A fordítás az alábbi mű alapján készült:

Meghan March: Luck of the Devil (Forge Trilogy #2), 2021

A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent:

Vágy-trilógia 1–3., 2017–2018
Vigyél magaddal, 2018
Véletlen szeretők, 2018
Mr. Mount bűnös élete 1–3., 2018–2019
Kísértés 1–3., 2019–2020
Bűn-sorozat 1–3., 2020–2021
Legenda-sorozat 1–3., 2021
Magnolia tánca 1–2., 2021–2022
Ördög egyezség (Forge-sorozat 1.), 2022

Copyright © Meghan March 2019

All rights reserved

Hungarian translation © Goitein Veronika, 2022

Hungarian edition © Álomgyár Kiadó, 2022
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Fehér Zsanett, Faniszló Ádám

A fedél Koppányi Lilla munkája.
Szerkesztette: Bartók Flóra
Korrektúra: Ernyei Bea
Tördelés: Takács László

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2022

Felelős kiadó: Nagypál Viktor
Elérhetőségeink:
+36 1 770 7890
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar
instagram.com/alomgyarkiado
Elektronikus változat
Békyné Kiss Adrien

ISBN 978-963-5704-24-8
A kitartásom és az elszántságom mellett a legnagyobb kincsem
a pókerarcom. Soha senkinek nem tartoztam. Soha semmire
nem kértem engedélyt.
Aztán beviharzott az életembe Jericho Forge.
A szabadságomat valami sokkal drágábbra cseréltem, bár
akkor még nem tudtam, hogy az aduász mindig nála van.
Most viszont túl kell élnem a legkockázatosabb játszmát
anélkül, hogy a szívemet is kockára tenném.
De hogy ne szeressek bele Forge-ba? Ahhoz ördögi szerencse
kellene.

Az Ördögi szerencse a Forge-trilógia második része.

 1. fejezet

Forge

Huszonöt évvel ezelőtt

Sérült karom élettelenül lógott, én pedig nesztelenül osontam a

feltornyozott szállítóládák között, amelyek úgy illeszkedtek
egymásra, mint a legókockák, amiket hatéves koromban kértem
a Télapótól. Kár volt. Ruben bácsikám elolvasta a Télapónak
szánt levelemet, és harsányan röhögve elszavalta a kéréseimet.

Csizma, meleg zokni és legó. És kaphatna valamit Ruben

bácsikám is, hogy ne bántsa végre Dora nénikémet?

Ruben bácsi röhögése elnémult, és fagyos tekintettel meredt

rám a levél végét olvasva. Ez a pillanat járt a fejemben,
miközben megpróbáltam elrejtőzni, nehogy észrevegyenek a
dokkmunkások.
– Megmutattad bárkinek is ezt a levelet?!
Bátortalanul megráztam a fejemet, de már csattant is a pofon.
Megtántorodtam, Ruben bácsi pedig újra megütött, ezúttal
ököllel. A padlóra zuhantam.
– Soha semmit nem kapsz, megértetted?! Senkit nem
érdekelnek az olyan kölykök, mint te. A világon sem kellene
lenned! Senki vagy, mint az a szajha anyád! – Lepillantott a
linóleumra csöpögő véremre. Dora néni minden héten
felsúrolta a padlót. – Takarítsd fel, mielőtt kiverem a fogaidat is!
A nagybátyám nem először vert meg, de nem is utoljára.
Miután Dora nénikémnek minden este ellátta a baját, rajtam is
kitöltötte a mérgét.
De ennek már vége.
Dora néni meghalt. Délután volt a temetése, és amint
hazaértünk, Ruben máris leitta magát.
Sírt, üvöltött, átkozódott. Aztán kijött, hogy megkeressen. A
fészerbe bújtam előle. Már tizennégy éves voltam, egyre
erősebb lettem, és általában gyorsabb is voltam nála. Kivéve, ha
sarokba szorított, és tökrészeg volt, ami furcsa módon mintha
rettenetes, emberfeletti erőt adott volna neki.
Amikor ököllel az arcomba sújtott, megfogadtam, hogy ez az
utolsó. Soha többet nem érhet hozzám. Némán ismételgettem a
fogadalmamat, amíg ő ütött és rúgott.
Aztán mozdulatlanul, véresen hevertem a földön, és
reméltem, hogy ha halottnak hisz, abbahagyja. Miután végre
megelégelte a rugdosást, kitántorgott a fészerből, vissza a
házba.
Sokáig nem mertem mozdulni, csak feküdtem, és éreztem a
por és a saját vérem fémes szagát. Aztán lassan
feltápászkodtam, és reméltem, hogy nem fogom kihányni az
ebédet, amit a templomi karitatív nőegylettől kaptam.
Magamhoz vettem a két héttel korábban összecsomagolt
holmimat. Tudtam, hogy mennem kell, ha nem akarok Dora
nénikém sorsára jutni, isten nyugosztalja.
Dora nénit a rák vitte el, és ahogy egyre hanyatlott az
egészsége, mindennap könyörgött nekem, hogy meneküljek el.
Mentsd a bőröd, Jericho, mondogatta, de nem hagyhattam, hogy
Ruben karmai között lelje a halálát. Nem ezt érdemelte. A
nagynénémnek jobb sors járt volna. Fahéjillata volt, és mindig
megölelt, amíg elég erő volt a karjában. Aztán már felemelni
sem tudta a kezét.
Az utolsó leheletével még elsuttogta nekem, hogy most jobb
helyre költözik, és tudtam, hogy komolyan mondja. Annál, amit
el kellett viselnie, csakis jobb helyre költözhetett a halála után.
És most végre megtehettem, amit kívánt. Mentettem a
bőrömet.
 Nagy nehezen felvettem a hátizsákot, a karom rettenetesen
fájt, de erőt vettem magamon, és nem jajdultam fel.
Nem fogok sírni. Soha többet! Nem adom meg Rubennek ezt
az örömet.
Kiosontam a fészerből, és vetettem a házra egy utolsó
pillantást. A lámpák mind égtek, de nem láttam semmi mozgást
odabent. Ruben biztosan hullarészegre itta magát.
Arra gondoltam, bárcsak lenne merszem elővenni a fészerből
a benzineskannát, meglocsolni a házat, és felgyújtani az egészet
a picsába. Dögöljön meg a nagybátyám! De nem tettem. Dora
nénikém sosem akarta volna, hogy ilyet tegyek.
Ő volt az egyetlen jó az életemben. Anyámra nem
emlékeztem, de Ruben naponta elmondta, hogy haszontalan
ringyó volt, aki náluk hagyta a kölykét, és lelépett.
Talán ebben rá hasonlítottam. Én is leléptem. Eltűntem a
sötétben, és vissza sem néztem.
Minden porcikám fájt, de hat kilométert gyalogoltam a
kikötőhöz, ahol Ruben dolgozott. Tudtam, hogyan osonjak
halkan, és hogyan maradjak észrevétlen a szállítóládák között
meglapulva. Ismertem a rejtekhelyeket, mert néha a
nagybátyám jóvoltából csempészáru is keveredett a fedélzetre,
és segítenem kellett elrejteni.
Úgyhogy most arra vártam, hogy a biztonsági őrök végre
távozzanak, és megmozdulhassak.
Egy fénypászma vetült a ládákra. Az árnyékba húzódtam.
– Sam, nem láttál ott valami mozgást?
Nem ismertem a fickót, aki beszélt, de hát Rubennek nem
voltak haverjai, akik meglátogattak volna minket. Mindig
egyedül vedelt.
– Nem láttam semmit. Csak egy kurva nagy patkányt, akkora
volt, mint a kutyám. Esküszöm, ezek a dögök egymást zabálják
fel!
– Undorító.
Csikorgott a salak a talpuk alatt, ahogy elsétáltak.
Imádkoztam, hogy ne jöjjenek vissza és ne kelljen futnom. Nem
voltam biztos benne, hogy kibírnám.
A másik fickó, akinek nem Sam volt a neve, az adóvevőjébe
beszélt, azt kérdezte, mit fognak most felrakodni. Hallottam a
fémdaru csikorgását.
– Fent van már a cucc?
– Aha, itt van.
Na látod, Ruben bácsi? Nem csak te pakoltál fel csempészárut
egy kis plusz pénzért!
Óvatosan felpillantottam, és láttam, hogy a markoló pont azt
a ládát célozza meg, ami mögé bebújtam. A picsába! Ennyit a
rejtekhelyemről.
– Visszaerősítetted? Tökéletesen kell rátenni, nem vehetik
észre, amíg ki nem pakolunk a célállomáson. Különben ugrott a
lóvé.
– A francba! A patkány elvonta a figyelmemet, nem zártam le
rendesen. Itt van a zsebemben a lakat.
Ne már! Ez valami rossz vicc?
Változott a lépéseik iránya, egyre hangosabban csikorgott a
salak, ahogy megint közeledtek. Hátráltam, és észrevettem egy
ajtót, ami nem volt bezárva. Biztosan erről beszéltek.
Tizenöt másodpercem volt dönteni. Vagy tíz.
Ha futok, egyértelmű, hogy elkapnak és visszaküldenek
Rubenhez. Úgyhogy ez nem volt kérdés.
Oda soha többé nem megyek vissza!
Besurrantam a hatalmas konténer nyitott ajtaján a
koromsötétbe. Odabent rothadó gyümölcs és vizelet bűze
fogadott.
Az ép kezemmel körbetapogatóztam. Sima, gömbölyű
felületek. Valószínűleg műanyag hordók. A vállamba nyilallt a
fájdalom, ahogy beoldalaztam két sor közé, egy pillanattal
azelőtt, hogy az ajtó becsukódott volna. Hirtelen teljes sötétség
lett.
Fémes csikorgást hallottam, bezárták a konténer ajtaját, és az
imbolygásból éreztem, hogy a daru felemel. Amikor
felemelkedtem a földről, felkavarodott a gyomrom.
 Meg fogok halni.
A konténer himbálódzott a levegőben, és már láttam a lelki
szemeimmel, ahogy a markoló elengedi és a földre zuhan.
A kurva életbe, meg fogok halni!
De nem így történt. Pár perccel később az imbolygás
megszűnt. Újabb fémes hang, aztán mozdulatlanság.
Egy hajóra tettek. Fasz tudja, hol fogok kikötni.
Amikor besurrantam, nem terveztem, hogy potyautas leszek.
Volt nálam néhány szelet csoki meg némi víz, de egy hétnél
tovább ez nem lesz elég. A fene tudja, hová és meddig tart az út.
Úgyhogy talán mégiscsak igazam volt. Simán lehet, hogy
meghalok.
Az ép karommal magamhoz szorítottam a hátizsákomat, és
azon gondolkodtam, hogy még ez is jobb, mint ha Ruben bácsi
halálra verne.

***

Egyedül voltam a sötétben, és teljesen elveszítettem az

időérzékemet. Enni sem tudtam, annyira büdös volt a
konténerben, hiszen nem tudtam máshová szarni.
Hallucináltam, képeket és embereket láttam, akik valójában
nem voltak ott. Ha aludtam, rémálmok gyötörtek. És a hőség…
maga volt a kibaszott pokol.
A vizet, amit hoztam, már rég megittam. Fájt a vesém, alig
bírtam hugyozni.
Mégiscsak igazam lesz? Itt fogok megdögleni egy
fémkonténerben, mint valami nyomorult állat. Ott kellett volna
maradnom. Vissza kellett volna ütnöm. Ennél még a börtön is
jobb lett volna. Elhamarkodottan döntöttem, és most az
életemmel fizetek.
Ekkor kattantam meg.
A karom még mindig élettelenül lógott, ahogy az ajtóhoz
kúsztam, ami mögött nem is tudom, hány napja voltam fogoly. A
másik kezemet ökölbe szorítottam, és a maradék erőmmel verni
kezdtem az ajtót.
– Segítség! Engedjenek ki! Segítség!
Semmi.
Addig dörömböltem, amíg elzsibbadt a kezem, és elfogyott a
hangom.
Aztán elájultam, és utoljára arra gondoltam, remélem, hogy
Isten megkönyörül rajtam, és nem ébredek fel többé.

***

– A picsába! Azt mondod, hogy tíz napig a konténerben volt ez a

kis nyomorult?
– Nagyon úgy néz ki, kapitány úr.
Két hangra ébredtem, és azt hittem, álmodom. Biztosan csak
álom. Nincs alattam forró fém, csak érdes lepedő, és fertőtlenítő
szaga terjeng, nem szarszag.
A vállam már csak enyhén sajgott, de a bordám baromira fájt,
úgyhogy talán mégsem volt álom.
– Kinek szóltál? Ki tud még erről? – kérdezte egy haragos,
nyers hang, és én megrémültem, hogy ez még Ruben bácsinál is
rosszabb lesz.
– Csak én tudok róla, meg a doki, kapitány úr. Meghallottuk,
hogy kiabál, és idehoztuk.
A francba! Egy hajóskapitány. Ez már csak rossz lehet.
Kinyitottam a szememet, és pislogtam, mert égetett a fény.
Inkább mégis visszacsuktam.
– Hé, fiacskám! Hallasz minket? Nyisd ki a szemedet! – szólt
rám a kapitány.
– Túl világos van – motyogtam, és már a kevés beszédtől is fájt
a torkom.
– A francba, doki, erre nem is gondoltam. Kapcsolja le a
lámpát! A kölyök több mint egy hetet töksötétben kuksolt.
Csukott szemmel is éreztem, hogy halványult a fény.
– Próbáld meg most! Nem lesz olyan rossz.
 g y
Hunyorogtam, de nem fájt, úgyhogy kinyitottam a szememet.
Két férfi hajolt fölém. Az egyik sötétkék kezeslábast viselt, a
másik fehér zakót és sötétkék nyakkendőt. Nem volt nehéz
kitalálni, melyik a kapitány. Idősebbnek tűnt, mint Ruben bácsi.
A szakálla már őszült, de a termete magas volt, és erős, és nem
volt sörhasa, mint a nagybátyámnak.
– Na végre magadhoz tértél, kölyök! Elárulnád, hogy kerültél
a hajómra?
– Vizet – nyöszörögtem.
– Doki! – szólt a kapitány.
Egy fehér köpenyes, szőke férfi odalépett az ágyhoz, és egy
átlátszó műanyag pohárban vizet hozott. A számhoz tette a
szívószálat. – Ne túl sokat – mondta, de én villámgyorsan
megittam a hűvös, tiszta vizet. – Lassabban! Hányni fogsz, ha
túl sokat iszol. – Elvette a poharat, pedig még volt benne egy
kicsi.
– Mihez kezdjünk vele? – kérdezte a kapitány az orvost,
mintha én ott se lennék.
– Teljesen ki van száradva, adok neki infúziót. A válla ki volt
ficamodva, de azt már helyre tettem, mielőtt magához tért. Úgy
nem fájt neki annyira. A teste tele van gyógyuló sebekkel, és azt
hiszem, eltört néhány bordája, de legalábbis megrepedt.
– Meg fogok halni? – kérdeztem nagy nehezen. Alig bírtam
beszélni.
Az orvos megrázta a fejét. – Nagy szerencséd volt, hogy
megtaláltak, mert ha még néhány napig víz nélkül maradsz… –
nem folytatta, úgyis tudtam.
Meghaltam volna.
– Mi a francot csináljunk vele? – kérdezte az overallos férfi.
– Jelentjük a hatóságoknak Baltimore-ban – felelte a kapitány.
– Ők majd megtalálják a szüleit, aztán feltesszük egy repülőre,
és megy haza.
– Ne! – köhögtem, és a bordáim hasogattak. – Kérem, ne!
A kapitány barna szeme fürkészőn vizslatott. Sejtettem a
tekintetéből, hogy még mindig látszanak rajtam a nagybátyám
verésének a nyomai.
– Adj rá jó okot, hogy ne tegyük, kölyök. Mert ezért akár a
munkámat is elveszíthetem.
– Ha visszaküldenek, végem van. Meg fog ölni.
A kapitány az ágyam mellé guggolt. – Kicsoda?
Köhögtem, és megpróbáltam érthetően válaszolni. – A
nagybátyám. Nem megyek vissza. Soha! Nem érdekel, mit
tesznek velem, oda én nem megyek vissza.
A kapitány az orvosra pillantott, aztán ismét rám. – Sokszor
megvert?
A büszkeségem tiltakozott, de tudtam, hogy erről most igazat
kell mondanom. – Állandóan ütött-vert. Gonosz, amikor részeg,
és mindig részeg.
– Más családtagjaid nincsenek?
– Nincsenek, uram. A nagynéném aznap halt meg, amikor
elszöktem. A nagybátyám kicsavarta a vállamat.
A kapitány összevonta a sötét szemöldökét, a szeme és a szája
köré gondterhelt ráncok gyűltek. – Hány éves vagy, kölyök?
Kezdtem magamhoz térni, és tudtam, hogy ha megmondom
az igazat, pillanatok alatt el fog zavarni a hajóról.
– Tizenhét. Nemsokára tizennyolc. És tudok dolgozni. Sokat
bírok. Csak adjanak egy esélyt, esküszöm, nem fogom elcseszni.
A kapitány megint az orvosra pillantott, aztán az overallos
férfira. – Kifelé! Erről pedig egy szót se, különben mindenkit a
vízbe hajítok!
A két férfi bólintott, és kimentek. Amikor kettesben
maradtam a kapitánnyal, odahúzott egy széket, és az ágy mellé
ült.
– Hány éves vagy, kölyök, de komolyan?
– Mondtam, hogy…
– Hazudtál.
Összepréseltem a cserepes ajkamat. – Nem küldhet vissza!
Nem megyek. Meg fogok szökni. Nem érdekel, hová, csak oda
ne!
– Akkor mondd meg az igazat. Hány éves vagy?
 Felsóhajtottam, és a lepedő sarkát szorongattam. – Tizennégy.
Majdnem tizenöt. De higgye el, van eszem, és erős is vagyok.
Tudok dolgozni. Mindenkinél többet fogok dolgozni, ígérem!
Esküszöm! Csak ne küldjön vissza!
– Iskolában lenne a helyed, nem egy áruszállító hajón – felelte
a kapitány, és kezdtem elveszíteni a reményt, hogy maradhatok.
– Na és a hajósinasok? Nekik sincs helyük egy hajón?
Lehetnék hajósinas! Csinálnám, amit kell. Felmosok, takarítok,
dolgozom a konyhán. Bármit, csak ne kelljen visszamennem!
A kapitány felállt, és beletúrt őszülő hajába. – Hogy hívnak,
kölyök?
– Jericho Forge.
– Hát, merszed az van, Jericho Forge. – Láttam rajta, hogy
tűnődik, és féltem, hogy meghozza a halálos ítéletemet.
– Uram, adjon egy esélyt! Esküszöm, nem fogja megbánni! –
Izzadt tenyerem a lepedőt markolászta.
– Én tizennyolc évesen csatlakoztam a kereskedelmi flottához.
Leléptem otthonról, amint lehetett. Az én apám is részeges alak
volt, mint a nagybátyád, és ha berúgott, gonoszul viselkedett.
Ha megengedem, hogy a hajón maradj, akkor dolgozni és
tanulni fogsz. Kapsz tankönyveket, és leteszed a vizsgákat, mert
mindenkinek szüksége van legalább annyi oktatásra, hogy a
középiskolát befejezze. A testi erő szart sem ér pallérozott elme
nélkül.
Leesett az állam. – Köszönöm…
– Még ne köszönd! – A kapitány keresztbe fonta a karját és
felszegte a fejét. – Meggyógyulsz, aztán kezded a próbaidőt. Ha
nem megy, akkor visszaküldünk, de tanúvallomást fogok tenni
arról, hogy milyen állapotban találtunk rád, és hogy a
nagybátyád bántalmazott. Akkor valószínűleg nevelőszülőkhöz
kerülhetsz, vagy nevelőotthonba.
– Nem fogja megbánni, ha megengedi, hogy maradjak.
Megállom a helyemet, majd meglátja. Ígérem!
Bólintott. – Majd meglátjuk. – Megrázta a nem fájós kezemet.
– Isaac Marco kapitány vagyok. Ez pedig a Fortuna hajó. Üdv a
fedélzeten, Jericho Forge!
 2. fejezet

Forge

Napjainkban

A vállalkozásom az életem. Ez sosem változik, akkor sem, ha

minden más a feje tetejére áll. De ma engedtem elkalandozni a
figyelmemet. Miatta.
A tárgyalásokról sosem feledkezem meg. Főleg akkor nem, ha
az üzletfelem a fél világon átutazott, hogy itt találkozzon velem.
De ma megfeledkeztem róla. Miatta.
India Baptiste – vagyis India Forge – olyan fejlemény, amire
nem számítottam, mert ostoba barom vagyok. Nem emlékszem,
volt-e valaha olyan, hogy meg akartam nevettetni, boldoggá
akartam tenni egy nőt. A terveimet sosem befolyásolták a nők,
de ma minden megváltozott… miatta.
A Saint-Tropez-ban tett látogatás bezavart az
időbeosztásomba, és – még belegondolni is rémes –
elfelejtettem, hogy megbeszélésem van Creighton Karasszal.
A kishajóm kulcsát odadobom az őrnek a stégnél. – Ne vidd
sehová! Ne is vezesd! Hozzá se nyúlj!
A fiatal, szőke angol fickó tátott szájjal bámul, amikor
rádöbben, ki vagyok. – Igenis, Mr. Forge! Magától értetődik. A
többi érkező hajóját a másik dokkhoz irányítom.
– Remek. Két órán belül itt leszek.
Bólint, és felvonja a szemöldökét, amikor észreveszi, hogy
százasokat húzok elő a tárcámból. A kezébe nyomom a
borravalót. – Köszönöm, uram! – hálálkodik.
Elsétálok a rakparttól, de máris meg akarok szabadulni a
nyakkendőmtől, és visszamenni a tengerre. Éveken át több időt
 y g
töltöttem hajón, mint szárazföldön, és jól is éreztem magam. A
nemzetközi vizeken a kapitány szava törvény, olyan, akár az
isteni parancs. A szárazföldön folyton változnak a szabályok.
Vannak például feleségek, akik elbűvölően mosolyognak, ha
vacsorát főz a férjük.
Félmosoly játszik a szám sarkában, de nem vigyorodom el. Ez
a nő minden gondolatomat leköti.
Amikor odaérek a Nobu Hotelhez, elterelem a gondolataimat,
mert nem ábrándozhatok egész nap. Az új hotel biztosan
vonzani fogja a szigetre a celebeket, akik meg akarnak
ismerkedni a híres szállodatulajjal. A londiner már várt,
izgatottan pillantgat az órájára.
– Üdvözlöm, Mr. Forge! Mr. Karas megkért, hogy azonnal
kísérjem fel.
Bólintok. – Menjünk!
Creighton Karas az egyik legújabb üzletfelem. Három hónapja
kezdtem közös vállalkozásba vele és Lincoln Riscoff-fal,
Amerika legnagyobb fakitermelő vállalatának leendő
tulajdonosával. Az a célunk, hogy olyan megújuló energiával
működő megoldást vezessünk be a vízi szállításban, ami
forradalmi változást hoz a piacon. Azért van szükségem orosz
acélra a hajók építéséhez, mert energiatermelő erőműveket
helyeznék el a hajókon, ami biztosan nagy port kavar majd, és
rengeteg pénzt hoz nekünk.
A terveinket nem hoztuk nyilvánosságra, mert tudom, hogy
amint a fosszilisenergia-ipar megneszelné, máris kémeket
küldenének ránk.
A londiner átkísér az előtéren, ahol napszítta fa, bézs és
mediterrán kék színek dominálnak. A lift felvisz a penthouse-
ba.
– Forge, de örülök, hogy látlak! Már azt hittem, meggondoltad
magad – mondja Karas, amikor a kopogásomra azonnal kinyitja
a fehérre pácolt faajtót. Néhány évvel fiatalabb nálam, de
kivívta a tiszteletemet, különben nem vágnék bele a közös
üzletbe vele és Riscoff-fal.
 Kezet rázunk. – Sajnálom, hogy késtem, de dolgom akadt.
Creighton megfordul, és a kezét nyújtja a csinos, barna nőnek,
aki odasétál mellé. – Forge, emlékszel még a feleségemre,
Hollyra?
– Természetesen. Örvendek, Mrs. Karas!
– Inkább Holly. Crey mindig nagyon szívélyes az
üzlettársaival, én is szívesebben venném a tegeződést. Épp
frissítőket készültem rendelni. Kérsz esetleg valamit?
Eszembe jut a hal és a homár, amit meg sem ettünk. Ne
haragudj, India, majd kárpótollak!
– Köszönöm, nem.
Holly rám mosolyog, aztán a férjéhez fordul. – Akkor
kimegyek a teraszra, és meghallgatom a zenészt, aki elküldött
pár dalt, hátha érdekel. Ti pedig csak tárgyaljatok nyugodtan. –
Átkarolja Creightont, és megcsókolja az arcát. – Csak ne túl
sokáig!
– Nem lesz túl hosszú, ígérem – feleli Karas, miközben a
felesége hajába túr, és megcsókolja.
Az erkélyen túl elterülő, tündöklő kék vizet nézem, hogy ne
legyek tapintatlan.
Holly kimegy, Karas a bárszekrényhez lép, és elővesz egy
üveg Hét Vezér whiskeyt. – Tölthetek neked is?
– Hát persze!
Tölt, majd máris a lényegre tér. – Hogy haladnak a
tárgyalások Federovval?
A két üzleti partneremnek fogalma sincs, mennyire bonyolult
a helyzet, és hogy mit kellett tennem, hogy a ravasz vén ruszki
egyáltalán hajlandó legyen velem tárgyalni.
– Elég nehezen.
Karas felvonja a szemöldökét, és közelebb lép. – Bővebben? –
kérdi, és felém nyújt egy pohár italt.
– Rafinált vénember, és nehezebb dűlőre jutni vele, mint
amire számítottam.
– Én és Riscoff mit tehetünk az ügy érdekében? Nem azért
vagyunk partnerek, hogy minden munkát neked kelljen
végezned, Forge. Nekünk is van pénzünk és befolyásunk. Mivel
vehetnénk rá Federovot az együttműködésre?
Belekortyolok a whiskey-be, érzem, ahogy a borostyánszínű
ital átmelegít. – Amit akar, az nálam van, csak meg kell
találnom a megfelelő stratégiát, hogy ne kockáztassunk semmit.
Karas sötét szeme fürkészőn figyel. – Mi a francot akar
Federov?
– A lányát.
– És nálad van? A lánya?
Elfordulok, és odalépek az egész falat borító ablakhoz,
ahonnan látható Isla del Cielo. Egész nyáron vitorlások,
katamaránok és motorcsónakok ringatóznak a tengeren Isaac
szigete és Ibiza között.
– Feleségül vettem.
Karas félrenyeli az italát. – Ugye most viccelsz?
Ismét nagyot kortyolok, aztán felé fordulok. – Nem viccelek.
Ezt kellett tennem. Csak így köthettem magamhoz, és csak így
köthetem meg az üzletet.
Karas odasiet hozzám. – Te képes voltál üzleti érdekből
megnősülni? Mi a fasz, Forge? Ezek szerint kárpótlást is kell
fizetnünk neked az osztalék mellé, mert emlékszem, amikor
néhány hónapja kijelentetted, hogy te aztán soha nem fogsz
megnősülni.
Hogy felejthetném el? Ott voltunk Karas kaliforniai
kúriájában, Riscoff esküvője előtt, és én kijelentettem, hogy a
házasság nem nekem való.
– Azt tettem, amit kellett. – Felhajtom a maradék italt. – Sem
te, sem Riscoff nem fogtok csalódni. A hajókat orosz acélból
építjük meg. Nagyot néz majd a világ. Mi pedig még
gazdagabbak leszünk.
Arra számítok, hogy Karas arca felderül, de gondterhelt
marad. – Na és a feleséged? Neki mi erről a véleménye?
– Fogalmam sincs. Még nem mondtam neki. Nem is tudja,
hogy valójában ki az apja. – És kurvára nem tudom, hogyan
fogom neki elmondani, teszem hozzá magamban.
 Sosem érdekelt, milyen károkat okozok, miközben elérem a
céljaimat. De most először másra sem tudok gondolni. Miatta.
Karas aggódva pillant rám. – Remélem, tudod, mit csinálsz,
Forge, mert nagyon kényes helyzetbe keveredtél. Hozok még
egy italt.
Elveszi a poharamat, én pedig kibámulok az ablakon, a sziget
felé, ahol Indiát hagytam.
Nem lenne szabad azon rágódnom, hogyan hat rá mindez.
De mégis rágódom, és fogalmam sincs, mit tegyek.
 3. fejezet

India

Bastien erősen szorítja a kezemet, és rádöbbenek, hogy

hatalmas hibát követek el.
– Nem megyek veled sehová! – mondom, és el akarom húzni a
kezemet, de nem engedi. – Hagyj, Bastien! Engedj el!
Teljes erejéből megránt, elveszítem az egyensúlyomat.
Leszédülök a stégről, át a csónak oldalán. Valami keménynek
ütközik a fejem, és rettenetes fájdalmat érzek.
– Nem… – motyogok, amikor meghallom, hogy valaki
messziről kiabálja a nevemet.
– Indulás! – szól Bastien.
A fedélzetre húz, és minden elsötétül körülöttem.
 4. fejezet

Forge

Karas felsorolja, hogy ő és Riscoff mit intéztek az üzlettel

kapcsolatban, közben a zsebemben folyamatosan rezeg a
telefonom, de tudomást sem veszek róla. Egy idő után azonban
rádöbbenek, hogy valami történt.
Karas szünetet tart. Előveszem a mobilomat.
– Elnézést, csak egy perc. – A szoba másik végébe sétálok, ahol
az asztallal átellenben egy márványkandalló áll. – Itt Forge –
szólok bele a telefonba.
– Nagy baj van, uram – mondja Donnigan, a szigetem egyik
biztonsági embere. – A felesége…
Jéggé dermedek, és a legrosszabbra készülök, mert érzem,
hogy valami szörnyűség történt.
– Hol van a feleségem?!
– Elvitték, uram.
Megragadom a kandallópárkányt, a széle a tenyerembe vág. –
Hogy a picsába vihette el bárki a szigetről?
– Csónakkal, uram. A felesége a stégnél volt. Azt hiszem,
Bastien de Vere vitte el. Nem tudom, hogy előre megbeszélték-e,
hogy odajön. Először azt hittem, igen, de láttam, hogy
dulakodnak. Máris beszállok a helikopterbe. A Nobu tetején
landolunk, hogy felvegyük önt, uram.
Dulakodás. A jég elolvad, a helyét tüzes harag veszi át, ahogy
elképzelem, hogy de Vere elkapja a feleségemet. Az a mocsok
elrabolta a nőmet!
Összeszorítom a fogamat. Erősebben markolom a
kandallópárkányt, a fájdalom a tenyeremben legalább lehűt
annyira, hogy ne verjek ököllel a falba.
– Azonnal induljatok! Levadásszuk a szarházit! Elegem van a
játszmákból. Kinyírom!
Leteszem a telefont, elengedem a kandallópárkányt, és
érzem, hogy forr bennem a düh. Karas felé fordulok. Általában
ügyelek arra, hogy ne látsszon az arcomon semmiféle érzelem,
de most nem érdekel.
– Mi történt?
– Elrabolták a feleségemet.
– Hogyan tudok segíteni? – kérdi, és már veszi is elő a
telefonját, miközben az erkélyen biztonságban üldögélő
feleségére pillant. – Kettőnknek együtt elég pénzünk van, hogy
akár az egész szigetet megvegyük. Biztosan nem vihették
messzire.
Még be sem fejezi a mondatát, de én már kifelé megyek az
ajtón. – Szólok, ha tudsz segíteni!
Nem hallom a választ, mert rohanok fel a tetőre.
De Vere ezért halállal lakol, az biztos!
 5. fejezet

India

A fejem majd szétrobban, úgy érzem, mintha hangos dobolás

hasogatná. Valaki vizet fröcsköl az arcomra. Kinyitom a
szememet.
– Mi a franc? – morgom, és megfordulok. Valami puhán
fekszem.
– A fenébe, Indy, azt hittem, ennél keményebb a fejed. –
Bastien hangja érdes, mintha kréta csikorogna egy táblán.
– Mit csináltál velem? – a fejemhez emelem a kezemet, és
érzem, hogy a hajam alatt jókora púp dudorodik.
A matrac széle besüpped, ahogy Bastien leül. – Tettem, amit
tennem kellett. Elhoztalak Forge-tól és a verőlegényeitől.
Megérinti a hajamat. Elhúzódom, nem akarom, hogy hozzám
érjen. A hirtelen mozdulattól megint fájdalom nyilall a fejembe.
Felnyögök, mire Bastien feláll. – Mickey, azonnal hozz neki
valami fájdalomcsillapítót!
Pislogok, próbálom nyitva tartani a szememet. Halvány,
színes fényeket látok. A fekete, fehér és piros, modern dekor
nem ismerős. Alattam az ágytakaró vérpiros, és azon
gondolkodom, vajon került-e rá a véremből.
Megpróbálok felülni, de elszédülök. Bastien a vállamra teszi a
kezét, hogy megtámasszon, de rácsapok, és megint pislogok.
– Hozzám ne érj, szarházi!
Elkapja a kezét, én pedig megpróbálom felidézni, mi is
történt. Bastien a csónakjára rántott…, miután közölte velem,
hogy Forge mindenről hazudott nekem. És hogy nem az vagyok,
akinek hiszem magam.
Az emlék éles, a fájdalom szintén. Lehajtom a fejemet,
megszorítom az ágytakarót, és lassan, mélyen lélegzem.
 – Be kellett volna szállnod magadtól a csónakba, Indy. Nem
kellett volna így történnie.
– Menj a picsába, Bastien! – megint kinyitom a szememet,
hogy gyilkos pillantást vessek rá. – Hol vagyok?
Belép egy férfi, aki fehér rövidnadrágot, neonsárga ujjatlan
felsőt visel, és feltételezem, hogy a neve Mickey. Napbarnított
bőrét tetoválások borítják. – Tessék! – Átnyújt egy doboz
fájdalomcsillapítót. – Ettől jobb lesz.
Bastien elveszi, és megvárja, hogy Mickey kimenjen, csak
aztán fordul felém.
– Válaszolj már! Hol a francban vagyok?! – háborgok.
A fájdalomcsillapítóval babrál. – Biztonságban vagy. Forge itt
nem talál meg, legalábbis nem túl hamar.
Körbepillantok. A falon párkány fut körbe, italosüvegek
sorakoznak rajta, alatta pedig ezüstszínű bőröndök állnak. A
sarokban egy fehér asztalon lemezjátszó várja, hogy egy DJ
zenét csaljon ki belőle. A nagy ablakokon le van húzva a redőny,
és piros LED-fények kísérteties félhomályba borítják a szobát.
Vagy ez szexi félhomály akar lenni? Mindjárt hányok.
– A legénylakásodba hoztál? Ahová a nőcskéiddel jössz dugni?
Most azonnal le akarok zuhanyozni! – elengedem az ágytakarót.
– Nyugodj már le! Itt biztonságban vagy.
Kicsit kitisztul a látásom, és Bastien szemébe nézek.
Szerencsére nem látok duplán, mert egy is sok belőle. Azóta
nem láttam, hogy Monte Carlóban kitagadták a szülei, miután a
nővére elmondta, hogy ott vagyok vele.
– Nem otthon kellene lenned Angliában, hogy kikönyörögd
anyucitól és apucitól, hogy visszakapd a hitelkártyádat és az
örökségedet?
Bastien unottan a kezembe nyomja a fájdalomcsillapítós
dobozt. – Hozok vizet. – Elmegy, és egyetlen kérdésemre sem
válaszol.
Seggfej!
Semmit nem akarok tőle elfogadni, de amikor visszajön,
mégis elveszem a pohár vizet, mert szétrobban a fejem. Három
fájdalomcsillapítót kapok be egyszerre.
– Emlékszel, mit mondtam neked, mielőtt beverted a fejedet?
Rávicsorgok, mint valami vadállat. – Mármint, mielőtt
elájultam és te elraboltál?
– Hálálkodnod kellene, nem morognod!
– Arra ugyan várhatsz! Most pedig mondj el mindent, semmit
ne hallgass el! Akkor talán nem foglak feljelenteni a
rendőrségen.
Bastien felröhög. – A rendőrség itt nem segít. Sőt, jobb, ha
elkerülöd őket. Korrupt szarháziak, és tuti, hogy Forge lefizette
őket.
Rámordulok, mire Bastien megrázza a fejét, és megadóan
felemeli a kezét, de már jól ismerem, és tudom, hogy soha
semmit nem tesz, ami nem kedvére való, és mindig van valami
hátsó szándéka. Mindezt a saját káromon tanultam meg.
Mielőtt megszólal, Mickey felé biccent, aki az ajtó előtt
toporog. – Csukd be az ajtót, de ha megjelenik valami gyanús
alak, azonnal szólj!
Bastien parancsa eszembe juttatja, hogy Forge már biztosan
keres. Gyűlöli Bastient, és el sem tudom képzelni, hogy most mi
jár a fejében.
És ha azt hiszi, hogy önszántamból mentem el a szigetéről?
Amikor Forge és én korábban megállapodást kötöttünk,
azonnal megszegtem, és felszálltam Bastien magángépére.
És most ezért vagyok ebben a pácban.
Az ajtó becsukódik. Bastien fel-alá járkál.
– Most azonnal válaszolj a kérdéseimre, vagy már itt sem
vagyok!
Rám mered. – Hát ennyire sietsz vissza ahhoz a fickóhoz, aki
trükkel rángatott a házasságba? Aki hazudik neked és
kihasznál? Azt hittem, ennél több eszed van, Indy. Nagyon
csalódott vagyok.
– Ezek szerint Forge-nak és neked sok a közös vonásotok,
nem?
Bastien arcát eltorzítja a harag, de bennem még jobban
fortyog az indulat.
– Mondd el, vagy megyek!
Lassan felém sétál, és karnyújtásnyira megáll. – Miután
elmondtam mindent, nem akarsz majd visszamenni hozzá.
– Ki vele! – felállok, és keresztbe fonom a karomat.
– A húgod elrablása csak színjáték volt.
A fejfájásom csak rosszabbodik. – Ezt már mondtad. Te
követted el?
Felkapja a fejét. – Hogy jut eszedbe ilyen faszság?!
– Mert másként honnan tudnád?
Kegyetlen kis mosoly rajzolódik ki a szája sarkában. – Milyen
érdekes, hogy mindent megkérdőjelezel, amit mondok, de azt
bezzeg nem kérdőjelezted meg, hogy Forge miért akart elvenni
feleségül.
Tudom, hogy szándékosan vált témát, de kitartok. Tudom
már, milyen az, amikor Bastien becsap. El kellett volna futnom,
amikor megláttam, hogy közeledik a csónakja.
– Blöffölsz. És szart se tudsz semmiről. – Az ajtóhoz indulok,
de elállja az utamat.
– Komolyan? Ezek szerint, ha nem a pókerasztalnál ülsz,
akkor rosszul olvasod az arcokat.
Ökölbe szorul a kezem. Bastien a bárpulthoz megy, hátat
fordít, én pedig ismét az ajtó felé indulok.
– Nem mégy sehová, Indy! Még nem – néz rám a válla fölött.
Nem tudom, mit akar, de valamit biztosan, különben nem
lennék itt. Az biztos, hogy puszta jó szándékból nem mentene ki
a gonosz farkas karmai közül.
– A férjemnek nem fog tetszeni, hogy elraboltál.
Bastien megfordul, és fagyos pillantást vet rám. Visszateszi az
italosüveget, és közelebb lép. – Azt hiszed, hogy itt Forge a hős,
én pedig a gonosz? Lófaszt! Teljesen félreérted a helyzetet. Vagy
már elfelejtetted, hogy csapdába csalt, hogy hozzámenj?
Egyet lépek az ajtó felé. – Te talán nem ugyanezzel
próbálkoztál? Vagy már elfelejtetted a tisztességtelen kis
ajánlatodat?
 – Semmit nem felejtettem el. De a húgodat nem használtam
volna fel a játszmában. Ő viszont simán megtette, nem
gondolod? Mert Summer végig nála volt ám!
Attól tartok, mindjárt kihányom a homárt és a halat a fehér
padlóra.
– Hazudsz! – vágom rá, de a gyomrom görcsbe rándul. Nem
akarok hinni neki. Ezt nem hihetem el. Ki tenne ilyen
szörnyűséget?
– Nem kell elhinned – vigyorog Bastien. – Majd rájössz
magadtól, csak gondolkodnod kell, Indy.
A tenyerembe vájom a körmeimet, és próbálom megőrizni a
józan eszemet. Tudom, mit akar Bastien: azt, hogy
elbizonytalanodjak. És sikerül elérnie.
Arra gondolok, amikor Forge azt mondta, segít visszaszerezni
a húgomat, de csak akkor, ha kérdés nélkül igent mondok a
kérésére, amiből előnye származik.
Emlékszem, mennyire megdöbbentem, amikor leszállt a
helikopter a fedélzeten, és kilépett belőle Summer. Alig hittem a
szememnek, hogy máris itt van és jól van. Ostoba voltam, és
hálás, nem tettem fel azt az ezernyi kérdést, amit fel akartam
tenni arról, hogyan szabadította ki Forge.
Forge nem rabolta el. Az nem létezik, hogy ilyet tett volna.
Ugye?
Nem felelek, és Bastien folytatja.
– A tettek többet mondanak, mint a szavak, ezt te is tudod,
nem? És tudod, hogy a sztori nem stimmel. Forge az első perctől
kezdve a bolondját járatta veled. Sőt, már korábban is. Azt
hiszed, véletlenül jelent meg a pókerasztalnál a La Reinában? –
Bastien megvakarja az állát. – Vajon ki szólt neki róla? Talán
Jean Phillippe?
Nagyot nyelek. – De miért tenne ilyet Forge?
Bastien arcán hamis vigyor jelenik meg. – Errefelé nem
szokás érdek nélkül cselekedni.
Hát persze! Biztosan akar valamit tőlem. Csak nem tudom,
hogy mit.
 – Most már nem sok kérdésed maradt, ugye? – kérdi
önelégülten. Legszívesebben felpofoznám.
Ne menj bele a játszmájába, Indy! Csőbe akar húzni.
– Kérdésem éppen lenne – felelem fagyosan. – Csak tudom,
hogy úgysem adsz választ. És nem is lep meg, hiszen te sosem
tartod be az ígéreteidet.
Bastien furcsán néz rám. – Ezzel mit akarsz mondani?
– Azt ígérted, mindent elmondasz, ha eljövök veled. Az
ösztöneimre kellett volna hallgatnom, és el kellett volna
futnom.
– Hogy ott maradj Forge-dzsal? Pedig ő baszott át… –
Végigmér, és elfintorodik. – Átbaszott és megbaszott.
Összeszorul a gyomrom, de elindulok kifelé. – Miért kellene
elhinnem, hogy itt Forge az, aki rosszban sántikál? Hol a
bizonyíték?
Bastien durván felröhög. – Nem gondoltam, hogy ilyen naiv
vagy, Indy. Csak egy kérdés: aláíratott veled bármiféle házassági
szerződést?
Megdermedek. Ugyanezt a kérdést már én is feltettem
magamnak. Hogy jut ez Bastien eszébe?
– Ha a pókerasztalnál is ennyire kiülnének az arcodra az
érzelmeid, sosem nyernél. – Elvigyorodik, és a pohár szélén
kopog az ujjával. – Tehát nem volt házassági szerződés…
Elgondolkodtál már azon, hogy egy milliárdos miért vállalná azt
a kockázatot, hogy házassági szerződés nélkül nősül?
Kiráz a hideg, mert pontosan ezen gondolkodtam én is…, csak
ostoba voltam, és nem boncolgattam sokáig a kérdést.
Bastien abbahagyja a kopogást, és lassan, ridegen
elmosolyodik. – Azért, mert a házassággal többet nyer, mint
amennyit veszíthet.
– Egy vasam sincs, Bastien. Mi a francot nyerhetne Forge?
Eszembe jutnak Bastien korábbi szavai.
Forge csak arra használ, hogy megszerezze az apádtól, amit
akar.
Csakhogy nekem nincs apám.
 Bastien a matracra mutat. – Ülj csak le, Indy! Hosszú történet
lesz.
 6. fejezet

Forge

Rosszul tettem, hogy Isaac haláláért apránként akartam bosszút

állni de Vere-en. Ha megöltem volna, most nem lennék ebben a
helyzetben.
Most viszont puszta kézzel fogom kinyírni, nem érdekel,
mekkora főnemes.
Az apja felőlem rám uszíthatja a lordok házát is, leszarom. De
Vere elrabolta a feleségemet. Valahogy benne van ebben az egész
ügyben, csak nem tudom, hogyan. Még nem tudom.
– Biztos, hogy a nő részeg volt, és nem ájult? – faggatom a
huszonéves, szőke fickót, aki annál a stégnél őrködik, ahol
Bastien puccos, piros Donzija van kikötve.
– Nem tudom. Sokszor látom, hogy hullarészeg bulizókat
cipelnek a társaik. Nem része a munkámnak, hogy
kérdezősködjek.
Ökölbe szorítom a kezemet, hogy ne húzzak be neki, mert az
úgysem lenne jó semmire.
– A férfi nem mondta, hogy hová megy? – kérdi Donnigan.
– Nem. Betette a nőt egy autóba, és elhajtott. Nem láttam,
merre megy. Akkor már jött a következő hajó…
Hasznavehetetlen szarházi. Elindulok a helikopter felé, amit
máris bámészkodók hada vesz körül.
– Húzzunk innen! Ennek semmi értelme.
Mire a helikopterhez érek, Donnigan már mellettem van. –
Hová menjünk?
– De Vere villájához. Amilyen ostoba, talán odavitte.
Beszállunk a helikopterbe, feltesszük a headseteket, Donnigan
hívja az irányítótornyot, de nem engedélyezik a felszállást,
hiszen már a leszállást is engedély nélkül hajtottuk végre.
Donnigan kérdőn néz rám.
Lekapcsolom a rádiómat, hogy az irányítótoronyból ne
halljanak. – Indulj! Majd kifizetem a bírságot. Csak vigyázz, ne
ütközzünk a felszálló gépekkel.
Donnigan bólint, és pár perccel később már egy nagy, fehér
kúriánál vagyunk a hegyekben. Ez Bastien bulivillája, bár
valószínűleg már nem sokáig, ha a szülei tényleg kitagadták.
A kanyargós úton egy piros Lamborghini hajt lefelé.
– Landolj előtte! Ne hagyd lelépni!
Donnigan engedelmeskedik. Az autó gyorsít, én pedig a földre
mutatok.
– Leszállni!
A kocsi hirtelen fékez, mert a helikopter megáll az út szélén.
Kicsatolom magam, és kiugrom.
– Mi a faszt csinálsz?! – ordibál a Lamborghini vezetője, de
amikor látja, hogy haragosan rohanok felé, befogja a száját, és
villámgyorsan felhúzza az ablakot.
Felrántom az ajtót, mielőtt bezárhatta volna. – Hol a picsában
van de Vere? Odabent?
A sötét hajú, aranyláncos, kecskeszakállas spanyol fickó
megadóan felemeli a kezét.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz, haver. Eltévedtem, nem is
erre kellett volna jönnöm.
– Hazug disznó! Most azonnal mondd meg, hol találom de
Vere-t! – elkapom a vastag arany nyakláncát, és megcsavarom.
– Én csak a gondnok vagyok, esküszöm, nem tudok semmit!
Látom a szemében a rettegést, ahogy mindkét kezével lazítani
próbálja a szorításomat.
– A gondnok úr Lamborghinivel járkál? Ne röhögtess!
Utoljára kérdem, és ha nem kapok választ, akkor a
helikopteremmel kirepülünk az óceán fölé, és behajítalak a
vízbe, jó messze a parttól. Megértetted?! Akkor ismétlem: hol a
picsában van de Vere?
– Ne! Nem tudom…
Elcsuklik a hangja, mert megrántom a nyakláncát, és
kirángatom a kocsiból. Donnigan már nyitja a helikopter hátsó
 g g y j p
ajtaját, a spanyol fickó pedig kétségbeesetten kalimpál.
– Kérlek, ne! Ne csináld, haver! De Vere nincs itthon.
A nyitott ajtó felé lököm, közben Donniganre nézek. – Menj,
nézz körül a házban! Ha hazudott, kinyírom.
A fickó keresztet vet. – Esküszöm, hogy nincs ott! Vissza
kellett mennem, hogy elhozzak valamit, és utána az egyik
barátjánál találkozom vele.
– Hol? Kinél? Beszélj! – förmedek rá.

