1.

A humanisták mozgalma

Olyan kulturális - és ezen belül pedagógiai - program volt ez, amely a tudományoknak egy fontos, de igencsak körülhatárolt
területét fejlesztette tovább. A "studia humanitatis", humán tudományok körébe a grammatika, retorika, történelem, költészet és
erkölcstan tartozott; az a tantárgycsoport, amelyet tágan felfogott irodalomként is értelmezhetünk.

1 A reneszánsz az egyéniség érvényesítésének korszaka. A középkor embere csak akkor érvényesülhetett, ha valamilyen
testületbe: céhbe, gildébe, universitasba tartozott. Egyéni értékeit csak a közösségen, a társuláson belül érvényesíthette, a
kiközösítés szinte a halálos ítélettel volt egyenértékű. A reneszánsz ember ezeket a kötöttségeket már tűrhetetlennek érzi:
önmagából akar erőt meríteni céljai eléréséhez. Az egyéniség, az "Én forradalma" zajlott le ebben a korszakban, olyan forradalom,
amely a sokoldalú, cselekvő Ént emelte piedesztálra.

2 Ez a jelenség szorosan összefüggött a középkori világkép reneszánsz korabeli hangsúlyeltolódásaival:

A középkor világfölfogása azon - az antikvitástól öröklött - szemléleten alapult, miszerint a létező dolgok szerves összefüggésben,
szoros láncolatban állanak egymással. Ez az elmélet a skolasztikusok, mindenekelőtt Aquinói Szent Tamás (1225?-
1274) filozófiájában teljesedett ki. Világszemléletében minden dolognak, jelenségnek megvan a maga kijelölt,
megváltoztathatatlan helye; minden elem visszavezethető a négy őselem (föld, víz, tűz, levegő) valamelyikére.

3. A reneszánsz emberét mindezek ellenére hiba lenne vallástalansággal, "pogánysággal" vádolni. A humanizmus nem vallási és
nem is vallásellenes mozgalom volt, hanem egy olyan irodalmi és tudós irányzat, melyet nyugodtan követhettek anélkül, hogy
vallásos témákról szót ejtettek volna. A nem vallásos jellegű, világra, emberre irányuló érdeklődés térhódítása volt jellemző, ami
nem támadta kifejezetten a vallásos doktrína tanait, inkább "versengett" azokkal. Egyfajta oldott, személyes jellegű "modern"
vallásosság alakult ki, mely - az intézményesült, megmerevedett egyház közvetítő szerepét megkérdőjelezve - Isten és ember
viszonyát egyre inkább személyes kapcsolatnak tekintette. Ez a folyamat - látjuk majd - a reformáció hitújító, megtisztulást
hirdető mozgalmában csúcsosodik ki.

4. A humanisták mozgalmának az antik (a latin és még inkább a görög) klasszikus szerzők iránti fokozott érdeklődése kapcsán
arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a latin szerzők jelentős része (például Vergilius, Ovidius vagy Seneca) a középkorban is
mindvégig ismert volt a tudós klerikusok között. A humanisták által újra "felfedezett" ókori kéziratok többségét a középkori
kolostorok szerzetesei másolták le, ezek tehát korábban is ismertek voltak - természetesen csak szűk körben. De amíg a középkori
klerikusok csak az ókori latin szerzők műveivel foglalkoztak - s azokat is a keresztény vallás tanításainak szellemében rostálták
meg - a humanisták kitágították ezt a kört.

5. Segítséget nyújtott e művek megismertetésében az időközben elterjedő könyvnyomtatás. (Gutenberg az 1450-es évek közepén
állította fel az első nyomdát.) Az első nyomtatványok iskolai tankönyvek, kegyes olvasmányok, prédikációk, ponyván árusított
széphistóriák voltak. Az 1500-as évek elejétől kezdve már egyre több latin és görög klasszikus mű került ki a nyomdákból, s ezzel
párhuzamosan szaporodtak a humanista szerzők munkáit tartalmazó kiadványok is.

6. A reneszánsz ember a természettudományok felé is újult érdeklődéssel fordult. A középkori filozófusok olyan - Platón és
Arisztotelész hatására kialakított - elméleti rendszerekben gondolkodtak, melyek tökéletes logikai konstrukciót alkottak, de a
valóság tapasztalati tényeit csak igen kevéssé vették figyelembe. (Gondoljunk csak Aquinói Szent Tamás világfelfogására: a
"létezés nagy láncolatá"-ra.) A reneszánsz gondolkodói a konkrét érzékszervi tapasztalat, a vizsgálódás, a kísérletezés becsületét is
helyreállították. Ez vezetett (többek között) a XVI. század közepén Andreas Vesalius flamand orvos tudományos anatómiájának
kimunkálásához, és svájci társa, Paracelsus gyógyszertanának megjelenéséhez.

7. A reneszánsz ember jellemző vonása az univerzalitásra, mindenoldalúságra való törekvés. (A kor embertípusát olasz nyelven
az "uomo universale" fogalma jelöli, s ez mindenoldalú embert jelent.) A kiváló humanisták filológusok, teológusok, jogtudósok,
csillagászok és orvosok voltak egy személyben, de nemcsak a legnagyobb művészek, hanem az átlagos tehetségűek is. Némelyek
esetében mindehhez még a költő, a zenész, a tudós és a diplomata képességei is társultak. Az emberi tehetséget akkoriban még
nem szorították a különféle mesterségek kalodájába.