Fichte - Első Bevezetés

You might also like

Download as doc, pdf, or txt
Download as doc, pdf, or txt
You are on page 1of 12

Fichte: Első bevezetés a tudománytanba elképzeléseik vannak róla.

Hallgatóim véleményén
ELŐZETES FIGYELMEZTETÉS kívül nem olvastam vagy hallottam olyan véleményt,
amely akár csak látszólag indokokon alapulna;
De re, quae agitur, viszont annál inkább olvastam gúnyolódásokat,
petimus, üt homines eam gyalázkodásokat, és annál többször találkoztam azzal
non opinionem, séd opus az általános megállapítással, hogy ez a tan az
esse, cogitent ac pro embernek, noha nem érti, ellenszenves. Ami a nem-
certo ha-beant, non értést illeti, ez egyedül az én bűnöm lesz mindaddig,
sectae nos alicujus, aut amíg a közönség máshonnan meg nem ismeri
placití, séd utilitatis ét rendszerem tartalmát, és azt nem találja, hogy ott
amplitudinis humanae azért nem olyan érthetetlenül adom elő; sőt, akár
fundamenta moliri. feltétlenül, egyszer s mindenkorra is kész vagyok
Deinde, üt, suis magamra vállalni ezt a bűnt, ha ily módon kedvet
commodis aequi, Ín csinálhatok az olvasónak ahhoz, hogy áttanulmányozza
commune consulant, ét a jelen kifejtést, amelyben a lehető legnagyobb
ipsi in partém veniant. világosságra fogok törekedni. Rendszerem kifejtését
Bacon de Verulamio1 mindaddig folytatni fogom, amíg meg nem
győződöm arról, hogy egészen hiába írok. De akkor
A tudománytan szerzője, miután valamelyest írok hiába, ha senki sem tanulmányozza az érveimet.
megismerkedett a kanti Kritikák2 megjelenése utáni Még a következő figyelmeztetésekkel tartozom az
filozófiai irodalommal, nagyon hamar meggyőződött olvasóknak. Mindig is mondtam, és most megismétlem,
róla, hogy e nagy ember szándéka - gyökerestül hogy rendszerem nem más, mint a kanti rendszer.
megváltoztatni a kor filozófiai, és egyszersmind Vagyis: a dolognak ugyanazt a szemléletét
tudományos gondolkodásmódját - teljesen sikertelen tartalmazza, de módszerében teljesen független a
maradt, mivel számos követője közül egyetlenegy sem kanti kifejtéstől. Nem azért mondtam ezt, hogy egy
veszi észre, miről beszél Kant tulajdonképpen. A nagy tekintéllyel fedezzem magam, vagy hogy
szerző tudni vélte ezt; elhatározta, hogy életét ama elméletemnek rajta kívül levő támaszt keressek, hanem
nagy felfedezés Kanttól teljesen független hogy megmondjam az igazságot, hogy méltányos
kifejtésének szenteli, és erről a szándékáról nem is legyek.
fog lemondani. Az idő majd megmutatja, ő jobban meg Most, mintegy húsz év elteltével, ezt bizonyítani
tudja-e értetni korával. Mindenesetre tudja, hogy semmi lehetne. Kant mind ez ideig - egy újabb jelzéstől
igaz és hasznos nem megy veszendőbe, miután az eltekintve, amelyre később majd utalok - csukott
emberiség egyszer már megszerezte - még ha csak a könyv, pontosan azt olvasták ki belőle, ami nem illik
késő utókor tudja is hasznát venni. bele, aminek ő ellentmondana.
Egyetemi állásom arra késztetett, hogy először Nem szándékom, hogy írásaim Kantot
hallgatóimnak írjak; nekik élőszóban addig magyarázzák, vagy hogy Kantból magyarázzák
magyarázhattam, míg meg nem értettek. 3 írásaimat; ezeknek meg kell állniuk önmagukban,
Minden okom megvan rá, hogy elégedett legyek Kant pedig teljesen kimarad a játékból. Hogy nyíltan
velük, és sokukhoz a legszebb tudományos kimondjam: számomra nem a forgalomban levő
reményeket fűzzem, ámde nem tartozik ide, hogy filozófiai fogalmak helyesbítése és kiegészítése a
erről tanúságot tegyek. Amaz írás4 viszont hallgatóim fontos, akár antikantiánus, akár kantiánus fogalmaknak
körén túl is ismertté vált, és a tudósoknak különféle nevezik is őket, hanem azok teljes kiirtása, és a
gondolkodásmód teljes átalakítása az elmélkedés e
1
Francis Bacon angol filozófus és politikus 1618-ban a Verulam kérdéseire vonatkozólag, úgy, hogy a
bárója címet kapta; innen a Baco de Verulamio (verulami megismerőképesség tételezze és határozza meg az
Bacon) név. A mottóban szereplő latin szöveg fordítása: „A objektumot, mégpedig egész komolyan, és nem csak
dologgal kapcsolatban viszont, amelyről szó lesz, azt kérjük,
úgyszólván, s ne az objektum a megismerőképességet.
hogy az emberek ne vélekedésnek, hanem műnek tartsák, és
bizonyosak legyenek abban, hogy nem valamiféle szekta vagy Rendszerem tehát csak önmagából vizsgálható, nem
nézet, hanem az emberi haszon és nagyság megteremtésén pedig valamely más filozófia tételei alapján; csak
fáradozunk. Ezért, saját javuknak megfelelően, közösen önmagával kell összhangban lennie, csak önmagából
tanácskozzanak róla, és maguk is vállaljanak részt benne.” magyarázható, csak önmagából bizonyítható vagy
(Instruatio magna. Előszó.) - Ez a szöveg szerepel Kant nagy
művének, A tiszta ész kritikájának ugyanonnan vett cáfolható; vagy egészen el kell fogadnunk, vagy
mottójában is. egészen el kell vetnünk.
2
A kanti Kritikák: A tiszta ész kritikája (1781), A gyakorlati ész Itt nem számít, ha valaki azt mondja: „Ha ez a
kritikája (1788), Az ítélőerő kritikája (1790). rendszer igaz, akkor bizonyos tételek nem
3
Fichte 1794 és 1799 között a jénai egyetemen tanított.
4 állhatnak fenn” mert korántsem gondolom, hogy fenn
Fichte „Grundlage dér gesammten Wissenschaftslehre” (A
teljes tudománytan alapvetése) című műve „als Handschrift für kellene állnia annak, amit ez a rendszer cáfol.
seine Zuhörer” (hallgatóinak, kézirat gyanánt) jelent meg
1794-ben.
1
Ez a kijelentés: „Nem értem ezt az írást”, semmi függetlenül megállapítandó igazságra vonatkoztatjuk
mást nem jelent számomra, mint amit a szavak mint mintára; és úgy találjuk, e képzetek
mondanak, és az ilyen beismerésről azt tartom, hogy meghatározásában köt bennünket az a feltétel, hogy
fölöttébb érdektelen és semmitmondó. Az olvasó nem ezzel az igazsággal meg kell egyezzenek. A
értheti meg, és nem is szabad, hogy megértse megismerésben, ami a tartalmát illeti, nem tartjuk
írásaimat, amíg nem tanulmányozta őket; mert magunkat szabadnak. Röviden, azt mondhatjuk:
írásaim nem egy rég megtanult leckét ismételnek, bizonyos képzeteinket a szabadság érzése, más
hanem valami olyasmit tartalmaznak, ami a kor képzeteinket a szükségszerűség érzése kíséri.
számára, mivel az Kantot nem értette meg, egészen Az a kérdés, hogy miért éppen ilyen
új. meghatározottságúak és nem másfélék a szabadságtól
Aki rendszeremet indoklás nélkül szidja, csupán függő képzetek, értelmesen nem vethető fel, mert ha
azt fejezi ki ezzel, hogy e tan nem tetszik neki; és ez a feltételezzük, hogy a szabadságtól függnek, ezzel
vallomás megint csak fölöttébb érdektelen, mert tagadjuk, hogy az ok fogalma alkalmazható volna
egyáltalán nem az a kérdés, tetszik-e nektek vagy sem, rájuk; ilyenek, mert így határoztam meg őket, és ha
hanem hogy be van-e bizonyítva. A jelen kifejtésben, másképp határoztam volna meg őket, akkor másfélék
hogy megkönnyítsem az érvek szerinti vizsgálatot, lennének.
mindenütt meg fogom jegyezni, hol kellene a De azon a kérdésen valóban érdemes
rendszert támadni. Csak olyanoknak írok, akiknek elgondolkodni, hogy mi az oka a szükségszerűség
még van érzékük a megismerés bizonyos vagy kétes, érzésétől kísért képzetek rendszerének és magának a
világos vagy zavaros volta iránt, akiknek számít szükségszerűség érzésének. A filozófiának az a
valamit a tudomány és a meggyőződés, akiket igazi feladata, hogy erre a kérdésre válaszoljon, és
buzgalom sarkall ezek keresésére. Az olyanokkal, akik véleményem szerint nincs más filozófia, csak az a
hosszas szellemi szolgaság következtében elvesztették tudomány, amely ezt a feladatot megoldja. A
önmagukat, önmagukkal együtt a saját meggyőződésük szükségszerűség érzésétől kísért képzetek rendszerét
kialakításához szükséges érzéket és a mások nevezik tapasztalatnak is: belső és külső
meggyőződésébe vetett hitüket, akik ostobaságnak tapasztalatnak. Más szavakkal tehát a filozófia meg
tartják azt az elvet, hogy az ember önállóan keresse kell hogy adja minden tapasztalat okát.
