Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 290

Tisztelt Hyundai KONA Electric Tulajdonos!

A minden szempontból vadonatúj Hyundai KONA Electric elektromos rendszereinek áttekintését, az akkumulátor töltésére
vonatkozó előírásokat és óvintézkedéseket, az utastérben található kezelőszerveket, a műszerfalon megjelenő üzeneteket, a
gépkocsi kényelmi jellemzőit és berendezéseit, a gépkocsi vezetésével kapcsolatos tudnivalókat, a szükséghelyzetben
követendő eljárásokat, a karbantartással kapcsolatos tudnivalókat és műszaki adatokat, valamint a vásárlói információkat
gyűjtöttük össze a jelen kiegészítésben.

Kérjük, hogy alaposan tanulmányozza át az ebben a kiegészítésben foglaltakat, mielőtt használatba veszi gépkocsiját.

Azoknak a berendezéseknek az ismertetését, amelyeket ez a kiegészítés nem tartalmazza, a Hyundai KONA gépkocsi eredeti
Kezelési kézikönyve tárgyalja. Amennyiben a gépkocsi használatával kapcsolatban bármilyen további kérdése lenne, javasoljuk,
hogy lépjen kapcsolatba egy Hyundai márkakereskedéssel vagy márkaszervizzel.
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Elektromos gépkocsi.............................................. H3 A töltés állapota ....................................................H16


Az elektromos gépkocsik jellemzői ..................... H3 A töltő csatlakozódugó automatikus / reteszelt
Akkumulátorra vonatkozó információk .............. H3 (AUTO / LOCK) üzemmódja .................................H18
Az elektromos gépkocsi fő egységei .................. H4 Amikor a csatlakozódugó reteszelt állapotú ..............H18
Magasfeszültségű akkumulátor (lítium-ion Programozott töltés (egyes változatoknál) ......H19
polimer) ................................................................... H5 Töltésre vonatkozó óvintézkedések ..................H20
Magasfeszültségű akkumulátor Váltakozó áramú töltés ........................................H22
fűtőrendszer ........................................................... H6 A váltakozó áramú töltőberendezés
Közeli töltőállomások............................................. H7 csatlakoztatása .................................................................H22
Energiára vonatkozó információ ......................... H8 A töltés állapotának ellenőrzése...................................H25
Akkumulátorra vonatkozó információk........................ H8 A váltakozó áramú töltőberendezés lekötése ...........H26
Energiafogyasztás ............................................................ H8 A töltő csatlakozódugó kioldása
Töltés kezelése....................................................... H9 szükséghelyzetben...........................................................H27
Töltés és légkondicionáló berendezés.......................... H9 Egyenáramú töltés................................................H28
Töltési helyszín ................................................................ H10 Az egyenáramú töltőberendezés csatlakoztatása....H28
A töltés állapotának ellenőrzése...................................H30
Töltés korlátozása........................................................... H11
Az egyenáramú töltőberendezés lekötése .................H31
ECO Driving [ECO (energiatakarékos)
Lassú töltés............................................................H32
vezetés]................................................................. H11
A hordozható töltőberendezés töltési szintjének
CO2-kibocsátás csökkentése........................................ H11
beállítása.............................................................................H32
Driving history [Vezetési előzmények] ...................... H12 A hordozható töltőberendezés (ICCB: In-Cable
EV Settings [EV beállítások] .............................. H12 Control Box - kábelre szerelt vezérlőegység)
Téli üzemmód ................................................................... H12 csatlakoztatása .................................................................H33
Vigyázat............................................................................. H13 A töltés állapotának ellenőrzése...................................H36
EV útvonal ......................................................................... H13 A hordozható töltőberendezés töltést visszajelző
Töltési információk .............................................. H14 lámpája................................................................................H38
Töltési időtartamra vonatkozó információk ..... H14
Töltési típusok ...................................................... H15
A hordozható töltőberendezés (ICCB: In-Cable Alacsony teljesítményre figyelmeztető lámpa ..........H51
Control Box - kábelre szerelt vezérlőegység) Töltést visszajelző lámpa ...............................................H51
lekötése........................................................................ H41 A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi
A töltő csatlakozódugó kioldása szintjére figyelmeztető lámpa.......................................H51
szükséghelyzetben..................................................... H42 Regeneratív fékberendezés figyelmeztető
A hordozható töltőberendezésre (ICCB: In- lámpa...................................................................................H52
Cable Control Box - kábelre szerelt LCD kijelzőn megjelenő üzenetek...................... H52
vezérlőegység) vonatkozó óvintézkedések........... H42
Energiaáramlás..................................................... H58
Teendők a töltés hirtelen félbeszakadása
Álló gépkocsi .....................................................................H58
esetén ....................................................................H44
Elektromos meghajtás ....................................................H59
A gépkocsi beindítása..........................................H45
Regeneratív fékezés .......................................................H59
A gépkocsi leállítása ............................................H46
Virtuális motorhangot kibocsátó rendszer .......H46 Aux. Battery Saver+ [A kiegészítő
Megtehető távolság .............................................H47 akkumulátort kímélő funkció] ............................ H59
Ha nincs beállított úti cél .......................................... H47 Üzemmód ...........................................................................H60
Ha van beállított úti cél ............................................. H48 A rendszer beállítása.......................................................H60
Tanácsok a megtehető távolság LCD kijelzőn megjelenő üzenetek ................................H61
növeléséhez ..........................................................H48 Utility (különféle berendezések tartós
Teljesítményt/töltésszintet mérő műszer .........H49 üzemeltetésére szolgáló) üzemmód .................. H61
A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi A rendszer beállítása és bekapcsolása .......................H62
állapotát (SOC - State of Charge) kijelző A rendszer kikapcsolása.................................................H62
műszer ...................................................................H49 Egy baleset bekövetkezésekor .......................... H63
Az elektromos gépkocsira vonatkozó Az elektromos gépkocsira vonatkozó
figyelmeztető és visszajelző lámpák .................H50 egyéb óvintézkedések......................................... H65
A menetkész állapotot visszajelző lámpa............... H50 Biztonsági letiltó csatlakozó............................... H65
Javítás szükségességére figyelmeztető lámpa...... H50
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít: ................. H50
Biztonsági csatlakozódugó ................................. H65
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

ELEKTROMOS GÉPKOCSI
Elektromos gépkocsi Az elektromos gépkocsik i Információ
Az elektromos gépkocsi meghajtását egy jellemzői Miként működik a regeneratív fékbe-
akkumulátor és egy elektromos motor 1. Meghajtása a magasfeszültségű ak- rendezés?
biztosítja. Míg egy hagyományos gépko- kumulátorban tárolt elektromos ener-
csi belső égésű motorjában szénhid- Egy elektromos motor lassítás és féke-
gia felhasználásával történik. Ezzel a zés során a magasfeszültségű akku-
rogén alapú üzemanyagot éget el, az módszerrel elkerülhető a levegő-
elektromos gépkocsik a magasfeszültsé- mulátor töltése céljából a mozgási
szennyezés, mivel nincs szükség pél- energiát elektromos energiává alakít-
gű akkumulátor által tárolt elektromos dául benzinre vagy hasonló típusú
energiát használják. Ennek eredménye- ja át. (Fékezéskor a fékerő létrehozá-
üzemanyagra, így megszűnik a kipu- sához a nyomaték az ellentétes irány-
képpen az elektromos gépkocsik kör- fogógáz-kibocsátás.
nyezetkímélők, mivel nem fogyasztanak ban jön létre, amit elektromos energia
2. A gépkocsiban egy nagy teljesítmé- létrehozására lehet hasznosítani.)
üzemanyagot, és nem bocsátanak ki ki- nyű villanymotor található. A hagyo-
pufogógázokat. mányos, belső égésű motorral szerelt
gépkocsikkal összehasonlítva a mo- Akkumulátorra vonatkozó
torzaj és a vibráció menet közben információk
jelentősen alacsonyabb. • A gépkocsi tartalmaz egy magasfe-
3. Fékezéskor vagy lejtőn haladáskor a szültségű akkumulátort, amely az elekt-
regeneratív fékberendezés tölti a ma- romos motort és a légkondicionáló
gasfeszültségű akkumulátort. Ez mini- berendezést látja el energiával, va-
málisra csökkenti az energiaveszte- lamint egy kiegészítő akkumulátort (12
séget, és növeli a hatótávolságot. V), amely a lámpákat, az ablaktörlőket
4. Amikor az akkumulátor töltöttségi és az audioberendezést működteti.
szintje alacsony, váltakozó áramú, • A gépkocsi menetkész ( ) üzem-
egyenáramú és lassú töltési eljárások módjában vagy a magasfeszültségű
is használhatók. (További részletek az akkumulátor töltésekor a kiegészítő
„Elektromos gépkocsi töltési módjai” akkumulátor automatikusan töltődik.
című fejezetben találhatók.)

H3
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI FŐ EGYSÉGEI


• Fedélzeti töltőberendezés (OBC): a magasfeszültségű akkumulátor feltöltésére VIGYÁZAT
szolgáló készülék, amely az elektromos hálózatból származó váltakozó áramot
egyenárammá alakítja. • Ne távolítsa el vagy szerelje szét
• Inverter: az egyenáramot váltakozó feszültségű árammá alakítja a motor áramel- a magasfeszültség alatt álló alkat-
látásának biztosítása céljából, és a váltakozó feszültségű áramot egyenárammá részeket, illetve a magasfeszült-
alakítja a magasfeszültségű akkumulátor töltése érdekében. ségű akkumulátor csatlakozóit és
• LDC: a magasfeszültségű akkumulátorból származó feszültséget alacsony feszült- kábeleit. Továbbá ügyeljen arra,
ségűvé (12 V) alakítja a gépkocsi áramellátásának biztosítása érdekében (DC-DC hogy ne sértse meg a magasfe-
átalakító). szültség alatt álló alkatrészeket
• Motor: a magasfeszültségű akkumulátorban tárolt elektromos energiát használja a és a magasfeszültségű akkumulá-
gépkocsi meghajtásához (hasonlóan működik, mint egy belső égésű motor egy tort. Ez súlyos sérüléseket okoz-
hagyományos gépkocsiban). hat, továbbá jelentősen csökkent-
• Fordulatszám-csökkentő áttétel: a motor forgatónyomatékát megfelelő fordulat- heti a gépkocsi teljesítményét és
számúvá és nyomatékúvá alakítva továbbítja a kerekekhez. élettartamát.
• Magasfeszültségű akkumulátor (lítium-ion polimer): tárolja és rendelkezésre • Ha a magasfeszültség alatt álló
bocsátja az elektromos gépkocsi működéséhez szükséges elektromos energiát (a alkatrészek és a magasfeszültsé-
12 V-os kiegészítő akkumulátor biztosítja a gépkocsi olyan funkcióinak áramellátá- gű akkumulátor ellenőrzése és
sát, mint a világítás és az ablaktörlők). karbantartása válik szükségessé,
❈ OBC: Fedélzeti töltőberendezés akkor azt tanácsoljuk, hogy ke-
❈ LDC: Alacsony feszültségű DC-DC átalakító ressen fel egy hivatalos HYUNDAI
márkaszervizt.

H4
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Magasfeszültségű akkumu- • A légkondicionáló/fűtőberendezés mű- • A magasfeszültségű akkumulátor opti-


látor (lítium-ion polimer) ködése során a magasfeszültségű mális állapotban tartásához a váltako-
akkumulátor energiáját használja. Ez zó áramú töltési mód ajánlott.
• A magasfeszültségű akkumulátor töl- csökkentheti a hatótávolságot. Ügyel-
töttségi szintje fokozatosan csökken- Amennyiben a magasfeszültségű ak-
jen arra, hogy a légkondicionáló/fűtő- kumulátor töltöttségi szintje 20% alatt
het, ha a gépkocsit nem használják. berendezés használatakor mérsékelt van, a magasfeszültségű akkumulátor
• A magasfeszültségű akkumulátor ka- hőmérsékletet állítson be. optimális állapotban tartásához töltse
pacitása csökkenhet, ha a gépkocsit • A gépkocsi használata során, az évek fel 100%-ra. (Havonta vagy gyakrab-
magas/alacsony hőmérsékleten tárol- múlásával a magasfeszültségű akku- ban ajánlott.)
ják. mulátor természetes elhasználódása,
• A hatótávolság értéke a vezetési kö- teljesítménycsökkenése tapasztalható.
rülmények függvényében változhat, és Ez csökkentheti a hatótávolságot.
még azonos töltöttségi szint esetén is • A kapacitás és a hatótávolság csök-
eltérő lehet. A magasfeszültségű ak- kenése esetén azt tanácsoljuk, hogy
kumulátor több energiát használ fel ellenőrzés és karbantartás céljából
nagy sebességű haladáskor vagy keressen fel egy hivatalos HYUNDAI
emelkedőn. Ezek csökkenthetik a ha- márkaszervizt.
tótávolságot.
• Ha hosszabb ideig nem használja a
gépkocsit, a magasfeszültségű akku-
mulátor lemerülésének elkerülése ér-
dekében háromhavonta töltse fel az
akkumulátort. Ha nem megfelelő a
töltöttségi szint, a gépkocsi hosszabb
időre történő leállítása előtt azonnal
töltse fel teljesen.

H5
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Magasfeszültségű akkumu-
FIGYELEM látor fűtőrendszer FIGYELEM
• Kizárólag jóváhagyott akkumulá- A magasfeszültségű akkumulátor fűtő- A magasfeszültségű akkumulátor
tortöltőt használjon a magasfe- rendszere megelőzi az akkumulátor által fűtőrendszer akkor működik, ha a
szültségű akkumulátor feltöltésé- leadott teljesítmény alacsony akkumu- töltőkábel a gépkocsihoz van csat-
hez. Eltérő típusú akkumulátortöl- látor hőmérséklet esetén bekövetkező lakoztatva.
tők használata jelentősen csök- csökkenését. Csatlakoztatott töltőkábel Előfordulhat, hogy a magasfeszült-
kentheti a gépkocsi élettartamát. esetén a fűtőrendszer az akkumulátor ségű akkumulátor fűtőrendszere
hőmérsékletének függvényében auto- nem működik, ha az akkumulátor
• Ügyeljen arra, hogy a magasfe-
matikusan működik. hőmérséklete -35 °C alá esik.
szültségű akkumulátor töltöttségi
állapotának kijelzője ne érje el az A töltési idő magasfeszültségű akkumu-
„L” (Low - alacsony) vagy a „0” látor fűtőrendszer nélküli gépkocsikhoz
képest rövidebb lehet. Azonban a ma-
jelet. Ha a gépkocsi hosszabb
gasfeszültségű akkumulátor fűtőrend-
ideig az „L” (Low - alacsony) vagy szer működése miatt az elektromos
a „0” szint közelében van, káro- áramfogyasztás megnőhet.
sodhat a magasfeszültségű akku-
mulátor, és a magasfeszültségű
akkumulátort az elhasználódástól
függően ki kell cserélni.
• Azt tanácsoljuk, hogy egy ütkö-
zés után kérjen segítséget egy
hivatalos HYUNDAI márkaszerviz-
től annak megállapítására, hogy a
magasfeszültségű akkumulátor
még csatlakoztatott-e.

H6
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

EV ÜZEMMÓD
Nearby Stations [Közeli
töltőállomások]

Az EV üzemmódba lépéshez válassza ki Az EV üzemmód összesen 5 menüt tar-


a kezdőképernyőn az „EV” menüt. talmaz: Nearby Stations [Közeli töltőál-
Az EV üzemmódra vonatkozó további lomások], Energy Information [Energiára
részletekért tanulmányozza a különálló- vonatkozó információk], Charge mana-
an rendelkezésre álló multimédia keze- gement [Töltés kezelése], ECO Driving
lési útmutatót. [ECO vezetés] és EV Settings [EV
beállítások].

❈ Az EV üzemmód menü a gépkocsiba


szerelt berendezések függvényében
eltérő lehet.

Válassza ki a képernyőn az EV, a Map


[Térkép], majd a Charging stations [Töl-
tőállomások] menüpontokat. Az aktuális
tartózkodási hely közelében található ál-
lomások keresése. Az állomásra vonat-
kozó információk megtekintéséhez vá-
lasszon ki egy töltőállomást.

H7
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Energy Information [Energiára Akkumulátorra vonatkozó Energy consumption


vonatkozó információ] információk [Energiafogyasztás]

Válassza ki a képernyőn az EV, majd az Ellenőrizheti a még megtehető távolsá- Ellenőrizheti a gépkocsi minden egyes
Energy information [Energiára vonat- got, az akkumulátor fennmaradó töltött- rendszerének pillanatnyi energiafogyasz-
kozó információ] menüpontokat. ségi szintjét, illetve az egyes töltési típu- tását.
Ellenőrizheti az akkumulátorra vonatko- sok alkalmazása esetén várható töltési ➀ A „Driving” [Vezetés] pont a meghajtó
zó információkat és az energiafogyasz- időt. motor által a haladáshoz felvett ener-
tást. • A még megtehető távolság értéke a giának és regeneratív (fékezéskor
vezetés közben mért valós idejű elekt- visszatermelt) energiának az össz-
romosenergia-fogyasztás alapján kerül teljesítményét és energiafogyasztását
kiszámításra. A távolság a vezetési mutatja.
jellemzők változása esetén módosul- ➁ A „Climate” [Légkondicionálás] a fűtő-
hat. vagy a légkondicionáló berendezés
• A hatótávolság értéke a vezetési kö- által felvett teljesítményt és energia-
rülmények változásainak függvényé- fogyasztást mutatja.
ben még azonos töltöttségi szint ese-
tén is eltérő lehet.

H8
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

➂ Az „Electronics” [Elektronikus készü- Charge Management [Töltés Beállíthatja azt a dátumot és időpontot,
lékek] a gépkocsi különböző rendsze- kezelése] amikorra fel kell tölteni az akkumulátort
rei, többek között a műszercsoport, és a légkondicionáló berendezés által
az információs-szórakoztató rendszer biztosítandó hőmérsékletet. Továbbá a
(hangszórók és navigáció), a fény- csúcsidőn kívüli időintervallum (Off-peak
szórók, a gépkocsi vezérlőegység stb. Time) beállításának használatával kivá-
által felvett teljesítményt és energiafo- laszthatja a töltés kezdő időpontját.
gyasztást mutatja.
➃ A „Battery care” [Akkumulátor karban-
tartása] a pillanatnyi teljesítményt és
energiafogyasztást mutatja, amelye-
ket a következő esetekben használ-
nak:
Válassza ki a képernyőn az EV, majd a
• Télen a menetteljesítmény javítása
Charge management [Töltés kezelése]
érdekében a téli üzemmód működ-
menüpontokat. A következők beállításá-
tetése az akkumulátor hőmérsékle-
ra van lehetőség: az a dátum és időpont,
tének növeléséhez.
amikorra fel kell tölteni az akkumulátort,
• Nyáron az akkumulátor hűtése az Departure time [Elindulási időpont]
a légkondicionáló berendezés által biz-
akkumulátor túlmelegedésének meg- tosítandó hőmérséklet, továbbá a helytől 1. A várható elindulási időpont beállítása
előzése érdekében. függő töltési opciók és különféle egyéb a programozott töltéshez és a célhő-
funkciók. mérséklet eléréséhez.
2. A hét azon napjainak kiválasztása, ame-
Töltés és légkondicionáló lyeken aktiválni szeretné az elindulási
berendezés időponthoz igazodó programozott töl-
tést és a célhőmérséklet elérését.

H9
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

2. Állítsa be a töltés befejezési időpont- Töltési helyszín


ját (a legolcsóbb tarifájú időinterval-
lum végét).
3. • Off-peak tariffs priorised [Csúcsidőn
kívüli tarifák előnyben részesítve]:
ha ez az opció kerül kiválasztásra, a
töltés a csúcsidőn kívüli időinterval-
lumban kezdődik el (előfordulhat,
hogy a 100%-os töltés eléréséhez a
csúcsidőn kívüli időintervallum lejár-
Target temperature settings ta után is folytatódik a töltés).
[Célhőmérséklet beállításai] • Off-peak tariffs only [Kizárólag csúcs- Ha a helytől függő töltés kiválasztásra
1. Állítsa be az elérni kívánt hőmérsékle- időn kívüli tarifák]: ha ez az opció kerül, a programozott töltés és az elindu-
tet. kerül kiválasztásra, a töltés kizárólag láskor elérendő célhőmérséklet a vezető
a csúcsidőn kívüli időintervallumban által beállított helyen aktiválódik. To-
történik (előfordulhat, hogy a gépko- vábbá váltakozó áramú töltővel végzett
csi nem töltődik fel 100%-ig). töltés esetén a töltési áramerősség is
kiválasztható.

❈ A programozott töltési funkciót be kell


kapcsolni az aktiváláshoz, amennyi-
ben a helytől függő töltés kiválasztás-
ra kerül.

Off-peak time settings [Csúcsidőn kívüli


időintervallum beállítások]
1. Ha ez az opció kiválasztásra kerül, a
töltés csak a meghatározott csúcsidőn
kívüli időintervallumban kezdődik el.
Ha az opció kijelölése törlésre kerül, a
töltés csak az ütemezés szerinti idő-
pontban kezdődik el.
H10
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Töltés korlátozása Töltési áramerősség ECO Driving [ECO (energia-


takarékos) vezetés]

• A váltakozó áramú töltés áramerőssé-


gi szintje beállítható. Válasszon ki egy Válassza ki a képernyőn az EV, majd az
olyan töltési áramerősséget, amely ECO Driving [ECO (energiatakarékos)
alkalmas a használt töltőberendezés vezetés] menüpontokat. Ellenőrizheti a
számára. CO2-kibocsátás csökkenését és az ECO
• Amennyiben a töltési folyamat nem (energiatakarékos) vezetési előzménye-
indul el vagy hirtelen félbeszakad, ket.
válasszon ki egy másik áramerőssé-
get, és ismét kísérelje meg a gépkocsi
töltését.
• Váltakozó áramú vagy egyenáramú • A töltési idő a választott töltési áram-
töltés esetén kiválasztható az akku- erősségtől függően változik.
mulátor elérendő töltöttségi szintje
• A töltöttségi szint 10%-os lépésenként
változtatható.
• Ha az akkumulátor elérendő töltöttségi
szintje alacsonyabb, mint a magasfe-
szültségű akkumulátor töltöttségi szint-
je, az akkumulátor nem fog töltődni.

H11
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

CO2-kibocsátás csökkentése EV Settings [EV beállítások] Winter mode [Téli üzemmód]

Egy hasonló méretű benzinüzemű gép-


kocsival összehasonlítva ellenőrizheti a Válassza ki a képernyőn az EV, majd az A téli üzemmód funkció be- és kikap-
CO2-kibocsátás csökkentésére vonat- ECO settings [ECO (energiatakarékos) csolható.
kozó információkat. beállítások] menüpontokat. Beállíthatja a A téli üzemmód télen hatékony, amikor a
Winter mode [Téli üzemmód], a Warning magasfeszültségű akkumulátor hőmér-
Vezetési előzmények [Figyelmeztetés] és az EV route [EV séklete alacsony.
útvonal] funkciókat. Ez az üzemmód ajánlott a vezetési
teljesítmény és az egyenáramú töltés
teljesítményének javítása érdekében,
amit az akkumulátor hőmérsékletének
megfelelő szintre emelésével ér el.
Azonban az akkumulátor hőmérsékleté-
nek növeléséhez szükséges energia-
fogyasztás miatt a megtehető távolság
csökkenhet.

Itt ellenőrizheti az előző utazások dá-


tumát, a megtett távolságot és az ener-
giahatékonyság értékelését. A legma-
gasabb vezetési energiahatékonysági
szintet elérő utazás időpontját egy csil-
lag alakú ikon jelzi.

H12
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Továbbá, ha vezetés közben vagy a Warning [Figyelmeztetés] EV route [EV útvonal]


programozott légkondicionáló/fűtőberen-
dezés bekapcsolt állapotában az ak-
kumulátor hőmérséklete alacsony, ez az
üzemmód a vezetési teljesítmény javí-
tása érdekében működésbe lép.
Azonban a megtehető távolság bizto-
sítása érdekében ez az üzemmód nem
működik, ha az akkumulátor töltöttségi
szintje alacsony.
❈ Ez az üzemmód akkumulátorfűtéssel
ellátott gépkocsik esetén áll rendelke- A hatótávolságra figyelmeztető funkció Ha az EV útvonal kiválasztásra került,
zésre. be- és kikapcsolható. az utazás során megjelennek az elekt-
romos gépkocsira vonatkozó informá-
- Range Warning [Hatótávolságra fi- ciók. Ellenőrizheti a gépkocsi által az
gyelmeztetés]: Ha a navigációs ké- akkumulátor pillanatnyi töltöttségi szint-
szüléken beállított úti cél az akku- jével az útvonalon még megtehető be-
mulátor aktuális töltöttségi szintjével csült távolságot. Egy ikon is megjelenik,
nem érhető el, egy erre figyelmeztető amelynek segítségével a vezető közeli
üzenet jelenik meg. töltőállomásokat kereshet.

H13
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI TÖLTÉSI TÍPUSAI


Töltési információk Töltési időtartamra vonatkozó
• Váltakozó áramú töltés: információk
Az elektromos gépkocsi töltése egy
39 kWh kapacitású 64 kWh kapacitású
otthonában felszerelt váltakozó áramú Töltés típusa
akkumulátor akkumulátor
töltőberendezéshez vagy egy nyilvá-
nos töltőállomáshoz csatlakoztatással Szobahőmérsékleten Szobahőmérsékleten
történik. (További részletekért tanul- Váltakozó áramú körülbelül 6 óra 10 percig tart körülbelül 9 óra 35 percig tart
mányozza a „Váltakozó áramú töltés” töltés 100%-ig történő feltöltés 100%-ig történő feltöltés
című részben leírtakat.) esetén. esetén.
• Egyenáramú töltés: Szobahőmérsékleten 54 Szobahőmérsékleten 54
Nyilvános töltőállomásoknál lehet nagy 100 kW- percig tart 80%-ig történő percig tart 80%-ig történő
sebességgel tölteni. Tanulmányozza a os töltő feltöltés esetén. 100%-os feltöltés esetén. 100%-os
Egyen- szintig tölthető fel. szintig tölthető fel.
társaságok által az egyes egyenáramú áramú
töltőtípusokhoz mellékelt használati töltés Szobahőmérsékleten 57 Szobahőmérsékleten 75
útmutatót. 50 kW- percig tart 80%-ig történő percig tart 80%-ig történő
Az egyenáramú töltő folyamatos hasz- os töltő feltöltés esetén. 100%-os feltöltés esetén. 100%-os
nálata esetén az akkumulátor telje- szintig tölthető fel. szintig tölthető fel.
sítménye és élettartama lecsökkenhet. Szobahőmérsékleten Szobahőmérsékleten
A magasfeszültségű akkumulátor élet- Lassú töltés körülbelül 19 óráig tart 100%- körülbelül 31 óráig tart 100%-
tartamának meghosszabbítása érde- ig történő feltöltés esetén. ig történő feltöltés esetén.
kében az egyenáramú töltés haszná-
latát a minimálisra kell csökkenteni.
• Lassú töltés:
i Információ
Az elektromos gépkocsi háztartási A magasfeszültségű akkumulátor állapotától és elhasználódottságától, a töltő-
elektromos hálózatról is tölthető. A berendezés tulajdonságaitól és a környezeti hőmérséklettől függően a magas-
háztartási elektromos csatlakozóalj- feszültségű akkumulátor feltöltéséhez szükséges időtartam eltérő lehet.
zatnak meg kell felelnie az előírások-
nak, és biztonságosan el kell viselnie
a hordozható töltőberendezésen meg-
adott feszültség (V) / áramerősség (A)
/ teljesítmény (W) értékeket.

H14
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Töltési típusok
Töltő
Töltő
csatlakozóaljzat Töltő
Kategória csatlakozóaljzat A töltés módja
(bemenet - csatlakozódugó
(kimenet)
gépkocsi)

Háztartásban fixen telepített váltakozó áramú


Váltakozó
töltőberendezést vagy nyilvános töltőállomást
áramú töltés
használjon

Egyenáramú Az egyenáramú töltőt használja nyilvános


töltés töltőállomáson

Lassú töltés Háztartási elektromos hálózatot használjon

• A magasfeszültségű akkumulátor állapotától és elhasználódottságától, a töltőberendezés tulajdonságaitól és a környe-


zeti hőmérséklettől függően a magasfeszültségű akkumulátor feltöltéséhez szükséges időtartam eltérő lehet.
• A töltőberendezés tényleges kialakítása és a töltési módszer a töltőberendezés gyártójától függően eltérő lehet.

H15
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI TÖLTÉSVISSZAJELZŐ LÁMPÁJA


A töltés állapota ➀ A töltés állapota

A visszajelző lámpa
Részletek
állapota

A töltőaljzat ajtaja nyitva (a töltés készenléti


üzemmódban)
fehér színűen világít

Töltés alatt
OOSEVQ018005L
A magasfeszültségű akkumulátor töltése zöld színűen világít
során a gépkocsin kívülről ellenőrizhető
a töltöttségi szint.
Programozott töltés beállítva

zöld színűen villog

Töltési hiba
(a töltőrendszer rendellenes működése)
piros színűen villog

A 12 V-os kiegészítő akkumulátor töltése


folyamatban van, vagy a
légkondicionáló/fűtőberendezés programozottan
működik
sárga színűen világít

H16
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

➁ Töltöttségi szint ➂ Magasfeszültségre figyelmeztetés


A visszajelző lámpa állapota A visszajelző
Részletek lámpa Részletek
Töltés előtt Töltés közben
(világít) (villog)
állapota
A magasfeszültségű áramellátás aktív (a
12 V-os kiegészítő akkumulátor töltése
A magasfeszültségű folyamatban van, vagy a
akkumulátor töltöttségi légkondicionáló/fűtőberendezés
szintje nagyon alacsony programozottan működik)
sárga sárga

A magasfeszültségű ➃ Azonnali töltés


akkumulátor töltöttségi
A visszajelző
szintje alacsony
lámpa Részletek
zöld zöld állapota

A magasfeszültségű
akkumulátor töltöttségi A programozott töltést kikapcsoló gomb.
szintje közepes Nyomja meg az azonnali töltéshez.
zöld zöld

A magasfeszültségű
akkumulátor töltöttségi
szintje magas
zöld zöld

H17
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A TÖLTŐ CSATLAKOZÓDUGÓ RETESZELÉSE


A töltő csatlakozódugó i Információ - A csatlakozódugó reteszelése az aj-
tózárak kinyitásakor megszűnik, ha
automatikus / reteszelt (AUTO / A csatlakozóaljzat az egyenáramú töl- azonban a töltőkábelt 15 másodper-
LOCK) üzemmódja tés során a csatlakozódugó AUTO/ cen belül nem távolítják el, akkor a
■ A típus
LOCK (automatikus/reteszelt) üzem- csatlakozódugó ismét automatiku-
módjától függetlenül reteszelődik. A san reteszelődik.
csatlakozódugó reteszelése a töltés be- - A csatlakozódugó reteszelése az aj-
fejeződésekor megszűnik. tózárak kinyitásakor megszűnik, ha
azonban az ajtókat ismét bezárják,
Amikor a csatlakozódugó akkor a csatlakozódugó azonnal
reteszelt állapotú automatikusan reteszelődik.
• AUTO üzemmód (a gombon lévő
RETESZELT AUTO visszajelző lámpa világít):
A csatlakozódugó a töltés kezdetekor
Töltés előtt | X
reteszelődik. A csatlakozódugó a töl-
OOSEVQ018006L Töltés közben | |
■ B típus
tés befejeződésekor szabadon eltávo-
Töltés líthatóvá válik. Ez az üzemmód nyilvá-
| X
befejeződött nos töltőállomáson történő töltéskor
használható.
• Reteszelt üzemmód (a gombon lévő
visszajelző lámpa nem világít):
A csatlakozódugó a gépkocsi csatla-
kozóaljzatába illesztéskor reteszelő-
dik. A csatlakozódugó mindaddig rete-
szelt marad, amíg a vezető ki nem
OOSEVQ018006
reteszeli az ajtókat. Ez az üzemmód
használható a töltőkábel ellopásának
Kiválaszthatja, hogy a töltő csatlakozó- megelőzésére.
dugó mikor reteszelődjön a csatlakozó-
aljzatban, és mikor szűnjön meg a re-
teszelése. Nyomja meg a gombot az
AUTO és a LOCK üzemmódok között
történő átkapcsoláshoz.
H18
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

PROGRAMOZOTT TÖLTÉS
Programozott töltés (egyes • Ha az akkumulátor azonnali töltése ér-
dekében megnyomja a programozott
változatoknál) töltést kikapcsoló gombot (2), a töltést
• Az audió vagy a navigáció képernyő a töltőkábel csatlakoztatását követő 3
vagy a Blue Link alkalmazás segítsé- percen belül meg kell kezdeni.
gével beállíthatja a gépkocsi töltésé-
Ha az azonnali töltés érdekében meg-
nek ütemezését.
nyomja a programozott töltést kikap-
A töltési ütemezés beprogramozására csoló gombot (2), nem törlődik teljes
vonatkozó részletes információkért mértékben a programozott töltés beál-
tanulmányozza a multimédia rendszer lítása. Amennyiben teljes mértékben ki
vagy a Blue Link kezelési útmutatóját. szeretné kapcsolni a programozott
• A programozott töltés kizárólag egy töltés beállítását, az audió vagy navi-
OOSEVQ018007L
váltakozó áramú töltőberendezés vagy gáció képernyőt használja a végleges
a hordozható töltőberendezés (ICCB: • Ha a programozott töltés beállítása
megtörtént, és a váltakozó áramú töl- kikapcsoláshoz.
In-Cable Control Box - kábelre szerelt További információkért tanulmányozza a
vezérlőegység) használata esetén tőberendezést vagy a hordozható töl-
tőberendezést (ICCB: In-Cable Control „Váltakozó áramú töltés (töltőállomás)”
állítható be. vagy a „Lassú töltés” című részeket,
Box - kábelre szerelt vezérlőegység)
csatlakoztatják, a programozott töltés amelyek ismertetik a váltakozó áramú
beállításának jelzésére a visz-szajelző töltőberendezés vagy a hordozható töl-
lámpa (1) 3 percig zöld színűen villog. tőberendezés (ICCB: In- Cable Control
• A programozott töltés beállítása ese- Box - kábelre szerelt vezérlőegység)
tén a töltés nem kezdődik meg azonnal csatlakoztatásának eljárását.
a váltakozó áramú töltőberendezés
vagy a hordozható töltőberendezés
(ICCB: In-Cable Control Box - kábelre
szerelt vezérlőegység) csatlakoztatá-
sakor. Ha azonnali töltésre lenne
szükség, az audió vagy a navigáció
képernyőt használja a programozott
töltés kikapcsolására, vagy nyomja 3
másodpercig a programozott töltést
kikapcsoló gombot (2).

H19
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI TÖLTÉSÉRE VONATKOZÓ ÓVINTÉZKEDÉSEK


Töltésre vonatkozó VIGYÁZAT VIGYÁZAT
óvintézkedések
• A töltőberendezés által keltett • Ügyeljen arra, hogy a kábelnek a
■ Váltakozó áramú töltőberendezés
elektromágneses hullámok súlyo- töltőberendezéshez, illetve a gép-
san befolyásolhatják az olyan kocsin lévő csatlakozóaljzathoz
orvosi elektromos készülékeket, való csatlakoztatásakor ne érintse
mint amilyen például egy szívrit- meg a töltő csatlakozóaljzatot, a
mus-szabályozó. csatlakozódugót és a gépkocsin
Olyan orvosi elektromos készülé- lévő csatlakozóaljzatot.
kek használata esetén, mint pél- • Az áramütés megelőzése érdeké-
dául egy szívritmus-szabályozó, ben tartsa be a következő előírá-
érdeklődje meg orvosától és a sokat:
készülék gyártójától, hogy az - Vízálló töltőberendezést hasz-
elektromos gépkocsi töltése be- náljon.
OLFP0Q5007K folyásolja-e a készülék működé-
■ Egyenáramú töltőberendezés - Óvatosan járjon el akkor, ami-
sét.
kor a töltőkábel csatlakoztatása
• Bizonyosodjon meg arról, hogy közben nedves kézzel, illetve
nincs víz vagy por a töltőkábel vizes vagy havas talajon állva
csatlakozóján és csatlakozódugó- megérinti a töltő csatlakozóalj-
ján, mielőtt azt a töltőberendezés- zatot vagy a csatlakozódugót.
hez és a gépkocsi csatlakozóalj- - Villámlás esetén fokozott óva-
zatához csatlakoztatná. Ha a töl- tossággal járjon el.
tőkábel csatlakozójának és csat-
lakozódugójának vizes vagy po- - Legyen elővigyázatos, ha a töl-
ros állapotában történik a csatla- tő csatlakozóaljzat vagy a csat-
OAEEQ016023
koztatás, az tüzet vagy áramütést lakozódugó nedves.
A töltőberendezés tényleges kialakí- okozhat.
tása és a töltési módszer a töltőbe-
rendezés gyártójától függően eltérő
lehet.

H20
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

VIGYÁZAT FIGYELEM
• Ha rendellenességre utaló jelen- • Mindig tartsa a töltő csatlakozó-
ségeket (szag, füst) észlel, azon- aljzatot és a csatlakozódugót tisz-
nal szakítsa meg a töltést. ta és száraz állapotban. A töltőká-
• Az áramütés megelőzése érdeké- belt mindig víztől és nedvességtől
ben cserélje ki a töltőkábelt, ha a mentes állapotban tárolja.
szigetelése megsérült. • Kizárólag jóváhagyott akkumulá-
• A töltőkábel csatlakoztatásakor tortöltőt használjon az elektromos
vagy eltávolításakor mindig a gépkocsi feltöltéséhez. Egyéb töl-
csatlakozóaljzat fogantyúját és a tőberendezések használata hibát
csatlakozódugót fogja meg. okozhat.
Ha magát a kábelt húzza meg (a • Az akkumulátor töltése előtt kap-
fogantyú használata nélkül), a csolja ki a gépkocsi gyújtását.
belső vezetékek elválhatnak, el- • Ha a gépkocsi gyújtása kikapcsolt
szakadhatnak vagy károsodhat- állapotban van, a motortérben
nak. Ez elektromos áramütéshez lévő hűtőventilátor automatiku-
vagy tűzhöz vezethet. san működésbe léphet. Töltés
közben ne érintse meg a hűtőven-
tilátort.
• Ügyeljen arra, hogy ne ejtse le a
töltőcsatlakozót, mert a töltőcsat-
lakozó megsérülhet.

H21
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI TÖLTÉSE (VÁLTAKOZÓ ÁRAMÚ TÖLTÉS)


Váltakozó áramú töltés A váltakozó áramú
■ Váltakozó áramú töltőberendezés
töltőberendezés csatlakoztatása
1. Nyomja le a fékpedált, és hozza mű-
ködésbe a rögzítőféket.
2. Kapcsoljon ki minden fogyasztót, kap-
csoljon P (parkolás) állásba, és kap-
csolja ki a gépkocsi gyújtását.
Ha a töltést úgy indítják el, hogy a
sebességváltó kar nincs P (parkolás)
állásban, a töltés csak azután kezdő-
dik meg, miután automatikusan meg-
történt a P (parkolás) állásba kapcso- OOSEVQ018008L
lás. 3. A kinyitáshoz nyomja meg a töltőaljzat
OLFP0Q5007K
A töltőberendezés tényleges kialakí- ajtajának ikonnal jelölt részét. A töl-
tása és a töltési módszer a töltőbe- tőaljzat ajtaja csak akkor nyílik ki, ha a
rendezés gyártójától függően eltérő gépkocsi nincs bezárva.
lehet.
i Információ
Ha a töltőaljzat ajtó befagyás miatt
nem nyitható ki, óvatosan ütögesse
meg, vagy távolítsa el a töltőaljzat
ajtó környékére lerakódott összes je-
get. Ne próbálja meg erőszakkal ki-
nyitni a töltőaljzat ajtaját.

H22
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

i Információ ■ Váltakozó áramú töltőberendezés


A töltő csatlakozódugó automatikus /
reteszelt (AUTO / LOCK) üzemmód-
ja
A töltő csatlakozódugó a kiválasztott
üzemmódtól függően eltérő időtarta-
mig reteszelődik a csatlakozóaljzat-
ban.
• Reteszelt üzemmód: a csatlakozó-
dugó a gépkocsi csatlakozóaljzatába
illesztéskor reteszelődik.
OOSEVQ018009 OLFP0Q5007K
• AUTO üzemmód: a csatlakozódugó 7. A töltés megkezdéséhez csatlakoz-
4. Távolítsa el a töltőaljzat fedelét (1). a töltés kezdetekor reteszelődik. tassa a töltő csatlakozódugót egy
5. Ellenőrizze a töltő csatlakozódugó és
a töltőaljzat pormentességét.
További részletek ennek a fejezetnek váltakozó áramú töltőállomás elektro-
„A töltő csatlakozódugó automatikus mos csatlakozóaljzatához.
6. Fogja meg a töltő csatlakozódugó fo- / reteszelt (AUTO / LOCK) üzemmód-
gantyúját, és csatlakoztassa a gépko- ja” című részében találhatók.
csi töltésre szolgáló csatlakozóaljzatá-
hoz. Teljesen nyomja be a csatlako-
zódugót a csatlakozóaljzatba. A töltő
csatlakozódugó és a töltő csatlakozó-
aljzat nem megfelelő csatlakoztatása
tüzet okozhat.

H23
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

i Információ
A magasfeszültségű akkumulátor ál-
lapotától és elhasználódottságától, a
töltőberendezés tulajdonságaitól és a
környezeti hőmérséklettől függően az
akkumulátor feltöltéséhez szükséges
időtartam eltérő lehet.

OOSEVQ018010 OOSEV048133L
8. Ellenőrizze, hogy a magasfeszültségű 9. Miután a töltés elindult, a műszercso-
akkumulátor műszercsoportban lévő portban körülbelül 1 percre megjelenik
töltési folyamatot visszajelző lámpája a becsült töltési időtartam.
felgyullad-e. Nincs töltés akkor, ha Ha töltés során kinyitja a vezetőajtót,
nem világít a töltési folyamatot visz- körülbelül 1 percre szintén megjelenik
szajelző lámpa. a műszercsoportban a becsült töltési
Ha a töltő csatlakozódugó és a töltő időtartam. Programozott töltés vagy a
csatlakozóaljzat összekapcsolódása légkondicionáló/fűtőberendezés
nem megfelelő, a töltéshez csatlakoz- programozott működésének beállítása
tassa újra a töltőkábelt. esetén a becsült töltési időtartam he-
lyett a „--” kijelzés látható.
i Információ
• Váltakozó áramú töltés során a rá-
dió vétele gyenge minőségű lehet.
• Töltés során nem lehet P (parkolás)
állásból másik fokozatba kapcsolni.

H24
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A töltés állapotának ellenőrzése A visszajelző lámpa állapota


Töltés előtt Töltés közben Részletek
(világít) (villog)

A magasfeszültségű
akkumulátor töltöttségi
szintje nagyon alacsony
sárga sárga

A magasfeszültségű
akkumulátor töltöttségi
OOSEVQ018050L szintje alacsony
A magasfeszültségű akkumulátor töltése zöld zöld
során a gépkocsin kívülről ellenőrizhető
a töltöttségi szint.
A magasfeszültségű
akkumulátor töltöttségi
szintje közepes
zöld zöld

A magasfeszültségű
akkumulátor töltöttségi
szintje magas
zöld zöld

H25
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A váltakozó áramú i Információ


töltőberendezés lekötése A töltőkábel ellopásának megelőzése
■ Váltakozó áramú töltőberendezés érdekében a töltő csatlakozódugó nem
távolítható el a gépkocsi csatlakozó-
aljzatából, ha az ajtók reteszelt álla-
potban vannak. A töltő csatlakozódu-
gó csatlakozóaljzatból való eltávolítá-
sához nyissa ki az összes ajtót.
Ha azonban a gépkocsit a töltő csat-
lakozódugó AUTO üzemmódjába állí-
totta, a töltő csatlakozódugó reteszelé-
OOSEVQ018046L se a töltés befejeződésekor automati-
2. Fogja meg a töltő csatlakozódugó kusan megszűnik.
fogantyúját, és húzza ki. További részletek ennek a fejezetnek
OLFP0Q5007K
1. Miután a töltés befejeződött, távolítsa „A töltő csatlakozódugó automatikus
el a töltő csatlakozódugót a váltakozó- / reteszelt (AUTO / LOCK) üzemmód-
áramú töltőállomás elektromos csatla- ja” című részében találhatók.
kozóaljzatából.

H26
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A töltő csatlakozódugó kioldása


szükséghelyzetben

OOSEVQ018013
3. Bizonyosodjon meg a töltőaljzat fede-
lének visszahelyezéséről.
4. Bizonyosodjon meg arról, hogy a töl- OOSEVQ018014
tőaljzat ajtó teljesen becsukódott. Ha a töltő csatlakozódugó az akkumu-
látor lemerülése vagy az elektromos
vezetékek hibája miatt nem húzható ki,
nyissa ki a motorháztetőt, és finoman
húzza meg a vészhelyzeti nyitókábelt. A
töltő csatlakozódugó ekkor szabaddá
válik.

H27
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI TÖLTÉSE (EGYENÁRAMÚ TÖLTÉS)


Egyenáramú töltés i Információ Az egyenáramú töltőberendezés
■ Egyenáramú töltőberendezés Ha akkor használ egyenáramú töltőt,
csatlakoztatása
1. Nyomja le a fékpedált, és hozza mű-
amikor a gépkocsi már teljesen feltöl-
ködésbe a rögzítőféket.
tődött, egyes egyenáramú töltők hiba-
2. Kapcsoljon ki minden fogyasztót, kap-
üzenetet jeleznek. Ne töltse a gépko- csoljon P (parkolás) állásba, és kap-
csit, ha már teljesen feltöltött állapot- csolja ki a gépkocsi gyújtását.
ban van.

OAEEQ016023
Nyilvános töltőállomásoknál lehet nagy
sebességgel tölteni. Tanulmányozza a
társaságok által az egyes egyenáramú
töltőtípusokhoz mellékelt használati
útmutatót.
Az egyenáramú töltő folyamatos hasz-
nálata esetén az akkumulátor teljesít-
ménye és élettartama lecsökkenhet.
A magasfeszültségű akkumulátor élet-
tartamának meghosszabbítása érdeké-
ben az egyenáramú töltés használatát a
minimálisra kell csökkenteni.

A töltőberendezés tényleges kialakí-


tása és a töltési módszer a töltőbe-
rendezés gyártójától függően eltérő
lehet.

H28
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

OOSEVQ018008L OOSEVQ018016L OOSEVQ018010


3. A kinyitáshoz nyomja meg a töltőaljzat 4. Távolítsa el a töltőaljzat fedelét (1). 7. Ellenőrizze, hogy a magasfeszültségű
ajtajának ikonnal jelölt részét. A töltő- 5. Ellenőrizze a töltő csatlakozódugó és akkumulátor műszercsoportban lévő
aljzat ajtaja csak akkor nyílik ki, ha a a töltőaljzat belső részét pormentes- töltési folyamatot visszajelző lámpája
gépkocsi nincs bezárva. ség és idegen anyagok szempontjából. felgyullad-e. Nincs töltés akkor, ha
6. Fogja meg a töltő csatlakozódugó fo- nem világít a töltési folyamatot vissza-
i Információ gantyúját, és csatlakoztassa a gépko- jelző lámpa.
csi töltésre szolgáló csatlakozóaljzatá- Ha a töltő csatlakozódugó csatlakoz-
Ha a töltőaljzat ajtó befagyás miatt hoz. Teljesen nyomja be a csatlako- tatása nem megfelelő, a töltéshez
nem nyitható ki, óvatosan ütögesse zódugót a csatlakozóaljzatba. A töltő csatlakoztassa újra a töltőkábelt.
meg, vagy távolítsa el a töltőaljzat csatlakozódugó és a töltő csatlakozó- Hideg időjárás esetén előfordulhat,
ajtó környékére lerakódott összes je- aljzat nem megfelelő csatlakoztatása hogy a magasfeszültségű akkumulá-
get. Ne próbálja meg erőszakkal ki- tüzet okozhat. tor megóvása érdekében az egyen-
nyitni a töltőaljzat ajtaját. A töltés módjával és a töltőkábel eltá- áramú töltés nem áll rendelkezésre.
volításával kapcsolatosan tanulmá-
nyozza az egyes egyenáramú töltőbe-
rendezések kezelési útmutatóját.

H29
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

i Információ A töltés állapotának ellenőrzése


A magasfeszültségű akkumulátor hő-
mérsékletének ellenőrzés alatt tartása
érdekében töltés közben a légkondici-
onáló berendezés hűti az akkumulá-
tort, ami a légkondicionáló kompresz-
szor és a hűtőventilátor működtetése
által keltett zajjal járhat.
Továbbá előfordulhat, hogy nyáron
csökken a légkondicionáló berendezés
teljesítménye, mert a hűtőrendszer a
magasfeszültségű akkumulátor hő- OOSEV048198L
mérsékletének fenntartása érdekében 8. Miután a töltés elindult, a műszercso-
működik. portban körülbelül 1 percre megjelenik
OOSEVQ018050L

a becsült töltési időtartam. A magasfeszültségű akkumulátor töltése


során a gépkocsin kívülről ellenőrizhető
i Információ Ha töltés során kinyitja a vezetőajtót, a töltöttségi szint.
körülbelül 1 percre szintén megjelenik
Töltés során nem lehet P (parkolás) a műszercsoportban a becsült töltési
állásból másik fokozatba kapcsolni. időtartam.

i Információ
A magasfeszültségű akkumulátor ál-
lapotától és elhasználódottságától, a
töltőberendezés tulajdonságaitól és a
környezeti hőmérséklettől függően az
akkumulátor feltöltéséhez szükséges
időtartam eltérő lehet.

H30
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A visszajelző lámpa állapota Az egyenáramú töltőberendezés


Töltés előtt Töltés közben Részletek lekötése
(világít) (villog) 1. Miután az egyenáramú töltés befeje-
ződött, illetve miután leállította az
egyenáramú töltést, távolítsa el a töltő
A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi csatlakozódugót. A töltő csatlakozó-
szintje nagyon alacsony dugó eltávolításához tanulmányozza
az egyes egyenáramú töltőberende-
sárga sárga zésekhez mellékelt használati útmu-
tatót.

A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi


szintje alacsony
zöld zöld

A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi


szintje közepes
zöld zöld

OOSEVQ018013
A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi 2. Bizonyosodjon meg a töltőaljzat fede-
szintje magas lének visszahelyezéséről.
3. Bizonyosodjon meg arról, hogy a töl-
zöld zöld
tőaljzat ajtó teljesen becsukódott.

H31
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI TÖLTÉSE (LASSÚ TÖLTÉS)


Lassú töltés A hordozható töltőberendezés
■ Hordozható töltőberendezés töltési szintjének beállítása

Csatlakozódugó Elektromos
csatlakozóaljzat OOSEVQ018054
4. A töltési szint beállításához 1 másod-
OOSEVQ018047L percnél hosszabb ideig nyomja meg a
(1) Vezeték és csatlakozódugó OLFP0Q5020K vezérlőegység hátoldalán lévő gom-
(2) Vezérlőegység 1. Mielőtt a csatlakozódugót a csatlako- bot (1). (Tanulmányozza a töltőkábe-
(3) A töltőkábel és töltő csatlakozódugó zóaljzathoz csatlakoztatja, ellenőrizze lek típusait és a töltési szint beállítá-
az elektromos csatlakozóaljzat maxi- sára bemutatott példákat.)
mális áramerősségét. 5. A gomb (1) minden egyes megnyo-
Amikor a váltakozó áramú vagy az egyen-
áramú töltés nem áll rendelkezésre, 2. Csatlakoztassa a csatlakozódugót a mására változik a vezérlőegység kijel-
akkor a háztartási elektromos hálózat háztartási elektromos csatlakozóalj- ző ablakán látható töltési szint.
segítségével a lassú töltés használható. zathoz. 6. A töltési szint beállításának befejezé-
3. Ellenőrizze a kijelző ablakot a vezér- se után a lassú töltési eljárás szerint
lőegységen. kezdje meg a töltést.

H32
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

❈ Példák az ICCB töltési szint beállítására A hordozható töltőberendezés


A példa csak tájékoztatásul szolgál, és a környezeti körülményektől függően változ- (ICCB: In-Cable Control Box -
hat. kábelre szerelt vezérlőegység)
csatlakoztatása
Csatlakozóaljzat
ICCB töltési szint Vezérlőegység kijelző ablak
áramerőssége

14 - 16 A 12 A

13 - 12 A 10 A

11 - 10 A 8A
Csatlakozódugó Elektromos
csatlakozóaljzat
9-8A 6A
OOSEVQ018055

OLFP0Q5020K
1. Csatlakoztassa a csatlakozódugót a
háztartási elektromos csatlakozóalj-
zathoz.

H33
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

OOSEVQ018056 OOSEVQ018008L OOSEVQ018009


2. Ellenőrizze, hogy a vezérlőegységen 5. A kinyitáshoz nyomja meg a töltőaljzat 6. Távolítsa el a töltőaljzat fedelét (1).
lévő áramellátást visszajelző lámpa ajtajának ikonnal jelölt részét. A töltő- 7. Ellenőrizze a töltő csatlakozódugó és
(zöld színű) felgyullad-e. aljzat ajtaja csak akkor nyílik ki, ha a a töltőaljzat pormentességét.
3. Nyomja le a fékpedált, és hozza mű- gépkocsi nincs bezárva. 8. Fogja meg a töltő csatlakozódugó fo-
ködésbe a rögzítőféket. gantyúját, és csatlakoztassa a gépko-
4. Kapcsoljon ki minden fogyasztót, kap- i Információ csi töltésre szolgáló csatlakozóaljzatá-
csoljon P (parkolás) állásba, és kap- hoz. Teljesen nyomja be a csatlako-
csolja ki a gépkocsi gyújtását. Ha a töltőaljzat ajtó befagyás miatt zódugót a csatlakozóaljzatba. A töltő
Ha a töltést úgy indítják el, hogy a nem nyitható ki, óvatosan ütögesse csatlakozódugó és a töltő csatlakozó-
sebességváltó kar nincs P (parkolás) meg, vagy távolítsa el a töltőaljzat aljzat nem megfelelő csatlakoztatása
állásban, a töltés csak azután kezdő- ajtó környékére lerakódott összes je- tüzet okozhat.
dik meg, miután automatikusan meg- get. Ne próbálja meg erőszakkal ki-
történt a P (parkolás) állásba kapcso- nyitni a töltőaljzat ajtaját.
lás.

H34
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

i Információ
A töltő csatlakozódugó automatikus /
reteszelt (AUTO / LOCK) üzemmód-
ja
A töltő csatlakozódugó a kiválasztott
üzemmódtól függően eltérő időtarta-
mig reteszelődik a csatlakozóaljzat-
ban.
• Reteszelt üzemmód: a csatlakozó-
dugó a gépkocsi csatlakozóaljzatába
illesztéskor reteszelődik.
OOSEVQ018057 OOSEVQ018010
• AUTO üzemmód: a csatlakozódugó
a töltés kezdetekor reteszelődik. 9. A töltés automatikusan megkezdődik 10. Ellenőrizze, hogy a magasfeszültsé-
(a töltést visszajelző lámpa villog). gű akkumulátor műszercsoportban
További részletek ennek a fejezetnek lévő töltési folyamatot visszajelző
„A töltő csatlakozódugó automatikus lámpája felgyullad-e. Nincs töltés ak-
/ reteszelt (AUTO / LOCK) üzemmód- kor, ha nem világít a töltési folyama-
ja” című részében találhatók. tot visszajelző lámpa.
Ha a töltő csatlakozódugó csatlakoz-
tatása nem megfelelő, a töltéshez
csatlakoztassa újra a töltőkábelt.

i Információ
Töltés során nem lehet P (parkolás)
állásból másik fokozatba kapcsolni.

H35
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

i Információ A töltés állapotának ellenőrzése


A magasfeszültségű akkumulátor ál-
lapotától és elhasználódottságától, a
töltőberendezés tulajdonságaitól és a
környezeti hőmérséklettől függően az
akkumulátor feltöltéséhez szükséges
időtartam eltérő lehet.

OOSEV048133L
11. Miután a töltés elindult, a műszercso-
OOSEVQ018050L
portban körülbelül 1 percre megje-
lenik a becsült töltési időtartam. A magasfeszültségű akkumulátor töltése
során a gépkocsin kívülről ellenőrizhető
Ha töltés során kinyitja a vezetőajtót,
a töltöttségi szint.
körülbelül 1 percre szintén megje-
lenik a műszercsoportban a becsült
töltési időtartam. Programozott töltés
vagy a légkondicionáló/fűtőberende-
zés programozott működésének be-
állítása esetén a becsült töltési idő-
tartam helyett a „--” kijelzés látható.

H36
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A visszajelző lámpa állapota


Töltés előtt Töltés közben Részletek
(világít) (villog)

A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi


szintje nagyon alacsony
sárga sárga

A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi


szintje alacsony
zöld zöld

A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi


szintje közepes
zöld zöld

A magasfeszültségű akkumulátor töltöttségi


szintje magas
zöld zöld

H37
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A hordozható töltőberendezés töltést visszajelző lámpája


Vezérlőegység Visszajelző Részletek
Világít: bekapcsolva
Villog: csatlakozódugó hőmérséklet-érzékelő meghibásodás
CSATLAKOZÓ- (Zöld)
DUGÓ
Világít: a csatlakozódugó magas hőmérséklet elleni védelme
Villog: a csatlakozódugó magas hőmérsékletére figyelmeztetés
(Piros)
POWER
Világít: bekapcsolva
[Áramellátás]
Villog: a töltés energiatakarékos üzemmódban van, csak a
CHARGE [Töltés]
CHARGE [Töltés] visszajelző lámpa világít.
FAULT
Villog: a töltés félbeszakadt
[Meghibásodás]
A típus B típus C típus A töltési áramerősség válto- ❈ A vezérlőegység
zik (3 szint) a gomb (1) min- hátoldala
12 A 10 A 8A
den egyes, 1 másodpercnél
hosszabb ideig tartó
TÖLTÉSI SZINT 10 A 8A 7A megnyomásakor, ha a töltő
csatlakozik egy elektromos
csatlakozóaljzathoz, de nem
8A 6A 6A csatlakozik a gépkocsihoz.

Töltő csatlakozódugó csatlakoztatva


(Zöld)

JÁRMŰ Töltés alatt


(Kék)

Villog: a töltés nem lehetséges


(Piros)
H38
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A hordozható töltőberendezés töltést visszajelző lámpája


Vezérlő- Állapot / Diagnózis / Javítási Vezérlő- Állapot / Diagnózis / Javítási
Sorsz. Sorsz.
egység intézkedés egység intézkedés
• Töltő csatlakozódugó csatlakoztatva
a gépkocsihoz (a zöld visszajelző
világít)
• Csatlakozódugó hőmérséklet-
érzékelő meghibásodás (a zöld
visszajelző villog)
• A csatlakozódugó magas hőmérsék- - Töltő csatlakozódugó csatlakoztatva
1 let elleni védelme (a piros visszajelző 2 a gépkocsihoz (a zöld visszajelző
villog) világít)
• A csatlakozódugó magas hőmérsék-
letére figyelmeztetés (a piros vissza-
jelző világít)
Azt tanácsoljuk, hogy keressen fel egy
hivatalos HYUNDAI márkaszervizt.

- A töltő csatlakozódugó gépkocsihoz


csatlakoztatása előtt (a piros
visszajelző villog)
- Töltés közben
• Rendellenes hőmérséklet
• Töltés visszajelző lámpa (a zöld
• Az ICCB (In-Cable Control Box -
3 visszajelző villog) 4 kábelre szerelt vezérlőegység)
• Gépkocsi visszajelző lámpa (a kék meghibásodása
visszajelző világít)
Azt tanácsoljuk, hogy keressen fel egy
hivatalos HYUNDAI márkaszervizt.

H39
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A hordozható töltőberendezés töltést visszajelző lámpája


Vezérlő- Állapot / Diagnózis / Javítási Vezérlő- Állapot / Diagnózis / Javítási
Sorsz. Sorsz.
egység intézkedés egység intézkedés

- A gépkocsihoz csatlakoztatva (a
piros visszajelző villog) - A töltő csatlakozódugó gépkocsihoz
• A diagnosztikai készülék csatlakoztatása után (a piros
meghibásodása visszajelző villog)
5 • Áramveszteség 6 • Kommunikációs hiba
• Rendellenes hőmérséklet
Azt tanácsoljuk, hogy keressen fel egy
Azt tanácsoljuk, hogy keressen fel egy hivatalos HYUNDAI márkaszervizt.
hivatalos HYUNDAI márkaszervizt.

• Csatlakozódugó hőmérséklet-
érzékelő meghibásodás (a zöld
visszajelző villog)
• A csatlakozódugó magas
hőmérséklet elleni védelme (a piros
visszajelző villog) - Energiatakarékos üzemmód
7 8 • 3 perccel a töltés megkezdése
• A csatlakozódugó magas
hőmérsékletére figyelmeztetés (a után (a zöld visszajelző villog)
piros visszajelző világít)

Azt tanácsoljuk, hogy keressen fel egy


hivatalos HYUNDAI márkaszervizt.

