AWAKE

(End of Magic Bleeds)

Lebegtem a szenvedés tengerében. Néha, ha koncentráltam és blokkoltam a

fájdalmat, messziről hallottam a hangját. Összpontosítottam a hangra,
hagytam magam lassan felé sodródni. Végül, nem tudtom milyen régóta,
végre értettem egy kicsit, amit mond.
- ... Úgy tűnik ő egy rendes fickó. De most már beragadt
…Mindkettejüknek van új párjuk és senki sem beszél senkivel és Kate
nem tudta, mit tegyen.
Kinyitottam a szemem. Fáradtan és megviselten nézett ki. Mégis, én soha
életemben nem láttam senkit sem szebbnek. Sosem voltam boldogabb, mint
most a közelében. Valamilyen oknál fogva a válasz a dilemmájára sokkal
könnyebben jött a számra, mint az összes egyéb dolog, amit igazán akartam
mondani.
- Próbáltad már a második esély törvényt? - kérdeztem csendesen.
Nem nyitotta ki a szemét. Talán egy közös álmon osztozunk. Elmagyaráztam,
ahogyan a legjobban tudtam, átöleltem olyan szorosan ahogy csak bírtam.
Végül rám nézett.
- Velem maradtál - suttogtam.
Mondott valamit, amit nem értettem, de ez nem számított annyira mint,
hogy ott maradt velem. Mosolyogtam és visszaaludtam. Ezúttal valódi alvás,
nincs vörös köd, csak a sötétség. Tudtam, hogy ott lesz, amikor felébredek.
Bármi történjék. Végül felébredtem újra. Valami volt a karomban és azt
akartam, hogy kijöjjön. Megtaláltam az irritáció forrását. Kate belépett a
szobába kezében volt valami, aminek leves szaga volt.
- Mi ez a szar?
Követeltem, hogy húzta ki a IV(intravénás) tűt a karomból.
- Ez tartott életben tizenegy napig - közölte velem.
Majdnem két hétig! Feküdtem közel két átkozott hétig, és ő velem maradt.
Nem az IV tartott életben. Az igazság megdöbbentett.
Odaadta nekem a levest. Félretettem és magamhoz húztam. Öleltük egymást
egy ideig. Hamarosan Derek ismerős kopogása törte meg az ábrándozást és
rövid egymásra találásunkat.
- Kate - kérdezte csendesen.
Világos, hogy engedélyt kért átlépni a küszöböt. A hangja hivatalos volt,
ahogy én még soha nem hallottam, ő pedig beengedte.
A gyerek így tett.
- Van itt egy farkas, aki látni akar. Azt mondja, hogy vészhelyzet van. Talán
ez egy újabb kihívás ...
Kihívás? Nekem? Minden izom megfeszült a testemben. Ne már, ezek tényleg
kibaszott őrültek? Majdnem meghaltam, és még sorban állnak egy darabért
belőlem. Ránéztem, Kate arca mindent elárult. Rögtön megértettem a
megviselt, lemondó arckifejezését.
Nem én. Őt hívták ki.
Isten ments. Ezt a szart most fogom leállítani.
Derek meglátott, és hirtelen elhallgatott.
- Hozzátok be. Ne mondd el neki, hogy ébren vagyok.
A fiatal farkas becsukta a száját, megfordult és távozott, hogy gyorsan
elvégezze a parancsomat. Mindig is egy okos gyerek volt.
- Segíts fel!
Kate megragadta a kezem, és felhúzott ülőhelyzetbe. Átkozott legyek, ha így
látnak, hogy fekszek az ágyban, mint egy puhány. Testem tápanyagért
ordított. Felvettem a tálat, amit magával hozott korábban. Minél előbb
kapom meg az energiát, annál gyorsabban leszek újra használható.
Amint kortyolgattam a levest, Jaime Alicia belépett a szobába, mintha az övé
lenne. Alig várta, hogy kárt okozzon abban, ami az enyém volt. A Farkas klán
egyik legjobb harcosa volt és bokszoló ifjúkorában, magas és jó felépítésű.
Láttam őt harcolni; erős és gyors volt. Én mégis biztos voltam, hogy Kate apró
darabokra szedné, mielőtt a leves kihűlne. Soha nem ismerném be, de baromi
jó volt a karddal. Nem mintha nem lenne halott, mielőtt megérinthetné.
Egyikük sem fogja soha többé bántani. Először látnám őket halottnak.
Jaime bámult rám, az állkapcsa leesett.
- Igen? - megszólaltam és befejeztem a levest.
A farkas térdre esett és a padlót bámulta. Egy pillanatig haboztam, hogy
kihúzzam-e tüdejét a mellkasán. Karom, elérem, kirántom a tüdejét. Nem
lenne könnyű, de élvezném nagyon. Éreztem a félelmét. Rá akartam ordítani.
- Van valami mondanivalód?
Még mindig szilárdan rögzítve tekintetét a földre megrázta a fejét. Most
