Tóth Árpád

• 1886. április 14-én született Aradon. Édesapja Tóth András,

szobrász, aki a szabadságharc és Kossuth Lajos emlékének
megszállottja. Élete folyamán számos Kossuth szobrot készített
különböző városok főtere számára.

1889-ben a család Debrecenbe költözött.

• 1896-1904 között a debreceni reáliskolában végezte tanulmányait.

• 1905-1909 között a budapesti egyetemen magyar-német szakos
bölcsész.

Apja debreceni Szabadság-szobrát a szakmai kritika oly hevesen

bírálja, hogy a hatóság az emlékművet, mint kontármunkát leromboltatja. Ez a kudarc halálig
nyomasztóan hat a családi életükre.
• 1908-tól a Nyugat munkatársa, mely közölte a verseit. Súlyos anyagi gondokkal küszködött,
melynek eredményeként 1909-ben abbahagyta tanulmányait. Visszaköltözött Debrecenbe, s
októbertől a Debreceni Független Újság, majd a Debreceni Nagy Újság munkatársa lett.
• 1913-ban ismét anyagi nehézségei voltak, Budapestre ment, ahol házitanítói állást vállalt.
• 1915-1916-ban többször felkereste a tátrai hegyvidéket, tüdőbaját gyógyítani. Nagyon
gyenge szervezettel rendelkezett. Beteges volt.
• 1917-től Hatvany Lajos újságának, az Esztendőnek volt segédszerkesztője.

Ebben az évben nősült meg, 1920-ban született leánya, Tóth Eszter, aki maga is költő lett.
• 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkárává választották.
• 1921-ben az Est munkatársa lett.
• 1928. november 7-én, mindössze 42 és fél évesen hunyt el Budapesten. Korai halálát
tüdőbetegsége okozta. A Farkasréti temetőben temették el. Búcsúztatóján Babits Mihály
tartott beszédet.

Kötetei:
• Hajnali szerenád (1913)
• Lomha gályán (1917)
• Az öröm illan (1922)
• Örök virágok (műfordítások, 1923)
• Létektől lélekig (1928)

Munkássága:
Kritikus és műfordító Kiemelkedő Tóth Árpád kritikusi és műfordítói tevékenysége. Recenzióiban,1
bírálataiban, előszavaiban, cikkeiben elsősorban a kortárs irodalommal foglalkozott. Műfordítóként az
európai irodalom XVIII–XIX. századi prózáját és költészetét ültette át magyar nyelvre. Fordított
Goethétől, Flaubert-től, de lefordította Baudelaire egy teljes kötetét is. Fordításaira a hangulati
érzékenység, apró részletek bravúros magyarításai jellemzőek, bár az is igaz, hogy gyakran a
szöveghűség helyett inkább az érzelmi, hangulati világ visszaadására törekedett. A fordítások
költészetére is visszahatnak, leginkább az angol romantika (Byron, Shelley, Keats, Poe) és a francia
szimbolizmus mestereinek (Baudelaire, Verlaine, Rimbaud) költészete hatott művészetére.
Műfordításait 1923-ban külön kötetben jelentette meg Örök virágokcímen.