H40
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A hordozható töltőberendezés i Információ


(ICCB: In-Cable Control Box - A töltőkábel ellopásának megelőzése
kábelre szerelt vezérlőegység) érdekében a töltő csatlakozódugó nem
lekötése távolítható el a gépkocsi csatlakozó-
aljzatából, ha az ajtók reteszelt álla-
potban vannak. A töltő csatlakozódu-
gó csatlakozóaljzatból való eltávolítá-
sához nyissa ki az összes ajtót.
Ha azonban a gépkocsit a töltő csat-
lakozódugó AUTO üzemmódjába állí-
totta, a töltő csatlakozódugó reteszelé-
se a töltés befejeződésekor automati- OOSEVQ018013
kusan megszűnik. 2. Bizonyosodjon meg a töltőaljzat fede-
További részletek ennek a fejezetnek lének visszahelyezéséről.
„A töltő csatlakozódugó automatikus 3. Bizonyosodjon meg arról, hogy a töl-
/ reteszelt (AUTO / LOCK) üzemmód- tőaljzat ajtó teljesen becsukódott.
OOSEVQ018046L ja” című részében találhatók.
1. Fogja meg a töltő csatlakozódugó fo-
gantyúját, és húzza ki.

H41
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A töltő csatlakozódugó kioldása A hordozható töltőberendezésre


szükséghelyzetben (ICCB: In-Cable Control Box -
kábelre szerelt vezérlőegység)
vonatkozó óvintézkedések
• A HYUNDAI Motors által jóváhagyott
hordozható töltőberendezést használ-
ja.
Csatlakozódugó Elektromos • Ne kísérelje meg a hordozható töltő-
csatlakozóaljzat berendezés javítását, szétszerelését
vagy beállítását.
• Ne használjon hosszabbítót vagy
OAEEQ016061 adaptert.
4. Húzza ki a csatlakozódugót a ház- • Ha hiba jelentkezik, azonnal szakítsa
tartási elektromos csatlakozóaljzatból. meg a használatot.
Ne a kábelt húzza a csatlakozódugó OOSEVQ018014
• Nedves kézzel ne érintse meg a
eltávolításakor. Ha a töltő csatlakozódugó az akkumu- hálózati csatlakozódugót vagy a töltő
5. Zárja be a töltő csatlakozóaljzat védő- látor lemerülése vagy az elektromos csatlakozódugót.
fedelét, hogy megakadályozza idegen vezetékek hibája miatt nem húzható ki, • Ne érintse meg a váltakozó áramú töltő
anyagok bejutását az érintkezőkhöz. nyissa ki a motorháztetőt, és finoman csatlakozódugó és a gépkocsin lévő
húzza meg a vészhelyzeti nyitókábelt. A váltakozó áramú csatlakozóaljzat érint-
6. A töltőkábelt a megóvása érdekében
töltő csatlakozódugó ekkor szabaddá kezőit.
helyezze a kábeltároló rekeszbe.
válik.
• Ne csatlakoztassa a töltő csatlakozó-
dugót olyan feszültségforrásra, amely
nem felel meg az előírásoknak.
• Ne használja a hordozható töltőberen-
dezést, ha elhasználódott, szigetelése
sérült, illetve a hordozható töltőberen-
dezés bármilyen károsodást szenve-
dett.

H42
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

• Ne használja a hordozható töltőberen- • Ha a töltéshez elhasználódott vagy


dezést, ha a hordozható töltőberen- sérült elektromos háztartási csatlako-
dezés háza és a váltakozó áramú töltő zóaljzatot használ, az elektromos
csatlakozódugó sérült, repedt, vagy a áramütés veszélyével jár. Ha kétsége
vezetékek szigetelése bármilyen for- van az elektromos háztartási csatlako-
mában megsérült. zóaljzat állapotával kapcsolatban, el-
• Ne engedje, hogy gyermekek kezeljék lenőriztesse azt egy villanyszerelő
vagy megérintsék a hordozható töltő- szakemberrel.
berendezést. • Azonnal hagyja abba a hordozható
• A vezérlőegységet tartsa vízmente- töltőberendezés használatát, ha az
sen. elektromos háztartási csatlakozóaljzat
• A töltő csatlakozódugót és a csatla- vagy bármelyik alkatrész túlmelege-
kozódugó érintkezőit mindig tartsa dett, illetve égett szag érezhető.
idegen anyagoktól mentes állapotban.
• Soha ne lépjen a kábelre. A kábelt ne
húzza meg, ne csavarja meg és ne
törje meg.
• Villámlás esetén ne használja a töltő-
berendezést.
• A vezérlőegységet ne ejtse le, és ne
helyezzen rá nehéz tárgyakat.
• Töltés közben ne helyezzen magas
hőt kibocsátó tárgyakat a töltőberen-
dezés közelébe.

H43
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI TÖLTÉSE (HIRTELEN FÉLBESZAKADÁS)


Teendők a töltés hirtelen félbeszakadása esetén
Ha a magasfeszültségű akkumulátor nem töltődik, a következőket ellenőrizze:

1. Ellenőrizze a gépkocsin a töltés beállítását. Lásd a „Töltés kezelése” című részt ebben a fejezetben.
(Például a programozott töltés beállítása esetén a töltés nem kezdődik meg azonnal a váltakozó áramú töltőberendezés vagy a
hordozható töltőberendezés (ICCB: In-Cable Control Box - kábelre szerelt vezérlőegység) csatlakoztatásakor.)

2. Ellenőrizze a váltakozó áramú töltőberendezés, a hordozható töltőberendezés és az egyenáramú töltőberendezés működési


állapotát.
(A hordozható töltőberendezés töltést visszajelző lámpájával kapcsolatosan tanulmányozza „A töltés állapotának ellenőrzése”
című részt ebben a fejezetben.)
❈ A töltési állapot kijelzési módja a töltőberendezés gyártójától függően eltérő lehet.

3. Ha a gépkocsi nem töltődik, és műszercsoportban megjelenik egy figyelmeztető üzenet, ellenőrizze a megfelelő üzenetet. Lásd
az „LCD kijelzőn megjelenő üzenetek” című részt ebben a fejezetben.

4. Ha a gépkocsi egy másik, jól működő töltővel megfelelően töltődik, lépjen kapcsolatba a töltőberendezés gyártójával.

5. Ha a gépkocsi egy másik, jól működő töltővel nem töltődik, azt tanácsoljuk, hogy ellenőrzés céljából keressen fel egy hivatalos
HYUNDAI márkaszervizt.

H44
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

AZ ELEKTROMOS GÉPKOCSI VEZETÉSE


A gépkocsi beindítása i Információ
1. Úgy foglaljon helyet a vezetőülésben, Amíg a töltőkábel csatlakoztatva van,
hogy Önnél van az intelligens kulcs.
biztonsági okokból nem lehet P
2. Elindulás előtt csatolja be a biztonsági (parkolás) állásból másik fokozatba
övet.
kapcsolni.
3. Bizonyosodjon meg a rögzítőfék mű-
ködtetett állapotáról.
4. Kapcsolja ki az összes elektromos 10. Oldja ki a rögzítőféket, és lassan
berendezést. engedje fel a fékpedált. Ellenőrizze,
hogy a gépkocsi lassan elindul előre,
5. Nyomja le és tartsa lenyomva a
majd nyomja le a gázpedált.
fékpedált.
6. A fékpedál lenyomott állapotában OOSEVQ018017
kapcsoljon P (parkolás) állásba. 8. Ha a „ ” visszajelző lámpa világít,
7. Nyomja le a fékpedált, és a POWER elindulhat a gépkocsival.
gomb megnyomása közben tartsa Ha a „ ” visszajelző lámpa nem
lenyomva. világít, a gépkocsival nem lehet
elindulni. Ismét indítsa be a gépkocsit.
9. Nyomja le és tartsa lenyomva a fék-
pedált, és kapcsoljon a kívánság sze-
rinti állásba.

H45
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A gépkocsi leállítása Virtuális motorhangot


1. Álló gépkocsinál tartsa lenyomva a kibocsátó rendszer
fékpedált.
2. A fékpedál lenyomott állapotában
kapcsoljon P (parkolás) állásba.
3. Miközben a fékpedált lenyomva tartja,
hozza működésbe a rögzítőféket.
4. Miközben a fékpedált lenyomva tartja,
nyomja meg a POWER gombot. Ezzel
a gépkocsi főbb elektromos berende-
zései üzemen kívül kerülnek.
OOSEVQ018018
5. Ellenőrizze, hogy a műszercsoportban
lévő „ ” visszajelző lámpa kialszik-e.
OOSEVQ018045L
Ha a „ ” visszajelző lámpa világít,
és a P (parkolás) állástól eltérő foko- Mivel az elektromos gépkocsi működése
zat van kapcsolva, akkor a gépkocsi közben nincs hangkibocsátás, ezért a
váratlanul elindulhat, ha a vezető vé- virtuális motorhangot kibocsátó rendszer
letlenül lenyomja a gázpedált. motorhangot hoz létre, amelynek célja,
hogy a gyalogosok meghallhassák a
gépkocsi közeledését.
• A VESS (Virtual Engine Sound Sys-
tem - Virtuális motorhangot kibocsátó
rendszer) a VESS gomb megnyomá-
sával be- vagy kikapcsolható (egyes
változatoknál).
• Ha a gépkocsi menetkész ( ) üzem-
módban van, és a kapcsolt fokozat
nem a P (parkolás) pozíció.
• Ha a sebességváltó kar a hátrameneti
(R) fokozatban van, egy kiegészítő
figyelmeztető hang is hallható.
H46
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Megtehető távolság Ha nincs beállított úti cél


FIGYELEM • A gépkocsi átlagosan körülbelül 241
■ COMFORT [kényelmi] ■ SPORT/ECO/ ECO+
• A gépkocsi nem bocsát ki hangot. üzemmód üzemmód km-es (normál kapacitású akkumulá-
Figyeljen a vezetési környezetre, torral) / 400 km-es (megnövelt kapa-
és óvatosan vezessen. citású akkumulátorral) távolságot tud
megtenni. Bizonyos körülmények kö-
• Miután leparkolt a gépkocsival, zött, bekapcsolt légkondicionáló/fűtő-
vagy miközben egy közlekedési berendezéssel a megtehető távolság
lámpánál várakozik, ellenőrizze, módosulhat, ami miatt a lehetséges
hogy nincsenek-e gyerekek vagy hatótávolság 175 ~ 340 km (normál
akadályok a gépkocsi körül. kapacitású akkumulátorral) / 335 ~
• Tolatáskor ellenőrizze, hogy van- 500 km (megnövelt kapacitású akku-
e valami a gépkocsi mögött. A OOSEV048108/OOSEV04818
mulátorral) közötti tartományban vál-
gyalogosok nagy valószínűséggel tozhat. Ha a fűtőberendezést hideg
A megtehető távolság kijelzése az integ- időjárás esetén használják, vagy nagy
nem hallják meg a gépkocsi hang- rált vezetési üzemmód ellenőrző rend-
ját. sebességgel haladnak, akkor a ma-
szerben (Drive Mode Integrated Control gasfeszültségű akkumulátorból sokkal
System) kiválasztott üzemmódtól függő- több energia fogy. Ez jelentősen csök-
en eltérően történik. kentheti a hatótávolságot.
További információkért tanulmányoz- • Miután megjelent a „---” jelzés, a gép-
za az 5. fejezet „Integrált vezetési kocsi haladási sebességétől, a fűtőbe-
üzemmód ellenőrző rendszer” című rendezés/légkondicionáló berendezés
részét. használatától, az időjárástól, a vezeté-
si stílustól és egyéb tényezőktől füg-
gően még további 3-8 km tehető meg.

H47
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

• A műszercsoportban egy feltöltés be- Ha van beállított úti cél Tanácsok a megtehető
fejezése után megjelenített hatótávol- Beállított úti cél esetén a hatótávolság távolság növeléséhez
ság értéke a korábbi használati jellem- módosulhat. A még megtehető távolság
zőktől függően jelentősen eltérő lehet. • Ha a légkondicionálót vagy a fűtőbe-
az úti célra vonatkozó információk alap- rendezést túlzott mértékben használja,
Ha a korábbi vezetési jellemzők ma- ján újraszámításra kerül. Azonban a még a hajtóakkumulátorból túl sok energia
gas sebességű haladást tartalmaznak, megtehető távolság értéke jelentősen fogy. Ez csökkentheti a hatótávolsá-
ami miatt a magasfeszültségű akku- eltérhet a közlekedési körülmények, a got. Ezért azt tanácsoljuk, hogy az
mulátorból a szokásosnál több energia vezetési szokások és a gépkocsi állapo- utastér hőmérsékletét 22 °C-ra állítsa,
fogyott, a becsült megtehető távolság tának függvényében. és az AUTO üzemmódot használja.
lecsökkenhet. Ha a magasfeszültségű Erről a beállításról számos vizsgálat
akkumulátorból az ECO üzemmód során bebizonyosodott, hogy optimális
használata miatt kevés energia fogy, a energiafelhasználás mellett frissen
becsült megtehető távolság megnő- tartja a gépkocsi belső klímáját.
het.
Ha nincs szüksége rá, kapcsolja ki a
• A hatótávolság értékét számos ténye- fűtő- és a légkondicionáló berende-
ző befolyásolja: ilyen például a ma- zést.
gasfeszültségű akkumulátor töltöttségi
szintje, az időjárás, a hőmérséklet, az • Ha a fűtőberendezés vagy a légkondi-
akkumulátor állapota, a földrajzi viszo- cionáló rendszer bekapcsolt állapotú,
nyok és a vezetési stílus. az energiafogyasztás csökkenthető,
ha a külső (friss) levegő beengedése
• A gépkocsi használata során, az évek helyett a belső levegőt keringtető
múlásával a magasfeszültségű akku- üzemmód kerül kiválasztásra. A külső
mulátor természetes elhasználódása, (friss) levegőt beengedő üzemmód
teljesítménycsökkenése tapasztalható. nagy energiafogyasztással jár, mivel a
Ez csökkentheti a hatótávolságot. külső levegőt fel kell melegíteni vagy
le kell hűteni.
• Ha a fűtést vagy a légkondicionálót
működteti, akkor használja a DRIVER
ONLY [Csak vezető] vagy a progra-
mozott légkondicionálás/fűtés funkciót.

H48
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

• Úgy nyomja le és tartsa lenyomva a Teljesítményt/töltésszintet A magasfeszültségű


gázpedált, hogy a gépkocsi sebes- mérő műszer akkumulátor töltöttségi
ségét egyenletesen tartsa, mert így
vezethet gazdaságosan. állapotát (SOC - State of
• A gázpedált gyorsításkor fokozatosan Charge) kijelző műszer
nyomja le, és lassításkor fokozatosan ■ A típus ■ B típus
engedje fel.
• Mindig tartsa fenn a gumiabroncsok
előírt levegőnyomását.
• Menet közben ne használjon szükség-
telen elektromos berendezéseket.
• Ne szállítson felesleges tárgyakat gép-
kocsijával.
• Ne szereljen fel olyan tárgyakat, ame-
lyek megnövelik a légellenállást. OOSEVQ018001
A teljesítményt és töltésszintet mérő mű-
szer kijelzi a gépkocsi energiafogyasztá- OOSEV048102L/OOSEV048102
sának mértékét és a regeneratív fékezés • Az SOC műszer a magasfeszültségű
töltési/áramfogyasztási állapotát. akkumulátor töltöttségi állapotát jelzi
• POWER [Teljesítmény]: ki.
A gépkocsi energiafogyasztási szintjét A kijelző „L (Low - alacsony) vagy 0”
mutatja emelkedőn haladáskor vagy gyor- állása azt jelzi, hogy a magasfeszült-
sításkor. Minél több elektromos energia ségű akkumulátor nem tárol elegendő
fogy, annál nagyobb értéket mutat a energiát. A „H (High - magas) vagy az
műszer. 1” állás azt jelzi, hogy a hajtóakkumu-
• CHARGE [Töltés]: látor teljesen feltöltött állapotban van.
Az akkumulátor töltési állapotát mutatja, • Országúton vagy autópályán közleke-
amikor azt a regeneratív fékberendezés dés előtt bizonyosodjon meg a hajtó-
tölti (fékezéskor vagy lejtőn haladás akkumulátor szükséges mértékű feltöl-
közben). Minél több elektromos energiát töttségéről.
termel a rendszer, annál alacsonyabb
értéket mutat a műszer.
H49
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Az elektromos gépkocsira Javítás szükségessé-


vonatkozó figyelmeztető és gére figyelmeztető
visszajelző lámpák lámpa
A menetkész állapotot
visszajelző lámpa
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
• Amikor a POWER gomb ON állásban
van.
Ez a visszajelző akkor világít:
- A lámpa körülbelül 3 másodpercig
Ha a gépkocsi készen áll a haladásra. világít, majd kialszik.
- Világít: lehetséges a normál haladás. • Probléma jelentkezik az elektromos
OOSEV048103
- Nem világít: nem lehetséges a normál gépkocsi vezérlőrendszeréhez tartozó
Amennyiben az SOC műszeren 2 vonal haladás, vagy egy probléma jelentke-
(az „L” (Low - alacsony) vagy a „0” terü- alkatrészekkel, mint például érzéke-
zett. lőkkel stb. kapcsolatosan.
let közelében) van, az akkumulátor töltött-
ségére figyelmeztető lámpa felgyullad. - Villog: vészhelyzeti haladást lehetővé
tevő üzemmód.
Miután felgyulladt a figyelmeztető lámpa, Ha a figyelmeztető lámpa menet közben
a gépkocsi haladási sebességétől, a fű- gyullad fel, illetve a gépkocsi beindítása
tőberendezés/légkondicionáló berende- Ha a menetkész állapotot visszajelző után nem alszik ki, akkor azt tanácsol-
zés használatától, az időjárástól, a ve- lámpa kialszik vagy villog, probléma juk, hogy vizsgáltassa át a gépkocsit egy
zetési stílustól és egyéb tényezőktől jelentkezett a rendszerrel kapcsolatban. hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.
függően még további 20-30 km tehető Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
meg, ezért a gépkocsit tölteni kell. vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos
HYUNDAI márkaszervizben.
MEGJEGYZÉS
Ha a magasfeszültségű akkumulátor
kijelzőn látható töltöttségéből már
csak egy - két vonal maradt, a gép-
kocsi sebessége korlátozott lesz, és
esetleg a gépkocsi le is állhat. Azon-
nal töltse fel a gépkocsit.

H50
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Alacsony teljesítményre MEGJEGYZÉS Töltést visszajelző


figyelmeztető lámpa lámpa
Ha az alacsony teljesítményre figyel- (piros)
meztető lámpa világít, akkor ne gyor-
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít: sítson erősen, vagy ne induljon el Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
• Amikor a POWER gomb ON állásban hirtelen a gépkocsival. • Ha a magasfeszültségű akkumulátor
van. Azonnal töltse fel az akkumulátort, ha töltés alatt áll.
- A lámpa körülbelül 3 másodpercig a magasfeszültségű akkumulátor töl-
világít, majd kialszik. töttségi szintje nem elegendő.
A magasfeszültségű
• Amikor az elektromos gépkocsi bizton- akkumulátor töltöttségi
sága érdekében a teljesítmény korlá-
tozott. szintjére figyelmeztető
A teljesítmény korlátozására a követ- lámpa
kező okok miatt lehet szükség:
- A magasfeszültségű akkumulátor Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
töltöttségi szintje egy bizonyos szint • Ha a magasfeszültségű akkumulátor
alatt van, vagy a feszültség esik. töltöttségi szintje alacsony.
- A motor vagy a magasfeszültségű Ha a figyelmeztető lámpa felgyullad,
akkumulátor hőmérséklete túl ma- azonnal töltse fel az akkumulátort.
gas vagy túl alacsony.
- A hűtőrendszerrel kapcsolatosan va-
lamilyen probléma vagy a normál
haladást akadályozó meghibásodás
jelentkezett.

H51
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Regeneratív fékberen- LCD kijelzőn megjelenő Remaining time [Hátralévő idő]


dezés figyelmeztető üzenetek ■ Váltakozó áramú töltés ■ Egyenáramú töltés
lámpa (sárga)
Shift to P to charge [A töltéshez
kapcsoljon P állásba]
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
Ha a regeneratív fékberendezés nem
működik, és a fékberendezés teljesítmé-
nye nem megfelelő. Ez a fék figyelmez-
tető lámpa (piros) és a regeneratív fék-
berendezés figyelmeztető lámpa (sárga)
egyidejű felgyulladását eredményezi. OOSEV048133L/OOSEV048198L
Ebben az esetben óvatosan és biztonsá- Ez az üzenet az akkumulátor célként ki-
gosan vezessen, valamint azt tanácsol- választott töltöttségi szintjének eléréséig
juk, hogy vizsgáltassa át a gépkocsit egy hátralévő időt jelzi ki.
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.
A fékpedál lenyomása a megszokottnál
nagyobb erőkifejtést igényelhet, és a OOSEV048119L
fékút megnőhet. Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha úgy
csatlakoztatja a töltőkábelt, hogy a
sebességváltó kar nincs P (parkolás)
állásban.
A töltőkábel csatlakoztatása előtt kap-
csoljon P (parkolás) állásba.

H52
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Unplug vehicle to start [Húzza ki Charging door open [A Charging stopped.


a töltőt az indításhoz] töltőaljzat ajtaja nyitva] Check the AC/DC charger [A
töltés befejeződött. Ellenőrizze a
váltakozó áramú/egyenáramú
töltőberendezést.]
■ Váltakozó áramú töltés ■ Egyenáramú töltés

OOSEV048129L OOSEV048130L
Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha úgy Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha a OOSEV048131L/OOSEV048132L
indítja be a gépkocsit, hogy nem húzta ki gépkocsival úgy közlekednek, hogy a • Ez a figyelmeztető üzenet akkor jele-
a töltőkábelt. Húzza ki a töltőkábelt, töltőaljzat ajtaja nyitott állapotban van. nik meg, ha a töltés a következő okok
majd kapcsolja be a gépkocsi gyújtását. Elindulás előtt csukja be a töltőaljzat miatt leállt:
ajtaját.
- A külső váltakozó áramú töltőberen-
dezéssel vagy az egyenáramú töltő-
berendezéssel kapcsolatos probléma
jelentkezik
- A külső váltakozó áramú töltőberen-
dezéssel végzett töltés leállt
- A töltőkábel sérült
Ilyen esetben ellenőrizze, hogy jelentke-
zik-e bármilyen probléma a külső válta-
kozó áramú vagy az egyenáramú töltő-
berendezéssel, illetve a töltőkábellel
kapcsolatosan.

H53
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Amennyiben ugyanez a probléma akkor Ilyen esetben húzza ki a töltőberende- Check regenerative brakes /
is előfordul, amikor a gépkocsit egy nor- zés csatlakozódugóját, majd ismét csat- Stop vehicle and check brakes
mál működésű váltakozó áramú töltőbe- lakoztassa. Ezután ellenőrizze, hogy [Ellenőrizze a regeneratív
rendezéssel vagy egy eredeti HYUNDAI fennáll-e bármilyen probléma (külső sé-
hordozható töltőkábellel töltik, akkor azt rülés, idegen anyagok stb.) a töltőbe- fékberendezést / Állítsa meg a
tanácsoljuk, hogy vizsgáltassa át a gép- rendezés csatlakozódugójával és a csat- gépkocsit, és ellenőrizze a
kocsit egy hivatalos HYUNDAI márka- lakozóaljzattal kapcsolatosan. fékeket]
szervizben. Amennyiben ugyanez a probléma akkor
is előfordul, amikor a gépkocsit egy
Charging stopped. másik töltőkábellel vagy egy eredeti
HYUNDAI hordozható töltőkábellel töltik,
Check the cable connection [A akkor azt tanácsoljuk, hogy vizsgáltassa
töltés leállt. Ellenőrizze a kábel át a gépkocsit egy hivatalos HYUNDAI
csatlakozását] márkaszervizben.

OOSEV048118L/OOSEV048117L
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a regeneratív fékberendezés
nem megfelelően működik.
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos
HYUNDAI márkaszervizben.

OOSEV048196L
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a töltés azért állt le, mert a
töltőberendezés csatlakozódugója nem
megfelelően csatlakozik a csatlakozóalj-
zatba.

H54
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Low battery [Alacsony Charge immediately. Power Low outside temp. may limit
töltöttségű akkumulátor] limited [Azonnal töltse fel a power output. Charge EV
gépkocsit. A teljesítmény battery [Az alacsony külső
korlátozott] hőmérséklet miatt a teljesítmény
korlátozott lehet. Töltse fel az
EV akkumulátort] / Low battery
temperature. Power limited [Az
akkumulátor hőmérséklete
alacsony. A teljesítmény
korlátozott]

OOSEV048121L
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a magasfeszültségű akkumu- OOSEV048122L
látor töltöttségi szintje körülbelül 8% alá Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
esik. meg, ha a magasfeszültségű akkumulá-
Ezzel egy időben felgyullad a műszer- tor töltöttségi szintje körülbelül 3% alá
csoportban lévő figyelmeztető lámpa esik.
( ). Ezzel egy időben felgyullad a műszer- OOSEV048199L/OOSEV048126L
Azonnal töltse fel a magasfeszültségű csoportban lévő figyelmeztető lámpa [A]: A gépkocsi leállításakor jelenik meg.
akkumulátort. [B]: A gépkocsi beindításakor jelenik meg.
( ) és az alacsony teljesítményre fi-
gyelmeztető lámpa ( ). Mindkét figyelmeztető üzenet akkor jele-
A magasfeszültségű akkumulátorból va- nik meg, ha az alacsony külső hőmér-
ló energiafogyasztás minimalizálása ér- séklet miatt a gépkocsi elektromos rend-
dekében a gépkocsi teljesítménye korlá- szerének védelme válik szükségessé.
tozott lesz. Azonnal töltse fel az akku-
mulátort.

H55
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Ha a magasfeszültségű akkumulátor töl- Battery overheated! Stop Power limited [A teljesítmény


töttségi szintje alacsony, és a gépkocsi vehicle [Az akkumulátor korlátozott]
hosszú ideig parkol alacsony hőmérsék- túlmelegedett! Álljon meg a
leten, a gépkocsi teljesítménye korláto-
zott lehet. gépkocsival]
Ha elindulás előtt tölti az akkumulátort,
az elősegíti a gépkocsi teljesítményének
megnövelését.

MEGJEGYZÉS
Ha a figyelmeztetés a környezeti hő-
mérséklet emelkedése után továbbra
is megjelenik, akkor azt tanácsoljuk,
hogy vizsgáltassa át a gépkocsit egy
OOSEV048125L
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.
A következő esetekben ez a figyelmez-
OAEE046129L
tető üzenet akkor jelenik meg, amikor a
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik biztonság érdekében a gépkocsi teljesít-
meg, ha a magasfeszültségű akkumu- ménye korlátozott.
látor túl magas hőmérséklete miatt az • Amikor a magasfeszültségű akkumu-
akkumulátor és a gépkocsi elektromos látor töltöttségi szintje egy bizonyos
rendszerének védelme válik szükséges- szint alatt van, vagy a feszültség gyor-
sé. san csökken.
Álljon meg a gépkocsival, és a POWER • Amikor a motor vagy a magasfeszült-
gombot kapcsolja ki, hogy az akkumu- ségű akkumulátor hőmérséklete túl
látor hőmérséklete lecsökkenhessen. magas vagy túl alacsony.
• Amikor a hűtőrendszerrel kapcsolato-
san egy probléma vagy a normál ha-
ladást akadályozó meghibásodás je-
lentkezett.

H56
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

MEGJEGYZÉS Stop safely and check power Check virtual engine sound
supply [Biztonságosan álljon system [Ellenőrizze a virtuális
Ha ez a figyelmeztető üzenet megje-
lenik, akkor ne gyorsítson erősen, meg, és ellenőrizze az motorhangot kibocsátó
vagy ne induljon el hirtelen a gép- áramellátást] rendszert]
kocsival.
Azonnal töltse fel az akkumulátort, ha
a magasfeszültségű akkumulátor töl-
töttségi szintje nem elegendő.

OOSEV048200L OOSEV048116L
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha az áramellátó rendszerben egy meg, ha a virtuális motorhangot kibo-
meghibásodás jelentkezik. csátó rendszerrel kapcsolatos probléma
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben jelentkezik.
egy biztonságos helyen parkoljon le a Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
gépkocsival, és átvizsgálás érdekében vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos
szállíttassa azt a legközelebbi hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.
HYUNDAI márkaszervizbe.

H57
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Check electric vehicle system Energy flow [Energiaáramlás] Álló gépkocsi


[Ellenőrizze az elektromos Az elektromos gépkocsi rendszer a
gépkocsi rendszert] különféle működési módokban folyó
energiaáramlásról tájékoztatja a vezetőt.
Menet közben a pillanatnyi energiaáram-
lás 3 módja határozható meg.

OOSEV048139L
A gépkocsi álló helyzetben van.
OOSEV048124L (Nincs energiaáramlás)
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha az elektromos gépkocsi vezér-
lőrendszerrel kapcsolatos probléma je-
lentkezik.
Ne közlekedjen a gépkocsival, amikor a
figyelmeztető üzenet megjelenik.
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos
HYUNDAI márkaszervizben.

H58
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Elektromos meghajtás Regeneratív fékezés Aux. Battery Saver+ [A


kiegészítő akkumulátort
kímélő funkció]
A kiegészítő akkumulátort kímélő funk-
ció ellenőrzi a 12 V-os kiegészítő akku-
mulátor töltöttségi állapotát.
Ha a kiegészítő akkumulátor töltöttségi
szintje túl alacsony, a fő magasfeszült-
ségű akkumulátor tölti a kiegészítő akku-
mulátort.

i Információ
OOSEV048140L OOSEV048141L A kiegészítő akkumulátort kímélő
Kizárólag az elektromos motor hajtja a A regeneratív fékberendezés tölti a ma- funkció a gépkocsi átadásakor bekap-
gépkocsit. gasfeszültségű akkumulátort.
csolt állapotú. Ha a funkcióra nincs
(Akkumulátor ➞ kerék) (Kerék ➞ akkumulátor)
szükség, a műszercsoport felhasználói
beállítások üzemmódjában kikapcsol-
ható. További információkért tanul-
mányozza a következő oldalon leírta-
kat.

H59
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Üzemmód i Információ A rendszer beállítása


• Ciklikus üzemmód: • A kiegészítő akkumulátort kímélő
Ha a gépkocsi csukott ajtókkal (összes funkció maximálisan 20 percre lép
ajtó becsukva), motorháztetővel és működésbe. Ha a kiegészítő akku-
csomagtérajtóval kikapcsolt állapotban mulátort kímélő funkció egymás
van (a POWER gomb OFF - kikapcsolt - után 10 alkalomnál többször lép
állásban van), a kiegészítő akkumulátort működésbe, akkor automatikus
kímélő funkció a kiegészítő akkumulátor üzemmódban a funkció működésbe
állapotától függően rendszeres időkö- lépése kikapcsol, mert úgy ítéli meg,
zönként működésbe lép. hogy a kiegészítő akkumulátorral
• Automatikus üzemmód: kapcsolatban valamilyen probléma
Ha a gépkocsi csatlakoztatott töltőcsat- merült fel. Ebben az esetben egy
lakozóval bekapcsolt állapotban van (a bizonyos ideig közlekedjen a gépko-
POWER gomb ON - bekapcsolt – állás- csival. A funkció ismét aktiválódik, OOSEVQ018019L
ban van), a funkció a kiegészítő akku- ha a kiegészítő akkumulátor normál A vezető a POWER gomb ON állásba
mulátor túltöltésének megelőzése érde- állapota helyreáll. kapcsolása után a következők kiválasz-
kében a kiegészítő akkumulátor állapo- • A kiegészítő akkumulátort kímélő tásával tudja bekapcsolni az Aux. Battery
tától függően lép működésbe. funkció nem tudja megakadályozni Saver+ [A kiegészítő akkumulátort kímé-
a kiegészítő akkumulátor lemerülé- lő] funkciót.
sét, ha az károsodott, elhasználódott, User Settings [Felhasználói beállítások]
áramforrásként használják, vagy jó- → Other Features [Egyéb funkciók] →
váhagyás nélküli elektronikus ké- Aux. Battery Saver+ [A kiegészítő akku-
szülékeket használnak. mulátort kímélő funkció]
• Ha a kiegészítő akkumulátort kímé-
lő funkció működésbe lépett, egy A kiegészítő akkumulátort kímélő funk-
üzenet jelenik meg a műszercso- ció kikapcsol, amikor a vezető törli a
portban, és a magasfeszültségű ak- rendszer beállítását.
kumulátor töltöttségi szintje lecsök-
kenhet.

H60
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

LCD kijelzőn megjelenő Utility (különféle berendezések


üzenetek VIGYÁZAT tartós üzemeltetésére
szolgáló) üzemmód
A gépkocsi kényelmi funkcióinak működ-
tetéséhez a 12 V-os kiegészítő akkumu-
látor helyett a magasfeszültségű akku-
mulátor van használatban. Amikor a
közlekedés nem szükséges, például
kempingezéskor vagy a gépkocsival
való hosszú időtartamú megálláskor, ak-
kor órákig lehet használni az elektromos
készülékeket (rádió, világítás stb.).
OOSEVQ018048L
OOSEV048120L Amikor a funkció aktív, a visszajel-
Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha ki- ző lámpa felgyullad, és a gépkocsi-
kapcsolt gyújtásnál a kiegészítő akku- ban magasfeszültségű áram folyik.
mulátort kímélő funkció működésbe lé- Ne érintse meg a magasfeszültségű
pett. vezetékeket (narancssárga színű-
Ha azonban az üzenet gyakran jelenik ek), csatlakozót és elektromos al-
meg az LCD kijelzőn, azt tanácsoljuk, katrészeket, valamint készülékeket.
hogy vizsgáltassa meg a gépkocsi Ez áramütést okozhat, ami sérülé-
kiegészítő akkumulátorát vagy elektro- sekhez vezethet. Továbbá ne hajt-
mos/elektronikus alkatrészeit egy hiva- son végre semmilyen módosítást a
talos HYUNDAI márkaszervizben. gépkocsiján. Ez befolyásolhatja a
gépkocsi teljesítményét, és baleset-
hez vezethet.

H61
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

A rendszer beállítása és Rendszer aktiválása A rendszer kikapcsolása


bekapcsolása Ha a rendszer bekapcsolt állapotú: A Utility üzemmód a POWER gomb OFF
• A visszajelző lámpa kialszik, és a (kikapcsolt) pozícióba állításával kap-
visszajelző lámpa felgyullad a csolható ki. A funkció a User Settings
műszercsoportban. [Felhasználói beállítások] üzemmódban
• Az összes elektromos készülék hasz- nem kapcsolható ki.
nálható, de a gépkocsival nem lehet
közlekedni.
• Az EPB (elektromos rögzítőfék) az
EPB kapcsoló megnyomásával kikap-
csolható.
• Nem lehet a P (parkolás) fokozatból
elkapcsolni. Fokozatkapcsolási kísér-
let esetén a „Shifting conditions not
OOSEV048208L met” [A fokozatkapcsolási körülmé-
A rendszer beállítása nyek nem teljesülnek] üzenet jelenik
meg a műszercsoportban.
A vezető a Utility üzemmódot a követ-
kező körülmények teljesülése esetén
tudja bekapcsolni.
• A gépkocsi menetkész ( ) üzem-
módban van, és a kapcsolt fokozat a
P (parkolás) pozíció.
• Az EPB (Electronic Parking Brake -
Elektronikus rögzítőfék) behúzott álla-
potban van.
• A műszercsoportban a User Settings
[Felhasználói beállítások] → Utility
Mode [különféle berendezések tartós
üzemeltetésére szolgáló üzemmód]
van kiválasztva.

H62
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

ELEKTROMOS GÉPKOCSINÁL ALKALMAZANDÓ ÓVINTÉZKEDÉSEK


Egy baleset bekövetkezésekor VIGYÁZAT VIGYÁZAT
• Amikor a gépkocsi balesetet • Ha kis kiterjedésű tűz üt ki, hasz-
VIGYÁZAT szenved, és a magasfeszültségű náljon elektromos tüzekhez való
• Ha a gépkocsi balesetet szenved, akkumulátor megsérül, káros gá- tűzoltó készüléket (ABC, BC). Ha
mozgassa a gépkocsit egy biz- zok és elektrolitok szivároghat- a tűz a korai stádiumban nem
tonságos helyre, kapcsolja ki a nak. Ügyeljen arra, hogy ne oltható el, maradjon biztonságos
gépkocsi gyújtását, és távolítsa el érintse meg a kiszivárgott folya- távolságra a gépkocsitól, és azon-
a kiegészítő akkumulátor (12 V) dékot. nal hívja a helyi tűzoltókat. Arról
saruját, hogy megakadályozza az Ha gyúlékony vagy káros gázok is tájékoztassa őket, hogy egy
elektromosság áramlását a ma- kiszivárgására gyanakszik, nyissa elektromos gépkocsi érintett az
gasfeszültségű akkumulátorból. ki az ablakokat, és távolodjon el eseményben.
egy biztonságos helyre. Ha bár- Ha a tűz átterjed a magasfeszült-
• Ha a gépkocsi belsejében vagy
milyen kiszivárgott folyadék kerül ségű akkumulátorra, nagy mennyi-
külső részén elektromos veze-
a szemébe vagy érintkezik a bőré- ségű vízre van szükség a tűz
tékek látszódnak, ne érintse meg
vel, azonnal öblítse le csapvízzel eloltásához. Kis mennyiségű víz
a vezetékeket.
vagy sóoldattal, és ezt követően a vagy nem elektromos tüzekhez
• Továbbá ne érintse meg a ma- lehető leghamarabb forduljon or- való tűzoltó készülék használata
gasfeszültségű vezetékeket (na- voshoz. elektromos áramütés miatti sú-
rancssárga színűek), csatlakozót lyos sérüléseket vagy halált okoz-
és elektromos alkatrészeket, va- hat.
lamint készülékeket. Ez áramütést
okozhat, ami sérülésekhez vezet-
het.

H63
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

VIGYÁZAT VIGYÁZAT VIGYÁZAT


Ha a tüzet nem tudja azonnal elol- • Tréleren szállítás
tani, a magasfeszültségű akkumulá-
tor felrobbanhat. Távolodjon el egy
biztonságos helyre, és ne engedje,
hogy mások megközelítsék a terü-
letet. • Szállítás rögzített kerekekkel
OOS067022
Lépjen kapcsolatba a tűzoltósággal,
és tájékoztassa őket arról, hogy egy • Ha úgy vontatja a gépkocsit, hogy
elektromos gépkocsi gyulladt ki. az első kerekek érintkeznek a ta-
lajjal, a gépkocsi motorja áramot
• Ha a gépkocsit víz árasztja el, Görgős kocsi termelhet, és a motor alkatrészei
azonnal kapcsolja ki a gépkocsi • Szállítás rögzített kerekekkel károsodhatnak, vagy tűz keletkez-
gyújtását, és távolodjon el egy
het.
biztonságos helyre. Lépjen kap-
csolatba a tűzoltósággal vagy egy • Ha az akkumulátor miatt kigyullad
hivatalos HYUNDAI márkaszerviz- a gépkocsi, fennáll egy másod-
zel. Görgős kocsi lagos tűz kockázata. A gépkocsi
OOSEV068009 vontatása esetén lépjen kapcso-
• Ha vontatás válik szükségessé, latba a tűzoltósággal.
úgy vontassa a gépkocsit, hogy
mind a négy kerekét felemeli a
talajról. Ha csak két kereket hasz-
nálva kell vontatni a gépkocsit, a
talajról az első kerekeket felemel-
ve vontassa a gépkocsit.

H64
Elektromos gépkocsi rendszer áttekintése

Az elektromos gépkocsira vo- Biztonsági letiltó csatlakozó Biztonsági csatlakozódugó


natkozó egyéb óvintézkedések
• Ha a gépkocsit egy baleset miatt fé-
nyezni kell, vagy a gépkocsi fénye-
zését fényezőkamrában szárítják, a
magasfeszültségű akkumulátor telje-
sítménye lecsökkenhet.
Ha hőkezelés válik szükségessé, ak-
kor azt tanácsoljuk, hogy keressen fel
egy hivatalos HYUNDAI márkaszer-
vizt.
• Ha a motorteret takarítja, ne használ-
jon magasnyomású vizet a mosáshoz.
Ez magasfeszültségű elektromos ki- OOSEV078067L OOSEVQ018022
sülés miatt áramütést okozhat, vagy a Vészhelyzetben a magasfeszültségű ak-
gépkocsi elektromos rendszere káro- kumulátor leválasztásához vágja el a
sodhat. biztonsági letiltó csatlakozó kábelét. VESZÉLY
• Ne használjon, ne alakítson át vagy Soha ne érintse meg a hátsó ülés
ne szereljen fel nem eredeti alkatré- alatt elhelyezkedő biztonsági csat-
szeket. Ez az elektromos rendszer lakozódugót.
károsodását okozhatja.
A biztonsági csatlakozódugó a ma-
gasfeszültségű akkumulátor rend-
szerre szerelt.
A biztonsági csatlakozódugó meg-
érintése súlyos vagy halálos sérü-
léshez vezethet.
A javítást végző szakembereknek a
javítási útmutatóban ismertetett el-
járásokat kell követniük.

H65
A gépkocsi áttekintése

A gépkocsi külső áttekintése (elölnézet) ......... 1-2 1


A gépkocsi külső áttekintése (hátulnézet) ....... 1-3
A gépkocsi utasterének áttekintése.................. 1-4
Ismerkedés a műszerfallal .................................. 1-6
Motortér ................................................................ 1-8
A gépkocsi áttekintése

A GÉPKOCSI KÜLSŐ ÁTTEKINTÉSE (I)


■ Elölnézet

1. Motorháztető
2. Első lámpatestek
3. Gumiabroncsok és keréktárcsák
4. Külső visszapillantó tükör
5. Napfénytető
6. Töltőaljzat ajtó
7. Szélvédőtörlő-lapátok
8. Ablakok

A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.


OOSEV018001L

1-2
A GÉPKOCSI KÜLSŐ ÁTTEKINTÉSE (II)
■ Hátulnézet 1

A gépkocsi áttekintése
1. Antenna
2. Ajtók
3. Hátsó lámpatestek
4. Felülre szerelt harmadik féklámpa
5. Csomagtérajtó
6. Tolatókamera képernyő
7. Hátsó ablaktörlőlapátok

A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.


OOSEV018002L

1-3
A gépkocsi áttekintése

A GÉPKOCSI UTASTERÉNEK ÁTTEKINTÉSE (I)


■ Balkormányos változatok
1. Ajtózáró/-nyitó gomb
2. Külső visszapillantó tükör behajtógomb
3. Külső visszapillantó tükör állítógomb
4. Központi zár nyomógomb
5. Elektromos ablakmozgatást letiltó
kapcsoló
6. Elektromos ablakemelő kapcsolók
7. Fényszórómagasság-állító berendezés
8. Műszercsoport megvilágítás
fényerő-szabályozó kapcsoló
9. Holttérben ütközésre figyelmeztető
rendszer (BCW)
10. Sávelhagyást megelőző rendszer (LKA)
11. ESC OFF (kikapcsoló) nyomógomb
12. Head-up display gomb
13. AUTO/LOCK üzemmód kiválasztó
gomb .................................................. H18
14. VESS (Vehicle Engine Sound
System - virtuális motorhangot
kibocsátó rendszer) gomb .................. H46
15. Motorháztető nyitókar
16. Biztosítéktábla
17. Kormánykerék magasság-
/mélységállító kar
18. Kormánykerék
19. Ülés

A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.


OOSEV018003L

1-4
A GÉPKOCSI UTASTERÉNEK ÁTTEKINTÉSE (II)
■ Jobbkormányos változatok 1
1. Ajtózáró/-nyitó gomb
2. Külső visszapillantó tükör behajtógomb

A gépkocsi áttekintése
3. Külső visszapillantó tükör állítógomb
4. Központi zár nyomógomb
5. Elektromos ablakmozgatást letiltó
kapcsoló
6. Elektromos ablakemelő kapcsolók
7. Fényszórómagasság-állító
berendezés
8. Műszercsoport megvilágítás
fényerő-szabályozó kapcsoló
9. Holttérben ütközésre figyelmeztető
rendszer (BCW)
10. Sávelhagyást megelőző rendszer (LKA)
11. ESC OFF (kikapcsoló) nyomógomb
12. Head-up display gomb
13. AUTO/LOCK üzemmód kiválasztó
gomb .................................................. H18
14. VESS (Vehicle Engine Sound
System - virtuális motorhangot
kibocsátó rendszer) gomb .................. H46
15. Motorháztető nyitókar
16. Biztosítéktábla
17. Kormánykerék
18. Ülés

A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.


OOSEV018003R
1-5
A gépkocsi áttekintése

ISMERKEDÉS A MŰSZERFALLAL (I)


■ Balkormányos változatok 1. Műszercsoport
2. Kürt
3. Vezető oldali első légzsák
4. POWER gomb
5. Világítás/irányjelző kapcsoló
6. Ablaktörlő és -mosó
7. Navigációs rendszer
8. Elakadásjelző kapcsoló
9. Automatikus légkondicionáló berendezés
10. Utas oldali első légzsák
11. Kesztyűtartó
12. Hajtómű kapcsológomb
13. Vezeték nélküli mobiltelefon-töltő rendszer
14. AUX, USB és iPod® csatlakozó
15. Ülésfűtés/ülésszellőztetés gombok
16. Drive mode [Vezetési mód] gomb
17. Kormánykerékfűtés
18. Auto hold (automatikus rögzítőfék)
19. Parkolás közben (hátra-/előremenetben)
a távolságra figyelmeztető rendszert
bekapcsoló gomb /
Parkolás közben (hátramenetben) a távol-
ságra figyelmeztetést kikapcsoló gomb
20. EPB (Electronic Parking Brake -
Elektronikus rögzítőfék)
21. Pohártartó
22. Audiorendszer kezelőszervek a
kormánykeréken/
Bluetooth® vezeték nélküli technológiás
kihangosító berendezés kezelőszervek
23. Sebességhatárt ellenőrző rendszer
kezelőszervek/
Sebességtartó automatika kezelőszervek/
Intelligens sebességtartó automatika
kezelőszervek

A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.


OOSEV018004L
1-6
ISMERKEDÉS A MŰSZERFALLAL (II)
■ Jobbkormányos változatok 1.
2.
Műszercsoport
Kürt 1
3. Vezető oldali első légzsák
4. POWER gomb

A gépkocsi áttekintése
5. Világítás/irányjelző kapcsoló
6. Ablaktörlő és -mosó
7. Navigációs rendszer
8. Elakadásjelző kapcsoló
9. Automatikus légkondicionáló berendezés
10. Utas oldali első légzsák
11. Kesztyűtartó
12. Hajtómű kapcsológomb
13. Vezeték nélküli mobiltelefon-töltő rendszer
14. AUX, USB és iPod® csatlakozó
15. Ülésfűtés/ülésszellőztetés gombok
16. Drive mode [Vezetési mód] gomb
17. Kormánykerékfűtés
18. Auto hold (automatikus rögzítőfék)
19. Parkolás közben (hátra-/előremenetben)
a távolságra figyelmeztető rendszert
bekapcsoló gomb /
Parkolás közben (hátramenetben) a
távolságra figyelmeztetést kikapcsoló gomb
20. EPB (Electronic Parking Brake -
Elektronikus rögzítőfék)
21. Pohártartó
22. Audiorendszer kezelőszervek a
kormánykeréken/
Bluetooth® vezeték nélküli technológiás
kihangosító berendezés kezelőszervek
23. Sebességhatárt ellenőrző rendszer
kezelőszervek/
Sebességtartó automatika kezelőszervek/
Intelligens sebességtartó automatika
kezelőszervek

A tényleges kialakítás az ábrázolttól eltérő lehet.


OOSEV018004R

1-7
A gépkocsi áttekintése

MOTORTÉR

1. Hűtőfolyadék kiegyenlítő tartály


2. Fékfolyadéktartály
3. Biztosítéktábla
4. Akkumulátor (12 V)
5. Hűtőfolyadék kiegyenlítő tartály
sapka
6. Szélvédőmosó folyadéktartály

A jármű tényleges motortere az ábrázolttól eltérő lehet.


OOSEV078001

1-8
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Külső felszerelések.............................................. 3-2


Töltőaljzat ajtó..................................................................3-2
Műszercsoport...................................................... 3-3
A műszercsoport beállítása ............................................3-4
Műszerek és kijelzők.......................................................3-5
Figyelmeztető és visszajelző lámpák ........................ 3-11
LCD kijelzőn megjelenő üzenetek.............................. 3-21
Automatikus légkondicionáló berendezés ...... 3-31 3
Automatikus fűtés és légkondicionálás .................... 3-32
Manuális fűtés és légkondicionálás .......................... 3-33
A rendszer működése................................................... 3-40
A rendszer karbantartása............................................ 3-41
Szélvédő jég- és páramentesítése .................. 3-43
A szélvédő belső oldalának páramentesítése ......... 3-43
A szélvédő külső oldalának jégmentesítése............ 3-44
Páramentesítési logika ................................................. 3-44
Jégmentesítés................................................................. 3-44
Automatikus páramentesítő rendszer....................... 3-45
Légkondicionáló berendezés kiegészítő
funkciók............................................................... 3-47
Automatikus szellőztetés ............................................. 3-47
Napfénytető belső levegő keringtetés ..................... 3-47
A gépkocsi kényelmi jellemzői

KÜLSŐ FELSZERELÉSEK
Töltőaljzat ajtó i Információ A töltőaljzat ajtajának
Ha a töltőaljzat ajtó befagyás miatt
becsukása
nem nyitható ki, óvatosan ütögesse
meg, vagy távolítsa el a töltőaljzat
ajtó környékére lerakódott összes
jeget. Ne próbálja meg erőszakkal ki-
nyitni a töltőaljzat ajtaját.

OOSEVQ018008L
1. Nyomja le a fékpedált, és hozza mű- OOSEVQ018013
ködésbe a rögzítőféket. 1. A töltés befejezése után helyezze
2. Kapcsoljon ki minden fogyasztót, kap- vissza a töltőaljzat fedelét.
csoljon P (parkolás) állásba, és kap- 2. A biztonságos záródás eléréséig csuk-
csolja ki a gépkocsi gyújtását. ja be a töltőaljzat ajtaját.
3. A kinyitáshoz nyomja meg a töltőaljzat
ajtajának ikonnal jelölt részét. A töltő- További információkért tanulmányoz-
aljzat ajtaja csak akkor nyílik ki, ha a za a Kezelési kézikönyv elején talál-
gépkocsi nincs bezárva. ható Elektromos gépkocsi útmutatót.

3-2
MŰSZERCSOPORT

1. Teljesítményt/töltésszintet mérő
műszer
2. Sebességmérő 3
3. Figyelmeztető és visszajelző lámpák

A gépkocsi kényelmi jellemzői


4. LCD kijelző (tartalmazza a fedélzeti
számítógépet)
5. Akkumulátor töltöttségi állapotát (SOC
- State of Charge) kijelző műszer

A jármű tényleges műszercsoportja


az ábrázolttól eltérő lehet.
További részletek ennek a
fejezetnek a „Műszerek és kijelzők”
című részében találhatók.

OOSEV048100L

3-3
A gépkocsi kényelmi jellemzői

A műszercsoport beállítása A helyzetjelző lámpák vagy a fényszórók


bekapcsolt állapotában nyomja meg a
Műszercsoport megvilágítás megvilágítást állító gombot a műszer-
■ A típus csoport megvilágítás fényerejének beál-
lításához.
A megvilágítást állító gomb megnyomá-
sakor a belső kapcsolók megvilágítási
fényereje is beállításra kerül.

VIGYÁZAT
Menet közben soha ne módosítsa a OIK047144L
műszercsoport beállításait. Emiatt • A műszercsoport megvilágítás fényere-
elveszítheti járműve feletti uralmát, je kijelzésre kerül.
OOSEV048056 ami halálos vagy súlyos sérüléssel, • Ha a fényerősség eléri a minimális
■ B típus illetve anyagi kárral járó balesethez vagy a maximális fokozatot, egy figyel-
vezethet. meztető hangjelzés szólal meg.

OOSEV048014

3-4
Műszerek és kijelzők ■ ECO/ECO+ üzemmód Másodlagos sebességmérő
Sebességmérő
■ COMFORT [kényelmi] üzemmód

A gépkocsi kényelmi jellemzői


OOSEV048167
A sebességmérő a gépkocsi haladási
OOSEV048187
sebességét jelzi ki, és km/óra (km/h)
és/vagy mérföld/óra (MPH) mértékegy- A másodlagos sebességmérő akkor
OOSEV048174 kerül kijelzésre a műszercsoportban,
■ SPORT üzemmód ségre kalibrált lehet.
amikor a User Settings [Felhasználói
A sebességmérő kijelzése az integrált beállítások] üzemmódban kiválasztja az
vezetési üzemmód ellenőrző rendszer- Other Features [Egyéb funkciók], majd a
ben (Drive Mode Integrated Control Speedometer subscale [Sebességmérő
System) kiválasztott üzemmódtól füg- másodlagos skála] menüpontokat. A
gően eltérően történik. másodlagos sebességmérő nem jelenik
További részletekkel kapcsolatosan meg, ha a User Settings [Felhasználói
tanulmányozza az 5. fejezet „Integrált beállítások] üzemmódban kikapcsolja
vezetési üzemmód ellenőrző rend- ezt a funkciót.
szer” című részét.
További információk ennek a fejezet-
nek az „LCD kijelző üzemmód” című
OOSEV048177 részében találhatók.

3-5
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Nyomatékkijelző Teljesítményt/töltésszintet mérő • CHARGE [Töltés]:


műszer Az akkumulátor töltési állapotát mutatja,
amikor azt a regeneratív fékberendezés
tölti (fékezéskor vagy lejtőn haladás
közben). Minél több elektromos energiát
termel a rendszer, annál alacsonyabb
értéket mutat a műszer.

OOSEV048192
A nyomatékkijelző az aktuális nyomaték OOSEVQ018001
értékét mutatja vezetés közben, ha a A teljesítményt és töltésszintet mérő
DRIVE MODE [Vezetési mód] gomb műszer kijelzi a gépkocsi energiafo-
megnyomásával kiválasztásra került a gyasztásának mértékét és a regeneratív
SPORT üzemmód. fékezés töltési/áramfogyasztási állapo-
tát.

• POWER [Teljesítmény]:
A gépkocsi energiafogyasztási szintjét
mutatja emelkedőn haladáskor vagy
gyorsításkor. Minél több elektromos ener-
gia fogy, annál nagyobb értéket mutat a
műszer.

3-6
A magasfeszültségű akkumu- Külső hőmérséklet-kijelző
látor töltöttségi állapotát (SOC -
State of Charge) kijelző műszer
■ A típus ■ B típus

A gépkocsi kényelmi jellemzői


OOSEV048103
Amennyiben az SOC műszeren 2 vonal
(az „L” (Low - alacsony) vagy a „0”
terület közelében) van, az akkumulátor OOSEV048104
töltöttségére figyelmeztető lámpa fel- Ez a műszer a pillanatnyi külső hőmér-
gyullad. sékletet jelzi ki Celsius-fokban (°C) vagy
Miután felgyulladt a figyelmeztető lámpa, Fahrenheit-fokban.
OOSEV048102L/OOSEV048102 a gépkocsi haladási sebességétől, a - Hőmérséklet-tartomány:
Az SOC műszer a magasfeszültségű fűtőberendezés/légkondicionáló beren- -40 °C - 60 °C (-40 °F - 140 °F)
akkumulátor töltöttségi állapotát jelzi ki. dezés használatától, az időjárástól, a A kijelzőn megjelenő külső hőmérséklet
A kijelző „L (Low - alacsony) vagy 0” vezetési stílustól és egyéb tényezőktől nem azonnal változik, mint egy általános
állása azt jelzi, hogy a magasfeszült- függően még további 20-30 km tehető hőmérőnél. Ez azért szükséges, hogy ne
ségű akkumulátor nem tárol elegendő meg, ezért a gépkocsit tölteni kell. vonja el a vezető figyelmét.
energiát. A „H (High - magas) vagy az 1” A hőmérséklet mértékegysége a követ-
állás azt jelzi, hogy a hajtóakkumulátor MEGJEGYZÉS kezőkben leírtak szerint átállítható Cel-
teljesen feltöltött állapotban van. sius-fokról Fahrenheit-fokra vagy Fah-
Országúton vagy autópályán közlekedés Ha a magasfeszültségű akkumulátor renheit-fokról Celsius-fokra:
előtt bizonyosodjon meg a hajtóakkumu- töltöttségéből már csak 1 - 2 vonal
látor szükséges mértékű feltöltöttségé- maradt, a gépkocsi sebessége kor-
ről. látozott lesz, és esetleg a gépkocsi le
is állhat. Azonnal töltse fel a gépko-
csit.

3-7
A gépkocsi kényelmi jellemzői

- Felhasználói beállítások üzemmód a Kilométer-számláló Megtehető távolság


műszercsoportban: A hőmérséklet
mértékegységét az „Other Features - ■ COMFORT [kényelmi] ■ SPORT/ECO/ECO+
üzemmód üzemmód
Temperature unit” [Egyéb funkciók -
Hőmérséklet mértékegység] menü-
pontban lehet átállítani.
- Automatikus légkondicionáló berende-
zés: Miközben az OFF gombot meg-
nyomva tartja, nyomja meg, és tartsa
3 másodpercig vagy tovább meg-
nyomva az AUTO gombot.
A műszercsoport és a légkondicionáló
rendszer által kijelzett hőmérséklet mér-
tékegysége egyszerre változik. OOSEV048107
OOSEV048108/OOSEV048180
A kilométer-számláló a gépkocsi által • A megtehető út a magasfeszültségű
eddig megtett teljes távolságot mutatja. akkumulátor töltöttségi szintjétől füg-
Ez alapján kell megállapítani az idősza- gően még megtehető becsült távolsá-
kos karbantartások esedékességét. got mutatja.
További részletekért tanulmányozza
a Kezelési kézikönyv elején talál-
ható Elektromos gépkocsi útmutató
„Megtehető távolság” című részét.
• A megtehető távolság kijelzése az
integrált vezetési üzemmód ellenőrző
rendszerben (Drive Mode Integrated
Control System) kiválasztott üzem-
módtól függően eltérően történik. To-
vábbi részletekkel kapcsolatosan
tanulmányozza az 5. fejezet „Integ-
rált vezetési üzemmód ellenőrző
rendszer” című részét.

3-8
A regeneratív fékezés általi Hajtómű kapcsolt fokozat kijelző
visszatöltéssel elért többlet
hatótávolság

A gépkocsi kényelmi jellemzői


OOSEV048106

OOSEV048105
Shift Indicator [Fokozat kijelző] felugró
ablak (egyes változatoknál)
Ez a kijelző a választott sebességfoko-
zatot mutatja. Az aktuális sebességfokozatot kijelző
OOSEV048168 felugró ablak körülbelül 2 másodpercig
A regeneratív fékezés által visszanyert látható a műszercsoportban, amikor egy
energiának köszönhetően biztosított másik sebességfokozatba (P/R/N/D)
többlet hatótávolság akkor kerül kijel- kapcsol.
zésre, ha a Drive Mode [Vezetési mód] A fokozatkijelző felugró ablak funkció az
gomb megnyomásával kiválasztásra ke- LCD kijelzőn a „User Settings” [Felhasz-
rült az ECO/ECO+ üzemmód. A kijelző nálói beállítások] üzemmódnál be- és
visszaáll nullára, ha a regeneratív féke- kikapcsolható.
zés gyorsítás stb. miatt megszakad.

3-9
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Regeneratív fékezési szint Intelligens ECO pedálhasznála- • Segíti az optimális energiafogyasztás


kijelző tot jelző (gazdaságosságot elérését közepes sebességű haladás-
mérő) műszer kor.
• Segíti az állandó sebességgel való ha-
ladást és a lassítást nagysebességű
haladáskor.

OOSEV048169
OOSEV048109L Az intelligens ECO pedálhasználatot jelző
A regeneratív fékberendezés használa- (gazdaságosságot mérő) műszer a gaz-
takor a regeneratív fékezés szintjét (0 és daságos vezetés támogatása érdekében
3 közötti tartományban) a kormánykeré- megjelenik, ha a DRIVE MODE [Vezeté-
ken lévő kapcsolókar meghúzásával vá- si mód] gomb megnyomásával kiválasz-
laszthatja ki. tásra kerül az ECO/ECO+ üzemmód.
További részletekkel kapcsolatosan (1) Eco driving [ECO (energiatakarékos)
tanulmányozza az 5. fejezet „Regene- vezetés] kijelző műszer
ratív fékberendezés” című részét. (2) A vezető gázpedál használati szint-
jének kijelzése
(3) Az ECO (energiatakarékos) vezeté-
sen kívül eső terület
• Segíti a mérsékelt gyorsításokat ala-
csony sebességű haladáskor.

3-10
Figyelmeztető és visszajelző Javítás szükségességé- Alacsony teljesítmény-
lámpák re figyelmeztető lámpa re figyelmeztető lámpa

i Információ Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít: Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:


A gépkocsi beindítása után győződjön • Amikor a POWER gomb ON állásban • Amikor az elektromos gépkocsi bizton-
meg arról, hogy az összes figyelmez- van. sága érdekében a teljesítmény korlá-
tető lámpa kialszik-e. Ha bármelyik - A lámpa körülbelül 3 másodpercig tozott.
lámpa tovább világít, akkor az azt világít, majd kialszik. A teljesítmény korlátozására a követ- 3
jelzi, hogy Önnek erre figyelmet kell • Probléma jelentkezik az elektromos kező okok miatt lehet szükség:
fordítani.

