A REKLÁM ÉS A MŰVÉSZET
(Hozzászólás a Nyugat-barátok Köre 1931. január 21-én rendezett ankétján)
A reklám és a propaganda közti különbség szerintem az,
hogy a reklám valami üzleti vállalkozás produktumát dicséri,
a propaganda valami közhasznú dolgot akar belevinni a
köztudatba. A reklám egy cikket a másik fölé emel, a propa-
ganda kulturális munkát fejt ki.
Szerintem prostitúcióról sem beszélhetünk, mint ahogy
szent művészetről sincs jogunk beszélni.
A mai ember benne él a társadalomban, egy ipari és ke-
reskedelmi társadalomban. Természetes tehát, hogy a mai
író nemcsak elvont dolgokról ír, hanem mindennapi témá-
kat, tehát ipari és kereskedelmi témákat is felvethet.
Mégsem tudom, hogy az irodalom miképpen kapcsolód-
hatna bele a reklámba.
A képzőművész nem befolyásolja a közönséget, hanem
egy formaprobléma által csak felhívja a figyelmet arra, hogy
ez az áru létezik. Tehát itt csak optikai hatásról van szó. A
plakát kapcsolatban van az iparcikkel, de ez a kapcsolat
más, mintha az irodalom tárgyalja azt az iparcikket.
Én például hajlandó vagyok elmenni egy gyárba, és ott
hajlandó vagyok megnézni mindent, az igazgatósági iro-
dáktól a műhelyekig. De én ott nemcsak azt látnám és nem-
csak azt írnám meg, hogy milyen gépeket gyártanak a gyár-
ban, hanem ha az impresszióimat közölném, azt is megír-
nám, hogy a műhelyben a munkások milyen bérért dolgoz-
MEGJEGYZÉSEK A PLAKÁTKIÁLLÍTÁSHOZ
Több mint tizenöt évvel azelőtt írtam az utca és a reklám cí-
mű cikkemben: Budapest hirdetőoszlopai tele vannak pla-
káttal, de ezek a színes foltok annyira nélkülözik az ele-
mentáris erőt, hogy tolakodó külsőségeikkel vagy meg-
bosszantják az utca közönségét, vagy a körültekintő szem
is közömbös pillantással siklik el felettük...
A lerombolt város utcái ismét tele vannak plakáttal, ha
ezúttal nem is az üzleti reklámot, hanem a társadalmi pro-
pagandát akarjuk velük szolgálni. Sajnos, ahogyan annak
idején átgondolatlanoknak, rendszerteleneknek hatottak
üzleti életünk reklámmanőverei, ugyanúgy ma a legjobb
esetben is csak jóhiszemű tapogatózásnak mondhatjuk tár-
sadalmi propagandánk szöveghirdetésekben vagy plaká-
tokban való szorgalmazását. Kétségtelen, hogy a város új-
jáépítéséhez minden eszközt meg kell ragadnunk és így az
utcai propaganda eszközeit is, valószínűnek látszik, hogy a
szükséges tevékenység irányítói feladatuk jelentőségével
tisztában is vannak, de mégsem tudják elérni a kellő sikert,
amire pedig szemmel láthatólag törekednek. Ennek a siker-
telenségnek több oka van. Egyik például a város lakossá-
gának szellemi fáradtsága; ezt a tömeget ma még időszerű
és helytálló módszerekkel is nehéz lenne komoly érdeklő-
désre serkenteni - ezen kívül azonban a plakáttervezők
nem mindig céltudatos fölfogása és hiányos alkotókész-
sége is komoly akadályt jelent. Továbbá nagy baj, hogy a
napisajtóban olyan kritikai észrevételek jelennek meg, amik
nak, milyen munkát végeznek és azt is, hogy ezalatt mi tör-
ténik az igazgatósági irodákban. Ha ezt a cikket kiadják az
újságban mint reklámot, hajlandó vagyok megírni, de ha
nem adják ki, akkor tényleg csak prostitúciót jelentene szá-
momra a reklám részére való munkásság. Mert hiszen az
író azt írja le, amit belső meggyőződése számára fontosnak
lát, és őt a gyárban nemcsak a termeivény, hanem a terme-
lő, az ember is érdekli, sőt elsősorban csakis ez.
A könyveket is kell reklamírozni, de nem úgy, ahogy az
ma történik. Mert ma az történik, hogy üzleti érdek szerint
jó reklámot csapnak rossz könyveknek, s ha nem érdek, jó
könyvet nem reklámoznak. Előbb jöjjön a kritika, csak az-
után jöhet a propaganda.
Ha a közönséget megneveljük, megvilágosítjuk, hogy
milyen viszonyban van a körülötte levő társadalommal, ak-
kor emberi szempontból magasabb rendű propagandát vé-
geztünk. És ha ezt tesszük, akkor a reklám, illetve a propa-
ganda nem lehet nemzeti vagy egyéni szempontból kívána-
tos vagy nem kívánatos és társadalmi szempontból helyte-
len, mert egy ilyen propagandában részt venni az egész iro-
dalomnak és minden írónak kötelessége.
