
A jéghegy többi része szinte mindenütt megtalálható - az üz-
leti életben, otthon, a diplomás szakmákban, a szórakoztatóipar-
ban, a médiában, a felsőoktatásban és a kékgallérosok világában
egyaránt. Több millió férfi, nő és gyerek naponta szenved el ter-
rort, fájdalmat és megaláztatást az életüket beárnyékoló pszicho-
patáktól.

* Magyarul sorrendben: John Gacy - Eltemetett álmok, Jeffrey McDonald -

Végzetes látomás, Ted Bundy - Mellettem egy idegen, Kevin Coe - Fiam, Angelo
Buono és Kenneth Bianchi - Rokonlelkek: a Hegyi Fojtogatók, David Brown - Sze-
retet, hazugság, gyilkosság - a ford.

149
 Tragikus módon, az áldozatok gyakran nem tudják másokkal
megértetni, hogy mi mindenen mennek keresztül. A pszichopa-
ták, ha kell, nagyon ügyesen keltenek jó benyomást, és gyakran
az áldozataikat festik le bűnösként. Egy asszony, 41 éves középis-
kolai tanár harmadik felesége - nemrég ezt mondta nekem: - Öt
éven keresztül megcsalt, félelemben tartott, és csekkeket hamisí-
tott a bankszámlám terhére. De mindenki, beleértve az orvoso-
mat, az ügyvédemet és a barátaimat, engem okolt a problémáért.
Annyira sikerült velük elhitetnie, hogy milyen remek fickó, hogy
elvesztettem a józan eszem, és magam is kezdtem elhinni. Ami-
kor egy vasat sem hagyott a számlámon, és összeállt egy 17 éves
diákkal, sokan még akkor sem hitték el, és azt akarták tudni, va-
jon nem miattam viselkedett-e olyan különösen.

A The New York Times 1990. április 1-jei számában Daniel

Goleman cikket írt Robert Hogan munkájáról, amely során
olyan menedzsereket és vállalatvezetőket tanulmányozott,
akik „a karizma sötét oldalát" mutatják. Hogan, a Tulsai Ma-
gatartástudományok Intézetének pszichológusa arról számol
be, hogy „sérült pszichéjű menedzserek ragyogó imázsukkal el-
maszkírozzák személyiségük sötét, destruktív oldalát", és „úgy
tesznek, mintha rájuk nem vonatkoznának a megszokott sza-
bályok. Azonban gyorsan emelkednek a vállalati ranglétrán,
és kiválóan adják el magukat - mondja. - Bár teljesítményük
elbűvölő, mindez nem más, m int kígyószerű alattomosság, ha-
sonlóan a Dallas J. R. Ewing-jához." Hogan, utalva Harry
Levinsonra, aki a menedzserek egészséges és beteges nárciz-
musát vizsgálta, megjegyzi, hogy a betegesen nárcisztikusak
bizonyosságtudata már-már grandiózus, és megvetik a beosz-
tottakat. „Különösen a feletteseik felé való hízelgésben jeles-
kednek, ám a beosztásban alattuk lévőkkel kíméletlenül bán-
nak" - idézi Hogan Levinsont.

150
 A vállalati pszichopata

Az alábbi esettanulmányt Paul Babiak, egy New York-ban élő mun-

kaügyi és szervezetpszichológus bocsátotta a rendelkezésemre:
Dave a harmincas évei közepén jár. Egyetemet végzett, há-
romszor nősült, négy gyermeke van. Babiak figyelmét mint
„problémás alkalmazottra" hívta fel a főnöke egy szervezeti tanul-
mány során, amelyet Babiak Coloradóban végzett egy nagyvállalat
részére. Dave kiválóan szerepelt a felvételi interjúk során, ezért
főnökét meglepetésként érte, amikor a dolgok elkezdtek rosszul
menni.
Dave főnöke felfedezte, hogy az első jelentései nagyrészt má-
soktól átvett anyagokat tartalmaztak. Amikor kérdőre vonta, Dave
azzal védekezett, hogy szerinte az idejét és a tehetségét pazarolná,
ha „újra feltalálná a melegvizet". Gyakran „elfelejtett" bizonyos
unalmas projekteken dolgozni, és egy alkalommal előfordult,
hogy a főnökének feljegyzést írt, amelyben kifejtette, hogy nem
hajlandó további feladatokat vállalni.
Babiak a részleg mis munkatársaival készített interjúk során
kezdett rájönni, hogy a részlegnél kialakult konfliktusoknak java-
részt Dave volt a forrása. A kollégák számos példát említettek
Dave bomlasztó magatartására. Például elmondták, hogy miután
a részleghez került, Dave hangos szóváltásba keveredett a főnöke
titkárnőjével, aztán berontott a főnök irodájába, és a titkárnő ki-
rúgását követelte, mert volt mersze megtagadni, hogy szombaton
bejöjjön dolgozni (anélkül, hogy előre szóltak volna neki). A tit-
kárnő azonban némileg másképp adta elő a történetet: Dave dur-
ván és leereszkedően beszélt vele, és fel volt háborodva, amiért a
titkárnő nem dobott félre mindent, hogy a kéréseit teljesítse.
Dave gyakran felkészületlenül és késve érkezett a vezetői értekez-
letekre. Amikor végül megjelent, tudni lehetett, hogy verbális ki-
fakadás következik tőle. A főnöke megkérte, hogy fékezze magát,
mire Dave azt válaszolta, hogy a veszekedés és az agresszió szük-
séges erők, és arra kellenek az embernek, hogy előrejusson az

151
életben. A főnöke szerint Dave soha nem tanult a kapott visszajel-
zésekből, sosem ismerte el, hogy bármit is rosszul csinált, és
mindig meglepetést mutatott, amikor szóltak neki, azután pedig
váltig állította, hogy soha senki nem mondta neki, hogy bármit is
valaha elrontott.
Dave-et munkatársai egybehangzóan jellemezték: durva, ön-
ző, éretlen, én-centrikus, megbízhatatlan és felelőtlen. Gyakorla-
tilag mind arról számoltak be, hogy kezdetben kedvelték, de idő-
vel egyre kevésbé bíztak benne, és elmondták, hogy tudták, a
sztorik, amelyekkel együttműködésre akarta rávenni őket, hazug-
ságok voltak. Ennek ellenére belementek, mert nem akarták
szembesíteni a kitalációival. Egyesek, akik állításuk szerint „átlát-
tak rajta", azt mondták, hogy gyakorlatilag minden szava hazug-
ság, és nem szabad bízni az ígéreteiben.
A Babiakkal való találkozóján Dave keményen dolgozó, erős-
kezű vezetőként, „csapatépítőként", becsületes, intelligens fickó-
ként jellemezte magát, akinek ténylegesen köszönhető, hogy „a
részlegből az lett, ami". Igazából felvetette, hogy a főnöke hagyja
ott a céget, hogy ő vehesse át a helyét. (A főnöke elmondta, hogy
Dave ezt már korábban közvetlenül neki is javasolta.) Azt is
mondta, hogy az ő igazi főnöke a vállalat elnöke. Meglehetősen
egoistának tűnt, aki nem feltétlenül törődik mások róla alkotott
véleményével. Attitűdje és szóhasználata azt a benyomást keltet-
te, hogy az emberek számára pusztán tárgyak.
Dave ajánlóleveleinek ellenőrzésekor több ellentmondás is
kiderült. Például a jelentkezési lapján más szakterületet tün-
tetett fel végzettségként, mint az önéletrajzában. Egy harmadik
dokumentum, egy levél pedig megint újabb szakirányt jelölt
meg. Babiak felhívta ezekre Dave főnökének figyelmét (ő ezt ad-
dig észre sem vette), aki feljegyzést küldött Dave-nek, amelyben
magyarázatot kért. Dave visszaküldte neki a feljegyzést úgy, hogy
áthúzta a tévesen megjelölt területet, és beírt egy negyediket!
Amikor kérdőre vonták, visszatámadott, és azzal vágta ki magát,
hogy nincs abban semmi rossz, ha más-más célra különféle fő

152
szakirányokat tüntet fel, mivel az összes említett tárgyban látoga-
tott kurzusokat.
Dave főnöke, miután bizonyítékai voltak, hogy Dave visszaélése-
ket követett el a rendelkezésére álló költségszámlával, a saját főnö-
kéhez fordult, hogy panaszt tegyen Dave ellen. Megtudta, hogy Dave
már kezdettől fogva rá panaszkodott. Miután egy csomó történetnek
hallotta „a másik oldalát" is, a felsővezető javasolta, hogy tegyék pró-
bára Dave tisztességét. Abban maradtak, hogy Dave főnöke másnap
reggel bizonyos információkat elmond Dave-nek. A megbeszélés a
tervek szerint le is zajlott, ezután Dave négyszemközti találkozót kért
a felsővezetőtől. Ezen a találkozón Dave a főnökével kapcsolatos „in-
formációkat" eltorzítva adta tovább. Ez meggyőzte a felsővezetőt,
hogy Dave hazudozó, és hogy megpróbálja kikezdeni a főnökét.
Azonban, meglepő módon, a Dave ellen kezdeményezett intézke-
dést a felső vezetés több tagja utótag megakadályozta.
Babiakot leginkább az foglalkoztatta ebben az ügyben, hogy
miközben a közvetlen közelében lévők meggyőződtek Dave mani-
pulációiról, felelőtlenségéről és tisztességtelenségéről, a szervezet
felsőbb szintjén állók - Dave hatására - egyáltalán nem kételked-
tek vezetői tehetségében és képességeiben. Annak ellenére, hogy
cáfolhatatlan bizonyítékok tanúsították becstelenségét, ők el vol-
tak bűvölve tőle. Kirohanásait és dühöngéseit kreatív, szinte mű-
vészi hajlamának tulajdonították, agresszióját és áskálódását pe-
dig ugyanezek az emberek „ambíciónak" tekintették. Dave képes-
sége, ahogy a két embercsoport egymásnak ellentmondó véleke-
dését kezelte, késztette Babiakot arra, hogy módszeresebb szemé-
lyiségvizsgálatot javasoljon az esetében.
Nem meglepő, hogy a Pszichopátia Szűrőlistán Dave magas
pontszámot kapott. Személyisége és az általa tanúsított magatar-
tásformák megkülönböztették őt a szervezetekben előforduló tipi-
kus „problémás alkalmazottaktól".
A szervezeten belüli helyzetét tekintve Dave valójában megle-
hetősen sikeres volt. Két év alatt kétszer került magasabb beosz-
tásba, rendszeresen emelték a fizetését (dacára annak, hogy a

153
főnöke negatívan értékelte a teljesítményét), és a vállalat felsőve-
zetői utódlási tervében is számolnak vele, mint ígéretes tehetségű
alkalmazottal. Babiak pszichológiai szempontból is sikeresnek te-
kinti őt, lévén, hogy több mint két éve ügyes manipulációval el
tudja hitetni a felső vezetéssel, hogy ő látja helyesen a dolgokat.
Ez kiváltképp akkor szembetűnő, amikor konstatáljuk, hogy a ve-
le azonos beosztású munkatársai, a beosztottjai és a közvetlen fe-
lettesei egyaránt tanúi voltak olyan magatartási formák és szemé-
lyiségvonások megnyilvánulásainak, amelyeket a kutatók rend-
szerint a pszichopatáknak tulajdonítanak.

Van mit letarolniuk

Nincs hiány a nagyban gondolkodó fehérgalléros pszichopatákban.

Minden jelentős napilap üzleti rovatában rendszeresek a beszámo-
lók a szélhámosok és az átverőmesterek által kiagyalt és irányított
gyanús pénzcsináló ügyletek és machinációk kapcsán folyó nyomo-
zásokról. Ezek a riportok mindössze néhányat ismertetnek az ezer-
nyi zsíros lehetőség közül, amelyek a gyors beszédű és a pénzügyi
körökbe jó számoló- és társas készségei révén könnyen beférkőző
pszichopata előtt áll. Az ő számukra a profitkilátások olyan óriá-
siak, a szabályok annyira rugalmasak, az ellenőrző szervek pedig
annyira nehézkesek, hogy minden bizonnyal a Paradicsomban
érezhetik magukat. A közelmúlt néhány esete - köztük egy kivéte-
lével nem csekély volumenűek - jól szemlélteti a vállalkozó szelle-
mű pszichopaták előtt nyitva álló (és kétségtelenül ki is használt)
vadászterületek gazdagságát:

• A Forbes magazin A VILÁG ÁTVERŐKÖZPONTJA címet vise-

lő cikkének leírása szerint a Vancouveri Értéktőzsde „hemzseg a
csaló kereskedőktől, a csaló kereskedők fiaitól és a csaló keres-
kedők barátainak fiaitól". A helyi lapok rendszeresen cikkeznek
a csalisok, átverések, fiktív részvényügyletek és a leplezetlen

154
hype-ok* sorozatáról, amelyek célja a részvényárfolyamok mes-
terséges felhajtása. Lebukás esetén a bírságok összege nevetséges,
és jóformán egyáltalán nem szabnak gátat a vad és telhetetlen
machinációknak. Ha nem tanulmányozhatnám a pszichopatákat
a börtönben, valószínű, hogy legközelebb a Vancouveri Értéktőzs-
dét választanám helyszínül.
• Az 1980-as évek végén derült fény az Egyesült Államok ta-
karék- és hitelszövetkezeti szektorában elburjánzott rossz befek-
tetésekre, hamis ígéretekre, csalárd üzleti praktikákra és telhetet-
len mohóságra. Az ágazatot Reagan elnök még az 1980-as évek
elején liberalizálta. Szigorú állami ellenőrzés híján az alkalmazot-
tak egy bizonyos köre elkezdte szabadon használni a betétesek
pénzét, ami az adósságok fokozatos felgyülemlésén keresztül so-
ha nem látott mértékű pénzügyi katasztrófához vezetett. E könyv
írása idején a takarék- és hitelszövetkezeti konszolidáció a becs-
lések szerint közel 1 billió dollárjába fog kerülni az amerikai adó-
fizetőknek - többe, mint az egész vietnami háború.
• Bármennyire felfoghatatlan, de még a takarék- és hitelszö-
vetkezeti botrányokon is túltesz egy gátlástalanságra és korrupcióra
épült nemzetközi hálózat lelepleződése. „Az újkori pénzügyi botrá-
nyok sorában semmihez nem fogható a Credit and Commerce
International Banknak, ennek a 20 milliárd dolláros szélhámos-bi-
rodalomnak egy döbbenetes globális akció során 62 országban tör-
tént egyidejű felszámolása. Sosem érintett még botrány ennyi
pénzt, ennyi nemzetet, és ennyi prominens személyt... A szuper-
latívuszok itt kevésnek bizonyulnak: a legnagyobb vállalati bűn-
szövetkezetről... a legkiterjedtebb pénzmosási vállalkozásról és
pénzügyi szupermarketről van szó, amelyet valaha létrehoztak."20

E könyv írásakor Robert Maxwell, a médiacézár rejtélyes halá-

la nyomán hatalmas féregkonzerv nyílt ki. a Maxwell-biro-
dalom összeomlása több százmillió dollár értékű sikkasztás

* Hamis hírverés - a ford.

155
miatt emelt vádak közepette következett be. Az ügy jól példáz-
za, hogy a gondosan menedzselt közéleti személyiség sötét cse-
lekedeteket és fekete szívet rejthet.
Jóllehet köztudott volt, hogy Maxwell korrupt sarlatán, aki
ügyesen tologatja a pénzt a vállalatok között, a legtöbben, akik
ismerték, beleértve az újságírókat, feltűnően hallgattak.
Maxwellnek óriási hatalma volt, amivel meg tudta félemlíteni
az őt bírálókat. Ezenkívül a „gátlástalan mohóság" és a rend-
szer, amely szemet huny a „büntetlen pénzcsináló csalók" ga-
rázdálkodásai felett, szintén neki kedvezett. (Idézve Peter Jen-
kins: Captain Bob Revealed: A Crook and a Conspiracy of Silence*
c. cikkéből, Independent News Service, 1991. december 7.)

Megvan hozzá mindenük

Nem nehéz belátni, miért vonzza úgy a fehérgalléros bűnözés a

pszichopatákat, és miért annyira sikeresek benne, Először is, szá-
mos zsíros lehetőség kínálkozik. Az egyik alanyunk, akit vállalati
kötvények hamisításáért ítéltek el, így fogalmazott: - Nem volnék
börtönben, ha nem lenne annyi lekvárosüveg, amelyek szinte kö-
nyörögnek, hogy belenyúljak. - Az ő lekvárosüvegei nyugdíjpénz-
tárak, értékpapírcsalások, jótékonysági gyűjtőakciók és üdülési
jogokkal való machinációk voltak, hogy néhányat említsünk a sok
jól jövedelmező terület közül, ahol a hozzá hasonlók feltűnés nél-
kül garázdálkodhatnak.
Másodsorban, a pszichopaták rendelkeznek mindennel, ami
ahhoz kell, hogy másokat rászedjenek és kifosszanak. Gyors be-
szédűek, megnyerő modorúak, magabiztosak, könnyen felta-
lálják magukat társas helyzetekben, jól tűrik a feszültséget, rez-
zenéstelenül hagyja őket a lehetőség, hogy lelepleződhetnek, és
teljes mértékben irgalmatlanok. És még akkor is, ha rajtakapják

* Bob kapitány leleplezése: egy csaló és a hallgatás konspirációja - a ford.

156
őket, úgy tudnak tenni, mintha mi sem történt volna, ami gyak-
ran összezavarja és elbizonytalanítja az őket vádlókat saját állás-
foglalásukat illetően.
Végül, a fehérgalléros bűnözés nyereséges, a lebukás veszélye
minimális, a szankciók pedig gyakran elenyészőek. Gondoljunk a
bennfentes kereskedőkre, a bóvlikötvény-királyokra és a takarék-
és hitelszövetkezeti cápákra, akiknek a pénzügyi pusztítása oly-
annyira látványosan megtérült - még úgy is, hogy leleplezték
őket. Sok esetben a mohóság és a nagyban végrehajtott csalás
játszmájának szabályai nem ugyanazok, mint a hétköznapi bűnö-
zésé. Az előzőben a játékosok gyakran lazán szerveződött hálózat-
ba fonódnak, hogy kölcsönösen védjék érdekeiket. Ugyanabból a
társadalmi rétegből és iskolákból jönnek, ugyanannak a klubnak
a tagjai, sőt még a szabályokat is ők határozhatják meg. Egy bank-
rablót húsz év börtönre ítélhetnek, míg egy olyan ügyvédet, üzlet-
embert vagy politikust, aki dollármilliókkal károsítja meg a társa-
dalmat, bírsággal vagy felfüggesztett ítélettel „sújthatnak", többnyi-
re hosszas késedelmekkel, elnapolásokkal és homályos jogi ma-
nőverekkel megtűzdelt tárgyalist követően. A bankrablót elítéljük
és messzire elkerüljük, de a sikkasztót megkérjük, hogy segítsen
befektetni a pénzünket, vagy meghívjuk a teniszklubunkba.

Egy bennfentes kereskedelmi ügy körül kipattant botránysoro-

zatba keveredett személyek egyikének (X úr) ügyvédje Vancou-
verbe jött, hogy a segítségemet kérje ügyfele védelméhez, akit a
játszma egy másik érintettje (Y úr) „befújt" a rendőrségnek. Az
ügyvéd azt javasolta, hogy a Pszichopátia Szűrőlista segítségével
határozzam meg, vajon Y úr nem pszichopata-e, és hozzátéve,
hogy „a pénz nem akadály", felvetette, hogy talán nem ártana,
ha Y úr barátaival, üzleti partnereivel, volt osztálytársaival és
a szomszédjaival is interjút készítenék. Azt is mondta, hogy be-
rendezkedhetnék egy tengerparti nyaralóban annak a háznak
a közelében, ahol Y úr gyakran megfordul, és mindössze annyi
lenne a teendőm, hogy annyira megismerjem, hogy kitölthes-

157
sem róla a listát. A kérdésemre, miért lenne hasznos számára,
ha kiderülne, vajon Y úr pszichopata-e, az ügyvéd azt felelte,
hogy annak az ügy szempontjából döntő jelentősége lenne, mi-
vel köztudott, hogy a pszichopaták hírhedt hazudozók, megbíz-
hatatlanok és mindenáron menteni akarják a bőrüket. Ha Y
úrról megállapítható lenne, hogy pszichopata, nem adnának
hitelt a vallomásának, és az ügyvéd jobb eséllyel tudna éssze-
rű vádalkut kötni. Bár meglehet, hogy meggazdagodtam volna
- „a pénz nem akadály" -, visszautasítottam az ajánlatot.

Sajnos, a fehérgalléros bűnözést sokan nem tekintik annyira sú-

lyosnak, mint az olyan, közvetlenül személy ellen elkövetett bűncse-
lekményeket, mint a rablás vagy a nemi erőszak. Az e fejezet elején
ismertetett ügyben John Grambling az ellene felhozott vádakra a kö-
vetkezőképp válaszolt a bírónak, mielőtt az kiszabta rá az ítéletet:

„Immár két hónapja ülök börtönben, és átéltem, milyen egy cellá-

ban lakni egy szegény, tudatlan illegális bevándorlóval, kábítószer-
fogyasztóval és -csempésszel és gyilkossal. A társadalom ezen ele-
mével együtt töltött idő érzelmeim és önbecsülésem mélypontjára
juttatott, és mégis itt vagyok, s valamiféle logika szerint hasonlónak
kell hogy tekintsenek hozzá. Habozás nélkül állíthatom, hogy egy-
általán nem vagyok hozzá hasonló. Nem nézek ki ugyanúgy, nem
beszélek ugyanúgy, nem cselekszem és érzek ugyanúgy." 21

Az. ügy bírája kifejtette, hogy bár nem ért egyet Gramblinggel, „a
gyakorlatban van különbség személy ellen és vagyon ellen elköve-
tett bűncselekmény között... nemi erőszakot elkövető vagy azzal
fenyegető, vagy gyilkolással, vagy csonkítással fenyegető személy, és
olyan elkövető között, aki egy töltőtollal ugyanolyan mérvű sérelmet
okoz."22 Az ügyész megjegyezte: „A gazdagok és kiváltságosok részé-
re fenntartott börtönök... ízletes ételeket, futópályát, premierfil-
meket és könyvtárakat biztosítanak... A gazdagok és kiváltságosok
részére fenntartott börtönök a nemzet szégyenei."23

158
A pszichopaták esetében, akik annyira vágynak az előkelő
életre, ezek az üzenetek nem maradnak hatástalanok.

1 Daniel Coleman. The New York Times, July 7, 1987.

2 Brian Rosner, az akkori New York megyei államügyész levele 1987. júl. 15-én.
Rosner jelenleg a King és Spalding cégnél van New Yorkban.
4 The People of the State of New York Against John A. Grambling, Indictment No.
2800/85. Proceedings. Supreme Court of the State of New York, County of New
York Criminal Term, Part 48; The People of the State of New York Against John
A. Grambling, Indictment No. 2800/85. Sentencing Memorandum, Letter from
John A. Grambling to the Honorable Herman Cahn, New York Supreme Court,
March 6, 1987.
5 Brian Rosner (1990). Swindle. Homewood, IL: Business One Irwin.
6 The People of the State of New York Against John A. Grambling, Indictment No.
2800/85. Sentencing Memorandum.
I 7 Sentencing Memorandum. p. 69-
8 Sentencing Memorandum. p. 78.
9 Sentencing Memorandum. p. 81. (emphasis is in the letter written by the
father-in-law).
10 Sentencing Memorandum. p. 3-
II 11 John Grambling, Jr. Letter to Justice Cahn, March 6, 1987. p. 30.
12 Proceedings. p. 54.
13 Proceedings. p. 11.
14 Sentencing Memorandum. p. 10.
15 Sentencing Memorandum. p. 11.
16 Brian Rosner (1990).
17 Sentencing Memorandum. p. 38.
18 B. Bearak. Los Angeles Times, March 10, 1986. pp. I, 12.
19 Max Lerner. "How grateful should Europe be?" Actions and Passions (1949).
Quotation no: 1997. in R. Thomas Tripp (1970). The International Thesaurus
of Quotations. New York: Harper & Row.
20 Jonathan Beaty and S. C. Gwynne. "The Dirtiest Bank of All." Time, July 29,
1991. p. 28.
21 Ifjabb John Grambling levele Herman Cahn-hoz, a New York-i Legfelsőbb Bíró-
ságra 1987. márc. 6-án. A levélben arról próbálja meggyőzni Cahn-t, hogy nem
érdemel hosszú büntetést az elkövetett bűntettekért.
22 Justice Herman Cahn. Proceedings. p. 55.
23 Brian Rosner. Sentencing Memorandum. pp. 84—85.
 8. fejezet
Szavak a kabátzsebből
A szó nem ugyanaz az egyik író, mint a másik esetében. Az
egyik a beléből tépi ki. A másik előhúzza a kabátzsebéből.

Charles Peguy: The Honest People -

Basic Verities* (1943)

Van egy kérdés, amely refrénszerűen vonul végig a pszichopaták

áldozatainak történetein: „Hogy lehettem ennyire hülye? Hogy
dőlhettem be ennek a hihetetlen süketelésnek?"
És ha az áldozatok nem teszik fel maguknak a kérdést, vala-
ki másban egész biztosan felmerül. „Hogy a fenébe hagyhattad,
hogy ennyire megvezessenek?" A jellemző válasz: „Ott kellett vol-
na lenned. Akkor olyan ésszerűnek, meggyőzőnek tűnt." Ebből vi-
lágosan következik, hogy ha valóban ott lettünk volna, meglehet,
ugyanígy átvertek volna bennünket is.
Vannak emberek, akik olyan jóhiszeműek és hiszékenyek,
hogy azzal már ártanak maguknak - könnyű célpontjai bárme-
lyik arra járó sima modorú szélhámosnak. De mi a helyzet ve-
lünk, többiekkel? A szomorú valóság az, hogy mindannyian ki va-
gyunk szolgáltatva. Nagyon kevés ember annyira kifinomult és jó
emberismerő, hogy ne tévesszék meg egy ügyes és mindenre el-
szánt pszichopata machinációi. Még azok sem élveznek védelmet,
akik tanulmányozzák őket. Mint a korábbi fejezetekben jeleztem,
a hallgatóim és jómagam is időnként bedőlünk, még ha tudjuk
is, hogy valószínűleg pszichopatával van dolgunk.
Természetesen a beteges hazudozás és manipuláció nem kor-
látozódik a pszichopatákra. Ami a pszichopatákat mindenki mástól
megkülönbözteti, az a könnyedség, amivel hazudnak, a megtévesz-
tés mindent átható volta, és a kegyetlenség, amivel ezt véghezviszik.

* Becsületes emberek - Egyszerű igazságok - a ford.

160
 Azonban van még valami a pszichopaták beszédében, ami
ugyanilyen zavarba ejtő: az egymásnak ellentmondó és logikailag
következetlen kijelentések sora, ami gyakran fel sem tűnik.
A pszichopaták beszédének legújabb kutatásai több fontos ada-
lékkal szolgálnak e rejtély, valamint azon képességük megértésé-
hez, amellyel oly könnyen bánnak a szavakkal - és az emberek-
kel. De először lássunk néhány példát a fentiek illusztrálására. Az
első három olyan bűnelkövetőktől hangzott el, akik a Pszichopá-
tia Szűrőlistán magas pontszámot kaptak.

• A kérdésre, hogy követett-e el valaha erőszakos bűncselek-

ményt, egy lopásért elítélt férfi azt felelte: - Nem, de egyszer meg
kellett ölnöm valakit.
• Egy nő, akinek a csalások, megtévesztések, hazugságok és
megszegett ígéretek döbbenetes sorozata volt a háta mögött, a fel-
tételes szabadlábra helyezést elbíráló bizottságnak írt levelét ezek-
kel a szavakkal fejezte be: „Sok embert cserbenhagytam... Az
ember annyit ér, amennyit a jó híre és a neve. Az én szavam ara-
nyat ér."
• Egy fegyveres rablásért börtönbüntetését töltő férfi egy
szemtanú vallomására így válaszolt: - Hazudik. Ott sem voltam.
Szét kellett volna rúgnom a kibaszott fejét.
• Egy szórakoztató tévéműsor bemutatott egy klasszikus szél-
hámost, aki idős asszonyokat szedett rá.1 A műsorvezető kérdésé-
re: - Hol húzza meg a határt jó és rossz között? - ezt felelte: -
Vannak erkölcseim, ha hiszik, ha nem, vannak erkölcseim. -
A műsorvezető ismételt kérdésére: - És hol húzza meg a határt
jó és rossz között? - a válasza az volt: - Jó kérdés. Nem akarok
kitérni előle, de jó kérdés. - A következő kérdésre: - Igaz, hogy
kitöltetlen ügyvédi meghatalmazás-űrlapokat hordott az aktatás-
kájában? - így felelt: - Nem, nem hordoztam, de az aktatáskám-
ban voltak, igen.
• Amikor Ted Bundytól megkérdezték, mit tett vele a kokain,
azt felelte: - A kokain? Sosem éltem vele... Sosem próbáltam ki

161
a kokaint. Azt hiszem, talán egyszer kipróbáltam, de nem volt
benne semmi. Csak egy kicsit beleszippantottam. Egyszerűen
nem szórakozom vele. Túl drága. És felteszem, ha az utcán len-
nék, és eleget fogyasztanék, talán rászoknék. De én szigorúan
marihuánás vagyok. Mindössze... imádom szívni a füvet. És a
nyugtatókat is imádom. És persze az alkoholt is." 2

Gondolkodjunk el ezen egy pillanatra - nemcsak hazugságok,

hanem egy sor egymásnak ellentmondó kijelentés egy szuszra!
Nem semmi. Mintha a pszichopatáknak időnként nehézséget
okozna, hogy felügyeljék saját beszédüket, és elszabadulna egy
sor rosszul összefűzött szó és gondolat.
A pszichopaták ezenkívül néha furcsán fogalmaznak. Például
gondoljuk végig az alábbi beszélgetést a pszichopata sorozatgyilkos
Clifford Olson és egy újságíró között. - Aztán pedig annuálisan
közösültem vele. - Évente? - Nem, nem. Annuálisan. Hátulról. -
De hát halott volt! - Nem, dehogy. Csak eszetlen .* Gazdag tapasz-
talatairól Olson azt mondta: - Öt-hat kötetnyi antidotám van -
egy trilógiára való.** Eltökélte, hogy nem lő bűnbakot, tekintet
nélkül az enyhe körülményességre,*** 3 [kiemelések tőlem]
Természetesen a szavak nemcsak úgy, a saját kedvükre ugra-
nak elő a szánkból. Nagyon bonyolult mentális tevékenység vég-
termékei. Ez felveti azt az érdekes lehetőséget, hogy - hasonlóan
más magatartásformáikhoz - a pszichopaták mentális folyamatai
rosszul szabályozottak, és nem követik a megszokott törvénysze-
rűségeket. Ezt a kérdést a most következő szakaszokban tárgya-

* A dőlt betűs szavak helyesen angolul anally (= análisan) és uncon-

scious (= eszméletlen). Olson ezeket összekeveri a hasonló hangzású, de tel-
jesen más értelmű annually (= évente) és unconscientious (= lelkiis-
meretlen) szavakkal. A fordítás ezt érzékelteti - a ford.
** Angolul antidote (= ellenméreg v. ellenszer). Olson öt-hat kötetnyi
anecdote-ra (= anekdota) gondol - a ford.
*** Vagyis nem lesz bűnbak, tekintet nélkül az enyhítő körülményekre -
a ford.

162
lom, amelyekben bizonyítékokat ismertetek arra, hogy a pszicho-
paták agyszerkezetük, valamint a szavak és az érzelmek közötti
kapcsolatok tekintetében különböznek misoktól. Az ezt követő
fejezetben ehhez kapcsolódóan azzal a kérdéssel foglalkozom,
hogy miért kerülik el gyakran a hallgató figyelmét a pszichopata
furcsa verbális szokásai.

Elmer Wayne Henley, egy elítélt sorozatgyilkos, aki most felté-

teles szabadlábra helyezését kéri, azt mondja, hogy egy idő-
sebb sorozatgyilkos áldozata volt, akivel együtt dolgozott, és
hogy magától semmi rosszat nem tett volna. Ketten legalább
27 fiatalembert és fiút gyilkoltak meg. - Én passzív vagyok -
magyarázta. - Nem akarok pszichopata lenni, nem akarok
gyilkos lenni. Csak rendes népség akarok lenni.
Gondolkodjunk el az alábbi beszélgetésen az interjúkészítő
és Henley között. Az interjúkészítő azt mondja: - Ön azt állít-
ja, egy sorozatgyilkos áldozata, de ha a történteket nézzük, ön
egy sorozatgyilkos. - Henley így felel: - Nem vagyok az. - Ön
nem sorozatgyilkos? - kérdezi hitetlenkedve az interjúkészítő,
amire Henley azt válaszolja: - Nem vagyok sorozatgyilkos. -
Ezután az interjúkészítő azt mondja: - Ön azt állítja, nem so-
rozatgyilkos, de sorozatban gyilkolt, - Henley bosszúsan és le-
ereszkedően így válaszol: - Hát... ez csak szőrszálhasogatás.

Ki a főnök?

A legtöbb emberben a két agyfélteke eltérő, specializált funkció-

kat lát el. A bal félteke az információkat analitikusan és szekven-
ciálisan dolgozza fel, és kulcsszerepet játszik a nyelv megértésé-
ben és használatában. A jobb félteke az információkat egyidejű-
leg, egészként dolgozza fel. A térbeli viszonyok érzékelésében, a
képalkotásban, az érzelmi átélésben és a zene feldolgozásában
van fontos szerepe.

163
 A természet valószínűleg úgy „rendezte el", hogy a hatékony-
ság érdekében az agy két fele más-más funkciókat töltsön be.4
Például nyilvánvalóan hatékonyabb, ha minden komplex mentá-
lis folyamat, amely a nyelv megértéséhez és használatához szük-
séges, az agy egyik felén zajlik, semmint hogy megoszoljon a két
félteke között. Az utóbbi esetben az információt ide-oda kellene
küldözgetni a két félteke között, ami lelassítaná a feldolgozást, és
növelné a hibalehetőséget.
Továbbá az agy egy bizonyos részének elsődleges ellenőrző
funkciót kell ellátnia a feladat felett. Ha mindkét agyfélteke ver-
sengene ezért az ellenőrző szerepért, a feldolgozás hatékonysága
látná e konfliktus kárát. A dyslexia bizonyos formái és a dadogás
éppen ezzel az állapottal függenek össze: a nyelvi központok bila-
terálisak, azaz mindkét féltekében megtalálhatók. A két félteke
közötti versengés egy sor nehézséget okoz a nyelv megértésében
és előállításában.
A legújabb kísérleti eredmények arra utalnak, hogy a bilaterá-
lis nyelvi folyamatok a pszichopátiára is jellemzők.5 Emiatt felve-
tődik bennem a gondolat, hogy a pszichopaták hajlama az egy-
másnak ellentmondó kijelentésekre a „szolgálati út" zavarosságá-
val függ össze: mind a két félteke „diktálni" akar, aminek az ered-
ménye a rosszul integrált és rosszul ellenőrzött beszéd.
Természetesen mások, akiknek nyelvi folyamatai bilaterálisak
- egyes dadogók, dyslexiások és balkezesek - nem hazudoznak
és nem mondanak ellent önmaguknak, szemben a pszichopaták-
kal. Náluk nyilván valami más is szerepet játszik.

