Magyar Pszichológiai Szemle, 2011, 66. 1. 121–139.

DOI: 10. 1556/MPSzle. 66. 2011. 1. 8.

ILLUZÓRIKUS KORRELÁCIÓK,
AVAGY AZ ÖNÁLTATÁS MAGASISKOLÁJA
A PATOLÓGIÁS JÁTÉKSZENVEDÉLY
KOGNITÍV MEGKÖZELÍTÉSE
———

MÓROTZ KENÉZ

magánpraxis
Eu-Team Humán Szolgáltató Bt.
E-mail: postmaster@euteam.t-online.hu

Beérkezett: 2010. 07. 30. – Elfogadva: 2010. 08. 30.

A patológiás szerencsejáték növekvő népegészségügyi kockázatot jelent. A dolgozat a főbb etiopatogene-

tikai tényezők áttekintését követően a kórkép alakításában és fenntartásában döntő tanulástörténeti és
kognitív folyamatokat elemzi. A legfőbb kognitív disztorzió a véletlen események befolyásolhatóságának
hiedelme és az ebből fakadó illuzórikus korrelációk rendszere. A patológiás szerencsejáték kognitív meg-
közelítése lehetővé tette a megfelelő kognitív intervenciók kialakítását, amelyek hatékonysága ma már
bizonyított.

Kulcsszavak: a patológiás szerencsejáték klinikuma, epidemiológiája, etiopatogenetikai tényezők,

kognitív disztorziós rendszer, a véletlent illető tévhiedelmek, irreális korrelációk felté-
telezése, kognitív terápiás módszerek

„…egy fiatalember lépett be a Palais-Royalba, abban a pillanatban, amikor a játékbarlan-

gokat megnyitják. … Uram, szabad a kalapját? – kiáltott feléje száraz, zsémbes hangon egy
kis öreg. … jegyezzük meg jól: alig tettünk egy lépést a zöld asztal felé, s már éppoly kevéssé
rendelkezünk kalapunkkal, akárcsak önmagunkkal, már a játéké vagyunk mindenestül: mi
magunk, vagyonunk, kalapunk, sétabotunk és kabátunk…”
BALZAC (1983) A szamárbőr

121
122 Mórotz Kenéz

Balzac fent idézett sorai zseniálisan ragadják meg azt a pillanatot, amikor a játé-
kos átlép egy küszöböt – a küszöbön túl egy más világ kínálkozik, amelyben a
valós önrendelkezés helyébe az illuzórikus beavatottságélmény kerül, amely világ
a játékost a sorsbefolyásolás különleges lehetőségeinek birtokbavételével, törvény-
szerűségek felismerőjének és alkalmazójának kivételes szerepébe kerüléssel csábít-
ja. A játékos úgy érzi, most válik igazán önmagává, végre szabad lehet, megélheti,
hogy fogást talál bejósolhatatlannak hitt helyzetekre is, uralni képes a véletlent, a
kifürkészhetetlen jövő eseményeit is. Extrém hatékonyságélmény ez, amelyet a
nyilvánvaló kudarcok sem tudnak módosítani: a játék kimenetelére vonatkozó
kombinációk cáfolata nem annak érvényességét kérdőjelezi meg, hanem arra
ösztönzi az egyént, hogy még „bombabiztosabb” szisztémát alakítson ki. Amint egy
betegünk megfogalmazta: „a vesztés az igazi nagy tanulság, mert az ember ilyen-
kor eszmél rá, hogy mire kellett volna még figyelnie”.
Ismerve a patológiás játékszenvedélyben érintettek sorsának gyakori szomorú
alakulását, kiáltó az az ellentét, amely a (játék)események kontrollálhatóságát val-
ló illuzórikus hatékonyságélmény, illetve hiedelem, és az egyén saját késztetéseit
illető kiszolgáltatottság, illetve a játékkal – s nem ritkán a beteg életvitelével – kap-
csolatos önrendelkezés teljes csődje között feszül. A kórkép másik sajátos jellemző-
je a rendkívüli perzisztencia, amely mintha minden negatív tapasztalattal dacolna.
Az utóbbi évtizedek kutatásai mind több adatot szolgáltatnak ezen paradox hely-
zet megértéséhez, és az ebből adódó terápiás konzekvenciák megfogalmazásához.
Jelen tanulmány – a kórkép alakulásában szignifikáns szerepet játszó patogeneti-
kai és patoplasztikus tényezők áttekintése mellett – kiemelten foglalkozik a kogni-
tív folyamatok szerepével s azok terápiás relevanciájával.

A PATOLÓGIÁS SZERENCSEJÁTÉK KLINIKUMA

A patológiás játékszenvedély progresszív, krónikus kórképnek tekinthető. Mint

„szerencsejáték-mánia” már Kraepelinnél is szerepel, de „hivatalosan” csak 1980-
ban került a pszichiátriai kórképek közé (DSM III., APA, 1980). A DSM IV. a
patológiás játékszenvedélyt az impuzuskontroll-zavarok körébe sorolja (DSM IV.,
APA, 1994). E besorolást számos kritika érte, és a várhatóan 2013-ban kiadásra
kerülő DSM V. már az addiktív zavarok között tárgyalja majd.
Az epidemiológiai adatok meglehetősen konzisztensek, amennyiben a legtöbb
vizsgált populációban az élettartam-prevalencia az 1%-os érték körül van. Így az
Egyesült Államokban és Kanadában 1,6%-os élettartam-prevalenciát találtak, míg
ez az érték Svédországban 1,2%-ot, Spanyolországban 1,4–1,7%-ot, Svájcban
0,8%-ot, Új-Zélandon 1,0%-ot mutat (SHAFFER, HALL, 1999). Legújabb vizsgálatok
szerint a magyarországi helyzet is hasonló, amennyiben 2710 fős mintán a patoló-
giás játékszenvedélyben érintettek aránya 1,4%-osnak bizonyult (DEMETROVICS,
PAKSI és munkatársai, 2009). A kutatási adatok abban is egybecsengenek, hogy a
patológiás játékszenvedélyben érintettek száma a játéklehetőségek megnövekedett
elérhetőségével kapcsolatban is minden vizsgált kultúrában emelkedést mutat
(DOWLING, JACKSON, THOMAS, 2008).