A gépkocsi kényelmi jellemzői


gépkocsi vezérlőrendszeréhez tartozó - A magasfeszültségű akkumulátor
alkatrészekkel, mint például érzéke- töltöttségi szintje egy bizonyos szint
A menetkész állapotot lőkkel stb. kapcsolatosan. alatt van, vagy a feszültség esik.
visszajelző lámpa - A motor vagy a magasfeszültségű
Ha a figyelmeztető lámpa menet közben akkumulátor hőmérséklete túl ma-
gyullad fel, illetve a gépkocsi beindítása gas vagy túl alacsony.
Ez a visszajelző akkor világít: után nem alszik ki, akkor azt tanácsol- - A hűtőrendszerrel kapcsolatosan
Ha a gépkocsi készen áll a haladásra. juk, hogy vizsgáltassa át a gépkocsit egy valamilyen probléma vagy a normál
- Világít: lehetséges a normál haladás. hivatalos HYUNDAI márkaszervizben. haladást akadályozó meghibásodás
- Nem világít: nem lehetséges a normál jelentkezett.
haladás, vagy egy probléma jelentke-
zett. MEGJEGYZÉS
- Villog: vészhelyzeti haladást lehetővé
tevő üzemmód. Ha az alacsony teljesítményre figyel-
meztető lámpa világít, akkor ne
gyorsítson erősen, vagy ne induljon
Ha a menetkész állapotot visszajelző el hirtelen a gépkocsival.
lámpa kialszik vagy villog, probléma
jelentkezett a rendszerrel kapcsolatban. Azonnal töltse fel az akkumulátort, ha
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben a magasfeszültségű akkumulátor töl-
vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos töttségi szintje nem elegendő.
HYUNDAI márkaszervizben.

3-11
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Töltést visszajelző • Ha a légzsák rendszerben működési • Amikor a fékfolyadék szintje alacsony


lámpa rendellenesség jelentkezik. a tartályban.
(piros) Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset- - Ha a figyelmeztető lámpa kiengedett
ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy rögzítőfék esetén világít, az arra
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít: hivatalos HYUNDAI márkaszervizben. utal, hogy a tartályban alacsony a
• Ha a magasfeszültségű akkumulátor fékfolyadék szintje.
töltés alatt áll. Biztonsági öv • Ha a regeneratív fékberendezés nem
figyelmeztető lámpa működik.
A magasfeszültségű
akkumulátor alacsony Ez a figyelmeztető lámpa arról tájékoz-
Ha a fékfolyadék szintje alacsony a
töltöttségi szintjére tat, hogy a vezető biztonsági öve nincs tartályban:
figyelmeztető lámpa becsatolva. 1. Vezessen óvatosan a következő
biztonságos helyre, ahol meg tud
állni.
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít: További részletekért tanulmányozza a
2. fejezet „Biztonsági övek” című ré- 2. Állítsa le a gépkocsit, ellenőrizze
• Ha a magasfeszültségű akkumulátor azonnal a fékfolyadék szintjét, és
töltöttségi szintje alacsony. szét.
töltsön utána szükség szerint. (A
Ha a figyelmeztető lámpa felgyullad, további részletekkel kapcsolatosan
azonnal töltse fel az akkumulátort. Rögzítőfék és alacsony tanulmányozza a 7. fejezet „Fékfo-
fékfolyadékszint lyadék” című részét.) A fékfolyadék
figyelmeztető lámpa (piros) utántöltése után ellenőrizze a fékbe-
Légzsák figyelmeztető rendezés összes egységét, hogy nem
lámpa szivárog-e a fékfolyadék. Ha bárhol
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít: fékfolyadék-szivárgást észlel, vagy a
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít: • Amikor a POWER gomb ON állásban figyelmeztető lámpa folyamatosan vi-
van. lágít, illetve a fékberendezés nem
• Amikor a POWER gomb ON állásban
van. - Körülbelül 3 másodpercig világít. működik megfelelően, ne haladjon
- Bekapcsolva marad, ha a rögzítőfék tovább a gépkocsival. Azt tanácsoljuk,
- A lámpa körülbelül 6 másodpercig hogy ellenőriztesse a gépkocsit egy
világít, majd kialszik. működtetett állapotban van.
• A rögzítőfék működtetésekor. hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.

3-12
Kétkörös, átlósan osztott fékrendszer Regeneratív fékberen- Blokkolásgátló
A gépkocsi átlós elrendezésű kétkörös dezés figyelmeztető rendszer (Anti-lock
fékrendszerrel rendelkezik. Ez azt jelen- lámpa (sárga) Brake System - ABS)
ti, hogy az egyik fékkör meghibásodása figyelmeztető lámpa
esetén két kerékkel még mindig tud
fékezni. Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
Ha csak az egyik fékkör működik, a Ha a regeneratív fékberendezés nem Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
szokásosnál hosszabbá válik a pedálút,
és nagyobb erővel kell nyomni a pedált
működik, és a fékberendezés teljesít-
ménye nem megfelelő. Ez a fék figyel-
• Amikor a POWER gomb ON állásban
van.
3
a gépkocsi megállításához. meztető lámpa (piros) és a regeneratív - A lámpa körülbelül 3 másodpercig

A gépkocsi kényelmi jellemzői


Továbbá egy fékkörrel fékezve jelentő- fékberendezés figyelmeztető lámpa (sár- világít, majd kialszik.
sen meghosszabbodik a fékút is, hiszen ga) egyidejű felgyulladását eredménye-
• Ha az ABS rendszerrel kapcsolatban
a fékrendszernek csak a fele működik. zi.
probléma jelentkezik (ilyenkor a ha-
Ebben az esetben óvatosan és bizton- gyományos fékberendezés működő-
ságosan vezessen, valamint azt taná- képes marad, de a blokkolásgátló
VIGYÁZAT csoljuk, hogy vizsgáltassa át a gépkocsit funkció nélkül).
egy hivatalos HYUNDAI márkaszerviz- Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset-
Rögzítőfék és alacsony fékfolyadék- ben. ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy
szint figyelmeztető lámpa A fékpedál lenyomása a megszokottnál hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.
nagyobb erőkifejtést igényelhet, és a
A gépkocsi vezetése világító figyel- fékút megnőhet.
meztető lámpával rendkívül veszé-
lyes. Ha a rögzítőfék és alacsony
fékfolyadékszint figyelmeztető lám-
pa kiengedett rögzítőfék esetén vi-
lágít, az arra utal, hogy alacsony a
fékfolyadék szintje.
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az
esetben vizsgáltassa át a gépkocsit
egy hivatalos HYUNDAI márkaszer-
vizben.

3-13
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Elektronikus fékerő (folytatás) Elektromos


elosztó (Electronic Ebben az esetben ne haladjon nagy szervokormány (EPS)
Brake force Distribution sebességgel, és kerülje a hirtelen figyelmeztető lámpa
- EBD) rendszer fékezést.
figyelmeztető lámpa Azt tanácsoljuk, hogy haladéktala- Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
nul vizsgáltassa át a gépkocsit egy • Amikor a POWER gomb ON állásban
Ez a két figyelmeztető lámpa menet HYUNDAI márkaszervizben. van.
közben egyidejűleg világít: - A lámpa körülbelül 3 másodpercig
• Amikor az ABS és a hagyományos i Információ - Elektronikus világít, majd kialszik.
fékrendszer nem működik megfelelő- fékerő elosztó (EBD) rendszer • Ha az EPS rendszerben működési
en. rendellenesség jelentkezik.
figyelmeztető lámpa
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset- Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset-
ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy Ha az ABS figyelmeztető lámpa vagy ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben. mind az ABS, mind a rögzítőfék és hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.
alacsony fékfolyadékszint figyelmez-
tető lámpa világít, akkor előfordulhat,
VIGYÁZAT hogy a sebességmérő, a kilométer- Akkumulátortöltő
számláló vagy a napi kilométer-szám- rendszer figyelmeztető
Elektronikus fékerő elosztó (Elect- láló nem működik. Az EPS figyel- lámpa (a 12 V-os akku-
ronic Brake force Distribution - meztető lámpa szintén felgyulladhat, mulátorra vonatkozóan)
EBD) rendszer figyelmeztető lámpa és a kormányzási erőszükséglet meg-
nőhet vagy lecsökkenhet.
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
Ha mind az ABS, mind a rögzítőfék Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset-
ben haladéktalanul vizsgáltassa át a • Ha a 12 V-os akkumulátor töltöttségi
és alacsony fékfolyadékszint figyel- szintje alacsony, vagy a töltőrendszer
meztető lámpa világít, akkor a gép- gépkocsit egy HYUNDAI márkaszer-
vizben. például az LDC berendezés miatt
kocsi fékberendezése nem működik meghibásodott.
megfelelően, és ilyenkor egy hir-
telen fékezés esetén váratlan és
veszélyes helyzetbe kerülhet.
(folytatás)

3-14
• Ha menet közben felgyullad a figyel- - Frontális ütközés megelőzését segí- Alacsony gumiabroncs
meztető lámpa, vezesse a gépkocsit tő rendszer működési rendellenes- légnyomásra figyel-
egy biztonságos helyre, állítsa le, majd sége (egyes változatoknál)
indítsa be ismét a gépkocsit, és el- meztető lámpa
- Frontális ütközés megelőzését segí-
lenőrizze, hogy a figyelmeztető lámpa tő rendszer radarjának kilátása kor-
kialszik-e. Ha a figyelmeztető lámpa látozott (egyes változatoknál) Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
továbbra is égve marad, azt tanácsol- - Holttérfigyelő rendszer működési • Amikor a POWER gomb ON állásban
juk, hogy vizsgáltassa át a gépkocsit rendellenessége (egyes változatok-
egy hivatalos HYUNDAI márkaszerviz- nál)
van.
- A lámpa körülbelül 3 másodpercig
3
ben. - Holttérfigyelő rendszer radarjának világít, majd kialszik.
• Azt tanácsoljuk, hogy még ha a

A gépkocsi kényelmi jellemzői


kilátása korlátozott (egyes változa- • Ha egy vagy több gumiabroncs lég-
figyelmeztető lámpa ki is alszik, akkor toknál) nyomása jelentősen lecsökkent.
is vizsgáltassa át a gépkocsit egy - Stop & Go rendszerrel ellátott intelli-
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben. gens sebességtartó automatika mű-
Ha világító figyelmeztető lámpával ha- További információkat a 6. fejezetben,
ködési rendellenessége (egyes vál- a „Gumiabroncs légnyomás ellenőrző
lad tovább a gépkocsival, a gépkocsi tozatoknál)
sebessége korlátozott lehet, és a 12 rendszer (TPMS)” című részben talál.
- Stop & Go rendszerrel ellátott intelli-
V-os akkumulátor lemerülhet. gens sebességtartó automatika ra-
❈ LDC: Alacsony feszültségű DC-DC darjának kilátása korlátozott (egyes Ez a figyelmeztető lámpa kb. 1 percig
átalakító. változatoknál) tartó villogás után égve marad, vagy 3
- Világítás működési rendellenessége másodperces időközönként ismételten
Fő figyelmeztető lámpa - Távolsági fényszóró asszisztens mű- felvillan és kialszik:
ködési rendellenessége (egyes vál- • Ha a TPMS rendszerben működési
tozatoknál) rendellenesség jelentkezik.
- Gumiabroncs légnyomás ellenőrző Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset-
Ez a visszajelző lámpa akkor világít: rendszer (TPMS) működési rendel- ben haladéktalanul vizsgáltassa át a
• Ha a következő rendszerek közül va- lenessége gépkocsit egy HYUNDAI márkaszer-
lamelyiknél működési rendellenesség A figyelmeztetés részleteinek azonosí- vizben.
jelentkezik: tásához tanulmányozza az LCD kijel-
- LED-es fényszóró működési rend- zőt.
ellenessége (egyes változatoknál)

3-15
A gépkocsi kényelmi jellemzői

További információkat a 6. fejezetben, Elektronikus rögzítőfék Frontális ütközés


a „Gumiabroncs légnyomás ellenőrző (EPB) figyelmeztető EPB megelőzését segítő
rendszer (TPMS)” című részben talál.
lámpa rendszer (FCA) figyel-
meztető lámpa (egyes
Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít:
VIGYÁZAT változatoknál)
• Amikor a POWER gomb ON állásban
Biztonságos megállás van.
- A lámpa körülbelül 3 másodpercig Ez a visszajelző lámpa akkor világít:
• A TPMS nem képes külső ténye-
világít, majd kialszik. • Amikor a POWER gomb ON állásban
zők által okozott komoly és hir-
• Ha az EPB rendszerben működési van.
telen gumiabroncs sérülésekre fi-
rendellenesség jelentkezik. - A lámpa körülbelül 3 másodpercig
gyelmeztetni.
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset- világít, majd kialszik.
• Ha a gépkocsi bármilyen instabili- ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy • Ha az FCA rendszerben működési
tását érzékeli, azonnal vegye le a hivatalos HYUNDAI márkaszervizben. rendellenesség jelentkezik.
lábát a gázpedálról, majd fokoza-
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
tosan és finoman nyomja a fék-
pedált, és lassan húzódjon le egy
i Információ vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos
HYUNDAI márkaszervizben.
biztonságos helyre az úttestről. Az elektronikus rögzítőfék (EPB) fi-
gyelmeztető lámpa felgyulladhat, ami-
További részletek az 5. fejezet „Fron-
kor az elektronikus menetstabilizáló tális ütközés megelőzését segítő
rendszer (ESC) visszajelző az ESC rendszer (FCA)” című részében talál-
nem megfelelő működését jelezve hatók.
felgyullad (ez nem az EPB működési
rendellenességét jelzi).

3-16
Sávelhagyást meg- Jeges útra AUTO HOLD
előző (LKA) rendszer figyelmeztető lámpa visszajelző lámpa
visszajelző lámpa (egyes változatoknál)
(egyes változatoknál) Ez a visszajelző lámpa akkor világít:
Ez a visszajelző lámpa akkor világít: Ez a figyelmeztető lámpa arra hívja fel a • Fehér színűen: ha az auto hold
• Zöld színűen: ha a rendszer működési figyelmet, hogy az úttest jeges lehet. (automatikus rögzítőfék) rendszert az
feltételei teljesülnek. Amikor a külső hőmérsékletet mérő AUTO HOLD kapcsoló megnyomásá-
• Fehér színűen: ha a rendszer műkö- műszer 4 °C alatti értéket mutat, a jeges val bekapcsolja. 3
dési feltételei nem teljesülnek. útra figyelmeztető lámpa és a külső • Zöld színűen: amikor a gépkocsi fék-
hőmérséklet-kijelző villog, majd égve

A gépkocsi kényelmi jellemzői


• Sárga színűen: ha a sávelhagyást pedállal való teljes megállításakor az
megelőző rendszerben működési rend- marad. Továbbá egyszer a figyelmeztető auto hold rendszer bekapcsolt állapo-
ellenesség lép fel. hangjelzés is megszólal. tú.
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset- A jeges útra figyelmeztető funkció az • Sárga színűen: ha az auto hold rend-
ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy LCD kijelzőn a „User Settings” [Felhasz- szerben működési rendellenesség je-
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben. nálói beállítások] üzemmódnál be- és lentkezik. Azt tanácsoljuk, hogy ebben
kikapcsolható. az esetben vizsgáltassa át a gépkocsit
egy hivatalos HYUNDAI márkaszerviz-
További információk az 5. fejezet ben.
„Sávelhagyást megelőző (LKA) rend- i Információ
szer” című részében találhatók. További részletekkel kapcsolatosan
Ha a jeges útviszonyokra figyelmez- tanulmányozza az 5. fejezet „Auto
tető lámpa menet közben felgyullad, hold (automatikus rögzítőfék)” című
vezessen óvatosabban és biztonságo- részét.
sabban, tartózkodjon a túl magas
sebességtől, az erős gyorsításoktól, a
hirtelen fékezésektől vagy az éles
kanyaroktól stb.

3-17
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Elektronikus menetsta- Elektronikus menetsta- Indításgátló


bilizáló rendszer (Elect- bilizáló rendszer (Elect- figyelmeztető lámpa
ronic Stability Control - ronic Stability Control -
ESC) visszajelző lámpa ESC) OFF visszajelző lámpa Ez a visszajelző lámpa maximum 30
másodpercig világít:
Ez a visszajelző lámpa akkor világít: Ez a visszajelző lámpa akkor világít: • Ha a POWER gomb ACC vagy ON
• Amikor a POWER gomb ON állásban • Amikor a POWER gomb ON állásban állásában a gépkocsi megfelelően
van. van. érzékeli a gépkocsiban lévő intelligens
- A lámpa körülbelül 3 másodpercig - A lámpa körülbelül 3 másodpercig kulcsot.
világít, majd kialszik. világít, majd kialszik. - Ekkor beindíthatja a gépkocsit.
• Ha az ESC rendszerben működési • Ha az ESC rendszert az ESC OFF - A visszajelző lámpa kialszik a
rendellenesség jelentkezik. gomb megnyomásával kikapcsolja. gépkocsi beindítása után.
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset- További információkat az 5. fejezet-
ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy ben, az „Elektronikus menetstabilizá- Ez a visszajelző lámpa néhány
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben. ló rendszer (ESC)” című részben talál. másodpercig villog:
• Ha az intelligens kulcs nincs a gépko-
Ez a visszajelző lámpa villog: csiban.
• Az ESC rendszer működése során. - Ilyenkor nem tudja beindítani a gép-
További információkat az 5. fejezet- kocsit.
ben, az „Elektronikus menetstabilizá-
ló rendszer (ESC)” című részben talál.

3-18
Ez a visszajelző lámpa 2 másodpercig Irányjelző visszajelző Tompított fényszóró
világít, majd kialszik: lámpa visszajelző lámpa
• Ha az intelligens kulcs a gépkocsiban (egyes változatoknál)
van, de a POWER gomb ON állásá-
ban a gépkocsi nem érzékeli az intelli- Ez a visszajelző lámpa villog:
gens kulcsot. • Ha működteti az irányjelző lámpát. Ez a visszajelző lámpa akkor világít:
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset- • Ha a fényszórók bekapcsolt állapot-
ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.
Az alábbi jelenségek bármelyikének elő-
fordulása az irányjelző rendszer hibájára
ban vannak.
3
utal. Távolsági fényszóró

A gépkocsi kényelmi jellemzői


Ez a visszajelző lámpa villog: - Az irányjelző visszajelző lámpa nem visszajelző lámpa
• Ha az intelligens kulcsban levő elem villog, hanem világít.
feszültsége alacsony. - Az irányjelző visszajelző lámpa gyor-
san villog. Ez a visszajelző lámpa akkor világít:
- Ilyenkor nem lehet beindítani a
gépkocsit. Azonban a gépkocsi a - Az irányjelző visszajelző lámpa egy- • Amikor a fényszórók távolsági világí-
POWER gombnak az intelligens általán nem világít. tás üzemmódba kapcsoltak.
kulccsal való közvetlen megnyomá- Amennyiben a fenti körülmények bárme- • Ha az irányjelző kapcsoló meghúzásá-
sával beindítható. (További részle- lyike fennáll, akkor azt tanácsoljuk, hogy val a fénykürtöt működteti.
tekért tanulmányozza az 5. fejezet vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos
„A gépkocsi beindítása” című ré- HYUNDAI márkaszervizben.
szét.)
• Ha az indításgátló rendszerben műkö-
dési rendellenesség jelentkezik.
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az eset-
ben vizsgáltassa át a gépkocsit egy
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.

3-19
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Bekapcsolt helyzetjelző LED-es fényszóró Sebességtartó automa-


világítás visszajelző figyelmeztető lámpa tika visszajelző lámpa
lámpa (egyes változatoknál) (egyes változatoknál)

Ez a visszajelző lámpa akkor világít: Ez a figyelmeztető lámpa akkor világít: Ez a visszajelző lámpa akkor világít:
• Ha a helyzetjelző lámpák vagy a tom- • Amikor a POWER gomb ON állásban • Ha a sebességtartó automatika rend-
pított fényszórók bekapcsolt állapot- van. szer be van kapcsolva.
ban vannak. - A lámpa körülbelül 3 másodpercig
világít, majd kialszik. További részletekkel kapcsolatosan
Hátsó ködlámpa • Ha a LED-es fényszóró működési tanulmányozza az 5. fejezet „Sebes-
rendellenessége jelentkezik. ségtartó automatika rendszer” című
visszajelző lámpa
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben részét.
(egyes változatoknál) vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos
HYUNDAI márkaszervizben.
Sebességkorlátozó
Ez a visszajelző lámpa akkor világít:
berendezés visszajelző
• Ha a hátsó ködlámpák bekapcsolt ál- Ez a figyelmeztető lámpa akkor villog:
lapotban vannak.
lámpa (egyes változa-
Ha a LED-es fényszóró alkatrészei rend- toknál)
ellenesen működnek.
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos Ez a visszajelző lámpa akkor világít:
HYUNDAI márkaszervizben. • Ha a sebességkorlátozó berendezés
bekapcsolt állapotú.
MEGJEGYZÉS További részletekkel kapcsolatosan
tanulmányozza az 5. fejezet „Sebes-
Ha tartósan úgy közlekedik, hogy séghatárt ellenőrző rendszer” című
világít vagy villog a LED-es fényszóró részét.
figyelmeztető lámpája, az csökkent-
heti a LED-es fényszóró élettartamát.

3-20
SPORT üzemmód ECO+ üzemmód LCD kijelzőn megjelenő
visszajelző lámpa visszajelző üzenetek
Vezetési információk kijelzése
Ez a visszajelző lámpa akkor világít: Ez a visszajelző lámpa akkor világít:
• Amikor vezetési üzemmódnak a • Amikor vezetési üzemmódnak az
„SPORT” üzemmódot választja ki. „ECO+” [gazdaságos+] üzemmódot vá-
lasztja ki.
További részletekkel kapcsolatosan
tanulmányozza az 5. fejezet „Integrált További részletekkel kapcsolatosan
3
vezetési üzemmód ellenőrző rend- tanulmányozza az 5. fejezet „Integrált

A gépkocsi kényelmi jellemzői


szer” című részét. vezetési üzemmód ellenőrző rend-
szer” című részét.
ECO üzemmód
visszajelző lámpa UTIL (különféle beren-
(egyes változatoknál) dezések tartós üzemel-
tetésére szolgáló) OOSEV048134L

Ez a visszajelző lámpa akkor világít:


üzemmód visszajelző lámpa Minden egyes vezetési ciklus végén
megjelenik a „Driving Info” [Vezetési in-
• Amikor vezetési üzemmódnak az formáció] üzenet. Ebben az üzemmód-
„ECO” [gazdaságos] üzemmódot vá- Ez a visszajelző lámpa akkor világít: ban látható a napi kilométer-számláló
lasztja ki. • Ha a különféle berendezések tartós (1), a gépkocsi átlagsebessége (2), a
További részletekkel kapcsolatosan üzemeltetésére szolgáló üzemmódot a vezetési idő (3), a töltési időpont álla-
tanulmányozza az 5. fejezet „Integrált User Settings [Felhasználói beállítá- pota (4) és a légkondicionálási időpont
vezetési üzemmód ellenőrző rend- sok] üzemmódban beállították. állapota (5).
szer” című részét. Ez az információ néhány másodpercre
További információkért tanulmányoz- jelenik meg a gépkocsi kikapcsolásakor,
za a Kezelési kézikönyv elején talál- és automatikusan eltűnik. Az információ
ható Elektromos gépkocsi útmutatót. a gépkocsi minden egyes bekapcsolása-
kor kiszámításra kerül.

3-21
A gépkocsi kényelmi jellemzői

i Információ Shift to P [Kapcsoljon P állásba] Check steering wheel lock


• Ha a műszercsoportban a nyitott Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik system [Ellenőrizze a
napfénytetőre figyelmeztető üzenet meg, ha a gépkocsit úgy próbálja leállí- kormányzár rendszert]
látható, a vezetési információ üzenet tani, hogy a sebességváltó kar N (üres) Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
nem jelenik meg. állásban van. meg, ha a kormányzár nem reteszelődik
• A töltési időpont és/vagy légkondi- Ekkor a POWER gomb az ACC helyzet- megfelelően, amikor a POWER gomb az
cionálás időpont beállítására vonat- be kapcsol. (Ha még egyszer meg- OFF helyzetbe kerül.
kozó részletes információkért tanul- nyomja a POWER gombot, akkor az ON
mányozza a multimédia rendszer helyzetbe kapcsol.)
Press brake pedal to start
különálló kezelési útmutatóját. vehicle [Nyomja le a fékpedált a
Low key battery [Kulcs eleme gépkocsi beindításához]
lemerült]
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik meg, ha a fékpedál lenyomása nélkül
meg, ha a POWER gomb OFF helyzet- többször megnyomja a POWER gombot,
be kerülésekor az intelligens kulcsban és emiatt az kétszer is az ACC helyzet-
lévő elem lemerült állapotban van. be kerül.
A gépkocsi a fékpedál lenyomása ese-
Press POWER button while tén indítható be.
turning wheel [Nyomja meg a
POWER gombot, miközben Key not in vehicle [Kulcs nincs
mozgatja a kormánykereket] a gépkocsiban]
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a kormányzár nem old ki meg- meg, ha az intelligens kulcs nincs a gép-
felelően a POWER gomb megnyomása- kocsi belső terében, amikor a POWER
kor. gombot megnyomja.
Ilyen esetben úgy kell megnyomni a Amikor be szeretné indítani a gépkocsit,
POWER gombot, hogy közben jobbra és mindig tartsa magánál az intelligens
balra megmozgatja a kormánykereket. kulcsot.

3-22
Key not detected [Kulcs nem Press POWER button with key Low washer fluid [Alacsony
észlelhető] [Nyomja meg a POWER gombot ablakmosó folyadék szint]
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik a kulccsal] (egyes változatoknál)
meg, ha az intelligens kulcs nem Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
észlelhető, amikor a POWER gombot meg, ha a POWER gombot megnyomja, meg, amikor az ablakmosó folyadék
megnyomja. miközben a „Key not detected” [Kulcs tartály majdnem üres.
nem érzékelhető] üzenet látható. Töltse fel ablakmosó folyadékkal a tar-
Press POWER button again Ekkor az indításgátló visszajelző lámpá- tályt. 3
[Ismét nyomja meg a POWER ja villog.
gombot.] 12V battery discharging due to

A gépkocsi kényelmi jellemzői


Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha a Check BRAKE SWITCH fuse additional electrical devices [A
gépkocsit a POWER gomb megnyo- [Ellenőrizze a fékkapcsoló 12 V-os akkumulátor lemerülése
másakor nem tudta elindítani. biztosítékát] a kiegészítő elektromos
Ilyen esetben a POWER gomb ismételt Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik készülékek miatt]
megnyomásával próbálja meg beindítani meg, ha a féklámpakapcsoló biztosítéka
a gépkocsit. Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
szakadt. meg, ha jóváhagyás nélküli elektromos/
Ha a figyelmeztető üzenet a POWER A gépkocsi indítása előtt ki kell cserélni elektronikus készülékek használata mi-
gomb minden egyes megnyomásakor a biztosítékot egy újra. att a 12 V-os akkumulátor lemerülése
megjelenik, akkor azt tanácsoljuk, hogy Ha ez nem lehetséges, akkor a gépkocsi észlelhető. Előfordulhat, hogy a gép-
vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos az ACC helyzetben lévő POWER gomb kocsi egyes funkció nem működnek, és
HYUNDAI márkaszervizben. 10 másodpercig tartó megnyomásával a 12 V-os akkumulátor lemerülhet. Ha
indítható be. az üzenet a külső elektromos/elektro-
nikus készülékek eltávolítása után to-
Shift to P to start vehicle vábbra is megjelenik, akkor azt taná-
csoljuk, hogy vizsgáltassa át a gépkocsit
[Kapcsoljon P állásba a egy hivatalos HYUNDAI márkaszerviz-
gépkocsi beindításához] ben.
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a gépkocsit úgy próbálja bein-
dítani, hogy nem kapcsolt P (parkolás)
állásba.

3-23
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Shift to P to charge [A töltéshez Remaining time [Hátralévő idő] Unplug vehicle to start [Húzza ki
kapcsoljon P állásba] ■ Váltakozó áramú töltés ■ Egyenáramú töltés
a töltőt az indításhoz]

OOSEV048133L/OOSEV048198L
OOSEV048119L Ez az üzenet az akkumulátor célként ki- OOSEV048129L
Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha úgy választott töltöttségi szintjének eléréséig Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha úgy
csatlakoztatja a töltőkábelt, hogy a se- hátralévő időt jelzi ki. indítja be a gépkocsit, hogy nem húzta ki
bességváltó kar nincs P (parkolás) állás- a töltőkábelt. Húzza ki a töltőkábelt,
ban. majd kapcsolja be a gépkocsi gyújtását.
A töltőkábel csatlakoztatása előtt kap-
csoljon P (parkolás) állásba.

3-24
Charging door open [A Charging stopped. Ilyen esetben ellenőrizze, hogy jelentke-
töltőaljzat ajtaja nyitva] Check the AC/DC charger [A zik-e bármilyen probléma a külső válta-
töltés befejeződött. Ellenőrizze a kozó áramú vagy az egyenáramú töl-
tőberendezéssel, illetve a töltőkábellel
váltakozó áramú/egyenáramú kapcsolatosan.
töltőberendezést.] Amennyiben ugyanez a probléma akkor
■ Váltakozó áramú töltés ■ Egyenáramú töltés is előfordul, amikor a gépkocsit egy nor-
mál működésű váltakozó áramú töltőbe-
rendezéssel vagy egy eredeti HYUNDAI 3
hordozható töltőkábellel töltik, akkor azt
tanácsoljuk, hogy vizsgáltassa át a gép-

A gépkocsi kényelmi jellemzői


kocsit egy hivatalos HYUNDAI márka-
szervizben.

OOSEV048130L
Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha a
gépkocsival úgy közlekednek, hogy a
töltőaljzat ajtaja nyitott állapotban van. OOSEV048131L/OOSEV048132L
Elindulás előtt csukja be a töltőaljzat
• Ez a figyelmeztető üzenet akkor jele-
ajtaját.
nik meg, ha a töltés a következő okok
miatt leállt:
- A külső váltakozó áramú töltőberen-
dezéssel vagy az egyenáramú töltő-
berendezéssel kapcsolatos probléma
jelentkezik
- A külső váltakozó áramú töltőberen-
dezéssel végzett töltés leállt
- A töltőkábel sérült

3-25
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Charging stopped. Amennyiben ugyanez a probléma akkor Aux. Battery Saver+ used while
Check the cable connection [A is előfordul, amikor a gépkocsit egy parked [A kiegészítő akkumu-
töltés leállt. Ellenőrizze a kábel másik töltőkábellel vagy egy eredeti látort kímélő funkció parkolás
HYUNDAI hordozható töltőkábellel töltik,
csatlakozását] akkor azt tanácsoljuk, hogy vizsgáltassa közben használatban volt]
át a gépkocsit egy hivatalos HYUNDAI
márkaszervizben.

OOSEV048196L OOSEV048120L
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha ki-
meg, ha a töltés azért állt le, mert a kapcsolt gyújtásnál a kiegészítő akkumu-
töltőberendezés csatlakozódugója nem látort kímélő funkció működésbe lépett.
megfelelően csatlakozik a csatlakozóalj-
zatba. További részletekért tanulmányozza a
Ilyen esetben húzza ki a töltőberende- Kezelési kézikönyv elején található
zés csatlakozódugóját, majd ismét csat- Elektromos gépkocsi útmutató „A
lakoztassa. Ezután ellenőrizze, hogy kiegészítő akkumulátort kímélő funk-
fennáll-e bármilyen probléma (külső sé- ció” című részét.
rülés, idegen anyagok stb.) a töltőberen-
dezés csatlakozódugójával és a csat-
lakozóaljzattal kapcsolatosan.

3-26
Check regenerative brakes / Low battery [Alacsony Charge immediately. Power
Stop vehicle and check brakes töltöttségű akkumulátor] limited [Azonnal töltse fel a
[Ellenőrizze a regeneratív fékbe- gépkocsit. A teljesítmény
rendezést / Állítsa meg a gép- korlátozott]
kocsit, és ellenőrizze a fékeket]

A gépkocsi kényelmi jellemzői


OOSEV048121L
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a magasfeszültségű akkumu- OOSEV048122L
OOSEV048118L/OOSEV048117L
látor töltöttségi szintje körülbelül 8% alá Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
esik. meg, ha a magasfeszültségű akkumu-
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a regeneratív fékberendezés Ezzel egy időben felgyullad a műszer- látor töltöttségi szintje körülbelül 3% alá
nem megfelelően működik. csoportban lévő figyelmeztető lámpa esik.
( ). Ezzel egy időben felgyullad a műszer-
Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos Azonnal töltse fel a magasfeszültségű csoportban lévő figyelmeztető lámpa
HYUNDAI márkaszervizben. akkumulátort. ( ) és az alacsony teljesítményre
figyelmeztető lámpa ( ).
A magasfeszültségű akkumulátorból való
energiafogyasztás minimalizálása érde-
kében a gépkocsi teljesítménye korláto-
zott lesz. Azonnal töltse fel az akkumulá-
tort.

3-27
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Low outside temp. may limit Ha a magasfeszültségű akkumulátor töl- Battery overheated! Stop
power output. Charge EV töttségi szintje alacsony, és a gépkocsi vehicle [Az akkumulátor
battery [Az alacsony külső hosszú ideig parkol alacsony hőmérsék- túlmelegedett! Álljon meg a
leten, a gépkocsi teljesítménye korláto-
hőmérséklet miatt a teljesítmény zott lehet. gépkocsival]
korlátozott lehet. Töltse fel az Ha elindulás előtt tölti az akkumulátort,
EV akkumulátort] / Low battery az elősegíti a gépkocsi teljesítményének
temperature. Power limited [Az megnövelését.
akkumulátor hőmérséklete
alacsony. A teljesítmény MEGJEGYZÉS
korlátozott]
Ha a figyelmeztetés a környezeti hő-
mérséklet emelkedése után továbbra
is megjelenik, akkor azt tanácsoljuk,
A B hogy vizsgáltassa át a gépkocsit egy
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben.

OAEE046129L
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a magasfeszültségű akkumu-
látor túl magas hőmérséklete miatt az
akkumulátor és a gépkocsi elektromos
rendszerének védelme válik szükséges-
sé.
OOSEV048199L/OOSEV048126L Álljon meg a gépkocsival, és a POWER
[A]: A gépkocsi leállításakor jelenik meg. gombot kapcsolja ki, hogy az akkumu-
[B]: A gépkocsi beindításakor jelenik meg. látor hőmérséklete lecsökkenhessen.
Mindkét figyelmeztető üzenet akkor je-
lenik meg, ha az alacsony külső hőmér-
séklet miatt a gépkocsi elektromos rend-
szerének védelme válik szükségessé.

3-28
Power limited [A teljesítmény MEGJEGYZÉS Stop safely and check power
korlátozott] supply [Biztonságosan álljon
Ha ez a figyelmeztető üzenet megjele-
nik, akkor ne gyorsítson erősen, vagy meg, és ellenőrizze az
ne induljon el hirtelen a gépkocsival. áramellátást]
Azonnal töltse fel az akkumulátort, ha
a magasfeszültségű akkumulátor töl-
töttségi szintje nem elegendő.
3

A gépkocsi kényelmi jellemzői


OOSEV048125L
A következő esetekben ez a figyelmez-
tető üzenet akkor jelenik meg, amikor a OOSEV048200L
biztonság érdekében a gépkocsi Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
teljesítménye korlátozott. meg, ha az áramellátó rendszerben egy
• Amikor a magasfeszültségű akkumu- meghibásodás jelentkezik.
látor töltöttségi szintje egy bizonyos Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
szint alatt van, vagy a feszültség gyor- egy biztonságos helyen parkoljon le a
san csökken. gépkocsival, és átvizsgálás érdekében
• Amikor a motor vagy a magasfeszült- szállíttassa azt a legközelebbi hivatalos
ségű akkumulátor hőmérséklete túl HYUNDAI márkaszervizbe.
magas vagy túl alacsony.
• Amikor a hűtőrendszerrel kapcsolato-
san egy probléma vagy a normál hala-
dást akadályozó meghibásodás jelent-
kezett.

3-29
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Check Active Air Flap System Check virtual engine sound Check electric vehicle system
[Ellenőrizze az aktív hűtőlevegő system [Ellenőrizze a virtuális [Ellenőrizze az elektromos
terelőlap rendszert] motorhangot kibocsátó gépkocsi rendszert]
rendszert]

OOSEV048201L OOSEV048124L
Ez az üzenet a következő helyzetekben OOSEV048116L Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
jelenhet meg: Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik meg, ha az elektromos gépkocsi vezér-
- Ha az aktív hűtőlevegő terelőlap rend- meg, ha a virtuális motorhangot kibocsá- lőrendszerrel kapcsolatos probléma je-
ellenesen működik. tó rendszerrel kapcsolatos probléma lentkezik.
- Ha az aktív hűtőlevegő terelőlap vezér- jelentkezik. Ne közlekedjen a gépkocsival, amikor a
lésében rendellenesség jelentkezik. Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben figyelmeztető üzenet megjelenik.
- Ha a hűtőlevegő terelőlap nem nyílik ki. vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos Azt tanácsoljuk, hogy ebben az esetben
HYUNDAI márkaszervizben. vizsgáltassa át a gépkocsit egy hivatalos
Amikor a fenti körülmények megszűn- HYUNDAI márkaszervizben.
nek, a figyelmeztetés eltűnik.

3-30
AUTOMATIKUS LÉGKONDICIONÁLÓ BERENDEZÉS

1. Hőmérséklet-szabályozó
forgatógomb
2. Ventilátor fordulatszámát állító
gomb
3. AUTO (automatikus szabályozás)
3
gomb

A gépkocsi kényelmi jellemzői


4. Kikapcsoló gomb
5. Üzemmód-kiválasztó gomb
6. Légkondicionálás gomb
7. Légkondicionáló kezelőpanel
információs képernyőt kiválasztó
gomb
8. Driver Only [Csak vezető] gomb
9. Szélvédő jég- és páramentesítő
gomb
10. Hátsó ablak jég- és páramentesítő
gomb
11. HEAT [FŰTÉS] gomb
12. Belső levegő keringtetés gomb

OOSEV048300

3-31
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Automatikus fűtés és • A kényelme érdekében használja az


légkondicionálás AUTO gombot, és a hőmérsékletet
állítsa 22 °C-ra.

i Információ
A magasfeszültségű akkumulátor hő-
mérsékletének ellenőrzés alatt tartása
érdekében töltés közben a légkondici-
onáló berendezés hűti a magasfeszült-
ségű akkumulátort, ami a légkondici-
OOSEV048302
onáló kompresszor és a hűtőventilátor
2. Állítsa a hőmérséklet-szabályozó for- működtetése által keltett zajjal jár-
gatógombot a kívánt hőmérsékletre. hat.
Továbbá előfordulhat, hogy nyáron
OOSEV048301 i Információ csökken a légkondicionáló berendezés
1. Nyomja meg az AUTO gombot. • Az automatikus működés kikapcso- teljesítménye, mert a hűtőrendszer a
Az üzemmódok, a ventilátor sebesség, a lásához nyomja meg valamelyik magasfeszültségű akkumulátor hő-
levegőbeáramlás és a légkondicionálás gombot az alábbiak közül: mérsékletének fenntartása érdekében
szabályozása automatikusan történik a működik.
- Üzemmód-kiválasztó gomb
beállított hőmérsékletnek megfelelően.
- Szélvédő jég- és páramentesítő
gomb (még egyszer nyomja meg a
gombot a szélvédő jég- és pára-
mentesítés funkció kiválasztásának
törléséhez, és az információs kijel-
zőn ismét megjelenik az AUTO
felirat).
- Ventilátor fordulatszámát állító
gomb
A kiválasztott funkciót kézzel lehet
állítani, miközben a többi funkció
automatikusan működik.
3-32
Manuális fűtés és 4. Kapcsolja a levegő áramlását állító
légkondicionálás gombot külső (friss) levegő beáramol-
tatás állásba.
A fűtő- és hűtőrendszer kézzel is szabá-
lyozható, ha az AUTO gomb kivételével 5. Állítsa be a kívánt ventilátor fordulat-
bármelyik gombot megnyomja. Ebben számot.
az esetben a rendszer folyamatosan, a 6. Ha légkondicionálás szükséges, kap-
kiválasztott gombok sorrendjének meg- csolja be a légkondicionáló rendszert.
felelően működik. Ha automatikus műkö-
dés során az AUTO gomb kivételével
Nyomja meg az AUTO gombot a rend-
szer teljesen automatikus szabályozásá-
3
bármelyik gombot megnyomja, a kivá- hoz.

A gépkocsi kényelmi jellemzői


lasztottól eltérő funkciók szabályozása
automatikus marad.
OOSEV048026
1. Indítsa be a gépkocsit.
i Információ 2. Állítsa az üzemmód kapcsolót a kí-
vánt helyzetbe. A fűtés és hűtés haté-
A fűtés és hűtés jobb szabályozásának konyságának fokozására:
biztosítása érdekében soha ne he- - Fűtés:
lyezzen semmit az érzékelő közelébe. - Hűtés:
3. Állítsa a hőmérséklet-szabályozó gom-
bot a kívánt értékre.

3-33
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Üzemmód kiválasztása

OOSEV048303
A levegőelosztási módot kiválasztó gom-
bok határozzák meg a szellőzőrendsze-
ren átáramló levegő irányát.

A levegőáramlás kilépő nyílása a követ-


kezők szerint változik:

OOSEV048304

3-34
Arcra irányítás üzemmód (B,
D)
A levegő a felsőtestre és az arcra
irányított. Kiegészítésképpen mindegyik
kilépőnyílás beállítható úgy, hogy a
levegő a kívánt irányba áramoljon ki.
3

A gépkocsi kényelmi jellemzői


Kétszintű kilépés (B, C, D, E)
OOSEV048305 OOSEV048306
A levegő áramlása az arcra és a padlóra Pára- és jégmentesítő irányítási mód Műszerfali levegőkilépő nyílások
irányított. (A) A levegőkilépő nyílások a levegőkilépő
A levegőáramlás legnagyobb része a nyílásnál található karral nyithatók vagy
szélvédőre irányított, és kis mennyiségű zárhatók ( ).
Padlóra irányítás/pára- és levegő áramlik az oldalablakok pára- Az áramlás irányát a levegőkilépő nyí-
jégmentesítés (A, C, D, E) mentesítésére. lásnál található karral, az ábrán látható
módon lehet változtatni.
A levegőáramlás legnagyobb része a
padlóra és a szélvédőre irányított, és kis
mennyiségű levegő áramlik az oldalab-
lakok páramentesítésére.

Padlóra irányítás (A, C, D, E)

A levegőáramlás legnagyobb része a


padlóra irányított, továbbá kis mennyi-
ségű levegő áramlik a szélvédő és az
oldalablakok páramentesítésére.
3-35
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Hőmérséklet-szabályozás Hőmérséklet mértékegység átváltása Levegőbeáramlás állítása


Ha az akkumulátor lemerült vagy azt
lekötötték, a hőmérséklet kijelzési mód
Celsius fokra áll vissza.
Átváltja a hőmérséklet mértékegységet
°C (Celsius) fokról °F (Fahrenheit) fokra
vagy °F (Fahrenheit) fokról °C (Celsius)
fokra.
- Automatikus légkondicionáló berende-
zés
Miközben az OFF gombot megnyom-
va tartja, nyomja meg, és tartsa 3
másodpercig megnyomva az AUTO
OOSEV048302 gombot. OOSEV048315
A hőmérséklet növeléséhez forgassa - Műszercsoport A levegőbeáramlást szabályozó gomb-
jobbra a gombot. A hőmérséklet csök- Lépjen be a User Settings [Felhasz- bal lehet beállítani, hogy az utastérbe
kentéséhez forgassa balra a gombot. nálói beállítások] üzemmódba, válasz- kívülről (friss) levegő jusson be, vagy a
A hőmérséklet értéke 0,5 °C-os (1 °F) sza ki az Other Features [Egyéb funk- levegő az utastérben keringtetve ára-
lépésekben nő vagy csökken a gomb ciók], majd a Temperature Unit [Hő- moljon.
minden egyes következő fix pontjába mérséklet mértékegység] menüponto-
forgatásakor. Ha a legalacsonyabb hő- kat. Levegőt keringtető üzemmód
mérsékletet állítja be, a légkondicionáló A műszercsoport LCD kijelzője és a lég- Ha a beállított üzemmód a
folyamatosan fog működni. kondicionáló rendszer képernyője által belső levegő keringtetése,
kijelzett hőmérséklet mértékegysége mó- akkor az utastérből kiszí-
dosul. vott levegő a fűtésrend-
szeren keresztül vissza-
áramlik az utastérbe, és a
kiválasztott funkció szerint
fűtött vagy hűtött lesz.

3-36
Külső (friss) levegőt beengedő Ventilátor fordulatszám-
üzemmód VIGYÁZAT szabályozás
Ha a beállított üzemmód a • A légkondicionáló rendszer folya-
külső (friss) levegő be- matos használata belső levegőt
áramlása, akkor a levegő keringtető üzemmódban az utas-
kívülről lép be, és a kivá- térben tartózkodóknál álmossá-
lasztott funkció szerint fű- got okozhat. Ez a gépkocsi feletti
tött vagy hűtött lesz. uralom elvesztését okozhatja, ami 3
balesethez vezethet.
i Információ • Ha kikapcsolt légkondicionáló be-

A gépkocsi kényelmi jellemzői


A legjobb eredmény elérése érdeké- rendezéssel folyamatosan hasz-
ben azt tanácsoljuk, hogy elsődlege- nálja a belső levegőt keringtető
sen a külső (friss) levegő beáramlását üzemmódot, akkor megnő a gép-
használja, és csak szükség esetén kocsi utasterében a levegő pára- OOSEV048307
használja a belső levegőt keringtető tartalma. A ventilátor fordulatszám-szabályozó
üzemmódot. Ez a szélvédő párásodását okoz- gomb elforgatásával változtatható a ven-
A szélvédő bepárásodhat, ha a fűtőbe- hatja, ami korlátozott kilátáshoz tilátor sebessége.
rendezést a légkondicionáló berende- vezethet. Minél magasabb a ventilátor fordulatszá-
zés bekapcsolása nélkül hosszabb ide- • Ne aludjon vagy parkoljon hosz- ma, annál nagyobb lesz a szállított leve-
ig belső levegőt keringtető üzemmód- szabb ideig a gépkocsijával úgy, gő mennyisége.
ban működteti. hogy csukott ablakok mellett a Az OFF gomb megnyomása kikapcsolja
Továbbá, ha hosszú ideig használja a fűtő- vagy légkondicionáló beren- a ventilátort.
belső levegőt keringtető üzemmódot a dezés bekapcsolt állapotban van.
légkondicionáló berendezés bekap- Ha így jár el, megnőhet az utas- MEGJEGYZÉS
csolt állapotában, akkor az utastér térben a szén-dioxid szintje, ami
levegője túlzottan szárazzá válik. súlyos vagy halálos egészségká- Ha a ventilátort a POWER gomb ON
rosodáshoz vezethet. állásában működteti, az az akkumulá-
tor lemerülését okozhatja. A gépkocsi
menetkész ( ) üzemmódjában mű-
ködtesse a ventilátort.

3-37
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Csak vezető A DRIVER ONLY [Csak vezető] gomb Légkondicionáló berendezés


kikapcsol az alábbi körülmények között:
1) Jégmentesítés bekapcsolva
2) DRIVER ONLY [Csak vezető] gomb
ismételt megnyomása

OOSEV048314 OOSEV048308
Ha megnyomja a DRIVER ONLY [Csak Nyomja meg az A/C gombot a légkondi-
vezető] ( ONLY ) gombot, és a vissza-
DRIVER cionálás bekapcsolásához (a visszajelző
jelző lámpa felgyullad, a hideg levegő lámpa felgyullad).
túlnyomó részben a vezetőülés felé A légkondicionálás kikapcsolásához még
áramlik. Mindazonáltal előfordulhat, hogy egyszer nyomja meg a gombot.
a hideg levegő egy kis része a többi
üléshez vezető nyílásokból áramlik ki a
belső levegő kellemes állapotának fenn-
tartása érdekében.
Amennyiben használja a gombot, amikor
nem utazik senki az első utasülésen, az
energiafogyasztás csökkenni fog.

3-38
HEAT [FŰTÉS] gomb Légkondicionáló kezelőpanel Kikapcsolt üzemmód
információs képernyőt kiválasz-
tó gomb

A gépkocsi kényelmi jellemzői


OOSEV048310 OOSEV048311
Nyomja meg a HEAT [fűtés] gombot a Nyomja meg az OFF gombot a lég-
fűtés bekapcsolásához (a visszajelző OOSEV048309 kondicionáló rendszer kikapcsolásához.
lámpa felgyullad). Nyomja meg a légkondicionáló rendszer Továbbra is használhatja a levegőel-
A fűtés kikapcsolásához ismét nyomja információs képernyőjét kiválasztó CLI- osztási módot kiválasztó és a levegő be-
meg a gombot. MATE gombot ahhoz, hogy a légkondi- áramlását szabályozó gombokat, amíg a
cionáló rendszerre vonatkozó információ POWER gomb az ON állásban van.
A légkondicionáló és a fűtőberendezés a megjelenjen a rádiókészülék vagy az
működése során az akkumulátor által AVN [audio-/video-/navigációs rendszer]
tárolt energiát használja. Ha a légkondi- képernyőjén.
cionáló berendezést vagy a fűtőberen-
dezést túlságosan hosszú ideig hasz-
nálja, a túlzott energiafogyasztás miatt a
hatótávolság lecsökkenhet.
Ha nincs szüksége rá, kapcsolja ki a
fűtő- és a légkondicionáló berendezést.

3-39
A gépkocsi kényelmi jellemzői

A rendszer működése Használati tanácsok Légkondicionáló berendezés


Szellőzés • Ha el akarja kerülni, hogy por és kelle- A HYUNDAI gépkocsik légkondicionáló
metlen gázok jussanak az utastérbe a rendszere R-134a vagy R-1234yf hűtő-
1. Válassza ki az arcra irányítás szellőzőrendszeren keresztül, ideigle- közeggel lehet feltöltve.
üzemmódot. nesen kapcsolja be a belső levegő 1. Indítsa be a gépkocsit.
2. Állítsa a levegő áramlását külső (friss) keringtetési módot. Ha a zavaró
levegő beáramoltatás állásba. 2. Nyomja meg a légkondicionálást ki-
szennyeződés elmúlt, ne felejtsen el
/bekapcsoló gombot.
3. Állítsa a hőmérséklet-szabályozó gom- visszakapcsolni a friss levegő beáram-
bot a kívánt értékre. lási módra, hogy friss levegő jusson 3. Válassza ki az arcra irányítás
az utastérbe. Ez elősegíti a vezető fi- üzemmódot.
4. Állítsa be a kívánt ventilátor fordulat-
számot. gyelmének fenntartását, és kelleme- 4. Az utastér gyors lehűtése érdekében
sebb környezetet jelent. átmenetileg kapcsolja a levegő be-
• Az utastérben kialakuló párásodás el- áramlását állító gombot a belső leve-
Fűtés kerülése érdekében a levegő belépé- gőt keringtető üzemmódra. Amikor az
1. Válassza ki a padlóra irányítás sét állítsa friss levegő beáramlási utastér hőmérséklete eléri a kívánt
üzemmódot. módra, kapcsolja be a légkondicionáló szintet, állítsa vissza a levegő áramlá-
2. Állítsa a levegő áramlását külső (friss) berendezést, és állítsa be a hőmér- sát állító gombot külső (friss) levegő
levegő beáramoltatás állásba. sékletet a kívánt értékre. beáramoltatás állásba.
3. Állítsa a hőmérséklet-szabályozó gom- 5. Állítsa be a ventilátor fordulatszámát
bot a kívánt értékre. és a hőmérsékletet, hogy a maximális
4. Állítsa be a kívánt ventilátor fordulat- kényelem érzetét nyújtsa.
számot.
5. Ha a gépkocsiba beáramlás előtt sze-
retné csökkenteni a levegő páratar-
talmát, kapcsolja be a légkondicionáló
berendezést, és a hőmérséklet-sza-
bályozás forgatógombját állítsa fűtés-
re.
Ha a szélvédő párásodik, válassza ki a
padlóra irányítás/pára- és jégmentesítés
üzemmódot, vagy válassza ki a
szélvédőt jégmentesítő üzemmódot.

3-40
MEGJEGYZÉS Légkondicionáló berendezés használati A rendszer karbantartása
tanácsok Pollenszűrő
• A megfelelő és biztonságos műkö-
dés biztosítása érdekében a hűtő- • Ha meleg időben tűző napsütésen
rendszer javítását kizárólag képzett parkolt, nyissa ki az ablakokat egy
és minősített szakemberek végezhe- rövid időre, hogy a forró levegő ki-
tik el. áramoljon az utastérből.
• A hűtőrendszer javítását jó szellő- • Miután az utastér megfelelő mérték-
zéssel rendelkező helyen kell elvé- ben lehűlt, a belső levegő keringtetést
kapcsolja vissza a külső (friss) levegő
3
gezni.
beáramlására.
• A légkondicionáló elpárologtatót

A gépkocsi kényelmi jellemzői


soha nem szabad olyan alkatrészre • Esős, párás időben az utastér levegő-
cserélni, amelyet egy használt vagy jének a páratartalma megnő. Az abla-
bontott gépkocsiból távolítottak el. kok párásodásának csökkentése ér-
A cserealkatrészként beszerzett új dekében csukott ablakok és napfény-
MAC elpárologtatóknak a SAE J2842 tető mellett kapcsolja be a légkondici- OIK047401L
szabvány szerinti minősítéssel kell onáló berendezést. [A]: Külső levegő, [B]: Belső levegő keringtetés
rendelkezniük, amit a megfelelő • Kapcsolja be a légkondicionáló beren- [C]: Pollenszűrő, [D]: Ventilátor
címkének is tanúsítania kell. dezést havonta egyszer néhány perc- [E]: Elpárologtató, [F]: Fűtőradiátor
re a rendszer maximális teljesítmé-
Ez a szűrő a kesztyűtartó mögött helyez-
nyének fenntartása érdekében.
i Információ • A légkondicionáló berendezés túlzott
kedik el. A pollenszűrő feladata a fűtő-
és légkondicionáló rendszeren keresztül
Ha nedves időben kinyitja az ablakot, használata esetén a külső levegő és a beáramló por és egyéb szennyeződések
a légkondicionáló berendezés párale- szélvédő közötti hőmérséklet-különb- kiszűrése.
csapódást idézhet elő az utastérben. ség hatására a szélvédő külső felülete
bepárásodhat, ami rontja a kilátást.
Mivel a túlzott mennyiségű lecsapó- Ebben az esetben állítsa a levegőel-
dott pára károsíthatja az elektromos osztási módot kiválasztó gombot a
berendezéseket, a légkondicionáló be- állásra, és állítsa a ventilátor fordulat-
rendezést csak akkor használja, ha az számát a legalacsonyabb értékre.
ablakok csukva vannak.

3-41
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Azt tanácsoljuk, hogy a pollenszűrő A légkondicionáló hűtőközeg és


cseréjét a karbantartási ütemterv szerint, a kompresszorban lévő olaj VIGYÁZAT
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben mennyiségének ellenőrzése R-1234yf hűtőközeggel feltöltött
végeztesse el. Ha a gépkocsival huza- gépkocsik
mosabb ideig erősen szennyezett leve- Ha a hűtőközeg mennyisége kevés,
gőjű területen, pl. poros utakon közle- akkor a légkondicionáló teljesítménye Mivel a hűtőközeg eny-
kedik, a pollenszűrőt gyakrabban kell csökken. A túltöltés szintén rossz hatás- hén gyúlékony, és na-
ellenőrizni és cserélni. sal van a légkondicionáló működésére.
gyon magas nyomás
Ha hirtelen lecsökken az utastérbe belé- Ezért, ha a légkondicionáló berendezés alatt van, a légkondici-
pő levegő mennyisége, azt tanácsoljuk, rendellenesen működik, azt tanácsoljuk,
onáló rendszer javítását
hogy ellenőriztesse a rendszert egy hi- hogy ellenőriztesse a rendszert egy hi-
kizárólag képzett és
vatalos HYUNDAI márkaszervizben. vatalos HYUNDAI márkaszervizben.
minősített szakemberek
végezhetik el. Nagyon
i Információ VIGYÁZAT fontos a megfelelő típu-
sú és mennyiségű olaj és hűtőkö-
• Cseréltesse ki a szűrőt a karbantar- R-134a hűtőközeggel feltöltött
tási ütemtervben megadottak sze- zeg használata.
gépkocsik Egyébként károsodhat a gépkocsi,
rint.
Ha a gépkocsival huzamosabb ideig Mivel a hűtőközeg na- és személyi sérülések következhet-
erősen szennyezett levegőjű terüle- gyon magas nyomás nek be.
ten, pl. poros utakon közlekedik, a alatt van, a légkondici-
pollenszűrőt gyakrabban kell ellen- onáló rendszer javítását Azt tanácsoljuk, hogy a légkondicionáló
őrizni és cserélni. kizárólag képzett és mi- berendezést kizárólag hivatalos HYUN-
• Ha hirtelen lecsökken az utastérbe nősített szakemberek végezhetik el. DAI márkaszervizben javíttassa.
belépő levegő mennyisége, azt taná- Nagyon fontos a megfelelő típusú
csoljuk, hogy ellenőriztesse a rend- és mennyiségű olaj és hűtőközeg
szert egy hivatalos HYUNDAI már- használata.
kaszervizben. Egyébként károsodhat a gépkocsi,
és személyi sérülések következhet-
nek be.

3-42
SZÉLVÉDŐ JÉG- ÉS PÁRAMENTESÍTÉSE
• A maximális jég- és páramentesítés- A szélvédő belső oldalának
VIGYÁZAT hez a hőmérséklet-szabályozó gombot páramentesítése
állítsa a legmelegebb állapotra (végál-
Szélvédőfűtés lásig jobbra forgatva), a ventilátor for-
Ne használja a vagy a dulatszám-szabályozó gombját pedig
pozíciót hűtés közben, amikor na- a maximális fordulatszámra.
gyon nedves az idő. A külső levegő • Ha a padlóra is szeretne meleg leve-
és a szélvédő közötti hőmérséklet- gőt irányítani jég- és páramentesítés
különbség hatására a szélvédő közben, állítsa be a padló/jégmentesí- 3
külső felülete bepárásodhat, ami tés helyzetet.

A gépkocsi kényelmi jellemzői


rontja a kilátást. Ebben az esetben • Elindulás előtt tisztítsa le az összes
állítsa a levegőelosztási módot ki- havat és jeget a szélvédőről, a hátsó
választó forgatógombot vagy gom- ablakról, a visszapillantó tükrökről és
bot állásra és a ventilátor fordu- az oldalablakokról.
OOSEV048312
latszámát alacsonyabb értékre. • Tisztítsa le az összes havat és jeget a
motorháztetőről és a levegőbelépő 1. Állítsa be a kívánt ventilátor fordulat-
rácsokról, amivel fokozhatja a fűtés és számot.
a jégmentesítés hatékonyságát, vala- 2. Állítsa be a kívánt hőmérsékletet.
mint csökkentheti az utastér páráso- 3. Nyomja meg a jégmentesítő gombot
dásának valószínűségét. ( ).
4. A külső (friss) levegő beáramlás
üzemmód automatikusan kiválasztás-
ra kerül.
Ellenőrizze, hogy a levegő beáramlási
módja a külső (friss) levegő beáramol-
tatás állásban van. Ha a levegőbelépést
kiválasztó gomb visszajelző lámpája vi-
lágít, ismételten nyomja meg a gombot a
külső (friss) levegő beáramoltatási állás
kiválasztásához (a visszajelző lámpa
kialszik). Ha a pozíciót választja, a
ventilátor fordulatszáma automatikusan
megemelkedik.
3-43
A gépkocsi kényelmi jellemzői

A szélvédő külső oldalának Ha a pozíciót választja, a ventilátor Jégmentesítés


jégmentesítése fordulatszáma automatikusan megemel-
kedik. MEGJEGYZÉS
A jégmentesítő fűtőszálak a hátsó ab-
Páramentesítési logika lak belső felületére vannak felragaszt-
A szélvédő belső oldal párásodásának va, ezért az épségük megőrzése érde-
csökkentésére a levegőbefúvás vagy a kében soha ne használjon éles tár-
légkondicionálás kezelése automatiku- gyat vagy súrolóanyagot tartalmazó
san, bizonyos feltételek szerint történik, ablaktisztító szert a hátsó ablak tisz-
mint pl.: vagy helyzet. A pára- tításához.
mentesítés megszakításához vagy az
ahhoz való visszatéréshez a követke- i Információ
zőkben leírtak szerint járjon el.
OOSEV048313 A szélvédő jégmentesítéséről és pára-
1. Állítsa a ventilátor fordulatszámát a mentesítéséről részletesen ebben a fe-
1. Kapcsolja a POWER gombot ON
maximális értékre (teljesen jobb oldali jezetben, a „Szélvédő jég- és pára-
helyzetbe.
helyzet). mentesítése” című részben olvashat.
2. Nyomja meg a jégmentesítő gombot
2. Állítsa a hőmérsékletet a legmaga-
( ).
sabb (HI) értékre.
3. Miközben a légkondicionáló (A/C)
3. Nyomja meg a jégmentesítő gombot
gombot megnyomva tartja, nyomja
( ).
meg a levegőbelépést kiválasztó gom-
4. A külső (friss) levegő beáramlás bot 3 másodpercen belül legalább
üzemmód automatikusan kiválasztás- ötször.
ra kerül.
A belső levegő keringtetés gomb visz-
Ellenőrizze, hogy a levegő beáramlási szajelzője háromszor felvillan. Ez azt
módja a külső (friss) levegő beáramol- jelzi, hogy a páramentesítési logika tör-
tatás állásban van. Ha a levegőbelépést lésre került.
kiválasztó gomb visszajelző lámpája
világít, ismételten nyomja meg a gombot
a külső (friss) levegő beáramoltatási ál- Ha az akkumulátor lemerült vagy azt
lás kiválasztásához (a visszajelző lámpa lekötötték, akkor a páramentesítés alap-
kialszik). helyzetbe áll.

