Joseph Green: A Világ Lustái

Galak ka 383-384 XXL

 • The Loafers of Refuge © 1962-1965 by Joseph Green
(Ballan ne, 1965)
• Walk Barefoot on the Glass © 1974 by Joseph Green
(Analog)
• To See the Stars That Blind © 1977 by Joseph Green &
Patrice Milton (Magazine of Fantasy and Science Fic on)
 Tartalom

Joseph Green: A VILÁG LUSTÁI

(Galak ka 383-384 XL)

Joseph Green: MEZÍTLÁB A TÜKRÖN

(Galak ka 383)

Joseph Green – Patrice Milton: VAKÍTÓ CSILLAGOK

(Galak ka 372)

Joseph Green-életrajz
 Joseph Green: A VILÁG LUSTÁI

I. RÉSZ

A Föld túlnépesedése mia telepeseket küld egy idegen

bolygóra. De hogyan jönnek ki a földlakók a kezdetben
primi vnek gondolt őslakosokkal? Lehet közös és szebb jövője
a két népnek, ha egyesí k tudásukat?
 I. fejezet

A Nap selymes fényű, lila gömbje már sebesen hanyatlo alá a

szürke tengerbe, mikor Carey hazaért az iskolából. A bejára
ajtót rácsapta az átható szélre, sapkáját és kabátját a
szekrénybe akaszto a. A gázvilágítás már ége , a nagy, fából
emelt farmházban jó meleg és világos volt.
Hangokat hallo a konyhából, így arra ve e az irányt. Húga,
Doreen, ez a szemtelen, vörös hajú, zenöt éves lány felé
fordult, miközben az asztalt teríte e, és ördögi vigyort
villanto a fiúra. Maud a régimódi gáztűzhely égői fölé
görnyedt. A magas, vézna nő ötvenes évei elején járt, és mióta
férje zenegy évvel ezelő halálát lelte egy grokgrok talpa
ala , ő volt az öt gyerekből és megnyomorodo bátyjából álló
család feje. Vezetése ala jól ment a sora Sheldonéknak, a két
legidősebb fiúnak már saját birtoka volt, férjeze lánya pedig
hamarosan világra hozza első gyermekét.
– Szervusz, Carey – mosolygo melegen nagyra nő , izmos
fiára, aki holnap betöl a zennyolcat, és végre férfi lesz.
– Szia, anya! Segíthetek, hugi? – kérdezte az, kinyitva az
evőeszközös fiókot, majd elkezdte szétosztani a villákat és
kanalakat. Doreen, aki már a fiú belépése pillanatában tudta,
hogy bátyja forgat valamit a fejében, némán hagyta dolgozni.
A két, Menedék Világán születe testvér olyan kapcsolatban
állt egymással, amin a többiek nem osztoztak, és amit nem is
érte ek.
Carey elgondolkodo , hogyan mondja ki, miképp hozza
anyját fogékony lelkiállapotba, de tudta, hogy nincs rá mód,
így hát csak kifakadt:
– Anya, én… holnap a fiatal Lustákkal végigjárom az
Irányítók beavatását!
Maud megrökönyödve, elsápadt arccal fordult el a sütőtől.
Hát ez le a vége, hogy hagyta Careyt azokkal a szőrös
teremtményekkel közösködni! Pedig figyelmezte ék: az összes
szomszéd szólt neki, hogy tartsa távol a fiát a pucér vadaktól;
ő azonban hi benne, hogy jószomszédi viszonyt kell ápolni az
őslakókkal, megengedte, hogy Carey átjárjon azok bolond kis
falujába, és hogy azok komoly, fénylő szemű gyerekei i
játsszanak a fiúval és Doreennel a saját udvarukban. Végül az
ezernyi krízis során összegyűlt lelkiereje siete a segítségére.
Sovány, de erős arca lehiggadt, és uralkodo magán, amikor
megszólalt:
– Nem tudom elképzelni, mi okod lehetne rá, hogy
végigcsinálj egy csomó primi v rítust, fiam, és nem is nagyon
érdekel. De holnap iskolába fogsz menni, mint mindennap, és
ezt a témát lezártuk!
– Holnap betöltöm a zennyolcat, anya. Ezzel férfi leszek,
és magamnak kell meghoznom a saját döntéseimet. Csak az
én kedvemért halaszto ák el egy hé el a rítust. Én… nem
nagyon tudom megmagyarázni, de el kell mennem.
Szembenéze anyjával, de közben borzasztóan érezte
magát, amiért fájdalmat okoz neki. Pedig átlagos körülmények
közö megértő asszony volt. De hogy magyarázza el neki ezt a
meggyőződését? Hogyan mesélje el a Menedék Világ fényes
éjszakájában te hosszú sétákat és lassú beszélgetéseket, a
különös rokonszenvet, amit az ismerős, fiatal Lusták egész
csapata iránt érze , és ami ugyanaz volt, mint ami közte és
Doreen közö is o feszült, de amit a család többi tagja nem
ismert? Hogyan lehet átadni a békének és céltudatosságnak
azt a keverékét, amit a földlakók nem ismernek, és nem is
érthetnek? És ami a legnehezebb: hogyan magyarázza el, hogy
a Lusták a maguk módján nagyon is keményen dolgoznak, és
szteletet érdemelnek?
Igaz, végső céljaikat egyelőre nem érte fel ésszel, de már
elkapo egy-egy pillantást abból, mekkora hatalommal bírnak
a természet erői vagy az állatvilág fele ; és o volt még
Timmy és az apja képessége, amellyel nagy távolságból is
egymásra találnak. Erejüket akkor is demonstrálták, amikor
néha egy-egy részeg, kötekedő földlakó tolakodo kis
falvaikba, és megpróbált a fiatal Lusta lányokhoz közeledni. E
betolakodók kivétel nélkül szédelegve, megrendülve és
rémülten támolyogtak haza, pedig az őslakók egy ujjal sem
nyúltak hozzájuk. Ha kifagga ák őket, csupán látomásokról és
tévképzetekről tudtak beszámolni, arról, hogy elveszte ék az
uralmat saját testük fele , és saját társaikat ütö ék le,
miközben képzelt ellenségeket csépeltek vadul. Zavaros, mégis
hatásos mesék voltak ezek.
Az első néhány esetet követően mindenki békében hagyta
a Lustákat. Az őslakók kiterjedt rezervátumokban laktak,
főként olyan erdőkben, amiket senki sem akart kiirtani, és a
két faj nemigen közösködö egymással. Menedék Világa elég
nagy volt mindenkinek.
– Úgy nézem, a fiú eltökélte magát, Maud – szólalt meg egy
újabb hang. Harvey bácsi észrevétlenül lépe be a konyhába,
és csendben megállt az ajtónál. Maud a férfi felé viharzo , de
ez egyszer ez az erős nő is elgyengült fia kihívó viselkedése és
bátyjának szemmel látható helyeslése elő . Könnyekkel a
szemében válaszolt:
– Beszélj vele, Harvey! Értesd meg vele, hogy ezek a férfivá
válási rítusok nem földlakóknak valók! Nem mehet oda,
Harvey!
A féllábú férfi óvatosan lépe előrébb, műlábát kímélve. Az
igazit még a Földön veszíte e el, sok évvel korábban, és
sosem tudta megszokni a mesterséges pótlást. Lábával együ
veszte e el az igényt, hogy irányítsa saját életét. Csak
munkájában lelt elégede séget, amiben ő és uralkodni vágyó
testvérhúga közös nevezőre talált. Mindke en akkor voltak a
legboldogabbak, ha végigdolgozha ak egy hosszú napot,
márpedig a Sheldon-farm 130 hektáros, gazdag földje sok
ilyen napot biztosíto számukra.
– Beszélnék én vele, ha tudnék, Maud, hiszen minden
évben akad egy-ke ő, akik nem térnek vissza. És lehet, hogy
születésétől fogva Lusták közö nevelkede , mégse hiszem,
hogy felérne velük a saját játékaikban. Bármit is művelnek, az
veszélyes.
– Nem annyira – szólt közbe gyorsan Carey. – Leginkább egy
hosszú böjt az egész.
Maud leült az asztalhoz, erős, ráncos kezét az ölébe ejte e.
Doreen a szék mellé állt, fél karját néma együ érzéssel
vete e át anyja vékony vállán. A nő uralkodo magán, amikor
újra megszólalt.
 – Mi lenne, fiam, ha megetetnéd a haspókokat, amíg
bácsikáddal megbeszéljük ezt? Vacsora után majd visszatérünk
rá.
– Nincs mire visszatérni, anya, de jól van – sétált át a
konyhán, hogy kimenjen az udvarba, ahol átvágo a kemény
földön a pajta melle hangszóróhoz. Megragadta a kurblit, és
hirtelen megránto a. A sziréna erős, nagyfrekvenciás sivítása
csak egy másodpercig volt hallható, mielő a fiú rá nem érze
a tekerési sebességre. Egy teljes percig forga a a kart, majd
hagyta lelassulni, és amikor a zaj megint hallhatóvá vált,
hirtelen leállíto a.
Besétált a pajtába, kinyito a a mogyorós ládát, felkapo
egy lapátot, és nekiláto magokat halmozni a a padló
közepére. Percekig dolgozo nagy lendüle el, a por
fellegekben szállt körülö e, és alaposan kimelegede , mire
meghallo a odakint az első szárnycsapásokat és a karmos
lábak talajt érésének hangját.
A haspókmadár betotyogo az ajtón, nagy, vörös csőre a
levegőt kapdosta, fényes, fekete szeme az ennivalót kereste.
Több ezer, a környező farmokról való társával egyetemben a
pár kilométerre északra fekvő, sűrű erdőben töltö e a napot,
ahol a tél elején még mindig gazdagon termő bogyókkal
táplálkozo , de mohó étvágya még többet kívánt. A haspókok
a repülő teremtmények közö óriásnak számíto ak, és a
zabálás jelente e a halálukat. Amikor túl nehézzé váltak a
repüléshez, áldozatául estek a számtalan apró ragadozónak,
melyek a Világ nagy részét borító, sűrű erdőket járták. A földi
kolóniák menedéket és további táplálékot nyújto ak nekik a
nehéz évszakokban, amitől a százfontos madarak már fiatalon
is elnehezültek, de húsuk mégis zsenge maradt.
A farmerek ugyanazon elv szerint vágták le a madarakat,
ahogy a természet is szelektálta őket, ez szolgálta a a több
tonnányi hús nagyját, amit minden nap átküldtek a Földre. Az
átvivő cserébe olyan szerszámokat és eszközöket szállíto
nekik, amelyekkel újabb területeket sz tha ak meg, még
több haspókot nevelhe ek, még több földet szántha ak
rendeze sorokba, és így sebesen változtatha ák e gazdag
szűzföldekkel teli bolygót egyetlen hatalmas farmmá.
 A Földön nyüzsgő milliárdoknak ennie kelle ,
atomfegyverekkel sebze felszíne azonban már nem
biztosíto elegendő termőföldet. Az anyagátvivő
tökéletesítése révén lehetségessé vált, hogy más bolygókon
termeljék meg az élelmiszert, és megkezdődö a nagy
kivándorlás. E transzmi erek azonban megöltek minden élő
anyagot, és a legnagyobb csillagközi hajók is kevesebb mint
ezer embert tudtak szállítani, így a népmozgás lassú és
rendeze maradt. Menedék csak egyike volt annak a száz
Világnak, amely már szorgosan termelte az élelmiszert, és az a
nap, amikor majd megoldják az élőlények átvitelét, olyan
népvándorlást fog előidézni, amit még nem láto az
emberiség. Sok millió ember még mindig arra várt, hogy
kinyújtózhasson, szabadon lélegezhessen, és olyan munkát
végezhessen, amiben a maga ura lehet.
Carey várt néhány percet azután, hogy az utolsó kövér
madár is csatlakozo a lakomához, majd még egyszer
végignéze az égbolton, végül bezárta és lelakatolta az ajtót.
Miután mind egy szálig befalják a mogyorót, a madarak a
pajta egyik oldalán sorakozó rudakon fognak megtelepedni
éjszakára.
A család már az asztalnál ült, mire visszaért. Legidősebb
bátyja, Robert, aki Stevensék legkisebb lányát ve e feleségül,
és a szomszédban építe magának házat, szintén átugro
hozzájuk estebédre.
Hagyták, hogy Carey nyugodtan megvacsorázzon, de amint
hátratolta a székét, Robert már ugrásra készen állt. Ő volt a
három fiú közül a legkisebb növésű, de a legkeményebb fejű
és a legtürelmetlenebb is egyben.
– Mi ez a szöveg, hogy holnap a Lustákkal teszed le a
férfiasság próbáját? – kérdezte barátságos és józan hangon.
– Pont ennyi. Leteszem a próbát – vont vállat Carey.
– Mit akarsz bizonyítani? Hogy egy földlakó is lehet olyan
haszontalan, mint egy Lusta? Figyelj, tudom, hogy sokat
játszo ál a gyerekeikkel, és hogy barátaid vannak köztük, de
mi értelme van annak, hogy te is olyan fölösleges léhűtő
legyél?
 Carey érezte, hogy teste mélyéről forrón tör fel a düh, és
csak erővel tudo higgadt maradni, de végül halk hangon
válaszolt.
– Ők nem léhűtők. Még csak nem is lusták. Ugyanolyan
értelmes lények, mint te vagy én, és a maguk módján
ugyanolyan keményen is dolgoznak. Azért kértem engedélyt,
hogy letehessem a próbáikat, mert meg akarom tanulni,
hogyan irányítják az állatokat, és ha Irányító leszek, akkor
majd megmutatom neked, meg még pár száz embernek, hogy
az ő népük a maga módján ugyanolyan gyorsan fejlődik, mint
mi. Más értékes dolgok is vannak az univerzumban, nem csak
az űrhajók, az átvivők és a tridikészülékek, ők pedig olyan
dolgokat birtokolnak, amik a mi életünkből teljesen
kimaradtak.
I megállt, hogy levegőt vegyen, mire Harvey
közbekérdeze .
– Arra a képességükre gondolsz, amivel rá tudják venni a
természetet, hogy gondoskodjon róluk?
– Az is egy fontos szempont, igen. Azért hívjuk őket
Lustáknak, mert sokat játszanak, és órákat töltenek el
üldögéléssel és álmodozással. De ha apa úgy tudta volna
irányítani a grokgrokot, ahogyan ők, akkor még ma is élne.
Rengeteget tanulhatnánk tőlük, ha észre tudnánk venni,
mindazt, amire képesek, és nem csak azt látnánk, hogy mire
képtelenek.
– Azt tudjuk, hogy meleg időben pucéran mászkálnak, mint
a vadak, és egy kígyót sem ütnének agyon – felelte Robert
makacsul ragaszkodva az alapelveihez. – Meg kelle ltanunk,
hogy nyaranta a városba jöjjenek, mert nem hajlandóak
felöltözni, amikor pedig munkát adtunk volna nekik a
farmokon, csak neve ek. Szerintem lusta, pogány ördögök
mind egy szálig, neked pedig még együ mutatkozni se lenne
szabad velük, nem ám hogy részt vegyél az istentelen, primi v
rítusaikban!
– És gondolj a veszélyre, fiam! – te e hozzá Maud. – Ahogy
nagybátyád is mondja, minden évben elbukik közülük ke ő-
három, pedig ők kicsi koruk óta tanulják ezt az Irányítás
dolgot. Neked mennyi esélyed lenne?
Carey fáradtságot sugárzó arccal állt talpra.
– Anya, ha ők elbuknak, akkor vagy halálra éheznek, vagy
elbujdosnak, és keresnek egy olyan törzset, ami befogadja
őket, és megengedi, hogy egy év múlva megint megpróbálják.
De ha nekem nem sikerül, akkor csak annyit kell tennem, hogy
hazajövök, és elfelejtem az egészet. Ami meg az esélyeimet
ille , már évek óta velük tanulok. Alighanem tudok annyit,
mint bárki más a csoportomban. Most pedig indulok
Lustafalvára, az utolsó felkészítésre, szóval jó éjt!
Azzal felve e a kabátját, és kisétált az ajtón, hátrahagyva a
nyomában támadt, értetlen csöndet. Úgy döntö , nem
nyergeli fel a lovát, inkább gyalogol, így a tengerpart és a
Lustafalvának keresztelt kis közösség felé ve e az irányt, ami
három kilométerre volt Sheldonék farmjától. A Nap épp
lenyugodo , haldokló sugarai fényesen verődtek vissza az
északkele hegyek hótakarójáról.
Amikor elérte a par utat, ami a város ala futo ,
megtorpant, úgy lenyűgözte az elő e megnyíló táj képe. Egy
Lusta fiatalasszony álldogált két kisgyerekkel a sziklafalon,
mely harminc méterre nyúlt be az örvénylő vízbe. A nő magas,
szta hangon énekelt egy határozo , erős dallamot; elő e, a
vízben egy bálnip hatalmas, fekete tömege himbálózo
nyugtalanul a hullámok közö – ezen óriás vízi emlősnek a
telepesek semmi hasznát nem tudták felfedezni.
A fiú Tárit ismerte fel a figurában, Nijub főtanácsos húgát,
és legjobb barátjának, Timmynek a nagynénjét. Férje egy
balesetben halt meg két évvel ezelő , ő pedig a Lusták
szokásait követve egyedül nevelte gyermekeit, nem
házasodo újra. Ahogy Carey figyelte őt, hirtelen megérte e,
mi történik: a nő éneke megváltozo , mély, hízelkedő jelleget
öltö , a bálnip pedig előrébb úszo , amíg egészen a
szikláknak nem dörgölőzö . Tári elhallgato , és kinyújto a a
kezét, hogy biztatóan megveregesse a nagy, fekete fejet, aztán
a víz felkavarodo , az állat pedig mintha visszabújt volna a
hullámok alá. De egy pillana al később újra feltűnt, csakhogy
körvonalai valahogy megváltoztak. Hátán fekve ringatózo a
víz felszínén.
A bálnip hasán négy duzzadó, fekete dombocska állt ki a
vízből. A két gyerek, óvatosan a lába alá nézve, a szikláról az
állatra lépe . Carey feljebb emelte a tekintetét, és meg is
lá a, amiről tudta, hogy o kell lennie: három kisebb fekete
alakot úgy harminc méterre a par ól, ahogy a nyugodtabb
vízben ugrándoztak és játszadoztak. Újra a gyerekek felé
fordult, és lá a, hogy mindke en egy-egy dombocska mellé
guggoltak. Kis fejüket lehajto ák, és szájukba ve ék a fekete
tőgyet.
A gyerekek inni kezdtek.
Carey is kóstolta már a bálniptejet, bár egyenesen az
állatból még sosem ivo . A tej hűtés nélkül is sokáig elállt, a
Lusták pedig gyakran megfejték a bálnip nőstényeket, amikor
azok éppen szopta ak. A folyadék figyelemre méltóan gazdag
volt tápanyagokban: egyszer elvégezte a vizsgálatát az
iskolában, és rájö , hogy durván kétszer táplálóbb a
tehéntejnél.
A bálniphoz hasonló, nagytestű állatokat többnyire a férfiak
irányíto ák; de az sem volt ritka, hogy egy magányos nő, mint
Tári kezeljen akár egy olyan óriási lényt, mint amilyen a
grokgrok.
Amikor a gyerekek jóllaktak, Tári üres bőrtömlőket nyomo
a kezükbe, amiket a kicsik szintén telefejtek. Vendéglátójuk
himbálózó mozgása szemlátomást egyáltalán nem zavarta
őket. Az egész művelet öt percig sem tarto , a bálnip pedig
akár zet is könnyedén kibír fejével a víz ala .
Végül a két gyerek visszamászo a sziklára. Amikor már
biztos lábbal álltak a parton, anyjuk előrehajolt, és
megverege e a hatalmas emlős puha, fekete hasát. Az
hatalmas csobbanással normális testhelyzetébe fordult, és
elindult a nyílt tenger felé. A három kisborjú sietve indult a
part irányába, hogy anyjához érjen, nyomukban csak úgy
habzo a víz, végül pedig alábuktak, hogy ők is hozzálássanak
az evéshez. A következő pillanatban már csak a bálnipanya
finoman himbálózó tömege látszo a hullámok fele , ahogy
lassan átúszik a hullámtörőkön, és kiér a nyílt vízre.
Carey a sziklák tövében várakozo , amíg Tári és gyermekei
ki nem értek a szárazföldre, majd udvariasan köszöntö e őket.
A Lusták kinézetükben teljesen embernek látszo ak, épp csak
vastag szőrzet boríto a szinte az egész testüket, de némelyik
nő így is gyönyörű volt.
Tári nehéz virtlköpenyt viselt, ami a Lusták megszoko téli
öltözékének számíto ; komor, mosolytalan nő volt, de arca
barátságosan ellazult, amikor felismerte unokaöccse barátját.
Mikka és Szanda a fiúhoz szaladtak, és zajosan követelték,
hogy vegye fel őket.
Carey lehajolt, és mindkét karjába ve egy gyereket; a
faluig vezető rövid úton könnyedén elbírta őket,
tejestömlőikkel egyetemben. Útközben elmesélte Tárinak,
hogyan vesze össze a családjával, az pedig komor
együ érzéssel bólogato .
– A néped nem ért meg minket, Karí, de ez is meg fog
változni. Jövőre elküldünk néhány gyereket az iskolátokba,
első osztályba. Az öregek úgy döntö ek, hogy bár a eidnek
sokat kell még tanulniuk az elméről és annak hatalmáról, az
anyagi világban elért eredményeitek figyelmet érdemelnek.
Ha pedig neked sikerül Irányítóvá válnod, azzal remélhetőleg
meggyőzöd a néped öregeit, hogy mi is hasznos tudást
adhatunk cserébe.
Ahogy az első házak közé értek, meghallo ák, hogy valahol
a falu közepén egy munkára fogo grokgrok morog tompa,
zsémbes hangon, mire Carey sietősen lete e a kicsiket, és
elbúcsúzo Táritól. A házak közö kanyargó, görbe utcákon
köve e a morajt, és hamarosan fel is fedezte a hatalmas
szörnyeteget.
Egy Irányító épp új házat építe . A Lustáknak több
módszere is volt a lakásépítésre, de a legjobban talán a
vakilligeteket szere ék felhasználni: ilyenkor a földön kúszó,
hatalmas növények óriási gyümölcseit vájták üregesre. A
vakilgyümölcs nagyjából úgy néz ki, mint egy gigan kus tök,
négy méter magas és z méter hosszú, szívós héjuk pedig akár
 z cen vastag is lehet. Ha a puha belső részeket kivájták, a
falakat pedig lekaparták, nehogy rohadni kezdjen, egy vakilház
évekig lakható maradt.
Carey i találta Timmyt és még párat a beavatás elő álló
fiúk közül, akik mind a munkát kísérték figyelemmel. Barátja
fél fejjel magasabb volt a földi fiúnál, de jóval könnyebb
tes elépítésű: egy karcsú, de izmos fiatalember, akinek vézna
arca általában töprengőnek és elgondolkozónak látszo . Ők
ke en kiskoruk óta barátok voltak, a földlakó népesség nagy
részének legnagyobb bánatára.
Az Irányító higgadtan állt a ztonnás szörnyeteg hatalmas
marjánál, miközben halk szavakkal és finom mozdulatokkal
vezérelte. A lény nehéz, ocsmány fejét körben előre álló
szarvak koronázták, amelyeket újra meg újra a gyümölcsbe
döfö . A grokgrok volt a Világ legnagyobb szárazföldi állata. A
kizárólag földlakók által lako területekről többé-kevésbé
kiirto ák, a Lusták azonban sokféle feladatra hasznosíto ák
őket.
Amikor az Irányító kialakíto a az ajtó körvonalait, a
hatalmas bes át a terület közepéhez terelte, és belevája a
annak körkörösen álló szarvait. Aztán a masszív fej egy
csavarással kitépte a körbevágo részt. A grokgrok horkantva
elhátrált, az Irányító pedig gyorsan, precízen le sz to a
szarvairól a széthullo anyagot. Majd újra a gyümölcshöz
veze e a hatalmas növényevőt, az pedig nekiláto felfalni a
puha, kásás belső részt. Az ajtó elég nagy volt hozzá, hogy feje
és nyaka be tudjon bújni a héjba, az éhes állat pedig a
gyümölcs felét is megeszi majd, mire a Nap felkel. A
grokgroknak is akkora étvágya van, mint a haspókoknak. Az
Irányító ezután majd kisebb növényevőket hív, hogy
befejezzék a belső rész kirágását, és le sz tsák a falakat. Neje
és gyermekei addig puha, nehéz virtllevelekből függönyt
készítenek, ezt az ajtó elé lógatják, és már kész is a családi
o hon.
A ligetben hatalmas tábortűz ége . Idősebb nők egy
csoportja ülte körbe, és halk hangon egy olyan ősi dalt
kántáltak, mint maga a tenger. Ahogy Carey és Timmy arrafelé
sétáltak, a földlakó megérezte, hogy barátja szőrös karja
átöleli a vállát. A két fiú utólagos képzésének nagy részét
Nijub, Timmy apja intézte.
Carey lesz az első földi ember, aki valaha is leteszi a Lusták
férfivá válási rítusait, de ez így is volt rendjén. Menedék
Világának negyvenezer földlakója közül ő volt a legidősebb, aki
ténylegesen e bolygón születe , és az egyetlen, aki a Lusták
állandó társaságában nő fel. Biztos volt benne, hogy ha nem
is állt egyedül a Világon azzal, hogy földi létére kedvelte és
elismerte a Lustákat, akkor is egy jelentéktelen kisebbség
tagja volt ezzel. Az őslakókat jellemzően lenézték a szorgos
földlakók, akik azon dolgoztak, hogy földi paradicsommá
változtassák Menedék Világát. A Lusták földi nevét a saját
nyelvükből származó szó eltorzításával nyerték. Ez pedig olyan
jól illeszkede a telepesek véleményéhez, hogy elterjedt és
általánossá vált a körükben.
Carey és Timmy helyet kerestek a tűz melegénél, és
csendben leültek, hogy az ősrégi dalokban gyönyörködjenek.
A többi fiatal is, fiúk és lányok vegyesen, kezde összegyűlni,
és egy idő múlva az ének szövege is megváltozo . A régi dalt
felválto ák a tanító énekek, némelyiket az öregek adták elő,
akik a törzset veze ék. Mondanivalójuk nagy része ismétlése
volt annak, amit már megtanultak, és Carey azon kapta magát,
hogy elkalandozik a figyelme.
– Szerinted átmegyünk a vizsgán, Timmy? – su ogta.
– Ha te nem, az a te hibád lesz – felelte barátja halkan. –
Apám szerint megvan benned ugyanaz az erő, mint
bármelyikünkben, és ugyanazt a tanítást is kaptad.
– Igen, de én nem vagyok Lusta. Nem ebbe szüle em, és
nem…
– Hallgass, ostoba barátom! Az erő o van mindenkiben,
Doreenben ugyanúgy, mint Táriban, benned ugyanúgy, mint
apámban. Csak elő kell hívni és felerősíteni, kitanítani és
használatba venni. Ne aggódj, jól fogod csinálni!
– Bárcsak egyet tudnék érteni veled! – szólt Carey, majd
elhallgato .
 Egy idő után a tanítók befejezték, két fiatal, ére lány pedig
ledobta a köpenyét, hogy meztelenül eljárjanak a tűz fényénél
egy olyan táncot, ami legalább olyan régi volt, mint a dal, és
nem kevésbé szépséges.
Carey figyelte kavargó végtagjaikat, boldog arcukat, puha
bundájuk alól kikandikáló, formás keblüket, és hirtelen nagyon
megszere e ezeket a lényeket. Valamikor a múltban népük
más útra lépe , mint a földlakóké, energiáikat a környezetük
irányításának szentelték, ahelye , hogy átalakíto ák volna
azt. Nem fejlődö ki bennük az a domináns képesség, ami a
földi embert kiemelte a sötétségből: a fárasztó munka irán
tehetség. Ehelye az elméjüket pallérozták. Bizonyos szin g
telepatákká váltak, és keményen dolgoztak azon, hogy
felerősítsék e képességet önmagukban. Kiküszöbölték
életükből az anyagi szükségleteket, és szabadon rendelkeztek
az idejükkel, bár a fiú nem mindig érte fel ésszel, hogy ezt
miképp is hasznosíto ák.
Miután a lányok leültek, Nijub emelkede fel, hogy néhány
rövid szót szóljon, ezzel véget ért a tanítás. Carey elköszönt
Timmytől, és hazafelé ve e az irányt, egyedül sétált a csípős
hidegben, magányosan és kétségek közö .
Amikor a Nap reggel kikandikált a lila világ peremén, a fiút
már ismét Lustafalván találta.
 II. fejezet

Hét i ú Lusta állt az éjszakai tűz halo hamvai körül, három

lány és négy fiú. Meztelenek voltak, annyi sem takarta vagy
díszíte e testüket, mint egy újszülö ét, pedig dideregtek a
hidegben. Carey is levetkőzö , és közéjük állt, barnára sült
alakja feltűnést kelte a szőrös testek melle . Az éjjel megint
havazo , a friss, fehér hópelyhek vékony rétegben takarták a
földet, ami elviselhetetlenül hideg volt a lába ala .
Nijubot leszámítva felnő nem volt jelen. Az öreg tanácsos
üdvözlően bólinto Carey felé, és elmosolyodo , látva a fiú
didergését. A férfi mögö fono kosár állt, ebből ve elő egy
nehéz, fényes színű köpenyt – az egyetlen dolgot, amit a
beavato ak magukkal vihetnek az erdőbe –, és a földlakónak
nyújto a. Az hálásan tekerte a válla köré, majd megvárta,
amíg Nijub mindenkinek ad egyet. A ruhadarab szokás szerint
virtllevelekből készült, de olyan szorosan és vastagon
összevarrva, hogy szokatlanul melegnek bizonyult.
A Nap gyorsan emelkede az égen, így ideje volt indulni.
Nijub még utoljára megállt, szemügyre ve e a kis csapatot, és
így szólt:
– Ma még gyermekek vagytok, de eltávoztok mellőlünk,
hogy a nagy erdőség, a gazdag vadon felé fordítsátok
figyelmeteket, és mire visszatértek, férfiakká és nőkké váltok.
Az ember ereje önmagában rejlik, ezt pedig mindenki maga
kell felfedezze, és használatba vegye. Most hát menjetek,
küzdjetek meg a bennetek rejlő szellemmel, és térjetek haza
Irányítókként!
Hirtelen elbocsátóan emelte fel a kezét, majd sarkon
fordult, és elsétált. Az i ak csapata eleinte tétovázo , majd
egy emberként megfordultak, és a sűrű erdőnek a falut
körbevevő árnyai felé szaladtak, talpuk halkan taposta a puha
hótakarót. A fák határán kezdtek szétszéledni, és végül
mindenki egyedül vete e be magát a vadonba.
Szerszámokat vagy fegyvereket nem vihe ek magukkal, de
Carey tudta, hogy amit a természetben talál, azt kedve szerint
felhasználhatja, így az első virtlfánál megállt, és gyorsan
összeszede annyi levelet, amennyivel bebugyolálhatja a
lábát. Ujjai elzsibbadtak a hidegben, de azért elég jól
elboldogult, és legalább annyit elért, hogy bőre ne érintkezzen
a hóval. A Lustáknak nincs ilyen problémája. Ők sosem
ismerték a cipőket, és a fagy sem árt nekik.
Elő e terült el a Világ sűrű, hóboríto a erdeje, és e
vadonból férfiként kell visszatérnie.
A ragadozók, melyek re egésben tarto ák az erdőbe
merészkedőket, főként éjszakai életmódot folyta ak, de télen
kevés az élelem. Futás közben óvatosan kémlelt a feje fölé, a
félelmetes macskaszárnyakat kutatva, de semmit sem láto . A
hideg egy idő után átjárta takaróját, és tagjaiba kezde
beszivárogni a zsibbadás, így érezte, hogy menedéket kell
keresnie.
Lassan közelede a Fehérsapkás-hegyekhez, egy alacsony
hegyvonulathoz, ami húsz kilométerre keletre helyezkede el
a falutól, és tudta, hogy az annak tövében nyíló hasadékokban
van a legjobb esélye, hogy egy meleg zugot találjon magának.
Á agyo és elfáradt, mire végre eljuto az első kiugró
szikláig; ebben nem nyíltak barlangok, egyetlen töretlen
gráni alként nyúlt harminc méterrel a sűrű erdő fölé.
Végigfuto a tövében, fél szemmel hasadékokat kerese , hisz
tudta, egyre súlyosabb az állapota, és ha nem talál gyorsan
egy helyet, akkor keze és lába fagymarást fog szenvedni.
Végül rábukkant egy barlangra, de az túl nagy volt neki,
akárcsak a következő és az azutáni. A negyedik csak egy
repedés volt a sziklafalban, alig egy-két méter mély, és olyan
alacsony, hogy alig tudo bemászni. De ami a legjobb: fél
méterre tőle egy nagy hókupac gyűlt össze a párkányon.
Amilyen gyorsan csak elgémberede keze engedte,
keményre dolgozo hóval fürgén lezárta a hasadékot, csak
középen hagyo egy kis nyílást szabadon. Ezen bemászo , és
odabentről fejezte be a hófal építését. Amikor menedéke már
légmentesen zárt, elrendezte maga körül a takaróját, hogy az
teljesen befedje, és teste melegét őrizve labdává
gömbölyödö .
 Egy idő elteltével már nem fázo . Csak feküdt, és a
melegre koncentrált; az o honra gondolt, az ágyra és a
kényelemre, anyjára, míg dermedtsége végül elmúlt, és tudta,
hogy már biztonságban van.
Amikor – órákkal később – először megérezte az éhséget,
épp csak annyira bújt elő gubójából, hogy elérje a torlaszt, és
megegyen egy maréknyit a száraz porhóból. Aznap reggel jól
belakmározo , tudva, hogy jó néhány napig az lesz az utolsó,
most pedig semmi sem állt rendelkezésére, csak a szomját
tudta oltani a hóval, de élelme nem volt. Még azokat a
bogyókat sem volt szabad megennie, amik ilyenkor szárazon
és megkeményedve csüngenek a kitzlfákon. Bár nem vallo a
be anyjának, mi a Lusta beavatási rítus igazi lényege, de abban
tökéletesen igazat mondo , hogy a legnyilvánvalóbb külső
jellemzője a szigorú koplalás.
Az éjszakát átaludta, továbbra is meleg labdává
gömbölyödve, és amikor a sötétség elmúltával felébredt,
olyan farkaséhes volt, hogy már azt hi e, ki sem fogja bírni. És
ami még rosszabb: egyáltalán nem volt álmos.
Megte e első tétova kísérleteit, ahogy arra taníto ák; bár
tudta, hogy még túl korai, de nem volt jobb dolga – persze
nem lepődö meg, amikor kudarcot vallo . Nagyon-nagyon
hosszú ideig csak mozdulatlanul feküdt a sötétben, majd
könnyű alvásba süppedt, amiben zavaros és furcsa álmokat
láto .
A következő két nap békésen telt. Gyomra érzéketlenné
vált, és megszűnt sajogni, majd elmúlt az első rosszullét is.
Továbbra is rendszeresen eve a hóból, de egyre kevesebbet
igényelt, ebből tudta, anyagcseréje annyira lelassult, hogy
még hetekig életben maradhat, mielő éhen halna. A
negyedik napon, amikor a hó kivilágosodo a szeme elő , ő
pedig halványan látni kezde , rádöbbent, hogy egy egész
éjszakát átaludt álomtalanul, és érezte, hogy i az ideje újra
megpróbálni. „Ha éjjel békében aludtál, álmodd végig a
napot” – ez volt az egyik alapelv, amit a felkészítés hetei során
a fejébe vertek.
Ismét behunyta a szemét, és lazíto , hagyta, hogy elméje
ellebegjen a békés ürességbe. Amikor úgy érezte, hogy készen
áll, az első állatára összpontosíto . A sziklás tengerparton
megtapadó kagylóra gondolt, a finom kis legyezőkre, amik az
örvénylő vizet szűrik, a gazdag tengervízben lebegő
kovamoszatokra, amiket e legyezők besöpörnek a megnyíló
héjak közé, életet adó táplálékul szolgálva a kagylónak. És
halványan, homályosan és valótlanul, olyannyira
látomásszerűen, hogy nem lehete biztos benne, igazi-e vagy
csak képzelődés, megérezte héján a víz szívóerejét, a
visszahúzódó tenger húzását és rángatását. Majd újra a
barlangban találta magát, és napok óta először megint
remege a teste, de most valami új és egyre erősödő
tudatosság érzésétől.
Vonakodva, próbaképpen újra megkísérelte, a víz
szívásának halvány érzésére összpontosíto , a hullámok
erejére, a puha test érzékleteire, bármilyen gyengék és
halványak legyenek is. Ezú al érezte, hogy tudatossága
elhalványul, és kiterjed a távoli tengerpart felé; megérezte az
erős, rugalmas köteléket, amit a barlangban heverő testéhez
rögzí , majd felfedezte a mozgás tkát, és képessé vált
némiképp irányítani azt. Érezte, hogy ala a elmozdul a föld, és
tudta, hogy közeledik a tengerhez, amikor pedig odaért, és
leereszkede a sötét sziklához, érzékelte a felcsapó
vízpermetet. Érezte, ahogy pulzál ala a az élet, és különös,
tüzes szépséget sugároz magából, ő pedig könnyedén
rábukkant a forrására, beleóvakodo , a részévé vált, együ
léteze vele: kagyló le belőle is.
A teremtmény tovább szűrte a vizet, ami fürge patakokban
áramlo végig a sziklán, melyhez a puhatestű rögzíte e
magát, és továbbra is a tengerben lebegő, láthatatlan
részecskékből táplálkozo , ő pedig eggyé vált vele, és eve .
Amikor végül elfáradt, vonakodva elhagyta vendéglátóját,
és engedte, hogy a rugalmas kötelék visszahúzza a saját
testébe, de érezte, hogy mindent ő irányít, és az utazás
képessége, az első követelmény, a birtokába került.
Mikor a barlangra nyito a a szemét, a hó halvány fehér
falként jelent meg elő e, ő pedig szomjas volt. Jócskán eve a
hóból, és tapintása révén rájö , hogy sokat hullo az éjjel,
ami még jobban elzárta kis zugát a külvilágtól. Miután szomját
csillapíto a, behunyta a szemét, és összpontosíto : ezú al
azt akarta, hogy odakint jelenjen meg a levegőben lebegve, és
hamar tudatosult is benne, hogy sikerrel járt. Egy pillanatra rá
valamely érzéke, ami nem a látás volt, közölte vele, hogy egy
nagy testű állat bújik meg a sűrű bozót ala avar takarásában.
A fiú tudata leereszkede , és megállt fölö e. Annak halvány
elméje megérezte jelenlétét, és a vad nyugtalanul
körülnéze .
Carey megnyito a az érzékeit, hagyta, hogy átjárják az állat
benyomásai, és megérezte az üres gyomor fájdalmát, a
kemény fagy hidegét, ami nem csillapult egészen addig, amíg
fel nem kelt, és néma árnyként el nem surrant a mély hóban.
Egy futárral találkozo , azon fura növényevők egyikével,
amelyek tél derekán őrült módjára száguldanak végig a sűrű
erdőn, cél és ok nélkül, pedig semmi sem üldözi őket. De most
végre megérte e. Az állat szervezete védtelen a hideg ellen,
és testmozgás révén tartja magát életben. Ez azonban nagy
mennyiségű táplálékot igényel, amiből erőt és energiát
nyerhet, márpedig télen kevés az élelem. Így sok futár
megfagy, és a ragadozók tápláléka lesz.
Megpróbált belépni a vad agyába, hogy rákényszerítse
akaratát a karcsú testre, és megérezte, milyen vad pánik
fogadja kísérletét, a behatolást megérteni nem képes elme
ugyanis hisztérikusan reagált. Gyorsan visszavonult, és csak
lebege a teremtmény tudatának határán, onnan próbálta
kevésbé direkt módon befolyásolni: élelem és fajtársak, meleg
és kényelem képeit sugározta, amivel fokozatosan meg is
találta az állat viselkedésének kulcsait, a lényt hajtó
természetes ösztönöket, és bizonyos szin g sikerült irányítása
alá vonni azokat. Most érte e meg annak az igazságát, amit az
Irányítók működéséről tanult. A vadállatok agya nem bírja el a
betörést, vak pánik lesz úrrá rajtuk, ha valaki közvetlenül
megpróbálja átvenni fele ük a hatalmat. Az Irányítók ezért
óvatosan, az állatok tudatának pereméről tevékenykednek,
befolyásolnak, szondáznak, és gyengéd határozo sággal
lökdösik őket azon cselekedet irányába, amit el akarnak
végeztetni velük.
Amikor felébredt a nyolcadik napon, Carey kie e a havat a
torlasz közepéből, majd kézzel kiszélesíte e a nyílást, és
kimászo . Olyannyira elgyengült az éhségtől, hogy felállni is
alig bírt, de a hideg, friss levegő eléggé felfrissíte e ahhoz,
hogy nekilásson élelmet keresni. Enyhült az idő, nyílt terepen
csaknem elolvadt a hótakaró. Csak az olyan torlaszokban és
repedésekben maradt meg vastagon, mint a fiú rejtekhelye.
Testében alig maradt némi hő. Tudta, hogy akárcsak a
futárnak, neki is mozognia kell, különben megfagy, a
mozgáshoz pedig muszáj lesz ennie.
A közelben talált egy kitzlfát, amelyen az irigy haspókok és
más madarak hagytak még egy pár gyümölcsöt; ezekkel
megtöltö e a gyomrát, de lassan eve , mindent alaposan
megrágo . Amikor összeszűkült, sajgó gyomra megtelt, útnak
indult az erdőben, és érezte, hogy az átható fagy kezd
bekúszni a csontjaiba. Gyorsabb tempóra válto , sétáról
előbb gyors csoszogásra, majd fokozatosan kocogni kezde ,
végül pedig könnyed, szökellő futásba fogo . A hideg
visszavonulót fújt, a fiú pedig tudta, ha az ereje kitart, akkor
már nem fagyhat meg.
Betájolta magát, és az ismerős tereptárgyakból észreve e,
hogy saját o honához sokkal közelebb van, mint
Lustafalvához. A vadon némán terült el körülö e, a nappali
fényben csendesen zajlo az élet. Átrohant a fák közö ,
virtlbe bugyolált lába nem ütö zajt a puha földön, ahogy a
farm felé ve e az irányt.
Stevensék földjének sarkán ért ki az erdőből, de úgy
döntö , lesz elég ereje segítség nélkül is hazáig menni. Nem
vágyo rá, hogy bátyja nejének családja körében kelljen
magyarázkodnia.
Carey már ereje végéhez közelede , mire hátulról
beügete az udvarukra, és a hátsó ajtó felé indult. Amikor
elhaladt a pajta melle , elfojto , morgó bőgésre le
figyelmes, ami aztán dühös üvöltéssé dagadt: egy feldühödö
grokgrok semmivel össze nem téveszthető csatakiáltásává.
Melle e felhangzo Harvey bácsi éles, rémült hangja is, amint
segítségért kiabál.
A fiú fáradt lábain befordult a pajtába, ahol elgyengülve
torpant meg. A mogyorótár ajtaja szilánkokra zúzódo ,
néhány törö deszkája a grokgrok nyakába fúródo , ezzel a
felszínre hozva némi vért, és felingerelve a sosem
kimondo an nyugodt állatot. Harvey kezében a vasvillával
abba a sarokba szorult, ahol a traktort parkolták le, a
ztonnányi patás halál pedig lassan közelede felé, közben
nehéz farkával csapdoso , ahogy egyre jobban feltüzelte
magát a dühös rohamra.
Carey rájö , mi történhete . Harvey a szénapadláson volt,
amikor a hatalmas vadállat belépe . Bizonyára a siló
csúszdáján dolgozo , mert annak már elkelt a javítás; de
ahelye , hogy csendben elbújt volna, amíg a grokgrok jóllakik
és távozik, ő megpróbált lesurranni, és a hátsó ajtón át
meglépni, hogy kihozzon egy puskát a házból. A teremtmény
észreve e, és mindig parázsló dühe felizzo .
Carey visszafordult, hogy elhozza az ívpuskát, ami mindig
o lóg készenlétben a konyhaajtó fele , de tétovázo . Új,
erősebb érzékelése megsúgta neki, hogy a grokgrok
támadásra készen feszül meg. Megérezte a tompa agyat
elárasztó haragot, valamint a vak, arrogáns ingerültséget, és
tudta, hogy Harveyt alaktalan, véres masszává passzíroznák,
mielő ő elérné a konyhát.
Ennek tudatában pedig rádöbbent, hogy mit kell tennie.
Nem volt ideje gondolkozni vagy megijedni. Tudta, hogy a
grokgrokot már így is nehéz lesz befolyásolni, és csak a
legjobb, legtapasztaltabb Irányítók próbálnák meg. Ha
megkísérli lenyugtatni a hatalmas bes át, azt kockáztatja,
hogy ő is meghal Harvey melle , de nem tehete mást.
Fürgén az állat felé indult. Amint elsétált a csapkodó farok
melle , kive te e magát, mire az elő e lejátszódó
események elhalványultak. Az óriási növényevő elméje
homályos, vörös fényként jelent meg a szürkeségben.
Odarepült e fényhez, és a lény tudata peremére lebege ;
közben halványan, gyengén lá a maga körül a világot,
amelyben teste tovább sétált, majd megállt a szörnyeteg
fejénél, és egyik kezét gyengéden annak masszív marjára
helyezte.
A nagy, szarvas fej elfordult, ahogy Carey jelenléte á örte a
bes át körüllengő düh függönyét, a fiú testetlenné vált része
pedig a következőket sugározta neki: nyugalom, üres has, ére
gyümölcs, nyugalom, napfény, árnyék, pihenés, béke.
A mar kicsúszo a keze alól, a hosszú szarvak felé
lendültek, ő pedig rájö , hogy kudarcot vallo . Fájdalmas
rándulással tért vissza a testébe, és kétségbeese en próbált
kitérni a szarvak elől, amelyek hegye csak néhány cen vel
hibázta el, mikor oldalra vetődö . Abban a néhány
másodpercben, amíg a bes a megfordult, hogy rávesse
magát, újra kive te e a tudatát, egyenesen belevetve magát
az állat vöröslő agyába, és őrült eltökéltséggel küzdö a
hatalmas izmok fele közvetlen irányításért.
Azonnali, vak pánikot érze . A lény feje nem lenge
tovább, a bes a némán, remegve állt, ahogy belső csatáját
vívta. Carey tudatának egy távoli része érezte, hogy teste
végigsétál egy különös, halovány világon Harvey felé, és
kiveze a rémült férfit a hátsó ajtón. Amikor az bezárult
mögö ük, feladta a küzdelmet, és visszavonult a grokgrok
elméjének peremére.
A pánik elhalványult. A düh eltűnt, elmosta a kétségbeese
re egés, mely az önmagáért vívo harcban áraszto a el a
lényt; de visszatért belé az éhség, amit Carey meg is érze , és
az elviselhetetlenségig felerősíte . A hatalmas bes a
megfordult a pajta teljes hosszában, farkával ledöntö egy
oszlopot, és a mogyorótárhoz lépe .
A grokgrok megeve vagy fél mázsát a ropogós magokból,
ezzel legalább egy órára elverte az éhét; ekkor Carey a
vakilgyümölcs erőteljes képeivel bombázta, megtöltö e az
állat elméjét a jó, száraz, laktató élelem ízével és illatával, mire
az egyszerre már nem találta érdekesnek a mogyorót.
Morgások és borkantások kíséretében sétált ki az ajtón, hogy
a lustafalvai nagy liget felé vegye az irányt.
Carey teste tovább sétált Harvey kíséretében a ház felé.
Kivetült tudatát ellazíto a, hagyta, hogy visszatérjen belé, és
újra egységes en tássá váljon. Látása visszatért a megszoko
formába, és észreve e, hogy Harvey nyugtalan arcába bámul.
A féllábú férfi tekintetében újdonsült szteletet ve észre,
ahogy az nagydarab, de lefogyo , ösztövér unokaöccsére
pillanto . A teljes tudatossággal együ azonban rátört a tes
gyengeség, és Carey botladozni kezde . Kimerülten, mély,
minden átható fáradtsággal fordíto a el a fejét. Harvey fürgén
hozzálépe , és elkapta, mielő elese volna, majd a fiút
támogatva lassan haladt tovább.
Maud, aki nemrég ért haza Stevenséktől, kinyito a elő ük
az ajtót, és átölelte a szédelgő fiát. De nem, ő már nem volt
fiú. Valami ősi, primi v érzés bukkant fel mélyről az
asszonyban, és buko egy pillanatra a felszínre, az pedig
egyszerűen tudta, hogy most már egy férfit tart a karjában.
 III. fejezet

