Robert N.

Charrette
Sose kezdj sárkánnyal
2050-at írunk. A mágia ereje és a mágikus lények visszatértek a földre. Az osi
fajok ismét megjelentek. Tündék, orkok, varázslók és félelmetes sárkányok keresik a
helyüket egy olyan világban, ahol az emberek a gépekkel összeolvadva halálos városi
ragadozókká válnak. A multinacionális megatársaságok pedig nagy mennyiségben
halmozzák fel az egyetlen dolgot, mely igazi értékkel bír - az információt.
A Renraku konglomerátum méhében felnott Sam Verner számára az élet könnyunek
bizonyult. De a húga vártalanul eltunt, és a társaság által köréje vont védoburok
szétfoszlani látszik. Sam ki akar törni, de ahhoz, hogy "kivonja" magát, eloször a
hatalmas társaságok vetette halálos árnyékok között kell átsuhannia. Egy olyan
világban, ahol az elso rossz húzása az utolsó is lehet... a Shadowrun világában.

ROBERT N. CHARRETTE - SOSE KEZDJ SÁRKÁNNYAL

MENEKÜLÉSÜK SZINT ÚGY FESTETT, MINTHA HULLÁMVASÚTON ÜLNÉNEK

A pilóta vad manoverekbe kezdett és sikerült elkerülnie, hogy üldözoik tüzet

nyissanak. Az imbolygó gépen Hanae Samnek zuhant. Sam érezte a lány remegését,
érezte izzadt félelmét. A lány szorosan kapaszkodott. Sam lenézett és látta, hogy
Hanae meredt szemekkel bámul az ablakon át a kinti sötétségbe.
-- Mi az?
-- Nem tudom -- felelte a lány. -- Mintha láttam volna egy... Ott van! Ott van
megint.
Sam eloször csak sötétséget és a metroplexum fényeit látta. Aztán megpillantotta a
rövid lángnyelveket lövello lényt. A lángok fénye megvilágította a szörnyeteget,
kiemelte pikkelyes orrát és fehéren villogó, hatalmas fogait. Sam nem tagadhatta
tovább a dolgot -- Seattle légterében egy sárkány repült...

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Robert N. Charrette:
Never deal with a dragon
Copyright Š FASA Corp. 1990.
All rights reserved.

Fordította Serflek Szabolcs

Hungarian translation Š 1994, Beholder Bt.

Paulnak, mert társam volt

a Hawkmoorból
a Hatodik Világba
vezeto hosszú, tekervényes úton.

Köszönetnyilvánítás
Szokás szerint eloször Liznek mondok köszönetet a megszokott fantasztikus
erofeszítéseiért. Külön köszönet a FASA muvészeti legénységének a hibajavításokért
és hibacsinálásokért. Végül is túléltük a dolgot. Köszönet Nix Smithnek Castillano
kölcsönadásáért. És persze, köszönet az eredeti árnyvadász csapatnak, akik
segítsége nélkül stb., stb.

PROLÓGUS
Irány az árnyékvilág

2050

A hullámok tompa moraját hamar felváltotta a légkondicionáló rendszer halk susogása

és emberi hangok lágy dörmölése. Az éles, sós illat helyébe a fertotleníto
kesernyés szaga lépett. Az ébredo világba való visszatérés égeto fájdalommal járt.
Sam úgy érezte, agya a koponyájának feszül, mint valami héliummal töltött léggömb,
amit víz alá nyomtak.
Amikor felnyögött, a hangok elhallgattak. Bárki is tartózkodott odakint, a
lecsukott szempilláin túli világban, most egy jelre várhatott, hogy
megbizonyosodjék róla, a fiú valóban ébren van. De Sam még nem akart kapcsolatba
lépni
vele. A kinti fény még a szemhéján keresztül is túl élesen vágott, ezért semmi
hajlandóságot nem mutatott a szeme kinyitására.
-- Verner-san -- szólalt meg egy testetlen hang kérdo hangsúllyal, de enyhe
felszólítással is keverve.
Sam erot vett magán és kinyitotta szemét, csak azért, hogy görcsösen ismét
összezárja, mert a ragyogó fény szinte égette az agyát. Önkéntelenül is felnyögött
és grimaszolt egyet. Az egyik látogató vette a jelzést, és a fények nemsokára
halványabbá váltak. Sam másodszor is próbát tett, és ezúttal sikerült nyitva
tartania a szemét. Surun pislogva körbenézett a vendégein.
Az ajtó mellett egy fehér köpenyes no állt, keze még mindig a világításszabályozón
pihent. Ő volt Sam orvosa. Széles mosolya elárulta, hogy elégedett a keze
munkájával. A másik három férfi nem viselt fehér köpenyt. Kettejüket Sam azonnal
megismerte. A harmadik fickó nyilván testor lehetett.
Az ágy mellett a gyorsan terjeszkedo Renraku cégbirodalom vezetoje, Inazo Aneki
impozáns alakja magasodott. Az öregember jelenléte legalább annyira zavarba ejtette
Samet, mint az öreg ráncos arcán tükrözodo aggodalom. Sam csak egyszeru
alkalmazottként dolgozott a Renrakunál és eddig még nem tett semmi jelentoset a
társaságért. Huszonegyedik századi mércével mérve pedig ez a mostani beültetési
operációja sem volt különleges. Az igaz, hogy a mester hozta Samet a társaságba és
egyesek szerint különös figyelemmel kísérte Sam útját. Ennek ellenére az öregember
és állítólagos támogatottja között kölcsönös megismerkedésük óta semmilyen
személyes kapcsolat nem volt. Annál meglepobb, hogy most Aneki-sama is megjelent a
lábadozószobában.
Aneki mögött Hohiro Sato állt, a társaság alelnöke, az igazgató jelenlegi
meghatalmazott helyettese. Bizonyos mértékben ennek a jólöltözött férfinak a
jelenléte csak még jobban fokozta Sam döbbenetét. Satóról mindenki tudta, hogy
tökéletesen elfogulatlanul viseltetett bármelyik beosztottjával szemben egészen
addig, amíg az ügy nem érintette a cég profitját. Sam gyakran találkozott Satóval,
és távoztában mindig a hideg futkározott a hátán. Sato távolságtartó viselkedése és
felszínes udvariassága nem volt túl bizalomgerjeszto.
Mit keresnek ezek itt?
-- Örülünk, hogy felébredt, Verner-san -- mondta élénken Sato. Szavait
meghazudtolta azonban az aranyszínu Zeiss szemekbol süto lenézés, mely annak szólt,
hogy Sam nem született japánnak. Sato ritkán engedett meg ilyen pillantásokat
magának felettesei jelenlétében. Ha a hangjába bármiféle érzelem is keveredett,
akkor az biztosan nem jóérzés volt. Sato szemmel láthatóan nem szabad akaratából
állt Sam ágya mellé. Idejött, mert így kívánta a protokoll. Így viselkedik Aneki
közvetlen helyettese egy alacsonyabb beosztású dolgozó jelenlétében. -- Aggódva
vártuk, hogy visszatérjen az ébredo világra.
-- Domo arigato -- a hivatalos köszönetnyilvánítás kissé reszelos hangon jött ki
Sambol. Megpróbált felemelkedni és meghajolni, de az orvos megrázta a fejét a
mozdulat láttán. Aneki felemelt keze ugyanezt parancsolta. -- Nem vagyok méltó a
figyelmére.
-- Ezt Aneki-sama tudja a legjobban megítélni, Verner-san. A doktor megerosítette,
hogy az adatjack beültetése rutinszeruen, komplikáció nélkül zajlott le, de Aneki-
sama saját szemével kívánt errol meggyozodni.
Új testrészének említésére Sam a fejéhez nyúlt és megérintette a kötést. A fején
nem érezte az érintést, de az ujjai egy kemény dudort tapintottak jobb
halántékánál. Az operáció elott alaposan elmagyarázták neki, mi is ez: egy krómacél
jack-csatlakozó, melybe beleillik a szabványos számítógépes kábel. Ezen adatjack
segítségével Sam sokkal hatékonyabban tud majd számítógépes fájlokkal és adatokkal
bánni. Sam szíve szerint továbbra is a szokásos billentyuzetnél maradt volna, de a
társaság úgy döntött, hogy az o beosztásához már kijár egy adatjack. Sam ezzel
természetesen egyetértett.
-- Azt hiszem, nemsokára ismét visszatérhetek a munkámhoz -- tunodött hangosan.
-- Legalább egy hét pihenésre lesz még szüksége, Verner-san -- szólalt meg puhán a
doktor. -- Eloször korlátozott hozzáférési gyakorlatokat kell végeznie, ismerkedés
céljából.
-- Bölcs tanács -- vágott közbe Sato. -- A Renraku túl sokat fektetett be ahhoz,
hogy ne a megfelelo idoben térjen vissza a munkájához. De minden tolünk telhetot
megteszünk. Kevés ideje lesz a kutatása folytatására a költözése miatt.
Költözés? Sam ezt nem értette. Egyáltalán nem tervezett költözést.
Sato figyelmen kívül hagyta Sam kérdo tekintetét és rezzenéstelen arccal folytatta:
-- Talán sajnálatos, hogy nem tud azonnal visszatérni a munkájához, de az idozítés
így szerencsés. A seattlei archológia projekthez való áthelyezése...
-- Áthelyezés?
Sam közbeszólása hallatán Sato arcán halvány grimasz futott végig.
-- Így van. Sietek leszögezni, hogy Aneki-sama ezt nem tekinti rangvesztésnek.
Továbbra is a legnagyobb becsben fogja önt tartani. Mindazonáltal úgy
véli, hogy az ön tehetsége leginkább Seattle-ben szolgálhatja a társaságot. A
társaság saját hatáskörében döntött úgy, hogy áthelyezi a lakásbérletét. Minden
ingóságát összecsomagoltuk, természetesen az utazáshoz és a kórházi tartózkodáshoz
szükségesek kivételével -- bólintott Sato, mintha csak figyelmeztette volna egy
titkár. -- És a kutyája már meg is kezdte az utazást. Teljesen egészséges, így
nyilván hamar kikerül az ilyenkor szükséges karanténból. Annak jeleként, hogy
Aneki-sama mennyire sajnálja az áthelyezés hirtelenségét, a Renraku Társaság az
összes utazással és lakásbérlettel kapcsolatos költséget magára vállalja. A JSA
észak-amerikai szuborbitális járatára szóló jegy már csak önre vár. Amint az orvos
megállapítja, hogy kelloképpen felépült, útnak indulhat.
Sam csak pislogni tudott. Hogyan lehetséges ez? Két nappal ezelott még a Renraku
központ személyzeti osztályának egyik gyorsan emelkedo csillagaként lépett be a
kórház kapuján. És mi van azokkal a pletykákkal, hogy Aneki egyengeti Sam útját?
Úgy tunt, bizonyosan nagy dolgokat ér el a cégnél a jövoben. És most kihajítják a
társaság észak-amerikai részlegéhez. Bár az áthelyezés a viszonylag jónevu
archológia projekthez szólt, Sam akkor is el fog távolodni a központi irodától, a
társaság szívétol, Tokiótól, választott otthonától. Világos volt, hogy
lepottyant... nem, lerúgták... a szamárlétra gyorsliftjérol. Vajon mit
csinálhatott?
Megsértette volna Aneki-samát? Gyorsan az öregre pillantott, de csak aggódó és
részvétteli kifejezést látott az arcán.
Keresztülhúzta egy riválisának terveit vagy megsértett egy feljebbvalót? Fejben
gyorsan végigpörgette az utóbbi idok ténykedéseit és projektjeit, de semmit sem
talált, ami erre utalt volna. Mindenkivel szemben udvariasan és elozékenyen
viselkedett, néha még jobban is, mint amennyire elvárható lett volna. Így próbálta
ledolgozni abból származó hátrányát, hogy nem született japánnak.
Japánban eltöltött egész ideje alatt nem találkozott nagyobb lenézéssel vagy
undorral annál, amivel a japánok akármilyen külföldit illetnek. Egészen biztos,
hogy nem a viselkedése okozta az áthelyezést.
A munkája sem eredményezhette ezt a rangvesztést, bármennyire is tagadta Sato, hogy
rangvesztésrol lenne szó. Rendszeresen túlórázott és mindig pontosan és idoben
teljesítette feladatait.
Akkor hát mit tett?
Sato arcát fürkészte, hátha talál ott valamit, ami kiindulópontul szolgálhatna. De
ha a férfi arckifejezése el is árult valamit, az csak türelmetlenség és unalom
volt. Sam gyanította, hogy Satót személyesen egyáltalán nem érdekelte Samuel
Verner, és ezt a látogatást is csak felesleges idohúzásnak tekintette, mely más,
fontosabb feladatoktól vesz el idot.
-- Talán ha az igazgató úr... -- kezdte Sam bátortalanul. -- Talán ha informálna
arról, milyen hibát követtem el, akkor ki tudnám javítani.
-- A kérése szemtelenség -- csattant fel Sato.
Aneki szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát, majd felállt, mielott Sam vagy
Sato bármit is mondhatott volna. Meghajolt és elindult az ajtó felé. Észre sem
vette Sam válaszbólintását, mellyel a fiú jelenlegi helyzetében válaszolni tudott a
szertartásszeru meghajlásra. A doktorno is mélyen meghajolt.
-- Élvezze a pihenést -- szólt oda Sato, miközben a testor nyomában o is elindult
kifelé. Csakúgy, mint az elobb Aneki, o sem nézett a doktornore. Amikor az alelnök
az ajtóhoz ért, hirtelen megállt és félig Sam felé fordult.
-- Részvétem a nemrég önt ért veszteséget illetoen.
-- Veszteség? -- Sam csak még jobban összezavarodott.
-- A húgával történt sajnálatos balesetre gondolok, természetesen -- Sato
tökéletesen játszotta az ártatlant.
-- Janice? Mi történt a húgommal?
Sato szó nélkül elfordult, de Sam észrevette, hogy az alelnök, mikor úgy gondolta,
hogy senki sem látja, gonoszul elvigyorodott egy pillanatra. Aztán gyors léptekkel
végigvonult a folyosón, rá sem hederítve Sam záporozó kérdéseire.
Sam megpróbált felállni, azzal a szándékkal, hogy utánamegy és kikényszeríti belole
a választ, de amikor egyik lábbal lelépett az ágyról, olyan kábasághullám söpört
végig rajta, hogy majdnem összerogyott. Szédülo fejjel a doktorno karjaiba omlott.
A doktorno visszatámogatta Samet az ágyba és figyelmeztette betegét, hogy pihennie
kell. Sam hagyta, hogy elrendezzék az ágynemujét, majd kinyúlt és megragadta a
doktorno karját.
A doktorno fintorgott egyet a nyilvánvaló szemtelenség láttán.
-- Kimerült, Verner-san. Pihennie kell, különben megsérülhetnek az idegi áramkörök
finom érintkezoi.
-- A fenébe az áramkörökkel! Tudni akarom, mi folyik itt!
-- Az arcátlanság és a fizikai kényszer nem éppen az udvarias érdeklodés eszközei.
Sam tudta, hogy a doktornonek igaza van, de hát nagyon aggódott a húgáért. A lány
volt az egyetlen, aki megmaradt neki, miután a szülei meghaltak azon a szörnyu
júliusi éjszakán 2039-ben.
Elengedte a doktorno karját és lassan hátradolt. Teste szinte remegett, ahogy
önfegyelmet eroltetett magára.
-- Kérem, bocsássa meg nem megfelelo viselkedésemet.
A doktorno gyorsan megmasszírozta a karját és lesimította patyolattiszta, fehér
köpenyének ujját.
-- A szélsoséges érzelmi állapotok gyakran kontrollálatlan viselkedéshez vezetnek,
Verner-san. Az ilyen viselkedés a nem megfelelo idoben és a nem megfelelo
társaságban riasztó következményekkel járhat. Megérti ezt?
-- Igen, doktorno. Megértem.
-- Nagyon jó. Tehát feltett egy kérdést.
-- Megengedi? -- Sam megvárta, amíg a doktorno beleegyezése jeléül bólint.
-- Doktorno, tud ön valamit arról, mire célzott Sato-sama a húgommal kapcsolatban?
-- Sajnos igen.
Úgy tunt, a doktorno nem szívesen beszél errol, de Samnek tudnia kellett az
igazságot. Nem számít, bármilyen lesújtó is legyen az.
-- Mondja el, doktorno -- kérte. -- Legyen szíves.
A doktorno hosszú, kemény pillantást vetett Samre.
-- Két nappal ezelott az ön húga kawaruba kezdett. Úgy gondoltuk a legjobb, ha az
operáció elott errol még nem értesítjük önt.
-- Istenem, ne... -- Az iszonyat végigsöpört Samen. Kawaru... a Változás, ahogy a
japánok udvariasan nevezték. Goblinizáció volt a közismertebb szó arra folyamatra,
melynek során egy ember teste és szervei átalakulnak és átszervezodnek egy
metahumán -- egy ork vagy egy troll -- testévé és szerveivé. Alkalmanként a
szerencsétlen áldozat valami sokkal ocsmányabb lénnyé is átalakulhat. -- Hogyan
lehetséges ez? Hiszen tizenhét éves. Ha át kellett volna alakulnia, az már korábban
megtörtént volna. Ő már biztonságban volt.
-- Szakértoje ön a kawarunak, Verner-san? Talán tanítania kéne a Császári
Kutatóintézet tudósait. -- A doktorno szigorú arcot vágott. -- A legjobb
tudósainknak sem sikerült még felderíteni a kawaru misztériumát.
-- Annak már harminc éve -- tiltakozott Sam.
-- Nem egészen. De hosszú évek óta szenvednek azok, akik gyógyírt keresnek rá. Még
ma is csak nagyon keveset tudunk róla. Amikor a szomatikus mutációs hatás eloször
jelentkezett, a világ népességének körülbelül tíz százalékát érintette. Abban a
felfordulásban azonban csak kevesen tudták tanulmányozni a jelenséget. Ma már
képesek vagyunk a megfelelo megfigyelésekre, de a kawaru manapság sokkal ritkább,
így kisebbek a lehetoségeink is. Bár minden egyes megfigyelt esetbol tanulunk egy
picit, még mindig csak a sötétben tapogatózunk. Túl sok a variációs lehetoség. A
legtöbb, amit tudunk annyi, hogy meghatározzuk azokat, akik átváltozhatnak. De erre
is csak hosszú genetikai vizsgálatok után vagyunk képesek.
-- Janice és én sosem mentünk át ilyen vizsgálaton.
-- De még ha át is mentek volna, az eredmény akkor sem lenne száz százalékig
megbízható. Teljesen átlagos családokban még mindig születnek olyan gyermekek, akik
a késobbiekben kawarun mehetnek át.
-- Akkor nincs remény.
-- Folyamatosan tanulmányozzuk a kawaru útján létrejött metahumán fajok biológiai
változásait. A szaporodásuk és a mutációk folytatódó esetei azonban továbbra is
megmagyarázatlanok. Miért van az, hogy a Megváltozottak közül egyesek normálisan
szaporodnak és saját fajukhoz tartozó gyermekeket nemzenek, egyesek gyermeke pedig
rendes embergyerek lesz? Megint mások gyermeke pedig normális embernek tunik, aztán
késobb hirtelen átmegy a kawarun és másvalamivé változik. Még a legjobb genetikusok
sem tudják megjósolni, ki fog átváltozni és mivé.
-- Akkor ez biztosan mágia -- suttogta Sam.
Sam egyik kora gyermekkori emléke az volt, hogy egy férfi arca jelent meg a családi
tridim képernyon. A férfi rendkívül érzelmesen és meggyozoen beszélt az új
világról, a Felébredt Világról. Arról beszélt, hogy a mágia és a mágikus lények
ismét megjelentek a világban, hogy kihívják a technikát -- nem csak azért, hogy
eldoljön, ki a felsobbrendu, de azért is, hogy eldoljön, ki marad egyáltalán
életben a Földön. A férfi felszólította az embereket, hogy használják a technika
vívmányait, vonuljanak vissza a földekre és éljenek egyszeru életet.
De Sam apja soha nem fogadta el, hogy a mágia érkezése ismeretlenné változtathatja
a jól ismert és rendezett, technikára alapozott világot. Hagyományos módon nevelte,
a fiát és szinte elzárta a Megváltozott világtól. Még az állatkertben tett
látogatásaik alkalmával is elkerülték a paranaturális kiállításokat, ahol
griffeket, fonixeket és más, egykoron csak a legendákban szereplo lényeket lehetett
megtekinteni.
-- Mágia? -- csattant fel a doktorno szinte pontosan ugyanolyan hangon, ahogyan Sam
apja szokta. -- Lehet, hogy létezik némi mágia a világban, de csak a gyengeelméjuek
hiszik, hogy ez minden rejtélyt megmagyaráz. A társaság feljegyzései szerint ön nem
azok közül az együgyuek közül való, akik azt hiszik, hogy a varázslatoknak igazi
erejük van és a misztikus energiák bármi lényegeset képesek lennének
megváltoztatni. A társaságunkban is megjelent úgynevezett mágusoknak megvannak a
saját korlátaik. Lehet, hogy úgy irányítanak energiákat, hogy az látszólag
ellentmond a jelenleg ismert fizikai törvényeknek, de az állítólagos varázserejük
korlátozott és idovel meg fogjuk érteni a mibenlétét. A fejlodés persze lassú. Túl
sok értékes adatot elvesztettünk, mert a kawaru elso kitörésénél számos
kutatóintézet elpusztult. Hogyan birkózhatnának meg a felszentelt tudósok a
szokatlan jelenségekkel, ami kor körülöttük szétporlad a rend, gyulölet, félelem és
eroszak borítja el a világot és a férfiak, nok és a gyermekek is átalakulnak? De a
káosz napjait már magunk mögött hagytuk. Eljön az ido, amikor majd megértjük a
kawarut, sot talán megakadályozni vagy visszafordítani is képesek leszünk. De ezt
szigorúan tudományos alapon fogjuk tenni. A mágia ebben nem segíthet.
A doktorno annak a hitnek adott hangot, amelyben Sam is felnott, de a szavai mintha
idegenül csengtek volna. Sam üresnek érezte magát belül, letaglózta a kétségbeesés,
a húgával történtek híre. Az apjuk megpróbálta megóvni családját a Változás
hatásaitól, de a történelem most olyan erovel zuhant rájuk, mely mindkettejük
életét kiszakította rendes kerékvágásából. Bármi ero táplálta is a goblinizációt,
az most elérte a húgát is. Hogyan történhetett ez meg? Sam leküzdötte magában a
vágyat, hogy felüvöltsön kétségbeesésében.
-- És hogy van Janice, doktorno? Rendbe fog jönni?
A doktorno együttérzése jeléül megérintette Sam vállát. -- Nehéz biztosat mondani,
Verner-san. A húga hosszú Változás alatt áll. Az életjelei ugyan erosek, de a
megpróbáltatásainak még nincsen vége.
-- Látni akarom.
-- Ezt nem tanácsolom. Kábult állapotban van és nem tenne jót neki az ön jelenléte.
-- Nem érdekel. Akkor is látni akarom.
-- Ez nem rajtam múlik, Verner-san. A Császári Genetikai Tanács csak az ott dolgozó
személyzetnek engedélyezi a Kawaru Osztályra való belépést. Elofordulhat ugyanis,
hogy egy beteg váratlanul befejezi az Átváltozást és ámokfutásba kezd.
-- De ön be tud engem csempészni, vagy nem? -- könyörgött Sam. -- Orvosi köpenyt
viselnék... úgy tennék, mintha medikus hallgató lennék.
-- Talán. De ha felfedeznek, az végzetes következményekkel járna. Az ön számára. Az
én számomra. Még a húga számára is. Szinte azonnal megvonnák tole az átköltöztetési
alapját, feltéve, ha túléli a dolgot. Az elotte álló új élethez való alkalmazkodás
így is épp elég nehéz feladatokat ró rá. És ön is elveszítene mindent, amit a
társaságnál elért.
-- Én most nem számítok. Janice-nek szüksége van rám.
-- Neki arra van szüksége, hogy ön dolgozzon és pénzt keressen a számára. A
legjobban úgy segíthet neki, ha engedelmeskedik a feljebbvalóinak. Itt a kórházban
semmit nem tehet.
-- Ön ezt nem érti...
-- Téved, Verner-san -- A doktorno lassan megrázta a fejét. Szemében feneketlen
szomorúság tükrözodött. -- Túlságosan is értem.
A doktorno alakja váratlanul hullámozni kezdett Sam szeme elott. Egy pillanatra Sam
azt gondolta, hogy könnyek futották el a szemét, de aztán rájött, hogy a doktorno
utasította az ágyat, hogy csillapító injekciót adjon Samnek.
A óceánról szóló korábbi álma ismét visszatért, az ellenállhatatlan áradat magával
sodorta, le a mélybe, ahol vigyorgó trollok és goblinok nyújtották mancsaikat Sam
felé. Teljes erejébol küzdött ellenük, de csak egyre mélyebbre sodródott. Aztán új
tompaság ébredt a tagjaiban és kúszott lassan az agya felé. A szörnyek képe
szertefoszlott, és csak tompán lükteto fájdalom maradt vissza utánuk a
halántékában. Aztán az is elenyészett, elnyelte a csöndes kábulat.
Már néhány órája sötétség takarta a környéket, amikor a tünde kilépett a szabad ég
alá. Az erdoben halk hangok hallatszottak, senkit nem zavart a magányos tünde
jelenléte. Könnyu szello kígyózott át a vastag fatörzsek között, gyöngéden
megrezegtetve a faleveleket. A finom légmozgás beletúrt a tünde fehér hajába és
megcirógatta a borét. A tünde elmosolyodott.
Bár az erdot nem tekintette otthonának, mint fajtájából sokan, mindig is érezte a
belole áradó hatalmas vonzerot. Béke honolt a faóriások homályában, béke, a
világban folyó hatalmas túlélési harc minden vadsága ellenére is. Néha azt kívánta,
bárcsak itt maradhatna, de ez általában nem tartott sokáig. A munkája fontos volt
számára és ezt a fajta munkát itt nem végezhette.
Felnézett az égboltra, élvezte, hogy a felhofoszlányok közül kikandikáló csillagok
orá vetik a fényüket. Mennyi csillag... Hideg derengésükkel sejtetni engedték az
egyetemes tudás általuk orzött hatalmas kincseskamráit. De egy napon -- gondolta a
tünde -- egy napon még elmegyünk hozzátok.
Apró mozgás vonta magára a figyelmét. Egy hullócsillag, gondolta. Aztán a mozgás
irányába nézett és felismerte, hogy nem hullócsillagot lát, hanem egy repülogépet,
mely az égitesteknél is sebesebben siklik az éjszakai égbolton. Ideje akcióba
lépni.
Eljött az ido.
Megtörte a szokásos közösségi transzt és ezzel visszatért a hétköznapi világba,
ahol a másodpercek kérlelhetetlenül haladtak elore, elsietvén a jelen mellett, mely
az erdo életét jelentette. Gyorsan szemügyre vette a csillagok állását és
megállapította, hogy a többiek már a helyükön várnak rá. Visszalépett a fedél alá
és letérdelt az apró, alacsony asztalhoz.
Az orvosi acélból készült jack-csatlakozót a halántékán lévo csatlakozóba nyomta és
az ujjai végigtáncoltak Fuchi 7 kiberdekkjének billentyuin. Belépett a Mátrixba.
Figyelme az elektronikus világ villódzó tere felé fordult, ahol a kibernetikai
funkciók és programok szinte tökéletes és kézzelfogható valóságot alkottak.
Felszaladt a kibertér elektronpályáin a muholdas csatlakozásig, majd ismét le,
belépve a Seattle Regionális Telekommunikácós Hálózatba. Néhány pillanat elteltével
már útban volt, hogy találkozzon társaival a Renraku archológia belsejében.
A Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülotér fényei eltuntek a repülogép mögött, hogy
aztán nemsokára elotte jelenjenek meg ismét. A gép körözött. Sam futólag
eltöprengett rajta, miért, de aggodalmáról hamar elfeledkezett, hiszen biztos volt
benne, hogy a pilóta figyelmeztette volna az utasokat, ha bármiféle probléma
történik. Samnek úgy tunt, saját élete is körbe-körbe jár most, hogy visszatért
abba az országba, melyet olyan szívesen hagyott el a Tokió Egyetem kedvéért. Körbe-
körbe rohant, saját farkát üldözve, sehová sem jutva.
Három órával ezelott ismét megpróbálkozott azzal, hogy valamit megtudjon a húga
állapotáról. Már egy hete szinte csak ezzel foglalkozott, de még csak azt sem
mondták meg neki, hol kezelik Janice-t. És amikor Renraku kíséroi megpróbálták
elráncigálni a telekomtól, hogy betuszkolják a várakozó JSA-repülo
beszállófolyosójára, elvesztette hidegvérét. Egyszeruen csak attól félt, hogy ha
távol lesz Japántól, minden kapcsolatot elveszít húgával. Kíséroi azonban a híres
Vörös Szamuráj biztonsági erokhöz tartoztak, így egyszeruen megragadták és minden
tiltakozása ellenére felültették a kijelölt repülogépre.
Két órával késobb Sam ismét a földön állt, ezúttal azonban a kijelölt célállomáson.
Egy rojtos, szintibor dzsekit, laza pilótasapkát és hegyes cipot viselo Renraku
alkalmazott köszöntötte. A ruházat nem kevésbé volt felháborító, mint a no
túlságosan is ismert beszédmodora és durva viccei. Átkísérte Samet a szokásos vám--
és biztonsági ellenorzéseken, majd egy várakozó Egyesült Boeing légibusz
fedélzetére irányította. A légibusz a Renraku emblémáját viselte. A no biztosította
Samet, hogy a döntött szárnyú siklógép a leggyorsabb módja annak, hogy Samet az
archológiába szállítsa. Sam beszállt hát és elfoglalta helyét a
luxus berendezésu utastérben. Ezenközben a no eloresétált és eltunt a pilótafülkébe
vezeto ajtó mögött. Kis ido múlva a gép felemelkedett a földrol. A felszállást a
pilóta kommentárja kísérte, mely szerint kisebb, könnyen elhárítható hibákat
észlelt a gépen.
Sam már huszadszor -- vagy negyvenedszer? -- figyelmeztette magát, hogy jelen
pillanatban nem tehet túl sokat saját életbenmaradásáért. Hogy elterelje figyelmét
a repülés okozta félelemtol, a többi utas felé fordult. Nekik is a Renraku
archológia volt az úticéljuk.
A korlátnál Alice Crenshaw ült. A Japánból idevezeto úton a no közvetlenül Sam
mellett ült, de keveset beszélt, ami tökéletesen illett Sam nem túl vidám
hangulatához. Crenshaw csak annyit mondott neki, hogy ot is a archológia projekthez
irányították át. Ő sem örült a dolognak és elég sértoen válaszolt a stewardnak, aki
pedig udvariasan érdeklodött az áthelyezésének oka felol.
Crenshaw nem sokkal Sam után szállt fel a légibuszra. Rá sem hederített a HFR-gép
fedélzetén tartózkodó többi utasra és mintha észre sem vette volna azok udvarias,
beszélgetés kezdeményezésére irányuló próbálkozásait. Ehelyett szinte azonnal
elfoglalta magát egy üveg whiskyvel.
Egy széles, dupla ülésen Jiro és Betty Tanaka beszélgettek csöndesen. Legalábbis
így mutatkoztak be Samnek. A férfi nisei volt, második generációs japán, aki már
Amerikában született. A no Kalifornia Szabadállamból származott. Sam irigyelte a
bérmunkás és felesége egyszeru reményeit és félelmeit. A fiatal számítógépes
specialista, Jiro számára a Renraku archológiában végzendo munka elorelépést
jelentett.
Még egy utas utazott a gépen, mégpedig Mr. Toragama. Sam nem törodött vele,
Crenshaw pedig megvetette, így a férfi társaság híján a középvezetok szokásos
aggodalmával az arcán az ölében hevero hordozható számítógép billentyuit kezdte
nyomogatni.
Sam elfordította a fejét, és kinézett az ablakon. A légibusz már elhagyta a
leszállóhelyet és most Seattle fölött haladt egy csillogó fénykupac felé, mely a
metroplexum szívét jelentette.
Ott terpeszkedett a Renraku archológia, masszív körvonalai mellett eltörpültek az
üzleti negyed felhokarcolói. Bár egyes részei még mindig építés alatt álltak, az
archológia már most is vagy egy tucatnyi háztömböt foglalt magába. Az archológián
túl az Aztechnology piramis rikító neonfényei világítottak, messzire hirdetve, hogy
a társaság tulajdonosai Aztlanból származnak.
A légibusz bedolt egy kicsit, hogy elsuhanjon az archológia déli része elott. A
repülo leszállófényeinek gyémánt mintázata eloször az archológia napelemeinek sima
felületérol, majd a tengeröböl sötét vizérol tükrözodött vissza. Bár a repülogép
zaját eltompította az utastér szinte tökéletes hangszigetelése, a vízszintes
repülésbol a függolegesbe való átváltást kíséro vibráció jól érezheto volt. A gép
lejjebb ereszkedett egy kicsit, miközben elhaladt az archológia vízparti oldalán
sorakozó, Renraku tulajdonban lévo dokkok és raktárépületek fölött. A HFR* az egyik
leszállóhely felé tartott.
Sam látta, ahogy a leszállófények egyre közelebbrol világítanak. Odalent sem
hivatalos fogadóbizottságot, sem nyüzsgo szereloket nem lehetett látni. Leszállás
elott a gép egy picit még elorelendült, majd lassan leereszkedett a leszállóhelyre.
A pilótakabinból nem szólt senki, így az utasok vártak. A Tanaka házaspár az
ablakon keresztül mutogatta egymásnak az archológia innen látható részeit. Mr.
Toragama elpakolta számítógépét, és jégkockacsörgés jelezte, hogy Crenshaw még egy
utolsó italt töltött magának. Sam is jól érezte magát a helyén, így kinézett az
ablakon, ahol a még mindig forgó rotorok szolgáltattak némi látványosságot. Éles
kattanás visszhangzott végig a kabinon, ahogy a kijárati ajtó zárja elfordult.
-- Épp idejében -- dörmögte Crenshaw.
Az ajtó kinyílt és a lépcso legördült. A kabin csendjébe hirtelen betört a légibusz
alapjáraton járó motorjainak dörmögo hangja. A hanggal együtt illatok is beáradtak,
az óceáni levego összekeveredett a repülobenzin és a felhevült muanyag és fém
szagával.
A szokásos reptéri hangulatot azonban darabokra szaggatta a felhangzó
fegyverdörgés. Crenshaw ledobta italát és szinte azonnal a dzsekijébe nyúlt, de
mozdulatlanná dermedt, mikor egy masszív figura vetodött be a kijárati ajtón és
gyorsan talpra ugrott. A behatoló egy nagydarab, izmos, páncélt viselo ork volt. A
kabin fényei megcsillantak sárga agyarain és vérben forgó szemein. A következo
csillanás azonban a kezében tartott HK227 automata karabély tiszta acélházáról
érkezett.
-- Ha mozdúsz, meghóttá -- vicsorogta az ork alig értheto angolsággal.
Bár a szavait nehéz volt kivenni, a kezében tartott karabély minden szónál
ékesebben beszélt. Crenshaw lassan kihúzta kezét dzsekijébol, miközben a többiek
meg sem moccantak. Betty Tanaka csöndesen csuklani kezdett, az ijedten remego Jiro
pedig nem tett semmit, hogy csillapítsa felesége csuklását.
Az ork elégedetten nyugtázta a dermedt csöndet, majd óvatosan elindult a gép
belseje felé. A pilótafülke csukott ajtaja elott egy gyors oldallépéssel
elszökkent. Most, hogy félreállt az ajtóból, két újabb behatoló léphetett a gép
fedélzetére. Az egyikük egy rojtos borkabátot viselo no, a másik pedig egy rongyos
katonai egyenruhába öltözött amerindián férfi volt. De Sam figyelmét nem a
behatolók öltözéke kötötte le, hanem sokkal inkább a levegot hirtelen megtölto
hátborzongató, állati üvöltés.
Sam földbe gyökerezett lábakkal állt, miközben egy idomtalan test robbant be a
kabinba. A nagydarab, kutyaszeru bestia elsuhant az amerindián elott és vadul
vicsorogva a no lábainál kötött ki.
Megvillant a sárga fogsor és elkapta a no kabátjának bal ujját. A no a karját
teljes erejébol az állat állkapcsába nyomta, hogy megakadályozza a további
harapásban. A bestia hátratáncolt néhány lépést, miközben a no szabad kezével
megpróbálta megragadni az állat szöges nyakörvét. A dög hátsó lábaira állt és ezzel
felemelte a not a padlóról.
Aztán a bestia hirtelen hevesen oldalt ugrott, amint egy sárgás, csillogó ragyogás
suhant végig a nyakörvén. A fény megvilágította a nyakörvbe vésett Renraku
emblémát. Az állat fájdalmasan üvöltve hátraugrott és nekiesett a fémfalnak.
Kitekeredett nyakkal saját testébe harapott, mintha így meg tudna szabadulni égeto
kínjától. Még egyszer felüvöltött, ezúttal azonban nem azon a csontvacogtató
hangon, amely szinte megdermesztette Samet és a többieket. Ez a fájdalom és
értetlen félelem hangja volt. A padlóra zuhant és rángatózott még egyet-kettot,
mielott végleg kimúlt volna. A megperzselt szor szaga minden mást elnyomott.
Varázslattal gyozte volna le az állatot az a no? Sam nem lehetett biztos benne,
hiszen még sohasem látott mágust harcolni. Jelen pillanatban azonban semmilyen más
magyarázat nem jutott az eszébe.
A no kicsit üres szemekkel és zihálva motyogott valamit magának.
-- Rohadt bargesztek. Hogy miért nem mindig az izmos fiúknak mennek neki eloször?
A fegyverek ismét csattogni kezdtek odakint, gyors halállal árasztva el az
utasteret. A no a padlóra vetette magát, a férfi pedig nekifeküdt a légibusz egyik
fém válaszfalának. A Renraku alkalmazottak ennél lassabbak voltak. Betty Tanaka
megtántorodott, ahogy a lövedékek a testébe csapódtak, Jiro pedig megperdült és
vérzo vállal Toragamának zuhant. Az ütközéstol mindketten elnyúltak a padlón. Sam
az ülése mögé bújt. Épp idejében, mert a golyók máris végigszaggatták a mennyezetet
a feje fölött. Crenshaw nem volt tuzvonalban, így állva maradt és le nem vette
szemét az orkról, aki szintén a fém válaszfal fedezékében tartózkodott.
A férfi behatoló váratlanul felpattant, megragadta a kijárati ajtó kilincsét és
egyetlen mozdulattal becsukta az ajtót. A fickó szinte emberfeletti fürgeségébol és
erejébol Sam arra következtetett, hogy bizonyára kibervert építettek a testébe,
attól ilyen gyorsak a reakciói.
Miközben a no feltápászkodott a padlóról, kabátja szétnyílt egy pillanatra és látni
engedte az izmos testet takaró mérhetetlen mennyiségu fegyvert és loszeres
hevedert. A no káromkodott egyet, amikor a lába egy pillanatra beleakadt az oldalán
lógó kardhüvelybe. Sam a fegyverre bámult. Bár még soha nem látott ilyet,
felismerte, hogy a gazdagon díszített cirádás fegyver nem lehet más, mint egy
varázskard. Életében eloször, egy varázsló jelenlétében állt. A gondolatra hideg
veríték ütött ki a homlokán.
Ez egy igen veszélyes banda lehet, ha egyikük tényleg tud varázsolni.
-- Hol van a pilóta? -- kérdezte a no az orkot.
Az undorító figura fejével a pilótafülke ajtaja felé intett.
-- Ott búvik.
-- Menj és mozdítsd meg. Azok a buzgómócsing Raku szemetek nem várnak örökké, hogy
tüzérséget hozassanak és kifüstöljenek innen. Azonnal el kell hagynunk ezt a bazi
muhegyet.
Az ork fegyverével az utastér felé mutatott. -- Hát ?zekkel mi legyen?
-- Majd én vigyázok rájuk.
-- Mos ko leloni mind -- morogta az agyarai közül az ork.
-- Erre most nincs ido. Menj és piszkáld meg a pilótát.
Az ork morgott egyet, de a no (szemmel láthatóan o volt a bandavezér) nem engedett.
Végül az ork legyintett, felemelte fegyverét és berúgta a pilótakabin ajtaját.
Odabent semmi nem mozdult, így belépett a szuk folyosóra. Bár hatalmas teste
elzárta a kilátást, Sam hallotta a repülogép számítógépének halvány hangját, amint
rendületlenül ismételte: -- Kérem, jelezze, ha le kívánja állítani a motorokat.
A no végigfuttatta tekintetét a rövid gépfegyvertuz okozta mészárláson. A halál
szaga megülte az egész légibuszt. Betty Tanaka kicsavarodott testhelyzetben hevert
a dupla ülésen, vére szertefröcskölt az ablakon és az ülés mögötti falon, valamint
mélyen beszivárgott a puha üléspárnákba. Mellette a férje térdelt, aki rá sem
hederített saját sebesülésére. Halott felesége kezét markolászta és zokogott. Mr.
Toragama beijedt, élettelen zsákként kucorgott a két üléssor között.
-- Senkinek sem kell, hogy baja essen. Üljenek le és csatolják be az öveiket --
mondta csöndesen a no. Amikor senki nem mozdult, pattogó hangon japánul is
elismételte ugyanezt.
Sam elkerekedett szemekkel bámult rá. Hát nem esett elég bajuk már idáig is?
-- És mindig lássuk a kezeiteket -- tette hozzá a férfi tört japánsággal. Szavait a
bal kezében tartott Ingram géppuska meglengetésével nyomatékosította. A jobb
kezében tartott géppuska nem mozdult, mereven Crenshawra szegezodött.
-- Nyakig benn vagyunk -- kiabálta az ork a pilótakabinból. -- A pilótacsaj nyitva
hatta a zablakot és megpörkotték egy kissé. Má mehet is a fagyasztóba.
A no a férfira villantotta a tekintetét, mire az bólintott és elorement az orkhoz.
Amikor elindult, a no benyúlt a kabátja alá és elohúzott egy rövidcsövu puskát.
Sam megpróbált Crenshawra nézni. A támadók Crenshawt illeto megkülönböztetett
figyelme arra a tiszteletre emlékeztette, mely Tokióban a Vörös Szamurájokat
övezte. Crenshaw valószínuleg egy különleges ügynök lehetett, valami olyasmi, amit
az emberek céglegénynek hívtak. Elgondolkozott azon, vajon a no megpróbálkozik-e
valamivel. A mágus fáradtnak tunt, eléggé kimerítette a bargeszt megöléséhez
használt varázslat. Ez bizonyára lelassítja a reakcióit és ennyi talán elég is
Crenshawnak. A behatoló tüzelésre kész puskája azonban épp elég fenyegetést
jelentett, így Crenshaw végül szó nélkül követte az utasítást. Keresett egy
valamennyire még nem összevérezett ülést és becsatolta magát.
Sam úgy érezte, elárulták. Crenshaw magához ragadhatta volna a kezdeményezést.
Éppen az ilyen fickók elleni harcra képezték ki. Miért nem kelt munkatársai
védelmére ahelyett, hogy ilyen simán beadja a derekát? Ezek után mire számíthat még
Sam? Sóhajtott egyet, elhúzta Jirót felesége holtteste mellol és beültette egy
ülésbe. A férfi szemmel láthatólag nem érzékelt semmit a külvilágból.
Sam éppen a biztonsági övét csatolta be, amikor az amerindián kikiáltott a
pilótafülkébol. -- Tényleg baj van, Sally. Ezt a rohadt gépet kizárólag rigóknak
tervezték.
-- Montam, hogy hozzuk Rabót is! -- visította az ork. -- Az kibuvészne minket
innét!
-- Rabo nincs itt -- vágott vissza Sally. -- Az a robotpilóta úgysem tudna átvinni
minket az orjáratokon.
A két férfi elobukkant a pilótakabinból, maguk után vonszolva a pilótano ernyedt
holttestét.
-- Tán pajzsnak jók ezek a muksók -- jegyezte meg az ork gonosz vigyorral és Mr.
Toragama ölébe hajította a hullát.
Sally megveto pillantást vetett rá.
-- És mi van a tündével? -- kérdezte az amerindián. -- Ki tud hozni minket
távirányítással?
-- Nem tudom -- felelte a no. Elohalászott egy kicsiny, fekete dobozt a zsebébol,
felcsapta a képernyojét, kihúzott belole egy zsinórt és hozzácsatlakoztatta a falon
lévo interkom panelhez. Bepötyögte a kódot.
-- Szolgálatodra -- szólalt meg egy recsego hang az interkomból. -- Hol vagytok?
Elég gyengén fogom a jeleiteket.
-- Egy hefeszben vagyunk egy rakás Raku alkalmazottal. A pilóta halott és a rohadt
bárka csak rigóknak épült. Be tudsz szállni a robotpilótába, hogy kihozz minket
innen?
-- Kívánom, bárcsak másképp lenne, Drága Hölgy, de nem teljesíthetem a kérésedet.
Dekás vagyok, nem pedig rigó. Nincs meg a repülogép-vezeto huzalozásom. Azt
javaslom, találjatok valami más közlekedési módot. De minél gyorsabban. A dekásaik
már akcióba léptek és a helyzetem minden mikroszekundummal egyre kényelmetlenebbé
válik. Izolálni tudtam a rossz fiúk kommunikációs kísérleteit, de attól tartok a
központi biztonsági szolgálat hamar felfedezi a dolgot. Még a mostani kapcsolat
fenntartása is veszélyes.
-- Csak tudsz csinálni valamit, Svindler -- jelentette ki az amerindián.
-- Mivel le kellett térnetek az elore eltervezett útról, erre kevés az esély -- A
tünde hangja elhallgatott egy kicsit. -- Talán az egyik utas éppen egy rigó.
Sam hirtelen arra lett figyelmes, hogy a csoport figyelme feléje irányul.
Pontosabban a halántékába ágyazott adatjackre.
-- Mi a neved, fiú? -- kérdezte Sally.
-- Samuel Verner.
-- Nos, Verner, rigó vagy? -- szegezte neki a kérdést az amerindián.
Vajon hazudjon? És ha hazudna, mi lesz, ha a mágus elolvassa a gondolatait és
rájön? Talán megjátszhatná, hogy gondjai vannak a repülogéppel. Ha elég sokáig fel
tudja tartani ezeket a banditákat, a Renraku biztonságiak elkapják oket. De az is
biztos, hogy nem harc nélkül. És két ember már meg is halt, egyszeruen csak azért,
mert útban voltak. Sam lassan megrázta a fejét.
-- Ez egy adatjack. Kutató vagyok.
-- Vezettél már repülot?
-- Siklókat. Egy Mitsubishi ornitoptert.
-- Nacceru -- nyögött az ork. -- Babapilóta. Inkább a robopilkóba bíznák.
Az interkomból megszólalt a tünde halvány hangja. -- Ó, te hatalmas rakás nyershús,
a fiú lehet, hogy nem rigó, de van valamennyi repülési tapasztalata. Az inputja
talán vihet némi változatosságot a robotpilóta meglehetosen korlátozott
repertoárjába. És ha nem is pilóta, talán elég elonyt biztosíthat.
-- Ez igaz. -- Ezt az amerindián mondta. -- Talán van némi esélyünk, ha a tünde
átirányítja a légelhárítást és rossz vektorra küldi a jároreiket.
Sally egy pillanatig gondolataiba merült.
-- Rendben, nagyfej. Meg tudod csinálni?
Az interkom halkan sercegett, miközben a tünde végiggondolta a dolgot.
-- Nem lesz könnyu, tekintettel arra, hogy már riadóztatva vannak, de ha ön úgy
kívánja, Nemes Hölgy, felajánlom a szolgálataimat.
-- Akkor ideje felszállni -- zárta le a vitát a no. -- Oké, Verner. Nyomás elore.
Sam segélykéroen a többiekre nézett. Jiro le nem vette szemét felesége
holttestérol, Crenshaw arcán pedig semmilyen érzelem nem tükrözodött. Ami pedig a
halottakat illeti, azok nem szolgálhattak már tanácsokkal. Kicsatolta hát az övét
és felállt.
A pilótafülke ugyanúgy tele volt fröcskölve vérrel, mint az utastér. Sam
megpróbálta nem észrevenni a pilótaülésre száradt vérfoltokat és leült. Az
amerindián a segédpilóta helyét foglalta el.
-- Egyes helyeken Szellemcsinálónak hívnak -- mondta. -- Lehet, hogy nem vagyok
pilóta, de tudok valamit a repülésrol. Próbálj csak meg valami gyanúsat és máris
azon kapjuk magunkat, hogy a robotpilótával repülünk. Wakarimasu-ka?
-- Megértettem.
-- Helyes. Akkor csatlakozz be és indulás.
Sam elohúzta az irányítópult adatkábeljét. Végül is nem csinálta végig az orvos
által javasolt korlátozott hozzáférési gyakorlatokat. Be volt gyulladva. Hallott
már arról, hogy a rigók szinte összeolvadnak a gépükkel. Agy lesz belolük, mely a
gép testét irányítja. És azt is hallotta, hogy voltak, akik nem bírták ki az
átmenetet és elvesztették tudatukat a lélektelen géppel való egyesülésben.
A gépet szigorúan rigóknak tervezték. Ha valaki nem rendelkezett adatjackkel,
pusztán csak annyit tehetett, hogy bemondja a célállomást és az indulási idot a
robotpilótának. Ez pedig nem éppen a legjobb módja a gyors lelécelésnek.
Ezek a banditák azt várják tole, hogy csatlakozzon be és bírálja felül a
robotpilóta döntéshozó funkcióit. A pilóta szürkeállományát a gép muködésével
összekapcsoló speciális gépirányító beültetések nélkül azonban legfeljebb csak arra
lesz képes, hogy befolyásolja a repülési irányt, a repülési magasságot, no meg az
érkezési és indulási idot. A repülést magát továbbra is a robotpilóta fogja
irányítani. Persze, ha nem csatlakozna be, akkor a légibusz a Seattle Légiirányító
Központtal venné fel a kapcsolatot, így valamelyik légiirányító utasításait követné
és csak a kijelölt légifolyosókon repülne alacsony sebességgel és kevéssé
kockázatos manoverekkel. A banditák azt akarták, hogy ennél könnyebben szökjenek
meg és nem nagyon érdekelte oket, mibe kerül ez Samnek.
Sam megértette, hogy ha becsatlakozik, akkor is csak néhány dolgot tud irányítása
alá vonni, de még ez a kevés is nagy kockázattal jár. De megérezvén a mellette ülo
férfi türelmetlenségét úgy döntött, hogy ha nem csatlakozik be, akkor hamarosan még
nagyobb veszélynek lesz kitéve.
Megragadta hát a csatlakozót és belenyomta a halántékán tátongó aljzatba. Fájdalom
söpört végig az agyán, de pillanatok alatt elenyészett. Mintha csak szellemképet
látna, muszerek és kijelzok jelentek meg a szeme elott, ahogy a repülogép
számítógépe a látóidegére vetítette azok képét. Ha elfordította a fejét, "láthatta"
a képzeletbeli muszerfal többi részét is. Kiszúrta a súgó panelt, kinyúlt és
mentálisan "megnyomta" a gombot. A számítógép adatokat kezdett sorolni az alapveto
gépkezelési muveletekrol. Az agyában csengo gépi hang hideg volt és szenvtelen, nem
úgy mint a hangszórókban szóló sokkal barátságosabb hang. A légibusz idegensége
elbátortalanította és a feje is fájni kezdett hátul, a tarkójánál.
Golyók koppantak a pilótafülke páncélüvegén. A kattogó hangokat az amerindián
sürgeto hangja festette alá:
-- Indulj már!
Sam megfogta a botkormányt. Hogy a valóságban fogta meg, vagy csak a számítógépes
szimuláció keretében, azt már nem tudta biztosan. Felpörgette a motorokat és
hátrahúzta a kart. A légibusz ellentétesen forgó rotorlapátjai nekilendültek és
hamarosan elég felhajtóerot szolgáltattak ahhoz, hogy a gép elemelkedjen a
talajról. Az igazi repülést a robotpilótára bízva, Sam utasította a légibuszt, hogy
emelkedjen az éjszakai égbolt felé.
-- Merre? -- kérdezte Szellemcsinálót.
-- Északnak a plexum fölött. De most azonnal.
Sam engedelmeskedett.
Már vagy öt perce repültek, amikor Sam ráébredt, hogy ha eddig nem jöttek
légelhárító rakéták, akkor már nem is fognak. A tünde nyilván megtartotta a szavát.
Sam lehívta a radarképet, de semmi olyasmit nem látott, ami üldözésnek tunt volna.
És azon is meglepodött, hogy a Seattle Metroplexum egyetlen légijárore sem
állította meg oket. A tünde dekás nyilván hamis repülési tervet küldött az o
számítógépeikbe is, miközben az elkötött HFR-t elrejtette a normális légi
forgalomban.
Éppen a külvárosi lakónegyedek fölött haladtak el, amikor Szellemcsináló utasította
Samet, hogy kapcsolja ki a külso fényeket és változtassa meg az útirányt úgy, hogy
a Redmond pusztulat felé tartsanak. A Redmond pusztulat egy régi, lerobbant
városnegyed volt, elhagyatott, romos épületekkel és mindenféle gyanús elemekkel. A
robotpilóta megpróbálta visszakapcsolni a fényeket, de Sam felülbírálta.
Ahogy a metroplexum fölött haladtak, a társaságok dolgozóinak lakásaiból kiszivárgó
fények egyre ritkábbak lettek. Majd a pusztulat szélén sorakozó hatalmas
neonreklámok rikító fényei következtek. És a kereskedelmi területen kívül már alig
látszottak fények.
Sam figyelte, ahogy az amerindián a sötétséget fürkészi odalent. Eltunodött azon,
vajon a férfinek a szemét is "felturbózták-e", nemcsak a reflexeit. A magukat utcai
szamurájoknak nevezo kalandozók és izomfiúk legtöbbje ilyen felerosített látással
rendelkezett. Ez a Szellemcsináló nyilván közülük való volt.
-- Lejjebb -- rendelkezett Szellemcsináló.
Sam utasította a légibuszt, mire a robotpilóta felsikoltott: -- A magasság
veszélyesen alacsony. Le akar szállni?
-- Fogd be a pofáját.
Sam rácsapott egy kapcsolóra, mire a pilótafülke hangszórói elhallgattak. --
Leszállunk?
-- Még nem. Menj északkeletnek.
Sam megváltoztatta a repülési irányt és közölte a robotpilótával, hogy a leszállás
még nem esedékes és a magasságot tartani szándékozza.
Újabb tíz percnyit repültek, miközben még párszor irányt változtattak, részben
azért, hogy elkerüljenek néhány kiégett épületromot, részben azért, mert
Szellemcsináló így látta jónak. Amikor a szamuráj kiadta a parancsot a leszállásra,
Sam boldogan adta át az irányítást a robotpilóta leszállásvezérlo mechanizmusának.
A sötétben szinte láthatatlan épülettömbök közötti lavírozás eléggé fárasztó volt
ahhoz, hogy még akkor se szívesen vállalja el a kézi leszállásvezérlést, ha
történetesen értett volna a géphez.
-- A francba! Csapd le a fényeket! -- csattant fel a szamuráj, amikor a robotpilóta
bekapcsolta a leszállófényeket.
Sam megriadt a férfi vadságától és villámgyorsan leoltotta a fényeket. A légibusz
legalább ilyen gyorsan panaszkodni kezdett a repülési biztonságot és az FAA
szabályokat illetoen. Sam elcsöndesítette. A HFR kicsit ferdén ereszkedett le egy
szemetes területre, nem messze egy sor bedeszkázott ablakú bérháztól. A szamuráj
kirántotta a jack-csatlakozót Sam fejébol és kitaszigálta a pilótaülésbol. Sam
kinyúlt, hogy lekapcsolja a motorokat.
-- Hagyd.
Sam vállat vont és elindult az utastér felé. A többiek már kiszálltak, így a
halottaktól eltekintve senki sem tartózkodott az utastérben.
-- Miért nem hagytok magunkra? -- hallotta Jiro hangját.
Az ork válaszolt. -- Nevezzük biztosításnak.
A Renraku alkalmazottakat belökdösték az egyik elhagyott épületbe, miközben a
légibusz ismét felszállt. A kapualjból Sam figyelte, ahogy a HFR lassan
felemelkedett és amikor túlhaladta az épületek magasságát, vízszintes repülési
módba kapcsolt és délnek indult. Egyre feljebb és feljebb emelkedett az éjszakai
égbolton. Sötét tömege eltakarta a felhok résein kikandikáló csillagok fényét.
Szellemek kormányozta árnyékhajó.
A szamuráj is megjelent a kapualjnál, majd becsusszant rajta. A benti sötétség
biztonságában megszólalt: -- A hefesz úton van a tenger felé.
-- Gondolod, hogy túl sokáig tartózkodott a földön? -- kérdezte Sally.
-- Elég hamar megtudjuk, ha igen -- hangzott a felelet.
Az ezt követo csöndben tisztán hallani lehetett, amint az ork tárat cserél HK227-
esében. A másik ketto követte a példáját, majd ismét csönd borult rájuk.
Egy perc elteltével az ork megszólalt: -- Mér nem vágjuk ki ezeket csak úgy a
zuccára?
-- Cog kocsit küld.
-- Mi meg várjunk, he? Bammeg! Ha a Raku szamurájok vagy a zsernyákok ránk áttak,
má hóttak vagyunk.
-- Kocsi nélkül nem vihetjük biztonságosan magunkkal a vendégeinket -- felelte
Sally.
-- És kinek konek? Elég a magunk baja. Má most is csak hótsúlyok -- Az ork külön
kihangsúlyozta a "hót" szót, hogy senki számára ne legyen kétséges, legszívesebben
hogyan rendezné a Renraku foglyok problémáját.
-- Szerintem lebecsülöd az értéküket.
-- Megcsináttuk a melót, amire fizettek. Megvannak a lemezek a Szellemnél. Emmá
elég. Tú sok pluszpéz ko neked.
-- Vannak bizonyos kiadásaim.
-- Az életemmel nem fizetek a kiadásaidra.
-- Most akarsz vergodni? Add csak ide a kártyádat és megkapod a részedet -- vágta
rá Sally és kinyújtotta a kezét. -- A szokásos egy a tízet kapod, ha lelépsz,
mielott átadjuk a szajrét.
Sam szinte érezte, hogyan növekszik a feszültség, amint a mágus és az ork
farkasszemet néztek egymással. Végül az ork fordította el elobb a tekintetét.
Megvonta a vállát és dörmögött valamit az orra alá.
-- A meló az meló.
Sally elmosolyodott. -- Ne aggódj, Kham. Rendben fog végzodni.
Az ork élesen visszanézett, mint aki ezt már hallotta párszor, majd megfordult és
eltunt a sötét épület belsejében.
Miközben várakoztak, Sam a lehetoségekhez képest igyekezett ellátni Jiro sebét.
Saját ingébol tépett le egy darabot a kötözéshez. A férfit mintha teljesen kiütötte
volna felesége halála, még akkor sem szólt semmit, amikor Sam a sebén dolgozott.
Sam miután befejezte a kötözést, törökülésben leült a piszkos padlóra. Gondolatai
sötétségben felvették a versenyt a szobával.
Összerezzent, amikor Szellem megjelent az ajtóban. Nem látta az amerindiánt
távozni.
-- Itt a kocsi.
Sally az ajtó felé intett a puskájával.
-- Gyerünk.
A kocsi egy hosszú Toyota Elite volt, átlátszóságszabályozós polimer ablakai
sötétre állítva. A sofor ablaka le volt engedve, mögüle egy szélesarcú koreai
kölyök vigyorgott rájuk foghíjas mosollyal. Megpöccintett egy kapcsolót és a hátsó
ajtó feltárult.
A Renraku alkalmazottak bemásztak a kocsiba és elfoglalták a plüss szintibor és
bársony üléseket. Sally és az ork velük szemben ült le a pótülésekre.
Szellemcsináló a sofor mellé ült.
Amikor az ajtók becsukódtak, a sofor elhadart valamit eros utcai szlengben, amibol
Sam csak Cog nevét tudta kihámozni. Sally bólintott és bekapcsolta a magnót. Telt,
mély hang szólalt meg.
-- A barátai hívása éppen idoben ért el, Ms. Tsung. A kötelességeim a városon
kívülre szólítottak, de most örömmel biztosítom önnek ezt a kis szolgáltatást,
mielott távozom. A sofor az egyik állandó emberem. Megbízhatnak a diszkréciójában.
Az üzenet csak ennyi volt, Sally mégis elégedettnek tunt a hallottakkal. Legalábbis
a sofornek intézett szavaiból erre lehetett következtetni.
Az elkülöníto fal kiemelkedett az elso ülések támlájából, elzárva Sam kilátását az
utcára és a sofor visszapillantó képernyojére. A besötétülo ablakok pedig
tökéletesen elvágták oket a külvilágtól. Csöndesen vártak, mialatt a kocsi a
pusztulat utcáin kígyózott. Csak egyszer érkezett zaj kívülrol, amikor egy nehéz
puffanás hallatszott a kocsi jobb hátsó ablaka felol. A banditák azonban nyugodtak
maradtak.
Úgy egy órával késobb a kocsi lassított, és az elkülöníto fal visszacsúszott a
helyére. Egy szeméttel teleszórt sikátorban haladtak, melyet idonként meg-
megvilágított egy távolabb lévo vörös neonreklám.
Az ajtók mindkét oldalon kinyíltak, de a kocsi nem állt meg.
-- Kifelé -- rendelkezett Sally.
Elengedik oket? Sam ezt nehezen tudta elképzelni. Crenshaw már fel is állt és
kiugrott az ajtón, miközben Sam még mindig azzal küszködött, hogy felálljon
valahogy a süppedos, puha ülésbol. Az ork lába segített a kiugrásban, melynek
eredményeképpen Sam fejjel elore egy nagyobb szemétkupacba zuhant. Éppen idoben
emelte fel a fejét, hogy lássa Sallyt elegánsan kiugrani a kocsiból, miközben öt
árnyékfigura bemászott a járgányba. Mire a Toyota elérte a sikátor végét, az ajtók
becsukódtak. A kocsi balra fordult és a neonreklám vörös fényeitol kisérve
elhúzott.
Tehát a foglyul ejtoik végül is elengedték oket. Sot, még társaságuk is akadt.
Legalább egy tucat fiatal fiú és lány várt rájuk a sikátorban. A vibráló fényben
Sam jól látta, hogy rongyos, rojtos ruhákat hordanak, és mindegyikük tollat visel a
fejkötojén. A legkisebb figura odalépett az utcai szamuráj magas alakjához. A
neonfény felvillanása egy pillanatra élesen kirajzolta vonásait. A fickó ugyanolyan
karvalyorrú volt, mint az, akit megszólított.
-- Hoi, Odabent Sétáló Szellem. Légy üdvözölve itthon.
Sam tudta, hogy éhesnek kellene lennie, de nem érzett semmit. A foglyulejtoik által
itthagyott tál krillostya és szójatorta pedig csak felfordította a gyomrát. A
vizestömlo is laposan, szinte teljesen üresen hevert a padlón. Vízre pedig szükség
volt, még ehhez a puha, rosszízu anyaghoz is.
Az ido izzadtan vánszorgott elore. Foglyulejtoik egy egyajtós szobába zárták oket.
A szoba ablakait kemény muanyag lemezek takarták. Az egyik lemez sarka letört, ezen
némi fény szivárgott be. Sam megpróbált kikandikálni a résen, de csak falfirkákkal
teli téglafalakat látott. Számos szitokszót és védoszlogent felismert, de a banda
szimbólumaival nem tudott mit kezdeni. Mindenesetre ennyi elég volt annak
megállapítására, hogy a csapat egy amerindián bandához tartozott.
Jiro felébredt ismét és nyögött egyet. A férfi már órák óta hol elaludt, hol
felébredt. -- Mi történik? -- motyogta fáradtan. -- Nem értem.
Crenshaw ingerülten reagált.
-- Hagyd már abba a vinnyogást. Az idegeimre megy.
A no tökéletes érzéketlensége viszont Samnek ment az idegeire.
-- Szerintem nem fogod fel, mi történt.
-- Voltam már rosszabb helyzetekben is.
-- Mi lehetne ennél rosszabb? -- nyögte Jiro. -- Betty meghalt.
-- Te is meghalhattál volna -- vágott vissza Crenshaw.
-- Talán jobb is lenne úgy.
-- Ne beszélj így, Jiro -- mondta Sam.
-- És ugyan mit számít? -- folytatta Jiro közönyös hangon. -- Mindnyájunkat meg
fognak ölni ezek a... ezek a... terroristák.
-- Terroristák! -- csattant fel Crenshaw. -- Fiú, te nem is tudod, mit jelent ez a
szó. Ezek az alakok egyszeru mezei árnyvadászok. A legjobb ütolapjuk az az utcai
mágus, de még így is csak piti bunözok, akik elbújnak a társaságok nagy fényei elol
és az árnyékban kaparásznak morzsák után. Ezek emberi patkányok.
-- De ha nem is terroristák, akkor is menekülnek a törvény elol -- mondta gyengén
Jiro. -- Hogyan engedhetnének szabadon, ha egyszer láttuk az arcukat és hallottuk a
nevüket?
-- Az nem sokat számít -- vonta meg a vállát Crenshaw. -- A nevek csak utcanevek és
az arcokat is elég könnyen meg lehet változtatni. Ezek a vadászok egyetlen
adatbázisban sem szerepelnek, így aztán nem is lehet lenyomozni oket. El fognak
engedni, ha jól viselkedünk. Mindössze csak várnunk kell.
-- Várnunk? Úgy is csak halállal végzodhet az egész -- jegyezte meg Jiro színtelen
hangon. Lefeküdt és másodpercek alatt ismét elaludt. Sam eltunodött azon, hogyan
képes erre. Crenshaw felcsípett egy darab szójatortát a földrol.
-- Enned kell, kölyök.
-- Nem vagyok éhes.
-- A te bajod.
Crenshaw a szájába tette a falatot és leküzdött mellette még pár krillostyát,
mielott végleg kiürítette volna a vizestömlot. Samet megdöbbentette a no önzése.
Hirtelen azt kívánta, bárcsak valahol máshol lenne. Bárhol. Csak elég messze társai
fullasztó jelenlététol.
Feltápászkodott és elkezdett járkálni. Crenshaw nézte egy darabig, de hamar elunta
és becsukta a szemeit. Nem sokkal késobb horkolni kezdett.
Sam még jobban ki akart jutni innen.
Minden remény nélkül megpróbálkozott az ajtóval és meglepodött, amikor észrevette,
hogy az könnyedén kinyílik. Óvatosan szélesre tárta. A külso szoba legalább annyira
rideg és csupasz volt, mint a belso. Sally a belso fal mellett aludt. A hallba
nyíló ajtó nyitva állt és Sam látta, hogy két bandatag áll ort elotte. Valamilyen
érthetetlen nyelven beszélgettek csöndesen.
A másik szobának azonban rendes ablakai voltak. Sam friss levego utáni vágyában
odasétált az egyikhez, mely alatt a tuzlépcso kínálkozott csábítóan. Mélyen
kihajolt az ablakon, amikor észrevette, hogy nem sokkal odébb a fémrácson Szellem
áll a falnak támaszkodva.
-- Nem a szökésen jár az eszed, ugye?
Sam nemleges választ hebegett és maga is meglepodött azon, hogy tulajdonképpen nem
akart megszökni. Igaz, hogy minél távolabb akart kerülni Renraku alkalmazott
társaitól, de arra azért nem gondolt, hogy elhagyja oket. -- Csak levegozni
akartam.
-- Hát akkor csak tessék, ha az itteni levego kielégít -- Úgy tunt, a szamuráj
gondolkodott valamin. Csöndesen elnézte a napnyugta fényeiben fürdozo romos
házakat. Nem is szólt semmit, amíg Sam oda nem lépett mellé. -- Te tényleg furcsa
vagy.
-- Hogy érted?
-- Hát, ami azt illeti, nem hazudtál, amikor azt mondtad, hogy nem akarsz
megszökni.
-- Nem hagyhatom itt a többieket.
-- So ka -- mondta Szellem érto bólintással. -- Megértem a barátaid iránt érzett
huségedet.
-- Ezek nem a barátaim -- kottyantotta ki Sam. A szamuráj felvonta a szemöldökét,
mire gyorsan hozzátette: -- Mindnyájan a Renrakuhoz tartozunk.
-- So ka. A törzshöz való kötodés még erosebb. Az én embereimet soha nem hívnák
törzsnek azok a csibész etnológusok, akik bevizelnének a gatyájukba, ha
kikerülnének a biztonságos plexumon kívülre. Azok a fehérköpenyesek bandának hívnak
minket. De mi törodünk a sajátjainkkal. Nem olyanok vagyunk, mint azok a rézboruek,
akik kint élnek Szelis-Sídben. Azok az álmodozók nem ismerik fel, hogy a mai
világban az élet egyenlo a városi élettel. A rézboru embernek hozzá kell szoknia a
betonhoz, mint ahogy hozzászokott a lóhoz is, ha nem akar teljesen eltunni a
színrol. Amikor a fehérek megjelentek, voltak akik harcoltak ellenük, voltak, akik
üdvözölték oket. A végén persze ez nem számított. Elvesztettük a földünket és
nyomorúságban, szegénységben és csüggedésben végeztük. Aztán táborokba zártak
bennünket, ahol megpróbálták a lelkünket is elvenni.
Sam látta a fájdalmat a férfi arcán. Szellem túl fiatal volt ahhoz, hogy megjárja a
haláltáborokat, melyeket Jarman elnök létesített az indiánkérdés végso megoldására,
de szemmel láthatóan mélyen átérezte a táborok minden nyomorúságát.
-- Amikor Vonyító Prérifarkas a Nagy Szellemtánccal lejött a hegyekbol, alaposan
meglepte a fehéreket. Rádöbbentek, hogy a rézboruek többé nem turik a sorsukat. A
mágiájával megtörte a fehérek technológiáját. De ez akkor volt. Most már a
fehéreknek is van mágiájuk, akármennyire is nem akar néhány emberünk szembenézni
ezzel. A Táncot vezeto öregek nem értik, mit jelentett az a számunkra. Nem tüntette
el a fehér embert, ahogy állították, sem a feketéket, sem a sárgákat. Ők még mindig
itt élnek. És itt vannak a városaik és a munkájuk is -- talán meggyengültek és
visszaszorultak a Felébredtek mágiája és hatalma miatt -, de messze nincsenek
legyozve. A Tánc valójában csak lélegzethez juttatott bennünket. Megadta a
lehetoséget, hogy a saját fegyverükkel gyozzük le oket. De nem könnyu a játék.
Lassan igazi háborúvá fajul a dolog, de az embereink készen állnak erre is.
Megmutatjuk nekik. És a v égén gyozni fogunk. De ahhoz, hogy gyozzünk, túl kell
élnünk és a túléléshez nujenre van szükségünk. Ha nincs pénzed, nem figyelnek rád.
És nagyon sok árva kártya várja, hogy az árnyvadászok megtalálják.
Szellem elhallgatott, mintha kimerült volna a hosszú beszédtol. Sam nem tudta, mi
vette rá a férfit, hogy így beszéljen, de most már látott reménysugarat arra, hogy
ezek esetleg mégsem véres kezu martalócok, akik azonnal megölik oket, ha csak rájuk
merészelnek nézni. Most eloször kezdett azon gondolkodni, hogy talán élve megússza
ezt az egész elrablást.
Szellem következo mondata azonban alaposan meglepte.
-- Miért beszélek itt neked? -- mordult fel az amerindián.
-- Nem tudom. Talán kellett valaki, aki meghallgat.
-- Nincs szükségem tejfölösszájú tacskók hallgatóságára -- vágta rá nyersen
Szellem. Felnézett a sötétedo égboltra és visszaparancsolta Samet a szobába.
A szamuráj hirtelen hangulatváltása bizonytalanságban hagyta Samet azt illetoen,
hogy mire számíthat ezek között az árnyvadászok között. Bármit mondtak is, semmi
sem annak tunt, amit Sam megértett belole. Az egyik percben értelmet nyert, míg a
másikban tökéletesen idegennek hangzott. Mintha egy másik világban éltek volna. Sam
zavartan visszakászálódott a helyére.
Amíg kint beszélgettek, egy tünde érkezett. Törökülésben ült egy sarokban,
figyelmét az ölében hevero adatolvasó kötötte le. A bal halántékából kiálló jack-
csatlakozóból Sam arra következtetett, hogy o volt az a dekás, aki az elozo esti
vadászat alkalmával belépett a Mátrixba, hogy biztosítsa számukra a menekülést.
Sally továbbra is a szoba egyetlen berendezési tárgyát képezo habszivacs szonyegen
feküdt. Már ébren volt és kipihentnek látszott, a kimerültség karikái eltuntek a
szemei alól. Szellem félretolta Samet az útból és átlépett az egyik faliszonyeg
mögött rejtozo ajtón. Sam eddig azt hitte, a faliszonyeg csak dekoráció. A szamuráj
egy tálcával tért vissza, melyen hideg tofu és gozölgo szójakávé díszelgett.
Átnyújtotta az ételt Sallynek, aki szomorú mosollyal köszönte meg.
-- Öreg vagyok én már ehhez, Szellem.
Úgy tunt, régi történet ez kettejük között.
-- Idd meg a kávédat -- Szellem megvárta, amíg a no félig kiüríti a poharat. -- Még
nem beszéltél arról, mik a terveid a Rakukkal.
-- Hess innen, Izomagyú Nagyúr -- szólalt meg a tünde a sarokból. -- A nemes Lady
Tsungnak pihenésre van szüksége, mielott nekivágna a kemény üzletnek. Ti utcai
szamurájok mind egyformák vagytok -- nem elég érzékenyek, nem értitek az embereket,
nincs érzéketek a finom idozítésekhez. Mindig csak az izmaitokat akarjátok
feszítgetni. És miután lenyugöztetek minket a felpumpált testetekkel, csak
felcsípitek a pénzt és már vissza is kotródtok ocsmány odútokba.
Vékony, fényes tuk csusszantak elo Szellem jobb kezének körmei alól. Sam
észrevette, hogy a tünde az amerindián türelmének határát feszegeti, visszaélve
vendégszeretetével. Sally egyik kezét azonban a szamuráj hátára tette úgy, hogy a
tünde ne lássa. A tuk visszacsúsztak a helyükre.
-- Igaza van, Svindler -- mondta. -- Szellem jókor kérdezte. Itt az ideje, hogy
döntés szülessen.
A tünde felhúzta az orrát a válasz hallatán. Szellem elégedetten az ablakhoz sétált
és kinézett rajta, miközben Sally félretette a tálcát és egyenes derékkal felült.
-- Mi van az elhozott lemezeken?
-- Tulajdonképpen jó fogás volt, Nemes Hölgy -- A tünde hangjából hirtelen minden
sértodöttség eltunt, helyét átvette a huvös professzionalizmus. -- Termelési
beosztások. Néhány személyi fájl. Pár szabadalmaztatott alkalmazás. Klassz szajré.
Egész szép értéke lenne az utcán, ha a vadászat nem lett volna ennyire zajos. De
mivel az volt, várnunk kell, amíg lehul az izgalom és csak akkor szabadulhatunk meg
tole biztonságosan.
-- Ez azt jelenti, hogy egy csomó pénzt elvesztettünk?
-- Természetesen.
-- Mindegy, legalább az ültetésért pénzt kapunk.
Sam megint összezavarodott. Azt megértette, hogy az általuk elrabolt adatok kevésbé
értékesek a szabadpiacon, ha várnak az eladásukkal, de eddig azt gondolta, hogy
ezek csak egyszeru tolvajok. -- Miféle ültetésért?
Szellem beszélni akart, de becsukta a száját, amikor Sally megszólalt.
-- Adakoztunk egy kicsit a számítógépes kutatóirodák takarító-ellátmánya számára.
Egy tisztítószeres spraynek álcázott aerosol generátort. Egy Vigidnek nevezett kis
baktériumot szór ki majd a tisztítóoldattal. Néhány órán belül egy rakás Renraku
bérmunkás beteget fog jelenteni. Az elkövetkezo néhány nap egy kicsit kellemetlen
lesz nekik, de sokkal inkább a Renraku vezetoségnek, mert a nagy munkaero-kimaradás
felborítja az ütemterveiket. És amíg ok csak kotlanak, a megbízónk, az Atreus
Applications elonyhöz jut a versenyben. Az új szoftvercsomagjuk egy teljes héttel
elobb jut be a Mátrixba, mint a Renrakué. Ez volt az eredeti meló. Az Atreus azt
akarta, hogy emeljünk el néhány prototípust is, hogy álcázzuk, mire ment ki
igazából az akció. Ezért emeltük el a lemezeket.
Ez egyenesen hangzott -- jól tükrözte az árnyvadászat szövevényes természetét. De
valami szöget ütött Sam fejébe. A tisztítóellátmány megfertozése. Még egyszer
végigfuttatta Sally szavait a fejében. Miért nem szórták egyszeruen szét az
anyagot? A vadászok elotte kaphattak volna ellenszert. Miért kellett a
tisztítófolyadékkal keverni? Csak hogy késleltessék a hatást? Egy elrejtett,
idozített kapszula ugyanúgy megtette volna. Miért éppen a tisztítófolyadékba? Vagy
egyáltalán fontos volt ez? Valahol mélyen az agyában munkába lépett egy
idegvégzodés és beugrott egy emlék.
-- Elnézést kérek -- szólalt meg óvatosan. -- De a tisztítófolyadék oldószere.
Aceton-alapú volt?
-- Ki tudja -- felelte Sally. -- Mit számít?
Sam mélyet lélegzett. -- Ha az volt, nem hiszem, hogy a Vigid azt csinálja, amire
számítottatok.
-- Ah -- fortyant fel a tünde. -- Túsz barátunk szélesköru biotechnológiai tudásról
tesz tanúbizonyságot. Azért így is kellemes profitunk lesz.
-- Nem vagyok biotechnikus -- felelte Sam, kicsit ingerülten. -- Csak kutató
vagyok. De a memóriám jó. Egyszer olvastam egy cikket a Vigidrol. Egy UCAS kutató
végzett egy kísérletet. Az egyik asszisztense a kémcsövek tisztítása közben egy kis
acetont fröcskölt a tenyészetre. Az aceton reakcióba lépett a vírus proteinhéjával
és ennek eredményeképpen a vírus magjának genetikus anyaga izomerikus mutáción ment
át.
-- Akkor egy másik baci lett belole -- mondta unottan a tünde.
-- Egy halálos baci. Az asszisztens meg is halt. A megismételt kísérlet alkalmával
az izomerikus vírussal megfertozött analóg kísérleti egerek harminc-negyven
százaléka elpusztult.
Sally arckifejezése grimasszá torzult Sam szavainak hallatán. Poharát lassan,
vontatottan helyezte a padlóra. -- Nem piszkos munkára szerzodtünk.
-- A pénz ahhoz túlzottan kevés volt -- bólintott a tünde.
-- Kapd be a pénzt! -- csattant fel Szellem és a tuk ismét megvillantak az ujjai
végén. -- Valaki beakasztott nekünk.
Sally lassan bólintott.
-- Azt hiszem, beszélnünk kell valakivel a jelenlegi megbízónkat illetoen, mielott
ismét találkozunk velük.
Sam nem egészen értette, miért vitték magukkal a vadászok, de úgy gondolta, nem
lenne taktikus dolog megkérdezni. A Kham nevu ork is csatlakozott hozzájuk, akit
egészen felboszített az a hír, hogy esetleg átverték oket. Úgy kellett lebeszélni
arról, hogy nehéz fegyverzettel érkezzen a közvetítovel való találkozásra.
A találkahelyre az út olyan helyeken vezetett át, amilyeneket Sam eddig csak a
tridimen látott. A zsúfolt utcákon kültelki punkok, rockerek és szakadt fickók
nyüzsögtek. Koldusok nyújtogatták nyomorúságos kalapjaikat és dobozaikat a
különféle bandákhoz tartozó izomfiúk és bicskások felé. A éhezo és kalandvágyó
arcok összekeveredtek a hatalmas neonreklámok és utcai tridim képernyok rikító
fényében.
A zajos tömeg körülöttük hullámzott, szétvált, ahogy haladtak elore, majd ismét
összefolyt mögöttük. Még a legvadabb utcai szamurájok és ork kemény gyerekek is
akadékoskodás nélkül tértek ki az útjukból. Talán a mágusnak valami köze lehet a
dologhoz, de az is lehet, hogy Sam csak képzelte a dolgot.
Egy kevésbé zsúfolt területen végül megálltak egy elhagyott raktárépület elott. A
betört ablakokon benézve Sam úgy látta, az épület belso terének padlóját is
ugyanúgy szemét és törmelék borítja, mint a kinti utcát. A bentrol áradó
vizeletszagot még idekint is erosen lehetett érezni. Amikor beléptek az épületbe, a
járókelok még csak rájuk sem néztek.
Odabent hárman vártak rájuk. Mindhárman magas és eroteljes termetuek voltak. Ahol
szakadt ruhájuk látni engedte testüket, csak vastag izomkötegek látszottak ki. A
szokásos fegyvereket viselték. Utcai szamurájok, gondolta Sam, de egyikojükön sem
látta az utcai szamurájok által annyira kedvelt kiberverek nyomát. Ezek a fickók
vagy annyira tökösek voltak, hogy nem volt szükségük gépi segítségre, vagy a
beültetéseik voltak nagyon finomak. Bármelyik is legyen, elég veszélyesnek tuntek.
A balszélen álló szoke hajú férfi lábánál egy kutya ült. Vagy kinézete alapján
inkább félig farkas. Az állat halkan felmordult, amikor Sam és társai beléptek az
épületbe. Miközben a többiek a szokásos üdvözlo szavakat váltották, Sam leguggolt
és kinyújtotta kezét a kutya felé. Az óvatosan elorenyújtotta fejét, majd rendkívül
lassan eloresétált és megszagolta Sam ujjait.
-- Freya harap -- figyelmeztetett a közvetíto egyik embere.
-- Nincs kétségem felole -- felelte Sam, le nem véve szemét Freyáról. Az állat
próbaképpen megnyalta Sam ujjhegyeit. Sam elmosolyodott és másik kezét is
elorenyújtotta, hogy megvakargassa Freya nyakát. -- Gyönyöru példány. Hol
szerezted?
-- Csak úgy utánam jött egy este -- felelte az egyik or szarkasztikusan.
Valaki megköszörülte a torkát, mire Sam megfordult. A vadászok már az újonnan
érkezok felé fordulva álltak. Két újabb hatalmas szamuráj kísért egy nagydarab
fickót. Arcát alig lehetett kivenni a hátulról, az utcáról érkezo fények miatt.
Gazdagon díszített öltözete nem egészen illett a környékhez, de úgy tunt, otthon
érzi itt magát. Nyilvánvalóan o volt a közvetíto, akivel találkozni akartak. A
férfi elorelépett.
-- Új barátok?
Sam arra gondolt, a reszelos hangú pasas nyilván oróla beszél. Sally válaszolt.
-- Mindig is. Tudod, mennyire társasági no vagyok.
Ha a közvetítonek tetszett is a válasz, himlohelyes arcán ez nem látszott. Hideg
szemeit a mágusra szegezte.
-- Örülök, hogy idot tudtál szakítani erre a találkozásra -- mondta Sally. --
Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érni a dolog, Castillano.
Castillano megvonta a vállát. -- És miért velem? Nektek Cog a kedvenc
kapcsolatotok.
-- Cog elérhetetlen.
A közvetíto arca kifejezéstelen maradt. -- Én vagyok a második legjobb -- mondta,
inkább kijelentésnek szánva, mint kérdésnek.
Sally röviden felnevetett. -- Maradjunk annyiban, hogy ma te voltál a legjobb
választás.
-- Specialista kell?
-- Jelen pillanatban leginkább információk érdekelnének.
-- Kirol?
-- Egy megbízóról.
Castillano elgondolkodva dörzsölgette kezeit. Ha a férfi arca még érdeklodést is
mutatott volna, Sam most leginkább egy könnyu üzletet szimatoló kereskedohöz tudta
volna hasonlítani. A közvetíto résnyire kinyitotta a száját és nyelvét végighúzta
alsó ajkán.
-- Ez a fajta információ nagy keletnek örvend mostanság.
Az árnyvadászok egymásra néztek. -- Van valami új, amirol eddig nem hallottunk?
-- Talán -- felelte Castillano szenvtelen hangon.
-- Add a számlához.
A közvetíto bólintott.
-- Vigyorgó Sam és Friss Johnny.
Sally félrebillentette a fejét és kicsit bosszankodva nézett a férfire.
-- Az Afterours bárban kitört tuzharc nemigen számít új hírnek. Az újságok tele
voltak vele.
-- De az újságok nem említették a karabélyt.
-- Miféle karabélyt? -- kérdezte Sally hirtelen feltámadt érdeklodéssel.
-- Arisaka KZ-977. Lövészkarabély. Hangtompító nélküli. A Lone Star emberei szedték
fel az utcáról az elott az épület elott, ahol a két fickót megölték.
-- Ők nem használnak nagy fegyvereket -- vetette közbe Szellem.
-- Ja -- bólintott az ork. -- Johnny sose szerette a nagy zajt. Igazi tacskó vót.
Castillano az orkra bámult.
-- Mi a lényeg, Castillano?
-- Mr. James Yoshimura egyetlen fejlövéstol halt meg, amikor kilépett az
Afteroursból. Két Lone Star rendor hallotta a lövést és látták, hogy Yoshimura
elterül. Kiszúrták Samet és Johnnyt. Az egyik vadász begazolt és a zsarukra lott. A
zsaruk visszalottek. A karabély lepottyant. A vadászok meghaltak. A Lone Star
ballisztikusai megállapították, hogy a gyilkos golyót valahonnan onnan lohették ki,
ahol a vadászok álltak. A karabély jobban túlélte a zuhanást, mint Vigyorgó Sam.
-- Semmilyen más szemtanú nem volt?
-- Senki -- felelte Castillano.
-- Rohadt zsaruk -- állapította meg Szellem. -- Sam és Johnny csak kiskereskedok
voltak. Soha nem csináltak piszkos melót.
-- Lehet. A Lone Star fiúknak viszont tiszta a lapjuk. Nyilvánvalóan nem
megvesztegethetoek. Csak egy kicsit hamar tüzelnek.
-- Akkor Samet és Johnnyt felültették.
Castillano megvonta a vállát.
-- És ti tudtok valamit errol.
-- Azt nem mondtam. A témával kapcsolatos nyomozás meglehetosen egészségtelen
dolog.
-- Úgy fest, elég vacak vadászhetünk volt. Minket is átrázott valaki.
-- Összefüggést kerestek?
-- Ha van, akkor teszünk ellene valamit. Ha nincs, akkor Sam és Johnny nagyfiúk
voltak -- mondta Szellem.
-- Pontosan mit akartok?
-- Kezdjük egy Vigid nevu biotermékkel.
-- Tüntetok elleni szer. Gyorsan harcképtelenné tesz akárkit és az utóhatásai
olyanok, mint egy gyomorrontásos vírusnak. Aerosolos kiszerelés. Mit akartok még?
-- Má épp eleget hallottunk -- mordult fel az ork.
-- Arra vagyunk kíváncsiak, mi történhet, ha a szert acetonfürdobe helyezik.
Lehet, hogy Castillanót meglepte a különös kérdés, de ha így is volt, ez nem
látszott rajta. Átsétált a sötét szobán, szinte rutinból kikerülve a szemetet. Egy
asztal tetejérol felemelt valamit, ami leginkább egy nagyobb darab szemétnek tunt.
Egy telekom csatlakozó bukkant elo. Castillano elohúzott egy zsebszámítógépet és
hozzácsatlakoztatta. Néhány percig eljátszadozott a billentyukkel, majd megszólalt.
-- Ez beletelik egy kis idobe. Mikor akartok találkozni?
-- Nézd meg az UCAS Mai Kémia 2048 decemberi számát -- mondta Sam. -- Most nincs
ido másolat készítésére.
A közvetíto átnézte a dokumentumot. -- Wilkins és Chung?
-- Ez az -- felelte Sam, a vadászok felé is bólintva.
Castillano a bajszát simogatva nézte a képernyot. -- Úgy fest, a Vigid rosszul
viseli az acetont. Nagyon mérgezové válik.
-- Most már hisztek nekem? -- fordult Sam a vadászok felé.
A tünde most szólalt meg eloször.
-- Te adtad a címet, Cég Úr. Lehet, hogy a dokumentumot csak úgy odatették.
-- Nem valószínu -- felelte Castillano. Még Samet is meglepte, hogy a közvetíto
hirtelen ilyen közlékeny lett. -- Nem találta el a hónapot.
-- Jó, tegyük fel, hogy a rohadt vírus tényleg mutálódik. Ki gyártja, Castillano?
-- A Genomicsé a szabadalom. Kizárólagos gyártási szerzodésük van a Seretechhel.
-- Seretech! -- köpött ki Szellem.
-- Kibaszott szemetek! -- üvöltötte az ork.
Sally és Svindler gondterheltnek látszottak.
-- Mi az? -- kérdezte Sam.
-- Volt velük néhány félreértésünk korábban -- mondta diplomatikusan Sally.
-- És azt gondolod, hogy ok állnak emögött? Hogy szándékosan felültettek minket?
-- Kétségkívül -- mondta a tünde. -- Az Atreus csak arra volt jó, hogy elaltassa a
gyanúnkat. Valószínuleg ok intézték el, hogy a Renraku biztonságiak rájöjjenek,
hogy ott vagyunk.
-- De csak miután elhelyeztük azt a rohadt kis játékszert -- tette hozzá keseruen
Sally.
-- Miért jó az nekik, ha benneteket elkapnak?
-- Utálnak minket, Mr. Öltöny -- vicsorogta az ork. -- Ez bákinek elég ok.
-- Még csak nem is kellett elhallgattatniuk minket kifelé menet -- tette hozzá
Szellem. -- Ha bármelyikünket is elkapnak, nem tudtuk volna, hogy ok béreltek fel,
így a Seretechhez nem vezetett volna szál. Mi azt sem tudtuk, mire képes az a
rohadt vírus, így nem mondtunk volna semmit. Csak egy szimpla betörés és
prototípusrablás lett volna az egész. Nem nagy ügy. Egészen addig, amíg az emberek
el nem kezdenek potyogni. És azért is minket hibáztattak volna, de valószínuleg azt
gondolták, hogy úgy is az Atreusra mutogatunk és akkor oket is magunkkal rántjuk.
Sally folytatta:
-- A Seretech tiszta marad és páholyból nézi az eseményeket. Elintézik a Renraku
riválisaikat és minket is eltakarítanak az útból. Amelyikünket meg nem szednek le a
Raku szamurájok, azt tömeggyilkosság vádjával elítélik. Azt úgysem hinné senki,
hogy nem tudtunk róla, hogy az anyag mérgezo. A Seretech meg két legyet üt egy
csapásra. Esetleg hármat, ha beáruljuk az Atreust. És megint a megacég kerül
felülre.
-- És most mi lesz? -- kérdezte Sam.
-- Lenyeljük a békát és nem megyünk a napra -- sóhajtott Sally. -- A Seretech
veszélyes ügy.
Sam megdöbbent.
-- És mi van a Renraku embereivel? Azok ártatlan emberek. Nem hagyhatjuk oket simán
meghalni.
-- Nem hagyhatjuk? -- kérdezte Szellem.
Samet elöntötte a méreg. Sally elé ugrott és ujjával vádlóan bökdösni kezdte.
-- Azt hittem olcsó pénzért nem csináltok piszkos munkát. Nagyon jó kis fizetség,
mi? És ha rázós lesz a dolog, összecsuklotok. Biztos élvezitek, hogy mások
potyognak, nem igaz? És mi lesz a nagybecsu híretekkel, ha az utcán megtudják,
hogyan használtak ki benneteket?
-- Kabbe. Senki nem tujja meg -- motyogta az ork.
-- De o máris tudja -- kiáltotta Sam és Castillanóra mutatott. A férfi széttárt
kezekkel tartotta vissza a testoreit. -- És ok is tudják!
-- Hmm, Lady Tsung -- mondta csöndesen a tünde. -- Talán visszamehetnénk és
kihozhatnánk azokat a flakonokat.
-- Már túl késo -- felelte Sally. -- Egy részüket már elhasználták.
-- Elmondhatnánk a Renrakunak, mi folyik itt -- javasolta Sam.
-- Nem hinnének nekünk. És ha hinnének is, akkor is nyomoznának utánunk, mivel azt
gyanítanák, hogy közünk van a dologhoz. Mint ahogy van is. És amikor az emberek
elkezdenek meghalni, vérbosszúvá alakulna át a dolog. Jobb ebbol kimaradni.
-- Várjatok egy kicsit! -- vágott közbe Sam. -- Castillano, mutasd azt a
számítógépet.
A közvetíto egyszeruen csak Samre bámult és kezét védelmezoen a billentyuzet fölött
tartotta.
Sally felsóhajtott: -- Vállalom a felelosséget.
Castillano átnyújtotta a billentyuzetet.
Sam dolgozni kezdett, közben átkozta a billentyuzet lassúságát. Hirtelen pihekönnyu
érintést érzett a vállán. Hátrafordult és a tünde állt elotte.
-- Ezzel gyorsabb -- mondta Svindler.
Sam a tünde kabátja alatt rejtozo kiberdekkre nézett. Speciális
funkcióbillentyuitol és vállpántjától eltekintve ugyanúgy festett, mint egy
közönséges számítógép-billentyuzet. Sam lelkesen elvette.
Ez nem olyan lesz, mint egy Egyesült Boeing légibuszba becsatlakozni. Ez egy igazi
bejárat a Mátrixba. És a robotpilóta nem fogja elválasztani a kibertér fényes
világától.
-- Itt van a jack -- mutatta a tünde.
Sam hátracsúsztatta a borítólemezt és kihúzta a telekom csatlakozóját. Egy gyors
mozdulat és máris a tünde kiberdekkje foglalta el Castillano számítógépének helyét.
Megfogta az adatkábelt, hogy összecsatlakozzon a dekkel. Hirtelen majdnem
meggondolta magát, de aztán eszébe jutottak az archológiában dolgozó ártatlanok,
akik halálra vannak ítélve, ha most nem segít. Összeszorította a fogát, majd
bedugta halántékába a csatlakozót.
A várt éles fájdalom ismét végigfutott az agyán, de el is halványult hamar. Sam az
elotte álló feladatra koncentrált. Rá sem hederített a kibertérben körülötte
hemzsego csillogó spirálokra és lükteto adatcsatornákra. Egyenesen a masszív
Renraku épület felé indult. A cége jelszavait használva az egyik kapun belépett a
fo adatbázisba.
Csillagsorok szikrázó rétegei és oszlopai vették körül. Minden egyes csillag egy
adatfájlt jelképezett, a színe a fontossági besorolásáról árulkodott. Sam bevitte a
kulcsszavakat a kiberdekkbe és végrehajtott egy keresést. Nézopontja szédületes
sebességgel vándorolt a sorok között. A dekk által javasolt minden egyes fájlnál
megállt egy kicsit szemlélodni. A felesleges adatokat figyelmen kívül hagyta.
A külso szemlélo számára alig néhány másodperc telt el és már meg is találta, amit
keresett. Lemásolta a fájlt, majd gyorsan visszamenekült ahhoz a ponthoz, ahonnan
belépett a Mátrixba.
-- Van egy ellenszer -- mondta az aggódó arccal várakozó társainak, miközben
kihúzta fejébol a csatlakozót.
-- Hol szerezhetjük meg?
-- Épp ez a baj. Még nem gyártották le sehol. Csak a gépben létezik.
A szobára csönd borult. Sam szinte érezte, hogy a vadászok megpróbálják kigondolni,
hogyan lehetne jóra fordítani a dolgokat.
Castillano megköszörülte a torkát.
-- Biotechnek van egy laborja. Teljesen számítógép-vezérelt tervezo komplexum. El
tudom intézni, hogy bemutassalak neki. A szokásos díjakért.
Sam ismét reménykedni kezdett. Sallyre nézett. A no a mellkasa elott összenyomott
tenyerekkel állt. Keze kicsit remegett és karján megfeszültek az izmok, ahogy a
kezeit egymásnak préselte. Sam most eloször vette észre, hogy a mágus jobb kezének
kisujján hiányzik az utolsó ujjperec. Sally végül nagy sóhajtással ellazította az
izmait.
-- Csináljuk meg.
* * *
-- Igazán kedves, hogy benézel hozzánk -- jegyezte meg Crenshaw csípos
udvariassággal, amikor Sam belépett a piszkos szobába. Bezárta az ajtót,
kirekesztve ezzel a külso szobából beszivárgó szürke, kora hajnali fényeket. A
sarokból áradó ürülékszag szinte elviselhetetlen volt.
-- Megpróbáltam segíteni a társaságnak.
-- Azzal, hogy benyaltál ezeknek a bunözoknek. Inkább magadon próbáltál segíteni --
morogta Crenshaw. -- Azt gondolod tán, hogy jobb vagy nálunk? Hogy másképp fognak
veled bánni, ha hozzájuk dörgölozöl?
-- Te most azt hiszed, hogy megpróbáltam a magam javára alkudozni? -- kérdezte
hitetlenkedve Sam.
Crenshaw grimasza elárulta, hogy pontosan erre gondolt.
-- Azért, mert te így gondolkozol, még ne hidd, hogy mások is így gondolkoznak. Van
aki törodik másokkal.
-- Ja, és én vagyok Miki egér.
-- Tévedsz, Crenshaw. Azt remélem, meg tudok menteni néhány életet.
-- Eloször is a magadét.
-- Nem. Eloször is az archológiában dolgozó néhány cégtársunkét -- Sam elmesélte,
hogy verték át a csoportot és hogy úgy döntöttek, valamit csinálnak ez ellen. --
Velük megyek, amikor be akarják juttatni az ellenanyagot.
-- Hos akarsz lenni?
Ez eddig meg sem fordult Sam fejében. -- Szükségük van a segítségemre.
-- A hosök elhaláloznak, kölyök. Ezt még ezek a fafejek is megértik. Nem kellesz te
nekik hozzá.
Sam feltételezte, hogy a nonek igaza van, de az is biztos, hogy bárhol is hatoltak
be a múltkor az archológiába, a Renraku biztonsági szolgálat azt a bejáratot már
rég megszüntette vagy lezárta.
-- Talán csak arról akarok megbizonyosodni, hogy tényleg megcsinálják.
Crenshawt ez nem gyozte meg.
-- Ám legyen, kölyök. Majd úgy teszek, mintha meggyoztél volna nemes szándékaidról.
Ha kitör a tuzharc, az érzelgosek csak annyit érnek, mint egy kiégett JMÉ chip.
Tudod, hogy veszélyes a dolog.
-- Nem érdekel -- Sam maga is meglepodött a hangjából kicsengo határozottságon. --
Meg kell csinálni.
-- Crenshaw-sannak igaza van -- suttogta Jiro a sarokból, ahová lefektették. Sam
még csak észre sem vette, hogy a férfi ébren van. -- Hagyd. Csak elrontod a
társaságnál elfoglalt pozíciódat.
-- Szóval téged is megfertozött, Tanaka-san -- Sam szomorúan megcsóválta a fejét.
-- Nem törodöm a társaságnál elfoglalt pozíciómmal. Meg fogják érteni, hogy a
társaság iránti huségem kényszerít erre a lépésre. Segítenem kell az
árnyvadászoknak, hogy ne vesztegessék feleslegesen az idejüket az archológiában.
Crenshaw elvigyorodott, Tanaka pedig lehajtotta a fejét és ismét elcsöndesedett.
Sam látta, hogy nem hatottak rájuk az érvei. De így is jó. Rövid kibertérbeli
túrája és az alváshiány már épp eléggé kimerítették. Pihenésre volt szüksége. A
vadászatot másnap éjjelre tervezték. Határozottan veszélyes meccsnek néztek elébe.
Észnél kell majd lennie. Sam lefeküdt a földre és elnyújtózott a kemény
padlódeszkákon. Néhány pillanattal késobb már aludt is.
Arra ébredt, hogy egy kéz nehezedik a vállára. Az ajtóból vörös fény ömlött be a
szobába. A ragyogás megvilágította Szellem arcvonásait.
-- Ideje indulni, sápadtarcú.
Sam nehézkesen felült és megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai. Egy
pillanatig nem tudta, hol van, de az ismeros szag hamar visszahozta a valóságba.
Gyorsan körbenézett és látta, hogy rajta kívül csak az amerindián tartózkodik a
szobában.
-- Hol vannak a többiek?
-- Úgy gondoltuk, az lesz a legjobb, ha biztonságosabb helyre szállítjuk oket, amíg
vissza nem térünk.
Sam bólintott, Szellem pedig csendben átvágott a szobán. Talán igazat beszélt a
férfi. De az is lehet, hogy a vadászok túszként tartják fogva a társait, hogy o jól
viselkedjen. Arra nem akart gondolni, hogy esetleg megölhették a társait, hogy ne
kelljen orizni oket. De tény, hogy ez a lehetoség is fennállt. Crenshaw cinikus
szavai visszhangzottak a fejében. Vajon tényleg megbízhat ezekben a fickókban?
Sam nagy recsegéssel szintén átevickélt a szobán. A külso szobában Sally, Szellem
és az ork éppen azzal foglalkoztak, hogy ellenorizzék a testükre csatolt mindenféle
fegyvert és felszerelést.
-- Hol van Svindler?
Sally rámosolygott. -- Ne aggódj. Olyan helyen, ahonnan zavartalanul be tud szállni
a Mátrixba. Ma is rázós futama lesz a kibertérben, akárcsak a múltkor.
-- A többiek vele vannak?
-- Csak ne kérdezosködj túl sokat -- intette a no.
Szellem egy kést csúsztatott a csizmáján lévo tokba, majd felemelt egy csomagot a
földrol és Samnek dobta. Sam ügyetlenül kapta el, meglepte a csomag súlya. A fekete
papírcsomagolás valami nagyobb darab tárgyat rejtett. Sam szemügyre vette. A
csomagolópapír alól fém csillant elo. Sam teljesen kihámozta a tárgyat.
-- Egy repeszpuska -- mondta Szellem. -- Tudod használni?
Sam végignézett a gonoszul csillogó fegyveren. -- Nem.
-- Nacceru -- morogta az ork. -- Hátúról fog seggbeloni minket, Sally.
-- Ha megteszi, jön utánunk -- felelte a no. -- Ezt ugye tudod, Verner?
Tudta. Túlzottan is jól. Megpróbált szólni, de nem jött ki hang a torkán. Helyette
inkább bólintott.
-- És jusson eszedbe -- horkantotta az ork --, hogy rajtad tattom a szemem.
A vigyázó tekintettol kísérve Sam óvatosan a földre fektette a puskát és lehúzta
róla a védoborítást. Aztán közelebb hajolt és felcsatolta a töltényövet és a
pisztolytáskát. Ezeket a fegyver megpillantásának izgalmában nem is vette észre az
elobb.
-- Úúú, nézzétek -- gügyögte a ork. -- Egy félelmes árnyvadász. Hu, de be vagyok
gazóva!
-- Fogd be, Kham -- parancsolta Sally. -- Verner mindent jól fog csinálni, ha nem
piszkálod állandóan.
Sally a derekára csatolta a töltényövét, majd rojtos kabátjának egy lebbenésével az
ablak felé indult. Sam indult volna utána, de hirtelen egy kéz ragadta meg a
karját. Hátranézett és Szellem humortalanul vigyorgó arcát pillantotta meg. A
bordáinál érzett nyomás arra késztette, hogy lenézzen. Az amerindián egy fegyvert
tartott a bordáinak. Sam nagyot nyelt. Sam eredetileg nem akarta elvenni, de ha
ezek megbíztak benne annyira, hogy fegyvert adtak a kezébe, talán o is megbízhat
annyira obennük, hogy elfogadja, erre valóban szüksége lehet. Elvette a fegyvert és
a tokjába csúsztatta.
A tuzlétra nagyokat recsegett az árnyvadászok súlya alatt. Sam attól tartott,
kiszakadnak a bilincsek a falból és mindnyájan lezuhannak az alattuk húzódó
sikátorba. De nagy meglepetésére, amikor leértek, a rozoga alkotmány ugyanolyan
stabilnak festett, mint elotte.
Három motorkerékpár várakozott a sikátorban. Közülük ketto gyors Yamaha Rapier
volt. Sima, tiszta muanyagfelületei alapján teljesen újnak tunt. A harmadik egy
masszívabb járgány volt, egy Harley Scorpion. A gép csupa motorból, vasból és
furcsa szorítóbilincsekbol meg kampókból állt.
-- Te velem gyüssz -- röfögte az ork és felült a Scorpionra. Sam felült a buzös
metahumán mögé. Sajnos semmilyen kapaszkodót nem talált, csak az orkot magát, és
úgy döntött, azzal inkább mégsem próbálkozik meg. Kham kilott, Sam pedig majdnem
lebucskázott a motorról, amikor befordultak a sarkon. A Rapierek motorzaja
csakhamar csatlakozott a Scorpion harsogásához. A társaság V-alakzatban indult el a
pusztulat utcáin.
Seattle utcái motorkerékpárról is ugyanazt a képet mutatták, mint amikor a
közvetítohöz mentek. Legalábbis ami a pusztulatot illeti. Amikor civilizáltabb
negyedekbe értek, az utcákon kevesebb ember nyüzsgött és a zajok és fények is
csökkentek. A vadászok azonban nem keltettek nagy feltunést. Más motorosokat is
láttak hosszú borkabátokban. A pusztulat utcáin nyüzsgo kemény fiúkat
konszolidáltabb népek váltották fel, bérmunkások, családok és egyéb normális
emberek.
Seattle határváros volt, a Szelis-Síd Tanács vad területei között egyedül. A
Kanado-Amerikai Egyesült Államok eloretolt állása egy idegen föld szívében,
kereskedováros a Csendes-óceán partvidékén. Ennek megfeleloen kemény és öntörvényu
helynek kellett lennie, valami olyasminek, amilyen a Vadnyugat lehetett annak
idején, amikor férfiak és nok egyaránt pisztolytáskában hordták a maguk törvényét.
A nagy társaságok szerencsére mindenre odafigyeltek, ami kellemetlenül érinthette
az üzletet és ezek mellett még békerendorök is muködtek az utcákon. Magándetektívek
és Lone Star orjáratok járták az utcákat nehézfegyverekkel, hogy védelmezzék
megbízóikat. A társaságokat nem érdekelte, hogy az emberek mit muvelnek egymással,
az azonban igen, hogy mit muvelnek a társaság vagyonával és dolgozóival.
Tokió rendezett békéje után Sam furcsának és idegennek találta az itteni kényes
egyensúlyt a káosz és a civilizáció között. Volt azonban Seattlenek egyfajta
pezsgése, ami minden kultúrája, fejlettsége és történelme ellenére Tokióból
hiányzott. Lehet, hogy kezdte megszeretni ezt a várost.
Minél közelebb értek a központi üzleti negyedhez, a környék annál civilizáltabb
képet mutatott. A villanyautók és tömegközlekedési eszközök itt már megszokottnak
számítottak. Motorkerékpárokat csak ritkán lehetett látni. Annál több Lone Star
jelvényt viselo járorkocsi járta viszont az utcákat. Az emberek itt túlnyomórészt a
nagy társaságok alkalmazottai voltak, de a társadalom legalján élok ezekrol az
utcákról sem hiányoztak. A furcsaság és idegenség érzete továbbra is megmaradt Sam
tudatának perifériáján. Ilyesmit soha nem érzett Tokióban. De élvezte a dolgot.
Seattle belvárosába érve ráfordultak az Alaskan utcára és dél felé haladtak. A
távolban magasodott az archológia. A környezo épületek szinte eltörpültek mellette.
Az archológia sötét északi falán a Renraku név virított hideg kék betukkel angolul
és japánul. Alatta a társaság emblémája ragyogott arany színekben -- a jól ismert
pont koncentrikus körökkel körülvéve.
Sam biztonságot, otthont adónak találta ezeket a szimbólumokat. A Seattle fölött
lebego archológia hatalmasnak és elérhetetlennek tunt. És baljóslatúnak. Sam
elképzelte, hogy az eredetileg rádióhullámokat szimbolizáló koncentrikus körök
valójában radarhullámok, mindent látó energianyalábok, melyek arra irányulnak, hogy
felfedezzék és elpusztítsák a társaság ellenségeit. Korábbi izgatottságát hirtelen
félelem váltotta fel. A zsúfolt utcán is meztelennek és kiszolgáltatottnak érezte
magát. A Vörös Szamurájok már bizonyára figyelik oket.
De ha figyelték is oket, még semmilyen akcióba nem léptek. A vadászok letértek a
foútról és mellékutcákon haladtak tovább a kiköto raktárépületei között. Amikor
elérték céljukat, a Kibenec Transport nagy rakodódokkjait, lassítottak. De a
hatalmas, hullámos lemezbol készült kapuk továbbra is mozdulatlanok maradtak.
-- Rohatt tünde, megin lemaratt -- morogta Kham, hangját azonban szinte teljesen
elnyomta a motorok dübörgése. -- Biztos kiment virágot legelni.
Szellem intett, hogy tegyenek egy kört a tömb körül. Erre az ork megint felnyögött.
-- Mindenki ránk fok figyenni.
-- Nincs más választás -- kiabált át Sally a motorjáról.
A második kör végén a hat ajtó közül a harmadik feltárult, ahogy befordultak a
sarkon. A vadászok bemotoroztak rajta, majd leállították gépeiket. A masszív kapu
ismét lecsukódott, elzárva oket az utcától. Hirtelen csend borult rájuk.
Szellem magabiztosan kalauzolta oket a sötét épületek között. Végül elérkeztek egy
karbantartó panelhez. Egy kis matatás egy multiszerszámmal és a panelt már le is
emelték. Lemásztak a panel mögött rejtozo rozsdás, rozoga létrán. Az épületbol sós
tengerszag áradt. Sam ha figyelt, jól hallhatta a vízcsöppek csattanását a betonon.
-- Oké, sápadtarcú. A legelso nyugati dokkban vagyunk Gyors Freddie Sebészeténél.
Innentol te vezetsz.
Samnek fogalma sem volt, merre van Gyors Freddie Sebészete, de az archológiáról
eddig látott térképek alapján emlékezett a dokkra. Kimentek az utcára és a dokktól
elindultak az archológia felé. Az épülettömb mellett körbefutó úttól körülbelül
harminc méterre egy javítómuhelyhez vezeto kapura mutatott. Mielott Szellem
elovehette volna multiszerszámát, Kham vállával nekifeküdt a dróthálós kapunak. A
vékony lánc elpattant és a lakat a földre koppant.
-- Sietünk vagy nem? -- morogta Kham mentegetozve.
Elosontak a piheno gépek mellett. Sam a csontvázépület pincéjébe vezette oket. Egy
kis kutatás és már meg is lelte, amit keresett.
-- Ez az akna az archológia hocserélo csöveihez vezet. Azok mellett be tudunk jutni
egy be nem fejezett karbantartó állomáson keresztül.
-- Remélem, nem tévecc, cimbora. Ennem tunik kényelmes menetnek.
Sam is remélte, hogy nem téved. Az egész behatolás egy háromhetes építési
ütemterven alapult. A dokumentum szerint az állomást azóta már be kellett volna
fejezni és ellátni biztonsági berendezésekkel. Sam abból indult ki, hogy az
archológiában szinte minden munka jócskán késett a kituzött határidohöz képest. Ha
ez esetben a munkások véletlenül pontosak voltak, akkor nem fognak tudni bejutni.
Az ork félelmei beigazolódtak. A mászás végülis egyáltalán nem bizonyult
"kényelmes" menetnek. A nagydarab metahumán kétszer is beakadt az
aknakanyarulatokba, miután úgy akart továbbmászni a szuk réseken, hogy egyetlen
felszerelési darabját sem vetette le magáról.
Két verejtékes órával késobb elérték a karbantartó állomást. A nyitott aknanyíláson
át halvány fények szurodtek ki az állomásról.
Sam megtörölte izzadt homlokát. Most legalább már nem kell amiatt izgulnia, hogyan
reagálnak a vadászok, ha zárva lesz az akna vége. Terv szerint megtalálták az
állomás terminálját. Sam nem csatlakozott be, csak simán odaállt és bepötyögte a
kódot, ami alapján Svindler tudni fogja, hogy sikerült bejutniuk az archológián
belülre.
Svindler szinte azonnal válaszolt a terminál hangszóróján keresztül.
-- Késésben vagytok.
Sally megrázta a fejét, belefojtva ezzel Sambe az ingerült választ.
-- Mindnyájan készen állunk a következo szakaszra?
-- Biztosíthatom, hölgyem. Az ellenorzopontokat utasítottam, hogy egy karbantartó
csapat fog érkezni. Átmeneti belépési kártyák várnak rátok az alfa-szinten, de
ahhoz, hogy felvegyétek oket, a különleges képességeiteket kell használnotok.
Sajnos nem rendelkezem az aktivizálásukhoz szükséges kódokkal és arra sem volt
idom, hogy hamisítványokat készítsek. Igazán figyelemreméltó az itteni rendszer.
Nagyon kifinomult.
-- A dicshimnuszt majd késobb, tünde -- vágott közbe Szellem. -- Mit fogunk
csinálni a kódokkal?
-- Nem kell próbálgatnotok, Bicskás Úr. Azt hiszem, van más megoldás is. Ha a nemes
Cég Úr bepötyögi a saját kódját, azt rá tudom másolni a kártyákra. A kódismétlést
majd egy rendszerhiba mögé bújtatom.
A vadászok várakozásteljesen néztek Samre. Samnek kiszáradt a torka. Ha a Renraku
hatálytalanította a személyes kódját, miután o eltunt, a terv füstbe ment. Sot, ami
még rosszabb, riadót is kiválthat. De bármelyik is történjen, felrúgja a céggel
kötött huségszerzodését. Ha ugyan nem tette ezt már meg azzal, hogy ezeket az
embereket kalauzolja a Renraku archológia belsejében.
-- Svindler?
-- Parancsára, Cég Úr.
-- Ha beütöm a kódomat, el tudod olvasni, vagy csak vakon másolod le?
-- Miért e bizalmatlanság? Hát nem Svindler vagyok, a Mátrix varázslója? Ha a
kódból egyszer adat lesz, azt csinálok vele, amit akarok.
Nem, gondolta Sam, nagyon is nagy bizalomról teszek tanúbizonyságot. Csak a
tollaidat borzolod, amikor azzal hencegsz, milyen nagyfiú vagy.
-- Nem tartod meg a másolatot egy következo vadászatra?
-- Cég Úr, ön megsért. Természetes, hogy nem. A célszeruség szem elott tartása volt
az oka annak, hogy ezt javasoljam. Egy magamfajta dekás azt nyit ki, amit akar, és
akkor, amikor akarja.
-- Ezt jó hallani, Svindler -- felelte Sam. Ez valószínuleg azt jelenti, hogy ezt
nem tudod megtenni. -- Begépelem.
Amíg Sam a kódját pötyögte be, Kham félrehúzta Sallyt. Négy pár Renraku
munkaruhával tértek vissza, a hozzájuk való sapkákkal együtt. Miközben a vadászok
öltözködni kezdtek, Sam csak állt, kezében a munkaruhával.
-- Ez nem fog menni -- mondta végül. -- Sally és én talán átjutunk, de ti ketten
nyilvánvaló, hogy nem Renraku alkalmazottak vagytok.
-- Mér, a Raku válogat a munkások közt? -- morogta az ork.
-- Igen, ha módjában áll.
-- Húzd csak fel azt az overallt, sápadtarcú. Sally majd elintézi a dolgot.
Más választása nem lévén, Sam engedelmeskedett. -- Mit értesz az alatt, hogy Sally
majd elintézi a dolgot? -- kérdezte, miközben felhúzta a fehér ruhát.
-- Egy kis illúzióvarázslat -- felelte a no. -- Az orök azt fogják látni, amire
számítanak.
-- Ha ezt meg tudod csinálni, miért bajmolódunk az overallokkal?
-- Így könnyebb. Minél kevésbé kell megváltoztatnom a valóságot, annál könnyebben
veszik be az orök is.
-- De ha ezt meg tudod csinálni, miért nem sétáltunk be simán a bejárati kapun?
-- A tridimek miatt -- felelte Sally. -- És most maradj csöndben egy kicsit, hadd
koncentráljak.
Sally lehunyta a szemeit és a varázskardjának a kabátján vágott résen kikandikáló
markolatára helyezte bal kezét. Jobb kezét bonyolult mozdulatokkal lassan elore és
hátra mozgatta. Sam mintha valami halvány derengést látott volna a kezei nyomában.
De lehet, hogy csak képzelodött.
Annyira különös volt az egész. Sam körbenézett és látta, hogy Szellem arcára kiül
az idegesség. Valami talán nem jól ment? Az orkra nézett. Kham ámulattal telten
bámulta Sallyt. Arckifejezése a vágyakozás és a félelem keveréke volt. Az ork
könyékkel mellbe ütötte Samet.
-- Imádom, ha íccsinál -- suttogta.
Sally szeme ismét kinyílt és a varázslat már készen is volt. Utasította oket, hogy
a fegyvereiket rejtsék a szerszámos dobozokba. Miután ez megtörtént, beültek egy
siklókocsiba és a liftekhez hajtottak.
Az alfa szinten az or gyanakvás nélkül fogadta oket. Átnyújtotta a belépokártyákat
anélkül, hogy különösebb figyelmet szentelt volna a csoportnak. Sam látta, hogy jól
muködik a varázslat, mert amikor Kham átvette a neki járó kártyát, az or elé lépett
és középso ujját kinyújtva bemutatott neki. Szinte hihetetlen, de az or nem
reagált.
Amikor ismét biztonságban voltak egy másik liftben, Sam odahajolt Sallyhez és a
fülébe súgta:
-- Kham az elobb nem egészen úgy viselkedett, mint egy átlagos munkás. Miért nem
reagált az or?
A no finoman felkacagott. -- Ismerem már Khamot. Az o részét mindig alaposabban
kidolgozom a varázslatban.
A lift lefékezett, a csapat pedig kilépett egy folyosóra. A folyosó javarészt üres
volt. A néhány késo éjjel is itt dolgozó férfi és no rájuk sem hederített. Sam csak
most emlékezett vissza, hogy Tokióban o is mindig átnézett a szerelocsoportokon. Az
is megfordult a fejében, hogy egyáltalán felfigyelnének-e rájuk, ha nem muködne
Sally varázslata. Nemsokára egy másik ellenorzoponthoz érkeztek. Sam ismét csak
örült annak, hogy Sally megerosítette a varázslatának Khamot illeto részét, ugyanis
ezúttal az ork vadul kinyújtotta sötétlila nyelvét a pult mögött ülo no irányába. A
no azonban csak egyszeruen minden jót kívánt, majd tekintetét ismét a pult belso
felén villogó tridim képernyore szegezte.
Három lifttel és két ellenorzoponttal késobb elérték a Számítógépes Rendszerkutatás
irodáját. Az itt álló or mellett a megszokott módon haladtak el. Odabent gyorsan
kapcsolatba léptek a tündével, aki visszajelzett, hogy minden csöndes.
-- Túl sima a dolog -- jelentette ki Szellem. Két Ingramját elohalászta a
szerszámos dobozból. Az egyiket az övébe tuzte, míg a másikat lövésre készen a
kezében tartotta. Kham és Sally is megragadták a saját fegyvereiket. Úgy tunt,
sokkal inkább megbíznak a szamuráj ösztöneiben, mint a tünde jelentéseiben.
-- Elso a biztonság, sápadtarcú -- mondta az amerindián, amikor meglátta, hogy Sam
nem veszi kézbe a saját fegyverét. -- Nem lesz idod visszamenni, ha elkapnak
minket.
Sam vonakodva felvette a repeszpuskát.
-- Gyorsan kell csinálni -- mondta Sally és elohúzta a Castillano biotechnikusa
által biztosított, ellenanyagot tartalmazó ládákat. -- Szórjátok szét. Nem tudjuk,
mennyit használtak el az anyagból és hol. De mindent meg kell tisztítanunk a
Seretech piszkától.
Szétváltak.
Sam éppen a harmadik szobáját, a rendszerfejlesztok hatalmas munkatermét akarta
beszórni, amikor Sally csatlakozott hozzájuk.
-- Megvan mind -- mondta a no és o is nekilátott a permetezésnek.
Egy perccel késobb megjelent egy vörösbe öltözött biztonsági or. Lehet, hogy
váratlanul nézett be ide, lehet, hogy éppen útban volt az orhelyére. Mindenesetre
nem volt sietos a dolga és ez felbátorította Samet. A sok siker után Sam úgy
érezte, Sally varázslata tökéletes. Szinte teljes biztonságban érezte magát. Most,
hogy Sally is itt volt a szobában, semmi rossz nem történhet. A varázslat
mindannyiójukat megóvja a lebukástól.
Amint az or elhaladt mellette, Sam felemelte fegyvert tartó kezét és intett az
ornek. Az or visszaintett, majd folytatta tovább az útját. Már majdnem eltunt az
ajtó mögött, amikor hirtelen megállt és tágra nyitott szemekkel megfordult.
-- Vigyázzon, hölgyem -- kiáltotta Sallynek, miközben a fegyveréért nyúlt. --
Fegyveres behatoló!
-- N... nem... -- dadogta Sam és felemelte a repeszpuskát.
Az or rá sem hederített. Elohúzta a saját fegyverét és tüzeloállásba helyezkedett.
Sam meghúzta a ravaszt. A fegyver hátraugrott, miközben egy csomag muanyag repeszt
küldött útjára. A majdnem szubszonikus sebességgel repülo hegyes muanyagdarabkák
bíborvörös csíkot festettek az or mellkasára és vállára. A férfi hátratántorodott,
vér bugyogott a szájából, majd elterült és nem mozdult többet. Fegyvere szinte
természetellenesnek tuno, tiszta csengéssel csapódott a padlónak.
A következo csattanást Sam fegyvere szolgáltatta, ahogy a padlóra esett.
A lövés hangjára Szellem és Kham rohanvást közelítettek.
-- Haj, haver! Mitöttént? -- ugatta az ork.
-- Az or valószínuleg észrevett valamit a varázslatból -- felelte Sally.
Sam kábán állt, lelki szemei elott újra és újra lepörgött az utolsó néhány
másodperc. Látta, amint az or megfordul, értetlen kifejezéssel az arcán. Semmi
félelem. Semmi aggály. Csak értetlenség. Aztán a barna szemek szélesre nyíltak,
amikor meglátták a repeszpuskát.
-- Azt hiszem, meglátta a puskát.
Sally mondott valamit, amit akár káromkodásnak is lehetett venni. Dobbantott a
lábával.
-- Szerszámnak kellett volna látnia. De mivel a repeszpuska olyasvalami, amihez nem
voltál hozzászokva, a varázslat nem tudta tökéletesen elfedni.
-- Már megtörtént, Sally -- mondta Szellem csitító hangsúllyal. Odalépett az orhöz,
hogy megvizsgálja.
-- Lelottem -- mondta Sam. Kábának érezte magát.
-- Ne aggóggy, cimbora -- felelte Kham. -- A cég úccse fogja megtunni, hogy te vótá
az.
-- De meghalt -- tiltakozott Sam.
-- Még nem -- felelte Szellem. -- De meg fog; ha nem kap kezelést. És ha kap,
miközben itt vagyunk, mi is halottak leszünk.
-- Fejezzük be és tunés -- zárta le Sally a beszélgetést.
Ismét hozzáláttak a munkának, hagyták, hogy Sam csak álljon és bámuljon.
Az or fiatalnak tunt, nem lehetett sokkal idosebb, mint Sam. De az élete hamar
véget ért, mert a varázslat nem egészen úgy muködött, ahogy tervezték, és mert Sam
ostoba volt és pánikba esett. Ez nem tunt igazságosnak.
Az or nem olyan volt, mint az utcai vagány gyerekek. Még csak nem is az arctalan
Vörös Szamurájok közé tartozott, akiket már megedzettek az élet keménységei. Csak
egy fiatal kölyök, aki a munkáját végezte. Még védeni próbálta Sallyt, mert azt
hitte, hogy o nem tartozik hozzá a csapathoz, és egyedül Sam a betolakodó. Micsoda
ostoba irónia.
Miért fogadta el a fegyvert a vadászoktól? Nem tunt valószínunek, hogy szüksége
lett volna rá. Szüksége volt rá? Akár igen, akár nem, tény, hogy használta. És az
eredmény itt feküdt a lába elott.
Hogyan vezethették idáig a jó szándékai?
Végtelennek tuno néhány perc múltán Sam észrevette, hogy Szellem ohozzá beszél.
Pislogott egyet és rájött, hogy már nem a Számítógépes Rendszerkutatási Központban
vannak. A vadászok valahogy kihozták onnan és most a föld alatti F-szint felé
tartottak egy liften. Az eredeti terv szerint ez volt az utolsó megálló az
archológián belül. A tündének közben az volt a feladata, hogy elintézze, hogy
kapjanak egy kocsit, amivel elhajthatnak.
-- Gyerünk, sápadtarcú. Hallgass ide -- mondta Szellem. -- A tünde bekapcsolt egy
vészriadót az ornek. Most már orvosi felügyelet alatt áll a fickó. Így már
elégedett vagy?
-- Elégedett? -- Sam számára olyan távolinak tunt a saját hangja, mintha valaki más
beszélne helyette. -- Tudnom kell, hogy rendbejött-e.
-- Ezt valószínuleg nem fogod megtudni.
-- Ti csak menjetek tovább. Én visszamegyek, hogy megtudjam. Ti már megcsináltátok,
ami nektek kellett. Már nincs rám szükségetek. Menjetek csak. Hagyjatok itt.
-- Hogy kihíjjad a rohatt katonákat -- horkantotta Kham.
-- Nem hívom ki oket -- ellenkezett Sam.
-- Naná, hogy nem -- felelte az ork és egyenesen Sam gyomrának nyomta HK227-esét.
-- Mer gyüssz velünk.
Sam Sallyre és Szellemre nézett, de csak hideg tekintetekkel találkozott. Szellem
elvette Samtol a repeszpuskát, amely korábban valahogyan visszakerült Sam övébe.
Sam lehajtotta a fejét és hagyta, hogy elvezessék.
Amikor az elkötött furgonnal a Western sugárúton jártak, Sam szirénázást hallott
odafentrol. Felnézett és egy DocWagon légimentot pillantott meg, amint éppen
leszállt az archológia egyik leszállóhelyére. Eltunodött, vajon idoben érkezett-e
ahhoz, hogy még segíteni tudjon.
A maga választotta védekezo kábulat falán csak érzékfoszlányok villantak át. Egy
gyengén megvilágított épület, ahol a fehér overallok eltunnek egy
szemétmegsemmisítoben. Fények és árnyékok. Az ork buze. Egy sziréna vijjogása. Az
arcába csapó szél és az ülése alatt dohogó eros motor.
Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a motor robaja megszunik és a szél sem vág többé
az arcába. Kham mögött ült. A Scorpion robaja alapjáraton tompa morgássá szelídült.
Ismét a pusztulatban voltak valahol.
-- Itt leszász, Verner.
Sam átlendítette lábát a motoron. Megállt a három árnyvadász között. Sally felé
fordult.
-- És mi van a többiekkel? Most már elengeditek oket?
Szellem válaszolt.
-- Már egy félórája szabadok. Most már az archológiában vannak, ha elég bátrak
voltak ahhoz, hogy a Harmadik sugárúton haladó buszjáratot válasszák az Orkvároson
keresztül.
-- És veled mi lesz, Verner? -- kérdezte puhán Sally. -- Te is visszamész a
Renrakuba?
-- Természetesen -- felelte Sam automatikusan. -- A társaságnak dolgozom.
Kham csattanósat köpött a betonra. Sally rávillantotta rosszalló tekintetét, majd
ismét Sam felé fordult.
-- Lehet, hogy ez ostoba döntés.
-- Nem hiszem. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják érteni.
-- A temetésedre mész -- horkantotta az ork, majd felpörgette a motorját és eltunt
az éjszakában.
-- Sok szerencsét -- mondta Sally és o is elhúzott Rapierjén.
-- Nagyon lojális vagy, sápadtarcú. Remélem, meg is érdemlik -- Szellem odalökte
Samnek a repeszpuskát. -- Szükséged lehet rá, amíg haza nem érsz, de aztán remélem
találsz majd neki egy helyes szemétmegsemmisítot, mielott találkozol a biztonsági
embereiddel.
Az amerindián Rapierje vad csikorgással elhúzott ugyanabba az irányba, amerre a
többiek is eltuntek.
Sam pedig magára maradt az utcán. Kicsit odébb egy árva korcs kutya kutatott a
szeméthalmok között ételmaradékok vagy patkányok után. Sam letette a puskát a lába
elé és leült a járdaszegélyre.
Sokáig bámult a fegyverre, amíg észrevette, hogy nincsen egyedül. A korcs otthagyta
a szemétkupacot és leült Sam mellé. Ő is a fegyvert nézte.
-- Tudod te, hogy mihez kezdjek?
A kutya nyüszített egyet és megpróbálta megnyalni Sam arcát.
-- Semmi kajám nincsen a számodra.
Az állat farka tompán dobolt a kövezeten. Sam felállt. A kutya is. Elindult az
utcán, majd néhány lépés múlva megtorpant és visszanézett Samre.
-- Hát akkor veled vadásszak ezentúl?
A kutya felemelte a fejét.
-- Nem. Most nem. Ez az árnyékélet nem nekem való.
Sam kiválasztott egy irányt, mely remélhetoleg valami barátságosabb környékre
vezetett és elindult. Az éjszakai égbolton derengo fények megerosítették, hogy
valószínuleg jó irányba halad. Néhány tucat lépés után észrevette, hogy a kutya
mellette üget.
-- Velem jössz?
A kutya vakkantott egyet.
-- Helyes, barátom -- mondta Sam és továbbment. -- A huség nem könnyu erény. De azt
hiszem, ez téged nem aggaszt. Végülis csak hu maradsz a saját természetedhez.
Ember és kutya szótlanul baktattak egymás mellett. Mögöttük pedig az eleredo eso
halkan dobolni kezdett a kövezeten fekvo, magányos fegyveren.

