5.

A korai érzelmi-szociális fejlődés zavarai (0-3 év), beavatkozás lehetőségei team

munkában
Kulcsfogalmak: szülés, születés, kötődés, rizikófaktorok, vizsgálatok

Vázlat:
 a szülésre, születésre ható biológiai, pszichológiai tényezők;
 kötődés megfogalmazása, típusai, hatása a gyermek fejlődésére;
 regulációs zavarok;
 vizsgálati és terápiás lehetőségek, pszichopedagógus kompetenciái;
 rizikófaktorok;
 fejlődést befolyásoló faktorok

A szülésre, születésre ható biológiai, pszichológiai tényezők:

A születés az első bio-pszicho-szociális átmenet, egyben a legradikálisabb is. Számos tényező

befolyásolja.
A gyerekvárás időszaka normatív krízisnek tekinthető. Ez azt jelenti, hogy alapvető változás
zajlik testi és lelki értelemben is (hasonlóképp más természetes krízishelyzetekhez, pl. a pubertás,
klimax). Ez a változás az egész család életét befolyásolja. Az anya teste változásokon megy keresztül,
melyeknek elfogadása bizonyos esetekben nehéz lehet. Megváltozik a testkép. Testi tüneteket is
produkálhat (pl. hányás). Továbbá érzelmi egyensúlya is megváltozhat. A hormonális változások miatt
több érintést és figyelmet igényel. Az apa szerepe, hogy megteremtse az egzisztenciát, támogatást
nyújtson. Ő is szoronghat. A testvér érzékeli a változásokat, féltékenység még nincs jelen. A normatív
krízis tehát egy olyan, a mindennapokban szükségszerűen megjelenő, bizonytalanságokkal teli
élethelyzet, ami a család minden tagjától alkalmazkodást igényel. Sikeres megoldásának eredménye a
fejlődésre képes, a változáson baj nélkül áthaladó család. A családtagok általa érettebb
személyiségekké válnak, megváltoznak a szerepek, fokozódik az összetartozás. Mindezek lehetővé
teszik, hogy az anya kiegyensúlyozottabb legyen, a várandósságot áldott állapotként élje meg. Ebben
a folyamatban a környezet szerepe nem elhanyagolható. Ugyanakkor a rendezett, kiegyensúlyozott
körülmények között élőknél is természetesnek mondható, hogy váratlan, olykor bizarrnak tűnő lelki
jelenségek léphetnek fel hangulati ingadozások, szélsőséges reakciók, hirtelen változások stb.

Élettani (testi) változások:

A terhesség elképesztő mértékű hormonális változást jelent a női szervezet életében. Ezt a
folyamatot az anya szervezetének saját mechanizmusain túl a magzat és a placenta együttesen
szervezi.
Kezdetben például az egyik fő feladat, hogy az anyai szervezet szempontjából szövetidegen
embrionális sejteket, illetve szöveteket az anyai szervezet ne vesse ki. Ennek záloga az anyai
immunrendszer specifikus gyengítése, ami időlegesen „lejjebb hangolja” az anyai szervezet
immunfolyamatait. Noha ez ténylegesen nagyobb fertőzésveszélyt jelent az anyáknál, ugyanakkor
megjelenik a vitamindús gyümölcsök és zöldségek iránti fokozott igény, illetve a gyorsan romlandó –
ennél fogva veszélyesebb – ételféleségektől való viszolygás, akár undor.
Később, a magzat növekedésével egyre nagyobb feladat hárul az anya szervezetére, hogy
immár kettejüket is ellássa. Megfelelő lépésekkel tesz eleget ennek a feladatnak, megnövekedik
például a vértérfogat, a keringési rendszer és a légző rendszer is jóval hatékonyabban végzi a dolgát.
Az anya teljes szervezete az új jövevény fogadására készül.
A terhességet három trimeszterre osztjuk:
Az első trimeszterben már megnőnek, megduzzadnak az emlőmirigyek, a méh növekedése a
húgyhólyagot nyomhatja, ezzel folyamatos vizelési ingert okozva. A szív is folyamatosan növekszik,
teljesítménye is nagyobb lesz. Az ösztogén és progeszteron többlete rosszulléteket,
hangulatingadozásokat okozhat.
A második trimeszterben vérnyomás és vizeletteszt szükséges a terhességi magas vérnyomás
és a cukorbetegség kizárására, kezelésére. Az anya étvágya is növekszik. A köldökzsinór is
folyamatosan fejlődik, a táplálék könnyebben átjut rajta, ám a károsító anyagok is! Elkezdi érezni a
magzati mozgásokat. A hasfal bőre viszkethet, pigmentálódhat, visszértágulat alakulhat ki. A növekvő
súly miatt hátfájdalom lehetséges. Az anya szíve 20%-kal gyorsabban ver már, így a megnövekedett
vérmennyiséget keringetni tudja.
A harmadik trimeszterben a korábbi tünetek megjelenhetnek/felerősödhetnek.
A várandósság vége felé az anyai szervezet felkészül a szülésre, például az ízületek lazításával, a
méhszáj puhulásával, az emlők szoptatásra való előkészítésével.
A szülés természetes folyamat, neuroendokrin szabályozás alatt áll. Ugyanis a neuronális és
endokrin folyamatok egymást kölcsönösen felerősítő hatása játszik szerepet a szülés
megindulásában. Normál szülés esetén a terhességet védő tényezők és a méhtevékenységet aktiváló
tényezők egyensúlya áll fenn. A kétféle hormonális főhatás közül a terhesség folyamán végig a
védőhatások vannak túlsúlyban, majd a szülés megindulásakor az aktiváló tényezők válnak
uralkodóvá. Aktiváló tényezők: méh fokozott feszülése, szimpatikus tónuscsökkenés. Szüléskor az
anya szervezetében több fontos hormon is segíti a megfelelő változások bekövetkeztét:
 oxitocin: a „szeretet” hormonja, stresszoldó hatású, fokozza a méh izomzatának
összehúzódását
 ösztrogén: ha túlsúlyba kerül a progeszteronnal szemben, az méhösszehúzódásokat indukál
 prosztaglandinok: fő forrása a magzatburok és a lepényszövet; hatással van a
méhösszehúzódások frekvenciájára és amplitúdójára; puhává és tágulékonnyá teszi a cervix-
et (méhnyak)
 prolaktin: fő szerepe a tejelválasztásban van, fontos motivációs-érzelmi változásokat
erdményez: az alárendelődést, a másik igényeinek előtérbe helyezését segíti elő
 kortizol: anti-stressz hormonként is ismert; a magzati mellékvese által termelt kortizolnak
szerepe van a méhösszehúzódások kialakulásában
Ugyanezen hormonok a testi hatásaikon túl egyúttal agyi átvivő anyagokként is működnek. A
megfelelő agyi központokba jutva ezek az anyagok gondoskodnak az anya és a gyermek érzelmeinek
és tudatállapotának olyan irányú módosításáról, amelynek révén a szülés nem egyszerűen
elviselhetővé válik, hanem kifejezett eksztázis, „csúcsélmény” is lehet. A szülés átélése
kultúránként/személyenként változik.