– Carey! – kiálto a Doreen izgato an. – A K. K.-tól keresnek!

Carey felállt a konyhaasztaltól, ahol épp zórai
kávészünetét tarto a Harvey bácsi társaságában, és a
rádióhoz ment. A Közpon Kormány gyakran hívta
mostanában, mióta Timmyvel a tél közepén sikeresen
megállíto ák az északi farmokat elért rágcsálóinváziót. Eddig
ez volt a legkomolyabb próbája még mindig fejlődő
képességeiknek, és büszkék is voltak a sikerre.
Beavatásuk tél elején zajlo , és szerencsésen úgy alakult,
hogy mind a nyolc résztvevő teljesíte e. Az azóta eltelt hat
hónapban Carey és Timmy annyiszor dolgoztak együ ,
ahányszor csak az idejük engedte; fejleszte ék az erejüket, és
már szinte bármilyen álla al könnyedén megbirkóztak. De így
is hatalmas összegyűlt tudás várt rájuk a természet
törvényeiről, amit még meg kelle tanulniuk, és minden perc,
amit tényleges Irányítással töltö ek, taníto nekik valamit a
művészet finomságairól. Carey, miután előző tavasszal
befejezte a főiskolai előkészítőt, úgy döntö , hogy befejezi
formális tanulmányait, és nem utazik vissza a Földre, hogy
eltöltse o a hivatalos diplomához szükséges két évet.
Elhatározta, hogy földműves marad, amihez nincs túl sok
szüksége az iskolai végze ségre.
Elmosolyodo , ahogy meglá a húga vékony arcán az
izgato ságot. Doreen kora tavasszal betöltö e a zenhatot, és
kezdte kinőni szögletes soványságát, ami gyerekként
jellemezte. Hamarosan kivirágzik, és vonzó i ú hölgy válik
belőle. Carey és Timmy is tanítga a az Irányítás művészetére,
így jövő télen ő is készen áll majd a beavatási rítusra. A jelek
szerint még bátyjánál is gyorsabban tanult.
A férfi felve e a mikrofont, és lenyomta a gombot.
– Carey Sheldon beszél!
– Helló, Carey – szólalt meg Varinov English, a Közpon
Kormány Biztonsági Részlegének vezetője uno orrhangján. –
Akadt egy kis probléma az Édesvíz-folyó völgyének felső
Ú
szakaszán. Új család költözö oda a múlt ősszel, Harper
nevezetűek. Úgy látszik, nem jönnek ki a Lustákkal, akik a
völgy végében élnek. Az a panaszuk, ha jól érte em, hogy a
fickó földjén van egy nagy fás liget, amit ki akar vágni, de a
Lusták nem engedik. El tudnátok szaladni holnap Timmyvel,
hogy beszéljetek a fejükkel?
– Ez elég furán hangzik. A Lusták általában elismerik a
birtokjogot – jegyezte meg Carey csodálkozó hangon. – De
szívesen átmegyek, és meglátjuk, mit tudok tenni.
Használhatom megint a K. K. suhanóját? A felső Édesvíz lovon
jó messze van.
– Elintézzük – válaszolta English rövid hallgatás után. –
Legyél i kora reggel, és elviheted!
– Meglesz – felelte Carey, majd kilépe a vonalból.
Doreen már ugrásra készen várta.
– Én is menni akarok! – hadarta, nem engedve, hogy bátyja
közbeszóljon. – Megígérted, hogy jöhetek, ha legközelebb lesz
valami, ami nem veszélyes, és most akarok menni! Hogy
letehessem a beavatást jövő télen, ahhoz igaziból is
gyakorolnom kell…
Carey azzal hallga a a el, hogy vaskos tenyerét a lány
szájára te e.
– Oké – vigyorgo . – Ha Timmy se bánja, jöhetsz.
Doreen felvisíto örömében, szorosan átölelte bátyját,
majd kiszaladt, hogy elújságolja a hírt anyjának és Harvey
bácsinak. A ól nem kelle félni, hogy Timmy nemet mond.
Tudta, hogyan néz Curry bundás barátja a lányra, és hogy
képtelen lenne bármit is megtagadni tőle.
Bátyja lassabb léptekkel köve e. Maud épp ekkor jö be az
udvarról, és napbarníto arcán enyhe fintorral hallga a a
lányt. Már lemondo arról, hogy Carey Irányítóságát
ellenezze, és azt is megengedte, hogy Doreen leckéket vegyen
belőle. De az, hogy lánya 50 kilométert utazzon Carey és
Timmy társaságában egy potenciálisan veszélyes feladat
kedvéért, már sok volt neki. Ezzel együ hiába is vitatkozna.
Mióta legi abb fia megtanulta ezt az Irányítós micsodát,
lassan, de biztosan kezde kicsúszni a kezéből a gyeplő. Na
nem mintha bánta volna. Tizenkét hosszú, nehéz éven át
veze e a családot. Megkönnyebbülést jelente , hogy végre
fia erős, fiatal vállára támaszkodhat.
– Aztán vigyázz rá, Carey! – zárta le az ügyet, megúszva a
hasztalan vitát.
– Nem hagyom, hogy bármi is történjen vele, anya! De
most átmegyek Lustafalvára, és megkérdezem, hogy Timmy
ráér-e holnap.
Felnyergelt egy lovat a három kilométeres útra, és
ügetésben átvágo a tengerhez vezető nyílt földdarabon.
Timmyt és néhány másik i ú Lustát vidám halászatba merülve
találta. Egy vízbe lógó sziklán üldögéltek, és nyeles
merítőhálóval dolgoztak. Ala uk a tenger örvényle a sok
haltól, de azok roppant fürgén mozogtak, és nehéz volt őket
elkapni. A kis lagúna bejáratához három beavatás elő álló
fiatal egy bálnip képét ve te e ki. Képzetlen elméjüknek nem
volt sok ereje, de hárman együ kemény munkával elég jó
képet produkáltak ahhoz, hogy a halakat az öblöcskében
tartsák. A halak halvány tudatát nehéz irányítani, nem lehet
őket egyenesen a hálóba csalogatni, de be lehet zárni egy szűk
helyre, ahol már tes erővel megfoghatók. Ez a raj főként
kormoshalakból állt, amelyek egy-két kilósra nőnek meg, és
nagyon finom a húsuk. Amíg érezték a nagy állat jelenlétét a
szorosban, csak előre-hátra úszkáltak a sekélyesben, ahová
egy igazi bálnip nem tudo volna kimenni, így az i ú Lusták
ügyeskedése bőséges vacsorát fog eredményezni. Ha már
kifognak annyit, amennyit meg tudnak enni, mielő
tönkremenne a hús, a többi halat elengedik. Szigorú
összhangban élnek a természe el, és sosem vesznek el
többet, mint amennyire szükségük van, legyen szó élelemről
vagy munkára fogásról.
Carey gyorsan elmagyarázta barátjának, mire kérték fel
őket, az pedig megértően bólogato .
– Ismerek pár embert az Édesvíz forrásánál, még távoli
rokonaim is vannak a törzsben. Van néhány szokásuk, amiben
nem osztoznak a szomszédaikkal, és amiket nem is értenek a
többi törzsben. A fákat pedig úgy kezelik, mintha a gyerekeik
lennének.
– Hát, úgy néz ki, meg kell velük értetnünk, hogy az
Harperék földje, és nem szólhatnak bele; vagy át kell
ruháztatniuk magukra a ligetet, és akkor hozzátoldhatják a
rezervátumhoz – magyarázta Carey. – De ezen majd akkor
aggódjunk, ha odaértünk. Korán reggel jövök érted. Ja… és
Doreen velünk akar jönni, én pedig azt mondtam, hogy ha
téged nem zavar, akkor eljöhet.
Timmy megfordult, és a három beavatatlan felé inte , akik
elhagyták a lagúnát, és feléjük sétáltak; a kormoshalak pedig,
látva, hogy a bálnip képe eltűnik, kiúsztak az öbölből a nyílt
tengerre.
– Egy kis igazi munka neki is jót fog tenni, Carey, bár ez nem
Irányítónak való feladatnak tűnik.
– Nem, és nem is értem, miért ke őnket hívtak – felelte
barátja. – De ha elsimítjuk a dolgokat, akkor mindkét félnek
megspórolhatunk némi keserű szájízt.
Timmy értően bólinto , Carey pedig hazaindult, hogy
nekiláthasson a munkájának. A friss mogyoró épp csak kidugta
zöld csúcsait a földből, és a palántákat gondozni kelle .
*
Carey a háztól jó messze landolt a suhanóval, és a trió
kiszállt a gépből. Harper, egy nagydarab, szőke férfi megindult
feléjük, hajadonfő az erős tavaszi napsütésben. Valamivel
öregebb volt, mint a friss telepesek általában; bizonyára csak
néhány évvel azelő kapta meg a behívót, hogy betöltö e
volna a korhatárt.
– Hű, majdnem akkora, mint a Hegy Öregje – lehelte halkan
Doreen. Egy különc remetére célzo , a Brian Jacobs nevezetű
óriási férfira, aki egyedül élt valahol a Fehérsapkás-
hegyekben, tkos o honában, és csak azért járt le, hogy
elcsenjen néhány apróságot az őrizetlen farmokról.
– Reméljük, nála barátságosabb – felelte Carey ugyanolyan
halkan, majd Harper odaért hozzájuk, és kezet nyújto . Földi
mércével igen nagyra nő , majdnem 180 cen magasra, de
Menedék Világán nem lógo ki a tömegből. Carey első látásra
megkedvelte. Kemény, mindenre kész hozzáértés sugárzo
róla, amire szükség is van ezen a Világon.
Carey bemutatkozo , és társait is megnevezte. Lá a, hogy
Harper kissé tétovázik, de aztán keményen megrázta Timmy
kezét is. Amikor Doreen is kinyújto a szeplős, vékony kezét, a
farmer ünnepélyesen elmosolyodo , és úgy üdvözölte, mint
egy felnő nőt, amivel nagyon boldoggá te e a lányt.
– Amikor a K. K. megüzente, hogy kiküld egy csapatot, akik
majd beszélnek a Lustákkal, én valamivel idősebbekre
számíto am – jegyezte meg Harper. – A Kormánynak
dolgoztok?
– Nem egészen, Mr. Harper. Én amolyan nemhivatalos
tárgyaló vagyok a Lusták felé, és Timmyvel együ már sikerrel
segíte ünk többeknek is. Ami a koromat ille , betöltö em a
zennyolcat, és ez felnő nek számít ezen a bolygón.
– Nem akartam megsérteni a képességeidet – mosolygo a
farmer –, csak azt gondolná az ember, hogy ez elég nagy falat.
– Nem is ve em sértésnek. Ami a Lustákat ille ,
kiskoromtól velük együ nő em fel, és nagyon jól ismerem
őket. Én vagyok az első földlakó, aki a Menedék Világán
születe .
Harper udvarias gesztussal felhúzta bozontos szemöldökét,
majd megfordult, és beveze e őket a házba. Carey, ahogy a
nyomában lépdelt, azon morfondírozo , vajon hogy érezhe
magát egy köteles bevándorló, akit a törvény köteleze rá,
hogy elhagyja szülőbolygóját, és átkeljen a csillagközi űrön,
végül pedig új és különös életet kezdjen egy távoli világon.
*
Sam Harper addig piszmogo a reggelijével, amíg felesége
türelmetlen dühvel fel nem csa ant:
– Fejezd be azt a kulimászt, és eredj kifelé, mert még
elkésel a munkából! Így is elég nehéz megtartani az állásodat!

Harper a kanalával babrált, és megkeverte azt a langyos

folyadékot, ami i kávénak számíto . Kay és ő durván
összevesztek az előző éjjel, miután ágyba bújtak: olyan nyers,
intenzív vitát folyta ak, hogy még a kicsi is felébredt. Amikor
az asszonynak sikerült elaltatnia a gyereket, és visszatért a
szűk ágyba, hátat fordíto a férjének. Az csak feküdt a néma
sötétségben, és ráébredt, hogy i a Földön már nem tudja
elviselni az életet. Az éjjel döntésre juto , és tudta, hogy ez
már visszavonhatatlan.
– Híreim vannak, édesem. Ma nem megyek be dolgozni.
– Micsoda? Elment az eszed? Azt akarod, hogy megint azon
a nyomorúságos pótlékon éljünk?
Épp ez volt az az automa kus, gondolkodást nem igénylő
reakció, amit Kaytől várt. Gyönyörű asszony volt, de teljesen
hiányzo belőle az érzékenység, a kezdeményezőkészség vagy
bármiféle ambíció. Akár a többi nyolcvan milliárd földlakó, ő is
kényelmes és unalmas életet élt születésétől egészen a
haláláig. A kormány ete e és vigyázo rá, meggyógyíto a, ha
beteg le , segíte világra hozni a gyermekeit, és amikor a
törvényes ke ő megszülete , sterilizálta. 2092-ben az
átlagember százötven évig élt, a bolygó pedig majd megfulladt
az e milliárdok által megtermelt szennyezéstől.
– Én nem megyek pótlékra, kicsim. Legfeljebb te. Én
feliratkoztam az e havi behívóra.
A nő hátralökte a székét, és hitetlenkedve pa ant fel az
asztaltól.
– Most bár biztos, hogy megőrültél! Normális ember nem
jelentkezik Telepes Szolgálatra! Mi bajod van neked?
– Szerintem te is tudod. Vagy nem tárgyaltál rólam a
társasházi pszichiáterrel mostanában?
– Hát, mert olyan nehéz veled élni… – hajto a le a nő
szégyenlősen a fejét.
– Lehetne még nehezebb is, Kay. Tegnap nem meséltem, de
elutasíto ák a kérelmemet, hogy áthelyezzenek a boltba. Az
alkalmas jelöltek listája olyan hosszú, hogy nem fogadnak el új
jelentkezőket. Annál az ostoba asztalnál meg olyan régóta
ülök, ostoba aktákat tologatva, hogy nem bírom tovább! Ki kell
jutnom innen, vagy tényleg olyan őrült leszek, mint
amilyennek te nézel engem.
– Nem dolgozhat mindenki a boltban, Sam. Alkalmazkodni
kell…
– Alkalmazkodni! Úgy érted, hogy tanuljam meg a
semmi evést? Mert így alkalmazkodunk a mai világhoz, nem
igaz? Nem gondolkodunk, nem dolgozunk, nem nevetünk… és
mi lesz végül, nem is élünk? Kösz, de ebből nem kérek!
– A világot nem lehet megváltoztatni…
– Azt nem, de i lehet hagyni! – a férfi átvágo a kis
konyhán, és megpróbálta karjába zárni az apró asszonyt. –
Gyere velem, Kay! Együ kezdünk új életet valahol, ahol az
ember megváltozhat, továbbfejlődhet…
– Kösz, de nekem pont jó úgy, amilyen most vagyok –
felelte a nő fagyosan. Harper pedig életében először döbbent
rá, hogy neje lélekben is olyan kicsi, mint testben, egy olyan
teremtmény, amely tökéletesen illik a környezetéhez. De hát
öt évig voltak házasok… na és egy gyereket sosem könnyű
elhagyni.
Számítania kelle volna erre. Házastársaik kevesebb mint
egynegyede tarto az új telepesekkel. Az átlagos földlakókból
kinevelték a pionirszellemet. Harper végignéze felesége
kényes, csinos vonásain, amelyeket aranyhaja kereteze . Előre
eldöntete , hogy Kay el fogja utasítani. A nő nem érte e,
hogy ő olyan szabadsággal és kihívásokkal teli életre vágyik,
ami i a Földön már lehetetlen.
A férfi gyorsan felöltözö , és o hagyta a 26 négyzetmétert,
amit lakásnak utaltak ki számukra, majd elkapta a tetőre tartó
expresszli et, és sorba állt a légibuszokhoz, amelyek
kétpercenként landoltak és indultak tovább. A lakóépület, ez a
112 emeletnyi acél és beton, amit az egykor Új-Zéland Északi-
szigetének neveze földdarab alapkőzetéhez rögzíte ek, csak
egyike volt annak a számtalan hasonlónak, amik szinte az
egész szigetet beboríto ák.
A Telepes Szolgálat Irodája a Déli-szigeten állt, az összes
kormányza épüle el együ . Sam hátradőlt a puha ülésben,
és amikor a szigetek köz nyílt tenger fölé értek, kinéze az
ablakon a Lebegő Farmokra. A szta vizű csatornák, amelyeket
sétahajózásra tarto ak fenn, évről évre keskenyebbé váltak,
mert a hatalmas algafarmok egyre több helyet követeltek. Az
óriási alumínium szüretelőpla ormok, melyek ilyen messziről
aprónak tűntek, megállíthatatlan lassúsággal mozogtak a zöld
mezőkön keresztül, begyűjtve a nyers masszát. A Föld lakóinak
ennie kelle , a sétahajózás ellenben nem volt lé ontosságú.
Nemrég hallo a, hogy a hivatalos munkahét, ami az utóbbi
ötven évben húszórásról negyvenre dagadt, rövidesen
negyvennyolcra bővül. Ennek a nyolcvan milliárd embernek el
is kelle foglalnia magát valamivel. Szórakoztatóközpontokból
nem volt elég, és hely sem akadt, hogy kibővítsék őket.
A Déli-sziget majdnem ugyanolyan volt, mint az Északi, épp
csak az épületek – nagyrészt ipari és kormányza
létesítmények – nő ek magasabbra. Szürke penész gyanánt
boríto ák be a talajt, barlangszerű mélyükön pedig
milliónyian éltek, dolgoztak és haltak meg anélkül, hogy
valaha is napfényt éreztek volna az arcukon, vagy szűretlen
levegő fújt volna végig a hajukon. Az egyik unalmas nap a
megszokás erejével folyt a másikba: megannyi óra az íróasztal
elő , semmit sem csinálva, vagy az o honi tridi elő ,
elviselhetetlen unalomban, megannyi ellenőrzö , szigorúan
szabályozo játékba merülve.
Ennek a légibusznak a harmadik megállója volt a Telepes
Szolgálat. A férfi alászállt a torony mélyébe, és kevesebb mint
egy óra ala meghallga ák, jelentkezését elfogadták, végül
hazaküldték, hogy összepakolja személyes holmiját, amit majd
az anyagtranszmi ernél kell leadnia. A hajója másnap indul.
A hazaúton átlapozta azt a rengeteg olvasnivalót, amit a
toborzó sz ől kapo . Az információ nagyja ismétlésnek
bizonyult. Már ismerte az automa kus válási folyamatot, amin
a behívo ak átesnek, akárcsak azok az önkéntesek, akiknek a
házastársa nem kíván velük tartani. Két új dolog, amit most
tudo meg, a konkrét célállomás neve volt: a Menedéknek
hívo bolygó az Antares rendszerében, valamint a földterület
mértéke, amit ő és új felesége, bárki is légyen az, majd kapni
fog: 130 egész hektár.
 Amikor másnap belépe az űrhajóba, észreve e, hogy az
jobban reprezentálja a Földet, mint azt a Világot, ahová tart. A
jármű orrától a tatjáig emberekkel volt megtömve. A behívó
egyforma arányban ért el férfiakat és nőket, és mind
túlságosan is elfoglalt volt ahhoz, hogy önvizsgálatot tartson,
vagy hátrahagyo családja mia bánkódjon. Egész álló nap
tarto ak a gyakorla foglalkozások, gépkezelésre taníto ak
olyan férfiakat, akik életükben nem ve ek kézbe ceruzánál
nehezebb eszközt, a nőknek gyereknevelésről és házi
pa kaszerekről tarto ak előadást, és alaposan kiokta ak
mindenkit arról, hogy mit vár el tőlük a Telepes Szolgálat
törvénykönyve.
Az utazás zenkét hé g tarto , de hat sem kelle hozzá,
hogy Kay arca homályos emlékké halványodjon. Harper azon
kapta magát, hogy a magányos nőket figyeli, és azt próbálja
kitalálni, kiből lenne jó feleség. Amikor végül döntésre juto ,
eltűnődö rajta, vajon tudat ala nem Kay emlékével szállt-e
szembe, választo ja ugyanis magas, erős testalkatú nő volt,
inkább telt, mint karcsú, olajbarna bőrrel és nagyon fekete
hajjal, vagyis szinte mindenben apró, törékeny és szőke exneje
ellentéte. Az asszonynak volt egy hatéves lánya, aki nagyon
hasonlíto anyjára. Harpernek az is feltűnt, hogy a nő
többször is mérege őt, amikor ugyanazon a tanórán vesznek
részt. Ez nem is volt meglepő, hiszen saját nemükön belül
mindke en a legnagyobb növésű behívo ak közé tartoztak.
Egy kicsit utánajárt, és nem érte nagy meglepetésként, hogy
más önkéntesek is voltak a hajón. A háromszáz férfiból,
háromszáz nőből és mintegy negyven kisebb-nagyobb
gyerekből álló társaságba huszonöt férfi jelentkeze önként.
Valamint egyetlen nő. Őt úgy hívták, Cassie McDougal.
Egy nap összefuto ak az obszervatóriumban, az es
étkezés és a műszak alvásideje köz lyukasórában. Az asszony
egyedül volt, töprengve figyelte a nyílt űr elképesztő fényes
sötétségét. Harper hozzásétált, és megszólíto a.
– Te vagy Cassie McDougal.
– Te pedig Sam Harper. Már akartam beszélni veled.
– Ennek örülök. Feleségül jössz hozzám a leszállópályán
tarto csoportos ceremónián?
 A nő hallgato egy darabig, arcával a csillagok felé fordult.
– Persze nem muszáj – folyta a hadarva a férfi. – Még
akkor se, ha nincs senki másod. A kikötői hatóságoktól
leszállás után három hónap haladékot kérhetsz, ha a hajón
nem találtál hozzád valót. De ha Jeannie mia aggódnál: én
egy kisfiút hagytam a Földön.
Az asszony lendületesen felé fordult, szemében könnyek
jelentek meg.
– Nem kérek haladékot – mondta fátyolos hangon.
Elmosolyodtak a szórt csillagfényben, egyszer megcsókolták
egymást, majd visszatértek a kijelölt szálláshelyükre, mert
kezdődö a takarodó.
Érzéseik ezen első csók után álomszerű gyorsasággal
bontakoztak ki. Egy hé el később engedélyt kértek a
kapitánytól, hogy már a fedélzeten megesküdhessenek, de ezt
rövid úton elutasíto ák arra hivatkozva, hogy minden családi
kabin foglalt. A következő heteket viszonylagos
boldogtalanságban töltö ék, de szomorkodásra nem volt
alkalmuk. Nem tűnt hosszú időnek, és már az Antares
hatalmas, vörös korongja töltö e meg lilás fénnyel az
obszervatóriumot, majd a hajó gigászi magnetronjai
rákapcsolódtak a Menedék Világ mágneses mezejére, és
biztonságban leereszte ék őket a bolygó felszínére. A zsilipek
megnyíltak, és beengedték a Világ másmilyen, fura szagú
levegőjét, majd megkezdődö a kiszállás. A családokkal nem is
húzták az időt. Mindegyiküket egy helyi vezető várta a rámpa
alján, és azonnal átkísérték őket az eligazítóterembe. A
megmaradt százaknak a kapitány mondo néhány szót.
– Sajnála al kell megjegyeznem – kezdte komor hangon –,
hogy az úton részt ve 480 egyedülálló személy közül nyolctól
még nem kaptam házassági kérelmet. Kötelességemnek
érzem elmondani, hogy bár a törvény három havi haladékot
ad a kötelező házasság elő , általában nem bölcs dolog ezt
igénybe venni. A Menedék Világán nagyon-nagyon alacsony a
házasulandók száma. Meglehet, hogy sokkal kevésbé lesznek
elégede ek, mintha most választo ak volna párt.
 Némi zavar támadt a nyolc ember közö , és ke en, egy
alacsony, de izmos, kerek arcú nő, valamint egy sovány, párja
melle kicsinek tűnő férfi előrelépe .
– Mi úgy döntö ünk, hogy belevágunk, kapitány – szólt a
fiatalember félszegen.
A maradék hat kételkedve néze egymásra, de nem te ek
semmit.
– Remek! – felelte a kapitány vidáman. – Csatlakozzanak a
többiekhez, és fogják meg egymás kezét! Mondják utánam,
mindenki a saját nevét behelye esítve: én, Joshua
Henderson, esküvel fogadom…
*
Az eligazítást úgy szervezték meg, hogy az emberek máris
o hon érezzék magukat a Menedék Világán, és ez egészen jól
is sikerült. Tridiképeket muta ak nekik a helyi flóráról és
faunáról, nagy hangsúlyt fektetve az olyan veszélyes állatokra,
mint az óriási grokgrok és az apró, de félelmetes gyilkos, a
macskaszárny. Térképeket is kaptak a Menedékváros körüli
területről, és tájékozta ák őket, hogy a bolygón z város épült
z transzmi er köré, a teljes lakosság pedig több mint
ötvenezer fő, közülük nem kevesen már i szüle ek. Menedék
a legöregebb város, a legújabb alig két éve áll. Most először
hallo ak a Lustákról, és képeket is lá ak a humanoid
őslakókról, e szőrös teremtményekről, akik állatokként éltek a
vadonban, és nem voltak hajlandóak becsületes munkát
végezni. Nagy rezervátumok álltak a rendelkezésükre, és a
törvény szigorúan védte őket, a Közpon Kormány égisze ala ,
amely pedig a Földi Központnak tartozo felelősséggel. Arról
is részletes listát kaptak, hogy mivel látja el őket a kormány, és
mi az, amit maguknak kell előállítaniuk. Rögtön látható volt,
hogy a K. K. elsősorban útmutatással és tanácsokkal szolgál
majd.
Az újdonsült házaspárok kisorjáztak az eligazításról, és
beálltak a hosszú sorokba, amelyben majd megkapják az első
vagyontárgyakat: egy hatalmas, atommeghajtású traktort,
mindennel felszerelve. A járgányokban nagy erejű rádió adó-
vevő is található. Ezen a Világon nincs más, nagy
hatótávolságú kommunikációs forma.
A traktorhoz egy nagy utánfutó is tartozo , rajta
összecsukható, kétszobás házzal, kéziszerszámok készletével,
több kisebb elektromos műszerrel, és számos egyéb dologgal,
köztük a Földről jö személyes holmijaikkal.
– És ezzel pionírok le ünk – jegyezte meg Harper némi
keserűséggel a hangjában, azt a néhány szerszámot
nézegetve, amellyel 130 hektárt kell majd megművelniük.
– További ellátmányt is kapnak, miután berendezkedtek –
felelte az elfoglalt hivatalnok, aki az igazolványaikat
ellenőrizte. – Most indítsa be a motort, és álljanak be a sorba,
kérem!
Traktorvezetésből már a hajón kiképezték őket. Sam
óvatosan felmászo a csupasz vázra, elhelyezkede a
kagylóülésben, és a főkapcsolót elka ntva beindíto a a
reaktort. A gépezet zümmögni kezde . Megragadta a
kormányt, és finoman lenyomta a kézi gázkart. A traktor
halkan felsziszege , és megindult. A férfi lassan veze e a
gépet a következő sor felé, Cassie és Jeannie pedig melle e
sétáltak.
Annyi ételkoncentrátumot kaptak, ami egy hónapra elég
lesz, bár nagyon kevés helyet foglalt el a hatalmas utánfutón.
A következő ponton fegyvereket oszto ak, amiket Cassie
őszinte csodála al ve kézbe. Az utolsó helyszínen egy rakás
könyvet és pamfletet adtak nekik: ezek egy része arról
tájékoztato , hogyan kell használni a kapo felszerelési
tárgyakat, a többségük pedig azzal foglalkozo , hogyan kell
azokat a növényeket gondozni, amelyeket majd meg kell
termelniük.
Mire mindennel végeztek, az utánfutó is megtelt. Sam egy
tanúsítványt szorongato a kezében a földről, amit birtokul
kaptak, és amit meg kell művelniük, a szokásos visszafizetési
feltételek melle . Elő e a műszerfalra kiterítve o volt a
terület térképe.
– Sam, kimenjünk még ma, vagy töltsük az éjszakát a
Fogadóközpontban? – kérdezte Cassie, miközben férje válla
fölö áthajolva a térképet nézege e. Jeannie felé inte a
fejével, aki a traktor egyik hatalmas kereke melle állt, és
gyermeki csodálkozással bámulta a körülö e zajló
eseményeket.
Harper visszaterelte a figyelmét leendő birtokáról a jelenre.
Először merült fel benne, hogy újdonsült házasember, és ma
éjjel lesz a nászéjszakája.
A magas, fekete hajú nőre néze , aki már csaknem kétórája
a felesége.
– Kimegyünk. Az első éjszakámat szeretném a saját
birtokomon tölteni. Cassie egyetértőn bólinto , és Jeannie-vel
beszálltak az utánfutóba.
Menedékvárost négy út hagyta el, mint a négy égtáj
irányába egy, de mind a négy burkolatlan földút volt, két
oldalán sekély árokkal. A birtokukat egyértelműen jelölte a
térkép, mintegy ötven kilométerre innen.
Sam lassan hajto végig a városon. Fából emelt
kormányza épületek jelentéktelen csoportja volt az egész egy
acélkolosszus körül, amely az anyagtranszmi ernek ado
o hont. Az emberek nagy többsége a farmokon élt. Minden
telepes önálló vállalkozónak számíto , aki saját erejéből
boldogult vagy ment tönkre, de minden üzle ügyet a K. K.
megbízo ain keresztül intéztek. Ők kezelték az átvivőt,
amelynek használata díjtalan volt, ők ve ek meg minden, a
Világon megtermelt árut, és ők szállíto ak le mindent, amit a
Földről rendelt az ember. A Telepes Szolgálat azon szervezetek
egyike volt, ahol a Földi Központ semmit nem bízo másra. A
földlakók, akiknek ingyen adtak mindent, csak ültek a
hátsójukon, és semmit sem csináltak. A Menedék Világának
egy farmer-vállalkozója kemény munkával és egy kis
szerencsével néhány röpke év ala összeszedhete annyit,
hogy kényelemben és javakban egyenlő legyen a Földön
maradtakkal. Ezen felül pedig szabad polgárává vált egy tágas,
új világnak. Sok keményen dolgozó farmer tekintélyes extra
vagyont is fel tudo halmozni Földi Központ kreditekben. A
Föld cserébe hetente több millió tonnányi értékes élelemre
te szert.
 A légkör valamely sajátos fénytörési tulajdonsága az
Antares hatalmas gömbjét halványlila árnyalatúra színezte. A
nap éppen a zenitre ért, amikor a család kiért a nyílt mezőre.
Bár a terület nagy részét ki sz to ák, és földi terményeket
neveltek rajta, még így is sokfelé lehete árnyas erdőket látni.
A bolygó természetes vegetációja is zöld volt, de halvány
okker árnyalat jellemezte. A Földön Harper csak parkokban
láto ilyen gazdagon burjánzó élővilágot. Régi o honát, ahol a
földi milliárdok élnek, a felhőkarcolók halo falai uralták.
Kétórányi autózás után megérkeztek a birtokra. Egy
csodaszép völgyben terült el, három oldalról a Fehérsapkás-
hegyek ve ék körül, o , ahol a hegyvonulat elérte legészakibb
részét, és hirtelen nyugatnak kanyarodo a tenger felé. A
völgy feneke aránylag sík volt, és dús, sárgászöld fű boríto a.
A domboldalakon fák nő ek. Mindez olyan közel állt az
édenkerthez, amennyire Harperék csak el tudták képzelni.
A völgybe annak déli végén léptek be. Egy kis folyó, amit
Édesvíznek hívtak, folyt le az északi hegyekből, és békésen
áramlo végig a völgy teljes hosszában. A víz közelében már
két kisebb ház állt. Körülö ük megművelt földek terültek el,
de nyilvánvaló volt, hogy a lakók viszonylag újonnan érkeztek.
A házak kicsik voltak, farönkökből épültek, és a vetemények is
az újonnan betört föld durva, gondozatlan benyomását
kelte ék.
– Megállunk, és bemutatkozunk a szomszédoknak? – szólt
előre Cassie az utánfutóból.
– Talán később – fordult meg Sam, hogy hátrakiabáljon. –
Előbb szeretnék felmenni a folyó mentén a saját földünkig, és
táborhelyet választani.
A durva földút, amit köve ek, alig egy kilométerre haladt el
az első háztól, majd ké elé ágazo ; Sam már kezdte arra
fordítani a traktor orrát, ami elvezete a farm mögö , amikor
hirtelen megcsörrent a rádiója.
Eltekerte a bekapcsológombot, felve e a mikrofont, és
beleszólt:
– Halló! Sam Harper beszél.
 – Helló, Sam! I a szomszédod, Willy Miller. Fordítsd vissza
a kormányt, nézz be hozzánk, és ismerd meg a családot,
mielő még továbbhajtanál, különben megnyitom a
szomszédsági feketelistát, és a te neved lesz az élén! – szólalt
meg egy barátságos, férfias hang.
Sam a közelebbi ház felé néze , és lépésre lassíto a a
traktort; meg is pillanto egy ilyen távolból aprónak tűnő
figurát, aki az övével megegyező, csak egy pajta melle
leparkolt járgány tövében állt. Ahogy figyelte, a férfi feltarto a
a karját, és hívogatóan inte .
– Álljunk meg, Sam! – szólt át Cassie vidáman. Jeannie is
izgato an kacago .
– Jól van, meggyőztél! Jövünk már – nevete bele Sam a
rádióba, miután adásra állíto a.
Pár percre rá már Miller kezét szoronga a, egy kicsi, köpcös
fickóét, akinek haja élénk vörös, vigyora pedig fertőző volt.
Neje, Simone is előjö a házból, hogy üdvözölje a
jövevényeket, majd mind bevonultak egy kávéra. Milleréknek
két gyereke volt, a kisebbik már Menedék Világán születe .
– Jó, hogy igazi család költözik a szomszédba – mondta
Miller, miközben beterelte őket a durva deszkaajtón át a
szűkös előszobába. – Sokan, akik csak érkezéskor házasodtak
össze, pokollá teszik a saját életüket, és mindenki másét is a
környéken, amíg össze nem szoknak. Simone velem maradt,
amikor behívtak, hála a jó égnek.
– Jeannie az előző házasságomból születe , Mr. Miller –
felelte Cassie azonnal. – Sammel az űrkikötőben házasodtunk
össze, jó pár más emberrel együ .
A kis ember arca olyan vörös le , mint a haja.
– Na tessék, már megint gyorsabban jár a szám, mint az
agyam. Sajnálom, ha nagyképűnek tűntem, én csak…
– …egy nagyszájú marha vagyok – fejezte be helye e
Simone. – Miért nem töltöd meg a szád inkább kávéval?
Nézzék, van egy javaslatom! Nem szeretnék i tölteni az
éjszakát? Maguké lehet a hálószoba, mi Willyvel pedig
megalszunk i a kanapén.
 – Köszönjük, de Sam a saját földünkön szeretné tölteni az
első éjszakát, még akkor is, ha egy fa tetején alszunk. És én is
egyetértek vele – felelte Cassie.
– Ismerem az érzést. Akkor hát, mi lenne, ha Jeannie-t ránk
bíznák? Alhat a lányunkkal, én meg vigyáznék rá pár napig,
amíg berendezkednek. Jeannie – vágo át fürgén a szobán,
hogy a kislány elé térdeljen –, szeretnél i maradni éjszakára?
Anyukád és apukád a földön fognak aludni, ahol mindenféle
állatok meg más ijesztő dolgok járkálnak a sötétben. Nem
maradnál i Clarával holnapig?
A kislány elgondolkozva pillanto az anyjára, aki aprót
bólinto .
Mire leszállt az éj, Harper lepakolta az utánfutót, és
felállíto a a gyári házacskát. Cassie vacsorát készíte a
koncentrátumokból, amíg férje a földhöz rögzíte e a falakat.
Olyan helyet választo ak a folyóparton, ahol a víz lusta félkört
írt le, így három irányból is körülve e őket. Az erdő
legközelebbi széle úgy négyszáz méterre lehete .
Az egyszerű, de jó vacsora után Harper csak bámult a
tűzbe, amíg Cassie elmosogato a folyónál. Amikor az asszony
visszatért, férjének feltűnt, hogy keze-lába meg sztult a portól
és a kosztól, vagyis nyilván maga is megfürdö .
A nő Sam pillantását látva elmosolyodo .
– Van i egy nagyon szép, homokos partszakasz, ahol a víz
csak fél méter mély. A víz jéghideg, de olyan szta, hogy én
a ól se félnék, ha abból kéne inni.
A férfi felállt, lustán nyújtózkodo ; teste eltelt valami
elégede séggel, aminek nem tudo nevet adni, lelke pedig
békével. Megte e a három lépést, ami nejétől elválaszto a,
és karjába zárta egy hosszú csók erejéig; aztán fogta a
szappant és a törülközőt, és lesétált a folyóig. Háta mögö
Cassie kinyito a az ajtólapot, és bekúszo a lapos matracra,
ahol fürgén levetkőzö , és a takarók alá csusszant.
Harper ledobálta ruháit a folyóparton, és egy pillanatra
megállt a víz szélén. A Világ két holdjának egyike épp
felkúszo az északnyuga horizontra, és halvány fényt vete
az alig mozgó, sötét vízfelszínre. A férfi felemelte a karját,
ökölbe szoríto a a kezét, kinéze a gyönyörű folyóra, a túlsó
part sötét árnyára, és olyan diadalmámor öntö e el, amit még
sosem érze . Mélyen teleszívta mellkasát levegővel, benn
tarto a, karja-lába izmai megfeszültek a bőre ala , ahogy
teljesen és tökéletesen elkötelezte magát új élete melle .
A kon nensen épp ősz volt, a hóval táplált folyóvíz pedig
olyan hideg, hogy elzsibbadt a bőre. Gyorsan megmosakodo ,
majd a ruháit is kiöblíte e.
Csepegve emelkede ki a vízből, majd megtörölközö .
Felkapta a ruháit, és fél kezében vi e őket vissza a táborba.
Szé erege e a vizes göncöket az utánfutón, majd a házikóhoz
sétált. Ahogy lehajolt a bejárathoz, egy csupasz kar nyúlt ki a
sötétből, és felemelte az ajtólapot. Sam bemászo , ahol neje
meleg és hívogató ölelése várta.
 IV. fejezet

