Előfordulásuk[szerkesztés]

A nyúlfélék az egész Földön őshonosak, kivéve az Antarktiszt és Ausztráliát és Óceániát, ahová

az ember telepítette be őket. A betelepített helyeken kártevő állatoknak számítanak, míg az
eredeti élőhelyükön számos ragadozó állatnak fő táplálékforrásai. Egyes nyúlfajok végveszélyben
vannak.
Megjelenésük[szerkesztés]
A nyulak kis és közepes méretű állatok, amelyek a gyors helyváltoztatáshoz alkalmazkodtak.
Legfőbb jellemzőik a hosszú hátsó lábak és a hosszú fülek. A hátsó lábakon 4 ujj, míg a rövidebb
mellső lábakon 5 ujj található. Talpuk szőrös, hogy ne csússzanak el futás közben. Mindegyik
ujjukon erős karmok vannak. Hosszú mozgatható füleikkel igen jól hallanak.
Nagy szemük segítségével a nyulak jól látnak még éjjel is, emiatt többségük éjjel vagy
alkonyatkor, illetve hajnalkor tevékeny.[1]
Az állatok mérete igen változatos. Az apró észak-amerikai törpenyúltól (Brachylagus idahoensis),
amely 25-29 centiméter hosszú és 300 gramm testtömegű, a mezei nyúlig (Lepus
europaeus) terjed, amely 50-70 centiméter hosszú és 2500-6500 gramm tömegű is lehet.
A nyúlfélék tápanyagszegény élelmen is egészen jól megélnek: a rendkívül hosszú vakbélben a
nyúllal szimbiózisban élő baktériumok ugyanis képesek a cellulóz és egyéb, a nyúl saját
emésztőnedveinek ellenálló rostok bontására, és azokat értékes fehérjéik felépítése során
hasznosítják. A mezei és az üregi nyúl táplálékszükséglete nagy részét ebből fedezi. Világra
jöttükkor még nem rendelkeznek ezzel a fontos adottsággal, így a tápanyagok egy részéhez
anyjuk ürülékéből jutnak hozzá. A nyúlfiókák különleges, úgynevezett lágy ürüléket fogyasztanak,
amely anyjuk vakbelében képződik, de kifejlett korban már maguk is termelik, és ezzel jelentősen
javítják emésztésük hatásfokát. A normális ürülék ezzel szemben egészen más, az ismerős
bogyó formában ürül, nincsenek különleges tulajdonságai, legfeljebb csak a territórium
megjelölésére szolgál. Az e családba tartozó állatokat zápfogaik alapján első pillantásra
a rágcsálókhoz sorolhatnánk. De éppen a fogazatban rejlik a különbség, amelyet a rokonsági
kapcsolatok vizsgálata során nagyon is fontosnak ítélnek meg: a nyúlfélék felső állkapcsában a
két metszőfog mögött egy második pár is található, a fogzománc ezeket is teljesen körülöleli. A
valódi rágcsálóknál csak egy pár metszőfog nő ki, amelyek az alsó állkapocs megfelelő fogaihoz
illeszkednek. A külső formát a funkció határozza meg, és nem jelent szorosabb rokonságot, mint
ahogy azt a nyúlfélék kövületi maradványai is bizonyítják. A nyúlféléket és rágcsálókat tehát
egymással párhuzamosan futó fejlődési ágnak kell tekintenünk (konvergens evolúció). A
nyúlfélék fogképlete a következő: A nyulak kis és közepes méretű állatok, amelyek a gyors
helyváltoztatáshoz alkalmazkodtak. Legfőbb jellemzőik a hosszú hátsó lábak és a hosszú fülek. A
hátsó lábakon 4 ujj, míg a rövidebb mellső lábakon 5 ujj található. Talpuk szőrös, hogy ne
csússzanak el futás közben. Mindegyik ujjukon erős karmok vannak. Hosszú mozgatható
füleikkel igen jól hallanak. Nagy szemük segítségével a nyulak jól látnak még éjjel is, emiatt
többségük éjjel vagy alkonyatkor, illetve hajnalkor tevékeny.
Az állatok mérete igen változatos. Az apró észak-amerikai törpenyúltól (Brachylagus idahoensis),
amely 25-29 centiméter hosszú és 300 gramm testtömegű, a mezei nyúlig (Lepus
europaeus) terjed, amely 50-70 centiméter hosszú és 2500-6500 gramm tömegű is lehet.
Életmódjuk[szerkesztés]
Az állatok sokféle élőhelyhez alkalmazkodtak, köztük
a sivataghoz, tundrához, erdőhőz, hegyekhez és mocsarakhoz. A nyúlfélék egy része üregekbe
húzódik vissza veszély esetén vagy pihenéskor, ilyen az üregi nyúl, míg a másik része e
családnak a futást választja menekülésül, és egész életében a felszínen tartózkodik, ilyen
a mezei nyúl.[1]
v