Lélektani változások:

A gyerekvárás időszakán belül lélektani szempontból is jól elkülöníthető szakaszokat

állapíthatunk meg, amelyek nagyjából a trimesztereknek felelnek meg. Ezekben az anyáknak (és az
apáknak) más-más „feladata” van.
A korai időszakban a lélektani ráhangolódás iránya az, hogy az anya elfogadja a születendő
gyereket. Elfogadja a másállapotát, valamint azt, hogy a gyermeket önnön részének tekintse. Ez még
az anyáról szól: „Mi egyek vagyunk.” Testileg és lelkileg is el-, illetve be kell fogadnia a gyermeket.
 A középső szakasz a gyereknek, mint önálló lényként történő elismerését hozza, tehát belső
elkülönülést eredményez. Ezt segíti az is, hogy ilyenkor már a jellegzetes alakváltozás a külvilág felé, a
jól érzékelhető magzatmozgások pedig az anya számára közvetítik egyértelműen, hogy „önálló lény
van bennem”.
A harmadik szakasz a leválás, az elválás a gyerektől, tehát annak elfogadása, hogy a már
önállónak megélt gyerek „elhagyja a testemet”, a szoros fizikai kontaktus átalakul. Ez sokszor nem
könnyű lépés, és sokat segít benne a szoptatás: még hosszú ideig őrzi a korábbi együttlétet és a
„testemből táplállak” élményt, ami fokozatosan vezeti át mindkettőjüket oda, hogy most már
elkülönülten élnek, mégis összetartoznak.

(Várandós apák:)

Az anyákhoz hasonlóan jelentős hormonális és viselkedésbeli változások zajlanak a

férfiakban is: megemelkedik a prolaktin- és kortizolszintjük, valamint lecsökken a
tesztoszteronszintjük.
Mindezek a változások előkészítik a férfiakat arra, hogy ott maradjanak az anya mellett, és
utódjaikat az anyához hasonló odaadással gondozzák. Evolúciós tekintetben ez rendkívül fontos
szempont, hiszen az emberi újszülött olyan magatehetetlenül jön a világra, hogy életben
maradásához és felnövekedéséhez mindkét szülő odaadó gondoskodása szükséges.
A férfiak lelki szempontból is átélik a változást, számos belső konfliktust oldanak meg a kilenc
hónap alatt. A párkapcsolatok első komoly próbája is általában a gyerekvárás, a gyerekszületés és a
szülővé válás, a családdá alakulás folyamata. A gyermek várása, születése megváltoztatja a kapcsolat
dinamikáját és a kizárólagos egymásra figyelés helyett a megszületendő, majd világra jött kisgyerekre
összpontosul a pár és a család minden figyelme.

Kommunikáció és kapcsolat az anya és a magzat között:

Az anya és magzata közötti kommunikációnak három csatornáját különböztetjük meg: ezek a

fiziológiai, a viselkedéses és a láthatatlan csatorna.
 Fiziológiai csatorna:
Ez alatt azt értjük, hogy az anya szervezete a méhlepény közvetítésével összeköttetésben áll a
magzat vérkeringésével, amelyen keresztül nem csak a táplálék jut el a magzathoz, hanem
számos olyan vegyi anyag is, amely befolyásolja a magzat állapotát. A dohányzás, az alkohol,
a drogok közvetlenül károsítják a magzatot. A tartós érzelmi elutasítás, az anya depressziója
és az állandó stressz közvetett úton negatívan befolyásolja a magzatnál a szinaptikus
kapcsolatok fejlődését, és maradandó nyomot hagy az érzékeny, plasztikus agyi struktúrában.
Az anya ellazulása, feltöltődése, a társas támasz jelenléte ugyanakkor pozitívan hat hosszú
távon is.
 Viselkedéses csatorna:
Mindazokat a tevékenységeket és szándékos kommunikációs kezdeményezéseket foglalja
magába, amelyek az anya mozgásához, pihenéséhez, beszédéhez, azaz az anya és
környezetének mindennapjaihoz kapcsolódnak.
A magzati kommunikáció legfontosabb eszköze a mozgás, illetve a mozdulatlanság. A magzat
mozgásának érzékelése sok esetben meghatározó az anya-gyerek kapcsolat szempontjából,
sok anyában és apában is innentől kezdve tudatosul, hogy gyermeket várnak.
 Láthatatlan csatorna vagy lelki köldökzsinór:
 Az a mély, lelki egymásra hangoltság, amely anya és magzata között kialakul. Ez az intuitív
„együtt-lét” alapozza meg a megszületést követő időszakot, amikor az újszülöttre való
ráhangolódásnak óriási jelentősege van a csecsemő jelzéseinek érzékeny észlelése és
szükségleteinek megfelelő kielégítése szempontjából.

Kötődés megfogalmazása, típusai, hatása a gyermek fejlődésére:

Kötődés, kötődési elméletek:

Az ember szociális lény. A kötődés a közelség keresésére és fenntartására való törekvés egy
másik személlyel. Öröklött viselkedési hajlam, melynek alapja a feltétlen bizalom.
A pszichológusok eleinte úgy gondolták, hogy a kötődésnek az a gyökere, hogy az anya a
táplálék forrásaként a csecsemő egyik legalapvetőbb szükségletét elégíti ki. Sigmund Freud korai
kötődéselméletének, a drive-redukciós magyarázatnak is ez a gondolat képezi az alapját. Freud a
biológiai késztetéseket (biológiai drive-ok) tartotta az emberi motiváció forrásának, pl.: éhség,
szomjúság. Ezek alapján pedig a csecsemők azokhoz a személyekhez fognak kötődni, akik kielégítik
táplálékigényüket (orális szakasz). Azonban ma már tudjuk, hogy az anya-csecsemő kötődés túlmutat
a táplálkozási szükséglet kielégítésén.
Harry Harlow 1969-es rhesusmajmokkal folytatott kísérlete is ezt bizonyította, amikor a
majomcsecsemőket elválasztottak anyjuktól, és két műanyához („drótanya és szőranya”) helyezték
őket. A majomcsecsemők –annak ellenére, hogy drótanyán keresztül táplálták- több időt töltöttek a
szőranyán, mivel az biztonságot nyújtott, és idegen tárgyak felfedezéséhez, fürkészéséhez is biztos
támpontként szolgált. Tehát a testi érintkezés és az azonnali vigasz fontos.
Az embercsecsemő kötődésével elsősorban az angol pszichoanalitikus John Bowlby
foglalkozott az 1950-es és ’60-as években. Saját klinikai tapasztalatait vetette össze a kognitív
fejlődés, a szabályozó rendszerek elméletének és az evolúciós megközelítés eredményeivel. Utóbbi
szerint a csecsemő túlélési esélyeit növeli, ha a szülővel szoros fizikai és érzelmi kapcsolatot alakít ki.
Bowlby elméletének központi gondolata, hogy az önellátásra képtelen csecsemő eredendő
szükséglete a tartós, szoros kapcsolat kialakítása gondozójával. Ez a veleszületett hajlam minden
gyermekben megvan. A kötődési elmélet tehát a gondviselő védelmi, biztonságot nyújtó szerepét
hangsúlyozza, szemben a korábbi elméletekkel (pl. Freud), amelyek a gondozó élettani szükségleteket
kielégítő vagy tanító szerepét állítják középpontba.

