1.

A százéves háború 116 évig (1337–1453) tartó konfliktussorozat volt az Angol és a Francia
Királyság között. A háború tétje a francia területen lévő angol birtokok sorsa volt.

A Francia Királyság lakossága a 14. század első harmadában megközelítette a 16 milliót,

ami négyszerese volt az angliainak.[19] 1328-ban Franciaország Európa leggazdagabb és legnépesebb
országa volt, annak ellenére is, hogy súlyos problémák feszítették.[20] A vidék a 13. századra a kor
technikai színvonalához képest túlnépesedett, a mezőgazdasági fejlődés megtorpant, az
élelmiszerárak drasztikusan megemelkedtek, az emberek éheztek. A visszaeső termelés és
kereskedelem miatt sokan tönkrementek, az 1320-as évek második felében pedig véres
összecsapások törtek ki a parasztok és a földesurak között. A nincstelenek többsége a városokba
áramlott, ahol rettenetes közállapotok alakultak ki.[21]

Eduárdnak nem volt elég pénze a háborúra, ezért különböző adókat vetett ki, például a gyapjúra, és
hatalmas kölcsönt vett fel észak-itáliai bankoktól, holland és angol kereskedőktől.[28] Az angol
hadsereg jóval kisebb volt a franciánál, ráadásul az angolok csúfosan leszerepeltek a saint-sardos-i
háborúban és többször a skótok ellen is. 1333 júliusában azonban Eduárd nagy győzelmet aratott
Halidon Hillnél, amelyben már az új angol taktika diadalmaskodott, az íjászok és a gyalogosan harcoló
nehézlovasok együttes bevetése.[13][29]

2. A franciák 1337-ben betörtek Gascogne-ba és tengeri háborút indítottak az angolok ellen. 1340-
ben az angol hajóhad súlyos vereséget mért a francia flottára a sluysi csatában, és megkezdődött az
invázió. 1346. augusztus 26-án a két sereg megütközött Crécynél, és az angolok új taktikája, a
gyalogosan védekező nehézlovasok és az íjászok együttes alkalmazása, diadalmaskodott a franciák
régi harcmodora felett. Eduárd elfoglalta Calais-t, majd a felek 1347-ben békét kötöttek.[3]

Ezután évekig nem voltak jelentős hadmozdulatok, mivel mindkét országot megtizedelte a pestis.
1355-ben ismét fellángoltak a harcok, és az angolok pusztító és zsákmányoló betöréseket,
chevauchée-kat indítottak Normandiában. A következő évben a franciák vereséget szenvedtek a
poitiers-i csatában, és királyuk, II. János fogságba esett. Franciaországban parasztlázadás tört ki.
1360-ban a felek békét kötöttek Brétignyben, amely elismerte az angol hódításokat.[3]

3, 1370-ben a franciák Bertrand du Guesclin vezetésével megtámadták az angolokat. A hadvezér

ritkán vállalt nyílt csatát, helyette rajtaütéseket alkalmazott és előszeretettel foglalta el az elszigetelt
várakat, városokat. Fontos csatát nyert Pontvallainnál. 1371-ben az angol csapatok vezére, a Fekete
Herceg betegsége miatt visszatért Angliába, helyét testvére, Genti János lancasteri herceg vette át.
Folytatódott a francia térnyerés, amire az angolok szokott fosztogató útjaikkal válaszoltak. 1380-ra
mindkét ország kifulladt, és a felek ismét békét kötöttek.[3]

1380-tól Angliában és Franciaországban is kiskorú király ült a trónon. Helyettük az egymással

vetélkedő rokonok irányították a politikát. Franciaországban kiélezett küzdelem kezdődött a
trónörököst támogató armagnacok és a burgundiaiak között.

4- Angliában IV. Henrik megszerezte a koronát az egyre zsarnokibb II. Richárdtól, majd fia V.Henrik
1415-ben elindult visszaszerezni birtokait. Október 25-én az azincourt-i csatában az angolok súlyos
vereséget mértek a franciákra. III. Fülöp burgundi herceg szövetséget kötött az angolokkal, és
hatalmas területeket foglaltak el. 1420-ban megkötötték a troyes-i egyezményt, amelynek
értelmében VI. Károly francia király V. Henriket jelölte ki örökösének.[4]
5. 1428-ban az angolok megkezdték Orléans ostromát, de 1429 áprilisában a Jeanne d’Arc vezette
francia sereg felmentette a várost. A franciák az orléans-i szűz látomásain felbuzdulva elfoglalták
Rouent, ahol megkoronázták a trónörököst, VII. Károlyt. 1435-ben a burgundiak és a franciák
megkötötték az arrasi békét, és a hercegség korábbi szövetségese ellen fordult. Ettől kezdve az
angolok folyamatosan adták fel a területeket. A háború befejeződését jelentősen felgyorsította, hogy
az 1440-es évek végén az angol kormányzat tehetetlen és korrupt volt. 1453-ban véget ért a háború,
és az angolok csak Calais-t tudták megtartani. A francia területek egyesültek, Angliában pedig kitört a
rózsák háborúja.[5]