DANIELLE STEEL

A viszony
Végtelenül szeretett
gyermekeimnek, Trevornak,
Toddnak, Beatie-nek, Nicknek,
Samanthának, Victoriának,
Vanessának, Maxxnak és Zárának.
Éljetek át nagy örömöket
az életetekben, legyen bátorságotok
a nehéz időkben, érjétek el
mindazt, amire vágytok, és amit nektek
én is tiszta szívemből kívánok.
Minden szeretetemmel a
boldogságotokért imádkozva,
Mami/ds
 Első fejezet

Ha Rose MacCarthy belépett valahova, minden te-

kintet rá szegeződött. Száznyolcvan centi magas,
sudár termetű, hosszú, karcsú lábú, tökéletes meg-
jelenésű, elegáns nő volt. Arcát az álláig érő hófehér
haj keretezte. Átható kék szeme előtt semmi sem
maradt rejtve. Bárkit képes volt halálra rémíteni
néhány jól megválasztott, halk, de találó szóval, ám
ha úgy adódott, egy-egy nagylelkű dicsérettel meg-
vigasztalta és felvidította fiatal beosztottjait. Hu-
szonöt éve volt a Divat Magazin főszerkesztője. Fi-
noman, udvariasan, a lehető legnagyobb hozzáér-
téssel, tisztességgel és diszkrécióval, ugyanakkor
vaskézzel irányította a lapot. Ismert volt jó ítélőké-
pességéről, a magazin érdekében hozott bölcs dön-
téseiről, elkötelezettségéről és a divat szeretetéről.
Mindig viselt valami színes vagy érdekes holmit,
feltűnő kiegészítőt, egy gyűrűt, amelyre Velence
egyik ódon, poros ékszerboltjában bukkant rá; egy
marokkói bazárban talált különleges karkötőt; mu-
tatós sálat vagy kitűzőt - valami szokatlan aprósá-
got. A vérében volt az elegancia. Rendszerint feke-
tébe öltözött, de az is előfordult, hogy valami rikí-
tóan színes ruhával hökkentette meg a környezetét.
Sokan megpróbálták utánozni, de senki nem tudott
versenyezni vele. Senki sem tudott reggel kilenckor
- vagy a nap bármely órájában - olyan tökéletes kül-
sővel megjelenni, mint ő. Mindig éberen és min-
denre felkészülten lépett be az irodába, és egész
nap meg sem állt. Kemény munkára szorította a be-
osztottait, de közben mindenki másnál szigorúbb
volt önmagához.
A családi háttere lenyűgözően ellentmondásos
volt. Sokat publikáló, nagy tiszteletnek örvendő an-
gol történész apja Oxfordban tanított. Rose Lon-
donban született és ott is nevelkedett, apja unszolá-
sára azonban két évet Oxfordban végzett, de ott
nem érezte jól magát. Népes olasz arisztokrata csa-
ládból származó anyját az olasz reneszánsz festmé-
nyek közismert szakértőjeként tartották számon.
Lányai tréfásan azzal jellemezték Rose-t, hogy ott-
hon olasz, a munkában viszont angol. Ebben volt
némi igazság. Rose anyja éppannyira volt érzelmes
természetű, mint amennyire az apja nem.
Rose egyetlen gyerekként élvezte mindkét szü-
lője szeretetét és támogatását. Gyakran és nagy
örömmel látogatta anyja Rómában élő melegszívű
családját. Folyékonyan beszélt olaszul, franciául és
angolul. Az oxfordi két év után egy évig tanult a Sor-
bonne-on, ami sokkal inkább a kedvére való volt. A
divat iránti szenvedélye és ösztönös érzéke Párizs-
ban töltött éve alatt, húszéves korában vált nyilván-
valóvá. Ezután visszatért Londonba, gyakornok lett
egy ismert angol magazinnál, és pár hónap múlva
beleszeretett egy amerikai bankárba, Wallace
McCarthyba. Huszonegy évesen, hirtelen ötlettől
vezérelve a férfi kedvéért New Yorkba költözött, és
elhelyezkedett a Vogue-nál, ahol alacsony presztí-
zsű munkát végzett, de lépésenként feljebb küzdve
magát a ranglétrán, harmincéves korára társszer-
kesztő lett.
Tizenegy évvel később, negyvenegy éves korában
felajánlották neki a Divat Magazin főszerkesztői ál-
lását. Rose tette olyan sikeressé a lapot, amilyenné
mára lett, ő volt a szíve- lelke, mindenki egyértel-
műen az ő adottságainak javára írta a mostani ma-
gas színvonal elérését. Főszerkesztői megbízatásá-
nak huszonöt éve alatt a Divat Magazin a divatvilág
egyik legbefolyásosabb médiumává vált. A siker vi-
tathatatlanul Rose érdeme volt. Wallace, a férje
büszke volt rá, és egész pályája során támogatón
állt mellette. Mindkettőjük számára sokat jelentett
a házasságuk, Rose sziklaszilárdnak és mindennél
fontosabbnak tartotta. Az irodában energiaforrás,
otthon szerető feleség volt.
Brit neveltetéséhez híven a munkahelyén soha-
sem beszélt a magánéletéről. Ritkán ejtette ki Wal-
lace nevét, jóllehet az otthoni életének ő állt a kö-
zéppontjában. Divatszerkesztőként, a sztárok vilá-
gába való folyamatos felemelkedése közepette négy
lányt szült. Olykor bizalmasan bevallotta, hogy őket
tekinti élete értelmének, a mindennapokban azon-
ban nemigen beszélt róluk. Igazi profi volt, a szülé-
sei után csak minimális szabadságot vett ki, és mun-
kára készen visszatért az irodába. A szülési szabad-
ság leteltével ugyanolyan karcsú és elegáns volt,
mint mindig; tökéletesen rendezett külsővel tudott
ismét a magazinra összpontosítani.
Negyvenéves házassága stabil maradt egészen a
férje négy évvel ezelőtti haláláig. Egyedül a Vogue
óta hűségesen mellette álló asszisztense, Jen Mor-
gan tudott egy keveset Rose magánéletéről, és ar-
ról, hogy főnökének mennyire összetört a szíve,
amikor megdöbbentően rövid betegség után Wal-
lace meghalt. Ettől kezdve Rose minden korábbinál
közelebb került a lányaihoz, és gyakran beszélge-
tett velük. De az irodában továbbra is minden a Di-
vatról szólt, semmi másról.
A hivatása volt mindig is a szenvedélye, de Wal-
lace halála után a menedéke is lett. A két élete soha-
sem keresztezte egymást. Megteremtett egy hihe-
tetlenül sikeres magazint és négy, egymástól na-
gyon különböző, de egymással és vele rendkívül
szoros kapcsolatot ápoló fiatal nőből álló családot.
Büszke volt rájuk, és arra az életre, amit felnőttként
kialakítottak maguknak.
Mindig szakított időt a férjére és a lányaikra, de
most, hogy megözvegyült, a lányok pedig felnőttek,
még inkább a munkájának szentelte magát. Néha
úgy tűnt, mintha soha nem hagyná el az irodát.
Gyakran már ott volt, amikor a többiek megérkez-
tek. Korán kelő lévén szeretett elsőként beérni, és
minden este későn ment haza. Évekig a férjéhez, a
gyerekeihez és a munkájához igazodva osztotta be
a napjait, de most minden figyelmével a munkája
felé fordult, ami így elfoglalta az ideje oroszlánré-
szét. Rajongott a lányaiért, de ők élték a maguk éle-
tét, amit Rose nagyon is rendjén valónak tartott.
Nem avatkozott a dolgaikba, és nem támasztott
igényt az idejükre. A napjait és az estéit teljesen ki-
töltötte a Divatnál végzett munkája. A magazinnak
szentelte az életét, és minden egyes szám minden
apró részletére odafigyelt. Semmi sem kerülte el a
figyelmét.
Azon a májusi reggelen hűvös mosollyal nézett
végig az asztal körül ülőkön. A felelős szerkesztők
és a teljes tervezői gárda részt vett az értekezleten.
Rose mindig meghallgatta őket, de a végső szót ő
mondta ki. Ha megkérdezték volna tőlük, aligha-
nem mindnyájan azt felelik, hogy korrekt főnök.
Nem erőltette rájuk a saját véleményét, de amikor
végighallgatták az érveit, gyakran rájöttek, hogy a
Divattal kapcsolatos ösztönei helyesek. Majdnem
úgy szerette a magazint, mint a gyermekét, mint egy
élő, lélegző emberi lényt, és számára valóban az
volt. Nem gondolta, hanem tudta, mi a jó a Divatnak,
és a huszonöt év alatt egy kézen meg lehetett szá-
molni, hányszor tévedett.
A minden évben megjelenő szeptemberi erős
szám kapcsán tartottak egy korai tervezői megbe-
szélést. Ezt tette valamennyi komoly divatmagazin,
de mindenki a Divat szeptemberi számát akarta
megszerezni. Minden évben ez volt a gyűjtők leg-
áhítottabb darabja, és éppoly emblematikussá vált,
mint maga Rose. Mindenki arra volt kíváncsi, vajon
mit mond ő, a divat élő legendája a következő téli
szezon stílusirányzatairól. A nők aszerint tervezték
újra a megjelenésüket és a ruhatárukat, hogy mit ír
a Divat a sminkjükről, a frizurájukról, az egészségi
állapotukról és arról, hogy mit kell hordaniuk. A Di-
vat nem erőltetett rájuk semmit - maguk az olvasók
könyörögtek azért, hogy megtudják, mit kínál szá-
mukra a Divat.
Rendszerint három hónappal korábban kezdtek
dolgozni minden számon, de a szeptemberi terve-
zését még ennél is korábban indították. Onnantól
kezdve, hogy kit rakjanak a címlapra, sok mindent
végig kellett gondolni, meg kellett vitatni, a témát, a
szerkesztői és a külsős cikkeket, a szeptemberi
számban való megjelenésért vagyonokat fizető hir-
detőik reklámjainak az elhelyezését. A címoldalra
már három változat is érkezett, de Rose-t egyik sem
hozta lázba. Mindhármat elcsépeltnek és banális-
nak érezte. Olyasvalakit akart látni a címlapon, aki
felgyújtja az olvasóik képzeletét, és szenzációt kelt.
Az egyik felelős szerkesztő egy kiemelkedő jelen-
tőségű női rocksztárt javasolt. Korábban többször
is dolgoztak már vele, tehát nem hozott semmi újat
vagy mást, noha káprázatosán nézett ki. Felvető-
dött egy Oscar- díjas színésznő neve is, de Rose fia-
talabbat akart. A szépségápolás rovat vezetője a
First Ladyt szerette volna látni a címlapon, aki jó-
cselekedeteivel és éles eszével meghódította az
amerikaiakat. Ügyvédként a női ügyekért harcolt,
amióta a férje beköltözött a Fehér Házba. Nemes
gondolat volt, de előkelő hölgyhöz illő, kissé prűd és
konzervatív stílusát nehéz lett volna összeegyez-
tetni a magazinéval.
- Az én korosztályom - közölte Rose elégedetlen
arccal. - Ezt nem tehetjük meg a szeptemberi szám-
mal. Egy későbbiben használhatjuk őt.
Charity Bennett, a leghatározottabb vezető
stylistjuk egy másik javaslattal állt elő. Rose gyak-
ran összekülönbözött vele, ugyanakkor respektálta
a stílusát és a gyors észjárását. Charity sokszor el-
vitte őket egy mérfölddel tovább, valami igazán
avantgárd dolog felé. Fiatal volt és merész, Rose
ezért igyekezett pórázon tartani, nehogy túl mesz-
szire menjen. Charity koromfekete hajú, elefánt-
csontfehér bőrű, markáns arcélű lány volt, aki nem
félt késhegyig menő vitákat folytatni a főszerkesz-
tővel. Rose csodálta őt ezért, és mindig meghall-
gatta. Noha személy szerint nem rajongott
Charityért, az a bors és fűszer, amivel hozzájárult a
szerkesztőség munkájához, épp elég volt ahhoz,
hogy egy lépéssel mindig az uralkodó trendek előtt
járjanak.
- Mit szólnátok Pascalé Solonhoz? - dobta be ez-
úttal. - Huszonkét éves, fantasztikusan néz ki, és az
új filmjével minden létező díjat besöpört a Cannes-
i Filmfesztiválon. Most éppen dúl a szerelem közte
és Nicolas Bateau között, aki a film alapjául szolgáló
könyvet írta. A pasi negyvenkét éves, majdnem két-
szer annyi idős, mint ő, Cannes-ban ők voltak a
nagybetűs szerelmespár. A pasi nem is titkolta,
hogy viszonyuk van. Természetesen házas, Francia-
országban ő a legmenőbb bestselleríró. Mindenki
arról beszél, hogy a lány Oscart fog kapni a filmért,
de egy Golden Globe-ot mindenképpen. - Ezt a díjat
a külföldi sajtó ítélte oda, és ebből szoktak követ-
keztetni, hogyan szavaz majd az Akadémia az Os-
carra. - Fiatal, kezdő, és az egyik legszenzációsabb
külsejű lány, akit életemben láttam. Olyan szexi,
mint egy külsőre ártatlannak látszó pornós csaj. Lo-
lita mellette Minnie egér. Te mit gondolsz? -nézett
egyenesen Rose-ra, aki nyugodtan, kifejezéstelen
arccal, elgondolkodva ült, és egy percig nem reagált
a kérdésre. Rose időnként mindaddig kifürkészhe-
tetlen maradt, amíg nem döntött úgy, hogy meg-
osztja a gondolatait a többiekkel.
- Ő is egy lehetőség. - Mindössze ennyit mondott.
Ha egy ötlet valamiért nem nyerte meg a tetszését,
olyanná változott, mint egy szfinx. Azok számára,
akik jól ismerték, nyilvánvaló volt, hogy nem fo-
gadja el a javaslatot. Márpedig ha őt nem tudják
megnyerni, akkor az nem is valósul meg. Neki hin-
nie kellett az általa meghozott döntésekben.
- Ha mi nem szerezzük meg, majd megszerzi a Vo-
gue - mondta Charity, abban a hitben, hogy ezzel rá-
veheti Rose-t a rivalizálásra. Rose feltehetően meg
akarja majd kaparintani Pascale-t, mielőtt megteszi
valaki más.
Charity tudta, Rose sohasem engedné meg, hogy
a Divat lesüllyedjen a bulvársajtó szintjére. Azt
azonban még ő is felismerte, hogy bizonyos mérté-
kig, anélkül, hogy vájkálnának benne, foglalkozniuk
kell egy személy magánéletének izgalmas részlete-
ivel. Rose betartott egyes íratlan szabályokat, nem
lépett át határokat, és mindezek tiszteletben tartá-
sát elvárta a szerkesztőitől is. Csak akkor fogadta el
az írásaikat, ha tényként is megállták a helyüket, és
nem engedett a magazinban megjelentetni hanya-
gul megírt cikkeket. Gyűlölte a szennylapok plety-
kastílusát. A magazin a divattal foglalkozott, és nem
akart belesni a benne szereplők kifogásolható ma-
gánéletébe. A hírességeknek többnyire voltak tit-
kaik.
Charity Bennett mindig megpróbálta rávenni
Rose-t a határok átlépésére, és amikor ő ezt meg-
elégelte, nem habozott Charityt rendre utasítani.
Ezúttal nem tett megjegyzést, csak lebiggyesztette
a száját, aminek láttán a jelenlévők mindegyike
tudta, hogy jó lesz visszavonulót fújni.
- Nem mutathatunk érdeklődést iránta pusztán
azon az alapon, hogy egy híres íróval van viszonya -
jelentette ki végül Rose. -Egyébként is vége lehet az
egésznek, mire kijön a szeptemberi szám. A filmet
most mutatták be. Négy hónap múlva talán már
másvalakivel fekszik le, mi pedig nevetségessé vá-
lunk az elavult újdonságunkkal.
Mindnyájan tudták, hogy Rose utál pletykákat
megjelentetni a magazinban, és hacsak lehet, igyek-
szik kitérni minden ilyesmi elől. Komoly cikkekkel
és interjúkkal számoltak be alanyaik pályájának és
életének alakulásáról, és egy nős emberrel folyta-
tott viszony, még ha az illető híres ember volt is,
nem győzte meg Rose-t arról, hogy Pascale-nak kell
a címlapra kerülnie. Ahhoz azonban nem fért két-
ség, hogy a nehéz szerepét kitűnően játszó Pascalé
Solon egyik napról a másikra nagy sztárrá vált. A
koproducer és rendező Nicolas Bateau pedig ezek
szerint a szabad idejében magánórákat adott neki,
így sikerült a lehető legjobbat kihoznia belőle. Rose
nem hallott a viszonyukról, amíg Charity, aki
imádta a burkolt célzásokat és a pikáns pletykákat,
szóba nem hozta. Rose divattémát akart a címlapon
látni, nem egy leleplező, sőt botrányos hátteret sej-
tető fotót.
- Lehet, hogy ennek a viszonynak nem lesz olyan
hamar vége, mint gondolod - ragaszkodott az ötle-
téhez Charity. - Azt beszélik, hogy a lány terhes, így
könnyen lehet, hogy a szeptemberi számunkkal ép-
penséggel célba találunk. - Önelégült képe láttán a
többiek a szemüket forgatták.
- Ó, ne kérj tőlem címlapot meztelen, nagy hasú
sztárral! Szívesebben látnám rajta a First Ladyt az
egyik sötétkék kosztümjében és fehér masnis blú-
zában. A múltkori után még egy terhes sztárt nem
bír el a lap - felelte Rose, aki kezdett ingerültté válni.
 - Ha most fotózzuk le, nem fog látszani rajta - né-
zett rá Charity, miközben Rose végigfutotta a töb-
biek javaslatait tartalmazó listát, de egyik sem ra-
gadta meg a figyelmét.
- Mit szóltok Michaela Limhez? - kérdezte szóra-
kozottan. Ő is fiatal sztár volt, aki zseniális alakítást
nyújtott egy nemrégiben bemutatott filmben.
- Jövőre - hárította el Charity. - Róla még senki
sem hallott. Közel sem olyan ragyogó, mint Pascalé.
Ráadásul ő tényleg nagyon fiatal. Csak most volt ti-
zenkilenc éves. Előbb talán be kellene futnia ahhoz,
hogy rákerülhessen egy szeptemberi címlapra. -
Rose egyetértőn bólintott. Charitynek ebben igaza
volt. - Lássuk be, Nicolas Bateau nagyon jó pasi, és
ha otthagyja a feleségét Pascalé Solonért, az a hír
bejárja az egész világot, és a szeptemberi számunk
a legmenőbb magazin lesz a standokon. Ezt a lehe-
tőséget nem akarom kihagyni -mondta Charity ma-
kacs elhatározással. Pascalé szívfájdítóan gyönyörű
volt, és tagadhatatlanul mesésen mutatna bármi-
ben, amit ráadnának. Teljesen kézenfekvő megol-
dásnak tűnt számára, de Rose-nak nem tetszett.
- Ugyanakkor úgy fog tűnni, mintha támogatnánk
a hűtlenséget, és azt, hogy a férfiak megcsalják a fe-
leségüket. Ez itt Amerika, Charity. Az amerikaiak
nem szeretik a félrelépő férfiakat. Ez nem Francia-
ország. - Mielőtt a Divathoz igazolt volna, Charity
egy francia divatlapnál dolgozott, amely vészesen
közel állt a bulvársajtóhoz. Rose rezzenéstelen arc-
cal fordult vezető stylistja felé, aki elszántan kitar-
tott Pascalé címlapra kerülése mellett, és acélkék
szemét a lányra függesztve hűvösen mondta, - Mi
nem vagyunk bulvárlap, sem filmmagazin. Van épp
elég más újság, amire ráillik ez a szó. Ne feledkez-
zünk meg arról, hogy kik vagyunk.
Charity csalódottan vette tudomásul a hallotta-
kat, majd rátértek egyéb, a következő hetekben el-
döntendő részletek megbeszélésére. A címlap kér-
désében az értekezlet végéig nem jutottak meg-
egyezésre.
- Azt hiszem, a pasi már korábban is félrelépett -
folytatta a témát Charity, miután a megbeszélésnek
vége lett. - Elfelejtettem, ki a felesége, valami civil,
de nagyon helyes nő. Úgy rémlik, író vagy újságíró,
vagy hasonló.
- Egy ismert belsőépítész - javította ki Rose. - És
kicsi gyerekeik vannak. - Felállt, ami jel volt mind-
annyiuk számára, hogy folytassák a munkát. Az ér-
tekezlet két órán át tartott, és más vonatkozások-
ban jelentős előrehaladást értek el. Az év legna-
gyobb horderejű számához rengeteg részletet kel-
lett tisztázniuk. A végső döntést Rose hozza majd
meg, de mindannyian tudták, hogy a Divat számára
legelőnyösebb szempontot veszi figyelembe, ami-
ben nem sokat fog számítani a saját személyes vé-
leménye. A beosztottai tisztelték ezért, beleértve
Charityt is, aki ebben az esetben nem értett egyet
vele. Az egyéb lehetőségeik egytől egyig halálosan
unalmasnak tűntek számára. A vezető munkatársak
között ő volt a legfiatalabb, Rose a legtöbbször iz-
galmasnak tartotta az ötleteit, de ez a mostani nem
tetszett neki.
Az értekezlet után gyorsan elhagyta a tárgyalót.
Tudta, hogy az íróasztalán hegyekben állnak az in-
téznivalók. Amit csak lehet, azt Jen Morgan elintézi
közülük, de a legtöbbjükre a megoldás érdekében
neki kell reagálnia. A felelősséget sem háríthatta
másra, de emiatt sohasem panaszkodott. Még a ri-
válisai is elismerték, hogy a divatszakmában ő az
egyik legjobb és legbátrabb szerkesztő, aki ráadásul
a nők jogainak elhivatott védelmezője is. Rose szá-
mára fontos, sőt életbevágóan fontos volt a becsület
és a tisztesség, ezek álltak minden interjú és szer-
kesztőségi cikk középpontjában.
A megbeszéléssel kapcsolatos iratokat a melléhez
szorítva, Jenre jóformán rá sem nézve gyors léptek-
kel elsietett asszisztense íróasztala mellett. A nap
folyamán egymást érik majd az előzetesen megbe-
szélt találkozók, nem húzhatta az időt.
- Van címlapunk? - nézett fel rá mosolyogva Jen.
 - Még nincs. Egy bizalmas telefonhívást kell lebo-
nyolítanom, eltarthat tizenöt- húsz percig is. Vára-
koztasd addig a hívásaimat -mondta, majd az iro-
dája ajtajához érve megállt.
- Az íróasztalodon máris egy halom elintéznivaló
van -emlékeztette Jen. - Még húsz perc, és a sok ügy
maga alá temet.
- Hiába, ez a telefon nagyon fontos. Vihar készü-
lődik. - A vihar természetére nem adott magyaráza-
tot.
Jen felvonta az egyik szemöldökét, de nem kérde-
zett semmit. Tudta, hiába is tenné, Rose nem árulná
el, miről van szó. A munkahelyén ritkán avatott a bi-
zalmába valakit, beleértve az igazán megbízható
asszisztensét is.
- Fel fogom tartóztatni a megszálló csapatokat -
ígérte Jen. Nagyon jó munkaerő volt, Főnöke nagyra
értékelte, amiért hatékonyan kezelte a pozíciójából
adódó millió apró részfeladatot.
Rose bement az irodájába, becsukta maga mögött
az ajtót, és leült az íróasztalához. Látta, hogy Jen
nem túlzott. Asztalán kupacokban tornyosultak a
kinyomtatott üzenetek, e-mailek és egyéb anyagok.
Igyekezett nem nézni rájuk, miközben tárcsázta az
ismerős számot.
Tudta, hogy Oliviát ebben az időpontban nem éri
el, ezért nem őt hívta. Rose harmadszülőtt lányát
harminckilenc évesen nemrég nevezték ki fellebb-
viteli bírósági bírónak, és jelenleg vagy a pulpituson
ül, vagy a kamarában tárgyal ügyvédekkel. Olivia a
többiekkel együtt anyja büszkesége volt. Rendkívül
felelősségteljes munkát végzett. A férje, a nála hu-
szonegy évvel idősebb Harley Foster szövetségi bí-
rósági bíró, annak idején Olivia egyik jogi egyetemi
tanára volt. Fiukkal, a tizennégy éves Will- lel ők
hárman roppant komoly, konzervatív családot al-
kottak.
Soha nem Athenát, a legidősebb lányát hívta fel
elsőnek, ha valami gondja volt. Ő a maga laza, filo-
zofikus, ultrapozitív kaliforniai életfelfogásával
mindig azzal nyugtatgatta anyját, hogy minden
rendbe fog jönni, még ha teljesen nyilvánvaló volt
is, hogy nem fog. Ő teljesen más megvilágításban
látta a dolgokat, mint anyja és a húgai. Más dönté-
seket hozott élete során.
A negyvenhárom éves Athena tizenöt éve Los An-
gelesben élt, főzős műsora volt a tévében, ő írta a
legtökéletesebb vegetáriánus és vegán szakács-
könyveket, és saját vegán éttermei voltak. Tizenhá-
rom éve ugyanazzal a férfival élt együtt. A nála öt
évvel fiatalabb Joe Tyler is szakács volt, aki saját,
nagyon menő éttermekkel büszkélkedhetett L.A.-
ben. Nem házasodtak össze, és nem is tervezték.
Boldogan éltek így, ahogy voltak, Athena kutyáival
együtt, akiket úgy emlegetett, mint a „kicsikéit". Azt
hangoztatta, hogy rajtuk kívül nem is akar mást, és
hogy a házasság ember alkotta találmány, ami az
esetek többségében nem működik, és neki amúgy
sem való gyerek. Remekül bánt velük, de megelége-
dett azzal, hogy amikor az alkalom úgy hozza, el-
játsszon a más gyerekeivel. Ez így nagyon megfelelt
neki, és Joe mélyen egyetértett vele.
Rose másodszülött lányát, a negyvenegy éves Ve-
netiát, a rendkívül sikeres divattervezőt hívta fel,
aki tizennégy éve indította el a vállalkozását, meg-
fogadva kockázatitőke- befektető férje, Ben Wade
okos pénzügyi tanácsait. Venetia rendkívül kreatív
nő volt, aki a vakmerőségig "menő bátorsággal ve-
zette a cégét, és az általa készített ruhatervek min-
dig szenzációt keltettek. A kreációi éppoly szokatla-
nok és bolondosak voltak, mint ő maga.
Amikor Rose először látta a modelljeit, el sem
tudta képzelni, ki fogja ezeket megvenni, hacsak
nem éppoly különös és habókos teremtések, mint a
lánya. A ruhák azonban sikert arattak, úgy tűnt,
mintha a nők épp ilyen holmikban szeretnék látni
magukat. Flitterrel díszített és leopárdmintás,
drága olasz szöveteket, komoly, Chanel-stílusú
dzsekiket vonultatott fel hófehér nercből, és hozzá
farmernadrágot adott a modellekre. Borsos árat
szabott a kreációinak, hogy luxustermékekként ad-
hassa el őket, és Rose nagy meglepetésére mind el-
keltek.
Egy évvel az indulása után a Divat - és nem mel-
lesleg a The Wall Street Journal - kiemelt cikkben
foglalkozott Venetiával. Ugyanolyan magas termetű
volt, mint az anyja, filmsztárokra emlékeztetőén jó-
képű, fekete hajú, zöld szemű férje, Ben, pedig még
nála is magasabb. Venetia elképesztően jó alakját
részben annak köszönhette, hogy mindennap haj-
nali ötkor indult a konditerembe. A fegyelmezett-
ség és a kreativitás együttesen tette őt sikeressé.
Hosszú, göndör, vörös sörénye, valamint remek üz-
leti érzéke folytán a sajtó előszeretettel nevezte őt
Arany Oroszlánnak.
Elvégezte mind a Parsons School of Designt, mind
a Columbia Business Schoolt. Három nagyon helyes,
de meglehetősen zabolátlan gyerekük volt, két fiú,
Jack és Seth, és a legkisebb, India, a lányuk. Venetia
elmondása szerint többet is szeretne, de erről még
nem tudta meggyőzni Bent. Valahogy, akárcsak an-
nak idején az anyja, minden feladatát győzte, legyen
szó akár munkáról, akár a házasságáról, vagy épp az
anyaságról. Igaz, a New York-i házuk, Rose-étól el-
térően, rendszerint olyan volt, mintha bombatalálat
érte volna. De ő és a gyerekek mindig remekül néz-
tek ki. Mindnyájan okosak és elevenek voltak, és az
ötéves India örökölte anyja kreativitását. Felnőtt-
korában csillámos tornacipőket akart tervezni.
Akármilyen elfoglalt volt is, Venetia mindig szakí-
tott időt arra, hogy meghallgassa testvérei vagy
anyja problémáit, és ellássa őket imponálóan okos
tanácsokkal.
Az asszisztens vette fel a telefont, Rose tőle kérte,
hogy beszélhessen Venetiával. A lánya jött is pár
perc múlva, és örömmel üdvözölte anyját.
- Szia, anya, egy tervezői értekezleten voltam. Mi
újság?
Rose sohasem hívta őt ebben az időpontban.
Rendszerint olyankor beszélgettek, amikor Venetia
taxiban ülve hazafelé tartott a munkából - több-
nyire csak ilyenkor volt egyedül. Hazaérve le szo-
kott ülni a fiúk mellé, amíg ők a házi feladatot készí-
tették; a gyerekek órákra lefoglalták.
- Hallottam valamit egy megbeszélésünkön, ami
aggodalommal tölt el, és kíváncsi vagyok, te tudsz-
e a dologról - kezdte Rose szokatlanul komoly han-
gon.
- Rövidebbek lesznek a ruhák? Ha az enyém egy
kicsit is rövidebb lesz, le fogják tartóztatni a vevői-
met - felelte Venetia nevetve. De a következő pilla-
natban rájött, hogy anyja komolyan beszél.
 - Nicolas-ról van szó - a legfiatalabb lánya, Nadia
férjéről. -Állítólag viszonya van azzal a lánnyal, Pas-
calé Solonnal, aki a mostani filmje főszereplője.
Nadia mondott neked erről valamit? Napok óta nem
beszéltem vele, teljesen el voltam havazva a szep-
temberi számunk miatt. Remélem, nem igaz. Állító-
lag a múlt héten, a Cannes-i Filmfesztiválon a nyil-
vánosság elé léptek a szeretőjével. Nadia nem szo-
kott oda elmenni vele?
- De, csakhogy most Madridban rendezett be egy
lakást, emiatt lehet, hogy az idén nem kísérte el,
vagy csak egy- két napig maradt ott. Nem beszéltem
vele. Kölcsönösen egymás üzenetrögzítőjével be-
szélgettünk. A boltban láttam valamit az egyik bul-
várlap címlapján.
- Te jársz vásárolni? - döbbent meg az anyja. - Mi
az, amit nem te csinálsz?
- Én voltam a soros vacsorát készíteni a gyerekek-
nek, ezért beugrottam a boltba fagyasztott pizzáért.
- Volt házvezetőnőjük és bébiszitterük, de Venetia
igyekezett hetente egyszer maga készítette vacso-
rát tálalni.
- Így már jobban érzem magam. - A család nőtag-
jai híresen rossz szakácsok voltak, leszámítva Athe-
nát, aki mesterien működött a konyhában, már ha
valaki odavolt a zöldségekért.
 - Reménykedtem, hogy csak a szokásos bulvár-
mocsok, mivel Nadia nem volt ott. Mit hallottál a
megbeszéléseteken? - Ekkor már Venetia hangja is
tele volt aggodalommal.
- Azt, hogy Nicolas-nak viszonya van Pascalé So-
lonnal, és lehet, hogy a lány terhes.
- Úristen, remélem, nem igaz! Talán az egész csak
a szokásos hollywoodi médiafelhajtás, így akarják
reklámozni a filmet - felelte Venetia bizakodón.
Nem szerette volna, ha összetörik a húga szívét. Ni-
colas-nak fiatalabb korában volt valami szívügye,
de az nem mostanában történt. Egyébként is ez a
kultúrája része volt, lévén francia, és Venetia nem
tartotta valószínűnek, hogy tovább ment volna a
flörtölésnél. Nadia sohasem említette, hogy Nicolas
megcsalta volna.
- Én is ebben reménykedem - mondta Rose idege-
sen. - Épp most utasítottam vissza, hogy az a lány
kerüljön a szeptemberi szám címlapjára, pedig biz-
tos, hogy nem hallottam még mindent. Különösen,
ha igazak a pletykák. Egy lehetséges terhességre
meg gondolni sem akarok.
- Ez már tényleg bulvárszemétnek hangzik, anya
- biztosította anyját Venetia.
- Mit tegyünk most? Nem akarom beleütni az or-
romat a dolgukba, és felidegesíteni vele Nadiát, aki
talán még nem is hallotta a szóbeszédet - gondolko-
dott hangosan Rose.
- Biztos, hogy hallotta. A híre valószínűleg már
bejárta az egész internetet. - Venetia megnézte a te-
lefonján, ahol féltucatnyi különböző cikket nyitha-
tott volna meg, és látott paparazzók által készített
fotókat is. - A viszony mindenesetre igaz lehet - ál-
lapította meg szomorúan, a húgára gondolva. - Hívd
fel őt, anya. Később majd én is felhívom. De előbb
tudni szeretném, mit mond. Nem hiszem el, hogy
Nicolas ilyen hülye. Van egy gyönyörű felesége, szu-
per a házassága, imádják egymást, van két remek
gyerekük, és képes hülyét csinálni magából egy fele
olyan idős sztárocskával, mint ő. Szánalmas. És
olyan szörnyen francia! A flört még hagyján, de mi-
lyen rettenetes lehet ez Nadiának, ha igaz!
- Fel fogom hívni. Este jelentkezem - ígérte Rose,
aztán csak ült az íróasztalánál, és legfiatalabb lá-
nyára gondolt.
Nadia anyja nyomdokába lépve a harmadévét a
Sorbonne-on töltötte, ott ismerte meg Nicolas-t,
amikor egy este a barátaival elmentek egy éjszakai
bárba. Őrülten egymásba szerettek. Nicolas végzős
politikatudomány- hallgató volt, hat évvel idősebb
Nadiánál, és Nadia a harmadév végén közölte, hogy
túlságosan szereti Nicolas-t, semhogy elhagyja őt és
visszautazzon New Yorkba. A szülei nem örültek a
dolognak, de Nadia nem engedett, ott maradt Pá-
rizsban Nicolas-val, aki politika tudományt tanult
ugyan, de valójában író akart lenni.
Nadia átjelentkezett a Párizsi Amerikai Egye-
temre, és többé nem költözött vissza az Államokba.
A diploma megszerzése után lakberendezést tanult
Párizsban, majd gyakornokként dolgozott egy diva-
tos lakberendező mellett. Tizenegy esztendeje, hu-
szonöt, illetve harmincegy évesen házasodtak ösz-
sze, miután már huzamosabb ideje együtt éltek. Egy
évre rá megszületett a most tízéves Sylvie, majd őt
követte a hetedik évében járó Laure.
Nadia harminchat volt, belsőépítészként saját si-
keres vállalkozást működtetett. Nicolas álma is tel-
jesült, ő lett Franciaország első számú bestsellerre-
gényírója. Egy darabig, amíg meg nem jelentette az
első nagy sikerű regényét, politikai újságírással fog-
lalkozott. Vonzó és roppant intelligens férfi volt. A
szüleit baleset következtében röviddel azután vesz-
tette el, hogy ő és Nadia összeházasodtak. Mint
egyetlen gyerek, mindent ő örökölt, beleértve a
normandiai kastélyukat, aminek a helyreállításá-
ban Nadia segített a saját lakberendező cége elindí-
tásával párhuzamosan.
Nadia bizonyos szempontból más volt, mint Rose
többi lánya. Venetiához hasonlóan művészi vénát
tudhatott a magáénak, de a divat helyett az embe-
rek otthonait célozta meg a tehetségével. És nagyon
jó érzéke volt az üzlethez. A nővéreinél békésebb
természet lévén örökölhette anyja britekre jel-
lemző visszafogottságát. A többieket a szókimon-
dás, a véleményük nyílt, egyenes hangoztatása jel-
lemezte. Nadia többnyire megtartotta magának a
nézeteit és a terveit, amíg meg nem valósította őket.
Szemérmes volt, ugyanakkor magabiztos, az ügyfe-
lei kedvelték szelíd modoráért, diszkréciójáért és jó
ízléséért. Soha nem erőltette rájuk a véleményét, de
mindig meg tudta győzni őket, hogy fogadják el azt,
amit az ő szempontjukból jobb megoldásnak tart.
Az általa berendezett házak és lakások gyakran je-
lentek meg a legjobb belsőépítészeti magazinok
címoldalán.
Miközben nővérei fiatalabb korukban örökké vi-
tatkoztak egymással, Nadia csendesen és félelem
nélkül haladt előre az általa jónak tartott úton.
Rose-nak nagyon imponált legfiatalabb lánya bá-
torsága, az, hogy már nagyon fiatalon önállóan ho-
zott döntéseket, nem tétovázott, sőt nagyon is bí-
zott magában. Ilyen volt az is, amikor eldöntötte,
hogy Nicolas-val marad Franciaországban, amit az-
óta sem bánt meg.
Jól illettek egymáshoz, és attól kezdve, hogy ösz-
szeházasodtak és családot alapítottak, Rose nagyra
becsülte a kettőjük között meglévő erős érzelmi
kapcsolatot. Nadia kiegyensúlyozottan kezelte Ni-
colas hírnevét, akárcsak a saját vállalkozását és a
családjukat. Fiatal kora ellenére látszólag megeről-
tetés nélkül, könnyedén üzemeltette férje családi
kastélyát, amit gyönyörű otthonná varázsolt a ma-
guk számára. Anyjában mindig a „lassú víz partot
mos" szólást idézte fel. A gyerekei közül Rose őt tar-
totta az egyik legrátermettebbnek.
Sokszor gondolt rá úgy, mint akinek tökéletes
élete, boldog házassága, aranyos gyerekei, imádott
és őt szenvedélyesen szerető férje van. Valahány-
szor együtt látta őket, Nicolas mindig hol itt, hol ott
simogatta Nadiát. Rose kedvelte, és vitán felül te-
hetséges írónak tartotta a vejét. Eddig öt siker-
könyve jelent meg Franciaországban, és külföldön
is kiadtak belőlük többet. Ez volt a második film,
amely valamelyik könyve alapján készült, és nem
csupán Franciaországban, de az Államokban is jól
ismerték. Mindene megvolt, ami ahhoz kellett, hogy
boldog ember legyen, és most képes volt botrányos
viszonyba kezdeni egy fiatal filmsztárral.
Rose szíve összeszorult, amikor arra gondolt, mit
érezhet most Nadia. A dolog biztos módja volt an-
nak, hogy tönkretegyen egy tizenegy év óta boldog
és minden szempontból kielégítő házasságot. Rose
elképzelni sem tudta, mi ütött Nicolas-ba. Negyven-
két évesen már elég idős volt ahhoz, hogy a józan
eszére hallgasson, ahhoz viszont még túl fiatal,
hogy kitörjön rajta a kapuzárási pánik. Nadiára pe-
dig nem volt jellemző, hogy panaszkodik, ha valami
problémája van.
Miután befejezte a beszélgetést Venetiával, fel-
hívta Nadiát Párizsban. Nem igazán tudta, hogyan
hozza szóba a dolgot. Nadia annyira zárkózott volt,
hogy Rose-nak kétségei támadtak, vajon megnyílik-
e majd előtte. De miután érdeklődött a gyerekek fe-
lől, és Nadia beszámolt egy új délfranciaországi
megbízójáról, Rose elszánta magát.
- Ma hallottam valamit, ami aggodalommal tölt el
- kezdte óvatosan, mire a vonal túlsó végén csend
lett. Nadia alacsonyabb volt, mint Venetia és az
anyja, és a szőke Athénéval és Oliviával szemben sö-
tét hajú. Nadia és Olivia termetre jóval kisebbek
voltak, mint a nővéreik és az anyjuk. Nadia gyö-
nyörű lány volt, az egyetlen sötét hajú szépség a
családban. Anyja kék szemét és tejfehér bőrét örö-
költe; nővérei régebben gyakran emlegették, hogy
olyan, mint Hófehérke.
Nadia egy idő múlva halk és tétova sóhajt halla-
tott, ami úgy hangzott, mint amikor egy léggömbből
egy résen át kiszökik a levegő. Rose szinte érezte,
amint a lánya háta meggörnyed.
 - Tudom, mit hallottál, anya. Nicolas-ról van szó.
Itt is megjelent minden bulvárlapban. Bolondot csi-
nált magából a Cannes-i Filmfesztiválon, és a sajtó
persze nyomban lecsapott rá. Nem volt szívem fel-
hívni téged. - A nővéreinek sem telefonált. Túlságo-
san felzaklatta a dolog.
- Részeg volt? - Rose elképzelni sem tudta, mi
ütött Nicolas-ba.
- Lehet. Nem tudom. Nem voltam ott. Madridban
dolgoztam. Azt mondja, a film forgatásakor jött ösz-
sze vele. A lány gyönyörű - tette hozzá Nadia szo-
morúan. - Én nagyon be voltam fogva, ő pedig nem
tudott ellenállni.
- Te is gyönyörű lány vagy - emlékeztette anyja,
és hirtelen nagyon mérges lett a vejére. - Tudtad,
vagy sejtettél valamit?
- Nem, sohasem gondoltam volna, hogy képes
ilyet tenni. Tökéletesen megbíztam benne. Cannes
után derült ki számomra az egész, amikor meglát-
tam őket a lapokban. Tiszta hülyének érzem ma-
gam. Lehet, hogy részben én tehetek az egészről.
Rengeteget és nagyon keményen dolgoztam.
- Ez valami egyéjszakás félrelépés volt? - kérdezte
Rose. Nem mintha azt elfogadhatónak gondolná. Ő
sohasem csalta meg a férjét, és legjobb tudomása
szerint a férje sem csalta meg őt a házasságuk negy-
ven éve alatt, pedig a munkája őt is nagyon igénybe
vette. Számára az egyéjszakás kaland is elfogadha-
tatlan volt, de még mindig jobb, mint egy komoly vi-
szony.
- Nem. Azt mondja, szerelmes belé, vagy beleha-
barodott, vagy ilyesmi. Közben meg azt is mondja,
hogy a dolog nem komoly. Össze van zavarodva. Azt
ígéri, hogy túl fog jutni rajta, hogy szeret engem és
a lányokat, és nem akar elhagyni. Abban bízik, hogy
majd türelemmel kivárom a végét.
Rose tudta, hogy Nicolas-t egyetlen gyerek lévén
annak idején alaposan elkényeztették. Most is va-
lami ilyesmiről volt szó, csak extrém mértékben és
a lánya rovására. Borzasztóan elkeserítette, amit
Nadiától hallott.
- Csinált ilyet már korábban is? - Igyekezett nem
kimutatni a mélységes megdöbbenését, sem túl szi-
gorúan ítélkezőnek mutatkozni, inkább segíteni
szeretett volna a lányának. A jogos felháborodás
sem vezetne sehova, noha szörnyen dühös volt a
vejére, amiért megsebezte és elárulta a feleségét.
- Egyszer - vallotta be Nadia. - Amikor terhes vol-
tam Laure-ral. Nem tudom, mi történt, valami pánik
és bizonytalanság lett úrrá rajta, amiért a könyve
nem fogyott eléggé, és a két gyerek miatti felelős-
ségtől is félt. Körülbelül egy hónapig tartott az őrü-
let, de aztán túljutott rajta. A nő a szerkesztője volt.
Utána szerkesztőt váltott. Ennek már nyolc éve, és
azóta minden rendben ment körülöttünk. Nem
mondtam el neked, mert csak pár hétig tartott, és
többet nem fordult elő. Megígérte, hogy többé nem
fog megcsalni, és be is tartotta az ígéretét. Egészen
mostanáig.
Gyanítom, hogy túl nagy kísértést jelentett együtt
dolgozni Pascalé Solonnal. Szerintem a forgatás
alatt mindvégig tartott a dolog. Amiről természete-
sen mindenki tudott, csak én nem. Aztán valahogy a
fesztiválon már nem tudott uralkodni magán, és az-
óta az egész világ tud róla. A lány nagy sztár lett,
úgyhogy nehéz is lenne titokban tartani. Te hogy
tudtad meg? - Nadia szomorú, csüggedt hangját
hallva Rose fájó szívvel válaszolta,
- Az egyik stylistünk őt javasolta címlapképnek,
és megemlítette a sztorit.
- Tudja, hogy én vagyok a felesége?
- Nem, nem tudja. Én nem szóltam rá semmit,
csak kijöttem a megbeszélésről, és felhívtalak.
- A nővéreim tudják? - faggatta tovább Nadia sírós
hangon. A helyzet nemcsak kínos és szívfájdító volt,
hanem attól, hogy minden felkerült az internetre,
mélységesen megalázó is.
- Mielőtt téged felhívtalak, beszéltem Venetiával.
Féltem, hogy felzaklatlak. Tudom, nem szeretsz
olyan dolgokról beszélni, amik kiborítanak, és nem
akartam tolakodó lenni.
 - Nincs semmi vész, anya. Csak az a baj, hogy sze-
retem őt. Jó férj, csodálatos apa, és szeretjük egy-
mást. Legalábbis azt hiszem, hogy ő is szeret engem.
Ő ezt mondja. Most egy kicsit fejre állt. Mintha elfe-
lejtette volna, hogy nős, teljesen belefeledkezett
ebbe a viszonyba, a sajtó meg mindenhol a nyomá-
ban van, mert mindketten ismertek. Tudom, hogy
ez helytelen, de itt az emberek ezt csinálják. Szere-
tőt tartanak, viszonyt folytatnak, nemcsak a férfiak,
hanem a nők is. Többnyire boldogtalanok a házas-
ságukban. Nicolas azt mondja, ő nem az. Csak kép-
telen ellenállni a lánynak. De abban teljesen biztos,
hogy nem akar érte elhagyni engem.
- És te el akarod hagyni? - kérdezte Rose. Maga
sem tudta, Nadiának ezt kellene- e tennie. Nem tet-
szett neki a helyzet, és azt, hogy Nicolas „össze van
zavarodva", gyenge kifogásnak tartotta a viszony
elnyújtásához. Neki persze ez lenne a legkelleme-
sebb, de közben újabb sebeket ejtene Nadián.
- Nem tudom - felelte Nadia óvatosan. - Nem aka-
rom elveszíteni, és a házasságunkról sem akarok le-
mondani, de nem fogok asszisztálni ahhoz, hogy vi-
szonya van valaki mással. Számomra ez a helyzet
nem annyira megdöbbentő, mint inkább fájdalmas.
Először dühös voltam, de most már inkább elszo-
morít. Néhány itteni barátnőm volt már ilyen hely-
zetben. A nők az esetek túlnyomó többségében nem
válnak el. Pár barátnőmnek is volt már szeretője.
Azt mondják, ez „frissen tartja" a házasságukat. De
nálunk nem erről van szó. - Ebben a helyzetben nem
volt semmi „frissítő". Nadia hangján érthető módon
levertség és kedvetlenség érződött.
- A lányok tudják? - kérdezte Rose.
- Még nem. De előbb-utóbb valaki el fogja mon-
dani Sylvie-nek az iskolában. Biztos vagyok benne,
hogy az összes szülő tud róla. Nicolas híres ember
Franciaországban. És az egész sztori fent van az in-
terneten.
- Ami azt jelenti, hogy sokkal körültekintőbbnek
kellene lennie. Nem folytathat zavartalanul vi-
szonyt sztárocskákkal, miközben elvárja, hogy tarts
ki mellette - felelte Rose dühösen.
- Szörnyen érzi magát miatta - kelt a férje védel-
mére Nadia. Talán meg is sajnálta volna őt, ha nem
érzi olyan nyomorultul magát. Gyűlölni akarta
azért, amit művel, de nem tudta. Csak azt kívánta,
hogy legyen vége ennek a kapcsolatnak, és élhesse-
nek újra boldogan. Ám egyelőre nem látott erre
esélyt. Könnyes vitáik ellenére Nicolas nem mon-
dott le Pascale-ról.
- Ki fog szállni ebből a viszonyból? - kérdezte
percről percre dühösebben Rose. Nadia nem ezt ér-
demelte. Hiszen szerető felesége volt, és Nicolas is
szerette őt. Mégis mire gondol?
 - Azt mondja, ki fog szállni, de óvatosan, hogy a
sajtó ne csináljon még nagyobb botrányt a szakítá-
sukból.
Rose fülében ez ócska kifogásnak hangzott, de
nem akarta megmondani a lányának, nehogy még
jobban felzaklassa.
- Mi lenne, ha egy időre hazaköltöznél Sylvie-vel
és Laure-ral? -javasolta. Számára jó ötletnek tűnt.
De a „haza" Nadiának már nem jelentett otthont.
Neki a „haza" Párizs volt.
- Azzal csak tápot adnék a pletykáknak. A sajtó
készpénzként tálalná, hogy elválunk. Már így is elég
rossz a helyzet. Csak próbálok észrevétlen maradni,
és elkerülni a fotósokat, amikor kiteszem a lábamat
a házból. A lányoknak azt mondtam, azért van az
egész, mert az apjuk filmje óriási siker.
- És ha én jönnék el hozzátok? Egy hétvégére el
tudnék jönni -ajánlotta Rose.
- Felteszed Pascale-t a címlapra? - kérdezte Nadia
a Divat Magazinra utalva.
- Ha csak egy mód van rá, nem - válaszolta Rose.
Most először hajlandó volt a személyes érdekeit a
magazinéi elé helyezni. - A végtelenségig nem fo-
gom tudni visszatartani a hullámverést, ha ebből vi-
lágraszóló és tartós ügy lesz, de mindent megte-
szek, hogy gátat vessek neki. A stylist, aki javasolta,
nagyon erőltette a dolgot. Reméljük, Nicolas hamar
magához tér,, és akkor eldöntheted, mit kezdesz a
helyzettel. Nem élhetsz egy olyan emberrel házas-
ságban, aki néhány évenként megcsal. Tizenegy év
alatt kétszer az pont kettővel több az elégnél.
Nadia könnyes szemmel bólintott. Hálás volt
anyja telefonjáért. Szégyellte volna elmondani neki,
és csak nemrég tudta meg.
Teljesen még fel sem ocsúdott a sokkból.
- Olyan hülyén érzem magam. Nem kellek neki. -
Sírva fakadt, Rose meg úgy érezte magát, miközben
hallgatta, mintha valaki kitépné a szívét a mellkasá-
ból. A legszívesebben megfojtotta volna Nicolas-t,
amiért önző módon ilyen ostoba, komisz helyzetet
teremtett. Ráadásul a nyilvánosság előtt, úgyhogy
tele volt vele a bulvársajtó és az internet.
- Tisztára mintha elment volna az esze - hábor-
gott. - Ami persze nem mentség. Ismerek embere-
ket, akik rosszabb dolgokat is átéltek már a házas-
ságukban, de ez is elég rémes. Nicolas-nak gyorsan
be kell fejeznie, ki kell lépnie a viszonyból, akkor
hamar elfelejtődik. De ha tovább folytatja azzal a
lánnyal, végképp elronthat mindent.
- Tudom. Ő is tudja. De odáig van a lányért - felelte
Nadia. Minden nő rémálma volt, hogy a férje bele-
szeret egy nála húsz évvel fiatalabb, gyönyörű film-
sztárba.
 - Őrültség volt a Cannes-i Filmfesztiválon, az
egész sajtó jelenlétében kilépni vele a nyilvánosság
elé.
- Az a gyanúm, hogy kicsit valóban megőrült -
mondta Nadia, de a hangja már erősebbnek hang-
zott, mint kezdetben, és talán magabiztosabbnak is.
Volt valami az anyjában, amitől mindig visszatalált
önmagához. Amióta értesült Pascalé létezéséről,
úgy érezte magát, mint aki iránytű nélkül bolyong
egy sűrű erdőben. Anyja mindig is irányfény volt a
sötétben, nemcsak az ő, hanem a nővérei számára
is. Akárcsak apja, aki Rose tökéletes és szilárd ellen-
pontja volt, és akire mindig számíthattak. Nagyon
hiányzott mindannyiuknak. Konzervatív volt, de
nem túlzottan vagy kritikátlanul.
- Majd kigondolom, mikor tudok eljönni - ígérte
Rose, aztán sietnie kellett a következő megbeszé-
lésre. Már így is húsz percet késik, ami eddig soha-
sem fordult elő vele. Ez a dolog azonban fontosabb
volt, mint hogy megvitassák a művészeti rovattal,
milyen legyen a szeptemberi szám címlapja, és me-
lyik fotóst bízzák meg a munkával.
Ideges lett, amikor a lányára gondolt, ami ritkán
esett meg vele. Nem szeretett volna rossz tanácsot
adni neki, sem befolyást gyakorolni rá olyan fontos
dologban, mint a házassága, de a legszívesebben
megfojtotta volna a vejét azért, amit tett, és amit to-
vábbra is tesz. És ha Pascalé terhes, ahogy a sajtó
célozgatott rá, akkor a helyzet még annál is rosz-
szabb. Nem tudta, vajon Nadia hallott- e erről a
pletykáról is, de a hangjából ítélve annyira maga
alatt volt, hogy nem akarta megkérdezni, hátha nem
is igaz. A bulvársajtó repertoárjának megszokott té-
telei voltak a hamis pletykák. És volt egy félelmetes
módszerük arra, hogy kinyomozzák a pikáns rész-
leteket, vagy lelkifurdalás nélkül kitaláljanak ilye-
neket, hogy szenzációs főcímekkel adhassák el a la-
pot.
Futva hagyta el az irodáját, hogy mielőbb odaér-
jen a megbeszélésre, és Jen futtában nyomott a ke-
zébe egy csomó friss telefonüzenetet.
- A jogügy kéri, hogy hívd vissza őket az utolsó
számban megjelent szépségápolási termék bevo-
nása ügyében. Szükségük van a jóváhagyásodra.
- Visszahívom őket, amint kijöttem az értekezlet-
ről - felelte Rose nyugodtan, megpróbálva visszate-
relni a gondolatait a jelenre, és nem foglalkozni Ni-
colas viszonyával, noha csak ez járt az eszében, és
hogy milyen szomorú és csüggedt volt Nadia hangja
a telefonban.
- Minden rendben van? - kérdezte Jen az arcát für-
készve. Szokatlanul feszültnek és zaklatottnak látta
Rose-t.
 - Tökéletesen - válaszolta a rá jellemző kedves
mosollyal főnöknője. Ha mindjárt vége is a világnak,
ő megőrizte háborítatlan nyugalmát, vagy annak a
látszatát, ahogy e pillanatban is. Idegességét soha-
sem mutatta ki, mert méltóságán alulinak tartotta
volna. Ám eközben úgy érezte magát, mint egy
anyatigris, amikor a kölykét megsebesíti a vadász.
Jen látta a szemén, hogy vérre szomjazik. - Mindjárt
visszajövök. - A megbeszélés tovább tartott, mint
számított rá, utána sorra jöttek a telefonok és a kö-
telező visszahívások, így azután este fél kilenc volt,
mire felhívta Athenát Los Angelesben.
Athénénak, mint mindig, most is vidám és nyu-
godt volt a hangja, amikor felvette a telefont. Nála
délután fél hat volt, a műsora jól sikerült, épp az
egyik éttermébe készült menni, utána meg Joe-val
akart találkozni, hogy együtt elmenjenek vacso-
rázni. Kényelmes, lezser életet éltek, szinte mindig
klumpában és szakácsöltözékben volt, néha még a
tévében is így jelent meg. Sohasem törekedett elsa-
játítani anyja elegáns és divatos stílusát.
A testvéreinél erősebb alkatú volt, de velük ellen-
tétben soha nem aggódott a kinézete és a súlya mi-
att. Anyja magasságát örökölte, amihez az ő eseté-
ben egy telt, Rubens nőalakjaira emlékeztető, dús
idomú test járult. Joe azt mondta, hogy úgy szereti,
ahogy van. Athena középiskolás kora óta szakács
akart lenni. Szeretett enni, és élvezte az ételek elké-
szítésének művészetét. Az elképzelései újszerűek,
szokatlanok, a receptjei könnyen elkészíthetők vol-
tak, ami meghozta számára a népszerűséget először
Kaliforniában, majd az egész országban.
Athena sohasem volt jó tanuló, mint a testvérei,
neki saját tempója és életstílusa volt. Párizsban,
Barcelonában, Rómában és Milánóban tanulta a
szakácsművészetet, és rabul ejtette a vegán és a ve-
getáriánus konyha. A szakácskönyvei óriási sikert
arattak, a tévéműsorai pedig még annál is nagyob-
bat. Barátságos lénye miatt a rajongói úgy érezték,
mintha személyes kapcsolatban lennének vele, és
leveleket írogattak neki.
Amikor felvette Rose telefonját, féltucatnyi kutya
ugatott a háttérben. Kettő közülük mentésre szo-
rult, kettőt az utcáról szedtek fel, és kettőt Athena
tenyésztőktől kapott. A legtöbbjük keverék volt, s
az egyik, egy hatalmas testű, a legszelídebb.
- Stanley, vedd le a lábadat a konyhapultról! -
ezekkel a határozott szavakkal vette fel a telefont,
de rögtön örömtelivé vált a hangja, amikor meghal-
lotta, hogy anyja van a vonal túlsó végén. Pár percig
arról csevegtek, hogy Athena a közeljövőben Japán-
ban fog felvenni egy műsort, azután Rose beszámolt
neki Nadiáról és Nicolas viszonyáról Pascalé Solon-
nal.
 - Hú! Ez szörnyű! Nadia ott akarja hagyni? - kér-
dezte aggodalmasan Athena.
- Még nem döntötte el. Azt hiszem, sokkos álla-
potban van. Nicolas nem szakított Pascale-lal.
- Milyen rettenetes lehet ez Nadiának... Stanley,
mit mondtam az előbb?
Az Athenával való beszélgetés mindig három
vagy négyszemélyes társalgás volt, amibe belekap-
csolódtak kutyák, munkások, szállítók.
Rose sohasem értette, hogy lehet négy nő ennyire
különböző. Athena világának egyetlen közös pontja
sem volt a nővéreiével. A többiek még csak nem is
szerették a kutyákat. Ezzel szemben nekik voltak
gyerekeik, míg Athénénak nem. Negyvenhárom
évesen tökéletesen elégedett volt azzal az élettel,
amit Joe-val éltek. Joe szintén megbecsült séf volt,
ha kevésbé ismert is, mint Athena, aki valahogy
mindig életnagyságnál nagyobbnak tűnt, és szünte-
lenül barátságos zűrzavar vette körül.
- El kellene jönnie ide a lányokkal látogatóba.
Majd javasolom neki. Mi lesz velük a nyáron? Nico-
las a barátnőjével vagy Nadiával fogja tölteni a va-
kációt? - Már a kérdéstől is felkavarodott a gyomra.
Neki sem tetszett ez a helyzet.
- Erre nem is gondoltam - vallotta be Rose. - Vég-
telenül aggasztó az egész, és rettenetesen sajnálom
Nadiát.
 - Talán el kellene járniuk párterápiára. Mi végig-
csináltuk pár éve, amikor sokat veszekedtünk az én
éttermem és Joe-é miatt, és állítom, hogy sokat se-
gített.
Anyja elmosolyodott.
- Nicolas francia. El tudod képzelni őt, amint terá-
piára jár? A férfiak nem rohannak pszichológushoz
Franciaországban, de néha itt sem.
- Ez igaz, de el tudom képzelni akkor, ha meg
akarja menteni a házasságát.
- Lehet, hogy nem akarja - válaszolta Rose. - Nem
ígérte meg, hogy záros határidőn belül szakítani
fog. Arra kérte Nadiát, hogy adjon neki időt.
- Mire? Hogy továbbra is lefeküdhessen azzal a
lánnyal? Nem hinném. Most kéne Nadiának erélye-
sen a sarkára állnia, és megnézni, mit lép erre Nico-
las.
Ez egy egyszerű és közvetlen megközelítés volt,
amivel Rose ugyan egyetértett, de nagyon is kétsé-
gesnek tartotta, hogy Nadia meg akarná lépni. Egy-
előre, ebben az egyensúlyvesztett állapotában, Ni-
colas volt előnyösebb helyzetben. Rose remélte,
hogy ez hamarosan megváltozik.
- Majd később írok neki üzenetet, most nincs rá
időm. Megírom, hogy jöjjenek el a nyáron. Nekem is
jó lesz.
 Rose-t meghatotta az az egyértelműen támogató
reakció, amelyet Athena és Venetia tanúsított a hú-
guk iránt. Különösen Athenáé, akit a nővérei elősze-
retettel neveztek Földanyának.
Olivia vehemensebben reagált anyja telefonjára.
Kilenc óra volt, épp befejezték a vacsorát. Ő és Har-
ley egész nap a bírósági ügyeiken dolgoztak.
- El kellene válnia tőle. Azonnal - közölte Olivia
habozás nélkül. Négyük közül ő volt a legszigorúbb
és a leginkább keményvonalas konzervatív. Min-
dent fekete-fehérben, a törvény betűje szerint lá-
tott. Tizennégy éves fiuk, Will kitűnő tanuló volt, és
Olivia kezdettől fogva felnőttként kezelte. Kisfiú ko-
rában Rose furcsállotta ezt. -Haladéktalanul ügy-
védhez kell fordulnia. Nem tudom, létezik- e Fran-
ciaországban közös megegyezéses válás, de min-
denképpen lépnie kell, meg kell védenie a külön va-
gyonrészét, és amit lehet, megszerezni Nicolas-tól.
Van egyéb ingatlana Franciaországban? A kastély
közös tulajdonuk?
- Kétlem. Nicolas örökölte, amikor a szülei meg-
haltak. - Egyetlen gyerekként ő örökölt mindent. -
Azt hiszem, az örökölt vagyont külön kezelik - vála-
szolta Rose.
- Lényeg az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, el
kell válnia tőle. Van saját jövedelme, és Nicolas fele-
lősséggel tartozik azért, amit tesz.
 Olivia csupa értelmes dolgot mondott, de Rose a
vele folytatott beszélgetésből tudta, hogy Nadia
még nem tért magához annyira, hogy egy lépést is
tudjon tenni, habár abban biztos volt, hogy a végén
cselekedni fog. A helyzetet egyetlen szóval lehetett
jellemezni, tarthatatlan. Nicolas élvezi az életet, mi-
közben Nadiának megszakad a szíve.
Miután befejezték a beszélgetést, Olivia elmondta
a férjének, miről van szó, és Harley mindenben
egyetértett vele. Neki éppoly határozott véleménye
volt a dolgokról, mint Oliviának. Jól illettek egymás-
hoz, és kiváló házasságban éltek. Hasonló karriert
futottak be, jól kiegészítették egymást, a legtöbb
dologról egyformán gondolkodtak, beleértve a fiuk
nevelését. Ennélfogva Oliviának némileg torz képe
alakult ki a világról. Azt feltételezte, hogy a legtöbb
„normális" ember éppoly konzervatív felfogású,
mint ők, vagy annak kellene lenniük. Ritkán tanúsí-
tott türelmet a más véleményt képviselő emberek-
kel szemben. Anyját néha aggodalommal töltötte el
Olivia szűklátókörűsége.
Attól a perctől fogva, hogy a jogi egyetemen ő és
Harley egymásba szerettek, tökéletesen megfelelt
neki, hogy egy jóval idősebb férfival kötött házassá-
got. Harley évekkel korábban megözvegyült, és
nem nősült újra, amíg Oliviát meg nem ismerte.
Mérhetetlenül büszke volt Willre, az egy szem fi-
ukra, aki mindvégig kitűnően tanult az iskolában.
Mindketten megosztották vele a véleményüket,
amivel Will nem mindig értett egyet, de ezt ritkán
árulta el. Tisztában volt vele, hogy mit várnak el tőle
otthon, és milyennek kell lennie, hogy jól kijöjjenek
egymással. A szülei soha nem viselték volna el, ha
hangot ad a véleménykülönbségének, ezért nem
tette.
Rose aggódott érte, mert túlságosan engedékeny-
nek és szolgálatkésznek vélte, és néha eltöprengett
azon, hogy a fiú valóban ilyen- e, vagy csak a szülei
kedvéért mutatja ezt a képet magáról. Ók ugyanis
nagyon világosan értésére adták, hogy számukra el-
fogadhatatlan lenne, ha letérne az ő útjukról. Az el-
veit tekintve Olivia a nagy korkülönbségük ellenére
szinte merevebb volt, mint a férje.