3-44
Hátsó ablak jég- és i Információ Automatikus páramentesítő
páramentesítése • Ha nagyobb mennyiségű hó rakó- rendszer
dott a hátsó ablakra, a fűtés bekap-
csolása előtt söpörje le azt.
• A hátsó ablak fűtés kb. 20 perc el-
teltével vagy a POWER gomb OFF
állásba kapcsolásakor automatiku-
san kikapcsol. 3

A gépkocsi kényelmi jellemzői


OOSEV048316 OOSEV048027
A hátsó ablak fűtés a gépkocsi menet- Az automatikus páramentesítő rendszer
kész ( ) üzemmódjában melegíti a a szélvédő belső oldalán lévő nedves-
hátsó ablakot annak érdekében, hogy ség érzékelése esetén automatikusan
kívülről és belülről eltávolítsa a párát és csökkenti a szélvédő belső oldalának
a vékony jégréteget. párásodását.
• A hátsó ablak fűtés bekapcsolásához Az automatikus páramentesítő rendszer
nyomja meg a műszerfal közepén lévő bekapcsolt fűtés vagy légkondicionálás
kapcsolót. A hátsó ablak fűtés bekap- üzemmódban működik.
csolt állapotában a kapcsolón lévő
visszajelző lámpa világít.
i Információ
• A hátsó ablak fűtés kikapcsolásához
nyomja meg ismét a gombot. Előfordulhat, hogy az automatikus
páramentesítő rendszer nem működik
megfelelően, ha a külső hőmérséklet
-10 °C alatti.

3-45
A gépkocsi kényelmi jellemzői

Az automatikus páramente- Az automatikus páramentesítő rendszer i Információ


sítő rendszer működésekor kikapcsolása • Ha a légkondicionáló berendezést az
a visszajelző világít. 1. Nyomja a POWER gombot ON hely- automatikus páramentesítő rend-
zetbe. szer kapcsolta be, és Ön megkísérli
2. Nyomja az első szélvédőt jégmentesí- kikapcsolni, a visszajelző lámpa há-
Ha a gépkocsiban magas páratartalom tő gombot 3 másodpercnél hosszabb romszor felvillan, és a légkondicio-
észlelhető, az automatikus páramentesí- ideig. náló nem kapcsol ki.
tő rendszer működésbe lép. 3. Az automatikus páramentesítő rend- • Az automatikus páramentesítő rend-
A következő lépések automatikusan szer kikapcsolásakor az első szélvédő szer hatékonyságának és hatásossá-
végrehajtásra kerülnek: jégmentesítő gombon lévő visszajelző gának fenntartása érdekében ne
1. lépés) A levegő áramlása átvált külső háromszor felvillan, majd a légkondici- válassza a belső levegő keringtetés
(friss) levegő beáramoltatás onáló rendszer információs képernyő- üzemmódot, ha az automatikus pá-
állásba. jén megjelenik az ADS OFF felirat. ramentesítő rendszer működik.
2. lépés) A légkondicionálás gombon • Az automatikus páramentesítő rend-
lévő visszajelző felgyullad. Az automatikus páramentesítő rendszer szer működése során a ventilátor
3. lépés) Az üzemmód a pára- és jég- visszakapcsolása fordulatszámát állító gomb, a hő-
mentesítés érdekében a szél- 1. Nyomja a POWER gombot ON hely- mérséklet-szabályozó forgatógomb
védőre irányított levegőáramlá- zetbe. és a belső levegő keringtetés gomb
si módra vált át. letiltott állapotúak.
2. Nyomja az első szélvédőt jégmentesí-
4. lépés) A ventilátor fordulatszáma ma- tő gombot 3 másodpercnél hosszabb
ximális sebességre kapcsol. ideig. MEGJEGYZÉS
3. Az automatikus páramentesítő rend- Ne távolítsa el a szélvédő felső ré-
Ha a légkondicionáló berendezés kikap- szer visszakapcsolásakor a szélvédő szén található érzékelő borítását.
csolt állapotban van, vagy a belső leve- jégmentesítő gombon lévő visszajelző
A rendszer alkatrészei megsérülhet-
gő keringtetés üzemmódot manuálisan hatszor felvillan, majd a légkondicio-
nek, és erre nem vonatkozik a gyártói
kiválasztják, miközben az automatikus náló rendszer információs képernyőjé-
garancia.
páramentesítő rendszer működik, az ről eltűnik az ADS OFF felirat.
automatikus páramentesítés visszajelző
lámpája háromszor felvillan annak jel-
zésére, hogy a manuális beavatkozás
letiltásra került.

3-46
LÉGKONDICIONÁLÓ BERENDEZÉS KIEGÉSZÍTŐ FUNKCIÓK
Automatikus szellőztetés Napfénytető belső levegő
A rendszer automatikusan a külső (friss) keringtetés
levegő beáramlás üzemmódot választja Ha a fűtőberendezés vagy a légkondici-
ki, ha alacsony hőmérsékleten a légkon- onáló rendszer nyitott napfénytető mel-
dicionáló berendezést belső levegő ke- lett bekapcsolt állapotú, a külső (friss) le-
ringtetés üzemmódban egy meghatáro- vegő helyzet automatikusan kiválasztás-
zott időtartamnál (körülbelül 30 perc) ra kerül. Ha nyitott napfénytetőnél nyom-
hosszabb ideig működtetik. ja meg a belső levegő keringtetés gom-
bot, a belső levegő keringtetés üzem-
3
Az automatikus szellőztetés mód bekapcsol, de csak három percig

A gépkocsi kényelmi jellemzői


működik. Három perc eltelte után a
kikapcsolása vagy visszakap- levegő áramlása visszatér a külső (friss)
csolása levegő beáramoltatás állásba.
Bekapcsolt légkondicionáló berendezés- Amikor a napfénytetőt becsukja, a leve-
nél válassza ki az arcra irányítás gőbelépés módja visszatér az eredetileg
üzemmódot, majd három másodpercig kiválasztott helyzetbe.
nyomja a belső levegő keringtetés gom-
bot.
Ha az automatikus szellőztetés törlésre
került, a visszajelző háromszor felvillan.
Ha az automatikus szellőztetést bekap-
csolják, a visszajelző hatszor felvillan.

3-47
Multimédia rendszer

Multimédia rendszer ............................................ 4-2


AUX, USB és iPod® csatlakozó ......................................4-2
Antenna ..............................................................................4-2
Audiorendszer kezelőszervek a
kormánykeréken...............................................................4-3
Bluetooth® vezeték nélküli technológiás
kihangosító berendezés ..................................................4-4
Audio- / video- / navigációs rendszer (AVN) ...........4-4

4
Multimédia rendszer

MULTIMÉDIA RENDSZER
i Információ Az AUX, USB és iPod® használatához a A tetőantenna jelek és adatok (például
fedél alsó részének (1) finom megnyo- AM/FM, DAB, GPS/GNSS) vételére al-
• Ha utólag beszerelhető HID (gáz- kalmas.
másával nyissa ki az első konzol fedelét.
kisüléses) fényszóróizzót épít be, a
gépkocsi audiokészüléke és elektro- A használat után a fedél bezárásához
nikus berendezései rendellenesen finoman húzza lefelé a fedelet. - "A" típusú antenna esetén
működhetnek. Az eltávolításhoz forgassa a tetőanten-
• Ne használjon vegyszereket (illat- i Információ nát az óramutató járásával ellentétes
szert, kozmetikai olajat, naptejet, Az áramellátó csatlakozóaljzatra csat- irányba. A visszaszereléshez forgassa
kéztisztítót és légfrissítőt) az utastér lakoztatott hordozható audioeszközök azt az óramutató járásával megegyező
tisztítására, illetve kerülje, hogy használata esetén a lejátszás során zaj irányba.
ilyen anyagok a belső alkatrészekkel jelentkezhet. Ha ez történik, akkor a
érintkezésbe kerüljenek, mivel ezek hordozható audioeszköz saját áram- MEGJEGYZÉS - „A” típusú antenna
károsodást vagy elszíneződést okoz- forrását használja. esetén
hatnak. • Mielőtt olyan helyre áll be gépko-
❈ Az iPod® az Apple Inc. márkavédjegye. csijával, ahol kicsi a tető fölötti
®
AUX, USB és iPod csatlakozó távolság, vagy autómosóba hajt be,
Antenna az óramutató járásával ellentétes
irányba forgatva távolítsa el az an-
Tetőantenna tennát. Ha nem így jár el, az antenna
megsérülhet.
■ A típus ■ B típus
• A megfelelő vétel érdekében na-
gyon fontos, hogy visszaszerelés-
kor teljesen húzza meg és állítsa
teljesen felemelt helyzetbe az an-
tennát.

OOSEV048038
Az AUX csatlakozóval audiokészüléke-
ket, az USB csatlakozóval USB készülé-
keket és iPod® készüléket is használhat. OOS047071/OOSEV048041

4-2
Audiorendszer kezelőszervek a kormánykeréken (egyes MEGJEGYZÉS
változatoknál) Egyszerre ne használjon több kezelő-
■ A típus ■ C típus gombot.

HANGERŐ (VOL +/-) (1)


• A hangerő növeléséhez mozdítsa a
HANGERŐ billenőkapcsolót felfelé.
• A hangerő csökkentéséhez mozdítsa
a HANGERŐ billenőkapcsolót lefelé.

SEEK/PRESET ( / ) (2) 4
(KERESÉS/ELŐRE BEÁLLÍTOTT

Multimédia rendszer
ADÓK)
OOSEV048051L OOSEV048055L
Ha a SEEK/PRESET billenőkapcsolót
■ B típus ■ D típus felfelé vagy lefelé mozdítja, és 0,8 má-
sodpercig vagy annál hosszabb ideig
ebben a helyzetben tartja, az egyes
üzemmódokban az alábbiak szerint mű-
ködik:

RÁDIÓ üzemmód
AUTO SEEK (automatikus keresés) ki-
választó kapcsolóként működik. A kap-
csoló elengedéséig folytatja a KERE-
SÉST.
OOSEV048042L OOSEV048042
MÉDIA üzemmód
A kényelmes használat elősegítése érdekében az audioberendezés kezelésére FF/REW (előre-/hátraforgatás) kapcsoló-
szolgáló kapcsolók találhatók a kormánykeréken. ként működik.

4-3
Multimédia rendszer

Ha a SEEK/PRESET billenőkapcsolót Bluetooth® vezeték nélküli (1) Hívás / fogadás gomb


felfelé vagy lefelé mozdítja, az egyes technológiás kihangosító (2) Hívást befejező gomb
üzemmódokban az alábbiak szerint
működik:
berendezés (3) Mikrofon
(Jobbkormányos változat: jobb oldal)
RÁDIÓ üzemmód
Az előre beállított állomásokat fel-/lefelé • Audió: További részletek ennek a feje-
léptető kapcsolóként működik. zetnek az „Audiorendszer” című ré-
szében találhatók.
®
MÉDIA üzemmód • AVN: A Bluetooth vezeték nélküli
TRACK UP/DOWN (műsorszám előre- technológiát használó kihangosítóra
/hátraléptetés) kapcsolóként működik. vonatkozó részletes információkat egy
külön elérhető kezelési útmutató is-
merteti.
MODE [ÜZEMMÓD] ( ) (3)
Nyomja meg a MODE gombot a rádió, a
lemez vagy az AUX üzemmód kiválasz- OOSEV048043
Audio- / video- / navigációs
tásához. rendszer (AVN) (egyes
változatoknál)
MUTE ( ) (4) (ELNÉMÍTÁS) Az AVN rendszerre vonatkozó részletes
• Nyomja meg a gombot a hang információkat egy külön elérhető kezelé-
elnémításához. si útmutató ismerteti.
• A gomb ismételt megnyomására a
hang ismét hallható.

i Információ
A részletes információkat egy külön
elérhető kezelési útmutató ismerteti.
OOSEV048050L
Vezeték nélkül telefonálhat a Bluetooth®
vezeték nélküli technológia segítségé-
vel.
4-4
A gépkocsi vezetése

Elindulás előtt ....................................................... 5-3 Az intelligens fékenergia-visszanyerő rendszer


Mielőtt beszáll a gépkocsiba..........................................5-3 kikapcsolása..................................................................... 5-23
Elindulás előtt ....................................................................5-3 Gépkocsik közötti követési távolságot észlelő
Power gomb .......................................................... 5-4 érzékelő (elöl lévő radar) ............................................. 5-23
A POWER gomb állásai....................................................5-6 A rendszer rendellenes működése ............................. 5-24
A gépkocsi beindítása......................................................5-8 A rendszer korlátai ........................................................ 5-24
A gépkocsi leállítása ..................................................... 5-10 Fékberendezés .................................................... 5-28
Fordulatszám-csökkentő áttétel...................... 5-11 Fékrásegítő ...................................................................... 5-28
A fordulatszám-csökkentő áttétel működése ........ 5-11 Fékbetét kopásjelző....................................................... 5-29
Parkolás ........................................................................... 5-14 Elektronikus rögzítőfék (Electronic Parking
LCD kijelzőn megjelenő üzenetek.............................. 5-14 Brake - EPB) ................................................................... 5-29
Vezetési tanácsok ......................................................... 5-18 Auto hold (automatikus rögzítőfék) ........................... 5-35
Regeneratív fékberendezés.............................. 5-19 Integrált vezetési üzemmód ellenőrző
Regeneratív fékezés (kormánykeréken lévő rendszer ............................................................... 5-39 5
kapcsolókarok)............................................................... 5-19 Vezetési üzemmód ......................................................... 5-39
Egyetlen pedálos vezetés............................................ 5-20 Kezdeti beállítás az egyes vezetési
Intelligens fékenergia-visszanyerő üzemmódokhoz ............................................................... 5-39
rendszer (ha a gépkocsi intelligens Frontális ütközés megelőzését segítő (FCA)
sebességtartó automatikával szerelt) ............. 5-21 rendszer - kombinált típusú érzékelő (első
A rendszer beállítása .................................................... 5-21 radar + első kamera).......................................... 5-40
Az intelligens fékenergia-visszanyerő rendszer A rendszer beállítása és bekapcsolása...................... 5-40
bekapcsolása .................................................................. 5-21 FCA figyelmeztető üzenet és a rendszer általi
Az intelligens fékenergia-visszanyerő rendszer ellenőrzés ......................................................................... 5-42
ideiglenesen kikapcsol az alábbi esetekben:........... 5-22 FCA érzékelő ................................................................... 5-44
Az intelligens fékenergia-visszanyerő rendszer A rendszer rendellenes működése ............................. 5-46
visszakapcsolása............................................................ 5-23 A rendszer korlátai ........................................................ 5-48
Holttérfigyelő (BCW)/hátsó keresztirányú Frontális ütközés megelőzését segítő
forgalom miatti ütközésre figyelmeztető rendszer - szembejövő gépkocsi miatti
rendszer .............................................................. 5-54 sávváltási funkció (ha FCA-val szerelt).......... 5-88
Holttérfigyelő rendszer (Blind-Spot Collision A funkció működése......................................................5-88
Warning - BCW)............................................................ 5-55 A rendszer korlátai ........................................................5-89
Hátsó keresztirányban elhaladó forgalom miatti Sebességhatárra figyelmeztető intelligens
ütközésre figyelmeztetés (RCCW) ............................ 5-58 rendszer (ISLW) ................................................. 5-90
Észlelést végző érzékelő............................................. 5-60 A rendszer beállítása és bekapcsolása .....................5-91
Kijelző ...............................................................................5-92
A rendszer korlátai....................................................... 5-62
A rendszer korlátai ........................................................5-96
Sávtartást segítő rendszer (LFA)..................... 5-64 Intelligens sebességtartó automatika Stop
Az LFA működése ......................................................... 5-65
& Go rendszerrel ................................................ 5-98
Figyelmeztető üzenet .................................................. 5-66 Intelligens sebességtartó automatika kapcsolója .....5-98
A rendszer korlátai....................................................... 5-68
5 Sávelhagyást megelőző rendszer (LKA) (A
Az intelligens sebességtartó automatika
sebessége ........................................................................5-99
típus) .................................................................... 5-70 Az intelligens sebességtartó automatika által a
Az LKA működése......................................................... 5-71 gépkocsik között tartott követési távolság............5-105
Figyelmeztető lámpa és üzenet................................. 5-74 Az elöl lévő gépkocsitól való távolság
A rendszer korlátai....................................................... 5-76 észlelésére szolgáló érzékelő ...................................5-108
Az LKA rendszer funkció módosítása ...................... 5-78 Az intelligens sebességtartó automatika
Sávelhagyást megelőző rendszer (LKA) (B érzékenységének beállítása ......................................5-110
típus) .................................................................... 5-79 Átváltás sebességtartó automatika üzemmódra...5-110
A rendszer korlátai ......................................................5-111
Az LKA működése......................................................... 5-80
Figyelmeztető lámpa és üzenet................................. 5-83
Elöl lévő gépkocsi elindulására
A rendszer korlátai....................................................... 5-85
figyelmeztető rendszer ................................... 5-116
A rendszer beállítása és bekapcsolása ...................5-116
Az LKA rendszer funkció módosítása ...................... 5-87
Utánfutó vontatása.......................................... 5-117
ELINDULÁS ELŐTT
Mielőtt beszáll a gépkocsiba Elindulás előtt
• Győződjön meg arról, hogy a motor-
VIGYÁZAT
• Ellenőrizze, hogy az ablakok, a külső
visszapillantó tükrök és a lámpák tisz- háztető, a csomagtérajtó és az összes A SÚLYOS vagy HALÁLOS SÉRÜ-
ták, és a kilátást semmi sem akadá- ajtó tökéletesen be van csukva. LÉSEK kockázatának csökkentése
lyozza. • Állítsa be az ülés és a kormánykerék érdekében tartsa be a következő
• Távolítsa el a lerakódott zúzmarát, helyzetét. óvintézkedéseket:
havat vagy jeget. • Állítsa be a belső és a külső vissza- • MINDIG csatolja be a biztonsági
• Szemrevételezéssel ellenőrizze, hogy pillantó tükröket. övét. Menet közben az összes
nem tapasztalható-e egyenetlen gumi- • Ellenőrizze valamennyi világítás mű- utasnak megfelelően be kell csa-
kopás vagy sérülés. ködését. tolnia a biztonsági övét. További
• Nézzen a gépkocsi alá, hogy nem • Csatolja be a biztonsági övét. Ellen- információkért tanulmányozza a
látszik-e olaj- vagy vízszivárgás. őrizze, hogy az összes utas becsatolta 2. fejezet „Biztonsági övek” című
• Ha hátrafelé indul el, ellenőrizze, hogy a biztonsági övét. részét.
nincs-e valamilyen akadály a gépkocsi • Amikor a gyújtáskapcsoló ON helyzet-
mögött. ben van, ellenőrizze a műszercsoport-
• Mindig defenzíven vezessen. Elő-
fordulhat, hogy más gépkocsik
5
ban található műszereket és visszajel-
ző lámpákat, valamint a műszercso- vagy gyalogosok óvatlanul közle-

A gépkocsi vezetése
port kijelzőjén megjelenő üzeneteket. kednek, és hibákat követnek el.
• Ellenőrizze valamennyi szállítandó • A vezetésre összpontosítson. A
poggyász megfelelő elhelyezését és vezető figyelmetlensége balesete-
rögzítettségét. ket okozhat.
• Mindig tartson biztonságos távol-
ságot az Ön előtt haladó járműtől.

5-3
A gépkocsi vezetése

POWER GOMB
Alkohol vagy kábítószer hatása
VIGYÁZAT alatti gépkocsivezetés esetén jelen-
VIGYÁZAT
Alkohol vagy kábítószer hatása tősen megnő a súlyos vagy halálos A SÚLYOS vagy HALÁLOS SÉRÜ-
alatt SOHA ne vezessen. baleset kockázata. Ha alkoholt vagy LÉSEK kockázatának csökkentése
Nagyon veszélyes, ha alkohol vagy kábítószert fogyasztott, ne vezes- érdekében tartsa be a következő
kábítószer befolyása alatt vezet, sen járművet. Ne utazzon olyan ve- óvintézkedéseket:
mert SÚLYOS vagy HALÁLOS SÉ- zetővel, aki alkohol vagy kábítószer • SOHA ne engedje, hogy gyerme-
RÜLÉSSEL járó balesetet okozhat. hatása alatt áll. Ilyenkor vegyen kek vagy olyan személyek, akik
Az ittas vezetés a halálos közúti igénybe sofőrszolgálatot, vagy hív- nem ismerik a gépkocsit, a
balesetek egyik legjelentősebb oko- jon taxit. POWER gombhoz vagy az ahhoz
zója. Még kis mennyiségű alkohol tartozó alkatrészekhez érjenek. A
elfogyasztása is lassítja a reflexe- gépkocsi nem kívánt módon vagy
ket, valamint csökkenti a figyelmet hirtelen elmozdulhat.
és az ítélőképességet. Már egy po- • SOHA ne nyúljon menet közben a
hár alkoholos ital elfogyasztása POWER gombhoz vagy egyéb ke-
csökkentheti a körülmények válto- zelőszervhez a kormánykeréken
zására és a vészhelyzetekre való keresztül. A kormánykeréken át-
reagálási képességet, és a reakció- dugott keze vagy karja következ-
idő minden további ital elfogyasz- tében elveszítheti uralmát a gép-
tásával egyre jobban romlik. kocsi felett, és ez balesethez ve-
Kábítószer hatása alatt vezetni zethet.
legalább olyan veszélyes, vagy még
veszélyesebb, mint alkohol befolyá-
sa alatt.

5-4
VIGYÁZAT VIGYÁZAT
A gépkocsi leállítása szükséghely- • Vészhelyzet kivételével SOHA ne
zetben: nyomja meg a POWER gombot,
Nyomja meg a POWER gombot, és miközben a gépkocsi mozgásban
tartsa megnyomva két másodperc- van. Ez a gépkocsi leállását és a
nél hosszabb ideig, VAGY 3 má- kormány-, valamint a fékrásegítés
sodpercen belül háromszor egymás megszűnését eredményezi. Ez a
után gyorsan nyomja meg, majd gépkocsi irányíthatóságát akadá-
engedje el a POWER gombot. lyozza, és a fék működését rontja,
Ha a gépkocsi még mozog, a gép- ami balesethez vezethet.
OOSEV058002 kocsit a fékpedál lenyomása nélkül • Mielőtt elhagyná a vezetőülést,
Az első ajtó kinyitásakor a POWER újraindíthatja a POWER gomb meg- mindig győződjön meg a P (par-
gomb megvilágítása bekapcsol, és az kolás) fokozatba kapcsolásról,
ajtó becsukása után 30 másodperccel
nyomásával, ha a kapcsolt fokozat
az N (üres) állás. húzza be a rögzítőféket, kapcsolja 5
kialszik. a POWER gombot OFF állásba, és
vegye magához az intelligens kul-

A gépkocsi vezetése
csot. A gépkocsi nem kívánt el-
mozdulásának elkerülése érdeké-
ben fontos a fenti óvintézkedések
betartása.

5-5
A gépkocsi vezetése

A POWER gomb állásai


Gomb állapota Művelet Megjegyzés
KI A gépkocsi leállításához kapcsolt P (parkolás) Ha a kormányzár a vezetőajtó kinyitásakor
fokozat mellett nyomja meg a POWER gombot. nem reteszelődött megfelelően, hangjelzés
A gépkocsi akkor is leáll, ha a POWER gombot D szólal meg.
(előremeneti) vagy R (hátrameneti) fokozatba
kapcsolt állapotban nyomják meg, mert ilyenkor
automatikusan megtörténik a P (parkolás) állásba
kapcsolás. Ha azonban a gombot N (üres)
fokozatban nyomják meg, a POWER gomb ACC
állásba kerül.
A kormányzár a gépkocsi lopás elleni védelme
érdekében reteszelődik.
ACC Nyomja meg az OFF állásban lévő POWER gombot Ha a kormányzár nem old ki megfelelően, a
úgy, hogy nem nyomja meg a fékpedált. POWER gomb nem fog működni. Ilyen
Egyes elektromos berendezések használhatók. A esetben úgy nyomja meg a POWER gombot,
kormányzár kiold. hogy közben jobbra és balra megmozgatja a
kormánykereket, mert ezzel megszünteti a
kormányzár feszülését.

5-6
Gomb állapota Művelet Megjegyzés
BE Nyomja meg az ACC állásban lévő POWER Ne hagyja a POWER gombot ON állásban, ha
gombot úgy, hogy nem nyomja meg a fékpedált. a gépkocsi nincs készenléti ( )
Ekkor a figyelmeztető lámpákat lehet ellenőrizni, üzemmódban, mert lemerülhet az
mielőtt beindítaná a gépkocsit. akkumulátor.

START A gépkocsi beindításához a P (parkolás) fokozat Ha úgy nyomja meg a POWER gombot, hogy
állásban nyomja le a fékpedált, és nyomja meg a nem nyomja le a fékpedált, a gépkocsi nem
POWER gombot. indul be, és a POWER gomb az alábbiak 5
szerint állapotot vált:

A gépkocsi vezetése
OFF → ACC → ON → OFF vagy ACC

5-7
A gépkocsi vezetése

A gépkocsi beindítása i Információ 1. Mindig tartsa magánál az intelligens


kulcsot.
• A gépkocsi a POWER gomb meg-
VIGYÁZAT nyomásának hatására csak akkor 2. Ellenőrizze, hogy a rögzítőfék be van-
indul be, ha az intelligens kulcs a e húzva.
• A gépkocsi vezetéséhez mindig gépkocsiban van. 3. Ellenőrizze, hogy a P (parkolás) foko-
viseljen megfelelő cipőt. A nem zat van-e kapcsolva.
megfelelő cipő, mint például tű-
• Ha az intelligens kulcs a gépkocsi-
ban, de a vezetőtől távol van, előfor- 4. Nyomja le a fékpedált.
sarkú cipő, síbakancs, szandál, dulhat, hogy a gépkocsi nem indul 5. Nyomja meg a POWER gombot. A
papucs stb. akadályozhatja a fék- be. gépkocsi beindulásakor a „ ” visz-
pedál és a gázpedál használatát. szajelző lámpa felgyullad.
• Ha a POWER gomb ACC vagy ON
• Ne nyomja le a gázpedált a gép- állásában valamelyik ajtó ki van
kocsi beindítása során. A gépko- nyitva, a rendszer ellenőrzi az intel- i Információ
csi elmozdulhat, és ez balesethez ligens kulcs meglétét. Ha az intelli-
vezethet. gens kulcs nincs a gépkocsiban, a • A motor indításakor mindig tartsa a
„ ” figyelmeztető lámpa villog, lábát a fékpedálon. Ne nyomja le a
és a „Key not in vehicle” [Kulcs gázpedált a gépkocsi beindítása so-
nincs a gépkocsiban] figyelmeztetés rán.
jelenik meg. Ha az összes ajtót • Alacsony környezeti hőmérséklet
becsukják, kb. 5 másodperces hang- esetén előfordulhat, hogy a „ ”
jelzés hallható. Tartsa az intelligens visszajelző megjelenése a szokásos-
kulcsot a gépkocsiban, amikor az nál hosszabb ideig tart.
ACC állást használja, vagy ha a
gépkocsi készenléti ( ) üzemmód-
ban van.

5-8
MEGJEGYZÉS MEGJEGYZÉS
A gépkocsi károsodásának elkerülése A gépkocsi károsodásának elkerülése
érdekében: érdekében:
• Ha a „ ” visszajelző lámpa kial- Soha ne nyomja a POWER gombot 10
szik, miközben a gépkocsi mozgás- másodpercnél tovább, kivéve, ha a
ban van, ne kapcsoljon P (parkolás) féklámpa biztosítéka kiolvadt.
állásba. Ha kiolvadt a féklámpa biztosítéka, a
Ha menet közben leállt a gépkocsi, gépkocsit nem lehet a megszokott
és a forgalmi és útviszonyok meg- módon beindítani. Cserélje ki a biz-
engedik, N (üres) állásba kapcsol- tosítékot egy újra. Ha nem tudja
hat, még akkor is, ha a gépkocsi kicserélni a biztosítékot, a gépkocsi
gurul. Nyomja meg a POWER gom- az ACC helyzetben lévő POWER OOSEV058003
bot, és próbálja meg beindítani a gomb 10 másodpercnél hosszabb
ideig tartó megnyomásával indítható i Információ
gépkocsit.
• Ne kísérelje meg betolással vagy be. Ha az intelligens kulcs eleme leme- 5
másik gépkocsival való vontatással A biztonság érdekében a gépkocsi in- rült, vagy az intelligens kulcs nem
dítása előtt mindig nyomja le a fékpe-

A gépkocsi vezetése
beindítani a gépkocsit. működik megfelelően, a gépkocsi be-
dált.
indítható a POWER gomb megnyo-
másával úgy, hogy a gombot az in-
telligens kulccsal a fenti ábrán látható
módon nyomja meg.

5-9
A gépkocsi vezetése

A gépkocsi leállítása
1. Nyomja le teljesen a fékpedált.
2. Kapcsoljon P (parkolás) állásba.
3. Működtesse a rögzítőféket.
4. Nyomja meg a POWER gombot a
gépkocsi leállításához.
5. Ellenőrizze, hogy a műszercsoportban
lévő „ ” visszajelző lámpa kialszik-
e.

FIGYELEM
Ha a műszercsoportban továbbra is
világít a „ ” visszajelző lámpa, a
gépkocsi nem állt le, ezért P (par-
kolás) állástól eltérő bármilyen más
kapcsolt fokozat esetén a gépkocsi
elmozdulhat.

5-10
FORDULATSZÁM-CSÖKKENTŐ ÁTTÉTEL
A fordulatszám-csökkentő Sebességfokozat kijelzése
áttétel működése

VIGYÁZAT
A súlyos vagy halálos sérülések
kockázatának csökkentése érdeké-
ben:
• MINDIG ellenőrizze, hogy nincs-e
valaki (különösen gyermekek) a
gépkocsi közelében, mielőtt elő-
OOSEV058004L
remeneti (D) vagy hátrameneti (R)
fokozatba kapcsolna. A kapcsológomb megnyomásával vá- OOSEV048105
lassza ki a sebességfokozatot.
• Mielőtt elhagyná a vezetőülést, A biztonság érdekében másik fokozatba
A műszercsoportban található vissza- 5
győződjön meg arról, hogy a P jelző mutatja a kapcsolt fokozatot, ha a
kapcsoláskor mindig nyomja le a fékpe- POWER gomb ON helyzetben van.
(parkolás) állásba kapcsolt, majd

A gépkocsi vezetése
dált.
húzza be a rögzítőféket, és állítsa
a POWER gombot OFF állásba. A
gépkocsi nem kívánt vagy hir-
telen elmozdulása következhet be
a fenti óvintézkedések figyelmen
kívül hagyása esetén.

5-11
A gépkocsi vezetése

P (parkolás) R (hátramenet)
Mindig teljesen álljon meg, mielőtt a
VIGYÁZAT Hátrafelé vezetés esetén használja ezt a
sebességváltót P (parkolás) állásba kap- • Ha a sebességváltót mozgó gép- fokozatot.
csolja. kocsinál kapcsolja a P (parkolás) R (hátramenet) állásba kapcsoláshoz
Nyomja meg a P gombot az R (hátrame- állásba, akkor elveszítheti a gép- nyomja meg az R gombot, miközben
neti), N (üres) vagy D (előremeneti) fo- kocsi feletti uralmát. benyomja a fékpedált.
kozatból P (parkolás) állásba kapcsolás- • A gépkocsi megállását követően
hoz.
mindig győződjön meg arról, N (üres)
Ha a gépkocsit D (előremeneti) vagy R hogy a P (parkolás) állásba kap-
(hátrameneti) állásban állítják le, auto- A kerekek és a fordulatszám-csökkentő
csolt, majd hozza működésbe a áttétel szabadon forognak.
matikusan megtörténik a P (parkolás) ál- rögzítőféket, és állítsa le a gépko-
lásba kapcsolás. N (üres) állásba kapcsoláshoz nyomja
csit. meg az N gombot, miközben benyomja
• Bekapcsolt gépkocsi esetén a sebes-
ségváltó automatikusan P (parkolás) • Ne használja a P (parkolás) állást a fékpedált.
állásba kapcsol, ha a vezetőajtót úgy a rögzítőfék helyett. Mindig nyomja le a fékpedált, ha az N
nyitják ki, hogy a sebességváltó N (üres) állásból bármilyen más fokozatba
(üres), R (hátramenet) vagy D (előre- kapcsol.
menet) állásban van, és a következő Ha a vezető úgy próbálja leállítani a
feltételek teljesülnek: gépkocsit, hogy az N (üres) állás kap-
- A fék-/gázpedál nincs lenyomott álla- csolt, a kapcsolt fokozat az N (üres) ál-
potban lásban marad, és a POWER gomb ACC
- A biztonsági öv nincs becsatolva állásba kerül.
- A gépkocsi sebessége 0,6 km/h-nál A gépkocsi ACC helyzetből történő leál-
alacsonyabb lításához nyomja a POWER gombot az
• Ha a gépkocsi sebessége egy bizo- ON állásba, nyomja meg a P gombot,
nyos értéknél magasabb, a P gomb majd nyomja a POWER gombot az OFF
megnyomásával nem lehet P (parko- állásba kapcsoláshoz.
lás) állásba kapcsolni.

5-12
Ha úgy nyitják ki 3 percen belül a veze- Kapcsolókar-reteszelő rendszer Ha a 12 V-os akkumulátor
tőajtót, hogy a POWER gomb ACC hely- A fokozott biztonság érdekében a gép- lemerült
zetben van és az N (üres) állás kapcsolt, kocsi kapcsolást reteszelő rendszerrel ren- Ha az akkumulátor lemerült, nem tud
a gépkocsi automatikusan leáll, és P delkezik, amely meggátolja a P (parko- fokozatot kapcsolni.
(parkolás) állásba kapcsol. lás) vagy N (üres) állásból az R (hátra- Végezzen szükségindítást külső akku-
meneti) vagy D (előremeneti) fokozatba mulátorról (tanulmányozza az „Indítás
D (előremenet) kapcsolást, ha az a fékpedál megnyo- külső akkumulátorról” című részt a 6.
mása nélkül történne. fejezetben), illetve azt tanácsoljuk, hogy
Ez a szokásos vezetési fokozat.
A P (parkolás) vagy N (üres) állásból R keressen fel egy hivatalos HYUNDAI
D (előremenet) állásba kapcsoláshoz
(hátrameneti) vagy D (előremeneti) foko- márkaszervizt.
nyomja meg a D gombot, miközben zatba kapcsoláshoz, az R (hátrameneti)
lenyomja a fékpedált. állásból D (előremeneti) fokozatba kap-
csoláshoz vagy a D (előremeneti) foko-
zatból R (hátrameneti) állásba kapcso-
láshoz: 5
1. Nyomja le a fékpedált, és tartsa le-
nyomva.

A gépkocsi vezetése
2. Indítsa be a gépkocsit, vagy kapcsolja
a POWER gombot ON állásba.
3. Nyomja meg az R (hátramenet) vagy
a D (előremenet) gombot.

i Információ
A biztonság érdekében nem tud fo-
kozatot kapcsolni, ha a töltőkábel
csatlakoztatva van.

5-13
A gépkocsi vezetése

Parkolás LCD kijelzőn megjelenő Press brake pedal to change


Minden esetben teljesen álljon meg, és üzenetek gear [Fokozatváltáshoz nyomja
tartsa benyomva a fékpedált. Kapcsoljon Shifting conditions not met [A le a fékpedált]
P (parkolás) állásba, hozza működésbe kapcsolás feltételei nem
a rögzítőféket, és kapcsolja a POWER
gombot az OFF állásba. Vegye magá- teljesülnek]
hoz a kulcsot, amikor elhagyja a gépko-
csit.

OOSEV058008L
Az üzenet akkor jelenik meg az LCD
kijelzőn, amikor fokozatváltáskor nem
OOSEV058006L
nyomják le a fékpedált.
Az LCD kijelzőn a következő körülmé-
nyek között megjelenik az üzenet: Nyomja le a fékpedált, majd azután kap-
csolja a fokozatot.
1. Ha a haladási sebesség túl magas a
fokozat kapcsolásához.
Fokozatváltás előtt csökkentse a gép-
kocsi sebességét.
2. Ha a fokozatkapcsolás a gépkocsi kü-
lönféle berendezések tartós üzemelte-
tésére szolgáló üzemmódjában (utility)
történik.

5-14
Shift to P after stopping PARK engaged [Parkolás NEUTRAL engaged [Üres
[Megállás után kapcsoljon P bekapcsolva] fokozat kapcsolva]
(parkolás) állásba]

OIK057051L OIK057052L 5
OIK057046L Az üzenet akkor jelenik meg az LCD Az üzenet akkor jelenik meg az LCD ki-
Az üzenet akkor jelenik meg az LCD kijelzőn, amikor a P (parkolás) állás kap- jelzőn, amikor az N (üres) állás kapcsolt.

A gépkocsi vezetése
kijelzőn, amikor a gépkocsi mozgása csolt.
közben kapcsolnak P (parkolás) állásba.
Álljon meg a gépkocsival, mielőtt P (par-
kolás) állásba kapcsol.

5-15
A gépkocsi vezetése

This gear is already selected [Ez PARK button error! Engage D button error! Shifting back to
a fokozat már ki van választva] parking brake when parking D not possible if gear changed
vehicle [Parkolás gomb hiba! A or vehicle Off [D (előremenet)
gépkocsi leparkolásakor gomb hiba! Fokozatváltás után
használja a rögzítőféket] vagy a gépkocsi leállítása után
nem lehet visszakapcsolni D
fokozatba]

OOSEV058007L
Az üzenet akkor jelenik meg az LCD
kijelzőn, amikor a választott fokozat
gombját ismét megnyomják.
OOSEV058009L
Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
meg, ha a P (parkolás) állásba kapcso- OOSEV058013L
lási funkciónál probléma jelentkezik. Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
Azt tanácsoljuk, hogy a gépkocsit hala- meg, ha a D gombbal kapcsolatban
déktalanul vizsgáltassa meg egy hiva- probléma áll fenn.
talos HYUNDAI márkaszervizben. Ha megjelenik ez az üzenet, akkor
menet közben ne váltson fokozatot,
illetve ne állítsa le a gépkocsit. Ha a ve-
zető menet közben P/R/N állásba kap-
csol, vagy leállítja a motort, nem lehet
visszakapcsolni D (előremenet) fokozat-
ba.

5-16
Check P button [Ellenőrizze a P Check shift controls [Ellenőrizze Shift button is stuck [A
gombot] a kapcsoló kezelőszerveket] fokozatot kapcsoló megragadt]

OOSEV058012L OOSEV058010L OOSEV058014L 5


Az üzenet a P gombbal kapcsolatos Az üzenet a kapcsológombok meghibá- Az üzenet akkor jelenik meg az LCD
probléma esetén jelenik meg az LCD sodása esetén jelenik meg az LCD kijel- kijelzőn, amikor a kapcsológombot folya-

A gépkocsi vezetése
kijelzőn. zőn. matosan lenyomva tartják, vagy amikor
Azt tanácsoljuk, hogy a gépkocsit hala- Azt tanácsoljuk, hogy a gépkocsit hala- a gomb meghibásodik.
déktalanul vizsgáltassa meg egy hiva- déktalanul vizsgáltassa meg egy hiva- Győződjön meg arról, hogy nincs sem-
talos HYUNDAI márkaszervizben. talos HYUNDAI márkaszervizben. milyen tárgy a kapcsológombon. Ha a
probléma továbbra is fennáll, azt taná-
csoljuk, hogy haladéktalanul vizsgáltassa
át a gépkocsit egy hivatalos HYUNDAI
márkaszervizben.

5-17
A gépkocsi vezetése

Vezetési tanácsok • Síkos úton fokozott figyelemmel ve- (folytatás)


• Soha ne kapcsoljon a P (parkolás) zessen. Különösen óvatosan fékez-
zen, gyorsítson vagy váltson sebes- • Ne végezzen hirtelen kormány-
vagy az N (üres) fokozatból más mozdulatokat, hirtelen sávváltá-
fokozatba, miközben a gázpedál be ségfokozatot. Síkos úton a menetse-
besség hirtelen változása a meghajtott sokat vagy gyors, éles kanyarvé-
van nyomva.
kerekek tapadásának elvesztését teleket.
• Mozgó gépkocsinál soha ne kapcsol-
okozhatja, és elveszítheti a gépkocsi • A borulásveszély jelentősen meg-
jon P (parkolás) állásba.
feletti uralmát, ami balesethez vezet- nő, ha a gépkocsi feletti uralmat
Győződjön meg arról, hogy a gépkocsi het.
teljesen álló helyzetben van, mielőtt a nagy sebességgel haladva veszíti
• A gépkocsi optimális teljesítményét és el.
sebességváltót az R (hátrameneti)
gazdaságosságát a gázpedál finom
vagy a D (előremeneti) fokozatba kap- • A gépkocsi feletti uralom elvesz-
lenyomása és felengedése biztosítja.
csolja. tése gyakran akkor következik be,
• Menet közben ne kapcsoljon N (üres) ha kettő vagy több kerék elhagyja
állásba. Ha így jár el, az balesethez VIGYÁZAT az útburkolatot, és a vezető az
vezethet. úttestre visszatérés érdekében
• Menet közben ne tartsa a lábát a A SÚLYOS vagy HALÁLOS SÉRÜ- hirtelen visszarántja a kormányt.
fékpedálon. Még a gyenge, de állandó LÉSEK kockázatának csökkentése
• Ha a gépkocsi valamelyik kereké-
pedálnyomás is a fékek túlmelegedé- érdekében:
vel lehajt a padkára, soha ne
sét, a fék kopását és esetlegesen a • MINDIG csatolja be a biztonsági rántsa vissza a kormányt. Ehe-
fék meghibásodását okozhatja. övét. A gépkocsiban utazó bekö- lyett óvatosan lassítson, mielőtt
• Mindig húzza be a rögzítőféket, ami- tetlen utas egy balesetben sokkal visszatér az úttestre.
kor elhagyja a gépkocsit. Ne bízza a P nagyobb valószínűséggel szen-
(parkolás) állásra a gépkocsi álló hely- • A HYUNDAI azt tanácsolja, hogy
ved súlyos vagy halálos sérülést,
zetben tartását. mindig tartsa be a megengedett
mint az, aki megfelelően becsatolt
sebességet.
biztonsági övvel utazik.
• Kerülje a nagy kanyarodási se-
bességet.
(folytatás)

5-18
REGENERATÍV FÉKBERENDEZÉS
Regeneratív fékezés (kormány- Ebben az esetben a kormánykeréken i Információ
lévő kapcsolókar meghúzva tartásával
keréken lévő kapcsolókarok) lehetőség van a gépkocsi megállítá- A kormánykeréken lévő kapcsolókar
sára. nem működik, ha:
Tanulmányozza az „Egyetlen • Egyidejűleg húzza meg a [ ] és
pedálos vezetés” következő oldala- [ ] kapcsolókarokat.
kon található ismertetését. • A gépkocsi a fékpedál lenyomása
• Aktivált intelligens fékenergia-vissza- hatására lassul.
nyerő rendszerrel a regeneratív féke- • A sebességtartó automatika vagy az
zés automatikus módosításának be- intelligens sebességtartó automatika
és kikapcsolásához 1 másodpercnél rendszer bekapcsolt állapotú.
hosszabb ideig tartsa meghúzva a jobb
oldali kapcsolókart. Azonban semmi
sem történik, ha a User Settings [Fel-
használói beállítások] menüben nem
OOS057006 került sor az intelligens fékenergia- 5
A kormánykeréken lévő kapcsolóka- visszanyerő rendszer aktiválására. A
rokkal a lassítás vagy fékezés esetén funkció be-, illetve kikapcsolásához lép-

A gépkocsi vezetése
érvényesülő regeneratív fékhatás szint- jen be a User settings [Felhasználói
jét 0 és 3 közötti tartományban állíthatja beállítások] → Convenience [Kénye-
be. lem] → Smart recuperation [Intelligens
• Bal oldal ( ): növeli a fékerőt és fékenergia-visszanyerés] menüpont-
lassulást meghatározó regeneratív ha- ba. Tanulmányozza az „Intelligens
tást. fékenergia-visszanyerő rendszer”
• Jobb oldal ( ): csökkenti a fékerőt következő oldalakon található is-
OOSEV048109L
és lassulást meghatározó regeneratív mertetését.
hatást. A regeneratív fékezés kiválasztott szintje
megjelenik a műszercsoportban.
• Ha a bal oldali kapcsolókart 0,5 má-
sodpercnél hosszabb ideig tartja meg-
húzva, működésbe lép az egyetlen
pedálos vezetési funkció, megnövelve
a regeneratív fékhatást.

5-19
A gépkocsi vezetése

A regeneratív fékezési szint kezdeti be- Egyetlen pedálos vezetés Az EPB automatikus
állítása és a beállítható tartomány a ki- A vezető a kormánykeréken lévő bal működésbe lépése
választott vezetési üzemmód függvényé- oldali kapcsolókar meghúzásával és Ha a gépkocsit az egyetlen pedálos ve-
ben változik. meghúzva tartásával megállíthatja a zetési funkció megállítja, az EPB az
gépkocsit. alábbi körülmények bármelyikének fenn-
Vezetési Kezdeti Beállítható állása esetén automatikusan működés-
üzemmód beállítás tartomány Működési feltételek be lép:
ECO+ 2 0-3 A rendszer akkor lép a működési álla- • A vezetőajtó nyitva van.
ECO 2 0-3 potba, ha az alábbi feltételek teljesülnek: • A vezető biztonsági öve kicsatolt álla-
• A vezetőajtó zárva van. potú.
COMFORT 1 0-3
• A vezető biztonsági öve becsatolt • A motorháztető nyitva van.
SPORT 1 0-3
állapotú. • A csomagtérajtó nyitva van.
• Több mint 5 perc eltelt a gépkocsi
További részletekkel kapcsolatosan megállása óta.
tanulmányozza ebben a fejezetben az A bekapcsoláshoz: • A rendszer működését egyéb ténye-
„Integrált vezetési üzemmód ellen- • Gurulás közben húzza meg és tartsa zők korlátozzák.
őrző rendszer” című részt. meghúzva a kormánykeréken lévő bal
oldali kapcsolókart.
• Ha a gépkocsi sebessége 3 km/h VIGYÁZAT
fölött van, a korábban beállított szintre
való visszatéréshez engedje el a kor- Előfordulhat, hogy a gépkocsit a
mánykeréken lévő kapcsolókart. gépkocsi állapota vagy az útviszo-
• Ha a gépkocsi sebessége 3 km/h alatt nyok miatt nem lehet megállítani.
van, a funkció a gépkocsi megállításá- Mindig figyeljen a gépkocsi előtti
hoz akkor is fenntartja az ellenőrzést, útviszonyokra, és szükség esetén
miután elengedték a kormánykeréken használja a féket.
lévő kapcsolókart.
• Ha az egyetlen pedálos vezetés mű-
ködésben van, a vezető a gépkocsi
megállását a gázpedál használatával
szabályozhatja.

5-20
INTELLIGENS FÉKENERGIA-VISSZANYERŐ RENDSZER (HA A GÉPKOCSI INTELLIGENS
SEBESSÉGTARTÓ AUTOMATIKÁVAL SZERELT)
Az intelligens fékenergia-visszanyerő A rendszer beállítása Az intelligens fékenergia-
rendszer az út emelkedésének, lejtésé- visszanyerő rendszer
nek és az elöl haladó jármű haladási
jellemzőinek megfelelően automatikusan
bekapcsolása
kezeli a regeneratív fékezést. A rend- Ha a műszercsoportban kijelzett regene-
szer minimálisra csökkenti a fék- és a ratív fékezési szintnél az „AUTO” felirat
gázpedál szükségtelen használatát, ami látható, a regeneratív fékezési szint ve-
csökkenti az elektromos energia fo- zérlése automatikusan történik, amikor a
gyasztását, és segíti a vezetőt. gépkocsi sebessége meghaladja a 10
km/h-t, és az alábbi körülmények egyike
fennáll:
- Változik az út lejtése.
- Az elöl haladó gépkocsitól mért köve-
OOSEV048205L
tési távolság csökken vagy nő. 5
- Az elöl haladó gépkocsi sebessége
Az intelligens fékenergia-visszanyerő csökken vagy nő.
rendszer akkor lép készenléti állapotba,

A gépkocsi vezetése
ha:
A P (parkolás) állás a kapcsolt fokozat, VIGYÁZAT
és a User Settings [Felhasználói beállí-
tások] menüben kiválasztásra került a Ha a gépkocsi sebessége 10 km/h
megfelelő menüpont: User settings [Fel- alatt van, az intelligens fékenergia-
használói beállítások] → Convenience visszanyerő rendszer kikapcsol. A
[Kényelem] → Smart recuperation [Intel- vezetőnek a gépkocsi sebességét a
ligens fékenergia-visszanyerés]. gázpedál vagy a fékpedál lenyomá-
A beállítás a gépkocsi újraindítása után sával kell az útviszonyoknak és a
is érvényben marad. vezetési körülményeknek megfele-
lően beállítania.

5-21
A gépkocsi vezetése

VIGYÁZAT
A regeneratív fékezési szintet guru-
lás közben automatikusan vezérlő
intelligens fékenergia-visszanyerő
rendszer egy olyan kiegészítő rend-
szer, amely kizárólag a vezető ké-
nyelmét szolgálja. A rendszer nem
képes teljesen megállítani a gépko-
csit, és nem tudja elkerülni az
összes ütközést. Az elöl haladó
OOSEV058097L OOSEV058001L gépkocsi sebességétől függően,
Ha a rendszert a User Settings [Fel- Ha az első radar felismeri az elöl lévő valamint ha az elöl haladó gépkocsi
használói beállítások] menüben bekap- gépkocsit, az „AUTO” felirat kék színűen hirtelen megáll, vagy egy gépkocsi
csolják, de az első radar nem észlel elöl jelenik meg. A regeneratív fékezési szint hirtelen bevág, egy meredek lejtőn
haladó gépkocsit, az „AUTO” felirat fe- kezelése az elöl haladó jármű haladási elégtelen lehet a fékvezérlés. A vá-
hér színűen jelenik meg. jellemzőitől függően automatikusan tör- ratlan és hirtelen helyzetek elkerülé-
ténik, és a szintet nyilak jelzik. se érdekében mindig legyen óvatos.
Azonban a pillanatnyi regeneratív féke-
zési szint fenntartásra kerül, ha a vezető Az intelligens fékenergia-
lenyomja a fékpedált, miközben a rend- visszanyerő rendszer
szer működésben van. A rendszer szin-
tén kikapcsol ideiglenesen a gázpedál ideiglenesen kikapcsol az
lenyomásakor. alábbi esetekben:
• Manuális kikapcsolás
A kormánykerék jobb oldalán lévő kap-
csolókar 1 másodpercnél tovább tartó
meghúzása és meghúzva tartása.
Az intelligens fékenergia-visszanyerő
rendszer ideiglenesen kikapcsol, és a
regeneratív fékezési szintet jelző AUTO
felirat eltűnik a műszercsoportból.
5-22
• Automatikus kikapcsolás Az intelligens fékenergia- Gépkocsik közötti követési
- A gépkocsi sebességváltó karja N visszanyerő rendszer távolságot észlelő érzékelő
(üres), R (hátramenet) vagy P (par- visszakapcsolása (elöl lévő radar)
kolás) állásban van.
Menet közben az intelligens fékenergia- Az intelligens fékenergia-visszanyerő
- A sebességtartó automatika (beleért-
visszanyerő rendszer visszakapcsolásá- rendszer megfelelő működése érdeké-
ve az intelligens sebességtartó auto-
hoz húzza meg és 1 másodpercnél to- ben nagyon fontos, hogy a radarérzé-
matika rendszert is) működésben van.
vább tartsa meghúzva a kormánykerék kelő mindig tiszta, és szennyeződéstől,
- Az ESC (Electronic Stability Program jobb oldalán lévő kapcsolókart. Ezután hótól, portól mentes legyen. Ha szeny-
- Elektronikus menetstabilizáló) vagy megjelenik a műszercsoportban a rege- nyeződés, hó vagy idegen anyag borítja
az ABS működik. neratív fékezés szintjét jelző AUTO felirat. a lencsét, az kedvezőtlenül befolyásol-
hatja az érzékelő érzékelési teljesítmé-
nyét. Ilyen esetben előfordulhat, hogy a
VIGYÁZAT Az intelligens fékenergia- rendszer működése átmenetileg meg-
Amikor az intelligens fékenergia-
visszanyerő rendszer szakad, és nem működik megfelelően.
visszanyerő rendszer automatiku- kikapcsolása 5
san kikapcsol, a gépkocsi sebes- A rendszer kikapcsolásához kapcsoljon
ségét a vezetőnek közvetlenül a P (parkolás) állásba, és a User Settings FIGYELEM

A gépkocsi vezetése
gázpedál vagy a fékpedál lenyomá- [Felhasználói beállítások] menüben tö-
• Ne helyezzen rendszámtáblake-
sával kell az útviszonyoknak és a rölje a megfelelő menüpont kiválasztását:
User settings [Felhasználói beállítások] retet vagy idegen tárgyakat, mint
vezetési körülményeknek megfele- például matricát vagy lökhárító
lően beállítania. → Convenience [Kényelem] → Smart
recuperation [Intelligens fékenergia-visz- védőrácsot a radarérzékelő köze-
szanyerés]. lébe. Ezek kedvezőtlenül befolyá-
solhatják a radar érzékelési telje-
sítményét.
• Mindig tartsa tisztán, szennye-
ződéstől és portól mentesen a
radarérzékelőt és burkolatát.

5-23
A gépkocsi vezetése

• A gépkocsi mosásához kizárólag • Kizárólag eredeti HYUNDAI alkat- Ellenőrizze, hogy nincsenek-e idegen
puha törlőkendőt használjon. Ne részeket használjon egy sérült ér- anyagok az első radaron. Távolítson el
irányítsa a magasnyomású vízsu- zékelő vagy az érzékelő burkolatá- minden olyan szennyeződést, havat vagy
idegen anyagot, amely a radarérzékelő-
garat közvetlenül az érzékelőre nak javításához vagy cseréjéhez.
ket eltakarhatja. Ha a rendszer továbbra
vagy az érzékelő burkolatára. Ne fényezze le az érzékelő borítá-
sem működik megfelelően, azt tanácsol-
• Ügyeljen arra, hogy ne fejtsen ki sát. juk, hogy keressen fel a gépkocsijával
szükségtelen erőt a radarérzéke- egy hivatalos HYUNDAI márkaszervizt,
lőre vagy az érzékelő burkolatára. és ellenőriztesse a rendszert.
A rendszer rendellenes
Ha az érzékelőt erőszakkal el-
mozdítják a megfelelően beállított működése
helyzetéből, előfordulhat, hogy az
A rendszer korlátai
intelligens fékenergia-visszanye- Előfordulhat, hogy az intelligens fékener-
rő rendszer nem működik megfe- gia-visszanyerő rendszer nem működik
lelően. Ilyen esetben előfordulhat, megfelelően olyan helyzetekben, amikor
a közlekedési körülmények kívül esnek
hogy nem jelenik meg figyelmez-
az első radarérzékelő működési tarto-
tető üzenet. Azt tanácsoljuk, hogy mányán.
vizsgáltassa át a gépkocsit egy hi-
A vezető figyelme szükséges olyan ese-
vatalos HYUNDAI márkaszervizben.
tekben, amikor a rendszer nem meg-
• Ha az első lökhárító a radarérzé- felelően reagál, vagy nem kívánt módon
kelő körüli területen megsérül, működik.
előfordulhat, hogy az intelligens
OOSEV048204L
fékenergia-visszanyerő rendszer
nem működik megfelelően. Azt Check smart recuperation system
tanácsoljuk, hogy vizsgáltassa át [Ellenőrizze az intelligens fékenergia-
a gépkocsit egy hivatalos HYUN- visszanyerő rendszert]
DAI márkaszervizben. Az üzenet akkor jelenik meg, amikor a
rendszer nem megfelelően működik. A
rendszer kikapcsol, az AUTO felirat eltű-
nik a műszercsoportból, és helyette a re-
generatív fékezési szint kijelzése jelenik
meg.

5-24
Kanyarban Emelkedőn

OTM058073

OTM058117
A gépkocsija sebessége csökkenhet a OOS057073
szomszédos sávban haladó gépkocsi
Kanyarban gurulás során előfordulhat,
hogy a rendszer nem érzékeli az Ön
miatt.
Emelkedőn vagy lejtőn gurulás során
előfordulhat, hogy a rendszer nem ér-
5
sávjában haladó gépkocsit, és a rege- Nyomja le a gázpedált, és válassza ki a zékeli az Ön sávjában haladó gépkocsit,
megfelelő sebességet. Ellenőrizze, hogy

A gépkocsi vezetése
neratív fékezési szint automatikusan és a regeneratív fékezési szint automa-
lecsökken, ami olyan érzést kelt, hogy a az útviszonyok lehetővé teszik-e az in- tikusan lecsökken, ami olyan érzést kelt,
gépkocsi felgyorsul. telligens fékenergia-visszanyerő rend- hogy a gépkocsi felgyorsul.
szer biztonságos működését.
Továbbá, ha a rendszer hirtelen észleli Továbbá, ha a rendszer hirtelen észleli
az Ön sávjában elöl haladó gépkocsit, a az Ön sávjában elöl haladó gépkocsit, a
regeneratív fékezési szint automatiku- regeneratív fékezési szint automatiku-
san megnő, ami olyan érzést kelt, hogy san megnő, ami olyan érzést kelt, hogy
a gépkocsi lelassul. a gépkocsi lelassul.
A vezetőnek mindig biztonságos féktá- A vezetőnek mindig biztonságos féktá-
volságot kell tartania, és a biztonságos volságot kell tartania, és a biztonságos
távolság megtartása és a gépkocsi se- távolság megtartása és a gépkocsi se-
bességének csökkentése érdekében bességének csökkentése érdekében
szükség esetén le kell nyomnia a fékpe- szükség esetén le kell nyomnia a fékpe-
dált. dált.

5-25
A gépkocsi vezetése

Sávváltás Járműfelismerés Az érzékelő helytelenül ismeri fel az elöl


haladó járművet, ha az alábbiak közül
bármelyik esemény bekövetkezik:
- Ha a gépkocsi hátulja a túlterhelt cso-
magtér miatt „leül”, és az első része
felfelé néz
- A kormánykerék forgatása során
- Ha a sáv egyik oldalán halad
- Szűk sávokban vagy kanyarokban va-
ló haladáskor
Szükség esetén nyomja meg a fék- vagy
a gázpedált.
OTM058074 OTM058128
• Ha a szomszédos sávból egy gépko- Előfordulhat, hogy az érzékelő egyes, az
csi belép az Ön sávjába, előfordulhat, Ön sávjában haladó járműveket nem is-
hogy az érzékelő csak akkor ismeri mer fel:
fel, amikor az az érzékelő érzékelési - Keskeny járművek, mint például mo-
tartományába ér. torkerékpárok vagy kerékpárok
• Előfordulhat, hogy hirtelen sávváltás- - Egyik oldalon (nem középen) haladó
kor a radar nem azonnal érzékel. járművek
Mindig figyeljen a forgalomra, az út- - Lassú mozgású vagy hirtelen lassuló
és vezetési viszonyokra. járművek
- Álló járművek (amikor az elöl haladó
gépkocsi letér az útról, előfordulhat,
hogy a rendszer nem észleli az álló
gépkocsit).
- Lapos hátsó profilú járművek, mint
például terheletlen autószállító utánfu-
tók

5-26
(folytatás) MEGJEGYZÉS
VIGYÁZAT
• Ha az Ön előtt haladó járművek Előfordulhat, hogy az intelligens fék-
Az intelligens fékenergia-visszanye- gyakran váltanak sávot, előfordul- energia-visszanyerő rendszer a kö-
rő rendszer használata során tartsa hat, hogy a rendszer késve re- vetkezők miatt ideiglenesen nem mű-
be a következő óvintézkedéseket: agál, vagy a rendszer egy jelenleg ködik:
• Amennyiben vészfékezésre van másik sávban haladó gépkocsira • Elektromos interferencia
szükség, Önnek kell lenyomnia a reagál. A váratlan és hirtelen • A kerékfelfüggesztés módosítása
fékpedált. helyzetek elkerülése érdekében • Gumiabroncsok eltérő kopása vagy
• Tartson biztonságos, az útviszo- mindig óvatosan vezessen. légnyomása esetén
nyoknak és a gépkocsi sebessé- • Előfordulhat, hogy az intelligens • Eltérő típusú gumiabroncsok hasz-
gének megfelelő követési távolsá- fékenergia-visszanyerő rendszer nálatakor
got. Ha nagy sebességgel történő nem érzékeli a komplex vezetési
haladáskor a gépkocsik közötti helyzeteket, ezért mindig ügyeljen
követési távolság túl kicsi, súlyos
ütközés következhet be.
a vezetési körülményekre, és tart-
sa ellenőrzés alatt a gépkocsi se-
5
• Mindig tartson megfelelő féktávol- bességét.