A kötődés kialakulása:

A csecsemő valamilyen zavaró belső állapot (pl. éhes), vagy külső stressz (valamitől megijed)
hatására a kötődési személyt keresi, hozzá fordul segítségért, hiszen ő biztonságérzetet,
megnyugvást jelent számára.
A csecsemő különböző kötődési viselkedésekkel éri el a gondozó közelségét, gondozását. Ez
egy viselkedési eszköztár, mellyel a csecsemő jelez, irányít. Az alábbi viselkedések tartoznak bele:
panaszos vokalizáció, sírás, nyújtózkodás, aktív helyváltoztatás, felkapaszkodás, odabújás stb. Az
eszköztár a csecsemő fejlődésével bővül, illetve változik, de alapvetően mindig megmarad.
Kölcsönös dinamikus tanulási periódusnak nevezzük azt az időtartamot, amikor a gondozó és
a csecsemő megismerik egymás jelzéseit, azokra adott reakciót, válaszokat.
A megfelelő kötődés kialakulásához szükség van a gondozói szenzitivitásra. Szülői szenzitivitásról
akkor beszélhetünk, ha az adott szülő ismeri és jól értelmezi gyermeke jelzéseit, tehát érzékeny rájuk,
és megfelelően tud reagálni, ki tudja elégíteni a szükségleteit. A folytonos és rendszeres
gondoskodás, az interakció természete szabja meg a kapcsolat minőségét, a kölcsönös tanulási
folyamat eredményét.
Bowlby szerint a kötődés egyfajta szabályozórendszer, amely egyensúlyt teremt a gyerek
biztonság iránti szükséglete és tapasztalatszerzési vágya között. Ez a célvezérelt viselkedésszabályozó
rendszer tartja a csecsemőt a személy közelében, aki védelmet és biztonságot nyújt veszély esetén.
Ideális esetben az első két év folyamán fejlődik ki, négy szakaszban:
1. Kötődés előtti szakasz (születés - 6. hét): – gyerekek szoros kapcsolatban maradnak a
gondozójukkal, nem keserednek el, ha egy idegen vigyáz rájuk
2. Kötődés keletkezése (6. hét - 6-8 hó): – gyerekek másképp reagálnak ismerős és
ismeretlen emberekre, ismeretlen láttán félelem jelei (idegenfélelem – önálló
helyváltoztatással egy időben)
3. Tiszta kötődési szakasz (6-8 hó - 18-24 hó): – szeparációs szorongás jellemző, feldúlttá
válik, ha a gondozó kimegy – Az anya biztonságos hátteret nyújt
4. Kölcsönös kapcsolatok szakasza (18-24 hó): – anya-gyerek időnként megszakítja a
tevékenységet, és megújítja a kapcsolatot; a szimbolikus képesség fejlődésével a szülő-
gyerek kötődés belső munkamodellé válik, a gondozókkal és a másokkal folytatott
interakciók mentális normájává.

A kötődési kapcsolat belső modellje:

A csecsemőnek az adott gondozóval átélt tapasztalatai egy specifikus mentális

reprezentációban, belső munkamodellben tárolódnak és összegződnek, és ez a kognitív struktúra
teszi lehetővé a csecsemő alkalmazkodását gondozója viselkedéséhez. A belső munkamodell a korai
szocializációs tapasztalatokra épülve a későbbi interperszonális kapcsolatokat, észleléseket és
elvárásokat is meghatározza. A csecsemő önmagáról is képet alkot a gondozói magatartás tükrében,
azáltal hogy vele hogyan bánnak egy érzelmi kapcsolatban. Később ez nagyon fontos szerepet játszik
az érzelemszabályozás kialakulásában, az önregulációban, illetve a társas viselkedésben is, hiszen
későbbi kapcsolatainkat is ez alapján alakítjuk. Bowlby a kutatásai alapján rávilágított arra, hogy ha
egy gyermek a korai években nem tud biztos kötődést kialakítani egy vagy több személlyel, akkor
felnőttkorában sem lesz képes tartós személyes kapcsolatokat létrehozni.
Bowlby három szülői típust határozott meg az alapján, hogy a szülő hogyan reagál gyermeke
jelzéseire, és hogy ő abból mit tanul, milyen hatással lesz a későbbi viselkedésére.
Típusok:
 Szenzitív szülő:
o Amit a gyermek tanul: megértik őt, kielégítik érzelmi, fiziológiai szükségleteit
o Későbbi következmények: partnerében megbízik, mert az támaszt és
segítséget nyújt
 Elutasító szülő:
o Amit a gyermek tanul: stresszhelyzetben magára marad, nem kap segítséget,
támogatást, nem számíthat másra, csak magára
o Későbbi következmények: nem tartja magát szerethetőnek, törődésre
méltónak, önbizalomhiány, nincs bizalma a kapcsolatokban sem, kerüli a
mély érzelmi kapcsolatokat
 Félelemkeltő szülő:
o Amit a gyermek tanul: tehetetlenség, inkompetencia érzése
o Későbbi következmények: alacsony önbizalom, negatív önértékelés,
bizalmatlan a szoros kapcsolatokban, szociális interakciók során könnyen
válik ingerültté

A kötődés stabilitása:

Bowlby szerint a belső munkamodell információszűrő szereppel bír, ugyanis befolyásolja a

kötődéssel kapcsolatos észlelési folyamatokat és a percepciót. Csak azokat az információkat építi be a
modellbe, amelyek megerősítik azt, ezzel tartja fenn a stabilitást. A kora gyermekkorban kialakult
mintázat az élet során viszonylag változatlan marad, a kötődés folytonossága azonban csak részben
igazolt. Befolyásolhatják a gyermeket, illetve a családot ért kedvező vagy kedvezőtlen környezeti
hatások, amik átmenetet képeznek egy eltérő kötődési mintázatba (pl. biztosból bizonytalanba,
dezorganizáltba viszont nem igazán).

Alternatív gondozók:

Az elsődleges kötődési személy általában az anya, de ez nem szükségszerű, bármilyen

gondozó betöltheti ezt a szerepet, aki folyamatosan jelen van a gyermek környezetében.
A bölcsődei-óvodai ellátás önmagában nem növeli a bizonytalan kötődés előfordulását. A jó
minőségű alternatív ellátás ugyanakkor kompenzálhatja az inszenzitív anyai viselkedést.