***

A helikopter körül kavarog a por, amikor ismét egy tetőn

landolunk, ami sosem szolgált még leszállópályaként. A
Lamborghini sofőrjétől megtudtuk, hogy de Vere egyik haverja
ebben az épületben bérli a teljes felső szintet, hogy ott
bulizzanak, és itt tartják a drogokat is, mivel de Vere a
gyanútlan szülei magángépét kábítószer-csempészésre
használja.
Elintézem. És ezúttal nem lesz, aki megmentse.
Donnigan a helikopterben marad, én kiugrom, és a
lépcsőházba vezető ajtóhoz rohanok. Az ajtó kinyílik, és feltűnik
Goliath ismerős alakja. Int nekem, követem lefelé a lépcsőn, és
közben néma ígéretet teszek Isaacnek.
Hamarosan békében nyugodhatsz, barátom. Teszek róla.
Goliath belöki az ajtót a vállával, én pedig fegyverrel a
kezemben belépek mögötte a penthouse-ba. A hall üres, de a
tengerpart felé néző oldalon látok egy ajtót. A Lamborghinis
patkány azt mondta, itt lesz de Vere.
Biccentek, Goliath közelebb lép, és bólint, hogy elintézi. Egy
intéssel megállítom, mert eszembe jut, amit Donnigan mondott.
„Nem tudom, hogy előre megbeszélték-e, hogy odajön. Először
azt hittem, igen, de láttam, hogy dulakodnak.”
Forr bennem a harag. Hátralépek, aztán teljes erőből
belerúgok az ajtóba. Ez nem csekélység, mivel közel
százkilencven centi magas vagyok, és száztíz kiló.
Az ajtó azonnal kinyílik és a falnak csapódik.
Goliath és én fegyverrel a kezünkben berontunk, mire egy
férfi felpattan egy asztal mellől. A kezében összegöngyölt
papírpénzt tart, amit épp az orrához emelt.
– Mi a fasz?! Ide nem lehet csak úgy… – amikor megpillantja a
kezemben a fegyvert, mellettem pedig a hatalmas termetű
testőrt, elhallgat. – Mit akartok? Nincs nálam készpénz.
Kinyílik egy másik ajtó, és de Vere áll meg a küszöbön.
– Nem a pénzedet akarja, Mickey. Valami egészen mást keres.
– Hátrapillant a válla fölött. – Nem igaz, Indy?
 7. fejezet

India

Itt van! Forge eljött!

Felpattanok a székről, ahol eddig gubbasztottam a
lemezjátszós asztal mögött, hogy távolságot tartsak Bastientől,
aki eddig mást sem csinált, mint rengeteget piált, és mindenféle
szart hordott össze Forge-ról.
Amint felállok, megfordul velem a szoba. Ennyire beütöttem a
fejemet? Megtámaszkodom az asztal szélén, és még egy lépést
teszek arra, amerről Forge hangját hallom. Minden nagyon
furcsa, még a sima, hűvös asztallap érintése is.
Pislogok, hátha elmúlik a szédülés, de nem segít. Nyirkos a
tenyerem és izzadok. Valami nem stimmel.
Körbepillantok, a fény bántja a szememet.
Kivagyok. Mi a fene folyik itt? Megpróbálok az ajtóhoz menni,
de egy lépés után hidegnek érzem a levegőt, és remegek.
Le kell ülnöm. Az ágyhoz botorkálok, leroskadok, és a vörös
ágytakarót szorongatva reménykedem, hogy sikerül ülve
maradnom.
– Bocs, Forge, de a feleséged nemigen akar kimászni az
ágyamból. – Bastien hangjából egyértelmű, mire célozgat.
– Kotródj a picsába, de Vere! – morog Forge olyan
fenyegetően, hogy alig értem.
Ismét megpróbálok felállni, de nem tudom megemelni a
fejemet. Nem megy. Lehunyom a szememet, hátha sikerül
visszanyerni az egyensúlyomat.
– Maradj csak ágyban, Indy! Nem kell vele menned, ha nem
szeretnél. – Bastien pökhendi szavai hallatán látnom sem kell az
arcát, úgyis tudom, milyen önelégülten vigyorog.
Mi a franc történt velem? Nem normális, hogy ennyire…
Hirtelen eszembe jut a fájdalomcsillapító, amit bevettem.
Bedrogoztak. Bastien valami drogot adott nekem. Már megint.
 8. fejezet

Forge

A fegyveremet de Vere mellkasára szegezem. – Kotródj az

utamból, vagy meghúzom a ravaszt!
De Vere nem ijed meg, ami meglep, mert gyáva féregnek
ismerem.
– Nem mered – feleli. – Ha mernéd, már rég kinyírtál volna.
Pimaszul beszél, de elhátrál, és amikor oldalra lép, meglátom
Indiát, ahogy az ágyon ül, és úgy dülöngél előre-hátra, mint aki
félig kómában van.
– Mi a francot csináltál vele?!
– Elmeséltem neki az igazságot. – De Vere felröhög, de rajta
kívül senki nem találja viccesnek a szavait. – Hát nem így volt,
szívecském? Miért nem meséled el Forge-nak, mennyire
kiakadtál, amikor megtudtad, hogy hazudott a húgod
megmentéséről, mert meg akart szerezni magának feleségül?
– Miért kellene bármelyikőtök egyetlen szavát is elhinnem?
Amikor India végre rám néz, azonnal tudom, hogy baj van. A
kék szeme szinte teljesen elsötétül, annyira tág a pupillája.
– Mit adtál neki?! – odanyomom a fegyvert de Vere
mellkasához.
– Hűha… – India a karjait kinyújtva feláll, próbálva
megtartani az egyensúlyát, de úgy tántorog, mintha egy
viharban hányódó hajó fedélzetén állna. Pislog és megdörzsöli
az arcát. – Kikészültem.
– Goliath, tartsd de Vere-en a fegyveredet! – A nappaliban
valaki felnyög, remélem, ez azt jelenti, hogy Mickey ki lett
iktatva.
Goliath de Vere-re szegezi a pisztolyát, én pedig India felé
nyújtom a kezemet.
 – Gyere, támaszkodj rám! – A bal kezemet nyújtom, de ő a
jobb kezemben tartott pisztolyt nézi.
– Nem szeretem a fegyvereket – dünnyögi.
De Vere felröhög, aztán nyög egyet. Gondolom, Goliath tett
róla, hogy kussoljon.
Amint elteszem a pisztolyt, Indy felém lép, én pedig elkapom.
Végigpásztázom, aztán magamhoz ölelem, mert rogyadozik a
lába.
Kipirult. A testhőmérséklete magasabb a normálisnál. A
pupillája kitágult. Valamit bevett.
De Vere-re nézek. – Eki? Extasyt adtál neki? Vagy valami szar
partidrogot, amit te kotyvasztottál?
– Semmi olyasmit nem vett be, amit korábban nem próbált –
vigyorog gúnyosan de Vere.
Indy átölel, és a zakómhoz simítja az arcát. – Milyen puha!
Nagyon selymes. – Úgy dörgölőzik az olasz lenzakómhoz, mint
egy kiscica egy puha takaróhoz.
– Pár óra múlva rendbe jön – mondja de Vere, és
farkasszemet nézünk. – Persze kérdés, mi lesz, amikor elkezd
faggatni téged arról, hogy ki az apja, és miért vetted feleségül
házassági szerződés nélkül. Ha megmondod neki, hogy az
apja…
– Nincs apám! – csattan fel India, és a zakómba temeti az
arcát. – Sosem volt, nem ismertem, és nem érdekel. Nem akarok
hallani róla. Elmehet a picsába! Meg ti is. Mindenki elmehet a
picsába!
Goliath de Vere homlokához nyomja a pisztolyát.
– Hallottad a hölgyet. Nem akarja hallani, amit mondanál,
úgyhogy kuss!
De Vere elfintorodik. – Egyszer úgyis megtudja az igazságot.
Még akkor is, ha most kinyírtok engem. De úgysem teszitek
meg, mert még ahhoz is gyáva vagy, hogy parancsot adj rá,
Forge.
Összeszorítom a fogamat. Igenis megtenném, legszívesebben
egy egész sorozatot beleeresztenék ebbe a szarháziba. Viszont
egy dologban igaza van: nem fogok parancsot adni Goliathnak,
hogy nyírja ki. Mert én akarom megölni. Bosszút akarok állni
Isaac haláláért. Akkor helyreállna a lelki egyensúlyom.
– Nem szeretem a fegyvereket – motyog India. Elhúzódik
tőlem, de Vere pedig ismét önelégülten vigyorog.
Magamhoz húzom a feleségemet, de ő szabadulni próbál. –
Eltettem a fegyvert – mondom. – Tessék, eltettem. – Erre végre
megnyugszik.
De Vere fagyos tekintettel mered ránk. – Indy most a tiéd, de
végleg úgysem lesz az, meglátod. – Megigazítja az ingét. – Bár
egyébként sem így tervezed, ugye? Megszerzed a gazdag apjától,
amit akarsz, aztán elég pénzt adsz Indiának, hogy sose kelljen
látnod többé. Tuti, hogy ez a terved.
– Pofa be!
– Vagy mi lesz? Lelősz? Ahhoz gyáva vagy. Mint ahogy ahhoz
is, hogy igazat mondj Indynek. De ne aggódj, úgyis megtudja.
De Vere most már nyíltan, gúnyosan vigyorog.
– Indy ma nem akar meghallgatni engem, de amikor rájön
magától is, akkor ott fog hagyni, és keresztülhúzza minden
számításodat. Alig várom, hogy lelépjen, és a pénzedet is
elvigye. Házassági szerződést kellett volna aláíratnod vele…, de
mindketten tudjuk, miért nem tetted.
 9. fejezet

India

Házassági szerződés. Házassági szerződés.

Folyton ez a két szó jár a fejemben, és tudom, hogy rá kellene
kérdeznem, miért nem kellett aláírnom, de most jobban
szórakoztat, hogy Forge selymes zakójához dörzsölhetem az
arcomat.
Fények és színek kavarognak a fejemben. Lehunyom a
szememet. – Túl világos van.
Amikor megszólalok, Forge megdermed. – Csukd be a szemed!
Máris megyünk. Majd viszlek a karomban.
Engedelmeskedem, és sokkal jobban tetszik a lehunyt
szemem előtt kavargó tűzijáték, mint az éles napfény. Amikor
Forge felemel, megszédülök.
– Jaj! – Gyorsan belekapaszkodom a nyakába.
– Döbbenet, hogy hajlandó vagy elmenni vele. Még viccnek is
rossz! – morog Bastien, mint valami elkényeztetett kölyök, aki
veszített egy játékban, pedig még csalt is. – Én nem hazudtam
neked, Indy. De ő mást se tesz. Sosem fogja elmondani neked az
igazat. A záloga vagy, nem a felesége.
Forge magához szorít. – Ne szólj a feleségemhez! –
parancsolja, és bár tudom, hogy igenis választ kellene várnom
Bastien kérdéseire, most semmi nem érdekel.
Tudom, hogy haragudnom kellene, de nem megy. Csak
odabújok Forge selymes zakójához, és beszívom a szantálfás,
férfias illatát. Cirógatja a karomat, nyugtat, én pedig
megnyugszom. Bárcsak mindenütt végigsimogatna, nem csupán
a karomat.
A drogok miatt van. Korábban is próbáltam már
partidrogokat, úgyhogy ismerem az érzést, és tudom, hogy most
nem tehetek mást, mint hogy élvezem, amíg el nem múlik a
hatás.
Hülye vagy, Indy!
A hang a fejemben lehülyéz, és biztos igaza van. De az agyam
most pumpálta a vérembe az összes szerotonint, dopamint és
noradrenalint, úgyhogy jól érzem magam. Évek óta nem voltam
ilyen vidám.
Forge nyakába fúrom az arcomat, érezni akarom az illatát.
Végigsimítom a fekete haját, és megállapítom, hogy egész
hosszú. És sima és selymes. Játszom a tincseivel, ő pedig nem
ellenkezik.
Milyen erős, milyen ölelnivaló! Legalábbis most. De ha a
drogok hatása elmúlik, össze fog omlani a világ, és Forge megint
egy goromba fráter lesz. Lehet, hogy gyáva vagyok, sőt hülye is,
de inkább élvezném ezt a lebegő, boldog érzést, mintsem
siettetném a visszatérést a rideg valóságba.
Nagyon nem akarok Bastien közelében lenni, amikor
kijózanodom, mert tuti, hogy meg akarnám fojtani. Megint rám
tör egy szédüléshullám, és Forge vállára ejtem a kezemet.
– Le kell feküdnöm.
Érzem a lélegzetét az arcomon. – Megyünk. – Az ajka a
fülemhez ér, ahogy felemeli a fejét. Most már Bastienhez intézi
a szavait.
– Goliath ügyelni fog rá, hogy ne követhess minket. Ha a piros
Lamborghinis haverodat keresnéd, fent találod a tetőn.
 10. fejezet

Forge

Még sosem volt a kezemben ilyen féltett kincs, és sosem

aggódtam ennyire senkiért. Amikor visszaérünk a villámba,
azonnal a hálószoba felé veszem az irányt. A pár perc alatt,
amíg Isla del Cielo felé repültünk, nem engedtem el Indyt, a
homlokán tartottam a kezemet, hogy van-e láza, és próbáltam
itatni.
Az évek során sokakat láttam olyan állapotban, mint most őt,
és senkinek nem lett semmi baja. De a biztonság kedvéért, meg
azért, mert Indiának púp nőtt a beütött fején, Donnigan már
hívta az orvosomat. A doki azt mondta, fontos a sok pihenés, de
ha bármi van, fél órán belül ki tud jönni hozzánk.
Indy egyelőre jól van, de ettől függetlenül lankadatlanul
figyelek minden rezdülésére.
– Meleged van? – kérdem, amikor lefektetem az ágyra, és egy
gombnyomással leeresztem az összes redőnyt, hogy a fény ne
zavarja a szemét.
– Kicsit. – Indy a hátára fordul, és egészen felhúzza a
szoknyáját. Még szerencse, hogy rajta van a Saint-Tropez-ban
vásárolt bikini. Leveszi a ruhát, segítek neki kibújni belőle.
– Most jobb?
– Szeretnék lezuhanyozni. Az jólesne.
A szemét lehunyja, a hangja élveteg. Fontos, hogy a
testhőmérséklete a normál tartományban maradjon, úgyhogy
egyetértek a zuhannyal.
– Kinyithatod a szemedet, besötétítettem a szobát.
Zuhanyozhatsz. Gyere, segítek!
Amikor felállnék, megragadja a kezemet. A pupillája még
mindig nagyon tág, alig látom a szeme kékjét.
 – Minden rendben, Forge – mondja komolyan. – Nem kell
ápolgatnod. Nem fogok elpatkolni, és keresztülhúzni a
terveidet. Érdekből te csak ne legyél kedves hozzám! Nem
bízom benned sem.
Akár a drogok hatása, akár nem, teljesen őszinte, és a szavai
mellbe vágnak. Bárcsak ne szolgáltam volna rá a
bizalmatlanságára!
– India, sok mindent kell elmondanom neked – kezdem, de
megrázza a fejét.
– Ne rontsd el a jókedvemet, Forge! Nem az én döntésem volt,
hogy bekapok pár pirulát, de ha már így alakult, ki akarom
élvezni a hatást. Amíg el nem múlik, semmi kedvem a
valósággal foglalkozni.
 11. fejezet

India

Forge összepréseli az ajkát, bólint, és a szobához tartozó

fürdőszoba ajtajához lép. Amikor meghallom, hogy zubog a víz,
hirtelen megszáll a hatalom érzése.
Parancsoltam Forge-nak, és ő engedelmeskedett.
A hazaúton le nem vette rólam a szemét, és láttam, hogy
gondterhelt az arca.
Vagy tényleg érez irántam valamit, akarata ellenére, vagy…
Bastiennek igaza van, és csak azért védelmez engem, mert
szüksége van rám. Nem tudom, melyik az igazság, de nem
akarok zálog lenni senkinek a kezében.
Egész életemben csak biztonságra és nyugalomra vágytam.
Állandóságra. Kiszámíthatóságra. Arra, hogy minden éjjel ott
hajtsam álomra a fejemet, ahol valóbban lenni akarok, nem
pedig ott, ahová a sors és az életösztön kényszerít.
Tényleg van apám? Ezért vett feleségül Forge? És tényleg
elrabolta a húgomat, hogy engem manipuláljon?
Ilyesmit simán kinézek Bastienből, de Forge-ból nem, hacsak
nem tévedek hatalmasat vele kapcsolatban.
Hacsak nem vagyok annyira oda a farkáért, hogy képtelen
vagyok elengedni a Krakent, és legalább egyszer még élvezni
akarom, mielőtt elküldöm Forge-ot a picsába.
Forge kilép a fürdőszobából. Egy puha, fehér fürdőköpenyt
tart a kezében. – Mehetsz zuhanyozni.
Minden gondolat kiszáll a fejemből, csak a legfontosabb
marad. Ez a jóképű milliárdos most azt teszi, amit mondok neki.
Nem tudom, miért vagyok ennyire izgatott ettől, de nagyon
feldob, és ki akarom élvezni. Olyasmi érzés, mint amikor
nyerek egy pókerjátszmán a gazdag, nagy hatalmú férfiak ellen,
akik mind azt hiszik, hogy nincs elég eszem és önbizalmam a
blöffhöz, amivel elnyerem a vagyonukat.
Na igen, ez összefügghet azzal, hogy apa nélkül nőttem fel.
A drogok ismét a fejembe szállnak, megszédülök, amikor
megpróbálok felállni. Forge hozzám ugrik.
– Inkább viszlek.
Felemelem a kezemet, hogy megállítsam, és amikor megáll,
elrejtek egy diadalmas mosolyt. Tényleg engedelmeskedik
nekem! Majdnem felnevetek.
– Tudok járni – bizonygatom. – De beléd karolok, csakis azért,
mert kell az egyensúly.
A borostás állkapcsa megfeszül, de rábólint, és kíváncsi
lennék, mennyire zavarja, hogy azt kell tennie, amit mondok.
Úgy kell neki!
A jobb kezemmel belekapaszkodom a karjába. Ring a csípőm,
minden lépésnél nekiütközöm, de nem szabadkozom. A
fürdőszobában csak nagyon halvány fény világít, a szememnek
jobb is így. A nyers terméskőből faragott pulton még egy gyertya
is áll. Elmosolyodom.
Forge próbál gondoskodni rólam.
Megállok a hatalmas zuhanyfülke előtt, és már tudom, mit
fogok tenni.
Forge kinyitja az ajtót, alig gomolyog ki egy kis pára. Meglep,
hogy tudta, nem szabad túl forróra állítania a vizet, mert az
hipertermiát vagy a keringésem összeomlását eredményezheti.
Ez a legnagyobb veszélye az olyan partidrogoknak, mint
amilyet Bastien seggfej haverja adott nekem.
Nem rágódom sokáig a tényen, hogy bármiféle pirulát
ostobaság volt tőlük elfogadni. A fejem végre nem fáj, és
legalább hat órán át a realitás sem fog fájni. Tehát arra
gondoltam, hogy…
Kiélvezem a helyzetet. Mert amikor kijózanodom, lelépek. Nem
érdekel, mi volt Forge terve.
A fürdőruhám pántjáért nyúlok, de Forge megállít.
 – Ne vedd le! – A hangja rekedt, pedig ő játszott a libidómmal
napokon át.
Rásandítok, és lecsúsztatom a pántot. – Ha nem szeretnéd
látni, ki is mehetsz.
– A francba…
– Fogd be, Forge!
Elengedem a pántot, és kivillan a mellem. Forge dacos, oda se
pillant, csak a szemembe néz.
Kíváncsi vagyok, meddig bírod, mondom magamban.
Leveszem a melltartót, aztán a bugyiból is kibújok. Az
oldalamon még gyógyul a seb, fáj is egy kicsit, de nem annyira,
hogy elrontsa a csodás érzést, amit a hűvös levegő okoz. Alig
várom, hogy a zuhany alá álljak. Megkerülöm Forge-ot, aki még
mindig csak az arcomat lesi. A víz alá állok, és felnyögök.
– Ez nagyon jólesik! – Hátravetem a fejemet, hogy a víz
kiöblítse a hajamat. Tényleg csodás érzés, puhán ringatózom a
zuhany alatt.
– Szent ég! Jobb, ha leülsz. Nem akarom, hogy eless, és megint
beüsd a fejedet!
Széles mosollyal felelek. – Ha parancsolgatni akarsz nekem,
amikor nincs rajtam ruha, találj ki valami merészebb
parancsot. – Kinyitom a szememet, és látom, hogy nagyot nyel.
– Indy…
– Csak a barátaim hívhatnak Indynek. Te nem vagy a
barátom.
 12. fejezet

Forge

Bár nem kellene, hogy érdekeljen, mit gondol rólam, mégis

fájnak a szavai.
Csak arra kell, hogy elérjem a célomat, emlékeztetem magam,
de tudom, hogy ez önáltatás. Csak arra kellett, de az elmúlt két
napban valami megváltozott. India veszélyesebb,
kiszámíthatatlanabb lett.
A kezét a homlokához simítja, aztán végigfuttatja a testén.
Követem a tekintetemmel, ahogy az ujjai végigsiklanak az
arcán, az állán, a mellén, és a kemény mellbimbójánál
megállnak. Elképzelem, hogy a számba veszem, harapdálom,
szívom a mellbimbóját, és megint nyelek egy nagyot.
Elképesztő, hogy így kikezd velem.
– Tudom, hogy kívánsz – dorombolja, és kezd cserben hagyni
az önuralmam. – És lehet, hogy életemben utoljára, de én is
téged.
A picsába!
Nem nyúlhatok hozzá. Most nem. Így nem.
De tényleg lehet, hogy ez az utolsó esély.
Talán ez a büntetés a tetteimért. Megkaptam, amiről nem is
tudtam, mennyire akarom, és most örökre elveszítem.
Nem, az nem lehet. Igaz, hogy törtető és aljas módszerekkel
jutottam oda, ahol most vagyok, de mégsem közeledhetek
hozzá, amikor ilyen állapotban van. Az végképp helytelen
lenne… Még akkor is, ha most semmi kedvem etikai
dilemmákkal szórakozni.
Megrázom a fejemet. – Kislány, velem úgysem bírnál el!
A szemét forgatja, nyújtózkodik, és a fejét ingatja. Az ujjai
lejjebb csúsznak, végig a puha hasán, aztán a borotvált
szeméremdombján.
– Dehogynem! Te viszont nem bírsz el velem. Pontosan
tudom, mit akarok. Azt, hogy érints meg, dugj meg! Mindent el
akarok felejteni az élvezettől, legalább egy kis időre. – Kinyitja a
szemét, és rám mered. – Persze mondogathatod, hogy micsoda
mártír vagy, amiért nem teszed meg, de akkor majd megteszem
én. Majd kiszolgálom magam, és elképzelem, hogy veled
csinálom.
Na ne már!
Amikor az ujja a csiklóját kerülgeti, vége az önuralmamnak. A
zuhany alatt vár a mennyország, és én nem akarok neki
ellenállni. Indy a nevemet nyögve becsúsztatja az ujját, és
nekem annyi.
Letépem a nyakkendőmet, lerúgom a cipőmet, ledobom a
zakót, az inget, a nadrágot, és máris ott állok a zuhany alatt.
Megpördül… és elveszíti az egyensúlyát. A torkomban dobog a
szívem, ahogy elkapom a csúszós, meztelen testét, és magamhoz
húzom. Zúdul ránk a víz.
Indy rám néz, megrebegteti a sötét szempilláját. Ez valamiért
iszonyú erős védelmező ösztönt vált ki belőlem. Meg akarom
védeni a világtól, a valóságtól, mindentől, ami ezeken a falakon
kívül van. Bastientől, az apjától, saját magától.
Mindenkivel végezni akarok, aki árthat neki…, bár tudom,
hogy én magam is köztük vagyok.
De most nem akarok erre gondolni, hiszen itt van a
karjaimban anyaszült meztelenül, vágyakozva. Igaza van… A
holnap úgyis eljön, és a reggel józan fényében ez az édes, pucér
Indy elillan.
Miféle férfi lennék, ha most elszalasztanám ezt az esélyt?
Ostoba barom. Az lennék, és ostobának még senki nem
nevezett.
Végigsimítom a testét, megmarkolom a fenekét, és magamhoz
húzom.
– Kemény vagy – suttogja. Lehunyja a szemét, hátrahajtja a
fejét, és a víz lecsorog a sűrű hajáról. Megszorítja a
bicepszemet, mintha az erőmet tesztelné. – És erős is vagy.
Puszta kézzel széttéphetnél.
Már majdnem ígéretet teszek, hogy sosem fogom bántani, de
ez hazugság lenne. Már így is annyi mindent hallgattam el előle,
hogy nem is csoda, ha sosem fog bízni bennem, és az sem lenne
csoda, ha kiábrándulna belőlem, már ha érez irántam valamit
egyáltalán.
– Inkább megvédelek – mondom, és felemelem. – Fogd át a
csípőmet a lábaddal. A karjaimban akarlak tartani.
Nem tudom, hogy jutott ez az eszembe, hiszen még sosem
mondtam ilyet egyetlen nőnek sem. Mert valóban nem akartam
még senkit a karjaimban tartani.
Indy engedelmeskedik, a lába a csípőm köré fonódik, a
puncija pont a farkamhoz illeszkedik. Micsoda gyönyörteli
kínzás!
Legszívesebben máris a farkamra ültetném, de most nem a
saját vágyaimmal akarok foglalkozni. Meg akarom adni neki,
amire vágyik. Mintha titkon azt remélném, hogy ha ez az
éjszaka tökéletes, akkor holnap nem fog elhagyni, és válást
követelni.
Kétlem.
De optimista vagyok, tehát reménykedem.
– Nagyon jólesik a víz, maradjunk a zuhany alatt!
– Amit csak akarsz, bébi – csúszik ki a számon, mielőtt még
okosabban megválogatnám a szavaimat.
Indy kinyitja a szemét, és megrázza a fejét. – Ne merészelj
bébinek hívni! Elcsépelt közhely. – A csípője mozdul, a csiklója a
farkamnak dörzsölődik, elképesztő, ahogy büntet.
– Indynek nem hívhatlak, mert nem vagyok a barátod.
– Igaz. – Ismét lehunyja a szemét, és a haját a zuhany alá
tartja. – Lehet helyette a becenevem főnyeremény, feleség,
zálog, vagy ha már úgyis nagy kártyás vagyok, akkor dáma.
Számít egyáltalán? Nemsokára úgysem gondolsz már rám.
Annyira magabiztosan beszél, hogy kíváncsi lennék, mit
mondott neki de Vere. Bár az is igaz, hogy de Vere birtokában
nem szabadna lennie semmiféle információnak, ami Indiának
fontos lehet…, hacsak nincs kapcsolatban az oroszokkal. De
akkor Federov becsapott…, vagy szivárog az információ a
környezetében.
Mindez most várhat, mert a karomban a meztelen nő
megtiltotta, hogy elrontsam a jókedvét.
– Dáma. Ez tetszik – mondom elgondolkodva, aztán
szopogatni kezdem a mellbimbóját.
– Ó, ez nagyon jó! – Indy ringatózik, és a kis ezüstpiercingje a
hasamhoz dörzsölődik, a farkam meg a seggéhez. És a segge
még szűz.
Soha életemben nem villanyozott fel ennyire, hogy elvegyem
egy nő szüzességét, legyen szó bármelyik lyukról. De Indy…
valahogy más.
Ha ennek az éjszakának vége, hallani sem akar majd rólam,
én pedig tudom, hogy nagyon is akarni fogom őt. Minden vele
kapcsolatos emléket őrizni fogok, és megőrjít majd a hiánya.
– Csak dörzsölgesd hozzám a kis pinádat, és élvezz el! –
mondom, és erősebben harapdálom a mellbimbóját.
– Ó! – Indy erősebben dörgölőzik, mintha máris az orgazmust
várná. – Még!
A másik mellbimbóját is kezelésbe veszem. Egyre
hangosabban nyöszörög, és már nem csak a víztől nedves
mindene.
– Még! Nem bírom… – fészkelődik.
– Megadok neked mindent, amire vágysz – felelem. Megfogom
a fenekét, és a mutatóujjamat az ánuszához nyomom.
– Ó…! Te jóég!
Elveszem onnan az ujjamat, megnedvesítem a combjai között,
és visszatérek hátulra.
Felkiált, és teljesen felizgulok tőle. Az ujjam végre becsúszik,
és csodálatos érzés, hogy beenged.
Sikoltozik és vonaglik a gyönyörtől. A segglyuka lüktet, ahogy
erősen elélvez. Aztán elernyed a teste, lehull a lába a
derekamról, én pedig kihúzom az ujjamat, és lassan leteszem őt
a földre.
– Ne tegyél le, nem bírok…
Nem kell kétszer mondania, máris felkapom, mint a vőlegény
a menyasszonyt a küszöbön.
De én nem emeltem át a küszöbön az esküvőnk napján, mert
nem akartam érzelmekbe bonyolódni, csak célokat elérni.
Érzem, ahogy egyszerre lélegzünk, és azon gondolkodom,
helyrehozhatom-e még, vagy végleg elrontottam.
– Ideje lefeküdni!
Bólint, mire kilépek a zuhany alól, és a vállammal kinyitom
az ajtót.
– Hideg van – nyafog Indy. Gyorsan megfogom a
fürdőköpenyt, amit eddig nem akart felvenni.
A halvány fényben teljesen ellazultnak tűnik. Leteszem,
ráadom a fürdőköpenyt, megigazítom, aztán bekötöm az övet.
– Innod kellene egy kis vizet.
Megpróbál kibontakozni a karjaimból, de nem engedem, mert
érezni akarom, hogy itt van, és az enyém. Ha csak ma éjjelre is,
de az enyém. Akár meg is köszönhetném de Vere-nek, hogy így
elbaszta a dolgokat, mert legalább ennyi örömem lehet belőle.
Leteszem Indiát a hatalmas ágyra, betakarom a lábát, aztán
lecsavarom a vizesüveg tetejét. Kortyol, én meg nézem, ahogy a
haja eláztatja a párnáját.
– Maradj! Mindjárt jövök.
A fürdőszobából hozok egy vastag törölközőt és a gyertyát is,
amit a fene sem tudja, miért gyújtottam meg. De láttam, hogy
tetszik neki.
A gyertyát biztonságba helyezem az éjjeliszekrényen, aztán
India haja köré csavarom a törölközőt, és megszárítom egy
kicsit.
– Reggelre madárijesztő leszek – motyogja.
– Ne parázz!
Kinyitja a szemét, és rám néz. – Úgyis tudjuk, mi lesz ennek a
vége. Bekeményítesz, és nem mondasz el semmit, én meg
feldühödöm és lelépek.
 Annyira tényszerűen mondja, mintha tényleg nem lenne más
lehetőség.
Lófaszt! Majd megoldom.
– Nem tudhatod előre – felelem, mire ismét lehunyja a
szemét.
– Dehogynem. Mert te sosem változol, és nem engedsz. Nem
vagy hajlandó ilyesmire. Mindig az van, amit te akarsz, még
akkor is, ha mindent romba döntesz magad körül. – A
párnájába fúrja az arcát. – De én nem akarok romba dőlni.
Úgyhogy le kell lépnem, vagy nem úszom meg. – Egy
könnycsepp csorog végig a sima, puha arcán.
Tudom, mit tesz az MDMA, ami a partidrogokban van: India
csak azt mondja, amit igaznak gondol. És talán igaz is. Én
bárkin átgázolok. Semmi nem állhat közém és a céljaim közé.
Eddig sosem gondoltam bele az áldozatokba, de most Indy
nagyon is rádöbbentett, hogy úthenger vagyok.
Megéri, ha elérem a célomat, de ő lesz az áldozat?
Nem töprenghetek sokat a kérdésen, mert Indy kibontja a
köntösét, és lerúgja a takarót.
– Melegem van. És nem bánnám, ha kinyalnál.
 13. fejezet

India

Ha drogozom, nem tudok uralkodni a megjegyzéseimen. Úgy

ömlenek a számból a szavak, ahogy a szememből a könnyek.
Nem szabadna, hogy azon gondolkozzak, mi lesz velem, ha
Forge ambíciói átgázolnak rajtam. Hogy mi lesz velem, ha nem
futok el időben. Mégis ezen jár az eszem.
De most nem akarok ezzel foglalkozni.
Nem gondolkodom tovább, hanem széthúzom a köntöst, és
szégyentelenül széttárom a combomat. Most tényleg nincs
semmiféle szégyenérzetem. El akarok élvezni, ahogy a zuhany
alatt is tettem.
Amikor a seggembe nyomta az ujját, teljesen kész voltam. Ha
nem tart erősen a karjában, biztos, hogy összeestem volna.
Milyen lenne, ha mindig mellettem lenne valaki, aki elkap, ha
zuhanok? Milyen lenne, ha sosem eshetnék el? Milyen lenne a
biztonság?
Ismét lecsorog az arcomon egy könnycsepp, mert tudom,
hogy ezekre a kérdésekre sosem lesz válaszom.
– Miért sírsz, Dáma? – Forge megcirógatja az arcomat, de
eltolom a kezét.
Amikor a beceneveket soroltam, csak vicceltem. De teszik,
ahogy kimondja azon a mély, rekedtes hangján.
– Nem tudom, miről beszélsz – felelem, mire Forge megfogja a
kezemet, és törölgetni kezdi a könnyeimet. Én viszont csak
egyre jobban sírok.
– Kiborítasz.
Lehunyom a szememet, de tudom, hogy ez nem állítja meg a
könnypatakot.
– Inkább sikoltozni szeretnék – mondom.
 Elveszi a kezét az arcomról, és lejjebb helyezkedik.
Végigsimítja a combomat, mire mindenem libabőrös lesz.
– Akkor sikoltozz. Dőlj hátra, és kezdhetünk!
Amikor érzem a lábam között a lélegzetét, lenézek rá. A sötét
haja eltakarja a kilátást, de mindegy. Érzem, és ennyi elég. A
nyelve végigszalad a puncimon. Beletúrok a hajába, és
elvigyorodom.
– Ne incselkedj!
Felemeli a fejét, és a szemembe néz. – Csak várd ki a végét! –
Gyorsan megnyalja a csiklómat. – A nevemet fogod sikoltani,
amikor elélvezel.
Tudom, hogy így lesz, és máris bizonyítja, hogy jó úton
járunk. Megnyal és felnyög.
– Egész nap nyalnálak, olyan finom vagy.
– Mmmm – nyöszörgök, és nem tiltakozom, legalábbis addig
nem, amíg már sóvárgok, hogy magamban érezzem.
Talán gondolatolvasó, de máris becsúsztatja az ujját, és
közben a csiklómat szívja. Vonaglom, és nem telik sok időbe,
mire átélem az első orgazmust.
Az ujja ki-be jár, én pedig hangosan felsikoltok.
– Még!
– Nem hagyom abba. De a nevemet még nem sikítottad. Pedig
hallani akarom.
 14. fejezet

Forge

Nem tudom, miért, de teljesen megszállottja vagyok ennek az

ötletnek. Azt akarom, hogy India kimondja. Nem Forge, hanem
Jericho. És ki is fogja mondani, sikoltani fogja. Teszek róla.
Hallani akarom, és elérem a célomat. Mindig elérem a
célomat, és ha holnap elveszítem őt, akkor ezt még ma kell
elérnem.
Megnedvesítem a hüvelykujjamat, és miközben a punciját
ujjazom, a fenekébe csúszik a hüvelykujjam, a szám pedig a
csiklóját kényezteti.
Hánykolódik a feje a párnán, és a drogokkal együtt
valószínűleg sokkal intenzívebb az érzés, mint amit eddig
ismert. Sőt… Visszagondolok arra, amit korábban beismert. Tíz
éve én vagyok az első férfi, akivel lefeküdt.
Történjen bármi, az biztos, hogy a ma éjszaka emlékét
feledhetetlenül belevésem az agyába.
– Forge! Nem bírom…
Kihúzom, majd visszacsúsztatom az ujjamat. – Hallani
akarom a nevemet!
Felkiált, megfeszülnek az izmai. Megint elélvez, és ezúttal
megkapom, amit akarok, még ha csak suttogva is.
– Jericho.
Erősen megharapom a csiklóját, reszket minden porcikája, és
most már sikoltja a nevemet. Felemelem a fejemet, de a
hajamba markol, és visszahúz. – Még!
Örömmel engedelmeskedem. De a következő orgazmusát már
úgy akarom érezni, hogy benne van a farkam. Sosem fogom
elfelejteni, milyen érzés, és örökké meg akarom tartani ennek
az éjszakának az emlékét.
 Elhúzódom, nem érdekel, hogy kitép néhány hajszálat. A
gyertya miatt óvatosan húzom ki az éjjeliszekrény fiókját,
előveszek egy óvszert, és amint felhúztam, máris behatolok.
Lüktet belül, és a gyertya halvány fényében is látom, hogy
könnyek peregnek a lehunyt szeméből. Látni akarom a
tekintetét.
– Nézz rám!
Kinyitja a szemét, egymásra nézünk, és úgy teszem a
magamévá, mintha az életem múlna rajta, hogy ez legyen élete
legcsodálatosabb éjszakája.
Talán így is van.
Ezt megadhatom neki anélkül, hogy bármit visszatartanék.
Mindenemet mindenéért.
Megrebben a szempillája, mintha le akarná hunyni a szemét.
Megdörzsölöm a csiklóját.
Eksztázis…
– Igen! Igen, Jericho!
Amint kimondja a nevemet, vele együtt elélvezek én is.
 15. fejezet