megtudtuk újra, ki kicsoda és mi micsoda. Annak érdekében, hogy
helyreálljon a rend, a többieket emlékeztetni kell, miért én vagyok a Bestiák
Ura.
- A Tanáccsal a találkozó a három perc múlva kezdődőik. Menj oda, és
mondd el nekik, hogy várjanak meg és talán elfelejtem, hogy valaha itt
voltál.
Az ő kedvéért reméltem, soha nem felejti el milyen közel volt egy szörnyű és
fájdalmas halálhoz, mert nem adok neki még egy esélyt.
Kisétált, én pedig felkeltem. Az padló elindult az egyik irányba, én pedig a
másikba. Kate megragadta a karomat, hogy megtartson, de a lába
összerogyott, és rázuhantunk a kanapéra. Messze voltunk a csúcsformától, de
ez is megteszi. Együtt, még a jelenlegi állapotunkban is erősebbek voltunk
bármelyik kihívómnál. Nos, amennyire tudták.
- Biztos, hogy készen állsz a Tanács ülésére? - kérdezte Kate.
Mintha rájött volna, mire gondolok.
Odafordultam hozzá, az arcom határozottság és fenyegetés maszkjában.
- Jobb, ha készen állnak rám.
Erőt kell demonstrálnunk. Nem mutathatunk semmivel sem kevesebbet, mint
a Bestiák Ura és a Hitves, a Falka vitathatatlan urai.
Természetes számunkra, hogy nagyra értékeljük hatalmat és az erőszakot,
kegyetlenül kihasználva mindenki gyengeségét. A hatalmat mindig kézben
kell tartani vagy elveszted. Az népemnek nem kell szeretnie, de
engedelmeskedniük kell nekem. Ha már elfelejtették, miért is félnek tőlem ,
majd emlékeztetem rá őket. Ha ehhez meg kell megölnöm néhányukat, akkor
úgy lesz.
Kimentem a mosdóba. Kétszer elestem, de az erőm visszajött. A levestől
kivirultam. Pár perccel később már készen álltam, hogy lemenjek magamtól a
Tanács terembe. Útközben Barabás csatlakozott hozzánk, B néni egyik
kedvenc bajkeverője valamint a Falka egyik ügyvédje, és lépést tartott velünk.
Megálltam.
- Barabás, jöttél kihívni engem is?
Még akkor is ezt mondtam, hogy tudtam, hogy a kihívás tőle nem valószínű.
Barabás kissé őrült és időnként fegyelmezetlen, de nem hülye.
Szokásos szórakoztató megjelenése elpárolgott, helyébe teljes sokk és
hitetlenség került.
- Nem uram, én a Hitveshez vagyok kötve.
Úgy látszik, amíg aludtam, az egész hely a pokolba került. Megfordultam,
Kate-től várva valamiféle magyarázatot.
Vállat vont.
- Megállapodtam B nénivel és mint egyfajta tanácsadót nekem adta.
Azt mondta, mindent elmond erről később.
Nem voltam biztos benne, hogy tudni akartam; B soha semmit nem tett
egyedül önzetlenségből. Akart valamit. Halványan emlékeztem, hogy Kate
mondott róla valamit, de a részletek nem maradtak meg bennem. Vajon ő
segített Kate-nek valamilyen módon? Egy gondolat ötlött az eszembe.
- Barabás a Falka hány tagja kérdőjelezte meg a Társam amíg aludtam?
Elhallgatott, nyilvánvalóan megpróbált visszaemlékezni, végül megfordult,
hogy Kate-t is megkérdezte:
- Huszonkettő?
Ő bólintott.
- Hány alfa?
- Csak a Sakálok, uram. A többiek közkatonák, meg béták.
- Megölted a sakálokat?
Bólintott.
- Mindkettőt?
Bólintott.
Barabás megköszörülte a torkát.
- Szembeszállt azokkal, akik jöttek és harcoltak vele. Nem értékelték a
bátorságát.
Természetesen. Nem válhatsz alfává ha buta vagy. Miután a Sakálokat
megölte, a többiek megelégedtek azzal, hogy hagyták a beosztottaikat
lehetőségez jutni. Mahon le tudta volna állítani, de nem tette. Ő soha nem
csinált titkot abból, hogy nem bírja Kate-t, de csak állni és lehetővé tenni
nekik, hogy megsérüljön a távollétemben ... ő és én elbeszélgetünk erről
később. Talán eljött az ideje, hogy nyugdíjba küldjem a fogadott apámat.
L
Hamarosan lerendezem a Tanács többi tagját. Ahogy közeledtem az ajtóhoz
hallottam, ahogy motyognak és suttognak bent. Unatkoznak?
Bosszankodnak? Elintézem ezt egyszer s mindenkorra. Vettem egy mély
lélegzetet, kinyitottam az ajtót és leüvöltöttem alattvalóimat, mintha minden
szándékom az lenne, hogy véget vessek az életüknek a következő néhány
másodpercben.
A hirtelen csend fülsiketítő volt. Ó, igen, apu újra otthon van és nem
elégedett. A játéknak vége van.