122
 Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája 123

A betegség leggyakoribb kezdete az adoleszcens korra tehető, s ugyanez a kor-

osztály tekinthető a legvulnerabilisnek is, hiszen körükben a fenti érték 3,4%, s
ezen belül az egyetemi hallgatóknál talált prevalencia meghaladja az 5%-ot
(SCHAFFER, LABRIE, LAPLANTE, 2004). A vulnerabilitás szempontjából az adolesz-
cens kor mellett az etnikai minoritás, az alacsonyabb szocioökonómiai státusz és az
egyéb mentális problémák – főképpen drogabúzus – fennállása tekinthető kritikus
tényezőnek (PETRY, 2005).
A kórkép fő jellemzői valóban megegyeznek az impulzuskontroll-zavaroknál
észlelhetőkkel, de számos összetevője – a késztetés kielégítése iránti csillapíthatat-
lan vágy, a sóvárgás, a játékaktivitásba való bevonódás mind nagyobb mértéke, a
szerencsejátékkal kapcsolatos gondolatok elhatalmasodása – inkább az addiktív
zavarokhoz közelíti. Utóbbit erősítik azok a vizsgálatok is, amelyek mind a szerhez
kötött addikcióknál, mind pedig a patológiás szerencsejáték – szerhez nem kötött
addikció – esetében a ventromediális prefrontális cortex gátló funkciójának zava-
rát bizonyították (BECHARA, DAMASIO és munkatársai, 1994; BECHARA, 2001;
TANABE, THOMPSON és munkatársai, 2007). A diagnosztikai besorolástól függetle-
nül a patológiás játékszenvedély klinikai képe meglehetősen egységes. Fő jellem-
zői a játékkal kapcsolatos élmények és gondolatok mind eluralkodóbb mértéke, a
játékra feltett tétek növekvő jellege és a játéktevékenységbe való mind intenzívebb
bevonódás mellett a játék feletti kontrollpróbálkozások kudarca, a játéknak mint a
stressztől, frusztrációtól való menekülés eszközének használata. A játékos gyakran
azért keresi fel a játékhelyszíneket, mert tolerálhatatlan késztetést érez korábbi
veszteségeinek kiegyenlítésére. Ez utóbbi az ún. „chasing” jelensége (LESIEUR,
1984), amikor is a beteg képtelen letenni arról, hogy megpróbálja visszanyerni
elvesztett pénzét, és valóságos hajszát indít ennek érdekében. Nem ritka, hogy a
veszteségek nyomán támadó anyagi gondok miatt a játékszenvedélyben érintett
egyén kriminális cselekedetekre vetemedik. Mindezek együttesen súlyosan érintik
foglalkozásbeli, családi és szociális funkcionálását. (Különösen kegyetlen fordulata
a sorsnak az a helyzet, amelybe Dosztojevszkij került: az írót azzal fenyegették,
hogy ha nem fejezi be három hónapon belül a Játékos című regényét, akkor a já-
tékszenvedélye miatt felhalmozott tartozásai okán minden vagyonát elárverezik,
sőt korábbi műveinek szerzői jogát is elveszik…).
A patológiás játékfüggőség felmérésében világszerte az SOGS kérdőívet – South
Oaks Gambling Screen (LESIEUR, BLUME, 1987; magyarul: MÓROTZ, 2010) – hasz-
nálják, amely húsz, a DSM III-ban megfogalmazott diagnosztikai kritériumokat
lefedő tételt tartalmaz; nagy valószínűséggel patológiás szerencsejátékosnak te-
kinthető az, aki 5 vagy több kérdést válaszol meg pozitívan, a 3–4 pontot elérők
potenciális vagy problémás szerencsejátékosnak tekinthetők, míg 2 vagy kevesebb
pont esetén nem állapítható meg a játékfüggőség.

A (SZERENCSE)JÁTÉK PSZICHOLÓGIÁJA

Ahhoz, hogy a szerencsejátékosoknál megfigyelhető meglehetősen konzisztens

kognitív disztorziókat megértsük, röviden vázolnunk kell, melyek is a szerencsejá-

123
124 Mórotz Kenéz

ték megkülönböztető vonásai azon játékokkal szemben, amelyekben a résztvevők

készségei – ügyessége, felkészültsége, tapasztalatai (is) – szerepet játszanak. Mint
látni fogjuk, az egyik legalapvetőbb kognitív tévkoncepció a szerencsejátékosok-
nál, hogy a véletlenen alapuló – vagyis egyértelműen szerencsétől függő – játékot
hajlamosak mint készségeken alapuló – tehát bejósolható és szabályozható – fo-
lyamatot értelmezni.
Az a jelenség, amely a szerencsejáték-függők esetében extrém fokban nyilvánul
meg, emberi létünkből fakadó egyik alapvető motivációnak feleltethető meg, ez
ugyanis azt a vágyat testesíti meg, hogy az ember minél több területen találja meg
az események menetét befolyásoló törvényszerűségeket, hatáslehetőségeket ke-
resni olyan folyamatokra, amelyek alakulására nem tudunk – mert nem lehetünk
hatással (MÓROTZ, 2010.) Természetesen adódik az a gondolat is – amelyet a sze-
rencsejátékosoknál végzett vizsgálatok is megerősítenek –, hogy ez az igény első-
sorban olyanoknál jelentkezik szélsőséges formában, akik a mindennapokban ke-
véssé tudják megélni hatékonyságtudatukat, s akiknél a szerencsejáték-események
befolyásolhatóságába vetett hit valamiféle pszeudo-kompetenciaélményt tud adni.
Tudjuk jól, hogy játék nélkül nem létezik társadalom és közösség. A játék
mindig tartalmaz bizonyos kockázatot, lényege éppen az, hogy szabályozott kö-
rülmények között megidézünk olyan helyzeteket, amelyek kimenete a valóságban
komoly kockázatokkal jár; a játékviselkedés egyfajta próbaviselkedést is jelent,
amely tekintve, hogy a játékszabályok bizonyos téteket is megjelenítenek, hasonlí-
tanak a valóságos élethelyzetekhez, másfelől a játékszituáció érvényessége korláto-
zódik a szabályok alkotta keretre. A játék lényege a kockázat, izgalmát éppen az
események nem teljes körű bejósolhatósága adja meg, a játék eredménye viszont
szükségszerűen hatással van arra az élményünkre, amely arra vonatkozik, meny-
nyire vagyunk képesek kezünkben tartani az eseményeket irányító szálakat. Mint
fentebb jeleztük, a játék éppen azáltal biztonságos, hogy bizonyos szabályok alap-
ján belépünk a szituációba, majd elhagyjuk azt, ekképpen a játék éppen a meg-
szüntethetőség és megismételhetőség által nyeri el sajátos pszichológiai funkcióját,
vagyis azt, hogy az egyén a jelenséggel szemben nem, vagy nem csak, mint kont-
rollálhatatlanul alávetett, kiszolgáltatott, hanem szabályozó minőségében is megéli
önmagát (MÓROTZ, 2010).
A szerencsejáték pedig lényege szerint kontrollálhatatlanul, véletlenszerűen
alakuló események egyidejűségén vagy egymásutánján alapul: az egymást követő
események – játékok – teljes mértékben függetlenek egymástól, semmilyen tör-
vényszerű kapcsolatban nem állnak egymással, hanem a véletlenszerűségen ala-
pulnak. A szerencsejátékos próbálkozásai tehát arra irányulnak, hogy az egyén
szert tegyen a kontrollálhatatlan, a véletlenszerű fölötti uralomra, hogy legyőzze a
vakszerencsét, hogy attól a hittől vezérelve, hogy a játékban szereplő események
programja megismerhető, ő maga e programok gazdájává váljon.
A szerencsejátékba excesszív módon elmerülő egyén éppen azt hagyja figyel-
men kívül, hogy az egyes fordulók alakulása nem képességeit, előrelátását, körül-
tekintését, megválasztott stratégiájának sikerét vagy sikertelenségét tükrözi vissza,
hanem azt a puszta tényt, hogy a játékban megnyilvánuló események nem bejó-

124
 Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája 125

solhatók. A szerencsejáték lényege a következő három sajátosságban fogalmazható

meg (LADOUCEUR, SYLVAIN és munkatársai, 2002):
1. a játékos fogad, azaz pénzt vagy más értéktárgyat tesz fel valamely, az ak-
tuális játékesemény jövőbeli alakulására vonatkozó becslése alapján;
2. a fogadás pillanatától kezdve a fogadott összeg nem vonható vissza;
3. magának a szerencsejátéknak az eseményei teljes mértékben a véletlensze-
rűségen alapulnak.
Az intézményesített szerencsejátékok estében minden egyes fordulónál a játék
tulajdonosa 2 és 50% körüli nyereséget von le a játékosok befizetéseiből.