India

Ahogy ébredezem, úgy érzem magam, mint akin átment egy

úthenger. Megpróbálom felemelni a karomat, de nem sikerül.
Mintha le lenne szögezve.
Kinyitom a szememet, de a szobában sötét van. Csak egy férfi
halk szuszogását hallom. Az egész testével átölel.
Forge. Vagyis, ahogy tegnap este mámorosan kiabáltam,
Jericho.
Sosem éltem át olyat, mint vele. Mondhatnám, hogy biztosan
a drogok miatt volt ennyire jó, de tudom, hogy ez nem igaz.
Drogoktól még nem válik jó szerető valakiből, aki nem az.
Forge pedig elképesztő, bár igaz, hogy sok összehasonlítási
alapom nincs. Könyörtelen és céltudatos, és ezt magával hozza
az ágyba is.
Indy, ne legyél már ennyire lenyűgözve! Csak egy farok. Reggel
van, megérkezett a valóság, a szám pedig teljesen ki van
száradva.
Kihúzom Forge alól a karomat, megfordulok, és látom, hogy
az éjjeliszekrényen áll egy üveg víz. Hála az égnek! Persze
tudom, hogy nem az égnek kellene hálálkodnom.
Halkan, óvatosan kikászálódom az ágyból, és remélem, hogy
nem ébresztem fel az alvó oroszlánt. Szükségem van valami
harapnivalóra, le akarok zuhanyozni, és össze akarom szedni
magam, hogy felkészüljek a konfrontációra.
A vizesüveget magammal viszem a fürdőszobába, és próbálok
nem gondolni a tegnapi szemérmetlenségemre, ahogy rávettem
Forge-ot, hogy zuhanyozzon velem. Elvörösödöm
szégyenemben, és beállok a zuhany alá…, hogy lemossam az
emlékeket.
 A hideg víz azonnal felébreszt.
– A fenébe! – Gyorsan melegebbre állítom a vizet.
Egy perccel később már langyos zuhany alatt állok. A hajam
szalmakazal, megpróbálom egy jó adag samponnal helyretenni.
A hajbalzsam is segít. Szerencsére a púp a fejemen már lelohadt
és nem fáj.
Gyorsan készülődöm, nem vágyom közönségre, de amikor
elzárom a vizet, Forge már ott áll mögöttem.
A kezében a fürdőköpenyt tartja, és nagyon figyel.
Elpirulok, és gyorsan elveszem a köntöst, magam elé kapom,
aztán felveszem, bár még tiszta víz mindenem.
Forge csendesen vár. Kavarognak bennem az érzelmek,
amelyeket tegnap elfojtottam. A megaláztatás, árulás és harag
úgy kel életre bennem, mint a hamvaiból éledő főnix.
– Válni akarok! – Még át sem gondoltam, máris kimondom.
Forge arca kifürkészhetetlen marad, úgyhogy megismétlem. –
Hallottad? El akarok válni tőled!
Semmi. A szeme sem rebben. Hiába várok a reakciójára, ezért
csak bólintok.
– Milyen jó, hogy így meg tudtuk beszélni, és egyetértünk. –
Megkerülöm, mintha nem lennék megrendülve.
Forge villámgyorsan elkapja a karomat. – Még nem
végeztünk.
– Dehogynem! Hazudtál nekem. Becsaptál, kihasználtál. Tök
mindegy, minek nevezzük. Igenis végeztünk! Én végeztem.
Megyek. Te meg menj a picsába, és játszadozz valaki mással!
– Nem hazudtam.
Leesik az állam. – Elraboltattad a húgomat, és megígérted,
hogy megmented, ha hozzád megyek! Ez nem hazugság?!
Az arca még mindig kifürkészhetetlen. – De Vere a hazug,
nem én. Semmi közöm a húgod elrablásához. Mindegy, miféle
aljas szemétnek nézel, de tudd, hogy nekem is vannak elveim.
Például az, hogy ártatlanokat nem bántok és nem használok ki.
Elrántanám a karomat, de szorosan fogja. – Na és én?! Én
nem vagyok ártatlan? És engem talán nem használtál ki, és
ezáltal nem bántottál?!
 Forge olyan hirtelen enged el, mintha parazsat fogott volna. –
Alkut kötöttél velem a húgod szabadságáért, nem?
Keresztbe fonom a karomat, és összeszorítom a fogamat. –
Már előre megvolt a terved, hogy kiszabadítsd. Az időzítés
hazugságot sejtet, Forge! Vagy nem tudtad, hogy elrabolták,
mielőtt mondtam neked? Dehogynem! És már megtervezted a
kiszabadítását. Gyerünk, hazudj csak az arcomba!
Hosszú, néma pillanatok telnek el, és már azt hiszem, hogy
nem fog felelni, de mégis.
– Mielőtt elmentem Monte Carlóból, már tudtam, hogy a
húgodat elrabolták.
Ismét leesik az állam. – Na ugye! Hazudtál!
– Nem hazudtam. Csak nem árultam el neked, hogy mit tudok,
te pedig nem kérdezted.
– Ez nem fair! Olyan, mintha hazudtál volna. Kötözködhetsz,
amennyit akarsz, de akkor is tény, hogy csalárd módon vettél rá
a házasságra.
Haragosan közelebb lép. – Nem volt semmi csalárdság.
Beleegyeztél, hogy kérdés nélkül teljesíted a feltételemet, és
megmondtam, hogy neked is előnyödre fog válni. Azt nem
kérdezted, hogy miért vagy mikor. Emlékszel?
– De hát kétségbe voltam esve! – kiabálom. A hangom
visszhangzik a fürdőszobában. – Bármit megtettem volna, hogy
megmentsem a húgomat.
– Pontosan. Bármit. És ezt meg is mondtad, szóval ne tegyél
úgy, mintha kényszerítettelek volna.
– Ez csak akkor áll, ha neked semmi közöd nem volt Summer
elrablásához.
Forge megfogja a kezemet, és megszorítja. – Esküszöm, hogy
semmi közöm a húgod elrablásához. Esküszöm annak az
embernek a lelki üdvére, aki olyan volt nekem, mintha az apám
lett volna. Igaz, hogy nem vagyok egy szent, de nem vagyok
olyan gonosz sem, mint amilyennek gondolsz.
– De akkor ki rabolta el? – kérdem. Forge elenged és hátrébb
lép. – Ne merj hazudni! Ha hazudsz, az egész világnak
szétkürtölöm ezt a sztorit.
Forge összeszorítja a fogát, és elgondolkodom, hogy a
fenyegetésemnek talán van némi súlya, bár lehet, hogy cseppet
sem érdekli. Nem néz a szemembe, de válaszol.
– Apádnak vannak ellenségei.
A szó visszhangzik a fejemben. Apám. Apám… Apám? Úgy
érzem, mindjárt rosszul leszek.
– Nincs apám – vágom rá, és kirohanok a fürdőszobából.
Legszívesebben elmenekülnék, bár én erőltettem ezt a
beszélgetést.
– Indy, nem szeplőtelenül fogantattál. Van apád – mondja
Forge, miközben én egy ajtó felé igyekszem, ami valószínűleg
egy gardróbszobába nyílik.
Igazam van: a gardrób tele van férfiruhákkal. Előveszem az
első pólót, ami a kezembe akad, és felveszem a fürdőköpeny
helyett. A kezem a kis sérüléshez ér az oldalamon, de
szerencsére már nem fáj. Miután legalább ennyire felöltöztem,
kilépek a gardróbszobából, és visszasietek a fürdőbe, hogy
felvegyem a tegnapi szoknyámat.
Forge a hálószobában áll és néz, de rá se pillantok, amíg fel
nem öltöztem. A pólót megcsomózom a csípőmnél, mintha
divatból, nem pedig kényszerből viselném.
– Hallottad, amit mondtam? – kérdi.
– Anyám azt mondta, hogy az apám meghalt. Miért hinnék
inkább neked, mint neki? – Az ajtóhoz indulnék, de Forge ismét
megragadja a karomat.
– Az nem merült fel benned, hogy az anyád hazudott?
Felé fordulok. – Miért tette volna?
Forge szürke szemei merőn néznek. Nem tudom, mit keres az
arcomon, de azt tudom, hogy mit nem fog adni. Választ.
– Nincs apám. Mondhatsz, amit akarsz, nem hiszek neked. És
nem akarom hallani. – Elhúzom a karomat, és ismét az ajtóhoz
indulok.
– Apád szólt nekem, hogy elrabolták a húgodat. Az a
véleménye, hogy az emberrablók összetévesztették veled
Summert. Azt hitték, téged kaptak el.
Megdermedek. Nem, az nem lehet! Az elmém tiltakozik Forge
szavai ellen, de ő tovább beszél.
– Volt olyan, hogy odaadtad a húgodnak a személyi
igazolványodat? Mondta valaha, hogy a te neved alatt nevez
pókerbajnokságokra?
Ledöbbenek. Nem. Ilyen nincs!
– Ilyet sosem tenne.
– Pedig pontosan ezt tette. Ezért hitték az emberrablók, hogy
téged kaptak el.
A szám elé kapom a kezemet a döbbenettől. Legszívesebben
felkiáltanék, hogy hazugság…, de ismerem a húgomat. Tudom,
hogy simán kitelik tőle az ilyesmi. Tizenhat éves korában az én
személyimmel járt szórakozóhelyekre, és azt hitte, hogy nem
fogok rájönni. És nem nőtt be a feje lágya, mert Alanna és én
elkényeztettük.
A nagylábujjam körmén a kissé lekopott, rózsaszín lakkot
nézem, és próbálom felfogni ezt az egészet.
– Tehát azt mondod, hogy a húgom az én nevem alatt játszott,
és elrabolták valami fickónak az ellenségei, aki állítólag az
apám. – Kijelentem, nem kérdezem, mert már tudom, hogy
muszáj elhinnem.
– Így van.
Felkavarodik a gyomrom. Lassan megfordulok, és Forge
szemébe nézek.
– És ez az illető egyszerűen csak hozzád fordult segítségért? –
A hangom remeg, mert tudom, hogy a válasz nem fog tetszeni.
– Üzletember vagyok. Sokan kérnek tőlem ezt-azt.
– Ez nem válasz.
Forge szeme résnyire szűkül. – Miért mondanám el neked a
részletes igazságot, ha úgyis pillanatokon belül távozol?
Megvonom a vállamat. – Nem tudom. Talán azért, hogy
nyugodtan tudj aludni éjszaka.
– Teljesen nyugodtan alszom.
Összeszorítom a fogamat. – Elegem van a játszmáidból, Forge!
Megyek.
– Teszek róla, hogy megérje maradnod.
Pislogok, mert alig hiszek a fülemnek. – Ugye nem gondolod
komolyan, hogy most leállunk egyezkedni?
– Akarok tőled valamit, és te is akarsz tőlem valamit. Úgyhogy
pontosan erre gondoltam. Egyezkedjünk!
Sarkon fordulok, és a kilincsre teszem a kezemet. – Nem.
– És ha százmillió dollárról lenne szó?
Megáll a kezem a kilincsen, és pislogva bámulok magam elé.
Ezt biztosan rosszul hallottam.
– Mit mondtál? – kérdezek vissza döbbenten.
– Százmillió dollár. Harminc napon belül a bankszámládon
lesz, cserébe nem adod be a válókeresetet.
Bizsereg a kezem. A büszkeségem azt súgja, küldjem el a
picsába, de százmillió dollár azért mégis valami… Ezek szerint a
büszkeségemet le lehet fizetni.
Soha ne fogadd el az első ajánlatot! Kövesd a játszmát, játszd
ki az ellenfelet!
Lassan megfordulok, és keresztbe fonom a karomat. A póló
félrecsúszik a vállamon. Elképedve bámulok az előttem álló,
még mindig meztelen férfira.
– Nem volt házassági szerződésünk. Ha elválok, sokkal több
illet meg, mint százmillió.
– Még alig egy napja vagyunk házasok. Nincs olyan bíró, aki
így neked ítélné a vagyonom felét. Fogadd el a százmilliót, ilyen
könnyen úgysem kerestél még soha ennyi pénzt.
A francba! Igaza van. Egy milliárdos nem nősülne házassági
szerződés nélkül, hiszen az a vagyona felébe kerülhet. Hacsak
nincs rá valami nagyon nyomós oka, amit egyelőre nem
ismerek. Forge viszont nem ostoba, és amúgy sem vágyom a
mindenféle vállalkozásainak a felére. Nekem pénz kell, sok
pénz, hogy soha többé ne kelljen a megélhetésemért aggódnom.
Kihúzom magam és felszegem az államat. – Rendben. De én
kétszázmilliót akarok, egy dollárral sem kevesebbet.
 16. fejezet

Forge

Majdnem elmosolyodom. Ez a nő csodálatos. Egy kegyetlen kis

opportunista. Tetszik.
– Százötven – mondom.
– Százhetvenöt – vágja rá.
– Rendben. – Közelebb lépek, és kinyújtom a kezemet.
Indy tekintete a farkamra siklik, ami időközben felébredt, és
vigyázzban áll. Aztán ismét az arcomat fürkészi.
– Te mindig efelett a… helyzet felett rázol kezet a
megállapodásaidra? – kérdi, és a farkamra mutat.
Nem tudom, hogyan, de hirtelen elszáll az önuralmam, és
elvigyorodom. Meg sem lep, hiszen amikor Indiával vagyok,
folyton ez történik… Legalábbis akkor, amikor nem kell éppen
megvédenem azt, ami az enyém.
Egy pillanatot várok kinyújtott kézzel. – Kevés olyan
üzletfelem van, aki a farkamat bámulja kézfogás helyett.
– Azt te csak hiszed! – Nagy nehezen az arcomra emeli a
szemét, aztán kezet rázunk. – Biztosan sokan epekednek a
Kraken után. De ne aggódj, ki fogom heverni! Harminc nap, és
elfelejtem, aztán élem az életemet, és biztosan lesz még
hasonló, élvezetes fenevadhoz szerencsém.
Erősebben szorítom a kezét, és elkomorodik az arcom.
Magamhoz rántom, megpróbál elhúzódni, de nem hagyom.
Addig nem, amíg nem fogja fel, mennyire fontos nekem, hogy
birtokoljam, és hogy mennyire féltékeny vagyok, ha róla van
szó.
– Amit most mondok, azt csak egyszer mondom el. A
körülményektől függetlenül a feleségem vagy, és én nem
osztozkodom. Ezt ne felejtsd el, vagy komoly következményei
lesznek!
A kék szempár fürkészőn néz, és tágra nyílik a fenyegető, halk
szavaimtól.
– Megértetted?
– A farkaddal bökdösöl, és közben arról magyarázol, hogy a
tulajdonodnak tekintesz. Megértettem, Forge. De te is értsd meg,
hogy én sem osztozkodom. Ha csak hozzáérsz egy másik nőhöz,
tuti, hogy lefejezem a Krakent. Persze nem azért, mert féltékeny
vagyok – teszi hozzá. – Csak azért, mert nem akarom, hogy én
legyek a szegény, megcsalt, szánalmas kis feleség. Vigyáznom
kell a jó híremre.
– Megértettem. És egyetértek.
Megrázza a kezemet, aztán hátralép. – És van még valami,
amiben meg kell egyeznünk.
– Mi az?
– A történetünk. Az, hogy mit fogunk mondani, ha valaki a
megismerkedésünkről kérdez. Vagy arról, hogy miért lett vége.
Egy pillanatra elgondolkodom, aztán az igazat mondom. –
Megláttalak. Kíváncsi lettem rád. Akartalak. És feleségül jöttél
hozzám, mert elbűvölőnek találtad a… – lepillantok a farkamra
– jellememet.
India elfintorodik, és tudom, hogy ellenkezni készül, de végül
nem teszi. Talán azért, mert újabb csapást tervez.
– Rendben, ez megteszi. De amikor vége, azt akarom, hogy
mindenki tudja, hogy én döntöttem úgy, hogy vége.
Szúrósan nézek rá. Igencsak bosszant, hogy máris a végéről
kell beszélnünk.
Mi a francért bosszant? Úgy terveztem, hogy vége lesz. Nem
volt más lehetőség. Csak nem gondoltam végig, hogy most,
amikor jobban megismertem…, nem akarok a végére gondolni.
– Azzal majd foglalkozunk, ha eljön az ideje, és úgy alakítjuk,
hogy egyikünkre se vessen rossz fényt – felelem a lehető
legnyugodtabban.
Makacsul felszegi az állát. – Jó, de én fogom kimondani a
végszót.
 Az éjjeliszekrényen rezegni kezd a telefonom, úgyhogy
megúszom, hogy válaszolnom kelljen.
– Ideje köszönteni a vendégeinket.
– Vendégeket? – India szeme rémülten elkerekedik.
– Meghívtam ebédre az anyukádat és a húgodat. Örülök, hogy
a történetünk már készen áll. Alannának ne mondjunk túl
sokat. Nem kell minden részletet tudnia.
 17. fejezet

India

Nem szeretem, amikor Forge parancsolgat, főleg akkor nem, ha

rajta nincs ruha, rajtam viszont van. Nem tudok koncentrálni,
ha kukkolhatom a farkát.
Tényleg be kellene tiltani az ilyen észbontó farkakat. Képtelen
vagyok bármi másra figyelni, és erre még rátesz egy lapáttal,
hogy a lábam között a bizsergés emlékeztet a tegnap éjszakára.
Mostantól összezárom a lábamat, és elfelejtem, mire képes ez
a pasi.
Ami pedig a tegnap éjszakát illeti, mégiscsak a drogok miatt
lehetett olyan fantasztikus. Az nem létezik, hogy Forge ennyire jó,
győzködöm magam. És arra gondolok, hogy le kéne tesztelni az
elméletet, mert akkor biztosabb az eredmény.
– Egyetértesz? – kérdi Forge, és mosolyog, mintha belelátna a
fejembe.
– Egyetértek…? – kérdezek vissza, mert elvesztettem a fonalat.
– Nézz a szemembe, ne oda lefelé!
Próbálok tudomást sem venni a vigyoráról. – Ha nem akarod,
hogy nézzem, tedd el, mert elvonja a figyelmemet. Ez olyan,
mintha pucéran ugrándoznék előtted, aztán rád szólnék, hogy
ne bámuld a mellemet.
Még szélesebben vigyorog. – Próbáljuk ki, hátha kibírom,
hogy ne nézzek oda.
Tényleg kacsintott? Micsoda pimaszság!
– Ki van zárva! És igen, egyetértek. Jobb, ha Alanna csak
annyit tud, amennyi ahhoz kell, hogy ne faggatózzon túl sokat.
Jobb, ha azt hiszi, hogy rózsaszín felhőkön üldögélek, mint ha
megtudja, hogy eladtam magamat az ördögnek, hogy
megmentsem Summert, főleg mert már amúgy is
kiszabadítottad.
A szavaim azonnal véget vetnek az incselkedésnek.
– Beleegyeztél, hogy kérdés nélkül engedelmeskedsz – mondja
Forge, mire beintek neki.
– Csak várd ki, amíg megtudod, milyen az, amikor annyira
kétségbe vagy esve, hogy hajlandó vagy kérdés nélkül
engedelmeskedni.
Mivel nem szívesen bajlódom túl sokat a problémákkal,
inkább megkerülöm a meztelenül álldogáló férjemet, és
elindulok az ajtó felé.
– Ja, és ne felejts el felöltözni! Még ráhozod valakire a frászt
azzal az óriáskígyóval.
Becsapom magam mögött az ajtót, de így is hallom, ahogy
hahotázik.

***

– Helikopterrel jöttünk! Soha nem gondoltam volna, hogy

helikopterrel mehetek valahová, ahová simán eljuthatnék
hajóval is.
Alanna izgatottan csicsereg, amikor megölelem. Végre elillan
belőlem a keserűség.
– A rakparton vettek fel minket – magyarázza. – Minden
járókelő azt hitte, híresek vagyunk.
– És milyen volt az út? – kérdezem.
– Csodálatos! És a pilóta megígérte, hogy visszafelé keringünk
egy kicsit Ibiza felett.
– De jó, hogy ilyen jól utaztatok!
Alanna elkomolyodik, ahogy szemügyre veszi a hatalmas,
fehér villát. – Most pedig hallani akarom, hogy sikerült
hozzámenned Jericho Forge-hoz, amikor Bastien de Vere
magángépén távoztál.
Amint kimondja Bastien nevét, körbepillantok, nem hallotta-e
valaki. – Róla inkább ne beszéljünk. Errefelé persona non grata,
ahogy mondani szokták.
 gy
Alanna felvonja ezüstös szemöldökét. – Igazam volt. Forge
féltékeny pasi, és amikor meglátott téged Bastiennel, rádöbbent,
hogy nem hagyhat meg annak az elkényeztetett, gazdag kis
mitugrásznak, úgyhogy inkább elcsábított, és megmentette a
húgodat is, hogy ne bánkódj és ne aggasszon semmi. – Alanna
szavai úgy csengnek, mint valami romantikus regény. Imádja a
romantikát, minden délután regényeket olvas.
– Pontosan így történt – felelem vidáman.
Erre hitetlenkedve rám mered. – Most azt hiszed, hogy én ezt
beveszem?
– Akkor tegyünk úgy, mintha ez lenne a valós sztori, és majd
valamikor a távoli jövőben, amikor már dúsgazdag, elvált
asszony leszek, elmondom, mi is történt valójában.
– Nem tetszik ez nekem, és az utóbbi tizennyolc óra alatt
szerzett értesüléseim alapján attól tartok, hogy mindez
valamiképpen Summer hibája.
Alannára senki nem mondhatja, hogy ostoba vagy lassú a
felfogása, úgyhogy számíthattam volna rá, hogy már kifaggatta
a húgomat, és levonta a következtetéseket.
Belenézek az ismerős szempárba, és olyan őszintén felelek,
ahogy csak lehet. – Nem mondhatom el a részleteket, de tudod,
hogy amint tehetem, beszélni fogok.
Megértőn bólint. Közben a húgom is megérkezik, aki eddig a
lábát lógatta a medencébe. Mindketten szigorúan nézünk rá.
– Mi az? Most meg mit vétettem?
Nagy meglepetésemre egy mély hang válaszol neki.
– Kezdjük azzal, hogy a nővéred nevében játszottál illegális
pókerbajnokságokon. Ugye ez nem fordul elő többet, Ms.
Baptiste? – Forge megáll a teraszon a hosszú, terített asztal
mellett, én pedig a húgom arcát fürkészem.
– Nagyon remélem, hogy ilyesmi eszedbe sem jutott!
– Jesszusom, drága sógor, remek kezdés a családi ebédhez! –
jegyzi meg szarkasztikusan Summer.
– Summer! – csattan fel aggodalmasan Alanna. – Azt
mondtad, hogy a divatszakmában kaptál gyakornoki állást.
 A húgom hátraveti szőke haját. Mindig ezt csinálja, amikor
zavarban van. – De hát Indy is megszegett minden szabályt,
amikor elkezdett karriert építeni a pókerezésből!
Felemelem az ujjamat, de Forge megelőz.
– Itt most nem Indyről van szó. Ő azt csinál, amit akar. Rólad
van szó, és arról, hogy hamis személyazonossággal játszottál,
kockázatos helyzetbe kerültél, és aggodalmat okoztál az
anyádnak és a nővérednek. Ugye nem fordul elő többet,
Summer? – Forge farkasszemet néz a húgommal, és látszik
rajta, hogy nem tűr ellentmondást.
Summer csípőre teszi a kezét. – Indy, most komolyan hagyod,
hogy így beszéljen velem?
Úgy teszek, mintha fontolgatnám, aztán bólintok. – Igen,
hagyom. Mert igaza van. Elcseszted. Ráadásul az én nevem alatt
csaltál, és lebuktál. Belegondoltál abba, hogy ez az én
hírnevemet teszi tönkre?
Summer felkapja a fejét. – Mi a fenéről beszélsz? Nem
csaltam! Ha csaltam volna, akkor sem kaptak volna rajta, mert
tőled tanultam a trükköket. És amúgy sem jutottam el odáig,
hogy játsszak.
Néma csend fogadja Summer állítását.
Elszédülök, amikor rádöbbenek, hogy engem alaposan
becsaptak.
– Hazudtak… – suttogom. – Az emberrablók hazudtak nekem.
Nem tudom, miért lepődtem meg ennyire. Elvégre az
emberrablók nem az őszinteségről és becsületességről híresek,
de így az egész teljesen más megvilágításba kerül. Főleg azért,
mert Bastien azt állította, hogy Forge rendezte meg az egészet.
Forge összepréseli az ajkát. – Erről majd később beszélünk. –
Summerre pillant. – Írj le mindent, amire emlékszel, attól
kezdve, hogy értesültél a pókerjátszmáról, egészen addig,
amikor felszálltál a helikopteremre. Megértetted?
Summer bólint, és félelmet látok a kék szemében. Talán végre
akad valami nyom, amin elindulhatunk, hogy kiderítsük, mi a
fene folyik itt. Ha nem Forge rendezte meg az emberrablást…,
akkor Bastiennek van hozzá valami köze.
Mindenre rá fogok jönni, és aztán puszta kézzel megfojtom.
– Mit szólnátok egy kis harapnivalóhoz? – kérdem tettetett
vidámsággal.
 18. fejezet

Forge

– Szabad! – kiabálok ki, amikor pár órával később kopognak a

dolgozószobám ajtaján.
Indy az, egy rövid kis zöld nyári ruhát visel, ami igézően
simul a testére. Adidas sportcipőt vett fel hozzá, feltételezem,
hogy a húga hozott neki ruhákat. Kicsit bosszant, mert örültem
volna, ha Indy az én ruháimat hordja, vagy ami még jobb, ha fel
sem öltözik. Persze én is hozattam volna neki ruhákat, csak
nem ilyen hamar.
Na igen. Bajban vagyok.
– Megfeledkeztünk valami fontosról a korábbi
beszélgetésünkben – jegyzi meg Indy élesen és gunyorosan.
Azt hiszem, ezt a hangszínt kifejezetten nekem tartogatja. És
nem vagyok normális, de… feláll tőle a farkam.
– Miről? – kérdem unalmat színlelve. Hátradőlök, és keresztbe
teszem a lábamat.
– Kéne egy kis előleg abból a százhetvenöt millióból, amivel
tartozol – mondja felszegett állal, mintha megpróbálná elejét
venni az ellenkezésemnek.
Márpedig vannak kérdéseim.
– Mi a francnak? Ott van a hitelkártya. Mi mást akarsz még?
Indy leül velem szemben az íróasztalnál. Hátradől, keresztbe
fonja a karját, és felteszi a fehér cipős lábát az asztal szélére.
– Feltételeznéd rólam, hogy a következő hónap során rajtad
akarok élősködni? Bocs, Forge, de ez nem az én műfajom. Én a
keresetemből élek, ez mindig így volt, és így is marad. Az, hogy
a feleséged vagyok, semmin sem változtat.
Aha. Most már értem.
– Arra kéred az engedélyemet, hogy pókerezni mehess?
 Ezernyi érzelem fut át az arcán, legfőképpen harag, de végül
kipukkad belőle a nevetés. Rádöbbenek, hogy rosszul
válogattam meg a szavaimat.
– Az engedélyedet? Jaj, de cuki, Forge! Imádnivaló! Nem
tudom, miféle megállapodásaid voltak korábban a nőiddel, de
most elmondom, velem hogy lesz.
A farkam ennek ellenére sem lohad le. Sőt, legszívesebben itt,
az íróasztalon dugnám meg jó alaposan, hátha akkor leszáll a
magas lóról.
– Komolyan?
Leveszi a lábát az asztalról, előredől, és rákönyököl az antik
fa asztallapra. – Élem a saját életemet. Te pedig éled a tiédet. És
nem zavarjuk egymást.
– És ha nem egyezem bele?
– Szar ügy. Engem vár a póker, játszani fogok, és nyerni, tehát
kell egymillió, mégpedig készpénzben. Aztán békén hagylak,
nyugodtan foglalkozhatsz az üzleteiddel.
Lassan megrázom a fejemet. – Ez nekem nem felel meg, India.
 19. fejezet

India

– Mi az, hogy nem felel meg? – A hangom máris egy oktávval

feljebb ment, pedig nyugodt és higgadt akartam maradni, hogy
elérjem, amit akarok, aztán mentem volna a dolgomra.
– Ugyanis elfelejtettünk még valami fontosat. – Forge
közelebb hajol, és ugyanúgy az asztalra könyököl, ahogy én. –
Eszem ágában sincs téged békén hagyni, főleg, ha ilyen
modorral és ilyen ruhában állítasz be a dolgozószobámba.
Lepillantok a kis zöld ruhára, ami a rafinált szabásával
ügyesen rejti a tökéletlenségeimet.
– Gyere csak ide! – mondja, és rám emeli a komoly, szürke
szemét.
– Minek?
Forge feláll az íróasztal mellől, és terpeszben a lába közé
mutat. – Kell a millió? Akkor állj ide!
Tudom, hogy csapda.
Megragadom a szék támláját. – Ez nem így működik! Nem
tárgyalunk. Meg kell adnod a tartozásodat.
Kis ráncok jelennek meg a szeme sarkában, mint akit
szórakoztat a dolog. – Az életben mindig tárgyalni kell.
Összepréselem az ajkamat. Nem akarok engedni. A hatalmas
íróasztal mögött legalább látszólag biztonságban vagyok. Már
megtanultam, hogy ha túl közel merészkedem ehhez a rejtélyes
férfihoz, akkor végem.
– Nem.
Megvonja a vállát. – Hát jó. Akkor pókerezz nyugodtan tét
nélkül.
– Tényleg nagyon akarod, hogy megutáljalak, ugye?
Valami megvillan a szemében. Felszegi az állát, mint valami
pasa a trónján, aki várja, hogy elé vezessék a legújabb
háremhölgyet.
Nem, nem is pasa. Kalóz a hajó fenekén, aki az elrabolt szüzet
veszi szemügyre.
Elég ebből, Indy! Feneket ne is említs, még gondolatban sem!
Meg szüzeket se. Hiába, akkor is arra gondolok, mekkorát
élveztem, amikor Forge bedugta az ujját a még nagyon is szűz
fenekembe.
– Makacs vagy. Nem tudsz engedni, ugye? – Forge mély hangja
általában nyers, de most sima és selymes, és a tudatalattimba
fészkel, ahol máris engedelmességre csábít.
– Nem akarnád, hogy engedjek – felelem. – Neked annál több
kell. Azt akarod, hogy ne is gondolkodjak, csak tegyem, amit
parancsolsz.
Forge szürke szemében ragadozó, izgatott fény csillan. – Ha
parancsra ugró nőt akarnék, már ideparancsolhattam volna
több tucatnyit.
Elvicsorodom. – Megbeszéltük, hogy nem osztozkodom.
Erre már elmosolyodik. – Úgy bizony. És nem is akarok másik
nőt. Hazudtál, amikor azt mondtad, hogy pocsék vagy az
ágyban. Meg akarlak dugni, India, újra meg újra, és ezért alkut
kínálok.
Felpattanok. – Nem vagyok kurva!
– Ezt már megbeszéltük. Ha a következő harminc napban el
akarod hagyni a szigetet, akkor most idejössz.
Mindjárt felrobbanok. – Nem tarthatsz itt az akaratom
ellenére! Én…
Nem tudom befejezni a mondatot, mert Forge elkapja a
derekamat, és az ölébe ránt.
– Hé! – sikítok, de a tenyere csattanósan landol a fenekemen.
– A pimaszságodtól kőkemény a farkam.
– Menj a picsába, te…
Ismét rácsap a fenekemre, máris forró vagyok, és nedves. Fel
kellene háborodnom azon, amit csinál, de ehelyett felizgulok.
Mert jó. Akaratlanul megemelem a csípőmet, várom a
következő fenekelést.
– India, ne kacérkodj!
Ismét csattan a tenyere, majd megint. Próbálok úgy
helyezkedni, hogy a csiklómmal hozzá tudjak dörgölőzni, és
elélvezhessek. Forge most már nem fenekel, hanem simogat,
pont ott, ahová az előbb ütött. Mindenem bizsereg.
Könyörögnék, hogy ne hagyja abba, hogy dugjon már meg, de
a büszkeségem nem engedi.
– A segged… – Forge jól megmarkolja a bizsergő testrészt – az
enyém. Amikor a pókerasztalnál ülsz, tudd, hogy hozzám jössz
haza a játszma után. Megértetted?
Megint a combjához nyomom magam, de már nem szorít
magához, hanem talpra segít.
Micsoda bunkó!
– Ha felizgatsz egy nőt, illene kielégítened!
Megrázza a fejét. – Nem. Azt akarom, hogy gondold át, mit
akarsz, mire vágysz tőlem, még ha magadnak sem vallod be.
Összeszorítom a fogamat. Utálom, hogy ennyire belém lát.
Keresztbe teszem a karomat.
– Oké. Hol a pénzem? Ja, és helikopterrel megyek. Mrs. Forge-
nak ennyi jár, nem?
 20. fejezet

Forge

Három órával később figyelem a kék víz fölött szálló

helikoptert, benne a biztonsági embereim közül az a három
utazik, akikben a legjobban megbízom, és a nő, aki valószínűleg
nem sírna a temetésemen, ha leesnék egy szikláról. Sőt, simán
le is lökne.
Nem vártam, hogy India ilyen hatással lesz rám. Egyáltalán
nem számítottam erre. Elszórakoztat, ugyanakkor kihívást is
jelent.
Tudjuk, mi lesz ebből.
Most Mallorca az úti cél, Indy pókerezni megy. Az ösztöneim
azt súgják, hogy vele kellene mennem, de nem tehettem. Két óra
múlva nagyon fontos látogatóm érkezik, és India még nem áll
készen rá, hogy találkozzon az apjával. Még nagyon nem.
Grigorij Federov nem lesz lelkes, amikor megtudja, hogy a
lánya, akivel találkozni készült, nincs itt. De ez az én döntésem.
Nem akarom Indiára zúdítani ezt a fordulatot, amíg nem áll
készen rá. Most inkább hagyom, hadd dühöngjön Federov.
És dühöngeni fog, az biztos, főleg, amikor megtudja, hogy
nemcsak megtaláltam a lányát, hanem…
Feleségül is vettem.
 21. fejezet

India

Forge-nak elképesztő egója van. Itt ülök három nagydarab pasi

között, akik ránézésre lehetnének akár bérgyilkosok is. Olyan
bérgyilkosok, akik örömmel végzik a munkájukat, sőt
szórakoztatónak találják.
Magamban becenevet is adtam nekik: Batman, Pókember és
Superman. Erre azért van szükségem, mert addig vitatkoztam
Forge-dzsal, hogy nem kell mellém testőrség, hogy oda sem
figyeltem, amikor bemutatta őket. Így aztán fogalmam sincs a
nevükről, de nem akarok annyira bunkó lenni, hogy
rákérdezek. Különben is, ezekre a becenevekre büszkék
lehetnek, elvégre a legszuperebb szuperhősök, nem?
Amikor leszállunk Mallorcán, felemelem a lábam előtt lévő
sporttáskát, de Superman, aki a sötét öltönyéhez királykék inget
visel, kiveszi a kezemből.
– Majd én viszem, Mrs. Forge.
Nagyon furcsa hallani az új nevemet, de hát ez van. És mivel
a névhez jár némi luxus, ki is használom.
– Szobát kellett volna foglalnom a kaszinó hoteljében.
A legfiatalabb, a Peter Parker-megjelenésű Pókember
rábólint. – Lefoglaltuk a penthouse-lakosztályt, és Mr. Forge
szólt az asszisztensének, hogy mire ön megérkezik, már itt
legyen egy fodrász, egy sminkes és egy stylist.
Hogy mi van?
Úgy nézek Pókemberre, mintha attól tartanék, hogy
meghibbant, és már hálót szőni se tud.
– Tessék?
– Mr. Forge gondoskodni akart róla, hogy önnek minden a
rendelkezésére álljon, amire szüksége lehet.
 Bár nem akarom, de a testem mégis reagál a gondolatra, hogy
Forge törődik a kényelmemmel.
– Forge is eljön? Azért akarja, hogy kifogástalan legyen a
megjelenésem?
Pókember a fejét rázza. – Nem, asszonyom, Mr. Forge-nak
tárgyalása lesz, és ma este nem hagyja el a szigetet.
– Kivel tárgyal? – Máris attól tartok, hogy Juliette, az a kis
ribanc fogja meglátogatni.
– Sajnos nem tudom, de Mr. Forge mindig a saját otthonába
szervezi a tárgyalásokat, ha lehetősége van rá.
Hát hogyne!
Az ajkamba harapok, és nagy levegőt veszek. Forge mondta ki,
hogy nincs osztozkodás. Elfenekelt, adott egymilliót, és elengedett
pókerezni. Kizárt, hogy csak azért, mert ő közben valami nőcskét
fogad. Amúgy sem érdekel, kivel találkozik. Nem akadhatok ki.
Dolgozni jöttem.
Mosolyt erőltetek az arcomra. – Csodás! Akkor ma este senki
nem fog zavarni, nyugodtan koncentrálhatok a játékra. – A
három testőrre nézek. – Tehát… Nagyon hálás lennék, ha úgy
végeznétek a dolgotokat, hogy ne legyen feltűnő.
– De Mrs. Forge…
Felemelem az ujjamat, és elhallgattatom Batmant, aki tetőtől
talpig feketét visel, és úgy néz ki, mint Bruce Wayne.
– Nem akarom megnehezíteni az életeteket, tudom, hogy
parancsot kaptatok. Megértem, viszont az én dolgom ma este
az, hogy mindenkit legyőzzek a blöffjeimmel, és ez nem fog
menni, ha körbeálltok. Győzni akarok, úgyhogy találnunk kell
valami köztes megoldást.
Mert nem függhetek Forge-tól, ha pénzre van szükségem,
teszem hozzá magamban.
Mindhárman bólintanak, de csak Superman válaszol.
– Megértettük, Mrs. Forge.
– Biztos? Mert az nem fog menni, hogy mindenféle jelzéseket
adtok egymásnak meg nekem. Akkor ugyanis engem kidobnak
a teremből, mert feltételezik, hogy csalok. A jó híremnek annyi,
és többé sosem vehetek részt nevesebb játszmákban. Ezt pedig
nem akarom. Ugye megértitek?
Ezúttal mindhárman felelnek. – Igen, asszonyom!
– Akkor jó – mosolygok rájuk.
A pilóta jelez a toronynak, hogy landolunk, én pedig kinézek
az ablakon.
– Irány a pókerasztal! Jó lesz végre pénzt keresni.
 22. fejezet

Forge

Grigorij Federov egy civilnek látszó, fekete helikopteren

érkezik, ami valószínűleg dugig van fegyverekkel, amelyekkel
akár az egész szigetet letarolhatná.
Kíváncsi lennék, hogy csak a látszat kedvéért közlekedik-e
ezzel, vagy tényleg szüksége van rá.
Mindenesetre szerencse, hogy nem vagyok az ellensége.
Legalábbis még nem. Nem biztos, hogy ez a tárgyalás megerősít
minket abban, hogy közösek a céljaink, de remélem, meg tudom
győzni a nézőpontom helyességéről.
Indy ma este győzelemre játszik, ahogy én is.
Amint a helikopter leszáll, Federov kipattan belőle, és két
fekete öltönyös férfi követi. A szélben ide-oda száll ritkuló,
ezüstös haja. Már hetvennégy éves, de hatvannál nem nézném
többnek. Úgy értesültem, hogy lóhátról lövöldöz célba, és a
célkeresztbe gyakran az ellenségei képét teszi. Méretre szabott
öltönye remekül áll tagbaszakadt alakján, de nyakkendőt nem
visel, és a gallérja ki van gombolva. Nem baj, mert én is utálok
nyakkendőt hordani.
Ahogy megáll előttem, elnéz a vállam fölött, nyilván a lányát
keresi. A gyanúm máris beigazolódik.
– Hol van?
– Nincs itt.
– Mi az, hogy nincs itt? – Összeráncolja a homlokát. – Azt
mondta, megtalálta a lányomat. Idejövök, hogy hazavigyem,
erre azt mondja, nincs itt. Így üzletel maga, Forge? Hamis
ígéretekkel? Látni akarom a lányomat! – Ahogy úrrá lesznek
rajta az érzelmek, egyre erősebb az akcentusa.
Muszáj lenyugtatnom, mielőtt még visszaszáll a helikopterbe,
és soha többé nem áll szóba velem…, vagy lelövet valamelyik
maffiózójával. Goliath persze kilőné mindkettőt, mielőtt
fegyvert ránthatnának, de remélem, ilyesmire nem kerül sor.
Előveszem és bekapcsolom a telefonomat. A kezdőképernyőn
India fényképe látható. A jachtomon áll, titokban fotóztam
felülről.
– Tessék, nézze meg!
Federov meglepő gyorsasággal kikapja a kezemből a telefont,
és rámered a képre. – Pont úgy néz ki, mint az én Irinám. – Kék
szemében csak egy futó pillanatra csillan meg a nosztalgia. –
Hol van? Haza akarom vinni.
– Holnap reggel itt lesz.
– De ez nem az otthona. – Isaac szigetére mutat. – Oroszország
az otthona.
– Ő dönt arról, hogy hol az otthona. A lánya már nem gyerek,
Mr. Federov. Makacs nő, és nem tűri, ha parancsolgatnak neki.
– Majd megszokja – feleli Federov, mintha nem lenne más
választás.
– Nem fogja megszokni. Nem megy magával sehová.
Federov zavartan méreget, mintha nem értené, hogy miért
nem úgy lesz, ahogy parancsolja.
Ha India most itt állna mellettünk, megmondanám neki, hogy
többek között ezért vettem feleségül. Hogy ne parancsolgasson
neki valami orosz vénember. Neki csak én parancsolok.
– Ő a lányom, és engedelmeskedni fog nekem.
Rámosolygok. – Nekem pedig a feleségem. Úgyhogy velem kell
egyezkednie, Federov.
 23. fejezet

India

Amikor belépek Mallorca legexkluzívabb kaszinójába, ahol csak

nagy tétekben lehet játszani, valahogy másként érzem magam.
Talán azért, mert helikopterrel érkeztem, azonnal a
lakosztályomba kísértek, ott már várt a stylistcsapat, aztán a
kaszinóba menet az egyik testőröm előttem haladt a
zsetonjaimmal, a másik kettő pedig mögöttünk, és próbáltak
nem feltűnést kelteni.
Tehát ilyen az, ha az ember milliárdos. Vagy legalábbis egy
milliárdos felesége. Hát, nem rossz.
A játékasztalnál a férfiak megbámulnak. Zafírkék, testhez
simuló ruhát vettem fel, ami tökéletes figyelemelterelés.
Kíváncsi vagyok, mit mondott Forge a stylistnak, aki a ruháimat
vette. Nem hinném, hogy azt, hogy olyan ruhát válassz a
feleségemnek, amiben a férfiak a mellét bámulják, és nem a
kártyát. Ebben a ruhában viszont pontosan erre számítok, és ez
sem rossz. Cseppet sem.
– Ms. Baptiste, megtisztelő a jelenléte! – A játék szervezője,
Julio Gallardo lép hozzám. Ő hívott meg. Kézfogásra nyújtja a
kezét. Megrázom, és arra gondolok, mennyire sima és nőies
keze van Forge erős, érdes kezéhez képest.
Miért gondolok rá? Játszani jöttem. De nem tehetek róla,
akkor is eszembe jut.
Minden pillanatban rá gondoltam készülődés közben, mert
mindezt ő szervezte meg nekem. Ha egy másik férfi tette volna,
azt mondanám, milyen kedves és elbűvölő gesztus, de Forge
szándékaival még nem vagyok tisztában. És nem hagyhatom,
hogy elvonja a figyelmemet a játéktól.
 – Igazán örvendek – felelem, és elengedem Julio kezét. –
Köszönöm a meghívást!
Odébb lép, és egy ismerős arcot pillantok meg mögötte.
– Mr. Belevics, micsoda meglepetés!
Az orosz, aki szintén játszott azon az éjszakán, amikor Forge
legyőzött, rám néz. – Ms. Baptiste, remélem, még nem tért
vissza a szerencséje.
Az arcomon rezzenéstelen marad a mosoly. – Majd meglátjuk.
– Belevics, ne is álmodj róla, hogy legyőzheted!
A gúnyos szavak hallatán lefagyok. Bastien! Odafordulok, és
uralkodom magamon, hogy ne tegyem a kezemet a fejemen a
kis púpra, ami még mindig emlékeztet arra, hogy a hajóján
összeestem.
Mi a franc? A szeme alatt sötét folt éktelenkedik, és furcsán
tartja a vállát, mintha valami sérülése lenne.
– Mi történt veled? – kérdem.
– Nekiütköztem egy ajtónak – feleli, és a szeme se rebben.
Vajon Forge az az ajtó? Nem, biztos nem. Akkor Goliath? De ő
is közvetlenül mögöttünk jött, amikor beszálltunk a
helikopterbe, legalábbis úgy emlékszem.
– Legközelebb legyél óvatosabb – mondom, és mindketten
tudjuk, hogy mit értek ezalatt valójában: Jobb, ha nem jössz a
közelembe.
Félmosoly jelenik meg a szája sarkában. – Talán te is
hallgathatnál a saját tanácsodra. – Mögém pillant. – Bár
feltételezem, hogy a testőreid elbánnak az ajtókkal.
Egyre furcsább ez a beszélgetés, és semmi kedvem hozzá, hogy
bármi elvonja a figyelmemet. A játékra koncentrálj, Indy!
– Nem számítottam rá, hogy ma játszani fogsz – mondom
kimérten.
– Nem játszom, csak szórakozni jöttem – vigyorog Bastien, és
nem tudom, miről maradtam le, de valami nem stimmel.
Valami… tényleg nagyon nem stimmel.
– Akkor jó szórakozást! – Szabadulni akarok Bastien
közeléből, úgyhogy Gallardóhoz fordulok, és megkérem,
mutasson be a többi játékosnak.
– Természetesen, Ms. Baptiste.
– Mrs. Forge az új neve, Gallardo – szól közbe Bastien. – Nem
akarod megsérteni a kedvenc milliárdosodat azzal, hogy téves
néven mutatod be a nejét, ugye?
Gallardo felvonja sötét szemöldökét.
– Mr. Jericho Forge megnősült?
Menj a picsába, Bastien! Hát persze hogy muszáj volt szóba
hoznia.
– Meg bizony! Hát nem döbbenetes? – vigyorog Bastien.
Remélem, legalább fáj a monokli a szeme alatt a vigyorgástól.
Most már Belevics is engem bámul.
Hát ez remek!
– Gratulálok, Mrs. Forge! Hozatok pezsgőt, és megünnepeljük
– lelkendezik Gallardo, én pedig bájosan mosolygok.
– Talán inkább játsszunk – mutatok az asztalra. – Uraim?
Kiválasztjuk a székünket, de mielőtt leülnék, Bastien megáll
mellettem. Batman közelebb lép, de egy intéssel megállítom.
– Sok szerencsét, Indy! – mondja rejtélyes arccal Bastien. –
Szükséged lesz rá. És nem a póker miatt.
 24. fejezet