*** *** ***

Amíg az alfák döbbent csendben ültek, húztam egy széket a Társamnak, majd
én is leültem az asztalfőre. Senki sem szólalt meg. Végigfutottam a
tekintetem az arcokon kihívás keresve. Egyiküknek sem volt közülük
bátorsága, hogy állja a tekintetemet. Mindannyian tudták, hogy el kellene
kezdeni valahogy, de egyik sem akart az első lenni.
Előrehajoltam és olyan nyugodt hangon, ahogy csak tudtam.
- Magyarázzátok meg.
Csend.
- Várom, hogy az egyikőtök elmondja, miért csak néztetek és nem tettetek
semmit, miközben a Társamat naponta bántalmazták.
Végül Jim beszélt.
- Tudtam, hogy rendben lesz. Curran, be kellett bizonyítania, hogy ide
tartozik.
- Igen - hörögte Mahon - Senkitől sem elvárható, hogy engedélyezzük őt az
oldaladon ülni anélkül, hogy vért ontana, uram.
Na igen, igazából én ezt tettem. Amikor utoljára ellenőriztem én voltam
felelős errefelé. Itt volt az ideje, hogy finoman emlékeztessem őket erre. A
szemem tűzben égett, és mindegyikük tudta, hogy ez a tűz mit is jelent.
Ismételtem előredőlve.
- Engedélyezzük?
Hagytam, hogy elüljön a csend.
A valóság lesújtotta őket. Ők csak megmondják, hogy nekem mit szabad
tennem. Hallottam, hogy Sakálok új alfa hímje vett egy mély levegőt és
benntartotta.
Bámultam őket.
- Csak egyszer fogom elmondani ezt. Én vagyok az, aki engedélyez
dolgokat. Én engedélyezem nektek, hogy éljetek, én engedélyezem
nektek, hogy a saját klánotokat úgy vezessétek, ahogy jónak látjátok.
Hogy ez a jövőben is így lesz, kizárólag attól függ, hogy mit mondtok és
csináltok a következő néhány percben. Legyetek nagyon óvatosak.
Következőnek B néni szólalt meg.
- A Bouda klán ellátta a Hitvest mind tanácsokkal, mind védelemmel a
jogtalan kihívásokkal szemben. Senki, aki hozzám tartozik nem ártott
neki.
Danielre meg a párjára pillantott.
- Ugyanez nem mondható el a kutyákról.
Természetesen. A kisujját sem mozdította, hogy megállítsa a farkasokat, hogy
megássák a saját sírjukat. A gyűlölet Boudák és a Farkasok között régóta
tartott. Farkasok többen voltak, de a Boudák játszották jobban a játékot.
- Mi nem szegtünk törvényét - tiltakozott Daniel - mindenki tudja, hogy a
Bouda Klán alfája alkut kötött a Bestiák urának a Párjával.
Jennifer, a párja bólintott.
- Igen, mert különleges státuszt akart a degeneráltjainak.
A lassú mosoly kúszott B ajkán.
- Mindannyian tudjuk, hogy a Farkas klán alfája mennyire szereti a párját,
és alkalmazkodik a lányhoz. Csak kíváncsiságból, mennyi farkast hajlandó
feláldozni, hogy kielégítse őt?
- Az embernek bizonyítania kellett, mint mindnyájunknak - mondta Daniel
- Ez a törvény. Ez így igazságos.
Úgy beszéltek róla, mintha ő nem is ülne itt mellettem.
- Fair, tényleg? – kérdeztem - Melyikőtök szembesült huszonkét kihívással
két héten belül?
Egyik sem. Még Mahon sem, a Falka hóhéra, pedig ő sokat és gyorsan ölt.
Apropó törvény. Megszólítottam Jennifert közvetlenül.
- Ha jól emlékszem, Daniel annak ellenére, hogy nyugdíjba vonult elődei
választották, sikeresen szembeszállt számos kihívással mielőtt téged
kiválasztott, hogy a párja legyél. Azonban téged még soha nem hívtak ki.
Tudod, miért? Mert a szerint a törvény szerint, amit ti ketten annyira
szerettek idézni, ha valaki kihívna, akkor Daniellel is meg kellene
küzdenie. Az alfák egységként harcolnak. Ha az egyik alfa megsérül, az
egy íratlan szabály a Falkában, hogy megvárják míg mindkettő lábra áll és
csak azután hívják ki őket újra. Ez egy becsületbeli kérdés. Ha valakinek a
helyére törsz, fair play-ben kell nyerned. Ti nem alkalmaztátok ezt az
előzékenységet a Páromnál.
- Megölte a húgom - csikorogta Jennifer.
Rendben, bukjon ki az egész. Rendezzük le a dolgokat egyszer és
mindenkorra.
- Igen, a húgod louppá vált és megtámadta őt. Nem Kate okozta, de
megölte. A haragod rossz helyre irányítod. Ami azt illeti, ő szívességet
tett neked. Ha te bármennyire is alfa lennél, akkor tudnád, hogy a húgod
megölése a te felelősséged lett volna. Ez a te terhed lett volna. Te voltál a
legközelebbi rokon.
Jennifer összeszorította a fogát. Nagyon óvatosan mondtam minden szót. Én
nem hívhattam ki, mert csak alsóbb rangú falka tag lehetett a kihívója. De ha