A Menedékre érkezésük óta eltelt hat hónapban Harper több

mint negyven hektárt beszánto a folyó és a fák közö . Zöld
hajtások jelentek meg a nagy kertben is, amely a szokásos
„első” ház – egy szép kis rönkökből emelt bungaló, amiket a
férfi a közeli domboldalakon vágo ki, és maga vonszolt le a
partra – melle terült el. Néhány lustább telepes sosem juto
túl ezen, de többségük néhány sikeres év után olyan nagy,
tágas o hont építe magának, mint Sheldonék tanyája. E
Világon a nagy család volt a divat, és kelle nekik a hely. Nem
is szűkölködtek benne.
– Nagyon erős kezdés – jegyezte meg Carey, miközben a
gondozo kert felé sétáltak.
– Cassie is besegít, én pedig úgy élvezem, hogy ez inkább
szórakozás, mint munka – felelte Harper.
Carey még egyszer végignéze a rengeteg munkán, amit
ilyen rövid idő ala végze el a család. Szórakozás? Hát,
egyeseknek talán igen.
Mielő a kis csapat elért volna a házig, traktorok halk
berregésére le ek figyelmesek. Két férfi araszolt be hatalmas
járgányával az udvarra, és szállt ki belőle. Willy Millert már
ismerte, de a sűrű fekete szakállú fickót, akit Earl
Kronstadtként mutatkozo be, még sosem lá a. Harper úgy
muta a be őket, mint a szomszédos farmok gazdáit a
völgyből. Carey tkon feldühödö , amikor Kronstadt
figyelmen kívül hagyta Timmy kinyújto kezét, míg a Lusta
végül zavartan le nem ejte e azt. Doreen is észreve e a
sértést, mire szeplői az eddiginél is vörösebbre gyúltak.
– Azért jö ünk, hogy elmondjuk: nálunk is ugyanaz a
probléma – mesélte Willy Miller Sam Marpernek. – A legkülső
szántómon dolgoztam éppen, ez úgy hatvan méterre lehet az
erdőtől, amikor észreve em, hogy a fákhoz legközelebbi,
szélső sorok kissé megbarnultak. Gyorsan felástam pár helyen,
és ezeket találtam. Pont, mint nálad – nyújto át néhány
vékony, barna gyökeret; úgy másfél cen vastagok voltak, de
nagyon puhák és hajlékonyak. – Beugro am Earlhöz, és nála is
megnéztük. Ugyanaz a história. Még csak az erdő közvetlen
közelében, de gyorsan terjednek. Nem kell hozzá két hét, és
húsz hektárnak annyi!
Carey értetlenül nézte a gyökereket. Semmire sem
hasonlíto ak, amit eddig láto . Átadta Timmynek, de annak
arcán látszo , hogy ez neki is újdonság.
– Lényegében ez a problémáink gyökere a Lustákkal, Carey
– magyarázta Harper. – Egy kicsi, tömzsi fa, ami sűrűn nő
ezeken a domboldalakon, és az én földemen is sok van belőle
elszórtan a dombok felőli oldalon. Valami oknál fogva egy jó
négyszáz méteres körben minden fa ilyen hosszú gyökereket
kezde ereszteni, egyenesen a mogyoróágyásokba, és
megfojtják a termést. Sose lá am még olyan növényt, ami
ilyen gyorsan nőne. Amikor az első gyökerekre rátaláltam,
mindet ke évágtam, de két nappal később a levágo végek
már megint az ágyásokban jártak, és három újabb fa is
terjeszkedni kezde , hogy elvonja a tápanyagot a mogyorótól.
Ez teljesen túlmutato Carey tapasztalatain, de Timmy is
zavartan állt elő e.
– Megnézhetnénk azt a földet, ahol először megjelentek? –
kérdezte Carey.
– Hogyne. Gyertek! – Harper átveze e a kis csapatot a nyílt
területen, majd szántókon, ahol zsenge kukorica nő a lila nap
fényében, vagy épp zöld földimogyoró hosszú sorai nyújto ák
tollas leveleiket az ég felé. A legtöbb új telepeshez hasonlóan
Harper is főleg mogyorót termelt az első évében. A száríto
növénnyel etethe a lábasjószágot, ha majd lesz neki, a
magokkal nekiláthat haspókokat nevelni, ha pedig marad
feleslege, azt eladhatja a Földre.
Ahogy elérték a megművelt terület szélét, Harper
megmuta a a kárt szenvede ágyásokat. Nagyjából egy
hektáron mintha beütö volna az üszög, bár a föld fele
semmit nem lehete látni. A növények fonnyadt barnák
voltak, egy részük már kezde lekonyulni és lábon elrohadni.
És a betegség nyilvánvalóan terjedt.
 Harper ásót is hozo magával. Az ágyások szélére veze e a
társaságot, mintegy száz méterre az erdőtől, és ásni kezde .
Egy pillanat ala gyökerekre bukkant. Fürgén meg sz to egy
négyzetmétert, majd mindenkit odahívo . Az emberek
meredten nézték a feltáruló vékony gyökerek hálózatát, amely
szé erjedt a puha talajban. Amint Harper a fák irányába
kezde munkálkodni, határozo mintázat bontakozo ki.
Három gyökérhálózat vezete a tönkrete mezőről egyenesen
a fák felé.
– A birtokom majdnem annak a dombnak a tövéig ér –
muta a a farmer Careynek a tereppontokat. – Ez az egész
liget hozzám tartozik, és pár éven belül mindenképpen ki
akartam irtani, a faanyagból pedig házat építeni. Amikor
követni kezdtem néhány ilyen gyökeret, lá am, hogy
ugyanolyan fajta fákhoz vezetnek, mint ami először is
megtámadta a mogyoróbokrokat. Ekkor jelentek meg a Lusta
barátaid a semmiből, és intege ek, hogy menjek onnan.
Próbáltam vitatkozni velük, elmagyarázni, hogy ez az én
földem, és azt vágok ki rajta, amit akarok, de kiderült, hogy
egy se beszél angolul. Így hát egy idő után belefáradtam a
vitába, és megpróbáltam továbbhajtani. És akkor…
leállíto ak.
Tekintetében a rémület emléke jelent meg, mire Careynek
vissza kelle fojtania a mosolyát. A Lusták ritkán mutatják
meg szellemi erejüket idegeneknek, de ha mégis, annak
árulkodó jelei maradnak.
– Carey – szólalt meg hirtelen Timmy a Lusták lágyan
hullámzó nyelvén –, van i valami… valami jelenlétet érzek, de
nem tudom megmagyarázni. Nyisd meg az elmédet, hátha te
is érzed!
– Én érzem! – szólt közbe Doreen izgato an. – Azóta érzem,
hogy kisétáltunk ide. Mintha… mintha sok ember lenne i , de
láthatatlanul, és nem tudnak se beszélni, se mozogni, se
gondolkozni. Nagyon fura!
Carey behunyta a szemét, és Timmy javaslatát köve e, de
csak egy pillanatra. Nem szere e volna, ha Harper és
szomszédai azt hiszik, a K. K. egy csapat félkegyelműt küldö a
gondjaikat orvosolni, és egyiküknek beszélő viszonyban kelle
maradnia a földlakókkal. De ennyi is elég volt. A jelenlét
léteze , és bár halvány volt, ugyanakkor masszív is, mintha
több száz gyengeelméjű lény, vagy egyetlen hatalmas, de
alacsony intenzitású elme venné körül őket. Ez teljesen kívül
állt a tapasztalatain, és Doreenhez hasonlóan ő sem tudta,
hogy fogalmazza meg.
– Megnézhetnénk az egyik fát, mondjuk azt, ami először
támadt a mogyoróra? – kérdezte kinyitva a szemét.
Harper inte , hogy kövessék, és a fák közé veze e őket. A
talaj meglepően üres és szta volt, szinte már parkra
emlékeztetően rendeze és szimmetrikus. A legtöbb fa
magasra növő kánna volt, egy lucfenyőre hajazó tűlevelű fajta,
amely sokfelé beboríto a a bolygó mérsékelt égövét, és
remek faanyagot szolgáltato . Köztük aránylag egyenletesen
elszórva, mintha csak ülte ék volna őket, számos alacsony,
tömzsi fa állt, nagyon széles törzsű és sűrű lombozatú. Sam
Harper ezek egyikéhez veze e őket. – Ez i a bűnös. Hozzá
köve em vissza azokat az első gyökereket, és már azt
kívánom, bárcsak kivágtam volna, mielő a barátainak is szól!
Most már a liget minden fája az én mogyoróültetvényembe
gyökerezik.
– Carey, én el akarok menni innen – szólalt meg Timmy
halk, sürgető hangon. – Most!
Carey a barátjára pillanto , sarkon fordult, és gyors
léptekkel kiveze e őket a nyílt terepre. A három farmer is
köve e őket, bár meglepte őket a hirtelen visszavonulás.
Timmy szemlátomást rendbe jö , amint újra a nyílt mezőn
álltak. Carey lá a, hogy válla ellazul, és arcán is elsimulnak az
összpontosítás ráncai. Valami komolyan megzavarta Timmyt a
fák közö .
Carey megfordult, és így szólt Sam Harperhez, amint az
odaért:
– Azt hiszem, a következő lépésben fel kell keresnünk a
Lustákat, hogy megkérdezzük, miért nem akarják, hogy maga
kivágja a fákat, Mr. Harper. Ritkán szoktak a telepesek ügyeibe
avatkozni. Magát se állíto ák volna meg, ha nem gondolják
azt, hogy jó okuk van rá.
 – Engem nem érdekel, mit gondolnak – szólt közbe Earl
Kronstadt. – Én ezt nem fogom eltűrni, és ha a Lusta
barátaitok az utamba állnak… hát, egy férfinak joga van
megvédeni a birtokát! Majd megkóstolják az ívpuskámat!
– Én nem vágnék ki egy fát se, amíg ezt nem sztázzuk, Mr.
Kronstadt – jegyezte meg Carey halkan. – A maga érdekében.
– Kösz, de tudok vigyázni magamra – felelte Kronstadt
dühösen, majd sarkon fordult, és elmasírozo . – Csak tartsd
távol a szőrös ördögöket a házamtól!
*
– Tudna kölcsönözni két lovat? – kérdezte Carey Harpertől,
miután a másik férfi eltávozo . – A Lusták nem szere k a
gépeket. Nem szeretnék a suhanóval menni.
– Elviheted az enyémeket – mondta Willy Miller, mire Carey
rádöbbent, hogy Sam Harpernek még nincsenek lovai.
– És velem mi lesz? – kérdezte Doreen.
– Legjobb lenne, ha Mrs. Harperrel maradnál, hugi, amíg
visszajövünk. Szerintem nem akarnak olyanokkal beszélni, akik
nem Irányítók.
Húga egy pillanatra ltakozóan meredt rá, de Sam Harper
átvete e izmos karját a lány vékony vállán, és így szólt:
– Doreen, gyere be a házba, ismerd meg a nejem! Négy
hónap múlva várjuk az első közös gyerekünket, és nem nagyon
van társaságunk. Felvidíthatnád egy kicsit!
Erre mind bementek a házba, és megkávéztak, amíg Willy
elhozza a lovakat. Cassie és Doreen azonnal megkedvelték
egymást, és rövidesen már régi barátokként cseverésztek. Az
asszony elmesélte, Sam mennyire ragaszkodo hozzá, hogy az
első éjszakát a saját földjükön töltsék, és aztán hogy töltö ek
el néhány hetet az összecsukható házikóban, míg Sam fel nem
építe e a bungalót. Mire Willy megjö a lovakkal, Carey és
Timmy pedig elindultak a Lusta falu felé, Doreen is lenyelte a
mérgét.
A völgy felső vége egy szűk átjáróvá keskenyede , ahol a
kis folyó lezúdult a sziklás domboldalon. A Lusták egy nagy
ligetben alakíto ák ki o honaikat a völgy alján, és amikor a
páros belovagolt, Carey egy újabb formáját fedezte fel annak,
hogyan szabják az őslakók saját igényeikre a természetet. Az
i eniek lombsátrakban laktak, melyekhez valami gyorsan
növő futónövényt ülte ek egy-egy fa köré, majd ráve ék őket,
hogy nőjenek egybe, falakat és tetőt formálva magukból.
Ezekből újabb és újabb rétegeket növeszte ek, majd az
egészet összefonták, jó méternyi vastag falakat kapva
eredményül, ami egy grokgrokot leszámítva bármit megállít.
Csak egy nagy emberméretű részt hagytak meg vékonyra, ez
szolgált ajtóként.
Gazdagon szétszórva az egész ligetben, minden nyílt
területen, vad összevisszaságban, mégis logikus rendben
ehető növények kúsztak fel a fák törzsére. Az erdőcske nagy
számú kitzlfát is tartalmazo , de ez csak a kezdet volt. Minden
ehető növény képviselte e magát, ami csak előfordult a
kon nens e részén, méghozzá hihetetlen mennyiségű
terméssel. Mégsem nyomta el egyik fajta sem a másikat, és
indáik sem árto ak a fáknak, melyeket befontak. E nagy
berek, amely kifelé semmiben sem különbözö a völgyben
előforduló ezernyi másiktól, valójában egy képtelenül
összete farmnak és o honnak bizonyult.
– Ezt az o hont sok idő és sok évszak hozta létre, miközben
mi egy nap ala kivájunk egy vakilházat – jegyezte meg Timmy
kri kusan. – De milyen zölden hűvös, és éle eli ebben a
meleg időben!
Carey már sok csodálatos alkotást láto a Lustáktól és a
természetet közvetlenül irányító képességeiktől, de most csak
ámultan rázta a fejét. Ez a nép sokkal fejle ebb
növénytermesztési és -felhasználási tudással bírt, mint
bármely törzs, amiről valaha is hallo .
Néhány kisgyerek tágra nyílt szemmel bámult az
idegenekre, de különösebben senki sem törődö velük.
Timmy elküldö egy kislányt a Főtanácsosért, akihez távoli
rokonság fűzte, és pár perc múlva az egyik lombsátorból elő is
jö egy nagyon öreg ember – akinek testszőrzete megkopo a
korral, szakálla pedig ezüstszürke színre válto –, hogy
köszöntse őket. Carey és Timmy átestek a bonyolult üdvözlő
rituálén, sztázták a rokonsági fokot, majd a vénség
beinvitálta őket a házba, ők pedig átnyomakodtak a zöld
levelekből álló akadályon. Odabent három másik öreg és egy
középkorú, nagyon fekete szőrű Lusta ült körbe egy kis tüzet a
komposztpadló közepén. Felálltak, hogy komor üdvözlést
morogjanak a két fiatalembernek, Carey pedig rájö , hogy
épp egy tanácsülést zavartak meg.
Vagy pont fordítva? Talán épp azért hívták össze a gyűlést,
mert tudták, hogy ők ide tartanak, és beszélni szeretnének a
Tanáccsal?
A Főtanácsos térdelő ülésbe helyezkede , és felve e a
gyümölcsöt, amit addig majszolt, amíg a kisgyerek elő nem
hívta. Az öregek várták, hogy a vendégek megszólaljanak.
– A nevem Carey Sheldon, Nijubnak, Lindorn törzs
Főtanácsosának fogado fia, és Irányító vagyok – mutatkozo
be a földi fiatalember. A vele szembe ülők nem reagáltak erre,
amiből Carey rájö , hogy a törzsek köz szóbeszéd már
elhozta a hírét, és tudtak róla, hogy egy földlakóból Irányító
le . Miután Timmy is bemutatkozo , újra Carey ragadta
magához a szót.
– Úgy érkeztünk ide, mint a Szőrtelenek Tanácsának
képviselői, a köztetek és a völgy szélesebb végében élő
farmerek közö kipa ant vita mia . A farmereknél már
jártunk, és meghallga uk a történetüket. Azt mondják, nem
engeditek, hogy kivágják a fákat, amik az ő törzsük területén
nőnek, és joggal tehetnek velük, amit akarnak. Azért jö ünk
hozzátok, hogy megkérdezzük, mi okotok van erre?
Percekig néma csend uralkodo a szobában, majd a
Főtanácsos csontrecsegés közepe e talpra küzdö e magát, és
komoran néze rájuk öreg, reumás szemével.
– Én szólok a tanács nevében, i ú Irányítók. Azért állíto uk
meg azokat, akiket farmereknek hívtok, a bresvárfák
kivágásában, mert szent kötelességünk, hogy vigyázzunk e
fákra, és nemzedékről nemzedékre ehhez tarto uk magunkat,
emberemlékezet elő idők napjaitól fogva. Amikor
beleegyeztünk, hogy a völgynek csak egyik részében éljünk, és
a farmereké lehet a többi, akkor azért nem kértük
magunkénak a bresvár termőterületét, mert meg sem fordult
a fejünkben, hogy bárki is ki akarná vágni őket. Most, hogy
már tudjuk, arra kell kérnünk a Szőrtelenek Tanácsát, hogy
adják vissza nekünk ezt a földet, és így eleget tehessünk
kötelességünknek.
Carey merev arccal hallga a végig, de gondolatai
villámsebesen száguldo ak. A „vár” szó a Lusták nyelvén fát
jelente , a „bres” szóval pedig a mozgó dolgot különbözte ék
meg a mozdulatlantól, vagy az élőt a halo ól. A név tehát
annyit tesz: a fa, ami él, avagy az éle a.
– Mi is gondoltunk erre, de nem hisszük, hogy megoldaná a
problémát – felelte végül az öregnek. – Ezek a fák ugyanis
hosszú gyökereket eresztenek, amelyek sok emberhosszra
nyúlnak a föld ala . A gyökerek elérik a mezőt, ahol mogyoró
nő, és megfojtják a palántákat, amik meg fognak halni, még
mielő termést hozhatnának. Ez pedig gonosz dolog, és meg
kell állítani, hiszen a farmereknek szükségük van a mogyoróra,
hogy legyen mit enniük. Szeretném megkérdezni a törzset,
amely növesz o honait, hogy miért tartják szent
kötelességnek a bresvárnak hívo , alacsony fák őrzését?
Nekem ugyanolyannak tűnnek, mint bármely másik fafajta,
kivéve azt, hogy milyen gyorsan nő a gyökerük.
A fekete bundás, fiatalabb tanácstag dühös arccal ugro
talpra.
– A bresvár nem olyan, mint a többi fa! – jelente e ki
hangosan. – Csak ebben a völgyben nőnek, és még i is, ahol
védjük és gondozzuk, egyre kevesebb új hajtással
gyarapodnak! Egy nap rájövünk, milyen betegség emész
őket, és akkor nagyra és erősre nőnek, mint a kánna, és a
Lusták barátai lesznek!
– Miért akarnak a Lusták a bresvár barátai lenni? – kérdezte
Timmy.
– Mert ez egy nagyon bölcs fa, ősi bölcsesség hordozója, és
sokat tanulhatunk tőle.
– Mit taníthat nektek, akik ilyen sokat tudtok a
növényekről, egy fa? – kíváncsiskodo Carey.
 De a fekete szőrű tanácsos erre csak mosolygo , és szó
nélkül visszaült a helyére.
– Én felelek Brixta helye – szólalt meg remegő hangján a
vénember. – A bresvár beszél hozzánk, és annak, akinek van
füle a hallásra, sok mindent elmond. A szent bresvár taníto
arra, hogyan növesszük o honainkat, és honnan szerezzünk
élelmet. Barátunk volt az ínséges időkben, mi pedig az övéi. Ő
az élet fája, mi pedig az árnyékában élünk. Ennél többet nem
kell mondanunk.
– De… – Carey elhallgato , mert tudta, hogy hiába
folytatná. A Lusták nem vitatkoznak, beszélgetéseik nagyrészt
puszta állításokból állnak. A tárgyalás véget ért.
– Menjünk, Carey – szólt Timmy sietve, mielő barátja
megint elfeledkezne a jó modorról.
Az felsóhajto , inkább frusztráltan, mint dühösen, és
végigjárta a rituálét, amelyben megköszöni házigazdáiknak a
szíves vendéglátást, és a segítséget, amit meg sem kaptak.
Ígéretet te : megfontolják a kérést, hogy visszaadják a
területet, ahol a bresvár nő, majd távoztak.
– Te mit szűrtél le ebből? – kérdezte Timmytől, ahogy
Harper háza felé lovagoltak.
– Van valami ezekben a fákban, amit nem tudunk
megragadni, se megérteni – felelte barátja elgondolkozóan. –
Szedjük össze Doreent, és menjünk vissza az első bresvárhoz!
Szeretném még egyszer megnézni.
Carey értetlenül vont vállat, és köve e barátját az erdőn át.
Timmy néha nagyon bosszantó tudo lenni.
A lovakat Harperéknél hagyták, elháríto ák a férfi
ajánlatát, hogy velük tartson, és a szent liget felé indultak.
Timmy arcán küszködés jelei látszo ak, amint elhagyták a
megművelt területet, és beléptek a fák közé, de ő csak ment
tovább. Doreen is érze valamit, szeme elkerekede , úgy
próbált figyelni. A lány keze Carey karjára fonódo , és
szorosan markolta járás közben. Bátyja a lába elé szegezte a
tekintetét, elméje nem volt hajlandó sem érzéseket fogadni,

Í
sem sugározni. Így nem érze semmit sem abból, ami két
társát úgy megragadta.
Egy alacsony, de erős fa elő megtorpantak, amely békés
csúnyaságban állt karcsú, szépséges kánna szomszédai közö ;
Timmy egy kis ideig csak ünnepélyesen meredt rá. Aztán
lefeküdt a sűrű főbe, és behunyt szemmel így szólt:
– Carey, én most megpróbálok kapcsolatba lépni vele. Nem
tudom, mit fogok találni. Lehet, hogy… utánam kell majd
jönnöd. Szerintem legjobb lenne, ha te nem próbálnál
kapcsolódni hozzá, csak akkor, ha enélkül engem se tudsz
elérni.
– Ahogy a barátom helyesnek érzi – felelt Carey, és leült
Timmy mellé. Doreen vele szemben foglalt helyet.
Timmy ve néhány mély lélegzetet, majd légzése
felszínessé és lassúvá vált. Úgy látszo , mintha azonnal
elaludt volna, arcán kisimultak a küszködés ráncai. Eltelt egy
perc, majd még egy; az i ú Lusta teste megmerevede ,
mintha áramütés érné, izmai görcsös csomókba rándultak
össze, egész tartása merev és rideg le . Kapcsolatba került
valami váratlan lé ormával.
Száját eltáto a, és ar kulálatlan hangot ado ki. Carey
fürgén elnyúlt melle e a földön, és barátja ökölbe szorult
kezéért nyúlt. Mielő még kive the e volna magát, hogy
utána induljon, Timmy teste ellazult, izmai merevsége
enyhülni kezde . Arckifejezése visszatért a normálishoz, és
halk, elmosódo hangon megszólalt:
– Ne… Ne gyere be, Carey… Jó…
Carey lassan ellazult, bár továbbra is markolta barátja
kezét. Eltelt egy perc. Doreen, aki lelkes figyelemmel kísérte az
eseményeket, lá a, hogy Timmy szája kétszer is megrezzen, és
halk szavakat ejt ki:
– Meg… találtam… körbevesz… öreg… – hangja i elhalt, és
egy percre csend le , majd Timmynek a jelek szerint sikerült
összehangolnia a kive tést és a tes kommunikációt, mert
szavai már sztábban érkeztek. – A bresvár, Carey… él…
tudatos… értelmes! De lassú, nagyon lassú… mint egy nagy…
vízala … áramlat… gigászi elmék… keresnek, mindig
keresnek… csak a völgy Lustái… és most i az… élelem! A
tudatosság… tápláléka… a sók… fehér kristályok… – hangja
megint elhalkult, és elhalt. Keze Carey kezében összeszorult,
majd ellazult, és Timmy kinyito a a szemét.
Kevesebb mint öt percig tarto a fenn a kapcsolatot, arca
mégis fáradtságról tanúskodo . Megpróbált kiegyenesedni,
közben Carey a vállát átölelve vigyázo az egyensúlyára. Az
i ú Lusta mély levegőt ve , visszanyerve az erejét, és bár
kicsit tántorogva állt talpra, de képes volt járni.
– Menjünk vissza a házba! – javasolta visszafogo hangon.
Doreen a másik oldalára állt, hogy támaszt nyújtson neki,
de Timmy csak elmosolyodo , és segítség nélkül indult útnak.
Mire kiértek a megművelt földre, már szinte normálisan járt.
Carey és Doreen egészen addig megállták, hogy
kérdezősködjenek, míg mind le nem ültek Harperéknél,
kávésbögrékkel a kezükben. Timmy némán merenge ,
elmerült a gondolataiban. Sam és Cassie Harper izgato an
várakoztak, mire az ifjú végre megrázta magát, és rájuk emelte
a tekintetét.
– A völgy bresvárfái élnek – kezdte a mondókáját. – Van
valami különleges só, ami nagyon ritka ezen a bolygón, de
egykor bőségesen előfordult i a környéken. Amíg volt belőle
elég, azok a fák, amik hozzájuto ak, sok ezer év leforgása ala
kifejleszte ék magukban a képességet, amit intelligenciának
hívtok. Kellő idő elteltével minden bresvárfa tudatossá válik,
de ehhez szükségük van erre a sóra. A tudatos fák
intelligenciája évszázadok óta nem fejlődö tovább, mert a
földből az utolsó szem sót is kivonták. Aztán megjö etek , a
farmerek, és olyan növényeket ülte etek, amik nem éltek
ebben a völgyben, és ekkor megint megjelent a só a talajban.
Carey még jobban kezdte sztelni Sam Harpert, amikor
lá a, hogy az csak pislant egyet a hírre, hogy intelligens fák
élnek a birtokán, majd tényként fogadja el az állítást.
– A völgyben élő Lusták emberemlékezet óta ismerik ezeket
a fákat. Megvédték őket minden veszélytől, és szent
kötelességüknek tekinte ék, hogy megőrizzék a Világ egyetlen
értelmes növényfaját. Cserébe a fák megtaníto ak nekik
mindent, amit a növényekről tudnak, ezért tudja ez a törzs
ilyen maradéktalanul irányítani a növényzetet. De a fejlődés
meghalt, mozdulatlanná vált, egészen addig, amíg , idegenek
meg nem érkeztetek. Most, azzal a sóval, amit a földbe
kevertetek, a bresvár intelligenciája újra növekedésnek indult,
az egyes példányokban és az egymást követő nemzedékekben
egyaránt. És szükségük van ezekre a sókra, különben az
elkövetkezendő évek során a tudatosságuk el fog halványulni.
Nem szándékosan ártanak a terményeiteknek. De ahogy
kivonják a sókat a földből, a többi növény elfonnyad,
megbetegszik, és hamarosan meghal.
– De mik ezek a sók? – kérdezte Carey.
– Azt nem tudom, barátom. Ők sem tudták megmondani a
nevét. Csak azt tudjuk, hogy Menedék Világán kevés van
belőlük. Vagy a Földről hoztátok magatokkal, vagy a
növényeitek termelik meg, ahogy nőnek.
– A műtrágya! – pa ant fel Sam Harper izgato
arckifejezéssel. – A K. K. négy tonna szuperfoszfá al lá a el a
farmot, a kézikönyv pedig azt javasolta, hogy szórjam be vele a
földet vetés elő . Biztos, hogy a műtrágyához van köze!
– Kőfoszfát nem lehet – csodálkozo Carey. – Az i olyan
gyakori, hogy mi magunk őröljük, hogy műtrágyát gyártsunk
belőle.
– De nem tudjuk, mi minden tesznek még bele, Carey! –
ugro talpra Doreen. – Talán kevernek bele valamit a Földön,
ami ezen a Világon egyáltalán nincs.
– Ezt gyorsan és egyszerűen kiderithetjük – állt fel bátyja is.
– Bemegyek a suhanóval a városba, és megnézem a gyárat. Ki
akar velem jönni?
Mielő még bárki is jelentkezhete volna, sürgető
kopogást hallo ak, majd válaszra sem várva Willy Miller lépe
be az ajtón. Az izgato ságtól és a kimerültségtől arca olyan
vörös le , mint a haja.
– Kronstadt! – szólalt meg azonnal. – Fölszerelte a fűrészt a
traktorra, és egyenesen a birtoka melle fák felé tart!