Forge

Federov soronként böngészi végig a szerződést, áthúz és

jegyzetel, mintha most látná először, pedig nem így van.
Egymás után teszi elém az íróasztalra az oldalakat,
mindegyiken változtatott valamit.
Elolvasom a javaslatait, és megteszem a saját javaslataimat,
amelyeket egy jegyzettömbbe írok. Évek óta nem üzleteltem így.
Sőt, talán még soha. De ha az ember eljut a csúcsra, rájön, hogy
a milliárdosok szeretik az ódivatú módszereket.
Bezzeg, ha átadtam volna Federovnak Indiát, most nem lenne
ez a szőrszálhasogatás, hanem már rég megegyeztünk volna. De
mivel nem találkozhat ma este a lányával, haragszik, és így
mutatja ki a dühét.
Végre elém tolja az utolsó oldalt is. – Ha ezekbe a
változtatásokba beleegyezik, akkor talán aláírom a szerződést.
Átolvasom a papírt, és a többi oldal tetejére teszem. – Úgy
veszem észre, hogy számos olyan dolgot kíván megváltoztatni,
amelybe korábban már beleegyezett.
Federov hátradől, és makacsul keresztbe fonja a karját.
Kísértetiesen hasonlít a lányára, aki pont ugyanezzel a
mozdulattal duzzog. – Azért, mert maga is megváltoztatta a
dolgokat. Ne próbáljon manipulálni, Forge!
A székem támláján nyugtatom a könyökömet, és összefonom
a kezemet az ölemben. – Uram, más körülmények között
valóban manipulálni próbálnám, hogy elérjem a célomat.
Federov élesen néz rám, még szerencse, hogy a testőrei kint
várakoznak. – Ezt meg hogy érti?
– Úgy, hogy ez a mostani helyzet valóban rendkívüli, és nem
kívánom manipulálni egyiküket sem, de a lánya tudni sem akar
önről. Részéről mintha az apja nem is létezne, hiszen kicsi
korától fogva úgy tudja, hogy rég meghalt.
Federov szeme haragosan megvillan, és az asztalra csap. –
Erről én nem tehetek!
– Ahogy ő sem – mordulok rá. – És nekem olyan döntést kell
hoznom, ami az ő számára kedvező, mert… mert ő… –
elhallgatok, mert nem tudom, hogyan fejezzem be a mondatot,
hiszen India a legbonyolultabb, legérdekesebb nő, akit ismerek.
Federov kíváncsian méreget. – Miért vette feleségül a
lányomat, Forge?
A papírokra pillantok, elrendezem őket, és elgondolkodom,
mit felelhetnék. – Mert így láttam jónak.
Úgy ingatja a fejét, mintha most döbbent volna rá valami
fontosra. Felemeli a kezét, és rám mutat. – Előnyt akart szerezni
ezzel a házassággal velem szemben, Forge. Talán védeni is
akarta a lányomat, bár ő erre nem szorul rá. Most viszont…, azt
hiszem, valami más oka van, amiért nem engedte ezt a
találkozást. Nem csak az üzletről van szó. Ez valami személyes
dolog.
Összepréselem az ajkamat. Semmi kedvem ehhez a
beszélgetéshez Federovval, sem most, sem máskor.
– Mit akar hallani, Federov? Hogy nem csak az üzleti előny
miatt kötődöm a lányához? Ettől ön meggondolná magát?
Halványkék szeme felcsillan, és felmerül bennem, hogy Indy
tekintete pont ilyen lesz ötven év múlva.
Leereszti a karját, és hátradől, a testtartásából eltűnik az
agresszió. – Nem is vártam kevesebbet a lányomtól, hiszen az
én vérem. Csak egy ilyen nő tudja a nagy üzletember, a hideg és
céltudatos Jericho Forge fejét elcsavarni.
Először azt hiszem, csúfolódik, de aztán rádöbbenek, hogy
valami más van a hangjában. Büszkeség.
– Rendkívüli nő, az tény.
– Hogyne lenne az! Nemesi vér csörgedezik az ereiben. Egy
olyan nemes vére, akit annyira megbűvölt egy szolgálólány,
hogy feleségül vette. Iljána már háromévesen az ujja köré
csavart, mindent megkapott tőlem, amit csak akart. De az a
hazug ribanc ellopta tőlem, és a szívem jéggé fagyott. Csak
akkor kezdett újra dobogni, amikor megtudtam, hogy a lányom
mégis életben van.
Federov elhallgat, és egy pillanatra elréved, majd folytatja.
– Mr. Forge, tudnia kell, hogy sosem akarnék rosszat a
lányomnak. Csak a legjobb szándékkal kovácsoltam a terveimet.
Öreg vagyok már, és beteg is. A napjaim meg vannak számlálva.
Nem magát választottam volna férjül Iljánának, mert
bosszúszomjas ember hírében áll.
Alaposan végigmér, aztán tovább beszél. – De az én Iljánám
máris megváltoztatta önt. Talán… ez így van rendjén. Ilyen vén
fejjel hogy is vitatkozhatnék a sorssal?
Én is végigmérem, keresem az imént említett betegség jeleit,
de nem látok semmit. Ha beteg is, még mindig büszke a tartása,
és ugyanolyan tagbaszakadt, mint fiatal korában. Senkinek nem
jutna eszébe róla, hogy gyengélkedik.
– Hányan tudnak a betegségéről? – kérdem, remélve, hogy
nem sértem meg.
– Nagyon kevesen. Az én köreimben a gyengeség első jeleire
megjelennek a dögkeselyűk, és csak az alkalomra várnak, hogy
még a csontjaimat is letisztogassák.
Engem is pontosan ez aggaszt. – Ki nyerné a legtöbbet az ön
halálával?
Federov éles pillantást vet rám. – A lányom örökli a teljes
vagyonomat.
Erre számítottam, de ettől még nem tudnám jobban
megvédeni Indiát. – És rajta kívül? Ha őt nem találtuk volna
meg, vagy nem lenne életben az ön halála idején…, akkor ki?
Federov elgondolkodik. – Tudom, miért kérdi, de nem kell
aggódnia. Kiiktattam a veszélyt, ami Iljánát fenyegette. Az
emberrablót megtaláltuk és elintéztük.
Nem kétlem, hogy az emberrablót nem csupán megtalálták és
elintézték, hanem úgy megkínozták, hogy már várta a halált. De
ez sem nyugtat meg. Mindig van valaki, akinek aljas motivációi
lehetnek.
– Biztos?
Federov a homlokát ráncolja. – Ne faggasson erről, Forge!
Orosz vagyok. Elintéztem. Kiiktattam.
Megvakarom az államon a borostát. – Erre a lánya életében is
merne fogadni?
– Mr. Forge, maga kezd beleszeretni a lányomba! Ezért nem
hisz nekem, amikor azt mondom, hogy biztonságban van,
amennyire csak lehet anélkül, hogy mellettem lenne. Örüljön
neki, hogy nem teszem özveggyé a lányomat azért, ahogy ön
megszerezte magának.
A lazán odavetett halálos fenyegetés nem lep meg. De a másik
megjegyzés annál inkább. Maga kezd beleszeretni a lányomba.
Honnan a francból tudja? Miből gondolja?
Nem felelek, és ettől csak még szélesebb lesz a mindentudó
mosoly az öreg orosz arcán.
– Maga még nem látja, Forge, de majd meglátja. Nekem
elhiheti. Az oroszok megérzései nem csalnak, bár minket úgy
nevelnek, hogy ne mutassuk ki az érzelmeinket. Na, igyunk! Elő
a vodkával, koccintsunk az eljövendő Federov-unokákra, még
ha az ön amerikai vére is csörgedezik majd az ereikben!
 25. fejezet

India

Ahogy halad a játék, a zsetonok hol megsokszorozódnak, hol

eltünedeznek a játékosok elől. Belevics ma ravaszabbul
kártyázik, mint múltkor, de én jobb vagyok. Kétszer is hagytam,
hogy azt higgye, legyőzött a blöffjével, hogy hamis biztonságba
ringassa magát. A többi játékost nem ismertem korábbról, de
most már igen jól kiismertem mindegyiket.
Ezt mindig lenyűgözőnek találtam a pókerben. Leülök
kártyázni egy csomó idegennel, és a játszma végére talán
jobban kiismerem őket, mint bárki, aki az életük része. Nálam
legalábbis így működik.
Láss beléjük, játszd ki őket… Igen, pontosan ezt teszem, és
ahogy kiismerem őket, a pénzüket is elnyerem. Így lett a
becenevem Midász királynő, ami nevetséges, mert a
módszeremben nincs semmiféle varázslatos aranycsinálás.
Egyszerű számítás, ami mindig bejött…, amíg Jericho Forge oda
nem ült a kártyaasztalhoz.
Ha lenne igazi Midász király, ő lenne az.
Ha az elmúlt hétre gondolok, nem kellene meglepődnöm
azon, hogy milyen hatással volt rám a pókerasztalnál. Jericho
Forge nem hétköznapi ember.
Különben hogy vehetett volna rá, hogy tétként magamat
ajánljam fel? Aztán legyőzött, majd egymilliót ajánlott, utána
becsaptam ugyan, mégsem ölt meg, sőt, feleségül vett… Ezek
után pedig közölte, hogy azért tette mindezt, mert így szerez
valamiféle előnyt azzal a férfival szemben, aki az apámnak
nevezi magát.
Az apám…
Ezen nem agyalok, különben nem tudok koncentrálni,
márpedig nyerni akarok.
Megérkezik a pincér, felveszi az italrendeléseket, de én nem
kérek semmit. Vizet iszom. Sosem iszom alkoholt, ha játszom,
mert nem akarom, hogy eltompuljon az elmém.
Belevics vodkát rendel. Jellemző. Számoltam, és ez legalább a
hatodik vodkája ma este. Lehet, hogy igaz, amit az oroszokról és
a vodkáról mondanak: olyan nekik, mint az anyatej, és semmi
káros hatása nincs rájuk.
A játéka nem változott. Nem részeg, de ahogy egyre többet
iszik, egyre többször figyel engem, elég észrevehetően. Mintha
az asztalnál ülő másik három emberről meg is feledkezett
volna. Valami furcsa fény ég a kék szemében, nem tudom
megfejteni, de nem vagyok hajlandó aggódni miatta.
Megpróbál befolyásolni, hogy a szokásosnál bátrabban
kockáztassak, amikor ő tesz, de engem nem lehet belehajszolni
ilyesmibe. És amikor végre megmutatjuk a kártyákat…, én
nyerek.
Belevics frusztráltan ráncolja a homlokát. – Mrs. Forge, önnek
ma ördögi szerencséje van. Nem is meglepő, hiszen maga az
ördög a férje.
Nem tudom, mit felelhetnék erre, de ha Belevics lelki
békéjének jót tesz, hogy ilyeneket vághat a fejemhez, hát tegye.
Felemelkedem a székről, magam elé húzom a zsetonokat. –
Úgy játszom, mint máskor, Mr. Belevics.
– Legutóbb nem így játszott. Gondolom, azért, mert a húga
iránti aggodalomtól nem tudott koncentrálni.
Döbbenten meredek rá, és véletlenül felborítom a
zsetontornyokat. – Mit mondott?
Elnyújtózik a széken, és kortyolgatja a vodkát. Úgy fest,
mintha örülne, hogy végre kizökkentett a nyugalmamból. Ami
igaz is, mert kizárt dolog, hogy bármit tudnia kellene a
húgommal kapcsolatos ügyről.
– Úgy hallottam, hogy a húgocska bajba került, és a
nővérkéjének kellett egy halom pénzzel kisegítenie a pácból. De
ez már nyilván nem jelent problémát.
 Szédülök a sokktól. Talán Belevicsnek köze volt Summer
elrablásához? Tudott a játszmáról, amire a húgom nevezni
akart? Tudja, hogy ki rabolta el?
Legszívesebben felpattannék, és a szakállánál fogva
rángatnám el az asztaltól, hogy kifaggassam, de nem teszem.
Nyugodtan rendezgetem a zsetonokat, mintha a nyerésen kívül
semmi nem járna a fejemben. Belevics kizökkentett, de nem
hagyom, hogy ezt még jobban lássa rajtam.
Amit tud, az várhat addig, amíg nincs hallótávolságon belül
két spanyol és egy francia, akik most nagyobb érdeklődéssel
pislognak ránk, mint a kártyalapokra, amelyeket épp kever az
osztó.
– Folytathatnánk ezt a beszélgetést a játék után, Mr. Belevics?
– Természetesen, Mrs. Forge. – Belevics megemeli a poharát.
 26. fejezet

Forge

– Köszönöm a szíves vendéglátást!

Grigorij Federovval már a helikopter mellett állunk, a pilóta
indulásra kész. Kezet nyújtok, Federov erősen megszorítja.
– Bármikor szívesen látjuk. Csak meg kell kérdeznem Indiát…
– Iljánát! – javít ki.
Nem mondhatom a szemébe, hogy nem szólíthatom a
feleségemet Iljánának, mert úgysem hallgatna rá, úgyhogy
inkább másként fogalmazok. – Meg kell kérdeznem a lányát,
hogy óhajt-e önnel találkozni.
– Ha nem óhajt, nincs üzlet – vágja rá Federov, és megigazítja
az inge ujját. Úgy tesz, mintha nem számítana a több száz millió
dollár, amitől elesik, ha lemondja az üzletünket. – Reggel sürgős
ügyben vissza kell térnem Szentpétervárra. Majd szólok, hogy
mikor hozza el oda a lányomat. Ott fogunk találkozni, az
otthonában, és emlékezni fog arra, ki is ő valójában.
Hát persze, és India minden játszmát royal flushsel fog
megnyerni egész életében, gondolom magamban, mert erre
ugyanannyi esély van, mint arra, amit Federov elképzelt.
De nem akarom most kiábrándítani. Előbb valahogy nyélbe
kell ütni az üzletünket…, de úgy, hogy nem utáltatom meg
magamat egy életre a feleségemmel. Mert azt most már nem
kockáztatnám.
Bólintok Federov szavaira. – Megteszem, ami tőlem telik.
– Meg bizony, Forge, efelől nincs kétségem. Maga szereti a
pénzt, bár… talán most már kezd rájönni, hogy a vagyon nem
minden. Ha eltávozik e világból, nem viheti magával, és az
ágyban sem vigasztalja…, ahogy a bosszú sem.
Zsebre teszem a kezemet, és nézem, ahogy a ravasz öreg
orosz arcára elégedett mosoly ül ki. – Federov, már kétszer
emlegette a bosszút. Mennyit tud maga rólam?
Elmosolyodik, és amióta megérkezett Isla del Cielóra, ez az
első őszinte mosolya.
– Hogy mennyit? Most már mindent tudok, Mr. Forge. Azt is,
hogy a látszat néha csal. Legyen óvatos, nehogy
megözvegyüljön a lányom, mielőtt méltó férjnek bizonyulhatna.
– Emiatt nem aggódom, Mr. Federov. – Intek, ahogy a
helikopterhez lép. – Vigyázzon magára!
Tiszteleg, aztán peckesen, de kicsit sántítva beszáll. Cseppnyi
kétségem sincs afelől, hogy Indy valóban a lánya, és egyértelmű,
hogy ő is biztos benne.
A helikopter felszáll, nézem, amint eltűnik a sötét égen. A
lámpák fénye lassan elhalványul, ahogy Spanyolország felé tart.
Grigorij Federov olyan, mint az úthenger: bármin átgázol,
hogy megkapja, amit akar. Pechje van, mert én is pontosan
ilyen vagyok. Ám a legfontosabb egyezkedést nem vele kell
megejtenem…, hanem a lányával.
 27. fejezet

India

– Gratulálok, Mrs. Forge, lenyűgözően játszott ma este – hízeleg

Gallardo, miközben Batman összegyűjti a zsetonjaimat.
– Úgy van – helyesel Belevics. Feláll, és közelebb lép hozzám.
Batman kicsit odébb áll. – Szeretnék még egy játszmát.
Belenézek Belevics fagyos kék szemébe. A rengeteg vodka
ellenére teljesen józannak tűnik, én pedig még mindig nem
tértem napirendre afölött, amit a húgomról mondott.
Honnan tudhat róla?
Batman kérdőn néz rám. – Mrs. Forge, kísérjük a szobájába?
– Öt percet kérek – felelem kényszeredett mosollyal. Nem
távozom, amíg meg nem hallgattam, hogy Belevics mit akar
mondani, mert ha valami köze van Summer elrablásához, azt
tudnom kell. És nem felejtettem el, hogy Miguel azt mondta,
oroszok ólálkodtak a lakásom körül.
Batman továbbra is a kártyaasztal emelvénye mellett ácsorog.
– Nemsokára találkozunk a pénztárnál – mondom neki.
– De asszonyom…
– Köszönöm!
Tudom, parancsot kaptak, hogy egy pillanatra se tévesszenek
szem elől, de nem vagyok gyerek, nem vágyom bébiszitterre.
Ebben a kaszinóban semmi veszély nem fenyeget, hacsak az
nem, hogy valaki elnyeri a pénzemet.
Azaz… Kiráz a hideg, ahogy arra gondolok, hogy Bastien a
crapsasztal mellől végig figyelte, amíg pókereztem.
Megfordulok, de már nincs ott.
– De Vere már távozott a bárba, Mrs. Forge – jegyzi meg
Belevics. Rápillantok, aztán az ismerős, szőke fejet keresem a
bárpultnál.
 Bastien épp telefonál, de közben ugyanúgy bámul, ahogy
eddig. Valahányszor odanéztem játék közben, mindig árgus
szemekkel figyelt. Már nem csak egy gazdag ficsúr, aki le akar
fektetni, hogy bizonyítson magának valamit. Most már az
ellenségem, látom rajta a haragot. A pénze elúszott, kétségbe
van esve, tehát baromi veszélyes.
– Honnan tudta, kit keresek? – kérdem nyíltan Belevicstől.
Feszülten figyelt engem a pókerjátszma közben, és tudatta
velem, hogy információ birtokában van a húgomról. Ezek
szerint valami olyan motivációja van, amit még nem ismerek,
és jobb, ha vigyázok vele.
Batman elviszi a zsetonjaimat, de Pókember a közelben
marad. Supermannek viszont nyoma sincs. Sebaj. Biztonságban
vagyok. Itt senki sem fenyeget. Hacsak nem az előttem álló férfi.
– De Vere nem titkolta az érdeklődését ön iránt.
Belevics válasza semmitmondó, de amúgy sem ez érdekel. –
Honnan tudott róla, hogy a húgom bajba keveredett? Tudja,
hogy kik voltak benne az ügyben?
Nem reagál, és nem válaszol egy szót sem.
– Most komolyan! – csípőre teszem a kezemet. – Ha játék
közben is ilyen pókerarcot tudna vágni, akkor talán nem mindig
tudnám, mikor blöfföl, Belevics.
A gúnyolódás megteszi a hatását, Belevics összevonja a
szemöldökét. – Ön pont olyan arrogáns, mint a férje. Nem is
értem, hogy engedhette el ide, mert nem olyan férfinak tűnik,
aki a tulajdonát csak úgy szabadon engedi, pláne nem úgy, hogy
még a szigetéről is távozik.
Hátravetem a fejemet, a csillárt nézem, és hangosan nevetek.
– Ó, értem már! Ön még mindig azokban az időkben él, amikor
a nő a férfi engedelmes tulajdona volt. Felettébb elmaradott!
Nem vág vissza, csak lazán fogja a vodkáspoharát. – De hát
nem pontosan ezt tették volna az ön húgával? Eladták volna
valami férfinak, hogy a tulajdona legyen.
Azonnal elszáll minden jókedvem. – Mi a franc köze van az
ügyhöz, Belevics? Esküszöm, megfojtom, ha…
 – Ó, Mrs. Forge! Indy – mondja lekezelően. – Túl sok
feltételezésbe bocsátkozik. A pletyka mindig gyorsan terjed
ezekben a körökben.
Összeszorítom a fogamat, mert tudom, hogy úgysem kapok
egyenes választ. – Ha magának is köze volt hozzá, akkor
vigyázzon, mert meg fogom tudni, és akkor megfizet.
– Az apja igen büszke lenne a temperamentumára, Mrs.
Forge. – Belevics az ajkához emeli a poharat. – Feltéve, hogy
vele nem felesel.
A megjegyzés váratlanul ér, tudom, hogy látszanak az
arcomon az érzelmek. – Ismeri az apámat? – kérdem
hitetlenkedve.
– Grigorij Federovot mindenki ismeri.
Grigorij Federov. Magamban megismétlem a nevet, aztán
Belevics szemébe nézek. – Ön mióta tudja, hogy ki vagyok?
Összepréseli az ajkát, és elgondolkodik. – Elég régóta ahhoz,
hogy legyen egy elméletem, ami anyagilag előnyösnek bizonyult
számomra.
Amikor kimondja, hogy anyagilag előnyös, majd felrobbanok,
de nyugalmat erőltetek magamra, és megpróbálom összerakni a
kirakós darabkáit.
– Maga mondta el neki, hogy valószínűleg én vagyok a rég
elveszett lánya, ugye?
Belevics megvonja a vállát. – Amikor nem fondorlatoskodik,
hanem mindent belead, akkor ön pontosan úgy játszik, mint ő.
Merész. Agresszív. Vért akar. Az apja büszke lenne magára.
– Nem felelt a kérdésemre.
Elkomolyodik. – Vissza akarom nyerni a pénzemet.
Megdöbbent a hirtelen témaváltás, nem értem, mit akar
Belevics. Mármint, hogy valójában mit akar.
– Késő. Vége a játéknak.
– Nem mostanra gondoltam – rázza meg a fejét Belevics. –
Jövő héten, a prágai bajnokságon. A döntőben.
Ismerem azt a bajnokságot. Néhány éve én is ott voltam, és az
akkori győzelmemről máig beszélnek. Felkeltettem a figyelmét
mindazoknak, akiknek tudniuk kellett a létezésemről, és ezzel
sikerült megalapoznom a karrieremet profi pókerjátékosként.
Nincs szükségem rá, hogy ismét ott legyek. Nincs mit
bizonyítanom, mert már bizonyítottam.
– Nem érdekel az a bajnokság – válaszolom, és megfordulok,
hogy távozzak.
– A tét valóban nem olyan magas, hogy számot tartson az ön
érdeklődésére. De érdekesebbé tehetjük.
– Hogyan?
– Magunk között feltehetünk ötmillió dollárt.
Mintegy mellékesen jegyzi meg, de feltételezem, hogy a
játszma alatt már alaposan végiggondolta a tervét. Vajon miért?
Nem teszem fel a kérdést, inkább kicsit piszkálom.
– A férjem milliárdos. Ötmilliótól nem dobog hevesebben a
szívem – mondom unalmat színlelve.
– És ha megígérem, hogy a játszma kimenetelétől függetlenül
elárulok minden információt, amit az ön húgával kapcsolatban
hallottam?
Bár eddig le akartam lépni, miután elküldtem Belevicset a
picsába, de ez már érdekel. Közelebb lépek hozzá. – Nem
hanyagolhatnánk ezt a baromságot? Miért nem mondja meg
azonnal?
Szeretném letörölni az ábrázatáról az önelégült vigyort.
– Mert orosz vagyok, azaz makacs és kitartó, és vissza akarom
nyerni a pénzemet.
– Odaadom magának a teljes ma esti nyereményemet!
Megrázza a fejét. – Az nem ugyanaz. Nem akarom megkapni,
el akarom nyerni.
Összeszorítom a fogamat. Kezd ebbe belefájdulni a fejem. –
De miért Prágában?
– Mert ott mindenki figyel, és megünnepelhetem a
győzelmemet.
Idióta pasik, micsoda ego! Ma képtelenség lesz kiszedni belőle
bármit, hacsak…
– Egy feltétellel egyezem bele – felelem.
 Félrehajtja a fejét, várja, hogy mit mondok.
– Summer még mindig veszélyben van?
Összepréseli az ajkát. – Nem bölcs dolog feltételezni, hogy ön
vagy a szerettei teljes biztonságban vannak, főleg azok után,
hogy férjhez ment egy olyan férfihoz, akinek nagy hatalmú
ellenségei vannak, és sokan akarják a bukását. – Felszegi a fejét,
és a bár felé pillant. – Például de Vere.
Pompás. Még egy rejtély.
Bastienre pillantok. Még mindig telefonál, és hol engem
bámul, hol Belevicset. Információt akarok, és még valamit: a
lehető leghamarabb lelépni innen a francba.
– Ha véletlenül meghívót kapok a bajnokságra, majd
megfontolom. De nem ígérek semmit.
– Meg fogja kapni a meghívót. Várom a találkozást. – Felemeli
a vodkáspoharat, mintha koccintana velem, aztán sarkon
fordul, és eltűnik a tömegben.
Amint Belevics távozik, megjelenik mellettem Batman. – Mrs.
Forge, mehetünk?
– Igen, de nem akarok itt maradni a szállodában. Csomagolok,
és azonnal távozzunk!
– Igenis, asszonyom! – Batman előveszi a telefonját. – Szólok a
pilótának, és felveszem a nyereményt. – A másik két testőrre
pillant. – Ők pedig felkísérik önt a szobájába, és amint készen
áll, indulunk.
– Köszönöm!
Két testőrrel a sarkamban elsétálok Bastien mellett. Még
mindig a bárpultnál ácsorog és telefonál. Rám pillant, és
valahogy kiráz a hideg még a tekintetétől is.
Mi a fenében sántikálsz, Bastien?
 28. fejezet

India

Superman és Pókember nem a helikopter-leszállópályához

kísérnek, miután összepakoltuk a holmimat, hanem a kaszinó
hátsó kijáratához. Pókember elteszi a telefonját.
– Mi a gond? – kérdezem, amikor meglátok egy várakozó
fekete terepjárót. – Miért nem helikopterrel megyünk? –
Nagyon rossz előérzetem van az ismeretlen jármű láttán.
– Tankoláskor felmerült egy kis probléma a helikopterrel
kapcsolatban – feleli Pókember. – Órákba telik, mire a szerelő
megvizsgálja. Mr. Forge úgy döntött, másik járművel megyünk.
A férjem nevének hallatán kicsit megnyugszom. Bár nem
mondhatnám, hogy feltétel nélkül bízom benne, de azt tudom,
hogy nem sodorna veszélybe.
– Hogy megyünk a szigetre? – kérdezem, amikor Pókember
kinyitja nekem a terepjáró ajtaját.
– Mr. Forge-nak van itt a kikötőben egy hajója. Nem lesz olyan
gyors az út, mint helikopterrel, de a lehető leghamarabb
hazavisszük, Mrs. Forge.
Beülök a kocsi hátsó ülésére, és a váratlan bonyodalmon jár
az agyam. Azon tűnődöm, lehetséges-e, hogy Bastiennek vagy
Belevicsnek köze van hozzá.
– Valaki csinált valamit a helikopterrel? – kérdezem Batmant,
aki most lépett ki a kaszinóból a táskámmal.
– Nem, asszonyon, semmi erre utaló jel nincs – felel helyette
Superman. – Repülhetnénk, de Mr. Forge parancsa az volt, hogy
ne kockáztassunk, ha az ön biztonságáról van szó.
Melegség járja át a szívemet. – Remélem, mondták Mr. Forge-
nak, hogy hozok egy nagy zsák pénzt.
Superman elmosolyodik. – Azt majd ön elmeséli neki,
asszonyom.
– Hát, jó. Induljunk!

***

Néhány órával később valaki megérinti a karomat.

– Itthon vagy – mondja egy mély hang, és felébreszt az
álmomból.
Kár, mert szépet álmodtam. Egy kalóz szállt fel a hajómra
álmomban, elrabolt, és a magáévá tett. Jó lenne tovább álmodni.
– Fáradt vagyok. Hadd aludjak!
– Jól van, Dáma, aludj csak.
 29. fejezet

Forge

A karomban viszem a feleségemet a hajóról a házba. Mélyen

alszik, és úgy bújik hozzám, mint aki biztos benne, hogy velem
a legnagyobb biztonságban van.
„Maga kezd beleszeretni a lányomba.”
Nem megy ki a fejemből az öreg orosz megjegyzése. Soha
életemben nem voltam szerelmes. Nem érdekelt az ilyesmi.
Most viszont, azt hiszem, talán többet érzek India iránt, mint a
birtoklás és a védelmezés vágyának elegyét.
Nem számít.
De Federov… Úgy tűnt, szerinte számít.
Mindenesetre nem most kell ezt végiggondolnom.
Amikor a házhoz érünk, Bates felém nyújt egy sporttáskát. –
Ezzel mit csináljak, uram?
– Mi van benne?
– A felesége nyereménye.
Elmosolyodom. – Tedd az íróasztalomra. Majd bezárom a
széfbe.
– Igen, uram. – Megfordul, majd megáll, mielőtt távozna. –
Reggel számoljak be mindenről?
A karomban alvó nőre nézek. – Igen, ráér reggelig.
Bólint, és elindul az irodám felé.
A hálószobába megyek, és leteszem Indyt az ágyra. Arra az
oldalra fektetem, ahol aludni szokott, bár korábban én is az
ágynak pont azon a felén aludtam. Sebaj, most már ez az ő
térfele.
Ez még nem jelenti azt, hogy beleszerettem.
Indy az oldalára fordul, és kicsit belegabalyodik a ruhájába.
Biztosan kényelmesebben aludna nélküle, hiszen a szűk
kisestélyi egészen a testére simul. Lehúzom a hátán a cipzárt,
hogy kicsit lazább legyen. Óvatosan kibújtatom a ruhából, és
rádöbbenek, hogy alatta anyaszült meztelen.
Semmi nincs rajta, és gyönyörű. Legszívesebben a hátára
fordítanám, a combjai közé feküdnék, és alaposan megdugnám,
addig sem gondolkodnék az apja szavain.
De nem teszem.
Óvatosan betakargatom, és halkan kimegyek.
 30. fejezet

India

A fény beszűrődik a nyitott függönyön, és a legédesebb

álmomból ébreszt.
Egy pillanatra megrémülök, mert eszembe jut, hogy a hajón
aludtam el, de most már érzem, hogy szilárd talajon vagyok.
Valami melegséget érzek magam mellett. Egy kar átölel, és…
igen, egy reggeli erekció bökdösi a fenekemet.
Odapillantok, és az ajkamba harapok. Forge alszik mellettem
kócosan. Eszembe jut a tegnapi játék Mallorcán. Közel két és fél
millió dollárt nyertem. Nem is rossz kereset egyetlen este alatt.
Fészkelődöm, de nem tudom, hogy közelebb vagy távolabb
akarok kerülni. Forge erekciója a fenekemnek nyomódik. A
meztelen fenekemnek.
Hogyhogy…? A hasamra teszi a kezét, és közelebb húz.
Engedek az ördögi sugallatnak, és hozzádörgölőzöm.
– Nagyon remélem, hogy ébren vagy, és tudod, mit csinálsz –
mormog álmosan Forge. Ahogy magához szorít, megborzongok,
és megkeményedik a mellbimbóm.
– És ha nem?
– Akkor különleges ébresztőben lenne részed. – Kicsit
fészkelődik, és a combjaim közé csúszik a farka.
– Máris nedves vagy!
Az ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel. Nagyon jó, amit
csinál. Tudom, hogy nem kellene ennyire felkínálkoznom, de
önkéntelenül is úgy helyezkedem, hogy behatolhasson.
– Dáma, ez most komolyan…
– Komolyan! Dugj már meg!
Nem tudom, miért, de teljesen magától értetődőnek találom,
hogy mellette ébredek, és máris szexszel kezdjük a reggelt.
 Akarom. Nem mentegetőzöm. Amikor behatol, még a
lélegzetem is eláll.
Az egyik keze a lábam közé csúszik, a másikkal a
mellbimbómat izgatja. Felnyög, én pedig hátravetem a fejemet.
Az ajka megtalálja a nyakamat, és csókolgatni kezd. – Milyen
gyönyörű vagy – suttogja.
Egyre hevesebben mozog, és most már tényleg ébren vagyok.
Ilyet még sosem éreztem. Valahogy most meghittebb. Együtt
nyögdécselünk, együtt mozdulunk.
Egyre közelebb jutok a csúcshoz, az ujjai meg sem állnak a
csiklómon. Nem bírom sokáig. Megfogom a kezét, hogy
elhúzzam, de nem engedi. Nem engedi, hogy elodázzam a
gyönyört – csak fekszem, és engedem, hogy azt tegyen velem,
amit akar.
Aztán tényleg nem bírom tovább. – Jericho!
Ahogy kimondom a nevét, ő is teljesen beindul.
Erősen magához szorít, és őrült szenvedéllyel merül el
bennem. Megint el fogok élvezni. A nyakamba harap, aztán a
vállamba, a fejem ide-oda hanyatlik.
– Jericho! – kiáltom újra, és majdnem elvesztem az
eszméletemet.
 31. fejezet

Forge

Amikor kibontakozunk egymás karjaiból, rádöbbenek, mit

tettem. Nem húztam óvszert!
Mindig ügyelek az óvszerre. Mindig! Soha nem kockáztattam,
hogy bárkivel valami visszavonhatatlan következménye legyen
a szexnek. De Indyvel ez is más.
Házassági szerződés nélkül feleségül vettem. Most akkor miért
aggódnék azon, ha véletlenül teherbe ejtettem volna?
Nem aggódom.
És ez az, ami igazán megdöbbent.
– Várj, hozok neked egy törölközőt – mondom, és felkelek. A
fürdőszobába érve eszembe jutnak Federov szavai.
Koccintsunk az eljövendő Federov-unokákra, még ha az ön
amerikai vére is csörgedezik majd az ereikben!
Ezt akarom? Sosem terveztem, hogy gyerekem lesz. Eszembe
sem jutott a családalapítás.
Hirtelen megváltozik a jövőképem, mert belegondolok, hogy
Indy talán teherbe esett. És mi van, ha tényleg szeretnék
családot? Indynél védelmezőbb anyát el sem tudok képzelni.
Sosem engedné, hogy bárki ártson a gyerekének. És sosem
hagyná el a gyerekét.
A tükörbe bámulok. Nézem az arcot, az embert, akivé váltam.
A fekete hajamat az anyámtól örököltem. Most túl hosszú és
kócos, de nem zavar. A sötétszürke szemem valószínűleg apám
öröksége, de őt nem ismerem. A tekintetem éles, mindent és
mindenkit kérdőre von. Az orromon látszik, hogy volt már
eltörve. Igaz, hogy csak egyszer, amikor Ruben ököllel arcon
vágott.
 A vademberarcom mögött látom a hajdani gyereket. A
gyereket, aki az életét is kockára tette, hogy jobb jövőt
teremthessen magának. És most is kockára tenném az életemet,
hogy Isaac halálát megbosszuljam.
A bosszú lángja eddig forrón lobogott bennem, de most
elhomályosítja egy korábban elképzelhetetlen jövő képe.
Vajon mindkettő az enyém lehet? Vagy választanom kell?
Isaacnek köszönhetem az életemet, és mindent, amim van. Ez
nem kérdés.
Elhessegetem a jövő gondolatát, mert nem akarok ezen
tűnődni. Elfordulok a tükörtől. Megmosakszom, aztán előveszek
egy törölközőt, megnedvesítem langyos vízzel, és odaviszem
Indiának az ágyba.
A feleségemnek.
Az sem kérdés, hogy ez a nő mindent megváltoztatott. Engem
is. És nem tudom, mit tegyek.
Indy elvörösödik, ahogy elveszi a törölközőt.
– Hát…, köszi.
Nem néz rám, amíg megtörli magát, és tudom, hogy nem
illene bámulnom, de akkor is. Le nem veszem a szememet az
arcáról.
Miután elkészült, a törölközőt visszaadja, és beburkolózik a
takaróba. Én továbbra is csendben figyelem.
– Megyek zuhanyozni.
– Szedsz fogamzásgátlót? – bukik ki belőlem a kérdés, pedig
nem akartam feltenni.
Indy elsápad. – Ezt meg hogy érted?
Vállat vonok, mintha nem lenne jelentősége, pedig kezdtem
beleélni magam, hogy Indy terhes lesz tőlem. Ősember-
mentalitás. Őrület. Mindegy. Tény.
– Ami történt, megtörtént, és a kettőnk közös felelőssége.
Összevonja a szemöldökét, és arra gondolok, bárcsak
belelátnék a fejébe, mert amit gondol, az biztosan hatással van
erre az én új jövőképemre. Amiről azt mondtam magamnak,
hogy nem élhetem bele magam. Ha Indy elveszi ezt a lehetőséget,
akkor egy rideg, és most már egyáltalán nem vonzó út áll
előttem, amelyen csakis a bosszú éltet.
Ez az egész Federov hibája. Minek kezdett el filozofálni? Most
én is túlgondolok mindent.
– Nem fogok intézkedni, ha következménye lett a dolognak,
Forge. Ha terhes vagyok…, akkor nem fogom csak úgy elintézni.
Elönt a megkönnyebbülés. – Akkor jó, mert eszem ágában
sem volt ezt javasolni.
India még jobban ráncolja a homlokát. – Tessék? Mit
mondtál?
Olyan közel hajolok hozzá, hogy majdnem összeér az orrunk.
– Ne aggódj, amíg nincs valódi okod rá, oké?
– Te könnyen beszélsz – vágja rá, és a takarót idegesen
gyűrögető kezére pillant.
– Csak azért, mert rólad van szó.
Döbbenten felkapja a fejét, kék szeméből süt a meglepetés.
Feszülten figyeli az arcomat, nem tudom, mit keres, de úgy
tűnik, megtalálja. – Szerintem minden rendben lesz, de kösz,
hogy nem hárítod rám a felelősséget, ha…
– Hát persze hogy nem. – Felé nyújtom a kezemet. – Zuhany?
Reggeli?
Indy pár pillanatnyi habozás után megfogja a kezemet, szinte
fegyverszünetként. – Az jó lenne. Köszi! – Halkan, kimérten
beszél, mintha nem tudná eldönteni, mit is gondoljon az előbbi
párbeszédünkről. Őszintén szólva én sem tudom.
Felsegítem, ő pedig maga köré csavarja a takarót, mintha
pajzsra lenne szüksége. Egyelőre nem tiltakozom.
– Milyen volt a póker? – kérdezem, mert tudom, hogy ez az a
téma, ami azonnal visszahozza az önbizalmát. Nem véletlenül
pihen a széfben a pénzzel teli táska.
Indy arcáról azonnal eltűnik az aggodalom. Ragyog az
örömtől.
– Nyertem! Megsemmisítettem az összes ellenfelet. Kétsége
sem maradhatott senkinek, hogy félelmetes ellenfél vagyok.
Úgy vigyorog, hogy apró ráncok jelennek meg a szeme
sarkában. Sosem láttam még ilyen szépet.
– Én mindig tudtam, hogy félelmetes ellenfél vagy.
Megvonja a vállát, és kicsit elhalványul a mosolya. – Amikor
veled kártyáztam, amatőr voltam.
– Dehogy! – ellenkezem. – Nem voltál amatőr, sőt. Csak
valamiért… szerencsés voltam. Talán szerencsésebb, mint
bármikor az addigi életem során.
– Újból pókerezni akarok veled. Visszavágót akarok. Meg
akarom mutatni, hogy bárkit legyőzök. – Felszegi a fejét, és a
hangjában csengő öntudat felébreszti a farkamat.
Ha megint játszom vele…
– Csábító ajánlat, ha megfelelő a tét – felelem.
Lefelé vándorol a tekintete, és rádöbbenek, hogy a farkamat
bámulja.
– A szemembe nézzen, hölgyem!
Indy még mindig maga köré tekerve tartja a takarót, de a
mosolya kacér.
– Azt hiszem, ki tudnék találni megfelelő tétet, Jericho. De
addig is… Jól jönne egy kis reggeli, és a pénzemet is meg
akarom számolni.
 32. fejezet

India

– Azt hiszem, te talán még nálam is pénzéhesebb vagy – mondja

Forge, mert még mielőtt a reggeli maradványait eltakarítják az
asztalról, én már előveszem a pénzes táskát.
Rápillantok. Nyugodt az arca, és ez bennem is enyhíti egy
kicsit az aggodalmat az óvszer nélküli szex miatt.
A múltam során sosem kellett aggódnom nem kívánt
terhesség miatt. De amikor azt hittem, hogy Forge az abortuszt
fogja javasolni, ha esetleg megtörtént a baj, kiakadtam, és máris
bekapcsolt a védelmező ösztönöm a valószínűleg meg sem
fogant gyerek iránt. Mindegy, hogyan fogant, a gyerekemet
akkor is megvédeném. Amikor rádöbbentem, hogy Forge nem is
gondolt abortuszra, végtelenül megkönnyebbültem.
Igen, tudom, nem valószínű, hogy bármi történt, de akkor is
jó tudni, hogy ebben egyetértünk. Nem akarok hazudni
magamnak, úgyhogy be kell ismernem, hogy szívesen
ismételném meg a reggeli programot, akárhányszor.
Csak örülök a farkának, ennyi az egész.
Inkább nem tűnődöm ezen tovább, és nem figyelek
túlságosan a velem szemben félmeztelenül ülő csábítóra. Itt a
sok megszámlálandó pénz, van más dolgom.
A nyereményem is feldob, és a reggeli orgazmusok is,
úgyhogy nagyon jókedvemben vagyok.
Megszimatolok egy köteg százdollárost. – Nem szégyellem,
hogy szeretem a pénzt. Talán közhely, de kit érdekel? –
Leteszem a köteget az asztalra, és elkezdem rendezgetni a
többivel együtt. – Emlékszem az első nagyszabású
nyereményemre. Azonnal elvittem Alannának, letettem az
asztalra, ő pedig elsírta magát, mert azt hitte, bankot raboltam.
 Forge velem nevet. – És mit mondott?
– Azt, hogy le kell lépned az országból. Segítek.
– Tényleg nagyon szeret téged. – Forge rám mosolyog. Te jóég,
gödröcskés a mosolya! Nem igazság! – Kicsempészett volna az
országból, hogy ne állítsanak bíróság elé.
Tovább rendezgetem a pénzt, és próbálok megfeledkezni a
gödröcskékről. Nem könnyű. Jobb, ha könnyed témáknál
maradok, mert az elmúlt pár órában túl sok volt az érzelmi
igénybevétel.
– Alanna mindent megtenne értem és Summerért. Mi
vagyunk az élete, és ez valahol szomorú, de így alakult.
– Igen, biztosan okkal történt így. – Forge idepasszol egy újabb
köteg pénzt. – Sokszor elgondolkodtam, hogy Isaac miért vett
engem a pártfogásába ahelyett, hogy gyermekotthonba küld,
amikor felgyógyultam.
Rápillantok. – Felgyógyultál?
Forge arcáról eltűnik a mosoly. – Nehéz gyerekkorom volt.
Nem szép emlékek.
– Vertek a szüleid? – Elszorul a szívem, ahogy egy fekete hajú,
szomorú szürke szemű kisfiúra gondolok, akinek szeretet
helyett csak verés jutott.
– Nem a szüleim. Apámat nem ismertem, anyám a bátyjánál
és a sógornőjénél hagyott. A nagybátyám utálta a gyerekeket, de
imádta a piát. Pocsék kombináció.
A pénzhalomra pillant, és megforgatja, mintha számolná.
Eltűnődöm, mennyire esett nehezére megosztani velem, amit
most elmondott.
– Nagyon sajnálom.
Felnéz, a tekintete nyugodt. – Nincs mit sajnálni. Ha nem így
kezdődött volna, most nem itt tartanék.
Még ha Forge félvállról veszi is a történetet, nekem nem megy
ki a fejemből a bántalmazott kisfiú. Persze tudom, hogy nem
vágyik sajnálatra. Ennyire már ismerem. Én sem akarom, hogy
sajnálgasson azért, amin Summerrel együtt keresztülmentem a
túlélésért. Büszke vagyok arra, hogy sikerült minden
körülményen felülemelkednem. Ezt senki nem veheti el tőlem,
ahogy Forge-tól sem veheti el senki azt, ahogy a csapások
hatására megerősödött.
– Az élet sokszor furcsán alakul, még ha nem is értjük, miért –
merengek. Felmerül bennem valami: Vajon sorsszerű volt, hogy
ehhez a férfihoz menjek feleségül? Ha igen, miért? És meddig fog
tartani?
Ezekkel a megválaszolatlan kérdésekkel küzdök, Forge pedig
felém tolja a pénzkötegeket.
– Valamelyest egyetértek. De ha akarsz valamit, akkor tenni
kell érte. Ezt Isaac tanította meg nekem.
Bólintok. – Én is hamar megtanultam. Senkinek nem jár
semmi csak úgy. Legalábbis akkor nem, ha olyan szülőkkel ver
meg a sors, amilyenek nekünk jutottak.
Furcsa, hogy ez is egy közös vonás.
– Mennyi ideig viselted Summer gondját egyedül,
utcagyerekként? – Forge hátradől, és összefonja az ujjait a
tarkóján. A hasizma megfeszül. Véletlenül elejtek egy
pénzköteget.
Lepillantok, felveszem, és a kérdésére koncentrálok. Mennyi
ideig voltunk az utcán?
– Elég hosszú ideig ahhoz, hogy örüljek, hogy végre valaki
segíteni akart, még ha nem is bíztam benne.
– Nem hinném, hogy te könnyen bíznál bárkiben.
Forge szemébe nézek, és nem akarok arra gondolni,
mennyire szeretném az ölébe fészkelni magamat.
Elég, Indy! Szedd össze magad!
– Hónapokig Summer mellett aludtam, mert féltem, hogy
Alanna esetleg valami perverz alak, pedig az ösztöneim azt
súgták, hogy bízhatok benne.
– Még jó, hogy rátaláltál.
– Te pedig Isaacre.
Néhány pillanatig csak nézzük egymást, és úgy érzem, most
alakul ki valamiféle mélyebb kötődés. Közös alapok, amelyekről
eddig nem is tudtunk. Forge nemcsak egy arrogáns seggfej…,
hanem… igazán önmaga.
És ezért rám nézve csak még veszélyesebb.
Elkapom a tekintetemet, és inkább a gyakorlati dolgokkal
foglalkozom. A pénzzel. Az legalább biztos.
Gyors fejszámolást végzek. – Kétmillió-háromszázezer dollár.
Nem rossz.
– Nem bizony. – Forge felegyenesedik ültében. – Mihez
kezdesz vele?
Félrehajtom a fejemet, mintha elgondolkodnék, pedig már
döntöttem. – Elköltök belőle egy kicsit. Megünneplem a
nyereményt, mert én is szeretem a csillogó dolgokat, mint
minden nő. A többi pénzt pedig befektetem. És még több pénzt
keresek vele.
Forge az asztalra könyököl, a haja az arcába hullik, ahogy
bólint. – Én is ezt tenném. Ebben is hasonlítunk. Van már
befektetési terved?
Csücsörítek, mintha gondolkodnék, pedig az jár az eszemben,
hogy azt mondta, ebben is hasonlítunk. – Hát, még nem tudom.
– Ha befektetési tanácsra van szükséged, ismerek valakit, aki
adhat – vigyorog.
– Mármint te?
Megrázza a fejét. – Nem. Bennem még nem bízol meg. De van
egy jóbarátom, aki egyben üzlettárs is. Itt van a szigeten a
feleségével. Nyaralnak és üzleti ügyeket intéznek. Elképesztően
ért a pénzcsináláshoz, néha már arra gyanakszom, hogy
emberfeletti képességei vannak. De ha együtt látod a
feleségével, akkor rájössz, hogy nagyon is hétköznapi ember. –
Forge az asztalon dobol az ujjával. – Ma estére vacsorázni
hívtak minket, ha van kedved hozzá.
Megpróbálom elrejteni a meglepetésemet. Forge azt akarja,
hogy találkozzak a barátaival? Hogy ez élete része legyek?
Nyíltan felvállal? Ez vajon mit jelent?
Óvatosan visszakérdezek. – Vacsorázni akarsz vinni, hogy
bemutass egy üzlettársadnak és a feleségének?
– Igen, pontosan.
 – Miért?
– Mert szerintem jól éreznéd magad, kikapcsolódnál, és nem
agyalnál, hogy kinek miféle motivációja van, és hogyan
gondolkodhatsz előre.
Gombócot érzek a torkomban, nem is tudom, mit gondoljak
erről. Egy baráti vacsora olyan normális, hétköznapi dolog…
Nem olyan, mint egy házasság, ami anyagilag előnyös Forge
számára.
Talán így jobban megismerhetem. Rájöhetek, mi vezérli.
Talán rájöhetek, hogyan érhetem el, hogy önmagamért akarjon
engem.
Az utolsó gondolat váratlanul jött, de nem vitatkozom vele.
– Hát jó, elmegyek veletek vacsorázni.
 33. fejezet