megfelelően mondom, ő fog kihívni engem.
- A Társam vállalta a terhedet és ahelyett, hogy hálás lennél érte még te
utálod. Állandóan emlékeztet téged a saját gyengeségedre. Harcolni
akarsz vele, de nem tudsz. Ehelyett arra ösztökélsz másokat, hogy
csinálják meg azt, amit te képtelen vagy megtenni. Ez a legnagyobb
gyengeséged. Azonban, mivel én irgalmas és igazságos vagyok,
felajánlom a lehetőséget, hogy jóvátedd.
- Nem fogok bocsánatot kérni vagy meghajolni előtte. Inkább halnék meg
először - acsarkodott Jennifer, mint egy veszett kutya.
Nos, mindjárt meglátjuk.
- Megint félreértettél. Esélyt kínálok a bosszúra, amit keresel, persze
megfelelő időben. Hívj ki bennünket. Pár a párt, ahogy annak lennie kell.
Figyelmeztető pillantást vetettem a többiekre.
- Senki sem avatkozhat be. Csak kettő a kettő ellen. Ez a törvény.
Kate megfeszült mellettem. Megfogtam a kezét az asztal alatt, és gyengéden
megszorítottam, hogy megnyugtassam, én csak blöffölök, és hogy minden
rendben lesz. Valójában nem, de abban biztos voltam, hogy még így is, ahogy
voltunk, le tudjuk őket nyomni és az összes többit is, ha kell. Amíg elhiszik,
hogy képesek vagyunk rá, nem feltétlenül kell megtenni.
Jennifer emelkedni kezdett - ő valóban hülye vagy őrült - Daniel megragadta
a karját, majdnem túl gyorsan, hogy látni lehessen és hátra rántotta.
Keményen visszaesett a székébe.
Kinyitotta a száját, de a párja égő pillantást vetett rá. Becsukta a száját és
lesütötte a tekintetét. Az arca vörös lett. A párja tehát nem volt hajlandó
megengedni, hogy eldobja a saját vagy az ő életét. Pont ezt vártam.
Daniel meghajtotta a fejét.
- Farkas klán kéri a Hitves bocsánatát. Őszintén sajnáljuk az általunk
okozott összes sérelmet. Szeretnénk kifejezni hűségünket és
engedelmességünket a Bestiák Ura és a Hitves felé.
Jól mondta. Talán mindezek után van remény számára.
- Mi a helyzet a többiekkel?
Rápillantottam a Patkány klán alfájára. Thomas és Robert Lonesco kórusban
rázták a fejüket.
Thomas beszélt, aki az öregebb és nagyobb volt a párból.
- Nincs részünk ebben a harcban. - Mosolygott egy kicsit, éppen csak
megmutatva fehér fogait. - Mi nem rá szavaztunk, mert nem ismertük
még eléggé. Most ezt módosítjuk.
- Miután megöltem a sakálokat, küldtek nekem csokoládét – mondta
halkan előredőlve Kate.
Jó, az igazat megvallva szerettem mindkettőt, és sajnáltam, hogy megölte
őket.
Néztem az említett Sakálokat.
- Nincs problémánk a Hitvessel. Hálásak vagyunk neki a jelenlegi
pozíciónkért – mondta Tracy.
Pont erre számítottam. Maradt még a Fürge klán és akik Mahonhoz
tartoznak. A vén medvével majd személyesen foglalkozom. A Fürge alfák
egyfajta anomália voltak az alakváltó társadalomban. Nem azért voltak ők az
alfáik, egy idősebb ázsiai pár, mert ők voltak a legerősebbek hanem, mert a
kort és a bölcsességet nagy becsben tartják alattvalóik. Nem zavarta őket az
sem, hogy az odaadó bétáik egy félelmetes pár voltak, a többi klán és sokan
az erődben féltek tőlük. Úgy tartják, hogy megkímélték a véneket a
sérülésektől és közismert volt, hogy ők foglalják el helyüket, mint alfa, amikor
eljön az ideje.
A Fürge klán alfája felállt, kihúzta magát teljes magasságában, majd mélyen
meghajolt anélkül, hogy levette volna rólam a szemét. Meghajolva maradt,
majd kiegyenesedett és nagyon formális hangon kijelentette.
- A Fürge klán emlékszik őfelsége megértésére, amit irántunk tanúsított, és
soha sem fogjuk felségsértéssel vagy árulással visszafizetni a
kedvességét. A Hitves remekül helyt állt, és kiérdemelte a helyet Urunk
oldalán.
Oké, egy egyszerű "megvédtük a hátad" is elég lett volna, de ha
kényelmesebb számára a formalitás, akkor legyen úgy.
- Tiszteljük a Fürge klánt, és nagy becsben tartjuk a barátságukat.
Ahh, ennek örült, majdnem elmosolyodott, ismét meghajolt és leült.
Majdnem végeztünk.
- Szóval, minden tiszta. Ha nincs semmi más, akkor menjetek békességben.
Mahon, maradj.
A többiek kivonultak, amilyen gyorsan csak tudtak, miközben próbáltál
megőrizni a méltóság látszatát. Kate felém fordult. A szeme azt megkérdezte:
"Akarod, hogy maradjak?"
Csendben ráztam a fejem. "Nem, nem akarom, hogy itt legyél a következő
részen."