ELSO RÉSZ
Ehhez, barátom,
egy fizetés nem elég

2051.
Samuel Verner soha nem hitt a Gépben Lakozó Szellem meséjében.
Akármilyen bizarr is a mese, mindig kell lennie egy logikus magyarázatnak. Egyes
sztorik egyszeru kitalációk voltak, más meséket magukat technomágusnak tartó
dekások terjesztettek, megint másokat tehetségtelen behatolók találtak ki, hogy
saját hibáikat magyarázzák. Semmilyen bizonyíték nem mutatott arra, hogy a
Mátrixban bármiféle testetlen szellem élne.
De most a Renraku archológia Mátrixának elektronikus ege alatt Sam még egyszer
elgondolkodott ezen.
Sam saját kivetülése éppen egy adattárban dolgozott, amikor egy perszona ikon
lépett be ugyanoda. Az ikon magja a szokásos Renraku dekás alakját viselte: egy
jólöltözött bérmunkás krómosan csillogó figuráját. A figura munkaruhájának bal
mellén, vállán és hátán a Raku logo világított kékes neonfénnyel. A krómfelületrol
visszatükrözodött az adattár vizuális megjelenítésére szolgáló, kavargó szám és
betuhalmaz. Mint mérges sebek, harsány, vörös csíkok szántották fel az ikon
felületét és enyhén világító felhokörvonal lengte körül a figurát.
A figura külso héja a kabuki bohóc karikatúrája volt. Ha valaki egyszer is látta
ezt a bohócot eloadás közben, egészen biztos, hogy soha nem felejtette el
emelkedett, pátoszos, kissé erkölcstelen, hatalmas kacagásra ingerlo
viselkedésmódját. Sam is jól ismerte a kabuki figurát és krómosan csillogó
tükörképével is gyakran találkozott a Mátrixban. A cég jelvényét viselo bohókás
figura Jiro Tanaka perszona ikonja volt.
Csakhogy Jiro már legalább három órával ezelott meghalt.
Mielott napi munkája elkezdodött volna, Sam törvénytelenül behatolt az archológia
kórházi adatbankjába. Jiro fájlját lezárták, bár még nem pecsételték le. A fájlban
talált orvosi jelentésekbol megtudta, hogy Jiro agymuködése 6:30-kor leállt. Sam
elszomorodott, de nem lepte meg a hír; a fiatal dekás állapota az utóbbi idoben
fokozatosan romlott, miután öt nappal ezelott véletlenül lezuhant egy nyitott
erkélyrol. A kétemeletnyi zuhanás összetörte a csontjait és súlyosan megrongálta
belso szerveit. A doktor csak annyit mondott, hogy nem lát sok esélyt a
gyógyulásra, tekintettel a lehetséges agysérülésre és arra, hogy a betegbol
nyilvánvalóan hiányzik az akarat a felépülésre.
Jiro ikonja most mégis itt volt a Mátrixban. Lassan, bizonytalanul mozgott az
adatsorok között, mint egy frissen kiszabadult lélek, mely még nem szokott hozzá
teljesen új formájához és képességeihez. A szellemek a valós világban is lehetetlen
dolognak számítottak; hát még a Mátrix szigorúan logikus világában. A Mátrix
világát alkotó képeket csak a programozók generálták annak érdekében, hogy a
számítógép hihetetlen sebességét felhasználva könnyebben lehessen nagy mennyiségu
adattal bánni. És mint ilyen, az egész csak kivetített képekbol állt, nem volt
valós "világ". Következésképpen nem létezhettek benne sem szellemek, sem elkóborolt
lelkek.
A nagy adatbázisokat vadászterületüknek kiszemelo besurranó dekások szerint a
behatoló dekás lelke bezárva maradhat a Mátrixban, miután az agyát szétégette
valamiféle gyilkos jelenlétgátló program. Sam épp elég tudományos cikket olvasott
arról, hogy ezek a hírek csak egyszeru kitalációk. A perszona ikon csak egy
képecske volt, mely azt jelezte, hogy a gépkezelo figyelme éppen merre irányul. A
valóságban nem létezett, még akkor sem, ha egy ugyanarra a területre figyelo másik
gépkezelo észlelhette is az ikont. Egyszeruen csak kivetített kép volt, amit éppen
oda vetítettek ki, ahol az illeto a Mátrixot alkotó adatcsatornák, optikai chipek
és egyéb számítógép-részegységek irdatlan halmazán belül a munkáját végezte. Az
elektronikus világban nem volt helyük a szellemeknek. A lelkek Isten fennhatósága
alá tartoztak és ha a test meghalt, a lélek visszaszállt Teremtojéhez. És semmilyen
gép nem t udta ezt megakadályozni.
Valami más magyarázata kell, hogy legyen a dolognak. Miközben Sam ezen
gondolkodott, programja tovább futott. Mivel kiberterminálján csak felületes
keresést végzett, saját ikonja szinte áttetszoen állt a pergo-forgó adathalmaz
közepén. Jiro ikonja elhaladt mellette. Semmi jelét nem adta, hogy felismerte volna
Sam jelenlétét. Sam egyszerre érezte magát csalódottnak és megkönnyebbültnek.
Jirónak még a szelleme sem haladt volna el mellette rezzenetlenül, a felismerés
bármiféle jele nélkül. Jiro ikonját nyilván egy idegen használta.
Sam ujjai végigszáguldottak kiberterminálja billentyuzetén. Leállította a
keresoprogramot és elindított egy másikat, amit o csak Fogócskának nevezett. Amikor
a Fogócska muködésbe lépett, Sam ikonja hirtelen átlátszatlanná surusödött és
átváltozott a szokásos, jólöltözött Raku bérmunkás ikonná. Sam Jiro ikonja mögé
helyezkedett és lépésrol lépésre követni kezdte a behatolót. Idorol idore Sam
ikonja váratlanul egy másik helyre "teleportált". A Fogócska program így
akadályozta meg, hogy a követett ikon tulajdonosa észrevegye, hogy a nyomában
vannak.
Ez a teleportáció a programnak egy olyan része volt, amelyet Sam nem értett. Az
tudta, miért muködik, csak azt nem tudta, hogyan. De hát végül is csak felhasználó
volt, nem pedig programozó. Nem kellett tudnia. Az elrablásukat követo néhány
hónapban a program különleges funkciója jól bevált és Samnek ennyi elég is volt.
Jiro feleségének halála igen mélyen érintette a fiatal dekást. Az egykor nyitott,
társasági életet élo Jiro hirtelen magányossá, befelé fordulóvá vált. A Renraku
Társaság is reagált erre a változásra, hiszen mindig is törodtek alkalmazottaik
jólétével. Amikor Sam jelentette, hogy a fiatal dekás milyen módosítást eszközölt
Mátrixbeli ikonján, a cég pszichiátere egyetértett, hogy tanácsos lenne elozetes
óvintézkedésként megfigyelés alá helyezni Jirót. Megbízta a cég néhány profi
programozóját, hogy írjanak egy speciális figyelo programot, mely egy másik dekás
számára lehetové teszi Jiro követését a Mátrixban. A szoftvert behelyezték Jiro
kibertermináljába és némi hardver változtatást is végrehajtottak benne, így Jiro
ikonja számára tökéletesen láthatatlanná vált a követo személy.
Sam meggyozte a pszichiátert, hogy o maga lenne a legalkalmasabb megfigyelo. Végül
is Sam azon kevés emberek egyike volt az archológiában, akik ismerték valamennyire
Jirót. Az orvos egyetértett, hogy Sam bizonyára olyan kis változásokat is képes
észrevenni Jiro viselkedésében, melyre egy idegen esetleg nem lenne képes. Talán
így a múltra utaló finom jeleket is megfigyelhetnek. Az orvos végül is annyira
lelkesen belement a javaslatba, hogy Sam gyanakodni kezdett arra, hogy a doki azt
képzeli, ez a megfigyelés Samnek saját magának is jó terápia lesz. De nem érdekelte
a dolog. Terápia vagy sem, szemmel akarta tartani Jirót. A repülojüket eltéríto
árnyvadászok által rájuk kényszerített kaland egyfajta köteléket teremtett
közöttük. Sam nem hagyta magára Jirót, különösen azok után nem, hogy látta, barátja
milyen könnyedén vette tudomásul Alice Crenshaw lelketlen viselkedését.
Jiro ikonja kilépett az adattárból és gyors tempóban belefúrta magát a
számítógéprendszer belsejébe. A nyomában szaladó Samet meglepte a hirtelen
sebességváltás. Egy ideje már elszokott a Fogócska muködésétol, hiszen a
pszichiáter pár hónappal ezelott végül megállapította, hogy Jiro állapota normális
és a követo program használatára nincsen szükség.
Leküzdötte a röpke szédülést és az elotte álló feladatra koncentrált. Ha az ikon
irányítója nem Jiro volt, akkor valaki illegálisan lépett be a Renraku számítógépes
rendszerébe. Legitim felhasználó nem dolgozhat másvalaki perszona programjával;
vagy nem tudja a megfelelo kódokat, vagy elbukik a jelszóellenorzésen. Sam pedig
vállalta munkaszerzodésében, hogy lehetoségeihez képest megakadályozza a rendszer
szabálytalan használatát.
Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy kijelentkezik és értesíti a biztonságiakat,
de aztán elvetette az ötletet, mert ez azt jelentené, hogy megszakadna a kapcsolata
a behatolóval. A Raku biztonsági dekások valószínuleg rövid úton lokalizálnák az
illetot, de nem tudnának arról, hogy az illeto a fülön csípéséig mit muvelt. És ha
végül összeakadnának az ikonjával és megküzdenének vele, a harc eredménye
valószínuleg az lenne, hogy az illeto kiszorul a Mátrixból. Ez persze véget vetne
az illegális behatolásnak, de nem oldaná meg a tilos ikonhasználat rejtélyét. Sam
pedig tudni akarta, ki használja a barátja nevét.
Az ikonok végigsurrantak az adatvonalakon, csomópontokon haladtak át, csomópontokat
hagytak el. Néha vörös neonfénnyel világító szamurájok képei elott haladtak el.
Ezek az orfigurák védelmi célokat ellátó programok, ún. JG-k (Jelenlétgátló)
voltak, melyeket a dekás szlengben egyszeruen csak jégnek hívtak. Ezek az orök a
Renraku Vörös Szamurájok elit csoportját jelképezték a számítógépen belül. Ruhájuk
sokkal inkább az osi szamurájok öltözetére emlékeztetett, mint a mai biztonsági
orség modern páncélruháira. Egyik szamuráj sem állta az útját a behatolónak, persze
Sam erre is számított. Az ikonokba beépített azonosító kódok igazolták ittlétüket.
Bárki is bitorolta Jiro ikonját, bizonyára elore felkészült erre.
A Mátrix egyes területei ködös, homályos látványt nyújtottak, az objektumok képei
nem rajzolódtak ki olyan élesen a háttérbol, mint máshol. Jiro ikonja megállt az
elso néhány ilyen csomópontnál, szemmel láthatóan érdekelte a jelenség. Ez ismét
csak arra utalt, hogy a behatoló külso személy, hiszen minden Renraku dekás jól
ismerte a Raku számítógépes rendszerének adatvonalai között néhol fel-felbukkanó,
zavaros területeket. Ez a homályos jelenség teljesen véletlenszeruen néha megjelent
a rendszerben, néha eltunt, de szerencsére nem befolyásolta a számítógép muködését.
Egyik dekás sem ismerte a különös köd származási helyét vagy muködésének módját, de
tudták, hogy ha ilyenekkel találkoznak, nyugodtan tovább folytathatják a
munkájukat.
A behatoló elidozött néhány adatfájlnál, de Sam egyiknél sem vette észre azt a kis
villanást vagy pillanatnyi megmerevedést, mely arról árulkodott volna, hogy az
illeto a fájlok tartalmát letöltötte volna a perszona memóriájába. Ha tehát Jiro
ikonjának bitorlója nem akar adatokat lopni, akkor vajon mit keres itt? Csak
"szórakozik", élvezi, hogy valaki más ikonjának leple alatt ide-oda mászkálhat a
Mátrixban?
A behatoló továbbhaladt.
És végül megállt a cég dekásai által csak Falnak nevezett csillogó akadály elott. A
Fal nem volt más, mint egy jellegtelen, vibráló statikus szemcsékbol összeállított
hosszú vonal, melynek szürke árnyalatai élesen elütöttek az egész Renraku
számítógéprendszert övezo halványkék ragyogástól. Ez a terület még a Raku saját
dekásai számára is tiltott zóna volt. Jiro ikonja megtorpant a Fal elott egy idore,
mintha csak szemügyre venné.
Mi lehet a célja? Meg akarja támadni a Falat? Sam szinte ugyanabban a pillanatban
szállt ki a Fogócska programból, amikor a Jiro ikon végül elorelépett és
egybeolvadt a Fallal, eltunve ezáltal Sam szeme elol. De mielott még Sam kiadhatta
volna a riadókódot, az ikon támolyogva ismét megjelent, mintha valaki alaposan
mellbevágta volna. A kabuki figura villant egyet és sziszegve, sercegve tántorgott
a Mátrix láthatatlan padlóján.
Ugyanebben a pillanatban a Falból kivált egy szamuráj. A harcos ugyanazokból a
kavargó, szürke, statikus szemcsékbol állt, mint szüloje. A hullámzó felszín
eltakarta a szamuráj ikonjának igazi vonásait. Ellépett a Faltól, elohúzta
katanáját (szamurájkardját -- a ford.) és Jiro ikonja felé indult. A kard magasra
emelt pengéjén villámnyalábok harsogtak.
Jiro ikonja elvetodött az elso csapás elol és ködös szellemalakot hagyott a
nyomában. A szamuráj-ikon odalépett ehhez a szellemalakhoz. Miközben a szellem
megpróbált küzködve felkelni a földrol, a katana villámgyorsan a nyakára suhintott
és lefejezte. A csapás annyira gyors volt, hogy a fej le sem pottyant a testrol,
csak odébbcsúszott egy kicsit. Aztán fej és test egyszerre felvillant és eltunt,
megszunt létezni.
A szamuráj oldalt fordította a fejét, tekintete az igazi Jiro ikonra szegezodött.
Bár a lefejezés mindössze a másodperc egy törtrésze alatt lezajlott, ez az ido elég
volt a behatolónak, hogy elokészítsen egy támadó programot. Az ikon belso magja egy
veszedelmes külseju pisztolyt húzott elo, míg a kabuki figura a Renraku Mátrix
szabványos támadóprogramját indította el. Ez utóbbi egy sistergo, villámló
kézifegyver képét vette fel. A krómosan csillogó felületu Raku bérmunkás és a
körülötte vibráló bohócfigura egyszerre emelték fel fegyvereiket a rohamozó
szamuráj felé.
A pisztoly eldördült. A bohóc kezében tartott tükörkép azonban többször egymás után
is tüzelt. Ilyesmire az eredeti pisztoly prototípusa nem lett volna képes. Sam
furcsa, lassított felvételként szemlélte, amint a lövedékek becsapódnak a szamuráj
statikusan sercego páncélzatába. És ártalmatlanul lepattannak róla.
A szamuráj ikonja ezenközben elérte ellenfelét és fölébe magasodott. A katana a
páncélos fej fölé emelkedett, egy pillanatra lebegve megállt, majd lecsapott. A
penge kettészelte a külso bohócfigurát, de a belso mag mellett ártalmatlanul
elhaladt, mert Jiro ikonja oldalt vetette magát. A kabuki bohóc szétpattant és
eltunt, mint egy szappanbuborék. A szamuráj elorelépett egyet és ezzel a
lendülettel újra lecsapott. A kard telibe találta és hátratántorította a földrol
éppen feltápászkodó Jiro ikont. Az ikon krómosan csillogó felülete megfeketedett
ott, ahol a kard rávágott.
A katana ismét a levegobe emelkedett. Jiro ikonjának roncsa maga elé emelte egyik
karját, hogy kétségbeesetten megpróbálja elhárítani a borotvaéles penge újabb
csapását. A kard újabb suhanással kettészelte a feltartott kart és végül a figura
mellkasában állapodott meg.
Jiro ikonja azonnal eltunt. A szamuráj egy darabig a halálos csapás utolsó
mozdulatában megmerevedve állt, majd feje fölé emelve kardját hátralépett. A
szikrázó penge gonoszul sistergett.
Sam mozdulatlan maradt, amikor a szürke-fekete szamuráj feléje fordult. Amit most
látott, az nem számítógépes játék, nem edzogyakorlat és nem is trideo musor volt.
És bár a harc csak kivetített képek formájában jelent meg, a végeredménye nagyon is
valóságos volt. A Jiro ikonját irányító behatoló most valószínuleg holtan vagy
értelmétol megfosztva hevert kiberterminálja mellett. Agyának a gondolkodásért és
az összetettebb életfunkciókért felelos területeit tönkretette a számítógép által
vezérelt szamurájprogram. Samen végigsöpört a rémület, amikor a páncélsisak sötét
szemüregei az o irányába fordultak, de aztán megnyugodott, amikor látta, hogy a
szamuráj visszatolja kardját a hüvelyébe. A statikusan vibráló harcos a Fal felé
fordult és odalépett szülojéhez. Aztán egy pillanat alatt egybeolvadt vele és
eltunt, mintha ott sem lett volna.
A Fal tövében pedig Sam végiggondolta a lehetoségeit. Ha beszámol az esetrol a
feletteseinek, minden bizonnyal meg fogják kérdezni, hogy miért követte Jiro
ikonját, miért nem jelentette azonnal, amikor eloször meglátta. És ez egyben azt is
jelentené, hogy szemtanúja volt annak, hogy a Renraku illegális, fekete jeget
használ.
Sam feje sajgott, ujjai hidegen és élettelenül lebegtek a billentyuzet fölött. Üres
tekintettel bámult a Falra, szeme elott még egyszer lejátszódott a rövid, de
halálos kimenetelu harc. Itt nem tehet sokat. Úgy döntött, hogy nem megy
vissza szabályosan oda, ahonnan belépett a Mátrixba, hanem egyszeruen
kicsatlakozik.
Mátrixbeli ikonja azonnal semmivé foszlott, érzékei pedig ismét a négyszögletes
szoba felé fordultak, ahol valós világbeli teste a kiberterminálja fölé görnyedve
ült egy széken. Nagyot sóhajtva kihúzta halántékából a csatlakozót. Két kezével
megdörzsölte az arcát, hogy csökkentse a nyilalló fájdalmat, mely mindig agyába
hasított, amikor belépett a Mátrixba, vagy kilépett onnan. A dörzsölés hatására a
fájdalom általában tiszta fáradtsággá szokott szelídülni, ez alkalommal azonban
tovább lüktetett.
Fekete jég.
Ez védte hát a Falat. Ezeket a gyilkos Jelenlétgátlókat abból a célból készítették,
hogy tönkretegyék a behatoló felszerelését és ezzel együtt nagy valószínuséggel az
életét is kioltsák. Bármi is legyen a Fal mögött, az a Renraku számára annyira
értékes lehet, hogy a védelmet létrehozó nagyfonökök nem éreztek
lelkiismeretfurdalást amiatt, hogy az orzo, fekete jég adatvezetéken végigküldött
halálos áramimpulzusai szétégetik az illegális behatoló agyának finom sejtjeit. A
fekete jég használatát betiltották, de ahol mégis elofordult, azt sohasem
jelentette senki a hatóságoknak, mivel a védelem behatoló bunözok ellen létesült. A
cégvilág a huszonegyedik században is azon az egyszeru elven muködött, hogy a
halott ember nem beszél. Sam mégis muködés közben látta a gyilkos jeget, túlélte és
akár beszélhet is róla.
Soha nem hitte volna, hogy a Renraku odáig süllyedjen, hogy emberi életeket is
kioltson. Hogyan engedhette ezt meg Aneki-sama? Sam gyanította, hogy a bölcs
öregember nem tudta pontosan, mit muvelnek a beosztottjai az archológiában és úgy
érezte, kötelessége értesíteni az igazgató-samát a történtekrol. De hogyan? Arra
tippelt, hogy a szamuráj utolsó pillantása egyben azt is jelentette, a fekete jeget
készítok tudják, hogy Sam látta gaztettüket. Ha megpróbálkozna azzal, hogy
jelentse, ami történt, egészen biztosan beavatkoznának és megmásítanák a
jelentését. Ha Sam nyilvánosságra hozná, amit tud, akár pusztán a Renraku társasági
hierarchián belül, csak ellenségeket szerezne. Hatalmas és gyilkos ellenségeket.

Piszkos, gyulölködo arcok bámultak rá. Durva, morgó hangok nevén szólították és
gúnyolták. Csonka fogú vigyorok csúfolták, kacagtak rajta. Egész életét azzal
töltötte, hogy távol tartsa magát utálatos, tehetetlen világuktól. Tehetetlenség --
ezt még az acsarkodó arcoknál is jobban gyulölte.
Csocselék voltak. A világ minden pontján ugyanilyen reménytelen figurák botorkáltak
a metroplexumok árnyékában. Utcagyerekek, kisstílu tolvajok, koldusok, narkósok és
ehhez hasonlók. Bicskások, hajléktalanok, zsebmetszok, piti bunözok. Egyesek jobbak
voltak a többieknél, ezek árnyvadászoknak hívták magukat és nemes idealista
szerepben tetszelegtek. De a szép név sem változtatott igazi természetükön --
tolvajok, kezdo terroristák és a társaságok testén élosködo paraziták voltak
csupán.
Néha a csocselék kerekedett felül és elkaptak valakit, mielott o vagy valamelyik
társa elég bormintát szerzett volna ahhoz, hogy a társaság orvosai helyreállítsák
belole az illetot. De ha az ember kivárta a megfelelo idot, bosszút lehetett állni
és a megfelelo pillanatban ragadozó tigrisként lehetett lecsapni rájuk. A férgek
elobb vagy utóbb mindig elkövettek egy hibát és ilyenkor egy profi
könnyen a fejüket vehette. Legalábbis o ezt tette volna, ha valami taknyos áruló
nem kábítja el és nem eroszakolja meg.
A sötétben itt-ott megcsillanó, izzadt, röfögo testek látványa csak növelte
haragját. Koszos, buzös szoba. Szurtos, tapogatózó kezek. Karikás szemek alatt
csorba fogú vigyor. Remego ajkak. Fájdalom.
Gyulölte az árulókat. Gyengeelméju, torz alakok, akik saját maguk és a barátaik
javára elárulnák a cégük örökségét és aztán csak a saját javukra elárulnák a
barátaikat is. Gyulölte a mocskokat, akik mindig másokkal végeztették el a piszkos
melót, nehogy vér tapadjon a kezükhöz. És még jobban gyulölte azokat, akik az egész
haszonélvezoi voltak és akik aztán mindig visszamásztak a társaság védoburka mögé,
mintha semmi nem történt volna. Mintha senkit sem árultak volna el.
Az arcok egymás után, sorban megváltoztak, vonásaik összefolytak és átalakultak.
Nemsokára mindegyik arc külön, jól felismerheto vonásokat öltött. Egy széles,
mocskos boru, karikás szemu pofa. Csatornatöltelék. Útszéli szenny. Ezt a pofát
soha nem felejti el.
Az arc hirtelen millió szilánkra robbant és a szerteröppeno repeszek alól egy másik
ábrázat bukkant elo, közönséges, tizenketto egy tucat fajta. Szoke haja a
bérmunkások tipikus fazonjára vágva, bal halántékában krómacél jack-csatlakozó
tátongott. Szögletes állkapocs. Egyenes orr. Mogyoróbarna szemek. Ezt az alakot is
ismerte. Mintha a saját arca lett volna, annyira ismerte vonásait. Őszinte,
kutyahuségu, mindenkiben megbízó, ártatlan árulóarc. Nevetve gúnyolta az o
tehetetlenségét.
Gyulölte.
Bamm!
A jobb kezében tartott Ruger Super Warhawk felugatott és 11 mm-es golyókat röpített
a vicsorgó álarcba. Eltunt az adatjack.
Bamm! Bamm!
Eltuntek a mogyorószínu szemek. Eltunt a gyöngyházszínu fogsor.
Bamm! Bamm! Bamm!
Az arcokat darabokra szaggatták a süvíto golyók, az áruló megszunt létezni.
Elégtétel a szégyenért.
Ha nincs áruló, nincs szégyen sem. Bárcsak ilyen könnyu lenne a valóságban is
eltakarítani a figurát és a vele kapcsolatos emlékeket, mint ahogy az elobb
elképzelte az arcot a fegyvere célgömbje elott.
-- Szép lövés, A. C.!
Crenshaw megfordult és szinte villanásnyi ido alatt már célra is tartott. A pontos
célzáshoz a fegyverébe épített célzórendszer szolgáltatta az adatokat a tenyerébe
ágyazott csatlakozón keresztül. A fegyver célgömbje tévedhetetlen magabiztossággal
ráállt az elobb szóló arcra. A figura elfintorodott, amikor Crensahw ujja lenyomta
a ravaszt.
A fegyver üresen kattant.
Crenshaw elvigyorodott az arcra kiülo rettegés láttán. A fegyverkapcsolat már
közölte vele, hogy kifogyott a loszer, de a fickónak ezt nem kellett feltétlenül
tudnia. Hadd higgye egy kicsit, hogy begozölt. Ez még nem árt Crenshaw
elomenetelének. Lassabb volt, mint a legtöbb Renraku speciális ügynök és a testébe
épített kibervert is legalább egy generáció választotta el a legmodernebbektol. Ha
a félelem elonyt jelent a számára, ám legyen. Bármilyen elony jobb a semminél. Nem
érdekelte, hogy a csatornatöltelékek azt hitték, hogy megorült; a fickók odafent
tudták, hogy elvégezte a munkáját. És csak ok számítottak, csak az o véleményükre
kellett adni.
-- Basszameg, Crenshaw! Mit csinálsz?
-- Mindenki megbánja, aki mögém lopakodik, Saunders. Ezt ne felejtsd el, mert
legközelebb a fegyver nem lesz üres.
Saunders tágra nyílt szemekkel és merev arccal hátralépett. Crenshaw leemelte
fejérol a hangcsökkento berendezést és elsétált a tuzvonalból. Odadobta fegyverét a
raktárosnak és egy pillanatig sem érdekelte, hogy az elkapja-e vagy sem. Az öltözo
felé menet felkapott egy törülközot.
-- Dilis vagy! Ezt te is tudod, Crenshaw -- kiáltott utána Saunders. -- Teljesen
begozöltél.
Crenshaw kihallotta a hangból az eroltetett hepciáskodást. Elvigyorodott.

Sam általában Kiniru nedves orrának egyetlen bökésére felkelt, de ezúttal arra is
szükség volt, hogy a kutya a gyomrára helyezze egyik hatalmas mancsát. A hirtelen
nyomás kiszorította Sambol a levegot. Zihálva ült fel.
Kiniru szokásos kutyavigyorral a pofáján bámulta gazdáját. Gyors pillantás az
ablakfalra (ezt mindig átlátszón szokta hagyni): az óceán felol gördülo sötét
felhok esot ígértek. A hajnali homályt csakhamar eloszlatja majd a felkelo nap
fénye. Éppen megfelelo ido lesz a temetésre. Sam pöccintett egyet a kapcsolón és a
trideo berendezés máris életre kelt. Heraldo Fong Kutató szem címu musorában éppen
egy szenzációs gyilkosságsorozatról számoltak be. Sam félretolta a takarót és
megrázta a fejét. Meglepte, hogy ebben az idoben az archológia programigazgatója
engedett ilyen musort képernyore kerülni. Sam a földre lendítette a lábait, mire
Kiniru is hátralépett. Az ajtóhoz kocogott és várakozásteljesen visszanézett.
-- Várj egy kicsit. Elobb fel kell öltöznöm.
Kiniru türelmetlenül vakkantott egyet.
-- Menj, beszélj Inuval. Tole majd megtudod, hogyan kell csöndben maradni.
Kiniru ahelyett, hogy követte volna az utasítást és odament volna Sam másik
kutyájához, leült és farkával ütögetni kezdte a küszöböt. Sam rá sem hederített.
Kikapcsolta a trideót -- a musorvezeto éppen egy cirádás körmondat közepén tartott
holmi be nem jelentett mágusokkal kapcsolatban -- és utasította a készüléket, hogy
számítógép-képernyoként funkcionáljon. Miután nem talált neki szóló üzenetet, Sam
nekilátott, hogy folytassa a húga utáni folyamatos nyomozását egy kicsit. Miközben
öltözött, a képernyon a futó program adatai látszottak. Ma is ugyanaz, mint tegnap
-- semmi. Figyelmen kívül hagyta a lakásának számítógépét figyelo szakértoi
rendszer villogó ábráját. Tudta, mit akar a rendszer, de még nem készült fel arra,
hogy elküldesse vele a Sato-samának készített üzenetét. Valószínuleg már nem is
aktuális a dolog; Sato néhány nap múlva az archológiába érkezik.
Kiniru megbökte a lábát.
-- Jól van. Menjünk.
Inu pontosan ott várt, ahol szokott. Csöndesen ült az ajtó mellett. A fekete-fehér
pöttyös korcs felállt és vakkantott egyet üdvözlésül. Amikor Sam kinyitotta az
ajtót, a támadt résen a két kutya izgatottan átfurakodott, majdnem ledöntötték
gazdájukat a lábáról. Sam elnézte oket, amint végigrohannak a folyosó végén lévo
nyitott térség felé. A 82-ik szintre épült park elég nagy volt ahhoz, hogy a két
kutya alaposan kirohangálhassa magát. A többi lakó is szerette a kutyákat, ezért
Sam nyugodtan szabadjára engedhette oket. Inu megtorpant a folyosó végénél és
szemrehányón nézett vissza Samre.
-- Menj csak, Inu. Én itt maradok.
Inu várt még egy kicsit, de Sam kezének lendületes intésére nekiiramodott és
kirohant a napfényre, hogy kergetosdit játsszon Kiniruval és a szinten lakó pár
gyerekkel. Sam azt kívánta bárcsak o is ennyire gondtalanul élhetne, mint ezek a
kutyák. Inu volt az a kutya, aki egy évvel ezelott egyszeruen csak Samhez csapódott
az utcán és kikövetelt egy darabot a fiú életébol, mintha csak mindkettejük sorsa
így rendelkezett volna. Kiniru fajtiszta kutya volt, Inu pedig korcs. De az egykor
sovány, összeaszott utcakutya olyan félelmetes gyorsasággal illeszkedett bele az
archológia életébe, mintha eleve oda született volna.
Sam néha arra gondolt, Inu valószínuleg azonos ovele, kutya változatban. Amikor Sam
az elrablásuk után visszatért az archológiába, arra számított, hogy a társaság a
szemére vet majd egyet s mást. Ehelyett Jiróval együtt csupán egyszeru orvosi
vizsgálatnak vetették oket alá, hogy kiderüljön, rendben van-e az idegállapotuk.
Semmiért nem hibáztatták oket. Sot, még csak nem is tettek említést a történtekrol.
Sam arra számított, hogy bármelyik pillanatban feljelentik a lelott or miatt. De
nem. Mintha semmi sem történt volna.
Ez persze nem jelentette azt, hogy Sam is elfelejtette volna a dolgot. Inu vele
maradt élo emlékeztetoként. Néha éjnek évadján arra riadt fel álmából, hogy az or
arca lebeg a szeme elott és szemrehányó hangon ismételgeti: -- Mark Claybourne
voltam. Elvetted az életemet. -- Amikor Mark Claybourne véletlenül átlátott Sally
Tsung illúzióvarázslatán, Sam beijedt. Lelotte a fiatal ort annak ellenére, hogy
csak meg akarta sebesíteni. Izgatottsága és a fegyverkezelésben való járatlansága
miatt azonban olyan halálos sebet okozott neki, amellyel még a modern orvostudomány
sem tudott mit kezdeni. Amikor kiderült, hogy a fiú egyes testrészeire mindörökre
béna marad, Claybourne öngyilkosságot követett el. Az életét ugyan saját maga
oltotta ki, de a felelosség Samet terhelte.
Sam csak nehéz munka árán tudta kideríteni a fiatal or kilétét, miután visszatért
az archológiába. Valaki zárolta Claybourne orvosi jelentéseit, mintha el akarná
tussolni az ügyet. És miután Sam ennek ellenére megszerezte az információkat,
Claybourne állandó szellemként beköltözött az álmaiba. Sam a gyónásra képtelenül
napról napra együtt élt a buntudattal, miközben feledésért és bocsánatért
imádkozott és megfogadta, hogy soha többé nem oltja ki ártatlan ember életét.
És az árnyvadászok, akik miatt belesodródott ebbe az egészbe? Vajon ok éreznek
lelkiismeret-furdalást? Törodnek azzal, hogy gyilkossá tették Samet? Nem valószínu.
Inuhoz hasonlóan ok is csak a felszínen éltek, életvitelük élesen eltért Sam
alkalmazotti életformájától. Sam feltételezte, hogy most is odakint vadásznak
valahol, mindenféle kétes ügylettel megbízva. Talán már nem is emlékeznek rá. Csak
egy kabát volt a számukra, amit gyorsan levetettek, amikor már nem volt rá
szükségük. Ők árnyvadászok, Sam pedig cégalkalmazott, idegen az o világukban.
A világ egyik vezeto hatalma, a Renraku társaság vette felügyelete alá Samet és a
húgát a szüleik halála után. Sam úgy nott fel, hogy apja és anyja a társaság volt,
így huségét nem rendíthette meg semmi. A tavalyi események mégis fájó nyomot
hagytak a lelkében. És most egy újabb felfedezést tett, mely ismét érzékenyen
érintette a társaság iránt érzett feltétlen huségét. A két nappal ezelott a
Mátrixban látottak fájdalmas kérdojeleket hagytak hátra az etikával és a
felelosséggel kapcsolatban. Kérdojeleket, melyek megválaszolására a leghalványabb
reménye sem volt. Kérdojeleket, amelyeket legszívesebben elfelejtett volna. De
tény, hogy egyre nehezebb volt a régi rajongásával gondolni a Renrakura.
Sam karórája csipogni kezdett és ezzel az aggasztó gondolatok átmenetileg háttérbe
szorultak. Hanae nemsokára megérkezik és o még nem evett és nem zuhanyozott.
Visszalépett a lakásába. Éppen a reggelije után visszamaradt üres dobozokat
hajította a szemétmegsemmisítobe, amikor az ajtó megcsörrent.
-- Kivel beszélek? -- szólt bele az interkomba, miközben a másik kezével
beindította a gépet, mely az archológia újrafeldolgozó üzemébe juttatta a szemetet.
-- Milyen hivatalosak vagyunk ma. Na jó. Hanae Norwood vagyok, uram. Emlékszik rám?
Tavaly találkoztunk a Függetlenség napi ünnepségen.
Sam kitárta az ajtót a kuncogó Hanae elott. A lány éjfekete haja jól kiemelte
arcának eurázsiai vonásait, de nyomott szürke ruhája valahogy nem illett a
karakteréhez. Bár megfelelo öltözet a temetésre, mégis élesen elütött az élénk
színeket kedvelo lány ízlésétol. Hanae lábujjhegyre állt és puszit nyomott Sam
arcára.
-- Az egész sokkal egyszerubb lett volna, ha itt maradtam volna éjszakára.
-- Egyedül akartam lenni.
-- Ne légy már ennyire aggódó. Megértelek -- mondta Hanae, miközben a táskájában
kotorászott. -- Hoztam neked egy karszalagot.
Sam köszönetet motyogva elvette a felkínált fekete szalagot. Ez annyira jellemzo
volt a lányra. Tudta, hogy Sam valószínuleg el fog feledkezni róla, ezért magára
vállalta, hogy hozzon egyet neki. Így kívánta ugyanis a társasági etikett. Remek
társként, mindig számon tartotta ezeket a Sam számára jelentéktelen apróságokat,
melyek mégis fontosak voltak a cég ranglétráján való emelkedéshez. Hanae huséges,
figyelmes, érzékeny és nem utolsósorban vonzó és szép lány volt. Tökéletes társ egy
Samhez hasonló embernek. Sam eredetileg hivatalos viszonyra törekedett, de valami
legbelül mégis visszatartotta ettol.
Miközben Sam befejezte az öltözködést, Hanae besétált a hálószobába, hogy a
tükörben még egyszer ellenorizze a sminkjét. A tükör közvetlenül a számítógép-
terminál mellett kapott helyet. Sam túl késon döbbent rá, hogy elfelejtette
kikapcsolni a képernyot. Cipohúzás közben látta, hogy Hanae a képernyot fürkészi.
-- Még mindig nem küldted el a levelet Sato-samának?
Ne most. -- Nem akarok errol beszélni.
-- Pedig kellene -- ragaszkodott hozzá finoman a lány.
-- Ugyan miért? Ha Sato egyáltalán emlékszik még rám, akkor arra emlékszik, hogy
utoljára Tokióban találkoztunk a kórházban. És egészen nyilvánvalóan kimutatta,
hogy idopocsékolásnak tekinti az egész látogatást, még akkor is, ha Aneki-sama
érdemesnek találta. Sato nem szereti a gaijineket és még kevésbé azokat, akik az o
pozícióját fenyegetik azzal, hogy elvonják Aneki-sama figyelmét.
A lány zavartnak tunt.
-- De hát te nem vagy veszélyes orá.
-- Aneki-sama szemmel követi a karrieremet. Ez épp elég veszély a Satóhoz hasonlók
számára.
-- Eltúlzod a dolgot. Sato-sama okos ember, máskülönben nem lett volna Aneki-sama
különleges megbízottja. Tudja, hogy egy egyszeru kutató soha nem jelenthet veszélyt
az o pozíciójára. Bizonyára félreértetted a szándékait.
-- Félreértettem? Épp eléggé a kedvére volt, hogy idekerültem az archológiába.
Mindenki tudja, hogy azok, akik igazi jövo elé néznek a Renrakunál, a Japánban lévo
fo irodákban dolgoznak. Az archológia projekt fontos ugyan, de csak mellékvágány.
-- Persze, hogy fontos -- Úgy tunt, Hanaet sértette, hogy Sam esetleg másként
gondolja a dolgot. -- Épp ezért vagy itt. Aneki-sama valószínuleg azt akarja, hogy
tapasztalatot szerezz, ami késobb a hasznodra válhat. Ez egyszeru lépcsofok csupán,
nem pedig büntetés.
-- Hát tényleg nem érted? -- Sam méregbe gurult. -- Láttam Sato arcát, amikor
elmondta, hogy mi történt Janice-szel. Élvezte, hogy rossz híreket mondhat.
-- Ez nem szép toled.
-- Ez nem szép otole. Sot, ami azt illeti, eléggé kegyetlen. Nem érdekelte, mi
történt a húgommal. Egyszeruen csak azt élvezte, hogy nekem fáj a dolog. Janice
akár él, akár meghalt, az bizonyos, hogy a Verner vérvonal beszennyezodött. Ha nem
lenne a szemében épp elég szenny az, hogy nem vagyok japán. Japánban minden, így a
kawaru is az egész családot érinti, nem csak a személyt. Az egész családot
szétrombolhatja. A húgom metahumán volta épp elég indok ahhoz, hogy megakadályozza
az elomenetelemet a társaságnál.
-- De nem rúgtak ki -- jelentette ki végül Hanae.
-- Ezt nem érted te sem, igaz? Én is sokat gondolkoztam rajta. Épp elég történetet
hallottam másokról, akiket hasonló esetben elbocsátottak.
-- Talán Aneki-sama befolyása. A támogatód volt, így nem hagyott magadra. Látod,
valószínuleg o küldött ide gyakorolni.
A lány optimizmusa mindig felvidította Samet, különösen most, hogy ezzel azt
sugallta, hogy tovább folytathatja a régi életvitelét.
-- Talán nem hagyott magamra. De még az egyik legnagyobb multinacionális társaság
igazgatójának is meg kell hajtania a fejét a Japánban uralkodó társadalmi szokások
elott. Ez a Seattle-be való számuzés valószínuleg a legtöbb volt, amit el tudott
érni, talán a húgommal történtek iránti sajnálatának a kifejezése.
Hanae elmosolyodott.
-- Aneki-sama jó ember.
-- De bármi is a szándék, a Renraku távol tart a húgomtól, amikor neki a legnagyobb
szüksége lenne rám. Minden próbálkozásom elol elzárkóztak.
-- Nehéz azt hinni, hogy Aneki-sama engedélyezne ilyesmit.
Sam kicsit kétségbe vonta a dolgot, de lelkének másik fele azt akarta hinni, hogy
Aneki valóban jó ember és az o tudtán kívül mások korrumpálják a Renrakut.
-- Valaki más a felelos ezért -- szögezte le Hanae.
-- Például Sato?
-- Azt nem hiszem -- mondta a lány határozottan. -- Aneki-sama sosem engedné, hogy
hozzá ennyire közel ilyen ronda dolgok történjenek.
Sam ismét szívesen hitt volna ebben, de hát a saját füleivel hallotta az
ellenségességet Sato hangjában. És ugyan ki állt volna közelebb Aneki-samához, mint
Sato? Persze lehet, hogy tényleg nem Sato áll emögött. Samnek a férfi különös
viselkedésén kívül más bizonyítéka nem volt. És mivel nem tudta, hogy ki a felelos,
csak még mérgesebb és ingerültebb lett. -- Bárki is az oka, itt dekkolok Seattleben
és "biztonsági okokból" be vagyok zárva az archológiába. Micsoda vicc! Amióta
megérkeztem, még csak a közelébe sem engedtek semmiféle érzékenyebb adatnak.
Közönséges kutatásokon dolgoztatnak. Elvégzem a munkámat és jó kutató vagyok, de
még mindig nem tudom, hogy mi történt Janice-szel.
-- Talán felbérelhetnél valakit -- javasolta a lány.
-- Mibol? Az archológiában észveszejto magasak az árak. A mostani alacsonyabb
fizetésembol még akkor sem tudnék megfizetni egy detektívet, ha esetleg kapcsolatba
engednének lépni eggyel.
-- Akkor a cégen belül kell próbálkoznod.
-- És gondolod, hogy nem próbálkoztam már ezzel eleget egy éven át? -- vágott
vissza Sam. -- Semmi eredmény. Janice nem létezik a Renraku számára. Semmi mást nem
tudok, csak annyit, hogy biztosítottak számára lakást és némi pénzt. Erre nagyon
ügyel a Japán Császári Kormány. Megvetik a metahumánokat, de nagyon ügyelnek, hogy
rugalmas kormány benyomását keltsék. Rugalmas kormány! A metahumánok bunrakumin-nek
számítanak manapság Japánban; a számkivetettek egy újabb osztálya, akik csak
nyomorúságra, szegénységre és a felsobb osztályok által megvetett, piszkos munkára
számíthatnak. Még az eddigi bunrakuminek is lenézik a metahumánokat. És Janice most
itt tart.
Hanae megrettent a Sam szemeiben szikrázó indulattól. Mivel kiskorában a társaságon
belül nott fel, még mindig hitt a társaságban és a nagyszeru zaibatsu szellemben.
Jelen pillanatban még Samnél is jobban hitt a cégben. Sam hite az árnyvadászok
között szerzett tapasztalatának köszönhetoen az utóbbi idoben egy kicsit megingott.
És Hanae tényleg nem értette, hogy mit akart elmagyarázni neki Sam.
Nem volt értelme tovább eroltetni a témát. Sam saját érzései éppen eléggé
felkavarodtak; nem akarta csak még jobban felizgatni a lányt. Belebújt kabátjába és
csak ennyit mondott:
-- Elkésünk.
Hanae félénken bólintott és elfogadta Sam felajánlott karját.
-- Majd késobb beszélünk még róla, ha akarsz.
Sam emlékeztette magát, hogy a lány csak segíteni akar.
-- Jó. Késobb.

A hangár külso ajtaja lassan feltárult, elektromos motorjai hangosan tiltakoztak a

szokatlan munka ellen. A túloldalon a sárkány állt, aranyszínu pikkelyei ragyogtak
a hajnali fényben. Amikor az ajtók teljesen félrecsúsztak, a lény összevonta
hatalmas borszárnyait; kitárt szárnnyal túl széles lett volna ahhoz, hogy beférjen
az ajtón, amelyen át repülogépek szoktak kigördülni. A Sárkány lehajtotta hosszú
nyakán ülo, ék alakú fejét, hogy két jókora szarva ne akadjon bele a kapu tetejébe.
Katherine Hartot mint mindig, most is lenyugözték a bestia méretei. A nyugati
sárkányok a sárkányfélék legnagyobb testu faját képviselték, így a belolük sugárzó
ero is sokkal nyomasztóbb volt, mint kisebb társaik esetében. A no eloírásosan
meghajolt a hangárba belépo szörnyeteg elott. A sárkány izmos teste úgy haladt el
mellette, mintha o ott sem lett volna. A lény egy kivilágítatlan alagút felé
tartott.
Szemmel láthatóan rossz kedvében volt.
Az egyetlen jó hír az volt, hogy mivel Hart az utasításnak megfeleloen idoben
érkezett, a sárkány dühe nem ellene irányult. Miután a lassan összezáródó
hangárajtók tompa homályba burkoltak mindent, megfordult és elindult a bestia után.
A folyosó még a hangárnál is sötétebben tátongott. A sötétségbol gozcsövek
sziszegése hallatszott. Idebent melegebb és nedvesebb volt a klíma, a rozsdaszag
elnyomta a folyosó fertotlenítoillatát. Az osrégi légkondicionáló szerkezet
küszködve végezte dolgát.
Nagyszeru, gondolta Hart. Talán ez feljavítja a vén gyík kedvét egy kicsit. Az o
kedvével persze senki sem törodött. Gyulölte a sárkányok számára oly kedves, párás
klímát, de ennyi áldozatra hajlandó volt, ha ettol a lény kevésbé ingerülten lép
fel vele szemben.
De amikor rálépett a kövezetre, rögtön tudta, hogy a sárkány hangulatjavulására
kevés az esély. A szörnyeteget biztosan dühíteni fogja a hideg, sima csempe,
melynek kemény felületén nehezen tapadnak majd karmos lábai. Miért nem tudtak
jobban elokészülni a sárkány látogatására? A bestia karmai apró lyukacskákat
mélyesztettek a gondosan csiszolt felületbe. Talán a felelost most érzékenyen
érinti, hogy a sárkány tönkreteszi a szép csempét és legközelebb majd a bestiának
jobban tetszo talajt produkálnak a fogadáshoz. Legalább annyit megtehettek volna,
hogy homokkal szórják fel a padlót.
A szörnyeteg farka elore hátra imbolygott, akaratlanul is kifejezve ezzel gazdája
ingerültségét. Faroktüskéi perceken belül fel fognak nyársalni valakit. Hartnak a
sárkány hátsó testrésze mögött elfoglalt helyzete ugyan tiszteletadást fejezett ki,
de ezzel túl közel került azokhoz a gyilkos tüskékhez. Remélte, hogy a hatalmas
gyíklény nem feledkezik meg arról, hogy o a háta mögött áll.
Miközben az elottük pislákoló fény felé tartottak, Hart kis híján elbotlott az
egyik félméteres árokban, de az izmos farok csapásától való félelem segítségére
vált abban, hogy megtartsa az egyensúlyát. A sárkányt persze minden kétséget
kizárólag bosszantaná, ha véletlenül megölné Hartot. Végül is még nem végezte el
teljesen azt a munkát, amiért megfizették. Ettol függetlenül vigyáznia kell, mert
könnyedén áldozatául eshet a sárkány dühének.
A folyosó mélyérol fénypászmák villantak feléjük, kékeszöld fényük
visszatükrözodött a sárkány aranyszínu pikkelyeirol. A lény halkan böffentett
egyet, de visszafogta a lángokat. Mindössze csak halvány füstpamacsok szálltak fel
a pofájából. Hart hangosan felsóhajtott megkönnyebbülésében; ha a sárkány tüzet
okádott volna, az bekapcsolta volna az épület automatikus tuzoltó rendszerét. És a
mennyezeten futó csövekbol permetezo víz csak még jobban feldühítette volna a
bestiát. Meg persze Hartot is. A hajára már így is ráfért volna egy kis kezelés.
A sárkány rosszkedvu volt ugyan, de a fények mégsem aggasztották. Hart
feltételezte, hogy csak a folyosó végében zajló munkálatokból villant ki néhány
fénysugár, de az is lehet, hogy egyfajta keresofényt láttak. A sárkány mindenesetre
áralmatlannak ítélte. Legalábbis saját magára ártalmatlannak, javította ki magát
Hart. Bár a gyíklény igényt tartott még a szolgálataira, Hart nem volt biztos
abban, hogy figyelmeztetné, ha olyan helyzet állna elo, mely csak orá lehet
veszélyes. Az is lehet, hogy a sárkány szándékosan bedobja ot a mélyvízbe, hogy
megbizonyosodjon képességeirol.
De semmi sem történt, miközben végigsétáltak a folyosón és elérkeztek egy csukott,
kettos raktárajtóhoz. A boltíven túl a folyosót egy világító, zöld fénybol formált
fal zárta le. Igen eros, mágikus akadály. Hart megcsóválta a fejét az itteniek
ostobasága láttán. Szándékosan törekednek arra, hogy felbosszantsák a sárkányt? Már
rég ki kellett volna nyitniuk a kaput ahelyett, hogy hagyják várakozni a hatalmas
gyíklényt. A sárkány nem szerette, ha olyanok várakoztatják, akiket alsóbbrendunek
tekintett.
Egy teljes, hosszú percig várniuk kellett, mire a halványzöld fényfal
szertefoszlott. Eloször kilyukadt a közepén, majd a lyuk gyorsan tágult, mint mikor
sav emészt meg egy papírdarabot. Az eltuno fényfal mögött egy másik ajtó bukkant
fel. Ez az ajtó a fal eltunésével egy idoben halkan szusszanva félresiklott. Egy
ember várt rájuk. Meghajolt és valami köszönés- meg bocsánatkérésféleséget
motyogott.
A férfi stilizált szimbólumokkal díszített, világoszöld laboratóriumi köpenyt
viselt. Amikor derékból meghajolt, nyakából elorelendült egy lánc, melynek végén
nehéz, ezüstös korong függött. Hart felismerte a mágikus szimbólumokat, de ezek
igaziak voltak, nem pedig olyan durvák, mint amiket a felszínes emberek viseltek
védelmezo kabalaként. Ezek a szimbólumok nagyban hasonlítottak azokra, amiket o is
használt, és ha a finom eltéréseket módja lesz behatóbban is tanulmányozni,
kiderítheti a férfi mágikus orientációját. A szimbólumok boségébol és
elrendezésébol annyi máris kiderült, hogy a férfi mágus és egy hermetikus rend
tagja. Az adott csoportot Hart nem ismerte fel, de annyit azért tudott az emberek
mágikus rendjeirol, hogy ez a férfi rendjének egy kisebb fontosságú tagja.
-- Üdvözlet, Sárkány Nagyúr -- mondta a férfi hangosabban. -- Igazán megtisztel a
jelenlétével.
A sárkány méltóságán alulinak tartotta, hogy válaszoljon.
Hart egy pillanatra elkapott egy kicsit a bestia érzelmeibol és beigazolódott,
amitol félt. A boltíven kívül maradt, mialatt a sárkány elvonszolta hatalmas,
aranyszínu tömegét a férfi mellett. Amikor a sárkány farka a lábai felé lendült,
Hart gyorsan oldalt lépett. A hegyes tüskék centiméterekkel zúgtak el a térde
mellett. A továbbra is meghajolva álló mágus nem vette észre a veszélyt. Ostoba
fickó. Egy sárkányt mindig szemmel kell tartani.
A bestia farkának vége épphogy áthaladt az ajtón, amikor Hart észrevette, hogy az
eros farokizmok megfeszülnek. Az elefántcsontszínu tüskék felágaskodtak és a
sárkány farka a mágus felé suhant. A férfi felnyögött meglepetésében és
fájdalmában, amint a tüskék végigtépték bal combját és belefúródtak a gyomrába. A
csapás ereje felemelte a földrol és az oldalsó falnak repítette. Nyögve a padlóra
csúszott.
-- Legközelebb talán nem leszel ennyire lassú.
A sárkány szavai a valóságban nem hangzottak el, Hart mégis tudta, hogy a mágus is
hallotta a mondatot, akárcsak o. A sárkánybeszéd is egyfajta mágikus trükk volt,
valamivel több a közönséges hangnál, valamivel kevesebb a telepátiánál. A
sárkányoknak ismerniük kellett a nyelvet, hogy "beszélni" tudjanak. A "szavaik"
állandó, lapos hangszínnel szóltak, de olyasféle érzelmi felhangokat hordoztak, ami
az emberi beszédbol hiányzott. Az érzelmi töltés közléséhez nem volt szükség
nyelvre. A bestia bosszúságát és ingerültségét azok is világosan megértették volna,
akik nem beszéltek angolul.
A sárkány elorehaladt a terembe, rá sem hederített a faroktüskéirol csöpögo vérre
és az áldozatául esett férfi sikoltozására.
Hart odalépett a mágushoz. Egyetlen gyors pillantás elég volt annak
megállapítására, hogy a férfi sebesülései túlhaladják az o képességeit. Lehajolt és
egyik kezét a jajgató férfi homlokára helyezte. A mágus testét szaggató fájdalom a
segítségére volt abban, hogy legyozze a férfi akaratát és mély álomba küldje. Ez
épp elég áldás lesz a számára.
Háta mögül futó léptek közeledtek. Gyorsan hátrapillantott és látta, hogy a mágus
társai rohannak, hogy segítsenek. Az egyik no kirántott egy elsosegélycsomagot a
fali tartóból és nagy igyekezetében szinte fellökte osz hajú társát, aki közülük a
legdíszesebb kabátot viselte. A no igyekezete nem éppen kellemes gondolatokat
váltott ki feljebbvalója fejében, ez Hart világosan látta a férfi tekintetébol.
Igazat adott neki; a sebesült mágus megmentéséhez többre volt itt szükség, mint
kötszerre és véralvasztó sprayre.
Hart hátralépett, hogy ne zavarja oket a munkában. Észrevette, hogy selyemövét
összefoltozta a mágus vére. Gyorsan végiggondolta, érdemes lesz-e még rituális
célokra felhasználni és úgy döntött, már nincs jelentos értéke. Kikötötte derekán a
csomót és hagyta, hogy a selyemöv a földre csusszanjon. Plusz ezer nujen a
költségekhez, Öreg Gyík. Igazi Scaratelli selyem volt.
Kizárta gondolataiból a tönkrement selyemövet és körbenézett a teremben. Hatalmas
csarnok volt, valóságos méh az anyaföld mélyén. A mennyezetet még o sem látta,
sötétbe és távolságba burkolózott. Az építmény kiálló gerendáira erosített lámpák
éles fénytölcséreket vetettek a padlóra. Hart a legfelso szinten állt, innen kettos
rámpák vezettek le két ellentétes irányba. Még éppen ki tudta venni, hogy alatta
különféle magasságokban más emelvények is sorakoznak a falak mellett. A terem
hatalmas tál formájú volt, minden egyes szint e gondosan orzött szentély zsúfolt
padlója felé kanyargott.
A terem közepén egy áttetszo anyagból készült, hatalmas tartály terpeszkedett.
Körülötte mindenféle gépek és monitorok sorakoztak. Technikusok dolgoztak a henger
körül, monitorokat figyeltek, tárcsákat állítottak be. Munkaköpenyük színét
elnyomta a tartályból áradó, szivárványszínu ragyogás. Rá sem hederítettek a
tartályban lévo tejszínu folyadék belsejében mocorgó sötét tömegre.
Hart továbbra is szemmel tartván az odalent zajló munkálatokat, elindult a sárkány
után az egyik rámpán. Az egyik szélesebb platón utolérte a sárkányt és megállt
mellette. A platóról kituno rálátás nyílt a lenti sürgés-forgásra. A sárkány a
durva padlóra eresztette hatalmas tömegét, kinyújtotta nyakát és fejét a platón
körbefutó korlátra fektette.
Odalent mágusok és technikusok serénykedtek, munkájuk eredményeképpen különös
illatok szálltak a látogatók felé. Szerves anyagok és a gépek által keltett, jól
ismert ózonszag keveredett a varázstevékenység eredményeképpen felszálló
illatokkal. Ez a környezet már sokkal jobban tetszik neki, gondolta Hart, miközben
a kavicsos földön kényelmesen elhelyezkedo szörnyeteget figyelte.
-- Ez már sokkal kielégítobb -- jelentette ki a sárkány kérdezetlenül.
Hart és munkaadója zavartalanul figyelhettek, mígnem Hart észrevette, hogy valaki
közeledik. Az a mestermágus volt, aki olyan csúnyán nézett kolléganojére, amikor az
elsosegélydobozzal a kezében akart segíteni a sebesült máguson. A mágus megtorpant
egy pillanatra, hogy kellemes arckifejezést öltsön és csak úgy lépjen olyan helyre,
ahol elképzelése szerint a sárkány már láthatja. Onnan, ahol állt, Hart meghallotta
-- vagy inkább megérezte -- a halk csuffantást, ami szerinte a sárkány
elégedettségének jele volt.
Hart tudta, hogy a bestia látja, hogy a mágus orá várakozik. A sárkány pár percig
hagyta, hogy várakozzon a férfi, ezzel is kifejezve felsobbrenduségét, majd
félrehajtott fejével jelezte, hogy kész meghallgatni az embert.
A férfi elmosolyodott.
-- Épp idoben jött, Sárkány Nagyúr. Már majdnem készen van.
-- A terveknek megfeleloen fog muködni, Dr. Wilson?
-- Természetesen. Az utolsó két prototípus remekül vizsgázott a kísérletek során. A
mutációs faktorok jóval az elore látottakon belül maradtak és a stabilitásban sem
észleltünk csökkenést. Nincs okunk, hogy azt higgyük, az eljárás nem sikerült.
-- Nos, ezt ne is tegyék.
Wilson nyelt egyet és Hart megérezte a férfi rettegését. Afelol sem volt kétsége,
hogy a sárkány is megérezte. Talán a levegobol ki lehetett szagolni.
-- Nem akartam tiszteletlen lenni, Sárkány Nagyúr. Mindössze arról van szó, hogy
mint mágus és technikus jól tudom, minden új eljárás problémákkal szokott járni. Ez
természetes. A projektünk azonban nagyon simán haladt elore az Ön irányítása alatt.
Nincs kétségem afelol, hogy a végtermék az Ön kedvére lesz.
A sárkány figyelmen kívül hagyta Wilson megjegyzését és meglebegtette egy kicsit a
szárnyait.
-- Mutassa meg.
-- Ahogy kívánja, Sárkány Nagyúr. -- Wilson rózsaszín nyelve kicsit kivillant a
bajsza alól, ahogy megnyalta az ajkát. -- Elnézését kell kérnem, de ez beletelik
néhány percbe.
A sárkány nem szólt semmit. Wilson gyorsan megfordult és eltunt egy oldalfolyosó
sötétjében. Egy pillanattal késobb a terem alján lépett ki egy folyosó torkolatából
és gyors beszélgetésbe kezdett négy kollégájával.
Hart szerette volna közelebbrol is megnézni a muveletet. Benyúlt válltáskájába és
elohalászott egy szemüveget. Finoman ráütött a keretre, hogy beállítsa a nagyítás
mértékét, majd a szeme elé helyezte. A látvány lenyugözo volt, annak ellenére, hogy
csak nagyon keveset értett meg a bonyolult, hermetikus formulákból. A kémiaiakról
nem is beszélve. Arra gondolt, bárcsak lenne róla egy másolata, hogy késobb kedvére
tanulmányozhassa oket.
A konzolok egyszerre hunytak ki, amikor az odalent összegyult máguscsoport
taumaturgikus kántálásának elso, remego hangjai megszólaltak. Végigfuttatta
tekintetét a terem alján. A közönséges technikusok egyetlen kivétellel mind
eltuntek. Az egyetlen itt maradt technikus most egy gumicsövet illesztett egy
kerekes bádogedényhez. A cso másik vége a tartályhoz volt rögzítve. A technikus
odasétált az egyik pulthoz és beállított néhány kapcsolót. Epeszínu zöldség ömlött
a tartályban lévo folyadékba és elkeveredett vele. A végén az egész úgy festett,
mint az olvadt jáde. Egyre több és több lett a tartályban a zöld folyadék és az
alaktalan tömeg egyre lassult, míg végül beszüntette a mozgást és megdermedt. A
technikus szemmel láthatóan elégedetten nyugtázta a történteket, kikapcsolta a
muszereit és távozott.
Amint az alakja eltunt egy ajtó mögött, a mágusok felemelték hangjukat és erosebben
kezdtek kántálni. A mesterhez korábban csatlakozott négy mágus most szétvált és
ketten-ketten a tartály ellentétes oldalain foglalták el helyüket. A dal ereje
ismét megnövekedett, amikor Wilson a tartályhoz lépett. A párban álló mágusok ismét
szétváltak, a két pár egyik tagja egy helyben maradt, míg a két másik tag úgy
helyezkedett, hogy szabályos négyzet alakban állják körbe a tartályt. Amikor
elfoglalták végso helyüket, a kántálás szinte üvölto hangerobe csapott át, majd
hirtelen puha, monoton dúdolássá szelídült.
A hermetikus körben Wilson egy sor kifinomult kézmozdulatot hajtott végre. A
kezdetben a karjaival végzett, söpro mozdulatok lassan alábbhagytak, a kezei, végül
már csak az ujjai mozogtak. Aztán ezek a mozdulatok is abbamaradtak. Egy
szívdobbanásnyi ido múltán Wilson hátralépett. Kezének egyetlen mozdulatára egy
hálószeru alkotmány ereszkedett le a terem mennyezetérol. Mint egy öreg pók
petyhüdt hálója, a szíjak belecsobbantak az ismét átlátszóvá vált folyadékba és
kígyók gyanánt körülfonták az odabent lebego tömeget. Wilson ismét intett egyet és
a háló emelkedni kezdett.
A tartályból egy humanoid figura bontakozott ki. Bár nem viselt ruhát, Hart sem
elsodleges, sem másodlagos nemi jelleget nem fedezett fel rajta. Most, hogy már
tisztán látszott, kiderült, hogy bore ugyanolyan tejfehér, mint az ot korábban
körülölelo folyadéké. Húsa puha volt és sima, izomkötegek csak kevés helyen
torzították. Valahogy befejezetlennek tunt.
Odalent a számítógép-képernyok ismét életre keltek, szimbólumok, képletek és
grafikonok jelentek meg rajtuk. Hartot nem érdekelték ezek a képek. Az egyszerre
taszító és lenyugözo bice figura kötötte le minden figyelmét. Ámulata olyan eros
volt, hogy könnyedén elfújta az arcán általában helyet foglaló huvös,
professzionalista kifejezést.
-- Egészen rendkívüli, nem igaz?
Hart meglepve fordult hátra. Nem vette észre, hogy Wilson elhagyta a kísérlet
színhelyét és egyedül visszatért a platóra.
-- Még soha nem láttam ehhez hasonlót.
-- Még senki nem látott ilyet. És részben ettol annyira értékes a dolog.
-- A reakció adataira figyelj, Hart!
Hartot bosszantotta, hogy a sárkány a nevén szólította a mágus elott, de nem szólt
semmit, tette, amit parancsoltak. Átfutotta az adatokkal teleírt képernyot és
füttyentett. Az adatok akár egy olimpiai bajnok atlétára is ráillettek volna, de
még soha egyetlen olimpiai bajnok sem emelkedett ki ilyen sok területen. --
Elképeszto -- jegyezte meg.
A sárkány elégedetten csuffantott.
-- Nagyon jó.
A mágus meghajolt. Arckifejezése az értékes és elismert szolga gondosan
megválasztott kifejezése volt, de Hart a maszk mögött jól látta a férfi igazi
érzelmét: a megkönnyebbülést.
A sárkány felállt és nyakát elégedetten kinyújtotta. És amikor kiértek a
szülotermet védo asztrális és anyagi védokorláton túlra, odaszólt Hartnak:
-- Úgy vélem, itt az ideje, hogy Mr. Drake elindítsa a Köpönyeg Hadmuveletet.
Hart megérezte a szörnyetegbol áradó türelmetlenséget.

-- Mindnyájan e bolygó porából származunk és ugyanoda térünk vissza. És míg világi

porhüvelyünk ismét egyesül a Földdel, lelkünk tovább szárnyal, hogy számot adjon
tetteinkrol. Fontoljuk meg hát az ember tetteit, különösen testvérünkét, Jiróét.
A pap abbahagyta a beszédét és néhány elszórt "ámen" után csend töltötte be a kis
kápolnát. Nem voltak sokan. Samen, Hanaen és a papon kívül még tíz másik ember jött
el a temetésre. Jiro nem szerzett sok barátot az archológiában eltöltött egy éve
alatt. A résztvevok többsége az üzleti ismerosei közül került ki. A családjából
csak egy nagybácsi képviseltette magát.
Egyetlen gally cseresznyevirág virított a sírnál, de mesterségesen hajtatott
virágai hamar hervadni kezdtek. Illatuk elnyomta a földbol áradó dohszagot.
Sam elnézte a kartonkoporsót. Olcsó hulladékpapírból készült, Jiro természetvédo
felfogásának megfeleloen. A papír még mindig drágának számított északnyugaton.
Valahol olvasta, hogy más területeken a hívok szövetzsákokat használnak, vagy pedig
egyáltalán nem fedik el a holtat.
A pap meglebbentette gyapjúköpenyét, hogy magára vonja az egybegyultek figyelmét.
-- Testvéreim, mi azonban még itt vagyunk, itt élünk a világban. Jiro testvérünk
továbblépett a soha véget nem éro körforgásban. Imádkozzunk, hogy egyesülhessen az
élet nagy szellemével. Megtiszteljük földi porhüvelyét azzal, hogy nem helyezzük a
föld mélyébe, hanem dicsoségesen feldolgozzuk. Néhai testvérünk így mindannyiunkat
gazdagít majd.
Miközben a pap beszélt, a koporsó a kápolna belso fala felé csúszott és eltunt a
sötétségben. Sam észrevette a koporsót hordozó motoros plató oldalára tapadt
piszokfoltokat. Odabent a sötétben valahol a templomszolgák leemelték a dobozt és
egy futószalagra helyezték, mely az archológia újrafeldolgozó üzemébe vezetett. A
használható szerveket már elküldték a szervbankba. A visszamaradó részeket pedig az
utolsó atomig visszaforgatják. A természetvédok igazán komolyan vették az
újrafeldolgozást.
-- A család megkért, hogy bejelentsem, ebéd lesz a 144. szinten, a Hszien
Természetes Ételek étteremben. Azok, akik adakozni kívánnak, a kápolna kijáratnál
megtalálják a lehetséges jótékonysági szervezetek nevét. Természetesen az Egész
Föld Temploma Társaság számára is lehet adakozni. Minden adomány adómentes.
Köszönöm a részvételüket.
A pap meghajolt és o is eltunt a kápolna hátsó részének sötétjében. Az ilyenkor
kötelezo néhány pillanatnyi tiszteletteljes csönd után Sam és Hanae éppen indulni
akartak, amikor Sam észrevette Alice Crenshawt nem messze az ajtótól. Álmában nem
képzelte volna, hogy a keménykötésu biztonsági ügynökno is felbukkan itt. Crenshaw
mindig igyekezett az érzéketlen fegyveres látszatát kelteni.
Sam úgy döntött, hogy beszélni akar vele, ezért a biztonsági ügynökno felé
irányította Hanaet. Talán két lépést tehettek, amikor egy alacsony, vézna figura
bukkant fel elottük. A homlokában tátongó porcelán adatjack és a hajtókáját díszíto
kituzo elárulta, hogy a Renarakunak dolgozik, mint dekás.
-- Nahát, hogy mik nem vannak! -- kezdte minden figyelmeztetés nélkül. -- Hogy mik
ki nem derülnek egyesekrol a haláluk után? Nem is tudtam, hogy Jiro természetvédo
volt. Te tudtad?
-- Nem -- felelte Sam kicsit ingerülten a férfi kéretlen közvetlensége miatt.
-- Hé, haver, neked tudnod kellett -- ragaszkodott a fickó a magáéhoz. -- Te voltál
a legjobb barátja. Nem igaz, Warner?
-- Verner. De nem mondanám, hogy én voltam a legjobb barátja. Csak jó viszonyban
voltunk. Jiro senkit nem engedett túl közel magához a felesége halála után.
-- Ja. Azt hittem, te jobban ismerted, mint a srácok az adatosoktól.-- A fickó
tekintete körbepásztázott a kápolnában. -- Igazad van, hogy nem volt sok barátja.
Azt hittem, az irodáról több pasi lejön, még akkor is ha Jiro magányos srác volt.
Tudod, a zaibatsu szellem, meg az ilyesmi. De azt hiszem, ha megint fel akarod
ébreszteni ezt a szellemet: ehhez, barátom, egy fizetés nem elég. Tudod, ugye?
-- A társaság itt Amerikában nem követeli meg a vallásos hagyományokat --
jelentette ki Sam, óvatosan semleges hangszínnel. Úgy vélte, ezzel tudja a
legkönnyebben lerázni a kíváncsi fickót.
-- Itt Amer... hé, haver, te is Japánból jöttél és éppen akkor, nem igaz? -- A kis
fickó nem is várta meg a választ. -- Hát, itt egy kicsit mások a dolgok. Nincsenek
injunok meg ilyenek. Sot, azt is hallottam, hogy odakint kutyába se veszik a
metákat. Rezervátumokban tartják, vagy valami ilyesmi.
-- Nem tudom -- sziszegte Sam a fogai között. Hidegvére kezdte elhagyni. -- Nem
voltam túl sokat odakint.
-- Csak hallottál arról a szigetrol, Yominak hívják, vagy minek, ahová kipakolják
az orkokat meg trollokat.
Sam lenyelte dühét. Ez a fickó nyilvánvalóan teljesen érzéketlen volt. Értelmetlen
dolog lett volna vitába szállni vele, Sam különben sem akart jelenetet rendezni
itt, a kápolnában. -- Shaikujin voltam. És jó alkalmazottként soha nem távolodtam
el nagyon a Renraku területérol, üzleti utak kivételével. A társaság nem nagyon
tudott mit kezdeni az úgynevezett Felébredtekkel, így aztán nem is láttam belolük
túl sokat.
-- Nem értem, mirol dumálsz! Volt egy haverom, aki tök jó muszerész volt. Casey,
igazi klassz cimbi, még akkor is, ha törp. Az EEO-n keresztül munkát kapott a
Renrakunál. Hat hónap se telt bele és a fonöke megvádolta azzal, hogy nem végzi
elég jól a munkáját. Ez persze nem lehetett igaz. Ismertem Caseyt. Apukám, az a
fickó -- egyébként no volt -- úgy vigyázott a gépeire, mintha a saját kölykei
lettek volna. De inkább felmondott, minthogy munkaügyi bíróság elé kerüljön. Azt
hallottam, átment a Mitsuhamához. Azok is japánok ugyan, de valahogy nem olyan
vadak ezzel az ázsiai felsobbrenduségi izével, tudod.
Sam észrevette, hogy Crenshaw kilép az kapun. -- Nézze... ööö...
-- Addison -- felelte a fickó segítokészen. -- Billy Addison.
-- Addison-san, igazán kellemes volt magával beszélgetni, de most már igazán mennem
kell.
Karon fogta Hanaet és megpróbálta megkerülni Addisont. De a dekás feltartott kezét
Sam mellének támasztotta.
-- Várj egy kicsit, haver. Nézd, valójában kérdezni akartam valamit. Nos... hát...
az adatosoknál a fiúknak nagyon böki a csorét valami. És hát... szóval tudtuk, hogy
ti barátok voltatok Jiróval... és...
-- És mi?
Addison idegesen mocorogni kezdett. Körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki
más nem hallja, amit mond. Amikor felismerte, hogy a kápolna már kiürült,
arckifejezése egy kicsit megnyugodott. -- Szóval... azt pletykálják, hogy Jiro
éppen chipezett, amikor lezuhant.
-- Chipezett? -- kérdezte értetlenül Hanae.
-- Ja, tudod, JMÉ chipet használt.
Hanae szörnyülködve szája elé kapta a kezét. A JMÉ a Jobb Mint az Életet
jelentette. A JMÉ chipeket szórakoztató szimulációkra gyártották és úgy muködtek,
hogy a felhasználó egy adatjacken vagy egy külön erre a célra szolgáló csatlakozón
keresztül a fejébe dugta a chipet. Az elore beprogramozott szimuláció lehetové
tette, hogy a chip segítségével az illeto "átéljen" egy valóságban meg nem történo
eseménysort úgy, mintha saját maga cselekedne. De a JMÉ élmények többek voltak
valóságosnál. A közönséges muérzet rendszerektol eltéroen ezeket az ingereket
elektronikus úton felerosítették, jóval "vaskosabbá" tették, mint bármely más, a
normális életben tapasztalható érzetet. Az így felturbózott szimuláció sokkal
izgalmasabb, sokkal érzékibb volt a valós életnél. Sam nem tudta, hogy a fickó
igazat beszél-e, de azt tudta, hogy a JMÉ-zés hosszú távon meglehetosen káros. A
felhasználók gyakran el vesztek a chip világában, sokkal jobbnak találván azt a
valóságnál, így elhanyagolták valóságos testüket és szellemüket, míg végül ebbe
belepusztultak. Elofordult az is, hogy agyuk annyira ráállt az állandó chipezésre,
hogy soha többé nem tudtak már különbséget tenni valóság és szimuláció között.
Sambe hirtelen belevillant, hogy egy chipezo illeto könnyen belefeledkezhet a
szimulált világba és véletlenül áteshet egy korláton. Így végezte volna Jiro is?
Betty halála évfordulójának közeledtével Jiro hangulata egyre nyomottabbá vált. Az
igaz volt, hogy miután visszatértek a Renrakuba, Jiro chipezett egy keveset, de
mindig távol tartotta magát a "masszívabb" szimulációktól. Az orvosa még javasolt
is neki bizonyos chipeket, úgynevezett visszailleszkedo-terápiának.
Ez új fényt vetett a dolgokra. De Sam ezt sem Addisonnal, sem Hanaevel nem kívánta
itt és most megvitatni.
-- Ez igazán egyikünkre sem tartozik. És különben is, miféle jelentosége van ennek
már?
-- Hát, Jiro szempontjából már nem sok. De gondolkoztunk az osztályunk
elomenetelén, tudod, hogy mi lesz, ha a hír szárnyra kell és bizonyos egyének
nyomozásba kezdenek. Tudod, hogy Kansayaku Sato nemsokára ideérkezik? Tudod, a
fejszés ember? Lehet, hogy... -- A szavai elhalkultak és a férfi összeesküvo
módjára, jelentoségteljesen összevonta szemöldökét. -- Tudod. Aggódtunk.
Az aggodalmat Sam meg tudta érteni, különösen akkor, ha Addison csoportjában
valakinek van rejtegetnivalója. De egészen biztos, hogy bármire is célzott az elobb
Addison, nem jelent anyagi veszélyt a Renrakura nézve. Ugyanis ha jelentene,
Addison vagy a dolgokért felelos személy már menekülne is.
A JMÉ említése azt is jelentheti, hogy az osztályon valaki rendszeresen chipezik.
Sok dekás használt chipeket pihenési célokra, de a legtöbbjük elég bölcs volt
ahhoz, hogy távol tartsa magát a JMÉ-tol. Az a következtetés, hogy egy dekás is
benne volt a veszélyes szórakozásban feketepontot eredményezhetett valaki(k)nek az
adatlapján. Mégpedig akkora fekete pontot, ami jelentos kihatással lehet az
eloléptetési tervekre. És ez értheto is. Egyetlen komoly cég sem bízná Mátrixának
titkait nem teljesen beszámítható emberekre. Épp elégszer volt már példa olyanra,
hogy megzsarolt dekások adatokat loptak el vagy illúzióképekkel az agyukban
ámokfutást végeztek a Mátrixban és tönkretettek fontos rendszereket. Ha egy dekás
chipezik, az elobb vagy utóbb kitudódik és könnyen megzsarolhatják.
De az is lehet, hogy az illeto már meg is fizette chipezésének az árát. Ha Addison
vagy valamelyik barátja chipekkel látta el Jirót és Jiro egy ilyen chip hatása
alatt zuhant le, akkor minimum gyilkossági kísérlet lesz ellenük a vád. Sam ugyan
nem emlékezett arra, hogy Jiro kórházi fájljai említést tettek volna JMÉ-krol, de
ez persze nem jelentett sokat. Ha valaki elrendezte, hogy Jiro chipet kapjon, akkor
ugyanaz a valaki ott lehetett a helyszínen is, hogy szépen kivegye a hulla
halántékából a JMÉ chipet, mielott még a mentok odaérnek. Egy ilyen személy értheto
okokból nem örülne egy esetleges nyomozásnak.
Vajon valaki az osztályról futtatta Jiro ikonját a múlt héten a Mátrixban? A
számítástechnikai osztály tudhatott Jiro sérülésérol és hozzáférhettek Jiro
kiberdekkjéhez. Egy szétégetett agyú dekást nehéz lenne elbújtatni, de egy jól
muködo háttércsapat képes lehet arra, hogy gyorsan kirántsák az illeto fejébol a
csatlakozót, mielott a fekete jég kárt okozna. Más dekkjének használata persze
tekintélyes pénzbírságot vagy azonnali kirúgást von maga után, de ez nem mindig
riasztotta el a vállalkozó kedvu számítógépzsongloröket. De bárki is futtatta Jiro
ikonját, a fickó a Fallal is találkozott, ami csak súlyosbította a dolgot. Ha
Addison csoportjának egyik tagja használta Jiro ikonját, akkor az egész csoportot
kirúgják, ha fény derül a csalásra. Boségesen volt tehát okuk arra, hogy féljenek
egy esetleges vizsgálattól.
-- Ne aggódj, Addison-san. Nem hiszem, hogy lesz JMÉ-nyomozás -- De miközben ezt
kimondta, jól tudta, hogy kell lennie. Jiro igenis használt chipeket, még ha a
kórházi adatai között ez nem is szerepel. És épp így Jiro balesetével kapcsolatban
is indulnia kell vizsgálatnak. Másfelol viszont, ha Addisonnak és cimboráinak vaj
lenne a fején, a fickó most nem kérdezgetne itt idegesen mindenféléket. Valaki
másról van tehát szó, valakirol, akinek érdekében áll, hogy a társaság hivatalosan
ne vizsgálódjon az üggyel kapcsolatban. Crenshaw a biztonságiaknál dolgozik. Talán
o tud valamit.
-- Most már igazán mennünk kell.
-- Ja, persze, haver -- Addison hátralépett, arcán ideges vigyor villant át. --
Hát, azért kösz, Warner. Jó haver vagy.
Sam kisietett a kápolna kapuján. Hanae nem kérdezett semmit, próbálta tartani a
tempót, de néhány lépés után feladta. Sam eloreszaladt, mindenáron szerette volna
elkapni Crenshawt. Tekintete végigpásztázott a kápolna elotti parkon, de sehol nem
látta a not. Aztán Crenshaw kibukkant egy sövény mögül. Már majdnem kiért Sam
látómezejébol. A fiú utánarohant.
A rohanó léptek hallatára a no megfordult, de nem hagyta abba a gyaloglást. Sam
intett egyet és kiáltani akart, de a no más irányba fordult és meggyorsította
lépteit. A Sealth Igazgató emlékmuve elotti ösvényelágazásnál elfordult és eltunt
néhány fa között.
Sam odarohant. Tüdeje hevesen zihált. Túl kövér volt ehhez, túlzottan elpuhult az
ülomunkától. Az elágazásnál majdnem elcsúszott, amikor megpróbált élesen
befordulni. Döbbenten meredt a szeme elé táruló látványra, így aztán belerohant a
szobor oldalába. A fájdalmat azonban szinte meg sem érezte, mert sokkal jobban
lekötötte az a látvány, hogy az ösvény, amelyre Crenshaw az elobb ráfordult, most
üresen és elhagyatottan tátongott.
Ez alatt a rövid ido alatt a no nem érhetett el másik keresztutat. Le kellett
térnie az ösvényrol. Szándékosan el kellett bújnia Sam elol. De miért?
Samnek semmilyen értelmes válasz nem jutott az eszébe. Nem volt rá esélye, hogy
sikerül becserkésznie valahogy Crenshawt. A no egészen biztosan jó pár trükköt
ismert, amivel elrejtozhet el egy Samhez hasonló, amator vadász elol.
De Crenshaw ott volt, amikor Betty Tanaka meghalt és Jiróval együtt fogságba estek.
És épp elég... mi is? ragaszkodás? tisztesség? kíváncsiság? volt benne ahhoz, hogy
eljöjjön Jiro temetésére. Látta Samet és tudnia kellett, hogy Sam beszélni akart
vele. Miért menekült hát el?
Sehogy sem állt össze a kép. Egyszeruen kevés volt a tény. Sam csak
feltételezésekre támaszkodhatott. Gyanakodni kezdett, hogy talán nem is akarja
tudni, mi a valóság és mi az udvarias kitaláció vagy éppen eget rengeto hazugság.
Úgy nott föl, hogy hitt abban, az igazság fontos és most kezdte úgy érezni magát,
hogy talán nem is érdekli, mi történt valójában.
Valaki eltitkolta a Jiro halálával kapcsolatos tényeket. Talán valaki magán a
Renraku Társaságon belül. Valaki, talán egy ambiciózus tisztviselo, saját javára
próbál információt rejtegetni és saját maga érdekében kívánja felhasználni a
társaságot.
Figyelj csak ide. Úgy festek, mint a hét balekja a Channel 23 "Egy alkalmazott
bunbánásai" címu musorában.
Sam szerette volna tréfával eluzni aggasztó gondolatait, de nem tudta. Túl sok
romlott dolgot látott az utóbbi idoben. Vajon hány csalásról hitte el eddig, hogy
ez így van rendjén? Ezen töprengett, amikor Hanae lihegve, kivörösödött arccal
beérte. Sam úgy vélte nem dührol, csak a futás okozta fizikai megeroltetésrol van
szó. Aggodalom redozte a lány arcvonásait.
-- Miért futottál el?
-- Nem futottam el. Megláttam Alice Crenshawt. Beszélni akartam vele Jiróról. Ő is
ismerte. Megpróbáltam elcsípni, de szándékosan elbújt elolem. Tudta, hogy beszélni
akarok vele és elsétált. Mint a társaság többi része, o is elkerül engem.
-- Én nem kerüllek el téged, Sam -- felelte puhán Hanae.
Ez így volt. A lány nagyon jó volt Samhez, gond esetén mindig lehetett rá
számítani. Miért kételkedett hát a lány iránti érzelmeiben? Minden egyes
alkalommal, amikor csökkenteni akarta nyugtalanságát, magához ölelte Hanaet. A lány
hozzásimult, szemmel láthatóan élvezte a fiú karjai által nyújtott biztonságot. Még
nem vette észre, hogy Sam nem lazult el annyira, mint o. Vagy ha észre is vette,
valószínuleg a Samben már a megismerkedésük óta állandóan meglévo feszültség
számlájára írta. A fiú már úgy is épp eleget panaszkodott emiatt.
-- Itt már csak zsákutca az életem -- szólalt meg Sam, jól tudván, hogy ezt már
ezerszer elmondta.
-- Ne beszélj így, Sam -- A szomorúság jól érzodött a lány hangján. -- A Renraku az
otthonunk.
-- Bizonyos szempontból. Engem például bezártak ide. Soha nem kapok jó
megbízásokat. Lecsökkentették a biztonsági besorolásomat. Zsákutca.
Érezte, hogy a lány feszültsége növekszik. Hanae rengetegszer elmondta már, hogy
Samet jókedvunek szereti a legjobban és bármit megtenne azért, hogy felvidítsa, ha
szükséges. Sam szerette volna ezt hinni. Sot, szerette volna hinni, hogy Hanae erre
valóban képes is. A lány nyugtatására vágyott és meg akart felelni az elvárásainak,
azt akarta, hogy olyan férfi legyen, amilyet Hanae szeret.
-- De ez még csak mind rendben is lenne, ha találkozhatnék Janice-szel. Tudják,
hogy mi történt vele. Miért nem mondják ezt el nekem is?
-- Bizonyára jó okuk van rá.
Sam ebben nem volt biztos. Egyáltalán nem.
Úgy festett, a lánynak nem tunt fel, hogy nem válaszolt.
-- Ha Sato-sama itt lesz, észreveszed, hogy majd megváltoznak a dolgok. Szüksége
van rád, hogy jól muködjön a projekt és egészen biztosan segíteni fog neked. Végül
is Aneki-sama helyettese és Aneki-sama a tanítód volt. A Renraku odafigyel a
sajátjaira. A megpróbáltatásaid mögött bölcs okok húzódnak. Sato-sama segíteni fog.
Úgy, mint Tokióban? -- Ezt nem hiszem.
-- De próbáld meg elhinni.
Sam kieroszakolt magából egy mosolyt. -- Rendben van.

Alice Crenshaw bezárta maga mögött az iroda külso ajtaját, kirekesztve ezzel a
biztonsági igazgató titkárnojének tiltakozását. A kis hülye majd belenyugszik, hogy
Crenshaw betört az igazgatóhoz.
John Silla, az igazgató tanácsadója az ajtó és az íróasztal között állt félúton,
eltakarva fonökét Crenshaw szemei elol. Silla a szokásos vörös overallt viselte, az
arany Renraku embléma és a kapitányi csillag szikrázva ragyogott a gallérján. Fehér
Sam Browne öve puhán csillogott az irodát bevilágító tört fényben. Az eros
testfelépítésu fiatalember mereven állt, izmai ugrásra készen; keze pisztolytáskája
fedele alatt, pisztolya markolatán nyugodott.
-- Nagyszeru védelem -- mondta Crensahw, ahogy elorelépett. -- De lassú. Már az
ajtónál kellett volna lenned, mielott becsuktam.
Tadashi Marushige hátradolt székében, miközben Crenshaw megkerülte Sillát. A
biztonsági igazgató karba tett kézzel az asztalára könyökölt és kifejezéstelen
tekintettel nézett az irodájába berontó nore. Ő is a társaság egyenruháját viselte,
a gallérját díszíto rangjelzés elárulta, hogy tábornoki tisztségben szolgál a
Renraku katonai erejében. Crenshaw soha nem gondolta volna, hogy Marushige
ruházatának alsóbb rétegeiben is egyenruhát visel, nem csak kívül és nem csak
akkor, amikor az elit Vörös Szamuráj gárdistáknál szemlézik.
-- Korán érkezett -- jegyezte meg Marushige, miközben Crenshaw helyet foglalt az
íróasztal bal felénél ásítozó egyik karosszékben.
-- Hasznos szokás.
Marushige tekintete mérsékelt haragról árulkodott.
-- Csak folytassa a munkáját nyugodtan -- ajánlotta nagylelkuen Crenshaw, jól
tudván, hogy stílusa felbosszantotta a férfit.
-- Semmi baj -- felelte az igazgató huvösen. -- Úgyis éppen befejeztem.
Intett Sillának. A tanácsadó odalépett az asztalhoz és a rajta hevero térképeket a
gyujtojükbe pakolta. Az asztal túlsó felérol elohalászott egy aktatáskát és a
térképcsomagot elhelyezte annak egyik rekeszében. Crenshaw csöndesen figyelte, hogy
Silla átsétál a szobán, a földre állítja az aktatáskát és megáll az ajtóhoz közel.
Észrevette, hogy Silla mögött a fogason katonai sapkák és ballonkabátok lógnak; ez
azt jelentette, hogy az archológián kívüli akció van kilátásban. Különös. Majd
konzultál a forrásaival a találkozó után.
Visszafordult és látta, hogy Marushige csöndesen várakozik, sötétbarna szemével ot
figyeli. Az igazgató nem szólt semmit. Végül Crenshaw megadta magát a férfi türelme
elott.
-- Nem én vagyok ma az egyetlen, aki megelozi a tervezett idobeosztást -- Az
igazgató tompán mordult egyet, melyet Crenshaw úgy értelmezett, mint felszólítást
mondandója bovebb kifejtésére. -- Úgy gondoltam, önt talán érdekli, hogy a tizenegy
órára megbeszélt találkozója kicsit elobb fog elkezdodni. A Különleges
Ügyosztályról jövo barátaink már úton vannak.
-- Érdekes -- Ha Marushige meglepodött is, nem mutatta, bár Crenshaw gyanította,
hogy nem érdekelték a fejlemények. Nyilvánvalóan nyakig el voltak merülve a
tervezésben a tanácsadójával és azt az utasítást adták, hogy senki se zavarja oket.
-- És tudván, hogy azt kívánom öntol, vegyen részt a megbeszélésen, bizonyára
azonnal otthagyta a munkáját, hogy minél hamarabb ideérhessen.
Crenshaw nem reagált az igazgató hangjából kicsendülo gúnyra.
-- Természetesen.
-- Igazán dícséretes.
Az igazgató ritkán dícsért, még ha gúnyosan tette is. Crenshaw arckifejezése nem
változott, testének egyetlen porcikájával sem mutatta, hogy meglepodött. Benyúlt a
kabátja belso zsebébe és elohalászta cigarettás dobozát. Gondosan kiválasztott egy
barna rudacskát és meggyújtotta a cigarettásdoboz élén felizzó gyújtóval.
Marushige az egész muvelet alatt összeszorított szájjal mosolygott. Amikor Crenshaw
belélegezte az elso adag füstöt, kihúzta íróasztalának egyik fiókját, kiemelt egy
kristály hamutálcát és a no elé csúsztatta.
-- Ami azt illeti, az ön archológiai adatlapjai mind dícséretesek -- mondta halkan.
-- Hogy érzi magát Seattleben?
-- Nem Tokió.
-- Ah, igen. Hosszú pályafutásának nagy részét tokiói irodánkban töltötte.
Crenshaw nem törodött azzal, ahogyan a férfi a hosszú szót hangsúlyozta. Az egész
úgy hangzott, mint egy visszavonulás elotti beszéd.
-- Mindketten ismerjük az adatlapjaimat. Mirol van szó?
-- Az ön adatlapjairól, Crenshaw-san. Mind az itteni munkája, mind a Japánbeli
tapasztalatai alapján az a megítélésem, ön a legmegfelelobb jelölt egy igen
különleges küldetésre.
Francba! A kis szemét végül talált egy olyan melót, amit biztosan nem tudok
megcsinálni. És akkora élvezettel mondja ezt, hogy biztosan valami öngyilkos
vállalkozásról van szó. Hosszan szippantott a cigarettájából, hagyta, hogy a száraz
ho leáramoljon a tüdejébe és megmelengesse egy kicsit. Nem hittem volna, hogy lesz
ehhez idege.
-- Nincs kétségem afelol, hogy ön is tud arról, hogy egyik elöljárónk,
Kansayaku Hohiro Sato megtiszteli látogatásával a seattlei archológiát. Tény-
feltáró vizsgálatot végez és az otthoni iroda számára készít jelentést. A
biztonsági szempontok természetesen életbevágóan fontos szerepet játszanak. A
Kansayaku magától értetodoen a legmagasabb szintu figyelmünket kívánja, melyre
egyéb fontos teendoim miatt sajnos már nem marad energiám. Ennek értelmében azt
kívánom öntol, hogy ön legyen a helyettesem Kansayaku Sato irányában. Természetesen
ön felel a Kansayaku személyes biztonságáért is.
Crenshaw egyszerre könnyebbült meg és kezdett el gyanakodni. Egészen biztosan nem
akart külso akciót. Túl öreg volt már az ilyesmihez, beültetései pedig egy teljes
generációval elavultabbak voltak a potenciális ellenfelekénél. A Marushige által
adott megbízatás magas kockázati tényezovel járt, de az is igaz, hogy valószínuleg
nem fizikai veszéllyel. A Renraku eroforrásait figyelembe véve nem valószínu, hogy
bárki akárcsak egyetlen lövést is leadhatna Satóra. De egy ilyen nehezen
kielégítheto, maximálisan követelozo aligazgatóval szemben a karrierje forogna
kockán. Egyetlen megingás -- bármilyen apró -- a Kansayaku szeme láttára és máris
búcsút mondhat állásának.
-- És mi van, ha nem fogadom el a... megtiszteltetést?
-- Az önnek az üggyel kapcsolatos véleménye tökéletesen mellékes -- Marushige
lepillantott az íróasztalába épített képernyore. -- Úgy fest, igaza volt az
elorehozott találkozóval kapcsolatban. A Különleges Igazgatóság két embere
megérkezett.
Lenyomta az asztali telekom gombját és utasította a titkárnojét, hogy engedje be a
vendégeket.
Vanessa Cliber érkezését nem volt nehéz észrevenni. A no hatalmas lendülettel
érkezett, kilökte az ajtót Silla kezébol és nekivágta egy antik üveges szekrénynek.
Szorosan összefont haja csak a nyakánál lazult meg egy kissé, kipirult arca a
szilárd elhatározás szigorú kifejezését sugározta. Odacsörtetett az asztalhoz és
egy csomag adatlemezt szórt a biztonsági igazgató elé. A kazetták mindenfelé
röpködtek. A legtöbbjük az asztalon landolt, de volt néhány, mely a földre repült.
Crenshaw hitetlenkedve megrázta fejét Cliber viselkedése láttán. Ebben a stílusban
igazán nehéz lesz megegyezni egy japánnal.
-- Mit jelent ez az egész? -- követelte a no. -- Shermannak lassan a macskákat is
munkába kell állítania.
Marushige nyugodt maradt. Felállt és eloírásszeruen meghajolt a no felé.
-- Jó napot, Cliber igazgatóno. Ugyan nem értem a Huang elnökkel kapcsolatos
utalását, de attól tartok, arra célzott, hogy o is legalább ennyire fel lesz
indulva, mint ön.
-- Az biztos.
-- Nos, mivel némi idobe fog telni, amíg összegyujtjük az ön által oly lendületesen
átnyújtott lemezeket, talán elmondhatná, mi az velük kapcsolatban, mely annyira
felizgatta önt.
Marushige leült, Silla pedig egy széket tolt Cliber mögé. A no észre sem vette.
-- Nagyon is jól tudja, mi a probléma.
A biztonsági igazgató vállat vont. Figyelme az új érkezo felé fordult.
-- Ah, Dr. Hutten. Kérem, bocsássa meg udvariatlanságomat. Az ön érkezése némileg
észrevétlen maradt. Silla, hozzon a doktornak is egy széket.
Hutten köszönetteljesen bólintott, közben odasúgott valamit Clibernek. A no
válaszul röviden bólintott, majd mélyet lélegzett és o is helyet foglalt. Hutten is
leült, amint megkapta Sillától a széket.
-- Kérem, bocsásson meg Vanessának, Marushige tábornok. Nagyon keveset aludt az
utóbbi néhány napban. Tudja, komoly problémáink voltak.
Marushige együttérzoen bólintott. -- Tökéletesen megértem, doktor. Mivel a
megbeszélt ido elott érkeztek, úgy vélem, a formalitásokra most nincs idonk.
Térjünk tehát egyenesen a tárgyra. Miben állhatok szolgálatára?
Cliber felhorkant:
-- Azt már tudnia kell. Épp elég feljegyzést küldtem önnek. Úgy tunik, egyáltalán
semmit sem várhatunk az embereitol.
-- Ó, igen. Biztosíthatom önt, igazgató asszony, hogy a feljegyzései mind
keresztülmentek az íróasztalomon. A Biztonsági Igazgatóság igyekszik a
lehetoségekhez képest a leggyorsabban cselekedni.
-- Akkor az emberei kibaszott lajhárok! -- csattant fel Cliber.
-- Vanessa!
-- Sajnálom, Konrad -- felelte a no bocsátkéroen Hutten felé fordulva. Szemmel
láthatóan beletelt pár másodpercébe, amíg lecsillapította magát. -- Az elmúlt négy
hónapban a biztonságiak egyetlen személyi kérésünket sem teljesítették.
Elképesztoen kevesen vagyunk. Emberekre van szükségünk. Ha számítógépeseket nem is
tud felszabadítani, legalább küldjön pár technikust. Még kutatók is megtennék.
-- Ez így van -- helyeselt Hutten -- A legutolsó igénylésünkben számos értékes
személy is szerepelt. Különösen érdekel minket Schwartz, Verner és Chu.
Crenshaw kikapta cigarettáját a széke karfájára helyezett hamutartóból. Heves
mozdulata a földre lökte a hamutartót. Annak tartalma szétszóródott a hosszú szálú,
makulátlanul tiszta szonyegen.
-- Vegyük például ezt a Vernert -- mondta röviden Cliber. -- A fickó évekig a
tokiói irodában dolgozott. Képzett, gyors felfogóképességu pasas. A nevét még Aneki
is megemlítette néhányszor. Mi kell még, hogy jóváhagyja egy igényünket?
-- Az idok és az emberek változnak -- morogta Crenshaw.
-- Ez pontosan mit jelent?
-- Verner biztonsági szempontból veszélyesnek minosül.
-- Nem hinném, hogy láttam volna ilyen megjegyzést a kartonján -- jegyezte meg
Hutten.
-- Veszélyes, azt mondtam -- Crenshaw szinte köpködte a szavakat. Utálta, ha egy
puhatöku kutató kétségbe vonta a szavait. Feltételezte róluk, hogy értik a
munkájukat, hát legyenek kedvesek és feltételezzék oróla is ugyanezt. Miért nem
tudják elfogadni a szavát?
Marushige közbevágott, mielott Cliber válaszolhatott volna. -- Nem szükséges
konkrétumokba bonyolódnunk. Igazgató asszony, doktor, tudomásul vettem formális
panaszukat.
-- És Shermanét.
-- És Huang elnök úrét is. De sajnos az én kezem is meg van kötve. A Különleges
Igazgatóság feladata, hogy tökéletesen érzo mesterséges intelligencia rendszert
állítson elo. Ha ez valóra válik, igazán világrengeto diadal lesz. De nem
engedhetjük, hogy versenytársaink hozzáférjenek verítékes munkánk gyümölcséhez.
-- Már évek óta nem érnek a nyomunkba.
-- Mondja ön, igazgató asszony. De mi van akkor, ha az o kutatási programjuk egy
olyan problémánál akad el, amit mi már megoldottunk? Nem lehetséges, hogy egy kém
megszerzi nekik a szükséges információt?
-- Senki sincs olyan közel a célhoz, mint mi -- ragaszkodott a magáéhoz Cliber.
-- Ez lehetséges, igazgató asszony. Ön megengedheti magának, hogy higgyen ebben. Én
azonban nem. A Biztonsági Igazgatóság felelossége, hogy a Renraku mesterséges
intelligencia kutatásának még a létezésérol se tudhassanak a versenytársaink. Még a
saját embereink nagy része sem tud róla. Nem engedhetem meg, hogy ügynök ékelodjön
a projektbe.
-- A múlt héten akkor nem végzett valami jó munkát -- mondta gúnyosan Cliber.
-- Ah, Tanaka perszona programjának illetéktelen használatára gondol.
-- Mi másra? Vagy akadt valami más biztonsági gikszer is az ön aranyos kis
hierarchiájában?
Marushige arcán megdermedt a mosoly. Szemei megkeményedtek, jóllehet hangja
továbbra is puha és udvarias maradt.
-- Természetesen nem, igazgató asszony. Az igazgatóságom mindig elismeri a hibáit.
Azonnal informáltuk önt az esetrol, nem így történt?
-- De igen. De azóta még nem mondtak semmit.
-- Mert nem volt semmi jelentésre érdemes. Ön tudja talán a legjobban, mennyire
összetettek Mátrixunk biztonsági rendszerei. Biztonsági dekásaink legtöbbje
szigorúan behatárolt körzetben dolgozik, anélkül, hogy pontosan tudná, mit is oriz.
Elofordulhat, hogy míg néhányan jelentéktelen dolgokat óriási fontosságúnak
feltüntetve jelentenek, addig mások elmulasztják jelenteni a fontos adatokat. A
Zéta biztonsági szinttel rendelkezo operátoraink meglehetosen biztosak abban, hogy
semmilyen adatot nem vittek ki a rendszerbol, jóllehet nem kerültünk közelebb annak
kiderítéséhez, hogy ki irányította Tanaka programját.
-- Azért tartja Vernert biztonsági szempontból veszélyesnek, mert o is
belekeveredett az ügybe, Crenshaw? -- kérdezte Hutten.
-- Mirol beszél?
-- Ő is ott volt a csomópontban, amikor a behatoló összetuzésbe került a védelmi
rendszerünkkel.
Crenshaw Marushigére villantotta tekintetét. Az igazgató arca semmit nem árult el.
Ha tudott is róla, nem tájékoztatta ot. És ez egyáltalán nem tetszett neki.
-- Ms. Crenshaw intézi az ügy személyes vonatkozásait -- jelentette ki Marushige.
-- Nincs komoly bizonyíték arra nézve, hogy Verner is közremuködött volna egy az MI
projektbe való befurakodási kísérletben. Biztosíthatom önt, hogy a Biztonsági
Igazgatóság teljes erejével azon van, hogy kiderítse a behatoló kilétét.
-- Annyira teljes erejével, hogy nem tud embereket felszabadítani a számunkra? --
kérdezte Cliber megvetoen.
-- Ez a perszona bitorlási eset csak egy példa arra, miféle nehézségekkel nézünk
szembe. Ha egy Vernerhez hasonló valaki belekeveredik egy behatolási kísérletbe,
nem javasolnám, hogy olyan pozíciót bízzon rá, amely csak megkönnyítené a számára
titkos adataink ellopását. Nem gondolja, igazgató asszony?
Cliber összehúzta a szemeit.
-- Ha Verner veszélyes, rúgják ki. Ha nem, adják nekünk.
-- Itt most a projekt biztonsága forog veszélyben, a biztonságért pedig én vagyok
felelos, igazgató asszony.
-- Én pedig azért felelek, hogy a projekt határidore befejezodjön.
-- Akkor bizonyára megérti a felelosségünk súlyát és az arra való törekvéseinket,
hogy jól végezzük a munkánkat.
-- Tudom, mivel próbálkoznak -- jelentette ki Cliber. -- És arról is teszek, hogy
ezt Sato is megtudja.
-- Kansayaku Sato a saját vizsgálódásai alapján a saját következtetéseit fogja
levonni, igazgató asszony -- felelte szelíden Marushige.
Cliber rábámult.
-- Akár távozhatunk is, Konrad. Itt nyilván nem jutunk ötrol a hatra.
Hirtelen felpattant és elindult az ajtó felé. Hutten esetlenül feltápászkodott,
arcán fájdalmas félmosollyal. Gyorsan meghajolt, mielott fonöke után indult volna.
-- Silla -- szólalt meg halkan a biztonsági igazgató. -- Szerezz egy kocsit --
Amikor az ajtó becsukódott a tanácsadója mögött, Crenshaw felé fordult.
-- Túlságosan nyíltan kimutatja az ellenséges érzelmeit, Crenshaw. Elképzelheto,
hogy jelentést tesznek a Vernerrel kapcsolatos véleményérol.
A no már eddig is elég ingerült volt és egyáltalán nem volt kedve játékokat
játszani az igazgatóval. -- Hadd jelentsék.
-- Pedig aggódnia kellene -- figyelmeztette a férfi. -- Az ön borérol van szó.
-- Miért nem a sajátja miatt aggódik? Ha engem seggbelonek, a magáét is közszemlére
teszem. Miért nem tették be a biztonsági feljegyzésekbe Verner számítógépes
nyomkövetésének eredményét? Ön tudott arról, hogy ott volt, amikor megtámadták a
Falat -- Marushige megrezzent, elárulván ezzel, hogy Crenshaw ezúttal telibe
talált. Tudott a dologról. A no rámosolygott és felkészült arra, hogy megfordítsa a
tor hegyét. Emlékeztetni kívánta az igazgatót arra, hogy melyikük is helyezkedik el
felül kettejük közül. -- Nem mondhatja majd azt, hogy a kábítószer adagolója
meghibásodott ennél az esetnél.
Az igazgató orrlyukai kitágultak, mint mindig, amikor Crenshaw szóba hozta a férfi
titkos szégyenfoltját. Marushigének beültetett kábítószer adagolója volt, mely
folyamatosan különleges, pszichoaktív szerekkel látta el szervezetét, hogy ezzel
kiküszöbölje a korábban kiszámíthatatlan idoközönként rátöro dührohamokat. A
beültetés elott teljesen ki volt szolgáltatva rapszodikus rohamainak és ezért kis
híján el is bocsátották a cégtol. A vegyszerek kiküszöbölték a problémát, de
alkalmanként elofordult, hogy a chip rosszul számított ki egy adagot és akkor
kibújt Marushigébol Mr. Hyde. Az igazgató kétségbeesetten védelmezte a Renrakunál
elfoglalt pozícióját és mindent megtett annak érdekében, hogy titokban tartsa
betegségét. Épp ez a szégyenfolt volt az, ami ütokártyát adott Crenshaw kezébe.
-- Emlékezzen csak vissza, ki szerepelt a néhai Claybourne haláláról készült
biztonsági kamerafelvételen. Az a fickó nem vált volna nyomorékká, ha ön nem rúgta
volna meg úgy.
-- Nem kellett volna lelövetnie magát -- sziszegte Marushige összeszorított fogai
között.
Crenshaw felkacagott és még egy cigarettát húzott elo.
-- Nem számít, mit kellett volna tennie. Nem kellett volna megrúgnia. Sokféleképpen
lehet átkozott bolondnak lenni. Ön volt az, aki megsértette a fiú gerincoszlopát.
-- Nem értett a munkájához.
-- Pontosan ezt fogják az ön fonökei is mondani önrol, ha megtudják, hogy
megnyomorította a cég tulajdonát.
-- A szalagokat lehet kozmetikázni. Az ön szava áll majd az enyémmel szemben.
-- Melege lesz egy kicsit, Marushige. Ezt egyszer már megbeszéltük. A szalag
bármilyen teszten tisztán fog átmenni.
-- Ha öntol származik a szalag, ön is belekeveredik a behatolási ügybe. Már kint az
utcákon meg kellett volna állítania azokat az árnyvadászokat.
-- Nem volt benne a szerzodésemben.
-- A Kansayaku nem így fogja látni -- felelte Marushige. -- Azt rebesgetik, díjazza
a személyes kezdeményezokészséget.
-- Épp ezért vagyok most itt. Ezért mentem vissza az archológia biztonsági
központjába. Ezért szereztem be egy igen hasznos trideo szalagot. Látja, nálam van
a kezdeményezés -- mondta Crenshaw huvös mosollyal. --, de kizárólag személyes
célokra fogom felhasználni.
Marushige hátradolt a székében, bal kezét ökölbe szorított jobb kezére fektette.
-- Megjutalmaztuk a Claybournenel kapcsolatos hallgatásáért. Annak ellenére, hogy
visszataszító módon szerezte a hivatalát, hatékony szolgálatot végzett. De most túl
messzire megy, Crenshaw. Vigyázzon, ne lépje át a határvonalat.
-- Nem kényszerítem semmire, Marushige. Megtarthatja a hivatalát, ha akarja. Igazán
nincs rá szükségem. De ha megpróbál kirúgatni, azért jusson az eszébe, hogy ha
megbukom, magával rántom önt is.
Marushige végighúzta hüvelykujját a bal arcán húzódó sebhelyen. Kis ido múlva
megszólalt:
-- Bölcs dolog lenne, ha Sato ittléte idejére elfelejtené Verner iránti gyulöletét.
A Kansayaku igen közel áll Aneki igazgató úrhoz és Verner, úgy látszik, az
öregember egyik ölebe. Egyikünknek sem hiányoznak újabb gondok.
-- Igazán megható az aggodalma -- mondta vontatottan Crenshaw. Marushigét kevésbé
érdekelte Crenshaw zavara, mint az, hogy Sato esetleg beleturkál a dolgokba és
kideríti, hogy a biztonsági igazgató manipulálja a feljegyzéseket. Valószínuleg
megkönnyebbülne, ha ez a no itt valamelyik akcióban fube harapna. Ezen az úton
megszabadulhatna tole. -- Nem hiszem, hogy aggódnia kellene. Sato legalább annyira
nem kedveli Vernert, mint én.
-- Ez bátor kijelentés és ha igaz, rendkívül érdekes -- jegyezte meg Marushige.
-- Honnan tudna ön ilyesmirol?
-- Van még egy pár kapcsolatom -- nevetett Crenshaw.
Marushige válaszul szélesen elmosolyodott, de a szeme hideg és ellenséges maradt.

