Orosz formalizmus

Kezdeteit 1914-re tehetjük, ekkor jelent meg Viktro Sklovszkijnak a futurista költészetről szóló
tanulmány (A szó feltámadása). Vége 1930, amikor Sklovszkij megtagadja azt írásait. 1923 óta Trockij
miatt kritizálták a mozgalmat.

A formalista elmélet az Opojaz-csoport (benne Slovszkij) és a Moszkvai Nyelvész Kör munkái alapján
alakult ki. 1930 után nem ért véget a történet, a mozgalom szelleme tovább élt Prágában (Roman
Jakobson miatt is), a Prágai Nyelvész Körben. Nem tettek hozzá sokmindent, a csehek munkája, újboli
megfogalmazás.

Általános elméleti alapelvek: Egyik legkorábbi kísérlet az irodalomtudomány önállóságának

megteremtésére és arra, hogy az irodalom tanulmányozása autonóm tudományág legyen. Egyáltalán
azért alakult, hogy lehetséges legyen az irodalomelmélet gondolata. Nem helyeselik, ha a kritikusok
pl. a pszichológiához fordulnak, hogy az irodalomelméletet tudományosabbá tegyék. A formalisták
kizárják a nem irodalmi tényezőket. Élet és művészet egymás ellentettjei. Ez előtt figyelmet
szenteltek az életrajzra, történelemre, eszmékre, filozófiára. Irodalom kutatása ezek együttese volt
csak. Irodalmat ne lehessen visszavezetni semmi másra, az irodalom az, ami különbözik minden
mástól, minden más ténytől. Irodalomnak vannak sajátosságai, amik megkülönböztetik mástól.
Osztranyenyije: eltávolítás, elidegenítés, Sklovszkij szerint a művészet furcsává teszi a megszokott
dolgokat. Az irodalom a szavakkal, a nyelvvel tesz különös dolgokat, mindennapi nyelv „furcsává” lesz
a költészetben ( pl.a járás is egy közönséges valami, de a tánc már más). Irodalomtudomány feladata
a különbségek a különbségek elemzése, amelyet a gyakorlati és költői nyelv szembenállása von maga
után. Jakobson: irodalomtudomány tárgya nem az irodalom, hanem az irodalmiság, vagyis az, ami az
adott művet irodalmivá teszi. A formai megoldásokat tekintették az eltávolítás módszerének.
Később új technika az automatizálódás és az eltávolítás ellentétének továbbfejlesztése.
Automatizálódás: a megszokott/furcsává tett ellentét az irodalmon belülre kerül, és nem azonos az
irodalom és a nem irodalom között húzódó határral. Az irodalmi eszköz elveszítheti eltávolító erejét,
ezért kell egy eszköz és funkció közti megkülönböztetés. Egy eszköz több funkciót is betölthet, és
több eszköznek is lehetnek azonos funkciójuk. A mű komponenseit már nem csak a gyakorlati beszélt
nyelvtől különböztetik meg, mint eddig, hanem a már megszokottá vált automatizált formai
elemektől is.

Következmények: Szerző: Opojaz szerint nincsenek költők csak költészet. A szerző nem számít
annyira, ő csak olyan, mint egy szakember, mesterember, aki megcsinálja a bútort, és a bútor a
lényeg. Irodalomtudomány tárgya a szerzőtlen irodalmiság. Rendben van, ha valaki megírja egy költő
életrajzát, de ezt úgy kell kezelni, mint egy sportoló, uralkodó életrajzát, az nem irodalmi.
Valóság: A valóság szerepe másodlagos. A valóság egy eszköz a művésznek, hogy irodalmi terméket
teremtsen. Ugyanúgy áll a rendelkezésére, mint a hétköznapi nyelv.
Eszmék irodalmoban játszott szerepe: nincsenek eszmék, annyira vannak, mint a valóság. Az is csak
eszköz a szerzőnek, semmi más.
E három fogalom elkülönítésével igyekezték a formalisták „megtisztítani az irodalmat”.

Vers, próza és irodalomtörténet: Líra és próza más építőanyagokból áll össze. Költészetben fontos
ellentét a gyakorlati és költői nyelv szembenállítása (ugye az a különbség, amiről az elején írtam).
Prózában a különbség a fabula és szüzsé közt van (történet és cselekmény I dunno nem tudok latinul
vagy ógörögül vagymiez).
Költészet: Ez volt a formalista elmélet kiindulópontja. Sokat foglalkoztak a formalisták vele, és három
szintet alkottak, amit „megsért” a hétköznapi beszédben. A költészetet eltávolítóképességük miatt
tanulményozzák.
1. a fonetikus szint. Vannak olyan költészeti eszközök, amelyek keménnyé, érdessé teszik a beszédet,
máshogy hangzik a beszéd.
2. Ritmus (tánc…zene): Más ritmust is használunk költészetben.
3. Szemantika: Abban más a mindennapi nyelvtől, hogy egy szó másodlagos jelentéséit egyidejűleg
használja.
Próza: Fabula és szüzsé olyan, mint a gyakorlat és költői nyelv viszonya. Szüzsé eltávolító hatást
gyakorol a fabulára. A szüzsé a fabula hatására kerül előtérbe.
Irodalomtörténet: Az irodalomtörténet az automatizálódott és észrevehető formákat különbözteti
meg az irodalmon belül. Két egymást kiegészítő hatás van az irodalom fejlődésében:
1. Egy adott műfaj/korszak domináns eszközeivel áll kapcsolatban. Ahogy telik az idő, ezeket az
eszközöket megszokjuk, észrevehetetlenné válnak. Amikor egy új, jelentős mű (általában paródia)
megint előveszi ezeket, akkor újra észrevehetővé válnak.
2. Népszerű műfajokból átvett eszközök beemelése az irodalom fő fejlődési vonalába. (Csehov pl. a
vicclapok elemeit viszi bele a prózájába).

Orosz formalizmus elmélet gyengéi: Túlságosan szigorú és zárt. Kizárólag az irodalmiság

foglalkoztatta. Nincs nyelv-, kultúra-, társadalomelméletük, ez pedig korlátok közé szorítja az
irodalomelméletüket. Kellett volna foglalkozni nem irodalmi kérdésekkel is, mert pont, hogy ezek
segítettek volna az irodalommal kapcsolatos munkájukkal kapcsolatba.