*** *** ***

Néztem, ahogy a Tanács kirohan a szobából farkukat a lábuk közé húzva.

Egyesével elmenekültek, óvatosan, hogy ne kelljen rám vagy a medvére
nézni. Végül az utolsó alakváltó is kiment az ajtón. Csak mi ketten maradtunk.
Az alfa tekintetemmel néztem Mahont. Mahon keresztbe tette hatalmas
karjait.
- Végül ennek is eljött az ideje.
Nem válaszoltam.
- Ez csak idő kérdése volt. Már vártam erre, fiú. Le kell rendezni ezt.
Jó, megértettük egymást.
- Szeretnéd, hogy itt rendezzük le, öreg, vagy más helyen szeretnéd?
Mahon gondolkodott néhány pillanatig.
- Helyre lesz szükségünk. Ez a hely túl kicsi.
- Akkor menjünk a negyedik emeleti erkélyre.
Az erkély, egy kisebb torony lapos teteje, kővel volt borítva mintegy húszszor
ötven yardon. Tavasszal és nyáron szabadtéri étkezésre és összejövetelekre
használtuk, de télen nem volt fent senki. Ez biztosít számunkra rengeteg
helyet és egy kis magánszférát is ad nekünk.
Ez a dolog Mahon és közöttem nem lesz egy látványosság. Nem egy „harc a
halálig” típus lesz, de a Torony egyik anekdótájává fog válni bizonyosan. Meg
tudnám ölni Mahont ha kellene, de nem akarom. Mahon nem az apám, de én
az ő fia voltam.
Ez a dolog mindig köztünk volt és amikor vége lesz, akkor egyszer és
mindenkorra tudni fogjuk, hogy melyikünk a legerősebb.
Kimentem az ajtón. Követett. A szobán kívül Derek meglátott, ránéztem és
ellépett a faltól.
- Kövess engem!
És mentem tovább. A gyerek tartotta a lépést mögöttünk. Szükségünk lesz
egy őrre, hogy a többiek a Toronyból ne üssék az orrukat, amibe semmi
közük és ez nem lehetett sem Jim vagy Kate. Jim volt a legjobb barátom. Ő
megzavarodna. Kate ... Ez olyasmi, amit nem akartam, hogy Kate lássa. Derek
csinálná, amit mondanak neki és kinn tartaná a többieket.
Hárman tettük meg az utat a negyedik emeletre. Az erkélyre egy tömör fából
készült ajtó zárta el az utat.
Ránéztem Derekre.
- Te itt megállsz. Senki sem mehet az ajtó másik oldalára.
Álltam a tekintetét egy hosszú pillanatig, hogy megbizonyosodjak arról, hogy
eléggé figyelt rám.
- Senki.
- Igen, uram.
Kinyitottam az ajtót, Mahon és én bementünk. A hideg levegő megütötte a
tüdőm. Az ajtó becsapódott mögöttünk.
A sötétség beborított. Az ég fekete volt és hatalmas, amit csak a csillagok kis,
hideg fényei törtek meg. Mögöttünk a Torony szürke tornyai kitakarták a
holdat, de ott volt, elárasztotta fénnyel a hófödte tisztást a Torony körül.
Azon túl fekete erdő nőtt.
Az erkély előttünk terült el és fehér, érintetlen hó borította. Amikor ez véget
ér, be fogjuk festeni vörösre.
- Hogy lenne kedved csinálni? - kérdezte Mahon.
- Így nem szeretem és a fél formád szar - mondtam neki. - A
versenyformádat akarom. Jobb vagy medveként.
- Ebben az esetben, jobb ha harcos formában jössz nekem. Ez nagyobb
esélyt adna neked.
- Nem kell - válaszoltam.
Kezét a vállamra rakta és csendesen azt mondta:
- Fiam, ha meginognál vagy vonakodnál, én össze foglak törni.
Meglátjuk.
- Nincs több beszéd.
Kiengedem. Hő árasztott el. Hatalmas hőség volt. Olyan volt, mintha kínpadra
feszítenének, miközben alád gyújtottak. Aztán minden húzódott: csontok,
inak, izmok, megfeszült a bőr. A ködfátyol, amit nem is vettem észre eltűnt és
hirtelen a világ fájdalmasan tiszta lett. Minden hirtelen elöntött a szél a jeges
égről, a csipetnyi füst a Torony konyhájából, a száraz kő, a tiszta hó és a
hatalmas medve szőre, aki arra vár, hogy összetörje a hátamat.
Medve. Család szag. Biztonság. Ugyanezt a szagot éreztem évekkel ezelőtt,
amikor nem volt hová mennem és Mahon azt mondta, hogy van otthonom. Ő
akkor hatalmasnak tűnt, nagy és durva, közel egy lábbal magasabb, mint én
most. "Itt maradhatsz, fiú. Úgy fogunk bánni veled, mint a mieinkkel. Nem
kell, hogy apának hívj. Mahon tökéletes lesz."
Az erkélyen túlfelén a Kodiak megrázta a fejét. Hatalmas volt, közel tizenkét
láb magas és majdnem egy tonna.
Nekimenni izomból: az ki volt zárva. Megrázkódtam, tesztelve a váltást.
Minden a helyén volt. Nem voltam a csúcsformámban, de jó lesz ez is. Túl
dühös voltam, hogy latolgassam ezt a küzdelmet.
A bozontos, hatalmas állat felágaskodott a hátsó lábaira és rám ordított.
Megmutatva nekem a nagy, puha hasát. Kinyitottam a számat és
visszaordítottam, hogy kizökkentsem őt. Gyerünk te hájpacni.
A legjobb megoldás az lenne, ha kivéreztetném. Ráugorni és újra meg újra
megharapni vagy megkarmolni, mielőtt azokkal a nagy mancsaival
megragadhatna. Ne hagyd, hogy megragadjon vagy felkapjon. Ha
megengedném, Mahon magához ölelne és az állkapcsával összetörné a
fejem. És ha igazán szerencsés lennék, csak így a hátsó lábain jönne rám és
belezne ki.
Turkáltam a hóban megvizsgálva a padlót. A mancsom jégbe burkolva
találtam a köveket. Klassz.
Gyerünk medve! Gyere hozzám.
Négykézlábra dobta magát és elindult felém lehajtott fejjel. A fenébe is.
Ha ezt hagyom, akkor megpróbál lenyomni izommal a földre. Már megöltem
egy medvét így régebben, de az a legnehezebb harc volt az életemben.
Mahon folytatta az állandó mozgást, lehajtott fejjel, egyik oldalról a másikra
ringva. A medve cammogott. Ügyetlennek nézett ki, de ez tette lehetővé,
hogy mint egy pajzsot használja a vastag szőrét és a zsírját, ami az elülső
részét burkolta. És a horpasz megtámadása nem marad büntetlenül.
Cammogott vagy sem, gyors volt.
Így soha sem harcoltunk, de az elmúlt tizenöt évben figyeltem ölés közben és
tudtam, hogy a nagy fejét úgy használja, mint egy kalapács. Egy medve
fejelése olyan, mintha egy ló rúgna meg. Leütne, majd az összes súlyával
lenyomna.
Itt volt a tánc ideje. Hagytam, hogy öt lábnyira jöjjön. Mahon kitört. Oldalra
ugrottam és belekarmoltam a fejébe és a nyakába. A szőr és a zsír felfogta a
nagyját, de azért fájt neki. A medve megrázta magát és megpróbált ledobni
magáról. Belekapaszkodtam és kiszakítottam egy nagy darabot a füléből. Az
ismerős vér íze elárasztotta a számat.
Mahon üvöltött a fájdalomtól.
Ja, ez nyomot hagy rajta.
Hirtelen a mancsom a földre került és mozogtunk tovább. Visszaütött, úgy
mintha szöget vernének be kalapáccsal. Istenem, kibaszottul erős volt.
Nem tehettem semmit, csak hagytam. Elengedtem a szorításom. Túl késő. A
falnak csapódott a hátam és a medve súlyának a nagy része is belém
csapódott .
Jaj.