A gépkocsi vezetése
ságot, és szükség esetén hasz-
nálja a fékberendezést a gépkocsi
lelassításához.
• Az intelligens fékenergia-vissza-
nyerő rendszer nem észleli az álló
járműveket, gyalogosokat vagy
egy szemből érkező járművet. A
váratlan és hirtelen helyzetek el-
kerülése érdekében mindig le-
gyen óvatos.
(folytatás)

5-27
A gépkocsi vezetése

FÉKBERENDEZÉS
Fékrásegítő VIGYÁZAT (folytatás)
A gépkocsiban fékrásegítő berendezés • A nedves fékek következtében
található, amely automatikusan segíti a Tartsa be a következő óvintézkedé-
kisebb lehet a fékberendezés las-
fékezést normál használat esetén. seket:
sító hatása, vagy fékezéskor a
Ha a gépkocsi nincs menetkész ( ) • Menet közben ne tartsa a lábát a gépkocsi félrehúzhat. Vizes kör-
üzemmódban, vagy a gépkocsi gyújtását fékpedálon. Ezáltal rendkívüli mó- nyezetben időnként próbaképpen
vezetés közben kikapcsolják, a fékrá- don felforrósodhatnak a fékek, és gyengén nyomja meg a fékpedált,
segítés nem fog működni. Így is meg túlzott fékbetét kopás jön létre, hogy ellenőrizze, nem érte-e a fé-
tudja állítani a gépkocsit, csak ehhez emellett megnő a fékút is. keket ilyen hatás. Ha mély víztó-
sokkal nagyobb erőt kell kifejtenie a
fékpedálra, mint normál esetben. Emel- • Ha hosszú vagy meredek lejtőn csába hajtott, mindig ellenőrizze a
lett a fékút is hosszabb lesz, mint a fék- halad lefelé, a fékpedál túlzott féket a fenti módon. A fékek meg-
rásegítő működése esetén. használatának elkerülése érdeké- szárítását a következők szerint
Ha a gépkocsi nincs menetkész ( ) ben a kormánykeréken lévő bal végezze: a fékek felmelegítése ér-
üzemmódban, a fékrásegítést biztosító oldali kapcsolókar segítségével dekében biztonságos haladási se-
eltárolt vákuum minden alkalommal csök- növelje meg a regeneratív fékezés besség mellett egy ideig finoman
ken, amikor megnyomja a fékpedált. Ne hatását. A folyamatos fékezés kö- nyomja a fékpedált, amíg helyre
pumpálja a fékpedált, ha a fékrásegítő vetkeztében a fékek túlhevülnek, nem áll a normál fékhatás. Ne ve-
berendezés nem működik megfelelően. ami átmenetileg a fékberendezés zessen nagy sebességgel, amíg a
A fékpedál pumpálása csak csúszós hatékonyságának csökkenéséhez fékek nem működnek megfelelő-
úton, a kormányozhatóság fenntartása vezet. en.
érdekében válhat szükségessé. (folytatás)

5-28
MEGJEGYZÉS Fékbetét kopásjelző Elektronikus rögzítőfék (Elect-
• Ne tartsa lenyomva a fékpedált, ha a Ha a fékbetétek elkoptak, és ki kell azo- ronic Parking Brake - EPB)
„ ” visszajelző lámpa nem vilá- kat cseréltetni, akkor az első fékek vagy
a hátsó fékek felől sivító zaj hallható. Ez A rögzítőfék használata
gít. Az akkumulátor lemerülhet.
a hang hallható úgy, hogy időnként
• A fékezés során észlelhető zaj és jelentkezik, majd elhalkul, illetve minden
vibráció normális jelenségnek te- esetben jelentkezik, amikor megnyomja
kinthető. a fékpedált.
• A következő esetekben normál mű- Ne feledje, hogy néhány vezetési vagy
ködés során átmenetileg az elekt- időjárási körülmény fennállása esetén is
romos fékszivattyú által keltett zaj előfordulhat a fékek sivító zaja, amikor
és a motor vibrálása észlelhető. elindulás után először (vagy gyengén)
- Ha a pedált hirtelen nyomják le. nyomja meg a fékpedált. Ez normális je-
- Ha a pedált rövid időközönként lenség, és nem jelenti a fékberendezés
többször nyomják le. hibáját. 5
- Ha az ABS fékezés során műkö- OOSEV058015L
désbe lép. MEGJEGYZÉS
Az EPB (Electronic Parking Brake -

A gépkocsi vezetése
A költséges fékjavítás elkerülése ér- Elektronikus rögzítőfék)
dekében ne folytassa útját kopott fék- használatához:
betéttel. 1. Nyomja le a fékpedált.
2. Húzza felfelé az EPB kapcsolót.
i Információ Győződjön meg a rögzítőfék figyelmez-
Mindig mindkét oldali fékbetétet ki tető lámpa felgyulladásáról.
kell cserélni az első vagy a hátsó ten-
gelyen. Ha az Auto Hold funkció aktív, a gépko-
csi leállításakor az EPB automatikusan
bekapcsol.
Ha azonban a gépkocsi leállításakor az
Auto Hold funkció kikapcsolt állapotú, az
EPB nem fog működésbe lépni.

5-29
A gépkocsi vezetése

A rögzítőfék kioldása Az EPB (Electronic Parking Brake -


VIGYÁZAT Elektronikus rögzítőfék) automatikus
A SÚLYOS vagy HALÁLOS SÉRÜ- kiengedéséhez:
LÉSEK kockázatának csökkentése • Sebességváltó P (parkolás) állásban
érdekében, mozgásban lévő gép- A gépkocsi menetkész ( ) üzem-
kocsinál vészhelyzet kivételével ne módjában nyomja le a fékpedált, és P
használja a rögzítőféket. Ez károsít- (parkolás) állásból kapcsoljon R (hát-
hatja a fékrendszert, és balesethez rameneti) vagy D (előremeneti) foko-
vezethet. zatba.
• Sebességváltó N (üres) állásban
A gépkocsi menetkész ( ) üzem-
módjában nyomja le a fékpedált, és N
OOSEV058016
(üres) állásból kapcsoljon R (hátrame-
neti) vagy D (előremeneti) fokozatba.
Az EPB (Electronic Parking Brake - • Elinduláskor a következő körülmények
Elektronikus rögzítőfék) kioldásához esetén:
az alábbi körülmények fennállása 1. Indítsa be a gépkocsit.
esetén nyomja meg az EPB kapcsolót: 2. Csatolja be a vezető oldali bizton-
• Kapcsolja a POWER gombot ON hely- sági övet.
zetbe. 3. Csukja be a vezető oldali ajtót, a
• Nyomja le a fékpedált. motorháztetőt és a csomagtérajtót.
Győződjön meg arról, hogy a rögzítőfék 4. Miután a D (előremeneti) vagy az R
figyelmeztető lámpa kialszik. (hátrameneti) fokozatba kapcsolt,
nyomja le a gázpedált.
A rögzítőfék kiengedése után a rögzítő-
fék figyelmeztető lámpának ki kell alud-
nia.

5-30
i Információ Az EPB (Electronic Parking Brake - • Ha bekapcsolt állapotú EPB-vel próbál
Elektronikus rögzítőfék) közlekedni.
• A biztonsága érdekében az EPB • Ha a vezető biztonsági öve nincs be-
akkor is működésbe hozható, ami- automatikusan működésbe léphet az
csatolva, és megpróbálja kiengedni az
kor a POWER gomb OFF állásban alábbi esetekben:
EPB-t.
van, de nem lehet kiengedni. • Egyéb rendszerek kérésére.
• Ha a vezető ajtaja nyitva van, és
• A biztonsága érdekében lejtőn való • Ha a vezető leállítja a gépkocsit, mi- megpróbálja kiengedni az EPB-t.
haladáskor vagy tolatáskor nyomja közben az Auto Hold funkció aktív, az
• Ha úgy próbálja meg kioldani az EPB-
be a fékpedált, és az EPB kapcso- EPB automatikusan bekapcsol.
t, hogy a motorháztető D (előremenet)
lóval manuálisan engedje ki a rögzí- állásban lévő sebességváltónál nyitva
tőféket. Figyelmeztető üzenetek van.
• Ha úgy próbálja meg kioldani az EPB-
MEGJEGYZÉS t, hogy a csomagtérajtó R (hátrame-
• Ha a rögzítőfék figyelmeztető lám- net) állásban lévő sebességváltónál
pája az EPB elengedett állapota nyitva van. 5
ellenére továbbra is világít, azt • Ha a gépkocsival kapcsolatban prob-
tanácsoljuk, hogy ellenőriztesse a léma jelentkezik.

A gépkocsi vezetése
rendszert egy hivatalos HYUNDAI Ha ilyen helyzet áll elő, akkor nyomja be
márkaszervizben. a fékpedált, és az EPB kapcsoló meg-
• Ne közlekedjen a járművel, ha az nyomásával oldja ki az EPB-t.
EPB bekapcsolt állapotú. Ez a fék-
betét és a féktárcsa túlzott kopását
eredményezheti.
OOSEV058094L
To release EPB, close the doors, hood
and tailgate and fasten seatbelt [Az
EPB kiengedéséhez csukja be az ajtó-
kat, a motorháztetőt és a csomagtér-
ajtót, és csatolja be a biztonsági övet.]
A következő körülmények fennállása
esetén egy figyelmeztető hangjelzés és
egy üzenet jelenik meg.
5-31
A gépkocsi vezetése

MEGJEGYZÉS
VIGYÁZAT
• Az EPB működtetése vagy kioldása
• A parkoló gépkocsi rögzítéséhez során kattanó hang hallható, azon-
ne használja a P (parkolás) állást ban ez normális jelenség, és az EPB
a rögzítőfék helyett. Használja a megfelelő működését jelzi.
rögzítőféket, és győződjön meg • Amennyiben a gépkocsit egy parko-
arról, hogy a gépkocsi biztonsá- ló személyzetére hagyja, tájékoztas-
gosan a P (parkolás) állásba sa őket az EPB működéséről.
kapcsolt. • Az EPB rendellenesen működhet,
• Soha ne engedje, hogy olyan sze- ha bekapcsolt állapotú EPB-vel köz-
mély nyúljon a gépkocsi rögzítő- lekedik.
fékéhez, aki nem ismeri annak • Ha a gázpedál lenyomásával, auto- OOSEV058098L
működését. Ha a rögzítőfék vélet- matikusan oldja ki az EPB-t, akkor Deactivating AUTO HOLD... Press
lenül kiold, súlyos baleset követ- lassan nyomja le a gázpedált. brake pedal [Az AUTO HOLD
kezhet be. kikapcsol. Nyomja le a fékpedált]
• A gépkocsi parkolásakor teljesen Ha az Auto Hold funkcióról az EPB
be kell húzni a rögzítőféket, ne- funkcióra való átkapcsolás nem működik
hogy a gépkocsi elguruljon, és megfelelően, egy figyelmeztető hangjel-
sérülést okozzon a környezetében zés hallható, és megjelenik egy üzenet.
lévő személyeknek, illetve kárt
tegyen az ott lévő tárgyakban.

5-32
EPB hibajelző lámpa Az EPB meghibásodására figyelmeztető
lámpa felgyulladhat, amikor az ESC
(elektronikus menetstabilizáló rendszer)
visszajelző az ESC nem megfelelő mű-
ködését jelezve felgyullad, azonban ez
nem az EPB működési rendellenességét
jelzi.

MEGJEGYZÉS
• Ha az EPB figyelmeztető lámpa to-
vábbra is világít, akkor azt tanácsol-
OOSEV058099L juk, hogy ellenőriztesse a gépkocsit
Parking brake automatically applied OOSEV058017
egy hivatalos HYUNDAI márkaszer-
vizben.
[A rögzítőfék automatikusan A POWER gomb ON állásba kapcsolása
• Ha a rögzítőfék figyelmeztető lám- 5
működésbe lépett] után ez a figyelmeztető lámpa felgyullad,
majd kb. 3 másodperc elteltével kialszik, pája az EPB kapcsoló felhúzott ál-
Ha az EPB működtetése aktív Auto Hold lapota ellenére nem gyullad fel vagy

A gépkocsi vezetése
funkció mellett következik be, egy figyel- ha a rendszer megfelelően működik.
villog, akkor előfordulhat, hogy az
meztető hangjelzés hallható, és megje- Ha az EPB hibajelző lámpa bekapcsolva EPB nem kapcsolt be.
lenik egy üzenet. marad, menet közben felgyullad, vagy a
POWER gomb ON állásba kapcsolása- • Ha a rögzítőfék figyelmeztető lám-
kor nem világít, akkor az EPB rendszer pája villog, miközben az EPB figyel-
meghibásodott. meztető lámpája világít, nyomja
meg a kapcsolót, majd húzza fel.
Ha ezt tapasztalja, akkor azt tanácsol- Ismét nyomja vissza az eredeti
juk, hogy vizsgáltassa át a rendszert egy helyzetébe, és húzza fel. Ha az EPB
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben. figyelmeztető lámpa nem alszik ki,
akkor azt tanácsoljuk, hogy ellen-
őriztesse a gépkocsit egy hivatalos
HYUNDAI márkaszervizben.

5-33
A gépkocsi vezetése

Vészfékezés MEGJEGYZÉS Rögzítőfék figyelmeztető lámpa


Ha menet közben probléma jelentkezik a A POWER gomb ON ál-
Ha az EPB-vel való vészfékezést kö-
fékpedállal kapcsolatosan, a vészféke- lásba kapcsolásával (a
vetően folyamatosan zajt hall és égett
zés az EPB kapcsoló felhúzásával és visszajelző lámpa nem
szagot érez, azt tanácsoljuk, hogy el-
ebben a helyzetben tartásával lehetsé- világít) ellenőrizze a rög-
lenőriztesse a rendszert egy hivatalos
ges. A fékezés csak addig lehetséges, zítőfék figyelmeztető lám-
HYUNDAI márkaszervizben.
amíg tartja az EPB kapcsolót. Ilyen pát.
esetben azonban a fékút megnő, és
hosszabb lesz a megszokottnál. A rögzítőfék figyelmeztető lámpa akkor
Ha az EPB (Electronic Parking Brake világít, ha a POWER gomb „ON” vagy
- Elektronikus rögzítőfék) nem old ki „START” állásban van, és a rögzítőfék
Ha az EPB nem old ki a megszokott be van húzva.
VIGYÁZAT módon, azt tanácsoljuk, hogy autómen- Mielőtt elindulna gépkocsijával, győződ-
Mozgásban lévő gépkocsinál vész- tővel szállíttassa el, és ne a talajon lévő jön meg arról, hogy a rögzítőféket
helyzet kivételével ne használja a kerekekkel vontattassa el a gépkocsiját teljesen kioldotta, és a fék figyelmeztető
rögzítőféket. Ez károsíthatja a fék- egy hivatalos HYUNDAI márkaszerviz- lámpa nem világít.
rendszert, és súlyos balesethez ve- be, és ellenőriztesse a rendszert.
Ha a fék figyelmeztető lámpa menetkész
zethet. állapotú ( ) gépkocsinál a rögzítőfék
kiengedése után is világít, az a fékbe-
rendezés hibájára utal. Ilyenkor fordítson
i Információ fokozott figyelmet a berendezésre.
Vészfékezés során a rögzítőfék figyel- Ha megteheti, azonnal álljon meg a
meztető lámpa felgyullad, jelezve, gépkocsival. Ha ez forgalmi okokból
hogy a rendszer működik. nem valósítható meg, akkor fokozott
óvatossággal vezessen, amíg el nem ér
egy biztonságos helyet.

5-34
Auto hold (automatikus A használathoz:
Fehér
rögzítőfék)
Az Auto Hold akkor is álló helyzetben
tartja a gépkocsit, ha nincs benyomva a
fékpedál, miután a vezető a fékpedál
megnyomásával teljesen álló helyzetig
fékezte a gépkocsit. Zöld

OOSEV058019

OOSEV058018
2. A gépkocsi fékpedállal való teljes
megállításakor a gépkocsi álló hely-
1. Csukott vezetőajtóval, motorháztető-
vel és csomagtérajtóval nyomja le a
zetben tartásához az Auto Hold rend- 5
szer fenntartja a féknyomást. A visz-
fékpedált, és azután nyomja meg az
szajelző fehér színről zöldre vált.

A gépkocsi vezetése
AUTO HOLD kapcsolót. A fehér
AUTO HOLD visszajelző felgyullad, 3. A gépkocsi még akkor is álló helyzet-
és a rendszer készenléti állapotba ben marad, ha felengedi a fékpedált.
kapcsol. 4. Az EPB működtetésekor az Auto Hold
kikapcsol.

5-35
A gépkocsi vezetése

A kioldáshoz: A kikapcsoláshoz: i Információ


• Ha lenyomja a gázpedált, miközben a
D (előremeneti) vagy az R (hátrame-
• Az Auto Hold nem működik, ha:
neti) fokozat kapcsolt, az Auto Hold - A vezetőajtó nyitva van.
automatikusan kiold, és a gépkocsi - A motorháztető nyitva van.
mozogni kezd. Az AUTO HOLD visz- - A csomagtérajtó nyitva van.
szajelző zöld színről fehérre vált.
- A sebességváltó P (parkolás) állás-
• Ha a gépkocsi ismételt elindulásához
a sebességtartó automatika kapcsoló-
A lámpa nem világít ban van.
ját (RES+ vagy SET-) használják, ami- - Az EPB működik.
kor az Auto Hold és a sebességtartó • A biztonság érdekében az Auto
automatika működik, az Auto Hold
funkció a gázpedál működésétől füg- Hold automatikusan az EPB funk-
getlenül kikapcsol. Az AUTO HOLD OAEE056007
cióra kapcsol át az alábbi esetek-
visszajelző zöld színről fehérre vált 1. Nyomja le a fékpedált. ben:
(ha a gépkocsi sebességtartó automa- 2. Nyomja meg az AUTO HOLD kapcso- - A vezetőajtó nyitva van.
tika rendszerrel szerelt). lót. - A motorháztető nyitva van.
Az AUTO HOLD visszajelző kialszik. - A csomagtérajtó nyitva van.
VIGYÁZAT - A gépkocsi több mint 10 percig
Ha a gázpedál megnyomásának ha- VIGYÁZAT álló helyzetben van.
tására az Auto Hold automatikusan - A gépkocsi meredek lejtőn áll.
A gépkocsi váratlan és hirtelen
kikapcsol, mindig ellenőrizze a - A gépkocsi néhányszor elmozdult.
elmozdulásának megelőzése érde-
gépkocsi körüli területet. (folytatás)
kében a következőkben felsoroltak
A finom elindulás érdekében lassan megkezdése előtt MINDIG nyomja le
nyomja le a gázpedált. a fékpedált az Auto Hold funkció
kikapcsolásához:
- Lejtőn haladás.
- A gépkocsi leparkolása.

5-36
(folytatás) Figyelmeztető üzenetek
VIGYÁZAT
Ebben az esetben a rögzítőfék
figyelmeztető lámpa felgyullad, az • Lassan nyomja le a gázpedált a
AUTO HOLD visszajelző zöldről fe- gépkocsival való elinduláskor.
hér színűre vált át, és egy figyelmez- • A biztonság érdekében kapcsolja
tető hangjelzés hallható, valamint ki az Auto Hold funkciót, amikor
megjelenik egy üzenet, hogy tájé- lejtőn lefelé halad, tolat vagy le-
parkolja a gépkocsit.
koztasson az EPB automatikus be-
kapcsolásáról. Mielőtt ismét elindul-
na, nyomja meg a fékpedált, ellen- MEGJEGYZÉS
őrizze a gépkocsi körüli területet, és Ha rendellenesség jelentkezik a veze-
az EPB kapcsoló megnyomásával tőajtó vagy a motorháztető nyitott OOSEV058099L
manuálisan oldja ki a rögzítőféket. állapotát érzékelő rendszerrel kap-
csolatban, előfordulhat, hogy az Auto Parking brake automatically applied 5
• Az Auto Hold működése során me- Hold nem működik megfelelően. [A rögzítőfék automatikusan
chanikus zaj hallható, ez azonban Azt tanácsoljuk, hogy keressen fel működésbe lépett]

A gépkocsi vezetése
normális működési zaj. egy hivatalos HYUNDAI márkaszer- Ha az EPB-t az Auto Hold funkció hozza
vizt. működésbe, egy figyelmeztető hangjel-
MEGJEGYZÉS zés hallható, és megjelenik egy üzenet.
Ha az AUTO HOLD visszajelző lámpa
sárga színűre vált, akkor az Auto Hold
nem működik megfelelően. Azt taná-
csoljuk, hogy keressen fel egy hiva-
talos HYUNDAI márkaszervizt.

5-37
A gépkocsi vezetése

OOSEV058098L OIK057080L OOSEV058076L


Deactivating AUTO HOLD... Press Press brake pedal to deactivate AUTO HOLD conditions not met.
brake pedal [Az AUTO HOLD AUTO HOLD [Az AUTO HOLD ki- Close door, hood and tailgate [Az
kikapcsol. Nyomja le a fékpedált] kapcsolásához nyomja le a fékpedált] AUTO HOLD feltételei nem
Ha az Auto Hold funkcióról az EPB Ha az Auto Hold funkció AUTO HOLD teljesülnek. Csukja be az ajtót, a
funkcióra való átkapcsolás nem működik kapcsoló megnyomásával történő kikap- motorháztetőt és a csomagtérajtót.]
megfelelően, egy figyelmeztető hangjel- csolásakor nem nyomja le a fékpedált, Ha akkor nyomja meg az AUTO HOLD
zés hallható, és megjelenik egy üzenet. egy figyelmeztető hangjelzés hallható, kapcsolót, amikor a vezetőajtó, a mo-
Ha ez az üzenet jelenik meg, előfor- és megjelenik egy üzenet. torháztető vagy a csomagtérajtó nincs
dulhat, hogy az Auto Hold és az EPB becsukva, egy figyelmeztető hangjelzés
funkció nem működik. hallható, és egy üzenet jelenik meg az
A biztonság érdekében nyomja le a fék- LCD kijelzőn.
pedált. Azután nyomja meg az AUTO HOLD
gombot, miután becsukta a vezetőajtót,
a motorháztetőt és a csomagtérajtót.

5-38
INTEGRÁLT VEZETÉSI ÜZEMMÓD ELLENŐRZŐ RENDSZER
Vezetési üzemmód Kezdeti beállítás az egyes vezetési üzemmódokhoz
1
Vezetési üzemmód COMFORT SPORT ECO ECO+ *
Extra
Optimális az
Normál vezetési Sportos vezetési energiatakarékos
Jellemző energiatakarékos
üzemmód üzemmód vezetési
vezetéshez
üzemmód
A gomb megnyo-
Bekapcsolás
Megnyomás Megnyomás Megnyomás mása és meg-
gombbal
nyomva tartása
Visszajelző a
-
műszercsoportban
Légkondicionáló / COMFORT COMFORT
OOSEV058022 fűtőberendezés (ECO/ (ECO/ ECO Ki
A vezetési üzemmódot a vezető igényei vezérlése COMFORT) *
2
COMFORT) *
2
5
vagy az útviszonyok alapján lehet kivá- -
Sebességhatár 2 - - 90 km/h alatt
lasztani. (90 - 120 km/h) *

A gépkocsi vezetése
• A DRIVE MODE [Vezetési mód] gomb Regeneratív 2 2 2
1 (1~3) * 1 (1~3) * 2 (1~3) * 2
megnyomásakor az üzemmód a kö- fékezési szint
vetkezők szerint változik: 1
* : Átváltás ECO+ üzemmódra
- Előfordulhat, hogy a megtehető távolság nem változik a légkondicionáló/fűtőberendezés kikapcso-
COMFORT lásakor. Mindazonáltal a tényleges távolság hosszabb lehet.
- A légkondicionáló/fűtőberendezés kikapcsol (kivéve a jég- és páramentesítést), de szükség esetén
bekapcsolhatja.
SPORT - Ha a vezetési üzemmódot az ECO+ üzemmódról egy másik üzemmódra kapcsolják át, a légkondi-
cionáló/fűtőberendezés az ECO üzemmódnál érvényes működési állapotra vált át.
- A sebességhatár automatikusan kikapcsol, amikor az intelligens sebességtartó automatika be-
ECO kapcsolt állapotban van, vagy ütközésig lenyomja a gázpedált. Ha a sebességhatár funkciót a
gázpedál lenyomásával iktatták ki, a sebességhatár funkció ismét bekapcsol, amikor a gépkocsi
• Az ECO+ [gazdaságos] üzemmód sebessége a beállított sebességhatárnál alacsonyabb lesz. A sebesség az ECO üzemmódban
kiválasztásához nyomja meg és tartsa beállított sebességre változik, amikor a vezetési üzemmód ECO+ módról átvált az ECO módra.
megnyomva a DRIVE MODE [Veze- *2: A rádiókészülék vagy az AVN [audio-/video-/navigációs] rendszer vezetési mód beállításainál
tési mód] gombot. minden vezetési módhoz (kivéve az ECO+ üzemmódot) beállítható a vezetési körülmény. További
információkért tanulmányozza a különállóan rendelkezésre álló kézikönyvet.
5-39
A gépkocsi vezetése

FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS MEGELŐZÉSÉT SEGÍTŐ (FCA) RENDSZER - KOMBINÁLT TÍPUSÚ


ÉRZÉKELŐ (ELSŐ RADAR + ELSŐ KAMERA) (EGYES VÁLTOZATOKNÁL)
A frontális ütközés megelőzését segítő A rendszer beállítása és
rendszert (FCA) úgy tervezték, hogy VIGYÁZAT
bekapcsolása
radarjeleken és kamerát használó felis- A frontális ütközés megelőzését se-
merésen alapulva képes legyen az elöl A rendszer beállítása
gítő rendszer (FCA) használatakor
haladó gépkocsi észlelésére és megfi- tartsa be a következő óvintézkedé- • A frontális ütközés megelőzését segítő
gyelésére, illetve az úton lévő gyalogos (FCA) rendszer a gépkocsi minden
seket:
észlelésére. Ezek segítségével figyel- egyes bekapcsolásakor működésbe
mezteti a vezetőt egy hamarosan bekö- • Ez kizárólag egy kiegészítő rend- lép.
vetkező ütközésre, és szükség esetén szer, és nem arra tervezték, hogy A rendszer kikapcsolásához lépjen be
működteti a vészfékezési funkciót. helyettesítse a vezető különös a User Settings [Felhasználói beállítá-
figyelmét és óvatosságát. Az ér- sok] menübe, válassza ki a Driver
zékelési tartomány és az érzé- Assistance [Vezető segítése] menü-
kelők által észlelt tárgyak köre pontot, majd az LCD kijelzőn törölje az
korlátozott. Mindig figyeljen az FCA (Forward Collision Avoidance
útviszonyokra. Assist) [Frontális ütközés megelőzését
• SOHA ne vezessen túl gyorsan az segítő rendszer] opció kijelölését.
útviszonyokhoz képest vagy ka-
nyarodás közben. Az FCA rendszer kikapcso-
• A váratlan és hirtelen helyzetek lásakor a figyelmeztető lám-
pa felgyullad a műszercso-
elkerülése érdekében mindig óva-
portban. A vezető az LCD
tosan vezessen. Az FCA nem
kijelzőn ellenőrizheti az FCA rendszer
állítja meg teljesen a gépkocsit, be-/kikapcsolt állapotát. A figyelmeztető
és nem az ütközések elkerülésére lámpa az ESC (elektronikus menetsta-
szolgáló rendszer. bilizáló rendszer) kikapcsolása esetén is
világít. Ha a figyelmeztető lámpa bekap-
csolt FCA esetén továbbra is égve ma-
rad, azt tanácsoljuk, hogy vizsgáltassa
át a rendszert egy hivatalos HYUNDAI
márkaszervizben.

5-40
• A vezető az LCD kijelzőn kiválaszthat- A frontális ütközésre figyelmeztetés meg- - Early [Korai]:
ja a figyelmeztetés megkezdésének kezdésének opciói a következők lehet- Ha ez az opció kerül kiválasztásra, a
időpontját. nek: frontális ütközésre figyelmeztetés kez-
- Late [Késői]: dete a normál beállításnál korábbi
Ha ez az opció kerül kiválasztásra, a lesz. Ez a beállítás biztosítja a legna-
frontális ütközésre figyelmeztetés kez- gyobb távolságot az elöl haladó gép-
dete a normál beállításnál későbbi kocsi vagy gyalogos között, mielőtt a
lesz. Ez a beállítás kisebb távolságot figyelmeztetés bekapcsol.
biztosít az elöl haladó gépkocsi vagy Ha az elöl haladó gépkocsi hirtelen
gyalogos között, mielőtt a figyelmez- megáll, az Early [Korai] opció kivá-
tetés bekapcsol. lasztása ellenére előfordulhat, hogy a
Ha az elöl haladó gépkocsi hirtelen figyelmeztetés megkezdésének idő-
megáll, a Late [Késői] opció kivá- pontja nem tűnik elég gyorsnak.
lasztása ellenére előfordulhat, hogy a Ha úgy érzi, hogy a figyelmeztetés

OOSEV058100L
figyelmeztetés megkezdésének idő-
pontja nem tűnik elég későinek.
megkezdése túl korai, állítsa a frontá-
lis ütközésre figyelmeztetést „Normal”
5
Lépjen be a User settings [Felhaszná- A „Late” [Késői] sebességet gyér for- szintre.

A gépkocsi vezetése
lói beállítások] menüpontba, válassza galomban és alacsony haladási se-
ki a Driver assistance [Vezető segíté- bességnél válassza.
se], majd a Forward Collision Warning - Normal [Normál]:
[Frontális ütközésre figyelmeztetés], Ha ez az opció kerül kiválasztásra, a
végül válasszon a Late/Normal/Early frontális ütközésre figyelmeztetés kez-
[Késői/normál/korai] opciók közül. dete normál beállítású lesz. Ez a be-
állítás biztosítja a névleges távolságot
az elöl haladó gépkocsi vagy gyalogos
között, mielőtt a figyelmeztetés bekap-
csol.

5-41
A gépkocsi vezetése

A működés előfeltételei FCA figyelmeztető üzenet és a


Az FCA működésre kész, miután az
VIGYÁZAT rendszer általi ellenőrzés
FCA kiválasztásra került az LCD kijel- • Egy biztonságos helyen álljon Az FCA figyelmeztető üzeneteket és
zőn, és a következő előfeltételek telje- meg a gépkocsival, mielőtt a figyelmeztető jelzéseket bocsát ki az
sülnek: kormánykeréken lévő kapcsolóval ütközés kockázati szintjeinek (mint pél-
- Az elektronikus menetstabilizáló rend- bekapcsolja/kikapcsolja az FCA dául az elöl haladó gépkocsi hirtelen
szer (Electronic Stability Control - rendszert. megállása, nem elegendő féktávolság
ESC) bekapcsolt állapotban van. vagy gyalogos észlelése) függvényében.
• Az FCA a POWER gomb ON állás-
- A gépkocsi sebessége meghaladja a ba kapcsolása után automatiku- Továbbá az ütközés kockázati szintje-
10 km/h-t. (Az FCA csak bizonyos inek függvényében a fékeket is ellenőrzi.
san aktiválódik. A vezető az LCD
sebességtartományban kapcsol be.) A vezető az LCD kijelzőn a User settings
kijelzőn keresztül kikapcsolhatja
- A rendszer a gépkocsi előtt olyan gya- az FCA funkciót. [Felhasználói beállítások] menüpontban
logost vagy járművet észlel, aki/amely kiválaszthatja a figyelmeztetés megkez-
összeütközhet az Ön gépkocsijával. • Az FCA automatikusan kikapcsol désének időpontját. A frontális ütközésre
(A forgalmi szituáció vagy a gépkocsi az ESC (elektronikus menetstabi- figyelmeztetés megkezdésére vonatkozó
állapotától függően előfordulhat, hogy lizáló rendszer) kikapcsolását kö- opció lehet Late [Késői], Normal [Nor-
az FCA nem kapcsol be, vagy meg- vetően. Ha az ESC kikapcsolt ál- mál] vagy Early [Korai] figyelmeztetés
szólal egy figyelmeztető hangjelzés.) lapotú, az FCA funkciót nem lehet megkezdési időpont.
bekapcsolni az LCD kijelzőn. Az
FCA figyelmeztető lámpa felgyul-
lad, ami normális jelenség.

5-42
Collision warning [Ütközésre Vészfékezés A fék működése
figyelmeztetés] (Második figyelmeztetés) • A fékrendszer a sürgős helyzetekre
(Első figyelmeztetés) adott gyors reakció érdekében a
készenléti állapotba lép.
• Az FCA kiegészítő fékerőt nyújt az
optimális fékteljesítmény érdekében,
amikor a vezető lenyomja a fékpedált.
• A fékerő-szabályozás automatikusan
kikapcsol, amikor a vezető erősen
lenyomja a gázpedált, vagy a vezető
hirtelen elforgatja a kormánykereket.
• Az FCA általi fékerő-szabályozás
automatikusan kikapcsol a kockázati
tényezők megszűnésekor.
OOSEV058024L 5
OOSEV058023L A figyelmeztető üzenet egy figyelmez-
A figyelmeztető üzenet egy figyelmez- tető hangjelzés kíséretében jelenik meg FIGYELEM

A gépkocsi vezetése
tető hangjelzés kíséretében jelenik meg az LCD kijelzőn. Továbbá, a gépkocsi
A vezetőnek mindig fokozottan fel-
az LCD kijelzőn. Továbbá, a gépkocsi lelassításának elősegítése érdekében
néhány gépkocsi rendszer beavatkozá- ügyelet alatt kell tartania a gépko-
lelassításának elősegítése érdekében
sa következik be. csit, még akkor is, amikor nincs
néhány gépkocsi rendszer beavatkozá-
sa következik be. figyelmeztető üzenet vagy figyel-
- Egy ütközés enyhítése érdekében
az FCA rendszer korlátozottan mű- meztető jelzés az FCA rendszertől.
- A gépkocsija sebessége kismérték-
ben csökkenhet. ködteti a fékeket. A fékberendezés
- Egy ütközés enyhítése érdekében működtetése a maximális szintet
az FCA rendszer korlátozottan mű- közvetlenül egy ütközés előtt éri el.
ködteti a fékeket.

5-43
A gépkocsi vezetése

FCA érzékelő Ha szennyeződés, hó vagy idegen anyag


VIGYÁZAT borítja a felületet, az kedvezőtlenül befo-
■ Első radar
A fékerő-szabályozás nem képes lyásolhatja az érzékelő érzékelési telje-
teljesen megállítani a gépkocsit, és sítményét.
nem tudja elkerülni az összes
ütközést. A vezető felelőssége a MEGJEGYZÉS
biztonságos vezetés és a gépkocsi
• Ne helyezzen rendszámtáblakeretet
feletti ellenőrzés. vagy idegen tárgyakat, mint például
matricát vagy lökhárító védőrácsot
a radarérzékelő közelébe. Ezek ked-
VIGYÁZAT vezőtlenül befolyásolhatják a radar
Az FCA rendszer logikája bizonyos érzékelési teljesítményét.
paraméterek, mint például az elöl OOSEV058029 • Mindig tartsa tisztán, szennyező-
lévő gépkocsitól vagy járókelőtől ■ Első kamera déstől és portól mentesen a radar-
való távolság, az elöl lévő gépkocsi érzékelőt és burkolatát.
sebessége és a vezető gépkocsija • A gépkocsi mosásához kizárólag
sebességének függvényében mű- puha törlőkendőt használjon. Ne irá-
ködik. Bizonyos körülmények, mint nyítsa a magasnyomású vízsugarat
például zord időjárási körülmények közvetlenül az érzékelőre vagy az
érzékelő burkolatára.
és útviszonyok befolyásolhatják az
FCA rendszer működését. (folytatás)

VIGYÁZAT
OOSEV058025
Szándékosan soha ne vezessen ve-
szélyesen azért, hogy a rendszer Az FCA rendszer megfelelő működése
bekapcsoljon. érdekében nagyon fontos, hogy az
érzékelő burkolata vagy az érzékelő
mindig tiszta, és szennyeződéstől, hótól,
portól mentes legyen.

5-44
(folytatás) MEGJEGYZÉS Figyelmeztető üzenet és
• Ügyeljen arra, hogy ne fejtsen ki figyelmeztető lámpa
szükségtelen erőt a radarérzékelőre • SOHA ne helyezzen semmilyen tar-
vagy az érzékelő burkolatára. Ha az tozékot vagy matricát a szélvédőre,
érzékelőt erőszakkal elmozdítják a illetve ne színezze a szélvédőt.
megfelelően beállított helyzetéből, • SOHA ne helyezzen a műszerfalra
előfordulhat, hogy az FCA rendszer olyan tárgyakat, mint például fehér
nem működik megfelelően. Ilyen papírlapok, tükör stb., amelyek visz-
esetben előfordulhat, hogy nem szaverik a fényt. Bármilyen fény-
jelenik meg figyelmeztető üzenet. visszaverődés a rendszer rendelle-
Azt tanácsoljuk, hogy ellenőriztesse nes működését okozhatja.
a gépkocsit egy hivatalos HYUNDAI • Fokozottan ügyeljen arra, hogy a
márkaszervizben. kamerát ne érje víz.
• Ha az első lökhárító a radarérzékelő • SOHA ne szerelje szét a kamera
körüli területen megsérül, előfor-
dulhat, hogy az FCA rendszer nem
egységet, illetve ne tegye ki semmi-
lyen erős ütésnek a kamera egysé-
OOSEV058030L 5
működik megfelelően. Azt tanácsol- get. FCA disabled (Forward Collision
juk, hogy ellenőriztesse a gépkocsit Avoidance Assist). Radar blocked [Az

A gépkocsi vezetése
• A gépkocsi audioberendezésének
egy hivatalos HYUNDAI márkaszer- nagy hangerővel történő hallgatása FCA (frontális ütközés megelőzését
vizben. elnyomhatja a rendszer figyelmez- segítő rendszer) kikapcsolva. A radar
• Kizárólag eredeti HYUNDAI alkatré- tető hangjelzéseit. kilátása korlátozott.]
szeket használjon egy sérült érzé- Ha az érzékelő fedelét szennyeződés
kelő vagy az érzékelő burkolatának i Információ vagy hó borítja, előfordulhat, hogy az
javításához vagy cseréjéhez. Ne fé- FCA működése ideiglenesen megsza-
nyezze le az érzékelő borítását. Azt tanácsoljuk, hogy a következő kad. Ilyen esetben egy figyelmeztető
esetekben ellenőriztesse a rendszert üzenet jelenik meg az LCD kijelzőn.
egy hivatalos HYUNDAI márkaszer-
vizben: Az FCA rendszer működtetése előtt tisz-
títsa meg az érzékelő burkolatát, és tá-
• A szélvédőüveget kicserélték. volítson el minden olyan szennyeződést,
• A radarérzékelőt vagy annak fedelét havat vagy idegen anyagot, amely a ra-
sérülés érte, illetve kicserélték. darérzékelő burkolatát eltakarhatja.

5-45
A gépkocsi vezetése

A szennyeződés, hó vagy idegen anyag A rendszer rendellenes • Az FCA figyelmeztető üzenet megjele-
eltávolítása után a rendszer ismét nor- működése nése az ESC (elektronikus menetsta-
málisan fog működik. bilizáló rendszer) figyelmeztető lámpa
Előfordulhat, hogy az FCA rendszer nem felgyulladásával együtt következhet be,
működik megfelelően olyan területen és az FCA automatikusan kikapcsol.
(például nyílt terepen), ahol a gépkocsi
beindítása után semmilyen tárgy sem
észlelhető. VIGYÁZAT
• Az FCA egy olyan kiegészítő
VIGYÁZAT rendszer, amely kizárólag a veze-
tő kényelmét szolgálja. A vezető
Előfordulhat, hogy az FCA rendszer felelőssége a gépkocsi működése
az útviszonyok, zord időjárási vi- feletti ellenőrzés fenntartása. Ne
szonyok, vezetési vagy közlekedési hagyatkozzon kizárólag az FCA
körülmények miatt nem lép műkö- OOSEV058027L
rendszerre. Mindig tartson bizton-
désbe. Check FCW (Forward Collision ságos féktávolságot, és szükség
Warning) system [Ellenőrizze az esetén nyomja le a fékpedált a
FCW (frontális ütközésre gépkocsi sebességének csökken-
figyelmeztető) rendszert] tése érdekében.
• Ha az FCA rendszer nem működik • Egyes esetekben és bizonyos ve-
megfelelően, felgyullad az FCA figyel- zetési körülmények esetén előfor-
meztető lámpa ( ), és néhány má- dulhat, hogy az FCA rendszer vé-
sodpercre megjelenik a figyelmeztető letlenül lép működésbe. A kezdeti
üzenet. Az üzenet eltűnése után a fő figyelmeztető üzenet egy figyel-
figyelmeztető lámpa ( ) világít. Azt meztető hangjelzés kíséretében
tanácsoljuk, hogy ebben az esetben jelenik meg az LCD kijelzőn.
vizsgáltassa át a gépkocsit egy hiva- (folytatás)
talos HYUNDAI márkaszervizben.

5-46
(folytatás) (folytatás)
VIGYÁZAT
Továbbá egyes esetekben előfor- • Fékezéskor az FCA rendszer mű-
dulhat, hogy az első radarérzéke- ködésbe léphet, és a gépkocsi • Tolatáskor az FCA rendszer nem
lő vagy kamerás felismerő rend- hirtelen megállhat, így a rögzítet- működik.
szer nem észleli az elöl haladó lenül elhelyezett tárgyak az uta- • Az FCA rendszert nem arra ter-
gépkocsit vagy gyalogost. Elő- sokra eshetnek. Mindig rögzítse vezték, hogy egyéb tárgyakat
fordulhat, hogy az FCA rendszer megfelelően a tárgyakat. vagy például állatokat észleljen az
nem lép működésbe, és a figyel- • Előfordulhat, hogy az FCA rend- úton.
meztető üzenet nem jelenik meg. szer nem lép működésbe, ha a • Az FCA rendszer nem észleli a
• A gépkocsi alap fékberendezése vezető egy ütközés elkerülése szembejövő sávban haladó gép-
még abban az esetben is normá- érdekében működteti a fékpedált. kocsikat.
lisan fog működni, ha az FCA • Előfordulhat, hogy a fékberende- • Az FCA rendszer nem észleli a
rendszer fékberendezés-szabá- zésen végzett beavatkozás nem keresztirányban közlekedő gép-
lyozási funkciójával kapcsolato-
san bármilyen rendellenesség je-
elegendő, és ütközés következhet kocsikat. 5
be, ha az elöl haladó gépkocsi • Az FCA rendszer nem képes egy
lentkezik. Azonban az ütközést el- hirtelen megáll. Mindig különös keresztirányban parkoló, oldalról

A gépkocsi vezetése
kerülő fékberendezés-szabályozá- óvatossággal járjon el.
si funkció nem lép működésbe. látható gépkocsi észlelésére (pél-
• Az utasok megsérülhetnek, ha a dául egy zsákutcában).
• Ha az elöl haladó gépkocsi hir- gépkocsi az FCA rendszer műkö- Ilyen esetekben mindig tartson
telen megáll, előfordulhat, hogy désbe lépése miatt hirtelen meg- biztonságos féktávolságot, és szük-
kevésbé tudja ellenőrzés alatt tar- áll. Legyen különösen óvatos. ség esetén nyomja le a fékpedált a
tani a fékrendszert. Ezért mindig
hagyjon elegendő, a szokásosnál • Az FCA rendszer kizárólag a biztonságos távolság megtartása és
gépkocsi előtt lévő járművek vagy a gépkocsi sebességének csökken-
nagyobb követési távolságot az
gyalogosok észlelése érdekében tése érdekében.
Ön gépkocsija és az Ön előtt
működik.
haladó gépkocsi között.
(folytatás)

5-47
A gépkocsi vezetése

A rendszer korlátai Gépkocsik észlelése • A középső elválasztó korlát, fák stb.


A frontális ütközés megelőzését segítő Az érzékelő működése korlátozott lehet, árnyéka az útra esik.
rendszert (Forward Collision Avoidance ha: • A gépkocsi fizetőkapun keresztül ha-
Assist - FCA) úgy tervezték, hogy radar- • A radarérzékelő vagy a kamera ide- lad át.
jeleken és kamerát használó felisme- gen anyaggal vagy szennyeződéssel • Az elöl lévő gépkocsi hátsó része nem
résen alapulva képes legyen az elöl borított. a megszokott módon látható (a gépko-
haladó gépkocsi megfigyelésére, illetve • A kamera lencséje színezett, fóliázott csi másik irányba kanyarodik, vagy a
az úton lévő gyalogos észlelésére. Ezek vagy bevonattal ellátott szélvédő miatt gépkocsi felborult).
segítségével figyelmezteti a vezetőt egy szennyeződött, az üveg sérülése, • Az elöl haladó gépjármű túl kicsi
hamarosan bekövetkező ütközésre, és vagy az üvegre tapadt idegen anyag (például motorkerékpár vagy kerékpár
szükség esetén működteti a vészféke- (matrica, rovar stb.) zavarja a kilátást. stb.) ahhoz, hogy észlelni lehessen.
zési funkciót. • Rossz időjárási viszonyok között a • Az elöl haladó gépjármű vagy utánfutó
Egyes esetekben előfordulhat, hogy a radarérzékelő vagy a kamera látóme- túl nagy méretű (pl. traktor vontatmány
radarérzékelő vagy kamerás felismerő zőjét eső vagy hó takarja. stb.) ahhoz, hogy a kamerás felismerő
rendszer nem észleli az elöl haladó • Elektromágneses hullámok által keltett rendszer észlelni tudja.
gépkocsit vagy gyalogost. Ilyen esetben interferencia áll fenn. • A kamera látómezőjének megvilágítá-
előfordulhat, hogy az FCA rendszer nem sa nem megfelelő (vagy túl sötét van,
• A radarérzékelőt súlyos, rendellenes
megfelelően működik. A vezetőnek foko- vagy a látómezőt túl nagy fényvissza-
visszatükröződés zavarja.
zott figyelemmel kell eljárnia a követke- verődés vagy túl erős háttérfény za-
ző helyzetekben, mert az FCA műkö- • A radar-/kameraérzékelő felismerési
varja).
dése korlátozott lehet. képessége korlátozott.
• Az elöl haladó gépkocsin nem kap-
• A kamera nem észleli teljes egészé-
csolták be megfelelően a hátsó lámpá-
ben az előtte lévő gépkocsit.
kat, vagy a hátsó lámpák elhelyezke-
• A kamera sérült. dése szokatlan.
• A külső fényerő túl alacsony, például a • A külső fényerő hirtelen megváltozik,
fényszórók nem világítanak éjszaka például egy alagútba való behajtás
vagy alagúton történő áthaladáskor. vagy onnan történő kihajtás miatt.

5-48
• Az utcai világítás vagy a szembejövők • Az elöl lévő gépkocsi a vezetési irány-
fényszóróinak fénye visszatükröződik ra merőlegesen mozog.
a vizes úttestről, például egy pocso- • Az elöl lévő gépkocsi merőleges hely-
lyáról. zetben áll meg.
• A látómezőt elvakítja a napsugárzás. • Az elöl lévő gépkocsi az Ön gépko-
• A szélvédő üvege bepárásodott; az út csija felé halad vagy tolat.
beláthatósága korlátozott. • Ön körforgalomban halad, és az elöl
• Az elöl lévő gépkocsi nem az út vonal- lévő gépkocsi körben halad.
vezetését követve, hanem kiszámítha-
tatlanul halad.
• A gépkocsi burkolatlan vagy egyenet-
len útfelületen, illetve olyan úton halad OTM058117
amelyik hirtelen lejtőssé vagy emelke- - Vezetés kanyarban
dővé válik.
Az FCA rendszer teljesítménye kanyar-
• A gépkocsi fémet tartalmazó területek,
gós úton haladáskor korlátozott lehet. 5
mint például építkezések, vasúti pálya
stb. közelében halad el. Kanyargós utakon az FCA teljesítménye
lecsökkenhet, ezért nem ismeri fel az

A gépkocsi vezetése
• A gépkocsi egy épületben, például egy
mélygarázsban halad. azonos sávban elöl haladó másik gép-
kocsit. Ez szükségtelen figyelmeztetést
• A kedvezőtlen útviszonyok a gépkocsi vagy fékezést okozhat, illetve a figyel-
túlzott vibrálását okozzák vezetés meztetés vagy fékezés annak ellenére
közben. elmarad, hogy szükség lenne rá.
• Az érzékelő felismerési képessége hir- Továbbá egyes esetekben előfordulhat,
telen megváltozik, amikor sebesség- hogy az első radarérzékelő vagy a
csökkentő küszöbön („fekvőrendőrön”) kamerás felismerő rendszer nem észleli
halad keresztül. a kanyargós úton haladó gépkocsit.

5-49
A gépkocsi vezetése

Ilyen esetekben a vezető mindig tartson


biztonságos féktávolságot, és szükség
esetén nyomja le a fékpedált a biz-
tonságos távolság megtartása és a
gépkocsi sebességének csökkentése ér-
dekében.

OTM058073 OOS057073
Előfordulhat, hogy kanyargós úton veze- - Vezetés lejtőn
téskor az FCA rendszer a másik sávban Az FCA teljesítménye lecsökken emel-
haladó gépkocsit ismeri fel. kedőn felfelé, illetve lejtőn lefelé hala-
Ilyen esetben a rendszer feleslegesen dáskor, ezért nem ismeri fel az azonos
figyelmeztetheti a vezetőt és működtet- sávban elöl haladó gépkocsit. A rend-
heti a féket. szer szükségtelenül bocsáthat ki figyel-
Vezetés közben mindig figyeljen az út- meztető üzenetet és figyelmeztető jel-
és vezetési viszonyokra. Szükség ese- zést, vagy egyáltalán nem bocsát ki
tén a biztonságos féktávolság megtartá- figyelmeztető üzenetet és figyelmeztető
sa érdekében nyomja le a fékpedált a jelzést.
gépkocsi sebességének csökkentésé- Erős fékezést tapasztalhat, amikor az
hez. FCA egy lejtőn vagy emelkedőn való
Továbbá, szükség esetén nyomja meg a áthaladáskor hirtelen felismeri az elöl
gázpedált annak elkerülése érdekében, haladó gépkocsit.
hogy a rendszer szükségtelenül lefékez- Mindig előre figyeljen emelkedőn felfelé,
ze a gépkocsiját. illetve lejtőn lefelé haladáskor, és szük-
Ellenőrizze, hogy az útviszonyok lehető- ség esetén a biztonságos féktávolság
vé teszik-e az FCA biztonságos műkö- megtartása érdekében nyomja le a fék-
dését. pedált a gépkocsi sebességének csök-
kentéséhez.
5-50
OTM058074 OTM058119 OOS057022
- Sávváltás Ismételt elindulásokkal és megállásokkal - Az Ön előtt álló gépkocsi észlelése
Amikor az Ön előtt haladó jármű sávot járó haladás esetén, ha egy Ön előtt álló Különös figyelemmel járjon el, ha az Ön
vált, előfordulhat, hogy az FCA rendszer gépkocsi elhagyja a forgalmi sávot, előtt haladó járműnek hátrafelé túlnyúló 5
nem azonnal észleli a gépkocsit, külö- előfordulhat, hogy az FCA rendszer nem rakománya van, vagy az elöl haladó
nösen akkor, ha a gépkocsi hirtelen vált azonnal észleli az akkor Ön előtt álló jármű felépítménye magasan a talaj fö-

A gépkocsi vezetése
sávot. Ilyen esetben mindig tartson biz- másik gépkocsit. Ilyen esetben mindig lött van. Előfordulhat, hogy az FCA rend-
tonságos féktávolságot, és szükség tartson biztonságos féktávolságot, és szer nem észleli a gépkocsiról túlnyúló
esetén nyomja le a fékpedált a biz- szükség esetén nyomja le a fékpedált a rakományt. Ilyen körülmények között a
tonságos távolság megtartása és a biztonságos távolság megtartása és a vezető mindig tartson biztonságos féktá-
gépkocsi sebességének csökkentése ér- gépkocsi sebességének csökkentése ér- volságot a leghátsó tárgytól, és szükség
dekében. dekében. esetén nyomja le a fékpedált a biztonsá-
gos távolság megtartása és a gépkocsi
sebességének csökkentése érdekében.

5-51
A gépkocsi vezetése

Gyalogosok észlelése • A gyalogos csökkent mozgásképessé- • A kedvezőtlen útviszonyok a gépkocsi


Az érzékelő működése korlátozott lehet, gű. túlzott vibrálását okozzák vezetés
ha: • Az érzékelő felismerési képessége közben.
• A gyalogost nem teljesen érzékeli a korlátozott. • Az érzékelő felismerési képessége
kamera felismerő rendszere, ha pél- • A radarérzékelő vagy a kamera ide- hirtelen megváltozik, amikor sebes-
dául a gyalogos előrehajol vagy nem gen anyaggal vagy szennyeződéssel ségcsökkentő küszöbön („fekvőrendő-
teljesen kiegyenesedve halad. borított. rön”) halad keresztül.
• A gyalogos nagyon gyorsan mozog, • A kamera lencséje színezett, fóliázott • Körforgalomban halad.
vagy hirtelen tűnik fel a kamera észle- vagy bevonattal ellátott szélvédő miatt
lési területén. szennyeződött, az üveg sérülése,
• A gyalogos olyan ruházatot visel, amely vagy az üvegre tapadt idegen anyag
beleolvad a háttérbe, így megnehezíti (matrica, rovar stb.) zavarja a kilátást.
a kamera felismerő rendszere számá- • A külső fényerő túl alacsony, például a
ra az észlelést. fényszórók nem világítanak éjszaka
• A környezet túl világos (például vakító vagy alagúton történő áthaladáskor.
vagy tükröződő napsütésben veze- • Rossz időjárási viszonyok között a
téskor) vagy túl sötét (például sötét radarérzékelő vagy a kamera látóme-
földúton éjszakai vezetésnél). zőjét eső vagy hó takarja.
• Nehéz megkülönböztetni a gyalogost • Az utcai világítás vagy a szembejövők
a környezet egyéb tárgyaitól, például fényszóróinak fénye visszatükröződik
ha a gyalogosok csoportban haladnak, a vizes úttestről, például egy pocso-
vagy nagy tömeg van az úton. lyáról.
• Egy emberi testhez hasonló tárgy van. • A látómezőt elvakítja a napsugárzás.
• A gyalogos kis termetű. • A szélvédő üvege bepárásodott; az út
beláthatósága korlátozott.

5-52
(folytatás)
VIGYÁZAT
• Soha ne tesztelje az FCA műkö-
• Egy gépkocsi vontatásakor ne dését, mert az súlyos vagy akár
használja a frontális ütközés meg- halálos sérülésekhez vezethet.
előzését segítő rendszert (FCA).
• Az első lökhárító, a szélvédő, a
Ha vontatás során használja az
radar vagy a kamera cseréje, illet-
FCA rendszert, az negatívan befo-
ve javítása esetén azt tanácsoljuk,
lyásolhatja mind a vontató, mind
hogy vizsgáltassa át a gépkocsit
a vontatott gépkocsi biztonságát.
egy hivatalos HYUNDAI márka-
• Különös figyelemmel járjon el, ha szervizben.
az Ön előtt haladó járműnek
hátrafelé túlnyúló rakománya van,
vagy az elöl haladó jármű felépít- i Információ
ménye magasan a talaj fölött van.
• Az FCA rendszert úgy tervezték,
Egyes esetekben az FCA rendszer 5
elektromágneses interferencia hatásá-
hogy radarjeleken és kamerát ra kikapcsolhat.

A gépkocsi vezetése
használó felismerésen alapulva
végezze az elöl haladó gépkocsi
észlelését és megfigyelését, illet-
ve az úton lévő gyalogos észle-
lését (egyes változatoknál). Nem
arra tervezték, hogy kerékpárokat,
motorkerékpárokat vagy kisebb
kerekes tárgyakat, mint például
kerekes bőröndöket, bevásárlóko-
csikat vagy babakocsikat észlel-
jen.
(folytatás)

5-53
A gépkocsi vezetése

HOLTTÉRFIGYELŐ (BCW)/HÁTSÓ KERESZTIRÁNYÚ FORGALOM MIATTI ÜTKÖZÉSRE


FIGYELMEZTETŐ RENDSZER (EGYES VÁLTOZATOKNÁL)
A holttérfigyelő (BCW)/hátsó keresztirá- (1) Holttérfigyelő rendszer:
nyú forgalom miatti ütközésre figyelmez-
tető rendszer a hátsó lökhárítón lévő
radarérzékelőket használja a megfigye-
léshez és a vezető holtterében közeledő
járműre vonatkozó figyelmeztetéshez.
A rendszer a gépkocsi mögötti területet
figyeli, és egy figyelmeztető hangjelzés-
sel, továbbá a külső visszapillantó tük-
rön lévő figyelmeztető jelzéssel tájékoz-
tatja a vezetőt.
OTM058121L

OTM058120L Sávváltás segítése


Holttér A sávváltást segítő funkció figyelmezteti
Önt a szomszédos sávban nagy sebes-
A holttér észlelési tartománya a gép- séggel közeledő gépkocsira. Ha a veze-
kocsi sebességétől függően változik. Ne tő bekapcsolja az irányjelzőket, amikor a
feledje, ha a többi járműnél Ön sokkal rendszer egy érkező gépkocsit észlel, a
gyorsabban halad a gépkocsijával, a berendezés egy figyelmeztető hangjel-
figyelmeztetés nem történik meg. zést bocsát ki. A közeledő gépkocsitól
való távolság a relatív sebességtől füg-
gően különbözőnek látszódhat.

5-54
(2) Hátsó keresztirányban elhaladó for- Holttérfigyelő rendszer (Blind-
galom miatti ütközésre figyelmezte- VIGYÁZAT Spot Collision Warning - BCW)
tés (RCCW) • A váratlan helyzetek elkerülése Működési feltételek
érdekében mindig ellenőrizze az
útviszonyokat, még akkor is, ha a
holttérfigyelő (BCW)/hátsó ke-
resztirányú forgalom miatti ütkö-
zésre figyelmeztető rendszer mű-
ködik.
• A holttérfigyelő (BCW)/hátsó ke-
resztirányú forgalom miatti ütkö-
zésre figyelmeztető (RCCW) rend-
szer nem helyettesíti a megfelelő
és biztonságos vezetést. Mindig
OTM058092 óvatosan vezessen, és fokozottan 5
figyeljen sávváltáskor vagy tola- OOSEV058031
A hátsó keresztirányú forgalom miatti
táskor. Előfordulhat, hogy a holt- A bekapcsoláshoz:

A gépkocsi vezetése
ütközésre figyelmeztető (RCCW) funkció
hátramenetbe kapcsolt gépkocsinál a térfigyelő (BCW)/hátsó keresztirá- A POWER gomb ON állásában nyomja
gépkocsi bal és jobb oldaláról kereszt- nyú forgalom miatti ütközésre fi- meg a BCW kapcsolót.
irányban közeledő forgalmat figyeli. A gyelmeztető rendszer nem érzékel A BCW kapcsolón lévő visszajelző ekkor
funkció akkor lép működésbe, amikor a minden tárgyat a gépkocsi mel- felgyullad. Ha a gépkocsi sebessége
gépkocsi sebessége 10 km/h alá csök- lett. meghaladja a 30 km/h-t, a rendszer be-
ken. Keresztirányból érkező forgalom kapcsol.
észlelése esetén egy figyelmeztető
hangjelzés szólal meg.
A közeledő gépkocsitól való távolság a
relatív sebességtől függően különböző-
nek látszódhat.

5-55
A gépkocsi vezetése

A kikapcsoláshoz: A funkció az alábbi esetekben lép mű- ■ Bal oldal


Ismét nyomja meg a BCW kapcsolót. A ködésbe:
kapcsolón lévő visszajelző kialszik. 1. A rendszer bekapcsolt állapotú.
Amikor nem használja, a kapcsoló segít- 2. A gépkocsi sebessége meghaladja a
ségével kapcsolja ki a rendszert. körülbelül 30 km/h-t.
3. A holttérben egy érkező gépkocsi ész-
i Információ lelhető. ■ Jobb oldal

• A gépkocsi leállítása, majd újraindí-


tása után a BCW rendszer visszaáll
a korábbi állapotra.
• A rendszer bekapcsolásakor a külső OOS057024
visszapillantó tükrön lévő figyel-
meztető lámpa 3 másodpercig vilá- Első figyelmeztetési szint
gít. Ha egy gépkocsi észlelhető a rendszer
határain belül, a külső visszapillantó
tükrön lévő sárga színű figyelmeztető
lámpa felgyullad.
Amint az észlelt gépkocsi már nincs a
holttérben, a figyelmeztetés a gépkocsi
vezetési körülményeinek függvényében
kikapcsol.

5-56
■ Bal oldal ■ Jobb oldal • A figyelmeztető hangjelzés kikapcsol-
ható.
- A figyelmeztető hangjelzés kikapcso-
lása:
Lépjen be a User settings [Felhasz-
nálói beállítások] menübe, válassza
ki a Driver assistance [Vezető segí-
tése] menüpontot, majd az LCD ki-
jelzőn törölje a BCW sound (Blind-
Spot Collision Warning) [Holttérfi-
gyelő rendszer hangjelzése] opció
kijelölését.
OOS057025 OOS057026 - A figyelmeztető hangjelzés bekap-
[A]: Figyelmeztető hangjelzés csolása:
Második figyelmeztetési szint Lépjen be a User settings [Felhasz-
nálói beállítások] menübe, válassza
5
A vezetőt figyelmeztető hangjelzés az alábbi esetekben lép működésbe:
ki a Driver assistance [Vezető segí-
1. A radarrendszer egy gépkocsit észlelt a holttérben (a külső visszapillantó tükrön

A gépkocsi vezetése
tése] menüpontot, majd az LCD ki-
és/vagy a head up display-n (egyes változatoknál) lévő figyelmeztető lámpa
jelzőn jelölje ki a BCW sound (Blind-
felgyullad (pl. az első szintű figyelmeztetéskor)), ÉS
Spot Collision Warning) [Holttérfi-
2. Az irányjelzőt bekapcsolták (ugyanazon az oldalon, ahol a gépkocsi észlelhető). gyelő rendszer hangjelzése] opciót.
Amikor ez a figyelmeztetés működésbe lép, a külső visszapillantó tükrön és/vagy
a head up display-n (egyes változatoknál) lévő figyelmeztető lámpa is villogni
kezd.
i Információ
Ha kikapcsolja az irányjelzőt, a második szintű figyelmeztetés (a figyelmeztető A figyelmeztető hangjelzés funkció
hangjelzés és a külső visszapillantó tükrön lévő villogó figyelmeztető lámpa) ki- segít a vezető figyelmeztetésében,
kapcsol. ezért csak szükség esetén kapcsolja ki
Amint az észlelt gépkocsi már nincs a holttérben, a figyelmeztetés a gépkocsi ezt a funkciót.
vezetési körülményeinek megfelelően kikapcsol.
További részletekért lásd a „Felhasz-
nálói beállítások üzemmód” című
részt a 3. fejezetben.