Rose elvesztette a címlapcsatát, amint azt június-

ban fájó szívvel elismerte. Mihelyt a döntés megszü-
letett, felhívta Nadiát, hogy figyelmeztesse. To-
vábbra is rosszul volt a gondolattól, hogy Pascalé
Solon szerepeljen a szeptemberi szám címlapján.
Ezzel a lap hallgatólagosan jóváhagyta azt a viselke-
dést, amit ő visszataszítónak talált. Másoknak tet-
szett a dolog romantikája, elragadónak találták,
hogy fülig szerelmesek egymásba, és hogy Pascalé
és Nicolas milyen szép pár együtt. Rose kíváncsi lett
volna, vajon ha nem ilyen szépek, az emberek ke-
vésbé néznék- e el, hogy Nicolas nős ember, együtt
él a feleségével, akit megcsal, mert „őrülten szerel-
mes" valaki másba.
Charity Bennett szinte ujjongott győzelmi mámo-
rában, amikor Rose végül meghátrált, és beadta a
derekát. Pascalé volt a filmvilág ügyeletes üdvös-
kéje, és jelenleg ők voltak az „álompár". A viszonyuk
akkor már nyílt titok volt, és Nicolas még csak bo-
csánatot sem kért miatta. Négyszemközt megtette a
feleségének azzal, hogy nem akarja őt elveszíteni.
Vérlázító viselkedésével és mert fájdalmat okozott
Nadiának, alaposan feldühítette anyósát. Olyan volt
az egész, mintha ő és a rajongói megfeledkeztek
volna arról, hogy házasember, hogy Nadia létezik,
hogy gyerekei vannak, és hogy a Pascalé iránti szen-
vedélye tiltott gyümölcs. Azt élte, amiről minden
férfi fantáziái, volt egy gyönyörű nő, aki a lába előtt
hevert, és volt egy felesége, aki a praktikusabb igé-
nyeit elégítette ki otthon.
Napokkal azután, hogy eldöntötték, ő kerüljön a
szeptemberi szám címlapjára, Pascalé a nyilvános-
ság előtt beismerte, hogy gyermeket vár. Rose-t
még jobban felzaklatta, hogy Nadiának ezt is kezel-
nie kell valahogy. Ő nem nyilatkozott a médiának,
és mindenki számára elérhetetlenné tette magát.
Mihelyt a hír napvilágot látott, Rose eldöntötte,
hogy elutazik Párizsba, és a hétvégét a lányával
tölti. Úgy gondolta, nem tehet mást, ott kell lennie
mellette. Érezte továbbá, hogy a magazin tisztes-
sége csorbát szenvedett, amiért egy címlapsztorival
hallgatólagosan jóváhagyta a két ember viszonyát.
Amióta kiderült, hogy Nicolas-nak szeretője van,
Rose nem kereste vele a kapcsolatot, és remélte,
hogy nem találkoznak Párizsban, noha Nadiától
tudta, nem költözött el, gyakran tölt hosszabb-rövi-
debb időt otthon, és naponta látogatja a lányait. Ók
semmit sem tudtak Pascale-ról és a születendő ba-
báról, ami, tekintve az óriási médiafelhajtást, Rose
számára kész csodának tűnt. De hét- és tízéves gye-
rekek lévén óvták őket a külvilág lármájától, anyjuk
egy szót sem szólt nekik apjuk viselkedéséről, és
mindkettőjüket távol tartotta az internettől.
Rose azt tervezte, hogy sürgetni fogja a lányát,
forduljon mielőbb ügyvédhez. Soha életében nem
érezte magát ilyen ellentmondásos helyzetben. A
Divat Magazin főszerkesztőjeként meg kell felelnie
az olvasók elvárásainak, ki kell elégítenie a kíván-
csiságukat, amit a nyilvánosság előtt egymásba sze-
relmesedett két ember iránt tanúsítanak. Ugyanak-
kor tudta, hogy ezzel mély sebet ejt a lányán, aki
még inkább úgy érzi majd, hogy elárulták.
 Péntek este munka után nehéz szívvel szállt fel az
Air Francé járatára. Nadia mindhárom nővére egy-
ként állt mellette. Nem tettek szemrehányást a
szeptemberi címlap és a Pascale-interjú miatt, de
gyűlölték Nicolas-t azért, amit a húgukkal tesz, és
támogatásukról biztosították anyjukat.
Rose egy szóval sem említette a szerkesztőség-
ben a Nicolas Bateau- hoz fűződő személyes kap-
csolatát, amiről egyedül az asszisztense, Jen Mor-
gan tudott. Többeknek rémlett, hogy az egyik lánya
Franciaországban él a férjével, de egy pillanatig
sem gyanították, milyen szívszorító fájdalmat él át
Rose.
A gép másnap kora reggel szállt le a Charles de
Gaulle repülőtéren. Rose New Yorkban hagyta a vi-
lág legbefolyásosabb divatmagazinja főszerkesztő-
jének szerepét, és most semmi mást nem akart,
mint a lányát látni és vigasztalni. Párizsba érve már
csak Nadia édesanyja volt, aki remélte, hogy a jelen-
léte elég erőt ad majd a lányának elviselni azt, amit
most átél, és ami még vár rá.
 Második fejezet

Péntek este Nicolas hazajött vacsorára, ahogy he-

tente többször is megtette, hogy együtt legyen a
gyerekeivel, és találkozzék a feleségével. Nem min-
dig töltötte otthon az éjszakát is, lelépett, miután a
lányok elaludtak, akik másnap reggel abban a hit-
ben voltak, hogy apjuk korán elment dolgozni. De
olykor, ha nem is gyakran, otthon aludt, mert am-
ennyire csak lehetett, fenn akarta tartani a látszatot
a lányai előtt. És Nadiát is látni akarta. Annak elle-
nére, amit művelt, és ahogy viselkedett, abszurd
módon nem akarta elveszíteni őt. Kedves és gyen-
géd volt hozzá és a gyerekekhez, ami még fájdalma-
sabbá tette az egész helyzetet Nadia számára.
A lányok kedvéért hajlandó volt ebbe belemenni,
legalábbis egy darabig. Nicolas mindig is odaadó
apaként imádta a lányait, és jó férj is volt, leszá-
mítva azt a nyolc évvel korábbi rövid kitérőt, amit
egészen mostanáig nem követett semmi hasonló
csalárdság. Szilárd és szeretetteljes kapcsolat volt
köztük, legalábbis Nadia mostanáig ebben a hitben
élt. A házasságukat tönkretevő végzetes film forga-
tása idején nem tudta, hogy Nicolas a szabad órákat
vagy éjszakákat Pascale-lal tölti. Nem sejtett sem-
mit. Az egész ügyre a Cannes-i Filmfesztiválon de-
rült fény, ahol Nicolas és Pascalé szerelmespárként
jelent meg a nyilvánosság előtt.
Nicolas elmondta Nadiának, hogy olyan volt,
mintha abban a néhány napban elfelejtette volna, ki
ő, és a sajtó rögtön rájuk vetette magát. Miután Pas-
calé a fesztivál ideje alatt elárulta neki, hogy gyere-
ket vár tőle, ő is mindent bevallott Nadiának. Előtte
rettegett, hogy kitudódik a kapcsolatuk, de erre a
pár napra mintha elvesztette volna az eszét. Beval-
lotta, hogy szerelmes a lányba, és hízeleg neki, hogy
épp ő kell egy ilyen fiatal és gyönyörű teremtésnek.
Azt hitte, az egész csak addig fog tartani, amíg lefor-
gatják a filmet, és Nadia sohasem tudja meg. Nem
akart fájdalmat okozni neki, és többé nem akart
ilyenbe keveredni sem Pascale-lal, sem mással,
mert nem szerette volna kockára tenni a házassá-
gát. Azt tervezte, hogy a forgatás befejeztével véget
vet a kapcsolatuknak.
Tudta, hogy Pascalé bele szokott habarodni abba,
akivel együtt dolgozik. Ez nem volt szokatlan színé-
szek, producerek vagy rendezők esetében. Nicolas
feltételezte, hogy a lány is be akarja fejezni. Egy
filmforgatáson rendszerint túlvilági hangulat ural-
kodik, de a végén mindenki visszatalál a földre, és
folytatja a saját megszokott hétköznapi életét. Ő is
megpróbálta ezt Pascale-lal, és bízott benne, hogy
ha az egészet maguk mögött hagyják, Nadia soha-
sem jön rá, mi zajlott a háta mögött. Ám miután
visszaérkeztek Párizsba, Pascalé könyörgött, hogy
találkozzanak újra. Nicolas kötélnek állt, és többé
nem tudott ellenállni a lánynak, aki a hirtelen jött
hírnév nyomása alatt olyan elveszettnek és sebez-
hetőnek tűnt, hogy a férfi úgy érezte, óvnia és véde-
nie kell őt, amíg újra lábra nem áll.
A Cannes-i Fesztiválon annyi teher nehezedett
Pascale-ra, hogy ettől megrémült, Nicolas pedig
nem győzött kedveskedni neki, és elhitette magá-
val, hogy szerelmes belé. Ez után történt, hogy Pas-
calé elárulta, gyereket vár. Ettől Nicolas úgy megha-
tódott, mint amikor annak idején Nadia hordozta a
szíve alatt a gyermekeiket. Hirtelen valóságossá
vált a kötelék, amely Pascale-hoz fűzte. Már-már el
is felejtette, hogy van egy másik élete, feleséggel és
gyerekekkel, csak erre a törékeny, szelíd fiatal nőre
tudott gondolni, és a gyermekre, aki örökre össze-
köti őket. Nem is a szépsége vonzotta hozzá, hiszen
Nadiát ugyanolyan szépnek látta. A benne növekvő
új élet vette rá, hogy kockára tegyen mindent, csak
hogy együtt lehessen vele, és védelmezze, legalább
amíg a baba világra nem jön.
A fesztivál után azonban, amikor hazament, egy-
szeriben felébredt. Napok alatt felismerte, milyen
szörnyű hibát követett el, amikor belement ebbe a
viszonyba, amikor engedte, hogy Cannes-ban nyil-
vánosságra kerüljön. Amikor pedig Pascalé el-
árulta, hogy gyereke lesz, szerelmet vallott neki. Az
egész majdnem olyan volt, mint egy filmben, csak-
hogy ez valóság volt. És most minden és mindenki,
akit szeretett, veszélybe került. Szembe kellett néz-
nie a tettei következményeivel. Őszintén elmondott
Nadiának mindent, ami az elmúlt hónapok alatt, a
filmforgatás idején történt. Miközben hallgatta,
Nadia úgy érezte, mintha tőrt döftek volna a szí-
vébe, de megőrizte a méltóságát, és ettől az egész
még rettenetesebb volt.
Kezdetben Nicolas nem számolt azzal, hogy sza-
badjára engedett szenvedélye mibe kerül neki ké-
sőbb. Most megpróbálta egyben tartani darabokra
szaggatott házasságát, és megtartani Nadiát, de
közben elfogadható módon rendezni a Pascale-lal
való helyzetét is. Most már iránta is felelősséggel
tartozott, és ez alól nem akart kibújni. Mindig igye-
kezett eleget tenni a kötelességének, és nem okozni
csalódást azoknak, akik szerették és számítottak rá.
Továbbra is Nadia férje akart lenni. A felesége azon-
ban kijelentette, ezt nem vállalhatja azok után, hogy
a nyilvánosság előtt megalázta, különösen mivel
gyereke lesz egy másik nőtől. Előle eltitkolt hűtlen-
kedésének az egész életükre kiható következmé-
nyei lesznek, bármit tegyenek is. Közölte vele, hogy
Pascalé terhessége a végső csapás a házasságukra.
Nicolas lesújtva hallgatta, tudatában volt, hogy min-
dent és mindenkit el fog veszíteni, amit és akit a leg-
jobban szeret. És megérdemelten.
Elmondta Nadiának, hogy Pascalé nem kérte, ve-
gye el feleségül. Túl fiatalnak érezte magát a házas-
sághoz, ám abszurd módon egy gyerekhez nem. El-
árulta, hogy az elmúlt két évben vágyott egy gye-
rekre, és Nicolas-nál jobb apát el sem tud képzelni.
De biztos volt benne, hogy a kapcsolatuk nem lesz
hosszú életű, hosszú távon nem vele képzelte el a
jövőjét, míg Nicolas a házasságát és a családját tette
kockára érte és pillanatnyi szenvedélyéért. Elal-
tatta az aggodalmát, miszerint Pascalé teherbe is
eshet, és elővigyázatlanná vált. Most viszont Pas-
calé azt kérte tőle, hogy amíg a baba meg nem szü-
letik és a viszonyuknak a maga természetes módján
vége nem lesz, hagyja ott a feleségét, és költözzön
össze vele.
Huszonkét éves liberális felfogású lányként nem
akart végleg lehorgonyozni Nicolas mellett, míg ő
abban sem volt biztos, hogy Pascalé felfogta- e,
mekkora felelősséget jelent egy gyerek. Hogy nem
lesz mindig kisbaba, akit mostantól egy életen át
dédelgethet, mint egy játék babát, hanem gyerek
lesz, betegségekkel, problémákkal, igényekkel tele
önálló személy. Taníttatni kell, és eljön majd a zűrös
kamaszkor is. Pascalé most csak a jelent látta, és Ni-
colas nem tudta elérni, hogy gondoljon a jövőre is.
Egyáltalán nem volt felkészülve rá, mit vállal, úgy
vélte, a felelősség egyedül Nicolas-é, ő pedig majd
elszórakozik a babával. Nicolas azonban már tudta,
hogy ez nem így megy.
A lány maga is enyhén szólva rendezetlen körül-
mények között nőtt fel. Az apját nem ismerte, sőt
azt sem tudta, ki az apja, az anyja tizenhat éves volt,
amikor őt szülte, utána hol ott volt, hol meg nem, a
nagyanyja nevelte őt, aki meghalt, amikor Pascalé
tizenhét éves lett. Azóta egyedül élt. És mivel ő élet-
ben maradt, feltételezte, hogy a gyerekek mindent
túlélnek.
Nicolas hajlandó volt vállalni a maga részét a tőle
fogant gyerekkel járó gondokból és feladatokból, és
bizonyos mértékig szerette is Pascale-t, aki ragasz-
kodott hozzá, hogy megtartsa a babát, de tudta, so-
hasem fogja úgy szeretni a lányt, mint Nadiát. Pas-
calé futó kaland, múló fellángolás volt, báját és von-
zerejét tündérszerűsége és a gyermeki lénye adta,
de Nicolas el sem tudta képzelni őt anyaszerepben.
Pascalé nem is játszotta meg, hogy örökké szeretni
fogja, és vele marad. Már beszélt az anyjával, aki
magára vállalta a gyerek felnevelését, hogy a lánya
szabadon építhesse a karrierjét, élhesse az életét,
találkozzon más férfiakkal, legyenek újabb gyere-
kei, és azt csinálhassa, amit akar. Pascalé szabad
szellem volt.
Így hát Nicolas kidobta az ablakon a jövőjét, a sta-
bil életét és házasságát olyasmiért, ami egy pilla-
natra megcsillant a napfényben, és rövid időre elva-
kította. És most naponta kellett felszednie a földről
összetört élete darabjait. Az írásra gondolni sem tu-
dott, képtelen volt dolgozni, és bár tudta, hogy eb-
ből a mostani gyötrődéséből egyszer majd születik
egy jó könyv, a legkevésbé sem vágyott egy jelen
idejű tragédiára. Még nem állt készen rá, hogy véget
vessen a Pascale-lal folytatott viszonyának; a lány
terhessége alatt ezt nem tartotta volna tisztessé-
gesnek. Ám mindennél jobban vágyott arra, hogy ne
veszítse el Nadiát, és ne érjen véget a házasságuk.
Így aztán ide- oda szaladgált a két nő között, pró-
bálta kiengesztelni mindkettőjüket, Nadia bocsána-
táért könyörgött, nehogy lemondjon róla, mielőtt
eltakaríthatná a sok szemetet maga után. Úgy gon-
dolta, ha majd megszületik a gyerek, egy idő után
szép csendben kihátrálhat a Pascale-lal való kap-
csolatából, feltéve, hogy Nadia addig nem válik el
tőle. És bármit tesz is Nadia, tudta, hogy ez a vi-
szony nem fog sokáig tartani, a gyerek azonban itt
marad.
 Pascalé maga mellett akarta tartani Nicolas-t,
hogy legyen kivel játszania és lefeküdnie, amíg rá
nem unnak egymásra, amiről pontosan tudta, hogy
előbb-utóbb bekövetkezik. Az ember nem választ
egy életre szóló partnert huszonkét éves korában,
ahogy ő fogalmazott. Nicolas azonban huszonhat
évesen választotta Nadiát, és tizenhat évig, házas-
párként tizenegy évig csodálatosan működött a
kapcsolatuk, amíg ő tönkre nem tett mindent a Pas-
cale-lal folytatott viszonyával. A lány számára ő
csak egy közjáték, egy fejezet volt, míg Nadia az éle-
tét jelentette. El is mondta neki, hogy ma már job-
ban érti ezt, mint valaha. De Pascale-tól nem lehe-
tett egykönnyen megszabadulni. Teljes mértékben
igényt formált Nicolas állandó jelenlétére, leg-
alábbis a gyereke világra jöttéig.
Péntek este, miután Nadia lefektette a lányokat,
megint erről beszélgettek. A vacsora feszült légkör-
ben zajlott, noha Nadia elhatározta, hogy amíg bírja,
a lányok miatt jó képet vág a dologhoz. De tudva,
hogy a férje időnként még mindig együtt van Pas-
cale-lal, ez napról napra nehezebben ment. Örö-
költe anyjától, hogy kínos helyzetekben egy arc-
izma se ránduljon, és mások jelenlétében ne beszél-
jen problémákról. Sylvie nemrég megkérdezte, mi-
ért sír olyan sokat, és miért olyan rosszkedvű, mire
azt felelte, hogy újabban sok gondot okoz neki né-
hány ügyfele. Sylvie ezután azt kérdezte, hogy ő és
a papa veszekedtek- e. Nadia a könnyein keresztül
mosolyogva nemmel felelt, és amikor aznap este Ni-
colas hazajött vacsorára, még jobban igyekezett vi-
dámnak és kedvesnek mutatni magát.
Nicolas hálás volt azért, amit Nadia tesz, mert tö-
kéletesen tisztában volt azzal, hogy más nő már ki-
hajította volna a cuccait az utcára. Persze azt is tud-
ták mindketten, hogy sok francia nő elviseli, ha a
férjének szeretője van. Ez a kultúra része volt még
velük egykorú embereknél is. És Franciaországban
sok asszony szintén nem volt hűséges a férjéhez. Ti-
zenegy évi házasság után bőven akadtak férfi isme-
rőseik, akik rendszeresen csalták a feleségüket, és
asszonyok is elkövették ugyanezt. De Nadia és Ni-
colas nem akartak így élni, és nem így képzelték el
a házasságot. Nicolas egyetlen korábbi félrelépése
után Nadia azt hitte, a dolog többé nem ismétlődik
meg, ezért volt ez most még rosszabb, és ezért érte
olyan váratlanul. Azt hitte, most már örökre boldog
és stabil alapokon nyugvó házasságban fognak élni,
ehelyett az egész életük az arcukba robbant.
Nadia nehezen viselte ezt az időszakot, és rette-
netesen érezte magát. Fáradt és feszült volt, sötét
karikák látszottak a szeme alatt, legalább öt kilót fo-
gyott, amit nem engedhetett volna meg magának.
Betegnek látszott, miközben továbbra is keményen
dolgozott, mint mindig, és ugyanúgy gondoskodott
a lányairól, mint eddig.
- A hét végére hazajövök. Csinálhatnánk valami
közös programot -kérte Nicolas gyászos arccal. A
bűntudat immár állandó társául szegődött, bárme-
lyik nővel volt is együtt.
- Nem fog menni - válaszolta Nadia halk, szomorú
hangon. Tudta, hogy ennél jobban kellene haragud-
nia Nicolas-ra, néha tényleg dühös is volt rá, de
többnyire inkább rettenetesen megbántott-nak
érezte magát. A harag még nem uralkodott el rajta.
Először megdöbbent és szinte lebénult, azóta vi-
szont teljesen maga alatt volt attól, amit a férje tett,
és hogy képes volt nap mint nap ide- oda járni közte
és a másik nő között, mint egy metronóm.
- Miért nem? - rémült meg Nicolas. Nadia eddig
nem tiltotta meg, hogy hazajöjjön, vagy hogy itt
töltse az éjszakát, legfeljebb fenyegette vele, de ha
későig maradt, megengedte, hogy a vendégszobá-
ban aludjon, csak figyelmeztette, hogy a lányok ne
vegyék észre. Visszautasította, hogy egy szobában
aludjon vele, házaséletet sem éltek, amióta értesült
Nicolas viszonyáról. És ő bölcsen nem is próbált kö-
zeledni hozzá.
- Anyám idejön a hét végén. Holnap kora reggel
érkezik - felelte Nadia.
 - Ó, Krisztusom! - nyögött fel Nicolas. - Miért
most?
- Mit gondolsz? - nézett rá sötéten Nadia, mire Ni-
colas bólintott.
- Tudja, persze - mondta mogorván.
- Nyilván. Az egész nyugati félteke tudja. Benne
volt az összes bulvárlapban, és persze fent van az
interneten is. Tucatjával hozták a képeket rólad és
Pascale-ról. Szerencsére eddig még senki sem
mondta meg a lányoknak. - De előbb-utóbb ez is
megtörténik. Nicolas könyveit sok nyelvre lefordí-
tották, sok országban kiadták, és mindenütt siker
volt. Pascalé is híres volt a korábbi filmje révén,
ezért szerepeltették Nicolas legújabb filmjében. Jó
alapanyagként szolgáltak az egész világot érdeklő
pletykához.
- Elmondtad anyádnak? - kérdezte Nicolas.
- Nem kellett elmondanom. Egy szerkesztőségi
értekezleten hallotta, ahol arról volt szó, hogy Pas-
calé kerüljön a szeptemberi számuk címlapjára, a
lapban pedig legyen egy interjú veled.
- Megmondtam neked, Nadia, hogy nem adok
semmiféle interjút. Tudom, hogy én indítottam el
ezt az egész szörnyűséget, de nem szeretnék tovább
rontani a helyzeten. - Ahhoz, hogy visszafogják a
sajtót, már túl késő volt, de nem óhajtott újabb
anyagot adni nekik. Még reménykedett, hogy Nadia
a végén megbocsát neki. De azt is tudta, hogy a fele-
sége ugyan a fél életét Franciaországban élte, és sok
tekintetben nagyon franciává vált, alapvetően ame-
rikai volt, mint a nővérei, és a négy nő kivételesen
szoros kapcsolatban állt egymással. Biztosra vette,
hogy majd megpróbálják rábeszélni, váljon el tőle.
Az adott helyzetben nem is hibáztathatta volna
őket, de még bízott benne, hogy meg lehet akadá-
lyozni a katasztrófát, bár erre pillanatnyilag nem
sok esély mutatkozott.
Pascalé terhességének bejelentése óta Nadia
visszahúzódott a csigaházába, és nagyon keveset
árult el Nicolas-nak a terveiről. Pillanatnyilag rend-
kívül sérülékeny volt a kapcsolatuk, és Nicolas nem
igazán hitt abban, hogy ez az állapot sokáig fenn-
tartható. Csak addig tartson ki, fohászkodott, amíg
Pascalé világra hozza a gyereket. Akkor talán ő ké-
pes lesz valamiféle megállapodásra jutni vele, és
visszatérhet az akolba a feleségéhez és a lányaihoz,
mielőtt porig ég az életük. Tudta, versenyfutás az
idővel, hogy Nadia meddig viseli el a boldogtalansá-
got, amit ő okozott neki. Fel volt készülve rá, hogy
élete hátralévő részében megpróbálja kárpótolni
érte, csak azt nem tudta, Nadia megengedi-e majd
neki, és egyáltalán helyrehozható- e az, ami történt.
Az asszony nem engedte közel magához, és ha ha-
zajött, kerülte őt, amennyire csak tudta, leszámítva
azt az időt, amikor a lányaik is jelen voltak. Akkor
barátságos viszonyt színlelt, ha nem is szeretettel-
jeset, ami azelőtt jellemezte az életüket. Nadia me-
legszívű, kedves és szelíd nő volt, ők ketten nagyon
közel álltak egymáshoz. Nicolas folyvást azon töp-
rengett, visszatérnek- e még valaha a régi életük-
höz, bármennyire is próbál majd jó útra térni. Fele-
sége elnéző és megbocsátó természete ellenére ez-
zel túl sokat kérne tőle, hiszen a saját, személyes fáj-
dalmán túl el kell szenvednie azt, ami egy nő szá-
mára a legszörnyűbb, a nyilvános meg-szégyenü-
lést, amikor a férje mindenki előtt felvállalja a kap-
csolatát egy másik nővel, akitől gyereke is születik.
Nicolas-n erőt vett a szégyenkezés, amikor ezt im-
már józan fejjel végiggondolta.
Mostanáig minden olyan tökéletesnek látszott az
életükben. Nadia emlegette is mindig, hogy milyen
szerencsések, amiért ilyen jó életük van. A bal parti
hetedik kerületben, a Quai Voltaire-en laktak egy
gyönyörű, Szajnára néző lakásban. Párizs látványos
emlékművei filmdíszletként tárultak a szemük elé,
és a teraszukról esténként gyönyörködhettek a ki-
világított Eiffeltorony-ban. Nadia a rá jellemző ki-
tűnő ízléssel rendezte be a lakásukat, részben szo-
katlan, modern darabokkal, részben a Nicolas által
örökölt családi régiségekkel. Meghitt, kényelmes
otthon volt, de látványnak is kivételes. Ők is, a gye-
rekek is boldogok voltak itt.
Attól kezdve, hogy Nicolas viszonyát Pascale-lal
kiteregette a sajtó, Nadia elzárkózott minden isme-
rősüktől. Nem akarta kénytelenségből védeni Nico-
las-t, sem megosztani másokkal a fájdalmát. Nicolas
pedig lapított. Eddig nyitott, mozgalmas életet él-
tek, s most hirtelen légüres térben találták magu-
kat, ahová csak a paparazzók jutottak be. Rengeteg
mindent elvesztettek Nicolas miatt. A férfi, tudva,
hogy milyen szoros kapcsolat fűzte össze Nadiát a
nővéreivel, biztosra vette, hogy a felesége beavatta
problémáiba a testvéreit, és a támogatásukat kérte.
Ennek első jele volt az anyósa látogatása, és Nico-
las rettegett a vele való találkozástól. Rose tudott
jéghideg vagy kíméletlenül szókimondó lenni, ha
úgy érezte, elárulták, és anyatigrisként védte a lá-
nyait. Kiváló üzletasszony és versenytárs volt, de a
magánéletben elszántan harcolt a lányai érdekei-
ért, ugyanakkor lojalitással viseltetett mindazok
iránt, akiket szeretett. Az értékrendszerét tekintve
Rose régimódi és konzervatív elveket vallott. Mint-
hogy Nicolas ezúttal minden elképzelhető határt át-
lépett, magától értetődően nem vágyott a vele való
találkozásra. El tudta képzelni, Rose hogyan visel-
kedne vele, és magában elismerte, hogy megérde-
melten.
 Pascalé Dél- Franciaországba utazott a hétvégére
a barátaival, Nicolas azonban megmondta neki,
hogy ezúttal nem tart vele, mert látni akarja a gye-
rekeit. Most azonban még felhívhatta, hogy megvál-
tozott a program, és elérheti az Orlyról késő este
Nizzába induló gépet. Igazság szerint Nadia sem
akarta, hogy Nicolas találkozzék az anyjával. A férje
ezért külön hálás volt neki.
Gyötrelmes helyzetük ellenére Nadia és Nicolas
még mindig szép pár voltak, akikre jólesett ránézni.
Nadia kicsi volt, sötét haját és az angol nők bőrének
világos tónusát Rose-tól örökölte. A szeme sötétebb
kék volt, mint anyjáé, valódi zafírkék. A maga visz-
szafogott módján, mindig elegánsan öltözött. Ma
már inkább tűnt született franciának, mint ameri-
kainak, és kezdettől fogva sokkal otthonosabban
érezte magát a franciák között. Attól a perctől, hogy
megérkezett a Sorbonne-ra, nem okozott neki gon-
dot a beilleszkedés.
A nővérei a stílusukat és a látásmódjukat tekintve
amerikaibbak voltak nála. Nadia inkább tűnt min-
dig is európainak, kicsit az olasz nagymamájára em-
lékeztetve, aki melegszívű volt, és szeretett tréfál-
kozni. Nadiában nem volt meg anyja hűvös, angolo-
san távolságtartó modora, sem a nővérei karakán,
szókimondó stílusa. Tizenhat párizsi év után a dol-
gokhoz való hozzáállása és a látásmódja nagyon
francia volt, és mint méltóságát őrző nő, titokban
tartotta a bánatát. Nicolas a lehető legrosszabb kö-
rülmények között tette őt közszemlére.
Vele ellentétben Nicolas fehér bőrű, sűrű szőke
hajú, finom arcélű férfi volt. Nadiának mindig na-
gyon tetszett, de most rá sem bírt nézni. A legtöbb
francia férfinél magasabb volt, széles vállú, sportos
alkatú, amolyan filmsztár kinézetű. Remekül mutat-
tak együtt, és ha lehet, a tizenegy évi házasság után
még vonzóbb pár lettek. Nadia a maga finom, halk
és előkelő módján kevésbé volt szembetűnő vagy
mutatós, mint Pascalé, aki első pillantásra elkápráz-
tatta a szépségétől és nyílt érzékiségétől elvakult
Nicolas-t. Hiába tudta az eszével, hogy Nadia is gyö-
nyörű, ráadásul sokkalta intelligensebb Pascale-
nál. Nicolas írói sikere örömmel és büszkeséggel
töltötte el a feleségét. A férje minden kéziratát oda-
adta neki, hogy olvassa el, és a legtöbb esetben fi-
gyelembe vette a segítő szándékú javaslatait. De
most, ebben a maga keltette zűrzavarban egyetlen
mondatot sem tudott írni. Túl sokat idegeskedett a
két nő miatt ahhoz, hogy írjon, vagy bármi értelmes
dolgot csináljon.
Nadia cége virágzott, egész Európában voltak fo-
lyamatban lévő projektjei. Kézben tartotta az
ügyeit, és diszkréten kerülte, hogy közte és az ügy-
felei között téma legyen a férje botránya.
 A helyzet annál fájdalmasabb volt, mivel az
utóbbi egy- két évben szóba került köztük egy har-
madik baba, aztán mégis úgy döntöttek, hogy vár-
nak vele még egy évet, hátha akkor kicsit kevésbé
lesznek elfoglaltak. És Nicolas-nak most meglesz a
harmadik, de egy másik nőtől. Ez olyan ütés volt,
amely egyenesen Nadia szívét találta el.
Egyforma értékeket vallottak, legalábbis Nadia
így gondolta, habár Nicolas elnézőbb volt a barátai
hűtlenkedéseivel szemben. Nadia nem titkolta,
hogy undorító dolognak tartja, ami megöli a házas-
ságot, és ezt a barátnőinek is megmondta, ha bizal-
masan bevallották neki a félrelépéseiket. Ezt az
egyet nem szerette a franciák életfelfogásában.
Most megtörtént vele is, és neki választania kellett,
vagy magát meghazudtolva eltűri, vagy az amerikai
stílust követve otthagyja a férjét, és elválik tőle. In-
gadozott a két kultúrája között, és az volt a legbor-
zasztóbb, hogy nagyon szerette Nicolas-t, ezért ha
lehetett volna, visszafordítja az időt akkorra, ami-
kor ez még nem történt meg. Nem tudta, ezek után
hogyan is lehetne újra olyan a házasságuk, mint
volt.
- Mindenki tudja? - kérdezte Nicolas összetörtén,
mielőtt kilépett volna a lakás ajtaján. Mindig is fen-
nen hangoztatta, hogy nem olvassa a bulvárlapokat.
 - A múlt héten a madridi ügyfelem hívott fel azzal,
mennyire sajnálja, hogy ezt kellett olvasnia a neten,
és megkérdezte, elválunk-e. Feltételezte, hogy igen
- válaszolta Nadia halkan, mire Nicolas bólintott. -
Elsőként a londoni klienseim olvasták, és megijed-
tek, hogy most vissza fogok költözni az Államokba.
- És tervezed? - rémült meg Nicolas.
- Nem tudom, Nicolas. Még nem döntöttem el, mit
fogok csinálni.
Már nem érezte otthon magát az Államokban,
sokkal boldogabb volt Franciaországban, legalábbis
mostanáig. Egyelőre el sem tudta képzelni, hogy
visszamenjen, és mostantól ott éljen. Mindennek a
tetejébe virágzó vállalkozást működtetett itt. Csak-
hogy Párizs egyszeriben gyötrelmes hellyé vált szá-
mára. Pascalé híres volt, ezért mindenki, még a fű-
szeres és a tisztító is tudott a férje viszonyáról. Ne-
héz volt ezzel együtt élni. És ugyanazt élte át ő is,
amit anyja, amikor a személyes problémái megje-
lentek a szakmai életében. Meztelennek érezte ma-
gát a világ előtt. És ezt a férje tette vele. Nem akart
elfutni, de Nicolas elfogadhatatlan viselkedése mér-
gező felhőként borította be felettük az eget. Nicolas
beszennyezte a házasságukat és az életüket.
Úgy ment el, hogy búcsúzóul meg sem próbálta
megcsókolni. Nem merte megkockáztatni, mind-
össze jó éjszakát kívánt. A lányok már aludtak, ezért
csendben kilépett az ajtón, és egyenesen Pascalé la-
kására ment, hogy bedobáljon néhány ruhadarabot
egy táskába, és induljon utána Saint- Tropez- ba.
Egy ideje bőröndökből élt, fél lábbal itt, fél lábbal
ott, amit szívből utált.
Sajnálta, hogy ott kellett hagynia Nadiát, hiszen
arra készült, hogy vele és a lányokkal tölti a hétvé-
gét, de megkönnyebbült, hogy nem kell találkoznia
az anyósával. Nem örült volna ennek a találkozás-
nak. De belátta, hogy bármit és bármilyen nyers stí-
lusban mondana neki Rose, ő teljes mértékben
megérdemelné.
Számított rá, hogy mindenért, amit Nadiá-val tett,
és amit neki ezért el kellett szenvednie, a jövőben
bűnhődnie kell. Csak ne kelljen elveszítenie őt, ha
ugyan nem veszítette el máris.
Időre volt szüksége, csak annyi időre, amíg a dol-
gok Pascale-lal szép csendesen rendeződnek. Majd
ha a baba megszületett. Arról azonban fogalma sem
volt, megadja-e neki Nadia ezt az időt, sem arról,
hogy most mit érez iránta. Rose Párizsba érkezése
megrémítette. Elképzelte őt, mint egy sötét angyalt,
aki iderepül, hogy megmentse a lányát, és biztosan
arra buzdítja, hogy hagyja el, és váljon el tőle. Töp-
rengett, vajon Nadia hallgat- e majd az anyjára és a
nővéreire. Most csak imádkozni tudott, hogy az, ami
eddig összekötötte őket, legyen elég nekik a ka-
tasztrófa túléléséhez.
A felesége családja megszűnt a szövetségesének
lenni, sőt az ellenségévé vált. Elveszítette a lojalitá-
sukat. Miközben beszállt a taxiba, amely kivitte az
Orlyra, a két nőre gondolt, és életében először ret-
tenetesen egyedül érezte magát. Megpróbált Pas-
cale-ra és a Saint-Tropez-i hétvégéjükre összponto-
sítani, de csak arra a fájdalomra tudott gondolni,
amit Nadia szemében látott, valahányszor találkoz-
tak. Tudta, hogy Rose is észreveszi, és gyűlölni fogja
érte őt. Remélte, hogy Nadia nem mond le róla, el-
lenáll anyja sürgetésének, de nem nagyon hitt
benne. Könnyek csordultak le az arcán, és hirtelen
félelem fogta el a Saint- Tropez- i hétvégétől. Nagy
ár volt a házassága ezért a rövid viszonyért és a szü-
letendő gyerekükért. És mennyi esélye lesz annak a
gyermeknek a boldogságra egy ilyen zűrzavaros
kezdet után? Most már emiatt is mardosta a bűntu-
dat.
 Harmadik fejezet

Rose gépe reggel nyolckor szállt le a Charles de

Gaulle repülőtéren. A gépen pár percre bevonult a
mosdóba, és a tőle megszokott tökéletes frizurával,
leheletnyi sminkkel az arcán, hófehér ingblúzban,
fekete hosszúnadrágban és fekete vászonblézerben
jött elő, mintha egy magazinból lépett volna ki, és
nem egy repülőgépen töltötte volna az éjszakát. Jó-
kora fekete krokodilbőr Hermés Haut á courroies
útitáska volt nála, mint mindig, ha utazott valahova.
Még a reptéren is utánafordultak az emberek,
ahogy elhaladt mellettük. A magasságával, fehér ha-
jával, az egész tartásával és veleszületett eleganciá-
jával magához vonzotta a tekinteteket. Abból is lát-
szott, hogy nem egy hétköznapi utas, hogy a légitár-
saság egy VIP képviselője szaporázta mellette a lép-
teit, nehogy lemaradjon. Rose ugyanis sietett, hogy
mielőbb Nadia lakására érjen, és láthassa a lányát.
Mire megkapta a csomagját, ott volt érte az autó.
A sofőrnek hibátlan franciasággal megadta a Quai
Voltaire-i címet. Az unokáival mindig franciául be-
szélt, mert nekik kényelmesebb volt így, miután
Nadia is franciául szólt hozzájuk. Sylvie és Laure
csak akkor beszéltek angolul, ha muszáj volt, olyan-
kor is francia kiejtéssel.
 Szombat reggel lévén kevesebb mint egy óráig
tartott az út, ami alatt Rose elgondolkodva nézte az
ablakon át az ismerős látványt. Gyakran járt üzleti
úton Párizsban, és mindannyiszor örömmel talál-
kozott Nadiával, Nicolas-val és a kislányokkal. Ez a
mostani alkalom más volt. Most csak azért jött,
hogy megerősítse a lányát. Pascalé nyilvános beje-
lentése, miszerint gyereket vár, tovább súlyosbí-
totta a drámai helyzetet. A lapok tele voltak Pascalé
és Nicolas képeivel, ennélfogva Rose el tudta kép-
zelni, milyen összetört lehet Nadia. De a saját szem-
ével akarta látni. Aggódott, tudva, hogy Nadia nagy-
lelkű és tisztességes, ő viszont úgy gondolta, hogy
vissza kellene vágnia. És a válás mindenképpen op-
ció, talán épp a legbölcsebb választás, noha Rose
korántsem vette félvállról a családok felbomlását.
Sylvie és Laure még hálóingben ültek a reggelinél,
amikor Rose a kapuhoz érve megnyomta a csengőt.
Nadia beengedte, és mire Rose felért, már az ajtó-
ban állt, és a könnyein át mosolygott anyjára.
- Köszönöm, hogy eljöttél, anya - mondta angolul.
Anyja külseje tökéletes volt, mint mindig. Nadia
hosszú, sötétbarna haja fésületlenül, kibontva ló-
gott a hátára. Rózsaszín pamut hálóingében nem
sokkal látszott idősebbnek a lányainál. Rose letette
kis bőröndjét és a krokodilbőr táskát, megölelte a
lányát, majd bement vele együtt a konyhába, ahol a
kislányok nagy nevetgélések közepette reggeliztek.
Meglepetten néztek fel belépő nagymamájukra.
Anyjuk meglepetésnek szánta a látogatását, ezért
nem árulta el nekik, hogy Rose eljön. A lányok bol-
dogan felugráltak a székükből, és rohantak az ölelő
karok közé. A következő félórában vidáman csa-
csogtak vele, mígnem anyjuk elküldte őket öltözni,
meghagyva Sylvie-nek, hogy segítsen Laure-nak be-
gombolkozni és megkötni a cipőfűzőjét.
- Úgy látom, a lányok rendben vannak - mondta
Rose, figyelmesen nézve lánya arcát, a szeme alatti
karikákat, a fáradt, nyúzott vonásokat.
- Nem tudják, mi történik - válaszolta Nadia hal-
kan, és egy csésze kávét tett anyja elé. Rose úgy né-
zett ki, mintha hivatalos megbeszélésre öltözött
volna fel.
- És veled mi van? Történt valami új?
- Itt volt tegnap este. Velünk akarta tölteni a hét-
végét.
- Ez biztosan zavaró - vonta össze Rose a szemöl-
dökét. Remélte, hogy Nadia végre nem alszik egy
ágyban Nicolas-val, de nem akart rákérdezni. Tisz-
teletben tartotta a gyerekei magánéletét, a kapcso-
lataik sérthetetlenségét. Úgy vélte, ez nem tartozik
rá, bár Nicolas a szabály alóli kivételnek bizonyult.
Az ő élete téma lett az egész világon.
 - Nem engedtem, hogy itt maradjon, nyilván - fe-
lelte egy sóhaj kíséretében Nadia. - Folyton mondo-
gatja, hogy mennyire szeret, és hogy elegánsan ki
fog lépni a kapcsolatukból, ha már megszületett a
gyerek. A lány a jelek szerint túl fiatalnak tartja ma-
gát a házassághoz.
- Vagy túl franciának - jegyezte meg Rose rosz-
szalló pillantással, mire Nadia felnevetett. Anyja
még mindig tartotta magát a régi, jól bevált angol
előítéleteihez a franciákkal szemben, jóllehet a ve-
jét a legutóbbi időkig szerette, és megbízott benne.
- Jó, de mit akar? Az anyasághoz is túl fiatal.
- Együtt akar élni vele, amíg a dolog tart. Nem ter-
vezem, hogy kitartok addig, akár évekig is, miköz-
ben Nicolas két helyre jár haza, félig ide, félig oda,
vagy ahogy a francia mondja, egy fenékkel két lovon
ülve.
- Ezt ma már a francia férfiak sem csinálják. Csi-
nálnak gyerekeket házasság nélkül, de két nővel
zsonglőrködve nem lehet élni, főleg neked nem. En-
nél te jobbat érdemelsz.
- Tudom - felelte Nadia szomorúan. - Azt hittem,
szakít vele, mielőtt idáig jut a dolog, de a baba min-
dent megváltoztatott, és titokban talán még örül is
ennek. Nagyon szereti a gyerekeket.
Anyja felnézett a plafonra.
 - Kérlek! Ez nem az ő gyerekszeretetéről szól, ha-
nem arról, hogy van egy törvénytelen viszonya, és
ezzel látványosságot csinált magából egy nagy nyil-
vánosságot kapott eseményen, és hagyta, hogy a
dolgok kicsússzanak a kezéből. Ez arról szól, hogy
hancúrozni akart egy fiatal, dögös lánnyal, és nem
arról, hogy szereti a gyerekeket. Hizlalta az egóját,
semmi más. - Nadia kénytelen volt egyetérteni ez-
zel. - És most mit akarsz csinálni? - Rose-nak na-
gyon nem tetszett Nicolas korához nem illő gyenge-
ségre és önzésre valló viselkedése.
- Fogalmam sincs - ismerte be Nadia. - Mindig
azon töröm a fejemet, hogy mit kellene most ten-
nem. Arra vágyom, hogy bár ne történt volna meg,
de hát megtörtént.
- Felhívtál már egy ügyvédet?
Nadia megrázta a fejét; szerette volna, ha anyja
nem sürgeti. Olivia is felhívta már, és erősködött,
hogy azonnal be kell adnia a válókeresetet, de ő
még nem érezte késznek magát erre, és fogalma
sem volt róla, mikor fogja rászánni magát. Neki kell
megéreznie a pillanatot, nem a többieknek.
- Még nem volt rá időm - vagy szíve, hogy megte-
gye. -Rendszeresen jön, hogy lássa a lányokat, és ez
jót tesz nekik.
- Hol lakik? - Az egész helyzet zavarosnak tűnt
Rose számára.
 - Hol itt, a vendégszobában, hol Pascale-nál. Még
nem költözött el innen. Azt hiszem, egyikőnk sem
áll még készen erre. Időnként szeretném, ha elköl-
tözne, máskor meg nem szeretném. Egyelőre így
csináljuk a lányok miatt.
- Vagy mert mindketten túlságosan féltek elen-
gedni egymást?
- Nem erről van szó. Csak még nem vagyok felké-
szülve egy ilyen radikális lépésre. Ez az egész hely-
zet még nagyon új nekem.
- Szerintem meg Nicolas elég radikális lépést tett
azzal, hogy házasságon kívül gyereke lesz egy hu-
szonkét éves színésznőtől, és emiatt ott virít min-
den bulvárlap címoldalán. Te nem így gondolod?
Nadia mosolyogva bólintott. Anyja nem szerette
kerülgetni a forró kását, mindig rögtön a lényegre
tért.
- De igen. Csak mielőtt elköltözik, és elmondjuk a
lányoknak, biztos akarok lenni abban, hogy elvá-
lunk.
- El tudod képzelni, hogy ezek után visszafoga-
dod? - nézett rá anyja elképedve.
- Nem - rázta a fejét Nadia. - Soha többé nem fo-
gok úgy érezni iránta, mint eddig. De a válás komoly
dolog, örökre szól.
- Azt hittem, a házasságnak kell örökre szólnia -
vágta rá Rose a kissé prűd választ. A magazinnál
modernebb és nyitottabb felfogásúnak kellett len-
nie, de most a családjáról volt szó, és remélte, hogy
a lányai ugyanazokat az értékeket vallják, mint ő.
- Én is azt hittem - felelte Nadia, de ebben a pilla-
natban megjelentek a lányok immár farmersortban,
rózsaszín pólóban és rózsaszín vászoncipőben.
Sylvie két csálén álló varkocsba fonta Laure haját,
de ő maga elfelejtett fésülködni, amitől sűrű szőke
fürtjei valóságos szénaboglyává álltak össze. Laure
haja sötét volt, mint Nadiáé, és egyébként is rá ha-
sonlított. Sylvie inkább Nicolas-ra ütött, de volt
benne Oliviából is egy kicsi, amit időnként Nadia is
észrevett, ámbár a kislány derűsebb alkat volt, mint
kissé ijesztő nagynénje.
Nadia ekkor elment öltözni és rendbe hozni a lá-
nyok haját, ezalatt Rose elhelyezkedett a folyóra
néző vendégszobában. Pár perc múlva bejött Nadia,
hogy megkérdezze, velük tart- e a parkba.
- Ezért vagyok itt - felelte anyja, és gyorsan far-
mernadrágot és lapos sarkú cipőt húzott. A parkban
tett hosszú séta után hazafelé a Boulevard Saint-
Germainen kiültek ebédelni egy kávézó teraszára.
Nadia salátát, Rose és a gyerekek szendvicset ettek.
Ezután lassan hazaballagtak. Megkönnyebbülés
volt úgy eltölteni a délelőttöt a szabadban, hogy
közben nem beszéltek Nicolas-ról. A neve legköze-
lebb csak estefelé hangzott el, amikor telefonált,
hogy a lányokkal beszélhessen kicsit, és Nadia oda-
adta nekik a mobiltelefonját. A gyerekek láthatóan
örültek az apjuknak, aki elmondta nekik, hogy Dél-
Franciaországban van, és a legújabb könyvét reklá-
mozza.
- Lefordítom, Saint-Tropez-ban van vele - mondta
Nadia az anyjának, amikor a lányok kimentek a szo-
bából. De azt is tudta, hogy Nicolas vele akart lenni,
csak ő az anyja látogatása miatt nem engedte. Most
ha nem az egyik nővel, akkor a másikkal volt. Nadia
fejében már megfordult, hogy inkább saját lakás
után kellene néznie, de tartott tőle, hogy ha java-
solná neki, akkor Pascale-lal költözne oda. Különö-
sen mivel úton van a gyerek. Nadia úgy érezte, nincs
befolyása arra, hogy mi történik velük. Nicolas az
ostobaságával elindított valamit, amit már nem le-
het megállítani.
Anyja elvitte őket egy közeli pizzázóba, hogy ott
vacsorázzanak, amit a lányok kitörő örömmel fo-
gadtak. Rendes körülmények között az utcájukban
valamivel távolabb lévő Voltaire-be hívta volna
meg Nadiát és Nicolas-t, de Nadia most nem akart
összefutni senki ismerőssel. A felkapott és elegáns
étterem ugyanis a tervezők, divatfotósok, lakberen-
dezők és a felső tízezer kedvelt helye volt, ahol
rendszerint minden második asztalnál ült valaki,
akit ismert. Rose-t pedig mindenki ismerte. Nadiá-
nak ez most nem hiányzott, szívesebben bújt el a
pizzázóban, amit mostani lelkiállapotában elvisel-
hetőbbnek érzett.
Rose vicces történeteket mesélt a kislányoknak
modellekről, akikkel fura dolgok estek meg divatfo-
tózásokon. Ők jókat kuncogtak a leesett felsőkön,
lecsúszott szoknyákon, a megszökött oroszlánköly-
kön, és azon, amikor nemrég egy menyasszonyi
ruha fotózásakor a szabadon engedett hófehér ga-
lambok lekakilták a fotóst és a menyasszonyi ruhá-
ban pompázó modellt. A lányok imádták nagyany-
juk történeteit, és noha semmit sem tudtak a divat-
ról, érzékelték, hogy a nagymamájuk különleges
ember.
- Mindig olyan szépen néz ki - mondta álmosan
Sylvie, miután hazaérve Nadia lefektette, betakarta,
és jóéjtpuszival elbúcsúzott tőle. Rose eközben el-
ment, hogy töltsön magának egy pohár bort. -Tet-
szenek a karkötői.
- nekem a haja tetszik - szólt halkan Laure. -
Olyan, mint a hó. -Elbűvölte őket Rose haja, aminél
fehérebbet még nem láttak. - A nagyi nagyon szép.
Nadia mosolyogva kapcsolta le a lámpát, és ment
anyja után, aki a kanapén ülve csodálta Párizs lát-
ványát a holdfényes estében. Közben a lányára gon-
dolt, és arra, hogy bárcsak ne történt volna meg vele
mindez.
- A rajongói klubod jól érezte magát veled ma -
mondta Nadia hálásan, miközben anyja neki is oda-
nyújtott egy pohár fehérbort. Látta, hogy Chas-
sagne-Montrachet, Nicolas kedvenc bora.
- Jólnevelt és aranyos kislányok. Venetia fiai kifá-
rasztanak, de be kell vallanom, India mindig meg-
nevettet. Rendkívül szórakoztató gyerek. Amikor
legutóbb meglátogatott, azt mondta, hogy pirosra
kéne festenem az irodámat, mert ha piros fal előtt
ülnék, az emberek jobban látnák a hajamat, és szeb-
ben mutatnék.
Ezen jót mosolyogtak, aztán Nadia ivott egy kor-
tyot, és érezte, hogy kezd ellazulni. Jó volt, hogy itt
van az anyja, és beszélgethet vele. Korántsem tűnt
olyan harciasnak Nicolas-val kapcsolatban, mint
számított rá, sőt meglepően toleránsnak mutatko-
zott a jelenlegi zavaros helyzetükkel szemben.
- Nagyon szeretem, amikor együtt vagy velük.
Bárcsak egy városban élnénk!
Nadiának hiányzott, hogy nem találkozhat rend-
szeresen anyjával és a nővéreivel. Venetia évente
többször is eljött Párizsba, hogy anyagokat vásárol-
jon, vagy ellátogasson divattervezők bemutatóira.
Athena gyakrabban utazott Olaszországba, mint Pá-
rizsba, de azért évente egyszer itt is megfordult.
Olivia sohasem repült át Európába. A szabadsága
alatt családostól a maine- i házukba ment, és a kis
vitorlásukkal hajókáztak. A férje nem szeretett Eu-
rópába jönni, Olivia pedig egyedül nem jött. Nadia
túlságosan elfoglalt volt, ő sem tudott gyakran New
Yorkba repülni, csak ha a klienseinek kellett vásá-
rolnia.
- Nem hibáztatlak, amiért itt élsz. Ha valaha nyug-
díjba megyek, egy- két évet talán én is eltöltők Pá-
rizsban - mondta Rose álmodozva. - Most ha eljö-
vök, mindig olyan szoros menetrendhez igazodva
kell eltöltenem a napokat. - Hatvanhat éves kora el-
lenére a leghalványabb jel sem mutatkozott arra,
hogy nyugdíjba készülne. Ma is csúcsformában, tel-
jes sebességgel végezte a dolgait, és mondhatni, ő
volt a Divat Magazin szíve- lelke. A divatiparban
mindenki tartott tőle, és tisztelte. Ha akarta, sike-
ressé tehetett vagy egy életre elintézhetett egy ter-
vezőt, és élvezte, ha egy fiatal tehetség indulását
elősegíthette pusztán azzal, amit róla mondott.
- Mindig olyan házasságra vágytam, amilyen a ti-
étek volt apával -felelte Nadia vágyakozva. - Olyan
jól illettetek egymáshoz, és úgy tudtátok támogatni
egymást! És láthatóan élveztétek az életet együtt.
Azt hittem, mi is valahogy így élünk, de jött ez a do-
log. Szeretném azt gondolni, hogy még kilábalha-
tunk ebből a helyzetből, de nem tudom, képesek
lennénk- e rá. Nem vagyok benne biztos, hogy va-
laha is meg tudnék bocsátani Nicolas-nak. Folyton
ezen gondolkodom.
- Van olyan házasság, amelyik rosszabb helyzete-
ket is képes túlélni - mondta Rose szelíden. - Nem
tudom, ilyen lesz- e a tiétek is. Majd az idő meg-
mondja. És igazad van, apád és én élveztük az életet.
Az első percben, ahogy megismertem, tudtam, hogy
ő az igazi. Mindvégig szerettük egymást. - A moso-
lyán látszott, hogy a férjére gondol. Úgy vélte, Nadia
életében sok függ attól, mit tesz most Nicolas, hogy
a gyerek megszületése után is együtt marad- e Pas-
cale-lal, vagy ahogy ígérte, a lehető leggyorsabban
angolosan távozik. - A helyzet nem valami jó, de
van, hogy az ember a legrémesebb dolgot is megbo-
csátja a másiknak. Vagy nem. Sajnállak, hogy ezt
kell most átélned.
- Én is sajnálom magamat - bólintott Nadia. - De
most, hogy itt vagy, újra embernek érzem magam.
Már attól minden más, és valahogy normális lesz,
hogy elmegyek veled és a lányokkal vacsorázni. Be-
lefáradtam abba, hogy erről beszélgessek Nicolas-
val. Már csak ez az egy témánk maradt. Néha úgy
érzem, mintha egy lakatlan szigeten lennék, ahon-
nan nem tudok elhajózni.
- Mit csináltok a nyáron? - kérdezte anyja.
- Nem tudom. Minden függőben van. A júliust és
az augusztust mindig a kastélyban töltöttük. Nico-
las azt mondja, mehetek nélküle is, ha akarok. Gon-
dolom, ő Pascale-lal lesz valahol, ha nem jön velünk.
A lányok odalesznek, ha az apjuk nem jön. De ha ő
ott lesz a lányokkal, akkor egy időre elmehetek;
nem akarok ott lenni vele együtt, és úgy tenni,
mintha semmi sem történt volna. Olyan kínos ez az
egész.
Rose bólintott. Több mint kínos; visszataszító.
Rose-nak volt egy kis háza Southamptonban, nyá-
ron ott szokta tölteni a hétvégéket. A nyár mozgal-
mas időszak volt számára, de ha el tudott szaba-
dulni, néhány napra ő is elment a kastélyba.
- Bárcsak eljönnének a lányok - “sóhajtotta Nadia.
- Miért nem kéred meg őket? - kérdezte Rose. Na-
diának megtetszett az ötlet.
- Éppenséggel megkérdezhetem - mosolygott
anyjára.
Éjfélre járt, és még mindig beszélgettek, de ké-
sőbb más témák is előkerültek. Végül lefeküdtek, és
Nadia aznap éjjel nyugodtan aludt. Furcsának tűnt
az ő korában, de pusztán attól, hogy anyja ott volt,
biztonságban érezte magát.
 Amikor másnap reggel felkelt, Rose-t már a kony-
hában találta, amint együtt reggelizik a kislányok-
kal. Bundás kenyeret készített nekik, amiről Nadiá-
nak a gyerekkora jutott eszébe. Vasárnap reggel
anyjuk bundás kenyeret vagy palacsintát sütött ne-
kik.
Reggeli után hosszú sétára indultak a Szajna
mentén. Rose szerette böngészni a könyves stan-
dok kínálatát, és rábukkanni régi francia nyelvű
könyvekre. A séta után hazamentek. Rose-nak az éj-
jeli géppel vissza kellett repülnie New Yorkba. Rö-
vid, de jó látogatás volt, Nadia megkönnyebbült, és
rálátása lett a helyzetére. Már nem érezte olyan
egyedül magát. Tudta, hogy anyjának vissza kell
mennie dolgozni, és hálás volt, amiért eljött hozzá-
juk a hétvégére.
Amikor Rose elköszönt tőlük, Sylvie és Laure el-
szomorodtak, de nagyanyjuk megígérte, hogy ha-
marosan újra eljön. Épp megölelte Nadiát, amikor
hallották, hogy fordul a kulcs a zárban. Nicolas lé-
pett be az ajtón, és zavartan nézett rájuk, ahogy ott
álltak. Amikor Rose-t meglátta, egy pillanatra
mintha vissza akart volna fordulni. Anyósa úgy né-
zett rá átható pillantású kék szemével, mintha ide-
gen betolakodó lenne.
- Oh... azt gondoltam, már elmentél - mondta, ami-
vel csak rontott a helyzeten. Feltételezte, hogy Rose
a reggeli járattal utazik el, hogy tűrhető időben ér-
kezzen meg New Yorkba. Ő azonban megvárta a
legutolsó gépet, hogy minél tovább együtt lehessen
a lányával.
- A késői géppel megyek - felelte hűvösen. - El
akartál kerülni? -kérdezte, amitől Nicolas úgy
érezte magát, mint egy iskolakerülő diák az igaz-
gató előtt. Azelőtt soha nem találta anyósát ijesztő-
nek. Néha igazán élvezték egymás társaságát, de ez
a jelen körülmények között lehetetlen volt. Ellenség
lett belőle.
- Nem akartam alkalmatlankodni. Nadia azt
mondta, ma mész el. Csak azért jöttem, hogy jó éj-
szakát kívánjak a lányoknak. - Le volt barnulva, ami
nyilvánvalóvá tette, hogy az egész hétvégét a napon
töltötte.
- Most is mindig csengetés nélkül, a saját kulcsod-
dal jössz be? -kérdezte Rose ridegen, érzékeltetve
Nicolas-val, hogy már nem lakik itt. A lányok mi-
helyt meglátták, hozzá futottak, és szorosan átölel-
ték apjukat. Nadián látszott, hogy kényelmetlenül
érzi magát a megváltozott légkörben. Félt, hogy
anyja netán valami sértőt vagy leleplezőt talál mon-
dani.
- Itt lakom - felelte Nicolas csendesen.
 - Valóban? - Rose ezt úgy kérdezte, mintha nevet-
ségesnek találná Nicolas válaszát. - Úgy vélem, a fe-
leséged túlságosan nagylelkű veled.
Nicolas állán megfeszült egy izom, de válasz nél-
kül hagyta anyósa megjegyzését. Sylvie és Laure
utoljára még egyszer megölelték nagyanyjukat, az-
tán szökdécselve futásnak eredtek a szobájuk felé.
- Majd később visszajövök - szólt Nicolas a felesé-
géhez, nem akarván vitába szállni Rose-zal, és felté-
telezve, hogy később is szívesen fogadják.
- Nem tartom jó ötletnek- felelte Nadia, miután a
lányok már hallótávolon kívül voltak. Nicolas ha-
bozni látszott, ránézett előbb az egyik, aztán a má-
sik nőre, majd bólintott.
- Most, hogy Rose itt volt, új szabályok léptek
életbe? - kérdezte ingerülten.
- Ez a realitás - válaszolta Nadia.
- Akkor majd felhívlak - mondta Nicolas, és már
ment volna, de Rose angolul mondott nyers szavai
megtorpanásra késztették.
- Csalódtam benned, Nicolas. Jobb embernek tar-
tottalak ennél. Az összes szennycsatorna, bulvár-
lap, a fiatal sztárocska. Olyan az egész, mint egy
ócska kis ponyvaregény, miközben átgázolsz min-
denki szívén.
 Nicolas ekkor egészen szembefordult Rose-zal.
Nem hagyhatta figyelmen kívül, amit mondott, sem
a tekintetét, ahogy mondta.
- Nem akartam, hogy így történjen, vagy hogy
egyáltalán megtörténjen - válaszolta Rose szemébe
nézve. Őszintének tűnt a hangja, és a legkevésbé
sem volt agresszív.
- Nem megtörtént. Te csináltad. Te meg az a lány
idéztétek elő ezt a zűrös helyzetet, és most minden-
kinek, még a gyerekeidnek is fizetniük kell az árát. -
Nicolas erre nem tudott mit felelni. Tudta, hogy
anyósának igaza van, és ettől csak még rosszabb lett
minden. - Lesznek áldozatok. Ez elkerülhetetlen.
Máris vannak. - Rose a lányára pillantott, aki vissza-
fojtott lélegzettel hallgatta anyját, és remélte, hogy
nem fajul el a helyzet. De nem próbálta elhallgat-
tatni, és semmi olyan nem hangzott el, ami ne lett
volna igaz. Rose ekkor Nadiához fordult, még egy-
szer megölelte, de a vejéről a továbbiakban tudo-
mást sem vett, mintha többé nem lenne méltó a fi-
gyelmére. Szívesen mondott volna neki sokkal csú-
nyább dolgokat, de nem akarta a lánya előtt a fejére
olvasni ezeket. - Holnap felhívlak.
- Még egyszer köszönöm, anya, hogy eljöttél. Cso-
dálatos volt -felelte Nadia.
 Rose felkapta a csomagját, és egy utolsó lesújtó
pillantás kíséretében elsétált Nicolas mellett, kinyi-
totta az ajtót, és elment. Nicolas a hallottaktól fel-
dúltan egy pillanatig tétován állt. A felesége meg-
vető tekintetét látva összeszorult a gyomra.
- Sajnálom. Nem gondoltam, hogy még itt lesz. A
nyárról szeretnék beszélni veled.
- Miért nem telefonáltál? Anyának igaza van. Nem
kellett volna csak úgy megjelenned. Azt tervezted,
hogy itt maradsz éjszakára? -Nicolas megrázta a fe-
jét. Gondolt rá, de most már nem akart. És Nadia
másképp nézett rá, mint mielőtt az anyja itt járt. -
Talán ideje lenne lakást szerezni magadnak -
mondta Nadia halkan, hogy a lányok ne hallják. Még
mindig az előszobában álltak, és nem úgy nézett ki,
mintha Nadia beljebb akarná invitálni.
- Nem lesztek a városban. Itt lehetnék, ha úgy ala-
kul, mialatt ti a kastélyban vagytok. És remélem,
hogy a nyár végére sikerül megoldani a dolgokat,
vagy legalább körvonalazni valami tervet. -Nadia
nem tett megjegyzést. Nem akart vitát kezdemé-
nyezni. A baba születése októberben volt várható.
És anyjának majdnem sikerült rávennie Nadiát,
hogy forduljon ügyvédhez, kérjen tanácsot tőle. - Jú-
lius első két hetében nem szándékozom eljönni a
kastélyba, barátokhoz megyek Dél-Franciaor-
szágba. Ezalatt lesz időd egy kicsit egyedül lenni a
lányokkal.
Ezt úgy mondta, mintha szívességet tenne Nadiá-
nak, noha természetesen a felesége sejtette, hogy
Nicolas hol lesz és kivel. A paparazzók amúgy is pil-
lanatok alatt meg fogják őket találni a Riviérán. A
világnak azon a részén semmi sem maradt titokban,
főleg ha olyan ismert emberek dolgairól volt szó,
mint Nicolas és Pascalé. Most mindenki őket tekin-
tette a legfőbb prédának és a kedvenc beszédtémá-
nak.
- Mi lenne, ha idén nyáron egymást váltva nyaral-
nánk a kastélyban? Több értelme lenne, mint hogy
együtt nyaraljunk ott -mondta Nadia hűvösen.
Anyja látogatása után bátrabbnak érezte magát. A
Rose-ból áradó erő ragályos volt. És most épp erre
volt szüksége. Eddig legyőzöttnek érezte magát, de
ez végre elmúlt. Anyja volt a legerősebb szövetsé-
gese.
- És hogy akarod ezt elmagyarázni Sylvie-nek és
Laure-nak? -kérdezte Nicolas.
- Azt, hogy egy időre különválunk? Vagy inkább
bevallasz nekik mindent, elmondanád Pascale-t és
a babát? - kérdezett vissza Nadia csípősen.
- Pontosan úgy beszélsz, mint az anyád - vágta
oda Nicolas dühösen. - Kitalálhatunk valami olyat,
amit elmondhatunk nekik. Még nem kéne megtud-
niuk a teljes igazságot.
- El kell mondanod nekik, mielőtt a gyerek meg-
születik, különben a sajtó fogja megtenni helyetted
- suttogta Nadia.
- Akkor nem, ha újra együtt leszünk - mondta Ni-
colas könyörgő pillantással, de Nadia úgy tett,
mintha nem venné észre. A férjével való beszélge-
tések rendre az őrületbe kergették. Anyja látoga-
tása után ezúttal nem vesztette el az önuralmát, és
nem akart most kudarcot vallani.
- Köszönöm, hogy elmondtad ezt a július dolgot.
Azt hiszem, most jobb, ha elmész - mondta, mire Ni-
colas lassan elindult az ajtó felé. Aztán megfordult,
hogy Nadiára nézzen, aki ott állt, és figyelte, hogy
tényleg elmegy- e.
- Ne higgy el mindent, amit az újságok írnak,
Nadia - mondta. - A nagy része kitaláció.
- Mostanában elég pontosan megírják, hogy mi
van veled. És anyának igaza van. Tisztára ponyva-
regény. Csak most nem regényt írsz. Ez a való élet.
A mi életünk.
Nicolas erre nem tudott mit válaszolni, ezért kilé-
pett az ajtón, és csendben becsukta maga után. Le-
felé menet a liftben kicsit skizofrénnek érezte ma-
gát, de legalább megmondta Nadiának, hogy július-
ban nem lesz ott a kastélyban. Megígérte Pasca-
lenak, hogy megmondja neki. Most bérelt ki egy há-
zat a nyárra Ramatuelle- ben, ahol Pascalé annyit
időzhet, amennyit csak akar, ő pedig amikor csak
tud, csatlakozik hozzá. A hely közel volt Saint- Tro-
pez- hoz, de a paparazzók nem találnak rájuk olyan
hamar. A hétvégén találtak egy villát egy félreeső
helyen, és Pascalé ujjongott örömében. Épp ezt
akarta, ő meg, mivel még nem hagyta el Nadiát, csak
hogy lecsillapítsa, beadta a derekát.
Megkönnyebbülten hajtott el a háztól, egyedül
Rose szavai égették belül. Anyósa nem hazudtolta
meg magát, minden szavával pontosan célba talált.
És még rosszabb volt, hogy tudta, Rose-nak igaza
van. Anyósa okos, tisztességes és egyenes nő volt,
és ez jellemezte a lányát is. Nicolas rádöbbent, hogy
Nadia a körülményekhez képest nagyon rendesen
viselkedett, rendesebben, mint ahogy ő megérde-
melte.

Mielőtt beszállt volna a New Yorkba induló

gépbe, Rose felhívta Nadiát.
- Mi volt ez? Nem járkálhatna ki és be a lakáso-
tokba, mintha minden a legnagyobb rendben volna,
és ő még mindig ott lakna, akkor sem, ha olykor ott
tölti is az éjszakát. Még csak fel sem hív előtte? - kér-
dezte Nicolas viselkedésén felháborodva, mert ön-
hittségnek tartotta, hogy feljogosítva érzi magát rá.
- Azért jött, hogy elmondja, július első két hetében
nem lesz ott a kastélyban. Azt mondja, a barátaihoz
utazik Dél- Franciaországba. Feltételezem, hogy ez
Pascale-t jelenti. De legalább lesz időm gondol-
kodni.
- Nem írhatta volna ezt meg e-mailben, vagy a
messengeren? Muszáj volt személyesen elmonda-
nia? - jegyezte meg Rose bosszúsan.
- Talán itt akart éjszakázni. De miután elmentél,
elküldtem őt. Ez így túl könnyű neki. Valószínűleg
innen egyenesen visszament hozzá. Amikor nem
engedem, hogy itt maradjon, olyankor kénytelen
visszamenni Pascale-hoz.
- Mondd meg neki, hogy viselkedjen férfimódra,
és szerezzen magának egy lakást.
- Épp ezt mondtam neki. Ez most nagyon új hely-
zet nekem, anya. Nincsenek játékszabályok.
- Talán kellenének. Épp ezért beszélj egy ügyvéd-
del.
- Beszélek - ígérte Nadia sóhajtva. Tetszik vagy
nem, tudta, hogy eljött az ideje. Anyjának igaza van.
Lehet, hogy meghívja a nővéreit, látogassák meg jú-
liusban. Kellemes utat kívánt anyjának, és indult,
hogy megnézze a lányokat. Miután látta, hogy béké-
sen játszanak a szobájukban, kiment a teraszra.
Nézte odalent a folyót, az uszályokat, a turistákkal
teli hajókat és a kivilágított Eiffel- tornyot. Furcsa
volt, hogy noha minden ugyanolyan, az ő életében
minden megváltozott az utóbbi egy hónapban, és
tudta, hogy többé semmi sem lesz ugyanolyan. Ké-
telkedett benne, hogy a szíve és a Nicolas iránti ér-
zései valaha is kiheverik a történteket.
 Negyedik fejezet

A sors iróniája, hogy a hétfő reggeli megbeszélés

- amelyre Rose percnyi pontossággal érkezett, jólle-
het későn ért haza, ezért mindössze pár órát aludt -
Pascalé Solonról és a szeptemberi címlapról szólt.
Döntenie kellett, hogy ki legyen a dizájner, ami azt
jelentette, hogy együtt kell dolgoznia mind a fotós-
sal, mind az alannyal, bele kell folynia a ruhák kivá-
lasztásába és minden egyébbe, beleértve a frizurát
és a sminket is. Természetesen a szépségrovat szer-
kesztőjének is részt kell vennie ebben. El kellett
dönteniük, hogy „szelídre és romantikusra" hangol-
ják- e a képet, vagy éppenséggel legyen kemény és
szexi. Pascalé érzéki, néha punkos külsejéhez job-
ban illett az utóbbi stílus.
- Csak meztelenséget ne, ha kérhetem - szólt Rose
határozottan. -Abból van épp elég a piacon, mi ne
legyünk közönségesek, és ő se legyen az. Mi a Divat
vagyunk. Nem kell látnunk a mellbimbó-piercing-
jeit vagy a brazil intim fazonját. Legyen felöltözve,
és az egész a divatról szóljon, ne a nemi életéről. -
Vagy a vőm nemi életéről, tette hozzá gondolatban.
Végül megegyeztek abban, hogy melyik tervező ru-
háit fogja viselni, és hogy az egész megjelenése mai,
fiatalos bátorságot, merészséget sugárzó lesz, mel-
lőzve mindent, ami bántó vagy túlzottan szexuális
töltetű lenne. Rose világossá tette, hogy az interjú
sem mehet túlságosan mélyre, szóljon Pascalé leg-
újabb sikeréről, a nagy filmes kiugrásáról, a követ-
kező filmszerepéről, a pályáján elérni kívánt célok-
ról. -Amennyire lehet, maradjunk a szakmai életé-
nél - összegezte, magára öltve a főszerkesztői arcát.
- Az interjúban feltétlenül megemlítjük majd a Ni-
colas Bateau- val való viszonyát. És mi legyen a ba-
bával? - kérdezte Charity.
- Ne foglalkozzunk a babával. Megesik az ilyen.
Nem lenne jó, ha meg kéne húzni az interjút, mert
valami baj történt a terhesség körül. És nem baba-
mama magazin vagyunk. Igaz is, essünk túl a fotó-
záson, mielőtt túlságosan meglátszana rajta a ter-
hesség. -Pascalé öt hónapos terhes volt, de magas,
vékony, rendkívül jó alakú. Pár hétig még nem kel-
lett attól tartani, hogy meglátszik rajta. -Az interjú
készítője megemlítheti Nicolas-t, de ragaszkodom
hozzá, hogy csak futólag, a szenzációhajhász részle-
tek mellőzésével. Ne nyissuk ki azt az ajtót - nézett
Rose szigorúan a beosztott újságíróra, aki feladatul
kapta az interjú elkészítését, és aki csak pár évvel
volt idősebb Pascale-nál. Úgy gondolták, ő könnyen
megtalálja a hangot vele. És nem valami mélyen-
szántó, intellektuális beszélgetés volt a cél.
 - A cikk egy részében Nicolas is szót kap, ugye? -
erőltette Charity ártatlanságot színlelve a témát,
mire Rose ráemelte kék röntgenszemét.
- Nem. Ezt egyszer már megvétóztam, te is ponto-
san tudod. Nem szerepelnek együtt a címlapon, és
legfeljebb futólag történhet róla említés az interjú-
ban, mint már mondtam. Ha azt szeretné, hogy ké-
szüljön vele interjú, ami a viszonyáról szól, megcsi-
nálják neki egy másik magazinban. Szeretnélek is-
mételten emlékeztetni, Charity, ő nős férfi, továbbra
is a feleségével és a kisgyerekeivel él. Nem fogom
lőve storyként bemutatni a házasságon kívüli viszo-
nyát. Megcsalta a feleségét, és teherbe ejtett egy fi-
atal nőt. Már így is jóval többet megtudtunk az ügy-
ről a bulvárlapok jóvoltából, mint bármelyikünk is
szerette volna. A mi magazinunk számára a történet
itt véget ér. Nem készítek interjút vele a Divatban.
Nem adok rá engedélyt. Világos?
Kissé megemelt hangja hallatán mindenki elné-
mult a tárgyalóban, kivéve Charityt, aki tovább füs-
tölgött. Miután a címlapcsatát megnyerte, most el-
söprő győzelmet akart aratni azzal, hogy Nicolas-
val is készítenek interjút, amitől az egész sokkal ér-
dekesebb lenne. Nicolas szuper pasi, és sikeres re-
gények írója volt. Még jobb interjúalany lenne, mint
Pascalé, együtt meg nagyot szólnának. Rose azon-
ban nem tágított. Világossá tette, hogy nem tűri a
lázadást, és tartja magát a szabályokhoz. Volt, ami
megjelenhetett a magazinban, és volt, ami nem.
Pascalé és Nicolas tiltott liezonja akkor is tökélete-
sen elfogadhatatlan lett volna, ha Nadia története-
sen nem az ő lánya.
- Én nem tartom romantikusnak a párjukat meg-
csalókról szóló történeteket. Remélem, te sem. Nyu-
godtan megírhatod próbaképpen és szabadúszó-
ként másutt, de itt nem. Azt akarom, hogy ez az in-
terjú tisztán és egyértelműen két dologról szóljon,
a nő pályájáról és a divattal kapcsolatos nézeteiről.
A többi tabu.
Charity megértette, hogy vereséget szenvedett,
és úgy dobta hátra magát a székében, mint egy dü-
hös diáklány, akit rendreutasított a tanár. És Rose
is kénytelen volt elmenni, ameddig elmehetett.
Charity még akkor is ezen fortyogott magában,
amikor az irodájába visszaérve megkérte az asz-
szisztensét, hogy hozzon neki egy Advilt és egy csé-
sze teát.
- Viharos volt az értekezlet? - kérdezte az asszisz-
tense, aki még új volt, mire Charity a szemét for-
gatva válaszolta,
- A főnök azt akarja, hogy amikor Pascalé Solont
fotózzuk, hagyjuk ki a legizgalmasabb témákat. És
nem az interjút csinálom én, hanem csak a dizájnt.
Rose liliomtisztának akarja beállítani a lányt, aki
egyáltalán nem alkalmas erre, és az olvasók sem
várják el, hogy szűz legyen, vagy úgy tegyen,
mintha. Elvégre gyereket vár egy nős embertől, az
isten szerelmére, és minden filmjében szemtől
szemben látható anyaszült meztelenül. Rose össze-
téveszti őt Szűz Máriával.
Charity asszisztense, Betty, egy kicsit habozott,
mielőtt kiment, hogy hozza az Advilt és a teát.
Mintha mondani akart volna valamit, de nem lenne
biztos abban, hogy mondhatja- e.
- Akarsz valamit? - kérdezte Charity, érezve, hogy
Bettynek van valami a bögyében.
- Én... nem is tudom... valószínűleg nem tartozik
ide, és nem is kéne mondanom semmit. - Zavartnak
és idegesnek látszott, mint aki tart tőle, hogy eset-
leg bajba kerülhet. Nem régóta dolgozott Charity
mellett, nem tudta, hogy reagál arra, amit mondana,
és mit fog kezdeni az információval. - Anyám lakbe-
rendező. Sokat dolgozik amerikai megrendelőknek
Európában. Ismeri Rose lányát, aki ott él. Ő is belső-
építész és lakberendező. Nadia McCarthynak hív-
ják.
- Igen, úgy tudom, egy francia pasi a férje - felelte
Charity már lüktető fejfájással.
- Nicolas Bateau-nak hívják - mondta egészen hal-
kan Betty. Huszonöt éves volt, és most a rémülettől
halálra vált. Charity indulatos természetét nem le-
hetett kiszámítani, sosem lehetett tudni, mikor kire
zúdítja a haragját.- Most elképedve meredt az író-
asztalán át az asszisztensére.
- Beszarás... ezt most komolyan mondod? Nem
csoda, hogy Rose el akar siklani a sztori fölött, nem
akarja a pasit hősnek mutatni, a párocskából meg
Rómeót és Júliát csinálni... jó kis kutyaszorító. -Első
döbbeneté és sajgó fejfájása ellenére sem tudta hi-
báztatni Rose-t a döntéséért. Végül beleegyezett,
hogy Pascalé kerüljön a címlapra, és a főcikk a vele
készült interjú legyen, de nem akarta, hogy Nicolas
is szerepeljen benne, és azt sem, hogy a Divat pie-
desztálra emelje őket. Charity csak most fogta fel,
milyen rizikós volt Rose számára meghozni ezeket
a döntéseket, és milyen kínos lehetett neki, hogy a
történetben szereplő megcsalt feleség az ő lánya.
Eszébe jutott, hogy Rose erre a hétvégére elrepült
Párizsba. Feltételezte, hogy az út a munkával kap-
csolatos, mivel Rose mindig ezt csinálta. Az egész
élete a magazin köré szerveződött. Charity nem ta-
lálkozott még nála keményebben dolgozó szerkesz-
tővel. -Hűha! Minden elismerésem, hogy nem árulta
el. Borzasztó lesz a lányának, ha megjelenik a lap, és
benne az interjú. Kíváncsi lennék, vajon a férje elvá-
lik- e tőle, hogy elvehesse Pascale-t.
 - Annak alapján, amiket a bulvárlapokban olvas-
tam, nem valószínű - felelte elvörösödve Betty. El-
bűvölőnek tartotta a párt, meghatódott a szerel-
müktől és attól, hogy kisbabájuk lesz. Anyja emlí-
tette neki Nadiát, és hogy mennyire sajnálja őt.
Szép, okos és tehetséges nőnek mondta, és hogy két
kislány anyja. Ez Betty számára új színben tüntette
fel a történetet, de még Charity is elgondolkodott
rajta.
- Lehet, hogy Rose lánya elválik a pasitól. Rose
soha nem beszél a magánéletéről. Ezt mindenki
tudja róla. Egyelőre maradjon köztünk, amit mond-
tál. - Érezhetően több tiszteletet mutatott a főnök-
nőjük iránt, mint Betty várta tőle. Charity rámenős
nő volt, ha hitt valamiben, hajlandó volt harcolni
érte, és noha nagy szája volt, most még inkább cso-
dálta a főnökét és a döntéseit. - Rettenetesen fájha-
tott neki, amikor kierőszakoltam, hogy Pascalé ke-
rülhessen a címlapra, mint a szám bán megjelenő
interjú alanya. - Két Advilt hozzál - szólt Bettyhez. -
És egy martinit... ezt csak viccből mondtam - tette
hozzá gyorsan, nehogy az asszisztense piásnak gon-
dolja. A lány mindent szó szerint értelmezett. - Örü-
lök, hogy nem én fogom készíteni az interjút. - Az
erre kijelölt belső munkatárs köztudottan unalma-
san derűs, lelkes hangú cikkeket írt. Ő aztán nem
fogja lázba hozni az olvasókat. Voltaképpen önként
jelentkezett, és Rose elfogadta. Charity már biz-
tosra vette, hogy ez megkönnyebbülés lehetett
neki. - Jézusom, az élet néha nagyon bonyolult tud
lenni, igaz?
Charity negyvenéves, elvált nő volt, aki úgy
érezte, naponta meg kell harcolnia azért, hogy a to-
pon maradjon. Szerette a divat könyörtelen verseny
uralta világát, de nem akart bántani senkit. Ő csak a
lehető legjobb képeket akarta elhelyezni a magazin-
ban, magának is hírnevet szerezve ezzel. Alig várta,
hogy Pascale-lal dolgozhasson. Sokkal érdekesebb
és izgalmasabb munkának ígérkezett, mint a majd-
nem hetvenéves First Lady fotózásra való felkészí-
tése.
Betty behozta az Advilt, és Charity kint hagyta az
asztalán a gyógyszeres üveget. Sok mindent végig
kellett gondolnia. Ijesztőnek tűnt számára, hogy
még egy ilyen jóindulatú és kedves dolog is, mint a
divat, fájdalmat okozhat embereknek. Hirtelen
megörült, hogy nem neki kellett meghoznia a végső
döntést, hogy Pascalé legyen a címlapon, és vele ké-
szüljön interjú a magazinban.