É
Próbáltam megállítani, de nem is hallgat rám. És azt is lá am,
hogy négy Lusta rohanva jön le a völgybe, pontosan
ugyanarra. Ebből baj lesz!
– Nem, ha megállítjuk! – pa ant fel Carey dühösen. Ilyen
közel voltak a megoldáshoz, és akkor ez a bolond Kronstadt az
utolsó percben mindent tönkretesz! – Én félhivatalosan a K.
K.-t képviselem. Ha kell, erővel is megállítom!
– De a műtrágya! – szólt közbe Doreen, majd rögtön
hozzáte e: – Oda majd én megyek.
A lány tanult kémiát, és alighanem ugyanolyan könnyen
megtalálná a lé ontosságú sót, mint a bátyja, de suhanót még
sosem vezete .
– Kell neked egy sofőr, hugi – felelte Carey, és végigtekinte
a kis csapaton. Timmyre szüksége lesz, hogy megnyugtassa a
lustákat, Willy Miller pedig idegen volt. Cassie nyilván nem
jöhete szóba.
– Majd én vele megyek – ajánlkozo Harper, ahogy a
fiatalember szeme megpihent rajta. – Szerintem elboldogulok
a járgánnyal.
Carey egy pillana g hezitált, de megadta magát a
nagydarab férfi által kiválto bizalomnak, és bólinto .
– Rendben. Akkor hát induljunk!
Carey és Timmy beszálltak Harperék traktorjába, és
nyaktörő iramban köve ék Willy Millert a rögös terepen. A rőt
hajú kis ember mintegy 800 méteren a folyót köve e, majd a
Harper-birtok utolsó szántóját is elhagyva befordult az
erdőbe. Amint beértek a hűvös, zöld árnyékba, meghallo ák a
motoros fűrész éles sivítását.
Miller úgy hajto , mint az őrült, szlalomozva haladt a
fatörzsek közö . Pár pillanat múlva oda is értek a pusz tás
helyszínére. Egy nagy, öreg bresvárt, sok ezer facsemetének
széles törzsű szülőjét már utolérte a vég. Kronstadt épp
végére járt a másodiknak, a fa nagy, lombos koronája már a
kezdővágás irányába kezde dőlni. Ahogy Carey leugro a
járgányról, a hatalmas fa tovább dőlt, majd az egész erdőt
megrázó csa anással a földre zuhant. A roncsolt tönkből és a
néma agóniában elfekvő törzsből literszám ömlö valami híg,
sárgászöld nedv, akár a beteges vér.
Haldoklik… kiszenved… su ogta egy fájdalmas hang, és
Carey épp időben fordult meg, hogy megtámogassa Timmyt.
Az i ú Lusta arcát a bánat és a fájdalom ránto a görcsbe,
szemében könnyek jelentek meg.
Most meg egy nagy kiáltás… az összes bresvártól… a Lusták
hallják… eljönnek… i is vannak… Timmy kihúzta magát, és
megszakíto a a kapcsolatot a haldokló fával. Pillanatokkal
később négy néma alak lépe ki a sűrűből, és elítélően
meredtek a Földről jö behatolókra. A fekete bundás Brixta
veze e őket, akivel a tanácsülésen találkoztak.
Kronstadt kiszállt a traktorjából, és kihívó tekinte el indult
feléjük. Mögö e halkan zümmögö a fényes fűrészlemez,
mely egy mechanikus karon lógo a gépe orráról, és több
ezres fordulatszámon pörgö . Nem is törődö azzal, hogy
leállítsa.
Brixta arcáról fagyos, kontrollált düh sugárzo , ahogy a
farmerek elé lépe . Megállt Carey orra elő , és előbb a földre
hullt óriás, majd Kronstadt felé mutato .
– Egy élet elvesze , és ezért büntetés jár – szólt a Lusták
dallamos nyelvén. Mielő még Carey felelhete volna, újra
inte , Kronstadt pedig úgy rándult össze, mint akit áramütés
ért. Meghökkent rémület le úrrá a férfi szakállas vonásain,
majd elernyedt, ahogy a borzasztó belső küzdelem során
elveszte e fele ük a kontrollt.
Carey a másik három Lustára néze az erdő szélén, és lá a,
hogy mind lehunyták a szemüket. Kronstadt görcsösen
felüvöltö , álltó helyében tántorogni kezde , majd bizarr,
rángó mozdulatokkal, mintha dróton rángato bábu volna,
hátat fordíto , és a traktor felé indult. Egyenesen a pörgő
penge felé tarto , amely az imént döntö e le a bresvárt.
Az Irányítók az állatokat erőteljes képek kive tésével
uralják, inkább befolyásolnak, semmint parancsolnak. De e
völgy Lustái nyilvánvalóan felfedezték, hogyan kapcsolják
össze elméiket, hogy több erőre tegyenek szert, és
ténylegesen átvegyék egy másik ember teste fele irányítást.
 Carey hezitált, közben pedig múltak az értékes
másodpercek. Megállíthatná a három Irányítót, ha fizikai
testében rájuk támad, miközben azok másra koncentrálnak, de
ez olyan rossz vért szülne, ami nagyon sokáig fennmaradna
köztük. Ugyanakkor azt sem hagyhatja, hogy megöljék a férfit,
nem csak azért, mert embertársa és kollégája, de azért sem,
mert a Lusták irányító képességei túlságosan is jól ismertek.
Az őslakóknak felelniük kellene a te ükért, ez pedig
katasztrofális lenne a Lusta-telepes kapcsolatokra nézve. A
törvény szerint Kronstadt csak a jogait érvényesíte e.
– Megállj! Az egy élet helye én sokat kínálok nektek! –
kiálto a végül hangosan, és figyelmet kérően tarto a fel a
karját. – Életre kelthetem a bresvárokat!
Kronstadt még két, szaggato lépést te , veszélyes
közelségbe érve a pörgő pengéhez. Carey megfeszült, hogy
nekiugorjon a három Irányítónak, bár már majdnem túl sokat
várt ezzel, de ekkor a farmer megtorpant. Egy pillana g
láthatóan imbolygo , majd zokogva a földre rogyo .
A tanácstag arca enyhe szemrehányást mutato , ahogy
Carey szemébe néze . A fiatalember szégyenkezve hajto a le
a fejét. Egy pillanatra elfeledte, hogy Lustákkal van dolga, és
földiekre jellemző dühöt, bosszúvágyat tulajdoníto nekik.
Pedig az élet minden Lusta számára szent, és sosem vennék el
ok nélkül. Nem akarták megölni a farmert, csupán
megfélemlíteni. És hisztérikus sírásából ítélve, ebben olyan
sikerrel jártak, amit sosem fog elfeledni.
*
Két órával később, mire Harper leállíto a a suhanót a szent
liget melle mezőn, Kronstadt már visszanyerte az önuralmát,
és lelépe . A bresvár sem vérze tovább, levelei pedig
kezdtek megbarnulni. Keringési rendszere és éle unkciói
minden jel szerint sokszorta gyorsabban működtek, mint más
növényekben. Eddigre a Főtanácsos – aki gyengesége mia
lemaradt társai mögö – is csatlakozo hozzájuk, és
tájékozódo az eseményekről.
Doreen kezében vastag papírzacskót szorongato , amikor
Harper kíséretében megérkeze . Boldog vigyorral nyújto a át
bátyjának a csomagot, aki kinyito a, és szemrevételezte a
tartalmát. Valami fehér, szemcsés anyaggal volt tele, ami őrölt
sóra emlékeztete .
– Ajánlom, hogy ez legyen az, hugi! – jegyezte meg
hevesen, ahogy mindenkit a legközelebbi bresvárhoz vezete ,
és Harper ásójával ásni kezde . Rövidesen talált is egy lágy
gyökérkezdeményt, ami a fától a mogyoróültetvény felé
indult. Finoman megszórta a sóval, majd visszaegyenge e a
földet. – Timmy, lépj vele kapcsolatba, lássuk, eltaláltuk-e! –
javasolta.
– De ez órákba telik… – kezde Doreen ltakozni, majd
elhallgato . Egy közönséges fa anyagcseréjével tényleg órákba
telt volna, hogy megvizsgálja, és elfogadja, vagy elutasítsa a
gyökerei által felfedeze anyagokat. De a bresvárra ez nem
igaz. Azon kapta magát, hogy elgondolkozik: vajon egy
intelligens fa fizikai felépítése mennyiben különbözhet más
növényekétől? Ha engedélyt kapna rá, érdekes lenne
megvizsgálni a kidöntö óriást.
Timmy megint kifeküdt, és lehunyta a szemét. Ezú al a
kapcsola elvétel sokkal könnyebbnek tűnt. A jelek szerint a
növényekkel való társalgás – melyek lassúsága a
gondolkodásra is kiterjed, így a kapcsolatot is nehezí – egyre
könnyebbé válik, ahogy az ember hozzászokik.
Timmy egy percig feküdt a földön, majd talpra állt.
– Ez az a só, Carey.
– Mi ez, Doreen? Hogy találtad meg? – kérdezte Carey
követelőző hangon.
– Nem volt nehéz, miután Sam ráébreszte , hogy szinte
biztosan a műtrágyában kell keresni – mosolygo a húga
vidáman. – Mint te is tudod, a kalciumfluorofoszfátot, vagyis a
kőfoszfátot mi is bányásszuk, és importált kénsavval kezdjük,
hogy monokalcium-foszfá á és kalcium-szulfá á bomoljon,
amik vízben oldódnak. Próbálgatás révén rájö ünk, hogy a
folyami iszap sokkal jobb mogyoróhozamot biztosít az első
évben, ha vetés elő beszórjuk a földet szuperfoszfá al, ezért
javasolja a kézikönyv is. A műtrágyaüzemben rájö ünk, hogy a
Menedék Világa bórban szegény. Az őshonos növények
megtanulták, hogy bór-alapú sók nélkül is boldoguljanak, de a
földimogyoró, akárcsak bármelyik másik földi termény,
nyomokban bórsavat igényel a növekedéshez és magok
megtermékenyüléséhez. Ezért kis mennyiségű bóraxot adnak
a kőfoszfáthoz, a kénsav pedig kiválasztja belőle a szükséges
bórsavat. Ez a fehér por? Sima, közönséges bórax, a Föld egyik
gyakoribb ásványa. A műtrágyagyár tonnaszámra importálja a
transzmi eren keresztül.
A beszéd angolul hangzo el, ezért Carey lefordíto a a
Lusták számára.
– Megtaláltuk, mire van szüksége a bresvárnak, hogy erős
magokat teremjen; ez az anyag régen bőségesen jelen volt a
völgyben, de mára elfogyo , ez az a só, ami segíte a
bresvárfáknak, hogy úgy gondolkodjanak, mit vagy én.
A Lusták, akik szúrós szemmel, de őszinte figyelemmel
köve ék a kísérletet, erre boldog nevetésben törtek ki. A vén
Főtanácsos szemében örömkönnyek jelentek meg, ahogy
válaszolt:
– Ez jó, nagyon jó! Ha adtok belőle, akkor mi majd tápláljuk
a bresvárfákat, ahogy kell.
Carey gyorsan lefordíto a ezt Harperéknek, mire Sam
beleegyezően bólinto .
– Odaadjuk a Főtanácsosnak mindet, ami most nálunk van
ebből a bórax nevű sóból – fordult a fiatalember ismét az öreg
felé. – És a jövőben is ellátunk annyival, amennyire a fáknak
csak szüksége van, amennyiben a bresvárok visszavonják
gyökereiket a mogyoróföldekről, és életben hagyják a
bokrokat. Ezen felül még azt kérem, hogy a farmer, aki
bresvárt ölt, ne kapjon további büntetést!
A vénség egy pillanatra behunyta a szemét, majd így felelt:
– Ha a fák elegendő sót kapnak, akkor nem lesz rá szükség,
hogy megrabolják a bokrokat, a farmer pedig már kellőképpen
megbűnhődö . Úgy lesz, ahogy kéred.
– Rendben. Én pedig cserébe megkérem a Szörtelenek
Tanácsát, hogy adjanak vissza nektek minden olyan földet,
ahol intelligens fák élnek, és tovább gondozhassátok őket,
ahogy azt annyi nemzedéken át te étek.
– Ez így helyes. És mi, hogy bizonyítsuk jó szándékunkat,
megmutatjuk az idegeneknek, akik ide jö ek, hogyan kell
növényeket nevelni – fintorodo el az öreg finom iróniával. –
Sok tanulni valójuk lesz – néze hosszan, keményen Sam
Harperre, és vénséges kezét kinyújto a, hogy megérintse a
farmer vállát.
Ezután sarkon fordult, és visszabotorkált az erdőbe.
– Ezzel megoldódo a Lusták és a telepesek köz újabb
lehetséges vita forrása – jegyezte meg Carey elgondolkodva,
amint levegőbe emelte a suhanót.
– És gondolj bele, mi mindent tanulhatnak barátaid a
növényekről! – te e hozzá Timmy mosolyogva.
– Én meg mennyit tanultam az Irányításról! – mondta
Doreen vidáman. – Már maga a gondolat, hogy egy nap fákkal
fogok tudni beszélgetni! Elképzelni is alig bírom!
– Tizenkilenc éve jö ünk erre a Világra, és még mindig csak
a felszínét kapargatjuk – felelte Carey józanul. – Lehet, hogy
holnap olyan forradalmi felfedezést teszünk, amitől a beszélő
fák is hétköznapinak tűnnek majd.
– Igen, és én alig várom, hogy már o legyünk – mondta
erre Doreen. Keze tapogatózva simult Timmy tenyerébe, és
úgy mosolyogtak egymásra, mint akik olyan csodákra
számítanak, amelyeknek Carey nem lesz a részese.
 V. fejezet

Mikka érezte vállán anyjának erős, megnyugtató érintését, aki

finoman ösztökélte előre, maga melle pedig unokatestvére,
Timmy magas alakjának biztató jelenlétét, mégis hezitált. A
kislány ritkán fordult meg a sima képű földlakók különös
házaiban, melyeket olyan nagy számban emeltek, és
ijesztőnek találta ezeket. Törékeny vonásait hiába takarta
vékony szálú, barna szőre, mégis látszo rajta a félelem.
Hirtelen anyja felé fordult, és felnéze rá.
– Nem akarok a Szőrtelenek iskolájába menni!
Tári gyorsan letérdelt, szétnyito a virtllevélköpenyét,
amely egyetlen ruhadarabja volt, és bundás melléhez
szoríto a gyermekét.
– De muszáj, kicsikém! Timmy kuzinod és nagybátyád, a
Főtanácsos mind számítanak rád, meg a többi gyerekre.
Mikka a népe irán kötelesség és a furán szögletes épület
nyomasztó félelmetessége közö őrlődö – a ház szigorú,
egyenes vonalai annyira mások voltak, mint a saját szép
vakilházuk kereksége –, és sírva fakadt. Timmy is letérdelt
mellé, vékony, barna arca együ érzést sugárzo . Anyja
finoman megverege e a kislány vállát, és amikor szemében
könnyek jelentek meg, kérges tenyerével törölte le azokat.
Amikor lá a, hogy a gyermek vigasztalhatatlan, Tári lehunyt
szemmel érzéseket kezde közve teni: meleg-kényelem-
béke… játék-vidámság-szeretet… A melegen áramló
gondolatok áradatként öntö ék el az i ú elmét, maguk alá
teme ék, és elrejte ék a félelmet, a furcsaság érzését. I volt
neki anyja erejének erős tornya – megmásíthatatlan, szilárd és
tartós, akár a föld a talpa ala . A könnyek felszáradtak, de
Mikka még egy pillana g sütkéreze a meleg, aranyszín
ragyogásban… Ami hirtelen visszahúzódo , Tári pedig
felemelte sötét bundás fejét, és kecsesen talpra állt.
– Én mindig i leszek, lányom. Csak elég hangosan kell
hívnod, és meghallom.
 Timmy is bátorítóan mosolygo rá. A kislány leverten
bólinto , és visszafordult az iskola épülete felé. A Szőrtelenek
csúnya gyerekei o várják benn a csúnya házban. Érezni fogja,
hogy nem szere k őt, a leskelődő, kutakodó elméiket, de
anyukája mindig i lesz, csak egy gondolatnyira. Ki fogja bírni!

Egy hét év körüli fiú bukkant fel a semmiből, és elfuto

melle ük, majd ugyanolyan hirtelen torpant meg, ahogy
előkerült, és megvárta, amíg elsétálnak melle e. Fényes,
barna szemét le sem ve e Mikka arcáról. Amikor lehagyták,
megint vágtába kapo , és végül elő ük ért az iskola
kapujához.
A három Lusta az elsők közö érkeze , de a két tanár már
várt rájuk. A fiatalabb Marge Anders volt, egy magas, telt,
szőke nő, aki kisgyerekként a telepesek első hullámával
érkeze Menedék Világára még húsz évvel ezelő , és azokban
az években, amikor a földlakók és a bennszülö ek közö jó
viszony alakult ki, sokat játszo a Lusta gyerekekkel. A másik
tanárt Miss Kaymarnak hívták, ő csendes, seszínű asszony volt,
aki kétségbeese en próbált férjet fogni magának, mielő
egyre halványuló szépsége megadja magát a
középkorúságnak.
Marge mosolyogva lépe előre, hogy üdvözölje Mikkát, és
szót váltson a lány kísérőivel. De mielő még megszólalhato
volna, az ajtó nagy erővel kicsapódo , és egy nehézkes,
mogorva farmer masírozo be eltökélten a terembe, apró
kisfiút vonszolva maga után.
Hangosan és nyersen szólalt meg, nem is próbálta
visszafogni a hangerejét.
– Hallo am, hogy idén azok a büdös Lusták is benyomják a
pucér kölkeiket az iskolába! Hát, én aszondom maguknak,
hogy ezt nem tűröm el! Azér’ jö em le a fiammal, hogy a saját
szememmel lássam, és már látom is. Vagy a szőrmók tűnik el
innen, vagy nem engedem ide a fiamat!
Timmy, aki nagyon jól beszélt angolul, megfordult, és a
testes férfi szemébe néze . Karcsú alakja megfeszült, és
kihúzta magát, ahogy egy Főtanácsos fiához illik. A farmer felé
indult, de Marge fürgén előrelépe , és közéjük állt.
– Mr. Issakson, ön is jól tudja, hogy a törvény szerint 18
éves koruk elő a gyerekeket nem lehet kivenni az iskolából.
Azt is tudja, hogy a Közpon Kormány olyan határozatot
hozo az elmúlt télen, hogy bármely Lusta teljes körű és
egyenlő értékű oktatásban részesülhet, ha úgy kívánja.
Mikkán kívül még három Lusta gyermek kezdi meg a tanulást
ebben az évben, és a ól félek, hogy ön semmit sem tehet ez
ellen. Most pedig kérem, legyen belátással, és engedje Jayt
tanulni.
– Na és ha nem? – kérdezte Issakson olyan hangon, hogy a
falak is beleremegtek.
Marge elsápadt a nyilvánvaló kihívásra, és megmerevede .
Súlyos keble elő keresztbe fonta a karját, mély levegőt ve ,
és határozo an így szólt:
– A törvény értelmében tájékoztatnom kell a körze jegyzőt
minden ismert szabályszegőről. Így is fogok tenni. Ő erre
kérvényt nyújt be a Biztonsági Részleghez, ahonnan küldenek
egy embert önökhöz. Ha pedig még ekkor sem engedi Jayt az
iskolába, akkor vádat emelnek ön ellen, és le fogják
tartóztatni.
– És akkor felállítanak egy esküdtszéket a bíróságon, igaz?
És az a barátaimból meg a szomszédaimból fog állni, igaz? És
azt hiszi, hogy elítélnek, és közmunkára fognak, amikor pont
ugyanúgy éreznek, mint én magam? Nem, Miss Okoska,
nekem nincs mér’ aggódnom. De magácskának van! – lökte
előre nagydarab fejét, amíg csak pár cen re volt arca a nőétől.
– Még ma beadok egy pe ciót, hogy rúgják ki magát! Az
ilyenekre nincs szükség ebben az iskolában, akár a Földön
tanult, akár nem!
Ezzel hátat fordíto , és kitrappolt a szobából, Jayt is
magával rángatva. Amikor az ajtóhoz értek, a kisfiú
hátranéze , és csúnya grimaszt vágo .
Marge kerek arcán düh és kétségbeesés keverékével nézte,
ahogy távoznak. Issakson nem a levegőbe beszélt. Könnyen
lehet, hogy elég aláírást szed össze – amilyen érzések
kavarognak a városban, megtehe – ahhoz, hogy elbocsássák
őt. Nem mintha olyan fontos le volna a nőnek ez a munka,
de ő volt a környéken az egyetlen, aki visszatért a Földre
tanulni, és aki ismerte az automa kus emléktárolási
technikákat, amelyek pedig nagyon jó eredményeket muta ak
fel a gyermekek tanulási eszköztárának bővítése terén. Ha
kirúgják, akkor az egész integrációs kísérlet kudarcba
fulladhat, és sosem fogják megtudni, valójában milyenek a
Lusták szellemi képességei.
– A vén Issaksonnak meg mi baja? – kérdezte egy vidám
hang, majd Carey Sheldon széles válla töltö e ki az
ajtókeretet. Mikka, barátra találva, boldog visongással rohant
a fiatalemberhez, aki felkapta a kislányt, és a többiekhez
lépe .
– Alighanem magam is tudom a választ – folyta a
mosolyogva. – Az öregfiú a ól le kissé morcos, hogy Mikkát
is i találta.
– Finoman fogalmazva – felelte Marge rosszkedvűen. A
tanárnő hárommal múlta felül Carey zennyolc évét, de
ismerték egymást, még mielő ő viszszautazo volna a Földre
a diplomájáért. A serény mezőgazdasági bolygó népessége
távollétében is gyarapodo , lassan, de biztosan, az évi két
hajórakomány új telepesnek köszönhetően, de a helyi
születések számának hála még ennél is gyorsabban. A nem
lassuló fejlődés közepe e állandó kihívást jelente az iskolák
és egyéb kormányza szolgáltatások biztosítása. Az oktatási
rendszer szerencséjére a gyermekek száma még viszonylag
alacsony volt. Azon ritka esetekben, amikor a behívo at egész
családja köve e, a gyerekeik is velük tarto ak, de amikor a
szülők szétmentek, akkor az utódok általában a Földön
maradtak.
– Mindig is tudtuk, hogy lesz pár forrófejű, akik ellenezni
fogják a Lusta gyerekek közös oktatását a sajátjaikkal, de azt
reméltük, hogy a józanabb emberek mellénk állnak – jegyezte
meg Carey.
– Az nem ártana – felelte Marge éles hangon. Összeszűkült
szemmel meredt a fiatalemberre. – Igaz, hogy te a múlt télen
lete ed az Irányítók vizsgáját a Lusta fiatalokkal?
 – Igaz. Bár nem vagyok olyan jó benne, de tudok Irányítani.
– Szükséged is lesz rá, ha a dühös polgárokat kezelni akarod
– felelte a nő száraz vigyorral.
Mikka közben elveszte e az érdeklődését a téma iránt.
Elbóklászo az alacsony padok közé, amelyek elő egy-egy
üvegborítású tridiképernyő állt 45 fokos szögben elfordítva, és
leült. Vakilházukban nem voltak székek, de lá a, hogyan
használják őket a Szőrtelenek.
Miss Kaymar egy notesszel és egy ceruzával felfegyverkezve
jelent meg melle e, és megkérdezte a nevét.
A nagy terem, amely több mint ötven gyereknek ado
helyet, lassan kezde megtelni. A gyerekek egy része szúrósan
néze Mikkára, mások nem is foglalkoztak vele. A kislány
némán ült a helyén, csak akkor mozdult meg, amikor három
újabb Lusta felnő érkeze egy gyerekkel, akit illő módon fel
is ve ek a névsorba. Az egyik fiúnak inte , hogy üljön le
mögé.
Marge hagyta beszélgetni a kicsiket, amíg biztosra nem
ve e, hogy többen már nem jönnek, majd csendet kért.
Elégede en ve e észre, hogy csak öt pad maradt üresen,
vagyis Issakson támogato sága nem olyan erős, mint a férfi
gondolta. Miután a nebulók elcsendesedtek, fogta Miss
Kaymar jelenlé ívét, és gyorsan átvariálta az ülésrendet.
Amikor a kicsik elfoglalták kijelölt helyüket, a négy i ú Lustát
minden irányból földi gyerekek ve ék körül.
Marge a bal szélen kezdve sorban mindenkit megkért, hogy
álljon fel, és mutatkozzon be. Mivel a nagy többség elszórt
farmokon élt, csak kevesen ismerték egymást az osztályban.
Mikka csak a három Lustának tudta a nevét. Ez a kis iskola
zenkét földéves vagy fiatalabb gyermekeknek volt fenntartva,
csak három osztály járt ide, és egyedül az elsősöknek volt két
tanára. Miután a gyerekek elsajá to ák az automa kus
emléktárolást, már csak útmutatásra lesz szükségük, hogy
végigjárják az iskolaéveket, és az első két évben nem is
tanulnak mást.
Miss Kaymar mindenkinek kioszto a az első oldalakat,
Marge behelyezte a tanári ve tőbe a hozzájuk tartozó első
fóliát, és beszélni kezde . Az oktatás megkezdődö .
Carey, Timmy és még néhány felnő , akik eddig csendben
meghúzódtak a terem végében, most kisorjáztak. A jelek
szerint nem lesz sok gond a Világ iskolai integrációjával.
*
Brian Jacobs oda-vissza járkált barlangjának durva
kőpadlóján, és a gyűlölet himnuszát dalolta a lelketlen
sziklának; erőteljes basszusa úgy zenge a nagy teremben,
mint a hegyszorosban visszhangzó mennydörgés. Hangja
felhatolt a tetőig, és kiszabadult a repedésen, amely a
környékbeliek által Vén Kopasznak hívo hegy csúcsán vágo
hosszú szakadékot. A kőpadló egy természetes
bemélyedésében kis tűz ége , a füst pedig széles, de vékony
sávban szállt ki a szabadba, ahol már száz méterről sem
lehete észrevenni. Egy majdnem kerek, egy méternél kicsivel
nagyobb átmérőjű szikla pontosan beleille a menedékhez
vezető egyetlen alagút szájába. A férfi már zenhat éve élt
ebben a barlangban, és még sosem támadtak rá, de azért
minden este arra használta jelentős erejét, hogy a követ a
járatba hengergesse.
A remete 190 cm magasra nő , és 110 kilót nyomo . Egy
olyan világon, ahol az átlagos testmagasság 165 cm, óriásnak
számíto . Nem alkalmazkodo valami jól a zsúfolt földi
létezés precízen megszabo ru njába, ennek ellenére
telepesnek sem jelentkeze . És amikor mégis kihúzták a
számát, és behívták, kevéssel a Rehabilitációs Házban töltött
második turnusa után, már biztosra ve e azt, amit tokban
mindig is gyaníto . A behívót megbundázzák. A Föld Központ
tesz róla, hogy az elégedetlenkedőket, az alkalmazkodásra
képteleneket hívják be. A második csoportba került, amely
Menedék Világára érkeze . Akkor még nem volt ilyen
nagydarab, bár teljes testmagasságát már elérte. A hajón
utazó apró nőszemélyek egyike sem akart hozzámenni, így
végül agglegény maradt. Nem sokkal később ismét bajba
keverede . Ezú al azonban volt hová menekülnie, és ő így is
te . Egyszer-kétszer ugyan nem túl nagy lelkesedéssel
megpróbáltak utána menni a hegyekbe, de mikor kiderült,
milyen nehéz lesz ráakadni, feladták.
Ö
 Mostanában úgy hívták, A Hegy Öregje, és engedetlen
kisgyerekeket rioga ak a nevével. Az őt köteles közszolgálatra
kötelező ítélet rég elévült, hiszen verekedésre vonatkozóan a
Föld Központ Büntető Törvénykönyve öt évben határozza meg
azt, mégsem tért vissza a civilizációba. A vadonban életében
először szabadságra lelt az emberek, emberek és megint csak
emberek nyomasztó tömege elől. Úgy döntö , hogy nem tér
haza.
Ideje menni. Felhagyo az énekléssel, és hallga a a
körülö e elhaló visszhangokat. Egyetlen lökéssel félreguríto a
a nagy ajtókövet, majd megtorpant, és visszanéze a
barlangba. A terem makulátlanul szta volt, mint mindig; az
ágya, melyet a telepesek ruhaszárító köteleiről lopo szövetek
boríto ak, szépen bevetve várta. A száríto bogyós és
gyümölcsös zsákok, melyek a különféle zamatos magok és
gyökerek melle egyedüli táplálékát alko ák, hosszú
zsinórokon lógtak a plafonról. Húsz éve nem eve húst, és
nem is vágyo rá. A közeli erdőben élő vadállatok már
ismerték, és nem féltek tőle.
A többi bútordarab és kényelmi eszköz, amit zenöt évnyi
kiss lű lopás révén szede össze, mind rendben sorakoztak. A
tűz még legalább zenkét óra hosszat égni fog, és elegendő
száríto fa volt melle e.
Visszatolta a követ a helyére, és szinte hétrét görnyedve
indult útnak az alacsony alagútban a Vén Kopasz meredek
nyuga lejtője felé. Gyors léptekkel sétált le a csupasz
hegyoldalon, az alacsonyabb részeken tenyésző erdőbe érve
pedig kocogni kezde . Mire viszonylag sík terepre ért, már
futo , kiélvezve erejét, amely szükség esetén akár egész napi
futásra is elegendő le volna.
Három órával később egy sűrű bozótban kuporgo , amely a
Lustafalvát Menedékvárossal összekötő ösvény mentén
burjánzo ; ismét megérezte a több ezer ember jelenlétét,
akik a városban és a környező farmokon éltek. Halvány érzés
volt, a távolságok által felhígítva, de nagyon is valóságos és
nyilvánvaló. Ha koncentrált, még a barlangja mélyén is képes
volt érzékelni a létezésüket, bár ritkán próbálkozo ilyesmivel.
Még kisgyerekként, a zsúfolt Földön ébredt rá, hogy ő más,
mint a többi ember. Ahogy idősebbé vált, a különbözőség
érzése csak erősödö , ahogy egyre inkább tudatában volt az
őt körülvevő embereknek. Tizenöt évesen, amikor a pubertás
meggyötörte már akkor is nagyra nő testét, e tudatossága
kiélesede , szinte fájdalmasan intenzívvé vált, ő pedig
elköve e első an szociális cselekedeteit, melyek végül
elveze ék a hegyek mélyén rejlő barlang magányába.
Rátámadt egy felnő férfira, és ügyetlen, gyermeki öklével
eszméletlenre verte.
Próbálta elmagyarázni a biztonságiaknak, hogy a harci vágy
úgy robbant fel benne, mint valami kisebbfajta bomba, és
e ől szinte elveszte e az eszét, de hiába. A férfi elvált
anyjának udvarlója volt, és látszólag benne testesült meg
mindaz, ami kicsinyes, sekélyes és rosszindulatú volt ebben a
kicsinyes és rosszindulatú világban. Elköve e azt a hibát, hogy
kigúnyolta az i ú Brian testalkatát, a mélyről jövő frusztráció
pedig az irányítatlan erőszakban talált kiutat.
Amíg ő leszolgálta az évét a Rehabilitációs Házban, anyja
hozzáment a férfihoz, fia pedig nem volt hajlandó hazatérni,
miután kiengedték. Emia csaknem bezárták egy újabb évre,
de végül elküldték az apjához, ahol egy évig egészen jól bírta,
míg újabb verekedést nem kezdeményeze . Ezú al
pszichiáterekkel zárták össze, mielő megkezdte volna az
újabb büntetését, kezelése pedig a Házban eltöltö két év
során is folytatódo ; de semmi sem tudta megváltoztatni.
Továbbra is olyan érzésektől szenvede , amiket sem
megfogalmazni, sem megmagyarázni nem tudo , és néha az
volt az egyetlen biztonsági szelep a napról napra gyűlő
nyomás ala , amit az öklével tudo felszabadítani. Az értetlen
pszichiáterek végül feladták a reményt, de nem hi ék el neki,
hogy érzékelné a körülö e élők érzéseit, sem azt, hogy szavak
nélkül is mindig tudja, ki hogyan érez iránta. Márpedig nem
sokan kedvelték.
Minden lehetséges módon próbálták rábizonyítani, hogy
nem épeszű, de azt leszámítva, hogy képtelenek voltak
megingatni e tévképzetében, nem volt őrültebb, mint bárki
ebben az amúgy sem egészen épeszű társadalomban.
Második bebörtönzése után keményen próbált kihozni valamit
az átkából – vagy adományából –, de nem juto messzire,
amikor kihúzták a számát, és Menedék Világán találta magát.
A zsúfoltság érzése i nem volt olyan erős. Talán sikerült volna
lehiggadnia, és jó polgárrá válnia, de a verekedés szokássá
alakult, és valami konkrét igényt elégíte ki benne.
A gyermeki hangok enyhe eső gyanánt hullo ak az erdő
csendjébe, mire a remete hirtelen visszatért a jelenbe.
Mélyebben lapult a bokrok közé, izmai megfeszültek, és egy
ujjával kitágíto a kukucskálónyílását. Két virtlköpenyes kislány
sétált feléje, és lustanyelven tárgyalták ki egymás közt az első
napot az iskolában; csinos, fiatal arcuk eleven volt, és éle eli.
Jacobs egyre növekvő izgalommal figyelte őket. A
gyerekekkel jól kijö , tartozzanak bármelyik fajba. Ritkán
jelent meg bennük a ravaszkodás és a csalás gondolata. Sokkal
jobban viselte a jelenlétüket, mint a felnő ekét, és míg a
civilizáció tagja volt, sokat játszo velük. Már ez is gyanakvást
ébreszte körülö e, de teljesen alaptalanul. Soha, semmi
okból nem bánto vagy molesztált volna egy gyermeket. Azt
pedig tudta, hiába is magyarázná a szülőknek, hogy részben
képes olvasni a kicsik gondolataiban. Tizenhat évi remeteléte
során gyakran került közeli kapcsolatba a Lustákkal, így fel– és
elismerte azok kevéssé érte képességeit. Lá a és részben
meg is érte e mentális projekciójukat, amivel maga is
megpróbálkozo , de ennek már több éve, mint szere e volna,
és még mindig csak néhány botladozó jelét muta a a
haladásnak. Lassan, nagyon lassan fejlődö , és ha nem kap
semmi segítséget, akkor még annál is öregebb lesz, mint amit
ősz haja és szakálla mutat, mire elsajá tja a módszerüket.
Titokban már járt a Lustáknál, három különböző törzsnél is
könyörgö a tudásért, de mindenü szomorúan bölcs
mosollyal utasíto ák vissza, mondván, hogy reménytelen, és
nem hi ek neki, amikor megpróbálta elmagyarázni, hogy
egyedül is eljuto valameddig. Így hát veszélyes megoldásra
szánta el magát, márpedig ha ő egyszer eldönt valamit, akkor
már nincs visszaút.
Mikka és Házel pikus Lusta módra beszélge ek,
megosztva egymással a tapasztalataikat, bármennyire is
hasonlóak voltak azok. Egyetérte ek abban, hogy a
Szőrtelenek iskolája egészen más, mint amibe o hon jártak,
és bár nagyon fura, mégis sokkal érdekesebb.
– Carey Sheldon házában, ahol Timmy kuzinommal jártam,
már lá am olyan dobozt, mint amibe ma néztünk – mesélte
Mikka barátnőjének. – Úgy hívják, hogy tridiállomás, és
embereket ábrázoló képek jelentek meg benne, és olyan fura
dolgokat csináltak, amiket a Szőrtelenek szoktak. Bár nem volt
olyan mókás történet, mint amit a mi tanáraink mesélnek,
mert ebben csak kép volt meg hang.
– Nem voltak érzések? – kérdezte Házel enyhe lenézéssel a
hangjában. – Mi a jó egy olyan mesében, amit csak látsz és
hallasz, de nem érzel?
Mikka épp válaszra nyito a a száját, amikor zörgés támadt
a bozótban, mintha egy nagy állat rohanna feléjük.
A lányok körülnéztek, valami búvóhelyet keresve, de
semmit nem találtak. Mikkának még épp volt ideje egy néma
sikításra, amikor Jacobs rájuk ugro , és nagy kezével erősen
megmarkolta hosszú szőrüket. Mindkét lányt elkapta, és egy
hosszú pillana g csak néze le azok apró, ijedt arcára, de
aztán döntésre juto , és Házelt elengedte. Az elhátrált,
kimeredt szemekkel bámulva a férfi vörös képébe, majd
sarkon fordult, és elfuto , egyenesen Lustafalva és az apukája
felé. Ő majd elintézi a Hegy Öregjét.
Jacobs széles vállára vete e a nem is ellenkező másik
kislányt, és elindult az ösvényen a menekülő gyerek
nyomában. Pár méterre onnan egy leágazáshoz ért, ami a
kele , alacsony hegyekbe vezete . Gyorsabb tempóra váltva
ve e be a kanyart, és laza futásban vágo át az erdőn, közben
alig érezte a lány súlyát. Egy nap ala nyolcvan kilométert is
meg tud tenni erőlködés nélkül, és mire felkel a hold, ő már
o hon lesz a barlangjában, az erdőhatár fölö .
 VI. fejezet

