Az utazás motívuma a magyar irodalmi művekben

A toposz egyfajta irodalmi vándortéma, vagy gyakran visszatérő

motívum, mely újból és újból hasonló értelemben jelenik meg a különböző
korokban, különböző szerzők műveiben. Az utazás az emberi lét egyik
legfontosabb eleme: a kalandok, az idegen tájak ismereteket adnak az
utazónak. A magyar irodalom is tele van eposzokkal, nem csak a
világirodalom. Az utazási toposz fogalmát úgy tudjuk legjobban
meghatározni, hogy az út, az élet, az élet céljának keresése. Honnan
hová tart az ember? Fontos a két állomás között az útközben történt
események.
A magyar irodalomban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde
című művében a központi témája a boldogság és az élet értelmének
keresése, egyszerre külső és belső (lelki) utazás. Az utat, az utazást
érthetjük úgy is, hogy a próbák kiállása, döntések meghozása. A
romantika irodalma a boldogság után kutat.
Madách Imre Ember Tragédiájában különleges utazási toposszal
találkozunk, talán ez a mű az egyetlen a magyar irodalomban
amelyben különböző történelmi korszakokban mutatja be a szerző az
utazási motívumot.
Arany János létösszegző verseiben is találkozunk ezzel a
metaforával a múlt, a jelen és a jövő kapcsolatával, az eddigi élet
értékelésével. Általában szomorú, melankolikus, pesszimista hangulat
jellemzi. Az elvesztett 1848 március 15.-kei forradalom és
szabadságharc után nem meglepő, hogy hangulata egyre negatívabb
lett és ez a versein is érződik.
Az utazási toposz akár vidám akár búskomor hangulatú mindig az
lét, az élet értelmét keresi.