Venetia íróasztalán halomban álltak a színes szö-

vetminták és rajzvázlatok, amelyek között lázasan
keresett valamit. Csatokkal hevenyészve feltűzött
vörös sörényéből három ceruza állt ki. Győzelmi ki-
áltást hallatott amikor megtalálta, amit keresett. A
szezonközi konfekciósorozatuk egy darabjáról, egy
áttetsző szexi fekete ruháról készült skicc volt.
Futva vitte a rajzot a főtervezőjükhöz, és mutatta
neki, hol tért el az eredeti tervtől, mire a tervező el-
magyarázta, hogy az anyag nem úgy viselkedett,
ahogy elképzelték, nem olyan lett az esése, amilyen-
nek gondolták. Márpedig ez lett volna a ruha lé-
nyege, a lelke. Csaknem félórát ültek együtt a kel-
mével kísérletezve, és finoman addig- addig módo-
sítgatva Venetia tervén, amíg sikerült megoldaniuk
a problémát.
- Zseni vagy - állapította meg a tervező csodálat-
tal.
- Dehogy! Rengeteget hibáztam, hidd el. De amíg
az előkészítési szakaszban hibázunk, addig rend-
ben van. - Kacsintott hozzá, majd azzal a javaslattal
állt elő, hogy tegyenek a ruhára apró fekete gyön-
gyöket és flittereket, annyit, hogy csillogjon. Vene-
tia zsenialitása abban rejlett, hogy tudta, a meglepő
hatás érdekében mit és hol kell hozzáadni a ruhá-
hoz. Ettől lettek az estélyi ruhái jelmezszerűek, a
hétköznapi viseletéi pedig poénosak.
Rajta farmernadrág, divatos piros pulóver és leo-
párdmintás platformcipő volt, így futott végig a fo-
lyosón vissza a szobájába. Ma is, mint régen, magas
sarkú cipőben járt dolgozni. A negyvenet betöltve,
és ma, negyvenegy évesen sem nézett ki másképp,
mint eddig. Úgy öltözött, mint egy húszéves, az
alakja is olyan volt, és az energikusságából sem ve-
szített. Állította, hogy a modelljeit nem csak fiatal
nőknek, hanem mindenkinek szánja, és tudta, hogy
nagymamák, sőt fiatal lányok is viselik a ruháit, ha
megengedhetik maguknak.
Kivette a csatokat, és hagyta, hogy az egész hajtö-
meg a hátára hulljon. Nem sminkelte magát, nem is
volt szüksége rá, de a parfümje, amit külön neki kre-
ált Párizsban Serge Lutens, titokzatos és melengető
illattal vette körül. Venetiával kapcsolatban minden
különleges, vonzó és érzéki volt, miközben ő min-
denkinél keményebben dolgozott a cégénél. A bará-
tai és a munkatársai tudták, menynyire rajong a há-
rom gyerekéért és a férjéért. Nagyon szeretett
volna több időt tölteni velük, állandóan elrohant va-
lami iskolai rendezvényre, aztán vissza az irodába,
hogy éjfélig vagy még tovább dolgozzon. Ben, a férje
már hozzászokott. Jó lett volna többet együtt lenni
a feleségével, de tudta, milyen sokat jelent neki a
munkája, és tisztelte a nem mindennapi tehetségét.
Az üzleti modell, amit ő dolgozott ki Venetia szá-
mára, fényesen bizonyított. A Venetia Wade káprá-
zatos siker volt, és anyja szerint csupa egészséges
viselet jellemezte.
 Mihelyt visszaért az íróasztalához, megszólalt a
mobilja, és amikor ránézett, látta, hogy a húga ke-
resi Párizsból. Vajon miért hívja Nadia, gondolta,
remélve, hogy nem egy újabb rémítő sztori derült ki
Nicolas-ról. Tudta, hogy Nadia sokat szenvedett az
elmúlt hónapban, és el sem tudta képzelni, hogy
bírta ki. Neki és Bennek sohasem voltak problé-
máik, de tisztában volt vele, hogy ők ketten külön-
legesek és nagyon szerencsések. Megesküdött rá,
hogy a sikerük titka a heti háromszori szex. A nővé-
rei nem értették, hogy győzi energiával a cégveze-
tés, az évi hat kollekció összeállítása, a három gye-
rek, köztük az egyik a kamaszkor küszöbén, és egy
férj mellett, akire szintén oda kell figyelnie. - nekem
fogmosásra és a havi egyszeri jógaórára is alig jut
időm - mondta Olivia, mire Athena megjegyezte,
hogy ő és Joe szerencsésnek érzik magukat, ha egy-
szer egy hónapban szexelni tudnak. Nadia diszkré-
ten hallgatott a szexuális életéről, amikor a nővérek
mindezt elmesélték karácsonykor, néhány pohár
bor után. Tartózkodó volt, mint az anyjuk, néha hec-
celték is a többiek, hogy prűd, de ő továbbra sem
osztotta meg a nővéreivel élete intimebb részleteit.
És most Nicolas nem vele, hanem valaki mással sze-
xei. Mindnyájan nagyon sajnálták őt.
- Szia, Pöttöm, mi újság? - kérdezte, mire Nadia
nevetett. Ő volt a legkisebb a nővérek között, akiket
óriásoknak csúfolt. Olivia is alacsonynak számított,
de így is fél fejjel magasabb és jó néhány kilóval sú-
lyosabb volt, mint ő. „Szerintem mire eljutottak
hozzátok, anya és apa kifogytak a magas génekből"
- mondta egyszer Athena Nadiának és Oliviának. Ő
és Venetia túlnőttek még a száznyolcvanhárom cen-
tis anyjukon is.
- Próbálok egy testvértalálkozót megszervezni a
július negyediki ünnepi hétvégére - kezdte Nadia
bizonytalanul. Anyjuk ötlete volt, de ő biztosra
vette, hogy a többiek túlságosan el lesznek foglalva
a férjükkel és a gyerekeikkel, Athena pedig a kutyá-
ival és Joe-val. - Mit csináltok negyedikén?
Venetia a levegőbe bámulva gondolkozott egy ki-
csit.
- Hamptons-ba megyünk. De szerintem Ben meg
tudja oldani nélkülem is. Minden évben átmegyünk
a szomszédjainkhoz egy nagyszabású kerti sütöge-
tésre.
- Biztosan nem szeretnéd kihagyni - mondta
Nadia bátortalanul.
- Dehogynem! - nevetett Venetia. - A fiúk vitat-
kozni fognak, hogy melyik piros-fehér-kék zászlós
pólót vegyék fel, India mindig utálja azt a ruhát,
amit kiválasztok neki, Ben egész este sült oldalast
eszik, sört iszik, és elájul, mihelyt hazaérünk. Én pe-
dig hízom két kilót a rengeteg almás pitétől és fagy-
lalttól. Azt hiszem, az idén kihagyom, és inkább
Franciaországot választom. Miért? Mit találtál ki?
- Anya javasolt egy lányos hétvégét, és két napra
ő is eljön, ha el tud szabadulni. De ti maradhattok,
ameddig csak akartok - tette hozzá nagylelkűen.
- Be kell fejeznem a tavaszi ruhasort, de megyek.
Nem fogok belepusztulni egy párizsi hosszú hétvé-
gébe - jelentette ki Venetia, miután végiggondolta a
dolgot.
- Igazából a kastélyban képzeltem el az összejö-
vetelt, hogy tényleg pihentető legyen.
- Még jobb! - lelkesedett Venetia. Mindig kapható
volt egy kalandra, különösen a testvéreivel. És ott
akart lenni Nadia mellett ebben a válságos helyzet-
ben. - Megyek. Megmondom Bennek, hogy idén nél-
külem kell boldogulnia.
- Nem fog haragudni?
- Nem, ilyen dolgokban nagyon jó fej, és szeret té-
ged. Majd azt mondom, hogy sírva telefonáltál, és
könyörögtél nekem.
- Ne tüntess fel ilyen szánalmasnak - kérte a húga.
- Elfogult veled szemben - vigyorgott Venetia. - Mi
a helyzet a többiekkel? Tudnak jönni?
- Téged hívtalak fel először. Nem vagyok biztos
benne, hogy Oliviát távol tudjuk tartani négy teljes
napig a vitorlásuktól, de megpróbálom. És azt sem
tudom, hogy Athena műsora tart- e nyári szünetet.
- Telefonálj nekik, és mondd meg, hogy el kell jön-
niük.
- Telefonálok - ígérte Nadia, aki már attól izga-
lomba jött, hogy Venetia eljön. Ők ketten mindig
közel álltak egymáshoz. Venetia minden testvérével
jól kijött, egyébként meg mindannyian jól kijöttek
egymással. És noha Venetia nem mondta, az egyik
testvérük számára ez válságos helyzet volt, ezért
mindhármuknak ott a helyük mellette. És mellesleg
nem volt kétsége afelől, hogy nagyon szórakoztató
pár napot fognak eltölteni együtt. Este beszámolt a
beszélgetésükről Bennek, aki vállalta, hogy az egész
július negyediki hétvégét teljes jogú apaként lebo-
nyolítja, így Venetia elrepülhet Franciaországba,
hogy találkozzék Nadiával és a többi testvérével.
- Tudtam, hogy megvan az oka, amiért szeretlek -
mondta, mire Ben becsúsztatta a kezét a pulóvere
alá, Venetia pedig bezárta a hálószobájuk ajtaját,
mielőtt a gyerekek megzavarhatnák őket. Négy na-
pig hiányolnia kell majd a jóképű férjét, de annál
édesebb lesz a találkozás, amikor hazajön. Éppany-
nyira odáig voltak egymásért, mint tizenhat évvel
ezelőtt, amikor összeházasodtak.
 Amikor Nadia felhívta Oliviát, hogy Norman- di-
ába invitálja, épp kifogott egy rövid szünetet a bíró-
sági eljárásban. A dolgozószobájában ülve figyel-
mesen olvasta a védőügyvéd által beadott doku-
mentumot. A mobiltelefonja rezgését észlelve rápil-
lantott a készülékre, és látta, hogy Nadia hívja.
Gyorsan felvette, nehogy a hívás hangpostára men-
jen, miközben lehet, hogy van valami új fejlemény.
- Már meg mit csinált az a gazember? - indította el
a beszélgetést.
- Semmit. Rosszkor hívlak? - rémült meg Nadia
nővére hangnemétől.
- Tárgyalás közben vagyok, de minden oké, van
pár percem. Egyedül vagyok a szobámban. Szünetet
rendeltünk el, hogy elolvashassak valamit. - Ahhoz
képest, amivel Olivia foglalkozott, a belsőépítészet
és a lakberendezés jelentéktelennek tűnt Nadia sze-
mében. Kicsit mindig gátlásossá vált második leg-
idősebb nővérével szemben, aki mindannyiuk kö-
zött a legfontosabb, vagy legalábbis a legkomolyabb
hivatást gyakorolta.
- A tárgyalóteremben biztos mindenki fél tőled.
Engem mindig halálra rémítettél - mondta, amin
Olivia csak nevetett.
- Remélem is, hogy félnek. Ezért fizet az állam - és
hogy használja a Yale jogi egyetemén szerzett tudá-
sát. Olivia szerette a bírói hivatását, sokkal inkább,
mint korábban az ügyvédit. Családjogi ügyvéd volt,
liberális ifjú korában két évig az ACLU-nak, az Ame-
rikai Polgárjogi Uniónak dolgozott, és sokszor díja-
zás nélküli munkát végzett a bíróságoknak. Az idő
előrehaladtával egyre konzervatívabbá vált, ami-
nek következtében gyorsítósávon haladva nyolc
hónappal ezelőtt kinevezték a Legfelsőbb Bíróság
bírájává. Most végre úgy érezte, hogy a helyén van,
azt csinálja, amit csinálnia kell, szigorúan fellép a
bűnözőkkel szemben.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte. Muszáj volt
elolvasnia az előtte fekvő dokumentumot, de meg-
könnyebbült, hogy a műsoron lévő szappanoperá-
ban, ami most a húga élete volt, nem történt újabb
skandalum. Anyjának már elmondta, hogy mi a vé-
leménye a dologról. Nadiának azonnal el kell válnia
Nicolas-tól, hogy ezzel leckét adjon neki. De ha meg-
teszi, az egy hosszú távú, talán örökre szóló lecke
lesz nekik és a gyerekeiknek. Olivia remélte, hogy a
húga elég erős, képes lesz mindvégig kitartani, és
nem lesz elnéző Nicolas-val.
Szilárd híve lett az elszámoltathatóságnak és a
szigorú ítélkezésnek, és amióta a bírói pulpituson
ült, ilyen értelemben tájékoztatta az ügyekről a
mindenkori esküdtszéket. Úgy vélte, a társadalom
és az egyén csak abból tanul, ha a tettek után nem
marad el a szigorú következmény, és ez jár az áldo-
zatoknak is. A húgával kapcsolatban ugyanígy ér-
zett, és azt akarta, hogy Nicolas-nak igazán fájjon,
amit Nadiával tett. Ezt neki is, anyjuknak és a másik
két testvérének is világosan megmondta. Olivia
olyan erőt képviselt, amivel számolni kellett. Őt
nem lehetett befolyásolni. Komolyan tartott Nadia
eleve megbocsátó természetétől, és attól, hogy még
mindig túlságosan szereti a férjét, ahhoz, hogy tisz-
tán lássa őt, és drágán megfizettesse vele a bűnét.
- Megpróbálom gyorsan elmondani - felelte Nadia
idegesen. Nem akart egy újabb szónoklatot végig-
hallgatni a nővérétől arról, hogy milyen sebesség-
gel kellene elválnia. Még nem tartott itt, még csak a
napokat akarta valahogy túlélni. - Tudom, hogy el-
foglalt vagy. A július negyedik! hétvégére szeretné-
lek idehívni benneteket, csak négyünket, lányokat.
Ha el tudsz szabadulni. Nem tudom, otthagyhatod-
e Harley-t és Willt az ünnepi hétvégére, minden-
esetre meg akartalak kérdezni. Anya is megpróbál
eljönni, de tudod, hogy van ez vele. Ha szorítja a ha-
táridő, akkor nem képes elszabadulni. Athenát még
nem hívtam fel. - A legidősebb nővérük azonban
könnyebb eset volt, mint a többiek. Ha nem kell új
műsort készítenie, az a legvalószínűbb, hogy ő el-
jön, és Olivia a legkevésbé esélyes. Ő mindent meg-
tervezett, és úgy ragaszkodott a menetrendjéhez,
mintha kőbe lenne vésve, soha egyetlen hétvégére
sem hagyta magára a férjét és a fiát.
A vonal túlsó végén csend volt, de olyan hosszan,
hogy Nadia már azt hitte, bontott a vonal.
- Halló?... Halló?... Ollie?... - Ma is így hívta még, pe-
dig jó ideje felnőttek már.
- Itt vagyok. Gondolkodom. Maine- be megyünk,
és Will elhozza egy barátját is. Nem tudom, Harley
vállal- e két tizennégy éves fiút az egész hétvégére.
- De a fiuk nagyon jól viselkedő, és éppoly komoly
gyerek volt, mint a szülei. Náluk nem létezett ka-
maszkori lázadás; egyik szülő sem tűrte volna.
Nadia kedvelte a sógorát, annak ellenére, hogy
hatvanévesen rendkívül vaskalapos és józan gon-
dolkodású volt, akárcsak nem egészen negyvenéve-
sen a nővére. Olivia sokkal idősebbnek látszott a
koránál, nem a külsejét, hanem a viselkedését te-
kintve. Gyönyörű, karcsú, szőke nő volt, anyjuk sza-
kasztott mása, csak fiatalabb változatban. Ő és
Nadia úgy különböztek egymástól, mint a nappal és
az éjszaka, az egyik szőke, a másik sötétbarna, de
korban és az alakjukat tekintve olyan közel álltak
egymáshoz, hogy sokan kétpetéjű ikreknek vélték
őket.
- Nagyon szeretném, ha jönnél, de megértem, ha
nem tudsz -felelte Nadia szelíden. - Későn szólok, de
július első két hetében egyedül leszek a lányokkal a
kastélyban, és olyan jólesne, különösen most, ha
mind a négyen együtt lehetnénk ott az ünnepi hét-
végén.
- Hol lesz akkor az a szemétláda férjed? - kérdezte
Olivia nyersen.
- Délen, a barátaival.
- Elköltözött már? - Olivia mindig a lényegre kér-
dezett rá, ahogy anyjuk is, csak sokkal kíméletle-
nebbül.
- Félig - válaszolta Nadia. - Dolgozunk rajta.
Mondtam neki, hogy szerezzen egy lakást magának,
örökké nem jöhet- mehet kettőnk között. Szerintem
fél, hogy ha elköltözik, többé nem engedem vissza,
és tényleg vége lesz.
- Nagyon remélem - vágott közbe Olivia nyersen.
- Mert tényleg vége, Naddie. Szoktasd magad a gon-
dolathoz. És ő is tegye ugyanezt. A lány terhessége
eldöntötte a dolgot.
Nadia tudta, hogy ez nem feltétlenül igaz, de nem
látta értelmét vitába szállni a nővérével, hiszen úgy-
sem tudná meggyőzni. Olivia ízig- vérig amerikai
volt, nála nem létezett kompromisszum, sem meg-
hátrálás. Szerinte ennek a házasságnak vége volt.
Nadia nem volt erről meggyőződve. Úgy gondolta,
hogy vége, de mi van, ha mégis meg lehet menteni?
Számára élő, lélegző valami volt, még nem érezte
késznek magát, hogy a halálba segítse, noha rész-
ben egyetértett a nővérével, hogy ezt kéne tennie.
Másfelől viszont nem értett egyet vele. A házassá-
gukkal kapcsolatos reményei napról napra fogyat-
koztak, de a hamu alatti parázs még nem hűlt ki tel-
jesen.
- Beszélek Harley-val és Will- lel, meglátjuk, mit
mondanak. Felhívhatlak ma este?
- Persze. Nagyon örülnék, ha jönnél - ismételte
meg Nadia.
- Vissza kell mennem dolgozni - mondta Olivia. -
Szeretnélek látni - tette hozzá szelídebben. - Har-
ley-nak azon a hétvégén vitorlásversenye lesz, nem
tudom, mennyire fontos neki, hogy ott legyek. De
legalább el lesz foglalva. -
Kisvártatva letették a telefont, és Olivia ránézett
az előtte fekvő, elolvasandó dokumentumra. Gon-
dolatai Nadián jártak Párizsban, és azon, hogy mi-
lyen jó lenne négy napot együtt tölteni a testvérei-
vel. Ritkán találkoztak egymással, és Nadia házas-
sági katasztrófája ürügyül szolgált erre. Olivia csá-
bítónak találta a gondolatot - ha a férjének nem lesz
ellenvetése.
Nadia rögtön ezután Athénét hívta. Kaliforniában
még korán volt. Athena műsorának épp most lett
vége. A legtöbbször élő adásban készítette az éte-
leit, amik rendszerint tökéletesen sikerültek, de
nem mindig. Ilyenkor megmutatta a nézőknek, ho-
gyan lehet megmenteni egy olyan ételt, ami nem si-
került. Kreatív volt és vicces, ezért a nézők nagyon
szerették a műsorát. Amióta a tévében szerepelt, a
vegetáriánus és végen szakácskönyvei eladása az
egekbe szökött. Jelenleg őt tartották a vegetáriánus
konyha legfőbb szaktekintélyének. A műsora néha
felvételről ment, de ez ritkán fordult elő. Az embe-
rek szerették, hogy élőben megy. Athena energikus,
vidám személyisége úgy hatott rájuk, mint egy me-
leg ölelés. Amikor meghallotta Nadia hangját, mo-
solygóssá vált a hangja.
- Hogy vagy, drága kishúgom? - kérdezte, és mint
mindig, ez úgy hangzott, mintha valóban érdekelné,
és eldobna mindent a kezéből, csak hogy hallja
Nadia örömeit és bánatait. - Javul a helyzet? -Annak
alapján, amit az újságokban látott, nem úgy nézett
ki. Az amerikai bulvársajtó rendes körülmények kö-
zött nem nagyon foglalkozott külföldi sztárokkal,
de a film akkora kasszasiker volt az Államokban, és
Nicolas meg Pascalé románca olyan bizsergetően
izgalmasnak tűnt, hogy még az amerikai közvéle-
ményt is erősen foglalkoztatta. Athena nem tudta
eldönteni, mennyi az igazság abban, amit olvasott. -
Megnyugszik lassan? És hogy vagy, kicsim?
 - Jól vagyok. Bírom. Igyekszem tartani magam. A
lányok még nem tudják, és amíg lehet, próbálom ti-
tokban tartani előttük. Nicolas hetente párszor ha-
zajön vacsorára, egyszer- kétszer itthon is aludt, így
nem tűnik fel nekik, hogy elment. Ha nincs itthon,
amikor reggel felébrednek, azt mondom nekik,
hogy apa korán elment dolgozni.
- Nem lehet könnyű neked - mondta Athena rész-
véttel.
- Nem.
- Válókeresetet nyújtasz be?
- Még nem. De végül eljuthatunk odáig. Csak nem
akarom elhamarkodni, nehogy később megbánjam.
- Nadiára jellemző értelmes álláspont volt. Rend-
szerint így csinált mindent, óvatosan, körültekin-
tően, a részletekre is odafigyelve. Nem volt híve a
gyors, könnyelmű döntéseknek, ami időnként Athe-
nát jellemezte, nála viszont rendszerint jól sültek el
a dolgok. Nadia szeretett megfontoltan, lépésről lé-
pésre haladni.
- Biztosan ismered már Olivia véleményét a do-
logról - mondta Athena.
- Igen, villamosszék vagy gázkamra. Vagy nyilvá-
nos akasztás -felelte Nadia, mire nővére nagyot ne-
vetett.
 - Többé- kevésbé egyetértettem vele, amikor
meghallottam. De ez nem realitás. Az emberek elkö-
vetnek néha nagyon csúnya dolgokat, még akkor is,
ha szeretik egymást. Ebben tényleg az számít, hogy
ti ketten mit akartok, és mit éreztek. Ami engem il-
let, valószínűleg levagdosnám Joe ujjait vagy egyéb
részeit. De ki tudja? Az ember nem tudhatja, mit
tenne, amíg nem kerül abba a helyzetbe. Okos vagy,
amiért adsz időt magadnak, hogy átgondold a dol-
got. Anya sokszor mondta, hogy a jó döntéseket so-
hasem sietve hozzák meg. Hajlok rá, hogy elhigy-
gyem, igaza volt. Talán épp ezért nem házasodtunk
össze Joe-val tizenhárom évi együttélés után sem.
Nekem túl ijesztőnek tűnik.
Mivel Athena mindig tudta, hogy nem akar gyere-
ket, nem érzett semmiféle kényszert arra, hogy férj-
hez menjen. Negyvenhárom évesen tökéletesen
elégedett volt a helyzetével, és így volt ezzel Joe is.
Athena azt mondta, szereti a mások gyerekeit, de
sajátot nem akar, és azt állította, hogy a kutyái sok-
kal inkább valók neki.
Hat kutyája volt, és ettől káosz uralkodott az ott-
honukban. Stanley volt a legnagyobb, egy hatalmas,
két lábra állva embermagasságú, százkilós fehér he-
gyi kutya. Volt még egy fekete labrador, egy angol
bulldog, egy plüssmackóra hasonlító kutyus, ame-
lyik mindenkinek az ölébe bele akart ülni - erről
Athena azt állította, hogy golden retriever és uszkár
keveréke -, valamint két teáscsésze csivava, ők
többnyire a hegyi kutya karja között aludtak, és elő-
szeretettel lovagoltak a golden uszkár hátán.
Athena partnere, Joe, jól menő vendéglős és mes-
terszakács volt, jól viselte a kutyákat és a velük járó
ramazurit, és mindent, amit a párja csinált, ara-
nyosnak talált. Athena erős testalkatú, dús idomú,
fehér bőrű nő volt, és szőke hajú, mint az anyjuk,
mielőtt megőszült.
- Bátor vagy, hogy egyáltalán férjhez mentél -
mondta egy sóhajjal. -Bátrabb, mint én. Joe és én
úgy gondoljuk, az mindent elrontana. Én úgy érzem,
a dolgok frissebbek maradnak, ha nem legalizálják
őket. Sohasem voltunk közös kasszán, és ha szét-
mennénk, egyedül a kutyák elhelyezéséért kellene
harcolnunk egymással.
Nadia tudta, hogy Joe-nak máig megvolt a nyugat-
hollywoodi kis háza, ahol a megismerkedésük előtt
lakott, és amit most raktárnak használt. Athenáé
volt a ház Hollywood Hills-en, ahol éltek, és ahol a
kutyák szabadon szaladgálhattak a hatalmas, úszó-
medencés kertben. Athena az ő Beverly Hillbilly
kunyhójuknak nevezte. A berendezés csupa ötve-
nes évekbeli bútorból állt, ami megadta az otthon
kellemes hangulatát, és mellesleg egy vagyonba ke-
rült. A kedvenc darabja egy rózsaszín bársony Bar-
bie- baba kanapé volt, amit Nadia mulatságosnak és
tökéletesen Athénéhoz illőnek talált.
Venetia megesküdött, hogy egyszer el fogja lopni,
de Ben remélte, hogy nem teszi. Mindegyiküknek
megvolt a saját stílusa.
- Mit csinálsz a lányokkal a nyáron, miközben zaj-
lik ez a szar ügy? - kérdezte Athena. - Hozzánk eljö-
hetsz, ha el akarsz menekülni onnan. Én boldog len-
nék.
- Történetesen éppen ezért hívtalak. Megpróbá-
lok egy lányos hétvégét szervezni július negyediké
körül a kastélyban. Venetia benne van, Olivia gon-
dolkozik rajta, és anya azt mondta, hogy két napra
ő is megpróbál iderepülni. Szeretném, ha eljönnél,
és itt töltenéd a hosszú hétvégét. De addig marad-
hatsz, ameddig csak akarsz. Olyan jó lenne együtt
lenni. - Nadia rettentően vágyott rá, hogy a család-
jával lehessen. Most nagyobb szüksége volt rájuk,
mint eddig bármikor. Az élete romokban hevert, és
úgy érezte, a bajára a legjobb gyógyír, ha a nővérei-
vel lehet. - Tulajdonképpen anya vetette fel, én meg
úgy gondoltam, hogy nagyszerű lenne, ha a kastély-
ban gyűlnénk össze. Megy még a műsorod akkor?
- Pár nappal előtte állunk le a nyárra. Nem tudom,
Joe mit tervez. Megtetszett neki egy hely Malibu-
ban, egészen odáig van érte, ott akar nyitni valamit.
Tetszik az ötlet, hogy menjek el hozzád Franciaor-
szágba. Megbeszélem vele, és holnap visszahívlak. -
Joe-val tizenhárom év után már összeszokott csa-
patként működtek, és figyelembe vették egymás
igényeit. - Újabban annyira elfoglalt, hogy észre sem
fogja venni, ha elmegyek - tette hozzá. Egy egész
hadseregre való kutyaszitterük és kutyasétáltató-
juk volt, és a házvezetőnő ellátta az állatokat, ami-
kor Athena nem volt otthon. Joe ragaszkodott eh-
hez, hogy ne kelljen örökké hazarohangálniuk meg-
etetni és megsétáltatni őket.
Athena lezser természete és szétszórtsága elle-
nére az életükben minden meglepően simán ment.
Jóval hatékonyabb volt, mint amilyennek látszott.
Egyszerűen nem akart úgy járni, mint anyjuk, aki-
nek a munkán kívül semmi sem fért bele az életébe.
Mind a négy lány úgy gondolta, hogy Rose nagy árat
fizetett ezért, és túl sokat dolgozott, különösen ami-
óta apjuk meghalt. De Rose ezt akarta, és apjuk is
tiszteletben tartotta felesége hivatásszeretettől fű-
tött munkaerkölcsét. Csak azóta zárt ki a magazi-
non kívül szinte mindent az életéből, amióta a lá-
nyai felnőttek és a férje meghalt. A lap kitöltötte a
férje után maradt űrt, és így boldog volt.
Nadia és Athena még csevegtek pár percet, az-
után Athena búcsúzóul ismét megígérte, hogy más-
nap megadja a választ a július 4-ei meghívásra.
Nadia jókedvre derült a gondolattól, hogy négy na-
pot együtt tölthet a nővéreivel, azt remélve, hogy
mindnyájan, vagy majdnem mindnyájan el tudnak
jönni. A vacsoránál nem említette a tervet Sylvie-
nek és Laure-nak, hogy ne legyenek csalódottak, ha
mégsem jönne össze a dolog. A lányok szerették a
nagynéniket és az unokatestvéreiket, akiket Nadia
most nem hívott meg. Úgy gondolta, könnyebb lesz
nélkülük, jobban figyelhetnek egymásra, szabadab-
ban beszélhetnek, amikor az ő két gyereke mással
lesz elfoglalva, vagy a medencében hancúrozik.
A kastélyban és a kertben sok mindent csinálhat-
tak, és a két kislány nagyon jól tudott játszani egy-
mással. Vacsora közben észrevették, hogy anyjuk
jobb kedvű a szokottnál, és ettől ők is felszabadul-
tabbak lettek. Sylvie aggódva figyelte, hogy anyja
mostanában hallgatag, és sokat szomorkodik. Akár-
mennyire próbálta titkolni előlük Nadia a szomorú-
ságát, ez nem mindig sikerült.

Nadia nagy meglepetésére Olivia jelentkezett el-

sőként. A vacsoránál megbeszélték Harley-val a
dolgot, mint mindig, belevonva Willt is a beszélge-
tésbe. Amióta a fiuk megtanult beszélni, úgy kezel-
ték őt, mint egy felnőttet. Tizennégy éves korára
megszokta, hogy részt vegyen a családi döntések-
ben.
 Will és Harley egyetértettek abban, hogy Olivia
nélkül is boldogulnak a hosszú hétvége alatt. Harley
tudta, mennyire aggódik a felesége a húga miatt, és
hajlandó volt meghozni érte ezt az áldozatot. Mivel
pedig Will egy barátját is el akarta hozni a maine- i
házukba, Harley úgy ítélte meg, hogy rendben lesz-
nek, nem hárul rá a két fiú szórakoztatásának
gondja.
Habár Will szerette a szüleit, az utóbbi időben
megpróbált kicsit távolodni tőlük. Apja idősebb
volt, mint a barátaié, anyja pedig még elfoglaltabbá
vált, amióta kinevezték bírónak. A fiú szeretett
volna végre több időt tölteni a barátaival, és nem
mindig a szüleivel lenni.
Olivia még az este üzenetet küldött Nadiának a te-
lefonjára, amit ő csak másnap reggel látott meg.
„Velem is számolj. Csütörtök reggel érkezem, vasár-
nap este jövök vissza. Tesóvilág! Pussz, O."
Athena délelőtt telefonált, ami nála, Kaliforniá-
ban, éjfélt jelentett. Amikor Joe hazaért az étterem-
ből, megbeszélték a dolgot. Joe négy röpke másod-
perc alatt beleegyezett.- Magától értetődik. Tudod,
mennyire szeretem a húgodat. Most nagy szüksége
van rátok, úgyhogy menned kell. Egyébként is végig
fogom dolgozni azt a hétvégét. Túl kevesen vagyunk
az étterem konyháján. - Ő volt a tulajdonos, de ha
kellett, beállt a tűzhely mellé a konyhában. Élvezte
a munkát.
- Jövök - mondta Athena vidáman, mire Nadia
arca felragyogott.
- Alig várom, hogy láthassalak benneteket! Most
már megmondhatom a lányoknak is! - A Cannes-i
Filmfesztiválon robbant bomba óta, ami szétdúlta
az életét, ez volt a legjobb dolog, ami történt vele.
Nem tudott annál szebbet- jóbbat elképzelni, mint
hogy négy napig együtt lehet a nővéreivel. Egy hó-
nap óta először indult ruganyos léptekkel, moso-
lyogva dolgozni. Alig várta azt a júliusi hétvégét, és
hálás volt a testvéreinek, hogy a kedvéért eljönnek
a párjuktól és a gyerekeiktől.
Az iroda felé autózva a kocsiban felnevetett, mert
eszébe jutott, hogy meg lesz rémülve Nicolas, ha
mindezt megtudja, mert ők négyen együtt olyan
erőt képviseltek, amivel számolni kellett! Hát még
ha anyjuk is szabaddá tudja tenni magát arra a hét-
végére! Vigyázz, Nicolas Bateau! Jönnek a McCarthy
lányok! És ettől kezdve bármi megtörténhet.
 Ötödik fejezet

Mielőtt szerdán munkába indult volna, Venetia

megcsókolta Bent és a gyerekeket. Ben ebéd előtt
kiautózik velük Southamptonba, ő pedig az irodá-
ból egyenesen a reptérre megy. Abban reményke-
dett, hogy elkerüli az ünnepi csúcsforgalmat Long
Island felé, és eléri azt a repülőt, amelyik csütörtök
reggel hat órakor száll le vele Párizsban. A kocsit,
amely Párizsból elviszi az onnan kétórányi autó-
útra lévő kastélyba, sofőrrel együtt előre megren-
delte. Úgy számolt, hogy mire kész a reggeli, ő is
megérkezik Normandiába. Megpróbált összebe-
szélni Oliviával, hogy együtt érkezzenek, de ő le-
mondta az aznap délutáni bírósági ügyeit, és egy
korábbi géppel repült.
Nadia két nappal előbb ment a kastélyba, hogy
mindent előkészítsen a nővérei érkezésére. Egy
nappal korábban Sylvie és Laure segítségével virá-
got szedtek a kertből, és berakták a szobáikba.
Athenát délre várták, mert a L. A.-i járat később lan-
dol, mint a New York-iak. Neki tíz órát kell repülnie,
míg a JFK-ról induló gépek hat óra alatt érnek Pá-
rizsba.
- Nehogy aztán a gépen beleszeress valami jó-
képű franciába -súgta Ben Venetia fülébe, amikor
búcsúzóul megcsókolta. Még elidőztek egy kicsit,
amíg a gyerekek felszaladtak az emeletre, hogy ösz-
szeszedjék a kedvenc játékaikat és kincseiket, ami-
ket magukkal akartak vinni Hamptons- ba. Sajnál-
ták, hogy anyjuk nem megy velük, de Venetia be-
dobta, hogy talán majd augusztusban mindnyájan
elmehetnek egy hétre, és akkor találkozhatnak Na-
diával és a lányokkal.
- Te vagy a legjóképűbb, legszexibb férfi, akit is-
merek - válaszolta Venetia a férje melléhez simulva.
- És valóban, ma még szerelmesebb volt Benbe,
mint amikor összeházasodtak. Az ő kapcsolatuk
csakugyan jól működött. Ugyanazokat a dolgokat
élvezték, hasonló embereket kedveltek, és őszintén
tisztelték egymást. A gyerekeiket pedig egyenesen
imádták. - Köszönöm, hogy elmehetek.
Ben tudta, mennyire aggódik Venetia a húgáért,
és előre eltervezte, miket csinál majd együtt a gye-
rekekkel, kikhez mennek át piknikezni, hogy jól
érezzék magukat. Ő is nagyon kedvelte Nadiát, és
sajnálta, amiért ilyen nehéz időszakon megy ke-
resztül. Fogalma sem volt, mi ütött Nicolas-ba, akit
szintén kedvelt. Mindig élvezték egymás társaságát,
és azt hitte, hogy sógora őszintén szereti a feleségét.
Nem gondolta volna róla, hogy képes ilyen meggon-
dolatlanságra. Látta Pascalé fotóit az újságokban,
megállapította, hogy tagad hatatlanul szép és na-
gyon fiatal nő, de a külsejét leszámítva semmi von-
zót nem fedezett fel rajta. Mit tud kezdeni a sógora
egy huszonkét éves színésznővel és egy csecsemő-
vel, azon kívül, hogy tönkreteszi a házasságát?
- Felhívlak, amint megérkeztem a kastélyba -
ígérte Venetia, és kiviharzott a házból a bőröndjével
és egy hatalmas fehér Birkin-táskával, amelyben az
a ruhája volt, amit a repülőgépen szándékozott vi-
selni, továbbá az elolvasásra váró munkája meg
azok az apróságok, amiket nem akart a bőröndbe
tenni. Fehér farmernadrágot, pólót, és hozzá fehér
farmerdzsekit és lapos sarkú cipőt viselt.
Ebédidőig őrült ütemben dolgozott, majd miután
sietősen aláírt egy kötegre való megrendelést és
csekket, két órakor elindult a repülőtérre. Első osz-
tályon utazott, mint mindig. Amikor felszállás után
elhelyezkedett az ülésen, végre ellazulhatott. Rög-
tön írt egy üzenetet Nadiának, „A gépen. Alig várom,
hogy lássalak. Csók, V" Olivia ekkor már a levegő-
ben volt, és tudta, hogy rövidesen Athena is gépre
száll Los Angelesben, miután kedvencei speciális
igényeit illetően ezernyi instrukcióval látja el Joe-t
és a kutyasétáltatóikat.
Venetia az anyjuknak is írt, aki megismételte ígé-
retét, hogy péntek éjjel megpróbál gépre szállni, és
szombaton megérkezni.
 Minden készen állt egy családi, lányos hétvégére.
Nem terveztek semmi különöset, nem egy francia-
országi nyaralásra készültek. Nicolas felhívta a lá-
nyait, és elmondta nekik, hogy a hétvégét Sain-Tro-
pez-ban tölti. Nadia megpróbált nem gondolni erre.
Nem akarta, hogy bármi is elrontsa a testvéreivel
töltött napjait. Évek óta nem szerveztek ehhez ha-
sonlót - egy krízisnek kellett bekövetkeznie, hogy
megszervezze, és nyélbe üssék a találkozót.
Venetia útja eseménytelenül zajlott, és amikor
földet értek, üzenetet kapott Oliviától, hogy épp
most érkezett meg a kastélyba, és a gyönyörű idő-
ben a teraszon reggeliznek. Már várta a megrendelt
kocsi, a bőröndjét is megtalálta gyorsan, úgyhogy
késlekedés nélkül folytathatta az útját.
Amikor megérkezett, már ott találta Oliviát egy
nyugágyban napozva, miközben Nadia a konyhá-
ban az ebédet beszélte meg a házvezetőnővel. Látta
az unokahúgait is, akik valamivel távolabb, a kert
füves részén labdáztak. Gyönyörű régi birtok volt,
Nicolas büszkesége, amióta megörökölte a szülei-
től, és Nadiával rendbe hozatták és felújították.
Nadia is szerette, gyakran töltötték itt a hétvégéket
és a nyarakat. Nemzedékek óta a családé volt, gon-
dozott kert és ápolt gyümölcsös vette körbe a kas-
télyt. A medencét már Nicolas és Nadia építtette.
 Csodás hely volt, Nadia próbált nem gondolni
arra, hogy ez lehet az utolsó nyaruk itt, ha elválnak.
Már most más érzéssel nézett körül. Kicsit máris
vendégnek érezte magát, de hálás is volt Nicolas-
nak, amiért engedi, hogy itt legyen, mivel hivatalo-
san még nincsenek elválva. A hely még nem volt be-
piszkolva, Pascalé soha nem járt itt. Nicolas meg-
ígérte, hogy nem hozza el ide. Mivel Nicolas örö-
költe, teljes egészében az övé volt, nem Nadiával
közös tulajdon, és egyszer majd a lányaik fogják
örökölni.
Amikor kijött a teraszra, Nadia meglátta, hogy Ve-
netia a nyugágy végében ül, és Oliviával cseveg.
Amikor a testvére megpillantotta Nadiát, felpattant,
hogy megölelje őt.
- Mindig akkor döbbenek rá újra, hogy milyen
gyönyörű ez a hely, amikor eljövök ide!
Nadia bólintott, és megölelte a nővérét.
- Milyen volt az utad? - kérdezte. Eközben a két
kislány meglátta őket, és lélekszakadva futottak a
terasz felé, hogy üdvözöljék a most érkezett nagy-
nénit. Rém helyesek voltak egyforma rózsaszín
sortjukban és pólójukban. Megpuszilták Venetiát,
és már futottak is vissza. Laure futás közben meg-
rángatta Sylvie pólóját, és zavartan, súgva kérdezte
tőle,
 - Miért jöttek el mindnyájan, és miért nem hozták
magukkal az unokatesóinkat? - Ilyen még nem for-
dult elő, és Laure érezte, hogy ezt nem kellene az
anyjától megkérdeznie. Mostanában mintha sok
lenne a titok náluk. Anyjuk újabban elhallgatott te-
lefonálás közben, ha ők beléptek a szobába.
Sylvie óvatosan mérlegelte a szavait, mielőtt vá-
laszolt volna.
- Azt hiszem, mami és a papa kicsit haragszanak
egymásra, és a nagynénik azért jöttek el, hogy el-
mondják a maminak, hogyan csinálja, hogy ne hara-
gudjék többé a papára. - Sylvie jobban érzékelte a
szülei közötti feszültséget, mint a húga.
- De miért haragszik rá? Te tudod?
Sylvie megrázta a fejét. Ő is ezen töprengett.
- A barátnőm, Marie- Claire azt kérdezte tőlem,
hogy el fognak- e válni, de én azt feleltem, hogy
nem. Az emberek csak akkor válnak el, ha utálják
egymást, de ők egyáltalán nem dühösek, és sokat
szoktak beszélgetni. Mama mégis haragszik rá vala-
miért. Azt hiszem, a papa ezért van mostanában
olyan sokszor Saint-Tropez-ban.
- Azt hittem, azért megy oda, hogy írjon - felelte
Laure elgondolkodva. Leültek egy farönkre, hogy
megbeszéljék a dolgot. Jó messzire mentek a kert-
ben, ahol a felnőttek már nem hallhatták őket.
 - Szerintem a barátaihoz megy oda, és addig lesz
ott, amíg mama haragszik rá. Remélem, hamarosan
kibékülnek. Hiányzik apa. Mostanában ritkán van
otthon, és azt is mondta, hogy két hétig nem jön a
kastélyba. - Laure végiggondolta a választ, és bólin-
tott. Bonyolultnak érezte.
- Örülök, hogy a nagynénik eljöttek. De jó lett
volna, ha elhozzák az unokatesókat is. Játszhattunk
volna velük - felelte vágyakozva.
- Mama azt mondta, lehet, hogy augusztusban
megint eljönnek, és hozzák a gyerekeiket is.
- És papa is itt lesz? - nézett a nővérére tágra nyílt
szemmel Laure.
- Nem tudom - válaszolta Sylvie. Többnyire a fel-
nőttektől véletlenül meghallott mondatokból pró-
bálta összerakni a képet. Anyja mostanában nagyon
kevés dolgot osztott meg vele. De azt biztosan
tudta, hogy haragszik az apjára. Hallotta, hogy több-
ször is mondta a nagynéniknek és a nagymamájuk-
nak. - Lehet, hogy nagymama is eljön a hét végén -
tette hozzá, mire Laure szeme még nagyobbra nyílt.
- Akkor a mama nagyon- nagyon haragudhat a pa-
pára, ha ennyien próbálják megbékíteni vele. -
Sylvie bólintott, de erre már nem tudott mit mon-
dani.
Látták, hogy anyjuk boldogan fogadja az ebéd
előtt befutó Athenát. Mindnyájan kiültek a teraszra,
és nagyokat nevetve beszélgettek. Anyjuk bort töl-
tött a testvéreinek és magának is. Sort és ujjatlan
póló volt rajtuk, kivéve Athenát, aki bő szabású fe-
hér ruhával próbálta eltakarni a vonalait. Laure úgy
gondolta, hogy Athena mindenképpen szép, mert
gyönyörű arca van, és sokat nevet. Csalódott volt,
mert egyik kutyáját sem hozta magával, még a két
kicsit sem, pedig azok néha vele utaztak. Athena azt
mondta, most azért nem hozta el őket, mert nem
marad sokáig, és a kicsiknek ez az út nagyon hosszú
lett volna.
A medence melletti étkezőteraszon ebédeltek,
ahogy nyáron szoktak, és utána elmentek úszni. Ké-
sőbb a felnőttek sétára indultak, a házvezetőnőre
hagyva Silvye-t és Laure-t.
- Mit gondolsz, arról beszélgetnek, hogy a mama
miért haragszik a papára? - kérdezte Laure sut-
togva, miközben egy kifestőkönyvben színezett.
Sylvie vállat vont.
- Ne áruld el a mamának, hogy elmondtam, mert
akkor rám is megharagszik - kérte a húgát, mert
már megbánta, hogy elszólta magát. De tudta, hogy
Laure is aggódik. Apjuk újabban csak ritkán volt ott-
hon. Ez olyankor szokott előfordulni, amikor filmet
készítettek valamelyik könyvéből, és ő is segített
benne, de most nem erről volt szó. Mondta, hogy új
regénybe akar kezdeni, de azelőtt ha írt, olyankor
soha nem ment sehova, a lakást is alig hagyta el,
most viszont...
- Úgy tűnik, a lányok rendben vannak - jegyezte
meg Venetia, miközben négyesben rátértek az
egyik fákkal szegélyezett árnyas sétányra. Az ebéd
és az úszás után kellemesen ellazultnak érezték ma-
gukat.
- Azt hiszem, érzik, hogy valami nincs rendjén,
csak nem tudják, hogy mi - válaszolta Nadia. - Nico-
las mostanában alig van otthon. Szerintem Sylvie
gyanít valamit.
- Egyáltalán nem kéne otthon lennie - jegyezte
meg Olivia lebiggyesztett szájjal. - El kéne költöznie.
- Ez nagy váltás lenne a gyerekeknek - szólt közbe
óvatosan Venetia. - Szerintem jól teszed, hogy foko-
zatosan készíted elő őket -tette hozzá higgadtan.
- Miért? Miért kéne elnyújtani? - mondott ellent
Olivia, majd Nádiéhoz fordult; - Összejött egy másik
nővel, és gyerekük lesz. Ettől kezdve nem tartozik
hozzátok.
- Lehet, hogy hozzám nem, de továbbra is a lá-
nyok apja. Óriási traumát fog okozni nekik, ha az
apjuk elköltözik. Laure még csak hétéves. És mind-
ketten imádják Nicolas-t. Függetlenül attól, amit
most csinál, nagyszerű apa maradt.
 - Kénytelenek lesznek megszokni az új helyzetet.
- Olivia egy tapodtat sem engedett az álláspontjá-
ból. - Elég nagyok ahhoz, hogy megértsék. Nyilván
vannak barátnőik, akiknek elváltak a szülei. Ez még
Franciaországban is előfordul.
- Amennyire lehet, szeretném megkönnyíteni ne-
kik - felelte Nadia, mire Olivia éles pillantást vetve
rá megkérdezte,
- nekik vagy magadnak? Próbálod nyitva hagyni
az ajtót, hogy visszajöhessen, ha szakított a lánnyal?
- Még el sem ment - válaszolta Nadia nyugodtan.
- Hát ez az! Cannes után rögtön ki kellett volna eb-
rudalnod. Mire vársz, Nadia? A lánynak gyereke
lesz, és úgy hangzik, mintha Nicolas már most is
majdnem vele élne.
- Egyelőre még nem állok készen egy ilyen óriási
lépésre. Nekem is időre van szükségem, hogy hoz-
zászokjak a helyzethez.
- Szeretnéd, ha visszajönne? - vágott mindkettő-
jük szavába Athena. Ez volt talán mind közül a leg-
fontosabb kérdés.
- Még nem döntöttem el. Évekkel ezelőtt egyszer
már elkövetett egy hülyeséget. De az csak egy- éj-
szakás kaland volt. Terhes voltam. Nem akartam,
hogy emiatt vége legyen a házasságunknak, és ő is
szörnyen érezte magát miatta. Mellette maradtam,
és azóta nem csinált ilyesmit. Ez most más. Most
nyakig benne van.
Először azt hittem, hogy egy szörnyű félrelépés
volt, pillanatnyi őrület, és kilábalhatnánk belőle. De
már nem vagyok biztos benne. Sőt biztosra veszem,
hogy nem tudunk túllépni a történteken. Az egész
világ értesült róla. A gyerek örökre Pascaléhoz fogja
kötni, akkor is, ha nem maradnak együtt. És bár a
fél életemet itt éltem le, nem tartom magamat
eléggé franciának ahhoz, hogy együtt tudjak élni ez-
zel, és ott tudjam folytatni, ahol abbahagytuk. Egy-
szerűen nem menne. Nagyon szerettem őt, de már
nem tudom, mit gondoljak, mit érezzék. Olyan ez,
mintha túl nagy lárma lenne a fejemben ahhoz,
hogy tudjam, mit akarok.
- Nem szerethetsz olyan férfit, aki nevetségessé
tett - jelentette ki Olivia hűvösen. - Szánalmas lenne.
Mostanára már meg kellett volna gyűlölnöd.
- Nem gyűlölöm - vallotta be Nadia. Szelíd lélek
volt, idegen volt tőle az efféle szélsőséges reakció.
- Én seperc alatt otthagynám Harley-t, ha meg-
csalna. - A többiek láthatták, hogy Olivia komolyan
gondolja. Ő nem hagyta, hogy bárki is ujjat húzzon
vele. Még szívügyekben is szigorú, megalkuvásra
képtelen ember volt, hidegebb és józanabb, mint a
testvérei.
 - Én nem tudom, mit tennék - mondta Venetia el-
gondolkodva. Közben visszafordultak, és elindultak
a kastély felé. Négyük közül minden jel szerint az
övék volt a legjobb házasság, habár sokáig úgy tűnt,
Nicolas és Nadia is közel jár hozzá. - Annyira szere-
tem Bent, hogy megszakadna a szívem. Nem vagyok
biztos abban, hogy elmennék a válásig, talán a gye-
rekek kedvéért, de nem hiszem, hogy azok után is
ugyanúgy éreznék iránta. - Megpróbálta Nadia he-
lyébe képzelni magát, de nagyon nehezen ment.
Már a gondolattól is borsódzott a háta.
Remélte, hogy Ben sohasem fogja megcsalni, és
úgy érezte, minden érzelmessége és életöröme elle-
nére belepusztulna, lelkileg mindenképpen. Elvisel-
hetetlen volt a gondolat, akárcsak most Nadiának,
hogy elveszíti az addigi életét és a szeretett férfit.
Nadia még mindig kábult és zsibbadt volt. A Can-
nes-i Filmfesztivál óta mintha víz alatt lett volna.
- Te mit tennél? - kérdezte Athenától, aki egy le-
tépett vadvirágot pörgetett az ujjai között.
- Erre valók a szeletelőkéseim. Ezért tartom őket
mindig magamnál. - Athena egy díszdobozban tar-
totta a díjként kapott profi késkészletét. Testvérei
nevettek a válaszán, de aztán Athena elkomolyodva
folytatta. - Őszintén szólva nem tudom, mit tennék,
ha Joe megcsalna, és felcsinálna valakit. Nem va-
gyunk házasok, de akár lehetnénk is. Ő nem egysze-
rűen a szeretőm, hanem a legjobb barátom is. Min-
denben, amit csinálunk, partnerek vagyunk, és min-
denben tanácsot adunk egymásnak. Ragaszkodunk
az önállóságunkhoz, hiszen nem vagyunk férj- fele-
ség, de nem vagyok biztos benne, hogy függetlenek
vagyunk. Olyan harmonikus a kapcsolatunk, hogy
néha egyszerre mondjuk ki ugyanazt a mondatot,
vagy egy témát illetően ugyanarra a következte-
tésre jutunk. Még olyan is előfordul, hogy egymás-
tól függetlenül összeöltözünk, ami már tényleg fur-
csa. Ugyanazokat az ételeket és ugyanazokat az em-
bereket kedveljük. Az egész, úgy, ahogy van, műkö-
dik.
Azt hiszem, végem lenne, ha megtudnám, hogy
megcsal. És az a szörnyű, hogy szeretem Nicolas-t.
Ő már családtag. Szeretnék leülni vele, és megkér-
dezni, hogy mi az úristent csinál. Olyan az egész,
mintha egy percre elment volna az esze, és most vi-
selnie kéne annak a percnek minden következmé-
nyét.
- Rémesen érzi magát miatta - jegyezte meg Nadia
hálásan Athena józanabb véleményét hallva.
- Gondolkodnia kellett volna, mielőtt lefeküdt a
nővel - vágta rá Olivia nyersen. Bírói kinevezése
cseppet sem enyhített a szigorán, sőt azóta észreve-
hetően még keményebbé vált. A nála jóval idősebb
és a politikát tekintve konzervatív Harley is a ke-
mény vonalat képviselte. Nadia nem tudta, mi Olivia
kifogása. Attól, hogy nem lépett fel nagyobb határo-
zottsággal Nicolas-val szemben, és nem rohant rög-
tön beadni a válókeresetet, azt éreztette a húgával,
hogy reménytelen eset, kész csődtömeg. Nadiára
amúgy nem volt jellemző a határozatlanság, de
most élete legnagyobb döntése előtt állt, és mind
önmaga, mind a lányai szempontjából helyesen
akart cselekedni. Tudta, hogy anyjuk inkább hajlik
Olivia véleményére, de együttérez velük, akiket
érint a dolog.
Vacsora előtt a három vendég egy rövid pihe-
nésre visszavonult a szobájába, mivel csak aznap
reggel érkeztek különböző időzónákból. Nadia el-
ment egyet úszni a lányokkal, aztán még játszottak
kicsit a medencében. Épp kijöttek a vízből, amikor
megszólalt Nadia mobiltelefonja. Nicolas hívta,
hogy hadd beszélhessen Sylive-vel és Laure-ral. Egy
percig Nadiával is szeretett volna beszélni, de ő
gyorsan átadta a telefont Sylvie-nek, és elment.
Sorra eszébe jutottak azok a mondatok, amiket a
nővérei mondtak a délutáni sétájukon.
Este a kastélyban vacsoráztak. Athena készítette
a finom fogásokat a legkülönbözőbb zöldségekből.
Még pizzát is sütött a lányoknak, aminek a tésztáját
karfiolból állította össze. Nadia két sült csirkével
tette teljessé a vacsorát. A csinosan megterített asz-
talon kis vázákban díszlettek a virágok, amiket
Sylvie és Laure szedett. Vacsora előtt a teraszról
nézték a naplementét a Nicolas borospincéjéből fel-
hozott kiváló Cháteau Margaux mellett.
- Holnap lemegyünk a tengerpartra - ígérte Nadia,
végignézve a nővérein. Olyan jó volt együtt lenni ve-
lük, mert bármilyen különböző volt is az életük, az
életstílusuk, a véleményük, volt egy kötelék, amely
egymáshoz fűzte őket. A közös vér, a közös múlt,
egymás és a szüleik iránti szeretet köteléke. Nadia
most ébredt tudatára, hogy milyen sokat számít ez.
A szüleik, két kedves, intelligens és tisztességes em-
ber erős alapokon álló, szerető házassága mintául
szolgált mindannyiuk számára. Mind a négyen szo-
ros és szeretetteljes házasságban és kapcsolatban
éltek, még Athena is, aki nem tartotta fontosnak a
papírt.
Nicolas szülei is hosszú házasságot hagytak ma-
guk után, de ő elárulta Nadiának, hogy a kezdeti
csalódások és kettőjük különbözősége miatt apjá-
nak több szeretője és sok alkalmi kapcsolata volt.
Anyja szemet hunyt fölötte, akárcsak nemzedékük
többi francia nője, de sohasem bocsátotta meg a fér-
jének. A felső középosztálybeli családok hűvösen
udvarias, keserűségtől nyomasztó légköre uralko-
dott náluk. Nicolas elmesélte, hogy mindig ezt
érezte a közelükben, és hogy anyja nem volt boldog.
És most elkészítette ugyanezt a forgatókönyvet,
olyan akadályt gördítve kettőjük elé, amiről Nadia
úgy érezte, nem tudja legyőzni.
- Papa azt mondja, hogy hiányzunk neki. - Laure
ezzel adta át anyjának a telefont, miután beszélt az
apjával.
- Ez kedves - felelte Nadia, kényszerítve magát,
hogy ne gondoljon Nicolas-ra, vagy arra, hogy most
kivel van. Nem akarta elrontani ezt a négy napot az-
zal, hogy túl sokat gondol rá.
Az első közös vacsorájuk vidám hangulatát Vene-
tia alapozta meg a fiatalkori rémes kalandjaikat fel-
elevenítő történeteivel. Amikor Athena rendre kiló-
gott a házból, hogy olyan bulikba menjen, ahová a
szüleik nem engedték volna el. Vagy amikor Venetia
a szalagavató bulin úgy berúgott, hogy hajnali há-
romkor a többieknek kellett betámogatniuk a
házba, és a konyhában egyenesen belefutottak az
apjukba. Végül ő vitte fel Venetiát az emeletre, és
fektette ágyba. Egyszer meg Olivia tüzet okozott a
szobájában, amikor a hamutartót, benne egy ciga-
rettával, bedugta az ágya alá, aztán elfeledkezett
róla. Amikor Nadia kékre festette a haját.
Szóba kerültek a helyes és a rossz fiúk, akikkel
jártak, a legjobb barátok az iskolában, a bulik,
amikre elmentek, és amiket ők rendeztek, amikor a
szüleik elutaztak egy hétvégére, a házvezetőnő
gondjaira bízva őket, aki engedte, hogy büntetés
nélkül megússzák, és egyébként is süket volt. Nem
csináltak semmi igazán szörnyű dolgot, de rengeteg
csínyt követtek el, és a rosszaságban mindig part-
nerek voltak.
A dolgok akkor kezdtek megváltozni, amikor
Nadia úgy döntött, hogy harmadév után Párizsban
marad. Olivia akkor kezdte a jogi egyetemet, Vene-
tia a Parsons-ban tanult formatervezést, férjhez
ment, és szinte azonnal teherbe esett. Athena pedig
Los Angelesbe költözött, miután kimaradt a Con-
necticut Coilege-ből. Így indult el a szoros testvéri
közösség lassú felbomlása. Az iskolában és a bará-
taik között mindenütt a McCarthy lányokként, egy-
ségfrontként, a négy muskétásként ismerték őket.
Akárhol találkoztál egyikükkel, hamarosan észre-
vetted a többieket is. Négyesben erősek, vidámak,
szórakoztatók, és felejthetetlen kalandok részesei
voltak. És még most is, ha összejöttek, megvolt ben-
nük a hűségnek és az egységnek ugyanaz az érzése,
a tudat, hogy egymás szövetségesei, és hogy a töb-
biek mindig elérhetők lesznek mindegyikük szá-
mára.
Anyjuk mindig négyfejű szörnynek nevezte őket,
ha valami miatt összefogtak ellene. Később beval-
lotta, hogy együtt olyan erőt képviseltek, amivel
számolnia kellett. Kezdettől fogva létezett közöttük
egy becsületkódex. Soha nem randiztak ugyanazok-
kal a fiúkkal, és nem lopták el egymás elől a pasikat.
Soha nem árulták el egymás titkait. Soha nem árul-
kodtak a szüleiknek, és nem keverték egymást
bajba az iskolában vagy otthon. Számtalanszor
megírták egymás helyett a dolgozatokat. A középis-
kolában Olivia kapta a legjobb jegyeket angolból és
történelemből, Athena matekból és a természettu-
dományokból volt jó, Venetia bizonyult a legkreatí-
vabbnak köztük, Nadia és Olivia átlaga volt a leg-
jobb.
Ha a házuk közelében meglátott egy kóbor ku-
tyát, Athena biztos, hogy hazavitte. Még ma is ezt
csinálta. Vacsora közben mesélt Sylvie-nek és La-
ure-nak a legutóbbi mentett kutyusairól, és képeket
is mutatott nekik a két apró csivaváról, Chiquitáról
és Juanitáról, amint Stanley, a hegyi kutya hátán lo-
vagolnak. Csillogó tüllszoknya volt rajtuk, úgy néz-
tek ki, mint a cirkuszi műlovarnők, és nagyon tet-
szettek a lányoknak.
A lányok fájlalták, hogy Venetia néni nem hozta
magával a gyerekeit. Rettentő jókat szoktak egy-
mással fogócskázni, bújócskázni, és kint a kertben
rohangálni. Olivia fia úgy viselkedett a többiek kö-
zött, mint egy idősebb államférfi, aki mindent ala-
posan megfontol. Venetia vele egyidős nagyobbik
fia, Jack, fára mászott, a kisebbeket lovagoltatta a
hátán, miközben Will, Olivia fia valamivel távolabb
letelepedve egy könyvet olvasott. Will néha sakko-
zott Venetia kisebbik fiával, Sethszel, de ő meg a
testvérei jobban kedvelték a sportosabb foglalkozá-
sokat, különösen a küzdősportokat, amikben Will
nem vett részt.
Ahogy a felnőtt nővérek, úgy a gyerekeik is külön-
böztek egymástól. Venetia legkisebb csemetéje, az
angyalarcú India, halálra ugráltatta mindannyiukat.
Anyja kedélyét és apja ellenállhatatlan sármját örö-
költe, úgyhogy a felnőttek egybehangzón jósolták,
hogy felnőttként össze fogja törni a pasik szívét.
Sylvie és Laure aranyos, jól nevelt kislányok voltak.
Most majd lesz egy másik gyerek is a körön kívül,
gondolta Nadia, Nicolas Pascalétól születendő gye-
reke. Feltételezte, hogy Sylvie és Laure vele is fog-
nak valamennyi időt tölteni, egyszóval lesz egy fél-
testvérük, aki egyik unokatestvérüknek sem lesz a
rokona, és egyikükhöz sem fog hasonlítani. Mosta-
náig mindnyájukon fel lehetett fedezni valami csa-
ládi vonást. Bizonyos mértékig valamennyien test-
véreknek látszottak, és volt köztük kapcsolat, ha
csekély is.
Mialatt a többiek kávéztak, Nadia felment, hogy
lefektesse a lányokat. Mire visszajött, a többiek már
boroztak. Újabb emlékek kerültek elő, aztán Athena
megkérdezte Oliviát, hogy tetszik neki a bírói pulpi-
tus.
- Imádom! - felelte Olivia, és felragyogott az arca.
- Évekig irigykedtem Harley-ra. Sokkal jobban sze-
retem, mint a puszta jogászkodást. Ez annyira való-
ságos, és végre úgy érzem, hogy változtatok vala-
min. Tényleg nagyon izgalmas.
Azt tudták, hogy Venetia szenvedélyesen szereti
a divat világában végzett munkáját, hogy Athena él-
vezi a tévés főzőműsorait és imád sütni- főzni,
Nadia pedig mindig is örömét lelte a lakberendezői
munkájában. Európa- szerte voltak fontos ügyfelei,
már két hatalmas lakást varázsolt otthonossá New
Yorkban, és nemrégiben berendezett egy gyönyörű
nyaralót a Dominikai Köztársaságban egy francia
megrendelőjének.
Mind a négyen szerencsések voltak, hogy akár-
csak anyjuk, ők is korán rátaláltak a választott út-
jukra. Apjuk tiszteletre méltó pályát futott be a be-
fektetések terén, és a pénzügyi világban nagyra be-
csülték. Wallace McCarthyt mindenki ismerte és
kedvelte. De a pénzügyek egyik lányát sem vonzot-
ták. A kreatív Rose számára a komoly és két lábbal
a földön járó Wallace tökéletes egyensúlyként szol-
gált. Odaadó apaként odafigyelt mind a négy lá-
nyára, és a pályájuk kezdetén, amikor a legnagyobb
szükségük volt rá, bátorította őket. Négy éve, vi-
szonylag fiatalon, hetvenkét évesen halt meg. Egye-
temista korában vesztette el a szüleit, és attól
kezdve, hogy feleségül vette Rose-t és megszülettek
a lányaik, a család mindennél fontosabb lett szá-
mára.
Tíz évvel volt idősebb a feleségénél, de minden
régimódisága és hagyománytisztelete ellenére nem
volt begyöpösödött. Bent és Nicolas-t nagyon ked-
velte, és idővel Joe-t is megszokta, elismerte az ér-
demeit, jóllehet az ő mércéje szerint Joe túl liberális
és szabálytalan felfogású volt. Aggódott, hogy Har-
ley túl öreg Oliviához, különösen mivel a házasság-
kötésük idején Ollie még egyetemista volt, Harley
pedig már a negyvenes éveit taposta, ilyenformán
korban közelebb járt a szülőkhöz, mint hozzá.
A házasság azonban tartósnak bizonyult, így Wal-
lace végül letett a kifogásairól, és jó kapcsolatot ala-
kított ki Harley-val. Mint Rose kifejtette neki, a lá-
nyaik férjválasztásával kapcsolatos aggodalmai
amúgy sem változtatnak semmin. Olivia mindig is
önfejű volt, félelem nélkül megtette, amit akart. Ami
Harley-t illeti, jók voltak az ösztönei. Most, tizenöt
év után, boldogabb volt vele, mint valaha.
A lányok jó körülmények között nőttek fel New
York Upper East Side negyedében, egy barna ho-
mokkőből épült házban, amit a szüleik akkor vet-
tek, amikor még nem került egy vagyonba. Ha nem
is fényűzően, de nagy kényelemben éltek, mindent
megkaptak, amit kértek, magániskolákba és a leg-
jobb egyetemekre jártak. Mindannyian a Spence-
ben, egy méregdrága, régi lányiskolában végeztek.
Venetia megjelent az elsőbálozók bálján, miután
Athena ezt visszautasította. Venetia is csak azért
adta be a derekát, hogy felvehessen egy meseszép
hófehér báli ruhát, és Hamupipőkeként táncolhas-
son a bálon. A tizennyolc éves Olivia politikailag ki-
fogásolta az egész koncepciót, és mereven elutasí-
totta. Nadia részt vett az elsőbálozók bálján, mert
tudta, hogy a szülei ezt várják tőle, és hogy ez mi-
lyen sokat jelent nekik. Athena és Olivia fütyült az
ilyesmire.
Nadia nem szívesen okozott csalódást a szülei-
nek, és mindent megtett, hogy ez ne következzék
be. Négyük között ő volt a leginkább hagyomány-
tisztelő. Olivia tizenéves korában politikai értelem-
ben rendkívül liberális volt, főleg ami a nők jogait
illeti, de ahogy idősödött, egyre konzervatívabb lett,
és egyre inkább Harley befolyása alá került. Athé-
nénak nem volt politikai meggyőződése, kivéve, ha
kutyákról vagy bármiféle állatkísérletekről volt szó.
Athena mereven ellenezte a halálbüntetést, Olivia
viszont ma már mellette volt. Venetiához a világ hí-
rei részben a Women's Wear Dailyn, a divatvilág be-
folyásos online kereskedelmi kiadványán keresztül
megszűrve jutottak el, másrészt abból tájékozódott,
amit még a Vogwe-ban és a szintén online kiadású
The Business of Fashionben olvasott.
Nadia a The New York Timest, a Le Figarót és a The
Wall Street Journalt olvasta, ha volt rá ideje, hogy
lépést tartson az Államokban zajló eseményekkel.
Tudta, mi folyik a világban, ennélfogva intelligen-
sen tudott társalogni a megrendelőivel. Athena
gasztronómiai magazinokba írt cikkeket, amiket az
olvasók nagyon szerettek. Évekig vezette a Gourmet
magazin Kérdések és válaszok rovatát, de ma már
inkább az interneten blogolt, és naponta töltött fel
csodálatos ételfotókat az instagramra. Mind a né-
gyen a maguk útját járó boldog, magabiztos, ki-
egyensúlyozott nők voltak, akik felnőttkorukban jól
választottak társat, hivatást és életmódot.
- Nem tudom, hogy jut erre időd - jegyezte meg
Olivia, látva, hogy Athena az esti vacsorához ké-
szülve vagdal és szeletel mindenfélét. Desszertnek
fraises des bois-l., azaz epret készített elő, amit
créme fraichesel fog tálalni, és aminek az ellenállha-
tatlanul ínycsiklandó képét szintén fel akarta töl-
teni az instagramra.
 - A közösségi média borzasztóan időrabló - sirán-
kozott Nadia.
- Ma már nélkülözhetetlen a kapcsolattartáshoz -
felelte Athena, és Venetia rábólintott. Ő és Athena
követték egymás instagramját, de Nadia kevésbé
volt jelen a világhálón. Franciaországban koránt-
sem élvezett olyan népszerűséget a net, habár Na-
diának kerültek kliensei a lakberendező magazi-
nokban gyakorta megjelenő munkáinak és az inter-
neten látható fotóknak köszönhetően is. Nicolas so-
kat segített abban, hogy a honlapja jól szerkesztett
és elegáns legyen. Ő otthonosabban mozgott az in-
ternet világában, mint Nadia.
Aznap este korán lefeküdtek, mert azt tervezték,
hogy másnap az egész napot a tengerparton töltik.
Reggel korán felkeltek, és egyszerre értek le a kony-
hába reggelit készíteni. Nadia megreggeliztette a lá-
nyokat, akik ezután visszamentek az emeletre öl-
tözködni, a felnőttek pedig körbeülték az asztalt, és
hozzáláttak az Athena sütötte croissant-okhoz és a
kávéhoz. Reggeli után együtt indultak le a partra.
Egész nap fáradhatatlanul úsztak, fürödtek, ját-
szottak a kislányokkal, mintha ők maguk is újra
gyerekekké váltak volna. Estefelé, mielőtt visszain-
dultak a kastélyba, egy trouville-i halvendéglőben
megvacsoráztak. Fűszeres hallevest, tengeri sünt és
más helyi specialitásokat ettek, majd jóllakva, bol-
dogan és kipihenten folytatták az utat. Este tizen-
egyre értek haza. Sylvie és Laure egyenesen felmen-
tek lefeküdni.
- Anya már biztosan a gépen ül - mondta Nadia,
miközben felkísérte nővéreit az emeletre. A tökéle-
tes nap után rossz volt arra gondolnia, hogy a négy
nap fele már elmúlt. Elég volt együtt lennie a test-
véreivel, hogy meggyógyuljon a lelke, és újra fiatal-
nak, gondtalannak érezze magát. Aznap mindnyá-
jan beszéltek a társukkal; Ben két kerti sütögetésre
és egy piknikre is elvitte a gyerekeket, Harley és
Will pedig harmadikak lettek a regattán, ami igazán
szép teljesítmény volt. Joe kötelességtudón jelen-
tette, hogy a kutyákkal minden rendben, jól érzik
magukat.
Nadia tudta, hogy másnap kissé megváltozik
majd a dinamika, tekintve, hogy már anyjuk is ott
lesz. Rose olyan jelentős hajtóerőt képviselt, hogy
még ha meg sem szólal, akkor is kicsit mindannyian
hátrébb fognak szorulni. Anyjuk nem akarta át-
venni az irányítást, és tudta, hogyan kerülje el, hogy
fölébük kerekedjen, de akaratlanul is hatással volt
rájuk, és még mindig meg akartak felelni neki. A lá-
nyainak fontos volt, hogy ő mit gondol, vágytak a
helyeslésére, ami bizonyos szempontból gyerekes-
nek tűnt.
 Rose természetes eleganciával, észrevétlenül lé-
pett be a matriárka szerepébe, még azelőtt, hogy a
férje meghalt. Ezt a szerepet töltötte be a magazin-
nál is. Ő volt mind a családja, mind a magazin matri-
árkája, az a személy, aki döntött, és aki vállalta érte
a felelősséget. Bizonyos értelemben koronát viselt,
amit ugyan senki sem látott, de mindenki tudta,
hogy ott van.
A koronával együtt a terheket is ő hordozta. So-
hasem panaszkodott arra, hogy mivel jár ez a sze-
rep, és nem próbált kibújni a felelősség alól. Élő le-
genda volt, aki mindannyiuk számára példaként
szolgált, kinek- kinek a szükséglete és a róla alko-
tott képe szerint. Percnyi habozás nélkül magukévá
tették a munkaerkölcsét, és a maga területén mind-
egyikük sikeres lett. Kemény munka árán, de na-
gyon megérdemelten.