Üres szavak

A legtöbben, akiknek széles körű tapasztalatai vannak a pszicho-

patákkal, intuitíve érzékelik, mi lehet a különbség. - Folyton azt
mondogatta, mennyire szeret, még azután is, hogy rajtakaptam,
amikor a nővéremmel szórakozott - mondta az egyik pszichopa-

164
ta alanyunk elhidegüli felesége. - Sokáig tartott, míg rájöttem,
hogy egyáltalán nem szeretett. Minden alkalommal, amikor meg-
csalt, azt mondta: igazán nagyon sajnálom, drágám. Tudod, hogy
szeretlek. Mintha egy olcsó filmből szedte volna.
Ez nem lepi meg a klinikusokat, akik már régóta tisztában
vannak vele, hogy a pszichopata, ügy tűnik, ismeri a szavak szó-
tári jelentését, de nem érti és nem fogja fel azok emocionális ér-
tékét és jelentőségét. Gondolkodjunk el a pszichopátiáról szóló
szakirodalomból vett alábbi idézeteken:

• „Tudja a szöveget, de nem ismeri a zenét." 6

• „Az osztozás és a megértés kölcsönösségének fogalma meg-
haladja emocionális felfogóképességét; a szavaknak csak a szótá-
ri jelentését ismeri." 7
• „Könnyedén bánik a szavakkal, amelyek szinte semmit nem
jelentenek a számára, tartalom nélküli formák... Látszólag jó íté-
lőképessége és társas érzéke a szavak szintjéig terjed csupán."8

Ezek a klinikai megfigyelések a pszichopátia rejtelmének lé-

nyegére tapintanak rá: a nyelvre, amely náluk kétdimenziós, és
nélkülözi az emocionális mélységet.
Egy egyszerű analógia segítségünkre lehet. A pszichopata
olyan, mint egy színvak személy, aki a világot a szürke különféle
árnyalataiban látja, de aki megtanult funkcionálni egy színes vi-
lágban. Megtanulta, hogy a tilos jelzés a rendőrlámpa tetején van.
Amikor egy színvak ember azt mondja, megállt a piros lámpánál,
ezen valójában azt érti, hogy a felső lámpánál állt meg. Nehézsé-
gei vannak, amikor a dolgok színéről kell beszélni, de mindenfé-
le módszert megtanult, amellyel ezt a problémát kompenzálni
tudja, és azt, hogy nem látja a színeket, néha még azok sem tud-
ják, akik jól ismerik őt.
A színvakhoz hasonlóan a pszichopata nélkülözi az élmény
egy nagyon fontos komponensét - ez esetben az emocionális él-
ményt -, de megtanulhatta azokat a szavakat, amelyekkel mások

165
kifejezik magukat, vagy utánozza azokat az élményeket, amelye-
ket igazából nem ért. Ahogy Cleckley fogalmaz: „Meg tudja tanul-
ni a hétköznapi szavak használatát... [és] azt is megtanulja, ho-
gyan reprodukálja megfelelően az érzés egész pantomimjét... de
maga az érzés nem történik meg." 9
A legújabb laboratóriumi kutatások meggyőzően támasztják
alá a fenti klinikai megfigyeléseket. Ezek a kutatások bizonyítják,
hogy a normális emberek számára a semleges szavak általában
kevesebb információt hordoznak, mint az emocionális szavak:
például a PAPÍR szónak szótári jelentése van, míg a HALAL szó-
nak szótári jelentése plusz érzelmi jelentése is, valamint negatív
konnotációk társulnak hozzá. Az emocionális szavak nagyobbat
„ütnek", mint más szavak.
Az olvasó képzelje el, amint egy számítógép előtt ül, amelynek
a monitorján töredék-másodpercnyi időre betűcsoportok villan-
nak fel. A fejére az agy reakcióit mérő elektródákat erősítettek,
ezek egy elektro-enkefalográfhoz csatlakoznak, amely grafikont
rajzol az agy elektromos tevékenységéről. A képernyőn felvillanó
egyes betűcsoportok a szótárban található hétköznapi szavakat al-
kotnak, míg mások nem alkotnak szavakat, csupán értelmetlen
szótagokat. Például a FA betűcsoport szót képez, az AF nem. Az ön
feladata az, hogy amint úgy dönt, hogy valódi szó jelent meg a
monitoron, minél gyorsabban nyomjon meg egy gombot. A szá-
mítógép méri a döntéshez szükséges időt, és elemzi az agy reak-
cióit is a feladat során.
Ön valószínűleg gyorsabban reagál egy emocionális szóra,
mint egy semleges szóra. Például, a legtöbb más emberhez ha-
sonlóan, a HALÁL szóra gyorsabban nyomná meg a gombot, mint
a PAPÍR szóra. Úgy tűnik, egy szó emocionális tartalma egyfajta
„turbólöketet" ad a döntéshozási folyamatnak. Emellett az emo-
cionális szavak fokozottabb agyi reakciót váltanak ki, mint a sem-
leges szavak, ami az emocionális szavak magas információtartal-
mát tükrözi.

166
Egy pszichopata gyilkos, akit az őt intetjúvoló pszichológusnő
megkért, magyarázza meg, mi motiválta bűncselekményeit,
belefogott több brutális gyilkosság és csonkítás - amelyekért
börtönbüntetésre ítélték - érzékletes leírásába. Beszámolója
eleven volt, de szenvtelen, mintha egy baseballmeccsről beszélt
volna. Az interjú készítője eleinte igyekezett ítéletmentes ma-
radni, és pusztán szakmai érdeklődést mutatni a történtek
iránt. Amikor azonban arckifejezése elárulta elborzadását, a
férfi, a mondatot félbeszakítva, azt mondta: - Igen, azt hi-
szem, nagyon csúnya dolog volt. Rohadtul érzem magam. Nyil-
ván átmeneti elmezavarom volt.
Mint a legtöbb ember, a pszichopaták néha pusztán az
imponálás vagy a sokkhatás kedvéért mondanak dolgokat.
Azonban sivár érzelmi életük miatt nem veszik észre intuitíve,
milyen hatással van másokra, amit mondanak. Az őket hall-
gatók reakcióiból olvassák ki, mit kellene érezniük egy adott
helyzetben.

Amikor a fenti kísérletet fogvatartottakon is elvégeztük, a nem

pszichopaták normális reakciókat mutattak: az emocionális sza-
vak esetében gyorsabb döntéseket és fokozott agyi reakciót a sem-
leges szavakhoz képest. Nem így a pszichopaták. Ők úgy reagál-
tak az emocionális szavakra, mintha semleges szavak lettek
volna.10 Ez a drámai megállapítás azt az okfejtést támasztotta alá
meggyőzően, hogy a pszichopaták számára a szavak nem ugyan-
azzal az emocionális és affektív színezettel bírnak, mint más em-
berek számára. Ezt a tézist néhány újabb kutatásunk is megerő-
síti, alátámasztva, hogy a pszichopaták valami oknál fogva nélkü-
lözik a nyelv „érezhető" komponenseit.11
Ez a hiányosság rendkívül érdekes következményekkel jár, ki-
váltképp, amikor a pszichopaták társas interakcióinak - az em-
pátia és a lelkiismerettől nem gátolt manipulatív megtévesztés -
összefüggésében vizsgáljuk. A nyelv legtöbbünkből képes óriási
erejű érzelmeket kiváltani. Például a rák szó nemcsak egy beteg-

167
ség és a tünetek klinikai leírását hívja elő, hanem félelemérzetet,
szorongást vagy aggódást is, esetleg felkavaró mentális képeket ar-
ról, hogy milyen lehet együtt élni vele. Ám a pszichopata esetében
a szó csupán szó.

Az agyi képalkotó eljárásoknak köszönhetően lehetőségünk van

ana, hogy új és izgalmas bepillantást tehessünk a pszichopaták
érzelmi életébe. A New York-i Mount Sinai és Bronx Medical
Centerekkel együtt közösen végzett kutatási projektben, amelyet
Joanne Intrator pszichiáter vezetett, újabban kezdtük képalko-
tó technológiával vizsgálni pszichopata és normális személyek
agyát, miközben különféle feladatokat hajtanak végre. Előzetes
eredményeink, amelyeket egy kísérleti projektünkből nyertünk j
(a projektet 1993 májusában San Franciscóban, a Biológiai j
Pszichiátriai Társaság és az Amerikai Pszichiátriai Kollégium
éves találkozóján ismertettük), arra utalnak, hogy a pszichopa-
ták mintha agyuknak nem ugyanazokat a területeit használ-
nák, mint a normális személyek, amikor emocionális szavakat
dolgoznak fel Ha ezek az eredmények megismételhetők és ki-
terjeszthetők az emocionális információk más formáira is, az
azt jelentené, hogy a pszichopaták vagy az emocionális anyag
feldolgozásához alkalmazott stratégiáik, vagy pedig agyi folya-
mataik szerveződése tekintetében térnek el másoktól. Mindkét
esetben a mostaninál lényegesen közelebb jutnánk a pszichopata
rejtelmének megértéséhez.

Egy könyvben, amelyben a saját szemszögéből magyarázza

meg három gyermeke lelövését, Diane Downs egy sor férfival foly-
tatott felszínes alkalmi kapcsolatát szerelem nélküli viszonyként
jellemzi, amelyet csak a szex motivált.12 Levelei, amelyeket Robert
Bertaluccininek („Bertnek"), egy postás kollégájának küldött, „a
halhatatlan szerelem ígéreteiről, végtelen odaadásról" szóltak, és
az esküdözésekről, hogy soha senki más a világon nem ér hozzá.
„Ezt a játszmát játszottam a férfiakkal. És Berttel játszottam a leg-

168
jobban." [144. oldal] Miután lelőtte a gyerekeit, viszonyt kezdett
Jason Reddinggel, és ezt írta: „De Bert a múltban van, Jason pe-
dig a jelenben. Igaz, leveleket írtam Bertnek, amelyekben azt
mondtam, mennyire szeretem, és hogy a világon ő az egyetlen
férfi a számomra... Amikor azt mondta, ne írjak többet, egy no-
teszbe kezdtem írogatni őket, minden este írtam valamennyit,
egy-két bekezdést, legfeljebb egy oldalt. A bejegyzések mind
ugyanarról szóltak, csak a fogalmazás volt más: Szeretlek Bert,
miért nem vagy itt? Szükségem van rád, te vagy az egyetlen férfi a
számomra... Kevertem egy italt, és leírtam Bertnek üres szavai-
mat a szerelemről, miközben elmerültem a forró habfürdő-
ben... És Bertre gondoltam... Néhány perccel később Jason ko-
pogtatott, és ahogy a lépcsőn leröppentem, hogy ajtót nyissak ne-
ki, úgy röppentek el a gondolataim Bertről." [36-37. oldal]
Diane büszke volt „üres szavaira a szerelemről", mintha szándé-
kosan használta volna őket valamilyen konkrét cél érdekében.
Azonban, mint minden pszichopata esetében, a szavai a szere-
lemről nem lehettek mások, csak üresek, mivel híján volt annak
a képességnek, hogy valódi érzést kölcsönözzön nekik.
Korábban kitértem a „belső hang" szerepére a lelkiismeret
fejlődése és működése során. A lelkiismeret éppen az érzelmi
töltetű gondolatokra, képekre és belső dialógusokra „harap",
ezzel magyarázható óriási hatalma a magatartásunk felett, és
emiatt ébred bennünk bűntudat és megbánás, ha kihágást köve-
tünk el. Ez az, amit a pszichopaták nem fognak fel. Számukra a
lelkiismeret alig több, mint a mások által csinált szabályokról való
intellektuális tudás - üres szavak halmaza. Hiányoznak az érzel-
mek, amelyektől ezeknek a szabályoknak foganatja van. A kérdés
az, hogy miért.

Kanada leghírhedtebb és leggyűlöltebb bűnözője Clifford Olson,

egy sorozatgyilkos, akit 1982 januárjában ítéltek életfogytigla-
ni börtönre tizenegy fiú és lány megkínzásáért és meggyilkolá-
sáért. Ezek a bűncselekmények voltak az utolsók, egyben a leg-

169
aljasabbak a kora gyerekkora óta elkövetett antiszociális cse-
lekedetek és bűntettek sorában. Bár egyes pszichopaták nem
erőszakosak, és kevés annyira bestiális közöttük, mint ő, Olson
a pszichopata prototípusa.
Gondolkodjunk el az alábbi, a tárgyalása idején keletkezett
újságcikkekből vett idézeteken: „Kérkedő volt és agresszív, ha-
zudozó és tolvaj. Erőszakos férfi volt, aki egy pillanat alatt ki-
jött a sodrából. De amikor imponálni akart, tudott elbűvölő és
mézes-mázas is lenni... Jól olajozott a nyelve, egy beszéd-
művész. .. Folyton nagyokat mondott... Az az ember minden
ízében hazug volt... Mindenkivel a végsőkig feszítette a húrt.
Látni akarta, meddig mehet el, mielőtt a másik odacsördít
neki... Manipulátor volt... Olson egy dumagép volt... Egy idő
után megtanultuk, hogy egy szót se higgyünk el abból, amit
mond, mert annyi hazugságot összehordott." [Farrow, 1982]
Egy újságíró, aki beszélt Olsonnal, ezt mondta: „ Gyorsan, stac-
catóban beszélt... Ide-oda csapongott a témák között. Olajo-
zottnak és dörzsöltnek tűnt, mint egy szélhámos, aki kemény-
ségét és fontosságát akarja bizonygatni." [Ouston, 1982]
Ezek a beszámolók olyan emberektől, akik ismerték őt,
azért fontosak, mivel fogalmat adnak arról, hogy miért tudta
magával csalni fiatal, hiszékeny áldozatait. Talán arra is ma-
gyarázatot adhatnak, miért döntött úgy a bíróság, hogy száz-
ezer dollárt fizet neki, hogy elárulja, hová rejtette tizenegy meg-
gyilkolt fiatal áldozata közül hétnek a holttestét. Nem meglepő,
hogy amikor az ügyletre fény derült, a közvélemény felháboro-
dott. Íme néhány jellemző sajtóreakció: FIZETTEK A GYILKOS-
NAK, HOGY FELFEDJE A HOLTTESTEK REJTEKHELYÉT; A GYE-
REKGYILKOS PÉNZJUTALMÁRA A KÖZVÉLEMÉNY UNDORRAL
REAGÁL.
A börtönbe vonulása óta Olson továbbra is fájdalmat okoz
az áldozatok családjainak azzal, hogy leveleket küldözget ne-
kik, amelyekben gyerekeik meggyilkolásáról ír. A mai napig
nem tanúsít megbánást és bűntudatot. Éppen ellenkezőleg,

170
egyfolytában arról panaszkodik, hogyan bánik vele a sajtó, a
büntetés-végrehajtási rendszer és a társadalom. A tárgyalás
alatt a kamerák jelenlétében folyton tollászkodott és pózolt,
mintha nem egy sor gaztettet követett volna el, hanem híresség
lenne. 1983. január 15-ei számában a Vancouver Sun erről
számolt be: „A tömeggyilkos Clifford Olson levélben közölte a
Sun szerkesztőségével, hogy nem tetszik neki a fénykép, amelyet
eddig közöltünk róla... és hamarosan küld magáról új, jobban
sikerült fotókat." [Az idézeteket az alábbi cikkekből választot-
tam: R. Ouston, Vancouver Sun, 1982. január 15. és M. Farrow,
Vancouver Sun, 1982. január 14.]
Miközben e könyvet írom, Olson több kanadai kriminoló-
giai tanszéknek levélben felajánlotta, hogy segít összeállítani
egy kurzust, amely kizárólag azzal foglalkozna, hogy őt tanul-
mányozza.

Az érzelmi szegénységi küszöb alatt

Ha a pszichopaták nyelvi folyamatai bilaterálisak - vagyis az agy

mindkét féltekéjének ellenőrzése alatt állnak úgy lehetséges,
hogy más agyi folyamatok, amelyeket normálisan az egyik félteke
irányít, szintén bilaterálisan vezéreltek. Csakugyan, míg a legtöbb
ember esetében a jobb agyfélteke központi szerepet játszik az ér-
zelmekben, a legfrissebb laboratóriumi bizonyítékok szerint a
pszichopatáknál egyik agyfélteke sem jártas az érzelmi folyama-
tokban.13 Hogy ez miért van így, egyelőre rejtély. Azonban ennek
egy igen izgalmas következménye az, hogy azok az agyi folyama-
tok, amelyek a pszichopaták érzelmeit vezérlik, megosztottak és
fókuszálatlanok, aminek az eredménye a sekélyes és színtelen ér-
zelmi élet.
Lehet, hogy Ted Bundy felháborodott, amikor valaki egy belül
üres emocionális robothoz hasonlította. - Apám, ezzel aztán na-
gyon mellé lőtt! - mondta Bundy. - Ha azt hiszik, hogy nincs ér-

171
zelmi életem, hát tévednek. Óriásit tévednek. Az érzelmi világom
nagyon is igazi és gazdag.14
Más kijelentéseiből és gyilkos magatartására adott sekélyes
magyarázataiból azonban a napnál is világosabb, hogy a jellemzés
találó. Mint minden pszichopata, Bundy is csak homályosan fog-
ta fel emocionális szegénységének mértékét.
Sok ember vonzódik a „populáris pszichológiai" mozgalmak-
hoz, amelyek az önismeretre törekvést hangsúlyozzák: „Kerüljön
kapcsolatba az érzelmeivel!" A pszichopaták esetében ez a tevé-
kenység - akárcsak a Szent Grál keresése - kudarcra van ítélve.
Végső soron énképüket inkább a vagyontárgyak, valamint a siker
és a hatalom látható jelei határozzák meg, semmint a szeretet, a
belátási képesség és az együttérzés, amelyek számukra absztrak-
ciók, és jóformán semmiféle belső tartalommal nem bírnak.

Figyeljük a kezüket!

Figyeljünk meg valakit, ahogy beszéd közben mozgatja a kezét:

ritkán mozog a keze, vagy ide-oda hadonászik vele? Segítenek-e a
kézmozdulatok, hogy jobban megértsük a hallottakat? Egyes
mozdulatok igen, mivel vizuálisan felerősítik a beszélő szavait -
például ilyen a kezek szélesre tárása, miközben a beszélő azt
mondja: „ekkora nagy hal volt!", vagy egy személy leírásakor az
illető alakjának a körvonalazása 15
Azonban a legtöbb, a nyelvhez kötődő kézgesztus nem hordoz
semmiféle információt és jelentést a hallgató számára. A taktu-
soknak nevezett „üres" gesztusok apró, gyors kézmozdulatok,
amelyek csak a beszéd vagy a beszéd közben tartott rövid szüne-
tek alatt fordulnak elő, de nem részei a történetnek. A többi gesz-
tushoz és testmozdulathoz hasonlóan gyakran a „műsorhoz" tar-
toznak, amelyet a beszélő „produkál" (ezt a következő fejezetben
tárgyalom részletesebben), vagy egy kulturálisan meghatározott
kommunikációs stílust tükröznek. Azonban a taktusok más

172
okokból is előfordulhatnak. Például sok ember ezeket a gesztuso-
kat használja, amikor telefonál. A hallgató nem látja ezeket a
mozdulatokat, akkor viszont miért használja őket a beszélő?
A válasz talán azzal függhet össze, hogy azok az agyközpontok,
amelyek a beszédet vezérlik, bizonyíthatóan a beszéd közbeni
kézgesztusokat is irányítják. Valamilyen ismeretlen módon - ta-
lán e központok aktivitásának általános növelése révén -, úgy tű-
nik, a taktusok megkönnyítik a beszédet: segítenek szavakba ön-
teni gondolatainkat és érzéseinket. Ha ez furcsán hangzik, akkor
legközelebb figyeljük meg valakinek a kapkodó kézmozdulatait,
amikor az illető nehezen találja a szavakat. Vagy szándékosan ne
használjuk beszéd közben a kezünket. Megnő-e a habozások,
szünetek és nyelvbotlások száma a beszédünk során? Ha valaki
idegen nyelven tud, valószínű sokkal több kézmozdulatot tesz,
amikor az idegen nyelven beszél, mint amikor az anyanyelvén.
Úgy tűnik, esetenként a taktusok magas száma a gondolatok és az
érzelmek beszéddé alakításának nehézségét tükrözi.
A taktusok emellett a beszéd mögött meghúzódó „gondolati
egységek", vagy mentális csomagok nagyságáról is elárulnak vala-
mit. Egy gondolati egység lehet egészen kicsi, egyszerű és elszige-
telt, és lehet nagyobb és összetettebb: gondolatok, mondatok vagy
egész cselekmények csoportja. A nagy gondolati egységeket alko-
tó képzetek, szavak, kifejezések és mondatok valószínűleg jól in-
tegráltak, valamilyen értelmes, következetes és logikus módon
összefüggő gondolatmenetté szerveződnek. A taktusok „elkülöní-
tik" ezeket a gondolati egységeket: minél több a taktus, annál ki-
sebbek a gondolati egységek.
A legfrissebb bizonyítékok arra utalnak, hogy a pszichopaták
több taktust használnak, mint a normális emberek, főleg amikor
olyan dolgokról beszélnek, amelyeket általában emocionálisnak
tekintünk - például amikor azt írják le, hogyan éreznek család-
tagjaik vagy más „szeretteik" iránt.16 Ezekből a bizonyítékokból
két dolgot szűrhetünk le:

173
 • Azokhoz a turistákhoz hasonlóan, akik középiskolás fran-
cia tudással kérnek útbaigazítást Párizsban, a pszichopaták is ne-
hezen öntik szavakba érzelmi képzeteiket, mivel ezek homályo-
sak, és nem értik őket. Ebben az értelemben a pszichopata szá-
mára az emóció olyan, mint egy idegen nyelv.
• A pszichopaták gondolatai és képzetei meglehetősen kicsi
mentális csomagokba szerveződnek, és könnyen mozgathatók. Ez
hazudozáskor kifejezetten előnyös. Ahogy Paul Ekman pszicholó-
gus rámutat, az ügyes hazudozók képesek a képzeteket, a fogal-
makat és a nyelvet alapkomponensekre bontani, majd sokféle-
képpen újrakombinálni őket, majdnem úgy, mintha betűkből
szókirakó játékot játszanának.17 Azonban ennek során a pszicho-
pata saját összefüggő gondolatmenetét veszélyezteti: a szöveg el-
veszítheti összetartó struktúráját, a nagy gondolati egységekhez
képest veszíthet koherenciájából és integráltságából. Emiatt a gya-
korlott hazudozó gyakran egy vékony „igazságvonal" mentén ha-
lad, ami segíti mondandója nyomon követésében, és abban, hogy
a története következetesnek tűnjön a hallgató számára. „A legkár-
tékonyabb hazudozók mindig az igazság peremén lavíroznak." 18

Szakadozott igazságvonal

Igaz, hogy a pszichopaták sokat hazudnak, de nem annyira ügyes

hazudozók, mint amilyennek gyakran beállítjuk őket. Mint arra
korábban kitértem, beszédük tele van következetlen és egymás-
nak ellentmondó kijelentésekkel. Meglehet, hogy a pszichopaták
mentális szókirakó játékot játszanak, de néha ügyetlenül játsszák,
mert nem képesek a darabkákat összefüggő egésszé integrálni:
igazságvonaluk a legjobb esetben is szakadozott és hézagos.
Gondoljunk csak az előbb idézett fogvatartottra, aki azt mond-
ta, sosem volt erőszakos, de egyszer meg kellett ölnie valakit. Mi
értjük, hogy ez ellentmondásos kijelentés, mivel egyetlen gondo-
lati egységként kezeljük. A fogvatartottban azonban két egymástól

174
független gondolati egység képződik: „sosem követtem el erősza-
kos bűncselekményt" és „egyszer megöltem valakit". A legtöb-
bünk képes a gondolatait úgy kombinálni, hogy azok valamilyen
mögöttes motívummal összhangban legyenek, viszont a pszicho-
patáknak a jelek szerint ez nehézséget okoz. Ezzel magyarázhatók
azok a vad következetlenségek és ellentmondások, amelyek gyak-
ran jellemzők a beszédükre. És ez lehet a magyarázata a neologiz-
musaiknak is (vagyis a szavak alapkomponensei - a szótagok -
olyan kombinációinak, amelyek számukra logikusak, de mások
számára helytelenek).
A helyzet egy olyan filmhez hasonlítható, amelyben az egyik
jelenet borús időben játszódik, a következő - amely feltehetően
néhány perccel később zajlik - pedig ragyogó napsütésben. A je-
leneteket nyilván két különböző napon vették fel, és a rendező a
vágáskor ezt nem vette figyelembe. Egyes mozilátogatóknak - a
pszichopaták áldozataihoz hasonlóan - talán fel sem tűnik az el-
lentét, főleg ha csak a cselekményre koncentrálnak.
Van még egy fontos körülmény azzal kapcsolatosan, ahogy a
pszichopaták a nyelvet használják. Az ő „mentális csomagjaik"
nemcsak kicsik, hanem kétdimenziósak is, nélkülözik az emo-
cionális jelentéstartalmat. A legtöbb ember szóválasztását egyrészt
a szavak szótári jelentése, másrészt a hozzájuk kapcsolódó érzel-
mi konnotációk határozzák meg. A pszichopatáknak nincs szük-
ségük ilyen szelektivitásra: az ő szavaikra nem nehezedik emo-
cionális teher, és úgy tudják azokat használni, hogy az nekünk, a
többiek számára furcsának tűnhet.
Például egy pszichopata semmi kivetnivalót nem lát abban,
hogy azt mondja egy nőnek: „szeretlek" - közvetlenül azután,
hogy összeverte, vagy hogy valaki másnak azt mondja: „meg kel-
lett vernem, hogy kordában tartsam, de tudja, hogy szeretem".
A legtöbb ember számára ez a két esemény (a szerelem megval-
lása és a verés) logikailag és érzelmileg összeegyeztethetetlen.
Gondolkodjunk el az alábbi bizarr kijelentésen, amelyet egy,
a Pszichopátia Szűrőlistán magas pontértéket kapott férfi tett,

175
aki csalásért és lopásért tölti hároméves börtönbüntetését. Özvegy
anyját rávette, hogy vegyen fel a házára egy huszonöt ezer dollár
összegű jelzáloghitelt, a pénzt ellopta, az adósságot pedig az any-
jára hagyta, hogy az nyomorúságos bolti eladói fizetéséből fizesse
vissza. - Az anyám nagyszerű ember, de aggódom miatta. Nagyon
szeretem azt az asszonyt, és meg fogom könnyíteni az életét. -
Amikor az ellopott pénzről kérdezték, azt felelte: - Egy része még
megvan, jó helyen, és amikor kijövök, lesz mit elszórakoznom! -
Az anyjáért való aggodalom kifejezése nemcsak a vele szembeni
dokumentált magatartásával nem volt összhangban, hanem a
pénzt illető terveivel sem. Amikor erre felhívták a figyelmét, azt
mondta: - Hát igen, szeretem az anyámat, de már nagyon öreg,
és ha én nem törődöm magammal, akkor ki fog?

Hol is tartottam?

Ezek után úgy tűnik, a pszichopaták kommunikációja időnként

kitapinthatatlanul furcsa, és része azon általános hajlamuknak,
hogy „elkalandoznak".19 Más szóval, gyakran váltanak témát, oda
nem tartozó dolgokról kezdenek beszélni, és nem képesek a frá-
zisaikat és a mondataikat összefüggően rendezni. A történet, bár
némileg szétesett, a felszínes hallgató számára elfogadhatónak tű-
nik. Például az egyik pszichopata alanyunk, egy férfi, akit az őt in-
terjúvoló pszichológusnő arra kért, hogy írjon le egy heves érzel-
mi eseményt, az alábbiakat mondta:

„Hát ez húzós. Annyi minden jut az eszembe. Emlékszem, egy-

szer - őő - átmentem a piroson, és nem volt forgalom, oké? Mi
olyan nagy dolog ebben? Ez a zsaru meg minden ok nélkül zak-
latni kezdett, és komolyan bepöccentem. Igazából nem is a piro-
son mentem át. Valószínű csak a sárgán... szóval - őő - mit
akart elérni? Az a baj a zsarukkal, hogy - őő - sokat erősködnek.
Adják a macsót, oké? Én nem vagyok ilyen macsófajta. Inkább

176
szerető típus vagyok. Maga mit gondol? Vagyishogy, ha nem len-
nék börtönben... mondjuk egy bulin találkozunk - őő - és ran-
dizni akarnék magával, tuti, hogy igent mondana, igaz?"

Ezt az elbeszélést széles kézmozdulatok és eltúlzott arckifeje-

zések kísérték - olyan drámai megnyilvánulások, amelyek el-
terelték az interjúkészítő figyelmét arról, ami történt. Azonban a
videofelvételből mindenki - beleértve a zavarban levő interjúké-
szítőnket is - számára egyértelműen kiderült, hogy a férfi nem-
csak hogy eltért a témától, hanem még flörtölni is kezdett az in-
terjúkészítővel.
A pszichopaták hírhedtek arról, hogy nem válaszolnak a hoz-
zájuk intézett kérdésre, vagy válaszuk azt a benyomást kelti, hogy
nem a kérdésre reagálnak. Például a kutatásunk során az egyik
pszichopatától megkérdeztük, ingadozik-e a hangulata, mire ő: -
Őő... hogy ingadozik-e?... Van, aki azt mondja, folyton ideges,
de néha meg elég nyugodtnak tűnik. Szerintem ingadozik a han-
gulatuk. Emlékszem, egyszer... őő... magam alatt voltam, és...
a haverom átugrott, és meccset néztünk a tévében, és... őő... fo-
gadtunk, és ő nyert... és nagyon szarul éreztem magam.
A pszichopaták néha úgy beszélnek, hogy a hallgatóik nem ér-
tik egyes kijelentéseiket: - Egy bárban ismertem meg ezeket a fa-
zonokat. Az egyik egy díler volt, a másik meg egy strici. Belém kö-
töttek, én meg kiütöttem - mondta az egyik pszichopatánk. De
kit „ütött ki": a dílert vagy a stricit?
Természetesen kisebb kommunikációs zavarok a normális
emberek között is előfordulnak. Sokszor csak pongyolaságról vagy
a koncentráció pillanatnyi kihagyásáról van szó. A pszichopaták
esetében a zavarok gyakoribbak, komolyabbak, és feltehetőleg
olyan mögöttes állapotra utalnak, amelyben a mentális tevékeny-
ség szerveződése - de nem a tartalma - hibás. A szó- és a mon-
datfűzés módja és nem a tényleges tartalma az, ami abnormi-
tásra utal. Ezzel ellentétben, a szkizofrének kommunikációja for-
májában és tartalmában is jellemzően furcsa és bizarr. Például az

177
egyik alanyunk, akit később szkizofrénként diagnosztizáltak, az
alábbiakat válaszolta arra a kérdésre, hogy ingadozik-e a han-
gulata:

„Én annyira - hiszem, hogy - őő - hogy az élet olyan rövid, és

hogy olyan rövid ideig vagyunk itt, és ezért - ezért úgyis mind
meghalunk egyszer, és aztán - őő - maga - mi - egy teljesen új
rétegbe megyünk tovább, és minden problémánk ezen a világon
megoldódik, és aztán új problémáink lesznek, és új örömeink -
akármi is - őő - nem állítom, hogy ez olyasmi, amit értek."

Ez a válasz mind formájában, mind tartalmában furcsa és ne-

hezen érthető. A pszichopata imént leírt válasza ugyanerre a kér-
désre - jóllehet oda nem vágó és némileg különös - kitérő vagy
őszintétlen válaszként értelmezhető. Könnyebb leszűrnünk vala-
miféle értelmet az ő feleletéből, mint a szkizofrénéből.
Köztudott, hogy a pszichopaták gyakran meggyőzően szimu-
lálnak - mentális betegséget színlelnek -, amikor ez előnyös szá-
mukra. Például egy korábbi fejezetben leírt fogvatartott úgy tudott
bekerülni a börtön gyógyító részlegébe - majd onnan kikerülni -
hogy válaszait egy széles körben alkalmazott pszichológiai teszt
kérdéseihez igazította.

Néhány éve felkértek, hogy adjak szaktanácsot egy pszichopa-

ta sorozatgyilkosról készülő hollywoodi filmhez. A filmkészítők
gondosan ügyeltek a pontos ábrázolásra, és a lehető legalapo-
sabban tanulmányozták a témát. Azonban egy nap kétség-
beesett telefonhívást kaptam a forgatókönyvírótól: - Hogyan
tudnám a szereplőmet érdekessé tenni? - kérdezte. - Amikor
megpróbálok belelátni a fejébe, megérteni a motivációit, vá-
gyait és problémáit, hogy a közönség számára legyen valami
értelme, egyszerűen hiába igyekszem. Ezek a fickók [a törté-
netben szereplő két pszichopata] túl egyformák, és úgy tűnik,
a felszín alatt semmi érdekes nincs bennük.

178
 Bizonyos értelemben a forgatókönyvíró fején találta a szö-
get: a pszichopaták, ahogy a filmek és a könyvek is ábrázolják
őket, valóban jellemzően kétdimenziós figurák, akik híján van-
nak az emocionális mélységnek, valamint a komplex és ellent-
mondásos késztetéseknek, konfliktusoknak és pszichológiai
nyugtalanságnak, amelyek még a hétköznapi embereket is ér-
dekessé és egymástól különbözővé teszi. A pszichopatákat min-
den esetben papírmasé figurákként ábrázolják, és bár az alko-
tók mindent megtesznek, hogy minél szemléletesebb, véresebb,
lebilincselőbb és az öncélú erőszakot bemutató ábrázolást
nyújtsanak arról, amit a pszichopaták tesznek - például A bá-
rányok hallgatnak-ban Hannibal Lecter az embereket lehenger-
li fölényes műveltségével, és amikor teheti, felfalja őket -, jó-
formán soha nem tudunk meg semmi érdemlegeset arról, hogy
mitől azok, amik.
Az, hogy a média ilyennek festi le őket, bizonyos fokig a va-
lóságot tükrözi. Gyakorlatilag minden esetben, amikor a pszi-
chopata belső világát vizsgáljuk, sivár képet kapunk. Ezeknek
az embereknek az életfilozófiája általában banális, gyerekes,
és nélkülözi azokat a részleteket, amelyek gazdagítják a nor-
mális felnőtt ember életét.

Azt, hogy a pszichopata mennyire képes tapasztalt pszichiáte-

reket és pszichológusokat manipulálni, sokatmondóan ábrázolja
Terry Ganey könyve Charles Hatcherről, aki legalább tizenhat em-
bert gyilkolt meg azért, mert borzongató izgalmat okozott neki.20
Azt követően, hogy egy hatéves kisfiú meggyilkolása miatt vádat
emeltek ellene, ide-oda ingázott a bíróságok és törvényszéki pszi-
chiátriai kórház között. A bíróság által kijelölt pszichiáterek azt ál-
lapították meg, hogy Hatcher nem beszámítható a tárgyaláshoz, a
kórház pszichiáterei szerint viszont beszámítható volt. És ez így
ment ide-oda. A látszólag véget nem érő és ellentmondásos pszi-
chiátriai értékelések sorozata után Hatcher belefáradt a játszmá-
ba, és tehetségét a jogászok és a bíróságok kijátszására fordította.

179
 Azonban az ebben a fejezetben bemutatott bizonyítékok azt
jelzik, hogy talán nem minden esetben csak a pszichopata ügyes
manipulációja nehezíti meg a klinikusok számára, hogy megálla-
pítsák, beszámítható-e, vagy nem. Egy interjú, amely során a
pszichopata ellentmondásos, oda nem illő és összefüggéstelen ki-
jelentéseket tesz, a pontos klinikai ítéletalkotást óhatatlanul befo-
lyásolja. Például John Wayne Gacy - a chicagói üzletember, aki
mint „Pogo, a bohóc" mulattatott beteg gyerekeket - perét az egy-
másnak ellentmondó pszichiátriai szakértői tanúvallomások
jellemezték.21 A vád szakértői azt bizonygatták, hogy pszichopata
és épelméjű, míg a védelem szakértői szerint pszichotikus, azaz
elmebeteg volt. Az egyik pszichológus azt mondta, hogy szexuális
devianciával párosuló pszichopata és antiszociális személyisége
van, és hogy az interjúk során Gacy kijelentéseit ellentmondások,
köntörfalazás, valamint racionalizálások és kifogások jellemez-
ték. Egy pszichiáter megjegyezte, hogy Gacy csak szeret beszélni.
A keresztkérdések során a pszichiátertől megkérdezték: Gacy be-
szédáradata nem mutatott-e laza asszociációkat, a szkizofrénia
egyik ismérvét? „Amikor Gacy egyfelől azt mondja... megölt vala-
kit, majd legközelebb azt mondja, hogy nem követte el, az vajon
laza asszociáció?" A pszichiáter azt felelte: „Szerintem hazudik.
Szerintem nem emlékszik rá, hogy mit mond egyik napról a má-
sikra, mert hazudik." [338. oldal] Az esküdtszék nem fogadta el
az elmebetegségre hivatkozást, és halálbüntetés kiszabását java-
solta Gacyre.
Lehet, hogy Gacy „laza asszociációi", egymásnak ellentmon-
dó kijelentései és hazugságai nem árulkodnak másról, mint
mentális pongyolaságról, érdektelenségről az iránt, hogy a hallga-
tó számára minden érthető legyen, vagy arról, hogy egy megté-
vesztési stratégia részei. Azonban az ebben a fejezetben ismerte-
tett anyag fényében ugyanúgy eredhetnek egy olyan állapotból,
amelyben a mentális események folytonossága és a beszéd önel-
lenőrzése hibás, sőt zavart, és amely nem más, mint mentális
szókirakó játék összefüggő szöveg nélkül.