5-57
A gépkocsi vezetése

Hátsó keresztirányú forgalom • A gépkocsi leállítása, majd újraindítá- A figyelmeztetés típusa


miatti ütközésre figyelmeztetés sa után az RCCW rendszer visszaáll a
■ Bal ■ Jobb
gépkocsi leállítása előtti állapotra. Ha
(RCCW) (egyes változatoknál) nem használja az RCCW rendszert,
A hátsó keresztirányú forgalom miatti kapcsolja ki.
ütközésre figyelmeztető (RCCW) funkció • A rendszer akkor lép működésbe, ami-
hátramenetbe kapcsolt gépkocsinál a kor a gépkocsi sebessége 10 km/h-nál
gépkocsi bal és jobb oldaláról kereszt- alacsonyabb, és a sebességváltó hát-
irányban közeledő forgalmat figyeli. rameneti (R) fokozatban van.
• A hátsó keresztirányú forgalom miatti
Működési feltételek ütközésre figyelmeztetés észlelési
A bekapcsoláshoz: tartománya a gépkocsi mindkét olda-
Lépjen be a User Settings [Felhasználói lára merőleges irányban kb. 0,5 m - 20
beállítások] menübe, válassza ki a Dri- m között van. A rendszer akkor észlel OOSEV058032/OOSEV058033
ver Assistance [Vezető segítése] menü- egy közeledő gépkocsit, ha annak Ha az érzékelők által észlelt gépkocsi
pontot, majd az LCD kijelzőn jelölje ki az sebessége 4 km/h - 36 km/h között közelít az Ön gépkocsija felé, megszólal
RCCW (Rear Cross-Traffic Collision van. a figyelmeztető hangjelzés, a külső
warning) [Hátsó keresztirányú forgalom Ne feledje, hogy az érzékelési tarto- visszapillantó tükrön lévő figyelmeztető
miatti ütközésre figyelmeztetés] opciót. mány bizonyos körülmények esetén lámpa villog, és egy üzenet jelenik meg
változhat. Mint mindig, óvatosan ve- az LCD kijelzőn.
zessen, és tolatáskor fokozottan fi-
A rendszer bekapcsol, és készenléti gyeljen a környezetére.
üzemmódra vált. Ha kikapcsolja ezt a
funkciót a műszercsoportban, a rendszer
kikapcsol.
További részletekért lásd a „Felhaszná-
lói beállítások üzemmód” című részt a 3.
fejezetben.

5-58
i Információ • A holttérfigyelő (BCW) rendszer
VIGYÁZAT
• A figyelmeztető hangjelzés kikap- és a hátsó keresztirányú forgalom
csol, ha: • Ha a holttérfigyelő (BCW) rend- miatti ütközésre figyelmeztető
szer bekapcsolt állapotában a (RCCW) rendszer nem helyettesíti
- Az észlelt gépkocsi az érzékelési
tartományon kívülre kerül, vagy rendszer a hátsó részen oldalt a megfelelő és biztonságos veze-
egy gépkocsit észlel, a külső visz- tést. Mindig óvatosan vezessen,
- a gépkocsi közvetlenül az Ön gép- szapillantó tükrön lévő figyelmez- és fokozottan figyeljen sávváltás-
kocsija mögött van, vagy tető lámpa felgyullad. kor vagy tolatáskor. Előfordulhat,
- a gépkocsi nem közeledik az Ön A balesetek elkerülése érdekében hogy a holttérfigyelő (BCW) rend-
gépkocsijához, vagy ne csak a figyelmeztető lámpát szer és a hátsó keresztirányú for-
- a másik gépkocsi sebessége lecsök- figyelje, hanem ellenőrizze a galom miatti ütközésre figyelmez-
ken. gépkocsi körüli területet is. tető rendszer nem érzékel minden
• Előfordulhat, hogy egyéb tényezők • Akkor is óvatosan vezessen, ha a tárgyat a gépkocsi mellett.
vagy körülmények miatt a rendszer
nem megfelelően működik. Mindig
gépkocsi holttérfigyelő (BCW)
rendszerrel és hátsó kereszt-
5
figyeljen a környezetére. irányú forgalom miatti ütközésre
• Ha a hátsó lökhárítóhoz közeli érzé-

A gépkocsi vezetése
figyelmeztető rendszerrel (RCCW)
kelési területet fal, korlát vagy par- szerelt. Ne hagyatkozzon kizáró-
koló gépkocsik takarják el, a rend- lag a rendszerre, hanem ellenő-
szer érzékelési képessége lecsökken- rizze a környezetet sávváltás előtt
het. vagy tolatáskor.
Bizonyos körülmények esetén
előfordulhat, hogy a rendszer
nem figyelmezteti a vezetőt, ezért
vezetés közben mindig tartsa el-
lenőrzés alatt a környezetet.

5-59
A gépkocsi vezetése

MEGJEGYZÉS Észlelést végző érzékelő Figyelmeztető üzenet


• Előfordulhat, hogy a rendszer nem
működik megfelelően, ha a lökhárító
megsérült, illetve a hátsó lökhárítót
kicserélték vagy javították.
• Az érzékelési tartomány az út szé-
lességének függvényében változ-
hat. Keskeny úton előfordulhat,
hogy a rendszer másik sávban ha-
ladó gépkocsikat észlel, VAGY szé-
les úton előfordulhat, hogy a rend-
szer nem észleli a másik sávban
haladó gépkocsikat.
OOSEV058034 OOSEV058035L
• A rendszer kikapcsolhat erős elekt-
Az érzékelők a hátsó lökhárító belsejé- BCW (Blind-Spot Collision Warning)
romágneses hullámok hatására.
ben helyezkednek el. system disabled. Radar blocked [A
A rendszer megfelelő működése érdeké- holttérfigyelő rendszer kikapcsolva. A
ben mindig tartsa tisztán a hátsó lökhá- radar kilátása korlátozott.]
rítót.
• Ez a figyelmeztető üzenet a következő
esetekben jelenhet meg:
- A hátsó lökhárítón lévő egyik vagy
mindkét érzékelőt szennyeződés, hó
vagy idegen anyag borítja.
- Vidéki területen való vezetéskor,
ahol a BCW érzékelő hosszú ideig
nem észlel más járművet.
- Rossz időjárási viszonyok között,
például erős havazásban vagy eső-
ben.

5-60
Ha a fenti körülmények bármelyike fenn- i Információ
áll, a BCW kapcsolón lévő visszajelző
lámpa kialszik, és a rendszer automati- Amikor utánfutó vagy csomagtartó
kusan kikapcsol. van felszerelve, kapcsolja ki a BCW
és az RCCW rendszert (egyes változa-
Ha a „BCW canceled” [BCW kikapcsol- toknál).
va] figyelmeztető üzenet jelenik meg a
műszercsoportban, ellenőrizze, hogy nem - Nyomja meg a BCW kapcsolót (a
borítja-e szennyeződés vagy hó a hátsó gombon lévő visszajelző kialszik)
lökhárítónak azt a területét, ahol az ér- - Az RCCW rendszer kikapcsolásá-
zékelő elhelyezkedik. Távolítson el min- hoz lépjen be a User settings [Fel-
den olyan szennyeződést, havat vagy használói beállítások] menübe, vá-
idegen anyagot, amely a radarérzékelő- lassza ki a Driver assistance [Vezető
ket eltakarhatja. segítése] menüpontot, majd törölje OOSEV048203L

Miután mindennemű szennyeződést el- az RCCW (Rear Cross-Traffic Check BCW (Blind-spot Collision
Collision warning) [Hátsó kereszt-
távolított, a BCW rendszer normál műkö-
dése kb. 10 perces haladás után áll irányú forgalom miatti ütközésre
Warning) system [Ellenőrizze a 5
figyelmeztetés] opció kijelölését. holttérfigyelő (BCW) rendszert]
helyre.
Ha probléma jelentkezik a BCW rend-

A gépkocsi vezetése
Ha a rendszer továbbra sem működik szerrel kapcsolatban, akkor megjelenik
megfelelően, akkor azt tanácsoljuk, hogy egy figyelmeztető üzenet, és a kapcso-
ellenőriztesse a gépkocsit egy hivatalos lón lévő visszajelző lámpa kialszik. A
HYUNDAI márkaszervizben. rendszer automatikusan kikapcsol. Azt
tanácsoljuk, hogy ellenőriztesse a gép-
kocsit egy hivatalos HYUNDAI márka-
szervizben.

5-61
A gépkocsi vezetése

A rendszer korlátai • Ha az érzékelőket más gépkocsik, • Ha az észlelt gépkocsi az Ön gép-


A vezetőnek az alábbi helyzetekben falak vagy parkolóhely oszlopok takar- kocsijával egyidejűleg szintén tolat.
óvatosnak kell lennie, mert előfordulhat, ják. • Sávváltáskor.
hogy bizonyos körülmények között a • A gépkocsi kanyargós úton vagy fize- • Ha a gépkocsi a másik sávban lévő
rendszer nem érzékel más gépkocsikat tőkapun halad keresztül. gépkocsival egyszerre indult el és
vagy tárgyakat. • A gépkocsi fémet tartalmazó területek, gyorsult fel.
mint például építkezések, vasúti pálya • Ha a másik gépkocsi nagyon nagy se-
• Amikor utánfutó csatlakozik, vagy cso- stb. közelében halad el. bességgel előz.
magtartó van felszerelve. • A gépkocsi mellett rögzített tárgy, • Ha a másik sávban lévő gépkocsi két
• A gépkocsi rossz időjárási viszonyok például egy védőkorlát, egy személy, sávnyira távolodik Öntől, VAGY a két
között, például erős esőben vagy ha- egy állat stb. van. sáv távolságra lévő gépkocsi az Ön
vazásban halad. • Meredek emelkedőt vagy lejtőt tartal- melletti sávba halad át.
• Az érzékelőt eső, hó, sár stb. borítja. mazó útszakaszon halad, ahol a sá- • A gépkocsi balra vagy jobbra kanyaro-
vok eltérő magasságban vannak. dik egy útkereszteződésben.
• A hátsó lökhárítót, ahol az érzékelő el-
helyezkedik, idegen anyag borítja vagy • Szűk, fákkal vagy bokrokkal sűrűn • Motorkerékpár vagy kerékpár van a
takarja, mint például matrica, lökhárító szegélyezett úton való haladáskor. közelben.
védőrács, kerékpártartó stb. • Nedves útfelületen való haladáskor. • Platós utánfutó van a közelben.
• A hátsó lökhárító sérült, vagy az érzé- • Nagy kiterjedésű területen, ahol kevés • Ha az észlelési területen kisméretű
kelőt elmozdították az eredeti helyze- gépkocsi vagy épület található, pél- tárgyak (például bevásárlókocsi, baba-
téből. dául sivatagban, vidéki területen stb. kocsi vagy gyalogosok) találhatók.
• A gépkocsi magassága lecsökken való vezetéskor. • Ha egy alacsony gépkocsi, például
vagy megnő a csomagtartóban lévő • Egy nagy jármű, mint például autóbusz sportkocsi van a közelben.
jelentős terhelés, a nem megfelelő vagy tehergépjármű van a közelben.
gumiabroncs-légnyomás stb. miatt. • Ha más gépkocsik az Ön gépkocsijá-
• Ha a hátsó lökhárító területe körül a hoz közel helyezkednek el.
hőmérséklet magas vagy alacsony. • Ha a másik gépkocsi nagyon közel
van.

5-62
Előfordulhat, hogy a következő
esetekben a külső visszapillantó
tükrön lévő BCW visszajelző nem
világít megfelelően:
• A külső visszapillantó tükör háza sé-
rült.
• A külső visszapillantó tükör házát
szennyeződés vagy hó borítja.
• Az ablakot szennyeződés vagy hó bo-
rítja.
• Az ablak színezett.

A gépkocsi vezetése
5-63
A gépkocsi vezetése

SÁVTARTÁST SEGÍTŐ RENDSZER (LANE FOLLOWING ASSIST - LFA) (EGYES


VÁLTOZATOKNÁL)
(folytatás)
VIGYÁZAT
• Ne szerelje le még átmenetileg
A sávtartást segítő rendszer (LFA) sem az LFA rendszer kameráját a
használatakor tartsa be a következő szélvédő színezése, illetve fóliák,
óvintézkedéseket: bevonatok felhelyezése vagy tarto-
• Ne forgassa el hirtelen a kormány- zékok felszerelése céljából. Ha a
kereket, ha a rendszer a kormány- kamerát leszereli, majd ismét visz-
keréken beavatkozást végez. szaszereli, azt tanácsoljuk, hogy
• Az LFA rendszer a kormánykeré- gépkocsijával keressen fel egy hi-
ken végzett beavatkozással segít vatalos HYUNDAI márkaszervizt,
a vezetőnek a gépkocsi forgalmi és ellenőriztesse a rendszert, mi-
OOSEV058025 vel azon kalibrálást kell végezni.
sáv közepén tartásában. Azonban
A sávtartást segítő rendszer (Lane a vezető nem hagyatkozhat kizá- • Ha kicseréli a szélvédőüveget, az
Following Assist - LFA) a szélvédőre
rólagosan erre a rendszerre, ha- LFA rendszer kameráját vagy a
szerelt kamera segítségével felismeri az
nem a forgalmi sávban maradás kormánykerékhez tartozó alkatré-
úttest sávjait jelző útburkolati jeleket, és
kormányzással segíti a vezetőt a gép- érdekében folyamatosan figyelnie szeket, azt tanácsoljuk, hogy ke-
kocsi sávon belül tartásában. kell a kormánykerékre. ressen fel a gépkocsijával egy hi-
• Az út- és környezeti viszonyok vatalos HYUNDAI márkaszervizt,
függvényében előfordulhat, hogy és ellenőriztesse, valamint állít-
VIGYÁZAT az LFA rendszer kikapcsol, vagy tassa be a rendszert.
nem működik megfelelően. Min- (folytatás)
A sávtartást segítő rendszer (LFA)
dig óvatosan vezessen.
nem mentesít a biztonságos ve-
zetés kötelezettsége alól, mert ez (folytatás)
csak egy kényelmi funkció. A kör-
nyezet állandó ellenőrzéséért és a
gépkocsi kormányzásáért minden
esetben a vezető a felelős.

5-64
(folytatás) (folytatás) Az LFA működése
• A rendszer kamera segítségével • Bekapcsolt LFA rendszer esetén Az LFA rendszert a vezető a gépkocsi
észleli a sávot határoló útburko- mindig tartsa a kezeit a kormány- bekapcsolt állapotában tudja aktiválni a
lati jeleket, és ennek alapján ke- keréken. Ha továbbra is úgy ha- műszerfali LCD kijelzőn, a User Settings
zeli a kormánykereket, ezért ha a lad, hogy a kezei nincsenek a kor- [Felhasználói beállítások] menüben, a
Driver assistance [Vezető segítése] me-
forgalmi sávot határoló útburko- mánykeréken, akkor megjelenik a
nüpontok kiválasztásával, majd az LFA
lati jelek nehezen ismerhetők fel, „Keep hands on steering wheel”
(Lane Following Assist) [Sávtartást
a rendszer nem fog megfelelően [Tartsa a kezeit a kormánykeré- segítő rendszer] opció kijelölésével.
működni. ken] figyelmeztetés, és a rendszer
Az LFA kikapcsol, amikor a vezető a
Kérjük, tanulmányozza „A rend- automatikusan kikapcsol.
műszerfali LCD kijelzőn a User Settings
szer korlátai” című részt. Ha azonban a vezető ismét a kor- [Felhasználói beállítások] menüben törli
• Ne távolítsa el, illetve ne sértse mánykerékre teszi a kezeit, a rend- a rendszer kiválasztását.
meg az LFA rendszerhez tartozó szer újból megkezdi a kormány- Az LFA rendszer beállítása a gépkocsi
alkatrészeket. kerék kezelését.
• A kormánykerék nem áll folyama-
újraindítása után megtartja a korábban 5
• Előfordulhat, hogy az audioberen- kiválasztott beállítást.
tos kezelés alatt, így ha a gép-
dezés túl nagy hangereje miatt

A gépkocsi vezetése
kocsi sebessége a forgalmi sáv
nem hallja az LFA rendszer figyel-
elhagyásakor magas, nem garan-
meztető hangjelzését.
tálható a gépkocsi rendszer általi
• Ne helyezzen a műszerfalra olyan ellenőrzés alatt tartása. A rend-
tárgyakat (mint például tükröket, szer használata során a vezető-
fehér papírlapokat stb.), amelyek nek mindig be kell tartania a se-
visszaverik a fényt. A rendszer a bességkorlátozásokat.
visszatükröződő napfény hatásá-
• Ha bármilyen tárgyat rögzít a kor-
ra rendellenesen működhet.
mánykerékre, előfordulhat, hogy
• Ha utánfutót vontat, ellenőrizze, a rendszer nem nyújt segítséget a
hogy kikapcsolta-e az LFA rend- kormányzásban, illetve nem meg-
szert. felelően működik a riasztás,
(folytatás) amelynek akkor kell megszólalnia,
amikor a vezető nem fogja a kor-
mánykereket.
5-65
A gépkocsi vezetése

Működési feltételek Az LFA bekapcsolása Figyelmeztető üzenet


A rendszer bekapcsol, amikor a műszer-
fali LCD kijelzőn a User Settings [Fel-
használói beállítások] menüben kivála-
sztásra kerül a Lane Following Assist)
[Sávtartást segítő rendszer] opció, és a
következő feltételek teljesülnek:
- Az intelligens sebességtartó automa-
tika működésben van (a gépkocsik las-
sul és gyorsul)
- A gépkocsi sebessége 150 km/h-nál
alacsonyabb

OOSEV058103 OOSEV058060L
A rendszer bekapcsolásakor a műszer-
csoportban lévő visszajelző lámpa ( ) • Az LFA üzemmód aktiválása után, ha a Keep hands on steering wheel [Tartsa
felgyullad. Az LFA rendszer állapotának gépkocsi a sávon belül van, és mind- a kezeit a kormánykeréken]
függvényében változik a visszajelző lám- két sávelválasztó vonal észlelhető (a
sávelválasztó vonal színe szürkéről Ha a vezető több másodpercre elengedi
pa színe. a kormánykereket, miközben az LFA
fehér színűre vált át), és a vezető nem
- Zöld: A rendszer bekapcsolt álla- rendszer bekapcsolt állapotú, akkor a
végez hirtelen kormánymozdulatokat,
potban van. rendszer figyelmezteti vezetőt.
a visszajelző lámpa fehérről zöld
- Fehér: A rendszer készenléti álla- színűre vált át. Ez azt jelzi, hogy az
potban van. LKA rendszer BEKAPCSOLT állapotú, i Információ
és képes a kormánykerék kezelésére.
• A visszajelző lámpa zöld színről fehér-
Ha a vezető túl finoman fogja a kor-
re vált, ha az ellenőrzés átmenetileg mánykereket, előfordulhat, hogy meg-
megszakad. jelenik az üzenet, mert az LKA rend-
szer úgy érzékelheti, hogy a vezető
kezei nincsenek a kormánykeréken.

5-66
VIGYÁZAT VIGYÁZAT
A figyelmeztető üzenet az útviszo- • A vezető felel a pontos kormány-
nyoktól függően késve jelenhet zásért.
meg. Ezért menet közben mindig • A következő körülmények esetén
tartsa a kezeit a kormánykeréken. kapcsolja ki a rendszert, és sze-
mélyesen vezesse a gépkocsit.
- Rossz időjárási viszonyok.
- Rossz útviszonyok.
- Amikor a vezetőnek gyakran kell
OOSEV058104L a kormánykeréken beavatkoznia.
Driver's hands not detected.
LFA system is disabled temporarily i Információ 5
[A vezető keze nem észlelhető. Az • Annak ellenére, hogy a rendszer se-
LFA rendszer átmenetileg kikapcsol.] gíti a kormányzást, a vezető kezel-

A gépkocsi vezetése
Ha a vezető a „Keep hands on steering heti a kormánykereket.
wheel” [Tartsa a kezeit a kormánykeré- • A kormánykerék nehezebben forgat-
ken] üzenet megjelenése után továbbra hatónak tűnhet, amikor a rendszer
sem fogja meg a kormánykereket, akkor a kormánykeréken beavatkozást vé-
a rendszer nem fogja kezelni a kormány- gez.
kereket, és csak akkor figyelmezteti a
vezetőt, amikor a sávelválasztó vonalak
keresztezését észleli.
Ha azonban a vezető ismét a kormány-
kerékre teszi a kezeit, a rendszer újból
megkezdi a kormánykerék kezelését.

5-67
A gépkocsi vezetése

Az LFA rendszer nem lesz BEKAP- • A kanyar sugara túl kicsi.


CSOLT állapotú, és/vagy a kormány- • A gépkocsi meredek emelkedőn ha-
keréken való beavatkozás nem lad.
történik meg, ha: • A kormánykereket hirtelen elfordítják.
• Az irányjelzőt a sávváltás előtt bekap-
csolták. Ha az irányjelző használata A rendszer korlátai
nélkül vált sávot, a rendszer beavat- A következő körülmények között előfor-
kozhat a kormánykeréken. dulhat, hogy az LFA rendszer túl korán,
• A rendszer bekapcsolásakor, illetve még akkor lép működésbe, amikor a
közvetlenül egy sávváltás után a gép- gépkocsi nem hagyja el a sávot, VAGY
kocsi nem a forgalmi sáv közepén ha- az LFA rendszer nem segít a kormány-
OOSEV058105L lad. zásban, illetve nem figyelmezteti Önt
Check LFA (Lane Following Assist) • Az ESC (Electronic Stability Control- még akkor sem, ha a gépkocsi elhagyja
Elektronikus menetstabilizáló rend- a sávot:
system [Ellenőrizze az LFA
szer) vagy a VSM (Vehicle Stability
(sávtartást segítő) rendszert] Management - Gépkocsi stabilitás ke- Ha a sávelválasztó vonalak állapota
Ha a rendszerrel kapcsolatban probléma zelés) működik. és az útviszonyok rosszak
jelentkezett, néhány másodpercre meg- • A gépkocsi éles kanyarban közleke- • Nehezen lehet megkülönböztetni az
jelenik egy üzenet. Ha a probléma to- dik. útburkolati jel színét az úttesttől, illetve
vábbra is fennáll, az LFA rendszer hiba- • A gépkocsi sebessége meghaladja a az útburkolati jel halvány vagy nem
jelző lámpa felgyullad. 150 km/h-t. egyértelműen kialakított.
• A gépkocsi hirtelen sávváltást hajt • Nehezen lehet megkülönböztetni az
végre. útburkolati jel színét az úttesttől.
• A gépkocsi hirtelen fékez. • A sávelválasztó vonalhoz hasonló út-
• Csak egy sávelválasztó vonal észlel- burkolati jelek vannak az útfelületen,
hető. amelyeket a kamera véletlenül észlel.
• A sáv nagyon széles vagy keskeny.
• Több mint két sávelválasztó jel van az
úton (pl. építési területen).

5-68
• Az útburkolati jel elmosódott vagy Ha valamilyen külső körülmény • Meredek emelkedőn vagy lejtőn, domb-
sérült. befolyásolja tetőn, illetve kanyargós úton haladás-
• A sávok összeolvadnak vagy szétvál- • A külső fényerő hirtelen megváltozik, kor.
nak (például egy fizetőkapunál). például egy alagútba való behajtás • A kedvezőtlen útviszonyok a gépkocsi
• A sávok száma nő vagy csökken, illet- vagy onnan történő kihajtás miatt, túlzott vibrálását okozzák vezetés köz-
ve a sávelválasztó jelek bonyolultan illetve egy híd alatt áthaladáskor. ben.
keresztezik egymást. • A külső fényerő túl alacsony, például a • A belső visszapillantó tükör körüli te-
• Több mint két sávelválasztó jel van az fényszórók nem világítanak éjszaka rület közvetlen napfény stb. hatására
Ön előtt lévő úton. vagy alagúton történő áthaladáskor. nagyon felmelegszik.
• A sávelválasztó vonal nagyon széles • Az úttesten a sáv mellett elválasztó • Az érzékelő felismerési képessége hir-
vagy keskeny. szerkezet, például egy betonfal, védő- telen megváltozik, amikor sebesség-
• A sáv nagyon széles vagy keskeny. korlát vagy fényvisszaverő oszlop van, csökkentő küszöbön („fekvőrendőrön”)
• A sávelválasztó vonal eső, hó, az úton amelyet a kamera véletlenül észlel. halad keresztül, illetve meredek emel-
lévő víz, sérült vagy szennyezett útfe- • Az utcai világítás vagy a szembejövők kedőn/lejtőn vagy jobbra/balra lejtő
lület vagy bármilyen egyéb tényező fényszóróinak fénye visszatükröződik
a vizes úttestről, például egy pocso-
úttesten halad.
5
miatt nem látható.
• A középső elválasztó korlát, fák, vé- lyáról. Ha előrefelé rosszak a látási

A gépkocsi vezetése
dőkorlát, zajfogó falak stb. árnyéka a • A látómezőt elvakítja a napsugárzás. viszonyok
sávelválasztó jelre esik. • Nincs ahhoz elegendő távolság Ön és • A szélvédő vagy a kamera lencséje
• A sávelválasztó jelek bonyolultak, az elöl haladó gépkocsi között, hogy idegen anyaggal vagy szennyeződés-
vagy a sávelválasztó vonalakat épített észlelhető legyen a sávelválasztó vo- sel borított.
szerkezetek helyettesítik, például épí- nal, vagy az elöl haladó gépkocsi a • A szélvédő üvege bepárásodott; az út
tési területen. sávelválasztó vonalon halad. beláthatósága korlátozott.
• Gyalogátkelő jelzései vagy egyéb • Tárgyakat helyeztek a műszerfalra.
szimbólumok vannak az úton. • Az érzékelő köd, erős eső vagy ha-
• Az útburkolati jel egy alagútban olajjal vazás miatt nem képes a forgalmi sáv
stb. szennyezett. észlelésére.
• A sávelválasztó vonal hirtelen eltűnik,
például útkereszteződésben.

5-69
A gépkocsi vezetése

SÁVELHAGYÁST MEGELŐZŐ RENDSZER (LANE KEEPING ASSIST SYSTEM - LKA) (A TÍPUS)


(EGYES VÁLTOZATOKNÁL)
(folytatás)
VIGYÁZAT
• Az út- és környezeti viszonyok
A sávelhagyást megelőző rendszer függvényében előfordulhat, hogy
(LKA) nem mentesít a biztonságos az LKA rendszer kikapcsol, vagy
vezetés kötelezettsége alól, mert ez nem működik megfelelően. Min-
csak egy kényelmi funkció. A dig óvatosan vezessen.
környezet állandó ellenőrzéséért és • Ne szerelje le még átmenetileg
a gépkocsi kormányzásáért minden sem az LKA rendszer kameráját a
esetben a vezető a felelős. szélvédő színezése, illetve fóliák,
bevonatok felhelyezése vagy tar-
VIGYÁZAT tozékok felszerelése céljából. Ha
OOSEV058025 a kamerát leszereli, majd ismét
A sávelhagyást megelőző rendszer (Lane A sávelhagyást megelőző rendszer visszaszereli, azt tanácsoljuk,
Keeping Assist - LKA) a szélvédőre (LKA) használatakor tartsa be a hogy gépkocsijával keressen fel
szerelt kamera segítségével felismeri az következő óvintézkedéseket: egy hivatalos HYUNDAI márka-
úttest sávjait jelző útburkolati jeleket, és • Ne forgassa el hirtelen a kormány- szervizt, és ellenőriztesse a rend-
kormányzással segíti a vezetőt a gép- szert, mivel azon kalibrálást kell
kereket, ha a rendszer a kormány-
kocsi sávon belül tartásában. végezni.
keréken beavatkozást végez.
Ha a rendszer azt észleli, hogy a gép-
• Az LKA rendszer a kormánykeré- • Ha kicseréli a szélvédőüveget, az
kocsi elhagyja a forgalmi sávját, vizuális
jelzéssel és hangjelzéssel figyelmezteti ken végzett beavatkozással segít LKA rendszer kameráját vagy a
a vezetőt, miközben ellenkormányzási a vezetőnek a forgalmi sávból kormánykerékhez tartozó alkatré-
nyomatékot fejt ki, megpróbálva meg- való akaratlan kilépés megelőzé- szeket, azt tanácsoljuk, hogy ke-
előzni azt, hogy a gépkocsi kilépjen a sében. Azonban a vezető nem ressen fel a gépkocsijával egy hi-
forgalmi sávjából. hagyatkozhat kizárólagosan erre vatalos HYUNDAI márkaszervizt,
a rendszerre, hanem a forgalmi és ellenőriztesse, valamint állít-
sávban maradás érdekében folya- tassa be a rendszert.
matosan figyelnie kell a kormány- (folytatás)
kerékre.
(folytatás)

5-70
(folytatás) (folytatás) Az LKA működése
• A rendszer kamera segítségével • Ne helyezzen a műszerfalra olyan
észleli a sávot határoló útburko- tárgyakat (mint például tükröket,
lati jeleket, és ennek alapján ke- fehér papírlapokat stb.), amelyek
zeli a kormánykereket, ezért ha a visszaverik a fényt. A rendszer a
forgalmi sávot határoló útburko- visszatükröződő napfény hatásá-
lati jelek nehezen ismerhetők fel, ra rendellenesen működhet.
a rendszer nem fog megfelelően • A kormánykerék nem áll folyama-
működni. Kérjük, tanulmányozza tos kezelés alatt, így ha a gép-
„A rendszer korlátai” című részt. kocsi sebessége a forgalmi sáv
• Ne távolítsa el, illetve ne sértse elhagyásakor magas, nem garan-
meg az LKA rendszerhez tartozó tálható a gépkocsi rendszer általi
alkatrészeket. ellenőrzés alatt tartása. A rend- OOSEV058069
• Előfordulhat, hogy az audioberen-
dezés túl nagy hangereje miatt
szer használata során a veze-
tőnek mindig be kell tartania a
Az LKA rendszer be-, illetve kikapcso-
lása:
5
nem hallja az LKA rendszer figyel- sebességkorlátozásokat. A POWER gomb ON állásában nyomja

A gépkocsi vezetése
meztető hangjelzését. • Ha bármilyen tárgyat rögzít a kor- meg a műszerfalon, a kormánykerék
• Előfordulhat, hogy ha bármilyen mánykerékre, előfordulhat, hogy mellett, a bal oldalon elhelyezkedő LKA
más figyelmeztető hangjelzés, mint a rendszer nem nyújt segítséget a kapcsolót. (A jobbkormányos változatok-
például a biztonsági öv becsa- kormányzásban, illetve nem meg- nál a kormánykerék mellett, a jobb ol-
tolására figyelmeztető hangjelzés felelően működik a riasztás, amely- dalon található.)
már szól, a sávelhagyást mege- nek akkor kell megszólalnia, ami- A műszercsoport visszajelző lámpája elő-
lőző (LKA) rendszer figyelmeztető kor a vezető nem fogja a kor- ször fehér színűen felgyullad. Ez azt jel-
hangjelzése nem szólal meg. mánykereket. zi, hogy az LKA rendszer KÉSZEN ÁLL,
(folytatás) de nincs BEKAPCSOLT állapotban.
• Ha utánfutót vontat, ellenőrizze,
hogy kikapcsolta-e az LKA rend-
szert.

5-71
A gépkocsi vezetése

Ne feledje, hogy a gépkocsi sebessé- Az LKA bekapcsolása


gének legalább körülbelül 60 km/h-nak VIGYÁZAT
kell lennie az LKA rendszer működésbe A sávelhagyást megelőző rendszer
lépéséhez. A műszercsoport visszajelző (LKA) segít a vezetőnek a gépkocsi
lámpája zöld színűen fog világítani. forgalmi sávon belül tartásában.
Az LKA rendszer állapotá- Azonban a vezető nem hagyatkoz-
nak függvényében változik a hat kizárólagosan erre a rendszerre,
visszajelző lámpa színe. hanem vezetés közben folyamato-
san ellenőrzés alatt kell tartania az
- Fehér színű: Az érzékelő nem észleli a utat.
sávelválasztó vonalakat,
vagy a gépkocsi sebessé-
ge 60 km/h alatti.
- Zöld színű: Az érzékelő észleli a sáv- OOSEV058055L
elválasztó vonalakat, és a • Az LKA rendszer képernyőjének a mű-
rendszer képes a gépko- szerfali LCD kijelzőn történő megjele-
csi kormányzásának keze- nítéséhez válassza ki az Assist [Segí-
lésére. tő] üzemmódot ( ). További rész-
letek a 3. fejezetnek az „LCD kijelző
üzemmódok” című részében találha-
i Információ tók.
Ha a visszajelző lámpa (fehér) a ko- • Az LKA üzemmód aktiválása után, ha
rábbi gyújtási ciklus után maradt a sávelválasztó vonal észlelhető, a
aktív, a rendszer minden további el- gépkocsi sebessége 60 km/h-nál na-
gyobb, és az összes bekapcsolási fel-
lenőrzés nélkül bekapcsol. Ha ismét tétel teljesül, az LKA rendszer vissza-
megnyomja az LKA kapcsolót, a jelző lámpa ( ) fehérről zöld szí-
műszerfalon lévő visszajelző lámpa nűre vált át. Ez azt jelzi, hogy az LKA
kialszik. rendszer BEKAPCSOLT állapotú, és
képes a kormánykerék kezelésére.

5-72
■ Sávelválasztó vonal ■ Sávelválasztó vonal • Ha a gépkocsi sebessége meghaladja 2. Az LKA rendszer a következő körül-
nincs észlelve észlelve a 60 km/h-t, és az LKA rendszer gomb mények fennállása esetén ellenőrzés
bekapcsolt állapotú, a rendszer műkö- alatt tartja a gépkocsi kormányzását,
désbe lép. Ha a gépkocsi elhagyni hogy megakadályozza a gépkocsit a
készül az eléje vetített sávot, az LKA sávelválasztó vonal keresztezésében:
rendszer a következők szerint műkö- - A gépkocsi sebessége meghaladja a
dik: 60 km/h-t.
■ Bal oldali sávelválasztó ■ Jobb oldali - A rendszer mindkét sávelválasztó
vonal sávelválasztó vonal vonalat észleli.
- Vezetéskor a gépkocsi a két sável-
választó vonal között normál pozíci-
OOSEV058055L/OOSEV058056L
óban helyezkedik el.
- A kormánykereket nem fordítják el
• Ha a gépkocsi sebessége meghaladja
hirtelen.
a 60 km/h-t, és a rendszer felismeri a
sávelválasztó vonalakat, a színe szür- Ha a sávok észlelhetőek, és az LKA 5
kéről fehérre vált. rendszer összes bekapcsolási feltétele
teljesül, az LKA rendszer visszajelző

A gépkocsi vezetése
lápa ( ) fehérről zöld színűre vált
át. Ez azt jelzi, hogy az LKA rendszer
OOSEV058057L/OOSEV058058L BEKAPCSOLT állapotú, és képes a kor-
1. Egy vizuális figyelmeztetés jelenik mánykerék kezelésére.
meg a műszercsoport LCD kijelzőjén.
A bal oldali sávelválasztó vonal vagy
a jobb oldali sávelválasztó vonal vil-
logni fog a műszercsoport LCD ki-
jelzőjén attól függően, hogy melyik
irányba hagyja el a sávot a gépkocsi.
Egy figyelmeztető hangjelzés is hall-
ható.

5-73
A gépkocsi vezetése

Figyelmeztető lámpa és üzenet


VIGYÁZAT
A figyelmeztető üzenet az útviszo-
nyoktól függően késve jelenhet
meg. Ezért menet közben mindig
tartsa a kezeit a kormánykeréken.

OIK057120L

OOSEV058060L Driver's hands not detected. LKA


Keep hands on steering wheel [Tartsa system is disabled temporarily [A
a kezeit a kormánykeréken] vezető keze nem észlelhető. Az LKA
Ha a vezető több másodpercre elengedi
rendszer átmenetileg kikapcsol.]
a kormánykereket, miközben az LKA Ha a vezető a „Keep hands on steering
rendszer bekapcsolt állapotú, akkor a wheel” [Tartsa a kezeit a kormánykeré-
rendszer figyelmezteti vezetőt. ken] üzenet megjelenése után továbbra
sem fogja meg a kormánykereket, akkor
a rendszer nem fogja kezelni a kormány-
i Információ kereket, és csak akkor figyelmezteti a
Ha a vezető túl finoman tartja a vezetőt, amikor a sávelválasztó vonalak
kormánykereket, előfordulhat, hogy keresztezését észleli.
megjelenik az üzenet, mert az LKA Ha azonban a vezető ismét a kormány-
kerékre teszi a kezeit, a rendszer újból
rendszer úgy érzékelheti, hogy a veze- megkezdi a kormánykerék kezelését.
tő kezei nincsenek a kormánykeré- Ez a figyelmeztető üzenet akkor jelenik
ken. meg, amikor a User Settings [Felhasz-
nálói beállítások] menüben az aktív LKA
kiválasztásra kerül.
5-74
LKA rendszer hibajelző lámpa
VIGYÁZAT
Ha az LKA rendszer nem
• A vezető felel a pontos kormány- működik megfelelően, akkor
zásért. a sárga LKA rendszer hiba-
• A következő körülmények esetén jelző lámpa felgyullad. Azt
kapcsolja ki a rendszert, és sze- tanácsoljuk, hogy ellenőriztesse a rend-
szert egy hivatalos HYUNDAI márka-
mélyesen vezesse a gépkocsit.
szervizben.
- Rossz időjárási viszonyok.
- Rossz útviszonyok.
- Amikor a vezetőnek gyakran kell Ha a rendszerrel kapcsolatban
a kormánykeréken beavatkoznia. probléma jelentkezett, az
OOSEV058078L
alábbiakban leírtak szerint járjon el:
Check LKA (Lane Keep Assist) • A gépkocsi leállítása, majd újraindítá-
i Információ system [Ellenőrizze az LKA sa után kapcsolja be a rendszert. 5
• Annak ellenére, hogy a rendszer (sávelhagyást megelőző) rendszert] • Ellenőrizze a gépkocsi bekapcsolt ál-
segíti a kormányzást, a vezető ke- Ha a rendszerrel kapcsolatban probléma lapotát.

A gépkocsi vezetése
zelheti a kormánykereket. jelentkezett, néhány másodpercre meg- • Ellenőrizze, hogy a rendszert nem be-
jelenik egy üzenet. Ha a probléma to- folyásolja-e az időjárás (pl. köd, erős
• A kormánykerék nehezebben for- vábbra is fennáll, az LKA rendszer hiba- eső stb.).
gathatónak tűnhet, amikor a rend- jelző lámpa felgyullad. • Ellenőrizze, hogy nincs-e idegen anyag
szer a kormánykeréken beavatko- a kamera lencséjén.
zást végez.
Ha a probléma nem oldódik meg, akkor
azt tanácsoljuk, hogy ellenőriztesse a
rendszert egy hivatalos HYUNDAI már-
kaszervizben.

5-75
A gépkocsi vezetése

Az LKA rendszer nem lesz BEKAP- • A kanyar sugara túl kicsi. A rendszer korlátai
CSOLT állapotú, és/vagy a kormány- • A gépkocsi meredek emelkedőn ha- A következő körülmények között előfor-
kerék kezelése nem történik meg, ha: lad. dulhat, hogy az LKA rendszer túl korán,
• Az irányjelzőt a sávváltás előtt bekap- • A kormánykereket hirtelen elfordítják. már akkor működésbe lép, amikor a
csolták. Ha az irányjelző használata gépkocsi még nem hagyja el a sávot,
nélkül vált sávot, a rendszer beavat- VAGY az LKA rendszer nem segít a kor-
kozhat a kormánykeréken. mányzásban, illetve nem figyelmezteti
• A rendszer bekapcsolásakor, illetve Önt még akkor sem, ha a gépkocsi el-
közvetlenül egy sávváltás után a hagyja a sávot:
gépkocsi nem a forgalmi sáv közepén
halad. Ha a sávelválasztó vonalak állapota
• Az ESC (Electronic Stability Control- és az útviszonyok rosszak
Elektronikus menetstabilizáló rend- • Nehezen lehet megkülönböztetni az
szer) vagy a VSM (Vehicle Stability útburkolati jelet az úttesttől, illetve az
Management - Gépkocsi stabilitás ke- útburkolati jel halvány, vagy nem egy-
zelés) működik. értelmű a kialakítása.
• A gépkocsi éles kanyarban közleke- • Nehezen lehet megkülönböztetni az
dik. útburkolati jel színét az úttesttől.
• A gépkocsi sebessége 60 km/h alatt • A sávelválasztó vonalhoz hasonló út-
vagy 200 km/h felett van. burkolati jelek vannak az útfelületen,
• A gépkocsi hirtelen sávváltást hajt amelyeket a kamera véletlenül észlel.
végre. • Az útburkolati jel elmosódott vagy sé-
• A gépkocsi hirtelen fékez. rült.
• Csak egy sávelválasztó vonal észlel- • A sávok összeolvadnak vagy szétvál-
hető. nak (például egy fizetőkapunál).
• A sáv nagyon széles vagy keskeny. • A sávok száma nő vagy csökken, illet-
• Több mint két sávelválasztó jel van az ve a sávelválasztó jelek bonyolultan
úton (pl. építési területen). keresztezik egymást.

5-76
• Több mint két sávelválasztó jel van az Ha valamilyen külső körülmény befo- • Meredek emelkedőn vagy lejtőn, domb-
Ön előtt lévő úton. lyásolja tetőn, illetve kanyargós úton haladás-
• A sávelválasztó vonal nagyon széles • A külső fényerő hirtelen megváltozik, kor.
vagy keskeny. például egy alagútba való behajtás • A kedvezőtlen útviszonyok a gépkocsi
• A sáv nagyon széles vagy keskeny. vagy onnan történő kihajtás miatt, túlzott vibrálását okozzák vezetés köz-
• A sávelválasztó vonal eső, hó, az úton illetve egy híd alatt áthaladáskor. ben.
lévő víz, sérült vagy szennyezett útfe- • A külső fényerő túl alacsony, például a • A belső visszapillantó tükör körüli terü-
lület vagy bármilyen egyéb tényező fényszórók nem világítanak éjszaka let közvetlen napfény stb. hatására
miatt nem látható. vagy alagúton történő áthaladáskor. nagyon felmelegszik.
• A középső elválasztó korlát, fák, védő- • Az úttesten a sáv mellett elválasztó
korlát, zajfogó falak stb. árnyéka a szerkezet, például egy betonfal, védő- Ha előrefelé rosszak a látási viszo-
sávelválasztó jelre esik. korlát vagy fényvisszaverő oszlop van, nyok
• A sávelválasztó jelek bonyolultak, amelyet a kamera véletlenül észlel. • A szélvédő vagy a kamera lencséje
vagy a sávelválasztó vonalakat épített • Az utcai világítás vagy a szembejövők idegen anyaggal vagy szennyeződés-
szerkezetek helyettesítik, például épí- fényszóróinak fénye visszatükröződik
a vizes úttestről, például egy pocso-
sel borított. 5
tési területen. • A szélvédő üvege bepárásodott; az út
• Gyalogátkelő jelzései vagy egyéb lyáról. beláthatósága korlátozott.

A gépkocsi vezetése
szimbólumok vannak az úton. • A látómezőt elvakítja a napsugárzás. • Tárgyakat helyeztek a műszerfalra.
• Az útburkolati jel egy alagútban olajjal • Nincs ahhoz elegendő távolság Ön és • Az érzékelő köd, erős eső vagy hava-
stb. szennyezett. az elöl haladó gépkocsi között, hogy zás miatt nem képes a forgalmi sáv
• A sávelválasztó vonal hirtelen eltűnik, észlelhető legyen a sávelválasztó vo- észlelésére.
például útkereszteződésben. nal, vagy az elöl haladó gépkocsi a
sávelválasztó vonalon halad.

5-77
A gépkocsi vezetése

Az LKA rendszer funkció Standard LKA


módosítása A standard LKA üzemmód segíti a veze-
A vezető az LCD kijelzőn átkapcsolhatja tőt a gépkocsi sávon belül tartásában.
az LKA rendszer üzemmódot sávelha- Amikor gépkocsi a sáv közepén halad,
gyásra figyelmeztető rendszerre (LDW), ritkán kezeli a kormánykereket. Azonban
illetve az LKA üzemmódon belül átkap- elkezdi a kormánykerék kezelését, ha a
csolhat a standard LKA és az aktív LKA gépkocsi elhagyni készül a sávot.
funkciók között. Lépjen be a User settings
[Felhasználói beállítások] menüpontba, Active LKA [Aktív LKA]
válassza ki a Driver assistance [Vezető A standard LKA üzemmódhoz képest az
segítése], majd a Lane safety [Bizton- aktív LKA üzemmód erőteljesebb kor-
ságos sávtartás], végül az LDW (Lane mánykerék kezelést nyújt. Az aktív LKA
Departure Warning/Standard LKA/ a kormányzás ellenőrzésével tehermen-
Active LKA [Sávelhagyásra figyelmezte- tesíti a vezetőt, hogy a gépkocsit a for-
tő rendszer/Standard LKA/Aktív LKA] galmi sáv közepén tartsa.
menüpontokat.
Ha nincs funkció kiválasztva, a rendszer
automatikusan a standard LKA funkciót
állítja be.

LDW (Sávelhagyásra
figyelmeztető rendszer)
Az LDW rendszer vizuális jelzéssel és
hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha
a rendszer azt észleli, hogy a gépkocsi
elhagyja a sávját. Nem történik kor-
mánykerék vezérlés. Amikor a gépkocsi
első kereke érintkezik a sávelválasztó
vonal szélével, az LKA a sávelhagyásra
figyelmeztető rendszer segítségével fi-
gyelmezteti a vezetőt.

5-78
SÁVELHAGYÁST MEGELŐZŐ RENDSZER (LANE KEEPING ASSIST SYSTEM - LKA) (B TÍPUS)
(EGYES VÁLTOZATOKNÁL)
(folytatás)
VIGYÁZAT
• Az út- és környezeti viszonyok
A sávelhagyást megelőző rendszer függvényében előfordulhat, hogy
(LKA) nem mentesít a biztonságos az LKA rendszer kikapcsol, vagy
vezetés kötelezettsége alól, mert ez nem működik megfelelően. Min-
csak egy kényelmi funkció. A dig óvatosan vezessen.
környezet állandó ellenőrzéséért és • Ne szerelje le még átmenetileg
a gépkocsi kormányzásáért minden sem az LKA rendszer kameráját a
esetben a vezető a felelős. szélvédő színezése, illetve fóliák,
bevonatok felhelyezése vagy tar-
VIGYÁZAT tozékok felszerelése céljából. Ha
OOSEV058025 a kamerát leszereli, majd ismét
A sávelhagyást megelőző rendszer A sávelhagyást megelőző rendszer visszaszereli, azt tanácsoljuk, 5
(Lane Keeping Assist - LKA) a szélvé- (LKA) használatakor tartsa be a kö- hogy gépkocsijával keressen fel
dőre szerelt kamera segítségével felis- vetkező óvintézkedéseket: egy hivatalos HYUNDAI márka-

A gépkocsi vezetése
meri az úttest sávjait jelző útburkolati je- • Ne forgassa el hirtelen a kormány- szervizt, és ellenőriztesse a rend-
leket és az útpadkákat, és kormányzás- kereket, ha a rendszer a kormány- szert, mivel azon kalibrálást kell
sal segíti a vezetőt a gépkocsi sávon keréken beavatkozást végez. végezni.
belül tartásában.
• Az LKA rendszer a kormánykeré- • Ha kicseréli a szélvédőüveget, az
Ha a rendszer azt észleli, hogy a gép-
ken végzett beavatkozással segít LKA rendszer kameráját vagy a
kocsi elhagyja a forgalmi sávját (vagy az
úttestet), vizuális jelzéssel és hangjel- a vezetőnek a forgalmi sáv (vagy kormánykerékhez tartozó alkatré-
zéssel figyelmezteti a vezetőt, miközben az úttest) akaratlan elhagyásának szeket, azt tanácsoljuk, hogy ke-
gyenge ellenkormányzási nyomatékot megelőzésében. Azonban a veze- ressen fel a gépkocsijával egy hi-
fejt ki, megpróbálva megelőzni azt, hogy tő nem hagyatkozhat kizárólago- vatalos HYUNDAI márkaszervizt,
a gépkocsi kilépjen a forgalmi sávjából san erre a rendszerre, hanem a és ellenőriztesse, valamint állít-
(vagy az úttestről). forgalmi sávban maradás érdeké- tassa be a rendszert.
ben folyamatosan figyelnie kell a (folytatás)
kormánykerékre.
(folytatás)

5-79
A gépkocsi vezetése

(folytatás) (folytatás) Az LKA működése


• A rendszer kamera segítségével • Ne helyezzen a műszerfalra olyan
észleli a sávot határoló útburko- tárgyakat (mint például tükröket,
lati jeleket (vagy az útpadkát), és fehér papírlapokat stb.), amelyek
ennek alapján kezeli a kormány- visszaverik a fényt. A rendszer a
kereket, ezért ha a forgalmi sávot visszatükröződő napfény hatásá-
határoló útburkolati jelek (vagy ra rendellenesen működhet.
útpadka) nehezen ismerhetők fel, • A kormánykerék nem áll folyama-
a rendszer nem fog megfelelően tos kezelés alatt, így ha a gép-
működni. Kérjük, tanulmányozza kocsi sebessége a forgalmi sáv
„A rendszer korlátai” című részt. (vagy az úttest) elhagyásakor ma-
• Ne távolítsa el, illetve ne sértse gas, nem garantálható a gépkocsi
meg az LKA rendszerhez tartozó rendszer általi ellenőrzés alatt OOSEV058069
alkatrészeket. tartása. A rendszer használata Az LKA rendszer be-, illetve kikapcsolá-
• Előfordulhat, hogy az audioberen- során a vezetőnek mindig be kell sa:
dezés túl nagy hangereje miatt tartania a sebességkorlátozáso- A POWER gomb ON állásában nyomja
nem hallja az LKA rendszer figyel- kat. meg a műszerfalon, a kormánykerék
meztető hangjelzését. • Ha bármilyen tárgyat rögzít a kor- mellett, a bal oldalon elhelyezkedő LKA
mánykerékre, előfordulhat, hogy kapcsolót. (A jobbkormányos változatok-
• Előfordulhat, hogy ha bármilyen
a rendszer nem nyújt segítséget a nál a kormánykerék mellett, a jobb ol-
más figyelmeztető hangjelzés, mint dalon található.)
például a biztonsági öv becsa- kormányzásban, illetve nem meg-
felelően működik a riasztás, A műszercsoport visszajelző lámpája
tolására figyelmeztető hangjelzés
amelynek akkor kell megszólalnia, először fehér színűen felgyullad. Ez azt
már szól, a sávelhagyást mege- jelzi, hogy az LKA rendszer KÉSZEN
lőző (LKA) rendszer figyelmeztető amikor a vezető nem fogja a kor-
mánykereket. ÁLL, de nincs BEKAPCSOLT állapot-
hangjelzése nem szólal meg. ban.
(folytatás) • Ha utánfutót vontat, ellenőrizze,
hogy kikapcsolta-e az LKA rend-
szert.

5-80
Ne feledje, hogy a gépkocsi sebessé- i Információ Az LKA bekapcsolása
gének legalább körülbelül 60 km/h-nak
kell lennie az LKA rendszer működésbe Az LKA a POWER gomb ON vagy
lépéséhez. A műszercsoport visszajelző START állásba kapcsolása után auto-
lámpája zöld színűen fog világítani. matikusan aktiválódik. Az LKA kap-
csolón lévő visszajelző lámpa világít,
Az LKA rendszer állapotá- és a műszercsoport visszajelző lám-
nak függvényében változik a pája először fehér színűen felgyullad.
visszajelző lámpa színe. Ez azt jelzi, hogy az LKA rendszer
KÉSZEN ÁLL, de nincs BEKAP-
- Fehér színű: Az érzékelő nem észleli a CSOLT állapotban.
sávelválasztó vonalakat, A vezető a műszerfalon, a kormány-
vagy a gépkocsi sebes- kerék bal oldalán (jobbkormányos
sége 60 km/h alatti. változatoknál a jobb oldalán) elhe-
- Zöld színű: Az érzékelő észleli a sáv- OOSEV058055L
lyezkedő LKA kapcsoló megnyomá-
elválasztó vonalakat, és a sával, vagy az LCD kijelző „User • Az LKA rendszer képernyőjének a mű-
szerfali LCD kijelzőn történő megjele-
5
rendszer képes a gépko- Settings” [Felhasználói beállítások]
csi kormányzásának keze- menüpontjában, az LDW kiválasztá- nítéséhez válassza ki az Assist [Segí-

A gépkocsi vezetése
lésére. sával tudja kikapcsolni az LKA tő] üzemmódot ( ). További rész-
üzemmódot. letek a 3. fejezetnek az „LCD kijelző
üzemmódok” című részében találha-
tók.
• Az LKA üzemmód aktiválása után, ha
a sávelválasztó vonal (vagy az útpad-
ka) észlelhető, a gépkocsi sebessége
60 km/h-nál nagyobb, és az összes
bekapcsolási feltétel teljesül, az LKA
rendszer visszajelző lámpa ( )
fehérről zöld színűre vált át. Ez azt
jelzi, hogy az LKA rendszer BEKAP-
CSOLT állapotú, és képes a kormány-
kerék kezelésére.

5-81
A gépkocsi vezetése

■ Sávelválasztó vonal ■ Sávelválasztó vonal • Ha a gépkocsi sebessége meghaladja


VIGYÁZAT nincs észlelve észlelve a 60 km/h-t, és az LKA rendszer gomb
A sávelhagyást megelőző rendszer bekapcsolt állapotú, a rendszer műkö-
(LKA) segít a vezetőnek a gépkocsi désbe lép. Ha a gépkocsi elhagyni
készül az eléje vetített sávot (vagy az
forgalmi sávon belül (vagy az úttes-
útpadkát), az LKA rendszer a követke-
ten) tartásában. Azonban a vezető
zők szerint működik:
nem hagyatkozhat kizárólagosan
erre a rendszerre, hanem vezetés ■ Bal oldali sávelválasztó ■ Jobb oldali
vonal sávelválasztó vonal
közben folyamatosan ellenőrzés
alatt kell tartania az utat.

OOSEV058055L/OOSEV058056L
• Ha a gépkocsi sebessége meghaladja
a 60 km/h-t, és a rendszer felismeri a
sávelválasztó vonalakat, a színe szür-
kéről fehérre vált.

OOSEV058057L/OOSEV058058L
1. Egy vizuális figyelmeztetés jelenik
meg a műszercsoport LCD kijelzőjén.
A bal oldali sávelválasztó vonal (vagy
az útpadka) vagy a jobb oldali sáv-
elválasztó vonal (vagy az útpadka)
villogni fog a műszercsoport LCD ki-
jelzőjén attól függően, hogy melyik
irányba hagyja el a sávot a gépkocsi.
Egy figyelmeztető hangjelzés is hall-
ható.

5-82
2. Az LKA rendszer a következő körül- Figyelmeztető lámpa és üzenet
mények fennállása esetén ellenőrzés VIGYÁZAT
alatt tartja a gépkocsi kormányzását, A figyelmeztető üzenet az útviszo-
hogy megakadályozza a gépkocsit a nyoktól függően késve jelenhet
sávelválasztó vonal keresztezésében: meg. Ezért menet közben mindig
- A gépkocsi sebessége meghaladja a tartsa a kezeit a kormánykeréken.
60 km/h-t.
- A rendszer mindkét sávelválasztó
vonalat (vagy útpadkát) észleli.
- Vezetéskor a gépkocsi a két sável-
választó vonal között normál pozíci-
óban helyezkedik el.
- A kormánykereket nem fordítják el
hirtelen. OOSEV058060L
Ha a sávok (vagy az útpadkák) észlel- Keep hands on steering wheel [Tartsa 5
hetőek, és az LKA rendszer összes be- a kezeit a kormánykeréken]
kapcsolási feltétele teljesül, az LKA Ha a vezető több másodpercre elengedi

A gépkocsi vezetése
rendszer visszajelző lámpa ( ) fe- a kormánykereket, miközben az LKA
hérről zöld színűre vált át. Ez azt jelzi, rendszer bekapcsolt állapotú, akkor a
hogy az LKA rendszer BEKAPCSOLT rendszer figyelmezteti vezetőt.
állapotú, és képes a kormánykerék ke-
zelésére.
i Információ
Ha a vezető túl finoman tartja a
kormánykereket, előfordulhat, hogy
megjelenik az üzenet, mert az LKA
rendszer úgy érzékelheti, hogy a veze-
tő kezei nincsenek a kormánykeré-
ken.

5-83
A gépkocsi vezetése

LKA rendszer hibajelző lámpa


VIGYÁZAT
Ha az LKA rendszer nem
• A vezető felel a pontos kormány- működik megfelelően, akkor
zásért. a sárga LKA rendszer hiba-
• A következő körülmények esetén jelző lámpa felgyullad. Azt
kapcsolja ki a rendszert, és sze- tanácsoljuk, hogy ellenőriztesse a rend-
szert egy hivatalos HYUNDAI márka-
mélyesen vezesse a gépkocsit.
szervizben.
- Rossz időjárási viszonyok.
- Rossz útviszonyok.
- Amikor a vezetőnek gyakran kell Ha a rendszerrel kapcsolatban
a kormánykeréken beavatkoznia. probléma jelentkezett, az
OOSEV058078L
alábbiakban leírtak szerint járjon el:
Check LKA (Lane Keep Assist) • A gépkocsi leállítása, majd újraindítá-
i Információ system [Ellenőrizze az LKA sa után kapcsolja be a rendszert.
• Annak ellenére, hogy a rendszer se- (sávelhagyást megelőző) rendszert] • Ellenőrizze a gépkocsi bekapcsolt
gíti a kormányzást, a vezető kezel- Ha a rendszerrel kapcsolatban probléma állapotát.
heti a kormánykereket. jelentkezett, néhány másodpercre meg- • Ellenőrizze, hogy a rendszert nem be-
• A kormánykerék nehezebben for- jelenik egy üzenet. Ha a probléma to- folyásolja-e az időjárás (pl. köd, erős
gathatónak tűnhet, amikor a rend- vábbra is fennáll, az LKA rendszer hiba- eső stb.).
szer a kormánykeréken beavatko- jelző lámpa felgyullad. • Ellenőrizze, hogy nincs-e idegen anyag
zást végez. a kamera lencséjén.

Ha a probléma nem oldódik meg, akkor


azt tanácsoljuk, hogy ellenőriztesse a
rendszert egy hivatalos HYUNDAI már-
kaszervizben.

5-84
Az LKA rendszer nem lesz BEKAP- • A kanyar sugara túl kicsi. A rendszer korlátai
CSOLT állapotú, és/vagy a kormány- • A gépkocsi meredek emelkedőn ha- A következő körülmények között előfor-
kerék kezelése nem történik meg, ha: lad. dulhat, hogy az LKA rendszer túl korán,
• Az irányjelzőt a sávváltás előtt bekap- • A kormánykereket hirtelen elfordítják. már akkor működésbe lép, amikor a
csolták. Ha az irányjelző használata gépkocsi még nem hagyja el a sávot,
nélkül vált sávot, a rendszer beavat- VAGY az LKA rendszer nem segít a kor-
kozhat a kormánykeréken. mányzásban, illetve nem figyelmezteti
• A rendszer bekapcsolásakor, illetve Önt még akkor sem, ha a gépkocsi el-
közvetlenül egy sávváltás után a gép- hagyja a sávot:
kocsi nem a forgalmi sáv közepén
halad. Ha a sávelválasztó vonalak állapota
• Az ESC (Electronic Stability Control- és az útviszonyok rosszak
Elektronikus menetstabilizáló rend- • Nehezen lehet megkülönböztetni az
szer) vagy a VSM (Vehicle Stability útburkolati jelet (vagy az útpadkát) az
Management - Gépkocsi stabilitás ke- úttest felületétől, illetve az útburkolati 5
zelés) működik. jel (vagy az útpadka) halvány, vagy
• A gépkocsi éles kanyarban közleke- nem egyértelmű a kialakítása.

A gépkocsi vezetése
dik. • Nehezen lehet megkülönböztetni az
• A gépkocsi sebessége 60 km/h alatt útburkolati jel (vagy az útpadka) színét
vagy 200 km/h felett van. az úttesttől.
• A gépkocsi hirtelen sávváltást hajt • A sávelválasztó vonalhoz hasonló út-
végre. burkolati jelek vannak az útfelületen,
• A gépkocsi hirtelen fékez. amelyeket a kamera véletlenül észlel.
• Csak egy sávelválasztó vonal észlel- • Az útburkolati jel (vagy az útpadka) el-
hető. mosódott vagy sérült.
• A sáv (vagy az úttest) nagyon széles • A sávok összeolvadnak vagy szétvál-
vagy keskeny. nak (például egy fizetőkapunál).
• Több mint két sávelválasztó jel van az
úton (pl. építési területen).