Szombaton kora reggel Nadia hallotta, hogy egy

autó érkezik a kavicsos kocsifelhajtóra, és gyorsan
lement, hogy üdvözölje anyját. Rose makulátlan
külsővel jelent meg, mint mindig, fehér pantalló, fe-
hér ingblúz, tengerészkék karcsúsított vászonblé-
zer és szalmakalap volt rajta, kezében az ismerős
nagy fekete krokodilbőr útitáska. Halkan beszélget-
tek, hogy ne ébresszék fel a többieket. E pillanatban
Sylvie és Laure futott oda hozzájuk, még hálóing-
ben, és mindketten átölelték Rose-t. A legnagyobb
hálószobába kísérték, amit Nadia neki tartogatott,
és amihez külön gardrób és rózsaszín márvány für-
dőszoba tartozott.
Rose nagyon szeretett eljönni a kastélyba, tet-
szett neki, hogy Nadia milyen egyszerűen és elegán-
san újíttatta fel Nicolas-val, miután a férje meg örö-
költe a szüleitől. A kastély hű maradt az eredeti ki-
nézetéhez, megőrizték a régi, gyönyörű parkettá-
kat, a faburkolatot és bordűröket, és Nadia csak
annyi korszerűsítést engedélyezett, amennyi a ké-
nyelmet szolgálta, de nem bontotta meg az összha-
tást. Az épület tökéletes például szolgált arra, ho-
gyan lehet a jelenbe stílustörés nélkül átmenteni
egy háromszáz éves otthont.
- Gyorsan lezuhanyozok, és farmerbe bújok -
mondta Rose, azzal egy ráadásölelés után elváltak
tőle. Mire fehér farmernadrágban, pólóban és fehér
Hermés szandálban lejött a konyhába, a többiek
már élénk csevegés közepette reggeliztek. Miután
boldogan, hogy végre együtt látja mind a négy lá-
nyát, sorra megölelte őket, leült közéjük, és bekap-
csolódott a vidám beszélgetésbe.
Az együtt töltött hosszú hétvége nagyszerű ötlet-
nek bizonyult, és csodálatosan alakult. A róla szóló
kezdeti viták után Nicolas neve a továbbiakban nem
hangzott el, amitől Nadia megkönnyebbült. Ezen a
hétvégén nem akart semmiféle nagy horderejű dön-
tést hozni. Ez most egy családi találkozó és nyaralás
volt mindannyiuknak, Rose-t is beleértve. Ő sem
említette a magazin szeptemberi számát, ami érzé-
keny téma volt. Ez a család ideje, szent idő volt
mindnyájuk számára.
A medencénél töltötték a napot, képes újságokat
olvasgattak, szundítottak, felváltva naptejet és
fényvédő krémet kentek magukra. Miközben Rose
egy napernyő alatt feküdt egy nyugágyban, Athena
hatalmas mennyiségű egészséges salátát készített
ebédre, és a nap végén elégedetten állapították
meg, hogy milyen szépen lebarnultak - a fehér bőrű
Venetia kivételével, aki bevonult a nagy napernyő
alá, anyja mellé.
A vacsora az utolsó, anyjuk számára pedig az
egyetlen nagy, közös étkezésüknek ígérkezett. Más-
nap a három nővér hazarepül, míg Rose egy napra
Párizsba megy, ahol munka és megbeszélések vár-
ják, és csak hétfő éjjel indul haza. Ki kellett használ-
nia az időt, ha már átjött Európába.
Nadia addigra mindenből kifogyott, ezért mind-
annyiuknak homárt és folyami rákot rendelt, és egy
doboz kaviárt is kitett az asztalra. Mindehhez egy
üveg pezsgő mellett behűtött egy palackkal az egyik
legjobb fehérborukból. Athena megint remekelt a
salátával, a desszert pedig őszibarack- , citrom- és
csokoládéfagylalt volt. A pazar lakomát méltó mó-
don zárta le ez a remek ízkombináció. Jóllakottan és
elégedetten dőltek hátra a székben, miközben
Athena pezsgőt töltött a poharakba.
- Úristen, itt, anya előtt fogok berúgni! - kiáltotta
Olivia, amin mindenki nevetett, még Rose is.
- Mielőtt bármi szörnyűséget elkövethetnél, itt az
asztalnál fogok elaludni - nyugtatta meg Rose, és a
szájához emelte a pezsgőspoharat. Ez a vacsora
mindennel együtt tökéletes volt. A lányok, akiket ki-
fárasztott a nap és a víz, maguktól mentek lefe-
küdni.
Most, hogy ellazultak, szóba kerültek a gyerekek,
hogy milyen képességek mutatkoznak náluk, és mi-
lyen reményeket fűznek hozzájuk.
- Will pontosan olyan lesz, mint Harley és te - né-
zett Venetia mosolyogva a nővérére. - Komoly, szor-
galmas, erkölcsös, sikeres.
Olivia hosszasan nézett rá, és a pezsgő hatására
elgondolkodóvá vált.
- Nem lesz olyan, mint Harley - válaszolta teljes
meggyőződéssel.
- Miért ne lenne? Mindketten ugyanazokat az ér-
tékeket valljátok -erősítgette Venetia ártatlanul, és
ivott egy korty pezsgőt.
 - Mert ő nem Harley fia. - A szavak úgy vágódtak
közéjük, mint egy fel nem robbant bomba, ami han-
gosan ketyegve hever az asztalon.
- Hogy érted ezt? - kérdezte Athena zavartan.
- Will nem Harley fia - ismételte meg Olivia a négy
rámeredő nőre nézve. - Közvetlenül azután, hogy
összeházasodtunk, elkövettem egy rettenetes hi-
bát. Az első munkahelyemen dolgoztam, miután le-
tettem az ügyvédi vizsgát. Mint a legalacsonyabb
rangú senkit beosztottak egy nagy horderejű ügy-
höz. Egy San Franciscó-i céggel társultunk. Minden
rendben lezajlott, mi meg ittunk, hogy megünnepel-
jük. A partner, akivel együtt kellett dolgoznom, úgy
nézett ki, mint egy isten. Jól tudtunk együtt dol-
gozni, és nem tudom, hogy történt, hogy lehettem
olyan hülye, de az utolsó éjszakán az ágyban kötöt-
tünk ki. Utána úgy furdalt a lelkiismeret Harley mi-
att, hogy megpróbáltam elfelejteni, egyszerűen ki-
törölni az agyamból.
Nem voltam szerelmes abba a fickóba, csak sokat
ittunk, és azon az éjszakán megőrültünk. Amikor
rájöttem, hogy terhes vagyok, nem tudtam, a gyerek
Harley-tól van- e, vagy azé a pasié. Bernie-nek hív-
ták. Nem akartam a babát elvetetni, hátha Harley-é.
Azt mondtam neki, hogy van egy kis probléma,
szükségem van egy magzatvíz mintavételre, és csi-
náltattam egy DNS-tesztet. Öt hónapos voltam, mire
megkaptam az eredményt, és megtudtam, hogy
nem Harley az apja. Akkor már szóba sem jöhetett
az abortusz. De Harley-nak nem szóltam a dologról.
Bernie-nek elmondtam, aki addigra már kilépett a
cégtől. Lemondott minden jogáról, és egyébként
sem akart részt venni az egészben. Azóta sem hal-
lottam felőle.
Akkor nem mondtam el Harley-nak, és nem is fo-
gom soha elmondani neki. Megszakadna a szíve, ha
megtudná, hogy az egyetlen fia, akit imád, valójá-
ban nem az övé. A lemondásról szóló iratot egy széf-
ben őrzőm. Lehet, hogy meg kéne semmisítenem,
amikor Will betölti a tizennyolcat. Ez az én sötét tit-
kom, drága testvéreim. Most hát tudjátok. Will nem
a férjem fia.
Percekig tartó néma csend telepedett az asztal
körül ülőkre, anyja és testvérei döbbenten bámul-
tak Oliviára. Ő volt az utolsó ember a földkereksé-
gen, akiről ezt feltételezték volna.
- Mit gondolsz, egyszer majd elmondod Harley-
nak? - Venetia megpróbált kevésbé megdöbbent-
nek látszani, mint amilyen volt.
- Soha. Ahogy mondtam. Belehalna. Engem vala-
miféle modern kori szentnek, ultraerkölcsös nőnek
tart. Mindig azt mondja, hogy a feddhetetlensége-
met szereti bennem a legjobban. Hogyan mondhat-
nám meg neki, hogy tizenöt éven át hazudtam egy
ilyen horderejű dologban? Soha többé nem bízna
meg bennem. Azt az egyetlen éjszakát kivéve soha-
sem csaltam meg. Iszonyú bűntudatom volt, amiért
megfosztottam a saját gyerek lehetőségétől. Így an-
nak ellenére, hogy csak egyet akartunk, rábeszél-
tem, hogy vállaljunk egy másodikat is. Próbáltuk is,
de sohasem jött össze. Azt gondolta, talán már túl
öreg hozzá, de az is lehet, hogy neki soha nem lehe-
tett volna gyereke. Nem akartam vizsgálattal kide-
ríteni. Akkor megtudta volna, hogy hazudtam neki,
úgyhogy azt mondtam, elég lesz nekem Will. És eb-
ben nem hazudtam. Will csakugyan elég. Olyan
nagyszerű gyerek.
Olivia tettének olyan messzire ható következmé-
nyei voltak, és olyan megrázóan hatott mindany-
nyiukra, hogy percekig egyikük sem tudta, mit is
mondhatnának még. Nadia nem felejtette el, hogy
Olivia ítélte el elsőként és a leghatározottabban Ni-
colas-t azért, amit Pascale-lal tett, pedig az ő vétke
is legalább ilyen súlyos volt, ha nem súlyosabb, el-
titkolta a férje elől a fiuk származását. Nicolas nem
hazudott, Olivia ellenben igen, miközben sürgette
őt, hogy váljon el. Nővére képmutató álláspontja
sokkolta Nadiát.
- Nos, azt hiszem, jobb, ha ezt most mindnyájan
elfelejtjük, mélyen eltemetjük, és soha többé nem
hozzuk szóba - mondta Rose halkan.
 - Túl sok ember kapna gyógyíthatatlan sebet, ha
ez valaha kiderülne. Olivia, köszönöm, hogy így
megbízol bennünk, és megosztasz velünk egy ilyen
fontos információt. Erről soha, de soha többé nem
beszélhetünk. - Végignézett mind a négy lányán.
Nem ítélkezett Olivia felett, sőt sajnálta, amiért rég-
óta ilyen súlyos terhet hordozott egyedül. A bor
most megoldotta a nyelvét, és amikor bólintott,
egyszerre látszott az arcán félelem és megkönnyeb-
bülés. -Nem hiszem, hogy Willnek valaha, akár az
apja halála után meg kellene tudnia. Szeretik egy-
mást. Nem lenne helyes ezt megbolygatni. Harley
csodálatos apa, mindig is az volt. Willnek csak eny-
nyit kell tudnia.
- Köszönöm, anya - felelte Olivia. Hálás volt, ami-
ért egyikük sem támadt neki, és nem kiáltották ki
hazug kurvának. Évekig rettegett attól, hogy egy-
szer véletlenül kikotyogja. Szülés közben nem vett
be gyógyszert, attól félve, hogy mit fog mondani. Az
a kínszenvedés, amivel fájdalomcsillapítás nélkül
világra hozta négy és fél kilós fiát, elégséges bünte-
tésnek és olyan árnak tűnt, amit hajlandó volt meg-
fizetni.
- Gondolom, mindannyiunknak megvannak a tit-
kaink - mondta Rose nyugodtan. A többiek még
nem tértek magukhoz teljesen.
 - Nekem nincsenek - szólalt meg Nadia. - Nem tu-
dom elhinni, hogy olyan szigorú voltál Nicolas-val
kapcsolatban, miközben te magad még rosszabb
dolgot követtél el - szólt élesen Oliviához.
- Én nem csináltam bolondot Harley-ból, nem is
hakniztam végig a médiát egy másik pasival. Elkö-
vettem egy szörnyű nagy hibát, de amit ő veled mű-
vel, azt gyűlölőm, Naddie. Ezért felelősségre kellene
őt vonni - válaszolta Olivia érzelemtől fűtött han-
gon.
- Te felelős vagy azért, amit tettél? - nézett egye-
nesen a szemébe fiatalabbik húga. Az igazság olyan
pillanata volt ez, amit így együtt még nem éltek át.
Olivia megnyitotta a szívét előttük, és Nadia nyer-
sen reagált rá. Oliviának jólesett, hogy végre meg-
osztotta velük ezt a nyomasztó terhet. Tizenöt évig
szenvedett a bűntudattól.
- Bűnösnek érzem magamat, minden áldott nap
lelkifurdalásom van miatta - válaszolta. - Valahány-
szor Willre nézek, eszembe jut, hogy mit tettem.
- Egyetemista koromban lefeküdtem egy nős ta-
nárommal - szólalt meg Athena, más irányba te-
relve a beszélgetést. - És nem mondhatnám, hogy
különösebb bűntudatom lenne emiatt. Egy bekép-
zelt seggfej volt, a lányok felével lefeküdt a csoport-
ban.
A többiek nevettek.
 - Én is bevallók valamit - szólt Rose.
A lányok meglepődtek. Anyjuk végtelenül egye-
nes és becsületes nő volt, el sem tudták képzelni,
hogy elkövethetett bármi megdöbbentő dolgot.
- Mindig is úgy gondoltam, hogy tudnotok kellene
róla, de apátok nem értett egyet velem, nem akarta,
hogy elmondjam, így az iránta érzett tiszteletből
nem mondtam el. Mielőtt apátokat megismertem,
már voltam férjnél. Oxfordi diák koromban megis-
merkedtem egy nagyon helyes angol fiúval. A szülei
megrémültek, és az enyémek sem voltak elragad-
tatva. Kilógtunk a kollégiumból, és megszöktünk.
Aztán megbántuk. Teljesen éretlenek voltunk a há-
zasságra. Tizenkilenc évesek, sokkal inkább gyere-
kek, mint felnőttek. Egy év múlva elváltunk. Ezért
mentem el két év után Oxfordból, és iratkoztam át a
Sorbonne-ra. Nem sokkal az odaérkezésem után ta-
lálkoztam apátokkal, és igazából nem számított,
hogy elvált vagyok. Az életem vele kezdődött, és
semminek nem volt jelentősége, ami őelőtte tör-
tént.
Új életet kezdtünk, tiszta lappal, és amikor vissza-
ment New Yorkba, én is odaköltöztem érte. Na gyón
gyorsan és különösebb felhajtás nélkül összeháza-
sodtunk, hiszen egyszer már voltam férjnél. Gon-
doltam, tudnotok kellene. Apám ismerte az első fér-
jem családját. A válásunk után ő egy ír lányt vett fe-
leségül, azt hiszem, a lány az unokatestvére volt, és
hat gyerekük született. Évekkel később láttam egy-
szer egy dublini utcán, amikor valami munka miatt
ott jártam. Meghízott és megkopaszodott. Nem is-
mert meg, és én is alig ismertem rá. Egyikünk sem
köszönt oda a másiknak.
A lányokat nem döbbentette meg anyjuk törté-
nete, inkább meghatónak találták, hogy neki is van
múltja. Azért osztotta meg velük, hogy csökkentse
az Olivia miatti feszültséget, és mert maga is kicsit
túl sok pezsgőt ivott.
- Hol éltél vele, anya? - kérdezte Athena kíván-
csian.
- Oxfordban, ahol mindketten diákoskodtunk.
Tényleg olyanok voltunk, mint két gyerek. Ő építé-
szetet tanult. - A történetben nem volt semmi pi-
káns, ártatlan tinédzserszerelemnek hangzott.
- Szerintem továbbra is Oliviáé az első díj - kö-
zölte Venetia fanyar képpel, mire a többiek nevet-
tek. - Csúcs volt ez a bejelentés, Ollie. Mostantól ag-
gódhatsz, hogy tudom- e tartani a számat a kará-
csonyesti vacsorán, ha kicsit felöntök a garatra. Sze-
gény Harley. - Soha nem szabad megtudnia - nézett
egyenként a lányai szemébe Rose, ők pedig rábólin-
tottak. Óriási dolog volt Oliviától, hogy elmondta
nekik. Helyrehozhatatlanul tönkretehetné a házas-
ságát, és mélyen megrázná a fiát, ha kiderülne. A be-
léjük vetett bizalom fokmérője volt, hogy ezt meg-
osztotta velük.
- Most olyan érzésem támadt, hogy valakivel sür-
gősen viszonyt kéne kezdenem, vagy ellopnom egy
autót, különben lemaradok tőletek - jelentette ki
Athena, és szavait újabb nevetés követte. - Igaz is,
engem meg letartóztattak egyetemista koromban,
amiért egy állatkísérletek elleni tiltakozás után ré-
szegen randalíroztam. Olyan sok bort ittam a haver-
jaimmal, hogy elfelejtettem, mi ellen tiltakozunk.
Mindent egybevéve azt hiszem, mindannyian na-
gyon is jól viselkedtünk. Olivia is. Ez egy pokoli
lecke volt számára - mondta együttérzőn.
- Többé sohasem néztem Harley-n kívül más fér-
fira. - Olivia a vallomása után a megszokott határo-
zottságát levetkőzve szerénynek, csaknem aláza-
tosnak tűnt.
- Azt elhiszem - jegyezte meg Venetia.
- Talán most majd tartózkodsz attól, hogy meg-
mondd, mit csináljak a házasságommal, és hagyod,
hogy én találjam ki - mondta Nadia továbbra is meg-
lehetősen gondterhelten. Olivia eddig olyan kegyet-
len volt hozzá a tanácsaival.
 - Ne haragudj, Naddie - mondta most halkan és
töredelmesen. -Mindig erős ellenérzéssel viseltet-
tem a félrelépőkkel szemben, pontosan amiatt, amit
magam is elkövettem.
- Én se nagyon szeretem őket - mosolygott rá
Nadia. - De téged amúgy szeretlek. És az már régen
volt, talán eljött az ideje, hogy megbocsáss magad-
nak.
Olivia megrázta a fejét.
- Nem hiszem, hogy valaha is meg tudnék bocsá-
tani magamnak.
- Szerintem Harley megbocsátana, ha tudná, de
nem kell tudnia -szólt közbe Venetia bölcsen.
- Nem vagyok biztos benne, hogy megbocsátana -
ingatta a fejét Olivia. - A legerkölcsösebb ember,
akit ismerek. Nem hiszem, hogy megértené, azt pe-
dig sohasem bocsátaná meg, hogy hazudtam neki.
Néha azt gondolom, hogy egyszer el kellene monda-
nom, azért, hogy fátylat boríthassunk a múltra, de
nem akarom bántani vagy tönkretenni a Will- lel
való kapcsolatát.
- Jobb nem ingerelni az alvó oroszlánt - jelentette
ki Rose. -Csalódott vagyok, hogy egyikőtöknek sem
imponáltam az ifjúkori botlásommal - mosolygott a
lányaira, mire Venetia nevetésben tört ki.
 - Hozzámentél a sráchoz, anya. Mi ebben a botlás?
És egy korai házasság miatt még nem leszel hasonló
egy romantikus regény hősnőjéhez.
- Hát, tényleg nem. Rómeónak és Júliának éreztük
magunkat, mert a szüléink nem örültek nekünk, de
nem is akadályoztak meg, mi pedig nagyon hamar
rájöttünk, hogy óriási hibát követtünk el.
Borzasztóan megkönnyebbültem, amikor elvál-
tunk. Párizsba utaztam, hogy a Sorbonne-on foly-
tassam a tanulást, és túllépjek azon, ami történt. És
amikor megismerkedtem apátokkal, elmentem vele
az Államokba.
- El tudom képzelni, hogy vannak idős emberek,
akiknek a korai házasságáról senki sem tud. Mert
soha nem beszélnek róla. Akkoriban házasságot
kellett kötni ahhoz, hogy szexelni lehessen, és a vá-
lás szégyennek számított.
Rose rábólintott Venetia szavaira.
- Ami azt illeti, szűz voltam, amikor megismer-
tem. Olyan érzés, mintha több élettel ezelőtt lett
volna, mintha valaki mással történt volna. Apátok
időnként ugratott is vele, azt mondta, még jobban
szeretett attól, hogy olyan nő voltam, akinek múltja
van. Olyan gyerek voltam még akkor is, amikor már
házasok voltunk. Mindig megdöbbent, hogy milyen
gyorsan múlik az idő. Fiatalon ezt nem tudja az em-
ber - mondta szomorú vágyakozással. - Azt hiszi,
örökké fiatal marad, mígnem egyszer csak rádöb-
ben, hogy nem, és hogy ami a legszebb volt az élet-
ben, az elmúlt. - A bortól kezdett morózussá válni, a
lányai pedig ráeszméltek, mennyire hiányzik neki
az apjuk. Túl korán vált özveggyé, amikor remélhe-
tőleg még sok kreatív munkával teli év áll előtte. De
amióta Wallace elment, Rose nem nézett más fér-
fira; munkával és a lányaival időzve töltötte ki a hi-
ánya okozta űrt.
Még egy órát beszélgettek, de már senki sem állt
elő valami megrázó vallomással. Búcsúzóul mind-
nyájan megölelték Oliviát, aki egy percig szorosan
ölelte őket; hálás volt, mert bármit tett is akár ő,
akár egyik testvérük, a többiek elfogadták. Mind-
nyájan el voltak szánva, hogy soha nem fogják fel-
emlegetni Will származásának témáját. Egyszerűen
nem volt jelentősége. Nadia pedig reménykedett,
hogy kissé nyers modorú, könnyen ítélkező nővére
a jövőben együttérzőbben fog viszonyulni a helyze-
téhez. Ha valakinek keménykednie kellene Nicolas-
val, az ő, a felesége, és nem azért, mert Olivia erre
ösztökélte.
Nadia jobban haragudott Nicolas-ra, mint haj-
landó volt beismerni anyjának vagy a nővéreinek. A
legszívesebben üvöltött volna, amikor arra gondolt,
hogy a férje most Pascale-lal van. Dühös volt rá, de
még nem gyűlölte. Kezdett rájönni, hogy mire a sze-
relem átfordul gyűlöletbe, az több időbe telik, mint
gondolta. És még tovább tart, mire a szerelem vég-
képp elmúlik. De tudta, hogy a végén el fog jutni
odáig.
Sajnálta Oliviát, de aztán a bortól hamar elálmo-
sodott, és egykettőre elaludt. Nicolas-val álmodott,
aki egy kisbabát tartott a karjában. Arra nem emlé-
kezett, hogy a baba az övé volt- e, de Nicolas mellett
egy gyönyörű fiatal nő állt, és nevetve nézett rá. Fel-
ismerte benne Pascale-t. Aztán Nicolas és Pascalé
elmentek a babával együtt, és otthagyták őt. Sírva
ébredt fel.
Megpróbált nem gondolni arra, hogy mit jelent az
álom; nem akarta tudni. De persze teljesen nyilván-
való volt. Pascalé és Nicolas együtt voltak, és a gye-
rekükkel voltak, ő pedig egyedül maradt.
 Hatodik fejezet

Másnap a reggelinél egyikük sem említette Har-

ley-t vagy Willt. Venetia minden átmenet nélkül kö-
zölte, hogy még egy gyereket szeretne. Mert olyan
jó volt neki is három testvérrel felnőni. Kosénak tet-
szett, hogy ezt mondja.
- Igazság szerint én ötöt vagy hatot szeretnék, de
Ben valószínűleg megölne - mondta Venetia huncut
mosollyal. - Az életünk már így is kész téboly. De ne-
kem mindig is tetszettek a népes családok.
- Én is szerettem volna még egy gyereket. Még egy
évet várni akartunk vele - kapcsolódott be szomor-
kás mosollyal Nadia. - Ebből már semmi sem lesz.
De örülök a lányaimnak. - Amilyen állapotban jelen-
leg a házassága volt, bármi történjék is, nem tudta
elképzelni, hogy még egy gyereket szüljön. Legfel-
jebb ha elválik Nicolas-tól, és hozzámegy valaki
máshoz. Nicolas-ban soha többé nem tudna úgy
megbízni, hogy újabb gyereke legyen tőle.
- Én megelégszem a kutyáimmal - közölte Athena
a szokott magabiztosságával.
- Apátok boldog volt, hogy négy lánya született -
mosolygott rájuk Rose. - Nagyon büszke volt mind-
nyájatokra.
 Reggeli után kifeküdtek a medence mellé, és él-
vezték az utolsó pár órát együtt, mielőtt eljön az in-
dulás ideje. Elrepült az idő, de közben úgy érezték,
mintha négy napnál többet töltöttek volna itt.
- Mi lenne, ha a nyáron eljönnél Kaliforniába
Sylvie-vel és Laure-ral? - kérdezte Athena Nádiétól
napozás közben. - Szünetelni fog a műsorom, a lá-
nyok meg nagyon élveznék. Elvihetnénk őket a flo-
ridai vidámparkba és Disneylandbe. - Az ötlet tet-
szett Nadiának, de Nicolas még nem beszélt a nyári
terveiről.
- Nem tudom, az apjuk mikor akar velük lenni. De
szeretnék elmenni. Feltételezem, hogy valamikor a
nyár folyamán ő is ki akar jönni a kastélyba - vélhe-
tőleg Pascale-lal. A gondolatra kis híján összerán-
dult, mintha sebet ejtettek volna rajta. Kalifornia, a
nővérénél tett látogatás nagyszerű kikapcsolódás
lenne. - Majd kigondolom, és értesítelek.
- Eljöhettek Southamptonba is. Augusztusban
háromnapos hétvégéim lesznek, és pár hét szabad-
ságot is ki fogunk venni Bennel. Szeretettel várunk
benneteket - csatlakozott Athénéhoz Venetia is. - És
hétvégenként talán anya is ott lesz a saját kis házá-
ban.
- Mész Hamptons- ba az idén nyáron, anya? - kér-
dezte Venetia. Rose háza olyan volt, mint egy baba-
ház, de ő nagyon szerette.
 - Ha nem lesz túl sok dolgom az októberi és nov-
emberi számmal. -Rose sohasem állt le. Az élete egy
örökmozgó körhintára emlékeztetett, mindig a ma-
gazin következő számát kellett tökélyre vinnie.
Venetia tudta, hogy Olivia Maine- ben lesz Will-
lel és Harley-val, és ha csak tehetik, kihajóznak a vi-
torlásukon. Athena boldogan kísérletezik az ősszel
újrainduló műsorába szánt új receptjeivel kalifor-
niai otthonában. Nadia rendszerint az egész nyarat
a kastélyban töltötte, de az idei nyárra boldogan fo-
gadta a meghívásokat. Jó lesz egy időre elmenni
Franciaországból, és megszabadulni a Nicolas és
Pascalé miatti dühétől. Biztos volt benne, hogy Ni-
colas a nyár egy részére igénybe akarja majd venni
a kastélyt. És nincs más hely, ahová ő elmehetne a
lányokkal.
A medence mellett ették meg a könnyű ebédet,
utána Rose és a nővérek felmentek a szobáikba ösz-
szecsomagolni. Olivia és Venetia a terv szerint
együtt repülnek el este New Yorkba, és Athena is
velük tart a reptérre, ahol ő majd a Los Angeles- i
járatra száll fel.
Megérkezett az autó, amit Nadia bérelt nekik, és
az öt nő összeölelkezett; a könnyeikkel küszködve
vettek búcsút Nadiától, miközben Sylvie és Laure
nézték őket. Csodás hétvége volt, tele szép pillana-
tokkal, boldog percekkel és meglepő megnyilatko-
zásokkal. Venetia négyszemközt bevallotta Nadiá-
nak, hogy nehezen tudja kiverni a fejéből, amit
Olivia elárult nekik.
- Valahányszor meglátom majd Willt vagy Harley-
t, erre fogok gondolni. Bár ne mondta volna el ne-
künk! - Nadia elismerte, hogy ő is így érzi.
- Nem tudom, hogy volt képes ennyi éven keresz-
tül együtt élni egy ilyen titokkal.
- Lehet, hogy ezért olyan szigorú másokkal - koc-
káztatta meg Venetia.
- Az ember azt gondolná, hogy ettől megbocsá-
tóbb és részvéttelibb lesz - felelte Nadia.
- Talán majd mostantól.
Nadia és a kislányok integettek az elinduló autó
után. Rose is velük ment, mert másnap megbeszélé-
sei voltak, és hétfő éjjel akart visszarepülni New
Yorkba. Azt tervezte, hogy az éjszakát a Ritzben
tölti. Ugyanez a kocsi fogja odavinni, miután a töb-
biek a reptérnél kiszállnak.
Nadia tudta, hogy a most együtt eltöltött idő so-
káig szívmelengető emlékként fog élni benne.
- Remélem, felnőttkorotokban ti is úgy fogjátok
szeretni egymást, ahogy én szeretem a nővéreimet.
Egy lánytestvér nagyon különleges dolog - emlékez-
tette a lányait, mire Sylvie a szemét forgatta, Laure
pedig nyelvet öltött rá. Este, amikor a konyhában
vacsoráztak, Nadiának nagyon hiányoztak a testvé-
rei és az anyja.
- Mikor jön haza a papa? - kérdezte Sylvie. Már
nagyon vágyott az apja után, aki újabban sokat volt
távol.
- Nem tudom. Te beszéltél vele. Mit mondott? -
kérdezte Nadia közömbösen.
- Azt, hogy holnap érkezik.
- Kedden Londonba kell mennem, úgyhogy itt ma-
radhat veletek.
A lányoknak tetszett a dolog, ámbár Sylvie észre-
vette, és szóvá is tette, hogy ők is kezdenek olyanok
lenni, mint azok a barátnői, akiknek elváltak a szü-
lei, és azóta sohasem együtt, hanem felváltva van-
nak velük. Nadia erre nem szólt semmit. Tudta,
hogy a lányok előbb-utóbb ki fogják találni, mi a
helyzet az ő családjukkal, sokáig már nem lehet fél-
revezetni őket. Nyár lévén kevesebbet dolgozott, de
a magánéleti zűrzavarai ellenére igyekezett a meg-
rendelői kedvében járni.
Nicolas este, a lefekvés ideje előtt telefonált.
Nadia akkor is a nővéreire gondolt, akikről tudta,
hogy már a gépen ülnek. Sylvie átadta neki a tele-
font, és noha Nadia nem akart beszélni Nicolas-val,
nem hárította el, nehogy még nagyobb gyanút kelt-
sen a gyerekekben. Miattuk bele kellett mennie a já-
tékba, mintha még mindig igazi férjfeleség lenné-
nek.
- Milyen volt a hétvége? - érdeklődött Nicolas.
- Nagyon kellemes. Jó volt együtt lenni. És a tiéd?
- kérdezte enyhe éllel a hangjában.
- Forró. Hőhullám van odalent délen, és tömeg
volt.
Nadia nem kérdezte, Nicolas kivel volt, és azt sem
akarta tudni, hogy melyik barátjuk fogadta tárt ka-
rokkal a híres filmsztárt. Tudta, hogy sok ilyen van,
és nem tekintette többé őket a barátainak. El-
mondta Nicolas-nak, hogy Londonba utazik, ahol
találkozik egy új ügyféllel, aminek a férje érezhe-
tően örült, mert így legalább ott maradhatott a lá-
nyokkal. Nadia ezután befejezte a beszélgetést; nem
akarta elrontani az elmúlt napok szép emlékét az-
zal, hogy felidegesíti magát.
Másnap reggel visszaautóztak Párizsba. Amikor
meglátta az újságokat, megint elöntötte a méreg.
Rövid tudósítás jelent meg arról, hogy Nicolas és
Pascalé házat béreltek a nyárra a Saint-Tropez mel-
letti Ramatuelle- ben. Ott volt a paparazzók készí-
tette fotó is a bikinis Pascale-ról a hat hónapos,
gömbölyű hasával, és mellette a boldogan mosolygó
Nicolas-val. Nadia kidobta az újságot, mielőtt a lá-
nyok megláthatták volna.
 A nap hátralévő részére letette őket a barátaik-
nál, és bement az irodába. Percekkel azután, hogy
este hazahozta őket, beállított Nicolas. Csokoládé-
barnára sült, amitől még szőkébbnek látszott, és a
szeme még zöldebben világított. Amikor a lányok
pár percre magukra hagyták őket, Nadia halkan, de
annál dühösebben kifakadt.
- Valamit most már mondanunk kell nekik, külön-
ben valaki mástól fogják megtudni. Az isten szerel-
mére, három hónap múlva gyereked születik, és
megint benne voltál az újságokban!
- Fiú - felelte Nicolas, és próbált kevésbé lelkes-
nek látszani, mint amilyen valójában volt, de köz-
ben majd szétvetette a boldogság, hogy láthatja Na-
diát és a lányait. Úgy érezte, megnő, kitágul a szíve,
hogy befogadhassa mindhármukat, amit lehetetlen
volt elmagyaráznia Nadiának. - Egyetértek, monda-
nunk kell nekik valamit. De miután a baba megszü-
letett, haza szeretnék jönni, hogy megpróbáljuk
helyrehozni a házasságunkat. Szeretlek, Nadia. Az
elmúlt pár hónapban megbolondultam, de ettől
semmi nem változott.
Látszott rajta, hogy komolyan beszél, Nadia pedig
szerette volna megütni. Az elmúlt napokban Nico-
las a legrosszabbat hozta ki belőle. Valahányszor
meglátta őt, vagy csak gondolt rá, pattanásig feszül-
tek az idegei. Amit a férje akart, az teljességgel va-
lószerűtlen volt.
- Hogy mondhatod ezt? Félig egy másik nővel élsz
együtt. Úgy jársz haza, mint egy szállodába, és elvá-
rod tőlem, hogy mint egy szállodai recepciós, itt ül-
jek, és türelmesen várjak rád. Miért nem szakítasz
egyértelműen, és próbálsz tiszta lapot kezdeni
vele? -Nadia megunta, hogy Nicolas mindkettő-
jükbe belekapaszkodik.
- Ő huszonkét éves. Tisztában van vele, hogy túl
fiatal és éretlen a házasságra, és igaza van. Azt
akarja hogy mellette legyek legalább addig, amíg a
gyerek megszületik, de nem foglalkozik a jövővel.
Számára csak a jelen létezik. És én is így voltam
vele. De mi felnőttek vagyunk, Nadia. Van egy közös
életünk, van múltunk és jövőnk. Ez valamiféle elté-
velyedés volt a részemről. Tudom, hogy rettenete-
sen hangzik, de nem adnál egy kis időt, hogy ami-
lyen tisztességesen csak tudom, megoldjam ezt a
helyzetet, és aztán visszajöjjek hozzád?
Esdeklőn nézett rá, amitől Nadiának görcsbe rán-
dult a gyomra az idegességtől és a dühtől. Nicolas
egyrészt lehetetlen, másrészt vele szemben tisztes-
ségtelen dolgot kért tőle.
- És mi lesz azután? Várjak, amíg megint ezt te-
szed velem? Az élet nem így működik, Nicolas. Nem
fogom elfelejteni a pokoli hónapokat, amiken ke-
resztülmentem miattad.
A férje könnyes szemmel nézett rá, de Nadia
szeme ezúttal száraz maradt.
- Esküszöm, életünk végéig kárpótolni foglak
érte, amennyire tőlem telik. Csak még ezt a pár hó-
napot add meg nekem.
Nadia szótlanul megrázta a fejét. Eltökélte, hogy
ezúttal nem enged.
- Te éppolyan gyerek vagy, mint ő, ha azt hiszed,
hogy ki- be sétálhatsz a házasságban, hogy szünetet
tarthatsz, lehet gyereked egy másik nőtől, aztán
visszajöhetsz, és ott folytathatod, ahol abbahagy-
tad. Őrült vagy, ha ezt hiszed - nézett a férfira égő
szemmel.
- Lehet, hogy őrült vagyok, de még mindig nagyon
szeretlek. -Nicolas azt akarta, hogy Nadia tudja.
- Akkor mindennek a tetejébe önző seggfej és át-
kozott bolond is vagy - felelte Nadia épp akkor, ami-
kor Sylvie belépett a konyhába. Látta anyján, hogy
dühös, és hallotta apja könyörgő hangját, a szavakat
azonban nem értette, mert halkan beszéltek. Sze-
rette volna, ha abbahagyják a veszekedést. Két hó-
napja szinte állandóan vitatkoztak, és ez megrémí-
tette. Laure semmit sem értett az egészből, de ő is
össze volt zavarodva.
 Nicolas ekkor Sylvie felé fordult, magához ölelte,
és megígérte, hogy másnap, ha anyjuk már elment
Londonba, megnéz vele egy filmet.
- Későig fenn maradunk, csak aztán ne mondd
meg neki - súgta színpadiasán, hogy Nadia is hallja,
mire Sylvie szája fülig érő mosolyra húzódott. Laure
is megérkezett örömében ugrándozva, és rögtön
könyörögni kezdett apjának, hogy vacsorázzon ve-
lük. Nadia nem utasította el, így Nicolas zavartan le-
ült az asztalhoz. Nadia nem tudott enni. A hétvégi
együttlét a testvéreivel feltöltötte energiával és ön-
bizalommal, és Nicolas az egészet pillanatok alatt
visszacsinálta.
- Igénybe veszed egyáltalán a kastélyt az idén
nyáron? - kérdezte vacsora után, amikor a lányok
már felmentek a szobájukba. A vacsora alatt mind-
végig hallgatott; nem volt mondanivalója Nicolas
számára.
- Augusztusban szeretnék itt lenni veled és a lá-
nyokkal - felelte Nicolas óvatosan, nehogy újból ma-
gára haragítsa. Pascale-nak még nem mondta el, de
a gyerekeivel és Nadiával akart nyaralni, ha a fele-
sége hajlandó lesz rá.
Pascale-t rengeteg barát vette körül Saint-Tro-
pez-ban, és néhányuknak hajója is volt, vagy bérelni
szokott. Ő egy nagyon elegáns világban mozgott,
amit Nicolas is élvezett, de az eredeti otthonát is
használni akarta. És Pascalé még csak hét hónapos
terhes lesz augusztusban, ezért úgy érezte, nem
olyan sürgős, hogy vele legyen. Még nem kell attól
tartani, hogy hamarosan szülni fog. Egyelőre moz-
galmas életet élt, partikra járt, és szórakozni akart
a barátaival.
- El akarom vinni a lányokat Athénéhoz L.A.- be,
és Venetiához Hamptons- ba, ami összesen pár hét
lesz - felelte Nadia hűvösen. Nicolas bólintott. Úgy
érezte, azok után, hogy mit kellett elszenvednie mi-
atta, nincs joga vitatkozni vagy igényekkel előállni.
- Arra gondoltam, hogy a július 14-ei hétvégét ve-
letek tölteném, ha egyetértesz - mondta kicsit bi-
zonytalanul. - Elmehetnénk megnézni a tűzijátékot
Deauville-ben. - Tudta, mennyire szeretik a lányok
a tűzijátékot, Nadia pedig nem akart csalódást
okozni nekik, sem ezen is összevitatkozni Nicolas-
val. A lányokkal akart együtt lenni, nem vele, de azt
is tudta, hogy a gyerekeik azt szeretnék, ha együtt
lennének.
Már megfordult a fejében, hogy vajon mi a férje
terve azon a napon Pascale-lal. Ezek szerint ott-
hagyja őt a ramatuelle- i bérelt házukban. Vajon
Pascalé miért fogadja el, vagy mivel magyarázza
neki Nicolas ezt a helyzetet? Nem értette kettőjük
szemlátomást nyitott kapcsolatát. De hát Pascalé ti-
zennégy évvel fiatalabb volt nála, sok szempontból
még gyerek, és nagy szabadságot igényelt. Nadia
nem akarta Nicolas-val megosztani a nyarát, amíg
ők ketten együtt vannak. De a gyerekeit sem akarta
elkeseríteni.
Nicolas felment a lányokhoz, és miközben Nadia
berakta az edényeket a mosogatógépbe, végiggon-
dolta, hogy ha nem utasítja vissza, akkor bevállal
egy Bastille-napi hétvégét a családdal, ami azzal jár,
hogy alkalmazkodnia kell Nicolas-hoz és a lányaik-
hoz. Elviselhetetlennek érezte a gondolatot, de a
gyerekeket nem akarta kiborítani, ő maga azonban
távol akart maradni Nicolas-tól, hogy egy kis léleg-
zethez jusson.
Rá kellett jönnie, ideje ügyvédhez fordulnia, hogy
rögzítsenek néhány szabályt a láthatásra vonatko-
zóan, és megtervezzék, hogyan vészeljék át ezt a kí-
nos időszakot. Ezek után felment a szobájába, és
magára csukta az ajtót. Tudta, hogy Nicolas nem
merne bemenni. A lányokkal marad, amíg eljön a le-
fekvés ideje, aztán bemenekül a vendégszobába,
hogy ott aludjon. Reggel, mielőtt elmegy, eltünteti a
nyomait. Nadia megkönnyebbült attól, hogy az este
folyamán már nem kell találkoznia vele.
Mielőtt visszarepült volna New Yorkba, anyja fel-
hívta a repülőtérről. Sietnie kellett a géphez, de még
el akart búcsúzni tőle.
 - Minden rendben van? Feszültnek hallom a han-
godat - mondta.
- Itt van, és halálra idegesít - válaszolta Nadia.
- Láttam a mai lapokat - jegyezte meg Rose.
- Én is - felelte Nadia. - És a közös fotójukat Saint-
Tropez-ban.
- Felhívlak New Yorkból. Szeretlek - mondta még
Rose, és letették a telefont.
Nadia ébren feküdt az ágyon, és az járt a fejében,
amit Venetia mondott a hétvégén. Hogy neki is te-
herbe kéne esnie, és akkor Nicolas hozzá lenne hű-
séges, nem Pascale-hoz. A közös múltjuk az ő pozí-
cióját erősíti. De ő nem tudta elképzelni, hogy ilyes-
mit tegyen. „Babaháborút" folytatni. És maga előtt
látta Nicolas felragyogó arcát, amikor megmondta,
hogy fiú lesz. Az egész szituációt végtelenül gusz-
tustalannak érezte. Megkönnyebbülés volt szá-
mára, hogy reggelre Nicolas eltűnik, mielőtt mind-
nyájan felkelnek, és ő elutazik Londonba.
- Miért jár újabban a papa olyan korán dolgozni?
- kérdezte Laure a reggelinél. Nadia hirtelen nem
tudta, mit feleljen, és elégette a pirítóst.
- Sok dolga van. - Végül csak ennyit tudott mon-
dani. Mihelyt a lányok elmentek az állandó pótma-
májukkal, hogy elkezdjék a napot, Nadia lebonyolí-
tott két telefonhívást. Az egyikkel megváltotta a re-
pülőjegyeiket Los Angelesbe Athénéhoz és Hamp-
tons- ba Venetiához, a másikkal bejelentkezett az
ügyvédhez, akinek a nevét anyja adta meg neki.
Rose a párizsi irodájuk egyik munkatársától kapta,
akinek a diszkréciójában megbízott. Az ügyvéd nem
volt bent az irodában, ezért Nadia üzenetet hagyott
neki.
A repülőjegyeket közvetlenül a Bastille-napi hét-
vége utáni napra váltotta meg. Kész volt feláldozni
magát egy hétvégére Nicolas-val és a gyerekekkel.
Ezután a férje élvezheti egyedül a kastélyát, vagy
akit meghív oda, de nem vele. Valahol meg kellett
húznia a határt.
Megkönnyebbülés lesz egy ügyféllel tölteni a na-
pot és az estét Londonban, és kiverni a fejéből ezt
az egész zavaros helyzetet. És alig várta, hogy elme-
hessenek az Államokba a nővéreihez és az anyjá-
hoz.
- Miért kell velük lenned azon a hétvégén? - kér-
dezte Pascalé durcásan, amikor Nicolas elmondta
neki, hogy a Bastille-napi hétvégét a kastélyban
fogja tölteni Nadiával és a lányaival. -Nevetséges. És
meg vagyunk hívva egy esküvőre az Hotel du Cap-
ba. Lefoglaltam egy szobát a hétvégére.
- Menj el nélkülem - felelte Nicolas szelíden. Pas-
cale-ban nyoma sem volt félénkségnek vagy vissza-
húzódásnak, a férfi tudta, az esküvőn úgy fog ra-
gyogni, hogy talán még a menyasszony is elhalvá-
nyul mellette. - A lányaimmal is töltenem kell némi
időt.
- Jó. Egy másik hétvégén meg hozd el őket Rama-
tuelle-be. Vagy mi mehetünk el hozzájuk a kas-
télyba.
- Még nem tudnak rólad - emlékeztette őt Nicolas.
- Mikor akarod elmondani nekik? Majd ha a fiunk
egyetemista lesz, hogy ők is ott lehessenek a diplo-
maosztóján? El kell mondanod nekik. Örülni fog-
nak, hogy lesz egy kisöccsük - csacsogott Pascalé
naivan.
- Ez nem olyan egyszerű, tudod jól. - Nicolas már
elmagyarázta neki. Végtelen türelemmel bánt vele,
szinte mintha ő is gyerek lenne, mivel az ő szemé-
ben Pascalé csakugyan az volt, legalábbis időnként
annak látszott. Nicolas húsz évvel volt idősebb nála.
Többnyire elbűvölte Pascalé gyermeki oldala, de
nem mindig. - Túl korán hoztuk össze ezt a gyere-
ket, még mielőtt megismerhettek volna téged. És
még mindig az anyukájuk férje vagyok. Ez megne-
hezíti, hogy bemutathassam őket neked. Nincs ide-
jük hozzászokni, hogy mi ketten együtt vagyunk. -
Pascale-on az utóbbi két hétben már nagyon meg-
látszott az állapota. - Nem ilyen példát szeretnék
mutatni nekik. Nagyon nehéz lesz megérteniük.
Minden túl gyorsan történt.
Nem terveztek házasságot. Mint a generációjából
oly sokan, Pascalé sem hitt a házasságban, melles-
leg a szülei sem voltak összeházasodva. Ő sem tar-
totta szükségesnek, és nem is vágyott rá. Semmi
rosszat nem látott abban, ha egy gyerek házasságon
kívül születik, de Nicolas nem ezt akarta tanítani a
lányainak. Ugyanakkor az életében most épp ez tör-
ténik, és tudta, hogy nehéz lesz elmagyaráznia ne-
kik.
- Úgy beszélsz, mintha a középkorban élnénk. Az
emberek már nem házasodnak össze azért, hogy
gyerekük legyen. Én nem ismerek ilyen embert - kö-
zölte Pascalé naivan.
- Pedig vannak ilyenek. A lányaim anyja és én pél-
dául. És most, ennyi idős korukban, nem szívesen
mutatok be nekik alternatív életmódokat. Nem sze-
retném, ha majd egyszer ők is ezt csinálnák. És ki
lesznek borulva az anyjuk miatt.
- Ne legyél már ilyen prűd - mondta Pascalé mo-
solyogva, és lassan lehúzta Nicolas nadrágján a cip-
zárt. A ráérős, érzéki mozdulat, ahogy becsúsztatta
a kezét, megőrjítette Nicolas-t; így kezdődött az
egész. Nicolas úriember volt, nem vádolta meg vele,
de Pascalé csábította el a filmforgatás alatt. Szé-
gyentelenül flörtölt vele, amíg Nicolas már nem bírt
ellenállni, noha eleinte próbált. Pascalé meg akarta
őt szerezni, és egyik éjszaka ott találta meztelenül
az ágyában, rá várva.
Nicolas erejét meghaladta, hogy visszautasítsa,
de azt gondolta, majd elhancúroznak egymással,
amíg tart a forgatás. Csakhogy eluralkodott rajtuk a
szenvedély, annyira, hogy néha még a védekezésről
is megfeledkeztek. Amikor pedig Pascalé teherbe
esett, a helyzet komollyá vált. Cannes-ban aztán Ni-
colas teljesen elvesztette az eszét, és arról is megfe-
ledkezett, hogy felesége van. De a gyerek minden-
képpen leleplezte volna őket. Pascale-t cseppet sem
zavarta, hogy szingli létére gyereket vár. Ellenben
az zavarta, hogy Nicolas félig még Nadiával él, és ér-
zelmileg nagyon is kötődik hozzá, amit meg is mon-
dott neki. Nicolas ugyanis nem volt hajlandó min-
dent eldobni egy olyan lányért, aki ennyire könnye-
dén veszi a kapcsolatokat, még úgy is, hogy útban
van a közös gyerekük. Úgy érezte, így is épp eleget
kockáztatott.
Abban is biztos volt, hogy Pascale-nak fogalma
sincs, mibe megy bele, és lépésének mik lesznek a
következményei. Hogy az élete végérvényesen,
megváltozik, még akkor is, ha az anyja fogja gon-
dozni a babát, és elviszi magával Bretagne- ba. Pas-
calé szabad lesz, mint eddig, de azt a felelősséget,
amivel a gyerekének tartozik, nem hagyhatja telje-
sen figyelmen kívül. Most arra készült, hogy ponto-
san azt csinálja, amit az anyja csinált vele.
Nicolas élete már most sokkal jobban megválto-
zott, mint Pascale-é. És sokkal többet is kockázta-
tott. Pascalé még mindig eljárt a barátaival partikra,
új és új mosolygós képei jelentek meg az újságok-
ban, és mutogatta kerek hasát. Anyja annak idején
harmadrangú színésznő volt, apja eltűnt, amikor ő
született, és nem is találkozott vele soha. Nagyon
szabadon nevelkedett anyja pasijai között, a leg-
többször a nagyanyja foglalkozott vele. Tizennégy
évesen vesztette el a szüzességét. Nicolas tudott
róla, hogy miközben együtt voltak, Pascalé lefeküdt
az egyik producerrel is, ami a karrierje szempontjá-
ból jó lépés volt tőle. Mindig szem előtt tartotta,
hogy mi válik a karrierje javára, és tudta, hogyan
érje el, amit akar.
Ez a módszer eddig bevált, és mivel szerencséjére
tehetséges volt, sikerült huszonkét évesen sztárrá
válnia. Nicolas biztos volt benne, hogy még hosszú-
hosszú évekig nem fog lehiggadni. Pascalé nem ter-
vezte, hogy a baba megszületése után jelentősen
változtatna az életmódján. De azt akarta, hogy Nico-
las mellette legyen, ameddig csak együtt akarnak
maradni, legyen az bármilyen hosszú vagy rövid
idő. Nem azért akarta maga mellett tudni, hogy gon-
doskodjon róla és vigyázzon rá a terhessége alatt,
hanem hogy jól érezzék magukat. És eddig könnyen
viselte a várandósságát.
Az első pár hétben Nicolas futó kalandnak vélte a
viszonyt, aztán amikor Pascalé megmondta, hogy
terhes, azt hitte, hogy szerelmes belé. Érzelmileg
már kötődött hozzá, de még inkább kötődött a fele-
ségéhez és a családjához. Szexuális értelemben Pas-
calé rabjává vált. Három hónapot adott magának,
amíg a gyerek megszületik, aztán lezárja a kapcso-
latot, amire most még nem érezte késznek magát.
Kínosan érintette, hogy a viszonyuk ekkora nyilvá-
nosságot kapott. Fogalma sem volt, Nadia hajlandó
lesz-e visszafogadni, és továbbra is házasságban
élni vele. Pillanatnyilag nem úgy nézett ki, sőt min-
den nappal egyre kevésbé tűnt valószínűnek, ami-
től kezdett pánikba esni. Ráadásul a média még te-
tézte is a bajt. Nem akarta, hogy Pascalé tovább ne-
hezítse a dolgát.
Kételkedett benne, hogy a lány igazán szereti őt.
A gyereke apja, a szeretője volt, de lehet, hogy
semmi több. Mint a legtöbb színésznő, akit Nicolas
ismert, Pascalé is csak magával törődött, és nem is
volt tudatában, hogy ez a kapcsolat milyen hatással
van őrá, és milyen következményekkel jár az ő szá-
mára. Nadia tisztességes és bátor asszony volt, tel-
jesen másfajta, mint a nárcisztikus és amorális Pas-
calé, aki még most is főleg fizikai értelemben von-
zotta Nicolas-t. A legszexibb nő volt, akivel valaha
találkozott. Egy időre teljesen elvesztette az eszét,
de abban ma már biztos volt, hogy a viszonyuk mi-
att nem akarja veszni hagyni a házasságát.
- Veled akarok lenni Saint-Tropez-ban augusztus-
ban, amikor a legnagyobb bulik vannak ott. Szept-
emberben aztán elmehetünk a kastélyodba - erős-
ködött Pascalé. Úgy gondolta, ott unni fogja magát,
mert nem lesz társaság, és semmit sem lehet csi-
nálni. Nem lelkesedett azért, hogy kevesebb időt
töltsenek Saint- Tropez-ban, és többet a kastélyban.
Szeptemberben viszont, a szülés előtt egy hónappal
már amúgy sem mehetne túl messzire. Nicolas is-
merőseit, akik a kastély szomszédságában laktak és
hasonló családi életet éltek, halálosan unalmasak-
nak gondolta. Ő a pörgős életet szerette, ahogy most
és az elmúlt években Saint-Tropez-ban élt. Ezt tar-
totta izgalmasnak, és ez volt a hírnév egyik előnye
számára.
- Nadia júliusban és augusztus első felében Ame-
rikába megy a lányokkal. Akkor tudunk a kastély-
ban lenni. Csodaszép ott nyáron -mondta Nicolas,
miközben Pascalé megszabadította az alsóneműjé-
től, és a szájára tapasztotta a száját. Amikor ezt csi-
nálta, Nicolas megfeledkezett minden másról. A vita
itt ért véget arról, hogy hol fogják tölteni a júliust
vagy az augusztust vagy a hétvégéket, vagy hogy a
Bastille-napi hétvégén Nadiával lesz. Majd később
gondolkodik rajta. Most nem akar ezzel foglalkozni,
sem semmi mással. Még a születendő csecsemő is
elhalványult előtte, amikor Pascalé elvarázsolta.
Amikor Rose a július negyedik] hétvége után visz-
szament az irodájába, két vezető szerkesztője is le-
csapott rá. A múlt pénteken, miután ő elment, egy-
más között megtárgyalták a dolgot, és határozottan
úgy érezték, hogy Nicolas Bateau-nak részt kell
vennie a szeptemberi számban megjelenő nagyin-
terjúban.
- A film miatt neki túl nagy szerepe van Pascalé
mostani befutásában. Ha csak egy hétköznapi pasi,
vagy csak a barátja lenne, akkor kihagyhatnánk. De
most nélküle egy nagy lyuk tátongana az interjú-
ban. És nézzünk szembe a tényekkel, ő az érdeke-
sebb figura. A lánynak nincs semmi mondanivalója.
Színésznő, meg kell hagyni, gyönyörű, de nem fo-
gunk túl sokat kihozni belőle az interjúban. Szüksé-
günk van Bateau- ra.
Rose amilyen értelmesen tudta, vitatta az érve-
lést, de mint főszerkesztő tudta, hogy igazuk van, és
noha érezte, hogy összeszorul a szíve, a magazin ér-
dekében hajlott rá, hogy beleegyezzen. Gyűlölte a
gondolatot, hogy Nicolas is az interjúalanyuk le-
gyen, és hogy fotók készüljenek róluk mint párról,
bele sem akart gondolni, mit fog ez jelenteni Nadiá-
nak, ha majd meglátja a magazinban.
Megígérte a szerkesztőinek, hogy végig fogja gon-
dolni, és mihelyt kimentek a szobából, felhívta Na-
diát. Másnapra ígért végleges választ. Nadiát a He-
athrow- n érte utol, épp a gépre várt, ami visszaviszi
Párizsba.
- Tényleg ki akartam hagyni őt ebből - mondta
Rose, miután elmagyarázta a helyzetet. Nadia nem
látta, hogy könnyes a szeme. -De óriási nyomás alatt
vagyok miatta. Csak téged nem akarlak bántani
vele.
Nadia a rá jellemző módon nagylelkűen fogta fel
a dolgot, és jólesett neki, hogy anyja meg akarta vé-
deni. Halk sóhajjal és a legyőzöttek szomorúságával
vette tudomásul. Kellemesen töltötte a napot az
ügyfelével, és rossz volt újra szembesülnie ezzel a
rémálommal.
- Nem hiszem, hogy lenne különösebb jelentő-
sége. Már mindenki tud a viszonyukról és a gyerek-
ről - felelte elcsigázottan.
- Cannes óta végképp hülyét csinált magából ez-
zel a lánnyal -mondta Rose dühösen. - Aki mellesleg
egy nagy nulla, gyerekkel vagy gyerek nélkül. Aki
szerintem ugyanúgy csak egy kellék neki. Rettene-
tes érzés, ha engednem kell, hogy ő is szerepeljen az
interjúban. A szerkesztők szerint szükség van rá. A
lány semmi olyat nem tudna mondani, ami bárkit is
érdekelhet. De számomra te vagy a legfontosabb.
- Emiatt ne aggódj, anya. El fogom viselni - felelte
Nadia méltóságteljesen. El volt szánva, hogy felül-
emelkedik az ügyön, és nem hagyja, hogy Pascalé és
Nicolas tönkretegyék az életét. Ez komoly kihívást
jelentett.
- De legalább olyasvalakinek kéne megírnia, aki-
nek nem a lejáratás és a botránykeltés a célja -
mondta még Rose. - Ha végül megengedem, hogy
így jelenjen meg, mindent el fogok követni, hogy a
neved ne kerüljön szóba, az interjú ne keltsen meg-
döbbenést, és ne állítsa be őket romantikus szerel-
mespárként.
- Nem fogod tudni elérni, hogy kimaradjak belőle
- felelte Nadia, számolva a realitással. - A felesége
vagyok, az a nő, akit elhagyott. -De épp az volt a
probléma, hogy nem hagyta el. Hogy mindkettőjü-
ket meg akarta tartani. És hogy végül, amikor a vi-
szony véget ér és a gyerek megszületett, vagy Pas-
calé továbblép a következő filmhez és a következő
férfihoz, Nicolas haza akar jönni hozzá. Mostanáig
Pascalé minden férfi főszereplővel összeszűrte a le-
vet, akivel együtt játszott, ezúttal már a producer-
rendezővel is. -Miattam ne aggódj, anya. Rendben
leszek még akkor is, ha szerepelni fog az interjúban.
Köszönöm, hogy megkérdeztél. Végezd a munká-
dat, én pedig biztos vagyok benne, hogy vállalható
számot fogtok csinálni. Szeretlek, és minden rend-
ben van.
Rose továbbra is rosszul viselte, hogy engednie
kell a szerkesztőinek, és megköszönte Nadiának,
hogy ilyen megértőn fogadta a dolgot. A nap hátra-
lévő részében rosszkedvű volt, ami ritkán fordult
elő vele. Valósággal belebetegedett és belefáradt a
Nicolas Bateau- Pascale Solon sztoriba. Alig várta,
hogy túl legyenek rajta, és rettegett attól, hogy mi-
ket fognak mondani az interjúban. Nicolas szörnyű
helyzetbe hozta mindannyiukat, őt is beleértve.
Nadia tudta, hogy ez csak egy másik formája lesz
annak a kínszenvedésnek, amit át kell élnie. Alig
várta, hogy elutazzanak az Államokba. Először Los
Angelesbe mennek, Athenáékhoz. Addig már csak a
Bastille-napi hétvégét kell kibírnia, amikor Nicolas
is velük lesz a kastélyban. Úgy tűnt, a nehézségso-
rozatnak soha nem lesz vége. De el volt szánva,
hogy a lehető legelegánsabban hárítsa el az akadá-
lyokat, és túléljen minden nehézséget. Bátran és
méltósággal nézett szembe a helyzettel. Ezt senki
sem veheti el tőle, bármit tett is a férje.
Rose a nap végén e-mailben megírta a vezető
szerkesztőknek, hogy engedélyt ad Nicolas szere-
peltetésére az interjúban, de a cikk végső szerkesz-
tését ő akarja végezni, ebből nem enged. A szer-
kesztők nem vitatkoztak vele. Tudták, hogy Rose
szava törvény a Divatnál, és senki sem akart ke-
resztbe tenni neki. Épp elég győzelem volt szá-
mukra, hogy Nicolas-t megszólaltathatják Pascalé
interjújában.
 Hetedik fejezet

A Bastille-napi hétvége a kastélyban szürreális

volt. Nicolas erejét megfeszítve próbálta megját-
szani magát a gyerekek előtt, úgy tenni, mintha
semmi sem változott volna. Nadiával figyelmes volt,
a lányokat pedig rajongó szeretettel vette körül.
Nadia igyekezett távolságot tartani tőle, és minél
többször egyedül hagyni a lányokkal, míg Nicolas
mindenáron be akarta vonni őt mindenbe. Levitték
a lányokat a tengerpartra, ahol kagylót gyűjtöttek,
járták a kis üzleteket Deauville- ben, elmentek a
kedvenc éttermükbe, és a fennmaradó időt a kas-
télyban, a medencénél töltötték.
Nicolas megtanította Laure-t leugrani a trambu-
linról, és végtelen türelemmel bánt velük. Egy
percre sem fogyott ki a szeretetteljes odafigyelés-
ből, ami Nadiára nem volt jellemző. Ő a víkend nagy
részében dühöngött magában. Az egész olyan volt,
mintha Pascalé nem is létezett volna, mintha Nico-
las nem lenne szerelmes belé, és a lány nem ké-
szülne világra hozni a közös gyereküket. Kívülről
nézve egy szuper hétvégéjüket töltő normális csa-
ládnak látszottak.
 - Mit művelsz? - kérdezte fojtott, nyers hangon,
amikor a lányok felmentek a szobájukba, hogy fel-
öltözzenek a vacsorához. Utánuk akart menni, hogy
ellenőrizze, rendesen megfürödnek- e, és hogy
megmossa a hajukat, de előbb beszélni akart Nico-
las-val. -Megőrültél? Mi ez az egész? Mit csinálsz? És
én mit csinálok? Mit gondolsz, mit éreznek majd a
lányok, ha egy ilyen hétvége után közöljük velük,
hogy elválunk? Két hónapja egyfolytában hazudunk
nekik. Miközben neked gyereked születik egy másik
nőtől.
- Megérdemlik, hogy legyen pár boldog napjuk
mindkettőnkkel. És köztünk még nincs mindennek
vége, Nadia. Még mindig szeretlek.
- Hagyd ezt abba, az Isten szerelmére! - A düh és
a bánat könnyeket csalt Nadia szemébe. - Szeretőd
van, gyereked lesz tőle! Miért akarsz mindent ösz-
szezavarni? A lányaink soha többé nem fognak
bízni bennünk! - Nicolas minden tettével összetörte
a szívét. Ő megpróbálta kizárni a szívéből és az
agyából, miközben egy ilyen hétvége a régi életükre
emlékeztette, ami végérvényesen elmúlt.
- Mi lenne, ha egy ideig még nyitva hagynád a dol-
gokat? - Nicolas úgy nézett rá, mint egy gyerek, akit
összeszidtak, és nem nagyon érti, miért ilyen szigo-
rúak vele.
 - Nem autó vagyok, amivel leparkolsz valahol, és
a lányaink sem játékszerek, akikkel akkor játszol,
amikor kedved támad rá. Anyám azt mondja, inter-
jút fogsz adni Pascale-lal a Divat számára. Az egész
átkozott világ tud, vagy hamarosan tudni fog a vi-
szonyodról. Eközben folyamatosan hazudsz a lá-
nyainknak, engem pedig teljesen kikészítesz. Ez
nem játék, Nicolas, ez a mi életünk. Vagyis ez volt.
Ma már semmi, viccet csináltál belőle, és rém-
álommá változtattad.
- Nem viccelek. Szeretlek, Nadia - felelte könnyes
szemmel Nicolas. A pillanat halálosan komollyá
vált. - Nem tudom, mi történt. Megőrültem, és még
mindig őrült vagyok. Törődnöm kell Pascale-lal, de
téged szeretlek. Ő a július negyediki tűzijáték. Te
meg én a valóság vagyunk. Örökre azok leszünk.
- Nem, nem vagyunk! - kiáltotta Nadia. - Semmi
sem tart örökké, a házasságunk végképp nem, már
nem. A múlt héten felkerestem egy ügyvédet - tette
hozzá halkabban.
- Én is - válaszolta Nicolas. Nadia döbbenten né-
zett rá; ezt eddig nem említette. Igaz, hogy ő sem.
- Válókeresetet adtál be? - kérdezte.
- Nem. Csak nem akarok még nagyobb ostobasá-
got elkövetni, mint amekkorát már elkövettem -
hangzott a válasz. - Az ügyvéd azt mondta, hogy
amíg nem költözöm el a családi otthonunkból, ad-
dig nem vagyunk különélő házaspár, és nincs okod
a válásra. - Nadia ekkor jött rá, hogy Nicolas nem is
olyan őrült, mint amilyennek látszik. - Nem költöz-
tem el. És nem is fogok. Végig akarom ezt csinálni
Pascale-lal októberig, aztán visszajövök hozzád.
Mindent megteszek, amit csak akarsz. Vele mara-
dok a gyerek megszületéséig, de aztán esküszöm,
soha többé nem csinálok ilyet.
- Nem hiszek neked! - rivallt rá Nadia dühösen. -
És nekem csendben kellene üldögélnem a követ-
kező hónapokban, amíg ti ketten mutogatjátok ma-
gatokat és interjúkat adtok? Te nem vagy normális!
- Nadia arcán egy pillanatra gyűlölet jelent meg. -
Miért mindig rólad szól minden? Minket meg köz-
ben tönkreteszei. Elég volt, Nicolas! Ez nem játék.
Ez az életem. - Felállt, és sietős léptekkel indult a
ház felé.
Nicolas a nyugágyban ülve sokáig nézett üres te-
kintettel maga elé a levegőbe. Rettegett attól, hogy
elveszíti Nadiát és a lányokat, de úgy érezte, ki kell
tartania Pascalé mellett, amíg a baba megszületik.
Nem hagyhatja el őt várandósán, és a gyerek az övé
is. Ebben a pillanatban, mintha látnok lenne, és
fogná Nicolas rezgéseit, Pascalé hívta a mobilján.
Nicolas nem akart beszélni vele, mégis fogadta a hí-
vását. Úgy érezte, kettészakad.
 - Hogy megy? - kérdezte Pascalé lazán.
- Többnyire jól. Kicsit feszkós - válaszolta Nicolas
egy sóhajjal. Nem akarta részletezni neki. Pascale
szerint egyszerűen ott kellene hagynia Nadiát, és
vissza se nézni többé. Ahogy ő csinálta volna.
- Gyere vissza hozzám, Ramatuelle- be. Tele van a
ház, csodás az idő, és fantasztikus lesz a ma esti tű-
zijáték. - Jelenleg épp elég tűzijáték volt közte és
Nadia között. Nicolas megértette, miért ilyen feldúlt
Nadia, és úgy érezte magát, mint akit kétfelől rán-
gatnak. -Hiányzol. - Pascalé hangja hirtelen érzé-
kivé forrósodott, és Nicolas-nak kényszerítenie kel-
lett magát, hogy ne lássa őt maga előtt. Itt ne. - Ti
ketten állandóan veszekedtek, pont ezért nem aka-
rok soha férjhez menni. A házasság nem tűnik va-
lami szórakoztatónak - tette hozzá nevetve, de Ni-
colas nem volt nevetős kedvében azok után, hogy
együtt töltötte a hétvégét a családjával, és közelről
látta Nadia szenvedését. És a haragját.
- Hihetetlenül nehéz időszak ez neki - felelte rész-
vevő hangon, jól tudva, min megy keresztül Nadia
miatta, és ez nagyon bántotta. Pascale-ban nem volt
együttérzés Nadia iránt, sőt iránta sem, és nem ér-
zékelte Nicolas bűntudatát.
- Ne felejtsd el, hogy a jövő héten lesz a Divat- in-
terjúnk -emlékeztette Pascalé, majd ismét magára
terelte a szót. - Erre az alkalomra vettem egy átlát-
szó fehér csipkeruhát, amit fürdőruha felett is visel-
hetek. Olyan madonnás vagyok benne. - Tisztában
volt feltűnő, érzéki szépségével, és hacsak lehetett,
ki is használta. Ez volt a titkos fegyvere, és eddig
mindig működött. De ma este nem. Nicolas el volt
keseredve Nadia miatt, és felzaklatta az, amit vele
művel.
- Túl szexi vagy ahhoz, hogy madonnás lehess. -
Nicolas-t meglepte, hogy őt is bevonják az inter-
júba, holott az anyósa a magazin főszerkesztője,
igaz, hogy ő meg egy nagy név. Az egyik legjobb fo-
tósukat bízták meg, és könyörögtek Nicolas-nak,
hogy álljon a fényképezőgép elé. A ramatuelle-i bé-
relt házban akarták elkészíteni a fotókat, amibe
Pascalé anélkül egyezett bele, hogy vele megbe-
szélte volna. Közös képeket is terveztek kettőjük-
ről. - Hétfőn érkezem, egy nappal az interjú előtt.
Kapnak tőlem pár percet, de nem fogom végigcsi-
nálni veled az egész interjút. - Ezt nem teheti meg
Nadiával, de nem is akarta. - Ezen a héten már dol-
goznom is kell - tette hozzá feszülten. Két hónap óta
jóformán semmit sem írt. Az új regénye félkész ál-
lapotban dekkolt egy polcon. Mostanában Pascale-
on és Nadián kívül semmire nem tudott összponto-
sítani. -Nadia és a lányok napokon belül elutaznak
Los Angelesbe, úgyhogy hetekig veled maradhatok
odalent Délen. - Mint egy labda, pattogok ide- oda,
gondolta.
Pascalé, remélve, hogy féltékennyé teszi, emlé-
keztette, hogy másnap elmegy az esküvőre az Hotel
du Capba - de Nicolas nem mutatott féltékenységet.
Amikor befejezték a beszélgetést, a férfi nyomott
hangulatban ment be a házba. Kolbászt, gyümölcsöt
és salátát vettek az egyszerű falusi vacsorához.
Nadia és a gyerekek a szobáikban voltak. Ő a nagy
hálószobából nyíló kis dolgozószobában rendezke-
dett be, de a lányok nem tudták, hogy nem a szülői
hálószobában alszik. Eltöprengett, hogy vajon nem
Nadiának van- e igaza, és nem megvetendő viselke-
dés- e tőlük, hogy titkolóznak a gyerekeik előtt, ő
folyamatosan abban reménykedett, hogy lesz va-
lami megoldás, de egyelőre nem volt.
Nyugtalanította, hogy Nadia elment egy ügyvéd-
hez. Erről most hallott először. Ő is megkeresett egy
ügyvédet, de csak azért, hogy ne kövessen el sem-
milyen kirívó jogi hibát, ami végső halálos csapást
mérhetne a házasságukra. Nadia ezzel szemben
azért ment ügyvédhez, hogy kiderítse, milyen ala-
pon vethet véget a házasságuknak. Már nem
ugyanaz a cél vezérelte őket. Nyílt konfliktus volt
közöttük, mint az életük minden mozzanatában.
 Vacsora közben többnyire hallgattak, amíg a lá-
nyok csacsogtak. Laure ki akart díszíteni egy cipős-
dobozt az általa gyűjtött kagylóhéjakkal, hogy ebből
készítsen ékszerdobozt az anyjának. Sylvie-t az iz-
gatta, hogy mikor mennek el Disneylandbe, ha már
megérkeztek Los Angelesbe. Evés közben ily mó-
don sikerült némileg elterelni a figyelmüket. Va-
csora után Nicolas kiment velük labdázni, Nadia pe-
dig visszavonult a szobájába. Felhívta Venetiát So-
uthamptonban, aki elmondta, hogy náluk kánikula
van. Boldog Bastille-napot kívánt, és megkérdezte,
hogy alakul a hétvége most, hogy Nicolas is velük
van.
- Az őrületbe kerget. Úgy tesz, mintha még mindig
boldog család lennénk, és ötpercenként mondja el,
mennyire szeret. Hallani sem bírom, és nem hi-
szem, hogy ez a helyzet a lányoknak jót tenne. -Vagy
neki. Nicolas-n is látszott, hogy ideges, amitől mind-
ketten feszültté váltak, annyira, hogy szinte szikrá-
zott körülöttük levegő, és Nadia aggódott, hogy a lá-
nyok is megérzik.
- Valószínűleg tényleg szeret - válaszolta Venetia
egyszerűen. -Csak most mindkettőtöket szeretne
magához láncolni. Ezt nem csinálhatja a végtelensé-
gig, a helyzet előbb-utóbb tarthatatlanná válik. Le-
het, hogy a lány előbb hagyja ott, mint te. Egyébként
az este beszéltünk rólatok Bennel. Elmehetünk hoz-
zátok egy hétre augusztusban, ha tényleg akarod.
Három rakétameghajtású gyerekkel nem garantá-
lom, hogy pihentető hét lesz - figyelmeztette a hú-
gát.
- Örülnék neki - mosolyodott el Nadia. - És persze
a lányok is. - Az unokatestvérek nagyon szerettek
együtt lenni. Venetia és Olivia igyekeztek minél
több közös programot szervezni a gyerekeiknek,
míg Nadia gondoskodott róla, hogy a lányai minden
nyáron találkozhassanak az unokatestvéreikkel.
Szerették volna, ha a következő nemzedék tagjai
között ugyanolyan szoros kapcsolat lenne, mint a
négy lánytestvér között.
- Mikor mentek vissza Párizsba? - kérdezte Vene-
tia.
- Holnap este. Már alig várom. Elegem van ebből
a „boldog család vagyunk" nevű játékból, miközben
az életünk romokban hever. És kedden utazunk to-
vább L. A.- be. - Úgy tervezte, hogy Los Angeles után
egy hetet Hamptonsban töltenek. És meglátogatják
Rose-t a szerkesztőségben. Olivia és a családja két
hónapig ki sem mozdulnak Maine- ből, így velük
most nem fognak találkozni. A hatórás autóút New
Yorkból túl hosszú lenne Nadiának és a lányoknak
Nem sokkal Venetia telefonja után a lányok is be-
jöttek a házba, és Nadia indult, hogy lefektesse őket.
Nekik nagyon jó volt, hogy egész nap együtt lehet-
tek a szüleikkel, ráadásul a kastélyban, amit nagyon
szerettek. Itt szabadon futkározhattak, és élvezhet-
ték apjuk jelenlétét is.
Miután ágyba dugta őket, Nadia magányos sétára
indult. Amikor visszaért, egyenesen belefutott Ni-
colas-ba. Szomorúnak látszott, mintha sírt volna.
- Sajnálom, hogy így elrontottam mindent -
mondta halk, rekedt hangon. Nadia látta rajta, hogy
valóban sajnálja, de nem akart a vonzereje áldoza-
tává válni. Nicolas volt az egyetlen férfi, akit valaha
szeretett, de ezt most el akarta felejteni. - Rendbe
akarom hozni, de ez most olyan, mintha egy labirin-
tusból keresném a kivezető utat.
Nadia bólintott, de nem tudta, mit mondjon erre.
- Azt hiszem, távol kellene maradnunk egymástól,
amíg kitaláljuk, és eldöntjük, hogy mit tegyünk - vá-
laszolta végül.
- Nem akarlak elveszíteni, Nadia. Bármi áron, de
vissza akarok jönni. - Igazság szerint el sem ment,
legalábbis nem teljesen. De félt, hogy így is elveszí-
tette Nadiát. Mintha kihunyt volna a fény a szemé-
ben, amikor ránézett, és azok után, amit ő tett, nem
is hibáztathatta érte. Rettentő lelkifurdalás gyö-
törte emiatt, de nem volt benne biztos, hogy ez elég
lesz. - Kérlek, amíg távol vagytok, ne hozzál fontos
döntéseket. Adj nekem még egy kis időt.
 Nadia nem válaszolt, majd egy perc múlva fel-
ment a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót.
Nem akart olyan ígéretet tenni, amit aztán nem tud
betartani.
Amikor visszamentek Párizsba, a vasárnap éjsza-
kát Nicolas velük, a lakásukban töltötte. A hétvége
után mindketten levertek voltak. Nicolas nem tu-
dott szabadulni a gondolattól, hogy mi mindent tett
kockára, amit most el fog veszíteni. Nadia nem
akart újból erről beszélgetni vele.
Hétfő reggel Nicolas felszállt az Orlyról Dél- Fran-
ciaországba induló repülőre. Egyikőjük előtt sem
volt titok, hogy hova megy.
Pascalé Ramatuelle-ben várt rá, és másnapra ter-
vezték a Divatinterjút.
Nadiának be kellett mennie az irodába, ezért a lá-
nyokat a bébiszitterre hagyta. Este megbeszélték,
hogy mit akarnak magukkal vinni Los Angelesbe, a
kedvenc sortjaikat és pólóikat, Laure a világítós tor-
nacipőjét, Sylvie pedig a szerinte „menő" edzőcipő-
jét. Nagy izgalommal várták az utazást.
Másnap reggel Nicolas felhívta őket. Nadiának
nem volt ideje beszélgetni vele, így csak a lányok-
nak kívánt jó utat, és hogy érezzék nagyon jól ma-
gukat az Államokban. Megígérték, hogy amíg távol
lesznek, mindennap hívják egymást FaceTime-on.
Nicolas csalódott volt, amiért Nadiával nem tudott
beszélni. A közös hétvégéjük után még jobban hi-
ányzott neki, és amióta visszament, ingerült volt
Pascale-lal. Igazából magára volt dühös; ő terem-
tette meg azt a poklot, amelyben most Nadiával
együtt kellett vergődniük.
Nadia és a gyerekek sok kapkodással, de időben
indultak a repülőtérre. Nadia hátra ült a taxiban a
lányokkal, s közben az járt a fejében, hogy vajon mit
felejtett el bepakolni. De aztán megnyugtatta ma-
gát, hogy mindent az előre megírt lista szerint cso-
magolt el, és végül mosolyogva karolta át mindkét
lánya vállát.
- Akkor kezdődjék a nagy kaland! Athena nőnétek
azt mondja, már nagyon vár bennünket - mondta vi-
dáman, megszabadulva az érzéstől, hogy Nicolas ál-
landóan ott ólálkodik körülötte, mint valami szel-
lemalak. Előző nap, amikor elváltak, elég nyomorul-
tul nézett ki, de most nem akart erre gondolni. Ez
most az ő ideje a lányokkal, és nem akarta, hogy
bármi elrontsa.
- Alig várom, hogy láthassam Athena néni kutyáit!
Hugót... meg Juanitát és Chiquitát, és Stanley-t - so-
rolta Laure a kutyákat. Eközben Sylvie újabb SMS-t
küldött apjának arról, hogy mennyire szeretné, ha
most ő is itt lenne velük.
- Én is - válaszolta rögtön Nicolas, és hozzáfűzte,
hogy máris nekikezdett az új regénye folytatásának.
Sylvie nagyon sajnálta, hogy apja nem tud velük
nyaralni, csak az vigasztalta, hogy legalább a Bas-
tille-napi hétvégét együtt tölthették. Az ő szem-
pontjából az a pár nap maga volt a tökély, hiszen
anyja- apja együtt voltak. Az utóbbi időben mind-
ketten sokat idegeskedtek, és gyakran tűntek rossz-
kedvűnek, de talán mire visszajönnek, jobbra for-
dulnak a dolgok. Ő mindenesetre reménykedett.
Megkérdezte erről apját, aki megígérte, hogy soha
nem fognak elválni. És Sylvie tudta, hogy apja nem
hazudik nekik.