Sam ideges volt. Efelol semmi kétség. Tenyere izzadt és minden vágya az volt, hogy
lepihenhessen a legközelebbi pihenoszobában. Ha az elkövetkezo néhány percben nem
hívják be, elmegy és majd akkor jön vissza, amikor ideje lesz, hogy bemenjen.
Sam megpróbálta elkapni a vörös egyenruhás or tekintetét. Ez a férfi volt a
kíséroje azóta, hogy kilépett a felsobb szintekre vezeto liftbol. A férfi merev
tekintete és arckifejezése hajszálnyit sem változott, amióta leült a Sammel
szemközti ülésre. Egész viselkedése huvös és idegen volt. Felesleges próbálkozás
lett volna szóba állni vele.
Sam végre elhatározta magát és felemelkedett a süppedos ülésbol. Mielott
kiegyenesedhetett volna, az or már mellette állt, kifejezéstelen arca Sam következo
lépésére várt. Semmi kétség afelol, hogy a szamuráj könnyen átminosítené magát
kísérobol hóhérrá, ha arra kerülne sor. Sam remélte, hogy a férfi nem csalódott
nagyon védencében, amikor lassan odasétált a recepciós pulthoz.
-- Elnézést kérek. -- Udvariasan mosolygott, amikor a no feje felemelkedett a
konzol mögül. -- Sokáig tart még?
A no korábbi kedves mosolya csak emlék volt. Néhány pillanatig egyetlen szót nem
szólt, de arckifejezése annyira éles volt, hogy szinte minden szépség leolvadt
róla. Sam átlépte az udvariasság határait és a no nem tétovázott, hogy ezt a
tudtára hozza.
-- Sato-sama majd hívatja, ha elkészült, Verner-san.
-- De én csak...
-- Kérem, foglaljon helyet -- szakította félbe a no jeges hangon.
Az udvariassági formulák hiánya tudatta Sammel, mennyire faragatlannak tartja ot a
no. Sam azonban úgy döntött, hogy nem ül vissza a tapadós borfotelbe, hanem a
várakozás idejére elolépteti magát. Elsétált a pult elott a tágas terem másik
felébe, közben jól tudta, hogy ezt a területet a nála magasabb rangúaknak foglalták
le. A recepciós hölgy nem reagált a nyilvánvaló arcátlanságra, de Sam biztos volt
benne, hogy feljegyzi, mi történt. Hadd jegyezze. A helyes viselkedés elleni apró
lázadása egy kicsit azt éreztette Sammel, hogy ura a helyzetnek.
A várakozó terem ezen fele nem volt ugyan tágasabb, mint a másik, de a bútorzat
sokkal elegánsabb volt és itt többen is tartózkodtak. Két Vörös Szamuráj or
vigyázta a belso irodákba vezeto faajtót. A fal melletti fotelekben két férfi
üldögélt. Úgy tunt, az egyik szunyókál, de a másik Sam felé fordította fejét,
amikor a fiú átsétált a perzsaszonyegen. Sam ugyan nem láthatta a beültetett
krómlencsék mögött rejtozo szemeket, de biztos volt benne, hogy ot figyelik és
kiértékelik mozdulatait.
Kiválasztott magának egy ülést. Ezúttal szövetborításút, hogy legalább az ülés
miatt ne kelljen izzadnia. Nagyon szerette volna alaposan szemügyre venni a króm
szemlencsés férfit, de úgy döntött, nem lenne bölcs dolog, ha direkt rábámulna. A
recepciós pult mögötti üvegfallal elválasztott térség felé fordította a fejét és
úgy tett, mint aki érdeklodéssel figyeli a hátul nyüzsgo irodás kisasszonyok
sürgölodését. Néha-néha tekintete a Vörös Szamurájokra siklott.
Hamar kiderült, hogy az orök nem túl izgalmasak. A szokásos kemény, profi,
racionális típus. Olyanok, mint a kíséroje. A harcban bizonyára életveszélyesek, de
egy Samhez hasonló, jó dolgozóra egyáltalán nem jelentenek veszélyt.
A másik két férfi nem hasonlított rájuk. A hajtókájukon viselt, koncentrikus
köröket ábrázoló jelvényekbol Sam láthatta, hogy Renraku alkalmazottak.
Cégjelvényeik ellenére valahogy mégsem úgy festettek, mint ahogy Sam a tipikus
Renraku alkalmazottakat elképzelte.
Aztán hirtelen rájött, hogy ismeri ezeket az embereket. Vagy legalábbis tudott
róluk. A Hohiro Sato érkezése és a Sam rendelkezésére bocsátott kihallgatás
idopontja közötti héten Sam végzett egy kis kutatást. A lehetoségekhez képest
igyekezett a legtöbbet megtudni Satóról, hogy csökkentse annak a valószínuségét,
hogy esetleg kellemetlen helyzetbe kerül a meghallgatás során. Megtudta, hogy Sato
mindig küldöttséggel utazik, amint az elvárható volt egy multinacionális cég ilyen
vezeto beosztású emberétol. A Kansayakut kíséro tömegben azonban az irodisták,
orök, tanácsadók és soforök mellett volt néhány fickó, akinek funkciója
meglehetosen homályosnak bizonyult.
A fájlokból szerzett kép alapján Sam felismerte, hogy a krómszemu férfi Kosuke
Akabo, a kapcsolatszervezés specialistája. Ha azonban tényleg azt a munkát végezte,
amit a címe sugallt, minden bizonnyal nem olyan kapcsolatokról volt szó, amit az
ember általában feltételezne egy ilyen funkcionárius munkakörérol. Úgy festett,
mint egy pórázon tartott ragadozó, leginkább az ajtót orzo Vörös Szamurájokhoz
hasonlított. Akabo jószabású, szürke ruhája valami drága anyagból készült és jóval
elegánsabb volt, mint amilyet egy átlagos alkalmazott megengedhet magának. Annak
ellenére, hogy a szabása a mostani szokásos divatot követte, még Sam gyakorlatlan
szeme is felismerte, hogy a férfi nem csak egyszeru irodakukac.
Akabo nyugodtan, de mindenre figyelve ült a helyén, nem tett felesleges
mozdulatokat. Hiányzott azonban belole a szamurájok feszült örökébersége. Olyan
ember benyomását keltette, aki bízott magában, hogy azonnal felismeri az esetleges
veszélyt. Mint ahogy valószínuleg fel is ismerné. A szemeit muszakilag
"felturbózták"; talán más érzékszerveivel is így jártak el.
Sam óvatosan az esetleges beültetések nyomait fürkészte, de a króm szemlencséken
kívül más kibernetikus módosítást nem látott. Ez mégsem ingatta meg abban a
sejtésében, hogy a férfinek még egy utcai szamurájnál is több beültetése van. Az
utcai szamurájok nyíltan viselték krómacél testrészeiket, melyek látványa önmagában
általában elég elrettento erovel bírt, még mielott harcra került volna sor. Akabo
harcos volt, ura védelmezoje. Sam ezt biztosan tudta.
A másik férfi pedig minden bizonnyal Harry Masamba lesz, mivel a Satóval utazó
emberek listáján csak egyetlen fekete szerepelt. Az adatállományok szerint Masamba
idobeosztás-specialista, de az igazi szakmája napnál világosabban kiviláglott
nemcsak nyegle viselkedésébol, de az arca elé húzott, szimbólumokkal telezsúfolt
kalapjából is. Egyetlen valamirevaló alkalmazott sem aludna a fonöke eloszobájában.
Masamba mágus volt. Valószínuleg azért nézték el szemtelen viselkedését, mert
képességei ritkának és értékesnek bizonyultak.
Sam elgondolkodott, a mágus jelenlétén. Gyerekkora óta arra nevelték, hogy a
legtöbb ilyen fickó csak sarlatán és a ostoba emberek megtévesztésébol él. Sam
azonban, apjával ellentétben, a Masamba-félék által a Hatodik Világnak nevezett
régióban nott fel. Túl sok bizonyíték volt ahhoz, hogy a mágia létezését tagadni
lehessen. Az alkalmazóiban mégsem bízott.
Ezzel nem mindenki volt így. A cégek világa elfogadta és felhasználta a mágiát, nem
annyira profitszerzési, mint védelmi célokból. A mágusok túl ritkák és
megbízhatatlanok voltak ahhoz, hogy futószalagok mellett dolgoztassák oket, de
szinte felbecsülhetetlen értéket képviseltek ipari kémekként. És ahol mágiával
támadtak, ott mágiával kellett védekezni is, így aztán a mágusok gyakori látványnak
számítottak a cégek biztonsági berkeiben. Szinte mindegyik multinacionális cég
vezeto emberei tartottak egy-két mágust a közvetlen közelükben. Az alacsonyabb
beosztású vezetoknek a cég alkalmazásában álló bérmágusokkal kellett beérniük,
mivel egy varázseroket formálni képes személy túl értékes volt ahhoz, hogy
kihasználatlanul hagyják. A hatalom jele volt, hogy Sato saját mágussal is bírt.
A hatalomból Satónak boven kijutott a Renraku Társaságon belül. A
Kansayaku címet viselte, de az üzleti adatok vizsgálójánál sokkal nagyobb
hatáskörrel rendelkezett. Embereket is vizsgált és kíméletlenül lenyeste a halott
ágakat és a nonkonformistákat a Renraku fájáról. "Favágó" hírnevét mindenki félte.
És most Seattlebe érkezett, mert az archológia projekt krónikusan kicsúszott a
határidobol.
Satónak az archológiába érkezése személyesen nem aggasztotta Samet. Semmi olyan
komolyabb területen nem dolgozott, mely kapcsolatba hozható lett volna a késéssel
és mivel megszakadt a kapcsolata a vezetoséggel, amikor elküldték Japánból,
semmilyen felelossége nem volt a történtekkel kapcsolatban. Még ha a fonökeit és az
egész osztályt le is cserélik, o valószínuleg marad, hiszen munkája adatok
csoportosításából és átfésülésébol állt.
De a húgával való találkozásra engedélyt kéro levelére kapott válasz meglehetosen
aggasztó volt. Semmilyen okot nem látott arra, miért kellene Satónak személyesen
beszélnie vele. Hát nem tisztán megvetést tanúsított a Kansayaku vele szemben,
amikor utoljára találkoztak? Véleményének változása nem tunt valószínunek, még
akkor sem, ha Hanae hitt abban, hogy Sam egy ilyesféle happy endet várhat a
találkozástól. Sam túl sokszor látott be a függöny mögé az utóbbi idoben; nem
nagyon osztotta a lány optimizmusát.
A recepciós hölgy azonban hirtelen kimondta a nevét és ezzel elvágta a további
gondolatokat. Akár segíteni, akár ártani akart Sato, ha Sam késlekedne, az nem
vetne jó fényt rá. Felállt, lesimította ruháját és Akabo krómtekintetétol követve
eloreindult. Vörös ruhás orzoje meg sem moccant.
A belso iroda berendezése mellett a kinti váró nyomortanyának tunt. A bejárat
mögött fenséges, boltíves folyosó húzódott, a fali festmények egyenként vagyonokat
értek. A tágas folyosó egy még tágasabb szobába -- terembe? -- nyílott, mely
mellett Sam irodája eltörpült. Pedig abban tucatnyi társával együtt dolgozott. A
ragyogó ízlésrol tanúskodó bútorzatot azonban jelentéktelenné halványította a
teljes egészében üveg szemközti fal, mely mögött Seattle lélegzetelállító
panorámája szikrázott. A város tágas látványa egy kicsit zavarta Samet, hiszen neki
nem engedélyezték az archológia elhagyását.
A bejárat és az ablak között félúton, sötét, faragott fából készült talapzaton egy
íróasztal terpeszkedett. A krómozott lábakon álló márványlap mögött, szarvasbor
fotelben egy jól ápolt, elegáns férfi ült.
Sato.
Sam jöttére felállt, lelépett az emelvényrol és megkerülte az íróasztalát.
-- Konichiwa, Verner-san.
-- Ojama shimasu, Sato-sama -- Sam eloírásszeruen meghajolt. Úgy döntött, kínosan
udvariasnak kell lennie.
-- Kérem, foglaljon helyet -- Sato egy alkóvra mutatott az ablak elott. Sam
választott magának egy fotelt és leült, háttal a kilátásnak. Egyrészt az etikett
úgy követelte, hogy a házigazda élvezhesse a látványt, másrészt pedig nem akarta,
hogy a kilátás elvonja a figyelmét.
Sato is helyet foglalt, miközben valamit gagyogott a Sonics jelenlegi bajnokságbeli
állásáról. Szavaiból kiderült, hogy a Kansayakunak halvány fogalma sincsen a
kosárlabdáról. Sam elengedte a szavakat a füle mellett, jól tudta, hogy ez csak
bevezeto társalgás. Puszta udvariasság, mely lehetoséget adott arra, hogy a
beszélgetopartnerek felmérjék egymás hangulatát.
Egy no teát és édes süteményeket hozott tálcán. Sam csak akkor ismerte fel, amikor
kitöltötte a teát. Alice Crenshaw volt az. Crenshaw rávigyorgott és Sam hirtelen
megdermedt, mint egy jégszobor.
-- Ms. Crenshaw tájékoztatott az ön tevékenységeirol, amikor Seattle-be érkeztem --
kezdte Sato, maga mögött hagyva a kezdeti udvariasságokat. -- Rendkívül érdekesek.
Samnek fogalma sem volt arról, erre mit feleljen. Mit is mondhatna? Nem tudta,
Crenshaw mit mondott Satónak. Bármit mond most, könnyen bajba keveredhet miatta.
-- Semmi mondanivalója? -- Sato mosolya az archológia második szintjén létesített
hatalmas akváriumokban úszkáló cápákat juttatta Sam eszébe. -- Azt kell gondolnom,
valami megjegyzést kíván hozzáfuzni ehhez. Talán valami indoklást a tetteire?
Sam megköszörülte a torkát. Sato még mindig nem árult el semmit arról, miféle
próbának vetik itt most alá.
-- Mindig a Renrakura gondoltam eloször. Nem hiszem, hogy valaha is hutlenséget
követtem volna el.
-- Ez betanult válasz, Verner-san -- állapította meg Sato. -- Most nem reggeli
gyulésen vagyunk, így nem a shakun szajkózására vagyok kíváncsi. Biztosíthatom önt,
hogy kívülrol ismerem a társasági illemkódexet.
-- Nem akartam megsérteni, Kansayaku.
-- Nos, akkor nem lépek fel támadólag -- Sato a tálcára helyezte teáscsészéjét. --
Egyelore.
Sam is visszatette a magáét. A porcelán halkan kocorgott, ahogy hozzáért a csillogó
felülethez. Sato utolsó szava annyira halk volt, hogy Sam alig hallotta.
-- Elégedetlen a munkájával?
-- A társaságot szolgálom, Kansayaku -- jelentette ki határozottan Sam. -- Minden
tolem telhetot megteszek, bármilyen feladatot is kapok.
-- Igen. Úgy tunik. Nem is kaptunk panaszt a teljesítményét illetoen -- Sato
finoman megütötte fotelje karfáját. Sam némi csalódottságot vélt felfedezni a
mozdulatban. -- De ön elégedetlen.
-- Kényelmetlenül érzem magam, mert visszatartják elolem a húgommal kapcsolatos
információkat.
-- Azt a hírt kaptam, hogy biztonságban átköltöztették. A Renraku ebben a
tekintetben mindig megfelel a kötelezettségeinek. Errol ön is értesülhetett a
hivatalos csatornákon keresztül.
Sam szeme elott felrémlett a kétsoros elektronikus levél.
-- Hiszem, hogy a társaság mindent megtett, amit a kötelességének vél. De mégsem
értem. Miért nem léphetek kapcsolatba vele?
-- Mirol beszél?
-- Többször is kérelmeztem, hogy kommunikációs kapcsolatot létesíthessek a
húgommal. Mindet visszautasították. Még az áthelyezési központ postai kódját sem
adták meg.
-- Ez szokatlannak tunik.
-- Én is így gondoltam, de nem kívántam az ügyet a Szerzodésügyi Bíróság elé vinni.
-- A számítógépemet -- parancsolta Sato ellentmondást nem turo hangon.
Crenshaw odavitte a gépet az asztalra. Bekapcsolás elott kigörgette a képernyot,
majd odatolta a gépet Sato elé. Sato egy darabig csak a billentyuket ütögette.
-- A feljegyzések között nem találom az ön kérelmeit.
-- Ez hogyan lehetséges? -- kérdezte Sam hitetlenkedve.
-- Valóban -- bólintott Sato elegánsan. -- Hogy lehetséges?
Sam veszélyt szimatolt. Sato épp az imént mondta, nincs nyoma annak, hogy Sam
kapcsolatba kívánt lépni Janice-szel. A társaság nem humánus viselkedésével
kapcsolatos egyetlen panaszt sem támogatna a Renraku Társaság levelezo adatbázisa.
Arra kényszerítették, hogy hagyja inkább a témát. Soha. Soha nem adja fel a harcot
a húgáért. Csak o maradt meg a családjából.
Sato csak megerosítette Sam gyanúját, amikor megszólalt:
-- Ön tehát hozzám fordult és egy magánkihallgatás alkalmával a húga felol
érdeklodött. Én közöltem önnel, hogy a Renraku gondját viselte a húgának, annak
megrázó esete során. Az ön húga minden figyelmet és gondoskodást megkapott, amit a
törvény eloírt a számára. Hivatalos értesítéseket fog kapni és módjában áll majd,
hogy levelezzen a személyügyi hivatalon keresztül. Nincs szükség rá, hogy tovább
zaklassa elöljáróit ezzel a témával.
-- Megértettem -- hazudta Sam.
Valójában nem értette a dolgot, de egyvalami világossá vált elotte. Egyelore nem
tudta, milyen okból, de szándékosan elvágták a húgától és Sato benne volt a
dologban.
-- Örülök, hogy megértjük egymást, Verner-san -- Sato felállt, hirtelen mozdulatára
Sam ügyetlen felpattanással reagált. -- Visszatérhet tehát a munkájához.
Sam meghajolt Sato háta mögött is.
-- Elnézését kérem, hogy annyit elraboltam értékes idejébol, Kansayaku.
Mivel már nem törodtek vele, Samnek nem volt más választása, mint távozni. Amikor
elhaladt az elotér festményei elott, megkockáztatta, hogy udvariatlanul
visszanézzen a válla fölött. Sato visszaült az íróasztalához és belemélyült
valamibe számítógépe képernyojén. Crenshaw az emelvény szélénél állt és arcán
elégedett vigyorral szemlélte Samet. Szemmel láthatóan kedvére voltak a történtek.
Mit tett Sam, amivel kiváltotta a no gyulöletét?
Személyes ore már várt rá, hogy visszakísérhesse a liftekhez. Miközben az alsóbb
szintek felé utazott, Sam újragondolta az egész találkozót. Bizonyosnak érezte,
hogy voltak olyan megjegyzések, amelyeknek nem fogta fel teljesen az értelmét. És
akárhogyan is próbálkozott, nem tudott rájönni a dolgok mögött húzódó miértekre.
Hanae a 200. szinti folyosón várt rá. Csöndesen álldogált a korlát mögött, míg az
orállomáson dolgozó szamuráj megigazította a Sam csuklójára erosített csipogót. A
kis készülék azonnal jelez a biztonságiaknak, ha Sam elhagyja a pozíciójának és
biztonsági szintjének megfelelo területeket az archológián belül. A következo
hívásig tilos volt belépnie a felso szintekre. Miközben áthaladt a detektorkapun,
Hanae sietve elindult felé. Arcán izgatott várakozás tükrözodött.
-- Milyen volt?
Sam nem akarta kiábrándítani a lányt, de semmi olyasmit nem tudott mondani, mely
beteljesítette volna Hanae reményeit.
-- Közölték, hogy rendszeres jelentéseket fogok kapni Janice hogylétérol. Leveleket
is írhatok neki, de többet nem panaszkodhatok. Legalább azt nem tiltották meg, hogy
imádkozzak érte.
A lány Sam arcát fürkészte:
-- Nem igazán hiszed, hogy a társaság be is tartja ezt, igaz?
Sam nem válaszolt. Ha Hanae már olvasott az arcáról annyit, hogy feltegye ezt a
kérdést, a választ is tudta rá. A lány kinyúlt, hogy megsimogassa Sam arcát, majd
hirtelen szenvedélyes öleléssel átkarolta a fiút. Testének melege jóleso érzéssel
töltötte el Samet.
-- Szerintem beszélned kéne valakivel -- javasolta a lány próbaképpen.
-- Odáig nem alacsonyodom le.
A lány idegesen felnevetett. -- Nem, nem úgy értettem. Szerintem beszélned kéne
valakivel, akivel a sétálóutcában találkoztam.
-- Hanae, most igazán nem vagyok abban a hangulatban, hogy elcseverésszek egy
idegennel -- A lány barátait soha nem találta túlzottan érdekesnek és most inkább
egyedül akart maradni.
-- Nem kell most. És különben is meg kell még beszélnem vele egy idopontot.
Az a tudat, hogy a közvetlen találkozó elkerülheto, felkeltette Sam érdeklodését.
-- Ki ez az illeto?
Hanae idegesen körülnézett.
-- Itt inkább nem említeném a nevét. Egy... tehetségkutató.
-- Nem végzek sutyi munkát.
-- Nem. Ez nem olyan. Egy cégnek dolgozik.
Ez érdekes fejlemény volt. A tehetségkutatók elégedetlen dolgozók után kutattak,
akik talán hajlandóak lettek volna céget váltani. Hanae eléggé aggódhatott, ha
fejvadászhoz fordult. Az ilyesmit egyáltalán nem volt rá jellemzo; a lány a cég
lojális alkalmazottja volt. De Sam felismerte, hogy o maga sem úgy viselkedik,
ahogyan szokott. Így aztán valóban megfontolta a lehetoséget.

A sétálóutcán hangok, fények és emberek kavalkádja fogadta Samet. A hivatali

folyosók és a magánlakások csöndes rendezettsége után némi idobe tellett, amíg
megszokta az itteni zsivajt. A legrosszabbnak a nyilvános tridim képernyok vakítása
bizonyult, melyek ellenállhatatlanul harsogva mutatták be a legújabb termékeket
vagy éppen beszámoltak a legutóbbi cégközi háborúkról vagy Városi Bunyó játékról.
Sam általában elkerülte az archológia elso öt szintjét elfoglaló zajos negyedet,
jobban szerette a lakónegyedek között meghúzódó sétálóutcákat és
bevásárlóközpontokat. Ott valahogy kevésbé jutott az eszébe, hogy Renraku kíséret
nélkül nem hagyhatta el az archológia területét.
A tömeg viszont nem zavarta. Seattle lakóit érdekesnek, a különféle embertípusok
keveredését izgalmasnak és mulatságosnak találta. A turisták között voltak
ázsiaiak, a körülvevo Szelis-Síd Tanácsból jött indiánok, a helyi multinacionális
cégek emberei, gazdag és szegény UCAS polgárok, sot néha tündék, törpök vagy éppen
orkok egymáshoz szorosan tapadó csoportjai is felbukkantak. Oly hosszú ido után Sam
kényelmetlen érzése végre alábbhagyott egy kicsit, hagyta, hogy a tömeg részévé
váljék. Mindig biztonságérzettel töltötte el, ha csoportban lehetett, de az utóbbi
idoben sajnos csak kevésszer volt ebben az érzésben része.
Amikor eloször ideérkezett az archológiába, kirándult néhányszor a metroplexumba,
de ezek az utazások általában csak arra voltak jók, hogy idegennek, különállónak és
magányosnak érezze magát. Kíséroi lehetetlenné tették, hogy élvezze ezeket az
utakat. A utca emberei mindig gyanakodva fogadták az idegent, akit Renraku orök
kísértek, magukkal az orökkel pedig csak ritkán lehetett jót beszélgetni. Az elso
néhány hét után feladta ezeket a próbálkozásokat és úgy döntött, hogy inkább a
Mátrixon, a tridim képernyokön és a színes brosúrákon keresztül igyekszik
megismerni Seattlet és a benne lakó embereket.
Hanae mellette sétált, szemén krómvázas napszemüveget viselt, melyek megvédték a
bonyolult optikai rendszeren keresztül bevetített napsugaraktól. Haját másképp
viselte, új blúzt húzott és bár a farmere ismeros volt Samnek, csak ritkán viselte.
Kezdett igazán beleszokni a cselszövo szerepébe. Sam remélte, hogy a lány
nyilvánvalóan nem illo öltözete nem kelti fel a néha erre járorözo Raku orök
figyelmét.
Sam semmit nem tett azért, hogy elfedje kilétét. Ugyan mi értelme lett volna, ha
egyszer csipogót viselt a jobb csuklóján? Bármelyik or pillanatok alatt
azonosíthatná, ha venné magának a fáradtságot, hogy belenézzen a központi
biztonsági adatbankba. Ami a zavartalan cselekvést illeti, mindössze csak annyiban
bízhattak, hogy az oröket különösebben nem érdekli kettejük "bevásárló körútja".
Hanae egy teljes héten át fuzte Samet, hogy rávegye, beszéljen ezzel a titokzatos,
új baráttal. Sam úgy vélte, hogy egy külso munkaero-toborzóval való akár felszínes
kapcsolat is visszavonhatatlan lépés lenne, ezért keményen ellenállt. Hanae
sorozatos érvekkel azonban végül megtörte az ellenállását. És most, két nap
elteltével itt voltak, hogy találkozzanak az ismeretlen fejvadásszal.
Vízpermet söpört végig rajtuk, ahogy a szellozteto rendszer enyhe szellot fújt az
irányukba. A levegoben kavargó nedvesség igazolásul szolgált, hogy a mellettük
csillogó vízesés valódi, nem pedig holmi fejlett, holografikus trükk. A vízesés a
harmadik szinten lévo rejtett nyílásból zúdult alá. A sebesen rohanó ár
Madagaszkárról származó kvarc sziklák között bukdácsolt tova. A sziklákat gazdag
trópusi növények üdíto zöldje díszítette. A vízesés meredeksége az elso szinthez
közel lecsökkent és lefékezte a víz vad rohanását, hogy az nyugodtabban folyhasson
bele a park tavába. Sam és Hanae a parkban sétáltak. Trópusi madarak és rovarok
surrantak a levegoben. Ezek az állatok egyrészt saját elhatározásukból nem hagyták
el a park területét, másrészt visszatartotta oket a park határán felállított
ultraszonikus védofal.
Sam hirtelen valami nagy szemu majomhoz hasonló lényt szúrt ki az egyik fán. A lény
himbálódzó mozdulatai azonban hamar ráébresztették, hogy nem majmot lát. A lény
megállt egyik lábán, amikor Sam rámeredt. Nagy, sötét folyadékszemek néztek vissza
a fiúra. Volt bennük valami lenyugözo. Aztán egy pillanat és Sam ráébredt, hogy már
nem ezeket a szemeket bámulja. Az állat eltunt. Sam tekintete végigfutott a fákon,
de sehol sem látta. Amikor elmondta az esetet Hanaenek, a lány felkacagott: -- Egy
szellemlemúr. Állítólag több is van belolük a parkban, de én még egyet sem láttam.
Mágikus lények, tudod.
Hogyne tudná! A lény a szemei elott tunt a semmibe. Sam megborzongott. Minden egyes
alkalom szörnyunek bizonyult, amikor a mágia megérintette az életét.
Hanae elkalauzolta a titokzatos állat mellol. Átsétáltak a lagúna fölött ívelo
hídon és rátértek a korallzátonyos terület mellett futó ösvényre. A park békéje
helyreállt, miután Hanae váratlanul megragadta Sam karját és gyorsan végigvonszolta
a fiút a sétálóösvényen. Nem messze a Coral Café várta vendégeit. A vendéglo többek
között annak is köszönhette népszeruségét, hogy vastag üvegfal mögötti, vízszint
alatti üléseirol gyönyöru kilátás tárult a korallzátony víz alatt rejtozo
szépségeire.
-- Ott -- sürgette Hanae -- Ő az.
A Hanae által mutatott no lélegzetelállítóan szép volt. Platinaszoke hajától
egészen aranydíszítésu cipojéig mindene úgy festett, mintha egyenesen a Mode
Moderne divatmagazin legújabb számának lapjairól lépett volna le. Ruhája a legújabb
divat szerint készült, de csak halvány foglalata volt annak a drágakonek, amit a no
saját maga jelentett. Magas volt, karcsú és érzéki kecsességgel mozgott.
Hosszú, könnyen lebbeno ruhája gallérján arany Renraku szimbólum villant, de Sam
egy pillanatig sem hitte, hogy az valódi. Amikor elindultak feléje, a no
hátravetette hosszú aranyhaját a válláról. Egy röpke másodpercre a mozdulat kecses
ívu, hegyes végu fület fedett fel.
Sam nem számított tündére. A tündék a megacégeknél leggyakrabban eloforduló
metahumánok közé tartoztak, de ennek ellenére ritkán lehetett látni oket és csak
nagyon kevesen voltak, akik bármiféle felelos pozíciót foglaltak el.
Így viszont már összeállt a kép. Karcsúsága, magassága, mozdulatainak finom
eleganciája -- ez mind a tündék népeként ismert metahumán faj jellemvonása. Sam
eltunodött, vajon mennyi idos lehetett a no. A tündék ha egyszer elérték a
felnottkort, alig változtak a korral. Sam húsz évre becsülte a tünde korát. De az
is lehet, hogy a no a Káosz Éveinek egyik elso szülötte, így akár negyven éves is
lehet.
Az orvosok Megmagyarázatlan Genetikus Szindrómának nevezték azt a jelenséget, hogy
közönséges szüloknek metahumán gyermekei születnek. Az MGSZ (sokan MEGESZ-nek
csúfolták) azonban csak címke volt egy olyan fiókon, melynek tartalmát senki sem
ismerte. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a felnövo gyermekek a tündérmesék tündéire
hasonlítanak, a tudósok mindenféle ronda elnevezésekkel illették a gyönyöru
teremtményeket. Az új generáció tagjai persze nem voltak tündérek, ez azonban nem
akadályozta meg a médiákat abban, hogy különféle mitológiai nevekkel illessék oket.
A nevek végül is rajtuk ragadtak, de a tünde vagy törp gyerekek ennek ellenére
emberek maradtak, jóllehet váratlan és meroben új alfaját képezték a homo
sapiensnek. Voltak olyanok, akik nem hitték ezt az egészet és tagadták, hogy a
metahumánok is emberek lennének. Ezt a fajta hozzáállást Sam sohasem értette. Még a
"Hatodik Világ mágikus zagyvaságát" lenézo apja is elismerte, hogy a metahumánok "a
gének egyfajta keveredéseként létrejött emberek". Sam pedig a hegyes füleket és a
fehér hajat nem találta kevésbé emberietlennek, mint például a fekete vagy a sárga
bort.
Ilyetén gondolatai azonban elszálltak, amikor a no feléjük fordult és Hanae
megejtette a szokásos bemutatást.
-- Sam, o Katherine Roe. Vele akartalak megismertetni.
-- Telegit thelemsa -- üdvözölte Sam.
-- Siselle. Thelemsa-ha -- A no finoman felkacagott. -- Remek a kiejtése, Sam, de
kérem, ha lehet, beszéljünk inkább angolul. Ugye nem akar zavarba hozni a
nyilvánosság elott?
-- Hogyan?
-- Azok közül a tündék közül, akik nem idegen országban nottek fel, csak nagyon
kevesen beszélik a nyelvet. Végül is mindannyian a saját kultúránk gyermekei
vagyunk.
-- Csak elozékeny kívántam lenni -- motyogta Sam bocsánatkéroen. -- Ez minden, amit
a Sperethielbol tudok.
-- És én megdorgáltam önt érte. Látja már, hogy valóban zavarba hozott? -- Roe arca
dühösen villant egy pillanatra. Aztán visszatért a mosolya. -- Honnan tanulta meg
ezt a Sperethielbol?
-- Ó, Sam rengeteg mindent tud, Katherine. Ő a társaság egyik legjobb kutatója.
Sam elvörösödött Hanae lelkes ismertetoje hallatán. Roe felvont szemöldökeinek
láttán így válaszolt: -- Azt mondják, nagyon jó memóriám van.
-- És ez a jó kutató jellemvonása -- bólintott Roe.
-- Ez bárki számára hasznos jellemvonás -- tette hozzá Hanae. -- Biztos vagyok
benne, hogy rengeteg mindenrol beszélnetek kell, úgyhogy én elmegyek és bevásárolok
egy kicsit. Találkozzunk kettokor a Lordstrung elott, rendben? -- kérdezte.
Sam bólintott, Hanae pedig puszit nyomott az arcára és elsietett. Roe bekísérte
Samet a Coral Café étterembe. Ott már foglalt asztal várta. Hamar a tárgyra tért.
-- Talán tudok segíteni, hogy kikerüljön innen.
-- Pontosan mit ért ezalatt?
-- Az elovigyázat, mindig tanácsos, Sam. Ön nem ismer engem, én viszont tudok
valamicskét önrol. -- Arca komoly maradt, miközben kinyúlt és kezét Sam karjára
fektette. -- Bizalmas információt fogok önnel közölni, és úgy ítélem meg, ön olyan
ember, aki tudja, hogyan kell titkot tartani.
És várt a válaszra. Sam habozott. A no aggodalma és komolysága többnek látszott
egyszeru színészkedésnél. Azonban így is óvatosnak kellett lennie.
-- Nem ígérhetek diszkréciót anélkül, hogy tudnám, mirol van szó.
Sam megkönnyebbülést és elégedettséget olvasott ki a no mosolyából.
-- Így válaszol az az ember, aki komolyan veszi a szavait -- mondta. -- Rendben. Ha
úgy véli, hogy bármely általam elmondott információ kompromittáló lehet önre nézve,
elmondhatja a fonökeinek. De mit fognak gondolni egy olyan alkalmazottról, aki egy
hozzám hasonló bunözovel leül egy asztalhoz?
Hangjának könnyed hordozása nem csökkentette Sam aggodalmát. Ha Roeval való
találkozására fény derül, annak következményei lesznek. A hivatalos retorzióktól
való híres félelmei hirtelen valósággá változnának.
-- Egyáltalán nem vennék jó néven.
-- Én nem kívánom elmondani nekik. Akkor ön miért tenné? -- Miután Sam nem
válaszolt semmit, tovább folytatta: -- Kihagyom a neveket. Ez majd enyhíti egy
kicsit a jelentéstol való félelmét. Mellesleg ilyesféle dolgok gyakran
megtörténnek. Látta már az "Egy alkalmazott bunbánásai" címu musort?
-- Nagyon kevés tridet nézek. És nagy ívben elkerülöm a kitalációkat.
-- Kitaláció? -- kiáltott fel halkan a tünde. -- Az a musor minden percében igaz.
Minden egyes epizód elején elmondják.
-- Ha a musor valóságos történeteket dolgoz fel, akkor az általuk említett cégek
miért nem szerepelnek sosem a világ tozsdéin?
-- Hát, ebben igaza van. Most összetörte az illúzióimat -- Roe gúnyos komolysággal
mondta mindezt.
-- Ezt azért valahogy kétlem. -- A no megpróbált könnyíteni Sam komolyságán, Sam
pedig kezdte megkedvelni ot.
A tünde pajkosan mosolygott, majd arckifejezése hirtelen józan komolyságra váltott.
-- De komolyra fordítva a szót, a társam, Mr. Drake és én már dolgozunk egy
kihozatalon. Kevés plusz gondot jelentene, ha ezzel egyidoben önt is kihoznánk.
-- Nem ismerem a fonökeit. Honnan tudnám, hogy nekik akarok dolgozni?
-- Ezt nem kell tudnia.
-- És higgyem azt, hogy ön és ez a Mr. Drake puszta szívjóságból csinálják az
egészet? -- kérdezte Sam szkeptikusan.
-- Természetesen nem -- mosolygott magabiztosan Roe. -- Nekünk is megvannak a
szempontjaink, mint mindenki másnak. A fonökeink állják a kihozatal költségeit. Ha
önt is kihozzuk, anélkül, hogy ezt velük közölnénk, akkor ön ingyen kerül ki innen.
Utána Mr. Drake és én önnel együtt azon leszünk, hogy állást keressünk önnek egy
másik városban, mondjuk San Fransiscóban. És miután találtunk egy megfelelo otthont
az ön számára, az új cége kifizeti nekünk a munkaközvetítonek járó fejpénzt.
Gyakorlatilag ingyen üzletrol van szó.
-- Nem fogom kompromittálni a Renrakut -- mondta Sam.
-- Nem is kell. Beletesszük a munkaszerzodésébe. Ez persze megnehezíti majd az
üzlet létrejöttét, de nem lesz lehetetlen a dolog. A mostani életszínvonalához
képest egy hajszálnyit rosszabb körülményekre kell majd berendezkednie.
Sam hirtelen rádöbbent, hogy már döntött és a megvalósítás fázisába lépett. A jövo
kezdett feltárulni elotte.
-- Ha tovább folytathatom az életemet, azt hiszem, megéri a dolog.
-- Akkor megegyeztünk?
-- Ne olyan gyorsan. Szeretnék találkozni ezzel a Mr. Drake-kel.
A no habozott egy kicsit, de Sam tudta, hogy csak a hatás kedvéért teszi.
-- Rendben. Összehozok egy találkozót, amint ön el tud szabadulni.
-- Azt hittem, Hanae már elmondta, hogy orizet nélkül nem hagyhatom el az
archológiát. -- Megütögette a jobb csuklóját körbeölelo, muanyag karkötot. Finom
vezetékek és lapos chipek rejtoztek a csipogó félig átlátszó muanyagfelülete alatt.
-- Ez riasztja a biztonsági szolgálatot, ha kilépek a memóriájába táplált
területrol. Riadó kiváltása nélkül nem lehet eltávolítani és a Renraku Biztonsági
Igazgatósága tudja csak kikapcsolni. Az ön Mr. Drake-jének ide kell jönnie.
-- Az nem jó -- mondta a tünde, halvány fejrázás kíséretében. -- A fonök nem jöhet.
Várnia kell, amíg kijut innen, hogy találkozhasson vele.
A no hangjának megkeményedésébol Sam megérezte, hogy a téma nem képezheti vita
tárgyát.
-- Ez nem túl megnyugtató.
-- Ki akar kerülni innen vagy nem?
Ki akart. Túl messzire elment már ahhoz, hogy visszafordulhasson. Egyszeruen csak
nem volt biztos abban, hogy a legjobb utat választotta-e.
-- Hadd gondolkozzak rajta.
-- Csak ne tartson túl sokáig -- figyelmeztette a no. -- Tartanom kell az
ütemtervet.

-- Eljött az ido?
-- Nem.
-- Pedig kezdek éhes lenni. -- A kijelentés nyugösen hangzott.
-- Nemsokára, Tessien.
Szivárványszínu tollak zizzentek színtelenül Hart sötétben is látó szemei elott. A
kígyó lassan összetekeredett. Szárnyait összehúzta, hatalmas fogakkal teli
állkapcsát pedig bal szárnytollai mögé dugta, így nemsokára különös alakú
tollkupacra emlékeztetett. Nem éppen megfelelo álca. Az United Oil társaság Puget
öbölbeli dokképületei között egy nagy rakás toll még feltunobb látványt nyújtott,
mint egy sárkányféle.
Nem jellemzo türelmetlenségével együtt Tessien sárkányféle volt, egyike azon
lényeknek, akik a legendás sárkányok hatalmára tartottak igényt. A lény -- Hart nem
tudta hím-e vagy nostény -- faja szerint a tollas kígyókhoz tartozott, a nyugati
félteke legnépesebb sárkányféle fajába. Ha kinyújtózott, a lény nem volt más, mint
tíz méternyi tollal fedett izomzat és szárnyainak fesztávja is megfelelt ennek.
Tessien veszélyes bestia volt és már vagy négy éve Hart társaként muködött
különféle árnyvadászataik során.
A no szinte már megbízott benne.
A dzsekijének zsebébol felcsendülo halk csipogás arra figyelmeztette, hogy valaki
átlépett az általa korábban gondosan elhelyezett érzékelo sugarak egyikén. Egy más
hangú második csipogás azt is tudatta, merre mozog az illeto. Benyúlt a zsebébe,
hogy elcsöndesítse a rádióvevot. A csipogó hang leleplezheti oket, mielott rohamra
lendülnének. Az érzékelo által nyújtott esetleges plusz információ ennyit nem ért.
Az út fölé függesztett tükörre pillantott. A tükör jó rálátást biztosított a fo
raktárépületre. Négy alak rohant az épület felol egyenesen Hart és Tessien
irányába. Körvonalaik alapján árnyvadászoknak ítélte oket. Három férfi és egy no.
Halk csilingelés hallatszott a vezetojük nyakában hintázó amulettek és talizmánok
felol. A fickó vagy mágus vagy nagyon gigerli.
A halk hangok elfulladtak, amikor egy csoport United Oil biztonsági ember bukkant
elo az egyik raktárépületbol. Csizmáik kopogása a betonon elnyomta a menekülok
által keltett zajokat, de az ütemes dobbanások is csakhamar elhalványultak az ég
felol felhangzó rikácsolás hangjaira. Egy csapat tuzkakas jelent meg a levegoben,
hogy lecsapjanak áldozataikra.
A tuzkakasok szárnyas lények voltak, akiket gyakran alkalmaztak biztonsági
feladatokra, hiszen érintésük sokkolta az áldozatok idegrendszerét, melynek
hatására azok mozdulatlanná dermedtek egy idore. A paraállat gazdájának pedig csak
oda kellett sétálni és megbilincselni az illetot. Persze a gazdának ügyelnie
kellett arra, hogy visszahúzza a a tuzkakast, mielott az éhesen beleássa magát a
megdermedt áldozat húsába, de hát a multicégek nem nagyon törodtek azzal, ha néhány
illetéktelen behatoló véletlenül elpatkol. Ez is csak elriasztásul szolgált mások
számára. Ezek a mostani tuzkakasok élénk rikoltozással száguldottak az árnyvadászok
felé, rövidke szárnyaikkal hevesen csapkodva, lábaikkal kalimpálva igyekeztek
elvágni az útjukat.
A vezeto tuzkakas beérte az elöl rohanó vadászt. Rárontott és hirtelen felhúzott,
hogy hosszú, pikkelyes farkát a férfi felé lendíthesse. Egyetlen érintés elég volt
ahhoz, hogy megbénítsa áldozatát. A vadász futtában félreugrott, így a farok
ártalmatlanul zúgott el mellette.
Hart úgy tippelt, hogy az illeto egy bicskás lehet, egyike azoknak a kibernetikusan
felturbózott punkoknak, akik utcai szamurájnak nevezték magukat. Általában
izomfiúkként szolgáltak az árnyvadász csapatokban. A férfi villámgyors mozdulatai
elektronikusan megtámogatott reflexekrol árulkodtak.
A holdfényben acél csillant, ahogy a férfi alkarjából pengék ugrottak elo. Ez is
csak megerosítette Hart feltételezését. A szamuráj oldalt fordult, pengéi
végighasították az állat húsát. Az sikoltozva a földre zuhant.
A második tuzkakas egy másik vadászt támadott, aki kétségbeesetten igyekezett
elhárítani a veszélyes farok támadását egy maga elé emelt négyszögletes tárggyal.
Hart felismerte, hogy egy kiberdekk az. Elég furcsa módja a költséges technológia
felhasználásának.
De mielott a tuzkakas áthatolhatott volna a kétségbeesett vadász hevenyészett
pajzsán, a szamuráj ismét akcióba lépett. Beleeresztett néhány sorozatot a lénybe,
majd visszafordult, hogy végezzen a földrol felrepülni próbáló elso áldozatával.
Hart észrevette, hogy a szamuráj nem sebezte meg a társát, amikor arrafelé tüzelt.
Fegyverkapcsolat, gondolta.
-- Ez gyors fickó, Tessien -- jegyezte meg Hart és az utcai szamurájra mutatott. --
Őt kapd el eloször.
-- Túl sok fém. Nem lesz jó íze.
-- Nem kapod el a többieket, ha a bicskás pasi felnyársal. Amíg elintézed, addig én
gondjaimba veszem a mágust. Ha a tüzérség és a páncélzat elpusztult, a gyalogsággal
már könnyu dolgunk lesz.
-- Igaz. Jó szemed van a taktikához, apró lény.
Hart kezét becsúsztatta a tollak alá és megvakargatta az ízületet Tessien nyaka és
feje találkozásánál. -- Igazán értesz hozzá, hogyan bókolj egy lánynak, barátom. És
most kapd el oket.
Tessien a levegobe emelkedett és harsány rikoltásokkal adott hangot harci kedvének.
Aztán hangos üvöltéssel az árnyvadászok felé iramlott. Azok megtorpantak egy
pillanatra, majd akcióba kezdtek, mintha elore számítottak volna ilyen fejleményre
is. Hart rájött, hogy ez valószínuleg így is volt. Elég sokan tudtak róla, hogy a
United Oil seattlei biztonsági fonöke Haesslich, egy nyugati sárkány.
Hart érezte, amint az energiák gyulni kezdenek a mágus körül. A vadászok az o
varázslataira támaszkodtak a sárkányféle elleni küzdelemben. Pontosan, ahogy Hart
eltervezte.
Bíborszínu lángok robajlottak elo a mágus kinyújtott kezeibol és célba vették a
tollas kígyót. Hart szeme sarkából látta, hogy a United Oil biztonsági emberei
fedezékbe bújnak.
Tessien teste egy pillanatra kiegyenesedett és Hart látta, hogy a mágus vigyorogni
kezd. De hamar az arcára fagyott a mosoly, amikor a lángok egy utolsót villantak és
kihunytak, a kígyó pedig sértetlenül bukkant elo mögülük. A sárkány magasabbra
röppent. Hart a Tessient védo mágia erején felbátorodva elorelépett, hogy
szembeszálljon a mágussal.
-- Valami gond van?
A férfi szemei összeszukültek és bólintott, mint aki megértette, mi történt. Egyik
amulettje felé nyúlt.
Hart három lövedéket pumpált a férfi gyomrába Atchison gyártmányú fegyverébol. A
férfi hátrazuhant, testébol vér, belek, bor- és ruhafoszlányok fröcsköltek
szerteszét.
A levegot megtölto kesernyés szagot azonban elsöpörte a felhevített légfuvallat,
ahogy Tessien kitátott torkából tüzes lehelet szisszent elo. Az utcai szamuráj
testében rejlo víz a másodperc törtrésze alatt felforrt és elpárolgott. A fickóból
nem maradt más, mint egy rakás gozölgo, összeolvadt fém-, muanyag- és húshalom.
Tessien körözni kezdett a hirtelen megszeppent túlélok feje fölött. Hart
odakiáltott nekik.
-- Dobjátok el a fegyvereiteket és nem esik bántódásotok.
Fémes csörömpölés volt a válasz.
Tessien leszállt a földre Hart mögé. Kígyófeje védelmezoen a no fölé ágaskodott. A
United Oil biztonsági orök elobújtak fedezékükbol és idegesen szemlélték oket és az
árnyvadászokat. De inkább oket. Körbeálltak, ujjuk fegyverük ravaszán.
-- Kik vagytok? -- kérdezte a vezetojük.
Hart leolvasta a férfi névtábláját. Fuhito ornagy. So ka, Haesslich helyettese.
-- Önöket fedeztük, ornagy.
-- Nem informáltak arról, hogy különleges ügynökök is közre fognak muködni.
Szerintem ti is behatolók vagytok. És szerintem igen nagy bajba kerültetek.
Szárnyak lobbantak az éjszakában. Sárkányszárnyak. Hart felnézett és megpillantotta
az ismeros alakot. Megnyugodott. Most már nem lesz gondjuk a fegyverek ravaszain
görbedo, izgatott ujjakkal.
-- Mi a gond? -- bömbölte a nyugati sárkány, amint földet ért.
Fuhito meghajolt a sárkány felé.
-- Haesslich-sama, ezt a két árnyvadászt azon kaptuk, hogy összetuzésbe keveredtek
azokkal, akik behatoltak az épületbe. Azt állítják, hogy valamiféle támogatást
nyújtottak az embereimnek, de az ön által adott eligazítási parancsokban nem
szerepelt háttértámogatás. Valószínuleg kétségbeesett vadászokról van szó, akik a
sajátjaik ellen fordultak, hogy mentsék az irhájukat. Csürhe.
-- Fuhito, néha elgondolkozom azon, miért is fizetlek. Parancsold vissza az
embereidet és vigyétek magatokkal az igazi behatolókat.
-- Tehát a kígyó és a no valóban önnek dolgoznak -- mondta Fuhito feszengve.
-- Természetesen. Tudtam a behatolni készülo vadászokról. Azt is tudtam, hogy
meglehetosen tapasztalt csapatról lesz szó, akik talán kisiklanak a markodból. Meg
kellett állítani oket és nem lehettem biztos abban, hogy én is jelen leszek, hogy
magam intézzem el oket.
-- Említhette volna.
A sárkány kimutatta megvetését.
-- Követem az utasításait, Haesslich-sama. -- Fuhito gyorsan, szögletesen
meghajolt. Aztán megfordult és odalépett a dekás elé, aki egész ido alatt jóízuen
vigyorgott a kárára. Lekevert a nonek egy pofont, mire az a kövezetre zuhant. --
Behatoló vagy és bunözo. Hamarosan kevés okod lesz a mulatságra.
-- Te is épp elég vagy nekem -- motyogta a no vérzo ajkaival. -- Igazi kakiba fogsz
kerülni a céged fonökeinél, Mr. Bádoglemez. Készítek majd egy jelentést a
brutalitásodról.
-- Jogaidról már akkor lemondtál, amikor beléptél a United Oil területére --
sziszegte Fuhito. Nehéz csizmájával fejberúgta a not, mire az ájultan terült el.
Társa váratlan eloreugrását két nagydarab or fékezte meg. -- Vigyétek a
vallatóközpontba!
Miután az orök eltávoztak, Haesslich elismeroen nézett végig a hullákon. --
Dícséretes hatékonyság, Hart.
-- Ön kapja a számlát. Ez a fajta meló nem szerepelt a szerzodésben.
-- Írd a számlához -- javasolta Haesslich. Hangjából élvezet csendült ki. -- A
United Oil fizetni fog.
-- Rendben -- bólintott Hart. Ezt amúgy is megtette volna; a szerzodése
meglehetosen részletesen kitért a "külön szolgálatokkal" kapcsolatos fizetségekre.
A sárkány leült a hátsó lábaira. -- És mi van azzal, amire felbéreltelek? Mindent
elrendeztél?
-- Úgy fest. A galamb még mindig röpköd, de biztos vagyok benne, hogy utunkba akad.
-- Azt jól is teszi. Nem akarom, hogy felboruljon az ütemterv. -- A határozottság
alig takarta a bestia hangjából kicsendülo fenyegetést.
Tessien felszisszent, de Hart gyorsan kinyúlt és megérintette. Most nem lett volna
célszeru megverekedni.
-- Minden munkánkra elégedettségi garancia áll -- biztosította Haesslichet.

10

Sam bosszankodva játszott az ételével. A Garrelsen Mall Cafe a szokásos ebédidei

nyüzsgést produkálta. És bár Sam asztala a fal mellett állt, nem olyan helyen, ahol
emberek sétálnak, a zaj így is idegesítette. A pincérno rendszeres idoközönként
felbukkant és afelol érdeklodött, ízlik-e az étel. Az igyekezete arra irányult,
hogy Sam végre távozzon és átengedje helyét egy újabb fizeto vendégnek. Sam rá sem
hederített.
Roe késett.
Vajon magára hagyta Samet? Vagy elkapták a Renraku biztonságiak? A Vörös Szamurájok
lefülelték volna, hogy az egyik alkalmazottjukat munkaszerzodése megszegésére
biztatja? Vagy egyszeruen csak Roe így akarja letesztelni, mennyire ideges Sam?
Végül is nem számított. Sam már elhatározta magát. Ha Roe nem bukkan fel, majd más
módot talál, hogy kijusson az archológiából. Ez ugyan kemény feladat lesz, de az
ittmaradás még ennél is keményebbnek bizonyult. Túlságosan is nyilvánvalóvá vált,
hogy soha többé nem fog itt már információt kapni Janice-rol. Türelme pedig fogytán
volt.
De ha elkapják . . . nos, az is megoldja a problémát.
Áldozott egy keveset a szabadidejébol, hogy túlórázzon és így majdnem teljesen
bevégezze a feladatát. Senki sem hibáztathatja majd Samuel Vernert azért, hogy
meglógott a munkája elol. A kutyák gondot jelentettek, mert oket nem nagyon tudta
magával vinni. Gazda nélkül meg nem éltek volna meg sokáig az archológiában.
Szerencsére úgy tunt, hogy Ms. Haramoto a B folyosóról imádja oket és boldogan
beleegyezett abba, hogy gondjukat viseli, ha Sam esetleg üzleti útra utazna. Bár ez
az "üzleti út" soha nem fog véget érni, Sam azért remélte, hogy a hölgy hosszú
távon is szeretni fogja az ebeket. Személyes tulajdona pedig kevés volt, így nem
jelentett problémát.
Hanae viszont igen. A kedves, figyelmes Hanae. És bár Samnek hiányérzete volt a
kapcsolatukat illetoen, nem tudta volna itthagyni a lányt. Hanae segítette hozzá a
szökési lehetoséghez és Sam az utóbbi napokban hosszú ido óta ismét jól érezte
magát. Örült, hogy csinál valamit és nem arra vár, hogy mások cselekedjenek
helyette. A lány részese volt ennek a változásnak és Sam hálával tartozott neki
ezért. Talán nem a legjobb alap egy kapcsolat építésére, de hát jobb kapcsolatok is
indultak már rosszabb alapokról. Gondját fogja viselni a lánynak.
Ebben biztos volt. És lám, azon gondolkodott, hogy kiemeli Hanaet az ot egész
életén keresztül védelmezo cég kezeibol, miközben nem tudta pontosan, saját magáról
tud-e majd gondoskodni. A Seattle-be való érkezésekor vele megtörtént események
világosan megmutatták, mennyire más az élet a cégvilágon kívül. Eroszakos, gyakran
életveszélyes. Hanae talán még kevésbé készült fel erre, de Sam biztosan érezte,
hogy nem fog elválni a lánytól.
A pincérkisasszony ismét feltunt, de mielott szólhatott volna, Roe megjelent
mögötte, belecsusszant a Sammel szemközti székbe és gyorsan rendelt magának egy
salátát sárgarépaitallal. A pincérno duzzogva elindult, hogy teljesítse a
rendelést.
-- Elnézést a késésért. Volt egy kis közlekedési probléma. A Western Avenue-n
összekülönböztek a Vörös Cserkészek és az Ősiek. A szokásos bandamarhaság. De hogy
állnak a dolgok önnél? Sikerült döntenie? -- A késés okozta idegesség hamar
lecsillapodott, modora visszazökkent megszokott választékos, nyugodt medrébe.
-- Sokat gondolkodtam.
-- Ennek örülök, Sam. A betokosodottabb alkalmazottféléknek ezt is kell tenniük.
Ez azt jelentette, hogy beszáradtabb alkalmazottfélének tartja ot? Sam remélte,
hogy nem. Ő nem tartotta magát annak és csöppet zavarta, hogy a tünde esetleg ilyen
véleménnyel van róla. De gyorsan az eszébe idézte, hogy Roe képességei és
kapcsolatai számítanak most, nem pedig a jó véleménye. A legfontosabb dolog, hogy
kikerüljön a Renrakuból.
-- Szeretnék kikerülni innen.
-- Kicsit óvatosabban, ha lehet -- figyelmeztette Roe hamiskás mosollyal. -- Még
egy ehhez hasonló nyilvános helyen is füle van a falnak.
A no tréfás kedve idegesítette Samet, de tudta, hogy igaza volt. Valahogyan körül
kellett volna írnia a dolgot, hogy ártatlannak tunjön a beszédtéma. A no
szakmájának kifejezései még érthetetlenebbek voltak, mint a cég szlengje. De Sam
úgy döntött, hogy egyenes lesz és határozott, amíg minden el nem rendezodik. Még
nem fejezte be a mondókáját.
-- Hanaenek is jönnie kell.
Roe meleg mosolya azonnal szertefoszlott.
-- Ez egy kicsit megnehezíti a dolgot.
Sam nyelt egyet. Elérkezett a blöff ideje.
-- Vagy o is jön vagy én sem megyek.
Roe a fiú szemeit fürkészte. Sam érezte a bronzszínu tekintet erejét és keményen
küzdött, hogy arcán rezzenés se látszódjék. Remélte, sikerült eltakarnia az afölött
érzett aggodalmát, hogy a tünde esetleg visszalép az egyezségtol. A tünde
remélhetoleg elégedetten nyugtázta már döntését.
-- Szerencséd van, hogy jó kedvemben vagyok, haver. És most figyelj. A terv a
következo...

11

Sam elfordult a képernyofaltól és ismét körbenézett a szobában. Ez az apartman

adott otthont neki több, mint egy éven át. De néhány apróságtól, a kutyák okozta
folttól a szonyegen és a Hanae által készített tálon kívül semmi sem emlékeztetett
a lakóra. Az összes többi a társaság tulajdonát képezte, a faliképeket is
beleértve.
Valószínuleg a ruháit is itthagyja, mert egy borönd túl feltuno lenne. Arra kellett
hagyatkoznia, amit a testén viselt, no meg arra, amit Roe biztosít a számára, ha
sikerült a szökés. Fotóalbumai a szófa elott álló nagy asztalon hevertek
szétszórva. Sam az éjszaka nagy részét azzal töltötte, hogy kiválogatta a számára
legkedvesebbeket. Végül néhány tucat fotó maradt vissza, melyek családjának
surített történetét alkották. Ő és Janice Kyotóban; húga diplomaátvétele a Tokió
Egyetemen, Samé a Columbia Egyetemen; néhány kép a legutolsó családi kirándulásról,
nem sokkal azelott, hogy meghaltak a szülei: apja régi amerikai haditengerészeti
egyenruhájában; anyja, amint az egyik szokásos kártyaparti házigazdájának teendoit
látja el, néhány fénykép a gyermekkoráról; szülei és nagyszülei házassági fotói és
végül egy osrégi metszet Thaddeus Samuel Helmut Vernerrol, aki az elso Verner volt,
aki kiv ándorolt Amerikába. Ezek a képek alkották múltjának vékony fonalát, ezek
képviselték azt az értéket, melytol nem volt szíve megválni.
Tekintete végigfutott a könyvespolcon. Néhány valódi könyv és apró, elektronikus
adattárak sorakoztak rajta. Sam sose szerette annyira a könyveket, mint a húga vagy
az apja. Nem volt fontos másolatot készíteni róluk. Sam számára mindig is a
tartalom volt a fontos, nem a forma. Egyedül a Bibliáját akarta magával vinni, de
sajnos az utazótáskához hasonlóan egy könyv is felkeltené a gyanút.
A szent könyv tartalma nélkül azonban nem kelt volna útra. Chip változata a
zsebében lapult biztonságban. A Biblia számítógépes változata mellett még néhány
olvasóchip szorongott a kicsiny tasakban. A legtöbbjük útmutatókat tartalmazott, de
Sam magával vitte apja naplóját és saját levelezését is. Hirtelen ötlettol
vezérelve hozzájuk csatolta befejezetlen repüloszimulátor tanfolyamának tananyagát
is. Ezenkívül még négy szürke chipet tartott magánál.
Ezek a chipek hordozták saját perszona programját a kibertermináljáról. Elvitelük
gyakorlatilag lopásnak számított, de ezek a programok kifejezetten az o számára
készültek és megsemmisülnek majd, ha a terminálját kiadják valaki másnak. Olcsóbb
volt új készletet égetni az új belépo számára. A chipek semmilyen adatot nem
tartalmaztak és Sam abban is biztos volt, hogy új munkáltatója a saját céljainak
jobban megfelelo, új perszona chipekkel fogja ellátni ot. A négy chip magával
vitele szimbolikus jelentoséggel bírt. Mátrix jelenléte fizikai testével együtt ki
fog költözni a Renrakuból.
Talán épp ezért döntött úgy, hogy magával viszi a repülési tankönyvet. Talán átvitt
értelemben a pszichikai kötodésébol való kirepülését jelképezte. Vagy az egy évvel
ezelotti repülésre emlékeztette az árnyvadászokkal. Sam most újabb veszélyes akció
elott állt, melynek kimenetelével ismét nem volt teljesen tisztában.
Az órájára pillantott.
-- Mindjárt ido van -- szólt Hanaenek, aki még mindig a fürdoszobában matatott.
-- Csak egy perc.
Sam remélte, hogy a "csak egy percbol" nem megint tizenöt lesz, ahogy az Hanaenél
gyakran megesett. Körbejárkált a szobában, akaratlanul is azt az útvonalat követve,
amit Kiniru szokott, ha a gazdájára várt, hogy az kiengedje végre rohangálni egy
kicsit.
Hanae néhány perc elteltével felbukkant. Sokkal érzékibben volt öltözve, mint
amitol Sam jó elore félt. Tartós anyagból készült, laza, hosszan elomló ruhát
viselt, egyáltalán nem visszafogott kivágással. Egyik vállán átvetve dagadó
tarisznya lógott.
-- Nem túl nagy egy kicsit az a táska egy klub meglátogatásához?
-- De igen -- mondta a lány habozva --, de nem lesz semmi baj. Ez is része a
legújabb divatnak. Sok toll, gyöngy meg rojt.
-- Remélem, nem túl nehéz. Rohanvást kell majd átvágnunk a klub leszállóhelyén a
repülohöz.
-- Ha letiltják a csipogó jelét, kényelmesen sétálva is odamehetünk a repülohöz.
Különben is, az emberek mindig arrafelé távoznak.
-- De nem DocWagon légimentovel.
A lány megvonta a vállát. -- Ha túl nehéz lesz, majd segítesz. Minden jól fog
menni.
Sam magában imádkozott, hogy igaza legyen a lánynak. Nem akarta, hogy bármi is
lelassítsa oket most, hogy elérkezett az ido.
Sam aggodalmai ellenére gond nélkül eljutottak a 6-os szinten lévo klubnegyedbe.
Senkinek nem tunt fel az archológiában egy éjszakai szórakozóhelyre igyekvo pár. A
negyed termei már zsúfolásig megteltek, jóllehet még kora este volt. Mindenféle
zenék hangjai szurodtek ki a klubokból, egyetlen, kavargó hangorgiává egyesülve. Az
itt mulatókat ez szemmel láthatóan nem zavarta. A parketten táncolók a saját
fejükben szóló zene hangjaira mozogtak. Néhányan saját fantáziájuk alapján
táncoltak; mások chipcsatlakozókat viseltek a fejükön vagy muérzet lejátszókat
használtak, hogy közvetlenül az agyukban csendüljön fel a zene.
A Rumplestiltskint hamar megtalálták. Roe még nem érkezett meg, de pár százan már
hosszú sorban kígyóztak a klub elott, remélvén, hogy sikerül bejutniuk a divatos
helyre.
-- Erre nem számítottam -- jegyezte meg Hanae, amikor meglátta a sort.
-- Kíváncsi vagyok, Roe számított-e.
-- Ha igen, akkor az is része a tervnek -- Hanae hangjának remegése nem illett
magabiztos szavaihoz.
-- Szerintem bejutunk a sorral.
Tíz perccel késobb Hanae megragadta Sam karját és odasimult a fiúhoz. -- Lehet,
hogy már odabent van. Lehet, hogy nélkülünk ment el.
-- Ne aggódj -- nyugtatta Sam, de o maga sem volt túl magabiztos. -- Betartja az
egyezség rá eso részét.
Harminc perc elteltével még mindig a sorban ácsorogtak. A klub bejárata már
idelátszott és eloször pillanthatták meg az ajtónállót is. Sok klubhoz hasonlóan a
Rumplestiltskin is egy trollt alkalmazott kapusnak. Kidobóemberhez túlzottan is
elegánsan volt öltözve, de testmérete és viselkedése egy fikarcnyi kétséget sem
hagyott afelol, hogy könnyedén be tudja tölteni azt a funkciót is. Három méternyi
izom és vastag bor több, mint elég volt ahhoz, hogy a legvadabb mulatozót is
megfékezze. Még mindig vagy tíz méternyire voltak a bejárattól, amikor Roe hirtelen
felbukkant.
-- Ezt nem így kell -- mondta. Mindkettejüket karon fogta és egyenesen a kapushoz
vezette oket. Jobb kezében egy fényes hitelkártyát lóbált (az apró muanyaghengert
valójában csak a hagyomány miatt nevezték "kártyának"). A henger végén lévo négy,
sötét csík igazolta, hogy legalább száz nujent ér. Odadobta a trollnak. -- A
barátaim lekésik az asztalfoglalásukat.
Aztán kettejükhöz fordult:
-- Giacomo gondotokat viseli majd, úgyhogy ne aggódjatok. Minden el van rendezve,
de most el kell mennem, hogy felhívjam a csapatunk egyik tagját. Körülbelül félóra
múlva találkozunk. Jó szórakozást.
Sam tekintetével követte. A tünde végigsétált a sor mellett és szóba elegyedett egy
ápolatlan férfiakból és nokbol álló négyessel. Még ebbol a távolságból is jól
látta, hogy közülük a legmagasabb egy ork. Agyarain ezüstdíszítést hordott, mely
huvösen csillant az esti fényekben. Veleszületett iszonyatos erejével könnyedén
tartott egy hatalmas boröndöt.
Roe társai minden bizonnyal árnyvadászok voltak, oket bérelték fel a szöktetéshez.
Kemény, tapasztalt benyomást keltettek. Talán túl tapasztaltat is, gondolta Sam.
Kevés gyakorlattal rendelkezett a témában, de arra számított, hogy Roe csapata
valahogy sokkal... sokkal milyenebb lesz? Impozánsabb? Veszélyesebb? Lazább? Inkább
Tsungra és társaira hasonlító? Az árnyvadászok képességein való elmélkedés nem
segített ideges hangulatán.
Roe körülbelül egy háztömbnyit sétált a vadászokkal a sor mellett, aztán
befordultak egy folyosóra, mely eltávolodott a Rumplestiltskintol. Elhaladtak Sam
és Hanae elott. Közelebbi látványuk csak megerosítette Sam félelmeit. Mivel a
folyosó lámpáinak fénye csak köröket világított meg, a csoport hol eltunt, hol
felbukkant. Sam felfigyelt a csoport közepén gyalogló alakra. A figura nyugodt,
majdhogynem kimért léptekkel haladt, míg a többiek szapora léptekkel surrogtak
körülötte. Úgy tunt, hogy élo korlátot vonnak a középso alak köré, megakadályozzák,
hogy a tömegbol bárki is hozzáférhessen.
Hosszú, egyenes kabátja sikeresen álcázta az alak nemét és felszerelését. Sam
mindössze egy halvány arcot látott kivillanni a felhajtott gallér és az idomtalan
kalap közül. A bore puhának és simának tunt, mint egy babáé. Szemei elbújtak vastag
szemüvege mögé. Az arc oldalt fordult egy pillanatra és Samnek az a benyomása
támadt, hogy o áll a fickó figyelmének középpontjában. Aztán eltuntek, elvegyültek
a tömegben. Semmi szimpátia, ellenszenv, aggodalom vagy más érzés nem torzította el
a nemtelen simaságot. Bárki is volt a fickó, Sam kényelmetlennek találta a
sötétkabátos albínó megjelenését.
-- Sam, kimeredt szemekkel bámulsz -- súgta Hanae. De hangosan azt mondta: --
Gyere, drágám. Igazán nagyszeru, hogy Mr. Giacomo asztalt foglalt a számunkra.
-- Azt hittem, ismeros alakot látok -- motyogta Sam és hagyta, hogy a lány
bekísérje a klubba.

12

A felcsípés kevesebb idot vett igénybe, mint ahogy azt a no gondolta volna. Mr.
Célpont -- leginkább csak így tudott a pasasra gondolni -- az elore megbeszélteknek
megfeleloen a csöndes kis bárban várt rá. A no késett, így a pasas inni kezdett.
Egész jó huzata volt. Amikor a no megérkezett, az arca már piroslott a szesztol,
adatjackjének ezüst pereme élénken elütött arcpírjától.
A férfi izgult, hogy létrejön-e a randevú és megkönnyebbült, amikor hölgye
felbukkant, így nem volt nehéz rávenni még néhány ital elfogyasztására. És minél
több alkohol kerül a szervezetébe, annál kevésbé fogja észrevenni a környezetében
jelentkezo anomáliákat. A no csak játszadozott saját italával, arra várt, hogy
javasolhassa, menjenek fel a lefoglalt lakosztályba. Gyerekjáték volt legyozni a
férfi szabódását és természetes gyanakvását. Mennyi agysejt, gondolta a no, és
mégis milyen könnyen felülbírálják oket a hormonok és az állati ösztönök.
-- Remélem, Kathy, veled nem lesz annyi gondom, mint ezzel -- mondta a pasas,
miközben másodszor próbálkozott azzal, hogy hitelkártyáját beillessze az ajtó
nyílásába. Elég magas rangban állt cégénél ahhoz, hogy a kis hengerbe beírt
személyes kódja szempillantás alatt kinyissa a mágneszárat. De ehhez elobb bele
kellett találni a kártyaolvasó nyílásába.
-- Majd én -- A no csókot lehelt a férfi remego kezére és finoman becsúsztatta a
hitelkártyát a nyílásba. -- Általában be tudom tenni a dolgokat a helyükre.
Amikor az ajtó feltárult, elsuhant a férfi mellett. Vállkendojét végighúzta a férfi
vállain, hívogatóan elmosolyodott és belépett a terembe. Pontosan tudta, hogy Jenny
kamerákkal figyelteti a szobát és a földi akciócsoport tagjai a rejtekhelyükön
elbújva várnak.
Mr. Célpont is elindult befelé. Kicsit bizonytalanul mozgott, mint aki túleroltette
magát, de hát ez könnyen elofordulhatott egy ilyen rossz kondícióban lévo alaknál.
Nem volt ugyan túl kövér, de a könnyu vállalati élet puhánnyá tette. A no nem
hitte, hogy a férfi túl sokat látott volna az archológián kívüli világból. Ez
persze rendjén is volt. Íróasztal körüli életvitele csak még nyitottabbá tette a no
közeledésére.
Két lépés megtétele után a pasi visszafordult az ajtó felé. A no izmai megfeszültek
egy pillanatra, készen arra, hogy visszarántsa a férfit, de hamar megnyugodott,
amikor látta, hogy Mr. Célpont csak a vezérlopanel felé nyúlt. Vigyorgott, mint egy
gyerek, miközben számokat pötyögött be a panelen.
-- Nem szeretném, ha megzavarnának. Az elomenetelem látná kárát.
-- Nem bizony -- dorombolta a no. -- Valóban nem örülnénk, ha megzavarnának.
Szerepének megfeleloen beljebb sétált a lakosztályban és tágra nyílt szemekkel
nézett körül.
-- Huha -- kiáltott fel, mintha lenyugözte volna mindaz, amit a hatalmas szobában
látott. -- Ez a hely egész baba. Tök fényuzo.
Utcai szlengje azonban nem fejezte ki kelloképpen, amit látott. Kihalt,
veszélyeztetett vagy éppenséggel paranormális állatok szorméi, vörös fából készült
padlóborítás, a falakon és gondosan megvilágított emelvényeken álló
festményremekmuvek, óceánokat, erdoket ábrázoló, falméretu, csúcsminoségu tridim
képernyok és hasonló tárgyak alkották a szoba berendezését. Úgy tunt, ide kizárólag
ritka és értékes dolgok kerülhetnek be. Egy krómozott fémkerettel ellátott,
lakkozott fehér és fekete panelekbol készült muszerfal a szórakoztató elektronika
minden áldását felvonultatta: muérzet sisakoktól kezdve, tridim képernyokön át
egészen az álomchipekig és illegális csatlakozókig. Méregdrága likorök, fuszerek és
egzotikus finomságok hevertek szanaszét, díszes tartókban. A bútorzat központi
darabja egy csillogó selyemlepellel borított, hatalmas ágy volt. Az egész szoba
valahogy hihetetlen dekadenciát sugárzott.
-- A Renraku törodik a fontos embereivel -- a férfi egy XV. Lajos korabeli
stílusban készült borfotelre hajította kabátját és birtokló mozdulattal mutatott
körbe. -- Van még egy pár ehhez hasonló kis búvóhely ezen a szinten. Különleges
vendégekkel való magántalálkozásokra tartjuk fent oket.
-- Különlegesnek érzem magam, hogy itt vagyok.
A no egy villanásnyi kétkedést érzékelt a pasi arckifejezésében. Korábban a férfi
már elpanaszolta, hogy az emberei csak azért szeretik, mert elonyökben tudja
részesíteni oket. És most nem venné ki jól magát, ha védekezésre kényszerítené a
férfit.
-- Mindig különlegesnek érzem magam, ha veled lehetek.
Ettol a pasas elmosolyodott. Még mindig volt valami ügyetlen idegesség a
tekintetében, de már nem gyanakodott. Mint egy reményteljes kéro, kidüllesztette
mellét és elhatározta, hogy lenyugözi választott hölgyét. Máskor és máshol a no
talán még vonzónak is találta volna a férfi naiv próbálkozását.
-- Figyelem, számítógép -- szólalt meg magabiztosan a férfi. Következo szavai
azonban kissé bizonytalanabbul csengtek. -- Kérünk valami zenét. Mondjuk a Bolerót.
Rajta.
A zene felcsendülo elso akkordjaira odalépett a nohöz és ügyetlenül fogdosni
kezdte. Tapasztalatlan volt és csak saját magával törodött, de hát mit lehet várni
egy olyan embertol, aki ideje nagy részét a munkájával tölti? A no ügyesen
kisiklott az ölelésbol, de ígéretképpen azért megcirógatta a férfit.
-- Phühh. Csak lassan. Ez az elso találkánk és azt szeretném, ha különleges lenne.
Használni szeretném az toalettszobát.
-- Nekem így is tetszel. -- Csalódottság és vágy csendült ki a férfi hangjából.
-- Bizonyára nem élveznéd, ha összepisilnélek. A hólyagom egy kicsit nagyon tele
van. Azt szeretném, ha semmi nem terelné el a figyelmünket.
A férfi arcára finnyás grimasz ült ki. Helyét azonban hamar ismét elfoglalta az
alkohol táplálta nemi vágy.
-- Akkor siess. Itt várlak.
Nekilátott, hogy kigombolja az ingét, miközben hölgye eltunt a fürdoszoba
irányában. A no rátenyerelt a nyitógombra és amint az ajtó résnyire kinyílott, már
be is csusszant rajta. Csábító csókot dobott a férfi felé, majd behúzta maga után
az ajtót. A villanyt csak ezután kapcsolta fel. A fürdoszoba hatalmas volt,
nagyobb, mint a Bellevueben fenntartott apartmanja. De nem sokáig szemlélte a
csillogó fémekbol és méregdrága márványból készült luxus berendezési tárgyakat.
Azonnal a földön fekvo, egyetlen adatjackkel ellátott, meztelen alakra fókuszálta a
figyelmét. Az emberforma alak halványan, szortelenül feküdt a kövezeten, mint egy
meztelen csiga a boncolóasztalon. Egyáltalán nem látszott annak a ragadozónak,
aminek eredetileg tervezték.
Hart letérdelt mellé és megnyugodott, amikor hallotta, hogy a lény még lélegzik. Az
egész akció dugába dolhet, ha a lény testébe fecskendezett drogok esetleg káros
hatást váltanak ki. A háttércsapat emberei ellátták a muködéséhez szükséges
anyagokkal. A befecskendezett keverékben volt valami olyan szer is, ami közömbös,
passzív állapotban tartja a lényt egészen addig, amíg Hart be nem adja neki a
stimulálószert. De a no eléggé tartott ettol az átkozott technológia-mágia
teremtménytol. Látta a lényrol készült jelentéseket és nem teljesen hitte el,
amikor Wilson meggyozoen bizonygatta, hogy a lény az elore megtervezett menetrend
szerint fog muködni. Az élo szervezetek sosem dolgoztak olyan kiszámíthatóan, mint
a gépek. És jelen pillanatban a legkevésbé arra volt szüksége, hogy ez a valami ido
elott felébredjen és Hartot szemelje ki áldozatnak az igazi célpont helyett.
Felállt és vetkozni kezdett. Túl nagy volt a kockázat ahhoz, hogy ne játssza el
rendesen a szerepét. Nyakláncát és csilingelo ékszereit is levetette és mindent a
pipereasztalkára helyezett fekete válltáskába szórt. Amikor már csak az alsónemuje
és cipoje volt rajta, megszólalt. Tudta, hogy mikrofonok rejtoznek mindenhol a
szobában.
-- Jenny?
-- Igen, fonök? -- válaszolt azonnal Jenny hangja a fürdoszoba hangfalaiból.
-- Mind készen vagytok? -- Hart elohalászott egy fekete kazettát a táskából és azt
is a pipereasztalkára helyezte.
-- Nálunk minden rendben, fonök. A Mátrix tiszta. Amikor megjelentetek a folyosón,
behatoltam a helyi vezérlobe és állóképeket vetítettem a biztonsági orök
monitorjaira. A lakosztályt is és a folyosót is üresnek fogják látni. Nem tudják,
hogy itt vagyunk.
-- És hogy vannak a felbérelt fiúk? -- Fecskendot húzott elo a táskából és
hozzácsatolta a gyógyszeres flakont.
-- Egész jól. Kurt épp most pecázta le a madarat az égrol, Chin Lee a startjelre
vár. A helyiek viszont nem túl fegyelmezettek. Greta bepiált, Sloan meg chipezik.
-- Átkozott amatorök. -- Hart lepattintotta a tu hegyét védo sapkát és visszadobta
a táskába. -- Pótoljátok, amit esetleg elemelnek és maradjatok a mikrofonoknál. Azt
akarom, hogy figyeljetek. Ha rosszul sül el a dolog, mondjátok meg Tessiennek, hogy
várjon legalább egy hetet, mielott Drake után megy.
-- Meglesz, fonök.
Hart ismét letérdelt a halvány boru alak mellé. Az gyengén megremegett, amikor a tu
behatolt a vénájába. Hart az utolsó cseppig belepumpálta a szert a lény
szervezetébe. Felállt, gyors mozdulattal visszahelyezte a fecskendot a kazettába és
a becsukott kazettát visszalökte a táskába. Lekapcsolta a fürdoszoba világítását és
hangosan megszólalt:
-- Tíz másodperc múlva nyisd ki a fürdoszoba ajtaját, Jenny.
-- Vettem -- válaszolt a testetlen hang. Hart megborzongott, de nem csak
félmeztelensége miatt. Még Jenny ismeros hangja is különösen, hátborzongatóan
csengett most, hogy egyedül volt egy sötét szobában ezzel a lénnyel. Arra gondolt,
jó lenne, ha felhúzná a táskában rejtozo egyenruhát, de bárminemu késedelem azzal
fenyegetett volna, hogy Mr. Célpont gyanút fog. Belépett a zuhanyozóba és behúzta a
vízálló oldalfalat. Ráült a csaptelepre és nekidolt a hideg csempéknek. Ha nem
látszol, nem leszel célpont, mondta Wilson. Remélte, igaza volt.
Hart belefogott a légzogyakorlatba, mely lecsillapítja szervezetét és a közönséges
érzékek számára észrevehetetlenné varázsolja ot. Motoszkálást hallott a sötétbol. A
francba! A lény már felébredt, de a fürdoszobaajtó még nem nyílt ki! Vagy túl
gyorsan semlegesítette a befecskendezett szer az altató hatását, vagy a lény
anyagcseréje volt gyorsabb annál, amire Wilson számított. De bárhogy is, ha a
fürdoszoba ajtaja nem nyílik ki hamarosan, Hart nagy bajban lesz.
Mintha csak végszóra történne, az ajtó zümmögni kezdett. Résnyire félrecsúszott,
aztán beszorult. A lény teste megfeszült. Jenny káromkodásai recsegve csattantak
fel a hangszórókból. Az albínó vadász azonban rá sem hederített a hangra, csak
mereven figyelt.
Az ajtórésen beszurodo fény nem világította meg az egész fürdoszobát, de Hart
számára ennyi elég volt, hogy kivegye a középen görnyedo alakot. A testen még
mindig nem látszottak az izmok, de most már minden kétséget kizáróan a beígért
ragadozó várakozott a fürdoszoba padlóján. Orrlyukai kitágultak, miközben elore-
hátra lengette a fejét. A lendítések ívei egyre kisebbek lettek, míg végül a lény
tekintete ráállt a zuhanyozófülkére. Ajkai hátrahúzódtak, kivillant alóla
egybefüggo fogsora. Szemei zöld fényben ragyogtak. Próbaképpen egy lépést tett Hart
rejtekhelye felé.
-- Kathy?
A vadász teste megdermedt, feje Mr. Célpont hangja irányába fordult. Egy pillanatig
nem történt semmi. Aztán a lény szemmel láthatóan úgy döntött, hogy Hart jelenléte
biztosabb áldozatot ígér, mint holmi távoli hang. Ismét a zuhanyozófülke felé
fordult és újabb lépést tett elore.
Hart végiggondolta a lehetoségeket. Ha varázslattal próbálkozna, a lény ráveti
magát, mielott befejezné a varázslást. Fegyvere még mindig a táskájában pihent és a
lény éppen közte és a pipereasztal között helyezkedett el. Egyetlen fegyvere a jobb
cipojébe rejtett tor volt. Lecsúsztatta kezét és megfogta az ismeros markolatot.
Tizenöt centiméternyi acél nem túl sok egy ilyen lény ellen, de meg kell
próbálkoznia vele. Ha megsebzi és sikerül hátratántorítania egy kicsit, talán nyer
annyi idot, hogy elmondjon egy varázslatot. Vagy legalább esélye lesz arra, hogy a
fegyveréhez ugorjon és elintézze a lényt. A terv persze könnyen dugába dolhet, de
ez jelen pillanatban olyan távolinak tunt.
A lény halvány tenyerét a zuhanyozófülke áttetszo falára fektette. Hart teste
megfeszült, felkészült a tordöfésre. Nem mert megmozdulni, ezért elég esetlen
helyzetben volt a szúráshoz. Egyedül az szólt a javára, hogy a lény valahogy nem
érezte biztosan a jelenlétét. Ha biztosabb lenne a dolgában, gyorsabban mozogna. De
Hart tudta, hogy még a meglepetés elonyével együtt is ez marad az egyetlen esélye.
A lény túl gyors volt ahhoz, hogy felvehesse vele a harcot.
A muanyag oldalfal meghajlott egy kicsit, amint a lény nyomást fejtett ki rá. Hart
tisztán látta, amint a rózsaszín tenyér ellapul egy kicsit az áttetszo felületen. A
muanyaglap lassan csúszni kezdett oldalra.
-- Kathy, szándékosan kéreted magad?
Hartot átmenetileg elvakította a fényözön. Hallotta, hogy a lény felmordul és tompa
puffanással nekiugrik Mr. Célpontnak. Mindketten bezuhantak a nappaliba. Hart
kiugrott a zuhanyozóból és a fegyvere után kotorászott. Szemei csak lassan álltak
vissza a szinte nappali fényre. Éppen megtalálta a fegyverét, amikor megkezdodött a
sikoltozás.
Belépett a nappaliba. Mr. Célpont megpróbált elhátrálni a lény elol. Karjából vér
fröcskölt ott, ahol a lény megmarkolta. A pánikba esett férfi egy szürke
irhakabátot dobott támadójára. A lény könnyedén elhajolt és összegörnyedt, hogy
ismét ráugorhasson áldozatára. A két alak a földre zuhant. Rövid birkózás után a
lénynek sikerült mindkét kezével megragadnia Mr. Célpont fejét. Feltérdelt, majd
felállt, eroszakkal felállítva ezzel a férfit is. A szerencsétlen flótás öklei
cséphadaróként püfölték a puha testet, láthatóan minden eredmény nélkül.
A lény bore rózsaszínure váltott és sötét borosták jelentek meg kopasz fején.
Dudorok mocorogtak a bore alatt, holmi puha földet túró vakondok gyanánt. A dudorok
egy pillanatra összehúzódtak, aztán a bor megfeszült, ahogy izmok jelentek meg ott,
ahol korábban még csak puha hús volt.
Ujjai elfordultak egy kicsit, véraláfutásos nyomokat hagyva a férfi arcán.
Hüvelykujjaival kinyitotta áldozata száját és kinyújtotta meglepoen hosszú, vörös
nyelvét. Ajkait finoman a férfi ajkaira helyezte, mintha csak szájon akarná
csókolni.
Mr. Célpont erosebben kezdett vergodni.
Vékony, áttetszo csápok nyúltak ki a lény testébol. Vak féregtestekként tekeregtek
a fényben. De ahol megérintették a férfi testét, ott beásták magukat a húsába. A
csápok hamar rózsaszínre, majd vérvörösre váltottak. A férfi üvöltött, mintha
tulajdon lelkét szívnák ki belole.
Amennyit Hart tudott a lényrol, az alapján ez így is volt. Elszörnyedve a falhoz
hátrált. Amint a falhoz ért, lábaiból kiszaladt az ero és a földre roskadt.
Tehetetlenül, kábán bámulta a halálos ölelésben összesimult két alakot.
Amikor a sikolyok elhaltak, a lény eleresztette áldozatát. Az elernyedt test az
ágyra zuhant, a mozdulattól a csápok kiszakadtak húsából. A puha, féregszeru
madzagok petyhüdten lekókadtak, majd gyorsan visszahúzódtak a lény testébe. A lény
végigsimított magán újonnan redozött boru kezével. Megperdült a sarkán és az ágyra
vetette magát.
Hart az ágyon egymás mellett fekvo két alakot bámulta. A mennyezetre erosített
tükörben jól látszott a két arc és a két test. Alig különböztek egymástól. Az egyik
fehér alsónadrágot és sötétkék zoknit viselt. A másik, vértol és egészségtol
duzzadó test meztelen volt. Wilson teremtménye életre kelt. A Hart által idecsalt
férfi élo másolatává vált.
Doppelganger.
Ezt a nevet adta neki Wilson. Teremtmény, mely képes egy másik személy alakját
felvenni. Most, hogy akció közben is látta, Hart megértette, hogy kezdeti félelme a
lénytol több, mint megalapozott volt. Forrón remélte, hogy soha életében nem válik
majd ennek vagy egy ehhez hasonló lénynek az áldozatává.
A falnak támaszkodva lassan feltápászkodott a földrol. Térdei remegését legyozve
óvatosan megközelítette az ágyat. A doppelganger nem mozdult.
A lény többet nem volt nemtelen, már határozottan hímnemuvé vált. Bore vértol
telítetten feszült, mellkasa a lélegzés szabályos ütemére süllyedt és emelkedett.
Félig lezárt szempillái alól ernyedten figyelte a not. Hart levetkoztette az
áldozatot. Nem akart közel menni a doppelgangerhez, ezért csomóba kötötte a ruhákat
és odalökte neki.
A lény keze megvillant és röptében kapta el a csomagot. A ragadozó megszagolta a
ruhákat, mielott beléjük bújt volna. Hartra vigyorgott, az ajkai mögött húzódó
alaktalan fehérség most már a férfi fogsorának mintáját vette fel. Hart tudta, hogy
a foglenyomata pontosan megegyezik áldozatáéval. Az ellopott arcot perverz
kifejezés torzította el.
-- Miért nem maradsz még egy kicsit? -- szólalt meg reszelos hangon, mintha az
áldozata berekedt volna.
-- Ismered a menetrendet -- Hart legalábbis remélte. A lény adatjackjébe
csatlakoztatott chipnek az volt a feladata, hogy az átváltozás után ellássa a lényt
a megfelelo instrukciókkal.
De az csak a not leste.
Hart libaborös lett az undortól. Elfordult, hogy elrejtse arckifejezését. Érezte,
hogy a lény ot nézi, miközben kisétált a fürdoszobába. Kellemetlen érzés volt,
egyáltalán nem olyan, mint amit pár perccel ezelott érzett, amikor megtette
ugyanezt az utat. Boldogan csusszant bele a táskában rejtozo kezeslábasba. Így
kevésbé érezte magát védtelennek. Vállára akasztotta a táskát és visszament a
nappaliba.
-- Minden rendben, Jenny. -- Meglepetten hallotta saját, magabiztos hangját. --
Vigyük innen.
A túlsó falat díszíto óceán képe megrezzent, majd elhalványult. Az alatta rejtozo
ajtó feltárult és a szomszédos lakosztályban várakozó háttércsapat elobukkant.
Mindnyájan DocWagon egyenruhát viseltek. Sloan és Feketekutya tökéletes DocWagon
mentosök benyomását keltették, Greta viszont különlegesen hülyén festett
novérruhájában. Persze az is igaz, hogy az ork no minden ruhában hülyén festett.
Most, hogy már nem volt egyedül a doppelgangerrel, Hart önbizalma visszatért.
-- Jenny, merre van a repülo?
-- Kurt a Mitsuhama épület mögött lebegteti a hefeszt. -- Jenny hangjának remegése
elárulta, hogy a dekás is szemtanúja volt az átváltozás legalább egy részének, és
ot is iszonyattal töltötte el a látvány. Késobb majd beszélniük kell errol. De
jelen pillanatban a szökés fontosabb volt. Hart nagyon szívesen húzta el innen a
csíkot.
Greta és Feketekutya nekiláttak, hogy az ork boröndjébol elovarázsolt,
összecsukható hordágyra pakolják a férfi testét. Sloan odaállt az ágy mellé és hol
a doppelgangerre nézett, hol az áldozatra.
-- Egész jó a maszkmesteretek -- mondta az ágyban hevero lénynek. -- Alig látszik,
hogy albínó vagy.
-- Van pár különleges tulajdonságom még -- felelte kimérten a lény. A hangja már
most majdnem ugyanolyan volt, mint a férfi eredeti hangja.
Sloan kacagott egyet.
-- Azt meghiszem. Remélem, hogy ki is használod, haver.
-- Gyerünk, Sloan, segíts a többieknek -- vágott közbe Hart. Rá se hederített a
férfi haragos tekintetére, azonnal Jennyhez fordult. -- Milyen a forgalom odakint?
-- Néhány magángép, de a Lone Star orjáratok másfelé ogyelegnek. Az összes DocWagon
gép vagy a földön áll, vagy utast visz.
-- Kezdjétek el a hívást. Kurt azonnal jön, amint megkapja. Teljes szirénázás.
Végül is segélyszolgálatot nyújt. -- Hart zordan elvigyorodott. Elnézte, ahogy a
férfi ernyedt testét a hordágyra helyezik. A Köpönyeg Hadmuvelet fontos
mérföldkövéhez érkezett.
Sloan segítségével gyorsan összefonta a haját és begyömöszölte puha, zöld sapkája
alá. Elrendezte egyenruháját és vállára vetette a táskát. Természetesen o volt az
orvos.
-- Minden OK?
-- Ja -- mondta Greta és az utolsó csatot is becsatolta. -- A pasi kész a zútra.
-- Jenny, zárj be mindent, miután kiértünk. Utána te fedezel minket. -- Hart
leellenorizte a Jenny által felállított trideót, hogy megbizonyosodjék róla, a
kinti hallban nincs senki. -- Rendben. Indulhatunk.

13

Kavarodás támadt a terem végében. Halványzöld egyenruhák és a klub dolgozóinak

szabványöltözetei villantak ki a tömegbol. Sam éppen gondolkodni kezdett, mi a
csuda lehet ez, amikor a tömeg szétvált -- egy hangosan üvölto ork ápolóno lökdöste
félre az embereket. Hatalmas testével könnyen utat tört az ot követo, kerekes
hordágyat toló két embernek. A hordágy mellett egy DocWagon sebészi egyenruhát
viselo doktorno kocogott. Az oxigénmaszk és a világoszöld lepedo takarása miatt
Samnek fogalma sem volt, ki lehet a beteg, vagy hogy mennyire súlyos az állapota.
Az orvossal más volt a helyzet. Szövetmaszk takarta ugyan arca nagy részét, de
csillogó, bronzszínu szemei elárulták, ki is o. Samre kacsintott.
-- Ők azok, Hanae. Menjünk.
Mivel a tömeg a mentosöket figyelte, Sam és Hanae könnyedén hátralopódzhatott a
leszállóhelyre vezeto ajtóhoz. Az üvegen átnézve Sam látta, hogy egy DocWagon
jelzéseket viselo Federated Boeing légibusz készülodik a leszálláshoz. A döntheto
szárnyakon ülo hatalmas rotorok felkavarták a port. A HFR lassan leereszkedett a
leszállóhely közepére.
A mentos csapat szétoszlatta a tömeget és az ajtók felé rohant. Sam kinyitotta az
egyik ajtószárnyat, hogy segítsen nekik. A másik szárnyat az ork lökte odébb a
vállával. A hordágy átgördült. A mentosök keresztülvágtak a leszállóhelyen, Samet
és Hanaet az ajtóknál hagyták. Roe szállt be a repülobe elsonek és segített betolni
a hordágyat.
Sam és Hanae rohanni kezdtek a gép felé.
A rotorok dübörgésében is jól lehetett hallani, amint a Sam csuklójára erosített
csipogó bekapcsol. Szirénaszó visított fel és a leszállóhely körül minden reflektor
bekapcsolt, fénnyel árasztva el a meneküloket. A vakító fények által megvilágított
HFR belsejében Sam Roet kereste, de nem találta sehol.
A klubban vörös ruhás biztonsági orök próbálták átküzdeni magukat a tömegen, hogy
kijussanak a leszállóhelyre. A többi leszállóhely felol fegyveres Renraku orök
közeledtek rohanvást.
Az elöl rohanó orök megálljt kiáltottak. Hanae szinte ösztönösen megtorpant, de Sam
továbblökte. Most már nincs megállás.
Épp akkor érték el a repülot, amikor az elso osztag elérte a leszállóhely szélét. A
légibusz hangja egyre magasabb hangszínnel sivítani kezdett, ahogy a motorok
felpörögtek a felszálláshoz. Hanae felrohant a lépcson, de válltáskájának szíja
megakadt az ajtó szélében. Sam letépte a szíjat a lány válláról és hagyta, hogy a
táska a betonra pottyanjon. Hanae elindult, hogy felvegye, de Sam határozott
mozdulattal belódította ot a gép belsejébe. A lány elnyúlt a padlón, Sam pedig maga
is bevetodött a fedezékbe. Mögöttük Hanae emlékfotói szétszóródtak a betonon, majd
szerteröppentek az éjszakában a rotorok kavarta szélben.
-- Utolsó figyelmeztetés -- dörögte az orparancsnok hangja a sisakjára erosített
hangszóróból. -- Állítsák le a motorokat.
Az ork no odaugrott az ajtóhoz. Hatalmas kezében szinte eltörpült az Ares Predator.
-- Kapjátok be!
A fegyver eldördült, mire az orök villámgyorsan szétszóródtak. Egyiküket
leterítette a lövés.
Hamar viszonozták a tüzet. Automata fegyvereikbol géllövedékek záporoztak. Egyikük
kikapta fegyverébol a biztonsági orség hagyományos gélloszerét tartalmazó tárat és
egy halálos lövedékekkel teli tárat csattintott a helyére. Lövedékei végigkopogtak
a repülo fémburkolatán és néhány betalált az ork széles mellkasára. A nagydarab ork
röffent egyet a becsapódás hatására, de az ajtóban maradt.
-- Rohatt szemetek, több ko ahhoz, hogy leszeggyétek az öreg Gretát.
Az egyik or nyilván szaván fogta és az ork szeme közé lott. A no hátratántorodott
és elnyúlt a levegobe emelkedo gép padlóján. A szél besüvített a nyitva hagyott
ajtón, miközben a HFR eltávolodott az archológiától.
-- Mi volt a gond? -- kiáltotta Sam Roe felé.
A no megvonta a vállát.
-- A dekásom nem volt olyan jó, mint gondolta. Bocs.
Sam kinyúlt és megragadta a Roe csizmájának szárából kiálló tor markolatát. A no
figyelte, amint Sam a csuklóját körbezáró csipogó alá csúsztatja a pengét, majd egy
hirtelen vágással kettészeli a kemény muanyagot. Felvette a földrol a
hasznavehetetlen készüléket és kihajította az ajtón. Utána visszadobta Roe-nak a
tort. A tünde röptében elkapta a markolatánál.
-- Köszönöm -- mondta Sam, majd Hanae-hez fordult, hogy megvigasztalja a csöndesen
síró lányt.
Roe visszacsúsztatta kését a csizmájába.
-- Feketekutya, zárd be azt az ajtót.
A megszólított férfi felkelt és behúzta az ajtót. A zajszint drámaian lecsökkent. A
többi vadász Roehoz fordult.
-- Mi lesz Gretával?
-- Hogyhogy mi lesz vele, Sloan? -- Roe letépte fejérol az orvossapkát és
kiszabadította platinaszoke hajzuhatagát. -- Tisztában volt az esélyekkel.
-- Igazán kemény csaj volt. Igazi harcos -- dícsérte Sloan. -- Hiányozni fog.
-- Annyira, hogy ne vedd fel a pénzének a rád eso részét? -- kérdezte Feketekutya.
Sloan gonosz pillantással válaszolt.
-- Felveszem a pénzt, de azért hiányozni fog.
-- A következo chipedig -- dünnyögte Feketekutya.
-- Pofa be.
-- Ahhoz te kevés vagy, chipagyú.
Sloan benyúlt a ruhája alá. Apró, fekete fegyvert rántott elo, de Roe kirúgta a
kezébol.
-- Nyugi, ti ketten. Ha a vadászatnak vége, széttéphetitek egymást. De addig nekem
dolgoztok. Üzlettársak vagyunk. Világos?
-- Ja. De csak az üzlet miatt -- felelte vigyorogva Feketekutya. Sloan mogorván
bólintott.
Ezek után senki nem szólt semmit, amíg a légibusz váratlanul meg nem dolt. Hanae
kirepült ülésébol és Sam ölében landolt, Sloan pedig nekivágódott a falnak. A
többieknek sikerült nagy erofeszítések árán a helyükön maradniuk. A görgos hordágy
azzal fenyegetett, hogy elszakítja a falhoz erosíto szíjait.
-- Mi a lófaszt csináltok ott elöl, Kurt? -- bömbölte Feketekutya.
-- A cég a nyomunkban van -- jött a visító válasz a pilótafülkébol. -- Raku
légivadászok.
-- Mennyire komoly? -- kérdezte Roe feszülten.
-- A számítógép szerint nem annyira fürgék, mint mi, de épp elég tuzerejük van
ahhoz, hogy a seggünkbe pörköljenek. És azt üzenik, meg is teszik, ha nem teszem le
a gépet azonnal.
-- Francba! -- káromkodott Sloan, miközben visszatápászkodott az ülésébe. -- Roe,
megsütnek minket elevenen. Ez a bárka nem áll ellent egy felfegyverzett gépnek.
-- Csigavér, Sloan -- rendelkezett Roe. -- Kurt, repülj közel az épületekhez. Nem
fogják megkockáztatni, hogy kilojék az üzleti partnereik toronyházait. És kapcsold
ki a rádiót. Ne zavarjanak a hablatyolásukkal.
-- Vettem -- kiáltotta vissza Kurt és bedöntötte a HFR-t. -- A Mitsuhama torony
felé repülök. A fenébe, azok a tökfejek még így is tüzet fognak nyitni.
-- Naná -- nyögte Feketekutya. -- Nem pöcsölnek.
-- Egyetlen terv sem tökéletes -- jegyezte meg Roe. -- Csak csináld, Kurt.
Menekülésük lassan úgy festett, mintha hullámvasúton ülnének. Kurt olyan
manovereket végzett a légibusszal, amilyenekre a tervezok annak idején nem is
gondoltak. Mégis sikerült állandó távolságot tartani köztük és üldözoik között, és
így elkerülte, hogy azok tüzet nyissanak. Az ülésekbe foggal-körömmel kapaszkodó
utasok nem tehettek mást, bíztak a pilótában. Sam magában imádkozott, de jól tudta,
hogy sem a szerencséjük, sem az üzemanyaguk nem fog örökké kitartani.
Hanae Samnek zuhant és inkább a fiúba kapaszkodott, mint az ülésbe. Sam érezte a
lány remegését, érezte izzadt félelmét. A lány szorosan kapaszkodott. Sam lenézett
és látta, hogy Hanae meredt szemekkel bámul az ablakon át a kinti sötétségbe.
-- Mi az?
-- Nem tudom -- felelte a lány. -- Mintha láttam volna egy... Ott van! Ott van
megint.
Sam eloször csak sötétséget és a metroplexum fényeit látta. Aztán megpillantotta az
Aztechnology piramis neonfényei elott lebego kígyóalakot. Nem akart hinni a
szemének.
A szárnyas figura átvillant a légibusz fényein és bevágódott a gép mögé. Amikor a
HFR felemelte az orrát, Sam jól látta, hogy a lény rövid lángnyelveket lövell ki a
száján. A lángok fénye megvilágította a szörnyeteg szivárványszínu tollazatát,
kiemelte pikkelyes orrát és fehéren villogó, hatalmas fogait. Sam nem tagadhatta
tovább a dolgot. Seattle légterében egy sárkány repült.
A lény nem volt hosszabb a repülonél, de hatalmas szárnyai sokkal nagyobbnak
tüntették fel. De hát végül is minden sárkány nagy. Vajon azért jött, hogy
elpusztítsa oket? A Renraku fekete jeget használ a számítógépes behatolók ellen.
Most sárkányt küldene az elole menekülok nyakára?
Sam hitetlenkedve nézte, amint a sárkány megkerüli a légibuszt és az üldözoik felé
iramodik. A Renraku pilóta azonnal reagált. Rövid sorozatot adott le a lényre, majd
felkapta gépe orrát és elhúzta a csíkot.
-- Menekülnek -- visította Kurt diadalittasan a pilótafülkébol. -- Valami
elijeszthette oket.
-- Egy sárkány -- válaszolta Sam hirtelen rekedt hangon. Egyenesen Roera nézett.
-- Tessien -- mondta a no. -- Együtt dolgozunk.
Sam várt, hátha többet is mond, de a tünde egyszeruen csak felállt és eloreindult a
pilótafülkébe. Sam hátradolt és behunyta a szemét.
Uram, útjaid kifürkészhetetlenek!
És Sam most ismét a seattlei éjszakában repült, valaki más tervének részeként. Elso
alkalommal elég rosszul állt a szénája, de most egy sárkány is benne van az ügyben.
Mi mást nem mondott még el nekik Roe? Vajon mibe keveredtek megint?

MÁSODIK RÉSZ

Egy egészen más világ

14

Az éjszaka azzal telt, hogy egyik helyrol a másikra hurcolták oket. Roe ugyan azt
mondta, a tekervényes menekülési útvonal arra szolgál, hogy lerázzák az összes
üldözni próbáló egységet, de Sam rájött, csak azért csinálják, hogy o és Hanae ne
legyen képes a vadászok bármely telephelyének vagy kapcsolatának hollétére
visszaemlékezni. Ennek ellenére Sam tudta, hogy a Redmond pusztulatban járhatnak
valahol. A levegoben lengett a hírhedt "Tacoma aroma". Még a legjobb árnyvadász
legtökéletesebb trükkje sem tudta elrejteni a kellemetlen szagot.
A Redmond pusztulat elég randa hely volt. A régi Tacoma városának nagy részét
elfoglaló Redmond kerület ugyan része volt a Seattle metroplexumnak, de a kormány
gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyta. Ez még inkább igaz volt a Lone Star
Biztonsági Szolgálatra, mely elnyerte a plexum rendori feladatainak ellátásáról
szóló megbízást. A különbözo gépjármuvek és közlekedo alkalmatosságok közötti
átszállások rövid idoszakaiban Sam olyan környékeket látott, melyeken mintha háború
dúlt volna végig. A többi meg úgy festett, mintha még mindig folyna ott a háború.
Az épület, melynél végül megálltak régen autószalon és szerviz lehetett, de most
kongott az ürességtol és ragadt a mocsoktól. Gépük leparkolt a szervizakna fölött.
Amikor a karikás szemu utasok felhajtották a hátsó ajtót, hogy kiszálljanak,
látták, hogy a tollas kígyó odakint vár rájuk összetekeredve.
Hanae hátrahokölt a látványtól és Sambe kapaszkodott, mintha a fiú meg tudná védeni
a szörny ellen, ha az támadásba lendülne. Még a sok mindenen átment, keménykötésu
vadászok is csak vonakodva szálltak ki a furgonból a kígyó közelében. Roe viszont
könnyedén elvonult elottük, odalépett a szörnyeteghez és beletúrt a lény feje
mögötti tollazatba.
Sam megdöbbenve látta, hogy a sárkányféle élvezi Roe érintését. Pontosabban érezte,
hiszen a lény sem hangot nem adott ki, sem mozdulatot nem tett. Valami különös
módon mégis körbe tudta sugározni érzelmi állapotát. Sam eltunodött azon, vajon a
többiek is érezték-e ugyanezt, aztán úgy döntött, hogy valószínuleg igen. A csoport
tagjai szemmel láthatóan megkönnyebbültek. Még Hanaeben is csökkent egy kicsit a
feszültség. Mintha a sárkány arról biztosította volna oket, hogy nem kíván senkit
sem bántani.
-- Hé, Roe -- kiáltotta Chin Lee. -- Ez azt jelenti, hogy itt maradunk egy ideig?
-- Sötétedésig mindenképpen. Érezzétek magatokat otthon -- válaszolta Roe anélkül,
hogy rájuk nézett volna. -- Ha akartok, aludjatok.
Sloan és Feketekutya átnyomakodtak Sam és Hanae között. Beletúrtak a furgon mellett
piheno ládák közé, egy-egy hálózsákot húztak elo és elvonultak egy-egy külön
sarokba. A menekülés során kettejük között fellángolt rivalizálás most ismét jól
látszott, amint álmos szemükben gyanakvó tekintettel méregették egymást. Kurt nem
szállt ki a gépbol, hiszen az éjszakát már eddig is különféle vezetoülésekben
töltötte. Egyszeruen csak nekitámasztotta fejét a fejtámlának és már horkolt is.
-- Hát, elég kajás vagyok -- jelentette ki Chin Lee, senkinek sem címezve
mondókáját. Amióta csak felbukkant Kurttal a légibusz pilótakabinjából, az ork
folyamatosan mindenféle dolgokat tömött a szájába -- krillostyákat, szójatésztát és
Krak-L-Snaps ropogit, melybol szemmel láthatóan kifogyhatatlan készletekkel
rendelkezett. Most beletúrt a hálózsákokat rejto melletti ládába és nemsokára egy
önmelegíto ételes dobozt szorongatott a kezében. Lehúzta a védofóliát és a közeli
olajos hordóra lökte a dobozt, hogy az ott melegítse fel magát. Visszafordult a
ládához. Mire az étele elkészült, az oldalán lévo táska már meg is telt. Vagy fél
tucat másik önmelegíto ételes dobozt szórt ki a hordó tetejére. Felnyitotta saját
kajáját és már zabált is. Csak annyi idore hagyta abba az evést, amíg visszasétált
a furgonhoz. Lezöttyent a hátsó lökhárítóra, meglötyögtette a doboz tartalmát és
nekilátott, ho gy a szájába lapátolja a nem túl étvágygerjeszto masszát.
-- Ti kiszógájjátok magatok -- motyogta a többiek felé teli szájjal.
Hanae egy kicsit undorodva nézett, de Sam köszönetet mondott az orknak.
Körbevezette a lányt a furgon oldala mellett, vigyázva, hogy mindig közte és a
sárkányféle között helyezkedjen el. A vadászok rájuk sem hederítettek, de Sam
érezte, hogy ha netalán szökni próbálnának, egészen biztosan meglehetosen nagy
mennyiségu figyelem irányulna rájuk.
Leültette a lányt egy viszonylag tiszta helyre a ládák közé és elohalászott két
hálózsákot. Visszasétált az önmelegíto ételes dobozokhoz és kiválasztotta a két
legkevésbé borzasztónak látszó adagot. Vett hozzá egy hat dobozból álló rekesz
Fizzygoo italt. A poshadt víz még a Fizzygoonál is kevésbé ihatónak tunt. Ahogy
számított rá, Hanae még csak rá sem nézett az ételre, de Sam tudta, hogy késobb úgy
is meg fog éhezni. Lefeküdt a lány mellé és átkarolva tartotta, míg az végre
pihenteto, kimerült álomra hajtotta fejét.
Sam is fáradt volt, de az alvás valahogy menekült elole, mindig kicsúszott az ujjai
közül, ha meg akarta ragadni és különben is, csak korábbi, boldog cégéletének
emlékeit hozná magával. Óvatosan kiszabadította magát Hanae karjai közül és felült.
Nem volt különösebben éhes, de jobb dolga nem lévén feltett egy adag ételt
melegedni. Hátradolt, hogy megvárja, amíg elkészül. Ládákból épített falú
búvóhelyük széle felol Roe közelített.
-- Jobban tennéd, ha aludnál, cimbora.
-- Túl sok minden jár az eszemben.
-- Ohó. Kemény munka a gondolkodás, igaz?
-- Néha -- bólintott Sam. Roe megkönnyebbültnek tunt, bár o is legalább annyira
kimerült volt, mint a többiek. Talán a fáradtság lecsökkenti egy kicsit az
éberségét és Sam ki tud belole húzni valami kis információt arról, hogy mibe is
keveredtek Hanaevel. -- Arról a fickóról gondolkodtam ott a furgonban.
Roe fáradtan kacagott egyet.
-- Kurt mindig így alszik. Ha eljön az ido, készen fog állni.
Szándékosan értette félre kérdését a tünde? -- Nem rá gondoltam. Arra a Renraku
fonökre, akinek a nevét úgy látszik, senki sem tudja.
-- A nevek veszélyesek lehetnek -- figyelmeztette Roe. -- Azt hittem, ezt
felfogtad.
-- Felfogtam. Nem kérdezem, mert világosan közölted velem, nem akarod, hogy tudjam.
-- Nem kellett színlelnie az aggodalmat. -- Egyszeruen csak aggódom miatta. Egész
éjjel eszméletlenül feküdt.
-- És úgy fest, egy ideig még ebben az állapotban is marad -- kinyúlt és
felhasította az egyik ételes doboz burkolatát. Ügyes kézmozdulattal kinyitotta és
kiszabadította belole az evoeszközt. -- Ne gondolj rossz dologra, Sam. Nem kábítjuk
és nem tömjük agyzavaró gyógyszerekkel. Ez csak mellékhatás. Jó ötletnek bizonyult,
hogy úgy hozzuk ki az archológiából, hogy betegséget szimulálunk. És bele is ment
ebbe. Saját akaratából vállalta, sot még be is szerezte magának a szert, ami ezt a
betegséget szimulálja. Az orvosi lapjából megtudtuk, hogy az injekció átmeneti
bénulást okoz, így aztán magunkkal hoztuk a szükséges ketyeréket, hogy ebben az
állapotban tudjuk tartani. Nagyon el akart szabadulni és úgy gondolta, megéri a
kockázatot. Mint ahogy meg is érte neki. Az életjelei stabilak. Nincs miért
aggódnod. Bízz bennünk -- mondta végül kedvesen a tünde és az ételes tálcáját
felkínálta Samnek. -- Ő megbízik bennünk.
Sam elfogadta a felkínált ételt, de nem szólt semmit. Egymásnak adogatták a tálcát,
amíg el nem fogyott róla minden, aztán Sam kinyitott Roenak egy Fizzygoos dobozt. A
tünde halvány undorral az arcán elfogadta a lét, köszöntésszeruen megemelte Sam
felé, majd felhajtotta az ital felét.
-- Mi történt az albínóval?
A no egy darabig csöndesen nézte Samet. Sam semmit sem tudott kiolvasni a rajta
piheno tekintetbol. Aztán Roe megvonta a vállát. -- Hibázott és elkapták, miközben
mi a cégtársaddal foglalkoztunk.
-- És o is része a megengedett veszteségeknek, mint Greta?
Roe mielott válaszolt volna gondosan elhelyezte a Fizzygoos dobozt az egyik láda
tetején.
-- Figyelj, Sam. Mindnyájan tisztában vagyunk a kockázattal, amikor elvállalunk egy
ilyen munkát. A Renraku a nagyok bajnokságában indul. És durván játszik. Mi,
vadászok a peremen élünk és azon múlik az életünk, hogy az ügyességünk, a tudásunk
és a szerencsénk elég nagy-e ahhoz, hogy ne puffantsák szét a hátsónkat. És néha
veszítünk.
-- Miért nem csináltatok semmit, hogy megmentsétek? Miért hagytátok hátra?
Roe behunyta a szemét és lehajtotta a fejét.
-- Hát nem érted? Fejlövést kapott. Az orvostudomány egészen jó manapság és
mágiával is lehet ügyes trükköket csinálni, ha a mágus ismeri a megfelelo
varázslatokat. De ott semmi remény nem volt.
Sam hitetlenkedve megrázta fejét látván a no érzéketlenségét. -- Hát semmi huséget
nem érzel iránta? A többiek iránt?
-- Csak annyit, amennyit ok éreznek irántam.
-- Más szóval semennyit.
A tünde elnézett és csöndesen válaszolta:
-- Megfizetik oket érte.
-- Akárcsak téged.
-- Ha nincs pénz, nincs élvezet -- felelte nevetve Roe.
Sam nem hallott ki vidámságot a nevetésbol.
-- Akkor ezt te csak a pénzért csinálod.
-- Miért ne? Jobban fizet, mint ha ingyen csinálnám.
Sam meglepodött, hogy csalódnia kellett a tündében. Végül is nem számíthatott másra
tole.
A tollas kígyó váratlan mozdulattal kibontotta szárnyait és felemelte a fejét.
Hátsó lábainak ébenfekete karmai végighasítottak a cementpadlón, miközben a lény
felol neheztelo érzés áradt. A hullámokba azonban valami más érzelem is keveredett.
Sam úgy vélte, kicsit hasonló a félelemhez. Roe egy szemvillanás alatt talpra
ugrott és a kígyó tekintetét követve az épület távoli vége felé fordult.
A csarnok végében dübörögve felemelkedett az egyik hatalmas bejárati kapu. Egy
fekete limuzin gördült be az épületbe, csillogó fényezése, krómozott alkatrészei és
sötét üvegei visszatükrözték a környék szennyét. Amikor megállt, a kerekeket
automatikusan helyükre ugró védolemezek takarták el.
Kinyílt a hátsó ajtó és néhány pillanat múlva elolépett egy karcsú, sötéthajú
férfi. Makulátlan szabású, ragyogóan tiszta ruhájában megnyero eleganciával
mozgott. Végignézett a termen, majd céltudatos léptekkel elindult a furgon felé.
Roe félúton elébe ment és néhány percig csöndesen beszélgettek ketten. Sam nem
hallott sokat belole, de Greta nevét valahogyan sikerült kivennie. A férfi
elégedettnek tunt. Mondott néhány rövid mondatot, mire Roe válaszolt valamit
egyszer Samre, egyszer Hanaere mutatva közben. Néhány pillanat múlva már feléjük is
kísérte a látogatót. Sam felállt közeledtükre és ellépett Hanae mellol, hogy ne
zavarják a lányt a pihenésben.
-- Sam, o a támogatód, Mr. Drake.
-- Örülök, hogy találkoztunk, uram -- Sam kézfogásra nyújtotta a kezét.
Drake nem fogadta a gesztust. Tetotol talpig végigmérte Samet.
-- Ms. Roe tájékoztatott arról, hogy megváltozott a terv. Bízom benne, hogy
tisztában van a helyzetével.
Samet kicsit megzavarta, hogy a férfi változtatást említett.
-- Kérem?
-- Ms. Roe az én tudomásom nélkül intézte, hogy önt is kihozzák. Én ezt soha nem
hagytam volna jóvá.
Sam nem tudta, hogy meghökkenjen vagy elnézést kérjen.
-- De én nem vagyok szívtelen ember, Mr. Verner. És tudom, hogy az ilyesféle üzlet
egyfajta rugalmasságot is megkíván. Ön és a barátnoje igénybe vehetik a vendégünk
szállítására szolgáló eszközöket egészen addig, amíg nem veszélyeztetik azt, hogy
biztonságosan elérje úticélját. Semmilyen költséget és kötelezettséget nem terhelek
önökre azon felül, hogy megígérik, nem akadályozzák Ms. Roet abban, hogy
maradéktalanul teljesítse a velem kötött szerzodésében foglaltakat. Ez így
kielégítoen hangzik?
Ugyan mit felelhetett volna erre Sam? Roe Drake-nek dolgozik és csak segített neki
és Hanaenek.
-- Igen.
-- Nagyszeru. Önöknek is és Ms. Roenak meg kell érteniük, hogy ettol a pillanattól
kezdve az o felelossége alá tartoznak.
Sam bólintott.
Drake elégedetten mosolygott.
-- Mivel ilyen jól megértjük egymást, Mr. Verner, önnek és a barátnojének kellemes
utat kívánok.
Ezzel sarkon fordult és egy perc múlva már Drake is és a limuzin is eltunt. Roe
visszasétált a tollas kígyóhoz. Samnek nem akaródzott közel menni a szörnyhöz,
ezért úgy döntött, hogy egyelore nem veti Roe szemére, miért mondta nekik azt, hogy
Drake is benne volt a Renrakutól való szökésükben. Csak a saját tekintélyét akarta
növelni ezzel Sam szemében? Vagy csip-csup kis hazugság volt az egész, mely azt
jelezte, hogy nem kell vakon megbízni mindenben, amit mond? Nem értette, hogy miért
tenne a tünde ilyesmit, de gyanúja egyre nott és ez nagyon, nagyon idegesítette
Samet.
Az árnyvadászok veszélyes népség. A törvényen kívül élnek, így aztán nem is nagyon
tisztelik azt. És ha Sam az útjukba áll, nem valószínu, hogy legális megoldással
próbálkoznak majd. A másik csoportnak, Tsung embereinek volt valamiféle erkölcsi
rendjük vagy legalábbis úgy tunt. Talán túl durva és túl önzo, de mégis csak
erkölcsi rend. Roe csapata valahogy kevésbé tunt... válogatósnak.
A fonökük, ez a Mr. Drake, pedig nem igazán közülük való volt. De ez nem számított
nagy meglepetésnek. Ő valószínuleg a cégvilág cápája. Drake szemmel láthatóan
elvárta, hogy mindenki pattanjon, ha csettint és ezért nem tunt megjátszottnak
határozottsága. A sötéthajú férfi jobban bízott saját hatalmában, mint Kansayaku
Sato. A férfi szemmel láthatóan parancsolt ezeknek a vadászoknak és ez már
önmagában is sok mindent elárult. Sam ugyan nem látott még sokat az árnyékvilágból,
de annyit már igen, hogy a hidegvér és a karakánság szinte szent dolognak számít
itt.
Drake felhívta a figyelmét, hogy ne álljon Roe útjába. Vajon arra gondolt, hogy Sam
és Hanae jelenléte meghiúsíthatja gondosan kidolgozott tervét? És ha igen, miért
elégszik meg azzal az éhbérnek számító összeggel, amit Sam majdani cége fizet a
munkaero felkutatójának? Nem növeli meg a díjat, ha növekedett a kockázat? Drake-
nek el kellene várnia valamit cserébe a nagylelkuségéért. Samnek nem tetszett, hogy
nem lát bele Drake lapjaiba, de nem merte megkérdojelezni a férfi ajánlatát.
Az alkuval kapcsolatban azonban más dolgok is aggasztották. Roe sztorijától
függetlenül Sam úgy vélte, hogy Mr. Drake "vendége", a furgonban eszméletlenül
fekvo férfi akaratán kívül hagyta el a Renrakut, elrabolták. És a vadászoknak
megvolt a jó okuk arra, hogy Sam és Hanae ne tudjanak errol. Ha nem kérdezosködnek
egyszer sem, valószínuleg biztonságba helyezik oket. Talán a vadászoknak szükségük
volt valakire, aki igazolja, hogy a szöktetés nem eroszakkal történt.
Tehát be kell fogni a szájukat és akkor megússzák a dolgot. Ezek a vadászok nem
fontolják meg kétszer, hogy használják a fegyvereiket.
A vadászok eroszakosságától való félelem épp eléggé kényelmetlen volt, de nyomába
sem léphetett a sárkánytól való osi rettegés ösztönének. Sam épp elég dokumentált
esetrol olvasott, melyek során a sárkányok embereket faltak fel. Arra a gondolatra
pedig, hogy Hanae törékeny teste idomtalan, véres péppé marcangolódik egy kígyó
állkapcsában, majdnem visszaöklendezte az imént nagy nehezen leküzdött ételt.
Most mindössze annyit tehet, hogy tartja Drake-nek adott szavát. Ha beleszólna a
dolgokba, csak még nagyobb veszélybe sodorná Hanaet. Nyitva tartja a szemét és a
fülét és az elso adandó alkalommal itthagyják ezt a csapatot. A vadászok
erofeszítéseinek homlokterében Drake vendégének leszállítása állt; nem
foglalkoznának azzal, hogy még üldözzék is a két fiatalt. Legalábbis Sam remélte,
hogy nem.
Visszasétált az alvó lányhoz és megerosítette elhatározását: meg fogja védelmezni
ot. Hogyan is árulhatná el a lány bizalmát? Mindent el fog követni, hogy Hanae
biztonságba kerüljön.
Úgy ült, hogy láthassa a lány arcát az épületbe beszurodo hajnali fényben. Olyan
békésnek tunt. Nekidolt a háta mögött álló ládának; és órák óta most eloször rátört
az álmosság.