180
 Ez felvet egy fontos kérdést: ha a pszichopaták beszéde néha
különös, mitől olyan hihető, amit mondanak, mitől képesek
megtéveszteni és manipulálni bennünket? A válasz röviden az,
hogy nehéz a normalitásuk maszkja mögé hatolni: a beszédük-
ben előforduló furcsaságok gyakran kitapinthatatlanok a felszínes
megfigyelő számára, és könnyen keltenek jó benyomást. Nem az
téveszt meg bennünket, amit mondanak, hanem az, ahogy
mondják, és azok az érzelmi húrok, amelyeket megpendítenek,
miközben mondják.

Nemrég előadást tartottam egy kaliforniai egyetemen, és a kö-

zönség soraiból egy nyelvész felvetette, hogy bizonyos tekintet-
ben a pszichopaták ügyes mesemondókhoz hasonlítanak.
Mindkettő túlzott testbeszédet és a cselekményben fordulato-
kat alkalmaz, hogy lekösse a hallgatóságot, és „bevonja a tör-
ténetbe". Sok hallgató számára az előadás legalább annyira
fontos, mint a történet. A nyelvész szerint ebben az értelem-
ben a pszichopaták hatásos mesemondók. Ennek ellenére a
mesemondók által követett cselekmény összefüggőbb és logi-
kailag következetesebb, mint a pszichopaták történetei Ezen-
kívül a mesemondó célja a szórakoztatás és a nevelés, míg a
pszichopatáé nem más, mint a hatalom és az önös vágykiélés.

Ez azt jelenti, hogy őrültek?

Ellentmondó, következetlen kijelentések! Érzelmi szegénység!

Biztosra veszem, hogy mostanra megfogalmazódott önben az ag-
gasztó kérdés: Épelméjűek ezek az emberek? Visszatértünk a ré-
gi „őrült vagy rossz" vitához?
Egy floridai konferencián tartott előadásom után, amelyben a
pszichopátiáról és a nyelvről beszéltem, odajött hozzám egy tör-
vényszéki pszichiáter, és azt mondta: - Az ön kutatásaiból az kö-
vetkezik, hogy a pszichopaták mentálisan zavartak, és talán nem

181
 felelősek olyan mértékben a magatartásukért, ahogy azt azelőtt
gondoltuk. Eddig a pszichopátia sok gyilkos számára a halálos íté-
letet jelentette. Mostantól vajon a felmentő ítéletet jelenti majd?
Érdekes kérdés. Mint korábban említettem, a pszichopaták
igenis megfelelnek az épelméjűség jelenlegi pszichiátriai és igaz-
ságügyi kritériumainak. Felfogják a társadalmi szabályokat és a jó
és a rossz hagyományos jelentését. Képesek kontrollálni magatar-
tásukat, tisztában vannak tetteik potenciális következményeivel.
A problémájuk az, hogy ez a tudás gyakran nem riasztja vissza
őket az antiszociális magatartástól.
Ennek ellenére, mondják egyes megfigyelők, a pszichopaták-
ból hiányoznak azok a mentális és emocionális mechanizmusok,
amelyek a szabályok ismeretét a társadalom számára elfogadha-
tó magatartássá alakítják át. Ha nem fejlődött ki a lelkiismeretük,
nem képesek bűntudatot és megbánást átélni, és nehezen figyel-
nek magatartásukra és annak másokat érintő hatásaira, akkor,
hangzik az okfejtés, komoly hátrányban vannak hozzánk, a többi-
ekhez képest. A játék intellektuális szabályait értik, de az emoci-
onális szabályok leperegnek róluk. Az „erkölcsi elmebetegség"
ezen új felfogásának mint elméletnek lehet némi értelme, de a
büntetőjogi felelősséggel kapcsolatos gyakorlati döntések szem-
pontjából nincs jelentősége. Véleményem szerint ahhoz, hogy tet-
teikért felelősségre vonhatók legyenek, a pszichopaták kétségtele-
nül eleget tudnak arról, hogy mit cselekszenek.

1 Inside Edition. November 22, 1990.

2 Stephen G. Michaud and Hugh Aynesworth (1989)- Ted Bandy: Conversations
with a Killer. New York: New American Library. p. 107.
3 From an article by Peter Worthington, Saturday Night, July-August, 1993.
4 N. Geschwind and A. Galaburda (1987). Cerebral Lateralization: Biological
Mechanisms, Associations, and Pathology. Cambridge, MA: MIT Press.
5 R. 0. Hare and L. N. McPherson (1984). Psychopathy and perceptual asymme-
try during verbal dichotic listening. Journal of Abnormal Psychology 93,
141-49.; R. D. Hare and J. Jutai (1988). Psychopathy and cerebral asymmetry

182
 in semantic processing. Personality and Individual Differences 9, 329-37.;
A. Raine, M. O'Brien, N. Smiley, A. Scerbo, and C. Chan (1990). Reduced later-
alization in verbal dichotic listening in adolescent psychopaths. Journal of
Abnormal Psychology 99, 272-77.
6 J. H. Johns and H. C. Quay (1962). The effect of social reward on verbal condi-
tioning in psychopaths and neurotic military offenders. Journal of Consulting
Psychology 26, 217-20.
7 V. Grant (1977). The Menacing Stranger. New York: Dabor Science Publi-
cations. p. 50.
8 W. Johnson (1946). People in Quandaries: The Semantics of Personal
Adjustment. New York: Harper & Brothers.
9 Hervey Cleckley (1976; 5th ed.). The Mask of Sanity. St. Louis, MO: Mosby,
p. 230.
10 S. Williamson, T. J. Harpur, and R. D. Hare (1991)- Abnormal processing of
affective words by psychopaths. Psychophysiology I. 28, 260-73. This is the
"brain wave" study referred to in the Introduction.
11 (August 1990). Sensitivity to emotional polarity in psychopaths. Paper pre-
sented at meeting of the American Psychological .Association, Boston, MA.
12 Diane Downs (1989). Best Kept Secrets. Springfield, OR: Danmark Publishing.
13 R. Day and S. Wong (1993). Psychopaths process emotion in the left hemi-
sphere. Manuscript submitted for publication.
14 Michaud and Aynesworth (1989). P- 158.
15 A nyelvhez kötődő kézmozgások tárgyalását Id. a következő publikációkban: P.
Feyereisen: Manual activity during speaking in aphasic subjects. International
Journal of Psychology, 18, 1983, 545-556; D. McNeill: So you think gestures
are nonverbal. Psychology Review, 91, 1985,332-350; B. Rime és L. Schiara-
lura: Gesture and speech. In: R. Feldman és B. Rime (eds.): Fundamentals of
Nonverbal Behavior. New York: Cambridge University Press, 1988.
16 B. Gillstrom and R. D. Hare (1988). Language-related hand gestures in psy-
chopaths. Journal of Personality Disorders, 2, 21-27; also see B. Rime, H.
Bouvy, B. Leborgne, and F. Bouillon (1978). Psychopathy and nonverbal beha-
vior in an interpersonal situation .Journal of Abnormal Psychology 87, 636-43.
17 Paul Ekman (1985). Telling Lies. New York: Norton.
18 Julius Charles Hare and Augustus William Hare (1827). Guesses at Truth.
Quotation No. 329.21 in R. Thomas Tripp (1970). The International
Thesaurus of Quotations. New York: Harper & Row.
19 Sherrie Williamson (1991). Cohesion and Coherence in the Speech of
Psychopaths. Unpublished doctoral dissertation. University of British Columbia,
Vancouver, Canada.
20 Material and quotes are from Terry Ganey (1989). St. Joseph's Children: A True
Story of Terror and Justice. New York: Carol Publishing Group.
21 Material and quotes are from Tim Cahill (1987). Buried Dreams. New York:
Bantam Books.
 9- fejezet
Legyek a pókhálóban
Kellő magasztalással körítve [az emberek] a legképtelenebb
dolgot... is beveszik.
Moliére: A fösvény *

A közlekedési rendőr hátrébb lép, miközben egy nő kiszáll a ko-

csijából. Azért állította meg, mert egy alsóbbrendű vidéki ország-
úton száznegyvennel hajtott.
Általában nem szokás, hogy egy közlekedési szabálysértő ki-
száll a járműből - a rendőr álló testtartása fizikai előnyt nyújt és
része kisugárzó autoritásának. A nő ennek ellenére magabiztosan
szállt ki, a mosolya megnyerő volt. Nem mondható igazán szép-
nek, de a közvetlen szemkontaktus, amelyet teremt, lehenger-
lően vonzóvá teszi őt. A rendőr a jogosítványát kéri, és ellenáll a
nő próbálkozásainak, hogy beszélgessenek - egyelőre. Végül
azonban enged a nő csevegő stílusának, és csak egy figyelmezte-
tést állít ki. Épp a múlt hónapban gázoltak halálra egy kisfiút ezen
a szakaszon, mondja. A rendőr figyeli, ahogy a nő visszaszáll a ko-
csijába, és elhajt, ő pedig alig tudja megállni, hogy ne integessen
utána a visszapillantó tükörben.
A legtöbben elfogadjuk az emberi interakciók feltételeit és
szabályait. De mindig vannak emberek, akik megjelenésüket és
kellemes modorukat - legyen az természetes vagy mesterkélt -
kihasználva rávesznek másokat, hogy az ő akaratuk szerint tegye-
nek. Az eredmény többnyire ártalmatlan, része az emberek közöt-
ti mindennapi kommunikációnak.
Am azokban az esetekben, amelyekben egy pszichopata is sze-
repet játszik, az áldozatot érő hatás katasztrofális lehet. A pszicho-
paták minden társas érintkezést „tarolási" lehetőségnek tekinte-

* Fordította: Illyés Gyula.

184
nek, versenynek vagy az akaratok próbájának, amelynek csak egy
győztese lehet. Indítékuk az, hogy manipuláljanak és elvegyenek
- irgalmatlanul és lelkiismeretlenül.

Indul a műsor

Mint korábban kitértem rá, bár a pszichopaták sokat beszélnek,

nem feltétlenül bánnak ügyesen a szavakkal. Elsősorban a „show",
nem pedig az ékesszóló nyelvhasználat ragadja meg a figyelmünk
és téveszt meg bennünket. A kellemes külső, egy csipetnyi kariz-
ma, a szavak áradata, a kiszámított figyelemelterelő trükkök, az ér-
zék, amellyel tudják, hogy milyen húrokat pendítsenek meg -
mindezek nagyban hozzájárulnak annak elkendőzéséhez, hogy a
pszichopata előadás nem más, mint „hanta". Egy jó megjelenésű,
gyors beszédű pszichopata, valamint egy áldozat, akinek gyenge
pontjai vannak, végzetes kombinációt alkot. Ha a pszichopata „mű-
sora" nem elegendő, a „színpadi kellékek" - a hamis ajánlóleve-
lek, a menő kocsi, a drága ruhák, a szimpátiát keltő szerep, és így
tovább - ügyes használata általában megteszi a magáét.
Természetesen nemcsak a pszichopaták képesek teátrális
megnyilvánulásokra. Mindannyian ismerünk embereket, akik
folyton „színpadon" vannak, hivalkodnak, hajlamosak a túlzott
gesztusokra és a feltűnő viselkedésre. Számos interakciójuk má-
sokkal kétségtelenül felszínes és őszintétlen, pusztán jó benyo-
más keltésére, gyenge önbecsülésük erősítésére, szakmai vagy
politikai célok elérésére irányul. Azonban a pszichopatáktól elté-
rően nem az a szándékuk, hogy élősködjenek másokon.
A társadalom a bizalomra épül, és rendszerint jobban figye-
lünk arra, amit valaki mond, mint az azt kísérő non-verbális vi-
selkedésre - a kézgesztusokra, az arcmozgásokra, a mosolyra, a
szemkontaktusra. Azonban amikor a beszélő vonzó külsejű, és
imponáló non-verbális előadást nyújt, a hatás fordított lehet: a
„műsort" nézzük, és alig figyelünk arra, amit mondanak. 1

185
Egyes szélhámosok a legtöbb ember számára néha bizarrnak,
sőt hülyeségnek tűnő „színpadi kellékeket '' alkalmaznak, még
sincs hiány azokból, akik készségesen hisznek nekik. Az 56 éves
Ed Lopes hat éven keresztül baptista gyülekezetvezetőnek adta ki
magát, aki a siralomházban találta meg Istent. Lopes azt állítot-
ta magáról, hogy tizenöt éven át a Murder, Inc.* cégnek dolgo-
zott, mint a maffia bérgyilkosa, és ez idő alatt huszonnyolc em-
bert végzett ki. Ennek ellenére azt mondta a nyájának és más
vallási csoportoknak egész Washington államban, hogy Billy
Grahamhez járt lelki tanácsadásra, és hogy a börtön 350 alkal-
mazottjának petíciója meggyőzte a feltételes szabadlábra helye-
zést elbíráló bizottságot, hogy engedje őt szabadon. Miután
nemrég lelepleződött, Lopes beismerte, hogy Illinoisból szökött
meg, feltételes szabadulását követően, majd megfojtotta máso-
dikfeleségét, agyonvert egy másik nőt, valamint összeszurkálta,
majd megfojtotta a barátnőjét. A gyülekezete reakciója pedig?
Egyesek felháborodtak, de mások összeadták az óvadékát,
amelynek az összegét a bíróság meglepően alacsonyan, ötezer
dollárban állapította meg, és a támogatására siettek. A bíróság
gyorsan meggondolta magát az alacsony óvadék tekintetében,
és Illinoisba történő visszaszállításáig benn tartotta a börtön-
ben. [Az Associated Press alapján, 1992. január 8. és 10.]
A pszichopaták beszéd közben gyakran hatásosan használják
a gesztusnyelvet, és sokszor nehéz nem követni a szemünkkel a
mozdulataikat. Ezenkívül a pszichopaták hajlamosak behatolni a
személyes terünkbe - például úgy, hogy intenzív szemkontaktust
teremtenek, előredőlnek, közelebb jönnek, és így tovább. Összes-
ségükben megnyilvánulásaik olyan drámaiak és ijesztőek lehet-
nek, hogy megzavarnak, lenyűgöznek, irányítanak vagy megfé-
lemlítenek bennünket, elvonva figyelmünket arról, ami valójában
elhangzik. - Nem követtem pontosan, mit mondott, de nagyon

* Gyilkosság Rt. - a ford.

186
szépen mondta. Olyan nagyszerű a mosolya - mondta egy no,
akit az egyik pszichopata, akit vizsgáltunk, kifosztott.
Egy korábbi kollégám, aki a szenvedély és a megtévesztés há-
lójába gabalyodott, amelyet a meggyőződése szerint pszichopata
felesége szőtt, ezt mondta: - Pokollá tette az életem, de magányos
vagyok nélküle. Mindig valami izgalmasat, sőt felháborítót csinált.
Időnként hetekre eltűnt, és igazából sosem adott magyarázatot rá.
Egy csomó pénzt elszórtunk; ráment a megtakarításom, a házra
felvett kölcsön. De mellette úgy éreztem, élek. A fejem mindig ka-
vargott, amikor vele voltam. Semmi másra nem tudtam gondol-
ni, csak őrá. - A házassága fájdalmas véget ért: az asszony össze-
költözött egy másik férfival. - Még egy levelet sem hagyott -
mondta a kollégám.

Húrok

Ha az ön lelki alkatában vannak gyenge pontok, egy pszichopata

egész biztosan megtalálja, és kihasználja azokat, fájdalmat és tel-
jes zavarodottságot okozva ezzel. Az alábbi példák szemléltetik a
pszichopatáknak azt a rejtelmes képességét, ahogy rátapintanak a
gyengéinkre, és megpendítik a megfelelő húrokat.

• Egy interjúban az egyik pszichopatánk, egy átverőművész,

őszintén azt mondta: - Amikor dolgozom, az első az, hogy felmé-
rem magát. Fogást keresek, valamit, ami előnyhöz juttat, kiderí-
tem, mi az, amire szüksége van, és megadom magának. Azután
jön a törlesztés, kamattal együtt. Meghúzom a csavarokat.
• William Bradfield, a pszichopata tanár, akiről már volt szó
korábban, „sosem a vonzó nőket cserkészte be... Úgy tudta ki-
szagolni a bizonytalanságot és a magányosságot, ahogy a disznó a
szarvasgombát."2
• A Félelem foka című film hátborzongató színháztermi jele-
netében Robert de Niro megbabonáz és gyakorlatilag elcsábít egy
tizenöt éves lányt, kihasználva a lány bimbózó szexualitását.

187
 A magányosok irgalmatlan kihasználása a pszichopaták sajá-
tos ismertetőjegye. Az egyik alanyunk depressziós, boldogtalan
nőket szemelt ki a magányosok szórakozóhelyein. Miután odaköl-
tözött az egyik nőhöz, meggyőzte, hogy kocsira van szüksége, és
eladta a nőnek a sajátját. Ezután, még mielőtt a tulajdon-átruhá-
zási papírokat kitöltötték, gyorsan meglépett, természetesen a ko-
csival együtt. A nőnek túl kínos lett volna feljelentést tennie.
Egyes pszichopaták, főleg a börtönben ülők, áldozataikkal elő-
ször a társkereső rovatokon keresztül veszik fel a kapcsolatot. A le-
veleket gyakran látogatás követi, majd - óhatatlanul - a kiábrán-
dultság és a fájdalom az áldozat részéről. Néhány évvel ezelőtt az
egyik hallgatóm, aki imádta a sziámi macskákat, feladott egy hirde-
tést az egyik társkereső rovatban, és több választ is kapott börtön-
büntetésüket töltő férfiaktól, köztük egy pszichopatától, akit koráb-
ban ő interjúvolt meg az egyik pszichopátiát kutató programunk-
ban. A szóvirágokkal tűzdelt levél tele volt forró naplementékről, az
esőben való hosszú sétákról, szeretettel teli kapcsolatokról, a sziá-
mi macskák szépségéről és titokzatosságáról szóló csöpögős leírá-
sokkal, amelyek éles ellentétben álltak a férfi mindkét nem képvi-
selőivel szembeni bizonyított erőszakos cselekedeteivel.

• A pszichopaták habozás nélkül visszaélnek másoknak azzal

a szükségletével, hogy értelmet adjanak az életüknek, és lecsap-
nak az összezavart, törékeny és tehetetlen emberekre. Az egyik
alanyunk gondosan tanulmányozta a lapok elhalálozási rovatait,
és olyan idős embereket keresett, akik éppen elvesztették házas-
társukat, és nem maradt más közeli hozzátartozójuk. Az egyik
esetben „gyászterapeutának" adta ki magát, és rávett egy hetven
éves özvegyasszonyt, hogy bízza rá az ügyei intézését. A terve azon
bukott meg, hogy egy éber gyülekezetvezető gyanút fogott, utána-
nézett a szélhámosnak, és megtudta, hogy a férfit csalásért elítél-
ték, és éppen feltételes szabadlábon van. - Magányos volt, én pe-
dig csak örömöt akartam vinni az életébe - mondta alanyunk.

188
 • A pszichopaták felismerik és kihasználják a legtöbb ember-
ben meglévő gyenge pontokat és önértékelési zavarokat. A bárá-
nyok hallgatnak című könyvében Thomas Harris leír egy sokat-
mondó jelenetet, amelyben dr. Hannibal Lecter - „a tökéletes
szociopata" - gyorsan és ügyesen kideríti, és ki is használja az
FBI nyomozója, Starling ügynök gyengéjét: a „hétköznapiságtól"
való félelmét.

Starling ügynök még kezdő volt a pszichopatákkal való mun-

kában, de még olyanokban is, akik ismerik ezt a zavart, meg
lehet pendíteni húrokat. Gyakorlatilag minden pszichiáter, szo-
ciális munkás, ápoló vagy pszichológus tud legalább egy olyan
munkatársáról, akinek az életét fenekestül felforgatta egy pszi-
chopata vagy fogvatartott. Egyszer egy pszichológusnő, aki elis-
mert volt a szakmában - és gyakorlatilag nem élt társas életet -
megszökött az egyik pszichopata betegével. Két héttel később,
miután egy vasat sem hagyott a kolléganő számláján, és kimerí-
tette a hitelkeretét, a férfi dobta őt. Karrierje és egy szerető kap-
csolatról szőtt álmai romjain a nő egy interjúkészítőnek elmond-
ta, hogy üres volt az élete, és egyszerűen engedett a férfi hízelgé-
seinek és ígéreteinek.

• A pszichopaták rejtélyes módon képesek észrevenni és ki-

használni a „gondoskodó" nőket, vagyis azokat, akiknek óriási
szükségük van rá, hogy másokon segítsenek, vagy anyáskodjanak
felettük. Az úgynevezett segítő szakmákban - az ápolásban, a szo-
ciális munkában, a tanácsadásban - sok ilyen nő dolgozik, akik
hajlamosak rá, hogy másokban a jót lássák, miközben figyelmen
kívül hagyják vagy lekicsinyítik a hibáikat. „Vannak problémái, de
tudok rajta segíteni"; vagy: „nagyon nehéz volt a gyerekkora,
szüksége van rá, hogy valaki a karjaiba vegye". Miközben abban a
hitben leiedzenek, hogy tudnak segíteni, nagyon sok mindent el-
tűrnek. Szinte felkínálják magukat, hogy érzelmileg, fizikailag és
anyagilag kiszipolyozzák őket.

189
 Az egyik kedvenc történetem egy pszichopata bűnelkövetőről
szól, aki valóságos cirkálórakéta módjára kereste anyáskodó áldo-
zatait. A börtönben arról volt híres, hogy sorra keresték fel női
látogatók. Tetemes priusza volt erőszakos cselekményekből, ame-
lyeket mindkét nem képviselői ellen elkövetett, nem volt különö-
sebben vonzó külsejű, és beszélgetőpartnernek sem volt érdekes.
De volt benne valami gyermeki, amit egyes nők, beleértve a bör-
tönben dolgozókat is, vonzónak találtak. Az egyik nő megjegyezte:
mindig kényszert érzett, hogy megölelje. Egy másik azt mondta,
hogy anya kell neki.

Halálos vonzódás

Mindig tanácstalan vagyok, hogy miért vonzódnak sokan olyan

erősen a bűnözőkhöz. Gondolom, azért, mert sokszor áttételesen
kiéljük a fantáziánkat olyan emberek cselekedetein keresztül,
akik készek átlépni a törvény rossz oldalára. Ezekből a „felszaba-
dult" lelkekből gyakran „népi hősök", sőt példaképek lesznek
olyan emberek szemében, akik túlságosan gátlásosak ahhoz,
hogy kiéljék a „rosszról" alkotott fantáziaképeiket. Természete-
sen a legtöbb ember gondosan szelektál a „népi hősök" között.
A pedofilek, a kisstílű tolvajok és az elmebeteg bűnelkövetők ke-
vésbé valószínű, hogy megfelelnének ennek, szemben például a
Bonnie és Clyde és a Thelma és Louise című filmekben ábrázolt
szökésben lévő lázadókkal.
A halálos vonzódás talán legbizarrabb példájával találkozunk
hírhedt gyilkosok tárgyalása során és azt követően: a bíróságon
csoportosan megjelenő rajongókkal, levelezőtársakkal, lelkes tá-
mogatókkal és szerelmes hódolókkal. Ezeket a bűnözőkbe haba-
rodott embereket a pszichopata sorozatgyilkosok vonzzák a legel-
lenállhatatlanabbul. Ted Bundynak, Kenneth Bianchinak, John
Gacynek és Richard Ramireznek, hogy néhány példát említsünk,
mind megvolt a lelkes rajongótábora. Ezekben az esetekben ösz-
szekeverik a hírhedtséget a hírességgel, és még a legelvetemül-

190
tebb bűnözőből is ünnepelt sztár lesz. Ma már képregények, tár-
sasjátékok és kártyasorozatok - ez utóbbiak azelőtt a sport hő-
seinek voltak fenntartva - jelennek meg sorozatgyilkosokról.
Egy Richard Ramirezről, a sátánimádó „Éjjeli Vadászról" írt
könyvben a szerző beszámol egy diáklányról, aki végigülte a tár-
gyalásokat, és fényképes szerelmesleveleket küldözgetett
Ramireznek. - Annyira együttérzek vele. Amikor ránézek, csak
egy jóképű férfit látok, akinek kisiklott az élete, mert senki nem
fogta a kezét - mondta a lány a beszámolók szerint. 3
A pszichopata Daniel Gingras, akit gyilkosságért és nemi erő-
szakért háromszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek Ka-
nadában, rávette a börtön felügyelőit, hogy engedjék ki egynapos
eltávozásra. Megszökött az őrizetből, és mielőtt újra elfogták,
megölt két embert. Egy kaliforniai nő olvasott az ügyről, levelezni
kezdett Gingrasszal, és bejelentette, hogy hozzá akar menni fele-
ségül. - Ahogy megláttam ezt a képet róla, rögtön együttérzés tá-
madt bennem - mondta.
Legtöbbünk számára nehéz felfogni, hogyan hagyhatják egye-
sek figyelmen kívül az általuk csodált gyilkosok rémtetteit. Annyi
azonban bizonyos, hogy ezek az odaadó csodálok gyakran saját
pszichológiai problémáik áldozatai. Egyesek azért csatlakoznak a
rajongók táborához, mert romantikusan vágynak a viszonzatlan
szerelemre, másokat a hírhedtség, az izgalom vagy a veszély átté-
teles átélése vonzza, megint mások pedig olyan ügyet látnak ben-
ne, amelyért érdemes harcolni, mint például a halálbüntetés el-
törlése, egy lélek megmentése, vagy az a szilárd meggyőződés,
hogy a bűncselekmények a gyerekkorban elszenvedett testi és ér-
zelmi bántalmazás óhatatlan eredményei voltak.
Nemcsak az erőszakos bűncselekmények miatt elítélt hírhedt
férfiak vonzzák a lelkes követőket, ahogy ezt Lawrencia Bam-
benek regényes története is szemlélteti. A média által „Bambi-
nak" becézett nő korábban Playboy-nyuszi volt, valamint rendőr,
akit a férje előző feleségének meggyilkolásáért ítéltek el Milwau-
kee államban. Míg a börtönben volt, százak ünnepelték meg a

191
születésnapját a Grand Hotel báltermében, A börtönből való szö-
kését követően több százas tömeg ünnepelte az eseményt, plaká-
tokat lóbáltak, amelyeken az állt: FUSS, BAMBI, FUSS. Kanadába
szökött, ahol hamarosan újra rendőrkézre került. Az Egyesült Ál-
lamok kiadatási kérelmét tárgyalások és halasztások végeláthatat-
lan sora követte, valamint hízelgő támogatás a közvélemény egy
tiltakozó rétegétől, amely elfogadta - és reklámozta - Bambenek
azon állítását, hogy ő egy férfiak által uralt rendszer összeesküvé-
sének az áldozata. A kanadai hatóságok mérlegelték és elutasítot-
ták azt az állítását, miszerint az amerikai igazságszolgáltatás elől
megszökött politikai menekült, és visszaszállították az Egyesült
Államokba.
Bár mostanra bizonyos kultusz övezi őt, és számos újságcikk,
tévéműsor és együttérző könyv foglalkozik vele (az egyiket ő maga
írta),4 a milwaukee-i hatóságok kitartanak amellett, hogy valójá-
ban hidegvérű gyilkos, egy agyafúrt femme fatale. Bűnös vagy ár-
tatlan, a médiában megjelent beszámolók úgy mutatták be az
ügyét, mint a „használd, amid van" mentalitás és a társadalom
csillogáshoz és szépséghez való esztelen vonzódásának sokatmon-
dó példáját. Bambenek büntetését a másodfokú bíróság a közel-
múltban semmissé nyilvánította, és új eljárást rendelt el. Bam-
benek az ellene felhozott enyhébb vádakat nem támadta meg, a
már letöltött idejének megfelelő börtönbüntetést kapott, és ezzel
szabadlábra helyezték. Azóta a talk-show-k népszerű vendége lett.
Bambenek híressé válása fájdalmasan lassú volt Amy Fisher
reflektorfénybe kerüléséhez képest. A „Long Island-i Lolitának" el-
nevezett Fishert azért ítélték el, mert fejbe lőtte állítólagos barátja
feleségét. Pillanatok alatt médiaesemény lett belőle, és három té-
véfilm is készült róla, amelyekből kettőt ugyanazon az estén mu-
tattak be. Az egyik kutatási projektünkben részt vevő „hivatásos"
bűnöző zúgolódva jegyezte meg: - Ez egy senki. Megpróbálja ki-
nyírni a barátja feleségét, és elbaltázza. Most meg híres sztár.
A legtöbb esetben a hírhedt bűncselekményekért elítélt bűnö-
zők iránti rajongás meglehetősen ártalmatlan. Ritkán segít a bű-

192
nözőn, a lelkes hívek nincsenek igazán veszélyben, legalábbis
amíg szenvedélyük tárgya börtönben van. Ők nem egy pszichopa-
ta manipulációinak az áldozatai, inkább egy hátborzongató kör-
tánc készséges résztvevői.

A valóság eltorzítása

Az emberi természet sötét oldalainak ilyen közvetett - és általában

biztonságos - megtapasztalásán túlmenően, az a szomorú tény,
hogy a pszichopaták önös vágykiélés iránti szükséglete könnyen
kielégítésre talál, mivel egyes emberek készségesen eljátsszák az
áldozat szerepét. Időnként az egyén nem hajlandó elhinni, hogy
valójában kihasználják. Például az egyik vizsgált pszichopata nő
férje hevesen tiltakozott, amikor barátai többször is szóltak neki,
hogy az asszony megcsalja. Meg volt győződve a nő erényességéről
még azután is, hogy az megszökött egy másik férfival. A pszicholó-
giai tagadás fontos elhárító mechanizmus, amellyel a fájdalmas
információkat kirekesztjük a tudatunkból, ám vakká is tehet a
mások számára nyilvánvaló igazsággal szemben.
Vannak emberek, akikre azért nincs hatással az igazság, mert
úgy sikerül eltorzítaniuk a valóságot, hogy az igazodjon ahhoz,
aminek szerintük lennie kellene. Az egyik pszichopatánk korábbi
barátnője a férfi bűnelkövető magatartását a férfiasság megnyilvá-
nulásának tekintette. Ránézett, és a szinte tökéletes férfiről alko-
tott fantáziaképét látta maga előtt, aki, ahogy megfogalmazta, „mé-
lyen érzékeny volt... mindent el tudott érni... olyan férfi volt, aki
semmitől sem félt". És természetesen a nő rávetített projekciói tö-
kéletesen illeszkedtek a férfi saját magáról alkotott képéhez.
Azok a nők, akik a férfiakkal való kapcsolataikban mereven ra-
gaszkodnak a hagyományos feminin szerepekhez, nagyon sok fáj-
dalomnak néznek elébe, ha valamelyik férfi pszichopata. A pszi-
chopatának viszont, aki olyan nővel él házasságban, akiben erős a
kötelességtudat, hogy „jó feleség" legyen, igen kényelmes az élete.

193
Számára az otthon biztonságos menedéket nyújt, biztos hátteret,
ahonnan nyugodtan foglalkozhat üzelmeivel, és létesíthet tetsző-
leges számú kapcsolatot más nőkkel. A sokat szenvedett feleség
általában tudja, mi történik, de úgy érzi, valahogy meg kell őriz-
nie az otthon épségét, főleg, ha gyerekeik is vannak. Azt hiszi, ha
jobban igyekszik, vagy egyszerűen csak kivár, a férje jó útra tér
majd. Ezzel egyidejűleg a szerep, amelyet magára öltött, felerősí-
ti a bűntudatát, és magát okolja a boldogtalan kapcsolatért. Ami-
kor a férfi elhanyagolja, kihasználja vagy megcsalja, lehet, hogy
azt mondja magában: jobban fogok igyekezni, több energiát fek-
tetek a kapcsolatba, jobban gondoskodom róla, mint ahogy bár-
melyik másik nő valaha is tudna. És ha így teszek, majd meglát-
ja, milyen értékes vagyok neki. Úgy bánik majd velem, mint egy
királynővel.

A New Woman magazin 1991. októberi számának egyik cikke

A szélhámos férfi újabb áldozata címet viseli. Ebben Kiki Olson
az egyre több egyedülálló nő hivatásvállalásának egy nem várt
mellékhatását járja körül. „Az egyedülálló karrierépítő nő, aki
kétezer és húszezer dollár közötti összeggel rendelkezik - vagy
ekkora a hitelképessége - és a pénz mellett szerelmet is keres,
természetes célpontja a szélhámos férfiaknak." Joseph D.
Casey-t, a philadelphiai főügyészi hivatal gazdasági bűnö-
zéssel foglalkozó osztályának vezetőjét idézve, Olson azt írja:
„A szélhámos férfi az egyedülálló dolgozó nőkre, akik elkölthe-
tő jövedelemmel rendelkeznek, olyan helyeken vadászik, ahol
a nők fordulnak meg gyakran - magányosok szórakozóhelye-
in, fitness- és táncklubokban - többet remélve, mint egy kok-
tél, egy edzés vagy egy tánc... A szélhámos felismeri az ilyen
nőt. Képes kiszúrni a sebezhetőségét. Ez a dolga."
Míg a nőket, akikre pénzért, ruhákért, szállásért és ellátá-
sért, kocsiért és bankkölcsönökért vadászik, a hivatásos átverő
bárhol könnyen felismeri, ő megkülönböztethetetlen a tisztes-
séges udvarlótól, Ennek ellenére, mondja Casey, „bizton állít-

194
hatjuk, hogy jóképű, kellemes modorú, olajozott, magabiztos,
manipulatív és kétségkívül meglehetősen szeretetre méltó".

Volt egy eset, amelyet J. Reid Meloy törvényszéki pszichológus

mondott el nekem egy fehérgalléros pszichopatáról, aki bántal-
mazta a feleségét, súlyos sérülést okozva neki. Később az asszony
a naplójába, amelyet Meloynak is megmutatott, ezt írta: „Külön-
leges bánásmódra van szüksége. Nem voltam olyan feleség, ami-
lyennek lennem kellett volna. De az leszek, az leszek, és ezt a ha-
ragot benne valami jóvá és erőssé változtatom." Ennek a nőnek a
férfi iránti elszánt elköteleződése eltorzította valóságérzékét, és
felemésztette minden önbizalmát. Felesleges mondani, a valóság
az, hogy egy életen keresztül tartó csalódásra és bántalmazásra
van kárhoztatva.
Sajnos jórészt ugyanez mondható el minden olyan nőről - és
férfiról -, akinek gyenge az önbecsülése, erős a függőség utáni vá-
gya, valamint nincs saját identitása, és pszichopatával kerül köze-
li kapcsolatba. A pszichopaták számára nem okoz nehézséget,
hogy kihasználják a magukat testileg és pszichológiailag elégte-
lennek érző embereket, akik kényszeresen kapaszkodnak a kap-
csolatba, akármennyire fájdalmas is.

Mik az esélyeink?

Valószínű, hogy mostanra számos olvasóban az a kényelmetlen

érzés alakult ki, hogy jóformán tehetetlen bármelyik pszichopatá-
val szemben, aki véletlenül felbukkan az életében. Azonban, bár
az előny jórészt a pszichopatánál van, több dologgal is megelőz-
hetjük a fájdalmat és a kárt, amelyet okozhat számunkra. (A kü-
lönféle túlélési technikákra az utolsó fejezetben térek ki.)