Nijub tanácsülést hívo össze, amelyen a Lustákon kívül

három Szőrtelen is megjelent: Carey és Doreen Sheldon,
valamint Sam Harper, aki Brixta társaságában érkeze . Timmy
ragaszkodo hozzá, hogy a nagydarab földlakó is részt
vehessen, bár Nijub nem ismerte őt.
A tanácstagok a rendelkezésükre bocsáto , nagy vakilház
padlójára teríte virtlszőnyegeken foglaltak helyet. Nijub a
szokásos Lusta formalitásokkal nyito a meg a tárgyalást:
felállt, és angol nyelven rövid üdvözlőbeszédet intéze
vendégeihez. Miután visszaült, Timmy emelkede szólásra.
– Ó, atyám! E barátom, Édesvízvölgyi Brixta, a házakat
növesztők klánjából, szólni kíván hozzánk. Népe azzal a
bóraxnak neveze porral táplálta a szent bresvárfákat,
amellyel Carey Sheldon és barátai lá ák el őket. Most pedig
elmeséli nekünk, mire juto ak.
A karcsú, nyúlánk i ú Lusta ezzel leült, és Brixta ve e át a
helyét. Nagyra nő férfi volt, ereje teljében, földi számítás
szerint százéves, akit gazdagon burjánzó szőrzete egy földi
medvéhez te hasonlóvá. Mint minden fajtársának, neki is
lenyűgöző tehetsége volt az idegen nyelvek elsajá tására, és
azon néhány rövid hónap ala , amíg Sam Harperrel és az
Édesvíz felső folyásánál lakó többi farmerrel érintkeze ,
megtanult angolul. Szúrós, fekete szemével végignéze az
összegyűlteken, majd megszólalt.
– A fák-akik-élnek az elmúlt nyár folyamán annyit nő ek és
gyarapodtak, amennyit számolatlan nemzedékek óta nem
lá unk tőlük. Mintha mind ismét fiatalok lennének, i ak és
életerősek, még azok az ősi példányok is, kiknek a gondolatai
korábban oly lassúak és nehézkesek voltak, mintha nem is
le ek volna jelen, és nem élő-fák le ek volna. Az új sarjak
annyit nő ek egyetlen nyáron, mint máskor z ala . A Lusták
és a fák köz kötelék sokkal erősebbé vált, Édesvíz Lustái
pedig végre betakaríthatják a sok évnyi törődés és
gondoskodás termését. A fák gyakrabban beszélnek hozzánk,
és oly szabadon adják tudásukat, mint még soha. Ehető
terményeink is nőnek és gyarapodnak, kamráink megtelnek
gyümölcsökkel és magvakkal, és még ez is kevesebb időt és
munkát követel, mint azelő . Mi pedig továbbadtuk
barátunknak, Sam Harpernek a régen összegyűjtö tudást, és
az újonnan tanultakat is, amiknek hasznát tudja venni. Földjei
már úgy teremnek, ahogy egyetlen más birtok sem a Világon,
a földlakók pedig sok kilométerről járnak hozzá, hogy
megcsodálják kukoricái nagyságát, földimogyorója hozamát.
Bölcs i ú barátunk, Carey kérésére Édesvíz többi tanyájának
nem segíte ünk, mert úgy vélte, ha három farm áll egymás
melle , és ezek közül egy Lusta segítséget kap, ke ő viszont
nem, az jól mutatja majd, mennyit ér, ha a mi tudásunkkal él
valaki. A földlakók lá ák is, és most már tudják.
Ezzel leült, és lehajto a sötét fejét. Most Carey Sheldon
kászálódo talpra, széles válla, erőteljes alakja óriásnak tűnt a
kis szobában.
– Zavarba hoz, hogy szólnom kell az öregek színe elő –
kezdte az i ú Irányítók hagyományos formulájával, melyet
Timmy az imént kihagyo . Az idős tanácstagok jóváhagyólag
bólinto ak felé, mire Carey így folyta a: – Mint azt mind
tudjuk, a földlakók száma Menedék Világán napról napra nő. A
nagy égi hajók egyre gyakrabban jönnek, és minden útjukon
egyre több embert hoznak. De azok száma, akik most
érkeznek, csak egy csepp a zivatarban, egy hópehely a
buckában, azokhoz viszonyítva, akik majd akkor fognak
eljönni, ha bölcseink valaha is megoldják a problémát, ami
már sok menedékbeli évszak óta gyötri a Föld lakóit: azt,
hogyan lehet élőlényt átküldeni az időtlen téren anélkül, hogy
ennek az élőlénynek baja essen. Amíg e napra várunk, mi
tovább dolgozunk azokért, akik már i élnek, és azokért is,
akik majd ezután köve k őket. Mindnek ételre, szállásra,
ruhákra lesz szüksége, gyermekeiknek iskolába kell járniuk,
kezüknek munkába kell fognia. Mégis, népemből hatalmas
embertömegek maradtak eddig a Föld Világán, többen, mint
ahányan el tudnák képzelni azok, akik sosem lá ák a nekik
o hont adó, égig érő acéltornyokat; és a Földön már alig
maradt jó termőtalaj, amelyben élelmet adó növények
teremnek. Ezért kell nekünk i , a Menedéken, és még számos
hasonló Világon, rengeteg élelmet termesztenünk, és a Földre
küldenünk. A leckék, amiket Brixta és az ő klánjában élő
barátaink Sam Harpernek adnak, és amelyek nagy része
maguktól a bresvároktól ered, sokat segítenek majd a
farmereknek, hogy minden egyes bevete hektárból még
több terményt hozzanak ki. Cserébe mi ellátjuk Brixtát annyi
bóraxnak neveze porral, amennyire csak szükségük van a
bresvárok táplálásához. Ezidáig mindenki jól járt, és senki sem
veszíte a tudás és a segítség megosztásával.
Carey leült, és Sam Harperre került a sor, hogy felállva
szembe forduljon a kis csopor al.
– Sokat tanultam a növényekről Brixta barátomtól és
népétől – kezdte lassan, mély hangja betöltö e a kicsi, zárt
helyiséget. – Sokat, amit megtudtam tőlük, csak ezen a
Világon lehet használni, az i honos növényeken, de nem
keveset könnyedén hasznosítani lehetne akár a Földön, akár
távoli csillagok ala sivatagokban, vagy azokban a buja
erdőkben, amelyek i , az Antares rendszer szomszéd bolygóin
találhatóak. Szeretnék két nézegetős történetet készíteni a
népem számára: egyet csak Menedéknek, egyet pedig más
világoknak. Amit a Lustáktól és a bresvároktól tanultunk, az
minden szőrtelen embernek a hasznára válik majd.
Carey ünnepélyes jóváhagyással bólinto . Sam terjedelmes
jegyzetei egyre gyarapodtak, ha pedig megszerkesz k és
könyvben kiadják, az alaposan megrenge majd a
mezőgazdasági ismeretek világát. Szavait alátámasztandó
pedig o volt a farmja, ami még csak most kezdte meghozni
első termését. A férfi okosan ötvözte a bresvár és Lusta tudást
a Föld gépi technikájával, és mind az intenzív, mind az extenzív
termesztési módszereknek kiaknázta az előnyeit.
A tanácskozást hirtelen drámai esemény zavarta meg. Az
ajtó elő virtllevélfüggöny félrecsapódo , és Tári lépe be a
házba. Úgy lihege , mintha messziről futo volna, keble
érzelmektől fűtö en hullámzo . Néhányszor mély levegőt
ve , hogy lehiggadjon, majd Lusta nyelven fürgén beszélni
kezde .
– Hallo am Mikka kiáltását. Nem tudom, mi történt, de
valamilyen támadás érte, és félelmében sikíto , és többet
nem hallo am felőle. A kis Házel pedig futva közeleg az
ösvényen, a félelem pedig úgy árad felőle, mint az erős szél.
Carey ijedten ugro talpra. Issakson, vagy valamelyik
erőszakosan gondolkodó barátja rabolta volna el a kislányt?
Ha igen, akkor még annyi józan ész se szorult beléjük, mint
gondolta. A K. K. gyorsan és keményen fog lecsapni rájuk, a
városnak pedig hamarosan lesz néhány új köteles
közmunkása.
Csak egy percet kelle várniuk. A kis Házel, mint minden
fajtársa, igazi atléta volt. Úgy vágtato be a falu központjába,
mint aki szárnyakat kapo , o pedig elkapta Tári erőteljes
gondola impulzusát, amivel az asszony magához hívta. A
gyermek egy pillana g tétovázo , tudatával és szemével
egyaránt apját keresve, majd rájö , hogy az nincs i , így
Tárihoz futo .
Az asszony felnyalábolta a kislányt, és megvigasztalta,
miközben csengő mentális üzenetet küldö az anyjának. Mire
Házel kifújta magát, megnyugodo , és gyorsan elhadarta a
történetét. Mikkát a Hegy Öregje rabolta el.
Carey tétovázva pillanto ki az óceánra. Az Antares erősen
hanyatlo a fodrozódó felszín felé. Sötétedés után rábukkanni
Jacobsra úgyszólván képtelenség lenne, még a Lusták szenzi v
képességeivel is. Ráadásul a fickót meglepetésszerűen kell
elkapni. Esélyt sem adhatnak neki, hogy a támadás és a
megadás közö kárt tehessen a kislányban.
– Megmondom, mi legyen! – szólt oda hangosan
Harpernek. – Én ismerem a hegyet, ahol az Öreg lakik.
Menjünk vissza hozzám, rádiózzunk Varrie Englishnek a
suhanóért, és próbáljuk megelőzni Jacobsot, mielő még
hazaérne! Ha megtaláljuk a barlangot, és meglepjük, amikor
odaérnek, vissza tudjuk szerezni Mikkát anélkül, hogy baja
esne.
– Én is megyek, Karí – mondta Tári határozo an. – Ha nem
találod meg a barlangot, akkor szükségetek lesz rám, hogy
elvezesselek Mikkához.
– Én pedig apám húgával tartok – te e hozzá Timmy
halkan.
 – Akkor ennyien elegen leszünk. Három férfinak el kell
bírnia Jacobsszal, bármilyen nagydarab is legyen.
Carey lovon érkeze a Sheldon farmról Lustafalvára, így
most nyeregbe pa ant, és galoppban te e meg a három
kilométert, míg a többiek futo ak. Mire utolérték, ő már
tájékozta a Varinov Englisht a helyzetről, a menedékvárosi
terület suhanója pedig máris úton volt feléjük.
Ekkor Doreen és Carey közö lezajlo egy rövid, de heves
vita. Timmy végül kiveze e a lányt az udvarra, aki dühös
frusztrációját halkan kizokogta az i ú szőrös mellkasán, mire
végül eldőlt, hogy i hon marad. Óvatosan megcsókolták
egymást, talán harmadszor egész életükben, majd amikor a
suhanó leszállt, a fiú bekísérte a lányt a házba. A nap már
lemenőben volt, amikor bemásztak a kis járgányba. Carey
csalódo an ve e tudomásul, hogy a pilóta Dane Issakson, az
iskolában aznap reggel botrányt csapó farmer legidősebb fia.
– Mikor álltál be a Biztonsági Részleghez, Dane? – kérdezte
tőle, miközben mind leültek.
– Nem igazán én álltam be, Carey – vigyorodo el a nála
kicsivel idősebb férfi. – Hathónapos köteles közmunkámat
töltöm le, verekedésért. Cavanaugh bíró szerint ha így
szeretek verekedni, akkor inkább a törvény nevében csináljam,
ne ellene, és azt javasolta, hogy szolgáljam le a büntetést a
Biztonságiaknál. Varrie English belement az ötletbe, így i
vagyok. Na, hová megyünk?
– Jacobsot a Vén Kopasz hegyén lá ák a legtöbbet – felelte
Carey. – Varrie English szerint valahol az erdőhatár környékén
lehet a barlangja, a nyuga oldalon. Lebegjünk körbe azon a
részen, hátha megtaláljuk! Lesz legalább egy óránk, mielő
kiérne az erdő szélére, és észrevenne minket.
– Oké – emelte Dane a suhanót a levegőbe.
Már emelkedés közben sztán lá ák a hegyet, ezt az
alacsony, kerek tetejű kiemelkedést messze északkeleten.
Nem volt olyan magas, mint a legtöbb szomszédja, a fák pedig
majdnem csupasz gerincéig felnyúltak. A pilóta párhuzamosan
tarto a a gépet a Fehérsapkás-hegyekkel, és egyenesen a
csúcs felé tarto . Tiszta éjszaka volt, és az Antares számtalan
szomszédja halvány, megnyugtató fénybe boríto a a Világot,
tompán kirajzolva a sötét, sűrű mérsékelt égövi erdőket, a
nyílt, füves mezővel boríto fennsíkokat, és a kopo , vén
hegyek keleten felszökő szirtjeit.
– Mit hallok, az öregem valami balhét csapo ma reggel az
elemiben? – kérdezte Dane, miután már irányba álltak.
– Egy kissé felizga a magát az integrációs kísérlet mia –
felelte Carey óvatosan. – Remélem, túllép rajta, és nem fog
gondot okozni.
– Á, a vénembernek csak a szája jár – jelente e ki a másik.
– A felét se gondolja komolyan. Nem kell egy hét, és Jay már
o lesz a suliban.
– Remélem, igazad lesz. – Carey, aki feszülten figyelte a
felszínt odalent, megbökte Timmyt, és lemutato a meredek
lejtőre, ahol végigcsinálta a beavatását. Barátja mosolyogva
bólinto . Jó szertartás volt, sok éve a legjobb, hiszen minden
jelölt sikerrel járt. A földi fiú tudta, hogy a törzs nem mindig
ilyen szerencsés. Minden i ú Lustának át kell esnie ezen,
mielő még felnő é válhatna, és aki elbukik, az vagy önként
halálra koplaltatja magát, vagy száműzik a törzsből, hogy
egyedül éljen, és gyermekek nélkül haljon meg. Ez a fajta
szelekció már számolatlan nemzedék óta zajlik, és igen
alacsonyra teszi a kudarcot vallók számát. Ennek ellenére úgy
tűnt, hogy a Lusták zsákutcába értek, mivel egyikük sem lépe
túl az érzékek és érzelmek kive tésén, és juto az információk
direkt átadásának szintjére. Carey, aki minden könyvön és
szalagon átrágta magát, amit a Föld hatalmas könyvtárai csak
tároltak az érzéken túli érzékelés ősi és elfelede
művészetéről, tudta, hogy a szőrös emberszabásúak alig
karcolták meg a lehetőségeit annak az erőnek, amit
birtokolnak. De ő maga sem tudo továbblépni Timmy és
barátai szintjén, bár Irányítóvá válása óta sokat és sokféleképp
kísérleteze vele. A bennszülö nyelvben nem léteze szó a
távolbalátásra, a telekinézisre vagy a jövőbelátásra, bár
amikor kive te ék az elméjüket, akkor átélték a távolbalátás
egyfajta homályos és zavaros formáját.
Amíg Carey a gondolataiba mélyedt, a suhanó megérkeze
a Vén Kopaszhoz, Dane pedig a sziklás falak közelébe
kormányozta a járművet. A következő fél órában csend volt a
fedélzeten, és az egész csapat a barlangot vagy más nyílást
kuta a a gyenge fényben, ami a Hegy Öregjének a búvóhelye
lehet. Kétszer is leszálltak, de mindkétszer rosszul ppeltek.
Amikor másodszorra is levegőbe emelkedtek, Tári halkan
megszólalt.
– Karí, én… úgy érzem, Mikka közeledik.
Carey csodálkozva pillanto a karórájára. Jacobs kevesebb
mint fele annyi idő ala megte e a távolságot, mint várta. A
fickó vagy igazi óriás, vagy hihetetlen atléta.
– Szálljunk le épp csak a csúcson túlra! – utasíto a Dane-t.
– Meg kell várnunk, amíg hazaér, és elalszik. Egy ilyen rohanás
után nem maradhat fenn sokáig ma éjjel.
A pilóta gyorsan felemelte a kis gépet, és á rányíto a a
Vén Kopasz viszonylag lapos csúcsa fölö , amíg már jócskán el
nem távolodtak a nyuga oldal emelkedőjétől. Talált is egy
széles repedést, amelynek feneke áthatolhatatlan sötétségbe
vesze ; egy pillanatra felkapcsolta a fényszórókat, és finoman
lete e a járgányt az aljára.
Tári hátradőlt az ülésben, és látszólag elaludt. Légzése
elhalkult és lelassult, szeme lecsukódo . A Lusta nők arcát
borító, finom pihék nem tudták elrejteni a határozo ,
szögletes arcvonások királynői szépségét, ahogy a laza
virtlköpeny sem a jó alakú test karcsú erejét. Mint a primi v
népeknél szokás, ő is fiatalon házasodo , és bár Mikka már
hétéves volt Lusta számítás szerint, anyja sem volt több
huszonke őnél, egy kicsivel idősebb, mint Carey. Menedék
évszakciklusa zenegy földi hónappal volt egyenlő, és a
telepesek még mindig földidőben számolták a korukat, bár ez
a szokás már kezde megváltozni.
Némán várakoztak egy negyedórát, majd Tári megmoccant,
és felült.
– A mozgás érzése megszűnt – mondta Careynek. – Egy
barlangban vannak, Mikka pedig tudja, hogy a közelben
vagyok.
 – Tári, meg tudod mondani Mikkának, hogy maradjon
ébren, és szóljon, ha az óriás elaludt?
– Nem tudom, barátom. Megpróbálom – dőlt hátra ismét a
nő, és öt teljes percig koncentrált, majd kinyito a a szemét.
– Sajnálom, Karí. Mikka annyit felfogo , hogy alvás és férfi,
de nem sikerült megértetnem vele, mit akarsz.
– Akkor adjunk neki egy órát, aztán próbálj meg elvezetni
hozzájuk!
– Az jó lesz. Most pihenjetek, ha tudtok. Én majd szólok –
hunyta le Tári megint a szemét. Carey Timmyre pillanto , és
lá a, hogy az is csukva tartja a szemét, bár úgy tűnt, hogy
alszik, nem projektál. Harper nagy kezét ökölbe szorítva
tarto a az ölében, és némán ült Dane melle , csak keveset
fogva fel a beszélgetésből. A fiatalember tájékozta a őt is a
döntésről, majd maga is ledőlt pihenni.
*
Mikka a szőrtelen ember ágyán hevert, ahová a fehér hajú
óriás te e, és sötét szemével vádlón meredt elrablójára.
Jacobs épp eve , ére kitzlbogyókat és piríto kukoricát
tömö a szájába hihetetlen tempóban. A nagy ágyra is rako
némi ennivalót, de Mikka semmihez sem nyúlt. A bejára
folyosó elé görgete , nagy sziklát figyelte. Elég jól ille a
helyére, de jobb kéz felől, magasan volt egy nagy rés, ahol egy
kislány némi lenyúzo bőr árán talán kipréselhe magát.
A férfi befejezte egyszerű vacsoráját, és megfordulva a
Lusta lány apró alakjára meredt. Milyen kicsi, milyen törékeny,
de kívülről nem látható dolgokban mégis milyen erős, és
micsoda akarata van! Ez a gyermek megtanítja neki, amit
tudnia kell.
A helyiségen átkelve az ágyhoz lépe , és leült a lány mellé,
egyik masszív karját lezseren átvete e annak keskeny vállán,
óvatosan, nehogy rá nehezedjen. Mikka nyugodt
arckifejezéssel fordult felé, gyermeki vonásain nem látszo
félelem, re egés vagy gyűlölet.
– Jól megleszünk mi ke en, kicsikém – dörmögte Jacobs.
Akcentusa erős volt, kiejtése durva, de Lusta nyelven beszélt.
– Nagyon jó barátok leszünk, te pedig megtanítod nekem,
hogyan irányítjátok az állatokat. Bizony ám! Mert én gyorsan
tanulok, kicsi lány, nagyon gyorsan, és ha olyan erős leszek,
mint a eid, akkor majd megmutatom azoknak a büdös
menedékvárosiaknak, arra mérget vehetsz! Na, most csússz
odébb, adj helyet Brian haverodnak! Bizony, én a barátod
vagyok, még ha most nem is tudod.
Elnyújtózo a tömör ágyon a lány melle , akit gyengéden
fekvő helyzetbe vont. Mikka azt ve e észre, hogy arccal a férfi
vastag szakállának nyomódik, amely olyan hasonló, mégis
egészen más érzés, mint anyjának erős, meleg testén a bunda,
egy hatalmas kar pedig rajta nyugszik, hogy az ember
mellkasának préselődve mozdulni sem bír.
– Bizony, te meg én nagyon jól fogunk szórakozni, jó
barátok leszünk, és megtanuljuk az Irányítást – mondta Jacobs
álmosan. – De most fáradt vagyok, mert nagyon sokat
futo am, úgyhogy aludjunk! Ne félj, melle em biztonságban
vagy!
Ezzel szinte azonnal elszundíto , és percek múlva már csak
lélegzetvételének súlyos hangja töltö e meg a termet.
Mikka türelmesen várt a kar súlyától mozdulatlanságra
kárhoztatva, és maga is kezde elálmosodni. De magára
kényszeríte annyi éberséget, hogy teljes gyermeki erejével
anyja felé sugározza az érzést: szükség! szükség! szükség! És
meg is érezte a válaszul küldö szeretet-együ érzés-
megnyugvás-biztatás hullámait. E válaszüzenet olyan erős
volt, hogy tudta, anyjának a közelben kell lennie, talán
egyenesen a barlang elő , Mikka pedig teljes éberséget
erőltete magára.
Finoman mocorogni kezde a nagy ember ölelésében, de
megérezte, hogy a kar szorosabbra fonódik körülö e.
Mozdulatlanná vált, nehogy felébressze őrét, és keményen
gondolkodóba ese . Pár perc múlva felemelte vékony karját,
és mindkét tenyerét a hordómellkasra te e. Ökölbe szoríto a
kis kezét, és nekinyomta a bordáknak, először csak finoman,
majd egyre határozo abban. A férfi összerezzent, morgo
valamit álmában, majd megadta magát a gyötrő fájdalomnak,
és a másik oldalára fordult.
 Mikka kicsusszant az ágyból, és csendes léptekkel átkelt a
barlangon. A szikla sima volt, de csak kicsivel magasabb egy
méternél, így a kislány gond nélkül felküzdö e magát az
oldalán. A rés azonban szűkebb volt, mint amekkorának
látszo , és nem fért át rajta a feje. Bizonytalanul megállt,
tudva, hogy erejéből nem futja a kő elhengerítésére. De amíg
o várt, a szikla tetején guggolva, elérte egy második hulláma
a szeretet-biztatás érzésének, és ebből rájö , hogy anyja már
közel jár. Egy pillanatra rá puha léptek és visszafojto su ogás
neszét hallo a meg. Még ebből is felismerte Timmy bácsi
hangját, majd a kő túloldalán, az alagútban egy sötét alak
jelent meg, egy bundás kar nyúlt át a résen, és ragadta meg a
kislányát. Mikka felismerte anyja érintését, és örömében
majdnem hangosan felsikíto .
Tári nem szólt semmit, de kezének szorítása
elképzelhetetlen megkönnyebbülést jelente . A bejára
alagút koromsötétjét csak a barlangból kiszökő vörös ragyogás
enyhíte e; Tári nekidőlt a kőnek, és szabad kezével a szájához
húzta Carey fülét.
– Mit tegyünk, Karí? Ha eltoljuk a sziklát, azzal
felébresztjük!
Carey végigtapoga a a követ. Az több száz kilót
nyomhato , és már a megmozdítása is hatalmas erőt
igényelt.
– Várj meg i ! – súgta az asszonynak, majd megérintve
Harpert, Timmyt és Dane-t inte nekik, hogy kövessék.
Kiveze e őket az alagútból, majd amikor odakint
felegyenesedtek, javaslatokat kért tőlük.
Egy percig halkan beszélge ek, majd visszatértek Tári mellé
a legjobb tervvel, amit ki tudtak eszelni. Timmy átve e a nő
helyét a sziklánál, és gyorsan súgo valamit Mikkának, aki
mindent megértve megszoríto a az i ú kezét, és
leereszkede a padlóra. Timmy azt mondta neki, hogy bújjon
el, ő pedig láto is egy nyilvánvaló helyet, ahol az óriás nem
fogja keresni. Visszatért az ágyhoz, és csendesen bebújt alá.
Jacobs meg se rezzent. Az alagútban Carey és Sam addig
vártak, amíg úgy nem ítélték, hogy elég időt adtak a
kislánynak, lélegzetük hangosnak tűnt a saját fülükben. Aztán
mindkét férfi megragadta a követ, kitámaszto ák magukat, és
teljes erejükből löktek rajta egyet. A szikla megadta magát
egyesíte erejüknek, és súlyosan félregördült a bejáratból, de
olyan csikorgás és morajlás kíséretében, ami még egy téli
álmot alvó medvét is felriaszto volna.
Jacobs kiugro az ágyból – torzonborz szakálla vadul
lengedeze a félhomályban – és szembe találta magát
Timmyvel, aki abban a pillanatban elsuhant társai melle ,
ahogy a kő elmozdult; de az öreg akkora fejre mért ütéssel
fogadta, hogy az i ú Lusta a falnak repült, és eszméletlenül
ese össze annak tövében. Ekkor azonban már Carey és
Harper is lengő öklökkel ese a remetének, és az be is kapo
néhány súlyos ütést, mielő sikerült elugrania előlük, hogy
egy kis alkóvban, há al a falnak találja magát, ahol sarokba
szorult. I is csak rövid időre kapo haladékot. Harper és
Dane fürgén köve ék, fejbe és gyomron vágták, majd Carey
érkeze alacsonyan, és megpróbálta a térdére támadva a
földre vinni.
Careynek sikerült megragadnia az óriás térdét, de Jacob
vállát stabilan a sziklafalnak vete e, és csak annyira lehete
ledönteni, mint egy fát gyökerestül kitépni a földből. Egyik
hatalmas ökle telibe kapta Harper arcát, aki kábultan rogyo
térdre, a másik pedig Dane Issaksont söpörte félre szédelegve.
A remete ekkor Carey felé fordult. Fél kézzel nyakon ragadta,
és úgy emelte fel a földről, mint valami kismacskát. Az i ú
kétségbeese en vonaglo , és sikerült is megvetnie a lábát,
hogy a fehér szakáll ala rejtőző állon vágja az öreget, mielő
a semmiből megjelent egy ököl, és egy faltörő kos erejével
csapódo a gyomrába. Hirtelen rosszullétében kétrét
görnyedt, és csak az mente e meg egy nyaktörő ütéstől, hogy
Harper és Dane visszatértek a csatába. Az óriás ekkor már
torkaszakadtából üvöltö , és ez az őrült, értelmetlen
kakofónia többszörösen visszhangzo végig a nagy teremben.
Jacobsnak mintha teljesen elment volna az esze, viking
berzerkerré változo , akiben z ember ereje lakozik, és akit
nem lehet megsebezni. Minden látható hatás nélkül tűrte el
Harper hatalmas pofonját, majd egy halántékra mért ütéssel
ismét földre vi e a farmert. Dane egy kemény gyomrost
kapo be, és öklendezve rogyo a padlóra.
Mikka az ágy széléig mászo , onnan nézte a verekedést,
meglepetéstől és félelemtől elkerekede szemmel. Tári
átrohant a barlangon, és kiránto a őt a fedezékből, de a
kislány nem volt hajlandó utána futni az alagútba. Lá a, hogy
Jacobs megragadja Carey gallérját és övét, feje fölé emeli a
kisebb férfit, lá a, hogy hatalmas vállizmai megfeszülnek,
hogy a sziklafalnak csapja az ellenfelét. Ezt látva ar kulálatlan
visítással kitépte magát anyja kezéből, hogy a küzdők felé
vesse magát, fél kezét ltakozóan magasba emelve.
– Elég! Elég már! – sikíto a lustanyelven, gyenge hangja
olyannak tűnt az óriás basszushangú üvöltéséhez képest, mint
a fuvolaszó.
Az izmos karok már nekikezdtek a mozdulatnak, amelynek
a végén Carey Sheldonból véres, összetört halom marad a
sziklafal tövében, ám ekkor a kislány kinyúlt, satuba fogta a
hatalmas végtagokat, megbéníto a a férfit egy álltó helyében,
magasba emelt karral, eltáto szájjal, dühét és dacát a világba
kiáltva. Carey a földre hullo a dermedt fogásból, zuhanás
közben kifordulva, hogy négykézlábra érkezzen. A kislány
ekkor elveszte e az irányítást, és az óriás életre kelt, hogy
ismét Careyért nyúljon. De Mikka megnyito a az elméjét, és
hagyta, hogy újonnan megjelent érzékei megszilárduljanak,
kifejlődjenek és megerősödjenek. A terem levegője mintha
életre kelt volna, nyers és re enetes energiáktól kezde
remegni, mintha az egész hatalmas hegy életre kelne, és ez a
barlang lenne a lüktető szíve!
Mikka szembenéze az óriással, apró kezét még mindig
magasba emelve, és irányt szabo az őt elárasztó újdonsült
erők egy részének. Jacobs a levegőbe emelkede , és o lógo
egy pillana g, miközben üvöltése fokozatosan re egő sikolyba
ment át, majd rövid úton a sziklafalnak vágódo .
Gyomorforgató reccsenés hallatszo , amikor a nagy test a
földre puffant, aztán hirtelen halálos csend támadt.
 VII. fejezet

Tári megingo , és elese ; elméje olyan szorosan

ráhangolódo Mikkáéra, hogy részben ő is megérezte a
sokkot, mint valami hatalmas árhullám utórezgését. Egy
pillanatra az eszméletvesztés határán egyensúlyozo , de
ekkor a zabolátlan erő visszahúzódo , az érzés elhalványult, ő
pedig épp időben nyito a ki a szemét, hogy lássa kislányát
á utni a barlangon Jacobs felé. Tári talpra küzdö e magát,
közben csak nézte, ahogy Mikka ölébe veszi a nagy férfi
szakállas fejét, és kétségbeese en kezdte masszírozni annak
véres homlokát. Majd hirtelen újra megjelent az erő, de
ezú al visszafogo abban, ellenőrzö ebb formában, a kis
kezek ügyében, melyek kezdték megragadni az irányítást. Az
asszony érezte, hogy az óriás testét elhagyni készülő életerő
megtorpan, összeszedi magát, halvány, tapinthatatlan
formában megjelenik a barlangban, végül visszatér a testbe,
és életre kelti azt. A hordómellkas összerándult, az ajkak
szétváltak, levegőért kapkodtak, a szakállas fejet pedig
köhögés rázta meg. Jacobs elhengerede a kislánytól,
köhögése rohammá fokozódo , ő pedig a fejéhez nyúlt, hogy
kitörölje szeméből a vért. Köhögése végül elmúlt, a férfi pedig
felült, két kézzel a fejét szorongatva.
Timmy azóta nem mozdult, hogy az első, vad ütés földre
vi e; amikor Tári lá a, hogy a Hegy öregjét a jelek szerint
elhagyta a harci kedv, átvágo a termen, hogy megvizsgálja
unokatestvérét. Annak csúnya púp nő a fején, bőre is
felhasadt, és vér ázta a a fejszőrzetét, de szíve erősen vert. A
nő Carey felé pillanto , és lá a, hogy az Harper melle térdel,
és megpróbálja kitapintani, tört-e csontja a farmernek. Az a
gyengéd érintés hatására mocorogni kezde , és felnyögö .
Carey ülő helyzetbe segíte e, és fél oldalról megtámaszto a,
amíg a telepes magához nem tért.
Timmy is kinyito a a szemét, és Mikkát kereste
tekintetével. A gyermek némán, komolyan és elszántan ült a
csoport közepén. Azóta nem mozdult, hogy Jacobs legördült
az öléből. A két Lusta és Carey szemében mintha más emberré
vált volna: igaz, még gyerek, de olyan, aki hirtelen az életkorán
túlmutató erő és tudás birtokába került. Egyfajta aura jelent
meg körülö e, olyan nyugalmi energia, melyet az Irányítók
érzékeny elméje könnyedén felfogo .
A nyugodt pa helyzetet Jacobs törte meg azzal, hogy talpra
kecmerge , és a kijárat felé kezde tántorogni, fejét még
mindig két jókora keze közé fogva. Harper is kezde volna
felállni, de Timmy inte neki, hogy maradjon.
– Nem számít. Megint el tudjuk kapni, ha kell.
Az óriás eltűnt, de még hallo ák, ahogy nehézkes teste a
falnak súrlódik, ahogy végigvonszolja magát az alagúton.
Aztán kiért a szabadba, és továbbállt.
– Mi történt? – kérdezte Carey Táritól, Mikka felé pillantva.
– Már majdnem elájultam, de éreztem, amikor Mikka… azt
csinálta, akármi is volt az.
– Nem tudom, Karí. Ez nekem is új, valami olyasmi, amit
még sosem lá am vagy éreztem. Egy olyan erő, amiről nem
tudtam, hogy bárkinek is a birtokában lenne, és sosem
kerestem volna egy gyermekben. Pedig i érzem
mindannyiunkban, épp csak nem tudjuk előhívni. Mikkának
már nem kell letennie a beavatási rítusokat. És halványan még
más képességeket is érzek benne, mármint azon kívül, ami
felkapta a Hegy öregjét, hogy a falhoz vágja.
– Mikka, tudsz hang nélkül beszélni hozzám? – kérdezte
Carey a kislányt, és megnyito a az elméjét. Mire egy szta és
határozo gyermeki hang szólalt meg a fejében: Miért kérded,
Carey barátom?
*
Ahogy Dane levegőbe emelte a suhanót, és hazafelé
fordíto a a gép orrát, Carey előve e a jármű
elsősegélydobozát, és kezelésbe ve e Harper számos vágását
és zúzódását. Mikka kimeredt szemmel figyelte, majd
anyjához fordulva megjegyezte:
– A Hegy Öregje már jobban van. Érzem, hogy majdnem
elmúlt a fájdalma. És ő is Irányító, csak még nem tudja.
Megvan hozzá az ereje, és fel is ébredt benne, amikor
megragadtam, és a falhoz vágtam. Megmondtam neki, hogy
jöjjön el a faluba, és mi majd megtanítjuk neki, amit tudunk. A
köd, ami az elméje körül volt, eltűnt.
Carey abbahagyta, amit csinált, és csodálkozva bámult erre
a lenyűgöző gyerekre, akit pár röpke hónapja még a vállán
lovagoltato . Most pedig olyan erő és tekintély sugárzo
belőle, amit nem lehete figyelmen kívül hagyni. Jacobs
kétségkívül meggyógyult, elmezavara felszívódo , ha ez a
kislány azt mondja. Ironikus módon sikerrel járt abban, amiért
Mikkát elrabolta: megtalálta a szikrát, ami felébreszte e
szunnyadó telepa kus képességét. Bár mindez oly módon
ment végbe, amit még ez a kiegyensúlyozatlan szellemű óriás
sem választo volna, ha rajta múlik!
– Persze, hogy tanítani fogjuk, ha az elméje már tényleg a
sajátja – te e Timmy a kezét unokahúga kis vállára. A kislány
felfelé forduló arcába mosolygo . – De neked is megvan a
magad baja, kicsi lány. Mindjárt véget ér az éjszaka, neked
pedig holnap a Szőrtelenek iskolájába kell menned. És még az
olyan kicsiknek is kell a pihenés, akik ilyen korán juto ak az
erejük birtokába!
– És o lesz még egy probléma: azok, akik kive ék a
gyerekeiket az iskolából – kapcsolódo bele Harper is a
társalgásba. – Vajon Mikka új képességei segítenek abban,
hogy elhaljanak az előítéletek?
– Azt kétlem, Sam – felelte Carey kurta mosoly kíséretében.
– Az előítéletekkel csak az idő és a megfelelő oktatás bánhat
el. De a törvény kimondja, hogy a gyerekeknek iskolába kell
járni, így előbb-utóbb úgyis visszajönnek. Szerintem most az a
legfontosabb, hogy Mikkával együ rájöjjünk, mi nyito a meg
benne a kaput, hogy ilyen korán, és ilyen csodás új
képességekkel teljesede ki az ereje.
– Azt hiszem, hogy az iskolás dologgal egy kicsit talán én is
segíthetek – szólt közbe Dane Issakson. – A ma éjjel láto ak
után fenemód biztos akarok lenni abban, hogy a Lusták velünk
vannak! Azt a maradi bandát az öregem veze , én meg holnap
reggel jól elbeszélgetek majd a fejével!
 Mikkán hirtelen mindent lebíró fáradtság le úrrá, így hát
anyja ölébe kucorodo , és annak bundás mellére hajto a a
fejét. A kisgyerekek elképesztő gyorsaságával szenderült mély
álomba.
*
Amikor megszólalt az utolsó csengő, Marge Anders figyelte,
hogy rohannak a gyerekek az ajtó felé. Két hét telt el az
évnyitó napi káosz óta, de azóta sok minden történt. Issakson
lemondo a pe ciójáról, hogy kirúgassa őt, és két nap
késéssel Jay fia is megjelent az órákon. Bár sokaknak nem
tetsze a Lusta gyerekek integrált taní atása, vagy a
Lustákhoz való társadalmi közeledés további lépései,
amelyekről gyaníto ák, hogy nem sokáig váratnak magukra,
de kevés volt az ak v ellenszegülés. Senki sem vállalta a
kockázatát, hogy visszatoloncolják a Földre. Mostanra úgy
tűnt, hogy az évnyitó hek kus eseményeinek csak a füstje volt
nagy, annál kevesebb a lángja. Jövőre már az összes Lusta
kisgyermek iskolába jár majd, az idősebbek, valamint az
érdeklődő felnő ek számára pedig es iskolát fognak nyitni.
Mind a négy Lusta diák tehetséges tanulónak bizonyult, és
ami talán még fontosabb, gyorsan összebarátkoztak a földi
gyerekek többségével. Egyedül Mikka tűnt egy kissé
zárkózo nak, mintha nem sok kedve lenne elvegyülni a
többiek közö .
Miss Kaymar korán hazament, Marge pedig egyedül maradt
az üres osztályteremben. Fürgén összeszedte a tanulók
dolgozatait, és egyesével becsúszta a őket a tanári asztal
megfelelő résébe, ahol egy kompakt kiberne kus egység
beírta az érdemjegyeket az egyelőre rövid osztálynaplóba.
Carey Sheldon meghívta aznap estére Lustafalvára, ő pedig
nem akart elkésni.
– Természetesen nem randevúra mentek – jegyezte meg
magában.
A férfi csak úgy vélte, hogy a nőt érdekelnék a Lusták
o honi életmódjának bizonyos részletei. Egyébként is három
évvel idősebb a srácnál. Ugyanakkor a társasági események
ritkaságszámba mennek az olyan perembolygókon, mint
Menedék, és kevés a szórakozási lehetőség. Egy szingli nő sem
hagyná ki a lehetőséget, hogy kísérővel lássák, márpedig az út
során kétszer is átvágnak majd a városon.
Befejezte a munkát, majd öreg kancája nyergében megte e
az öt kilométeres utat a családi farmig, eve valamit,
megszoko lovaglóöltözékét lecserélte egy kobaltkék ruhára,
hosszú szoknyarésszel, ami jól ment rózsaszín bőréhez,
valamint segíte elfedni alakjának nem kívánt domborulatait,
és hat harmincra már el is készült. Carey pontosan érkeze , és
pár perc múlva már a zenkét kilométerre fekvő Lustafalva
felé döcögtek a földúton a Sheldon család bricskájában.
Kellemes mulatás volt a gyönyörű éjszakában, a csillagok
halványan hunyorogtak a füst– és pormentes égen. A nő
szinte már sajnálta, amikor Carey meghúzta a gyeplőt, és
leugro , hogy kikösse a lovat az egyik közeli fához. Körülö ük
homályosan meredeztek a gyenge csillagfényben Lustafalva
hatalmas vakilgyümölcsei, a liget közepén pedig fényesen
lángolt a tűz.
Kart karba öltve sétáltak a tábortűz melle ülőhelyekhez,
ahol a falusiak többsége összegyűlt. Velük szemközt egy óriás
termetű földlakó foglalt helyet, gondosan nyírt szakállal és
rövid, ősz hajjal, aki csendesen figyelte az előadást. Brian
Jacobs végre elhagyta a hegyeket. Picivel melle e Doreen
Sheldon ült, Timmy társaságában. Egymás kezét fogva
figyelték, ahogy három fiú egy ősi rituálét ad elő a tűz melle
szabaddá te területen.
– Nem is tudtam, hogy Doreen és Timmy járnak – su ogta
Marge Carey fülébe.
– Mindig is barátok voltak, és a barátság románcba fordult,
amikor Doreen elkezde Irányítást tanulni – felelte a férfi
halkan. – De én egy picit aggódom mia uk. Doreen mindig
túlzásba esik, ha érzelmekről van szó, és elfelej , hogy Timmy
felelős pozíciót fog örökölni, ami lehet, hogy korlátozza majd a
döntési szabadságában.
A rövid előadás a csúcspontjához ért, amikor az egyik fiú
kézen járva elsétált, a közönségből pedig viharos kacagás
buggyant ki. Marge-nak e jelenet semmit sem mondo , de
lá a, hogy Doreen ugyanúgy teli torokból nevet, mint a
többiek, és Carey is halkan felkuncogo . Egy kicsit bánto a,
hogy rajta kívül mindenki ér a poént.
Társa ekkor egy kicsivel szorosabban markolta meg a karját,
mire ő kíváncsian fordult felé. A férfi szeme ragyogo a tűz
fényében.
– Kitaláltam valamit, Marge. Ha Brian Jacobs végez i a
tanulással, vissza fog térni a földműveléshez, és feleséget
keres majd. Csak picivel múlt negyven, korántsem olyan öreg,
mint ahogy kinéz. Arra gondoltam, hogy ő és Miss Kaymar…
Marge meghökkenten gondolt bele, majd elmosolyodo ,
és megverege e Carey kezét.
– Ez remek gondolat. Holnap meg is szervezek nekik egy
találkozót.
Ekkor felbukkant Tári, és leült Marge másik oldalára. Carey
üdvözlőleg bólinto felé, majd elmagyarázta társnőjének,
hogy a Lusta asszony lesz a tolmácsa és érzésközve tője az est
fő a rakciója során – ez volt az, amit a férfi eleve meg akart
neki mutatni.
A közönség elcsendesede , és lélegzetét visszafojtva várta,
mi következik.
– Egy új táncot fogunk látni, a címe „Tánc a levegőben” –
mondta Carey. – Nyisd meg az elméd Tári elő , és garantálom,
olyan élményben lesz részed, mint még soha!
Marge egy pillanatra felhorgadt a gondolatra. Nem akarta,
hogy bárki is bejusson az agyába. De ekkor egy puha, meleg
jelenlét préselődö finoman védfalának, ő pedig megadta
magát, és beengedte Tárit. Carey keze rátalált az övére, és
gyengéden megszoríto a, mire a tanárnő rádöbbent, hogy a
férfi is érzékelte előbb a ltakozását, majd pedig a
beleegyezését.
A tűz megvilágíto a terület szélén valami mozgás támadt,
ami homályos érzésként jelent meg az elméjében, majd egy
apró alak szaladt fürgén előre, és felemelt karral, jellegzetes
táncosi testhelyzetben állt meg az üresen hagyo rész
közepén. Mikka volt az, karcsú gyermektestét sem virtlköpeny,
sem más nem takarta. Egy pillana g rezdületlenül állt, majd
könnyed mozdulatokkal hajladozva siklo tova a tűzfény
pereméig, hogy aztán alábukó fordulatok sorával térjen vissza
középre, mint maga a mozgásban megvalósuló szépség. Marge
érezte az erős, i ú lábak megfeszülő izmait, a csupasz talpa
ala mozgó földet, a könnyedség és a szabadság érzetét úgy,
ahogy azt még sosem tapasztalta. Eggyé vált a táncossal, saját
testében élvezte annak érzéseit, örömét lelte végtagjainak
szabályos, ritmikus mozdulataiban. Agyának egyik rideg, távoli
részében ráébredt, mi történik, de nem foglalkozo vele,
inkább a pillanat csodájának szentelte a figyelmét.
A tánc fokozatosan épült fel, nő nagyobbra, olyan
csúcspont felé törekede , amely előre elrendeltnek,
elkerülhetetlennek érződö , és olyannyira természetesnek
tűnt, mint maga a légzés. A talaj könnyebbé vált a talpa ala ,
légiessé, anyagtalanná, és egyszer csak elszakadt tőle, a
levegőn táncolt; lába fél méterre volt a földtől, majd egy
egészre, végül fél tucatnyira. Érezte a tűz hőjét, a füst ízét, a
meleg levegő felfelé szállt körülö e, és szétoszto az
éjszakában, ő pedig tudta, hogy vele tarthatna maga is, ha
szeretné, elrepülhetne az ég legtávolabbi, legmagasabb
zugába, a légkörbe lépő holdsugarakkal táncolhatna, a felső
légrétegekben rohanó felhők közt ugrándozhatna
felszabadultan, messze maga mögö hagyva mindazt, ami
földi és közönséges. Megpördült a tűz körül, még mindig
méterekkel a felszín fele , és kecsesen alászállt, amíg talpa
földet nem ért, hagyva, hogy a gravitáció visszavegye az
uralmat, és meghajolt; Marge Anders pedig a közönség
soraiban ült, és egy apró, bundás gyermeket figyelt, aki
elszaladt a tűz fényéből a védelmező sötétség felé.
Megérezte Carey kezét a sajátjában, érzékelte Tári néma
jelenlétét maga melle , ismét tudatában volt saját telt, erős
testének, annak teljes súlyával és tömegével együ . Nézte,
ahogy a Lusta kislány apró alakja eltűnik az árnyakban, és
várta, hogy összetörjön a szíve.
Némi idő elteltével ráébredt, hogy Carey még mindig a
kezét fogja, de Tári már felkelt és elment, és a tömeg is kezd
szétosztani. Végül elengedte a férfi kezét, és lassan talpra állt,
majd hagyta, hogy társa karon fogja, és visszakísérje a
bricskához. Az éjszaka továbbra is gyönyörű volt, a hazaút
pedig némán zajlo le.
Amikor ismét o állt a szülői ház elő , Marge megfordult,
hogy szavakba öntse háláját, amit eddig nem volt képes
kimondani, se megkérdőjelezni, se elismerni. De ekkor Carey
Sheldon erős, fiatal karja átölelte, szorosan széles mellkasához
vonta, ajka pedig a nőét kereste, és rá is talált. Másodszor
történt meg vele, hogy egy másik elme szondázta meg
finoman természetes védelmét, amely összeomlo az érintés
elő , az idegen gondolat pedig belépe , és részévé vált a
tudatának. A fizikai csók összeolvadt az elmék és érzések
megosztásának nagyobb élményével, annak részévé vált, ő
pedig megosztozo Curry Sheldonnal a lelkében. E tapasztalat
túlmutato mindenen, amit szavakkal le lehetne írni.
Nagyon hosszú csók volt, a végére a nő egészen kifulladt és
kimerült. Amikor ajkaik végül szétváltak, Marge mély, remegő
lélegzetet ve , Carey pedig sarkon fordult, és fürgén elsétált a
sötétben. Ez is pontosan úgy ment végbe, ahogy kelle . A
szavak csak elronto ák volna az élményt, és megtörték volna
a varázst.
Fátyolos szemmel juto el a szobájáig, ahol levetkőzö , és
meztelenül a takaró alá bújt, bár nem így szoko aludni. Feje
alól kive e a párnát, erős karjával átölelte, és sírt egy picit.
Végül elaludt.
Carey Sheldon elgondolkodó csendben te e meg a
hazavezető zkilométeres utat. Marge Anders igazán csodás
nő volt, őt pedig meglepte, milyen könnyedén fogadta el
mentális kivetülését. Az élvezetes csók közben határozo an
érezte, hogy Marge viszonozza az agyi közeledését, bár aligha
lehete tudatában annak, mit csinál. De ez mégiscsak azt
jelezte, hogy Nijub és a Lusták többi bölcse tudta, mit beszél,
amikor kijelente ék, hogy a szellemi erő minden emberben
megvan, és csak idő és gyakorlás kell hozzá, hogy előhozzák
magukból. Lefekvéshez készülődve el is határozta, hogy ha a
nő is úgy akarja, akkor még fognak találkozni, ő pedig újra
megízleli azt az édes érzést, ami egy pillanatra elfogta.
Másnap reggeli közben Doreen nagyon csendesen és
szótlanul ült az asztalnál, bár Carey kétszer is érezte, hogy
húga puhatolózva megérin az elméjét. De mivel ő nem
reagált, a lány végül megszólalt.
– Carey, tegnap éjjel támadt egy vad ötletem. Mostantól a
beavatásig annyit akarom tanulni és gyakorolni az Irányítást,
amennyit csak lehet, és ha átmegyek, akkor a bresvárokkal
akarok tölteni annyi időt, amennyit csak tudok. Olyan sokat
lehetne tőlük tanulni!
– Ez igaz, hugi, de nem lenne egyszerűbb, ha az édesvízi
Lustákra bíznánk a közvetlen érintkezést, ahogy eddig is, és
inkább másodkézből, tőlük tanulnánk?
– Lehet, hogy egyszerűbb, de én nem azt akarom, meg nem
is hiszem, hogy tőlük is ugyanannyit tanulhatnék – felelte
Doreen. Vékony arcán jól ismert, makacs kifejezés honolt. –
Szóval ne lepődj meg, ha a lovad mostantól kezdve ritkábban
lesz a helyén!
Carey nem is lepődö meg. Doreen szinte minden
estéjének egy részét Lustafalván töltö e, plusz még a
vasárnapokat is. Ideje nagy részében Nijub melle volt, de
más öregeknél is megfordult, bátyja pedig későbbi
beszélgetések során megtudta, hogy mind nagyon elégede ek
voltak a lány fejlődésével.
Doreen egy hétvégén felutazo az Édesvíz felső folyásához
is, ahol két napot töltö Harperéknél, de a bresvárokkal való
kommunikációs kísérletei csak heveny fejfájást
eredményeztek. Képes volt érezni a fák masszív elméjét,
határozo an érzékelte, mikor közeledik a ligetükhöz, és mikor
távolodik tőle, de az érzékeknek és benyomásoknak az a
közvetlen összekapcsolódása, amit Careyvel vagy Timmyvel
néha átélt, nem következe be náluk.
A túra ennek ellenére kellemes változatosságot jelente a
házimunkához és az iskolai ru nhoz képest. Még Sam
Harpernek is tudo segíteni a könyvével, amely tempósan
kezde alakot ölteni a férfi kezei közt, na és szere e a kisbabát
is kényeztetni, amit Cassie elnéző mosollyal meg is engede .
Az őszi hűvös napokat elfújta a leveleket sodró szél. Careyt
és Timmyt még két alkalommal kérték fel, hogy érzékeny
kérdésekben közve tsenek az új telepesek és a bennszülö ek
közö , egyszer pedig, néhány másik i ú Lusta segítségével le
kelle vadászniuk és el kelle pusz taniuk egy
macskaszárnyat, amely elrabolt egy kisgyermeket a Kristály-tó
közelében álló házból.
A gyermek meghalt, de testét megtalálták, és hazavi ék
eltemetni. Carey észreve e, hogy a macska egyik lábát térdből
sztán levágta valami. Egy farmer, aki rossz lövész lehete ,
régebben megsebesíte e az ívpuskájával, e ől vált az erdei
ragadozó emberevővé.
Az első hó kése , így a beavatást is elhalaszto ák, de végül
eljö a nap, amikor Carey arra ébredt, hogy hópelyhek
tapadnak meg az ablakon, és ebből tudta, hogy már nem kell
sokat várni. Egész nap és egész éjjel havazo , a szél óráról
órára erősebbé vált, de amikor végül elállt, és másnap a
havazás is alábbhagyo , a talajt csaknem félméteres hótakaró
boríto a. A birtok északi határán a fákat puha ezüstréteg lepte
be, a hőmérséklet pedig jóval fagypont alá süllyedt.
Timmy eljö hozzájuk aznap este, és mosolyogva lá a
Doreen lelkes arckifejezését.
– Sokan félelemtől remegve vágnak neki a rítusoknak. Hogy
lehetsz te ilyen vidám? – kérdezte.
– Mert nem fogok elbukni – felelte a lány olyan hangon,
ami gondolkodóba ejte e a bátyját.
– Hugi, remélem, nem felejted el, hogy még akkor kell
feladni, amíg van benned elég erő, hogy hazatalálj!
– Ne aggódj mia am, Curry! – mosolygo a lány. – Te csak
kutakodj tovább a pszi-feljegyzések közö , és próbálj kicsivel
többet Mikkával lenni!
– Mostanában Szandával, az öccsével töltök több időt. Még
csak ötéves, de részben már elsajá to a a levitációt! Ha
keményen nekifut, és elugrik… hat méter magasba is felszáll!
– Na és tudja, hogy csinálja? – érdeklődö Doreen.
– Halvány fogalma sincs róla. Csak felugrik, és próbálkozik,
ahogy ő mondja, és így messzebbre száll.
 – Neki sem kell majd letennie a rítust – jegyezte meg
Timmy józanul. – De neked, sovány barátom, annál inkább, és
annak holnap lesz a napja.
– Kit nevezel te soványnak? – horkant fel Doreen hölgyhöz
nem illően. – Amúgy meg már rájö em, hogy holnap lesz, és
készen állok.
– Timmy, benned is az a vér folyik, mint Mikkában és
Szandában. Nem próbáltál meg levitálni, vagy valami mást,
amit Mikka mutato ? – kérdezte Carey.
– Számtalanszor, barátom. De semmire sem juto am, azt
leszámítva, hogy tudok Mikkának szavakat küldeni, és
felfogom az ő üzeneteit is. De azt hiszem, ez azért van, mert ő
egyformán erős mindke őben, nem azért, mert én olyan
ügyesen küldeném őket.
– Meglehet – vigyorodo el Carey. – De majd a
gyermekeid…
– Bennük reménykedem. De az még odébb van.
Doreen az ablakon túl összegyűlt havat figyelte, de Carey
észreve e, hogy Timmy a lányra pillanto , amikor gyerekekről
ese szó.
 VIII. fejezet