- Hihetetlenül gyönyörű vagy - mondta Nicolas a

hálószoba ajtajában állva. A ramatuelle-i fényűző
háznak csodálatos kertje és hatalmas medencéje
volt. Pascalé azt a fehér csipkeruhát viselte, amit az
interjúra vásárolt, és amelyben tökéletesen látni le-
hetett a jókorára gömbölyödött hasát. A bikini alsót
felvette hozzá, de a felsőt nem. A terhességtől meg-
nőtt és telt lett a melle. Karja és lába karcsú maradt,
arca bájosabb, mint valaha, hirtelenszőke tincsei
szépséges keretbe foglalták az arcát, míg a hosz-
szabb fürtöket feltornyozta a feje tetejére. Nagy ha-
sával nőiesebbnek, és kevésbé lányosnak látszott.
Ahogy a medence mellett felállított napernyő alatt
hosszú lábait kinyújtva hevert egy napozóágyon, a
legkevésbé sem volt madonnaszerű, sokkal inkább
érzékiséget sugárzó. A hófehér zakós pincér, aki a
ház személyzetéhez tartozott, tálcán nyújtotta neki
egy magas falú pohárban a limonádét. Egy löttyin-
tésnyi gin is volt benne, amiről Nicolas nem tudott.
Nicolas sortban, Hermés szandálban és fehér vá-
szoningben volt. Úgy néztek ki, mintha egy jachttu-
lajdonosoknak vagy kőgazdag embereknek szánt
reklámban szerepelnének. Vagy mint akiknek min-
denük megvan. Nicolas némileg már megnyugo-
dott, nem volt olyan ideges, mint egy nappal koráb-
ban. Mihelyt belépett az ajtón, Pascalé megérezte,
hogy rosszkedvű, ezért becsalta az ágyba, és jócs-
kán felvidította. Nicolas meg is jegyezte, hogy va-
rázshatalma van felette. Pascalé teljesen megbabo-
názta.
Pár perccel azután, hogy Pascalé elhelyezkedett a
napozóágyon, a házgondnok két embert kísért ki a
medencéhez, egy alacsony, farmernadrágot és pó-
lót viselő nőt, akinél nagy méretű jegyzettömb volt,
és egy szintén farmernadrágos férfit, aki póló he-
lyett mexikói hímzett ingben jelent meg. Ők voltak
az alkotók, az író és a fotós. Fiatalok lévén el- ámul-
tak ennyi fényűzés, szépség, és a két híresség láttán.
Nicolas felállt, és kezet fogott velük, Pascalé azon-
ban nem mozdult, nehogy elrontsa a gondosan
megválasztott pózt. Tűsarkú fehér szandáljának fű-
zője térdig fonta át a lábát, és ez is nagyon szexi volt.
Olyan vonzó és érzéki látványt nyújtott, hogy az
ember szinte elfelejtette, hogy terhes. Még nem állt
készen arra, hogy az anyaság reklámarca legyen. A
Nicolas-tól kapott fehér Hermés Birkin- táskája
mellette, a földön hevert.
Nicolas megkérdezte, ettek- e már, és rögtön fel-
ajánlotta, hogy ebédeljenek meg. A jövevények azt
felelték, hogy már ettek Saint-Tropez-ban, a Gorilla
Bárban, nem éhesek. De a pohár bort mindketten
elfogadták. Mialatt a fotós felállította a fényképező-
gépeit, Barbara Jaffe, az író, akit New Yorkból rep-
tettek ide, leült, és kötetlenül elcsevegett velük.
Pascalé a sztárt játszotta, amit Nicolas nem bánt. Il-
lett hozzá a szerep, róla pedig elterelte a figyelmet.
Nem szeretett volna az interjú középpontjába ke-
rülni, és nem tervezte, hogy mindvégig jelen lesz.
A fotós azt kérte, hogy mielőtt belekezdenek,
hadd kattintson párat, csak úgy, minden beállítás
nélkül. Nicolas felült Pascalé napozóágyának karfá-
jára, és a kezdeti félszegsége elmúltával azt sem
bánta, hogy Pascalé közelebb hajol hozzá. Aztán ki-
álltak a medence szélére, és a fotós Pascale-t úgy
igazította be, hogy oldalról jól látszódjék a hasa. A
felvételek közötti egyik szünetben Pascalé lazán be-
leült Nicolas ölébe, és míg a többiek nevettek, meg-
csókolta. Ennyi gyöngédség és humor láttán a fotós
nem bírt ellenállni, rögtön elkattintotta a gépet.
Tudta, hogy ez a felvétel aranyat fog érni. És ezek
után kezdődhetett az interjú.
Barbara jegyzetfüzetében egy sor kérdés szere-
pelt arról, hogy hol ismerték meg egymást, mi jutott
eszükbe, amikor először meglátták egymást, szer-
elem volt- e első látásra. Milyen volt együtt dolgozni
a forgatáson? Hogyan alakult át közben a kapcsola-
tuk? Mivel szeretik tölteni az idejüket? Hol laknak?
Hogy képzelik el az életüket szülőként? Kérdezte
őket a jövőről vallott nézeteikről, és arról, hogy a
kapcsolatuk milyen hatással van a munkájukra. Rá-
kérdezett, hogy terveznek- e újabb közös munkát,
és hogy mit gondolnak, a baba érkezése befolyá-
solja- e majd a pályájuk alakulását és a közös életü-
ket.
Mindenre kíváncsi volt, amit az olvasók, rajon-
góik és az őket becsmérlők egyaránt, tudni akartak.
Minden olyasmit kiszedett belőlük, amiről Nicolas
nem akart beszélni, és amiről megígérte magának,
hogy nem fog rá válaszolni, de a nő ravasz volt, és
értett a dolgához, ezért megszerezte, amit akart,
még ha az információk legtöbbje nem is volt igaz.
Pascalé sokkal fesztelenebb lévén bármit hajlandó
volt elmondani Barbarának. Nicolas eddig ritkán
adott interjút, szokatlan volt számára a helyzet.
Barbara sohasem kérdezett rá direkt módon Nadi-
ára és a házasságukra, de a létezése benne rejlett
több kérdésben is.
Nicolas ki tudott térni néhány ilyen kérdés elől,
de ilyenkor Pascalé rögtön átvette a szót, és elmon-
dott mindent, amit Barbara tudni akart. Nicolas
ilyenkor összerándult, majd igyekezett tompítani
Pascalé szavait, de őt nem lehetett visszafogni. Nem
félt kimondani a véleményét a házasságról, amit ne-
vetségesen idejétmúlt hagyománynak tartott, és
ami szerinte a mai rohanó, állandóan változó világ-
ban már semmi célt nem szolgál.
Kifejtette, miszerint az embernek szabadnak kell
maradnia, hogy fejlődni tudjon, és egyetlen kapcso-
latnak sem kell örökké tartania. Ez tündérmese
volt, nem a valóság. Pascalé szerint természetes ré-
sze az életnek, hogy az embernek legyenek gyere-
kei, de ahhoz, hogy egy gyerek boldogan éljen, a
szülőknek nem kell összeházasodniuk, sőt nem is
kell ugyanazzal a partnerrel élniük. A különböző
kultúrák őslakó törzseit hozta fel példának, ahol a
törzs neveli fel a gyerekeket, nem az anya vagy az
apa. Elmondta, hogy őt a nagymamája nevelte, mi-
közben az anyja dolgozott, aminek ő hasznát látta.
És az ő gyerekük is javarészt az anyjánál lesz, ami-
kor ő el lesz foglalva.
 Pascalé válasza arra indította Barbarát, hogy
megkérdezze, tulajdonképpen szándékában áll- e
felnevelni a kisbabáját, és egyáltalán maga fog- e
gondoskodni róla.
- Remélem, nem - felelte Pascalé nevetve, és el-
mondta, hogy a gyerek jórészt az anyjánál lesz, mert
neki a karrierjével kell foglalkoznia. Túl fiatalnak
tartja magát ahhoz, hogy minden idejét a pelenká-
zással töltse.
Barbara ekkor megkérdezte Nicolas-tól, hogy mit
szól mindehhez. Ő azt felelte a maga elragadóan
franciás kiejtésével, hogy Pascalé véleménye na-
gyon különbözik az övétől. Elmondta, hogy ő egy
hagyományos, stabil családban, anya és apa mellett
nőtt fel. Megemlítette azt is, hogy van két lánya, akik
szintén az ő hagyományosabb stílusában nevelked-
nek.
- És mit szólnak a babához? - kérdezte Barbara.
Egyre inkább Nicolas házasságával kezdett foglal-
kozni, de ő résen volt, és rendre kitért előle. A lányai
említésével azonban belépett Barbara csapdájába.
- Biztosan örülni fognak neki - felelte lazán, nem
említve meg, hogy a lányai nem tudnak a babáról.
- És a felesége? - dobott rá egy könnyen felrob-
banó bombát Barbara, amit ő azon nyomban moso-
lyogva visszadobott neki.
 - Ő nem része ennek az interjúnak, Miss Jaffe.
Nincs itt, hogy a maga nevében szólhasson.
- Hála Istennek - mondta Pascalé nevetve, mire
Nicolas figyelmeztető pillantást vetett rá. Rájött,
hogy túl sokáig maradt, és várta az alkalmas pilla-
natot, amikor leléphet.
- Nehéz volt az átmenet az egyik nőtől a másikig?
- kérdezte Barbara. Nicolas mosolygott, és nem vá-
laszolt. Barbarát figyelmeztették, hogy ne menjen
ebbe bele, de ő nem bírta megállni, hogy csak azért
is próbálkozzék. Nicolas azonban nem válaszolt,
ehelyett megköszönte, hogy időt áldoz rájuk, hom-
lokon csókolta Pascale-t, és csendben eltűnt. Az in-
terjú készítőjét meglepte angolos távozása, Nicolas
azonban tudta, hogy sokkal többet mondott, mint
amennyit kellett volna. Elfogta az aggodalom, hogy
a válaszai hogyan jelennek majd meg nyomtatás-
ban, és mit szól hozzá Nadia, ha elolvassa egyálta-
lán.
Ezután újabb, majdnem meztelen fotók készültek
Pascale-ról, amikor a bikini alsóban, a csipkeruha
nélkül bement a medencébe. Olyan teste volt, amire
minden nő vágyott, terhesség ide vagy oda. Szeret-
tek volna pár medencés képet Nicolas-val is, de ő
azt mondta, hogy dolga van, és nem jött vissza.
 Amikor Pascalé szólt, hogy az interjúnak vége
van, Nicolas kijött, hogy megköszönje nekik, és el-
búcsúzzon tőlük. Néhány perc múlva a Divat két
küldöttje elment, Pascalé pedig azon vizesen végig-
nyúlt egy nyugágyon.
- Szerintem szuper volt, szerinted is? - nézett fel
mosolyogva Nicolas-ra. Ő azonban ebben nem volt
olyan biztos.
- Sok olyasmit kérdezett, amit nem lett volna sza-
bad. - Aggódott Pascalé és a saját némelyik válasza
miatt, amivel akarata ellenére túl sokat árult el. Pas-
calé a maga naivitásában jóindulatot tételezett fel
az interjú készítőjéről, és közölte, hogy nem érdekli,
mit mondanak róla. Nicolas-t azonban érdekelte.
Nem szerette volna, ha tovább súlyosbítanák a
helyzetét Nadiával, vagy még jobban megsebeznék
őt. Épp elég neki Pascalé létezése. Akinek a szavai
veszélyesek voltak. Szépen becsomagolva a ke-
zükbe adta azt a muníciót, amit meg akartak sze-
rezni. És ami még rosszabb, tartott tőle, hogy ő
maga is ezt tette.

Amikor Rose elolvasta az interjú első fogalmazvá-

nyát, hangosan felnyögött. Barbara Jaffe minden té-
mában Pascale-t idézte, akinek a szavaiból egy os-
toba, nárcisztikus, amorális, felelőtlen és kemény
nő képe rajzolódott ki. Nicolas fülig szerelmes fa-
jankónak látszott, aki egy szenzációs testű, tyúk-
eszű, szívtelen nőért kidobta az életét az ablakon.
- Rövidebbre szeretném venni - mondta lebigy-
gyesztett szájjal, amikor pár nappal később Barbara
bejött hozzá az irodába. -Szerintem a cikk hosszabb
a kelleténél. És nem kell ennyire belemenni.
- Ők mondtak mindent, ezek az ő szavaik - felelte
az író ártatlanul és csalódottan, amiért Rose meg
akarja húzni az interjú szövegét. -Nem léptem túl a
terjedelmet. Megszámoltam a szavakat. - De az
utolsó szó Rose-é volt.
- Ez igaz, de a nő rengetegszer ismétli magát. Nyil-
vánvaló, hogy egy laza erkölcsű fiatal nőről van szó,
aki nem ezzel a férfival képzeli el a jövőjét, és na-
gyon kevés érdeklődést mutat a gyermeke iránt.
Nekünk mindig figyelnünk kell az érintettek kör-
nyezetére is. Ki az, aki a látótávolságon kívül állva
sérülhet az interjúban olvasottaktól? A férfi fele-
sége, a két lánya. Szeretném, ha az interjú olyan
korrekt lenne, amennyire csak lehet. Attól, amiket a
nő mond, túl könnyen válik ízléstelenné. A sztori
kétségkívül a szexről, és nem a szerelemről szól, a
gyerek csak egy szerencsétlen véletlen következ-
ménye. Szeretném, ha ez világos lenne. A lány film-
sztár, az emberek sok mindent meg fognak bocsá-
tani neki. De ne menjünk bele túlságosan.
 Piros ceruzával jelölte meg, hogy hol akar húzni a
szövegből. Barbara csalódottnak látszott, de jobb-
nak látta nem vitatkozni. Nem lenne bölcs dolog,
márpedig Barbara Jaffe ambiciózus nő volt. Az in-
terjú nagy lehetőséget jelentett számára. A lelkese-
dése rávette bizonyos határok átlépésére, amire
normális esetben nem lett volna kapható. Hozzá is
eljutott a hír, hogy Nicolas Rose veje, így hát nem
lepte meg túlságosan, hogy a főszerkesztő védi
mindkettőjüket, és le akarja rövidíteni az interjút.
Ezek után a képeken mentek végig, és Rose kény-
telen volt magában elismerni, hogy Pascalénak tö-
kéletes teste van. Bekarikázta a kedvesebb, lezse-
rebb hangulatú fotókat, hogy azok kerüljenek bele
a cikkbe, és vörös X- szel húzta át a majdnem mez-
teleneket, miközben megpróbált nem figyelni túlsá-
gosan Pascalé hasára. Nicolas több fotón is közel
volt Pascale-hoz. Kiválasztották azt, amelyen a lány
fel volt öltözve, és egyáltalán nem lehetett látni a
hasát.
A meghagyott képek a leginkább jóindulatú, leg-
kevésbé szexuális tartalmú, és jó ízléssel készített
felvételek voltak. Jól illusztrálták a sztorit, de nem
érződött rajtuk a bulvársajtó botrányéhsége, amit
Rose mindenképpen el akart kerülni. Szem előtt
tartotta mind a lánya, mind a magazin legfőbb érde-
keit.
 Aláírta a jóváhagyott szöveget, és közben sajnálta
a lányát, amiért a férje viszonya ekkora nyilvános-
ságot kapott. Remélte, hogy rövid időn belül meg-
szabadul Nicolas-tól. Régóta tart már a zavar és a
fájdalom, és túl sok ember fog szenvedni tőle. Az in-
terjúban ugyanakkor elhangzott, hogy Nicolas to-
vábbra is nagyon közel érzi magát a feleségéhez és
a lányaihoz, és ezen nem is akar változtatni. Tehát
nem árulta el teljesen Nadiát. Rose most már csak
abban reménykedett, hogy a lánya a közeljövőben
elválik tőle. Lehet, hogy Nicolas nem gonosz, nem
akarja Nadiát szívtelenül, kegyetlenül és előre meg-
fontolt szándékkal tönkretenni, de a legjobb eset-
ben is bolond.
 Nyolcadik fejezet

Joe is Athénéval tartott, amikor a terepjáróval ki-

mentek Nadia és a lányok elé a repülőtérre. Joe jól
megtermett, mackós férfi volt, nagy gyerekbarát. És
tökéletes partnere Athénénak, akivel nagyszerűen
mutattak együtt. Mindketten magasak, testesek,
melegszívűek és joviálisak voltak, a szájukon min-
dig mosoly, a szemükben nevetés bujkált. Joe tudott
egyet- mást arról, hogy mi történik Nadiával, de
nem mindent. Athena nem akarta elárulni neki
húga minden titkát és bizalmas közlését, de épp ele-
get tudott ahhoz, hogy mélyen helytelenítse, amiért
Nicolas ilyen zűrös helyzetbe navigálta magát.
Joe akkor került be a családba, amikor Nadia már
három éve Franciaországban élt, és együtt járt Ni-
colas-val. Ő volt az egyik vőfély az esküvőjükön, és
mindig élvezte, ha velük lehetett. Noha Athénéval
nem voltak házasok, és nem is terveztek esküvőt,
úgy viselkedtek, mintha azok lennének, és ennyi év
után Joe-nak Athena párjaként megbecsült helye
volt a családban. Öt évvel volt fiatalabb Athénénál,
és a harmincnyolc évével Nicolas-nál is fiatalabb
volt négy évvel, de az élet dolgaiban jobban eligazo-
dott nála. Sohasem élt házasságban, gyerekei sem
voltak. Szeretett volna gyerekeket, de Athena a kez-
det kezdetén világosan értésére adta, hogy nem
akar, és ő elfogadta. Így aztán megelégedett az uno-
kaöcséivel, unokahúgaival és a barátai gyerekeivel.
Nekik meg ott voltak a kutyáik.
Nicolas arisztokrata családból származott, és egy
szem gyerek volt. A legjobb párizsi iskolákba járt,
egy rangos egyetemen politikatudományt tanult,
mesterfokozatot is szerzett, és fiatal korától kezdve
megvolt minden lehetősége és támogatása, hogy
íróvá válhasson. Soha nem kellett amiatt aggódnia,
hogy miből tartsa el magát.
Joe egyszerűbb és rosszabb körülmények között
élő családból jött. Négy testvér közül volt az egyik.
Fiatalon veszítette el az apját. Michiganben nőtt fel,
a maga erejéből végezte el a főiskolát, tizenéves ko-
rától kezdve dolgozott, nagy és erős gyerek lévén
nehéz fizikai munkákat végzett. Volt favágó, rako-
dómunkás, főiskolásként teherautó- sofőr, és köz-
ben rájött, hogy nagyon szeret főzni. Amikor épp
tűzoltóként dolgozott, és szolgálatban rá osztották
a tűzoltóállomáson az ételek elkészítését, alkalma
nyílt fejleszteni a tudását. Elvégzett több főzőtanfo-
lyamot, félretette a pénzét, otthagyta az állását, Eu-
rópába utazott, hogy olasz és francia éttermekben
dolgozzon, és végül mesterszakácsvizsgát tegyen.
Akkor elment Los Angelesbe, és megnyitotta a saját
éttermét.
Athenát egy televíziós főzőműsorban ismerte
meg, és az első perctől remekül megértették egy-
mást. Mindketten úgy érezték, a partnerükben
megtalálták a másik felüket. Athénénak saját sike-
res tévéműsora lett, míg Joe tovább vitte az étter-
mét, és közvetlen kapcsolatot ápolt a vendégeivel.
Eközben segített Athénénak a vegetáriánus és vé-
gen éttermei működtetésében, amelyek népszerű
étkezőhelyek, de az övéhez képest kisüzemek vol-
tak.
Joe ügyes üzletember, nagy munkabírású, nagy-
szívű, de józan gondolkodású férfi volt. Ösztönösen
védelmezte azokat, akiket szeretett, ezért rossz volt
hallania, hogy Nicolas milyen helyzetbe hozta Na-
diát. Nicolas szerinte elkényeztetett kölyök mód-
jára viselkedett, amit korábban nem gondolt volna
róla. Mindent meg akart tenni, amit csak tudott,
hogy Nadia és a lányai a lehető legjobban érezzék
magukat L. A.- ben.
Jegyet vett egy Dodgers-mérkőzésre, ahová ő
maga akarta elvinni a lányokat, és remélte, hogy
lesz ideje csatlakozni hozzájuk, amikor elmennek
megnézni a Universal Stúdiókat. Tudta, hogy
Athena elviszi őket Disneylandbe, ami ugyan nem
kárpótol az otthoni feszültségekért, de remélte,
hogy könnyít valamelyest Nadia terhein, és a két
nehéz hónap után alkalmat ad a felhőtlen jókedvre.
Nadiát nagyon kedvelte, és tudott róla hogy a lá-
nyok nem is sejtik, mekkora veszélyben van a szü-
leik házassága. Athena erre külön is figyelmeztette,
de Joe meg volt győződve róla, hogy a lányok igenis
sejtenek valamit, és ez ijesztő lehet számukra. Saj-
nálta Nadiát és a gyerekeit.
Együtt várták Athénéval, hogy Nadia és a lányok
átessenek a repülőtéri vámvizsgálaton. Amikor
végre megjelentek, széles mellére ölelte egyszerre
mindhármukat. A hosszú repülőút után fáradtnak
és feszültnek látta Nadiát, de a lányok boldogok és
izgatottak voltak, Nadia pedig hálásan mosolygott
rá és a nővérére.
Este Joe vacsorázni vitte mindannyiukat; a gyere-
kek óriási hamburgert kaptak, a felnőttek pedig na-
gyon finom ételek közül választhattak. Athena szá-
mára többféle vegetáriánus fogás kínálkozott, míg
Joe magának marhasültet rendelt.
- Na, és hogy vannak az én kedvenc francia kislá-
nyaim? - kérdezte egyszerre mindhármuktól. Nadia
olyan régóta élt Párizsban, hogy ma már az egész
család inkább franciának tartotta, mint amerikai-
nak, és ő is így gondolt magára.
 - Nagyon jól vagyunk, és nagyon örülünk, hogy itt
lehetünk -válaszolta Sylvie a maga franciás akcen-
tusával, roppant gondosan ejtve ki a szavakat.
- Sokat javult az angolod - dicsérte meg Joe, mire
Sylvie szája széles mosolyra húzódott. - Hát veled
mi újság? - fordult Joe Laure-hoz, aki épp a minden-
nel megrakott óriási hamburgerével birkózott.
Tiszta ketchup volt az egész arca.
- Szeretném látni a kutyáitokat - mondta tisztán
és tagoltan, nagy mosoly kíséretében a kislány.
Nemrégiben esett ki elöl két foga.
- Ők is izgatottan várnak titeket. Főleg Juanita és
Chiquita. Athena nénétek most vett nekik új balett-
szoknyát. - Fancsali képpel Athenára nézett, aki ne-
vetett. - Hugó és Stanley az én haverjaim. - A labra-
dor és a hegyi kutya. - Együtt járunk vadászni.
Olyan meleg volt, hogy vacsora után, amikor fel-
értek Athena L. A. feletti dombokon lévő, ranch stí-
lusú házába, még úsztak egyet a medencében.
Joe-nak is volt saját kis háza Nyugat-Hollywood-
ban, amit ő csak „viskónak" nevezett, de már évek
óta nem lakott ott. Azt mondta, ez az ő „biztosítási
kötvénye" arra az esetre, ha Athena egyszer kiadná
az útját. De Athena szerint jobban kijöttek egymás-
sal, mint bármelyik házaspár, akit ismer. Minek el-
rontani valamit, ami jó? - mondta mindig, amikor
Rose kapacitálta, hogy házasodjanak össze, úgy-
hogy végül anyja sem emlegette többet. Athena
negyvenhárom évesen már tudta, mit akar, és ho-
gyan akar élni. Mivel gyerekek nem szerepeltek a
kívánságlistáján, a férjhez menésnek nem látta ér-
telmét.
Athena egész programsorozatot állított össze
számukra Los Angelesben. Mivel nyáron szünetelt a
műsora, így most ő is a nyári vakációját töltötte,
együtt lehetett velük, amit nagyon élvezett. Elvitte
őket múzeumokba, a Universal Stúdióba, és ígére-
téhez híven Joe is velük tartott. Disneyland volt a fő
attrakció. Nadia és Athena bejárta az egészet Sylvie-
vel és Laure-ral, és mindent megnéztek, amit akar-
tak. A végére úgy kifáradtak, hogy útban hazafelé a
kocsiban mindkét kislány elaludt. Kaptak Disney-
pizsamát, pólót, jelmezt, varázspálcát és Minnie
Egér-füleket.
- Ez nagyon jó volt - mondta Nadia a nővérének. -
Élveztem.
- Én is - mosolygott rá Athena. Nadia kezdett újra
önmagára találni, és amióta itt voltak, láthatóan
megnyugodott. Miután lefektették a lányokat, leül-
tek a modern, mindennel felszerelt konyhában, és
Nadia elmondta a nővérének a tervét.
 - Mihelyt hazaérünk, elindítom a válást. Nem aka-
rok tovább tétlenül ülni, és várni, hogy Nicolas kita-
lálja, mit akar tenni. Látom az írást a falon. Pascalé
a jövőre nézve nem egy biztos pont, és Nicolas bo-
lond, ha ezt hiszi. Azt mondja, októberben, miután a
gyerek megszületik, szakít vele, de én ebben nem
hiszek. A lány valószínűleg még egy- két évig nem
száll le róla, amíg tart a gyerek újdonságának a va-
rázsa. Én viszont nem akarom arra vesztegetni az
életemet, hogy várom őt vissza. Ha hazaértünk, meg
fogom mondani neki, hogy beadom a válókeresetet.
- Biztos, hogy ezt te magad akarod, és nem valaki
más gondolja úgy, hogy ezt kéne tenned? Mondjuk
anya vagy Olivia? Tudom, hogy nekik ez a határo-
zott álláspontjuk. De itt a te életedről, a te házassá-
godról van szó, és még ha Nicolas seggfej is, egy-
előre a tiéd, és ha szereted, akkor igazából rajtad
múlik, hogy mit akarsz tenni.
- Köszönöm - felelte Nadia halkan, és rámosoly-
gott Athenára. -Szuper nagytesó vagy. Anyának kel-
lett volna lenned. Jó anya lennél.
- Nem, nem lennék az. A gyerekek kiborítanak.
Túl nagy felelősséggel járnak, rettegnék, hogy vala-
mit rosszul csinálok, amitől egy életre elcseszem
őket. Nem tudom, te, vagy Venetia, vagy Olivia hogy
bírjátok.
 - Belejöttünk. Valahogy így van a házassággal is.
Legalábbis eddig úgy gondoltam, de már nem tu-
dom, mit higgyek.
- Gondolod, hogy egyszer még visszajössz az Álla-
mokba, és itt fogsz élni?
Nadia rövid gondolkozás után megrázta a fejét.
- A cégem Párizsban van, és szeretem a lakásun-
kat. A gyerekeim franciák, és az apjuk közelében,
vele egy városban kell élniük. Tudom, hogy furán
hangzik, hiszen New Yorkban nőttem fel, de már
nem érezném jól magamat ott. Olyan régóta élek
Párizsban, hogy amikor itt vagyok, külföldinek ér-
zem magam. Franciaországban könnyebb. Néha in-
kább franciának tartom magam, semmint amerika-
inak.
- Lehet, hogy ezért nem adtad be rögtön a válóke-
resetet. Sok amerikai nő már megtette volna - je-
gyezte meg Athena.
- Itt könnyebb a válás. Én még nem érzem kész-
nek magamat rá. De ha nem lépek valamit arra,
hogy megcsal, akkor elveszítem az önbecsülésemet.
- Csak legyél biztos abban, hogy te mit akarsz. Ne
törődj azzal, hogy másvalaki szerint mit kellene
akarnod vagy tenned.
- Nem tudom, lehet- e az ember biztos abban,
hogy jól teszi, ha elhagyja azt, akit szeret. Mindig
vannak dolgok, amiket szeretünk abban a másik-
ban. Még mindig szeretem Nicolas-t. Lehet, hogy
még nagyon sokáig szeretni fogom. De nem engedi
el Pascale-t, és a baba miatt minden olyan bonyo-
lult. Lehet, hogy engem is szeret, csak nem eléggé
ahhoz, hogy azt tegye, ami helyes.
- Fiatal vagy, Nadia, és gyönyörű. Majd találsz egy
rendes pasit -felelte Athena szelíden.
- Talán. - Nadián látszott, hogy nem biztos ebben.
- De nehéz lesz újra bízni valakiben. Azt hittem, egy
életre bebiztosítottuk magunkat, és sziklaszilárd a
házasságunk. Tévedtem.
Ebben a pillanatban megérkezett Joe az étterem-
ből. Minden estéjét az éttermében töltötte. Athena
Santa Monica- i éttermeit ebédidőben járta végig,
hogy lássa, minden rendben van- e. Athena volt a
tulajdonos, de csak ritkán ment be személyesen, a
menedzserek működtették, és Joe ellenőrizte a he-
lyeket. A saját éttermének gyakorlati munkálatai-
ban is részt vett, elit vendégköre legkényesebb ízlé-
sét is kielégítve. Étterme sikerességének a szemé-
lyes jelenléte és a legapróbb részletekre való odafi-
gyelése volt a titka.
Hamar elrepült a hét, és búcsúzniuk kellett Jóétól
és Athenától. A lányok a Minnie Egér- fülekkel a fe-
jükön indultak el, Laure ezenkívül egy rózsaszínű
kis kerekes bőröndöt húzott maga után, amit
Athena vett neki Disneylandben. Benne volt az ösz-
szes kincse. Nadia párás szemmel ölelte át a nővé-
rét, és mondott köszönetét. Egy utolsó integetés
után következett a biztonsági ellenőrzés, és a fel-
szállás a New Yorkba induló repülőre. Úgy tervez-
ték, hogy három napig maradnak a városban Rose-
nál, azután továbbmennek Southamptonba, ahol
egy hétig lesznek Venetia, Ben és a gyerekeik ven-
dégei.
Rose már várta őket. Sylvie és Laure nem győzték
mesélni a kalandjaikat Athenával. Rose másnap ma-
gával vitte őket a szerkesztőségbe, ahol körbeve-
zette a kislányokat, és közben elmesélte, hogyan ké-
szülnek a magazin cikkei, és hogyan illesztik be a
szövegbe a fotókat.
Sylvie ezek után bejelentette, hogy egyszer majd
ő is egy magazinnál akar dolgozni, mire Laure sie-
tett megjegyezni, hogy ő meg a kutyák állatorvosa
lesz, ami általános mosolyt váltott ki. Laure rendkí-
vül élvezte Athena állatseregletét.
Rose szabaddá tette magát délutánra, és elvitte
őket a Szabadság- szoborhoz és az Empire State
Building tetejére. A vidám napok után még szebb
napok vártak rájuk Venetiáéknál Southamptonban.
Futkároztak a tengerparton, homokvárat építettek,
belegázoltak az óceánba, úsztak a strand medencé-
jében. Igazi nyári vakáció volt. Sylvie és Laure nem
bírták az iramot Venetia hozzájuk képest túl nagy
és vagány fiaival, de nagyon jókat játszottak Indiá-
val, aki odáig volt értük.
Nadia és Venetia hosszú tengerparti sétáikon az
életükről, a munkájukról, a gyerekeikről és a házas-
ságukról beszélgettek. Venetiával könnyű volt ki-
jönni, ő mindig óvta és védte a húgát, és sok min-
denben, többek között az üzleti dolgokban is, okos
volt. De Nadiának leginkább az tűnt fel, hogy milyen
boldogok együtt Bennel. Látszott, hogy harmonikus
a kapcsolatuk, és sokat tesznek azért, hogy segítsék
egymást. Ben is sétált Nadiá-val a parton, és el-
mondta, mennyire sajnálja, hogy Nicolas így fel-
dúlta az életüket.
- Még sokat kell fejlődnie - tette hozzá, de magá-
ban kételkedett, hogy Nicolas-nak lesz- e ideje erre
Nadia mellett. Arra gondolt, hogy Nadiának olyas-
valakire van szüksége, akivel megoszthatja az éle-
tét, és nem olyanra, aki mindent kockára tesz, és
nyilvános botrányt okoz. Nadia kénytelen volt
egyetérteni vele.
Megbeszélték, hogy a nyári vakáció utolsó heté-
ben eljönnek a kastélyba, és erre már Olivia is ígé-
retet tett. Nadia ezen a nyáron többet látott a nővé-
reiből, mint hosszú ideje bármikor, és hálás volt
érte. A hét végén anyja is eljött, és mindnyájan
együtt vacsoráztak.
 Emléktárgyakkal és emlékekkel gazdagodva re-
pültek vissza Párizsba. Nadia tudta, hogy ezt a nya-
rat és azt, ahogy a családja segített átvészelnie az el-
múlt időszakot, soha nem fogja elfelejteni. Haza-
érve alig várta, hogy újra dolgozhasson. Az ügyvéd-
jével is volt egy találkozója. Feltett szándéka volt,
hogy minél kevesebb veszteséggel engedje el Nico-
las-t. Két és fél hónapjába telt meghozni ezt a dön-
tést. De már készen állt rá. Legalábbis remélte.

Nicolas már az első estén eljött, hogy lássa a lá-

nyokat, és Nadia egyedül hagyta őket, mivel már
csaknem három hete nem találkoztak, és nem akart
zavarni. A gyerekeket kifárasztotta az utazás, ezért
korán lefeküdtek. Nicolas ekkor bement Nadia kis
dolgozószobájába. Ő épp a távolléte alatt jócskán
felgyülemlett postáját nézte át. Nyáron egész Fran-
ciaország nyaralt, úgyhogy tudta, ez idő alatt semmi
fontos dolog nem történik, és ha egy megrendelője
kereste, arról az iroda rögtön értesítette.
- Úgy hallom, jól sikerült az utatok - mondta Nico-
las mosolyogva, és leült az íróasztallal szemközti
karszékbe. Ő mindvégig Dél-Franciaország-ban
volt, és ettől aranybarnára sült.
- Igen. Holnap találkozom az ügyvédemmel - fe-
lelte Nadia nyugodtan.
- Miért most? - kérdezte meglepetten Nicolas.
 - Azt hiszem, itt az ideje. Te azt csinálod, amit csi-
nálsz, én pedig folytatni akarom az életemet. Hü-
lyén érzem magam, mialatt neked van egy teljesen
másik életed Pascale-lal.
- A baba megszületése után szeretném rendezni
veled a dolgokat - felelte Nicolas kétségbeesetten.
- Addig még két hónap van hátra, és ki tudja, hogy
fogsz érezni akkor. Én ezt nem csinálom tovább.
Egyfolytában hazudunk a lányoknak. Ez senkinek
sem tesz jót. Neked sem. Azt mondod, vissza akarsz
jönni „majd", vagyis nem kötelezted el magad Pas-
calé mellett, noha gyereked lesz tőle. Be akarod biz-
tosítani magad nálam is, ha netán vele nem mű-
ködne a dolog. Nem óhajtom ezt a szerepet játszani
az életedben, de a magaméban vagy bárki máséban
sem.
- El akarod indítani a válást? - Nicolas úgy nézett
rá, mintha mindjárt sírva fakadna, és a legszíveseb-
ben Nadia is elsírta volna magát, de amennyire csak
tudta, tárgyilagos és érzelemmentes mederben
akarta tartani a beszélgetést.
- Szeretném, ha elköltöznél, és szereznél magad-
nak egy saját lakást. - Nem akarta kényszeríteni Ni-
colas-t, de ezt tartotta a legjobb megoldásnak. Sze-
rette volna, ha Pascalé egyáltalán nem jelenik meg
az életükben, de az idő kerekét nem forgathatták
vissza, és az a lány meg a kisbabája nagyon is való-
ságos volt. - Törvényesen el akarok válni tőled. A lá-
nyoknak tudniuk kell az igazságot. Úgy teszel,
mintha itt laknál, holott nem laksz itt. Ez a helyzet
mindannyiunk számára zavaró. - Nicolas bólintott.
Megértette, amit Nadia mondott. Az életűk három
hónapja fenekestől felfordult miatta. És még majd-
nem újabb három hónap, mire a baba megszületik.
- A válást később is kigondolhatjuk, de ami történik,
azzal most kell szembenéznünk. Valójában már
nem vagyok része az életednek. -Könny szökött
Nadia szemébe, mire Nicolas közelebb lépett, és az
íróasztalon feléje nyújtotta a kezét, de Nadia hátra-
hőkölt. - Ne. Ne tegyük még nehezebbé, mint ami-
lyen már így is.
- Mit mondunk a lányoknak? - kérdezte a könnye-
ivel küszködve Nicolas.
- Tőled függ. Mit fogsz mondani nekik Pascaléról
és a babáról?
Nicolas ebbe még nem gondolt bele, mintha az a
nap sohasem jönne el, és a lányai sohasem tudnák
meg.
- Nem tudom. Bárcsak ne kellene elmondanom
nekik ilyen hamar. Még Pascale-lal sem találkoztak
soha. - Szánalmasan intézte az egész ügyet, de
Nadia nem akarta eloszlatni a zűrzavart helyette.
 - Felteszem, hogy együtt fogsz élni vele - mondta
feszült hangon, miközben megpróbált jóindulatú és
nagylelkű lenni.
- Még nem döntöttük el. - A ramatuelle- i ház
szeptemberig az övék, és Pascalé egy hónappal ez-
után fog szülni. Az utolsó hónapban az anyjánál lesz
Bretagneban, ott is akarja világra hozni a gyereket,
hogy az anyja mellette legyen. Nicolas megígérte,
hogy a szülésre ő is odamegy. De hogy utána hol
fognak lakni, azt még nem döntötték el. Az élete
most a levegőben lógott. Nadia volt az egyetlen biz-
tos pont, és most azt akarja, hogy költözzön el tőlük.
-Hadd gondolkozzam pár napig, és utána megmon-
dom - felelte rekedten, mire Nadia bólintott.
- Nem sűrűn fordulsz itt elő. Azt hiszem, még ha
megjátszod is, hogy néhanapján itt alszol, a gyere-
kek tudják, hogy történt valami. Lehet, hogy Laure
nem, de Sylvie biztosan. Remélem, elmondod nekik
a babát, mielőtt megtudnák mástól.
Nicolas-nak szerencséje volt, hogy Nadia nem
mondta el nekik. Ezt rá hagyta. Csodával határos
módon senki más sem árulta el. És Nadia nem en-
gedte, hogy internetezzenek. Még elég kicsik voltak,
és apjuk Pascale-lal folytatott viszonya azok közé a
rosszízű pletykák közé tartozott, amiket a szülők
nem osztottak meg az ilyen korú gyerekekkel. De
előbb vagy utóbb megtudnák valakitől.
 - Miért tenne ilyet bárki is? - döbbent meg Nico-
las. - Úgy értem, hogy elmondja nekik. Hiszen gye-
rekek.
- Megtörténhet. Az emberek szeretnek mások
boldogtalanságáról beszélni.
Nicolas felállt, majd pár perc múlva elment. Nadia
kiállt a teraszra, és végiggondolta, amit az imént
tett. Lapozott egyet. Három hónapjába telt, mire el-
jutott idáig. Megkérte Nicolas-t, hogy költözzön el.
Büszke akart lenni magára, és azt hitte, az lesz. De
nem érzett büszkeséget. Csak szomorúságot.

Másnap be kellett mennie az irodába, és mialatt

reggeliztek, telefonált a bébiszitter. Elmondta, hogy
az este szusit evett, és rettenetesen rosszul van. A
házvezetőnő szabadságon volt, úgyhogy Nadia arra
gondolt, beviszi őket magával az irodába, de ez nem
volt jó ötlet, mert utol kellett érnie magát a munká-
val, és a lányok elvonnák a figyelmét. Ráadásul egy
londoni megrendelőjével is be kellett ütemeznie
egy találkozót.
Felhívta a gondnok feleségét, és megkérdezte,
nem tudna- e vigyázni a gyerekekre legalább délig.
Gondolta, hazahozza a munkát, és délután, amit le-
het, megcsinál otthon. Mást nem tehetett. A gond-
nok felesége feljött hozzájuk, ő pedig öt perc múlva
elviharzott azzal, hogy egy órára otthon lesz. Úgy
beszélték meg, hogy addig ők kint lesznek a Tuileri-
ákban.
Pontban egy órakor haza is érkezett, de furcsa
módon néma lakás fogadta. Arra gondolt, talán még
nem értek haza, de meglepődve látta, hogy a két kis-
lány komoly arccal ül a nappaliban, a kanapén. Meg-
köszönte a délelőttöt a gondnokné-nak, aki azt
mondta, a lányok elfáradtak a nagy sétától. Kínálta
őket az ebéddel, de azt mondták, nem éhesek. Nadia
kifizette, azzal a nő elment. Az öregasszony szerette
beleütni az orrát mások dolgába, de időnként meg
lehetett kérni őt erre- arra.
- Minden rendben? - kérdezte a lányokat, mire ők
bólintottak. Nadia arra gondolt, talán még nem he-
verték ki teljesen az utazás fáradalmait. Úgy ültek
ott, mint két szobor. Sylvie egyszer csak tágra nyílt
szemmel ránézett, és kitört belőle a sírás. Anyja
odarohant, és a karjába kapta.
- Mi történt? Madame Martin csúnyán bánt vele-
tek? Ijesztő meséket mondott? - Az emberek csinál-
nak néha hülyeségeket... De akkor már Laure is sírt.
- Madame Martin azt mondta, hogy a papának kis-
babája lesz egy másik nőtől... egy színésznőtől... és
biztosan el fogtok válni. Ez igaz? - jajdult fel Sylvie,
majd Laure is, aki úgy kapaszkodott az anyjába és a
nővérébe, mintha egy mentőcsónakban lennének
mindhárman, és attól félne, hogy kiesik a csónak-
ból.
- Hű... - Nadia nem válaszolt rögtön, törte a fejét,
hogy mit tegyen. Nicolas ráhagyta az egész disznó-
ságot, hogy intézze el ő, ahogy tudja, és most itt van,
robbant a bomba. Tudta, hogy amit most mond,
arra örökké emlékezni fognak. - Először is vegyünk
egy nagy lélegzetet mindnyájan, és nyugodjunk
meg. Tudjátok, ugye, hogy a papa szeret bennete-
ket, és én is. Ugye tudjátok? - mindketten bólintot-
tak, és Nadia letörölte a könnyeket az arcukról. - És
néha még a felnőttek is csinálnak buta dolgokat. Pa-
pának most van egy barátja, akit nagyon szeret. Az
a lány nagyon fiatal és nagyon szép, és igaz, hogy a
papának születni fog tőle egy kisbabája. De ez nem
változtat azon, amit irántatok érez - magyarázta ko-
molyan.
- Velünk fognak lakni? - kérdezte Laure.
- Nem, nem fognak.
- Kisfiú vagy kislány lesz a baba? - faggatta tovább
Laure.
- Kisfiú.
- Mi a neve?
- Nem hiszem, hogy van már neve.
- Nem szeretem a fiúkat - jelentette ki Laure.
Eközben Sylvie olyan feldúlt arccal meredt rá,
mintha a világ, amit ismert, összedőlt volna. És nem
tévedett.
- El fogtok válni a papával? - kérdezte végül.
Nadia egy pillanatig habozott; nem akart hazudni.
- Nem most rögtön. Ez most nagyon bonyolult
helyzet a papa barátnőjével és a babával. Azt hi-
szem, a papának lesz egy saját lakása, amíg kitalálja,
mi legyen - vagy amíg össze nem költözik Pascale-
lal, de ezt nem mondta a lányoknak.
- El akarja venni feleségül?
- Nem tudom - válaszolta Nadia őszintén.
- Most gyűlölöd a papát? - kérdezte Sylvie.
- Nem gyűlölöm. Szomorú vagyok, amiért a dol-
gok ilyen zavarossá és nehézzé váltak, de nem gyű-
lölöm az édesapátokat.
- És a barátját?
Nadia válaszul megrázta a fejét.
- Miért nem adják oda valakinek a babát? - vetette
fel Sylvie. Ez a helyzet nagyon bonyolult volt egy tíz-
éves gyerek számára.
- Biztos vagyok benne, hogy kell nekik - válaszolta
Nadia, és próbált nem ítélkező lenni.
- Miért csinálta ezt a papa, amikor itt vagyunk
neki mi? Nincs szüksége egy kisbabára. - Sylvie ösz-
szetörtnek látszott.
 - Erről őt kell megkérdezned. - Nadia nem óhaj-
tott ilyen vizekre evezni. Magyarázza meg Nicolas,
ha tudja.
- Találkozni fogunk vele akkor is, ha elköltözik az
ő lakásába? -aggodalmaskodott Laure.
- Természetesen. Ott is meglátogathatjátok, és to-
vábbra is eljöhet ide, ha látni akar benneteket.
Mindkét kislány láthatóan megkönnyebbült,
hallva, hogy nem fog kitörni a háború. De amit hal-
lottak, nagyon zavarba ejtő volt. Ezt még apjuktól is
hallani akarták.
Nadia apró csirkés szendvicseket készített nekik,
amiket ott, a konyhaasztalnál meg is ettek, aztán
visszamentek a szobájukba. Nadiának ezek után fel
kellett hívnia az ügyvédet, hogy lemondja a megbe-
szélt találkozót. Most, hogy nem volt bébiszitter,
nem hagyhatta itt ebben a felzaklatott állapotban a
gyerekeit, másik időpontot kell kérnie az ügyvédtől.
Azután Nicolas-t hívta fel.
- Hol vagy? - kérdezte rögtön.
- Miért? Valami baj van? Úton vagyok a kiadóm-
hoz.
- Igen, valami baj van. A gondnok felesége beszélt
a lányoknak Pascale-ról és a babáról. Két órán ke-
resztül sírtak. Beszélned kell velük. Eljött a szembe-
nézés ideje.
 - Krisztusom, miért épp most kellett ennek meg-
történnie? - nyögött fel Nicolas. - Hogy jutott az a nő
egyáltalán a közelükbe?
- Meg kellett kérnem, hogy ma délelőtt vigyázzon
rájuk. Amikor hazaértem, teljesen kikészülve talál-
tam a lányokat. Amennyire lehetett, megpróbáltam
megnyugtatni őket, de most rajtad a sor. Kapd össze
magad, gyere el, és tisztázd a helyzetet.
- Oké - felelte Nicolas. - Negyedóra múlva ott va-
gyok. Nadia, sajnálom.
- Én is. - Ez egyszer nem próbált szelíd lenni.
Nicolas pontosan negyedóra múlva meg is érke-
zett, Nadia pedig bevonult a dolgozószobájába,
hogy a lányok egyedül lehessenek az apjukkal. E-
mailekre válaszolt, hogy elvonja a figyelmét arról,
ami történik. De Nicolas és Pascalé ezzel átlépett
egy újabb határt, aminek most nemcsak ő, de a gye-
rekeik is fizették az árát. Egyre csak a feldúlt ar-
cukra tudott gondolni, ahogy hazaérkezésekor
meglátta őket a kanapén ülve. Szinte belebetege-
dett, és ezúttal valóban gyűlölte Nicolas-t azért,
amit tett.

A lányok nagyon levertek voltak, amikor apjuk el-

ment. Ő is hasonlóan magyarázta el nekik a helyze-
tet, mint anyjuk, és miután beszélt velük, elhatá-
rozta, hogy két hetet tölt a lányokkal a kastélyban.
Nadiát is hívta, hogy jöjjön el, de ő azzal hárította el,
hogy inkább a városban maradna, a lányok legye-
nek most csak vele. Nicolas végre megértette, hogy
ez milyen súlyos helyzet számukra. Halk és komor
volt a hangja, amikor felhívta Nadiát, hogy el-
mondja a tervét, és azt, hogy másnap reggel eljön
értük.
- Pascalé is ott lesz? - kérdezte Nadia feszült han-
gon.
- Nem. Most én akarok együtt lenni velük, őt nem
hívtam. - Tudta, hogy Nadia családja augusztus kö-
zepén érkezik a kastélyba, ezért megígérte, hogy
akkor átadja neki a gyerekeket, és a nyár hátralévő
részében, augusztus végéig maradhatnak a kastély-
ban. -Valószínűleg találkozniuk kellene Pascale-lal,
de ő szeptemberben elutazik Bretagne-ba, hogy a
szülésig az anyjával legyen. Ott akarja világra hozni
a gyereket.
- Talán majd utána találkozhat velük - mondta
Nadia.
Este bepakolta a bőröndjeiket, Nicolas pedig reg-
gel értük jött. A lányok örültek a jöttének, és annak,
hogy most két hétig együtt lehetnek a kastélyban.
- Köszönöm, hogy nem súlyosbítottad ezt a már
amúgy is nagyon rossz helyzetet - köszönt el Nico-
las halkan Nadiától.
 - Értük teszem - suttogta Nadia. Nicolas bólintott,
aztán Nadia búcsúzóul megpuszilta a lányokat, ők
pedig elmentek az apjukkal.
Nadia ezután újra felhívta az ügyvédjét, hogy
megállapodjanak egy új időpontban, de a titkárnő
közölte vele, hogy az ügyvéd aznap reggel szabad-
ságra ment, és majd csak szeptember elsején jön
vissza. Nadia nem akart egy új ügyvéddel elölről
kezdeni mindent, mert ezt a mostanit rokonszen-
vesnek találta. A jogi procedúrával tehát várniuk
kell. Most fizikai értelemben amúgy is távol lesznek
egymástól, így nem volt fontos, hogy haladéktalanul
találkozzon az ügyvéddel, ráér egy hónap múlva.
Ezután felhívta a nővéreit, és elmondta nekik,
hogy mi történt. Elsőként Venetiának telefonált.
- Ó, a francba. Épp attól féltél, hogy valaki majd
elmondja nekik.
- Egész Franciaország róluk beszél, úgyhogy nem
volt meglepő. -Minden bulvárlap címoldalán a ter-
hes Pascalé képeit lehetett látni. És némelyiken Ni-
colas is látható volt mellette Saint-Tropez-ban.
- A lányok jól vannak? - kérdezte Venetia.
- Viszonylag. Óriási csapás volt számukra, és úgy
érte őket, mint derült égből a villám. Még nem is ta-
lálkoztak Pascale-lal. Remélem, az apjuk intelligen-
sen kezeli a helyzetet, amíg velük van.
 - Részvétem, Nadia. De rendben lesznek. A gyere-
kek rugalmasak, ennél rosszabbat is kibírnak. -
Nadia remélte, hogy nővérének igaza van. Athena
nagyjából ugyanezt mondta. Nadia örült, hogy a tör-
téntek előtt együtt nyaraltak, és olyan jól érezték
magukat.
Aznap este Sylvie és Laure felhívták telefonon. A
hangjuk vidámabban csengett, mint amikor elmen-
tek, és mint kiderült, kellemes napot töltöttek
együtt az apjukkal. Nagyot bicikliztek, aztán úszkál-
tak a medencében, és segítettek megfőzni a vacso-
rát.
- Papa azt mondta, szeret minket, és téged is sze-
ret. - Laure ezzel kezdte, amikor Sylvie átadta neki
a telefont.
- Persze hogy szeret benneteket, butuskám. -
Nadia megpróbált könnyed hangot megütni, de
Sylvie sokkal komolyabban, és hirtelen valahogy
felnőttesen beszélt. Az, ami az elmúlt huszonnégy
órában a tudomására jutott, egyszeriben a koránál
érettebbé tette.
- Papa azt mondja, nem akar elválni. - Ezt úgy
mondta, mintha apja tolmácsa lenne. Elválni nem,
de szeretőt, kisbabát és feleséget akar.
- Mi lenne, ha most elfelejtenétek ezt az egészet,
és élveznétek azt az időt, amit a papával töltőtök?
 - Te el fogsz válni tőle? - Sylvie nem engedett, hal-
lani akarta a választ. Az egész világa romokban he-
vert, és amilyen gyorsan csak tudta, újra fel akarta
építeni.
- Még nem döntöttünk el semmit. Egyelőre semmi
sem fog történni. - Nem, mivel az ügyvédje egész au-
gusztusban szabadságon lesz. Nádiét frusztrálta,
hogy nem tudott elmenni hozzá a megbeszélt idő-
pontban, ami, mint kiderült, a szabadsága előtti
utolsó munkanapja volt. De a gyerekei hisztérikus
állapotban voltak. Most pedig Nicolas azt mondja
nekik, hogy nem akar elválni tőle, tehát a szemük-
ben megint ő lesz a rossz, az apjuk pedig az áldozat.
- Szeretném, ha a következő két hétben nagyon jól
éreznétek magatokat a papával, és az összes többit
felejtsétek el. -De ahogy ő, úgy Sylvie sem tudta el-
felejteni.
Ezután Nicolas kapta meg a telefont, és Nadia foj-
tott, dühös hangon kezdett beszélni vele.
- Ha megpróbálsz mindenért engem hibáztatni, és
úgy intézni, hogy én legyek a rossz, esküszöm, soha
többé nem állok szóba veled. Ezt mind te csináltad,
a tegnapinak is te vagy az oka, mert sohasem voltál
őszinte hozzájuk. Nagyon gyorsan hozd helyre, amit
elszúrtál, és ne próbáld az egészet az én nyakamba
varrni. Világos?
- Igen, persze, sajnálom, én csak azt gondoltam...
 - Helyes. Örülök, hogy értjük egymást - felelte
Nadia, és kinyomta a telefont. Ami sok, az sok. Elege
volt Nicolas önkényeztetéséből, gyávaságából és
játszmáiból.
 Kilencedik fejezet

Mialatt Nicolas a kastélyban időzött a lányokkal,

Párizs szinte teljesen kiürült. Mindenki nyaralt. Üz-
letek, éttermek, cégek zártak be, a város rendkívül
visszafogottan, mondhatni minimalista üzemmód-
ban élte az életét. Nadia régóta nem töltötte ezt az
időszakot Párizsban, és most élvezte. Mindenhova
gyalog ment. Bejárt az irodába, és ledolgozta a res-
tanciáját. Az üzemek bezártak, nem lehetett semmit
sem rendelni, ő azonban úgy érezte, mintha a május
óta tartó őrület után még az ősz előtt rendet rakna
az életében, és visszaszerezné felette az irányítást.
Legfőképpen azt próbálta eldönteni, hogy ő mit
akar tenni. Rendszeresen beszélt a nővéreivel.
Olivia továbbra is kitartott amellett, hogy el kell vál-
nia Nicolas-tól. Venetia azt tanácsolta, hogy harcol-
jon érte, ha még szereti. Athena azt mondta, hogy
szerinte akkor is jól járna, ha végül egyedül ma-
radna.
Anyjával ritkábban beszélt; Rose nyakig ült az ok-
tóberi szám előkészületeiben. A szeptemberinek a
hónap végén kellett kijönnie, és Rose még mindig
idegeskedett miatta. Először fordult elő, hogy nem
várta a szeptemberi szám megjelenését. Másra sem
tudott gondolni, mint a címlapra és a páros inter-
júra, benne a vejéről meg a terhes szeretőjéről ké-
szült közös fotókkal. Azt szerette volna, ha egyálta-
lán nem foglalkoznának a sztorival, de belátta, hogy
nem lehet kikerülni. Rettegett Nadia reakciójától,
még ha kedvesen bele is egyezett, mondván, hogy
ez már nem számít.
Nadiának hiányoztak a gyerekei, de megköny-
nyebbülés is volt, hogy senkire sem kellett odafi-
gyelnie, meghatározott időben ennie, időre hazaér-
nie az irodából, és gondoskodnia arról, hogy a gye-
rekei jól és biztonságban érezzék magukat, rende-
sen egyenek, és legyen idejük játékra is. Milyen rég-
óta igyekezett felkészíteni magát arra, amikor majd
lelepleződik előttük az apjuk. Most, amikor a sok
hazugság kiderült, nem tehetett ellene semmit.
Most minden Nicolas-n múlik. Neki kell rendbe ten-
nie azt, amit elrontott velük.
A hónap közepén váltás következett a kastélyban.
Nicolas egy nappal előbb elment, mint hogy Nadia
nővérei családostól megérkeztek volna. Nadia ter-
vezte így, hogy ne kelljen találkoznia vele. Miután
Nicolas reggel elrepült Saint- Tropez- ba, a házve-
zetőnő maradt a lányokkal, amíg ő estefelé haza
nem ért. Sylvie és Laure kitörő örömmel fogadták
anyjukat, és vacsora utánig nem is említették Pas-
cale-t és a babát. Akkor Sylvie óvatosan szóba hozta
a témát.
- Papa azt mondta, hogy a barátnője az anyukájá-
nál, Bretagne-ban hagyja a babát. A nagymamája
fog vigyázni rá, úgyhogy nekünk nem is kell látnunk
őt - mesélte megkönnyebbülten. - Papa persze láto-
gatni fogja, és ajándékokat is küld neki, de Párizsba
csak akkor jön, amikor már nagyobb lesz. - Nadia
ezt érdekesnek találta. Nicolas távol élő apja akar
lenni ennek a gyereknek. És a jelek szerint Pascalé
sem él majd együtt a kisbabájával. Az anyja törlesz-
teni akarja az adósságát azzal, hogy gondoskodik az
unokájáról. Úgy látszik, jóvá akarja tenni, hogy an-
nak idején nem ő nevelte a lányát. Nicolas-nak és
Pascale-nak több ideje jut majd egymásra, ha nem
lesz ott az újszülött, akit gondozni kell. Pascalé te-
hát nem óhajt időt tölteni a csecsemőjével, és nem
akar beletanulni az anyaságba.
- Papa azt mondja, még hét hét, és megszületik a
baba -informálta anyját Sylvie. Ezek szerint Nicolas
beszélt nekik a dologról. Nadia kerülte, hogy ez idő
alatt beszélnie kelljen a férjével, és amikor muszáj
volt, inkább e-mailben és SMS-ekben kommunikál-
tak. Megkönnyebbülés volt számára, ha nem hal-
lotta a hangját, vagy nem látta a könyörgő arcát,
ahogy arról győzködi, hogy ne hagyja el őt. Hónapok
óta először két teljes hétig megpróbált csak magá-
val törődni.
Amikor Venetia és csapata megérkezett, az olyan
volt, mintha egy hadsereg szállta volna meg a kas-
télyt. A fiúk, Jack és Seth felmásztak a fákra és ker-
getőztek a gyümölcsösben. India mindenhova kö-
vette Sylvie-t és Laure-t, és igyekezett lépést tartani
velük. Mindjárt az első napon, ebéd után beleesett a
medencébe, de az apja rögtön beugrott utána, és ki-
halászta. Csuromvizesen, köpködve került elő, de
nem sírt, sőt utána magától ugrált be a vízbe, hogy
bebizonyítsa, milyen bátor nagylány.
- Zuhanóernyőző, vagy műrepülő, vagy valami
hasonló lesz, ha felnő. Rettegésben tart, mert nem
ismeri a félelmet – mondta Venetia, de közben mo-
solyogva nézte a lányát.
Néhány óra múlva a hosszú repülőúttól némileg
kifáradva megérkezett Olivia és Harley is. Harley
nem sokkal az érkezésük után elment szundítani
egyet. Will boldog volt, hogy itt lehet, és rögtön ki-
hívta Ben bácsikáját egy sakkpartira a magával ho-
zott útisakk- készletével. Meglehetősen ügyes játé-
kos volt. Jobban érezte magát a felnőttek társaságá-
ban, mint Venetia fiaival. Jack, a nagyobbik fiú
ugyanannyi idős volt, mint Will, így rendszerint őt
is rávette valami csibészségre, és persze a fiatalab-
bik, Seth sem maradhatott le tőlük. Sylvie élvezte,
ha incselkedhetett a vele egyidős Sethszel, akit na-
gyon szeretett. Jó csapat voltak együtt, önfeledten
sikítozva fröcskölték egymást a medencében, mi-
közben a szülők élénk csevegés közepette nézték
őket.
A három testvér boldog volt, hogy együtt lehet-
nek, és senki sem említette Nicolas-t. Ben és Vene-
tia Oliviának bevallották, hogy nekik hiányzik Nadia
férje, aki mindig fel tudta dobni a hangulatot. Vacso-
raidőben FaceTime-oztak Athénéval, hogy ő se
érezze kirekesztettnek magát. Kaliforniában reggel
volt, Athena épp a tévéstúdióba tartott, mivel véget
ért a nyári szünet; ezért nem tudott elutazni Fran-
ciaországba.
- Jövő nyáron ki kellene bérelnünk valahol egy há-
zat együtt, talán Olaszországban - javasolta Venetia.
A kastély ugyanis Nicolas-é volt, és nem tudta,
Nadia használhatja- e majd, ha elválnak. Márpedig
most nagyon úgy nézett ki, hogy el fognak válni.
Nadia csak arra várt, hogy az ügyvédje visszatérjen
a szabadságáról, és megindíthassa az eljárást.
Olivia elment, hogy felébressze Harley-t, mielőtt
túlaludná magát, és ettől nem tudna alkalmazkodni
az időváltozáshoz. Venetia és Nadia azon kapták
magukat, hogy a medence mellett olvasó Willt bá-
mulják. Mindketten ugyanarra gondoltak, és sut-
togva megtárgyalták egymás között a dolgot.
 - Most, hogy őt látom, csak arra tudok gondolni,
amit Olivia a július negyediki hétvégén mondott.
Hogy nem Harley Will apja. - Venetia ezt olyan hal-
kan mondta, hogy csak Nadia hallja, senki más.
- Igen. Lelkifurdalásom van miatta, de nekem is
mindig ez jut az eszembe. Bár ne mondta volna el! -
sóhajtotta Nadia.
Nem sokkal később csatlakoztak a többiekhez, és
miután a teraszon megittak egy pohár pezsgőt, min-
denki felment átöltözni a vacsorához. Venetia élénk
türkiz selyemblúzban, narancssárga szaténpantal-
lóban és arany színű szandálban jött le, ami így
együtt remekül illett barnára sült bőréhez és vörös
hajához.
Vonzó megjelenésű, jókedvű társaság voltak, még
Harley is felélénkült, amikor elvegyült köztük. Ve-
netia elmosolyodott, amikor meglátta, mit vett fel
Olivia, bő, fehér selyemnadrágot, kék- fehér se-
lyemblúzt, a nyakába gyöngysort tett, és a haját
kontyba fésülte. Évekkel idősebbnek látszott a ko-
ránál. Harley roppant disztingvált úriember volt, de
a koránál szintén idősebb benyomást keltett. Hat-
vanéves létére a mozgása, a beszéde és komoly ter-
mészete öregebbnek mutatta.
Vacsorára hallevest ettek, amit egy helybeli étte-
remből hozattak, a házvezetőnő sült nyelvhalat ké-
szített barnamártással, mellé sajtot és kenyeret fa-
latoztak, a desszert pedig a birtokon szedett nagy
tál friss bogyós gyümölcs volt, hozzá csokis keksz,
ami elolvadt az ember szájában.
Végül a gyerekek elmentek lefeküdni, hogy más-
napra kipihenjék magukat, a felnőttek pedig késő
éjszakáig beszélgettek pár pohár bor mellett. Haj-
nali két óra volt, mire Nicolas ősi családi portréinak
sorfala mellett felmentek a lépcsőn a hálószobá-
ikba. Nadiának furcsa volt Nicolas nélkül itt lenni,
és a tágas szülői hálószobában egyedül aludni.
Örült, hogy az ő jóvoltából egy hetet eltölthet itt a
családjával. A boldogabb időkre emlékeztette, ami-
kor a hétvégéken elhívták a barátaikat, és amikor
segített helyreállítani a kastélyt. Házasságuk tizen-
egy évének túlnyomó része boldog volt, csak a vége
alakult ilyen szégyenteljesen. Egy éve még el sem
tudta volna képzelni, hogy valaha elváljanak. Meg-
próbált nem gondolni erre, amikor bebújt az ágyba.
Másnap elautóztak néhány közeli faluba, azután
nagy sétát tettek a deauville-i tengerparton. A gye-
rekeknek nagyon tetszett a deszkázott parti sétány.
Egy zajos kis helyi étteremben megebédeltek, és
mivel kezdett nagyon meleg lenni, alig várták, hogy
visszaérjenek a kerti medencéhez.
Nadia egy akkora furgont bérelt a hétre, amibe
mindnyájan befértek, így csak neki kellett vezetnie.
Hazaérve a gyerekek rohantak fürdőruhára vet-
kőzni és fejest ugrani a medencébe, míg az anyák a
sekély résznél, lassan ereszkedtek a vízbe. Ben és
Harley komoly politikai fejtegetésbe kezdtek - poli-
tikai és életkorbeli különbségeik ellenére hasonló
véleményen voltak. A két sógor kedvelte egymást,
és jól ellensúlyozták a feleségüket, akik nem is kü-
lönbözhettek volna jobban egymástól.
Valamivel később Ben és Will leültek egymással
egy parti sakkra, Nadia és a nővérei pedig kifeküd-
tek három napozóágyra, és előbb csak hármasban,
majd a FaceTime révén Athenát is bevonva cseveg-
tek. Ott még csak reggel nyolc óra volt, de tudták,
hogy Athena koránkelő. A háttérből behallatszott a
kutyaugatás.
Egyik nap kibéreltek egy akkora vitorlást, ame-
lyikbe, akárcsak a furgonba, mindnyájan befértek.
Ben, Olivia és Harley tapasztalt hajósok voltak, és az
éveken át ismétlődő vitorlástáborral a háta mögött
már Will is annak számított. Így múlt el egyik nap a
másik után csupa szórakoztató programmal és
élénk beszélgetésekkel. Szemmel láthatóan nagyon
élvezték egymás társaságát. A gyerekek lubickoltak
a meleg családi légkörben.
Valahányszor Nicolas felhívta a lányokat, mindig
kérte őket, hogy adják át a többieknek az üdvözle-
tét. Gyakran gondolt rájuk, és hiányoztak neki. Kez-
dett elege lenni Pascalé pörgős életstílusából és a
Saint- Tropez- ben örökké rajtuk lógó sleppből, akik
miatt a nyár folyamán egyszer sem nyílt alkalmuk
komolyabb beszélgetésre. Már nagyon vissza akart
menni Párizsba, hogy dolgozhasson, noha jelenleg
nem volt lakása, ahol írhatna, ha Nadia komolyan
gondolta, hogy költözzön el otthonról.. Pascalé Bre-
tagne- ba készült a gyerek megszületéséig, és utána
is még egy- két hónapig, amíg rendbe nem jön. Fel-
mondta a párizsi lakását, így Nicolas most egy ba-
rátjánál lakott. Mind jobban megérett benne a szán-
dék, hogy saját lakást bérel. Hosszú távon nem volt
hova mennie, és már nem számíthatott Nadia jóin-
dulatára, arra, hogy továbbra is befogadja a laká-
sukba.
A vakáció utolsó napján Olivia nézte, ahogy Will
elmélyülten sakkozik az apjával, majd egyszer csak
előrehajolt, és halkan odasúgta a testvéreinek,
- Amióta elárultam nektek, lányok, egyfolytában
az jár a fejemben, hogy el kéne mondanom Harley-
nak is. Gyűlölöm, hogy ilyen tisztességtelen vagyok
vele szemben. Ez a hazugság előbb-utóbb ki fogja
kezdeni a kapcsolatunkat - tette hozzá elgondol-
kodva, mire mindkét testvére elszörnyedve nézett
rá.
 - Meg ne mondd neki! - suttogta Venetia. - Harley
túlságosan szigorú erkölcsű és régimódi, nem ér-
tené meg. Összetörnéd a szívét.
- És mi lesz, ha elhagy? - mondta Nadia rémülten.
- Nem hagyna el. Ahhoz túl nagy szíve van, és túl-
ságosan szereti Willt.
- Nem hiszem, hogy Willről lemondana, de attól
még téged otthagyhat, amiért hazudtál neki. Harley
nagyon szigorú - súgta Venetia Oliviának. - Ilyen
hosszú idő után már nem mondhatod el neki. És mit
nyernél vele? Mi változna meg ettől most?
- Így lenne tisztességes - állította Olivia.
- Tizenöt évvel ezelőtt kellett volna meggondol-
nod - jelentette ki Venetia. - Miért mondanád el neki
most?
- Miután nektek elmeséltem, rájöttem, milyen
nagy baj, hogy nem mondtam el neki már korábban.
- Nem mondtad el, úgyhogy most felejtsd el - erős-
ködött Nadia.
- Mi lesz, ha meghalok, és egy nap rájön, hogy be-
csaptam? Örökre meggyűlölne érte - felelte Olivia.
- Huszonegy évvel idősebb nálad. Ennek nincs
semmi valószínűsége - közölte Venetia gyakorlatia-
san.
- Megeshet - mondta Olivia. Már nagyon nyo-
masztotta ez a dolog, és nem tudta kiverni a fejéből.
 Venetia és Nadia minden erejükkel azon voltak,
hogy meggyőzzék, túl kell lépnie rajta, és el kell fe-
lejtenie, mivel ez a hajó már réges-rég elment.

