A MUNKÁSMOZGALOM KORAI SZAKASZA

Géprombolók
A munkásosztály kétségbeesetten megpróbálkozott a történelem kerekének visszafordításával:
összetörte az új gépeket, amelyek látszólag megfosztották őt addigi munkájától. Ezt a mozgalmat
luddizmusnak nevezik, Ned Luddról, az 1811-12. évi nottinghami géprombolás vezetőjéről.

A chartizmus
A chartizmus volt a brit munkásosztály első önálló mozgalma. Politikai programjában követelte a
férfiak általános választójogát, a fizetett képviselők rendszerét, a titkos szavazást, a parlament
évenkénti összehívását. A chartizmus - elsősorban a vezetők közötti éles ellentétek miatt -
fokozatosan elhalt, bár 1848-ban még volt egy utolsó fellobbanása.

Szakszervezetek Nagy-Britanniában
Az egyazon iparágban dolgozó munkások érdekvédelmi szervezeteiként létrejöttek a
szakszervezetek. Ezek a szervezetek viszonylag magas hozzájárulást szedtek tagjaiktól, s ebből
fizették a rászorulóknak a beteg- és munkanélküli segélyeket. A szakszervezetek tevékenységi
körébe tartozott az önművelés, a nevelés megszervezése is. Kezdetben önkéntesek irányították a
munkát, később azonban kialakult a fizetett hivatalnokokból álló tisztviselői kar. Az 1870-es évekre
a szakszervezetek elérték, hogy a hatalom demonstrációikat politikai eseménynek, ne pedig
csoportos zendülésnek tekintse. Az angol munkásmozgalom fokozatosan olyan szervezetté vált, mint
a polgári társadalom, amely ellen felvette a harcot. Eredményeiket fokozatosan, a megállapodásra
törekvő parlamentarizmus segítségével és felhasználásával érték el.

A marxizmus
Karl Marx
Karl Marx (1818-1883), társadalomtudós és közgazdasági író, a tudományos szocializmus
megalapítója. Az apja Trierben ügyvéd volt. Marx bonni és berlini egyetemi éveiben bölcseleti, jogi
és történelmi tanulmányokkal foglalkozott. 1841-ben doktorrá avatták. A következő esztendőben az
ellenzéki-liberális Kölnische Zeitung szerkesztője, de a cenzúrával való állandó viaskodásban végül
is a kormány betiltotta a lapot. Ezután Párizsba ment, ahol részt vett a német-francia évkönyvek
kiadásában, és ahol folytatta bölcseleti tanulmányait. Ekkoriban kezdte lerakni a materialisztikus
történeti felfogás alapjait. Itt ismerkedett meg Heinével, és itt kötött egész életre szóló barátságot
Friedrich Engelsszel. Párizsból, politikai okokból való kiutasítása után Brüsszelbe költözött, majd
az angliai viszonyokat már kiválóan ismerő Engelsszel együtt ellátogatott Angliába, ahol
tanulmányozta a társadalmi és gazdasági élet intézményeit, és megismerkedett a szociális
mozgalmak irányítóival. Proudhonnak, a francia szocializmus képviselőjének A nyomorúság
filozófiája c. munkájára ekkor (1846) írta meg híres vitairatát A filozófia nyomorúsága címen,
amelyben már megvannak új világnézetének legfőbb pontjai. A Londonban 1847-ben megalakult
Kommunisták Szövetsége fölszólítására Engelsszel megírták A kommunisták manifesztuma c.
kiáltványt (1848 február), amely azóta a nemzetközi szocialista munkásmozgalomnak (később, a
világháború után a kommunista mozgalomnak is) alapköve. A közép-európai forradalmak napjaiban
(1848 február-március) a Brüsszelből való kiutasítás után a forradalmi Párizsba ment, majd a
forrongó Németországba, ahol (1848-1849) a kölni Neue Rheinische Zeitungot szerkesztette, amely
lap a demokrácia követeléseit terjesztette. Kísérleteztek itt, ekkor azonban sikertelenül, külön
németországi politikai munkáspárt megalakításával is. Az ellenforradalom győzelme után
Londonban élt. Politikai és történeti vitairatain kívül londoni emigrációjában írta A politikai
gazdaságtan kritikájához című művét (1859), amely addig folytatott gazdaságtani kutatásainak
eredményeit foglalta magában, később nagy jelentőségűvé vált értékelméletének kifejtése miatt. Az
Internacionálé (Nemzetközi Munkásszövetség, 1864.) megalakításában való részvétele után,
tanulmányai folytatásával, 1867-ben megjelentette főművét, a Das Kapital (A tőke) címmel, amelyet
4 kötetben tervezett, de amelyet betegeskedése miatt befejezni nem tudott. Munkái majdnem mind
megjelentek magyar nyelven.