az igazságot, akiknek a tudomány nem jelent mást, mint Ezzel az állítással szemben csak háromféle
kényelmes kenyérkeresetet, akik a tudomány minden ellenvetést lehet tenni. Valaki esetleg tagadhatja,
gyarapodásától megijednek, mivel az új munkát ad hogy a tudatban előfordulnak olyan képzetek,
nekik, akiknek semmiféle eszköz nem túl szégyenletes amelyeket a szükségszerűség érzése kísér és
ahhoz, hogy a mesterség elrontóját elnyomják - nos, az valamilyen, a közreműködésünk nélkül
ilyenekkel semmi dolgom sincs. meghatározandó igazságra vonatkoztatunk. Az ilyen
Sajnálnám, ha ők megértenének. Eddig sikerült is ember vagy annak ellenére tagadja e képzeteket, hogy
elérnem, hogy ne értsenek meg, és most is remélem, tudomása van róluk, vagy másféle természete van, mint
ez a beszéd annyira megzavarja majd őket, hogy más embereknek; ekkor számára nem is léteznék
mostantól kezdve semmi mást nem látnak, csak semmi, amit tagad, nem léteznék a tagadás sem, mi
betűket, s közben a fojtott düh ide-oda ráncigálja pedig minden további nélkül figyelmen kívül
bennük azt a valamit, ami náluk a szellem helyét hagyhatnók ellenvetését. Vagy azt mondhatja valaki,
foglalja el. hogy a felvetett kérdés teljesen megválaszolhatatlan,
és e kérdésre vonatkozólag megmásíthatatlanul
BEVEZETÉS tudatlanságra vagyunk ítélve. Az ilyennel teljesen
I. felesleges érvekről és ellenérvekről vitatkozni. A
legjobban a kérdés tényleges megválaszolásával
Figyelj önmagádra, fordítsd el tekintetedet arról, cáfolhatjuk meg, neki pedig nem lesz más választása,
ami körülvesz, és nézz a bensődbe - ez a filozófia mint hogy kísérletünket megvizsgálja, s megjelölje,
első követelménye a kezdővel szemben. Nem arról melyik pontját és miért nem tartja kielégítőnek. Végül
van szó, ami kívüled van, hanem csakis önmagádról. kifogásolhatja valaki az elnevezést, és mondhatja,
Bárki a legfelületesebb önmegfigyeléssel is fontos hogy a filozófia általában valami más, vagy valami
különbséget vehet észre tudatának különböző közvetlen más is, mint amit megadtunk. Ennek könnyen meg
meghatározásai között, amelyeket képzeteknek is lehetne mutatni, hogy az értők mindig is pontosan azt
nevezhetünk. tartották filozófiának, amiről beszéltünk, hogy
Némelyek ugyanis úgy jelennek meg előttünk, mindannak, amit filozófiának szeretne feltüntetni, más
mint amelyek teljesen a mi szabadságunktól függnek, neve van már, és hogy ez a szó, ha egyáltalán valami
de lehetetlenség azt gondolnunk, hogy megfelel meghatározottat jelöl, akkor épp a megjelölt
nekik valami, ami kívülünk és a közreműködésünk tudományt kell hogy jelölje.
nélkül létezik. Képzeletünk, akaratunk szabadnak De mivel nem vagyunk hajlandók szavakon
jelenik meg előttünk. Más képzeteinket egy tőlünk vitatkozni, ezért a magunk részéről már rég

2
lemondtunk erről a névről, és tudománytannak vonatkoztat el, akkor a tapasztalat magyarázó okaként
neveztük el azt a tudományt, amelynek sajátosan épp egy magábanvaló intelligenciát tart meg, vagyis
a jelzett feladatot kell megoldania. elvonatkoztat az intelligenciának a tapasztalathoz való
viszonyától; ha az utóbbitól vonatkoztat el, akkor egy
2. magábanvaló dolgot tart meg, vagyis elvonatkoztat
Csak olyan dolog esetében lehet a dolog okát attól, hogy a dolog a tapasztalatban szerepel. Az első
keresni, amelyet véletlennek ítélünk, vagyis amelyről eljárást nevezzük idealizmusnak, a másodikat
feltételezzük, hogy másképp is lehet, de amelyet dogmatizmusnak5
mégsem szabadság határoz meg; és e dolog épp Nem lehetséges más filozófiai rendszer, csak ez a
azáltal lesz a kereső számára véletlen, hogy az okát kettő, s a jelen fejtegetésnek épp erről kell
keresi. Egy véletlen dolog okát keresni annyit tesz, meggyőznie az olvasót. Az első rendszer szerint a
mint megjelölni valami mást, aminek a szükségszerűség érzésétől kísért képzetek az
meghatározottságából belátható, hogy a megokolt intelligencia produktumai, amelyet magyarázatukhoz
dolog ama sokféle meghatározás közül, amelyek fel kell tételezni, a második szerint egy magábanvaló
megillethetnék, miért épp azt a meghatározást viseli dolog produktumai, s akkor ezt kell feltételezni.
magán, amelyiket magán viseli. Az ok kívül esik az Ha valaki tagadni kívánná ezt a tételt, akkor vagy
okozaton, az ok puszta elgondolása következtében; az azt kellene bizonyítania, hogy az elvonatkoztatáson
okozatot és az okot mint ilyeneket szembeállítjuk kívül más módon is fölébe emelkedhetünk a
egymással, egymás mellé helyezzük őket, s így tapasztalatnak, vagy azt, hogy az említett két
magyarázzuk meg az előbbit az utóbbiból. alkotórészen kívül más is szerepel a tapasztalat tudati
Mármost a filozófiának minden tapasztalat okát aktusában.
kell megadnia; tehát a filozófia objektuma Ami az előbbit illeti, később ki fog ugyan derülni,
szükségszerűen kívül esik minden tapasztalaton. Ez a hogy amit intelligenciának nevezünk, az valóban
tétel minden filozófiára érvényes, és valóban szerepel a tudatban más elnevezéssel, tehát nem
általánosan érvényes is volt egészen a kantiánusok olyasmi, amit pusztán elvonatkoztatással hozunk létre;
koráig: a tudat lényeinek és a belső tapasztalat de mégis látni fogjuk, hogy az intelligencia tudata
tényeinek koráig. elvonatkoztatást, bár az ember számára természetes
Az itt kimondott tétellel szemben semmi elvonatkoztatást feltételez.
ellenvetést nem lehet tenni, mert következtetésünk Nem tagadjuk, e különnemű rendszerek
felső tétele a filozófia általunk megalkotott töredékeiből össze lehet kotyvasztani egy egészet, és
fogalmának puszta elemzése, és ebből vonunk le erre a következetlenségre valóban van is nagyon sok
következtetést. Ha valaki azt vetné fel, hogy az ok példa, de tagadjuk, hogy lehetséges volna e kettőnél
fogalmát másképp kell érteni, akkor természetesen több rendszer, ha kidolgozásuknál következetesen
módjában áll, hogy ezen elnevezés kapcsán arra járnak el.
gondoljon, amire akar; mi viszont ugyanilyen joggal
kijelenthetjük, hogy a filozófia fenti leírásánál mi 4.
pontosan azt értjük ezen, amit megadtunk. Aki tehát Ha a tapasztalatnak valamely filozófia által
nem engedi meg ezt a jelentést, az tagadja, hogy megadott magyarázó okát e filozófia objektumának
egyáltalán lehetséges volna a filozófia az általunk nevezzük - mivel ez, úgy látszik, csak e filozófia által
megadott értelemben; ezzel viszont fentebb már és csak számára létezik -, akkor az idealizmus és a
foglalkoztunk. dogmatizmus objektuma között figyelemre méltó
különbség van a tekintetben, hogy milyen a viszonyuk
3. a tudathoz általában. Mindazt, aminek tudatában
A véges eszes lénynek semmije sincs a tapasztalaton vagyok, a tudat objektumának nevezzük. Az
kívül; ez tartalmazza gondolkodásának egész objektum és a képzetalkotó között háromféle viszony
anyagát. Ugyanezek a feltételek szükségszerűen lehet. Az objektum vagy úgy jelenik meg, mint amit
érvényesek a filozófusra is, ezért felfoghatatlannak csak az intelligencia képzetalkotása hoz létre, vagy
látszik, hogyan képes a tapasztalat fölé emelkedni. úgy, mint ami az intelligencia közreműködése nélkül
De a filozófus tud elvonatkoztatni, azaz a létezik; az utóbbi esetben pedig vagy úgy, mint ami
gondolkodás szabadságával szét tudja választani azt, minősége szerint is meghatározott, vagy úgy, mint ami
ami a tapasztalatban össze van kötve. A csupán léte szerint van jelen, de minősége szerint a
tapasztalatban szétválaszthatatlanul össze van kötve a szabad intelligencia határozhatja meg.
dolog, amelynek szabadságunktól függetlenül kell Az első viszony olyan dologhoz tartozik, amelyet
meghatározást kapnia és amelyhez megismerésünknek csupán kitalálunk, akár céllal, akár cél nélkül, a
igazodnia kell, valamint az intelligencia, amely a második a tapasztalat tárgyához tartozik, a harmadik
megismerést végzi. A filozófus elvonatkoztathat a
kettő közül valamelyiktől: ekkor elvonatkoztatott a 5 A dogmatizmus Kant óta használt megjelölés azokra a
tapasztalattól és fölébe emelkedett. Ha az előbbitől filozófiákra, amelyek megismerőképességünk kritikai vizsgálata
nélkül, nem-kritikai módon állítják föl tételeiket.