NYUGAT, 1 9 3 1 . FEBR. 1. 153-154.
művészeink merészebb kísérleteit nevetségessé akarják
tenni az utca járókelői előtt. Azt azonban nem veszik észre,
hogy ugyanakkor saját magukat is mint kritikusokat sikerül
leleplezniök azok előtt a plakáttervezők előtt, akik vala-
mennyire tisztában vannak feladatukkal, és lelkiismerete-
sen kísérleteznek annak minél szakszerűbb megoldásával.
Eddig azok a plakátszerű falragaszok voltak a legjobbak,
szerepüket legcélszerűbben betöltők, amiket az újságok fe-
lelőtlen glosszaírói és kíméletlen szóviccelői a nyilvánosság
előtt megtámadtak. így tehát kevésbé csodálkozhatunk
azon, hogy a helyes irányt követő és nemzetközi viszony-
latban is jelentős grafikusaink nem vesznek részt a szüksé-
ges társadalmi munkának ezen a területén.
A szociáldemokrata párt propagandaosztálya oly mó-
don kívánná csökkenteni ezeket a visszásságokat, hogy
plakátpályázatot hirdetett, és az összegyűlt anyagból nyil-
vános kiállítást rendezett. Az elgondolás helyes, a kiállított
anyag nívója azonban nem mondható kielégítőnek. A részt-
vevők teljesítménye nagyon kevés kivétellel nem mutat töb-
bet érzelmes naivitásnál, plakátjaik mind színben, mind for-
mában alig lépik túl a szorgalmi munka határát. Fájdalmas,
hogy kiforrott művészeink ilyen tüntetően távol tartották ma-
gukat a nemes versenytől, s ugyancsak elszomorító, hogy
a jelentkező fiataloknak ez idő szerint - sem pregnánsabb
mondanivalójuk, sem átütőbb erejű formai megnyilatkozá-
suk nincsen. Az elég nagy számú anyagból néhány jelentő-
23
sebb kísérlet mellett egyedül Tamássi Zoltán kompozícióját
kell különösebben kiemelnünk. Mondanivalója tömören
egyértelmű, kifejezési eszközei közvetlenek és elementáris
hatásra törekvők. Hangsúlyozott pátosz nélkül világosan
szókimondó. Nem egyetlen kiáltással akarja megoldani a
világ bajait, de nézőjét figyelmeztetni tudja a lényegre. S
azonkívül, hogy érvényesíti festői esztétikáját, gazdaságo-
san osztja be és tagolja a sík területet, s úgy szakmai, mint
SZÉNABOGLYA
(Részlet)
Este egyedül sétáltam a körúton. Mióta feleségem Párádon
van, elég gyakran dugom ki az orromat a lakásból. Hajt a
nyughatatlanság, s némileg sikerül lecsillapítanom kíváncsi-
ságomat. Hiába látszik úgy, mintha félrevonultan élnék, nem
tudok kiszakadni a világ zűrzavarából. Nem sok örömöm te-
lik benne, de ez egész más lapra tartozik.
A kirakatokat nézegetem, valamikor nemcsak elméleti-
leg, de gyakorlatban is foglalkoztam a kérdéssel. A szép ki-
rakat olyan fontos része a helyes kereskedelmi politikának,
mint az ízléses, étvágygerjesztő tálalás a jó háztartásnak.
A körút kettős kirakatsora egyáltalán nem tölti be rendelte-
tését. Rikító tarka dolgok egymásra halmozása, csupa po-
temkiáda, ízléstelenségünk fitogtatása, gyatra kasírozás.
Egy darab szövet például nem akkor kelti fel figyelmün-
ket, ha tíz véget dobálnak belőle egymásra, hanem ha egy
más szövésű, más színezésű darab közelében látjuk, ha
24
a propagandafeladat szempontjából megfelel a modern
plakátfelfogás követelményeinek.
A kiállítás rendezői neki ítélték az első díjat, helyesel-
hetjük a döntést, s remélhetőleg ez az elismerés serkentő-
en hat majd a komoly tehetséget mutató grafikus további
munkásságára.
1 9 4 5 . JÚLIUS
adva van az összehasonlítás lehetősége, ha egyiket a má-
sikkal szemben is tudjuk értékelni. És mi értelme annak,
hogy a húsközértek kirakata üvegekkel van tele? Dereku-
kon olajat kínáló címke, belül üresek. Egy másik húsközért
üres polcait mézeskalácsszívek díszítik. Van kirakat, ami-
ben faszalámik és papírhalak émelyítik a nézőt, és van,
amiben az árut annyira belepte a por, hogy kifosztott, elha-
gyott bányára emlékeztet.
Az ilyen szegénység már rondább a nyomorúságnál.
Most nemcsak az a baj, hogy szegények vagyunk, ha-
nem hogy mosdani és fésülködni se szeretünk. Ruhánk te-
le van krumplifőzelékes lekvárpecséttel, utcáink feltúrtak,
kirakati árunk rikoltozik és jajgat az üveg alatt.
Senkit meg nem tévesztő bazárvilág.
1955