195
1 B. Rime and L. Schiaratura (1990). Gesture and speech. In R. Feldman and B.
Rime (eds ). Fundamentals of Nonverbal Behavior. New York: Cambridge
University Press.
2 Joseph Wambaugh (1987). Echoes in the Darkness. New York: Bantam Books.
pp. 22-23.
3 Clifford Linedecker (1991). Night Stalker. New York: St. Martin's Press. pp.
202-203.
4 Robert Mason Lee. "Bambi: The face of a killer." The Sun, Vancouver, Canada,
November 3, 1990; Kris Radish (1992). Run, Bambi, Run: The Beautiful Ex-
Cop Convicted of Murder Who Escaped to Freedom and Won America's
Heart. New York: Carol Publishing Group. Lawrencia Bambenek (1992).
Woman on Trial. Toronto: Harper Collins.
5 Personal communication, April 1991.
6 Elítélt gyilkosokhoz vonzódó nők eseteit mutatja be Sheila Isenberg: Women
Who Love Men Who Kill. New York: Simon és Schuster, 1991. Az erőszakos em-
berekhez kapcsolódó egyénekben működő pszichés erőket tárgyalja J. Reid
Meloy: Violent Attachments. Northvale, New York: Jason Aronson, Inc., 1992.
 10. fejezet

A probléma gyökerei
- Most már tudom, úgyhogy semmi értelme a további ha-
zudozásnak - mondta Mrs. Penmark a lányának, Rhodá-
nak. - Megütötted őt a cipőddel, így kerültek azok a félhold
alakú nyomok a homlokára és a kezére.
Rhoda lassan elsomfordált, a szemében türelmes értet-
lenkedés látszott. Ezután rávetette magát a kanapéra, arcát a
párnába temette, és szívettépően sírni kezdett, miközben ösz-
szefont ujjai között fellesett az anyjára. De az előadás nem volt
valami meggyőző, és Christine Penmark újszerű, szenvtelen
érdeklődéssel nézett vissza a lányára, miközben azt gondolta:
egyelőre még amatőr, de napról napra jobb. Tökéletesíti a sze-
repét. Néhány év, és már nem lesz ilyen idétlen az előadása.
Biztosra veszem, hogy nagyon meggyőző lesz.
William March: The Bad Seed

A fenti jelenet egy bestsellerből való, amely azt az elképzelhetet-

len és „förtelmes" gondolatot lovagolja meg, hogy vannak gyere-
kek, akik egyszerűen „rossznak születnek". A regény egy kislány,
Rhoda Penmark történetéről szól, akinek valódi természete akkor
tárul fel, amikor meggyilkolja az osztálytársát:

„Mindig is volt valami fura a gyerekben, de [a szülei] figyelmen kí-

vül hagyták a furcsaságait, azt remélve, hogy idővel olyan lesz majd,
mint a többi gyerek. Később, amikor hatéves lett, és Baltimore-ba
költöztek, egy felzárkóztató iskolába íratták, amit sokan javasoltak.
De egy évvel később az iskola-igazgatónő eltanácsolta a gyereket.
Mrs. Penmark magyarázatot követelt, az igazgatónő pedig, miköz-
ben szemét a csikóhalat ábrázoló dekoratív arany és ezüst brosstű-
re szegezte, amelyet a látogató halványszürke kabátja hajtókáján vi-
selt, nyersen, mintha türelme és tapintata már rég elfogyott volna,
annyit mondott, hogy Rhoda rideg, önfejű, nehéz gyerek, aki a sa-
ját, nem pedig a mások szabályai szerint él. Folyékonyan és rend-
kívül meggyőzően hazudik, mint azt gyorsan megtapasztalták. Bi-

197
zonyos tekintetben jóval érettebb az átlagnál, más vonatkozásban
viszont szinte teljesen fejletlen... Azonban az iskola döntését ezek
a dolgok csak csekély mértékben befolyásolták: a gyermek eltávolí-
tásának valódi oka az, hogy kiderült, Rhoda meglehetősen közön-
séges, ám annál ügyesebb tolvaj... teljes mértékben hiányzik belő-
le a gyermekkori bűntudat és szorongás, valamint, természetesen,
nem képes szeretetre sem, csakis önmagával törődik." [40. oldal]

A The Bad Seed valójában Rhoda anyjáról, Mrs. Penmarkról

szól, és nem más, mint történet a bűntudatról. Christine Pen-
mark, kényszerítve magát, hogy lányában meglássa a bimbózó
pszichopatát, azt kérdezi, miként lehetséges, hogy a viszonylag
nyugodt, rendezett és szerető családi légkör, amelyet ő és a férje
teremtett, egy gyerekgyilkost eredményezett.
Akármilyen hátborzongató is, a regény figyelemreméltóan va-
lósághű. A pszichopaták szülei vajmi keveset tehetnek azon kívül,
hogy tehetetlenül végig kell nézniük, amint gyerekeik, a minden-
hatóság és a mindenre jogosultság tudatától kísért önös vágyki-
élésben elmerülve, a romlás útját járják. Fejvesztve rohannak
egyik tanácsadótól és terapeutától a másikig, de úgy tűnik, sem-
milyen tanács nem válik be. A zavarodottság és a fájdalom foko-
zatosan kiszorítja a szülői szereptől remélt örömöket, a szülők
pedig újra és újra azt kérdezik maguktól: hol rontottuk el?

A fiatal pszichopaták

Sok ember számára elképzelhetetlen a gyerekkori pszichopátia.

Mégis, mint kiderült, ennek a személyiségzavarnak bizonyos ele-
mei már nagyon korai gyerekkorban megmutatkoznak. Egy anya,
aki egy újságcikkben olvasott a munkámról, nyilvánvaló kétség-
beesésében az alábbi sorokat küldte nekem: „A fiam mindig is
akaratos és megközelíthetetlen volt. Ötéves korában rájött, mi a
különbség jó és rossz között: ha megússza, az jó, ha lebukik, az

198
rossz. Attól a pillanattól fogva eszerint cselekszik. A büntetés, a
családi veszekedések, a könyörgések, a tanácsadás, sőt még a
„pszichológiai tábor" (mi így neveztük) sem hozott egy jottányi
javulást sem. Most 15 éves, és eddig hétszer tartóztatták le."
Egy másik anya arról írt, hogy a családját túszként tartja fog-
va egy fiú, akit évekkel azelőtt örökbe fogadtak. Ahogy egyre in-
kább eligazodott a világban, és tudatára ébredt manipulációs és
megfélemlítési képességeinek, ez a gyerek lett a főszereplője egy
kaotikus és szívettépő családi drámának. A levél megírása előtt
nem sokkal az anya gyermeket szült, és a férjével azóta féltik új-
szülött gyermekük épségét a kiismerhetetlen adoptált fiútól.1
Sokan kényelmetlenül érzik magukat, amikor gyerekekre a
pszichopata terminust alkalmazzák. Etikai és gyakorlati problé-
mákra hivatkoznak, mivel ez szerintük a fiatalok pejoratív minő-
sítésével egyenértékű. Márpedig a klinikai kutatások és az empi-
rikus tapasztalatok egyértelműen azt jelzik, hogy a zavarhoz szük-
séges „nyersanyagok" létezhetnek és ténylegesen léteznek is a
gyerekekben. A pszichopátia nem hirtelen, minden előjel nélkül
tör elő a felnőttkorban. A személyiségprofil előfutárai, amelyeket
a korábbi fejezetekben ismertettem, korai életszakaszban mutat-
koznak először.2
A klinikai és a személyes történetekből nyert bizonyítékok azt
jelzik, hogy a később pszichopataként diagnosztizált gyerekek
szülei már jóval az iskolakezdés előtt fájdalmasan tisztában vol-
tak vele, hogy valami nagyon nincs rendjén. Bár minden gyerek
személyiségfejlődése a társadalom szabta korlátozások nélkül ve-
szi kezdetét, bizonyos gyerekek makacsul ellenállnak a szocializá-
ciós nyomásnak. Ezek a gyerekek megmagyarázhatatlanul „má-
sok", mint a normális gyerekek: nehezebben kezelhetők, akara-
tosabbak, agresszívebbek és becstelenebbek. Nehezebb hozzájuk
„viszonyulni", nehéz megközelíteni őket, kevésbé befolyásolhatók
és taníthatók, és mindig próbára teszik a társas környezet tűrőké-
pességének határait. Az első iskolaévekben sajátos ismertetője-
gyek jelzik a normálistól eltérő fejlődést:

199
 • ismételt, könnyed és látszólag gondolkodás nélküli hazu-
dozás;
• nyilvánvaló közöny mások érzéseivel, elvárásaival és fájdal-
mával szemben, vagy az ezek megértésére való képtelenség;
• szembeszegülés a szülőkkel, a tanárokkal és a szabályokkal;
• állandó bajkeverés, valamint érzéketlenség az elmaraszta-
lásokkal és a büntetés kilátásba helyezésével szemben;
• kis értékű lopások a többi gyerektől és a szülőktől;
• rendszeres agresszivitás, erőszakoskodás és verekedés;
• szüntelen iskolakerülés, későig elmaradás és távollét az ott-
hontól;
• állatok gyötrése és megölése;
• korai kísérletezés a szexszel;
• vandalizmus és gyújtogatás.

Az ilyen gyerekek szülei folyton azt kérdezik maguktól: mi jö-

het még? Egy szociológus végzettségű anya elmondta nekem,
hogy a lánya - akit Susannak nevezek - ötévesen „megpróbálta
lehúzni a kiscicáit a vécén. Éppen akkor kaptam rajta, amikor új-
ra próbálkozott. Úgy tűnt, egy cseppet sem aggasztja a dolog, ta-
lán egy kicsit haragudott is a rajtakapás miatt. Később beszéltem
a férjemnek erről, és amikor megkérdezte róla Susant, az nyu-
godt lélekkel letagadta, hogy megtörtént... Sosem tudtunk közel
kerülni hozzá, még csecsemőkorában sem, és mindig azon volt,
hogy az ő akarata érvényesüljön, ha nem hízelgéssel, akkor hisz-
tivel. Még akkor is hazudott, amikor tisztában volt vele, hogy tud-
juk az igazat... Születeti egy fiunk is - Susan ekkor 7 éves volt -,
akit rendszeresen cukkolt. Például elvette a cumisüvegét, a cuclit
a kicsi szájához dörgölte, és elhúzta, miközben az szopni igyeke-
zett... Most 13 éves, és bár időnként előveszi édes és bűnbánó
énjét, a viselkedése kínokat okoz nekünk. Lóg az iskolából, sze-
xuálisan aktív, és folyton pénzt próbál lopni a tárcámból."

200
 Kamaszkori viselkedészavarok és pszichopátia

Az Amerikai Pszichiátriai Kollégium diagnosztikai „bibliájaként"

számon tartott DSM-IV nem tartalmaz olyan kategóriát, amely rög-
zítené a gyermek- és kamaszkorban megnyilvánuló pszichopata
személyiség teljes ismérvkörét. Ehelyett a Bomlasztó Viselkedési
Zavarok osztályába sorolja azt a viselkedést, amely gyakran na-
gyobb gyötrelmet okoz misoknak, mint a zavar által jellemzett
embereknek. A DSM-IV három egymást átfedő kategóriát sorol fel:

• figyelemhiányos hiperaktivitási zavar, amelyet a figyel-

metlenség fejlődéslélektanilag nem megfelelő foka, impulzivitás
és hiperaktivitás jellemez;
• magatartási zavar, egy olyan tartós magatartásmintázat,
amely során sérülnek mások alapvető jogai, valamint az életkor-
nak megfelelő lényegi társadalmi normák és szabályok;
• oppozíciós ellenszegüléses zavar, olyan negatív, ellenséges
és ellenszegülő viselkedésmintázat, amely nem jár a magatartási
zavarra jellemző alapvető jogok súlyos megsértésével.

A fiatal pszichopaták e diagnosztikai kategóriák egyikébe sem

sorolhatók be teljes pontossággal. A magatartási zavar adja a
legközelebbi leírást, de nem jeleníti meg az emocionális, a kogni-
tív és az interperszonális ismérveket - az én-centrikusságot, az
empátia, a bűntudat és a megbánás hiányát, és így tovább -, ame-
lyek lényegesek a pszichopátia diagnózisában. A legtöbb felnőtt
pszichopata gyerekkorában valószínűleg kimerítette a magatartá-
si zavar diagnózisának kritériumait, de ennek a fordítottja nem
igaz, vagyis a legtöbb gyerekből, akinek magatartási zavara van,
nem válik pszichopata felnőttkorára. Azonban a magatartási za-
varnak van egy olyan alkategóriája, amely a rossz társas viszonyu-
lást, a szorongás szinte teljes hiányát, a nagyfokú agresszivitást és
más „pszichopata" jellemzőket foglal magába, vagyis gyakorlatilag
ugyanazt a zavart, amelyet a Pszichopátia Szűrőlista a felnőttek-

201
nél kimutat és diagnózisként megállapít.3 Egy kutatás, amelyet két
gyermek-tanácsadási klinikán - az egyiket Kaliforniában, a mási-
kat Alabamában - végeztek, még közvetlenebb bizonyítékokkal
támasztja alá a gyermekkori pszichopátia létezését.4 A zömében 6
és 16 év közötti fiúkat különféle érzelmi, tanulási és magatartási
problémákkal utalták be. A Pszichopátia Szűrőlista alapján a ku-
tatók - Paul Frick (Alabamai Egyetem) vezetésével - minden gye-
reket megvizsgáltak, hogy nem mutatkoznak-e náluk a 3. és a 4.
fejezetben ismertetett személyiségjegyek és magatartási formák.
A kutatócsapat azonosított egy alcsoportot a gyerekek között,
amelynél ugyanazok az emocionális/interperszonális tulajdonsá-
gok és társadalmilag deviáns magatartásformák mutatkoztak,
mint amelyek a felnőtt pszichopatákat jellemzik. E kutatók szá-
mára, csakúgy, mint a tanácstalan és kétségbeesett szülők számá-
ra, a gyermekkori pszichopátia sötét valósággá vált.

Súlyos kihívás: hogyan reagáljunk?

A legtöbb gyerek, aki felnőtt korára pszichopata lesz, már nagyon

korai életkorban feltűnik a tanárok és a tanácsadók számára, és
nagyon fontos, hogy ezek a szakemberek megértsék, milyen ter-
mészetű problémával állnak szemben. Ha bármilyen esélyt is
akarunk adni a beavatkozás sikerének, akkor annak a korai gye-
rekkorban kell elkezdődnie. A kamaszkorban már nagyon kevés
a remény, hogy a bimbózó pszichopata magatartási mintázatát
megváltoztassuk.
Sajnos sok szakember, aki ezekkel a gyerekekkel foglalkozik,
nem intéz frontális támadást a probléma ellen, aminek számos
oka van. Egyesek tisztán behaviorista megközelítést alkalmaznak,
és szívesebben kezelnek konkrét magatartási formákat - az
agressziót, a lopást, és így tovább semmint egy komplex szemé-
lyiségzavart, amelynek az ismérvei és tünetkombinációi igen ösz-
szetettek. Mások kényelmetlenül élik meg a széles körben gyógyít-

202
hatatlannak tartott zavarral diagnosztizált gyereket vagy kamaszt
potenciálisan sújtó tartós következményeket. Megint mások ne-
hezen tudják elképzelni, hogy a fiatal klienseknél látott magatar-
tásformák és tünetek nem csupán a normális viselkedés eltúlzott
formái, vagy a rossz nevelés vagy szocializáció eredményei, ame-
lyek gyógyíthatók. Bizonyos mértékig minden gyerek én-centri-
kus, félrevezet és manipulál - ez, hangzik az érvelésük, egyszerű-
en az éretlenségnek köszönhető -, a zaklatott szülők rémületére,
akik naponta szembesülnek egy olyan problémával, amely csak
nem akar megszűnni, sőt egyre súlyosbodik.
Egyetértek, hogy az ember nem aggat könnyű szívvel pszicho-
lógiai címkéket gyerekekre vagy akár felnőttekre. A gyerekeket
érintő legsúlyosabb következmények tekintetében talán az „önbe-
teljesítő jóslat" az, ami a problémát jelenti, vagyis ha egy gyereket
„bajkeverőnek" minősítenek, akkor valóban meg is felel majd en-
nek a sémának, miközben mások - a tanárok, a szülők, a bará-
tok - felerősítik a folyamatot azzal, hogy finoman közvetítik felé
ezeket az „elvárásokat".
Még ha az eljárás megfelel is a tudományos követelmények-
nek, egyetlen diagnózis sem mentes a tévedésektől, vagy attól,
hogy hanyag és hozzá nem értő klinikusok helytelenül alkalmaz-
zák azt. Például olvastam egy esetről, amelyben egy pszichiáter
egy kislányt szkizofrénként diagnosztizált. Később bebizonyoso-
dott, hogy a szülei valójában éheztették. Amint megfelelő ellátás-
ban részesült, az állapota drámaian javult. Több száz olyan eset
ismert - és valószínűleg számtalan olyan van, amelyekről nem
tudunk amikor a téves pszichiátriai diagnózis messzemenő ki-
hatással volt a páciensek életére. Nem nehéz elképzelni, miként
tetézi ezeket a következményeket, ha a téves diagnózis egyben azt
is jelenti, hogy más, gyógyítható problémák elkerülték a figyelmet.
Másrészt viszont, ha nem sikerül felismerni, hogy a gyerek
számos vagy túlnyomórészt olyan személyiségvonásokat mutat,
amelyek kimerítik a pszichopátia definícióját, az a szülőket az is-
kolaigazgatókkal, a pszichiáterekkel, a pszichológusokkal és a ta-

203
nácsadókkal való soha véget nem érő konzultációkra kárhoztat-
hatja abban a hiábavaló igyekezetükben, hogy rájöjjenek, mi a baj
a gyermekükkel és saját magukkal. Ezenkívül mindez egy sor
helytelen kezelést és beavatkozást is maga után vonhat, annak te-
temes anyagi és érzelmi terheivel együtt.
Ha ön kényelmetlenül éli meg, hogy formális diagnosztikai
minősítést alkalmazzon fiatalokra, akkor ne tegye. Azonban ne
veszítse szem elől a problémát: a személyiségjegyek és a magatar-
tásformák jól elkülöníthető tünetegyüttesét, amely, bárhogy ne-
vezzük is, hosszú távra bajt jelent.

Jason

Nemrég a Pszichopátia Szűrőlista egyik változatát alkalmaztuk

13 és 18 év közötti bűnelkövető fiúk egy mintáján. A lista szerint
elért átlagos pontszám magasabb volt, mint a felnőtt bűnelkövető
populációk esetében, a pszichopátia kritériumait pedig a minta
több mint 25 százaléka merítette ki. Különösen az a megállapítá-
sunk volt aggasztó, hogy a legmagasabb pontszámot kapott bűn-
elkövetők egyike mindössze 13 éves. 6 éves korára Jason mögött
már súlyos bűncselekmények álltak, többek között betöréses lo-
pás, rablás, valamint kisebb gyerekek elleni testi sértés. Egyetlen
érdekes kivételtől eltekintve, klinikailag és a magatartás szem-
pontjából nem lehetett megkülönböztetni az általunk vizsgált fel-
nőtt pszichopatáktól. A különbség annyi volt, hogy meggyőződését
és attitűdjét tekintve nyitottabb és őszintébb volt, kevésbé rejtőz-
ködő és mesterkélt, mint jellemzően az idősebb pszichopaták.
A fiú beszédét félelmetes volt hallgatni.
A kérdésre, hogy miért követett el bűncselekményeket, a sta-
bil, diplomás család eme produktuma ezt válaszolta: - Mert sze-
retem. A kibaszott szüleim állandóan beparáznak, amikor balhét
csinálok, de leszarom, amíg jól érzem magam. Mindig így vadul-
tam. - Más emberekről, köztük az áldozatairól így beszélt: - Az

204
igazat akarja hallani? Átvernének, ha tudnának, csakhogy mindig
enyém az első húzás. - Hajléktalanokat rabolt ki előszeretettel,
főleg a „buzikat", a „szatyros nőket" és az utcagyerekeket, mert
hogy azok már „hozzászoktak". - Nem rinyálnak a rendőrség-
nek. .. Egyszer verekedés közben egy srác előrántotta a kését, én
meg elvettem tőle, és belevágtam a szemébe. Úgy visított, mint egy
csecsemő. A hülye barma!
Mire elkezdte az iskolát, már szokása volt, hogy a szüleitől és a
helyi üzletekből lop, és hogy erőszakkal elszedi a kisebb gyerekek
játékait és édességét. Gyakran ki tudta magát magyarázni a bajból:
- Egyenesen a szemükbe néztem, és rizsáztam nekik egyet. Faszán
bejött. Azóta is ezt csinálom. Az anyám sokáig bevette.
Nem lehet kétséges, hogy a társadalom sokat fog szenvedni
Jasontól. Nem olyan fiatalról van szó, akinek a motivációi és a
magatartása könnyen átlátható - érzelmileg nem volt zavart, az
idegrendszere nem volt sérült, továbbá nem a rossz társas vagy fi-
zikai környezet miatt vált ilyenné. Sajnos mindenki, aki gyermek-
tanácsadási klinikán, ifjúsági tanácsadó szolgálatnál, szociális in-
tézményben, fiatalkorúak börtönében és a büntető igazságszolgál-
tatási rendszerben dolgozik, ismer valakit, aki olyan, mint Jason.
A kérdés évszázadok óta ugyanaz:

• Mit kezdjünk az ilyen gyerekekkel?

• Hogyan reagáljon és védekezzen a társadalom úgy, hogy
közben ne sérüljenek ezeknek a gyerekeknek az emberi jogai?

Ahogy a társadalom széthullásának jelei egyre erősödnek,

már nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy elte-
kintünk az egyes gyerekekben mutatkozó pszichopátia jelenlété-
től. Fél évszázaddal ezelőtt Hervey Cleckley és Robert Lindner fi-
gyelmeztetett bennünket arra a társadalmi válságra, amely a köz-
tünk élő pszichopaták fel nem ismerése miatt már bekövetkezett.
Napjainkban a szociális intézmények - iskoláink, bíróságaink, a
mentálhigiénés klinikáink - nap mint nap ezerféleképpen szem-

205
besülnek a krízissel, ennek ellenére a pszichopátia valóságával
szembeni vakság továbbra sem szűnt meg. Az egyetlen remé-
nyünk az, ha minél hamarabb érvényt szerzünk annak, amit tu-
dunk a zavarról. Máskülönben nem teszünk mást, mint hogy to-
vábbra is sebtapasszal kezelünk egy halálos kórt, miközben a tár-
sadalom válsága súlyosbodik. (Erre egy későbbi fejezetben bőveb-
ben kitérek.)

Bűnözés és erőszak

Az elmúlt évtizedben elkerülhetetlen és rémisztő valóság kibonta-

kozásának lehettünk szemtanúi: a fiatalkori bűnözésben végbe-
ment drámai robbanásnak, ami azzal fenyeget, hogy maga alá
gyűri szociális intézményeinket. Különösen nyugtalanító a kábító-
szer-fogyasztás és az erőszakos bűncselekmények - az ember-
ölés, a nemi erőszak, a rablás, a súlyos testi sértés - döbbenetes
elterjedése, valamint az, hogy ezeket a bűntetteket egyre fiatalabb
életkorban követik el. Rendre felháborodunk és elkeseredünk -
de már nem lepődünk meg -, amikor olyan gyerekekről hallunk,
akik még tizedik életévüket sem töltötték be, és már olyan eszte-
len erőszakra képesek, amely egykor csak a megrögzött felnőtt
korú bűnözőkre volt jellemző.
Rolf Loeber pszichológus 5 arra a közismert tényre hívja fel a
figyelmünket, hogy a klinikai szakemberek ez ideig nem sok
sikerrel rehabilitálták a fiatalokat, ha azok antiszociális magatar-
tása már megszilárdult, és hogy a kezelési programok legfeljebb
rövid távon bizonyultak eredményesnek. Loeber egy olyan prob-
lémára is rámutat, amelyet gyakran háttérbe szorít a társadal-
munkban elterjedt bűnelkövetői magatartással kapcsolatos ada-
tok puszta mennyisége: „A funkció képesség romlásának mértéke,
amely a fiataloknál az 1960-as és 1970-es években végbement,
aggályt kell hogy keltsen amiatt, hogy e generációnak egy része
mennyire képes a következő generáció felnevelésére. A sérült
gyermeknevelési gyakorlat az egyik olyan tényező, amely befolyá-

206
solja, milyen mértékben lesz antiszociális a következő generáció. "
[3. oldal] Mis szóval, kapaszkodjunk - a java még csak ezután
következik.
Loeber megjegyzi, hogy a kriminalitáshoz több, jól kitaposott
út vezet, és hogy illogikus és esztelenség lenne, ha nem teszünk
meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy mielőbb felszámoljuk
ezeket az útvonalakat. Ugyanez az érvelés fokozottan érvényes a
pszichopátia esetében.
Ken Magid és Carole McKelvey a pszichopátiával magyarázza,
legalábbis részben, a fiatalkorúakról szóló egyre szaporodó bűn-
ügyi statisztikákat.6 Szemléltetésképpen összeállítottak egy listát a
közelmúltban megjelent felkavaró sajtóhírekből:

• A coloradói tinédzser türelmesen megvárta, amíg két barát-

ja kalapáccsal agyonveri az anyját.
• A floridai rendőrség vizsgálja, hogy az ötéves fiú tisztában
volt-e a következményekkel, amikor hároméves testvérét ledobta
a lépcsőház ötödik emeletéről.
• A Kansas City-i rendőrség nem tud mit kezdeni a 12 éves
gyerekkel, aki a születésnapi készülődés közben féltékenységből
megölte a húgát és az anyját.
• St. Louis egyik jómódú kertvárosában egy 11 éves gyerek ki-
parancsolta a 10 éves szomszédlányt az utcára. Amikor az nem
jött ki, lelőtte a szülei puskájával. A kislány a műtétet követően
meghalt.
• Egy négyéves kislány megölte két ikeröccsét, miután az
egyik háromhetes csecsemő játék közben véletlenül megkarmol-
ta az arcát.

Több tucat ilyen esetet tehetnék a listához. Például e sorok

írásakor egy nyugati államban lévő kisváros kétségbeesetten pró-
bál megoldást találni arra, hogy miként járjon el egy kilencéves
fiúval szemben, aki állítólag késsel molesztál és kényszerít közö-
sülésre más gyerekeket. Ahhoz túl fiatal, hogy vádat emeljenek el-

207
 lene, állami gondozásba pedig azért nem vehetik, mert „ennek az
intézkedésnek csak akkor van helye, ha a gyerek veszélyeztetett,
nem az áldozatai", állítja egy gyermekvédelmi felelős.7
Ezek a borzalmas események nem hétköznapi balesetek, és
nem is az idővel magától helyrebillenő gyerekkori magatartásbeli
végletek. Az ilyen jellegű események akkor kezdenek értelmet
nyerni, ha elfogadjuk a tényt, hogy a pszichopátia személyiségje-
gyei jelen vannak a korai gyerekkorban. Akármennyire sokkoló is
ez, megalapozza a zavar egész élethosszra kiterjedő kutatását,
ami létfontosságú feladat, ha hatásos beavatkozási módszereket
akarunk kidolgozni, és ki akarjuk deríteni, mitől lesz az egyik fia-
tal, akinek ilyen zavara van, szélhámos vagy csaló, egy másik erő-
szakos bűnöző, a harmadik simlis és etikátlan üzletember, míg
megint másik - akiben a 3. és a 4. fejezetekben leírt személyiség-
jegyek kombinációja talán kevésbé erőteljes - a társadalom hasz-
nos tagja.

Az eredetek

Amikor a gyerekekben mutatkozó pszichopátiára gondolunk, na-

gyon hamar elérkezünk a kérdéshez: miért? Mint korábban em-
lítettem, sok kamasz élete a rossz társadalmi környezet - a szü-
lők, a szegénység, a munkalehetőségek hiánya, a rossz társaság -
miatt siklik ki, míg a pszichopata a jelek szerint már a kezdetek-
től rossz úton jár. A kérdés ugyanaz: miért?
Sajnos azok az erők, amelyek a pszichopátiát alakítják, még
mindig rejtve vannak a kutatók elől. Azonban érdemes elgondol-
kodni néhány, a pszichopátia okaival kapcsolatos nagyon egysze-
rű elméleten. A spektrum egyik végén találhatók azok az elméle-
tek, amelyek a pszichopátiát nagyrészt genetikai vagy biológiai té-
nyezők (a természet) produktumának tekintik, míg a spektrum
másik végén azok az elméletek vannak, amelyek azt tételezik,
hogy a pszichopátia teljes egészében a rossz társas környezet (a
nevelés) eredménye. Mint minden vita esetében, az igazság vala-

208
hol a kettő között található. Más szóval a pszichopata beállítódás
nagy valószínűséggel a biológiai és a környezeti hatások kombi-
nációjának az eredménye.

A természet

A temperamentum genetikai és biológiai alapjainak bizonyítékai,

a bizonyos agysérülések nyomán keletkező pszichopátia, valamint
a gyerekekben korán jelentkező pszichopátiaszerű magatartásfor-
mák adják több, a pszichopátia eredetével kapcsolatos biológiai
elmélet kereteit.

• A szociobiológia mint viszonylag új tudományterület szerint

a pszichopátia nem annyira pszichiátriai zavar, mint inkább egy
adott, genetikai alapon nyugvó szaporodási stratégia kifejeződése.8
Egyszerűen szólva, a szociobiológusok érvelése az, hogy életünk
egyik legfontosabb szerepe a szaporodás, amely során génjeinket
átörökítjük a következő nemzedékre. Ezt többféleképpen tehetjük.
Az egyik reproduktív „stratégia" lényege, hogy kevés gyereket válla-
lunk, és őket gondosan felneveljük, ezáltal biztosítjuk számukra a
jó túlélési esélyeket. Egy másik stratégia az, hogy annyi gyerek szü-
lessen, hogy közülük néhány mindenképpen talpon maradjon,
még akkor is, ha elhanyagolják vagy elhagyják őket. A pszichopaták
feltehetően ez utóbbi stratégiának egy végletes verzióját követik: mi-
nél többet szaporodnak, és szinte semmi energiát nem pazarolnak
arra, hogy utódaik jólétével törődjenek. Ennélfogva génjeiket alig
valamennyi személyes ráfordítással, vagy anélkül szórják szét.
A pszichopata férfiak úgy tudnak a leghatékonyabban sok gye-
reket nemzeni, ha sok nővel közösülnek, majd gyorsan elhagyják
őket. Hacsak a pszichopata nem annyira vonzó és kellemes mo-
dorú, hogy futnak utána a nők, a célját megtévesztéssel, manipu-
lációval, csalással és családi állapotának hamis feltüntetésével
tudja elérni. Az egyik pszichopata alanyunk, egy 30 éves szélhá-
mos több tucat házasságot kötött, az elsőt 16 évesen. Több rock-

209
sztárral volt periferikus kapcsolata, és gyakran úgy beszélt magá-
ról, mint az ügynökükről és személyes bizalmasukról. Nem oko-
zott számára nehézséget elhitetni a feltörekvő szórakoztatóművé-
szekkel, hogy sokat tud lendíteni a karrierjükön. Én nyolc olyan
esetről tudok, amikor összeköltözött ilyen nőkkel, és amint teher-
be estek, továbbállt. Amikor a gyerekeiről kérdeztük, azt felelte: -
Mit mondjak? Kölykök, és kész.

Terry 21 éves, egy jómódú és köztiszteletben álló család három

fiúgyermeke közül a középső. A bátyja orvos, az öccse pedig má-
sodéves egyetemi hallgató. Terry büntetlen előéletű, jelenleg két-
éves börtönbüntetését tölti az egy évvel korábbi rablássorozatért.
Emellett pszichopata is.
A beszámolók szerint stabil volt a családi élete, a szüleitől
meleg szeretetben részesült. Számtalan lehetősége volt, hogy si-
keres lehessen. A testvérei becsületesen és keményen dolgoztak,
míg ő egyszerűen „végigsodródott az életen, elfogadta, amit kí-
nál". A szülei reményei és elvárásai kevesebbet számítottak ne-
ki, mint az, hogy ő jól érezze magát. Ennek ellenére érzelmileg
és anyagilag végig támogatták őt kamaszkorában, amelyet a
vadság, a határok tesztelése és a törvénnyel való sorozatos ösz-
szeütközések - gyorshajtás, gondatlan vezetés, ittas vezetés - kí-
sértek, jóllehet bírósági ítélet nélkül. 20 éves korára két gyereket
nemzett, és komoly problémája volt a szerencsejátékkal és a
drogokkal. Amikor már nem tudott több pénzt szerezni a család-
jától, bankrablásra adta a fejét, majd hamarosan elfogták és le-
csukták. - Nem lennék itt ba a szüleim mellém álltak volna,
amikor szükségem volt rájuk - mondta. - Miféle szülők azok,
akik hagyják, hogy a gyerekük egy ilyen helyen rohadjon? -
Amikor a gyerekeiről kérdeztük, azt felelte: - Sosem láttam őket.
Azt hiszem, örökbe lettek adva. Honnan a francból tudjam?

A szociobiológusok nem azt állítják, hogy az emberek szexuá-

lis magatartása tudatosan irányul génállományuk átörökítésére,

210
 hanem csak azt, hogy a természet különféle erre irányuló straté-
giákkal ruházott fel bennünket, amelyek egyike történetesen a
pszichopaták által alkalmazott csalási stratégia. A kérdésre, hogy
azért élt-e promiszkuitásban, hogy sok gyereke legyen, és így egy-
fajta „genetikai halhatatlanságra" tegyen szert, az egyik pszicho-
pata alanyunk elnevette magát, és azt válaszolta: - Egyszerűen
szeretek baszni.
A pszichopata nők viselkedése is egy csalási stratégiát tükröz,
olyant, amelyben sok férfival létesítenek szexuális viszonyt, és
elhanyagolják utódaikat. - Mindig kapok másikat - válaszolta
egyikük hidegen, amikor egy incidensről kérdeztük, amelyben
számos szeretője egyike agyonverte a kétéves kislányát. (Azt meg-
előzően két nagyobb gyerekét már állami gondozásba vették.) Ar-
ra a kérdésre, hogy miért akar még egy gyereket, hiszen nyilván-
valóan nem érdekelte az első három sorsa, azt felelte: -Szeretem
a gyerekeket. - Mint a legtöbb általunk vizsgált pszichopata nő
esetében, a viselkedése éles kontrasztban állt a gyerekek iránti
deklarált szeretetével. A pszichopata nők rutinszerűen hanyagol-
ják el gyerekeiket testileg vagy érzelmileg, vagy egyszerűen elhagy-
ják őket, ahogy egyik szexuális kapcsolatból a másikba lépnek. Ezt
hátborzongatóan szemlélteti Diane Downs példája, aki bántal-
mazta, elhanyagolta, majd végül lelőtte a gyerekeit, miközben sor-
ra létesítette viszonyait. Ráadásul „hivatásos" béranya lett belőle,
aki alig várta, hogy pénzért teherbe essen. 9
Természetesen, akik rutinszerűen hazudoznak és csalnak,
azok rendszerint lebuknak. Ilyenkor sokat veszítenek hatékonysá-
gukból, ezért gyorsan továbbállnak más partnerhez, csoporthoz,
környékre vagy városba. Mozgékony, nomád életvitelük és az a
könnyedség, amellyel az új társadalmi körülményekhez alkal-
mazkodnak, úgy tekinthető, mint az új vadászterületek iránti ál-
landó igényük.
Van még egy lényeges mozzanat. A csalásban való jártasság az
alkalmazkodást segítheti olyan versengő társadalmakban, mint
amilyen a miénk. Vagyis szó sincs arról, hogy a pszichopaták alul-

211
maradnának, mivel sajátos személyiségvonásaik segíthetik őket a
feljebb jutásban.
A szociobiológiai elméletet egyesek intuitivitása miatt tartják
vonzónak, azonban tudományosan nehezen ellenőrizhető. A leg-
több bizonyíték, amelyet felsorakoztat, közvetett, és személyes be-
számolókon alapul.