3
pedig csupán egyetlenegy tárgyhoz, amelyet azonnal kitalálásnak, amely csak a rendszer sikerétől várja
megmutatunk. realizálását.
Szabadon elhatározhatom ugyanis, hogy elgondolom Ezt pusztán azért említettük, hogy megkönnyítsük a
ezt vagy azt, például a dogmatikusoknál szereplő két rendszer közti különbségek világos megértését,
fogalmat: a magábanvaló dolgot. Ha most és nem azért, hogy valami következtetést vonjunk le
elvonatkoztatok az elgondolttól, és csak önmagamat belőle az utóbbi ellen. Már a filozófia lényege
szemlélem, akkor ebben a tárgyban egy megköveteli, hogy a filozófia objektuma mint a
meghatározott képzet objektuma leszek a magam tapasztalt magyarázó oka kívül essék a tapasztalaton,
számára. Hogy éppen ezzel és nem más ez tehát egyáltalán nem válhatik kárára egy
meghatározottsággal jelenek meg önmagam előtt, hogy rendszernek. Hogy ennek az objektumnak miért kell
éppen úgy jelenek meg, mint aki gondolkodik, és az ezen felül valamilyen különleges módon is szerepelnie
összes lehetséges gondolat közül épp a magábanvaló a tudatban, annak okát még nem találtuk meg.
dolgot gondolja el, ez véleményem szerint Mivel ez csak mellékes megjegyzés, ezért ha
önmeghatározásomtól függ, szabadon változtattam valaki erről nem tudja magát meggyőzni, attól még az
magamat ilyen objektummá. De önmagamat nem én egészről meggyőződhetik. De tervemnek megfelelően
hoztam létre, önmagamat mint meghatározandót itt is tekintetbe veszek lehetséges ellenvetéseket.
kénytelen vagyok úgy elgondolni, mint ami megelőzi az Állításunkkal ellentétben valaki tagadhatja a szellem
önmeghatározást. Én magam tehát a magam számára szabad cselekvésében meglevő közvetlen öntudatot. Az
olyan objektum vagyok, amelynek a minősége bizonyos ilyent csupán ismét emlékeztetnünk kell ennek az
feltételek esetén egyedül az intelligenciától függ, de öntudatnak általunk megadott feltételeire. Amaz
amelynek a létét mindig eleve fel kell tételezni. öntudat nem erőszakolja ránk magát, és nem jelenik
Nos, éppen ez a magábanvaló Én 6 az idealizmus meg magától; valóban szabadon kell cselekednünk,
objektuma. É rendszer objektuma valóságosan is azután el kell vonatkoztatnunk az objektumtól, és
szerepel a tudatban mint valami reális: nem mint csak magunkra kell figyelnünk. Senkit sem lehet
magábanvaló dolog, mert akkor az idealizmus kényszeríteni, hogy ezt megtegye, s ha valaki úgy
megszűnne az lenni, ami, és átváltozna tesz, mintha ezt csinálná, még akkor sem tudhatjuk,
dogmatizmussá, hanem mint magábanvaló Én, és nem hogy helyesen és úgy cselekszik-e, ahogy
mint a tapasztalat tárgya - mert nem meghatározott, megköveteljük. Egyszóval, ezt a tudatot senkinek sem
hanem csak én határozom meg, s ez az objektum e lehet bebizonyítani, mindenkinek szabadon kell
meghatározás nélkül semmi, nélküle egyáltalán nincs létrehoznia önmagában. A második állítással szemben,
is -, hanem mint valami olyasmi, ami minden hogy a magábanvaló dolog puszta kitalálás, csak
tapasztalat fölött van. A dogmatizmus objektuma azért tehetnek ellenvetést, mert félreértik. Az
viszont az első osztály objektumai közé tartozik, ilyeneket újból e fogalom keletkezésének fenti
amelyeket egyedül a szabad gondolkodás hoz létre; a leírásához utasítjuk.
magábanvaló dolog puszta kitalálás, és semmi
realitással nem bír. A tapasztalatban nem szerepel, 5.
mert a tapasztalat rendszere nem más, mint a E két rendszer nem tudja közvetlenül megcáfolni
szükségszerűség érzésétől kísért gondolkodás, és egyik a másikát, mert vitájuk az első, másból már
másnak még a dogmatikus sem tüntetheti fel, akinek, nem levezethető alapelvről folytatott vita:
mint minden filozófusnak, az a feladata, hogy ezt a bármelyikük cáfolja a másik alapelvét, ha az övét
rendszert megokolja. Igaz ugyan, hogy a dogmatikus elismerjük, mindegyik tagadja a másik összes
biztosítani akarja a magábanvaló dolog realitását, állítását, és egyetlen közös pontjuk sincs, ahonnan
vagyis hogy szükségszerűen azt kell elgondolnunk kiindulva megérthetnék egymást és egyesülhetnének.
minden tapasztalat okaként, és biztosítja is, amikor Ha esetleg egyetértés van köztük egy tétel szavaira
kimutatja, hogy ezzel a tapasztalatot valóban meg vonatkozólag, akkor is mindegyik más értelemben
lehet magyarázni, nélküle viszont nem lehet; de veszi azokat.7
éppen ez a kérdés, és nem szabad eleve feltételezni, 7
Ezért nem értették meg Kantot, ezért nem volt, és nem is lesz
amit bizonyítani kell. egyhamar sikere a tudománytannak. A kanti rendszer és a
Az idealizmus objektumának tehát az az előnye a tudománytan idealista rendszerek - nem a szónak szokásos
dogmatizmus objektumával szemben, hogy meghatározatlan értelmében, hanem az imént megadott
egyáltalán kimutatható a tudatban, igaz, nem a meghatározott értelemben; a modern filozófusok viszont mind
dogmatikusok, és szilárdan elhatározták, hogy azok is
tapasztalat magyarázó okaként, ami önellentmondás maradnak. Kantot pusztán azért tűrték meg, mert belőle
volna, és magát ezt a rendszert is a tapasztalat dogmatikust lehetett csinálni; a tudománytan, amelyet nem
részévé változtatná; a dogmatizmus objektuma ezzel lehet így átváltoztatni, szükségképpen elviselhetetlen e
szemben nem tekinthető másnak, mint puszta világbölcseknek. A kanti filozófia gyors elterjedése, miután
úgy-ahogy felfogták, nem a kor alaposságának, hanem
6
E kifejezést eddig kerültem, nehogy valakiben az Énnek mint felületességének bizonyítéka. Egyrészt, e filozófia, ebben az
magábanvaló dolognak a képzete alakuljon ki. Óvatosságom alakjában, a legfurcsább torzszülött, amelyet az emberi képzelet
hiábavaló volt, ezért most már alkalmazom e kifejezést, mivel valaha megteremtett, és védelmezőinek aligha válik
nem látom, kit kellene kímélnem. becsületére, hogy ezt nem veszik észre; másrészt, könnyen be
4
Először is, az idealizmus nem tudja megcáfolni a levezethető következtetéseket; kiderül tehát, hogy a
dogmatizmust, jóllehet az előbbinek, mint láttuk, kettőt egy rendszerré összekeverni szükségképpen
megvan az az előnye az utóbbival szemben, hogy a következetlenség. Ha erre kísérletet tesznek, a tagok
tapasztalat általa megadott magyarázó okát, a nem illenek össze, és valahol mindig nagy hézag
szabadon cselekvő intelligenciát, a tudatban ki tudja támad. Az ilyen egyesítés lehetőségét, vagyis azt, hogy
mutatni. A tényt mint olyant a dogmatikus is lehetséges folytonos átmenet az anyagtól a szellemhez
kénytelen elismerni, mert különben lehetetlenné vagy megfordítva, vagy ami ugyanazt jelenti, folytonos
tenne minden további eszmecserét ellenfelével; ámde átmenet a szükségszerűségtől a szabadsághoz - nos,
a dogmatikus ezt a tényt, mivel az ő filozófiájában ezt annak kellene bizonyítania, aki iménti állításunkat
nem maradhat meg, az alapelvéből levont helyes vitatni kívánná.