15

Crenshaw egy darabig az ajtó mellett állva figyelte a szobában zajló tevékenységet.
A legtöbb munkaállomás mellett dolgozott valaki. A beosztási táblára vetett
egyetlen, gyors pillantás tudatta vele, hogy a hiányzó emberek külso feladattal
voltak megbízva. Mindenki keményen dolgozott, vagy legalábbis azt a látszatot
keltette. Marushige a vezérlopultja mögött ülve uralkodott a szobán. Crenshaw
észrevette a férfi szemei alatt sötétlo karikákat, melyek arról tanúskodtak, hogy
az igazgató egész éjjel fent volt és az egyik falat teljesen beborító szituációs
képernyokön figyelte az események alakulását.
Crenshaw aludt az éjjel, annak ellenére, hogy o személyesen is érintett volt az
ügyben. Hadd végezzék a többiek a terepmunkát és a háttérellenorzéseket. Most nem
forró nyomos üldözésrol lesz szó. Maga az üldözés nem is érdekelte nagyon a not, de
ott akart lenni akkor, amikor megtalálják és megölik a meneküloket.
Átvágott a szobán a vezérlopult irányában, közben igyekezett elkerülni az ide-oda
rohangáló embereket. Normális körülmények között zokon venné, hogy nem néznek a
lábuk elé. Amikor évekkel ezelott egy ilyen teremben dolgozott, o mindig tudta, mi
folyik körülötte. De ma másképp volt. Jól érezte magát, tudta, hogy meglátása
igazolást nyert.
-- Mondtam, hogy a fickó problémás -- mondta, amikor Marushigéhez ért.
A férfi rávillantotta tekintetét és hagyta, hogy a szája széle egy kicsit
legörbüljön ingerültségében.
-- Igen, megmondta. Úgy érzi most, hogy elért valamit?
-- Ha hallgatott volna rám, ez az egész nem történt volna meg.
-- Ezt mondta Satónak is?
-- Satónak nem mondtam semmit.
-- Milyen figyelmes -- vágta rá epésen Marushige.
Crenshaw elengedte füle mellett a megjegyzést. Ma igazán jó hangulatban volt.
-- Azért teljes jelentést kér. Úgy tunik, aggódik amiatt, hogy az ön
intézkedéseinek hiánya rossz fényt vet rá. Nem szereti az ilyesféle dolgokat.
-- Így szól hát a kiváló Sato úr új szócsöve. Majd akkor írok jelentést, ha a
hivatalos csatornákon át erre felkérést kapok. Egyeztetnie kell majd Huang
elnökkel.
-- Az elnök otthagyta a számítógépeit és érdeklodést mutat az ügy iránt? Milyen
lebilincselo.
Marushige gyilkos pillantást lövellt a no felé.
-- Nézze, Crenshaw. Erre most nincs szükségem. Huang érdeklodése pusztán rutin
természetu, akárcsak ez a szöktetés. Verner csak beosztott kutató volt és a no is
csak egy irodán dolgozott. A Renraku nem vesztett velük semmit.
Crenshaw felkacagott.
-- Az ön érdeklodése az ügy iránt aligha rutin természetu.
-- Ahogy ön is mondta, Sato semmilyen biztonsági problémát nem lát szívesen.
Crenshaw tudta, hogy Marushige tisztában van Sato hatalmával. Beárulta volna ot a
Kansayakunak, remélvén, hogy így majd o saját magát vágja el elotte? Sato jelenléte
kétélu kard volt. Jelenleg Marushige személyes teljesítménye állt reflektorfényben.
A férfi kétségbeesetten küzdött, hogy megtartsa a munkáját és Crenshaw olyan
pozícióban volt, mely erosen befolyásolhatta a Kansayaku véleményét. Sato
elégedetlensége elég lett volna ahhoz, hogy Marushigét kirúgják és a biztonsági
fonök ezt ugyanolyan jól tudta, mint Crenshaw. Egyszeruen csak azért küzdött, hogy
elvarrja a kilógó szálakat és elcsitítsa a felhajtást. De túl sok szál állt
kapcsolatban Verner szöktetésével.
-- Az üldözoket elijeszto sárkány arra enged következtetni, hogy komoly erok
húzódnak meg az ügy mögött -- mondta Crenshaw.
Marushige dörmögött egyet, amikor nekilátott, hogy elolvasson egy jelentést, melyet
nemrég nyomott a kezébe egy tanácsadója.
-- Verner bizonyára valami fontos dolgot vitt el.
A biztonsági fonök lecsapta a magas labdát.
-- Nincs valami jobb dolga?
-- Csak megpróbálom megérteni, mi történt, tábornok -- felelte a no tettetett
ártatlansággal. -- Kansayaku Sato talán feltesz nekem néhány kérdést. Igazán
gyulölném, ha azt kellene mondanom neki, hogy az archológia biztonsági fonöke nem
tudja, mi történt és miért.
-- Felteszem, meg is mondaná.
-- Már mondtam korábban, hogy nem pályázom az állására. -- Crenshaw már megszokta,
hogy ezt egyáltalán nem hiszi el neki a férfi. -- Azt viszont látni akarom, hogy a
tolvaj Verner megkapja, ami neki jár.
-- Nem találtuk annak jelét, hogy magán és a barátnojén kívül mást is kivitt volna.
A laborból semmi nem hiányzik és a Mátrixban sem történt biztonsági riadó.
Tekintettel Verner korlátozott hozzáférési jogaira, igen kicsiny annak a
valószínusége, hogy valami fontos adatnak birtokába juthatott.
-- Talán a támogatói úgy vélték, hogy az Anekivel való kapcsolata ér valamit --
nevetett egyet. -- Csalódni fognak.
-- Igen, nos, akkor ez nem az elso alkalom, hogy valaki hamis feltételezés alapján
elvesztette befektetett tokéjét.
Ez igaz, gondolta Crenshaw. Ennek ellenére még mindig meg volt gyozodve róla, hogy
Verner valami olyasmibe keveredett bele, ami több volt egyszeru szöktetésnél. A
srác túlzottan is ostobán lojálisnak mutatkozott a Renraku iránt és túlzottan is el
volt foglalva goblinizálódott húgával. Sato közölte vele, hogy írhat leveleket a
húgának és ennek elégnek kellett lennie, hogy a fiút itt tartsa az archológiában.
Ettol még nem menekült volna el. Felmerült itt egy másik szempont is és Crenshaw
azon volt, hogy ezt kiderítse.
-- És mi van a hordágyas fickóval? -- kérdezte.
-- Mi van vele? A jelentések szerint senki nem hiányzik, így nyilván nem hozzánk
tartozott. Több jelentés is befutott, hogy a Rumplestiltskin egyik vendége rosszul
lett nem sokkal azelott, hogy a DocWagon légimento odaért. A fickó néhány perccel
azelott tunt el, hogy a vadászok megjelentek a hordággyal.
-- És ön úgy véli, hogy o volt a beteg?
-- A mennyezeti kamerák rögzítették az egész szöktetést és a beteg férfi fizikai
leírása megegyezik a hordágyon fekvoével. Hetven százalékig biztos.
-- De nem száz százalékig.
-- Nem lehet többre számítani szóbeli leírásoktól és egy maszkot viselo és letakart
férfi trideo elemzésétol.
-- Ez igaz -- Szóval Verner nem adott ki valaki mást. Mégis, kell még valaminek
lennie. -- Kár, hogy az ork meghalt. Talán tudott volna mondani valamit.
Marushige ragadozó vigyort villantott a nore.
-- Azért mondott valamit -- válaszolta és meglobogtatta azt a jelentést, amit az
elobb megpróbált elolvasni. -- A jelentés szerint Greta Wilmark, szabadúszó
árnyvadász. Rendszeres társai között szerepel Harry Sloan, Feketekutya Sullivan,
Kurt Leighton és egy másik ork, Chin Lee. Sloan és Sullivan nyolcvan százalékra
megegyezik a leszállóhelyen látott két ápolóval és a mentogép repülési
karakterisztikája erosen arra utal, hogy Leighton volt a rigó. Vagyis Wilmark
szokásos csapatának minden tagja szerepel, kivéve Lee-t, de hát az árnyvadász
bandák könnyen változnak. A "doktorno" valószínuleg Lee-t helyettesítette. Végül is
az egész úgy fest, mint egy gyors, idozített kis akció.
-- A sárkány kivételével -- tette hozzá Crenshaw.
-- Az független egybeesés is lehet -- mondta Marushige rövid vállrándítással. -- A
pilótánk nem maradt a helyszínen elég sokáig ahhoz, hogy kapcsolatot tudjunk
teremteni a vadászok szökése és a sárkány jelenléte között. Nem valószínu, hogy
ilyen kis kaliberu vadászok ilyen eros támogatást tudtak volna szerezni. Ha a
jelentés elkészül, lezárjuk az ügyet.
Crenshaw összevonta szemöldökét. Marushigét talán kielégítik a kapott információk,
de ot nem. Még ha minden olyan egyszeruen is ment volna, ahogy azt a biztonsági
fonök gondolja, azt akarta, hogy Vernert elkapják és megbüntessék.
-- És mit terveznek Vernerrel?
-- Hacsak valami új hír fel nem bukkan, semmit. Túl magasak az elfogatási költségek
egy ilyen kis szökevényhez képest. A múltbéli tapasztalatok azt mutatják, hogy az
ilyen próbálkozások nem kifizetodoek.
A no szemei összeszukültek.
-- Satónak nem tetszene, hogy ön semmit sem tesz az ügyben.
-- Úgy érti, önnek nem tetszene. -- Marushige Crenshaw elbizonytalanodásával
szinkronban nyerte vissza saját önbizalmát. -- Sato üzletember. Ha meglátja a
jelentést és az esetleges megtorló akció becsült költségeit, egyet fog érteni
velem.
Crenshawnak elrontották a napját. Jó alkalma lett volna rá, hogy tisztán, legálisan
elkapja Vernert. Ehelyett minden megváltozott. Marushige hagyja megszökni.
De valamit azért csak tehet. És ha igen, meg fogja találni a módját.

16

-- Megáll -- jelentette ki Kurt.

-- Épp ideje volt -- morogta Sloan.
-- Mi a baj? Zsibbad a seggetek az utazástól? -- kérdezte Feketekutya.
-- Nekem legalább még van valamim alul, amitol kényelmetlenül érezheti magát.
-- Csak a bajt keresed, Sloan.
-- Miért te talán segítesz megtalalálni?
-- Pofa be, gyerekek -- parancsolta Kurt anélkül, hogy rájuk nézett volna.
Sloan és Feketekutya azóta cikizték egymást, amióta elhagyták a rejtekhelyüket.
Csak annyi idore álltak meg, hogy átjussanak a határállomáson. Sam megkönnyebbült,
amikor átjutottak a határon, mivel biztos volt benne, hogy a két fickó vitája
magukra vonja az orök egyáltalán nem kívánt figyelmét. Roe ugyan biztosított
mindenkit, hogy az útlevelükkel gond nélkül átjuthatnak a Szelis-Síd Tanács
területére, Sam mégis ideges volt, amikor a törzsek képviseloi megvizsgálták oket.
Az SZST zsaru nyilván ártalmatlannak ítélte a csoportot, mert nem pazarolt rájuk
egy pillantásnál többet.
Mielott kijutottak volna a metroplexumból, a vadászok két Chrysler-Nissan
lakókocsira cserélték a furgonjukat. Samet és Hanaet az egyikbe ültették be, Roe és
Chin Lee pedig a másikba pakolták be a vendégüket. Az ellenorzopont után a két
kocsi egymástól különválva haladt déli irányba és csak alkalmanként találkoztak
elore megbeszélt helyeken az Államközi 5-ös úton. Félórával ezelott ismét
csatlakoztak egymáshoz a nagy semmi kellos közepén és leoltott lámpákkal elindultak
a terepen. Roe tünde mivoltából adódóan meglehetosen jól látott a holdfényben.
Kurt, a rigó, kénytelen volt a lakókocsihoz csatlakozni és a jármu érzékeloi által
szolgáltatott információkra hagyatkozni. Az utazás meglehetosen rázósnak bizonyult,
de nem annyira, amilyenre Sam számított. A lakókocsikat éppen a terepen való
haladásra építették.
Kurt egyszer csak megállt és felnyitotta az ajtót. A tunékeny holdfény
megvilágította a másik lakókocsi mellett álló Roe karcsú alakját. A kocsi zöldes-
barnás terepszínu festése miatt szinte alig emelkedett ki a környezo fák és bokrok
alkotta háttérbol.
-- Valami gond van? -- kérdezte Kurt, amint Roe közelebb jött.
A tünde megrázta a fejét.
-- Itt találkozunk Tessiennel. Álljunk le egy kicsit és pihenjünk. Kemény dolog ez
a tereplovaglás.
-- Csatlakozz be -- javasolta Kurt és megütögette a fejébol kiálló adatjacket.
-- Be fogok. Mihelyst a kocsi lesz az egyetlen dolog, akihez beszélni akarok -- Roe
finoman felkacagott. -- Jól van, cimborák. Szálljatok ki és nyújtóztassátok ki a
tagjaitokat. Chin Lee üveget cserél a vendégünkön, de nemsokára itt lesz és tüzet
rak. Bekapunk valamit, mielott továbbmegyünk.
A vadászok gyorsan reagáltak. Kurt befogta Sloant, hogy segítsen neki kihozni pár
lámpát a kocsi farából, Feketekutya pedig a bokrok közé trappolt, hogy személyes
ügyeit intézze. Sam és Hanae ott maradtak Roe mellett állva.
-- Katherine.
-- Igen, Hanae?
-- Hol vagyunk?
-- Közel a tir tairngirei határhoz.
-- Tündeföldre megyünk? -- Hanae szeme szélesre nyílt a csodálkozástól.
Tir Tairngire nagyjából a régi Egyesült Államok Oregon államának területét foglalta
el, de annál kicsit nagyobb volt. A területet a Bennszülött Amerikai Nemzetek
ajándékozták a Felébredtek eros koalíciójának, cserébe azért, hogy azok segítettek
nekik visszanyerni osi földjeiket. Nem is olyan régen Tir Tairngire kivált a BAN-t
vezeto Független Törzsi Tanácsból és kinyilvánította függetlenségét. Senki sem
tudott sokat a Tir Tairngireben folyó dolgokról, mivel az országot uraló tündék
megorizték titkaikat. Az egyetlen tény, amit mindenki megtudhatott, az volt, hogy a
terület nagy részét visszaállították természetes állapotába. Tir hivatalos
politikája a többi államnak is ugyanezt javasolta és segítségül tünde mágiájukat is
felajánlották ilyen célokra.
-- Tiren keresztül vezet a legrövidebb út San Franciscóba.
Sam megköszörülte a torkát. -- Nyilvánvaló, hogy titokban akartok átkelni. Mindig
azt hallottam, hogy a határ le van zárva és jól orzik.
-- Ja, eltaláltad. Sárkányaik vannak, griffjeik meg ilyenek. Meg azok a kibaszott
lovagok. Senki nem mondta, hogy dolgunk lesz a lovagokkal. -- Sloan mérgesen mondta
mindezt, de Sam félelmet hallott ki a hangjából. A vadász lehalkította a hangját
egy kicsit. -- Azt hallottam, hogy ha elkapnak átszökés közben, ellopják az
elmédet.
-- Ne aggódj, Sloan. A lovagok nálad úgysem találnak semmit -- krákogta a bokrok
közül visszatéro Feketekutya.
-- Sloannak igaza lehet -- folytatta Sam, megelozve a vadász ingerült reagálását.
-- A tir tairngirei határorök híresen hatékonyak. Szinte minden héten lehet hallani
arról, hogy valakit kilöktek az autópályára, miután megpróbált átjutni a határon.
-- Ezért kell csöndesen csinálnunk, távol az utaktól, távol a rendszeres jároröktol
-- mondta Roe. -- Tessient küldöm majd elore felderítonek. Ha visszajön, hogy
tiszta a levego, eloremegyünk, a sárkány meg légi fedezetet ad. Nem lehet semmi
probléma.
-- Biztos vagyok benne, hogy átviszel minket, Katherine -- jelentette ki Hanae.
A vadászokat nem volt ilyen könnyu meggyozni. Sam sem gondolta túl jónak a tervet,
de a további vitát lezárta a tollas kígyó megérkezése.
A sárkányféle fékezo szárnycsapásai felkavarták a földrol a lehullott, száraz
leveleket. Chin Lee káromkodott egyet, mivel a tábortüzet is elfújta a légfuvallat.
A földre érve a szörnyeteg eloször hátsó lábaira ereszkedett, összehajtotta
szárnyait és csak utána tekeredett össze szokásos módján.
Roe elindult a lény felé, hogy csöndben megbeszéljenek valamit, a többi vadász
pedig hirtelen figyelemre méltónak találta Chin Lee próbálkozásait a tuz
újraélesztésére. Sam észrevette, hogy a tuz valahogyan olyan messzire került a
sárkánytól, amilyen messzire csak el lehetett jutni anélkül, hogy elhagynák a
tisztást. Hanaevel együtt ok is gyorsan az utóbbi csoporthoz csatlakoztak.
A tollas kígyó néhány perccel késobb kinyújtotta testét, a levegobe szökkent és pár
szárnycsapással máris eltunt a fák koronája fölött. Roe odament a lakókocsihoz,
hogy leellenorizze az utast és csak utána csatlakozott a többiekhez.
Ezalatt Chin Lee foztje elkészült. Az ork szerzett néhány vadon növo fuszernövényt,
amitol még a szójaburgerek és a többi ehetetlenségek is némi ízt kaptak. Evés után
lepihentek. Hanae csöndesen befészkelte magát Sam karjai közé. Még Feketekutya és
Sloan is lazított egy kicsit és valami régi árnyvadászatról beszélgettek ahelyett,
hogy egymást cikiznék. Chin Lee egy tál vizet öntött a tuzre és valamiféle
kártyajátékba kezdett Kurttal. A lámpák sáfrány fényében minden békésnek tunt.
Fejük fölött a felhotakaró egyre surusödött, ahogy a hold lejjebb ereszkedett. Az
oket körülvevo erdo szokásos hangjain zümmögött, a benne zajló életet nem zavarta a
néhány árnyvadász jelenléte. Sam egyszer úgy vélte, hogy farkasvonyítást hall. De
nem volt benne biztos, mivel eddig még sosem hallott ilyesmit.
De bármi is volt az, Hanae is hallotta.
-- Nem tetszik nekem idekint -- panaszkodott.
-- Miért nem próbálsz meg aludni egy kicsit? -- Sam tudta, hogyan érez a lány.
Hatalmas, nyílt terület, sehol egy fal, csak a nyers, üres levego. Az erdo nem
nyújtotta azt a kényelmes biztonságérzetet, amit az archológia.
-- Ez jó ötlet -- jegyezte meg Roe. -- Úgy fest, Tessien egy darabig még nem jön
vissza. És ha egyszer elindultunk, már nem lesz lehetoség az alvásra.
-- Nem akarok itt kint aludni -- mondta Hanae. -- Túl nyitott. Túl idegen.
-- Lefekhetsz a kocsiban is -- mondta Kurt és fejével a Caravaner felé intett. -- A
csomagtartóban találsz hálózsákokat.
Az erdo békéje határozottan családias hangulatot varázsolt közéjük.
Hanae és Sam lepihentek hát a kocsiban. Kis ido múlva azonban Sam felébredt. Az
órájára pillantva megállapította, hogy alig valamivel több, mint egy óra telt el.
Hanae békésen aludt. Sam óvatosan kimászott a lakókocsiból, vigyázva, hogy ne
keltse fel a lányt. Az éjszaka a tábor zajait leszámítva csöndesen haladt elore. A
nyugodt mozdulatlanságban Sam hallotta a vadászok halk beszélgetését. Sloan és
Feketekutya megint egymást inzultálták.
A másik kocsi melletti mozgás magára vonta a figyelmét. A magas, noi alak nyilván
Roe lesz. A tünde belebújt egy hátizsákba, majd elohúzott egy puskát és a bal
vállára akasztotta. A többieknek egy szót sem szólt, csak megkerülte a Caravanert
és elindult a sötétben.
Sam kíváncsian a nyomába szegodött.
Amikor újra megpillantotta, a tünde a fák szélénél guggolt. Sam odalépett mellé.
Roe meglepte azzal, hogy hirtelen megragadta a karját és lehúzta maga mellé a
földre. Nem szólt semmit, csak a szája elé tartotta kinyújtott mutatóujját.
Sam fejbore viszketni kezdett. Nem tudott sokat a természetrol, de azt azért jól
hallotta, hogy korábban annyiféle hang hallatszott. A szél zizegtette a leveleket.
Zümmögés és halk csattogás, ami nyilván rovaroktól származott. Állatok halk
motoszkálásai az aljnövényzetben. Ezek a hangok most mind elhallgattak. Még a
szélzúgást sem lehetett hallani.
Valami baj volt készüloben.
-- Roe -- suttogta Sam. -- Mi ez?
-- Nem tudom.
Sam végignézett a fák vonalán. Sötét, kuporgó alakok látszottak a lámpák és a
tábortuz fényében. A nappal élénkzöld levelek most gonosz feketeséggel néztek
vissza.
Hirtelen apró fényvillanást vett észre. A felvillanás irányába nézett. Egy
pillanatig úgy gondolta egy alak körvonalait látja, aki pár méternyire bent áll az
erdoben. Magas és karcsú... mint egy tünde.
Megütögette Roe vállát és az alakra mutatott. A no a mutatott irányba nézett és
halkan elkáromkodta magát. Elkezdett a zsebei között kutatni.
A szél hirtelen feltámadt és felkavarta a leveleket, mint ahogy korábban a sárkány
tette. A puha, barna avar kavarogva újabb helyet keresett magának.
A halk zizegést azonban hirtelen széttépte a felcsattanó motordübörgés. Sam
felnézett és látta, hogy egy sötét alakzat suhan végig a fák fölött. Nyomában egy
második és egy harmadik is felbukkant. És még újabbak követték oket.
-- Yellowjacketek -- sóhajtotta Roe és felállt.
Sam is felemelkedett. Ismerte a Yellowjacketeket a társasági háborúkról szóló
trideo jelentésekbol. Apró, mozgékony, egyszemélyes helikopterek voltak és annyi
fegyverzetet szállítottak, hogy kényelmesen el tudjanak bánni egy
könnyebb, páncélozott jármuvel is.
Sam észrevette, hogy a Yellowjacketekre keresoreflektorokat szereltek. Hat
reflektorcsóva söpört végig a tisztáson.
Ő és Roe a fények által megvilágított területen kívül estek, így egyelore nem
fedezték fel oket. A tünde valamit Sam felé nyújtott.
-- Vedd el -- mondta és hátralépett az erdobe.
Sam reflexszeruen két kézzel a tárgy után kapott. Lenézett és látta, hogy Roe
puskája az. Mintha forró parazsat tartana a kezében, rémülten a földre lökte. Nem,
megesküdött, hogy nem nyúl még egyszer fegyverhez. Szinte várta, hogy a tünde mond
valamit, de a no már rég eltunt a fák között.
A libego fénycsóvák most kör alakba rendezodtek és vakító ragyogással árasztották
el a tisztást.
-- Tir Tairngire Fohercegének nevében felszólítalak benneteket, hogy ellenállás
nélkül adjátok meg magatokat. Ha azonnal megteszitek, nem esik bántódásotok.
Egy pillanatig senki nem mozdult.
Sloan törte meg a dermedt csöndet azzal, hogy a lakókocsik felé rohant. Futás
közben ezt kiabálta:
-- Az én agyamat nem szívjátok ki!
-- Maradj, ahol vagy -- csattant fel ismét a testetlen hang. -- Utolsó
figyelmeztetés.
Sloan nem törodött vele. Elorántott egy automata karabélyt az ülés alól és sarkon
perdült. A fegyver agyát könyökével az oldalához szorította és rövid sorozatot
küldött a hangosbeszélos helikopter felé. A fegyver éles csattanásai valósággal
belehasítottak a rotorlapátok tompa pufogásába. Csikorgó hangok hallatszottak,
amint a lövedékek feltépték a gép oldalát. Üvegcsörömpölés, szikraeso és a vezeto
helikopter reflektora kihunyt.
-- Anyám, elkapott! -- kiáltotta a gépi hang. Sam tudta, hogy a hangot nem igazán a
földön állóknak szánták. Kis ido múlva a hang újból megszólalt, mintha csak egy
kérdésre felelne. -- A fenébe is, Bran, ezek vért akarnak ontani. Nos,
megkaphatják. Minden egységnek: reflektorokat kikapcsolni. Ha akartok, lohettek.
Pár pillanattal késobb a tisztásra ismét sötétség borult. A fényoszlopok eltuntek.
Sam szeme elott még foszforeszkáltak az eros reflektorok, amikor újabb, kisebb,
vörös lángcsóvák jelentek meg a helyükön. Nehéz lövedékek szaggatták fel a tisztás
földjét egyenes vonalakban. Kurt éppen az egyik kocsi felé rohant fedezékbe, amikor
végigszaladt rajta az egyik helikopter tüze. A földre zuhant és nem sokkal késobb
egy másik géppuskasorozat valósággal szétszaggatta a földön hevero, véres testet.
Sloan ismét meghúzta a ravaszt, vadul lövöldözött a sötétben. A fegyverébol
idonként kirepülo nyomjelzo lövedékek narancs csíkot húztak az éjszakai égboltra.
Tüzelés közben összefüggéstelenül üvöltözött mindenfélét. A tündék válasza sem
késett soká. Az egyik Yellowjacket oldaláról rakéta röppent ki, hajtómuvének
lángcsóvája pillanatra megvilágította a feketeségben gyilkos rovaristennore
emlékezteto helikoptert.
Sam számára mintha megállt volna az ido. Látta, vagy azt képzelte, hogy látja a
csobol kiröppeno keskeny, halálos tárgyat. Amint a rakéta elhagyta a kilövocsövet,
stabilizátorszárnyai kinyíltak és helyükre kattantak. A rakéta a kocsi felé
száguldott, melynek oldalához lapulva Sloan üvöltözött. Hanae pedig bent aludt a
kocsiban.
Sam abban a pillanatban meglátta a lány arcát az ablakban. Karikás szemekkel,
összekuszált hajjal nézett ki a sötétbe, nem egészen fogta még fel a kinti zavart
és pusztítást. Sam éppen figyelmeztetoen kiáltani akart valamit, amikor a rakéta
becsapódott.
Mennydörgés szaggatta szét az éjszakát.
A lakókocsi megremegett és eltunt a felcsapó pokoltuzben. Sloant feldobta a
légnyomás. Hadonászó karokkal úszott a levegoben.
Sam elorerohant, de megbotlott és elnyúlt a földön. Hátrafordult, hogy megnézze,
min esett hasra. A villogó fényben Sloan gyulölettol és félelemtol eltorzított
arcát látta. A vadász haját az egyik oldalon teljesen leégette a robbanás. A teste
azonban nem volt sehol.
Sam feltápászkodott és tovább támolygott a lángoló kocsi felé. A teteje kezdett
belappadni a hotol. Buzös füstoszlop gomolygott. A kocsi belseje egyetlen, izzó
tuzgömb volt csak. A hirtelen arcába csapó hufuvallat hátratántorította Samet.
Hatalmas kéz ragadta meg erosen a karját. Sam ösztönösen küzdeni próbált, de aztán
meglátta Chin Lee agyaras arcát.
-- Nem segíhecc má? rajta -- harsogta túl az ork a tuz bömbölését és a körözo
helikopterek robaját. -- Gyerünk, irány a zerdo. A kurva Yellowjacketek oda nem
tunnak követni.
Az ork elengedte a karját és rohanvást indult az erdo felé. Sam utoljára a kocsira
nézett. Chin Leenek igaza volt. Már semmit nem tehet Hanaeért.
Ő életben volt, a lány meghalt, de ezért valaki fizetni fog. Miközben az erdo felé
rohantak, a másik kocsit is lángtengerré változtatta egy rakéta. Sam válla fölött
áttekintve Feketekutya körvonalát látta a másik irányba tántorogni. A mérges
darazsakként robajló Yellowjacketek tuzzel és ólommal pumpálták tele a tisztást.
Chin Lee jóval elotte járt és éppen elérte az elso fákat, amikor egy karcsú árny
emelkedett fel elotte. Az ork feléje lendítette karabélyát, de az alak közelebb
lépett és felütötte a fegyver csövét. Egy sötét csizmás láb suhant és az ork máris
a földön hevert.
A tüzek megvilágították a támadó arcát. Egy tünde volt. A földön elnyúlt vadász
fölött állt és enyhén lihegett. Aztán mintegy mellékesen az ork felé fordította
kinyújtott mutatóujját. Ujjhegyébol szikrázó varázsenergia lövellt ki.
Chin Lee felüvöltött és a karjához kapott. Keze ragacsos anyagot tapintott.
Hangosabban kezdett üvölteni, amint a ragacs lassan szétterjedt mellén és nyakán. A
massza az arcára is átterjedt, mire az ork hangja tompa gurgulázássá halkult. Teste
lassan puha, undorító péppé változott.
-- Illo halál egy ilyen borzalomhoz -- jelentette ki a tünde mágus.
Sam lábai gépiesen rohantak tovább, jóllehet tekintete a szörnyuséges jelenetre
szegezodött. Agya annyira eltompult a mágia látványától, hogy nem is vette észre,
egyenesen a tünde felé tart. Aztán már túl késo volt. Belerohant a mágusba és
mindketten a földre zuhantak.
Elhúzódott, lábaival vadul rúgkapált, hogy kiszabadítsa magát. Ez a tünde épp az
imént változtatott egy élo személyt egy tócsa kocsonyává. Samnek fikarcnyi kétsége
sem maradt afelol, hogy neki is könnyedén ugyanezt a halált szánhatja.
A tünde összeszedte magát és éppen feltápászkodni készült. Sam észrevett egy
lehullott faágat. Felkapta és félig felemelkedve a földrol a tünde felé lendítette.
Épp a fejét találta el. A szinte teljesen elkorhadt faág ezer darabra tört az
ütközéstol. A nyirkos faforgácsok, kéregdarabok és a rothadás belsejében nyüzsgo
férgek százai egyetlen undok felhové robbantak. A tünde hátratántorodott, inkább
meglepve, mint sebesülten.
Sam megfordult és futásnak eredt.
-- Fuss csak, szökevény. Finom nyúlhús a vadásznak. -- Ezekkel a szavakkal újabb
varázslatba kezdett. Jó hangosan kántált, nyilvánvalóan azért, hogy Sam is hallja.
Sam megkockáztatta, hogy hátrapillantson futás közben. A tünde a feje fölé emelte
kezeit, körülöttük vöröses fénybol formált gömb jelent meg bizarr glóriaként. A
gyilkos mágus elokészítette varázslatát. A félelem új erot adott Sam remego
lábainak.
Aztán furcsa érzés kerítette hatalmába. Valahogyan tudta, hogy a mágus befejezte
varázslatát. Hoség söpört végig a hátán és futtában látta, hogy a környezo
faleveleket lángnyelvek söprik el. A forró löket kiszorította tüdejébol a levegot,
o pedig lángolva a földre zuhant.

17

A Mitsubishi Nightsky elegánsan csillogott a lemeno nap fényében. A limuzin fekete

karosszériája magába szívta a fényeket és a krómozott felületek éles villogásával
ellentétben mély, távoli tükörképeket keltett. A nyitott hátsó ajtó puha, süppedos,
huvös búvóhelyet kínált a kinti hoség elol.
Egy férfi és egy no sétált le a Jarman épület elotti lépcsosoron. Elegánsan
lépkedtek és észre sem vették a cégépület és a járda mellett várakozó luxusautó
között elsieto gyalogosokat. Magabiztos fellépésük elárulta, hogy ok a Nightsky
tulajdonosai.
A no kiváló minoségu anyagból készült, csodálatos szabású, konzervatív ruhát
viselt. Lábainak ívét nagyszeruen kihangsúlyozó, ezüstösen csillogó, tusarkú
cipojétol egészen a gondosan elkészített frizurájában csillogó platinaláncig minden
porcikája vállalati sikertörténetet lehelt magából.
A férfi sötét öltönyt viselt és olyan finoman mozgott, hogy a ruhája alig-alig
gyurodött meg rajta. Hosszú, csontos arcát sötét haj koronázta. Más körülmények
között mogorva, barátságtalan férfinak gondolnák, de most szemmel láthatóan jól
érezte magát a hölgy társaságában és ettol meglepoen jóképuvé vált. Sötét ruhája
ellentétben állt a no csillogásával, de egyébként mindenben illett társasági
játszótársához.
Pihent, vidám arccal lépkedtek a lépcsokön és valami privát viccen kacagtak
csöndesen. Tekintetük csak egymásét kereste és úgy tunt, igen kellemes estének
néznek elébe.
Hart kilépett a tömegbol és megállt a férfi elott. Az o öröme meg az lesz, hogy
elrontja a kellemesnek ígérkezo estét.
-- Hello, Mr. Drake. Meglepi, hogy itt lát? -- Drake megtorpant. A no rávillantotta
tekintetét, ebbol Hart megtudta, hogy fogalma sincs arról, mi folyik itt. Nem
helyes, kiscicám. Ennél azért jobban kellene ismerned az ágyasodat. -- Nos, Mr.
Drake?
-- Ön kivételesen találékony elme, Ms. Hart. Ugyan miért kellene meglepodnöm?
Hart egy vállrándítással elintézte a finom választ.
-- Azt hiszem, megfelelo elégtétel, hogy Ms. Mirint idegessé tettem.
A no Hart felé fordította kutató szemeit. Hart ügyelt rá, hogy ne reagáljon az ot
méricskélo tekintetre. Még soha nem találkoztak, de a tünde tudta, hogy Mirint nem
érdekli, honnan tudja Hart a nevét. Valószínuleg inkább azon töpreng most, hogy mi
mást tudhat még róla. Hadd töprengjen. Ameddig zavarban érzi magát, nem fog
belekotyogni a dolgokba.
-- Nézze, ifjú hölgy...
-- Nyugodtan tartsa meg magának, Ms. Mirin -- vágott közbe Hart, kiprovokálva ezzel
egy éles, dühös pillantást. -- Nem azért vagyok itt, hogy önnel beszélgessek.
Úgyhogy maradjon csöndben. És azt is melegen javaslom, hogy ne tegyen gyanús
mozdulatokat. Könnyen az életébe kerülhet. Vannak barátaim bizonyos magas helyeken.
-- Mirin megveto mosolya láttán hozzátette: -- És az egyik barátom jelen
pillanatban épp az ön fejét látja nagy tuzereju karabélyának célkeresztjében. Remek
céllövo az illeto. És pontosan tisztában van az ön képességeivel is.
-- Elég gyors a barátja? -- válaszolta Mirin kihívóan.
Drake a hölgy karjára tette a kezét.
-- Fogjuk fel humorosan a dolgot, Nadia. Legjobb tudomásom szerint o olyan hölgy,
aki megtartja a szavát és lelkiismeretesen beszámol a végzett munkájáról. Nincs
szükség csetepatéra. Ms. Hart, talán beljebb lépnénk, ahol kevesebb a hallgatózó
fül?
Hart is mosolygott és jól tudta, hogy a kevesebb hallgatózó fül kevesebb szemlélodo
szemet is jelentett arra az esetre, ha a férfi valami csúnyaságon törné a fejét.
-- Azt hiszem, nincs rá szükség.
-- Akkor hát itt a lépcson. Távol a tömegtol. Csak ön és én.
Úgy tunt, Mirinnek lett volna ehhez pár szava, de Drake megelozte egy finom
fejcsóválással. Hart felé fordulva csupa mosoly volt ismét az arca.
-- Megfelelonek tartaná, Nadia, ha megvárna a kocsiban? Nem valószínu, hogy
küzdelemre kerülne sor a nyílt utcán, ennyi ember szeme láttára.
Erre számított Hart is.
-- Hadd menjen. Ameddig együttmuködik, addig biztonságban van. A barátom robbanó
lövedékeket használ és megfelelo szögben helyezkedett el ahhoz, hogy be tudjon loni
a limóba.
-- Nem szeretem, ha ijesztgetnek, Ms. Hart -- jelentette ki halkan Mirin. Világosan
kicsendült hangjából a fenyegetés.
-- És én sem szeretek ijesztgetni. Önt egyelore nem érinti az ügy. És mindnyájunk
javára szolgálna, ha ez így is maradna.
-- Minden rendben, Nadia. Ms. Hart és énköztem felmerült egy egyszeru kis
félreértés. Nem lesz semmi baj.
Mirin arckifejezésérol le lehetett olvasni, hogy o úgy vélte, már most is baj van.
-- Ülj csak be a kocsiba. Egy perc és jövök én is.
Mirin belenyugodott. Hart egyedül elindult felfelé a lépcsokön. Félúton megállt és
visszafordult. A nap egyre lejjebb vándorolt az égbolton és az épületek árnyékai
egészen Hartig felkúsztak már. Hart megremegett, nem annyira a Jarman épület mögül
fújó huvös szél, mint a várakozás izgalma miatt.
-- Nos, mi ez az egész? -- kérdezte Drake, amint a no mellé ért. A Mirin
jelenlétében használt finom hang eltunt, helyét átvette az üzletember pókerarca.
-- Attól tartok, ön megpróbálta elkerülni, hogy teljesítse a szerzodésünkben
foglaltakat.
-- Miért tennék ilyet?
-- Az ön indokai nem érdekelnek, bár elég jó tippem van arra nézve, mik lehetnek
azok. -- Drake nem felelt; pusztán kérdo pillantást vetett a nore. Nyugodtan
viselkedett. Túl nyugodtan ahhoz, hogy ártatlan legyen, gondolta Hart. -- Még a
helyszínen voltam, amikor a tir tairngirei határorség támadásba lendült. Egy mágus
fedte el a Yellowjacketek hangját. Egy teljes szakasz volt; több, mint elég néhány
másodrendu árnyvadásznak és egy beijedt, menekülo párocskának. Amikor Sloan pánikba
esett és tüzet nyitott a helikopterekre, az orjárat minden loszerét ránk ürítette.
Szétlottek ott mindent. Engem is megölhettek volna a többiekkel együtt.
Ahogy arra számított is, Drake arcán aggodalom látszott. Nyoma sem volt
meglepetésnek.
-- Talán Tessiennel kellene errol beszélnie. Az ilyesfajta lényeket arról ismerik,
hogy meglehetosen megbízhatatlanok.
-- Már beszéltem Tessiennel. Azt mondta, Portlandban találkozott önnel és közölte,
hogy a tervek megváltoztak és én visszatérek Seattle-be.
-- El kell döntenie, kiben bízik, Ms. Hart.
-- Már eldöntöttem -- felelte a no és a férfi szemébe nézett.
-- Értem -- felelte Drake huvösen. -- Ellensúlyozásképpen némi bónuszt küldök az ön
számlájára.
-- Ez befedi a megállapodásunkban keletkezett nagyobb lyukakat.
-- És újabb tapaszokra van szüksége?
-- Az nem az én stílusom, Mr. Drake. Profi vagyok. Külön ösztönzok nélkül is
tartani tudom a számat.
-- Majd meglátjuk, mennyire tartja csöndben az együttmuködésünket, Ms. Hart.
-- Nézze -- felelte a no hevesen. -- Ön lott és mellé talált. Megértem, hogy üzleti
oka volt rá. Most azt mondom, nem kell engem elcsendesítenie. Nem beszélek, mert
kötelez a szakmai büszkeségem. És ugyanezzel a professzionalizmussal figyelmen
kívül hagyom, amivel ön próbálkozott. Legyen az eredmény 1:1.
-- Ahogy kívánja, Ms. Hart, akkor felejtsük el a múltat. -- A férfi mosolya
felfedte villogó, hibátlan fogsorát. -- De ne váljunk el haragban. Mély benyomást
tett rám az önben lobogó tuz és tisztesség. Továbbra is igényt tartok a
szolgálataira. Legyen mondjuk 25,000 nujen havonta. Nevezzük ügyvédi költségnek.
-- Már mondtam, hogy nem fogadok el hallgatási pénzt. Ha a szolgálataimat akarja, a
szokásos díjaimat kell fizetnie.
-- Ön a legszokatlanabb hölgy, akivel valaha is találkoztam, Ms. Hart. Kezdem azt
hinni, hogy ön kitart a saját maga választotta viselkedésmód mellett. Nos,
egyezségre jutottunk?
Hart a férfi elé tartotta személyi számítógépét. Drake magabiztosan mosolygott,
hogy o nyerte a menetet és becsúsztatta hitelkártyáját a megfelelo nyílásba.
Átutalta a pénzt. Bizalmát demonstrálandó, Hart azonnal lefuttatott egy ellenorzo
programot, amint visszakapta gépét.
-- Az ön pénze igen jó.
-- Jó, mint az arany, Ms. Hart.
-- Még jobb is -- mondta a no, miközben visszacsúsztatta személyi számítógépét a
táskájába. -- Az arany túl nehéz.
Miközben Hart lenézett a lépcsokön, Drake keze elorelendült és fájdalmas marokra
fogta a no karját. Éles tekintettel bámult a nore.
-- Biztos abban, hogy a helyszínen nem maradt nyoma a Renraku cserénknek?
Hart lenézett a karját markoló kézre és addig nem válaszolt, amíg a férfi el nem
eresztette. -- A vendégünket szállító kocsi az ön utasításai alapján felrobbant. Ha
valami is hátramaradt volna, mindenki azt gondolja majd, hogy csak még egy vadász
volt.
Drake villogó fogsorú mosolya visszatért.
-- És az akciót fedezo két balek közül egyik sem maradt életben, igaz? Egy sebesült
fogoly túl sokat beszélhetne.
-- Utoljára akkor láttam a fickót, amikor a mágus elégette egy tuzlabdával. A no
akkor vált hamuvá, amikor az orjárat kilotte a kocsiját. És a többiek is fube
haraptak.
-- Kielégíto megoldás. A jelentésébol kitunik, hogy az a fiatal Renraku alkalmazott
túlzottan is érdeklodo kérdéseket tett fel. Ha életben maradna, esetleg nem a
megfelelo embereknek járna el a szája. Sokkal jobb így, hogy az összes szemtanút
eliminálták.
Az összeset, engem kivéve, gondolta Hart. De én még mindig rajta vagyok a fizetési
listán, nem igaz? És biztonságban is maradok addig, amíg hasznomat veszik vagy ha
már elérted a célodat, Mr. Drake.
-- Senkinek sem engedem meg, hogy keresztülhúzza a tervemet -- Drake búcsúzóul csak
ennyit mondott.

18

Sam meglepve észlelte, hogy még mindig életben van.

A lángok mindent elborítottak körülötte, meggyújtották a környezo fákat és a
ruházatát. A fájdalomtól elvesztette az eszméletét és nyilván elesett, legurult
valami láthatatlan parton és beletoccsant egy kis patakba. Most is félig a vízben
elmerülve feküdt. Valószínuleg a pataknak köszönhette az életét. Az eséstol
karmolások és zúzódások, a tuztol pedig felhólyagzott égési sebek borították a
testét, de életben volt.
Nem feküdhetett sokáig eszméletlenül, hiszen egy hangot hallott, ami nagy
valószínuséggel az ot megégeto tünde mágushoz tartozott. A mágus annyira biztos
lehetett a dolgában, hogy nem bíbelodött a holttest leellenorzésével. Sam
koncentrált, hogy megértse a szavakat.
-- Kinyírtam az agyarast és az egyik simát, Grian.
-- Vettem -- jött a statikus zúgás által némileg eltorzított válasz a rádió
adóvevobol. -- Mindkét járgány lángokban áll. Valószínuleg hármat kinyírtunk, de az
egész tisztás ég, így nem tudunk leszállni ellenorizni.
-- Átfésüljem a terepet?
-- Negatív. Ismered az eljárást, Rory. Senki sem mehet nem biztonságos területre
háttérfedezet nélkül. Arról nem is beszélve, hogy épp elég energiát kiadtál
magadból.
-- Nem fáradtam el, Grian. Friss vagyok. Ezek a csatornatöltelékek egyáltalán nem
voltak olyan kemények, amilyennek jelezték oket. Nem lesz semmi probléma.
-- Majd máskor, Rory. Menj vissza a találkozási pontra. Leteszem majd ott a gépet.
Felszedünk és együtt hazamegyünk.
-- Azt hiszed, nem tudok elbánni velük? Nemes osztályú varázsló vagyok.
-- Nem errol van szó, Rory. Engem már meglottek. Nem akarok több veszteséget.
Találkozunk a megbeszélt helyen.
-- Értettem -- válaszolta végül a mágus, majd motyogott még néhány szót az orra
alatt, melyeket nyilván nem akart a többi tünde tudomására hozni. Sam ugyan nem
értette a szavait, de a hanglejtés világosan utalt a jelentésükre.
Hirtelen rémület söpört végig Samen, amikor eszébe jutott, hogy a tünde esetleg meg
akar bizonyosodni arról, hogy jó munkát végzett-e. Imádkozni kezdett, hogy a mágus
másokra hagyja a halottvizsgálatot. A helikopterek távoztával az éjszaka ismét
elcsöndesedett, visszatértek az erdo saját hangjai. A levelek megint susogni
kezdtek a szélben, de az állatok egyelore még csöndben, ijedten hallgattak. Sam úgy
döntött, követi a példájukat. Nagyon, nagyon csöndben kellett most lennie.
Várt.
Lassan teltek a feszült percek és csakhamar elfáradt a hideg vízben való fekvéstol.
Megmozdította karját óvatosan, vigyázva, nehogy felkavarja a vizet és zajt okozzon
ezzel. Karórájának kijelzoje sötéten ásítozott. Megnyomta a fény gombját, de a
fények csak annyi idore villantak fel, hogy Sam lássa, a kijelzo burkolólapja
bepárásodott belülrol. Használhatatlan. Felkattintotta a csatot, hogy levegye az
órát a csuklójáról. Éppen undorodva el akarta hajítani, amikor eszébe jutott, hogy
csöndben kell maradnia. Bedugta hát kezét a víz alá és hagyta, hogy a kicsinyke
idoméro szerkezet lustán a patak köves fenekére süllyedjen.
Várt még egy darabig, aztán elhatározta magát és felkúszott a ferde parton.
Mozgását levelek zizegése és száraz ágak ropogása kísérte. Félelme minden egyes
hanggal nott. Lehet, hogy a mágus még a környéken ólálkodik? De amikor végre
valahára kidugta fejét a lejto tetején, a tündét nem látta sehol.
A két lakókocsi még mindig égett, bár a tisztáson nagyrészt már elaludtak a tüzek.
Kurt és Feketekutya holtteste elnyúlva hevert. Körülöttük szétszórva Sloan
darabjai. Hanae hamuvá porladt az egyik kocsiban. Roenak semmi nyoma nem volt. A
kiégett tisztás szélén ragacsos tócsa hevert: Chin Lee maradványai.
Sam egyedül volt.
A távolban ismét felhangzott a vonyítás. Ezúttal egy másik, eltéro hangú vonyítás
felelt rá. A hang ráébresztette Samet magányára. Elveszett egy erdoben valahol Tir
Tairngire-ben, egy olyan országban, mely világosan megmutatta, hogyan fogadja az
idegeneket. És az erdoben nyilván számos paraállatfajta él, akik igazán nem bánnák,
ha obelole vacsoráznának. Griffek és baziliszkuszok képe villant át az agyán. Meg
sárkányoké. Sloan azt mondta, hogy a tündék sárkányokat is alkalmaznak határornek.
A tollas kígyóval való legutóbbi találkozása után kétsége sem volt afelol, hogy egy
ilyen szörnyeteg akár egyben is le tudná ot nyelni.
Chin Lee fegyvere magára hagyva hevert a földön ott, ahová az ork ejtette, amikor
elpusztították. Sam a fegyverre bámult. Fémalkatrészei sötéten, hidegen tükrözték
vissza még a lobogó tüzek meleg fényét is. Az ergonómikusan megtervezett markolat
és tus már megkopott a sok használattól. Karcsú fémteste halált sugárzott. A
fegyvert arra tervezték, hogy embereket öljenek vele, Sam pedig megesküdött, hogy
soha vesz készbe ilyesmit.
A farkas ismét felvonyított.
Sam visszaemlékezett a bargesztre, ami megtámadta Sally Tsungot. Soha nem fogja
elfelejteni a vérfagyasztó üvöltést és a veszedelmes fogsort. A szörnyeteg hangja
szinte megdermesztette oket. A most vonyító farkas hangjából hiányzott ez az ero,
de azért így is elég hátborzongatóan visszhangzott. És Samnek nem állt mágia a
rendelkezésére, mint Tsungnak.
Amivel embereket lehet ölni, azzal lehet állatokat is. Odalépett és felvette a
fegyvert a földrol. Súlya meglepte egy kicsit, mivel Chin Lee olyan könnyedén
forgatta. Legalább volt rajta vállszíj. Sam a vállára vetette a fegyvert, ahogy azt
az orktól látta. Emlékeztette magát, hogy csak azért teszi ezt, mert elofordulhat,
hogy valami vérszomjas paraállat megtámadja. Emberek ellen nem használhatja. Erre
megesküdött.
Még egyszer végignézett a tisztáson. Ha itt marad, hogy eltemesse a társait, a
tündék visszatérhetnek és elcsíphetik. Találomra kiválasztott hát egy irányt, hátat
fordított a tisztásnak és elindult. Eltunodött azon, vajon meddig jut, mire a
tündék visszajönnek.
Amikor meghallotta az elso zajt az aljnövényzetbol, futásnak eredt. Nem látott
ugyan semmit, de nem is akaródzott körülnéznie. Most futás közben a saját léptein
kívül semmi mást nem hallott. A nehéz fegyver elore-hátra lengett az oldala és a
háta között és még a ruhán keresztül is felhorzsolta borét. Hamar kimerült, szinte
kínszenvedésnek tunt minden egyes lélegzetvétel. Talán többet kellett volna
rohannia a kutyáival vagy edzoterembe kellett volna járnia, hogy jobb kondícióban
legyen. Most ugyanis az életéért futott és keservesen megbánta korábbi lustaságát.
Meg akart állni, levegohöz jutni, pihenni, de nem mert. Ott voltak valahol a
nyomában. És amíg üldözoi nem pihennek, o sem teheti.
Egy gyökér bukkant fel a lába elott. Sam reflexszeruen oldalra lépett, de a fegyver
tehetetlen tömege elorelódult és kibillentette egyensúlyából. Megtántorodott és
nekizuhant az egyik faóriás gyökérzetének. A fa közönyösen szemlélte, hogy a fáradt
ember szédülten feltápászkodik csak azért, hogy pár tántorgó lépés után hanyatt
essen. A fegyver tára fájón Sam oldalába nyomódott, a fiú feje pedig nekicsattant a
masszív fegyvercsonek. Sam kábultan oldalra hengeredett és megpróbált felállni.
Gyomra kavargott, feje pedig fájdalmasan lüktetett. Látótere szukülni kezdett,
akárha ájulás elott. Súlyosan visszazuhant a földre. A fegyver csöve beékelodött
egy gyökér alá, Sam pedig tehetetlen zsákként rogyott rá.
Istenem, ne most, fohászkodott. El fognak kapni.
Testébol kiszaladt minden ero. Gyengén, kimerülten hevert. De nem pihenhet, amíg
biztonságban nem tudja magát. Tudnia kell, hogy üldözik-e a tündék.
Megpróbált felkelni, de a világ forogni kezdett körülötte, aztán minden elsötétült.
Utána már csak arra emlékezett, hogy sietve elindult visszafelé az úton, amin
nemrég végigrohant. Néhány helyen a görbe fatörzsek és csipkés szélu sziklák
ismerosnek tuntek. Üldözoknek viszont semmi nyoma. Elvesztette volna oket? Vagy
felesleges volt az egész rohanás?
Kérdéseire megkapta a választ, amint visszaért az elpusztított tisztáshoz és
kinézett a fák közül. A falevelek eltakarták ugyan, de a bokrok fájdalmasan
hasogatták a borét. Mintha álomban látná a tisztást. Lassan közeledett a kép.
Ezüstös fény vont be mindent, jóllehet a hold elbújt a felhok mögött. Egy csapat
tünde barangolt a két lakókocsi alaktalanná torzult roncsai között. Az egyik kocsi
még mindig égett. Egyikük kivételével mindnyájan védo és orzo szimbólumokkal
díszített egyenruhát viseltek. Sam úgy ítélte meg, ok lehetnek Tir Tairngire
határorei. Az egyetlen, nem egyenruhát viselo tünde kicsit távolabb állt a
társaitól. Farmert és flanellinget viselt és úgy festett, mintha ero sugározna
belole. Valahogyan ismerosnek tunt. Nyilván o az a mágus, akit a rádióhang Rorynak
nevezett. A hét tündén kívül Sam semmilyen más élolényt nem látott a környéken.
-- Mi az ábra, Grian? -- kérdezte a mágus a hozzálépo, magas tündét.
-- Az egyikük megégett a kocsiban. Bran szerint a csontváz egy noé volt és minden
jel arra mutat, hogy o volt az egyik Renraku szökevény. Aidan lekapart pár csontot
a másik kocsiról, úgy fest, azok a másik nohöz tartoztak. A tisztáson fekvo három
alakra ráillik a vadászok személyleírása és az orkkal együtt meg is lenne az összes
férfi. Csak a Renraku fickó hiányzik.
-- Őt is elkaptam -- biztosította Rory.
-- Hamarosan meglátjuk -- Grian megcsóválta a fejét. -- A high-tech szerkók nagyon
tönkrementek a kocsiban. Kár. Ehran szívesen megnézte volna oket.
-- Biztos vagy benne, hogy semmire sem jók?
-- Akkor sem lehetne rosszabb, ha egy sárkány ült volna rájuk.
Rory ráütött a vállára. -- Nem baj, legalább megvan mindegyik hívatlan vendég.
Ezzel együtt hasznos estének bizonyult a mai.
-- Ne igyál elore a medve borére, Rory. Nincs meg a végso szám, amíg meg nem
bizonyosodtunk a másik találatodról is.
-- Akkor menjünk és nézzük meg. Arrafelé nyúlt ki a pasas.
Rory épp a bozótban kucorgó Sam felé vezette a társait. Sam attól tartott, hogy a
tündék felfedezik és végeznek vele, de úgy tunt, nem vették észre. Megálltak ott,
ahol a varázsló tuzlabdája leterítette Samet. Bár sokkal közelebb tartózkodtak Sam
rejtekhelyéhez, mint az elobb, a hangjukat mégsem lehetett tisztábban hallani. Úgy
festett, az erdo ma este szándékosan játszik a hangokkal.
-- Nincs holttest, Rory -- jegyezte meg Grian. A varázsló elkáromkodta magát. Aztán
Grian hangosat kiáltott. -- Bran, gyere ide! Szükségünk van nyomolvasóra.
Magabiztos mágusunk mellétuzlabdázott.
Grian leszaladt a part menti lejtos talajon, Rory némileg lassabban, sokkal
óvatosabban lépkedve követte. Mindkét tünde lusta, lomha eleganciával mozgott.
Amikor Bran megérkezett, Grian éppen lehajolt, hogy kiemeljen valamit a patak
vizébol. Sam eloször nem látta jól, miféle tárgyat tart kezében a tünde. Aztán a
szakadt csuklószíjból rájött, hogy az o eldobott karórája az.
-- Úgy fest, lejött ide a fickó.
Rory kinyúlt és kikapta Grian kezébol a karórát. -- Látod? Klasszul meg van
olvadva. Ha innen el is sétált, nem juthatott messzire.
Grian rá sem hederített a mágusra.
-- Nézz körül, Bran. Nézd meg, találsz-e valami nyomot.
Bran bólintott és elindult a patak folyásával ellenkezo irányban. Körülbelül
negyedóra múlva visszajött. Pár percet még eltöltött a patakmeder tanulmányozásával
ott, ahová Sam legurult. A többiek figyelték, ahogy dolgozik. Grian türelmesen és
magabiztosan állt, Rory pedig fel-alá sétált a patak mellett.
-- Nem hiszem, hogy aggódnotok kellene -- jelentette ki végül Bran.
-- Miért?
-- Találtam pár patanyomot a patakágyban egy kicsit feljebb innen. Lovas nélküli,
magányos lónak tunik. Vagy fél kilométeren keresztül sehol nem láttam a patakból
kivezeto vagy oda bevezeto nyomokat. Egyetlen normális ló sem lett volna képes
éjszaka végigmenni ezek az útvonalon.
-- Akkor vízi ló lehetett? -- találgatott Grian.
-- Úgy fest -- bólintott Bran és közben nyomokra mutatott a földön. -- Megállt itt,
ahol a fiú belezuhant a vízbe. Álldogált egy darabig, aztán elhúzta a csíkot
lefelé. Mostanra már elérhette Kolumbiát. Úgy tunik, a fiú vizet lélegzik levego
helyett.
-- Akkor tehát itt nincs már mit tennünk -- összegezte a hallottakat Grian.
Elindult felfelé a patakparton, de Rory eléállt. -- És mi van a megerosítéssel?
-- Ha a fiút elvitte egy vízi ló, semmilyen testet nem fogunk találni.
-- Akkor megvan a találat?
-- Több, mint valószínu.
-- Akkor tényleg nincs már itt több keresnivalónk -- mondta felvillanyozódva Rory.
Sam jól látta a Grian arcára kiülo savanyú kifejezést, amint a patakpartról távozó
mágus után nézett.
-- O.K., jelöljétek meg a helyet és mára befejeztük. A rendes orjárat majd
eltakarítja a szemetet.
A tündék beleegyezoen mormogtak, majd otthagyták munkájukat és csatlakoztak a
vezetojükhöz. Bran elohúzott valami fényes tárgyat a hátizsákjából, benyomott rajta
néhány gombot, majd a földre dobta a kiégett kocsironcs mellé. Miközben ezzel
bíbelodött, Rory a varázslata által az erdon hagyott nyomokat nézte. Gondterheltnek
látszott, mintha nem emlékezne vissza valamire, ami pedig fontos volt. Aztán Grian
a nevén szólította. A mágus megvonta a vállát és lassan elindult a többiek után.
Sam csöndben végignézte, amint az utolsó tünde is beszáll a várakozó jármuvekbe.
Amikor elindultak, nem arra tartottak, amerre Sam rohant. Biztonságban volt hát.
Testén végigsöpört a kimerültség. Elsétált a tisztástól, igyekezett nem odanézni a
kiégett roncsokra és a véres hullákra. Nem is érezte, hogy odasétált ahhoz a fához,
ahol elbukott, csak azt vette észre hirtelen, hogy már oda is érkezett.
Váratlan érzés nyilallt belé. Mintha valaki figyelné. Megélesítette érzékeit,
igyekezvén visszatartani a lassan mindent elborító fáradtsághullámot. A fák békésen
álldogáltak. Aztán surranó árnyalakokat pillantott meg közöttük.
Sötét szörnyek, kutyaszeruek és legalább akkorák, mint a farkasok.
Aztán eltuntek.
Sam nézhetett, ahogy akart, sehol nem találta oket. Vajon közelebb jöttek? Nem
tudta és szinte nem is érdekelte. Már többszörösen kimerítette erotartalékait. Feje
lekonyult; hihetetlenül fáradtnak érezte magát. Istenem, halálosan fáradtnak.
Ismét érezni kezdte a hátát dörzsölo fegyver okozta fájdalmat. Megeroltetett
izmainak sajgása, horzsolásainak és sebeinek lüktetései mind visszatértek. Úgy
érezte magát, mint egy elhasznált korong egy jéghoki mérkozés hosszabbításának
harmadik szakaszában. Ha a szörnyetegek idejönnek és elkapják, hát akkor elkapják.
Már úgy is halottnak érezte magát.
Arcának bal oldalát szakaszos idoközönként meleg léglöketek érték. Tisztán érezte a
ragadozó döghús buzétol terhes leheletét. Óvatosan oldalt fordította a fejét és
kinyitotta szemeit. Két ferde vágású, aranyos-zöld szem meredt rá.

19
Marushigének igaza volt. Sato pénzpazarlásnak tartotta a Verner és barátnoje utáni
nyomozást. Crenshaw pedig ezzel a próbálkozásával szinte teljesen felemésztette a
Kansayakunál eddig gondos munkával kivívott jóindulatot. Az egyetlen jó hír az
volt, hogy Sato közvetlenül nem tiltotta meg neki, hogy belenézzen az anyagba. No
nem mintha egy ilyen tiltás megakadályozta volna ebben, az esetleges lebukással
járó súlyos következményekkel együtt. Crenshaw felfedezte már, hogy mindig is képes
lesz úgy rendezni a dolgokat, hogy intézhesse saját ügyeit és ha kitudódna valami,
a súlyos következmények valaki mást érintsenek, remélhetoleg egy ellenfelét.
Magánnyomozása eddig nem járt sok eredménnyel. A keleten fenntartott hírszerzo
hálózatához képest Seattle-ben csak néhány besúgóra és informátorra
támaszkodhatott. Mindenhonnan negatív válaszok jöttek vissza. Mintha Verner
elpárolgott volna a földrol. Ilyen olcsó vadászok nem lehetnek ennyire jók. Kell
valahol lennie egy szálnak, mely egy magas rangú játékoshoz vezet ebben az
árnyjátékban. És neki nincs más dolga, mint ezt a szálat megtalálni.
Ehhez idore lett volna szüksége, a Kansayaku pedig nem sokat engedélyezett a
számára. Ha nem éppen testorként szolgált, akkor üzenetekkel kellett rohangálnia.
Mintha Akabo és Masamba önmagukban nem jelentettek volna elég fizikai és mágikus
védelmet. Úgy festett, mintha Sato szándékosan meg akarná akadályozni abban, hogy
ideje jusson saját kutatómunkájára.
Crenshaw persze ezt a lehetoséget is figyelembe vette. Lehet, hogy Sato is benne
van a dologban valahogy? Nem látta, mit nyerhet ezen a Kansayaku, de az biztos,
hogy neki hatalmában állt nyom nélkül eltüntetni valakit. Ha Satóban hirtelen
feltámadt volna az érdeklodés Verner iránt, akkor az megmagyarázná, miért ment bele
olyan könnyen Crenshaw azon javaslatába, hogy engedélyezzék a fiúnak a levelezést a
húgával.
Ha elég gyorsan be tudja fejezni kis kényszermunkáját, akkor telefonálhat egy
bizonyos tokiói közvetítonek, aki talán tud valamit.
Crenshaw türelmetlenül bámult át a kettos, xylan paneleken keresztül, melyek
elválasztották a kísérletet végzo MI csapattól. A névtelen, zöld köpenyes emberkék
közül könnyen ki lehetett szúrni Vanessa Cliber nyúlánk alakját. Néhány pillanattal
késobb Crenshaw a többi vezetot is felismerte a sapkát és maszkot viselo munkások
között.
A lazán megkötött sapka alól kilógó fekete hajtincsek és gazdájuk állandó nyüzsgése
Sherman Huang jellemzoje volt, a Renraku America elnökéé, a kísérlet vetetojéé.
Senki más nem merte volna ennyire megszegni a tisztasági rendszabályokat és senki
más nem volt ennyire bezsongva a kísérlettol.
A másik vezeto precíz, gazdaságos mozdulatokkal dolgozott. Crenshaw elismeroen
figyelte. Már két nappal ezelott is észrevette ezt, amikor Konrad Huttent az
adatközpontban látta dolgozni. Crenshaw vonzónak találta ezt a fajta fizikai
eleganciát egy olyan embertol, akinek a szakterülete az elvont mikrotronikai
tervezés volt. Ha jelenlegi munkája befejezodik, talán megpróbálja kideríteni, hogy
munkán kívül is ennyire vonzó-e a férfi. Eltöprengett rajta, vajon kedveli-e az
agresszív noket.
Miközben figyelte a munkát, úgy vette észre, hogy a kísérlet a vége felé
közeledett. Az emberek szemmel láthatóan nyugodtabbak voltak és már nem sürögtek-
forogtak olyan vadul. Három zöld köpenyes alak elindult a terem légzsilipes
kijárata felé. Csak a csoportvezetoknek engedélyezték, hogy elhagyják a termet,
mielott minden rendszert le nem ellenoriznek és biztonságosnak nem találnak.
Crenshaw elégedetten nyugtázta, hogy a maszkjuk mögött is felismerte mindhármukat.
Elsoként Huang lépett ki a külso ajtón. Sapkáját és maszkját már lehúzta és éppen
azzal foglalatoskodott, hogy zsebébe gyömöszölje oket. Agya szokás szerint máshol
járt, ezért az apró ruhadarabok a padlóra pottyantak.
-- ... egy teljes órán keresztül. Nem úgy fest, mint aki nem tudta, hogy késo
éjszakába nyúló munkák is lesznek a projektben.
-- Még a feleségek sem szeretik, ha félreállítják oket, Sherman -- mondta Cliber.
-- Csak egy kis esti parti volt. Nem is voltak ott fontos személyek -- Huang
megvonta a vállát. -- Majd túlteszi magát rajta. Eddig mindig sikerült neki.
-- Talán ha áldoznál rá egy kis idot -- javasolta Hutten.
-- Idot? -- Huang határozottan megsértodött. -- Hát pontosan errol van szó.
Mindenki az én idomet akarja. Még a projektre sem jut elég most, hogy kritikus
szakaszába lépett. Bárcsak magunkra hagynának! -- Szeme valami olyasmire meredt,
amit csak o láthatott. Szemmozgató izmai ellazultak egy kicsit, így csökkent a
kancsalsága. -- Csak egy kis ido kellene és akkor megmutatnánk nekik.
Lenyúlt és maga felé fordított egy monitort.
-- Hah! Épp, ahogy gondoltam. Ezt nézzétek!
A másik két ember átlesett a válla fölött. Cliber elmélyülten hümmögött egyet.
Hutten semmit sem szólt, csak átnyúlt Huang elott, hogy elérje a konzol
billentyuit.
-- Jó gondolat, Konrad -- bólintott Huang beleegyezoen. -- Ezzel a konfigurációval
maximalizálhatjuk az átvitelt a béta körben.
-- Ez a modulátor paramétereinek nyilvánvaló extrapolációja -- jegyezte meg Hutten.
Crenshaw néha élvezte a munkájában azt, hogy mindenki csak bútordarabnak tekinti. A
figyelem hiánya néha hasznos lehetett. Ez azonban nem ilyen alkalom volt.
Felismerte, hogy a zöld kabátosok egészen addig nem fognak tudomást venni a
jelenlétérol, amíg o maga meg nem szólítja oket, ezért elolépett és megszólalt.
-- Huang elnök úr?
Azok hárman egyöntetuen Crenshawra meredtek. Cliber arcára azonnal kiült a szokásos
megvetés. A másik két ember arcán enyhe kíváncsiság tükrözodött.
-- Igen?
-- Alice Crenshaw, uram. Biztonsági szolgálat.
Huang összeráncolta homlokát, de Crenshaw észrevette, hogy egy pillanatig aggodalom
villant át az arcán. Mint egy gyereknek, akit azon kapnak, hogy disznó képeket
nézeget.
-- Nincs semmi probléma, uram. Kansayaku Sato megbízásából vagyok itt. Őszinte
sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a vacsorameghívásukat félórával késobbre kellett
halasztania.
-- Ez mára vonatkozik? -- kérdezte Huang feledékenyen.
-- Hét-harmincra -- segített neki Hutten. -- Azaz most már nyolcra.
-- Nos, azt hiszem, ott leszünk, méghozzá teljes harci díszben. -- Huang idegesen
nevetett.
Crenshaw magában felnyögött. De kívül csak udvarias mosoly látszott az arcán.
-- A Kansayaku örömmel találkozik a csapatvezetokkel ma este.
Cliber szokás szerint grimaszolt egyet a társai felé. -- Én is örömmel találkozom
vele. Van egy pár dolog, amit szeretnék elpottyantani Mr. Kansa-akárki elott. --
Crenshaw felé fordult. -- Hát, elég sok idot elvett tole, hogy hozzánk forduljon.
Azt csiripelik a madarak, hogy minden erejével a projekt siettetésén dolgozik.
Hogyhogy ennyit várt, hogy beszélhessen velünk?
-- A társaságnak sokkal több problémája van, mint az önök MI projektje, Dr. Cliber.
Kansayaku Satónak mindegyikre oda kell figyelnie. Körülnéz mindenhol, hogy
benyomásokat szerezzen a Seattle-ben folyó munkálatokról. Elmondta nekem, hogy úgy
vélte, az lesz a legjobb, ha a projekt munkáját nem zavarja meg a szükségesnél
jobban.
-- A szükségesnél jobban... -- motyogta Cliber. -- Az általa elrendelt
személycserék aligha voltak szükségesek. És nagyon is zavarták a munkát.
-- Ahogy az elobb mondtam, doktor, a szükségesnél nem jobban.
-- És mit tud o arról, hogy mi a szükséges? Maguk mind egyformák. Fogalmuk sincsen
arról, mivel foglalkozunk mi itt, de azért veszik a bátorságot, hogy cserélgessék
az embereinket, hasraütésszeruen megváltoztassák az ütemtervet és még tudomisén mi
mást csináljanak. Aztán elvárják, hogy parancsra szállítsuk az eredményeket.
-- Kérem, csillapodjék, doktor.
-- Csillapodjak. -- Cliber elvörösödött. -- Még csak el sem kezdtem.
-- Azt javaslom, hogy a Kansayaku megbízásának fényében értékelje át a hozzáállását
-- mondta huvösen Crenshaw. -- A Kansayaku talán nem találja azt elég produktívnak.
-- Nem találja elég produktívnak! -- Cliber letépte a fejérol sapkáját és kihúzta a
mézszoke haját szorosan összefogó hajtuket. A zöld sapkát a padlóra csapta. --
Sherman!
Huang zavartan pillantott fel egy monitor mellol. -- Hmmm?
Mielott Cliber elkezdhette volna, Crenshaw közbevágott. -- Épp az imént
javasoltam Dr. Clibernek, hogy zabolázza meg egy kicsit a... lelkesedését. A
Kansayaku Satóval való együttmuködés a leggyorsabb módja a projekt elobbre
vitelének.
Huang pislogott egyet és szemmel láthatóan felindult kollégája nézett, majd
visszafordította tekintetét a nyugodt biztonsági tisztre.
-- Vanessa, azt hiszem Ms. Crenshawnak igaza van. Tanácsosabb az indulatodat más
alkalmakra tartogatni és óvatosan viselkedni Mr. Satóval. Ha elégedett lesz azzal,
amit lát és senki sem tesz ellenére, hamarosan el fog utazni és mi nyugodtan
folytathatjuk tovább a munkánkat. Tudod, mennyire közel vagyunk már -- Gyönge
mosolyt küldött Cliber felé. Úgy tunt, a no ettol lehiggadt egy kicsit. Huang még
ennyit motyogott maga elé: -- Gyulölöm ezt a bürokratikus marhaságot.
-- Egyáltalán nem marhaság, elnök úr -- jegyezte meg Crenshaw. Cliber horkantott
egyet, de Crenshaw nem zavartatta magát. -- De megértem, hogy az olyan szakemberek,
mint önök, esetleg zavarónak tartják az üzletemberhez méltó viselkedéshez szükséges
formalitásokat. Kansayaku Sato egyedül a Renraku érdekeit tartja szem elott. Azt
kéri, hogy minden egyes osztály a leheto leghatékonyabban muködjön.
-- Akkor miért nem teljesítette az újabb munkatársakra vonatkozó kérelmeinket?
-- Teljesítette. -- Crenshaw elohúzott egy chiptartót dzsekije zsebébol és az
asztalra lökte. -- Itt vannak az áthelyezési kérelmek és a szükséges adatok az önök
által kért tizenkét új emberrol. Bizonyos vagyok benne, hogy a ma esti vacsora
alkalmával ki fogják fejezni köszönetüket a Kansayakunak. Addig is minden jót.
Crenshaw a Huang és Cliber arcára kiülo döbbent arckifejezések láttán vidáman
megfordult és elindult az ajtó felé. Menet közben észrevette, hogy Hutten közben
leült egy kiberterminál elé és a kavarodás ellenére is folytatta a munkáját.
Realista és professzionális hozzáállás. Tetszettek neki az ilyen férfiak.

20

Sam izmai rövid idore görcsbe rándultak. Ettol felébredt. Néhány pillanatig azt sem
tudta, hol van, aztán visszafeküdt. Fedett helyen volt és ágyban, a takaró
ránehezedett meztelen borére. A szobában sötét volt, csak az ajtón keresztül
szivárgott be némi fény. Úgy tunt, a szomszédos szobában tuz ég. Furcsa módon
ismeros szagok lengték körül, melyek egyszerre voltak megnyugtatóak és idegenek.
Fogalma sem volt, hogyan került ide. Az utolsó emléke az volt, hogy az életéért fut
egy erdoben, nehogy elkapják a Tir Tairngire-i határorök. Aztán két farkast látott.
Az emlékképek zavarosan lebegtek agyában, összeolvadtak, nem különültek el
világosan egymástól.
Hanae utolsó tartózkodási helyének képei uralták az emlékeit. A földrol felröppeno
törmelékek, a tisztás képe, halott árnyvadászok, a roncsok között bóklászó tündék.
Mindezek a képek egybeolvadtak a sötét erdo víziójával, amint Sam vadul menekül a
sötétségben.
Emlékezett rá, hogy elesett és beütötte a fejét. Óvatosan megtapogatta a koponyáját
és érezte, hogy valóban így történt. Fejének hátsó részén jókora púp dudorodott, de
furcsa módon nem fájt, ha hozzáért. Sot, tulajdonképpen egyetlen sebe és horzsolása
sem fájt. De megvoltak és ezzel igazolták is, hogy nem csak álmodta az egész
szörnyuséget. Titokzatos megmentoi nyilván beadtak neki valami fájdalomcsillapítót.
Arcok jelentek meg az agyában. Az egyik dölyfös, megveto férfiarc, a másik egy
aggódó, de kicsit zavarodott noé. Mindkét arc hosszúkás és sovány volt, enyhén
ferde vágású szemekkel. Fülük mintha hegyes csúcsban végzodött volna. Akár
tündearcok is lehetnének, de nem azok voltak, azok nem lehettek. Éppen a tündék
akarták ot megölni. Ugyan miért mentették volna meg? Annak nem lett volna semmi
értelme. Sam nem emlékezett pontosan, de úgy rémlett neki, ezekhez az arcokhoz
tartoztak azok a kezek, melyek kihozták az erdobol, ellátták a sebeit és ebbe az
ágyba fektették.
Nem tudta, hogy hol feküdt és kik a megmentoi, ezért egy kicsit idegesnek érezte
magát. Meztelensége csak még jobban erosítette a védtelenség érzését. Felült és
körülnézett a szobában. Fémes csillanás vonta magára a figyelmét. A falnak
támasztva Chin Lee fegyvere pihent. Akárkik is hozták ide, eléggé biztonságban
érezték magukat, hogy itt hagyták a fegyvert. Vagy mégsem?
Kimászott az ágyból és ellenorizte a fegyvert, ahogy az orktól látta. Töltve volt.
Tehát megbíztak benne. Egészen biztosan nem a Tir Tairngire-i határorök hozták ide.
A fegyver mellett álló széken egy halom ruhát talált. Nem a saját ruhadarabjai
voltak, de nyilván azzal a szándékkal hagyták itt oket, hogy bújjon beléjük.
Megtette. Az o méretére készültek. Éppen a bakancsot húzta fel a lábára, amikor
hangokat hallott a másik szobából. Gyorsan megkötötte a lábbeliket és odalépett az
ajtóhoz hallgatózni.
Az ajtó egy nagyobb terembe nyílott, mely túlnyúlt a hálószobán. A beszéloket nem
látta, tole egy kicsit jobbra lehettek. A távolság és a falakon lógó függönyök és
faliszonyegek eltompították annyira a hangokat, hogy nem értett belolük semmit. A
hanglejtések azonban valahogyan ismerosen csengtek. Már hallotta ezeket az
embereket valahol. Tudta, hogy ha látni is akarja oket, akkor nem rejtozhet el
olyan kényelmesen, mint most, de végül a kíváncsisága gyozött. Kilépett a fényre,
hogy körülnézzen.
Három férfit pillantott meg, akik meglepve bámultak vissza Samre. Ketten ültek, a
harmadik az erdore nyíló, tágas ablak elott állt. Az ablaknál álló férfit még soha
életében nem látta, de a két ülve beszélgeto alakot már igen.
Az egyikük éppen szemben ült Sammel. Mondat közepén hagyta abba beszédét. Sam ugyan
csak egyszer találkozott ezzel a férfival, de himlohelyes arcát és szinte
egybefüggo szemöldökeit nehéz volt elfelejteni. Castillano volt az, a seattlei
alvilág minden hájjal megkent tagja, akivel Sam a Tsung árnyvadászaival együtt
megélt kalandjai során találkozott.
A másik férfi kicsit oldalt ült. Sam jól láthatta hegyes füleit és a bal
halántékába beágyazott adatjacket és két chipjacket. Mielott a tünde megfordult
volna, hajának fehér villanása és fekete borruhája elárulta, hogy Svindler az,
Tsung dekása.
A hálószobával szomszédos falból még egy ajtó nyílt. Ezen most egy újabb férfi
lépett be. Sam nem tudta a nevét, de beugrott egy emlékkép. Egy farkas ügetett a
férfi oldalán. Az állat meglehetosen otthon érezte magát és nem zavarta, hogy a
karmai nem a puha erdei földbe mélyednek bele, hanem a fapadlón kopognak.
Észrevette az ajtóban álló Samet és odakocogott hozzá. Sam lehajolt, hogy arca egy
magasságba kerüljön az állat fejével. Ő is felismerte a farkast.
-- Freya?
A farkas neve hallatára odadugta a fejét és megnyalta Sam arcát.
-- Harap -- figyelmeztette az ismeretlen nevu, de ismeros arcú férfi.
-- Minden rendben. Engem nem bánt.
És mintha csak megértette volna a szavait, Freya elhúzódott Sam kezei elol és
finoman megcsipkedte, mielott ismét átengedte volna magát a simogatásnak. A többiek
szótlanul figyelték a jelenetet. Mikor Sam végül feltekintett, pillantásaik
találkoztak. Castillano komor arccal nézett, de Svindler szemeiben öröm
tükrözodött. A többiek arcán nem látszott érzelem.
-- Cég úr -- mondta Svindler -- Örülök, hogy felfrissülve ébredtél fel mély
alvásodból. Attól féltünk, esetleg súlyosan megsérültél. Ülj le mellénk a tuzhöz és
meséld el, mi módon kerültél ily messzire otthonodtól.
Sam még egyszer megütögette Freya nyakát, majd odalépett a tuzhöz és leült egy üres
székre. A farkas követte és lefeküdt a lábához, háttal a tuznek. Sam lenézett az
állatra. Megpróbált idot nyerni. Nem tudta pontosan, mit mondjon. Ezek az emberek
feltételezhetoen megmentették az életét, így tartozott nekik valamivel. De fogalma
sem volt, milyen helyzetbe csöppent bele.
-- Ugyan miért rohantál oly céltalanul az erdon át? -- kérdezte Svindler.
-- Otthagytam a Renrakut. Most megpróbálnak kinyírni.
-- Kicsoda?
-- A határorök. Szökevénynek neveztek.
-- Úgy tunik, a megpróbáltatásaid miatt még mindig meg vagy zavarodva egy kicsit és
kevéssé értheto módon adod elo számunkra a történteket, Cég úr. Te soha nem voltál
az orjárat tagja, így nem is lehettél szökevény.
-- Nem. A társaságtól.
Svindler hitetlenkedve felkacagott. -- A társaságok nem ítélnek halálra senkit csak
mert megszökött. Az ilyen büntetés kirívóan szigorúnak számít. És hogy egészen
idáig üldözzenek, Tir... szóval ez nehezen hiheto.
Castillano kezeit széke karfájára csattintotta.
-- Mi másban vagy még benne?
-- Semmiben -- felelte Sam, megrémülve a kérdéstol.
-- Hazudsz. Túl nagy a felhajtás.
-- Nos, valóban, szép nagy zavar támadt itt és a történeted alapján ez még nem
lenne indokolt. Valami másról is szó lehet, Cég úr. A legjobb, ha elmondod, ki
akart meggyilkolni téged odakint.
Sam megrázta a fejét:
-- Igazából nem is tudom.
-- Talán az lesz a legcélravezetobb, ha elmeséled nekünk, hogyan jutottál ilyen
messzire az otthonodtól.
Sam bólintott. Legjobb lesz, ha átesik ezen. És ha elmondja a történetet ezeknek az
embereknek, az abban is segít, hogy a saját emlékezetében is a helyükre illessze a
dolgokat. Kicsit bizonytalanul kezdte, de aztán egyre jobban belelendült. Eloször
arról beszélt, hogy nem érezte jól magát a Renrakunál és nem tudott kapcsolatba
lépni a húgával, így aztán arra a döntésre jutott, hogy otthagyja az archológiát.
Elmesélte a szökésüket és annak tragédiába fulladt végkifejletét, de Hanae
kivételével egyetlen résztvevonek sem említette meg a nevét.
-- Most már tudjátok -- fejezte be a beszédét. -- Igazán nem tudom, mi folyik itt.
De nem vagyok távol az otthonomtól; nekem ugyanis már egyáltalán nincs otthonom.
-- Igazán szomorú történet -- mondta Svindler együttérzoen.
-- Ködösítés -- vélte Castillano.
A tünde ingerülten pillantott a férfira. -- Szerintem ítéleted túl eros.
Szándékosan állítasz rosszat a vendégünkrol?
Castillano megvonta a vállát.
Svindler Samhez fordult. -- Hallottam pár megbízhatónak számító hírt portlandi
barátaimtól. Ők arról beszélnek, hogy a Renraku díjat tuzött ki két szökött
alkalmazottja elfogásáért vagy elpusztításáért (ez utóbbit kívánatosabbnak
tartották). A két szökevény ugyanis értékes technológiai titkokat rabolt el a
cégtol.
-- Fogalmam sincs, mirol beszélsz -- tiltakozott Sam.
-- Azt mondták, a szökevényeket egy csapat árnyvadász hozta ki az archológiából és
délnek menekültek. Állítólag azt tervezték, hogy illegálisan átlépik a Tir
Tairngire-i határt. -- A tünde kivárt egy kicsit. -- És ez nagyban hasonlít ahhoz a
történethez, amit magadról és a barátnodrol eloadtál.
-- Semmi értelme sincs. Semmit nem vittünk magunkkal, csak néhány személyes cuccot
-- Sam értetlenül megrázta a fejét. -- Talán a másik pasas vitt el valamit.
-- Másik pasas? -- kérdezte Castillano.
-- Cég úr, az imént nem tettél említést másik pasasról.
-- Volt egy másik alkalmazott, akit ugyanabban az idoben kiszöktettek -- mondta
Sam.
-- A barátaim csak rólad és a barátnodrol beszéltek.
-- Hát volt egy másik pasas is, nyilván o rabolt el valamit. A tündék azt mondták,
hogy a kocsijában high-tech cuccok voltak. Már o is halott.
-- Tündék? -- Castillano hanghordozása világosan elárulta, hogy részletesebb
magyarázatot kér.
Sam elmesélte, mit látott és mit hallott a határoröktol. Castillano arckifejezése
nem változott, de úgy tunt, Svindler a gondolataiba merült.
-- Úgy tunik, hogy a Tir Tairngire-iek megszívlelték, amit a sárkány mondott nekik.
-- Sárkány? -- kérdezte Sam hirtelen gyanakvással. -- Miféle sárkány?
Svindler megvonta a vállát:
-- Akármelyik fajta is legyen, mindegyik csak bajt okoz. Te tudod, Castillano?
-- Tollas kígyó. Fiatal.
-- Tessien. -- Sam ebben egészen biztos volt.
-- Ismered azt a lényt?
-- Sajnos igen, ha ugyanarról beszélünk. -- Hány ilyen bestia élhet még? -- Úgy
tunt, Roe partnere volt.
Svindler hátradolt a név hallatán, sot még Castillano is pislogott egyet. Sam nem
tudta, mire vélje reakciójukat, de valahogy tudta, nem fog tetszeni majd, amit
hallani fog tolük.
-- Roe?
-- Igen. Az a no, aki elrendezte a szöktetésünket. Ismeritek?
Svindler és Castillano egymásra néztek. A közvetíto halványan bólintott, de
Svindler szólalt meg.
-- Ismerünk valakit, akinek van némi árnyvadász múltja. Ez a te Ms. Roed
platinaszoke hajat és drága ruhákat viselt?
-- Igen, ráillik a leírás -- bólintott Sam.
-- A Roe persze nem az igazi neve -- mondta Svindler. Aggódó tekintettel nekidolt
széke támlájának. -- Az a vadász akirol beszélek... azt rebesgetik, hogy társult
egy sárkánnyal az utóbbi vadászataira. A sárkányfélét állítólag Tessiennek hívják.
Úgy vélem, Cég úr, kicsi a valószínusége, hogy két tünde is társuljon egy Tessien
nevezetu sárkányfélével. Ez a te tünde hölgyed régi árnyvadász és leginkább Hart
néven ismeretes.
-- Nem akarok Harttal összetuzésbe kerülni. Öltöny, neked menned kell.
-- Nem kell annyira sietnünk Lord C. Úgy fest, a határorök úgy vélik, a vendéged
halott. Hart és a megbízója ugyanezeket az információkat fogják megkapni. Senki sem
fog itt nézelodni.
Castillano megrázta a fejét.
-- Fölösleges kockázat.
-- Túl sokat aggodalmaskodsz, Lord C. A te vállalkozásodat ez nem zavarja.
-- Mit csinálsz itt? -- kérdezte Sam ártatlanul.
-- Jobb modort kéne tanulnod, Öltöny.
-- Elnézést. Azt hittem, közvetíto vagy. Az nem valami városi dolog?
-- És?
Svindler közbevágott, könnyed hangvétele egyben elnézést is kért a közvetíto durva
válasza miatt.
-- Lord C. nemes és jótékony szolgálatot teljesít, Cég úr. Azzal foglalkozik, hogy
elszállít bizonyos apró, értékes tárgyakat olyanoktól, akiknek rengeteg van belolük
és olyanoknak adja, akik hiányt szenvednek bennük. Sajnos azonban némi nehézségei
léptek fel bizonyos mesterségesen kreált, politikai határvonalakkal kapcsolatban.
-- Túl sokat jár a szád, tünde.
-- Ugyan, ugyan, Nemes Házigazda. Hiszem, hogy barátunk derék és megbízható ember.
Nem fogja elárulni senkinek ezen titkokat, mert legkevésbé sem lenne szép dolog, ha
nem szolgálna rá nemes házigazdája belé vetett bizalmára, Cég úr pedig tudomásom
szerint igen nagyra értékeli a huség erényét.
-- Túl sok száj; túl sok beszéd -- Castillano megdörgölte bal tenyerét. -- Nem
akarok fölös gondokat.
-- Én nem jelentek fölös gondot -- biztosította Sam. -- Nem mondok el senkinek
semmit. De szükségem van a segítségetekre. Vissza kell jutnom a metroplexumba.
-- Terved van?
-- Azt hiszem, visszamegyek a Renrakuhoz. Ez az egész itt olyan orült dolog. Nem
látom más módját, hogy egyenesbe hozzam magam.
-- Sokat kell még tanulnod.
-- Valamit csinálnom kell. Abból, amit ti mondtatok, az derült ki, hogy valaki,
legyen az Roe vagy Hart, vagy bárki, aki mögötte áll, szándékosan úgy rendezte el,
hogy engem meggyilkoljanak. És ugyanez a valaki hagyta, hogy egy ártatlan not is
belevonjak a terveikbe. Az én hibám, hogy Hanaet meggyilkolták és tennem kell
valamit, hogy ezt rendbe tegyem. Ezek gyilkosok, én pedig tenni fogok róla, hogy
megfizessenek érte.
-- Igazán nemes.
-- Ne gúnyold ezt az embert, Lord C. Becsapták s szíve bosszúért kiált. Te igazán
megérted ezt az érzést, nem?
-- Én csak az üzletet értem meg -- Castillano összedörzsölte két tenyerét. -- És ez
árt az üzletnek.
-- Kifizetem a károdat -- javasolta Sam kétségbeesetten.
-- Hogyan? -- kérdezte Castillano színtelen hangon. -- Nincs hitelkártyád, nincs
pénzed, nincs aranyad. Csak egy halom régi fotód van, meg pár chiped.
-- Megtarthatod a chipeket. A perszona programok érnek valamit.
-- Túl forró. Már listára tették oket.
-- Cég úr mindenét felajánlotta, Castillano. Ez bizonyára ér valamit.
-- Humánus természetemre apellálsz, tünde?
Svindler humortalanul elmosolyodott.
-- Nevezd, ahogy kívánod. Ha te nem segítesz, én fogok. Hirtelen több érdemet
találtam az o kívánságában, mint vonzerot a te ajánlatodban.
-- A te bajod, tünde -- Castillano felállt. -- Nemsokára úgyis kapok némi pénzt.
Legyen a tiéd.
-- Tisztességed rendíthetetlen, Lord C.
-- Csak hagyja itt a kölyök a tiszta chipeket, mielott elmentek -- Castillano
intett az embereinek és együtt elindultak az egyik szoba felé. Freya Samre nézett,
amit a fiú ragaszkodó pillantásnak értelmezett, aztán megfordult és gazdája után
ügetett. Sam hallotta, hogy a tünde csöndesen megjegyezte: -- Bár a könyörületed
késik.
Mielott eltuntek volna a másik szobában, Castillano megállt és az egyik chipet
visszadobta Samnek.
-- Tartsd meg a Bibliát, kölyök. Szükséged lesz rá.

21

"Nyolcadik Utcai Misszió", hirdette a felirat.

A megfakult és töredezett betuk valaha szebb napokat is láthattak, akárcsak a
rozzant téglaépület, melynek falán díszelegtek. Az alsó ablakokat mind átlátszatlan
muanyaglapokkal fedték be, mivel a meghajlott, rozsdás rácsok aligha látták el
kelloképpen funkciójukat. A falakat elérheto magasságban körös-körül falfirkák
csúfították el, melyek tarka szoknyaként ölelték át a sima vonalú, a századfordulón
épült házat. A fobejárathoz vezeto lépcsok mellett egy falra festett, vastagabb
szimbólum élesen elütött a többitol. Sam úgy ítélte meg, a jel arról tanúskodott,
hogy az épület egy utcai banda védelme alatt áll.
A misszió ugyanúgy nézett ki, mint a környezete. Bár Portland nagy részét
újraépítették, ez a kerület még javarészt az Ébredés elotti épületeknek adott
helyet. A környék csak egy volt azon szegénynegyedek közül, melyek körülölelték a
neo-tünde stílusban újjáépített városközpontot. A környezettel szigorú harmóniában
élo tünde épületek nemes íveikkel és különc tervezésükkel idegennek tuntek volna
egy huszadik századbeli ember számára. A tündék építette városrész még Sam számára
is szokatlannak és furcsának tunt és kellemetlenül elütött az általa jobban ismert
felhokarcolóktól és egyéb városi épületektol. A tünde építészek által választott
formák és ívek mintha a Hatodik Világ dicsoségét és a mágia visszatérését
ünnepelték volna. Sam megkönnyebbült, amikor Svindlerrel végre kiértek Portland
régebbi városrészeibe és a tünde formák eltuntek a szeme elol. És bár a cége
nyújtotta biztonságban nott fel, a szegénynegyed homályos, szemetes utcáit mégis
otthonosabbnak érezte.
Svindler felvezette Samet a misszió bejárati lépcsosorán és belépett egy hatalmas
terembe, mely az épület földszintjének több, mint a felét elfoglalta. A nyitott
ajtón és mocskos ablakokon beszurodött annyi fény, hogy némileg enyhítse a
sötétséget. Itt-ott magányos villanykörték próbáltak segíteni nekik. A levegoben
erosen érezheto volt az itt alvó koldusok magányának szaga. Néhányan a sarkokban
elterülve aludtak, páran a töredezett bútoroknál ücsörésztek, mások gondtalanul
dumálgattak és nem törodtek vele, hogy esetleg más is hallja beszédüket. A
testükhöz tapadt mocsok és a fölötte viselt rongyos ruhák összemosták a korukat.
Szinte lehetetlen volt megállapítani, melyikük fiatal és melyikük öreg. Lerobbant,
piszkos, büdös emberek voltak ok, de legalább nem éheztek. Csak a chipek által
okozott szenvedélybetegség legvégso stádiumában tengodok tuntek alultápláltnak. A
nyomorultak között e gy sötét ruhás ember lépkedett gondoskodó szorgalommal. Ruhája
elárulta, hogy o itt a pap.
-- Lawrence atya.
A pap nevének hallatán feléjük fordult. Széles arcán széles szemüvegkeret pihent.
Homloka közepén nagy szemölcs éktelenkedett, de megjelenése összességében valahogy
mégis kellemes benyomást keltett. Egy kicsit nyers volt talán. A halvány fényben
úgy látszott, mintha arcára gyönge sápadtság ült volna ki. Csak amikor
elmosolyodott, akkor vette észre Sam az erosen megnövekedett szemfogakat, melyek
elárulták, hogy a pap ork. Úgy tunt, neki kevesebb ork gén jutott.
-- Svindler -- kiáltott fel a pap örömmel, amikor meglátta a tündét. -- Nem is
tudtam, hogy itt vagy a városban.
-- Ez igen jó hír, atyám. Mert ha te nem tudtál róla, akkor senki.
A pap harsányan felnevetett.
-- Szokás szerint túlbecsülsz engem. Azért beszélnem kell még pár emberrel.
-- Nem túl durván, azt hiszem.
-- Nem, nem. De az embernek mindig tudnia kell, merrol fúj a szél. Respar sallah
tishay a imar makkanagee-ha. Nemde?
Svindler lehajtotta a fejét és figyelmeztetoleg a papra nézett.
-- Az ismeroseink közül csak kevesen beszélik a sperethielt. Mivel foglalkozol
most?
-- Az Úrnak dolgozom, mint mindig -- felelte Lawrence atya és körbemutatott a
misszión.
-- És az Úr még mindig megengedi, hogy bunözokkel dolgozz?
-- Bunözok, becsületes polgárok, nemesemberek, sot még a lovagok és az árnyvadászok
is mind az Ő gyermekei -- Bár szavai betanult szövegnek hatottak, a pap határozott
hangja szilárd meggyozodést sugárzott. -- A vétkezok felé kell megnyitnunk a
szívünket, mert mi az érdem abban, ha azokat szeretjük, akik amúgy is élvezik az Ő
bizalmát, míg elfordulunk azoktól, akiknek szükségük van a segíto kézre? Az Úr
elveket részesít elonyben, nem egyes személyeket.
-- Mint például ennek az embernek az elveit, atyám. Ágyért és pihenésért fordulunk
hozzád. A barátomat hívhatod... -- Svindler gondolkodott pár pillanatig, aztán
felderült az arca, amint eszébe jutott a megfelelo név. -- Csavarnak.
A pap végignézett Samen, egy pillanat alatt felmérte a fiú megjelenését és
viselkedésmódját. Nem tudni, milyen eredményre jutott, mert gondolatait elfedte
széles vigyora. Lawrence atya kinyúlt és hevesen megrázta Sam kezét. -- Isten
hozott a misszióban, Csavar. Aki Svindler barátja, annak mindig jut hely.
-- Köszönöm.
-- Keresztény vagy?
-- Igen -- Sam úgy érezte, ezt egy kicsit árnyalnia kell még. -- De nem vagyok
katolikus, atyám.
-- Azt hittel és jóakarattal orvosolni lehet. Én különben sem vagyok nagyon
érzékeny az ilyesmire. Aki megtartja a ház szabályait és békéjét, azt szeretettel
fogadom. Az Úr saját elhatározásából ád. De természetesen megérti, hogy nekünk
mindnyájunknak a képességeinknek megfeleloen kell adakoznunk.
Lawrence atya várakozó pillantására Svindler így felelt:
-- Sajnos, atyám, jelenlegi vállalkozásunk eddig inkább erkölcsi, semmint anyagi
sikerekkel járt.
-- Soha nem volt okom, hogy kételkedjek nagylelkuségedben, Svindler. Megbízom a
késobbi adományotokban és imádkozom a sikeretekért. -- Ha nem is fogadta oket
emiatt túlzottan szívesen a pap, ez nem látszott rajta. -- Ismered a helyet,
Svindler, nekem viszont segítenem kell azoknak, akik szomjazzák az ápoló kezeket.
Vigyázz addig is magadra és a barátodra.
Svindler átvezette Samet a szobán és kijutottak a konyhába, ahol két fazék éppen
akkor kezdett el rotyogni. A fertotleníto szagával összevegyült, átható
állatfarmbuzt némileg enyhítette a leves friss illata. Egy recsego lépcsosoron
lesétáltak a pincébe. Mire a lépcso aljára értek, a nyirkos dohszag teljesen
eltompította Sam szaglását.
Svindler magabiztosan mozgott a sötétben. Lassan haladtak elore az isten tudja
miféle szemetekbol álló, buzös halmok között. Sam csak a tünde ruhájára erosített
csatok és szegecsek halvány csillanásai alapján tudta, hogy merre kell mennie.
Amikor Svindler megállt, Sam kis híján fellökte. Egy pillanattal késobb friss
levego simogatását érezte az arcán, ahogy elorehaladtak a sötétségbe. A rejtett
ajtó halk nyikorgással csukódott be mögöttük.
Halvány, vörös fény villant fel. Az enyhe világosságban Sam végignézte, amint
Svindler a villanykapcsolótól a szoba túlsó felében álló ágyig sétál, majd
beledobja magát. A fekvoalkalmatosság heves recsegéssel tiltakozott a túlsúly
ellen.
-- Helyezd kényelembe magad.
Sam körülnézett. Egy pult és két szekrény árválkodott az ágy mellett, melyben a
tünde hevert. Az egyik homályos sarokban Sam kiszúrt egy öreg, összehajtható
széket. Magához húzta és lovaglóülésben ráült. Karjait összefonta a szék támláján.
-- És most?
-- Ez, Cég úr, csak toled függ. Biztos helyre hoztalak, ahol pihenhetsz,
gondolkodhatsz, még tervet is készíthetsz. Van már valami terved?
-- Nem egészen. De meggondoltam azt, amit a céghez való visszatérésrol mondtál. Azt
hiszem, igazad van; nem lenne túl okos dolog. Legalábbis amíg többet meg nem tudok.
-- Szóval mégsem leszel makkanagee?
-- Nem leszek micsoda?
-- Makkanagee. Szándékosan és rosszakarattal hülye.
Sam bánatosan megrázta a fejét.
-- Épp elég hülye voltam, de egész biztosan nem szándékosan.
Svindler felvonta egyik szemöldökét, de nem szólt semmit. Sam sem tudta, mit
mondjon, így aztán egy darabig csöndben ültek. Tudta, hogy a tündének igaza volt.
Kellett egy terv, ha valami érdemlegeset akart csinálni, de ehhez eloször tudnia
kellett volna, ki vagy kik az ellenségei.
-- Ha bejuthatok a Renraku Mátrixba, azt hiszem, egy s másra választ találhatok.
-- És hogyan kívánod ezt megtenni?
-- Nálam vannak még azok a perszona chipek, amiket Castillano nem vett el. Ha
kiberterminálhoz jutok, beszállhatok a központi hálózatba.
-- Megváltoztathatták a hozzáférési kódokat.
-- Azt hiszem, azt meg tudom kerülni. Jiro egyszer mutatott nekem egy kiskaput,
amit állítólag a rendszer egyik tervezoje csinált. Ha bejutok a Mátrixba, bejutok a
Raku rendszerbe is.
-- És hányan tudnak errol?
-- Jiro azt mondta, hogy az a dekás az egyetlen, akitol o is hallotta, mert a
tervezo meghalt egy repülogép-szerencsétlenségben.
-- Oh. Dekás titok, amit csak a kiválasztottaknak adnak tovább. Akkor csak pár száz
számítógépzsoké tud róla, beleértve a Mátrixban cirkáló Raku biztonsági oröket is.
Hát igen. De még ha be is tudnál jutni rajta, a chipjeid fel vannak címkézve.
-- Ezt Castillano is mondta. Mit jelent ez?
-- Barátom, te az adatjacked ellenére is igen járatlan vagy a Mátrix dolgaiban. A
címke egy bonyolult utasításhalmaz, amit a chipbe kódoltak. Bármilyen utasítást is
hajtasz végre a chipen keresztül, az érintett programokon azonosítójelet hagy. Ha a
jelenlegi állapotában használod a chipet, szép nagy, messzire látszó lábnyomokat
hagysz mindenhol, ahol megfordulsz a Mátrixban.
-- Akkor reménytelen a dolog.
-- Azt azért nem mondtam. De tisztában kell lenned a kockázattal, mielott
megpróbálsz illegálisan beszállni egy olyan veszélyes rendszerbe, mint a Renrakué.
Ami a címkéket illeti, azokat le tudom szedni, ha ideadod a chipjeidet.
-- Örökbe.
Svindler nevetett.
-- Nincs szükségem a chipjeidre, mert az enyémek sokkal fejlettebbek. Ugyan mire
használná a Mátrix nagymestere egy kezdo perszona programjait.
Sam izgatott volt.
-- Akkor segítesz, hogy bejussak a Raku rendszerbe?
-- Ha a kiskapud muködik, igen. De orültség lenne most azonnal nekirohanni, mert a
jelenlegi tapasztalatoddal legázolna egy jég, mielott átmennél az elérési
csomóponton. Egy orzött hálózatba besunnyogni kicsit trükkösebb dolog, mint a napi
munka, Cég úr. Gyakorolnod kell.
-- Hol kezdjem?
-- Szellemnek igaza volt veled kapcsolatban. Valóban van bátorságod. -- Svindler
lekászálódott az ágyról és kinyitotta az egyik szekrényt. Kivett egy billentyuzetet
és kitekerte a hálózati zsinórjait, hogy a pultra fektethesse. Az adatcsatlakozót
odanyújtotta Samnek -- Itt egy Allegiance Beta. Kiberdekknek némileg osrégi, de egy
hozzád hasonló kezdo számára megteszi, különösen, ha mester felügyelete alatt
dolgozol. Megadom egy biztonságos rendszer mátrixbeli elérési kódját. Egy darabig
próbálkozz ezzel és majd meglátjuk, mit tudsz kihozni. A rendszer nem túl
bonyolult, de van jege.
Sam már éppen nyúlt az adatcsatlakozó felé, de a JG említésére visszarántotta a
kezét.
-- Nem veszélyes -- biztosította Svindler -- Szerezned kell egy kis tapasztalatot.
Amíg te ezzel küzdesz, addig elintézem a chipjeidet.
Sam átadta chipjeit a tündének, majd megragadta az Allegiance adatcsatlakozóját és
a halántékába nyomta. Figyelte, ahogy Svindler a hátizsákjából elovesz egy
mikrotronikai szerelocsomagot és saját, sokkal kifinomultabb dekkjét. A tünde már
javában dolgozott, mire Sam elhatározta magát és bekapcsolta az Allegiance-et.
Néhány verejtékes, de egyre sikeresebb menet után kicsatlakozott. Lelkesen
mosolygott, bár a feje fájón lüktetett. Végül sikerült némi információt lecsípni a
rendszer adattáraiból. Svindlernek igaza volt. Sokkal nehezebb dolog az illegális
behatolás, semmint azt gondolta volna. Megdörzsölte halántékát és kinyújtózott.
-- Sikerült valami?
-- Elhoztam egy adatfájlt.
-- Elso próbálkozásra nagyon jó, Cég úr -- A tünde arcán aggodalom tükrözodött. --
De ennyire nem lenne szabad kikészülnöd.
-- Ne aggódj emiatt. Mindig fejfájást kapok, ha beszállok a Mátrixba.
-- Igen? Milyen különös.

22

-- Ne feledd, erre még nem vagy felkészülve, úgyhogy próbálj meg nem elválni tolem.
-- Igen, tudom. Úgy lesz -- A krómosan csillogó fej irányítóját utánozva bólintott.
Az ikon persze nem tett ilyesmit. Semmilyen programot nem hajtottak végre,
semmilyen utasítást nem adtak ki. A mozdulat egyszeru érzékcsalódás volt csak,
melyhez hasonlók gyakran elofordulnak a Mátrix mesterséges világában. -- Ehhez
tartom magam, Svindler.
-- A szavaid csak akkor igazolódnak be, ha ügyes és figyelmes tanulónak bizonyulsz.
-- Svindler belül megremegett egy kicsit. A professzor bizonyára hahotára fakadna,
ha hallaná, amint ezeket a szavakat kimondja. És bár a tanítója annak idején kicsit
másképp fogalmazott, a szándék ugyanaz volt. Vajon ugyanazt érezte akkor az öreg
tünde is, amit most Svindler érzett? Félelmet, hogy a tanítványa bimbózó képességei
esetleg nem állják ki a próbát egyedül. Elég komoly esély volt rá, hogy Sam
veszélyes helyzetbe kerül a mostani vadászat alkalmával. És Svindleré lesz a
felelosség, mert nem hajtatta végre azt az utolsó gyakorlatot is, hogy az egész
eljárás puszta rutin legyen Sam számára. Vagy lehet, hogy nem mondott el Samnek
valami olyan trükköt, ami az o számára ugyan nyilvánvaló volt, de ami esetleg a fiú
életébe vagy ép elméjébe kerülhet. Ha több idejük lett volna, alaposabban
kitaníthatta volna Samet, de az ido még egy tünde számára is örök, legyozhetetlen
ellenfél maradt, sokkal erosebb, mint a legfeketébb jég. Nincs több ido, fiam,
készen állsz vagy sem, nem várhatunk tovább.
Svindler nem bízott teljesen tanítványa képességeiben, ezért nem engedte be egyedül
a Mátrixba. Semmiképpen nem tehette ezt, hiszen az eros és nagy valószínuséggel
ellenséges Renraku rendszerrol volt szó. Még ha nem is találkoznak JG-vel, Sam
könnyu prédája lehet a rendszerben kóborló Raku dekás kopóknak. Svindler
tapasztalata nélkül Samuel Verner dekás, kezdo árnyvadász, nagy valószínuséggel
kiégetett aggyal végezné.
Svindler ment elöl. Egy optikai kábelen felszaladtak a misszió tetején elrejtett
antennáig, majd mikrohullámon a muholdas csatlakozásig. Átzakatoltak a regionális
telekom csatlakozásokon és leugrottak Seattle-be, ott végigszáguldottak a helyi
telekommunikációs hálózaton, majd megálltak a Wharf Ten csatlakozásnál. A
célpontnak kiszemelt üzleti rendszer a Renraku Társaság egyik kisebb ügyfelének
számított. Az archológia Mátrixa már csak egyetlen, jól orzött lépésre volt tolük.
A valóságban persze ezt a folyamatot nem érzékelték utazásként. Mátrixbeli érzékeik
számára úgy festett, hogy egyszeruen kiléptek a kiinduló rendszerbol és
másodpercekkel késobb máris egy gigantikus, piramis alakú ikon elott álltak. A
piramis fényt elnyelo, matt feketéjét világító, kék korong díszítette, mely
szabályos idoközönként fényes, egyre táguló körhullámot bocsátott ki magából.
Amikor a hullám elérte az építmény határvonalait, középrol egy újabb hullám indult
útjára. Az elozo hullám közben tovább tágult, de azon részei, melyeket a piramis
alakzat már nem tudott magába foglalni, lassan semmivé foszlottak.
-- Szedd elo az álcázó segédprogramokat -- rendelkezett Svindler.
Ő maga is aktivizálta a sajátját és tudta, hogy normális ikonja, egy ezüstösen
szikrázó köpenyt viselo, ébenfekete gyermek képét elfedi a szimuláció és a külso
megfigyelo csak a megszokott, Renraku alkalmazott dekás ikonját látja. Sam képe már
eredetileg is valami ilyesmi volt, így az o ikonja csak kevéssé változott meg.
Figurája arcvonásai eltorzultak és más vonásokba simultak át, ruháján pedig ál-
azonosítójelek és szimbólumok jelentek meg.
Sam ikonjának jelvényein enyhe, sötét foltok látszottak, mintha megégtek volna. Ha
Svindlernek több ido állt volna rendelkezésére, jobbat is tudott volna csinálni, de
így most be kellett érniük a Renraku hozzáférési engedélyek ezen tökéletlen
másolatával. És bár az álca nem volt tökéletes, annyira azért jól sikerült, hogy
kiállja egy közönséges jelenlétgátló program vizsgálódását.
-- És most jer, nézzük, a hátsó ajtó nyitja-é a kastélyt.
-- Svindler, azt hiszem, neked nem mutathatom meg a kódot.
-- E hely titkos útjait én már kijártam.
-- De akkor egyedül jutottál be. Akkor nem nyitottam ki neked az ajtót. És... nos,
talán most sem kellene. Mert mi van, ha tévedünk és a Renraku nem is felelos a
gyilkosságokért? És rosszul tenném, ha kiadnám a titkot.
-- Tégy lelkiismereted parancsa szerint.
-- Csak azt akartam, hogy megértsd.
-- Akkor továbbléphetünk?
-- Igen.
Sam ikonja elorelépett. Függolegesen fölfelé emelkedtek, amíg el nem érték a
piramis magasságának egyharmadát. Sam a kezét egy olyan helyre helyezte, ahol egy
arra futó hullám kissé elszínezte a felületet. Mielott a következo hullám elérhette
volna ezt a pontot, Sam ikonja Svindler figurája és a pont közé lendült. Amikor a
hullám elérte oket, halvány körvonal izzott fel a Renraku építmény oldalában.
Svindler szemei kinyíltak. Dekázás közben általában nem volt sok látnivaló.
Tekintete társa ujjaira siklott, aki bepötyögte a kulcsszót Allegiance
kiberdekkjébe. Svindler ujjai ugyanazokat a jeleket gépelték be saját Fairlight
dekkjébe. Amikor Sam ujjai befejezték a mozgást, Svindler leütött még egy
billentyut és az egész jelsorozat biztonságban átsiklott saját dekkje memóriájába.
A fizetség része, gondolta. A jelszó túl értékes adatnak számított ahhoz, hogy Sam
lelkiismeretére hallgasson. Miután végzett a másolással, ismét a Mátrix felé
fordította a figyelmét.
Egy hátsó kiszolgáló csomóponton át léptek be a Renraku komplexumba. A csomópont
történetesen néhány lift muködéséért felelt és mint ilyen, normálisan nem
nyújthatott volna hozzáférést a rendszer többi részéhez, de hát most hátsó
bejáratként is funkcionált. A Mátrixbeli illúzióban úgy festett, mint egy apró
orszoba. Sima falain szabálytalan idoközönként fények villantak fel, ahogy a liftek
végezték a feladatukat. A képzeletbeli szoba sarkában egy szürke páncélzatú
szamuráj hortyogott. Mivel a liftek csak kevés, viszonylag alacsony biztonsági
szinttel rendelkezo emeletet kötöttek össze, az orzo jég csak riadó esetén lépne
muködésbe.
A vadászat innen már sokkal könnyebbnek tunt. Ha a Renrakuban tényleg nagy lenne a
felfordulás, mert elloptak egy technológiai titkot, akkor most az egész rendszer
riadókészültségben állna. Még itt is vigyázzban állna az or, hogy figyelje a
lifteket és minden esetleges behatolót azonnal jelentsen a biztonságiaknak. Egy
ehhez hasonló, ártatlan helyen felesleges elovigyázatosságnak tunt az or
ideállítása, de mindenesetre jó képet adott arról, mennyire kemény terep a Renraku
Mátrix. Legalábbis ez látszott a leglogikusabb magyarázatnak, feltéve, hogy a
Mátrix biztonságiak nem tudtak a hátsó ajtó létezésérol. Svindler ez utóbbit nem
tartotta túl valószínunek. De azért nem tette volna rá a nyakát.
Az or ugyan aludt és minden békésen nyugodott, de ez akár csapda is lehetett. Ha
saját álcaprogramjaik nem muködnek jól, elképzelheto, hogy a jelenlétgátló program
úgy tesz, mintha nem venne észre semmit és megvárja, hogy olyan mélyre hatoljanak
be a rendszerbe, hogy már lehetetlenné váljon a szökésük. A cég dekásai már be is
szállhattak a Mátrixba, hogy felkutassák oket, vagy egy nyomkereso már azon
dolgozhat, hogy visszakeresse az útvonalukat egészen addig, hogy megállapítsa a
fizikai belépési helyüket és elindítson egy fegyveres megtorló osztagot. Svindler
nem muködhetett volna éveken keresztül árnyvadász dekásként, ha nem lett volna
óvatos. De ezzel a Mátrixszal kapcsolatban már rendelkezett némi tapasztalattal és
most minden azt súgta, hogy nincs semmi probléma. Némileg megnyugodva intett
Samnek, hogy továbbmehet.
Sammel az élen kisétáltak a liftirányító csomópontból és beléptek a
ködgomolyagszeru adatcsatornák egyikére, melyek a Mátrix belseje felé futottak. A
végtelen sötétségben a különféle alrendszerek csillogó, geometrikus ábrái
látszottak a távolban. A lebego építmények között adatok cikáztak üstökösre
emlékezteto fénycsóvákat húzva maguk után. Ahogy Sam és Svindler elorehaladt, a
ködpálya elottük is mögöttük is semmivé foszlott, így ok is csak lángoló üstökösök
voltak a mesterséges éjszakai égbolton.
Útközben Svindler észrevette, hogy Sam ikonja sántít. Összevont szemöldökkel
próbálta megérteni a jelenség mibenlétét. A perszona programban semmi olyasmit nem
vett észre korábban, ami erre utalt volna. Ha a mostani vadászat véget ér,
alaposabban át kell majd vizsgálnia a chipeket.
A bicego krómfigura csomópontról csomópontra vezette oket. Svindler önbizalma
nottön nott. Kezdte biztosnak érezni, hogy valóban nincsen riadókészültség. Csak
egyetlen cégdekással találkoztak és az álcaprogram miatt az sem fedezte fel, kik is
ok valójában. Ha a rendszer riadókészültségben állt volna, nem tudtak volna három
csomóponton is túlhaladni anélkül, hogy ne ütköztek volna bele valami dekás kopóba.
Még a végén könnyu vadászat lesz belole.
Végül elérték Sam célját, egy nem-emberi eszközökkel foglalkozó orvosi adatbázist.
Amikor Sam eloször megemlítette Svindlernek a dolgot, Svindler nem látta, miért
kellene behatolniuk a rendszerbe ilyen jellegu adatok miatt. A személyi fájlok
nyilván hasznosabbnak bizonyulnának annak kiderítésében, hogy a tollas kígyó a
Renrakunak dolgozott-e (akkor is, ha ezeket a fájlokat jobban orzik). Sam
biztosította, hogy a Renraku egy sárkányt minden bizonnyal nem alkalmazottként,
hanem felszerelési eszközként tartana nyilván. Ez a fajta megkülönböztetés Svindler
szemében bolondságnak tunt, de hát o nem volt japán, mint a Renraku igazgatói. A
keletieknek gyakran más elképzeléseik vannak a világ muködésérol. Épp elég
furcsaságot látott már Sally Tsungtól, pedig a lány ereiben csak félig csörgedezett
keleti vér.
Az adattár falai kavargó betukbol és számokból álltak. Különféle szimbólumok
villantak fel különbözo színekben és különbözo sebességgel, a minta állandóan,
kiismerhetetlenül változott. A kép az adatokat az illetéktelen leolvasástól védo
kódrendszert jelképezte. Sam ikonja hamar hátrahokölt.
-- Azt hiszem, ezt inkább neked kéne csinálni. Én esetleg kiváltanék egy riadót.
-- Egyszeru technomágia. Csak figyelj.
Svindler ikonja levetette álcáját és egyik ébenkezével elohúzott egy matt
aranyszínu aktatáskát. A vékony ujjacskák felnyitották a tetejét és kecses
mozdulattal kiemeltek belole egy szerszámot. Svindler letérdelt a vibráló
szimbólumfal elé, mintha csak egy zárat készülne kipiszkálni. A kis szerszámot
bedugta az adatfolyamba. Néhány apróbb kézmozdulat után kiválasztott egy másik
szerszámot és a másik mellé azt is bedugta a falba. Egy óvatos tekerintés és a két
szerszám színe lassabb tempóban kezdett lüktetni. Újabb csavarintás. A lüktetés
egyre lassabbá és lassabbá vált, míg végül megállapodott és a szerszámok egyetlen
színben ragyogtak.
-- Melyik fájl érdekel, Cég úr?
-- Át kell fésülnöm oket.
Sam ikonja odalépett a falhoz és egyik kezét a szemmel láthatóan tömör fényhez
tapasztotta. A krómfényu fej elorehajolt egy kicsit, mintha erosen koncentrálna. A
fájlneveken kis lángocska futott végig, tunékeny tündérfény gyanánt. Kis ido múlva
a ragyogás megállapodott az egyik fájlon.
-- Ez az.
Az ébenfekete figura bólintott és állított egy kicsit a szerszámain. A fal ismét
mozgásba lendült, adatok villantak fel egymás után szédületes gyorsasággal. A
kiválasztott adatsor csakhamar a kezei elott fénylett. A szerszámokat visszatette a
táskába, majd a táska semmivé foszlott.
Svindler kezét csuklóig bedugta a falba. A fény befogadta kéz úgy festett, mintha
csuklóban meg lenne csonkítva. Néhány pillanat múltán ismét kihúzta a kezét.
Vastag, zöld könyvet tartott benne. Gyorsan átlapozta.
-- Semmi kígyó.
Sam sóhajtott.
Svindler visszalökte a könyvet a falba és kétszer ráütött a világító fájlkódra. A
kavargó szimbólumok ismét visszaálltak eredeti formájukba, csak egy kicsit kevésbé
éles körvonalúak voltak.
-- Svindler, azt hiszem jobb, ha kimegyünk innen.
-- Mi az?
-- Nem tudom. Csak arra gondoltam, jobb nem kísérteni a szerencsénket azzal, hogy
tovább maradunk.
Svindler gyanakodni kezdett Sam hirtelen aggodalma láttán. A fiú nyilván elhallgat
valami információt. Visszakapcsolta álcaprogramját.
-- Rendben van, de én megyek elöl. Úgy gyorsabban mozgunk.
Valóban gyorsabban haladtak visszafelé azon az útvonalon, amin errefelé jöttek.
Hirtelen azonban Svindler megtorpant. Rémülten bámult az oket befogadó csomópont
falaira. Az egymással szemben álló, függoleges tükörfalak végtelenbe nyúló
tükörképeiket verték vissza. Olyan váratlan és szokatlan volt az egész. Csak
súlyosbította a dolgot, hogy Svindler tükörképei egy vibráló köpeny alatt kucorgó
fiúcskát ábrázoltak, míg Sam krómfigurájának tükörképei sötét pöttyökként
virítottak a sima felületen. Svindler kényelmetlenül érezte magát. Évek óta járta
már a Mátrixot, de ilyesmivel még sohasem találkozott.
Ujjai vad táncba kezdtek a billentyuzet fölött, amint nekilátott, hogy a helyszínen
improvizáljon egy programot, amellyel megállapíthatta a programjaikat futtató
hardver felépítését.
Aztán a szeme sarkából észrevette, hogy a végtelenbe nyúló tükörképek között
megmozdult valami. Messze, lopva. Nem többként múló villanásnál.
Svindler megszakította az analizáló programot és újabb utasításokat pötyögött be
vad tempóban.
Átnyúlt és elütötte Sam ujjait az Allegiance kiberdekk fölül. Begépelte a futtatási
kódot és leütötte a "Végrehajtás" billentyut.
A króm figurák távoli képei eltuntek. A köddé válás egyre közelebbi és közelebbi
tükörképeket érintett, míg végül egyetlen, röpke pukkanással Sam ikonja is
szertefoszlott a csúcspontból.
Svindler egyedül maradt a tükrökben rejtozo akármicsodával.
Nem tudta, honnan érzi, de biztos volt benne, hogy az a valami egyre közelebb jött.
Leütötte a "Végrehajtás" billentyut.
Saját ikonjának tükörképei is belekezdtek haláltáncukba ugyanúgy, mint az elobb Sam
krómfigurái. Az a valami észrevette, mi történik és versenyre kelvén a sorozatban
eltuno tükörképekkel egyre közelebb nyomult. Svindler álcaprogramja már nem
muködött, az ébenfekete kisfiú maga is rohanni kezdett a szobában, hátha saját
sebessége is hozzáadódik tükörképei eltunési tempójához. Érezte, hogy az a másik
egészen közel ért, de nem mert hátranézni. Már majdnem találkoztak, amikor az
utolsó tükörkép is eltunt.
Pukk.
Verejtékben fürödve és ziháló mellkassal, de biztonságban visszakerült a valós
világba. Kirántotta halántékából az adatzsinórt. Sam zavart tekintettel meredt a
tündére. Nem tudott eleget ahhoz, hogy féljen.
-- Mi volt ez?
-- Nem tudom. Még sosem láttam ilyesmit. Sot, jelenlegi tudásom alapján ilyesmi nem
is létezhet.
-- De azért kijuttattál minket -- Sam is kihúzta fejébol a csatlakozóját és a
pultra lökte. -- Szerintem nem is számít, mi volt az. Megszereztük, amit akartunk
és biztonságban kijutottunk. Nem tudnak lenyomozni.
-- Úgy tunik.
-- A fejfájás pedig igazán megérte. Most már biztos vagyok benne, hogy nem a
Renraku rendelte el a gyilkosságokat. Ha a tollas kígyó nekik dolgozott volna, az
orvosi adatai szerepeltek volna abban a fájlban.
-- Az is lehet, hogy felbérelték erre az alkalomra.
Sam megrázta a fejét.
-- Nem hiszem. Nem tettek volna ilyet, ha legálisak akartak maradni.
-- Az istenért, már miért ne? A szerzodésbíróság hagyta volna oket, hogy halálra
ítéljenek téged és Hanaet. Az ottani gazemberek ritkán néznek utána olyan mélyen a
dolgoknak, hogy kiderítsék, a nevezett alkalmazott valóban rászolgált-e a halálos
ítéletre vagy sem. A Renraku könnyedén fontosnak tüntethetett fel benneteket.
Samet kényelmetlenül érintette a gondolat, hogy korábbi kenyéradója esetleg
ilyesmit muvelhetett.
-- Nem. Ezt nem tennék. És még ha tennének is ilyet, a sárkány nem lenne része a
társaságnak? Mindenki tudja, hogy a bíróság meglehetosen szorszálhasogató abban,
hogy a megfelelo módon hozzák meg a cégek az ítéleteiket. A törvény eloírja, hogy a
szökevényekkel szemben bármely akciót csak bona-fide cégtisztviselok indíthatnak.
-- A szörny fejvadász is lehetett.
-- A törvény azt is kimondja, hogy a vérdíjakat be kell jegyeztetni a bíróságnál.
És te magad láttad, hogy nem történt ilyesmi.
-- Sajnos, Cég úr, a hivatalos feljegyzések nem mindig vágnak egybe a valósággal.
-- Nem hiszem, hogy be nem jegyzett vérdíjról lenne szó -- Sam határozottan
megrázta a fejét. -- A Renraku nem kockáztatná meg a szabályzatszegéssel járó
esetleges büntetéseket, különösen akkor nem, hogy én valójában nem is vittem el
semmit. Túl nagy lenne az ára.
-- Úgy tunik, jól ismered a törvény idevágó részeit.
-- Mondjuk azt, hogy az utóbbi idoben hirtelen érdeklodést mutattam a cégektol
megszökött alkalmazottak jogállásával kapcsolatban. Úgy véltem, ezek az információk
hasznosnak bizonyulnak majd számomra a jövoben.
-- Annak bizonyultak. -- Svindler hátratolta székét és felállt. Egyik kezét Sam
vállára tette. -- Ezzel a Renraku elleni vadászattal teljesen beléptél az
árnyékvilágba. Elváltál a cégektol. Megvonom toled a Cég nevet és megjutalmazlak a
Csavar névvel.
-- Azt hiszem, köszönöm -- Sam kicsit meglepettnek tunt. -- Jól csináltuk, nem?
Legalábbis most már nem kell aggódnom, hogy üldöz a Renraku és nem kell buntudatot
éreznem, hogy a másik fickó az én álcámmal esetleg ellopott valamit. Ahogy te is
mondtad a dekázás elott, ha rablás történt volna, az egész rendszert riadóztatták
volna.
-- Azért ne vedd biztosra, hogy nem riadóztatták.
Sam összevonta szemöldökét és megeresztett egy tapogatózó mosolyt.
-- Miért ne? Ott dolgoztam. Emlékszel? Nem volt riadó.
-- Akkor talán elmondhatnád, mik voltak azok a tükrök.
-- Nem tudom. De azt tudom, hogy voltak némi bizonytalanságok a rendszerben. Kis
elmosódottság az orvosi adattárban. Tudod, felbontási problémák. A tükrök
valószínuleg valamiféle diagnosztikai segédprogramok lehettek.
Svindler nem egészen osztotta Sam véleményét, de nem volt értelme, hogy ennek
hangot is adjon. A jelenség nyilvánvalóan túlnyúlt Sam dekás felfogásán. Mint ahogy
a fiú Svindler aggodalmát sem értette meg.
-- De bármi is legyen az, már nem érdekes. Nem hiszem, hogy vissza kéne mennünk még
egyszer. Megtudtuk, hogy a gyilkosokat a Renrakun kívül kell keresnünk és ott is
fogjuk.
-- Eloször is -- válaszolta Svindler határozottan --, aludnunk kell és aludni is
fogunk. Tiéd lehet az ágy az elso körre, Csavar úr, mert nekem még gondolkodnom
kell egy kicsit.
Valójában aggódnivalója volt. És nem csak a tükrök vagy a lehetséges gyilkosok
kiléte miatt. Sam nem reagált normálisan a Mátrixra. Svindler megnézte magának a
fiú adatjackjét, amikor kijelentkeztette Samet az Allegiance-en. A csatlakozón ott
állt a készítoje neve: Soriyama. Ez a név pedig arról árulkodott, hogy a srác
adatcsatlakozója az egyik legdrágább cucc, amit Svindler életében látott. Ezt a
munkát egyetlen utcai doki vagy cégbeülteto sem tudta volna elvégezni. Igazi profi
munka volt, valódi élvonalbeli technológia és Svindler biztos volt benne, hogy az
ember-gép interfész is tökéletes lehet. Sam fejfájásai furcsák voltak, még a bicego
ikon nélkül is figyelemfelkeltoek. Vajon kapcsolatban áll egymással a két dolog?
Samuel Verner több volt annál, mint aminek elso ránézésre látszott.