Mary Ainsworth és az Idegen helyzet teszt:

Bowlby munkatársaihoz 1950-ben csatlakozott Mary D. Ainsworth, aki a rövid szeparációk

hatásainak megbízható mérésére fejlesztette ki munkatársaival az Idegen Helyzet Teszt néven
ismertté vált laboratóriumi eljárást.(Nem diagnosztikus, hanem kutatási eszköz!) A vizsgálat során
több lépésben figyelik meg a gyermekek édesanyjuk távozására majd visszatérésére adott reakcióját.
Az „idegen hely” a 12-18 hónapos életkornak megfelelő játékokkal teli szoba, ahol a gyermek egy
idegen személlyel is találkozik, majd gondozója először az idegennel, később pedig teljesen egyedül
hagyja. A szeparációs epizódokat mindkét alkalommal a gondozó visszatérése követi. Az
idegenfélelem és a szeparációs stressz kötődési viselkedést vált ki. A kísérleti helyzetben
megfigyelhető a két viselkedési rendszer egyensúlya, valamint az, hogy a gyermek mennyire és
hogyan „használja” a kötődési személyt a stresszhelyzettel való megküzdésben. Ezek alapján három
kötődési mintázatba sorolták a gyermekeket:
1.) A „biztonságos” csecsemők számára az anya az ismeretlen környezetben biztonságos
bázisként szolgált, jelenlétében a szeparációt követően is hamar megnyugodtak.
2.) A „bizonytalan-elkerülő” csecsemők az anya jelenlétével látszólag nem törődtek,
távolléte nem zaklatta fel őket, visszatérésére nem vagy csak alig reagáltak.
3.) A „bizonytalan-rezisztens” csecsemők figyelme folyamatosan az anyán csüggött,
jelenlétében sem igen exploráltak. Az anya távozása felzaklatta őket, visszatérésekor
azonnal közelséget és testi érintkezést kerestek, de a vigasztalási kísérletek sikertelenek
voltak, esetenként dühösen ellenálltak az anya próbálkozásainak.
A normál populáció 5-20%-a nem volt besorolható egyik kategóriába sem. Számukra Main és
munkatársai egy negyedik kategóriát hoztak létre, mely a dezorganizált/dezorientált kötődés nevet
kapta.
+1) A „dezorganizált/dezorientált” csecsemők a kötődési személy ellenére sem tudtak megfelelő
kötődési stratégiát alkalmazni. Viselkedésük ellentmondásos volt. Téves irányú, tétova, sztereotip
mozgások, tartós mozdulatlanság, lemerevedés, félelem jellemezték ezeket a gyermekeket. Ennek a
kötődési mintázatnak a hátterében motivációs konfliktus húzódik meg: a szorongást keltő helyzetben
a kötődési és a távolodási, menekülési viselkedések paradox módon egyszerre aktiválódnak. A
gyermekek nem képesek csökkenteni a szorongást. A szülő a biztonság és a félelem forrása is egyben.
A dezorganizált/dezorientált kötődére nézve magas kockázati csoportként jelentek meg a
veszélyeztetett körülmények között élő, pszichés problémával küzdő anyák és gyermekeik.
A kötődést befolyásolja a szülői viselkedés (szülői szenzitivitás, válaszkészség), a gyermek
egyéni jellemzői (képességek, temperamentum), a családi helyzet (SES, konfliktusok), a kultúra.
Nem hagyhatók figyelmen kívül a környezeti hatások sem. Védőtényező a szülő mentális
egészsége, a támogató és kiegyensúlyozott házastársi kapcsolat, a támogató szociális környezet és az
intervenciós programok. Szociális rizikó lehet a szülők iskolázottsága, jövedelme, életkora,
lakáskörülmények, (kis)gyermekek száma és az ezekkel járó pszichés terhek. Halmozott rizikót jelent a
serdülőkori terhesség, a szenvedélybetegség. Minél több kockázati tényező áll fenn együttesen, annál
valószínűbb a bizonytalan, dezorganizált kötődés.

Regulációs zavarok:

A regulációs zavarok a csecsemők kb. 5-10%-át érintő viselkedésszabályozási zavarok. Hatására a

csecsemő nehezen szabályozza hogylétét, viselkedését és fiziológiai folyamatait (érzékelési, figyelmi,
mozgásos vagy érzelmi területen). Klasszikus regulációs zavarok az excesszív sírás, a krónikus
nyugtalanság, az alvásproblémák, valamint a táplálkozási-gyarapodási nehézségek. Ezek a csecsemő-
és kisgyermekkor pszichés, vagy pszichoszomatikus megbetegedési formáinak tekinthetők (a
csecsemőkor szinte minden lelki megnyilvánulása a testi funkciókhoz kötődik, így a tünetek is
zömében pszichoszomatikus funkció- zavarok.) A nem kezelt regulációs zavarok hatással vannak a
gyermek későbbi érzelmi fejlődésére.
Általában a gyermek felé irányuló szülői áttételekből és projekciókból (feldolgozatlan gyász, trauma)
alakulnak ki, és a szülő-gyermek kapcsolat romlásához vezethetnek. Ha a gyermek jelzéseit és
viselkedését a szülők nem tudják megfejteni (és nem kapnak hatékony segítséget), akkor a szülői
kompetencia érzés csökkenhet, a családban krízishelyzet alakulhat ki, illetve megszilárdulhatnak a
gyermek tünetei.

Regulációs zavarok csecsemő-és kisgyermekkorban:

Az első életévben leggyakrabban megjelenő regulációs zavarok a nem organikus eredetű excesszív
sírás, a tartós nyugtalanság, az alvászavarok, a táplálkozási-gyarapodási nehézségek
A második életévben leggyakoribbak a játék iránti érdeklődés csökkenése; a túlzott, tartós
dacreakció, az elválástól való extrém félelem, a gyakori kontrollálhatatlan dühroham, a szokatlan
mértékű, önmagára, más személyekre, tárgyi környezetre irányuló agresszió és a szokatlan mértékű
testvérféltékenység.
A regulációs zavarok okai multifaktoriálisak (a tünetek létrejötte komplex).

Krónikus nyugtalanság, excesszív sírás:

Sírás:
 a csecsemő legfontosabb veleszületett preverbális kommunikációs eszköze
 Winnicotta sírás okait 4 kategóriába sorolja:
o elégedettség
o fájdalom
o harag
o bánat
 születést követő első hetekben a csecsemők tartósabban sírnak, sírásuk nehezen csillapítható
o leggyakrabban 16 és 23 óra között
o a sírás okára nem találunk magyarázatot
a harmadik hónaptól a legtöbb csecsemőnél csökken a sírások tartama
 a szülők többsége képes megfelelően reagálni rájuk
 csillapíthatatlan sírásaz anya önbizalma, önértékelése, valamint a szülői kompetencia
érzése erősen meginog
 excesszív sírás: ha a csecsemő a születést követő 3 hónapban valamikor legalább 3 héten át,
hetente legalább 3 nap, naponta legalább 3 órát sír vagy nyűgösködik
a csecsemők 16-29 %-a
  perzisztáló sírás:
3. hónaptól
gyakran éjszaka lép fel
minőségében eltér az excesszív sírástól
 sírási problémákban szenvedő csecsemőnél feltűnő tulajdonságok:
o fogékonyak a vizuális ingerekre, motorikusan nyugtalanok, a függőleges testi pozíciót
kedvelik, a hason és a háton fekvést elutasítják, könnyen megijednek, és
ingerlékenyek
o nehezen tudnak megnyugodni, és paradox módon keresik az ingereket, pedig szinte
állandóan túl vannak ingerelve
o nehéz őket testközelben tartani, mivel gyakran megfeszítik magukat