Friedrich Engels
Engels, Friedrich (1820-1895), a marxizmus egyik megalapítója. Gazdag német gyáros-családból
származott, 1843-45 között apja manchesteri gyárának tisztviselője volt. Marxszal való
megismerkedése után tagja lett a kommunisták szövetségének, amelynek megbízásából Marxszal
együtt megírta a Kommunista kiáltványt (1848). Szerkesztője a Neue Rheinische Zeitung-nak, majd
az 1848-49-es szabadságmozgalmak után visszatért Manchesterbe, ahol apja cégénél 1869-ig
tevékenykedik. Évtizedeken át mély barátságban dolgozott Marxszal, vele együtt részt vesz az I.
Internacionálé megalapításában és mozgalmaiban. Főbb művei: A munkásosztály helyzete Angliában
(1845.), vitairata Dühring ellen (magyarul is: Hogyan alakítaná át Dühring úr a tudományokat).
Marx-szal való levelezését négy nagy kötetben Bebel és Bernstein adták ki (Stuttgart 1913.).

A marxizmus
Karl Marx 1848-ban Friedrich Engelsszel együtt kiadta a Kommunista kiáltványt, amely politikai
akcióprogram és egyben az ipari társadalom viszonyainak elemzése. A kiáltványban
megfogalmazottak szerint a történelem nem más, mint osztályharcok története. A modern kapitalista
társadalomban, amelyet az ipari forradalom hozott létre, a két, egymással szemben álló osztály a
tőkések és a munkásság. Mivel a tőkéseket csupán a haszon érdekli, ezért a lehető legjobban ki
akarják zsákmányolni a munkásságot, leszorítva béreiket és megtagadva tőlük mindennemű politikai
hatalmat. Egy idő után azonban a munkásság életkörülményei olyannyira elviselhetetlenné válnak,
hogy fellázad, és ez a forradalom mindörökké el fogja törölni a kapitalizmust. Ebből a forradalomból
bontakozik ki az igazi kommunista társadalom, amelyben nem lesz magántulajdon, és mindenki
együtt fog dolgozni a közjó érdekében. Amíg fennmarad a kapitalizmus, a kommunistáknak az a
feladata, hogy siettessék az elkerülhetetlen forradalmat.

Munkáspártok létrejötte a 19. század második felében

A 19. század második felében a munkásosztály mindenhol politikai pártokba szerveződött, amelyek
elsősorban a dolgozók életkörülményein igyekeztek javítani. Mivel a munkásság legtöbb
problémájának oka a magántulajdonosok kezében összpontosuló hatalom volt, az új pártokat
elsősorban a magántulajdon elleni bizalmatlanság jellemezte. A szocialista államban szerintük a
legfontosabb "termelőeszközöket" (gyárak, vasutak, bankok, bányák stb.) az államnak kellene
birtokolni, tehát magántulajdon helyett köztulajdont akartak. Ezek az eszmék természetesen élesen
szemben álltak a tőkések tulajdonról alkotott elképzeléseivel, így széles körben nyugtalanságot
keltettek. Ez csak fokozódott a marxista tanok terjedésével, mely szerint az igazi szocialista
társadalmat csak forradalommal lehet létrehozni.