A hét elmúltával fájó búcsút vettek egymástól. Ve-

netia és Olivia családostól visszarepültek New
Yorkba, és vasárnap délután Nadia is visszaautózott
Párizsba Sylvie-vel és Laure-ral a bérelt furgonban,
amely most, hogy nem csivitelt és nevetgélt benne
a hat unokatestvér, nem beszélgetett a három nő-
vér, és nem folytatott élénk társalgást a két felnőtt
férfi, szinte üresnek tűnt.
Most, hogy több ideje volt felfedezni a különböző
oldalait, Ben még jobban megkedvelte Harley-t.
Megértette, miért szereti őt Olivia. Harley rendkívül
intelligens és nagyon kiegyensúlyozott ember volt,
sok minden érdekelte, és ezeken a területeken ala-
pos ismeretekkel rendelkezett.
Úton Párizs felé Sylvie és Laure elaludtak az autó-
ban. Nadia csendben vezetett, s közben arra gon-
dolt, hogy mennyire szereti a nővéreit, és milyen
szerencsés, hogy ők a testvérei. Szerette mindkét
sógorát, és persze Athena hosszútávú barátját, Joe-
t is. A három férfi nem is különbözhetett volna job-
ban egymástól, akárcsak ő és a nővérei, vagy a gye-
rekeik. Valamennyiük személyisége és érdeklődési
köre eltért a többiekétől. Amikor megérkeztek, fel-
ébresztette a lányokat, majd közös erővel behord-
ták a csomagokat, és a lifttel felvitték őket a lakásba.
A házvezetőnő hagyott nekik ennivalót a hűtőszek-
rényben, de csak pár falatot ettek vacsorára, sajtot,
hideg sültet és gyümölcsöt, amit a kastélyból hoztak
magukkal.
A következő pár napban Nadiának sok munkát
adott, hogy felkészítse a lányokat az iskolára. Nico-
las üzenetet írt neki, hogy szeretné látni őket, és
megkérdezte, mikor tudna eljönni. Nadia örült,
hogy egy ideig távol voltak egymástól. Már nem
érezte azt az éles szívfájdalmat sem. Az Államokban
tett útjuk és a kastélybeli családi találkozó óta
kezdte újra élvezni az életet.
Másnap egész délelőtt az üzleteket járta a gyere-
kekkel iskolai felszereléseket és új, a lányok kíván-
ságának megfelelően rózsaszínű hátizsákokat vásá-
rolva. Délután a megbeszéléshez híven eljött Nico-
las; jóformán még be sem lépett, a lányok már sza-
ladtak, hogy megmutassák neki az új hátizsákjukat.
Nadia mosolyogva nézte őket. Néha egy-egy pilla-
natra megfeledkezett a kettőjük között tátongó sza-
kadékról.
- Jól érezted magad a nővéreiddel? - kérdezte Ni-
colas, amikor meglátta Nadiát.
 - Nagyszerűen. Köszönöm, hogy a kastélyban le-
hettünk. Ők is nagyon élvezték. - Nadia igyekezett
távolságot tartani.
- Komolyan mondtad azt, hogy béreljek saját la-
kást? - kérdezte Nicolas, amikor a gyerekek hallótá-
volon kívül voltak. Pascalé régebben nagy faksznit
csinált abból, hogy együtt akar lakni vele, ehelyett
most hónapokra elköltözik az anyjához Bretagne-
ba. Átmenetileg kivett egy bútorozott lakást Párizs-
ban, de nem szerette, és egyébként is kicsi lenne
neki és a gyereknek, úgyhogy felmondta.
- Igen, komolyan mondtam - válaszolta Nadia. -
Nem tartom egészségesnek, hogy együtt lakjunk,
vagy hogy hetente néhány éjszakát itt aludj. Ha sa-
ját életed van, akkor legyen saját helyed hozzá.
Mindannyiunk számára megtévesztő és zavaró, ha
továbbra is itt maradsz. - Most, hogy a lányok már
tudtak Pascale-ról és a gyerekről, könnyebb volt
arra kérnie Nicolas-t, hogy költözzön el.
Nicolas vonakodva bólintott. Nem volt abban a
helyzetben, hogy vitatkozni kezdjen.
- Holnap felhívok egy ingatlanost. Még mindig be-
szélni akarsz egy ügyvéddel? - kérdezte óvatosan.
- Igen. Azt hiszem, a jövő héten jön vissza a sza-
badságáról. Le akarok fektetni néhány követendő
alapszabályt mindkettőnk számára. - Valójában
egész jól boldogultak enélkül is, de Nicolas akkor
toppant be minden előzetes bejelentés nélkül, ami-
kor akart. Újabban telefonált előtte, de nemegyszer
eltekintett tőle. Még mindig úgy volt vele, hogy vé-
gül is itt lakik.
- Októberben pár hétig Bretagne-ban leszek -
mondta, és nem kellett részleteznie, mindketten
tudták, miért. Ott akar lenni a fia születésénél. De ez
nem úgy hangzott, mintha rendszeresen látogatni
akarná, amennyiben Pascalé ott hagyja a kicsit az
anyjánál. Így nem kell dadát fogadnia mellé, sem ag-
gódnia érte. Viccesen meg is jegyezte, hogy fiata-
labb korában utált bébiszitterkedni, amin Nicolas
megrökönyödött. És mégis kellett neki ez a gyerek,
mintha játék baba lenne, amivel eljátszhat, ha épp
kedve szottyan hozzá.
Ilyesmin gondolkodva Nadia rájött, hogy még ha
akarná is, már nagyon nehéz lenne visszafogadnia
Nicolas-t. Ez a kisfiú mindig emlékeztetné őt a Pas-
cale-lal folytatott viszonyára, akkor is, ha ők ketten
már nem lennének együtt. Sajnálta a kisbabát, aki
mellett nem lesz ott az édesanyja, az apjának meg
ott lesz a másik családja, akikhez közelebb érzi ma-
gát. Kíváncsi volt, vajon Nicolas őt is úgy meg fogja-
e szeretni, mint a lányait. Majd' kibújt a bőréből
örömében, amikor megszülettek. Talán most is így
lesz, hiszen fia születik.
 - Most hol laksz? - kérdezte, mielőtt Nicolas elkö-
szönt volna, mivel tudta, hogy Pascalé még Ramatu-
elle- ben van.
- Egy barátomnál. De elköltözöm egy szállodába.
Az kevésbé bonyolult. - Nadia bólintott, és nem ér-
zett bűntudatot. Annak, amit Nicolas tett, ez szük-
ségszerű és természetes következménye volt. Min-
den simán ment, amíg Nicolas az ajtóban megfor-
dulva, Nadiára nézve azt nem mondta, - Még mindig
szeretlek. - Nadia hirtelen nem tudta, mit mondjon.
- Ez mindkettőnknek nagyon rossz - felelte végül.
Tudta, hogy Nicolas-nak hiányzik a lakásuk, a közös
életük, a lányaik. Arról nem volt meggyőződve,
hogy ő is hiányzik neki. - Majd megszokod. Mindket-
ten megszokjuk. Ez mindannyiunk számára nagy
változás -válaszolta nyugodtan.
- Én nem biztos, hogy meg tudom szokni. Az el-
múlt hónapokban elkövettem néhány rettenetes hi-
bát - vallotta be Nicolas.
- Most ne beszéljünk erről - mondta Nadia. Már
elege volt, nem akarta újból elölről kezdeni. - Meg-
történt. Ebben a tudatban kell tovább élnünk. -
Örökké, tette hozzá gondolatban. - Jó éjszakát! -Be-
ment a szobájába, és kisvártatva hallotta, hogy Ni-
colas mögött becsukódik a bejárati ajtó.
 Augusztus utolsó hetében, mint minden évben,
most is megjelent a Divat szeptemberi száma. Ott
várakozott Rose íróasztala sarkán, és most először
történt meg, hogy nem érzett büszkeséget, amikor
kézbe vette. Mindig örömmel nézegette a magazin
csodás képekkel és írásokkal teli vastag számát,
büszke volt rá, mert tudta, milyen kivételes együtt-
működés, munka és inspiráció eredményeként jött
létre. Ezúttal azonban összerezzent, valahányszor
rátévedt a tekintete. Szinte fizikai fájdalmat okozott
Pascalé Solon látványa a címlapon. Rubinvörös es-
télyijében, különleges sminkjével már a fotója is
műalkotásnak tűnt. Valódi szépségnek, majdhogy-
nem eleven drágakőnek látszott. És a magazin lap-
jain ott sorakoztak a ramatuelle- i fotók, és ott volt
az interjú is.
Olivia, Athena és Venetia, lévén előfizetők, meg-
kapták a példányukat, Nadia viszont mindig egy új-
ságostól vette meg a magazint. Aznap látta meg
munkából hazafelé jövet, amikor a lányok először
mentek iskolába. A vörös ruha vonzotta oda a tekin-
tetét, aztán egy percig csak állt, és bámulta. Nem
akarta megvenni, de valami kényszerítette rá. A kép
mintha integetett volna neki. Megfogadta, hogy ezt
a számot nem veszi meg, de miután teljes öt percig
állt az újságosbódé előtt, végül benyúlt a pénztárcá-
jába, kivette a pénzt, átnyújtotta az újságosnak, és
felkapott egy példányt. Úgy szorította a melléhez,
mintha élőlény lenne, mintha kiugorhatna a karjá-
ból Azzal az elhatározással sietett haza, hogy nem
fogja elolvasni, de tudta, hogy muszáj lesz. A maga-
zin már nem engedné el, utánanyúlna a láthatatlan
csápjaival.
Amikor belépett a szobájába, ledobta az ágyára,
aztán leült, és sokáig nézte a címlapot. Úgy für-
készte Pascalé arcának minden apró részletét,
mintha élne, aztán a tartalomjegyzékhez lapozott,
megkereste az oldalszámot, és fellapozta az inter-
jút. Egy teljes oldal terjedelemben láthatta, amint
Nicolas és Pascalé egymás mellett ülnek egy napo-
zóágyon, Nicolas lazán átöleli Pascale-t a fehér csip-
keruhájában, amiben majdnem, de csak majdnem
látni lehet a mellét és a nagy hasát. Amikor ezt meg-
látta, Nadia hirtelen nem kapott levegőt. Aztán gon-
dosan végignézte a képeket, s végül elolvasta az in-
terjút.
A kérdések fájdalmasan érintették, Pascalé vála-
szai pedig ártalmatlanok voltak. Nicolas kidolgozot-
tabb válaszai még inkább. Megpróbálta megúszni a
válaszokat, de minden közös képükön boldognak
látszott. Nadia a fotókat nézve elgondolkozott,
ugyan miért habozott, hogy elváljon- e Nicolas-tól.
Úgy tűnt, a férje fülig szerelmes Pascale-ba, és a
lány teljesen elbűvölte. Miután végigolvasta az in-
terjút, el kellett ismernie, hogy nincs benne semmi
ízléstelenség. Egy helyütt észrevette, hogy a házas-
ságára próbálják terelni a szót, aztán idézték a vála-
szát, „Nagyon szeretem a családomat", és nyomban
utána témát váltott. Elmondta, hogy izgatottan
várja a babát, de ennyit mondott, nem többet. A to-
vábbiakban csak arról beszélt, hogy milyen volt
együtt dolgozni a filmben, milyen nagyszerű ta-
pasztalatnak bizonyult az egész stáb számára, és
hogy Pascalé milyen tehetséges színésznő. Elhal-
mozta őt dicséretekkel a játékát illetően, és nagyon
keveset beszélt a kapcsolatukról.
Mesterien kezelte a helyzetet, és elhárította a leg-
több beugratós kérdést. Pascalé jóformán csak ma-
gáról beszélt. Megtestesítette a klasszikus nárcisz-
tikus színésznőt, aki mellett Nicolas szinte csak hát-
térfüggönyként szolgált. Inkább becsapottnak, fél-
revezetettnek tűnt, mint ostobának, és Nadia a vá-
laszai alapján a legkevésbé sem találta a lányt meg-
hatóan ártatlannak vagy rokonszenvesnek. Ponto-
san ezt lehetett várni egy ilyen korú lánytól, aki
most robbant be a sztárok világába. Nagyon el volt
szállva magától. Tény, hogy minden képen profi
módon tudott szexin kinézni., Nadia újra meg újra
végignézte a fotókat, amíg elege nem lett belőlük.
Akkor felhívta az anyját New Yorkban. Nála épp
ebédidő volt, így a mobilján tudtak beszélni.
- Tudom, milyen rémesen érzed magad az interjú
miatt, anya -mondta, nem kerülgetve a forró kását,
mire Rose olyan hangot adott ki, mintha fojtogatná
valami, vagy mintha a torkán akadt volna az interjú.
- Csak meg akartam mondani neked, hogy szerin-
tem nagyon ízlésesen lett megcsinálva. Jobb, mint
amire számítottam. Fáj látnom őt a nővel, de nincs
benne semmi, amit ne tudtam volna, és Nicolas na-
gyon óvatosan és tiszteletteljesen fogalmazta meg a
válaszait. - Anyja tudomására akarta hozni, hogy
túlélte a dolgot, és kevésbé szenvedett tőle, mint
amennyire anyja félt tőle.
- Tényleg így gondolod? - kérdezte Rose megle-
petten és hálásan.
- Igen, tényleg - felelte Nadia megkönnyebbülve,
mert azt hitte, meg fog szakadni a szíve, de nem sza-
kadt meg.
- Borzasztóan aggódtam, hogy ez az egész hogyan
fog érinteni téged. Rosszul voltam attól, hogy meg
kell jelentetnünk. A világ minden kincséért sem
akartalak bántani vele, de hihetetlen nyomásnak
voltam kitéve miatta.
- Az ilyen sztorik nagyon kellenek az olvasóknak,
de ezt is olyan elegánsan csináltad, mint mindig.
Büszke vagyok rád, anya. Tudom, nem lehetett
könnyű úgy összehozni, hogy ne legyen gusztusta-
lan. Végtére is ez egy eléggé gagyi és giccses sztori.
- Rose fáradhatatlanul nyüstölte az interjú íróját, és
többször is átment a szövegen. Most úgy érezte,
mintha Nadia mázsás súlytól szabadította volna
meg.
- Borzasztó sokat számít nekem a telefonod -
mondta hálásan.
- Csak azt akartam, hogy tudd, minden rendben,
jól vagyok, és szeretlek.
Mindegyik nővére másképp reagált a dologra. Ve-
netia kifejtette a férjének és a testvéreinek, hogy
szerinte az interjú gusztustalan, és az írója egy sze-
métláda. Athena közölte, hogy Pascalé úgy néz ki a
csipkeruhában, mint egy kurva. Amikor Olivia elol-
vasta Nicolas válaszait, felhívta az anyját, és közölte
vele, hogy a pasi egy „beteg állat", és sajnálja, hogy
ismeri őt. Amikor Nicolas elolvasta, és látta a róla és
Pascale-ról készült fotókat, elsírta magát, mert
tudta, ezt látva és olvasva hogy érezhette magát
Nadia. Az egyetlen ember, akinek nem volt baja az
interjúval, Nadia volt, mert ő sokkal rosszabbat
várt, és mert látta, mennyi munkája van benne az
anyjának, hogy vállalható stílusú, tisztességes és
korrekt írás szülessen belőle.
Rose hálás volt, amiért Nadia nem haragudott
meg rá, és az interjú nem törte össze újból a szívét.
Ő is, mint Nicolas, az íróasztalánál ült, és sírt, de ő a
megkönnyebbüléstől. Inkább meghalt volna, sem-
hogy megsebezze bármelyik lányát, ezért volt óriási
könnyebbség, hogy Nadia nem neheztel rá.
 Tizedik fejezet

Másnap, miután elolvasta az interjút, amitől any-

nyira félt, Nadia furcsa módon felszabadultnak
érezte magát, mintha minden gondja elszállt volna,
és minden a legnagyobb rendben lenne. Május óta
most először érezte ezt. Amikor megérkezett az iro-
dába, mosolyogva látott munkához. Ágnes, az asz-
szisztense, előző este olvasta a cikket, de nem mert
megjegyzést fűzni hozzá, mert nem tudta, hogyan
reagálna rá Nadia. Most azonban rögtön észevette
rajta, hogy jó hangulatban van.
Nicolas kereste a mobilján, de nem fogadta a hí-
vását. Ez is jó érzéssel töltötte el. Valahogy mintha
befordult volna egy sarkon, és már csak azt várta,
hogy mikor tér vissza az ügyvédje a szabadságáról.
Készen állt a következő lépésre. Három hónapjába
telt, mire újra magára talált. Tudta, hogy lesznek
még nehéz napjai, de már semmi sem lehet olyan
rossz, mint amit május óta átélt, amikor a bulvárla-
pokban olvasott Nicolas viszonyáról, majd meg-
tudta, hogy Pascalé várandós az ő férje gyerekével.
Az kész rémálom volt, de végre felébredt belőle.
Venetia felhívta, mert hallani akarta, milyen álla-
potban van, és amikor elmondta neki, hogy jól van,
a nővére érezte a hangján, hogy igazat mond.
 - Klasszabb nő vagy nálam. Én a legszívesebben
megöltem volna tegnap este, amikor olvastam -
mondta feldúltan. Bennek sem tetszett, az volt a vé-
leménye, hogy ízléstelenség hivalkodni a viszony-
nyal. Nem hibáztatta Rose-t. Mindenért Nicolas-t
okolta. Rose üzletasszony volt, főszerkesztőként
eleget kellett tennie az igazgatótanács és a tulajdo-
nosok kívánságainak. Nicolas-nak viszont az egoját
és a szeretőjét kellett kielégítenie.
- Szegény anya, annyit stresszel! miatta, de mond-
tam neki, hogy rendben vagyok, és tényleg így van -
felelte Nadia derűsen.
- Igen, betegre aggódta magát. De mindnyájunk
számára az a legfontosabb, hogy te jól vagy. Nicolas
meg cseszheti - közölte Venetia mérgesen, amin
Nadia nevetett.
Amikor befejezte a beszélgetést, szólt az asszisz-
tense, hogy egy férfi keresi, aki már kétszer is tele-
fonált reggel, mielőtt megérkezett.
- Bizonyos Mrs. Archerre hivatkozott Londonból.
Azt mondta, az ügyfeled volt. Ez még az én időm
előtt lehetett. - Ágnes csak egy éve dolgozott Nadia
mellett, miután Londonban és New Yorkban lakbe-
rendezést tanult. Okos és energikus fiatal nő volt,
nagyon szeretett Nadiával dolgozni, noha Nadia az
utóbbi hónapokban nem volt a legjobb passzban, és
ezt az üzlet is megsínylette. - Beszélsz vele? Gregory
Hollandnak hívják.
- Persze - válaszolta Nadia, és úgy érezte magát,
mint aki újjáéledt. - Mr. Holland, itt Nadia Bateau.
Miben segíthetek?
A férfi elmondta, hogy régi barátja egy korábbi,
londoni megrendelőjének, ő ajánlotta neki Nadiát.
Most költözött át New Yorkból, mert egy amerikai
befektetési bank párizsi irodáját fogja vezetni. Ki-
bérelt egy házat a tizenhatodik kerületben, és
amennyiben Nadia ideje engedi, szeretné, ha ő
lenne a lakberendezője. A barátja figyelmeztette,
hogy Nadia nagyon elfoglalt.
- Sajnos nekem sem tehetségem, sem időm nincs
rá - mondta a férfi.
- Mekkora a ház? - kérdezte Nadia, miközben
maga elé húzott egy jegyzettömböt meg egy ceru-
zát, és leírta a férfi nevét.
- Négyszáz négyzetméter.
- Elég nagy - állapította meg Nadia. - A családját is
magával hozta?
- Nem, elvált vagyok. Se feleség, se gyerek. Erede-
tileg Texasból származom. Ott szeretjük a nagy dol-
gokat. - Nadia elmosolyodott. -Beszélhetnénk sze-
mélyesen? A Ritzben lakom, amíg be nem rendez-
kedem a házban. Találkozna velem egy pohár ital
mellett?
 Nadiának meg kellett beszélnie a bébiszitterrel,
hogy aznap maradjon náluk tovább, mivel a férfi
ígéretes ügyfélnek tűnt.
- Örömmel - válaszolta könnyedén, de közben
arra gondolt, hogy elegánsabb ruhában kellett
volna bejönnie az irodába. Egy sima fekete Dior
nadrágkosztüm volt rajta, de egyszerűségében is jól
nézett ki rajta.
- Hat órakor a Ritzben, a Bar Vend0me-ban? - ja-
vasolta a férfi.
- Tökéletes. Hogy fogom felismerni?
- Egy könyv és egy piros rózsa lesz nálam, a feje-
men pedig egy fekete kalap. - Nadia egy pillanatra
megijedt, hogy egy dilis alakkal van dolga, de aztán
a férfi elnevette magát. - Százkilencvenöt centi ma-
gas vagyok, és ősz hajú - mondta. Nadia máris meg-
kedvelte, még mielőtt találkozott volna vele. Re-
mélte, hogy jó az ízlése, de ha nem, majd kikupálja.
- Én százötvenhét centi vagyok, sötétbarna hajú,
és fekete nadrágkosztüm van rajtam.
- Láttam a fényképét a weboldalán. Fel fogom is-
merni. Hatkor találkozunk.
A nap további részében Nadiának rengeteg dolga
volt. Több megrendelőjével kellett beszélnie, és
most, hogy a nyári szabadságok elmúltával újra ki-
nyitottak az üzemek, át kellett nézetnie Agnesszel
az élő megrendeléseket. Fél hatkor taxival indult a
Ritzbe. Erős forgalomban kellet átjutnia a Szajna
jobb partjára, de épp időben érkezett. Az átalakítás
óta a Ritz volt a kedvenc szállodája Párizsban.
Tudta, hogy a felújítás után még drágább lett, holott
eddig is ez volt a legdrágább hotel. Vagyis ha a férfi
itt lakik, akkor valószínűleg bőven lesz pénze a la-
kására is.
Belépve körülnézett a bárban; kíváncsi volt, hogy
fogja felismerni a férfit, ha történetesen nem áll, de
rögtön meglátta őt. Jól vágott hófehér haja volt, sö-
tétkék öltönyt, hozzá makulátlan fehér inget és ten-
gerészkék Hermés nyakkendőt viselt. Nadia köze-
ledtére felállt az asztal mellől, és csakugyan olyan
magas volt, ahogy mondta. Ősz haja ellenére fiatal-
nak és kisportoltnak látszott, Nadia negyven-egy-
néhány évesnek saccolta. Kék szeme, nyílt, barátsá-
gos mosolya és hasított álla volt. Beillett volna akár
filmsztárnak is.
- Köszönöm, hogy ilyen rövid időn belül hajlandó
velem találkozni. Csak most, a hét végén kaptam
meg a ház papírjait, és szeretném, ha minél előbb
elkezdhetnénk a munkát. Remek helyen van, az
épületben huszonnégy órás portaszolgálat műkö-
dik, ami nagyon jól jön nekem. Az egész igazából
olyan, mint egy épületen belüli önálló ház.
Mihelyt leültek, rögtön jött a pincér. Nadia fehér-
bort, a férfi skót whiskyt rendelt. Tipikus amerikai
volt, a fajtája legjobbja, jóképű pasi, remek formá-
ban. Olyan, mint aki rendszeresen jár a kondite-
rembe, sőt valószínűleg saját konditerme is van. Az
öltönye tökéletes szabású volt. Gyakorlatias gon-
dolkodású, tevékeny és céltudatos embernek lát-
szott, imponáló munkával. Nadia felfedezni vélt egy
halvány texasi akcentust a beszédében, és vicces
volt érezni, hogy Holland azt szerette volna, ha a
munka már tegnapra elkészül.
- Ez nagyon nagy ház egy embernek - jegyezte
meg, mire a férfi megmutatta a magával hozott ter-
veket és képeket. Érdekeseknek tűntek.
- Sok helyre van szükségem, és gyakran fogadok
vendégeket is üzleti céllal. Egyébként éppen ezért
szükségem lenne egy jó partiszervező nevére. -
Minden pózolástól mentesen, lényegre törően be-
szélt. Nadia örült, ha ilyen ügyféllel dolgozhatott.
Tudták, mit akarnak, nem keverték bele az érzelme-
iket, és ritkán követtek el hibát.
Leírta Párizs legjobb élelmező és rendezvény-
szervező vállalkozójának a nevét, és egy másikét,
aki a meghitt vacsorák rendezésének volt a mes-
tere, és átadta a cédulát a férfinak, amit ő a zakója
zsebébe tett.
- Öt évig éltem Londonban - mesélte. - Már na-
gyon várom Párizst. Látja, ez az előnye, ha nincs fe-
leség és nincs gyerek. Szabadon jöhetek- mehetek,
nem kell az iskolák miatt aggódnom, és nem nyafog
senki, hogy költözni kell. Maga mióta él itt?
- Húszéves korom óta. Azért jöttem, hogy a Sor-
bonne-on tanuljak, és itt maradtam. Francia volt...
illetve francia a férjem.
- Ez kicsit bizonytalanul hangzott. Volt, vagy most
is az? - ugratta a férfi, mire Nadia elpirult zavará-
ban.
- Pillanatnyilag a dolog kicsit bizonytalan. Külön
élünk. - Nem akart a magánéletéről beszélni, mert
az szakmailag elfogadhatatlan volt, de valahogy be-
lecsúszott.
- Szomorú. Én kétszer váltam el. Nem jó. Szeren-
csére egyikből sem születtek gyerekek. Először a
középiskolás szerelmemet vettem feleségül, aztán
kiderült róla, hogy nem is olyan nagy szerelem -
mondta széles mosollyal a férfi. - Másodjára egy
pénzügyi energiaforrás lett a feleségem. Zseniálisan
okos nő, csapnivaló feleség. A személyi edzőmmel
csalt meg. Enyhén szólva ócska húzásnak tartottam,
úgyhogy elváltunk, ő meg hozzáment az edzőhöz.
És most itt vagyok - összegezte tárgyilagosan a
helyzetét.
Nadia nem beszélt neki Nicolas-ról és Pascale-ról.
- Vannak gyerekei?
 - Két lányom van - felelte mosolyogva Nadia. -
Hét- és tízévesek. De most beszéljünk a leendő ott-
honáról. Meséljen az álomházáról. Ha lenne varázs-
pálcája, mit szeretne?
- Mindent - hangzott a válasz. - Egy hatalmas nap-
palit, ami megvan. Szeretem a nagy méretű bútoro-
kat, mert én is nagy vagyok. Mesés hálószoba. Kon-
diterem. Ebédlő, ahol vendégeket fogadhatok. Ha-
talmas ebédlőasztal, tíztől huszonnégy személy ré-
szére. Barátságos dolgozószoba, ha otthon akarok
dolgozni. A tér megvan mindenhez, amire szüksé-
gem van, de a tágas szobák hidegséget árasztanak,
ha nem a megfelelő módon alakítják ki őket. Itt
jönne a maga szerepe.
- Színek?
- Sötétkék, lombzöld, mélyvörös, a képek jó meg-
világítása. -Nagyon határozott elképzelései voltak,
ami bizonyos szempontból megkönnyítené, más
szempontból megnehezítené Nadia dolgát, ameny-
nyiben Holland nem lenne nyitott az új ötletekre. -
A sötétszürkét is szeretem.
- Modern?
- Hagyományos, klasszikus - amilyen az öltözéke.
- Ha majd lesz ideje, szeretném megmutatni magá-
nak a helyet. A héten nagyon elfoglalt leszek. Eset-
leg a hétvégén?
 Nadia tudta, hogy szereznie kell valakit, aki vi-
gyáz a lányokra, vagy talán Nicolas elviszi őket pár
órára. Ez volt a nehéz oldala annak, hogy most egye-
dül volt - a zsonglőrködés a munkabeosztásával és
a lányaival, de ez nem a kliens, hanem az ő problé-
mája, és semmiképpen sem akarta áthárítani a fér-
fira. Ügyfele egyébként sem látszott olyan ember-
nek, aki elviselné ezt. Nyilván elvárná tőle, hogy el-
érhető legyen, amikor neki van rá ideje, és gyerek-
telen lévén nem volna megértő az övéi iránt. Voltak
hozzá hasonló ügyfelei, és amíg beváltotta a hozzá
fűzött reményeiket, minden rendben volt velük. Ha-
tározottak voltak, tudták, mit akarnak, és nem vesz-
tegették az idejüket.
Hét órakor Holland kifizette a számlát, leírta Na-
diának a ház címét, és megállapodtak abban, hogy
szombat délben találkoznak.
Ezután együtt kisétáltak a Ritzből. Nadiának tet-
szett, hogy a férfi egy percre sem tért el a tárgytól,
amiért megkereste, hogy intelligens, okos és gya-
korlatias, és emlékezett rá, hogy az említett régi ba-
rátjával szintén öröm volt együtt dolgozni.
A szálloda előtt kezet fogtak, majd a portás hívott
egy taxit Nadiának, Gregory Holland pedig beszállt
az autójába, egy csillogó fekete Bentley sportko-
csiba. Nem volt benne semmi hivalkodó vagy kö-
zönséges, de látszott, hogy van pénze. Nadia úgy
gondolta, amennyiben tetszeni fognak neki az ötle-
tei, és határidőre meg is valósítja őket, egy új ügyfe-
let köszönthet a személyében. Alig várta, hogy
lássa, milyen az a „házban ház", és elkezdhesse a
munkát.
Hazafelé a taxiban újra frissnek és tettre késznek
érezte magát. Az elmúlt négy hónapban semmi
másra nem tudott gondolni, mint Nicolas viszo-
nyára. Elhanyagolta az üzletét, de szerencsére ez az
időszak a nyári holtszezonra esett, és augusztusban
szinte minden zárva volt Franciaországban. Csak fél
szívvel volt együtt a gyerekeivel, kedvetlenné tette
a házassága összeomlása, és közönyös volt az ügy-
felei iránt. De most magára talált, és kész volt visz-
szatérni a tevékeny mindennapokhoz. Gregory Hol-
land megjelenése új korszak nyitányát jelezte az
életében. Tizenegy éves házassága alatt mindig a
többiek szükséglete volt az első számára, hozzájuk
igazította a saját munkabeosztását, minden új
könyvvel Nicolas karrierjéért aggódott, az első fo-
galmazványok olvasásakor tapintatosan adott neki
tanácsokat, mindig elérhető volt számára, akár a
munkahelyén, akár otthon.
Most viszont csak ő volt és a gyerekek. Időnként,
különösen hétvégeken, valóban ügyesebben kellett
zsonglőrködnie egy másik felnőtt nélkül, de az is
igaz, hogy eggyel kevesebb emberért kellett min-
den mást félretéve csak velük foglalkoznia. Amikor
írt, Nicolas gondoskodást igényelt, és meglehetősen
sokat követelő volt. Szinte mint egy gyerek.
A Gregory Hollanddal való találkozás új életet le-
helt a munkájába. Az volt az érzése, hogy a férfi háza
fantasztikus lesz. Hát még ha majd ő munkába ve-
szi! Pillanatnyilag nem volt más nagyobb lélegzetű
munkája. Óriási projekt volt az a ház, amin május-
ban dolgozott Madridban, a megbízója egy vagyont
költött rá. Miatta nem tudta elkísérni Nicolas-t Can-
nes-ba, és ezután omlott össze az életük. Közvetle-
nül előtte rendezett be egy mesés nyaralót a domi-
nikai köztársaságbeli Punta Caná-ban, és mindkét
munka több mint egy évét vette igénybe. Madrid
óta azonban pangott a piac. Most bőven volt ideje
egy nagyobb feladattal megbirkózni, és az is kedve-
zett, hogy Párizsban kellett dolgoznia, nem valahol
külföldön.
Az egyik kliense Londonban keresett egy új, na-
gyobb lakást, de még nem találták meg a megfelelőt,
egy új londoni ügyfele pedig egy kis lakást bízott rá,
amolyan második tartózkodási helyet, amivel köny-
nyű dolga volt. Így Gregory Holland megbízása épp
kapóra jött. Egyszer hopp, másszor kopp - ez így
ment a munkájában. Vagy egyszerre öt ügyfelének
volt új otthona, a fele különböző városokban, vagy
jött egy csendes időszak, ami azonban sohasem tar-
tott sokáig. A megrendelői hírét vitték a baráti kö-
rükben, és jöttek az új kliensek. Egy különösen mu-
tatós projektje, ahol az ügyfél ambicionálta, hogy a
fotói megjelenjenek minden magazinban, segített
felépíteni a vállalkozását. Az elmúlt tíz évben na-
gyon jól ment neki, egyike volt a legsikeresebb fiatal
belsőépítészeknek Párizsban.

Nicolas megígérte, hogy szombaton pár órára el-

viszi a lányokat, noha elmondta, hogy még az este
elutazik Bretagne- ba, hogy segítsen Pascalénak el-
helyezkedni, és néhány napig ott marad. Azt is el-
árulta Nadiának, hogy a héten kibérelt egy bútoro-
zott kis lakást Párizsban. Nem tűnt különösebben
lelkesnek, de Nadia megkönnyebbült, hogy komo-
lyan vette, amit mondott neki, és továbblépett. A sa-
ját élete is mintha sínre került volna. Beszámolt Ni-
colas-nak arról, hogy találkozott egy ígéretes új
megrendelővel, aki valószínűleg megbízást készül
adni neki.
Tíz perccel hamarabb érkezett a megbeszélt talál-
kozóra, álldogálnia kellett az impozáns kőépület dí-
szes üvegablakú fémkapuja előtt, amelyen kóddal
lehetett csak belépni. Az udvarra bekukucskálva a
bejáratban álló, egyforma fekete öltönyt viselő biz-
tonsági őrt, parkőrt és gondnokot, valamint hatal-
mas márványurnákba ültetett pálmafákat látott.
Mialatt nézelődött, megérkezett Gregory Holland,
távirányítóval kinyitotta a súlyos kaput, és behaj-
tott. Nadia begyalogolt utána, mire a férfi kiszállt, és
átadta a kocsit a parkolóőrnek. Párizsban rendkívül
ritka volt, hogy egy lakóházban ilyenfajta személy-
zet legyen, ellentétben New Yorkkal vagy Los Ange-
lesszel, ahol ez megszokottnak számított.
Mihelyt kiért az udvarra, Nadia rögtön felfigyelt
egy ott álló, szép arányokkal megépített magán-
házra. Gregory üdvözölte őt, majd elindult a ház
felé.
- Ez az? Ez a ház? - lepődött meg Nadia. Csak egy-
szer látott egy ilyenformán eldugott házat. Olyan
volt, mint az őt körülvevő épület kapuja mögé vará-
zsolt meglepetés. Addigra már a felvezető lépcsőn
voltak, és a férfi kivette a zsebéből a kulcsot.
- Az épületben csupa egész emeletet elfoglaló la-
kás van. A ház valójában nemcsak otthon, mert
alagsori úszómedence, borospince, konditerem és
moziterem is tartozik hozzá, amikre nekem a kon-
diterem és az úszómedence kivételével nem lesz
időm. Voltaképpen az egész egy óriási legénylakás.
A felső emeleten van egy lakosztály, az alatta lévőn
egy vendégszoba és egy dolgozószoba, amit gyak-
ran fogok használni. A fogadószobák a földszinten
találhatók. Szerencsém volt - folytatta, miközben ki-
nyitotta a bejárati ajtót. - Épp erre van szükségem,
ráadásul itt az udvarban élvezi a biztonsági őrök és
a kamerák nyújtotta tökéletes védelmet. Egyes mű-
tárgyaimat széfben helyeztem el, mielőtt idejöttem,
de ez a hely olyan biztonságos, hogy inkább átho-
zom őket ide.
A találkozójuk után Nadia megkereste őt az inter-
neten, és megtudta, hogy a kortárs képzőművészet
jelentős gyűjtője, de a cikk nem sorolta fel a művé-
szeket. Gregory mögött belépve a házba, már biz-
tosra vette, hogy egy nagyon jól jövedelmező
munka pottyant az ölébe.
A földszinti hatalmas előszobán át egy tágas nap-
paliba, ebédlőbe és csúcstechnikával felszerelt
konyhába jutottak, ahonnan egy zárt belső kertre
lehetett kilátni. Itt akár kétszáz személyre is adha-
tott koktélpartit, vagy húsz- harminc vendég szá-
mára vacsorát. Egy ívelt márványlépcsőn felsétálva
eljutottak a már említett csodaszép vendégszobába
és a dolgozószobába, és egy szinttel feljebb a házi-
gazda lakosztályába, amelyhez öltözőszoba és für-
dőszoba csatlakozott, benne óriási kerek fürdőkád-
dal.
 A házat egyszerű, markáns, majdhogynem férfias
stílusban újították fel, ami illett Gregory Holland-
hoz. Hiányzott belőle mindaz a nőies jelleg, amit egy
feleség nyilván megkívánt volna, vagy ami a reno-
válás előtt talán jellemezhette a házat. Hollandnak
igaza volt, amikor a tökéletes legénylakást, minden
férfi álomházát emlegette. A lakás, úgy, ahogy volt,
neki készült, állapította meg Nadia abból, amit az
eddig látottak alapján a férfi stílusáról érzékelt, és
amit az emberekről és az otthonaikról a szakmája
révén tapasztalt.
- Nos, mit gondol? - kérdezte Holland, miután be-
járták az egész házat, beleértve a borospincét és a
konditermet is.
- Azt gondolom, hogy egy igazi kincset talált. Hal-
lottam már ezekről a belső udvari házakról, de ed-
dig csak egy ilyet láttam, és az kicsi és sötét volt. Itt
csodát műveltek a felújítással. Tényleg gyönyörű
ház lett.
- Eredetileg kisebbet akartam. De öt év hosszú
idő, hiányoznának a műtárgyaim, amiket most má-
sutt kellett elhelyeznem. Ez a ház viszont épp az
olyan műtárgyakhoz kínálja magát, amiket én gyűj-
tök. Itt mindennek van helye, nagyszerű lesz vendé-
geket fogadni, és van vendégszoba is, ha épp arra
lenne szükség. Szekrényből ugyan egyik feleségem-
nek sem lenne elég - mondta némi iróniával, kun-
cogva, de neki több is volt az elégnél az a két gard-
róbszoba, ami a rendelkezésére állt.
Nadiának tetszett a ház erősen maszkulin, letisz-
tult hangulata. Itt nem voltak csicsás kis részletek,
cuki kis zegzugok, amelyek a legtöbb férfit idegesí-
tenék, kivéve ha épp ők akarnak kedveskedni velük
a feleségüknek. Mivel kissé gúnyosan említette két
feleségét és a házasságait, Nadia nem nézte ki be-
lőle, hogy szeretne újból megnősülni, sőt határozot-
tan az volt az érzése, hogy egyedül akar itt élni, és
ez cseppet sem teszi boldogtalanná.
Gregory Holland a karrierje csúcsán lévő ameri-
kai üzletember megtestesítőjének látszott a szemé-
ben. Több volt ő egyszerű bankelnöknél, sokkal in-
kább tűnt olyan befektetési szakértőnek, aki maga
is ügyesen bánt a pénzével.
- Nos, mit gondol? - kérdezte ismét, egyenesen a
lényegre térve. Nadia, aki egész felnőttéletét Euró-
pában élte le, nem volt hozzászokva a hasonló em-
berekhez. Még a leggazdagabb és legtekintélyesebb
európai kliensei is szelídebb hangot ütöttek meg,
mint Gregory. Nadiát mégis elbűvölte a modora és
a viselkedése. A férfi olyan volt, mint egy zseniáli-
san megépített rakéta, amelynek hajszálpontosan
kellett beletalálnia akár a legkisebb célpontba is.
Látta rajta, hogy nem szereti vesztegetni az idejét,
azt akarja, hogy minden gyorsan, ha lehet, azonnal
intéződjék el. Tetszett neki, hogy ilyen célratörő. Az
ilyen ügyfelekkel öröm volt dolgozni. - Mi a meglá-
tása?
Abból, ahogy ezt kérdezte, Nadiának az az érzése
támadt, hogy húsz perccel a házba való belépése
után teljes körű ismertetőt vár tőle a teendőkről. Ez
azért nagy kihívás volt. Gyorsan kell dolgoznia, pon-
tos szállításokkal, a határidőket betartva, és a neki
tetsző kreatív megoldásokkal operálva. Gyanította,
hogy nem volt még ennyire kemény vagy határozott
elképzelésekkel bíró ügyfele, mint ahogy olyan sem,
aki ilyen magasra állította a mércét számára.
Stresszes volt, de izgalmas is, mert meg akart felelni
a követelményeknek, és bebizonyítani neki és ön-
magának, hogy ért a dolgához.
- Kérek egy kis időt, hogy gondolkozzam rajta -
mosolygott a férfira. - De így, elsőre, ezekben a tá-
gas, nyitott földszinti terekben fehéret képzelek el
valamennyi sötétszürkével, feketével, persze nem
túl sokkal, egy sötétebb tónusú, intim hangulatú
ebédlőt modern, ezüstös csillogással. Szívesen lát-
nék benne néhány extravagáns szobrot, akár hatal-
masakat is, és talán valami hasonlót szintúgy a kert-
ben, vagy’ valami gyönyörű kínai jádekő faragványt,
mintegy ellentétbe állítva régit és újat. - Nadia
tudta, hogy elképzelése egy vagyonba kerülne.
 - Csinálhatjuk esetleg fényesebbre, de a fehér is
beragyogná az egészet. A dolgozószobába barnákat
képzelek, ha szereti, a csokoládébarna különböző
árnyalatait, vagy lombzöldet, mivel említette ezt a
színt. A hálószoba lehetne ezüstös kékesszürke, ami
pihentető. Oldottabbá tehetjük az összhatást némi
textúrával, és egy nagy méretű képpel. A vendég-
szoba a semlegesebb bézst vagy szürkét kívánja
meg, tetszése szerint. A földszintre kereshetünk
vagy csináltathatunk valami meseszép szőnyeget.
Vannak nagyon jó forrásaim Indiában. Hat hónap-
pal, vagy legrosszabb esetben egy évvel kell szá-
molnunk. És szeretném látni a műtárgyakat, amiket
át akar hozni, mert egyes esetekben hozzájuk kell
igazodnunk. -Hunyorgott, mialatt beszélt, mert
ahogy kimondta, látta is maga előtt a képet, és a férfi
egyre növekvő érdeklődéssel és őszinte csodálattal
nézte.
- Fel van véve - mondta mosolyogva. - Marthának
igaza volt. Maga bámulatos. Minden tetszik, amit
most elmondott. Elvállalná a munkát, miután meg-
beszéljük a hozzávetőleges munkadíját? - De Nadi-
ának határozottan az volt a benyomása, hogy a költ-
ség nem lesz akadály, és a londoni nő, aki ajánlotta
őt, azt is elmondta, hogy Nadia nem olcsó, de na-
gyon jó.
 - Természetesen elvállalom - mosolygott a férfira
Nadia. - Ezért vagyok itt. Az az érzésem, hogy jó lesz
együtt dolgozni magával. Mikorra szeretné a pre-
zentációt? Tartalmazni fogja a becsült időtartamot
és díjazást is - mondta, alkalmazkodva a megren-
delő üzleties, lényegre törő stílusához.
- A mától számított egy hét túlzásnak tűnik? - kér-
dezte Holland. -Jobban szeretek hétvégeken foglal-
kozni az ilyesmivel.
Az egy hét versenyfutást jelent az idővel, hogy
megszerezze mindazokat az anyagokat, amiket meg
akar mutatni, és hogy kellő mennyiségű választási
lehetőséget tudjon kínálni az érdeklődése és a lel-
kesedése felkeltéséhez, anélkül, hogy túlterhelné és
összezavarná.
- Menni fog - felelte elszántan. Meg kell kérnie a
bébiszittert, hogy szombat délelőttönként is jöjjön
el pár órára, amíg elkövetkezik az az idő, hogy nem
kell hetenként találkoznia Gregory Hollanddal.
- Nagyszerű. - A férfi széles mosollyal nézett rá, és
úgy tűnt, hogy megnyugodott. Nyújtotta a kezét, és
megrázta Nadiáét. Erős kézfogása volt, és most elő-
ször megjelent valami szelídség a tekintetében. -
Maga kész energiaforrás, Nadia. Úgy látom, a külön-
élésük vagy a válásuk miatt nem veszített a lendü-
letéből. Én az első után két évig nem tértem magam-
hoz. Belül halottnak éreztem magamat. Másodjára
körülbelül nyolc hónap után álltam újra talpra. Az
addig színes világ egy időre szürkévé vált körülöt-
tem. - Nehéz volt elképzelni erről az emberről, hogy
eluralkodhatnak rajta az érzelmek, és valami fel-
zaklathatja. Olyannak látszott, mint aki tökéletesen
kézben tartja az életét.
- Nehéz nyaram volt - ismerte be Nadia - , de már
jobban vagyok. - Nem akarta, hogy a férfi azt higgye,
szétesőben van, épp amikor szüksége van a munká-
jára. - Váratlanul jött a dolog.
- Mint rendesen - felelte a férfi csöppnyi keserű-
séggel a hangjában. - Valaki azt mondta nekem,
hogy az ember csak akkor ismeri meg a házastársát,
amikor elválik tőle. Azt hiszem, ez igaz. Vannak,
akik kezdettől fogva tudják, hogy rosszul házasod-
tak. Én végig nem tudtam. Vakká tett a saját ostoba-
ságom. Mindenesetre remélem, a maga helyzete
rendeződik. Biztos vagyok benne, hogy gyerekekkel
még nehezebb, legalábbis érzelmileg. Az anyagi
helyzet így is, úgy is megsínyli a dolgot.
Nadia el tudta képzelni, hogy pénzéhes nők egy
vagyont akartak kicsalni tőle. Holland a gazdag-
ságba beleszületett, az elithez tartozó férfinak lát-
szott, aki a maga erejéből is vagyont szerzett, ráadá-
sul fantasztikus állása volt. Az ilyen embereket
szokták egyesek kihasználni, az ő helyzete Nicolas-
al azonban egészen más volt. Náluk szó sem volt va-
gyonról, és amit Nicolas a szüleitől örökölt, azzal
teljes egészében ő maga rendelkezett, Nadia beérte
a saját sikeres vállalkozásával. A pénz nem játszott
szerepet a Nicolas-val való kapcsolatában. Gregoryt
egy kifinomult világban magányosan élő ember-
ként képzelte el, és ez nem hasonlított az ő helyze-
téhez. Gregory Holland ízig-vérig üzletember volt.
- A jövő héten mindent megmutatok - mondta
mosolyogva, majd még egyszer végigfutottak min-
denen, nehogy kimaradjon valami. Tisztázták, hogy
a tervrajzokra is szüksége lesz. Ezek után Gregory
bekapcsolta a riasztót, és együtt kimentek a házból.
Nadia alig várta, hogy hazaérjen és munkához lás-
son. A férfi beült a kocsijába és elhajtott, Nadia pe-
dig kiballagott az utcán parkoló autójához.
Két órával azután, hogy elment otthonról, lett egy
új megrendelője, és lett egy hatalmas új projektje,
amelyről úgy gondolta, hogy fényes sikert hozhat
számára. Egyenesen a parkba ment, hogy találkoz-
zék Nicolas-val, és átvegye tőle a gyerekeket. Velük
együtt megy majd délután bevásárolni.
- Hogy ment? - kérdezte Nicolas. Jól érezte magát
a lányokkal, fogócskáztak, és hagyta, hogy elkapják
őt. Felcsillant a szeme, amikor meglátta Nadiát.
Gyönyörűnek látta a piros pulóverében és a farmer-
nadrágjában, lábán a fekete Hermés lovaglócsizmá-
val, ami épp csak annyira volt viseltes, hogy menő
legyen.
- Nagyon jól. Szerintem szerződtetni fog. Talált
egy gyönyörű kis házat egy belső udvarban. Tipikus
amerikai üzletember, nagyon kemény fickó lehet,
de okos, éles szemű, őszinte, közvetlen, nem játssza
meg magát, és rengeteg pénze van.
- Az ilyenektől szoktam halálra rémülni. - Nicolas
művészlélek volt, gyerekkora óta folyamatosan írt.
Szebb időkben érzékeny, szelíd és vicces pasi volt.
Mindebből semmi sem illett Gregory Hollandra.
Nem úgy nézett ki, mint akinek van valami művészi
vénája, de bizonyos szempontból ez megkönnyeb-
bülést jelentett Nadiának. Nem kellett simogatni az
egoját, sem játszmázni vele. Elég volt igáslóként
dolgoznia, és gyönyörűvé varázsolni az új háza bel-
sejét. Bonyolult feladatnak ígérkezett, de úgy vélte,
eleget tud tenni neki. Sokkal könnyebb dolga lesz
vele, mint megbirkózni azzal a lehetetlen helyzettel,
amit a férje erőszakolt rájuk.
Mielőtt hazaindult volna a lányokkal, Nicolas el-
mondta, hogy pár nap múlva, amikor visszajött Bre-
tagne- ból, keresni fogja. Nem marad sokáig. Pas-
calé anyja egy kis házban lakott, ahol csak egy für-
dőszoba volt, és alig jutott hely mindannyiuk szá-
mára. Nicolas nagyobb terekhez és több kényelem-
hez szokott, és nem lelkesedett Pascalé anyjáért,
akit harsánynak és közönségesnek tartott. De most
hasznukra volt, mivel megígérte, hogy gondoskodik
Pascalé gyerekéről, hogy jóvátegye a lányával
szemben elkövetett régi bűnét.
Nadia már szombat este hozzáfogott a koncepció
kidolgozásához és a rajzok elkészítéséhez, majd
folytatta vasárnap este, miután Sylvie és Laure el-
aludtak. Hétfőre egészen belejött, és már tudta, mi-
lyen irányba tart. Kiválasztott olyan anyagokat,
amelyekkel dolgozni akart, és mellékelte néhány
szobor fotóját. Rajzokat és fotókat vitt fel a számí-
tógépre, hogy megmutassa Hollandnak, mit és ho-
gyan képzel el.

Kedden végre eljutott az ügyvédjéhez, akit július

vége óta nem látott. Elmondta neki, hogy mit gondol
a válásról és a jelenlegi különélésükről.
- Be akarja adni a válókeresetet, Madame Bateau,
vagy megvárja, amíg a férje teszi meg ezt a lépést?
Ez utóbbi gondolat nem tetszett Nadiának. Azzal
megint Nicolas venné a kezébe az irányítást, a maga
menetrendje szerint. Ha nem akar elválni, akkor a
végtelenségig, vagy legalábbis nagyon sokáig húz-
hatná a dolgokat. És ha a házasságuknak csakugyan
vége, akkor Nadia végleg le akarta zárni, hogy sza-
baddá válhasson.
- A múlt héten kibérelt egy kis lakást - mondta az
ügyvédnek. - A holmiját még nem vitte el, de biztos
vagyok benne, hogy hamarosan sort kerít rá.
- nekem úgy hangzik, mintha fél lábbal még maga
mellett akarna maradni, és talán nem is változtatna
ezen, amíg el nem határozza magát - jegyezte meg
az ügyvéd bölcsen.
- Azt mondja, nem akar válni, vissza akar jönni. De
még a szeretőjével van, és nemsokára megszületik
a gyerekük.
- Maga biztos benne, hogy válni akar, Madame Ba-
teau? - kérdezte nyomatékosan az ügyvéd. - Számos
olyan ügyfele volt, aki menet közben meggondolta
magát. Néha nagyon nehéz volt elengedni a mási-
kat, és gyanította, hogy ez az asszony, bár azt
mondja, hogy a részéről „vége", még mindig szereti
a férjét.
- Igen, azt hiszem - válaszolta Nadia nyugodtan. -
Egyelőre beérném egy különéléssel, annak a hivata-
los elismerésével, hogy nem élünk együtt. Nem aka-
rom, hogy velünk lakjon, vagy akár csak a gyere-
keim kedvéért úgy tegyen, mintha otthon lakna. A
válást később is lebonyolíthatjuk. Jobban szeret-
ném, ha szakaszosan történne, nekem legalábbis
úgy lenne kényelmesebb. - Vágyott rá, hogy szabad
lehessen, de méltósággal akarta csinálni. Úgy vélte,
a gyerekek szempontjából is az lenne a legjobb. Már
így is épp eléggé kikészültek mindannyian.
- Elindíthatjuk a különélési procedúrát, és bármi-
kor válássá változtathatjuk - mondta az ügyvéd.
Nadia tudta, hogy időre van szüksége, amíg a folya-
mat egyes szakaszaihoz hozzászokik, miközben a
levegő fokról fokra ritkul körülötte, akárcsak hegy-
mászáskor. Mostanra rájött, hogy jobban tudná ke-
zelni a helyzetet, és nem esne pánikba, ha szakaszo-
san csinálnák. Még meg kell állapodniuk az anyagi-
akban és a gyermekfelügyeletben, de tudta, Nicolas
még arra sem áll készen, hogy ezeket megbeszéljék.
Úgy gondolta, az ilyen érzékeny témákban köny-
nyebben dűlőre jut vele, ha a baba már megszüle-
tett. Épp eleget stresszel amiatt, hogy gyereke lesz
egy nőtől, akit alig ismer, kár lenne még jobban pró-
bára tenni az idegeit.
Azt mondta, az elején szerelmes volt Pascale-ba,
de Nadia ebben nem volt olyan biztos. Úgy vélte,
sokkal inkább a testi vágy hajtotta Nicolas-t Pascalé
karjaiba, mint a szerelem. Az általa szorgalmazott
különélés nem jelentett megoldást mindenre, mégis
megkönnyebbülve jött el az ügyvédtől. Ráléptek
egy útra, és még ha lassan is, de célirányosan halad-
tak a házasságuk felbontása felé.
 Aznap este különös békesség töltötte el, reggel
pedig folytatta a munkát a Gregory Hollandnak tett
javaslatán. A következő szombaton, amikor a ház-
nál találkozott a férfival, készen állt a mintaszerűen
összeállított, kellő számú választási lehetőséggel
megtámogatott ajánlatával. Jó ösztönnel meg-
érezte, hogy egy adott megrendelőnél, különösen
ha az illető férfi, hol vannak a határok. Tapasztalata
szerint ugyanis a férfiak a túl sok dekorációs lehe-
tőséggel szembesülve inkább feladják, csak hogy ne
kelljen dönteniük.
Gregory Holland nem félt a döntésektől. Ezt tette
nap mint nap az irodájában. Nadia odaadta neki a
dossziét, majd leültek a hálószobához vezető lép-
csőre, és hozzáfogtak a javaslat tanulmányozásá-
hoz. A férfi nagyon keveset kérdezett, és olvasás
közben nem tett megjegyzéseket. Nadia mellékelte
az anyagmintákat és festék- színmintákat, a fotókat
olyan festett felületekről, amelyekről úgy gondolta,
hogy érdekesebbé és gazdagabb tónusúvá teszik a
szobákat. Amikor Holland végiglapozta, majd visz-
szaadta az anyagot, úgy nézett rá, hogy Nadia hirte-
len nem tudta, mi következik most. Teljes egészé-
ben vissza fogja- e utasítani a javaslatát, vagy túlsá-
gosan összezavarodott, semhogy választani tudjon
a lehetőségek közül.
- Csodálatos - mondta végül a férfi.
 - Melyik része? - kérdezte Nadia.
- Az egész. Maga zseni. - És a becsült tiszteletdíjra
pillantva nem szólt semmit.
- Válasszunk néhány lehetőséget? - kérdezte
Nadia óvatosan, és visszaadta a dossziét. Pontról
pontra végigmentek az egészen, és Holland minden
esetben kiválasztotta a kedvenc megoldását. Gyors
volt, egyszerű és gyakorlatias, és sokszor az összes
javaslat elnyerte a tetszését. Nadiának még soha
nem volt ilyen könnyen kezelhető ügyfele. Nem
egészen fél óra alatt végeztek, beleértve azt is, ami-
kor néhány esetben meg kellett magyaráznia, miért
gondolja, hogy bizonyos megoldások jól működnek.
A hamuszürke vendégszobát Holland egyenesen
az elegancia netovábbjának találta. Kiválasztott né-
hány kárpitozott bútordarabot, a nappaliba széles
kanapékat, a dolgozószobába sötétzöld bőrrel be-
vont, túlméretezett foteleket, az ebédlőbe pedig egy
harmincszemélyes asztalt. A lakás ilyenformán ha-
tározottan férfias jelleget kezdett ölteni, ami illett a
tulajdonosához. Csatolt e-mailben elküldte azoknak
a képeknek a fotóit, amelyeket elhozatott New
Yorkból. Csupa nagy művész, Rothko, Pollock, War-
hol képei, sőt még egy Picasso is helyet kapott a
nappalija falán.
- Azt hiszem, még soha nem sikerült ilyen gyorsan
elvégezni a munkának ezt a részét - mondta Nadia
mosolyogva, miközben kimentek a házból. - És hét-
főre megrendelek mindent. - Hollandnak nem
ígérte meg, de önmagának igen, hogy karácsonyra,
vagyis három hónap múlva kész lesz a ház. Neki egy
távolabbi dátumot adott meg, hogy ne legyen csaló-
dott, ha előre nem látható problémák vagy késések
miatt mégsem sikerül olyan gyorsan elkészülnie
vele, mint reméli.
- Maga varázsló, Nadia - ámuldozott Holland. -
Ráér velem ebédelni?
Esős szombat volt, mindkét lány elment a barát-
nőjéhez. Nadia elkezdte a Hollanddal való délelőtti
találkozásai kedvéért megszervezni a szombatjait.
- Ami azt illeti, igen - felelte könnyedén.
- Szereti a Costest? - A trendi és népszerű étte-
remben jó konyhát vittek, és télen- nyáron fedett
kertjébe sok divatszakember és modell járt. A Ritz-
től mindössze egy saroknyira, egy kis butikhotel-
ben volt, legtöbbször, de főleg a divathetek alatt,
zsúfolásig megtelt. Szórakoztató volt végignézni a
vendégeken. A salátától a többfogásos ebédig bár-
mit lehetett rendelni, és az ételek általában nemzet-
köziek voltak, így az amerikaiak is szívesen jártak
ide.
- Nagyon is.
 A hotel előcsarnokában, ahonnan be lehetett
menni az étterembe, zene szólt, és a színes vászon-
tető alatt a kert világosnak és derűt árasztónak lát-
szott. A külső tér is fűtve volt, és tucatnyi csinos, mi-
niszoknyás felszolgálónő cikázott az asztalok kö-
zött. A főpincér Gregory kérésére egy félreeső sa-
rokban lévő asztalhoz vezette őket. A legtöbb nép-
szerű étteremhez képest a sok vendég ellenére ke-
vésbé volt lármás, így tudtak beszélgetni.
Gregory kért egy Bloody Mary koktélt, és ebédre
tavaszi tekercset rendeltek salátával. A férfi ezután
mosolyogva hátradőlt a székben, és Nadiára nézett.
- Érdekes, hogy maga nekem olyan franciának lát-
szik. El is felejtem, hogy amerikai. Vannak francia
felmenői?
- Anyám félig angol, félig.olasz, ami önmagában
kicsit ellentmondásos. Rendkívül összeszedett,
ugyanakkor nagyon kreatív. Azt hiszem, ezt örököl-
tem tőle.
- Ő is lakberendező? - Abból, hogy látta, milyen
hatékonyan dolgozik Nadia, megállapította, hogy fi-
atal kora ellenére sokéves tapasztalat birtokában
lehet.
- Anyám a Divat Magazin főszerkesztője - felelte
Nadia kis büszkeséggel. - És hihetetlenül jó abban,
amit csinál.
 Látva Nadia felragyogó arcát, Gregory ismét el-
mosolyodott.
- Hallottam róla. Nem tudtam, hogy angol.
- Én egész felnőttéletemben, beleértve az egye-
temi éveket is, itt éltem, ezért nyilván sok minden
rám is átragadt. Bevallom, már nem nagyon érzem
amerikainak magamat. Eltávolodtam tőle. A férjem
francia... volt... és a lányaim is azok. Én itt nagyon jól
érzem magam. És ha most visszamegyek az Álla-
mokba, kicsit mintha már kívülálló lennék.
- Gyakran visszajár? - Érdekelte ez a nő, hogy ki-
csoda, hogyan gondolkozik, mitől ilyen tehetséges,
mert az már világos volt számára, hogy az.
- Évente párszor - felelte Nadia. - Három nővérem
él ott. Kettő New Yorkban, és egy Los Angelesben.
Nagyon szoros a kapcsolatunk, pedig úgy különbö-
zünk egymástól, mint az ég és a föld. Mintha nem is
testvérek lennénk. Az egyik, Venetia Wade divatter-
vező, a következő idősebb nővérem fellebbviteli bí-
rósági bíró, a Los Angeles- i pedig tévészakács és
kajaguru.
- Tényleg ahányan vannak, annyifélék - nevetett a
férfi. - Jó hangulata lehetett a házuknak gyerekko-
rukban. Mivel foglalkozott az édesapja?
- Pénzügyes volt, és jó alapot adott mindannyi-
unknak. Nagyon jól kezelte az egy fedél alatt össze-
sűrűsödő rengeteg női energiát, és szívvel- lélekkel
támogatta anyánk munkáját. A mai napig remekül
érezzük magunkat, amikor együtt vagyunk. Ketten
családostul idejönnek augusztusban. A legidősebb
nővéremnek, a „kajásnak", gyerekek helyett kutyái
vannak.
- Okos lány - nevetett a férfi.
- Úgy látom, nincs odáig a gyerekekért. - Ez felkel-
tette Nadia érdeklődését. Feltűnt neki, hogy Hol-
land időnként negatív megjegyzéseket tett a gyere-
kekre és a házasságra.
- Ezt nem mondanám - felelte elgondolkodva Gre-
gory. Közben megérkezett az ebédjük. - Csak nem
akartam sajátot. - Nem volt valami melegszívű, ba-
rátságos személy, de kétségtelenül nagyon intelli-
gens volt, és Nadia ezt vonzónak találta. Tetszettek
a gyors válaszai és az egész gondolkodása. - Én a tu-
domány házában nőttem fel. Apám tudományos ku-
tató volt, egy nagy gyógyszercégnél dolgozott Te-
xasban. Anyám orvos volt. Engem is orvosnak szán-
tak, de engem mindig is az üzlet vonzott. A befekte-
tések. Elbűvölnek a vállalkozói kalandok. Mivel fog-
lalkozik a volt férje, ha szabad megkérdeznem?
Nadiát meglepetésként érte, hogy Gregory a „volt
férje" kifejezést használta, de rájött, hogy hozzá kell
szoknia, hiszen Nicolas hamarosan az lesz.
- Író. Regényíró.
- Ez nagyon érdekes lehet! Bestsellereket ír?
 Nadia bólintott.
- Itt nagyon ismert a neve. Több könyvét meg is
filmesítették. Az utolsónál összejött a női főszerep-
lővel. A szokásos bulvársztori. Pár hét múlva meg-
születik a gyerekük.
A férfi arca megrándult.
- Hűha! Fogadok, hogy ez fájt magának. Gondo-
lom, ezért akar válni.
- Dolgozom rajta. Most adtam be a válókeresetet.
Beletelt pár hónapba, mire összeszedtem magamat.
- Részvétem, Nadia. Rémes időszak lehetett. Eh-
hez képest semmiség volt az én utolsó válásom, ha-
bár én sem voltam boldog, amikor rájöttem, hogy
összeszűri a levet a tréneremmel. Még aznap éjjel
elköltöztem. Neki adtam a lakást. Gondolom, érti
már, hogy miért nem lelkesedem a házasságért. Túl
lehet élni, de a hegek megmaradnak.
Nadia bólintott. Az ő sebei még nem gyógyultak
be, még ha jobban érezte is magát.
- Itt általános dolog, hogy az embereknek viszo-
nyuk van. Ez egy olyan része a francia életmódnak,
amihez nem tudtam hozzászokni. Nem értem, mi
értelme van házasságban élni, és közben félrelépni.
- Hogyan fogadták a gyerekeik?
- Túl vagyunk rajta. Alkalmazkodunk a helyzet-
hez. De a kisbabának nem örülnek. Kisfiú lesz, ami
nagy dolog a férjemnek, mivel francia.
 - Úgy hangzik, mintha nagyon megszenvedte
volna a dolgot -mondta Gregory szelíden, és meg-
érintette Nadia kezét. Őt meglepte a mozdulat, és a
férfira nézve elmosolyodott.
- Köszönöm. Nehéz volt, és váratlan megrázkód-
tatásként ért. A nővéreim nélkül nem tudtam volna
megbirkózni vele. Máglyára akarták vetni. De én
nem értettem egyet. Még dolgom van vele. Ő a gye-
rekeim apja.
- Ez a másik ok, amiért nincsenek gyerekeim. Egy
gyerek örökre összeköt a rossz házastárssal. In-
kább legyen kisebb a veszteség, és el tudjak futni. A
pénzen kívül csak egy kutyát veszítettem el a válás-
sal. Ő hiányzik nekem, de tudom, hogy boldogan él
azzal a nővel. És bármikor lehet egy másik kutyám.
Itt majd vehetek egyet. -Nem úgy tűnt, hogy érzel-
mileg kötődne bárkihez vagy bármihez. Egész más
volt, mint azok a férfiak, akiket Nadia ismert, mint
aki függetlenül és kötöttségektől mentesen szeret
élni. Kíváncsi lett volna, nem magányos-e, de nem
ismerte őt eléggé, hogy meg merje kérdezni - és
egyébként is, a kliense volt.
- Vannak testvérei? - kérdezte, hogy mégis meg-
tudjon a férfiról valamit.
- Nincsenek. Egyetlen gyerek vagyok.
 - A férjem is az, meg az egyik unokaöcsém. De ő
egészen más. A korához képest nagyon érett, és az
iskolán kívül soha nem volt gyerektársasága.
- Én is így nőttem fel. Jól éreztem magam. Ostobá-
nak tartottam a többi gyereket. Visszatekintve úgy
gondolom, hogy nem volt igazán gyerekkorom. De
talán ez nem is olyan rossz dolog. Megadta a kezdeti
előnyt a felnőttélethez. Nem sok időt vesztegettem
sörpartikra és a diákbulikra. Mire egyetemre kerül-
tem, már felnőtt voltam.
És szemmel láthatóan ma is az volt. Nadia rájött,
hogy Gregory ettől olyan más? Nem volt benne játé-
kosság, és a jóképű megjelenése ellenére hiányzott
belőle valami kisfiús vonás. Tetőtől talpig felnőtt
volt. Nadia bizonyos értelemben sajnálta őt, és azon
töprengett, hogy vajon mit csinál, amikor szóra-
kozni akar. Fegyelmezettnek látta, és olyannak, aki
a munkájára összpontosít. Minden találkozásának,
még e mostani közös ebédjüknek is, célja volt. Azért
ebédeltek együtt, hogy Gregory jobban megismer-
hesse őt, mivel a lakberendezőjéül szegődött. Nadia
meghatározott célt szolgált az életében. Ha nem az
lenne, aki, Gregory sohasem hívta volna el ebédelni,
ebben egészen biztos volt. Kétségtelen, hogy az üz-
leti életben remekül eligazodott, de kérdés, hogy
így van-e ezzel az életben is.
 A francia és az amerikai férfiak között az volt a
különbség, hogy a franciák szerettek játszani és
szórakozni. Szerettek másokkal beszélgetni. Ha
vendégek jöttek hozzájuk, képesek voltak késő éj-
szakáig filozófiáról, politikáról vagy az élet dolgai-
ról csevegni. Az élet nem arról szólt, hogy nappal
dolgozunk, este eszünk, és mint egy robot, megyünk
tovább egy egyenes úton. Gregory majdnem olyan
volt, mint egy nagyon jóképű biorobot. Nem sok
fantázia szorult belé. Ha volt valamennyi szabad
ideje, valószínűleg lement a konditerembe. Nem hí-
vott fel egy barátot, hogy leüljön vele egy kávé
mellé. Az amerikai férfiak mások voltak. A franciá-
kat vonzóbbnak találta.
Szerette azt, amikor Nicolas-val hajnalig tudtak
beszélgetni, tervezgetni, ötletelni, vagy akár vitat-
kozni valamiről, ami csak elméletben létezett. Nico-
las filozófus volt, az emberi viszonyok megfigyelője
- amíg nem jött a Pascale-őrület. Gregoryból a pénz
beszélt, hogy kell megszerezni, megtartani, befek-
tetni, és megsokszorozni. Ez egy merőben más gon-
dolkodásmód. Másrészt ő minden bizonnyal fegyel-
mezettebb és megbízhatóbb volt, mint bármelyik
férfi, akivel eddig találkozott. Mint maga mondta,
felnőtt volt, méghozzá egész életében.
Kényelmesen megebédeltek, aztán a férfi fizetett,
majd kimentek a szállodából, elsétáltak a Piacé
Vend0me-ra, ahol Gregory elindult a szállodája felé,
Nadia pedig leintett egy taxit.
- Köszönöm a finom ebédet és a velem töltött ide-
jét, Gregory -mondta búcsúzóul Nadia melegen.
- Hívjon Gregnek. Nagyon jól éreztem magam.
Csodálatos házat alkotunk együtt, Nadia.
- Én is így gondolom - mosolygott rá Nadia.
Beszállt a taxiba, Gregory pedig integetett utána.
A lányok még nem voltak otthon, így Nadia bement
a dolgozószobába, és leült az íróasztalhoz. Greg
minden porcikájában amerikai volt. Nyomokban
sem látszott a külsején a francia férfiak kissé zilált,
lezser, hanyag eleganciája. Nadia el sem tudta kép-
zelni róla, hogy elkövet valami buta, gyerekes dol-
got, vagy bolondot csinál magából. Volt benne va-
lami szexi, ugyanakkor merev vonás. De akármilyen
volt is, rendes embernek látszott.
Az meg sem fordult Nadia fejében, hogy valaha is
randizhatna vele, még akkor sem, ha már elvált Ni-
colas-tól. De az még odébb volt. Nem tudta elkép-
zelni, hogy bárkivel is randevúzzon, a legkevésbé
egy ügyfelével. Egyelőre, bármit gondoljon is róla,
bármilyen méltatlanul viselkedik is, még mindig Ni-
colas feleségének érezte magát, és nem tudta, med-
dig marad ez így. A hozzá fűződő kapcsolata to-
vábbra is erős volt. De idővel nyilván lazulni fog.
Neki most az a dolga, hogy megpróbálja elvágni az
őt Nicolas-hoz fűző valamennyi köteléket. Már
hozzá is kezdett.
 Tizenegyedik fejezet