5-85
A gépkocsi vezetése

• A sávok száma nő vagy csökken, Ha valamilyen külső körülmény befo- • Meredek emelkedőn vagy lejtőn, domb-
illetve a sávelválasztó jelek bonyolul- lyásolja tetőn, illetve kanyargós úton haladás-
tan keresztezik egymást. • A külső fényerő hirtelen megváltozik, kor.
• Több mint két sávelválasztó jel van az például egy alagútba való behajtás • A kedvezőtlen útviszonyok a gépkocsi
Ön előtt lévő úton. vagy onnan történő kihajtás miatt, túlzott vibrálását okozzák vezetés köz-
• A sávelválasztó vonal nagyon széles illetve egy híd alatt áthaladáskor. ben.
vagy keskeny. • A külső fényerő túl alacsony, például a • A belső visszapillantó tükör körüli terü-
• A sáv (vagy az útpadka) nagyon szé- fényszórók nem világítanak éjszaka let közvetlen napfény stb. hatására
les vagy keskeny. vagy alagúton történő áthaladáskor. nagyon felmelegszik.
• A sávelválasztó vonal (vagy az útpad- • Az úttesten a sáv mellett elválasztó • Az útfelület egyenetlen.
ka) eső, hó, az úton lévő víz, sérült szerkezet, például egy betonfal, védő-
vagy szennyezett útfelület vagy bármi- korlát vagy fényvisszaverő oszlop van, Ha előrefelé rosszak a látási viszo-
lyen egyéb tényező miatt nem látható. amelyet a kamera véletlenül észlel. nyok
• A középső elválasztó korlát, fák, védő- • Az utcai világítás vagy a szembejövők • A szélvédő vagy a kamera lencséje
korlát, zajfogó falak stb. árnyéka a fényszóróinak fénye visszatükröződik idegen anyaggal vagy szennyeződés-
sávelválasztó jelre (vagy az útpadká- a vizes úttestről, például egy pocso- sel borított.
ra) esik. lyáról.
• A szélvédő üvege bepárásodott; az út
• A sávelválasztó jelek (vagy az útpad- • A látómezőt elvakítja a napsugárzás. beláthatósága korlátozott.
kák) bonyolultak, vagy a sávelválasztó • Nincs ahhoz elegendő távolság Ön és • Tárgyakat helyeztek a műszerfalra.
vonalakat épített szerkezetek helyette- az elöl haladó gépkocsi között, hogy
• Az érzékelő köd, erős eső vagy hava-
sítik, például építési területen. észlelhető legyen a sávelválasztó vo-
zás miatt nem képes a sávelválasztó
• Gyalogátkelő jelzései vagy egyéb nal (vagy az útpadka), vagy az elöl ha-
vonal (vagy az útpadka) észlelésére.
szimbólumok vannak az úton. ladó gépkocsi a sávelválasztó vonalon
• Az útburkolati jel egy alagútban olajjal (vagy az útpadkán) halad.
stb. szennyezett.
• A sávelválasztó vonal hirtelen eltűnik,
például útkereszteződésben.

5-86
Az LKA rendszer funkció LDW (Sávelhagyásra
módosítása figyelmeztető rendszer)
A vezető az LCD kijelzőn átkapcsolhatja Az LDW rendszer vizuális jelzéssel és
az LKA rendszer üzemmódot sávelha- hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha
gyásra figyelmeztető rendszerre (LDW). a rendszer azt észleli, hogy a gépkocsi
Lépjen be a User settings [Felhasználói elhagyja a sávját. Nem történik kor-
beállítások] menüpontba, válassza ki a mánykerék vezérlés.
Driver assistance [Vezető segítése], majd
a Lane safety [Biztonságos sávtartás],
végül a Standard LKA (Lane Keep
Assist) [Standard LKA (sávelhagyást
megelőző rendszer)] / LDW (Lane De-
parture Warning) [Sávelhagyásra figyel-
meztető rendszer] menüpontokat.
5
Standard LKA (Sávelhagyást
megelőző rendszer)

A gépkocsi vezetése
Ez az üzemmód segíti a vezetőt a
gépkocsi sávon belül tartásában. Amikor
gépkocsi a sáv közepén halad, ritkán
kezeli a kormánykereket. Azonban el-
kezdi a kormánykerék kezelését, ha a
gépkocsi elhagyni készül a sávot.

5-87
A gépkocsi vezetése

A FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS MEGELŐZÉSÉT SEGÍTŐ RENDSZER - SZEMBEJÖVŐ GÉPKOCSI MIATTI


SÁVVÁLTÁSI FUNKCIÓ (HA FCA-VAL SZERELT)
A frontális ütközés megelőzését segítő A funkció működése Figyelmeztető üzenet és a funk-
rendszer szembejövő gépkocsi miatti A funkciót a vezető a User Settings ció által végzett beavatkozás
sávváltási funkciója a szélvédőre szerelt [Felhasználói beállítások] menüben tud-
kamera segítségével észleli a szemből ja be-, illetve kikapcsolni:
érkező gépkocsikat. Továbbá a szemből
érkező gépkocsival való ütközés elke- User settings [Felhasználói beállítások]
rülése és a gépkocsi sávon belül tartása → Driver assistance [Vezető segítése]→
érdekében segít a vezetőnek a kor- FCA (Forward Collision Avoidance
mányzásban, amikor a gépkocsi átlépi a Assist) [Frontális ütközés megelőzését
felezővonalat. segítő rendszer]

További részletek a 3. fejezetnek az


VIGYÁZAT „LCD kijelző üzemmódok” című ré-
szében találhatók.
• Ez kizárólag egy kiegészítő rend-
szer, és nem arra tervezték, hogy OOSEV058079L
helyettesítse a vezető különös • Az FCA funkció bekapcsolt állapotá-
figyelmét és óvatosságát. A ban egy figyelmeztető hangjelzés kí-
szembejövő gépkocsik érzékelési séretében megjelenik az LCD kijelzőn
tartománya korlátozott. Mindig az Emergency Steering [Vészhelyzeti
figyeljen az útviszonyokra. kormányzás] üzenet, ha:
• A váratlan vagy hirtelen helyze- - A gépkocsi sebessége 60 km/h-nál
tekből adódó balesetek elkerülése nagyobb, és a gépkocsi átlépi a fele-
érdekében mindig óvatosan ve- zővonalat, amikor szemből közeledik
egy gépkocsi.
zessen. A funkció nem kormá-
nyozza teljesen a gépkocsit, és • Továbbá a rendszer kormányzási se-
nem az ütközések elkerülésére gítséget nyújt a gépkocsi forgalmi sáv-
ba történő visszairányításához.
szolgáló rendszer.

5-88
A rendszer korlátai
VIGYÁZAT • Tanulmányozza ebben a fejezetben a
• A kormányzási szabályozás nem sávelhagyást megelőző rendszer
tudja teljesen elkerülni egy szem- (LKA) „A rendszer korlátai” című ré-
bejövő gépkocsival bekövetkező szét.
ütközést. A környezet állandó el- • Tanulmányozza ebben a fejezetben a
lenőrzéséért és a gépkocsi kor- frontális ütközés megelőzését segítő
mányzásáért minden esetben a rendszer „Gépkocsik észlelése” című
vezető a felelős. részét.
• A funkció bizonyos körülmények,
mint például a szembejövő gép-
kocsitól való távolság, a szem-
bejövő gépkocsi sebessége, az
Ön gépkocsijának sebessége stb.
függvényében működik. Az út- és 5
környezeti viszonyoktól függően
előfordulhat, hogy a funkció ki-

A gépkocsi vezetése
kapcsol, vagy nem működik meg-
felelően. Mindig óvatosan vezes-
sen.
• Szándékosan soha ne vezessen
veszélyesen azért, hogy a rend-
szer bekapcsoljon.

5-89
A gépkocsi vezetése

SEBESSÉGHATÁRRA FIGYELMEZTETŐ INTELLIGENS RENDSZER (INTELLIGENT SPEED LIMIT


WARNING - ISLW) (EGYES VÁLTOZATOKNÁL)
(folytatás)
VIGYÁZAT
• Ne szerelje le még átmenetileg
• A sebességhatárra figyelmeztető sem a kamerát a szélvédő színe-
intelligens rendszer (ISLW) kizá- zése, illetve fóliák, bevonatok fel-
rólag egy kiegészítő rendszer, helyezése vagy tartozékok felsze-
amely nem mindig képes a sebes- relése céljából. Ha a kamerát le-
séghatárok és az előzési tilalom szereli, majd ismét visszaszereli,
helyes kijelzésére. azt tanácsoljuk, hogy gépkocsi-
• A vezető felelőssége, hogy a se- jával keressen fel egy hivatalos
bességhatárt ne lépje túl. HYUNDAI márkaszervizt, és ellen-
• Az ISLW a sebességhatárra vo- őriztesse a rendszert, mivel azon
OOSEV058025 natkozó információ kijelzése ér- kalibrálást kell végezni.
A sebességhatárra figyelmeztető intelli- dekében a kamera segítségével • Ne helyezzen a műszerfalra olyan
gens rendszer (ISLW) a műszercso- észleli a közlekedési táblákat. tárgyakat, mint például fehér pa-
portban és a navigációs berendezés pírlapok, tükör stb., amelyek visz-
képernyőjén kijelzi az aktuális útvonalon Mindazonáltal előfordulhat, hogy
az ISLW nem működik megfe- szaverik a fényt. Bármilyen fény-
érvényes sebességhatárra és előzési visszaverődés a rendszer rendel-
tilalomra vonatkozó információkat. Az lelően, amikor a közlekedési táb-
lák nehezen észlelhetők. További lenes működését okozhatja.
ISLW a szélvédő belső, felső részére
szerelt kamera segítségével olvassa le a részletekért tanulmányozza „A • A rendszer nem minden ország-
közlekedési táblákat. rendszer korlátai” című részt. ban áll rendelkezésre.
Az ISLW a navigációs rendszer és a • Fokozottan ügyeljen arra, hogy a
gépkocsi információit is felhasználja a kameraérzékelőt ne érje víz.
sebességhatárra vonatkozó információk • Önkényesen ne szerelje szét a
kijelzéséhez. kamera egységet, illetve ne tegye
ki semmilyen erős ütésnek a ka-
mera egységet.
(folytatás)

5-90
i Információ A rendszer beállítása és Rendszer aktiválása
Azt tanácsoljuk, hogy a következő bekapcsolása • Az ISLW kijelzi a sebességhatár
információt, és figyelmeztet az előzési
esetekben ellenőriztesse a rendszert A rendszer beállítása tilalomra, amikor a gépkocsija az erre
egy hivatalos HYUNDAI márkaszer- • A vezető a „User settings” [Felhasz- vonatkozó közlekedési táblák mellett
vizben: nálói beállítások], „Driver assistance” elhalad.
[Vezető segítése] menüpontok kivá-
• A szélvédőüveget kicserélték. • A gyújtáskapcsoló ON állásba kapcso-
lasztásával és az „SLW (Speed Limit
lása után az ISLW azonnal kijelzi a
• A kamerát vagy annak alkatrészeit Warning)” [Sebességhatárra figyel-
korábbi sebességhatár információt.
meztető funkció] opció kijelölésével
javították vagy eltávolították. tudja bekapcsolni az ISLW rendszert. • Ugyanarra az útra vonatkozóan külön-
böző sebességhatár információkat ta-
• Ha az ISLW bekapcsolt állapotú, a
lálhat. Az információ a vezetési hely-
műszercsoportban megjelennek a se-
zetektől függően kerül kijelzésre,
bességhatár információra és az elő-
ugyanis a kiegészítő jelzésekkel (pl.
zési tilalomra vonatkozó szimbólumok.
• Ha az ISLW bekapcsolása a navigá-
eső, nyíl stb.) ellátott közlekedési táb-
lákat is észleli a rendszer, és össze-
5
ciós rendszer beállításai között meg- hasonlítja a gépkocsi belső adataival
történt, a fenti információ és tilalom a

A gépkocsi vezetése
(pl. ablaktörlő működése, irányjelző
navigációs berendezésen is kijelzésre stb.).
kerül.
i Információ
A műszercsoportban megjelenő sebes-
séghatár információ eltérhet a navigá-
ciós berendezés kijelzőjén megjelenő-
től. Ilyen esetben ellenőrizze a navi-
gációs berendezés sebesség mérték-
egységének beállítását.

5-91
A gépkocsi vezetése

Kijelző ■ Nincs megbízható sebességhatár információ

Kijelző a műszercsoport alsó


részén

OTM048178L WTL-220
Feltételhez kötött érvényességű Kiegészítő útjelzések
közlekedési tábla • Amikor az ISLW nem észlel semmi-
Ha az ISLW feltételhez kötött érvényes- lyen megbízható sebességhatár infor-
OTM048177L mációt, ez a szimbólum jelenik meg a
ségű közlekedési táblát észlel, a köz-
A műszercsoport a sebességhatárra, az lekedési tábla szimbóluma átfedéssel műszercsoportban és a navigációs ké-
előzési tilalomra és a feltételhez kötött jelenik meg a műszercsoportban az alsó szüléken.
érvényességű közlekedési táblákra vo- részen vagy a sebességhatártól balra.
natkozó információkat jelzi ki.
Ugyanazon az úton különböző sebes-
séghatárt előíró táblák is lehetnek. Pél-
dául normál esetben a sebességhatár
120 km/h, azonban esőben vagy hava-
záskor a sebességhatár 90 km/h.
A feltételhez kötött érvényességű köz-
lekedési tábla azt jelenti, hogy bizonyos
körülmények esetén, például esőben
vagy havazáskor kell a sebességkor-
látozást vagy előzési tilalmat figyelembe
venni.

5-92
■ Előzési tilalomra vonatkozó információ ■ Sebességkorlátozás vége ■ Nincs sebességkorlátozás (kizárólag
Németországban)

WTL-222/WTL-221 WUM-207/WUM-208 WUM-205

Kiegészítő útjelzések • A „Sebességkorlátozás vége” közleke- • A „korlátozás vége” szimbólum Né-


dési tábla elhagyása után az ISLW metország útjaira vonatkozóan akkor
• Amikor az ISLW előzést tiltó közle-
kedési táblát észlel, ez a szimbólum
rendszer a navigációs rendszerből jelenik meg a műszercsoportban, 5
származó információk alapján tájékoz- amikor a törvényi szabályozás szerint
jelenik meg a műszercsoportban és a tatja a vezetőt a későbbiekben érvé- nincs érvényes sebességkorlátozás.

A gépkocsi vezetése
navigációs készüléken. nyes sebességkorlátozásról. Ez addig kerül kijelzésre, amíg a gép-
kocsi el nem halad egy másik sebes-
ségkorlátozó tábla mellett.

5-93
A gépkocsi vezetése

Kijelzés a műszercsoport Assist i Információ


[Segítő] üzemmódjában A feltételhez kötött érvényességű se-
bességkorlátozás vagy előzési tilalom
az aktuális útvonalon érvényes sebes-
séghatártól vagy előzési tilalomtól el-
térő lehet.
Továbbá a feltételhez kötött érvényes-
ségű sebességkorlátozás vagy előzési
tilalom kijelzése eltűnik a műszercso-
OOSEV048211L
portról egy bizonyos távolság megté-
tele után.
1. Az aktuális útvonalon érvényes se-
bességkorlátozás és előzési tilalom Ha az ISLW rendszer nem ismer fel
OOSEV048210L
A vezető az LCD kijelzőn figyelemmel 2. Feltételhez kötött érvényességű se- közlekedési táblákat, semmi nem ke-
követheti az ISLW rendszertől származó bességkorlátozás vagy előzési tilalom rül kijelzésre.
információkat. 3. Feltételhez kötött érvényességű köz-
Bekapcsolt rendszer esetén megjelenik lekedési tábla: utánfutó, eső, hó vagy
az ISLW képernyő, ha az LCD kijelzőn üres terület
kiválasztja az Assist [Segítés] üzemmód ❈ Üres terület: egyéb feltételhez kötött
fület ( ). További részletek a 3. feje- érvényességű közlekedési tábla (idő-
zetnek az „LCD kijelző üzemmódok” szak stb.)
című részében találhatók.

5-94
Az ISLW kikapcsolása Figyelmeztető üzenet

OOSEV058082L

OOSEV048212L OOSEV058081L Check SLW (Speed Limit Warning)


Ha a rendszer a „User Settings” [Fel-
használói beállítások] menüben kikap-
SLW (Speed Limit Warning) system system [Ellenőrizze a sebességhatárra 5
disabled. Camera obscured [Sebes- figyelmeztető rendszert.]
csolásra kerül, a műszercsoport LCD
séghatárra figyelmeztető rendszer A figyelmeztető üzenet néhány másod-

A gépkocsi vezetése
kijelzőjén ez az üzenet jelenik meg,
amennyiben az Assist [Segítő] üzem- kikapcsolva. A kamera kilátása percre megjelenik, ha az ISLW nem
módnál ( ) kiválasztják az ISLW korlátozott.] megfelelően működik. Ezután felgyullad
képernyőt. Ez a figyelmeztető üzenet jelenik meg, a fő figyelmeztető lámpa ( ).
ha a kamera lencséjét valamilyen tárgy Azt tanácsoljuk, hogy ellenőriztesse a
eltakarja. Az ISLW addig nem működik, rendszert egy hivatalos HYUNDAI már-
amíg a tárgyat el nem távolítják. Ellen- kaszervizben.
őrizze a szélvédő üvegét a kamera kö-
rül. Ha a probléma a tárgyak eltávolítása
után is fennáll, akkor azt tanácsoljuk,
hogy ellenőriztesse a rendszert egy hi-
vatalos HYUNDAI márkaszervizben.

5-95
A gépkocsi vezetése

A rendszer korlátai Ha valamilyen külső körülmény befo- • A GPS rendellenesen működik.


Előfordulhat, hogy a sebességhatárra lyásolja • A gépkocsira vonatkozó információk,
figyelmeztető intelligens rendszer (ISLW) • A gépkocsija közvetlenül egy másik mint például a külső hőmérséklet, nem
nem működik, vagy nem nyújt helyes gépkocsi mögött halad. pontosak.
információkat a következő helyzetekben: • Ha olyan autóbusz vagy tehergép-
kocsi halad el a gépkocsija mellett,
Ha a közlekedési tábla rossz állapotú, amelyre sebességhatárt jelző matrica
vagy a körülmények negatívan befo- van felragasztva.
lyásolják az észlelhetőséget • A gépkocsi olyan területen halad,
• A közlekedési tábla egy éles kanyar- amelyet a navigációs rendszer nem
ban helyezkedik el. fed le.
• A közlekedési tábla elhelyezkedése • A navigációs rendszerben működési
nem megfelelő (pl. elfordították, egy rendellenesség jelentkezik.
tárgy takarja el vagy sérült). • A navigáció frissítése nem történt meg.
• Egy másik gépkocsi eltakarja a közle- • A navigáció frissítése folyamatban van.
kedési táblát. • A kamera helytelen észlelésének
• A közlekedési tábla LED világítása eredménye.
nem működik. • A navigációs rendszer helytelen se-
• A közlekedési tábla körül vakító a bességkorlátozási információkat tárol.
napsugárzás a pályája alacsony pont- • A közlekedési táblák nem felelnek
ján elhelyezkedő nap miatt. meg a szabványoknak.
• Éjszakai sötétség uralkodik. • A kamera kalibrálása közvetlenül a
• A közlekedési tábla körül világos fény gépkocsi kiszállítása után történt.
van.

5-96
Ha előrefelé rosszak a látási viszo-
nyok
• Kedvezőtlenek az időjárási viszonyok,
pl. esik az eső, havazik vagy köd van.
• A szélvédő kamera felszerelésére
szolgáló területét szennyeződés, jég
vagy zúzmara fedi.
• A kamera lencséjét eltakarja valami-
lyen tárgy, pl. matrica, papír vagy fale-
vél.

VIGYÁZAT
• Az ISLW feladata kizárólag a
vezető segítése, ezért a vezetőnek 5
fokozottan kell ügyelnie a gépko-
csi működésére.

A gépkocsi vezetése
• Mindig a vezető felelőssége a biz-
tonságos vezetés, a hatályos köz-
lekedési szabály(ok) és előí-
rás(ok) betartása.

5-97
A gépkocsi vezetése

INTELLIGENS SEBESSÉGTARTÓ AUTOMATIKA STOP & GO RENDSZERREL (EGYES


VÁLTOZATOKNÁL) Az intelligens sebességtartó automatika Intelligens sebességtartó
a beállított sebesség és követési távol- automatika kapcsolója
ság gáz- és fékpedál lenyomása nélkül
történő megtartása érdekében automati- • A típus
kusan szabályozza a gépkocsija sebes-
ségét.

VIGYÁZAT
A biztonságos közlekedés érdeké- • B típus
ben még az intelligens sebesség-
tartó automatika használata előtt
figyelmesen olvassa el a kezelési
OOSEV058039
útmutatót.
➀ Cruise (automata sebességtartó be- OOSEV058088L
rendezés) visszajelző lámpa : Átvált az intelligens sebesség-
➁ Beállított sebesség
VIGYÁZAT tartó automatika és a sebes-
➂ Gépkocsik közötti követési távolság séghatárt ellenőrző rendszer
Az intelligens sebességtartó auto- üzemmódok között.
Az SCC rendszer képernyőjének a mű- matika nem mentesít a biztonságos
Rendszer ki Intelligens sebes-
szerfali LCD kijelzőn történő megjelení- vezetés kötelezettsége alól, mert ez ségtartó automatika
téséhez válassza ki az Assist [Segítő] csak egy kényelmi funkció. A
vezető felelőssége, hogy állandó Sebességhatárt
üzemmódot ( ). További részletek a 3. ellenőrző rendszer
fejezetnek az „LCD kijelző üzemmódok” ellenőrzés alatt tartsa a sebességet
című részében találhatók. és a gépkocsi előtti területet. RES+: Visszatér a beállított sebesség-
határ értékre vagy azt növeli.
SET-: Beállítja vagy csökkenti a sebes-
Az intelligens sebességtartó automatika
séghatár értékét.
segítségével beállítható egy állandó se-
besség és az elöl haladó gépkocsi mö- O (CANCEL): Törli a beállított sebesség-
gött tartott minimális követési távolság. határt.
: Beállítja a gépkocsik közötti kö-
vetési távolságot.

5-98
Az intelligens sebességtartó i Információ
automatika sebessége Először kapcsoljon intelligens sebes-
Az intelligens sebességtartó ségtartó automatika üzemmódra a
automatika sebességének gomb megnyomásával, ha a
beállítása
gépkocsi sebességhatárt ellenőrző
rendszerrel rendelkezik.
A gomb minden egyes meg-
nyomásakor az üzemmód a követke-
zők szerint változik: OOSEV058085L
3. Nyomja a billenőkapcsolót lefelé
Rendszer ki Intelligens (SET-). A beállított sebesség és a
sebességtartó gépkocsik közötti követési távolság 5
automatika megjelenik az LCD kijelzőn.
4. Vegye le a lábát a gázpedálról. A

A gépkocsi vezetése
OOSEV058084L Sebességhatárt rendszer automatikusan fenntartja a
1. Nyomja meg a kormánykeréken lévő ellenőrző rendszer kívánt sebességet.
gombot a rendszer bekapcso- Amennyiben egy gépkocsi halad Ön
lásához. A cruise ( ) vissza- előtt, a sebesség lecsökkenhet a gépko-
jelző ekkor felgyullad. csik közötti távolság megtartása érde-
2. Gyorsítson a kívánt sebességre. kében.
Az intelligens sebességtartó automa- Meredek emelkedőn a gépkocsi lelas-
tika sebességének beállítása a kö- sulhat, illetve lejtőn kissé felgyorsulhat.
vetkezőképpen lehetséges:
• 10 - 170 km/h között: ha a gépkocsi
előtt nem halad másik gépkocsi
• 0 - 170 km/h között: ha a gépkocsi
előtt egy gépkocsi halad

5-99
A gépkocsi vezetése

i Információ Az intelligens sebességtartó


automatika beállított FIGYELEM
• Emelkedőn a gépkocsi sebessége le-
csökkenhet, illetve lejtőn megnőhet.
sebességének növelése A billenőkapcsoló használata előtt
ellenőrizze a vezetési körülménye-
• Ha úgy állítja be a sebességtartó ket. A haladási sebesség hirtelen
automatika sebességét, hogy Ön megnő, amikor felfelé nyomja és
előtt halad egy gépkocsi, és az Ön abban az állásban tartja a billenő-
gépkocsijának sebessége 0-30 km/h kapcsolót.
között van, a beállított sebesség 30
km/h értékű lesz.

OOSEV058086L
Kövesse az alábbi eljárások egyikét:
• Nyomja a billenőkapcsolót felfelé
(RES+), és azonnal engedje el. Az
utazósebesség 1 km/h értékkel nő a
billenőkapcsoló minden egyes ilyen
módon történő használatakor.
• Nyomja a billenőkapcsolót felfelé
(RES+), és tartsa ott. A gépkocsi se-
bességének beállított értéke 10 km/h-s
lépésekben nő. A kívánt sebesség el-
érésekor engedje el a billenőkapcso-
lót.
• Legfeljebb 170 km/h-s sebesség állít-
ható be.

5-100
Az intelligens sebességtartó Ideiglenes gyorsítás az intelli- Az intelligens sebességtartó
automatika beállított gens sebességtartó automatika automatika ideiglenesen
sebességének csökkentése bekapcsolt állapotában kikapcsol az alábbi esetekben:
Ha ideiglenesen akar gyorsítani, miköz-
• A típus
ben az intelligens sebességtartó auto-
matika bekapcsolt állapotban van,
nyomja le a gázpedált. A megnövelt
sebesség nem zavarja az intelligens
sebességtartó automatika működését,
és nem változtatja meg a beállított se-
bességet. • B típus

A beállított sebességre való visszatérés-


hez vegye le a lábát a gázpedálról.
Ha magasabb sebességnél lefelé nyom-
ja a billenőkapcsolót (SET-), a haladási 5
OOSEV058085L sebesség ismét beállításra kerül. OOSEV058087L
Kövesse az alábbi eljárások egyikét: Manuális kikapcsolás

A gépkocsi vezetése
• Nyomja a billenőkapcsolót lefelé i Információ • A fékpedál lenyomásakor.
(SET-), és azonnal engedje el. Az • A kormánykeréken levő O (CANCEL)
utazósebesség 1 km/h értékkel csök- Az ideiglenes gyorsítás során óvato- gomb megnyomásakor.
ken a billenőkapcsoló minden egyes san járjon el, mert ilyenkor a sebesség Az intelligens sebességtartó automatika
ilyen módon történő használatakor. ellenőrzése még akkor sem történik akkor kapcsol ki ideiglenesen, amikor a
• Nyomja a billenőkapcsolót lefelé meg automatikusan, ha az Ön gépko- beállított sebesség és a gépkocsik
(SET-), és tartsa ott. A gépkocsi se- közötti követési távolság eltűnik az LCD
bességének beállított értéke 10 km/h-s
csija előtt egy másik gépkocsi halad.
kijelzőről.
lépésekben csökken. A kívánt sebes- A cruise ( ) visszajelző lámpa
ség elérésekor engedje el a billenő- folyamatosan világít.
kapcsolót.
• Legfeljebb 30 km/h-s sebesség állítha-
tó be.

5-101
A gépkocsi vezetése

Automatikus kikapcsolás • A vezető a billenőkapcsoló felfelé i Információ


• A vezetőajtó nyitva van. (RES+)/lefelé (SET-) történő megnyo-
másával, illetve a gázpedál lenyo- Ha az intelligens sebességtartó auto-
• A gépkocsi sebességváltó karja N
(üres), R (hátramenet) vagy P (parko- másával indul el, miután úgy állt meg matika kikapcsolása az ismertetettek-
lás) állásban van. a gépkocsival, hogy messze az előtt től eltérő okok miatt következik be,
megállt egy másik jármű. akkor azt tanácsoljuk, hogy ellen-
• Az EPB (Electronic Parking Brake -
Elektronikus rögzítőfék) behúzott álla- • A gázpedál több mint egy percig fo- őriztesse a rendszert egy hivatalos
potban van. lyamatosan lenyomott állapotban van.
HYUNDAI márkaszervizben.
• A gépkocsi sebessége 180 km/h-nál • Az FCA működésbe lép.
magasabb. Ezen események bármelyike kikapcsolja
• A gépkocsi meredek emelkedőn áll. az intelligens sebességtartó rendszer
• Az ESC (elektronikus menetstabilizáló működését. A beállított sebesség és a
rendszer), a TCS (kipörgésgátló rend- gépkocsik közötti követési távolság eltű-
szer) vagy az ABS működik. nik az LCD kijelzőről.
• Az ESC rendszert kikapcsolták. Abban az esetben, ha az intelligens
sebességtartó automatika kikapcsolása
• Az érzékelő vagy annak fedele szeny-
automatikusan történt, az intelligens se-
nyezett, letakart állapotú, illetve ide-
bességtartó automatika működése még
gen anyag borítja.
a RES+ vagy a SET- billenőkapcsoló
• A gépkocsi több mint 5 percig álló megnyomására sem áll vissza.
helyzetben van.
Ha az intelligens sebességtartó rendszer
• A gépkocsi hosszabb időn át ismétel- kikapcsolása automatikusan bekövetke-
ten megáll, majd újraindul. zik, amikor a gépkocsi álló helyzetben
• A vezető a billenőkapcsoló felfelé van, az EPB (elektronikus rögzítőfék)
(RES+)/lefelé (SET-) történő megnyo- működésbe lép.
másával, illetve a gázpedál lenyomá-
sával indul el azután, hogy a gépkocsit
az intelligens sebességtartó automa-
tika leállította úgy, hogy a gépkocsi
előtt nincs másik jármű.

5-102
Az intelligens sebességtartó A sebességtartó automatika
automatika beállított kikapcsolásához
sebességének visszaállítása
Ha az utazási sebesség tartásának
megszakításához a cruise kapcsoló
használatán kívül bármilyen más mód-
szert használt, és a rendszer továbbra is
bekapcsolt állapotú, az utazósebesség
automatikusan visszaáll, ha a billenő-
kapcsolót felfelé (RES+) vagy lefelé
(SET-) nyomja.
OOSEV058090L Ha felfelé nyomja a billenőkapcsolót
(RES+), a sebesség visszaáll a koráb-
SCC (Smart Cruise Control) ban beállított sebességre. Ha azonban a
cancelled [Az SCC (intelligens gépkocsi sebessége 10 km/h alá csök- OOSEV058084L 5
sebességtartó automatika) kikapcsolt] ken, akkor áll vissza a korábban beállí- • Nyomja meg a gombot (a
Ha a rendszer kikapcsolt állapotban van, tott sebességre, ha a gépkocsija előtt visszajelző lámpa kialszik)

A gépkocsi vezetése
néhány másodpercig egy figyelmeztető egy másik jármű halad. (amennyiben a gépkocsi rendelkezik
hangjelzés hallható, és megjelenik egy sebességhatárt ellenőrző rendszerrel).
üzenet. i Információ - Az intelligens sebességtartó auto-
A gépkocsi sebességét a gázpedál vagy matika bekapcsolt állapotában a
a fékpedál lenyomásával kell az útviszo- Mindig ellenőrizze az útviszonyokat, gomb egyszeri megnyomásakor az
nyoknak és a vezetési körülményeknek amikor a sebesség visszaállítás ér- intelligens sebességtartó automatika
megfelelően beállítani. dekében a billenőkapcsolót felfelé kikapcsol, és a sebességhatárt el-
Mindig ellenőrizze az útviszonyokat. So- lenőrző rendszer bekapcsol.
(RES+) nyomja.
ha ne hagyatkozzon a figyelmeztető - Ha az intelligens sebességtartó
hangjelzésre. automatika kikapcsolt és a sebes-
séghatárt ellenőrző rendszer bekap-
csolt állapotban van, a gomb egy-
szeri megnyomásakor mindkét rend-
szer kikapcsol.

5-103
A gépkocsi vezetése

i Információ (folytatás) (folytatás)


A gomb minden egyes meg- • Ha az intelligens sebességtartó - Meredek emelkedőn vagy lejtőn
automatikát bekapcsolva hagyja való közlekedéskor
nyomásakor az üzemmód a követke-
(a műszercsoportban világít a - Szeles területeken való közleke-
zők szerint változik: cruise ( ) visszajelző déskor
lámpa), akkor a rendszert vé- - Parkolóhelyeken való közleke-
Rendszer ki Intelligens letlenül is működésbe hozhatja. déskor
sebességtartó Ha nem használja az intelligens
automatika - Út menti védőkorlát közelében
sebességtartó automatika rend-
haladáskor.
szert, mindig tartsa kikapcsolva
(a cruise ( ) visszajelző - Éles kanyarban való haladáskor
Sebességhatárt
ellenőrző rendszer lámpa NEM világít), hogy megaka- - Kedvezőtlen időjárás által oko-
dályozza a véletlen működtetést. zott korlátozott látási viszonyok
• Az intelligens sebességtartó auto- (mint például ködben, hóesés-
VIGYÁZAT matika rendszert csak autópá- ben, esőben vagy homokvihar-
lyán, jó időjárási körülmények kö- ban) között haladáskor.
Tartsa be a következő óvintézke- - Amikor a gépkocsi érzékelési
zött használja.
déseket: képessége lecsökken, mert a
• Ne használja az intelligens sebes-
• A gépkocsi sebességét mindig a gépkocsin végzett módosítások
ségtartó automatikát, ha nem
használat országában érvényes hatására a gépkocsi első és
biztonságos a gépkocsi haladási
sebességhatárok hátsó részénél megváltoznak a
sebességének állandó értéken
figyelembevételével állítsa be. magassági viszonyok.
tartása:
(folytatás) • A váratlan helyzetek balesethez
- Ha erős forgalomban vagy
olyan közlekedési körülmények vezethetnek. Akkor is folyamato-
között vezet, ahol nehéz a gép- san figyeljen az út- és vezetési
kocsi állandó sebességen tartá- körülményekre, amikor az intel-
sa ligens sebességtartó automatika
bekapcsolt állapotban van.
- Vizes, jeges vagy hóval borított
utakon vezetéskor
(folytatás)

5-104
Az intelligens sebességtartó A gomb minden egyes megnyomásakor Ha a gépkocsi előtt a sáv üres:
automatika által a gépkocsik a gépkocsik közötti követési távolság a
következők szerint változik:
között tartott követési távolság
A gépkocsik közötti követési 4. távolság 3. távolság 2. távolság
távolság beállítása
• A típus 1. távolság

Ha például gépkocsija 90 km/h sebes-


séggel halad, a fenntartott távolság a
következőképpen alakul:

• B típus
4. távolság - körülbelül 52,5 m OOSEV058046
3. távolság - körülbelül 40 m A gépkocsi haladási sebessége meg- 5
2. távolság - körülbelül 32,5 m egyezik a beállított sebességgel.
1. távolság - körülbelül 25 m

A gépkocsi vezetése
OOSEV058089L
Az intelligens sebességtartó automatika i Információ
rendszer bekapcsolt állapotában beállít- A gépkocsi menetkész ( ) üzem-
hatja és a gázpedál vagy a fékpedál
lenyomása nélkül fenntarthatja a saját
módjába kapcsolás után a rendszer
és egy másik gépkocsi közötti követési első alkalommal történő használata-
távolságot. kor mindig az utoljára kiválasztott
távolság kerül beállításra.

5-105
A gépkocsi vezetése

Ha a saját gépkocsi előtt a sáv- (folytatás)


ban egy másik gépkocsi halad: VIGYÁZAT
• Ha a figyelmeztető üzenet megje-
lenik, és a figyelmeztető hangjel-
zés megszólal, a gépkocsi sebes-
ségének és az elöl haladó gépko-
csihoz képest tartott követési tá-
volság aktív beállításához nyomja
le a fékpedált, vagy használja a
4. távolság 3. távolság
kormánykeréken lévő billenőkap-
csolót.
• A veszélyes helyzetek megelőzé-
se érdekében mindig figyeljen a
OOSEV058023L vezetési körülményekre, még ak-
Az intelligens sebességtartó auto- kor is, ha nem jelenik meg a
2. távolság 1. távolság matika használata során: figyelmeztető üzenet, és nem szó-
OOSEV058047/OOSEV058048/ lal meg a figyelmeztető hangjel-
OOSEV058050/OOSEV058049 • A figyelmeztető üzenet megjele-
nik, és a figyelmeztető hangjelzés zés.
• A gépkocsija sebessége csökken vagy
nő a kiválasztott követési távolság megszólal, ha a gépkocsi nem • A gépkocsi audioberendezésének
fenntartása érdekében. képes megtartani a közte és az nagy hangerővel történő hallgatá-
• Ha a gépkocsija előtt haladó jármű előtte haladó gépkocsi közötti, sa elnyomhatja a rendszer figyel-
felgyorsul, az Ön gépkocsija egyen- kiválasztott követési távolságot. meztető hangjelzéseit.
letes sebességgel fog haladni, miután (folytatás)
felgyorsult a beállított sebességre.
• Amennyiben a saját és az elöl haladó
gépkocsi közötti távolság az elöl ha-
ladó gépkocsi gyorsítása vagy lassí-
tása miatt változik, az LCD kijelzőn
megjelenő távolság módosulhat.

5-106
Forgalomban • Ha akkor nyomja meg az intelligens
FIGYELEM sebességtartó automatika billenőkap-
csolóját (RES+ vagy SET-), amikor az
Auto Hold és az intelligens sebes-
ségtartó automatika működik, az Auto
Hold funkció a gázpedál működésétől
függetlenül kikapcsol, és a gépkocsi
elindul. Az AUTO HOLD visszajelző
zöld színről fehérre vált.

OOSEV058051L OIK057107L
Ha 30 km/h-nál alacsonyabb sebes- Use switch or pedal to accelerate 5
ségnél az elöl haladó gépkocsi áttér [Kapcsolót vagy pedált használjon a
a másik sávba, a figyelmeztető gyorsításhoz]

A gépkocsi vezetése
hangjelzés megszólal, és megje-
• Forgalomban a gépkocsija megáll, ha
lenik a „Watch for surrounding
az Ön előtt haladó gépkocsi megáll.
vehicles” [Ügyeljen a környező gép- Ha az Ön előtt haladó gépkocsi
kocsikra] üzenet. Gépkocsik vagy elindul, akkor az Ön gépkocsija is el
tárgyak hirtelen megjelenése esetén fog indulni. Mindazonáltal, ha a
a fékpedál lenyomásával tudja be- gépkocsi 3 másodpercnél tovább áll,
állítani a gépkocsi sebességét. az elinduláshoz meg kell nyomnia a
Mindig figyeljen az Ön előtt lévő gázpedált vagy felfelé kell nyomnia a
útviszonyokra. billenőkapcsolót (RES+).

5-107
A gépkocsi vezetése

Az elöl lévő gépkocsitól való Figyelmeztető üzenet Az intelligens sebességtartó automatika


távolság észlelésére szolgáló rendszer működtetése előtt tisztítsa meg
az érzékelő burkolatát, és távolítson el
érzékelő minden olyan szennyeződést, havat
vagy idegen anyagot, amely a radarér-
zékelő burkolatát eltakarhatja. Előfor-
dulhat, hogy az intelligens sebességtartó
automatika rendszer nem működik meg-
felelően, ha a radar teljesen szennye-
zett, vagy a gépkocsi menetkész ( )
üzemmódjába kapcsolás után semmi-
lyen tárgy sem észlelhető (például nyílt
terepen).
OOSEV058052L
SCC (Smart Cruise Control) disab-
i Információ
OOSEV058029 led. Radar blocked [Az SCC (intelli- Ha a radar szennyezettsége miatt az
Az intelligens sebességtartó automatika gens sebességtartó automatika) SCC ideiglenesen nem működik, de
egy érzékelőt használ az elöl lévő kikapcsolva. A radar kilátása szeretné használni a sebességtartó
gépkocsitól való távolság észlelésére.
korlátozott.] automatika üzemmódot (sebességet
Ha az érzékelőt szennyeződés vagy
Ha az érzékelő burkolatát szennyeződés szabályozó funkció), át kell váltani a
idegen anyag borítja, előfordulhat, hogy
a gépkocsik közötti követési távolság vagy hó borítja, előfordulhat, hogy az in- sebességtartó automatika üzemmódra
észlelése nem megfelelően működik. telligens sebességtartó automatika mű- (ehhez tanulmányozza a következő
ködése ideiglenesen megszakad. Ilyen oldalon az „Átváltás sebességtartó
Mindig tartsa tisztán az érzékelőt. esetben egy figyelmeztető üzenet jelenik
meg az LCD kijelzőn. automatika üzemmódra” című részt).

5-108
(folytatás)
FIGYELEM
• Ügyeljen arra, hogy ne fejtsen ki
• Ne helyezzen rendszámtáblakere- szükségtelen erőt a radarérzéke-
tet vagy idegen tárgyakat, mint lőre vagy az érzékelő burkolatára.
például matricát vagy lökhárító Ha az érzékelőt erőszakkal elmoz-
védőrácsot a radarérzékelő köze- dítják a megfelelően beállított
lébe. Ezek kedvezőtlenül befolyá- helyzetéből, előfordulhat, hogy az
solhatják a radar érzékelési telje- intelligens sebességtartó automa-
sítményét. tika rendszer nem működik meg-
• Mindig tartsa tisztán, szennyező- felelően. Ilyen esetben előfordul-
déstől és portól mentesen a hat, hogy nem jelenik meg figyel-
radarérzékelőt és burkolatát. meztető üzenet. Ellenőriztesse a OOSEV058092L

• A gépkocsi mosásához kizárólag gépkocsit egy hivatalos HYUNDAI Check SCC (Smart Cruise Control)
márkaszervizben.
puha törlőkendőt használjon. Ne
• Ha az első lökhárító a radarér-
System [Ellenőrizze az SCC 5
irányítsa a magasnyomású vízsu- (intelligens sebességtartó automatika)
garat közvetlenül az érzékelőre zékelő körüli területen megsérül, rendszert]

A gépkocsi vezetése
vagy az érzékelő burkolatára. előfordulhat, hogy az intelligens Az üzenet akkor jelenik meg, amikor a
(folytatás) sebességtartó automatika rend- gépkocsik közötti követési távolságot
szer nem működik megfelelően. ellenőrző rendszer nem megfelelően
Azt tanácsoljuk, hogy ellenőriz- működik.
tesse a gépkocsit egy hivatalos Azt tanácsoljuk, hogy a biztonsága
HYUNDAI márkaszervizben. érdekében keressen fel gépkocsijával
• Kizárólag eredeti HYUNDAI alkat- egy hivatalos HYUNDAI márkaszervizt,
részeket használjon egy sérült ér- és ellenőriztesse a rendszert.
zékelő vagy az érzékelő burkola-
tának javításához vagy cseré-
jéhez. Ne fényezze le az érzékelő
borítását.

5-109
A gépkocsi vezetése

Az intelligens sebességtartó • Slow [lassú]: Átváltás sebességtartó


automatika érzékenységének Az elöl haladó gépkocsihoz képest automatika üzemmódra
beállítása beállított követési távolság fenntartá- A vezető választhatja azt is, hogy csak a
sához a gépkocsi reakciója (sebessé- hagyományos sebességtartó automatika
gének változása) a normál beállítás- (kizárólag sebességet szabályozó funk-
hoz képest lassabb lesz. ció) üzemmódot használja, ehhez a kö-
• Normal [Normál]: vetkezők szerint kell eljárnia:
Az elöl haladó gépkocsihoz képest 1. Nyomja meg a kormánykeréken lévő
beállított követési távolság fenntartá- gombot a rendszer bekapcso-
sához a gépkocsi reakciója (sebes- lásához. A cruise ( ) vissza-
ségének változása) normál beállítású jelző ekkor felgyullad.
lesz.
2. Nyomja meg és 2 másodpercnél
• Fast [gyors]: hosszabb ideig tartsa megnyomva a
Az elöl haladó gépkocsihoz képest gépkocsik közötti követési távolság
beállított követési távolság fenntartá- beállítására szolgáló gombot.
OOSEV058091L sához a gépkocsi reakciója (sebessé- 3. Válasszon az „Intelligens sebesség-
Az elöl haladó gépkocsi követésekor a gének változása) a normál beállítás- tartó automatika” és a „Sebességtartó
beállított távolság megtartása érdekében hoz képest gyorsabb lesz. automatika” üzemmódok között.
a gépkocsi sebességének érzékenysége Amikor a rendszert a gomb
beállítható. Lépjen be az LCD kijelzőn a i Információ megnyomásával kikapcsolják, vagy a
User Settings [Felhasználói beállítások] gombot a gépkocsi menetkész
menübe, válassza ki a Driver assistance Az intelligens sebességtartó automa- ( ) üzemmódjában használják, az
[Vezető segítése] menüpontot, majd az tika utoljára kiválasztott sebesség intelligens sebességtartó automatika
SCC response [SCC reakció] menü- érzékenységét a rendszer megőrzi. üzemmód kapcsol be.
pontot, végül válasszon a Slow/Normal/
Fast [lassú/normál/gyors] opciók közül.
Igény szerint a három állapot közül
egyet lehet választani.

5-110
A rendszer korlátai
VIGYÁZAT Az intelligens sebességtartó automatiká-
A hagyományos sebességtartó nak az elöl haladó gépkocsitól mért tá-
automatika üzemmód használata volság észlelésére szolgáló képessége
során a fékpedál lenyomásával Ön- az útviszonyok és a forgalmi körülmé-
nek kell beállítania a saját és egy nyek miatt korlátozott lehet.
másik gépkocsi közötti távolságot.
A rendszer nem állítja be automa- Kanyarban
tikusan a saját és az Ön előtt haladó
jármű közötti távolságot.

OTM058073
A gépkocsija sebessége csökkenhet a
szomszédos sávban haladó gépkocsi
miatt. 5
Nyomja le a gázpedált, és válassza ki a
megfelelő sebességet. Ellenőrizze, hogy

A gépkocsi vezetése
az útviszonyok lehetővé teszik-e az in-
telligens sebességtartó automatika biz-
tonságos működését.
OTM058117
• Előfordulhat, hogy az intelligens se-
bességtartó automatika nem érzékeli
az Ön sávjában haladó gépkocsit, és
a gépkocsi felgyorsulhat a beállított
sebességre. Továbbá a gépkocsi se-
bessége lecsökken, amikor hirtelen
észlel egy elöl haladó gépkocsit.
• Megfelelő sebességet válasszon ka-
nyarban, és szükség esetén használja
a fék- vagy a gázpedált.

5-111
A gépkocsi vezetése

Emelkedőn Sávváltás Járműfelismerés

OOS057073 OTM058074 OTM058128


• Emelkedőn vagy lejtőn haladáskor • Ha a szomszédos sávból egy gépko- Előfordulhat, hogy az érzékelő egyes, az
előfordulhat, hogy az intelligens se- csi belép az Ön sávjába, előfordulhat, Ön sávjában haladó járműveket nem
bességtartó automatika nem érzékeli hogy az érzékelő csak akkor ismeri ismer fel:
az Ön sávjában haladó gépkocsit, és fel, amikor az az érzékelő érzékelési - Keskeny járművek, mint például mo-
a gépkocsi felgyorsulhat a beállított tartományába ér. torkerékpárok vagy kerékpárok
sebességre. Továbbá a gépkocsi se- • Előfordulhat, hogy hirtelen sávváltás- - Egyik oldalon (nem középen) haladó
bessége gyorsan lecsökken, ha hirte- kor a radar nem azonnal érzékel. Min- járművek
len észlel egy elöl haladó gépkocsit. dig figyeljen a forgalomra, az út- és - Lassú mozgású vagy hirtelen lassuló
• Megfelelő sebességet válasszon emel- vezetési viszonyokra. járművek
kedőn, és szükség esetén használja a • Ha egy lassú gépkocsi lép be az Ön - Álló járművek
fék- vagy a gázpedált. sávjába, előfordulhat, hogy a gépkocsi - Lapos hátsó profilú járművek, mint
sebessége a gépkocsik közötti kö- például terheletlen autószállító utánfu-
vetési távolság megtartása érdekében tók
lecsökken.
• Ha egy gyorsabb gépkocsi áttér az Ön
sávjába, a gépkocsija felgyorsul a be-
állított sebességre.

5-112
Az érzékelő helytelenül ismeri fel az elöl
haladó járművet, ha az alábbiak közül
bármelyik esemény bekövetkezik:
- Ha a gépkocsi hátulja a túlterhelt cso-
magtér miatt „leül”, és az első része
felfelé néz
- A kormánykerék forgatása során
- Ha a sáv egyik oldalán halad
- Szűk sávokban vagy kanyarokban va-
ló haladáskor
Szükség esetén nyomja meg a fék- vagy
a gázpedált. OTM058129 OTM058119
• A gépkocsija felgyorsulhat, ha az előt- • Ismételt elindulásokkal és megállások-
te haladó jármű eltűnik. kal járó haladás esetén, ha egy Ön
• Óvatosan vezessen, ha olyan figyel- előtt álló gépkocsi elhagyja a forgalmi 5
meztetés jelenik meg, hogy a gépko- sávot, előfordulhat, hogy a rendszer
csija előtt haladó jármű nem észlelhe- nem azonnal észleli az akkor Ön előtt

A gépkocsi vezetése
tő. álló másik gépkocsit. Ilyen esetben
mindig tartson biztonságos féktávol-
ságot, és szükség esetén nyomja le a
fékpedált a biztonságos távolság meg-
tartása és a gépkocsi sebességének
csökkentése érdekében.

5-113
A gépkocsi vezetése

VIGYÁZAT
• Tartson biztonságos, az útviszo-
nyoknak és a gépkocsi sebessé-
gének megfelelő követési távolsá-
got. Ha nagy sebességgel történő
haladáskor a gépkocsik közötti
követési távolság túl kicsi, súlyos
ütközés következhet be.
• Mindig tartson megfelelő féktávol-
ságot, és szükség esetén hasz-
OTM058124 OOS057022 nálja a fékberendezést a gépkocsi
• Mindig ügyeljen a gyalogosokra, ami- • Mindig ügyeljen a nagyobb magassá- lelassításához.
kor a gépkocsija az előtte haladó gép- gú járművekre vagy az olyan jármű-
kocsi mögött követési távolságot tart • Az intelligens sebességtartó auto-
vekre, amelyek rakománya túllóg a
fenn. matika nem észleli az álló jár-
jármű hátsó részén.
műveket, gyalogosokat vagy egy
szemből érkező járművet. A várat-
VIGYÁZAT lan és hirtelen helyzetek elkerü-
lése érdekében mindig legyen
Az intelligens sebességtartó auto- óvatos.
matika használata során tartsa be a • Ha az Ön előtt haladó járművek
következő óvintézkedéseket: gyakran váltanak sávot, előfordul-
• Amennyiben vészfékezésre van hat, hogy a rendszer késve rea-
szükség, Önnek kell lenyomnia a gál, vagy a rendszer egy jelenleg
fékpedált. A gépkocsit nem lehet másik sávban haladó gépkocsira
minden vészhelyzetben az intel- reagál. A váratlan és hirtelen
ligens sebességtartó automatika helyzetek elkerülése érdekében
használatával megállítani. mindig óvatosan vezessen.
(folytatás) (folytatás)

5-114
(folytatás)
• Mindig legyen tisztában a kivá-
lasztott sebességgel és a gépko-
csik közötti követési távolsággal.
A vezető nem hagyatkozhat ki-
zárólagosan erre a rendszerre,
hanem folyamatosan figyelnie kell
a vezetési körülményekre, és
ellenőrzés alatt kell tartania a
gépkocsi sebességét.
• Előfordulhat, hogy az intelligens
sebességtartó automatika nem
érzékeli a komplex vezetési hely-
zeteket, ezért mindig ügyeljen a
vezetési körülményekre, és tartsa
5
ellenőrzés alatt a gépkocsi sebes-

A gépkocsi vezetése
ségét.

MEGJEGYZÉS
Előfordulhat, hogy az intelligens se-
bességtartó automatika a következők
miatt ideiglenesen nem működik:
• Elektromos interferencia
• A kerékfelfüggesztés módosítása
• Gumiabroncsok eltérő kopása vagy
légnyomása esetén
• Eltérő típusú gumiabroncsok hasz-
nálatakor

5-115
A gépkocsi vezetése

ELÖL LÉVŐ GÉPKOCSI ELINDULÁSÁRA FIGYELMEZTETŐ RENDSZER (EGYES


VÁLTOZATOKNÁL)
Az elöl lévő gépkocsi elindulására figyel- Rendszer készenléti üzemmód Rendszer aktiválása
meztető rendszer akkor figyelmezteti a Ha az elöl lévő gépkocsi elindulását
vezetőt az elöl lévő gépkocsi elindulá- követően egy bizonyos ideig a vezető
sára, amikor a gépkocsi álló helyzetben nem végez semmilyen műveletet, a mű-
van, és az intelligens sebességtartó szercsoportban megjelenik az üzenet.
automatika (SCC) rendszer működik.
Amikor egy gépkocsi van elöl, a gép-
kocsi automatikusan elindul, ha lenyom-
A rendszer beállítása és ják a gázpedált, vagy a [RES +] vagy a
bekapcsolása [SET -] billenőkapcsolót felfelé vagy lefe-
A rendszer beállítása lé megnyomják.
Az elöl lévő gépkocsi elindulására figyel- Amikor nem található gépkocsi elöl, az
meztető rendszer a gépkocsi minden intelligens sebességtartó automatika
egyes bekapcsolásakor működésbe lép. (SCC) rendszer kikapcsol, ha lenyomják
OIK057107L a gázpedált, vagy a [RES +] vagy a
A rendszer kikapcsolásához lépjen be a Az intelligens sebességtartó automatika [SET -] billenőkapcsolót felfelé vagy lefe-
User Settings [Felhasználói beállítások] (SCC) rendszer működése során a lé megnyomják.
menübe, válassza ki a Driver Assistance gépkocsija megáll, ha az előtte haladó
[Vezető segítése] menüpontot, majd az gépkocsi is megáll. A megállást követő 3
LCD kijelzőn törölje a Leading Vehicle másodpercen belül megjelenik az üze- VIGYÁZAT
Departure Alert [Elöl lévő gépkocsi net a műszercsoportban, és a rendszer
elindulására figyelmeztető rendszer] op- Elindulás előtt mindig ellenőrizze a
készenléti állapotban lesz.
ció kijelölését. gépkocsi előtti területet és az útvi-
szonyokat.

5-116
UTÁNFUTÓ VONTATÁSA
Nem ajánljuk, hogy ezt a gépkocsit utánfutó vontatására használja.

A gépkocsi vezetése
5-117
Teendők szükséghelyzetben

Ha a gépkocsi nem indul be ................................ 6-2


Ellenőrizze a töltésszintet kijelző műszeren, hogy
az EV akkumulátor nem merült-e le ............................6-2
Indítás külső akkumulátorról .............................. 6-2
Ha a gépkocsi túlmelegszik................................. 6-6

6
Teendők szükséghelyzetben

HA A GÉPKOCSI NEM INDUL INDÍTÁS KÜLSŐ


BE AKKUMULÁTORRÓL (12 V- (folytatás)
Ellenőrizze a töltésszintet OS AKKUMULÁTOR) Használjon védőszemü-
kijelző műszeren, hogy az EV A külső akkumulátorról végzett indítás veget, amely megvédi a
igen veszélyes lehet, ha nem szaksze- szemet a kifröccsenő
akkumulátor nem merült-e le rűen hajtják végre. A gépkocsi súlyos savtól.
• Ellenőrizze, hogy a P (parkolás) a sérülésének vagy károsodásának elke-
kapcsolt fokozat. A gépkocsi kizárólag A nyílt lángot vagy a
rülése érdekében kövesse a fejezet kül- szikrát okozó tárgyakat,
akkor indul be, ha a kapcsolt fokozat a ső akkumulátorral való indítást ismertető
P (parkolás) állás. gyúlékony anyagokat
útmutatásait. Ha bármilyen kétség merül
• Ellenőrizze a 12 V-os akkumulátor ká- fel a külső akkumulátorról végzett indí- tartsa távol az akkumu-
belsaruinak tisztaságát és rögzítettsé- tással kapcsolatban, kérjen segítséget látortól.
gét. egy szakembertől, vagy hívjon segély- Az akkumulátor cellái-
• Kapcsolja be a belső világítást. Ha szolgálatot. ban hidrogéngáz fejlő-
indításkor nagyon elhalványodik vagy dik, amely nagyon gyú-
kialszik, lemerült az akkumulátor. lékony, és meggyújtása-
Ne kísérelje meg betolással vagy másik VIGYÁZAT kor robbanást okozhat.
gépkocsival való vontatással beindítani Az akkumulátor közelében végzett Az akkumulátorokat tart-
a motort. Ez a gépkocsija károsodását sa gyermekek elől elzárt
munkák, illetve az akkumulátor ke-
okozhatja. Kövesse ennek a fejezetnek helyen.
az „Indítás külső akkumulátorról” cí- zelése során Önt és a közelben
mű részében foglaltakat. tartózkodókat fenyegető SÚLYOS
VAGY HALÁLOS SÉRÜLÉSEK elke- (folytatás)
rülése érdekében mindig tartsa be a
következő óvintézkedéseket:
Gondosan tanulmányoz-
za át a következő előírá-
sokat minden alkalom-
mal, mielőtt az akkumu-
látorhoz nyúlna.
(folytatás)

6-2
(folytatás) (folytatás) MEGJEGYZÉS
Az akkumulátorok erő- • SOHA ne töltse a gépkocsiban az A gépkocsi károsodásának elkerülése
sen korrozív hatású akkumulátort úgy, hogy a gép- érdekében:
kénsavat tartalmaznak. kocsi kábelsarui csatlakoztatva • Kizárólag 12 V-os áramforrást (ak-
Ügyeljen arra, hogy a vannak az akkumulátorra. kumulátor vagy indítóberendezés)

Teendők szükséghelyzetben
sav ne kerüljön a sze- • Az elektronikus gyújtórendszer használjon a gépkocsi külső akku-
mébe, a bőrére vagy a nagyfeszültséggel működik. SO- mulátorról történő szükségindításá-
ruhájára. HA ne érintse meg ezeket az egy- hoz.
Ha sav kerül a szemébe, legalább ségeket a motor működése köz- • Ne próbálja meg a gépkocsit to-
15 percen keresztül öblítse tiszta ben vagy a motorindító/-leállító lással beindítani.
folyó vízzel, és ezt követően azon- gomb ON állásában.
nal forduljon orvoshoz. Amennyi- • Ne engedje, hogy az indítókábe- i Információ
ben sav kerül a bőrére, bő vízzel lek (+) és (-) pólusai érintkezzenek
alaposan mossa le az érintett te- A helytelenül kezelt akkumu-
egymással, mert az szikrát okoz-
rületet. Ha fájdalmat vagy égető látor és elem károsíthatja a
hat. Pb
érzést tapasztal, azonnal forduljon környezetet és az egészséget.
orvoshoz. • Ha alacsony elektrolitszintű vagy
Az adott ország törvényi elő-
• A műanyag házas akkumulátor
befagyott akkumulátorra külső
írásai szerint kezelje a hulla- 6
akkumulátort kapcsol, az akku-
felemelése közben ügyeljen arra, mulátor megrepedhet, vagy rob- dék akkumulátort és eleme-
hogy ne nyomja be az akkumulá- banás következhet be. ket.
tor oldalát, mert a túl erős nyo-
mástól kifolyhat az akkumulátor-
sav a szellőzőnyílásokon keresz-
tül. Az ilyen akkumulátorokat ak-
kuhordozóval, vagy átlós sarka-
inál fogva emelje fel.
• Befagyott akkumulátor esetén ne
próbáljon meg külső akkumulá-
torról szükségindítást végezni.
(folytatás)

6-3
Teendők szükséghelyzetben

Külső akkumulátorról történő 7. Csatlakoztassa a második indítókábel


indítás folyamata másik végét a gépkocsija fekete, ne-
1. Állítsa annyira közel a gépkocsikat, gatív (-) karosszéria testelési pontjára
hogy az indítókábelek elérjenek a (4).
használandó pontokig, de ne engedje, Nem szabad az indítókábeleket a
hogy a gépkocsik érintkezzenek egy- megfelelő akkumulátorpólusoktól/indí-
mással. tásra szolgáló csatlakozási pontoktól
2. Még kikapcsolt gyújtású gépkocsinál és a megfelelő testelési ponttól eltérő
is mindig ügyeljen arra, hogy távol helyekre csatlakoztatni. A kábelek
tartsa magát a hűtőventilátortól vagy csatlakoztatásakor ne hajoljon az ak-
bármilyen egyéb, a motortérben lévő kumulátor fölé.
mozgó alkatrésztől. 8. Indítsa be az indításhoz használt gép-
1VQA4001
3. Kapcsolja ki az összes elektromos kocsi motorját, és néhány percig já-
4. Csatlakoztassa az indítókábeleket az rassa körülbelül 2000 fordulat/perces
berendezést, pl. rádiókat, világítást, ábrán látható helyekre, pontosan kö-
légkondicionálást stb. Kapcsolja a motorfordulatszámon. Ezután indítsa
vetve az ábra szerinti sorrendet. Elő- be a gépkocsiját.
gépkocsit P (parkolás) állásba, és mű- ször csatlakoztassa az egyik indító-
ködtesse a rögzítőféket. Kapcsolja ki Ha a gépkocsija néhány indítási kísérlet
kábelt a gépkocsija piros, pozitív (+) után sem indul be, valószínűleg javítást
mindkét gépkocsi gyújtását. indításra szolgáló csatlakozási pont- igényel. Ilyen esetben hívjon hivatásos
jára (1). segélyszolgálatot. Ha nem egyértelmű
5. Csatlakoztassa az indítókábel másik az akkumulátor lemerülésének oka, for-
végét az indításhoz használt gépkocsi duljon egy hivatalos HYUNDAI márka-
piros, pozitív (+) akkumulátorsarujára szervizhez, és ellenőriztesse gépkocsi-
/ indításra szolgáló csatlakozási pont- ját.
jára (2).
6. Csatlakoztassa a második indítóká-
belt az indításhoz használt gépkocsi
fekete, negatív (-) akkumulátorsarujá-
ra / karosszéria testelési pontjára (3).