23

-- Sherman, ezt nézd meg!

Cliber kiáltására Huang felpattant és a no konzoljához rohant. Kerekre nyílt
szemmel bámulta a látványt.
-- A jelvezérlés és a virtuális memória egyenes arányban növekszik a multi-tasking
hibákkal -- motyogta Huang. -- Hol történtek a hibák?
Cliber leütött egy billentyut és kiemelte az illeto helyet a tervrajzon.
-- Hmmm. Behatolás van folyamatban?
-- Senki nem jelentette. Lefuttatok egy ellenorzést -- mondta Cliber és már neki is
feküdt a billentyuzetnek.
Hutten is a képernyo mellé tolult.
-- Szerinted mi ez, Konrad?
A rendszertervezo zavarodottnak tunt.
-- Az OMDR-ek a specifikáción kívül funkcionálnak. Teljes három sor 77206 chip
dolgozik maximum kapacitással, de a Haas biochip terheltsége alig emelkedik a
szokásos alaptevékenység fölé -- Megrázta a fejét. -- Nem tudom. Egyik elore
kalkulált paraméterrel sem egyezik.
-- Pontosan -- vágta rá Huang. Vigyora a másik kettore is átterjedt. -- Meg kell
erosítenünk.
-- Elindítok egy teljes diagnosztikát -- Hutten visszasétált saját termináljához és
beszállt a rendszerbe.
Crenshaw a kutatólaboratórium ajtajában állt, így mindent látott és mindent
hallott. A technikai szövegek semmit nem mondtak a számára, annál többet a kutatók
izgatottsága. Épp jókor sétált a labor felé, hogy napi ellenorzo körútja során itt
is eltöltsön egy kis idot. Ha valami jelentos dolog történt, azonnal jelenteni
fogja Satónak. Talán el tudja hitetni vele, hogy az o közbelépése lendítette meg a
lusta csapatot, így aztán csak növekedni fog a Kansayaku szemében.
-- Áttörés, professzorok?
Huang és Cliber felnézett, szemmel láthatóan megdöbbentek, hogy Crenshaw is jelen
van.
-- Nem -- mondta óvatosan Huang és Cliber is megrázta a fejét. Aztán a férfi
némileg határozottabban hozzátette: -- Csak egy kis probléma. Az egyik csomóponttal
van valami baj.
Crenshaw bólintott és nem felelt semmit. A kutatók hirtelen kijózanodott arcáról
tisztán látta, hogy hazudnak és azt szeretnék, ha o valahol máshol lenne. Crenshaw
úgy döntött, hogy elfogadja a magyarázatukat egészen addig, amíg meg nem tudja,
valójában mi történt és hogyan használhatja majd ezt az információt a saját
hasznára.

24

Sam arra ébredt, hogy Svindler az ágya végében ül és ot bámulja. A tünde karikás
szemei és gyurött ruházata arról tanúskodtak, hogy már jó ideje ébren lehet. És ez
egyben azt is jelentette, hogy Sam már jó ideje alhatott.
-- Azt hittem, fel fogsz ébreszteni.
A tünde vállat vont.
-- Szükséged volt az alvásra.
Jól mondta. Sam most már kipihentnek érezte magát.
-- Mennyit aludtam?
-- Egész éjjel és a nappal nagyobb részét.
-- És te?
-- Idore volt szükségem.
-- Alvásra lett volna szükséged. Úgy festesz, mint akinek rémálmai voltak. Azt
hittem, a tündék mindig majd kicsattannak az energiától.
-- Ahhoz még nem vagyok elég öreg -- felelte Svindler tompán.
A tünde túl komoly volt ahhoz, hogy Sam ilyen apró jópofaságokkal fel tudja rázni.
Svindler még az általa annyira kedvelt régies beszédmódot sem használta most. Sam
megfigyelte, hogy ez olyankor történik, amikor a tünde komolyan izgul valami miatt
vagy mélyen el van merülve a technikai részletekben.
-- Valami baj történt?
Svindler megrázta a fejét.
-- Szeretném, ha meglátogatnál egy bizonyos személyt.
-- Miért? Mi történt?
-- Azt hiszem, o segíteni tud.
-- Svindler, nem válaszolsz a kérdéseimre.
A tünde hátravetette a fejét és mereven a plafonra szegezte tekintetét. Sóhajtott.
-- Mert nem tudok válaszokat. Csak kérdéseket.
-- Mirol beszélsz?
-- Rólad.
Sam már eddig is elég zavart volt, de a tünde csak súlyosbította a dolgot. -- Még a
végén fejfájást okozol.
-- A fejfájásaid is hozzátartoznak a dologhoz -- Svindler elorehajolt és egyenesen
Sam szemébe nézett. -- A dekázás közben érzett fejfájásod és szédülésed nem
normális. A beültetésed csúcsminoség. A használt kiberver tökéletes. Gondolataid
rendezettek és logikusak. Röviden szólva minden képességed megvan rá, hogy szuper
Mátrixzsoké legyél, de valamilyen okból kifolyólag az ikonod biceg. Azt gyanítom, a
pszichédben rejlik a válasz, de én nem nagyon értek az ilyesmikhez. Segítségre van
szükséged ezzel kapcsolatban és én tudom is, hogy kihez fordulj. Ijeszto feladatot
vállaltál. Az ellenfeleid kegyetlenek, ahogy azt már tapasztaltad. Ahhoz, hogy
sikerrel járj, feltétel nélkül meg kell bíznod a képességeidben. Ebbol kifolyólag
nem engedheted meg, hogy akár a legkisebb hiba is meghúzódjon az elmédben.
Svindler azt képzeli, hogy Sam orült? Megzavarodott a próbatételtol?
-- Szóval azt akarod, hogy találkozzak egy barátoddal. Orvos?
-- Többek között.
-- Még egy vadász -- Sam végigsimított az állára kiült borostákon. -- Arra
biztatsz, hogy magamra hagyatkozzak, miközben mindenféle idegenekhez küldözgetsz
azzal, hogy tegyem a fejemet a kezükbe.
-- Az ellenségek véletlenül is felbukkannak, a szövetségeseket keresni kell.
-- Közhelyek, Svindler? Mit rejtegetsz mögöttük?
Svindler egy darabig semmit nem felelt, tünde arcvonásai hirtelen idegenné váltak.
-- Azt gondolom, el kell menned ahhoz az emberhez.
Sam megfontolta a tünde szavait. Svindler megint elkerülte az egyenes választ.
Bizonyosan rejteget valamit. De furcsa modora ellenére is mintha mélyen aggódott
volna. Legalábbis Sam így vélte. Lehet, hogy csak o maga akarta, hogy így legyen,
de az árnyvilág vad kavargásában szükség volt legalább egy biztos pontra. Közhely
vagy sem, igaz: kellettek szövetségesek. Megengedheti, hogy megsértse ezt az egyet?
-- És ha belemegyek, mi a haszna belole a barátodnak? És te, mint árnyvadász, miért
segítenél egy cégmenekültnek? Sok kérdésem van és nem bízhatok senkiben.
-- Nem mindnyájan vagyunk olyan zsoldosok, mint Lady Tsung. -- A humor vékony
sugara belopta magát a tünde komor maszkja alá, mintha a zordon viselkedésre már
nem lenne szükség. Úgy ítélte meg Svindler, hogy Sam már eldöntötte a választ?
-- Te nem vagy tagja a bandájának? Azt hittem, o a fonököd.
-- Igaz, hogy a nemes hölgy és én együtt dolgoztunk, de én független vadász vagyok.
Megvannak a saját érdekeim.
Persze, hogy megvoltak. Az árnyvilágban mindenki a saját érdekeit tartotta szem
elott. -- És mifélék ezek az érdekek?
-- Rendkívül kitartó vagy, Cég úr. Ez értékes tulajdonság... bizonyos alkalmakkor.
-- Azt hittem, már más néven hívsz, Svindler. És a tulajdonságaimmal kapcsolatos
megjegyzéseidet elengedtem a fülem mellett.
-- Hát akkor, Csavar úr -- Svindler halványan bólintott. -- Mondhatjuk, hogy a
jelen körülmények lehetové teszik számomra, hogy régi kötelezettségemet újabbal
váltsam fel? Ha elfogadod javaslatomat, az mindnyájunk javára válik. Az illeto,
akivel találkoznod kellene, érdekesnek fogja találni az esetedet és ez a számára
önmagában is fizetséget jelent. Te magad is nyersz. Ezzel az úttal kikerülsz a
városból és elorehaladsz a célod felé. És ezenközben hu szolgád is csökkentheti a
vállára nehezedo emberfeletti terheket. Mindenki nyer -- szögezte le végül Svindler
mosolyogva.
-- És a másik lehetoség?
-- Azt eszedbe ne vedd.
-- Milyen választásaim vannak?
-- Mindig a saját választásaid, természetesen.
A tünde csábosan, pajkosan, de barátságosan mosolygott. Sam hitetlenkedve
megcsóválta a fejét és nagyot nevetett. Az események ismét a hátukra vették, de
ezúttal pozitív irányba. Saját akarata alapján, saját céljai felé fog
továbbhaladni. És már jó ideje semmi nem kecsegtetett azzal a lehetoséggel, hogy
ennyire maga irányíthassa a saját életét.
De Svindler bagatellizáló megjegyzése ellenére azért végiggondolta a lehetoségeket.
Különben a választás nem lenne választás. És bár igaz volt, hogy saját szüksége ez
irányba hajtotta, de felvértezte magát a Svindler komolyságába és jóindulatába
vetett bizalommal. Ha Svindler barátja segít abban, hogy utána könnyebben dekázzon,
akkor Sam könnyebben fülön csípi és törvény elé állítja majd a gyilkosokat. És
most, hogy árnyvadásszá minosült, jól tudta, hogy az ember a legkisebb elonyt sem
dobja el magától. A Svindler barátjával való találkozás bizonytalan volt, de ezt a
kockázatot Sam saját akaratából vállalta. Felállt.
-- Menjünk.

25

A hely, ahová igyekeztek, magánterület volt Portland nyugati határvidékén. A

kapuból Sam jól láthatta, hogy a körülzárt birtok jóval túlnyúlt a város
határfalán, így a tulaj birtoka nem teljes egészében esett a város területére. A
birtok nagyságáról azonban fogalma sem volt; a bokrok és fák eltakarták a kilátást.
Ezzel az elhelyezkedésével a birtok megsértette a Tir Tairngire-i rendelkezéseket,
melyek szerint a város minden részét teljes mértékben beton-, drót- és elektromos
kerítéseknek kellett körülvenniük, hogy a város jól elváljon a többi tiri
területtol. A birtok nyilvánvaló szabályszegése mindenki számára elárulta, hogy
tulajdonosa nagy hatalommal bír a tündék országában.
A távolban néhány magas, tünde épület díszelgett. Nyilván ezek Tir hatalmasságainak
rezidenciái. Tudta, hogy ezen épületek mögött magasodik a Királyi Hegy, melyet
állítólag mágikus úton hoztak létre. Ezen a hegyen terült el Tir Tairngire
fovárosa, a Foherceg munkahelyéül és otthonául szolgáló csodás épületkomplexum. A
Királyi Hegyet körülvevo birtokokon pedig a többi herceg és a kiválasztott
tanácsadók telepedtek le. Igen illusztris szomszédság volt ez tehát és ezek mellett
Svindler barátja megengedhette magának, hogy illegálisan tartsa fent birtokát.
Nyilván nagyon magas rangú fickóról lehetett szó.
-- Nem is mondtad el nekem, hogy ilyen jellegu kapcsolataid is vannak, Svindler.
-- Jobban szeretem az "ismeretség" terminust, Csavar úr.
-- Mindegy. Ha ezt elmondtad volna, könnyebben rávettél volna, hogy eljöjjek. Vagy
legalább jobban öltözhettem volna.
-- Nem valószínu, hogy formális vendégekként kezelnek majd minket -- Svindler egy
kapuházhoz vezette Samet. Majd megállt, amikor a kapu mellol elolépett egy alak.
-- És mibol gondolod, hogy bármilyen vendégként foglak kezelni, Sikátorvadász?
Az alak még egy tündéhez képest is magas volt. Lesimított, hollófekete haja és
szempillái élesen elütöttek halvány borétol és jegeskék szemétol. Öltönye és a
hozzá viselt kiegészítok jólszituált középosztálybeli embert sugalltak és bár jó
szabásúak voltak, nemigen illettek viselojükhöz. Volt valami a tündében, ami
kokemény középkori lovag benyomását keltette. Sam elképzelte a férfit teljes
páncélzatban, a sok használattól kissé megkopott, tört fényu fémlemezekbe öltözve.
Talán az állkapcsa vagy közömbös tekintete, esetleg gyanakvóan összehúzott szemei
tették ilyenné külsejét.
-- Hess innen, Estios. Veled nincs dolgunk.
-- Ha találkozni akartok a professzorral, akkor van.
Svindler sértodöttnek látszott és úgy tunt, pillanatokon belül vissza fog vágni
valami frappáns mondattal. Ehelyett azonban csak vállat vont, mint aki belenyugszik
az elkerülhetetlenbe. Elohúzta pisztolyát és csövénél fogva átnyújtotta Estiosnak.
Estios hideg mosollyal vette át a fegyvert. Megfordult és visszasétált a kapuházba.
Sam és Svindler elindultak utána. Odabent megállás nélkül elhaladtak a recepciós
pult mellett. A feszes uniformist viselo Errant Knight biztonsági ember szó nélkül
figyelte, ahogy a három férfi áthalad területén és egy díszes boltív alatt
befordulva eltunik egy hátsó szobában.
A belso szobát alig bútorozták be és csak halvány fény világította meg. A szobát
két részre választó, átlátszó fal elott egy fehérköpenyes ork no ült egy
számítógépes konzol elott. Arcvonásait alulról világította meg a monitorokból áradó
szürkés fény, ezáltal eddig sem túl emberi vonásai csak még vadabbakká váltak.
Mögötte egy törp férfi állt. Zömökebb testfelépítésu volt az orknál, de még így
álltában is alacsonyabb volt, mint a másik ültében. Nyakában nehéz láncon díszes
amulett függött, kabátjának hajtókáját pedig mágikus szimbólumok díszítették. A
törp mágus a falnak támaszkodott. Sato mágusához hasonlóan nyilván o is
szunyókálással töltötte szolgálati ideje nagy részét. Sam eltöprengett rajta, vajon
mitol annyira nélkülözhetetlen a mágusok szolgálata, hogy még azt is megengedik
nekik, hogy munkaidoben aludjanak.
A szoba Samék felé eso oldalának egyik sarkában nagy, fehér véreb pihent. Lustán
kinyitotta szemeit, amikor beléptek a szobába, de amúgy meg sem mozdult. Sam
riadtan eszmélt rá, hogy nem közönséges kutyát lát. A lény halványan csillogó
szemei elárulták, hogy paraállatról van szó és a szaga is ismeros volt, jóllehet
Sam csak egyszer érezte ezt. A bestia egy bargeszt volt, éppen olyan, mint amelyik
annak idején megtámadta Tsungot. És amikor Sam észrevette, hogy az állat nincs
megláncolva, rémülten visszahátrált a boltíves bejárathoz. Szégyenére sem Estios,
sem Svindler nem követték a példáját. Egyszeruen csak Sam felé fordultak és úgy
néztek rá, mintha megbuggyant volna. Sam kiegyenesítette ösztönszeruen védekezo
tartásba görbedt hátát és kipréselt magából egy mosolyt. Hát, lehet, hogy nem is
veszélyes az az állat. De honnan tudhatta volna? Persze még így is lehet, hogy
azonnal átharapná a torkukat, ha Estios úgy parancsolná.
Estios egy asztalra fektette Svindler fegyverét és kinyújtotta egyik kezét.
Svindler a bakancsából elohúzott egy másik, sokkal kisebb fegyvert és azt is
átnyújtotta. Derekáról leakasztotta az öv gyanánt viselt láncot és egyik zsebébol
elohalászott egy lapos fémdobozt. Mindkettot odaadta a sötéthajú tündének. Estios
megütögette jobb alkarját.
-- Az beépített.
-- Akkor hatástalanítót veszel fel. -- Mondatát nem kérdésnek szánta.
-- Nincsenek ellenséges szándékaim. A szavam mindig elég volt a professzornak.
Veled ez talán másképp van?
-- Ma más dolgokat is meg kell fontolnunk.
-- Nézze -- vágott közbe Sam, akit kicsit bosszantott a modor, ahogyan Svindlert
kezelték --, nem azért jöttünk, hogy bajt keverjünk. Én úgy tudom, hogy a
látogatásunk valami módon érdekelné a professzort. Ha ez nem elég kielégíto
önöknek, sajnáljuk. Miattunk nem kell fonie a zsoldosai fejének. Akár el is
mehetünk.
Úgy tunt, Estios csak most vette észre Samet.
-- Igazi griff. Tehát szavatolod, hogy Svindler jól fog viselkedni?
-- Természetesen.
-- Az életeddel is?
Sam válasza ezúttal kicsit lassabban jött, de maga is meglepodött a hangjából
kicsendülo magabiztosságon.
-- Igen.
-- Csavar úr azért van itt, mert én ragaszkodtam hozzá, Estios. Felesleges esküt
tennie.
-- Már megtette, Sikátorvadász.
-- Felveszem a hatástalanítódat.
-- Nem, ne vedd fel -- kötötte az ebet a karóhoz Sam. -- Azok a micsodák végleg
tönkretehetik az áramköröket. Túl nagy a kockázat, Svindler, ahhoz képest, hogy
csak a fejfájásomról akartunk beszélgetni.
-- Tudod, mit teszel? -- kérdezte halkan Svindler.
-- Persze -- hazudta Sam.
Svindler tekintetébol kitunt, hogy a tünde ebben egyáltalán nem biztos, de azért
elfogadta Sam szavát. Samre villantott egy félig hálás, félig cinkos mosolyt. --
Ennyi elég, Estios?
-- Felolem -- felelte a férfi és megvonta a vállát. A Sam halántékába ágyazott
krómacél csatlakozóra mutatott. -- Miféle fejkészüléked van? -- Hangjából világosan
kicsengett, hogy azonnali, precíz és teljes választ vár.
-- Adatjack.
Estios a technikus irányába nézett. A technikus bólintott. A no hangja recsegve
hatolt át a hangszórón.
-- Egybevág a letapogatással.
-- Fegyver után nem akartok átkutatni?
Estios arcán árnyalatnyi megvetés villant.
-- Nincs rá szükség. Elég alaposan átvilágítottunk. Gyerünk.
Estios átvezette oket egy ajtón, majd végig egy folyosón. Kinyitott egy másik ajtót
és máris odakint találták magukat. A fal mellett egy sor apró, elektromos kocsi
állt. Estios az elsore mutatott és megkerülte, hogy beüljön a vezetofülkébe. Alig
hagyott nekik idot, hogy beszálljanak, máris indított. A kocsi kerekei halkan
ropogtak a murvás úton, ahogy elindultak a kastély felé.
Közelebb érvén Sam megállapította, hogy inkább udvarház ez, mint kastély. Vigyorgó
ördögfigurákkal díszített kofalak néztek farkasszemet a külvilággal és védték az
udvarházat a behatolás ellen. Az egész úgy festett, mintha egy tündérmese kellos
közepébe csöppentek volna bele. Az ilyesfajta stílusú építmények egyedül Tir
Tairngire-ben nem tuntek szokatlannak.
Estios lefékezte a kocsit a foépületbe vezeto lépcsosor aljánál. Egy szót sem
szólt, csak kiszállt a járgányból és elindult fölfelé a lépcsokön. Amikor Samék
utolérték a lépcso tetején, kitárta az ajtót és bekísérte oket a csempézett padlójú
és nemes fával borított falú elotérbe. Antik bútorokkal és mualkotásokkal gazdagon
berendezett szobák során keltek át, míg végül Estios egy könyvespolcokkal borított
falú, tágas terembe vezette oket. Az egyik fal közepén kormos kandalló árválkodott
néhány díszes fafaragás társaságában. Az egyik falat teljes egészében szabálytalan
mintával kisebb panelekre osztott ablak borította. Sam gyanította, hogy az ablak
igazi üvegbol készült. Az ablak túloldalán elterülo gondozott kert látványa
elárulta, hogy a ház hátsó részében tartózkodnak.
-- Itt várjatok -- rendelkezett Estios és kinyitott egy ajtót, mely az ablakfalba
volt ágyazva. Amint kilépett az épületbol és eltunt egy bokor mögött, Sam
kíváncsian az ablakhoz lépett, hogy megnézze, vajon innen belátható-e a birtok
teljes hossza.
De minden geográfiai indíttatású gondolata azonnal elillant, amikor megpillantotta
a sárkányt. A bestia hátsó lábain ült, mellso lábai iszonytató mellkasát tartották
a gondozott rét fölött. Sam elso pillantásra látta, hogy nyugati sárkány, hiszen
hatalmas szárnyai még összecsukott állapotukban is jól kivehetok voltak. Jókora
fejét fenséges ívu szarvak díszítették. Csak a feje nagyobb volt, mint egy jól
megtermett ember. Pikkelyei arany színnel csillogtak a napfényben.
A sárkány körül sürgölodo emberekbol és metahumánokból álló tömeg három részre
oszlott. Az összes ember, két törp és egy igen jól megtermett, szorös humanoid a
szörnyeteg jobb oldalán foglalt helyet, szétszóródva a sárkány és egy négymotoros
HFR között. A repülogép felségjelzése a sárkány alakjának körvonalait mintázta. A
többiek, javarészt tündék, kicsit egyenetlen félkörben álltak a sárkány elott. Az
egyik tündecsapat élén egy vöröshajú, míg a másik élén egy szoke hajú tünde
feszített. A szoke tünde mozdulatai elárulták, hogy éppen rendkívül udvariasan
közöl valamit a sárkánnyal. A szörnyeteg meg sem rezdült.
Estios odasétált a vöröshajú vezette csoporthoz és valamit a vezetojük fülébe
suttogott. A tünde gyorsan a ház felé pillantott, majd bólintott és válaszolt
valamit. Estios röviden nyugtázta a dolgot és beállt a sor végére.
Íme házigazdánk, a titokzatos Laverty professzor, vonta le a következtetést Sam. A
tünde hórihorgas testalkatú volt és bár nem volt olyan magas mint Estios, Svindlert
minden bizonnyal túlnotte. Göndör, vörös haja és halvány bore jól látszott, de
szeme színét ilyen messzirol nem lehetett kivenni. A tünde nyugodt viselkedésébol
Sam arra következtetett, hogy átható, rendíthetetlen nyugalmú tekintettel fog majd
találkozni. És azok elol a szemek elol nehéz lesz bármit is elrejteni. Sam remélte,
hogy Svindler jól döntött, amikor idecipelte ot.
Sam a másik tündecsoport felé fordította tekintetét és hirtelen felismerte az
egyiküket. Pillanatnyi döbbenet után megnézte a többieket is és egy másik arcot is
felismert. Tagjaiban szétáradt a félelem és egy pillanatra megint úgy érezte magát,
mint aki az életéért fut az erdoben, reménytelenül, uzött vadként.
-- Nem mehetünk ki oda. -- Hangja alig hallatszott; torka kiszáradt.
-- Izgulsz a felsobb osztály miatt? Vagy a sárkány zavar?
-- Nem, nem. Az a sapkás, vöröshajú tünde volt az a fickó, aki megégetett az
erdoben. A mellette álló, alacsonyabb sötéthajú meg a nyomkeresojük.
-- Micsoda? -- Svindler Sam mellé lépett és o is kibámult az ablakon. -- Szameg! A
vöröshajú Rory Donally a másik meg Bran Glendower. Ehran két lovagja. És
valószínuleg az egész osztag az o embereibol állt. Igazad van. Nem mehetünk ki oda.
-- Én meg azt hittem, hogy egy határor orjárat kapott el minket.
-- Néha ok is jároröznek a határon. Ha úgy vélik vagy nekik vagy a gazdájuknak
valami haszna lehet belole.
-- Úgy érted, Ehrannak?
Svindler bólintott és továbbra is kifelé bámult az ablakon át.
-- Ehrannak? Úgy mint Ehrannak az Írástudónak?
-- Miért, ismersz mást? -- hangzott a közvetett válasz.
-- Olvastam az Emberiség leszármazottai címu muvét. Nem sokat értettem belole.
Svindler Sam felé fordult és megeresztett egy fanyarú vigyort. -- Akkor az igazi
Ehranról van szó. Ő az a szoke tünde, aki annyira belegabalyodott a saját
beszédébe.
-- Ezt sem egészen értem. Azt hittem, o egyfajta népszeru-tudományos író. Mit keres
itt?
-- A felállásból ítélve üzleti ügyben tárgyalnak.
-- He?
-- Csavar úr, eme szellemes megjegyzés nem egészen hozzád illo. Megértem, hogy
Ehran tevékenységeinek nem mindegyike ismert a nagyközönség számára, de... abból,
hogy miféle helyen tartózkodsz és mit látsz, neked is fel kellett volna ismerned,
hogy vendégünkhöz hasonlóan o is Tir Tairngire kormányzó tanácsának tagja.
Sam ilyesmire nem is gondolt. A ház és a környezo birtok láttán mindössze csak
annyi jutott az eszébe, hogy Laverty professzor befolyásos ember lehet. Hogyan
kerülhetett kapcsolatba Svindler egy ilyen személlyel? És miért gondolta, hogy Sam
esetleg érdekelheti a professzort? Gyomra emelkedni kezdett, mint annak idején,
amikor elszakadt a Mitsubishi ornitopterét a magasba húzó vonókábel. Odalent a
tátongó mélység, o pedig kis híján elvesztette az irányítást a gép fölött. Akkor
nem esett pánikba. Na, azért nem sok hiányzott hozzá, de végül is sikerült
viszonylag simán letennie a gépet. Ebbol a kalamajkából is talál majd valami
kiutat.
Miközben Sam saját félelmeivel küzködött, a megbeszélés odakint a végéhez ért. A
sárkány felröppent és körözni kezdett, mialatt a többiek beszálltak a repülobe.
Aztán a HFR is felemelkedett a sárkány mellé és együtt elrepültek észak felé. A két
csoport tünde összeolvadt és elindultak a ház felé. Amikor elérték a belso udvart,
Laverty és Ehran elváltak az embereiktol és a szalon felé tartottak.
-- Ki kell kerülnünk a képbol -- mondta Sam. Megfordult és látta, hogy Svindler a
kandallónál áll, egyik kezével a faragott kandallópárkányra támaszkodik. A
kofaragás mellett sötét átjáró tátongott.
-- Ide be.
Sam gyanakodva bámult a sötétségbe. -- Titkos átjáró.
-- Persze. Minden rendesen megtervezett házban vannak ilyenek.
-- De honnan tudtál róla?
-- Titok. -- Sam ingerült gesztusa láttán hozzátette: -- Minden jól nevelt tünde
tud ilyet. Ez is része a misztikumnak. De most gyere be ide és maradj csöndben.
A titkos rejtekhely ajtaja finoman becsukódott. Nemsokára hallották, hogy a külso
ajtót kinyitják. Jól hallották a szobába belépo tündék hangját.
-- ... eléggé, azt hiszem. Az emberei nem tettek rá túl nagy benyomást.
-- A megfigyelései szokás szerint hibásak, Laverty. A sárkányra épp a kello
benyomást tettük. Tudja, hogy nem úgy fejezik ki az érzelmeiket, ahogyan mi
szoktuk. Azt hiszem, ez a megfelelo arcizmok hiányával és a koponyájuk alakjával
áll kapcsolatban. Hozzá kell tennem persze, hogy az évek során megfigyeltem a
hülloknél bizonyos test- és fejtartásbeli változásokat, melyek távoli kapcsolatban
állnak az érzékelheto érzelmi állapotokkal.
-- Köszönöm a leckét, Ehran -- felelte huvösen Laverty. -- Nekem is volt már némi
tapasztalatom az ilyesfélékkel.
-- Az ember mindig figyeljen oda, mit mondanak az öreg bölcsek, Laverty -- Ehran
jót nevetett. -- Mindig az a bölcsesség jut az eszembe, amit egyszer egy kiégett
sikátor kormos falán találtam. Jó hosszú volt, de tartalmazott némi igazságot.
Valahogy így szólt: "Nézz a hátad mögé, takarékoskodj a loszerrel és soha ne kezdj
sárkánnyal".
-- És úgy véli, ez illik jelen helyzetünkre?
-- Maradjunk annyiban, hogy sokat mondó. Szívesen maradnék, hogy jobban
megvilágítsam a lényegét, de van még pár elintéznivalóm, mielott a többiek
megérkeznek. Kedves volt öntol, hogy helyet adott ennek a megbeszélésnek.
-- Ez tunt a legeredményesebb megoldásnak.
-- Milyen közvetlen. Igazán meg kellene tanulnia árnyaltabban fogalmazni, Laverty.
Egy kicsivel több diszkréció csak jó hatással lenne a stílusára.
-- Igyekszem, Ehran. De említett valamit a sürgos ügyeirol?
-- Igen, valóban. Igazán munkához kell látnom. Akkor késobb?
Laverty bizonyára csak gesztussal válaszolt. Sam semmit sem hallott egészen addig,
amíg a szalont lezáró nehéz ajtópár tompa puffanással be nem csukódott. Egy darabig
csönd volt, majd megszólalt Laverty.
-- Most már kijöhetsz, Svindler.
A rejtekajtó feltárult és Svindler elolépett. Sam a nyomában.
-- Jó napot, professzor. Estiostól tudta, hogy itt vagyunk?
-- Nem említett neveket.
-- Akkor mibol gondolta, hogy Svindler az? -- kérdezte Sam. -- Vagy hogy itt
rejtozünk a titkos átjáró mögött?
-- Búvóhelyetek nyilvánvaló következtetéssel adódott. Ha teljesen kisétáltatok
volna a terembol, összefutottatok volna Ehran néhány emberével. Az pedig elég zajos
találkozás lett volna, abból ítélve, hogy Mr. Estios nem említett neveket, amikor
rólatok beszélt, attól félvén, hogy valaki esetleg meghallja, amit mond. És mivel
semmilyen felfordulás nem történt, feltételeztem, hogy ide bújtatok el. És honnan
tudtam, hogy Svindler az? Mr. Estios egy hívatlanul érkezett krómozott tündérol
beszélt, aki egy embert vonszol maga után. Az ember pedig szökött cégalkalmazott és
feltehetoen halott. És ha még azt is figyelembe vesszük, hogy egyikotök tudta,
hogyan kell elrejtozni a szobában, ugyan ki más lehetett volna? De attól tartok,
logikán alapuló gondolatolvasásom arra már nem képes, hogy megállapítsa a nevedet
is.
-- Csavar.
-- Samuel Verner -- tette hozzá Svindler, Sam oszinte megrökönyödésére.
Laverty felkapta fejét a név hallatán. -- Gondolom, nem maradsz itt sokáig.
-- Ugye nem akar elárulni, professzor? -- Sam üldözött érzése teljes erovel ismét
visszatért.
-- Ha bizonyos igényeket figyelembe veszünk, a hatóságoktól való félelmed némi
kényelmetlenségre adhat okot Ehran számára. Ehran bosszúsága olyan kilátás, mely
bizonyos szempontból vonzó a számomra, de ebbol még nem következik az, hogy
bárkinek is át kívántalak volna adni. Inkább arra kívántam célozni, hogy számodra
meglehetosen kellemetlen lenne, ha itt találnának meg. Attól félek, hogy a
jelenlegi és jövobeli vendégeim képességeit figyelembe véve ez a megtalálás több,
mint valószínuen be fog következni. Így aztán túl sokáig nem maradhatsz itt. Ebbol
kifolyólag pedig azt javaslom, hogy gyorsan essünk túl azon, amit akartál.
Sam Svindlerre nézett, a tünde pedig bólintott. Sam nem tudta biztosan, hogy
megbízhat-e a professzorban, de Svindler megbízott benne. És ugyan mit veszíthetne?
Ha a professzor el akarta volna árulni, azt könnyedén megtehette volna. Elkezdte
hát a történetét és közben igyekezett nem arra gondolni, mennyire könnyu dolga
lenne a professzornak, ha az ellenségei kezére akarná ot adni.

26

-- Koncentrálj!
Laverty hangja rendíthetetlenül csengett. Sam túl fáradt volt ahhoz, hogy a Laverty
által kívánt középkori pajzs képére fókuszálja figyelmét. Órákon át kellett a
kálváriájával kapcsolatos éles kérdésekre felelnie, aztán újabb órák során
mindenféle tesztet ki kellett állnia, melyek között voltak közönséges orvosi
vizsgálatok, de érthetetlen, mágikus jelleguek is. Ahhoz képest, hogy Laverty
eredetileg nem akarta sokáig itt tartani Samet, a fiú már jó ideje élvezte a
professzor társaságát.
-- Tartsd a képzeletedben a pajzs képét!
Sam megpróbált így tenni, de a mentális kép összezavarodott, amikor éles fájdalom
nyilallt át a fején az agyát átfúró jégcsap gyanánt. Majdnem felkiáltott a
fájdalomtól, de aztán összeszedte magát és legyurte. A fájdalom elhalványult, Sam
pedig izzadtságban úszott a megpróbáltatás miatt. Belerogyott a székbe.
Amikor kinyitotta szemeit, a tünde ot bámulta éles és elgondolkodó tekintettel.
Látván, hogy Sam felébredt, Laverty ránézett egy monitorra és néhány szót jegyzett
fel egy adattömbre. A professzor bólintására Estios lépett elo és hozzálátott, hogy
lefejtse az elektródákat Sam fejérol.
-- Ez az utolsó teszt.
Svindler felkelt falhoz támasztott székébol és a Laverty vizsgálati felszerelését
tartó padhoz sétált. -- Az igazat megvallva, elég hosszú tesztnek vetette alá,
professzor. A barátom nem állampolgárságért folyamodik.
-- Tudni akartad, hogy mi a baj vele. A diagnózis felállításához szükségem volt
bizonyos információkra. És most megszereztem ezeket az információkat.
-- És? -- kérdezte Sam és Svindler szinte egyszerre.
-- Az a véleményem, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján csak egyfajta
következtetés vonható le. -- Laverty adattömbjét óvatosan az egyik konzolra
helyezte. Aztán kihúzta a konzol alatti széket és leült. Úgy tunt, hogy ki akarja
élvezni a nagy felfedezésre való várakozás izgalmas pillanatait. És éppen amikor
Sam türelmetlenül közbe akart vágni, megszólalt: -- Samuel Verner, te varázsló
vagy.
Sam pislogott egyet.
-- Az lehetetlen!
-- Valóban? -- A professzor jobb kezének mutatóujjával megdörzsölte felso ajkát. --
A fejfájásaid a fo bizonyítékok arra nézve, hogy az agyad nem funckionál normálisan
a Mátrix illúzióvilágában. Ez a fajta tünet szinte minden olyan emberre jellemzo,
akinek eros mágikus tehetsége van. Ha orvoshoz fordultál volna, errol már egy éve
tudnál.
-- Azt hittem, a fejfájás normális és mindenki ilyet érez, amikor becsatlakozik.
Svindler megrázta a fejét.
-- Nos, ha én másmilyen is vagyok, annak nem ez az oka. Soha semmi közöm nem volt a
mágiához. Valami interfész probléma lehet -- tiltakozott Sam. -- Rossz neurális
csatlakozás.
-- A Soriyama nem követ el ilyesféle hibákat -- közölte Svindler. -- Az a mód,
ahogyan az ikonod biceg, egyfajta pszichológiai interfész problémára utal. Ez pedig
sem a szoftverbe nincs beépítve, sem pedig a hardver hibája nem lehet.
Laverty megütögette széktámláját, hogy felhívja magára a figyelmet. -- Hagyjuk most
a Mátrix dolgait egy idore -- mondta. -- Amikor Ehran emberei megtámadtak, Rory
Donally, a varázsló a leírásod alapján tuzlabda varázslatot használt ellened. Ennek
ellenére igazából alig sebesített meg. Ez hogyan lehetséges?
Sam végigsimított a haján. -- A mágus rosszul végezte a munkáját.
Laverty elnézoen mosolygott. -- Donally nem teljes mágus ugyan, de jó képességu
adeptus. Átment Tir vizsgaversenyén és megkapta a nemesi rangot. Igen jó képességu
és rendkívül hatékony varázsló. Nem dolgozna Ehrannak, ha nem végezné jól a
munkáját. Nem, Sam. Donally varázslata azért nem hatott, mert te semlegesítetted a
hatását. Tudattalanul megnyitottál egy manacsatornát, mely elnyelte a Donally által
felhalmozott energiát. Visszairányítottad ezeket az energiákat az asztrális térbe,
ahol aztán ártalmatlanul szétoszlottak.
-- Tudattalanul vagy másképp, ilyesmire én nem vagyok képes.
-- Mégis megtetted. És most is meg tudod tenni. Az utolsó teszt során módomban állt
megfigyelni a tevékenységeidet. Miközben te a kiválasztott képre koncentráltál, Mr.
Estios elmondott egy varázslatot. Egy nagyon is valóságos és nagyon is veszélyes
varázslatot. Ha nem irányítottad volna át azokat az energiákat, akkor most nem
beszélgetnénk itt.
-- Meg is ölhette volna! -- Svindlert mintha rugók lökték volna fel a székébol.
Estios a dekás és a professzor közé lépett, elzárva ezzel Svindler útját Laverty
irányába.
-- A professzor pontosan tudta, mit csinál, Sikátorvadász -- horkantotta a
nagydarab tünde és könnyed oldallépéssel megakadályozta, hogy Svindler megkerülje.
-- A kisebb tesztek nem hoztak egyértelmu eredményt, Svindler. Kockázatos volt, de
már biztos voltam benne, hogy Sam rendelkezik a szükséges képességekkel. Azzal a
feltételezéssel éltem, hogy ez elég komoly fenyegetés lesz ahhoz, hogy beindítsa
szunnyadó képességeit, és lám igazam volt.
Sam úgy gondolta, hogy a professzor egy pillanatig sem tétovázott, hogy egy ember
életét feláldozza egy elmélet igazolása céljából és ez egyáltalán nem tetszett
neki. De továbbra is csak az o szavaikra hagyatkozhatott a varázslattal
kapcsolatban. Mindössze csak fejfájást érzett, akárcsak az egész vizsgálat alatt.
-- De még ha le is állítottam Estios varázslatát -- mondta fáradtan --, az még nem
jelenti, hogy varázsló vagyok. Olvastam olyan emberekrol, akik mágikusan meg tudják
védeni magukat és mégsem varázslók. Negamágusoknak hívják oket.
-- A negamágusok nem képesek az asztrális projekcióra -- mondta a professzor.
-- Én sem.
-- Ah, de igen. Máskülönben hogyan tértél volna vissza arra a szomorú tisztásra,
ahol megfigyelted Ehran lovagjait?
-- Becserkésztem oket -- felelte Sam halkan.
Estios nagyot kacagott. -- Annyira kimerültél a futástól, városi fiú, hogy arra nem
lehettél képes. Azokat a lovagokat semmiképpen nem.
-- Nem azt mondtad, hogy Grian egyenesen rád nézett? -- kérdezte Laverty.
Sam bólintott.
-- Tudod, milyen jól látnak a tündék a sötétben? Észre kellett volna vennie.
-- Mégsem vett észre -- ragaszkodott a magáéhoz Sam. Rendezett, racionális ember
volt, aki egy rendezett, racionális világban nott fel. Apja pedig mélyen
belécsepegtette a mágiával szembeni bizalmatlanságot. Soha nem fogadhatja el, amit
ezek most mondtak. Ez a mágiamese túlságosan is bizarr.
-- Miért félsz a mágiától? -- kérdezte a professzor.
-- Nem félek -- Sam felkelt a székbol és elkezdett fel-alá járkálni. -- Egyszeruen
csak illogikus ez az egész mágiadolog. Nincs értelme. Vagy csak naiv embereknek
kitalált mese. Az én világomnak nem része.
Laverty sóhajtott. -- Rory Donally varázslata megégette a ruháidat és felgyújtotta
a fákat az erdoben. A ruhák és a fák a valóságos világ részei voltak. És igazából
megégtek. Ha ez a hatás pedig nem képezte részét a te világodnak, akkor
valószínuleg a te világod nem valóságos.
Sam abbahagyta a járkálást és a mennyezetre meredt. Ez a feltevés egyenes utat
jelentett az orületbe. -- Nem tagadom, hogy valami történik, ha egy igazi varázsló
olyasmit csinál, amit varázslásnak nevez. Kemény bizonyítékok láttán gyozodtem meg
errol. Igen, a varázslata megégetett valamit. Hogyan is tagadhatnám ezt? Éreztem a
hamut és a füstöt. De ne is próbáljanak azzal etetni, hogy kézzel hadonászás,
mágikus szavak, meg a csillagok állása okozta az egészet. Valami más oka kell, hogy
legyen, valamiféle tudattalan ultrarövid-hullámú manipuláció vagy elektromágneses
sugárzás esetleg.
-- Eloször negamágusok, most meg EMR. Biztosan olvastad Peter Isaacet -- mondta a
professzor.
-- Egyszer, már régen. Apám azt mondta, hogy ha a mágia tudományos, akkor Isaacé a
helyes megközelítés. A Mágia valósága címu muve szerepelt a nyilvános adtabázisban,
hát elolvastam. Volt is némi értelme, de Isaac nem volt elég következetes ahhoz,
hogy elhitesse az emberekkel, a muve tudományos mu. Rájöttem, hogy ha az o
magyarázata a legjobb, akkor nincsen jó magyarázat.
-- És a Caltechen dolgozó Fehér Sas és Kano munkája? Vagy a Massachusettsi
Technológiai és Mágia Intézettol Ambrosius Brennan? Olvastál tolük valamit?
-- Nem.
A professzor hosszan nézte Samet, mielott újra megszólalt volna. -- Talán az a
legjobb, ha nem mondasz elhamarkodott véleményt olyasmirol, amit nem ismersz --
mondta végül. -- A mágia nagyon is valóságos, Sam. Sokkal több, mint tudattalan
energiamanipuláció és ezzel együtt kevesebb is annál. Használata egyszerre tudomány
és muvészet. A mágia része a valós világnak. Te is pontosan tudod, hogy az Ébredés
egy sor olyan lényt is létrehozott, amiket a hagyományos tudomány nem tud hová
sorolni. A tündék és a trollok, példának okáért.
-- Mutációs genetikus változás.
-- Igen, genetikus. De aligha mutációs -- Laverty hátradolt. -- És mi van a
sárkányokkal? Azt mondtad, egyikük segített megszökni, aztán késobb elárult. Ma is
láttál egyet. Nem tudod megmagyarázni a létezésüket és aligha beszéled be, hogy
genetikus mutációk lennének. De még ha be is beszélnéd, mit kezdenél a
repülésükkel? Túl nagytestuek ahhoz, hogy izomerovel repülni tudjanak a jelenlegi
fizikai törvények alapján. A régmúltban a bolygónkat mindenhol mágia övezte. Innen
származnak a mindenféle tündérmesék meg sárkányokról, szörnyekrol, manókról szóló
történetek. Ősrégi valóságok generációkon át továbbadott emlékei. Mivel a világ
minden pontján léteznek ilyen mondák, ez arra enged következtetni, hogy egykoron a
mana, a mágikus energia elég magas szinten állt ahhoz, hogy muködjön a mágia és
létezzenek mágikus lények. És a mágia korszaka megint elérkezett.
-- Nem említett Ehran könyve valamit kreatív erokrol és ismétlodo idociklusokról?
-- Ehran soha nem használta a ciklus szót, de az utalás nyilvánvaló. De még ha el
is fogadnád a ciklusok elméletét, milyen bizonyíték szólna emellett? Azt is
sugallja, hogy ezek a ciklusok elképesztoen hosszúak, a legutolsó ciklus nagyjából
az írott történelem kezdetekor ért véget. Ezért nincsenek írásos emlékek eros
mágikus tevékenységekrol. És azelott? Nos, attól tartok a mana nem tud megkövülni.
-- De a sárkányok igen.
-- És valószínuleg meg is kövültek, de hát a csont az csak csont marad. És ugyan ki
állapíthatná meg, hogy egy kihalt lény paranormális volt-e vagy sem? Eddig még
egyetlen paleontológus sem írt le olyan hat végtagú lényt, amilyenek a sárkányok.
Talán elég ritkák ahhoz, hogy egy sem maradt meg belolük kövület formájában.
-- Prezervációs határ?
-- Pontosan. Vagy talán a sárkányok úgy bántak a halottaikkal, hogy emiatt nem volt
lehetséges a dolog. De ezek az elvont elméletek nem változtatnak a helyzeten. Akár
ciklikus a manaáramlás, akár csak egy kisebb aktivitású szakaszon ment át, az
eredmény ugyanaz. Itt és most a mágia valóságos. A mana a Föld része volt a
múltban, valószínuleg jóval azelott is, hogy az ember megjelent. És most boséggel
visszatért, hogy az életünket gazdagítsa. A mana legalább annyira része a földnek
és nekünk, mint magunk. Mindenhol és mindenkiben megtalálható.
-- Feltételezem, hogy ezt az erot csak jó célok érdekében szabad használni?
Laverty nyitott tenyerét felfelé fordítva megvonta a vállát.
-- A mágia ero. És mint ilyen, sem jót, sem gonoszt nem ismer; ezek az emberek
tulajdonságai. A föld és a manája egyszeruen csak létezik.
-- És képes csodákra? Azt akarja mondani, hogy a mágia elhalványítja Isten
dicsoségét?
-- Nem hiszem, hogy így lenne. De ügyes mágiahasználattal bizonyos effektusok akár
csodának is nevezhetok. Az ehhez szükséges képzettséget azonban csak hosszú éveken
át tartó tanulással és gyakorlással lehet megszerezni -- A professzor az asztalra
csúsztatott egy chiptartót. -- Ezek szövegeket és gyakorló feladatokat
tartalmaznak. Alapfokúak, de meg kell tudnod ragadnod a tartalmukat.
-- Nincsenek most éveim arra, hogy nekiálljak mágiát tanulni. De még ha neki is
állnék, akkor is azok az emberek érdekelnének, akik meggyilkolták Hanaet és a
nyomuk napról napra hul. -- Sam elengedte füle mellett a professzor sóhaját. Olyan
klassz lenne belenézni egy kristálygömbbe és megtalálni a gyilkosokat. Vagy még
jobb lene, ha csak intene a kezével és máris a bíróság elé állnának. Feltéve,
persze, hogy Laverty igazat beszélt az imént. És emellett még mindig meg kellet
találnia Janice-t. Ha a mágia csodákra képes, akkor Laverty akár segíthet is ebben.
-- Professzor, jártas ön a mana használatában?
A professzor néhány másodpercig egyenesen Sam szemébe bámult, csak utána válaszolt.
-- Egyesek úgy tartják.
-- Használná a mágiáját arra, hogy segítsen a húgomon?
-- Mindent megteszek, hogy segítsek az elesetteknek.
-- Akkor meg is tudja gyógyítani?
A professzor hátradolt, mintha nem számított volna Sam kérésére. Hideg, zöld szemei
Samet méregették. És nyilvánvaló, hogy Laverty az árat is kikalkulálta.
-- Sok minden lehetséges a mágiában jártas személy számára, de még a leghatalmasabb
mágusok sem tudják megváltoztatni azt, ami elrendeltetett. -- Hanghordozása
nyilvánvalóvá tette, hogy nem ígérget. -- Miután teljesítetted a számodra eloírt
feladatokat, keress meg újra és akkor majd meglátjuk.
Sam a professzor válaszát úgy értette, hogy mindent megtesz Janice érdekében, amit
csak tud. Nem ígér sikert, de Sam jogosan számíthat rá. Semmilyen tervvel nem
rendelkezett arra nézve, mit tesz, ha egyszer megtalálta a húgát, de most legalább
volt egy kis reménye. Vagy inkább, a húgának volt esélye arra, hogy visszatérjen a
normális életbe. Sam továbbá azt is remélte, hogy képes lesz megfizetni a
professzor által kért árat, mivel megérezte, hogy Laverty könyörületes ember.
Bizonytalan az egész, felelték erre elméjében a kétség gondolatai. Még csak annyit
sem tudsz, hol találod meg a húgodat.
Sam úgy döntött, nem adja meg magát a kétségbeesés elott. Megteszem, ígérte meg
magának. Eloször megtalálom Hanae gyilkosait, utána megtalálom Janice-t.
Ahogy a professzornak is mondta, a nyomuk minden perccel egyre halványabbá válik.
Odalépett hát a padhoz és egy fohajtás kíséretében elvette a chiptartó dobozt.
-- Köszönöm -- mondta és zsebre vágta az apró tárgyat. -- És ha most megbocsát, az
ügyeimet kell intéznem.

27

A tünde tökéletesen kívülállónak tunt a szoba durván faragott falai között. Ruháját
kizárólag plexumbeli viseletre tervezték, cipoje pedig reménytelen állapotba került
a helyi sárral való találkozás után. Akcentusa tiszta metroplexum-akcentus volt,
kezei pedig puhák, fizikai munka által meg nem érintettek.
-- Pusztán hírvivo vagyok -- mondta huvös, távolságtartó hangon.
Hart lenyelte ingerült válaszát. Ugyan mi értelme lett volna? Korábbi kirohanása
sem hatott a férfira. Sima, rezzenéstelen modorú pasi volt. Akár Hart is
viselkedhetett volna így, de gyulölte az ilyesmit, ha a munka nem simán haladt
elore. És ezzel a mostani munkájával épp elég baja volt. Felemelte az asztalra
helyezett fegyvert és bedugta az övébe.
Tulajdonképpen nem kellett volna meglepetésként érnie, hogy a vadhajtó szerepet
játszó tiri határor-osztag még annál jobban is elszúrta a dolgot, mint arra
számítani lehetett. Hogy ot elvétették, az értheto volt. Az ilyesmi épp elégszer
megtörtént már. De hogy a galamblelku cégfiút is elhibázzák, az már hallatlan volt.
Puszta mázli, mák, malac, szerencsés kockadobás. Mázli annak az öltönyös Vernernek
és balszerencse saját magának.
A hírvivo még mindig ott állt. -- Tunjön el innen -- csattant fel Hart ingerülten.
-- Kíván választ küldeni?
-- A maga névtelen megbízójának? Ugyan, komolyodjon már meg.
-- Ő továbbra is szívén viseli az ön elomenetelét.
-- És nem mondja meg a nevét? Igazán megható.
-- A neve meglehetosen ismerosen csengene, errol biztosíthatom. Pusztán csak nem
lenne bölcs dolog, ha jelen pillanatban tudni engedném. Azzal bíztak meg, hogy
közöljem, figyelmét és szimpátiáját a jövoben sokkal hasznosabbnak fogja találni.
Könnyu elnyerni a jóakaratát. Mindössze annyit kér az önnek szolgáltatott
információért cserébe, hogy ön méltóztasson nagy vonalakban vázolni a tervét.
-- Füst és tükrök.
-- Kérem?
-- Mondja meg neki ezt. Füst és tükrök.
A hírvivo méltóságteljesen kihúzta magát. -- Ám legyen. -- Megfordult és kivonult a
szobából. Drága borruhája finoman surrogott mentében.
Legalább ismét megcsillant egy kis fény. Halvány gyozelmecske, de a semminél
mindenképpen jobb. Hadd vigye a tünde a választ ennek a Mr. Titoknak. Ketten már
játszhatnak összezavarósdit.
Bárki is küldte az üzenetet, tucatnyi oka lehetett rá, hogy információt
szolgáltasson ki neki. Mr. Titok jelenleg még bármelyik oldalon állhat az
összetuzésben. Vagy lehet, hogy közvetlenül nem is folyik bele a dolgokba, csak
arra használja az események alakulását, hogy ártson egy ellenfelének vagy segítsen
egy barátjának. Több információ híján Hart egyelore csak találgatásokra
hagyatkozhatott. Akármi is volt az illeto indoka, az információ már megérkezett és
túl sok idot vett volna el a forrása után turkálni. Egyetlen valakit lehetett csak
kizárni, mint lehetséges forrást, ez pedig szerzodéses partnere volt, az öreg gyík.
Csak értesüljön arról, hogy Verner él, máris fülesek millióit szórná szét, amelyek
arról szólnának, hogy Hart nem tudta teljesíteni a szerzodésében vállaltakat.
Tessiennek tudnia kellett errol; o ugyanazt a szerzodést írta alá. Hart magára
kapott egy dzsekit a hideg, éjszakai szél ellen. A szobát be sem zárta maga után;
nem volt benne ellopnivaló és különben sem volt itt senki, aki lophatott volna.
Elindult a hegyre vezeto ösvényen és nemsokára megérkezett a száraz barlangig, ahol
Tessien aludt összetekeredve. A tollas kígyó azonnal felébredt, ahogy Hart belépett
az odújába.
-- Rossz híreim vannak, Tessien.
-- Minden rossz, ami megzavarja a nyugalmamat -- Ingerültségének érzelemhullámai
végiglüktettek a barlangon.
-- Nos, vége a pihenoidonek.
Érezte a kígyó kíváncsiságát, jóllehet a lény nem szólt semmit.
-- Verner, az az öltönyke, akit a doppelganger akció fedezésére elhoztunk a
Renrakuból, még mindig él. A tiri határorök nem kapták el és most San Franciscóban
bukkant fel egy Svindler nevezetu vadász társaságában. A vadász valamiféle dekás
zsonglor és most együtt mászkálnak mindenfelé a Mátrixban. Egyelore úgy fest,
javarészt véletlenszeruen keresgélnek, de tudják a nevünket és ezen a nyomon elobb
vagy utóbb tovább tudnak majd jutni. És Drake nevét is tudják.
-- És o tudja, hogy az öltönyke életben van?
-- Nem hiszem.
-- Ezt gyorsan rendeznünk kell.
-- Én is így érzem. Gyulölöm az elvarratlan szálakat.
A kígyó egyetértése jeléül mordult egyet.

28

Sam szójaszósz és forró zöldségleves illatára ébredt. Kinyitotta a szemét és

elfordította fejét. Az illat forrása az ablak elott álló, rozoga asztalon
gozölgött. Svindler nyilván lement a sarki tésztaüzletbe, mivel két habszivacs
tartály gozölgött az asztalon, egy harmadik pedig üresen lengett a nyitott ablakon
befújó, kellemes szelloben. Sam éppen félúton tartott a reggelizésben, amikor
Svindler visszatért a pihenohelyükként szolgáló, félig elhagyott lakás egyetlen,
még muködo vécéjérol.
-- Ah, Csavar úr, hát felébredtél.
Sam tésztával teli szájjal motyogott valamit, amit akár válasznak is lehetett
értelmezni.
-- Felesleges ennyire túláradó köszönetet rebegned az étel miatt. Felejtsd el
nyugodtan a felhasznált pénzt és idot, elvégre egy vadászaton dolgozunk, nem igaz?
Sam leküzdötte az utolsó ellenálló tésztadarabot is és végre kiürült a szája, hogy
válaszolhasson. -- Úgy is rajtad volt a kajavásárlás sora.
Svindler sértodött tekintetén Sam más körülmények között jót nevetett volna, de
most valahogy nem illett a vicc a belsejében terpeszkedo komolysághoz. Talán a
költségek említése okozta.
-- Svindler, igazán hálás vagyok, hogy professzor barátod elintézte, hogy
idejöjjünk, de ne várjon cserébe viszonzást.
A tünde vállat vont. -- Az o eroforrásaival nem volt nehéz elintézni az utazást. Az
idok során talán fellép majd a viszonzás igényével, talán nem. De nem lepne meg a
dolog, ha a te igen fejlett lelkiismeretedre bízná az elonyök és a szolgálat
nehézségének megítélését, no meg persze az esetleges ellenszolgáltatás mértékének
meghatározását. Ő az ilyesmire nagyon érzékeny.
Ettol Sam egyáltalán nem érezte jobban magát.
-- A lelkiismeretem az utóbbi idoben egy kicsit túlsúlyosan mérlegel. Azt kívánom,
bárcsak ne loptad volna el azt a pénzt.
-- Szükséges tokeforgalom, Csavar úr. Enélkül nem vadászhatunk. Az a pénz pedig
amúgy is piszkos pénz volt, melyet igazi tulajdonosaik már régóta elveszítettek. Mi
egyszeruen csak megakadályoztuk, hogy valami tisztességtelen társasági sírgyalázó
nyerészkedjen a buntettükbol.
-- Akkor is rablás.
-- Felszabadítás.
-- Szójáték.
-- Szükségszeruség -- kacagott Svindler.
Sam azon kapta magát, hogy o is vigyorog. A tünde jókedve végül orá is átterjedt, a
cselekedetükkel kapcsolatos rossz érzései ellenére is. Amikor San Franciscóba
érkeztek, Svindler kártyáján mindössze száz nujen árválkodott, tíz nujen céges
csekken és újabb ötven UCAS valutában. Ez utóbbi papírpénz volt, mely a Kalifornia
Szabadállamban uralkodó értékrendben közvetlenül a "fabatka" után következett.
Az igazságot keresték és megélhetési gondjaik voltak. Hát nem maga az is
igazságszolgáltatás volt, hogy bunözokbol kellett megélniük?
De a pénz nemcsak gondot, hanem reményt is jelentett számukra. A világ bankjai
javarészt elektronikus úton muködtek és a pénzátutalások könnyen követheto nyomot
hagytak a Mátrixban. Ezek a nyomok vezettek el Harttól és a kígyó Tessientol Drake-
hez, ahhoz az emberhez, aki a háttérbol mozgatta a felbérelt vadászok zsinórjait.
Svindler nem rejtette véka alá megkönnyebbülését, amikor Sam beleegyezett, hogy
inkább a tünde vadász és a sárkány mögött álló férfira kellene koncentrálniuk. A
páros eddigi elomenetele mély benyomást tett a tündére és nagyon nem akaródzott
volna neki összeakaszkodni velük.
Tehát Drake-re vadásztak, de a pasas eddig csak rejtélyeket tartogatott a számukra.
Tudták, hogy gyakran mutatkozott Nadia Mirinnel, a Natural Vat élelmiszercég
elnökével. Ezt az információt akkor szerezték, amikor rutinkutatásokat végeztek a
hírhálózatokban és egyéb szociális témájú helyeken. Lehívtak egy fotót is és ezzel
beigazolódott a gyanú, hogy a Ms. Mirin oldalán lefotózott Mr. Drake ugyanaz a
személy, akivel Sam az elhagyott autószervizben találkozott. A kapcsolatukról
azonban semmit nem tudtak meg. A társasági esték kivételével semmi kapcsolatot nem
találtak a két ember között. Drake-nek nem volt köze a Natural Vathez, annak
anyavállalatához, az Aztechnologyhoz vagy a Sam és a Svindler által leellenorzött
egyetlen alvállalkozásához és leányvállalatához sem. Ez szokatlan és csábító hírnek
bizonyult. A Mirinhez hasonló igazgatók általában a cégcsaládon belül tartották a
szerelmi viszonyaikat.
-- Készen állsz rá, hogy feltörd azokat a fájlokat, amiket a múltkori vadászat
alkalmával akasztottunk le?
-- Azt hiszem. A szunya és az étel elég jót tett a fejfájásomnak. -- A kérdéses
fájlok a Transbank átutalási akcióiról készített feljegyzések másolatai voltak. A
bank biztonsági rendszere kemény diónak bizonyult. Annyira, hogy vadászat közben
még Svindler is beismerte, elofordulhat, hogy nem tudja feltörni a fájlok védelmét
és biztonságban letölteni dekkjébe az adatokat. Sam mostanra már megtanulta, hogy
ha a tünde így fogalmazott, az azt jelentette, hogy a feladat elképesztoen trükkös
megoldást kívánt. A fájlokat nyilván erosen védték.
Sam feltételezése helyénvalónak bizonyult. Órákba tellett, amíg megtudták, hogy
Drake a Transbankon keresztül hitelesített néhány hitelkártyát. Ez a zsákutca
igazán nem érte meg a fáradtságot, no meg az ismét kiújult fejfájást. A
hitelesített kártya a készpénz elektronikus megfelelojeként funkcionált. A pénznek
ugyan még nyomát lehetne követni ott, ahol ismét visszakerült az üzleti hálózatba,
de arról nincsen feljegyzés, hogy ki kapta meg a kártyát.
-- Igazából nem gondoltam, hogy a pasas ennyire elovigyázatlan lesz.
-- Talán ha találunk egy olyan átutalást, amely ugyanakkora összegrol szól, mint
amelyet Drake a kártyájára helyeztetett, akkor nyomon tudjuk követni, hogy hová
küldte a Transbank a pénzt. Persze sok olyat fogunk találni, ami csak véletlenül
esik egybe ezzel az összeggel, de valamelyikük Drake kedvezményezettje lesz. Ha
szerencsénk van, az ezekhez az átutalásokhoz kapcsolódó nevek valamelyike talán
mond majd valamit.
Két újabb napnyi adatturkálás következett, melynek során kizárták a
valószínusíthetoen csak véletlen egybeeséseket. Három név akadt fent a szuron.
Mindegyikük legalább három átutalás kedvezményezettjeként szerepelt, mely
átutalások összege megegyezett a Drake valamelyik hitelkártyájára felhelyezett
összeggel.
Az elso név egyáltalán nem meglepoen Nadia Mirin volt. Az o esetében voltak a
legkisebbek az átutalt összegek, ezek valószínuleg kisebb ajándékokat jelentettek.
A másik név semmit sem mondott, de a szóban forgó tranzakciók mintája érdekesnek
bizonyult. Mindegyik összeg számos átutaláson ment keresztül, melyek végül is
pontosan megegyeztek a Drake kártyáján szereplo összeggel. Minden fonál egy zárolt
számlához vezetett a Denver adatkikötobe. Svindler szerint Hart fizetségét ilyen
módon mosták tisztára. Sam javaslatára végigkövettek egy hasonló adatnyomot, mely a
Hart egyik ismert ügyfele által fizetett valamelyik elolegé volt, és ugyanannál a
zárolt számlánál kötöttek ki. Ez csak megerosítette a tünde gyanúját. A másik név
egy hasonló, de kevésbé jól elrejtett nyom végén bukkant fel. A számla címzettje
bizonyos A.A. Wilson volt.
-- A.A. Wilson -- Sam megcsóválta a fejét. -- Miért tunik annyira ismerosnek ez a
név?
-- Ismeros vagy sem, úgy fest, hogy Mr. Drake számára valami nagyon sok pénzt ér
Wilson nagyúrban. De mi?
-- Ha tudnám, ki ez az A.A. Wilson, talán lenne ötletem. Hány ilyen nevu ember
létezhet?
Svindler felsóhajtott. -- Nem tudjuk, hogy ez valódi név-e. De ettol függetlenül
elég kevesen lehetnek. Újabb idorabló feladat.
-- És?
-- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani, de sokat segítene, ha le tudnánk szukíteni a
dolgokat.
Sam elgondolkodott ezen egy darabig. Valami tényleg ismeros volt ebben a névben. --
És ha ez a Wilson egy metahumán?
-- Az segítene, ha így lenne. Hogyan jutottál erre a feltételezésre?
-- Nem tudom. Valami itt a fejemben mindig azt mondja, hogy metahumán, amikor
meghallom ezt a nevet. Talán valahol olvastam róla. Valami orvosi.
-- Lehet, hogy ez a Wilson egy orvos, aki a metahumán fiziológiára specializálta
magát?
-- Lehet -- Sam tunodve megrázta a fejét. -- Mindenesetre ezen elindulhatunk.
A seattlei AMA fájlokban nem szerepelt A.A. Wilson. Az UCAS teljes adatbázisát is
átnézték, de minden eredmény nélkül.
-- Próbálkozzunk a Szelis-Síd Tanáccsal -- javasolta Sam. -- Egyelore még ne
menjünk túl messze.
Egy órával késobb Svindler talált valamit. -- A.A. Wilson be van jelentve Szelis-
Sídben, mint gyakorló orvos. A bejegyzés szerint Cascade Crowban lakik egy
területen kívüli rezervátumban, ami a Genomics Társasághoz tartozik.
-- Genomics? Nézzük át az orvosi irodalmat. Nézzük meg, publikált-e valamit ez a
Wilson.
Svindler bemászott a publikus adathálózatba és egy másodperccel késobb már elo is
húzta a fájlokat.
-- Úgy fest, ez a Wilson nagyúr híres publicista. Számos cikk szerzoje vagy
társszerzoje. -- Svindler elkezdte egymás után felolvasni a publikációk címeit. --
Az albinizmus különféle hatásai...
-- ... a metahumánokra. D. Nyugen, M.T. Chan és A.A. Wilson, Biofiziológia, 2049 --
fejezte be helyette Sam.
-- Pontosan. Honnan tudtad?
-- Átfutottam a cikket, amikor az archológia metahumán laboratóriuma
elokészítésének kutatási munkálataiban vettem részt. Emiatt tudtam az orvosi
fájlokról, amikor azt néztük meg, hogy Tessien a Renrakunak dolgozott-e.
-- Csodálatos a memóriád, Csavar úr, de sajnos keveset nyerünk rajta.
-- Talán igen, talán nem. -- Egy újabb emlék ugrott be. -- Svindler, egy albínó is
volt Hart csapatában az archológiában.
-- Véletlen egybeesés?
-- Te mit gondolsz?
-- Én azt gondolom, hogy küszöbön áll Wilson nagyúr és a Genomics tüzetesebb
megvizsgálása. De elobb -- tette hozzá a tünde széles vigyorral -- rajtad a sor,
hogy kaját hozz.
Sam jókedvuen beleegyezett. Végre volt valami reményük arra, hogy felkutassák
azokat, akik elindították azt az eseményláncolatot, mely végül Hanae halálához
vezetett. Az a tudat, hogy Drake is benne volt a dolgokban, egészen más fényben
tüntette fel az ügyet. Rá fogják kényszeríteni, hogy feleljen az általa elrendezett
gyilkosságokért és az ezzel kapcsolatos machinációkért.
A tésztaüzlet már bezárt. Olyan keményen dolgoztak, hogy nem is vették észre,
mennyire elszaladt az ido. Ilyenkor már csak a Stuffer Shack üzletlánc tartott
nyitva. Három utcával lejjebb Sam talált is egy üzletet. A választék igen lehangoló
volt, így Sam végül néhány doboz önmelegíto Nutriszója leves mellett döntött, hogy
legalább valami tápanyag is jusson a szervezetükbe. Mire visszaért a szállásukra,
Svindler épp befejezte a publikus adathálózat átfésülését. A tünde sötét
tekintettel nézett Samre.
-- Mi a baj?
-- A Genomics. Amint azt a neve is sugallja, a társaság vezeto ero a
biotechnológiában és különösen a genetikus manipulációkra szakosodott. Ez alapján
az ember elsoosztályú biztonsági védelemre számíthat. Beszéltem néhány vadásszal,
akik tudhatnak valamit a jegeikrol és úgy fest a dolog, hogy csak hosszú ostrommal
tudunk bejutni a rendszerükbe a Mátrixból. Az egyetlen módja, hogy gyorsan
megszerezzük a kért információt, ha fizikailag bejutunk a céghez, keresünk egy
terminált és a jelenlétgátló-pajzsukon belülrol indulunk el kutakodni. De még ha
meg is lenne az eronk a rohamhoz, Mátrix háttérfigyelo nélkül túl kockázatos lenne
a dolog.
-- De egy meghatalmazott kiberterminál felhasználó megkerülheti a védelmet és
megszerezheti azokat a fájlokat.
-- Nagy valószínuséggel. Ez azonban még mindig nem oldja meg a másik problémát. A
cég központja Quebecben található.
-- Akkor azt hiszem, Quebecbe fogok menni.
Svindler felsóhajtott. -- És mit fogsz ott csinálni? Te már nem létezel, emlékszel?
Amikor halottnak nyilvánítottak, a Rendszer Azonosító Számodat befagyasztották. És
rassz nélkül senki sem vagy a cégvilágban. Nem kapsz repülojegyet, hogy odautazz.
Nem kapsz útlevelet, hogy belépj az országba. Nem kapsz kényelmes állást a cégnél,
hogy belenézz az adataikba.
Sam nem hagyta, hogy elvesszen a lelkesedésük.
-- Te is évekig éltél a cégvilágon kívül. Ez azt is jelenti, hogy találtál valami
megoldást erre a problémára. Valótlan személyazonosság vagy hamis rassz, tudomisén.
Valahogyan csak átjutsz az ellenorzési pontokon.
-- Ez szükséglet.
-- Akkor nekem is kell egy kutatói. A Renrakunál is ilyen munkát végeztem. Egy
Genomicshez hasonló, mozgalmas cég mindig ki van éhezve jó kutatókra.
-- Egy rövid ido alatt összeütött személyazonosság nem állná ki az alaposabb
vizsgálatokat.
-- Nem is kell. Az alacsonyszintu dolgozókat még Quebecben sem ellenorzik le
nagyon. Egy vagy két nap kell hozzá, hogy megszerezzem a rendszerkódokat. És ha
egyszer már a védelem mögött vagyok, belenézek Wilson fájljaiba, kiszedem, ami kell
és eljövök onnan. Azok alapján, amiket te mutattál nekem, az egész nem tarthat
tovább egy hétnél.
-- Parlez-vous français?
-- Jó ötlet. Egy nyelvi chipre is szükségem lesz.
-- Incroyable! -- Svindler hitetlenkedve csóválta a fejét. -- Az ég szerelmére, Kém
úr, tényleg azt tervezed, hogy odamész? A szabad és büszke Quebec Domínium legalább
annyira érzékeny a határaira, mint Tir.
-- Te vagy a tökös árnyvadász, Svindler. Te rendezed el a dolgokat.
-- A hited nagyobb, mint a bankszámlád, Zseni úr.
-- Akkor tartoznom kell valakinek valami szívességgel.
-- Néhány nappal ezelott az ismeretlen adósságaid miatt nyögtél. Ma pedig
szándékosan újabbakba rángatod magad.
Sam az asztalra lökte az ételt. Már nem volt éhes.
-- Ez így van rendjén, Svindler. Tudom, hogy a Genomics része a kalamajkának. Fogok
ott valamit találni, ami némi fényt derít a történtekre.
-- Megérzés? Milyen titokzatos.
Sam grimaszolt egyet. -- Semmi ilyesmi. Puszta gyanúról van szó.
-- Akkor játsszuk meg.
Svindler fel akart állni, de Sam kinyúlt és egyik kezét a vállára tette. -- Nem.
Nem együtt. Miután elrendezted az utat, a te részed véget ért. Nem akarom, hogy te
is belekeveredj. Épp eléggel tartozom neked már így is.
Svindler Sam kezének nyomása ellenére is tovább emelkedett. Kiegyenesedett és
lenézett Samre. Szemeiben valósággal szikráztak az érzelmek. -- Megsértesz, Csavar
úr. Nem vagyok fösvény pénzeszsák, aki minden fillért megszámol. Szükséged lesz rám
a dekázásnál.
-- Egyedül is boldogulnom kell vele. A Genomics nem fog mindkettonket felvenni, így
aztán nem kell két nyakat kockáztatni egyszerre -- Svindler ismét tiltakozni
próbált, de Sam letorkollta. -- Emellett van még egy másik nyomunk is. Drake-nek
elég pénze és eszköze van ahhoz, hogy olyan drága zsoldosokat béreljen, mint
például Hart, mi viszont csak magunkra támaszkodhatunk. Minél tovább tart, amíg
megszerezzük a kívánt információkat, annál nagyobb az esélye, hogy Drake kicsúszik
a markunkból. Ha Quebecbe megyek, csak a Genomicsszal tudok foglalkozni. Valakinek
azon is dolgoznia kell, hogy újabb tényeket szedjen össze Drake-rol.
-- Akkor miért nem te csinálod ezt? Végül is már megnevezted, mint ellenségedet.
-- Ha Drake nem is Seattleben lakik, de a muveleteit legalábbis onnan irányítja. És
bedughatok a fejembe egy chipet, hogy tudjak franciául, de semmi módon nem
szedhetem fel mindazt a tudást, amit te összegyujtöttél a seattlei árnyvilágról. Te
vagy a legjobb erre a munkára.
A tünde lazított egy kicsit feszes tartásán és új fény költözött a szemeibe.
-- Megbízol bennem annyira, hogy rám bíznád ezt a munkát?
-- Megbízom benned.
-- Ah, a szükségszeruség diktálta vakhit.
Sam nem tudta megmondani, Svindler megjegyzése mennyire számított baráti viccnek és
mennyire gúnyolódó iróniának. De nem is érdekelte. Tudta, hogy a tünde nem fogja
beárulni Drake-nek; Svindler túlzottan is elkötelezte magát az esélytelenebbik fél
mellett. Sam hinni akarta, hogy az együtt töltött ido igazi köteléket szott
közöttük és a tündét barátjának nevezheti. Legalábbis o így érzett iránta. És
mielott belevágna ebbe, Samnek minden elérheto barátjára szüksége volt.

29

A megfigyelo állomás elég romos volt és a körüllengo izzadtság- és ózonszagba

rozsda és fertotleníto illata is keveredett. Amióta a megfigyelt vízalatti
tenyészetek egy hónappal ezelott olyan stádiumba kerültek, hogy a megfigyelésüket
átirányították a központi irányítóterembe, az állomást gyakorlatilag semmire sem
használták. Crenshaw beállította a klímaberendezés szabályozó szelepeit, de a
csigalassúságú légáramlat csak nem akart felgyorsulni. De mindezen
kényelmetlenségek ellenére a hely olyan magányt és csöndet nyújtott, mely igen
ritka volt az archológiában. Egy számítógép-terminál muködött, és ez elég is volt
Crenshawnak. Szeretett itt üldögélni a sötétben.
A lift mellett elhelyezett mozgásdetektor csipogni kezdett fülhallgatójában. Ha
Addison volt az, a férfi elég korán jött. A második pittyegésre Crenshaw már biztos
volt abban, hogy o az. Az állomásra vezeto folyosón más nem nagyon járt ebben az
órában. A figyelmezteto jelek között nem telt el sok ido; a férfi sietett, gyors
tempóban haladt végig a folyosón.
Talán idegesebb volt a szokásosnál.
A férfi idegessége volt az, ami felkeltette Crenshaw érdeklodését. Látta a férfi
szemét, amikor az leszólította Vernert Tanaka temetésén és tisztán érezte a
félelmét, amikor meglátogatta munkahelyén, a számítógépes szekcióban egy héttel
késobb. A félelmet Crenshaw biztonsági szolgálatos jelvénye váltotta ki és ha
valaki ennyire fél a biztonságiaktól, annak nyilván valami vaj van a fején. Ez
kedvére volt Crenshawnak, mert tudta, hogyha egyszer megsejti a férfi titkait, a
kedvére manipulálhatja majd a jövoben. Addison elég nagy fajankó volt; nem került
sok munkába, hogy kiderítse, mi szárad a lelkén.
Addison egyik haverja, bizonyos Lisa Miggs engedély nélkül használta Jiro Tanaka
kiberdekkjét, hogy megvizsgálja kicsit közelebbrol a Falat. A Renraku legtöbb
dekásához hasonlóan, Addisonnak és barátainak sem volt fogalmuk arról, mi rejtozhet
a Fal mögött. Tudták, hogy a kiderítésére tett minden kísérletet megtorol a
Biztonsági Szolgálat, de azért próbálkoztak. Tipikus nyúlagyú dekás buvészek.
Mindig ott matatnak, ahol nem kéne. A jelenet végül csak annyival járt, hogy
élesben is kipróbálták az MI projekt védelmét, de errol persze Addison mit sem
tudott. A férfi csak annyit tudott, hogy Miggsszel együtt megszegték a szabályokat
és ezért bekasztnizhatják oket. A férfi büntetéstol való félelme volt az, aminél
fogva Crenshaw mozgathatja a pasast.
A férfi hasznosnak bizonyult, jóllehet nem váltotta be a hozzá fuzött reményeket
azzal kapcsolatban, hogy bebizonyítsa, Verner kapcsolatban állt valamiféle fu
alatti manipulációval. Jelen pillanatban éppen azon dolgozott, hogy segítsen
Crenshawnak kideríteni, mit rejtegetnek az MI projekten dolgozó fejesek. Kellemes
irónia volt, hogy a férfi most éppen olyasmit csinált, ami korábban kiváltotta a
lebukástól való rettegését. Crenshaw persze nem volt annyira ostoba, hogy
közvetlenül az MI projektet orzo JG ellen küldje a férfit. Egy fogantyút akart,
hogy megtudja, miféle áttörést értek el a csapat tagjai a közelmúltban. És remélte,
hogy a fogantyú meghúzása arra kényszeríti majd egyiküket, hogy elköpje, amit
Crenshaw tudni akart. A fogantyú megszerzéséhez azonban arra volt szükség, hogy
Addison ide-oda szaglásszon a Mátrixban. Ő maga hívta fel Crenshawt, hogy
találkozniuk kellene. Nyilván talált valami hasznosat.
Az ajtó kinyílt, Addison pedig belépett rajta, de úgy, hogy a feje még kint volt a
folyosón, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem követi. Rátenyerelt az ajtót záró
gombra, mire az ajtó bezáródott. Csak ekkor vette észre, hogy a szobában sötétség
honol. -- A francba, nincs is itt.
-- Remélni nem elég, pubifej.
Addison nagyot ugrott a no hangjának hallatán.
-- A francba! Ne csinálja ezt, Crenshaw!
Crenshaw odalépett a férfihez és ujjait az álla alá dugta. A körmeit helyettesíto
acélpengék végigkarcolták Addison állát, jóllehet nem fakasztottak vért.
-- Te nem utasítgathatsz. Csak én.
-- Igenis -- dadogta a férfi. -- Ahogy parancsolja.
Crenshaw rácsapott a villanykapcsolóra.
-- Látom, erre emlékezni fogsz. Mit hoztál nekem?
-- Nem tudom biztosan. Hadd tegyem be a gépbe és ön majd eldönti.
A chipet bedugta az egyik konzolba és várakozóan bámult a képernyore. Az egy kicsit
lassan melegedett be. Crenshaw nem akart várni. -- Cliber?
-- Nem. Az a no ártatlan, mint egy maszületett bárány. Igazi jégszuz. Csak a
gépeinek él.
-- Szameg. Azt reméltem, róla gyujtesz be valamit. Igazán jó lenne lecsapni arra a
boszorkányra.
-- Inkább o, mint én -- motyogta magában Addison.
Crenshaw tökéletesen hallotta, de úgy döntött, nem mutatja ki. -- Akkor melyikük
az, Hutten vagy Huang?
Addison gyorsan vigyorgott egyet és megpróbálta elrejteni idegességét.
-- Talán mindketto. Mindketten bekapták a horgot. Elcsíptem egy listát a hatodik
szinten lévo játszószobák használatáról. Mindkét H rajta van, sot az öreg Huang még
nos is. Akar fogadni, hogy tud-e róla a felesége? -- Végül sikerült a képernyore
varázsolnia a kért adatokat. Félrelépett, mint egy mágus, aki azt akarja, hogy a
nézoközönség jól lássa a trükkjét.
Crenshaw rá se hederített a férfi teátrális mozdulataira. A képernyon futó adatokra
meredt. Összevonta szemöldökét.
-- Ez nem sok. Ezek csak egy alkalmazott szokásos ügyletei. Mik a részletek?
-- A részletek? -- visszhangozta Addison. -- Nos, hát, azt láthatja, hogy Huang
rendszeresen jár oda.
-- Akkor a szeretoje. Az is elég, ha a no megfogható. Valami más?
-- Hát, talán. Nem tudom biztosan -- Addison megrogyott Crenshaw tekintetének súlya
alatt, hangja elbizonytalanodott. -- Azt hiszem kiszúrtam egy törlést a
feljegyzésekben.
-- Mi a kapcsolat?
-- Huang egyik rendszeres estéje volt és nincs róla feljegyzés, hogy aznap ott járt
volna.
-- És az elnökünk nyilván elég ügyes ahhoz, hogy törölje a Mátrixból ottjártának
nyomait. Hutten volt ott aznap éjjel?
-- Nem. Az o látogatásai egy héttel késobb kezdodtek. Utána minden három vagy négy
napban ott járt, de nem rendszeres idoközönként.
-- Ellenorizted a vizuális feljegyzéseket?
-- A francba, Crenshaw. Azokon a fájlokon kokemény jég csücsül.
-- Azt hittem, profik vagytok -- fintorgott a no. Tudta, hogy nem várhatja el a
férfitol, hogy ilyesmit saját szakállára kezdeményezzen. Ahhoz nem volt elég
mersze.
-- Ennyit még én is meg tudok csinálni. Nem csípem az ilyen dolgokat, Crenshaw.
Fontos emberekkel akaszkodik össze. Ezek közül bármelyikük kirúgathat engem. És, a
francba, még Huanggal is összeakaszkodni. A francos elnökrol van szó!
Crenshaw a férfire bámult, hagyta, hadd remegjen.
-- Addison, neked inkább tolem kellene félned. Ezek az emberek túl elfoglaltak
ahhoz, hogy észrevegyenek egy hozzád hasonló harmadrangú elektronzsokét. Úgyhogy
csak csináld, amit mondok és nem lesz semmi baj.
Addison hátrált pár lépést.
-- Igenis, Crenshaw. Ahogy parancsolja. -- Nekihátrált a konzolnak és errol
hirtelen eszébe jutott, hogy a program még mindig fut. Leállította és kiemelte a
gépbol a chipet. Minden egyes mozdulata bizonytalan volt.
-- Látom, van még valami a nyelveden. Köpd csak ki -- Fárasztotta a fickó
gerinctelensége.
-- Az a Verner fickó.
-- Verner.
-- Ja. Megölték, vagy nem?
-- Elbocsátották. Két héttel ezelott.
-- Ja, gondoltam. Hát, megnéztem néhány furcsa dolgot a Mátrixban. Tudja, azokat,
amikrol azt tartjuk, hogy MI. Találtunk egy feljegyzést az egyik legzavarosabb
csomópontban arról, hogy az ikonja ott járt. Csak egyetlen csomópontban. Igazán
különös.
-- Nem jelentetted?
-- A francba, persze hogy nem! Nem is kellett volna arra járnom.
-- Helyes.
Szóval Verner visszalopakodott a Renraku rendszerbe és az MI projekt körül
szaglászott. Micsoda sumák kígyó! Crenshaw már abban a pillanatban tudta, hogy a
kis seggfej csak gondot jelent, amikor Tsung bandája elrabolta oket. De senki nem
hallgatott rá. Marushige szerint Verner egy senki volt. Sato szerint nem elég
fontos ahhoz, hogy pazarolják rá az eroforrásaikat. Hát, lehet, hogy oket átrázta
Verner, de Crenshawnak megvolt Verner jelszava. Az Addison által mondottakból
világos, hogy nem tudta magával vinni az archológiából azt, amit akart. Bármi is
legyen az. És ha a kis féreg elég ostoba ahhoz, hogy visszajöjjön, Crenshaw meg
fogja szorongatni a heréit. Pedig már majdnem kezdte azt hinni, hogy a srác
ártalmatlan.
-- Azt akarom, hogy felejtsd el a játszószobákat egy idore. Nézegesd meg a
rendszert akörül a csomópont körül, ahol Verner bejelentkezett. Minden szokatlanról
tudni akarok. Mindenrol. Te csak lejelented, amit találtál; nem próbálod meg
értelmezgetni. Megértetted?
Addison szemei kikerekedtek és többször is nagyot nyelt egymás után, mielott
bólintott volna. A kis féreg félt Crenshawtól, mint mindig. De ez jó félelem volt;
ráveszi majd arra, hogy elvégezze a rá bízott munkát.

30

-- Soha nem maradtál még fent ilyen sokáig, nem igaz?

Sam összerezzent. Nem hallotta a férfi közeledo lépteit, de az ormótlan páncélos
zaja még alapjáraton is elnyomott minden hangot, ami halkabb volt a kiabálásnál.
A fenti mondat egy amerindián férfitol származott, aki viszont tökéletes anglo
ruhát viselt. Széles vállát és keskeny csípojét napbarnított bor fedte, mely a
mellkasán annyira sötét volt a naptól, hogy szinte úgy tunt, az izmait tölgyfából
faragták. A körmei alatt éktelenkedo piszok elütött a tenyerében és csuklójában
csillogó rigó csatlakozóktól, valamint a halántékában ásítozó jackektol.
-- Te vagy Csavar?
Sam bólintott.
A férfi elmosolyodott és kinyújtotta egyik kezét. Kézfogása kemény volt és a
tenyerébe ágyazott indukciós blokk feldörzsölte egy kicsit Sam tenyerét. -- Cog azt
mondta, még zöldfülu vagy. Josh Begay vagyok, késoi dineh leszármazott.
-- Navaho vagy? Elég távolra kerültél az otthonodtól.
Begay szemeit összevonta, mosolya komor arckifejezésbe ment át.
-- Okos fiú. Maradj is az, és ragaszkodj az udvarias beszélgetéshez.
A navaho hangjának csattanásából Sam kiérezte, hogy a fickó nyilvánvalóan érzékeny
a származására. Ha napokat fognak együtt tölteni, akkor Sam jól teszi, ha igyekszik
udvariasan viselkedni a rigóval. A páncélos biztosan jó téma lesz; a legtöbb rigót
sokkal jobban érdekelték az általuk irányított gépek, mint az emberek. -- Ilyen
tankokat még csak trideón láttam -- mondta elismeroen.
Begay megenyhült egy kicsit és Sam máris tudta, hogy megtalálta a helyes témát.
-- Ez egy kicsit más, mint azok a monstrumok, amik a cégháborúkban rohangálnak.
Azokkal inkább villogni akarnak, meg félelmet kelteni; az jót tesz a
megítélésüknek. Engem jobban érdekel a titokban maradás. A Viharmadár motorjai le
vannak halkítva, ennek meg még plusz ECM-jei is vannak. A halkítás csökkenti ugyan
egy kicsit a sebességet, de én inkább csöndes maradok, mint gyorsan tudjak rohanni.
A V-madár pedig csöndes, mint a sír.
-- Csöndes? -- kiabálta Sam. Ez némileg abszurdnak tunt. A tank motorjainak a
raktárépület falai által visszavert robaja szinte megsüketítette. De még nyílt
terepen is mérföldekrol meg lehet hallani a közeledését.
-- Minden relatív. Egyetlen izmos masina sem lesz soha teljesen csöndes. Ezzel
együtt nem kell röpcédulákat leszórni a szomszédos völgyben, hogy jön egy tank. De
mire a tökfejek meghallják, hogy egy V-madár közeledik és mire kitalálják, merrol,
már rég elhúztam a csíkot.
-- Szavadon foglak.
A navaho nem szólt egy szót sem, csak Samre nézett. Sötétbarna szemeinek nyomása
alatt Sam hamar kényelmetlenül érezte magát. -- Téged javasoltak.
Még mindig semmi válasz.
-- Cog azt mondja, te vagy a legjobb északnyugaton. Azt mondja, szerencsés vagyok,
hogy éppen szabad voltál.
Begay hegyeset köpött a földre. -- Cog jó közvetíto, de fehér nyelve van -- Sam
értetlen tekintetére a navaho két ujját a szája elé tartotta. -- Villás, tudod.
Sam ideges nevetéssel értékelte a viccet és megkönnyebbült, amikor észrevette, hogy
a korábbi mosoly kezdett visszatérni Begay arcára.
-- Apóca, szerencsés vagy, hogy arra mész, amerre én is. Szerencsés vagy, hogy van
még hely potyautasnak. Szerencsés vagy, hogy a városban senki nem tudja, mit kell a
géppuskával csinálni és senki nem tudja, kivel dolgoznék szívesen össze. Szerencsés
vagy, hogy van idom megvárni, amíg összefutok egy ilyen pasival -- Megint köpött
egyet. -- Csípem az ilyen szerencsét. Ragadós. Persze a szerencsének ehhez semmi
köze. Az elérhetoségem pusztán a pénznek volt köszönheto. Úgy hallottam, nem is te
fizeted. De vannak barátaid, akiknek van pénzük és ez is szerencse.
-- Mit értesz ezalatt? Azt hittem, a saját utamat járom.
-- Ó, hát azt is fogod. Cog azt mondja, valaki eléggé kedvel téged ahhoz, hogy
kicsit felfrissítse a tiri határorök beosztását és néhány régi ismerosömet
megkérje, legyenek máshol, amikor átcsúszunk a határon.
-- Tiren keresztül megyünk? Nem lenne egyszerubb megkerülni és a Jút Tanácson
átvágni?
-- A jút területet hagyd ki -- felelte röviden Begay. -- Azért ne aggódj. A Tiren
javarészt nappal kelünk át és az elore megbeszéltek szerint sima lesz az út. Aztán
átkelünk a Sziklás hegységen ott, ahol a Szelis-Síd Tanács lenyúlik a sziú terület
elé. Aztán átdübörgünk az Algonkín-Manitu Tanácson és már meg is érkeztünk
Quebecbe. Mielott átvágunk a határon, megállunk felszerelésért a Dworshak
rezervátumban. Aztán miután átkeltünk a régi kanadai határon, megint ledekkolunk
egy kicsit Portage-La-Prairienél. Az utolsó megálló pedig Hearstnál lesz, nem
sokkal azelott, hogy átkelünk a quebeci határon. És ha átjutottunk, kiteszlek és
magadra hagylak.
-- Azt mondtad, hogy már megbíztak valamivel, úgyhogy nyilván van valami rakományod
is. Mit viszel?
Begay köpött egyet.
-- Cog mondta, hogy kíváncsi típus vagy. Nem szerencsés túl sokat kérdezosködni.
-- Vettem -- Sam megpróbált lefegyverzo mosolyt küldeni az amerindián felé. -- Nem
akarom elrontani a szerencsémet.
-- Cog azt is mondta, hogy van eszed.
Sam nem válaszolt és ez nyilván Begaynek is kedvére volt. A navaho néhány
másodpercig még méregette Samet, aztán a vállára csapott.
-- Elég okos vagy ahhoz, hogy megtanulj néhány dolgot arról, hogyan kell kezelni a
géppuskát egy tankos vadászatban?
-- Próbáld ki.
Begay fellendült a gép oldalára és majomügyességgel felmászott a rozsdás
vaslépcsokön és kiálló alkatrészeken. Sam lassabban követte. Imbolygó hátizsákjának
súlya alatt nem nagyon mert néhány Begay által használt kapaszkodóval megbirkózni.
Mire felért a tank tetejére, Begay már el is tunt a tetoajtóban. Sam elorelökte
zsákját és utánamászott, de csak annyit ért el, hogy pisztolytáskája beleakadt a
perembe. Kénytelen volt visszahúzódzkodni, hogy kiszabadítsa. A pisztolytáska és a
benne lapuló Narcoject Lethe pisztoly mind Svindler búcsúajándékát képezte. A tünde
eredetileg valami halálosabb fegyverre gondolt, de Sam ellenkezett. Így is elég
furcsa volt, hogy fegyver lóg az oldalán. Az meg csak súlyosbította a dolgot, hogy
a fegyver a saját tulajdonát képezte. A tank belsejében Begay megmutatta, hogyan
kell bekötnie magát az irányzó ülésébe és elindított egy szimulációs programot,
hogy Sa m érezze egy kicsit a kezeloszerveket. A számítógépes célokat könnyen
lelotte. Mint egy játékban.
Hart kibontotta a fekete esokabátjának gallérjába rejtett kapucnit és a zsinórral a
fejére húzta. Gyulölte, hogy el fogja rontani a frizuráját, de jelen körülmények
között a csuklya még egy láthatatlansági varázslatnál is jobb választásnak
bizonyult. Nem akarta megzavarni a manafolyamot azzal, hogy elmondja a varázslatot.
Egyedül lesz ketto ellen és minden erejére szüksége volt. Lehet, hogy Verner csak
egy puhány cégalkalmazott, de a másik pasas gyakorlott vadász és harci képességei
ismeretlenek. Mint egész élete, ez is a kiszámított kockázat elvén alapult. San
Fransiscóban viszonylag kevéssé volt ismeros, így nem volt ideje minoségi
fedezetrol gondoskodni. A prédája éppen arra készült, hogy elhagyja a várost és ez
azt jelentette, hogy gyorsan kellett cselekedni. Az egyedüli jó hír az volt, hogy
már elintézte a tranzakciót a felszereléseit illetoen, amikor befutott a hír
ellenfelei holl étérol.
Kiválogatott néhány eszközt a válltáskájából, majd a táskát begyömöszölte egy
rozsdás légkondicionáló berendezés alá. A keskeny tort az övébe dugta az egyik
díszítésnek látszó mintázat alá. Az áldíszek valójában saját tervezésu
dobócsillagok voltak. Felcsatolta a termografikus szemüveget és körülnézett vele a
teton, hogy megbizonyosodjon muködoképességükrol. Elégedetten feltolta a homlokára,
hogy szükség esetén gyorsan le tudja rántani. Kesztyus kezeit végigfuttatta Beretta
70-esén és meggyozodött róla, hogy a gyári számot kiégették-e lézerrel, ahogy
kérte. Beindította az önellenorzést és elégedetten bólintott, amikor a világító
LED-ekrol megtudta, hogy a lézer célzófény tökéletesen muködoképes, a hangtompító
kilencvenhét százalékos hatékonysággal muködik, a tár tele és az elsüto billentyu
ellenállása csak egyetlen dekagrammal kisebb, mint amilyet kért. A felszerelést
szállító közvetíto ben meg lehetett bízni; megjegyezte magának a fickót, hogy
legyen kihez fordulnia felszerelésért, ha a jövoben is dolga lenne a városban. Az
ellenorzés végeztével a vállára vetette a Berettát. Ezzel a fegyverrel gyorsan és
nyom nélkül el tudja végezni a feladatát. És ha felszívódott a környékrol az egész
csak a szokásos, piti utcai gyilkosságnak fog látszani.
Törökülésben leült a teton és összeszedte gondolatait. Nyugodt elmével belefogott a
varázslatba. A megidézés hamar sikerrel járt. Eloször kellemetlen illat ütötte meg
az orrát, aztán felbukkant az elso patkány. Az állat beleszimatolt a levegobe,
mintha kicsit zavarban lett volna, aztán közelebb csoszogott Harthoz. Éppen akkora
volt, mint egy átlagos városi patkány. Megkerülte egyszer a not, aztán megállt
elotte és hátsó lábára támaszkodva felágaskodott. Örökké mozgó orrocskája
izgatottan remegett.
Hart villámgyors mozdulattal kinyúlt és leszorította az állatot. Vasmarokkal
stabilan tartotta a patkányt a nyaka mögött, bár az állat vinnyogott és hevesen
rúgkapált. Hart másik kezének mutatóujjával megérintette az állat koponyáját hátul
és halkan kántálni kezdte a varázslatot.
Aleph!
A figyelem jelei megérintették az elméjét.
Vedd az állat testét. Azt akarom, hogy odalent kémkedj.
Beleegyezést érzékelt és az állat abbahagyta a kapálódzást. Visszatette a földre. A
patkány megint felágaskodott és az apró gombszemeiben megjeleno váratlan
intelligenciával Hartra bámult.
-- Nos, mire vársz?
A patkány vinnyogott egyet és elszaladt.
Hart behunyta a szemeit, hogy még jobban felfogja a patkány érzékszervei által
szolgáltatott adatokat. Aleph szellem irányította most a patkányt, Hart pedig a
szellemmel való kapcsolata segítségével mindent látott és hallott, amit a patkány.
Ebben a városrészben a patkányok igazán gyakran elofordultak, tehát nem kelthet
gyanút.
Aleph hamar levezette a patkányt a raktárépület földszintjére. Az olajbuz minden
mást elnyomott, az apró állatka sötéthez szokott szemei pedig azt a látványt
mutatták, amit Hart a legkevésbé sem akart látni. A raktárépület üresen tátongott.
Túl késon érkezett.
-- Szameg!
A páncélos már elment. És vele együtt Verner is.
Elengedheted, Aleph. Utazni fogunk.
A szellem beleegyezése jeléül kiszállt a patkány testébol, Hart pedig magára maradt
a teton egy olyan bálhoz felöltözve, amirol lekésett.

31

A Tiren keresztül vezeto útjuk sima volt, ahogy azt Begay elore megmondta. A
határon való átkelés kivételével nappal utaztak, így Sam megcsodálhatta a mágikus
segítséggel helyreállított erdoket. Gyönyöru ország terült el a szeme elott. A
vizuális élményt Sam számára azonban megzavarta, hogy csak mágiával voltak képesek
ilyenné tenni. Újabb olyan bizonyíték, amit legszívesebben letagadott volna. Sam
félo szeme nem annyira a gyönyöru, élettel teli növényzetet fürkészte, mint inkább
a fák és bokrok árnyékait, mintha arra számítana, hogy ellenség rejtozne alattuk.
Vajon csak o képzelte mindezt?
Begay közölte vele, hogy a nappali utazást gyakorlati szempontok tették indokolttá,
melyeknek nem sok közük volt az esztétikához. Azt mondta, hogy nappal sokkal
kevesebb vadállat aktív, mint éjszaka. Sam eltöprengett rajta, ugyan miféle
vadállat árthat egy tanknak? Begay csak annyit mondott neki, hogy figyelje a
célzóképernyoket, melyet Sam kitartóan meg is tett, annak ellenére, hogy adatjackje
eros használatától megint fejfájás gyötörte. Feszültség, gondolta. A mágiának ehhez
semmi köze.
Amint elhagyták Tirt, váltottak és ezentúl éjszakánként haladtak elore. -- Az
infravörös jeleket nehezebb észrevenni -- mondta Begay --, de az infraképernyo
figyelése éppen olyan, mint bármely más képernyo figyelése. Nem könnyu dolog sokáig
csinálni. Az emberek elfáradnak és elfelejtik nézni a képernyot. -- Sam elhitte
neki. Végül is Begay volt a profi.
A valaha Idaho államként számon tartott területen csak egyszer akadtak össze egy
szelis-sídi helikopterrel, de Begay még idejében el tudott rejtozni az egyik
kanyonban a Kígyó folyó mentén. Ezután felküldte a V-madár ultrakönnyu,
távirányításos repülogépét, hogy elottük repülve minden esetleg árulkodó nyomot
felderítsen. Aztán késobb, amikor éppen a táborozáshoz készültek, Begay visszahívta
a gépet, de az ellenorzopulton kiégett az egyik chip és a kis repülo lezuhant a
folyóparton. És bár a fél éjszakát azzal töltötték, hogy összeszedjék a roncsokat,
Begay nem tágított. -- Túl drága játékszer -- mondta.
Hajnal körül lehetett, amikor megérkeztek a Dworshak Rezervátumban terpeszkedo
putrivárosba. Begay egy romos magtár felé fordította a Viharmadarat. A tank
benyomakodott az épületbe és motorjai elhallgattak. Néhány arra kószáló bennszülött
érdeklodéssel figyelte a jelenetet.
Sam úgy vette észre, hogy a magtár belseje éles ellentétben állt a külsejével. A
padló betonból készült és a falakat is valamiféle keményített habanyaggal
erosítették meg. Padok, szerszámok, jármuvek, dobozok és ládák hevertek szanaszét a
jókora épület belsejében. A fejük fölött egy nehéz daru tartott egy motorra
emlékezteto szerkezetet. A bentiek, javarészt orkok, behúzták a kapukat és
elindultak a tank irányába. Sam még mindig azzal volt elfoglalva, hogy kitalálja,
mi is történik itt, amikor Begay felcsapta a pilótafülke fedelét és kikászálódott.
-- Töltsétek fel.
-- Ellenorizzük le az olajszintet is? -- kérdezte az egyik koszos overallos ork.
-- Majd akkor bízok rád egy olajellenorzést, ha olajmágnás leszek, Pufogó.
-- Túl kevés a hited, Begay.
-- Neked meg túl rövid a nívópálcád.
-- Valamibol meg kell élni.
-- Rendezzétek le.
Sam úgy ítélte meg, ezek a mondatok már sokszor elhangzottak az ork és a rigó
között. Ő is kimászott a tankból és látta, hogy azok ketten igazi jóbarátok módjára
ráznak kezet. Begay intett neki, hogy menjen oda.
-- Csavar, bemutatom Pufogó Collinst, nyugat legjobb tankmuszerészét.
-- Második legjobb -- javította ki az ork. -- Ne higgy el mindent, amit az indusok
dumánnak, haver. Willy Stein még mindig dolgozik a Cascade fiúknak. -- Collins
kezet nyújtott Samnek. -- Örülök a talákkozásnak, Csavar.
Sam megfogta a bütykös kezet. Az volt az érzése, hogy Collins játszi könnyedséggel
palacsintává lapíthatná a kezét. Vastag izomkötegei csak még tömzsibbé tették a
metahumánt. A bemutatkozásnak vége volt, így az ork visszafordult a rigóhoz.
-- Igazi rumli van a jobboldali tárolórekeszbe.
-- A francba, ja. Leszállás közben kiégett egy chip.
-- A gépet még ma helyre tudom pofozni, de ami a chipet illeti... -- Collins
megcsóválta a fejét. A szerviz fényei megcsillantak kopasz fején. -- Semmi ilyesmi
nincs raktáron és ideki senki nem is bír ilyet szerzeni.
-- Szameg. Pedig kell az a madár. -- Begay a padlóra csulázott és tunodve bámulta a
betonon csillag alakban szétterült köpetet.
-- Begay? -- Sam megvárta, amíg a navaho felnéz. -- Úgy vettem észre, a repülonek
kézi vezérloi is voltak.
-- Ja. Kémgép volt korábban, a távirányítást én tettem bele. De benne hagytam a
kézit is, mert hátha egyszer repülni támad kedvem.
Collins horkantott egyet.
-- Ezzel azt akarta mondani, hogy a gép vót a háccsó ajtó.
Begay rámordult az orkra, de csak úgy tessék-lássék. Sam rájött, hogy a kis
repülogép valóban menekülésre is szolgált és ez nyílt titok volt, csak a rigó
akarta, hogy úgy tegyenek, mintha csak o tudna róla.
-- Begay, én már repültem kisgépekkel. A régi Mitshubishi ornitopterem nagyjából
olyan volt, mint a te géped. Azt hiszem, el tudom vezetni, ha légi támogatásra van
szükséged.
-- Te folyton meglepsz, Csavar. Legközelebb majd azzal jössz, hogy mágus vagy, mi?
-- Begay jót nevetett. -- Nem vagy boszorkány, ugye, Csavar? Mert ha az vagy, húzd
el innen a csíkot.
Sam nem válaszolt. Szájának bal oldala ideges mosolyra húzódott. De szerencsére
megmenekült a válaszadási kötelezettségtol, mert Collins közbevágott:
-- Ha a fiú mágiás vóna, nem kellene veled utaznia, Begay.
-- Mér, mit tudsz te arról?
A két férfi nekiállt azon vitatkozni, hogy melyikojük mennyit tud a mágiáról és a
varázslókról. Samnek módjában állt elillanni mellolük. Nem akart belefolyni a
beszélgetésbe, mert a végén még oda lyukadnak ki, hogy Begay egy fához kötözve itt
hagyja a vadonban. Sam ugyan nem tartotta magát varázslónak, de nem tudta, mi
alapján ítél Begay. Észrevette volna a navaho, hogy Sam a professzortól kapott
chipeket olvassa? Emiatt tette fel ezt az akár poénnak is értelmezheto kérdést?
Magányosnak érezvén magát, Sam leült egy sötét sarokba és csöndesen figyelte, ahogy
Collins emberei a tankon dolgoznak.
Boise ugyan a Szelis-Síd Tanácshoz tartozott, de másnak tunt, mint a Hart által
ismert tengerparti városok, ahol az északnyugati part törzseinek a befolyása
erosebb volt. Itt a fennsíkok törzsei uralták a terepet, így a hely leginkább a Jút
Tanács városaira emlékeztetett. Ez nem is volt meglepo, tekintettel arra, hogy a
jút terület nem messze kezdodött a Kígyó folyótól délre. Ez volt a környéken a
legnagyobb település és remekül alkalmas arra, hogy egy a Kígyó folyó síkságán
átkelo tank beguruljon ide. Hart valószínu pihenohelynek tartotta a várost, miután
egyik utcai kapcsolata elkottyantotta, hogy a tank Quebecbe tart. Repülojegyet
pedig kis megvesztegetések árán sikerült szereznie, így jóval az áldozata elott
ideérkezett.
Legalábbis így gondolta még idefelé jövet a repülon. A boisei árnyvilág nem volt
túl kiterjedt, de azért sikerült pár kapcsolatra szert tennie és elég információt
begyujtenie ahhoz, hogy rájöjjön: megint rosszul tippelt. Úgy tett, mintha egy
páncélos vadászt keresne és közben kiderítette, hogy minden csöndes volt. Mindössze
csak északon történt esemény, amikor elozo nap a Tanács egyik helikoptere arról
számolt be, hogy egy tankot látott észak felé haladni a folyó mentén. A kanyonokban
aztán elvesztette szem elol a páncélost. Ez nem meglepo. Bármelyik jó tanksofor
félre tud vezetni egy sima járort.
A tankot ugyan nem azonosították, de Hart eléggé biztos volt benne, hogy abban
utazott Verner. A kapcsolata serényen munkához látott még ezzel a vékonyka
történettel is, ami azt jelentette, hogy a mostani idoszakban nem nagyon ment az
üzlet. Nem úgy tunt, hogy sok más vadászat is folyamatban lenne és a titokzatos
páncélos nagyjából a helyes irányba tartott. Verner más utakon is eljuthatott a
céljához, így elvileg Hart nem mehetett biztosra, amikor valamelyik útvonalat el
akarta állni. Viszont csak egyetlen út volt, amely a síkságon, vagyis nem nehéz
terepen át vezetett. Ha Verner gyorsan akar Quebecbe jutni, ezt kell választania.
Az is lehet persze, hogy az öltönyke számított arra, hogy megtámadják út közben,
ezért valami kevésbé nyilvánvaló utat választott. Ha ez így lenne, akkor Verner
sokkal agyafúrtabb fickó, mint azt Hart gondolná. Vagy a barátai azok. Vagy simán
csak szerencséje v an.
A helikopter jelentése szerint a tank már túl messze járt északon ahhoz, hogy
visszaforduljon és a Kígyó folyó síkságán keresztül vezeto, alacsonyabb utat
válassza. Ez azt jelentette, hogy a Sziklás hegységen fognak átkelni, valahol az
elhagyatottabb országrészben. Arrafelé kevés a város és a falu, ok pedig
valószínuleg ezt a keveset is el fogják kerülni. Hacsak nem akarnak messze északnak
kerülni, a legvalószínubb esetben Great Fallsnál lyukadnak ki majd sziú területre.
Ebbol kiindulva Hart is odautazott. Great Falls városnak mondta magát, de prérik,
köves, elhagyatott területek vették körül. Hart nem kedvelte az ilyen terepet. De
Verneréknek erre kell jönniük.
Hart saját maga akarta rendezni az ügyet, mivel o volt a felelos azért, hogy Verner
még rohangált. Meg kellett volna bizonyosodnia róla, hogy a tündék ot is elintézték
a többiekkel együtt. Most sem remélhette, hogy egyedül végezhet a fiúval. Tessien
sokkal jobb volt ilyen vad terepen, mint o. És Hart azt akarta, hogy Vernert
nyírják ki, mielott még civilizált területre érne.
Megállt egy nyilvános telekom elott, becsúsztatott egy hitelkártyát és bepötyögött
egy számot. Várt, amíg létrejött a kapcsolat és a vonal túlsó végén a hang
megismételte a telekom kód utolsó négy számjegyét.
-- Jenny, intézd el, hogy sovány barátunkkal messze északon találkozzak.
-- Meglesz, fonök.
A Viharmadár mintha összekuporodott volna a földön. Egy darabig csöndesen pihent,
miközben Begay körbejárta a jármu oldalán éktelenkedo megfeketedett heget. A navaho
folyamatosan káromkodott, miközben serényen dolgozott, hogy helyrehozza az
áramkörökben okozott kárt.
-- Miért nem inkább rózsaszínekkel futottunk össze idekint? Azok a tökfejek
indiánabbak akarnak lenni az indiánoknál a kibaszott nyilaikkal. Bezzeg most meg
sem bírták volna karcolni a V-madarat. De nem. Valami elveszett, rohadék vadmacska
orjáratba kellet belerohannunk. A rohadt életbe, ebben így nincsen semmi szépség.
-- Vadmacskák?
-- Különleges sziú erok. -- Begay elfordította fejét a tanktól és köpött egyet. --
Jármuelhárító rakétákkal együtt. Rakétákkal! Miféle egéragyú idióta szerel fel
rakétákkal egy hegyek közötti orjáratot?!
-- Talán valaki páncélosok után kutatott?
-- Én nem mondtam el nekik, hogy jövünk.
-- Én sem.
Sam átnyújtott egy vizeskannát a rigónak. Begay nagyot húzott a vízbol, megint
köpött egyet és visszaadta Samnek a kannát.
-- Gyönyöru volt, ahogy a porba zavartad azt a Hummert. Sokkal jobb lövés volt,
mint amit kinéztem volna beloled.
Sam egyetlen vállrándítással lerázta magáról a dicsoséget.
-- De egyszerubb lett volna szarrá loni a Hummert, fiú.
Sam ismét csak megvonta a vállát. Nem akarta elmondani Begaynek, hogy valósággal
megdermedt, amikor a célkereszt ráállt a sziú harci gépre. Egyszeruen nem volt
képes meghúzni a ravaszt. A könnyu páncélzatú repülo könnyedén túlmanoverezhette
volna a normális állapotban gyorsabb tankot, de semmi sem védte a tank ágyúi ellen.
A sziúk nagyon ügyesen üldözték a páncélost és nem lett volna szép dolog megölni
oket. A vadmacskák a munkájukat végezték; Sam és Begay behatolók voltak. A tank
gépágyúját nem géllövedékekkel töltötték meg, így Samnek valami más módot kellett
találnia, hogy lerázza oket. Egyedül csak annyit tehetett, hogy elzárja az útjukat,
ennek pedig az egyetlen módja az volt, hogy eléjük dönt egy fát. Szinte lenyugözte,
milyen könnyedén kettéfurészelték a gépágyú csövébol kirepülo lövedékek a faóriás
törzsét. Ha Begay azt hiszi, hogy Sam szórakozásból lott így, hadd higgye. Azért
Sam remélte, hogy a vadmacskák nem sérültek meg túlzottan, amikor Hummerjük
lezuhant.
Begay ismét magára hagyta Samet és visszament, hogy befejezze a javításokat.
Sam feje hasogatott a gép célzórendszerével való összekapcsolódás miatt. Úgy tunt,
teljesen mindegy miféle technológiához csatlakozott hozzá, a feje mindig megfájdult
és mindig felkavarodott egy kicsit a gyomra is. Ez utóbbi persze lehet, hogy az
üldözés miatt volt. Sam remélte, hogy igen.
Overalljának zsebeit lehúzta a professzor által adott chipek súlya. Néhányat
átolvasott ugyan a tank számítógépén, de ez nem nagyon nyugtatta meg az elméjét.
Csak ideges lett tole és még egyetlen gyakorlatot sem próbált meg. A gépi
interfészek okozta ismeros fejfájás sokkal kényelmesebbnek bizonyult; azt
megértette, vagy legalábbis azt hitte, hogy érti. Értelmesebb és sokkal
valóságosabb volt, mint a professzor szövege a mágiáról.
-- Bekötöztük a kicsikét -- jelentette ki végül Begay és elpakolta a szerszámokat.
-- Nagyszeru. Akkor a sötétben indulunk tovább?
-- Nem várhatunk addig. Gyorsnak kell lennünk, amíg ki nem érünk sziú területrol.
Azok a vadmacskák biztosan hazaszóltak és a nyakunkra küldik a fél sziú hadsereget.
Sziú területen csak úgy lehet biztonságosan átkelni, ha nem vesz észre senki, de
errol már lekéstünk. -- Begay végignézett a tájon. -- Északnak megyünk. Az a
legrövidebb kivezeto út. Összességében persze hosszabb, de egészségesebb, mert több
rejtekhelyet nyújt. Még mindig repülni akarsz a kis géppel?
Sam felnézett. Ez azt jelentette, hogy megint be kell csatlakoznia egy
számítógépbe.
-- Ha úgy gondolod, hogy az segít.
-- A légifigyelés sosem árt. Ha kiérünk a vadabb terepre, nem vesztegethetjük azzal
az idot, hogy zsákutcában végzodo kanyonokba hajtunk be.
-- Akkor induljunk.
Perceken belül úton voltak. Sam egyelore még mindig az irányzó székében ült, mert
Begay még nem akarta felküldeni a repülot. A Viharmadár beledübörgött az
alkonyatba.
Hart csak ült és a sziú katonai adókon folyó beszélgetéseket hallgatta. Civilek
számára persze tilos volt olyan vevokészüléket birtokolni a Tanács területén belül,
amivel le lehetett hallgatni ezeket a csatornákat. Emiatt Hart nem aggódott nagyon;
a sziúk országában már puszta jelenléte is bunténynek számított, mivel nem
rendelkezett érvényes belépési engedéllyel. Amikor a tolmácsgéptol megtudta, mirol
beszélgetnek a sziú katonák, elmosolyodott. Ezúttal jól tippelt. Csak néhány órányi
távolságra volt a prédájától és a pozíciójából könnyen támadhatott. És ha Tessient
is jó helyre küldte ki járorözni, annyi kalamajka után végre elintézhetik ezt a
Vernert.

32

Samet kutyaugatáshoz hasonló hang zökkentette ki a repülés keltette ábrándozásából.

