i a plakát?

Találó meghatározást adott erre a kérdésre a plakátművészet egyik francia

M mestere, A. M. Cassandre: „A plakát csak eszköz, a közlés egy eszköze az eladó és

vevő között, m int a távíró. A plakát a távirdász szerepét tö lti be: ő nem ad közléseket,
ő közvetíti őket. Nem kérdezik a véleményét, hanem elvárják tőle, hogy világos, jó és pontos
közvetítést létesítsen.” A plakát falragasz, fali hirdetés, a közfigyelem felkeltésének haté­
kony eszköze. A szavak és a kép mögött azonban mindig megbújik a reklám, az üzlet, az eladás
igénye, legyen az kereskedelmi, ku lturális vagy p o litik a i témájú plakát. A plakát továbbá
képes történelem , az utca művészi képeskönyve, tárlata, hírmondója... - ilyen és ehhez ha­
sonló találó szavakkal illették azokat a képes falragaszokat, melyek ősei a 19. század utolsó
negyedében jelentek meg Európa különböző országaiban, így Magyarországon is. A plakát
az adott kor szülötte, születésének körülményei tehát nem függetleníthetők a gazdasági-tár­
sadalmi változásoktól. A régmúlt idők plakátjainak meg-megújuló form ai elemei pontosan
tükrözik a társadalmi változások (forradalm ak, háborúk, békeidők) eseményeit.
A mai értelemben vett plakátok megszületése két, forradalmi jelentőségű felfedezéshez,
nevezetesen a könyv-, illetve a kő nyom tatás hoz kapcsolódik. Az előbbi a szöveges plakátok,
míg az utóbbi a litografált, képes falragaszok létrejöttét segítette elő. A sokszorosító tech­
nikát forradalm asító találmányt Alois Senefeldernek köszönhetjük, aki német színész, író és
költő volt egy személyben. Miközben saját műveinek kiadására nyom dát alapított, felfedezte
a kőnyomtatás technikai eljárásának lényegét is. Korszakalkotó találmányával a 18. század
végén szinte korlátlan lehetőséget terem tett a plakát elterjedése számára. Az olcsó technikai
megoldás szinte kínálta magát minden hirdetni szándékozónak, hogy ezt a m űfajt válasz­
szák hírverésre, reklámozásra. Kik vették igénybe elsőként ezt a korszerű, eleven hirdetési
eszközt? Milyen plakátok kerültek az utcára, s melyek vonzották és tájékoztatták leginkább
az embereket? Elsősorban kereskedők, sörfőzdék, különféle cégek tulajdonosai éltek ezzel a
lehetőséggel. Ezek a kezdeti időszakból származó falragaszok még igazi ritkaságnak számító
dokumentumok.
A modern plakát a 19. század hetvenes éveiben született meg, Jules Chéret francia művész
készítette el az első színes litografált falragaszt. Egy gazdag, ötletes, artisztikus kor mestereként
alkotta nevezetes litografált plakátjait, valódi művészi rangra emelve őket. Azzal az ötletével,
hogy az alkotó maga vigye kőre festékeit, s ne bízza azt litográfusra, iskolát teremtett. Plakátjai,
melyek egy híres mulató, bál vagy könyv sikerét segítették elő, az egész világon nagy visszhangot
váltottak ki. A századfordulóra - tehát viszonylag rövid idő alatt - népszerűvé vált hirdetési
műfaj valóban „felöltöztette” Európa nagyvárosainak utcáit. Előfordult azonban, hogy egy-
egy plakát a jó ízlés határán messze túllépett. A század elején például Berlin rendőrfőnöke
a túl harsány, ízléstelen moziplakátokat letilto tta az utcai hirdetőoszlopokról. Néhány évvel
később Magyarországon is történt hasonló eset.
A franciaországi grafikai plakátok megszületésével, elterjedésével majdnem egy időben
Magyarországon is megjelentek és egyre szélesebb körben terjedtek el a képes hirdetések.