Október első két hetében Nicolas nem jött el,

hogy lássa a lányokat. Bretagne-ban volt Pascale-
lal, várták, hogy megszülessen a baba. Felmondták
a ramatuelle- i házat, ahol olyan csodálatos nyarat
töltöttek, annak ellenére, hogy Pascalé csupa léha
alakot gyűjtött maga köré. Ez az ő sztárélete velejá-
rója volt. De most, anyja kis házába bezsúfolódva,
már kezdett komolyabban felkészülni arra, hogy
gyereke lesz, Nicolas pedig megígérte, hogy vele
marad, amíg a baba megszületik.
Végtelenül unalmasnak találta az aprócska tele-
pülést. Esténként kettesben kártyáztak, vagy Pas-
calé anyjával együtt nézték a tévét. Nicolas-nak
szörnyen hiányzott Sylvie és Laure, gyakran fel-
hívta őket, de tudta, hogy itt kell lennie Pascale-lal,
és történjék később bármi, a fia születésénél jelen
akart lenni. Amióta eljött Párizsból, nem beszélt Na-
diával. Túl kínos lett volna felhívni őt; mindketten
tudták, miért van most itt.
Mindennap hosszú sétákat tettek a tengerparton,
és ették a Pascalé anyja által készített falusi étele-
ket. Pascalé már nehezen viselte a terhét, éjszaka
rosszul aludt, de még mindig gyönyörű volt. Alig
várta, hogy vége legyen a terhességének. Néha el-
mondta Nicolas-nak, hogy úgy érzi, mintha idege-
nek vették volna át az uralmat a teste felett. A baba
már nem nagyon találta a helyét, és végre, a szülés
várható ideje után három nappal megkezdődött a
vajúdás.
Az anyja és Nicolas rögtön bevitték Pascale-t a
kórházba. Ő ragaszkodott a természetes szüléshez,
de nem készült fel arra, hogy ilyen fájdalmas lesz.
Mire eldöntötte, hogy nem bírja tovább, és fájda-
lomcsillapítást kért, már túl késő volt. Szánalomra
méltó sikoltozását hallva Nicolas nagyon megsaj-
nálta. Mindent elkövettek, hogy segítsenek neki
megőrizni a nyugalmát, és a végén, bármenynyire
vergődött és viaskodott, a baba valósággal kisza-
kadt belőle. Pascalé sírva feküdt a szülőágyon, és
nem volt hajlandó a karjába venni az újszülöttet. Ni-
colas volt az első, aki magához ölelte a fiát. Nagy és
stramm baba volt, sírt, ahogy a torkán kifért, és na-
gyon hasonlított az anyjára. Nicolas megdöbbent,
amikor megtudta, hogy Pascalé anyja fiatalabb nála.
Tizenhat éves korában szülte a lányát, és most, har-
mincnyolc évesen nagymama lett.
Bármilyen furcsa, Nicolas-t elszomorította, hogy
ezt a percet nem tudja megosztani Nadiával. A baba
nem hozta őt közelebb Pascale-hoz. Nem teremtett
közöttük különleges érzelmi kapcsolatot, és ez
meglepte őt. És sajnálta a csecsemőt. Pascalénak fo-
galma sem volt, hogyan legyen anya, és nem is vá-
gyott rá, hogy megtanulja. Ő pedig egy kelletlen apa
volt. Valójában nem táplált iránta mély érzelmeket,
de sóvár vágyát kihasználva Pascalé belevitte az
apaságba.
Látva, hogy úgy néz a fiára, mintha valaki másé
lenne, Nicolas arra gondolt, hogy a szülővé váláshoz
több kell, mint világra hozni egy gyereket. Akarni
kell szülővé válni, és Pascalé nem akart. Kisbabát
akart, de sejtelme sem volt arról, hogy az mit jelent.
Függetlennek érezte magát a csecsemőtől, és anyja
elmondta, hogy ő is így érzett, amikor Pascalé meg-
született. Nem voltak anyának való nők, a gyerekeik
nem a baba apja iránti szerelmük gyümölcse volt,
mint az ő Nádiétól született lányai. Pascalé meg
akart szabadulni a csecsemőtől, és vissza akarta
kapni az alakját. Varázslatos élményre számított, és
ez nem volt az. Hosszú, fájdalmas és nehéz küzde-
lem volt, besokallt tőle.
Ezek után semmi mást nem akart, mint aludni.
Szoptatni sem volt hajlandó a babát. Anyja segített
a kórházban az újszülött körüli teendőkben. És Ni-
colas. De ez más volt, mint amikor Sylvie és Laure
született. Ő és Nadia akkor lázban égtek az izgalom-
tól. A most világra jött fiának az anyja még maga is
gyerek volt, az apja pedig bűntudatot érzett, vala-
hányszor ránézett. Nicolas nem volt közömbös a fia
iránt, csak nem tartozott a családjához. Egy tőlük
független személy volt.
Amikor Pascale-t hazavitték az anyja házába, pár
napot még velük töltött, mindvégig kívülállónak
érezve magát, azután visszament Párizsba, a bérelt
lakásába. De inkább menekülés volt ez. Tudta, hogy
nem tartozik ehhez a bretagne-i családhoz. Látni
akarta a lányait, és képeket mutatni nekik a kisöcs-
csükről. Elszomorította a gondolat, hogy milyen
élete lesz a babának Pascalé és az anyja mellett. Tá-
mogatni akarta őt, ahogy eddig is tette, de egy gye-
reknek a szüleitől nemcsak pénzre van szüksége,
márpedig Nicolas nem akart főállású apaként jelen
lenni a fia életében. Nem tehette meg.
Pascalé anyja fényképeket készített róluk, ame-
lyeken Nicolas fogta a babát, és a képek napokon
belül megjelentek a bulvárlapokban. Nicolas biz-
tosra vette, hogy a mama adta el őket a sajtónak. Ő
műtősruhában volt, és fiát a karjában tartva be-le-
mosolygott a lencsébe. A bulvárlapok hírül adták a
gyerek megszületését, Nicolas pedig reménykedett,
hogy a továbbiakban megszűnik a baba iránti ér-
deklődésük. Ez a lőve storyjuk lezárását jelentette,
nem pedig egy tündérmesébe illő befejezést.
 A kisfiú a Benőit nevet kapta, ami Pascalé óhaja
volt. Nicolas elismerte a babát azzal, hogy a gyerek
az ő vezetéknevén lett anyakönyvezve, és kész volt
nagylelkűen támogatni. Minden intézkedést meg-
tett, és Pascalé is támogatta az anyját, hogy Benoit-
nak mindene meglegyen. Nicolas azonban nem
érezte őt ugyanúgy a gyerekének, mint Sylivie-t és
Laure-t, mert az anyját nem szerette ugyanúgy,
mint Nadiát. A végén rájött, hogy ez nagyon is szá-
mít. Két hét után megkönnyebbülés volt vissza-
utazni Párizsba. A bretagne-i tartózkodás a fia érke-
zése ellenére szürreálisnak tűnt. A baba nem épült
be az életébe, és nem is fog soha.
Visszaérve hétvégére elvitte a lányokat a kas-
télyba. Arrafelé gyönyörű volt az ősz. Miközben be-
szívta Normandia ismerős levegőjét, a Bretagne-
ban hagyott gyermekre gondolt, akinek nem jutott
hely az ő párizsi életében, és ettől megint elszomo-
rodott.
Lesétált a partra a lányokkal, noha hideg volt, és
a tenger vadul hullámzott. Hirtelen nagynak és
szinte felnőttnek látta a lányait, akik nem győztek
mesélni az iskoláról és a barátnőikről. Egy pilla-
natra Nadiát is látta, amikor értük ment, és ő indu-
láskor integetett utánuk. A lányoktól tudta, hogy
sok dolga van, elvállalt egy nagy munkát egy ameri-
kainak.
 Amikor visszajött Párizsba, egy levél várta Nadia
ügyvédjétől, amelyben azt kérte tőle, hogy igazolja
vissza az életközösségük megszűnését. És az idén
Nadia nem hívta meg a hálaadási vacsorára, ame-
lyet hagyományosan úgy rendezett meg minden év-
ben, hogy a lányok találkozhassanak az amerikai
rokonaikkal. Valójában nem is számított rá, mégis
csalódásként élte meg.
Megegyeztek abban, hogy az ünnepeken osztoz-
nak a gyerekeiken. Karácsonyeste és az azt meg-
előző héten Nadiánál lesznek, ő értük megy kará-
csony első napján, és újévkor viszi vissza őket.
Vald'lsére-be akarta vinni őket síelni, ahol sok ba-
rátjával találkozhattak.
Még nem tudta, hogy Pascalé mit tervez, sem azt,
hogy mikor akar visszajönni Párizsba. Telefonon
beszélve megmondta neki, hogy a karácsonyt a gye-
rekeivel tölti, és úgy tűnt, Pascalé nem bánja. Most,
hogy a baba megszületett, érezhetően kevésbé am-
bicionálta, hogy együtt legyenek, és megvoltak a
maga tervei. Elmondta Nicolas-nak, miszerint St.
Barthba akar menni a barátaival, hogy élvezze a
napsütést, és nem hívta őt, hogy tartson vele, amit
Nicolas amúgy sem tett volna meg.
Benőit egy hónapos volt, amikor Pascalé vissza-
tért Párizsba, otthagyva őt az anyjára, ahogy elter-
vezte. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy nemrég
szült, visszanyerte az alakját, és már tudta, hogy ja-
nuárban kezdi forgatni az új filmjét. Újra a régi,
mozgékony és független életét kezdte élni, aminek
Nicolas már kevésbé volt része, mint korábban. El-
töltött vele egy éjszakát az új lakásában, de már
minden más volt. A varázslat elmúlt, és világossá
vált, hogy a forró lánggal égő, viharos szerelmük-
nek vége van. Ő volt az a férfi, akitől Pascale-nak
gyereke született, de már tudta, hogy nem volt sze-
relmes belé. Meghódította őt, és most készen állt
arra, hogy továbblépjen.
Nicolas szerelmes érzései is szertefoszlottak. A
szíve Nadiánál maradt, ugyanakkor vállalnia kellett
annak a következményét, amit tett. És nem akarta,
hogy a fia fizesse meg az ő ostobasága árát.
Nadia gratulált neki, amikor néhány héttel a baba
születése után találkoztak, de hűvösen és távolság-
tartón viselkedett vele. Ő udvariasan megköszönte.
A lányok nem kérték, hogy találkozhassanak a fél-
testvérükkel. Miután megnézték a róla készült első
képeket, többé nem említették őt. Tapasztalták,
hogy a baba miatt nem veszítették el az apjukat,
márpedig csak emiatt aggódtak, de kiderült szá-
mukra, hogy apjuk ugyanúgy szereti kettőjüket,
mint eddig. És ő sem beszélt nekik a babáról. Nem
akarta felzaklatni őket.
 Nicolas kérésére Pascale-lal együtt tervezték,
hogy később, amikor Benőit már idősebb lesz, ki-
dolgoznak egy láthatási menetrendet. Nicolas ele-
gendő tartásdíjat fizetett a költségek fedezésére,
beleértve a dadát is, aki segít Pascalé anyjának a
csecsemő körül, és számolt vele, hogy Benőit tanít-
tatását is fizetni fogja. Mivel törvényesen elismerte
őt a fiának, a francia törvények szerint Benőit egy
napon a nővéreivel egyenlő arányban fog örökölni
Nicolas vagyonából. Mindez ma még részletkérdés
volt. Fizikai értelemben azonban a gyermek nem
volt része Nicolas életének, ahogy Pascale-énak
sem, ami Nicolas-t aggasztotta, Pascale-t azonban a
legkevésbé sem. Nicolas nem utazott el Bretagne-
ba, a baba pedig túl kicsi volt ahhoz, hogy elvigyék
hozzá Párizsba.
Nem sokkal azután, hogy novemberben Pascalé
visszatért Párizsba, egy új férfival, az új filmje férfi
főszereplőjével közös fotók jelentek meg róla a bul-
várlapokban. Nicolas-t nem lepte meg a dolog. A
férfi egy fiatal, huszonnégy éves francia színész
volt. Nicolas ezután nem kereste Pascale-t, és ő sem
hívta fel többé. A kapcsolat véget ért, de a fiuk révén
a köztük lévő kötelék csak most kezdett kialakulni.
- Még mindig ővele vagy, papa? - kérdezte egyik
nap Sylvie Pascale-ra utalva, amikor épp a kastély-
ban voltak. Nicolas kicsit gondolkozott, aztán meg-
rázta a fejét. Nem volt vele, és erről egészen addig a
napig nem beszélt senkivel. Az egész epizód ször-
nyen zavarba ejtő volt, különösen a gyerekei előtt.
- Nem, nem vagyok vele - válaszolta nyugodtan. A
viszonyuk egy évig sem tartott, épp csak annyi
ideig, hogy megszülessen a gyerek, akit a nagyanyja
fog nevelni, az apja időnként meglátogatja majd, az
anyja meg egy filmsztár. Nicolas-nak szándékában
állt látogatni a fiát, de miután távol élt tőle, valószí-
nűleg Benoit- hoz sohasem fog olyan közel kerülni,
mint Sylvie-hez és Laure-hoz, és ez elszomorította.
Nem ezt a sorsot szerette volna a fiának, de a körül-
mények hatására így történt. Jó életet biztosít neki,
és olyan kényelmet, amilyet egyébként nem kapott
volna meg, de miközben cseperedik, az apja nem
lesz mellette. Ez a gyerek kettőjük szenvedélyének
és élvezetvágyának a gyümölcse. Valahányszor erre
gondolt, bánta a dolgot, és tőle telhetőén meg akart
tenni mindent, hogy kárpótolja érte Benoit- t.
Decemberben Nadia ügyvédje egy levélben arról
tájékoztatta, hogy a válásuk ügye tovább haladt.
Nadia gyerektartást igényelt, de magának nem kért
tartásdíjat. A lakást a lányok nevére akarta íratni, a
maga számára használati joggal, amíg ott akar lakni,
ami a francia törvény szerint megszokott volt. A há-
zasságból semmit sem igényelt magának. A kastély
Nicolas-é volt, és egy nap a lányoké, illetve harmad-
részben Benoit- é lesz.
Nadia a válás ürügyén láthatóan nem akart bosz-
szút állni Nicolas-n az elszenvedett fájdalomért. Ab-
szolút tisztességes nőként viselkedett. Mindössze a
lehető legnagyobb csendben és korrektül véget
akart vetni a házasságuknak, ami egyébként is jel-
lemző volt rá, és ettől Nicolas-nak még jobban fájt
az, ahogy elbánt vele. Mostantól ezzel a tudattal kell
együtt élnie. Nadia jóformán már csak akkor beszélt
vele, amikor a lányaikkal kapcsolatban volt valami
mondanivalója.
Komor tél volt ez Nicolas számára, folyamatosan
írt, ha nem épp a lányaival volt. A könyv egy olyan
szenvedélyről szólt, amely mindent és mindenkit
megégetett, ami és aki az útjába került, és felemész-
tett egy házasságot. Miközben írta, sok mindent
megtanult önmagáról és arról, hogy milyen önző
volt. Nem múlt el nap, hogy ne hiányzott volna
Nadia, de úgy érezte, nincs joga háborgatni. Bán-
totta éppen eleget.

Karácsony előtt egy héttel Nadia feltette a koro-

nát arra, amiért olyan keményen dolgozott. Greg
Holland háza teljesen elkészült. Az utolsó napokban
nem engedte, hogy a férfi eljöjjön, és lássa, amint
minden a helyére kerül. A ház álomszép lett.
Gregnek csukott szemmel, Nadiába karolva kellett
belépnie, és csak amikor bent voltak, nyithatta ki a
szemét. Majdnem elsírta magát, amikor meglátta,
olyan gyönyörű volt, és pontosan az, amit akart.
Nadia fülig érő mosollyal figyelte a férfi arcát.
- Tetszik? - Annyira lefoglalta a munka, hogy he-
tek óta alig látta őt.
- Úristen, ez hihetetlen! Hogy tudtad ilyen gyor-
san megcsinálni?
- Varázslattal - felelte Nadia nevetve. A férfi ez-
után felment az emeletre, hogy megnézze a háló-
szobát, majd következett a hamuszürke vendég-
szoba, a dolgozószoba a sötétzöld bőrfotelekkel, az
íróasztallal és a kandallóval. Nadia látta maga előtt,
amint Greg késő éjszakáig itt dolgozik. A ház a leg-
apróbb részletekig pontosan olyan volt, ahogy Greg
képzeletében megjelent.
- Az ünnepek után rendezek egy házavató bulit,
Nadia. El kell jönnöd.
Egy vagyont költött a házra, és Nadia honorári-
uma is csinos összegre rúgott, de megdolgozott
érte. A nappaliban remekül érvényesült a Picasso.
Nadia a kép köré rendezte az egész nappalit, a vilá-
gítástól a kényelmes ülőbútorokon és a textileken
át a színekig. Az ide illő tökéletes szőnyeget is meg-
találta, a hatalmas előtérben ott voltak a hófehér
kanapék és a szőnyeg, amit szeretett volna.
 Olyan volt a látvány, mint egy lakberendezési ma-
gazin címlapja, és előbb-utóbb oda is fog kerülni
Nadia munkája elismeréseképpen.
Gregory az ünnepekre haza akart utazni Texasba,
Nadia pedig New Yorkba készült, hogy karácsony és
újév között, amikor a lányok az apjukkal síelni men-
nek, meglátogassa Venetiát, az anyját és Oliviát. Ve-
netia vágya egy negyedik gyerek után teljesült, mi-
után augusztusban, amikor a kastélyban voltak, te-
herbe esett. Most négy hónapos volt, és kislányt
várt, ahogy szerette volna, úgyhogy nemsokára két
lánya és két fia lesz.
Greg másnap akart elutazni, a ház tehát épp idő-
ben készült el, ami végtelenül sok munkaórát igé-
nyelt Nadia részéről.
- Már nem is akarok elutazni - jelentette ki Greg,
és átkarolta Nadiát. Időközben barátok lettek, de a
férfi sohasem lépte túl a barátság határát, és ezt
Nadia sem akarta volna. Rendkívül vonzó megjele-
nésű férfinak tartotta ugyan, mégsem vonzódott
hozzá. Sem más férfihoz. Úgy vélte, hogy Nicolas be-
oltotta ez ellen. A gyerekei és a munkája kitöltötte
az életét, nem hiányzott belőle egy férfi, mivel már
tudta, milyen rosszul sülhet el az egész, és az milyen
megsemmisítő tud lenni. Túlságosan megsérült ah-
hoz, hogy egy új kapcsolatra vágyjon.
 - Amint visszajövök, meghívlak egy vacsorára,
hogy megünnepeljük a házamat. Minden álmomat
valóra váltottad, Nadia.
Valódi otthont teremtettél nekem. Alig várom,
hogy visszajöjjek.
Greg elmondta neki, hogy amióta Párizsba költö-
zött, nem járt senkivel. Nem volt rá ideje. De most
lett egy igazi otthona. Még Nadia is úgy gondolta,
hogy egy női érintés tompíthatna valamelyest a la-
kás férfias jellegén. Ahogy ott álltak a nappaliban a
Picassót csodálva, Greg hirtelen odafordult, és meg-
csókolta. Ő nem mondhatta meg neki, de nem érzett
semmit. Belül még túlságosan össze volt törve ah-
hoz, hogy bárkit is megkívánjon, amit a férfi azon-
nal megérzett.
- Túl korai? - kérdezte, mire Nadia megrázta a fe-
jét.
- Nem, inkább talán túl késő.
Szeretett volna többet érezni Greg iránt, de hiába,
nem ment, és nem tudta, lesznek- e még ilyen érzé-
sei egyáltalán. Hiányzott a szívéből egy darab, és
tudta, hogy Nicolas vitte el magával, aztán valahol
elveszett. És most üresnek érezte magát.
Leültek a galambszürke bársonnyal bevont kana-
péra, és a férfi közelebb húzta magához Nadiát. Jó
érzés volt mellette ülni, csak azt nem tudta, tudna-
e ennél többet adni magából. Az iránta érzett von-
zalmát a számára megtervezett otthonban fejezte
ki.
- Szeretek veled lenni - mondta halkan. - Csak
nem tudom, jelenleg mennyire tudok kötődni bár-
kihez is. Azt hiszem, valami eltörött bennem.
- Én is így éreztem Sharon után - felelte Greg csen-
desen. - Idővel újra érezni fogsz. Csak másképp.
- Azelőtt jobban szerettem magamat - vallotta be
Nadia. - Most csak akkor élek, amikor a gyerekeim-
mel vagyok, vagy amikor dolgozom. A többi részem
halott, vagy elment, vagy el van temetve. Nem talá-
lom, vagy nem tudom bekapcsolni.
- Előbb-utóbb sikerülni fog - felelte Greg magabiz-
tosan. - Én nem megyek sehova. Még nem találkoz-
tam olyan nővel, mint te vagy, és nem akarlak elve-
szíteni, Nadia. Az, amit az otthonommal csináltál,
számomra elmondhatatlanul nagy ajándék. - Fize-
tett érte, de tudta, hogy azt a szeretetet és tehetsé-
get, amit Nadia beleadott a munkájába, nem lehet
pénzzel megfizetni. Önmagát adta oda neki minden
apró részletben, amin rajta volt a keze nyoma, és
amiben Greg örömét fogja lelni sok éven át. Amit
szeretett volna megosztani vele. Teljes bizonyos-
sággal tudta, hogy Nadia sohasem csalná meg, mint
a többiek. Hogy ízig- vérig becsületes nő.
 - Köszönöm, hogy szereted a házat - nézett rá mo-
solyogva Nadia, és közelebb fészkelte magát
Greghez.
- Hogy tudnám nem szeretni? Csodálatos nő vagy,
téged is csak szeretni lehet. Sajnálom, hogy a férjed
így bánt veled. De túl fogsz jutni rajta. - És ha nem,
Nadia már nem volt biztos abban, hogy bánná. Most
elégedett volt. Úgy érezte, az élete kiteljesedett.
Volt munkája, voltak gyerekei és barátai. Már nem
fájt, ami történt. Elég volt neki az, amit Greg arcán
látott az új otthonában. Most nem kellett, nem is
volt szüksége ennél többre.
Együtt, kézen fogva mentek ki a házból. Greg ki-
tette Nadiát a házuk előtt, aztán vissza akart menni,
hogy az új otthonában töltse az éjszakát. Nadia a va-
donatúj Porthault ágyneműjével megvetette az
ágyát, arra az esetre, ha itt akarna aludni, mielőtt
elindul Texasba. Tudta, az ő munkája arról szól,
hogy megadja másoknak a szeretett otthon örömét.
Ennél jobbat el sem tudott képzelni, sem olyan
munkát, amit nagyobb élvezettel végzett volna.
Mielőtt kiszállt a kocsiból, megcsókolta az arcán
Greget, aki nem próbálta újból szájon csókolni. Ki-
lépve még visszaintett, a férfi pedig nézte, ahogy be-
megy a kapun. Azután visszaindult a házba, amit
Nadia, immár a barátja, varázslatos hellyé változta-
tott számára.
 Miután átadta a házat Gregnek, Nadia négynapos
szabadságot engedélyezett magának, hogy együtt
lehessen a lányaival. A karácsonyestéjük meghitt,
meleg légkörben telt. Tudta, hogy a gyerekek hiá-
nyozni fognak neki, amíg az apjukkal lesznek, de
közben örült, hogy New Yorkban találkozhat a nő-
véreivel. Athena ezúttal Joe-t is magával hozza,
mert a tévéműsorukban lesz egy rövid szünet. Pári-
zson kívül talán sehol a világon nem volt olyan a ka-
rácsony, mint New Yorkban, így ő különösen sze-
rencsésnek érezte magát, amiért mindkét városban
otthon van. A lányok is imádták ilyenkor New Yor-
kot, de biztosra vették, hogy élvezni fogják az egy-
hetes síelést is Val d'Isére-ben, az azt megelőző
négy napon pedig Nadia gondoskodott róla, hogy
kényelmesen és gondtalanul örülhessenek az ün-
nepnek.
Ez volt az első karácsonyuk az apjuk nélkül. Nadia
három személyre készítette el a karácsonyesti va-
csorát. Lemondta az összes partit, amire meghívták.
Még nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy ta-
lálkozzon a barátaikkal. Nicolas viszonya túl nagy
nyilvánosságot kapott, a következményei messzire
vezettek, és a baba volt az utolsó csapás.
Nadia azóta rendbe jött, de még nem tudott volna
szembenézni boldog házasságban élő emberekkel,
akik nyilván sajnálták őt. Nem bírta volna elviselni
a szánalmukat. Ezt látta a szemükben, ha véletlenül
összefutott velük, ahhoz meg nem volt kedve, hogy
eljátssza előttük, milyen remekül van. A dolgai
ugyan jól mentek, amiért hálás volt, de korántsem
érezte magát remekül.
Gregnek valószínűleg igaza volt. Idő kell hozzá.
Abban viszont nem volt biztos, hogy a Greg iránti
érzései is megváltoznak idővel. Jó barátja lett, mia-
latt együtt dolgoztak a házán, de fura módon to-
vábbra is túl amerikainak érezte, akiből teljességgel
hiányoztak bizonyos különcségek és a gallok-ra jel-
lemző sárm. Volt valami a francia férfiakban, amitől
nőnek érezhette magát, vagy úgy dobbant meg a
szíve, ahogy Nicolas tudta megdobogtatni. Ha va-
laha szerelmes lesz, ezt akarja érezni újra. De lehet,
hogy már túl késő, a lényének ez a része halott. El-
töprengett, hogy vajon megtudja- e a választ valaha
is.
Karácsony napjának reggelén Nicolas időben ér-
kezett a lányokért. Nadia észrevette, hogy lefogyott
és sápadt, és ebből tudta, hogy ír. Olyankor nézett
ki így, amikor napokig- hetekig nem mozdult ki ott-
honról, csak írt, javított, és újra írt. Kíváncsi volt, va-
jon ki olvassa most a kéziratát. Talán a kiadói szer-
kesztője.
- Boldog karácsonyt! - köszöntötte Nicolas ünne-
pélyesen, mire Nadia rámosolygott.
 - Boldog karácsonyt! - felelte, és búcsúzóul szoro-
san magához ölelte a lányokat. Laure még vissza-
szaladt egy újabb ölelésért, aztán siettek, hogy elér-
jék a gépüket Chamberybe, ahonnan majd tovább-
mennek Vald'Isére-be. Nadia délután indult New
Yorkba. Ágnest és a többi alkalmazottját szabad-
ságra küldte, és bezárta az irodát. Éjt nappallá téve
dolgoztak ők is heteken át, hogy Greg háza elkészül-
jön, bőven megérdemelték hát a pihenést. A két ün-
nep között amúgy sem történik semmi. Valamennyi
ügyfelük mással volt elfoglalva, újak meg január kö-
zepéig aligha jelentkeznek.
Már kapott időpontot januárra, amikor meg kel-
lett jelennie a notaire előtt, aki valamennyi bírói
jogkörrel is rendelkezett, hogy megerősítsék a vá-
lási megállapodásukat, mivel az ügyet a l'amiable,
azaz közös megegyezéssel történő válásként kezel-
ték. Nem volt vita köztük, ezért a legújabb törvé-
nyek értelmében nem kellett bíróságra menniük, a
válópert lebonyolíthatták a notaire hivatalában. És
durván két hónap múlva a válás jogerőre emelke-
dik. Az eljárás tehát egyszerű, amennyiben a felté-
telekkel kapcsolatban nincs köztük nézeteltérés.
Nicolas már nem mondogatta, hogy szeretne visz-
szajönni, ami Nadiának megkönnyebbülést jelen-
tett. A férje végre megértette, hogy nem akarja hely-
reállítani a házasságukat. Nicolas ettől kétségbe-
esett, de nem próbált vitatkozni.
Sylvie és Laure már kezdtek hozzászokni a gon-
dolathoz, és így volt vele Nadia is. Elvált asszony
lesz, amit leginkább személyes kudarcként fogott
fel. Nem tudott érdekes maradni a férje szemében,
nem tudta visszatartani attól, hogy másvalaki
ágyába kívánkozzék, hogy gyereket csináljon egy
huszonkét éves lánynak. Nadia bizonyos fokig ön-
magát hibáztatta. A tettet Nicolas követte el, de a te-
repet nyilván ő készítette elő, talán azzal, hogy túl-
ságosan elfoglalt volt, túl sokat dolgozott, és feltéte-
lezte, hogy történjék bármi, Nicolas örökké szeretni
fogja.
Mint kiderült, a szerelem kényes virág, amely
nem virul olyan sokáig, ameddig az ember reméli.
Egyeseknek igen, de nem mindenkinek. Ők nem tar-
toztak a szerencsés kevesekhez, akiknek mindvégig
sikerül. Nadia ma már elfogadta ezt. És az iránta ér-
zett tiszteletből Nicolas-nak is el kellett fogadnia.
A lányok után egy órával ő is elindult a repülő-
térre. Mindenkinek vitt ajándékot. Egy hétvégét Ve-
netiáéknál fognak tölteni; Nadia alig várta, hogy
lássa, hol tart a várandóssága. Negyvenkét évesen
fogja világra hozni ezt a gyereket, amit ő hősiesség-
nek, Olivia viszont őrültségnek tartott. Athena csak
annak örült, hogy nem róla van szó. Rose aggódott
a lánya egészségéért, és azért, hogy nem veszélyese
negyvenkét évesen szülni. Állandóan arra figyel-
meztette Venetiát, hogy figyelje a veszélyre utaló je-
leket, noha épp a közelmúltban vettek tőle magzat-
vízmintát, és mindent rendben lévőnek találtak.
Venetia szerint a legnagyobb kockázatot az jelen-
tette, hogy Ben megöli, ha még egyszer teherbe esik.
De annyira szeretett volna még egy gyereket, hogy
végül ő is beadta a derekát. Ez a gyerek nem vélet-
lenül jött, a kastélyban töltött hétre időzítették a fo-
gantatását. Az a hét Nadia számára is alkalmasnak
látszott, hogy fájdalom nélkül búcsúzzon el a kas-
télytól. És íme, egy új élet fogant meg abban az ott-
honban, amit az ott töltött számtalan közösen átélt
boldog nap után visszaadni készül Nicolas-nak.
A kastély a férje örökségének a része, tehát az
övé. Az elmúlt nyáron felváltva használták, de ha
már elváltak, neki nem lesz többé helye a családi
kastélyban. Nicolas fog oda járni a lányokkal, és az-
zal a nővel, aki a partnere lesz. Nadia ideje azonban
lejárt. Elfogadta, és nem engedte meg magának,
hogy visszanézzen a múltba. Mostantól előre kell
néznie. Elhatározta, hogy jó élete lesz Nicolas nél-
kül.
 Az út New Yorkig eseménytelen volt, nagy részét
átaludta. Olyan sokszor dolgozott késő éjszakáig,
hogy fáradtabb volt, mint gondolta, így a hosszú re-
pülőút után felfrissülve érkezett meg New Yorkba.
Itt-tartózkodása alatt anyjánál szállt meg, Rose
nagy örömére. Miután Nadia elmegy, úgy tervezte,
hogy pár napra Palm Beachbe utazik, hogy együtt
szilveszterezzen a barátaival. A szerkesztőség az
ünnepek alatt zárva lesz.
A repülőtérről a városba vezető úton Nadia elgyö-
nyörködött a karácsonyi fényekben, a házak előtti
kertekben felállított karácsonyfákban, és a háztető-
ket díszítő, kivilágított Mikulásokban. Szerette eze-
ket a giccses dekorációkat, és az elegánsabb, jobb
ízléssel feldíszített fákat is, amelyek anyja lakásá-
hoz közeledve tűntek fel egyre- másra az előkertek-
ben.
Rose otthon várt rá, este pedig együtt mentek el
Oliviáékhoz vacsorára. Harley fáradtnak látszott,
épp egy esküdtszék elé került tárgyalás kellős köze-
pén volt, s most ügyeletben várta az ítéletet. Olivia
is sovány és sápadt volt. Nadia már elfelejtette, mi-
lyen őrületes tempóban zajlik az élet New Yorkban,
és hogy a téli hónapok mennyire megviselik itt az
embereket.
 Hamarosan megérkezett Venetia és Ben, egészsé-
gesen, tele élettel. Venetián már látszott a terhes-
ség. Élénkvörös ruhát viselt, fantasztikusan nézett
ki benne, csak úgy ragyogott. Mindketten boldogan
várták a baba érkezését.
Két nővére alaposan megnézte Nadiát, hogy lás-
sák, hogy van, és a látványtól megnyugodtak. Húguk
mesélt nekik Greg házáról, és megmutogatta a tele-
fonján őrzött képeket. Ók csak ámuldoztak, hogy
milyen gyönyörű.
- Tudom, ki ő - jegyezte meg Venetia. - Néhány év-
vel ezelőtt Ben kötött vele egy üzletet. Szóba jön
mint esetleges randipartner? Ha jól emlékszem, te-
xasi, és rettentően gazdag.
Nadia megrázta a fejét.
- Tudom. Fantasztikus pasi, barátok lettünk. Csak
nem elég izgalmas. Valami hiányzik belőle. - Az,
hogy nem Nicolas, csak ezt nem merte kimondani. -
Még nem vagyok alkalmas randizásra.
- Csak azt ne mondd, kérlek, hogy egy másik csél-
csap franciára vársz - szólt Olivia a maga szokott
nyers stílusában.
- Talán - vallotta be Nadia. - Lehet, hogy az ameri-
kai pasik nekem túl egészséges lelkűek. - Azóta is
próbált rájönni, hogy mi az, ami Gregből hiányzik
neki, de még nem találta ki.
 Meghitt, hangulatos estét töltöttek együtt, és a va-
csoránál Will is csatlakozott hozzájuk. Elbeszélge-
tett Ben bácsikájával és a nagyanyjával, aztán a
desszert előtt elbúcsúzott tőlük, és visszavonult ol-
vasni.
Az este éjfélkor ért véget, amikor is Nadia haza-
ment az anyjával. Másnap a három nővér együtt
ebédelt anyjukkal, aki meghívta őket a La Greno-
uille-ba. Délután Athena is befutott Los Angelesből.
Ezek után mindnyájan felkerekedtek, és elmentek
Venetia és Ben southamptoni házába. A hétvégére
Rose is megérkezett, mielőtt Palm Beachbe utazott
volna szilveszterezni. Igazi családi hét volt ez,
ahogy eltervezték. Soha nem untak rá egymásra. A
másnapi reggelinél Rose a teásbögre fölött Nadiára
nézett, és halkan megkérdezte,
- Jól vagy? Minden rendben van Párizsban? - Jól
vagyok - válaszolta Nadia csendesen.
- Sokszor látod Nicolas-t?
- Nem mondhatnám. írja az új könyvét, és ha eljön
a lányokért, a földszinten átveszi őket, és vagy ha-
zamennek, vagy valahova vacsorázni. A legtelje-
sebb barátságban szoktunk találkozni egymással. -
De anyja látott valamit a szemében, amiből arra kö-
vetkeztetett, hogy Nadia nem gyógyult meg teljesen
a történtek után. Ez aggodalommal töltötte el.
- Látogatja a babát?
 - Őszintén szólva nem tudom. Pascalé Bretagne-
ban hagyta a kicsit az anyjánál, úgyhogy Nicolas
nem sűrűn láthatja őt. Nem tudom, eljár- e Bre-
tagne- ba, hogy meglátogassa. Talán majd ha na-
gyobb lesz. - neki nem kellett ezen gondolkodnia, és
próbált is nem gondolni rá. Végtére is nem az ő
problémája volt. Hanem Nicolas-é.
A lányok rendkívüli módon élvezték a fényűző
ebédet anyjuk társaságában, és az estét, amikor
Athena is megjött. Másnap pedig indultak Sout-
hamptonba. Nadia boldog volt, amikor látta, hogy
anyja jól van, és remekül néz ki. Rose-on mintha
nem fogott volna az idő, és soha nem vett vissza az
iramból. Nadia ebből arra következtetett, hogy fel-
tehetőleg ő is jól meglesz férfi nélkül. Csakhogy
anyja harminc évvel idősebb volt, és hatvankét éves
korában özvegyült meg. Nem mondott le harminc-
hat évesen a férfiakról. Ezt végiggondolva rájött,
hogy túl korai lenne a szűzi életét tervezgetnie,
amire mellesleg Venetia is figyelmeztette, amikor
mindnyájan lementek sétálni a tengerpartra. Nadia
nagyon élvezte a téli Southamptont; zord szépsége
illett a hangulatához.
Két nap múlva Rose elrepült Palm Beachbe, a töb-
biek pedig eltervezték, hogy együtt szilveszterez-
nek, Olivia és Harley kivételével, mert ők vissza-
mentek a városba, ugyanis meg voltak hívva egy
szilveszteri partiba. A többiek Hamptons-ban ma-
radtak, és kiélvezték azt a finom vacsorát, amit Joe
és Athena készített, és amihez kitűnő francia pezs-
gőt ittak. Ez volt Nadia utolsó estéje velük. Újév
napján vissza kellett repülnie Párizsba, mivel azon-
ban késő éjszaka ér oda, Nicolas csak másnap reggel
hozza majd vissza a lányokat.
Athena és Joe tovább maradtak New Yorkban,
mert Athénénak tévéfelvétele volt egy híres séffel,
és csak utána repültek vissza Los Angelesbe.
Újév reggelén Nadia még megreggelizett Venetiá-
val és Athénéval. Olivia eközben felhívta a mobilján
Venetiát, aki döbbent arccal hallgatta végig, majd
gyors egymásutánban kérdéseket tett fel neki, ami-
től a másik kettőnek az az érzése támadt, hogy Will
megszökött otthonról.
- Mikor ment el?... Láttad, amikor elment?... Tu-
dod, hova ment?... - Megígérte, hogy később vissza-
hívja Oliviát, és letette az asztalra a telefont. Két
testvére elképedve nézett rá.
- Olivia túl sokat ihatott az éjjel. Azt mondta, azóta
is nyomasztotta az a dolog, amit július negyedikén
elárult nekünk, és az éjjel elmondta Harley-nak is. Ő
ezután bezárkózott a dolgozószobájába, és nem állt
szóba vele. Mire Olivia ma reggel felébredt, Harley
már elment. Levelet sem hagyott, és Oliviának fo-
galma sincs, hova mehetett. Elhagyta, és az éjjel
csak annyit mondott, sohasem fogja megbocsátani
neki, hogy egy ilyen fontos dologban hazudott, és
hogy megcsalta... - Venetia halottsápadtan meredt a
nővéreire, akik a döbbenettől némán bámultak
vissza rá.
- Úristen - nyögte végül Athena, Nadia pedig az
órájára pillantott.
- O, a fene... Öltöznöm kell, nehogy lekéssem a gé-
pet. Mit fog most csinálni? És mit mondott ma reg-
gel Willnek?
- Sejtelmem sincs. Pánikba esett. Fél, hogy Harley
el fog válni tőle.
- Elképzelhető - válaszolta Athena komolyan. -
Elég merev fickó. Nem vagyok biztos abban, hogy
magához tér egy ilyen mélyütés után. Sok férfi kép-
telen lenne rá. - Valójában nem tudta elképzelni,
hogy Harley lenyeli a történteket. A többiek kényte-
lenek voltak igazat adni neki, és csak ültek ott egy-
másra meredve, mígnem Nadia felrohant az eme-
letre felöltözni. Rossz volt itthagyni őket ilyen vál-
ságos helyzetben, de a lányai miatt vissza kellett ér-
nie Párizsba. Tudta, hogy Nicolas másnap Lon-
donba repül, mert beszélni akar az ottani kiadójá-
val.
Míg sietve öltözködött, végig az járt a fejében,
hátha Harley megbékél Olivia vallomásával, vissza-
megy, és megbocsát neki. Ha nem, akkor Olivia is
készülhet a válásra. Végzetes hibának tartotta, hogy
elmondta Harley-nak. Ők figyelmeztették, hogy ne
tegye. És most ki tudja, mi lesz a vége. Sajnálta
mindkettőjüket, Harley-t is, és Oliviát is. Próbálta
elképzelni, mit érezhet most Harley. Így elbaltázni
egy házasságot! Rémesen érezte magát miatta, de
muszáj volt indulnia.
A reptérre menet a taxiból felhívta Oliviát, de a hí-
vása hangpostára ment. Will addigra már elment
otthonról a barátaival. Olivia az órák óta tartó sírás
után abban a megingathatatlan hitben hevert az
ágyán, hogy Harley soha nem fog megbocsátani
neki. És ismerve sógoruk szigorú és megalkuvást
nem ismerő természetét, mélyen erkölcsös voltát, a
nővérei attól tartottak, hogy igaza lehet.
 Tizekettedik fejezet

A repülőtérre érve Nadia újból megpróbálta fel-

hívni Oliviát, és nővére ezúttal felvette a telefont.
- Olyan hülye voltam, Naddie, nem lett volna sza-
bad elárulnom neki - sírta. - De már úgy éreztem,
bele fogok őrülni. Azután, hogy a múlt nyáron el-
mondtam nektek, rájöttem, hogy a házasságunk ha-
zugságra épült, és hogy Harley-nak is joga van tudni
ezt. Ti nem tudjátok, ő milyen erkölcsös. A csalást
ugyanolyan súlyosnak tartja, mint a gyilkosságot.
Nem beszél róla, de nagyon vallásos is. Azt mondta,
soha többé nem tud úgy érezni irántam, mint eddig.
Szóba állni sem volt hajlandó velem utána. Egész
délelőtt hívogattam, de nem veszi fel a telefonját.
Nem hiszem, hogy az életben még egyszer szólni fog
hozzám. Tizenöt éve vagyunk házasok - zokogta. -
És nagyon szeretem! Meghalok nélküle.
- Nem fogsz meghalni - felelte Nadia határozot-
tan. Ő sem halt meg attól, hogy elvesztette Nicolas-
t. Az életben történnek dolgok. Emberek meghal-
nak, ígéreteket megszegnek, szíveket összetörnek,
vagy más szívre cserélnek. Ő is csak most értette
meg, hiba volt arra számítania, hogy valami vagy
valaki örökké ugyanolyan marad, mint volt. És hogy
bármi történt is, túl kell jutni rajta. Főleg ha valaki-
nek gyerekei vannak. Életben kell maradni, és
menni tovább, értük. Ezt tette most ő is, Sylvie-ért
és Laure-ért. Akármilyen összetörtnek érezte is ma-
gát belül, akármilyen nehéz volt is, az ő kedvükért
muszáj volt egyenesbe jönnie és összeszedettnek
mutatkoznia. - Ha annyira vallásos, akkor meg fog
bocsátani -jelentette ki. De lehet, hogy nem. Ő sem
bocsátott meg Nicolas-nak, és nem is fog vissza-
menni hozzá. Az ő bűnei azonban frissek voltak, és
nyilvánosan alázta meg őt. Úgy gondolta, ez más.
Harley-nak az volt a baja, hogy a felesége mással fe-
küdt le, nem az, hogy ki mindenki tudott róla. Ellen-
kezőleg. Olivia a legmélyebb titokban tartotta a vét-
két, elsősorban a férje előtt, és a legutóbbi nyárig a
testvérei előtt is. Most keservesen bánta, hogy el-
mesélte nekik, mert a reagálásukból megértette,
rosszul tette, amikor annak idején nem vallotta be
a történteket Harley-nak. A férje reakciója ráéb-
resztette, hogy az ösztönös megérzésére kellett
volna hallgatnia. Tizenöt év után már túlságosan el-
késett a vallomás.
- Mi lesz, ha nem jön többé vissza? - kérdezte
Olivia. Nadia nem akart úgy válaszolni, hogy Harley
már nem olyan fiatal, mint ők, minden valószínűség
szerint előbb fog meghalni, mint Olivia, és egyszer
majd nélküle kell tovább élnie. És ha Harley ilyen
szélsőségesen reagál az ő vallomására, akkor Will-
nek nagyobb szüksége van az anyjára, mint valaha.
De Harley nem volt kegyetlen ember. Nadia nem
hitte, hogy nem fog előbb-utóbb megbocsátani
Oliviának, sem azt, hogy az anyja bűnéért eltaszí-
taná magától Willt. Ahhoz túlságosan szerette a fiút,
bárki legyen is az apja.
- Szerintem vissza fog jönni - felelte. - Adj neki
időt. Valószínűleg fel kell dolgoznia a hallottakat. Ez
óriási sokk lehetett neki. Ő nagyon konzervatív, ko-
moly gondolkodású ember, de szeret téged, Ollie.
Alighanem ő is úgy érzi, hogy nélküled meghal.
- Azt mondja, soha többé nem hiszi- el egyetlen
szavamat sem. Megkérdezte, hány férfival feküd-
tem még le. Ezen az egy eseten kívül soha senkivel
nem csaltam meg. - Újabb heves zokogás vett erőt
rajta.
- Hiszek neked - mondta Nadia fájó szívvel.
- Bár ne mondtam volna el neki.
- Hosszú távon még az is lehet, hogy jól tetted -
próbálta Nadia megnyugtatni, jóllehet a helyében ő
nem mondta volna el, és annak idején rá is akarta
beszélni Oliviát, hogy ne tegye. Túl kockázatosnak
tartotta, és nem örült, hogy neki lett igaza. Harley
pontosan olyan szigorúan és keményen reagált,
ahogy tartott tőle.
 Több mint egy óráig beszélgettek, mielőtt Nadia
felszállt a repülőre. A mozi után Will hazament, de
szerencsére nem kérdezte meg, hol van az apja,
csak bement a szobájába, és tovább olvasott.
- Will miatt össze kell szedned magadat - mondta
Nadia. - Nyilván nem akarod elmondani neki az
igazságot.
Napnál világosabb volt, hogy Olivia mennyire két-
ségbe van esve. Úgy viselkedett, mintha Harley
meghalt volna. De félő volt, hogy a házasságuk csak-
ugyan meghalt. Nadia úgy érezte, számolni kell ez-
zel a veszéllyel, és így volt vele Olivia is.
- Úristen, dehogy! De Will olyan átkozottul okos,
mindig kitalálja a dolgokat. - De ezt nem fogja. Hogy
sejthetné meg, hogy anyja mit mondott Harley-nak?
Kizárt dolog.
Nadia még egyszer felhívta, mielőtt a gép felszállt,
és úgy találta, hogy Olivia összeszedettebb, noha
rettenetesen lehangolt. Megtudta tőle, hogy ötper-
cenként hívogatja Harley-t, és SMS-eket ír neki. A
férfi azonban nem válaszolt sem a könyörgéseire,
sem a bocsánatkéréseire, sem a sírós üzeneteire.
- Telefonálok, mihelyst leszálltunk- ígérte Nadia.
Az évnek ebben az időszakában az időjárástól füg-
gően hat- hét óráig tartott az út Párizsba, de tudta,
hogy Venetia és Athena is tartják a kapcsolatot
Oliviával. Anyjuknak még nem szóltak, nem akarták
elrontani a Palm Beach- i kikapcsolódását. Amúgy
sem tehetett volna semmit. Most Harley-n múlt, ho-
gyan végződik a dolog. Egyedül ő dönthetett Olivia
sorsáról. A házasságuk jövője Harley kezében volt.
Miközben a repülőgép északkeleti irányba for-
dulva Európa felé tartott, Nadia hátradőlt az ülés-
ben, és a nővérére gondolt. De volt min gondolkod-
nia a saját jövőjével kapcsolatban is. Ő és Nicolas
hamarosan megjelennek a notaire hivatalában,
hogy nyilatkozzanak a közös megegyezéses válá-
sukról. Egyiküknek sem voltak kikötései a másikkal
szemben, és ettől Nadia számára meglepően egy-
szerűnek tűnő eljárás végén fogják kimondani a kö-
zös megegyezéses válást. A francia törvény ilyen
esetekben jelentősen megkönnyítette a procedúrát.
Az ügyvédje elmondta neki, hogy a legtöbb válás
a pénzről, a gyermekelhelyezésről vagy az ingatlan-
ról folytatott végeláthatatlan vitákban fenekük
meg. De mivel egyikük sem foglalt el a másikkal el-
lentétes pozíciót, és Nadia a lakáshasználaton és a
gyerektartáson kívül semmi mást nem akart, ebbe
pedig Nicolas rögtön beleegyezett, ők azon szeren-
csés kevesek közé tartozta- k, akik gyorsan túljut-
hattak a hivatalos formaságokon. Az ügyvéd el-
árulta, hogy ott, ahol anyagi javakról kell dönteni,
néha évekbe telik, mire a felek megegyeznek. Egyes
esetekben addigra a gyerekek felnőnek és elköltöz-
nek otthonról. Példának hozta fel az egyiket, ami ti-
zenkilenc évig húzódott, de hozzátette, hogy ez ki-
vételes eset volt.
A legtöbb válás azonban nem volt olyan vérontás
nélküli, sem olyan egyszerű, mint az övék. Az ügy-
véd elmondta, hogy ha nem változik semmi, amíg
alá nem írják a megállapodást, akkor attól számítva
egy- két hónapon belül kimondhatják a válást. Ami-
kor Nadia utánaszámolt, rájött, hogy még a nyár
előtt elvált házaspár lehet belőlük. Ettől, és Olivia
helyzetére gondolva, néhány könnycsepp gördült
végig az arcán. Aztán elaludt.
Félúton jártak, amikor felébredt, és megpróbál-
kozott egy filmmel. De nem tudott odafigyelni, és
nem akart enni sem. Remélte, hogy Olivia azóta el-
érte Harley-t, tudott vele beszélni, és hogy végül
Harley megbocsát neki, még ha sok idő kell is hozzá.
Időközben maga is rájött, hogy a szerelem nem mú-
lik el olyan gyorsan, ahogy az ember gondolja. Csak
lassan halványul el a szívben, mint amikor egy élő-
lényből elszivárog az éltető vér. Még mozdul egyet-
egyet, mintha életre tudna kelni, de már haldoklik.
Nadia így érzett Nicolas iránt. Még szerette azt a
Nicolas-t, aki volt, és a házasságukat, ami volt, nem
ezt, amivé lett, és akivé ők maguk is váltak. Elme-
rülni az emlékekben, azután eltemetni őket fájdal-
mas volt, de talán még inkább az lehet a gyűlölet tü-
zes kohójában elégetni őket.
Nadia még mindig azt várta, hogy a Nicolas iránti
szerelme múljon el szép csendesen. A parázs még
meleg volt, még nem hunyt ki, és azt is elfogadta,
hogy talán nem is fog soha. Amikor arra gondolt,
hogy a házasságuknak vége, szomorúan idézte fel,
milyen gyengéd és szeretetteljes volt Nicolas min-
dig. Felidézte a boldog időket, a közös dolgaikat, és
mindazt, amit szeretett Nicolas-ban. De amikor be-
legondolt, hogy mi lenne, ha együtt maradnának,
eszébe jutott, hogy megcsalta, és biztosra vette,
hogy újra megtenné. Ezek a gondolatok nem sok he-
lyet hagytak arra, hogy egy új szerelem léphessen
be az életébe, de nem is vágyott rá.
Greg volt az egyetlen komoly jelölt, aki keresz-
tezte az útját, csakhogy nem volt szerelmes belé.
Tudta, hogy vele soha semmi nem lenne olyan, mint
Nicolas-val. De lehet, hogy egy olyan szerelem csak
egyszer adódik az életben. Ezt a lehetőséget is elfo-
gadta. Talán a később megszeretett emberek in-
kább barátok lesznek, semmint társak; akár egy éle-
ten át is végigkísérhetnek, de mindig egy párhuza-
mos úton, kis távolságot tartva, és nem kart karba
öltve, vagy egymásba fonódva. Nicolas-val egyetlen
szövet részei voltak, a fonalaik egybefüggő mintává
álltak össze. De ő ezt kettészakította, darabokra
tépte a házasságukat, és már csak rongyok marad-
tak belőle.
Eltűnődött, vajon tudná-e egyszer igazán szeretni
Greget. Jó ember volt, és okos férfi. Nem mutatott
érdeklődést a gyerekei iránt, nem törekedett meg-
ismerkedni velük, ami bizonyos szempontból jó
volt. Nem avatkozna bele az életükbe, és Nicolas, az
apjuk, szoros kapcsolatban maradhatna velük. Greg
lehetne a társa, az intelligens, gondoskodó part-
nere, akivel megoszthatná az életét. Egy civilizált
társ, akiből hiányzik a szenvedély. Töprengett, va-
jon erre van- e most szüksége. Inkább üzleti, sem-
mint szerelmi kapcsolatnak érezte. Aminek az
lenne a vége, hogy visszatelepülne az Államokba,
New Yorkba, vagy Dallasba, vagy máshova, és ő
nem akart ott élni.
A lányoknak is nagy változás lenne. És egyelőre
még nem akarta elszakítani őket Nicolas-tól. Szük-
ségük volt arra, hogy találkozzanak az apjukkal,
hogy közel tudják őt magukhoz. És magáról sem
tudta elképzelni, hogy elszakadjon Franciaország-
tól, és az Államokban éljen.
Arra is kíváncsi volt, mit lép majd Nicolas. Nem
úgy nézett ki, hogy a gyerek ellenére a Pascale-lal
való kapcsolata folytatódna, vagy jól menne. A lány
nem tűnt komoly nőnek, és megelégedett annyival,
hogy valaki más viseli érte a felelősséget, mint
előtte Nicolas. A baba csak egy kiegészítő volt, egy
tartozék, amit tetszés szerint felvehetett, és letehe-
tett. És mintha Nicolas-val kapcsolatban is így ér-
zett volna.
Sylvie elárulta az anyjának, hogy szerinte a Pas-
cale-ügynek vége van. De ha nem Pascalé, akkor
majd felbukkan egy másik nő Nicolas életében. Igaz,
amikor csak lehetett, elmondta Nadiának, hogy to-
vábbra is őt szereti, de mit jelent ez, és meddig tart-
hat? Mikor csalja meg újból? Tizenegy év alatt két-
szer, az épp kettővel volt több a kelleténél. Nicolas
szenvedélyes férfi volt. Szerette a nőket, és megint
beleszerethet valakibe. Nem tartotta takaréklán-
gon, állandó szigorú felügyelet alatt az érzelmi éle-
tét, mint Greg, ügyelve, nehogy túlságosan felforró-
sodjon. Így kevésbé volt veszélyes, és Greg-nek nem
kellett attól félnie, hogy megégeti magát.
Nicolas vonzerejéhez az is hozzátartozott, hogy
teljes önfeledtséggel adta bele a szívét mindenbe,
amit csinált, vagy adta oda annak, akit szeretett.
Szerelmük tizenhat esztendeje alatt mindezt ő él-
vezte, Pascale-nak csak pár hónapnyi jutott belőle.
Lehet, hogy legközelebb örökre szóló lesz. Vagy
olyan közel hozzá, amennyire csak tud.
 Talán Nicolas is azok közé a férfiak közé tartozik,
akiknek a különböző életszakaszaikban, évtizedeik-
ben más- más nőre van szükségük. Nem várhatja el
tőle, hogy ötven- vagy hatvanévesen ugyanaz a férfi
legyen, mint aki a harmincas éveiben volt. Vagy
ugyanaz a férfi legyen most, negyvenkét évesen,
mint amikor diákok voltak, és őrülten szerelmesek
egymásba, annyira, hogy órákat töltöttek az ágyban
ahelyett, hogy az óráikon lettek volna.
Furcsa módon ugyanezt el tudta képzelni a jövőre
nézve is. Lehet, hogy Nicolas élete végéig megma-
rad ilyen fiús temperamentumúnak. Greg határo-
zottan és kétségtelenül a lénye legmélyéig felnőtt
volt. Belőle hiányzott mindennemű szeszély. De Ni-
colas-nak sajátja volt az az ártatlan, varázslatos ol-
dala is, amely tévútra, és egyenesen Pascalé karjába
vezette.
Ilyen gondolatok foglalkoztatták egészen addig,
amíg a gépe földet nem ért. Miután kiszállt, elment
a poggyászkiadóba, majd a csomagjaival együtt ta-
xiba szállt, és onnan írt Nicolas-nak, hogy megérke-
zett. Ő azt válaszolta, hogy a lányok már nagyon iz-
gatottak, és alig várják, hogy reggel találkozzanak.
Nagyszerűen érezték magukat, de már haza akar-
nak menni, hogy újra az anyukájuknál lehessenek.
Nekik ő jelentette az otthont. Nicolas már kívülálló
volt, ezt ő is tudta. És még inkább az volt a feleségé-
nek.

Nadia hideg lakásba ért haza. Feljebb vette a fű-

tést a lányok szobájában, hogy reggelre meleg le-
gyen. A távollétükben komoly hideghullám érte el
Párizst. A házvezetőnő bevásárolt, úgyhogy volt mi-
ből reggelit készíteni nekik. Másnap már iskolába
kell menniük, tehát egy napot tölthetnek együtt.
Pillanatok alatt visszazökkent az anyaszerepbe -
mindig mindenben a gyerekek voltak az elsők. A bő-
röndjét az előszobában hagyva, körbejárta a lakást.
Az időeltolódás miatt teljesen éber volt. Büszkeség-
gel töltötte el, hogy ilyen jól viselte a lányai nélkül
töltött első karácsonyi vakációját, sőt remekül
érezte magát anyjával és a nővéreivel, leszámítva
azt a furcsaságot, hogy ott voltak az unokahúgai és
- öccsei, de nem volt ott Sylvie és Laure.
Későn került ágyba; még felhívta Oliviát, de ő nem
vette fel a telefont. Akkor Venetiát hívta, de ő sem
tudott semmi újat.
Nicolas másnap reggel korán érkezett. A lányok
rögtön anyjuk nyakába ugrottak. Forró csokoládé-
val várta őket, Nicolas-t pedig kávéval kínálta. Ő
mosolyogva elfogadta, és megivott egy csészével. Jó
érzés volt látnia Nadiát, meleg és ismerős érzés. Hi-
ányzott. Újabban mindig hiányzott neki.
 A lányok a hazaérkezés örömétől boldogan sza-
ladgálták körbe a lakást. Nicolas kicsit még elidő-
zött. Miután Nadia beterelte a gyerekeket a szobá-
jukba, visszament a konyhába. Örült, hogy otthon
vannak, a lakás mindig üresnek tűnt, amikor az ap-
juknál voltak.
- Laure-ból remek síelő lesz - mesélte Nicolas. -
Nem ismeri a félelmet. Sylvie óvatosabb nála, és tu-
datosabb is. Inkább rád hasonlít. Laure valószínű-
leg sok szikláról fogja majd levetni magát. Mint én.
- Kicsit habozott, aztán elkomolyodva Nadiára né-
zett. -Tudom, hogy egy hét múlva meg kell jelen-
nünk a notaire hivatalában. Csak meg szeretném
kérdezni... tényleg ezt akarod? Válni?
Nadia bólintott. Csak nem akar most Nicolas
harcba szállni vele? Remélte, hogy nem. Szerette
volna már maga mögött tudni ezt az ügyet, a fájdal-
mas emlékeik közül az utolsót. Le akarta zárni.
Olivia megmondta, hogy így lesz a legjobb, és
örülne, ha megtenné. Nadia kíváncsi lett volna, mit
érez ezzel kapcsolatban most, hogy Harley el-
hagyta. Úgy vélte, most épp alszik. New Yorkban
még nagyon korán volt. Remélte, hogy mostanára
Harley már hírt adott magáról.
- Igen, válni akarok - felelte. - Nem gondoltam,
hogy így alakul az életünk, De így alakult, és ezzel
szembe kell néznünk.
 - Miért? Miért ne fordíthatnánk meg, és próbál-
nánk meg helyrehozni? - kérdezte Nicolas. Nadia
tudta, bolondnak érezné magát, ha ezt tenné. Min-
denki lesajnálná, ha belenyugodna abba, amit Nico-
las tett, és visszamenne hozzá.
- Sok okból kifolyólag a válás a jó megoldás. Leg-
főképpen mert többé nem tudnék megbízni ben-
ned. Nem akarok úgy élni.. És te sem akarsz. Felté-
telesen szabadlábon lévő bűnözőnek éreznéd ma-
gadat.
- Együtt tudnék élni vele. Talán egyszer majd
megbocsátasz nekem - mondta reménykedve.
- Kétlem.
- Próbáltál? Megbocsátani?
Nadia megrázta a fejét.
- Nem. Minden energiámat arra fordítottam, hogy
túl legyek rajtad, nem arra, hogy megbocsássak -
vallotta be becsületesen.
- Nem szép tőled - nézett rá kamaszos sértettség-
gel Nicolas, és ez annyira jellemző volt rá. Ez is
olyasmi volt, amit Nadia úgy szeretett benne, néha
meg halálosan dühítette.
- Az volt a „nem szép", amit te csináltál - emlékez-
tette, mire Nicolas zavartan bólintott.
- Azt hittem, ennél már franciább vagy - mondta
bánatosan, mire Nadia elnevette magát. Nicolas
néha olyan nevetséges tudott lenni. De ezt is sze-
rette benne.
- Úgy látszik, nem vagyok az. Én is azt hittem, de
ebben a dologban cseppet sem vagyok francia. Nem
akarok olyan férjet, akinek szeretője van, vagy aki
egyéjszakás kalandokkal akarja elűzni a házasság
unalmát. Vagy aki egy komoly viszonnyal töri össze
a szívemet.
- Sohasem unatkoztam melletted - fordította is-
mét komolyra a szót Nicolas. Való igaz, Nadia sem
unatkozott Nicolas mellett.
- Ez nem egy futó viszony volt - szögezte le Nadia.
- Egy vad, szenvedélyes, őrült szerelmi kapcsolat
volt, ami bejárta a sajtót, és gyereked is született be-
lőle. Ennél rosszabb nem is lehetett volna.
Nicolas lehorgasztotta a fejét. Meg sem próbált vi-
tába szállni Nadiával. Szörnyen furdalta a lelkiisme-
ret azért, amit tett, még ha elkésett is vele, és Nadiát
látva nagyon úgy festett a dolog.
- Csak azt nem akarom, hogy válással végződjön a
házasságunk -mondta olyan szomorúan, hogy Nadi-
ának összeszorult a szíve. Ő sem akarta, de úgy tűnt,
ennél nincs jobb megoldás. - Az olyan csúf, olyan
szomorú, és olyan végleges.
- Nem látok más lehetőséget - közölte Nadia, és
Nicolas látta, hogy nem tudja őt megingatni ebben.
Nem bocsát meg neki. Szeretett volna még egyszer
próbálkozni, mielőtt megjelennek a notaire előtt.
Arra gondolt, ha van még esély visszafordulni, meg-
próbálja meggyőzni Nadiát ezen az utolsó szemé-
lyes találkozásukon. Már nem volt vesztenivalója,
de látnia kellett, hogy Nadia hajthatatlan. Túl mesz-
szire ment, túl ostoba, sőt szívtelen volt, amit tett.
És most szembe kell néznie a következményekkel.
Elveszítette őt.
Nem engedte, hogy Nadia lássa a könnyeit, ami-
kor elment.