A próba reggelén hideg, szta időre virradtak. Carey korán

ébredt, hogy együ reggelizhessen Doreennel, akinek azt
tanácsolta, egyen, amennyi csak belefér.
Maud akkor lépe a konyhába, amikor már indulásra
készülődtek, elnyű arcán aggodalom tükröződö . Épp elég
nehéz volt az erős, megbízható Careyvel. De Doreen – minden
önállósága dacára – fele annyit sem bír, mint a bátyja, így hát
az asszony határozo an aggódo .
– Nagyon vigyázz magadra, kisasszony! Carey is úgy jö
vissza, mint aki csont és bőr, rajtad meg nincs annyi hús, hogy
feláldozz belőle!
– Ó, anya! – vete e hátra hosszú haját Doreen kissé
ingerülten. – Kár aggódnod!
– Őszintén remélem – felelte anyja elégedetlenül.
Carey felnyergelte a lovakat, és a konyhaajtóhoz veze e
őket. A páros épp akkor ért Lustafalvára, amikor az Antares
nagy tömege kibújt a horizonton, első sugaraival a
lilásrózsaszín egy vad árnyalatára festve a havat. A többi jelölt
– ebben az évben négyen voltak – már várt.
Carey elkísérte húgát a csoporthoz, és átve e a kötőféket,
amikor az leszállt a lóról.
– Akarod, hogy i maradjak, és elvigyem a ruháidat?
– Nem kell – vörösödö el Doreen egy picit, tekintetét a
földre szegezve. – I hagyom őket, amíg vissza nem jövök.
Carey előrehajolt a nyeregben, és bátorítóan megszoríto a
a lány vállát, majd megfordíto a a lovát, és kiügete a
faluból.
A csoportban két fiú és két lány volt még, mindannyian
Doreen régi barátai. Többször lá a őket ruha nélkül, mint
ruhában, így csak egy egészen kicsit szégyellte magát, amikor
levetkőzö elő ük. Annak viszont örült, hogy bátyja már
elment, és hogy Timmy sem volt jelen. Nem mintha
különösebben szégyenlős le volna, de egy ilyen vézna lány,
mint ő, jobban mutat ruhában.
Alig végze a vetkőzéssel, amikor megjelent Nijub, és
mielő még az Antares elszakadt volna a horizon ól, Doreen
már úton volt az erdő felé. Nagyobb szerencséje volt, mint a
bátyjának. Nyolc kilométert sem te meg, és máris talált egy
helyet, ahol egy futár bújt meg a hóesés idején, még mielő
nekivágo vad rohanásának a fák közö . Az üreg belseje
kényelmesnek és száraznak bizonyult, a sűrű bozót pedig távol
tarto a a hó nagyját. Hacsak nem áll be az olvadás, i
biztonságban lesz.
Olyan mélyre bújt a száraz csalitba, amennyire karcsú alakja
csak engedte, majd a bejárat fölé húzta a fagyo ágakat és a
hótakarót, amíg az teljesen be nem zárult. Miután a szűk
alagút elcsendesede , és még az erdő apró zajait is kizárta,
Doreen összegömbölyödö virtlköpenyében, és elaludt.
*
Carey némán, gondolataiba mélyedve veze e hazáig húga
lovát. Tény, hogy Doreen tanoncként nagyon szépen haladt a
tanulmányaiban, de végtelen önbizalma mégis aggaszto a a
férfit. Mintha a lány nem ébredt volna rá, hogy ebbe a rítusba
bele is halhat.
Az ötödik napon mindkét Lusta lány és az egyik fiú is
visszatért, mindannyian Irányítóként. Carey, aki jobban
aggódo , mint ahogy azt anyjának bevallo a volna,
megoszto a a félelmeit Timmyvel.
– Én még nem aggódnék, Carey barátom. Bőven időben
vagyunk. Igaz, hogy Doreen sovány, de erős és szívós. Engem
inkább Haskake nyugtalanít, aki már tanoncnak is gyenge volt.
A tanács úgy döntö , hogy muszáj letennie a próbát, mert
már így is lejárt az első éve, de mind érezzük, hogy rosszak az
esélyei.
– Haskake a barátom, és aggódom érte. De Doreen a
húgom, és érte még jobban.
Mikor a nyolcadik nap is letelt, és a lánynak még mindig
nem volt semmi nyoma, Timmy is aggódni kezde . A zedik
napon vésztanácskozásra gyűltek össze Nijubbal.
– Haskake nem az a pus, aki éhhalálra ítélné magát – szólt
lassan a fehér bundás öreg. – Alighanem már nekivágo a
Fehérsapkás-hegyeknek, hogy új o hont keressen magának a
felső-erdei törzsek közö . De Vöröshaj Doreen i van valahol,
hisz nem mehete máshova.
– A barlangjában maradt, és egészen addig próbálkozo ,
amíg már nem maradt semmi ereje – mondta Carey. – Talán
most is a halál peremén áll, éhezik és szomjazik.
Mindenesetre gyorsan meg kell találnunk, különben hiába is
keresnénk!
– Doreen nem hal meg olyan könnyen – jegyezte meg
Timmy, de inkább reménykedve, mint határozo an. – Ha mind
egyetértünk abban, hogy meg kell keresni, akkor hívjuk ide a
Mikka gyereket, hátha az ő ereje képes megtalálni Doreent –
döntö Nijub. – Ha nem megy, akkor tes leg kell
felkutatnunk.
Gyorsan üzentek a kislánynak, aki rövidesen meg is jelent a
Főtanácsos kunyhójában. Szégyenlősen mosolygo Careyre, új
képességei dacára is kislányosan viselkede .
– Mikka, Vöröshaj Doreent próbáljuk megtalálni – mondta
neki Nijub. – Arra kérünk, hogy használd az új képességeidet a
legjobb tudásod szerint, és próbáld fellelni nekünk!
– Jól van, nagyapa – felelte a kislány engedelmesen, és egy
további szó nélkül lehunyta a szemét. Semmi előkészület,
semmi tétovázás, semmi kísérlet, hogy eldicsekedjen az
erejével. Harminc másodperc sem kelle hozzá, és gyermeki
hangján megszólalt: – Megtaláltam Vöröshaj Doreent… de
haldoklik.
– Haldoklik! – mindhárom férfi a kislány köré gyűlt, aki nem
nyito a ki a szemét, és más változás sem látszo rajta.
– Igen, haldoklik, de mindjárt teszek róla – mire hirtelen
energia járta át a házacskát, felduzzadt, és szé erjedt, mint a
növekvő áradat, egy erővel teli folyam, amely a gyermekből
fakadt, és amelynek áramlata kifelé, a távolba irányult, a
férfiak rövidebb hatótávolságán túlra. A három Irányító
anélkül érezte meg az erőfolyam jelenlétét, hogy az hatást
gyakorolt volna rájuk; bár az hozzájuk sem ért, mégis
érzékelték az energiavitalitás-életerő áramát, melyet a
felébredt elme kisugárzo magából.
– Életben van, és még egy darabig élni is fog – a kislány
hangja su ogássá gyengült. – De a halál erős, és a hideg…
annyira fázik… nem tudom sokáig i tartani, nagyapa!
– És hol van, Mikka? Vezess hozzá! – kérte Carey, de hangja
még neki magának is rekedtnek és természetellenesnek tűnt.
– Azt… nem tudom – halkult egyre a su ogás. – Közel…
van… arra – emelkede fel a kis kéz, hogy megmutassa az
irányt, majd a gyermek kecses mozdula al a földre hanyatlo ,
labdává gömbölyödö , fejét a keze közé fogta, és látszólag
álomba szenderült.
A három férfi kilépe a vakilházból, és röviden
megtanácskozták a dolgot.
– Doreen már majdnem megfagyo , Mikka pedig minden
erejével próbálja melegen tartani – szólt Nijub. – Az élete
lángja már csak parázslik. Meg kell találnunk, hogy
felmelegítsük!
– Több köpeny kell. Mind vihetünk egy extra köpenyt, és
egy tömlő meleg bálniptejet – javasolta Timmy. – De előbb
még meg kell találnunk!
– Hozd a cuccokat! – szólt közbe Carey. – Nekem van egy
ötletem! – Amíg Timmy fordult egyet, megvita a ötletét az
öreggel, aki csak csodálkozva inga a a fejét.
– Nem is tudom, Karí. Ilyet még sohasem próbáltunk. De
csináljuk, ahogy mondtad! Az erdőt átkutatni túl sokáig
tartana.
Timmy pár perc múlva megjö az extra köpenyekkel és
három tömlő tejjel. Carey gyorsan szétoszto a a zsebében
talált gyufákat – ezek sokkal gyorsabbak voltak, mint az a
hosszadalmas koncentrálást igénylő procedúra, amivel a
Lusták tüzet gyújtanak –, és felvázolta barátjának is a tervet.
Az egy pillana al később futásnak is eredt, egyenesen az erdő
azon pontja felé, amerre Mikka mutato . Nijub gyorsan
egyeztete egyik tanácsostársával, aki épp a közelben járt, és
meghagyta, hogy hívja össze az egész falut, és kezdjék meg a
fizikai keresést, majd Carey társaságában, lassabb tempóban
köve e Timmyt, de mindkét férfi kis szögben más irányba
indult.
Carey megnyito a az elméjét, az életerő folyamának jeleit
kutatva, amit Mikka sugárzo ki magából, és rájö , hogy még
mindig benne jár. Növelte a szöget a maga és Timmy útvonala
közö , és futo pár száz métert, mielő újra próbálkozo
volna. A folyam i már elapadt.
Visszakanyarodo Timmy felé, elméjét nyitva tarto a, és
amikor újra megérezte az áramlatot, irányt változtato , hogy
párhuzamosan haladjon tovább a folyam szélén. Majdnem
nyolcszáz méteren át tarto a az irányt, majd amikor már jól
látszo , merre kell haladnia, projekcióra válto , hogy
megpróbálja bemérni Timmyt és Nijubot.
Nijub felelt is neki, és Carey felfedezte, hogy az öreg az
erőfolyam másik partján halad előre. Timmy felől nem érze
semmit. Újra meg újra próbálkozo , néhány percenként
fogadásra állítva az agyát, hogy betájolja magát az áramlathoz
képest, de csak nem találta sehol az i ú Lustát. A jelek szerint
Timmy csak az energiafolyót érezte, amelyben halad, és nem
képes kívülről érkező üzenetet venni. Mikka kisugárzásának
valami ismeretlen komponense elzárta a világtól. Bár Carey
tökéletes kondícióban volt, újabb másfél kilométert megtéve
kezde kifogyni a szuflája. Már csaknem öt kilométerre
lehe ek Lustafalvától, márpedig Mikka szerint Doreen „a
közelben” volt. Ennek ellenére az életerő szabad szemmel is
szinte látható árama semmit sem gyengülve hömpölygö
tovább. A férfi lelassíto , és érezte, hogy Nijub is így
cselekszik, bár azt nem tudta, hogy az is elfáradt, vagy csak
hozzá igazodik. Pár percnyi lassú kocogást követően magához
tért, és felgyorsíto , az öreg pedig ismét csak köve e. Amikor
Carey másodjára is kifulladt, Timmy váratlanul üzenetet
küldö , sztán és élesen. Valahol ke ejük közö járt, de jóval
előrébb, és túljuto azon a ponton, ahol még utoljára
érzékelte az erőfolyamot.
 Nijub ugyan nem érte e a háromszögelés fogalmát, mivel
fejéből hiányoztak a szükséges matema kai szimbólumok, de
a módszer minden jel szerint működö . Timmy visszafordult,
és a folyam pereménél megállt, valahol annak nyolcszáz
méteres szélességében. Carey és Nijub ekkor befelé indultak,
egymás és Timmy irányába. Na már most, ha ő és Nijub
nagyjából azonos távolságot tesznek meg, és o találkoznak
Timmyvel, ahol ő a folyam végét érzékeli, akkor Doreennek is
a közelben kell lennie. Öt perc sem telt bele, és a három férfi
megpillanto a egymást az erdőn keresztül, és találkoztak a
háromszög által kijelölt ponton. Ahogy Carey a többiekhez ért,
egy halk hang szólalt meg a fejében, de a szavak gyengén és
homályosan hangzo ak.
Carey barátom, már nem tudom sokáig tartani!
– I kell lennie valahol – szólalt meg kétségbeese en,
ahogy a másik ke ő is megérkeze . – Doreen! Doreen! –
visszhangzo kiáltása a sztáson, míg a lelógó levelek el nem
nyelték, de választ nem kapo .
– Hadd próbáljam meg én! – szólt Timmy, és lehunyta a
szemét. Tudatát és érzékeit kiterjeszte e a lehető legnagyobb
területre, és érezte, hogy az élet áramlata erősen csapkodja a
peremét, de semmi mást. Projekcióra válto , és kiküldö egy
messze hangzó Doreen! Doreen! kiáltást a fák közé, amely
messzebbre juto , ő pedig finomabb kézzel irányíto a a jelet,
mint Carey a maga kiabálását, de mégsem történt semmi.
Szeretet szeretet szeretet! lökte ki magából a nyers érzéseket a
kétségbeesés erejével… és válaszul érkeze is egy su ogás,
halkan, gyengén, elképzelhetetlenül halványan… szeretet!
Mindhárom férfi futásnak eredt: tévedhetetlenül egy pár
száz méterre álló hóbucka felé ve ék az irányt, és csak néhány
percbe telt, hogy megtalálják a bejáratot, elkotorják az
összegyűlt havat, majd félretolják az ágakat, hogy elég helyük
legyen, aztán Timmy és Carey leguggoltak a lány mellé, és
keményen dörzsölni kezdték félig megfagyo végtagjait,
miközben Nijub életre lehelt egy kis tüzet.
Carey épp csak annyi időre állt le, hogy előszedjen két
tartalék köpenyt, és Doreenre terítse őket, hadd tartsák meg
azt a kis meleget, ami a lány testében maradt, majd folyta a a
masszázst. Húga sápadt arcába lassan, fokozatosan visszatért
némi szín, hogy a barna szeplők már nem viríto ak sötét
foltokként a kicserze bőrön, légzése pedig elmélyült, amíg
hallhatóvá nem vált minden lassú, fájdalmas lélegzetvétele.
De a veszély elmúltának legbiztatóbb jele mégis az volt,
amikor az őket körülvevő életerő áramlata elgyengült,
lelassult, majd egy perc múlva gyengéden megszűnt.
A lány keze-lába már megfeketede , és felduzzadt, de
másu nem látszo ak maradandó sérülések. Ahogy ülő
helyzetbe emelték, és összeszoríto fogai közé próbáltak
diktálni a meleg tejből, Mikka ismét megszólalt.
Hozzátok ide, amíg még nem hűlt a teste, és én
megmentem a kezét meg a lábát!
Mikka! üzent vissza Timmy azonnal. Vedd át Doreen testét!
Nyisd ki a száját, és vedd rá, hogy nyeljen!
Nem tetszik ez nekem, Timmy kuzin, jö a válasz kis idő
múlva, de megcsinálom. Doreen talán megbocsátja nekem.
Még végig sem mondta, Doreen szája már ki is nyílt, és
több kortyot lenyelt a meleg folyadékból. Nem köhögö , és
nem fulladozo tőle. Ivo még egy nagy kortyot, majd a két
i ú ismét lefekte e, és folyta ák a masszírozást.
Amikor bebugyolálták, hogy Lustafalvára vigyék, a lány
magához tért, és álmosan rámosolygo megmentőire.
Beszélni is próbált, de nem tudo , majd Nijub egy gyengéd
érintéssel el is némíto a. Miközben felemelték a földről,
álomba zuhant.
Hosszú séta vezete vissza a faluba, de Doreen csont és bőr
teste két embernek nem jelente komoly terhet. Köpenyekből
hordágyat rögtönöztek, betakarták, és amikor az i ak
elfáradtak, Nijub előbb az egyiket, majd a másikat válto a a
cipelésben.
Mikka már szólt a keresőcsapatoknak, hogy megtalálták a
földi lányt, így egész tömeg várt rájuk, amikor megérkeztek.
Nijub megállt, hogy beszéljen velük, és elmagyarázza, hogyan
fedezték fel a gyermek képességeinek egy újabb alkalmazási
módját, Carey és Timmy pedig bevi ék Doreent Tári
kunyhójába. Mikka és anyja már várták őket.
Doreen ismét felébredt, a meleg tej pedig életre kelte e
régóta szunnyadó emésztőszerveit. Míg a szoba közepén
megrako tűzön újramelegíte ék az italt, Mikka elkezde
Doreen lábfejével foglalkozni. Mikor a tej elkészült, a kislány
már a kezeken dolgozo : minden egyes ujjat kis tenyerébe
fogo , és percekig szoronga a. A szobát megtöltö e az erő
érzete. Ha Mikkát le is gyengíte e, hogy meleget és életerőt
töltsön Doreen testébe, az nem tarto sokáig. Amikor
elengedte a földi lány kezét, annak feketeségét halvány színek
válto ák fel, és a duzzadás is felére lohadt. Doreen kézfején a
szinte á etsző bőr ala látszo , hogy vére erősen és simán
áramlik a testében.
Carey üzenetet küldö Maudnak és Harvey bácsinak, hogy
húgát megtalálták, és egészséges, majd a nap hátralevő
részében melle e maradt. Mire besötétede , a lány már
felült a heverőn, és beszélni is tudo , bár még nagyon gyenge
volt. Sikerült legyűrnie egy híg bálniptejes zöldségragut is.
– Miért nem adtad föl, amikor már legyengültél? – kérdezte
Carey, amikor már úgy érezte, hogy húga meg tudja védeni
magát. – Nem vagy Lusta, te is tudod! Semmi szükség nem
volt erre!
– Nem akartalak megijeszteni, Carey, és becsszóra elő
akartam bújni, és visszajönni Lustafalvára, ha már feladtam.
De olyan közel voltam! A tudatom peremén már éreztem az
irányítást; majdnem megvolt, de mégsem tudtam átkelni az
utolsó hídon, és kive teni magam! Akárhogy is próbáltam,
nem tudtam teljesen elszakadni a testemtől, és az a kis
részem, ami nem akart eltávozni, elve e az erőmet. Csak
feküdtem o , és próbálkoztam, és néha már úgy éreztem,
hogy majdnem megvan, de aztán elhalványult az érzés, és
kezdhe em elölről. Persze meg se mozdultam közben, és
egyszerűen nem ve em észre, mennyire gyengülök.
– Szokás szerint túl makacs voltál ahhoz, hogy használd a
józan eszed – Carey mosolya elve e a szavai élét. – De ha
ilyen közel jártál a kive téshez, akkor nem hiszem, hogy sok
gondod lesz vele. Ha jövőre megengedik, márpedig biztos
megadják neked azt a második lehetőséget, ami másoknak is
jár, bár lehet, hogy az édesvízi lustáknál kell majd csinálnod,
szóval akkor simán át fogsz menni a próbán.
– Nem lesz rá szükség, Carey barátom – szólalt meg egy
halk gyerekhang, és Mikka állt meg csendesen a heverő
lábánál. – Doreen máris Irányító.
A vörös hajú földi lány meglepe en fordíto a fejét
legkisebb megmentője felé.
– Így igaz – mosolyodo el a Lusta kislány. – Ezért tudtál
válaszolni Timmynek. Amikor én… ete elek… miközben a
többiek kerestek, megéreztem egy apró blokkot, amivel
küzdö él. Eltávolíto am, és bár még sose csináltam ilyet,
könnyű volt. Most már bárkinek meg tudom csinálni.
Szerintem a Lindon törzsnek nem lesz több száműzö je.
Nijub, aki épp erre az utolsó kijelentésre lépe be, ámultan
rázta a fejét.
– Hát nincs határa a gyermek hatalmának? Nem hi em,
hogy megérem ezt a napot, arról a meg szteltetésről pedig
nem is álmodtam volna, hogy az én unokám nyitja meg
elő ünk az utat. Mikka, kapcsolatba tudsz lépni Haskakével?
Ő gyengébb, mint a legtöbben, de jó fiú, és őszintén
próbálkozik. Ha belőle is ki tudnád venni azt a korlátot, ami
meggátolja…
Mikka lehunyta a szemét, a felnő ek pedig lenyűgözve
figyelték, hogy a gyermek beve a képességeit, és átnyúl a
Fehérsapkás-hegyeken. Valahol a Magas-erdő mélyén, a
hegyeken túl meg is találta a szerencsétlen fiút, aki
magányosan vacogo kis tüzénél. Csak nagyon gyengén tudta
kive teni magát, de a kislány ereje akkora volt, hogy így is
sztán megérezte.
– Addig nem tehetek érte semmit, amíg ébren van –
nyito a ki Mikka a szemét. – De beleegyeze , hogy amikor
elalszik, visszamehetek, és beleszállhatok, és akkor majd
meglátjuk, mit találok a fejében. Pont mint Doreen, ő is azt
mondja, hogy az utolsó napon nagyon közel juto a
projekcióhoz. Biztos, hogy meg tudom gyógyítani!
 – Ez egy felmérhetetlen áldás! – kiálto fel Nijub. – Közel az
idő, amelyért oly számolatlan esztendeje dolgozunk!
– Igaz, de a sötétség is közel, vagyis nekem haza kell
mennem – jegyezte meg Carey nevetve, és talpra állt. –
Vigyázzatok holnapig erre a csontkollekcióra, akkor majd
hazaviszem a szekéren!
– Még hogy csontkollekció! – próbált meg Doreen felkelni,
és körülnéze , mit vághatna bátyjához. Az kuncogva távozo .
Húga nemsokára megint a régi lesz.
Carey és Timmy másnap hazaszállíto ák, Maud pedig
azonnal ágyba dugta a lányát. Az a második nap végére már
lázadozo az anyai szigor ellen, de csak a negyedik napon
engedték felkelni, akkor sem szívesen. Egy hét sem telt bele,
és Doreen visszatért az iskolapadba, és semmi baja sem volt,
csak egy kicsivel vékonyabb le a szokásosnál.
És Irányítóvá vált.
Eljö az ideje, hogy kiderítse: őrült ötlete, melyre néhány
hónappal azelő juto , és amit bátyjával is megoszto , hogy
a bresvárokkal akar dolgozni, vajon megvalósítható-e?
Korábban nem juto eredményre, amikor megpróbált az
értelmes fákkal beszélni, de akkor még nem volt Irányító.
*
Olyan jó volt az osztályban ülni, és míg Mrs. Marble épp
egyik végeérhetetlen monológját adja elő a távoli Föld
poli kájáról, közben Mikkával trécselni Lustavárosban.
Mennem kell, Doreen. Timmy a teljes figyelmemet kéri,
hátha meg tudjuk tanítani Szondát repülni. Most csak rá kell
figyelnem.
Doreen vonakodva elbúcsúzo , és figyelmét a tanárnőjére
fordíto a. Igazság szerint az nagyon jóindulatú volt vele, újra
átve e az anyagot, amit a lány kihagyo a beavatása mia , és
a feladatokat is így oszto a ki. Egy-két kivétellel a többi tanár
is jó volt hozzá, és ha megbukik, azt csak magának köszönhe .
 – …egyfajta tömegpszichózis, ami a világtörténelemben
először fordul elő – mondta éppen a zömök, őszülő
kormány sztviselő-feleség. – Ma már minden nagy
társasháznak saját pszichológusa van, a megszoko orvosi
karon felül. További egymilliárdra becsülhető azok száma, akik
megengedhe k maguknak a magánrendelést: ezek elárasztják
a független praxisokat, egy részük hónapokig tartó
kezeléssorozaton vesz részt. Több vezető szociológus kifejezte
aggodalmát, hogy felborulhat a világ rendje, ha egy újabb
probléma, valami olyasmi, mint például a nyolcvan földévvel
ezelő vallásos ltakozások, felszabadítja az átlagemberek
lelke mélyén rejlő frusztrációkat.
Egy kéz lendült a magasba.
– De Mrs. Marble, az a rengeteg ember, akik hétről hétre
elhagyják a Földet, nem enyhí ezt a pszichózist? Mármint,
hetente fedeznek föl valahol egy új lakható bolygót, és… – a
barna hajú lány, akit inkább külsejéért, mint eszéért szere ek,
tanácstalanul inga a a kezét, majd megpróbálta folytatni –,
szóval, csak ide, a Menedékre két hajó szoko jönni évente,
mind a z városba. Most már évi négy jön, és azt mondják,
még több is lesz. Az nagyon sok ember! Mármint, több mint
száz bolygó van…
– Igen, Judy, ez tényleg sok ember – mosolygo a tanárnő.
Doreen, akinek felkelte e a figyelmét a társalgás, szomorúnak
találta ezt a mosolyt. Azt kár is le volna találgatni, hogy ez az
anyabolygó sorsa, vagy Judy értetlensége mia volt. – De a
számok rela vak – ült le az asszony a tanári asztalhoz, hogy
bekapcsolja a tridivezérlőt. – Vessük csak össze őket pár
dologgal! Minden hajó átlagosan 650 embert szállít. Évi négy
hajó érkezik mind a z városunkba. Most tegyük fel, hogy
Menedék egy átlagos Világ, bár valójában mi a régebbiek közé
tartozunk, így több embert tudunk felvenni egy év ala , mint
az újabbak. Akkor ha mind a tíz város négyszer 650 embert
vesz át évente, és kereken száz lakható bolygónk van… –
fürgén ütö e be a számokat, amelyek megjelentek a diákok
képernyőin –, az évente kétmillió-hatszázezer ember, Judy. Ez
megközelítőleg arra elég, hogy Madagaszkár népességét
stabilizálja. De a földi népesség központjait, mint például
Amazóniát, még csak nem is érin . Nem, a ól tartok, hogy
más megoldásra lesz szükség.
– Amit én nem értek – szólt közbe egy lelkes fiú –, az az,
hogy miért létezik a Behívó? Azt gondolnám, hogy mindenki
szeretne elmenni abból a zsúfoltságból egy másik Világba, de
mégis z emberből kilencet úgy kell besorozni!
– Tízből nyolcat – javíto a ki Mrs. Marble. – Az arányok
lassan javulnak. Évről évre több az önkéntes. De a Behívót
fenn kell tartani, hogy az új Világokba jusson elég orvos,
ügyvéd, botanikus, és egyéb hivatásos, akiknek kiterjedt
szakértelme odaát is kielégítő fizetéssel jár. Ezek nagyon is
boldogok a Földön. A legtöbb önkéntes rosszul fizete , félig-
meddig képzetlen munkás, akik úgy érzik, nem sokat
veszíthetnek. De fenn kell tartani az egyensúlyt.
A beszélgetés folytatódo , de Doreen figyelme
elkalandozo . A lényeg már elhangzo . A Föld túlzsúfolt, a
telepes program pedig, bár segít az éhező milliárdok
táplálásában, nem jelent teljes megoldást. Csak egy válasz
lenne kielégítő, ez viszont szóba sem került, olyan régi és
lejárt lemeznek számíto . A földi tudósok azóta dolgoznak az
élőlények időtlen semmin – vagyis a szubtéren – való
átküldésén, mióta csak sikerült az anyagtranszmi ert
tökéletesíteni, és még mindig nem jártak sikerrel. Ha egy élő
állat bemegy az egyik oldalon, holtan jön ki a másikon, és így
meg ez már negyven éve.
De a növényeket sérülés nélkül lehet átküldeni az átvivőn.
Márpedig a bresvár egy növény.
Növény, se több, se kevesebb. Tény, hogy számos
különbség van közte és bármely más ismert fafajta közö , de
alapvető szerkezetük ugyanaz. Doreennek megengedték, hogy
megtartsa az Earl Kronstadt által tavasszal kivágo fa egyes
részeit, melyeket aztán mikroszkópos vizsgálatoknak vete
alá. A bresvár nyilvánvalóan a nyitvatermők közé tartozo , és
rendkívül fejle edénynyalábokkal rendelkeze . E
„szállítósejtek” olyan sűrűn behálózták a fát, hogy az már
szilárdsága rovására ment, viszont roppant gyors
folyadékáramlást te ek lehetővé a szervezetben. Egy másik
érdekesség a protoplazmahidak kiterjedt jelenléte volt,
amelyek egy sejtközi hálózatot alko ak, méghozzá olyan
sűrűt, ami gyakorla lag idegrendszerként működö . Ezzel
együ semmit sem talált, ami megmagyarázta volna a bresvár
intelligenciáját, és arra sem talált bizonyítékot, hogy ötlete
vajon beválik-e.
Kezdetben őrült egy gondolatnak tűnt, de a saját ötlete
volt, egyedül juto el hozzá, így hát a magáévá te e, és
senkinek nem beszélt róla. Carey – a fene abba a kedves
fejébe! – volt mindig is a család esze. Legfőbb ideje, hogy a
húga is megmutassa, mire képes… már ha igaz.
Carey már kijárta az iskolát, a farm pedig télen nem sok
idejét kötö e le. Így szívesen beleegyeze , hogy ellovagoljon
Doreennel az Édesvízhez, és egy hétvégét Harperékkel, meg a
helyi Lustákkal töltsenek.
 IX. fejezet