6-4
Pontosan a csatlakoztatásuk fordított
sorrendjében kösse le az indítókábele-
ket:
1. Kösse le az indítókábelt a gépkocsija
fekete, negatív (-) karosszéria teste-
lési pontjáról (4).

Teendők szükséghelyzetben
2. Kösse le az indítókábel másik végét
az indításhoz használt gépkocsi fe-
kete, negatív (-) akkumulátorsarujáról
/ karosszéria testelési pontjáról (3).
3. Kösse le a második indítókábelt az
indításhoz használt gépkocsi piros,
pozitív (+) akkumulátorsarujáról / in-
dításra szolgáló csatlakozási pontjáról
(2).
4. Kösse le az indítókábel másik végét a
gépkocsija piros, pozitív (+) indításra
szolgáló csatlakozási pontjáról (1).
6

6-5
Teendők szükséghelyzetben

HA A GÉPKOCSI TÚLMELEGSZIK
1. Húzódjon le az útról, és amint teheti, 7. A fentieket óvatosan végezze, és
álljon meg egy biztonságos helyen.
VIGYÁZAT ellenőrizze, hogy nincs-e további jele
2. Kapcsoljon P (parkolás) állásba, és Ne vegye le a hűtőfolyadék sapkát, a túlmelegedésnek. Ha a túlmelege-
működtesse a rögzítőféket. Ha a amíg a hűtőradiátor még forró. A dés ismét bekövetkezik, azt tanácsol-
légkondicionáló működik, kapcsolja ki. nyomás alatt lévő hűtőrendszerből juk, hogy további segítségért lépjen
kapcsolatba egy hivatalos HYUNDAI
3. Ha hűtőfolyadék folyik ki a gépkocsi a kinyitásakor kiáramló forró hűtő-
márkaszervizzel.
alá, vagy gőz csap ki a motorháztető folyadék vagy gőz súlyos égési sé-
alól, azonnal állítsa le a gépkocsit. Ne rüléseket okozhat.
nyissa fel addig a motorháztetőt, amíg MEGJEGYZÉS
a hűtőfolyadék kifolyása vagy a gőz • A hűtőfolyadék nagymértékű fogyá-
kiáramlása meg nem szűnik. Ha nincs 5. Ha szivárog a hűtőfolyadék, haladék-
sa a hűtőrendszer tömítetlenségét
látható hűtőfolyadék-vesztés és nincs talanul állítsa le a gépkocsit, és azt
tanácsoljuk, hogy további segítségért jelzi, ezért azt tanácsoljuk, hogy a
gőzkiáramlás, győződjön meg a hűtő- lehető leghamarabb ellenőriztesse a
ventilátor működéséről. Ha a hűtőven- lépjen kapcsolatba egy hivatalos
HYUNDAI márkaszervizzel. rendszert egy hivatalos HYUNDAI
tilátor nem működik, állítsa le a gép- márkaszervizben.
kocsit. 6. Ha nem találja a túlmelegedés okát,
várja meg, amíg a hűtőfolyadék hő- • Ha a motor túlmelegedését az ala-
4. Ellenőrizze, hogy nem szivárog-e a csony hűtőfolyadékszint okozza, a
hűtőradiátorból és a csövekből a hű- mérséklete normalizálódik. Ha elszi-
várgott a hűtőfolyadék, óvatosan tölt- hirtelen betöltött hűtőfolyadék a
tőfolyadék, vagy nincs-e hűtőfolyadék motortérben lévő alkatrészek káro-
csöpögés a gépkocsi alatt. (Ha meg- se fel hűtőfolyadékkal a kiegyenlítő
tartályt a két jelzés felezőpontjáig. sodásához vezethet. A károsodás
állás előtt működött a légkondicionáló, elkerülése érdekében a hűtőfolya-
teljesen normális, hogy hideg víz csö- dékot lassan, kis adagokban töltse
pög belőle a gépkocsi alá.) be.

6-6
Karbantartás

Motortér ................................................................ 7-2 Biztosítékok ......................................................... 7-17


Karbantartási munkák ......................................... 7-3 Biztosítékcsere a műszerfalban levő
A tulajdonos felelőssége ................................................7-3 biztosítéktáblában .......................................................... 7-18
A tulajdonos általi karbantartásra vonatkozó Biztosítékcsere a motortérben levő
óvintézkedések .................................................................7-3 biztosítéktáblában .......................................................... 7-19
A tulajdonos karbantartási teendői ................... 7-4 Biztosítéktábla/relétábla ismertetése........................ 7-20
A tulajdonos általi karbantartás ütemterve................7-4
Időszakos karbantartási ütemtervek ................. 7-6
Időszakos karbantartási ütemterv - Európa ..............7-7
Karbantartás fokozott igénybevétel esetén -
Európa.................................................................................7-9
Az időszakos karbantartási ütemterv
tételeinek magyarázata..................................... 7-11
Hűtőfolyadék ...................................................... 7-12
A hűtőfolyadékszint ellenőrzése ............................... 7-12
A hűtőfolyadék cseréje................................................ 7-15
Fékfolyadék ........................................................ 7-15
A fékfolyadék szintjének ellenőrzése ...................... 7-15
7
Karbantartás

MOTORTÉR

1. Hűtőfolyadék kiegyenlítő tartály


2. Fékfolyadéktartály
3. Biztosítéktábla
4. Akkumulátor (12 V)
5. Hűtőfolyadék kiegyenlítő tartály
sapka
6. Szélvédőmosó folyadéktartály

A jármű tényleges motortere az ábrázolttól eltérő lehet.


OOSEV078001

7-2
KARBANTARTÁSI MUNKÁK
A karbantartási és ellenőrzési munkák A garanciával kapcsolatos részletes MEGJEGYZÉS
saját kezű elvégzése esetén a leg- információk a Garanciális feltételek és
nagyobb gondossággal járjon el annak tájékoztató füzetben találhatók. A garanciális időszakban a nem meg-
érdekében, hogy elkerülje a gépkocsi A karbantartás elmulasztása vagy a nem felelően elvégzett vagy elvégeztetett
károsodását vagy a saját magának megfelelő karbantartás miatt szükséges- karbantartási műveletek a garancia
okozott sérüléseket. sé váló javítások és beállítások elvég- érvényességének megszűnésével jár-
Azt javasoljuk, hogy a karbantartási és zése nem tartozik a garancia körébe. nak. A részleteket olvassa el a jármű
javítási munkákat hivatalos HYUNDAI Garanciafüzetében. Ha Ön nem biztos
márkaszervizben végeztesse el. Egy abban, hogy valamilyen javítást vagy
hivatalos HYUNDAI márkaszerviz meg-
A tulajdonos általi karbantartási munkát el tud végezni,
felel a HYUNDAI magas szolgáltatási karbantartásra vonatkozó bízza ezeket egy hivatalos HYUNDAI
minőséget megkövetelő előírásainak, és óvintézkedések márkaszervizre.
műszaki támogatásban részesül a A nem megfelelő, hiányos vagy elégte-
HYUNDAI-tól annak érdekében, hogy az len javítás a gépkocsiban működési za-
ügyfelek megelégedettségére magas varokat okozhat, és meghibásodáshoz,

Karbantartás
színvonalú szolgáltatást nyújtson. balesethez vagy személyi sérülésekhez
vezethet. Ez a fejezet csak olyan kar-
A tulajdonos felelőssége bantartási műveletekről ad tájékoztatást,
amelyeket könnyen végre lehet hajtani.
A karbantartások elvégeztetése és az Számos eljárást csak hivatalos HYUN-
ezeket igazoló dokumentumok megőrzé- DAI márkaszervizben, célszerszámokkal
se a tulajdonos felelőssége.
Saját érdekében őrizze meg azokat a
és speciális diagnosztikai berendezé- 7
sekkel lehet elvégezni.
dokumentumokat, amelyek a karbantar- Ne hajtson végre semmilyen módosítást
tási munkáknak a karbantartási ütemterv a gépkocsiján. A módosítások károsan
(lásd a következő oldalakat) szerinti el- befolyásolhatják gépkocsija biztonságát,
végzését igazolják. A garancia érvénye- élettartamát és teljesítményét. A módo-
sítése érdekében Önnek szüksége lehet sított vagy utólag beszerelt alkatrészek,
ezekre, mert ez igazolja a javítási és részegységek által okozott következ-
karbantartási követelmények kielégíté- ménykárokra nem vonatkozik a gyártó-
sét. mű garanciája.

7-3
Karbantartás

A TULAJDONOS KARBANTARTÁSI TEENDŐI


A következő lista azokat a gépkocsin A tulajdonos általi
VIGYÁZAT elvégzendő ellenőrzéseket és átvizsgá- karbantartás ütemterve
A gépkocsin végzett karbantartási lásokat tartalmazza, amelyeket a gépko-
csi biztonságos, megbízható működése Ha megáll feltölteni a magas
munkák elvégzése veszélyekkel jár- feszültségű akkumulátort:
hat. Ha Önnek nincs megfelelő érdekében a tulajdonosnak vagy egy
hivatalos HYUNDAI márkaszerviznek a • Ellenőrizze a hűtőfolyadék szintjét a
szaktudása, gyakorlata, illetve nin- kiegyenlítő tartályban.
megadott gyakorisággal el kell végeznie.
csenek megfelelő szerszámai és fel-
Bármely, a szokásostól eltérő körül- • Ellenőrizze az ablakmosó folyadék
szerelései, akkor bízza a karban-
ményről mielőbb értesítse a márkaszer- szintjét.
tartási feladatok elvégzését egy
vizt. • Ellenőrizze a gumiabroncsok légnyo-
hivatalos HYUNDAI márkaszervizre.
Ezekre a tulajdonos általi karbantartási mását.
MINDIG tartsa be a következő óvin-
ellenőrzésekre általában nem vonatkozik
tézkedéseket a karbantartási mun-
a garancia, és a munkadíjat, az alkat- VIGYÁZAT
kák elvégzése során:
részek cseréjét, valamint a felhasznált Óvatosan végezze a hűtőfolyadék-
• Álljon a gépkocsival vízszintes kenőanyagokat a szerviz kiszámlázhatja szint ellenőrzését, amikor a motor-
talajra, kapcsoljon P (parkolás) Önnek. térben az alkatrészek még forróak.
állásba, hozza működésbe a rög-
A nyomás alatt lévő hűtőrendszer-
zítőféket, és kapcsolja a POWER
ből a kinyitásakor kiáramló forró
gombot az OFF állásba.
hűtőfolyadék vagy gőz súlyos égési
• Ékelje ki a kerekeket (elöl és há- és egyéb sérüléseket okozhat.
tul) a gépkocsi elmozdulásának
megakadályozása érdekében.
• Ne viseljen laza ruházatot, és ve-
gye le az ékszereket, mert a moz-
gó alkatrészek elkaphatják azo-
kat.
• A nyílt lángot vagy szikrát okozó
tárgyakat tartsa távol az akkumu-
látortól és az ahhoz kapcsolódó
alkatrészektől.

7-4
A gépkocsi használata során: Legalább havonta: Legalább évente egyszer:
• Ellenőrizze a kormánykerék rezgéseit. • Ellenőrizze a hűtőfolyadék szintjét a • Tisztítsa ki a karosszéria és az ajtók
Figyeljen oda, ha megnő a kormány- kiegyenlítő tartályban. vízleeresztő furatait.
zási erőszükséglet, ha lazulást érez a • Ellenőrizze a külső világító- és jelző- • Olajozza meg az ajtók csuklópántjait
kormánykeréken, vagy ha megváltozik berendezések (helyzetjelző, féklámpa, és a motorháztető csuklópántjait.
a gépkocsi egyenesfutása. irányjelző, vészvillogó) működését. • Olajozza meg az ajtó és a motorház-
• Figyeljen arra, hogy a gépkocsi nem • Ellenőrizze az összes gumiabroncs és tető zárakat és zárütközőket.
kanyarodik-e magától valamelyik a pótkerék légnyomását, ellenőrizze a • Gumiápoló szerrel vonja be az ajtók
irányba állandóan, vagy nem húz-e el gumiabroncsokat elhasználódás, egye- gumitömítéseit.
egyik irányba sima, sík úton. netlen kopás vagy sérülés szempont- • Ellenőrizze a légkondicionáló rendszer
• Figyeljen arra, hogy nem hall-e rendel- jából. működését.
lenes hangot a fékektől, és fékezéskor • Ellenőrizze a kerékanyák meghúzott- • Ellenőrizze a fordulatszám-csökkentő
nem húz-e el a gépkocsi valamelyik ságát. áttétel kapcsolómechanizmust és ke-
irányba, nem nő-e meg a fékpedál út- zelőszerveket, és végezze el a ruda-
ja, vagy nem „keményedik”-e fel a fék- zat kenését.
Legalább évente kétszer:

Karbantartás
pedál.
(pl. minden tavasszal és ősszel) • Tisztítsa meg az akkumulátort és az
• Ha bármi csúszást vagy változást érez akkumulátorsarukat.
a fordulatszám-csökkentő áttétel rend- • Ellenőrizze a hűtő-, a fűtő- és a lég-
szerben, ellenőrizze a fordulatszám- kondicionáló berendezés csöveit szi- • Ellenőrizze a fékfolyadék szintjét.
csökkentő áttételben a folyadékszin- várgások vagy sérülések szempontjá-
tet. ból.
• Ellenőrizze a fordulatszám-csökkentő • Ellenőrizze az ablakmosó és -törlő mű- 7
áttétel P (parkolás) funkcióját. ködését. Tisztítsa meg az ablaktörlőla-
• Ellenőrizze a rögzítőféket. pátokat egy ablakmosó folyadékkal
• Ellenőrizze, hogy nincs-e valamilyen megnedvesített törlőkendővel.
folyadék (olaj, víz stb.) a gépkocsi • Ellenőrizze a fényszórók beállítását.
alatt (a légkondicionáló berendezésből • Ellenőrizze a biztonsági öveket kopás
kicsöpögő kondenzvíz normális jelen- és működés szempontjából.
ség).

7-5
Karbantartás

IDŐSZAKOS KARBANTARTÁSI ÜTEMTERVEK


Ha a gépkocsit normál körülmények között üzemelteti, vagyis az alábbiak közül egyik feltétel sem jellemző az Ön használati
módjára, akkor gépkocsijának karbantartását a normál ütemterv szerint kell elvégeztetni. Ha az alábbi feltételek közül bármelyik
fennáll, akkor gépkocsijára a fokozott igénybevételnek kitett gépkocsik karbantartási előírásai vonatkoznak.
• Ismételten 8 km-nél rövidebb útszakaszok megtétele normál hőmérsékleten, vagy 16 km-nél rövidebb útszakaszok megtétele
fagypont alatti hőmérsékleten.
• Nagy távolság megtétele alacsony sebességgel haladva.
• Göröngyös, egyenetlen felületű, poros, sáros, burkolatlan (földutakon), kavicsos vagy sóval szórt utakon való közlekedés.
• Olyan utakon való közlekedés, ahol sót és egyéb korróziót előidéző anyagot használnak, vagy nagyon hideg időjárási körül-
mények közötti közlekedés.
• Nagyon poros körülmények közötti közlekedés.
• Erős forgalomban való közlekedés.
• Emelkedőn, lejtőn vagy hegyvidéki utakon való gyakori közlekedés.
• Utánfutó vagy lakókocsi vontatása, illetve tetőcsomagtartó használata.
• Járőrautóként, taxiként vagy egyéb kereskedelmi célú, illetve járművontatásra való használat.
• Tartós 130 km/h sebesség feletti használat.
• Gyakori elindulással és megállással járó használat.

Ha a gépkocsi a fenti körülmények között üzemel, az ellenőrzéseket, cseréket és folyadék utántöltéseket gyakrabban kell
elvégeztetni, mint ahogy az a normál karbantartási ütemtervben szerepel. A táblázatokban megadott időtartam eltelte vagy
távolság megtétele után kövesse az előírt karbantartási periódusokat.

7-6
Időszakos karbantartási ütemterv – Európa
A következő karbantartási munkákat a gépkocsi megfelelő teljesítményének biztosítása érdekében el kell végezni.
A garancia megőrzése érdekében őrizze meg a gépkocsi összes ellenőrzési bizonylatát. Ahol a futásteljesítmény és az időtartam
is jelölt, a karbantartás gyakoriságát az előbb bekövetkező esemény határozza meg.

KARBANTARTÁSI Hónap vagy kilométer, amelyik előbb bekövetkezik


INTERVALLUM
Hónapok 12 24 36 48 60 72 84 96
KARBANTAR-
TÁSI TÉTEL Km x 1000 15 30 45 60 75 90 105 120
Mindennap ellenőrizze a hűtőfolyadék szintjét és szivárgását
Hűtőrendszer Első ellenőrzés 60 000 km-nél vagy 48 hónap után:
ezt követően ellenőrzés 30 000 km-enként vagy 24 havonta
Első csere 210 000 km-nél vagy 120 hónap után:
Hűtőfolyadék *1

Karbantartás
ezt követően ellenőrzés 30 000 km-enként vagy 24 havonta *2
Fordulatszám-csökkentő áttétel folyadék E E
Akkumulátor állapota E E E E E E E E
Elektromos berendezések állapota E E E E E E E E
Elektronikus berendezések állapota GDS-M
készülékkel
E E E E E E E E 7
Fékcsövek, -vezetékek és csatlakozások E E E E E E E E
Fékpedál E E E E
E : Ellenőrzés és szükség szerint beállítás, javítás, tisztítás vagy csere.
CS : Csere.
1
* : A hűtőfolyadék utántöltésekor csak ioncserélt vagy lágy vizet használjon a gépkocsihoz, és soha ne keverje csapvízzel a
gyárilag betöltött hűtőfolyadékot. Nem megfelelő hűtőfolyadék keverék használata súlyos működési rendellenességet vagy
károsodást eredményezhet.
*2 : Kényelme érdekében a szokásos karbantartási időszak előtt cserélhető, amikor más egységek karbantartását végzi.

7-7
Karbantartás

Időszakos karbantartási ütemterv – Európa


KARBANTARTÁSI Hónap vagy kilométer, amelyik előbb bekövetkezik
INTERVALLUM
Hónapok 12 24 36 48 60 72 84 96
KARBANTAR-
TÁSI TÉTEL Km x 1000 15 30 45 60 75 90 105 120
Rögzítőfék E E E E
Fékfolyadék E CS E CS E CS E CS
Féktárcsák és fékbetétek E E E E E E E E
Kormánymű fogasléc, rudazat és
E E E E E E E E
gumiharangok
Féltengelyek és gumiharangok E E E E
Gumiabroncs (légnyomás és kopás) E E E E E E E E
Első kerékfelfüggesztés gömbcsuklók E E E E E E E E
Csavarok és anyák az alvázon és a
E E E E E E E E
karosszérián
Légkondicionáló berendezés hűtőközeg E E E E E E E E
Légkondicionáló kompresszor E E E E E E E E
Pollenszűrő CS CS CS CS
E : Ellenőrzés és szükség szerint beállítás, javítás, tisztítás vagy csere.
CS : Csere.

7-8
Karbantartás fokozott igénybevétel esetén – Európa
Az alábbi egységeken a fokozott igénybevétel mellett használt gépkocsik esetében gyakrabban kell karbantartást végezni. A
megfelelő karbantartási periódusokat az alábbi táblázat tartalmazza.
CS: Csere E: Ellenőrzés és szükség szerint beállítás, javítás, tisztítás vagy csere

Karbantartási Közlekedési
Karbantartási tétel Karbantartási intervallum
művelet körülmény
C, D, E, F, G, H, I,
Fordulatszám-csökkentő áttétel folyadék CS 120 000 km-enként
J
Kormánymű fogasléc, rudazat és A használati körülményektől függően
E C, D, E, F, G
gumiharangok gyakoribb ellenőrzés
A használati körülményektől függően
Első kerékfelfüggesztés gömbcsuklók E C, D, E, F, G
gyakoribb ellenőrzés
A használati körülményektől függően

Karbantartás
Tárcsafékbetétek, féknyergek és féktárcsák E C, D, E, G, H
gyakoribb ellenőrzés
A használati körülményektől függően
Féltengelyek és gumiharangok E C, D, E, F, G, H, I
gyakoribb ellenőrzés
A használati körülményektől függően
Pollenszűrő CS C, E
gyakoribb csere
7

7-9
Karbantartás

Fokozott igénybevételt jelentő közlekedési körülmények


A : Ismételten 8 km-nél rövidebb útszakaszok megtétele F : Erős forgalomban való közlekedés.
normál hőmérsékleten, vagy 16 km-nél rövidebb G : Emelkedőn, lejtőn vagy hegyvidéki utakon való gyakori
útszakaszok megtétele fagypont alatti hőmérsékleten. közlekedés.
B : Nagy távolság megtétele alacsony sebességgel haladva. H : Utánfutó vagy lakókocsi vontatása, illetve tetőcsomagtartó
C : Göröngyös, egyenetlen felületű, poros, sáros, burkolatlan használata.
(földutakon), kavicsos vagy sóval szórt utakon való E : Járőrautóként, taxiként vagy egyéb kereskedelmi célú,
közlekedés. illetve járművontatásra való használat.
D : Olyan utakon való közlekedés, ahol sót és egyéb korróziót J : Tartós 130 km/h sebesség feletti használat.
előidéző anyagot használnak, vagy nagyon hideg időjárási K : Gyakori elindulással és megállással járó használat.
körülmények közötti közlekedés.
E : Nagyon poros körülmények közötti közlekedés.

7-10
AZ IDŐSZAKOS KARBANTARTÁSI ÜTEMTERV TÉTELEINEK MAGYARÁZATA
Hűtőrendszer Fékfolyadék Kormánymű ház, rudazat és
Ellenőrizze a hűtőrendszer elemeinek, Ellenőrizze a fékfolyadék szintjét a fék- gumiharangok/alsó lengőkar
úgymint a hűtőradiátor, a kiegyenlítő tar- folyadéktartályban. A szintnek a tartály gömbcsukló
tály, a csövek és csatlakozásaik tömí- oldalán látható „MIN” és „MAX” jelölések A gépkocsi álló helyzetében, leállított
tettségét és épségét. Cseréltessen ki között kell lennie. Kizárólag DOT 3 vagy hibrid rendszer mellett ellenőrizze a kor-
minden sérült alkatrészt. DOT 4 teljesítményszintű hidraulikus mánykerék túlzott holtjátékát. Ellenőriz-
fékfolyadékot használjon. ze a rudazatot elgörbülés és sérülések
Hűtőfolyadék szempontjából. Ellenőrizze a porvédő
A hűtőfolyadékot a karbantartási ütem- Tárcsafékbetétek, féknyergek gumiharangokat és gömbcsuklókat el-
tervben rögzített gyakorisággal kell cse- és féktárcsák használódottság, repedezettség és sérü-
rélni. lések szempontjából.
Ellenőrizze a fékbetéteket és a féktár-
csákat túlzott kopás, valamint a féknyer- Cseréltessen ki minden sérült alkatrészt.
Fordulatszám-csökkentő geket fékfolyadék-szivárgás szempontjá-
áttétel folyadék ból. Féltengelyek és gumiharangok

Karbantartás
További információkat a féktárcsák el- Ellenőrizze a féltengelyeket, a gumiha-
A fordulatszám-csökkentő áttétel folya-
lenőrzésére és a betét kopáshatárára rangokat és a bilincseket repedezettség,
dékot a karbantartási ütemtervben rög-
vonatkozóan a HYUNDAI internetes ol- elhasználódottság vagy sérülések szem-
zített gyakorisággal kell ellenőrizni.
dalán talál. pontjából. Cserélje ki az összes hibás
(http://service.hyundai-motor.com) alkatrészt, és szükség esetén cseréljen
Fékcsövek és -vezetékek kenőzsírt.
Szemrevételezéssel ellenőrizze ezeket Kerékfelfüggesztés 7
helyes beszerelés, kidörzsölődés, repe-
dezettség, egyéb károsodás és tömített- rögzítőcsavarjai Légkondicionáló berendezés
ség szempontjából. Azonnal cseréltesse Ellenőrizze a kerékfelfüggesztés csatla- hűtőközeg
ki a károsodott, hibás alkatrészeket. kozásait rögzítettség vagy sérülések Ellenőrizze a légkondicionáló berende-
szempontjából. Húzza meg ezeket az zés csővezetékeit és csatlakozásait tö-
előírt nyomatékkal. mítettség és sérülések szempontjából.

7-11
Karbantartás

HŰTŐFOLYADÉK
A nyomás alatti hűtőrendszer és a ki- A hűtőfolyadékszint A hűtőfolyadékszintnek a motortérben
egyenlítő tartály egész évben használ- ellenőrzése lévő egységek hideg állapotában a tar-
ható hűtőfolyadékkal van feltöltve. A tály oldalán látható MAX és MIN jelzé-
kiegyenlítő tartály gyárilag fel van töltve. sek között kell lennie.
Ellenőriztesse a hűtőfolyadék fagyás- Ha alacsony a hűtőfolyadék szintje,
pontját és töménységét legalább évente akkor töltsön be elegendő mennyiségű
egyszer a téli időszak beköszönte előtt, desztillált (ioncserélt) vizet a MAX szintig
vagy amikor hidegebb hőmérsékletű te- való feltöltéshez, de ne töltse túl a
rületre utazik. tartályt. Ha gyakran kell a hűtőfolyadékot
utánatölteni, akkor azt tanácsoljuk, hogy
keressen fel egy hivatalos HYUNDAI
márkaszervizt a hűtőrendszer átvizsgá-
lása érdekében.

OOSEV078002
Ellenőrizze a hűtőrendszer és a fűtőbe-
rendezés csöveinek állapotát és csatla-
kozásait. Cseréltessen ki minden kidu-
dorodott vagy elöregedett csövet.

7-12
VIGYÁZAT VIGYÁZAT VIGYÁZAT
Soha ne vegye le a hű- A hűtőventilátor elektro- A hűtőfolyadék utántöltése után
tősapkát, illetve ne nyis- mos motorja akkor is ellenőrizze, hogy a hűtősapkát meg-
sa ki a leeresztő csa- tovább működhet vagy felelően meghúzta-e.
vart, amíg a hűtőradiá- beindulhat, amikor a ■ A motortér elölnézete
tor még forró. A nyomás gépkocsi ki van kapcsol-
alatt kifröccsenő forró hűtőfolya- va, ami súlyos sérüléseket okozhat.
dék vagy gőz forrázásos sérülést Ügyeljen arra, hogy kezei, ruházata
okozhat. és szerszámok ne érintkezzenek a
Kapcsolja ki a gépkocsit, és várja hűtőventilátor forgó lapátjaival.
meg, amíg a motortérben lévő egy-
ségek lehűlnek. Különös óvatos-
A hűtőventilátort meghajtó elektromos
sággal járjon el a hűtősapka levéte-
motor vezérlése a motor hűtőfolyadék

Karbantartás
lekor. Egy vastag törölközőt csavar- hőmérséklete, a légkondicionáló hűtőkö-
jon a sapka köré, és forgassa azt zeg nyomása és a gépkocsi sebessége OTL075062
lassan az óramutató járásával el- alapján történik. Ahogy csökken a hű-
lentétes irányba az első ütközésig. 1. Ellenőrizze, hogy a hűtőfolyadék
tőfolyadék hőmérséklete, az elektromos sapkán lévő címke Ön felé néz-e.
Lépjen hátra, amíg a hűtőrendszer- motor automatikusan leáll. Ez a rend-
ből kiszökik a nyomás. Ha biztos szer normális viselkedése.
abban, hogy a nyomás teljesen 7
megszűnt, akkor a törölközővel
megfogva a hűtősapkát, nyomja azt
lefelé, és folyamatosan, az óramu-
tató járásával ellentétes irányba for-
gatva vegye le.

7-13
Karbantartás

■ A motortér hátulnézete
Az ajánlott hűtőfolyadék A keverési arányra vonatkozóan az
• A hűtőfolyadék utántöltésekor csak alábbi táblázat az irányadó.
ioncserélt vizet, desztillált vizet vagy
lágy vizet használjon a gépkocsihoz, Keverék (térfogat)
és soha ne keverje csapvízzel a gyá- Külső százalék
rilag betöltött hűtőfolyadékot. hőmérséklet Fagyálló
• Nem megfelelő hűtőfolyadék keverék Víz
folyadék
használata súlyos működési rendelle-
-15 °C 35 65
nességet vagy az elektromos gépkocsi
rendszer károsodását eredményezheti. -25 °C 40 60
• Ne használjon alkohol vagy metanol -35 °C 50 50
OPDE076071 alapú hűtőfolyadékot, és ne keverje
2. Ellenőrizze, hogy a hűtősapkán ezeket az előírt hűtőfolyadékkal. -45 °C 60 40
lévő kisméretű kiemelkedések • Ne használjon olyan keveréket, amely
biztonságosan reteszelődtek-e. 60%-nál több, vagy 35%-nál kevesebb i Információ
fagyálló folyadékot tartalmaz, mert ez-
zel csökken a keverék hatásfoka. Ha kétségei merülnek fel a keverési
aránnyal kapcsolatban, legegyszerűb-
ben 50% víz és 50% fagyálló keve-
rékét állíthatja elő, mivel így mind-
egyikből egyforma mennyiség kerül a
keverékbe. Ez a legtöbb hőmérsékleti
tartományban, -35 °C-os és annál me-
legebb időben használható.

7-14
FÉKFOLYADÉK
A hűtőfolyadék cseréje MEGJEGYZÉS A fékfolyadék szintjének
Azt tanácsoljuk, hogy a hűtőfolyadékot A motortérben lévő alkatrészek káro- ellenőrzése
hivatalos HYUNDAI márkaszervizben, sodásának elkerülése érdekében he-
ennek a fejezetnek az elején megadott lyezzen egy vastag rongyot a hűtőfo-
karbantartási ütemterv szerint cseréltes- lyadék sapka köré, mielőtt a folya-
se ki. dékot betöltené, hogy a folyadék ne
kerüljön a motortérben lévő egysé-
gekre, illetve ne folyjon azok belse-
VIGYÁZAT jébe.
A hűtőfolyadékot vagy fagyállót ne
használja az ablakmosó tartály fel-
töltésére.
A hűtőfolyadék komolyan gátolhatja
a kilátást, ha ez kerül a szélvédőre.
OOSEV078003

Karbantartás
Ez a gépkocsi feletti uralom elvesz-
téséhez és balesethez vezethet. Rendszeresen ellenőrizze a folyadék
szintjét a folyadéktartályban. A szintnek
A hűtőfolyadék károsíthatja a ka- a tartály oldalán látható MIN és MAX
rosszéria fényezését és a díszítő- jelölések között kell lennie.
elemeket. Mielőtt a folyadék betöltéséhez leveszi a
betöltősapkát, tisztítsa meg a környeze-
tét, nehogy szennyeződés jusson a fék- 7
folyadékba.

7-15
Karbantartás

Ha alacsony a folyadékszint, akkor tölt- MEGJEGYZÉS


sön utána az előírt fékfolyadékból a VIGYÁZAT
MAX szintig. A megtett kilométerek szá- • Ügyeljen arra, hogy a fékfolyadék
Ha gyakran kell folyadékot utántöl- ne kerüljön a karosszéria fényezé-
mának növekedésével a folyadékszint teni a fékrendszerbe, az a fékrend-
csökken. Ez normális jelenség, mert sére, mivel ez károsítja a fényezést.
szer szivárgására utalhat. Azt ta-
ahogy a fékbetétek kopnak, úgy csökken • Ha a fékfolyadék hosszabb ideig
nácsoljuk, hogy vizsgáltassa át a
a fékfolyadék szintje. Ha a folyadékszint érintkezett a szabad levegővel, NE
nagyon lecsökken, azt tanácsoljuk, hogy gépkocsit egy hivatalos HYUNDAI használja, mivel így nem garantál-
ellenőriztesse a fékrendszert egy hiva- márkaszervizben. ható a minősége. Ezt a környezet-
talos HYUNDAI márkaszervizben. védelmi előírásoknak megfelelően
kell megsemmisíteni.
i Információ VIGYÁZAT • Ne használjon az előírásoknak nem
• Kizárólag az előírt fékfolyadékot Ügyeljen arra, hogy a fékfolyadék megfelelő fékfolyadékot. Ha akár
használja. Olvassa el a 8. fejezetben ne kerüljön érintkezésbe a szemé- csak néhány csepp ásványi olaj,
az „Ajánlott kenőanyagok és feltöl- vel. Ha fékfolyadék kerül a szemé- mint például motorolaj kerül a fék-
tési mennyiségek” című részt. be, legalább 15 percen keresztül
rendszerbe, a fékberendezés alkat-
• Mielőtt eltávolítja a fékfolyadék be- részei súlyosan károsodhatnak.
öblítse tiszta folyó vízzel, és ezt kö-
töltésére szolgáló sapkát, olvassa el vetően azonnal forduljon orvoshoz.
a sapkán lévő figyelmeztetést.
• Az eltávolítás előtt tisztítsa meg a
betöltőnyílás sapkáját. Kizárólag
gyárilag lezárt flakonból származó
DOT3 vagy DOT4 fékfolyadékot
használjon.

7-16
BIZTOSÍTÉKOK
■ Késes típusú Ha a gépkocsijában valamelyik lámpa, i Információ
elektromos fogyasztó vagy vezérlőrend-
szer nem működik, ellenőrizze a vonat- A gépkocsiban háromfajta biztosíté-
kozó áramkörhöz tartozó biztosítékot. kot használnak: az alacsonyabb am-
Ha a biztosíték kiolvadt, akkor a bizto- perértékű késes típusút, valamint a
Normál Kiolvadt sítékszál a biztosítékon belül elolvadt nagyobb terhelhetőségű betétes kiala-
■ Betétes típusú vagy szakadt. kítású, illetve a multi biztosítékot.
Ha az elektromos rendszer nem műkö-
dik, először a vezető oldali biztosíték-
táblát ellenőrizze. Egy kiolvadt biztosíték VIGYÁZAT
cseréje előtt állítsa le a gépkocsit, és
kapcsolja ki az összes fogyasztót, majd SOHA ne cserélje ki a biztosítékot
Normál Kiolvadt kösse le az akkumulátor negatív saruját. az eredetitől eltérő amperértékűre.
■ Multi biztosíték A kiolvadt biztosítékot mindig egy • A nagyobb amperértékű biztosí-
ugyanolyan amperértékű biztosítékkal ték károsíthatja az áramkört, és

Karbantartás
cserélje ki. tűzveszélyt okoz.
Ha a kicserélt biztosíték is kiolvad, akkor • Ne hidalja át a biztosítékot egy
az arra utal, hogy valamilyen elektromos vezetékkel vagy alumíniumfóliá-
hiba van. Ne használja a hibás rend-
val, még ideiglenes megoldásként
szert, és azonnal lépjen kapcsolatba egy
sem. Ez súlyos vezetékkároso-
Normál Kiolvadt hivatalos HYUNDAI márkaszervizzel.
dást vagy tüzet okozhat.
OTM078035 7
A biztosíték feladata, hogy megvédje az
elektromos rendszert az elektromos FIGYELEM
túlterhelésből adódó károsodástól.
A gépkocsiban 2 (vagy 3) biztosítéktábla Ne használjon csavarhúzót vagy
található. Az egyik a vezető oldalon, a egyéb fémtárgyat a biztosíték kivé-
műszerfal alsó paneljén, a többi a mo- teléhez, mert rövidzárlatot okozhat,
tortérben helyezkedik el. ami az adott áramkör súlyos káro-
sodását eredményezi.

7-17
Karbantartás

Biztosítékcsere a műszerfal- Szükséghelyzetben, ha nincs tartalék


ban levő biztosítéktáblában biztosíték, akkor egy megfelelő amperér-
tékű biztosítékot vegyen ki ideiglenesen
egy olyan áramkörből, amelyet nem kell
használnia (pl. szivargyújtó).
Ha a fényszóró vagy egyéb elektromos
fogyasztó nem működik, és a biztosíté-
kot jónak találja, ellenőrizze a motortér-
ben levő biztosítéktáblát. Ha egy bizto-
síték kiolvadt, ugyanolyan amperértékű
biztosítékra kell kicserélni.
OOSEV078014
5. Egyenesen húzza ki a gyanús biztosí-
tékot. A biztosíték kivételéhez hasz-
OOSEV078015
nálja a motortér biztosítéktáblában ta-
1. Állítsa le a gépkocsit. lálható kihúzó szerszámot.
2. Kapcsolja ki az összes többi kapcso- 6. Ellenőrizze a kihúzott biztosítékot, és
lót. cserélje ki, ha kiolvadt. A tartalék biz-
3. Nyissa ki a biztosítéktábla fedelét. tosítékok a műszerfali biztosítéktáblá-
4. A feltételezhetően hibás biztosíték el- ban (vagy a motortér biztosítéktáblá-
helyezkedését a biztosítéktábla fede- ban) találhatók.
lén lévő címke alapján azonosítsa. 7. Nyomjon be egy ugyanolyan amper-
értékű új biztosítékot, és ellenőrizze,
hogy szorosan illeszkedik-e a rugós
foglalatban. Ha a csatlakozást lazá-
nak találja, azt tanácsoljuk, hogy kér-
jen tanácsot egy hivatalos HYUNDAI
márkaszerviztől.

7-18
Biztosítéktábla kapcsoló i Információ Biztosítékcsere a motortérben
levő biztosítéktáblában
■ Késes típusú biztosíték

OOSEV078012 OIK057165L
Mindig állítsa a biztosítéktábla kapcsolót OOSEV078010
Ha a biztosítéktábla kapcsolója ki van

Karbantartás
az ON (BE) helyzetbe. ■ Betétes típusú biztosíték
Ha az üzemmód kapcsolót az OFF (KI)
kapcsolva (OFF állás), a „Turn on
helyzetbe állítja, néhány egységet, mint FUSE SWITCH” [Kapcsolja be a biz-
az audiorendszer és a digitális óra ismét tosítéktábla kapcsolóját] üzenet jele-
be kell állítani, és előfordulhat, hogy az nik meg.
intelligens kulcs nem működik megfele-
lően. MEGJEGYZÉS 7
• Menet közben mindig állítsa a biz-
tosítéktábla kapcsolót az ON (BE)
helyzetbe.
• Ne mozgassa ismétlődően többször
OOSEV078011
a szállítási biztosíték kapcsolóját. A
biztosítéktábla kapcsolója megsé- 1. Állítsa le a gépkocsit.
rülhet. 2. Kapcsolja ki az összes többi kapcso-
lót.

7-19
Karbantartás

3. Nyomással oldja ki a biztosítéktábla Multi biztosíték Biztosítéktábla/relétábla


fedél rögzítőfülét, és emelje fel a fede- ismertetése
let.
4. Ellenőrizze a kihúzott biztosítékot, és
Műszerfalban levő biztosítéktábla
cserélje ki, ha kiolvadt. A biztosíték
kivételéhez és visszahelyezéséhez
használja a motortér biztosítéktáblá-
ban található kihúzó szerszámot.
5. Nyomjon be egy ugyanolyan amper-
értékű új biztosítékot, és ellenőrizze,
hogy szorosan illeszkedik-e a rugós
foglalatban. Ha a csatlakozást lazá-
nak találja, kérjen tanácsot egy hiva-
talos HYUNDAI márkaszerviztől. OOSEV078009
Ha a multi biztosíték kiolvadt, azt taná-
MEGJEGYZÉS csoljuk, hogy lépjen kapcsolatba egy hi- OOSEV078013
vatalos HYUNDAI márkaszervizzel.
A motortérben levő biztosítéktábla el- A biztosítéktábla/relétartó fedél belső
lenőrzése után biztonságosan helyez- oldalán található címkén a biztosítékok
ze vissza a biztosítéktábla fedelét. és relék megnevezése és amperértéke
Egy kattanó hang hallható a fedél olvasható.
megfelelő reteszelődésekor. Ha a fe-
dél nem zár megfelelően, a bejutó víz i Információ
elektromos meghibásodásokat okoz-
hat. Előfordulhat, hogy a kézikönyvben
ismertetett biztosítékok közül nem
mindegyik vonatkozik az Ön gépko-
csijára. A lista a kézikönyv nyomdába
kerülésének idején pontos. Ha ellen-
őrzi a gépkocsi biztosítéktábláját, a
fedélen lévő címke alapján azonosítsa
a biztosítékokat.
7-20
Karbantartás
7

OOSEV078039L

7-21
Karbantartás

Műszerfal biztosítéktábla
Biztosíték neve Jelkép Terhelhetőség Védett áramkör

Elektrokromatikus tükör, audiorendszer, AMP, jobb oldali fényszóró, A/V és


5 navigációs egység, utas oldali légzsák hatástalanító kapcsoló, bal oldali fényszóró,
MODULE5 MODULE 7,5 A
automatikus fényszórómagasság-állító berendezés vezérlőegység,
első ülésszellőztetés vezérlőegység, első ülésfűtés vezérlőegység
3
MODULE3 MODULE 7,5 A Féklámpakapcsoló, BCM

S/ROOF 20 A Napfénytető vezérlőegység

T/Gate 10 A Csomagtérajtó relé


Bal oldali elektromos ablakemelő kapcsoló, vezető oldali elektromos ablakemelő
P/WDW LH 25 A
biztonsági vezérlőegység (balkormányos változatok)
MULTI
Multimédia MEDIA 15 A Audioberendezés, A/V és navigációs egység

Jobb oldali elektromos ablakemelő relé, vezető oldali elektromos ablakemelő


P/WDW RH 25 A
biztonsági vezérlőegység (jobbkormányos változatok)
DRV
DR/P/Seat 25 A Vezetőülés manuális kapcsoló
PASS
PS/P/Seat 25 A Utasülés manuális kapcsoló
Holttérfigyelő rendszer bal/jobb oldali egység, BCM, utas oldali légzsák
4
MODULE4 MODULE 7,5 A hatástalanító kapcsoló, VESS (virtuális motorhangot kibocsátó rendszer) egység
(hangszóró), többfunkciós első kamera
3
PDM3 7,5 A Intelligens kulcs vezérlőegység

Tartalék Spare 20 A Tartalék

7-22
Műszerfal biztosítéktábla
Biztosíték neve Jelkép Terhelhetőség Védett áramkör

Kesztyűtartó-világítás, bal/jobb oldali piperetükör-világítás lámpatest, utastér-


ROOM LP 7,5 A világítás lámpatest, felső konzol lámpatest,
vezeték nélküli töltőegység, csomagtér-világítás lámpatest
2 VESS (virtuális motorhangot kibocsátó rendszer) egység (hangszóró), elektronikus
MEMORY2 MEMORY 7,5 A
hűtőközeg nyomáscsökkentő szelep
B/Alarm 10 A ICM relétartó (riasztó sziréna kürtrelé)
Légkondicionáló vezérlőegység, Head Up Display, műszercsoport, BCM,
MEMORY MEMORY 10 A
esőérzékelő

Tartalék Spare 20 A Tartalék

Karbantartás
AMP AMP 30 A AMP
6
MODULE6 MODULE 7,5 A Intelligens kulcs vezérlőegység, Body Control Modul

MDPS 1 7,5 A MDPS vezérlőegység


Aktív hűtőlevegő terelőlap, ICM integrált áramköri modul relédoboz (külső
7
1
MODULE1 MODULE 7,5 A visszapillantó tükör behajtás/kihajtás relé),
vészvillogó kapcsoló, diagnosztikai csatlakozó
7
MODULE7 MODULE 7,5 A Első ülésszellőztetés vezérlőegység, első ülésfűtés vezérlőegység

A/BAG IND 7,5 A Műszercsoport, légkondicionáló vezérlőegység


BRAKE BRAKE
7,5 A Féklámpakapcsoló, intelligens kulcs vezérlőegység
SWITCH SWITCH

7-23
Karbantartás

Műszerfal biztosítéktábla
Biztosíték neve Jelkép Terhelhetőség Védett áramkör

START 7,5 A Intelligens kulcs vezérlőegység (intelligens kulccsal), EPCU

CLUSTER CLUSTER 7,5 A Head Up Display, műszercsoport


Ajtózáró relé, ajtónyitó relé, ICM integrált áramköri modul relétábla (Dead Lock
DR/LOCK 20 A
relé)
2
PDM2 7,5 A Start/Stop gomb kapcsoló

FCA 10 A Frontális ütközés megelőzését segítő rendszer vezérlőegység

S/HTR 20 A Eső ülésfűtés vezérlőegység, első ülésszellőztetés vezérlőegység

Tartalék Spare 20 A Tartalék

A/CON A/C 7,5 A Légkondicionáló vezérlőegység


1
PDM1 15 A Intelligens kulcs vezérlőegység
E-
E-SHIFTER SHIFTER
10 A Fokozatválasztó kapcsoló (SBW), első konzol kapcsoló

A/BAG 15 A SRS légzsák vezérlőegység

IG1 IG1 25 A PCB doboz (BIZTOSÍTÉK: F9, F11)

7-24
Műszerfal biztosítéktábla
Biztosíték neve Jelkép Terhelhetőség Védett áramkör

Vezeték nélküli töltőegység, intelligens kulcs vezérlőegység, BCM,


2
MODULE2 MODULE 10 A audioberendezés, A/V és navigációs egység,
1. elektromos csatlakozóaljzat, AMP, elektromos mozgatású külső tükör kapcsoló
Mosó 15 A Multifunkciós kapcsoló
LO/HI
Ablaktörlő 10 A BCM

R/Wiper 15 A Hátsó ablaktörlő relé, hátsó ablaktörlőmotor


FRT
Szélvédőtörlő-motor, motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ
F/Wiper 25 A
(szélvédőtörlő (alacsony fokozat) relé)

RR HTD 10 A Vezető oldali elektromos mozgatású külső tükör, légkondicionáló vezérlőegység

Karbantartás
1
POWER
P/OUTLET1 20 A 2. elektromos csatlakozóaljzat
OUTLET

SPARE Tartalék 15 A Spare

HTD STRG 15 A BCM


7

7-25
Karbantartás

Motortérben levő biztosítéktábla

OOSEV078016
A biztosítéktábla/relétartó fedél belső
oldalán található címkén a biztosítékok
és relék megnevezése és amperértéke
olvasható.

i Információ
Előfordulhat, hogy a kézikönyvben
ismertetett biztosítékok közül nem
mindegyik vonatkozik az Ön gépko-
OOSEV078040L
csijára. A lista a kézikönyv nyomdába
kerülésének idején pontos. Ha ellen-
őrzi a gépkocsi biztosítéktábláját, a
fedélen lévő címke alapján azonosítsa
a biztosítékokat.

7-26
Motortérben levő biztosítéktábla

Relé száma Jelkép Relé neve


2
3. RELÉ E63 (IG1) PDM 2. (IG1) relé

5. RELÉ E65 1 IG3 1. relé


IG3
3
6. RELÉ E66 (IG2) PDM 3 (IG2) relé

7. RELÉ E67 2 IG3 2. relé


IG3
1
8. RELÉ E68 (ACC) PDM 1 (ACC) relé

Karbantartás
9. RELÉ E69 Hűtőventilátor relé

10. RELÉ E70 Ventilátor relé

11. RELÉ E71 E-SHIFTER E-Shifter relé

12. RELÉ E72 Hátsó ablak fűtés relé 7

7-27
Karbantartás

Motortérben levő biztosítéktábla


Biztosíték
Típus Jelkép Terhelhetőség Védett áramkör
neve
MAIN MAIN 150 A Motortér áramelosztó központ (biztosíték: F24, F26, F28), EPCU (LDC)
MULTI
BIZTOSÍTÉK-1
MDPS 80 A MDPS vezérlőegység

5
BATT5 60 A PCB doboz (biztosíték: F7, F8, F14, F16), 3. gyújtás főrelé

2
BATT2 60 A IGPM ((biztosíték: F30), IPS0, IPS1, IPS2)

3
BATT3 60 A IGPM (IPS3, IPS5, IPS6, IPS7, IPS8)

4
MULTI BATT4 50 A IGPM (biztosíték: F3, F4, F5, F7, F8, F9, F15, F18)
BIZTOSÍTÉK-2
C/FAN 60 A Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ (9. relé)

RR DEFOG 40 A Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ (12. relé)

IG1 IG1 40 A Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ (3. relé, 8. relé)

IG2 IG2 40 A Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ (6. relé)

4
IEB4 IEB4 40 A Elektronikus fék vezérlőegység
MULTI
BIZTOSÍTÉK-2
BLOWER 40 A Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ (10. relé)

7-28
Motortérben levő biztosítéktábla
Biztosíték
Típus Jelkép Terhelhetőség Védett áramkör
neve
OBC OBC 10 A OBC
2 ICM integrált áramköri modul relétartó (töltő zárás/nyitás relé), CCM
CHARGER2 CHARGER 10 A
vezérlőegység

IG3 5 5 20 A Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ (5. relé, 7. relé)


IG3
1 IGPM ((biztosíték - F21, F24, F27, F28, F33) nyugalmi áramot
BATT1 40 A
automatikusan megszakító készülék)
BIZTOSÍTÉK
Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ ((biztosíték - F34) 11.
E-SHIFTER E-SHIFTER 40 A
relé)
1
CHARGER1 10 A Töltő csatlakozóaljzat ajtó vezérlőegység

Karbantartás
CHARGER
1
IEB1 IEB4 40 A Elektronikus fék vezérlőegység, multifunkciós diagnosztikai csatlakozó

2
IEB2 IEB4 40 A Elektronikus fék vezérlőegység

7-29
Karbantartás

Motortérben levő biztosítéktábla


Típus Biztosíték neve Jelkép Terhelhetőség Védett áramkör

Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ (9. relé, 10. relé),


IG3 3 3 10 A elektronikus légkondicionáló kompresszor, bal/jobb oldali háromutas
IG3
hűtőfolyadék vezérlőszelep
3
E-SHIFTER3 SHIFTER 10 A SCU

IG3 1 1 15 A Motortér biztosítéktábla és áramelosztó központ (5. relé, 7. relé)


IG3
ELECTRICAL
ELECTRICAL
WATER 15 A Elektronikus vízszivattyú
WATER PUMP PUMP

IG3 2 2 10 A BMU, OBC, EPCU


IG3

EPCU1 1 15 A EPCU
EPCU
BIZTOSÍTÉK
H/LAM 10 A Fényszóró (távolsági) relé

EPCU2 2 10 A EPCU
EPCU
3
IEB 3 IEB 10 A Elektronikus fék vezérlőegység, multifunkciós diagnosztikai csatlakozó

Aktív hűtőlevegő terelőlap, CCM vezérlőegység, töltő csatlakozóaljzat


4 ajtó vezérlőegység, légkondicionáló PTC fűtés, utas oldali légzsák
IEB 4 IEB 15 A
hatástalanító kapcsoló, fűtés, légkondicionáló vezérlőegység, audió,
A/V és navigációs egység, műszercsoport, IPGM (IPS vezérlőegység)
BATTERY BATTERY
MANAGEMENT
10 A BMU
MANAGEMENT

HORN 15 A Kürtrelé

7-30
Motortérben levő biztosítéktábla
(akkumulátor pólus fedél)

OOSEV078019

Karbantartás
A biztosítéktábla/relétartó fedél belső ol-
dalán található címkén a biztosítékok és
relék megnevezése és amperértéke ol-
vasható.

i Információ
7
Előfordulhat, hogy a kézikönyvben
ismertetett biztosítékok közül nem OPD076065
mindegyik vonatkozik az Ön gépko-
csijára. A lista a kézikönyv nyomdába MEGJEGYZÉS
kerülésének idején pontos. Ha ellen- A motortérben levő biztosítéktábla ellenőrzése után biztonságosan helyezze
őrzi a gépkocsi biztosítéktábláját, a vissza a fedelet. Ha a fedél nem zár megfelelően, a bejutó víz elektromos
fedélen lévő címke alapján azonosítsa meghibásodásokat okozhat.
a biztosítékokat.

7-31
Műszaki adatok és vásárlói információk

Méretek ................................................................. 8-2


Elektromos gépkocsi műszaki adatai................. 8-2
Izzók teljesítménye .............................................. 8-3
Gumiabroncsok és keréktárcsák........................ 8-4
Gumiabroncsok terhelési és sebességindexe... 8-5
Légkondicionáló rendszer................................... 8-5
Térfogatok és tömegadatok ............................... 8-5
Ajánlott kenőanyagok és feltöltési
mennyiségek ......................................................... 8-6
Alvázszám (VIN) ................................................... 8-7
Gépkocsi jóváhagyási adattábla ........................ 8-7
Gumiabroncs légnyomás adattábla.................... 8-8
Motorszám ............................................................ 8-8
Légkondicionáló kompresszor adattábla .......... 8-8
Megfelelőségi nyilatkozat .................................. 8-9

8
Műszaki adatok és vásárlói információk

MÉRETEK
Tétel mm
Teljes hosszúság 4180
Teljes szélesség 1800
Teljes magasság 1555 / 1570 *1
Első nyomtáv 1564
Hátsó nyomtáv 1575
Tengelytáv 2600
1
* : tetősínnel

ELEKTROMOS GÉPKOCSI MŰSZAKI ADATAI


Tételek 39 kWh-s típus 64 kWh-s típus
Max. teljesítmény 100 kW 150 kW
Motor
Max. nyomaték 395 Nm 395 Nm
Kapacitás 39,2 kWh 64 kWh
Akkumulátor (lítium-
Kimenő teljesítmény 104 kW 170 kW
ion polimer)
Feszültség 327 V 356 V
Töltő (OBC) Max. teljesítmény 7,2 kW 7,2 kW
OBC: Fedélzeti akkumulátortöltő berendezés

8-2
IZZÓK TELJESÍTMÉNYE
Világítás izzó Izzó típusa Teljesítmény (W)
Tompított H7 55
A típus Fényszóró
Távolsági H7 55
Fényszóró Tompított/távolsági LED LED
B típus Statikus világítás (tompított fényszórót
Első H7 55
kiegészítő)
Irányjelző lámpa PY21W 21

Műszaki adatok és vásárlói információk


Nappali menetjelző fény (DRL) / helyzetjelző világítás LED LED
Oldalsó irányjelző lámpa LED LED
Hátsó helyzetjelző:
Hátsó helyzetjelző/féklámpa P21W/5W
A típus 5 / féklámpa: 21
Hátsó helyzetjelző lámpa W5W 5
B típus Hátsó helyzetjelző/féklámpa LED LED
Hátsó Irányjelző lámpa PY21W 21
Tolatólámpa P21W 21
Ködfényszóró PR21W 21
Rendszámtábla-világítás W5W 5
Felülre szerelt harmadik féklámpa LED LED
A típus W10W 10
Térképolvasó lámpa
B típus LED LED
A típus FESTOON 8
Utastér-világítás lámpatest
Utastér
B típus LED LED 8
Piperetükör-világítás FESTOON 5
Kesztyűtartó-világítás lámpatest W5W 5
A típus FESTOON 10
Csomagtér-világítás lámpatest
B típus LED LED

8-3
Műszaki adatok és vásárlói információk

GUMIABRONCSOK ÉS KERÉKTÁRCSÁK
Légnyomás (bar)
Gumiabroncs Keréktárcsa Kerékanya meghúzási
Tétel Normál terhelés *1 Maximális terhelés
méretek méretek nyomaték (Nm)
Első Hátsó Első Hátsó
Teljes méretű
215/55 R17 7.0J X 17 2,5 2,5 2,5 2,5 107~127
gumiabroncs
*1 : Normál terhelés: 3 személyig
MEGJEGYZÉS
• 0,2 bar értékkel növelhető az előírás szerinti standard légnyomás, ha hamarosan hidegebb időjárás várható. Minden 7
°C-os hőmérséklet-csökkenés esetén a gumiabroncsok nyomáscsökkenése általában 0,07 bar. Különösen nagy
hőmérséklet-ingadozások esetén szükség szerint ismét ellenőrizze a gumiabroncsok légnyomását a megfelelő szinten
tartáshoz.
• A légnyomás általában csökken, ha a tengerszint felett magasan fekvő területre halad fel. Ezért, ha jelentősebb
tengerszint feletti magasságú területre tervez utazást, indulás előtt ellenőrizze a gumiabroncsok légnyomását.
Szükség esetén fújja fel a megfelelő értékre: magasság szerinti légnyomás-módosítás: +0,1 bar/1 km.

FIGYELEM
A gumiabroncsok cseréjekor a gumiabroncsokat a gépkocsira eredetileg szerelt méretűre kell cserélni.
Eltérő méretű gumiabroncsok használata az érintett alkatrészek sérülését okozhatja, illetve rendellenes működést
eredményezhet.

GUMIABRONCSOK TERHELÉSI ÉS SEBESSÉGINDEXE


Gumiabroncs Keréktárcsa Terhelési index Sebességhatár
Tétel
méretek méretek LI *1 kg SS *2 km/h
Teljes méretű
215/55 R17 7.0J X 17 94 670 V 240
gumiabroncs
*1 LI: TERHELÉSI INDEX *2 SS: SEBESSÉGINDEX
8-4
LÉGKONDICIONÁLÓ RENDSZER
Tömegadatok és feltöltési
Tételek Minőségosztály
adatok
Standard R-1234yf
légkondicionáló 550 ±25
berendezéssel R-134a

Hűtőközeg g R-1234yf
Belső kondenzátorral 650 ± 25
R-134a

Műszaki adatok és vásárlói információk


R-1234yf
Hőszivattyúval 1000 ±25
R-134a
Kompresszorban lévő kenőolaj g 180 ± 10 POE
További részletekért keressen fel egy hivatalos HYUNDAI márkaszervizt.

TÉRFOGATOK ÉS TÖMEGADATOK
A jármű össztömege Csomagtér térfogata
39 kWh-s típus 64 kWh-s típus Min. Max.
2020 kg 2170 kg 332 l 1114 l
Min: A hátsó ülés mögött a tetőig
Max: Az első ülés mögött a tetőig 8

8-5
Műszaki adatok és vásárlói információk

AJÁNLOTT KENŐANYAGOK ÉS FELTÖLTÉSI MENNYISÉGEK


A gépkocsi megfelelő teljesítményének és élettartamának érdekében csak a megfelelő minőségű kenőanyagokat használja.
Gépkocsijához az alábbi kenőanyagok és folyadékok használata ajánlott:
Kenőanyagok Mennyiség Minőségosztály
Fordulatszám-csökkentő áttétel folyadék 1,0 - 1,1 l 70W, API GL-4, TCGO-9 (MS517-14)
39 kWh-s hőszivattyú nélkül 10,3 - 10,7 l
típus Fagyálló folyadék és desztillált víz keveréke
Hűtőfo- hőszivattyúval 10,7 - 11,2 l
lyadék (Foszfátbázisú etilén-glikol hűtőfolyadék alumínium
64 kWh-s hőszivattyú nélkül 12,5 - 13 l
hűtőhöz)
típus hőszivattyúval 13 - 13,4 l
Fékfolyadék 0,7 - 0,8 l FMVSS116 DOT-3 vagy DOT-4

8-6
ALVÁZSZÁM (VIN) GÉPKOCSI JÓVÁHAGYÁSI
■ Alvázszám ■ Gépkocsi VIN (alvázszám) ADATTÁBLA
tábla (egyes változatoknál)

Műszaki adatok és vásárlói információk


OOS087001 OOS087006L
A járműazonosító szám (Vehicle Identifi- Az alvázszám egy, a műszerfal bal felső OOS087002
cation Number - VIN), azaz alvázszám a részén felerősített táblán is megtalálha-
jármű forgalomba helyezésénél és a tó. A táblán lévő szám könnyen látható A gépkocsi jóváhagyási adattáblája a
tulajdonjoggal kapcsolatos összes jogi kívülről a szélvédőn keresztül. vezető oldali (vagy az utas oldali) B osz-
ügyben stb. használatos azonosító szám. lopon található, és a gépkocsi alvázszá-
mát (VIN) is tartalmazza.
A számot az utasülés (vagy a vezető-
ülés) alatti részen a padlólemezbe ütik
be. A szám ellenőrzéséhez nyissa ki a
fedelet.

8-7
Műszaki adatok és vásárlói információk

GUMIABRONCS LÉGNYOMÁS MOTORSZÁM LÉGKONDICIONÁLÓ


ADATTÁBLA KOMPRESSZOR ADATTÁBLA

OOSEV088001
OOS087003 Az elektromos motor gyártási száma a OOSEV088002
Az új gépkocsira gyárilag szerelt gumi- motor házába, az ábrán szemléltetett A kompresszoron lévő adattábla tájékoz-
abroncsokat úgy választották ki, hogy helyre van beütve. A motorszám a gép- tat a gépkocsiban lévő kompresszor
azok normál vezetési körülmények kö- kocsi alsó része felől ellenőrizhető. típusáról. Ebből megállapítható a mo-
zött a legjobb teljesítményt nyújtsák. dell, a beszállítói cikkszám, a gyártási
Az előírt légnyomás értékeket feltüntető szám, a hűtőközeg (1) és a kenőolaj (2)
címke a vezető (vagy az utas) oldali B típusa.
oszlopon található.

8-8
MEGFELELŐSÉGI
NYILATKOZAT
■ Példa

Műszaki adatok és vásárlói információk


CE0678
A gépkocsi rádiófrekvenciás alkatrészei
megfelelnek az Európai Unió 1995/5/EK
számú irányelvében foglalt előírásoknak
és egyéb vonatkozó rendelkezéseknek.
További információk, beleértve a gyártó
megfelelőségi nyilatkozatát, a HYUNDAI
következő honlapján érhetők el:
http://service.hyundai-motor.com

8-9

You might also like