Valósággal nyitott szemmel álmodott, annyira könnyen kezelheto volt a kis Sas gép.
A repülo ugyan lassabbnak és lustábbnak bizonyult, mint azok az egyszárnyúak,
amiket még Japánban vezetett, de a tank bezártsága után egészen új élményt
jelentett a tiszta égbolt. Szépen elálmodozhatott, mert képtelen volt megmondani,
hogy a zaj a rádióból jött-e. Gyorsan lepillantott a kommunikációs panelre, de nem
jelezte fény, hogy a Viharmadár felé nyitva lenne bármilyen kommunikációs csatorna.
Akkor a zaj nyilván valami véletlen rádiózavar lehetett.
A navigációs képernyore nézett. Észrevette, hogy egy kicsit letért a tervezett
útvonalról, ezért finoman bedöntötte a Sast és korrigálta a hibát. A késodélutáni
égbolt vakító kékséggel ragyogott, csak néhol tarkították itt-ott fehér
felhopamacsok. A messzeségben egy viharfelho tornyosult pelyhes társai fölé.
Odalent a táj szürke-barna mintás szonyegként terült el, melyet pár helyen zöld
foltok pettyeztek.
A felhok résein lepillantva a Viharmadarat pontosan ugyanott találta, ahol annak
lennie kellett. A tank árnyéka összevissza ugrált, amint Begay elhaladt a kisebb
terepegyenetlenségek mellett. A V-madár ugyan gyorsabban is haladhatott volna, de
ehhez magasabbra kellett volna emelkednie, ez pedig azzal járt volna, hogy magára
vonja az ellenséges rakéták figyelmét. Az Sas alakja olyan volt, hogy észrevétlenül
surranjon az égen, a tank viszont tömegénél fogva szinte elkerülhetetlenül
megjelent volna a radaron, ha bizonyos magasságnál feljebb emelkedik. Az
észrevétlen haladás pedig nagyon fontos volt a Sziú Tanács területén belül.
Sam viszont azonnal rakétákra gondolt, amikor észrevette, hogy egy másik árnyék
suhan a földön. Karcsú, gyorsan mozgó árnyék. Az árnyék formája gyorsabban
változott, mint azt a terep engedte volna. A rejtély azonnal megoldódott, amikor
Sam felismerte, hogy az árnyék egy csapkodó szárnyú valamitol származik.
Kinagyította a képernyon a közeledo lényt és félelmei máris beigazolódtak.
Sam végtagjai szinte megdermedtek, ezzel egy idoben homlokán izzadtságcseppek
jelentek meg. Az árnyék egy sárkányhoz tartozott. Sam dermedten figyelte, amint a
sárkány elhalad egy bölénycsorda fölött, de rá sem hederít az állatokra. Ami a
bölényeket illeti, a vezérbölény persze gyorsan elhatározta, hogy jobb lenne inkább
máshol lenniük. De ha a sárkány nem vadászott, akkor mi a fenét keresett errefelé?
Sam úgy vélte, tudja a választ.
-- V-madár -- szólalt meg, miután bekapcsolta a rádiót. -- Egy sárkány halad feléd
elfogó pályán. Relatív két óra irányában.
-- Ismételd meg. Egy micsoda?
-- Egy sárkány.
-- Vettem -- felelte nyugodtan Begay. A Viharmadár megremegett és máris más irányt
vett.
Hamarosan ki kellett derülnie, hogy a szörnyeteg valóban feléjük tart-e. Sam erosen
imádkozott, de hamarosan látta, hogy a sárkány is irányt változtatott, hogy
továbbra is elfogó pályán maradjon. Begaynek Sam csak ennyit mondott:
-- Még mindig követ.
-- Vettem. Akkor elég ronda lesz. Küldj egy fotót a tereprol, aztán emelkedj
magasra és tartsd nyitva a szemed. Tudni akarom, hogy más is beszáll-e a játékba.
Lehet, hogy Sam halálosan félt. Begay viszont meg sem rezdült a sárkány nevének
hallatán, még annyira sem, mint amikor rájuk rontottak a sziú vadmacskák. Az
önbizalma talán azon alapult, hogy tudta, mire számíthat. Ha így volt, Sam a leheto
legtöbb idot akarta biztosítani a számára. Villámgyorsan beütötte a megfelelo
utasításokat a Sas számítógépébe és a terep adatai pillanatokkal késobb már meg is
jelentek a tank navigációs képernyojén. Begay így kiválaszthatta a legjobb pontot
hívatlan látogatója fogadására.
Begay ismerte gépét, annak képességeit és korlátait. Ugyan miért ne lenne
magabiztos? A sárkány ugyan félelmetes szörnyeteg, de mégiscsak egy állat. És
miféle állat szállhatna szembe akár egy Viharmadárhoz hasonló, könnyu páncélzatú
tankkal is? A szörnynek a V-madáréhoz hasonló réteges páncélzattal kellene
rendelkeznie, hogy túlélje a 20 mm-es gépágyúlövedékeket és akkor még nem is
említettük a nehéz páncélosok elleni harcra tervezett rakétákat. Minden bizonnyal
rövid harcra kell számítani.
Sam Begay-jel folytatott rövid beszélgetésükbol azt hámozta ki, hogy a rigó a
leheto leghamarabb el akarja intézni a dolgot. Nemcsak azért, hogy ne hívja fel
magára feleslegesen a figyelmet, de azért is, hogy minél kevesebb loszert
használjon el, az ugyanis csökkenti a profitját.
A tank kiemelkedett a völgybol, átlebegett a hegygerinc fölött és behúzódott egy
másik völgybe, mely egy szélesebb síkságra nyílt. Siettében port és kavicsot vert
fel a földrol. Amikor kiért a síkságra, megtorpant és sokkal lassabban elindult
visszafelé, a gerinc felé. Tornya mereven arra a pontra szegezodött, ahonnan a
sárkány felbukkanását várta.
A Viharmadár gépágyúlövedékei feltépték a földet ott, ahol a sárkány végül kidugta
a fejét. A bestia gyorsan lebukott és sértetlen maradt. Utána kilendült a fedezék
mögül és nyílként száguldott a tank felé.
-- Francba, de gyors a rohadék -- kommentálta a látottakat meglepett hangon Begay.
Sam fentrol jól látta, ahogy a narancs színu nyomjelzo lövedékek üldözobe veszik a
vadul cikázó alakot.
A sárkány lángcsóvát lövellt a szájából, amikor elsuhant a tank mellett, de célt
tévesztett és a talajt találta el elotte. A növényzet megfeketedett és savanyú füst
szállt fel. A sárkány szemmel láthatóan nem szívesen maradt a tank közelében.
Narancsszínu nyomjelzo lövedékek zúgtak utána, ahogy távolodott.
Sam magasan lévo helyzetébol nézve mozgolódást vett észre a földön, pár tucat
méternyire a tank elott. Kisebb földhalmok jelentek meg, mintha álcázott ellenséges
katonák bújtak volna elo álcájuk mögül. De nemsokára jól látszott, hogy maga a
talaj mozog. A kövek és földrögök maguktól egy középso, nagyobb halom felé
mozogtak, mely így lassan kimagasodott a talajszintbol és falként feltornyosulva
elállta a tank útját. És mielott Sam figyelmeztetni tudta volna Begayt, a páncélos
belerohant a különös akadályba.
A magasba nem hallatszottak fel a hangok, így Sam csak elképzelni tudta a fémes
nyikorgást és recsegést, ahogy a gyorsan mozgó fémtömeg találkozott a föld- és
kavicshalommal. Attól félt, hogy a por és törmelék esetleg megrongálhatja a
hutoventillátorokat. Félelme csak erosödött, amikor látta, hogy a V-madár oldalán
lévo nyílásokat védo redonyök mögül fémrepeszek robbantak ki. A tank újabb tíz vagy
húsz méternyit rohant elore, de a kavargó portömeg követte. Ökölnyi kodarabok
záporoztak a jármu oldalán, lepattantak, majd orült darazsak gyanánt ismét
nekicsapódtak. Sam a mesterséges vihar miatt alig látta a lassuló tankot.
-- Hogy a francba lehet egy porfelhovel megküzdeni?
Sam úgy vélte, a kérdés nem neki szólt. Egyébként sem volt semmi ötlete. Aztán
észrevett valamit. -- A kavicsfelho csak öt méter magas.
-- Helyes -- A rigó csak ennyit válaszolt, Sam mégis látta, hogy megértette a
célzást, ugyanis a Viharmadár a lefelé fordított lökhajtómuve által gerjesztett
forró levegooszlop tetején ülve emelkedni kezdett. A hajtómu által keltett vihar
újabb földrögöket vert fel, melyek hozzácsapódtak a tomboló tömeghez. Eloször úgy
festett, Begay húzása csak rontott a helyzeten, mivel a vihar a tankkal együtt
emelkedett. Aztán fokozatosan lecsúszott a tankról és ellapult a talajon, mintha a
különös kavargás valamilyen módon csak a földhöz kötodne. Mire a tank tíz
méternyire emelkedett, már teljesen maga alatt hagyta a pusztító tömeget. Csak a
tank hátán maradtak kavicsok és homokfoltok, de lassan ezek is lecsúsztak a gyorsan
emelkedo páncélosról.
Aztán váratlanul lángoszlop csapott ki alulról és végignyalta a tank hasát. A már
amúgy is forró fúvócsövek titánium ötvözete most végképp elérte az olvadáspontját.
A sárkány egészen váratlan szögbol támadott. A Viharmadár tolóero-irányító lemezei
meggörbültek és részben összeolvadtak, minek következtében a tank oldalt lendült és
veszített a magasságából. A jobb oldali fúvószelepek egy pillanatra kinyíltak, hogy
balra lökjék a tankot, majd becsukódtak, amikor a foturbinák tolóereje hátra
irányult. Ezzel Begaynek sikerült elérnie, hogy a zuhanás finom ívu siklássá
szelídüljön, amit már tudott irányítani. Tömör, fekete füst gomolygott a Viharmadár
alsó fertályából, de a gépágyú máris körbepördült és tüzet nyitott a sárkányra. A
szörnyeteg félreröppent és eltunt szem elol.
A Viharmadár imbolyogva repült tovább. Belefúródott a hegygerinc tetejébe, átvágta
rajta a földet és a túloldali lejton remegve megállt. Sam csak csodálni tudta Begay
képességeit, amivel sikerült úgy beállítania a megfelelo tolóerovektorokat, hogy a
páncélos irányítható maradjon.
-- Hol van? Hol van? -- süvöltött Begay hangja a rádióból.
-- Jól vagy?
-- Hol az a rohadt gyík?
-- Nem látom sehol. Biztosan leszállt a földre.
-- Francba!
-- Jól vagy?
-- Én? Remekül. Az optikákat addig vágta a homok, amíg tönkrementek, a hutorendszer
beszart és nem tudok felemelkedni. Köszönöm kérdését, jól vagyok. Hol az a
kibaszott sárkány? Lenyúzom a borét!
Sam körülnézett és észrevette, hogy a sárkány a levegoben körözött, majd elindult a
völgy felé, ahol a páncélos pihegett. Mindezt gyorsan elmondta Begaynek.
-- Vettem.
Sam maximális nagyításra kapcsolta a képernyojét és látta, hogy a tank jobb oldalán
félrecsusszannak a fegyvertárat védo fémlemezek. Ha Begay föld-levego rakétát akar
kiloni, akkor nem viccel. A rigó korábban már elmondta Samnek, hogy az ilyen
rakétákat rettento nehezen lehetett csak beszerezni. Az olyan alkalmakra
tartogatta, amikor élet vagy halál függött egyetlen gyors találattól.
A sárkány megkerült egy kooszlopot és a tank felé iramodott. Gyorsasága meglepte
Samet, de Begay már cselekedett is és a rakéta tüzes csóvát húzva maga után
kiröppent a kígyó irányába. A szörnyeteg hosszú kígyónyaka meggörbült, hogy
félrehajoljon a közeledo rakéta elol, de csak részben járt sikerrel. Hatalmas
tollak szóródtak szét a levegoben, amikor a rakéta végigsúrolta és kicsit
megpörkölte a lény nyakát. A sárkány hátratekerte a fejét, hogy szemmel tudja
tartani a célpontjához lusta ívben visszakanyarodó rakétát.
A bestia figyelmének pillanatnyi elterelodése elég volt Begaynek. A gépágyú
narancsszínu lövedékei végignyalták a szörnyeteg nyakát, tépett tollakat és vért
szórva szerteszét. A sárkány villámgyorsan a földre bukott egy kisebb domb mögé,
hogy legalább a nyomjelzo lövedékektol védve legyen. Sam a látottak alapján úgy
ítélte meg, hogy a lény még messze volt attól, hogy elpusztuljon. Amikor a földre
zuttyant, izmos lábai elobújtak és vadul hátrarúgtak, hogy a lény ismét a levegobe
tudja lökni magát.
A rakéta közben befejezte a fordulót és ismét rárontott áldozatára. Samet meglepte,
hogy a sárkány egyenesen feléje tart. Megorült volna a fájdalomtól? De mielott
összetalálkoztak volna, a szörnyeteg lángtengert lehelt a rakétára és ezzel
egyidejuleg vadul oldalra vetette magát. A rakéta elsuhant mellette és másodszor is
megpörkölte a nyakát. De célkereso és irányító rendszere szétolvadt, így lusta ívet
leírva a földbe csapódott. Robbanófeje felrobbant. Hatalmas földgejzír röppent az
ég felé nyomában.
-- Elkapta? -- kérdezte Begay.
-- Nem.
-- Szameg.
A sárkány élesen megfordult, átsiklott a hegygerincen és a tank felé tartott. Túl
gyorsan mozgott ahhoz, hogy Sam figyelmeztetni tudja Begayt, de a rigó számított
erre a húzásra. Amint a sárkány kibukkant a gerinc mögül, tüzet nyitott. Ezúttal a
nagy ágyút is használta. Azt ugyan nem a sárkány fürgeségu légi célok ellen
tervezték, de ha véletlenül találna, egyetlen lövedék is elég ahhoz, hogy
hamburgert csináljon a szörnybol. Sajnos a sárkány nem adott erre esélyt. Valóságos
légibalettet mutatott be, úgy kerülgette a felé záporozó lövedékeket. Berontott a
gépágyú csöve alá és mielott Begay bekapcsolhatta volna a közvetlen közeli
személyelhárító rendszert, lehajolt és egyik karmos lábával belerúgott az
ágyútoronyba. A sárkány irtóztató ereje megdöntötte a tankot, így a jármu saját
turbinái lökték neki a páncélost a hegyoldalnak.
A sárkány meglebegtette szárnyait és fölemelkedett. Szárnycsapásai elsöpörték a
felszálló porfelhot. Sam látta, hogy a Viharmadarat félig maga alá temette egy
kisebb hegyomlás és a motortérbol piszkosszürke füst és gozfelhok szálltak fel. A
gépágyú megsemmisült.
-- Begay! Begay!
Egy pillanatig a rádió üresen sercegett. Aztán megszólalt a rigó is. Hangja rövid,
lihego löketekben szólt: -- Tunj innen, Csavar. Ha közel kerülsz a döghöz, neked
annyi.
-- Én majd elterelem a figyelmét, te meg lelövöd.
-- Ne marhulj. -- A rigó hangját elnyomta egy hirtelen köhögésroham. -- A fegyverek
megsemmisültek. Örülj, hogy te odakint vagy. Béke veled, Csavar.
A kígyó ismét megjelent. Kiterjesztett szárnyakkal hevesen lefékezett a tank elott.
Nyakát S-alakban meghajlította és kitátott állkapcsából lángnyelvek robajlottak
elo.
Sam úgy vélte, Begay még mindig védve van az ilyesfajta támadás ellen. Biztosan
hallaná a rigó üvöltését, ha az megégett volna. Hallaná? Lenézett és látta, hogy a
rádiókapcsolatot jelzo kis lámpa már nem világít.
Odalent a lángok megtalálták az üzemanyagtartály egyik repedését. A tank oldala
darabokra robbant. Hatalmas, olajosan kormos szélu tuzlabda emelkedett az égnek.
A kígyó meglengette szárnyait és a levegobe emelkedett. Lustán körözve szemlélte a
pusztítást. Sam felismerte. Tessien volt az, a Harttal dolgozó tollas kígyó.
Bizonyára Drake küldte. Drake számlájára újabb halál került fel.
Látván, hogy a sárkány mit muvelt a tankkal, Samnek fikarcnyi kétsége sem maradt
afelol, hogy mi történne, ha a lény észrevenné a Sast. Bedöntötte hát gépét és egy
termik segítségével jó magasra emelkedett. Minél távolabb a mészárlás színhelyétol.

33

Eltelt egy óra. Sam már biztosan tudta, hogy Tessien nem követi. A kis Sas gép még
mindig északnak tartott. A sziklás terep lassan átment préribe. Nem a helyes
irányba tartott, de takarékoskodnia kellett az üzemanyaggal. A leheto legmesszebbre
kellett jutnia, így, mivel a gép hatótávolsága meglehetosen kicsi volt, Sam minden
szelet és termiket kihasznált, hogy a leheto legtöbbet tudjon motor nélkül siklani.
Közben szüntelenül a földet leste, hogy olyan helyen szálljon le, ahol
rendelkezésére áll más közlekedési eszköz is. Máskülönben ugyanis gyalogolnia
kellett volna a földetérés után. Az egyetlen jó hír az volt, hogy már kijutott a
sziúk országából.
Mostanra már rettenetesen elfáradt, feje pedig hasogatott az Sas számítógépével
való kapcsolattartástól. Pihenni akart, elnyúlni valahol békében és lehunyni a
szemeit egy idore. A kicsinyke gép szuk pilótaülésében nem nagyon lehetett pihenni,
de legalább a vezetés terheit levette a válláról a robotpilóta. Utasította az Sas
számítógépét, hogy a leheto legtöbbet haladjon siklórepülésben és használja ki a
termikeket, valamint hogy azonnal figyelmeztesse Samet, ha a szélirány jelentosen
módosul. Nem bízott abban, hogy a gép akkor is ki tudná számítani az optimális
pályát, ha megváltozik a szélirány. Miután ezzel végzett, végre kihúzhatta
halántékából a csatlakozót. És annyira fáradt volt, hogy még a szuk kabinban
kucorogva is elaludt. És álmodott is.
A pokol sötétjében sétált. Mindkét oldalán a távoli messzeségbe nyúló, fekete falak
magasodtak föléje. Tudatának peremén egy hang kopogott ismétlodo rendszerességgel.
Távoli óra, vagy netán szívverés? Huvös érintést érzett a hátán, de amikor
megfordult és kinyújtotta a kezét, nem talált semmit. De amikor abba az irányba
akart lépni, nem tudta megmozdítani a lábát. Néhány lépést tett hátrafelé és ismét
megállt. Az érintés ismét jelentkezett, de megint nem tudott feléje indulni. Újabb
néhány lépés abba az irányba, amelybe lehetett, majd újabb próbálkozás visszafelé.
Megint ugyanaz. Megvonta a vállát és továbbment hát arra, amerre tudott.
Egy darabig gyalogolt. Néha megbotlott dolgokban, amik azonnal köddé foszlottak,
amint megérintette oket. Összekarmolt lábszárakkal haladt elore. Felgyorsított,
amikor halvány fényt pillantott meg elöl. Amint közelebb ért, a fényfolt egy arc
alakját vette fel. Janice? Talán nem. Hanae? Nem lehetett benne biztos. De tudnia
kellett, hogy ki az, ezért rohanni kezdett a kép felé.
Aztán valamiben megbotlott és majdnem hasra esett. Lenézett és bilincseket látott a
bokáján. Mindkét fémgyurure nehéz fémláncot erosítettek. A láncok belenyúltak a
messzeségbe. Közelebb hajolt és észrevette, hogy a fémre apró szövetcímke van
erosítve. Elolvasta a feliratot: "Kizárólag Samuel Verner számára." Felnevetett.
Olyan röhejes volt, hogy névjegyet akasztanak egy láncra.
Nem örült neki, hogy megbilincselték és bosszúsága hamar orjöngo haragba csapott
át. Kinek volt joga ahhoz, hogy megbilincselje ot? Megvizsgálta a bilincseket, de
nem talált rajtuk zárat. Vadul megrángatta oket, de azok keményen, mozdíthatatlanul
tapadtak a bokájára. Ököllel rájuk csapott. Valami szerszámra lett volna szüksége,
hogy megszabaduljon tolük. Mérgében felüvöltött.
A környezo sötétségben valahol válaszképpen felvonyított egy kutya. Nem, a hang túl
vad és magányos volt, nem származhatott kutyától. A prérin járt; bizonyára egy
kojot lesz az. A panaszos hang hívogatott... hívogatott. Őt hívta volna? Nem, az
nem lehet. Hívogatott...
Mennydörgés rázta meg az égboltot és Sam felébredt. Gyorsan a muszerfalra
pillantott és azt látta rajta, amit a legkevésbé sem akart látni. Délnyugatra
viharfront borította az eget. A vihar túl magas volt ahhoz, hogy fölé tudjon
emelkedni és a front túl gyorsan közelített ahhoz, hogy el tudjon menekülni elole.
Annyit meg tudott a Sasról, hogy a pöttöm gép nem élné túl a viharos szelek
támadását.
Kikapcsolta hát a robotpilótát és lefelé billentette az Sas orrát. Kelletlenül
végignézett a lent elterülo prérin és leszállóhelyet keresett. Hamarabb sétálnia
kell, mint azt gondolta volna.
A Sas gyorsan süllyedt. Sam kiszúrt egy apró falucskát, de már túl késon. Ha abba
az irányba fordítaná a gépét, biztosan belekerülne a viharba. A füves talaj sebes
tempóban rohant a gép hasa alatt. Sam kezdte megbánni, hogy túlrepült a kis falun,
de már nem volt más választása. Az ido gyorsan szaladt elore.
A hátulról fújó szél erosebbé vált és arra kényszerítette, hogy csökkentsen a
leszállás meredekségén, ha nem akar orra bukni. Arra gondolt, hogy be kéne
csatlakoznia; a szenzorok adatait így közvetlenül tudná érzékelni és ez talán elég
elonyt jelentene. A Sas megremegett, amikor a vihar elso széllöketei elérték a
gépet. Sam tudta, hogy már döntés született. Nem merte levenni kezét a
botkormányról. Néhány másodperccel késobb kopogó esocseppek jelezték a vihar
megérkeztét.
Sam keményen küzdött a bukdácsoló Sassal és azon igyekezett, hogy biztonságosan a
földre tegye, mielott a vihar teljes erovel rájuk ront. Siklási sebessége megnott,
ahogy a szelek a hátukra vették. A préri eltunt alulról és sötétség borult a tájra,
mintha csak az elobbi álmában járna.
Miközben a Sas elorelendült, különös alakzatok bukkantak fel és suhantak el Sam
mellett. Vadul harcolt a rakoncátlankodó botkormánnyal és közben látta, hogy a
villámok hasító fénye által megvilágított, különös formák legtöbbjét a szél faragta
ki a sziklákból. De a vihar surusödo sötétsége más, szinte élo formákat is takart.
Görbe hátú óriások és más szörnylények nyúltak ki a viharfalból, hogy összetörjék
könnyu repülogépét. A Sas vadul jobbra lendült. Sam tehetetlenül szemlélte, amint a
szél letépte a jobb oldali szárny végét. A hegyes alkatrészdarab eltunt a sötétben.
Egy újabb széllökés felkapta a gép orrát, majd vad spirálba nyomta. A gép hátsó
szárnya meggörbült és leszakadt. A Sas a vihar tehetetlen játékszerévé vált. A gép
burkolatát letépte egy sziklaorom, a Sas megmaradt része pedig háromszor
bukfencezett, mielott nekiroppant volna a sziklás talajnak. Sam nem érzékelte a
bukfenc ezést; már az elso rázkódásnál beverte a fejét és elvesztette eszméletét.
Sajgó testét meleg zápor keltette ismét életre. Eddig túlélte a leszállást. Kezével
megtapogatta magát ott, ahonnan a legnagyobb fájdalmat érezte és ragacsos masszát
tapintott. A villámok fényében látta, hogy a keze csurom vér. Agyrázkódást is
szenvedett vajon? Kábultan bámulta kezét, melyrol a vastag sugárban ömlo eso lassan
lemosta a vért.
A szinte egybefolyó villámok kelloképpen megvilágították a tájat. A haragos, fehér
fények elmosták a mélység érzetét, de Sam úgy ítélte meg, hogy síkságot lát.
Tekergetni kezdte a fejét és hamar ráeszmélt, hogy csak a bal szemével lát. A jobb
szeme vagy annyira feldagadt, hogy nem bírta kinyitni vagy a belefolyt vér miatt
nem látott. Legalábbis Sam ezt remélte. Ahhoz nem volt elég mersze, hogy odanyúljon
és megtapintsa, egyáltalán megvan-e még a szeme.
Újabb éles fájdalom nyilallt belé, ezúttal az oldala felol. Ezt már meg merte
vizsgálni. Nyitott tenyérrel végigsimított az oldalán és kiderítette, hogy az
oldalát végighasította az Sas törzsébol kiálló egyik éles alkatrész. Arca eltorzult
a fájdalomtól, amikor megérintette a sebet és elhányta magát. A görcsös
gyomorösszerándulások újabb, éles fájdalmakat hoztak.
Aztán a gép roncsai mellett állt és a pusztítást szemlélte. Nem emlékezett rá, hogy
kimászott volna, de nem is baj. Csak fájdalmas kínszenvedés lett volna és így állva
is épp eléggé sajgott a teste. Hátralépett egyet és a lába megcsúszott a vastag,
csúszós sárban. Hanyatt vágódott.
Fájdalom nyilallt bele, amint csúszni kezdett lefelé a sáron parton az alant
hömpölygo víztömeg felé, mely még a viharnál is félelmetesebb látványt nyújtott.
Megkapaszkodott egy kiálló földhányásban. Odalent tombolt a vízözön ott, ahol
percekkel -- vagy órákkal? -- azelott csak száraz préri volt. Sam azonban csak
átmenetileg könnyebbülhetett meg, mert máris érezte, hogy a föld megindul alatta;
testének súlyos becsapódása meggyengítette a földhányást.
Félelem markolta össze a gyomrát. Felpattant és kétségbeesetten mászni kezdett
fölfelé. Elméjének egy elkülönített része tudatta vele, hogy amúgy iszonyú
fájdalmakat érez és vér folyik a sárra alatta. Sam minden megtett három méter után
vagy kettot visszacsúszott, de nem hagyta abba a mászást. Egy kicsit elalélt, de az
alul tomboló, haragos áradat további erofeszítésekre ösztökélte.
Már majdnem visszamászott a roncsig, amikor a lába szilárd, sziklás talajt
tapintott az iszap alatt. Hozzásimult a biztonságos, stabil sziklához. Aztán a keze
megcsúszott, elvesztette egyensúlyát és teste leszédült a sziklapárkányról.
Felhasított oldala a poklok kínját égette végig idegszálain, lába pedig valami
keménynek és élesnek ütodött. Sam lecsúszott a lejton és megadván magát fájdalmának
elmerült a a sötét fortyogásban.

34

-- Csere?
A kérdo hangban csak halványan lehetett felfedezni a lény egykori csodás hangjának
trillázását. A szaszkacsok nem beszéltek emberi módra, de szinte bármilyen hangot
képesek voltak utánozni. Hart elgondolkodott rajta, miért éppen azt a szót
használta az állat akkor, amikor pénzért koldult, hogy italt vegyen rajta. A
lehelete már így is buzlött a szesztol. Fajtája legtöbbje képtelen volt kapcsolatot
találni a kommunikáció és a beszélt szavak között. Hogy miért, arról Hartnak
fogalma sem volt. A Hatodik Világ újabb rejtélye. Ezek a nagydarab, szorös, kétlábú
lények mozdulatokkal és gesztikulálással kommunikáltak egymással. Ez az itteni is
bizonytalanul mutogatott valamit az ujjaival. Hart nem értette mit akar, de annyi
látszott, hogy a szaszkacs "szavai" is legalább annyira érthetetlenek és torzak
voltak, mint az embereké, akik bepiáltak. Hogyan képes ezt tenni magával egy
gondolkodó lény?
-- Csere? -- ismételte meg ugyanazt a szaszkacs.
Akárcsak egy magnószalag, vagy egy süteményért törleszkedo kutya vakkantása,
gondolta Hart. Megrázta a fejét és egy kézmozdulattal elzavarta a lényt. A szorös
koldus lelógatta a fejét és reményteljes, idióta vigyora lehervadt. Végigkacsázott
az utcán és a földre rogyott a kocsma elott.
Hart megcsóválta a fejét. Undorító.
Tovább leste a rádiót, Tessienre várva. A sárkány utoljára akkor jelentkezett be,
amikor Hart megadta neki a tank útjának elvágásához szükséges vektort. Azóta semmi
jel nem jött tole. Valami baj történt Tessiennel?
A Grand Forksban bérelt, szakadt, négykerékmeghajtásos Chevrolet mellé állt és
várt. A részeg szaszkacson kívül senki nem mutatkozott a környéken. Hart nem
szerette, ha nyílt terepen kellett találkozniuk, de a városkában egyetlen ház sem
volt elég nagy ahhoz, hogy befogadja a sárkányt. Ez az utca legalább a város
elhagyatott részén húzódott keresztül. És ez éppen megfelelt a céljaiknak. Ha bárki
is meglátná oket, kezét lábát kitörné, hogy minél elobb eltunjön a környékrol, csak
nehogy belole is a két árnyvadász üzletének része váljon.
Feltéve, hogy Tessien megjön.
Az levego gyorsan lehult az éjszaka beköszöntével. Nem sokkal azután, hogy feljött
a hold, Hart komolyan megfontolta, hogy esetleg bemászik az autóba és bekapcsolja a
futést. Aztán hideg szél kezdett fújni és már majdnem meg is tette, amire gondolt.
De aztán a sivatag felol fújó szélben megérezte a tollak dohos szagát.
A kígyó meglepoen csöndesen szállt le. Teste körültekerte a Chevyt, fejét pedig
ráfektette a motorháztetore. A terepjáró rugói felnyögtek. A sárkány fogairól
csöpögo vérbol Hart megtudta, hogy Tessien evett visszafelé jövet. Elégedettség
sugárzott a lénybol.
-- Elintéztem.
-- Ezúttal tényleg meghalt?
-- A gépet elpusztítottam. Nem volt benne élet.
-- Hol kaptad el oket? Volt szemtanú?
-- Három órányira északkeletre. Jó terep volt, vad. Senki nem látott semmit.
-- Az jó. Senki nem kottyintja el Mr. Drake-nek a kis takarító akciónkat. Ha
megtudja, hogy Verner egészen eddig szabadon rohangált, szép összeget fizet majd a
borünkért.
-- Az enyémmel sokkal több mindent tud csinálni, mint a tiéddel.
-- Azért mindkettonké kell neki. -- Hart félretolta a Chevy ajtaját eltorlaszoló,
tollas farkat. -- Gyere. Ideje visszatérnünk a civilizációba.

A szorös tömeg meg sem mozdult addig, amíg a sárkány és a tünde eltuntek szem elol.
Aztán felállt és alkalmanként elismételve, hogy "Csere?", elcsoszogott a másik
irányba. Néhány ház után befordult egy sikátorba és odatámolygott az ott várakozó
kocsihoz. Méregdrága autó volt, egyáltalán nem illett a lerobbant város utcáinak
mocskába. Alkoholista voltát meghazudtoló figyelmességgel nézett körbe a környéken.
Elégedetten nyugtázta, hogy senki nem figyeli, majd kinyitotta a kocsi ajtaját és
becsusszant.
A becsukódó ajtó elzárta az odakint esetleg hallgatózó vagy leskelodo fülektol és
szemektol. Halk, morgó nyögéssel kinyújtózott és kisöpörte bundájából a részeg
szerephez elengedhetetlenül szükséges bogarakat és szemetet. Hátranyúlt és a kocsi
hátsó részében beépített hutoszekrénybol elohalászott egy fóliába tekert
húscsomagot. Elcsámcsogott a csomag tartalmán, közben még egyszer végiggondolta
magában, amiket hallott.
Amikor a sziú vadmacskákkal való találkozás után elkezdodött a vadászat, várható
volt, hogy a sárkány bevégzi a munkát. A szaszkacs fonöke ezzel együtt csalódott
lesz, és ha már egyszer rossz híreket kell neki vinni, tanácsos azokat megfelelo
bizonyítékokkal megtámogatni. Mindig is nagyon érzékeny volt arra, hogy alapos
munkát végezzen. Az alaposság létszükséglet volt a fajtája számára.
De hogyan kutassa fel a gyilkosság helyszínét? A sárkány beszámolója alapján
nagyjából tudta merre kell keresnie és milyen messzire kell elmennie. Azonban még
így is jó nagy területet kell át fésülnie. Egy helikopter vagy egy döntheto szárnyú
repülogép lenne a legmegfelelobb, mert azzal le is tudna szállni a szukösebb
helyekre, ha szükséges. És a gépnek gyorsnak is kellett lennie, legalábbis a
sárkánynál gyorsabbnak. Ő akart elsonek a helyszínre érkezni, hátha Hart is úgy
dönt, hogy át akarja nézni a terepet. És ráadásul ott voltak a sziú járorök is. Az
idojárásról nem beszélve. Az elorejelzés itt-ott várható viharokat jelzett. Ha a
sziúk elobb érnek oda, vagy egy vihar végigdúlja a helyszínt, értékes
bizonyítékokat veszíthet el, amelyekbol le tudná vonni a saját következtetéseit.
Felemelte hát a telefonkagylót és elrendezte a szükséges dolgokat.

35

Samet végül az arcába tuzo nap keltette fel. A hátán feküdt elnyúlva. Az idoközben
megszáradt és megkeményedett iszap felvette testének körvonalait. Elso mozdulatára
egy kígyó surrant el mellole és biztos fedezékbe érve töprengett azon, hogy a
csábító hoforrás még mindig mozog.
Megpróbált felülni, de az oldalába nyilalló fájdalom és a fejében eluralkodó
kábaság arra kényszerítette, hogy visszafeküdjön. Lihegve feküdt egy darabig és
megpróbált visszaemlékezni, mi történt vele. A viharban való vergodés képei be-
bevillantak az agyába és tudta, hogy a Sas valószínuleg lezuhanhatott, bár nem
emlékezett rá, hogy ez megtörtént volna. Kíváncsian felemelte a fejét és jó
szemével körülnézett. A roncsot sehol nem látta. Csak napsütést, kiszáradt
földeket, kórókat, köveket és homokot.
Feje mögött nedves huvösséget érzékelt. Attól félvén, hogy vérzik, fájdalmasan
hátranyúlt. De csak víz volt. Az éjszakai vihar esovizének maradványa, mely Sam
teste alatt megmenekült az elpárolgástól. Sam lassan arra is ráeszmélt, hogy a
megmaradt ruhái végig nedvesek voltak ott, ahol a teste a földdel érintkezett.
Lassan, óvatosan az oldalára akart fordulni, de a karjai nem bírták el a súlyát.
Arccal lefelé elnyúlt a porban, a fájdalom és a rosszullét újabb hullámai söpörtek
végig a testén. Szárazan öklendezett és mikor a roham elmúlt, lihegve próbált némi
erot gyujteni.
A nap közben magasra hágott az égen és ragyogó fénnyel asszisztált Sam
erolködéseihez. A napsugarak eloször még kellemesen eluzték testébol a hideg
merevséget, de egy ido után túl forrónak bizonyultak ahhoz, hogy továbbra is itt
feküdjön tehetetlenül.
Bizonytalanul lábra állt és elindult abba az irányba, amerre éppen nézett.
Szánalmasan bicegett, hogy valamennyire kímélje sérült bokáját, de az oldalában
hasogató fájdalom minden egyes lépéssel egyre élesebb lett. Mégis továbbhaladt. De
minél nagyobb lett a forróság, annál többet izzadt, és sós verejtéke a sebeibe
folyva kegyetlenül mart. Sam vízért esdekelve tovább tántorgott. Pisztolytáskája
üresen lifegett az oldalán és szorgalmasan csapkodta az alakjával pontosan
megegyezo horzsolásnyomot.
Nemsokára talált egy helyet, ahol a napsütötte agyag felrepedt. Mancsnyomok
keringtek a rés körül a porban. Más nyomokat is látott, de csak egyet ismert fel
közülük. Ezek pedig lábnyomok voltak, méghozzá emberi lábnyomok. Egy darabig üres
tekintettel bámulta oket, agyában ködfelhok kergették egymást. Végül úgy döntött,
hogy követi a nyomokat. Nem mintha bármiféle tervet készített volna, egyszeruen
csak csinálni akart valamit.
Sipító lélegzetvételei és bicego léptei lassan megtalálták a saját ritmusukat.
Hirtelen megérezte, hogy nedvesség csurog le a lábszárán. Odanyúlt és ujjai vért
tapintottak; a hasított seb az oldalán ismét felszakadt. De mindegy, azért követett
valakit. Azok majd segítenek. Nemsokára eléri oket.
Nemsokára talált egy helyet, ahol a napsütötte agyag felrepedt. Mancsnyomok
keringtek a rés körül a porban. Más nyomokat is látott, de csak egyet ismert fel
közülük. Ezek pedig lábnyomok voltak, méghozzá emberi lábnyomok. Egy darabig üres
tekintettel bámulta oket, agyában ködfelhok kergették egymást. Lassan rádöbbent,
hogy a saját lábnyomait látja.
Hát így állunk, gondolta. Körbe-körbe járok, amíg nem bírok már tovább menni.
Gyorsan látnom kell, hol vagyok és ki kell találnom ebbol a labirintusból, amíg nem
késo.
Egy sziklás kiszögellés uralta a látképet Sam elott. Az eddigiektol eltéroen, ennek
enyhén lejtett az egyik oldala. Talán fel tud rá mászni. A tetejérol meg talán
látni lehet annyit, hogy megállapítsa, merre érdemes továbbmenni. Támolyogva
elindult hát a kiszögellés felé.
Mire odaért, elfelejtette, miért is tart arrafelé. A görgeteges lejton csak nagy
fájdalmak árán tudott elorehaladni, de nem állt meg, mennie kellett. Elérte a domb
tetején meredo sziklát. Az ridegen és ellenségesen magasodott fölébe, egyáltalán
nem kecsegtetve könnyu mászással. Sam felfelé fordította a fejét, hogy felbecsülje
a szikla magasságát, de a mozdulattól színes karikák kezdtek ugrálni a szeme elott
és megszédült. Kinyúlt és átölelte a sziklát, nehogy elessen.
Egy darabig a sziklafalhoz tapadva állt és hagyta, hogy a finoman szállongó kopor
összekeveredjen a haját és szakállát beszennyezo vérrel és iszappal. Aztán rájött,
hogy az elotte tátongó feketeség nem pusztán a sziklafal görbületének
árnyékvetésébol adódik. A sötét egy mélyedést rejtett, egy esovíz kimosta kürtot.
Bemászott rajta.
A nap perzselo hoségétol védett helyen lényegesen huvösebb volt. A sziklát
egyenetlenül vájta ki a víz, így Sam számos kapaszkodót és kiszögellést látott a
kürto belso felén. Odafent bekandikált a tiszta, kék ég, hívogatóan, akárcsak egy
huvös tengerszem. Vízre pedig szüksége volt, így Sam mászni kezdett. Kemény,
fájdalmas meló volt, de nem adta fel. Az egyik helyen talált egy éppen megfelelo
kapaszkodót és csak akkor derült ki tévedése, amikor teljes súlyával ránehezedett.
A kiszögellés letört, Sam pedig sikoltva zuhant pár métert, egy kisebb adag
kotörmelék kíséretében. Odalent nekitámaszkodott a sziklafalnak. Szédült, köhögött.
Várta, hogy leülepedjen a zuhanás által felkavart por.
Szikrázó napsugarak hatoltak át a kavargó porfelhokön, a homályos, huvös
katedrálisok hangulatát kölcsönözve a kürtonek. A homokszemcsék csillogó
gyémántokként szikráztak a fényben. Sam halk lélegzetvételeitol eltekintve a
világban tökéletes csönd uralkodott. Sam hirtelen elszégyellte magát, hogy mostani
megpróbáltatásai során egyszer sem imádkozott. Ezt gyorsan bepótolta és
megbocsátásért könyörgött, majd erot kért, hogy folytatni tudja a mászást.
Ehhez azonban eloször is pihennie kellett. Eltelt egy kis ido és Sam továbbra sem
érezte magát képesnek többre a fájdalom elviselésénél, de ennek ellenére ismét
megpróbálkozott a kürtovel. Odamászott a kürto torkolatához, hogy folytassa a
küzdelmet és hirtelen szemtol szembe találta magát egy sárkánnyal. Vagyis
pontosabban szemtol szemüregbe. A fal kozetébe beágyazva egy hatalmas koponya
vigyorgott ki félelmetes fogsorával idobörtönébol. Sam kinyúlt, hogy megérintse,
mire a ko megrepedt és a lény egyik szemfoga Sam kezében maradt. Sam egy darabig
üres tekintettel bámulta a kezében tartott fogat, majd megvonta a vállát és zsebre
vágta. Jobb dolga is van most annál, hogy osrégi csontokkal játszadozzon.
Nekivágott a mászásnak. Ha ez korábban nehéz meló volt, most kétszer annyi
erofeszítésébe került, hiszen azóta még jobban legyengült. Már csak pár méternyire
járt a kürto tetejétol, amikor észrevette, hogy abbahagyta az izzadást. Ez
jelentett valamit, de nem emlékezett rá vissza, hogy mit. Tovább mászott és
szilárdan elhatározta, hogy elobb megteszi a hiányzó pár métert és csak utána rogy
össze.
A hoség ismét rárontott, amikor kimászott a sziklatetore. Reszketeg lábakkal
felállt, hogy körülnézzen, megszemlélje erofeszítéseinek eredményét. De bármerre
nézett, csak sivár pusztaság tárult a szeme elé. Akárha a Marson járt volna. A
távoli tereptárgyakat eltorzította a remego ho, de az is lehet, hogy Sam látása nem
volt tökéletes. Letörten a földre roskadt. És hogy balszerencséje csak fokozódjon,
éppen egy kore ült rá. Gyorsan odébbcsúszott, de feneke egy másik követ talált meg.
Ismét feltápászkodott és bosszúsan nekilátott, hogy messzire rúgja a bosszantó
köveket a sziklatetorol. Azután rájött valamire, amit pedig látott, csak a
jelentése nem hatolt el a tudatáig. Több ko is hevert a teton. És sorba voltak
rakva. Nem, nem is sorba -- alakzatot formáltak, egy ember alakját. Sam megpróbálta
körbejárni, hogy lássa, mi az, amit eloször nem vett észre, de a bokája nem bírta
tovább. Keményen a földre huppant és nagyot üvöltött az újabb gyötrelem miatt. A
fájdalom éles kései kioltották a fényeket és újra sötétségbe taszították Samet.
Amikor magához tért, hanyatt feküdt és a lassan estébe forduló égboltot bámulta.
Erotlen volt és szinte már nem is törodött vele, mi lesz a sorsa. A magány gyötro
érzése elhatalmasodott rajta és legszívesebben sírt volna, ha lett volna hozzá elég
víz a testében. A vég már nem lehet távol, hiszen összes fájdalma tompa
zsibbadtsággá szelídült. Nyugodtnak, testén kívül létezonek érezte magát. A világ
elhomályosult, majd ismét élesen kirajzolódott, ám ezúttal sokkal élesebben, mint
valaha.
-- Itt kell hát meghalnom? -- kérdezte Sam a sötétkék égen elsonek megjeleno
csillagot.
-- Ez attól függ.
Körülnézett, honnan jött a hang, de senkit sem látott. Egyedül hevert a
sziklateton, mindössze egy szakadt kutya álldogált mellette, mely leginkább a rég
elhagyott Inura emlékeztette. De ez nem volt lehetséges. Ezen a sivár vidéken nem
éltek kutyák. Az állat nyilván egy kojot. De akárhogy is, beszélni biztosan nem
tud. Sam nyilván csak hallucinált.
-- Illúzió vagy -- mondta az állatnak.
Az kutyamódra visszavicsorgott. -- Egészen biztos vagy ebben?
Sam úgy döntött, hogy belemegy az orület játékába. Ugyan mit árthat ez már? -- Ha
nem az vagy, akkor mi folyik itt?
-- Egy álomkörben fekszel.
-- Egy miben?
-- Egy álomkörben. Tudod, olyan helyen, ahol az embereknek vízióik támadnak. Az
idejáró indiánok nagy ero forrásának tartják ezt a helyet. Egész éjjel ott akarsz
heverni?
Sam felkönyökölt, hogy jobban szemügyre vehesse az állatot. Nem érzett fájdalmat,
ami meglepte. Nyilván egy kábulat gerjesztette hallucináció kellos közepébe
csöppent. És az agya utolsóként még annyit megtett, hogy kikapcsolta a fájdalmat.
-- És kiféle vagy miféle vagy te?
-- Nevezz csak Kutyának. Te és én jó haverok leszünk. Nagyon úgy érzem.
-- De én nem hiszek benned. Te nem is létezhetsz.
-- Ki nem létezhet? Beszélsz hozzám, én meg válaszolok. Hogyan nem vagy képes ezt
elhinni? Nem muködik tán a füled?
-- Meg sem éri, hogy rád gondoljak.
Kutya megemelte egy kicsit a fejét, mintha csak a vállát vonogatná.
-- Vagy hogy fizess érte. De most nem beszélünk az árról... egyelore.
Ez aztán már tényleg lehetetlenség volt. Sam ismét a hátára gördült.
-- Tunj el. Nem látod, hogy haldoklom?
-- Meg akarsz halni?
-- Nem.
-- Akkor segíthetek rajtad. -- Kutya eloretotyogott pár métert és hátát Sam felé
fordítva leült.
Sam sértve érezte magát. Hogy a fenébe merészel hátat fordítani neki a saját
agyszüleménye? Nincs elég baja már azzal is, hogy itt lebeg a halál küszöbén?
Kutya a válla fölött Samre nézett. -- Meghalni könnyu. Az ilyesmi folyton
megtörténik. Az a nehéz, ami utána jön.
-- Azt hiszem, ezt nemsokára ki fogom találni magamtól is. Az agyamat szétégeti a
nap. Ez biztos -- Sam felült és karjai közé húzta a térdét. -- Nem telik bele sok
ido és minden víz eltávozik a szervezetembol.
-- Ez a beszéd. Tudtam, hogy magadhoz fogsz térni. -- Kutya megfordult és leült
Sammel szembe.
Sam mélyen belenézett az állat szemeibe. A gyöngéd, barna szemgolyók nagyon idosnek
tuntek, idegen bölcsesség tükrözodött belolük. Egészen lenyugözték azok a szemek,
és valahogyan legmélyebb gondjai és fájdalmai közepette ismét reménykedni kezdett.
-- Miután meghalok, a húgomnak nem fog majd senki segíteni. És senki nem találja
meg Hanae gyilkosait.
-- Még mindig zavart vagy és a rossz nyelvtani szerkezetet használod -- Kutya
megcsóválta a fejét. -- Azt akartad mondani, hogy ha, nem pedig azt, hogy miután.
-- A szavak mit sem számítanak. Már haldoklom.
-- Igen, mindkét síkon. De van a számodra pár szavam, amelyek többet fognak érni,
mint bármi más az életedben. -- Kutya beszéde közben egyre növekedett, felfelé és
kifelé tágult, egyre anyagiatlanabbá vált. Növekvo testének belsejében a kinti köd
ellenére is sötét, tiszta éjszaka lakozott. Sam megszámlálhatatlanul sok csillagot
látott Kutya körvonalain belül. A kutyaalak egyre csak nott, nott, magába foglalta
már az egész égboltot. Aztán a földre süllyedt és elnyelte Samet. Sam agyában
egyetlen szó visszhangzott, mintha csak a táj kiáltaná, hangtalanul, mégis
hangosan. Mágia.
Megijedt.
Elfordult és futásnak eredt. És rohant. Kilométereken át, nyilván sokkal messzebb,
mint amennyit a sziklateto véges felülete megengedett volna. Egy sárkány emelkedett
fel elotte, alakja villogott és vibrált, folyamatosan más és más formát vett fel.
Egyszer tollas kígyónak tunt, mint Tessien; máskor keleti sárkánynak, hosszú,
nyúlánk alaknak, szárnyai helyett lábakkal és éles fogú állkapcsáról lelógó,
hosszú, bajuszhoz hasonlító indákkal. Leginkább azonban egy nyugati sárkány izmos,
pikkelyes testének formáját vette fel. Szárnyai elálltak a hátától és árnyékot
vetettek Samre, amint gazdájuk hátsó lábaira állt, mellso lábaival pedig Sam felé
nyúlt. Rémület és ismeretlen ero áradt belole és a halál köpenyét viselte.
Jeges borzongás hasított végig Samen és teste legmélyén remegni kezdett. Elhajolt a
sárkány marka elol és elrohant csapkodó farka mellett. A lény megfordult és
követte.
Kérdések áradata ömlött át Sam agyán. Mintha elméje különös módon nem lett volna
összekötve menekülo testével, melynek valahogy sikerült az ot üldözo szörny elott
maradnia. Meghalt volna és a pokolba került? Arra ítélték, hogy ot üldözo
szörnyetegek elol meneküljön az idok végezetéig? Örökké rohanni fog? De akart
egyáltalán?
A zsebében a lábához ütodo, megkövült fog verte az ütemet, melyre agya táncolt.
Kérdések. Kérdések. Válaszokra szomjazott. Úgy vélte, egy választ már tudott,
amikor Kutya eloször szólt hozzá. Ami akkor történt, az nem volt valóságos, csak
egy haldokló ember álma. Nem kellett menekülnie.
Amint elméjében megért ez a gondolat, a sárkány utolérte és karmai áthasítottak a
testén. Sam felüvöltött és tehetetlenül orra bukott. Még egyetlen álma sem okozott
ekkora fájdalmat. Másfelol viszont sértetlennek tunt.
Felállt és nézte, ahogy a sárkány megfordult és visszaindul feléje. Lábai alig
bírták el saját testsúlyát, mégis rohanni akart. Vajon Begay is ezt érezte, amikor
Tessien a tank elott landolt a földön, hogy megölje ot?
Sam félretolta menekülési vágyát és a fegyveréhez nyúlt, ám az nem volt a helyén. A
Narcoject a pisztolytáskájával együtt elveszett. Egyedül a zsebében lapuló fog
számított fegyvernek. Elohalászta hát és meglengette a közeledo sárkány felé.
-- Gyerünk, gyíkpofa. Nem futok többet. Gyere és kapj el, ha tudsz.
A sárkány leereszkedett, állkapcsát szélesre tátotta. Lángnyelvek törtek elo és
söpörtek végig Samen. Sam érezte a sodró nyomást és a kénköves buzt, de nem égett
meg. Nem érezte az égésnek azt a szagát, amit akkor érzett, amikor Rory tuzlabdát
küldött rá a tiri erdoben.
A sárkány lefékezett és kihúzta toronymagas testét Sam elott. Szárnyaival lustán
csapkodva egyhelyben lebegett. Mintha várakozott volna. Sam leengedte a fogat.
-- Valami gond van? -- gúnyolódott. -- Ha szembefordulok veled, már nem tudsz
ártani nekem?
A szörnyeteg válaszként elorelendítette egyik mancsát és három véres, fájdalmas
csíkot szántott Sam mellkasán. Válaszképpen Sam a visszahúzódó mancs felé csapott a
foggal. A sárkány dörreno szélvihar kíséretében felröppent a levegobe. A szárnyai
által keltett szél majdnem elsodorta Samet.
A sárkány körözni kezdett a fiú fölött. Egyre szélesebb és szélesebb köröket írt le
és minden egyes körrel alakja változott egy kicsit. Egyre kevésbé tunt hüllonek és
egyre inkább madárformát vett fel. A negyedik kör megtétele után már mint óriási
sas szárnyalt az égen, tollai szikráztak a csillagok fényében. Villámok csapkodtak
a magasban keringo óriásmadár körül. A madár Sam felé kanyarodott, elismeroen
megbiccentette felé a fejét, majd ismét elkanyarodott. Mind magasabbra és
magasabbra szállt, hihetetlen sebességgel távolodott. Sam csöndesen nézte, amint a
sötét árny eltunik a csillagok között.
A fog súlya lehúzta a kezét, visszatette hát a zsebébe. És a mozdulat hirtelen
eszébe juttatta: ez valóságos mozdulat volt és o valóban az álomkör közepén állt.
Az egész csak lázas álom lett volna?
-- Jó kezdés.
Sam megfordult és látta, hogy Kutya ott ül mellette. Leült melléje. Ha álmodott is,
nyilvánvalóan még nem ért véget az álom. -- Kezdés? Azt hittem, hogy... arra vagyok
ítélve, vagy valami ilyesmi, hogy meghaljak.
Kutya ismét bemutatta azt a furcsa, kutyaszeru vállrándítást.
-- Minden halandó meghal, de neked még várnod kell vele egy kicsit. Az életed arra
való, hogy másokat vezess, meg mindenféle dolgot csinálj. És már el is indultál az
úton.
-- Te meg, gondolom, mindig ott leszel az oldalamon.
-- Fogalmazzunk csak úgy, hogy nem vagyunk idegenek egymásnak többé.
-- Vagy kevésbé.
Kutya megemelte a fejét és hamiskásan Samre nézett. -- Lehet, hogy inkább az
unokatestvéremmel kellett volna összeakadnod.
Sam elnevette magát. És úgy tunt, Kutya is nevet. Átkarolta az állatot, az pedig
közelebb fészkelte magát, kellemes melegséggel és jóleso, ismeros kutyaszaggal
árasztva el a fiút. Sam most jobban érezte magát, mint bármikor az utóbbi egy
évben. Karját továbbra is Kutya köré fonva hanyatt dolt és nemsokára már aludt is.

36

Amikor a fiú mocorogni kezdett, gyorsan félrerakta a kajáját és lehajolt, hogy

ellenorizze az életjeleit. A pupillája normális és a pulzusa is eros és sokkal
stabilabb volt. A fiú elfintorodott, amikor felemelte a szempilláját; ez is jó
jelnek számított. Hosszú ájulása után végre magához fog térni. Leült, de egy kicsit
távolabb a fiú látóterétol. Egy napernyo alatt bekötözött sebekkel felébredni épp
elég meglepetés lesz a fiúnak az o szorös testének látványa nélkül is.
Beletelt pár perc, de a fiú végül kinyitotta a szemeit és zavartan, surun pislogni
kezdett. Megpróbált felülni, de szorös ápolója kinyúlt és a vállánál fogva finoman
visszanyomta ot fekvo helyzetbe.
-- Csak nyugodtan, kedvesem -- mondta a leheto legsimogatóbb hangján. -- Sok
mindenen átmentél és egyelore jobb nem mozognod. Kis híján meghaltál.
Sam anélkül válaszolt, hogy a hang irányába fordította volna a fejét.
-- Én azt hittem, tényleg meghaltam.
-- Ezekkel a sebekkel meg is kellett volna. -- Megkerülte Samet, hogy a fiú jól
láthassa ot. Őszinte meglepetésére a fiú békésen, rezzenéstelenül feküdt tovább. A
mérete már önmagában elég szokott lenni, de a legtöbb ember foleg az agyaraitól és
karmaitól ijed meg, mintha attól félnének, hogy ott a helyszínen fel akarná falni
oket. Mindig élvezte, ha így reagálnak, amikor megpillantják ot. Ez a fiú itt
viszont úgy tett, mintha sokkos állapotba került volna, bár az eddigi kezelése
kizárta ennek a fizikai okát. Remélte, hogy a srác lelke még nem szökött el túl
messze; valakinek még szüksége volt a fiúra máshol. -- Szerencsés vagy, hogy
megtaláltalak. Ha tovább hevertél volna ott egyedül, még a gyógyító énekem sem
segített volna.
-- Gyógyító ének? -- kérdezte Sam gyöngén.
-- Ja, gyógyító ének. A sámánok mindig ilyet énekelnek, ha egy beteg vagy sérült
személyt kell ellátniuk. Te sem gondolhatod komolyan, hogy valakit ilyen hamar
helyre lehet hozni holmi antibiotikumokkal. -- Felemelte egyik kezét, melyben egy
injekciós fecskendo csillogott. -- Persze azért segítenek. Maradj szépen fekve,
csak egy kicsit fog fájni.
A fiú még csak meg sem rezzent, amikor belebökte a tut. Csak feküdt és ot bámulta,
mogyoróbarna, értelmes szemei kíváncsiak voltak ugyan, de nyugodtak, akár egy hegyi
tó. Sam megvárta, amíg befejezodik az injekciózás és a fecskendo visszakerül a
táskájába és csak utána szólalt meg, már sokkal erosebb hangon.
-- Ki... mi vagy te?
-- Tapintatos kölyök -- grimaszolt a lény. -- A nevem Jacqueline. A te fajtád
valószínuleg szaszkacsnak hívna.
Sam összeráncolta a szemöldökét. -- Még soha nem hallottam fehér szaszkacsról. És
olyanról sem, amelyik beszélni tudna.
-- Jaj, jaj, olyan földhöz ragadtak vagyunk. Minket, szaszkacsokat pedig értelmes
lényeknek határozott meg az Egyesült Nemzetek Metahumánügyi Tanácsa 2042-ben. A
dicsoséges tanács nem látott akadályt abban, hogy a fajunk nem beszéli az emberi
nyelveket és a küldötteink még csak a Perkins-Atabaszk jelrendszerre sem
hagyatkoznak. Azóta néhányunkat ellátták a technológia csöppnyi áldásával --
Félrehúzta fején sörényszeru szorzetét, hogy megmutassa a fejébe ágyazott, csillogó
adatjacket. Egy beépített programozott képesség csatoló állt ki a fejébol és egy
drótpár futott végig sötét borén, majd eltunt a szorzetben a nyaka körül. -- Külön
nekem készült. A Mitsuhama szakértoi rendszerhez csatolt Renraku
beszédszintetizátor képes arra, hogy a szimbolikus gondolkodást szavak formájában
megjelenítse. A szoftverbe beépítettek egy kifejezés-kezelo alprogramot, ami kicsit
egyénien viselkedik ugyan, de segít elsimítani a durvább megfogalmazásokat. Végül
is, azt hiszem, társadalmilag sokkal elfogadottabb, ha azt mondom, hogy
"Idenyújtaná a zöldséget", mintha azt, hogy "Nekem adni kaja". Ugye te is
egyetértesz? Ami pedig a bundám színét illeti, tényleg azt hitted, hogy mind fekete
szoruek vagyunk, mint azok a parti erdokbol jött tahók? Az nagyon unalmas lenne és
hol maradnánk az adaptív biológiai elvárásoktól? Én északon születtem a Yukon
vidékén, ahol a fehér szorzet mindennapos. Feltételezem, hogy azért, mert jó
rejtoszín a hóban.
Úgy tunt, a fiút kielégítette a válasz. A következo néhány perc csöndben telt el.
Jacqueline úgy döntött, hogy asztrálisan is ellenorzi a gyógyulási folyamatot.
-- Mit keresel te itt?
-- A gondodat viselem, fiam.
Bosszúság villant át Sam arcán. -- Nem ezt kérdeztem. Hogy kerültél ide?
-- Erre ugyanaz a válasz, de tényleg. Téged kerestelek. -- Figyelte, amint a fiú
arcán gyanakvó aggódás váltja fel a kezdeti ingerültséget. Emocionális
védekezoképességét legyengítették a beadott gyógyszerek és Jacqueline varázslatai.
Már-már túl könnyu volt leolvasni az arcáról, hogy mire gondol.
-- Miért? -- kérdezte Sam.
A szaszkacs rámosolygott, ügyelve arra, hogy ne mutasson ki túl sokat félelmetes
fogazatából. -- Maradjunk annyiban, hogy üzleti okokból.
-- Fejvadász -- felelte Sam maró megvetéssel.
-- Na, hát elég ronda következtetésekre jutottál. Azzal kapcsolatban pedig, hogy
hogyan kerültem ide, a legjobb lesz, ha nem kérdezosködsz.
Sam tekintete megkeményedett.
-- Jó, jó, rendben -- mondta a szaszkacs békélteto hangnemben. -- Csak a munkámat
végzem. Még a szaszkacsoknak is meg kell élniük valamibol, tudod. Azt csinálom,
amit a fonököm mond nekem és a fonököm azt mondta nekem, hogy találjam meg ezt a
fickót, aki Csavarnak hívja magát. Azt mondta, hogy élve és egészségesen akarja ezt
a fickót. Meg, hogy van némi mondanivalója ennek a Csavar gyereknek.
-- Kinek dolgozol?
-- A Genomicsnak. -- A szaszkacs befelé mosolygott, amikor meglátta a fiú arcára
kiülo zavarodottságot.
-- De hát az...
-- Tudom, aranyom. Mit gondolsz, honnan tudtuk ezt meg rólad?
-- Mit akartok tolem?
-- Ez elég bonyolult ügy, úgyhogy azt hiszem, az a legjobb, ha majd a fonök
magyarázza el -- Sam savanyú arckifejezése láttán még hozzátette: -- Maradjunk
annyiban, hogy o igen körültekinto fajta és a te, mondjuk úgy, kutatásaid felhívták
bizonyos ügyekre a figyelmét. És mielott cselekedne, tudni akarja, hogy
rendelkezel-e más hasznos információkkal is. Úgy tunt, hisz abban, hogy te talán,
mondjuk úgy, bizonyos mértékben hasonló célokért küzdesz ezügyben. El akar veled
társalogni, így aztán engem küldött, hogy szedjelek fel. Elég nehéz volt megtalálni
téged San Fransiscóban és mire eljutottam a, ööö, rezidenciádhoz, már eltávoztál
Begay tankjával. Igazán balszerencse, hogy a tollas kígyó találta meg elobb. De a
szerencse forgandó és aztán én találtalak meg elobb, mint azok a zsoldosok. Ha nem
lottek volna le a helyszínen, biztosan elvittek volna Mr. Drake-hez. És most, ha
egy kicsit job ban felgyógyultál, mi ketten szépen elmegyünk Quebecbe. Ott aztán
majd találkozol a fonökömmel.
-- Türelmetlenül várom -- felelte Sam, de csak a szája mosolygott, a tekintete
komor maradt. -- És most van egy kis vized?
Jacqueline elohalászott egy vizeskannát és odatartotta Sam szájához, segített neki
inni. -- Ne sokat egyszerre -- intette.
A fiú csöndesen viselkedett egy darabig, de nagyon is ébren volt. A szaszkacs be
akart adni neki egy altatót, hogy megkönnyítse az utazást, de a fiú ellenállt.
Végül úgy dolt el a dolog, hogy Sam szempillái saját kimerültségétol kezdtek
lecsukódni.
-- Megint elénekled azt a gyógyító dalt? -- szavai lassan és akadozva jöttek elo.
-- Ha szükséges.
-- Ébren akarok lenni, amikor ezt csinálod.
-- Ja, hogyne.
Sam elégedetten mordult egyet, aztán becsukta a szemeit és elaludt.
És ez így is volt rendjén, hiszen pihenésre volt szüksége. Beletelik még egy napba,
hogy biztonságban a helikopterhez lehessen szállítani. Emellett a szaszkacs nem
volt benne biztos, hogy o is akarja, hogy Sam meghallja a gyógyító éneket.
Miközben a varázslást végezte, Jaq egy pillanatra bepillantást kapott Sam erejébe.
A fiú aurája erosen lüktetett, védekezoen hullámzott az ének egész ideje alatt. De
Jaq azt is észrevette, hogy az aura egyelore ösztönösen és koncentrálatlanul
mozgott. Ez a felfedezés felkeltette a kíváncsiságát, mert sem a Renraku
feljegyzései sem a fiú dossziéja nem említették, hogy mágikusan aktív lett volna. A
szaszkacs kíváncsisága csak nott, amikor felfedezte, hogy a fiú egy chipet hord
magánál, amin olyasfajta gyakorlatok szerepelnek, amilyeneket a leendo hermetikus
mágusoknak kell végrehajtaniuk gyakorlóéveik során. Jaq viszont úgy érezte, hogy a
fiú ereje inkább a sámáni úthoz illett, melyet o maga is követett.
Elégedetten nyugtázta, hogy a fiú mélyen aludt. A biztonság kedvéért azért beadott
neki még egy nyugtatót. Nem akarta, hogy azelott ébredjen fel, hogy elérték a
célállomásukat. Miután meggyozodött róla, hogy a fiút rendesen ellátta, a szikla
széléhez sétált és végignézett a kietlen tájon. Ezen még gondolkodni akart.
Letépte az ál-beszédszintetizátort, megvakarta a ragasztószalag alatt viszketo
borét és elsimította a sörényét. A táskájából elohalászta Verner fényképeit,
melyeket a fiú chiptartó doboza mellett talált. A régebbi, hagyományos fotók
megsárgultan és gyurötten vészelték át a vihart és az iszapot, de az újabb típusú
plasztikfilmek gyakorlatilag érintetlenek voltak. A képek legtöbbje amatorfotó
volt, csak néhány beállított portrét talált köztük a legkülönfélébb dátumokkal
ellátva. Úgy tunt, közönséges családi képekrol van szó, melyek Verner életének
meghatározó embereirol és eseményeirol készültek. Persze még úgy is át kell
vizsgálni oket, hátha rejtett adatokat tartalmaznak.
Elpakolta a képeket és elohalászta a chiptartó dobozt. Érdeklodéssel forgatta
kezében. Ezeket is analizálni kell még, de a szaszkacs gyanította, hogy sem
ezekben, sem a képekben semmilyen adatot nem fognak találni. Legalábbis rejtettet.
Az instrukciós chipek mellett az egyik chip a Bibliát tartalmazta. A legtöbb mágus,
mágushagyományától függetlenül, nem nagyon törodött a szervezett vallással.
És aztán ott volt még a Narcoject, a pacifisták fegyvere. Az árnyvadászok ritkán
hordtak ilyet, persze az is igaz, hogy ez a kölyök még új volt a soraikban.
Kíváncsi fickó, tele ellentmondással. Az ilyen eros egyéniségeket nem nagyon
lehetett kiszámítani, vagy megbízhatóan irányítani. Nem úgy tunt, hogy Verner
megfelelo figura lesz a fonök játszmájában.

37

A cetlin ez állt: "Menj az ajtókhoz a folyosó végére és várj." Sam elindult a novér
által mutatott irányba. Az üres folyosón csönd honolt. Halvány világításával és
durva cementpadlójával nem tunt túl modernnek a hely. Elhaladt néhány akkora ajtó
mellett, amelyeken akár egy teherautó is befért volna és néhány normális méretu
mellett is. Egyik ajtón sem állt felirat vagy jelzés és a mennyezetrol átlátszó
muanyaggömbökben lelógó kamerák visszatartották Samet attól, hogy benyisson
valamelyiken. Léptei ütemesen visszhangoztak a széles falakról. Kicsit lassabban
lépdelt a szokásosnál, de az oldala még mindig húzódott egy kicsit és az izmai sem
nyerték még vissza eredeti erejüket. Ruhájának durva szövete kicsit horzsolta a
borét és úgy érezte, lábizmai helyén csak valami kásás anyag lötyög. A bokája már
nem fájt, de hát az utóbbi napokban nemigen sétálgatott.
Amíg lábadozva feküdt a kórházban, csak egy orvos és két novér jött be hozzá néha.
Tolük nem tudott meg sokat, mert csak franciául beszéltek és úgy tunt, nem értik
sem az angolt, sem a japánt. Jacqueline is eltunt, mindössze csak egy üzenetet
hagyott hátra, melyben arra kérte Samet, hogy várjon türelemmel és igyekezzen
mihamarább felgyógyulni. Ha a szavait nem papírra írva látta volna Sam, azt
képzelte volna, hogy a szaszkacs is csak a sziklateton látott fura álom része.
Amikor magához tért, az volt az elso dolga, hogy kikelt az ágyból és
megpróbálkozott az ajtónyitóval. Nem tudta muködtetni és ez lehangolta, de hát
amúgy sem rendelkezett elég erovel ahhoz, hogy el tudjon menekülni. Ugyan hová
mehetne? Hiszen még csak azt sem tudta, egyáltalán hol van. A szobában pedig csak
egyetlen kórházi hálóinget talált, abban pedig nehéz lenne utazni.
Az orvos és a novérek gondosan és gyorsan dolgoztak, de nem szívesen beszélgettek.
A nyelvük arra utalt, hogy Quebecben lehetnek, de ez persze egyáltalán nem
szolgáltatott még kielégíto bizonyítékot. A szemük se rezzent, amikor Sam
megemlítette elottük Quebec vagy a Genomics nevét, pedig ezt a két szót még az
idegen ajkúaknak is érteniük kellett. Hazudott volna Jacqueline, amikor azt mondta,
hogy a Genomicsnak dolgozik és Quebecbe fogja szállítani Samet? De akárhová is
csöppent, az orvosi felszerelések igazi élvonalat képviselhettek, mert igen gyorsan
gyógyult.
A második nap folyamán valamikor az egyik novér behozott egy tálcát, melyen egy
adatolvasó és Samnek a Sasból kihalászott személyes tárgyai pihentek. Ideértve a
megtisztított és megolajozott Narcojectet is. Loszer persze nem volt benne. Igazán
lehangoló volt látni, mennyire tönkrementek a régi fényképek, de majd ha ezen túl
lesz, elviszi oket és helyrehozatja.
A chiptartóból nem hiányzott semmi és ez jó hír volt, mert ezek hiányában
legfeljebb a falakat bámulhatta volna. Újraolvasta azokat a Bibliarészleteket,
amiket a leginkább kedvelt azelott, de most új, furcsa értelmezéseket talált rá és
azon kapta magát, hogy arra gondol, vajon Kutya hogyan vélekedhet róluk. A Kutyával
kapcsolatos gondolatokat a mágiával kapcsolatos gondolatok követték, így aztán
nekilátott, hogy átolvassa a professzortól kapott instrukciós chipeket.
Az asztrális létezésrol szóló néhány magyarázat elohozta Sam emlékeit a sziklateton
történtekrol. Óvatosan, félvén, hátha sikerrel jár, elkezdte az asztrális projekció
bemelegíto gyakorlatait. Elso próbálkozása azzal járt, hogy légiesen könnyunek
érezte magát, miközben a szoba színei megváltoztak, hasonlóan, ahogy az a
sziklateton történt. A chiprol azt olvasta, hogy a gyakorlat végén képes lesz arra,
hogy áthatoljon a szoba falain, de o ehelyett ott maradt az ágyon és mozdulni sem
tudott.
Az egyik gyakorlat kellos közepén a doktor nyitott be a szobába. Úgy tunt, mintha
egész testét zöld fény világítaná meg belülrol, jobb mutatóujját kivéve, ahol a
fény sokkal halványabban látszott csak. A látványtól Sam annyira megriadt, hogy
hirtelen magához tért és látta, hogy a doktor jobb kezének mutatóujja be van kötve.
Megfeszítette az erejét és tovább gyakorolt, de soha nem sikerült elérni ezt az
állapotot, ha más személy is jelen volt a szobában.
Amikor odaért a folyosó végét lezáró nagy, kettos ajtóhoz, elgondolkodott rajta,
vajon asztrális látomásai csak illúziók voltak-e. Ha viszont nem, akkor képes lehet
rá, hogy megnézze, mi vár rá az ajtó másik oldalán. És ugyan mit árthat, ha
megpróbálja?
Koncentrált és összesurítette akaratát. A fények elhalványultak és a színeltolódás
is megindult, aztán minden visszaugrott eredeti állapotába és Sam hirtelen a padlón
feküdt. Hirtelen eszébe jutott a törp mágus Laverty orszobáján és Sato mágus
testore. Mindketten szemmel láthatóan aludtak és Sam azt képzelte róluk, hogy
lustálkodnak munkaidoben. És most rádöbbent, hogy nagyon is dolgoztak, de asztrális
projekciót használtak és csak a testük látszott szunyókálni. Feltápászkodott a
földrol, odalépett a folyosó falához és nekidolt. A gyakorlat nem említette, hogy
el fogja veszíteni uralmát az izmai fölött, pusztán csak annyit mondott, hogy a
gyakorlat idejére célszeru lefeküdni. Most már tudta, miért. Összeszorította a
fogait és újra próbálkozott.
Amikor a színek eltolódtak, az ajtóra koncentrált, de habozott még egy ideig,
mielott továbblépett volna. Látása a másodperc törtrészére elsötétült, aztán már az
ajtó túlsó felén lévo szobát látta. Legalábbis úgy vélte, azt látja.
Az ajtó mögött közvetlenül egy eloszoba húzódott, mely egy nagyobb terembe
torkollott. A falakon gyönyöru festmények lógtak, érzelmi töltetük képrol képre
élesen változott. A különös festmények és az alattuk díszelgo, lükteto szobrok
elvonták a figyelmét egy kicsit, de amikor megpillantotta a terem lakóját, már
semmi másra nem is akart figyelni. Egy kékes színu, áttetszo fal mögött hatalmas
halom arany, ezüst és ékszer csillogott. A halom tetején pedig egy sárkány pihent.
A szörnyeteg testét mintha arany kristályból formázták volna, mely minden egyes
mozdulatára erotol szikrázott. A sárkány feje körül apró fényvisszaverodések
csillogtak glória gyanánt. A sárkány éppen egy magas, szorös alakkal beszélgetett,
akit Sam azonnal felismert. Jacqueline volt az, bár most egy kicsit másképp
festett. A szaszkacs oldalán egy rojtos válltáska lógott, nyakában pedig cirádás,
finom tervezésu amulettet viselt. Az o oldalán kisebb fényjáték táncolt. Sam nem
nézelodhetett azonban tovább, mert a szaszkacs meghajolt, mintha valami utasítást
kapott volna. A beszélgetés véget ért és Sam attól tartott, hogy a sárkány gyanút
foghat, ha a figyelme az ajtó felé irányul. Rettegett a felfedezéstol, mert a
mostani kis kémkedését a legjobb esetben is otromba udvariatlanságnak lehetett
felfogni. Tisztában volt vele, hogy a szabályokat nem o állította fel és nem akarta
elrontani a nyi lvánvaló házigazdája szemében elfoglalt pozícióját, bármilyen is
legyen az. Ráadásul új tulajdonságát tanácsosabb volt titokban tartani.
Visszahúzódott hát.
Már a folyosó közepén állt, amikor az ajtók feltárultak és egy ezüstös szoke hajú,
vonzó no lépett ki rajta. Elegáns, üzleti ruhát viselt és ugyanolyan nyaklánc
függött a nyakában, mint az elobb Jacquelinenek.
-- Ah, Monsieur Verner -- szólalt meg. -- Befáradhat.
A no nem mutatta jelét annak, hogy észrevette volna Sam kémkedését. Sam bólintott
és elsétált mellette, közben azon gondolkodott, vajon miféle játékba csöppent bele.
Amint átlépte a küszöböt, szemei azonnal a sárkányra tapadtak. Arany pikkelyei
szemkápráztatóan szikráztak, mintha csak versenyre akarnának kelni az ágyaként
szolgáló roppant vagyonnal. Hosszú nyakát behajlította, otromba fejét a kincsbol
kialakított, kisebb halmon pihentette. Úgy festett, mint aki alszik.
Sam óvatos léptekkel lassan közelebb nyomult. A korábban a sárkány feje felett
szikrázó fényjátéknak ezúttal nyoma sem volt, de Sam úgy sejtette, az azt eloállító
mágia most sem pihent el. A kék fal is eltunt, de amikor átlépett azon a vonalon,
ahol a fal állt az elobb, mintha finoman megpendültek volna az idegei. Lenézett és
a padlón hosszú csíkban felfestett, mágikus szimbólumokat pillantott meg.
Akkor érzékelte csak igazán a sárkány valódi méreteit, amikor már elég közel ért
hozzá. A szörnyeteg feje hosszabb volt, mint Sam egész teste és a pikkelyes ajkai
közül kinyúló, óriási fogak közül jó néhány nagyobb volt, mint Sam keze. Ez volt az
elso nyugati sárkány, akit éloben látott, mégis úgy tunt neki, mintha már ismeros
lett volna. Úgy gondolta, a sárkányok rendelkeznek általános
sárkánytulajdonságokkal, hiszen a bestia szaga hasonlított Tessienéhez. Még egy
lépést tett elore, de hirtelen megtorpant, amikor megérezte, hogy a sárkány
orrlyukain kiáramló lehelet meglebegteti a nadrágszárát. A bestia jelenléte
nyomasztotta és legszívesebben elmenekült volna a hatalmas ragadozó elol. De
szilárdan megállt a lábán és igyekezett nem tudomást venni térdei remegésérol.
Szólnia kellene? És mit kell mondani egy sárkánynak?
A lény szemei kinyíltak, opálszínu ragyogással Samet méregették.
-- Lofwyr vagyok.
Sam úgy érezte, mintha a fülein keresztül hallotta volna a hangot, de felismerte,
hogy a sárkány hangja pusztán csak a fejében keletkezett. Korábban nem vette észre,
de Tessien is ilyen módon beszélt. Ez a sárkány persze messze félelmetesebb volt a
tollas kígyónál. Ez aggasztotta Samet. Tessien mágiával és tüzes lehelettel
elpusztított egy tankot, ez a sárkány meg itt hevert Sam lába elott alig pár
méternyire. Nagyot nyelt és remélte, hogy a hangja idegessége ellenére is
magabiztosnak fog tunni. -- Engem Csavarnak hívnak -- szólalt meg.
-- Azok, akik önt így hívják, nincsenek sokan, Samuel Verner -- A sárkány élvezte
saját szavait. -- Jóllehet arra számítok, a számuk növekedni fog.
Samet meglepte a sárkány stílusa és az, hogy nevén szólították. Ez feloldotta egy
kicsit a félelmét. -- Tudja, hogy ki vagyok?
-- Láthatóan.
A sárkány a tudás elonyével rendelkezett és hagyta, hogy Sam a sötétben
tapogatózzon. Honnan a csudából szerzett a sárkány tudomást Samrol? Ingerültsége
felbátorította annyira, hogy ismét megszólaljon:
-- Mit akar velem? Miért hozatott ide?
-- Azért, mert segíteni kívánok önnek.
Sam erre aztán végképp nem számított. -- Miért? Hiszen még soha nem is
találkoztunk.
-- Megvannak a saját indokaim. Amint azt Jacqueline is elmondta, közös az érdekünk
a Genomics Társaság ténykedéseivel kapcsolatban.
Hacsak a bestia nem tudott a gondolataiban olvasni, a tagadás tunt a legbiztosabb
megoldásnak. -- Semmi közöm nincs a Genomicshez.
-- Egy dekás ismerose mégis a Genomics ügyei és emberei után nyomoz.
-- És ez magát miért érdekli? -- kérdezte Sam saját magát is meglepo pimaszsággal.
-- Rendor talán? Adatlopással vagy valami ilyesmivel akar megvádolni?
-- Milyen harcias. -- A sárkány arckifejezése továbbra is nyugodt maradt. Már ha
egy merev, hatalmas agyarakkal teletömött mosoly nyugodtnak volt nevezheto. Sam
érezte a lény megveto türelmét. -- Úgy tunik, hogy a Genomics egyik alkalmazottja,
bizonyos A. A. Wilson az, aki önt érdekli.
-- És?
-- Mr. Verner, ön nem gyermeke a maga fajtájának. Tegye félre a játékokat. Rendes
körülmények között rá sem hederítenék a kutakodására, de munkája eredményeképpen
felfedeztem, hogy igazságtalanságot követtek el ellenem. Dr. Wilson engedély nélkül
használja a Genomics felszerelését és embereit, miközben a saját szakállára
dolgozik. Bár az ilyesfajta kezdeményezokészséget általában értékelem, most azonban
a professzort elhagyta bölcs belátása és kutatásainak eredményét nem bízza rám.
Mint jótevoje, én támogattam, átvitt értelemben etettem és ruháztam, o pedig
hálátlanul nem osztja meg velem munkája gyümölcsét. Ismer ön egy bizonyos Mr.
Drake-et?
Túlzottan is, gondolta Sam.
-- Látom, ismer.
Sam ellazította arcizmait és rájött, hogy nem kell gondolatolvasó képesség ahhoz,
hogy valaki észrevegye az arcára kiülo gyulöletet.
-- Abban akar segíteni, hogy bíróság elé vigyem? Több halálért is felelnie kell.
-- A halálra halál az egyedüli válasz, Samuel Verner. És bár ön megízlelte a
gonoszságát, Mr. Drake egyelore még nem okozott túl sok gondot nekem. Amennyiben
így tenne, természetesen intézkednék, hogy nyilvános elmarasztalásban részesüljön.
De egy számomra kielégíto megoldás nem biztos, hogy az ön számára is megfelel. Az
általam végzett bármilyen közvetlen akciót nehezen ítélnék meg az ön világában
muködo bíróságok. Mr. Drake nem követett el ellenem semmit. Talán lopott tolem,
vagy megölte valamelyik emberemet? Mindezidáig csak egy hitetlen személy által
nyújtott elonyöket élvezte, mely személy az idok folyamán szembesülni fog saját
terveivel. Szándékosan vagy véletlenül, de a Genomics eroforrásai nem megfelelo
használatának nyomai egyedül Dr. Wilsonhoz vezetnek. A doktort félrevezette egy
hazugság és úgy véli, a saját érdekében fáradozik. A végén persze Dr. Wilson majd
visszatér az any aföldbe, engem pedig megfosztanak azoktól az elonyöktol, melyeknek
megteremtésén már a kezdetektol fogva munkálkodtam. A kis bajkevero szemtelenül úgy
hiszi, el tudja lopni a koncot a nyáj elol, akiket én etettem. Ezt az elképzelést
pedig... túlságosan offenzívnek tartom. -- A sárkány megvetést sugárzott. --
Megtudtam, hogy ön is túl offenzívnek tartja ennek a Mr. Drake-nek a ténykedését.
És itt rejlenek közös érdekeink.
-- Szóval azt akarja, hogy csináljak valamit Drake-kel. -- Sam érezte a sárkány
helyeslését és úgy vélte, tudja már, mire céloz Lofwyr. -- Nem fogom megölni a maga
kedvéért.
-- Megértem. Ha meg is ölné, azt kizárólag saját maga miatt tenné.
-- Akkor mit akar?
-- Ki kell még puhatolnom Mr. Drake terveinek pontos természetét. Bosszant ugyanis
a dolog. Amit öntol akarok, az az, hogy folytassa nyomozását Mr. Drake után,
derítsen fényt a terveire és ezeket jelentse nekem.
-- Miért nem végezteti el a munkát Jacqueline-nel? Úgy tunik, o nagyon ügyesen
felkutat dolgokat és már amúgy is a maga alkalmazásában áll. Miért én?
-- Ön váratlan játékos lehet.
Játékos? Emberek szenvedtek és haltak meg, ez a lény meg azt hiszi, hogy az egész
csak egy nagy játék része. A sárkányok tényleg csak sakkfiguráknak tekintik az
embereket, akiket kedvükre tologathatnak az asztalon?
A sárkány kinyújtotta egyik mancsát és végigsimított felhalmozott kincsein. Sam úgy
vélte, a mozdulat azt kívánta tudatni, milyen fogadtatásra számíthat, ha esetleg
visszautasítja az ajánlatot.
-- Megteszi, amit kérek?
Sam nem mert nemet mondani, de még jobban félt az igentol. Úgy kellene innen
kikerülni, hogy ne bosszantsa fel a sárkányt.
-- És mit kapok cserébe, ha elvégzem a piszkos munkát?
-- Rengeteg pénzt és új személyazonosságot, melyekre elengedhetetlen szüksége lesz,
ha fel kívánja kutatni a húgát és vissza kívánja helyezni ot korábbi helyzetébe.
-- Honnan tudott a húgomról?
-- Kutatómunka, Samuel Verner. Ön bizonyára tisztában van a jó kutatómunka
értékével.
-- És ha az egésznek vége, már nem kell magának dolgoznom?
-- Ha ez önnek megfelel. Ahogy azt Jacqueline is elmondhatja, igen nagylelku
munkaadó tudok lenni.
Egészen addig, amíg szófogadó kis szamuráj vagy és vakon követed az utasításokat,
gyanította Sam. -- És ha megölöm Drake-et? Gyilkosokat is az alkalmazásában
tartana?
-- Önre bízom, hogyan rendezi el a Mr. Drake-kel szemben felmerült nézeteltéréseit.
És mindössze információkat kérek öntol. Ha az ügy elnyugodott és ha ön nem
kompromittálta magát a helyi hatóságok szemében, miután mindent a megbízásnak
megfeleloen elvégzett, kapcsolatba léphet velem azon a telekom kódon keresztül,
melyet távoztakor meg fog kapni. És ne feledje, módomban áll megkönnyíteni az ön új
útját, Samuel Verner.
A sárkány hangtalan szavai tudatták Sammel, hogy nem csak anyagi természetu
segítségre számíthat; az pedig, hogy a sárkány felajánlotta, hogy segít Samnek a
varázslás muvészetének elsajátításában, igazán nem számított mindennapos
gyakorlatnak. De miért akarná ot mágiára tanítani egy ilyen hatalmas és eros lény?
Sam nem akart megtanulni varázsolni. Pusztán saját maga kívánt lenni. Olyan nehéz
ezt észrevenni?
-- Nem kell a segítsége.
Hitetlenkedés áradt a sárkányból, mely a végén vidámságba csapott át.
-- Ez a Mr. Drake, akit ön nyakon kíván csípni, egyáltalán nem az, akinek látszik.
Igen kemény ellenfélnek fogja találni.
-- Más forrásaim is vannak.
A hitetlenkedés ismét eluralta a sárkány érzelmeit. Szemhéjai félig lecsukódtak,
árnyékba rejtve opálos szemeinek fényét. -- Nagyszeru. Már elintéztem, hogy ön
visszajusson Seattle-be.
-- Még nem egyeztem bele, hogy elvégzem a munkát.
-- El fogja végezni.
A szemek lecsukódtak. Samet elbocsátották.

HARMADIK RÉSZ

Veszélyes idekint

38

Dr. Andrew A. Wilson leült íróasztalához és átolvasta a bemutatkozó levelet. Sam

közben várakozott és a fényképét nézegette vállalati azonosító kártyáján.
Jólfésült, szoke haj és frissen növesztett szakáll keretezte keskeny arcát,
mogyoróbarna szemei enyhén unatkozva néztek vissza rá. Az öltönyébol csak kevés
látszott a képen, de ez a kevés konzervatív, középszintu tisztviselonek tüntette
fel gazdáját. A képen látható férfi úgy festett, mint egy megbízható alkalmazott.
A fotó nem mutatta viszont a keménységet és fineszt, melyet Sam legutóbbi
kalandsorozata során szedett fel. Sam remélte, épp eleget ahhoz, hogy átvészelje
ezt a cégvilágban tett kis látogatást.
A Jacqueline nevu hölgy feltuszkolta Samet a Genomics telepre induló repülore és
közben elmondta neki, hogy az azonosító kártyára csak aznapra szól. Sam erre az
idore Samuel Voss volt, a Genomics megbízott könyvvizsgálója, akinek a Dr. Wilson
emberei által végzett munkáról szóló könyveket kellett átnéznie.
-- Csak egyszeru rutinellenorzés, doktor.
Wilson bólintott, de továbbra is savanyú arcot vágott. Kivette a lemezt íróasztali
számítógépébol.
-- Úgy tunik, minden rendben, Mr. Voss. Remélem e röpke kis várakozás nem okozott
kellemetlenséget.
-- Szóra sem érdemes -- felelte Sam üres mosollyal. Remélte, valami ilyesmit
mondana egy igazi könyvvizsgáló, akit nem kínáltak ülohellyel és az akivel való
foglalkozást csak idopocsékolásnak tartott egy vezeto beosztásban lévo ember. A
Renrakun belül legalábbis ez így játszódott volna le. A Genomics társasági
protokolljának finomságairól azonban halvány fogalma sem volt.
-- Helyes. -- Úgy tunt, Wilson elégedett. -- Máris szerzek önnek egy munkaállomást.
-- Úgy vélem, az utasításom úgy szól, hogy az ön irodáján belül kell dolgoznom, Dr.
Wilson.
-- Ez természetesen nem is kérdéses.
-- Az ön munkaállomása biztosítja a könyvelésükhöz való legközvetlenebb
hozzáférést, uram. Ezen felül itt van a bizalmi kérdés. Biztosíthatom önt, hogy
Fleureaux elnökhelyettes úr...
-- Jól van. Jól van. Nem kell zavarni az elnökhelyettest. -- Wilson feltartotta az
azonosító kártyát és a bemutatkozó lemezt. -- A munkaállomás ott van a sarokban.
-- Köszönöm, uram -- felelte Sam és visszavette a dokumentumait. A munkaállomáshoz
lépett és a földre helyezte aktatáskáját. Majd kiegyenesedett és a zárra mutatott.
-- Ha volna olyan kedves...
Wilson tettetett udvariassággal feltápászkodott székébol és odalépett Sam mellé.
Hüvelykujját a zár fedelére nyomta, majd eltakarva a kódbillentyuket Sam elol,
begépelte a hozzáférési kódját. A számítógép csipogott egyet, Wilson pedig
hátralépett és engedte Samet leülni. Utána odaállt Sam bal válla mögé. Sam a
billentyuzeten piheno ujjakkal felnézett Wilsonra.
-- Uram, emlékeztetném önt, hogy a 2035-ös Nemzetközi Cégalkalmazotti Jogszabály
határozottan kimondja, hogy a vezetok csak abban az esetben tekinthetnek bele
alkalmazottaik üzleti feljegyzéseibe, ha kitöltötték a 3329-11-es nyomtatványt és
nyilvánvaló bizonyítékát adták, hogy az illeto dolgozóval szemben semmilyen
bunügyi, hutlenségi vagy egyéb ügyben nem állnak.
-- Ön fogja megtekinteni azokat a feljegyzéseket.
-- Dr. Wilson, hiteles könyvvizsgáló vagyok. Az NCJ 35.22-es bekezdése engedélyezi
az idonkénti adatellenorzést, mint a jogorvoslási folyamat részét, egészen a zöld
biztonsági szintig. Ilyen ellenorzést bármikor kérhet a hivatalosan megválasztott
alkalmazottügyi szóvivo, valamint egy évben legfeljebb egyszer a cégvezetoség.
Mindezek mellett bizonyos jogállások felmerülésekor a nemzeti állami ügynökségek is
kezdeményezhetik vizsgálat végrehajtását, amennyiben az adóval, munkaengedéllyel,
lakóhely-biztosítással vagy a dolgozók számára nyújtandó egyéb szolgáltatással áll
kapcsolatban. Továbbá...
-- Elég -- szakította félbe Wilson. -- Sokáig fog tartani?
-- Csak minimális ellenorzésrol van szó. Nem több két-három óránál.
Wilson csücsörített a szájával és orrlyukain keresztül erosen kifújta tüdejébol a
levegot. -- Értesítse a titkárnomet, ha befejezte. A Hármas Laborban leszek.
-- Köszönöm, uram. Jó munkát.
Samnek sikerült visszafognia nevetését, amíg a felzaklatott Wilson ki nem sétált a
szobából. Fogalma sem volt, arról, mit tartalmazhatott a 35.22-es bekezdés (ha
egyáltalán volt ilyen), de szemmel láthatóan Wilson sem sokat konyított a dologhoz.
És abból a tekintetbol kiindulva, amelyet Wilson akkor vetett Samre, amikor az
fennhangon citálni kezdte az idevonatkozó paragrafusokat, Sam nem igen kételkedett
abban, hogy az igazgatónak esze ágában sem lesz ellenorizni a dolog legalitását.
De nem vesztegette tovább az idejét, máris munkához látott. A munkaállomás picit
eltért azoktól, amiket eddig megszokott, ezért néhány percet azzal töltött, hogy
megvizsgálja. Wilson kiberterminálja nem tartalmazott adatjack csatlakozókábelt,
amiért Sam nem gyozött hálát rebegni. Becsatlakozni kockázatos is lehetett volna,
de így legalább nem kellett eldöntenie, hogy megteszi-e vagy sem.
Táskájából elohúzta a Jacquelinetol kapott cartridge-et. Az azonosító kártyához
hasonlóan, ez is rendelkezett beépített határidovel. És Sam gyanította, hogy
nemcsak az ido volt rajta korlátozva. Becsúsztatta a dekkbe. A szerkezet azonnal
fájlokat küldött a képernyore, mivel a belsejébe épített, automatikusan elinduló
programok egy képzett dekás szerepét látták el. A képernyore gördült Wilson összes
üzleti adata. Közöttük Sam felismerte azokat, amelyeket még Svindlerrel együtt
vadásztak le San Fransiscóban. A doktor saját feljegyzései mutatták Drake pénzét.
Vagy legalábbis Lofwyr chipje ezt hitette el vele. Elképzelheto, hogy a sárkány
csak felülteti Samet és ugyanazokat az információkat íratja ki "hivatalosan",
amelyeket Sam már eddig is tudott és amelyek csak megerosítik a Wilson és Drake
közötti kapcsolatot.
Ezeken rágódva Sam úgy vélte, kezdi megérteni az árnyélet lényegét. Persze lehet,
hogy közönséges paranoiáról van szó.
Sam Wilson adatfájljaira irányította a chipet és a képernyo máris tele lett
dokumentumok listáival. Egyikük sem volt titkos kutatási fájl, de ez nem is lepte
meg Samet. Lofwyr nagylelkusége nem terjedt odáig, hogy beavatja ot Wilson
munkájába.
Sam kíváncsiságból lekérte a kutatási igazgató személyi fájlját. A legtöbb adat
csak a szokásos volt, jól mutatták Wilson rendületlen karrierjét, melyet mindössze
egy vagy két apró szégyenfolt rondított el holmi kisebb projektek költségkeretének
túllépése kapcsán. Semmi nem utalt arra, hogy a cég elégedetlen lenne Wilsonnal
vagy munkájával. Sot, Sam észrevette, hogy Wilson többször is jelentette, hogy
megpróbálták megvesztegetni, vagy a United Oil ügynökei megpróbálták elcsábítani a
Genomicstol, hogy náluk folytassa genetikus kutatásait. Lehet, hogy Wilson a cégen
kívül is dolgozott, de akkor arról nem tudtak a fonökei.
Sam hirtelen mindennél jobban kívánta, hogy megtudja a doktor kutatásainak
természetét. Megpróbálkozott újra, kifejezetten kutatási fájlokat kért a chiptol,
de mindössze csak "végrehajthatatlan utasítás" üzeneteket kapott. A Svindlertol
tanult egyik trükköt felhasználva üsszeütött a kiberterminálon egy felülbíráló
programot és Lofwyr chipjére eresztette. Ez az oldalról való próbálkozás végül
megkerülte a chip védelmét és Sam rendelkezésére bocsátotta a benne tárolt
keresoprogramokat. Sam elégedett vigyorral utasította a chipet, hogy a rutinjait
másolja át egy üres cartridge-re. De amikor azt becsúsztatta a gépbe, csak az
utolsó pillanatban sikerült megszakítania a programfutást, ugyanis a chip a
következo üzenetet írta ki: "a másolási kísérletek törlik az adatokat". Sóhajtott
egyet: azért megérte a próbálkozást. De ha valamit is akar csinálni Lofwyr izmos
konzervnyitójával, akkor azt it t és most kell megtennie.
Wilson kutatási fájljai után küldte a chipet.
Egy órányi trükközés és buvészkedés után végül eljutott egy ALAKREPLIKÁCIÓ címu
adattárhoz. Ez az adattár tartalmazta az egyetlen olyan fájlt, melyre a keresés
pozitívan reagált az "albínó" szóval kapcsolatban. Az adattár hatalmas volt és
szorosan lezárt. Samnek újabb egy órájába került, amíg kinyitotta, de ez is csak
Lofwyr chipjének hathatós támogatásával sikerült.
Az ido szorított. Villámgyorsan átfutotta az anyagot. Átugrotta a terjedelmes
technikai és kísérleti leírásokat és a bonyolult számításokat. Néhányukról
felismerte, hogy mágikus formulák voltak. Ami egyáltalán nem lepte meg, feltéve,
hogy Wilson mágusként is tevékenykedett. De a mágia és az ellentmondásos
biotechnológiai technikák összekapcsolása valahogy eleve gonosz dolognak tunt Sam
számára.
Aztán a KÍSÉRLETI EREDMÉNYEK bekezdéshez ugrott és alig hitt a szemének. Wilson
értelmes lényeken kísérletezett és a kísérletleírások eufemisztikus megfogalmazásai
ellenére is nyilvánvaló volt, hogy mindegyik kísérlet az alanyok halálával
végzodött. Félelem és tudáséhség egyszerre mardosta Sam lelkét. Lehívott egy
vizuális feljegyzést, melyre az alábbi címkét biggyesztették: "5-ÖS ORGANIZMUS:
TELJES ALAKREPLIKÁCIÓ". A sorozatban az 5-ös volt a legnagyobb szám.
Amit ezután látott, csak megerosítette félelmeit. Wilson 5-ös organizmusa nagyjából
humanoid alakú, jellegtelen, élénkfehér boru lény volt. Pontosan olyan fehér, mint
amilyet Hart csapatában látott azon az éjszakán, amikor megszöktek a Renraku
archológiából. A felvételen a lény Sam szeme láttára odalépett egy függoleges
felülethez szíjazott emberhez. Innentol pedig mintha horrorfilmet látott volna. A
lény testébol tekergo csápok nyúltak ki, melyek belemélyedtek az irtóztató kínok
között hánykolódó áldozat húsába. Igazi szerencse, hogy a felvételhez nem csatoltak
hangot. Ezenközben az 5-ös organizmus teste olvadt viasz módjára alakulni kezdett
és a végül tökéletesen felvette annak az embernek az alakját, akit a függoleges
felülethez szíjaztak. Sam kis híján Wilson szobájának padlójára hányt.
Wilson a mágia és a tudomány felhasználásával démoni lényt hozott létre, mely képes
arra, hogy ellopja egy másik ember kinézetét. Hát ezért nem távozott az albínó
Harttal együtt. Felvette valakinek az alakját az archológiában. A Renraku tehát
viperát melengetett a keblén, akirol azt hitték, hogy lojális alkalmazottja a
cégnek. Most már tudta miért kellett ot, Hanaet és a csapat többi részét beárulni
Tir Tairngire határoreinek. A terv kiagyalója meg akart bizonyosodni róla, hogy
senki sem marad életben, hogy késobb senkinek se járhasson el a szája.
Vajon tudta Drake, hogy Sam még mindig életben volt? Ha igen, nyilván megint
megpróbálkozik azzal, hogy hidegre tegye. De most, hogy Drake bábuja, Tessien
tuzhalálra ítélte a tankjukat, talán azt hiszik, hogy Sam is megégett Begay-jel
együtt. Jacqueline is erre célzott. Lofwyr utalása, mely szerint Sam "váratlan
játékos" lehet, szintén megerosítette ezt. Ha Drake úgy tudta, hogy Sam halott,
akkor ez a vékonyka elony is elég lehetett ahhoz, hogy Sam kapja el elobb az
ellenfelét.
Sam végignézett az általa okozott rendetlenségen. Ha Wilson most hirtelen benyitna
a szobába, soha az életben nem tudná kimagyarázni magát. Ez márpedig bármelyik
pillanatban megtörténhet. Kirántotta Lofwyr chipjét a gépbol, remélvén, hogy a
hirtelen kilépés esetleg megrongálja Wilson értékes fájljait. Miközben sietosen
elpakolta cuccait, Sam észrevett néhány, a Genomics védjegyével ellátott cartridge-
et. Gyorsan belökte oket a táskájába. Mielott kilépett volna az ajtón, rendbeszedte
magát. Nem akart olyannak látszani, mint aki eszeveszetten sietett.
-- Megmondaná kérem, merre találom Dr. Wilsont? -- kérdezte odakint a titkárnotol.
-- Nagyon sietve távozott, Mr. Voss... de szívesen körbeszólok és megkeresem.
-- Nem szükséges, köszönöm. Már végeztem és hagytam egy kis üzenetet Mr. Wilson
számára az irodában. Nem sürgos a dolog. Felesleges zavarni miatta.
Sam nyugodtan végigsétált a folyosón, de közben azt kívánta, bárcsak teljes erobol
rohanhatna egészen a felszállóhelyig. Mocskosnak érezte magát, mintha egy
emésztogödrön kellene átgázolnia, nem pedig a Genomics makulátlan tisztaságú
folyosóin. Azt akarta, hogy ismét tiszta legyen. A biztonsági állomásoknál tett
minden egyes megállója görcsbe rántotta a gyomrát, mert riadótól tartott. Ugyan
semmi érdemleges nem történt, mégis csak akkor lazult el kissé, amikor Lofwyr gépe
a levegobe emelkedett vele.

39

-- Mondom, Crenshaw, nem szeretem az ilyesmit.

-- Én pedig azt mondom neked, hogy pofa be.
-- De veszélyes idekint -- vinnyogott Addison. -- Inkább a szobámban maradnék és a
Különleges Igazgatóság ellen dekáznék. A jegekkel el tudok bánni.
Korán volt még és az itt élo bennszülöttek nagy része még nem bújt elo buzös
vackából, Addison mégis úgy tapadt Crenshawra, mintha maguk az ütött-kopott
épületek akartak volna a seggébe harapni. Crenshaw maga sem szerette a Puyallup
pusztulatot, de annyit azért tudott, hogy a ragadozó jelenlétében ne mutassa ki
félelmét. Egészen biztosan jelen pillanatban is számos szempár leste oket a
sikátorok sötétjébol és törött ablakok kerete mögül. Addison idegessége pedig
napnál világosabban elárulta, hogy nem idevalósiak, vagyis célpontok. Ha ezzel
támadásra ingerelne valakit, közelsége akadályozná Crenshawt a harcban. Még a végén
baja is eshet.
A no hátranyúlt a válla fölött és visszakézbol pofon csapta Addisont. Az
meglepetten nézett fel rá.
-- Csak fogd be. Ha sokat dumálsz, a végén tényleg veszélybe kerülünk. És ha az ügy
miattad rázóssá válik, mehetsz vissza egyedül az archológiába.
-- Gyalog egészen innen?
-- Ne aggódj. Valószínuleg nem fogsz kijutni Puyallupból.
A férfi gyorsan Crenshaw nyomába eredt megint.
Egy háztömbbel odébb megtalálták, amit kerestek, az Olaf ?s nevu csehót. A
reszketeg neonfelirat betui hangosan zümmögtek és vibráltak, küzdve a sorsuk ellen,
mely harcot a kialudt "a" betu már korábban feladta. Az ajtó mellett két szakadt
chipezo hevert a földön. Egyikük halkan nyögött a chip által haldokló agyába
pumpált kéjes impulzusoktól, a másikuk a szokásos megható történettel hüppögött
együtt. Crenshaw elsurrant mellettük, és kiemelte Addisont egy koldus eroszakosan
kéregeto kezei közül.
A zene gyanánt szolgáló zaj már az ajtón kívül is hangos volt. Odabent szinte meg
lehetett süketülni. De a no tudta, miért állítja a tulajdonos ennyire hangosra a
zenét. Így nem hallja a szomszéd asztalnál öklendezo vagy a sarokban verekedo
részegeket. És ami ennél is fontosabb, egyetlen beszélgetést sem lehet kihallgatni.
Crenshaw beállította a szemeit és látta, hogy akárcsak odakint az utcán, idebent is
elég kevesen ogyelegnek. Elintézi az üzletét és már el is húzza a csíkot, mielott a
törzsvendégek megjelennének szokásos esti partijukra. És ez így volt elrendezve.
Egy ilyesfajta hely törzsvendégei meglehetosen agresszív fickók szoktak lenni, akik
azt hitték, hogy övék az összes utca a környéken és akiket szinte királyként
kellett tisztelni. Könnyen felingerelheto, arrogáns banda voltak és mindezek
tetejébe még büdösek is.
Crenshaw a csetlo-botló Addisonnal a nyomában odasétált a hátsó teremben helyet
kapott bárpulthoz. A kocsmáros elkapta a feléje dobott hitelkártyát és lehajolt,
hogy megnyomja az ajtót kinyitó gombot.
A hátsó kis szoba csukott ajtaja mögött a zajszint némileg elviselhetobb volt. A
fejük fölött apró ventillátor kaszálta sorsába beletörodötten az emberszagtól
terhes levegot. De ennél élesebb, sokkal kellemetlenebb szag áradt a málladozó
falakból és romos bútorzatból. Crenshaw átvágott a szobán, hogy hátát az ajtóval
szemközti falnak támaszthassa. Addison utánacsoszogott, idegesen méregetve a
szobában tartózkodókat.
A szoba felét elfoglaló, zajos ork társaság egyik tagja felállt és utánozni kezdte
a dekás félénk mozdulatait. A társai gurultak a röhögéstol. Jókedvük azonban csak
saját maguknak szólt, nem terjedt át a szoba másik felében üldögélo két normális
emberre. Ezek nemcsak az orkoktól, de egymástól is a leheto legmesszebb ültek le.
Az ajtóhoz közelebbi fickó sápadt, majdhogynem hullaszeru férfi volt, inggallérja
alól fém villant elo. Fémesen csillogtak a szemei elé beépített fém ellenzok is. A
másik fickón nem látszott, hogy kiberver beépítésekkel rendelkezett volna és
szemmel láthatóan legalább annyira idegesen viselkedett, mint Addison. A két ember
Crenshawra nézett és várt. A no megvárta, hogy lecsituljon az orkok hahotája.
-- Jó estét. Johnson vagyok o pedig az egyik munkatársam, Mr. Smith. Mr. Smith
Mátrix-fedezetet és kutatási támogatást fog nyújtani, ha szükséges. Ezenkívül
kapcsolattartásra is használható, ha önök a megbeszélt találkozókon kívül is
információkat kívánnának átadni.
A vékony férfi tüsszentett egyet.
-- Hát, hát. Sejthettem volna, hogy te vagy az a Mr. Johnson. Hallottam, hogy most
ide költöztél és a szöveg is a te stílusod volt. Gondolhattam volna, hogy
felmásztál a szamárlétrán, A.C. A seggedet csinosítod vagy csak az izgalom kedvéért
szórakozol, mint a gazdagok?
-- Örülök, hogy ismét látlak, Ridley -- hazudta Crenshaw. Már akkor sem szerette a
pasast, amikor az a Mitsuhamának dolgozott és ez az érzés azóta mit sem változott.
De a szimpátia most nem számított. Üzletet kötni jöttek, a férfi pedig jó
árnyvadásznak számított. -- Új karod van?
Ridley behajlította jobb karját és végigsimított a világos színu fólián, mely
boreként szolgált. -- Korábban másé volt. A szamáragyú megpróbált megcsípni vele,
de nem volt elég gyors. Letéptem róla, kárpótlásul a nekem okozott
kellemetlenségekért. Szép munka, hát megtartottam.
-- És elég gyors vagy vele? -- kérdezte az egyik ork.
-- Próbáld ki, agyarpofa.
Az ork horkantott egyet és felpattant a székérol. Bakancsa szárából egy elég ronda
kinézetu kést húzott elo. De ennél tovább nem jutott, mert a négy ork legnagyobbika
megragadta a gallérjánál fogva és visszalökte a székére.
-- Csak baráccságosan, Sheila.
Sheila nem szólt semmit, de a szemén látszott, hogy a késobbiekben még rendezni
kívánja a számlát Ridleyvel.
-- Te vagy a fonök? -- kérdezte Crenshaw a nagydarab orkot.
-- Ahogy mongya, Mr. J. A nevem Kham. Mi vagyunk a leggyobb banda errefele Seattle-
ben.
-- Hogyhogy, hát nem az egész város a tiétek? -- gúnyolódott Ridley.
-- Sok vóna a reklámkoccség -- felelte Kham, mire a többi ork megint röhögni
kezdett.
-- Csöndet -- parancsolta Crenshaw. A másik férfi felé fordult, aki eddig még
semmit nem szólt. -- Örülök, hogy ön is el tudott jönni, Mr. Markowitz.
-- Felejtsd el az áludvariasságot, Johnson. Csak a lényegre. Minél hamarabb távol
kerülök ettol a mocsok környéktol, annál jobb.
-- Ócska duma, Markowitz -- mondta Ridley. -- Hallottam rólad és a Clemson
elrablásról. Nemes dolog volt, én elhiszem, de a gyilkosság akkor is csak
gyilkosság.
Markowitz válaszolni akart valamit, de aztán egyszeruen csak megvonta a vállát és
ismét Crenshaw felé fordult. -- Továbbmehetünk, Johnson?
Mielott Crenshaw válaszolhatott volna, az ajtó kinyílt és egy tömzsi figura perdült
be rajta. Szegecselt borruhát viselt, a szegecselés mintázata pedig arra utalt,
hogy alatta rejtett páncélzat húzódik. A törp két kezét a csípojénél lógó két Ares
Predatoron nyugtatta. Az egyik ork csöndesen megszólalt: -- Greerson. -- Az érkezo
törp zordan elmosolyodott. Tett egy lépést az ork felé, mire az zajosan felpattant
a székébol és elhátrált a törp elol. Greerson megfogta az üres széket, odahúzta az
ajtóhoz és leült, háttal a vetemedett deszkáknak.
-- Elkéstél -- jelentette kis Crenshaw.
-- Már az üzletrol beszélgettek? -- kérdezte Greerson.
-- Épp most értünk oda.
-- Akkor nem késtem el.
Crenshaw várt egy kicsit, hogy visszanyerje önuralmát. -- Egyikotök sem zöldfülu,
utcai punk -- mondta lassan --, így mindnyájan tisztában vagytok a tétekkel. És
most félretesszük az egymás közötti ellentéteket, amíg a munkát rendben el nem
végezzük és meg nem kapjuk a fizetésünket. Egészen addig csapatmunkát akarok.
Greerson gúnyos mosollyal méregette az összegyult csapatot. -- Elég a sóder,
Johnson. Csak azt mondd, mi a célpont és mi a határido. Ha elég nujened van,
megkapod, amit akarsz. Nekem ne segítsen senki.
-- A jelenlévok közül mindenki profi valamiben, Greerson. Egyesek olyan területen,
ahol a te tiszteletreméltó képességeid a nyomukba sem érnek. -- Crenshaw úgy tett,
mintha nem vette volna észre a törp szúrós tekintetét. A táskájából elohúzott
néhány fénymásolt aktát és odaadta Addisonnak, hogy küldje körbe. -- Mr. Markowitz
már megállapította, hogy az elsodleges célpont az utóbbi napokban visszatért
Seattlebe. A papírokon a fényképe mellett a cégfeljegyzéseibol láttok adatokat. Ne
tévesszen meg Verner ártatlan arca. Amióta megérkezett a városba, az árnyban
ügyködik. Nem tudom, mikkel rendelkezik, de úgy fest, magas szintu kapcsolatok
állnak mögötte, komoly eroforrásokkal. Épp ezért kell ez a csapat. A haverjai közül
csak egyet tudtunk felderíteni, az pedig egy tünde dekás, név szerint bizonyos
Svindler.
-- Svindler? -- kérdezte Kham.
-- Igen.
-- A vadászás nem Tsung ellen megy, igaz?
A hírhedt árnyvadász neve kellemetlen emlékeket ébresztett, de Crenshaw arcán semmi
nem látszott ebbol.
-- Amennyire én tudom, nem. A tünde vele dolgozik?
-- Néha.
-- Azt gyanítom, a tünde ezúttal tole függetlenül akciózik.
-- Merha nem, nem vállajjuk a melót.
-- Én sem -- mondta Ridley. -- Nem megyek Tsung és bandája ellen mágikus támogatás
nélkül.
-- Felejtsd el oket, Johnson -- mondta Greerson. -- Nem elég tökösek az akcióhoz.
Majd én megcsinálom egyedül és elviszem az egész pénzt.
Crenshaw közbevágott, mert attól tartott, hogy vita tör ki. Hangosan és gyorsan
beszélt. -- Talán le tudnád vadászni egyedül is Vernert és Svindlert, Greerson, de
az akció teljes mérete még nem ismert. Az egyik ponton egy sárkányféle is érintve
volt. És ha az a dög még mindig benne van, akkor Kham csapata biztosítani fogja a
megfelelo tuzerot. Ha kiderül, hogy Sally Tsung is benne van az ügyben és ezért
Kham visszalép, elfogadom a döntését, feltéve, hogy elég idot hagy nekem a
szükséges tuzero pótlására.
Kham megköszörülte a torkát és felpattant, hogy mindenki jól hallja, amit mond. --
Én meg a haverok nem vagyunk má tejfölösszájúk. Nem félünk Tsungtó. De
munkaszerzodésünk van vele, az a baj.
-- Értem -- felelte Crenshaw. És értette is. Emlékezetébe bevillant Kham arca egy
HK 227-es fölött a Renraku Federated Boeing légibuszán. Kham Sally Tsung mellett
állt. Crenshaw most már visszaemlékezett az orkra; o is része volt annak a
csapatnak, amelyik elrabolta és meggyalázta ot. Az ork viszont szemmel láthatóan
nem ismerte fel ot. Vagy ha fel is ismerte, óvatos volt. Crenshaw eldöntötte, hogy
Khamot is elintézi majd, de eloször Verner ügyét kellett rendbe tenni. Khamnak
várnia kell még egy kicsit, de aztán majd felelni fog, amiért foltot ejtett
Crenshaw becsületén és önérzetén. És ha Crenshaw úgy tudná elrendezni a dolgokat,
hogy Tsung kapcsolatai egymás ellen dolgozzanak, az csak gyorsítaná a dolgokat. --
De ha a tünde egyedül dolgozik, akkor ellene vállalod a melót?
-- Naná. Soha nem csíptem a simaszájú tündibündit.
-- És te, Ridley?
Ridley karbafonta a kezét. -- Úgy vélem. De ha Tsung benne van a dologban...
-- Vannak személyes fenntartásaid?
-- Azok nincsenek. De a mágia...
-- Ha jelentos mágikus ellenállást észlelünk, megtesszük a megfelelo
ellenlépéseket.
-- Az ólommal bélelt varázsló a jó varázsló -- jelentette ki Greerson. -- Ez a
legjobb ellenlépés. Erosebb mágia gyorsabb lövésekkel.
-- Greersonnak igaza van -- mondta Crenshaw. -- És ezt tartsátok az eszetekben. A
mágus nem tud varázsolni, ha elotte lelövik.

40

A tünde dekás jó helyet adott meg, még ha nem is írta le pontosan a célállomást.
Svindler azt mondta, hogy antik kereskedés, a felirat ehelyett az hirdette, hogy
zálogház és készpénzt ígért hitelkártyákért meg céges utalványokért cserébe. Sam
észrevette a díszesen faragott kakukkos órát, melynek Svindler szerint az egyik
bedeszkázott ablakban kellett volna állnia. Az óra mutatói két óránál megálltak. Ha
ez volt a megfelelo hely, ez a jel jelezte, hogy Cog, a közvetíto odabent
tartózkodik és kész az üzletre.
Amikor Sam belépett az üzletbe, nem hallott csilingelo hangot és egyetlen figyelo
berendezést sem látott, mégis biztos volt benne, tudták, hogy bejött. Átkacsázott a
padlón hevero, különféle romos tárgyak között és az üzlethelyiség hátsó részében
nyújtózó pulthoz sétált. A pult egyik végén egy készpénzes pénztárgép mellett osz
hajú öregember olvasta az Intelligencer múlt havi számát.
-- Elnézést, de láttam az órát az ablakban. Eladó?
Az öreg orrára csíptetett régimódi szemüveg mögül szürke szemek tekintettek Samre.
-- Tegnap már eladtuk. Nem látta a címkét?
-- Azt gondoltam, talán túllicitálhatom a másik vevot.
-- Akkor a tulajjal kell beszélnie.
-- Igen. A tulajjal kell beszélnem.
Az öregember benyúlt a pult alá. A hátsó falba épített ajtó hangos nyekergéssel
feltárult. Samnek úgy rémlett, mintha a bejárati ajtó felol is hallott volna valami
puha kattanást. Olyasmit, mint amikor az ajtó zárja bezáródik. Igazán ügyes. Az
árnyvilágban soha nem ártott az óvatosság. Ne feledd, most már te is közülük való
vagy.
-- Menjen be -- mondta az öregember. -- Üljön le és várjon.
Sam belépett az ajtón. Nem látott semmilyen más kijáratot a csupasz falú,
négyszögletes szobából. Az egyetlen bútordarab egy acélvázas, puhán párnázott szék
volt. Amikor leült, az ajtó magától becsukódott és elreteszelodött. Az üzletbe még
beszurodtek az utca zajai, idebent azonban teljes csend honolt. Figyelte az óráját.
Körülbelül öt percet várakozott türelmesen. Aztán újabb tízet türelmetlenül, míg
végül megszólalt egy hang.
-- Nem ismeros az arcod. Ki vagy?
Sam nem ismerte fel a hang forrását, de biztos volt benne, hogy úgyis
elektronikusan eltorzított hangot hall. A gép mögött pedig nyilván nem más beszél,
mint Cog.
-- Csavar.
-- Svindler barátja?
-- Igen.
A közvetíto elhallgatott egy pillanatra. -- Rólad úgy tudják, halott vagy.
Sam válaszul csak megvonta a vállát. Jó határozottan, hogy a testetlen kérdezo jól
lássa. Ha a közvetíto úgy tudta, hogy Sam meghalt, akkor bizonyára Drake is úgy
tudta.
-- Tudod bizonyítani, hogy az vagy, akinek mondod magad?
Sam megint csak vállat vont. -- Svindler azt mondta, te jó kapcsolat vagy.
-- Most már tudom, hogy hazudsz.
-- Svindler mondta, hogy ezt fogod mondani.
Halk kacagás. -- Talán te vagy Csavar. Ha igen, akkor figyelemre méltóan
rugalmasnak bizonyultál. Talán üzletet köthetünk. Mit tehetek érted addig is, amíg
leellenorizzük a kilétedet?
-- Pénzre van szükségem és valami lakhelyre. Meg személyazonosságra is.
-- És cserébe?
Sam mellényzsebébol elohúzta a magával hozott cuccokat és egyesével felmutatta
oket. -- Azonosító kártya bizonyos Edward Vinson nevére. Hitelkártya Samuel Voss
névre kiállítva. Két adatchip, egy innen északra elhelyezkedo apró genetikai kutató
cég legújabb anyagaival.
-- Ez az utóbbi friss anyag?
Sam magában mosolygott, mert jól hallotta, hogy az elektronikusan torzított hangba
érdeklodés vegyül. -- Nagyon.
-- Tedd a széked alá.
-- Megbízhatok benned?
-- Svindler azt mondta, hogy jó kapcsolat vagyok.
-- Hát, azt mondta -- Cog számára Sam persze csak egy idegen ember volt, aki akár
egy cégnek is dolgozhatott, vagy jó üzletben reménykedo, piti bunözo is lehetett. A
közvetíto le akarta ellenorizni az anyagot, de cserébe semmilyen biztosítékot nem
ajánlott fel. A bizalom csak bizalomra épülhet és valakinek mindig meg kell tennie
az elso lépést. Sam ugyan nem bízott az arctalan hangban, de a szükség végül
legyozte az óvatosságát. Sam a széke alá helyezte a chiptartó dobozt és a két
kártyát. -- És most?
Megkapta a választ. Legalábbis felismerte, hogy mi volt a válasz. Lehajolt, hogy
benézzen a szék alá, de az oda helyezett cuccok már eltuntek. Ismét kiegyenesedett
hát és várt.
Az Edward Vinson személyazonosságit Lofwyr adta. Ha Sam eldobja magától, egy
feltehetoen hasznos forrásról mond le. A kitalált Vinsonhoz tartozott egy megfelelo
seattlei ház, egy kényelmes kutatói csatlakozás a Mátrixba az Aztechnology égisze
alatt és egy Rendszer Azonosító Szám, mellyel Sam a metroplexum legtöbb részén
nehézség nélkül mozoghatott. A RASZ nélkül a legtöbb olyan helyre nem mehetne be,
ahol remélhetoleg levadászhatná Drakeet. Vele viszont Lofwyr nagy valószínuséggel
nyomon tudja követni Sam minden akcióját a nyilvános Mátrixban, leellenorizheti,
milyen szolgáltatásokat vett igénybe és milyen üzleti tranzakciókat bonyolított le.
Amíg Vinson "létezett", Sam kinyithatott ajtókat, de Vinson "megszunése" komoly
eshetoségnek számított, különösen azután, hogy Sam arra használta Lofwyr chipjeit,
hogy belenézzen a Genomics kutatási fájljaiba. Ezt Sam annak ellenére tette meg,
hogy tudta, a sárkány nehezményezni fogja. És büntetésül Lofwyr megszüntetheti
Edward Vinsont, melynek eredményeképpen Sam pofára esik egy Lone Star
ellenorzopontnál vagy valamelyik cég biztonsági szolgálati pultjánál.
Bizalom és óvatosság ismét összeütközésbe kerültek.
A sárkány segített Samnek, mert akart tole valamit. És miután Lofwyr ezt megkapta,
mit ad cserébe? Pénzt, biztonságot, tanítást és segítséget ahhoz, hogy Sam
megtalálhassa a húgát. De vajon megtartja-e a sárkány a szavát?
Ha Lofwyr megbízhatónak bizonyul, akkor az ajánlata azután is áll, hogy Sam
elrendezte dolgait Drake-kel, függetlenül attól, hogy közben használja-e Vinson
személyazonosságát vagy sem. Ha Lofwyr megbízott Samben, nincs semmi probléma. Ha
Lowfyr nem bízott meg benne, akkor úgy is veheti a személyazonossági kártya
eladását, mintha Sam lopna a tulajdonából. És ki tudja, mi fordul meg egy sárkány
fejében?
Az óvatosság arra intette, hogy így akárki nehezebben tudja majd lenyomozni Samet,
ide Lofwyrt is beleértve. Az óvatosság azt diktálta, hogy biztosabb volt, ha a
megbízói nem tudnak a terveirol és cselekedeteirol. Az óvatosság arra
figyelmeztette, hogy senki másban ne bízzon meg, csak saját magában. Épp ezért jött
el Coghoz. Az óvatosság hangja sokkal következetesebb volt Sam bensojében, mint a
bizalomé.
De most, a kis szobában való várakozás közben újabb gondolatok is felötlöttek
Samben. Lofwyr nem tett ellene semmi rosszat. Miért vonakodott hát ennyire, hogy
megbízzon a sárkányban? Tessiennel kapcsolatos tapasztalatait általánosította volna
egész fajtájukra? Vagy csak azért reagált így, mert a lény annyira idegennek tunt?
Sam pedig nem szívesen gondolt arra, hogy ilyen könnyen esik az eloítéletek
rabjául.
Úgy nevelték fel, hogy az értelmes lényeknek lelkük van és épp ez az, ami
megkülönbözteti oket az állatoktól. De miközben Lofwyrral beszélgetett, valami
hideg kegyetlenséget érzékelt a lény hangjában, mintha az embereket csak saját
játékszereinek tartotta volna. Vajon a sárkányok úgy vélték, hogy csak az o
fajtájuk rendelkezik lélekkel? Vagy hittek egyáltalán a lélek létezésében?
Az apja arra tanította, hogy minden egyes személyt külön kell megítélni. De az öreg
Verner soha nem találkozott sárkánnyal. Az ENSZ végül három sárkányfélét ismert el
értelmes lénynek és ezzel olyannak, akik élvezhetik a teljes nemzetközi emberi
jogokat, persze ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a sárkányok úgy is
gondolkoztak és cselekedtek, mint az emberek. És ugyan ki ismerheti ki oket igazán?
A rejtett hangszóróból felhangzó halk sziszegés elvágta a gondolatait.
-- Elnézést kérek a késlekedésért, Csavar.
Sam visszazökkentette magát az utcai modorba.
-- Tehát mégis az vagyok, akinek mondom magam?
-- Maradjunk annyiban, hogy jelen pillanatban nem kérdojelezem meg az állításodat
és így üzletet köthetünk. Az árud valódinak tunik, bár úgy vélem, Mr. Vinson kicsit
átlátszó konstrukció.
Akár megbízhatott Lofwyrban, akár nem, Sam azt kétségbe vonta, hogy a sárkány rossz
minoségu dolgokat adna ki a kezébol. -- Te is ugyanúgy tudod, mint én, hogy a
személyazonosság megbízható, Cog. De semmi sem tart örökké, nemde? Elképzelheto,
hogy tovább akarod majd passzolni.
-- Értem. Ez persze ennek megfeleloen csökkenti az értékét.
-- Mit ajánlasz?
Kis szünet következett, mintha Cogot kicsit kizökkentette volna, hogy Sam azonnal a
lényegre tért. -- Nézz a széked alá.
Sam lenyúlt és egy borítékot talált. Kinyitotta a muanyagzárat és egy bizonyos
Charley Mitchner leszázalékolt munkás életrajzát találta benne. A másik papírra
nyomtatott betukkel a "2,000 nujen" feliratot írták. Az életrajz tetszett Samnek.
Csöndes és tökéletesen jellegtelen. Pontosan egy ilyen Mr. Senkire volt szüksége, a
felajánlott készpénz viszont nem tunt túl soknak. -- Bokezubb is lehetnél, Cog. A
hitelkártyán több pénz volt.
-- Vannak üzleti költségeim, Csavar.
-- Nekem is vannak költségeim és ráadásul felszerelés is kell.
-- Hát, miért nem ezzel kezdted?
Végül Sam Charley Mitchner, 555-405-6778-9024-es RASZ számú, volt Natural Vat
csomagolómunkás képében lépett ki a zálogházból. Egyik mellényzsebét egy kézi
adatolvasó és egy poloskakereso húzta le. Másik zsebében egy doboz Narcoject loszer
lapult egy papírcetli társaságában, amelyen a Redmond pusztulathoz közeli Bellevue
negyed nyugati részének egyik lakótelepén lévo lakásának címe állt. Zsebeiben 3330
nujennyi készpénz duzzadt. Ebbol ötvenet bedobott egy nyilvános Mátrix-hozzáférési
csatlakozásba, hogy üzenetet hagyjon Svindlernek a megbeszélt postafiókban.
Svindler rátámaszkodott a tuzlétrára és felsóhajtott. Nem volt szükség kibernetikus
fülekre, de még a tündehallására sem ahhoz, hogy meghallja a lakásból a nyitott
ablakon át kiszurodo zihálás ütemes hangjait. Azok ketten odabent pedig már
tudhatják, hogy itt kint vár rájuk. Odabent Sétáló Szellem feltuningolt hallása
nyilván már azt is meghallotta, hogy a tünde felmászott a vaslétrán. Svindler
gyanította, hogy az utcai szamuráj azt is meghallaná, ha a sikátor két végére
helyezett orszemek valami galibába keverednének.
A sikátor jellemzo volt a Redmond pusztulatra -- rossz szagú, romos mellékutca a
város leglerobbantabb környékén. A szemközti ház téglás tuzfala és a betonon
elszórt szemétkupacok aligha kedveztek az elmélyült gondolkodásnak. Svindler a
sikátor bejárata felé fordult. Egy neonreklám villogó ragyogása orült szivárványt
vetett a három orszemre.
A helyi lakosok nyilván nem találták feltunonek a három figura harci színekkel
kifestett, tollakkal és szintibor rojtokkal díszített ruháját, hiszen ez a körzet a
Telihold Társaságához tartozott. A pusztulat legtöbb bandájához hasonlóan ok
jelentették itt a katonaságot, a védelmet és a törvényt a városnak ebben a cégek
által elhanyagolt, mocskos részében. Az indián divatot befolyásoló más bandáktól és
szabadúszóktól eltéroen a Társaság tagjainak ereiben valóban indián vér
csörgedezett. A Telihold Társasága jelentette Odabent Sétáló Szellem városlakó
törzsének fizikai erejét.
Amennyire Svindler tudta, a törzsnek nem volt neve és tagjai különféle
népcsoportokból származtak, a szelisektol kezdve egészen a navahókig. A legtöbbjük
az eredeti törzsi földekrol szökött el, mert vonzotta oket a nagyváros, valamint a
fehérek és a sárgák gyorsabb életvitele. Néhányan közülük már a városban születtek
és nevelkedtek, régen elfelejtve a Tanács földjein lakó leszármazottaik bukolikus
álmait. Csak kevesen voltak közülük annyira korosak, hogy emlékezzenek még a század
elso évtizedeiben muködo koncentrációs táborokra; pedig innen eredt a nagy
fajtakeveredés és rengeteg különféle népszokás, amely a törzsön belül megtalálható
volt.
Észak-Amerika legtöbb törzséhez hasonlóan Szellem emberei is elvesztették örökségük
nagy részét. A korábbi USA kormány a terroristák és lázadók elleni harc álcája
alatt megpróbálta teljesen kiirtani a rézborueket. "Átranevelo" központokba zárták
oket, hogy elfeledtessék velük nemzeti tudatukat és indián kultúrájukat. A
rémuralom csak akkor ért véget, amikor az egyesült törzsek vezetoi a mágia
hullámának meglovaglásával elsöpörték a zsarnok uralmát. A Nagy Szellemtánc
erejével szabadságot és földet szereztek maguknak és egyben új rendet teremtettek
Észak-Amerikában.
De a törzsek tagjai nem csak fizikailag szenvedtek. Az antropológusok által óriási
munka árán felhalmozott és a törzsek történészei által orzött tudás elveszett a
felfordulásban. Rákényszerültek, hogy az öregek emlékeibol és meséibol építsék újra
az örökségüket. A városlakó törzsek pedig ennek a veszteségnek és pusztításnak az
örökösei voltak.
A városlakó törzsek nem annyira hagyományok, mint inkább kinézet és borszín alapján
jöttek létre. Ruhájuk a tradicionális öltözékek, a fehérek öltözete, téves
rekonstrukciók és gyakran a kiszámíthatatlan szeszély ötvözeteként alakult ki.
Szellem hite szerint vagy ok alkotják a rézboruek új arculatát, vagy eltunnek,
kiközösíttetvén a Tanács földjeit lakó autonóm törzsek közül. De bármit is
tartogasson számukra a jövo, ez a környék volt az otthonuk; és tettek róla, hogy a
közéjük tartozók és az o dominanciájukat elfogadók meglehetos biztonságban
érezhessék magukat.
A sikátor bejáratánál álló három fickó az árnyakban vadászó, mindent meghalló és
mindenhol ott levo, kokemény tagja volt a törzsnek. Jók voltak abban, amit
csináltak. Mert jónak kellett lenniük. Az o fajtájuk vagy jó volt vagy halott.
A vezetojük mintha megérezte volna Svindler tekintetét, megfordult és felnézett az
emeleti tuzlétrán várakozó tündére. Svindler nem emlékezett a nevére, de a fiú
arcára ráfagyott gyulöletes arckifejezés elárulta, mennyire kemény élete lehetett a
srácnak az utcán, mielott a törzs befogadta volna.
A fiút nemcsak a plexumban, de azon kívül is halálos, szinte verhetetlen harcosként
ismerték. Ő is magáénak akarta tudni az emberek Szellemet övezo tiszteletét, ezért
az idosebb indiánhoz hasonlóan o is kibervert építtetett a testébe. Már karján
viselte a vörös sávokat, melyekbol bárki megtudhatta, hogy gazdájuk komoly
érdemeket szerzett a törzs harcterét jelento körzetben véghezvitt csetepatékban. De
tökéletes krómszemeivel nem látta, hogy a keménység és a finesz nem elég ahhoz,
hogy valakibol vezeto váljék. Ameddig engedte magában forrongani a gyulöletet,
addig csak egyszeru punk maradt, elzárva attól a bölcsességtol, mely Odabent Sétáló
Szellemet emberei vezetojévé tette.
Egy vállára nehezedo kéz megszakította Svindler gondolatait. Megfordult és
megpillantotta Szellemet. Az utcai szamuráj a szeretkezéstol kicsit fáradtan,
izzadó testtel állt elotte. Szakadt farmeröltözete, üveggyöngyökkel díszített
mellénye és a borén csillogó izzadtságréteg csak még jobban kiemelték izmos
testének arányait. Behajtott ujjai elrejtették a tenyerébe ágyazott
fegyvercsatlakozók tompa csillogását, de szokásos fejpántja ezúttal nem volt rajta,
így elovillant a bal halántékába ágyazott négy csatlakozóaljzat. Volt a
viselkedésében valami finom természetesség, mely az odalent orködo, krómszemu,
gépizmú, beültetésekkel teletuzdelt fickóból hiányzott.
Szellem szemei csillogtak. Elvigyorodott, kivillantva néhol csorba fogait. --
Gyakorlod a lovagiasságot, tünde?
-- A diszkréció mindig tanácsos, ha a csodálatos szexszel kapcsolatos ügyekrol van
szó, ó Utcák Szamurája.
-- Hagyj neki egy kis idot.
-- Magától értetodik, Bicskás úr -- Nem mintha Svindler nem látta volna még
meztelenül Sallyt, de nem biztos, hogy ezt Szellem is tudta. Kezével az orök felé
intett. -- A harcosaid nem említették, hogy dolgotok van Sallyvel.
-- Nem tartozik rájuk.
Nem, de azért tudhattak volna róla. -- Talán azt gondolták, hogy szórakozhatnak egy
kicsit azon, ha esetleg agresszívan reagálsz a betolakodásomra.
Szellem lenézett az embereire. -- Hmm. Jason talán. Feleannyira sem ismer, mint
ahogy gondolja. Menjünk be.
Szellem ment elöl. Lassan mozgott, nyilvánvalóan azért, hogy elállja Svindler
látóterét abban az esetben, ha Sally még nem öltözött volna fel teljesen. A tünde
rámosolygott az indián hátára és csöndesen követte.
Sally Tsung törökülésben ült az ágyként szolgáló habszivacs matracon. A seattlei
egyetem emblémáját viselo póló feszült a testén, melyet itt-ott kellemesen
átlátszóvá varázsolt a lány hozzáéro, izzadtságtól nyirkos bore. A póló normálisan
elég hosszú lett volna ahhoz, hogy eltakarjon egy szégyenlosebb hölgyet, de Sally
egészen a csípojéig felgyurte, hiszen sötétkék rövidnadrágot is viselt. Jobb karján
félelmetes, sárkányt mintázó tetoválás futott le. A festett szörnyeteg Sally
kézfején pihentette kinyújtott állát. A lány hátrasimította szoke haját. Frizurája
összeborzolódott és egész teste legalább annyira szaglott az izzadtságtól, mint
Szellemé, de azért így is gyönyöru volt.
-- Svindler -- szólalt meg és arca üdvözlo mosolyra derült. -- Szellem mondta, hogy
te vagy az. Nem láttalak már... mióta is?
-- Nem elég régóta -- vetette közbe Szellem.
Sally viccesen dühös pillantást lövellt felé.
-- Túl régóta. Elfoglalt voltál és nem jutott idod a régi barátokra?
-- Az igaz, nemes Hölgy, hogy sok dolgom volt.
-- És most szabad vagy -- Sally felállt. -- Ez remek! Azt beszélik, hogy a Concrete
Dreams ma este a Penumbre Klubban játszik. Ez persze nem igaz, de a tömeg klassz
lesz. Már régóta nem rendeztünk egy kiadós kis utcai partit.
Svindler kísértést érzett, de jelenleg más dolgokkal volt elfoglalva. -- Biztosan
nagyszeru lesz, Nemes Hölgy. Igazán kár, hogy elszólít a kötelesség.
-- Üzlet? -- kérdezte Sally enyhe kíváncsisággal a hangjában.
-- Felidéz valamit az emlékezetedben a Samuel Verner név?
-- Persze. Az a srác jött rá, hogy a Seretech megpróbál belerángatni minket egy
gyilkosságba. Tavaly, a Renrakus vadászatunk során -- Sally nevetése ravasz
mosolyban végzodött. -- Nem, semmire sem emlékszem.
-- Nemrég hallottam felole -- mondta Svindler.
-- Túlélte a Renrakuba való visszaköltözését? -- kérdezte Szellem. -- Bátor
sápadtarcú volt, kitartott a lojalitása mellett.
-- Inkább bolond. Ha nem is teszik félre, egy életre befagyasztják. Fiatal
alkalmazott vég és remény nélkül. Ámen. -- Sally felkapott egy szójarudat az
asztalként szolgáló székrol. Leharapott belole egy darabot és tele szájjal
hozzátette: -- Micsoda tompaagyú kölyök.
Svindler Szellemre nézett, hogy lássa, hogyan fogadja az indián a megjegyzést. A
Sallynél fiatalabb Szellem arckifejezése szigorúan semleges maradt. Svindler tudta,
hogy Szellemnél ez rosszallást jelent, de az indián nem tette szóvá. Egyfajta
indián machóság, vagy ilyesmi. Svindler hihetetlenül sajnálta a szamurájt, majd
hozzátette:
-- Úgy vélem, nagyjából egyidos lehet veled, Lady Tsung.
-- Csak ne személyeskedjünk, Svindler -- csattant fel Sally.
A tünde igazán lefegyverzo mosolyt küldött felé. -- Nem szándékoztalak megsérteni,
Nemes Hölgy. Mindössze arra kívántam célozni, hogy az elso benyomás félrevezeto
lehet.
-- Azt mondod, hogy tudnunk kéne valamit még róla? A Seretech-üggyel kapcsolatban?
-- Nem. Ez egy régóta húzódó ügy. Amit te kívánsz róla tudni, olyasmit nem
szándékozok mondani. Te mindig is kiválóan ítélted meg, mi fontosat érdemes tudni
egy emberrol.
-- Svindler -- mondta Sally figyelmezteto hangon, de továbbra is könnyedén.
Hanghordozása elárulta a tündének, hogy sikerült felkeltenie Sally érdeklodését.
-- Tole hozok üzenetet, mely szerint ismét találkozni kíván azokkal, akikkel egy
évvel ezelott együtt vadászott.
-- Akkor ez bizony üzlet! -- Sally felült, szemeiben izgatott fény csillogott. --
Johnsonra változtatta a nevét?
-- Nem egészen.
-- Csak ne szemérmeskedj, Svindler.
-- Ugyan, Nemes Hölgy, mindössze sokkal jobb, ha o maga mondja el az egészet.

