Professional Documents
Culture Documents
WATCH - Pályaorientációs Program Az Agórában 2024 Emailes Toborzó
WATCH - Pályaorientációs Program Az Agórában 2024 Emailes Toborzó
A tavalyi tanévek sikere után 2024 januárjában ismét útjára indul a kimondottan lányoknak
szóló, projektalapú program, melynek célja, hogy a valós életből vett mérnöki feladatok
megoldásán keresztül, élményszerűen tegye vonzóvá a lányok számára a STEM
területeket, miközben a részt vevők megtapasztalhatják a csapatmunka előnyeit és
örömét is.
A 2024 június közepéig tartó, ingyenes programra 10. osztályos, pályaválasztás előtt álló
lányok jelentkezését várjuk, a debreceni középiskolákkal kialakított együttműködés
keretében. A kiválasztott 64 lány 4 csoportban, iskolaidőn kívül, másfélórás
foglalkozásokon dolgozik majd együtt, de lesznek ismét olyan, természettudományos
szakmákat, valamint sikeres női életpályákat is bemutató rendezvények, amelyekre
minden érdeklődőt szívesen látunk. A programba önkéntesként bekapcsolódnak stratégiai
partnerünk, az NI, továbbá a Sensirion Hungary Kft. és a Diehl Aviation Hungary
munkatársai is, akik a diákok mentoraként segítenek abban, hogy a fiatalok felfedezhessék
erősségeiket, megismerhessék a kreatív problémamegoldás lépéseit és a mérnöki pálya
szépségeit.
Az előző tanévekben többek között plazmatányért, minibotot, időjárásállomást és
buboréklámpát készítettek azok a 10. osztályos lányok, akik részt vettek az Agóra és az NI
Debrecen közös, WATCH (Women at Tech) elnevezésű pályaorientációs programjában. Az
elkészült izgalmas projekteket a résztvevők a WATCH záró rendezvényén, a Campus
Fesztiválon és a Kutatók Éjszakáján is felvonultatták.
https://forms.office.com/e/sNYyxWQpbE
www.agoradebrecen.hu/watch