Forge

Indy hétszer öltözött át. Tudom, mert számoltam. Most ott tart,
hogy nincs egy rendes rongya, amit felvehetne egy vacsorához
és néhány koktélhoz az úszómedence mellett.
– Ha nem döntesz, akkor szólok a stylistnak, hogy küldjön
neked egy egész áruháznyi ruhát.
Indy megpördül, és olyan pillantást vet rám, ami
egyértelműen azt sugallja, hogy jobb, ha befogom a számat.
Valahogy nagyon otthonos ez a mai nap, és bár még nem
tapasztaltam ilyet, de nem zavar, sőt, kifejezetten tetszik. Nem
akarom elveszíteni.
Indy szigorú tekintete láttán feltételezem, hogy jó úton járok.
– Majd kitalálom…, csak nem tudom, mire számítsak.
Általában tanulmányozom az embereket, mielőtt tényleg
találkozom velük.
– Ne aggódj, minden rendben lesz! Kedves emberek. Ha arra
számítottam volna, hogy problémás lesz a találkozás, nem
mondtam volna igent a meghívásra. És nem is szóltam volna
róla neked.
India elfintorodik. – Nem aggódom. Tudom, hogy kell
emberek között viselkedni. Milliárdosokkal és sejkekkel
szoktam pókerezni.
– Igen, tudom. Feltéve, ha el tudod dönteni, hogy mit veszel
fel…
– Egy óra múlva kész leszek – feleli, és beint nekem.
– Remek, különben elkésünk. – Az ajtóhoz lépek, erre hozzám
vág egy inget.
Felvonom a szemöldökömet. – Mi van?
– Előre szólok, hogy valamit ma én fizetek.
 Makacs az arca, de akkor is jólesik egy kicsit bosszantani.
– Igazán nem szükséges.
– Neked talán nem, de nekem igen. Nem érdekel, hogy az
előételt, a desszertet vagy az üzlettársad feleségének egy
csokrot, de valamit én akarok fizetni. Elvégre milliomos vagyok.
A tiédhez képest nem nagy a vagyonom, de...
Majdnem felnevetek, hiszen amíg házasok vagyunk, a vagyon
is közös. De Indy ezt nyilván nem így gondolja, ami újfent
megerősít abban, hogy ő egészen más, mint a korábbi nők az
életemben.
– Multimilliomos vagy, Dáma, ne szóld le a vagyonodat!
Gondoskodom róla, hogy legyen mire költened ma este,
megígérem.
Konokul felszegi az állát. – Akkor jó. Menj ki, nem akarok
előtted felöltözni. Azt akarom, hogy ámulj, amikor meglátsz.
Egy félmosollyal az ajkamon távozom. Csak az üres előszoba
hallja, amit felelek: – Mindig ámulok, amikor meglátlak.
 34. fejezet

India

Kitekerem a nyakát. De komolyan! Puszta kézzel fogom

megfojtani, vagy belehajítom a kék vizű medencébe! Vagy
odakint a tengerbe, az sem rossz megoldás.
Hihetetlen, hogy nem mondta meg előre, hogy ez a bizonyos
barát a hírhedt milliárdos, Creighton Karas, a neje pedig Holly
Wix, a világhírű énekesnő!
Mosolyogva bemutatkozunk egymásnak a medence melletti
stégen, és próbálok nem elájulni, amikor a nő, akinek a hangját
nem is tudom, hányszor hallottam már a rádióban, kezet ráz
velem.
– Nagyon örvendek, India! Vagy lehet Indy? Jericho sokat
mesélt a feleségéről, úgyhogy szerintem nagyon jól ki fogunk
jönni egymással.
Egy pillanatra elgondolkodom, mi a fenét mesélhetett rólam
Forge, de inkább nem kérdezem meg.
– Én is örvendek, Ms. Wix. Vagy Mrs. Karas?
A tenger felől érkező szellő belekap a nő barna fürtjeibe,
mintha egy fotózáson libbenne a haja. Az életben még szebb,
mint a tévében.
– Egyszerűen csak Holly. Szerintem jóbarátok leszünk, Indy.
Holly déli akcentusa eszembe juttatja, hogy nem volt mindig
milliárdosfeleség. Az első lemezkiadói szerződését egy
tehetségkutatón nyerte. Most pedig teltházas koncerteket ad a
világ legnagyobb stadionjaiban. Ezek után arra számítanék,
hogy gyémántokkal teliaggatva, dizájnerruhákban jár
vacsorázni, de egyszerű, kék-fehér nyári ruha van rajta, és
ezüstszínű, pántos szandál.
– Holly – ismétlem meg a nevét ostobán, aztán inkább
befogom a számat, és kezet fogok a férjével is.
– Örvendek, Indy! Creighton vagyok, vagy inkább Crey.
Nyugodtan tegeződhetünk, főleg mert neked köszönhetően
nyertem egy fogadást.
– Egy fogadást? – kérdem meglepetten.
– Egy alkalommal, amikor találkoztunk, Forge kijelentette,
hogy ő márpedig sosem nősül meg, így aztán én és egy közös
barátunk fogadást kötöttünk, hogy mikor nősül meg mégis.
Forge-ra pillantok, aki vidáman felvonja a szemöldökét, pedig
én az ellenkezőjére számítottam az ilyesfajta évődés után.
– Akkor még nem tudtam, mi vár rám. – Átöleli a derekamat,
a keze a csípőmön pihen. – De erről a fogadásról nekem nem is
szóltatok. El se hiszem, hogy Riscoff fogadott veled.
– Az ő ötlete volt.
Forge felnevet. – Gondolhattam volna! Majd elmesélem neki,
mennyire örülök, hogy veszített.
– Mr. Karas, készen van az asztaluk. Hozhatok önöknek
pezsgőt? – kérdi a pincér, és a medence melletti kis privát
részre kísér minket, ami bambusznád paravánnal van
leválasztva.
– A pezsgőnek csak akkor tudtam ellenállni, amikor terhes
voltam – mondja Holly, és megint felfigyelek a déli akcentusra. –
Most szívesen innék egy pohárral.
Forge szorosabban öleli a derekamat, miközben az
asztalunkhoz sétálunk.
– A pezsgő remek ötlet. Indy úgyis meg akarja ünnepelni a
pókerasztalnál aratott tegnap esti győzelmét Mallorcán. Több
mint kétmilliót nyert. Alaposan alulmaradt vele szemben
minden ellenfele.
Valamiért teljesen megdöbbent, ahogy Forge szinte már
dicsekszik velem.
Helyet foglalunk, Creighton hozzám fordul. – Az szép summa,
bár nem meglepő, hiszen a hírneved megelőz.
Micsoda? Már hallott rólam? Mármint azon kívül, amit Forge
mesélt?
 – Mr. Karas, önt érdekli a póker?
– Creighton. Mondtam, hogy tegeződjünk. – Belekortyol egy
pohár vízbe. – Alapvetően kevéssé követem a
pókereseményeket, de amikor Las Vegasban dolgoztam,
hallottam egy Midász királynő becenevű híres pókerjátékosról.
Nocsak! Erre nem számítottam. De örülök, mert most már
nem érzem úgy, hogy kilógok a társaságból.
A pincér kihozza a pezsgőt, és miután Creighton rábólint,
mindnyájunknak tölt.
– Nem sokáig játszottam Las Vegasban. Nem egyszerű a sok
amerikaival, akik mind bizonyítani akarnak valamit, és túl sok
problémát hoznak magukkal a kártyaasztalhoz.
Holly felnevet, és majdnem felborítja a pezsgőspoharát. –
Pontosan! A jó öreg arroganciával nemigen lehet mit kezdeni.
Szerintem pontosan annyira ismered, mint én.
A pezsgőspohár fölött Forge-ra pillantok. – Ha annyira még
nem is, de azért tudok egyet s mást.
– Engem nem vehetsz vele egy kalap alá – tiltakozik Creighton
a felesége felé fordulva, és Forge-ra mutat. – Ez a férfi még
civilizáltnak is alig mondható! Amikor először tárgyaltunk, még
arra sem tudtam rávenni, hogy hagyja a fenébe a csónakját, és
jöjjön ki a szárazföldre.
– Nem csónak, hanem hajó! Mégis mi a fenét mondjak erre?
Jobban kedvelem a tengert, mint a legtöbb embert, akit
ismerek.
– Hogy lettetek üzlettársak? – kérdem, mielőtt belekortyolok a
pezsgőbe.
Creighton felnevet. – Nem hagytam békén. Megfenyegettem,
hogy akkor is leszállok a helikopteremmel a hajóján, ha nem ad
rá engedélyt. Amikor végre beleegyezett, hogy egy órát rám
szán, alig szólt két szót egész idő alatt.
A pincér visszatér, Forge és Creighton whiskey-t rendel.
– És aztán mi történt? – kérdem, amint a pincér eltűnik a
bambuszparaván mögött.
– Levezettem a javaslatom technikai részét, mire Forge
elmagyarázta, hogy pontról pontra baromság az egész, és ha
nem változtatok a terven, elveszítem a belefektetett összeget,
mert szart se tudok a hajózásról és a tengeri szállítmányozásról.
Figyelem a két férfit, és Forge-ot még sosem láttam ennyire
ellazultan ülni, mint most.
– És igaza volt? – kérdem Creightontól, bár sejtem a választ.
Forge nem az a típus, aki olyasmit mond, amiben nem biztos.
– Teljesen igaza volt. De nem dörgölte az orrom alá, csak
elmondta, hogyan kell értelmesen hozzáfogni a dologhoz, és
aztán kerestünk egy rakás pénzt.
– Igyunk rá! – Holly megemeli a poharát, és mindhárman
csatlakozunk hozzá.
Kedvelem őket, gondolom magamban. De a férjemet még
jobban.
 35. fejezet

Forge

Ha van valami, ami miatt sosem kell majd aggódnom, akkor az

az, hogy Indy nem tud megfelelően viselkedni társaságban.
Remek beszélgetőtárs, szellemes, öniróniának sincs híján,
egyszerűen lenyűgöző.
Hollyt és Karast is elbűvölte. Tudom, hogy nem akart
mindenképp bevágódni náluk, de tényleg nagyon
megkedvelték.
A vacsora után még üldögélünk néhány ital mellett. Az jár a
fejemben, hogy haza akarom vinni Indyt, és le akarom
vetkőztetni, de nem akarok korán véget vetni az estének, hiszen
nagyon jól érzi magát. A nap már lemenőben van, a tengeri szél
egyre hűvösebb.
– Találsz egy tehetséges művészt, és leszerződteted a
lemezkiadódhoz? Így működik? – kérdi Indy ámulva Hollytól.
– Nagyjából így. A megérzéseimre hallgatok, tudom, hogy ki
hajlandó megdolgozni a sikerért, és ki az, aki nem fektetne bele
elég energiát.
– Én azt hittem, hogy ezernyi bizottságon kell átmenni, és
hónapokig kell kilincselni, mire valaki bekerül egy
lemezkiadóhoz.
Holly a férje felé emeli a poharát. – Így is van, kivéve, ha a
férjed a hátad mögött megveszi neked a lemezkiadót.
Indy kék szeme egyikükről a másikra villan. – Ne már!
Komolyan megvette?
– Meg bizony! – feleli Holly, miközben Karas kitölti a maradék
pezsgőt a felesége poharába.
– De egy idő után megbocsátottál, sőt, ha jól emlékszem, meg
is köszönted.
 – Férfiak… Mihez kezdjen velük az ember? – sóhajt Holly.
Indy végre felém fordul. – Nehogy azt hidd, elfelejtettem,
hogy azt mondtad, fizethetek valamit. Komolyan gondoltam,
úgyhogy nehogy megvedd a hotelt, hogy azt mondhasd, már
minden ki van fizetve!
Ha egy másik nőről lenne szó, azt mondanám, a pezsgő beszél
belőle, de Indyvel nem ez a helyzet. Ő megdolgozott az
önbizalmáért, mert nehéz élete volt. Felismerem az ilyet, mert
pontosan ilyen vagyok én is.
Az jár a fejemben, amit korábban mondott. Hogy az élet végül
úgy alakul, ahogy alakulnia kell.
Szeretném azt hinni, hogy ami köztünk van, valódi, és tartós
lehet, de a személyiségem cinikus oldala nem engedi. Ez nem
olyan, mint megvenni a feleségem háta mögött a lemezkiadót,
akiknél zenél… Én trükkel kényszerítettem Indyt a házasságba,
az igazi okot nem árultam el neki. Ő pedig csak a pénz miatt
marad. Ostobaság lenne azt hinnem, hogy nem lép le, amint a
pénz a számláján van, és aláírtuk a válási papírokat.
Ez pedig csakis az én hibám. Fáj a gondolat, nem is akarok
foglalkozni vele. Kiiszom az utolsó korty whiskey-t.
– Ígérem, sem a hotelt, sem az éttermet nem veszem meg –
kacsintok a feleségemre, hogy eltereljem a figyelmem a sötét
gondolatokról.
– Viszont a vacsoráért nem fizethetsz – csap az asztalra Karas.
– De…
– Már felírták a szobánkhoz a fogyasztást. Inkább adok neked
befektetési tanácsot a nyereményed egy részéhez, ezt pedig
elkönyveljük üzleti vacsorának, és akkor nem lesz bűntudatod,
hiszen segítesz nekem optimalizálni az adómat.
– Tudom, hogy már úgyis felírtad üzleti vacsorának – Holly
nevetve forgatja a szemét.
Karas feláll, és felsegíti a feleségét. – Igazad van, de nem kell
minden titkomat elárulnod.
– Ez nem is titok! Viszont lassan indulhatnánk. Van a szigeten
egy kastély, amit szeretnék megnézni, mert azt mondják,
látnom kell, ha már itt vagyok. – Holly felpillant a férjére. Karas
gyors csókot ad neki és átkarolja.
Indy szeme felcsillan. – Még nem láttad? Nincs messze,
könnyű kis séta. Majd én leszek az idegenvezetőd… És szólok,
hogy van arrafelé néhány fantasztikus fagyizó.
– Benne vagyok! – vágja rá Holly.
– Mit szólsz? – fordul hozzám Indy. – Van kedved
turistáskodni?
Kézen fogom és felsegítem. Megszorítom a kezét.
– Mehetünk.
 36. fejezet

India

Holly odavan a Castell de Eivissa ódon kőfalaiért és a vésett

feliratokért. Ahogy a középkori épületet bebarangoljuk,
rádöbbenek, mennyire szerencsés vagyok, hogy az anyám előbb
elhozott ide a szigetre, és csak utána lépett le. Hosszú évek óta
ez az otthonom, szinte már természetesnek veszem a szépségét,
és azon gondolkodom, hogy ezzel Jericho is így van-e.
Jericho.
Egyre gyakrabban jut eszembe a keresztneve, és mindig
furcsán hat rám. Most például megbotlom a macskaköveken,
még szerencse, hogy a férjem megtámaszt.
– Jól vagy? Túl sok volt a pezsgő?
– Nem, minden rendben. Csak rosszul léptem. – Nem
mondhatom meg neki, hogy azért, mert rá gondoltam.
Mióta reggel mesélt a gyerekkoráról, és most láttam a
barátaival tréfálkozni és nevetni, már nem a nagy üzletembert
vagy a félelmetes ellenfelet látom benne. Ő is csak ember.
Titokban rásandítok. A tengeri szellő belekap a hajába, az
alkonyat árnyékot vet az arcára. Csak ember, de micsoda ember!
Egyre szívesebben töltöm vele az időmet.
Sőt, kezdem kifejezetten értékelni a kis megjegyzéseit és a
szarkasztikus humorát. Megnevettet, márpedig az nem könnyű.
Na és nehogy elfeledkezzem arról a hihetetlen farkáról…,
meg arról, hogy nagyon is tudja, hogyan használja.
Talán nem is olyan rossz, hogy Mrs. Jericho Forge lettem.
Eddig csak segített nekem, és bár tudom, hogy érdeke fűződik a
házasságunkhoz, de erről nem is hazudott. Csak nem mondta el
a teljes igazságot.
Az ő helyében valószínűleg ugyanezt tettem volna. Nagy
kockázatot vállalt ezzel a lépéssel, és azon tűnődöm, hogy talán
életem legszerencsésebb fordulata volt, hogy a La Reina
kaszinóban legyőzött a pókerasztalnál.
Idővel kiderül… És az időkorlátot én szabtam meg az
ultimátummal, hogy elenged, amint megkötötte azt a bizonyos
üzletet.
A válás már nem hangzik olyan kecsegtetően, mint eddig.
Szerencsére meglátom a kedvenc fagylaltozómat, mielőtt
túlságosan elmerülnék a házasságom változásaiban. Ide akkor
szoktam jönni, ha tényleg ünneplek.
– Jöhet a desszert? – kérdem Hollyt, és a cukrászdára mutatok
az utca túloldalán.
– Desszert mindig jöhet! – megpaskolja a hasát. – Főleg amikor
nem turnézom.
Kibontakozom Forge karjából, és a mutatóujjammal
megfenyegetem a férjeket. – Én fizetek, uraim! Mindenkit
meghívok, nincs ellenvetés!
 37. fejezet

Forge

Holly és Indy még nagyban falatoznak, amikor rezegni kezd a

telefonom.
A francba! Nem törődöm vele, nem akarok üzleti ügyekkel
foglalkozni ezen a csodás estén. De Indy is előveszi a
retiküljéből a telefonját, és feláll a kis asztaltól.
– Egy pillanat – mentegetőzik, és felém fordítja a telefont,
hogy lássam, ki hívja. – Alanna keres.
Erre már én is a telefonomra pillantok. Két nem fogadott
hívás Summertől. Mi a fenéért keres engem a sógornőm?
Mielőtt visszahívhatnám, Indy visszasiet az asztalhoz. –
Mennünk kell!
Felállok, bár még nem mondta, miért. – Mi a baj?
– Alanna kis lakásában, ami a sajátja mellett van, és ki szokta
adni turistáknak, randalíroznak a szállóvendégek. Még legalább
egy óra, amíg a rendőrség kiérkezik, Alanna fél, Summer pedig
maga akarja megállítani a randalírozókat. – Indy az ingem
ujjánál fogva magával húz.
– Menjetek csak, ez most fontos! – mondja Karas, Holly pedig
felsóhajt.
– Persze, menjetek, intézkedjetek! Hamarosan találkozunk
megint.
– Nagyon örülök, hogy megismertelek titeket. – Indy arcán
látszik az aggodalom. – Sajnálom, hogy így el kell rohannunk,
de…
– Menjetek csak, semmi gond – bólint Karas.
Megfogom Indy kezét, és Alanna lakása felé sietünk. Kocsival
sem lennénk ott előbb, mert nincs messze, de a kanyargós
belvárosi utak ilyenkor zsúfoltak. Taxival sem lennénk
gyorsabbak.
Lepillantok India tűsarkú cipőjére, és attól tartok, kitöri a
lábát, ha futni próbál.
– Majd viszlek – ajánlom fel, de megrázza a fejét. – Nem az
első alkalom, hogy Manolo cipellőben kell futnom, és
valószínűleg nem is az utolsó. Menjünk!
Kézen fogva futunk a kocsik között, a testemmel védem az
óvatlan közlekedőktől.
A sarkon a cipője beszorul a macskakövek közé. Kilép belőle
és megbotlik.
Elkapom, kihúzom a beragadt cipősarkat, és Indy kezébe
nyomom a tűsarkút. – Fogd meg! – mondom, majd felkapom a
feleségemet, és futni kezdek.
– Én is tudok futni – tiltakozik.
– De én gyorsabb vagyok.
Nem vitázik tovább. Amikor meglátjuk az épületet, ahol
Alanna lakása van, észreveszem, hogy Summer már ott áll, és
valamit keres. Azonnal észrevesz minket.
– Hol a biztonsági embered?! Azt hittem, van itt valaki, aki
szemmel tartja az épületet!
Körbepillantok, látom, hogy az elsötétített autó ott parkol az
utcán. Intek, mire Koba kipattan belőle.
A francba! Már szólnom kellett volna neki, hogy menjen fel. De
csak arra gondoltam, hogy minél hamarabb ide kell érnünk.
– Mi történt? – kérdezzük egyszerre.
– Nem tudom pontosan – feleli Summer. – Azt hiszem, a
szállóvendégek összevesztek, vagy ilyesmi. Hallottuk, hogy
csörömpölnek az edények és törik a bútor. Alanna magán kívül
van az aggodalomtól, a rendőrség meg szart sem ér.
Leteszem Indyt, aki a lábára kapja a cipőjét. Négyen
rohanunk a lifthez, az ajtó már csukódik, de megállítom. –
Bántottak téged vagy Alannát?
Summer a fejét rázza. – Nem. Alanna bekopogott, ők meg
kikiabáltak. De nem nyitották ki. Odamentem és dörömböltem,
erre az egyik egy tányért vágott az ajtóhoz, és hülye picsának
nevezett. Akkor hívtam fel a rendőrséget.
– Majd mi elintézzük. – Rohan az ereimben az adrenalin,
ugyanúgy, mint amikor elkaptam a fickót, aki Saint-Tropez-ban
ellopta Indy retiküljét. meg amikor visszaszereztem a
feleségemet Bastientől. Senki sem szórakozhat azzal, aki és ami
hozzám tartozik!
– Melyik az a lakás?
– A 6 B – feleli a két nő egyszerre.
– Menjetek be Alannához! – mondom nekik, amikor kinyílik a
lift ajtaja. – Nyugtassátok meg, hogy minden rendben.
Nem várom meg, hogy bemenjenek. Kobával rögtön a
lakáshoz sietünk, kérdeznem sem kell, melyik folyosón van,
mert halljuk, hogy odabent törnek-zúznak.
Rohadt seggfejek!
Kobára nézek, bólintok, és az ajtóra mutatok. – Egy, kettő,
három!
Egyszerre ugrunk neki a fehérre pácolt faajtónak, ami
recsegve betörik.
– Mi a fasz?! – ordibál valaki bentről, de Koba már elővette a
fegyverét, és bent is van a lakásban. Követem.
A kiabáló fickó alig lehet huszon-egynéhány éves. Amint
meglátja a pisztolyt, kussol, de a haverja hozzám vág egy törött
tányért.
Felemelem a karomat, hogy elhárítsam a fejem felé repülő
tárgy ütését, és érzem, hogy kicsit megvág. – Rossz helyen
randalíroztok, faszfejek! – mondom, és fenyegetően elindulok
felé, mire a falhoz lapul.
A szobában teljes a káosz. Minden tele van üvegszilánkkal, és
a bútorokat is összetörték. Még a díszpárnákat is
széthasogatták. Nem tudom, mi a faszt képzeltek, de ezt most
befejezik.
Elkapom a tányérhajigáló fickó gallérját, és felemelem. – Mit
művelsz, te kis pöcs?!
– Tegyél le! Téged senki nem hívott a buliba!
Ekkor pillantom meg a szoba másik végében reszkető két
fiatal nőt.
Szent ég!
– Bántottak titeket? – kérdem, mire megrázzák a fejüket.
Ismét a huligánhoz fordulok, aki rúgkapál, és tökön talál.
Baromira fáj.
Mindjárt kicsinálom ezt a kis szarházit!
Lehajítom a padlóra, Koba ráfogja a pisztolyát. – Ha
megmozdulsz, szétlövöm a pofádat!
Elkerekedik a szeme.
A haverjára pillantok, aki a falhoz hátrált, amikor betörtünk a
lakásba. Nem tud nyugton maradni. Remeg a keze, a ruháját
piszkálja.
– Milyen drogot vettél be?
– Metamfetamint – mondja az egyik lány. – Azt hiszem, az
volt. Próbáltunk lelépni, de nem engedték.
Na ne már! Ez a két szarházi nagyon elszámította magát.
– Lányok, ti elmehettek, de a neveteket és a
telefonszámotokat írjátok fel, hátha tanúvallomást kér a
rendőrség.
– De… – a lány, aki az előbb válaszolt, tiltakozni próbál.
– Akkor itt maradtok, amíg megérkeznek a zsaruk?
Mindketten megrázzák a fejüket.
Az ajtóban megjelenik Indy. – Majd én gondoskodom róluk.
Gyertek velem, lányok!
Megfordulok, és látom, ahogy kitereli őket a lakásból. –
Mielőtt elengeded őket, írd fel a telefonszámukat!
Indy a káoszra és a két fickóra mereszti a szemét – Hát
persze!
A padlón fekvő huligán morog, amikor a lányok távoznak, a
másik pedig szinte sírva könyörög.
– Ne öljetek meg minket! Kérlek, ne! Mi csak szórakoztunk, és
azt tettük, amire megkért minket.
Hogy mi van?!
– Ki kért meg titeket, és mire?!
Koba és én a srác fölé tornyosulunk, hogy ráijesszünk, és
mindent elmondjon.
– Nem ismerem! Mutatott egy címet, megmondta, hogy
béreljük ki a lakást, törjünk-zúzzunk egy kicsit, és holnap lóvét
is kapunk érte.
Végre enyhül a fájdalom a tökön rúgás után, úgyhogy a
megrongált kanapé mellé guggolok, rémisztően közel a
huligánhoz, és közben agyalok. Ki akarna szándékosan kárt
okozni Alannának?
– Ki vele, mit tudsz?
Mielőtt a fickó beszélni kezdene, a másik felpattan és az ajtó
felé rohan. Koba elgáncsolja, mire a kölyök kirúgja a testőröm
kezéből a pisztolyt. Már nyúlna utána, de Koba gyorsabb.
Elterelő hadművelet volt. Amikor Koba feláll a fegyverrel a
kezében, a fickó már elszaladt.
A picsába!
– Utána!
Koba kirohan, hallom a lépteit a folyosón.
A másik huligánhoz fordulok. – Na most aztán nagy szarban
vagy! Úgyhogy gyerünk, beszélj!
 38. fejezet

India

A két lány, Kelsey és Krystal eléggé be vannak rezelve, de

miután elvittem őket a két fickótól, akik fogva tartották őket,
amíg Alanna lakásában tomboltak, már egész jól érzik magukat.
Mindkettőjük mobiljáról felhívom az enyémet, és lefotózom a
személyi igazolványaikat. Aztán kifaggatom őket a történtekről.
– Megkérdezték, akarunk-e bulizni – mondja Kelsey.
Talán nem szép tőlem, de miután felmérem a kihívó ruhákat
és a toronymagas tűsarkú cipőket, rákérdezek: – Fizettek
nektek?
A lányok összenéznek, mintha most akarnák kitalálni, mit
mondjanak.
– Figyeljetek, csajok, engem nem zavar, ha ez a munkátok.
Nem elítélendő. Csak azért kérdem, hogy tudjam, mi volt az oka,
hogy ott voltatok…, hogy tudtátok-e, hogy a két pasi arra készül,
hogy megrongálja a lakást?
A lányok rám néznek, és Kelsey válaszol. – Ezek ketten nem
fizettek nekünk…, de valaki más igen.
– Kicsoda?
Megvonja a vállát. – Nem tudom, nem kérdeztem a nevét.
Csak elfogadtam a pénzt.
Mi a fene? Nem áll össze a sztori.
A konyhában sípol a vízforraló. Felállok. – Alanna teát főz.
Mindjárt jövök. Légyszi, ne menjetek el! Szükségünk van a
segítségetekre.
– Bajban vagyunk? – kérdi Krystal.
A személyikből kiderült, hogy mindketten csak tizennyolc
évesek, és el sem tudom képzelni, hogy prostituáltak akartak
lenni, amikor kislány korukban azon gondolkodtak, mi lesz
belőlük, ha felnőnek. Elszomorít, mert tudom, hogy én is erre a
sorsra juthattam volna, ha nem tanultam volna ki a pókert,
hogy biztosítsam a megélhetést Summer és a magam számára.
– Nem vagytok bajban – mondom, bár még végig sem
gondoltam a helyzetet. – Ha nem akartok visszamenni a
stricitekhez, akkor segíthetek másik munkát találni vagy kijutni
a szigetről.
Kelsey és Krystal szeme tágra nyílik.
– Komolyan? – Krystal barna szeme könnybe lábad.
Bólintok. – Várjatok, máris jövök!
– Hoztam nektek egy kis forró teát – anyáskodik Alanna.
Pontosan erre számítottam.
Kimegyek Alanna lakásából, át a kiadó kis lakásba, hogy
elmeséljem Forge-nak, amit hallottam. Ő talán kiderítheti, ki
fizette le a lányokat. Az az érzésem, hogy a helyzet nem
véletlen, de nem tudom, ki vagy mi állhat mögötte. Azonnal
Bastien jut eszembe…, de az nem stimmel. Az egész nem
stimmel.
Amikor benézek a szétrombolt lakásba, Forge-ot egyedül
találom az egyik fickóval, Koba meg a másik nincs ott.
– Jericho! – Nem tudom, miért a keresztnevét mondtam, de
egyre inkább ez jön a számra. Megint emlékeztetem magamat.
Forge a neve.
Rám néz. – Minden rendben?
– A lányok azt mondták, hogy nem ez a két pasi fizetett nekik,
hanem valaki más.
A padlón a huligán összehúzza magát, mint aki retteg, hogy
mi következik.
– Én semmit nem tudok, haver. – Ide-oda pillantgat és reszket.
– Alfie beszélt velük. Én csak eljöttem bulizni. Neki vannak
kapcsolatai. Eddig egy hatalmas kúriában szállásolt el minket a
hegyekben, és azt mondta, hogy ha itt ma szétbasszuk ezt a
lakást, azzal úgy tekinthetjük, hogy fizetve van a számlánk.
– Miért egyeztetek bele? – förmed rá a férjem.
– Mert elfogyott a pénzem, és még három napig nem
megyünk haza. Alfie azt mondta, mindent fizetnek nekünk a
mai heccért cserébe, sőt, még pénzt is kapunk zsebbe.
– Honnan jössz? – kérdem, bár az akcentusából nyilvánvaló,
hogy brit.
– Londonból. Itt nyaralunk.
– Kinek a házában szálltatok meg a hegyekben? – kérdi Forge.
– Nem tudom, nem kérdeztem. De az tuti, hogy kurva sok
pénze van.
Forge rám emeli a szemét, és tudom, hogy ugyanarra
gondolunk. Bastien.
– Volt ott egy piros Lamborghini? Valaki, aki állandóan jött és
ment? – kérdezi a férjem.
A fickó olyan hevesen bólogat, hogy majd kirázza az agyát.
– Aha. Naponta többször is jött, és mindig csak egy bőröndöt
vitt, mert több nem fért a puccos kocsijába. Alfie-val azon
röhögtünk, hogy vehetne magának egy terepjárót, azzal időt
spórolna.
Forge hátralép, és int a srácnak. – Állj fel, és add ide a
tárcádat!
– Mondtam, hogy nincs már pénzem. Alig maradt pár fontom,
nem tudom kifizetni a kárt. Amúgy is alig csináltam valamit,
Alfie volt az, aki tört-zúzott. Én nem nyúltam a
metamfetaminhoz. Az ilyesmitől be vagyok szarva.
– Te mit vettél be? – kérdem, mert ki van zárva, hogy a fickó
tiszta.
Megtörli az orrát, és válasz nélkül is azonnal tudom, de
kimondja: – Egy kis kokót toltam, meg volt nálam eki, hogy
majd a csajokkal később bekapjuk.
– Reggel hová akartatok menni? És hol a cuccotok? – kérdi
Forge.
A srác a sarokban álló két bőröndre mutat. – Ezeket hoztuk,
de nem tudom, hová kellene mennünk. Mondom, hogy nem én
terveztem, csak bulizni jöttem.
– Melyik a tiéd? – kérdezem.
– A kék.
 A másik, ezüstszínű bőröndre mutatok. – Az meg Alfie cucca?
– Aha – bólint, és megtörli az orrát.
– Kinyissam? – kérdem Jerichótól. – Vagy várjuk meg a
rendőrséget?
– Azok csak elcseszik a kivizsgálást, már ha egyáltalán
ránéznek a bőröndökre. Nincs értelme várni.
– Oké. – Egy üres párnahuzattal óvatosan megfogom a
bőröndöt, oldalra fordítom, és megkeresem a cipzárat, anélkül,
hogy ujjlenyomatot hagynék vagy letörölném Alfie
ujjlenyomatait. Kinyitom, és tarka ruhákat találok benne. Fura
ruhatár egy pasinak, de…
Aztán megpillantok egy csomó lefóliázott csomagocskát,
porok és tabletták vannak bennük.
– Jézusom, ebben a bőröndben annyi kábszer van, hogy Alfie-
t évekre lecsuknák, ha elkapná a rendőrség.
Forge rámered a bőrönd tartalmára, és elkáromkodja magát.
A padlóra szorított fickóra néz. – Nem terveztetek itt maradni,
mire kijön a rendőrség, ugye?
– Nem, haver, le akartunk már lépni, de Alfie még tombolt,
aztán meg ránk törtétek az ajtót.
Az agyam pörög. Ha leléptek volna, mielőtt kiér a rendőrség,
Alanna vihette volna el a balhét ezért a sok cuccért. Döbbenten
próbálom megfejteni, mi folyik itt.
Becsukom a bőröndöt, és véletlenül rápillantok a
ráfüggesztett név- és címkártyára…, és az én nevem van rajta!
 39. fejezet

Forge

– A kurva életbe, ilyen nincs! – motyogja Indy.

– Mi az? – talpra ugrom. Odamennék hozzá, de nem akarom
futni hagyni a szarházit. Remélem, Koba már elkapta a másikat.
Indy feláll, és remegő kézzel mutat a bőröndre.
– Rajta van a nevem meg a címem. – Remeg a hangja. – Ha a
zsaruk előbb érnek ide, mint mi, akkor engem letartóztattak
volna.
– Ne már!
– Te jóég! Várj csak…! – Letérdel, kinyitja a bőröndöt, és egy
kék ruhadarabot vesz elő. – Nem…, ez nem lehet igaz! Ez…
Hogyhogy? – Döbbenten emel fel egy blúzt, amit én még sosem
láttam.
– Mi az?
Meglobogtatja a felsőt. – Ez az enyém. Az én holmim.
– Hogy a picsába került ide?
– Nem tudom…
Még több ruhát vesz elő. Alsónemű, fürdőruha. Egyre jobban
úrrá lesz rajtam a késztetés, hogy megfojtsam Bastien de Vere-t.
– Miért tenne ilyet? – kérdezi suttogva Indy. Most már tényleg
oda akarok menni hozzá.
– Nem merj megmozdulni! – förmedek a padlón fekvő
huligánra, és odasietek a feleségemhez. Magamhoz húzom. – Be
akarja bizonyítani, hogy hiába vagy az enyém, akkor is árthat
neked.
Indy kék szeme elkerekedik. – Ez tiszta őrület. Életfogytig
lecsukatott volna! A zsaruk biztosan nem hitték volna el, hogy
ez nem az enyém. El kell tüntetnünk innen mindent. Most
rögtön. Nem jöhet be a rendőrség, amíg nem győződtünk meg
róla, hogy nincs elrejtve más is, ami gyanús lenne.
Magamhoz szorítom. – Majd én elintézem. Te menj vissza
Alannához, és vidd el innen a lányokat!
Indy nyel egyet. Elengedem. Kimegy, és behúzza a törött ajtót.
A bőröndöt az ágyon hagyja. Erőt veszek magamon, hogy ne
töltsem ki a mérgemet ezen a szarházin, aki nemigen tud
semmit.
– Mi a neved? – kérdezem.
– Reggie – feleli. A hangja úgy remeg, mint Indyé, és ez csak
még jobban feldühít.
– Vezetéknév?
– Monk.
– És a haverod ki a fasz?
– Alfie… Alfred Littleton.
Tényleg uralkodnom kell magamon, hogy ne verjem szét.
– Alfie családjának vannak kapcsolatai magasabb körökben?
Gazdag barátaik?
Reggie bólint. – Alfie-t a bátyja nevelte fel, aki egy nagyon
menő csávónak dolgozik. Alfie és én együtt jártunk iskolába.
Nyaranta meg nálunk lakott, mert a bátyja mindig dolgozott.
– A de Vere családról hallottál már? – kérdezem.
Elkerekedik a szeme. – Igen, de te honnan tudod Alfie bátyja
főnökének a nevét?
 40. fejezet

India

Amikor visszamegyek Alanna lakásához, csukva találom az

ajtót. Belülről kiabálást és dörömbölést hallok.
Jézusom, mi a franc történt?
Nincs kulcsra zárva, úgyhogy benyitok. A konyha üres, a
húgom és Alanna a terasz üvegajtaján dörömbölnek.
Odafutok, kinyitom. – Mi történt?
– Azok a rohadt kis kurvák! – dühöng Summer.
– Az én hibám – mondja Alanna, és a húgom vállára teszi a
kezét. – Az egyik lány megkérdezte, hogy ihatják-e a teraszon a
teát, és én megengedtem. Megkértem Summert, hogy segítsen
kivinni, és amikor mindketten kint voltunk, kizártak minket.
– Szarházi kis ribancok! Komolyan mondom, valamelyik
utcasarkon meg fogom találni őket, és akkor végük.
– Elloptak valamit? – kérdezem, és körülnézek. – Esetleg nem
rejtettek el valamit a lakásban?
Summer megrázza a fejét. – Arra nem volt idejük. Egy
pillanatra fordítottam hátat nekik, de már tudtam, miben
sántikáltak, amikor becsukták az ajtót. Aztán villámgyorsan
leléptek a rohadékok. – A húgom haragosan vicsorog, Alanna
simogatja a vállát, hogy lenyugtassa.
– Én tehetek róla – mondom. – Azt hittem, ártatlan áldozatok.
Alanna magához ölel. – Valószínűleg azok is, kicsikém, de
attól még van bennük életösztön. Emlékszel, hogy te milyen
voltál?
– Ezért is haragszom magamra. Tudnom kellett volna, hogy
ezt fogják tenni, mert én is ezt tettem volna. – Kicsit enyhül a
haragom Alanna karjában.
– Aranyos, hogy segíteni akartál nekik. De megvan a nevük és
a telefonszámuk. Talán egyszer majd tényleg segíthetsz rajtuk –
jegyzi meg, és elenged.
– Kivéve, ha hamis a személyi igazolványuk. Az tuti, hogy én
nem strichelnék a valódi személyimmel, és te se, Indy.
A húgomnak igaza van. A telefonszámuk pedig tényleg
megvan ugyan, de biztos le fogják tiltani a hívásaimat.
– Ha valaki nem akarja, hogy segítsenek rajta, azon nem lehet
segíteni – mondom bánatosan.
Alanna rám mosolyog. – Dehogynem! Csak kitartás kell hozzá,
úgy, mint a ti esetetekben. Még ne mondj le róluk, kicsikém!
Nem bántottak minket. – Körbepillant a szobában. – És
szerintem semmit nem loptak el. Csak ijedt lányok, akik
elszaladtak a vélt biztonság felé.
Elfacsarodik a szívem, amikor arra gondolok, hová mehettek
vissza. Ha valami csoda folytán megtalálom őket…
A lányok megmentéséről meg is feledkezem, amikor Forge
megáll az ajtóban, szorosan fogva a lakásban talált huligán
karját, a másik kezében pedig a kék bőröndöt cipeli. Gyorsan
elhadarom, mi történt a lányokkal, ő pedig a fickó felé biccent.
– Reggie-nek van húsz fontja, felajánlotta, hogy ideadja a
károkért, de azt mondtam, inkább használja arra, hogy elhúzza
a csíkot a szigetről. – Forge rám pillant. – Szóltál már a
rendőrségnek, hogy nem kell kijönniük?
A francba! – Még nem, Summer, felhívod őket?
– Miért ne jöjjenek ki? – kérdi a húgom, és összevonja szőke
szemöldökét. Jericho arca elsötétül.
– Mert magunk is megoldjuk.
Hálás vagyok, hogy a másik bőröndöt nem említi. Alanna
megőrülne az aggodalomtól. A húgom előveszi a telefonját,
Forge Alannára néz.
– Mikor érkeznek a lakásba a következő bérlők?
– Csak hétvégén, de úgyis le kell mondanom.
– Nem kell lemondani, majd az embereim intézkednek a
javításokról és az új berendezésről.
Alanna úgy pislog rá, mint aki nem érti. – Mr. Forge, nekem
nem telik most erre. Találok használt bútorokat…
– Majd én megoldom. Elvégre egy család vagyunk.
Megint elönt valami csodálatos melegség.
Alanna szeme könnybe lábad. – Nagyon köszönöm! Maga
igazi áldás!
– Részemről a megtiszteltetés. Van még szükség valamire ma
este?
Alanna megrázza a fejét, a férjem Summerhez fordul.
– Hívd fel a zsarukat, hogy ne jöjjenek ki! Ha mégis kijönnek,
mondd meg nekik, hogy sajnálatos félreértés történt. Ne engedd
be őket a garzonba. Koba ma este ott marad, ha bármi gond
van, azonnal a rendelkezésetekre áll.
Kinézek a folyosóra Forge mögé. A szőke testőr ott áll, úgy
zihál, mint aki most futott le egy maratont.
Jericho összeszorítja a fogát. Egyértelműen nem örül, hogy
Koba egyedül tért vissza.
Elengedi Reggie karját, és Koba felé löki, aztán megfogja a
kezemet. – Induljunk a hajóhoz! Útközben szépen feltesszük
Reggie-t a buszra.
 41. fejezet