A PATOLÓGIÁS SZERENCSEJÁTÉK KIALAKÍTÁSÁBAN ÉS FENN-

TARTÁSÁBAN SZEREPET JÁTSZÓ TÉNYEZŐK

A jelenség kialakulásában számos egymással kölcsönhatásban álló tényező azono-

sítható. Ezek közül a neurofiziológiai és neurokémiai eltérések, a személyiség és
karakterbeli hajlamosító tényezők, valamint a tanulástörténeti folyamatok és spe-
ciális információfeldolgozási sajátosságok emelhetők ki.
Neurofiziológiai és neurokémiai vizsgálatok több olyan agyi diszfunkciót azo-
nosítottak, amelyek szignifikáns módon kapcsolódnak a patológiás szerencsejáték
egyes aspektusaival. MRI-vizsgálatok adatai szerint a patológiás szerencsejátékos-
oknál a játékszituáció videón történt megjelenítésekor a frontális és orbitofrontális
cortex, a nucleus caudatus, valamint a bazális ganglionok területén csökkent működés volt
észlelhető – amely a kontrollcsoportnál nem jelentkezett. A talált eltérések egyér-
telműen a viselkedést gátló impulzusok zavarával voltak magyarázhatóak
(POTENZA, 2003), s jelentős mértékben korreláltak a hiperaktív gyermekeknél
talált eltérésekkel (LADOUCEUR, SYLVIAN és munkatársai, 2002).
Az excesszív játékszenvedélyesek impulzív tendenciáinak hátterében számos
kutató a szerotoninhiányt vélelmezte (BLANCO, ORENSANZ-MUNOZ és munkatár-
sai, 1996; BLANCO, IBANEZ és munkatársai, 2000; HOLLANDER, DECARIA, MARI,
1998). Más elképzelések a játékok során felszabaduló fiziológiai aktiváció jutalma-
zó hatását vélték meghatározónak a játékszenvedély kialakulásában. Ezen elkép-
zelések szerint a patológiás játékosokká válóknál elégtelen a béta-endorfinok
neurotranszmissziója, amely tartós alulingerelt állapotot eredményez, s a játék-
helyzet képes ezt a hiányállapotot kompenzálni (POTENZA, 2008).
Ugyancsak elterjedt az az elképzelés, amely – a többi az impulzuskontroll-
zavar formakörébe tartozó állapotképhez hasonlóan – a patológiás szerencsejáté-
kosok esetében az agyi jutalmazó rendszer zavarát feltételezi. E rendszer működé-
sét jelentősen befolyásolja a dopaminerg neurotranszmisszió, s ha ennek működé-
se zavart, akkor a jutalmazó rendszer is legátlódik.
Finomabb molekuláris genetikai vizsgálatok alapján kutatók azt vélelmezték,
hogy a dopamin D2 receptor diszfunkciója felelős azért, hogy az agyi jutalmazó
rendszer diszfunkcionálisan működik (POTENZA, HOLLANDER, 2002; BLUM,
BREVERMANN, HOLDAN, 2000; idézi NÉMETH, GEREVICH, 2000).

125
126 Mórotz Kenéz

A kutatások számos személyiség- és diszpozicionális jellemzőt azonosítottak,

amelyek hatással lehetnek a tárgyalt zavar kialakulására és annak sajátosságaira.
Érdekes különbségek találhatók magukban a játékmotivációkban is: újabb vizsgá-
latok szerint a játékszenvedélyes egyéneken belül két nagy – „menekülő” és ak-
cióorientált – csoport különíthető el. Az első esetet inkább a nőknél figyelhető
meg, míg a másikat a férfiakat jellemző játékfüggőség szempontjából tartják rele-
vánsnak. E koncepció szerint a nők inkább személyes problémák – egyedüllét,
izoláció, depresszió, családi konfliktusoktól való mentesülés – motivációjától hajtva
kerülnek a játékok közelébe, míg férfiaknál inkább az izgalom, a testi-lelki excitá-
ció élményének keresése a jellemző (LESIEUR, 1992; HAND, 2004).
A személyiségjellemzők közül az élménykeresés és az impulzivitás faktorai
tűnnek kiemelt jelentőségűeknek, amennyiben jelentős kockázati tényezőket kép-
viselnek. Az élménykeresést olyan személyiségi diszpozícióként definiálhatjuk,
amely az egyént mindig új, sokszínű és izgató élmények keresésére ösztönzi. Élet-
tanilag ez az emelkedett arousalkeresést jelenti, amely a szerencsejátékok során
többszörösen is megerősítődik. E koncepció szerint a játék izgalmának nem is a
pénz, hanem maga az aktiváció emelkedését lehetővé tévő kockázat az alapja
(SONNTAG, 2005). Maga a játékkörnyezet is rendszerint úgy van kialakítva, hogy
annak ingerei – fényfelvillanások, hangok, a krupié beszédmódja, a rulettkerék
forgása stb. – mind-mind megerősítő hatásúak az aktiváció emelkedése által. A
játékhelyzet adta közvetlen izgalmat még tovább növelhetik a játékos irreális vá-
rakozásai saját „rendszerének” sikerét illetően. Számos vizsgálat a patológiás sze-
rencsejátékosoknál csökkent ventromediális prefrontális aktivitást talált, amelyet
összefüggésbe hoztak a döntési viselkedés zavarával; utóbbi egyik megkülönbözte-
tő vonása, hogy az érintett csak a rövid távú hatásokat veszi figyelembe (BECHARA,
DAMASIO és munkatársai, 1994; TANABE, THOMPSON és munkatársai, 2007).
A másik e tekintetben fontos személyiségi diszpozíció az impulzivitás, amely-
nek jelenlétét az utóbbi évek kutatásai különösen jelentősnek ítélik (CARLTON,
MANOVITZ, 1994; VITARO, ARSENAULT, TREMBLAY, 1999). Figyelemre méltó,
hogy az impulzivitás az ADHD-ben szenvedőknek is egyik jellemző tünete, s játék-
függők anamnézisét elemezve a gyermekkori ADHD tüneteit a kontrollcsoport-
hoz viszonyítva sokszorosnak találták (SPECKER, CARLSON és munkatársai, 1995).
Klinikai tanulmányok is igazolták, hogy a játékfüggőknél az impulzivitás egyes
viselkedéses jellemzői igen gyakran fordulnak elő (a viselkedés hosszú távú követ-
kezményeinek figyelembe nem vétele, a vágyak késleltetésének zavara, decentrá-
lás hiánya). Az élménykeresés és az impulzivitás gyakran egymást erősítik, hiszen
az élményéhség extrém helyzetek keresésére ösztönzi az egyént, míg az impulzivi-
tás lehetetlenné teszi a viselkedés gátló tényezőinek érvényesülését.
A tanuláslélektan oldaláról mind a klasszikus, mind az operáns kondicionálás
hatótényezői szerepet játszanak a zavar kialakulásában (ABRAMS, KUSHNER, 2004).
Egyértelmű, hogy a játékoskarrier kezdeti szakaszában elért nagy nyeremény
rapid módon képes mélyíteni a játékban való részvétel szenvedélyes motivációját.
További stabilizáló tényező az, hogy a szerencsejáték során adódó pozitív megerő-
sítések – nyereségek – intermittálóan, méghozzá ún. változó arány formájában je-
lentkeznek. Utóbbi azt jelenti, hogy sem a megjelenés gyakoriságában, sem inten-

