Professional Documents
Culture Documents
SZE Intezmenyipont
SZE Intezmenyipont
A táblázatban azt lehet megnézni, hogy az adott felsőoktatási intézmény (képzési területenként és szakonként) milyen jogcímeken és milyen feltételekkel ad valamilyen teljesítmény alapján intézményi pontot, annak mennyi a minimális és maximális értéke, és milyen módon kell
azt a jogcímet igazolni. (Figyelem, egy szakhoz több sor/jogcím is tartozhat!)
Maximum pontszám
Képzési terület Szak Jogcím Szintek/skálázás Pontszám Igazolás módja (dokumentum típusa)
jogcímenként, ha van
Agrár minden esélyegyenlőség fogyatékosság 40 részletes szakértői vélemény, meghatározott feltételek szerint
magyarországi illetékes hatóság által kiállított dokumentumok,
Agrár minden esélyegyenlőség gyermekgondozás 40
meghatározott feltételek szerint
Agrár minden felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél 40 40 oklevél
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50

3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25

1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított

2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított

3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden 1-3. helyezés 40
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden különdíj 20
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden 1-3. helyezés 10
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden különdíj 5
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
Agrár minden kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
kurzusai
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden 100
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Agrár minden 50
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Bölcsészet- nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- 1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- 2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- 3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- 1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- 2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- 3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak 1-3. helyezés 40
tudomány Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak különdíj 20
tudomány Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
tudomány nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak 1-3. helyezés 10
tudomány Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak különdíj 5
tudomány Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
tudomány nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
tudomány nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
közösségszervezés alapszak kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
tudomány kurzusai
Bölcsészet- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak 100
tudomány Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Bölcsészet- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
közösségszervezés alapszak 50
tudomány Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság-
minden felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél 40 40 oklevél
tudományok
Gazdaság- nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- 1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- 2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- 3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- 1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- 2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- 3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 1-3. helyezés 40
tudományok Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint

minden különdíj 20

Gazdaság- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
tudományok nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 1-3. helyezés 10
tudományok Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint

minden különdíj 5
tudományok Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
tudományok nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
tudományok nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
minden kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
tudományok kurzusai
Gazdaság- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 100
tudományok Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 50
tudományok Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Gazdaság- Közgazdasági Diákolimpia (alapító: Institut Ekonomického nemzetközi döntő 1-3. helyezés, oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 30
tudományok Vzdelávání) gazdaságtudományok képzési területen nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett olimpiai az adott sportág magyarországi országos sportági
Gazdaság- játékok, 1984-től kezdődően a Paralimpia vagy Siketlimpia, a szakszövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság vagy a Magyar
minden részvétel 80
tudományok Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Hallássérültek Sportszövetsége, illetve a Magyar Sakkszövetség
Sakkolimpia által kiadott igazolás alapján
az adott sportág magyarországi országos sportági
Gazdaság-
minden világ- és Európa-bajnokság 1-3. helyezés 50 szakszövetségének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, illetve a
tudományok
Magyar Hallássérültek Sportszövetségének igazolása alapján
korosztályos világ- vagy Európa-bajnokság, az Universiade, a
Gazdaság- az adott sportág magyarországi országos sportági
minden Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett 1-3. helyezés 30
tudományok szakszövetségének igazolása alapján
egyetemi világbajnokság, Ifjúsági Olimpia
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Informatika minden esélyegyenlőség fogyatékosság 40 részletes szakértői vélemény, meghatározott feltételek szerint
magyarországi illetékes hatóság által kiállított dokumentumok,
Informatika minden esélyegyenlőség gyermekgondozás 40
meghatározott feltételek szerint
Informatika minden felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél 40 40 oklevél
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden 1-3. helyezés 40
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden különdíj 20