*** *** ***

A fal megremegett. A fal másik oldalán Curran tombolt, engem kizár és a

csodafiút állította az ajtóhoz, hogy az zárva is maradjon.
A szoba tele volt alakváltókkal. Az alfák, a béták és mindenki, akinek egy kis
rangja is volt.
Jim Derek fölé tornyosult. A csodafiú nagyra nőtt, de Jim még mindig
körülbelül három centivel magasabb volt és fölé tornyosult.
- Mozogj.
Derek nem válaszolt.
- Ez egy parancs.
Derek maga elé meredt. Az üzenet egyértelmű volt. Jimnek meg kellett volna
ölni, hogy hagyja kinyitni az ajtót.
Reménytelen. Kimentem a szobából a folyosóra. Barabás lépett ki mögöttem
a szobából. Csüggedten álltam a folyosón, távol a tömegtől. A lábam tűz volt.
Most az egyszer azt kívántam, hogy hoztam volna a hülye botomat,
gyorsabban tudnék menni. Befordultunk a sarkon.
- Van bármilyen másik pont, ahonnan át tudok menni az erkélyre? -
suttogtam.
- Átmenni, nem. Látni, igen.
- Vigyél el oda.
- Lépcsők vannak - figyelmeztetett Barabás.
- Vigyél oda vagy kidoblak az ablakon.
- Erre, Alpha.

*** *** ***

Megharaptam Mahon orrnyergét. Üdvözlet az oroszlán állkapcsától.

Vicsorgott a fájdalomtól és visszaesett.
Beleestem a hóba, visszaszorítottam és futottam, némi távolság lett köztünk.
Bordáim fájtak. Hő áramlott és a törött csontok megkötöttek. Nem nagy
sérülés, de még egy ilyen és kész leszek.
Ki kell véreztetnem. Kívül és belül. Ha eléggé összetöröm a koponyáját, a Lyc-
V helyrehozza a kárt, de előtte kivérezne Mahon. Elég vér menne a szemébe
sokkal könnyebb lenne elintézni őt.
A medve elcammogott. Nekirohantam kimeresztett karmokkal.