126
 Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája 127

zitásában nem ismerhető fel szabályszerűség. A megerősítések ezen formája a ki-

oltódással szembeni rendkívüli rezisztenciájáról ismert (MCCROWN, CHAMBERLAIN,
2000).
Számos vizsgálat igazolja, hogy a szerencsejátékosok egyik típusát az extrém
élmények, az excitáció lehetősége motiválja, a másik szerencsejáték-típus alapkész-
tetése pedig a felfokozott arousal elől való menekülés: a játékban, mint valami sa-
játos színpadon az egyén megéli a feszültségemelkedés és -zuhanás ciklusait.
A szerencsejátékban gyakran megvalósul a kettős megerősítés: azaz a játék egy-
felől valamely pozitív élményhez juttatja az egyént, másfelől pedig megszabadítja
kellemetlen emocionális feszültségektől, s ez köztudottan a kioltással szemben
legrezisztensebb viselkedésmódokat tudja kialakítani.
A tanuláselmélet szempontjából ugyanakkor nehezen magyarázható, hogy mi
lehet az a pozitív konzekvencia, amely által a játékszenvedély olyannyira megerő-
sítődik, hogy gyakran minden ellenkező előjelű tapasztalat ellenére is rezisztens
marad. Fel kell tételeznünk, hogy a nagy nyereményre beállított kognitív várako-
zás, mint elővételezett eseményalakulási modell, nagyobb hatású, mint a ténylege-
sen bekövetkező eseménysor. Természetesen ezt a szerepet az ilyen nagy nyere-
ményekről szóló – hallott, látott – információk is felvehetik, különösen, ha ez is-
merősök, rokonok körében jelentkezik.
Az, hogy a negatív tapasztalatok nem bírnak kellő korrektív hatással, az ún.
„near-miss” jelenséggel is magyarázható (DIXON, SCHREIBER, 2004). Ez gyakorla-
tilag azt jelenti, hogy a beteg a vereséget sajátos kivételként értékeli, „éppen csak
valami apróság került a gépezetbe”, „majdnem sikerült…”. (Játékgépeken például
ha három körte egyidejű megjelenése jelzi a nyerést, a két alma egy körte konstel-
láció a beteg számára a „hajszál híján sikerült” módon értelmeződik.)
További magyarázatként szolgálhat az a jelenség, hogy a játékszenvedélyes be-
tegek – legalább is egy részük – valójában nem a nyereményért, hanem a játékszi-
tuáció jellegéből adódó extrém feszültségemelkedés-feszültségzuhanás élményéért
játszanak. Saját tapasztalataink alapján ez a jelenség számos más impulzuskont-
roll-zavar esetében is észlelhető, amelyről nemcsak a szerencsejátékosok, hanem
hajtépegetők, arckaparók is gyakran beszámolnak, amennyiben a késztetés megje-
lenése, a művelet elkezdése hihetetlen feszültségélményt involvál, majd a ciklus
lezárásakor rapid feszültségcsökkenés – megkönnyebbülés – következik be (e moz-
zanat patogén jelentőségét az sem csökkenti, hogy a feszültségzuhanás után rö-
viddel megjelenhetnek a kiábrándulás, bűntudat jelei is). Úgy tűnik, hogy a bete-
geknél ennek a rapid feszültségalakulási ciklusnak a megerősítő hatása felülmúlja
a negatív hatásokét. Ez a jelenség összefüggésben lehet a szerencsejátékosoknál
feltételezett alulstimuláltsággal is; maga a játékhelyzet, a speciális, zárt környezet,
a külvilág kizárása, a sajátos szertartásrendszer mind képes fokozni az izgalmat,
amely azután a játékciklus lezáródásakor rapid módon lezuhan.

127
128 Mórotz Kenéz

A KOGNITÍV FOLYAMATOK SZEREPE A PATOLÓGIÁS JÁTÉK-

SZENVEDÉLY PATOMECHANIZMUSÁBAN

Láttuk, hogy a játék kimenetelével kapcsolatos irreális várakozás képes felülírni a

valós kimenet hatását: a játékos a kudarcot nem szükségszerűen bekövetkező
eseményként, hanem mint bizonyos, nem kellő körültekintéssel kezelt tényezők
hatásának tulajdonítja.
Egyik esetünkben a 42 éves férfi beteg például azzal magyarázta valamely biztosnak
vélt nyerő szisztémájának a kudarcát, hogy az a „labancoknál” nem érvényes, és külö-
nösen nem női krupiék esetében, akik szeszélyesek. Bár a játékszenvedély tanuláselméleti
megközelítése is szükségszerűen involválja a kognitív folyamatok szerepét, a betegeknél
fellelhető sajátos kognitív disztorziós rendszer önmagában is jelentősen és az esetek
többségében döntően befolyásolja a kóros játékviselkedést.
Összességében a játékfüggők egyik legmeghatározóbb jellemzője az, ahogyan ők a
játék kimenetére vonatkozóan az irracionális hiedelmek egész rendszerét képesek
kialakítani. Ma már általánosnak tekinthető az a vélekedés, hogy a szerencsejáték
patológiájában ez az igazolhatatlan hipotéziseken alapuló, bejósolhatósággal és
kontrollálhatósággal kapcsolatos illuzórikus várakozás tekinthető a kórkép fenn-
tartása szempontjából legmeghatározóbb tényezőnek. Ebből következően a keze-
lésben is a központi hely illeti meg az ezen hiedelmek feltárására és korrekciójára
irányuló intervenciókat (LANGER, 1975; GRIFFITHS, 1994; BLASZCZYNSKI, SILOVE,
1995; WALKER, 1992; LADOUCEUR, SYLVAIN és munkatársai, 2002; PETRY,
ARMENTANO, 1999; MAY, WHELEN és munkatársai, 2003; GRANT, POTENZA, 2004;
LADOUCEUR, LACHNANCE, 2007).
A betegeknél tapasztalható kognitív disztorziók egész rendszert alkotnak,
amelynek központi eleme minden bizonnyal az a hiedelem, hogy a véletlent és a
szerencsét képesek befolyásolni, azaz illuzórikus kapcsolatot teremtenek egymástól
teljes mértékben független események között (LADOUCEUR, WALKER, 1996, 1998).
Ez a jelenség kulcsfontosságú a terápiás hatékonyság szempontjából: bizonyítható
volt, hogy azok a játékfüggők, akik képesek voltak a véletlent mint nem bejósolha-
tó eseményt elfogadni, jobban reagáltak a terápiára (LADOUCEUR, SYLVAIN és
munkatársai, 2002). Sajátos képet kapunk, ha a betegek játékra ösztönző motivá-
cióit elemezzük, azokban ugyanis ilyen tételek szerepelnek (CIARROCCHI, 2002):
„találtam egy működő rendszert”, „a sors az én oldalamon áll”, „az én rendszerem
kivédi a véletlent”, „bízok a megérzéseimben”, „rászolgáltam, hogy nyerjek”, „eny-
nyi veszteség után kell, hogy nyerjek”. E hiedelmek jól mutatják, hogy a betegek
milyen mértékben vélelmezik azt, hogy a játék kimenete sajátos adottságaikkal és
helyzetükkel kapcsolódik. A megdöbbentő az, hogy súlyos, esetenként tragikus
mértékű veszteségek sem képesek módosítani ezeket az irracionális meggyőződé-
seket.
Egy 28 éves taxisofőr, aki teljes anyagi és egzisztenciális csődöt követően jelentkezett te-
rápiára, elmondta, hogy veszteségei ellenére őt nagy stratégának tartják. Pénznyerő au-
tomatákkal játszott, és azt a szokást alakította ki, hogy ha elkezdett nyerni, akkor abba-