Csípős, hideg nap volt, a hőmérséklet mínusz negyven fok

ala maradt, de amikor rátaláltak Sam Harperre, annak arca
könnyű izzadtságtól csillogo . Épp háza építésével
foglalatoskodo . Nagyon kevés telepes állt neki három aratás
elő , de Samnek már első próbálkozása is olyan szép hasznot
hozo , hogy a termés árából mindent megvásárolhato ,
kivéve a drága burkolólapokat, és a fürdőszobai
szerelvényeket. Ha a könyvei is ilyen jól fogynak majd, akkor jó
eséllyel megszedhe magát.
Careyt erős kézfogással üdvözölte, Doreent pedig
barátságos öleléssel.
– El sem hi em, mikor Brixta mesélte, de akkor hát igaz –
ereszte e el a lányt, és hátralépe . – Tényleg volt még miből
lefogynod!
Doreen játékosan meglegyinte e a férfit, de ő sem állta
meg nevetés nélkül.
– Most már Brixta az Édesvíz Klán főnöke – folyta a a
farmer –, az öreg Főtanácsos néhány hete meghalt. Úgy
hallo am, hogy szokatlan egy ilyen fiatal embert főnökké
választani, hacsak nem örökli a sztséget, de úgy tűnik, Brixta
nagyon penge gyerek. Az öregnek meg nem volt gyermeke, így
hát…
– Igen, ismerem Brixtát. Nagyon határozo fickó. Szóval
Doreen beavatása már eljuto az Édesvíz Klánhoz.
– Még messzebbre is. Egy i ú Irányító nemrég havászidra
ment, hogy egy évet a Magas-erdő Lustáival töltsön, és elvi e
a hírt az összes felvidéki klánhoz. Te meg Doreen is nagyon
híresek lesztek nemsokára.
Sam rövid idő ala sok tudást szede fel a Lustákról.
– Bárcsak fölöslegessé tehetnénk a havászid intézményét –
jegyezte meg Carey szárazon. – Gondolom, jó tapasztalat az
i aknak, de mennyivel könnyebb és gyorsabb lenne, ha olyan
szintre fejlesztenék a telepá át, hogy szóbeli üzeneteket is
küldhessenek!
– Egy nap oda is eljutnak majd – felelte Sam vidáman. – A
kis Mikkának is sikerült. De most igyunk valami forrót, aztán
nekiláthatunk a komoly munkának!
Bár Carey nem ajánlo a fel segítségét, azért vigyorogva
indult a kávéért. Messze nem ez lesz az első ház, aminek segít
a felhúzásában.
– Szerintem bölcs dolog lenne, ha először Brixtával
beszélnél, hugi, mielő a bresvárokkal próbálkozol! – jegyezte
meg a kávéja fölö .
– Igen, én is azt hiszem – bólinto Doreen. – Nem
szeretnék megsérteni valami tabut, előbb ellovagolok a
faluba, és segítséget kérek.
Egy keveset még beszélgete Cassie-vel, majd
visszamászo a nyeregbe arra a rövid időre, amíg a faluba ér,
miközben Sam és Carey folyta ák az építkezést. Carey és
Timmy már meséltek neki a helyi közösség bőséges
haszonnövényeiről, de amikor belovagolt, mégis lenyűgözte,
hány különböző fajta hoz még ilyenkor is ehető termést. Az
i eniek nyáron szüretelték le és tartósíto ák a hozam nagy
részét, de a jelek szerint volt rá valami módszerük, hogy egyes
növényeken késleltessék az érést, így azok késő őszre értek be,
a gyümölcsök pedig még a hideg évszakban is a fákon
maradtak. A tavaszt leszámítva egész évben friss gyümölcshöz
és zöldséghez juto ak.
Brixtát könnyedén megtalálta, a férfi pedig barátságosan
fogadta őt. Doreen elmagyarázta, miért jö , bár kutatásainak
végső célját nem említe e; a főnök jóindulatúan bólogato .
Még korábban azt is ő engedte meg a lánynak, hogy elvigye a
halo fák egy darabját az iskolai laborba, tanulmányozni. A
kivágo példány maradékát a Lusták apró darabokra
hasoga ák, és a ligetben ásták el, hogy elhullo társuk a
megmaradt bresvárokat táplálhassa.
– Mi mindig a tudást keressük, és bár igaz, hogy elsősorban
a bresvárokkal és más növényekkel dolgozunk, a ól még a
tudás minden formája érdekel, és ezen szívesen osztoznak –
kezdte a főnök. – Majd megkérek egy öreg Irányítót, hogy
dolgozzon veled, és vezessen az első kapcsola elvétel során.
Ha pedig megtudsz valami hasznosat, amit még nem tudunk –
mosolyodo el halványan –, csak annyit kérünk, hogy oszd
meg velünk is!
Nem tudom, mit fogok találni – felelte Doreen őszintén –,
de kérlek, ne felejtsd el, hogy nem a Lusták tudása, hanem a
mi földi tudományunk volt az is, ami fölfedezte, hogy a fáknak
nyomokban bóraxra van szükségük hanyatló intelligenciájuk
helyreállításához.
– Így igaz, kishúgom – komolyodo el Brixta – , erre teljes
joggal emlékeztetsz. A nagy tudományotokat mi nem értjük,
de sok csodára képes, és nagy eredményeket produkál.
Lássuk, a vén Harentának van-e annyi ráérő ideje, hogy
segítsen!
Pár perccel később már be is muta a a lányt egy nagyon
apró öregembernek, akinek fehér szőréhez huncut mosoly
társult.
– Az unokáim unokái öregebbek, mint te, kis vörös –
jegyezte meg a formalitásokat követően – , de még nem
vagyok olyan öreg, hogy ne tanulhassak valami újat, és ha
egymást tanítjuk, azzal mindke en csak gazdagodhatunk.
– A Lindorn törzsben vagy egy gyermek, aki máris többet
tud, mint amennyit ke en együ tanulhatnánk – jegyezte
meg Doreen szárazon.
– Igaz, de ez még nem ok arra, hogy ne is próbálkozzunk –
felelte a vénség vidáman. – Ha készen állsz, menjünk át az
o honomba, én pedig megmutatom, hogyan léphetsz
kapcsolatba a bresvárral!
Amikor a lány sötétedés elő távozo a faluból, feje majd
kicsa ant a rengeteg mindentől, amit a bresvárról tanult, és
az erőfeszítéstől, hogy kövesse az öreg precíz instrukcióit az
értelmes fákkal való beszélgetés terén. Tanára biztosíto a,
hogy a gyakorlással mindez sokkal könnyebbé fog válni, de
azért nem tűnt egyszerűnek.
 Harperék házában már az asztalon állt a vacsora, Doreen
pedig farkaséhesnek bizonyult. A Harentánál elfogyaszto
gyümölcsök épp csak csillapíto ák a húshoz szoko gyomor
éhét. Cassie, akinek arca kipirult a tűzhely hőjétől – ezt nem
csak főzésre használták, de a kis házat is így fűtö ék – szerető
gondoskodással ve e körül a két i ú vendéget, és megpróbált
minél többet beléjük diktálni.
Jeannie, ez a szégyenlős kislány, aki szemlátomást imádta
mostohaapját, és csüngö minden szaván, ráve e Doreent,
hogy evés után kicsiknek való játékokat játsszon vele, Harper
pedig áthívta Willy Millert családostul – Kronstad al még
mindig nem voltak jóban – , hogy töltsék velük az estét.
A két Miller gyerek is beszállt a lányok játékába, majd mind
a négyen kabátot húztak, és kimentek a szta holdfénybe
játszani. A felnő ek éjfélig beszélge ek és pletykálkodtak,
aztán Millerék vonakodva úgy döntö ek, hogy ideje a kicsiket
ágyba dugni.
Amikor Doreen visszatért a házba, egy matrac már ki volt
terítve a padlón a tűzhely mellé, de Cassie inte neki a fejével,
hogy ők ke en fognak a hálóban aludni. A lány szabódni
próbált, de Sam csa anósat vert a hátsójára.
– Nekem ne pimaszkodj, i ú hölgy! Te még lábadozol,
úgyhogy jó meleg ágyban fogsz aludni. Carey meg én
megleszünk idekinn.
Doreen szerényen megadta magát, levetkőzö , és bebújt az
ágyba a háziasszony mellé. De megbosszulta az önkényes
eljárást, mert amikor Cassie a bresvárfákról érdeklődö , jó két
óra hosszat tarto a ébren az idősebb nőt beszámolójával.
Csak akkor hallgato el, amikor észreve e, hogy az őszinte
érdeklődése melle is belealudt.
Mind későn ébredtek, Harenta pedig már az ajtó elő állt,
mielő végeztek volna kései reggelijükkel. Sam és Carey evés
után rögtön nekilá ak a munkának, a vén Lusta pedig
elveze e Doreent a fához, amelyet az első kapcsola elvételre
kiválaszto neki.
– Valamit meg kell értened, kicsi húgom – mondta az öreg
komoran, amikor beléptek a fák közé. – A bresvárok nem
olyanok, mint mi, nem különülnek el egymástól. Egyéniségek
ugyan, mégis valamilyen szinten osztoznak egymás
gondolatain. Amikor egyikükkel beszélsz, akkor azzal az egy
fával beszélsz, de egy gyengébb szinten mindegyikükhöz
szólsz. Érezni fogod a többi jelenlétét, de nem szabad
foglalkoznod velük.
Doreen bólinto , hogy ér , és oldalra lépe , nehogy
belerúgjon egy facsemetébe, ami az útjában állt.
– Igen, a bresvárok megint sokfelé kihajto ak – ve e észre
Harenta a mozdulatot, mire a lány rádöbbent, hogy a karcsú
növény egy fiatal bresvár. Megállt, hogy közelebbről is
szemügyre vegye, majd érdeklődve néze körül. A liget
parkszerű kinézete most még határozo abbá vált, mint
amikor utoljára i járt; az aljnövényzet és a kisebb bokrok
szinte mind eltűntek. A friss sarj olyan helyen nő , ahol
korábban egy sűrű csalitos állt. Mire megnő, bőven lesz elég
helye, hogy elérje teljes magasságát. Az ére ebb intelligens
fák a környéken mind hasonlóan előnyös helyzetben voltak.
Harenta megérze valamit a lány meglepetéséből.
– Nem, nem a fák irto ák ki és tünte ék el a bozótot, bár
ők is megtehe ék volna. Mi takaríto uk el, az ő kérésükre. A
múlt nyáron több mint száz palántát ülte ünk ki, pedig
korábban már ö el is boldogok voltunk.
– Az egyes fáknak van nevük? – kérdezte Doreen, a
csemete elé térdelve. Nagyon szép fácska volt, friss, sima
kéreg boríto a, és még hiányzo belőle az öregek nehézkes
kereksége.
– Úgy nem, ahogy mi használjuk őket, bár az öregek
azonosítókat rendelnek hozzájuk – a vénember egy pillanatra
lehunyta a szemét. – Amennyire a nyelv meg tudja formálni,
ez a kis teremtmény i Fazz.
– Fazz. Milyen szép név – simoga a meg Doreen
gyengéden a friss levelecskéket. – Te meg én jó barátok
leszünk, Fazz. Nagyon jó barátok.
– Az öregek érzik, hogy tetszik neked – szólt Harenta, majd
megtorpant. Halkabban folyta a: – Azt mondják, hogy ér k,
mit szeretnél, és felfogják az időtlen semmi fogalmát.
Engedélyezik neked, hogy átküldd rajta Fazzt – a vénség
inkább csodálkozónak tűnt, semmint ijedtnek.
Doreen semmit sem érze , nem gondolta, hogy idegen
ujjak nyúlkálnának az agyában, a fák ezek szerint mégis
kiolvasták a szándékait.
– Hadd próbáljam meg! – könyörgö . – Közvetlenül akarok
beszélni velük, hogy elmagyarázzam, mit szeretnék elérni!
A vénség megvonta csontos vállát, a lány pedig érezte,
hogy korábbi, kitörő barátságossága egy kissé visszahúzódik.
Harenta nyilván rájö , hogy kezdenek komolyra fordulni a
dolgok.
Mivel a távolság nem sokat számíto , Doreen lefeküdt Fazz
mellé a földre, és amennyire csak tudta, kiüríte e az elméjét.
A Lustákkal ellentétben a fák nem érzéki benyomásokkal
kommunikáltak. Az álla érzékek olyan sokban különböztek az
övéiktől, hogy kevés közös pontot lehete volna így felállítani.
Az emberek kedvéért a fák szavakat formáltak üzeneteikben,
de ez lassú, nehézkes művelet volt. Közben az embert, akivel
kapcsolatba léptek, túlterhelte az összegyűlt elmék borzasztó
ereje, mégis türelmesen kelle várakoznia, és keményen
őriznie saját önazonosságát, miala egyik szó a másik után
formálódo meg lassan az agyában. Gyakorlással ugyan
könnyebbé vált a dolog, de a beszélgetésben résztvevő
Irányítók nem egyszer elveszte ék valóságérzéküket, és
magával sodorta őket az élmény. Ha ez megtörtént, a fák
beszünte ék a kommunikációt, visszahúzódtak, így elkerülték,
hogy kárt tegyenek valakiben. De akkor is nyugtalanító élmény
volt, és roppant ijesztő annak, aki átélte.
Üdvözlet… Doreen… szólalt meg egy átható hang a lány
fejében, és ezernyi szövevényes kérdés, számtalan
jelentésárnyalat volt jelen ebben az egyetlen, lassú
mondatban. Doreen eltökélten figyelmen kívül hagyo
mindent, magukat a szavakat kivéve. A számos apró benyomás
egyike, amit azonnal megérze , a jóváhagyás volt. Érzékelte,
hogy ez egy másik egyéntől érkezik, nem a ól, aki beszél. Mi…
örülünk… végtelen hosszú szünet… hogy… i … vagy… nem…
tudjuk… meg… mondani… amire… halvány zavarodo ság…
kíváncsi… vagy… de… valamivel hosszabb szünet… szerintünk…
működni… fog… gyakorolj… tanítsd… i ú… Fazzt… és ezzel
vége le . A bölcs, öreg elmék eltűntek.
Amikor Doreen kinyito a a szemét, olyan fáradtság le
úrrá rajta, mintha egész nap keményen dolgozo volna.
Miközben felült, Harenta is üzenetet kapo , de ő állva
hallga a végig. Pár másodperc múlva ő is kinyito a a szemét.
– Azt üzenik neked, hogy tudnak a korábbi
próbálkozásodról, de nem mertek válaszolni – a vénember
udvarias hangja kicsit vádlóan hangzo . – Kárt tehe ek volna
az elmédben, ha akkor beszélnek hozzád, amikor még nem
vagy erőd teljében.
– Hát, most, hogy már beszéltem velük, ezt el is hiszem –
felelte Doreen józanul. Majd elnyomhatatlan jókedve újra
felszínre tört, és pajkosan tanárára mosolygo . – Mondok
valamit, nagy bölcsességű Harenta. Ha megbocsátja nekem,
hogy bepróbálkoztam a fáknál, még mielő Irányító le em, én
elmesélem, mi is az a terv, amibe az imént beleegyeztek.
– Ahogy tegnap már mondtam, tanulni is szeretnék, nem
csak tanítani – felelte Harenta komoran. De vén szemében
megcsillant valami.
A hazáig vezető hosszú úton Doreen első sikereiről mesélt a
bátyjának, és azt is elmondta neki, hogyan fogado örökbe
egy fát.
– Anyu elviselte, amikor hazavi em egy polipátot, egy
földimókust, még egy apró macskaszárnyat is – fejezte be a
történetét kuncogva. – De vajon mit szól, ha egy fával állítok
be hozzá?
– Hazahozod? Hát nem csak átülteted Fazzt? – kérdezte
Carey csodálkozva.
– Nem igazán. Vagyis csak átmene leg. Amíg kicsi,
megfelelő táplálás melle egy dézsányi földből is elegendő
tápanyaghoz juthat. Még pár hónap, és kiásom, és időnként
hazaviszem, bár az ideje nagy részét így is a földben fogja
tölteni, az erede helyén. Mellesleg a suliban még a héten
kikeverek neki egy speciális növénytápszert, és kiviszem hozzá.
Harenta is odafigyel, hogy nagyon figyelmesen gondozzák, és
ebbe az öreg fák is mind beleegyeztek.
– Nem keveset intéztél egyetlen nap ala , hugi – felelte
Carey elgondolkozva, majd elhallgato . Doreen még mindig
nem árulta el neki, mi a végső célja ennek a sok, alapos
előkészületnek. A férfinak az a kellemetlen érzése támadt,
hogy talán még megbánja, hogy ennyit segíte neki, mielő
véget ér az egész. A végső cél még Doreen elő sem volt
világos, de közvetlen tervei is állandó pezsgésben tarto ák. A
jelenlegi év után még egy osztályt ki kelle járnia az iskolában.
A farm körül is rengeteg, állandó feladata volt. Carey ugyan
felválto a némelyikben, de még így is sok minden maradt rá.
Mint újdonsült Irányítónak, legalább hetente egyszer elvárták
Lustafalván is, hogy gyakoroljon az idősebbekkel. Aztán o
volt Fazz, és az édesvízi Lusták. Fazz…
*
Késő tavasszal hozta el Fazzt a Sheldon-tanyára, amikor a fa
nagyjából egy-menedékéves lehete . Már több mint
félméteresre nő meg, és kezdte felölteni azt a zömök
kerekséget, ami a kifejle fák sajátja. Nehogy a kelleténél több
hajszálgyökeret tépjen el, Doreen minden földet kiemelt a
törzs körül, ezzel együ ülte e egy nagy dézsába, mely a fa
mozgó o hona le . Amikor kite ék a napra a farm elülső
udvarán, a növény saját bevallása szerint határozo an
kellemesen érezte magát.
A speciális növénytápszer, amit Doreen precízen kiszámolt
mennyiségben adagolt neki, legalább akkora hatással volt Fazz
fejlődésére, mint a bórax le volna. A bóralapú sókra
következetesen kis mennyiségben volt szüksége mind a
növekedéshez, mind az okosodáshoz, de ennél többet nem
tudo felhasználni. Fazz tökéletesen uralta saját
tápanyagbevitelét, és pontosan a szükséges mennyiséget
ve e fel. De amikor a tápszerre került sor, néha már-már
falánkká vált, amiről Doreennek eszébe juto , hogy fája végső
soron még gyereknek számít. A lányt kíváncsivá te e ez a nagy
étvágy, és rendszeres látogatásai egyikén rákérdeze az öreg
fáknál, vajon élvezik-e az evést. Azok tagadólag feleltek.
Amikor a kis fa étvágya és növekedése iránt érdeklődö , azok
egymás közö tárgyaltak egy darabig, majd azzal a válasszal
álltak elő, hogy Fazz szándékosan növesz magát a lehető
leggyorsabban. Arról is tájékozta ák, hogy majd megvizsgálják
Fazz felpörgete növekedését, és helyreteszik, ha valamiben
túlzásba esne. Doreen valamelyest megnyugodva tért vissza a
tanyán végze munkájához.
A következő téli szünetben átküldte Fazzt az
anyagtranszmi eren, életében először.
A fa ekkor volt másfél éves, és már több mint 120 cm
magas. Dézsáját is nagyobbra kelle cserélni, mert egyes
hosszabb gyökerei fémet érve elkezdtek körbetekeredni.
Dézsával és földjével együ ötven kilónál is többet nyomo ,
Careynek és Harvey bácsinak együ esen kelle felpakolniuk a
kocsira. Doreen kisebbfajta csődületet kelte , amikor
beállíto vele az átvivő épületébe.
Az operátor, Vén Hamrick – ő volt a legöregebb ember a
bolygón, és olyan régóta viselte ezt a jelzőt, hogy a neve
részévé vált – ellökte magát a műszerfaltól, és előjö a kis
fülkéjéből, hogy beszéljen a lánnyal. Doreen sosem érte e,
miért, de az öreg mindig is különösen kedves volt vele, és jó
barátok le ek.
– Mi a fene ez, Doreen? – kérdezte a férfi, és csodálkozva
vakarta meg ősz fejét. A következő évben készült nyugdíjba
menni, száz-egynéhány évét mégis jó erőben viselte. Azóta
kezelte Menedékváros gépét, amióta azt húsz évvel korábban
beindíto ák.
– Egy bresvárfa, egy nagyon különleges növény. Egy
levelezőtársamnak szeretném átküldeni a Földre, aki majd
beviszi a botanikaóráira, és elvégez rajta pár tesztet, amit én
i nem tudok megcsinálni.
– Egy rakás papírmunka lesz vele – felelte Vén Hamrick
megértő mosolylyal. Az átvitel díjtalan volt, mivel a K. K. maga
volt a küldő fél, de a személyes tárgyak szállítása precíz
engedélyezést kívánt meg.
– I az egész rakás – vigyorgo Doreen, és átadta a
papírköteget. Legfelül díszelge a személyes tárgy átküldési
jóváhagyás, Hamrick fele esének, az állomásfőnöknek az
aláírásával. Ala a a K. K. Közegészségügyi Osztály Fertőző
Betegségek Szakosztályának igazolása feküdt – vagyis egyetlen
fáradt, öreg orvosé és a mellé beoszto ápolóé, akik nem
örültek a zavarásnak –, mely kijelente e, hogy Fazz a
vizsgálatok szerint sem kívül, sem belül nem hordoz veszélyes
bacilusokat, és nem jelent egészségügyi veszélyt a Földre.
Aztán levelek következtek, melyeket Mrs. Marble és az
állomásfőnök válto ak a témában. Az egyéb papírok közö
volt még egy használa útmutató a bresvár gondozásáról és
táplálásáról, mely majd elkíséri Fazzt az utazásai során.
Hamrick nem törődö a papírhalom tartalmával, csak a
jóváhagyás és az igazolás érdekelte, melyeket iktato ,
valamint az útmutató, amelyet a fa dézsájához erősíte .
A technikusok, akik az öreg felügyelete ala dolgoztak,
kezdték feltölteni a pla ormot. Menedék Világa délelő
sugárzo át, és délután fogado árut, az aznapi sugárzással
pedig már majdnem végeztek. Fazz az utolsó szállítmánnyal
tart.
Doreen, akinek már sokkal jobban ment a dolog, nyito
szemmel sugározta át búcsúját: Sok sikert, kis barátom!
Ne… félj… érkeze lassan a válasz. Meg… fogom…
csinálni…
Szentbeszédek sora villant fel a lány fejében, melyek a
túlzo önbizalom veszélyeire figyelmezte ek, de mindet
elvete e anélkül, hogy átküldte volna. Fazz úgysem értené,
Doreen pedig bízo az öreg fák értékítéletében, akik szerint
meg lehet csinálni a dolgot. Inkább annak a lehetősége
aggaszto a, hogy Fazz telepa kusan érzékeny emberre
bukkan a Földön, és megpróbál beszélni hozzá. Ezt
határozo an meg lto a neki, mint ahogy arra is
figyelmezte e, hogy levelezőtársa nem Irányító, és nem is tud
a bresvárok intelligenciájáról. De Fazz akkor is még csak
gyerek, aki teljesen egyedül marad egy idegen Világon.
A technikusok elhátráltak a pla ormtól, a figyelmeztető
jelzések kigyulladtak, Vén Hamrick pedig finoman beállíto
két műszert, majd megnyomta a vörös gombot. A pla ormra
helyeze tárgyak elhomályosultak, elhalványultak, végül
eltűntek.
Doreen elhagyta az épületet, és szívében aggodalommal
hajto haza a traktorján. Egy hét múlva fogja megtudni a
választ.
Két nappal később azonban a rádió nyugtalanító híreket
közve te . A szerkesztő szakíto a meg az előre felve zenei
összeállítást, hogy tragédiáról számoljon be.
– Egy kereskedelmi árukat tartalmazó doboz felnyitása
során idős férfi hol estére bukkantak a K. K. raktárépületében
– közölte a monoton hang. – A test melle egy üzenetet
találtak, amely szerint a Föld Közpon Kormánya ismételten
megtagadta az áldoza ól az engedélyt, hogy átsugározza
magát, így ez maradt az egyetlen módja annak, hogy
bebizonyítsa: képes sértetlenül átkelni az anyagátvivőn. A
levélben ezután egy hosszadalmas leírás következe , amely
elsősorban arra ado utasításokat, hogyan kell az emberi
„életerőt” összpontosítani. Hallgatóink emlékezhetnek rá,
hogy mintegy három földévvel ezelő soha nem láto
mennyiségű, halo fana kus érkeze Világunkra, akik mind
azt vallo ák, hogy felfedezték az élő átvitel tkát. Sok más
kolóniát is eláraszto ak hasonlóképp megtéveszte emberek,
akik életükkel fize ek a kiváltságért, hogy tévedésük
bizonyítást nyerhessen.
A műsor visszatért a zenéhez, Doreen pedig a
gondolataihoz. Ha próbálkozása kudarcba fullad, Fazz pedig
belehal, azt sosem bocsátja meg magának. És vajon joga van a
saját életét kockáztatni, amikor halála annyi bánatot hozna a
szere eire?
Fazznak egy nappal azelő kelle visszaérkeznie, hogy
megkezdődne az iskola. Doreen aznap reggel olyan
szétszórtan végezte a feladatait, hogy Maudnak kétszer is
élesen rá kelle szólnia, de amikor a rádió hívást jelze , ő
ugro elsőként a mikrofonhoz. Kétszer is potyára ve e fel a
beszélőt, de harmadjára Vén Hamrick kedves hangja szólt
bele, és közölte, hogy személyes küldeménye érkeze a
Transzmi er Épületbe.
 – Máris o vagyok, Mr. Hamrick – felelte lelkesen, és már
rohant is kifelé. Sajnos a traktort Carey és Harvey bácsi
használták, és ragaszkodtak hozzá, hogy befejezzék a munkát,
mielő átadnák a járgányt. Így csaknem két órába telt, hogy a
gép kagylóülésében zötykölődve elinduljon Menedékváros
felé.
Amint belépe az épületbe, megpillanto a Fazzt, akit kézre
esően az ajtó közelébe te ek le. Két lépés közö üzenetet
küldö a növénynek: egészség-boldogság-siker-öröm? Mire
két lassú, nehézkes szót kapo válaszul: részleges… siker.
Vén Hamrick, aki épp ráért, odainte neki, és hívo két
fiatalembert, hogy tegyék Fazzt a traktor platójára. Kezében
egy papírcsomót tarto .
– I a barátod beszámolója. Mivel nem volt lezárva,
belelapoztam, és úgy látszik, az a fő felfedezése, hogy ilyen fa
nem létezhet… és nincs is! Ja, és ide kérek egy aláírást!
Doreen nevetve írta alá a papírt. Pár perccel később a
traktor már teljes sebességgel brummogo hazafelé, Fazz
pedig földlabdájától kipárnázva tűrte a bukkanókat.
Mi az, hogy részleges kudarc, Fazz? sugározta át Doreen.
Meg… sérültem… érkeze a meglepő válasz, első.. út…
során… második… sikeres… nem… tanultam… sérülés… mia …
Szóval Fazz kezde önbizalma összeomlo ! De élt, és minden
jel szerint jól volt.
Vissza… kell… mennem… folytatódo a lassú, nehézkes
üzenet. Leg… közelebb… meg… találom… mi… árto …
Addig nem, fiacskám, amíg nem beszéltünk az öregekkel,
határozta el Doreen magában. A fának csak ennyit üzent: Nem
veszélyes?
Nem… de… most… Öregek… Tanácsába… hogy… majd
tétován kereste a szavakat… izolálni… analizálni… sérülést…
vigyél… haza…?
Doreen érezte, hogy kínosan elpirul. Hála az égnek, hogy a
fáknak nincs szeme! Hazaviszlek, üzente, majd elhallgato .

É
Hosszú út várt rájuk az Édesvíz felső folyásáig.
*
A fák egymás közö a jelek szerint ugyanolyan lassan
kommunikáltak, mint az emberekkel. Több mint három
hónapba telt, amíg Fazz, akiről épp valami odatévedt parazita
növény indáit fejte e le óvatosan, megszólíto a: készen…
állok…
A fiatal elme há erében Doreen megérezte a bresvárok
egyesíte tudatának jelenlétét és jóváhagyását.
A második utat már nehezebb volt megszervezni, mint az
elsőt, és végül legalább annyiba be kelle avatnia
levelezőtársát, hogy a transzmi er fiatal fákra gyakorolt
hatását vizsgálja. Amikor végül gondoskodo fája
visszatéréséről, Doreen felkereste Mrs. Marble-t, hogy
elmondja neki: barátnője a Földön arra kérte, hogy küldjenek
neki egy másik fát is. A jó asszony, akinek fogalma sem volt
róla, hogy ugyanazt a fát küldi el másodszorra, megírta a
szükséges igénylést, amire a kellő idő elteltével meg is kapták
a jóváhagyást.
Carey, akit húga beszerveze segítőnek e második utazásra,
mogorván nézte végig az egész procedúrát, de azért segíte
átültetni Fazzt a dézsájába, és elszállítani az átvivőhöz. Doreen
még mindig nem ava a be, de már erősen gyanakodo a lány
végső céljaira. És azok nem tetsze ek neki.
Ezú al Fazz már másnap hazatért, és amikor Doreen és
Carey eljö ek érte, azonnal átsugározta a lánynak: meg…
találtam… megoldást…
Az bátyjára pillanto , de az láthatóan nem ve e az adást,
így csak megpaskolta a fa növésben levő törzsét: majd később
beszélünk, kis barátom!
Ezú al Fazz úgy döntö , hogy a dézsában marad, és eltölt
egy kis időt a Sheldon-farmon. A következő hetek során
Doreen minden adódó alkalommal meglátoga a őt az első
kertben, hogy leckéket vegyen tőle az életerő ak v
irányításáról. Amikor a tavasz első, zöld hajtásai megjelentek a
közeli erdőben, Fazz közölte vele, hogy egy időre vissza kell
ültetnie a földbe, a lány pedig vissza is szállíto a az
Édesvízhez. Careyt épp lefoglalta a tavaszi szántás, de Sam
Harper rászánta az időt, hogy segítsen Fazzt a helyére ültetni.
Az erede lyukat ki kelle mélyíteni, nagyobb gyökereinek
pedig árkokat ásni – ezek egy része már kétszer körbeért a
dézsa körül. Amikor a fa végül szólt, hogy többet nem
tehetnek érte, és Doreen készülődni kezde a hazaútra, Fazz
még egyszer megállíto a.
Hozd… vissza… dézsát… harminc… nap… múlva… üzente.
Akkor… együ … átugrunk…
Doreen boldogan tért haza, ahol elmondta Careynek, hogy
szándékában áll átsugároznia magát a Földre.
 X. fejezet

Varinov English türelmes ember volt – egy határvidéki bolygó

biztonsági vezetőjének ez alapfeltétel –, de most kezdte
feladni.
– Nézz ide, Doreen! – szólt határozo an. – Nincs kedvem
tovább vitázni. A válaszom nem, és ez végleges. Továbbá
szeretném, ha távol tartanád magad e ől a helytől, és nem
nyaggatnád szegény Vén Hamricket! Az öregnek elég baja van
ennek a szemétrakásnak a működtetésével, nem kellesz még
te is a nyakára!
Doreen azonban épp olyan eltökélt volt, mint a főnök.
– Varrie, ha Fazz azt mondja, hogy lehetséges, akkor
lehetséges. És ki vagy te, hogy útját álld a legnagyobb
tudományos felfedezésnek azóta, hogy feltalálták ezt a
szörnyeteget, amiről épp vitázunk?
Válasz helye English hátat fordíto , és inte két
technikusnak. Azok megragadták a dézsa két fülét, és a teher
ala felnyögve kicipelték az ajtón. Doreen csípőre te kézzel
figyelte, miközben arca olyan vörös színt öltö , mint a szeplői
voltak.
Vén Hamrick ősz fejét a konzul fölé hajto a, és csak szeme
sarkából pislanto a lányra, ahogy az átvivő pla ormon a
ládák és bálák elhomályosultak, és eltűntek. Doreen
lehetetlent kért, pláne tőle.
– Varrie English, te… fulladj meg! – fejezte be Doreen
füstölögve. Haja dühösen lobogo , ahogy makacsul
hátravete e a fejét válaszul a biztonsági főnök
önkényeskedésére. De amikor az közelebb lépe hozzá, és
udvarias főhajtással ajtót mutato neki, a lány egy további szó
nélkül távozo .
A traktor és a tréler o állt az ajtó elő , de Fazz felpakolása
meghaladta Doreen erejét. A dús lombú bresvár már csaknem
egy mázsát nyomo dézsástul.
 A lány végignéze a földúton, Careyt és Timmyt keresve, de
sehol nem lá a őket. Körbesétált, hogy ellásson a következő
utcáig, ahonnét észre is ve e, hogy a két férfi épp felé tart.
Timmy valamivel érzékenyebb volt Doreen hangulatára, így
megérezte a dühét, habár a lány nem sugározta szándékosan.
Szőrös arcán lassú mosoly terült szét, majd finom
határozo sággal Doreen agyába is beférkőzö , és béke-
elégede ség-nyugalom-lazítás-pihenés üzenetet csúsztato át
neki. A lány dühösen szakíto a meg a kapcsolatot, de még
érezte a férfi puha kacagását, ahogy az visszavonult. Eddigre
testben is egymás mellé értek, Carey cserze arcán pedig
vigyor jelent meg.
– Tudha ad volna, hugi! Elő kell állnunk valami
bizonyítékkal, anélkül nem várhatod, hogy Hamrick és English
higgyen neked!
– Kérlek, Carey, ne leckéztess! – felelte Doreen mereven,
ahogy sarkon fordult, és a traktorhoz veze e őket. – Én is
sztában vagyok a tényekkel. Az a te bajod, hogy nem vagy
egész biztos a dologban, és igazándiból nem is akarod, hogy
megpróbáljam.
– Te azt mondod, hogy igen, Fazz meg azt, hogy alighanem
– vonta meg Carey széles vállát. – Ez az alighanem zavar
engem… csak jobban örülnék, ha nem pont az én húgom
próbálkozna meg az első utazással.
– De csak én tudom megcsinálni, Carey! – lágyult el
Doreen. – Ó, persze hogy bárki megtanulhatná. Ha Timmyt
érdekelné, Fazz egy óra ala megtaníthatná neki. És még egy
ilyen hozzád hasonló fafej is meg tudná tanulni. Pont ez a
lényeg. Nem viccből kockáztatom az életemet. Ez az egész
emberiségnek előnyére válna!
– Nahát, kösz a bizalmat, hugi! – felelte Carey szárazon.
Timmyvel felkapták Fazz dézsáját, és a plató végébe
pakolták, könnyedén elbírva a súllyal. Aztán Carey felugro a
vezetőülésbe, társai pedig a tréler oldalához rögzíte fapadon
foglaltak helyet. A férfi előretolta a gázkart, a traktor pedig
halk szisszenéssel elindult. Két perc ala kiértek a városból az
okkerszín mezőre.
É
 – Még ma visszaviszed Fazzt az Édesvíz felső folyásához? –
kérdezte Carey, ahogy begördültek az o honi udvarra.
– Nem, hacsak ő nem ragaszkodik hozzá – simoga a meg
Doreen a tömzsi fa kérgét. Rövid, néma párbeszéd zajlo le
köztük, majd a lány így folyta a: – Még egy hé g kényelmesen
elvan a dézsában, és szívesen i marad, ha szeretnénk.
Ezzel még egyszer megverege e a törzset, majd bement a
házba, a férfiak pedig kerestek a fának egy helyet, ahol a nap
hátralevő részében még magába szívhatja a fényt. Aztán
Timmy elbúcsúzo , és hazaindult, Carey pedig befordult a
pajtába, hogy megbeszéljen valamit Harvey bácsival, mielő
kinézne a földekre. Kora tavaszra járt az idő, és a tavalyi tarlót
épp most szánto ák be a földbe, hogy tápanyagot biztosítson
a vetésre váró idei mogyorónak.
Maud már készíte e az ebédet, Doreen pedig besegíte a
főzésbe és a délelő takarításba, a serpenyőkön és a seprűn
élve ki neheztelését. A család épp befejezte könnyű ebédjét,
amikor egy traktor berregését hallo ák meg odakintről. Carey
épp időben ért az ajtóhoz, hogy az első kopogtatásra kinyissa,
és beeressze Somm Harpert.
A farmer arca komornak tűnt, és egy újságot szorongato a
kezében, abból a fajtából, amit mindennap átsugároztak a
Földről, és a helyi rádióban is beolvastak.
– Rossz hírek, Carey. Amazóniában forradalom tört ki. Nem
szerveze felkelés a Földi Központ ellen, amit a biztonsági
erők leverhetnének, hanem a helyi kormányzat összeomlása,
minden létező szinten. A legjobb szó rá az anarchia, és máris
elterjedt a brazil szektorból, ahonnét elindult, egészen a
nyuga par g.
Carey elve e a felajánlo újságot, és á uto a. A
beszámoló rövid volt, de éles hangú. Egy rövid kommentár is
tartozo hozzá. A világ vezető pszichiátereit állíto ák rá a
problémára, akik huszonnégy órán belül ki is adtak egy
nyilatkozatot. A hatóságok összeomlását a tömegpszichózis
számlájára írták, amely már évek óta halmozódo , és amelyre
többször is felhívták az illetékesek figyelmét. A Földön
eluralkodo a klausztrofóbia, és gyorsan terjedt a vén glóbusz
sebhelyes felszínén. Az emberek leginkább önmaguk ellen
lázadnak, és több helyet követelnek. Az utca arc nélküli
embere arcért kiált, a tridi elő eddig kábán ülő lajhárok
végre kikapcsolták a mágikus nyugidobozt. Mint valami
hatalmas, lassú féreg, amelyet milliárdnyi sejt alkot, az
emberek a vezetőik ellen fordulnak, és a lehetetlent követelik:
jobb életet mindenkinek. Mindeközben ledobják magukról a
kormányzás és a szabályok önként vállalt kötelékeit, a
pszichózis pedig rákként terjed az emberiség testében.
Carey felhívta Harper figyelmét e nyilatkozatra, az pedig
értőn bólinto .
– Tudom, hogy éreznek az o honiak, bár az meglep, hogy
még ennyiüknek volt vér a pucájában, hogy tegyenek is
valamit. A frusztráció még aznap elkezd gyűlni, amikor
megszületsz, és csak akkor fogy el, ha meghalsz, a testedet
pedig a tengerbe teme k, hogy táplálja a következő
generációt. Mindenki he negyvennyolc órát dolgozik, mert
nincs elég szórakoztató-központ, és mindenki tudja, hogy az
összes álláshely, kivéve egy pár milliót, csak kitalált műfeladat,
hogy a lehető legkevesebb szenvedéssel múljon az idő. A
többség mégis annyira apa kus, hogy behívót kell nekik
küldeni, hogy átköltözzenek az egyik kolóniára.
– Mi i egymilliót is be tudnánk fogadni évente a következű
száz év folyamán – jegyezte meg Carey lassan, elgondolkozva.
– De csak pár ezren érkeznek. És ugyanezt lehet elmondani
még száz másik Világról, plusz újabb lakható bolygókat
fedeznek föl minden héten! – ezzel megfordult, és Doreenért
kiálto .
Hangjából annyi sürgetés érződö , hogy a lány rohanvást
érkeze . Amikor meglá a húga kíváncsi arcát, így folyta a:
– Épp most szóltam Timmynek. Viszszamegyünk a városba.
Megkapod az esélyedet az átvivővel.
Amikor Doreen kérdő pillantást vete rá, a kezébe nyomta
az újságot. A lány sebesen á uto a a beszámolót.
– Carey! Ez pontosan az, amiről Mrs. Marble pár hónapja
beszélt a suliban! Mindenki tudta, hogy ha lázadás tör ki, azzal
veszélybe kerül az egész világ rendje.
 – Lehet, hogy én is megbolondultam, hugi, de ha kockára
akarod tenni az életedet, akkor a legkevesebb, amit tehetünk,
hogy adunk rá egy lehetőséget. Nagy esély van rá, hogy ha
nyilvánosságra hozzák az élő átvitel megoldását, az véget vet a
zavargásoknak. De legalábbis megpróbálhatjuk.
Carey a traktorhoz kapcsolta az utánfutót, és a ház elé állt
vele, amíg Doreen elmesélte Harpernek az elmúlt évben
végze munkájának a lényegét, és összefoglalta az
eredményeit. Fazz utazásai során érzékelte azt az erőhatást,
ami szerinte szétrombolja az álla szervezet érzékeny
mátrixát, és elmondta Doreennek, mit kell tenni, hogy ennek
elejét vegyék.
– A lényeg a visszahúzódás, Sam: magadba kell zárkóznod,
de annyira, hogy szinte semmi ne maradjon belőled odakint,
amit sokkhatás érhet. A gép minden egyes atomot hiba és
változtatás nélkül továbbít, de valahol a széthullás és
összeállás során bekövetkezik egy megrázkódtatás, ami
biztosabban öl, mint a bunkósbot. Az első átvitel egy kicsit
megárto Fazznak, mert még nem tudta, mire kell figyelnie,
de a következők már simán mentek neki. Szerinte én is meg
tudom csinálni, ahogy bármelyik értelmes lény. Még
Irányítónak se kell lenni hozzá, bár az segít. És gondolj bele, ha
sikerül! Miénk lesz az egész galaxis, és ilyen anarchista
lázadások soha többé nem fordulnak elő!
– Engem meggyőztél – vigyorodo el Sam, de aztán
elkomorodva te e hozzá: – De hogy lehetsz biztos benne,
hogy nem halsz bele, mint az a sok száz másik, akik
megpróbálták, még mielő be lto ák volna az egészet? A
növényi és az álla anyagcsere teljesen más, és ki tudja igazán,
hogy működnek a bresvárok szellemi képességei?
– Ha valaki, akkor én tudom. Pont ez a lényeg, Sam! Én
ember vagyok, nem állat, és tudok uralkodni magamon, vissza
tudom vonni a tudatomat úgy, ahogy egyetlen értelem nélküli
állat sem lenne képes.
– Doreen, ugye tudod, hogy némelyik fana kus, aki
meghalt átvitel közben, pontosan ugyanezt állíto a? Nem
kevesen vallo ák, hogy mentális erő védi őket, hogy az elme
uralja a testet, meg ilyenek. De egy se élte túl, ahogy az az
öregember is meghalt, akit pár hónapja találtak meg egy
ládában!
– De egyikük se tudo annyit, és nem kapo olyan képzést,
mint én, Sam.
Nem értek rá tovább vitatkozni. Megérkeze Timmy, és
Carey segítségével felte e Fazzt a platóra.
– Ne jöjjek én is, Carey? – kérdezte Harper. – Oda tudok
csapni, ha eldurvul a helyzet.
– Kösz, de nem. Úgy próbáljuk megcsinálni, hogy senkinek
se essen baja, legalábbis fizikailag ne.
A nagydarab farmer figyelte, ahogy a többiek a járgányba
zsúfolódnak, és nekivágnak a poros földútnak, majd bement a
házba, hogy Mauddal együ várják a híreket.
Carey hozo egy ponyvát, és bár Fazz kicsit ltakozo az
ellen, hogy elzárják leveleit a nap sugaraitól, a férfi leboríto a
az utánfutót. Doreen jókora érdeklődést kelte azzal, hogy
háromszor is elránga a fáját az átvivőhöz, így mostanra már
az egész város hallo a azt az állítását, mely szerint képes
épségben átsugározni magát. Kár le volna közhírré tenni,
hogy újból próbálkozik.
Délutánra járt, amikor megérkeztek, és épp senki sem várt
a transzmi er állomás elő . Carey és Timmy gyorsan leve ék
Fazzt a ponyva alól, és bevi ék az épületbe, Doreennel a
nyomukban. Az aznapi műszak már majdnem véget ért, a
három technikus az utolsó darabokat pakolta át az átviteli
pla ormról a tárolókba. Vén Hamrick az irányítófülkében ült,
és a nap eseményeit könyvelte.
Amikor felnéze a főkönyvből, és megpillanto a a három
közelgő fiatalt, bosszúsan felsóhajto . Ez a Doreen volt a
legmakacsabb nőszemély, akit valaha is ismert, még rosszabb,
mint az anyja. Maud Sheldon volt az egyetlen nő Menedék
Világán, aki valaha is házassági ajánlatot kapo Claud
Hamricktől, és amikor udvarias határozo sággal nemet
mondo , mert férje emlékét jobban szere e, az öreg
visszavonult állandó magányába. A kötelező házasság
törvényét nem ve ék olyan szigorúan. De Hamrick még
mindig csodálta az asszonyt, és Doreen, aki nagyon hasonlíto
anyjára, kiemelt helyet kapo a szívében.
Varinov English nincs látótávolságban, sóhajto fel Carey
megkönnyebbülten. Jó barátja volt a biztonsági főnöknek, és
nem szerete volna már az átsugárzás elő összetűzni vele.
A három technikus – tönkrement földművesek, akik
kénytelenek voltak átmenni a közszolgálatba – nyíltan
röhögcsélt, miközben az utolsó adag árut gördíte e ki a
teremből. Ahogy bezárult mögö ük az ajtó, Hamrick fáradt
sóhajjal talpra állt, és kinyito a a fülkéje ajtaját. Kilépe , hogy
szembenézzen Careyvel, de a fiatalember arcán valami olyat
láto , ami megtorpanásra készte e.
– Ham, azt akarom, hogy küld Doreent és a fáját a Földre,
ahogy kérte! Arra kérlek, hogy tedd meg önként! De ha nem,
akkor kényszeríteni foglak.
Hamrick jogos felháborodásában kihúzta magát, de aztán
elernyeszte e a vállát. Carey Sheldon őt soha nem tudná
kényszeríteni, de az i ú olyan nyilvánvalóan komolyan beszélt,
hogy az öreg kénytelen volt tudomásul venni: nem akar
rosszat. Azonban túl sokan haltak már meg azért, mert
biztosra ve ék: megtalálták a megoldást; így inkább érvekkel
fogja meggyőzni, ahelye , hogy kidobná a fiút.
Lassan megcsóválta a fejét, és már nyito a a száját, hogy
elmagyarázza a dolog lehetetlenségét, nem csak jogi, hanem
emberi szempontból is. De amikor beszélni kezde volna,
hirtelen a padlóhoz szögezte valami erő, amit nem érze , és
nem is tudo felfogni; eközben idegen ujjak nyúltak bele az
agyába, gerincén pedig jeges zsibbadás áramlo végig. Vadul
küzdö a külső erő ellen, ami át akarta venni a mozgató
idegrendszere fele az irányítást, de veszíte , és érezte, hogy
sarkon fordul, és kénytelen lassú, botladozó léptekkel az
irányítófülke felé venni az irányt.
Gyorsan alkalmazkodo , így mire az ajtóhoz ért, már
kezde ráérezni a védekezésre. Hatalmas erőfeszítéssel –
amelyről tudta, hogy nem bírja sokáig – összeszede annyi
akaraterőt, hogy megforduljon, és kinyissa a száját, bár hang
nem jö ki rajta. Ekkor az ujjak eltűntek a fejéből, ő pedig csak
állt remegve, mint egy vénember, aki rajta messze túlmutató
dolgokkal került szembe.
Carey komor volt és hajthatatlan, tekintetét
rezzenéstelenül szögezte Hamrick ráncos arcára. Az öreg
remegő kézzel simíto a meg a homlokát, és sikerült
kinyögnie:
– Ne kényszeríts, Carey! Ne tedd! Olyan ő nekem, mint a
saját lányom. Nem tudnám megölni!
– Doreen azt mondja, hogy meg tudja csinálni, és se maga,
se én nem értünk hozzá annyira, hogy kételkedjünk benne. De
maga se szere jobban, mint én, öregem!
– Ne! – su ogta Hamrick még egyszer ltakozón, de ekkor
az ujjak visszatértek, még nagyobb számban, mint azelő , ő
pedig megérezte mögö ük Doreen jelenlétét, és ekkor
döbbent rá, hogy előzőleg Carey és Timmy támadtak rá. Teste
mereven fordult be az ajtón, ült le az irányítópult elé, de ekkor
megrémült, milyen ügyetlenül mozognak az ujjai, és tudta,
hogy így el fogja rontani az átvitelt. Amikor a fiatalok
megérezték az együ működési szándékot, a hideg ujjak
magára hagyták.
Carey és Timmy gyorsan az átviteli pla ormra helyezték
Fazz dézsáját, Hamrick pedig még mindig remegő kézzel
ak válta az energiaforrást. Ahogy a hatalmas gépezet
bemelegede , megnyomta a gombot, amely a Földnek jelezte
az átviteli szándékot, és a megszoko nál kicsivel lassabban, de
a műszerfalon fel is villant a készenlé lámpa. A földi
operátort meglephe e a megszoko ru ntól való eltérés. De
még hogy meg fog lepődni, amikor egy halo , fiatal lány
bukkan fel elő e a pla ormon!
Az öreg lehunyta a szemét, és próbált nem gondolni rá, de
amikor kinyito a, Doreent pillanto a meg az emelvényen:
csuko szemmel feküdt a fája melle , mintha aludna. Lassan,
felszínesen lélegze , arca kifejezéstelenné vált. Carey inte ,
hogy kezdhe , ő pedig elátkozta magát, mint a világ
legszerencsétlenebb emberét, és megnyomta a gombot.
Doreen és a fa elhomályosultak, majd pedig eltűntek, ő
pedig a tenyerébe hajto a a fejét, és az öregek frusztrált
keserűségével felzokogo .
Ekkor valami beazonosíthatatlan csusszant gyengéden és
finoman a gondolatai közé, a gyógyulás és a jóvátétel érzése.
Carey érintését ismerte fel benne. Az üzenet elcsi to a,
akarata ellenére is megnyugta a, míg össze nem szedte magát
annyira, hogy felüljön, megtörölje a szemét, és átnézze a
műszerfalat. Az üresen meredt rá, csak a készenlé lámpák és
a normál üzemi jelzések muta ák, hogy működik. Felnyúlt,
hogy megigazítson egy ellenállás-szabályozót, és visszaállítsa a
feszültséget arra az értékre, ahol a jel fogadása op mális, és
egy perc elteltével lassan visszakapcsolta a gépet adásról
vételi üzemmódra.
Aztán csak ült o , szíve helyén tompa sajgással, tudva,
hogy a lány halo . Carey és Timmy besétáltak a fülkébe, és
megálltak mögö e. Ahogy rápillanto a fiatalok arcára, Careyt
nyugodtnak és érzéketlennek lá a, Timmy pedig szokásos
töprengő arckifejezését viselte bundája ala ; az a csodálatos
és megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy két i ú isten
társaságában üldögél.
Kigyulladt a sárga figyelmeztető jelzés. A Föld küldeni akar
valamit.
Ismét remegő kézzel végze el néhány apró igazítást, majd
az emelvény fele levegőben megjelent a jól ismert remegés,
és megjelent Doreen, meg a fája. A lány mozdulatlanul feküdt,
de mielő még belegondolhato volna, hogy minek küldték
vissza a hol estet, a vörös szempillák megrezdültek, az i ú
keblek beszívták a levegőt, végül a lány mosolyogva
feltápászkodo , és feléjük indult a pla ormon keresztül,
tartása pedig valamiképp egy istennőre emlékeztete .
Amikor a fülkébe ért, izgato an átölelte az öreget, és a
bocsánatát kérte mindazért, amire kényszeríte ék, már
megint csak a kicsi Doreen Sheldon volt, vele pedig csak
vénséges elméje játszadozo . Ideje le volna hazamenni, és
lefeküdni.
Hazafelé menet Doreen elmesélte, milyen könnyű útja volt,
milyen simán zárta el az életerőt önmagában, hogy ne érje
sérülés, és mennyire megrökönyödö és megrémült az
operátor a túloldalon, amikor ő megjelent a pla ormon.
Amikor végre megérte e, mi történt, nem is akarta
visszaküldeni, de Fazz segítségével kényszeríte ék, hogy
beindítsa a készüléket.
– És biztos vagy benne, hogy nem csak Irányítók tudják
megtanulni az átvitelt? – kérdezte Carey, amikor a lelkesedés
már kissé lecsillapodo bennük.
– Simán. Nem kell hozzá más, csak megérteni, hogyan
húzódhatsz vissza önmagadba. Egy kis összpontosítás kérdése
az egész. Tartok tőle, hogy állatokat sose lehet majd átküldeni,
de mindenkit mást igen, akiben megvan az összpontosításhoz
kellő intelligencia.
– Reggel értesítem a K. K.-t – ve egy mély levegőt Carey. –
A hír azonnal lecsendesíthe a földi lázongásokat, amint
közzéteszik. Nekünk viszont most van egy újabb problémánk.
Hogyan bír majd el a Menedéken élő százezer ember azzal a
milliós tömeggel, akik a következő egy évben csatlakoznak
hozzánk?
Doreen azonban csak mosolyogva néze Antares
óriáscsillagába, amely lila fénnyel buko alá a távolban. A K. K.
jelentős túlterheléssel fog szembenézni, akárcsak a többi Világ
kormánya, de majd megoldják valahogy.
II. RÉSZ
 XI. fejezet