• Egy régi keletű biológiai elmélet szerint a pszichopaták egyes

agyi struktúrái, ismeretlen okból, abnormálisan lassan fejlődnek.10
Ez az elmélet kettős alapon nyugszik: a felnőtt pszichopaták és a
normális kamaszok EEG-i (regisztrált agyhullámai) közötti hason-
lóságokon, valamint a pszichopaták személyiségvonásai - beleért-
ve az én-centrikusságot, az impulzivitást, az önzést, továbbá a vágy-
kiélés késleltetésére való hajlandóság hiányát - és a gyerekek sze-
mélyiségvonásai közötti hasonlóságokon. A vizsgálódók némelyike
szerint mindössze fejlődésbeli lemaradásról van szó. Robert Kegan,
a Harvard Egyetem pszichológusa azt állítja, hogy Cleckley „épel-
méjűség-maszkja" mögött nem elmebetegség, hanem egy kilenc-
tíz éves korú kisgyerek van."

Ezek érdekes spekulációk, de a kérdéses agyhullámjellemző-

ket a normális felnőttek tompultsága és unatkozása is okozhatja,
valamint a pszichopatáknak a pszichopátia mérését szolgáló
teszttel járó procedúra iránti álmos közönye csakúgy, mint az agy-
fejlődés lassúsága. Ezenkívül kétlem, hogy a gyerekek én-centri-
kussága és impulzivitása valójában ugyanolyan lenne. Biztosra ve-
szem, hogy nagyon kevés embernek okoz nehézséget, hogy egy
normális 10 éves gyerek személyiségét, motivációit és viselkedé-
sét megkülönböztesse egy felnőtt pszichopatáétól, még ha beszá-
mítjuk is a korkülönbséget. Még fontosabb, hogy nagyon kevés
olyan szülő van, aki 10 éves pszichopata gyerekét összekeverné
egy hétköznapi tízévessel.

212
 • Egy érdekes biológiai modell okfejtése szerint a pszichopá-
tia főleg a korai agysérülés vagy díszfunkció eredménye, elsősor-
ban az agy frontális részén, amelynek jelentős szerepe van a ma-
gasabb szintű mentális tevékenységekben. Ez a modell a pszicho-
paták és az agy frontális lebenyében sérült betegek viselkedése
közötti látszólagos hasonlóságokra épül. Ezen hasonlóságok közé
tartozik a rossz hosszú távú tervezés, a gyenge frusztrációtűrés, a
sekélyes affektus, az ingerlékenység és agresszió, a társadalmilag
helytelen magatartás, valamint az impulzivitás.

Azonban a legújabb kutatások nem találtak semmiféle bizonyí-

tékot a pszichopaták frontális lebenyt ért sérülésére.12 Ráadásul le-
hetséges, hogy a pszichopaták és a frontális lebenyükben sérült be-
tegek közötti hasonlóságok csupán felszínesek, vagy legalábbis nem
jelentősebbek, mint a különbségek. Ennek ellenére több kutató
meggyőző érvekkel támasztotta alá, hogy a frontális lebeny bizonyos
jellegű diszfunkciója - nem feltétlenül tényleges sérülése - húzód-
hat meg a pszichopaták impulzivitásának és a helytelen viselkedés
gátlására való képtelenségének hátterében.13 Bebizonyosodott, hogy
a frontális lebenyek döntő szerepet játszanak a magatartás szabályo-
zásában, és ésszerűnek tűnik az a hipotézis, hogy valamilyen oknál
fogva - a „hibás berendezés" vagy korai sérülés miatt - viszonylag
hatástalanok maradnak a pszichopaták magatartásának szabályozá-
sa során.

A nevelés

Kedvenc karikatúrám a „Calvin és Hobbes". Az egyik képen Calvin

dühösen üvölti: - Miért kell most lefeküdnöm? Sosem tehetem
azt, amit akarok! Ha emiatt valami pszichopata lesz belőlem fel-
nőtt koromra, azt megbánod! - Senki nem lett pszichopata attól,
hogy időben ment lefeküdni - válaszolja az apja. - Aha - vág visz-
sza Calvin de azt sem engeded, hogy bagót rágjak! Sosem tud-
hatod, hogy mivel löksz át a határon!

213
 Calvin azt a pszichopátiával kapcsolatos talán legnépszerűbb
általánosítást tükrözi, hogy a zavar kora gyerekkori trauma vagy
káros élmény - a szegénység, az érzelmi és testi depriváció vagy
bántalmazás, a szülők elutasító magatartása, a következetlen fe-
gyelmezés, és így tovább - következtében alakul ki. Sajnos, a kli-
nikai tapasztalatok és kutatások alapján kibontakozó kép messze
nem egyértelmű ebben a kérdésben. Azonban, mindent egybevé-
ve, én nem találok meggyőző bizonyítékot arra, hogy a pszichopá-
tia a kora gyerekkori társadalmi és környezeti tényezők egyenes
következménye lenne. (Tisztában vagyok vele, hogy ez a vélemé-
nyem elfogadhatatlan azok számára, akik meggyőződése szerint
gyakorlatilag mindenféle felnőttkori antiszociális magatartás - a
kis értékű lopástól a sorozatgyilkosságig - mögött a kora gyerek-
kori bántalmazás vagy depriváció húzódik meg.)
A gyerekek elhanyagolása és bántalmazása valóban iszonyú
pszichológiai károkat okozhat.14 Az ilyen károsodást elszenvedett
gyerekek gyakran alacsonyabb IQ-val rendelkeznek, és fokozottan
veszélyeztetettek a depresszióval, az öngyilkossággal, az acting-out*
jellegű magatartással és a kábítószer-fogyasztással szemben. Má-
sokhoz képest az ő esetükben nagyobb a valószínűsége, hogy ka-
maszkorukban erőszakosak lesznek és összeütközésbe kerülnek
a törvénnyel. Óvodáskorukban a többieknél hajlamosabbak a dü-
höngésre, az engedetlenségre és a közömbösségre. Az iskolában
jellemzően hiperaktívak, figyelemzavaraik vannak, és nemigen
kedvelik őket a társaik. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy
pszichopaták.
Aligha kétséges, hogy ezeknek a korai problémáknak a hely-
rehozása drámai mértékben csökkentené a bűnözést és a társa-
dalmi funkcióképtelenséget. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a
pszichopaták számában és antiszociális magatartásuk súlyosságá-
ban összehasonlítható csökkenés következne be.

* Az impulzusok cselekvésbe való hirtelen, gyakran erőszakos áttétele - a ford.

214
 Az imádnivaló, félelmetes Tess

Egy tévéfilmben feldolgozott történetben Ken Magid pszichológust

látjuk, amint a 6 és fél éves Tess-szel dolgozik, aki ránézésre egy
angyal, tágra nyílt, édes, kék szemekkel, a szájában látszik a ki-
esett elülső tejfogai után maradt hézag. A film zömében a Tess-
szel végzett terápiáról készült videofelvételekből áll. Nemcsak hát-
borzongató, ahogy Tess arról beszél, éjszakánként milyen fájdal-
mat okozott a kisöccsének, Benjaminnak - ami odáig fajult, hogy
a szüleinek be kellett őt zárniuk, hogy a sokat szenvedett kisfiú
nyugodtan alhasson -, de fájdalmasan ellentmond a gyerekkori
magatartásról kialakult fogalmainknak is (a gyerekek nevét a
filmben megváltoztatták).
- Tess viselkedése Benjaminnál pokollá tette az életünket -
mondta az interjúkészítőnek örökbefogadó apja. - Először azt hit-
tük, Benjaminnak valami baj van a hasával, de kiderült, hogy Tess
éjszakánként öklözi a gyomrát. Be kellett zárnunk a szobájába.
Tess késeket lopott; „nagy, éles késeket", vallotta be. - Mit
akartál csinálni velük, Tess? - kérdezte Magid kis páciensétől.
A kislány nyugodtan válaszolt: - Megölni anyát és Benjamint...
Egy ponton a film narrátora elmondta, hogy a számos erősza-
kos, dühödt epizód egyike során Tess többször a betonpadlóba
verte Benjamin fejét. Az anyja alig bírta lefeszegetni a kezét a kis-
fiú fejéről.
- Nem hagytam abba - számolt be Tess. - Utána is bántot-
tam őt.
- És mire gondoltál? - kérdezte a terapeuta.
- Arra, hogy meg akarom ölni.
Egy másik videorészletben Magid megkérte Tesst, beszéljen
arról, hogyan bánik az állatokkal.
- Tűvel szurkálom őket. Sokszor - mondja a kislány. - Meg-
ölöm őket.
Tesst és a kisöccsét egy szerető házaspár fogadta örökbe, aki-
ket elborzasztott és megrémített Tess viselkedése. Megpróbálták

215
 megérteni, ezért utánajártak Tess esetének, és megtudták, hogy a
gyerekeknek csecsemőkorukban minden képzeletet felülmúló
szexuális bántalmazásban és fizikai elhanyagolásban volt részük.
Magid érzékletes - és csakugyan felejthetetlen - példaként mu-
tatta be Tesst annak alátámasztására, hogy mi történhet azokkal
a gyerekekkel, akik az élet korai szakaszában nem tudnak „kö-
tődni", nem „teremtenek érzelmi köteléket" a szüleikkel, vagy el-
sődleges gondviselőikkel. High Risk* című könyvében, amely
először 1987-ben jelent meg, kifejti az álláspontját, amely szerint
a szülő és a gyerek közötti lelki kötelék létrejöttének meghiúsulá-
sa a megfelelő fejlődési szakaszban - az élet első két évében -
döntő jelentőségű tényező a pszichológiai és a magatartási prob-
lémák - köztük a pszichopátia - kialakulásában.15
A kötődési elméletek továbbra is népszerűek, jórészt azért,
mert úgy tűnik, a szorongástól és a depressziótól kezdve a több-
szörös tudathasadásig, a szkizofréniáig, az étkezési zavarokig, az
alkoholizmusig és a bűnözésig mindent „megmagyaráznak".
Azonban ezeknek az elméleteknek az empirikus alátámasztása
zömmel a kora gyerekkori élményekről szóló retrospektív beszá-
molókból származik, amelyek semmiképpen nem tekinthetők
megbízható tudományos adatforrásnak.16 Ráadásul szinte semmi
nem bizonyítja, hogy a kora gyerekkori nehézségeknek bármi kö-
ze lenne a pszichopátia kialakulásához.
Az „érzelmi kötelékteremtés kudarcát" előidéző külső ténye-
zők legtöbbje - az elutasítás, a depriváció, az elhanyagolás, az
abúzus, és így tovább - csakugyan szörnyű hatásokkal járhat, és
ezeknek a hatásoknak némelyike hasonlíthat néhányra azok kö-
zül a személyiségvonások és magatartásformák közül, amelyek
kimerítik a pszichopátia mint zavar definícióját.
A tévéfilmben látott Tess esete kétségkívül szívbemarkoló. De
nincs olyan bizonyíték, amely azt támasztaná alá, hogy az érzelmi
kötelékteremtés kudarca akár csak távolról is a pszichopátia tel-

* Veszélyben - a ford.

216
jes tünetkörét eredményezné, beleértve a tipikusan jellemző
manipulatív bájt, és azoknak a súlyos és roncsoló pszichológiai
tüneteknek a jellegzetes hiányát, amelyek olyan embereknél mu-
tatkoznak, akik társas és fizikai környezetüktől érzelmi sérülése-
ket szenvedtek el.
Míg egyesek azt állítják, hogy a pszichopátia a kisgyermekko-
ri kötődési problémák eredménye, én megfordítom ezt az okfej-
tést: egyes gyerekekben az érzelmi kötelékteremtés kudarca ma-
gának a pszichopátiának a tünete. Valószínű, hogy ezekből a gye-
rekekből hiányzik a képesség, hogy könnyen teremtsenek érzelmi
köteléket, az esetükben mutatkozó kötődéshiány pedig a pszicho-
pátiának az eredménye, semmint az okozója.
Ezen az eshetőségen kényelmesen átsiklanak azok, akik sze-
rint a rossz környezet vagy a nem megfelelő nevelés a válasz min-
denre. Azoknak a szülőknek, akiknek pszichopata gyereke fene-
kestül felforgatta az életét - dacára minden igyekezetüknek, hogy
megértsék és neveljék őt -, kétszeresen nehéz elviselniük, hogy a
társadalom igazságtalanul őket okolja a problémáért. Bűntudattal
teli próbálkozásuk, hogy rájöjjenek, hol rontották el, nem valószí-
nű, hogy gyümölcsöző lesz.

Egy interaktív modell: a természet és a nevelés

Én azt az álláspontot támogatom, amely szerint a pszichopátia a

biológiai és a társadalmi erők komplex - és nem kellőképpen
megértett - kölcsönhatásából alakul ki. Bizonyítható, hogy az agy-
működés és a személyiség alapstruktúrájának biológiai alapjait
genetikai tényezők határozzák meg, ami viszont befolyásolja azt,
ahogyan az egyén az életélményekre és a társadalmi környezetre
reagál, illetve azokkal interakcióba lép.17 A pszichopátia kialakulá-
sához szükséges komponenseket - beleértve az empátiaképesség
és az érzelmek teljes skálájának, köztük a félelem teljes hiányát
- valójában részben a természet, és - feltehetően - valamilyen, a

217
 fejlődő magzatot és az újszülöttet érő ismeretlen biológiai befolyá-
soló tényezők szolgáltatják. Ennélfogva a belső kontroll, a lelkiis-
meret és a másokkal való emocionális „összeköttetés" kialakítá-
sának képessége nagymértékben lecsökken.
Ez nem azt jelenti, hogy a pszichopaták sorsszerűen, valami-
lyen eleve rögzített séma szerint fejlődnek, és hogy arra születtek,
hogy az életben deviáns szerepet játsszanak, hanem azt, hogy
biológiai adottságaik - az a nyersanyag, amelyet a környezeti, a
társadalmi és a tanulási élmények egyedi individuummá formál-
nak - gyenge alapot biztosítanak a szocializációhoz és a lelkiis-
meret kialakulásához. Egyszerű hasonlattal élve, a fazekas elen-
gedhetetlen ahhoz, hogy az agyagból edényt formáljon (nevelés),
de az edény tulajdonságai a rendelkezésre álló agyag minőségén
is múlnak (természet).18
Jóllehet a pszichopátia elsősorban nem a rossz nevelés és a
kedvezőtlen gyerekkori élmények következménye, úgy vélem,
ezek a tényezők lényeges szerepet játszanak annak alakításában,
amit a természet adott. A társadalmi tényezők és a nevelési gya-
korlat befolyásolják azt, ahogy a zavar kialakul, és a viselkedésben
megnyilvánul.
Ennélfogva az egyénből, akiben megvannak a pszichopátia
személyiségjegyei, és aki stabil családban nő fel, pozitív társadal-
mi és oktatási erőforrásokban részesül, lehetséges, hogy szélhá-
mos vagy fehérgalléros bűnöző, esetleg simlis vállalkozó, politi-
kus vagy diplomás szakember válik.
Minden egyes esetben a társadalmi tényezők és a nevelési gya-
korlat a zavar viselkedésbeli kifejeződését segítik megformálni,
de kevésbé vannak hatással az egyén empátiára való képtelensé-
gére és a lelkiismeret kifejlődésére. Semmilyen mennyiségű szo-
ciális kondicionálás önmagában nem teremti meg a másokkal
való törődésre és a jó és a rossz közötti különbségtételre való ké-
pességet. A korábbi hasonlatomat kiterjesztve, a „pszichopata"
agyag sokkal kevésbé képlékeny, mint az, amellyel a társadalom
fazekasainak általában dolguk van.

218
 Ennek az álláspontnak a büntető igazságszolgáltatási rendszer
szempontjából az a jelentősége, hogy a családi élet minősége sok-
kal kevésbé befolyásolja a pszichopaták antiszociális magatartá-
sát, mint amennyire a legtöbb más ember magatartását. Több, a
közelmúltban végzett kutatásban azt vizsgáltuk, milyen hatással
van a kora gyerekkori családi háttér a későbbi kriminalitásra pszi-
chopata, valamint más bűnözők esetében.19

• Nem találtunk arra bizonyítékot, hogy a pszichopaták csa-

ládi körülményei különböztek volna a más bűnözőkéitől. Nem
meglepő módon a legtöbb bűnöző problémás családból került ki.
• Azon bűnözők körében, akik nem voltak pszichopaták, a
családi körülmények minősége erősen korrelált az életkorral,
amikor az első bűncselekményt elkövették, valamint a bűncselek-
mény súlyosságával. Más szóval, azok, akik zaklatott vagy hátrá-
nyos helyzetű családból származtak, először körülbelül 15 évesen
álltak felnőtt bíróság előtt, míg akik viszonylag stabil háttérrel
rendelkeztek, sokkal későbbi életkorban, 24 éves koruk táján ke-
rültek felnőtt bíróság elé.
• Ezzel szöges ellentétben, a családi körülmények minősége
semmiféle befolyást nem gyakorolt a pszichopaták bűnelkövető
magatartásának kialakulására. Függetlenül attól, hogy stabil vagy
instabil volt-e a családi környezetük, a pszichopaták először átla-
gosan 14 éves koruk körül álltak bíróság elé.
• A nem pszichopata bűnözőkkel kapcsolatos megállapítások
egybecsengenek a kriminológia szakirodalmával. Más szóval, a
hátrányos családi hatások elősegítik a bűnelkövetés korai kialaku-
lását. Azonban még a jó családi környezet is, amely az egészséges
magatartást ösztönzi a gyerekekben, jóformán képtelen arra, hogy
elrettentse a pszichopatákat az irgalmatlan és önös vágykiéléstől
vezérelt életviteltől.
• A fenti általános megállapítások alól van egy fontos kivétel:
a kutatásainkból az derült ki, hogy az instabil családból szárma-
zó pszichopaták sokkal több erőszakos bűncselekményt követnek

219
el, mint azok, akik rendezett családban éltek, míg más bűnözők
erőszakosságát a családi háttér szinte semmilyen módon nem be-
folyásolta. Ez egybevág egy korábbi megállapításommal, amely
szerint a szociális élmények befolyásolják a pszichopátia megnyil-
vánulását. A deprimált és zaklatott családi közeg, ahol mindenna-
pos az erőszak, készséges tanítványra lel a pszichopatában, aki
számára az erőszak érzelmileg nem különbözik más magatartás-
formáktól. Természetesen más emberek is tanulnak erőszakos
magatartásformákat, azonban nagyobb empátiás és impulzus-
gátló képességük miatt nem élik ki olyan könnyen azokat, mint a
pszichopaták.

Még egy pillantás az álcaközösségre

Tekintettel a társadalomnak okozott egyre nagyobb szenvedésre, a

pszichopátia eredetének problémája súlyos jelentőséget nyer. Ab-
ban a városban, ahol élek, egy közelmúltbeli eset nemcsak a nö-
vekvő arányú fiatalkori bűnözés súlyosságára, hanem a statisztikák
mögöttes jelentésére is ráirányította a figyelmet. A kanadai fiatalko-
rú bűnelkövetőkkel szembeni büntetőeljárásról szóló törvény értel-
mében egy 13 éves gyilkos a maximális büntetést - 3 évet - kapta
egy 12 éves fiú bestiális meggyilkolásáért. A gyilkosság indítéka?
A fiú nem szállította le a 250 dollár értékű marihuánát, amelyért a
gyilkos előre fizetett; igazi felnőtt bűncselekmény.20
A meg nem nevezett gyilkost úgy jellemezték, hogy manipu-
latív és dörzsölt, és „kezdettől fogva zűrjei voltak". A gyilkosság
körülményeinek különös jelentősége van. Például a barátai leírá-
sa szerint a gyilkos csak egy „átlagos srác" volt, aki lógott az isko-
lából, marihuánázott, és videojátékokkal játszott. A kérdésre,
hogy volt-e a fiúnak valamilyen különleges érdeklődési köre, a
barátai azt felelték, az áruházi lopás... A védőügyvéd az óvadék-
tárgyaláson azt mondta, hogy az elítélt gyilkos 8 évesen kezdett el
lakásokba betörni. 9 évesen gyújtogatásra adta a fejét, az utolsó
három évben pedig tízszer szökött el otthonról. Többször elítélték

220
betöréses rablásért, lopásért és kábítószerrel való visszaélésért.
Bomlasztó magatartása és igazolatlan hiányzásai miatt nemegy-
szer kicsapták az iskolából. 7. osztályos korában azért csapták ki,
mert meglopta az iskolatej-programot. 11 éves korára naponta
szívott marihuánát, később rendszeresen fogyasztott hasist, időn-
ként pedig kokaint. Az ítélet kihirdetésekor a bíró az orvosok
szakértői véleményére hivatkozott, amely szerint a fiatal klasszi-
kus „antiszociális" magatartást tanúsít. „Nem úgy éli meg a bűn-
tudatot, mint mások, és hiányzik belőle az empátia... a hozzá ha-
sonlók általában nem változnak az idő múltával."
Ismerősen hangzik? Meglehet, bár néhány hevenyészett rész-
letből nem tudok hosszú távú diagnózist felállítani. Ennek a port-
rénak nem a fiatal elkövető diagnózisa a lényege, hanem a gyil-
kosság körülményeivel kapcsolatos alábbi megjegyzés: „A környé-
ken, ahol lakott, olyan történetek keringtek, hogy legalább 20 fia-
talnak volt tudomása arról, hogy a vádlott felelős a gyilkosságért,
de senki nem mondott semmit."

A bandák mindig is nagy lehetőségeket biztosítottak a fiatal

pszichopaták számára. Impulzív, önző, irgalmatlan, én-centri-
kus és agresszív hajlamaik könnyen beleolvadnak a banda te-
vékenységébe, sőt talán meg is határozzák azt. Csakugyan, nem
sok más olyan tevékenység akad, amely ennyi jutalmat és ilyen
fokú büntetlenséget biztosítana az erőszakos pszichopaták szá-
mára. A fiatalokból álló helyi bandák súlyosan érintettek a
drogkereskedelemben, a lopásokban, a megfélemlítésben és az
erőszakos zsarolásban. Sok új tagot az iskolákból toboroznak,
az iskolákon belüli és az iskolák körüli jelenlétük állandóan em-
lékezteti a diákokat és a tanárokat a befolyásra és a nyers erő-
re, amellyel ezek a bandák bírnak.
Jóllehet a társadalomban egyre nagyobb riadalmat okoz-
nak a közösségeinkben ténykedő bandák, a törvénytelen ban-
datevékenységért kiszabott büntetés gyakran elenyésző. Egy kö-
zelmúltbeli esetben két 15 éves és egy 16 éves fiatal ellen emel-

221
tek vádat bandával összefüggő cselekményekért, beleértve a tá-
madást, a gépkocsilopást, a fegyverrel való visszaélést és táma-
dást, valamint a testi sértést. A legtöbb vádat elejtették, mert
megtorlástól tartva a tinédzser tanúk szülei nem engedték, hogy
a gyerekeik a bíróságon tanúvallomást tegyenek. Egy rendőrsé-
gi szóvivő úgy nyilatkozott: „rendkívül aggasztó, hogy fenyegeté-
sekkel és megfélemlítéssel egy bűnöző el tudja érni, hogy ejtsék
ellene a vádat", valamint megjegyezte, hogy a tanúkat minden
bandaügyben történt vádemelés esetében megdolgozzák. Ezek a
bandák a hatalom és a legyőzhetetlenség kollektív tudatában
működnek, ami nem különbözik attól, amit egyes pszichopata
bandatagok éreznek.

Ha társadalmunk a Pszichopátia Szűrőlistán felsorolt bi-

zonyos személyiségvonások - mint például az impulzivitás, a
felelőtlenség, a bűntudat-nélküliség, és így tovább - megen-
gedése, bátorítása és egyes esetekben felértékelése irányában
halad - ami meggyőződésem az iskoláink olyan „álcaközös-
séget" alkotó mikrokozmosszá fejlődhetnek, ahol a valódi
pszichopaták megbújhatnak, és folytathatják destruktív, önös
vágykiélő ténykedésüket, miközben állandó veszélyt jelentenek
az átlagos diákpopulációra. Valóban aggasztó annak a 20 kana-
dai fiatalnak a hallgatása, akik tudtak a gyilkosságról, tudták, ki
a gyilkos, de - akármi volt is az okuk rá - senkinek nem szól-
tak. Az esetük azt jelzi, hogy társadalmunk nemcsak érdeklődik,
hanem egyre toleránsabb is a pszichopata személyiség iránt.
Még ennél is rémisztőbb az a lehetőség, hogy a „király", de ör-
dögi pszichopaták torz példaképekké válnak olyan gyerekek sze-
mében, akik funkcióképtelen családokban vagy széthullóban lé-
vő közösségekben nőnek fel, ahol a becsületnek, a tisztességnek
és a mások jólétével való törődésnek vajmi kevés értéket tulaj-
donítanak.

222
 „Mit tettem?"

Nehéz elképzelni, hogy ne tették volna fel bármely pszichopata

szülei kétségbeesetten a kérdést: „Mit rontottam el, mint szülő,
hogy ezt idéztem elő a gyerekemben?"
A válasz az, hogy feltehetően semmit. Összefoglalva azt a kevés
adatot, amivel rendelkezünk, nem tudjuk, miért lesznek emberek-
ből pszichopaták, azonban a jelenleg rendelkezésre álló bizonyíté-
kok túlmutatnak az általános vélekedésen, miszerint kizárólag és el-
sősorban a szülők okolhatók a zavarért. Ez nem azt jelenti, hogy a
szülők és a környezet teljesen mentesülnek a felelősség alól. A szü-
lők magatartása nem tehető felelőssé a zavar lényegi összetevőiért,
azonban nagy szerepe lehet abban, ahogyan a szindróma kialakul és
megnyilvánul. Nincs kétség afelől, hogy a rossz nevelési gyakorlat és
a kedvezőtlen társadalmi és fizikai környezet jelentősen súlyos-
bíthatja a potenciális problémákat, továbbá, hogy ezek a tényezők
óriási szerepet játszanak a gyerekek magatartásmintázatának for-
málódásában. Ezeknek az erőknek a bonyolult összjátékával magya-
rázható, hogy miért csak egyes pszichopatákból válnak sorozatgyil-
kosok, miközben túlnyomó többségük „közönséges" bűnözőként,
simlis üzletemberként vagy törvényszéki ragadozóként éli az életét.
Bár továbbra is homály fedi a pszichopátia gyökereit, a diag-
nózis egyre javuló megbízhatósága, valamint a kutatások növekvő
száma lehetővé teszi számunkra, hogy hathatósabb módszereket
dolgozzunk ki a közösségeinkben élő pszichopaták ártalmatlanná
tételére. Erről szólnak e könyv utolsó fejezetei.

1981-ben a kaliforniai Milpitasban 13 tinédzser három napon

keresztül hallgatott, miután egy fiú meggyilkolta egyik osztály-
társukat, egy 14 éves lányt. Ez idő alatt a csoport többször ki-
utazott a hegyekbe, hogy megnézze a holttestet. Az esetet az
1987-ben készült Féktelen folyó című film dolgozta fel, amely
ezeket a gyerekeket egy „lélektelen generáció" tagjaiként ábrá-
zolja. Aki ismeri egyes mai tinédzserek kommunikációs stílu-

223
 sát, annak számára ez az ábrázolás riasztóan ismerősnek tű-
nik. Az ügyesen megrendezett film szokatlan betekintést nyújt
abba, hogy miképpen lehet álcázni a fiatalok törvény nélküli
szubkultúráját.
A szóban forgó gyerekek egy fehérek lakta munkásnegyed-
ben élnek, olyanban, amelyet a filmek csak ritkán mutatnak be
realisztikusan. Ebben a világban a televízióból áradó erőszakba
merült gyerekek titkos alvilágot alakítanak miközben szüleik a
megélhetésért küszködnek, a családi életük pedig szétesik. A na-
pi őrlődésben lefoglalt és kínlódó szülők a legjobb esetben is csak
annyit tudnak odakiabálni a hazaérkező és elmenő gyerekek-
nek: „Te vagy az?", majd mindenki megy a dolgára.
A film egyik leghatásosabb jelenetében az egyik tanár, aki
még képes a törődésre, megpróbál áttörni a „király", ironizáló
stíluson, amellyel a gyerekek elmaszkírozzák magukat. Kéri,
majd gyakorlatilag könyörög, hogy az osztály mondjon vala-
mit arról, hogyan érinti őket az osztálytársuk halála. Csak az
osztály „strébere" hajlandó bevallani, hogy törődik a dologgal.
A többiek szemmelláthatóan reménytelenül összezavarodnak
a kérdéstől. Kétségbeesetten keresve valami jelét, hogy leg-
alább valamilyen szinten megérintette a gyerekeket, a tanár
odafordul egyikükhöz, akit Clarissának hívnak, és egyike volt
azoknak, akik végül szóltak a rendőrségnek: - Mondd el, mit
jelentett számodra Jamie! - A válasz, még ettől a lánytól is, egy
fénytelen, üres tekintet. Hogy a lánynak nem voltak-e érzései,
vagy nem akarta a tekintélyfigura előtt kimutatni, ennek el-
döntését a film készítői a nézőre bízzák.
Az empátiának, az együttérzésnek, sőt a veszteség puszta
felfogásának a hiánya őrjöngésbe kergeti a tanárt: - Minden-
ki magasról tesz rá ebben az osztályban, hogy meghalt... Arra
jó, hogy erkölcsi fölényt érezhessünk, de ebben az osztályban
igazából mindenki szarik rá, hogy meghalt. Mert ha izgatna
bennünket, nem itt lennénk, hanem az utcán, és a kialvatlan-
ságtól megvadulva megkeresnénk a fickót, aki megölte.

224
 A válasz a tanár kirohanására? Hátborzongató, néma csend.
Igaz, ez csak egy film. Azonban az ábrázolt érzelmi szegény-
ség, impulzivitás, felelőtlenség, ön-megdicsőülés és önös vágyki-
élés olyan normák, amelyek félelmetesen hasonlítanak a való-
ságra. Míg - ahogy Robert Lindner írta 1944-ben - a pszichopa-
tákat egykor a határvidék és a periféria vonzotta „a személyes
szabadság ragyogásával és csillogásával", addig napjainkban
az utcáink az iskoláink, sőt az otthonaink is lehetővé teszik a
pszichopata számára, hogy észrevétlenül, diagnózis nélkül és
aktív bátorítás közepette beolvadjon, Remélem, ez a könyv rá-
irányítja a figyelmet erre a félelmetes lehetőségre azzal, hogy a
gyerekekben mutatkozó pszichopátiát élesen kiemeli.

1 Nem szokatlan történet, hogy az örökbefogadott gyermek pusztítást visz véghez

az új családjában. A pszichopátia korai megnyilvánulásairól azonban legtöbb-
ször az érintett gyermekek biológiai szülei számolnak be.
2 A pszichopátia és antiszociális viselkedés gyermekkortól felnőttkorig való alaku-
lását bemutató longitudinális tanulmányok a következők: Lee N. Robins:
Deviant Children Grow Up. Baltimore, MA: Williams and Wilkins, 1966; David
Farrington: Antisocial personality from childhood to adulthood. The Psycholo-
gist, 4, 1991. 389-394.
3 A téma szakirodalmát a következő könyvfejezet foglalja össze: B. Lahey, K.
McBurnett, R. Loeber és E. Hart: Psychobiology of Conduct Disorder. In: G. P.
Sholevar (ed.): Conduct Disorders in Children and Adolescents: Assessments
and Interventions. Washington, D. C.: American Psychiatric Press, 1995.
4 Ezt a kutatást részletesen a következő publikáció mutatja be. P. J. Frick et al.:
Psychopathy and conduct problems in children. Journal of Abnormal Psycho-
logy, 103, 1994. 700-707.
5 Rolf Loeber (1990). Development and Risk Factors of Juvenile Antisocial
Behavior and Delinquency. Clinical Psychology Revietv 10, 1-41; David Far-
rington (1991). Antisocial personality from childhood to adulthood. The Psj>-
chologist 4, 389-94.
6 Ken Magid and Carole A. McKelvey (1989)- High Risk: Children Without cons-
cience. New York: Bantam.
7 "Officials stymied by alleged rapist, 9." Seattle Times, July 21, 1992.
8 See J. MacMillan and L. K. Kofoed (1984). Sociobiology and antisocial behavior.
Journal of Mental and Nervous Diseases 172, 701 06; H. C. Harpending and j.
Sobus (1987). Sociopathy as an adaptation. Ethology and Sociobiology 8, 635-725.

225
9 Ann Hule: Small Sacrifices. New York: New American Library, 1987. A követke-
ző könyv is informatív: Diane Downs: Best Kept Secrets. Springfield, OR: Dan-
mark Publishing, 1989.
10 See R. D. Hare (1970). Psychopathy: Theory and Research. New York: Wiley.
11 Robert Kegan (1986). The child behind the mask: Sociopathy as developmental
delay. In W. H. Reid, D. Dorr, J. I. Walker, and J. W. Bonner, 111. Unmasking the
Psychopath. New York: W. W. Norton.
12 R. D. Hare (1984). Performance of psychopaths on cognitive tasks related to
frontal lobe function. Journal of Abnormal Psychology 93, 1330; S. D. Mart, A.
E. Forth, and R. D. Hare (1990). Performance of male psychopaths on selected
neuropsychological tests. Journal of Abnormal Psychology 99, 374-79; J. J.
Hoffman, R. W. Hall, and T. W.: Bartsch (1987). On the relative importance of
"Psychopathic" personality and alcoholism on neuropsychological measures of
frontal lobe dysfunction. Journal of Abnormal Psychology 96, 158—60.
13 Ld. E. E. Gorenstein és J. P. Newman: Disinhibitory psychopathology: A new pers-
pective and model for research. Psychological Review 87, 1980. 301-315; J. P.
Newman: Reaction to punishment in extroverts and psychopaths: Implications
for the impulsive behavior of disinhibited individuals. Journal of Research in
Personality. 21, 1987. 464-480; A. R. Damasio, D. Tranel és H. Damasio: Indi-
viduals with sociopathic behavior caused by frontal damage fail to respond auto-
nomically to social stimuli. Behavioral Brain Research, 41, 1990. 81-94.
Az agy frontális lebenyének károsodása többféle pszichopátiaszerű viselkedést
válthat ki, pl. gyenge ítélő- és tervezőképesseget, impulzivitást, a büntetés hatás-
talanságát és a rossz társas magatartást. Azonban ez a „szerzett pszichopátia"
- ahogyan egyes kutatók nevezik - nagyon különbözik a pszichopátiát jellemző
határozott személyiségvonásoktól és viselkedésmódoktól. Mindazonáltal az agy-
sérült betegek vizsgálata kulcsot adhat a pszichopátia természetéhez.
14 A felnőttkori problémák, pl. kriminalitás és erőszak korai rizikótényezőinek át-
tekintését több kutatónál is megtaláljuk. Pl. C. S. Widom: The Cycle of Violence.
Science. 244, 1989. 160-166; D. Olweus et al.: Development of Antisocial and
Prosocial Behavior. New York... Academic Press, 1986; R. Loeber: Develop-
ment and Risk Factors of juvenile Antisocial Behavior and Delinquency. Clini-
cal Psychology Review, 10, 1990. 1-41 McCord: Parental behavior in the cycle
of aggression. Psychiatry, 51, 1988. 14-23; Adrian Reine: Antisocial Behavior
and Social Psychophysiology In: H. L.: Wagner (ed.): Social Psychopbysiology
and Emotion: Theory and Clinical Applications. New York: Wiley, 1988.
15 Magid jelenleg biológiai és társadalmi tényezők együttes eredményének tekinti
a pszichopátiát.
16 William és Joan McCord 1964-es nagyhatású könyvében - The Psychopath: An
Essay on the Criminal Mind, Princeton, New York: Van Nostrand - azt állítja,
hogy a pszichopátia legfőbb okai szociális tényezők. Joan McCord később így nyi-
latkozott a problémáról: „A szülői elutasítás és a következetlen büntetés egy-
a r án t szerepet játszik a pszichopátia etiológiájában. ... (Azonban) az adatok ret-

226
 rospektív jellegűek és a pszichopaták viselkedése esetleg okozója és nem követ-
kezménye voit a szülői elutasításnak" (1984. július). Family Sources of Crime.
.Az International Society for Research on Aggression konferenciáján elhangzott
előadás: Turku, Finnország. Ld. még: J. McCord: Parental behavior in the cycle
of aggression. Psychiatry, 51,1988. 14-23.
17 Annak a tételnek újabb tárgyalása, miszerint az intelligencia, a képességek és a sze-
mélyiség egyéni eltérései genetikai változatokhoz kapcsolódnak, például a követke-
ző publikációkban olvasható: T. J. Bouchard et al.: Sources of Human psychologi-
cal differences: The Minnesota study of twins reared apart. Science, 250. 1990.
223-228; T. J. Bouchard és M. McGue: Genetic and rearing environmental influ-
ences on adult personality: An analysis of adopted twins reared apart. Special Issue:
Biological foundations of personality: Evolution, behavioral genetics, and psy-
chophysiology. Journal of Personality, 58. 1990- 263-292; J. E. Bates and M. K.
Rothbart (eds.): Temperament in Childhood. New York: Wiley, 1989; J. Kagan, J.
S. Resnick és N. Snidman: Biological bases of childhood shyness. Science, 240,
1988.167-171; J. Kagan és N. Snidman: Infant predictions of inhibited and unin-
hibited profiles. Psychological Science, 2, 1991. 40-44. A szorongás és a serdülő-
kori pszichopátia tárgyalását Id. B. Lahev et al.: Psychobiology of Conduct Disorder.
In: G. P. Sholevar (ed.): Conduct Disorders in Children and Adolescents:Assess-
ments and Interventions. Washington, D. C: American Psychiatric Press, 1995.
18 A család-, iker- és örökbefogadási kutatások eredményei arra mutatnak, hogy a
kriminalitást és az erőszakot általában, a pszichopátiát pedig konkrétan leg-
alábbis befolyásolják a temperamentum genetikai és biológiai tényezői, emellett
környezeti és szociális erők alakítják. Ld. pl. S. A. Mednick, T. E. Moffitt és S. A.
Stack (eds.): The Causes of Crime: New Biological Approaches. Cambridge,
England: Cambridge University Press, 1987; R. Plomin, j. C. DeFries és D. W.
Fulker: Nature and Nurture During Infancy and Early Childhood. Cambrid-
ge, England: Cambridge University Press, 1988; F. Schulsinger: Psychopathy,
heredity, and environment. In: S. A Mednick, F. Schulsinger, J. Higgins és B.
Bell (eds.): Genetics, Environment, and Psychopatholgy (177-195. o.). Ams-
terdam: North Holland/Elsevier, 1974. Különösen jelentős egy újabb ikerkuta-
tás, amelyben erős genetikai meghatározottságot találtak a személyiségvonások-
nak a pszichopátiát jellemző (a 3. fejezetben leírt) együttese esetében: W. J.
Livesley et. al.: Genetic and Environmental Contributions to Dimensions of
Personality Disorder. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság konferenciáján tartott
előadás: Washington, D. C. 1992. május 2-7.; Adrian Raine: Antisocial Behavior
and Social Psychophysiology. In: H. L. Wagner (ed.): Social Psychophysiologic
and Emotion: Theory and Clinical Applications. New York: Wiley, 1988.
19 E. DeVita, A. E. Forth és R. D. Hare: Psychopathy, family background, and
early criminality. A Kanadai Pszichológiai Társaság konferenciáján tartott elő-
adás: Ottawa, Kanada, 1990.
20 Az esetről Mary Lynn Young számolt be a The Sun hasábjain, Vancouver, Brit
Kolumbia, 1990. dec. 12. Az idézetek e cikkből valók.
 11. fejezet
A minősítés etikai kérdései

- Nyolcadikban kicsaptak az iskolából, mert megvertem egy

tanárt. A szociális munkás azt mondta: - Hátrányos helyze-
tű, küldjék nyári táborba. - 17 évesen nemi erőszakkal vá-
doltak. A pszichiáter azt mondta: - Pszichopata, küldjé k
börtönbe. - Ez tönkretette az életem. Azt gondolták, rohadt
alak vagyok, ezért igazoltam őket.
Egy elítélt sorozatos nemi erőszaktevő, aki 11 évesen
követte el első erőszakos szexuális bűntettét.