128
 Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája 129

hagyta a játékot, kisétált a játékteremből, elköszönt mindenkitől, majd fél óra múlva
visszament, mert akkor megint nyerő szériára számított. Amikor a terapeuta felvetette,
hogy ha ilyen nyerő szisztémája volt, akkor mivel magyarázható a teljes csőd, azt vála-
szolta, hogy sokszor túl mohó volt és türelmetlen.
A szerencsejátékosok jellemző kognitív fordulatainak elemzésére gyakran használ-
ják a „gondolkozzon hangosan” módszert, amennyiben megkérik a beteget, hogy
minden a játékszituációt megelőző, a játék során vagy a játékot követően megje-
lenő gondolatát mondja ki hangosan. Vizsgálatok szerint a játékfüggő egyének
játék során észlelhető verbalizációjának mintegy 70%-a a játékkal kapcsolatos
kognitív disztorziókat tükrözi (LADOUCEUR, SYLVAIN és munkatársai, 2002). Egy
másik kísérletben bebizonyosodott, hogy még azoknál a játékosoknál is, akik a
terápia során elfogadták a játékesemények véletlenszerű alakulásának tényét,
magában a játékszituációban újra megjelentek az események téves percepcióját
tükröző verbális fordulatok: („igen, ez várható volt”, „pedig most ki kellett volna
jönni”, „jobban kellett volna figyelni” (GABOURY, LADOUCEUR, 1989), annak elle-
nére, hogy a játékot megelőzően, majd ezt követően már a racionális percepciót
jelző kogníciók domináltak. A véletlenszerű játékesemények esetleges befolyásol-
hatóságára utaló gondolatok a nem patológiás játékosoknál is felbukkannak, azzal
a különbséggel, hogy ők ezen „predikciók” érvényességéről nincsenek meggyő-
ződve, szemben a patológiás játékfüggőkkel (LADOUCEUR, 2004). A szerencsejáték-
szenvedély-betegségben érintetteknél szinte kivétel nélkül felfedezhetők azok a gon-
dolkodási hibák és kognitív disztorziók, amelyek miatt az egyén tapasztalatai elle-
nére sem fogadja el, hogy nincs módja a játékesemények kontrollálására. A gyako-
ribb, kognitív disztorziókhoz vezető jelenségek a következők (LADOUCEUR, 2004):
a) Babonák, amelyek egymáshoz csak véletlenszerűen kapcsolódó jelenségek
között oksági kapcsolatot tételeznek fel (a babonában valójában a valós ha-
táslehetőség nélküli hatásillúziók testesülnek meg).
– Kognitív természetűek: az a hiedelem, hogy bizonyos hangulati állapo-
tok és gondolatok segítik a játékost.
– Viselkedéses természetűek: az a hiedelem, hogy különféle rituálék és
praktikák kedvező hatással lehetnek a játék kimenetelére.
– Tárgyakkal kapcsolatos: az a hit, hogy bizonyos tárgyak birtoklása és je-
lenléte növeli a játékos nyerési esélyeit.
b) A nyereséget és veszteséget illető téves attribúciók (a nyereség a játékos jó
készségeiből következik, a veszteség pedig a véletlennek tulajdonítható; eb-
ből adódóan él az a meggyőződés, hogy a veszteség csak epizodikus lehet, s
valójában növeli a jövőbeli nyereség lehetőségét).
c) Szelektív emlékezet: a legutóbbi nyertes játék élménye aktívabb és meghatáro-
zóbb, mint a legutóbbi veszteségé.
d) Az időérzékelés torzulása: a játékkal eltöltött idő élményének sajátos alakulása,
amennyiben a játékos úgy véli, hogy a nyertes játszmák rövidebb időközön-
ként következtek be, mint a veszteséggel járók.

129
130 Mórotz Kenéz

e) Saját képességek túlbecsülése: az a hiedelem, hogy a játékos rá tud találni a já-

tékeseményeket befolyásoló „rendszerre”.
f) A véletlent illető illúziók:
– A véletlen kontrollálható: az a hiedelem, hogy a véletlen események is
manipulálhatóak a játékkimenet befolyásolásának érdekében.
– A véletlent befolyásolja a szerencse: az a hiedelem, hogy az élet valamely
területén megjelenő szerencse képes befolyásolni a szerencse alaku-
lását a játékban.
g) A játékesemények irracionális értelmezése:
– Attribúciók: bizonyos személyiségi jellemzők hatásának túlbecsülése a
szerencse alakulásában.
– Antropomorfizmus: élettelen objektumok humán reakciókkal és jellem-
zőkkel történő felruházása (rulettkerék, játékautomata).
– Irreális kontrollillúzió: az átlagtörvénnyel kapcsolatos hiedelem, az a
hit, hogy a pozitív és negatív előbb-utóbb kiegyenlítődik, így a veszte-
ségszéria után nyereségnek kell következnie.

Sajátos jelenség, hogy a fenti disztorziók még hatékonyabban jelentkeznek, ha a

játékosnak van módja a játékesemény valamely – a kimenet szempontjából irrele-
váns – elemét befolyásolni (például azzal, hogy ő dönti el, melyik programot in-
dítsa el, melyik asztalhoz üljön stb.) – ez ugyanis fokozhatja a beteg illuzórikus
hatékonyságélményét.
Megállapítható tehát, hogy a játékszenvedélyes betegek kognitív rendszerében
kiemelt helyet foglalnak el az események befolyásolhatóságára vonatkozó irreális
hiedelmek. Ennek sajátos megnyilvánulásait észleltük számos, általunk kezelt
betegnél: a későbbi patológiás szerencsejátékosok jelentős részénél a „fogadás”
szinte egész életükben különös jelentőségű volt, már egészen korán érdeklődtek a
tipp-mix és egyéb nyerési lehetőséget jelentő játékok iránt, de emellett mindig is
arra törekedtek, hogy közösségükben – iskolai osztály, baráti társaság, család,
sportklub – minél több jövőbeli esemény várható alakulására vonatkozóan foga-
dást kössenek. A játékszenvedélyesek „Minnesota-modell” alapján kialakított első
– és mindmáig egyetlen magyarországi – komplex intézeti program vezetője el-
mondta, hogy betegeik – akik a program szabályai szerint nem nézhetnek TV-t,
nem hallgathatnak rádiót stb., vagyis nem értesülnek olyan eseményekről, ame-
lyeknek alakulására fogadást lehetett volna kötni – a mikrohullámú sütő korong-
jának megállási helyzetére, a naponta esedékes vizit időpontjára stb. tettek foga-
dást (CSOBOR, 2006). Egy vizsgálatban in vivo helyzetben vizsgálták, hogy melyek
azok a sajátos önverbalizációs formák, amelyeket a patológiás szerencsejátékosok
használnak. A kontrollcsoporttal összehasonlítva a játékfüggőknél sokszorosan
gyakoribbak voltak azok a belső monológok, amelyek azt jelezték, hogy a játékos
irracionális hiedelmeket táplál a játékban bekövetkező eseményekkel kapcsolat-
ban (GRIFFITHS, 1994):

130
 Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája 131

„Ez a gép nem szeret engem.”

„Azért vesztettem, mert nem koncentráltam eléggé.”
„Gyerünk, lennél szíves végre nekem is kedvezni!” (a játékgéphez beszélve)
„Szemét vagy!” (ugyancsak a játékgépnek címezve)
„Egy fonttal kezdtem csak, ez az én pszichológiám, hogy nem kapatom el
a gépet.”
Jellemző, hogy ezekben az önverbalizációs formákban igen gyakori a perszonifi-
káció, amikor is az érintett játékos a játékeseményt előállító apparátust kvázi sze-
mélyes szándékokkal ruházza fel, s a játékgép és önmaga között valamiféle „sze-
mélyes” kapcsolatot tételez föl. Ez a jelenség ismét aláhúzza azt, hogy a szerencse-
játékosok mintha személyes sikerlehetőségüket és elfogadottságukat próbálnák
tesztelni ebben a mesterséges környezetben.
Ahhoz, hogy a betegek egyedi, a játékesélyekre, a szerencse és a nyerés esélyé-
re vonatkozó sajátos kognitív sémáit és rendszereit értékeljük, abból kell kiindul-
nunk, hogy szerencsejátékok esetében egyetlen érvényes kognitív várakozás iga-
zolható: „előbb-utóbb veszíteni fogok”. Azok a hiedelmek, stratégiák, statisztikák,
megérzések, előjelek tehát, amelyeket a betegek nyerési esélyeik növelésének
szolgálatába akarnak állítani, egytől-egyig tévesek, illetve semmilyen relevanciával
nem rendelkeznek. A betegek ugyanis éppen a szerencsejáték két meghatározó
vonását tagadják: a bejósolhatatlanságot és a szükségszerűen bekövetkező veszte-
séget. Éppen ezért a sikeres kezelés nélkülözhetetlen előfeltétele az a „kognitív
diagnosztika”, amely a betegnek a szerencsejátékra vonatkozó sajátos hiedelmeit,
szabályait, babonáit azonosítja.