következtetés segítségével látszattá és csalódássá Mivel a két rendszer, amennyire most meg tudjuk
változtatja át, és ezáltal alkalmatlanná teszi arra, ítélni, spekulatív szempontból egyenértékűnek látszik,
hogy valami másnak a magyarázó oka legyen. A s a kettő együtt nem állhat fenn, de egyik sem tud
dogmatikus szerint egy magábanvaló dolog fölébe kerekedni a másiknak, ezért érdekes kérdés,
produktuma minden, ami tudatunkban előfordul, tehát hogy ha valaki belátja ezt - és igazán könnyű belátni
ennek produktumai állítólagos szabadságunk által -, akkor mi bírhatja rá az ilyen embert, hogy az
létrehozott meghatározásaink is, azzal a véleménnyel egyiket előnyben részesítse a másikkal szemben, és
együtt, hogy szabadok vagyunk. Ezt a véleményt a miért nem válik általánossá a szkepticizmus, mely
dolog hatása hozza létre bennünk, és ugyanez hozza teljesen lemond a felvetett probléma megválaszolásáról.
létre azokat a meghatározásokat, amelyeket a A vita az idealista és a dogmatikus között
szabadságunkból vezetünk le, csakhogy erről mi nem voltaképpen arról folyik, hogy az Én önállóságáért
tudunk, s ezért nem valamilyen oknak, hanem a kell-e feláldozni a dolog önállóságát, vagy fordítva,
szabadságnak tulajdonítjuk ezeket. Minden a dolog önállóságáért kell-e feláldozni az Én
következetes dogmatikus szükségképpen fatalista: nem önállóságát. Nos, mi bír rá egy értelmes embert,
tagadja a tudat ama tényét, hogy szabadnak tartjuk hogy sajátosképpen az egyik mellett foglaljon állást?
magunkat, mert ez értelmetlenség volna, de A megjelölt állásponton, amely szükségképpen a
alapelvéből bebizonyítja e kijelentés hamis voltát. filozófus álláspontja kell legyen, ha filozófusnak akar
Teljesen tagadja az Én önállóságát, amelyre az számítani, és amelyhez az ember a gondolkodás
idealista épít, és az Ént a dolgok puszta folyamán előbb-utóbb a filozófus tudós
produktumává, a világ valamelyik akcidenciájává közreműködése nélkül is eljut, nos, ezen az
változtatja; a következetes dogmatikus szükségképpen állásponton a filozófus csak annyit állapít meg, hogy
materialista is.8 A dogmatikust csak az Én azt kell képzelnie, ő maga szabad, és rajta kívül
önállóságának és szabadságának posztulátumából vannak bizonyos dolgok. Lehetetlen, hogy az ember
kiindulva lehetne megcáfolni, de éppen ez az, amit ő megálljon ennél a gondolatnál: a puszta képzet
tagad. gondolata csak fél gondolat, töredéke egy
Éppoly kevéssé tudja a dogmatikus megcáfolni az gondolatnak, valamit hozzá kell gondolni, ami a
idea-listát. képzetnek a képzetalkotástól függetlenül megfelel.
Alapelve, a magábanvaló dolog - semmi, és a Más szavakkal: a képzet nem állhat meg önmagában,
magábanvaló dolognak, miként védelmezője is a képzet csak valami mással összekapcsolva valami,
kénytelen elismerni, nincs más realitása, csupán az, önmagában pedig semmi. Épp a gondolkodásnak ez a
amit azáltal kap, hogy a tapasztalat csak belőle szükségszerű volta bírja rá az embert, hogy amaz
magyarázható meg. E bizonyítékot az idealista álláspontról kiindulva felvesse a kérdést: mi a
megsemmisíti, mivel a tapasztalatot másképp képzetek oka, vagy ami ugyanazt jelenti, mi az, ami
magyarázza meg, tehát éppen azt tagadja, amire a nekik megfelel?
dogmatizmus épít. A magábanvaló dolog tökéletes Mármost meglehet bennünk az Én önállóságának
kimérává9 lesz, többé semmi alapot nem találunk arra, a képzete és a dolog önállóságának a képzete, de
hogy feltételezzük, és vele együtt az egész magának az Énnek és a dolognak az önállósága
dogmatikus épület összeomlik. együtt nem állhat fenn. Csak az egyik lehet az első,
A mondottakból egyben kiderül, hogy a két az eredeti, a független, a második, épp azáltal, hogy
rendszer teljességgel összeegyeztethetetlen, mivel ami második, okvetlenül függni fog az elsőtől, össze lesz
az egyikből következik, az érvényteleníti a másikból vele kötve.
Melyiket tegyük hát kettejük közül az elsővé? Az
lehet bizonyítani, hogy csak azért lett olyan kapós, mert azt ész semmilyen döntési kritériumot nem adhat, mert
hitték: e filozófia segítségével minden komoly spekuláció alól itt nem arról van szó, hogy egy tagot beiktassunk a
kihúzták a talajt, és menlevelet kaptak arra, hogy továbbra is a sorba, márpedig az észokok csak eddig érnek el,
felszínes empirizmusnak hódoljanak, melyet annyira szeretnek.
8 hanem arról, hogy mi a kezdete az egész sornak, ami
A következetes dogmatizmus szükségképpen materialista is -
mert csak anyagi dolgokat tapasztalunk. - lévén abszolút értelemben első aktus - csakis a
9
A kiméra eredetileg kecsketestű, oroszlánfejű, kígyófarkú, gondolkodás szabadságától függ. Ezt az aktust tehát
tűzokádó görög mitológiai szörny; általában: szörnyalak.
5
az önkény, s mivel az önkényes elhatározásnak is kell tehetné, üldözné ellenfelét; az idealista hűvös, és
oka legyen, a bajiam és az érdek határozza meg. Az hajlamos gúnyolódni a dogmatikuson.
idealista és a dogmatikus különbözésének végső oka Hogy valaki milyen filozófiát választ, az tehát
tehát érdekük különbözése. attól függ, milyen ember: mert egy filozófiai rendszer
A legfőbb érdek és minden más érdek oka az nem valami holt ruhanemű, amelyet tetszés szerint
embernek önmagához fűződő érdeke. Így van ez a felölthetünk és levethetünk, hanem átlelkesíti annak
filozófus esetében is. Hogy énjét az okoskodásban el az embernek a lelke, akié. Az a jellem, amely
ne veszítse, hanem megőrizze és érvényre juttassa: ez természettől fogva petyhüdt, vagy petyhüdtté tett és
az az érdek, amely láthatatlanul egész gondolkodását elpuhított a szellemi szolgaság, tudósi fényűzés és
irányítja. Mármost az emberiségnek két fejlődési foka hiúság, soha nem fog felemelkedni az idealizmushoz.
van, az embereknek pedig, nemünk fejlődése közben, A dogmatikusnak megmutathatjuk, hogy rendszere
amíg az utóbbbi fajta általánossá nem válik, két fő elég-telén és következetlen, amiről majd mindjárt
fajtájuk. Némelyek, akik még nem emelkedtek fel beszélünk! összezavarhatjuk és gyötörhetjük, ahogy
szabadságuk és abszolút önállóságuk teljes átéléséhez, csak akarjuk, de nem tudjuk meggyőzni, mert nem
csak a dolgok elképzelésében találják meg képes nyugodtan és józanul meghallgatni és
önmagukat, csak szétszórt öntudatuk van, amely az megvizsgálni azt, amit elviselni egyáltalán nem tud.
objektumokhoz tapad, s amelyet azok sokféleségéből Hogy valaki filozófus lehessen - ha az egyetlen igazi
kell összeszedegetni. Saját képüket, tükör módjára, filozófiának az idealizmust tekinthetjük 11 -, ahhoz
csak a dolgok mutatják nekik; ha ezektől megfosztják születni kell, ahhoz nevelés és önnevelés kell, de
őket, akkor saját énjüket is elvesztik; önmaguk miatt semmiféle emberi mesterség segítségével nem lehet
nem adhatják fel a dolgok önállóságába vetett valakiből filozófust csinálni. Ezért a már kész
hitüket, mert ők maguk csak e hittel együtt léteznek. emberek közül ez a tudomány sem remél sok
Valóban egészen a külvilág által lettek azzá, amik. proszelitát12; ha egyáltalán remélhet valamit, akkor
Aki ténylegesen csak a dolgok produktuma, az nem is inkább az ifjúságban bízik, amelynek vele született
fogja soha magát másképp látni, és amíg csak erejét még nem tette tönkre a kor petyhüdtsége.
magáról és a hozzá hasonlókról beszél, addig igaza
is lesz. A dogmatikusok elve a dolgokban való hit, 6.