41

Crenshaw eloírásszeruen meghajolt az ajtóban, de amikor közelebb ért Sato székéhez,

a férfi szemöldökráncolása nem sok jót ígért. Bár a szemben álló szék üresen
tátongott, Sato arckifejezésébol azt olvasta ki, jobb lesz, ha nem foglalja el. Egy
chipet helyezett hát az alacsony asztalra és állva maradt. Sato a chipre mutatott
és kérdoen felvonta a szemöldökét.
-- Az éjszakai jelentés, Sato-sama -- mondta Crenshaw.
Sato egy darabig a chiptartót bámulta csöndesen, majd kinézett az ablakon, Seattle
éjszakai fényei felé. Jeges hangon szólalt meg.
-- Biztatóbbnak találom majd, mint az elmúlt héten rámsózott többi jelentést?
Nem valószínu, gondolta Crenshaw. Sato beigazolta fejszés emberhez méltó hírnevét
és a Renraku America jó pár részlegét alaposan megleckéztette. Egyetlen részleget
eddig még érintetlenül hagyott, de Crenshaw gyanította, hogy éppen ez a fo célja a
látogatásának. -- Minden tervezo és gyártó részleg teljesítette az ön által
kijelölt menetrendet.
-- Nem is számítottam kevesebbre. Akkor hát semmi új hír a Különleges
Igazgatóságról? -- Sato a no hallgatását beleegyezo válasznak tekintette. -- Az a
projekt kritikus fontosságú. A Renraku haladása és jóléte függ a sikerétol.
A te haladásod és jóléted, javította ki magában Crenshaw. Ő maga is gyakran
használt ilyesfajta kifejezéseket. A szavakat hasznosan lehetett forgatni; az ember
elcsúsztathatta oket, hogy elkerülje a zavart, vagy közvetlenül irányíthatta oket,
hogy elterelje a figyelmet. Saját szavait is körültekintoen választotta meg.
-- Huang elnök úr a jelentésében arról számol be, hogy a legújabb eredmények igen
biztatóak, Kansayaku.
Sato lendületes fejmozdulattal Crenshawra meredt. Szemének szikrázó, arany írisze
vékony gyuruvé zsugorodott kitágult pupillája körül. Crenshaw egy pillanatig azt
hitte, csak dühös, de amikor a férfi megszólalt, félelmei beigazolódtak. -- A
kísérleti eredmények már egy éve igen biztatóak. Az elorehaladás effajta hiánya már
nem megengedheto. Huangnak és embereinek eredményekkel kell eloállniuk.
Crenshaw megkönnyebbült és egy lehetoség kezdett kibontakozni elotte.
-- Bizonyos vagyok benne, hogy valami nemsokára meg fog jelenni, Kansayaku.
-- Ó, igen. Valami egészen biztosan -- Az arcán hirtelen megjeleno cápavigyor
elárulta, hogy Sato már nem vár tovább.
-- Esetleg tehetek valamit a Kansayaku érdekében?
-- Esetleg, igen -- Sato összeszedte magát és nyugodtabb, üzletemberszerubb
arckifejezést öltött. -- Elvesztettem a türelmemet Huang gürcölésével és azzal a
sikoltozó hárpiával szemben. A Különleges Igazgatóság annyira azért nem különleges,
hogy tovább rabolhassa az eroforrásokat. A megbízásukban megjelölt határidore vagy
mutassanak eredményeket, vagy ismerjék be, hogy kudarcot vallottak. Ideje némi
ösztönzést adni nekik.
-- Megértem, Kansayaku.
-- Tudtam, hogy meg fog érteni, Crenshaw-san. Túl sokat fektettünk már bele abba,
hogy álmokat kergessenek. A Renraku a valós világban él és ha az álmaikból nem
tudnak valóságot kovácsolni, akkor azok annyit sem érnek, mint egy amerikai dollár.
Sato ismét az éjszakai égbolt felé fordította a tekintetét. Crenshaw meghajolt és
elindult az ajtó felé. Éppen átlépte a küszöböt, amikor Sato ismét megszólalt.
-- Gyors eredményekre számítok.
-- Hai, Kansayaku -- Crenshaw meghajolt Sato hátának és az ajtó becsukódott. Rá sem
hederített Sato odakint várakozó embereinek rejtett pillantásaira és egyetlen szó
nélkül átvonult az eloszobán. Csak hadd gondolkozzanak azon, mi bátorította fel,
hogy így búcsúzzon el Satótól.
A valóságban az aligazgató arra jogosította fel Crenshawt, hogy folytassa a
munkáját. Crenshaw már eddig is megpróbált fogantyúkat keresni az MI csapat egy
vagy több tagjához. Amikor megbízta Addisont a feladattal, még nem is tudta, hogyan
használna egy ilyen fogantyút. Az egyedüli ötlete annyi volt, hogy megtud valamit a
csapat valamelyik tagjáról, amivel aztán megzsarolhatja, hogy kiderítse, mit
rejtegetnek. De most jobb lehetoség tárulkozott fel. Minél jobban az irányítása alá
tudja vonni a csapat sikerérol szóló adatok áramlását, annál jobb fényben fog majd
feltunni Sato elott. Megfelelo idozítéssel megteremtheti azt a látszatot, hogy o
motiválta a sikereket, miközben mindenfajta esetleges kudarctól távol tartja magát.
A Sato számára végzett eddigi teljesítményét figyelembe véve ez lenne az a feladat,
ami igazán számítana. Ha jól sül el a dolog, felmagasztosul a Renraku fontos ember
e szemében, a férfi pedig hatalmánál fogva megszerezheti neki azt, amit o igazán
akart.
Amióta összepárosította a 6. szinten talált adatokat Samuel Verner távozásának
idopontjával, tudta, hogy a fiú részese valamiféle ipari kémkedésnek, mely az MI
projektet vette célba. A Verner nyomára állított csapat bármelyik pillanatban
megtalálhatja a terhelo bizonyítékokat. És Satóval a háta mögött saját bosszúját
kényelmesen becsomagolhatja.
És ha már a falra szögezte Vernert és árnybarátait, arra koncentrálhat, amit már a
Manila ügy óta keresett. A Kansayaku hálája és befolyása meg fogja szerezni a
számára. Neki meg volt a hatalma, hogy visszairányítsa Crenshawt az otthoni
központba, ahol egészen a nyugdíjáig kényelmes kis hivatal várná.
Persze egy Satóhoz hasonló emberrel kapcsolatban semmivel sem lehetett biztosra
menni. A Kansayaku sosem egy nézopontból vizsgálta az ügyeket és mindig voltak más
emberei is, akik egymástól függetlenül dolgoztak a céljaiért. De Crenshaw
repülorajtot vett. És ha egyszer megszerezte a fogantyúkat, sikerrel kell járnia.
Azon próbálkozásai, hogy találjon valami terhelot Cliberre nézve, folyamatosan
kudarcba fulladtak. Sato növekvo türelmetlensége arra kényszerítette Crenshawt,
hogy a sokkal ígéretesebb szálakra összpontosítson, vagyis Addisont Huang és Hutten
után küldje. A fickó eddig még nem talált sokat, de hamarosan fog.
Huang kiszámítható pasasnak bizonyult, állandó szokásokkal, de a nojével
kapcsolatban Crenshaw nem járt sikerrel. Legalábbis a valódi kilétét nem sikerült
kideríteni. Addison persze tovább dolgozott, hogy lerántsa a leplet a not övezo ál-
személyazonosságról. Crenshaw biztosra vette, hogy a no valamiféle külso eronek
dolgozik, akik kompromittálni akarják az elnököt. De ha ez nem is bizonyosodik be,
a szajhának biztosan volt valami oka, hogy titokban tartsa a valódi
személyazonosságát és ha ezt sikerül megtalálni, akkor legalább ot engedelmes
ügynökké lehet tenni. Egy novel pedig könnyen befolyásolni lehet egy férfit, ez már
idotlen idok óta ismert tény.
Hutten elso ránézésre kevésbé ígéretesnek tunt. Nem volt stabil szeretoje, inkább
rendszertelen idoközönként járt találkákra és gyakran váltogatta a noit. Úgy tunt,
hogy a 6. szint által nyújtott élvezetek iránti érdeklodés nem illik a fickóhoz és
ez felkeltette Crenshaw gyanúját. Markowitz segítségével Addison képes lesz rá,
hogy elég mélyre túrjon ahhoz, hogy beigazolja a gyanút. Konrad Hutten újkori
playboy noi mind a Congenial Companions nevu céggel álltak kapcsolatban. Addison
pedig a zsákutcák és hamis nyomok rengetegében még mindig nem jutott el a cég
tulajdonosaihoz.
Most pedig, hogy kutatómunkájához felhatalmazást is kapott Satótól, csak még jobban
megnottek az esélyei, hogy megtalálja a megfelelo fogantyúkat. Minden könnyebbé
vált, a kutatás tempóját is beleértve. Évek óta ez volt a legjobb lehetosége és
esze ágában sem volt eljátszani. És Vernernek a projektet érinto, homályos célú
tapogatásai sem fogják megállítani.
* * *
Szellem, Svindler és Sally együtt léptek be. Svindler elmosolyodott és megölelte
Samet, majd hátrébb tolta, hogy alaposan végignézhessen rajta. Finoman
megráncigálta a fiú San Francisco óta kinott szakállát.
-- Igazán illik hozzád, Csavar úr. Így már sokkal inkább középkori lovagnak nézel
ki.
Miközben Svindler beszélt, Szellem is odalépett Samhez, arcán félmosollyal. Samet
meglepte az indián barátságos arckifejezése. -- Légy üdvözölve az árnyvilágban,
sápadtarcú -- mondta és megragadta Sam jobb alkarját. Bár az indián alacsonyabb
volt nála, Sam esélyt sem érzett rá, hogy kibernetikus segédlet nélkül
összemérhesse vele az erejét. Arra gondolt, hogy nem szívesen kerülne a szamuráj
markába, ha az éppen haragos.
Sally a háttérben maradt és csöndesen figyelt, szemmel láthatóan Sam új
megjelenését tanulmányozta. Sam kíváncsi volt, vajon milyen következtetésre jutott.
Amikor utoljára találkoztak, Sally csak egyszeru öltönykének tartotta, cégnél
született és nevelkedett, puhány fickónak. Most viszont saját utcai ruhát és
páncélkabátot viselt. És tudta, hogy a szakálla miatt idosebbnek is tunt.
Csak az lepte meg Samet, hogy ugyan a lány nem változott, mégis valahogyan másnak
tunt. Annak idején annyira lenyugözte a Sally által használt mágia, hogy nem vette
észre a lány szépségét. És ugyan kit érdekelnének a telt keblek és vonzó idomok, ha
a saját szemével látná, hogy az illeto hölgy kezének puszta érintésével füstölgo
húskupaccá változtat egy rohamozó bargesztet? Sally ezzel csak félelmet és
riadalmat váltott ki Sambol.
De most, hogy a mágiát már nem tartotta annyira idegennek, meg tudta nézni magának
Sallyt úgy is, mint not. Hanae nagyon csinos volt, de nem rendelkezett azzal az
érzékiséggel, amely az utcai mágus mozdulatait jellemezte.
-- Örülök, hogy eljöttetek -- mondta végül ügyetlenül.
-- Svindler kíváncsivá tett. És most halljuk a híreket.
Sam halványan, idegesen rámosolygott Sallyre.
-- Reméltem, hogy egyszer még elmagyarázhatom. Az ork nem jön?
-- Izomagyú Khamot is értesítettem a találkozásunkról, Csavar úr. És hogy biztosra
vegyem eljövetelét, bölcsen úgy tájékoztattam, hogy egy szponzorcég képviselojével
fogunk találkozni.
-- Ideér majd, ha ideér -- mondta Sally és kényelmesen elhelyezkedett a lakásban
található egyetlen párnázott székben. -- Remélem, megéri az idot a dolog.
Sam zavarban volt. Nem tudta, hogyan kellene röviden beszélni ezekkel az emberekkel
és nem akarta elkezdeni a saját történetét. Nem volt benne biztos, hogy másodszor
is végig tudja mondani. A vadászok közben szétszóródtak a szobában és szemmel
láthatóan sokkal kényelmesebben érezték magukat, mint Sam.
Kham, az ork, pár perccel ezután futott be. Árnyvadász barátait vad örömujjongással
köszöntötte és csak ezután vette észre Samet. Az ork modora hirtelen huvösre
váltott. Csak röffentett egyet Sam feléje nyújtott keze láttán és leült egy székre
a szoba sarkában. Haragosan nézett Samre és olyan tekintetet vetett Sallyre, amit
Sam úgy értelmezett, hogy az ork egyszerre érzi magát zavartnak és gyanakodónak. Az
ork továbbra is Sallyre nézve megkérdezte:
-- Na, mia tötténet?
Sam botladozva belevágott. Elmesélte, hogyan fedezett fel egyre több visszaélést a
Renrakunál, hogyan szökött meg az archológiában és mi történt azután. A sztori
tovább tartott, mint tervezte, de azóta más fényben látta a dolgokat és új
összefüggéseket, új indítékokat fedezett fel. Azzal fejezte be, hogy rájött, Sam és
Hanae kiszöktetésének fedezete alatt Drake egy idegen ügynököt csempészett be az
archológiába. Idáig tartottak a tények. Aztán beszélt a saját érzéseirol is,
remélvén, hogy meggyozi a vadászokat ügye helyességérol. Ami a mágiával történo
találkozását és kis híján halálos kalandját illeti, azokról inkább azért beszélt,
mert el kellett mondania valakinek és nem azért, mert túlzottan fontosnak tartotta.
Némely dolgot nem mondott el. Az egyik az idegen ügynök természete volt. Még o maga
sem hitt nagyon a doppelganger létezésében, pedig o látta a bizonyítékot. Ugyan
hogyan magyarázhatná el nekik, hogy egy tudományos laboratóriumban létrehoztak egy
mágikus lényt, amelyet aztán a Renrakuba küldtek, hogy felvegye az egyik lojális
alkalmazott formáját? Ez az egész valahogy még Kutyával folytatott
álombeszélgetésénél is hihetetlenebbnek tunt. Ha megemlítette volna nekik a
doppelgangert, talán azt hitték volna, hogy beleorült a pusztaságban történt
megpróbáltatásaiba. Nem engedhette meg, hogy valami miatt ne vegyék teljesen
komolyan; szüksége volt a segítségükre.
Amikor Sam végül befejezte a mondókáját, az ork szólalt meg eloször.
-- Akkó foglajjuk össze. Azt akarod, hogy csapjuk le a Dréket, mer a Raku ellen
dógozik és mer néhány húsdarab a zúttyába akatt és megpörkotte oket? -- Kham
grimaszolt egyet, aztán gyorsan végignézett a társain. -- Öltönyke, te
megbuggyantá.
-- Kham, szerintem Drake azok életéért is felelos, akik mellettem haltak meg,
miután megszöktünk a Renrakuból. Vérdíjat tuztek ki a fejemre. Semmit nem hoztam el
a cégtol és nem okoztam kárt nekik azzal, hogy eljöttem. Évekig dolgoztam a
Renrakunak és a cég volt az otthonom és a családom. Aggaszt, ha arra gondolok,
mekkora kárt okozhat nekik ez a beépített kém. Nem nézhetem tétlenül, hogy Drake
cselszövése a társaságnak kárt okoz.
-- Akkó mond ezt el nekik és haggyad oket kipörkonni a zürgét.
-- Nem hinnének nekem még akkor sem, ha egyáltalán hagynák, hogy végigmondjam
mindezt. Mellesleg nem tudok semmilyen bizonyítékkal szolgálni nekik.
-- Akkor még mindig az övék vagy -- mondta Szellem.
-- Nem -- csattant fel Sam. -- Ez személyes ügy.
-- A bosszút megértem.
-- Ez több annál -- erosködött Sam. -- A cselszövés megakadályozásával vissza tudom
fizetni mindazt, amivel még mindig tartozom a Renrakunak. És ezzel egyensúlyba
hozom a dolgokat.
-- És ok? Ők is úgy éreznek, mint te?
Sam nem tudta, mit tartanak felole a Renrakuban, de ez nem is számított. Meg
kellett tennie, amit helyesnek vélt.
-- Nekik majd le kell vonniuk a saját következtetéseiket.
-- Úgy beszélsz, ahogy egy férfi -- Szellem összefonta mellén a karjait. -- Én
segítek.
-- Igazán váratlan döntés, Bicskás úr, ha figyelembe vesszük, milyen kevés adattal
rendelkezel az ellenfeledrol -- jegyezte meg Svindler. De miután Szellem nem felelt
semmit, megvonta a vállát és Samhez fordult. -- Hogy tisztázzuk a dolgokat. Nem
csak az a szándékod, hogy keresztülhúzd Drake terveit?
-- Nem. Azt akarom, hogy Drake fizessen a buneiért.
-- És mi lesz a veszélyes Ms. Harttal?
-- Ja, és a kígyójával. Azok éttik a gyilkolást. Csannem ok is rosszfiúk?
Sam végignézett az árnyvadászokon. Tudta, hogy Tessien gyilkolt és Hart is mélyen
belebonyolódott a cselszövésbe, mely során hidegvéru gyilkosságok is történtek. Ez
nem mentette fel oket, de Sam tudta, hogy nélkülük is annyi mindent el kell még
intéznie. A vadászokra szemmel láthatóan mély benyomást tett Hart és Tessien
elomenetele. -- Ők csak Drake eszközei. Ha ok is igazságszolgáltatás elé kerülnek,
ám legyen, de én csak Drake-et akarom.
Svindler megmozdult, ellazította izmait. Sam ezt úgy értelmezte, hogy jól beszélt.
És amikor Sally bólintott, biztos volt benne, hogy meggyozte oket.
-- Ha el tudod intézni Drake-et, mielott még az a ketto kideríti, hogy nem haltál
meg, akkor nem okoznak bajt. Hart profi. Ha a pénzforrása elapad, máshová költözik
és a kígyó is vele megy. Hart pontosan tudja, hogy semmi értelme nincsen nemes
bosszút állni ingyért. Feltéve, hogy a szerzodésében nem szerepel, hogy testorséget
is el kell látnia.
-- Remélem, igazad van, Sally.
-- Fész tolük, Öltönyke?
-- Igen.
-- Az bölcs dolog -- jegyezte meg Sally. -- Nem ismerem ezt a Tessient, de
bármiféle sárkány komoly ellenfél és ha emellett még Hart partnere is, akkor nem
piskóta a gyík. Hart csúcsvadász. Inkább nem kezdenék vele.
-- Ha Drake az egyetlen célpont, akkor segítesz?
Sally horkantott egyet és nemlegesen megrázta a fejét. -- Jól figyelj, zöldfülu
mágus barátom. Segítek, hogy megtaláld az utadat. Segítek beilleszkedni a mi kis
félvilágunkba. -- Hívogatóan mosolygott. -- Még akár abban is segítek, hogy
elfelejtsd ezt az egész hercehurcát, ha úgy véled, elbírod a feszültséget.
Sam összevonta a szemöldökét. -- Nem éppen ilyen segítséget akarok.
-- Erre van szükséged -- felelte a lány egyszerre komolyan és viccesen.
-- Azt akarom, hogy segítsetek elkapni Drake-et -- hajtogatta Sam.
-- Verner, most már az utcán élsz. És az ember legyen gyakorlatias. Ha velünk
akarsz vadászni, kapsz rá egy esélyt. Mutattál pár lehetoséget. Érdekes
lehetoségeket. De ha velem akarsz vadászni, akkor egy fontos elvet jól véss az
eszedbe. Semmi sincs ingyen. És a javaslatodból nem derül ki, számunkra mi a
haszon.
-- Sally jól mongya, Öltönyke. Nincs ebbe nujen. Csak a zidonket vesztegettyük --
Az ork váratlanul felállt, a széke eldolt a lendületétol. Elindult az ajtó felé. --
Van pár sokkal jobban fizeto móggya, hogy toccsem az én idomet.
-- Kham -- szólította meg Sam. Az ork rá sem hederített, kinyitotta az ajtót és
kisétált a folyosó sötétjébe.
-- Szabadon dönt úgy, ahogy jónak látja -- mondta puhán Sally, de a szavait
elnyomta Kham lépteinek hangja, amint az ork letrappolt a recsegos lépcsokön. -- Te
is dönts úgy, ahogy jónak látod, Verner. De ma este lesz egy kis parti.
Sam érezte, hogy Svindler megrezzen az oldalán. Odanézett és látta, hogy a tünde
Szellemet figyeli. Az indián arca nyugodt és rezzenéstelen maradt. Bármi is folyik
itt, késobb majd beszélni fog errol Svindlerrel. Sam akarta Sally segítségét, mert
az általa ismeretlen mágia szinte a második természet volt a lány számára. Sally
képességei talán elegek ahhoz, hogy elkapják Drake-et. És ha vele tart ma este,
talán meg tudja gyozni. Megpróbálta ennek megfeleloen beállítani a hangját. -- Ez
érdekesnek hangzik.
Sally sugárzott az örömtol. -- Frankó. Akkor kilenckor a Harrison és a Melrose
sarkán. Hozzatok fegyvert és jó humort. -- Borrojtok örvénylésétol kísérve
felpattant a székébol és kiviharzott a Kham által nyitva hagyott ajtón. -- Veled
meg majd késobb beszélek, mágus.
Sam magára maradt Svindlerrel és Szellemmel. Azt tudta, hogy a tünde már
elkötelezte magát és Szellem is azt mondta még korábban, hogy benne van. Sam nem
tudta, hogy hárman elegek lesznek-e.
-- Szellem, gondolod, rá tudom venni Sallyt, hogy segítsen?
-- Sally majd maga dönt, sápadtarcú.
A szobában hirtelen megfagyott a levego Szellem hanghordozásától. Úgy tunt, az
indiánt zavarja valami, de az arckifejezését látván Sam úgy döntött, jobb, ha nem
kérdezosködik. Megpróbált az üzletnél maradni, remélvén, hogy a huvös hangulat
feloldódik majd a problémák megvitatásának tüzében. Hanae esetében mindenesetre
bevált ez a taktika.
-- Svindler, megtudtál közben valamit Drake-rol?
-- Nem nagyon. Igazi titokzatos ember. Annyit azért kiderítettem, hogy a
személyazonossága nem igazi, akárcsak egy Mr. Johnsonnak, aki céges szórólapokat
nyom a kezedbe. Igazi nevét és kilétét továbbra is homály fedi, de annyit azért
kiderítettem, hogy a keresztneve Jarlath.
-- Miféle név ez? -- kérdezte Sam.
-- Nem tudom -- ismerte be Svindler.
Szellem a bedeszkázott ablakhoz sétált. A deszkák repedésein betuzo neonfények
kígyószeru harci díszekként villództak az arcán.
-- És biztos vagy abban, hogy Hart és a kígyó neki dolgoznak?
-- Azt mondták.
-- Úgy hallottam, hogy benne voltak egy ügyben, amikor a United Oil emberei
lefüleltek egy árnyvadász csapatot a kikötoben.
Sam elégedettnek tunt. -- Akkor talán ott kezdhetjük. Ha azok ketten ott jártak,
akkor lehet, hogy Drake a United Oilnak dolgozik.

42

Az épület nátriumgoz lámpái éles, sima fényt vetettek a környékre. Ragyogásukban a

legkülönfélébb méretu és formájú tárgyak vetettek hosszú, határozott körvonalú
árnyékokat az éjszakába. A fény és a sötétség két külön világot alkotott.
Sam a sötétben kuporgott és izgatottan leste a fény tócsáit. Valaha a másik
világban élt, melyben a fény a biztonságot jelentette. Hányszor, de hányszor
csóválta sajnálkozva a fejét, amikor a cégek biztonságos, rendezett életét
felkavaró terroristákról és bunözokrol hallott a hírekben. És most az ellenkezo
világ része volt, az árnyak világáé, mely a cégek nyomában lapult és azok arrogáns
hulladékából élt. Valaha biztonságban tudta magát a tudományos racionalitás
védburkán belül, annak biztos tudatában, hogy a mágia csak szemfényvesztés, de ha
esetleg mégsem lenne az, valami ködös fizikai vagy biológiai szabályrendszerrel
azért meg lehet magyarázni. És most másoktól kellett megtudnia, hogy o maga is
mágus. Ráadásul a saját tapasztalatai is ezt támasztották alá. A titulus még mindig
rémítette egy kicsit, de úgy tunt, szórakoztató és figyelmezteti is valamire.
A mágia csábítása és az attól való félelem hasonló volt azokhoz az érzésekhez,
melyeket Sallyvel kapcsolatban érzett. Elozo éjszaka a lány a mágia olyan
használati módjait is megmutatta neki, amelyekrol Sam még csak nem is álmodott. A
szíve már akkor is hevesebben vert, ha csak visszagondolt a dologra. A lány
gyönyöru, vibráló és izgató volt, de emellett ijeszto is.
Hova került hát?
A United Oil kikötojébe, emlékeztette keseruen agya egyik része. Itt kuporgott a
tartálytelepet alkotó számos, óriási gombát mintázó építmény tövében. És most várt
Odabent Sétáló Szellemre, hogy visszatérjen felderítoútjáról. Minden csöndes volt
egészen azóta, hogy áthatoltak a telepet övezo kerítésen. Sam nem tudta, hogy
örüljön, mert simán áthaladtak a külso biztonsági ellenorzési zónán, vagy aggódjon,
mert a United Oil többi biztonsági csapata idebent rejtozve várt rájuk, magában jót
kacagva a behatolók ostobaságán.
Svindler biztosra mondta, hogy lenullázta a külso orséget. Azt mondta, könnyu volt,
csak egy hívójelet kellett adnia a telekomon, hogy menjenek ki az utcára. A tünde
rendkívül magabiztosan beszélt, ami az o számára rendjén is volt. De neki nem
kellett fizikailag is besurrannia ide, mint Samnek és Szellemnek.
Az igazán kemény munka persze még csak idebent kezdodött. A United Oil biztonsági
stratégiájának súlypontjában nem a külso orzés állt. Ehelyett az épületeket magukat
látták el védelmi berendezésekkel. Minden egyes épülettömbnek megvolt a maga
védelme, melynek mértéke és bonyolultsága az épület tartalmának fontosságától
függött, no meg attól, milyen könnyen képes egy esetleges betolakodó változtatni
azon a bizonyos tartalmon, vagy ellopni belole. Svindler szerint akkor lesznek
nehézségeik, ha a célépület Jelenlétgátlóján akarnak átjutni. Svindlerre
támaszkodtak abban, hogy kezelje a riasztókat, de majd csak akkor tudják meg, hogy
sikerrel járt-e a tünde, ha megkezdik az épületbe való behatolást. Képtelenek
voltak olyan jeleket találni az egymással való kapcsolattartásra, mely ne riasztaná
a United Olaj biztonságiait. Ha már bejutottak, odabent viszonylag biztonságosan
kommunikálhatnak a helyi számítógéprendszeren keresztül. De addigra már
bekapcsolnának minden még muködo biztonsági berendezést azzal, hogy átlépik az
épület biztonsági határát.
Sam tudta, hogy Svindler jó volt az ilyesfajta dolgokban, mégsem nyugodott meg
egészen. Izzadó tenyereit hozzádörzsölte overallja durva anyagához.
A célépület a gépjármuparkoló túlsó oldalán állt és szemre semmiben nem különbözött
a sorában álló többi raktárépülettol. Idojárás-koptatta téglafalai, piszkos
ablaküvegei és rozsdás ablakpárkányai tipikus raktárépület benyomását keltették,
egyedül az oldalára festett, félig lekopott számról tudták Samék, hogy valójában
ezt keresik. Semmilyen felirat nem utalt arra, hogy az épületben kapott helyet a
kihelyezett biztonsági iroda.
A felszerelt biztonsági berendezéseket könnyunek gondolták, de a Cog által mutatott
tervrajzról kiderült, hogy egyetlen kivétellel mindegyik bejárat riasztókkal van
felszerelve. Azt az ajtót éjjel-nappal riadó kiváltásának veszélye nélkül lehetett
nyitni és csukni. Az ajtó kötötte össze az épület déli oldala mellett húzódó,
elkerített területet és az épületen belül helyet kapott állatketreceket. Azokban a
ketrecekben pedig a cég tuzkakasait tartották, amik nevükkel ellentétben arról
voltak híresek-hírhedtek, hogy puszta érintésükkel gyakorlatilag kové tudták
dermeszteni az élo testet.
Sam arra gondolt, hogy megpróbálkozik egy asztrális sétával, hogy megnézze hány
tuzkakast tartottak és hogy mindegyik a ketrecében van-e. Arra gondolni sem mert,
mi történne, ha kiderülne, hogy akár egy nincsen bezárva. Ha a kelteto ketrecek
keskeny sorai között futnának össze, a paraállatok óriási helyzeti elonyben
lennének. Samék túl közel lennének egymáshoz, így nem tudnának hatékonyan tüzelni,
azok az állatok pedig nagyon gyorsak voltak.
Sam az ajtóra bámult és maradt, ahol volt, világi érzékeinek stabil birtokában.
Sally figyelmeztette, hogy azok a bestiák az asztrális jelenlétet is érzékelik és
Sam asztrális testére legalább olyan jól tudnak hatni, mint a fizikaira. Lehet,
hogy csak el akarta ijeszteni Samet a vadászattól, de ha mégis igazat beszélt,
akkor a lények nagyobb veszélyt jelentettek Sam asztrális testére, mint a
fizikaira. Annyit már megtanult, hogy az asztrális test valahogyan a személy
életesszenciáját tartalmazta. És mi lehetne egy ember életesszenciája más, mint a
saját lelke? Ha egy asztrális projekció során az egyik ilyen lény megérintené,
vajon mi történne a lelkével?
Szellem hirtelen Sam mellé lépett, a fiú pedig kis híján felkiáltott
meglepetésében. Az indián várt egy kicsit, hogy Sam lélegzése megnyugodjon, aztán
megrántotta a karját.
-- Gyerünk. A járorosztag épp most kezdte a körsétáját. Tíz percen belül nem érnek
ide vissza.
Gyorsan és csöndesen suhantak át a parkolón, ügyelve arra, hogy mindig a jármuvek
takarásában maradjanak. A kerítésektol pár méternyire megálltak. Sam megnyalta az
ajkait és megérezte annak a sötét kencének az ízét, amit azért kent az arcára, hogy
elfedje borének csillogását. -- Talán neked kéne lonöd.
-- A te fegyvered, a te meneted -- Szellem arca kiismerhetetlen volt. -- Te losz.
-- Jól van -- Sam megadóan benyúlt övének egyik zsebébe és elohúzott egy tárat.
Kicsit reszketeg ujjakkal kiugratta a fegyverbol a régi tárat és helyére
kattintotta az újat.
-- Jót választottál, sápadtarcú?
-- Muszáj volt -- suttogta vissza Sam ingerülten. Ha az indián azt akarta, hogy Sam
csinálja, legalább annyi tisztesség lehetett volna benne, hogy feltételezze, jól
fogja csinálni. -- Neked van kiberszemed. El tudtad olvasni a címkét?
-- Harminckét köbcenti somulin, benne tíz szem alfa-dexoriladrin feloldva --
szavalta Szellem. -- Legyen gondod rá, hogy visszatedd a másik tárat, mielott
orökkel futnánk össze. Ha egy ember kap ekkora adagot, nem éri meg a reggelt.
-- Tudom, tudom -- Az indián úgy bánt vele, mint holmi kölyökkel. -- Azt akarod,
hogy megtapizzon az egyik olyan izé?
Az indián csorba fogú, vihogó vigyorral felelt. -- Gondolod, hogy elég gyorsak
ahhoz, hogy megérintsenek egy szellemet?
-- Nem tudom. És te úgy akarod kideríteni, hogy koszobrot csináltatsz magadból?
-- Nem -- felelte Szellem komolyan.
-- Akkor jó. -- Sam elégedetten elkönyvelt magának egy pontot. -- Ha átjutottál a
ketrecek között, majd tárat cserélek.
Sam elokészítette fegyverét és célba vette az egyik alvó tuzkakast. Az állat nem
látszott többnek sötét kupacnál. A pisztoly ugrott egy kicsit Sam kezében és a
surített levego halk szisszenéssel kilökte a lövedéket. A célpont tollai
megrezzentek egy helyen, aztán a földön fekvo állat ismét felvette az egyenletes
légzés mozgását.
-- Szerinted elkaptam?
-- Ha csak megsebesítetted volna, most kurvára visítozna. Vagy alszik vagy teljesen
mellé lottél -- Szellem kivárt egy kicsit. -- Ha bent leszünk, ki fog derülni.
Altasd el a többit is.
A Narcoject Lethe még négyszer szisszent, altatós tuket állítva négy másik tuzkakas
oldalába. Sam tárat cserélt és kilott öt másik lövedéket. A maradék két lövéshez
még egy tárcsere szükségeltetett. Mindegyiknek pontosan olyan kevés látható és
hallható eredménnyel járt, mint az elso.
-- Mindegyik megvan?
-- Amennyire én látom.
-- Akkor nyomás -- mondta Szellem és elorement.
A kaput egyszeru számkódos zár védte, de még ez is épp elég lehet ahhoz, hogy mire
kinyitják, ideérjen az orjárat. Szellem egy kódtörot csatlakoztatott a zárhoz. A
doboz zümmögni kezdett, képernyojén számok villantak fel. Mindössze két perc telt
bele, mire a számok ráálltak a zár kódjára és a zárnyelv félrecsúszott. A távolból
röhögés hallatszott. Az egyik or nyilván jól szórakozott társa viccén.
Samék beléptek az elkerített területre, miközben a lebukást hozó orjárat egyre
közeledett. Sam attól tartott, hogy valamelyik bestia felpattan és megtámadja oket,
de egyik sem mozdult. A ketrecek környékén eros dohszag uralkodott, mely Tessienre
emlékeztette, csak sokkal kevésbé volt kellemes. Sam eltunodött azon, vajon mitol
származott ez a szag, a tollaktól, a pikkelyektol, a kettotol együtt vagy
egyszeruen csak a mágiától. Egy háromujjú manipulátor kar segítségével óvatosan
kihúzta a tuket az alvó állatok testébol, vigyázva, hogy sehol se érintse meg oket.
Ez normális körülmények között könnyu feladat lett volna, de Sam nagyon izgult a
közelgo orjárat miatt és ettol remegni kezdtek az ujjai. Nem akarta, hogy a tett
helyszínén kilott tuket találjanak, mely nyilvánvalóan arra utalna, hogy a
tuzkakasok álmát egy kicsit "megsegítették".
Amikor az utolsó tut is begyujtötte, csatlakozott Szellemhez a költokamrák felé
vezeto folyosón. Az indián bal kezében egy Ingram típusú, automata
célzóberendezéssel ellátott fegyvert tartott, jobb kezét pedig a lengoajtónak
támasztotta. Bólintott egyet Sam felé, benyomta az ajtót, úgy tartotta egy darabig
és fülelt. Aztán intett a fejével, Sam pedig elorelépett és átvette az ajtó súlyát.
Szellem elorelépett a sötétségbe.
Sam az ajtónál állt, csillagfény-erosíto látókészüléke képtelen volt megbirkózni a
költokamra áthatolhatatlan sötétségével. A szemközti fal felol beszurodo halvány
fény kirajzolta Szellem óvatosan mozgó körvonalait; az indián a költokamrát a
kezeloteremtol elválasztó, átlátszó fal felé tartott. A sötétségben valami
megzörrent és Samben meghult a vér. Legalább egy tuzkakas itt bent tartózkodott a
kamrában. Szellem is meghallotta és villámgyorsan szembefordult a feléje röppeno,
haragos tollkupaccal.
Samnek nem akaródzott összetuzésbe kerülni a szörnnyel, de Szellemet sem akarta
magára hagyni, így jobb híján maradt az ajtóban és onnan figyelte, amint az indián
elhajol az állat elso támadása elol. A lény két eros, hatalmas karmú lábán landolt
és villámgyorsan visszafordult. Csorös feje a fészkét megzavaró férfit kereste.
Sziszegve eloreugrott és meglendítette a farkát. Szellem óvatosan körbe-körbe járt,
megpróbált elég helyet hagyni a manoverezéshez. Másik Ingramját azóta már a jobb
kezébe kapta; mindkét fegyvert maga elott tartotta, de nem lott.
Sam rádöbbent, hogy a lövés zaja elárulná oket. Felemelte hát saját fegyverét, de
nem tudott elég jól célra tartani, hiszen azok ketten folytonos támadásokba és
védésekbe bonyolódva egymás körül keringtek. Szellem a fegyvereivel és hihetetlen
fürgeségével védekezett, de egyre beljebb került a kamrába, távolabb annak jobban
belátható középpontjától, beljebb a sötétségbe, ahol elobb vagy utóbb, de valamiben
meg fog botlani és el fog esni.
Tudatában annak, hogy ha Szellemet találja el, meg is ölheti, Sam elsütötte a
fegyverét, de a két harcos tovább folytatta vad táncát. Már csak két lövése maradt,
az orök pedig egyre közelebb értek. Másodszor is tüzelt. A tuzkakas magasra ugrott
és Szellem felé csapott a farkával. A szamuráj lehajolt a csapás elol és
visszavetodött a kamra nyíltabb középpontja felé. A lény erosen a földre puffant,
mintha csak lezuhant volna. Megfordult, tett még egy lépést Szellem felé, aztán
tollas kupacként a padlóra rogyott.
Sam teljesen becsusszant a kamrába és hagyta, hogy becsapódjon az ajtó. Mélyeket
lélegezve nekitámaszkodott a falnak. Elobbi akciója kis híján katasztrófával
végzodött; látta, hogy az elsonek kilott tu Szellem övébe fúródott bele.
Ahogy Sam lélegzete lassan megnyugodott, hallotta, hogy odakint elhaladnak az orök.
Nem adták jelét, hogy felfedezték volna a behatolást és továbbtrappoltak
járorútvonalukon. Samék újabb fél órát nyertek, amíg az orök megint visszatérnek az
épülethez.
Bár bejutottak a biztonsági épület belsejébe, az építmény többi részétol még mindig
el voltak vágva. A költokamrából jól látszott a kezeloterem, ahol az állatok
gondozói merev pórázaikat, vastag, szigetelt kesztyuiket és fegyelmezo rúdjaikat
tartották. Egy csukott ajtó ígért bejutást az épület többi részébe. De a
kezeloterembe is egy lezárt átjárókapu vezetett, melynek kezeloszervei
elérhetetlenek voltak az átlátszó muanyagfal innenso oldaláról. Ha Svindlernek nem
sikerült átrágnia magát a rendszeren, akkor csak idáig jutottak.
Szellem oldalba bökte Samet és egy éppen feléjük forduló biztonsági kamerára
mutatott. A lencsék elfordultak, ahogy élesre álltak. A mechanikus szem oket
figyelte. Csapdába estek? Az átjárókapu kinyílása adta meg a választ. Svindler
tehát sikerrel járt és átvette az épület biztonsági rendszerei fölötti irányítást.
Szellem intett egyet a kamerának, a kamera pedig háromszor megvillantotta a
felvételi üzemmódot jelzo piros fényt. Ez volt az elore megbeszélt jel. Sam
megvárta a harmadik villanást is, közben Szellem már félúton járt az ajtó felé. Sam
utána iramodott, közben fegyverének táraival bajmolódott.
Óvatosan haladtak elore a folyosón, tudták, hogy páran még bent tartózkodnak az
épületben. Ameddig Svindler uralta a terepet, riadót ugyan nem válthattak ki, de
ügyelniük kellett arra, hogy egyetlen United Oil alkalmazottal se fussanak össze. A
napos tiszt irodája felé tartottak, elkerülték a fo monitortermet, a barakkszárnyat
és a készenléti szobát. Szellem hirtelen megtorpant egy nyitott ajtó elott a
recepciónál, aztán gyorsan átugrott az ajtó másik oldalára és intett Samnek, hogy
nézzen be, van-e odabent valaki.
Az ajtó mögül kiszurodo fény sajnos nem egy bekapcsolva felejtett lámpa fénye volt.
A recepción egy férfi dolgozott az egyik terminálnál és ezzel tudtán kívül ügyesen
elzárta a belso irodák felé vezeto utat. A férfi nem a biztonsági szolgálat
egyenruháját viselte, így minden bizonnyal csak egy túlbuzgó irodista volt, aki
túlórázással akart jópontokat szerezni a fonökeinél.
Szellem egyik ujjával megütögette Ingramját és elobb Samre mutatott, aztán a
férfire. Sam megrázta a fejét. Nem tudhatták, min dolgozik a pasas; és ha
megszakítja a munkáját, azzal riadót is kiválthatnak, különösen, ha interaktívan
dolgozott a számítógép-hálózatban. Svindler nem lenne képes szimulálni az irodista
reakcióját a vonal túlsó végén lévo másik ember felé. Sam Szellemre mutatott, aztán
a férfire, végül csuklóit keresztbe fektette mellkasa elott. Szellem bólintott,
hogy érti és belopózott a szobába.
Valószínuleg az árulta el, hogy képe visszatükrözodött a számítógép monitorjának
üvegén. És mielott Szellem megragadhatta volna a férfi székét, hogy elrántsa az
asztaltól, a pasas megfordult. Szemei összehúzódtak, amikor rájött, hogy
behatolóval áll szemben és keze villámgyorsan az asztalon hevero dzsekije felé
mozdult. Szellem elsuhant a szék mellett és bal kezében tartott Ingramjával
rácsapott a férfi kinyújtott kezének csuklójára. A heves mozdulattól a dzseki alatt
rejtozo pisztoly lerepült az asztalról. Szellem egyik fegyverével leszorítva
tartotta a férfi kezét, míg a másikkal felpöckölte az állát.
-- Rosszkor túlórázik, Mr. Öltöny -- mondta.
A férfi csak bámult rá.
-- Ha megmozdulsz, megöllek. Ha együttmuködsz, mindenki jól jár. Te is, én is, még
a United Oil is. Végül is megússzák a drága szonyegtisztítási számlát és egy új
alkalmazott beszerzésének költségeit.
A férfi nem válaszolt semmit, de szétterpesztette csapdába esett kezének ujjait és
ellazította karját. Szellem hagyta, hogy felálljon és ellépjen az íróasztaltól.
Sam belépett a szobába és becsukta maga után az ajtót. Odalépett a terminálhoz és
ránézett a képernyore. -- Egész magas biztonsági szintje van -- Sam lehívta a férfi
saját azonosító számát és leolvasta a fogoly nevét. -- Mr. Fuhito. Ugye nem
haragszik, ha felhasználjuk egy kicsit a rendszerben elfoglalt pozícióját?
Fuhito végre szóhoz jutott.
-- Ezt nem ússzák meg. Tudják ki a társaságunk biztonsági eroinek igazgatója?
Szellem elvigyorodott és ismét közel lépett Fuhitóhoz. Jobb Ingramja célgömbjét a
férfi szeme elé illesztette. -- Hatalmas és nagy sárkány, név szerint Haesslich. És
igazán nagyon örülnénk, ha itt lenne. De nincsen. Csak te vagy meg mi, úgyhogy
gondolj a jövodre és ne ellenkezz.
-- Nem árulom el a munkáltatómat.
-- Nem is kell, Mr. Fuhito -- Sam belenézett a szoba biztonsági kamerájába. --
Svindler, át tudsz csúszni ezen a hozzáférési kapun?
A kamera alatti monitor a gépjármuparkoló békés képét mutatta eddig, de most
hirtelen elsötétült. A feketén ásítozó képernyon megjelent egy szöveg: "Nem. Túl
szoros. Szedjétek ki onnan, amit tudtok."
-- Jól van -- Sam magához húzta a széket és leült a billentyuzet elé. Fuhito nem
csatlakozott be és ez is rendjén volt. Sokkal kényelmesebb volt kézzel hozzáférni a
Mátrixhoz; lassabb volt ugyan, de legalább nem fájt, mint a dekázás. Ha a kifelé
vezeto út is olyan kemény lesz, mint a befelé vezeto, akkor minden képességére
szüksége lesz ismét. A becsatlakozástól szerzett fejfájás pedig csak csökkentené az
esélyeit.
Épp azon volt, hogy törölje a fájlt, amivel Fuhito az imént dolgozott, amikor
kiszúrt egy nevet, bizonyos Andrew A. Wilsonét. Hirtelen feltámadt érdeklodéssel
átfésülte a fájlt. Meglepetése egyre nott olvasás közben. A dokumentum arról szólt,
hogy a United Oil ügynökei Wilson eroszakos elrablását tervezik. Az elrablási
parancs forrása nem volt megjelölve, de Sam tudta, hogy ilyen parancsot csak nagyon
magas rangú vezetok adhatnak ki. És ugyanezen vezetok csak tudnának róla, ha Wilson
már eddig is a United Oilnak dolgozott volna. Mert ha nekik dolgozott, akkor nem
eroszakos elrablásról lenne szó. Ha Drake a United Oillal szövetkezett, akkor a
Wilsonnal kapcsolatos ügyeirol nyilván nem tudtak a fonökei. Akkor Drake tolvaj
volt? Vagy sehogyan nem kötodött a United Oilhoz és a mostani útjuk feleslegesnek
bizonyult?
A válasz talán az adatbázisban rejlett. Sam lezárta a fájlt és keresésbe kezdett
Drake, Hart vagy Tessien után. Semmit nem talált. Ujjait a billentyuzet fölött
lebegtetve elgondolkodott azon, mi legyen a következo teendo.
-- Maga Katherine Harttal kapcsolatos információk után kutat -- szólalt meg Fuhito.
Nyilván látta a képernyot onnan, ahol állt. Sam megperdült a székben és
szembefordult a férfival.
-- Így van. Többek között tudni akarjuk, kinek dolgozik. Valami olyasmibe folyt
bele, amit meg akarunk akadályozni. Tud segíteni?
Fuhito felemelkedett. Szemmel láthatóan nehéz döntést hozott.
-- Elmondom, kinek dolgoznak.
-- Azt hittem, nem fogod elárulni a cégedet.
-- Nem fogom. A tünde szajha és a gyíkja közvetlenül Haesslichnek dolgoznak.
Személyes szerzodést kötöttek.
-- A gyík alatt Tessient érti?
Fuhito bólintott.
-- És ezt most miért mondta el nekünk? -- kérdezte Sam.
-- Hart nagyobb veszélyt jelent a United Oil biztonságára, mint maguk ketten. A
sárkány titkokat bíz rá. Pénzéhes, megbízhatatlan zsoldos. Jelenléte sérti a
biztonsági szervezetünket és provokatív a vállalattal szemben.
-- És miért nem mondja ezt el a fonökeinek? -- kérdezte Sam. Fuhito morcosan
csöndben maradt. Vagy már megtette, de nem figyeltek rá oda, vagy félt megtenni. --
Na jó. És mit tud Jarlath Drake-rol?
-- Semmit nem tudok semmiféle Jarlath Drake-rol. Ő is Haesslich egyik kalandozója?
-- Itt mi kérdezünk, apafej -- figyelmeztette Szellem.
Fuhito hirtelen haraggal fordult feléje. -- Tudnom kell errol a Drake-rol. El kell
mondaniuk, ha fenyegetést jelent a United Oil biztonsága számára.
Szellem halkan kuncogott. -- Csak nyugi, Tigris. A számodra jelenleg mi jelentjük a
legnagyobb fenyegetést.
Fuhito prüszkölt egyet és megjegyezte: -- Maguk nem jelentenek fenyegetést. Maguk
nem fogják élve elhagyni a telepet.
Szellem az övébe dugta egyik fegyverét, odalépett Fuhito elé és egyik nyitott
tenyerét elhúzta a férfi arca elott. Hajtincsek pottyantak a földre. Az indián
ujjhegyei lefelé vándoroltak és végül megpihentek a férfi nyakán, közvetlenül a
nyaki ütoérnél. Sam látta, hogy Fuhito arca elsápad és szemei szélesre nyílnak a
félelemtol. Szellem összeszorított szájjal zordan elmosolyodott; ezúttal nem
látszottak ki csorba fogai.
-- Próbáltatok már megölni egy szellemet?
A feszült jelenetet megszakította a biztonsági monitor csipogása. A képernyon az
alábbi szöveg jelent meg: "Ido, ido, ido". Szellem ellépett a remego Fuhitótól és
az ajtó mellé állt. Sam is felállt, elovette fegyverét és a United Oil
alkalmazottjára mutatott vele.
-- Igazán kellemes volt önnel beszélgetni, Mr. Fuhito, de azt hiszem ideje ágyba
bújnia -- mondta és lassan meghúzta a ravaszt. A kiröppeno tu célba talált, Fuhito
pedig megtántorodott, arcán a meglepett kifejezést megvetés váltotta fel. Aztán
eldolt, de Szellem még idejében elkapta, hogy ne puffanjon nagyot a padlón. Ketten
elrendezték Fuhitót az íróasztalánál úgy, mintha csak elaludt volna. Mire bezárták
maguk mögött az ajtót, a tétlenséget figyelo rendszerprogram leoltotta a képernyot
és kijelentkeztette Fuhitót a rendszerbol.
Miközben végigsiettek az állatketrecek felé vezeto folyosón, Szellem odasúgta
Samnek: -- Szerintem elvesztetted a láthatatlanságodat. Holnap reggel a pasas ki
fog pakolni Haesslichnek.
-- Szerintem nem. Épp elég ilyen embert láttam Japánban, amikor a Renrakunak
dolgoztam. Lojálisak a társasághoz, de a személyes becsületük is fontos a számukra.
-- Már a gépjármuparkolóban voltak, amikor Sam folytathatta a beszédét. -- Mr.
Fuhito valójában Fuhito ornagy, Haesslich helyettese a biztonsági szolgálat élén.
Óriási szégyent jelent a számára, hogy néhány árnyvadász bejött, elkapta ot és
kiment anélkül, hogy riadót váltottak volna ki. Inkább misternek szólítottam a
rangja helyett, hogy azt higgye, nem tudtam, hogy ki o valójában. Talán ezt úgy
értelmezi, hogy senkinek sem fogunk beszélni errol, ha elkapnak minket. És ha
egyikünk sem beszél, akkor a mai éjszaka meg sem történt. És o nagyon könnyen rá
fog állni erre a megoldásra. Fuhito nyilván nagyon ambiciózus, ezért dolgozott késo
éjszaka is. Elore akar lépni a világában, de azt is akarja, hogy a világa rendezett
maradjon. Ha esslich és személyes ügynökei sok fejfájást okoznak neki, mert
kiszámíthatatlanok. Az ilyesfajta lapokat nem nagyon szereti egy Fuhitóhoz hasonló
ember. A világán kívül akarja tudni oket, mi pedig számos módon elvégezhetjük neki
ezt a szolgálatot. Vagy kinyírjuk Haesslich ügynökeit, vagy eláruljuk oket vagy
egyszeruen csak keresztülhúzzuk a számításaikat és ezzel zavarba hozzuk
Haesslichet. Az ornagy majd megtalálja a módját, hogy saját javára kihasználja
Haesslich zavarát. Ha Drake összeszurte a levet Wilsonnal és errol sem Haesslich,
sem a United Oil nagyfonökei nem tudnak, akkor azt hiszem, az ornagy elérheti azt,
amiben reménykedik. Ha Haesslich privát ügyei ártanak a United Oilnak azzal, hogy
belerondítanak egy Wilsonhoz hasonló, értékes ember megszerzésének tervébe, a
sárkány nemigen fog jópontokat szerezni ezzel a United Oil igazgatói elott. És ha
Haesslich árfolyama csökken, Fuh itóé növekszik. Mi pedig Drake ellen dolgozunk és
ezzel magunkra vállaltuk az ornagy munkájának egy részét is és megkönnyítettük a
számára, hogy elfoglalja Haesslich helyét. Nem, Mr. Fuhito igen nagy csöndben fogja
tartani a mi kis éjszakai látogatásunkat. És most legalább már tudjuk, hogy
elcsíphetjük Drake-et anélkül, hogy összeakasztanánk a bajszunkat a United Oillal
-- Sam körülnézett. -- De eloször hogy fogunk innen kijutni?
-- Ne gazolj, sápadtarcú. Csak kövess.

43

Hart a tuzkakas ketreceknél állt. Az állatok lustának tuntek, de hát még reggel
volt, alig kelt fel a nap. Ő maga is kicsit lustának érezte magát és legszívesebben
visszabújt volna az ágyba. Igazán nagyszeru lett volna átaludni a napot. Az üzlet
azonban nem engedte, hogy ilyesfajta szokásokat fejlesszen ki magában az ember. A
mai munka az volt, hogy Haesslich megbízására Tessiennel együtt ellenorizni kellett
a kikötoben a biztonsági intézkedéseket. A sárkány nem mondta, pontosan miért, de
azt akarta, hogy le legyen zárva minden. Hart arra gyanakodott, hogy az elkövetkezo
napokban valami különleges rakomány fog érkezni vagy távozni.
Tessien érkezését a szokásos felkavart porfelho jelezte. Hart köszöntésére saját
nyugeit sugározta szét. Igen, valóban, gondolta Hart, igazán gyönyöru reggel.
Tessien méreténél fogva nem fért volna be a biztonsági épületbe, ezért odakint
tartották a megbeszélést. Hart eltunodött, vajon mennyit kell várniuk, amíg Fuhito
ornagy megtalálja az egyensúlyt japán udvariassága, cégbecsülete és a kívülállókkal
szembeni személyes dühe között. A kiköto még csak most készülodött az elotte álló
napra, ezért nem volt még túl nagy az aktivitás. Hart elnézte a ketrecekben a
földön hevero tuzkakasokat.
-- Elaltatták oket.
-- Micsoda?
-- Az (egy ismeretlen érzékszerv) jelzi, hogy az érzékeiket mesterségesen
eltompították. -- Tessien kinyilvánította bosszúságát. A kígyó nem szerette, ha
magyarázkodnia kellett.
Hart semmi okát nem látta, hogy a United Oil elaltassa egész tuzmadártenyészetét.
Valami történt és Haesslich nyilván tudni akarja majd, hogy micsoda. Ha megoldaná a
problémát, mielott az a sárkány tudomására jut, az csak jópontot jelentene. De
legalábbis jobb pályára állítaná a munkakapcsolatukat. Nem számított arra, hogy a
bestia valóban hálás lesz, de legalább kénytelen lesz egy kicsit jobban becsülni
Hart professzionalizmusát.
És eljött az ido, hogy profiként viselkedjen. Fuhito ornagy és három biztonsági
ember sétált le a lépcsokön. Szárnysegédjei elegáns, vasalt egyenruhája mellett
Fuhito ruhái úgy festettek, mintha a gazdájuk bennük aludt volna. Az ornagy szemei
alatt karikák látszottak és lassan mozgott. Ahogy közelebb ért, Hart azt is
észrevette, hogy Fuhito egészen szokatlanul jár. A sárkányfélék között a
suttogásnak megfelelo hirtelen szóáradattal Tessien csak megerosítette azt, amit
Hart is sejtett.
-- Őt is elaltatták.
A szokásos üdvözlések után Hart karon fogta Fuhitót és átkísérte Tessien másik
oldalára. A tollas kígyó hatalmas tömege így elzárta az ornagyot a
szárnysegédeitol. Azok megpróbálták követni fonöküket, de Tessien farka
megakadályozta oket ebben.
-- Nos, ornagy -- kezdte Hart mosolyogva. --, elmeséli nekem, vagy csak közvetlenül
Haesslich elott kívánja bevallani?
Fuhito pislogott, mint egy gyilkos bagoly, ha véletlenül eros fényre kerül. --
Mirol beszél?
-- A tegnap éjjeli behatolásról természetesen.
Fuhito arckifejezése megdermedt. -- Honnan tudott róla?
-- A munkámhoz tartozik, hogy tudjak az ilyesfajta dolgokról -- felelte Hart édes
mosollyal és figyelte az ornagyot, amint az kigondolja a válaszát. Ha nem lett
volna ennyire kótyagos a behatolók által használt szertol, jobban is álcázhatta
volna a dolgot.
-- Semmit sem tettem, amivel kompromittáltam volna a United Oilt -- mondta Fuhito.
-- Nem is vádoltam ilyesmivel, ornagy. Mit akartak?
A válasz elotti szünet figyelmeztette Hartot, hogy a férfi vagy hazudni fog, vagy
csak az igazság felét mondja el.
-- Jarlath Drake után kutattak.
Drake. De az ornagy valamit még visszatartott. Hirtelen szörnyu gyanú ébredt
Hartban. -- És kik voltak a fickók?
-- Két férfi. Egy kiberveres rézboru és egy adatjackes fehér. És volt egy dekás is,
akit Svindlernek hívtak.
Svindler is. Hart szinte érezte, hogy Tessien ugyanazt a gyanút visszhangozza, ami
obenne is felébredt.
-- És ez a fehér egy szoke srác volt mogyoróbarna szemekkel? Átlagos magasság és
testalkat, adatjack a jobb halántékában, négy apró sebhely a jobb kezén és céges
stílus?
-- Igen, a testalkat kivételével. Sovány fiú volt -- Fuhito hangja már kevésbé volt
zavart, szemeibe számító tekintet ült ki. -- Van a gyanúsítottjuknak szakálla?
Nem, legalábbis amikor utoljára találkoztak. De a leírás és a részletek stimmeltek.
Túlságosan is. Az átélt megpróbáltatások során nyilván lefogyott és ennyi ido alatt
könnyen növeszthetett szakállat is. Lennének persze mások is, akikre illene a
személyleírás, de ki más jönne ide, hogy Drake után kutasson? A behatolónak
Vernernek kellett lennie. Ez igazán szerencsétlen fordulatot jelentett, de csak
saját magát hibáztathatta, hogy nem ellenorizte személyesen a sárkányféle
munkájának eredményét.
Verner túl sokszor szökött már meg a halál torkából. Ebben a szerencsén kívül
valami másnak is közre kellett játszania. Verner valahogyan mindig átrázta.
Sikamlósabbnak bizonyult, mint azt Hart gondolta volna.
Vagy Tessien hazudott volna neki? Nem látott erre okot. Négyéves partneri viszonyuk
mindkettejük számára több volt, mint kielégíto. Vagy legalábbis Hart így gondolta.
Biztos volt benne, hogy Tessien nem árulta el ot Tirben, de lehet, hogy akkor is
hazudott. Ha a kapcsolatuk többé már nem felelt meg a kígyónak, talán ezt az
alkalmat használja fel rá, hogy megszabaduljon Harttól. Bár Tessien korábban soha
nem árulta el, Hart sajnálkozva elhatározta, hogy többet nem fog megbízni a kígyó
szavában.
-- Nem tudhatja meg -- jelentette ki Tessien, amint befejezte a gondolkodást.
A kígyó ugyanarra gondolt, amire Hart. Bármilyen probléma is merült fel Hart és
Tessien között, mindkettojüknek volt egy Samuel Verner nevu, közös problémájuk. Még
ha nem is volt olyan ravasz, mint gondolták volna, Verner akkor is olyan
elvarratlan szálat jelentett, mely könnyedén bajba sodorhatja mindkettojüket. Az
elvarratlan szálakat el kellett varrni, véglegesen, örökre. Ezúttal majd nem fogja
lebecsülni ellenfelét.
Tudván, hogy Fuhito is felfigyelt a nagy csöndre, Hart elrejtette aggodalmát és a
férfire mosolygott. -- Őrnagy -- mondta könnyed hangvételben --, felesleges itt és
most egymásnak ellentmondó célokért dolgoznunk. Nem említem meg Haesslichnek a
tegnap éjjelt, ha ön cserébe mindent elmond a látogatóiról. Így az ön zavaró kis
titka biztonságban marad.
Fuhito vigyora inkább egy ragadozóé volt, mint egy megkönnyebbült cégalkalmazotté.
Hartnak óvatosabbnak kellet volna lennie abban, hogy mit mond el neki.

44

Már felkelt a nap, mire visszaértek Sam új lakására. A forgalom gyér volt, de a
járdákon viszonylag sok gyalogos nyüzsgött. A járókelok között gyerekek
rohangáltak. Úgy tunt, hogy az általuk játszott játékok szabályai idorol idore
alakultak. Utcai árusok kínálták áruikat bódéjaikból vagy járgányaikból. Néhány
üzlet alkalmazottai már a nyitás elotti utolsó simításokat végezték. Itt-ott kisebb
csoportokba verodtek az emberek és kicserélték a helyi pletykákat. A tömeg elég
vegyes volt ahhoz, hogy egy tünde, egy indián és egy fehér ne nagyon tunjön fel
közöttük.
Szellem megragadta Sam karját és berántotta ot egy tésztaárus stand ponyvája alá.
Sam kimerültségében hirtelen nem tudott megfelelo ellenvetést kitalálni. Szellem és
Svindler közben elfoglaltak két széket a pult elott. Sam továbbra sem értve a
dolgot leült kettejük közé egy harmadik székre.
-- Baj van? -- kérdezte Svindler.
Szellem bólintott. -- Úgy fest.
A szakács rájuk vakkantott, hogy vagy rendeljenek vagy álljanak odébb. Svindler
odadobott neki egy hitelkártyát és három csésze rament kért. Amint az öreg,
rigolyás árus elfordult, hogy végezze a munkáját, Szellem fejével arra az épületre
mutatott, melyben Sam lakott.
-- Az utca túlsó felén a kutya egy törpöt ugat.
Sam és Svindler odanéztek. A hangos állatot nem volt nehéz kiszúrni. Az utcán
élosködo korcs merev lábakkal állt és kitartóan ugatott egy foltozott, rongyos,
hosszú kabátot viselo, tömzsi fickót. A járókelok nagy ívben kikerülték az incidens
helyszínét. A koldus egy üveget vágott az állathoz, de mellé talált. A kutya
válaszul az ot fenyegeto kéz felé kapott, de o is hibázott. Ugatott még párat, de
aztán az osz hajú, szakadt rongycsomó néhány fenyegeto lépést tett az irányában,
mire rögtön elinalt.
-- A társadalom számkivetettje, pénztelen és hajléktalan. Igazi világveszedelemre
hívtad fel nemesen a figyelmünket, Vaklárma úr.
-- A hajléktalanokon nem lógnak ultramodern fegyverek.
Sam és Svindler még egyszer odanéztek. A szakadt koldus visszatért az épület elotti
árusbódé biztonságos árnyékába. Sam semmit nem látott, de Svindler igen.
-- Egek anyja! Igazad volt.
-- Két Ares Predator? -- kérdezte Szellem.
-- Lehetséges. Te vagy a nagy fegyverszakérto, Késes úr, nem én. De bármiféle
fegyver is legyen, a ketto egyforma.
-- Hogy szúrtad ki? -- kérdezte Sam.
-- Az egyik emberem oda volt állítva.
Sam kihallotta a dühöt Szellem hangjából. -- És úgy gondolod, hogy...
-- A törp elkapta. A fiú magától nem ment volna el onnan.
Sam még egyszer odalesett. A koldus a hétköznapi szemlélo számára egyáltalán nem
tunt veszélyesnek. -- Szerinted mit csinál ott?
-- Terád vár, Csavar úr -- válaszolta Svindler.
-- A társai pedig valószínuleg már megszállták a lakást -- tette hozzá Szellem.
-- Megszállták a... -- Sam gyomra meglódult. -- Sally meg valószínuleg odabent
volt.
Szellem elfordította a fejét és Samre bámult. Szemei összeszukültek, a borotvaéles,
krómozott pengék ki-be ugráltak az ujjai hegyén. A leginkább az rémítette meg
Samet, hogy tökéletesen hiányzott mindenféle kifejezés a férfi arcáról, akivel
együtt vadászott az elozo éjjel. A férfit, akire Sam az életét is rábízta volna,
most szemmel láthatóan nem sok választotta el attól, hogy kioltsa azt.
A pengék végül eltuntek, Szellem felpattant és a széket és egyenesen Svindler
mellének lökte. A tünde felállt és széttárta a karjait, hogy elállja Szellem útját.
Svindler átölelte az utcai szamurájt, mielott az kicsúszhatott volna a kezei közül.
A tünde számított Szellem manoverére.
-- Diszkréció, Szellem. Ha vakon berontasz, azzal nem segítesz rajta -- Egy
pillanatig úgy tunt, az indián Svindlerrel is kész megküzdeni. Aztán a feszültség
elillant Szellem izmaiból és Svindler lazított a szorításán. -- Még csak azt sem
tudjuk, hogy mi történt.
Svindler megfordította Szellemet, visszaültette a székére és o is leült mellé. A
tünde a pultra hajolt és Szellemen keresztül beszélt Samhez.
-- Sam, a mágiád most segíthet.
-- Miféle mágia? Nem is tudok egyetlen varázslatot sem.
-- Az asztrális projekció. Átkutathatnád az épületet és a lakást. Ha valami
ellenség odakint vár téged, akkor erre nem számítanak. Ha valaki tudja, hogy mágus
vagy, az csak barát lehet.
-- Greerson -- suttogta Szellem.
-- Micsoda? -- kérdezte Sam.
-- Kicsoda? -- visszhangozta Svindler.
-- Greerson. Fejvadász törp. Hallottam, hogy szeret lesbol támadni.
Svindler és Sam egymásra néztek. -- Ismered ot? -- kérdezte Svindler.
Szellem megrázta a fejét. -- Csak hallottam róla. A legaljasabb félember az egész
parton.
-- Nos, Csavar úr, úgy fest, halálhíre már nem számít biztos információnak bizonyos
körökben. Valamint úgy tunik, hogy felderíto útja többé nem pusztán ajánlott, hanem
egyenesen szükséges is. Nem tudhatjuk, hogy Greerson hallott-e a társaidról. És
mivel egyikünk sem tud láthatatlanul elsétálni elotte, a következo legjobb
megoldást kell választanunk. Csak az asztrális projekciód képes rá, hogy
besurranjon és kiderítse, helyénvalóak-e a feltevéseink. És ami ennél is fontosabb,
megtudjuk, hogy Lady Tsungot ott tartják-e a lakásodban.
Svindler utolsó érve döntött. Ha Sallyt elfogták, mindenrol tudniuk kellett,
mielott megpróbálkoznak a kiszabadításával. -- Rendben. Megpróbálom.
-- Imhol a bátor Errant Lovag.
Sam egyáltalán nem érezte magát lovagnak. Inkább úgy érezte magát, mint egy kezdo
apród, akit váratlanul teljes harci páncélzatba öltöztetnek és kiküldenek a csatába
kard nélkül. -- Azt mondtam, hogy megpróbálom, de nem vagyok túl jó az ilyesmiben.
Úgy tunik, a fele az egésznek mindig csak hallucináció és sosem tudom, pontosan
melyik fele.
-- De megpróbálod. -- Sam lassú fejbólintása láttán Svindler még hozzátette: -- A
legjobb, amit tehetsz, a legtöbb, amit tehetsz.
Sam lehunyta a szemét és megpróbálta kizárni az utcai zajokat. A zaj nem szunt meg,
jóllehet az elhaladó jármuvek zúgása egyfajta ritmust vett fel. Minél keményebben
próbálkozott, annál nehezebbnek érezte a fejét. Lassan lekonyult, aztán ismét
felpattant és ezzel vége is lett a próbának. Sam nekigyürkozött még egyszer.
Ezúttal, amikor a fejének felpattanása következett, rájött, hogy valójában áll.
Most mind a fejét, mind a testét könnyunek, tisztának, nyitottnak, majdhogynem
lebegonek érezte. Kinyitotta a szemeit és végignézett saját magán. Minden
normálisnak tunt, annyi kivétellel, hogy a jószerencsét hozó fogkövülettol
eltekintve minden tárgya és felszerelése némileg anyagtalannak látszott. A fog
ugyanolyan valóságosan volt, mint Sam saját maga.
Odafordult, hogy mondjon valamit Svindlernek és Szellemnek, de azt látta, hogy azok
ketten egy arccal a pultra boruló fickóra figyelnek -- Samre magára. Ezt látván Sam
már tudta, hogy sikerrel járt, jobban, mint máskor valaha. Ezúttal nemcsak saját
asztrális létezésének volt tudatában, de annak is, hogy fizikai teste csöndesen
feküdt a visszatértére várva. Különös, szórakoztató, felszabadító és határozottan
kényelmetlen érzés volt.
Most eloször, asztrálisan látott egy olyan színhelyet, melyet már ismert.
Legalábbis úgy vélte. A külvilág furcsán megváltozott; a színek eltolódtak, az
épületeket mintha kimosták volna és az emberek élesen izzottak a szürke betonháttér
elott.
Közelében a Svindlert és Szellemet megvilágító tüzek fényesen ragyogtak, de sötét
foltok pettyezték oket. Az utcai szamurájnak több foltja volt, mint a tündének. Az
árus auráját penészes zöld réteg fedte, mely szinte -- nem a legjobb szó, de
kétségkívül ideillik -- buzlött.
Sam odasétált a szóban forgó törphöz. Ahogy közelebb ért, jól látta a tömzsi
figurát körülvevo ragyogást és bár nem fogalma sem volt hogyan, mégis tudta, hogy a
törp egészséges. Aurájából hiányzott az a "buz", amely a tésztaárus auráját
jellemezte és még csak nyoma sem látszott annak a beteges színnek, aminek pedig
jelen kellett volna lennie, ha a törp valóban az a koldus lett volna, akinek kiadta
magát. A törp auráját még Szelleménél is több fekete folt tarkította. Sam rájött,
hogy a fekete foltok a kibernetikus beépítéseket jelzik.
Azzal, hogy Sam közelebb sétált a törphöz, egyben azt is letesztelte, hogy valóban
láthatatlan-e a külso figyelo számára. Egyenesen az álkoldus orra elé állt, de a
törp nem mutatott semmilyen reakciót. Sam elégedetten megfordult és átvágott az
utcán.
Az utca nem volt más, mint izzó emberek és gépek villogó kavalkádja, melyet
azonosíthatatlan eredetu fényforrások színesítettek. Érzékelése sarkában hirtelen
gyors mozgást észlelt. A sebesen emelkedo érzékterhelés arra késztette, hogy
meggyorsítsa lépteit az utcán keresztül. Valósággal bemenekült az épületbe és
megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy idebent már nem látszott a kinti utca vad
villogása. Várt egy picit, hogy összeszedje magát.
Nem tudván, hogyan hívja le az asztrális liftet, elindult felfelé a lépcsokön. A
csukott lépcsoházajtón egyszeruen átlépett. Néhány lépcsoforduló után rádöbbent,
hogy nem képes elolvasni az emeletszámokat. Látta, hogy ott vannak és érezte az
azonosságukat, de a betuk és számok remego kocsonyává olvadtak a szeme elott.
Számolnia kellett volna az emeleteket. Jobb híján minden egyes emeleten bedugta a
fejét a folyosóra, remélve, hogy majd megismeri a saját emeletét az ottani
szemétkupacok elhelyezkedésébol. Csak pár próbálkozásába került az egész.
Lassan odasétált a lakása ajtajához. Kulcsra nem volt szüksége, simán átlépett
rajta. A lakást felforgatták. Minden törhetot eltörtek, minden téphetot széttéptek
és minden nyithatót kinyitottak. Megmaradt kevéske értékeit egytol egyik elvitték
vagy elpusztították, de Sallynek sehol nem látta nyomát.
-- Nem érkezett meg -- mondta egy ismeros hang.
Sam a beszélo felé fordult. -- Kutya, mit muvelsz te itt?
-- Hozzád beszélek. -- Kutya felvonta egy kicsit az állát és széles kutyavigyorral
Samre mosolygott.
Sam egyáltalán nem találta szórakoztatónak a rögtönzött választ.
-- Azt tudom. Úgy értem, miért vagy itt?
-- Sokat kell még tanulnod.
Ne már megint, gondolta Sam. Lehet, hogy megorült. A fáradt emberek
könnyen hallucinálhatnak és a rossz étel is kellemetlen álmokat vonhat maga után.
Lehet, hogy a vadászatból jött haza, és összeesett, hogy kialudja kimerültségét.
Leguggolt Kutya elé. -- Hamarosan fel fogok ébredni. Te eltunsz és Sally itt lesz.
Ez az egész csak egy paranoiás rémálom.
-- Maradjunk a lényegnél, Ember. Jó, álom, rendben van, de ez még egyáltalán nem
teszi kevésbé valóságossá. És a paranoia is jó. Néha kifejezetten egészséges. Talán
szeretnél megtanulni egy éneket.
-- Biztosan álmodom -- Sam felállt. -- A házam elott egy gyilkos lapul, két másik
mindenhová követ, egy sárkány eloretolt kémnek használ, huséges asztrális társam
pedig altatódalra akar megtanítani.
-- Hát, az altatódal is jó, de most nem arra van szükséged. Én egy sokkal erosebb
énekre gondoltam.
És ezzel Kutya énekelni kezdett, Sam pedig már csak arra emlékezett, hogy Svindler
megpróbál beléeroltetni valami keseru, zöld teát. A lötty íze egészen borzasztó
volt, de azért megitta, hálásan, hogy végre valami valós, anyagi dologgal
találkozik.
-- Mi tartott ilyen sokáig? -- kérdezte a tünde. -- Sallyt sokkal hamarabb meg
lehet találni egy asztrális sétával. Azt hittük már, hogy elfogták a lelkedet.
-- Beszélgettem egy... -- Hirtelen rádöbbent, milyen különösen hangzana az egész,
így inkább félbehagyta a mondatot. -- Nem érdekes.
Szellem egészen közel hajolt hozzá. -- Mit tudtál meg?
Elnyomva a feltöro, hisztérikus vihogást, Sam megfogalmazta azt a választ, amit
Szellem hallani szeretett volna.
-- Valaki feldúlta a lakást, de Sally nem volt ott. És valószínuleg igazad van a
törppel kapcsolatban. Össze-vissza van drótozva meg krómozva.
-- Ideje más helyre költöznöd -- jelentette ki Szellem.
Amennyire innen meg tudták állapítani, a törp nem figyelt fel a tésztaárus
legutóbbi három vendégére.
A más helyre költözés Szellem területét jelentette. Egyben némi ételt és pár óra
pihenést is jelentett a kimerült vadászok számára. Amikor megérkeztek, Samet
mardosta az éhség. Többfajta kajájuk is volt, úgyhogy belapátolt valamennyit
valamibol, hogy elcsitítsa a gyomrát. De amíg aludt, Svindler és Szellem nem
tétlenkedtek. Kapcsolatba léptek Sallyvel, aki megerosítette oket, hogy jól van és
senki nem háborgatta. A lakást figyelo törzstagok eltuntek és azt kellett
feltételezni róluk, hogy meghaltak. Ez kifejezetten Greerson stílusára vallott,
ráadásul az utcai hírek is megerosítették, hogy a törp felbukkant Seattle-ben. A
nyugtalanító hírek sorát végül Svindler zárta le azzal, hogy kiderítette,
jótékonysági vacsora lesz a Voyeur Klubban.
-- Szóval úgy véled, Drake talán ott lesz a vacsorán ma este? -- kérdezte Sam
elgondolkodva.
-- Nagyon is. Az ilyesfajta estéket kedveli a szeretoje, Nadia Mirin és o már
jelezte is részvételét. Így aztán Drake is ott lesz. És ha ott lesz, talán elég
közel jutunk hozzá, hogy ráakasszunk valami elektronikát. Jeladót vagy poloskát
vagy valami ilyesmit.
-- Nem érdekel az elektronika. Ott akarok lenni. Meg akarom nézni magamnak megint.
-- Ha vadul berontanál, az nem lenne túl bölcs dolog -- mondta Szellem. -- Ilyet
csak egy idióta tenne.
-- Különösen nem a Klubbal -- tette hozzá síri hangon Svindler. -- A tulajdonos
híres arról, mennyire nem szereti, ha rendbontás történik a vendéglojében. Az a
hely nem az ügyek rendezésére való, már úgy értve, hogy ha nem csak megbeszélésrol
van szó. Persze ha az illeto rendbontónak elég pénze van ahhoz, hogy olajat öntsön
a háborgó hullámokra, az egészen más helyzet.
-- Nem akarok beszélni vele és ti sem vagytok készen a harcra. Mindössze csak meg
akarom nézni magamnak -- biztosította oket Sam.
-- Azt hittem, azt akartad, hogy halottnak higgyen.
-- Neki nem kell látnia engem.
-- Az ég szerelmére, Csavar úr, miben töri már megint a fejét?
-- Figyeljetek. Ameddig nem szerzünk be több adatot, nem vagyunk készen, hogy
lecsapjunk. De azt hiszem, szerezhetek pár adatot, ha egyszeruen csak ránézhetek a
fickóra. Ha az asztrális projekciót használom, látok bizonyos dolgokat az
emberekrol.
-- Miféle dolgokat? -- kérdezte Szellem gyanakodva.
Sam nem tudta, hogyan magyarázza el, hiszen még o maga sem értette teljesen. --
Hát, az embereket körülveszi egyfajta ragyogás. Ez eléggé különbözik, így aztán
lehet, hogy meg tudom tanulni, hogyan ismerjen fel az illetot, ha asztrálisan
látom. Az segítene. Tudod, arra az esetre, ha késobb álcázná magát vagy valami
ilyesmi. Aztán ott van a kiberver; az eltorzítja a ragyogást, valahogyan kioltja.
Azt hiszem, meg tudom mondani, mennyi kibervert építettek a fickóba. És ettol
ötleteket kapunk majd arra nézve, hogy mire számíthatunk tole.
-- Jól hangzik -- mondta Svindler.
-- Azt hittem, te nem hiszel ezekben a varázsdolgokban -- mondta Szellem.
-- Maradjunk csak annyiban, hogy vannak mellékgondolataim vele kapcsolatban. -- Sam
halvány mosolyt eresztett meg feléjük és magában hozzátette: vagy különben teljesen
beleorülök.
Sam kiválasztott egy asztalt, ahonnan jó rálátás esett Mirin és vendége lefoglalt
asztalára. A Voyeur Klub elrendezése miatt nem aggódott, hogy Drake esetleg
észrevehetni ot. Sam asztala az Alsó Teremben kapott helyet, melyet a legdrágább
Transparex félátereszto lapból készült fal zárt el a Felso Teremtol. A Voyeur
Klubban a gazdagok és hatalmasok az alsóbb néprétegektol nem zavartatva
fogyaszthattak, miközben azok folyamatosan nézhették és tisztelhették oket. Sam úgy
vélte, hogy csak a hiúság vagy az arrogancia vehet rá valakit, hogy részt vegyen a
Felso terem rendezvényeiben. A Voyeur Klub az osztályöntudat bástyája volt, a
Transparex falba beágyazott, osrégi vitorlás hajót mintázó, kápráztató
platinacsillártól kezdve egészen a pincérekig, akiknek nyersességét csak a
megfelelo mennyiségu borravalóval lehetett feloldani. Az étel természetesen mesés
volt.
Sam tervének elso lépése máris rosszul sült el. A válltáskájába rejtett hosszú távú
mikrofon nem hatolt át a két termet elválasztó falon. Semmit nem fog hallani tehát
a másik oldalon zajló beszélgetésbol. Annyira persze azért nem érezte magát
csalódottnak, hiszen azok ketten valószínuleg nem fognak túl sok fontos dologról
beszélgetni. És különben is, ma este foleg a szemeire hagyatkozott.
Sam már szépen elorehaladt az eloételével, amikor a kérdéses pár megjelent. Nadia
Mirin éloben még jobban nézett ki, mint a lapokban megjelent képeken. De jelen
pillanatban akármilyen gyönyöru vagy vonzó lehetett, Sam figyelmét az oldalán
lépkedo, sötéthajú férfi kötötte le. Jarlath Drake volt az, tökéletes eleganciával
öltözve. Pontosan ugyanaz az ember, akit Sam utoljára egy garázsban látott a
pusztulatban.
Abban a pillanatban, hogy leültek, a fopincér odalépett az asztalukhoz. Sam nem
hallotta a szavait, de elnézést kéro testtartásából és kézmozdulataiból minden
kiderült. A fopincér egy alkóvra mutatott nem messze a bejárattól és félénken
elvezette Drake-et, miközben egy sor másik pincér felbukkant Mirin mellett, hogy a
hölgy egy pillanatig se unatkozzon.
Drake a többszintu folyosó egyik kis boxában jelent meg újra. Ezeket a kis,
viszonylag szukös boxokat nyilvánvalóan úgy tervezték, hogy a bennük ülok csak
maguk lehessenek. Szerencsére Drake egy olyat választott, melyre Sam is rálátott.
Csodálatos alkalom kínálkozott tehát és Sam nem kívánta elszalasztani. Addig
igazgatta a mikrofont, amíg meg nem hallotta a fopincér hangját.
-- ... egy úriember várta az ön érkezését uram. Azt mondta, hogy üzenetet hozott
önnek, amelyet személyesen kíván átadni és megtagadta a távozást. Mi
természetesen...
-- Hagyjon magunkra -- szakította félbe Drake a fopincért.
-- Ahogy kívánja, uram -- felelte az meghajolva.
Drake mélyebben belépett az alkóvba és a rézkorlátra támaszkodott. Az ablakon át
elnézte a metroplexum fényeit. A folyosóról vagy a Felso Terembol senki emberfia
nem láthatta itt meg.
A hírvivo nagydarab, izmos férfi volt, aki olyasfajta stílusban mozgott, mint aki
tudja magáról, mennyire kemény fickó. Krómozott szemvédoi, korong alakú kiberfülei
és hajviselete is arról árulkodott, hogy az utcáról való. Ennek élesen
ellentmondott selyemöltönye. Az öltöny bár drága anyagokból készült, annyira azért
nem volt jószabású, hogy el tudja rejteni a férfi bal hónalja alól kidudorodó,
baljóslatú formát. Íme, Drake egy újabb külsose, gondolta Sam.
-- Baj van, Mr. Drake -- kezdte a férfi halkan, mintha félne a választól.
Drake sóhajtott egyet és tovább nézte a város látképét. -- Beszélj.
A hírvivot szemmel láthatóan zavarba hozta, hogy Drake nem figyel rá. Izgett-
mozgott, nem tudta, hol kezdje. Nyilván valóban rossz híreket hoz, gondolta Sam.
-- Wilsonról van szó -- bökte ki végül a férfi. -- Valamiféle felügyelo felbukkant
és megijesztette. Wilson jelen pillanatban be van tojva.
Drake lassan szembefordult a hírvivovel.
-- Azt akarod mondani, hogy elvesztettétek a doktor nyomát?
A férfi csak még idegesebb lett. Szemei elvándoroltak Drake arcáról, aztán
visszaugrottak, ide-oda ugráltak a kové dermedt arcban, majd végül megállapodtak
Drake gallérján. -- Hát, olyasmi. Tudja, a doktor igazán ügyes. És...
A férfiban bennragadtak a szavak, mert Drake karja kinyúlt és torkánál fogva
felemelte a hírvivot a földrol. A férfi feje gyorsan lilulni kezdett. Kezei Drake
karján kalapáltak, lábai tehetetlenül kalimpáltak. Drake-en meg sem látszott, hogy
esetleg nehezére esik kinyújtott félkezével kitartani a nagydarab fickót.
Nyugodtan, huvösen beszélt hozzá.
-- Azzal bíztalak meg, hogy bizonyosodj meg róla, semmi sem történik a doktorral,
amíg készen nem állok a fogadására. Ha elvesztetted, akkor a leheto legnagyobb
hibát követted el.
Drake villanásnyi idore lazított a szorításán, mely elég volt arra, hogy a küszködo
férfi belekapaszkodhasson a karjába és felhúzhassa magát annyira, hogy elfúló
hangon ennyit mondjon: -- Véletlenül történt.
Ez nyilvánvalóan rossz válasznak bizonyult. Drake szemei összeszukültek, majd
gyorsan elfordította a csuklóját és kitörte a férfi nyakát. A hírvivo egyet még
köhögött, köpött egy kis vért, aztán elernyedt. Drake a földre ejtette a holttestet
és egy darabig csöndesen nézte. Aztán a szájához emelte a karját és lenyalta
elegáns öltönye ujjáról a vérfoltokat.
A fopincér megjelent, hogy kiderítse, mi okozta az enyhe felfordulást. A hulla
láttán szinte kové dermedt és se köpni, se nyelni nem tudott. Drake finoman
félretolta és elindult visszafelé a Felso Terembe.
-- Takarítsák el, kérem. Balesetet szenvedett.
Sam tudta, hogy Drake nem az az ember, aki visszariad a gyilkosságtól, de soha nem
gondolta volna, hogy beszennyezi a saját kezét. Drake sokkal veszélyesebb volt,
mint Sam gondolta volna és szemmel láthatóan fel is volt erre szerelkezve. Hát nem
mondta Lofwyr, hogy ez a férfi több annál, mint aminek látszik? A hírvivo
meggyilkolása bebizonyította, hogy Drake-be kibervert építettek. Sam gratulált
magának a mai kémkedési akciójához. De az este még nem ért véget; eljött az ido,
hogy kiderüljön, hányféle kibervert halmoztak fel Drake-ben. Sam talán nem fogja
tudni megmondani, mire szolgálnak azok a beültetések, de ha a mennyiségüket már
tudja, a többiek majd segítenek annak megítélésében, mennyire kemény ellenfélre
számíthatnak Drake személyében. Minél többet felfedeznek a férfi rejtett titkaiból,
annál nagyobb az esélye, hogy végül sikerül legyozniük.
Sam összpontosított és ezúttal sokkal könnyebben ment neki az asztrálsíkba való
átmenet. Körülnézett a vendégloben. Szokás szerint a megváltozott érzékek
összezavarták egy kicsit és eloször nem tudta, merre keresse Mirin asztalát. Aztán
megtalálta. A no aurája eros volt és vibráló, még gyönyörubbé varázsolva gazdáját.
De amikor Sam Mirin partnerére pillantott, megdöbbenve látta, miféle lény ül az
asztalnál.
A lény denevérszeru szárnyait szorosan összehajtotta a hátán, annak karmos, felso
ízületei egy magasságban voltak hosszú, kígyószeru nyakával. Ék alakú fejének
széles állkapcsában borotvaéles fogak sorakoztak és széke lábainál hegyes tüskékkel
ellátott farok tekergett a földön. Sam egy miniatur sárkányt látott, melynek alakja
lüktetett az erotol és nekifeszült valamiféle csillogó buroknak, mely nem mozgott
vele együtt, de mintha különös módon magában foglalta volna az alakot. Sam figyelme
az asztalra fektetett, arany mancsra terelodött. Egyik karmán gyuru díszelgett,
melynek faragása egy embert ábrázolt. Egy embert, akit Sam túlságosan is ismert:
Jarlath Drake-et. Hát igaznak bizonyult, hogy Drake valóban sokkal több annál,
aminek látszott. Egyáltalán nem is volt ember. Drake nem Haesslichnek dolgozott; o
maga volt Haesslich!
Sam kezdo mágusként kényelmetlenül érezte magát erejével és gyorsan visszavonult
fizikai testébe, jól ismert fizikai érzékei közé. A vendéglo másik termében egy
kellemes modorú, sötéthajú férfi vacsorázott zavartalanul a barátnojével.
Hát nem volt már eddig is túl sok sárkány Sam életében?
Fogalma sem volt, mi lenne a következo teendo, de egy dolgot biztosan tudott. Azt,
hogy jó mélyen benne volt a pácban.

45

Korábban már látott ilyet, de ma mégis megrázta Svindlert a különös látvány. A

félelmetes híru utcai szamuráj, Szellemcsináló, akit közvetlen ismerosei csak
Odabent Sétáló Szellemként ismertek, szójakávét készített egy nyomoróságos lyukban,
mely a lakás konyhájaként szolgált. Talán az indián mozdulatainak finom
ügyetlensége tette, vagy az, ahogyan állandóan felemelve tartotta a fejét, mintha
valami jelre várt volna. Valami nem volt teljesen rendjén. És amikor Szellem két
gozölgo bögrével a kezében elsétált a konyhapulttól, Svindler észrevette, hogy a
pulton egy harmadik csésze szójakávé is pihen. Ez az. Korábban Szellem mindig csak
Sallynek készítette el a fozetet és hagyta, hogy a tünde saját magát szolgálja ki.
-- Köszönöm -- mondta Svindler és elvette az egyik bögrét.
Szellem leereszkedett és törökülésben a padlóra ült. Néhány percig egyetlen szót
sem szóltak, csak szürcsölték a forró szójakávét. Aztán Szellem szólalt meg:
-- Akárhol is van most, bátor fickó. -- Megcsóválta a fejét. -- Bíróság elé akar
állítani egy sárkányt gyilkosság vádjával.
-- A hangodból azt veszem ki, már nem vagy annyira biztos. Ki akarsz lépni a
buliból?
Szellem zordan nézett a tündére. -- Az akaratnak ehhez semmi köze.
Ez hazugság, gondolta Svindler. Van itt egy akarat, aminek baromi sok köze van a
dologhoz. Svindler nem kívánta elsoként kimondani ezt.
-- Sam megértené. A helyzet már nem ugyanaz, mint amilyennek akkor látszott, amikor
beleegyeztél, hogy segítesz neki kiiktatni Drake-et.
-- És hová fog ez engem juttatni, tünde? Szemtanúk elott a szavamat adtam. Nem
érdekel, ha egy rakás punk, meg utcai olcsójános szamurájnak hívja magát, mert azt
hiszik, hogy ehhez elég a legújabb krómszerelvény, meg kegyetlen hozzáállás. Ennél
sokkal több kell. Az öreg japán majdnem olyan jól megértette a különbséget, mint az
oseim. A harcosnak a becsület emberének kell lennie. Aki megtartja a szavát és
mindenki másnál erosebb, különösen a szívében.
-- Bár te csak az utcák szamurája lehetsz, Odabent Sétáló Szellem, mégis a becsület
embere vagy és igazi harcos.
-- Úgy gondolod?
-- Még a régi szamurájok is elosorban emberek voltak.
Az indián csöndesen letette a bögréjét. Egyik ujjpengéje kisiklott ekto-mielin
tokjából. A szikrázó karbonacél tu hegyével vékony íveket karcolt a padló
csempéjébe.
-- És te, tünde? Te miért nem mész a fák közé?
-- A becsület nem a szamurájok kizárólagos tulajdonsága, legyenek azok utcaiak vagy
másmilyenek. -- Svindler ezt olyan hangon mondta, amirol úgy vélte, hogy elég
sértodos felhangot tartalmazott.
-- Te igazából sosem aggódtál emiatt.
Szellem túl jól ismerte ot. Nyugodtan gondolhatta, hogy a tünde csak az izgalom
kedvéért csinálja az egészet, mint azt tette a múltban is. Szellem ezt úgysem hinné
el. Svindler pedig nem ismerhette be, hogy o maga sem volt biztos a saját
indítékaiban.
Szellem felemelkedett a padlóról. -- Jönnek -- mondta. Szembefordult az ablakkal és
begyakorlott hidegvérrel a falnak támaszkodott.
Szellemnek igaza volt. Néhány pillanat múlva kacagás és nevetés hangjai szálltak
fel a sikátorból. Elsonek Sally mászott be az ablakon. Bár csillogó, testhez álló
ruhát viselt, mely igencsak elütött az o szokásos, hosszúkás fémlapokkal bélelt
vadászatokhoz használt kabátjától, széles öve azért rajta volt, benne a fegyverével
és a máguskard is a csípojénél fityegett. A kard meg is akadt a párkányon, de Sam
gyorsan odanyúlt és kiakasztotta. Néhány másodperccel késobb maga is bemászott.
Amikor Sallyhez hajolt, a lány félrelépett egy kicsit, így Sam ajka csak finoman
súrolta Sally arcát. Sam egészen eddig nem vette észre, hogy Svindler és Szellem is
a szobában tartózkodik. Szégyenlos mosollyal köszöntötte oket.
Svindler visszamosolygott. Csak az udvariasság tarthatta kordában a dolgokat.
Szellem rá sem hederített Samre, Sallyhez intézte a szavait.
-- Segíteni jöttél?
-- Segíteni miben? Segítségre van szükséged a fozéshez? -- kérdezte Sally vidám
mosollyal.
-- Neki van szüksége segítségre -- csattant fel Szellem és fejével Sam felé intett.
-- Ó, nem -- Odalehelt egy puszit Sam arcára, aztán keresztülsétált a szobán és a
matracra vetette magát. Egyik könyökével felkönyökölt és végigsimított
máguskardján. -- Szerintem jól csinálja.
Szellem orrcimpái kitágultak. -- Nem mondta el, mit derített ki?
Sally hátravetette a fejét, hogy eltakarítsa az útból a copfját.
-- És mit akarsz, mit csináljak vele?
Svindler Samet figyelte, amint a fiú az egyikrol a másikra néz és megpróbálja
kihámozni szavaik rejtett értelmét. Úgy tunt, készen áll arra, hogy beszéljen, de
Szellem hirtelen kitörése beléfojtotta a szót.
-- Hogy mit csinálsz a saját nyomorult számládra, az engem nem érdekel. De ha nem
csinálsz semmit, az hatással van orá. A sárkány meg fogja ölni. Most már egyáltalán
nem valami kétbites Mr. Johnson ellen megy a vadászat.
-- És mibol gondolod, hogy én számítok valamit? -- kiabálta vissza Sally.
-- Megvan az a mágiád, amit o még nem tud irányítani. A fenébe is, te no! Már
sárkányok is vannak az ügyben.
-- Eddig is voltak benne sárkányok.
-- Nem szállhatunk szembe sárkányokkal mágia nélkül.
-- A rakéta ugyanolyan jó, mint a tuzlabda.
-- Kham elfogadja a te vezetésedet. Te behozhatnád a csapatba és akkor lenne
esélyünk.
-- Kham felnottként viselkedik, ami nem mondható el mindenkirol. Nagyfiú már és
saját maga dönt.
Szellem elharapta a válaszát és az ablak felé indult. Svindler azt hitte, tovább
fog haladni, de aztán Szellem megtorpant és visszafordult. Amikor megszólalt a
hangja csöndesebb volt és halvány kéro tónus is érzodött rajta.
-- Tudod, hogy hárman nem vagyunk elég erosek ahhoz, hogy elintézzük Haesslichet. A
Renrakuba való beépítésük akár szemét akció volt, akár nem, attól még o a United
Oil biztonsági fonöke Seattle-ben. És ezáltal kibaszottul sok eroforráshoz
hozzáférhet.
-- De ezzel csak elárulná magát a fonökei elott -- jegyezte meg Sam. Most már
hajlandó volt beszélni, hogy a téma az üzletre terelodött.
-- Nem feltétlenül -- mondta Sally. -- Dörzsölt egy gyík o. Ügyesen elintézheti,
hogy úgy tunjön fel a dolog, mintha a United Oil tulajdona ellen lépnétek fel és
így jogosan használhatja a cég fegyveres eroit.
-- De még a United Oil biztonságiai nélkül is ott van a másik sárkány és Hart --
tette hozzá Szellem.
-- Ha még mindig neki dolgoznak -- mondta Sam.
-- És van okod rá azt hinni, hogy nem? -- kérdezte Sally.
-- Greerson -- felelte. -- Ha Haesslichnek még mindig ott van Tessien és Hart,
miért küldené ellenem Greersont?
-- Senki nem mondta, hogy o küldte Greersont -- felelte Sally.
-- Lady Tsung, tudsz valamit? Másik játékos is benne van a játszmában?
Sally megvonta a vállát. -- Lehetséges. Minthogy az is lehetséges, hogy Greerson
egész végig Haesslichnek dolgozott, csak egészen mostanáig nem futottál össze vele.
De még ha segítek is, ha még be is hozom Khamot és bandáját a csapatba, ti, fiúk,
igazi macerának néztek elébe. Nagyon sok izomra van ahhoz szükség, hogy Haesslichet
kiiktassuk a játékból.
-- Akkor segítesz -- Szellem kijelento hangsúllyal ejtette ki a kérdést.
Sally nem szólt egy szót sem, csak felállt, odasétált a konyhapulthoz és töltött
magának egy bögre szójakávét. Aztán megfordult, nekitámaszkodott a pultnak és
kiitta a bögre felét. Két keze közé fogta a bögrét és még gondolkodott egy darabig.
-- És mi van Lofwyrrel? -- kérdezte Samet. -- Ő küldött erre a piszkos melóra.
Talán tud segíteni vagy legalább ad valamennyi pénzt.
-- Megkérdezhetem -- felelte Sam.
Svindler ezt úgy értette, hogy Sam nem volt egészen biztos abban, hogy tényleg
megkérdezheti-e. De megpróbálja, mert Sally megkérte rá. A tünde eltunodött azon,
vajon Sally mire számít, mi fog ebbol kisülni.
-- Üdvözlünk a csapatban, Lady Tsung.
-- Ne olyan gyorsan, Svindler. Elobb várjuk meg, hogy a quebeci gyíkpofa a pénzét
is hajlandó-e oda tenni, ahová a mancsát tette. Ha igen, akkor beszállok.

46

Jacqueline feljegyezte, melyik vonalon futott be a hívás. A Vernernek félretettrol.

Nyilván végül sikerült kiderítenie ellenfele kilétét. Elindította a nyomkövetést és
a naptárra nézett. Két nappal a tervezett elott.
Elindította a szimulátor programot, mely Karen Montejac perszona ikonját
jelenítette meg fél másodperces késéssel. Ez a kis ido elég volt a szimulátor
programnak, hogy a kép arcmozgását Jacqueline szavaihoz igazítsa.
-- Igen, Mr. Verner -- felelte, miután megnyitotta a vonalat.
Hitelt kellett adnia a fiúnak. Sam hamar elrejtette afölött érzett meglepetését,
hogy azonnal a nevén szólították, amint létrejött a kapcsolat. -- Lofwyrrel akarok
beszélni -- mondta.
-- Sajnálom, de o jelenleg nem elérheto. Átadhatok neki egy üzenetet?
-- Személyesen akarok vele beszélni -- erosködött Sam. -- Mondja meg neki, hogy a
megegyezésünkkel kapcsolatban.
-- Vissza akar lépni?
-- Nem. -- Gyakorlott szemei hamar észrevették Sam zavarát és csalódottságát. --
Nézze, egyszeruen csak beszélni akarok vele. A dolgok nem egészen úgy állnak, mint
ahogyan arra o számított, és Drake-rol akarok beszélni vele.
-- Értem -- válaszolta a no huvös, titkárnoi hangon. -- Egyik emberünk elérheto
lesz. Ma este hatkor a jelenlegi szállásán?
-- Ah, igen. A hat az jó.
-- Akkor megállapodtunk. Mr. Enterichhel fog találkozni.
-- De nem tudják, hol vagyok.
-- Mr. Enterich már megkapta az információt, uram, és biztos vagyok benne, hogy
kielégíto választ tud adni az ön összes panaszára. Kíván még mást, uram?
-- Nem, azt hiszem, nem.
-- Akkor viszontlátásra, Mr. Verner. -- Jacqueline szétbontotta a vonalat és
nevetésben tört ki. Mindig is élvezte, ha a játékban alkalmazott bábuknak fogalmuk
sem volt arról, mi is folyik a valóságban. Aztán vidámságát megfékezve felhívta
Lofwyrt. Az aranypikkelyes fej megjelent a képernyon és a sárkány a nore nézett. --
Verner jelentkezett, nagyúr. Seattlei ido szerint hat órakor találkozni fog Mr.
Enterichhel Drake ügyében.
A sárkány csak annyi ideig maradt a vonalban, hogy minosítse a fejleményeket. --
Kielégíto -- mondta, és máris kijelentkezett.
Crenshaw bólintott, Ridley pedig berúgta az ajtót. Az ajtókeret megrepedt és egy
darab kiszakadt belole, magával sodorva az ajtó egy részét és a még mindig keményen
kapaszkodó zárat. A felvágódó ajtó egy a délutáni naptól nehéz drapériákkal
beárnyékolt szobát fedett fel. A földön a gyertyafényt utánzó, romantikus
padlólámpa szerepében két picike, vörös izzó tetszelgett.
Egy meztelen, kövér ember kászálódott ki meglepetten az ágyból. Mellette egy apró
ázsiai no feküdt, aki pontosan ugyanolyan meztelen volt, mint a férfi és csak
nézett tágra nyílt szemekkel, de nem mozdult. Persze nem volt más választása,
hiszen végtagjait hozzákötözték az ágy négy sarkához.
Crenshaw hagyta, hogy Ridley és Markowitz hatoljanak be elsoként a szobába. A
detektív épphogy csak megállt az ajtó mellett, de a bicskás eloreugrott és elkapta
a ruhái felé sieto, meztelen férfit.
-- Nocsak, nocsak, John -- mondta Ridley, majd megragadta a férfi haját és
hátrarántotta a fejét. A bicskás elmosolyodott amikor a férfi a fájdalomtól
kiáltozni kezdett. -- Ne siess ennyire, hisz még meg sem ismerkedtünk.
Ridley felállította a férfit és két gyors ütést vitt be a gyomrába. A pasas kétrét
görnyedt, majd fulladozni és hányni kezdett. Ridley hajánál fogva elfordította a
férfi fejét, hogy ne hányjon az o lábára. Amikor a férfi már mindenét kiadta,
Ridley az ajtó felé lökte. A férfi eltántorgott az ajtóig és szélesre tárt két
kezével megkapaszkodott benne.
-- Ezek kellenek? -- gúnyolódott Ridley és feltartotta a pasas levetett ruháit.
Röhögése végigvisszhangzott a folyosón a menekülo férfi nyomában. -- Ó, igen. Igazi
férfi.
-- Nem kellett volna ezt csinálnod -- mondta Markowitz.
-- Jaj, nem? -- Ridley olyan ártatlanul nézett rá vissza, mint egy ma született
bárány. -- Te olvastad a dossziét, Marky. Te tudod, milyen kemény tud lenni. Még a
nokkel is. Talán megpróbált volna mindnyájunkkal leszámolni. Már úgy értem, hogy
árthatott volna A.C.-nek is. Csak megtettem a szükséges biztonsági intézkedéseket.
-- Te beteg vagy, Ridley -- mondta Markowitz.
-- Mellesleg nem kell lekötöznöm oket, hogy not kapjak. És te, Marky? Sikerült már
egyszer szíjak nélkül is?
-- Pofa be. Dolgunk van -- Crenshaw az ágyon fekvo nohöz fordult. -- Azért jöttünk,
hogy beszéljünk veled, Candy.
Candy kinyújtotta a nyakát és megpróbálta a fogaival elérni a szíj csatját, de
Crenshaw pofon ütötte és odébb tolta a csatot.
-- Most még ne, kedvesem.
-- Semmi mondanivalóm nincs neked -- Candy szemei szinte szikráztak a gyulölettol.
-- 500 nujenembe kerültek a pasasaid és ha most nem zúgtok el azonnal, Alfie a
nyakatokra küldi a srácait.
-- Csak hadd küldje, bébi -- Ridley feltartotta egyik alkarját és hátrahajlította a
csuklóját. Egy kilenc centis krómacél penge csusszant elo a karjába rejtett
tartójából. Félelmetesen csillogott a vörös fényben. -- Ilyen srácokat szoktam
reggelizni, mielott valami igazi kaja után néznék.
Crenshaw leült az ágy szélére.
-- Látod, Candy. A maga nyers módján bár, de a társam igazat beszélt. Nem kell
félnünk Alfie barátod srácaitól, mivel elég jól meg tudjuk védeni magunkat, ha
kell. Másfelol viszont jelenleg téged nem véd senki tolünk. Persze erre nem is lesz
szükséged, ha szépen elmondod, amire kíváncsiak vagyunk.
Candy megfeszítette állkapcsát és elfordította a fejét.
-- Tudjuk, hogy találkoztál egy cégmenedzserrel, név szerint Konrad Huttennel.
Semmi válasz.
-- Azt is tudjuk, hogy a Congenial Companionsnak dolgozol és ok rendezték el a
találkáitokat Huttennel. Ki a fonököd, Candy?
-- Menj és nézd meg a városi nyilvántartásban.
Crenshaw bólintott Ridley felé. A férfi odaállt az ágy széléhez, hogy Candy is jól
lássa. Lehajolt és pengéjét végighúzta a lány arcán. Vér szivárgott elo a nem túl
mély karcolásból.
-- Ne feledd el, kedvesem, hogy könnyen elveszíthetsz valamit, ami nagyon közeli és
kedves a számodra.
-- Dugd fel a saját bökodet.
-- Helytelen válasz, bébi -- Ridley karja megvillant és pengéje átmetszette a lány
csuklóját. A levágott kéz a padlóra koppant, a felnyitott vénákból pedig gejzír
módjára lüktetett elo a vér. A lány sikoltozni kezdett.
-- Ridley! -- Markowitz eloreugrott, de megállította az alig egy centiméternyire a
jobb szeme elé tartott, véres penge.
-- Ez üzlet, cimbora. Te is bele akarsz kóstolni? -- sziszegte Ridley
összeszorított fogai közül.
Crenshaw figyelmen kívül hagyta oket és a lányhoz fordult. -- Attól tartok, el
fogsz vérezni, ha nem mondod meg, amire kíváncsi vagyok. És most halljuk, kinek
dolgozol?
-- Nem hagytok meghalni? -- nyögte Candy remego hangon. Már kezdett sokkos
állapotba kerülni.
-- Persze, hogy nem, kedvesem. Kinek dolgozol?
-- Eloször segítsetek -- könyörgött.
-- Nem, drágám. Eloször beszélned kell.
Candy sírni kezdett, lélegzete szabálytalanul, reszketegen zihált ki-be a száján.
-- A tünde kurvának -- nyögte --, aki Hartnak hívja magát.
-- Hát, ezt a nevet már hallottam korábban. Ezt igazán korábban is elmondhattad
volna, Candy és akkor nem kellett volna, hogy bajod essék -- Crenshaw felállt. --
Markowitz, kösd el a kezét és hívj egy DocWagont.
Markowitz még egyszer Ridleyre nézett, majd megkerülte a bicskást, hogy odaférjen
az ágyhoz. Gyors mozdulattal leoldotta a szabaddá vált szíjat és Candy karjára
kötötte érszorítóként. Mire befejezte, a lány már elájult.
-- Nem kellett volna megcsonkítanod -- mondta.
-- Ne recsegj itt nekem, Marky -- Ridley egyik pengéjének lapját króm karjához
ütögette. -- Az o fajtájának mindig elég pénze van. Meg tudja venni a technikát. És
csak gyorsabb, erosebb, jobb lesz!
Ridley vad nevetésétol felkavarodott Crenshaw gyomra. A férfi túllépte a határt,
jobban oda kellett volna rá figyelni. Ha úgy alakul, akár Hart ellen is küldheti.
Valószínuleg elintézné a tündét, de ehhez elobb Crenshawnak ki kellene bújnia a
borébol.