A PATOLÓGIÁS SZERENCSEJÁTÉK KOGNITÍV VISELKEDÉS-

TERÁPIÁJÁNAK ALAPJAI

A játékszenvedélyes betegek kezelésében a leghatékonyabbnak a viselkedéses és

kognitív intervenciók integrációján alapuló módszerek bizonyulnak. A kiinduló-
pont minden esetben azoknak a körülményeknek a gondos feltérképezése, ame-
lyek szerepet játszanak a beteg játékkal kapcsolatos „döntéseiben”. Mind a külső
(játéklehetőség elérhetősége, anyagi helyzet, szabadidő stb.), mind pedig a belső
(kognitív és érzelmi) folyamatokat gondosan elemeznünk kell, hogy azonosítani
tudjuk a magas kockázatú helyzeteket, valamint azokat a körülményeket, amelyek
adott esetben képesek eltéríteni a játékost a játékba való bevonódástól, vagy mér-
sékelni tudják e bevonódás mértékét. Ezen elemzés nyersanyagául rendszerint a
legutóbbi játékesemények szolgálnak. Ennek megbeszélése során azonosítani tud-
juk azt a viselkedéses és kognitív láncolatot, amely perdöntő a beteg viselkedése
szempontjából. Ezt követően a betegnek napi önmonitorozást kell végeznie,
amelyben minden külső és belső eseményt rögzíteni kell, ami a játékkal kapcsola-
tos. A külső körülmények azonosításán túl kiemelt jelentőségű azoknak a gondol-
kodási hibáknak és érvénytelen feltevéseknek a feltárása, amelyek komoly kocká-
zati tényezőt jelentenek.

131
132 Mórotz Kenéz

Egy 33 éves férfibeteg már három hónapja „absztinens” volt, amikor egy adott napon
másik városban élő barátnője felhívta, és megdicsérte kitartásáért. A betegnek az jutott
eszébe, hogy a barátnő megérdemelne valami szép ajándékot, és úgy érezte, most nem a
szenvedélye irányítja a kaszinóba, hanem az, hogy várható nyereménye hozzásegítheti
barátnője kitartása iránti hálájának kifejezését; ez a „vélt” motivációs változás automa-
tikusan úgy értékelődött, hogy ez képes befolyásolni a szerencsejáték kimenetelét.

Az egyik jellegzetes téves feltevés, amely a szerencsejátékosoknál képes érvényte-

leníteni a már kialakulóban lévő reális szemléletet, hogy önmagukat már nem
játékfüggőként definiálják („éppen csak úgy alakult, hogy beugrottam a játékte-
rembe”), s ez olyan automatikus következtetési hibákhoz vezet, hogy ez esetben a
játék is szerencsésen kell hogy alakuljon. Az ilyen és ehhez hasonló kognitív disz-
torziók feltárása során alakítjuk ki a betegben azt a készséget, hogy képes legyen
felülvizsgálni és korrigálni a játékesélyeket illető téves hiedelmeit.
Természetesen a terápiában nem nélkülözhető az edukatív mozzanat sem,
amelynek során a beteggel megbeszéljük a véletlent és esélyt illető elképzeléseit, s
ezeket szembesítjük a szerencsejáték véletlenszerű, semmilyen módon nem befo-
lyásolható természetével. A legtöbb játékos fogalmilag képes a véletlent korrekten
definiálni, de a játékra hívó helyzetben ezt a racionális jelentést felülírják a nyerési

1. táblázat. Játéknapló

Dátum:
1. Milyen mértékben érzem, hogy uralni tudom játék-
szenvedélyem?
egyáltalán nem teljes mértékben
0 50 100
2. Mennyire vágyódom a mai napon játszani?
egyáltalán nem teljes mértékben
0 50 100
3. Mennyire érzem, hogy képes vagyok távol tartani
magam a játéktól?
egyáltalán nem teljes mértékben
0 50 100

4. Játszottam ma?

5. Mennyi időt (óra, perc) töltöttem játékkal?

6. Mennyi pénzt tettem fel a játékban? (függetlenül a

nyereménytől)
7. Milyen lelkiállapotban volt/milyen kritikus események
érték ezen a napon?

132
 2. táblázat. Munkalap. A játékra ösztönző késztetésekkel szembeni alternatív gondolatok mobilizálása
Kockázatos Játékra ösztönző spontán
helyzet gondolatok
1. „Azt mondtam magamnak, hogy
szeretném végre jól érezni maga-
mat.”
2. „Azt gondoltam, hogy vége a sok
stressznek, mindent elfelejtek…”
3. „Nagyon kellemes bizsergés volt
bennem, amit akkor szoktam
érezni, ha tudtam, hogy nyerni
Kedvenc kocsmám
fogok.”
4. „Az jutott eszembe, hogy az nem
létezik, hogy mindig csak rossz
történjen.”
5. „Azt gondoltam, hogy ez egy jó gép, 5. „Tudom jól, hogy a gépnek nincs
érdemes tovább próbálkozni.”
Azok a gondolatok, amely a játék
Hogyan fogok dönteni?
iránti vágyat képesek kontrollálni
1. „Elfelejtem, hogy a játék a legtöbb 1. „Legközelebb meghívom
esetben iszonyú érzésekhez vezet.” egy kávéra a barátomat.”
2. „Tudom, hogy csak akkor érzem 2. „Nem fogok elkezdeni
jól magam, ha nyerek, és általában játszani, elmegyek futni.”
a játék után még sokkal rosszabbul
érzem magam, ha meg nyertem,
akkor szinte mindig tovább játszot-
tam.”
3. „Bármilyen jó lenne, de tudom,
hogy a bizsergésnek nincs köze
ahhoz, hogy nyerni vagy veszíteni
fogok.”
4. „Ez igaz, de ennek semmi köze
ahhoz, hogy nyerni fogok, ha meg
Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája
játszom, akkor biztos, hogy rossz
történik.”
lelke.”
133
134 Mórotz Kenéz

esélyre vonatkozó irracionális hiedelmek. Az ezen irreális hiedelmeken alapuló

kognitív disztorziókat fel kell „hangosítanunk”, és veszélyjelzéssel kell felruház-
nunk; tudatosítanunk kell a betegben azt, hogy ezek megjelenése extrém kockáza-
ti tényező, s ennek kivédése érdekében gyakorolnia kell az irreális feltevések ér-
vényességét megkérdőjelező racionális alternatívák alkalmazását.
A napi önmonitorozás céljára a betegeknél a következő, előre elkészített űrla-
pot használhatjuk (1. táblázat, LADOUCEUR, LACHANCE, 2007).
A terápiában két fő irányt követünk. Egyfelől a beteggel együtt kialakítjuk az
azonosított nagy kockázatú helyzetek kontrollálási lehetőségeit, másrészt a kogni-
tív átstrukturálás segítségével megtanítjuk a betegeket, hogy felismerjék és módo-
sítsák a játék szempontjából kritikus kognitív disztorziókat.
A 2. táblázat illusztrálja azt a folyamatot, amikor minden „ösztönző” gondolat
mellé sikerült egy hipotetikusan „kontrolláló” gondolatot találni (MÓROTZ, 2010).
Az elmúlt években számos, a fenti elvek alapján szerveződő sztenderd kezelési
program született, amelynek hatékonysága egyértelműen igazolható volt (BUJOLD,
LADOUCEUR és munkatársai, 1994; LADOUCEUR, WALKER, 1998; TONEATTO,
SOBELL, 1998). Az egyik ilyen program a Ladouceur-féle 10 ülésből álló módszer,
amelynek szerves része a betegek számára kialakított munkafüzet is. A munkafü-
zet edukatív magyarázatok mellett az önkontroll javítását szolgáló írásbeli felada-
tot tartalmaz (LADOUCEUR, LACHANCE, 2007).

KONKLÚZIÓ

A játékszenvedély-betegség kialakító és fenntartó tényezői között a neurokémiai

eltérések, a vulnerabilitást növelő személyiségvonások mellett meghatározó jelen-
tőségűek a viselkedéstanulási és kognitív folyamatok. Utóbbiak olyan disztorzív
rendszert alkotnak, amelyek megakadályozzák a betegeket a játékesemények kor-
rekt szemléletében, és az ebből fakadó adaptív viselkedésszabályozásban. A jelen-
ség alapja az a hiedelem, hogy a játékos képes lehet a véletlen jelenségek befolyá-
solására. E hiedelem olyannyira erőteljes, hogy azt a nyilvánvaló kudarcok sem
képesek felülírni – az események várható kimenetére vonatkozó hiedelmek erő-
sebbek a tényleges kimenet hatásánál. A patológiás szerencsejáték terápiájában
alapvető jelentőségű ennek a kognitív rendszernek az azonosítása és megfelelő
korrekciója.