*** *** ***

Ötvenmillió kibaszott lépcső, minden egyes lépéssel egy újabb fájdalom

lövellt a csípőmbe, amíg már véresre akartam karmolni a lábam, hogy a
fájdalom forrásáig jussak.
Gyerünk Kate, lép. Lép.
- Elnézést kérek - mondta Barabás.
- Elnézést miért?
Felkapott és felrohant velem a lépcsőn. Két másodperc és kierőltettünk egy
kis vasajtót, ami egy apró kőerkélyre nyílt. Mi az egyik oldalsó toronyban
voltunk, ami kilencven fokos szöget zárt a főtoronnyal. Két emelettel alattunk
egy óriási medve és az én oroszlánom harcolt a véres hóban.
Oh Curran. Te hülye, idióta férfi. Barabás leengedett a padlóra.
Mahon nehezen lélegzett. Bozontos horpasza emelkedett fel és le, meleg
lehelete gőzként tört elő az orrán keresztül. Vér áztatta az oldala. Curran
sántított kicsit, előnyben részesítette a bal hátsó lábát.
Curran foltként kitört. Visszatartottam a lélegzetemet. Közelebb táncolt,
szeletelve Mahon arcát és visszavonult, egy hajszállal elkerülve a hatalmas
medve mancsát.
Curran próbálta kivéreztetni Mahont, de a Lyc-V gyorsabban gyógyította,
mint ahogy árthatott neki. Előbb vagy utóbb Mahon el fogja kapni. És egy
órával ezelőtt Curran még eszméletlenül hevert az ágyán.
- Vigyél le arra az erkélyre – keltem ki magamból.
- Nem tudlak - mondta Barabás - Túl messze van.
Nem tudtam átugrani a távolságot, főleg nem ezzel a lábbal.
- Dobj le engem.
- Ötven yard van köztünk és köztük, nem beszélve a harminc láb
mélységről - mondta Barabás. - A holttested pont egy feldühödött medve
és a vér-őrült oroszlán közé esne. Az a kötelességem, hogy segítek Önnek
mindenféle módon, de az öngyilkosság nem része a menünek.
Térdem feladta. Lereszkedtem a kőkorlátra és figyeltem Curran harcát. Csak
ennyit tudtam csinálni.

*** *** ***

El akart kapni. Az oldalam pokolian fájt és a látásom egy kicsit homályos volt.
Mahon rácsapott kétszer a fejemre a mancsával. Úgy érezte, mintha elütött
volna egy autó. Nem bírnék több nagy ütést a fejemre. Le kell őt szednem és
végzek ezzel.
Mahon rám rohant. Megharaptam és hátrálni kezdtem.
Hajszolnom kell addig, amíg be nem kattan és dühöngeni fog. Ha
felemelkedik a hátsó lábára, akkor lesz esélyem.
Éreztem Kate-t. Itt volt. Itt volt valahogy. Ha leveszem a szemem Mahonról,
megver engem. Miért nem tudja csak egyszer a büdös életbe azt tenni, amit
megmondtak neki, csak egyszer a rohadt életben?
Mahon megtámadott.
Kitértem balra, egyenesen a falra kenődtem. Azt hitte elkapott és beszorított
engem: hatalmas, gyors, megállíthatatlan. Elrugaszkodtam a falról, ugrottam
és a tetején landoltam. Helló, öreg. Karmaimat belemélyesztettem az
irhájába, átvágtam a bundáját minden karmommal, lenyúztam róla a fejtől a
nagy bozontos seggéig.
Mahon üvöltött a fájdalomtól.
Kiugrottam szabadba és megharaptam az orrát. A medve mancsa elkapta az
oldalamat. Éreztem az ütést - pokolian fájt - rácsaptam az orrára és
megvágtam. Egy, kettő, három. Újra és újra.
Megtámadott megint, lehajtott fejjel. Kitértem jobbra, az állkapcsommal
belemartam a sérült fülébe és leharaptam ami maradt belőle. A medve
ordított a fájdalomtól és a dühtől.
Kiköptem a fülét és a mancsommal feléje ütöttem. Nem, megtarthatod. Nem
elég jó az íze.
A masszív Kodiak bömbölt, mint egy sziréna és felállt.
Na, megcsináltam, most mérges és nagyon kedves.
Egy világrengető ordítással cammogott felém, minden emberi gondolkodást
és a stratégiát nélkülözve, most csak medve, akit a tiszta düh és a fájdalom
motivál. Ez lesz a veszte vagy az enyém.
 *** *** ***