5
Ugyan a kereskedelmi reklám szolgálatában léptek fel, de ebben a korai időszakban még nem
kizárólag az adott áru eladására összpontosítottak. Ennél fontosabbnak tűnt a nagyérdemű
közönség tájékoztatása az újonnan alakult cégekről. így gyárak, üzemek ugyanúgy szerepeltek
a plakátokon, m int az alapítás évszáma, a cégtulajdonos neve és vállalkozása. Az anonim
szerzőktől származó képes falragaszok sorát szakította meg Benczúr Gyula festőművész 1885-
ben készült, kiállításra invitáló plakátja, melyet a magyar plakát kezdetének tekintünk. Nem
indult tehát rosszul a magyar plakát nemzetközi publicitása, honi plakátjainkat a 20. század
első évtizedeiben Európa töb b országában m ár nagyon jó l ismerték.
Reklámokkal zsúfolt világunkban, az óriásplakátok okozta esztétikai zűrzavarban ma
már fel sem tűnnek a klasszikus utcai falragaszok, a művészi igényességgel készült plakátok.
Észrevétlenségük oka nemcsak a rohanó tem pó, a közöny, sokkal inkább az ízléstelenség és
főképp az igénytelenség. Elová tűntek azok az idők, mikor egy-egy plakát, egy érdekes, vonzó
színfolt kedvéért megálltunk néhány pillanatra, hogy közelebbről is tanulmányozzuk a figyel­
met felkeltő plakátot?
Hogyan fest a mai utcakép, milyen élményben van része az utca emberének? Építési áll­
ványok elfedésére szolgáló óriásplakátok, a választási küzdelemben résztvevő valódi politikai
falragaszok helyett ünneplőbe öltözött politikusportrék, legtöbbször több rétegben, egymásra
ragasztva. Áttekinthetetlen, gondolatszegény kereskedelmi és kulturális plakátok, egy részük kül­
földi film plakát magyar fordítással. Szöveggel agyonütött „képes” falragaszok, és egy egészen
új, nem igazán szerencsés megjelenési forma: különböző újságok, pletykalapok, magazinok
címlapjainak plakátra vitele. Ezek a plakátok kizárólag áruközpontúak, sajnálatosan semmi
egyébre nem koncentrálnak. Hiányzik belőlük az alkalm azott grafika sava-borsa: az egye­
diség, a humor, az ö tle t és látvány, de leginkább a gondolat.
Napjainkban tehát az ízlés teljes hiányában a kereskedelmi falragaszok kizárólag a minél
nagyobb haszonszerzést célozzák (vajon milyen sikerrel?). A régmúlt, de még a közelmúlt
kereskedelmi plakátjai is játékosan ötletes vagy letisztult klasszikus formában irányították a
figyelmet az ajánlott árura. Mára ez végtelenül leegyszerűsödött: akció, vedd és vidd, jó l jársz,
nyersz! A vásárlásra való ösztönzés, a plakátban megjelenő fogyasztási motiváció valóban
a mának, a ma emberének szól, de az igazi plakát művészi értékénél fogva a későbbi kornak
is mesél. Nem véletlen, hogy a magyar plakátművészet bővelkedik „örökzöld” alkotásokban.
Ezekből a meglévő örökzöld plakátokból válogattunk egy kötetre valót a nemzeti könyvtár
gyűjteményéből.
Napjainkban kétségkívül baj van a plakáttal. „Ez abból is nyilvánvaló - m ondta Orosz
István grafikus 2005 januárjában -, hogy megalakult a Magyar Plakát Társaság. Ha ugyanis
minden rendben volna a plakát-fronton, fölösleges lett volna létrehoznunk a társaságot. Me­
hetne minden úgy, ahogy korábban.” Miközben a plakát jövőjéről álmodozunk, tudomásul
kell vennünk azt a tényt, hogy napjaink néhányjellemző reklámhordozója (szórólap, televíziós
reklám stb.) részben átvette a plakát szerepét. Tömeges és cseppet sem erőszakmentes jelen­
létük mindennapi életünkben még inkább megerősítheti bennünk a változtatás igényét.
A piacgazdaság erőteljes dominanciája magával hozta a „vásárlási terro rt” is. Megszűnt a
közös hang a megrendelő és az alkotó között. Alapvetően megváltozott a megrendelő igénye
is, pedig ő lehetne az igazi életre hívója a mai reklámplakátoknak. A plakát megméretteté­
sének ugyanis az utca a színtere. Itt kell helytállnia, itt kell felhívnia magára a figyelmet, itt
kell aktivizálnia a nézőket nemcsak a vásárlásra, de gondolatok befogadására is. És még egy
fontos szempont: mindeközben jobbnak kell lennie a konkurenciánál is.
Igazi alkotókként és a plakát egyszerű szerelmeseiként szeretnénk hinni, hogy a magyar
plakát jövője nem a múltjában van. Szerencsére léteznek még grafikusművészek, akik dacolva
a korszellemmel, a hagyományokhoz nyúlnak vissza. Van még remény! Tervek és tehetségek
dolgában vannak még tartalékaink! A változás viharában még megmaradt hirdetőoszlopokra
- úgy hisszük - kerülnek még igényes, szép plakátok.

6
 Napjainkban - kényszerből - a grafikusművészek az utcai nyitottság helyett a kiállító-
termek zártabb világát választják műveik bemutatására. Plakátjaikat gyakran eleve beltérre
tervezik. Új műfaj jelent tehát meg: a privát plakát. Jó esetben sor kerül egyéni vagy csopor­
tos kiállításra is. A szűk körű kiállítás, az időnként megrendezett ötletbörze azonban kevés
ahhoz, hogy vizuális környezetünkben gyökeres változások történjenek. Az utca képe egyre
lehangolóbb, egyre szürkébb, egyre zavarosabb lesz a művészi igényű plakátok hiányában.
Tehetünk-e ez ellen valamit?
Évtizedek óta álmodozunk egy plakátmúzeumról. Megvalósulása sajnos még ma is tá ­
volinak tűnik. De vajon addig is gondoskodtunk-e megfelelően arról, hogy a még meglévő,
kis példányszámú értékes plakátok bekerüljenek a biztonságot nyújtó közgyűjteményekbe?
Vagy az alkotók magángyűjteményeiben várják jo b b sorsukat, esetleg bizonytalan kimene­
telű jövőjüket? Vajon jó l van-e ez így? Végül el kell-e fogadnunk, hogy modern korunknak
m ár más megjelenési form ák kellenek, s a hagyományos plakát m ár csak nosztalgiánkban
létezhet? Klasszikus, művészi igénnyel készült, ízlésformáló grafikai alkotás vagy számítógépes
varázslat? Vajon mire van igénye, szüksége a század emberének? Abban reménykedünk, hogy
az album anyagának végigböngészése és egy kiadós városi séta élményei után sokak számára
a kérdőjelek felkiáltójelekké változnak. így legyen!
Végül pedig szeretnénk köszönetét mondani felkért plakátművészeinknek, hogy - egy kivé­
tellel - hozzájárultak a kötetben való megjelenéshez.

Buda, 2 0 0 6 . fe b ru á r Cseh M á ria