IRODALOM

ABRAMS, K., KUSHNER, M. G. (2004) Behavioral understanding of pathological gambling.

In GRANT, J. E., POTENZA, E. (eds) Pathological Gambling: a clinical guide to treatment. 204–
221. American Psychiatric Publishing, Washington DC
APA = AMERICAN PSYCHIATRIC ASSOCIATION (1994) Diagnostic and statistical manual of .

mental disorders. (4. ed., Text Revision) American Psychiatric Association, Washington DC
BALZAC, H. (1983) A szamárbőr. (Ford. Rónay György) Európa Könyvkiadó, Budapest

134
 Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája 135
BARKER, J. C., MILLER, M. (1968) Aversion therapy for compulsive gambling. Journal of .

Nervous and Mental Diseases, 146, 285–302.

BECHARA, A. (1994) Insensitivity to future consequences following damage to human pre-
frontal cortex. Cognition, 50 (1–3), 7–15.
BECHARA, A. (2001) A neurobiology of decision-making: risk and rewards. Seminars in Cuta-
neous Medicine and Surgery, 6, 205–216.
BECHARA, A., DAMASIO, H., DAMASIO, A. R., ANDERSON, S. W. (1994) Insensitivity to future
consequences following damage to human prefrontal cortex. Cognition, 5, 7–15.
BLACK, D. W., MEYER, T. (1998) Clinical features and psychiatric comorbidity of subjects
with pathological gambling behavior. Psychiatric Services, 49, 1434–1439.
BLANKO, C., IBANEZ, A., SAIZ-RUIZ, J., BLANKO-JEREZ, C., NUNES, E. V. (2000) Epidemiol-
ogy, pathophysiology and treatment of pathological gambling. CNS Drugs, 13, 397–407.
BLANKO, C., ORENSANZ-MUNOZ, L., BLANKO-JEREZ, C., SAIZ-RUIZ, J. (1996) Pathological
gambling and platelet MAO activity: a psychobiological study. American Journal Psychia-
try, 153, 119–121.
BLASZCZYNSKI, A. (1999) Pathological gambling and obsessive-compulsive spectrum disor-
ders. Psychological Reports, 84, 107–113.
BLASZCZYNSKI, A. (2000) Overcoming pathological gambling. Robinson, London
BLASZCZYNSKI, A., DROBNY, J., STEEL, Z. (2005) Home-based imaginal desensitization in
pathological gambling: Short-term outcomes. Behaviour Change, 22, 13–21.
BLASZCZYNSKI, A., MCCONAGHY, N. (1989) Anxiety and/or depression int he pathogenesis
of addictive gambling. International Journal of Addictions, 24, 337–350.
BLASZCZYNSKI, A., NOWER, L. (2002) A pathways model of problem and pathological gam-
bling. Addiction, 97 (5), 487–499.
BLASZCZYNSKI, A., SILOVE, D. (1995) Cognitive and behavioral therapies for pathological
gambler. Journal of Gambling Studies, 11, 195–220.
BLUM, K., BREVERMANN, E. R., HOLDAN, M. M. (2000) Reward deficiency syndrome: a
biogenetic model for the diagnose und treatment of impulsive, addictive and compul-
sive behaviors. Journal Psychoactive Drugs, 32 (suppl.), 1–112.
BOYD, W. H., BOLEN, D. W. (1970) The compulsive gambler and spouse in group psycho-
therapy. International Journal of Group Psychotherapy, 20, 77–90.
BUJOLD, A., LADOUCEUR, R., SYLVAIN, C., BOISVERT, J. C. (1994) Treatment of pathological
gamblers: an experimental study. Journal of Behavior Therapy and Experimental Psychology,
25 (4), 275–282.
CARLTON, P. L., MANOVITZ, P (1994) Factors, determining the severity of pathological
gambling. Journal of Gambling Studies, 10, 147–157.
CHIARROCCHI, J., W. (2002) Counseling problem gamblers: A self-regulation manual for individual
and family therapy. Academic Press, San Diego CA
CSOBOR CS. (2006) Személyes közlés
DEMETROVICS ZS., PAKSI B., KUN B., RÓZSA S., ARNOLD P. (2009) A kóros játékszenvedély
elterjedtsége Magyarországon – első normális populációs adatok. Magyar Pszichológiai
Társaság, XV. Vándorgyűlés, Debrecen, Absztrakt
DIXON, M., R., SCHREIBER, J. E. (2004) The near-miss effects on response latencies and win
estimations of slot machine players. The Psychological Record, 54, 32–39.

135
136 Mórotz Kenéz

DOWLING, N., JACKSON, A. C., THOMAS, A. S. (2006) Treatment of female pathological gam-
bling: Efficacy of a cognitive-behavioral approach. Journal of Gambling Studies, 22, 355–
372.
DOWLING, N., JACKSON, A. C., THOMAS, A. S. (2008) Behavioral intervention in the treat-
ment of pathological gambling: A review of Activity Scheduling and Desensitization. In-
ternational Journal of Behavioral Consultation and Therapy, 4 (2), 172–187.
GABOURY, A., LADOUCEUR, R. (1989) Erroneous perceptions and gambling. Journal of Social
Behavior and Personality, 4, 411–426.
GRANT, J., POTENZA, M. N. (2004) Pathological gambling. A clinical guide to treatment. Ameri-
can Psychiatric Publishing, Washington DC
GREENBERG, D., MARKS, I. (1982) Behavior therapy of uncommon referrals. Brain Journal
Psychiatry, 141, 148–153.
GRIFFITHS, M. D. (1994) The role of cognitive bias and skill in fruit machine gambling.
British Journal Psychiatry, 85, 351–369.
HAND, I. (2003) Störungen der Impulskontrolle: Nichtstoffgebundene Abhängigkeiten
(Süchte), Zwangsspektrums-Störungen- oder? Suchttherapie, 4, 51–53.
HAND, I. (2004) Negative und positive Verstärkung bei pathologischen Glückspielern: Ihre
mögliche Bedeutung für die Theorie und Therapie von Zwangsstörungen. Verhaltens-
therapie, 14, 133–144.
HODGINS, D. C. (2001) Process of changing gambling behavior. Addictive Behaviors, 26, 121–
128.
HOLLANDER, E. (1993) Obsessive-compulsive related disorders. American Psychiatric Press,
Washington DC
HOLLANDER, E., DECARIA, C. M., MARI, E. (1998) Short term single-blind fluvoxamin
treatment of pathological gambling. American Journal of Psychiatry, 155, 1781–1783.
HOLLANDER, E., WONG, C. M. (1996) Obsessive-compulsive spectrum disorders. Journal of
Clinical Psychiatry, 56 (suppl. 4), 3–6; discussion 53–55.
HOODGINS, D. C., EL-GUEBAY, N. (2000) Natural and treatment assisted recovery from gam-
bling problems: Comparison of resolved and active gamblers. Addiction, 95, 777–789.
KELEMEN G. (1994) A kóros játékszenvedély kezelése és pszichológiája. Szenvedélybetegségek,
2, 324–332.
LADOUCEUR, R. (2004) Perception among pathological and nonpathological gamblers.
Journal of Addictive Behavior, 29 (3), 555–565.
LADOUCEUR, R., BOISVERT, J. M., DUMONT, J. (1994) Cognitive behavioral treatment for
adolescent pathological gamblers. Behavior Modification, 18, 230–242.
LADOUCEUR, R., DUBÉ, D. (1997) Erroneous perception in generating random sequences:
Identification and strength of a basic misconception in gambling behavior. Swiss Journal
Psychology, 56, 256–259.
LADOUCEUR, R., LACHANCE, S. (2007) Overcoming pathological gambling. Oxford University
Press, Oxford
LADOUCEUR, R., SYLVAIN, C., BOUTIN, C., DOUCET, C. (2002) Understanding and treating
pathological gamblers. Wiley, London
LADOUCEUR, R., SYLVIAN, C., BOUTIN, C., LACHANCE, S., DOUCET, C., LEBLOND, J.,
JACQUES, C. (2001) Cognitive treatment of pathological gambling. Journal of Nervous and
Mental Diseases, 189, 766–773.