Venetia New York-i idő szerint nyolc órakor tele-

fonált.
- Olivia megtudta, hol van - újságolta. - A jacht-
klubban.
- Felhívta őt?
- Nem. Ellenőrizte, és Harley oda jelentkezett be.
De továbbra sem válaszol Olivia hívásaira és üzene-
teire. Tegnap éjjel pánikrohama volt, be kellett
mennie az ügyeletre. Kapott Xanaxot, és már jól
van.
- Hogy magyarázza ezt meg Willnek?
- Azt mondta neki, hogy a munkája miatt van, hol-
nap kezdődik egy fontos tárgyalása, ami nem igaz.
És hogy Harley Washingtonba utazott egy holnap
kezdődő konferenciára. Állítólag Will felhívta, és
Harley megerősítette. Ezek szerint beszél a fiúval.
 - Ez is valami. Úristen, mit fog tenni Olivia, ha Har-
ley otthagyja? -kérdezte Nadia ijedten.
- Túl fogja élni. Ahogy te - válaszolta Venetia egy-
szerűen. -Remélem, nem hagyja ott, de előfordul-
hat. Harley nagyon régimódi fazon. Naponta van
dolga bűnözőkkel, hirdet ki ítéleteket, és szab ki
büntetéseket. Úgyhogy én azt hiszem, itt is ezt fogja
tenni.
- Olivia nem bűnöző, az ég szerelmére! - védte a
nővérét Nadia. -Óriási ostobaságot csinált, és igen,
szörnyű hazugságot mondott. De tényleg ártott vele
neki? Vagy Willnek? Ez még nem főbenjáró bűn. -
Miért kell, hogy az élet néha ilyen goromba és ke-
gyetlen legyen?
- Lehet, hogy az ő szemében ez mégiscsak főben-
járó bűn - felelte Venetia, mire Nadia felsóhajtott. -
Mi újság a lányokkal?
- Boldogok, hogy itthon lehetnek. Jól érezték ma-
gukat Nicolas-val, de fel voltak dobva, amikor meg-
láttak. És én is. - Elmosolyodott. - De nagyon jól
éreztem magam nálatok.
- Találkoztál vele, amikor visszahozta őket? - kér-
dezte Venetia.
- Igen.
- Milyen volt?
 - Szomorú. Még egyszer belém döfte a tőrt, mie-
lőtt a jövő héten aláírjuk a megegyezést. Még min-
dig szeretné, ha együtt maradnánk. Nekem nem
megy.
- Hadd kérdezzek tőled valamit - folytatta Vene-
tia. - Még mindig szereted?
Nadia habozott.
- Nem erről van szó. Igen, még mindig szeretem.
Lehet, hogy mindig is szeretni fogom. Ő volt az első
szerelmem. Ez nem múlik el egyik nap ról a más-
ikra, sőt lehet, hogy soha. Ha meghalna, akkor is
szeretném. De vége. Ez a házasság nem életképes.
Valószínűleg megint ugyanezt csinálná.
- Akkor majd megint otthagyod. Csak nem értem,
miért akarsz elválni tőle, ha ezek után is szereted.
Lehet, hogy újra életet tudnál lehelni a házassá-
godba.
Venetia mindig is a leggyakorlatiasabban gondol-
kodó volt közöttük. Athena a legegyüttérzőbb és
megbocsátóbb, és Olivia messze a legszigorúbb és
legkevésbé megbocsátó. A sors iróniája volt, hogy
most épp ő került ilyen helyzetbe, hogy könyörög-
nie kellett a férjének, bocsássa meg a bűnt, amit el-
követett, és eddig még nem nyert bocsánatot.
- És mi lesz az önbecsülésemmel? - ellenkezett
Nadia. - El tudod képzelni, milyen lúzernek látná-
nak? A férjemnek a közelmúlt legnagyobb nyilvá-
nosságát kapott viszonya volt, gyereke született egy
másik nőtől, és fogadjam vissza? Mindenki azt gon-
dolná, hogy hülye vagyok.
- Nem, azt gondolnák, hogy szereted őt. És kit ér-
dekel, hogy mások mit gondolnak? Te tényleg tö-
rődsz ilyesmivel? Nadia, ha szereted Nicolas-t, gon-
dold végig, nem csak miatta. Magad miatt is.
- Felelősségre kell vonni - ragaszkodott a maga
igazához Nadia, aki a történtek óta keményebb lett.
Megerősödve került ki belőle, ami nem is volt rossz
dolog. Határozottabbá vált, és levetkőzte az eddig
rá jellemző szelídséget, félénkséget és alkalmazko-
dókészséget.
- Akkor szólítsd fel, hogy gyakoroljon bűnbána-
tot, adj rá szőrcsuhát vagy bilincset. Hosszú ideig
volt jó férj, és ketten együtt szuper szülők vagytok.
Szörnyű volt, amit tett, de gyanítom, hogy szeret té-
ged. Ha ez a kapcsolat helyrehozható, és szeretitek
egymást, szerintem gondolkodnod kellene rajta.
Jusson eszedbe Olivia. Kegyetlenül szigorú bíró.
Kezdettől fogva arra kapacitált, hogy válj el. Mi lesz,
ha Harley most majd ugyanezt teszi vele? Erről mi
a véleményed? Szerinted meg kellene bocsátania
Oliviának?
Nadia egy percig némán fontolgatta a választ.
 - Olivia esete inkább egy Will- lel kapcsolatos mu-
lasztásos bűn volt, és nem a megcsalásról szól. Ni-
colas bűne botrányosan és vérlázítóan felháborító
volt. Teljesen hülyét csinált belőlem.
- Téged az bánt, hogy hülyét csinált belőled? - kér-
dezte Venetia.
- Nem - mormolta Nadia halkan, fájdalmasan. -
Összetörte a szívemet. Engem ez bánt.
- Engem is, miattad. Gyűlöltem őt azért, amit ve-
led tett. De a szívet meg lehet gyógyítani. Nem min-
dig, de néha. Erre kell rájönnöd, mielőtt végleges
döntésre jutsz. Meggyógyulhat- e a szíved? Ezt csak
te tudod. Gyanítom, hogy Harley is ezt próbálja
most kideríteni. Ti ketten hasonló cipőben jártok.
Nadiának ez még nem jutott eszébe. Venetiában
megvolt a képesség, hogy úgy adjon elő valamit,
hogy kiderüljön, mi az értelme. Olivia érdekében re-
mélte, hogy Harley meg fog bocsátani neki, mert
nem akarta, hogy a testvérét baj érje. Ugyanakkor ő
is bűnös volt. Tizenöt éven keresztül kitartott egy
hazugság mellett. Nicolas helyzete más volt. A két
eset egyszerre volt hasonló és különböző.
Megígérték egymásnak, hogy napi szinten tartják
a kapcsolatot Olivia ügyében, és pár perc múlva be-
fejezték a beszélgetést.
 Venetia bőven adott gondolkodni valót Nadiának.
Egész nap, mialatt a lányokkal volt, és éjjel is, mi-
közben órákig ébren feküdt az ágyban, ez járt a fe-
jében. És amikor reggel felébredt, tudta, mit kell
tennie. Elválik Nicolas-tól. Biztos volt benne. Fele-
lős azért, amit tett. Most nem bújhat ki a felelősség
alól. Túlságosan nagy sebet ejtett rajta.
Kíváncsi lett volna, Harley ugyanígy érez- e Olivi-
ával kapcsolatban.
 Tizenharmadik fejezet

Olivia három napon keresztül éjjel- nappal hívo-

gatta és üzenetekkel bombázta Harley-t. Levelet ha-
gyott neki a jachtklubban, amelyben kiöntötte a szí-
vét- lelkét, és a bocsánatáért könyörgött. Harley
erre sem válaszolt. Egyáltalán nem adott hírt magá-
ról Oliviának.
Pénteken ebédidőben, miután elnapolta a tárgya-
lását, Olivia átsétált a Centre Streeten lévő szövet-
ségi bíróságra. Bement Harley bírói dolgozószobá-
jába, amelynek nyitva volt az ajtaja, várva, hogy
Harley a pulpitust elhagyva ebédszünetet rendeljen
el. Ott ült nyugodtan egy karszékben, amikor férje
belépett az ajtón, és meglátva őt, összerezzent. Az
arca azonban kifejezéstelen és kifürkészhetetlen
maradt. Nem tűnt boldognak attól, hogy látja
Oliviát.
- Nem bírtam tovább. Muszáj volt látnom téged.
Egy szóval sem válaszoltál - kezdte Olivia elkesere-
detten, falfehér arccal.
- Gondolkodtam... mérlegeltem. - Harley leült az
íróasztalához, hogy tartsa a távolságot. Fáradtnak
tűnt, és Olivia látta rajta, hogy a dolog megviselte.
Öt évvel öregebbnek látszott, mint pár nappal ez-
előtt. Olivia is lefogyott, és sápadt volt. Annál ször-
nyűbb dolog, hogy Harley otthagyta, soha életében
nem történt vele. - Miért jöttél ide? - kérdezte ride-
gen.
- Hogy halljam az ítéletet, bíró úr - válaszolta
Olivia, és Harley nem mosolyodott el. Rendes körül-
mények között azt tette volna.
- Az ítélethirdetésre a bűnösség megállapítása
után harminc nappal kerül sor, ügyvédnő. Vagy már
elfelejtette? A tisztességgel, erkölcsösséggel és
őszinteséggel együtt. Többet vártam tőled, Olivia. -
Ezt úgy mondta, mintha megint a tanára lenne, aki
kénytelen elégtelent adni neki a „Házasság"" tan-
tárgyból. Olivia nem tudott vitába szállni vele. Ha-
zudott neki. Szörnyű hazugság volt.
- Nincs mentségem, bíró úr, hacsak nem a fiatal-
ság, a butaság és a félelem. Nem akartalak megse-
bezni vagy elveszíteni - felelte, és könnyeit nyel-
desve az íróasztal elé állt. De Harley ettől nem ható-
dott meg. Minden porcikájában és a szó minden ér-
telmében megmaradt bírónak. Bíróként ítélkezett
felette, és bűnösnek találta a viselkedését.
- Sikerült mindkettőt elkövetned. Elveszítened és
megsebezned. Azzal, hogy nem mondtad el, mind-
össze tizenöt évre elnapoltad.
- Valószínűleg soha nem kellett volna elmonda-
nom - felelte Olivia elkeseredetten.
 - Nem jó következtetés. Már a kezdet kezdetén
őszintének kellett volna lenned.
- Mit tettél volna akkor?
- Valószínűleg azon nyomban elváltam volna tő-
led. És kihagytam volna tizenöt nagyszerű évet ve-
led. Úgyhogy talán igazad volt, hogy nem mondtad
el. Ez semmit sem változtat az én Will- lel való kap-
csolatomon. Ő minden szempontból, ami számít, az
én fiam. De hogy tudnék ezek után megbízni ben-
ned? Mit titkoltál még el?
- Ez az egyetlen. És nem akartam tovább hazudni
róla. Ezért mondtam el neked az igazat.
- És mire számítottál, mit fogok mondani?
- Reméltem, hogy megbocsátasz nekem - felelte
Olivia elvékonyodó hangon.
- Nem tudom, képes vagyok- e rá. - Olivia bólin-
tott, és nem vitatkozott. Harley az íróasztal túlolda-
láról hosszan és szigorúan nézett rá. - Hogy tudtál
nap mint nap rám nézni, és egy ilyen fontos dolog-
ban hazudni? Becsületes nőnek tartottalak.
- Az vagyok - felelte Olivia könnyes szemmel. - És
nem hazudtam neked mindennap. Elkövettem egy
rettenetes hibát. Fiatal voltam és ostoba. Lehet,
hogy el kellett volna vetetnem, amikor nem tudtam
eldönteni, hogy ki az apja, de folyton arra gondol-
tam, mi van, ha te vagy az. A magzatvízvétel és a
DNS-vizsgálat után már túl késő volt. Akkor már öt
hónapos terhes voltam. - És mind a ketten ellenez-
ték az abortuszt.
- Hála istennek, hogy nem tetted! Will a legjobb
dolog, ami velünk történt. És majdnem zseni.
Akárki is az apja, a fiamként szeretem Willt. - Olivia
ismét bólintott. Ezt ő is tudta. - Gondolkodnom kell
a dolgon.
- Szeretlek, Harley - mondta Olivia halkan. - Nem
hiszem, hogy ez valamit is számít neked most. Ke-
gyelmet kérek, de azt hiszem, nem érdemlem meg.
- Megfordult, hogy elmenjen. Erezte, hogy nem
győzte meg Harley-t. Elmondta, amit el kellett mon-
dania, és nyilvánvaló volt, hogy a férje nem bocsát
meg neki. Az ajtó felé lépkedve nem látta a Harley
arcán legördülő könnycseppeket, sem azt, ahogy le-
törli őket.
- Olivia... - szólalt meg a férfi, hogy megállítsa, és
amikor Olivia megfordult, azt látta, hogy Harley fel-
áll, és megkerüli az íróasztalt. Ezután odament
hozzá, és úgy, ahogy volt, bírói palástban, magához
ölelte. Már mindketten sírtak, és Olivia nem tudta,
ez azt jelenti- e, hogy a férje megbocsátott, vagy
hogy ezzel mond örökre búcsút neki. - Szeretlek -
mondta Harley elfúló hangon, és két erős karjával
szorosan átölelte. - Szeretlek - mondta még egyszer,
és a könnyein át lenézett rá. - A Bibliában az áll,
hogy hetvenszer hétszer meg kell bocsátanunk egy-
másnak. Ez négyszázkilencven megbocsátás. Fi-
gyelmeztetlek, hogy nem maradt bennem másik
négyszáznyolcvankilenc lehetőség. Soha többé ne
hazudj nekem, és ne is próbálj semmit eltitkolni
előlem.
- Esküszöm, nem fogok - vágta rá Olivia lelkesen,
sírva-nevetve egyszerre. - Azóta sohasem hazud-
tam neked, és nem is fogok soha.
- Hiszek neked - mondta erre ünnepélyesen Har-
ley, majd egy pillanatig elgondolkodott. - Technika-
ilag, a törvény szerint most örökbe kellene fogad-
nom Willt. De akkor megtudná az igazat. Így viszont
csak életben kellene maradnom, amíg eléri a nagy-
korúságot, mert akkor már nem számít. - Napok óta
ezen gondolkozott.
- Jobb lenne, ha még sokkal tovább életben ma-
radnál. Nem akarlak mindezek után elveszíteni.
Harley elmosolyodott, megcsókolta Oliviát, aztán
levette a palástját, és felkapta a kabátját.
- Sétáljunk egyet a friss levegőn - mondta.
- Azt hittem, elveszítelek - nézett fel rá Olivia. -
Azt hittem, belehalok.
- Meg is öllek, ha még egyszer az életben nem
mondasz nekem igazat. Arra ítéllek, hogy az életed
hátralévő részét velem éld le. Ez elég kemény bün-
tetés lesz. - Mosolyogva tartotta az ajtót Oliviának,
majd kézen fogva léptek ki a folyosóra. Nagy sétát
tettek a Foley Square körül, mielőtt mindketten
visszatértek volna a bírói pulpitusra.
Nem sokat beszéltek. Nem volt rá szükség. Át-
mentek a tűzpróbán, és Harley megtudta, amit meg
kellett tudnia, sőt kezdettől fogva tudnia kellett
volna. Hogy mennyire szeretik egymást. Mindket-
ten csak nyertek vele.
Útban vissza a saját tárgyalótermébe Olivia
ugyanazt az üzenetet küldte mindhárom testvéré-
nek, „Megbocsát. Hála istennek. Köszönöm, hogy
velem voltatok. Szeretettel, Ollie."
A szövetségi bíróságon Harley mosolyogva fog-
lalta el a helyét a pulpituson. Össze fogja pakolni a
jachtklubba átvitt holmiját, és hazamegy a feleségé-
hez és a fiához.
Azon az estén, ami után másnap meg kellett jelen-
nie a notaire hivatalában, hogy aláírja a válásról
szóló megállapodást, Nadia Greggel vacsorázott.
Hallgatag volt és feszült, de a férfi akkor érkezett
vissza Texasból, és mindenképpen látni akarta. El-
mondta, mennyire hiányzott neki Nadia. Ő is örült a
találkozásnak, és azt gondolta, legalább elterelődik
a figyelme, nem kell végigszorongania az estét a
másnap miatt. De szétszórt volt, és nem nagyon tu-
dott odafigyelni arra, amit hall.
 - Nem vagy jól? - kérdezte Greg. Egy nagyon szép
étterembe mentek, de Nadia alig evett valamit.
- Ne haragudj, Greg, a holnapi megbeszélés miatt
idegesebb vagyok, mint gondoltam.
- Miért? Azt mondtad, békés válás lesz, és hogy
nem ellenez semmit, amit szeretnél. Megkönnyeb-
bülsz, ha véget ér az egész, és nem leszel többé a fe-
lesége. Azok után, amit csinált, helyesen teszed, ha
elválsz tőle. Efelől nincsenek kétségeid, ugye? - né-
zett Greg kutatva Nadia szemébe.
- Nincsenek. Ezt akarom, mégis nagyon nagy lé-
pésnek érzem. Éppolyan jelentőségteljesnek, mint a
házasságkötést. Egy házasság felbontása is nagy do-
log. - Ahogy ezt mondta, Greg szemében nagyon fi-
atalnak tűnt. És nagyon szépnek a zafírkék ruhájá-
ban, amelynek színe megegyezett a szeme színével.
- A házasság felbontása tényleg nagy dolog, de
néha szükség van rá. Úgy hangzik, hogy a tiétek ti-
zenegy évig nagyon jól működött, és csak aztán
romlott el. Sok embernek ennyi sem jut. Egyik há-
zasságom sem tartott tizenegy évig. Az első egy há-
rom évig tartó szenvedés volt. A második feleségem
a második házassági évfordulónk előtt két nappal
csalt meg. Úgyhogy te egész jól állsz ebben a játsz-
mában, ráadásul két jól sikerült gyereked született
belőle. Jól teszed, hogy kilépsz ebből a kapcsolatból,
még mielőtt a férjed újabb nyilvános botrányának
közepén találnád magadat. Annál rosszabbat el sem
tudok képzelni.
- Rossz volt - ismerte el Nadia. - Nagyon rossz. -
Szörnyű volt.
- Éretlen fickó lehet, aki arra megy, amerre a farka
viszi. Nem férjnek való, Nadia. - Így is fel lehetett
fogni, és Gregnek igaza volt. Őt hallgatva olyan egy-
szerűnek hangzott a döntés, de Nadia nem így
érezte. Neki olyan érzés volt, mintha leszakították
volna egyik karját vagy lábát. Kegyetlenül fájt, és
nem akart beszélni erről Gregnek, aki örült, hogy
Nadia elválik. Greg elmondta, hogy soha nem volt
kapcsolata férjes asszonyokkal, sőt olyanokkal sem,
akik külön éltek a férjüktől, és azt is világosan érté-
sére adta, hogy szeretné, ha Nadia a barátnője
lenne. Nadia is úgy gondolta, hogy jól éreznék ma-
gukat egymás - társaságában, de nem vágyott rá,
hogy együtt járjon valakivel. Jó volt Nicolas felesé-
gének lenni, élvezte a családi életet. Olyan már nem
lesz soha többé. Már most sem volt ugyanaz.
Valahogy túlélte a vacsorát. A szíve távol volt, és
Greg tudta ezt. Nem próbálta megcsókolni, sok sze-
rencsét kívánt a holnapi napjához, és hazavitte.
Nadia órákig feküdt ébren az ágyában, Greg-ről és
a válással kapcsolatos szavairól gondolkodott. Ni-
colas-ra gondolt, és a múlt emlékei meg elevened-
tek előtte. Hogy milyen izgatottak voltak, amikor
Sylvie és Laure megszületett. Amikor olvasta a
könyveit. És hogy mekkora boldogság volt, amikor
először került fel az egyik regénye a bestsellerlista
első helyére. A közös utazásaik, vagy amikor együtt
voltak a nővéreivel és a családjaikkal. A kastélyban
töltött nyarak. Végül egy órával azelőtt sikerült el-
aludnia, hogy fel kellett kelnie. Rémülten ébredt fel
és pattant ki az ágyból, nehogy lekésse a megbeszélt
időpontot a notaire hivatalában.
Meglehetősen zilált külsővel érkezett meg. A bé-
biszitter náluk töltötte az éjszakát, így ő vitte a lá-
nyokat iskolába. Nadia csak megpuszilta őket, és
már kint is volt az ajtón. Taxival ment, hogy ne kell-
jen parkolóhelyet keresgélnie.
Nicolas közvetlenül előtte érkezett meg, a folyo-
són megállt, hogy bevárja Nadiát. Látta, hogy mi-
lyen ideges, és ő sem volt jobb állapotban.
- Olyan ez, mint amikor az iskolában vizsgáztunk-
suttogta, mire Nadia elmosolyodott. Együtt érkez-
tek a notaire irodájába, amin mindkettőjük ügy-
védje meglepődött. Nadiáé oda is hajolt hozzá, ami-
kor mindnyájan leültek a tárgyalóban.
- Megszólalt a szívük? - kérdezte.
- Szó sincs róla. A folyosón találkoztunk, ezért jöt-
tünk be együtt.
- Tudja, néha előfordul ilyesmi - mondta az ügy-
véd, de Nadia megrázta a fejét.
 Ekkor komoly arccal belépett a notaire. A válásuk
akkor válik hivatalossá, ha ő ráütötte a pecsétet az
irataikra, és továbbküldi őket a bíróságra az eljárás
befejezése céljából.
A notaire elsőként Nadiának tett fel kérdéseket.
Aznap ők voltak az első ügyfelei.
- Madame Bateau, a férje mikor költözött el hazul-
ról?
- Szeptemberben.
- Azóta külön élnek?
- Igen
- Az anyagi ügyeket illetően egyetértésre jutot-
tak?
- Igen. A champfort-i kastély kizárólag a férjemé,
mivel az az ő öröksége. Nem támasztok igényt sem
rá, sem a használatára. Szeretném, ha a Quai Volta-
ire-en lévő lakásunknak a lányaim lennének a tulaj-
donosai, és benne lakva az enyém lenne a haszonél-
vezeti jog. Megegyeztünk abban, hogy szerda estén-
ként az apjukkal vacsoráznak, felváltva töltik a hét-
végéket mindkettőnknél, havonta két péntek este
lejön az ő hétvégéiből. Ez havi tíz napot és nyáron
egy hónapot tesz ki.
Az egész teljesen egyértelmű volt, és Nadia ügy-
védje átadta a pénzügyi nyilatkozatokat és az aktát.
A notaire, egy komoly, idősebb férfiú, a papírokba
nézve bólintott. Nadia nem akart pénzügyi elszá-
molást, és megállapodtak a gyerektartás havi ösz-
szegében.
- Egyetért a láthatási megállapodással, Monsieur
Bateau? -kérdezte a notaire Nicolas-tól, aki igennel
válaszolt. - És a havi gyerektartás összegével? - Ni-
colas azzal is egyetértett. Komoly összeg volt, te-
kintve, hogy Nadia egyedül ezt a pénzt fogadta el
tőle.
Mivel á l’amiable, azaz békésen, közös megegye-
zéssel intézték az ügyet, nem volt mit hozzátenni a
notaire hitelesítésén, pecsétjén és aláírásán kívül.
Nem kellett vitatkozással húzni az időt, így aztán
negyven perccel azután, hogy megérkeztek, már el
is hagyhatták a tárgyalót.
- Akkor hát ezzel megvolnánk - mondta Nicolas a
folyosón, ahol egy percre kissé elveszettnek tűnve
megálltak. Nadia kábult volt, Nicolas pedig az órá-
jára nézett. - Van egy vonatom, amit még elérek-
mondta. - Két napra elutazom Bretagne- ba. A
szerda esti vacsorára a lányokkal idejében vissza
fogok érni. - Immár kőbe voltak vésve a láthatási
időpontok. Nicolas remélte, hogy ezt elkerülheti, de
a kerekek mozgásba lendültek, már nem lehetett
megállítani őket, legfeljebb ha visszavonják a váló-
keresetet. De világos volt, hogy Nadia továbbra is
válni akar. Megerősítette ezt a szándékát a hivatal-
ban.
Nicolas arcon csókolta, aztán elsietett, és épp idő-
ben ért ki az állomásra. Előre szólt Pascalénak, hogy
megy. Ő Londonban forgatta az új filmjét, és azt fe-
lelte, hogy nem bánja. Három hónapig lesz London-
ban, a producerek már lakást is béreltek neki. De
anyja nem beszélt angolul, a baba meg csak három
hónapos volt, ezért úgy döntött, nem hozza őket
Londonba, maradjanak Bretagne-ban. Így köny-
nyebb volt neki, több ideje jutott a játékra, ha anyja
és a baba nem voltak vele. Gyerekkel az élet sokkal
bonyolultabbnak, és persze kevésbé szórakoztató-
nak bizonyult, mint gondolta.
Nicolas felszállt a vonatra, és délután meg is érke-
zett Bretagne-ba, ahol egyenesen Isabelle-hez, Pas-
calé anyjához sietett. Vele volt dolga, mivel az övé
volt a felelősség, és ő mondta ki a döntő szót. A
konyhában ültek le egy csésze kávé mellé. Isabelle-
t meglepte Nicolas terve, ami úgy szólt, hogy ha-
vonta kétszer jöjjön fel a babával Párizsba, töltse-
nek ott egy éjszakát, hogy megismerhesse a fiát, és
ő is megismerhesse az apját. Nem olyan éjszakákat
választott, amikor a lányai is nála lesznek, hogy ne
zaklassa fel őket.
De Nicolas számára már világossá vált, hogy Pas-
calé huszonkét éves szingli lányként akarja élni az
életét, mialatt a gyerekét az anyja neveli Bretagne-
ban.
Ő viszont nem akar csak alkalmanként beugrani
hozzájuk; ennél többet szeretne, és Benoit-nak is
többet akar adni. Rendszeresen szeretné látogatni,
és azt kéri, hogy ha Benőit idősebb lesz, azokon a
hétvégéken, amikor nem lesznek nála a lányai, jöj-
jenek fel Párizsba. Nem akart elfeledkezni a fiáról,
nem akart ismeretlen maradni számára, csak mert
a Pascale-lal való kapcsolata nem működött. Sokat
töprengett ezen az utóbbi időben, és jónak találta
azt a megoldást, amivel most előállt. És Isabelle is
jónak találta.
Egykorúak voltak, alig pár év volt köztük, és tet-
szett neki Nicolas terve. Hogy nem akar csak egy
csekket küldeni havonta, hanem szeretné, ha Be-
nőit része lenne az életének, és még inkább az
lenne, ha majd nagyobb lesz. Isabelle ragyogónak
találta Nicolas elgondolását. Azalatt, amíg Benőit az
apjával lesz, ő is csinálhatja azt, amit akar, és ha Ni-
colas dolgozik, elviheti a kisfiút a parkba. Párizsban
akár egy férfival is megismerkedhet. Hiszen még fi-
atal. Isabelle két évvel volt idősebb Nadiánál.
Nicolas bérelt lakásában két vendégszoba volt a
lányok számára, így jutna hely neki és a babának. A
lakás nem volt sem nagy, sem elegáns, de a célnak
megfelelt. Isabelle a tervet kitűnőnek ítélte, és cso-
dálta Nicolas-t, amiért így kigondolta. Ő titkon ab-
ban is reménykedett, hogy ha majd a lányai megis-
merik, idővel megszeretik az öccsüket.
- Na, kisember, eljössz Párizsba a papához? - kér-
dezte a karjában tartott kisbabát, aki rámosolygott,
és gőgicsélni kezdett. A babakocsijában tolva elvitte
sétálni is, este pedig segített a fürdetésnél, ő etette
meg a cumisüvegből, és fektette le aludni. Másnap
reggel azzal utazott vissza Párizsba, hogy egy hét
múlva Isabelle Solon elhozza hozzá a fiát. Isabelle
arra a megállapításra jutott, hogy Nicolas jó ember,
és sajnálta, hogy Pascalé nem maradt meg mellette.
Tudott a lánya új színész barátjáról, de úgy látta,
hogy túl sok füves cigit szív, és nem törődik a babá-
val. Bolondnak tartotta Pascale-t, amiért nem ma-
radt Nicolas-val, de a lánya közölte vele, hogy az
írók túlságosan unalmasak, és Nicolas túl öreg
hozzá. Lehet, de legalább komolyan veszi az apai fe-
lelősségét. Megszerezte Pascalé engedélyét, hogy
anyja minden második héten Párizsba hozhassa a
kisbabát. Ő ezt rendjén lévőnek találta.
Egy év telt el azóta, hogy egymásba habarodtak
egy film forgatásán, és Nicolas nem győzött csodál-
kozni, hogy az akkori szenvedélyes érzések milyen
gyorsan elpárologtak. Óriási hibának tartotta, hogy
gyerekük született, holott alig ismerték egymást, de
a gyerek itt volt, és most nem tehet mást, mint hogy
a legjobbat próbálja kihozni ebből a maga és a kisfiú
számára.
Pascalé nem találta szokatlannak vagy sajnálatos-
nak, hogy gyereke van egy férfitól, akivel már nem
tartja a kapcsolatot, és akivel a jövőben valószínű-
leg csak ritkán fog találkozni. Tökéletesen elégedett
volt azzal, hogy ő állapodjon meg az anyjával.
Isabelle Solon ugyanezt tette, amikor ő született, ti-
zenhat évesen ő is az anyjára hagyta Pascale-t.
Most, nagymamaként azonban jobban odafigyelt
Benoit- ra, és Nicolas elégedetten látta, hogy a kicsi
jó kezekben van. Boldog volt, hogy havonta, idővel
pedig hetente két éjszakát a babával és Pascalé any-
jával tölthet. Végül eljön majd az az idő, amikor Be-
nőit egyedül, önállóan vagy egy pesztonkával is el-
jöhet hozzá. Isabelle hetente pár órára már most is
fogadott mellé egy dadát, hogy el tudja intézni a dol-
gait. Nicolas fizette őt is.

Venetia felhívta Nadiát, hogy megkérdezze, mi-

lyen volt a notaire-né\ tett hivatalos látogatás, mire
azt a választ kapta, hogy minden a lehető legsimáb-
ban ment. Pár kérdés, a pénzügyi kimutatások és a
láthatás menetrendjének tisztázása után a notaire
rányomta a pecsétet a megállapodásukra, és azzal
túl is voltak az egészen.
 - És mi történik most? - Venetiát elszomorította a
válásuk, különösen ha Nadia még mindig szereti Ni-
colas-t. Mert bevallotta neki, hogy szereti, csak nem
eléggé ahhoz, hogy visszamenjen hozzá.
- Körülbelül két hónap múlva postán megkapjuk
a papírokat, és azzal kész ténynek tekinthetjük a vá-
lást. Nem volt semmi dráma.
- Ez is valami.
Greg is telefonált, hogy megtudja, mi történt, az-
tán meghívta vacsorázni, de Nadia azt felelte, most
túl sok a dolga. Volt egy új ügyfele, elő kellett készí-
tenie a megállapodásukat, de megígérte, hogy ha-
marosan találkoznak. Rögtön azután, hogy a nota-
ire-nél járva a válásukat intézték, nem érezte kész-
nek magát arra, hogy kitárt karral Öreghez fusson.
A férfiban amúgy is volt valami, ami mindig megtor-
panásra késztette. Nem tudta, mi az. Túl érzelem-
mentes, vagy túl gyakorlatias volt.
Nadia húzódozott attól, hogy bármit is kezdjen
vele, noha érdekelte a férfi, csak nem eléggé. És fur-
csa módon még mindig Nicolas feleségének érezte
magát, a Greggel való kapcsolatáról úgy gondolko-
dott, mintha meg akarná csalni a férjét. Jó lett volna
tudni, mennyi időbe telik, amíg ez elmúlik, és sza-
bad, független nőnek érezheti magát. Talán ha majd
megjönnek a papírok. De ahogy egy házasság lénye-
gét nem a papírok adták - amint azt Athena és Joe
ékesen bizonyították -, a végét sem a válást igazoló
papírok megléte jelenti - kezdett ráeszmélni Nadia.

Késő estébe nyúlóan dolgozott az új ügyfelének

szánt javaslatán. Az illető, egy másik kliensének a
barátja, gyönyörű házat vásárolt a hetedik kerület-
ben, ez volt az első, nagy vonalakban körvonalazott
ajánlattétele számára. Amikor megszólalt a mobilja,
oda sem nézve felvette, és tovább nézte a konyha-
asztalon kiterített rajzot, odaképzelve egy üvege-
zett napfénytetőt, amelyet meleg napokon ki le-
hetne nyitni a kert fölé. Ettől az egésznek nem egy-
szerű városi lakás, hanem vidéki ház fílingje lenne.
Meglepődött, amikor meghallotta Nicolas hangját.
- Ébren vagy? - kérdezte komolyan.
- Dolgozom. Valami baj van?
- Igen... nem... nem tudom. Azt hiszem, az elmúlt
évre vonatkozóan igennel felelhetek. Idelent va-
gyok. Felmehetek?
- Holnap lesz egy prezentációm, úgyhogy nem
maradhatsz sokáig. Nem tudjuk telefonon megbe-
szélni? - Az jobb lenne. Amúgy is már majdnem el
vannak válva.
- Nem - hangzott a határozott válasz.
- A lányok alszanak. Ne csengess, beengedlek. -
Sóhajtva letette a tollat. A rajz még nem volt tökéle-
tes. Valami nehézkesség érződött rajta.
 Egy perc múlva megszólalt a berregő, és a hideg,
esős éjszakából frissen megérkezett Nicolas. A ka-
bátját a hallban hagyta, és bejött a dolgozószobába,
leült az íróasztallal szemben, és ránézett Nadia
munkájára, mint azelőtt milliószor.
- Fej nehéz - mondta. - Az üvegház tetejének
könnyebbnek kell lennie. Esetleg egy csúcsban?
Nadia ránézett, és látta, hogy Nicolas-nak igaza
van.
- Kösz. Nem jöttem rá, hogy mi a baja.
- Úgy éreztem, hogy a notaire-rel való megbeszé-
lésünk nagyon nyomasztó volt.
- Még inkább az lenne, ha tíz évig vitáznánk rajta.
Engem meglepett, hogy milyen simán ment - vála-
szolta Nadia.
- Túl simán. Ezt akarod, Nadia? Pár hónap múlva
felbontasz egy borítékot, és annyi. Vége. Elváltunk.
Miért nem tudsz még egy esélyt adni magunknak?
Miért nem tudsz próbaidőre bocsátani engem?
Büntess meg. Figyeltess. Hetente egyszer ültess ha-
zugságvizsgáló elé.
- Nem vagyok rendőr, és nem is akarok az lenni.
Megjártam a poklot. Most békében vagyok. Nem
akarom ugyanazt újra átélni. -Ebben nagyon hatá-
rozott volt. A fejével, nem a szívével hozta meg a
döntést, mert az mást mondott volna. A szívében
sem bízott jobban, mint Nicolas cselekedeteiben.
 - Olyan sokat tanultunk ebből. Ez nem jelent ne-
ked semmit?
Nadia habozott, nem nagyon tudta, mit felelhetne
erre. Elhatározta magát, és ehhez ragaszkodni
akart.
- Jelenthet éppen - mondta végül halkan. - De még
egyszer nem tudnám átélni ezt a szörnyűséget. Nem
akarom vállalni ezt a kockázatot. Inkább ne legyen
magánéletem, megelégszem a munkával és a lá-
nyokkal, de nem engedem, hogy még egyszer össze-
törd a szívemet. Egyébként mit csináltál Bretagne-
ban? - Erre azért kíváncsi volt.
- Havonta kétszer felhozatom a babát Párizsba,
így megismerjük egymást.
Nadiát meghatotta, hogy Nicolas-nak van erre
gondja, még ha véget is ért Pascale-lal a kapcsolata,
és a gyerek véletlen baleset volt. Ezt a gyengéd ol-
dalát mindig is kedvelte. Nicolas szerette a gyereke-
ket, és nagyon jól tudott bánni velük. Ezt kifejezet-
ten imádta benne.
- Ez nagyon kedves tőled.
- Kedves vagyok - mosolygott rá zavartan Nicolas.
- Ha nem vagyok éppen seggfej. - Nadia nevetett. -
Nadia, kérlek, ne mondj le rólunk! Nem akarom,
hogy elküldjék azokat a papírokat, és érvénytelenít-
sék mindazt, amink volt.
 - Nem fogják érvényteleníteni. Megmaradnak a
szép időkről őrzött emlékeink - felelte Nadia szelí-
den, és összeszorult a torka. - Azokat semmi sem
tudja kitörölni.
- Örülök, hogy így gondolod - sóhajtotta Nicolas,
és az íróasztalt megkerülve gyengéden magához
ölelte, és megcsókolta Nadiát. Nem tudta, mi mást
tehetne vagy mondhatna. Szerette a feleségét, de ő
nem hitt neki, vagy már nem törődött vele, vagy
már nem kellett neki. De a vonzás olyan elsöprő
erejű volt, hogy mágnesként rántotta őket egymás-
hoz, és mielőtt Nadia magához tért volna, ösztönö-
sen visszacsókolta Nicolas-t. Sokáig csókolóztak, és
amikor végül elengedték egymást, Nadia halkan fel-
nyögött.
- Jaj, Nicolas, kérlek, ne... ne tedd ezt velem, ve-
lünk. Annyit dolgoztam azon, hogy túllépjek „raj-
tunk", hogy ne szeresselek többé. Ne kínozz. - És
már majdnem sírt.
- Szeretlek, Nadia. Nem akarok túllépni rajtunk. -
És újra megcsókolta, még szenvedélyesebben,
Nadia pedig pontosan úgy simult hozzá, ahogy hó-
napok óta szeretett volna.
- Menned kell - mondta aztán fátyolos hangon. -
Veszélyes vagy -nézett föl Nicolas-ra mosolyogva.
Mindig is őt tartotta a legjóképűbb, legszexibb fér-
finak, akit valaha ismert. Már- már ellenállhatatlan
volt, de ellenállt, legalábbis igyekezett.
- Gondolkodsz rajta? - kérdezte Nicolas könyö-
rögve, miközben Nadia az ajtóhoz kísérte.
- Nem!... Igen, a fenébe is. Lehetetlen alak vagy.
- Nem válhatsz el tőlem, amikor még szeretsz.
Őrültség lenne.
- Nem, nem az. Valószínűleg a legépelméjűbb do-
log, amit életemben csináltam.
- Az ember nem válik el attól, akit szeret - érvelt
Nicolas. -Megmondom nekik, hogy vitatkoztunk, és
nem értek egyet a javaslataiddal. Visszavonom a be-
adványt.
- Nem teheted. A notaire már jóváhagyta, és a bí-
róság folyamatba tette az ügyet.
- Gyűlöllek. A francba, Nadia, ne légy már ilyen jó-
zan. Itt az életünkről, a házasságunkról van szó. Ez
nem egy üzleti megállapodás. Igen, lehet, hogy nagy
zűrzavar lesz belőle, de nem próbálhatnánk meg
legalább? - Nadiának ekkor eszébe jutott a nővére,
aki tizenöt évvel később vallotta be a bűnét, és erre
Harley otthagyta. Aztán valahogy mégis megbocsá-
tott neki. Talán ő is megbocsáthatna Nicolas-nak.
Most először gondolt erre komolyan, és arra, hogy
meg kellene próbálniuk. - Tudom, hogy nem érde-
mellek meg, Nadia. De szeretlek, tényleg szeretlek.
 - Harley és Olivia nemrég majdnem szétmentek.
Harley pár napig el is hagyta Oliviát.
- Harley? Miért? - döbbent meg Nicolas.
- Olivia tizenöt évvel ezelőtt olyasmit tett, amit
nem lett volna szabad, és úgy döntött, hogy bevallja
neki, Harley viszont rosszul fogadta. Nagyon rosz-
szul. De végül megbocsátott, és most dolgoznak
rajta. - Arra gondolt, hogy Olivia milyen boldogan
mesélte ezt neki.
- Biztos vagyok benne, hogy bármit is tett a nővé-
red, nem volt olyan súlyos, mint amit én követtem
el. De Harley legalább megbocsátott neki. Mi lenne,
ha leckét vennél tőle?
- Azt hiszem, az egészből az derült ki, hogy szere-
tik egymást. Ahogy mi is, gondolom. - Nézte a férjét,
ahogy ott áll tehetetlenül a lakásuk ajtajában, és hir-
telen úgy érezte, túl sok munkája lenne azzal, ha
meg akarna küzdeni vele. Talán Venetiá-nak van
igaza, és ha szeretik egymást, kit érdekel, hogy má-
sok szerint mit kellene tenniük. Ha megint baj lesz,
még mindig elválhatnak.
Egyszeriben nem tűnt a legrosszabb megoldás-
nak az, ha újra megpróbálják. Nicolas meg tudta ne-
vettetni. Egyetlen más férfit sem ismert, aki úgy
tudta jól érezni magát, mint ő, vagy úgy tudott volna
szeretkezni, mint ő, amiről megpróbált megfeled-
kezni az elmúlt nyolc hónapban. Azóta senkivel sem
feküdt le, de nem is akart. Greg nagyon vonzó, sike-
res, érdekes, intelligens, jó ízlésű férfi volt, de nem
hozta őt izgalomba. Nicolas igen.
- Mi lenne, ha itt maradnál a hét végén? Meglátjuk,
hogy megy. A lányokat elküldöm barátokhoz. Nem
akarok reményt ébreszteni bennük, nehogy a végén
csalódjanak.
- Nem fognak - ígérte Nicolas, és magához szorí-
totta. - Ó, istenem, Nadia, köszönöm... köszönöm... A
következő ötven évben szent leszek.
- Az elképesztően unalmas lesz - nevetett Nadia. -
De ha még egyszer viszonyt kezdesz valakivel, mire
felocsúdsz, már el is váltam tőled.
- Tudom - felelte Nicolas. - És nem is hibáztatná-
lak érte. De többé nem fog előfordulni.
Nadiának ekkor hirtelen eszébe jutott valami.
- Vajon Pascale-nak szándékában áll eljönni, hogy
meglátogassa a gyerekét?
- Őt nem érdekli a gyerek - válaszolta Nicolas. -
Benőit a nagymamájánál fog élni. Időnként eljárok
majd Bretagne-ba, hogy lássam. De azt nagyon sze-
retném, hogy ő is eljöhessen látogatóba Párizsba.
Szüksége van az apjára. - Különösen azért, mert az
anyja valószínűleg nagyon ritkán látogatja meg.
- Nem - felelte Nadia óvatosan. - Ő a te fiad. Eljö-
het hozzánk. Csak a családja látogatására nem ér-
zem magam késznek.
 - Arra én sem. Nekem látogatnom kell őt, és aka-
rom is, de az élete ott, abban a családban zajlik, és
hozzánk majd látogatóba jár, ha rendes gyerek lesz.
Pascale-nak ebben a történetben nem lesz helye. De
ő nem is akar részt venni a fia életében, a miénkben
meg végképp nem.
- Ez szomorú annak a kisgyereknek.
- Én rajta tartom a szememet, és a nagyanyja sze-
reti őt.
Nadia bólintott. Ez megvalósíthatónak hangzott.
Nicolas megpróbál a távolból jóindulatúan figyelő
apa lenni, és olyan mértékben részt venni a gyerek
életében, ami az ő számára is elfogadható, és nem
nyomasztó. Ennél többet nem kívánhat tőle. Aztán,
ahogy a kisfiú nő, meglátják, hogyan alakulnak a
dolgok.
Lehet, hogy nem is akar velük lenni, de az is lehet,
hogy nagyon jól beilleszkedik a családba. Nadia
méltányolta, amit Nicolas tenni próbált.
- Viszlát a hét végén - köszönt el kicsit félénk mo-
sollyal. Olyan ideges volt, mint egy első randevú
előtt. Greggel kapcsolatban sohasem voltak ilyen
érzései, nem remegett a gyomra, és nem izzadt a te-
nyere. De Nicolas mindig kiváltotta belőle ezeket az
érzéseket, és még többet is. Mindmáig.
Mielőtt elment, Nicolas még egyszer megcsó-
kolta. Nadia egy percig még az előszobában állt, és
azon töprengett, nem volt- e őrültség, amit most csi-
nált. De aztán arra gondolt, jól tette, hogy adott Ni-
colas-nak még egy esélyt. Sokkal jobban tette, mint
ha elválna, vagy ha megpróbálna olyasmit érezni
Greg iránt, amit nem érez, és nem is fog soha. Vagy
valaki más iránt, akit kevésbé szeret, mint Nicolas-
t.
Visszament a dolgozószobájába, hogy felhívja Ve-
netiát, és elmondja neki, mi történt. Ő pontosan ezt
javasolta, amikor erről beszélgettek. Arra gondolt,
hogy a testvére örülni fog a hírnek.
Fogta a telefont, és az megszólalt a kezében. Látta
a kijelzőn, hogy Venetia hívja, és nevetve szólt bele,
- Gondolatolvasó vagy. Épp hívni akartalak. Itt
volt Nicolas, és beszélgettünk. - Mialatt beszélt, egy
rettenetes nyögést hallott a vonal túlsó végén, és
hirtelen ráeszmélt, hogy ez úgy hangzott, mintha a
nővérének fájna valamije. - Jól vagy?
- Nem... állítólag vajúdók. Szörnyű fájdalmaim
vannak. Ben épp öltözik, hogy bevigyen a kórházba.
Anyának ne szólj. Csak azt akartam, hogy tudd. Nem
akarom, hogy anya aggódjon miattam.
- Féljajdult, ahogy jött a következő fájás. - Nagyon
félek, hogy elveszítem őt. Még csak öt hónapos va-
gyok. Nem maradna életben.
- Ne izgulj. Majd a kórházban megmondják, mi
van. Vérzel?
 - Kicsit. - Ez nem hangzott jól.
- Bárcsak ott lehetnék.
Megérkezett Ben, hogy segítsen neki lábra állni,
és Venetiának mennie kellett. Ben félig ölben vitte
le a taxihoz. Szerencsére a belvárosban laktak.
Nadia két óra hosszat várta, hogy hírt halljon Ve-
netiáról, és közben beszélt Oliviával és Athenával.
Párizsi idő szerint hajnali négy órakor jött a telefon.
Venetia enyhén részegnek tűnt, ahogy elmondta,
hogy adtak valamit, hogy leálljon a vajúdás, és az
használt.
- Egy vagy két hónapig feküdnöm kell, és majd
meglátjuk. Mi lesz az üzletemmel?
- Rajzolni otthon, ágyban fekve is tudsz. Nincs
más választásod -jelentette ki Nadia.
- Tudom - mondta Venetia elhaló, ijedt hangon.
Nadia ezután Bennel is beszélt, aki azt mondta,
hogy a baba jól nézett ki a monitorokon és az ultra-
hangfelvételeken, most már csak bent kell tartani,
amíg „kész" nem lesz.
Egy hétig ott tartották Venetiát megfigyelésre, és
közben vizsgálatokat végeztek rajta. Egy hét múlva
Ben a terepjáró hátsó ülésén végigfektetve haza-
vitte, és meg sem állt vele az ágyig. A velük élő bé-
biszitter ellátta a gyerekeket, de Venetiának nem
lesz egyszerű dolga, ha az ágyból akarja elvezetni a
cégét. Tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű tétlen-
ségre kárhoztatni, jellemző módon mindenben
részt akart venni, mindenütt ott akart lenni, egész
nap egyik tervezői értekezletről a másikra futott, és
árgus szemekkel figyelte mindenki munkáját.
Úgy döntöttek, beállítanak egy videóképernyőt az
irodájába, egyet meg a hálószobájába, hogy lássa a
többieket, és részt tudjon venni az értekezleteken.
Ben naponta vagy féltucatszor hívta telefonon, és
Venetia félt túl sok időt ágyon kívül tölteni. Ha meg-
tette, rögtön jelentkeztek a fájások. Még négy hóna-
pig bent kellett tartaniuk a babát, ami egy örökké-
valóságnak tűnt Venetia szemében. Három kisgye-
rekkel és egy fellendülőben lévő vállalkozással óri-
ási kihívást jelentett hónapokig ágyban feküdni.
Amikor jobban lett, Nadia elmesélte neki, hogy
megpróbálják Nicolas-val egyenesbe hozni a dolga-
ikat.
- Nem tudom, működni fog- e, vagy már elkéstünk
vele. De igazad van. Szeretjük egymást. Még nem
akarok keresztet vetni rá.
Venetia örömmel hallgatta. Mindvégig ebben re-
ménykedett.
 Tizennegyedik fejezet

Nadia pár napra elrepült New Yorkba, hogy lássa

Venetiát, aki egy hónapja feküdt az ágyában, de a
munkát nem hagyta abba, sőt új kliensei is akadtak,
és egyik prezentációt tartotta a másik után. Eddig
Nicolas-val is jól mentek a dolgok. Szinte lábujjhe-
gyen járt Nadia körül, de azért már mindketten
kezdtek kicsit kiengedni. Nadia mesélt róla Veneti-
ának, amikor tálcán bevitte neki a thai ebédet.
- Nem olyan, mint régen, de kezdünk közelíteni
hozzá. - Még nem látta a babát, Nicolas nem eről-
tette a dolgot. Még megvolt a bérelt lakása, ha jöt-
tek, ott fogadta Isabelle-t a gyerekkel. A lányok el-
mentek, hogy megnézzék, és azt mondták, hogy na-
gyon cuki. Nadia azt is elmesélte, hogy amióta el-
mondta neki, hogy Nicolas-val tesznek még egy pró-
bát, nem hallott Greg Hollandról.
Nicolas mintaszerűen viselkedett. Több hétvégét
töltöttek a lányokkal együtt a kastélyban, és egy
hétvégére kettesben elutaztak Rómába. Nicolas tel-
jes gőzzel folytatta az írást. Mindketten elfoglaltak
voltak, és keményen dolgoztak. Mialatt Nadia New
Yorkban volt, Nicolas maradt a lakásban, és vigyá-
zott a lányokra. Amikor anyjának elmondta, Rose
azt felelte, hogy óvatos optimizmussal szemléli a
helyzetet. Nicolas-nak bizonyítania kell.
Olivia és Harley között is szent volt a béke. Vene-
tia meglátása szerint még közelebb kerültek egy-
máshoz. A kettőjük között kirobbant botrány csak
egy pillanatig tartott. Nicolas és Nadia hónapokig
külön éltek, és a sérülés is nagyobb volt.
Rose megkönnyebbült attól, hogy újra együtt
vannak, és remélte, hogy a dolog működni fog. Min-
denki drukkolt nekik.
Három hónapja voltak együtt, amikor egy napon
Nadia a munkából hazaérve az íróasztalán heverő
aznapi postáját kezdte bontogatni. A lányok torna-
órára mentek a bébiszitterrel. Utoljára egy jelzés
nélküli vastag borítékot nyitott ki. Hazahozott mun-
kát az irodából, és tucatnyi ügy járt az eszében. Ni-
colas visszavonult abba a szobába, ahol írni szokott.
Nadia kivette a levelet a borítékból, aztán csak né-
zett rá döbbenten. Leült, végigolvasta, aztán felpat-
tant, és a halion át Nicolas szobájához sietett. Nico-
las az előző nap írt részt javítgatta a számítógépén,
és meglepetten nézett fel Nadiára, aki kopogtatás
nélkül lépett be az ajtón. Egy szót sem szólt, csak
odament hozzá, és a kezébe nyomta a lapokat. Nico-
las éppolyan döbbenten meredt rájuk, mint az
imént Nadia.
 - Az istenit! Hát ez meg hogyan történhetett? Pár
hete eszembe jutott, hogy megkérdezzelek, kell- e
valamit csinálnunk, hogy leállítsuk a válást, de az-
tán kiment a fejemből. Most mit fogunk csinálni?
- Nem tudom. Azt hiszem, már túl késő, már nem
tudjuk visszavonni. Hivatalosnak látszik - felelte
Nadia, dermedten bámulva Nicolas-ra. Elváltak.
Megtörtént a válás. Három hónappal ezelőtt aláír-
ták a papírokat, és nem állították le a hivatalos eljá-
rást. -Úristen, már nem vagyok a feleséged!
- Szabad nő vagy. - Enyhén hátborzongató érzés
volt, mint amikor egy hajó elszabadul a kikötőből,
és kisodródik a nyílt tengerre.
Mindketten hívták az ügyvédjüket, akiktől ugyan-
azt a választ kapták. Már túl késő visszafordítani
vagy érvényteleníteni az eljárást. A házasságukat
felbontották, és ha nem akarnak elváltán élni to-
vább, egyet tehetnek, újra összeházasodnak. De a
jelenlegi családi állapotuk elvált.
Miután beszéltek az ügyvédekkel, bementek
Nadia dolgozószobájába, és suttogva beszélgettek
tovább. A gyerekek addigra hazaértek, és nem akar-
ták, hogy megtudják a dolgot. Nadia biztos volt
benne, hogy megrémülnének, és igazság szerint ki-
csit ő maga is meg volt rémülve.
- Akarod, hogy újra összeházasodjunk? - kérdezte
Nicolas kissé idegesen.
 - Azt hiszem, igen.
- Azt hiszed? Hogy érted ezt?
- Mi lesz, ha az újraházasodással elbaltázunk va-
lamit, vagy balszerencsét hozunk magunkra, vagy
valami ilyesmi? - felelte Nadia aggodalmasan, mire
Nicolas elnevette magát.
- Ez óriási! A poklok kínját éltük át, és közben há-
zasok voltunk. Most újra együtt vagyunk, és véletle-
nül elváltunk. Ha engem kérdezel, nekem ez nem jó.
Én szeretek házasságban élni veled. Házasságban
akarok élni veled
- Én is. Kicsit hülyén érezném magamat, ha azt
kéne mondanunk embereknek, hogy elfelejtettük
leállítani a válási procedúrát, úgyhogy most nem
vagyunk házasok.
- Intézzük el ezt a dolgot. Nem is kell szólnunk
róla senkinek. Hívjunk meg mindenkit egy hosszú
hétvégére a kastélyba, és amikor már ott vannak,
lepjük meg őket azzal, hogy megrendezzük az eskü-
vőnket - javasolta Nicolas. Nadiának tetszett az öt-
let. Megbeszélték, hogy nem szólnak senkinek a vá-
lási okmányok megérkezéséről. Este, már az ágy-
ban jókat nevettek rajta. - Ami azt illeti, nagyon iz-
galmas úgy szeretkezni veled, hogy nem vagyunk
házasok. Már elfelejtettem, milyen is az.
 - Ettől most megkönnyebbültem. Mert leghama-
rabb júniusig nem házasodhatunk össze - emlékez-
tette Nicolas-t Nadia.
- Miért nem? Van valami fontosabb dolgod?
- Nem nekem, Venetiának. Május közepén fog
szülni, ha kibírja addig. A szülésig feküdnie kell, és
leghamarabb akkor tud utazni, ha a baba egy hóna-
pos lesz. - Nicolas erről megfeledkezett.
- Jó. Akkor júniusban házasodunk. Hívj meg min-
denkit. Nem hiszem el, hogy esküvőt tervezek a sa-
ját feleségemmel.
- Nem tudom, hogy felejthettem el, hogy érvény-
telenítsem a válókeresetet. Azt hiszem, féltem tőle.
- És most? - kérdezte Nicolas. - Még mindig félsz?
- Nem, már nem félek - válaszolta Nadia, és meg-
csókolta Nicolas-t. Minden tökéletesen alakult köz-
tük, sokkal inkább, mint várta. Talán még jobban,
mint azelőtt.
- Boldog vagy? - kérdezte Nicolas elkomolyodva.
- Igen - bólintott Nadia, és befészkelte magát Ni-
colas karja közé. -De nem tudom elhinni, hogy elvál-
tunk.
- Ez történik, ha az ember a tűzzel játszik. Te akar-
tál elválni. A te ötleted volt.
- Túl akartam lépni rajtad - emlékeztette Nadia.
- Hát, rossz munkát végeztél, szerencsére -
mondta Nicolas, és közelebb húzta magához Nadiát.
Boldog volt, hogy ismét együtt alhat vele, hogy reg-
gelenként mellette ébred fel, és késő éjszaka vagy
reggel beszélgethetnek. A lányok is boldogok vol-
tak. Úgy tűnt, mintha a tavalyi rémálom meg sem
történt volna. Bebizonyosodott, hogy Nadia olyan
drága számára, hogy Nicolas tudta, soha többé nem
lesz hűtlen hozzá.
Nadia még nem látta Benoit- t, de már késznek
érezte magát rá. Nem a baba tehetett arról, ami tör-
tént. És Nicolas-nak már semmi kapcsolata nem
volt Pascale-lal - kizárólag az anyjával. Nem vesztek
össze, csak éppen ő élte tovább a maga életét, és azt
csinált, amit akart. Nicolas-nak egy perc jutott az
életéből, és a perc letelt. Nadia számára Pascalé egy
robbanás volt, egy bomba, amely eltalálta. Nem sze-
retett erre gondolni, de néha mégis eszébe jutott,
csodálta, hogy kiheverték, és vissza tudtak találni
egymáshoz.
- Hogy csináljuk? - kérdezte Nicolas-t az újra há-
zasodásukra utalva. - Menjünk el a mairie-re, és
utána ebédeljünk meg? - Párizs minden kerületé-
nek, és Párizson kívül minden kisvárosnak saját
mairie-re, városházája volt.
- Az úgy egy kicsit száraz lenne, nem gondolod?
Lehetne a polgári szertartás a mairie-n, és másnap
legyen a templomi esküvő, ahogy a normális embe-
rek csinálják.
 - Nem tudom, mennyire vagyunk mi „normáli-
sak". Elváltak vagyunk. Azt akarod mondani, hogy
igazi esküvőt szeretnél? - Nadián látszott, hogy mu-
lattatja a dolog.
- Azt hiszem, igen - felelte töprengő arccal Nico-
las. - Miért ne? Bőven van mit ünnepelnünk. Egy
füst alatt megtarthatnánk Benőit keresztelő jét is.
Gyanítom, hogy az anyja nem foglalkozna ezzel. Az-
tán a hét végén elvihetnénk őt is a kastélyba. Vagy
ez túl őrült ötlet?
- Határozottan. Az az érzésem, hogy kezdünk ve-
szélyesen különcökké válni. De benne vagyok, fel-
téve, hogy az anyja nem jelenik meg a szertartáson.
- Nem fog. Nem mondjuk meg neki.
- Soha többé ne mondd nekem azt, hogy még min-
dig túl amerikai vagyok. Férjhez fogok menni a fér-
jemhez, akitől véletlenül elváltam, ugyanakkor
megkereszteljük a gyereket, akit a szeretője szült,
aki miatt elváltunk. Amerikában ezért elmegyógy-
intézetbe zárnának.
- Azt hiszem, jobb társadalmi körökben itt sem dí-
vik az ilyesmi, de kit érdekel? Téged igen?
- Tulajdonképpen nem. Az ördögbe is, miért ne
keresztelhetnénk meg a babát? Remélem, anyám-
nak nem lesz kifogása.
- Anyád belevaló nő.
 Nadiának ekkor támadt egy ötlete. De meg akarta
beszélni Venetiával. Visszatért a házasságába, mert
még mindig szerelmes volt Nicolas-ba, de megerő-
södve, nagyobb önbizalommal, és egy eddig nem ta-
pasztalt önállóság birtokában. Túlélte a legnagyobb
csapást, ami egy házasságot érhet, és ép lélekkel,
erősen és boldogan került ki belőle. A nővérei is
észrevették ezt rajta.
Másnap reggel felhívta Venetiát, és a bizalmába
avatta. Egyedül neki mondta el. Mindenki mást meg
akart lepni vele.
- Hogy sikerült elválnod úgy, hogy észre sem vet-
ted?
- Megfeledkeztem a hivatalos papírokról, mert
amikor újból összejöttünk, az fontosabbnak lát-
szott.
- Valószínűleg igazad van - felelte Venetia, aki már
halálra unta magát. Nappalra egy rajzasztalt állítot-
tak az ágya fölé, hogy tudjon dolgozni. - És mit sze-
retnél, mit csináljak?
- Szeretném, ha terveznél nekem egy meseszép
ruhát. Engedd el a fantáziád. Annak idején egy rém
komoly darab volt rajtam. Gyönyörű volt, de most
valami bolondosat szeretnék. - Az előző esküvőjén
a Bergdorfban vásárolt elefántcsont színű csipkerá-
tétes selyemruhát viselt, hozzá egy háromméteres
uszályt.
 - Hát, vehetjük kis parasztlányosra a figurát, mint
abban a Heidi-filmben, ha a kastélyban akarjátok
rendezni, vagy ha teljesen meg akarunk őrülni, ak-
kor elképzellek egy óriási abroncsos tüll-szoknyá-
ban - javasolta Venetia kapásból.
- Ez már jobban hangzik. Hamupipőkének akarok
látszani és érezni magamat.
- Istenem! Te szedsz valamit? Talán nem ártana.
Most váltál el, de már egy fantasztikus esküvőről ál-
modozol! És Nicolas ki legyen? Elvis? Vagy a mese-
beli királyfi?
- Ő viselhetne egy hófehér vászonöltönyt. Leg-
alább tíz van neki belőle. De én különleges ruhát
szeretnék. Rengeteg tüllszoknyával. Azt hiszem,
Galliano tervezett egyszer egy ilyet Diornak. Úgy
emlékszem, sárga volt, vagy rózsaszín, vagy ilyesmi.
- Fehér legyen vagy színes? - Venetia kezdte él-
vezni a dolgot, és már rajzolgatott.
- Fehér. És aranyos kis muszlinruhát képzelek a
lányoknak.
- Alig várom ezt az esküvőt - kuncogott Venetia. -
Ki kell találnom, mit mondjak a műhelyben, kinek
készül. Majd kiválasztok egy menő rocksztárt. El-
küldök egy űrlapot, írd be a méreteidet. - Még fél-
órát beszéltek a ruháról, majd Venetia elküldte a
kérdéseit - milyen legyen a ruha felsőrésze, legyen-
e ujja vagy ne legyen, milyen hosszú legyen az
uszály, gyöngyök legyenek rajta vagy strasszok - ,
amikre Nadia sorra válaszolt. Az utóbbira például
azt, hogy „mindkettő". Fátyol ne legyen, mivel ez
második esküvő lesz. Venetia tiarára gondolt.
Már ő is úgy élvezte a témát, mint Nadia, aki szá-
mára gyógyír volt a tegnapi ijedtségre, amikor rá-
jött, hogy elvált asszony lett. Nicolas mulatságosnak
találta, de Nadiában maradt egy kis kényelmetlen
érzés. Mi lesz, ha többé nem fognak összeháza-
sodni? Rágondolni sem szeretett.
Június harmadik szombatjában egyeztek meg Ni-
colas-val, és az időpontot előjegyezték a kastélyhoz
közeli kis templomban. A pap egy pillanatra elbi-
zonytalanodott, amikor Nicolas elmondta neki,
hogy elváltak, és felvilágosította, hogy elvált embe-
rek nem rendezhetnek katolikus templomi esküvőt,
de Nicholas megmagyarázta neki, hogy itt csak egy
úgynevezett technikai részletről van szó, ugyanaz-
zal az emberrel kötnek házasságot, mint az első al-
kalommal.
- Aha, mint amikor a házasok megújítják a foga-
dalmukat.
- Pontosan.
A városházán egy rövid szertartás keretében is-
mét házasoknak nyilvánítják őket, a templomi szer-
tartás inkább a vallási hagyományról szólt. Nicolas
ezután megemlítette a papnak, hogy lenne egy ke-
resztelő is.
- A vőlegény és a menyasszony kisbabájáról van
szó?
- Igazság szerint a vőlegényé, de nem a menyasz-
szonytól. - A pap úgy döntött, hogy ezt nem hallja
meg. Nicolas ezek után elmondta Nadiának, hogy a
templommal minden rendben van.
Ezt követően Nadia ügyfelekkel találkozott, de
nagyon nehezen tudott a szóban forgó projektre
összpontosítani. Hirtelen sokkal izgalmasabbnak
tűnt kettejük nem szokványos, sőt nagyon különle-
ges esküvője.
Elküldte Venetiának a méreteit, és ezzel a ruha el-
indult a maga útján. Venetia e-mailekben mutatta
meg neki a vázlatait. A ruha felsőrésze hat rétegű
fehér muszlinból, finom fátyolszövet ujjakkal ké-
szül, alatta Nadia fűzőt visel majd, és az abroncs úgy
helyezkedik el a terebélyes tüllszoknya alatt, hogy
járás közben harangként lengjen ide- oda.
Nadia postázta a meghívókat anyjának, a nővére-
inek és családjaiknak. Rose megkérdezte, hogy
nagy vendégséget terveznek- e, vagy családi ese-
mény lesz, mire Nadia azt válaszolta, hogy családi
partit szerveznek.
- Mit vegyek fel? - hangzott a következő kérdés.
- Valami nyáriasan elegánsát.
 - Hosszút vagy rövidet?
- Amit akarsz.
Nicolas szerződtetett egy helybeli kvartettet, akik
egy hegedűssel kiegészülve kamarazenét fognak
játszani. Nadia az esküvő reggelén maga akarta el-
rendezni a virágokat.
Május elsejére minden meg volt szervezve, ami-
kor is párizsi idő szerint hajnali kettőkor, amikor
New Yorkban este nyolc óra volt, Venetia felhívta
Nadiát.
- Vajúdók. Azt mondták, most már nem akarják
leállítani. Csak három héttel jön korábban, mint kel-
lene. Nem is gondoltam vajúdásra, azt hittem, ettem
valamit. De most már kezdenek erősödni a fájások.
- Jól vagy?
- Jól, csak félek. Remélem, nem lesz semmi baja.
- Minden rendben lesz vele - felelte Nadia határo-
zott és bátorító hangon. - Már háromszor végigcsi-
náltad, tudod, mit hogyan kell.
Venetia Athenát és Oliviát is felhívta, aztán fél-
óránként jelentkezett Nádiénál egészen reggelig.
New Yorkban hajnali egy óra volt, addigra Venetia
már hat órája vajúdott. Aztán nem telefonált többé.
Nadia kiment a konyhába, főzött magának egy
csésze kávét, és várta a híreket.
- Még nincs semmi? - lépett be Nicolas.
- Remélem, ő is, a baba is jól vannak.
 - Biztosan. - Nicolas tudta, milyen szoros Nadia
kapcsolata a nővéreivel. Hogy mindig, minden hely-
zetben elérhetők egymás számára. Olivia bent volt
a kórházban Venetiával, Rose pedig otthon várta a
híreket.
Venetia végül fél kilenckor telefonált. Tovább tar-
tott, mint gondolták. A baba rossz irányba for dúlt,
el kellett mozdítani, és ahhoz képest, hogy koráb-
ban jött, nagy volt, három kiló hatvan deka. A hang-
ján érezni lehetett, hogy megszenvedte a szülést, de
eufórikus hangulatban közölte, hogy a kislány gyö-
nyörű, és Valencia a neve. Egy perc múlva Ben fotót
is küldött róla. A lányok már elmentek az iskolába,
de Nadia megígérte, hogy később megmutatja nekik
a képet.
- Gratulálok! - mondta könnyes szemmel.
- Azt hiszem, négynél megállók - fogadkozott Ve-
netia kimerültén. -Négy hónap ágyban túl sok volt.
- De ennek köszönhetően egészséges kisbabája szü-
letett. És Ben hangján is érződött a boldog öröm,
amikor vele beszéltek. Nadia felhívta anyját, és gra-
tulált neki. Rose-nak immár hét unokája volt.
- Alig várom a jövő hónapi partidat - mondta Na-
diának.
- Csak a család lesz ott, anya. De úgy gondoltuk,
megadjuk a módját. Mindannyiunknak van mit ün-
nepelni.
 Olivia és Harley házassága megmenekült. Veneti-
ának és Bennek új kisbabája született. És Nadia meg
Nicolas a lehető legrosszabb év után újra egymásra
találtak, és most egy válást terveztek esküvőre cse-
rélni, jóllehet erről egyelőre senki sem tudott.
 Tizenötödik fejezet

Mint kiderült, a júniusi időpont mindenkinek tö-

kéletes volt. A tévécsatorna megengedte, hogy
Athena szabadságot vegyen ki. Hét héttel Valencia
születése után Venetia talpra állt, és remekül érezte
magát. Már majdnem visszanyerte a normális sú-
lyát, és gyönyörű volt. Olivia és Harley azt tervez-
ték, hogy közvetlenül a kastélyban töltött hétvége
után elutaznak. Nadia pár napja fejezte be egy lakás
berendezését Londonban. A magazin szeptemberi
számának előkészületei már elkezdődtek, de a szer-
kesztőség még nem vált őrültekházává. És ezt a
mostanit gyerekjáték lesz elkészíteni a tavalyihoz
képest.
Nicolas két furgont rendelt, hogy mindnyájan be-
férjenek, és rendkívül jó hangulatban érkeztek meg
a templomba. A saját bébiszitterüket küldte el Bre-
tagne-ba, hogy hozza magával Benoit-t. A kastély-
ban egy cédrusfa ládában talált régi, kézzel varrott,
hímzett családi keresztelőruhákat, amelyek közül
Nadia kiválasztotta a Benoit- ra illőt. Most látta őt
először; percekig tartotta a karjában, miközben a
baba gügyögött, és mosolygott rá. A múlt év után a
gyerekkel való találkozással az utolsó akadályt is le-
küzdötte. Méghozzá könnyedén. Nicolas végig fi-
gyelte őket.
- Köszönöm - súgta oda Nadiának. Ő tette lehe-
tővé, hogy Benőit ott lehessen a kastélyban, és hogy
ezen a számukra különleges napon megkeresztel-
hessék. Ez nagyon sokat jelentett Nicolas-nak. Ami-
kor rápróbálták a keresztelőruhácskát, úgy nézett
ki, mint egy kis herceg. Szőke volt, mint Nicolas, és
kék szemű. Pascalé nem ellenezte a keresztelést,
amikor Nicolas erőt vett magán, és felhívta, hogy
megkérdezze. Azt felelte, hogy ő nem vallásos, és
nem érdekli a dolog. Nicolas-t érdekelte. És becsü-
letesebbnek érezte, ha megkérdezi tőle.
Sem ő, sem Nadia nem tett megjegyzést, amikor
májusban megkezdődött a Cannes-i Filmfesztivál.
Nicolas-nak idén nem mutatták be filmjét, és egyi-
kük sem kívánt elmenni Cannes-ba. Rossz emléke-
ket idézett fel, és lehet, hogy ez mindig is így lesz
ezután.
Nicolas a zsebébe tette és magával hozta a házas-
sági engedélyt. Nadia ruhája különleges ládába cso-
magolva, futárszolgálattal érkezett meg a kastélyba.
Az esküvőt szombatra tűzték ki. Mindenki egy nap-
pal korábban érkezett meg, és a napot a medencé-
nél pihenve vagy a gyerekekkel játszva töltötték.
Nicolas néhány percre bevitte magával Benoit-t a
vízbe, aki örömében sikongatott, amikor Sylvie és
Laure viháncoltak körülötte. Valencia túl kicsi volt
még a medencéhez, ő a babakocsijában aludt.
Este nagy családi vacsorával ünnepelték, hogy
együtt vannak. Most először voltak együtt Nicolas-
val, amióta visszakerült a családba. Mondhatni,
hogy pillanatok alatt visszatalált a helyére. Ő is,
Nadia is kipihentnek és nyugodtnak látszott.
A másnapi reggeliig senki sem tudott az esküvő-
ről. Nicolas akkor jelentette be mindannyiuk meg-
lepetésére. Harley-nak gondot okozott, hogy nem
hozott magával megfelelő öltönyt, de Nicolas meg-
nyugtatta, hogy majd ő ad egyet kölcsön. Végül nem
volt rá szükség. A nyári sötétkék vászonzakója és
fehér vászonpantallója tökéletesen megfelelt az al-
kalomra.
Rose derűs arccal fogadta a bejelentést. Valóban
mindent megtettek, hogy megerősítsék a kapcsola-
tukat.
- Úgy értitek, hogy megújítjátok a házassági foga-
dalmatokat? -Akkor már tizenkét éve voltak háza-
sok.
- Nem egészen - kezdte magyarázni Nicolas. - Pár
hónappal ezelőtt történt egy kis adminisztratív
hiba. A válásunk ügyében megjelentünk a notaire
hivatalában, és amikor újra összejöttünk, elfelejtet-
tük lemondani a válást. Áprilisban értesítettek,
hogy felbontották a házasságunkat. Úgyhogy ma
másodszor is összeházasodunk.
Tréfás megjegyzések és hangos nevetés hangzott
fel az asztal körül, mindenki izgalomba jött, hogy
részt vehet ezen a különleges eseményen, és bor-
zasztóan tetszett, hogy Nicolas és Nadia meglepte
őket a történettel.
- És ha valamelyikünk nem tudott volna eljönni? -
tette fel a kérdést Athena egészen elképedve a terv-
től. Tizennégy éve, hogy nem volt hajlandó hozzá-
menni Joe-hoz, a húga meg másodszor is feleségül
megy ugyanahhoz a férfihoz.
- Úgy tűztük ki az időpontot, hogy mindannyian el
tudjatok jönni -felelte Nicolas. - Vagy ha mégsem,
akkor az illető lemaradt volna a ma esti csodás va-
csoráról, és nem látná Nadiát abban a gyönyörű ru-
hában, amit Venetia készített neki. Még én sem lát-
tam. De a láda, amiben érkezett, akkora, mint ez a
ház.
Egy óra hosszat folyt még az asztal körül a cseve-
gés, aminek a végén elhangzott, hogy délben min-
denki jelenjen meg a városházán, ahol a polgári es-
küvő lesz. És egy órára asztalt foglaltak egy közeli
étteremben. A templomi szertartásra este hatkor
kerül sor, vacsorázni pedig a kastély bán fognak. Ez-
után mindenki visszavonult, hogy eldöntsék, mit
vesznek fel, és hogy időben elkészüljenek.
 Rose mosolyogva nézte, ahogy szétszélednek. Az
esemény csakugyan nem ígérkezett szokványos-
nak, de Nadia boldog volt, és őt csak ez érdekelte.
Ha pedig Nicolas még egyszer megcsalja a lányát,
akkor saját kezűleg végez vele.

Tizenkettő előtt húsz perccel mindenki megjelent

a furgonoknál, amelyek csakhamar elindultak velük
a kisvárosba, a városházára. Nadia egy nagyon csi-
nos, egyszerű fehér pamutszövet ruhát viselt, ame-
lyet a Bon Marchén talált; ő nem, de Venetia ismerte
a tervezőjét, és elismerően nyugtázta húga válasz-
tását. Sötétbarna haját sima lófarokba kötötte, és a
lábán tűsarkú fehér szandált viselt. Kicsiny, fehér
virágokból kötött csokrát Sylvie segített kiválasz-
tani. Vitték a papírjaikat is, és minden a legnagyobb
rendben zajlott. Ben és Venetia voltak a tanúik. Fél
egykor már a gratulációkat fogadták. Nicolas szem-
mel láthatóan megkönnyebbült, hogy újra törvé-
nyes házasok lettek. A többi már csak a ráadás lesz.
A helybeli étteremben egyszerű, de nagyon ízle-
tes ételt szolgáltak fel nekik. Még vegetáriánus fo-
gás is volt Athena számára. Joe-nak ízlettek a ha-
gyományos francia ételek, ki is ment a konyhába,
hogy gratuláljon a séfnek. Elmondta neki, hogy ő
maga is séf, sőt Athena is az.
 Fél négyre értek vissza a kastélyba, ahol min-
denki visszavonult a szobájába pihenni, vagy kife-
küdt a medence mellé. Nadia befejezte a virágok el-
rendezését, közben egy helybeli vendéglátós cég
nagyban készítette a vacsorát.
Nadia megfürdött, elkészítette a frizuráját és a
sminkjét. Fél hatkor három nővére és anyja bejöt-
tek hozzá, hogy segítsenek neki felvenni a terjedel-
mes ruhakölteményt. A ruha szinte betöltötte a szo-
bát, és Venetia arcán széles mosoly jelent meg, ami-
kor meglátta Nadián. Próba nélkül, csak a megadott
méretek alapján megvarrva is tökéletesen illett az
alakjára. Valóban úgy nézett ki benne, mint Hamu-
pipőke a bálban, és amikor Sylvie és Laure meglát-
ták anyjukat, szemük- szájuk elállt a csodálkozástól.
- Olyan vagy, mama, mint egy hercegnő! - ámul-
dozott Laure.
- Nem, nem olyan. Olyan, mint egy királynő! - ja-
vította ki Sylvie. Rose a jelenetet nézve a szemét tö-
rölgette, azután megcsókolta mind a négy lányát.
Milyen más volt ez a történet, mint egy évvel ez-
előtt, amikor azért harcolt, hogy ne jelenjenek meg
Nicolas és Pascalé fotói a Divat lapjain, de elvesz-
tette a csatát. Tanúság volt ez az emberi lélek mel-
lett, és hogy mit vagyunk képesek végigcsinálni, ha
megvan bennünk a kellő bátorság.
 Egy évvel ezelőtt Nadia a házasságát gyászolta,
most pedig az újjászületését ünnepelték, azt, hogy a
kapcsolatuk ma erősebb, mint valaha, egy eddig
nem ismert mélységet kapott, és jobban megértet-
ték önmagukat és egymást. Nadia magabiztosabb
lett, Nicolas komolyabb, és nagyobb tisztelet volt
benne Nadia iránt, mint azelőtt.
Venetia segítségével oldalra fordították a szok-
nyát, és kinyitották a kétszárnyú ajtót, hogy Na dia
kiférjen rajta. Harley, Joe, Ben, Will és Nicolas előre
mentek a templomba, hogy ott várják meg a többi-
eket. Venetia magával vitte a gyerekeit, Olivia,
Athena és a bébiszitter felváltva fogták Benoit- t,
akin az az antik keresztelőruhácska volt, amit a fo-
tók tanúsága szerint még Nicolas nagypapája visel-
hetett a keresztelőjén.
Nadia, Sylvie, Laure és Rose egy régi Rolls-Royce-
szal mentek, amit a birtokon őriztek. Háború előtti
gyártmány volt, de tökéletes állapotú múzeumi da-
rab, Nicolas apjának büszkesége, amit amúgy soha-
sem használt. A kertész ismerte az autót, ő tartotta
rendben, benzinnel is ő töltötte fel, és most a leg-
jobb öltönyében feszített a kormánynál. Sylvie és
Laure kis pótüléseken ülve nézték áhítattal anyju-
kat.
Ebéd közben megbeszélték, ki kísérje az oltárhoz
Nadiát. A sógorai egy emberként ajánlkoztak, de
Nadia az anyját kérte meg rá. A régi kis templomban
egymás mellett fognak végigmenni a padsorok kö-
zött az oltárnál álló Nicolas felé. A menyasszony a
nők és a gyerekek gyűrűjében állt, miközben Vene-
tia felrázta a szoknyáját, Rose pedig a fejére illesz-
tette a tiarát, amit Venetia kölcsönzött ki a New
York-i Fred Leighton ékszerésztől. Ismeretlenek
bámulták meg, ahogy bevonultak a templomba. A
családtagok után már csak Rose és Nadia maradt kí-
vül a két lánnyal, az emberek pedig kissé távolabb-
ról nézték őket mosolyogva. Nem láttak még ilyen
gyönyörű menyasszonyt.
Elsőként Laure lépett be a templomba, közvetle-
nül mögötte ment Sylvie, s rögtön odapisszegett a
húgának, hogy lassítson. Végül Nadia és anyja vo-
nultak lassan a két padsor között. Rose rózsaszín
selyemkosztümje tökéletesen mutatott rajta, Nadia
szoknyája pedig úgy harangozott, ahogy kell, be-
töltve a padsorok közötti keskeny folyosót. Az oltár
felé pillantva meglátta a rá váró Nicolas-t, akinek az
arcán könnyek peregtek le. A múlt és a jelen össze-
keveredett benne, és nem látott mást, csak őt, a fe-
leségét, aki kitartott mellette, és adott neki még egy
esélyt. Nicolas szíve megtelt szerelemmel és hálá-
val.
Harley és Olivia kézen fogva ültek az első sorban.
Ben Nicolas mellett állt mint vőfély. Nicolas újra itt
volt közöttük, visszatért, mint a tékozló fiú, amiért
magában nem győzött hálát adni.
Rose mindaddig a lánya mellett állt, amíg a pap
azt nem kérdezte, hogy ki adja át a menyasszonyt a
vőlegénynek. „Én", felelte erre, majd helyet foglalt
Joe mellett a lányai körében, és a háta mögötti sor-
ban az unokáival. Ez az egyszerű, hagyományos
szertartás meghatóbb volt, mint az a tizenkét évvel
ezelőtti nagyszabású esküvő, amikor Nadia apja és
Nicolas szülei még éltek.
Amikor elmondták az egyszerű fogadalmukat ar-
ról, hogy szeretni, tisztelni és becsülni fogják egy-
mást, a családtagok szemét elfutotta a könny, mert
tudták, milyen nagy utat tett meg ez a két ember,
míg elérkeztek ehhez a pillanathoz. A szerelmük kis
híján meghalt, de sikerült közösen újra életet lehel-
niük belé. Nadia és Nicolas felismerték, hogy az,
amit közösen birtokolnak, erősebb annál, amit Ni-
colas tett.
A pap a szertartás végén megkeresztelte Benoit-
t. Nadia tartotta a karjában, majd a végén át adta a
bébiszitternek. A pap ezek után házastársaknak
nyilvánította őket, mire Nicolas és Nadia egymásra
néztek. Nadia sugárzóan szép volt ebben a fantasz-
tikus ruhakölteményben, és Nicolas soha életében
nem érzett ilyen büszkeséget. Végül a viszony nem
jelentett számukra annyit, mint a házasságuk. A mai
nap új kezdet volt az életükben.
A szertartás után mindannyian visszatértek a
kastélyba, ahol pezsgőt ittak, kaviárt, homárt és
nyelvhalat ettek, és felvágták az esküvői tortát, amit
Nicolas rendelt a helybeli pékségből. A tetején a
marcipán menyasszony és vőlegény mellett két kis-
lány figura is volt Sylvie és Laure nagy örömére. Be-
nőit és Venetia kisbabája békésen átaludták az ün-
nepséget.
A kvartett muzsikálni kezdett, és voltak, akik tán-
coltak, Rose pedig eközben a lányait nézte, különö-
sen Nadiát. Arra gondolt, hogy mindannyian érté-
kes leckét kaptak, az egyik pillanatban erőt vehet
rajtad a legsötétebb reménytelenség, és egy év
múlva ünnepelsz. Tökéletes példa volt ez az élet
szépségéről és kiszámíthatatlanságáról, az emberi
szív erejéről, hogy kitartson a bajban és végül
győzni tudjon, és a szeretetről, amely mindezt lehe-
tővé tette számukra.