Mahon felállt a hátsó lábára. Curran elsántikált. Vérzett az oldalán - ez rossz

jel. A Lyc-V nem tudott lépést tartani a sérüléseivel.
Mahon mozgott. Curran hátrált az erkély pereméig. Nincs elég helye
mozogni.
Ha elvesztem itt, ebben az idióta küzdelemben, azok után, hogy küzdöttem
érte és őriztem két hétig, sírtam és azt hittem, hogy haldoklik, meg fogom
találni a túlvilágon és újra megölöm.
Mahon lendült, túl szélesen. Curran lebukott a hatalmas karmok alá,
megdöbbentően gyorsan és a saját karmait a medve bal hátsó lábába
mélyesztette, keményen beleharapott.
Tudtam, hogy mekkora erővel képes az állkapcsát összenyomni. Átharapott a
szőrmén és az izmon, majd Mahon lába összecsuklott, mint egy törött
fogpiszkáló, ahogy a hatalmas macska agyarai átharapták a csontját.
Curran csavart és kirúgott a hátsó lábaival, ahogy mozgott az nem oroszlán
volt az emberi agy vezérlése nélkül. Az ütött-kopott teste lendült és a háta
nekicsapódott Mahon ép lábának. Fél másodpercig, a medve puszta
akaraterővel maradt függőlegesen, majd a hátára érkezve lezuhant, mint egy
óriás, akinek levágták a lábait.
Úristen.
Curran kigördült az útból, mielőtt a hatalmas tömeg agyonnyomhatta volna.
Ahogy a hátán feküdt, Curran ráhelyezte mellső mancsát és a súlyát a
mellkasára. A hatalmas oroszlán feje leereszkedett. Curran kinyitotta a száját.
Állkapcsát rázárta Mahon nyakára és könnyedén, szinte gyengéden úgy
tartotta.
Egy hatalmas barna mancs felemelkedett és lesüllyedt. Vége volt. Curran
nyert.
 *** *** ***

Kimerülten feküdtem a hóban. Testem visszaalakult a megszokott emberi

formába. Minden fájt. A testem izzott, mintha belülről kifelé égnék.
- Szép küzdelem volt, fiú - mennydörögte Mahon valahonnan jobbról -
Büszke vagyok rád.
- Fogd be.
A hó elolvadt körülöttem. A jeges folyadék jól esett a bőröm. Nos, egyenesen
kellemes volt. Tudnék itt feküdni addig, amíg meg nem kellene mozdulnom.
- Még mindig azt hiszed, hogy ő ér ennyit? - kérdezte Mahon csendesen.
- Természetesen. Ő a Társam.
- Szóval akkor döntöttél. - Mahon felsóhajtott .
- Gondolod, hogy itt lennénk a hóban vérezve, ha nem lennék biztos
benne?
- Jó megállapítás.
Felvettem egy marék havat és az arcomra tettem. Mmmm ... Ez jó.
- Reméltem, hogy lesz egy közülünk - mondta Mahon.
- Nos, nem mindig azt kapod, amit remélsz. Én azt reméltem, hogy a saját
embereim nem próbálják megölni a párom, miközben haldoklom.
- Ez végül nem következett be - mondta Mahon - Ő erősebb, mint
bármelyikünk is gondolta volna.
- Tudom.
- Gondoltam - Mahon ismét felsóhajtott - Soha nem fog teljesen
megérteni minket.
- Nem mindig rólad szól minden. Ezúttal ez rólam szól. Megért engem és
ez elég.
Valami felfordulás-féle zajlott az ajtó mögött.
- Soha ne csináljuk ezt újra - mondta Mahon.
- Ez csak rajtad áll. Minden alkalommal, amikor emlékeztetnem kell
téged...
- Túl jól neveltelek föl - kuncogott Mahon.
Az ajtó zsanérostól kiszakadt és Derekkel együtt végigcsúszott a havon. Nos,
nem lehet azt mondani, hogy a kölyök nem próbálta állni a szavát.
Martha megrohamozta az erkélyt.
- Ó-ó - mormolta Mahon.
Mahon felesége lebámult ránk. A kezét a csípőjére rakta.
- Melyik idióta akarja megmagyarázni nekem, hogy mi a fene folyik itt?
Nagy erőfeszítés felemeltem a karomat és rámutattam Mahonra.
- Ő.
Kate jelent meg az ajtóban.
- Mit csináltál a fiúval? – kérdezte Martha.
- Mit tettem vele? Mit csinált velem!
Kate letérdelt mellém. Felemeltem a kezem és megérintettem az arcát.
- Idióta vagy - mondta.
- Tudom. Martha már rámutatott.
- Lerendeztétek? - követelte Martha.
Úgy tűnt nem nekem célozta, úgyhogy nem válaszoltam.
- Igen - mondta Mahon.
- Jó. Kelj fel.
Volt egy kis mozgás, majd ketten közülük eltántorogtak az ajtóhoz, és a
Torony fényéhez. Ahogy elhaladtak mellettünk, Mahon lehajtotta a fejét.
- Nagyuram. Asszonyom.
Aztán elmentek. Derek követte őket, felemelve az ajtót.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - kérdezte Kate.
- Már nem.
Ott ült a hóban mellettem. Átkarolta, közelebb húzva magamhoz. Derek
visszaillesztette az ajtó a helyére. Egyes egyedül voltunk. Csak mi, a hó, és a
csillagok.
- Szép volt az a lépés az ugrással - mondta.
- Láttad?
- Láttam.
Mosolyogtam.
- Szétrúgtam a seggét.
- Igen, szét. A hótól meg kell fagyni. Szükséged van segítségre, hogy
összeszedd a lábaid, segg-szétrúgó?
- Ez az én szövegem.
Nevetett halkan.
- Nem tudlak vinni ugye tudod?
- Adj még öt percet. Aztán képes leszek járni.
Ültünk a hóban és néztük a csillagokat. Holnap a szarjaikról majd meg kell
egyezni velük.
De ez az este a miénk volt. Kiérdemeltük.

VÉGE