Forge

Amint kilépünk az utcára, Reggie pontosan azt teszi, amire

számítottam: felkapja a kék bőröndöt, és elrohan. Szerencsére
már küldtem egy üzenetet Donnigannek, aki most követi.
Dorsey az épület előtt vár minket, és elveszi tőlem az ezüstszínű
bőröndöt. Koba visszamegy.
– És a többiek? – kérdem Dorsey-t.
– Mindjárt itt lesznek, ahogy kérte, uram – feleli.
Indy a homlokát ráncolja, mintha ezernyi kérdés járna a
fejében. – Mi folyik itt?
– Semmi. Csak őrizzük és megfigyeljük az épületet, és
mindenkit, aki ma este jön vagy megy.
– Szerinted visszajön valaki? – kérdezi Indy aggódva.
– Nem tudom, mit terveznek, de az biztos, hogy Alanna és a
húgod biztonságban vannak. – Megszorítom a kezét.
Azt viszont nem árulom el neki, hogy a biztonsági embereim
nem csak azért vannak itt ma este, hogy Alannára és Summerre
vigyázzanak. Kobát is figyelik.
Nagyon bánt, hogy a saját emberemre kell gyanakodnom,
főleg olyanra, akinek a hűségében biztos voltam. De nem
vállalhatok kockázatot. Amikor Indy kezéből kitépték a retikült
Saint-Tropez-ban, ő volt a testőre. Akkor is ő volt szolgálatban,
amikor Bastien elvitte a feleségemet a stégről. És ma futni
hagyta Alfie Littletont, akinek köze van de Vere-hez… Ez már
gyanús. Nem hiszek a véletlenekben. Ki fogom deríteni, mi a
helyzet, és megteszem a megfelelő lépéseket. Ha Koba áruló,
akkor bármennyit fizetett neki de Vere, keservesen meg fogja
bánni, mert az életével kell fizetnie.
– Indulhatunk, uram? – kérdi Dorsey, és az egyik egyszerű,
fekete autóra mutat, amilyenből elég sokat tartok a szigeten.
– Igen, mehetünk.
Beteszi a bőröndöt a csomagtartóba, én pedig figyelek, nem
jönnek-e rendőrök, akiknek valaki adott egy kis információt. Jó
pár zsarut rendszeresen megvesztegetek, úgyhogy nem
számítok problémára, de sosem lehet tudni.
Kinyitom Indynek a kocsi ajtaját, de csak akkor ülök be mellé,
amikor Dorsey már becsukta a csomagtartót.
– De Vere áll az ügy mögött. Nem tudom, mi a francot akar, de
taktikát váltott.
– Tegnap este ott volt a kaszinóban Mallorcán – mondja Indy,
amikor Dorsey indítja a kocsit. Nem is értem, miért nem szólt
előbb.
– Tudom, Bates jelentette. Belevics is ott volt.
Indy hátradől, és éles pillantást vet rám. – Gondolhattam
volna, hogy már tudod. Azt is jelentették, hogy egyszer hozzám
szólt, de aztán békén hagyott?
Félrehajtom a fejemet. – Viszont egész este téged figyelt. Azt
nem sikerült kideríteni, hogy kinek telefonált annyit.
– Szerinted ezt ő szervezte? – kérdi India, miközben Dorsey
behajt a kikötőbe.
– Lehetséges. De Vere nem ostoba, ha bajt akart okozni, ez a
terv nem volt rossz. Csak a kivitelezés volt ügyetlen.
– Batman említette, mit mondott Belevics? Hogy tud a húgom
elrablásáról?
– Batman? – kérdezek vissza. A kocsi lassít, Goliath már a hajó
mellett vár.
– Bocs. Bates. Mindig Batmannak hívom magamban, mert az
öltönyében úgy néz ki, mint Bruce Wayne.
India elpirul, ahogy felvonom a szemöldökömet. – Igen?
– Nem fontos, nem róla akartam beszélni. Hanem arról, hogy
jelentette-e, mit mondott Belevics.
– Nem jelentette, neked viszont mondanod kellett volna.
Lesüti a szemét. – Ne haragudj, de máshol járt az eszem. Nem
tudom, hogy felejthettem el szólni neked.
Indy gyorsan elmeséli, mit mondott Belevics, és egyetértek
 y gy gy
vele: meg kell tudnunk, honnan származik az orosz
információja. Lenne egy tippem, de most nem akarok találgatni.
Indy apjáról ugyanis semmi kedvem beszélni. Holnap viszont…
hallani fog rólam az öreg.
Dorsey kinyitja az ajtót, Indy kiszáll. Én is követem.
– Üdv, nagyfiú, nem vágysz egy kis társaságra?
Két kihívóan öltözött, nagyon magas sarkú cipőben tipegő nő
tart felém.
Indy döbbenten bámul, és biztos vagyok benne, hogy a két
lányra gondol, akik elszaladtak Alanna lakásából.
– Bocs, hölgyeim, de nem.
A merészebbik odalép hozzám, és megsimogatja a karomat. –
Pedig úgy nézel ki, mint aki nagyon tud szórakozni.
– Köszönjük, nem élünk az ajánlattal – szól közbe Indy.
– Biztos? – kérdi az éjszakai pillangó. – Ez a fickó sok lehet egy
nőnek, de majd mi segítünk, hárman csak elbírunk vele.
– Egyedül is elbírok a férjemmel! – Indy kihangsúlyozza a szót,
és hozzám bújik, az ujjait az ujjaim közé fűzi. A hangjában
nyilvánvaló a féltékenység, és nem tagadom, nagyon jólesik.
Megszorítom a kezét. – Hölgyeim, nekem ez az egy nő
tökéletesen elég. Keressetek más társaságot, sok szerencsét!
A két nő végre békén hagy minket. Indy viszont továbbra is
belém kapaszkodik, és szorosan fogja a kezemet, miközben
odaérünk Goliath mellé a hajóhoz.
– Nem osztozkodom – jegyzi meg halkan. – Fizetős
szolgáltatással sem.
Nézem a gyönyörű arcát, az összepréselt ajkát.
– Ezt már megbeszéltük, és őszinte voltam. Tényleg
tökéletesen elég vagy nekem.
 42. fejezet

India

Lassan leomlik a szívem köré épített bástya. Nem győzöm

foltozgatni, hogy védjem magam a féltékenységtől, ami akkor
mart belém, amikor arra gondoltam, hogy Jericho talán
elfogadná azoknak a nőknek az ajánlatát.
Még sosem éreztem ilyet, és tudom, mennyire irracionális.
Azaz egyszer mégis éreztem már…, amikor Juliette-tel
találkoztunk.
De most még erősebben rám tört a féltékenység. Mert olyan
érzelmeket táplálok iránta, amit nem lenne szabad.
Nem lenne szabad, hogy érdekeljen, mit csinál Forge. De
mégis érdekel. Nagyon is. Ahogy Alanna megmentésére sietett,
és mindent elrendezett… Legszívesebben a karjába omlottam
volna.
És ez veszélyes, mert tényleg védtelen leszek, ha leomlik az
érzelmi védőfalam. Akkor beleszeretek ebbe a férfiba, és annál
nagyobb baromságot nem is csinálhatnék, hiszen már
megmondtam neki, hogy el akarok válni.
A sós tengeri szél visszahozhatná a józan eszemet, miközben
az Isla del Cielo felé tartunk, de sajnos nem így történik.
Megérkezünk, és amikor Forge lesegít a hajóról, még mindig ki
vagyok borulva. Nem tudom, hogy távolodjak vagy közeledjek.
Az ösztöneim megzavarodtak, és fogalmam sincs, mi lenne a jó
döntés.
Ki gondolta volna, hogy ilyen dilemmával kell
szembenéznem?
Elhúzom a kezemet, amíg a villa felé sétálunk. Nem akarom,
de muszáj. Ezután a mozgalmas este után távolságot kell
tartanom, tisztába kell jönnöm az érzéseimmel. Most túlságosan
érzékeny vagyok, nem tudok józanul gondolkodni.
– Lezuhanyozom és lefekszem. Hullafáradt vagyok – jegyzem
meg, és már mennék is, de Forge elkapja a kezemet.
– Mi a baj? – Komoly arccal figyel.
– Semmi. – Még én sem hiszem el a válaszomat. Kihúznám a
kezemet a kezéből, de nem hagyja. Megállít.
– Ha egy nő azt mondja, hogy semmi baja, akkor általában
valami nagy baj van… De Vere és a ma esti szörnyűség zaklatott
fel? – A férjem hangja élesre vált, amikor kimondja Bastien
nevét.
– Tessék? Nem, dehogy. – Ez legalább igaz, mert mostanáig
nem is gondoltam Bastien újabb undorító húzására. De hirtelen
rám törnek az érzelmek.
Bastien huligánokat küldött, hogy megrongálják Alanna
lakását. Megpróbál engem kicsinálni, mert közöm van
Jerichóhoz, és én nem tehetek ellene semmit.
– Akkor mi a baj? – A hold halvány fénye megcsillan Jericho
kócos fekete haján. Nem tudok a szemébe nézni, hiszen átlát
rajtam.
Kirántom a kezemet a kezéből, és a tenyerembe temetem az
arcomat. – Nem tudom. Időre és nyugalomra van szükségem,
hogy tisztába jöjjek magammal, mert most fogalmam sincs, mi a
fene folyik az életemben. Túl sok ez nekem. Túl sok!
A hangom elcsuklik és könnybe lábad a szemem. Nem fogok
sírni előtte. Nem fogok összeomlani.
Két lépést teszek zihálva, szédülök a kitörni készülő sírástól.
Jericho megfogja a derekamat, magához húz és átölel.
– Engedj el! – ellököm a kezét, pedig biztonságban érzem
magam a karjában.
– Nem engedlek el, Indy. Így nem.
Megállok, leengedem a kezemet, és mozdulni sem akarok,
mintha attól félnék, hogy ezer darabra török, mint az életem, és
már soha semmi nem lesz a régi.
Jericho szorosabban tart, a teste megnyugtatóan melegít. Az
állát a fejem búbjára támasztja, és megnyugtató hangon beszél.
 – Tudom, hogy nagyon régóta neked kell minden terhet
cipelned. De most már nem vagy egyedül, és nem kell mindent
magadra vállalnod azért, mert attól tartasz, hogy akikben
megbízol, nem képesek megbirkózni az igazsággal. Itt vagyok
melletted, és erős vagyok, leveszek a válladról minden terhet.
Ha végre bíznál bennem, akkor tudnád, hogy igazat mondok.
Nem hagylak cserben, sem téged, sem a húgodat, sem Alannát.
Mindnyájatok biztonságáról gondoskodom. Esküszöm.
Forge el sem tudja képzelni, mit jelentenek ezek a szavak egy
olyan nőnek, mint én. Még sosem támaszkodhattam senkire,
mert attól féltem, hogy a terheim túl nehezek mindenkinek.
Megpróbálok nyugodtan lélegezni.
– Úgy. Mély levegő.
Hinni akarok neki. El akarom engedni a zavaró
gondolataimat, az aggodalmaimat, az őrült elméleteimet. Csak
egy éjszakára meg akarok szabadulni a káosztól a fejemben.
Lassan, nagyon lassan elengedem magam, odasimulok hozzá,
érzem a teste melegét, az erejét. Egy belső hang figyelmeztet,
hogy ne szokjak hozzá túlságosan.
– Úgy érzem, mintha már nem a saját kezemben lenne az
életem – vallom be sóhajtva. – Rá sem ismerek semmire. Mintha
egy szakadék szélén állnék, és alattam minden összeomlana.
Forge magához szorít. – Nem engedem, hogy lezuhanj. Egyik
napról a másikra haladjunk, jó?
Egyik napról a másikra.
Ez nagyon jól hangzik. Szeretnék elmerülni a pillanatban,
hagyni, hogy levegye a terhet a vállamról, elengedni az
aggodalmaimat minden apróság miatt. Ha nem sikerül,
megőrülök, az biztos.
Ismét mélyet lélegzem, és elképzelem, hogy a kilégzéssel
elengedem a stresszt. Forge karjában valahogy könnyűnek
érzem magamat. Újra és újra mélyeket lélegzem, és lassan
megnyugszom. Még mindig zaklatott vagyok, de összeomlani
már nem fogok.
– Köszönöm, azt hiszem, már rendben vagyok – mondom, és
kihúzom magam, de Forge nem enged el.
– Tudom, mire van szükséged.
A vállam fölött rápillantok. – Egy forró zuhanyra és alvásra?
– Majdnem. Gyere velem!
Kibontakozom a karjából, és máris fázom. Kénytelen vagyok
bevallani magamnak, hogy nem jó így. Forge kézen fog, és a
villában egyenesen a hálószobájába visz.
Nem vetkőzik le, nem nyitja ki a vizet a zuhanykabinban,
hanem a szoba távolabbi végén elhúzza a függönyt, ami mögött
egy plafonig érő üvegajtót pillantok meg. Kinyitja, és eltűnik
odakint.
Víz csobogását hallom, és odasietek.
– Ez mi?
– Kinti fürdőkád. De nem lát meg senki, nyugodtan ázhatsz és
pihenhetsz egy kicsit.
Követem a hangját, és a libbenő függöny mögött figyelem,
ahogy a kád fölé hajolva ellenőrzi a víz hőmérsékletét.
Jericho Forge fürdőt készít nekem?
Sosem gondoltam volna, de… azt hiszem, egyre kevésbé
mondhatom el magamról, hogy kiismertem ezt a rejtélyes férfit.
– Fürdő?
Forge feláll, a víz tovább csobog. – Hozok egy fürdőköpenyt és
egy törölközőt. Nem hiszem, hogy túl forró a víz, de ha igen,
keverj hozzá egy kis hideget.
Figyelem, ahogy visszamegy a hálószobába, aztán szemügyre
veszem ezt a gyöngyszemet. A kinti terasz köré kis falat
építettek, ami takarja a kádat a külvilágtól, de a terasz másik
felén nem takarja a tengerre nyíló kilátást. Egy kis asztalon egy
kristály hamutartóban egy szivarvég van.
Itt szokott éjjel üldögélni? Fogalmam sem volt, hogy Forge
tudja, hogyan kell lazítani. Ezek szerint még bőven van mit
tanulnom róla.
Egy törölközővel és egy fürdőköpennyel jön vissza. – Milyen a
víz?
Magamhoz térek az ámulatból, és a három csap egyike alá
teszem a kezemet. – Tökéletes.
Bólint. – Hamar megtelik a kád. Van egy távirányító a
masszírozóhoz, és beépített színváltós fények, ha tetszik.
– Azt hiszem, a fényekről ma lemondok – mondom, és
feltűnik, hogy már nem olyan kétségbeesett a hangom. Talán
igaza van, és tényleg pont erre van szükségem.
Forge felakasztja a köpenyt és a törölközőt, és bemegy.
Közben elég sok víz folyt már a kádba, úgyhogy gyorsan
lerúgom a cipőmet, leveszem a ruhámat, és bemászom. A meleg
víz majdnem a köldökömig ér.
Mennyei! Lehunyom a szemem, hátrahajtom a fejem, a víz
pedig folyik tovább.
– Hoztam egy kis…
Kinyitom a szemem a hangja hallatán.
Forge ott áll az ajtóban, a fehér vászoninge teljesen ki van
gombolva, látom az izmos mellkasát és a kidolgozott felsőtestét.
Keskeny csípőjén laza a drapp nadrág. Amikor a szemébe
nézek, perzsel a tekintete.
Ösztönösen takarni akarom magamat, de hát úgyis mindent
látott már. És mindent meg is fogott. És azt akarom, hogy ez
megismétlődjön.
– Nem tudtam, hogy te már… – lassan beszél, mintha
próbálná megválogatni a szavait, de nem fejezi be a mondatot.
– Semmi gond – felelem, de összeszorítom a combjaimat. – Mit
hoztál?
– Egy kis fürdősót. – Felmutatja az üveget. – Még sosem
használtam, de gondoltam, talán örülsz neki.
Ez a rettenthetetlen kalóz és üzletember fürdősót tart a
szekrényében…, és még oda is adja nekem. Nem tudom, miért
hat meg ennyire a gondoskodása, de teljesen odavagyok tőle.
– Köszönöm. Nagyon kedves vagy. Köszönök… mindent. Főleg
azt, ahogy ma Alanna segítségére siettél.
Megrázza a fejét, sötét haja a gallérját súrolja. – Semmiség.
– Egyáltalán nem semmiség, hanem a legfontosabb.
Köszönöm, Jericho.
 – Nagyon szívesen – feleli, és a kezembe nyomja a fürdősót. –
Szükséged van még valamire?
Egyik napról a másikra, emlékeztetem magamat. Egyik napról
a másikra. Akkor talán legyen a mai nap vége olyan, amilyet
akarok, és lássuk, hogy mit hoz a holnap.
– Igen.
– Mit szeretnél?
– Fürdesz velem?
 43. fejezet

Forge

Nem tudok neki nemet mondani. Főleg azért nem, mert a

holdfényben megcsillan a napbarnított bőre, és úgy fest, mint
egy fürdőző istennő. Meg azért sem, mert alig néhány perce
még reszketett a karjaimban, és én bármit megtettem volna,
hogy ne féljen.
Komolyan gondoltam, amit mondtam. Hogy átvállalom a
terheit. Hiszen ez semmi ahhoz képest, amit én cipelek évek óta.
– Biztos?
– Kérlek!
A francba! Megőrjít, ha kérlel. Azonnal leveszem az ingemet
és a nadrágomat, és közben visszafelé számolok, hátha attól
lenyugszik a máris meredező farkam.
Én tapintatosan engedtem őt egyedül vetkőzni, de ő minden
mozdulatomat figyeli.
Mindig ügyeltem az erőnlétemre, nincs olyan munka, amit ne
tudnék elvégezni a hajón, ha kell. Ez a fegyelem és megszokás
az életem részévé vált. Sosem azért edzettem, hogy tetsszem a
nőknek – azzal sosem volt gondom –, de most örülök, hogy
Indynek ínyére van a látvány.
Kicsit odébb helyezkedik a vízben, egyik karjával eltakarja a
mellét, én pedig belépek mögötte a kádba. Négy ember is
elférne benne, de én még csak egyszer használtam, amikor
eltört a bordám, mert beavatkoztam egy verekedésbe.
Leülök, és az ívelt kádfalnak dőlök. A vízszint megemelkedik,
ahogy beleereszkedem. Indy az ölembe ül, és teljesen magától
értetődő a mozdulat, ahogy szorosan magamhoz ölelem.
– Dőlj hátra, és pihenj!
Lassan elengedi magát, és együtt nézzük, ahogy a csillagok
hunyorognak az égen, és a Hold tükröződik a Földközi-tenger
hullámain.
Amikor megtelik a kád, elzárom a vizet, és bekapcsolom a
masszírozó vízsugarakat.
– Húha! – Indy fészkelődik az ölemben, amikor a víz megtelik
buborékokkal.
– Kikapcsoljam?
– Nem, csak meglepett. De jó. Ez az egész… nagyon jó. –
Hátradől, és megfogom a kezét.
– Szerintem is.
Néhány pillanatig hallgatunk. Elkalandoznak a gondolataim,
persze az ölemben ülő nő jár a fejemben. Ellazulok a vízben, és
még soha nem éreztem magamat ennyire elégedettnek. Ez több
mint jó. Ez… csoda.
Ez lehetne a jövőm.
A képzeletem beindul. Indy és én, és a közös életünk. Hát, ha
teherbe esett, akkor tényleg a közös út kezdetén vagyunk. Soha
nem volt része olyan nyugalomban és biztonságban, amilyet
nyújtani tudok neki. Korábban sosem foglalkoztam a
családalapítás gondolatával, az üzlet volt az első, de ez
megváltozott. Mégpedig miatta.
A kapcsolatunk működhetne …, ha ki tudnám érdemelni a
bizalmát.
Érzem, ahogy ismét feszültebb a tartása, mintha valami új
aggodalom foglalkoztatná.
– Summer és Alanna biztonságban vannak, hidd el,
gondoskodtam róla, hogy semmi ne történhessen – mondom. –
Ha az megnyugtat, akkor szólok Goliathnak, hogy aludjon
Alanna ajtaja előtt.
A válla fölött rám néz, látom rajta a csodálkozást. – Honnan
tudtad, hogy…
– Kezdelek kiismerni. Időbe telik, de alakul.
– Most mire gondolok?
– Fogalmam sincs, de azt nagyon is tudom, hogy én mire
gondolok.
– Mire? – vonja össze a szemöldökét.
– Arra, hogy meg akarlak csókolni. Úgyhogy meg is teszem.
 44. fejezet

India

Nevetséges, de a csókolózást még a szexnél is intimebbnek

érzem vele. Talán mert nincs sok tapasztalatom ebben sem, és
még csak néhányszor csókolóztunk.
Nem véletlen, hogy a Micsoda nő című filmben Julia Roberts
nem engedte a csókolózást. Régebben nem értettem ebben a
logikát, de most már igen.
Forge még mindig fogja a kezemet, majd felemeli, és az
összekulcsolt kezeinkkel maga felé fordítja az arcomat.
Végtelenül lassan közelít a szája, mintha attól félne, hogy
elszaladok.
Minden félelmem és aggodalmam szertefoszlik, amikor
összeér az ajkunk.
Kihúzom a kezemet a kezéből, és felé fordulok, hogy
összeérjen a mellkasunk. Átölelem a nyakát, félig lebegek, félig
rásimulok.
Mintha egy alternatív valóságban léteznék, ahol
beleszerethetek a férfiba, aki képes akár ajtókat is betörni, vagy
megtenni bármit a családom biztonságáért. Egyre mohóbb a
csók, és minden érzékem csak rá figyel. Tökéletes pillanat,
bárcsak sose érne véget, mert nem tudom, tartogat-e még
hasonlót az élet.
Egészen az ölébe simulok, a mellbimbóm a hasához ér, a
buborékok mindkettőnket bizsergetnek. Többet akarok.
A hajamba túr, mintha még közelebb akarna húzni, a másik
karjával pedig szorosan átölel.
– Imádom a csókodat – suttogja a számba, és felnyögök.
Nem tudom, mit tervezett Forge, de azt igen, hogy én mit
tervezek, főleg mivel érzem, milyen kemény a farka.
Odanyúlok, megfogom és megszorítom.
– Ó! Csináld újra!
Nincs sok szexuális tapasztalatom, nem tudtam, hogy bejön
nekem, ha megmondják, mit csináljak. Persze lehet, hogy ez
csak vele van így.
Simogatom, masszírozom a farkát, és ahogy szorongatom,
egyre nedvesebb leszek.
Felemelem a fejemet. – Szeretnék… ráülni.
Sötét szemét le nem veszi az arcomról, miközben mindkét
kezével megfogja a csípőmet, és felemel, mintha azt mondaná,
gyere csak!
Elhelyez magán, és hálásan elmosolyodik. Öröm látni,
egészen nyugodtnak tűnik így az arca. Tudom, hogy Forge erős,
de most úgy ér hozzám, mintha porcelánból lennék, és lassan
leomlik a szívemről a fal, amit építettem köré.
Amikor a farka már majdnem bent van, megdermed, és
leolvad az arcáról az a csodálatos mosoly.
– A fenébe, Dáma, nincs nálam óvszer!
Ostobaság, felelőtlenség, de mégis így felelek: – Nem baj, majd
kihúzod.
Az ilyen fogamzásgátlás megbízhatatlan, de az jár a fejemben,
hogy ha Forge nem tesz most azonnal a magáévá, akkor talán
örökre elszalasztok egy esélyt, hogy megkapjam, amiről nem is
tudtam, hogy vágyom rá. Sőt, akarom. Őt.
Ijesztő felismerés, de most nem érdekel.
Most nem érdekel semmiféle következmény. Mélyen a
szemébe nézek, és arra gondolok, bárcsak gondolatolvasó
lennék, hogy lássam, mi jár a fejében. De nem látok a szürke
szempár mögé. Még nem.
Végre magára húz, fel és le, és az ajkamba harapok, ahogy
kitölt belül.
– Annyira jó! – mormogja összeszorított foggal. – Istenem,
Indy, te teljesen kikészítesz!
Te is engem, gondolom magamban. Mert most már nem fogom
vissza magam.
 Türelmetlenül mozog a csípőm. Forge szorosan tartja a
derekamat, az ajka az arcomhoz ér.
– Gyere, lovagolj meg!
 45. fejezet

Forge

Indy szűk és nedves, és amikor kimondom, mit akarok, ez csak

fokozódik. Hogy lehet valaki ilyen tökéletes? És pont attól indul
be, hogy irányítom!
Segítek neki feltérdelni, a langyos víz megsimogatja a
farkamat, aztán újra elmerülök Indy puncijában. Hihetetlen,
lassú, kínzó gyönyör, ahogy mozog rajtam a csobogó vízben.
Körülvesz, és imádom. Talán túlságosan is.
Óvszer nélkül nem lenne szabad, mindketten tudjuk, hogy
kockázatos. De a lelkem mélyén talán reménykedem, hogy
teherbe esik, és akkor mellettem marad akkor is, amikor az
üzletet már megkötöttem.
Meg aztán, ha ugyanannyira akarja, hogy gumi nélkül legyek
benne, mint amennyire én akarom, akkor nem fogom
megfosztani ettől. Az ösztöneim tombolnak, helyeselnek, hogy
ennek így kell lennie.
Lassanként kiismerem ezt a bonyolult, lenyűgöző nőt: a
feleségemet. De még mindig nem tudom, mit akar tőlem, már
ha akar valamit egyáltalán.
Vajon hajlandó lenne megváltoztatni a feltételeit, és feladni
ezt a harmincnapos határidőt a válásig? Meg tudnám győzni,
hogy talán valódi is lehet ez a házasság? Harminc nap, vagy
háromszáz, vagy háromezer, sosem elég. Többet akarok.
Ez a gondolat fészkel a fejembe, miközben lassan, ritmikusan
mozog rajtam. Felnyög, és leemelem a farkamról.
– Többre van szükséged, hogy elélvezz. Fordulj meg, és
támaszkodj a kád szélére! Pontosan azt fogod kapni, amire
szükséged van.
Bizonytalanul felemelkedik, átölelem a derekát, a feneke pont
az arcom előtt van. Megcsókolom a selymes bőrét.
– Minden porcikád tökéletes. Egy nap az enyém lesz a kis
segged is, és akkor úgy fogsz élvezni, ahogy még soha.
Megborzong, elengedem, és a kád szélére támaszkodik, én
pedig felállok. Hátulról ráhajolok, és pont elérem a
mellbimbóját.
– Kérlek…
Megőrjít a könyörgése, nem bírok magammal. Benne akarok
lenni, de azonnal.
– Kapaszkodj!
Megfogom a farkamat, és a nyílásához igazítom. Amint
megérzem a meleg nedvességét, becsúszom. Indy felnyög és a
puncija megszorítja a farkamat.
– Ó, még! Még! – suttogja.
A kezem is megtalálja a punciját. – Tudom, mire vágysz.
Ki-be mozgok, közben a csiklóját simogatom. Fröcsköl a víz,
de nem érdekel semmi, csak a sóhajok és nyögések.
Indy csodálatosan együtt mozog velem, mélyen befogad.
Aztán lüktetni kezd, szorítja a farkamat, ahogy elélvez.
Én egyre hevesebben mozgok, hogy tovább tartson az
orgazmusa, és érzem, hogy én sem bírom már sokáig.
Még nem akarom elsietni. Addig mozgok, amíg újra elélvez.
Aztán kihúzom a farkamat, és erősen szorítom, miközben én
is elmegyek végre.
Utána elgyengülve visszaheveredem a vízbe. A szívem úgy
dobog, mintha Ibizáról úsztam volna ide. Indy lába remeg,
megfogom, és segítek neki beleereszkedni a kádba magam
mellé.
– Foglak.
A tenyeremet a mellére simítom, és érzem, hogy az ő szíve is
ugyanolyan hevesen ver. Ahogy lassul, felsóhajt.
– Ezek szerint tényleg tudtad, mire van szükségem. – Felém
fordul, a szemembe néz, és az arca elégedett, nyugodt. –
Köszönöm.
Amikor puhán megcsókol, rádöbbenek, hogy bármit
megtennék, csak hogy része maradjon az életemnek.
 46. fejezet

India

Az éjjeliszekrényen megszólal a telefonom. Megfordulok, és

legelőször az tűnik fel, hogy nem fekszik mellettem senki. Még
érzem az elmúlt éjszaka lüktetését a lábam között, és máris
hiányzik Forge.
A tegnap reggel tökéletesen kezdődött, és szívesen
megismételném.
De nem lehet, mert Jericho nincs itt.
Felülök az ágyban, és a fekete Valentino retikülért nyúlok.
Nem Summer küldött üzenetet, és nem is Alanna, pedig rájuk
számítottam. De ez valami ismeretlen szám. Ahogy megnyitom
az üzenetet, és olvasni kezdek, elillan a jóleső reggeli
nyugalmam.

A meghívás hivatalos. Találkozunk Prágában. Hozok

ötmilliót.

Az első, ami eszembe jut, hogy honnan a fenéből van meg a

számom Belevicsnek. A második kérdés pedig… Tényleg el
akarok menni?
A történtek után tisztában vagyok a kockázattal. De még
mindig hiányoznak a kirakós darabkái, és senki nem fogja őket
az ölembe pottyantani. Magamnak kell megkeresnem őket.
Meg aztán a hírnevem… Belevics meghívót szerzett nekem a
bajnokságra, és hogy fog kinézni, ha nem megyek el? Tudom,
hogy kitalálhatnék valami kifogást, de akkor elhíresztelnék,
hogy megijedtem. A póker még mindig a pasik privilégiumának
számít, és az egóm nagyon vágyik arra, hogy bebizonyítsam,
mégiscsak én vagyok a legjobb.
Elvégre ez a munkám. Ha nem játszom, akkor valami mást
kell csinálnom, de csak a kártyához értek igazán, és nincs
türelmem a pókeroktatáshoz.
Nem csak a pénzről van szó. Cél nélkül nem tudok élni, és a
póker nem hagyja ellustulni az elmémet. A tudáshoz gyakorlás
is kell. Ez a bajnokság pedig tökéletes lesz arra, hogy
megmutassam: én vagyok a legjobb női pókerjátékos, sőt,
egyetlen férfi sem tud legyőzni.
Ez azt jelenti, hogy muszáj lesz elmennem. Magam miatt is, és
azért is, hogy megtudjam, milyen információt rejteget Belevics.
Ostoba lennék, ha nem vállalnám.
Döntök, és már írom is a választ.

Találkozunk Prágában. Jobb, ha többet hoz ötmilliónál.

Kikászálódom az ágyból, és látom, hogy az üvegajtó mellett

álló székre ki van készítve a köntösöm. Gyorsan felveszem,
aztán kinézek a függönyön túlra, és szemügyre veszem a kádat.
A reggeli napfényben is pazar. Mindenképp meg kell ismételnem
ezt az élményt.
Lendületesen, vidáman indulok a férjem keresésére. A
konyhában senki. A teraszon sincs.
Hová mehetett?
Nyilván az irodába. Végigsietek a folyosón, és bekopogok a
dolgozószobájába. Máris hallom a hangját.
– Tessék!
Egy hatalmas íróasztalnál ül, az elhúzott függönyökön át
besüt a nap. Amikor felnéz, észreveszem, hogy kócos a haja,
mintha gondterhelten babrálta volna.
– Valami baj van? – kérdezem.
– Szükséged van valamire? – Folyton kérdéssel válaszol a
kérdésekre.
– Csak nem tudtam, hol talállak. Reggeliztél már?
– Nem. Fontos üzleti ügyet intézek. – A hangja kimért, a
tartása merev.
Közelebb lépek, az asztalon mappák és papírok tornyosulnak.
– Mi a baj?
Szürke szeme most vészterhes viharfelhő. Majdnem fekete, és
nagyon fenyegető.
– Miből gondolod, hogy valami baj van?
– Mert nem válaszolsz a kérdésemre.
Elszorul a torkom, úgy érzem, egy idegen előtt állok, nem a
férfi előtt, aki alig néhány órája ígérte, hogy leveszi a vállamról
a terheket.
Forge keresztbe fonja a karját, és úgy néz rám, mintha
legszívesebben kitoloncolna a dolgozószobájából. Virágba
boruló érzelmeim máris hervadni kezdenek.
– India, mindig lesznek dolgok, amikről nem beszélhetek
neked.
Hátralépek, és én is összefonom a karomat. Védekezésképpen.
– Nem a hetedhét országod kulcsát kérem. Csak
gondterheltnek tűntél, én meg, rendes nő lévén, megkérdeztem,
mi a baj. Ne aggódj, többé nem fordul elő.
 47. fejezet

Forge

Reggel üzenetet küldött a helikopterszerelő, mégpedig olyan

üzenetet, amire a legkevésbé sem vágytam.

A helikoptert megjavítottam, de beszélnünk kell. A jármű

hibája semmiképp nem lehetett véletlen.

Egy órája ülök az irodámban, és azon rágódom, hogy a

picsába nyúlhatott hozzá valaki a helikopteremhez.
Kobára már egy ideje gyanakszom más okokból, és ezt akár ő
is tehette, de bizonyíték nélkül nem vonok le következtetéseket.
Főként azért nem, mert nincs olyan biztonsági kamerafelvétel,
ami mutatná, hogy Koba akár csak a helikopter közelébe is
ment volna, amíg a jármű a szigeten volt.
Hiába kérdezem ki a pilótát, nem bukkanok nyomra, csak
annyi derül ki, hogy a gép összesen tíz percig volt a felügyelete
nélkül Mallorcán, amíg vécére ment.
Mindenesetre abban szinte biztos vagyok, hogy a célpont nem
én voltam…, hanem Indy.
Az ösztöneim azt súgják, hogy Federovnak nem sikerült
kiiktatnia a fenyegetést, aki vagy ami miatt Summert elrabolták,
és ráadásul kétlem, hogy de Vere egyedül dolgozik. Semmi
előnye nem származna abból, ha Indynek árt, kivéve, hogy
azzal nekem is árt. Habár… én évek óta ott ártok neki, ahol csak
tudok, így nem lehetetlen, hogy most ő is ehhez a taktikához
folyamodik.
Nincsenek konkrét válaszaim a kérdéseimre, pedig kurvára
fontos lenne. És sürgős is, mert Indy bánatosan néz rám, és nem
akarok neki fájdalmat okozni.
 Tegnap majdnem összeomlott, és nem akarom ma reggel még
több gonddal terhelni. Viszont egy ilyen horderejű ügyet nem
tarthatok előtte titokban.
– Amikor a helikopter elromlott, és más úton kellett
hazatérnetek Mallorcáról, az nem véletlen volt.
Elkerekedik a szeme. – Hanem?
– Valaki megrongálta. Nem lehetett baleset vagy üzemhiba.
Indy úgy rándul össze, mintha meglökték volna. – Valaki… azt
akarta, hogy lezuhanjunk?
– Talán igen. Vagy csak azt, hogy maradj ott, és ne tudj
távozni. De mindig van B tervem, és ha az ösztöneid azt súgták,
hogy valami nem stimmel, hát igazad volt.
Indy leereszti a karját, lassan az íróasztalommal szemben álló
fa karosszékhez sétál, és leül.
– Bastien.
– Elképzelhető, de ő végig a kaszinóban volt, úgyhogy nem
hinném, hogy alkalma lett volna személyesen intézkedni.
Viszont tehette valaki más is, aki neki dolgozik.
– A kurva anyját! – háborog Indy. – Mi a fene baja van?
– Erre próbálok rájönni én is. Hogy vajon a bosszúmmal függ-
e össze, vagy valami mással.
– Mi mással?
Egy szerződésre mutatok az asztalon, amit India apja vizsgált
meg, aznap, amikor Indy nem volt itt. – Tudom, hogy erről nem
szívesen hallasz…
Az íróasztalra néz. – Az apámmal kapcsolatos, igaz?
– Lehet.
Lehunyja a szemét, és összeszorítja a fogát. – Ki vele!
– Apád gazdag ember. Nagyon gazdag.
– Na és?
Odakint egy felhő eltakarja a napot, és a szoba homályba
borul.
– Ez azt jelenti, hogy te dúsgazdag örökösnő vagy, mert te
vagy az egyetlen örököse.
 48. fejezet

India

Engem nem szoktak bolondnak nézni…, kivéve – ezek szerint –

Jericho Forge.
– Akkor ezért vettél feleségül házassági szerződés nélkül.
Hogy apám halála után tiéd legyen az örökség fele.
Nem kérdés, hanem tényállás. Sosem tette volna meg, ha nem
lett volna anyagilag előnyös a számára. Egyre jobban gyűlölöm
ezeket a szavakat.
– Megfordult a fejemben, de tudtam, hogy kevés az esélye
annak, hogy a házasságunk olyan sokáig tartson – feleli
lezseren, én pedig úgy érzem, mintha arcul csapott volna.
– Ha nem ez volt az ok, akkor miért vettél el?
– Hiszed vagy sem, de nemcsak az alkupozícióról szólt a
dolog, hanem arról is, hogy megvédjelek.
Forge tartásából sugárzik a magabiztosság, mint aki tudja,
hogy helyesen cselekedett, és semmi bűntudata nincs, amiért
titkolózott előttem.
De hát megpróbálta elmondani, tiltakozik a fejemben egy
hang. Csak nem akartad hallani. Ráförmedek a belső hangra,
hogy kussoljon, és gyilkos tekintetet meresztek Forge-ra.
– Mitől akartál megvédeni?
– Mindegy, mit gondolsz rólam, de akkor sem az apád miatt
kerestelek meg, és nem akartalak átadni neki, kockára téve a
biztonságodat. Lehet, hogy seggfej vagyok, de még én sem
tenném kockára mások életét.
Mindjárt szétrobban a fejem. – Azt gondoltad, hogy az apám,
aki évek óta keres, ártani akar nekem? De mégis jelezted neki,
hogy megtaláltál?
Forge állkapcsa megfeszül. Na, ezzel most sarokba
szorítottam.
– Nem tudtam, mit tervez az apád, de nem akartalak
feláldozni az ambícióm oltárán. Vészhelyzet esetére találtam ki.
Amíg hozzám vagy kötve, biztonságban vagy.
Cinikusan felnevetek. – Komolyan?! Amint látod, baromira
nem vagyok biztonságban, mert valaki megrongálta a
helikopteredet, és meg is halhattam volna!
Felpattanok, és járkálni kezdek. Túl sok mindent tudtam meg,
amit igazából egyáltalán nem akarok tudni.
Vagy talán csak a homokba dugtam a fejemet, amikor Jericho
legutóbb az apámról akart beszélni. Nem hallgattam meg.
Bárcsak visszafordíthatnám az időt, és semmit nem tudnék
most sem! Jobb volt tudatlannak lenni, mint szembenézni a
kegyetlen, rideg valósággal.
Mi van akkor, ha az apám valami szörnyűséges fráter? Mi van,
ha gaztettek száradnak a lelkén? Talán Forge emiatt érzi
szükségét ilyen elővigyázatosságnak?
– Nem hagyom, hogy veled bármi rossz történjen. Ha mást
nem is vagy hajlandó elhinni nekem, ezt az egyet hidd el! –
mondja.
Szembefordulok vele. – Fogalmam sincs, mi a francot higgyek.
Csak annyit tudok, hogy minél előbb jársz a végére ennek az
átkozott üzletnek, annál hamarabb jön el a válóper ideje, és
utána végre élhetem a saját életemet.
– Az nem olyan egyszerű. Most már tudod, ki vagy, és mások
is tudják. Sosem lesz olyan az életed, mint régen. – Úgy beszél,
mint valami diktátor, és én nem tűröm, hogy parancsolgasson
nekem.
A hajamba túrok, megmasszírozom a fejemet, és ismét
járkálni kezdek. – És ez mégis kinek a hibája? Miért történik
velem ez az egész? Semmi ráhatásom nincs, úgyhogy azt várod,
hogy megadjam magam, és bábu legyek a játszmádban?
Ismét szembefordulok vele, és minden egyes szónál az
asztalra csapok.
– Nem! A picsába, nem és nem! Csomagolok, és elhúzok
Prágába, nyerek a bajnokságon egy halom lóvét, és lelépek.
Sosem fogsz megtalálni, ahogy Alannát és Summert sem.
 49. fejezet

Forge

Amikor kimondja, hogy lelép, és soha nem fogom megtalálni,

úgy érzem, mintha kést forgatna a szívemben.
Tudtam, hogy el fogom veszíteni. Az elejétől fogva tudtam. De
most, hogy megtörténhet, nem akarom. Nem hagyhatom.
Zsebre teszem a kezemet, és megpróbálok uralkodni
magamon. Nem sikerül.
– Mi a francról beszélsz? Nem mész sehová! Prágába valami
pókerbajnokságra meg végképp nem!
Úgy lép felém, mint valami amazon hercegnő, aki a puszta
kezével készül közelharcot vívni egy szörny ellen. – Nehogy azt
hidd, hogy megállíthatsz! Ez itt nem a kibaszott Alcatraz! És te
nem vagy börtönőr. Megyek, és nem jövök vissza többet.
Ezernyi érzelem lángol fel, de én lehűtöm mindet, a haragot
kivéve. A haragot engedem szabadon parázslani.
– Azt próbáld meg! Gyerünk! – sziszegek, és fenyegetően
felállok.
Ha kell, megfélemlítem, de engedelmeskedni fog. A
biztonsága nem játék!
A perzselő düh jéggé dermed, amikor még valami az eszembe
jut. Halkan mondom, és lassan, nehogy elmulassza egyetlen
szavamat is. – Ha megkéred Bastient, hogy jöjjön és mentsen
meg, akkor esküszöm, puszta kézzel tekerem ki a nyakát!
Indy eltátja a száját, és döbbenten bámul. – Hát azt hiszed,
hogy a múltkor én hívtam ide? Nem érted?! Gyűlölöm Bastient!
Sosem kérnék segítséget tőle. – Meggyőzően mondja, de a múlt
nem hazudik.
Elszakad a cérna.
– A múltkor kurva gyorsan rohantál hozzá segítségért! Pont
egy pillanattal azután, hogy elvetted a millió dolláros csekkemet,
és megígérted, hogy soha többé nem lépsz vele kapcsolatba.
Indy felhorkan, és gyilkos pillantást vet rám. – Nem volt más
választásom! És akkor még nem érdekeltél.
Ez a valószínűleg önkéntelen vallomás olyan váratlan, hogy
elakad a lélegzetem.
– Mit mondtál?
Befogja a száját és hátralép, de nem szívhatja vissza a szavait.
Akkor is hallottam.
Akkor még nem érdekeltem. Tehát… most már érdeklődik
irántam.
– Mit mondtál? – kérdezem ismét, mire megrázza a fejét, a
szőke tincsei repkednek a válla fölött.
– Nem számít. Alkut kötöttünk. Ha megvagy az üzlettel, jöhet
a válás. Addig pedig nem akarlak látni, sem hallani, ha úgy
bánsz velem, mint valami hülye gyerekkel vagy
börtöntöltelékkel!
Sarkon fordul, és mezítláb kivonul az irodámból, de mielőtt
bevágja az ajtót, elsírja magát.
– A picsába! – Felkapom a széket, amin ült, és a falhoz vágom.
A fa megreped, szálkásan széthasad, és nyomot hagy a falon.
Futva közeledő lépteket hallok, aztán valaki dörömböl.
– Minden rendben, uram? – Dorsey hangját hallom.
Nem vágom ismét a falhoz a széket, pedig kedvem lenne
hozzá. Inkább az ajtóhoz lépek, és megrántom a kilincset. Aztán
ökölbe szorított kézzel, morogva kiadom a parancsot:
– Szólj mindenkinek, hogy a feleségem nem hagyhatja el a
szigetet. Ha mégis megteszi, akkor mindannyian ki vagytok
rúgva! Mindannyian. Megértetted?
Dorsey hátrál és bólogat. – Igen, uram! Úgy lesz.
Úgy bevágom az ajtót, hogy majdnem megreped, aztán
haragomban felordítok.
 50. fejezet

India

Betettem mindent a sporttáskámba, amit a húgom hozott.