136
 Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája 137
LADOUCEUR, R., SYLVIAN, C., BOUTIN, C., LACHANCE, S., DOUCET, C., LEBLOND, J. (2003)
Group therapy for pathological gamblers: a cognitive approach. Behavior Research and
Therapy, 41, 587–596.
LADOUCEUR, R., WALKER, M. (1996) Cognitive perspective on gambling. In SALKOVSKIS, P.
M. (ed) Trends in cognitive therapy. 89–120. Wiley, Oxford
LADOUCEUR, R., WALKER, M. (1998) The cognitive approach to understanding and treating
pathological gambling. In BELLOCK, A., S., HERSEN, M. (eds) Comprehensive Clinical Psy-
chology, 106–119. Wiley, Oxford
LANGER, E. J. (1975) The illusion of control. Journal of Personality and Social Psychology, 32
(2), 311–328.
LESIEUR, H. R. (1984) The Chase: Career of the compulsive Gambler. Schenkmen, Rochester
Vermont
LESIEUR, H. R. (1992) Compulsive gambling. Society, 29 (4), 43–50.
LESIEUR, H. R., BLUME, S. B. (1987) The South Oaks Gambling Screen (SOGS): a new
instrument for the identification of pathological gamblers. American Journal Psychiatry,
144, 1184–1188.
LETSON, L. M. (1998) Problem and pathological gambling. A consumer perspective. CNS
Spectrums, 3, 48–57.
MAY, R., K., WHELEN, J. P., STEENBERG, T. A., MEYERS, A. W. (2003) The Gambling Self .

Efficacy Questionnaire: an initial psychometric evaluation. Journal of Gambling Studies,

19 (4), 339–357.
MCCONAGHY, N. (1991) A pathological or compulsive gambler? Journal of Gambling Studies,
7, 55–64.
MCCONAGHY, N., ARMSTRONG, M. S., BLASZCZYNSKI, A., ALLCOCK, C. (1983) Controlled
comparison of aversive therapy and imaginal desensitization in compulsive gambling.
Brain Journal Psychiatry, 142, 366–372.
MCCONAGHY, N., BLASZCZYNSKI, A., FRANKOVA, A. (1991) Comparison of imaginal desensi-
tization with other behavioral treatments of pathol. Gambling. Brain Journal Psychiatry,
159, 390–393.
MCCROWN, W. S., CHAMBERLAIN, L. L. (2000) Best possible odds: Contemporary treatment strate-
gies for gambling disorders. John Wiley and Son, New York
MÓROTZ K. (2010) Az impulzuskontroll zavarok kognitív viselkedésterápiája. In PERCZEL
FORINTOS D., MÓROTZ K. (szerk.) Kognitív viselkedésterápia. 583–628. Medicina Könyvki-
adó Zrt., Budapest
NÉMETH A., GEREVICH J. (2000) Addikciók. Medicina, Budapest
PETRY, N. M. (2005) Pathological gambling: Etiology, comorbidity, and treatment. American Psy-
chiatric Association, Washington, DC
PETRY, N. M., AMMERMAN, Y., BOHL, J., DOERSCH, A., GAY, H., MOLINA, K. R., STEINBERG,
K. (2006) Cognitive behavior therapy for pathological gamblers. Journal of Consulting
and Clinical Psychology, 74, 555–567.
PETRY, N. M., ARMENTANO, CHR. (1999) Prevalence, assessment and treatment of patho-
logical gambling: A review. Psychiatric Services, 50, 1021–1027.
POTENZA, M. N. (2003) An fMRI stroop task study of ventromedial prefrontal cortical func-
tioning in pathological gamblers. American Journal Psychiatry, 160, 1990–1994.

137
138 Mórotz Kenéz

POTENZA, M. N. (2008) The neurobiology of pathological gambling and drug addictions: an

overview and new findings. Philosophical Transactions of the Royal Society B: Biological Sci-
ence, 12, 363, 3181–3189.
POTENZA, M. N., HOLLANDER, E. (2002) Pathological gambling and impulse control disor-
ders. In NEMEROFF, J. C., CHARNEY, D., DAVIS, K. (eds) Neuropsychopharmacology: the fifth
generation of progress. 1725–1742. Lipincott, William and Walkins. Baltimore
SALZMANN, M. M. (1982) Treatment of compulsive gambling. Brain Journal Psychiatry, 141,
318–319.
SHAFFER, H. J., HALL, M. N. (1999) Estimating the prevalence of disordered gambling
behavior in the United States and Canada: a research synthesis. American Journal of Pub-
lic Health, 89 (9), 1369–1376.
SHAFFER, H. J., KIDMAN, R. (2004) Gambling and the public health. In GRANT, J. E., PO-
TENZA, M. N. (eds) Pathological gambling. 3–25. American Psychiatric Press, Washington
DC
SHAFFER, H. J., LABRIE, R. A., LAPLANTE, D. A. (2004) Laying the foundation for quantify-
ing regional exposure to social phenomena: considering the case of legalized gambling
as a public health toxin. Psychology of Addictive Behavior, 18, 40–48.
SLUTSKE, W. S., CASPI, A., MOFFITT, T. E., POULTON, R. (2005) Personality and problem
gambling. Archives of General Psychiatry, 62, 769–775.
SONNTAG, D. (2005) Risikofaktoren und Verlauf des problematisches Glückspielverhaltens an Geld-
spielautomaten. Dissertation. Marburg
SPECKER, S. M., CARLSON, G. A., CHRISTENSON, G. A., MARCOTTE, M. (1995) Impulse con-
trol disorder and attention deficit in pathological gambler. Annals of Clinical Psychiatry,
7, 175–179.
TANABE, J., THOMPSON, L., CLAUS, E., DALWENI, M., HUTCHISON, K., BENICH, M., T. (2007)
Prefrontal cortex activity is reduced in Gambling and nongambling substance users
during decision-making. Human Brain Mapping, 28, 1276–1286.
TONEATTO, T., LADOUCEUR, R. (2003) The treatment of pathological gambling: a critical
review of the literature. Psychology of Addictive Behavior, 17, 284–292.
TONEATTO, T., SOBELL, L. C. (1998) Pathological gambling, treated with cognitive behavior
therapy: a case report. Addictive Behaviors, 15, 497–501.
VITARO, F., ARSENAULT, L., TREMBLAY R. E. (1997) Dispositional predictors of problem
gambling in male adolescents. American Journal Psychiatry, 154, 1769–1770.
WALKER, M. B. (1992) The psychology of gambling. Pergamon, Oxford
WALKER, M. B., DICKERSON, M. G. (1996) The prevalence of problem and pathological
gambling: a critical analysis. Journal of Gambling Studies, 12, 233–249.

138
 Illuzórikus korrelációk, avagy az önáltatás magasiskolája 139

ILLUSORY CORRELATIONS:
THE COGNITIVE APPROACH TO PATHOLOGICAL GAMBLING

MÓROTZ, KENÉZ

Pathological gambling represents a growing public health risk. The study after the survey of the main
etiopathological factors analyses the learning and cognitive processes, being crucial in the development
and maintenance of the disorder. The most important cognitive distortion is the belief of the gamblers
that they can control the game and predict the result. The cognitive approach to pathological gambling
made it possible to evaluate adequate cognitive interventions, effectiveness of which has been proven.

Key words: clinical features and epidemiology of pathological gambling, etiopathogenetic factors,
the system of cognitive distortion, irrational beliefs about the chance, illusorical corre-
lations, methods of cognitive therapy

139