Lehetséges okok:
 kólika (esetek 11%-a, inkább maga a sírás váltja ki) –hasfájás, reflux
 éretlen alvás-ébrenléti ritmus
 gyermekgyógyászati/neurológiai megbetegedés
 nehéz temperamentum
 pszichoszociális családi problémák
 anya pszichés /pszichotikus beteg
 partnerkapcsolati problémák
 szülők gyermekkori traumái

Alvászavarok:
 alvás és ébrenlét ciklikus váltakozása és szabályozása körülbelül a magzati élet 36. hetére
kifejlődik
 alvási és ébrenléti állapotoknak az éjszakához és a nappalhoz való illesztése a csecsemő első
hónapjainak egyik fontos feladata
 fejlődése függ: az agy érettségétől, a külső ingerektől, a szociális kontaktus
minőségétől és mennyiségétől
 csecsemők alvási igényei nagy egyéni különbségeket mutatnak:
o újszülöttek átlagos alvási ideje napi 14-16 óra
o kétéves korra átlagosan napi 12-13 óra
 születést követő első két hétben a csecsemő alvásciklusa rövid (40-60 perc)
↓fejlődés
egy-egy alvásciklus időtartama megnövekszik
o nyugodt vagy mély alvás hosszabb idejűvé válik
o REM-alvás lerövidül
kb. a 3. hónaptól:
o az alvás a felnőtt ritmusához hasonlóan nyugodttal kezdődik, REM-mel folytatódik
o az éjszakát képes átaludni a csecsemők 70%-a a harmadik, további 20% a hatodik
hónapra
MINDEN csecsemő és kisgyermek éjszakánként többször fölébred (2-5 alkalommal)
 éjszakai átalvás: ha egy csecsemő egyfolytában 6-8 órát alszik anélkül, hogy
az újra elalváshoz külső segítségre lenne szüksége
 sikeres alvásnál a csecsemő fejlődési szintje mellett a külső feltételeket is figyelembe kell
vennünk:
o alvás helye (gyermekágyi időszak: 1. 6 hét (1 év) – anya mellett!)
o levegő hőmérséklete, tisztasága
o ruházat
o rituálék, szokások
o gondozó személy támogatásának minősége
  alvási problémák:
o a csecsemő hathónapos korától
o ha hetente legalább 5x az elalvásnál vagy az átalvásnál komoly problémákkal küzd
o alvászavar leggyakoribb tünetei:
 nem, vagy csak nehezen tud elaludni
 óránként vagy kétóránként fölébred, sír, nehezen megnyugtatható
 az éjszaka-nappal, az alvás-ébrenlét állapotainak ritmusa nem alakul ki
 az elalvás és átalvás kimondottan csak szülői segítséggel működik
 az elalvási fázisok meghaladják a 30 percet, az éjszakai ébrenlét pedig 20
percnél tovább tart

Lehetséges okok
 rossz szokások, nem alakultak ki alvási szokások
 szülő maga is alvászavarral küzd (saját intrapszichés történések)
 gyermek vagy szülők érzelmi bizonytalansága, félelme
 a gyermek bántalmazott
 gondozó személy elvesztése okozta trauma
 nem tudja feladni a környezete feletti kontrollt, küzd az elalvás ellen
 szülő csecsemőhaláltól való félelme miatt állandóan felébreszti
 tudattalan pszichés ok: gyermekre hárított szerep, alibi funkció
 család pszichoszociális nehézségei
 változások
 gyakori tévézés  túlingerlés
 organikus okok (pavor nocturnus = éjszakai felriadás)

Etetési, étkeztetési, gyarapodási zavarok:

 nagy egyéni különbségek
 első 4-6 hónap: folyékony
6 hónaptól: pépes
azt követően pedig félszilárd, majd szilárd ételeket fogyaszthat
 az anya számára egyik leggyötrőbb tapasztalat, ha csecsemője nem szopik, nem gyarapszik
kellőképpen
 sikeres etetéséhez elengedhetetlen:
o a csecsemő anatómiai érettsége, a szükséges mértékben fejlett orális-motorikus
képessége
o helyes testtartása
o etetés közben a gondozó személy részéről a megfelelő minőségű interakció
 MINDEN csecsemő életében előfordul, hogy nem eszik eleget, vagy bizonyos ételt
visszautasít, különösen az átmeneti időszakokban
 etetési vagy étkezési zavarok: etetés vagy étkezés közbeni viselkedése több mint négy hétig
problémás
 nem minden esetben járnak együtt gyarapodási problémával (gyarapodási problémák
lehetnek organikus és nem organikus eredetűek)
 az életkorral változnak az etetési zavarok kritériumai is:
 első hónapokban: napi hányás, a tej, az étel visszautasítása, étvágytalanság,
szopási és nyelési nehézségek, az egyes etetési folyamatok hosszú, több mint
45 percnyi tartama, az egyes etetések közötti időtartam kevesebb, mint 2
óra, átmeneti szoptatási problémák
 hatodik hónap után gyakran a következő kategóriákkal bővülhetnek:
mindenféle étel teljes vagy nagymértékű visszautasítása, félig szilárd vagy
 szilárd ételek visszautasítása, bizarr étkezési szokások, a kanál visszautasítása
és evés közben az anya-gyermek interakció zavarai
 infantilis anorexia: az étkezési zavarok egy ritka, súlyos formája
o 6. hónap és hároméves kor között jellemző
o az étel teljes mértékű visszautasítása egybeesik egy gyarapodási zavarral, lelassult
motorikus és/vagy beszédfejlődési lemaradással
 poszttraumás etetési zavar: az etetési problémák egy másik különleges formája
o mindenféle száj, arc vagy garat területét érintő ingerlés averzív hatást gyakorol a
csecsemőre, ami az étel visszautasításához vezet

Lehetséges okok
 organikus eredet: neurológiai zavar, száj motorikus fejlődési rendellenessége, nem megfelelő
szopás-nyelés koordináció
 nem szabályos biológiai ritmus, irritabilitás, fejlődési elmaradás
 szülő tudatos/tudattalan gyermekkori tapasztalata, saját étkezési zavara, feldolgozatlan
szeparációs vagy veszteségi traumája
 pszichoszociális nehézségek
o anya mentális betegsége, alkohol/drogfüggő
o elhanyagolás, bántalmazás
 mennyire fogadja el a gyermek autonómiára való törekvését etetés közben
 leggyakoribb: organikus és nem organikus okok együttes jelenléte

Diagnosztikája:
A regulációs nehézségek minél korábbi felismerése és kezelése jelentős védőfaktor a későbbi
egészséges személyiségfejlődést illetően. Sem a BNO-10, sem a DSM-V nem említi a korai regulációs
zavarokat. Irányadó lehet a témában, az amerikai „Zero To Three” National Center for Infants,
Toddlers and Families klasszifikációs rendszere.