E könyvben többször hangsúlyoztam, mennyire lényeges a pszi-

chopátia pontos feltérképezése, ha jobban meg akarjuk érteni ezt
a társadalomra nézve pusztító zavart. Azonban még ennél is na-
gyobb szükség van a pontos diagnózisra: ahhoz, hogy olyan prog-
ramokat dolgozhassunk ki, amelyekkel a pszichopaták féken tart-
hatók és kezelhetők, először tudnunk kell azonosítani őket.
Tekintettel a bűnözés és a börtönpopulációk már-már kezel-
hetetlen felduzzadására, a mentálhigiénés intézmények túlter-
heltségére, a fiataljaink körében terjedő - és eddig soha nem ta-
pasztalt erőszakos tendenciákat mutató - bűnözésre, szerhaszná-
latra, nem kívánt terhességekre és az öngyilkosságokra, szilárd
meggyőződésem, hogy a mentálhigiénés praxisban dolgozóknak
és a szociális munkásoknak komoly szüksége van arra, hogy dön-
téseik során a pszichopátia fogalmára támaszkodjanak. Ha meg-
felelően alkalmazzuk, a pszichopátia diagnózisa lehetővé teszi,
hogy valamennyire eloszlassuk a zavart azt illetően, hogy miért
került társadalmunk ennyire súlyos helyzetbe. Ugyanakkor a mi-
nősítés helytelen használata óriási károkat okozhat a tévesen
diagnosztizált egyén számára. Ezek a körülmények teszik nagyon
értékes eszközzé a Pszichopátia Szűrőlistát. Amellett, hogy meg-
bízható és hiteles diagnosztikai eljárást ad a klinikusok és a dön-
téshozók kezébe, mások - többek között a büntető igazságszol-

228
gáltatás területén dolgozók - számára részletes leírást nyújt arról,
hogy pontosan mi tartozik a pszichopátia diagnózisába. A klinikus
egyszerű megállapítása helyett, miszerint „szakmai véleményem
szerint ez az egyén pszichopata", lehetővé válik a diagnózis rész-
letes indoklása.

Egy nemrég tartott szakmai értekezleten egy börtönpszicholó-

gus elmondta nekem: abban az államban, ahol ő dolgozik, a
büntetés-végrehajtási intézmények rutinszerűen alkalmazzák
a Pszichopátia Szűrőlistát annak érdekében, hogy ne okolhas-
sák őket, ha egy feltételes szabadlábra helyezési döntés rossz-
nak bizonyulna. - Segít az elbíráló bizottságnak szóló ajánlá-
saink megfogalmazásában - mondta. - Az elkövetőről meg-
mondjuk a bizottságnak, hogy pszichopata-e vagy sem, és el-
magyarázzuk, hogy mivel járhat a diagnózis. Ezután a bizott-
ság dolga eldönteni, hogy mit kezd ezzel az információval. Ha
a fogvatartott pszichopata, és ők kiengedik, ő pedig megöl va-
lakit, mi mentesülünk a felelősség alól, és a bizottságnak kell
elszámolnia a közvélemény és az áldozat családja előtt. Ha az
illető nem pszichopata, és minden egyéb bizonyíték szerint
nem jelent veszélyt, és mégis megöl valakit, akkor is tiszták va-
gyunk. És a bizottság is. Mindannyian megtettünk minden tő-
lünk telhetőt, és egyetlen kedvezményes szabadulás sem koc-
kázatmentes.
A pszichológus azt is elmondta, csak idő kérdése, hogy egy
kedvezménnyel szabadult elkövető meggyilkolt áldozatának a
családja beperelje az államot azon a címen, hogy az kienge-
dett egy pszichopata gyilkost, akit előzetesen nem diagnoszti-
záltak megfelelően. A Pszichopátia Szűrőlista, mint mondta,
hasznos biztosíték az ilyen jellegű kereset ellen.

229
 Csak az elbíráló bizottság lepődött meg

A közvéleményt gyakran sokként éri, amikor egy tetemes priusz-

szal rendelkező bűnöző szokatlanul korán kedvezménnyel szaba-
dul. Ennek különböző okai vannak, de a legtöbb esetben az elbí-
ráló bizottság úgy érzi, az elkövető nem jelent komoly veszélyt a
társadalomra. Itt van például Carl Wayne Buntion esete, amelyet
az A Current Affair televíziós magazinműsor 1991- május 7-én
mutatott be. Buntion 1990-ben szabadult egy texasi börtönből, ti-
zenöt hónappal azután, hogy tizenöt évre ítélték nemi erőszakért.
Hat héttel később egy közúti rutinellenőrzés során agyonlőtt egy
rendőrt.
Miért kapott kedvezményt ez az ember ilyen gyorsan azt köve-
tően, hogy egy erőszakos bűntett miatt megkezdte a hosszú bör-
tönbüntetést? Elvégre nem ez volt az egyetlen bűncselekmény,
amelyet elkövetett. Büntetett előélete legalább 1961-ig nyúlt visz-
sza, azóta pedig rendre megszegte a kedvezményes szabadulás
feltételeit, amelyet, úgy tűnt, meglehetősen könnyen megkapott.
Csakugyan, 1984-ben két tízéves börtönbüntetésre ítélték egyide-
jűleg, de 1986-ra immár hetedszer szabadult kedvezménnyel.
A kérdésre, miszerint „Miként állíthatják, hogy egy ilyen priusszal
rendelkező ember nem jelent veszélyt a társadalomra? Nyilvánva-
ló, hogy többszörös visszaesőről van szó", az elbíráló bizottság el-
nöke azt felelte: „Ez megítélés kérdése." Azt is hozzátette, hogy a
bizottság nem okolható a rendőr haláláért; „nem jobban, mint az
anya, aki [Buntiont] a fiaként a világra hozta".
Buntiont a barátnője így jellemezte: „intelligens, ragyogó a
humorérzéke, nagyon könnyed és lezser. Úriember." Nem való-
színű, hogy akár a szexuális támadás áldozata, akár a meggyilkolt
rendőr családja egyetértene ennek a súlyosan antiszociális férfi-
nak e meglehetősen bizarr leírásával. David Lee Miller műsorve-
zető szavaival élve: „Lehet, hogy a szerelem vak, de vajon mi a
mentsége a texasi elbíráló bizottságnak arra, hogy nem látta az
igazságot Carl Wayne Buntionnal kapcsolatban?"

230
 Vajon Buntion pszichopata? Valószínűleg. Ha a felügyeleti
szervek ragaszkodtak volna hozzá, hogy a kedvezmény iránti ké-
relem elbírálása során történjen alapos vizsgálat, és ha az elbírá-
ló bizottság elég éles szemű lett volna ahhoz, hogy a férfi diagnó-
zisát és büntetett előéletét egymáshoz illessze, nem valószínű,
hogy Buntiont kiengedték volna a börtönből. Elvégre nem kellett
zseninek lenni annak megjóslásához, hogy egy Carl Buntion-
szerű figurából nem lesz egyik napról a másikra mintapolgár.
Azonban a szomorú tény az, hogy a feltételes szabadlábra he-
lyezést elbíráló bizottságokban nagyobb valószínűséggel politikai-
lag kijelölt személyek ülnek, akik szinte semmilyen szakmai ké-
pesítéssel nem rendelkeznek, semmint olyan emberek, akik is-
merik a bűnelkövetői magatartás természetét, és tisztában van-
nak azzal, hogy a pszichopátia milyen súllyal befolyásolja a vissza-
esés és az erőszakos cselekmények megjósolhatóságát. Ráadásul
a bizottság tagjai számára túl kevés idő áll rendelkezésre, hogy
alapos munkát végezzenek. Ezenkívül számos esetben nem szíve-
sen támaszkodnak a pszichiáterek és a pszichológusok szakértői
jelentéseire, vagy összezavarodnak tőlük. Miután jó néhány ilyen
jelentést láttam már, meg tudom érteni, hogy a feltételes szabad-
lábra helyezéssel kapcsolatos nehéz döntések során miért nem
találja őket használhatónak számos bizottsági tag. A klinikai je-
lentések gyakran homályosak, vagy hemzsegnek a szakmai zsar-
gontól, némelyik pedig olyan diagnózist ismertet, amely empiri-
kus bizonyítékok híján nem képes megbízhatóan bejósolni a visz-
szaesést és az erőszakos cselekményeket.

A minősítés hatalma

A pontos diagnózisok, amelyek hiteles prognózist adnak, rendkí-

vül hasznosak lehetnek a büntető igazságszolgáltatási rendszer
számára. A Pszichopátia Szűrőlista sikere a visszaesés és az erő-
szak prognózisában ezt tanúsítja. Emellett azonban fontos tisztá-

231
ban lenni a pontatlan diagnózis és a téves minősítés veszélyeivel
is. A büntetés-végrehajtásban például a befogadó nevelő vagy a
börtönpszichológus egyetlen bejegyzése Káinnak bélyegezhet egy
fogvatartottat. Tételezzük fel például, hogy egy rablássorozatért el-
ítélt fiatalember jogosulttá válik a kedvezményes szabadulásra.
A túlhajszolt és alulfizetett börtönpszichológus rövid interjút ké-
szít a férfival, gyorsan átfutja a személyi anyagát, amelyben észre-
veszi, hogy néhány évvel korábban egy pszichiáter azt állapította
meg, hogy a fogvatartott „antiszociális személyiség". A pszicholó-
gus a jelentésében leírja, hogy - szakmai véleménye szerint - a
fogvatartott pszichopata, ezért feltételes szabadságra bocsátása
kockázatos lenne. A minősítésről alkotott fogalmai alapján és a
növekvő bűnözési arány miatti aggodalmában az elbíráló bizott-
ság elutasítja a kérelmet, minekutána a fogvatartott depressziós
lesz, majd öngyilkosságot követ el. A nyomozás során a szeren-
csétlen pszichológus a vallomásában elmondja, hogy diagnózisát
a fogvatartott személyi anyagában szereplő információkra, vala-
mint egy tizenöt perces interjúra alapozta.
Másfelől azonban a pontos állapotfelmérés nagyon hasznos
lehet a bűnelkövetők osztályozása, a munkafeladatok kiosztása, a
megfelelő kezeléssel és beavatkozásokkal kapcsolatos döntések, a
szabadulásra való felkészítés, valamint a fogvatartottakkal a fel-
ügyelők részéről történő mindennapi foglalkozás előkészítése so-
rán. A pszichopátia diagnózisa ezenkívül megelőzheti, hogy egy
bűnelkövetőt a börtönből igazságügyi pszichiátriai - vagyis az el-
meháborodott fogvatartottak részére fenntartott - intézetbe he-
lyezzenek át, ahol az illető a magatartásával bomlasztóan hat a
többi betegre. Vagy pedig, miután a fogvatartott átkerült egy ilyen
létesítménybe, a diagnózis abban nyújthat segítséget, hogy milyen
biztonsági fokozattal őrizzék az illetőt. Egy, a közelmúltban tör-
tént esetben egy páciens meggyilkolta az egyik ápolót Észak-Ame-
rika elmeháborodott bűnözők számára fenntartott legnagyobb
intézetében.1 A vezetés és az ápolók megbeszélést tartottak, és új
szabályokban állapodtak meg: ha egy páciens a Pszichopátia

232
Szűrőlistán magas pontszámot kap, és előéletében erőszakos
cselekmények szerepelnek, az illető esetében csak a vezetés kü-
lön elbírálása alapján jöhet szóba az alacsonyabb őrzési fokozat
alkalmazása az intézeten belül. Az elbírálás abban a nehéz és
idegtépő feladatban segíti az ápolószemélyzetet, amely során
megpróbál egyensúlyt teremteni az erőszakos cselekmények
csökkentése, valamint az egyes páciensek szükségletei és a meg-
felelő kezeléshez való joga között.

A világon a legtöbb jogrendszerben a pszichopatákat mind jogi,

mind pszichiátriai értelemben épelméjűnek tekintik Azonban
egy közelmúltbeli esetben az ausztrál hatóságok úgy döntöttek,
hogy csak úgy lehet megakadályozni Garry David, egy „agresszív
pszichopata" börtönből történő szabadulását, ha törvény szüle-
tik, amely szerint ő és a hozzá hasonlók elmebetegnek minősül-
nek. Miután megismerte David törvénysértések és erőszakos cse-
lekmények hosszú sorával tarkított előéletét, a Legfelső Bíróság
egyik bírája, aki a tárgyalást vezette, a következőket mondta:
„Akinek ilyen előélete van, az csak elmebeteg lehet, és ha a pszi-
chiáterek ezt nem ismerik fel, akkor ők maguk is nyilván őrül-
tek." A pszichiáter-társadalom heves tiltakozása ellenére
Davidet elmebetegnek minősítették, és szigorított elmegyógyin-
tézetbe került. (Neville Parker: The Garry David Case,*
Australian and New Zealand journal of Psychiatry, 1991. 25. szám,
371-74. oldal)

Távdiagnózis

Egy szerencsés véletlen következtében felkérést kaptam a CBS-től,

hogy mondjak szakvéleményt a pszichopátia és az iraki elnök,
Szaddám Husszein személyisége közötti esetleges összefüggésről.

* A Garry David-ügy - a ford.

233
Teljes gőzzel folyt az Öbölháború, az átlaglakosságra éjjel-nappal
zúdultak a konfliktusról és az azt kiváltó politikáról szóló képes be-
számolók és kommentárok. Husszein következő lépésének megjó-
solása globális rögeszme lett, a CBS pedig nyilván úgy döntött, hogy
a lázas találgatásokat „szakvéleményekkel" fűszerezi meg.
A felkérést elutasítottam. Csakúgy, mint ,.dr. Halál" (akiről a
következő oldalakon szó lesz) hasra ütés módjára adott diagnózi-
sai, a közéleti személyiségekről készített távdiagnózisok, még ha
tapasztalt szakemberektől származnak is, könnyen a szakszerű
eljárás paródiájává válhatnak. Az eredmény afféle magasztos lo-
csogás formáját öltene, amelynek hitelét nem a tények, hanem a
szakértő ajánlólevelei támasztják alá.
Szaddám Husszein esetében ennek veszélye kiváltképp nyil-
vánvaló volt, mivel - amint azt a háború kezdetétől fogva gyakran
hallhattuk - „a háború első áldozata az igazság". Nemcsak a
Husszeinnel kapcsolatos életrajzi adatok voltak hiányosak, ha-
nem a kultúra, a vallás, valamint a miénktől gyökeresen eltérő ér-
tékrend - amely ismérvek súlya meghatározó - szintén gondos
tanulmányozást és alapos megértést követelt meg bárki részéről,
aki pszichológiai diagnózissal kísérletezik.
Ugyanebben az időszakban Daniel Goleman dr. Jerrold Post-
nak, a George Washington Egyetem pszichiátria és politológia
professzorának véleményét ismertette a New York Times 1991-
január 19-ei számában Experts Differ on Dissecting Leaders'
Psyches from Afar* címmel megjelent cikkében. Az Egyesült Ál-
lamok Szenátusa előtt tett szakértői vallomásában dr. Post az ira-
ki elnökről kijelentette, hogy „rosszindulatú nárcizmusban"
szenved, egy olyan súlyos személyiségzavarban, amely „nagyzoló-
vá, paranoiássá és irgalmatlanná teszi őt". Még a laikusok is be-
kapcsolódtak az izgalmas vitába. 1991. február 13-án a CNN csa-

* A szakértők véleménye megoszlik a politikusok lelkivilágának távboncolgatá-

sáról - a fard.

234
tornán Robert Dornan képviselő Husszeint „szociopszichopatá-
nak" minősítette.
A fent említett cikk további részében Golem an rámutat, hogy
a közéleti személyiségekről készített pszichológiai profilok a freu-
di hagyományokban gyökereznek, és míg az amerikai kormány-
zat értékesnek tekinti ezeket, a szakértők véleménye megoszlik a
megbízhatóságukat illetően. Főként Husszein esetében „mutat-
nak rá a bírálók, hogy egyaránt helytállók más értelmezések is, és
hogy [Post] diagnózisa igen hiányos bizonyítékokon nyugszik".
Post ennek ellenére diagnózisával nemcsak Husszein pszi-
chéjét jellemezte, hanem a jövőben várható cselekedeteiről is jós-
lásokba bocsátkozott. Január 15. előtt - az akkori elnök, idősebb
George Bush ezt a határidőt szabta Husszein számára, hogy vo-
nuljon ki Kuvaitból - kijelentette, hogy „Husszein az utolsó pilla-
natban valószínűleg eláll a konfrontációtól".
A tények mást igazoltak: Husszein beásta magát. Post elismer-
te, hogy a klinikai diagnózisok bejósló erejének megvannak a kor-
látai: „Magatartási mintázatokról és tendenciákról van szó. Azt
meg tudjuk mondani, hogy valaki hogyan reagált korábbi krízi-
sekben, de csak a személyiségre nem alapozhatunk biztos előre-
jelzéseket."
Érdekes csavar a történetben, hogy 1991. február 7-én a Cana-
dian Broadcasting Corporation hírműsorában egy iraki ezt mond-
ta: „Bush minden arabot meg akar ölni. Ő egy pszichopata."

Egy nap felhívott egy anya, aki a munkámról olvasott egy új-
ságcikket, és ezt mondta: - A cikk alapján úgy tűnik, a fiam
pszichopata. - Majd arra kért, hogy a Pszichopátia Szűrőlista
segítségével vizsgáljam meg a fiát, aki éppen hároméves bör-
tönbüntetését tölti lopásért. Elmagyaráztam, hogy ez nem áll
módomban, és hogy a pszichopátia biztos diagnózisa amúgy is
megnehezítené a kedvezményes szabadulást a fia számára. -
Hát éppen erről van szó! - kiáltott fel az asszony. - Azt akarom,
hogy ne jöjjön ki! Eddig is csak bajt okozott nekünk. Hétévesen

235
molesztálta a húgát, kilenc éves korára annyiszor járt nálunk
a rendőrség, hogy akár lakbért is szedhettem volna tőlük. Most
börtönben ül, mert meglopta az apja cégét.

„Dr. Halál" közbelép

A bíróság előtt kimondott diagnosztikai minősítésben rejlő dest-

ruktív lehetőség félelmetes realitássá válik dr. James Grigson, egy
texasi pszichiáter személyében, akit mind a népszerű, mind a
szakirodalom „dr. Halálként" ismer. A legsúlyosabb bűncselek-
mény-kategória Texasban csak kétféleképpen büntethető: élet-
fogytiglani börtönnel vagy halállal. Az ilyen bűntett elkövetése ese-
tén a bíróság külön eljárást folytat le, mielőtt az esküdtszék dönt
az ítéletről. Alihoz, hogy a döntés a halálbüntetés mellett szóljon,
az esküdteknek egyhangúlag kell egyetérteniük három speciális
kérdésben:

1. abban, hogy a gyilkos szándékosan tört az áldozat életére;

2. abban, hogy fennáll a valószínűsége, hogy a vádlott erősza-
kos bűncselekményt követ el a jövőben;
3. abban, hogy a vádlott magatartását nem előzte meg méltá-
nyolható provokáció.

A 2. számú speciális kérdés - a veszélyesség kérdése - az,

amely a legnagyobb problémát okozza. Egy Grigsonról szóló
cikkben2 Ron Rosenbaum ezt írja:

„Ez az a kérdés, amelynél dr. Halál közbelép. Felmegy a tanúk

padjára, végighallgatja a gyilkossággal és a gyilkossal kapcsolatos
tényállást, majd - általában anélkül, hogy megvizsgálná a vádlot-
tat, vagy akár egy pillantást is vetne rá a tárgyalás napjáig - közli
az esküdtszékkel, hogy, az orvostudomány talaján állva bizto-
sítja az esküdteket, hogy a 2. számú speciális kérdés meghatáro-

236
zásának megfelelően, a vádlott állandó veszélyt fog jelenteni a tár-
sadalomra. Mindössze ennyi kell hozzá." [143. oldal]

A szerző a továbbiakban beszámol sokkoló utazásairól, ame-

lyeket Grigsonnal tett, aki két nap alatt három, a halálbüntetés ki-
szabásáról lefolytatott tárgyaláson tanúskodott - és akinek a val-
lomására az esküdtszék mind a három esetben a halálbüntetés
mellett döntött. Leírása Grigsonról, ahogy a tanúk padján áll, két-
ségtelenül aggályokat kelt minden lelkiismeretes klinikusban
vagy kutatóban. A vádlott alapos kivizsgálását jogi zsargonnal élve
„hipotetikus kérdésfeltevés" helyettesíti. A vádlott büntetett elő-
élete és más személyi anyagok alapján az ügyész szóban részletes
hipotetikus képet fest a bűnelkövetőről. Ezután, e leírás alapján,
felteszi a kérdést az orvosnak: - Az orvosilag ésszerűnek tekint-
hető valószínűség határain belül, véleménye szerint... a vádlott
el fog-e követni erőszakos bűncselekményeket, amelyek állandó
veszélyt jelentenek a társadalomra?
Aaron Lee Fuller esetében, aki egy betöréses rablás során
agyonvert egy idős asszonyt, majd szexuálisan megbecstelenítette
a holttestet, Rosenbaum idézi Grigson válaszát arra a kérdésre,
hogy vajon egy Fullerhez, a vádlotthoz hasonló feltételezett gyilkos
újra ölni fog-e:

- Kérem, mondja el, mi a véleménye, uram.

- Az, hogy egyáltalán semmiféle kérdés, semmiféle kétely
nem fér hozzá, hogy az egyén, akit ön leírt, aki ismételten egyre
erőszakosabb magatartást tanúsított, a jövőben erőszakos cselek-
ményeket fog elkövetni, és hogy komoly veszélyt jelent bármilyen
közösségre, amelybe belekerül.
- Ön úgy érti, hogy mindenféle közösségre veszélyt jelent
majd, beleértve a börtönközösséget is?
- Teljes mértékben, uram. Ugyanazt követi el ott is, amit kint.
[166. oldal]

237
 És ennyi volt az egész, jegyzi meg Rosenbaum. Ennyi volt az
összes „orvosi", „tudományos" szakértői vallomás, amelyre az
esküdtszéknek szüksége volt - vagy amit mindenesetre kapott -,
hogy megindokolja az ítéletet, amely szerint Aaron Lee Fuller túl
veszélyes ahhoz, hogy életben maradjon, nem remélhet megvál-
tást, és halált érdemel.
Egy ízben egy konkrét „hipotetikus kérdésre" adott határozott
válaszában Grigson a vádlottat „súlyos szociopataként" jellemez-
te. Azonban nyilvánvaló, hogy a kifejezés az ebben a könyvben le-
írt pszichopátia szinonimája.3
A veszélyesség megjóslásának etikai vonatkozásairól szóló cik-
kében Charles Ewing megjegyzi, hogy Grigson maga nem ke-
vesebb, mint hetven, a halálbüntetés kiszabásáról lefolytatott tár-
gyaláson tanúskodott így, amelyek közül 69 esetben az eredmény
halálbüntetés lett. A továbbiakban rámutat, hogy Grigson „nem
egyedi eset", és hogy az esküdtszékek az egész országban ilyen jel-
legű szakértői tanúvallomások alapján hozzák meg a döntéseiket.
Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága azzal a feltétellel hagyta
jóvá a pszichiáterek, mint például Grigson, szakértői tanúvallomá-
sának bizonyítékként történő figyelembevételét, ha a szakértő fo-
galmazásából egyértelmű, hogy a magatartás bejóslásáról tett kije-
lentése csak a véleményét tükrözi. Mivel az eljárás rendszere az
ellentétes vélemények bemutatásán alapszik, más szakértőknek
lehetősége van rá, hogy megkérdőjelezzék ezt a véleményt. Am
egyes szakértők sokkal meggyőzőbbek, mint mások. Rosenbaum
megjegyzi, hogy Grigson, aki a teátrálisabb szakértők közé tartozik,
olyan karizmatikus erővel bír, amellyel az útjában álló bármilyen
akadályt félresöpör, hogy az esküdtszéket meggyőzze az igazáról.
Grigson, finoman szólva, szokatlan módon közelít a szakértő
tanú szerepéhez. A pszichológiai és pszichiátriai kollégiumok ál-
tal kidolgozott praxisnormák szerint a megfelelő diagnosztikai el-
járás megköveteli az egyén körültekintő vizsgálatát és tesztelését,
valamint a széles körben elfogadott, megbízható diagnosztikai
szempontok betartását.

238
Egy törvényszéki pszichiáter, aki az egyik déli államban dolgo-
zik, nemrég elmesélte nekem, hogy a bíróságon sikeresen érvelt
amellett, hogy a kliense, akit azt megelőzően pszichopataként
diagnosztizált, nem volt felelős egy gyilkosságért, mivel „az ön
kutatásai azt mutatják, hogy a pszichopaták organikus eredetű
agysérülésben szenvednek". Hamarosan kiderült, hogy egy ak-
koriban megjelent neuropszichológiai tanulmányra hivatko-
zott, amelyben mi valójában azt állapítottuk meg, hogy a pszi-
chopaták nem organikus eredetű agysérülésben szenvednek,
amint azt a standard tesztek jelzik. A kliense nevében a bíró-
ság előtt tett nyilatkozata a tanulmányunk félreértésén alapult.
A pszichiáter tévedése megmentette a kliens életét, aki ez-
által elkerülte a halálbüntetést.

Nézetem szerint Grigson diagnosztikai eljárása és felületes

megállapításai nemcsak tudományos és klinikai alapon kifogásol-
hatóak, hanem mint az emberi jellem bírájának, saját tévedhetet-
lenségébe vetett fura hitét is tükrözik. A pszichiátriai diagnózis és
a bejósolhatóság még a legideálisabb feltételek között, jó minősé-
gű információk hozzáférhetősége és a szigorú diagnosztikai krité-
riumok követése mellett sem hibamentes. Amikor egy diagnózis
gyökeresen kihat nemcsak az egyén kezelésére, hanem az életére
is, meg kell győződnünk arról, hogy az elfogadhatóság határain
belül az a diagnózis pontos. Annak is tudatában kell lennünk,
hogy még ha lehetséges volna is a tökéletes diagnózis (márpedig
ilyen nem létezik), az ismételt bűnelkövetésre és erőszakos cse-
lekményre vonatkozó bejósló képessége korlátozott lenne, egysze-
rűen azért, mert azok az ismérvek, amelyek a diagnózist alkotják,
az antiszociális magatartást meghatározó egyéni, szociális és
környezeti tényezőknek csak egy töredékét jelenítik meg. Mind-
azonáltal bőséges mennyiségű bizonyíték támasztja alá, hogy a
pszichopátiának a Pszichopátia Szűrőlista alapján felállított
diagnózisa jelentős mértékben csökkenti a büntető igazságszol-
gáltatási rendszerben meghozott döntésekkel járó kockázatokat.

239
Megfelelő alkalmazásával elkülöníthetők azok a bűnelkövetők,
akik a társadalomra nézve csekély kockázatot jelentenek, azoktól,
akiknek esetében a visszaesésnek és az erőszakos cselekmények
elkövetésének nagy a veszélye.

Az eszköz annyit tud, amennyit a használója

A Pszichopátia Szűrőlista létfontosságú leíró és bejósló eszköz,

és a klinikusok gyorsan használatba is vették különféle célokra.
Azonban egy eszköz megléte és alkalmazása két különböző dolog.
Az alábbi történet drámaian szemlélteti, milyen veszélyekkel jár,
ha valaki nem követi a megfelelő eljárást ennek a diagnosztikai
eszköznek a használata során.
Dr.J. törvényszéki pszichiáter, aki közismert mint a vád szak-
értő tanúja, egy, a büntetés kiszabásáról lefolytatott külön tárgya-
lás során azt nyilatkozta vallomásában, hogy véleménye szerint a
szóban forgó bűnöző, akit már többször elítéltek erőszakos bűn-
cselekményekért, állandó veszélyt jelent a társadalomra. Ezt a vé-
leményét a férfi büntetett előéletére és arra a meggyőződésére
alapozta, hogy az illető a Pszichopátia Szűrőlista alapján pszi-
chopata, ezért nem valószínű, hogy jó útra tér. Dr. j. jelentése és
vallomása fontos tényezői voltak a vád kísérletének, hogy a férfit
veszélyes bűnözőnek minősíttesse, és határozatlan időre szóló
börtönbüntetés kiszabását érje el.
Az eljárás során a vádlottat egy tekintélyes ügyvédi iroda egyik
fiatal munkatársa képviselte, ami, tekintettel dr. J. félelmetes
hírére, cseppet sem volt irigylésre méltó feladat. Az ügyvéd vélet-
lenül ismerte egyik korábbi tanítványomat, aki felhívta a figyel-
memet az ügyre, és megmutatta dr. J. bíróság elé terjesztett jelen-
tésének egy példányát. Több fenntartásom is volt a jelentéssel
kapcsolatban, ezért az ügyvéd indítványozta a vádlott független
vizsgálatát. A vádlottat a Pszichopátia Szűrőlista használatában

240
komoly jártassággal bíró két kollégám vizsgálta meg. Mind a ket-
ten megállapították, hogy a férfi nem pszichopata.
Az ügyvédnek, majd később a bíróságnak is elmagyaráztam,
milyen eljárást követtünk a Pszichopátia Szűrőlista felvétele és
értékelése során. Az ügyvéd ezután dr. J.-t kérdezte arról, hogy ő
hogyan használta a Pszichopátia Szűrőlistát, és rövidesen meg-
állapította, hogy a pszichiáter valójában nem tartotta be a kézi-
könyvben foglalt instrukciókat. Ehelyett a szűrőlistát egyfajta
keretként alkalmazta, amely alapján megfogalmazta szakmai vé-
leményét, és merített az akkor hozzáférhető tetemes szakiroda-
lomból. (Ez a gyakorlat nem ritka a klinikusok körében, akik a
formális diagnosztikai szempontokat csak útmutatóként használ-
ják a saját klinikai tapasztalataik alapján történő véleményalko-
táshoz.) A bíró elutasította dr. J. pszichopátia-diagnózisát, vala-
mint a vádnak azt az indítványát, hogy a vádlottra határozatlan
időre szóló börtönbüntetést szabjon ki.
Az ebben a fejezetben tárgyalt etikai problémák két forrásból
erednek: a tudományosan megbízható eljárás hiányából és a
megkérdőjelezhető szakmai praxisból. A diagnózisok alkotta cím-
kék ragadósak: a pontatlan diagnózis miatti téves bejóslás zavart
és katasztrófát okozhat. A probléma ellenszerét, a katasztrófa
megelőzését a megalapozott tudományos kutatások alapján kidol-
gozott eljárások körültekintő alkalmazása jelenti. Ami ettől elma-
rad, az elfogadhatatlan.

1 Atascadero-i Állami Kórház, Atascadero, Kalifornia. A részleteket David Plate ve-

zető" pszichológus bocsátotta rendelkezésünkre személyes közlés formájában
(1991. augusztus).
2 Ron Rosenbaum (May 1990). Travels with Dr. Death. Vanity Fair.
3 Charles P. Ewing (1983). "Dr. Death" and the case for an ethical ban on psy-
chiatric and psychological predictions of dangerousness in capita! sentencing
proceedings. American Journal of Law & Medicine 8, 407-28.

241
 12. fejezet
Lehet-e valamit tenni?

„Kedves Ann Landers! A húgom nevében írom ezt a levelet, aki

egy 22 éves fiú mostohaanyja. A fiú, akit „Dennynek" nevezek, ko-
rán otthagyta a középiskolát. Az apja akkor vált el az első feleségé-
től, amikor Denny még csecsemő volt. Hét éve vette el a húgomat.
A húgom azóta több ezer dollárt költött Dennyre, többek között
tízezer dollárt egy drága katonai bentlakásos iskolára, ahonnan ki-
csapták puskázás, hazudozás és lopás miatt. Magántanárokat fo-
gadott, hogy segítsék Dennyt az iskolában, három pszichológushoz
is elvitte, akik azt mondták neki, hogy Denny tele van ellenséges-
séggel, és orvosokkal is megvizsgáltatta, akik kizárták a szervi ere-
detű problémákat.
Denny eddig a húgomnál és a férjénél, a nagyanyjánál és a sa-
ját anyjánál is lakott. Most a nagynénémnél lakik. Nem dolgozik,
nem fizet albérletet, és mindenkivel, aki hajlandó rá, eltartatja
magát.
A húgom és a sógorom többször is keresett neki állást, ám
Denny egyiket sem tudja megtartani. Ha sportolni akar, abban is
segítik, igyekeznek a kedvében járni, bár nem kényeztetik el, de
már kifogytak az ötletekből.
Dennynek azért több jó tulajdonsága is van. Nem iszik és nem
drogozik. Azonban kegyetlenül bánik a húgom macskáival és a lo-
vaival. Veri és rugdossa őket.
Hogyan lehetne ezt a fiút motiválni? Attól félünk, bűnözésre
adja a fejét, ha nem teszünk valamit.