Felöltöztem, és úgy gondolom, ideje végre lelépnem erről az
átkozott szigetről.
Nem érdekel, mit mond Forge, akkor sem tarthat itt erővel.
Ha kell, ellopok egy hajót, vagy elbújok valamelyiken indulás
előtt, sőt, ha minden kötél szakad, akkor lenyúlok egy
mentőmellényt, és elúszom innen.
Épp azon gondolkodom, kit hívhatnék fel, akinek van hajója,
amikor a köntösöm zsebében megcsörren a telefonom.
Előveszem, és a kijelzőre pillantok.
Summer.
– Ugye nem valami rossz hírt akarsz közölni? – kérdezem
köszönés helyett.
– Hű, de ideges vagy! Megjött a mensid?
Fintorgok a klisékérdésen. – Nem, viszont valahogy le kell
lépnem a szigetről. Forge nem engedi, hogy távozzak.
Summer vihog, én pedig legszívesebben felpofoznám, amiért
nem vesz komolyan. – Miért nem?
– Aggódik a biztonságom miatt – felelem, miközben elpakolok
egy bugyit, ami kilóg a fiókból.
– Ez nagyon aranyos tőle.
– Ne fogd a pártját, különben most azonnal leteszem a
telefont! Melyik ismerősödnek van hajója? Ki tartozik neked
szívességgel? – A hangom éles, a húgom máris jobban figyel.
– Jól van, értem, szerezni kell egy hajót, hogy elhozzon téged.
Most jut eszembe, hogy nem is én hívtam Summert, hanem ő
engem. – Amúgy miért hívsz? – kérdezem. – Valami baj van?
– Nem igazán baj…
 Várom, hogy kifejtse, mert semmi kedvem találgatni.
– Csak annyit akartam mondani, hogy a takarítók már elvitték
a törött holmit, és szépen alakul a lakás. Alanna üzeni a
férjednek, hogy köszönjük szépen…, de, gondolom, ezt most
nem mondod meg neki, mert úgy tűnik, inkább megfojtanád.
Kicsit enyhül a haragom, de csak azért, mert nem akarok
hálátlan ribanc lenni.
– Ennyi?
– Alanna azt mondta, hogy amikor reggel a piacra ment, látta
az egyik kis prostit. Mondtam neki, hogy kizárt dolog, de
esküdözik, hogy ő volt. Tudod, milyen Alanna… Ezeket is meg
akarja menteni.
Én is pont erre gondoltam este, amikor megláttam őket.
Eszembe jut, amit Forge mondott a biztonságomról, és ezt
kiterjesztem Alannára meg a húgomra is.
– Vitt magával Alanna testőrt? Forge valamelyik emberét? –
kérdezem az ajkamat harapdálva, mert rosszul vagyok a
gondolattól, hogy Alanna nincs biztonságban, most, hogy
kiderült a származásom.
– Igen, mert a testőr ragaszkodott hozzá, hogy vele megy.
Alanna bosszankodott, de megengedte.
– Akkor jó – bólogatok, bár a telefonban úgysem látja. –
Mondd meg neki, hogy ez egyelőre nagyon fontos. – Egyelőre,
amíg még tart ez a dolog, teszem hozzá magamban.
– És képzeld, Juliette megkért, hogy már ma kezdjek hétfő
helyett. Van valami üzlete Saint-Tropez-ban, amire több időt
kell szánni, mint gondolta, úgyhogy perceken belül indulok is
dolgozni! Drukkolj, jó?
Semmi kedvem Forge exére gondolni, de nem akarok hálátlan
ribanc lenni.
– Hát persze hogy drukkolok. Legyél profi, legyél udvarias, és
mindennel elboldogulsz. Ha Juliette tesztelgetni akar téged
miattam…
– Ne mondd ki! – vág közbe Summer. – Ne aggódj, Indy, menni
fog! Este hívlak, és mindent elmesélek.
 Amikor a húgom leteszi a telefont, rádöbbenek, hogy nem
lesz hajó, ami innen elvisz. Summernek fontosabb dolga van:
megalapozza a jövőjét azzal, hogy bevágódik az új főnökénél.
A ribanc.
Mármint Juliette, nem a húgom.
Mindenesetre tőle nem várhatok segítségre. Tehát csak
magamra számíthatok. Mint mindig.
Kinyitom a hálószobából a teraszra és a medencéhez vezető
tolóajtót, és odakint a tengeren egy jellegzetes fekete hajót
pillantok meg. Inkább tűnik katonai vízijárműnek, mint civil
csónaknak, és épp elmegy a szigetről. Még nincs messze,
úgyhogy látom a kormányos hosszú, szélfútta fekete haját.
Forge.
Ne már, ilyet nem tehet! Azaz dehogynem. És meg is tette.
Ettől csak erősödik az elszántságom, hogy lelépjek. Előveszem
a telefonomat, és végiggörgetem a kontaktjaimat. Mire Forge
visszaér, bottal ütheti a nyomomat.
 51. fejezet

Forge

– Nem számítottam rá, hogy még találkozunk, mielőtt holnap

elutazom. Azt mondtad, minden rendben…, vagy mégsem? –
kérdi Creighton Karas, amint kinyitja a lakosztálya ajtaját.
Körbepillantok, mert nem vagyok biztos benne, hogy ezt
Holly előtt szeretném megbeszélni.
– Hol a nejed? – kérdezem. Karas becsukja az ajtót.
– A hálószobában, mert megérkezett a stylist Milánóból a
következő koncertkörútra és a díjátadókra szánt ruhákkal. –
Karas felvonja a szemöldökét egy félmosollyal. – De remélem,
nem a feleségemhez jöttél látogatóba, mert akkor kénytelen
leszek behúzni neked egy nagyot.
– A ma reggelemen már az sem rontana sokat, ha
elkalapálnál.
Leolvad az arcáról a félmosoly. – Mi történt?
– Federov most küldött egy e-mailt, amiben kijelenti, hogy
hajlandó lemondani minden módosításról, amit eszközölni
akart a szerződésben, de csak egy feltétellel. Én pedig nem
egyezhetek bele ilyesmibe anélkül, hogy te és Riscoff is
beleegyeznétek.
– Komolyan visszavonná a személyesen közölt óhajait? –
Karas felvonja a szemöldökét.
A helyében én pontosan ugyanezt kérdezném. Bárki
gyanakvással fogadná, ha egy ilyen hírhedt tárgyalópartner
egyszer csak beleegyezne mindenbe. Vajon mi a szándéka?
– Mit akar? – kérdezi Karas.
– Hát, azt kurvára nem fogod elhinni.
Kinyomtattam Federov e-mailjét, és most Karas kezébe
nyomom. „Szó szerint el kell fogadniuk a feltételemet, vagy
nincs üzlet” – ez áll benne. Meg a feltétel.
Karas elolvassa, és döbbenten mered rám. – Ez most komoly?
– Teljesen komoly.
– De semmi értelme! – Karas ismét elolvassa a papírt,
amelyen az áll, hogy Federov akkor írja alá a szerződést, ha
bevesszük negyedik teljes jogú partnernek Karas, Riscoff és
jómagam mellé az üzletbe, és a halála után a részét teljes
egészében a lánya örökli.
– Van értelme, ha belegondolsz, hogy Federov nem bízik
bennem, mert a háta mögött vettem feleségül a lányát.
És nem vagyok hajlandó bűntudatot érezni miatta. Helyes
döntés volt. Most sem tennék másként. Ahogy ezt
végiggondolom, egy kicsit magam is kételkedem benne, de nem
engedem, hogy ez a kétség befészkelje magát a fejembe. Azt
tettem, amit tennem kellett.
Karas visszaadja a papírt. – Hát, ez kurvára megváltoztat
mindent. – A teraszra nyíló hatalmas üvegajtóhoz lép. – Ha
beleegyezünk, akkor lényegében neked két rész jut az üzletből.
Felnevetek. – Korántsem.
Karas megfordul, és fürkészőn néz rám. – Ezt hogy érted?
– A házasságom nem fog tovább tartani, minthogy aláírjuk
Federovval a szerződést. Indy rögvest el fog válni, és
villámgyorsan lelép, amint lehet.
– Mi a fenét csináltál? Tegnap még boldognak tűnt!
Zsebre vágom a kezemet. – Miért gondolod, hogy én tehetek
róla?
Karas úgy nevet, hogy rázkódik az egész teste. – Ki más
tehetne róla? Mindig a férfi a hibás… Mert mi képtelenek
vagyunk engedni, és ez főleg az olyan férfiakra igaz, akiknek
kurva sok a pénzük, és nem hallgatnak senkire.
Kinézek az ablakon, és fogalmam sincs, mit mondhatnék.
Úgyhogy az igazat mondom.
– Indy már keresi is a szökés módját. Minden
alkalmazottamat megfenyegettem, hogy kirúgom őket, ha
sikerül lelépnie.
 – Úristen, Forge, te semmit nem tudsz a nőkről?!
Ökölbe szorítom a kezemet. – Ezek szerint nem. De te ezt
úgysem érted.
Karas fel-alá járkál, aztán megáll a bárszekrény mellett.
– Az biztos, hogy most jól jönne neked egy ital. És mesélek is
valamit, csak hogy lásd, mekkorát tévedsz.
Mindkettőnknek tölt háromujjnyi whiskey-t, és kiülünk az
erkélyre.
– Kényszerítettem Hollyt, hogy feleségül jöjjön hozzám. Nem
ugyanolyan volt a helyzet, mint a tiéd, de a saját önző indokaim
motiváltak. Főleg az, hogy amint megláttam, azt akartam, hogy
az enyém legyen.
Túlságosan ismerős szavak. Nem vágok közbe, hagyom
mesélni, kíváncsi vagyok a történetre, leginkább azért, mert
nagyon remélem, hogy tanulok belőle valamit, amivel
helyrehozhatom mindazt, amit elcsesztem.
– Holly akkoriban elég nagy pácban volt – Karas a poharával
játszik. – A lemezkiadó rá akarta kényszeríteni, hogy a
publicitás kedvéért jegyezze el magát egy egyre kevésbé
népszerű zenésszel, akinek így nagyot nőne a népszerűsége. De
a pasas természetesen nem kérhette meg Holly kezét – még
tettetésből sem, mert én közbeléptem.
– Megmentetted Hollyt.
Karas a szemembe néz. – Bizonyos értelemben igen. De
inkább ő mentett meg engem.
– Hogy érted?
– Tudod, milyen az, amikor mindened megvan. Annyi a
pénzed, hogy el sem tudod költeni egész életedben. Semmi
miatt nem kell aggódnod, bármit megengedhetsz magadnak.
Mindenki kinyalja a seggedet, és szívességekért kuncsorog.
Ennek hamar elvész a varázsa.
Igaza van, de ez nem lep meg. Karas régebb óta milliárdos,
mint én, és ő a saját erejéből küzdötte fel magát. Én részben
örököltem a vagyonomat, részben pedig ügyesen gyarapítottam.
Ebben a bosszúvágy hajtott.
– Úgy van! – emelem meg a poharamat.
 gy g p
– Akkor azt is tudod, milyen az, amikor megismersz egy nőt,
aki véget vet ennek az elkényeztetett létformának, amiben
mindent megkapsz, amire csak fáj a fogad. Láttam, hogy nézel
Indyre, ha valami okosat vagy vicceset mond. Lenyűgöz. Büszke
vagy rá. – Karas kortyol a whiskey-ből, és most, hogy túlságosan
személyessé vált a hangvétel, elgondolkodik.
– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezem, és erősen szorítom a
poharamat.
– Arra, hogy ha találsz egy nőt, aki miatt szívesen kelsz fel
reggel, az többet ér, mint egy újabb halom pénz… Az ilyen nőt
meg kell tartani!
– Ezt már elcsesztem. Menekül előlem.
Karas hátradől, felteszi a lábát egy zsámolyra, és rám sandít.
– Hízelgő, hogy azt hiszed, én nem csesztem el, és nem
üldöztem el Hollyt. Dehogynem! Igazi mocskos milliárdos
voltam. Nem szenteltem neki elég figyelmet, azt hittem, mindig
meg fogja várni, amíg ráérek vele foglalkozni. És tudod, mi lett
ebből?
– Mi?
– Elveszítettem őt. – Belekortyol az italba, én pedig próbálom
összerakni a történetet.
Mivel Karas és a felesége boldogan élnek, nyilván nem cseszte
el túlságosan. Az lehetetlen.
– De visszaszerezted…
Kihúzza magát, és elvigyorodik. – Még szép! Azért nem
vagyok teljesen hülye.
– Hogy csináltad?
– Kiderítettem, hová ment, utánamentem, és könyörögve
bocsánatot kértem, amiért faszkalap voltam. Attól kezdve ő volt
nekem a világ közepe. Az ő álmaira, céljaira, kívánságaira
figyeltem. Ha valaki azt merészeli mondani, hogy nem ő a
legfontosabb ember a világon, velem gyűlik meg a baja. Nem
érdekel, ki mit mond, vagy hogy miféle üzleti ügyek várnak,
akkor is ő az első.
Értem, amit mond, de nagyon furcsa, mert egyáltalán nem
ilyennek ismerem Creighton Karast.
 y g
– Azt mondod, hagyjam a fenébe ezt az üzletet Federovval,
hogy bizonyítsak Indiának?
Karas felnevet. – Remélhetőleg azért ezt nem kell megtenned,
de ha India elhagy, az nem emiatt az üzlet miatt lesz, hanem
azért, mert nem figyeltél arra, ami neki fontos. Nem hallgattad
meg, mire van szüksége a boldogsághoz.
– Ugye tudod, hogy ez úgy hangzik, mint valami giccses
önsegítő könyv? – Leteszem az üres poharat, és közelebb
hajolok.
– Menj a fenébe, Forge! Pontosan tudom, miről beszélek. Én
ugyanis boldog házasságban élek, és nekem van a világon a
legtündéribb kislányom. A kis Rose viszont nem fog pasizni,
csak a holttestemen keresztül, mert nem lesz olyan pasi a
világon, aki elég jó az én kicsikémnek.
Karas arca ellágyul, amikor a lányáról beszél, és eszembe jut,
hogy Indyvel nem védekeztünk. Korábban a szörnyű
gyerekkorom miatt sosem akartam családot, de Indyt el tudnám
képzelni, ahogy egy apró lánykát tanít blöffölni a
pókerasztalnál. Vagy magamat, ahogy egy fiúcskát tanítok halat
fogni a stégnél.
Hirtelen elönt az irigység, amiért Karas boldog a feleségével
és a kislányával. A családjával.
Isaac azt mondta, én vagyok a családja, és a család az első.
Hogy felejthettem el azt, ami ennyire nyilvánvaló? Hogy
cseszhettem el ennyire?
Jóvá kell tennem. Nincs más választásom, mert nem fogom
elengedni Indyt.
– Mit csináljak? Hogy tudnám rendezni ezt a káoszt?
Karas feláll, hogy bemenjen az erkélyről a lakosztályba. –
Először is: nem káosz. Hanem a házasságod! Gratulálok, nemes
feladat! És több munkával jár, mint bármi más az életedben,
beleértve a hajózási vállalatodat, amit majdnem a semmiből
varázsoltál igazi cégbirodalommá.
– Kösz, mondhatom, marha sokat segítesz.
Besiet a lakosztályba, és egy üveg whiskey-vel tér vissza.
Felém int vele. – Fogd be, és figyelj! Egy pillanatra se gondold,
hogy a feleségeddel egyszerűbb dolgod lesz, mint a zord orosz
apósoddal. Ez volt az első hibád. Nem tudom, mi történt közted
és Indy között, de nyilván megbántottad, és ezt kell
helyrehoznod. Mi az, amire a feleséged most a legjobban
vágyik?
Eszembe jut a veszekedésünk, mielőtt eljöttem a szigetről. – A
válás.
Karas legyint, és újratölti a poharamat. – Valami értelmes
válasszal próbálkozz!
– Játszani akar a prágai pókerbajnokságon, de az kibaszottul
veszélyes lenne, az eddigiek fényében.
– Ha jól tudom, milliárdos vagy, nem? Az egész
titkosszolgálatot felbérelheted a védelmére, úgyhogy a veszély
nem kifogás. Ha neki ez a bajnokság fontos, akkor igenis az a
dolgod, hogy lehetővé tedd, hogy ott legyen.
Összeszorítom a fogamat, és bólintok. – Folytasd!
Karas magának is tölt, és sóhajt egy nagyot. – Haver, nehéz
eset vagy. Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy szart se értesz
a romantikához.
Elővesz két szivart, leül, és átnyújtja az egyiket. Elfogadom.
– Egy kicsit gondolkozz, hogy hogyan tehetnéd ezt az utat
csodálatos élménnyé a számára. Gondolkozz, hogyan
múlhatnád felül magad, mert erre lesz szükség. Figyelj rá!
Hallgasd meg! Gondolkozz! Tegyél meg mindent, ami tőled telik.
Néha… áldozatot kell hoznod, le kell mondanod arról, ami
neked fontos, hogy Indy lássa, őszinte vagy. Mert ha nem vagy
őszinte, akkor mi értelme van az egésznek?
Forgatom a szivart, tűnődöm a szavain, és azon, mi mindent
tehetnék, hogy jóvátegyem, amit elcsesztem.
Túl sokáig hallgatok, mert Karas elveszíti a türelmét.
– Akkor csinálod, vagy nem? Tudnom kell, mit mondjak
Riscoffnak az üzletről. – Előveszi a szivarvágót, levágja a
szivarja végét, aztán odaadja nekem. – Utánajárhatunk a kínai
acélnak, vagy kidobhatjuk a profitot az ablakon, és vehetünk
amerikait.
 – Előbb hadd szerezzem vissza a feleségemet, aztán
beszélhetünk erről is.
Karas elvigyorodik a szivarral a szájában. – Helyes válasz!
Reméljük, Indy nem fojt meg, amint a szeme elé kerülsz.
 52. fejezet

India

Tizenhét telefonhívás után végre lesz hajó, ami eljön értem.

Forge biztos szólt a személyzetnek, hogy le akarok lépni, mert
őrök járkálnak a kikötőnél, Dorsey pedig folyton a nyomomban
van.
– Nem éhes? Ma még egy falatot sem evett, asszonyom.
Készíttessek egy jó ebédet?
Kezd az idegeimre menni, mert már tizedszerre kérdezi.
– Még mindig nem vagyok éhes – felelem udvarias mosollyal.
Teljesen elkeseredett képet vág. – Mrs. Forge, beszélhetünk
őszintén egy pillanatra? – kérdi a kezét tördelve.
– Nem kell Mrs. Forge-nak szólítani, az Indy is megteszi. És
igen, természetesen beszélhetünk őszintén bármiről.
– Indy, önnek volt már olyan állása, amit nagyon nem akart
elveszíteni?
Nem tudom, mire akar kilyukadni, de bólintok.
– Nekem ez az az állás – mondja Dorsey. – Mr. Forge
személyzetéhez tartozni ritka privilégium. Itt egyértelmű az
előrelépési lehetőség, és aki jól és hűségesen végzi a feladatát,
annak a megbízhatóságát és kötelességtudatát nagy
lehetőségekkel honorálják.
Nézem az aggódó, kezét tördelő nőt. Tudom, hogy érvelni
akar, de megpróbálok a kék tengerre is figyelni, mert bármelyik
percben érkezhet értem a hajó.
– Mit akar mondani, Dorsey? – kérdezem, és elnézek a válla
fölött, de elém lép, és takarja a kilátást.
– Ha ön elhagyja a szigetet, mielőtt Mr. Forge visszatér,
mindenki elveszíti az állását. Az egész személyzet.
Felkapom a fejemet. – Tessék?!
 Dorsey az ajkát harapdálja, és nagy nehezen folytatja. – Nem
akarom bűntudatkeltéssel elérni, hogy maradjon itt, de ez volt a
férje parancsa. Nem értek egyet azzal, ha bárki fogva tart
valakit az akarata ellenére, de ha lehet, Indy, ne szálljon fel arra
a hajóra, amire most vár… Nagyon hálás lennék én is, és az
összes többi alkalmazott is.
Könnybe lábad a szeme, én pedig úgy érzem magam, mint
akibe kést döftek.
– Nem tudom, mi zajlik az ön életében, de kérem, gondoljon
arra, hogy… nemcsak a saját sorsáról dönt, hanem sok másik
emberéről is.
Halványan elmosolyodik és visszamegy a házba, én meg ott
állok a táskámmal a kezemben, amikor megpillantom a hajót,
és… furdal a lelkiismeret.
A francba!
Egy fehér halászhajó közeledik, már csak pár percem van
dönteni. Felemelem a sporttáskát, és elindulok a sziklákon
lefelé vezető lépcsőhöz. A lépcsőhöz, amin a szabadság felé
megyek, és… Forge alkalmazottai mind elveszítik miattam az
állásukat.
Szarházi Forge! Hogy lehet ilyen szemétséget kitalálni?
Megpróbálom másként nézni a dolgot. Érzéketlenül. Ez most
nem másokról szól, hanem rólam, és az én életemről.
Rezeg a telefonom, üzenetet kaptam. Ruccio az, egy olasz
fickó, aki szeretne nagy pókerjátékos lenni, és hajója is van,
meg ideje is, hogy értem jöjjön. Cserébe egyórányi
pókeroktatást kért, hogy bejusson végre a profi bajnokságokra.
Már hatszor esett ki az elődöntőkben, nem hinném, hogy
egyórányi lecke segítene rajta, de mindegy, ezt kérte azért
cserébe, hogy elvigyen innen, úgyhogy ezt kapja.
„Kérem, gondoljon arra, hogy… nemcsak a saját sorsáról dönt,
hanem sok másik emberéről is.”
Dorsey nyavalyás bűntudatkeltése működik, mert megállok.
És ekkor megpillantok még egy hajót. A feketét. Olyan, mint
valami vadászó cápa, szeli a vizet, mint a kés, és még az is lehet,
hogy megelőzi Ruccio hajóját.
Dorsey azt mondta, hogy elveszítik az állásukat, ha elmegyek,
mielőtt Forge visszajön. Ha utána megyek el, akkor nem
válthatja be a fenyegetését.
Futva indulok a lépcsőhöz. Valami belemehetett a szemembe,
mert csíp és könnyezik. Nem, nem a tengeri széltől…, hanem a
röhejes késztetéstől, hogy sírva fakadjak.
Mert a házasságomnak vége…, még akkor is, ha csak
érdekházasság volt.
És valahogy…, hiába nem számít, akkor is… szíven üt a dolog.
Nem sikerült a házasságom. De hát nem is volt igazi házasság!
Nem is kellett sikerülnie.
Mindegy. Forge-nak úgysem számítok. Neki csak az üzlet
számít.
Ez az igazság, el kell fogadnom.
És megfogadom magamnak, hogy soha többé nem megyek
férjhez. Soha! Villámgyorsan visszaépítem a falat a szívem köré,
vastag kőfalat, szögesdróttal a tetején.
Nekem ugyan nem okoz több fájdalmat senki!
Goliath a kikötőben áll. Kíváncsi lennék, hogy Forge
érkezésére vár-e, vagy őt bízták meg azzal, hogy tartson itt a
szigeten, ha mindenki mást már megkerültem. Mindenesetre
háttal áll nekem, amikor végigsietek a mólón.
Ruccio vörös hajába belekap a szél. Elmosolyodik, amikor
meglát, integet, én pedig lelkesedést színlelve, de aggódva intek
vissza, mert már látom Forge-ot.
Még a szokásosnál is vészjóslóbb a képe. Pontosan tudja, mire
készülök. A hajó orra megemelkedik, ahogy gyorsít, és a fekete
jármű villámgyorsan, akadálytalanul siklik Ruccio hajója elé.
Ruccio nem veszi észre, hogy versenyeznie kellene, mert
előzékenyen lassít.
A sporttáskámat szorongatva készülök az elkerülhetetlen
konfrontációra.
 53. fejezet

Forge

Még nem veszítettem el.

Csak erre tudok gondolni, miközben kihasználom a 3700
lóerős Black Shiver fürgeségét, és hajtom a járgányt, ahogy csak
lehet. Egy Boston Whaler hajó tart a kikötő felé, ahol Indy szőke
haját borzolja a szél. Nem hagyhatom, hogy elmenjen, mielőtt
még egyszer, utoljára megpróbálom jóvátenni a dolgokat.
Mindig azt mondják, hogy az ember sosem tudja, milyen
kincs van a birtokában, amíg el nem veszíti, de mielőtt
megismertem India Baptiste-et, csak legyintettem volna az ilyen
szentimentális okoskodásra. Most viszont más a helyzet. Nem
vagyok tévedhetetlen. Ember vagyok, és kurva nagy bajba
kerültem.
Szorosan fogom a hajó kormányát, ahogy a part felé
kanyarodom. Gyerünk, gyerünk!
Miután Karas világmegváltó prédikációt tartott nekem,
felfogtam, hogy igaza van. Ha tenni akarok a házasságomért,
akkor meg kell változtatnom a hozzáállásomat, de még a
gondolkodásomat is.
Sokszor hibáztam már életemben, de sosem adtam fel. Nem
engedem, hogy Indy csak úgy elmenjen. Küzdeni fogok érte.
Megelőzöm a Boston Whalert, és csak akkor lassítok, amikor
már a kikötőben a stég mellett vagyok. A Shiver oldala finoman
pattan le a párnázott korlátról.
Indy farmer rövidnadrágot és rózsaszín felsőt visel, és hol
rám mered, hol a másik hajóra. Amikor megpillantja a
mellettem ülő, sötét hajú nőt, kimered a szeme.
Összepréseli az ajkát, és fagyos pillantást vet rám. – Sok
mindenre számítottam, Forge, de arra nem, hogy ilyen gyorsan
meglesz az utódom. – A hangja még a tekinteténél is fagyosabb.
Megrázza a fejét, és a vállára veti a táskát. – Még jó, hogy már
indulok.
Goliath kiköti a hajómat, kiszállok, miközben befut a másik
hajó.
– Abszolút nem erről van szó – mordulok fel.
Indy elfordítja a fejét, mintha már észre sem venne, és a
másik hajó kapitányát figyeli. – Nem érdekel – mondja nekem,
de nem néz rám. – Megyek.
A hajó kiköt, valami vörös hajú kis pöcs ugrál benne.
– Signorina! Megérkezett a felmentő sereg!
Nevet, én pedig legszívesebben felugranék a hajójára, és
beverném a pofáját. De azzal nem lennék előrébb.
Indy elindul felé, de elállom az útját.
– Bocsáss meg! Elcsesztem. Nem lett volna szabad
megpróbálnom itt tartani téged, ha menni akarsz valahová. –
Ennél őszintébben nem is tudnám kifejezni magam. Ez az
igazság.
Makacsul felszegi az állát, és cinikusan végigmér, majd végre
a szemembe néz. – Mindegy. Ez az egész egy baromság volt.
Kétségbe voltam esve, bárkihez feleségül mentem volna, ha ez a
húgom szabadulásának az ára. Az én hibám volt. Nem számít,
hogy csak érdekből kellettem neked. Teszem, amit tennem kell.
Vége a színjátéknak.
Megpróbál megkerülni, de elé lépek.
Kinyújtom a kezem, de elugrik az érintésem elől.
Legszívesebben utánanyúlnék, de tudom, hogy megérdemlem,
ahogy most bánik velem, és az a dolgom, hogy visszanyerjem a
bizalmát.
– Kérlek, adj még egy esélyt!
Lehajtja a fejét, a szeme könnyes.
Micsoda seggfej vagyok, hogy könnyeket ejt miattam! Látom az
arcán a gondterheltséget, és megtennék bármit, hogy
jóvátehessem a hibámat.
– Miért adnék? – suttog.
 – Mert már nem érdekből vagyok veled. A részem vagy. Csak
rád gondolok. Te vagy az életem. – Megköszörülöm a torkomat,
és közelebb lépek. – Ha elmész, azt nem bírom ki. Összedől a
világom.
Megrebben a szempillája, reszket az ajka, és remélem, elég
jók voltak az érveim.
Indy az ajkába harap, és a tekintete a hajóm felé villan.
– Ki az a nő?
Teljesen meg is feledkeztem az utastársamról, akinek
könyörögnöm kellett, hogy velem jöjjön. Most odafordulok.
– A hölgy Sofia Russo. Milánóból jött, hogy elkészítse a
ruhatáradat a prágai pókerbajnokságra. Már ha megengeded,
hogy elkísérjelek.
 54. fejezet

India

Forge-ról Sophia Russóra siklik a tekintetem. Amint Forge

kimondta a nevét, azonnal beugrott, hogy ismerem.
Nem valami kis ribancot hozott, hogy az ágyát melegítse, ami
még alig hűlt ki, hanem egy nagyon híres ruhatervezőt, akinek
az alkotásait többek között Summer is csodálja. Egyszer
könyörgött, hogy vegyek neki egy Sofia Russo ruhát, de nem
voltam hajlandó öt számjegyű összeget fizetni egy ruháért. A
legnagyobb sztárok vonulnak a vörös szőnyegen a kreációiban.
És Forge idehozta, hogy a pókerbajnokságra ruhákat igazítson
rám a kollekciójából.
Biztos, hogy ez valami csapda. Egészen közel lépek hozzá.
– Mire játszol, Forge? Mi a fene előnyöd származik ebből?
Ahogy kimondom a kérdést, már tudom, hogy a válasz nem
az lesz, amit szeretnék: hogy bármit megtesz, csak maradjak.
Hogy szeret, imád, és nem akar nélkülem élni. Hogy olyan
házasságot akar, mint Creightoné és Hollyé. Egyenrangú
partnerek, együtt egy életre.
Ezek nem mi vagyunk. Mi még csak nem is szeretjük egymást.
Erre a gondolatra megsajdul a szívem. Talán mégsem egészen
így van. Amit iránta érzek, azt soha senki iránt nem éreztem
még.
– Te vagy az előnyöm – feleli.
Összevonja a szemöldökét, a szeme olyan szürke, mint a
tenger fölött gyülekező viharfelhők.
– Nem akarom, hogy velem is megtörténjen, hogy
elveszítsem, aki fontos nekem, és csak utólag döbbenjek rá,
mekkora a veszteség. És ennek semmi köze az átkozott
szerződéshez, mert acélt máshol is tudok venni. Nem csak az
apádtól. Ha nem akarsz vele találkozni, ha sosem akarod látni,
ha sosem akarsz beszélni vele, akkor úgy lesz. Csak a te
döntéseden múlik. Én csak egy esélyt szeretnék, hogy rendbe
hozzam a kapcsolatunkat.
Forge elhallgat, én pedig alig bírok az érzelmeimmel. Felém
nyújtja a kezét, és megsimogatja az arcomat. Remeg a szám.
– Indy, sokat jelentesz nekem. A szavak semmit sem érnek, de
én bizonyítani akarok. Azt akarom, hogy ragyogj, és mindent
meg is fogok tenni ennek érdekében. Hát, ennyi az előnyöm.
Majd kiugrik a szívem, de nyugodtan lélegzem, pedig a szavai
a szívem köré épített szögesdrótos falat ostromolják. Arra
gondolok, hogy nem szabad hinnem neki, mert ravasz, és
elhallgatja az igazságot. De a hangjából érzem, hogy ezúttal
őszinte.
Nem blöfföl.
– Indy? – hallom Ruccio hangját.
Rápillantok a vörös hajú, reménybeli megmentőre. – Bocs,
csak…
– Ó, bella! – mosolyog Ruccio. – Csak hallgasd a férfit, aki
szerelmet vall neked, de úgy, hogy azt kívánom, bárcsak nekem
udvarolna.
Beletúrok a szélfútta hajamba, és fogalmam sincs, mit tegyek.
Úgy érzem, mintha egy Robert Frost költeményben élnék, de az
erdei útelágazás helyett két hajó közül kell választanom.
Ha beszállok az olaszéba, akkor tudom, hogy olyasmit
veszítek, amit talán sosem kaphatok vissza. De ha mégis
maradok, és hiszek Forge-nak, akkor a szívemet teszem
kockára, és tudom, hogy nem tehetek fel olyan tétet, amit nem
akarok elveszíteni.
Ha viszont nyerek… Nagyot nyelek, és belenézek az
érzelmekkel teli, szürke szempárba. – Akkor minden az enyém.
De még nem akarok túl bizakodó lenni. Óvatosan válogatom
meg a szavaimat.
– Miért higgyek neked? Honnan tudom, hogy ez nem valami
csapda, hogy magad mellett tarts, és megszerezd, amit akarsz?
 Forge előveszi a telefonját, megérinti a kijelzőt, és felém
nyújtja. – Most azonnal felhívom az apádat, és megmondom
neki, hogy mégsem akarok üzletet kötni vele.
Igen, lehet csapda. Közelebb lépek, és elveszem a készüléket.
A kijelzőn Grigorij Federov neve áll.
Az apám.
Megérintem, hogy kezdeményezzem a hívást. Forge arca
kifürkészhetetlen, a telefon kicseng.
– Itt Federov.
Istenem, hiszen ez az ember az apám! Mély a hangja, erős
akcentussal.
Megborzongok, elárasztanak az érzelmek. Milyen fura, hogy
orosz, hiszen nekem semmiféle kötődésem nincs
Oroszországhoz. Én csak… én vagyok. Elszorul a torkom,
amikor Forge átveszi a telefont. Tudom, hogy tényleg megtenné,
amit mondott.
– Forge?
Ismét megérintem a képernyőt, a vonal szétkapcsol.
– Dio mio, megöl a kíváncsiság, Indy! Vele maradsz, vagy sem?
– kérdi Ruccio.
– Ez engem is érdekelne – szólal meg Sofia a fekete hajóról,
ahol egy ruhacsomaggal várakozik. – És nem csak azért, mert
elhoztam a legújabb kreációimat.
Rezeg a telefon, Forge a szemembe néz. Az apám visszahívja.
Az apám. Az ok, amiért Forge feleségül vett, de most már nem
miatta akarja, hogy maradjak vele. Az eszem azt súgja, hogy
meneküljek, de a szívem csak arra vár, hogy fogjam meg a
férjem kezét, és soha többé ne engedjem el.
– Mit mondjak neki, Indy? Csakis rajtad áll.
Nagy levegőt veszek, és döntök, remélve, hogy nem fogom
megbánni. – Kérj tőle elnézést, amiért véletlenül felhívtad.
Forge fellélegzik. – Nem fogod megbánni. Isaac sírjára
esküszöm.
 55. fejezet

Forge

Indy még mindig nem bízik bennem, és ez a Prágába induló

gépen sem változik.
Úgy tesz, mintha nem is léteznék. Most itt ül velem szemben,
és egy összetűzött papírköteget lapozgat. Így viselkedik, amióta
megköszönte a barátjának, hogy eljött érte, és bocsánatot kért
tőle, amiért az idejét rabolta. Miután a vörös hajú fickó
elhajózott, Indy kihúzta magát, felszegte a fejét, mint egy
királynő, és bekísérte Sofia Russót a kikötőből.
Hihetetlen nő a feleségem, és megtanultam a leckét, hiszen
majdnem elveszítettem. Ezt soha többé nem kockáztatom.
Viszont hajlíthatatlan maradt. Ilyen kínos csend már rég nem
vett körül, mint most, a luxusrepülőgépen. Goliath, Donnigan,
Bates és Koba elöl ülnek, és nyilván ők is érzik, milyen
kellemetlen. Fontolgattam, hogy Kobát otthon hagyom, de
inkább legyen csak szem előtt, amíg vagy beigazolódik a
gyanúm, vagy egyértelművé válik, hogy ártatlan.
– Hölgyem, uram, hozhatok egy italt? – kérdezi a légiutas-
kísérő, és Indy felpillant.
– Egy feketekávét kérnék.
– Én pedig egy skót whiskey-t. Köszönöm, Monique!
A nő elmegy, hogy elkészítse az italokat, én pedig Indyhez
fordulok. – Mit csinálsz?
Fel sem emeli a tekintetét a papírról. – Tanulmányozom a
játékoslistát. Próbálok visszagondolni, hogy kikkel pókereztem
már. Általában több időm van erre, de sebaj.
– Segíthetek?
Végre a szemembe néz. – Nehéz lesz, hacsak nincsenek
jegyzeteid arról, hogy mik az árulkodó jelei a blöffjeiknek.
 Monique felszolgálja az italokat. Forgatom a pohárban a
kedvenc whiskey-met. – Így szoktad? Tanulmányozod a
játékosokat?
– Hát persze – feleli, és belekortyol a kávéba. Elfintorodik,
mert még nagyon forró. – Régen kis kártyákat csináltam, az
egyik oldalon az arcok voltak, a másikon az információk.
Minden részlet, a gyerekeik, a feleségük, a kutyájuk, a kedvenc
italuk, és persze az erősségeik és gyenge pontjaik a pókerben.
– Ismerd meg és játszd ki – mondom, és a számhoz emelem a
poharat.
Örülök, amikor Indy leteszi a kávét hűlni, mert semmiféle
kényelmetlenséget nem akarok látni az arcán, még egy fintort
sem a forró kávé miatt. Hát igen. Bajban vagyok, ha nem tudom
visszaédesgetni.
– Pontosan. Nem vagyok arrogáns, nem képzelem azt, hogy
valami különleges képességgel rendelkezem, amitől
varázslatosan hozzám kerül a megfelelő kártya. Ha így lenne,
semmit nem kellene tudnom a többi játékosról.
A repülő kicsit imbolyog a turbulenciától, leeresztem a
poharat tartó kezemet. – Sok embert ismerek. Faggass ki
nyugodtan!
Indy maga alá húzza a lábát, és a tolla végét rágcsálja. – Még
nem. Ezt átolvasom, és mindenkit bekarikázok, akit nem
ismerek. Aztán majd elmondhatod, amit tudsz.
– Állok rendelkezésére, Mrs. Forge – hajolok előre, miközben
a poharamat babrálom. – Mint mindig.
Éles pillantást vet rám, aztán az út további részében tudomást
sem vesz rólam.
 56. fejezet

India

Már jártam Prágában, de az teljesen más volt. Például nem

magánrepülőgépen érkeztem, és nem várt rám fekete terepjáró
a reptéren, sofőrrel.
Amikor utoljára itt voltam, át kellett verekednünk magunkat
a tömegen, miután leszálltunk a zsúfolt vonatról, és anya
azonnal eltévedt, mert nem tudott csehül. Otthon főleg németül
és angolul beszélt, de a legjobban oroszul tudott, amit csak
akkor használt, amikor dühös volt.
Most már jobban értem a történteket. Nem tudom, miért nem
tettem fel kérdéseket gyerekkoromban. Talán azért, mert el
voltam foglalva azzal, hogy ne haljunk éhen.
Miért szökött meg az anyám az apámtól? Nem hagy nyugodni
a kérdés, de még nem merem feltenni. Most már úgysem
változtat semmin a válasz, és vannak fontosabb dolgok is,
amelyekre koncentrálnom kell. Például a közelgő bajnokság.
A magánrepülőtértől befelé autózunk a kivilágított városi
utcákon, és minden ismerős. Gyerekkoromban díszes, királyi
benyomást keltett a környezet, mert akkor csak a szegénységet
ismertem, és megtanultam gondoskodni magamról, ahogy
tudtam.
És most is ezt akarom tenni.
Forge némán ül mellettem, nem tudom, hogy miattam hallgat,
vagy saját maga miatt. Minden közvetlenség elillant, amiben a
veszekedés előtt részünk volt, és most olyan kínosan
feszengünk, hogy nem is tudom, hogyan lesz ez jobb, vagy
akarom-e egyáltalán, hogy jobb legyen.
Tudom, hogy ha ismét bízni kezdek benne, akkor kicsivel
nem fog megelégedni. Ő a mindent vagy semmit elvet vallja,
nincs középút, és ez megijeszt. Mert ha túl közel engedem,
tönkretehet.
A házasságnak nem lenne szabad aknamezővé válnia, de
velünk pontosan ez történt.
– Foglaltam magunknak lakosztályt a hotelben, ahol a
bajnokságot tartják. Gondoltam, szívesebben szállnál meg ott,
mint valami előkelőbb, de messzebbre eső szállodában.
Rápillantok. Mellettem ül, a hátsó ülés bal szélén. Donnigan és
Goliath elöl ülnek, Koba és Bates pedig mögöttünk jönnek egy
másik autóval.
– Köszönöm, jó lesz. Nem szeretem pazarolni az energiámat,
amikor játszom, úgyhogy valóban megkönnyíti az életemet ez a
szállás.
– Ha bármi másban is segíteni tudok, csak szólj.
Annyira… kedves, hogy gyanakszom valamire. Ráadásul
megborotválkozott. Azon gondolkodom, hogy vajon az én
kedvemért-e, mert eddig még sosem láttam borosta nélkül.
Mindig úgy festett, mint valami kalóz, és már megszoktam, sőt
megszerettem ezt a külsőt.
Elterelem a figyelmemet ezekről a mellékes dolgokról, hiszen
úgysem számítanak. Eszembe jut valami fontosabb. – De mi lesz
a munkáddal és az időbeosztásoddal?
– Mi értelme egy cégbirodalom vezérének lenni, ha nem
kezelhetem rugalmasan az időmet?
Nem egészen azt mondta, hogy te mindennél fontosabb vagy,
de talán nem is baj, mert ha állandóan mással töltené az idejét
munka helyett, akkor rossz cégvezető lenne.
Hátradől, és magyarázni kezd. – Amit lehet, azt delegáltam,
hogy melletted lehessek ezen az eseményen. Ha szükséged van
bármire, csak szólj.
Na jó, talán elhamarkodott következtetéseket vontam le.
– Ne ess túlzásba. Itt vagyok. Még a ruhatáramról is
gondoskodtál, lesz mit nézniük a kártyaasztalnál az
ellenfeleimnek. Nekem most csak az a fontos, hogy koncentrálni
és gondolkodni tudjak.
 – Tudom, hogy menni fog.
Elfordítom a tekintetemet, és kinézek az ablakon. – Majd
meglátjuk – felelem kimérten.
A terepjáró lassít egy elegáns hotel előtt, és Forge felém hajol.
Érzem a szantálillatú parfümjét, és a testem azonnal reagál a
közelségére. Mégpedig nagyon is reagál. Túlságosan.
Nem tudom, bízhatok-e ebben az új Forge-ban. De inkább
vigyázok a szívemre, amíg nem bizonyosodtam meg róla.
A telefonomra pillantok, és látom, hogy a pókerbajnokság
résztvevőit üdvözlő estély majd csak négy óra múlva kezdődik.
Az esemény ugyan nem hivatalos, de a szervezők
gondoskodnak a pompáról és csillogásról, hogy lenyűgözzék a
résztvevőket, akik százezer dollárt fizetnek fejenként, hogy a
kártyaasztalhoz ülhessenek. Ez az összeg sokkal magasabb,
mint amit a legtöbb nemzetközi pókerbajnokság nevezési
díjként elkér.
Abban is más a prágai bajnokság, hogy itt nincsenek
elődöntők, hanem meghívásos alapon kerülnek be a játékosok.
A szervezők szabályai szerint játszunk, azaz az első két napban
kiesnek a gyengébbek, és a harmadik estén mérkőznek meg a
legjobbak. Nem számít, mennyire jó egy játékos, mindenki
ugyanott kezd, és meg kell küzdenie azért, hogy bent maradjon.
Más körülmények között biztos lennék benne, hogy én is a
legjobbak között fogok játszani, de most nem volt időm úgy
felkészülni, ahogy máskor szoktam.
Menni fog. Gyorsan tanulok, nyerni fogok.
Az ajtóban aranysujtásos vörös zakót viselő portás köszönt.
– Üdvözlöm, Mrs. Forge! Már vártuk önt.
 57. fejezet

Forge

Indy az estély előtt minden percet felkészüléssel tölt, kivéve azt

az órát, ami alatt a sminkes még gyönyörűbbé varázsolja, és a
fodrász lenyűgöző hajkölteményt készít a szőke fürtjeiből. A
laptopján videófelvételeket néz a többi játékosról, miközben én
folyton az e-mailemet figyelem, de még nem érkezett meg az
üzenet, amit várok. Meg kell érkeznie, vagy botrányt csinálok.
Indy alig szól hozzám, és ez baromira zavar.
Amíg a fürdőszobában van és öltözködik, teszek magamnak
egy ígéretet: Ha nem tudom visszanyerni a bizalmát, akkor
elengedem.
Bele fogok halni, ha ezt kell tennem, de nincs más
választásom. Viszont mindent meg fogok tenni, hogy Indy
rájöjjön, hogy mellettem mindent megkap, amire csak vágyik.
Nagyon fura ez az egész. Még soha senkinek nem kellett
bizonyítanom, legalábbis azóta nem, hogy a hajón
kamaszkoromban attól tartottam, hogy Isaac elküld, ha nem
teszek ki magamért.
Ez a bonyolult, rejtélyes nő viszont kihúzta a talajt a lábam
alól, pedig nem hittem, hogy ez megtörténhet velem.
Indy szédítően magas sarkú cipőben lép ki a fürdőszobából,
és elakad a lélegzetem, amikor meglátom. Fehér ruhát visel, és
arra gondolok, milyen lett volna, ha ez a házasság másképp
kezdődik, és menyasszonyként vonult volna felém az oltárhoz.
– Te jóég!
Indy rám pillant, pedig csak suttogva szólaltam meg. – Valami
baj van? – Körbenéz, mintha arra számítana, hogy veszélyben
van.
Veszély sehol, ha csak az nem, hogy legszívesebben letépném
róla a ruhát, de akkor elmulasztanánk az estélyt. És nem is ezért
jöttünk. Hanem azért, mert Indy itt akart lenni.
– Csak… olyan gyönyörű vagy! – elcsuklik a hangom, mert a
bók közhely egy ilyen nőnek.
Egy igazi istennő. És nem is tudja magáról, mennyire
lenyűgöző.
Indy végigpillant a ruháján, aztán rám néz. – Ha a
megjelenésem elvonja a figyelmet a profi játékomtól, akkor
megfelel.
Elmosolyodom a válaszán. Indy stratégiai előnyszerzésre
használja a szépségét, és már ebből rájöhettem volna, hogy ő az
egyetlen nő, aki a feje tetejére tudja állítani a világomat.
– Hát akkor menjünk, és vonjuk el a figyelmüket arról, hogy
milyen veszélyes ellenfél vagy.