Rizikófaktorok, fejlődést befolyásoló faktorok:

„Az Egytől Háromig Csecsemő Mentális Egészsége Munkacsoportjának” definíciója szerint a

csecsemő mentális egészségét az egészséges szocio-emocionális fejlődés adja, amely az első három
életévben arra alapozódva formálódik, hogy a gyermek megéli és megtanulja szabályozni, kifejezni az
érzelmeit, közeli interperszonális kapcsolatokat alakít ki, fölfedezi a környezetét, és tanul – mindezt
családi, közösségi kontextusban.
Az átmeneti érzelmi nehézségek (pl. a dac, szeparációs szorongás) időben behatároltak és
természetesek, DE! ha megjelenési formájukban, intenzitásukban és tartósságukban eltérnek a
normálistól, az komoly szimptómákat eredményezhet (pl. depriváció, depresszió, érzelmi görcs,
kötődési zavarok, túlzott szeparációs szorongás).
A fejlődést rizikófaktorok és védőfaktorok interakciója határozza meg.
Rizikófaktorok:
1. Biológiai rizikófaktorok a gyermek oldaláról
 koraszülöttség
 zavart fiziológiai repertoár, vagy zavart a homeosztázis (pl. szabálytalan légzés, felriadás,
csuklás, fuldoklás)
 zavart nagymozgásos aktivitás (pl. hirtelen mozdulatok, állandó mozgás)
 zavart finommozgásos aktivitás (pl. szegényes, hirtelen vagy petyhüdt mozgás)
 koncentráció és a figyelem zavarai
 érzelmek kifejezésének zavarai (pl. hirtelen váltás teljes nyugalomból sírásba)
  egyéni temperamentum- és viselkedészavarok (pl. impulzív viselkedés)
2. Szülői rizikófaktorok
Ha a gyermek önszabályozásának hiányosságai és az „intuitív szülői viselkedés” hiányosságai egyaránt
jelen vannak, akkor a szülők aligha képesek kompenzálni gyermek hiányos önszabályozását. (A szülői
oldal kedvezőtlen feltételei származhatnak a múltból, vagy összefügghetnek a család aktuális, vagy a
szülővé válás idején kialakult helyzetével).
 szülő szorongása várandósság alatt
 komplikált szülés
 gyermek természete, temperamentuma miatti csalódás
 szülő pszichés megbetegedése
 post partum depresszió/pszichózis
 hiányos önbizalom és szülői kompetencia
 kapcsolati konfliktusok
 neveléssel kapcsolatos bizonytalanság
 anyagi nehézségek
 lakhelyváltozás, szociális izoláció, kulturális háttérből eredő konfliktusok stb.
3. Környezeti rizikófaktorok
 elhanyagolás,
 testi-lelki-szexuális bántalmazás,
 elsődleges gondozó elvesztése (halála, vagy hosszú szeparáció),
 gondozói környezet/személy gyakori váltakozása,
 válás – abban az esetben, ha a szülők gyermeknevelési felelősségüket és a gyermek érdekeit
saját egyéni érdekeik mögé állítják

Protektív faktorok:
A kedvezőtlen gyermekkori életfeltételek ellenére is normális fejlődést eredményeznek.
(Származhatnak a gyermek veleszületett vagy a fejlődés során kialakult egyéniségéből, valamint a
családon belüli és kívüli pozitív sajátosságokból).
 legalább egy gondozóhoz való állandó és jó kapcsolat
 a szülőt támogató és mentesítő szociális környezet
 gyermek legalább átlagos intelligenciája
 gyermek erőteljes, aktív, barátságos temperamentuma
 gyermek szociális fejlesztése
 megbízhatóan támogató gondozók jelenléte
 összességében kevesebb rizikófaktor jelenléte
 magas szocioökonómiai státusz stb.

Vizsgálati és terápiás lehetőségek, pszichopedagógus kompetenciái:

Vizsgálati lehetőségek:

A diagnosztika információgyűjtés egy cél érdekében. 0-3 éves korban a diagnosztika fókusza a
korai felismerés és gondozás megalapozása, a fejlődés nyomon követése. Ebben a korban nehéz
megmondani, hogy pszichés, lelki okokra vezethető-e vissza a probléma, ezért is nem szokás
kategoriális diagnózist adni, a plaszticitás, rugalmas képességszerveződés miatt. A pszichopedagógus
szerepe, hogy kapcsolatot teremtsen a szülők és a gyermeket ellátó intézmények, szakemberek
között. Fontos szerepe van a szülői szerep erősítésében.
 Az információgyűjtés a gyógypedagógiában használt három nagy módszer: 1.) a megfigyelés,
2.) a kikérdezés, és a 3.) próbák és tesztek eljárása révén valósulhat meg. Minél fiatalabb a személy,
annál nagyobb hangsúlyt kap az első két módszer.
A viselkedés (magatartás) vizsgálata történhet strukturált megfigyelés és kérdőíves
módszerek által. A megfigyelés hosszabb vagy rövidebb ideig is tarthat, és lehetőséget ad az észlelt
(megfigyelt) személy viselkedésének, tevékenységének, cselekvésének, beszédének,
teljesítményeinek és ezek változásainak stb. előre meghatározott szempontrendszer szerinti
leírására. Jelentősége: természetes, közvetlen, egy időben zajlik a megfigyelt jelenséggel. A másfajta
módszereket (pl. tesztvizsgálat) jól kiegészíti. Hátránya: egy várt jelenség előbukkanása időigényes,
sok adminisztrációval jár, a jelenségek mélyén lévő okokat többnyire nem ragadja meg. A
viselkedés/magatartás vizsgálatakor fontos elkülöníteni, hogy az észlelt
magatartásbeli/személyiségfejlődési eltérés elsődleges vagy következményes.
A megfigyelés eszköze lehet az újszülött finomabb viselkedéses állapotainak értékelésére a
Brazelton-skála. T. Berry Brazelton gyerekgyógyász és munkatársai fejlesztették ki. E skála fő célja az
újszülött neurológiai állapotának felmérése a vajúdás és a szülés okozta stresszt követően. Használják
még koraszülött csecsemők fejlődésének követésére, különböző kultúrákban született újszülöttek
összehasonlítására és a fejlődési problémák enyhítésére alkalmazott beavatkozások hatékonyságának
kiértékelésére is. A Brazelton-skála tesztjei a csecsemő tudatállapotát, annak változását; aktivitását;
vizuális és auditív ingerre való habituálódását; reflexeit, mozgási képességeit, izomtónusát, tárgyakra
és emberekre mutatott válaszkészségét (orientációs válaszait élő/élettelen vizuális és auditív
ingerekre), védekező mozgásait, vigasztalhatóságát, önmegnyugtatását, valamint viselkedésének és
figyelmének kontrollját mérik. A tesztekhez használt eszközök mindössze egy csörgő, egy csengő, egy
villanólámpa, egy tű és egy kendő. Amikor a vizsgálatvezető ezeket a teszteket pontozza, fel kell
jegyeznie a csecsemő éberségének fokát, és ha szükséges, meg kell ismételni a teszteket olyan
alkalommal, amikor a kisbaba ébren van és nyugodt. A vizsgálat az újszülött legjobb teljesítményén,
nem az átlagos teljesítményén alapul. A lehető legjobb választ kell előcsalni az újszülöttből, ezért
fontos fenntartani az aktív, válaszkészségi állapotot.
Kisgyermekeknél a megfigyelés a tudatállapot, a figyelem és annak terelhetősége, a mozgás-
és beszédfejlődés, interakciók, szabálykövetés, jutalmazás-büntetés, valamint a játéktevékenység
fejlődése és minősége.
A diagnosztika körébe tartozik az interakciók megfigyelése is. Az interakciót annak típusa
(kölcsönösség), területei (verbalitás), valamint az interakciós folyamatok láncolata (irány, időbeli
lezajlás, koncentráció, fellépés, témaváltás, befejezés, ki kezdeményez, szakítja meg, ki a domináns,
ki kontrollál) és azok szabályozása (gondozó szenzitivitása, intuitív viselkedésformái) szerint
osztályozhatjuk.
A kikérdezés esetében az adatgyűjtés verbális úton történik. Formája a beszélgetés, amely
rögzítésre kerül írásban, és ha a szülő beleegyezik, hangfelvétel is készülhet. Egyik fajtája a klinikai
kikérdezés (előre kidolgozott szempontrendszer szerint, de rugalmasan), a másik pedig a kérdőíves
módszer, amely inkább egy-egy körülírt zavar tüneti feltérképezését segítheti. Lehetőség szerint a
legközelebbi hozzátartozót kérdezzük ki elsőként. Ezen túlmenően célszerű a gyermeket jól ismerő, a
gyermekkel más kapcsolatban álló emberek (pl. nagyszülő, pedagógus) kikérdezése is. A vizsgálat
megkezdését megelőzően szerezzük be a gyermek korábbi dokumentumait, pedagógiai jellemzéseit.
Fontos a bizalmi, nyílt és őszinte légkör kialakítása, amelynek eleme a barátságos, tapintatos, biztató
és elfogadó vizsgálatvezetői magatartás és az objektív tájékoztatás. Mindig kellő időt biztosítsunk a
szülő számára a probléma exponálására. A szülőtől nyert információkat objektivitásra törekvő kritikai
szemlélettel, de elfogadó attitűddel kezeljük. A kikérdezési módszerek három fő típusa a
panaszfeltárás, a jelen állapot és az anamnézis.
Az anamnézis, azaz a kórelőzmény azért fontos, mert rávilágíthat a kóroki (etiológiai)
tényezőkre, a probléma kialakulásának időpontjára, a fejlődésre. Ugyanakkor önmagában nem
alkalmas etiológiai szempontú diagnózis felállítására. Ennek kikérdezésekor a következő
témakörökről kell információt szereznünk: a fogamzás előtti és körüli időszak, a terhesség, a szülés,
az újszülöttkori, csecsemőkori és kisgyermekkori fejlődés, óvodás- és iskoláskor, pubertáskor és
ifjúkor, családi adatok, szociális helyzet, a fogyatékosság keletkezése, megelőző fejlesztések, terápiák
(ha voltak). Felvétele kb. 30-45 perc.
A diagnosztika eszközei lehetnek még a napló írás (tünetek mikor jelennek meg), a napirend
(reggel ki viszi, ki megy érte?), az egyéni/szülői konzultáció, családlátogatás, hospitálás (közösségben
hogyan alakulnak a problémák), kérdőívek (vonatkozhatnak a szülőre, szociális helyzetre, pl. HOME,
SES.