önmaguk miatt, tehát közvetett hit a saját szétszórt De a dogmatizmus egyáltalán nem tudja
énjükben, amelyet csak az objektumok hordoznak. megmagyarázni, amit meg kell magyaráznia, s ez az
De aki tudatára ébred önálló és a külvilágtól oka alkalmatlan voltának.
független mivoltának - és ennek csak úgy ébredhet Meg kell magyaráznia a képzetet, és arra tesz
tudatára, ha mindentől függetlenül, önmaga által kísérletet, hogy a képzetet a magábanvaló dolog
teszi magát valamivé -, annak énje támaszául nincs hatásából vezesse le. De nem tagadhatja azt, amit a
szüksége a dolgokra, és nem használhatja fel a képzetről a közvetlen tudat mond. - Nos, mit mond
dolgokat, mert azok megsemmisítik ezt az ez a képzetről? Itt nem szándékozom szavakba foglalni
önállóságot, üres látszattá változtatják. Az Én, azt, amit csak bensőnkben tudunk szemlélni, és nem
amelynek birtokában van és amely érdekli, akarom kimeríteni azt, aminek kifejtése a
megsemmisíti a dolgokban való hitet; az ilyen ember tudománytan tekintélyes részének a feladata. Pusztán
hajlamánál fogva hisz az önállóságában, nem indulat azt akarom feleleveníteni, amit már régen észrevett
nélkül ragadja meg. Önmagában való hite közvetlen. mindenki, aki akár csak egyszer is figyelmesen
Ebből az érdekből megmagyarázhatók azok az önmagába tekintett.
indulatok is, amelyek a filozófiai rendszerek Az intelligencia mint olyan önmagát szemléli;
megvitatásába rendesen belekeverednek. A önmagának ez a szemlélése közvetlenül együtt jár
dogmatikust a rendszere elleni támadás valóban azzal mindennel, ami az intelligencia tartalmává lesz, s az
fenyegeti, hogy elveszti önmagát, még sincs intelligencia természete nem más, mint a létnek és a
felfegyverkezve e támadással szemben, mert szemlélésnek ez a közvetlen egyesülése. Az
bensőjében van valami, ami támadójával intelligencia a maga számára az, ami benne van,
rokonszenvez, ezért hevesen és elkeseredetten ami egyáltalán a tartalmát alkotja, és csak annyira
védekezik. Az idealista viszont akarva-akaratlan intelligencia, amennyire a maga számára az.
lenézi némileg a dogmatikust, mivel ez csak Elgondolom ezt vagy azt az objektumot: mit jelent
olyasmit mondhat neki, amit ő már régóta tud, és ez, és hogyan jelenek meg a magam számára ebben a
amit mint tévesét már rég elintézett magában; gondolkodásban? A következőképpen: bizonyos
mert az ember, ha nem is magán a dogmatizmuson, meghatározásokat létrehozok magamban, ha az
de legalább a dogmatizmusra való hajlamon objektum puszta kitalálás, vagy azok a
keresztülhaladva10 jut el az idealizmushoz. A 11
Azért tekinti Fichte az egyetlen igazi filozófiának az
dogmatikus heveskedik, kiforgatja a szavakat, ha idealizmust, mert ez radikálisan meghaladja a köznapi
fölfogást.
10 12
Minden ember köznapi fölfogása tartalmaz egy spontán Proszeüta (a görög proszélütosz = jövevény szóból): a zsidó
materializmust. valláshoz csatlakozott „pogány”.
6
közreműködésem nélkül léteznek, ha az objektum egyszerű, és az is marad, tehát egyáltalán nincs
valami valóságos kell legyen, és szemlélem ezt a megmagyarázva, amit meg kellene magyarázni. Meg
létrehozást, ezt a létet. E meghatározások csak kellene mutatniok a léttől a képzetalkotáshoz való
annyiban vannak bennem, amennyiben szemlélem átmenetet, de ezt nem teszik meg, és nem is tudják
azokat: szemlélés és lét elválaszthatatlanul egyesül. - megtenni, mert elvük csupán valamilyen létnek az
Egy dolog ezzel szemben nagyon sokféle lehet, de alapját, nem pedig a léttel ellentétes képzetalkotás
arra a kérdésre, kinek a számára létezik, senki sem alapját tartalmazza. Hatalmas ugrással olyan
fogja azt válaszolni - ha érti a szó jelentését -, hogy világban teremnek, amely elvüktől teljesen idegen.
a maga számára, hanem a dologhoz hozzá kell Ezt az ugrást többféleképpen próbálják leplezni.
gondolni még egy intelligenciát, amelynek számára A lélek, szigorúan véve - és így jár el a következetes
létezik; az intelligencia viszont szükségszerűen a dogmatizmus, mely egyben materializmussá is lesz -,
maga számára az, ami, és semmit sem kell nem lehet dolog, és egyáltalán semmi sem lehet,
hozzágondolnunk. Azzal, hogy intelligenciaként hanem csupán a dolgok egymás közti
tételezzük, egyben már azt is tételezzük, aminek a kölcsönhatásának produktuma, eredménye.
számára van. Az intelligenciában tehát, képletesen De ezáltal csak a dolgokban jön létre valami, s ha
szólva, egy kettős sort találunk, a lét és a szemlélés, nem gondolunk oda egy intelligenciát, amely a
a reális és az ideális sorát, s az intelligencia lényege dolgokat megfigyeli, akkor sohasem jön létre
nem más, mint e kettős sor szétválaszthatatlan volta olyasmi, ami a dolgoktól el van választva. A
(az intelligencia szintetikus); a dolgot viszont csak hasonlatok, amelyeket felhoznak, hogy rendszerüket
egy egyszerű sor, a reális sora illeti meg (a dolog érthetővé tegyék, például az a hasonlat, amely a
puszta tételezettség). Intelligencia és dolog tehát különféle hangszerek összecsengéséből eredő
éppen ellentétesek: két világhoz tartoznak, amelyek harmóniára vonatkozik, épp e rendszerek
között nincs híd. értelmetlenségét teszik nyilvánvalóvá. Az
Az általában vett intelligenciának ezt a összecsengés és a harmónia nem a hangszerekben
sajátosságát és különös meghatározásait a van, hanem csakis a hallgató lelkében, aki a sokfélét
dogmatizmus a kauzalitás tétele segítségével akarja egyvalamivé egyesíti magában, és ha nem gondolunk
megmagyarázni: az intelligencia valaminek a oda egy ilyen hallgatót, akkor egyáltalán nincs
hatása, az intelligencia a sor második tagja kell harmónia.
legyen. De ki akadályozhatná meg a dogmatizmust abban,
Ámde a kauzalitás tétele reális sorról, nem kettős hogy feltegye: a lélek egyike a magukban való
sorról beszél. A ható dolog ereje átmegy egy másik, dolgoknak? Ekkor a lélek beletartozik abba, amit a
rajta kívüli, vele szemben álló dologra, előidéz benne dogmatizmus a feladat megoldása céljából posztulál, és
valamilyen létet és semmi többet; e lét egy rajta csak ezáltal lesz alkalmazható az a tétel, amely a
kívüli, lehetséges intelligencia számára és nem e dolgoknak a leiekre gyakorolt hatásáról beszél, mivel
dolog számára van. Ha csak mechanikus erőt a materializmusban csak a dolgok egymás közti
tulajdoníttok is a hatást elszenvedő tárgynak, az a kölcsönhatása létezik, és ennek kell létrehoznia a
kapott hatást tovább fogja adni a hozzá legközelebb gondolatot. Hogy az elgondolhatatlant el-
fekvő dolognak, s így az elsőtől kiinduló mozgás gondolhatóvá tegyék, rögtön úgy akarták feltételezni
tetszőlegesen hosszú soron mehet végig, de sehol sem a ható dolgot vagy a lelket, vagy mindkettőt, hogy a
fogtok ebben a sorban olyan tagot találni, amely hatás által képzetek keletkezhessenek. A ható
önmagába visszatérő hatást fejtene ki. Vagy adjátok dolognak olyannak kellett lennie, mint amilyen az
meg a hatást elszenvedő tárgynak a legtöbbet, amit Isten Berkeley rendszerében: hogy a hatásai képzetek
egy dolognak adhattok, adjatok neki legyenek. (Ez a rendszer egyébként dogmatikus,
ingerlékenységet, úgy, hogy saját erejéből és saját korántsem idealista.) Ezzel azonban semmit sem
természetének törvényei szerint mozogjon, s ne a rá nyertünk: csak mechanikus hatást tudunk felfogni, és
ható dolog által megadott törvény szerint, mint ahogy lehetetlenség, hogy másféle hatást elgondoljunk; ama
ez a puszta mechanizmus sorában történik. Ekkor e feltételezés tehát csak puszta szavakból áll, de nincs
dolog visszahat ugyan a kiváltó ingerre, az okban semmi értelme. Vagy a léleknek olyan természetűnek
nincs benne annak a létnek a meghatározó alapja, kell lennie, hogy minden rá gyakorolt hatás képzetté
amely ebben a hatásban megnyilvánul, hanem csak váljék. De ezzel ugyanúgy járunk, mint az előbbi
az a feltétel van meg benne, hogy egyáltalán legyen tétellel, egyáltalán nem tudjuk felfogni.