***

Amikor megérkezünk, az estély már javában zajlik, a pincérek

Cristal pezsgőt és finom falatokkal megrakott tálcákat hordanak
körbe a pókerjátékosok és más vendégek között, a hatalmas, kék
vizű úszómedence mellett. Azonnal az Indytől kapott listán
szereplő játékosokat keresi a szemem.
Több mint száz pókerjátékos jelent meg, köztük Európa
legjobbjai, és mind a busás főnyereményre, meg a győzelemmel
járó presztízsre utaznak. A húsz legjobb közül csak két nő van,
egyikük a feleségem.
Indy beszédbe elegyedik azokkal, akiket ismer, én pedig
hátralépek. Övé a főszerep, én csak a támogató vagyok.
– Azon gondolkodtam, hogy talán meg sem engedi neki, hogy
eljöjjön – szólal meg mellettem egy hang erős orosz akcentussal.
Belevics az.
– Ön nyilván nem ismeri jól a feleségemet, ha azt képzeli,
hogy az engedélyemre van szüksége, ha tenni akar valamit. –
Amint kimondom, tudom, hogy ez a színtiszta igazság. Nem
állíthatom meg Indyt, ha elhatároz valamit. Már próbáltam, és
 g y p
nem jött be.
Belevics morog valamit, Indy kicsit távolabb áll, megöleli egy
hölgyismerősét, akit én még sosem láttam. Emlékszem, mit
mondott arról, hogy tanulmányozza és megjegyzi az ellenfelei
életének részleteit: feleséget, gyerekeket, kutyát. Nemcsak a
kártyaasztalnál használja az információt, hanem mindenkit
elbűvöl a figyelmességével. Engem legfőképp.
– Maguk, amerikaiak nem tudják, hogyan kell bánni a nőkkel.
Szorosan kell fogni őket! Ha nem vigyáz rá, akkor valaki még a
végén ellopja – figyelmeztet Belevics.
Uralkodom az arckifejezésemen, amikor felé fordulok, sőt,
fölé tornyosulok, mert kisebb termetű nálam. – Valaki ellopja?
Kicsoda? Netán ön?
Belevics a szőke szakállát simogatja, hogy elrejtse a kaján
vigyorgását. – Ugyan! Nem vágyom az ön bosszúhadjáratára,
nehogy úgy járjak, mint de Vere. Annyit nem ér a dolog.
Hát ebben téved a fickó. Indy mindent megér.
Nem osztom meg vele ezt a gondolatot, mert semmi szükség
arra, hogy Belevics a pókerasztalon túl is Indy ellensége legyen.
– De nem mindenki ért velem egyet, Mr. Forge. Nem
mindenki olyan okos. Ezt ne feledje!
Azzal másfelé veszi az irányt, én pedig odaállok Indy
közelébe.
– Igen, tényleg férjhez mentem. Hát nem döbbenet, milyen
gyorsan terjednek a hírek az ismeretségi körben? – Megfordul,
mintha engem keresne, és meglepődik, hogy ott állok mögötte. –
Mrs. Benedetto, bemutatom a férjemet. Jericho Forge.
Tisztelettudóan bólintok az idős hölgy felé, aki egy zömök,
szmokingos férfiba karolva áll.
– Örvendek, hogy megismerhetem önöket.
– Hallottam már önről – feleli az olasz úr. – Hajózási vállalata
van.
– Micsoda jóképű férfi! India, kedveském, igazán
szerencsésen választott férjet! – Mrs. Benedetto megemeli a
pezsgőspoharát. – Gratulálok!
Indy koccint vele.
 y
– Igen, hajózási vállalatom van – válaszolok, és átölelem Indy
derekát. – De kettőnk közül én vagyok a szerencsés, nem a
feleségem.
– És nézzenek csak oda, még bókolni is tud. India, az ilyet meg
kell ám becsülni!
 58. fejezet

India

Elköszönök a Benedetto házaspártól, és legszívesebben máris

visszamennék a szobába, hogy tovább nézzem a
videófelvételeket. De tudom, hogy nem léphetek le ilyen hamar,
mert akkor összesúgnának a hátam mögött. A legtöbb
pókerjátékos, főleg az okosabbak, szintén nem szívesen időznek
az estélyen túl sokáig, de senki nem akar először távozni, mert
azt a gyengeség jelének tekintik.
Legalábbis én így gondolom, és ezért is vagyok most itt.
Forge elvesz egy pohár pezsgőt a tálcáról. Lenyűgözően fest a
szmokingjában, de még így sem tűnik szelídnek és civilizáltnak.
Fekete haja a gallérját súrolja, és a fülében megcsillan a kis
aranykarika. A borosta kezd visszanőni, és valahányszor
ránézek, kiszárad a szám, és eszembe jut, hogy nem vettem fel
fehérneműt.
Mellbimbók, nyugi!
Forge felém nyújtja a poharat, de elutasítom. – Nem akarok
becsiccsenteni. Még rengeteg dolgom van, ha végre lelépünk
innen.
A kezembe nyomja a pezsgőt. – Ne igyál bele, csak fogd a
poharat. Ha mindenkinél pezsgő van, az lesz gyanús, ha nálad
nincs. Akkor mindenki belegondol, hogy ők mennyit isznak, és
pont az ellenkezőjét éred el, mint amit akartál. A többiek hadd
menjenek csak másnaposan a kártyaasztalhoz, hadd fájjon a
fejük és a gyomruk az alkoholtól.
Igaza van, erre én is gondolhattam volna. – Honnan tudsz
ilyeneket?
– Mindenem a stratégia – kacsint, és ettől még inkább úgy
fest, mint egy kalóz.
 – Te is játszhatnál. A szervezők biztosan megengednék, még
ki is vennének miattad valakit a listáról. Szinte mindenkinél
jobb vagy, de ezt te is tudod.
Forge az ajkához emeli a poharát és kortyol. – Tudom, de nem
ezért jöttem. Ez a te tereped, én legjobb esetben a jóképű
kísérőd vagyok, legrosszabb esetben pedig figyelemelterelés.
Nem bírom ki, ahogy halál komolyan „jóképű kísérőnek”
nevezi magát, és kitör belőlem a nevetés.
– Jóképű kísérő? Ezért jöttél? – Eltakarom a számat, próbálom
abbahagyni a vihogást, mielőtt magamra vonom a figyelmet.
Forge vigyorog, fülig ér a szája. – Pontosan ezért. Na menjünk,
bűvöljük el a hölgyeket és urakat, ne gyanakodjanak, hogy te
vagy itt a legveszélyesebb játékos.

***

Egy órával később Forge bizonyítja az elkötelezettségét.

Engedi, hogy én vezessek, és azt a szerepet játsszam, amit ma
estére kitaláltam magamnak. Mintha a gondolataimat olvasná,
tényleg elbűvöli a hölgyeket, lefegyverzi az urakat, és úgy
érzem, verhetetlen csapat vagyunk.
Egy ismerős házaspár gratulál nekünk az esküvőhöz, amikor
megállunk a medence mellett, aztán megszólal a vonósnégyes.
Közelebb lépek Forge-hoz, hogy magamba szívjam az illatát,
aminek képtelen vagyok ellenállni. – Azt hittem, utálsz
bájcsevegni, pedig óriási tehetséged van hozzá.
A hátamra simítja a kezét, a mozdulat teljesen természetes,
teljesen… tökéletes.
– Csak érted vagyok rá hajlandó. – Felemeli a kezét, és az
órájára pillant. – Mehetünk? Azt hiszem, már eleget voltunk itt,
bizonyítottad, amit kellett.
– Honnan tudod?
Az aranyszínű lámpafény melegséget kölcsönöz a
napbarnított arcának, és megcsillan a fekete fürtjein, ahogy
hozzám hajol. – Tanulok, hogy megismerjelek.
 Mielőtt felelhetnék, a közelünkben nagy csörömpöléssel
leesik egy pohár, megbotlik a pincér, és egy tálca repül a fejem
felé. Elhajolok, elveszítem az egyensúlyomat, és a medence felé
dőlök.
Forge elkap, de hiába erős, a gravitáció még nála is erősebb.
Együtt esünk a vízbe, ami szerencsére kellemesen langyos.
Egy pillanat múlva már a felszínen prüszkölök.
– Jól vagy? – kérdezi.
Bólintok, és megtörlöm a szememet, elkenve a sminkemet,
úgyhogy most már biztosan úgy nézek ki, mint egy panda.
Forge összevonja a szemöldökét, és végigtapogatja a karomat,
keresi, nem sérültem-e meg. Fekete haja vizesen tapad a
homlokához, belelóg a szemébe is, de magával nem foglalkozik.
Még azzal sem, hogy a méretre szabott szmokingja, ami egy
vagyonba került, teljesen elázott.
Csak velem foglalkozik.
– Minden oké, csak… csuromvíz vagyok. – Végigpillantok
magamon az arcomba hulló haj mögül.
Az összes jelenlévő tágra nyílt szemekkel bámul, és nem
tehetek róla, de kitör belőlem a nevetés. Forge arcáról eltűnik
az aggodalom, elmosolyodik, aztán már ő is nevet.
– Röhejesek vagyunk – mondom vihogva, és már potyognak a
könnyeim.
Félresimítja a hajamat, és a hüvelykujjával megtörli a
szememet.
– Te így is szép vagy.
 59. fejezet

Forge

Követem Indyt a lépcsőhöz, és miközben kimászunk a vízből, a

hotel egyik alkalmazottja már a medence mellett tördeli a kezét.
– Nagyon sajnálom, uram! Az egyik pincér megbotlott.
Elnézést kérünk a kellemetlenségért. Megsérültek? Hívjunk
orvost?
– Köszönöm, nem szükséges, jól vagyunk – feleli Indy, és kilép
a medencéből.
A hotel alkalmazottjának kimered a szeme, mert egy
pillanattal előbb veszi észre azt, amit most már én is látok. Indy
hófehér ruhája teljesen átlátszó lett. – Tehetünk valamit…?
– Igen, kölcsönvennénk az ön zakóját.
Engedelmesen bólint. – Természetesen.
Indy végigpillant magán, és pontosan tudom, melyik az a
pillanat, amikor rádöbben, hogy gyakorlatilag meztelen. – Na
tessék, pont most kellett fehéret felvennem! – A hangja vidám.
Elveszem az alkalmazottól a zakót, és körbetekerem vele. –
Menjünk vissza a szobába, Dáma!
– Nincs meg a cipőm.
Mezítláb áll a medence mellett a kövön. – Majd megkeresik
neked. Felviszlek.
Felkapom, és nem tiltakozik, talán azért, mert kurva gyorsan
szeretne minél távolabb kerülni innen.
A tömeg szétválik, mint a Vörös-tenger, ahogy elvonulok a
pincér zakójába bugyolált feleségemmel a karomban. A
sajátomat is odaadhattam volna neki, de az is vizes, úgyhogy
nem lett volna túl lovagias ajánlat. Nem mintha valaha is
törekedtem volna a lovagiasság erényére… Mostanáig.
Amikor a lifthez érünk, fészkelődni kezd. – Most már
letehetsz, tudok járni.
– Tudom, de ez a legkevesebb, amit tehetek, ha már
megakadályozni nem tudtam, hogy a vízbe pottyanj.
Szerencsére elneveti magát. – Kedves, hogy megpróbáltad, de
nem kellett volna követned. Akkor legalább az egyikünk száraz
maradt volna.
– Követlek mindenhová. A vízbe is.
 60. fejezet

India

Azt mondják, a tettek többet érnek, mint a szavak, de ma Forge

tettei és szavai egyaránt aranyat érnek. Nem is tudom, mit
gondoljak.
Azaz dehogynem. Őszintén szólva pontosan tudom. Tudom,
hogy igaz, amit a kikötőben mondott.
„A szavak semmit sem érnek, de én bizonyítani akarok. Azt
akarom, hogy ragyogj, és mindent meg is fogok tenni ennek
érdekében.”
Erre gondolok, miközben a szobánk felé sietünk. Batman és
Koba már az ajtó előtt állnak. Mindketten felénk indulnak, de
Forge int, hogy maradjanak ott.
– Csak beleestünk a medencébe, semmi baj nem történt.
Bates bólint. – Hallottuk, uram. Mrs. Forge cipőjét mindjárt
hozzák.
– Köszönöm – felelem –, de nem hiszem, hogy a közeljövőben
felveszem.
– Majd elküldöm tisztításra és javításra, asszonyom. Ha
megoldható, akkor makulátlan állapotban fogja visszakapni.
Hálásan elmosolyodom. – Köszönöm.
– Most már lepihenünk. Ne zavarjon senki! – parancsolja
Forge. Bates kinyitja az ajtót, és odébb lép, hogy bemehessünk.
Amint becsukja, Forge letesz.
– Hámozzuk le a vizes ruhákat.
Felnevetek. – Látom, el akarsz bűvölni – kacsintok.
Ő is elmosolyodik. – Azt hiszem, a bűbáj nem elég ahhoz, hogy
megkapjam tőled, amit akarok, úgyhogy a régimódi módszerrel
fogok próbálkozni.
– És az mi?
 – A türelem.
Most már hangosan nevetek. – Szerintem fogalmad sincs, mi
a türelem.
Forge visszakacsint rám. – Tanulom. Mint például azt is, hogy
hogyan nevettesselek meg. – Szerencsére bemegy a
fürdőszobába, és nem veszi észre, hogy döbbenten bámulok rá.
Ki a fene ez a fickó, és vajon melyik az igazi Jericho Forge?
Hallom a zuhany csobogását. Forge visszatér, és lesegíti rólam
a most már átázott zakót. Bemegyek a fürdőszobába, ő pedig
jön utánam, és nem tudom, hogy velem akar-e zuhanyozni.
A mellbimbóm még keményebb lesz a gondolatra, és a lábam
között forró bizsergést érzek.
Azt ugyan nem tudom, hogy Jericho Forge-nak milyen a
valódi természete, de azt nagyon is tudom, mennyire vonz, úgy,
ahogy van. És most már tagadni sem akarom.
– Segítsek a ruháddal? – kérdi.
– Igen. – A tükör felé fordulok, Forge-nak háttal, és egy
pillanatig mozdulatlanul farkasszemet nézünk a tükörben.
Nagyot nyel, ahogy a ruha cipzárjához ér a hátamon. Lassan
húzza le, érzéki mozdulattal, de aztán hátralép. – Hagylak
zuhanyozni. Ha bármire szükséged van, szólj!
A szemembe néz, ahogy kihátrál az ajtón. Belém bújik a
kisördög, és nem állom meg, hogy ne kérdezzem meg: – Te nem
vetkőzöl?
– Majd, ha már lezuhanyoztál.
Lehúzom a ruhám pántját, mire lehullik a földre. Forge
tekintete követi, végigfut a meztelen testemen, szinte éget.
– És ha nem akarom, hogy várj?
Ökölbe szorul a keze. Kíván, ahogy én is őt.
– Mire játszol, Indy?
Megfordulok, hogy az arcát nézzem, ne a tükröt, és két lépést
teszek hátrafelé, amíg a fenekem a mosdópultnak nem ütközik.
– Mindig nyerésre játszom.
 61. fejezet

Forge

Indy anyaszült meztelenül felül a pultra, és eszembe jut, amit

mondtam neki.
Türelem. Kurvára türelmesnek kellene lennem.
De amikor megpillantom azt a kis ezüstpiercinget, már nem
érdekel, hogy ezt a játszmát csak ő nyerheti. Játszani fogok.
Leveszem az ázott szmokingot, a mandzsettagombok
koppanva landolnak a földön. Miután megszabadultam a többi
ruhámtól és a cipőmtől is, elindulok felé. A zuhanyfülke ajtaja
nyitva maradt, a gőz körülvesz minket.
Megőrülök, annyira akarom.
Még egy lépés, és megállok.
Ez a bajnokság róla szól, nem az én kielégülésemről. Bármit
megtennék, hogy rávethessem magam, és alaposan megdugjam,
de azzal semmit nem bizonyítanék neki. Az érzéseimet főleg
nem.
– Mi a baj? – kérdezi.
– Semmi. – Elzárom a zuhanyt, odalépek hozzá, a lábait
azonnal a csípőm köré fonja. Hozzám dörgölőzik, de én
felveszem és az ágyhoz viszem.
– Miért…?
– India, ma nem foglak megdugni. Nem azért, mert nem
vágyom rá eszeveszetten, hanem azért, mert akkor egész éjjel
ébren leszünk, neked viszont holnap reggel kipihenten, tiszta
fejjel kell a kártyaasztalhoz ülnöd.
Összevonja a szemöldökét. – Tessék?
– Ez a bajnokság rólad szól. Csakis rólad.
– Visszautasítasz? – A hangján érzem, hogy megbántottam,
pedig azt végképp nem akartam.
 – Dehogy! – Óvatosan leteszem az ágyra. – Addig nyallak,
amíg elélvezel, utána pedig visszaszaladhatsz lezuhanyozni, és
utána leülsz dolgozni.
Egyre nagyobbra nyílik a szeme.
– Nem jó ötlet? – kérdezem.
Teljesen döbbenten néz rám, mintha egy másik ember
lennék. És azt hiszem, tényleg megváltoztam.
– De…, azt hiszem, jó ötlet.
– Akkor jó, mert nem tűrök ellenvetést.
Elvigyorodom, és megteszem, amit ígértem. Széthúzom a
szeméremajkait, nyalogatom, szívom és kényeztetem, amíg
teljesen elolvad.
Ilyen édes nyalánkságról nem is álmodtam, amíg meg nem
ismertem őt. Nem is hagyom abba, amíg az arcára nem húzza a
párnát, hogy tompítsa a sikoltozását.
Amikor vége, a farkam kőkemény, Indy szeme fátyolos.
Feljebb helyezkedem az ágyon, és a szájához ér az ajkam.
Átöleli a nyakamat, és mohón visszacsókol.
Ez életem legédesebb győzelme.
 62. fejezet

India

Miután külön-külön lezuhanyoztunk, a szobaszerviz felhozza a

vacsoránkat. Kicsivel később kopognak az ajtón.
Forge a férjem. Oké, kinyalt, zuhanyozni küldött, és azt
mondta, nyugodtan üljek le dolgozni…, és akkor mi van?
Csak az jár a fejemben, hogy nem magára gondolt, hanem
rám, és arra, hogy nekem mi a jó. Prioritás lettem, amióta
megfogadta, hogy bebizonyítja, helyesen tettem, hogy nem
szálltam fel Ruccio hajójára.
Forge feláll a steak mellől, és kinyitja az ajtót. Goliath az, és
hozott valamit.
– Ahogy parancsolta, uram.
– Köszönöm.
Egy tablettel a kezében tér vissza az asztalhoz. Meglepetten
nézek rá. – Elfelejtettél valamit?
Megrázza a fejét, és leül. – Nem, viszont reménykedtem, hogy
ez hamarabb ideér.
– Mi van rajta?
Forge néhányszor megérinti a tablet képernyőjét, aztán átadja
nekem. – Videófelvételek minden egyes pókerjátékosról, akik itt
vannak, és akikről valaha felvétel készült. És van egy lista a már
ismert blöffjeikről és árulkodó jeleikről, meg egy lista azokról is,
amiket az embereim fedeztek fel.
Hát ez nem semmi!
Hevesen dobog a szívem, ahogy nézem a férjemet.
 63. fejezet

Forge

India kezéből csörömpölve hullik a tányérra az evőeszköz. Így,

hogy nincs rajta smink, vizes haja törölközőbe van tekerve, és
egy szállodai fürdőköpenyt visel, alig néz ki húszévesnek.
– Komolyan?
– Teljesen komolyan – mutatok az iPadre. – Minden rajta van.
Lepillant a képernyőre, aztán ismét rám néz. – De, hogyan…,
mikor…, miért?
– Mert nyerni jöttél a bajnokságra, és nekem módomban állt
megszerezni a szükséges infót – felelem, és ásványvizet töltök a
poharába.
– De hogyan?
– Elég jól megfizetem az embereket, hogy azt tegyék, amit
mondok.
– Hát…, azt sem tudom, mit mondjak.
– Semmit nem kell mondanod. Most rengeteg dolgod van,
aztán meg ki kell aludnod magadat, hogy reggel kipihent legyél.
– Megfogom a villámat, Indy még mindig csak bámul.
– Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg.
– Nem kell megköszönnöd. Mondtam, hogy azt szeretném,
hogy ragyogj, és meg is teszek érte mindent.
 64. fejezet

India

Nem is tudom, mit mondhatnék. Forge teljesen lenyűgözött.

Ilyet még soha senki nem tett értem.
– Hát, akkor is köszönöm. Hihetetlen! Komolyan, döbbenet.
Felállok az asztaltól, mert az információ jobban érdekel, mint
a vacsora. Letelepszem a penthouse-lakosztály négy kanapéja
közül az egyikbe.
Forge tovább falatozik, én pedig megnyitom az első, MARTIN
KRAUSE nevű mappát. Ő az egyik legesélyesebb játékos ezen a
bajnokságon. Most veszem észre, hogy nem is betűrendben
vannak a játékosok, hanem ügyességi és bajnoki rangsor
szerint.
Azta! Forge emberei tényleg értenek ehhez.
Belevetem magam az információdömpingbe, és látom, hogy
Krause-nak bizony van árulkodó jele, amikor blöfföl, bár még
sosem hallottam, hogy bárki említette volna. Ha blöfföl, akkor
nem mozog a fogpiszkáló a szájában, hanem mozdulatlanul
fityeg a szája jobb sarkában.
Összeszorított foggal nézem végig az első felvételt. Nahát, erre
sosem jöttem volna rá! A fickó tényleg folyton rágcsálja a
fogpiszkálót, amikor blöfföl, csak egy pillanatra áll meg, de aki
figyel, az észreveszi.
Alaposan megjegyzem. Holnap minden játékos egyenlő
eséllyel kezd. Találomra ültetnek minket a kártyaasztalhoz, nem
valószínű, hogy az összes komoly versenyző pont egy asztalhoz
kerül az első körben.
Megnyitom a következő mappát.
Chen Yang. Vele már évekkel ezelőtt játszottam egyszer,
amikor még ismeretlen voltam. Fölényes győzelmet aratott, alig
sikerült megtartanom a nevezési díjamat. És soha nem jöttem
rá, mikor blöffölt.
Pedig rájöhettem volna. Itt van, sárgával kiemelve a
leírásban. Mielőtt blöfföl, egy pillanatra megérinti a szája sarkát
a nyelvével. Amikor különösen jó lapjai vannak, sokáig nem néz
rájuk, csak egy pillanatra ellenőrzi még egyszer a lapokat,
mielőtt tesz.
Kész megvilágosodás.
Forge feláll. Rápillantok. – Hadd segítsek!
– Már így is rengeteget segítettél. Nem tudom, mit fizettél az
embereidnek, de ez egy aranybánya. Bárcsak több időm lenne
tanulmányozni!
Az órájára néz. – Legkésőbb kettőkor le kellene feküdnöd
aludni. Én is megkaptam a mappákat, megosztjuk és
uralkodunk. Holnap minden játék előtt kapsz tőlem egy
szerencsehozó csókot, és mellé minden információt, amit én
láttam, de te nem.
Fülig érő vigyor ül ki az arcomra. – Zseni vagy, tudtad?
– Nem igazán. Csapatmunka. És együtt verhetetlenek
vagyunk.

***

Pár órával később lecsukódik a szemem, és elengedem a

tabletet. Leesik az ölembe, Forge felveszi.
– Mára elég ennyi. Aludnod kell!
– Csak még pár perc! – mondom két ásítás között, bár alig
tudom nyitva tartani a szememet.
Forge felemel, én pedig odabújok hozzá.
– De hát neked is aludnod kell – mondom.
– Megszoktam, hogy keveset alszom. Semmi bajom nem lesz.
– De… – Nem fejezhetem be a mondatot, mert elnémít egy
csókkal.
– Aludj csak, Dáma, minden rendben lesz!
 65. fejezet

Forge

Voltam már büszke magamra korábban is, például amikor

először sikerült halat fognom, és Isaac megtanított, hogyan
pucoljam és süssem meg a zsákmányt. Vagy amikor
megvásároltam az első teherhajómat, és Isaac lelkendezett
örömében. Amikor aztán a vagyonom egymilliárd dollárra
gyarapodott, úgy éreztem, rám mosolyog a mennyországból,
amiért ilyen jól gondját viselem az örökségének.
De olyan büszke még sosem voltam, mint most, amint
figyelem, hogy Indy simán legyőzi a hírhedt Chen Yangot az első
játékban. A férfi nyugodt arca minden körben feszültebb lesz,
mert rádöbben, hogy nem tudja megállítani a feleségemet. Indy
könyörtelen. Ravasz és okos stratégiát követ ellene, a többi
játékosról pedig szinte tudomást sem vesz.
Igazi pókermesterkurzus, az asztal körül a nézők tülekednek,
hogy jobban lássák. Indy merész, lila szaténruhát vett fel, ami
alkalmasabb lenne esti viseletre, de pompásan áll neki.
A játék végeztével a többi játékos feláll és tapsol…, kivéve
Yang, ő szégyenkezve lehajtja a fejét. Azt hiszem, ritkán
kényszerül ilyesmire.
Indy integet a nézőknek, összeszedi a zsetonjait, és odébb lép.
Goliath azonnal mellette terem, hogy elvegye a tálcákat. Indy
kérdés nélkül átnyújtja, és közben engem keres a nézők között.
Amint megpillant a sor szélén, ahonnan a legjobban láthattam,
ragyogó mosolyt villant rám, és felém szalad a tűsarkú
cipőjében, anélkül, hogy megbotlana.
A karjaimba veti magát. – Nyertem! Legyőztem Chent!
Hihetetlen öröm járja át a szívemet, amikor a karomba
veszem és felkapom.
 – Nemcsak legyőzted, de úgy lesöpörted a szerencsétlent,
hogy talán soha nem kártyázik többet.
Felsikít, amikor felemelem és megpörgetem, aztán elcipelem
a közelgő tömegtől. Donnigan és Goliath távol tartja a
közönséget, mialatt mi egy sarokba húzódunk.
Leteszem Indyt, aki ugrándozni kezd, mint egy kisgyerek
karácsonykor.
– El se hiszem! Az első körben!
– Nagy voltál, az biztos. – Már fáj az arcom a sok vigyorgástól.
Folyamatosan fülig ér a szám, mióta Indy elkezdett
felülkerekedni az ellenfelén.
– Nem tudtam, mit csináljak. Hagyhattam volna nyerni, hogy
titokban maradjanak a képességeim, de itt már túl sokan
ismernek. Valószínűleg tanulmányoztak is, ahogy én is őket.
– Úgyhogy arra gondoltál, belehúzol, és feltörlöd vele a
padlót?
– Igen! És csodás érzés volt. – Lábujjhegyre áll, és megcsókol.
– Köszönöm a segítségedet.
Nem is tudom, megszokom-e valaha, hogy Indy önszántából
csókolgat, de az biztos, hogy sosem fogom magától értetődőnek
venni.
– A te érdemed, Dáma. – Átfogom a derekát. – Keresünk neked
valami harapnivalót meg vizet, aztán kezdődhet a következő
kör.

***

A nap további része is úgy alakul, ahogy a reggel. Indy

folyamatosan nyer. Legyőz még egy nagyágyút, és sok
jelentéktelenebb játékost is. Mindenki őt bámulja, főleg én.
Amikor az utolsó lapot is letették, odamegyek a zsetonokért,
és átadom őket Goliathnak.
– Most rengetegen akarnak veled csevegni, de pihenésre van
szükséged – suttogom Indy fülébe, és beszívom a haja enyhe
citrusillatát.
 Az utolsó játékban már kezdett fáradtnak tűnni a tartása, és
tudom, hogy az egész napos verseny megerőltető volt a
számára, bár rajtam kívül ez nem tűnt volna fel senkinek.
– Istenem, semmi kedvem most bájcsevegni. Kikészültem.
Hulla vagyok.
Intek, mire Goliath és Donnigan védelmezőn mellénk állnak.
– Felmegyünk a szobánkba, és pihenhetsz a kádban.
– De tanulmányoznom kell a videófelvételeket!
– Fürödj csak, majd segítek.
Nem felel, csak megcsókol, és megint vigyorgok.
 66. fejezet

India

Amikor Bates kinyitja a penthouse-lakosztály ajtaját, azonnal

megérzem a vacsora illatát. Forge gondoskodott róla, hogy ne
maradjak étlen-szomjan a verseny közben sem, de nagyon
hosszú volt az utolsó kör. Alig vártam már, hogy kártyák és
zsetonok nélkül, csendben ülhessek.
Forge megáll a küszöbön, kiadja a parancsokat az
embereinek, aztán becsukja az ajtót.
Én már az asztalnál ülök, és falom a hatalmas tányér tésztát,
nem érdekel, hogy ez nem túl elegáns. Forge mosolyogva kezd
neki a steaknek.
Láthatóan nem zavarja, ahogy farkaséhesen pusztítom a
vacsorát.
– Isteni finom! – lelkendezem. A ropogós, friss zöldségekkel, a
csirkehússal és a szósszal a tészta egyszerűen tökéletes.
Boldogan falatozom.
– Két desszertet rendeltem neked. Nem tudtam, szereted-e a
csokoládét, mert amikor Hollyval és Karasszal fagylaltozni
mentünk, bogyós gyümölcsöt választottál – mondja Forge két
falat steak között.
– Még desszert is van? Forge, még a végén ragaszkodni fogok
hozzád. – Viccesen mondom, de komolyan gondolom.
Ha ez az igazi természete, vagy legalábbis ilyesmi, akkor
tényleg meg tudnám szokni. Meg tudnám szokni, hogy
fontosnak tart. Hogy nagyra becsül, olyannak lát, amilyen
vagyok, és olyannak is szeret.
Félek, hogy elárasztanak az érzelmek, pedig csak élvezni
akarom a győzelmemet. Félek, hogy ha nagyon ragaszkodni
kezdek Forge-hoz, akkor csalódnom kell, ha eltűnik, amikor már
nem csak móka és kacagás az élet.
Úgy tekintek most erre, mint egy élményre, ami egyszer adódik
az életben.
Forge kezében megáll az evőeszköz, úgy néz rám, mintha
mondani akarna valamit, de nem teszi.
– Valami baj van? – kérdem.
– Nem, semmi baj. Csak nagyon büszke vagyok rád, Indy.
Nagyon!
Nem számítottam ezekre a szavakra, pedig teljesen magától
értetődően mondja. Könnybe lábad a szemem, pislogok, hogy ne
sírjam el magam.
Mikor mondta nekem bárki Alannán és Summeren kívül, hogy
büszke rám?
Soha.
– Évek óta nem éreztem olyan jól magam, mint az utóbbi
tizennyolc órában. Köszönöm. Köszönöm, hogy megmutattad,
hogy az élet több, mint a szigetem meg a csónakok.
– Hajók – javítom ki, ugyanúgy, ahogy ő javította ki Karast.
Rákacsintok, remélve, hogy nem erednek el a könnyeim. – De
tényleg?
Leteszi a kést és a villát, és az asztalra támaszkodik. – Sosem
terveztem, hogy megnősülök, de azt hiszem, ez azért volt, mert
nem ismertem hozzád hasonló nőt. Kincs vagy, India. Büszke
vagyok, hogy a férjed lehetek.
A francba! Most már potyognak a könnyeim, pedig nem
akarom. Leteszem a villát, és a szalvétába törlöm a szememet.
– Nem akartam… – Forge már nyújtaná nekem a szalvétáját.
Intek, hogy ne mentegetőzzön. – Nem te tehetsz róla, csak…
hosszú, nehéz napom volt, és a könnycsatornáim nem bírták
tovább. – Miután megtöröltem a szememet, leteszem a
szalvétát.
– Soha nem akarlak megríkatni. Bármit gondolsz rólam, ez
így van.
Végre felszáradtak a könnyeim. – Tudom. Még nem
mondhatnám, hogy ismerlek, de ennyit már tudok.
 67. fejezet

India

A bajnokság utolsó napjára Sofia Russo újabb kreációjában

érkezem, egy aranyszínű, sellőszabású, testhez simuló ruhában.
Mindenki, de tényleg mindenki engem néz. Mindig az volt a
taktikám, hogy észrevétlen maradtam, hiszen a legtöbb férfi
pókerjátékos alábecsüli a női versenytársakat…, ha pedig ez
nem jött be, akkor maradt a figyelemelterelés.
Ezen a bajnokságom viszont más taktikát választottam.
Úthengerüzemmódba kapcsoltam, és mindenen átgázolok, bár
kicsit talán kecsesebb és jól öltözöttebb vagyok, mint egy
úthenger.
Kihirdetik az ülésrendet, Forge velem jön az asztalhoz,
Goliath és Donnigan kétoldalt haladnak mellettünk. Mindenki
minket figyel.
Mielőtt Forge-ot megismertem, ezt nehezen viseltem volna, de
most alig érdekel.
Hajnali kettőig fenn voltunk, átnéztük a felvételeket a bent
maradt játékosokról. Próbálok nem túl sokat remélni, nem
akarom elbízni magam, de nehéz, hiszen tegnap is nyerő
szériám volt.
Az utolsó körben a kártyaasztalt egy másik teremben állítják
fel, és most dől el, hogy ott lesz-e a helyem. A kezemet a szék
támlájára teszem, lehunyom a szememet, és elképzelem, ahogy
győztesként állok fel innen, és a következő körben folytatom.
Évekkel ezelőtt tanultam ezt a trükköt, de a La Reinában azon
az estén annyira össze voltam zavarodva, hogy megfeledkeztem
a vizualizációról…, és vesztettem.
– Hajrá, Dáma! Nyerni fogsz. – Forge ad egy puszit, én csókkal
válaszolok.
 Talán azon az estén mégsem vesztettem. Talán a sors keze
volt, hogy új úton induljak el. Azon az úton, amin Forge kísér.
Már nem félek annyira attól, hogy beleszeretek. Talán…
mégiscsak lehet köztünk valami.
Forge ajkán maradt egy kis piros rúzsfolt. Letörlöm az ujjam
hegyével. Annyira meghitt, annyira házastársi mozdulat…, és ez
boldoggá tesz.
– Köszönöm.
– Mit? – kérdi, és az ujjamat is megcsókolja.
– Mindent.

***

Miután megnyerem az elődöntőt, Jericho megpörget a

levegőben, mint mindig, valahányszor megnyertem egy kört
ezen a bajnokságon. Boldog lennék, ha mostantól minden játék
így végződne.
Eszünk valamit, aztán egy hosszabb pihenő következik a
döntő előtt, úgyhogy tovább tanulmányozom az anyagot a
játékosokról, akikkel egy asztalnál fogok ülni. Jericho kimegy
egy telefonhívást intézni, és azon gondolkodom, vajon az
apámmal fog-e beszélni.
Most már nem harag vagy neheztelés van bennem, hanem
kíváncsiság. Akarok vele találkozni? Megfontolom egyáltalán ezt
a lehetőséget?
Elhessegetem a gondolatot, nem akarom, hogy bármi elvonja
a figyelmemet a pókerről, és kockára tegye a győzelmemet.
Belevicsről és a fogadásról sem feledkeztem meg, amit kötöttem
vele. Ha elég jó vagyok, dúsgazdagon távozhatok innen. Talán
Jericho akkor majd megengedi, hogy meghívjam vacsorára.
Visszatér a szobába, a telefont sötétszürke öltönye
nadrágzsebébe teszi, az arckifejezése közömbös.
– Minden rendben?
– Persze.
 – Megkötötted az üzletet?
Hozzám lép, és leguggol a fotel elé, ahol összegömbölyödve
ülök.
– Nem akarok atyáskodni, de emiatt most ne aggódj! Csak a
pókerre koncentrálj! Minden mást majd megbeszélünk este.
Pontosan erre a válaszra volt szükségem, de nem tudtam róla,
amíg ki nem mondta. Ismét köszönetet mondok a férjemnek,
akit egyre inkább nagyra becsülök.
 68. fejezet

Forge

– Készen vagy? – kérdem a fürdőszobaajtóból. Indy a rúzsát

igazgatja, pedig úgyis az én arcomon és ajkamon fog kikötni, de
nem bánom.
Sőt, ha őszinte akarok lenni, kifejezetten örülök neki.
Szeretem, ha látszik, hogy összetartozunk, szeretem, hogy
megjelöl magának, ahogy én is őt.
Karasnak pedig tartozom egy ládával a kedvenc whiskey-
jéből. Majdnem jóvátehetetlenül elcsesztem a házasságomat, de
a tanácsaival és a tapasztalataival segített megmenteni.
Indy felém fordul, rám mosolyog, a haja fürtökben omlik a
vállára, az ajka merész vörös, ami pont illik egy ilyen merész
nőhöz.
– Készen állok! Minden apró részletet megjegyeztem az
ellenfeleimről, most már csak le kell győznöm őket, hogy
ünnepelhessek veled, és… a Krakennel.
Rám kacsint, amikor a farkam kedvenc becenevét kimondja,
és én is felnevetek.
Bármit megtennék, hogy mindig ilyen boldognak lássam,
mert ez engem is boldoggá tesz.
– A Kraken és én nagyon jónak találjuk a tervet.
Hozzám lép, én pedig egy apró dobozt veszek elő a
zsebemből, amit Bates hozott ma ebédidőben.
– Addig is, ezt neked vettem. – Felé nyújtom, ő pislogva nézi a
fekete bársonydobozt.
– Mi ez?
– Ajándék.
Félrehajtja a fejét. – Miféle ajándék?
– Olyan, amit ki kell nyitni.
 – Nagyon vicces – motyogja, majd kinyitja a fedelet, és
megpillant egy pár tanzanit fülbevalót. A drágakövek kékje
pontosan olyan, mint a szeme. Felsóhajt, és nagyon remélem,
hogy ezt nem rontottam el.
– A gyémánt persze magától értetődő lett volna, de arra
gondoltam, hogy neked ez jobban tetszene.
Megremeg az ajka, aztán elmosolyodik. – Tökéletes! Honnan
tudtad? Tényleg jobban tetszik, mint a gyémánt!
Elveszem az egyik fülbevalót a párnácskáról, és felé nyújtom.
– Figyellek, kezdelek megismerni, és őszintén szólva még sosem
tanulmányoztam ennyire lenyűgöző témát. – Megremeg a keze,
ahogy elveszi az ékszert, és úgy érzem, valahogy könnyedebben
kellene fogalmaznom. – Lenyűgöző, ágyba csábító, és persze
néha idegtépő.
Végre felnevet, kiveszi az arany fülbevalót a füléből, és a
tanzanitot teszi a helyére.
Amikor az ékszer a helyén van, lekísérem a feleségemet a
terembe, ahol a döntőt játsszák. Közben tudomást sem veszek a
telefonomról, ami egyfolytában rezeg.
Az ajtóhoz érve Goliath megérinti a karomat. A telefonját
nézi. – Uram, van egy hívása, amit fogadnia kell.
– Most nem. Most ez a legfontosabb.
Indy felém fordul és rám kacsint. – Intézd csak nyugodtan a
hívást, Jericho! Csak ne maradj le a játékról. Látnod kell, ahogy
nyerek!
 69. fejezet

India

Goliath és Bates követ, amikor belépek a terembe. Belevics ott

álldogál, kihúzom magam, és elindulok felé. Legyőzhetetlennek
érzem magamat.
– Jól játszott, Mr. Belevics.
Lassan kortyolgat egy pohár vodkát, feltételezem, hogy a
kedvencét, a Beluga Noblét.
– Maga még jobban játszott, Mrs. Forge. – Körbepillant. – Hol a
férje?
Megérintem az új fülbevalómat, és elmosolyodom. – Máris
jön, ne aggódjon!
– Úgy tűnik, Forge szerencsét hoz önnek. Szörnyű lenne, ha
épp most veszítené el.
A hangja valahogy hátborzongató, kiráz a hideg, és veszélyt
szimatolok. – Ezt meg hogy érti?!
Ismét belekortyol a vodkába, a kisujján az arany pecsétgyűrű
megcsillan a fényben.
– Sehogy. Csak remélem, mindkettőjüknek bejön ez a dolog.
De még annál is jobban remélem, hogy megnyerem a
fogadásunkat.
Megcsap a huzat, és amikor megfordulok, négy fekete
öltönyös férfit látok kifelé tartani. Úgy festenek, mintha valami
nagymenő pókerjátékos testőrségét alkotnák. Goliath követi
őket, Bates velem marad, amíg Beleviccsel beszélgetek. A
szemem a férjemet keresi, de Jericho nincs sehol.
– Ne bámulja őket olyan feltűnően! Ne vonja magára a
figyelmüket – mondja Belevics halkan. Éles pillantást vetek rá.
– Miről beszél?
– A férfiakról, akiket követ az ön egyik testőre. Pedig nem
kellene követnie őket, sőt, jobban tenné, ha a másik irányba
indulna.
Mi a franc folyik itt?! Megint kiráz a hideg, Goliath eltűnik az
öltönyösök nyomában.
– Kik ezek?
– Bratva. Az egyikük most játszott, de legyőztem – jegyzi meg
Belevics büszkén.
– Akkor nem önnek kellene jobban tartania tőlük, mint
Goliathnak?
Megigazítja a hófehér inge gallérját, épp csak annyira, hogy
egy pillanatra láthassam a nyakára tetovált szárnyat. Eszembe
jut, mit suttognak Ibiza-szerte Belevics kapcsolatáról az orosz
maffiával.
– Nekem ugyan nem – feleli, és mintha az akcentusa erősebb
lenne, mint általában. – Ilyesmi miatt pedig végképp nem.
– Hová mennek? – kérdezem, és próbálom leküzdeni a
növekvő nyugtalanságot.
– Szerintem vodkázni. – Koccintásra emeli a poharát, én pedig
mosolyt erőltetek az arcomra.
Most hülyének néz?! Megpróbálja elvonni a figyelmemet a
játékról? Hát persze, mi mást akarna? Nem fogok bedőlni neki.
Hátralépek és bólintok, az arcomra szinte rá van írva, hogy
tudom, mire játszol, és nem jött be.
– Találkozunk a kártyaasztalnál, Mr. Belevics.
– Úgy lesz, Midász királynő.
A lélegzetvételemre koncentrálok, hogy lenyugodjak, de még
mindig aggódom. Goliath visszatér, de Jerichónak nyoma sincs.
Valami nem stimmel. De ha baj lenne, akkor Goliath Jericho
mellett lenne, az biztos. A vállam fölött a rasztahajú, óriás
testőrre pillantok, de ő teljesen nyugodtan áll, nem látok
semmit az arcán.
Túlreagálom a helyzetet. Semmi baj nincs, Jericho csak késik.
Kiosztják a lapokat, és én minden mást kizárok a
gondolataimból, csak a játékra figyelek.
 70. fejezet

India

Nyertem! Hihetetlen! Nyertem!

Felpattanok a helyemről, hogy Jericho karjába ugorjak…, de
nincs itt. És Goliath sincs itt. Bates összeszedi a zsetonjaimat.
Mindenki körülöttem nyüzsög, és Dom Pérignon pezsgősdugók
pukkannak.
Az asztal másik oldalán Belevics épp csak egy kicsit megemeli
a kiürült vodkáspoharát. Az utolsó osztás után hamar kiesett,
ami meg is lepett, de most már nem törődöm vele.
– Hol van Forge? – kérdezem Batestől, és görcsöl a gyomrom
az aggodalomtól. – Azt mondta, itt lesz. Már elment?
Bates megrázza a fejét. – Nem, azt hiszem, közbejött neki
valami. Goliath húsz perce elindult, hogy megkeresse, hogy Mr.
Forge le ne maradjon a játék végéről. Fogalmam sincs, mi
történhetett, de még ő sem jött vissza.
Most már szédülök a rettegéstől, összevissza kalapál a szívem.
Megragadom Bates karját. – Valami baj van! A férjem nem
maradt volna le a játszma végéről, ezt biztosan tudom.
– Mrs. Forge, nekem parancsom van, hogy ön mellett
maradjak.
Erősen megszorítom a karját. – Most én adok parancsot.
Azonnal menj és keresd meg a férjemet, ha nem akarod, hogy
én magam rúgjalak ki! – Épp csak meg nem lököm, hogy
induljon már.
– De Mrs. Forge…
– Biztonságban vagyok, ez nyilvános hely, tömeg van, és a
televízióban is le fogják adni, ahogy átveszem a díjat. – A
hangomon érezhető, mennyire elveszítettem a türelmemet. –
Velem itt semmi nem történhet, úgyhogy indulj, és keresd meg a
férjemet! Tíz perc, és már itt is leszel. Vedd át a zsetonjaimat, és
menj már!
Bates ellenkezne, de a bajnokság szervezője közénk áll, és egy
kristály pezsgőspoharat nyújt felém. Mögötte egy kommentátor
jön egy mikrofonnal, és faggatni kezd a pókerről, meg arról,
milyen érzés megnyerni egy ilyen jelentős bajnokságot.
Azt sem tudom, mit beszélek, mert az agyam egészen máson
pörög. Röviden, de bájosan felelgetek, mosolygok a kamerába,
és átveszem a hatalmas csekket. Amikor végre lemegyek a
színpadról a tömegbe, Bates még mindig nem ért vissza.
Szerencsére az apró retikülömben a rúzs mellett egy kulcs is
elfért a szobánkhoz. Egészen addig nem esem pánikba, amíg ki
nem lépek a penthouse-lakosztály emeletén a liftből. A folyosó
szőnyegén két férfi fekszik.
– Nem! – végigrohanok a folyosón, megállok mellettük, és
látom, hogy az egyik Bates. Ki van törve a nyaka.
Ó, a rohadt kurva életbe! Meghalt! Meghalt!
A másik férfi Donnigan. Nem érzem a pulzusát. Ő is halott.
Könnyes szemmel nyitom ki a szoba ajtaját.
– Jericho!
Körülnézek, a szobában teljes a káosz. Felfordított asztalok,
törött tükördarabok mindenfelé. Az üvegcserepek között valami
vöröslik.
Goliath arccal lefelé fekszik a padlón, vörös folt terjed
körülötte a szőnyegen.
– Nem! Ez nem lehet!
Felpattanok és megfordulok, bebotorkálok a hálószobába. Ott
is felfordulást találok. A lepedő hiányzik, a szőnyegen sötét folt.
Mindenhol papírok vannak szétszórva, és még a bőröndjeimet
is felforgatták.
Az aggodalomtól félholtan rohanok a fürdőszobába, de ott
sincs senki. Jerichónak nyoma veszett.
Hol lehet? Sikítani akarok, de nem jön ki hang a torkomon.
Visszarohanok az ajtóhoz, és végigfutok a folyosón, mint egy
eszelős. Megnyomom a hívó gombját, és amint nyílik az ajtó,
beugrom a liftbe.
De nem vagyok egyedül.
Belevics is a liftben van.
– Mrs. Forge, úgy elszaladt, hogy el sem vitte a nyereménye
egy részét!
Furcsán néz rám, mert addig hátrálok előle, amíg a lift másik
falának nem ütközöm. Közben kétségbeesetten nézek körül,
valami fegyvert keresve, de nem találok semmit, még egy vázát
sem.
– Mi a fene baja van?! – kérdi zavarodottan.
– Takarodjon a közelemből! Közelebb ne jöjjön!
A liftajtó záródik, de Belevics megállítja és kilép. A tekintete
megáll a hatalmas csekken, amit elejtettem, amikor felfelé jövet
kiléptem a liftből.
– Mi történt? – kérdezi.
– Ők tették? A maga emberei tették?! – őrjöngő sikoly a
hangom, mint aki teljesen megbolondult.
– Mit?
A folyosóra mutatok. – Megölték őket! – Elcsukló hangon még
hozzáteszem: – És elvitték a férjemet!

Indy és Jericho története a trilógia utolsó kötetében, az Ördögi

szívben folytatódik.