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden 1-3. helyezés 10
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden különdíj 5
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
Informatika minden kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
kurzusai
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden 100
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Informatika minden 50
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Jogi minden esélyegyenlőség fogyatékosság 40 részletes szakértői vélemény, meghatározott feltételek szerint
magyarországi illetékes hatóság által kiállított dokumentumok,
Jogi minden esélyegyenlőség gyermekgondozás 40
meghatározott feltételek szerint
Jogi minden felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél 40 40 oklevél
nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden 1-3. helyezés 40
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden különdíj 20
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden 1-3. helyezés 10
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden különdíj 5
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden 100
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Jogi minden 50
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Műszaki minden esélyegyenlőség fogyatékosság 40 részletes szakértői vélemény, meghatározott feltételek szerint
magyarországi illetékes hatóság által kiállított dokumentumok,
Műszaki minden esélyegyenlőség gyermekgondozás 40
meghatározott feltételek szerint
Műszaki minden felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél 40 40 oklevél
nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden 1-3. helyezés 40
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden különdíj 20
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden 1-3. helyezés 10
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden különdíj 5
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
Műszaki minden kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
kurzusai
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden 100
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Műszaki minden 50
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Orvos- és
min. 45%-os eredmény, az érettségi
egészség- minden emelt szintű érettségi vizsgaeredmény 50 érettségi bizonyítvány
pontok számításához választható tárgyból
tudomány
Orvos- és
min. 45%-os eredmény, nem az érettségi
egészség- minden emelt szintű érettségi vizsgaeredmény 30 érettségi bizonyítvány
pontok számításához választható tárgyból
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként B1 szóbeli 8
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként B1 írásbeli 8
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként B1 komplex 16
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként B2 szóbeli 18
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként B2 írásbeli 18
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként B2 komplex 36
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként C1 szóbeli 25
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként C1 írásbeli 25
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
egészség- minden nyelvtudás, nyelvenként C1 komplex 50
max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
magyarországi település jegyzője vagy gyámhatóság által
egészség- minden esélyegyenlőség hátrányos helyzet 40
kiállított dokumentumok, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Orvos- és
egészség- minden esélyegyenlőség fogyatékosság 40 részletes szakértői vélemény, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
magyarországi illetékes hatóság által kiállított dokumentumok,
egészség- minden esélyegyenlőség gyermekgondozás 40
meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
egészség- minden felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél 40 40 oklevél
tudomány
Orvos- és
nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Orvos- és
3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Verseny 1-3. helyezés 100
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden 1-3. helyezés 40
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden különdíj 20
Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden 1-3. helyezés 10
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden különdíj 5
Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
egészség- minden kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
kurzusai
tudomány
Orvos- és
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden 100
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden 50
Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Orvos- és
oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
egészség- minden Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia 1-3. helyezés 100
nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
tudomány
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett olimpiai az adott sportág magyarországi országos sportági
Orvos- és
játékok, 1984-től kezdődően a Paralimpia vagy Siketlimpia, a szakszövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság vagy a Magyar
egészség- minden részvétel 80
Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Hallássérültek Sportszövetsége, illetve a Magyar Sakkszövetség
tudomány
Sakkolimpia által kiadott igazolás alapján
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Pedagógus-
minden felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél 40 40 oklevél
képzés
Pedagógus- nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- 1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- 2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- 3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- 1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- 2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- 3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
képzés számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 1-3. helyezés 40
képzés Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint

Pedagógus- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
képzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 1-3. helyezés 10
képzés Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden különdíj 5
képzés Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
képzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
képzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
minden kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
képzés kurzusai
Pedagógus- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 100
képzés Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 50
képzés Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Pedagógus-
minden zeneiskolai tanulmányok legalább 5 év 40 bizonyítvány, meghatározott feltételek szerint
képzés
Pedagógus-
minden művészeti iskolai tanulmányok legalább 5 év 40 bizonyítvány, meghatározott feltételek szerint
képzés
Pedagógus-
minden közösségi szolgálat legalább 50 óra 20 igazolás, meghatározott feltételek szerint
képzés
Pedagógus-
minden felvételi elbeszélgetés 60
képzés
Sport- nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- 1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- 2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- 3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- 1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- 2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- 3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
tudomány számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 1-3. helyezés 40
tudomány Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden különdíj 20
tudomány Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
tudomány nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 1-3. helyezés 10
tudomány Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden különdíj 5
tudomány Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
tudomány nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
tudomány nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
minden kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
tudomány kurzusai
Sport- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 100
tudomány Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 50
tudomány Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Sport- 1-3. helyezés csapat tagja, oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Országos Haditorna Verseny 15
tudomány sporttudományi képzési területen nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett olimpiai az adott sportág magyarországi országos sportági
Sport- játékok, 1984-től kezdődően a Paralimpia vagy Siketlimpia, a 1-8. helyezés, sporttudományi képzési szakszövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság vagy a Magyar
minden 100
tudomány Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett területen Hallássérültek Sportszövetsége, illetve a Magyar Sakkszövetség
Sakkolimpia által kiadott igazolás alapján
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett olimpiai az adott sportág magyarországi országos sportági
Sport- játékok, 1984-től kezdődően a Paralimpia vagy Siketlimpia, a részvétel, sporttudományi képzési szakszövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság vagy a Magyar
minden 80
tudomány Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett területen Hallássérültek Sportszövetsége, illetve a Magyar Sakkszövetség
Sakkolimpia által kiadott igazolás alapján
Társadalom- nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- 1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- 2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- 3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- 1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- 2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- 3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
tudományok számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 1-3. helyezés 40
tudományok Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden különdíj 20
tudományok Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
tudományok nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 1-3. helyezés 10
tudományok Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden különdíj 5
tudományok Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
tudományok nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
tudományok nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
minden kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
tudományok kurzusai
Társadalom- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 100
tudományok Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Társadalom- Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
minden 50
tudományok Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként B1 szóbeli 8
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként B1 írásbeli 8
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként B1 komplex 16
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként B2 szóbeli 18
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként B2 írásbeli 18
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként B2 komplex 36
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként C1 szóbeli 25
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként C1 írásbeli 25
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nyelvtudásért összesen nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat,
nyelvtudás, nyelvenként C1 komplex 50
tanárképzés (agrármérnöktanár) max. 60 érettségi, oklevél stb., meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár magyarországi település jegyzője vagy gyámhatóság által
esélyegyenlőség hátrányos helyzet 40
tanárképzés (agrármérnöktanár) kiállított dokumentumok, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár
esélyegyenlőség fogyatékosság 40 részletes szakértői vélemény, meghatározott feltételek szerint
tanárképzés (agrármérnöktanár)
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár magyarországi illetékes hatóság által kiállított dokumentumok,
esélyegyenlőség gyermekgondozás 40
tanárképzés (agrármérnöktanár) meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár
felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél 40 40 oklevél
tanárképzés (agrármérnöktanár)
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nagydíjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 30
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár első díjas az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 20
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár nagydíjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 15
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár első díjas nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 10
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár 1. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 100
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár 2. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár 3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár 1. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 50
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár 2. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 25
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár 3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedő 13
tanárképzés (agrármérnöktanár) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Verseny 1-3. helyezés 100
tanárképzés (agrármérnöktanár) nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
1-3. helyezés 40
tanárképzés (agrármérnöktanár) Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár a Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
különdíj 20
tanárképzés (agrármérnöktanár) Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Országos Művészeti Tanulmányi Verseny 1-3. helyezés, egyéni versenyzőként 20
tanárképzés (agrármérnöktanár) nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
1-3. helyezés 10
tanárképzés (agrármérnöktanár) Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
különdíj 5
tanárképzés (agrármérnöktanár) Diákköri Tanácsal által szervezett verseny nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek 1-10. helyezés 40
tanárképzés (agrármérnöktanár) nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai versenyek részvétel 20
tanárképzés (agrármérnöktanár) nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár Széchenyi István Egyetem által szervezett előkészítő képzés
kurzus eredményes elvégzése 80 Széchenyi István Egyetem által kiállított nyilatkozat
tanárképzés (agrármérnöktanár) kurzusai
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
100
tanárképzés (agrármérnöktanár) Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár Nemzetközi Tudományos Diákolimpia (Biológiai, Fizikai, 1-3. helyezés nem az érettségi pontok oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
50
tanárképzés (agrármérnöktanár) Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai) számításához választható tárgyból nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia 1-3. helyezés 100
tanárképzés (agrármérnöktanár) nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
tanár (agrármérnöktanár) Kitaibel Pál verseny országos forduló 1-3. helyezés 20
tanárképzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
tanár (agrármérnöktanár) Guba Sándor Emlékverseny 1-3. helyezés 20
tanárképzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
tanár (agrármérnöktanár) Dr. Szabó Gusztáv Emlékverseny 1-3. helyezés 20
tanárképzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
tanár (agrármérnöktanár) Mikoviny Sámuel Térinformatikai Emlékverseny 1-3. helyezés 20
tanárképzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
tanár (agrármérnöktanár) Csapó Dániel Emlékverseny 1-3. helyezés 20
tanárképzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan Hagyományok, ízek, régiók - Toldi Miklós Tudományos oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
tanár (agrármérnöktanár) 1-3. helyezés 20
tanárképzés diákkonferencia nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
tanár (agrármérnöktanár) Országos Ifjúsági Vadászvetélkedő 1-3. helyezés 20
tanárképzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Osztatlan oklevél másolat vagy rendező intézmény által kiállított
tanár (agrármérnöktanár) Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Emlékverseny 1-3. helyezés 20
tanárképzés nyilatkozat, meghatározott feltételek szerint
Széchenyi István Egyetem Pontszámítás a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett olimpiai az adott sportág magyarországi országos sportági
Osztatlan tanár (mérnöktanár), tanár játékok, 1984-től kezdődően a Paralimpia vagy Siketlimpia, a szakszövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság vagy a Magyar
részvétel 80
tanárképzés (agrármérnöktanár) Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Hallássérültek Sportszövetsége, illetve a Magyar Sakkszövetség