reneszánsz:

A szó a francia „renaissance” szóból származik, ami újjászületést jelent, utalva ezzel az antik
világ eszményeinek, irodalmi jellegzetességeinek, tudományos szemléletmódjának
újjászületésére.
Az Itáliából kiinduló stílusirányzat Itálián túl először Magyarországon, majd szerte Európában
elterjedt.
Társadalmi alapja a művészeteket kedvelő városi polgárság, a fejedelmi és királyi udvarok
voltak.
Szellemi, és eszmetörténeti háttere: a humanizmus, vagyis emberközpontúság a középkori
ember- és világképtől kissé távolodva az egyéniségre, a földi élet szépségeire (szerelem,
természet, szellem, emberi test, művészetek) irányította a figyelmet. A reformáció a vallás
megújítása mellett az anyanyelvű bibliakiadással a nemzeti nyelvek fejlődésében is nagy
szerepet játszott.
Főbb jellemzői:
A reneszánsz, ahogyan elnevezése is mutatja, az ókori görög és római kultúrát elevenítette fel.
Az antikizálás magába foglalja:
- az ókori versformák és motívumok utánzását,
- a harmóniára törekvést,
- a szabályok és a letisztult formák kedvelését,
- az arányos szerkesztést,
- a logikus szerkesztést,
- az áttekinthető kompozíciót,
- és a klasszikus példaképek követését.
Az irányzat kedveli:
- a természeti metaforák és motívumok használatát (pl. virág, galamb, fény stb.)
Az alkotások:
- az emberről, az emberi érzésvilágról szólnak (szerelem, természet szeretete stb.)
Legismertebb irodalmi alkotói: Dante, Boccacio, Petrarca, Shakespeare, Janus Pannonius

manierizmus