Munkáspártok Nagy-Britanniában
Nagy-Britanniában a szakszervezeti mozgalom gyanakvással fogadta a marxista eszméket. Noha az
1880-as években több politikai szervezet is alakult, mégis kevés hívet sikerült toborozniuk. A század
utolsó évtizedében azonban - a romló gazdasági körülmények hatására - egyre többen támogatták a
munkásosztály új pártját, a Független Munkáspártot, amely 1900-ban egyesült a
szakszervezetekkel, és létrehozták a Munkásképviseleti Bizottságot. Ez a szervezet az 1906-os
választásokon már 29 mandátumot szerzett a parlamentben.
Munkáspártok Németországban
Németországban 1869-ben jött létre a marxi eszméket valló Szociáldemokrata Munkáspárt, amely
sok szakszervezet támogatását élvezte. Már 1877-ben 500 ezer szavazatot kapott a választásokon,
1912-re pedig a legnagyobb párt lett Németországban.

Munkáspártok Franciaországban
Marxista szocialista párt Franciaországban is alakult, 1882-ben a Francia Munkáspárt. Már 1893-
ban bekerült a parlamentbe, 1899-ben pedig egy szocialista politikus, Millerand miniszteri tárcát is
kapott.

Munkáspártok Oroszországban
Oroszországban, az 1860-1870-es években a szocializmus narodnyikmozgalom néven ismert, nem
marxista formája terjedt el, elsősorban a diákság körében. Úgy vélték, az ország sorsának jobbra
fordítása szocialista faluközösségek létrehozásától függ, ezért sokan járták a falvakat, hogy a
parasztságot megnyerjék programjuknak. A vidék azonban ellenségesen fogadta a városi idegeneket,
akiket a cárizmus is egyre erőteljesebben támadott, így a narodnyikmozgalmat felszámolták. Az
ellenzéki csoportok száműzetésbe vagy illegalitásba kényszerültek. Ekkorra már világossá vált, hogy
Oroszországban csak erőszakos úton lehet politikai változást elérni. 1898-ban, Minszkben alakult
meg az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt. A párt alakulásától kezdve nem volt
egységes. A marxista alapokon álló radikális forradalmárok, a Lenin vezette bolsevikok, a
munkásság diktatúrájának a megvalósítását tűzték ki célul, szemben a mérsékeltebb mensevikekkel,
akik megelégedtek volna egy polgári demokratikus Oroszországgal.

Vlagyimir Iljics Lenin

Vlagyimir Iljics Lenin (Uljanov): a bolsevizmus megalapítója, (Szimbirszk, 1870. április 10. - Gorki,
1924. január 22.) Apja vidéki tanító. Lenin a kazáni egyetemen tanult, ahonnan forradalmár
tevékenysége miatt eltávolították. Ezután Szentpétervárra (utána Leningrád 1924–1991) ment, ahol
1887-ben a cár elleni összeesküvés miatt bátyját felakasztották, őt magát Szibériába deportálták.
Innen 1900-ban szabadult. Ebben az időben már eltávolodott Plehanovtól és Struvétól, akik Marx
oroszországi tolmácsolói voltak, s az ő mérsékeltnek tartott irányával szemben, bolsevik néven külön
frakciót alapított. Ennek első kongresszusa 1905-ben volt Londonban. Ugyanez évben visszament
Szentpétervárra, ahol az újonnan létesült duma ellen izgatott, onnan Svájcba, Francia- és
Németországba utazott, ahol élénk irodalmi működést fejtett ki. 1917 novemberében Svájcból
Németországon át térhetett haza, német kormányengedéllyel. A polgári-szocialista kormány
megbuktatása után megalapította a kommunista Orosz Szovjetköztársaságok szövetségét,
amelynek ő a vezető népbiztosa, elnöke a népbiztosok tanácsának. 1918-ban a breszt-litovszki
békét segítette elő, majd Trockijjal és Zinovjevvel kidolgozta a szovjet alkotmányt. Sok
agitációs füzetet, társadalomgazdasági és bölcseleti munkát írt.