valamilyen hatás, ámde e lét mégis csak puszta, Így jár el a dogmatizmus mindenütt, bármilyen
egyszerű lét, és az is marad: egy rajta kívül levő alakban jelenik is meg. Azt a hatalmas szakadékot,
lehetséges intelligencia számára való lét. Nem amely nála a dolgokat és képzeteket elválasztja,
kapjátok meg az intelligenciát, ha nem elsőként, magyarázat helyett üres szavakkal tölti ki, s az
abszolútként gondoljátok el, és bajosan tudjátok ember megtanulhatja betéve, elmondhatja újból és
megmagyarázni az intelligenciának a tőle független újból e szavakat, de még eddig nem volt senki, és
léttel való kapcsolatát. - E magyarázat szerint a sor nem is lesz, aki gondolt volna valamire, amikor

7
ezeket kimondta. Mert ha világosan el akarjuk akaratunk pedig a képzetektől, ennélfogva egész
gondolni, hogyan megy végbe, amit a dogmatizmus akarásunkat a természeti szükségszerűség határozza
állít, akkor az egész fogalom semmivé foszlik. meg, és csalódunk, amikor azt gondoljuk, hogy
A dogmatizmus tehát csak arra képes, hogy elvét akaratunk szabad - akkor ez rendkívül világos és
különböző alakokban csak ismételje és ismételje, érthető számukra; annak ellenére, hogy nincs semmi
újból és újból elmondja, nem képes azonban eljutni értelme, bámulják a bizonyítás szigorát, és meg
belőle a meg-magyarázandóhoz, nem tudja azt vannak győződve a helyességéről. Emlékeztetek arra,
levezetni. Márpedig éppen ez a levezetés a filozófia. hogy a tudománytan nem ennek az elnéző
A dogmatizmus tehát a spekuláció szemszögéből gondolkodásmódnak a szülötte, s nem is tart rá
nézve sem filozófia, hanem puszta kijelentése és igényt. Ha az általa levonandó következtetések
bizonygatása valaminek. Marad tehát az idealizmus, hosszú láncolatában akár csak egy tag is van,
mint az egyetlen lehetséges filozófia. amelyik nem kapcsolódik szigorúan a következőhöz,
Nem kell foglalkoznunk azzal, hogy milyen akkor a tudománytan egyáltalán semmit sem
ellenvetéseket tesz az olvasó az itt kifejtett tannal bizonyított be.
szemben - hiszen semmit sem lehet felhozni ellene
-, de annál inkább foglalkoznunk kell azzal, hogy 7.
sokan teljességgel képtelenek megérteni e tant. Hogy Az idealizmus, mint fent már megmondtuk, az
minden hatás mechanikus, és hogy mechanizmus által intelligencia cselekvéséből magyarázza a tudat
nem keletkezhetik képzet, azt senki sem tagadhatja, meghatározásait. Az intelligencia az ő számára csak
aki csak megérti ezeket a szavakat. De éppen ez tevékeny és abszolút, nem szenvedő; azért nem
okozza a, nehézséget. Már ahhoz is a szellem szenvedő, mert az intelligencia az idealizmus
bizonyos fokú szabadsága és önállósága szükséges, posztulátuma szerint az első és a legmagasabb, nem
hogy valaki felfogja az intelligencia lényegét, úgy, előzi meg semmi, amiből szenvedése megmagyarázható
ahogy itt megrajzoltuk; márpedig a dogmatizmus volna. Az intelligenciát ugyanezen oknál fogva
cáfolatát egészen erre alapoztuk. Sokan csak a voltaképpeni lét, fennállás sem illeti meg, mert az
természeti mechanizmus egyszerű sorát tudják valamilyen kölcsönhatás eredménye, és nem létezik
gondolkodásukkal felfogni, és ennél tovább nem semmi, nem is tételezünk fel semmit, amivel az
jutottak; nagyon természetes tehát, hogy számukra, intelligenciát kölcsönhatásba lehetne hozni. Az
ha el akarják gondolni, a képzet is ebbe a sorba intelligencia az idealizmus számára tevékenység és
tartozik, az egyetlenbe, amely a lelkűkben jelen van. semmi több; még tevékeny valaminek sem szabad
A képzet számukra egyfajta dolog lesz, amire a nevezni, mert e kifejezés valami fennállót sejtet,
leghíresebb filozófiai íróknál is találunk példát. Az ő amihez a tevékenység tartozik. De az idealizmusnak
számukra elég a dogmatizmus, az ő számukra nincs nincs semmi oka arra, hogy feltételezzen valami
szakadék, mert az ő számukra az ellentétes világ ilyesmit, mivel elvében nincs benne, és minden
egyáltalán nem létezik. - A dogmatikust tehát nem egyebet először le kell vezetnie. Mármost ennek az
tudjuk megcáfolni az előadott bizonyítással, intelligenciának a cselekvéséből meghatározott
bármilyen világos is az, mert e bizonyítás nem képzeteket kell levezetnünk, olyan képzeteket,
hatolhat el a tudatáig, hiszen hiányzik belőle az a amelyek egy közreműködésünk nélkül létező,
képesség, amellyel a bizonyítás premisszáit13 anyagi, térbeli világra vonatkoznak, mivel, mint
felfoghatná. ismeretes, ilyen képzetek fordulnak elő a tudatban;
Ahogyan a dogmatizmust itt tárgyaljuk, az korunk de egy meghatározatlan valamiből semmi
elnéző gondolkodásmódját is sérti, amely rendkívül meghatározottat nem lehet levezetni, mivel ilyenkor
elterjedt (volt ugyan minden korban, de csak a nem alkalmazható minden levezetés szabálya, az
mienkben emelkedett szavakban kifejezett elégséges alap elve. Ezért az intelligencia amaz alapul
maximává: ne legyünk oly szigorúak a vett cselekvésének megbatározott cselekvésnek kell
következtetésben, a filozófiában nem kell annyira lennie, mégpedig - mivel maga az intelligencia a végső
szó szerint venni a bizonyításokat, mint például a magyarázó alap - olyan cselekvésnek, amelyet saját
matematikában. Ez a gondolkodásmód, ha csak maga és tulajdon lényege, nem pedig egy rajta kívül
néhány láncszemet vesz is észre, és a következtetési levő valami határoz meg. Az idealizmus feltételezése
szabályt fogja fel, a képzelőerő segítségével tehát a következő lesz: az intelligencia cselekszik, de
nyomban mindenestül pótolja a hiányzó részt, saját lényegénél fogva csak egy bizonyos módon
anélkül, hogy tovább kutatná, miben áll is az. Ha, cselekedhet. Ha a cselekvés e szükségszerű módját a
mondjuk, egy Alexander von Joch14 azt mondja nekik: cselekvéstől elválasztva gondoljuk el, akkor ezt nagyon
Minden dolgot a természeti szükségszerűség határoz találóan a cselekvés törvényeinek nevezhetjük; az
meg, képzeteink a dolgok minőségétől függnek, intelligenciának tehát szükségszerű törvényei vannak.
- Ez egyben érthetővé teszi a szükségszerűség érzését is,
13
Premissza: a következtetés előtétele. amely a meghatározott képzeteket kíséri: az
14
Alexander von Joch: itt a korlátolt ostobaság intelligencia ilyenkor nem valamilyen kívülről eredő
megszemélyesítője.
8
benyomást érez, hanem ebben a cselekvésben saját elvonatkoztatás útján, csak ezekből az
lényegének korlátait érzi. Ha az idealizmus ezzel az objektumokból, tehát csak a tapasztalatból
egyedül ésszerű, meghatározott és a jelenségeket meríthette e törvényeket. Mit sem segít, ha,
valóban megmagyarázó feltételezéssel él, amely az mondjuk, kerülő úton a logikából meríti őket, mert
intelligencia szükségszerű törvényeire vonatkozik, számára a logika is az objektumokból keletkezett
akkor kritikai vagy transzcendentális15 idealizmusnak elvonatkoztatás útján, és most csak közvetve teszi
nevezzük. Ezzel szemben transzcendens idealizmus azt, ami, ha közvetlenül tenné, túlságosan
volna az a rendszer, amely a meghatározott szembeszökő volna számunkra. Tehát semmivel sem
képzeteket az intelligencia szabad és törvényeknek tudja bizonyítani, hogy posztulált gondolkodási
egyáltalán nem alávetett cselekvéséből vezetné le; de törvényei valóban gondolkodási törvények, valóban
ez a feltételezés önellentmondást tartalmazna, mivel nem egyebek, mint az intelligencia immanens
az ilyen cselekvésre, amint épp az imént jegyeztük törvényei; a dogmatikus, vele ellentétben, azt
meg, nem alkalmazható az elégséges alap elve. állítja, ezek a dolgok általános tulajdonságai,
Amennyiben az intelligencia cselekvésének melyek a dolgok lényegében vannak megalapozva.
törvényei, amelyeket fel kell tételeznünk, az Nem látjuk be, miért kellene több hitelt adnunk az
intelligencia egyetlen lényegében vannak egyik fél bizonyítatlan állításának, mint a másik fél
megalapozva, annyiban maguk e törvények feltétlenül bizonyítatlan állításának. - Ennél az eljárásnál nem
rendszert alkotnak; vagyis: hogy az intelligencia e lehet megérteni, hogy az intelligenciának valóban
meghatározott feltétel fennállása esetén éppen így éppen így kell-e cselekednie, és miért kell így
cselekszik, az ismét megmagyarázható, mégpedig abból cselekednie. Hogy ezt megérthessük, ahhoz a
magyarázható meg, hogy ha egyáltalán fennáll premisszáknak tartalmazniuk kellene valamit, ami
valamilyen feltétel, akkor az intelligencia csak az intelligenciát illetheti meg, és ama
meghatározott módon cselekszik; és ez utóbbi ismét gondolkodási törvényeket a szemünk láttára kellene
egyetlenegy alaptörvényből magyarázható meg. Az hogy levezessék ezekből a premisszákból.