Terápiás lehetőségek:

Konzultáció:
Rövid időtartamú, nem mély analitikus és feltáró. Nem alkalmas tudattalan tartalmak
felderítésére. Lehet terápiás hatása. Ha feljönnek tudattalan tartalmak, akkor fontos, hogy
meghallgassuk, biztosítsuk a megértésünkről és továbbküldjük hozzáértő szakemberhez.
Eredményessége függ a páciens és a szakember kapcsolatának minőségétől. Egyenrangú a kapcsolat
közöttük. Áttétel, viszontáttétel, elhárító mechanizmusok előfordulhatnak. Önismeretet igényel.
Fontos, hogy felismerjük, hogy nem ellenünk irányul, illetve azt is ha nem vagyunk objektívek,
bevonódunk, mikor nem szabadna. Fontos a szülő felvilágosítása, a pszichoedukáció.

Terápiák:
A szülő-csecsemő terápiák három fő csoportba sorolhatók: pszichoanalitikusan/pszichodinamikusan
orientáltak, interakcionális természetűek vagy a kötődéselméletre épülők.
1. Dinamikusan orientált terápiák:
Fraiberg pszichoanalitikus kisgyermek-szülő terápiás irányzata:
Selma Fraiberg a regulációs zavarok kezelésére dolgozta ki. A rizikócsaládok pszichoterápiás
kezelésére szolgál. Pl. ha a gyerek koraszülött, krónikus beteg, fogyatékossággal élő, stb, vagy ha a
szülőnél krónikus pszichiátriai betegség, addikciók állnak fenn. A terápia során a terapeuta keresi fel a
családokat az otthonukban (pszichoanalízis a konyhaasztalnál). A terápia célja a szülő gyermekkori
kapcsolatainak felismerése, annak alapján, ahogyan a gyermekével a jelenben kialakít kapcsolatot.
Vagyis a feldolgozatlan negatív tapasztalatok feldolgozása, a negatív áttétel, projekció felismerése és
kezelése. Eredményeképp anya számára észlelhető a patogén pszichodinamika, tisztábban észleli
gyermekét, pozitívan hat az interakcióra. Elemei: pszichoanalitikus ismeretek, fejlődéspszichológia,
szociális munka. Módszerei közé tartozik a 1.) rövid krízisintervenció, amely max. 3 ülésből áll. Ezt
akkor alkalmazzák, ha a probléma nem pszichés eredetű, hanem külső okokból ered. Pozitívan hat az
anya-gyermek interakciós folyamataira. 2.) A fejlődést támogató kezelés célja a gyermek, vagy a szülő
érzelmi problémáinak gyors feltárása, kezelése, a kapcsolatuk pozitív irányba való terelése (nincs idő
kivárni az anya terápiáját). 3.) A hosszabb időtartamú kisgyermek-szülő terápia a komoly érzelmi és
kötődési konfliktusokkal foglalkozik.

Pszichodinamikus vagy a szülői fantáziák (reprezentációk) megváltoztatására irányuló módszerek:

A szülői reprezentációk befolyásolására irányulnak. A szülői képzetek megváltoztatását célzó
megközelítés - Stern kategorizálását követve – legalább öt különböző módon történhet, attól
függően, hogy a szülő-csecsemő kapcsolatrendszer melyik elemét használjuk ún. „belépési
kapuként”.
 Szülő képzetei
o San Franciscói pszichoterápia
 Mindenki számára elérhető
 Családlátogatás, tanácsadás, támogatás
 Nem teszi a tudattalant tudatossá
  Nem szabad hibáztatni az anyát!
o Genfi p.t.
 Rövid
 Csak a közepes SES családoknak
 Szülők meg tudják fogalmazni az érzéseiket!
 Nem tartja fontosnak a terápiás szövetség
kialakulását
 Feldolgozatlan konfliktusokat keres
 Kizárja: hangulatzavar, személyiségzavar
 Csecsemő viselkedése
o Fókuszban a csecsemő viselkedése – elindítja a szülővel a
beszélgetést – mit gondol róla?
o Traumatikus, áttételi folyamatokon van a hangsúly, a
képzetek megváltoztatásán, feldolgozásán
 Szülő-csecsemő kölcsönhatás/interakció
o Szülő és csecsemő interakciós sorozatainak megfigyelése
o Benett: videoelemzés
 Terapeuta képzete
o Terapeuta érzései, gondolatai,képzetei vannak a fókuszban
o Csecsemőmegfigyelés, 2 éven át, születéstől, 1x/hét, passzív
megfigyelő
o Saját érzésein keresztül igyekszik megérteni a csecsemőt
o Hatás: terapeuta pozitív hatása
 Csecsemő (feltételezett) képzetei:
o Terapeuta ezeket szavakba foglalja, a csecsemő nevében
beszél
o Cél: a szülő könnyebben megértse gyermekét