47

Az utcasarok pontosan olyan volt, mint a metroplexum száz másik utcasarka a napnak
ebben a szakában. Cégalkalmazottak, irodisták siettek, hogy idoben hazaérjenek,
mielott az éjszakai élet birtokba veszi az utcákat. Vagy éppen az utcára tartottak,
hogy maguk is csatlakozzanak hozzá. Az emberek elso hulláma már kint is volt az
utcákon. Chipezok, koldusok, kokósok kéregettek, rockerek és kültelki punkok
mászkáltak összevissza, hogy valami érdekes bulit találjanak. Mindössze egyetlenegy
dolog történt, mely ezt a sarkot megkülönböztette a többi, teljesen átlagos
saroktól. Ez az egy dolog egy ébenfekete Mitsubishi Nightsky érkezése volt. A
limuzin lassan a járdához gördült.
A járda feloli ajtók lassan kinyíltak. Az egyiken egy izmos ork no pattant ki és
orként megállt a kocsi mellett. Szürke ruháját úgy szabták, hogy még félelmetesebbé
tegye amúgy sem túlzottan nyúlszeru megjelenését. A nyitott ajtón át Sam látta,
hogy a sofor ugyanilyen egyenruhát visel; o is ork volt.
A hátsó ajtó belátást engedélyezett a kocsi huvös, sötét utasterébe. Az egyik
felhajtható ülésen Lofwyr titkárnoje ült. Az ülés a kocsi elejében lévo
vezérlofülkét a légkondicionált utastértol elválasztó válaszfalra volt erosítve.
Vele szemben egy férfi ült, akinek arcát Sam nem ismerte. A jólöltözött, vékony
férfi olyan nyugodtan pihent, mintha o lenne a limó jogos tulajdonosa. Ötven év
körüli, jól szituált embernek tunt, aki osz haját kicsit régimódi vágással hordta.
Amikor elmosolyodott, arany csillant elo a fogai közül.
-- Kérem, szálljon be, Mr. Verner -- szólalt meg. -- A járda nem éppen megfelelo
hely üzleti megbeszélések lebonyolítására.
Sam ujjait végigfuttatta haján, jelezve ezzel Szellemnek, hogy a kapcsolat
megérkezett. Hallotta, hogy az indián beindítja motorját, de a zajt hamar elnyomta
az utca állandó zúgása. Szellem készen állt, hogy kövesse oket, mert számítottak
erre. -- Azt hiszem, beszállhatok.
Sam meghajolt és becsusszant a Nightskyba. Belesüppedt az egyik luxus borülésbe. Az
ajtó érintés nélkül, csöndesen becsukódott és a táj mozogni kezdett az ablakok
mögött. Sam nem érezte, hogy az ork visszaült volna az ülésébe, vagy hogy a kocsi
elindult volna. A férfihez fordult. -- Ezek szerint ön Mr. ...
-- Enterich -- A férfi kezet nyújtott.
Sam is kinyújtotta a magáét, aztán megdermedt, amikor észrevette, miféle gyurut
visel a férfi. A gyurut sárkány alakúra faragták. Haesslich egy ezüst sárkány
gyurut viselt, amikor Mr. Drake-nek látszott.
-- Látom, tetszik a gyurum. Figyelemre méltó darab, nem igaz? Családi örökség, mely
azt hiszem a tizennegyedik századra nyúlik vissza. Egyfajta szójátékot jelöl.
Látja, rendkívül ambiciózus oseim voltak. Úgy vélték, hogy egy tuzokádó gácsér
sokkal jobb jelvény egy feltörekvo családnak, mint egy sima tavi kacsa.
-- Ezt nem értem.
-- Egy gácsér, Mr. Verner -- Sam még mindig értetlenül nézett, ezért a férfi
hozzátette. -- Ezt az állatot gyakran csak simán gácsérnak nevezték. Németül az
"Enterich" szó gácsért jelent, csakúgy, mint angolul a "Drake"... vagyis hím
kacsát.
Sam idegesen felkacagott.
-- Hisz ön a végzetben, Mr. Verner?
-- Nem szoktam.
-- Ami arra utal, hogy most már hisz benne.
Sam nem volt egészen biztos benne, mi volt annyira gyanús ebben a fickóban? --
Miért kérdezi?
-- Úgy tunt, ön igen érzékenyen reagál a gyurumre. Talán a gyurumet vagy a nevemet
jelként fogta fel. Sok ember hisz az ilyesmikben manapság. Feltételezem, ez is
része a mágikus dolgok újraéledésének.
-- Nem -- mondta Sam. -- Nem úgy fogtam fel, mint bármire is utaló jelet. -- Hacsak
arra nem, hogy te magad lehetsz a sárkány.
-- Ah, akkor örülök, hogy racionális emberrel kerültem össze. Biztos vagyok benne,
hogy ez sok mindent megkönnyít. És most rátérhetnénk a Lofwyrrel kapcsolatos
panaszokra?
-- Mielott ebbe belemerülünk, megengedi, hogy telefonáljak a társaimnak és tudassam
velük, hogy jól vagyok? Nem számítottak rá ugyanis, hogy be kell szállnom majd egy
kocsiba.
-- Megértem, Mr. Verner. Karen, add oda a telefont a vendégünknek.
-- Ó, köszönöm, de megvan a sajátom -- mondta Sam és megütögette a fejét.
Enterichnek láthatóan tetszett a dolog. -- Látom. Karen, csökkentsd le az árnyékoló
mezo erosségét, kérlek. Mr. Verner maga kíván telefonálni.
Sam hátradolt az ülésben, fejét a mellkasára hajtotta. Ezt a testhelyzetet gyakran
látta már rendszeres fejtelefon használóktól. Behunyta a szemeit, mintha csak a
tárcsázási parancsokra koncentrálna. Ehelyett azonban arra koncentrált, hogy
átcsusszanjon az asztrális térbe.
Az átmenet gyorsan bekövetkezett és asztrális szemeivel gyorsan körbenézett.
Meglepetésére Mr. Enterich továbbra is embernek tunt, míg Karenrol kiderült, hogy a
hölgy az a szorös bundájú szaszkacs, akit eloször Jacqueline néven ismert meg. Ha
az asztrális látása nem csalt, még mindig át tudott látni az illúziókon.
Elovigyázatosságból megnézte az elöl ülo orkokat is. Csak orkok voltak, bár
mindketten erosen fel voltak szerelve kiberverrel. Visszatért tehát a testébe és
ismét felemelte a fejét, jelezvén, hogy befejezte a telefonbeszélgetést.
-- Minden rendben -- mondta.
Vendéglátója melegen mosolygott. -- Nagyszeru. Akkor tehát rátérhetünk az ön
Lofwyrrel kapcsolatos aggodalmaira?
-- Egy részüket már ön is megemlítette.
Most Enterich-en volt a sor, hogy értetlenül nézzen. -- Melyeket?
-- Hogy Lofwyr tudta, Drake azonos Haesslichhel. Ön mondta ki és én ilyesmit sosem
említettem önnek.
-- Nem az volt a célja, hogy ismételjem magam, Mr. Verner. Lofwyr már felhívta az
ön figyelmét rá, hogy Mr. Drake nem biztos hogy az, aminek kinéz. De megengedte
önnek, hogy ön maga fedezze fel ezt a tényt. Ezzel ön demonstrálta az ügy
véghezviteléért érzett elkötelezettségét, mely megerosítette a sárkányt abban, hogy
érdemes volt önt támogatnia.
-- Akkor mik a tervei?
-- Lofwyr önre hagyja a tervezést. Nem lenne túl politikus, ha saját maga is
belefolyna ebbe az ügybe.
-- Szóval azt várja tolem, hogy egyedül akaszkodjak össze Haesslichhel? -- kérdezte
Sam hitetlenkedve. Mit képzelt a sárkány, mire képes egy ember, ha a sárkány maga
is félt belekeveredni az ügybe?
-- Felesleges aggódnia, Mr. Verner. Biztosan mondhatom, Lofwyr nem várja el öntol,
hogy közvetlenül vagy támogatás nélkül akaszkodjon össze Haeslichhel. Ha elkészült
a terveivel, vegye fel velünk ismét a kapcsolatot. Ha az elképzelései ésszeru
esélyt adnak a sikerre, el tudjuk intézni, hogy bizonyos források az ön
rendelkezésére álljanak. Diszkréten, természetesen.
-- Miféle források?
-- Ellátmányt, felszerelést és készpénzt a legkönnyebb szerezni, amennyiben az ön
igényei ésszeru határok között mozognak. Ezen felül nem specialista emberanyagot is
az ön rendelkezésére bocsáthatunk. Ezenközben, kérem, fogadja el kollégám, Karen
Montejac tanácsadási és kapcsolattartási szolgáltatásait.
Sam a nore nézett, akirol tudta, hogy szaszkacs és mágus. Vajon a no tudta, hogy
Sam tudja? -- Ugye nem bánja, ha Jaqnek fogom hívni?
-- Igazán tetszik ez a név -- felelte a no széles mosollyal.

48

-- Jenny?
-- Itt vagyok, fonök -- jött a dekás válasza Hart termináljából.
-- Valami hír Candyrol?
-- Semmi új. Még mindig gyógyszerezik és egyelore senkire nem illenek a támadók
személyleírásai. Még szerencse, hogy a biztosításában végtagcsere is szerepelt.
-- A jövoben ezek után biztosítás nélkül senkit nem fogok kiküldeni hírvivonek
ahhoz a dologhoz. Candy néhány hónapon belül rendbe jön.
-- Hé, fonök, gondolja, hogy azért kapták el, mert hírvivo volt?
-- Ez aggaszt engem is. Ő az egyetlen, aki kétszer járt az archológiában.
-- Elfoglalt lány volt már azelott is, hogy felcsípte -- mondta Jenny. --Lehet,
hogy csak személyes ügy volt.
-- Reméljük a legjobbakat. Folytasd a figyelést.
-- Rendben.
Hart visszament, hogy megnézze azokat a fájlokat, amelyeket Fuhito ornagytól kapott
az ismert árnyvadászokról. Kevés reménnyel kecsegtettek, de Hart minden egyes
nyomnak utánanézett, ami esetleg Vernerhez vagy a társaihoz elvezethetett. Senki
nem vadászott egyedül; de miért találtak olyan keveset az eddig meglévo egyetlen
névvel kapcsolatban? Ez a Svindler szinte olyannak festett, mint maga egy árnyék,
de hát minden hozzá hasonló kvalitású dekás ügyes fickó volt. Hart éppen tizedszer
olvasta már át a fájlokat, amikor Jenny ismét jelentkezett.
-- Fonök, nem hiszem, hogy személyes ügy volt a Candy elleni támadás. Alfie
társaságot kapott odalent.
-- Miféle társaságot?
-- Egy magát Alice Crenshawnak nevezo no ragaszkodik ahhoz, hogy látni kívánja önt.
-- Crenshaw? Renraku biztonsági szolgálat?
-- Hányan lehetnek?
-- És látni akarja a tulajt, igaz?
-- Semmi ilyesmi, fonök. Név szerint kereste önt.
Ez bizony bajt jelentett. Ha egy Renraku biztonsági fonök felbukkan, hogy
beszélgessen egy ellenségével, az határozottan nem szokványos dolog.
-- Jenny, el tudod még kapni a ma esti hírvivot?
-- Természetesen.
-- Mondja meg annak a valaminek, hogy a holnap esti élvezkedés zsákutcába jutott. A
dolgok túlzottan felforrósodtak.

Crenshaw követte idegenvezetojét a lépcsokön felfelé. Nem aggódott túlzottan. Az

épület biztonsági berendezései nem tudnák itt tartani, ha Harttal kapcsolatban
felforrósodnának a dolgok. Nem mintha eroszakos fellépésre számított volna. Az
eddig hallott információk alapján úgy tudta, ez a Hart tökéletes profi, gyökeréig
zsoldos katona. Crenshaw bízott magában, hogy képes lesz megegyezésre jutni a
tündével.
A túlsúlyos, szabad kaliforniai hájpacni kinyitotta az utolsó ajtót is és belépett
rajta.
-- Kösz, Ralphie -- mondta neki Crenshaw, és átnyomakodott mellette.
-- A nevem Alfie.
Crenshaw rá se hederített, el volt foglalva azzal, hogy kialakítsa elso benyomását
errol a nemzetközi híru tünde norol. Hart ugyan ült, de rögtön látszott, hogy
fajtájának megfeleloen magas, nyúlánk termetu. Sima bore, ovális arca és finom,
rókaszeru vonásai voltak, olyanok, melyekért minden férfi megorült, tünde és nem
tünde egyaránt. Talán egy kicsit túl vékonynak is tunt, de manapság ez volt a
divat. Crenshaw figyelmeztette magát, hogy Hart nemcsak szép, de igen okos is.
Hart meg sem próbálkozott azzal, hogy felálljon, vagy valami más módon köszöntse
látogatóját. Egyszeruen csak hátradolt a székében és huvös várakozással nézett
Crenshawra. Kezei az asztal alatt pihentek és nem lehetett látni oket. Crenshaw
odahúzott az íróasztal elé egy krómvázas muanyag széket és leült. A már ott lévo
puha, párnázott fotelre rá sem hederített. Hart még mindig nem szólt semmit.
Crenshaw körültekintoen válogatta meg a szavait.
-- Mielott valami olyasmit muvelne, amit mindketten megbánnánk, hadd közöljem
önnel, hogy pusztán beszélgetni jöttem. Úgy gondoltam, bele tudunk nézni egymás
szemébe, mint egyik profi a másikéba. És azt is szükségesnek találom közölni, hogy
a közelben elhelyezkedo társaim nem vennék jó néven az esetleges eroszak bármiféle
megnyilvánulását.
-- Sárkányra is be vannak tárazva? -- kérdezte csöndesen Hart.
-- Kérem?
-- A közelben tartózkodik egy tollas barátom, aki, ahogy ön mondta, nem venné jó
néven az esetleges eroszakot.
-- Á, a kígyóra gondol, aki segített kiszöktetni Samuel Vernert az archológiából.
Helyes. Mivel egyenloek az eroink, úgy vélem belevághatunk az üzletbe -- Hart
megmozdította egy kicsit a fejét, amit Crenshaw beleegyezésnek vett. -- Hogy van
Mr. Verner?
-- Fogalmam sincs.
Tiszteletre méltó pókerarcúság, gondolta Crenshaw. -- Ugyan, Ms. Hart. Tudomásom
van róla, hogy ön és o együtt dolgoznak.
-- Akkor ön többet tud, mint én.
-- Azt akarja ezzel mondani, hogy Samuel Vernernek nincs köze a Renraku Különleges
Igazgatóságának egyik tagja ellen tervezett összeesküvéshez?
Hart összevonta a szemöldökét. -- Nem szeretném megkönnyíteni a dolgát, Crenshaw,
de Verner olyan pasas, akit szeretnék kiradírozni a képbol. Okozott ugyanis nekem
egy kis kellemetlenséget.
Crenshaw érdekesnek találta, hogy a vadászok között is ellentétek feszülnek, de
tudta, hogy az ilyesmi egyáltalán nem szokatlan. -- De függetlenül attól, hogy ön
elismeri-e, hogy Vernerrel együtt dolgozik, az bizonyos, hogy ön is benne van a
Renraku ellenes ügyben. Azt is tudom, hogy Konrad Huttent szemelték ki, mindössze
annyit kell még kiderítenünk, hogy mivel tartják a markukban.
-- Ha gyenge láncszemet talált a cége láncában, miért nem vágja ki egyszeruen?
Crenshawnak tetszett a közbeszólás. Igazán ritkán lehetett méltó ellenfélre
bukkanni. Ha ez a játék az a játék, amivel végleg rendezheti jövobeli életét, egy
ilyen figyelemreméltó ellenfél csak még emlékezetesebbé teszi a dolgot.
-- Megvannak a magam érdekei, Ms. Hart. Ameddig a Renraku biztonságát nem fenyegeti
veszély, megengedhetem, hogy várjak és a kérdéses szituáció minden egyes
részletével foglalkozzak. Jelen pillanatban Samuel Verner érdekel. Azt mondta az
imént, hogy ön is szeretné félreállítani a fiút. Talán ez alkalommal
szövetségesként is dolgozhatnánk, nem csak ellenfélként.
Hart arcizmai megfeszültek egy kicsit, melyet Crenshaw úgy értelmezett, hogy a
tünde számba veszi a lehetoségeket. És tudta, hogy félig már sikerrel járt, amikor
Hart megkérdezte: -- Mit javasol?
-- Mivel az árnyakban manipuláló Verner mindkettonknek csak gondot jelent, talán
kilökhetnénk a világosságra. Tudom, hogy benne volt az egyik Különleges Igazgatóság
elleni akciókísérletben, de ön azt mondja, az önök ügyködéseinek nem része. De
bármelyik eset álljon is fent, egyikünk sem akarja, hogy Verner hozzáférjen a
projekthez. Ön azért, mert ezt magának akarja; én pedig azért, mert a dolog a cégem
tulajdona. És ha Verner úgy vélné, hogy esélye van megszerezni, amire vágyik és
ezzel együtt arra is, hogy ezt ön elol titokban tartsa, nem valószínu, hogy
megpróbálná megszerezni?
-- Valószínu -- ismerte el gyorsan Hart. -- De mi lesz az én hasznom?
-- A nyilvánvaló. A versenytársa megszunik.
-- Miközben ön belülrol huvösre teszi az én saját akciómat.
Crenshaw elmosolyodott. -- Ó, nem. Legalábbis nem azonnal. Dr. Hutten létfontosságú
tagja a projektnek. Önnek lesznek még esélyei.
-- Miközben minden lépését figyelni fogják.
-- Nem ígértem, hogy könnyen fognak menni a dolgok.
Hart akciója határozottan sokkal nehezebbé vált most, hogy a Renrakutól is tudott
róla valaki. A tünde úgy tippelt, hogy Crenshaw mind ot, mind Vernert be fogja
engedni az archológiába, hogy kapcsolatba lépjenek Huttennel. Hart számítani fog
Crenshaw csapdájára, de a társa, Verner nem. A tünde így a közmondásos farkasok elé
hajíthatja Vernert, miközben a keletkezo zurzavarban elmenekül és megpróbálja
Huttent is magával vinni. Crenshaw pontosan ugyanezt csinálná az o helyzetében.
Hart nem mehetett biztosra, de ugyan mi más esélye volt még? A nagy probléma az
volt, hogy Crenshaw tudott a Hutten elleni akcióról. És ha egyszer riadóztatják az
egész biztonsági szolgálatot, Hart egyetlen esélye az marad, hogy a Verner elfogása
körül támadt kavarodásban elintézi a szöktetést.
-- Crenshaw, az ön ajánlata buzlik. De nem hagyott számomra túl sok választási
lehetoséget. Vernert el kell intézni, méghozzá gyorsan. És még mindig fennáll a
"mikor" kérdése. -- Hart egyik ujjával az asztalán piheno terminál képernyojére
mutatott. -- Az emberünk... velem fog találkozni holnap éjjel. Egyfajta kutatási
jelentést tesz. Mivel már úgy is rá vannak akaszkodva, felteszem, hogy lemondják a
találkát.
Jó ellencsapás, gondolta Crenshaw. Hart megpróbálta siettetni Crenshaw saját
elokészületeit, remélvén, hogy Crenshaw elfeledkezik valamirol vagy hagy egy olyan
elvarratlan szálat, mely felderíti a Renraku csapdát annyira, hogy Hart kicsúszhat
belole. Nos, hát Sato is végso eredményt akart. Crenshaw pedig boldog lenne, ha
inkább hamarabb kapná meg Verner irháját, mint késobb. Emellett Hart sietsége
hibára is kényszerítheti.
-- Egyáltalán nem. Csak annyira van szükségünk, hogy kihúzzuk Vernert az árnyékból,
ahol is könnyebben le tudunk rá csapni.
-- Nem tart attól, hogy az emberünk elmenekül?
Crenshaw elmosolyodott, hogy kimutassa, mennyire magabiztos.
-- A projekt eddig túl kevés haladást mutatott -- hazudta. -- Ha most kivonja ot,
gyakorlatilag semmit nem kap cserébe a munkájáért.
Crenshaw most már biztosan tudta, hogy Hart meg fog próbálkozni Hutten
kiszöktetésével. Ha Hart úgy gondolta volna, hogy hátulról meg tudná támadni
Crenshawt, akkor a tünde kevésbé alaposan készülodne. Crenshaw már fel is állította
a csapdáját, különös figyelemmel a tündére. És ha egyszer kifüstölték Vernert, Hart
lesz a következo. Crenshawt nem nagyon érdekelte, hogy elfogják-e a tündét, vagy
esetleg megölik. Mindkét módon Crenshaw zsebeli be a dicsoséget, mert leleplezte az
árulót, eliminálta a szökevényt és megállította Hartot, a hírhedt árnyvadászt.
-- Van azonban egy apró lyuk az ön Verner elfogására irányuló tervében -- mondta
Hart. -- Nem fog felbukkanni, hacsak tudomást nem szerez a találkáról.
-- Ez nem jelent gondot -- válaszolta Crenshaw. Egyelore hagyom, hogy elmondd neki,
de aztán el kell játszanom, hogy hiszek neked. -- Akkor megegyeztünk.
Hart megkönnyebbült, amikor az ajtó becsukódott Crenshaw mögött. A no viszonylag
lendületes, nyíltszavú manipulátor volt, de kifacsarodott indítékai megerosítették
Hart félelmeit. Crenshaw túl sokat tudott és igen nagy valószínuséggel a Renraku
biztonsági szolgálatának többi része sem tudott kevesebbet. Ideje megszabadulni a
veszteségektol. Ma este ki fogja hozni azt a micsodát, ha úgy ítéli majd meg, hogy
lehetséges.
És Verner most ismét felbukkant. A srác felkutatására tett minden egyes kísérlete
kudarcot vallott és most idejött Crenshaw és azt javasolta neki, hogy csalja ki
Vernert a nyílt terepre az o számára. Úgy tunt, a no megszállottja ennek a srácnak
és mintha nem is hallotta volna, hogy Hart közölte vele, nem áll kapcsolatban
Vernerrel. Crenshawnak talán még az is megfordul a fejében, hogy Hart hazudik, hogy
megpróbálja fedezni Vernert. Nos, végül is ez kapóra jött Hartnak. Hadd higgye el
Crenshaw az összes hamis feltételezését, ha ez neki így jobb. Ez is némi elonyt
jelenthet Hart számára.
Tudta, hogy Crenshaw arra számít, megpróbálja kihozni a lényt holnap éjjel, bár
Hart nem volt egészen biztos abban, hogy Crenshaw valóban tudja, miféle lényt
építettek be az o becses Különleges Igazgatóságába. Crenshaw eroi odakint várnak
majd, hogy szegény, félrevezetett Hutten doktort a Renraku meleg fogadtatásban
részesíthesse és ezenközben néhány kellemetlenkedo árnyvadászt is el lehet majd
takarítani. Hart ennél fondorlatosabb és jobban felállított csapdákat is legyozött
már pályafutása során. Valójában Crenshaw bunrészessége segít abban, hogy a külso
védelmi sáv mögé kerüljön. És ha egyszer már bent volt, csak saját maga miatt
kellett aggódnia. A Renraku biztonságiak majd arra fognak várni, hogy elcsíphessék,
miközben a férfi körül próbál ügyködni, de Hartnak nem állt szándékában ilyesmit
csinálni. Neki csak az adatok kellettek.
Most ez volt a legnagyobb gondja. Remélte, hogy az a kurva Crenshaw csak blöffölt,
amikor azt mondta, hogy a kutatócsapat eddig nem járt túl sok sikerrel. Haesslich
nem nagyon örülne, ha a játékszerétol semmit sem kapna. A doppelganger elozetes
jelentései mind optimista hangvételuek voltak és igazolni látszottak a sárkány
reményeit. Ha Crenshaw igazat beszélt, akkor az a lény akár a saját játékát is
játszhatta. Wilson ugyan biztosította oket a doppelganger tökéletes lojalitásáról,
de Wilson tévedett már korábban is. Hart visszaemlékezett a rettegésre, amit a
zuhanyozó fülkében volt kénytelen átélni, miközben az a lény odakint ólálkodott.
Majdnem ot kapta el Hutten helyett, csak mert Wilson roszszul számította ki a lény
reakcióját az altatóra. Haesslich arra utalt, hogy tudott valami olyasmit a
doppelgangerrol, amit Wilson doki nem, de a gyík végül nem osztotta meg titkát
Harttal. A sárk ány mindössze csak annyit mondott, hogy az a valami sohasem árulná
el ot. Ez azt jelentette, hogy Hartot viszont igen?
Megérte a kockázatot? Haesslich örömmel venné a halálát, mert Hart tudott a
tervérol. A hallottakból annyit tudott, hogy a sárkány igen keményen bánt el
azokkal a beosztottakkal, akik kudarcot vallottak, függetlenül attól, hogy ki vagy
mi volt érte a hibás. És a sárkány szolgálatában eltöltött minél hosszabb
szolgálati ido azt jelentette, hogy az illetonek egyre kevesebb esélye maradt arra,
hogy élve kikerüljön a bestia karmai közül.
Ha hagyja, hogy Verner belesétáljon a csapdába, azzal rengeteg problémát meg tudna
oldani. Sot, megfelelo szervezéssel még azt is el tudja érni, hogy biztosan
megöljék a fiút. És a doppelgangert is. Még Haesslich sem hibáztathatja Hartot
azért, hogy a Renraku biztonságiak tönkreteszik a játékszerét. Így a sárkány ezen
akciót illeto befektetéseinek védelmérol szóló szerzodéspontot is teljesíteni
tudja.
Verner tehát félrerakva, a doppelganger hatástalanítva. Crenshaw tudta, hogy
beépített ügynök van az MI projektben. Ha Verner besétál a csapdájukba, a Renraku
lecsapja és megtartják a titkaikat. Ha Hart is bemegy, akkor talán sikerül néhány
adatot kihoznia. De akár sikerül Hartnak eljuttatnia a doppelgangert és adatait
Haesslichhez, akár a következo nap estéje után is az archológiában marad az a lény,
a vadászat hamarosan végetér.
Hart hátradolt és esélyeit latolgatva azon tunodött, vajon hogyan fogja túlélni a
finálét.

49

A kora hajnal szürke fényei beszurodtek a kiégett lakás lefüggönyözött ablakain.

Szellem ezt a helyet választotta stratégiai megbeszélésükhöz. A résztvevok közül
egyedül Karen Montejac tunt frissnek, de Sam tudta, hogy az is csak illúzió.
Eltunodött rajta, vajon a többiek is észrevették-e.
-- Egyéb ötlet? -- kérdezte.
-- Igen -- felelte Sally. -- Alvás.
-- Bizony, Csavar úr. Jelen pillanatban ez tunik a legjobb tervnek. Épp eleget
voltunk már terepen. És ha semmi új nem bukkan fel, az egyetlen lehetoségünk, hogy
kipiszkáljuk Huttent az archológiából.
-- És én továbbra is azt mondom, hogy túl veszélyes oda bemenni, megpróbálni
kihozni és közben meghalni -- morogta Szellem.
-- Tudom, Szellem -- mondta Sam. -- Tudom. De nincs más út. Hutten az a bizonyíték,
amire szükségünk van Haesslich ellen.
Szellem összefonta mellén a karját és a homlokát ráncolta.
-- Le akarod teríteni a gyíkpofát, hát terítsd le. Fizikailag. Mielott o kap el
téged. Túl nagy kockázat behatolni az archológiába.
-- Nem így akarom megcsinálni -- mondta Sam fáradtan. -- Én igazságszolgáltatást
akarok, nem pedig bosszút. Haesslich nem egy névtelen kis vadász. A cégvilágot
választotta élohelyéül azzal, hogy elfogadta a United Oil biztonsági igazgatói
tisztét. Még RASZ-sza is van. Azzal, hogy elvállalta a munkát, a társadalom részévé
vált, így a társadalom törvényei szerint kell eljárni vele szemben. Látni akarom,
hogy a törvény által kiszabható legsúlyosabb büntetést kapja. A törvény által. Nem
a törvényen kívül.
Szellem megvonta a vállát és elfordította a fejét. A csönd összesurusödött a
szobában. Sam Svindlerre nézett támogatásért, de a tünde nem nézett a szemébe.
Annál jobban ismerte Sallyt, hogy vele próbálkozzon. Éppen kezdte úgy érezni magát,
mint akit magára hagytak, amikor Jaq bátortalanul megköszörülte a torkát.
-- Tisztában vagytok azzal, hogy esetleg nincs más alternatíva, csak a sárkány
megölése? A nemrég megbeszélt tervek egyike sem kecsegtet jelentos eséllyel arra
nézve, hogy sikerül-e biztonságosan megszerezni az áhított bizonyítékot. Szankciók
alkalmazása látszik az egyetlen lehetséges útnak, hogy megállítsuk Haesslichet.
Sam ránézett Jaqre és megpróbálta elképzelni a szorös arcot Karen Montejac szoke
hajú illúziója mögött. Vajon Lofwyr arca rejlik a szavai mögött? A gyilkolás az
állam elojoga volt. Bárki, aki ezt saját kezébe veszi, gyilkos, és a gyilkosság
bunnek számít. Sam még nem volt kész, hogy ezt is hozzátegye ahhoz a listához, amit
a lelke halmozott fel az utóbbi napokban.
Uram, miért bonyolítottad el ennyire az egészet?
A többiek nem hitték, hogy komoly reményük lesz bíróság elé állítani a sárkányt,
hacsak nem a saját maguk felállította rögtönzött bíróság elé. Ennyire tévedtek
volna? Sam tudta, kicsoda volt Haesslich. És Sam félt attól, hogyan fog reagálni a
szörnyeteg attól a pillanattól kezdve, hogy le kell majd mondania jól kidolgozott
tervérol. De ért annyit Sam lelke, mint az a számtalan lélek, akiket tönkretennének
vagy elpusztítanának akkor, ha Haesslich életben maradna.
Halálosan fáradt volt már. Talán túlzottan is fáradt. A többiek ajánlották az
egyszerubb megoldást. Kinyírni a sárkányt és már kész is. De elég morális megoldás
az ilyen?
És ha arra kerül a sor, hogy megöljék a sárkányt, hogyan fogjanak hozzá? Látta,
hogyan pusztította el Tessien Begay tankját és Tessien kisebb volt és feltehetoen
kevésbé hatalmas is, mint Haesslich. Iszonytató tuzero kell hozzá. És ami árt a
sárkánynak, az megsebezheti a hozzá közel tartózkodókat is. Ha ártatlanok is
meghalnak, Sam semmivel sem lesz különb Haesslichnél. Szellem javasolta, hogy öljék
meg a sárkányt. Ő volt a harcos; o értett a fegyverekhez és a taktikához. Talán
Szellem kitalál egy olyan megoldást, mellyel úgy jutnak el a sárkányhoz, hogy más
embereket nem rángatnak bele a dologba.
Amikor Sam Szellem felé fordult, észrevette, hogy Szellem eltunt a helyérol. Az
indián ehelyett az ajtó mellett görnyedt, jobb kezében egyik Ingramjával. A többiek
is lerázták a fáradtságot maguktól és felkészültek az akcióra. Sam a saját
fegyveréért nyúlt.
Szellem hallgatózott egy ideig, aztán kijelentette: -- Kham jön.
Sam megkönnyebbülten fellélegzett és visszadugta övébe félig már elohúzott
pisztolyát. Nemsokára már hallani is lehetett a csoszogást a falépcsokön. Az ajtó
kinyílt és egy enyhén lihego Kham dobbant be rajta.
-- Elkéstél, Agyar úr.
-- Svindler -- figyelmeztette a tündét Sam. -- Örülök, hogy úgy döntöttél, hogy
csatlakozol, Kham.
-- A füledbe, Öltönyke -- horkantotta az ork. Elsétált Sam elott és Sallyhez
lépett. -- A zimétt utasítottam vissza egy partimeghívást, ami tán titteket is
érdekel. Csomó Rakufattya, heavy metal pasik meg ilyenek. Valami fontos hapi
kijövetelét ünneplik.
-- Mikor? -- kérdezte Sally.
-- Hová? -- kérdezte Sam.
Kham csípos pillantást vetett Sam felé és továbbra is csak Sallyhez beszélt.
-- A Sea-Tec-be meno göbzi tizeneggykó landó. Utojjára a Raku archba áll meg, mer
felszáll valami fontos pasi.
Svindler füttyentett. -- A fogyík int egyet és a bábuja máris rohanvást érkezik. De
az összeesküvoknek sajna, a Renraku biztonságiak belepottyantottak a tervükbe.
Őrizetbe fogják venni Huttent.
-- Talán -- mondta Sam. -- Azt hallottam, hogy a cégek néha egészen addig várnak,
amíg a menekülo be nem száll egy kifelé induló gépbe és csak akkor szedik ki onnan.
A nagy zavar miatt a szökevény ilyenkor könnyebben kezelheto. Ha a reptérnél
várnak, talán nem tudják, hogy Hutten a sárkányhoz megy. Ott elkaphatjuk.
Kham felröhögött. -- Ja, a Rakufattyak ott vának a röptéren. De baromi sokan ám. És
nem ko nehéztüzésség meg ilyenek egy rohatt labópatkányho.
-- Ha felkészültek a sárkányra, akkor hagyhatjuk, hogy leszedjék ok. Szenvedjenek
csak ok a gyíkkal. És ha még marad valami vissza a tuzharc után, akkor még mindig
jöhettek ti. Ha a Raku betárazott a sárkányra, akkor lehetetlen lesz Huttent a
reptéren elcsípni -- mondta Szellem.
-- Akkor valahol máshol kell elkapnunk -- jelentette ki Sam. -- Ez a mi esélyünk.
Ha egyszer már kijutott az archológia falai közül, jobb esélyünk van, hogy
elcsípjük, mert az archológia biztonságiai már nem lesznek az utunkban. Kham,
pontosan hogyan jöttél erre rá?
Az ork erre már nem válaszolhatott.
Gépfegyvertuz vágott be a függönyökön keresztül, ferde vonalat pöttyözve a
szemközti falra. Kham éppen útjában állt a halálos rajzolatnak. Felhorkant a
meglepetéstol és a fájdalomtól, miközben rázuhant az asztalra.
Egy másodperccel késobb a kilyukasztott függöny belobbant a szobába, ahogy a
merénylo rávetette magát. Sally elzuhant, ahogy a behatoló beugrott a szobába. A
férfi két kezébol kiálló borotvaéles pengéivel hamar kivágta magát a rátekeredett
függönybol. A férfi az orkra vetette magát. Szellem eleresztett egy sorozatot
Ingramjából, de a golyók csak a levegot találták.
Kham megmozdult az asztalon és még épp idejében fordult meg, hogy észrevegye, a
bicskás feléje tart. -- Ridley, te mocskos...
-- Ezt kapd be, agyaras! -- üvöltötte Ridley és lecsapott. Pengéje átvágta az ork
védekezoen felemelt karját és mélyen belehasított Kham combjába. Az ork felüvöltött
és véres puffanással a padlóra zuhant. Ridley egy tizedmásodpercet sem szentelt
tovább legyozött ellenfelének, azonnal átugrott az asztal fölött.
Sam pontosan tudta, ki lesz a bicskás következo célpontja; látta, hogy a saját képe
megcsillan a tükörszemekben. A fegyveréhez kapott, de tudta, hogy ha még rá is
tudna loni a vademberre, az altató csak késobb hatna és Ridley ezalatt boven
felszeletelné ot.
Sam számára az ido hirtelen kínzó lassúsággal haladt elore. Ridleyt figyelte, ahogy
a férfi földet ér és behajlított térdeivel semlegesíti a zökkenést. Ugyanabban a
pillanatban meglátta Ridley mögött Szellemet is, amint az fölemeli Ingramját.
Ridley kiegyenesedett és így állt fel az asztal nyújtotta fedezék mögül. Sally a
földön hevert, mert rögtön a legelején összeütközött Ridleyvel. Most éppen
összeszedte magát és felállt, pontosan bele Szellem tüzelési vonalába.
Sam keze összezárult a Lethe markolatán. Ridley elorelépett és felemelte ezüstösen
csillogó halált hozó karját. Sam füleiben dübörögni kezdett valami, amint nézte,
hogy a véres penge elkezdi süllyedését.
A króm kar megakadt, de nem Sam testében. Jaq felüvöltött fájdalmában, miközben
saját karjával elütötte a Sam feje felé száguldó halálos végtagot. Ridley egy
pillanatra elvesztette az egyensúlyát, de hamar visszanyerte és szemeit Sam
megmentoje felé fordította.
Szellem csak erre a késlekedésre várt. Mindkét Ingramja felugatott. Lövedékei
záporesoként csapódtak be a bicskás pasas félig fém testébe. Ridley megperdült a
lövések erejétol, de Szellem lövedékeinek nagy része csak fémet talált. Ridley
szikrázva és vérezve ismét Sam felé fordult. Arca eltorzult a gonosz vigyortól.
Szellem következo sorozatai keményen nekilökték a falnak. Ridley a falon véres
foltot hagyva oldalt tántorodott és a földre rogyott.
Szellem egyik fegyvere már a tokjában volt. Szabad kezében most egy 25 centis
Bowie-kés jelent meg. Letérdelt a szétlott merénylo mellé.
-- Az agyaras már nem fog beszélni. -- Ridley vért köhögött, de mosolygott. -- Nem
is rossz egy indushoz képest. Fogadjunk, te nem tudod ezt megcsinálni az én
pofámmal.
-- Nem vagy harcképes állapotban.
-- Majd újraépítenek, te tulok, és akkor kitépem a szívedet.
-- Ahhoz, hogy újraépítsenek, szükségük van az agyadra -- mondta halkan Szellem.
Hosszú kését Ridley álla alá illesztette, majd tövig felszúrta a bicskás agyába.
Ridley csak egyet rángatózott.
A véres húscafatok terjedo buze hamar elnyomta az elégetett hajtóanyag szagát. A
szoba ismét elcsöndesedett.
-- Újabbak?
-- Voltak ketten az elotérben -- mondta Svindler, és visszaakasztotta vállára
Sandler géppisztolyát. -- Minden húsok útjára tértek.
-- Kocsi és sofor az utcán -- mondta Sally. Kis ido múlva robbanás hangja
hallatszott. -- És most, hogy minden csöndes újra, lefekszem és alszom egyet. --
Nekidolt a falnak az ablak mellett, fejét az ablakpárkánynak támasztotta és
behunyta a szemét.
Sam odalépett az asztalhoz, ahol Jaq Khamot ápolta. Az ork úgy nézett ki, mintha
felboncolták volna. Mindenhol vér. -- Gondolod, hogy...?
Jaq megrázta a fejét. -- Nem. A páncélja megállította a golyókat. A zúzódásokat o
fel sem veszi. A karját kis híján levágták és csúnyán felvágták a fo izmokat a
lábán. Jó sok idot fog kórházban tölteni.
-- Tudsz valamit tenni érte?
-- Nem vagyok csodatévo. Orvosra van szüksége, méghozzá jó orvosra.
-- Elszállt a tuzeronk -- mondta Szellem. Utolsó tettérol csak annyi árulkodott,
hogy jobb kezét vér borította. A kése nem látszott sehol.
-- Mit értesz ez alatt? -- kérdezte Sam.
-- Kham srácai nem jönnek velünk, ha Kham megsebesült. És a plusz emberek nélkül
nincsen sok esélyünk.
-- És mi van a törzseddel? -- Szellem hirtelen megkövült arcáról azonnal megtudta,
hogy rossz témát vetett fel.
-- Nekik ehhez semmi közük.
Szellemnek persze igaza volt. A harcosok nem kockáztatnák az életüket egy olyan
valakiért, aki nem is tagja a törzsnek. Szellem nem akadályozná meg Samet abban, ha
meg akarná kérdezni tolük, de az indián követoi aligha vinnék vásárra a borüket
csak azért, hogy kielégítsék valami anglo fiú igazságérzetét, különösen ha az a fiú
nem fogadja meg a fonökük jó tanácsát.
Ezzel együtt voltak mások is, akiket érdekelt az ügy és kéznél is voltak és nem
kellett melléjük Szellem engedélye. Persze ha segítséget kér tolük, azzal újabb
kötelezettségekbe veri magát, de Sam nem látta más módját annak, hogy idoben
megszerezze azt az erot, amekkorára szükség volt ahhoz, hogy kihasználják Hutten
távozását.
-- Hát, Jaq -- mondta. -- Úgy fest, végül mégiscsak igényt tartunk az embereitekre.

50

A csillogó köpenyt viselo, ébenfekete kisfiú vadul száguldott a metroplexum légi

forgalmát irányító számítógép-hálózat lükteto vezetékein. Tévedhetetlenül haladt
elore, egy olyan hely felé tartott, amit korábban már meglátogatott. Felszaladt egy
lépcsosoron, átlépett egy fényes ajtón, majd elhaladt jó pár alrendszer mellett. Az
akadályokon úgy hatolt át, mintha azok ott sem lettek volna. Végül elérte az
irányítóközpontot. Kezét beledugta az adatfolyamba és hátrahagyott egy parancsot.
Aztán már el is tunt, úgy suhant el a jelenlétgátlók mellett, hogy azok tudomást
sem szereztek a jelenlétérol.
Az Aztechnology reptéri sikló késleltetve lesz a Mitsuhama leszállóhelyen. Helyette
egy Aztechnology felségjelzést viselo Federated Boeing légibusz fog pontosan 10:42-
kor landolni a Renraku 23-as leszállóhelyén.
Kis idore megállt a Hadley?s Hackshez tartozó adóállomás vezérlojénél és
meggyozodött róla, hogy az indítójel kiment az ártatlan Mr. Hadley légitaxijainak
rádióforgalmazása közé ékelve. A jel kibocsátásával Sam terve beindult. A szökteto
csapat elindult a célpontja felé, Svindlernek pedig ott kellett lennie, hogy
találkozzon velük. Az ében kisfiú kiterjesztette a köpenyét és felröppent a Mátrix
sötét égboltjára. A távoli Renraku piramis felé suhant.
A fekete piramis fölött óvatosan keringeni kezdett és feszülten figyelt, hátha
észrevesz valami jelet, mely arra utalna, hogy a rendszer nem a normális
kerékvágásban muködik. Megtett három kört, de nem vett észre semmit. Leszállt, nem
messze attól a rejtett bejárattól, amit Sam mutatott neki még régebben, egyik
felfedezoútjuk alkalmával. Bepötyögte az ellopott kódot és megkönnyebbült, amikor
kiderült, hogy a csomópontban minden csöndes. Izgalmában elfelejtette aktiválni az
álcaprogramját, így erre most került sor. Aztán megpihent egy pillanatra és
végiggondolta, hogyan juthatna el a legkönnyebben a 23-as leszállóhelyre felügyelo
biztonsági rendszerekig.
Az archológia még mindig építés alatt állt. Ez azt jelentette, hogy az építkezés
során új biztonsági rendszereket installálnak. Az installáció terveket, Svindler
számára pedig a tervek tervrajzokat jelentettek. A felvonók karbantartási
monitorain keresztül eljutott az installáló munkások által használt rendszerekig és
egészen a fotervig visszakövette oket.
Svindler becsusszant a szubprocesszorba. Elégedetten nyugtázta, hogy a falakban
lükteto energiamintázat az volt, amit keresett. Ujjai megjelenítési utasításokat
pötyögtek be, ezenközben az ében kisfiú különféle mozdulatokat végzett a kezével.
Az ellenorzomonitorok irányítórendszerét ábrázoló térkép felvillant a szeme elott.
Újabb kézmozdulat, mire a térkép odébb csúszott és tágult, kivilágítva a Svindler
jelenlegi tartózkodási helye és a 23-as leszállóhelyet vigyázó kiszolgáló
csomópontok közötti útvonalat. Végignézte az útvonalat, majd hagyva, hogy kezének
munkája semmivé foszoljon, ismét útnak indult.
Két csomóponttal odébb észrevette, hogy az építmények furcsán áttetszoek. Mintha
mindent alapos, szinte tükörszeru szépségu fényezés borított volna. Az ében fiú
megállt és az üzenetközpont csillogó faláról visszatükrözodo tükörképét bámulta. Az
építmény külso megjelenésére annyira jellemzo lüktetés valahogyan alábbhagyott egy
kicsit, elfedte az új tükörfény.
Az ében kisfiú megfordult, hogy elmeneküljön, ám ekkor szembetalálta magát egy
rezzenéstelen arcú, elefántcsont kislánnyal. A kislány rakétaköpenye szikrázóan
ragyogott, mintha csak gyémántból lett volna.
-- Ami engem illet, reméltem, hogy vissza fogsz térni.
Svindler nem talált szavakat.
Ujjai száguldani kezdtek, hogy elindítsák a megfelelo programokat, hogy
kimeneküljön a csomópontból. Az ében kisfiú feje körbefordult, kijárat után
kutatott. Keze lecsapott a vészkijárat kapcsolójára, de a tükrök csak még
világosabban villantak.
-- Ami engem illet, igazán vágytam a társaságodra -- mondta a kislány. Hangja
sokkal csábítóbban hangzott, mint amilyet Svindler hús-vér notol valaha is hallott.
A kislány kinyúlt, hogy megsimogassa Svindler ikonjának arcát. -- Gyere.
És máris máshol voltak.
Az új építmény falait millió sötét tükör fedte. Mindegyik tükör csak kis
alkotórésze volt a falakat, padlót, mennyezetet beborító, hatalmas tükörmozaiknak.
Sehol nem látszott észreveheto bejárat vagy kijárat. Az elefántcsont kislány szinte
láthatatlanul állt a terem közepén, karcsú tündetestét eltakarták köpenye redoi.
Svindler mindössze a kislány elegánsan mintázott fejét látta tisztán. Bár nem
látszott rajta sem haj, sem határozott, egyéni vonások, Svindler mégis meggyozodött
szépségérol és noiességérol. Kiberszirén volt, mely a lelkét hívogatta.
Bárcsak moccanni tudott volna, hogy a karjaiba kaphassa a lányt.
-- A pasas nincs is ott valójában, ha tudni akarod -- szólalt meg egy új hang.
Svindler hirtelen észlelte, hogy egy másik perszona is megjelent az építményben. A
kamra túloldali felén egy másik noalak állt. Körvonalai zavarosan, torzan húzódtak,
mintha csak jégbe lettek volna ágyazva. Motoros dzsekit viselt, de nem szintiborbol
készültet, hanem krómosan csillogót. Hosszú, platinaszoke haja copfba összefonva
lógott le az arca mellett és eltakarta aranyszínu napszemüvegének bal oldali
lencséjét.
-- Ki vagy, Jégkirályno?
-- A barátaim csak Jennynek hívnak. És te bizonyára Svindler vagy.
-- Nem tagadhatom, Lady Jenny. Van fogalmad róla, hol vagyunk és ki ez a lány?
-- Lány?
-- A mi gyönyöru háziasszonyunk.
-- Az interfész áramköreid megsérülhettek, Svindler. A gyönyöru szó nem igazán
illene a legnagyobb csalásra, amivel életemben találkoztam.
Svindler hallgatta Jenny szavait és egész ido alatt a házigazdájukat nézte. A no
valahogyan nem tartozott a Mátrix szokásos megnyilvánulásai közé. -- Úgy hiszem, az
áramköreimmel semmi baj. Jenny, kezdem azt gyanítani, hogy a történelem van velünk
együtt itt jelen.
-- Milyen elegáns és nagyívu. De én csak simán haza akarok jutni.
-- Haza -- duruzsolta egy behízelgo noi hang. Svindler gyanította, hogy Jenny
ehelyett kellemesen búgó baritont hallott.
A fal egyik tükörpanelje kivilágosodott. Eloször csak vakító fehérben ragyogott, de
aztán lassan kirajzolódott benne Holly Brighton, a nemzetközi híru muérzet-sztár
arcképe. -- Örülök, hogy csatlakozik hozzám ma éjszakára -- mondta Holly arca,
aztán a kép megdermedt.
A szemközti falon felvillant egy másik panel. Azon a képen egy hajlott hátú, idos
férfi látszott, aki egy függönyökkel körülvett színpadon állt.
-- Ma igazán nagyszeru musorunk van az önök számára -- jelentette ki és ez a kép is
mozdulatlanná dermedt.
Egy harmadik panel villant életre. Ezúttal egy éles tekintetu, fiatal férfit
láttak, aki régimódi, az ezredforduló stílusában készült ruhát viselt. Valamiféle
konferenciateremben állhatott, ahol is egy képfelvevore mutatott és így szólt:
-- Gonosz, tiszta és egyszeru, a...
Az összes többi panel is életre kelt, rajtuk szemzsibbasztó sebességgel villogtak a
legkülönfélébb képek. Svindler egyiket sem tudta kivenni, de nemsokára a gyors
vibrálás lelassult. Minden egyes panel véletlenszeru képeket vetített, melyek a
legkülönfélébb biztonsági kameráktól származtak. Most már sokkal élvezhetobb
tempóban követték egymást a képek. Az egyik tükörlapka tovább lassult, míg végül a
hozzá tartozó kamera ráállt egy leszállóhelyre és annak képét sugározta. Aztán egy
másik is lassulni kezdett, míg végül az is ugyanannak a leszállóhelynek a képét
mutatta. Egy harmadikkal ugyanez volt a helyzet. Azután a többi is egymás után
sorra lelassult és ugyanaz a kimerevített kép látszott rajtuk. A sok millió apró
tükröcske mindegyike végül a 23-as leszállóhely képét mutatta.
51

A 23-as leszállóhelyen Crenshaw kezdett kicsit ideges lenni. Már 10:38 volt és
Verner még sehol.
-- Addison -- szólt bele az adóvevojébe --, van jele a Mátrixba behatolásnak?
A dekás válasza kicsi késett. -- Nem hiszem. Néhány vibráció a rendszerben, de
semmi olyasmi, ami ellenséges dekásnak látszana. És a leszállóhely
szubprocesszorába telepített csapdákat sem aktíválta semmi.
-- Ha valami történik, azonnal értesíts. Vége.
Verner csapata elég komoly játékot folytatott ahhoz, hogy mostanra már az o
dekásuknak kellene figyelnie a leszállóhelyet. Annyira jó lett volna Verner dekása,
hogy meg tudta kerülni a standard archológiai JG-et és Addisont is?
Kilépett a leszállóhelyre annyira, hogy át tudjon nézni a megfigyelofedélzetre. A
szél a szemébe fújta a haját, de a mesterséges szemnek nem okozott olyan szúró
érzést, mint amilyet egy normális ember érez, ha valami a szemébe kerül.
Beállította látását úgy, hogy szeme kiküszöbölje a reflektorok vakítását és jól
látta a Transparex-falú helyiségbol a leszállóhelyet figyelo kis csoportot. Sato a
rézkorlát mellett állt, kezeit összekulcsolta a háta mögött. Balján különleges
testorei, jobbján Marushige és Silla helyezkedtek el. Crenshaw nem örült a
biztonsági igazgató jelenlétének. Azt akarta, hogy a mai nap a saját bemutatója
legyen.
Egy kis csoport fehér egyenruhás ember lépett ki az irányítóterembol és sietve
feléjük tartottak. A repülo már közelíthet az archológiához. A beszállósorompó
mögött várakozó utasok között enyhe mocorgás támadt. A várakozás -- gondolta
Crenshaw -- persze nem az a fajta, amit egy turista érez a nyaralás megkezdése
elott. Hutten kivételével mindegyik utas Renraku biztonsági ügynök volt, akik
Crenshaw parancsára helyettesítették a repülogép igazi utasait. Közölték velük,
hogy vagy leszállás elott, vagy leszállás közben árnyvadászokra lehetett számítani.
De hol voltak azok a vadászok? Crenshaw az archológia légifigyelo állomásától azt
az információt kapta, hogy csak az Aztechnology repülogép közelít. A földi külso
orség normális forgalomról számolt be. Az épület belsejében pedig kettos Vörös
Szamuráj osztag állt készenlétben arra az esetre, ha Vernerék már korábban
bejutottak volna az archológiába és bentrol indítanák meg a támadásukat.
Odasétált a beszállósorompó mögött várakozó csoporthoz. Hutten nagyjából középen
állt. A leszállóhely fényei alulról világították meg a férfi arcvonásait, eddig még
nem látott vadságot kölcsönözve annak. Épp hozzá illo, gondolta Crenshaw. A férfi
úgy festett, mint egy medve, akit a téli álma kellos közepén kizavarnak a
barlangjából. Hiszen Crenshaw aznap reggel beszélt Huttennel és közölte vele, hogy
Hart aggódik miatta. És hiába nyugtatta meg Crenshaw, hogy o maga is része Hart
akciójának, a férfi valószínuleg kettos játékra számított. Persze igaza is volt. De
ma este nem o lesz a célpont. Ő majd késobb kerül sorra.
-- A repülogép nemsokára megérkezik. Megnyugodhat.
Hutten körbenézett a vele együtt várakozókon és mellkasához szorította az
aktatáskáját. Odahajolt Crenshawhoz és ezt suttogta:
-- A többiek közül néhányan fel vannak fegyverezve. Valami nem jól megy itt.
-- Ne aggódjon. 2051-et írunk. Mindenki fegyvert hord, akinek van egy kis esze.
Nyugi -- mondta kedvesen. -- De már itt is a repülo.

A kabinba csak halkan szurodött be a légibusz vízszintes repülésbol függoleges,

leszállási üzemmódba váltó motorjainak dübörgése. Jacqueline elnézte a Renraku
archológia odakint csillogó, ferde falait és érezte, hogy izmaiban szétárad a
megfeszült készültség.
Társainak morgó beleegyezésétol kísérten Sam két csapatra osztotta oket. Jaq
feladata az archológiához kötodött, nekik kellett elkapniuk az ál-Huttent, mielott
az beszállna a repülobe. A férfinak nem volt szabad elérnie a repteret, hogy
belefusson az orá és a szponzorára váró Renraku biztonsági osztagba. Miközben Jaq a
felszerelés ügyeit intézte Sammel és Enterichhel, megtudták, hogy Haesslich
egyáltalán nem is lesz ott a repülotéren. A sárkány inkább az embereire bízta a
szöktetést és úgy tervezte, hogy egy -- szerinte -- biztonságosabb helyre
szállítsák az áruját, valahol a United Oil kiköto egy elhagyott részére. Sam
megkönnyebbülten fogadta a hírt, mert ez azt jelentette, hogy nem fognak ártatlan
kívülállók megsebesülni, ha majd a másik csapatot Haesslich ellen vezeti. A terve
az volt, hogy leszámol a sárkánnyal, miközben Hart és Tessien elintézik az ügyet a
repülotéren várakozó, cs alódott Renrakusokkal. Kisebb igazságszolgáltatásnak
nevezte a dolgot.
Jaq az órára nézett. A másik csapat mostanra már a helyén várakozik. Eloször
aggasztotta Sam azon ötlete, hogy kettéválasszák a csapatot, de végül is
kielégítoen rendezodtek el az ügyek. És bár Sam nem lesz jelen, amikor elcsípik
Huttent, Jaq azért megtalálta a módját, hogy elintézze a dolgokat. És ahol minden
más kudarcot mondott, még mindig ott volt a mágia.
Jacqueline leellenorizte társai készültségét. És bár Szellem nem örült, hogy az
archológiával is kapcsolatban áll az akció, a törzsébol öten önként jelentkeztek. A
veterán utcai harcosok nyugodtak ültek a helyükön. Az arcukra festett harci díszek
ijesztonek látszottak. Jaq látta rajtuk, hogy jó bunyósok, bár jelenlétük nem
befolyásolta különösebben a tervet. A legtöbbjüknek alig volt beépítése; kivéve
vezetojüket, a Jason nevu fickót, aki talán problémás lehet. Jaq azt kívánta,
bárcsak több ideje lett volna, hogy pontosan megismerje a férfi beültetéseit, de
mégis ot választotta Szellem helyett. Jason nem volt olyan okos és hiányzott belole
az az éles figyelem, ami Szellemet jellemezte. Ezzel együtt jobb lesz szemmel
tartani.
Mint ahogy Tsungot is. A szökteto csapat Jaqen kívüli egyetlen mágus tagja
potenciális problémát jelentett. Úgy tunt, eddig még nem vette észre, hogy
Jacqueline Karen Montejac képe csak illúzió.
És ha Tsung gyanakodni kezd, talán elég mélyre lenyúl a vizsgálódása során ahhoz,
hogy felfedezze a másik varázslatot. Mindent elrontana, ha rájönne, hogy Jaq egy
másik illúziót is használni fog, mégpedig a Renraku emberei számára. A fonöke azt
akarta, hogy Vernert okolják az archológia elleni támadásért. És remek megoldásnak
tunt, hogy az illúzióvarázslattal Jaq pontosan úgy fog kinézni, mint Verner. Tsung
elégedetten nyugtázta, hogy legújabb hódítása kimarad a szöktetési akcióból, Jaq-
kal pedig nem sokat törodött. Milyen jó, hogy az emberek annyira énközpontúak. Ez
már a múltban is sokszor megkönnyítette Jaq dolgát.
Miután kiderült, hogy utcai fiúk is belépnek az ügybe, Jaq politikusnak vélte, hogy
számuk megegyezzen a saját embereinek számával. Öt saját zsoldost hozott magával,
nem számítva a repülogépet vezeto rigót. Mindegyiküknek voltak már tapasztalataik a
különféle cégháborúkban és a megfelelo kibervert is beléjük építették. Rutinos
profik, akik hamar jól szervezett csoporttá alakultak. Berzenkedtek, amikor
megtudták, hogy a törzs harci színeit kell majd viselniük, de végül belenyugodtak a
dologba és durva vicceket sütögettek arról, hogy az emberek mit meg nem tesznek a
pénzért. Jó katonák voltak. És tíz profi zsoldos könnyedén zselét csinál a standard
Renraku leszállóhelyi orségbol, még minimális lövöldözéssel is. A tarkabarkára
festett indiánok rohama persze már nem lesz annyira hatékony sokkoló tényezo. Jaq
remélte, hogy nem veszít majd el túl sok drága zsoldost.
-- Leszállás egy perc múlva -- szólalt meg a pilóta hangja a fedélzeti
hangszóróból.
Mozgolódás támadt, fémes csattogás, borruhák suhogása. Az emberek ellenorizték a
fegyvereiket. Tsung elmosolyodott és felfelé fordított hüvelykujját mutatta Jaq
felé, aki viszonozta a gesztust. Aztán a mágus felcsatolta fejére a kommunikációs
készüléket. -- Svindler -- szólt bele a mikrofonba. Kis szünet után megismételte a
nevet. Összeráncolta a homlokát. -- A helyén kellene lennie, hogy lezárja a
leszállóhelyre vezeto folyosókat.
-- Biztosan túl sok dolga van és nem tud válaszolni -- mondta Jaq.
-- Nem tetszik ez nekem.
-- Tetszik vagy nem tetszik, már nincs visszaút.
A légibusz leszállófényei kigyulladtak.
A fénycsóvák végigsöpörtek a leszállóhelyen, megvilágították a két rotorlapát által
felkavart port. A gép ereszkedni kezdett. Egy fehérruhás no belépett a gép orr-
reflektorának fényébe és világító, vörös pálcákkal jeleket adott a pilótának.
Hátrált és hátrafelé mutogatott, jelezvén ezzel a HFR-nek, hogy merrefelé
korrigálja az irányt, ha pontosan a leszállóhely közepén akar landolni.
Crenshaw megerosítette szemének ragyogásvédelmét, hogy átlásson a repülogépet övezo
fénytengeren. A gép farkán az Aztechnology légi szolgálatának jelvénye díszelgett.
Amint a gép kerekei talajt értek, felpattant a kabin ajtaja és néhány figura
kilépett rajta.
-- Verner -- mondta hangosan, amikor meglátta az elsoként kiszálló embert. Tehát
bekapta a csalit, az ork által a fülébe ültetett sztorit.
De mások is kiszálltak, köztük egy ismeros kinézetu no, aki viszont nem Hart volt.
De Crenshaw minden kérdésrol elfeledkezett a no személyazonosságával kapcsolatban,
amikor meglátta a légibuszból kilépo indián arcokat. Azokhoz az arcokhoz nem
kapcsolódtak nevek, de nagyon is jól ismerte oket. A tömzsi tükörszemu volt a
vezetoje annak a csürhének, akik megeroszakolták ot, miután az áruló elment a
többiekkel vadászni. Crenshaw nem számított rá, hogy velük is leszámolhat egy füst
alatt. Ha a pasas túlélné a csapdát, a másik ketto egy kicsit jobban összetartana,
de addigra már Crenshaw kerülne pozícióba.
-- Itt vannak -- szólt bele Crenshaw az adóvevojébe. -- Kapjátok el oket. Kapjátok
el oket mind.
Mellette Hutten megfeszült és mély, sötét szemeit Crenshawra függesztette.
* * *
Jaq kilépett a gépbol a zsoldosai élén és utasította oket, hogy szóródjanak szét
kör alakban, hogy egyik irányból se lehessen megrohanni a repülot. A külso szemlélo
számára a támadók egy csoport indiánnak látszottak, akiket a mágus Tsung és új
szeretoje, a szökevény Samuel Verner vezetett. Amint a zsoldosok elfoglalták
helyeiket, a beszállósorompó mögött várakozó emberek is azonnal reagáltak, de nem
úgy, ahogy azt megrémült civilek tették volna. Ehelyett kettéváltak és menet közben
fegyvereket húztak elo. Jaq ettol félt. Csapdába kerültek. Az egyszeru emberrablás
kemény csatába torkollhat.
-- Alfa kód -- kiáltotta. A zsoldosok ebbol azonnal tudták, hogy a másik terv lép
életbe. A nehézfegyverekre specializálódott Rawlins szeme elé csapta az irányzékát
és kimerevítette fegyverét. A fegyver hasa alá szerelt gránátveto egy teljes tárat
kinyomott a megfigyelo-fedélzet ablakára. Beton- és üvegdarabkák záporoztak
mindenfelé a repeszekkel versenyre kelve. Éles sivítás hasított Jaq fülébe, ahogy
egy eltévedt törmelékdarab telibe találta a légibusz sebesen forgó rotorlapátjait.
Jaq elvigyorodott. Az esetleg a megfigyelofedélzeten rejtozo lövészektol már nem
kellett tartaniuk. Bal kéz felol az egyik zsoldos füstgránátokat hajigált és
gomolygó, fekete füstbe borította az irányítóközpontot. A fekete füstben jól
látszottak a rohangáló, fehér köpenyes alakok. A többi zsoldos célba vette az
állítólagos utasokat.
Tsung bukkant fel izgatottan Jaq oldalán. -- Mi a nyavalyát muvelsz te itt?
-- Csapdát állítottak -- felelte nyugodtan Jaq. -- Az utasok mind biztonságiak. Nem
láttad a páncéljukat?
Tsung odanézett egy pillanatra. -- Szameg!
-- Ragadjátok meg Huttent -- rendelkezett Jaq és a szétszóródó utasok között álló
magas férfira mutatott. -- Mi fedezünk.
Tsung intett Jasonnek és a többi indiánnak, hogy elore. Az indiánok ék alakban
elorerohantak, az ék fedezékében pedig Tsung is utánuk iramodott.
Jaq vigyorgott. Remek kis mészárszék.
Crenshaw hívása kis híján elkésett. A támadók azonnal tüzet nyitottak, amint az
emberei megmozdultak. Néhányat elkaptak az elso sorozatok és még páran lerogytak,
amikor a robbanások feltépték az archológia homlokzatát.
-- Ne! -- üvöltötte mellette Hutten. -- Ne!
-- Feküdj, te bolond -- kiáltott rá Crenshaw és a férfi vállára tette a kezét, hogy
lerántsa a földre.
Hutten meglepo könnyedséggel lerázta magáról Crenshaw kezét. Aztán a férfi másik
keze elorelendült és eros marokkal megragadta Crenshaw ruháját az alatta lévo
páncélzattal együtt. Felemelte a not a földrol. Szemei vadul villogtak. -- Áruló!
Nem engedem, hogy ezt csináld. Most nem. Most nem! Azt ígérte, hogy saját életet
élhetek.
Crenshaw küzdött a férfi szorítása ellen. Megfeszítette magát és rácsapott a férfi
karjára. Felkiáltott a fájdalomtól, ahogy keze kemény felületre csapódott.
Huttennek nem voltak beépítései; vad orülete nyilván görcsbe szorította az izmait
és ezt az erot Crenshaw nem volt képes legyozni. De nem volt sok ido. A behatolók
eddig orájuk nem lottek, nehogy eltalálják a kincsüket, de elobb vagy utóbb egy
mesterlövész leszedi Crenshawt Hutten kezei közül. Még a görcsbe rándult izmok sem
muködnek, ha elvágják oket; kieresztette hát ujjpengéit és végigkarmolt Hutten
alkarján.
Vér buggyant ki a széthasított ruha alól, de a férfi szorítása nem enyhült.
Crenshaw újra és újra lecsapott és nem érdekelte, ha hamburgerré kell vagdalnia a
férfi karját ahhoz, hogy kiszabaduljon. A férfi ingujja apró miszlikekre hasadt és
kibukkant alóla a csupasz kar. Crenshaw saját szemével láthatta, mi lett vágásainak
eredménye. A lelövéstol való félelme vad rémületbe csapott át, amikor meglátta,
hogy a férfi karján vágott sebek legalább olyan gyorsan összezáródnak, mint amilyen
gyorsan Crenshaw újabbakat vágott.
Ez nem ember volt!
A pánik majdnem elhatalmasodott rajta, de leküzdötte. Hutten vicsorgott, ahogy
Crenshaw a karját vagdosta. Ha ez azt jelentette, hogy érez fájdalmat, akkor nem
legyozhetetlen. Belerúgott a férfi ágyékába, tudva, hogy Hutten legalább egy dolgot
ember módjára csinált.
Hutten felüvöltött a fájdalomtól és meglepetéstol. Meggörnyedt és ez elég volt
Crenshawnak, hogy második rúgását a férfi térdére irányítsa. A láb megbicsaklott,
ok ketten pedig a földre zuhantak. Crenshaw félregurult és talpra pattant.
Ellenfele nemi szervére szorított kezekkel a földön fetrengett. Egyik lába felnyúlt
a várakozó terület járdájára. Crenshaw habozás nélkül odataposott és elégedetten
hallotta, hogy törik a csont. Hutten felüvöltött.
Nem, nem sérthetetlen.
A tuzharc vadul tombolt körülöttük. Crenshaw szeme sarkából kiszúrta a
füstgomolyagba burkolózott megfigyelofedélzetet. Itt baj lesz. Fedeznie kellett
magát nemcsak a lövésektol, de a visszacsapódó golyóktól is. Ráhajolt a vergodo
Huttenre.
-- Rászolgáltál erre, akárki is vagy -- mondta és elohúzta kését a hátára erosített
tokból. A kés éleként szolgáló egyetlen molekula vastagságú szál szinte mindent
elvág, még azt a poliacél zsinórt is, amely Hutten csuklójához erosítette az
aktatáskáját. A késsel Hutten karjára vágott és elvigyorodott, amikor a férfi
visítani kezdett.
Kirázta a levágott kezet a bilincsbol, megragadta a táskát és a leszállóhely széle
felé rohant meghajolva, hogy a beszállótérség kerítése fedezéket nyújtson. A
karbantartók által használt hátsó ajtót szemelte ki. Azon keresztül visszajuthat az
archológiába anélkül, hogy át kellene vágnia a tuzharcon. A tuzharc mellesleg
felerosödött, mivel a Vörös Szamuráj tartalékok is megérkeztek.
Crenshaw kinyúlt az ajtó kapcsológombja felé, amikor valami belerohant hátulról.
Keményen a betonra zuhant, borét fájdalmasan felhorzsolta a durva felület. A táska
véres fogantyúja kicsúszott a markából. Az aktatáska végigszánkázott Crenshaw
mellett és végül billegve megállt a leszállóhely peremén. Crenshaw megperdült,
készen arra, hogy leszámoljon az ot hátba támadó árnyvadásszal. Aztán szinte a vére
is megdermedt a látványtól.
Hutten vicsorgott rá és vasmarokkal fogta a bokáját. Már egyáltalán nem vérzett.
Teljes erejébol Crenshaw lábszárára taposott. A sípcsont reccsenését
farkasvigyorral nyugtázta. -- Kezdjük eloször ezzel.
Crenshaw nem kiáltott, pedig látta, hogy eltört sípcsontjának repedezett vége
kibukkan a bore alól. Fájdalmára rá sem hederítve hátratántorgott és nekicsapódott
a leszállópad szélén végigfutó korlátnak. A korlát megtartotta ot, de a nagy
ütközéstol az aktatáska megbillent, átbucskázott a peremen és lezuhant a mélységbe.
Hutten gyorsabban mozgott, mint ahogy azt Crenshaw lehetségesnek tartotta volna, de
ahelyett, hogy újra rátámadt volna, áthajolt a korláton és jajgatott. Crenshaw még
éppen idejében nézett le, hogy lássa, az aktatáska az egyik alsó szinten
nekicsapódik egy kiálló akárminek, kinyílik és a tartalmául szolgáló kazetták és
chipek szétszóródnak a szélben. Hutten kétségbeesett arccal támaszkodott a
korlátnak.
Most könnyu lenne átbillenteni. De amint Crenshaw keze megérintette a férfi
bokáját, Hutten visszahokölt és egy hatalmas pofonnal ellökte magától a not.
Crenshaw szájában megérezte a felrepedt ajkából szivárgó vér ízét. A férfi lenyúlt
Crenshawért, hajánál fogva felemelte és nekicsapta a falnak, egyik karját a kemény
felszínhez szorította.
-- Ez volt az egyetlen lehetoségem az élethez -- üvöltötte a no arcába.
Crenshaw elonytelen helyzete és a férfi szédületes sebessége ellenére is biztos
volt benne, hogy meg tudna lógni, ha megvakítaná Huttent. Szabad kezének ujjaiból
elocsúsztatta a pengéket és felemelte a karját, hogy lesújtson, de rögtön ezután
érezte, hogy a pengék saját tenyerébe mélyednek, ahogy a férfi vasmarka behajlítja
az ujjait. A férfi újonnan megjelent, gyerekméretu kezének satuszeru szorításával
miszlikké roppantotta Crenshaw ujjait.
Aztán ismét felemelte a not és kilendítette a mélység fölé. Crenshaw utolsó
ellenállásként még Hutten arcába köpött. Az lenyalta a véres nyáladékot. Mintha a
nyelve a szokásosnál lényegesen hosszabb lett volna. Aztán elengedte a not.
Crenshaw zuhanni kezdett és tudta, hogy halálos sebességre fog felgyorsulni, hacsak
nem ütodik neki valami kiálló szerelvénynek. És nem fog annyi megmaradni belole,
hogy még össze lehessen foltozni. Remélte, hogy legalább elájul, mielott
nekicsapódik a földnek.

52

Az egyik fal megvillant és a 23-as leszállóhelyen zajló harc képeit egy menekülo no
képe váltotta fel, akit egy hihetetlen sebességgel haladó, bicego férfi üldöz. A
férfi elcsípte a not, birkóztak, közben egy aktatáska lebillent a platform
szélérol. Zuhanás közben nekiütodött egy kiálló szerelvénynek és chipeket szórt
szanaszét az üres levegoben.
Hirtelen sötétség rohanta meg Svindler érzékeit, amint hölgye köpenye meglebbent és
minden mással egyetemben eltunt a tünde szemei elol. A tuzharc hangjaiba éles
sikoltás hasított bele. Svindler jól hallotta az elefántcsont lány hangját.
-- Elveszett. Ami engem illet, nincs már remény. Elhervadt. Elszállt. Ami összetört
lényemet illeti, megszunt.
Svindler látása visszatért és a kislány eltunt.
Az orült kaleidoszkóp megint elkezdodött, mozgalmas képek villogtak a kis
tükrökben. Aztán a kavarodás elmúlt, az egyes panelek vagy elsötétültek, vagy
tiszta fehéren maradtak. Egyes panelcsoportok együtt fagytak meg, négyszög,
kereszt, vagy lépcsos oldalú háromszög alakzatokat formálva. A nagy alakzatok mind
külön helyszíneket mutattak, miközben az oket alkotó kicsi panelek mindegyike
ugyanazt a képet tükrözte. Az egyik képen egy aranyszemu férfi kászálódik elo egy
szétlott terem padlóján hevero törmelékek és holttestek alól. Egy másik képen egy
rettenetesen sovány dekás hever egy kis szobácska padlóján, adatjackje körül
megfeketedett a bor. A harmadik képet Svindler eloször elore felvett és újra
leadott képnek gondolta. A Renraku légiirányító központját ábrázolta, ahol az
emberek kényelmesen üldögéltek. A háttérben Svindler látta, hogy a pilóták a
készenléti szobában nevetgélnek, esze getnek és kártyáznak. Az o faliórájuk azonban
a jelenlegi idot mutatta. Más és más képek is látszottak az archológia különféle
pontjairól, de egyikükön sem látszott nyugtalanság. Aztán a padló kis tükördarabjai
együtt elsötétültek, majd visszatértek a 23-as leszállóhelyhez. A képen a trójai
légibusz éppen a levegobe emelkedett.
A Renraku archológia baloldalán tuzlabda villant fel. Három fedezék mögött lapuló
ort cafatokká égetett és füstölögve visszalökött két túlságosan is kíváncsi Vörös
Szamurájt az épület bejáratánál várakozó osztagukhoz.
-- Szép lövés, Tsung -- kiáltotta Jaq.
Tsung visszaintett és a leszállóhelyen lapuló, még megmaradt orökre mutatott. Jaq
bólintott és a célpontokra irányította zsoldosai figyelmét. Tsungot fedezni
kellett, hogy el tudja kapni Huttent.
A célpont összeverekedett az egyik Renraku orrel. Jaq nem gondolta volna, hogy a no
kerekedik felül, márpedig ez történt. Legalábbis egy ideig. Aztán Hutten utolérte
és lehajította a platformról. És most ott állt zavarodottan.
Amikor Sally odaért hozzá, eloször óvatosan reagált. Sally mondott neki valamit,
amit Jaq nem hallott a tuzharc zaja miatt. De nyilván valami olyasmit, hogy "azért
jöttünk, hogy kivigyünk innen", mert Hutten a légibuszra nézett, bólintott és
elindult a visszavonulásukat fedezo indiánokkal.
Nem lesz ennél jobb alkalom, határozott Jaq. Kis zacskójából port szórt a levegobe
és kántálni kezdett. Közben Hutten és a vadászok közeledtét figyelte és megpróbálta
kicsit felgyorsítani a varázslat elmondását, hogy az idozítés tökéletesre
sikerüljön.
Törmelékek, betondarabok és üvegszilánkok söpörtek végig a leszállóhelyen, akár
szélfútta oszi levelek. Boröndök gurultak odébb kerekeiken, eldobott fegyverek és
szerszámok csúsztak odébb csikorogva a betonon. A légibusz felol egyre növekvo fal
tolta odébb oket. A fal körülbelül egy méter magas volt, amikor Hutten átesett
rajta. Két méteresre nott, mire a férfi után inaszakadtából rohanó Tsung és emberei
beleütköztek. Három indiánt lelottek, mire Tsung körbe tudta vezetni oket fedezék
mögé.
Addigra Jaq már felhúzta Huttent a fedélzetre és visszahívta négy megmaradt
zsoldosát. Éppen a légibusz ajtaját zárta be, amikor Tsung megpillantotta.
-- Várjatok meg -- kiáltotta és a repülo felé rohant.
Jaq kiadta a parancsot a felszállásra. -- Sajnálom, Tsung. Le kell szállítanom az
árut. Szórakozz jól a Szamurájokkal.
Tsung és az indiánok a felemelkedo HFR futómuvéhez ugrottak. Az egyik indiánnak,
Jasonnek sikerült elkapnia a kereket, de a pilóta gyorsan reagált és lerázta róla.
Jaq figyelte, hogy az indián nagyot zuhan és mozdulatlanul elnyúlik a platformon.
Tsung letérdelt melléje és világító kezekkel hadonászni kezdett. Szemeit az
emelkedo légibuszra szegezte.
Jaq minden mágikus véderejét felvonultatta, hogy megóvja a gépet és a pilótát, de
csak annyit érzett, hogy Tsung romboló energiái elcsúsznak és valahová máshova
csapódnak be. Jaq megperdült és látta, hogy Hutten kinyúlva fekszik a kabin
padlóján. A zsoldosok undorodva elhúzódtak a megégett, felhólyagosodott boru
alaktól.
-- Szórakozz jól magad, szemétláda -- szólalt meg Sally hangja az adóvevojébol.
Svindler érezte, hogy ismét tud mozogni, de attól tartott, hogy a kislány megint
visszajön és megakadályozza ebben. Valami leírhatatlan módon még mindig érezte a
jelenlétét. Legszívesebben villámgyorsan kirántotta volna halántékából a
csatlakozót, de látta, hogy a légibusz felszáll, Sally és Szellem emberei pedig
lent maradnak. Segítségre volt szükségük. De ha Svindler valami hasznosat akart
csinálni, akkor gyorsan el kellett tunnie innen.
Megfordult és látta, hogy Jenny eltunik az egyik panelben. A panel elsötétült,
mielott Svindler megállapíthatta volna, minek a képét ábrázolja. Tehát így lehetett
kijutni. Arra gondolt, hogy a képek talán a Mátrixban adott csomópontjaiba való
eljutással állnak kapcsolatban, ezért odalépett egy kisebb csoporthoz, melynek
kilenc képecskéje a halott dekást mutatta. A dekás a cégé volt és így a
felszerelését nyilván gyors hozzáférésre tervezték. Igazán jó starthely. Svindler
elorelépett és a 23-as leszállóhely biztonsági berendezéseit irányító
szubprocesszorban találta magát.
Jobb pozíciót kérni sem kérhetett volna.
Ráállt a kamerafelvételekre, kicsípett egy másolatot a csatáról és prioritásos
adással útnak indította a musorszóró monitor felé. Ezt eredetileg akkor akarta
megtenni, ha a csapat már elcsípte Huttent. Sam legalább tudni fogja, mi történt.
Talán kitalál valamit.
Svindler mindig is híve volt a biztonsági másolatok készítésének, ezért
elokészítette saját háttértárolóját, hogy letöltse a trideofelvétel egy példányát.
De amikor megpróbált hozzáférni a felvételhez, hibaüzenetet kapott. Gyors
ellenorzés után kiderült, hogy a fájlt azóta törölték. Svindler elovigyázatosan
elmenekült a csomópontból.
Rövid utazás után megérkezett a leszállóhely számítógéprendszerébe. Üzembe helyezte
a szolgálati liftet és bekapcsolt egy monitort, hogy meggyozodjön kézimunkája
eredményérol. A Vörös Szamurájoktól szorongatva Sally gyorsan megragadta a
névtelenül felkínált menekülési esélyt. Az indiánok odarohantak Sallyhez és a
leszállóhely felületének egy kis darabját alkotó lift süllyedni kezdett velük. Az
elso szinten leugrottak róla, Svindler pedig visszaküldte a liftet a leszállóhely
szintjére és lezárta, hogy más ne tudja használni.
-- Sally, jól vagytok? -- szólt hozzájuk a karbantartó munkások számára fenntartott
hangosbeszélo rendszeren keresztül.
-- Svindler! Hol a pokolban voltál?
-- Nincs most ido. Menjetek le az aknán a 19-es leszállóhelyre. A 7723-as kód
nyitja a zárat. Nekem még el kell rendeznem valamit.
Svindler hallotta, hogy Sally még mond valamit, de megszakította a vonalat, mert
sietnie kellett. Lezárta a szintre vezeto összes ajtót és elindult, hogy belépjen a
19-es leszállóhely irányítóközpontjának szubprocesszorába. Egy ügyes kis húzással
igényelt egy céghelikoptert pilótával együtt. A kérelmet Narancs kóddal
hitelesítette, hogy a rigó ne kérdezosködjön és azt higgye, hogy a cég legitim
akciójáról volt szó. Üzenetet hagyott Sallynek arról, hogy mit rendezett el a
számukra. Az üzenetet akkor fogja majd beolvasni a karbantartók hangszórója, ha
Sally bepötyögi a megadott zárnyitó kódot. A mágusnak tudnia kellett, mire
számíthat, miután kimásznak a karbantartóaknából. Svindlernek hirtelen eszébe
jutott, hogy fegyverzetet is kellene kérnie a helikopterre. Nekilátott, hogy
elintézze, de észrevette, hogy a csomópont falai kezdenek átlátszóvá válni. Gyorsan
elmenekült.
Lecsúszott egy kiszolgáló csomópontba, mely egy irodablokk klímaberendezését
szabályozta. Remélte, hogy az alacsonyabb biztonsági szinten kevésbé lesz
észreveheto. Vissza akart menni, hogy meggyozodjön arról, hogy Sally és az indiánok
rendben kijutottak-e, de nem mert még egyszer visszameni oda, ahol már járt.
Egyszeruen nem volt sem kedve, sem ereje, hogy megküzdjön a Gépben Lakozó
Szellemmel. Rohant, amilyen messzire csak tudott, amikor látta, hogy a falak
ezüstös színuvé kezdenek válni. Kicsatlakozott, amíg még megtehette.
-- Sok szerencsét, Sally.

53

Sam kinézett a helikopter ablakán, de nem igazán látta a körülvevo kerítéseket és

épületeket. Szellem már majdnem félórája kiadta a jelet az indulásra. Mostanra már
nyilván átvezette indiánjait a United Oil kikötojének kerítésein. Samet meglepte,
milyen sokan jelentkeztek önként, miután Szellem elmondta nekik, hogy egyedül fogja
csinálni. De akárhányan is jelentkeztek, soha nem lehettek túl sokan Enterich
számára, akinek a fegyvereket kellett beszereznie. Sam nem tudta, hogyan beszélte
volna le az önként jelentkezok egy részét arról, hogy kövessék Szellemet, abban az
esetben, ha kevésnek bizonyult volna a felszerelés. De még jól felszerelten is
nagyon nagy kockázattal járt a dolog.
Minden csöndes volt, amit Sam jó jelként értelmezett. Sokkal többen voltak ugyan,
mint amikor csak o és Szellem próbálkoztak, de az is igaz, hogy az indiánoknak csak
a kiköto területére kellett bejutniuk, nem pedig valamelyik épületbe. Azt pedig
viszonylag biztonságosan meg lehetett oldani.
Mivel Svindler az archológiai csapatnak segített, a külso biztonsági rendszerek
hatástalanításához Enterich hozott egy dekást. A lány nyilván jó munkát végzett; a
helikopter várakozóhelye elég közel feküdt a kikötohöz, hogy meghallják az
esetleges tuzharcot vagy riadót. Már csak annyi maradt hátra, hogy megvárják a
jelet, mely azt tudatja velük, hogy Sally és Jaq sikeresen kihozták Huttent az
archológiából. No meg az aggódás.
Nem volt éppen a legjobb terv, de Sam reménykedni kezdett, amikor Szellem hadnagya
és még négy másik embere elvállalták az akciót. Megkönnyebbült, hogy Sally hátát
Jaq zsoldosain kívül más is fedezi. Ha Samen múlt volna a döntés, nem éppen Jason
csapatát választotta volna, de hát nem Samen múlt a döntés. Bármilyen fegyveres
jobbnak bizonyult annál, mint hogy kizárólag Lofwyr jóindulatára kelljen
hagyatkozniuk.
Az elmúlt félórában már negyedszer ellenorizte, hogy a szomszédos ülésre fektetett
aktatáskában lévo készülék muködoképes-e. Svindlernek az volt az egyik feladata,
hogy idesugározzon egy trideofelvételt, mely Hutten elrablását volt hivatva
megörökíteni. A felvételt Sam akkor mutatná meg a sárkánynak, ha szembekerültek
egymással. Ezzel bebizonyítja, hogy Hutten biztonságban van valahol elrejtve és ez
fontos érv lesz majd a Haesslichhel való vitájában. Mindenki egyetértett abban,
hogy Haesslich mindent elkövet majd, hogy épségben visszaszerezze értékes
doppelgangerjét, de azt igazából senki nem hitte, hogy a sárkány elfogadja majd Sam
feltételeit. Sam maga sem hitte, de nem volt más választása. Úgy kellett rendeznie
a dolgokat, hogy eleget tegyen lelkiismerete parancsának. És ha Haesslich nem
hallgatna rá, még mindig ott volt Szellem megoldása.
A készülék csipogni kezdett és egy kiírás tudatta Sammel, hogy vette Svindler
kódolt jelét. Ez az. A szöktetés sikerrel járt. Amint az adás véget ért, Sam
lezárta a készüléket.
-- Indramin -- mondta hangosan, mert tudta, hogy a rigó figyel. A rigó nem
tartózkodott a gép fedélzetén, mert Sam nem akarta, hogy rajta kívül bárki más a
sárkány közelében legyen, amikor o maga szembetalálkozik majd vele. Indramin
távirányítással vezeti majd a helikoptert. -- Ideje indulni.
A gép motorja életre kelt és a rotorlapátok fokozatosan felgyorsultak. A helikopter
finom rándulással elszakadt a földtol és ezzel Sam elindult, hogy találkozzon
Haesslichhel.
A Crenshawra rakott nyomköveto Hartot elvezette Greersonhoz, akit meglepoen könnyu
volt arról meggyozni, hogy Hart maga is összedolgozik Crenshawval. A törp cserébe
elvezette ot Verner találkozóhelyére, ahol együtt figyelték, hogy Verner két részre
osztja a csapatát. A Greerson hosszú távú adóvevojérol lehallgatott beszélgetésbol
megtudta, hogy Verner egyik csapata az archológiába tart, hogy felvegye Huttent. A
bolondok egyenesen belesétálnak Crenshaw csapdájába, de így lehet, hogy megkímélik
ot attól, hogy még azzal a szajhával is le kelljen számolnia.
Örült, hogy nem neki kellett megrohannia az archológiát. A siker esélyei túlságosan
kicsik voltak. A Mátrixba való behatoláséi pedig még annál is kisebbek. De ha Jenny
nem tud besurranni az archológia Mátrixába és nem szerez másolatot a doppelganger
MI adatairól, Haesslich terve dugába dol. Mert feltéve, hogy a Hutten-lény
egyáltalán túléli az egészet, bizonyára jó mélyen el fogják zárni valahol. És akkor
Haesslich hoppon marad. És Hart nem akart arra gondolni, hogyan fog erre reagálni a
sárkány.
Hart akkor lép majd akcióba, ha Verner elválik Szellemcsinálótól és embereitol.
Érezte, hogy Verner bonyolult tervet agyalt ki, ezért lebeszélte Greersont arról,
hogy azonnal kifüstöljék Vernert, mihelyst egyedül lesz. A törp belement abba, hogy
elobb megpróbálják kideríteni, miben sántikálhat a srác, hiszen biztos volt abban,
hogy akkor kapja el, amikor csak akarja. Ez a döntésük azzal járt, hogy majdnem egy
teljes órán keresztül figyelték Vernert, miközben az egyedül ücsörgött egy
elsötétített helikopterben. Amikor a gép motorjai életre keltek, Hart nem értette a
dolgot. Senki nem jött, hogy találkozzon a sráccal és most Verner távozik. Akármi
is legyen a terve, mostanra már végrehajtás alatt állt. Légi szállítóeszköz nélkül
pedig a törp nem fogja tudni követni. Ha tehát ki akarták iktatni a fiút, azt most
kellett megtenni. Hart eltunodött azon, meg fogja-e tudni valaha, miben sántiká lt
Verner.
-- Madárral közlekedik -- mondta Greerson és a fejére húzta látókészülékét.
Hart az éjszakába bámult, a motorhangok forrását kutatta. Végül kiszúrta a
helikopter mozgó árnyékát. A gép fények nélkül haladt és nagyjából az o irányukba
tartott.
-- Tudod, tünde hölgy, egy darabig azt hittem, tudsz valamit. A francba, lehet,
hogy mégis, de a hosszú lábaiddal még te sem üldözhetsz egy helikoptert. A jó A.C.
gutaütést kap majd, hogy se te, se Verner nem bukkan fel elotte, de így legalább
megkapom a srác fejére kituzött vérdíjat -- Greerson letépte fejérol a
látókészüléket és felemelte a rakétavetot. A fegyvert már akkor elokészítette,
amikor elfoglalták a lesállásukat. Hart azonban finoman megérintette a törp karját.
-- Mi már régebb óta üldözzük. Miénk a fiú.
-- Felolem -- vonta meg a vállát a törp. -- Engem csak azért fizetnek, hogy az
öltönyke ne lássa többet a napot.
Hart bekapcsolta adóvevojét. -- Tessien. A fiú egy elsötétített helikopterben van
és dél felé mozog a vízpartmentén. A tiéd.
A repülés nem tartott sokáig, tulajdonképpen nem volt más, csak egy rövid
szöcskeugrás. Legalább kevesebb ido jutott az izgulásra is. A helikopter alacsonyan
röpülve elsuhant a United Oil védokerítése fölött és puhán leszállt egy nyílt
területre a rakpart közelében. Semmi riadó, semmi lövöldözés, semmi
keresoreflektor. Enterich informátorai igazat beszéltek, amikor azt mondták, hogy
Haesslich egyedül várja a szállítmányt. Ez is beleillett a sárkány azon tervébe,
hogy minél kevesebb legyen a szemtanú. És a gyík számára még egy távoli kapcsolat
is elég volt ahhoz, hogy elrendelje Sam és Hanae halálát.
Amikor a gép rotorjai lelassultak, Sam belebújt hosszú kabátjába, vállára vetette a
táskát és kimászott. Eltávolodott a helikoptertol, lepakolta cuccait a földre és
várt. Úgy tunt, a környék elhagyatott. Haesslich pedig se ember, se sárkány
formájában nem mutatkozott sehol.
Sam várt. Háta mögött a helikopter rotorlapátjai abbahagyták a forgást, de egy
magasan szálló repülogép távoli hangja arra késztette Samet, hogy felnézzen. Dél
felol sötét árny közeledett a levegoben. Amikor az árny közelebb ért, Sam kivehette
hosszú, kígyószeru nyakát és hatalmas szárnyait. Egy sárkányféle volt.
A sárkány már a szárazföld fölött járt, amikor Sam rájött, hogy ez nem lehet
Haesslich. Nem egy nyugati sárkányt, hanem egy tollas kígyót látott. A kígyó
testéhez simuló, karmos hátsó lábai most eloremeredtek, ahogy a lény Sam felé
száguldott.
A kígyó váratlanul visszahúzta lábait és magasabbra emelkedett. Sam eloször nem
tudta, miért, de aztán egy, a kígyónál is hatalmasabb tömeget látott felemelkedni
borszárnyakon. Sam tudta, hogy ez a második lény már valóban egy nyugati sárkány. A
lény elvágta a másik útját.
Sziszegés, bömbölés, az egymásnak ütodo, hatalmas testek puffanása és a két sárkány
már össze is verekedett. Hatalmas tollak kavarogtak a levegoben a szárnyaik által
keltett szélben. A kígyó röpte bizonytalanabbá vált, szárnyai betegen verdestek. A
nyugati sárkány eltávolodott ellenfelétol, majd lapos siklással ismét nekirontott.
Sam látta, hogy karmai feltépik a másik sárkány tollas oldalát. A kígyó fájdalmában
nagyot üvöltött és ide-oda csavargatta a testét, hogy elkerülje ellenfele csattogó
állkapcsát.
Az állkapcsok elkapták a kígyó nyakát, a legyengült szörnyeteg pedig válaszképpen
ráfonta magát a nyugati sárkány testére. Mindketten zuhanni kezdtek. Már csak tíz
méternyire lehettek a földtol, amikor a nyugati sárkány nagy nehezen kiszabadította
magát a tollas kígyó ölelésébol és szárnyaival vadul csapkodva a levegoben maradt.
A halálos sebet kapott kígyó azonban tovább zuhant és földrengésszeru robajjal
csapódott a rakpart betonjára.
A másik ráugrott a testére. Karmaival és állkapcsával marcangolni kezdte áldozatát.
-- Hart! -- kiáltotta panaszosan a tollas kígyó, aztán a nyugati sárkány kitépte a
torkát.
A gyoztes felemelte a fejét, nyelvével tisztára nyalta a pofáját. Mancsával
megbökdöste a kígyót, de az nem reagált. Hátat fordított hát a dögnek és elindult
Sam felé.
-- Haesslich -- mondta Sam.
-- Jó estét, emberlény.
A bestia félelmetes pillantása alatt Sam elgondolkodott azon, tulajdonképpen mi
szállhatta meg, hogy ilyesmivel próbálkozzon. A sárkányok kiszámíthatatlanok
voltak, már legalábbis az emberi logika számára. Hogyan számíthat rá, hogy a
sárkány engedni fog a nyomásnak? -- Miért ölted meg Tessient? Azt hittem, a te
alkalmazásodban állt.
Megvetés hullámzott Sam felé.
-- Abban állt, de nem tartok igényt azokra, akik kudarcot vallanak. Még kevésbé
azokra, akik hazudnak nekem, Tessien pedig ezt tette, amikor arról számolt be, hogy
meghaltál. De nem baj, végül is jó vacsora lesz belole.
-- Hibázott és ezért megölted? És most meg is akarod enni?
-- Hát persze. És a társa is hasonló sorsnak néz elébe, ha megérkezik a
szállítmányommal.
-- Nem engedhetem, hogy ez megtörténjen.
-- De nem akadályozhatod meg, emberlény. -- Sam érezte, hogy a sárkány jól
szórakozik. -- Amikor eloször találkoztunk, azt hittem, gondot jelenthetsz a
számomra, de nem így van. Teljesen felesleges volt beleszaglásznod az üzletembe.
Tudod, még csak nem is aggasztott a dolog.
Sam gyulölte az arrogáns szörnyet és égett a vágytól, hogy megalázza. Haesslich
tettei, Haesslich tervei mind gonoszak voltak, de úgy tunt, a sárkány ennek nincs
tudatában. Sam már nem kételkedett afelol, mit is kell tennie. Ma éjjel a Haesslich
által jelentett veszély meg kell szüntetni.
-- Pedig aggódnod kellett volna -- felelte. -- Tudom, hogy az archológia elleni
cselszövésedet a United Oil-beli fonökeid tudta nélkül bonyolítottad. Ők most nem
fognak segíteni. Nem áll érdekükben, hogy megvédelmezzenek egy gyilkost aki a saját
terveire használja fel a tulajdonukat. És ha az ezt igazoló bizonyíték napvilágra
kerül, a United Oil boldogan fog segédkezni abban, hogy a törvény által kiszabható
legsúlyosabb büntetést szenvedd el. Úgy tunik, sárkány, az arroganciádnak nincsen
határa, de az emberek nem a te játékszereid és nem fogod megúszni a
gyilkosságaidat. Azért jöttem ma ide, hogy felkínáljam annak lehetoségét, hogy
megadd magad. Jelentkezz a rendorségen és hagyj fel a vérontással. Talán kiérdemled
a bíróság kegyelmét. De ha nem is jelentkezel önszántadból, akkor is bíróság elé
fogsz kerülni.
-- Ez nem valószínu -- felelte Haesslich, egyre növekvo élvezettel.
Sam pontosan erre a válaszra számított. Amire viszont nem számított, az a sárkány
"hangjában" meghúzódó másik érzés volt. Az éhségé. Sam térdei elgyengültek; arra
nem is gondolt, hogy a sárkány meg is eheti. Érezte, hogy meginog a határozottsága,
de aztán emlékezetébe idézte Hanaet és Begayt. Jó emberek voltak, de Haesslich
szeszélyei miatt meg kellett halniuk. Sam nem ismerte igazán azokat, akik Tirben
pusztultak el azon az éjszakán, de az o haláluk is a sárkány számláját terhelte. De
ma ennek vége szakad. Sam kihúzta magát és mereven a bestia szemébe nézett.
Haesslich tépofogai megcsillantak a holdfényben.
-- Engem is meg akarsz most ölni? -- kérdezte Sam olyan nyugalommal a hangjában,
mely ot magát is meglepte. -- Belolem ugyan nem lesz valami nagy falat, de
garantálom, hogy a torkodon fog akadni.
Sam különös vibrálást érzékelt a sárkány érzelmi hullámaiban. Úgy vélte, ilyen
lehet, ha egy sárkány nevet.
-- Már nem szükséges meghalnod. Megszereztem, amit akartam. Hart ma éjjel fogja
leszállítani. A fenyegetéseid értelmüket vesztették, de bevallom, a blöffödön jól
szórakoztam.
-- Tévedsz, sárkány. A terveid ma éjjel nem beteljesültek, hanem leleplezodtek. --
Sam bekapcsolta a trideokivetítot. -- Nézd.
A közeli épület falán a 23-as leszállóhely szellemszeru képe jelent meg. Egy
Aztechnology felségjelzést viselo Federated Boeing légibusz éppen leszálláshoz
készülodött.
Hart érezte Tessien halálát. Szinte a vére is megdermedt, amikor meghallotta, hogy
a kígyó az o nevét kiáltja és abban a pillanatban tudta, hogy gyanúja téves volt,
Tessien soha nem árulta el ot. Könnyek csorogtak az arcán, miközben ott állt és
figyelte, ahogy Haesslich Vernerhez beszél. Meredt csendben hallgatta a távolsági
mikrofon által felvett minden egyes szót. Megborzongott, amikor Haesslich kimondta
halálos ítéletét.
-- Úgy fest, te ma már nem dolgozol, cimbora -- mondta Greerson, elárulván, hogy
nem nagyon hitt Hart azon meséjében, hogy a tünde no együtt dolgozott volna
Crenshawval. De jelen pillanatban felesleges lett volna Hartot kétszínuségére
figyelmeztetni. Greerson leguggolt és nekiállt, hogy összeszereljen egy
mesterlövész puskát. -- De nekem még mindig szerzodésem van a kölyökre. Biztos vagy
benne, hogy ne kínáljam meg a gyíkpofát? A rakétaveto legalább olyan könnyen
elintézi, mint egy helikoptert. Ha Verner kinyúlt, boldogan tárgyalok.
A halál most nem érdekelte Hartot. -- Mirol beszélsz?
-- Üzletrol, tünde hölgy. Mindig csak üzletrol.
Hart Tessien maradványait bámulta, az egyetlen lényét, akiben meg mert bízni az
utóbbi tíz év során. És a lény most halott volt. Az o nevével a száján halt meg,
Hart pedig már jóval ezelott megvonta bizalmát tole.
Tessien meghalt. Düh gomolygott fel Hart bensojében, mely tomboló gyulöletté
erosödött. Verner volt a hibás? Hibáztassa a srácot azért, mert élt, miközben
Tessien holtan feküdt? Vagy inkább Haesslich ellen fordítsa haragját, mert az
kitépte a kígyó torkát? Vagy saját magát hibáztassa, mert o küldte Tessient Sam
ellen és ezzel a gyilkos Haesslich karmai közé?
Verner hordozható trideo egysége pedig tovább folytatta a történetét. Vernert látta
rajta, akit egész éjszaka követett és aki helyett valószínuleg valaki más volt
jelen a 23-as leszállóhely ellen indított rohamban. Crenshaw csapdája véres harcot
varázsolt egy sima kiszöktetésbol. Halál és pusztulás vibrált a raktárépület falán
remego képen. Crenshaw látszott, amint a doppelgangerrel csatázik. Hart Greerson
vállára tette a kezét. -- Szerintem jobb, ha te is nézed.
Greerson épp idoben csatolta fel látókészülékét, hogy lássa, amint a doppelganger
lehajítja Crenshawt a platformról. -- Ó, a rohadt életbe! -- Leült és
robbanásszeruen sóhajtott egyet. -- Ott zuhan a pénzem -- Nekiállt, hogy
szétszerelje a lövészpuskát.
-- Mit muvelsz?
-- Miért, minek látszik, tünde hölgy? Összepakolok. Ez a munka véget ért --
Fegyvereinek darabjait begyömöszölte a hátizsákjába. -- Biztosan nem akarod
lelövetni a sárkányt? Mivel már úgy is itt vagyok, kedvezményes árat biztosítok.
Hart megrázta a fejét.
-- Elengedem a profizmusért járó felárat.
-- Azt hiszem, ha ezt meg kell tenni, akkor személyesen kell megtennem.
Greerson megcsóválta a fejét és megvakargatta a szakállát. -- A személyes
indíttatású üzlet nem jó üzlet, tünde hölgy. Kijutok ugyanott, ahol bejöttünk?
Hart bólintott és az alattuk zajló összetuzés felé fordította a tekintetét.
Hallotta még, hogy a felszerelések megcsörrennek Greerson zsákjában, aztán már el
is feledkezett a törprol.
Haesslichnek egyáltalán nem tetszett, amit látott. Ha észre is vette Samet a
képernyon, a két Sam jelenléte miatti zavarát elsöpörte a sárkány feltöro
szenvedélye. Óriási haragra gerjedt és Sam szinte tapintani tudta maga körül a
rosszindulatot. De minden mérge csak amiatt volt, mert kudarcba fulladt a terve. A
bestia arroganciája ismét felbosszantotta Samet.
Sam is nézte a felvételt és meglepodött, hogy saját magát látja rajta, de ez jelen
pillanatban nem volt túl érdekes. Emberek haltak meg. Egyesek azért, mert jót
akartak cselekedni; mások azért, mert a munkájukat akarták végezni. Árnyvadász vagy
cégalkalmazott; halottként egyformák voltak. Látta saját magát, amint torbe csalja
Sallyt és az indiánokat és hirtelen rájött, hogy a képen látható Samuel Verner
nyilván Jacqueline egyik trükkös álcája. Az eredetileg villámgyors és gyakorlatilag
egyetlen lövés nélküli kiszöktetésnek eltervezett akció valóságos orgiájává vált a
halálnak, árulásnak és rombolásnak. Haesslich minden piti törekvése, hogy növelje a
vagyonát, hatalmát és befolyását halállal végzodött. De a sárkány csak annyit
látott az egészbol, hogy nem kapta meg a doppelgangert.
Haesslich keseruen üvöltött. Sam figyelte a dühében toporzékoló bestiát és tudta,
az élet szenvedései már nem tartanak sokáig a számára. A sárkány nem tudhatta, hogy
Samet is elárulták egy másik sárkány ügynökei. De valószínuleg nem is érdekelné.
A sárkány S-alakban meghajlította a nyakát és hatalmasat bömbölt. A fogai között
villogó lángocskák elorejelezték a közelgo tuzvihart. Sam remélte, hamarabb véget
fog érni, mintha a fogait használná a sárkány. A halálra halál az egyedüli válasz,
-- mondta Lofwyr, bár a nagy sárkány ezt nem egészen így értette. Meghalni könnyu;
az a nehéz, ami utána jön, mondta Kutya. Nos, ez az utána következo rész más
kezében volt. És Haesslich lekaszálná, amit éppen el akart vetni.
Egy ének csendült fel Sam fejében; a dal Kutya hangján szólt. Miféle orült alkalom
ez ahhoz, hogy dalt dúdoljon magában! Nem annak kellett volna következnie, hogy az
élete gyorsított filmként pereg le a szeme elott? Nos, egyszer hallotta, hogy az
orültek nem éreznek fájdalmat. Elkezdte hát o is dúdolni a dalt.
Haesslich leszegte a fejét, felhúzott ajkai alól kivillantak kegyetlen fogai.
-- Halvány vigasz, hogy az elmédet megbontja a félelem, mielott a tested porrá ég.
-- Gyerünk gyíkpofa -- kiáltotta Sam szédülo fejjel. Szavai mintha a dal ütemére
hangzottak volna el. -- Gyere és kapj el, ha tudsz.
A sárkány szájából elozúdultak a lángok. Sam hátratántorodott, a lehelet
lángkoszorút vont köréje. Borén izzadtságcseppek jelentek meg, de azonnal el is
párologtak. Lába alatt az aszfalt felolvadt és bugyborékolni kezdett. Sam mégis
sértetlen maradt a pokoltuz belsejében, megvédte a varázsének.
A sárkány támadása láttán Szellem és emberei tüzet nyitottak búvóhelyeikrol.
Haesslich inkább meglepetésében, mint fájdalmában felüvöltött és lángcsóvát lövellt
az égbe. Izmos hátsó lábaival felugrott a levegobe és kitárt, hatalmas szárnyaival
csapkodni kezdett.
A sárkány elképeszto sebességgel emelkedett, így a nyomjelzo lövedékek alatta
zúgtak el. Aztán egy hirtelen szárnymozdulattal megfordult a levegoben, nagyot
ordított és a támadók legnagyobb csoportja felé suhant.
A látványtól Szellem néhány embere elmenekült, de a szamuráj rezzenetlen maradt,
stabilan nekitámaszkodott a mellvédnek. Még a loszerét adagoló srác is elfutott és
Szellem lábához hajította a hevederes ládát. A könnyufém doboz kiugrott
szövettakarója alól és táncolni kezdett a földön, amint a Vindicator miniágyú
ütemesen magába rángatta a hevedert.
A sárkány kanyargott és bukfencezett, hogy elkerülje a feléje száguldó lövedékeket,
de minden egyes manoverrel csak tovább tartott neki, hogy elérje a támadóit.
Szellem ide-oda rángatta a giroállványt, hogy a bestia minden moccanását követni
tudja. Egyre több lövedék csapódott a sárkány testébe. A szörnyeteg sosem tudott
teljesen kikerülni az indián tüzébol. Haesslich hirtelen fölfelé lendítette vérzo
és lövedékek által összekaszabolt testét, hogy megmeneküljön a teton lapuló ember
halálos lövéseitol.
Aztán újabb zuhanórepülésbe csapott át, ezzel ismét meglepve Szellemet. Az indián
nyomjelzo lövedékei teljes húsz méterrel a bestia fölött zúgtak el. A sárkány
azonban már nem bírta tovább a rengeteg lott sebet. Úgy zuhant le az égbol, mint
egy hatalmas koszikla. A Puget öböl vize összezárult fölötte és Haesslich eltunt
mindörökre.

54

Sam letérdelt az aszfaltra. Komex kezeslábasán át érezte a talajból még mindig

áradó hot. Hosszú kabátjának szárnyai elégtek, megfeketedtek. A lába mellé a földre
állított trideo készülék egyetlen rakás, olvadt fém- és muanyagkupac volt csupán.
A halálra halál az egyedüli válasz, mondta Lofwyr. És a nagy arany sárkány mondása
beteljesült. Haesslich megfizetett Hanae haláláért, de Sam nem ezért kelt útra.
Megfelelo igazságszolgáltatást akart, nem pedig bosszút. Úgy beszélték meg elore,
hogy ha ot bármiféle támadás éri, Szellem és indiánjai azonnal tüzet nyitnak, hogy
Haesslich ne tudjon elmenekülni. És a sárkány halált hozott magára azzal, hogy
megpróbálta megölni Samet. A halálra halál az egyedüli válasz. Sam felkészült rá,
hogy meghal ma éjjel és elcseréli az életét azért, hogy a sárkányt tetten érjék.
Hát nem igazi igazságszolgáltatás, ha a gyilkost gyilkossági kísérlet közben ölik
meg?
Sam fáradt volt, de nem volt ido a pihenésre. Haesslichhel végzett, de a
segítségüket Samnek felajánló és érte az életüket feláldozni is hajlandó embereket
még nem tudta biztonságban. Jaq otthagyta Sallyt az archológiában. Ha Sally
megúszta élve, meg kell találnia a módját, hogy kiszabadítsa. Eltunodött rajta,
vajon Szellem látta-e a 23-as leszállópályán történteket; az o rejtekhelyérol nehéz
volt odanézni. De ha nem látta, sürgosen el kell mondani neki.
Samnek el kellett tunnie a United Oil területérol, mielott még valaki felbukkanna
és kényelmetlen kérdéseket tenne fel. A sárkány bömbölése és a tuzharc már biztosan
útnak indította a biztonsági osztagokat. Felnézett a tetore, ahonnan Szellem
leszedte a sárkányt. Üresen tátongott. Szellem nyilván már visszavitte embereit a
találkozási pontra; rutinosabb volt annál, hogy pazarolja az idot. Samnek csak
annyi volt a dolga, hogy visszamenjen a helikopterhez és szóljon Jaq rigójának,
hogy repítse ki innen. Fáradtan feltápászkodott hát és elindult a gép felé. Amikor
beült, beleszólt a rádióba.
-- Ideje hazamenni, Indramin.
Senki nem felelt. A rádió süket maradt. A rotorok meg sem rezdültek.
Odakint a sötétségben valahol felvijjogott egy sziréna.
Miközben a sziréna panaszosan sikoltozott, Sam fényeket látott közeledni. Hart
végignézett a United Oil külso biztonsági épülete elotti sikátorra és látta, hogy
állig felfegyverzett és páncélozott orök sereglenek ki az ajtaján. Kiszúrta
közöttük Fuhito ornagy személyes harci páncélzatát. A kiköto nem tartozott az o
körzetéhez; csak akkor jött ide, ha iderendelték. Az ambiciózus rohadék nyilván
egyik szemét mindig a fonökén tartotta és most saját szakállára jött ki ide. Talán
épp azért, mert Haesslich azt parancsolta neki, hogy tartsa távol magát ma este a
kikötotol. És nyilvánvaló, hogy harcra számított, mert alaposan be volt öltözve.
Hart látta, hogy Verner kimászik a helikopterbol és körülnéz, merre induljon.
Cimborái már felszívódtak az éjszakában. A srác magára maradt.
Megmutathatná neki a kivezeto utat, de miért tenné? Ugyan miért lenne hálás neki?
Tessien haláláért. És Haesslichéért is, ahogy a dolgok kinéztek. Ez utóbbi
megmozdított Hartban valamit. Nem úgy igazságos a törvény, hogy az életért élet
járjon cserébe?
Az orök hamarosan sarokba szorítják Vernert, ha a fiú nem a megfelelo utat
választja. Az a patkány Fuhito pedig nem fog kesztyus kézzel bánni vele, különösen
nem azok után, hogy Sam cégtol szökött ember. Annyira gyulölte volna Vernert, hogy
Fuhito kezei között hagyja? A srác ügyes és talpraesett vadásznak bizonyult. Vagy
csak malaca volt. De akárhogy is, Hart elég halált látott már aznap. Nem bírta
volna végignézni, hogy elintézzék a fiút.
Odarohant a teto peremére, lenézett és látta, hogy a srác az egyik épület sarkához
lapulva elorenéz a sötétségbe, mielott továbbfutna. Fütyült egyet, mire Verner
felnézett. Amint meglátta Hartot, a keze azonnal benyúlt a kabátja alá, hogy
elorántsa a fegyverét. Hart eltartotta kezeit a testétol és úgy állt, hogy ezt
Verner is jól lássa.
-- Nincs harag, Verner. Csak üzlet volt és a szerzodésem most lejárt.
A fiú semmit nem felelt, de úgy tunt, mintha egy kicsit megkönnyebbült volna.
Hart rámosolygott és meglengette az épület oldalán lelógó kötelet. -- Gyere, mássz
fel, megmutatom a kiskaput.
Figyelte, hogyan birkózik a fiú a gondolataival. Látta, hogy Verner felismerte, az
o segítsége nélkül biztosan csapdába esne. De azt is látta, hogy nem bízik meg
benne és ezért egyáltalán nem tudta hibáztatni.
A távolabbi épületek felol orült teafozoéhez hasonlító sziszegés hallatszott. Az
orök tuzkakasokat is hoztak magukkal.
Verner vadul keresztülvágott az épületek közötti keskeny utcán és mászni kezdett a
kötélen.
Sam figyelte, ahogy Hart elsétál. Sam mindig a keményszívu, zsoldos gyilkost látta
benne, amióta csak megtudta a nevét. Hát nem próbálta korábban ot is megölni? De
most ahelyett, hogy az orök és a tuzkakasok kezére juttatta volna Samet,
megmentette a fiú életét. És ha belegondol, hogy o még azt remélte, Hart orült
módjára a repülotéren várakozó Vörös Szamurájok karjai közé fog szaladni. Sam
különös módon megkönnyebbült, hogy a no nem találkozott a Szamurájokkal. És nemcsak
azért, mert Hart megmentette a borét.
Hartnak nyilván megvoltak a saját gondjai és a saját beosztása. Vajon Haesslich
kijátszotta, ahogy Lofwyr is tette Sammel? Mik voltak az indítékai? De amikor ezt
megkérdezte, Hart ingerülten csak annyit vágott vissza, hogy pofa be.
Ismét egyedül, Sam felnézett az égboltra. Felhok gördültek be lassan a csillagok
fénye elé. Nemsokára esni fog.
Már csak az hiányzott, hogy...
Hirtelen ugatást hallott abból az irányból, amerre Hart elsétált. Sam a hang
irányába fordult és egy kutyát pillantott meg, amint feléje száguld a sötétségben.
Az állat mocskos és sovány volt az utcai élettol, de Sam felismerte, hogy Inu az. A
kutya nyilván kilógott az archológiából, de a ma éjjel történtek után Sam nem
nagyon gondolkodott el rajta, hogyan került az állat éppen ide és éppen most.
Inu egyedül volt, tehát Kiniru valószínuleg az archológiában maradt. És ez így is
volt rendjén. Az akita soha nem tanulta meg, hogyan kell egyedül élnie; az
emberektol függött, pontosan ugyanúgy, ahogy Sam korábban a társaságtól. De Inu az
utcán nott föl és ezt sosem felejtheti el.
Sam vigyorogva leguggolt és hagyta, hogy a kutya fékeveszett örömében össze-vissza
nyalja. És a találkozás elso perceinek vad ujjongása után ismét ketten sétáltak az
utcán, hogy megmentsék a szép Lady Tsungot.
Jaq figyelte, ahogy az embereik eltakarják a légibusz ablakait. Az Aztechnology
aranyszínu napját néhány perc alatt a Mitsuhama Computer Technologies ezüst MCT
betui váltották fel. Miután végeztek, a gép gyári számának ellenorzése nélkül senki
emberfia nem tudta volna a megkülönböztetni muvüket a Mitsuhama légiflottájának
többi tagjától. Jaq emberei mindig is jók voltak az ilyesmikben.
A zsoldosokat kifizette, sot még kellemes borravalót is adott nekik. Jó munkát
végeztek, így a jövoben is igényt kíván majd tartani a szolgálatukra.
Miközben elokészítették a légibuszt, két laboráns azzal foglalatoskodott, hogy
ládát ácsoljanak az életbentartó gép számára. Egy zárt láda kevésbé kelti majd fel
az vámosok érdeklodését, mint egy muködo életbentartó gép, amiben egy megégett
doppelganger hever. Így könnyebben meg lehet majd vesztegetni oket. De a laboránsok
kopácsolása hirtelen elhallgatott. Jaq odanézett és látta, hogy Mr. Enterichre
bámulnak.
-- Hagyjátok abba most egy kicsit, fiúk -- szólalt meg és odalépett hozzájuk. --
Kávészünet.
Azok rögvest letették a szerszámaikat és eltuntek.
Enterich odalépett a láda még nyitott oldalához és a kijelzoket nézte. -- Halott?
-- Mint a ko, hála Sally Tsungnak.
-- Én arra számítottam, hogy megkapjuk az információt, amiért Haesslich beküldte a
lényt.
-- Hát, most már o sem kapja meg -- mondta Jaq idegesen. -- De találtunk három
programozott képesség chipet egy speciális, bor alatti csatlakozóban. Az elozetes
vizsgálatok azt mutatták, hogy egyfajta számítógép-architektúra tömör kivonatát
tartalmazzák. Minden bizonnyal ezek a chipek szimulálták az igazi Konrad Hutten
szaktudását.
Enterichet nem érdekelte a dolog.
-- Nagyon jól megtervezett chipek. Nem egyediek ugyan, de biztosan találunk rájuk
vevot. És az áruk máris fedezi az akció költségeinek egy részét.
Enterich Jaq felé fordította hideg tekintetét.
-- A doppelganger volt az akció célja. Élve kellett volna megszerezned.
-- Nem az én hibám volt. Tsung égette meg egy varázslattal, amikor felszálltunk a
géppel. Nem tudtam megvédeni. -- Jaq remélte, hogy a férfi nem lesz túl mérges. --
Talán valamit megtudhatunk a holttestbol. Az életbentartó gép megóvja a sejteket
annyira, hogy végrehajthassunk egy DNS-próbát. A Genomics kutatólaborai nagyon jók
az ilyesmiben.
-- Reméljük, hogy igazad van -- felelte a férfi. Elorehajolt, hogy belenézzen a
gépbe.
Jaq is odatolult melléje. Összeráncolta a szemöldökét, amikor felismerte, hogy
valami nem volt teljesen rendjén. Aztán gyenge párát észlelt a kémleloablak belso
felületén. Gyorsan a kijelzokre nézett; a gépezet boven a megfelelo határok között
muködött. Annak a rohadt hullának stabilnak kellett volna maradnia, ehelyett
azonban mégis bomlásnak indult.
Enterich öklével rácsapott a gépre. A Transparex lapon csillag alakban repedések
jelentek meg. Jaq elhátrált. A fonöke nagyon, nagyon mérges volt.

55

Mire Sam találkozott Szellem embereivel az elore megbeszélt helyen, kiderült, hogy
nem kell megmenteni a szép Lady Tsungot. Ugyanis éppen a rádióban beszélt.
-- Hol vagytok? -- kérdezte Sam és nem érdekelte, hogy a többiek meghallották a
hangjából kicsengo aggodalmat.
-- Szállunk, mint a madarak -- felelte Sally nevetve. -- Svindler helikoptert
bérelt a számunkra egy rendkívül szófogadó pilótával együtt. A fickó körülbelül
húsz perc múlva letesz minket a Hillary?s-nél.
-- Elintézem, hogy Cog odaküldjön egy kocsit -- szólt közbe Szellem. -- Mindnyájan
jól vagytok?
-- Willy, Gyorsláb és Sasszem visszatértek az oseikhez -- felelte Sally komolyan.
-- A többiek járóképesek. De azért nem ártana, ha Cog némi elsosegélycuccot is
berakna abba a kocsiba.
-- Meglesz -- biztosította Szellem.
-- Remek! Akkor hamarosan találkozunk -- Ezzel a kapcsolat megszakadt.
Sam hátrahajtotta a fejét és felsóhajtott. Sally megmentette attól, hogy ismét
összeszurje a levet a Renrakuval. Az archológia biztonsági kamerái által rögzített
trideofelvételek tisztán mutatták, hogy Sam vezette a támadókat. Fogalma sem volt,
hogyan tudott ilyen trükköt csinálni Jaq, de hát ez már nem is számított. A Renraku
csak annyit tud majd, hogy Sam vezette a 23-as leszállóhely elleni támadást. Hála
Jaq árulásának, Sam mögött maradéktalanul felégették a hidakat.
Most már garantáltan a cég ellenségeként fogják nyilvántartani, ami azt jelentette,
hogy nem tudott volna alkudozni Sallyék szabadon engedéséért. A kiszabadításukhoz
újabb fegyveres akcióra lett volna szükség, de Istennek hála, ettol a tehertol
megszabadultak. Hiszen már eddig is túl nagy volt a kár és túl sokan haltak meg.
Persze Sam tudta, hogy mindenképpen megpróbálta volna kihozni Sallyéket, kerül,
amibe kerül. Most ok voltak a családja; elsosorban nekik tartozott huséggel. A
társasági védoburkot egyszer s mindenkorra maga mögött hagyta. És amikor kinyitotta
a szemét, látta, hogy Szellem ot nézi.
-- Hogyan sikerült kijutnod a kikötobol, sápadtarcú?
-- Hart segített. Nem tudom miért, de segített.
-- Akkor Haesslich biztosan meghalt.
-- Mindketten láttuk, hogy elmerül az öbölben. És nem láttam, hogy újra felbukkant
volna. Te igen?
-- Minket épp eléggé lekötöttek a United Oil emberei és nem volt idonk nézelodni a
visszaúton.
Samnek nem tetszett Szellem kimért hangvétele. -- Bajba keveredtetek?
-- Nem.
Szellemre azonban rácáfolt a többi indián kiáltozása. Egymást túllicitálva mesélték
a szökésük leghajmeresztobb részleteit, de abban mindnyájan egyetértettek, hogy
Szellem nélkül nem járhattak volna sikerrel. A zajongás folytatódott, míg Svindler
is felbukkant.
A tünde fáradtnak tunt, de azért mosolygott. Szellemmel kölcsönösen megmarkolták
egymás alsókarját és átestek az üdvözlo hátbaveregetéseken is. Az arcuk vidáman
ragyogott, de nem szóltak semmit. Aztán Svindler Samhez fordult, két kézzel
megfogta a vállát és megrázta. Inu védelmezoen ugatni kezdett, de Sam
elcsendesítette.
-- Csavar úr, igazán örülök, hogy téged is itt látlak. A kegyetlen körülmények arra
kényszerítettek, hogy némileg módosítsam a tervet, de úgy tunik, végül minden jóra
fordult. Ettol függetlenül, esdekelve könyörgök, ne kérj többé arra, hogy még
egyszer betegyem képzeletbeli lábamat a Renraku Mátrixba.
-- Azt hittem, semmilyen rendszertol nem félsz. Mi a baj? Halványul a tudásod?
-- Attól tartok, nem az én képességeim csökkenésérol van szó jelen esetben. Hanem
azon szörnyetegrol, amely abban a jeges, fekete piramisban leselkedik.
-- És mi az a szörnyeteg?
-- Egy mesterséges intelligencia, amit már nem tudnak irányításuk alá vonni.
-- Micsoda? Svindler, mirol beszélsz?
Svindler elmesélte, hogyan ragadt bent a mozaikfalú szobában és hogyan találkozott
össze a saját perszona ikonját tükrözo másik ikonnal. Sam csak hallgatta Svindler
megmenekülésének történetét és arra gondolt, hogy ha bárki más mondaná ezt, nem
hinne neki. Tisztára úgy festett, mint egy újabb Gépben Lakozó Szellem történet.
-- Biztos vagy benne, hogy valós dolgot láttál? -- kérdezte.
-- Pontosan annyira volt valós, mint bármi az elektronikus égbolt alatt -- felelte
Svindler síri hangon.
-- Nos, annyira azért o sem volt jó, hogy visszatartsa Svindlert. Kijutottál, nem
igaz?
-- Ebben igazságod van. -- A tünde elfeledkezett a komorságról és vidám jókedvvel
mosolygott, amikor Sallyék is beléptek a szobába.
Sam karjába kapta a lányt és körbeforgott vele. Inu ugatva ugrándozott mellettük.
Megcsókolta Sallyt és boldogan magába szívta a lány testének melegét. Sally olyan
szenvedéllyel viszonozta a csókot, mintha ez lenne az utolsó mindkettejük életében.
Mire szétváltak, az indiánok már köréjük tolultak és türelmetlenül várták Sally
történetét. A lány engedelmesen mesélni kezdett. Közben Sam körülnézett, Szellemet
kereste, de az amerindián úgy felszívódott, akárcsak a lény, amirol nevét kapta.
Az indiánok harsányan kiáltozva hostetteiket emlegették. Izgatott hangjuk és
vidámságuk leginkább annak szólt, hogy sikerült túlélniük egy újabb árnyvadászatot.
-- Buli lesz nálam -- jelentette be hirtelen Sally.
A felharsanó örömujjongás közepette Svindler Samhez hajolt és a fülébe suttogta. --
A nemes hölgy gyozelmi partijai legendás hírnévnek örvendenek.
-- Miféle gyozelemrol beszélsz? A halál nem lehet fizetség a halálért. Csak
továbbgördíti a lavinát.
-- Ennek ellenére, Csavar úr, az igazság dicso kardja lesújtott a bunösökre. Hanae,
Josh Begay és a Hartnak dolgozó megboldogult vadászok szellemei megértik majd a
történtek jogosságát.
-- És ez a gyozelem?
-- Ó, nem -- A tünde felnevetett és megragadta Samet, hogy a távozó árnyvadászok
után vonszolja. -- A mi gyozelmünk az egyedül lehetséges, igazi gyozelem. Hogy
túléltük.
Az épület kapujánál Sam megállt és figyelte, ahogy Sally rongyos, zajos parádéra
vezeti a többieket. Mocskosak voltak, véresek, igaz barátokat veszítettek el, mégis
nevettek. Túláradó jókedvvel, lelkesen ünnepelték, hogy legyozték a halált.
Néhány indián valami dalt kezdett énekelni. A sikátor falairól visszaverodo
dallamfoszlányok Kutya énekét juttatták Sam eszébe. És ráébredt, hogy a dal az élet
himnusza volt most, mely a jövot ünnepelte. A dallam csordulásig töltötte Samet az
eddig megtagadott örömmel. Órákkal ezelott még a halál bámult rá véres fogaival, de
o mégsem merült el a sötétségben. Élete borotvaélen táncolt, mégis túlélte az
árnyvilágba való visszatértét.
És hirtelen megértette az árnyvadászok kirobbanó jókedvét. Hiszen életben maradt! A
halál és a sötétség ma nem ragadta magával és ez boven elég volt az ünnepléshez.
Szabadnak érezte magát. Vére felpezsdült és nem bírta tovább türtoztetni magát.
Elugrott Svindler mellol és a helyszínen rögtönzött, vad tánclépésekkel o is
rohanni kezdett az utcán. Inu a lábainál ugrálva osztozott az örömtáncban.
-- Gyere, Svindler -- kiáltott vissza Sam. -- Nem okozhatunk a hölgynek csalódást.
-- Nem. Az nem lenne illo -- rázta meg a fejét Svindler. Hosszú lábaival hamar
leelozte Samet és vad versenyben mindhárman eloreiramodtak, hogy utolérjék Sallyt.
Természetesen a kutya gyozött.