Nehéz helyzetben Virginiában"

242
„Kedves Virginia! Miért dolgozna egy 22 éves ember, ha egyszer
ingyen lakása van, és a rokonai eltartják? Nyilvánvaló, hogy
Dennyt agyonkényeztették.
Denny dühös, zaklatott fiatalember, akinek az élete nem fog
másból állni, mint zűrök sorozatából, ha nem hajlandó terápiára
járni, és elfogadni önmagát. Sok és kemény munkájába fog kerül-
ni, de a jutalma nem marad el. Mindenekelőtt érettségizzen le.
Mutassa meg neki ezt a rovatot, és mondja meg neki, ha írni
akar, örömmel veszem, ha hozzám fordul.

Ann Landers, Press Democrat, 1991. január 8."

Nem tudom, hogy „Nehéz helyzetben Virginiában" húga

nem egy pszichopata „fiúval" bajlódik-e. De ha igen, akkor nehe-
zen találunk társadalmunkban a laikusokra még az alábbinál is
jellemzőbb reakciót: ne kényeztessék tovább, hanem küldjék te-
rápiára. Vagy akár írjon Ann Landersnek!
A szándék jó, és akinek van elég pénze, hajlandó is áldozni rá.
De amikor a szóban forgó személy kimeríti a pszichopátia ismér-
veit, ez a megoldás kudarcra van ítélve, hacsak tényleg nem egé-
szen különleges körülményekről és terapeutáról - valamint pá-
ciensről - van szó.
Több mint húsz évvel ezelőtt egy pszichológusoknak és pszi-
chiátereknek szánt könyvben az alábbiakat írtam:

„Alig néhány kivételtől eltekintve, a pszichoterápia hagyományos

formáiról - beleértve a pszichoanalízist, a csoportterápiát, a sze-
mélyközpontú terápiát és a pszichodrámát - bebizonyosodott,
hogy hatástalanok a pszichopátia kezelésében. A biológiai terá-
piák, köztük a pszichosebészet, az elektrosokk-terápia, valamint a
különféle gyógyszerek alkalmazása sem jár sokkal több sikerrel." 1

E könyv írásakor, 1993 elején a kezeléssel kapcsolatos hely-

zet lényegében változatlan. Csakugyan, a témát illetően számos

243
 szerző megjegyzi, hogy a pszichopátiával foglalkozó bármilyen
könyvben a legrövidebb fejezet a kezelésről szól. A szakirodalmat
áttekintő tudományos értékelések rendszerint olyan egymonda-
tos konklúziókkal zárulnak, mint például: „Ez ideig nem találtak
hatásos kezelési formát"; vagy „Semmi nem válik be".
Azonban tekintettel arra, hogy társadalmi intézményeinket a
rohamosan növekvő bűnözés fenyegeti, valamint jog-, mentálhi-
giénés és büntető igazságszolgáltatási rendszerünk szinte a mű-
ködésképtelenségig túlterhelt, fontos, hogy tovább keressük a
módszereket, amelyekkel mérsékelhetjük az iszonyú hatást,
amelyet a pszichopaták a társadalomra gyakorolnak.

A klinikusok gyakran olyan egyénekként jellemzik a pszicho-

patákat, akik erős pszichológiai elhárító mechanizmusaik ré-
vén könnyen kioltják a szorongást és a félelmet. A laboratóri-
umi kutatások megerősítik ezt a vélekedést, és azt jelzik, hogy
a pszichopaták stressztűrő képességének biológiai alapjai le-
hetnek. Ez úgy hangozhat, mintha a pszichopaták irigylésre
méltóak lennének. Azonban ennek a hátulütője az, hogy a ha-
tár, amely a félelemnélküliséget a vakmerőségtől elválasztja,
elmosódott: a pszichopaták folyton bajba keverednek, zömmel
azért, mert a magatartásukat nem motiválja a szorongás, és
nem irányítják a veszély jelei. Hasonlóan azokhoz, akik egy
épületen belül napszemüveget viselnek, a pszichopaták „ki-
rálynak" tűnhetnek, viszont sok mindent elmulasztanak ab-
ból, ami körülöttük zajlik.
Nemrég fény derült néhány különösen hátborzongató eset-
re, amely jól példázza a hidegvér megőrzésének képességét
olyan szituációkban, amelyeknek rendkívül félelmetesnek kel-
lene lenniük. Jeffrey Dahmer, egy Milwaukee állambeli férfi,
aki leírhatatlan rémtetteket követett el, többek között sorozat-
gyilkosságokat, csonkítást és kannibalizmust, nyugodtan és
átgondoltan meggyőzte a rendőrséget, hogy a meztelen és vér-
ző tinédzser, aki előtte megszökött a lakásából, valójában egy

244
felnőtt korú szeretője, aki saját beleegyezésével volt nála. Dah-
mer előadta, hogy mindössze szerelmi csetepaté volt közöttük,
a rendőrség pedig szemmelláthatóan megnyugodva távozott,
miközben a fiú még mindig Dahmer markában volt. Nem sok-
kal a rendőrség távozása után Dahmer meggyilkolta a fiút, A
per során, amelyben bűnösnek, de elmebetegnek vallotta ma-
gát tizenöt rendbeli gyilkosságban (a bíróság megállapította,
hogy épelméjű), több lebukásközeli helyzetre is fény derült. Pél-
dául az Associated Press (1992. február 11.) beszámolt egy in-
cidensről, amely során Dahmert megállította a rendőrség,
amikor éppen első áldozatának holttestét vitte a szeméttelep-
re. Amikor az egyik rendőr a lámpájával rávilágított a hullát
tartalmazó műanyagzsákra, Dahmer nyugodtan azt mondta,
hogy feldúlta a szülei válása, és éjszakai kocsikázásra indult,
de közben úgy döntött, egyúttal megszabadul némi szeméttől
is. Az igazoltató rendőrök továbbengedték.

Miért nem válik be semmi?

A pszichoterápia arra az alapfeltételezésre épül, hogy a páciensnek

segítségre van szüksége, és hajlandó is azt elfogadni ahhoz, hogy
megbirkózzon pszichológiai vagy érzelmi problémáival: a szoron-
gással, a depresszióval, az önértékelési zavarokkal, a félénkséggel,
a rögeszmés gondolatokkal, hogy csak néhányat említsünk. A si-
keres terápia egyben azt is megköveteli, hogy a páciens aktívan
együttműködjön a terapeutával, hogy megszabaduljon a tünetei-
től. Röviden, a páciensnek fel kell ismernie, hogy problémája van,
és elengedhetetlen, hogy akarjon kezdeni vele valamit.
És éppen ebben rejlik a kérdés lényege: a pszichopaták nem
érzik úgy, hogy pszichológiai és érzelmi problémáik vannak, és
nem látják semmi okát, hogy változtassanak a magatartásu-
kon annak érdekében, hogy igazodjanak azokhoz a társadal-
mi normákhoz, amelyekkel nem értenek egyet.

245
 Még konkrétabban, a pszichopaták általában elégedettek
önmagukkal és belső világukkal, bármilyen sivárnak is tűnik az a
külső szemlélő számára. Semmi hibát nem látnak magukban, jó-
formán nem élnek át személyes gyötrődést, saját magatartásukat
racionálisnak, előnyösnek és kielégítőnek találják. Sosem néznek
vissza megbánással, sosem tekintenek előre aggodalommal. Fel-
sőbbrendű lényeknek tartják magukat egy ellenséges, öldöklő világ-
ban, amelyben másokkal a hatalomért és az erőforrásokért versen-
genek. A pszichopaták szerint mások manipulálása és megtévesz-
tése indokolt annak érdekében, hogy „jogokat" szerezzenek, társas
interakcióik pedig tervszerűek, céljuk a rosszindulatnak, amelyet
másokban látnak, ügyes manőverekkel történő kivédése. Ha tekin-
tetbe vesszük ezt az attitűdöt, nem meglepő, hogy a legtöbb pszi-
choterápiai módszer a pszichopaták esetében nem ér célhoz.
Vannak más okai is, amiért a pszichopaták ennyire alkalmat-
lanok pszichoterápiára. Gondolkodjunk el az alábbiakon:

• A pszichopaták nem „törékeny" emberek. Gondolataik és

tetteik olyan sziklaszilárd személyiségstruktúrának a kiterjeszté-
sei, amely rendkívül ellenálló a külső befolyással szemben. Mire
formális kezelési programba kerülnek, attitűdjük és magatartási
mintázatuk már jól beágyazódik, és még a legjobb körülmények
között is nehéz azt kimozdítani.
• Sok pszichopatát tetteik következményeitől a jó szándékú
rokonok és barátok védik meg. Magatartásuk viszonylag ellenőri-
zetlen és büntetlen marad. Mások különösebb személyes kényel-
metlenség nélkül ügyesen átlavíroznak az életen. És még azok is,
akik lebuknak, és kihágásaikért büntetésben részesülnek, jellem-
zően a rendszert, másokat, a sorsot - mindent, csak magukat
nem - okolják nehéz élethelyzetükért. Sokan egyszerűen élvezik
életvitelüket.
• Másoktól eltérően, a pszichopaták nem keresnek maguktól
segítséget. Ehelyett kétségbeesett családjuk úgy tuszkolja be őket

246
terápiára, vagy bírói rendeletre, illetve a kedvezményes szabadu-
lás iránti kérelmük előkészítéseként vesznek részt kezelésben.
• A terápia során rendszerint és jellemzően csak színlelik a
bevonódást. Képtelenek az érzelmi intimitásra és az elmélyült
belső munkára, amelyre a legtöbb terápia törekszik. A pszichopa-
ta számára a sikerhez elengedhetetlen interperszonális kapcsola-
tok önmagukban nem bírnak semmilyen értékkel.
Az alábbiak egy pszichiáter által adott csüggedt hangvételű jel-
lemzés részletei a pszichopata - az ő szóhasználatában szociopa-
ta - páciensekről:

„...a szociopaták nem vágynak a változásra, számukra a belátási

képesség csupán kifogás, megvetnek mindenféle tekintélyfigurát,
beleértve a terapeutát is, a betegszerepet szánalmasnak tekintik,
gyűlölnek alávetett helyzetben lenni, a terápiát nem veszik komo-
lyan, a terapeutát pedig tárgynak tekintik, amelyet rászedhetnek,
fenyegethetnek, elcsábíthatnak és kihasználhatnak.

A fenti leírás nem éppen arról a személyes belátást és meg-

könnyebbülést kereső elmélyült befelé tekintésről szól, amelyet a
terapeuta reményei szerint felfedez majd a betegben. A pszicho-
paták a terápiás táncot jellemzően végigülik, sok terapeuta pedig
készségesen hagyja is ezt.

• A legtöbb terápiás programból a pszichopaták legfeljebb új

kifogásokra és racionális tapasztalatokra tesznek szert, többet
tudnak meg az emberi sebezhetőségről. Azt megtanulhatják, mi-
lyen új és jobb módszerekkel manipulálhatnak másokat, ám
szinte semmit nem tesznek azért, hogy megváltoztassák saját né-
zeteiket és attitűdjüket, és hogy megértsék: más embereknek is
vannak szükségleteik, érzéseik és jogaik. Főleg azok a kísérletek
vallanak kudarcot, amelyek célja megtanítani a pszichopatáknak,
hogyan kell „igazán átérezni" a megbánást vagy az empátiát.

247
 Ezek a kijózanító konklúziók igazak mind az egyéni terápiák
tekintetében, ahol a terapeuta és a páciens között négyszemközti
interakció alakul ki, mind pedig a csoportterápiák esetében, ame-
lyek során a különféle problémákkal küszködő emberek megpró-
bálnak tanulni egymástól, valamint új gondolkodásmódot és ér-
zéseket kialakítani magukról és másokról.
• Mint korábban utaltam rá, az egyéni és a csoportterápiás
foglalkozásokon a pszichopaták gyakran dominálnak, és igyekez-
nek saját nézeteiket és interpretációikat ráerőltetni a többi részt-
vevőre. Például egy börtönben folyó terápiás programban a cso-
portvezető az alábbiakat mondta egy fogvatartottról, aki a Pszi-
chopátia Szűrőlistán magas pontszámot kapott: „Nem hajlandó
olyan dolgokról beszélni, amelyeket nem ő kezdeményez. Nem
szereti, ha a magatartásával szembesítik, vagy arról kérdezik...
Nem hajlandó meglátni, hogyan akadályozza a kommunikációt,
és dominálja a terápiás csoportot hosszas monológjaival, ame-
lyekkel a magatartásáról folyó beszélgetéseket akarja kikerülni."
Mégis, röviddel azután, hogy ezt közölte, a pszichiáter a követke-
zőket írta: „Biztosra veszem, hogy javulás következett be nála.
Vállalja a felelősséget a tetteiért." Egy pszichológus szerint pedig:
„Sokat fejlődött... Úgy tűnik, jobban törődik másokkal, és bűnö-
ző mentalitását jórészt maga mögött hagyta." Két évvel azután,
hogy ezeket az optimista megállapításokat tették róla, egy pszi-
chológus hallgatónő meginterjúvolta a kérdéses rabot az egyik
kutatási projektem részeként. Azt mondta, a legfélelmetesebb bű-
nöző, akit valaha is ismert. A férfi nyíltan kérkedett azzal, hogyan
verte át a börtön munkatársait, és hitette el velük, hogy jó útra
tért. - Hihetetlenek ezek a fickók - mondta. - Ki engedte meg
nekik, hogy praktizáljanak? A kutyámat sem engedném analizál-
ni nekik! Ugyanúgy leszarná őket, ahogy én is.

Egy 40 éves férfi, akit három országban 55-ször ítéltek el csalá-

sért, okmányhamisításért és lopásért, arra hivatkozva próbálta
meg elkerülni a kitoloncolást Kanadából, hogy egy 76 éves vak

248
asszonnyal szövődött barátságának köszönhetően jó útra tért.
Egy 1985-ben készült pszichiátriai jelentésben az állt a férfiról
hogy „mindig kellemes, udvarias, intelligens és megnyerő",
ugyanakkor azonban beteges hazudozó is, akinek „mélyen be-
ágyazott személyiségzavara van". A bevándorlási hatóság jogá-
sza szerint „ beteges hazudozó, aki kellemes modorával bárkit le-
vesz a lábáról"; „krónikus hazudozó... aki nem tud különbséget
tenni tények és fikció között", emellett klasszikus szélhámos.
A jogász rámutatott, hogy az 1980-as évek végén a férfi az Egye-
sült Államokban kedvezménnyel szabadult a börtönből, meg-
sértette a kedvezményes szabadulás feltételeit, és Kanadába
szökött, eljutott Vancouverbe, „miközben értéktelen csekkeket
hagyott maga után szerteszét az országban". A csavar a történe-
tében az, hogy most azt állítja, új életet kezdett egy keresztény
meditációs központ és egyház önismereti foglalkozásainak ha-
tására, amelyeket a fent említett asszony vezetett. A jó útra té-
résről szóló kijelentéseit több tanú is cáfolta, akik a vallomásuk-
ban elmondták, hogy továbbra is fedezet nélküli csekkekkel
ügyeskedik, és nem fizeti a számláit. [Moira Farrow cikkéből,
Vancouver Sun, 1991. március 2.]

A terápiától rosszabbá válhatnak

A börtönben zajló és a bíróilag elrendelt kezelési programok több-

ségének fontos részét képezi a csoportterápia valamilyen formá-
ja. A csoportterápia gyakran ágyazódik „terápiás közösségi" prog-
ramba, amelyben a fogvatartottakra vagy a páciensekre komoly
felelősséget ruháznak saját életük irányításáért. A felügyelők szer-
ves részét képezik a közösségnek, külön képzésben részesülnek,
amely során megtanulják, hogyan helyezzék előtérbe a páciensek
szükségleteit és képességeit, valamint hogyan bánjanak velük em-
berségesen és tisztelettel. Intenzív és nagyon költséges progra-
mokról van szó, mind a tárgyi, mind a személyi feltételek tekin-

249
tetében, és a legtöbb bűnelkövető esetében ezek meglehetősen
sikeresek is. Azonban a pszichopaták esetében nem válnak be.
Erre a nyers konklúzióra a bizonyítékokat több, a közelmúlt-
ban végzett felmérés szolgáltatja, amely terápiás közösségi prog-
ramokban részesült bűnelkövetőkre irányult. Minden egyes eset-
ben a pácienseknél felvettük a Pszichopátia Szűrőlistát.

• Az egyik vizsgálatban a pszichopaták nem voltak motiváltak

arra, hogy jól dolgozzanak, a kezelésből korán lemorzsolódtak, és
viszonylag csekély hasznuk volt a programból. A börtönből való
szabadulásukat követően a körükben mért visszaesési arány sok-
kal magasabb volt, mint a többi páciens esetében.3
• Egy másik vizsgálatban a pszichopaták esetében csaknem
négyszeresen nagyobb volt a valószínűsége, hogy a terápiás közös-
ségi programot követően erőszakos cselekményeket követnek
majd el.4 Azonban a program nemcsak hogy nem volt hatásos a
pszichopaták esetében, hanem feltehetően valójában rosszabbá
tette őket! Azok a pszichopaták, akik nem vettek részt a program-
ban, kevésbé voltak erőszakosak a szabadulást követően, mint a
kezelésben részesült pszichopaták.

Első pillantásra bizarrnak tűnhet ez a megállapítás. Hogyan

tehetne a pszichoterápia bárkit is rosszabbá? Azonban ez az ered-
mény egyáltalán nem meglepő azok számára, akik ezeket a prog-
ramokat működtetik. Ők arról számolnak be, hogy rendszerint a
pszichopaták uralják a program lefolyását, összezavarják a cso-
portvezetőket és a többi pácienst. - Az a problémád, hogy azért
erőszakolod meg a nőket, mert tudattalanul így akarod megbün-
tetni őket amiatt, amit az anyád tett veled - mondja tudálékosan
a pszichopata egy másik páciensnek, miközben a saját magatar-
tásába jóformán semmiféle betekintést nem hagy.
Sajnos az ilyen típusú programok pusztán arra jók, hogy a
pszichopatákat mások manipulációjának, megtévesztésének és
kihasználásának még jobb módszereivel vértezzék fel. Az egyik

250
pszichopata így fogalmazott: - Ezek a programok mintha csak az
életre készítenének fel. Megtanítják, hogyan dolgozzuk meg az
embereket.
Ezenkívül a pszichopata magatartásának igazolásához a kifo-
gások gazdag tárházát is biztosítják: „gyerekkoromban trauma
ért", vagy „sosem tanultam meg, hogyan férjek hozzá az érzése-
imhez". Az efféle utólagos belátások vajmi kevés magyarázatot ad-
nak, de jól hangzanak azok számára, akik készek megértést tanú-
sítani. Mindig megdöbbenek azon, hogy egyes szakemberek mi-
lyen könnyen veszik szó szerint az ilyen kijelentéseket.
Nem a csoportterápia és a terápiás közösség az egyetlen for-
rása azoknak a taktikáknak, amelyekkel a pszichopaták meggyőz-
nek másokat arról, hogy megváltoztak. Gyakran kihasználják a
börtönprogramokat is, amelyek célja a fogvatartottak felzárkózta-
tó oktatása. Igen népszerűek a pszichológia-, szociológia- és kri-
minológia-kurzusok. A terápiás célú programokhoz hasonlóan,
ezek a programok sem érnek el többet, mint hogy felszínes belá-
tási képességgel és az interperszonális és emocionális folyama-
tokhoz kötődő fogalmak és szakkifejezések - divatszavak - heve-
nyészett ismeretével ruházzák fel a pszichopatákat, egyidejűleg
azonban lehetővé teszik a számukra, hogy a hiszékenyeket meg-
győzzék: jó útra tértek, „újra születtek".

A fiatalkorú pszichopaták

Logikus, hogy akkor van a legjobb esélyünk rá, hogy mérsékeljük

a felnőttkori pszichopátia társadalmi kihatásait, ha korán kez-
dünk hozzá a probléma felszámolásához. Ez ideig azonban ezek
az erőfeszítések nem voltak nagyon sikeresek. A kezelési progra-
mok széles körű értékelését követően William McCord szocioló-
gus arra a megállapításra jutott: „Az élet korai szakaszában tett
kísérletek, hogy az egyént eltérítsük pszichopata magatartási min-
tázatától, eddig általában nem jártak sikerrel."5 Ennek ellenére

251
úgy érezte, némi reményt nyújtanak azok a programok, amelyek-
ben az egyén társas és fizikai környezetét teljesen megváltoztat-
ják, és az intézmény összes erőforrását az alapvető attitűd- és a
magatartás-módosítás elősegítésére összpontosítják. Azonban a
McCord által részletesen ismertetett egyik ilyen program eredmé-
nyei kijózanítóak. A pszichopata kamaszok attitűdjei és magatar-
tásformái ugyan javulást mutattak a program során és azután is,
azonban ahogy telt az idő, úgy múlt el a program hatfisa.
A helyzet megváltozhat, ahogy egyre többet tudunk meg a pszi-
chopátia gyökereiről. Továbbá pszichológusok olyan intervenciós
programokat dolgoztak ki, amelyek meglehetős sikerrel módosít-
ják olyan gyerekek és kamaszok attitűdjeit és magatartásformáit,
akiknek különféle magatartási problémáik vannak. Sok ilyen prog-
ram nemcsak a gyerekkel foglalkozik, hanem azzal a családi és a
társadalmi közeggel is, amelyben a probléma kialakult.6
Ha nagyon korai életkorban alkalmazzuk őket, ezek a progra-
mok hasznosak lehetnek a „bimbózó pszichopaták" magatartási
mintázatának módosításában, talán azáltal, hogy csökkentik az
agressziót és az impulzivitást, és olyan stratégiát tanítanak a szá-
mukra, amely révén szükségleteiket proszociálisabb módon elé-
gíthetik ki.

Még egy kijózanító gondolat

Gyakorlatilag a pszichopaták kezelésének eredményességével

kapcsolatos összes bizonyíték olyan programokra alapozódik,
amelyek börtönben vagy pszichiátriai intézetben lévő, vagy a tör-
vénnyel összeütközésbe került emberekre irányulnak. E progra-
mok közül sok intenzív és jól átgondolt, valamint meglehetősen
jó körülmények között zajlik. És még így is hatástalan.
Még ha valamelyik program sikeresen meg tudná is változtat-
ni a pszichopaták attitűdjét és magatartását, akkor sem lehetne
alkalmazni arra a sok millió pszichopatára, akik nincsenek bör-
tönben, és nem vesznek részt bíróilag elrendelt kezelésben. Jófor-

252
mán vagy egyáltalán semennyi esély sincs rá, hogy az utcai pszi-
chopaták valamelyikének valaha is akár csak megfordulna a fejé-
ben, hogy részt vegyen egy ilyen programban. A társadalomnak
pedig nincsenek eszközei, amelyekkel kényszeríthetné őket.
Egy-egy alkalmi esetbeszámoló vagy személyes történet nyújt
némi bizonyítékot arra, hogy egy adott módszer kedvező hatással
volt egy pszichopatára. Például az elmúlt néhány évben többen is
elmondták nekem, hogy sikerült jelentős javulást elérniük olyan
pszichopata magatartásában, akivel együtt élnek. Nem értik,
miért nem hoz izgalomba a tapasztalatuk.
Meglehet, hogy valóban sikerült terápiás áttörést elérniük, de
nem lehet bizonyítani, hogy erről van-e szó. A kezelt személy va-
lóban pszichopata volt? Az élete közepén mutatott javulást, ami-
kor egyes pszichopaták magatartása „spontán" megjavul? Milyen
volt az illető magatartása a változás előtt? És honnan tudhatjuk,
hogy a „pszichopata" az, aki megváltozott? Sokan összekeverik a
pszichopata magatartásában bekövetkezett javulást azokkal a vál-
tozásokkal, amelyek az illetőhöz való saját viszonyulásukban tör-
téntek.
Például egy nő, akinek a férje pszichopata, azt állíthatja, hogy
a férfi már nem olyan komisz, mint azelőtt. Am lehetséges, hogy
valójában nem történt más, mint hogy az asszony megtanulta ke-
zelni a problémát azzal, hogy távol tartja magát tőle, vagy még
jobban igyekszik, hogy eleget a tegyen a férfi szükségleteinek és
követeléseinek. Lehet, hogy eltemette a saját személyiségét, és fel-
áldozta saját szükségleteit és ambícióit annak érdekében, hogy
csökkentse a kapcsolatot terhelő konfliktusokat és feszültséget.
Nem vehetjük komolyan a pszichopátia hatásos kezeléséről
szóló állításokat, ha nem alapulnak gondosan ellenőrzött empi-
rikus vizsgálatokra.

253
 Egyszerűen adjuk fel?

Akármennyire nyomasztóak is a bizonyítékok, több dolgot is fon-

tolóra kell vennünk, mielőtt a pszichopatákat leírjuk mint gyó-
gyíthatatlan és kezelhetetlen eseteket:

• Először is, dacára a több száz kísérletnek, hogy ezeket az

embereket kezeljék, dacára a kipróbált technikák sokféleségének,
szinte alig akad olyan program, amely megfelelne az elfogadható
tudományos és módszertani követelményeknek. Ez fontos körül-
mény, mivel azt jelenti, hogy a következtetéseink alapjául szol-
gáló bizonyítékok nem elég megalapozottak. Ez igaz mind azokra
a gyakori beszámolókra, amelyek szerint egy adott program nem
járt sikerrel, mind pedig azokra az eseti beszámolókra, amelyek
szerint valami bevált. Az ismereteink zöme elsősorban klinikai
folklórra, elszigetelt esetekre, rossz diagnosztikai és módszertani
eljárásokra, valamint a nem megfelelő programértékelésre ala-
pul. Csakugyan, döbbenetesen rossz a pszichopátia kezelésével
kapcsolatos szakirodalom minősége.
A kezelésről szóló irodalom olvasása során talán az a leg-
frusztrálóbb, hogy a diagnosztikai eljárások gyakran olyan re-
ménytelenül elégtelenek, vagy annyira homályos a leírásuk, hogy
lehetetlen megállapítani, az adott programnak egyáltalán volt-e
bármi köze a pszichopátiához.
A kezelési programok értékelése során további rendszeres
problémát jelent a gondosan kiválogatott kontroll- vagy összeha-
sonlító csoport hiánya. Tudjuk, hogy sok pszichopata magatartá-
sa az életkorral javul, és fontos lenne tudnunk, hogy milyen mér-
tékben játszanak szerepet egy adott terápiás program eredmé-
nyességében az életkorral bekövetkező „természetes" vagy „spon-
tán" változások.

• Másodsorban, szinte nincs egyetlen program sem, amely

kifejezetten a pszichopatákra irányulna, azoknak pedig, amelyek

254
ilyenek, annyi adminisztratív, kormányzati és állami-politikai
akadállyal kell megküzdeniük, hogy nagyon hamar más lesz be-
lőlük, mint aminek eredetileg szánták. Egy jól átgondolt és mód-
szertanilag megalapozott program kidolgozása, végrehajtása és
értékelése még várat magára.
• Harmatisorban, a pszichopaták kezelésére irányuló erőfe-
szítéseink egy része kárba vész. A kezelés kifejezés azt sugallja,
hogy van mit kezelni: betegséget, szubjektív gyötrődést, maladap-
tív magatartást, és így tovább. Azonban, amennyire megállapíthat-
juk, a pszichopaták kitűnően érzik magukat a bőrükben, és sem-
mi szükségét nem látják a kezelésnek, legalábbis a kifejezés ha-
gyományos értelmében. Sokkal könnyebb az emberek attitűdjét
és magatartását megváltoztatni, amikor elégedetlenek önmaguk-
kal, semmint amikor tökéletesen normálisnak és logikusnak tart-
ják magukat.

De vajon a pszichopaták magatartása nem maladaptív? A válasz

az, hogy a társadalom szempontjából maladaptív, ám a pszichopa-
ták szemszögéből adaptív. Amikor arra kérjük a pszichopatákat,
hogy módosítsák a magatartásukat, hogy az megfeleljen az elvárá-
sainknak és a normáinknak, olyasmit várunk tőlük, ami ellenkezik
a természetükkel. Előfordulhat, hogy eleget tesznek a kérésünk-
nek, de csak akkor, ha az megfelel az érdekeiknek. A pszichopaták
magatartásának megváltoztatására irányuló programoknak ezt fi-
gyelembe kell venniük, máskülönben kudarcra vannak ítélve.

- Mindenki esküszik rá, hogy a pszichopatákat nem lehet ke-

zelni. Ez egyszerűen hülyeség - mondta Joseph Fredericks, egy
homoszexuális pedofil, akinek erőszakos bűncselekményekkel
teli előéletében egy 11 éves kisfiú meggyilkolása is szerepelt. -
A pszichopaták éppen olyan emberek, mint bárki más. Azért
pszichopaták, mert érzékenyebbek, mint mások... Nem visel-
nek el semmiféle fájdalmat, ezért hagyják, hogy leperegjen ró-
luk - magyarázta. [ Canadian Press, 1992. szeptember 22.]

255
 Egy új program elemei

Felismerve a bűnelkövető pszichopatákra irányuló új kezelési

módok sürgető szükségességét, valamint a hagyományos kezelési
programok kapcsán kialakult széles körű pesszimizmus tudatá-
ban, a kanadai kormány a közelmúltban azzal bízott meg, hogy
kísérleti jelleggel tervezzek meg egy kezelési programot ezeknek a
bűnözőknek a számára. Elfogadtam a kihívást, mégpedig két ok-
ból. Először is, mint korábban jeleztem, az előző programok több
tekintetben is elhibázottak voltak, és egyik sem állt az elmélet, a
kutatás, valamint a klinikai és büntetés-végrehajtásban szerzett
tapasztalatok alapján született legújabb felismerések talaján. Má-
sodsorban, nyilvánvalóan sürgető szükség van olyan programok-
ra, amelyek csökkentik a valószínűségét, hogy pszichopata és más
bűnözők erőszakos cselekményeket követnek el akár a börtön-
ben, akár a szabadulásukat követően.
Összeállítottam egy nemzetközi testületet a pszichopátia, a
pszichoterápia, a kriminológia, a börtönben folyó kezelés, vala-
mint a programtervezés és -értékelés területeinek szakértőiből.7
Több megbeszélést követően úgy döntöttünk, hogy erőfeszítésein-
ket az erőszakra hajlamos pszichopata és más bűnözőkre kell
összpontosítanunk, és kidolgoztuk a vázát egy olyan modellprog-
ramnak, amelyről úgy gondoltuk, ésszerű esély van a sikerére.
A kormány nemrég döntött arról, hogy elindítja a programot, és
jelenleg folynak az intézkedések egy kísérleti részleg felállítására
az egyik szövetségi börtönben.
Mivel nincs mód arra, hogy ebben a könyvben részletesen is-
mertessem a programot, csak néhány alapelvét mutatom be.
Ezek az alapelvek nagyrészt abból a nézetből indulnak ki, hogy a
legtöbb büntetés-végrehajtási program alapfeltevése - az, hogy a
bűnelkövetők valahogy rossz útra tértek, és mindössze arra van
szükség, hogy reszocializáljuk őket - a pszichopaták vonatkozá-
sában téves. A társadalom szemszögéből nézve a pszichopaták so-
sem jártak jó úton - ők öntörvényűen élnek.

256
 Ez azt jelenti, hogy a pszichopatákra irányuló program kevés-
bé foglalkozik az empátia és a lelkiismeret fejlesztésével, és in-
kább intenzíven arra törekszik, hogy meggyőzze Őket: jelenlegi at-
titűdjük és magatartásuk nem szolgálja az érdekeiket, és a maga-
tartásukért egyedül kell vállalniuk a felelősséget. Ezzel egyidejű-
leg azt is megkíséreljük megmutatni nekik, miként használják az
erősségeiket és a képességeiket szükségleteik kielégítésére úgy,
hogy azt a társadalom tolerálni tudja.
A program szükségképpen szoros felügyelet és ellenőrzés
mellett fog működni, ezenkívül egyértelmű és szigorú szankciók-
kal sújtja a program az intézmény és a társadalom szabályainak
áthágását. Emellett kihasználja és keresi a módját, hogy felgyor-
sítsa azt a tendenciát, miszerint egyes pszichopaták „spontán"
megjavulnak, ahogy elérik a középkorúságot.
A szabadulás után a program intézményi komponenseit szi-
gorú ellenőrzés, valamint intenzív felügyelet követi.
A program összeállítása lehetővé teszi a különféle kezelési
komponensek, avagy modulok empirikus értékelését (mi az, ami
beválik, mi az, ami nem az adott egyének esetében). Egyes kompo-
nensek hatásosak lehetnek a pszichopaták esetében, más bűnö-
zőknél viszont nem, és fordítva. A program résztvevőit gondosan ki-
választott kontroll- (kezeletlen) csoporttal fogjuk összehasonlítani.
Egy ilyen jellegű program költséges, és mindig fennáll a veszé-
lye, hogy a változó intézményi szükségletek, a politikai nyomás és
a társadalom aggályai felmorzsolják. Az is valószínű, hogy az
eredményei a legjobb esetben is szerények lesznek. Azonban a ve-
szélyes bűnözők börtönben tartásának óriási költségterhei, vagy
szabadon engedésük kockázatának vállalása, mint alternatívák,
nem túlzottan vonzók.

257
 Mi van, ha semmi nem használ?

Ha önnek valódi pszichopatával van dolga, fontos, hogy felismer-

je: az illető jelentős javulásának tekintetében a jelenlegi prognó-
zis igen rossz. Még ha a fent leírt kísérleti program eredménnyel
jár is, vajmi kevés hasznát látják azok a pszichopaták, akik nin-
csenek börtönben, és nem állnak szigorú felügyelet alatt.
Ha ön pszichopatával él együtt vagy házasságban, lehetséges,
hogy már gyanítja: a dolgok nem fognak jobbra fordulni, úgy érzi,
a körülmények folytán csapdába került, és nem menekülhet anél-
kül, hogy veszélybe ne sodorná magát és másokat, legfőképp a
gyerekeit. A probléma különösen akkor súlyos - és veszélyes ha
egy nő olyan pszichopata férfival él együtt, akinek erős az a szük-
séglete, hogy másokat birtokoljon és uraljon. Sok nő gondolhatja:
talán ha megváltozom, minden rendbe jön. jobban igyekszem, el-
kerülöm őt, toleránsabb lehetek, egy kicsit többet engedek...
A házastárs bántalmazásáról szóló egyre szaporodó irodalom ta-
núsága szerint azonban az ilyen változások ritkán váltanak ki töb-
bet, mint a probléma súlyosbodását és állandósulását.
Természetesen a legjobb stratégia mindenekelőtt elkerülni,
hogy viszonyba bonyolódjunk pszichopatával. Ezt, be kell ismer-
ni, sokkal könnyebb mondani, mint megtenni. Azonban van
néhány dolog, amely segítségével ön védekezhet. Ha ezek nem
válnak be, az egyetlen, amit tehet, hogy igyekszik minimálisra
csökkenteni az elszenvedett károkat. A következő fejezet néhány,
mind a védekezéssel, mind a kármérsékléssel kapcsolatos gya-
korlati tanáccsal szolgál.

