3.

India

India már az Ókorban is a föld egyik legsűrűbben lakott területe volt. Az Indus
folyó völgyében kibontakozó kultúra virágkora a Kr. e. III. évezred végére, a II.
évezred elejére tehető. E korai civilizáció megteremtői - a dravidák - ismerték az
írást, nagy városokban éltek. A dravidák virágzó kultúrájának a Kr. e. II. évezred
közepe táján északnyugati irányból benyomuló indoeurópai törzsek hódítása vetett
véget. Letelepülésük után a meghódítottaktól szigorúan elkülönült uralkodó osztályt
képeztek. Az őslakóktól világosabb színű bőrük alapján különböztették meg magukat.

A származásbeli eltérés az évszázadok alatt mereven zárt kasztok kialakulásához

vezetett. Az uralkodó osztályt a bráhmanok (papok) és a kszatriák (katonai
előkelők) alkották. A betelepült árja közrendűek tömegei képezték
a vaiszják kasztját. A leigázott őslakók és elszegényedett hódítók milliói lettek a
negyedik kaszt tagjai: a páriák.

Úgy gondolták, hogy a különböző kasztok gyermekei más és más ütemben

fejlődnek. Törvényeik szerint "egy bráhmannak nyolc-, egy kszatrijának tizenegy, egy
vaiszjának tizenkét éves korában közölje az atyja ünnepélyesen osztályának
megkülönbözető jelét." A második születésnek tartott "beavatás"-on csak a felső
három kaszt tagjai vehettek részt. Iskolába csak ezt követően járhattak a gyerekek.

A hindu művelődés középpontjában a Védák - az óindu nyelven írt szent

könyvek állottak. Nyelvükből alakult ki a szanszkrit, amely fokozatosan az
irodalom és a tudományok nyelve lett. A brahmanák ezekből a szent könyvekből
tanulhatták meg az isteneiket dicsőítő himnuszokat, a vallási szertartások szövegeit. A
második és harmadik kaszthoz tartozók csak a Védák egyes fejezeteivel
ismerkedhettek meg, míg a páriák számára szigorúan tiltott volt a szent tudomány. A
magasabb ismeretekből a lányok is ki voltak zárva.

Bráhman-iskola. A legfelső kasztbeli gyerekek kilencéves korukban kezdtek

tanulni és általában 12 évig oktatták őket. Évente négy-öt hónapot töltöttek tanítójuk
házában, ahol szigorú szabályok szerint éltek. Kivették a részüket a ház körüli
munkákból. Eközben megismerkedtek az írás-olvasás tudományával, mesékbe foglalt
erkölcsi tanításokat sajátítottak el. Később filozófiát, csillagászatot, és művészeteket
tanultak. Az oktatás módszere a szigorú emlékezetbe vésés, a memorizálás volt.
Kerülték a testi fenyítést, ehelyett éheztetéssel, hideg vízben fürdetéssel vagy a
tanítástól való eltiltással büntették a gyerekeket.

A bráhmanok felsőfokú képzése a "parisad"-ban történt. Grammatika, irodalom,

költészet, jog, filozófia, történelem, aritmetika, természetbölcselet, csillagászat -
ezekkel foglalkoztak a brahmanizmus szellemében nevelkedő fiatal papok.

Kszatrija-iskola. Számukra a tanítás 12 éves korban kezdődött. Lakhelyük

szintén a tanító pap háza volt. Alapoktatásuk megegyezett a bráhmanokéval. Tanító
célzatú mesékkel is megismerkedtek a Pancatantra gyűjteményéből. Később
hadászattal, a kormányzás tudományával és a törvényekkel foglalkoztak.
Megismerkedtek a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a kereskedelem alapjaival is.
Jövendő harcosokról lévén szó, képzésükben kiemelt szerepet kaptak a katonai
gyakorlatok.

Vaiszja-iskola. E kaszt gyermekei 13 éves korukban kezdték a tanulást.

Mesterséget tanultak apjuktól vagy valamelyik rokonuktól. Emellett megismerkedtek
az írás-olvasás alapjaival, a számtannal, a levelek fogalmazásának gyakorlatával.

A brahmanizmus világfelfogása szerint a bennünk lévő mikrokozmosz és a

külvilág makrokozmosza megbonthatatlan egységet alkot. Minden egyes lénynek
megvan a maga helye ebben a rendben, melyhez eltéphetetlen szálak fűzik. Aki tehát
saját lelkét megismeri, az egyúttal ismeretet szerez az egész világról. A megismert
lélek benső harmóniájának megteremtése - ez az önnevelés legfontosabb feladata.

Teljesen más alapokra helyezte a nevelést a buddhizmus megjelenése.

A hagyomány szerint Szidhárta Gautama királyfi (Kr. e. 560-480) elhagyva

családját az aszkéták életmódját választotta. Hét esztendő elteltével élte át a
"megvilágosodás" élményét, s így lett Buddhává. Az az emberi szenvedés
foglalkoztatta gondolatait, amelyet a földi élet javai után való törekvés vált ki. Azt
hirdette, hogy lemondással, türelemmel az evilági élet értékeinek tagadásával az
ember eljuthat az istenségben való teljes feloldódás élményéig.

A buddhizmus a kasztrendszert passzívan elutasította, de a válozásért nem tett

semmit. Ez a világnézet minden embert egyenlőnek és jónak tartott, s így a tömegek
művelésére-nevelésére is gondot fordítottak. A buddhista papok tanítóként jelentős
érdemeket szereztek az írásbeliség terjesztésében.