intelligencia cselekvése során maga adja magának a Ennél az eljárásnál kiváltképpen azt nem látjuk
törvényeket, és e törvényhozás maga is egy be, hogyan jön létre maga az objektum, mert ha
magasabb, szükségszerű cselekvés vagy elfogadjuk is a kritikus bizonyítatlan posztulátumait,
képzetalkotás által történik. Például a kauzalitás ezek akkor sem magyaráznak meg többet, mint a
törvénye nem első, eredeti törvény, hanem csupán a dolog minőségeit és viszonyait; például, hogy térben
sokféleség összekapcsolásának egyik módja, és ennek van, időben nyilvánul meg, hogy akcidenciáit valami
az összekapcsolásnak az alaptörvényéből vezethető le; szubsztanciálisra kell vonatkoztatnunk stb. De
a sokféleség összekapcsolásának törvénye pedig, honnan van az, aminek ilyen viszonyai és
akárcsak maga a sokféleség, ismét magasabb minőségei vannak, honnan az anyag, amely ezeket
törvényekből vezethető le. a formákat kapja? Ebbe az anyagba menekül a
E megjegyzés értelmében maga a kritikai idealizmus dogmatizmus, ti pedig csak tetéztétek a bajt.
is kétféleképpen láthat neki feladatának. Vagy Jól tudjuk, hogy a dolog csakugyan e törvények
valóban levezeti az intelligencia alaptörvényeiből a szerint végbemenő cselekvés által jön létre, hogy a
szükségszerű cselekvési módoknak ezt a rendszerét dolog nem más, mint mindezek a viszonyok, a
és vele együtt az ezáltal létrejövő objektív képzeteket, képzelőerő által egyesítve, hogy mindezek a
s így képzeteink egész terjedelmét fokozatosan hozza viszonyok alkotják a dolgot, és hogy az objektum
létre az olvasó vagy hallgató szeme láttára, vagy pedig csakugyan mindezeknek a fogalmaknak az eredeti
már közvetlenül az objektumokra alkalmazva, tehát szintézise. Forma és anyag nem különálló részek, az
alacsonyabb fokon fogja fel ezeket a törvényeket, egész megformáltság az anyag, s csak az elemzésben
amelyeket valahonnan ismer (ezen a fokon kapunk külön formákat. De a megadott módszer
kategóriáknak nevezzük őket), majd pedig kijelenti: szerint a kritikus ezt csak állítani tudja, és még az is
ezek határozzák meg és rendezik az objektumokat. titok, honnan tudja ő maga, ha egyszer tudja. Amíg
Honnan szerzi az utóbbi fajtájú kritikus, aki az nem hozzuk létre az egész dolgot a gondolkodó szeme
intelligencia feltételezett törvényeit nem az láttára, addig a dogmatizmust nem szorítottuk vissza
intelligencia lényegéből vezeti le, e törvényeknek akár végső búvóhelyére. De ez csak akkor lehetséges, ha
csak a materiális ismeretét is, azt az ismeretet, hogy az hagyjuk, hogy az intelligencia a maga egészének, s ne
intelligencia törvényei éppen ezek, a csak valamely részének a törvénye szerint
szubsztancialitás, a kauzalitás stb. törvényei? Mert cselekedjék.
egyelőre még nem is akarom őt azzal a kérdéssel Az ilyen idealizmus tehát nem bizonyított és nem
zaklatni, honnan tudja, hogy ezek az intelligencia bizonyítható. A dogmatizmussal szemben nincs más
puszta, immanens törvényei. Ezek közvetlenül az fegyvere, mint a bizonykodás, hogy neki van igaza, a
objektumokra alkalmazott törvények, és ő csak magasabb, végigvitt kriticizmussal szemben pedig,
mint a tehetetlen harag és annak bizonygatása, hogy
15
A transzcendentális (szemben a transzcendenssel) a meg nem lehet továbbmenni, hogy rajta túl már nincs semmi
ismerésünk lehetséges határáig elmenő (de azt túl nem lépő).
9
bizonyos, hogy számára érthetetlen, ha valaki túlmegy Felszólítja a hallgatót vagy olvasót, gondoljon el
rajta és más effélék; ámde mindennek semmi szabadon valamely meghatározott fogalmat; ha ezt
jelentősége sincs. megteszi, azt találja, hogy kénytelen egy bizonyos
Végül az ilyen rendszerben csak azokat a módon eljárni. Itt kétféle dolgot kell
törvényeket mondják ki, amelyekhez igazodva a csupán megkülönböztetni: az egyik a kívánt gondolkodási
szubszumáló beosztóerő a külső tapasztalat aktus, ezt szabadon hajtjuk végre, aki pedig nem
objektumait határozza meg. Ez viszont az ész hajtja végre, az semmit sem lát abból, amit a
rendszerének messze a legkisebb része. Ezért a tudomány tan megmutat; a másik az a szükségszerű
gyakorlati ész és a reflektáló ítélőerő 16 területén ez a mód, ahogyan ezt az aktust végre kell hajtani, ez az
félbemaradt kriticizmus éppoly vakon botorkál, intelligencia természetében van megalapozva, és
mivel nem látja át az ész egész működését, akárcsak nem függ az önkénytől, szükségszerű valami, de csak
a puszta utánzó, és éppoly naivul másol le önmaga szabad cselekvésben és szabad cselekvés esetén
számára is teljesen érthetetlen kifejezéseket. 17 létezik, olyasmi, amit készen találunk, de aminek a
Annak a teljes transzcendentális idealizmusnak a megtalálása a szabadságtól függ.
módszerét, amelyet a tudománytan kíván kidolgozni, Ennyiben az idealizmus a közvetlen tudatban
másutt egyszer már világosan kifejtettem.18 mutatja ki azt, amit állít. Az viszont puszta
Megmagyarázhatatlan számomra, hogyan lehetett azt feltételezés, hogy ama szükségszerű valami az egész
a kifejtést nem megérteni, ám tény, hogy nem értették ész alaptörvénye, hogy belőle levezethető szükségszerű
meg. képzeteink egész rendszere, tehát nemcsak azok a
Ezért kénytelen vagyok ismét elmondani azt, amit képzeteink, amelyek egy világra vonatkoznak, ahogyan
már elmondtam, és emlékeztetek arra, hogy e annak objektumait a szubszumáló és reflektáló
tudományban minden ennek megértésén múlik. ítélőerő meghatározza, hanem azok a képzeteink is,
Ez az idealizmus az ész egyetlenegy amelyek önmagunkra mint törvényeknek alávetett
alaptörvényéből indul ki, amelyet a tudatban szabad és gyakorlati lényekre vonatkoznak. Ezt a
közvetlenül kimutat. Itt a következőképpen jár el. feltételezést az idealizmusnak a tényleges levezetéssel
be kell bizonyítania, éppen ebben áll voltaképpeni
16
Kantra utaló kifejezések. feladata.
17
Ilyen kritikai idealizmust dolgozott ki Beck professzor* Einzig- Eközben a következőképpen jár el. Kimutatja,
mögüther Standpunkt dér kritischen Philosophie című művében.
hogy amit először kimondott és a tudatban
Jóllehet felfogása nem mentes a fent említett hiányosságoktól,
ez azonban nem tart vissza engem sem attól, hogy nyilvánosan közvetlenül megmutatott mint alapelvet, az nem
kifejezzem nagyrabecsülésemet e férfiú iránt, aki a kor lehetséges, ha nem történik egyidejűleg még valami
zűrzavarából önállóan el tudott jutni ama belátásig, hogy a kanti más is, és ez a más nem lehetséges, ha nem történik
filozófia nem dogmatizmust, hanem transzcendentális egyidejűleg valami harmadik is, és így halad előre
idealizmust tanít, és hogy e filozófia szerint az objektum nincs
adva sem egészen, sem félig, hanem mi hozzuk létre, sem pedig mindaddig, amíg teljesen ki nem menti az először
attól, hogy reméljem, idővel e férfiú majd még magasabbra megmutatott valaminek a feltételeit, és amíg az,
emelkedik. Az említett írás, véleményem szerint, a lehetőségére nézve, teljesen értetővé nem válik. Az
legcélszerűbb ajándék, amelyet a kor kaphatott, és mint a idealizmus menete szakadatlan előrehaladás a
legjobb bevezetést ajánlom azoknak, akik a tudománytant az
feltételen alapulótól a feltételhez. A feltétel ismét
én írásaim alapján kívánják tanulmányozni. Ez az írás nem
vezet el ama rendszernek az útjára, de lerombolja a legnagyobb feltételen alapulóvá válik, és meg kell keresni ennek
akadályt, amely sokak számára megkózelíthetetlenné teszi azt. a feltételét.