Az I. Internacionálé
Bármennyire is különböztek a szocialista pártok Európában, az első világháborúig mégis tudatában
voltak, hogy egy nemzetközi mozgalom részei. Ezt úgy próbálták meg kifejezni, hogy 1864-ben
Londonban létrehozták a Nemzetközi Munkásszövetséget, az I. Internacionálét. Az ellentéteket
azonban nem sikerült félretenni: az 1870-es francia-porosz háború szembefordította egymással a
poroszokat és a franciákat. Éles vita alakult ki az államot minden formájában elvető, Bakunyin
vezette anarchisták és a kizárólag a kapitalista kormányok megbuktatására törekvő marxisták között.
Marxnak 1872-re sikerült eltávolítani az anarchistákat, de a küzdelem annyira meggyengítette az I.
Internacionálét, hogy 1876-ban feloszlott.
Mihail Bakunyin
Bakunyin, Mihail (1814-1876), orosz anarchista író. Szentpéterváron a cári gárda tisztje, majd
kilépett a hadseregből. Németországi és svájci tanulmányai során megismerkedett a szocializmus és
anarchizmus elveivel és embereivel is. Szinte egész Európát beutazta, részt vett a drezdai forradalmi
mozgalmakban (1849.), kétszer is halálra, majd kegyelemmel életfogytiglani fogházbüntetésre ítélik,
kiszolgáltatták Oroszországnak, amely Kelet-Szibériába száműzte. Japánon át Angliába szökött
(1860), ahonnan egész Európán át terjeszti anarchista tanait. Részt vett a nemzetközi
munkásszövetség (Internacionálé) alapításában, de a Marx vezetése alatt álló szocialisták kiszorítják
onnan. Az elveit fejtegető munkája: Államiság és anarchia (Zürich, 1873.)
Anarchizmus
Magát forradalminak valló, számos ellentmondásos irányzatra tagolódó ideológiai és politikai
irányzat, amely a társadalmi bajok legfőbb okának és a társadalmi haladás legfőbb akadályozójának
az államot, a politikai hatalom tekintélyelvűségét tartja. Következésképpen tagad mindenfajta
államhatalmat és az „egyén felszabadulását'” az „egyén abszolút szabadságát'” hirdeti. A szervezett
harc helyett a lázadást, az egyéni terrort, az elszigetelt akciókat hirdeti. A 19. század közepén alakult
ki főleg azokban az országokban (Franciaország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc),
amelyek népességében magas volt a városi kispolgárság aránya és jelentős talaj- és
egzisztenciavesztett tömeg létezett.

A II. Internacionálé
Az 1889. július 14-én, Párizsban megalakuló II. Internacionálé sokkal sikeresebbnek bizonyult:
egészen az első világháborúig működött, bár tevékenységét szintén komoly viták kísérték. Súlyos
nézeteltérés volt például abban a kérdésben, hogy milyen politikát kövessenek a parlamentekbe
bejutott szocialista pártok. Tovább élezték a nézeteltéréseket Eduard Bernstein nézetei, aki szerint a
szociáldemokráciának a meglévő társadalmi keretek között kell kidolgoznia reformjait, tehát nincs
szükség forradalomra. A 20. század első évtizedében a nemzetközi munkásszervezet erejének nagy
részét a háborús veszély elhárításának szentelte. Úgy gondolták, hogy az európai munkások általános
sztrájkja elegendő lesz a háború elkerüléséhez. 1914 azonban megmutatta, hogy a szocializmus
hatása még mindig jóval kisebb, mint a nacionalizmusé. A háború kirobbanásakor a
munkásmozgalmat szinte megbénította a kölcsönös nemzeti gyanakvás: a szakszervezetek
abbahagyták a sztrájkokat, a parlamenti munkáspártok pedig megszavazták a háborút.

Eduard Bernstein
Bernstein, Eduard (1850-1932) német szociáldemokrata író. Bankhivatalnok volt eredetileg. 1872-
ben a szocialista párthoz csatlakozott; 1881-90-ig a Sozialdemokrat c. lapot szerkesztette, azután
Zürichbe ment, de miután onnan kiutasították, Londonba költözött. 1901-ben visszatért
Németországba, ahol 1902-ben birodalmi gyűlési képviselővé választották.