A buddhista iskolák a kolostorokban működtek. A szerzetesnek szánt gyermekek

8 éves korukban kerültek ide, s 20 éves korukban avatták fel őket. Világiak is
járhattak ide, és tanulhatták a papoktól a buddhista műveltség nyolc legfontosabb
tantárgyát: a logikát, metafizikát, szertartástant, matematikát, csillagászatot, az
orvostudományt, a páli és a szanszkrit nyelvet.

Mindemellett megtanulták a lélek belső harmóniájának megteremtését. Ez

képessé tette őket arra, hogy a mindennapi ellentétek világában is az egységbe
ötvözés, a kiegyenlítés lehetőségeit keressék.

4. Kína

Az ókori Kína különleges helyet foglalt el a keleti civilizációk között. A Kr. e.

III. évezredben kibontakozó kínai kultúra lényegesen eltér a többitől. Területe
hatalmas volt, de egy sajátosan zárt, befelé forduló világgal párosult. Éppen ezért
Kína igen fejlett kultúrája nem gyakorolhatott jelentékeny hatást más népek
civilizációjára. A jól szervezett kínai iskolarendszerben a különböző hivatali
beosztásokhoz, tisztségekhez és rangokhoz szigorú vizsgák során át vezetett az út.

Alapiskolák. A kínai iskoláztatás alapját az alapfokú iskolák alkották. A

falvakban vándortanítók magániskoláikban oktattak, a városokban a kormány
létesített ilyen intézményeket. Az oktatás ingyenes volt. Alapiskolába 5-től 10 éves
korig jártak a fiúgyermekek, befejezésekor pedig vizsgát tettek. A tehetősebb
családok leányait magántanítók oktatták.

A tanulás igen nagy erőfeszítést igényelt. Több ezer írásjegyet kellett elsajátítani.
Különböző életkorú tanítványok tanultak együtt, egy időben a tanító vezetésével. Az
alapkészségeken túl a természetre, az emberre és a társadalmi együttélésre vonatkozó
ismeretek szerepeltek tanítási anyagként, főleg memorizáltak. (az erkölcsi
parancsokat, etikai normákat is).

Az olvasástanítás a következőképpen történt: "A könyvet felnyitják, s a tanító

minden bevezetés nélkül olvasni kezd. Minden tanuló előtt van egy könyv, s a tanító
után mondanak minden szót, mialatt a jeleket az ujjukkal mutatják a könyvben.
Egyszerre csak egy sort olvasnak, s ezt addig ismétlik, mígnem a tanulók a jeleket
meg tudják jegyezni, s a tanító nélkül is el tudják olvasni. Ezután kívülről is
megtanulják, s csak utána kezdenek új sort."

A bemagolt szavak írásjegyeit utólag megtanulták. Az írást félig áttetsző papíron

gyakorolták a lap alá helyezett sablon segítségével, vagy az írásjegyek előrajzolt
kontúrjait töltötték ki ecsettel. Gyakorlásra lakkozott fehér táblácskákat használtak,
amelyekre vízzel lemosható tussal írtak.

Középfokú képzés a járási, tartományi iskolákban. Vizsgával záruló, 10-től 14

éves korig tartó képzés folyt ezekben az intézetekben. Az oktatásért itt már tandíjat
kellett fizetni. A tananyag középpontjában az öt kánon (szent könyv), az
úgynevezett "King"-ek voltak.

Felsőfokú képzés: állami tisztségviselők (mandarinok) képzése. A

háromlépcsős állami vizsgarendszerre való előkészítés a tartományi iskolákban folyt.
Független külső hivatalok szervezték a versenyszerű keretek között zajló
vizsgákat. A jelöltek nem használhattak "puskát", akit csaláson értek, keményen
megbüntették, nem tölthetett be semmilyen hivatalt többé ("elvesztette arcát"). Az
írásbeli dolgozatot a külvilágtól elzárva egy lepecsételt ajtajú fülkében több napig
írták. Vizsgán a bukás nem jelentett életre szóló kudarcot vagy megbélyegzést, a
sikertelen vizsgázók bámulatos kitartással jelentkeztek évtizedeken át a nagy
megmérettetésre.

Alapfokú vizsgákra két-három évenként került sor. Előbb egy verset, majd
egy fogalmazványt kellett írni klasszikus szent szövegek idézeteinek felhasználásával.
Ha sikerült, akkor a "virágzó tehetség" címet viselhette, de hivatalt még nem kapott.
Általában a jelentkezőknek csupán tíz százaléka tette le sikerrel ezt a vizsgát.

Sokkal keményebb erőpróbát jelentett a tartományi hivatalok négy-öt évenként

rendezett középfokú vizsgája. Ennek tétje a "kitűnő tehetség" cím és egy magas
hivatali tisztség volt.

Tizenhárom évenként került sor a birodalmi hivatalok vizsgáira. Több ezer

résztvevő közül választották ki 13 nap alatt azokat, akik kiérdemelték
a "legkitűnőbb tehetség" rangot. Jutalmul a legmagasabb hivatali állásokra
pályázhattak, Kína legbefolyásosabb szervezeteinek tagjai közé kerülhettek. A
legjobbak a császár udvaráig is eljuthattak.

Az ókori Kelet nagy kultúrái közül Kínában figyelhető meg leginkább

a hagyományok kultusza. A régiek iránti alázat és a szinte kritika nélküli
tekintélytisztelet magyarázza, hogy már gyermekkorban a szülők, az idősebbek és
feljebbvalók iránti feltétlen engedelmességre nevelték őket. A lakosság nagyobb
részének, több százmillió szegénynek be kellett érnie a családi neveléssel.