1 Robert Hare (1970). Psychopathy: Theory arid Research. New York: Wiley.
p. 110.
2 J. S. Maxmen (1986). Essential Psychopathology. New York: W. W. Norton.
3 A kezelési programot Id. J. R. Ogloff, S. Wong és A. Greenwood: Treating crimi-
nal psychopaths in a therapeutic community program. Behavioral Sciences

258
 and the Law. 8, 1990. 81-90. A program befejezése utáni visszaesésről Id. J.
Hemphill: Recidivism of Criminal Psychopaths After Therapeutic Communi-
ty Treatment. Nem publikált disszertáció, Saskatchewan Egyetem, Pszichológia
Tanszék, Saskatoon, Kanada.
4 G. T. Harris, M. E. Rice, and C. A. Cormier (1991). Psychopathy and violent
recidivism. Law and Human Behavior 15, 625-37.
5 William McCord (1982). The Psychopath and Millieu Therapy. New York: Aca-
demic Press. p. 202.
6 Számos könyv ír le gyermekek magatartási problémáinak kezelésére szánt prog-
ramokat. Ezek közül néhány:
• E. A. Blechman: Solving Child Behavior Problems at Home and at
School. Champaign, 11.: Research Press, 1985. Általános magatartási prob-
lémák kézikönyvszerű feldolgozása.
• S. W. Garber, M. D. Garber és R. P. Spitzman: Good Behavior: Over 1200
Sensible Solutions to Your Child's Problems from Birth to Age Twelve.
New York: Villiard Books, 1987. Sok gyakori gyermeki magatartási problé-
ma kitűnő összefoglalása. Tartalmazza a viselkedési alapszabályokat és pre-
ventív stratégiákat. A súlyosabb magatartási problémákat és zavarokat is
érinti, és tanácsol ad a szakember nyújtotta segítség felhasználásához.
H. Kohl: Growing with Your Children. New York: Bantam, 1981. Szülők
gyakorlati útmutatója. A fegyelmezés, erőszak, énkép és tisztesség témáit
tárgyalja.
J. Wyckoff és B. C. Unell: Discipline Without Schouting of Spanking: Prac-
tical Solutions to the Most Common Preschool Behavior Problems. New
York: Meadowbrook Books, 1984. Az óvodáskorúak gyakori viselkedési
problémáit (pl. dühkitörések, testvér-rivalizáció, rendetlenség, a lefekvés
megtagadása) leíró, gyakorlati könyv.
• E. A. Kirby és L.K. Grimley: Understanding and Treating Attention Defi-
cit Disorder. New York: Pergamon Press, 1986. Kitűnő forrásmunka a
hiperaktív gyermekkel bánni akaró szülők számára.
7 Robert Hare (1992). A Model Treatment Program for Offenders at High Risk
for Violence. Ottawa, Canada: Research Branch, Correctional Service of Ca-
nada.
 13. fejezet
Túlélési útmutató

A rendőrség szerint egy mindenre elszánt betörő még a legbizton-

ságosabb lakásba is be tud hatolni. Hozzáteszi azonban, hogy ha a
betörő fejével gondolkodunk, vagyis a józan eszünkre támaszko-
dunk, és van egy jó riasztórendszerünk vagy kutyánk, azzal csök-
kenthetjük az áldozattá válás kockázatát. Hasonlóképpen, bár sen-
ki nem védett teljesen a pszichopaták körmönfont mesterkedé-
seivel szemben, van néhány dolog, amelyek révén kevésbé leszünk
kiszolgáltatottak.

Védje meg magát!

• Tudja, mivel van dolga! Ez könnyűnek hangzik, ám való-

jában nagyon nehéz. Jóllehet e könyv célja, hogy segítsen, a világ
összes olvasmánya sem képes védettséget biztosítani a pszichopa-
ták pusztító hatásaitól. Mindenkit - beleértve a szakértőket is -
képesek rászedni, manipulálni, megtéveszteni és összezavarni.
Egy jó pszichopata mindenkinél megtalálja azt a húrt, amelyet
meg kell pendítenie.
A pszichopaták a társadalom minden szegmensében megta-
lálhatók, és jó esély van rá, hogy ön végül fájdalmas vagy megalá-
zó találkozást szenved el valamelyikükkel. A legjobb védekezés az,
ha megértjük ezeknek az emberi ragadozóknak a természetét.
• Ne engedje, hogy a „színpadi kellékek" befolyásolják!
Nem könnyű figyelmen kívül hagyni a pszichopatákra jellemző
megnyerő mosolyt, magával ragadó gesztusnyelvet és gyors beszé-
det, amely mind azt a célt szolgálja, hogy elvakítson bennünket

260
valódi szándékukkal szemben. Azonban van néhány dolog, ame-
lyeket érdemes kipróbálni. Például, amikor megismer valakit, ne
fordítson figyelmet az illető semmilyen szokatlanul lefegyverző
tulajdonságára: a káprázatos megjelenésre, az erős kisugárzásra,
az igéző manírokra, a lágy hangra, a gyors beszédre, és így tovább.
E jellemzők bármelyikének óriási megtévesztő hatása lehet, ami
azt a célt szolgálja, hogy elterelje a hallgató figyelmét a beszélő va-
lódi mondandójáról.
Sokan nehezen kezelik a pszichopata intenzív, szenvtelen
vagy „ragadozószerű" tekintetét. A normális emberek különböző
okokból tartják fenn a szoros szemkontaktust misokkal, azonban
a pszichopata fixírozó tekintete valójában az önös vágykiélés szán-
dékára utal, és inkább a hatalomgyakorlás, semmint a puszta ér-
deklődés vagy az empatikus törődés jele.1
Egyeseknek meglehetős kényelmetlenséget okoz a pszichopa-
ta szenvtelen tekintete, szinte úgy érzik, egy ragadozó szemelte ki
őket prédául. Másokat egészen maga alá gyűrhet, és megfélemlít-
het, sőt uralma alá vonhat egy ilyen tekintet, és szinte fel sem fog-
ják, mi történik velük. Bármi is a nézésük pszichológiai jelenté-
se, nyilvánvaló, hogy egyes pszichopaták esetében a szemkontak-
tus fontos eszköze mások manipulálásának és uralásának.
Ha önnek legközelebb olyan személlyel van dolga, akinek non-
verbális manírjai vagy trükkjei - a lefegyverző szemkontaktus, a
drámai kézmozdulatok, a „színpadi kellékek", és így tovább - érez-
hetően maguk alá gyűrik, hunyja be a szemét, vagy nézzen másfe-
lé, és gondosan figyeljen oda arra, amit a másik személy mond.

Vajon a szem „a lélek tükre"? Sokan úgy vélik, az. Jóllehet a

szem meglehetősen félrevezetően mutathatja mások belső vilá-
gát, azért szolgál néhány információval, amikor az üzenet,
amelyet közvetít, ellentmond a beszélő arckifejezésének és ver-
bális viselkedésének. „Amikor a szem egyvalamit mond, a
nyelv pedig mást, a tapasztalt ember az előző szavaira figyel"
- idézhetnénk a tucatnyi szabály egyikét.

261
 Egy ismerősöm elmondta nekem az élményeit egy ..szere-
lembetyárral", egy olyan férfival, aki ellopta a szeretetét, majd
arra használta fel, hogy a nőt érzelmileg uralja és terrorizálja.
- Alig tudtam a szemébe nézni, mert mindig összezavart a te-
kintete. Nem tudtam, mi van mögötte, semmit nem árult el a
gondolatairól és a szándékairól - mondta.
Rengeteg a klinikai történet a pszichopaták „üres" tekinte-
téről, azonban arról, hogy mennyire felkavaró tud lenni egy
ilyen nézés, a valódi bűneseteket feldolgozó könyvek adnak ér-
zékletes leírást. Például Last Rampage* című könyvében James
Clarke az alábbiakat írja Gary Tisonról, egy elítélt gyilkosról,
aki mesterien manipulálta a büntetés-végrehajtási rendszert,
a fiai segítségével megszökött a börtönből, majd gyilkos ámok-
futásba kezdett:
„Azonban Gary legszembetűnőbb fizikai tulajdonsága -
az, amit ha valaki meglát, sosem felejt el - mélyen ülő,
kifejezéstelen... szeme volt. Mintha a szemének semmiféle
kapcsolata nem lett volna semmilyen érzelemmel, amelyet
[Gary - a ford.] kifejezett. Bármilyen volt is a hangulata -
lehetett dühös, kedélyes, vagy a kettő között bármi - a sze-
me ugyanolyan maradt, üres. A szeméből lehetetlen volt
megállapítani, mi járt valójában a fejében, hogy mit
érzett... A tekintete lefegyverző, nyugtalanító és rosszindu-
latúan erőteljes volt. Az emberek leginkább Gary hideg, ke-
mény tekintetére emlékeztek." [4. oldal]

Joseph Wambaugh könyve, a Visszhangok a sötétben Wil-

liam Bradfieldről és Jay Smith-ről, két főiskolai tanárról szól,
akiket egy kolléganőjük és két gyermeke meggyilkolásáért ítél-
tek el (Bradfieldet 1983-ban, Smith-t 1986-ban). A könyv sok-
szor említi a két férfi szemét. Például Wambaugh ezt írja Brad-
fieldről:

* Az utolsó őrjöngés - a ford.

262
 „Merengő kék szeme volt... A tekintete olyan erőteljes volt,
hogy szinte átdöfte vele az embert, ezért a kék szemét hol
költőiként, hol jegesként, hol pedig hipnotikusként írták le,
attól függően, hogy milyen hangulatban volt. Egy kollégája
szerint képes volt bárkit megfélemlíteni szúrós kék szemé-
vel. Olyan erővel nézett, hogy néha kifejezetten rémisztő
volt. Rick Guidára (az ügyészre) is ráemelte híres tekinte-
tét, akinek korábban egy FBl-ügynök elmesélte, hogy egy-
szer két lépést hátratántorodott, amikor Bradfield ránézett.
A tekintettől Guida gyakorlatilag megsemmisült. Szó sze-
rint sokkot kapott. Leült, és játszani kezdett [a kutyával]...
Amikor Bradfield Jack Holtz-on, egy rendőrön próbálkozott
a tekintetével, az visszabámult rá, és azt mondta: - Ez a
baromság csak intelligens embereknél jön be."

Wambaugh ugyanilyen érdekesen írja le jay Smith-t is, akit

a Pennsylvaniai Legfelső Bíróság eljárásbeli hiba miatt nem
sokkal azelőtt szabadon engedett. Smith titkára állítólag ezt
mondta:
„Egész életemben nem láttam még ilyen szempárt. Nem
volt benne érzés. Az ember azt hihetné, hogy már találko-
zott hideg, halszemű emberekkel, de ehhez egyik sem jog-
ható."

Wambaugh megjegyzi, hogy „nem halszeme volt. Olyan sze-

me volt, amelyet a lapszerkesztők később előszeretettel használ-
takfel hatáskeltésre. Valaki hüllőszeműnek nevezte, de ez sem
volt helytálló." Később azt írja, minden tanárnak „nehézséget
okozott, amikor a főnöke szemét jellemezni kellett. A kétéltűsze-
rű jutott eszükbe, de ez sem illett rá tökéletesen."
Smith titkárnője végül rájött, mire hasonlít a főnöke szeme,
írja Wambaugh: „Nem hal, nem is hüllő... [hanem] egy kecs-
ke szeme!... Ez, barátom, a sötétség hercege", mondta erre egy
tanár. [18. oldal]

263
 Vajon a szem felfedi magát a megtestesült ördögöt. ahogy
ennek a tanárnak a megjegyzése sugallja? Azokban az esetek-
ben, amelyekben egy valódi vagy kitalált sorozatgyilkos - egy
Ted Bundy vagy egy Hannibal Lecter - leírhatatlan rémtetteket
követ el, nehéz mást gondolni. Azonban valószínű, hogy a
pszichopaták - beleértve azt a néhányat is, aki gyilkol és cson-
kít - magatartása inkább a mások érzései és jól-léte iránti tel-
jes közönyből semmint ördögi gonoszságból ered. A szemük
egy szenvtelen ragadozó szeme, nem a sátáné.
De akármennyire érdekesek is ezek a történetek és példák,
nem szabad, hogy abba a hamis hitbe ringassanak bennünket,
hogy a szem alapján teljes biztonsággal felismerjük a pszicho-
patát. Nagyon könnyű tévesen olvasni mások szemében, és hi-
bás következtetésekre jutni a jellemüket, a szándékaikat és a
becsületességüket illetően. Ha mást hiszünk, annak katasztro-
fális következménye lehet.

• Ne hordjon szemellenzőt! Tartsa nyitva a szemét, amikor

új kapcsolatokat létesít. Ahogy mi, a többiek is, a legtöbb pszicho-
pata szélhámos és „szerelemtolvaj" eleinte elrejti a sötét oldalát,
és a ,,legjobb arcát mutatja". Azonban ők a végletekig visszaélnek
azzal az alapigazsággal, hogy a társas érintkezés bizalomra épül,
és azzal, hogy lehetetlen mindenre, amit tesznek cs mondanak,
éberen és bizalmatlanul figyelnünk. Ennek megfelelően, áldoza-
tukat jellemzően lehengerlik hízelgéssel, színlelt törődéssel és
kedvességgel, valamint a pénzügyeikről és a társadalmi státusuk-
ról szóló kitalált történetekkel. A maszkon, amelyet viselnek, ha-
marosan repedések jelenhetnek meg, de ha valaki egyszer bele-
kerül megtévesztésből és kontroliból szőtt hálójukba, nagyon ne-
hezen szabadul anyagi és érzelmi károk nélkül.
A rendőrség és a fogyasztóvédők fokozott körültekintésre inte-
nek bennünket, amikor valaki vagy valami túl jónak tűnik ahhoz,
hogy igaz legyen. Ez valóban jó tanács, és ha ön betartja, megvéd-
heti magát a pszichopata halálos kelepcéjétől. A legkevesebb,

264
hogy nézzen utána új ismerősének, ha úgy tűnik, pénzügyi vagy
romantikus érdeklődést mutat ön iránt. Nem azt javaslom, hogy
minden esetben fogadjon magánnyomozót, amikor egy összejö-
vetelen vagy szórakozóhelyen megismerkedik valakivel, hanem
mindössze azt, hogy az ésszerűség határain belül tudakozódjon
az illető felől. Kérdezze őt a barátairól, a családjáról, a rokonairól,
a munkájáról, a lakhelyéről, a terveiről, és így tovább. A pszicho-
paták általában homályos vagy ellentmondásos válaszokat adnak,
amikor magánéletükről kérdezik őket. Ébredjen önben gyanú az
ilyen válaszok hallatán, és próbálja ellenőrizni őket.
Ez néha meglepően könnyen sikerül. Például több évvel ez-
előtt egy hölgyismerősöm érzelmi kapcsolatba került egy férfival,
akivel a templomban ismerkedett meg. Úgy tűnt, a férfinak jó
összeköttetései vannak, és az ajánlólevelei is kifogástalanok, to-
vábbá azt mondta, egy jó nevű keleti parti egyetemen szerzett
pénzügyi diplomát. Az ismerősöm komoly beruházást fontolga-
tott egy vállalkozásba, amire a férfi ösztönözte őt. Amikor talál-
koztam a férfival, megemlítettem neki, hogy egy egyetemre
jártunk, mire ő folyton kitért az elől, hogy az élményeiről beszél-
gessünk, és mindig sikerült mis témára terelnie a szót. Gyanú
ébredt bennem, utánanéztem a férfinak, és megtudtam, hogy
sosem járt arra az egyetemre. A további nyomozásomból pedig
kiderült, hogy nemzetközileg körözött csaló. Ezután meglépett a
városból, maga mögött hagyva kiábrándult barátnőmet, aki dü-
hös volt rám, amiért összetörtem a fantáziavilágát.

• Legyen résen a kockázatos helyzetekben! Bizonyos helyek

és helyzetek - a magányosok szórakozóhelyei, a társas klubok, a
hajóutak, a külföldi repülőterek, csak hogy néhányat említsünk -
kifejezetten kapóra jönnek a pszichopatáknak. A potenciális áldo-
zat minden esetben magányos, kikapcsolódásra vagy társra vá-
gyik, és mindig akad valaki, aki kész a kedvében járni, ennek az
ára pedig nem látható előre.

265
 A pszichopaták előszeretettel vesznek célba magányos utaso-
kat, akikről egy külföldi repülőtéren vagy üdülőhelyen azonnal
lerí az elhagyatottság. Például ismerek egy diplomás nőt, aki több
heti európai tartózkodás után belefáradt a magányba és a hon-
vágyba. A lisszaboni repülőtéren egy készséges férfi vette a szár-
nyai alá. Egy csempészhálózat után nyomozó titkos ügynöknek
adva ki magát, sikerült a nő bizalmába férkőznie, és rávette, hogy
legyen segítségére az akcióban. Az azt követő hetekben a páros be-
utazta Európát, és rengeteget költött - a nő hitelkártyája terhére.
Amikor az ismerősöm végül gyanút fogott, a férfi azonnal dobta.
Azt mondta, utólag az egész ügy bizarrnak tűnt, de akkor hihető
volt. - Elfáradtam, depressziós voltam, tőle pedig annyi megértést
és vigasztalást kaptam.

• Ismerje önmagát! A pszichopaták ügyesen kiszimatolják,

majd kihasználják a gyengéit, és megtalálják, hogy milyen húro-
kat pendítsenek meg. Ön legjobban úgy védekezhet, ha megérti,
melyek a saját gyenge pontjai, és rendkívül elővigyázatos minden-
kivel, aki ezekre „száll rá". Tekintsen kritikusabb szemmel ezek-
re az emberekre, mint azokra, akik láthatólag nincsenek tudatá-
ban a sebezhető pontjainak, és nem „utaznak" rájuk.
Ha ön imádja, ha hízelegnek önnek, biztos, hogy ez lerí ön-
ről, és mágnesként vonzza a gátlástalan machinátorokat, akik
folyton új áldozatokat keresnek. A hízelgésben való sütkérezés,
hasonlóan ahhoz, ha túl sokáig ülünk a napon, eleinte kellemes,
ám végül nagyon tud fájni. A magányos, pénzes emberek szintúgy
rendkívül könnyű célpontok a pszichopaták számára.
Az önismeret nem mindig könnyű. Az önvizsgálat, a családdal
és a barátokkal folytatott őszinte beszélgetések, valamint a szak-
emberrel történő konzultációk segíthetnek.

266
 Kárcsökkentés

Sajnos még a leggondosabb körültekintés sem garantálja, hogy ön

biztonságban van a mindenre elszánt pszichopata garázdálkodá-
sától. Egyes esetekben a helyzet nem befolyásolható, ami általá-
ban igaz a pszichopatákkal létrejövő „közvetett" pénzügyi kapcso-
latokra. Számos csalást és szélhámos trükköt követnek el ban-
kok, brókercégek, takarék- és hitelszövetkezetek, nyugdíjpénztá-
rak stb. kárára. Az egyéni befektetők nem tudnak beleszólni a
mindennapi műveletekbe, és önhibájukon kívül elveszíthetik a
pénzüket. Például nemrég egy középiskolai ifjúsági tanácsadó fel-
dúltan fordult hozzám, és elmondta, hogy egy befektetési bróker,
akit megbíztak a tanárok nyugdíjalapjának kezelésével, több mil-
lió dollárt „elveszített" az alapból. A tanácsadónak több százezer
dollárja bánta, nem azért, mert gondatlan volt, hanem mert az il-
letékeseket, akiknek az volt a dolga, hogy jó hírű brókert találja-
nak, egy pszichopata rászedte.

J. Reid Melloy törvényszéki pszichológus arról beszél hogyan

került kelepcébe, amikor felvételi interjút készített egy pályázó-
val, akiről később kiderült, hogy a szakmai önéletrajza teljes
egészében kitaláció. - Az interjú meglehetősen simán ment -
mondta Meloy a telefonban. - Nagyon tetszett a fickó, nem
győztem betelni az okosságával. Ahogy beszélgettünk, itt-ott el-
ejtett egy-egy kifejezést, amitől azt gondoltam: tyű a mindenit!
A pasas tényleg briliáns. Hogyan vegyem rá, hogy elfogadja az
állást? Jó időbe telt - többe, mint amennyit szívesen bevalla-
nék mire rájöttem, hogy néhány olyan anyagból idézett,
amelyeket én írtam, és nemrég jelentettem meg. Levett a lá-
bamról, az igaz, de mivel? A saját nagyszerűségemmel, az öt-
leteimmel, amelyeket nagyra tartottam. Egy normális ember
azt mondaná: olvastam az anyagát, és ez és ez a véleményem,
de ez a pasas - akiről kiderült, hogy komplett szélhámos - va-
lahogy ráérzett, hogy a számos lehetséges dolog közül mi az

267
pontosan, amivel rávehet arra, amit Ő akar. Számára az in-
terjú ragyogó lehetőség volt a szélhámos trükkök folytatására,
[személyes közlés, 1991 április]

Talán a leginkább szívszorító helyzetek azok, amikor az ösz-

szezavart, kétségbeesett szülők megpróbálnak valamit kezdeni
pszichopata gyerekükkel. Majdnem ugyanennyi gyötrelmet okoz-
nak azok az esetek, amikor valaki makacsul keresi a módját,
hogy miként boldoguljon pszichopata élet- vagy házastársával.
Ezekben az esetekben csakúgy, mint azokban, amelyekben ön
pszichopatával kerül szerelmi viszonyba, legfeljebb annyit tehet,
hogy valamennyire igyekszik mérsékelni az elszenvedett károkat.
A legtöbb ember számára ez nem könnyű feladat, de az alábbi
néhány javaslat nyújthat némi segítséget:

• Kérjen tanácsot szakembertől! Sokan vannak, akik kétség-

beesetten keresnek fel telefonon, mert úgy vélik, a férjük, a fele-
ségük, a gyerekük vagy egy barátjuk pszichopata, és tanácsot kér-
nek, hogy mit kezdjenek vele. Ilyen körülmények között nem tu-
dok tanácsot adni. A pszichopátia diagnózisa, amelyet felkészült
szakember készít el, időigényes, és nagyon sok megbízható isme-
retet igényel, beleértve a kérdéses személlyel készített mélyinter-
jút, valamint a különféle forrásokból - a munkáltatótól, a család-
tagoktól, a barátoktól, az üzlettársaktól, a rendőrségtől, és így to-
vább - nyert közvetett és megerősítő információkat.
Győződjön meg róla, hogy a klinikus, akivel konzultál, ismeri
a pszichopátia irodalmát, és - lehetőleg családterápia és -inter-
venciók révén - van tapasztalata a pszichopatákkal. Ha megen-
gedheti magának, kérje ki több szakember véleményét. Ez igen
frusztráló eljárás lehet. Számtalanszor előfordult, hogy - többnyi-
re - egy feleség vagy egy szülő tanácstalanságában felkeresett te-
lefonon, és elmondta, hogy többszöri próbálkozás után sem talált
olyan valakit, aki értené a problémát, vagy akár csak felismerné,
hogy problémáról van sző.

268
 Jellemző az alábbi telefonhívás, amelyet egy Maine államban
élő nőtől kaptam, aki olvasott egy cikket a munkámról, és meg volt
róla győződve, hogy a férjére tökéletesen illeszkedik a cikkben fel-
vázolt pszichopátia-profil. Abból, amit elmondott, úgy tűnt, akár
igaza is lehet. Több mint tíz éven át próbált szakemberektől segít-
séget kérni, először a háziorvosát kereste fel, majd egy sor pszi-
chológust és pszichiátert, de mindhiába. A probléma az volt, hogy
a férje olyan jó benyomást tudott kelteni, hogy a nő beszámolóit
szinte soha senki nem hitte el. E klinikusok egyike sem volt képes
átlátni a férj elbűvölő és meggyőző viselkedésén. A szegény asszony
kezdte azt hinni magáról, hogy valójában vele van probléma.
Még ha szilárd diagnózis születik is, az ön bajai ezzel még
messze nem érnek véget. A további lépések az adott helyzettől
függenek, és tanácsos kompetens, a pszichopátiában jártas szak-
ember segítségével előkészíteni őket. Az állami* pszichológiai és
pszichiátriai kollégiumok általában tudnak ajánlani klinikust a
listájukról. Ezenkívül érdemes felkeresni a helyi mentálhigiénés
és egyetemi tanácsadó központokat.

• Ne okolja önmagát! Akármi is az oka annak, hogy ön pszi-

chopatával bajlódik, fontos, hogy ne fogadja el, ha az illető önt hi-
báztatja a saját attitűdje és magatartása miatt. A pszichopaták
mindenkivel szemben azonos játékszabályok - a saját szabályaik
- szerint játsszák a játszmát. Természetesen az ön személyisége
és magatartása hozzájárul valamennyire a kialakuló interakciók
konkrét jellegéhez. Például egy olyan nő, aki kiáll a jogaiért, fizi-
kai bántalmazást szenvedhet el, míg egy másik, alávetettségre
hajlamosabb nő esetleg egész életében azon töprenghet, vajon ép-
pen merre járhat a szoknyavadász férje. Egy harmadik nő esetleg
a baj első jelére faképnél hagyhatja az illetőt, és többé vissza se
néz. Mindegyik esetben az alapvető probléma elsősorban az, hogy
pszichopata férjjel van dolguk.

* USA-tagállamról van szó - a ford.

269
 Hasonlóképpen, egy pszichopata gyerek szülei állandó lelki
válságban lehetnek amiatt, hogy milyen szerepük volt a zavar ki-
alakulásában. Ezeket a szülőket nagyon nehéz meggyőzni, hogy
valószínűleg nem tettek semmi rosszat. Lehet, hogy enyhítették
vagy súlyosbították a helyzetet, de nincs rá bizonyíték, hogy a szü-
lői magatartás a pszichopátia okozója.

• Legyen tisztában vele, hogy ki az áldozat! A pszichopaták

gyakran azt a benyomást keltik, hogy ők azok, akik szenvednek,
és hogy az áldozatok okozzák nyomorultságukat. Azonban sokkal
kevésbé szenvednek, mint ön. Ne pazarolja az együttérzését rá-
juk. Az ő problémáik nem hasonlíthatók az önéihez. Az ő problé-
máik elsősorban abból erednek, hogy nem kapják meg, ami kell
nekik, míg az önéi az önt ért testi, érzelmi vagy anyagi támadások
eredményei.

• Ismerje fel, bogy nincs egyedül! A legtöbb pszichopatának

sok áldozata van. Biztosra vehető, hogy a pszichopata, aki önnek
fájdalmat okoz, másokkal ugyanazt teszi. Ezeknek az embereknek
a felkutatása s a tapasztalatok és az információk kicserélése segít-
heti önt, hogy kezelje a problémát, ha misként nem, hát azzal,
hogy világossá teszi: nem önben van a hiba. A pszichopatáknak
mindenki ki van szolgáltatva, és nem szégyen az áldozatukká válni.
Lehet, hogy nehezen fogadja ezt el, ha nemrég éppen rászedték, és
túlságosan kínos önnek, hogy rendőrségi feljelentést vagy bírósági
tanúvallomást tegyen. Azonban lehet, hogy meglepődve látná, szű-
kebb környezetében még hány ember lett rászedés áldozata.

• Vigyázzon a hatalmi harcokkal! Tartsa szem előtt, hogy a

pszichopatáknak erős a szükséglete arra, hogy pszichológiailag és
fizikailag uralmuk alá vonjanak másokat. Nekik kell diktálniuk,
és tekintélyük biztosításához bűbájt, megfélemlítést és erőszakot
egyaránt latba vetnek. A hatalmi harc során a pszichopatákat ál-
talában csak a győzelem érdekli. Ez nem azt jelenti, hogy ön ne

270
álljon ki a jogaiért, hanem mindössze azt, hogy valószínűleg ne-
héz lesz ezt anélkül megtennie, hogy ne kockáztatna súlyos érzel-
mi és fizikai traumát.
Egyes esetekben előfordulhat, hogy ön ki tudja használni a pszi-
chopata „mindenáron nyerni" stratégiáját. Például egy nő és pszi-
chopata ex-férje hosszas és elkeseredett harcot folytatott két gyerme-
kük elhelyezésének ügyében. A nő ügyvédje, miután felismerte,
hogy a férfi veszélyes, mindenáron győzni akar, és hogy valójában
nem a gyerekek érdeklik, azt tanácsolta a kliensének, hogy egyezzen
bele a közös felügyeletbe. A volt férj mindvégig ezt akarta, és azzal,
hogy „megnyerte a csatát", többé nem érdekelték a gyerekek. Bár
ebben az esetben az ügyvéd taktikája bevált, egyben azt is kockáztat-
ta, hogy a férfi úgy dönt, él a közös elhelyezés adta jogával, ami a
gyerekekre nézve katasztrofális következményekkel járhatott volna.

• Kössön ki határozott szabályokat! Jóllehet a pszichopaták-

kal folytatott hatalmi harcok a legjobb esetben is kockázatosak,
talán van rá lehetőség, hogy ön néhány egyértelmű szabályt
- mind a maga, mind a pszichopata számára - lefektessen, an-
nak érdekében, hogy megkönnyítse a saját dolgát, és megkezdje
az áldozatból a magára vigyázni tudó emberré válás nehéz átme-
netét. Például ez azt jelentheti, hogy többet nem húzza ki az ille-
tőt a bajból, legyenek bármilyenek is a körülmények.
Egy nőismerősöm belegabalyodott egy sima modorú pénzügyi
„tanácsadó" manipulációkból és megtévesztésekből szőtt hálójába.
Minden alkalommal, amikor a nő kérdőre vonta, a férfi meggyőz-
te, hogy dolgozik a problémán, és hogy a nő hamarosan visszakap-
ja a pénzét, amelyet ő állítólag megforgatott a számára. Végül a nő
kétségbeesésében úgy döntött, a továbbiakban kizárólag úgy tárgyal
vele, ha egy harmadik személy is jelen van, vagy mindent rögzíte-
nek írásban. Hamarosan világossá vált a nő számára, hogy sehová
nem jut a férfival, ezért peres úton követelte vissza a pénzét.
Az ésszerű, de határozott szabályok - „mit kell tenned ahhoz,
hogy itt élj" - jelenthetik az egyetlen módját, hogy ön megőrizze

271
ép elméjét, amikor pszichopata gyerekkel van dolga. Ezeket a sza-
bályokat világosan és következetesen kell érvényesíteni, hogy
esély legyen sikerükre. A konkrét nevelési készségek és stratégiák
kívül esnek e könyv keretein, de a 12. fejezethez írt jegyzetekben
felsorolt könyvek hasznos információkat nyújtanak.

• Ne számítson drámai változásokra! A pszichopaták sze-

mélyisége javarészt „kőbe vésett". Jóformán semmi valószínűsége,
hogy ön bármivel is alapvető, tartós változást ér el abban, ahogy ők
magukat és a többieket látják. Megígérhetik, hogy megváltoznak,
sőt rövid távon még javulást is mutathat a magatartásuk, ám az
esetek zömében hosszú évek csalódásai várnak önre, ha azt hiszi,
hogy tartós pozitív változások következtek be. Bár egyes pszichopa-
ták az életkorral valóban „megpuhulnak" valamennyire, és ezért
némileg elviselhetőbbé válik velük az élet, a legtöbb esetben
ugyanolyanok maradnak, amilyenek mindig is voltak.
A probléma kiváltképp akkor tragikus, amikor a gyerek pszi-
chopata. Kétségbeesve keresve segítséget és megértést, a szülők
jellemzően azt tapasztalják, hogy a szakemberek vagy az intézmé-
nyek ide-oda irányítják őket, jobbára kielégítő eredmény nélkül.
Az összezavarodott szülők óriási mennyiségű energiát és erőforrá-
sokat áldoznak az általában sikertelen kísérletekre, hogy a gyere-
küket megértsék és féken tartsák.

• Ne próbálkozzon feleslegesen! Lehet, hogy a pszichopatá-

nak sikerül szétzúznia az ön önbizalmát, és elhitetni önnel - és
az ön barátaival hogy nem méltó arra, hogy időt pazaroljon ön-
re, sőt azt is, hogy ön kezd „bedilizni". Minél többet enged, a pszi-
chopata annál inkább kihasználja önt csillapíthatatlan hatalom-
és uralom vágyával.
Ahelyett, hogy hiábavalóan kísérletezik, hogy alkalmazkodjon
egy reménytelen helyzethez - ami általában egy sor dologba való
beletörődést, sőt identitásának elvesztéséi jelenti -, jobban jár, ha
felismeri, hogy érzelmi és fizikai túlélése érdekében kezébe kell

272
vennie a saját életét. Lehet, hogy ehhez cselhez kell folyamodnia
- sőt akár veszélyes lépéshez is -, ezért forduljon szakemberhez
pszichológiai és jogi tanácsért egyaránt.
Természetesen, ha önnek pszichopata gyereke van, nem ad-
hatja fel, és hagyhatja egyszerűen magára a gyerekét. Szorosan
együtt kell működnie a pszichopata gyerekekkel tapasztalatokat
szerzett tanárokkal, tanácsadókkal és klinikusokkal, függetlenül
attól, mennyire szerény eredménnyel jár mindez.

• Vegye igénybe támogató csoport segítségét! Mire a gyanú-

ja annyira felerősödik, hogy diagnózist szeretne kapni, addigra
már tisztában lesz vele, hogy hosszú és rögös út áll ön előtt. Gon-
doskodjon róla, hogy minden lehetséges érzelmi támogatás a
rendelkezésére álljon.
Számos szervezet és csoport alakult kifejezetten abból a cél-
ból, hogy a bűncselekmények áldozatainak segítsen megérteni és
kezelni súlyos helyzetüket. A legtöbb esetben az áldozat megta-
nulja, hogy nincs egyedül, és hogy megoszthatja az átélteket a
többi áldozattal. Például a legtöbb városi körzetben krízisközpon-
tok és támogató csoportok működnek, amelyek a családon belü-
li erőszakkal, az érzelmi és magatartás-zavarokkal élő gyerekek-
kel, valamint az áldozatok jogaival foglalkoznak. A probléma jel-
legétől függően, egy vagy akár több ilyen csoport is valós segítsé-
get nyújthat önnek. Azonban amire ténylegesen szükségünk van,
az olyan támogató csoportok létrejötte, amelyek konkrétan a pszi-
chopaták áldozatai számára szerveződnek. Ez a könyv talán báto-
rítást ad az ilyen csoportok létrehozásához.

1 A pszichopaták „ragadozó tekintetének" tárgyalását Id. J. Reid Meloy: The Psy-

chopathic Mind. Northvale, New York: Aronson, Inc., 1988.
 Epilógus

A kutatók, miután áttekintették egy adott téma szakirodalmát,

rendszerint megállapítják, hogy még több kutatásra van szükség.
Én is ezt teszem, két okból.
Először is, a több mint száz éve tartó klinikai vizsgálatok és ta-
lálgatások, valamint a több évtizedes tudományos kutatás ellené-
re, a pszichopátia továbbra is rejtély. Az utóbbi időszak néhány
fejleménye új bepillantást enged számunkra a zavar természeté-
be, és határai egyre jobban körvonalazhatók. Azonban tény, hogy
más jelentős klinikai zavarokhoz képest szinte egyáltalán nem
irányul módszeres kutatás a pszichopátiára, dacára annak, hogy
a szenvedés és a bomlasztó hatás, amellyel a társadalmat sújtja,
jóval meghaladja azt, amit az összes többi pszichiátriai zavar
együttesen okoz.
Másodszor, sokkal bölcsebb lenne, ha fokozott erőfeszítéseket
tennénk e megdöbbentő zavar megértésére és a korai beavatko-
zási lehetőségek kutatására, semmint hogy a károkozás bekövet-
kezte után próbáljuk darabonként összerakni a képet. Ennek al-
ternatívája az, hogy továbbra is óriási erőforrásokat áldozunk a
pszichopaták elleni eljárásra, bebörtönzésükre és felügyeletükre
azt követően, hogy vétkeztek a társadalom ellen, és hogy tovább-
ra is elhanyagoljuk áldozataikat és azok szenvedéseit. A büntető
igazságszolgáltatási rendszer minden évben milliárdokat költ ar-
ra, hogy megkísérelje - mégpedig hiába - „rehabilitálni" vagy
„reszocializálni" a pszichopatákat és más megrögzött bűnözőket.
Csakhogy ezek a kifejezések - jóllehet népszerűek a politikusok
és a büntetés-végrehajtás illetékesei körében - alig többek divat-

274
szavaknál. Azt kell megtanulnunk, miként szocializáljuk, nem
azt, hogy miként reszocializáljuk őket. Ez pedig komoly erőfeszí-
téseket igényel mind a kutatás, mind a korai intervenciók terü-
letén.
Felmérhetetlen szociális és anyagi költségeket ró társadal-
munkra, ha nem fejtjük meg a pszichopátia halálos rejtelmét.
Döntő jelentőségű, hogy tovább folytassuk a kutatást a támpontok
után.