Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 1

III. Béla-II. András-IV.

Béla
1. III. Béla
Könyves Kálmán halála után egy Bizánci birodalomból érkező férfi, III. Béla lett a magyar
uralkodó. Elég valószínű, hogy általa került bele a kettős kereszt a királyi címerbe, hisz ő
maga is Bizáncban nevelkedett.
Uralkodása alatt (1172-1196) ő szilárdította meg a királyi hatalmat. Megszervezte a
kancelláriákat, és egyre fontosabbá váltak a regálé jövedelmek. Bevezette a kamara hasznát,
amely azt jelentette, hogy az új pénz forgalomba hozásakor a kötelezően leváltandó régiekből
levonták a pénzváltási illetéket. Uralkodása alatt sok idegen lakos érkezett az országba
betelepítés által, legtöbben a német területekről. Magyarország nagyhatalommá vált, a
környező országok (pl.: Szerbia, Bosznia) elismerték hűbéruruknak.

2. II. András
II. András uralkodásának az európai birtokviszonyok meghonosításával próbálta kezdeni,
tömegesen adományozta el a birtokokat, melynek eredményeképp létrejött a főnemesség.
Olyan mértékben eladományozta a birtokokat, hogy az ország katonai ereje a földesurak
magánhadseregéből állt, nem a királyéból. Pénzrontást kezdett, hogy növelje a jövedelmeit, de
ezáltal társadalmi ellenállásba ütközött. Összeesküvést szerveztek ellene, Bánk nádor
vezetésével megölték a királynét, Gertrúdot.
A társadalmi ellentétek lecsillapítására az uralkodó 1222-ben kiadta az Aranybullát
Székesfehérváron. Ebben korlátozta a további birtokadományozást, kibővítette a szerviensek
jogait, ők váltak a kialakuló köznemesség magjává. Megszüntette a tizedet, ezzel kárt okozva
az egyháznak, de végül rávették II. Andrást az újításra, így a tized újra létezett.
A nemesek kiváltságokat kaptak, amit sarkalatos nemesi jogoknak hívunk. Szabadok voltak,
szabadon örökíthették a birtokot, adómentességet élveztek. Az Aranybulla ellenállási záradéka
kimondta, hogyha a király nem tartja meg az abban foglaltakat, akkor akár fegyveresen is
kényszeríthetik rá.

3. IV. Béla

You might also like