2. Interakciós folyamatok megváltoztatására irányuló módszerek:

Ezek az eljárások a megfigyelhető interakciós viselkedés megváltoztatását tekintik a terápia
fő feladatának. A terápiás koncepciónak megfelelően három megközelítés létezik:
1.) Az interakció irányítását célzó megközelítés: Alapja a szülő megfigyelhető viselkedése, a
szülő-gyermek interakció. Ez 5-15 perces videofelvételek által történik. A terapeuta csak a pozitív
interakciókra fókuszál, ezeket jelzi vissza a szülőknek, s ezáltal erősíti a szülői kompetenciát.
2.) Családi kapcsolatok teljes hálózata: 2 családtagra van szükség. Alapja a terápiás szövetség
megteremtése a családi interakciók megfigyelése által. A cél a családtagok egymásra gyakorolt
kölcsönhatásainak, interakcióinak megváltoztatása.
3.) Müncheni interakciós központú szülő-csecsemő/ kisgyermek tanácsadás és
pszichoterápia: A mindennapi interakciós folyamatokban megjelenő kommunikációra helyezi a
hangsúlyt. Célja a gyermek viselkedésszabályozásának, kommunikációs képességeinek és az intuitív
szülői viselkedésnek a feltérképezése. Interdiszciplináris teamben történik. Módszere a
videofeedback.

3. Kötődéselméleten alapuló módszerek:

1.) Gondozói index: Az interakció minőségét értékeli, hogy a szülő hogyan reagál a gyermek
jelzéseire videofelvételek által. A pontozás két szempont szerint történik: a szülő (szenzitív,
kontrolláló, nem reszponzív) és a gyermek (kooperatív, nehezen kezelhető, passzív, szorongóan
alkalmazkodó) oldaláról. 30 hónapos korig használható.
2.)”Megfigyelni, várni, csodálkozni” módszer: Célja a biztonságos kötődés elősegítése.
Fókuszában a gyermek áll, de a terápia a szülővel történik. A szülő lemegy a gyermek szintjére és
figyel. Hagyni kell, hogy a gyermek irányítson. Majd megbeszélik, hogy rá tudott-e hangolódni a szülő
a gyermekre, mit érzett közben.
3.) „Lépések a kártékony és örömteli szülőség felé” program: Célja a korai prevenció és
intervenció. Videofelvételek levetítésével és megbeszélésével dolgozik.

Integratív szülő-csecsemő konzultáció és terápia (Hédervári-Heller):

0-3 éves korú gyermekekkel foglalkozik. Az elsődleges gondozó (többnyire az anya) és a

csecsemő/kisgyermek mindig együtt van jelen, és gyakran csatlakozik a szülőpár másik tagja, vagy
testvérek is az ülésekhez. Alapja: ebben a korban nincs egyéni pszichopatológia. Pozitív hatása a
kötődési kapcsolat elősegítése, a gyermek tüneteinek kezelése. Általa a gyermek biztonságérzethez
jut. Továbbá megváltoztatja a szülő értelmezését a gyerekről. Lehetővé válik a tudattalan érzelmi
komponensek megjelenése, a gyermekkel való együttlét intenzitásának megfigyelése, a helyzethez
köthető konfliktusok elemzése. A „gyermekek jól viselkednek”. Számos formája van, az egy
alkalmastól a hosszú terápiáig. Általában 1-10 ülés a jellemző, ülésenként 1-2 óra időtartamban. Az
alkalmazott technikák a következők:
 Kommunikációs és beszédvezetési technikák
o Pszichoanalitikus első interjú
 Hagyjuk beszélni a szülőt
 Nem strukturált
 Objektív, szcénikus adatok (a terapeuta megjegyzése
a helyzetre) kiszűrése
o Mélypszichológiai-bibliográfiai anamnézis
 Strukturált
 Cél: páciens személyisége, aktuális konfliktus, család
dinamikai háttere, páciens pszichodinamikai
előtörténete
 Videotechnika
o Kérdések a csecsemőhöz
o Jobban megismerhetők a viselkedéses és érzelmi állapotok
o Azonnal és többször lejátszható, megállítható, kimerevíthető
o Szakember fantáziái, előítéletei háttérbe szorulnak
o Serkenti az „aha” élmény kialakulását
 Videofeedback
o Interakciók elemzése, pozitív interakciók kiemelése
o Jelen és múlt összekapcsolása beszélgetéseken keresztül
o Formái: szülő otthon készít felvételt/ az intézményben
o Érdemes időben behatárolni
o Etikai kérdések

Lépései:

1. A szülők postai úton kérdőívet kapnak, amit magukkal kell hozniuk az első alkalomra
2. Kizárják a probléma organikus hátterét, első interjú és problémaanamnézis,
csecsemőmegfigyelés a terapeuta megfigyel, kérdez, kommentál, bevonja a csecsemőt
3. A jelzett tünet(ek)ből, az anamnesztikus adatokból és első megfigyelésekből munkahipotézist
alkotnak, és ennek mentén haladnak tovább a konzultáció folyamatában
4. A konzulens gyakran videofelvételen rögzíti a konzultációkat, azonosítja a szülő–csecsemő
diád között félresiklott interakciókat, és az ezek talaján kialakuló mindennapi regulációs
zavarokat
 5. A felvételeket be is mutathatják, és megbeszélik a szülőkkel a benyomásaikat, érzéseiket,
esetleges aggodalmaikat; az ülések során a szülő gondolatait és érzelmi állapotait követik,
közben figyelik a gyermek, az anya és a jelenlevő többi családtag interakcióit, s azokhoz
kapcsolódva a lehetséges pontokon egy-egy gondozói viselkedést vagy interakciós pillanatot
is megerősítenek

A konzultáción és a terápiákon kívül lehetőség van még:

 Szülő terápiája (Lehet egyéni, családterápia vagy csoportterápia. A csecsemő terápiáján kívül
erre is érdemes figyelmet fordítani.)
 Tanácsadás (Mély kérdésekbe nem lehet belemenni. A tanácsadáshoz fontos a tipikus
fejlődés ismerete.)
 Pszichoedukáció, olvasott irodalom megbeszélése (Adjunk a szülőnek irodalmat, amit el tud
olvasni és aztán meg tudunk vele beszélni.)
 Baba-mama klub (Sokkal inkább veszik igénybe az anyukák. A sokadik alkalom után már
könnyebben fogad el információt. Az érzékenység fontos, a felismerést segíti.)