Hangnemét állítólag sértőnek találták, és egy recenzens egy ismert Ha az idealizmus feltételezése helyes, ha a
folyóiratban még újabban is süteményt követelt, azaz: crustula, levezetés során helyesen következtetünk, akkor
elemementa velint üt discere príma;* én viszont a magam
részéről még mindig túl enyhének találom a hangnemét, mert végső eredményként, az először kimondott alapelv
nem tudom belátni, miért tartoznánk hálával bizonyos íróknak, feltételeinek összességeként az összes szükségszerű
amiért több mint egy évtizeden át ösz-szezagyválták és képzet rendszerét vagy az egész tapasztalatot kell
lealacsonyították a legbölcsebb és legrnagasztosabb tant, miért megkapnunk, de ezt az összehasonlítást nem magában
kellene először tőlük engedélyt kérnünk ahhoz, hogy igazunk
a filozófiában végezzük el, hanem csak utólag.
lehessen. - Azt viszont csak sajnálni tudom, hogy ugyanez az
író egy másik, hozzá nem méltó társaságban oly felületesen Mert az idealizmus előtt nem lebeg ott ez a
nyilatkozik könyvekről, amelyekről saját lelkiismerete tapasztalat mint olyan cél, amelyet már eleve ismer
megmondhatná neki, hogy nem érti őket, és nem tudhatja, mi és amelyhez el kell jutnia, eljárása közben mit sem
lehet a dolog mélyén. tud a tapasztalatról, és egyáltalán nincs rá
18
Az Über den Begriff dér Wissenschaftslehre (Weimar 1794.) című
fásban. tekintettel, saját szabálya szerint halad előre
*Jákob Sigismund Beck (1761-1842) nem-ortodox kantiánus kiindulópontjából, és nem törődik azzal, hogy mi jön
(„félkantiánus”) filozófus. Fő műve: Einzig-mögli- cher ki a végén. - A megfelelő szög, amely szerint a maga
Standpunkt, aus welchem die kritische Pbilosophie beur-tellt egyenes vonalát meg kell húznia, adott számára;
werden muss (Egyedül lehetséges álláspont, melyről a kritikai
mi szüksége van ezen kívül még egy pontra, hogy
filozófiát megítélni kell); 1796-ban jelent meg, Fichte később
Standpunktként emlegeti. vonalát meghúzza? Úgy gondolom, egyszerre adott
**A latin szöveg fordítása: süteményeket, hogy akarják tanulni az számára vonalának összes pontja. Adva van egy
ábécét. (Horatius: Sat. L, 1:25.)
10
meghatározott szám. Feltételezitek, hogy bizonyos szabad aktusa folytán - feltalálható, s innen a teljes
tényezők szorzata. Tehát csak meg kell keresnetek, a tapasztalathoz vezet. Ami a kettő között van, az az ő
jól ismert szabály szerint, e tényezők szorzatát. Utólag, voltaképpeni területe. Ez a valami nem ténye a
amikor a szorzatot már megkaptátok, majd kiderül, tudatnak, nem tartozik bele a tapasztalat
megegyezik-e az adott számmal. Az adott szám - az terjedelmébe; hogyan is lehetne az ilyesmit
egész tapasztalat; a tényezők - az a valami, amit a filozófiának nevezni, mikor a filozófiának a
tudatban megmutattunk és a gondolkodás törvényei; a tapasztalat okát kell megmutatnia, az ok viszont
szorzás - a filozofálás. Akik azt tanácsolják nektek, szükségszerűen kívül esik az okozaton. Olyasmi ez,
hogy filozofálás közben fél szemmel a tapasztalatra is amit szabad, de törvény szerinti gondolkodással
sandítsatok, azok azt tanácsolják, hogy hozunk létre. - Ez nyomban egészen világos lesz, ha
változtassátok meg egy kicsit a tényezőket, közelebbről szemügyre vesszük az idealizmus
szorozzatok egy kicsit hamisan, hogy egyező számokat alapvető állítását.
kapjatok, ám ez az eljárás, amilyen tisztességtelen, Az idealizmus kimutatja, hogy amit posztulál, az
éppoly lapos is. nem lehetséges egy másodiknak a feltétele nélkül, e
Amennyiben az idealizmusnak ezeket a végső második nem lehetséges egy harmadiknak a feltétele
eredményeit mint olyanokat, mint az okoskodás nélkül stb., tehát mindazok közül, amiket felvesz,
eredményeit tekintjük, annyiban ezek az emberi egyetlenegy sem lehetséges, hanem mindegyik csak
szellem a-priori tartalmát alkotják, amennyiben úgy az összessel egyesítve lehetséges. A tudatban tehát,
tekintjük őket, mint ami a tapasztalatban van adva - saját állítása szerint, csak az egész szerepel, és ez az
ha valóban megegyezik az okoskodás és a tapasztalat egész épp a tapasztalat. Közelebbről meg akarja ezt
-, annyiban ugyanezt a posteriorinak nevezzük.19 A ismerni, ezért elemeznie kell, de nem vaktában
teljes idealizmus számára az a priori és az a posteriori tapogatózva, hanem a szintézis meghatározott
nem kétféle, hanem egyféle, csak másmás oldalról szabálya szerint, úgy, hogy lássa, miként jön létre az
szemléljük őket, és csak azáltal különbözőek, ahogyan egész a szeme láttára. Meg tudja ezt tenni, mivel tud
eljutunk hozzájuk. A filozófia anticipálja az egész elvonatkoztatni, mivel szabad gondolkodással
tapasztalatot, csakhogy mint szükségszerűt gondolja valóban fel tudja fogni a különállót önmagában. Mert
el, és ennyiben ez a-priori, a valódi tapasztalattal a tudatban a képzeteket nem pusztán
összehasonlítva. A posteriori a szám, amennyiben szükségszerűség illeti meg, hanem szabadság is, és e
adott szám-ként szemléljük; ugyanez a szám a priori, szabadság ismét vagy törvény, vagy szabályok szerint
ha a tényezők szorzataként kiszámítjuk. Akinek erről cselekedhet. Az egész a szükségszerű tudat
más véleménye van, az maga sem tudja, mit beszél. álláspontján van adva az idealizmus számára; s ezt
Ha egy filozófia eredményei nem egyeznek meg a éppúgy készen találja, mint saját magát. Csak azt a
tapasztalattal, akkor ez a filozófia bizonyosan hamis, sort hozza létre a szabadság, amely ennek az egésznek
mert nem tett eleget ígéretének, hogy az egész a szintézise révén jön létre. Aki végrehajtja a
tapasztalatot levezeti az intelligencia szükségszerű szabadságnak ezt az aktusát, az tudatára ébred ennek
cselekvéséből. Ekkor a transzcendentális idealizmus a sornak, és úgyszólván új területet tár fel a
feltételezése vagy általában helytelen, vagy csak abban tudatában; aki nem hajtja végre, annak számára
a meghatározott kifejtésben tárgyalták helytelenül, egyáltalán nem létezik az, ami ezen alapul. - A vegyész
amely nem teljesíti azt, amit teljesítenie kellene. Mivel elemeiből szintetizál egy testet, mondjuk, egy fémet.
az emberi észben benne rejlik az a feladat, hogy a A közönséges ember az általa jól ismert fémet látja,
tapasztalatot az okából megmagyarázzuk, mivel eszes a vegyész a test és a meghatározott elemek
ember nem tételezheti fel, hogy olyan feladat rejlik az kapcsolatát. Talán valami mást látnak mind a
észben, amelynek megoldása teljességgel lehetet-len, ketten? Nem gondolnám: ugyanazt látják, csak
mivel a feladat megoldásának csak két útja van, a másképpen. A vegyész fémé az a priori, ő a különállót
dogmatizmusé és a transzcendentális idealizmusé, és látja; a közönséges ember fémé az a posteriori, ő az
az előbbiről minden további nélkül be lehet egészet látja. - Itt csak annyi a különbség, hogy a
bizonyítani, hogy nem tudja teljesíteni, amit ígér, vegyésznek először elemeznie kell az egészet, mielőtt
ezért az eltökélt gondolkodó mindig az utóbbi mellett szintetizálni tudná, mivel az analízis előtt nem
dönt, hogy tudniillik csak a következtetés során ismerheti a tárgy szintézisének szabályát, a filozófus
vétettek hibát, maga a feltételezés önmagában véve viszont előzetes analízis nélkül is szintetizálhat,
helyes, és sikertelen kísérletek sohasem fogják mivel ismeri tárgyának, az észnek a szabályát.
visszatartani attól, hogy újból és újból A filozófia tartalmát tehát csak a szükségszerű
próbálkozzék, mindaddig, amíg nem sikerül a gondolkodás realitása illeti meg, azzal a feltétellel,
kísérlet. hogy a tapasztalat okáról akarunk gondolkodni. A
Ezen idealizmus útja, mint látjuk, valami olyantól filozófia azt állítja, hogy az intelligencia csak úgy
indul el, ami a tudatban - igaz, csak a gondolkodás gondolható el, mint ami tevékeny és mint ami ezen a
meghatározott módon tevékeny. E realitás teljesen
19
A priori és a posteriori: (minden lehetséges tapasztalat) előtti
és utáni. Kant óta elterjedt műszavak.
11
elég a filozófiának, mert kimutatja, hogy más realitás
egyáltalán nem létezik.
A tudománytan a teljes kritikai idealizmust
kívánja kidolgozni. Amit legutoljára mondtunk, az
tartalmazza a tudománytan fogalmát, és erre nézve
nem kell ellenvetésektől tartanom, mert senki sem
tudhatja nálam jobban, hogy mit akarok csinálni.
Csak nevetségesek lehetnek azok, akik be akarják
bizonyítani egy megvalósulóban levő és részben már
megvalósult dolog lehetetlenségét. A bírálóra nem
tartozik más, csak a megvalósítás: azt kell
megvizsgálnia, hogy ez teljesíti-e, amit ígért.

12

You might also like