Timmy a falu széléhez közeledve lelassíto a lépteit, ahogy az

egyik házból vitatkozás zaja ütö e meg a fülét. A levegőben
úgy izzo a feszültség, hogy dús szemöldöke megremege az
akaratlanul is felfogo érzelmektől. Egy idős Lusta próbálta
fogyatkozó akaratát egy rendetlen unokájára kényszeríteni, de
nem volt könnyű dolga.
Bár sötétede , Doreen pedig már várta, mégis megtorpant,
érzékeny arcáról aggodalom sütö , ahogy belépe a hatalmas
gyümölcs egyre hosszabbodó árnyékába. Az öreget
Himkerának hívták, bölcs és elismert vezető volt, a törzsi
tanács tagja; a rakoncátlan unoka pedig az i ú Szimilik, aki a
leendő Irányítók előzetes tréningje során nagyon ígéretesnek
bizonyult. A fiú még kiskorában elveszíte e az apját, anyja –
Himkera lánya – pedig nem ment férjhez újra. Az öreg volt az
egyetlen apafigura, akit Szimilik ismert, márpedig az
engedelmes Lusta gyerekek nagyon ritkán vesznek össze az
apjukkal.
– De én nem akarok ma este a beavatásra várók iskolájába
menni! – makacskodo a fiú. – Minden nap a szőrtelen suliba
járok. Az nem elég? A barátaim meg várnak a Keresztúton.
Nem akarom, hogy hiába várjanak!
– Igen, a földgyerekek várnak rád – felelte Himkera
dühösen, és bár öreges hangja elhalkult, azért még erős volt.
– De mi van a lustafalvi barátaiddal? Ők is várnak, és
számítanak rá, hogy megjelensz a csoportban, és velük együ
tanulod az Élet misztériumát. De te hol leszel? Odakint
üldögélsz az egyik olyan állat hátán, amit a földemberek
megfélemlítés és erőszak révén irányítanak, és a mi szépséges
vidékünkön üldözitek egymást fel-alá, csak azért, hogy
kiderüljön, kinek a lova gyorsabb! Nem tanulsz semmit,
ráadásul még veszélynek is kiteszed magad. Talán neked már
nem szent az élet? Azt akarod, hogy az őseid számtalan
nemzedéke során aprólékosan összegyűjtö tudás
használatlanul haljon ki? Vagy…
 Timmy ekkor sarkon fordult, és a beszéd végét meg sem
várva továbbindult. Sok hasonló vita tombolt mostanság az
általában oly békés faluban, szinte minden esetben az
öregeket és az i akat állítva szembe egymással. Néhány
majdnem felnő földember szinte minden este
lovasversenyeket rendeze , melyek mindkét bolygó népe
körében nagyon népszerűvé váltak. Az i ú Lusták értékes
lovasoknak számíto ak, hisz az állatokhoz fűződő affinitásuk,
amit a beavatásra felkészítő gyakorlatokon szereztek, képessé
te e őket, hogy még a nem versenyzésre tenyészte lovakból
is kihozzák a maximumot. Timmy úgy hallo a, hogy később
azok a farmerek, akik megengedhe ék maguknak, már
kreditbankókat is felte ek egymás ellen, és megfize ék a
legjobb Lustákat, hogy üljék meg a lovaikat. Carey Sheldon
mesélte, hogy a városban él néhány K. K.-alkalmazo , akik jól
fizető másodállásra te ek szert azzal, hogy hivatásos
bukmékerré váltak. Sok idő és még több szöveg kelle hozzá,
amíg Carey beleverte Timmy egyszerű agyába, mi is az a
bukméker, de amikor végre megérte e, szabályosan rosszul
le a gondola ól. Ami unatkozó fiúk ártalmatlan sportjának
indult, az mára a felnő ek időtöltésévé vált, és egyre kevésbé
számíto játéknak.
Timmy elgondolkozva, homlokát ráncolva te e meg a
Sheldon-farmra vezető három kilométert, megszoko sebes
irama is meglassult. Amikor alig két nemzedékkel ezelő a
földlakók először leszálltak a Világra, egyetlen Lusta sem
sejthe e, hogy a Szőrtelenek száma végtelen, vagy hogy
mennyien fognak kivándorolni hozzájuk, miután Doreen
Sheldon – ezelő két évvel – megoldo a az élő anyag
átvitelét. A földi tudósoknak drogokkal és hipnózissal sikerült
leutánozniuk a lány által tökéletesíte életerő-visszavonási
technikát. A földemberek most már sűrű rajokban áramlo ak
Menedékre, az elmúlt két évben átlagosan kétezer-ötszázan
naponta, és a korábban még tágas bolygó már érezte a
következményeket. Igaz, még mindig voltak kiterjedt
erdőségek, ahol földiek nem, és Lustákból is csak elszórt
törzsek éltek, de a nagy partvidéki pusztákon, ahol a hatalmas
mezők és a bőséges csapadék megkönnyíte ék a
földművelést, már zsúfoltság uralkodo .
 Egész sötét le , mire felhágo a nagy, kényelmes farmház
elő lépcsőkre, és bekopogo . Maud Sheldon egy pillanatra
rá már ajtót is nyito , sovány arcán üdvözlő mosoly terült el,
amikor meglá a Timmyt. Néha látszo , még mindig nem
nyugodo bele a gondolatba, hogy Doreen egy Lustához
menjen feleségül, de már rég lemondo arról, hogy küzdjön
ellene.
Doreennel a tágas nappali közepén találkoztak, és melegen
megcsókolták egymást; a lány karcsú, szeplős keze beletúrt a
férfi tarkóján a sűrű bundába. Maud érzéseit szteletben
tartva Timmy virtllevélköpenybe bújt, bár az enyhe tavaszi
időben nem le volna rá szüksége. A köpenyviselés már
csaknem mindenü elfogado á vált azokban az esetekben,
amikor az őslakók földi emberek társaságára számíto ak; ez
csak egyike volt a számos változásnak, amit a jövevények
válto ak ki a Lusta közösségekben.
Doreen elhúzódo a könnyed ölelésből, és a férfi arcába
néze . Karcsú vonásai komoly arckifejezést öltö ek, amikor
megszólalt.
– Mi bánt, kedves?
– Üljünk ki a teraszra, és elmondom! – fordult Timmy az
ajtó felé, miközben gyengéden átkarolta a lány derekát. Marge
lépe ki a konyhából, és barátságosan mosolygo gyakran
láto vendégükre. Már majdnem egy éve hozzáment
Careyhez, kora őszre várták első gyermeküket. Az esküvő elő
z kilót leado , de karcsúsága csak pár hónapig tarto ,
mielő teherbe ese .
Mögö e Carey széles válla töltö e ki az ajtónyílást.
– El ne bóklásszatok megint egyedül! – szólt utánuk, amikor
meglá a őket. Doreen pofát vágva lépe ki a házból. Amikor
Timmyvel helyet foglaltak a kopo , de kényelmes hintában,
ami finoman lenge a terasztetőről lógó láncain, Doreen
szorosan a keze közé fogta a férfi ujjait. Egy kis darabig
csendben hintáztak, a lány türelmesen várt, amíg párja
gondolatait rendezte.
Timmy meglepe en tapasztalta, hogy egészen addig nem
juto döntésre, amíg nem érezte Doreent a karjaiban, akkor
viszont rögtön elkerülhetetlenné vált. El kell mennie.
– Doreen, tudod te, mi az a havászid? – kérdezte hirtelen.
– Igen, azt jelen , hogy hosszú út, vagy éves séta – hajolt
előre a lány, hogy a férfi félrefordíto arcába nézhessen.
– Várj csak, arra is mondják, amikor a fiatal Irányítók néha
elutaznak, hogy meglátogassanak más törzseket, és
megtudják, milyen újdonságokat találtak ki az Irányítás terén.
– Így igaz, de ez még nem minden – mosolygo Timmy az
árnyékban. – Ezek a havászidok tarto ák össze a Lusták népét
régebb óta, mint ahogy számon tudnánk tartani; ez
magyarázza, hogy egy pár milliós népnek, amely szétszóródo
az egész bolygón, hogy lehet közös nyelve, és nagy vonalakban
hasonló társadalmi rendje. Általában olyan fiatalemberek
indulnak útnak, akik még nem állnak készen a párválasztásra
és a családalapításra, és ez nagyon fontos része a
kultúránknak – i elhallgato , majd lassan, sztán
hangsúlyozva folyta a. – Doreen, én havászidra fogok menni,
nagyon hosszú útra, és vissza se jövök addig, amíg jövő
tavasszal ki nem hajtanak a növények. Felkeresek minden
egyes törzset, ami a földemberek közelében él, és remélem,
mire visszatérek, megbékél a lelkem. De muszáj nekivágnom!
Doreen egy hosszú percig dermedten ült, és amikor
megszólalt, szigorúan uralkodo halk hangján.
– Miért, Timmy? Miért mész el alig egy hé el az esküvőnk
elő ?
Timmy felé fordult, hogy a lány szemébe nézhessen. A Világ
két holdja közül a kisebbik és gyorsabbik megjelent a kele
hegyek erdős csúcsai fele , és halvány fénybe boríto a
Doreen szeplős, barnára sült bőrét, kiemelte nagy szemeit, és
a vékony ajkán ülő zavart kifejezést.
– Nehéz ezt elmagyarázni, de megpróbálom, mert nem
akarlak szomorúan i hagyni. Féltem a népemet! Minden nap
egyre több régi dolgot látok eltűnni, ahogy a múltbeli jó
szokásokat semmibe veszik a fiatalok. A gyerekeink földi
iskolába járnak, ahol sokat tanulnak, és ez jó. De amikor
hazatérnek, már nem akarják megtanulni a Lusták útját,
kineve k az elődeik bölcsességét, és nem érdeklik őket a
természet tkai. Ez még nem olyan gyakori, de egyre többször
fordul elő. Én pedig nem tudom eldönteni, hogy ez most jó
vagy rossz. Ti egy nagyszerű nép vagytok, Szőrtelenek, és
hatalmas dolgokat visztek véghez. De mi is olyan közel
vagyunk ahhoz, hogy elérjük, amiért már nagyon régóta
dolgoztunk, olyan nagyon közel… – harapo az ajkába, Doreen
pedig némán, értőn bólinto . A Lusták integrálása a népesebb
földi közösségekbe simán és gyorsan zajlo , már a bolygó
minden iskolájában együ tanult a két faj, és a programot
eleinte érő erőszakos incidensek is megritkultak. Tudomásuk
szerint ő és Timmy lesznek az első vegyes házaspár, de
később, ahogy a fajok szabadon elkeverednek, biztos többen
is akadnak majd.
De az is igaz, hogy a Lusták végre a határán állnak egy ősi
probléma megoldásának: a fizikai objektumok mentális erővel
való irányításának. Három év telt el azóta, hogy Mikka á örte
a korlátait, és egy évre rá öccse, Szanda is köve e őt. De a két
gyereknek nem sikerült másokat is rávezetniük erre a
felfedezésre, képességeik így egyedülállóak maradtak.
– Miben reménykedsz, Timmy, mit fogsz megtudni?
A nyúlánk Lusta felkelt, és végigsétált a terasz hosszában;
szőrös talpa nem ütö zajt a viharvert deszkákon.
– Tudni akarom, hogyan befolyásolja a közösségeket a
földemberekkel való kapcsolat. Tudni akarom, lehet-e együ
élni veletek anélkül, hogy elnyelnétek minket. Tudni akarom,
hogy fejlődhetünk-e még azokban a képességekben, amikért
megdolgoztunk, vagy el kell tűnnie az éle ormánknak!
– És olyan rossz lenne, ha eltűnne, ha cserébe úgy
élhetnétek, mint mi? – kérdezte Doreen puhatolózva.
Timmy a terasz szélére lépe , és meredten bámult ki a kora
estébe.
– Ki tudná megmondani? Jobb Irányítani a világot,
amelyben élünk, vagy jobb átalakítani az igényeink szerint?
Eltérő utakon indultunk, a eid meg az enyémek, és sok-sok
évnyi utazás végén találkoztunk i , ezen a bolygón. Ti
megváltoztatjátok a természetet, amerre csak mentek,
á ormáljátok, átalakítjátok a vidéket magatok körül, az
élőlényekkel együ , úgy, ahogy nektek tetszik. Mi
változatlanul hagyjuk a világot, de befolyásoljuk azt, az
élőlényekkel egyetemben, hogy ellássanak mindazzal, amire
szükségünk van. Ti tárgyakat használtok eszköz gyanánt, mi
gondolatokat. És úgy néz ki, hogy gyorsabban fejlődtök
nálunk, mert olyan hatalmassá váltatok, hogy hozzátok képest
mi csak egy marék homok vagyunk az elhagyo tengerparton.
Meglehet, hogy mi rossz utat köve ünk, és régóta utaztunk a
nagy semmi felé. De mégis…
– A kis Mikka – jegyezte meg Doreen halkan.
– Mikka, aztán Szanda. Még mindig nem tudjuk, mi
mindenre képesek. Csak az idő és a felnő é válás hozza elő
teljes erejüket.
– De arra még sokat kell várni, Timmy. Még egy év is hosszú
idő. Nem tudom megígérni, hogy még i leszek, amikor
visszatérsz – hangja érdesen szólt, és könnyek bujkáltak
mögö e.
– Nem akarlak lekötni ilyen hosszú időre. A jegyességünk
ezzel megszűnt. Ha még nem leszel férjnél, mikor visszajövök…
akkor majd meglátjuk.
A lány felkelt, és a teraszon át a férfi karjaiba vete e magát,
sovány arcán könnyek futo ak végig, egész testét rázta a
zokogás. De sírógörcse csak egy pillana g tarto , aztán
visszanyerte az önuralmát, kihúzta magát, és csókra nyújto a
az arcát. Timmy ráhajolt, de az érintés rövidnek és
örömtelennek bizonyult; aztán a férfi eltávozo .
Doreen visszabotladozo a hintáig, és belerogyo . Az ajtó
kinyílt, Marge pedig hozzá siete , és karjába zárta sógornőjét.
Doreen a dús keblek közé fúrta az arcát, és hagyta, hogy a
keserű gyász kiáradjon a szeméből.
Timmy még hallo a a hüppögését, ahogy kilépe a
kertkapun, de megacélozta magát, és mozgásra kényszeríte e
elnehezült lábát; az pedig levi e az ösvényen, ki az éjszakába.
*
 Amikor az Antares másnap magasztosan felemelkede a
Fehérsapkás-hegyek fölé, Timmy már útra kelt. Nem volt nála
más, csupán köpenye, vállán pedig egy kis málhazsák. Még
élelmet is csak vészhelyzetre csomagolt. Rendes körülmények
közö majd azt eszi, amit út közben talál. Léptei egyenletes
tempóban falták a kilométereket, zsákja a hátán himbálózo ,
ő pedig kiélvezte i on erejét, az izmok mozgásának játékát
bundája ala . A „primi v” lé ormának is megvannak a maga
örömei, melyekről az elpuhult földemberek mit sem
tudhatnak.
A nap kilépe a hegycsúcsok mögül, és a környező fákra
onto a lilás fényét. A férfi az erdő egy hosszú nyúlványát
szelte épp keresztül, amely a Fehérsapkások oldalát boríto a,
és egészen a tenger melle kinő Lustafalváig nyúlt. Félórányi
futással elhagyta a sűrűt, és a termékeny tengerpar síkság
dús füvére ért. Timmy észak-északkelet, az Édesvíz-folyó
völgye felé tarto . Bal kéz felől jó huszonöt kilométer széles
mező terült el, melyet az Édesvíz egyik mellékága táplált, azon
túl pedig a szürke, viharos tenger következe . Jobb oldalon az
erdő fokozatosan tűnt el a hegyoldalon, míg végül egy vékony,
a völgy felé tartó fasorrá fogyo .
A Lusták o honáig 45 kilométert kelle megtennie; Timmy
délben hagyta el Sam Harper farmját, amely a legészakibb
birtok volt errefelé. Sam első könyvét, a Gazdálkodás
Menedéken címmel ekkoriban minden újonnan érkező telepes
megkapta más, kevésbé magas szintű szövegek társaságában.
Második műve, a Természetes Növénytermesztés Alapelvei,
egy általánosabb érvényű tanulmány volt a mezőgazdaság
alapjairól, mely több telepesbolygón is bestsellerré vált annak
ellenére, hogy rendhagyó módon közelíte e meg az extenzív
művelés kérdését.
Timmy megpillanto a Samet, aki a földjén dolgozo , és
integete neki, de nem ment oda a házhoz. Cassie ismét anya
le , újabb kislánya születe . Sam a Világon mindenkinek
elmesélte, aki csak meghallga a, hogy egészen addig
próbálkoznak majd, amíg fiuk nem szüle k; már helyi vicc is
szólt róla, hogy a kerítésük minden oszlopára jut majd egy
lány, mire ez megtörténik. A kerítésnek huszonkét oszlopa
volt.
Pár percre rá Timmy beért a völgy felső, összeszűkülő
részébe. Egyenesen Brixta háza felé ve e az irányt, aki az
ajtóban fogadta.
– Üdvözöllek, Timmy, aki a Fák Népének barátja vagy –
mondta halkan, karját a hagyományos bará üdvözlésnek
megfelelően keresztbe téve.
– Üdv, Brixta – felelte vendége hasonló szertartásossággal.
– Havászidra érkeztem hozzád, Hazátlan, barátok nélküli,
feleség nélküli, gyermektelen férfiként. Ételt és szállást kérek
híreimért cserébe.
Brixta sötét szeme tágra nyílt, de jól fogadta a hírt, hogy
egy szomszédja, aki alig félnapi futásra lakik innen, havászid
keretében látogatja meg.
– Házam ajtaja nyitva áll. Minden, ami idebent vár, a éd,
ezt egész népem nevében mondom. Most pedig hadd hívjam
össze őket, hogy elmesélhesd – folyta a széles vigyorral –
mindazt, amit hosszú utad során megtudtál.
Timmy nem viszonozta a mosolyt.
– Igen, híreket hozok – mondta komoran, de ennyiben
hagyta a dolgot. Brixta is kijózanodo , és szólt nejének, hogy
készítsen ennivalót a vendégnek.
Az étel természetesen vegetáriánus volt, és nagyon finom.
Evés után Timmy pihent egy keveset, majd csendben
elbeszélgete Brixtával, amíg a törzs odakint össze nem gyűlt.
Amikor végül kilépe az ajtón, hogy első közönségével
találkozzon, gondolatai már le sztultak, és készen állt az
előadásra.
A hatalmas ligetnek nagyjából a közepén jókora üres terület
volt, ahol nem nő ek fák; a Fák Népe i gyűlt össze teljes
számban. Körülö ük enyhe szellő fújdogált az óriás
örökzöldek lombjai közö , susogo a több ezer haszonnövény,
melyek kisebb-nagyobb csoportokban futo ak fel a nagy fák
ágaira, hullámzó kacsokkal ölelték körbe a széles törzseket, és
fáról fára ágaztak tova, mintha primi v és nyugtalanítóan
gyönyörű hidak égi hálózatát alkotnák. A fák közö elszórtan
rengeteg apró ágyás díszelge , melyekben ehető gyökerek
nő ek a föld ala ; ezeket is gondozták és szüretelték, de
há érbe szorultak azon növények mögö , amelyek évről évre,
újraültetés nélkül is termést hoztak. A Lusták nem kedvelték a
destruk v jellegű kertészkedést, és csak azért foglalkoztak a
lenéze egynyári növényekkel, mert ezek amúgy is
elpusztulnának, amikor a magjuk beérik.
Timmy fellépe a sztás szélén álló, kisebb kiemelkedésre,
mely afféle természetes pódiumot formált, és várt. Brixta a
vendég elé állt, és karját felemelve csendet kért.
– Fák Népe! – szólalt meg, miután mindenki
elcsendesede . – Timmy barátunk a Lindorn törzséből nagy
havászidra indult; népéből sok évszak óta ő az első, aki
nekivágo , és mi vagyunk az első hely, ahol megpihen. Arra
kérlek teket, hogy meséljetek neki mindarról, amit nem tud,
és ami segíthet Világunk más népeinek; valamint arra, hogy
hallgassátok meg az ő bölcs szavait!
A Lusták sosem tapsolnak, és a törzs más módon sem
reagált e bemutatásra. Brixta hátralépe , hogy Timmy
átvegye a helyét, és szembenézzen a száz felnő el és
számtalan utódjukkal, akik némán várták, mit fog mondani.
Hirtelen borzalmas lámpaláz fogta el, és mindennél jobban
szerete volna lelépni a pódiumról, átvágni a sűrűn, és meg
sem állni a nyílt mezőig; repítse a lába minél messzebb innen!
De ez szóba sem jöhete . Mély levegőt ve , és kinyito a a
száját. A szavakat ki kelle mondani.
– Fák Népe! Nem hírt hozok, nem is tudást, fejem pedig
kérdésekkel, nem válaszokkal van tele. Félelem lakozik a
szívemben, rosszul és keveset alszom. Álmok kísértenek,
gonosz álmok, melyek szünet nélkül kínoznak. Látom
népünket, ahogy megoszlik és szétszakad, az apa fia ellen, a
testvér nővére ellen fordul. Ez még nem következe be, de
félek a jövőtől! A Tengerpart Népe magáévá teszi a
Szőrtelenek szokásait. Úgy hajszolják a jövevények nagy
tudását, hogy közben nem törődnek a saját képességeik
gyakorlásával. Törzsemben él két gyermek, unokahúgom és
unokafivérem, akik nagyobb erőkkel bírnak, mint bárki a
Lusták közt, társaik mégsem törődnek velük, inkább a
Szőrtelenekhez futkosnak. Nem tetszik ez az út, amelyre
i aink lépnek, de nem áll hatalmamban, hogy meg ltsam
nekik, és nem is vagyok meggyőződve arról, hogy ezt kell-e
tennem. A Szőrtelenek Népe megszámlálhatatlan, mint
vízcseppek az óceánban, képességeik pedig furcsák ugyan, de
hatalmasak. Jól tesszük, ha tanulunk tőlük. Azonban… mi
magunk is sokat tanultunk, lassan és nehézkesen haladtunk
előre, de fejlődtünk, irányíto uk a természet erőit, és ráve ük
őket, hogy minket szolgáljanak. Úgy alko unk, hogy közben
nem pusz to unk, és ezt az életelvet a Szőrtelenek nem
ismerik, még csak nem is ér k. Így hát most elétek állok, és
azt kérdezem: a kapcsolatotok a Szőrtelenekkel minden
téren hasznot hoz nektek?
Az elő e ülő Lusták dühösen reagáltak szavaira, és többen
is felálltak, hogy választ adjanak neki. Mindegyikük
körülnéze , és végül a legidősebb kivételével visszaültek a
helyükre. Az i eniek legalább a jó modorukat megőrizték. A
talpon maradt pátriárka lehete vagy kétszáz éves, bár erős
hangja és fiatalos tartása meghazudtolta ősz bundáját.
– Üdvözöllek, i ú havászidjáró – kezdte udvariasan. – Rég
lá uk i arcodat, és szívesen fogadunk. De nem értem
szavaidat, és nem is hiszek bennük. Barátságunk a
Szőrtelenekkel, különösképp Sam Harperrel és Carey
Sheldonnal, mást sem hozo nekünk, mint jólétet és
gazdagságot. Te magad is jelen voltál, amikor dühösen
szegültünk szembe Szőrtelen szomszédainkkal, és tudod,
milyen jó vége le az esetnek. Most gondozo aink, a
bresvárfák, erősre és magasra nőnek a nap fényében,
bölcsességük, akárcsak a miénk, napról napra gyarapszik. Ez
mind nem következhete volna be, ha a Szőrtelenek nem
sietnek a segítségünkre. Sam Harper birtoka a bolygó
büszkesége, nézegetős történeteit pedig minden farmer
ismeri. A szomszéd törzsek sem maradnak ki semmiből, hiszen
szabadon terjesztjük a bresvároktól kapo tudást mindenfelé,
és minden nap valami újat tanulunk a növények
termesztéséről és gondozásáról. A mi falunkban nem történt
semmi aggasztó, az i ak hallgatnak az idősekre, a Szőrtelenek
pedig szorgalmasan ellátnak minket ama csodálatos
tápszerrel, amit bóraxnak hívnak, és ami a bresvárok
szükséglete. Nem értjük, mi szükség van hát küldetésedre.
Ezzel leült, Timmy pedig felkelt, hogy röviden megfeleljen
neki.
– Köszönöm a bölcs öreg szavait, és örülök, hogy a Fák
Népe boldog és elégede . Büszke vagyok rá, hogy nekem is
volt egy kis szerepem, bármilyen csekély is, ennek elérésében.
De csak egy törzs vagytok a sok közül. A Szőrtelenek közül
csak néhány kiválaszto emberrel álltok kapcsolatban, de
félek, ahogy múlik az idő, egyre több földember költözik e
szép völgybe és az ala unk elterülő csodás mezőre, hozzájuk
fűződő viszonyotok pedig változni fog majd. De most
magatokra hagylak, és folytatom utamat, a tudást keresve.
Ezzel sztelge az egybegyűlteknek, és elsétált. Amikor
elérte a fák peremét, ügetésre válto , és mire elhagyta az
utolsó lugast is, felve e azt a kényelmes tempót, amellyel sok
kilométert tud megtenni naponta. Hosszú út vár még rá.
 XII. fejezet

Timmy északkeletnek fordult, miután elhagyta a lako

vidéket, hogy célba vegye a környék egyetlen átjáróját, amely
átvezet a Fehérsapkás-hegyeken túlra. Amint nyílt terepre ért,
alig másfél kilométerre a ól a meredek rézsütől, ami északról
váratlanul lezárta az Édesvíz-völgyet, hátranéze , mert
megérze egy jelenlétet. Háta mögül fiatal lány lépe ki a fák
közül, picivel gyorsabb tempóban annál, amit a férfi diktált, és
nemsokára mellé is ért. Nyilvánvalóan beavatatlan volt még,
és bár csinos arca és nyúlánk teste a leendő szépség ígéretét
rejte e magában, most mégsem volt más, mint egy sovány
nédzser. Egyetlen megkülönböztető jegye egy sor aranyszín
minta volt szokatlanul vastag, barna bundájában. Bár nem
voltak sem fényesek, sem feltűnőek, ez olyan ritkának
számíto a Lusták köíö , hogy önmagukban is furcsán
hato ak.
Hevesen lihege , mire utolérte a férfit, aki lelassíto , hogy
hagyja levegőhöz jutni.
– Jö em, hogy mutassak egy könnyebb utat – szólalt meg a
lány, miután kifújta magát.
Timmy enyhe meglepetésében felhúzta a szemöldökét, de
nem szólt semmit. Nem tudo róla, hogy két út is vezete
volna a hegyeken át. A jövevény egy kicsivel elhagyta a
távolban látható, nyílt hágóhoz vezető köves utat, és egy
ösvényre tért, ami meredeken indult felfelé, majd egy kis
lapos mélyedésben végződö a hegyoldalban. Innen egy mély
repedés egyenesen a szikla szívébe nyílt. Bizonyára az Édesvíz
régi folyása volt, az, ahol álltak, pedig egy magas vízesés
forrása. Gyönyörű látvány lehete , még mielő a patak más
utat talált volna magának valahol fent a hegyekben.
– A meder keskeny, de egyenesen fut jó pár kilométeren át,
a feneke pedig homokos, és könnyen járható – torpant meg a
lány. – Ha elérsz a végére… mert minden jó dolognak vége lesz
egyszer, ezt majd a törzsem is meg fogja tanulni… egy nehéz,
sziklás részen kell továbbmenned egy keveset, úgy, hogy a
felkelő nap végig elő ed legyen, de aztán találni fogsz egy
másik régi vízmosást, ami elvezet az alföldre. Sok szerencsét!
Már fordult volna, hogy elszaladjon, de Timmy visszahívta.
– Köszönöm a segítséged, és megkérdezném, hogy hívnak –
mondta komoly hangon.
– Semmiség, és szívesen adtam. A nevem pedig Bileja,
Brixta lánya, de ezt a nevet nem adom olyan szívesen, mert
úgy érzem, még szenvedést és fájdalmat hoz egyszer. Most
pedig ég veled!
Ezzel a furcsa gyermek sarkon fordult, és távozo .
A kis mélyedésben gyorsan mélyült a sötétség, a hegyek
hatalmas árnyéka már Timmy felé tarto a völgyön keresztül.
A férfi a szűk átjáró felé fordult, amely már csak homályosan
látszo a halvány napfényben, és kocogva útnak indult. Ebben
a magasságban hűvös volt a levegő, ő pedig csak egy rövid
ideig tudo futni. Amikor beköszöntö az igazi sötétség,
megállt, hogy egyen valamit a zsákjából, csak úgy víz nélkül,
mert az i nem volt. Fekhelynek mélyedést kotort a homokba,
virtlköpenye pedig elegendő meleget biztosíto neki.
Még világosodni sem kezde , amikor már felébredt és
megreggelize , majd egy órára rá vizet is talált: egy ér
csörgedeze lefelé a meredek hegyoldalon, csak hogy
elvesszen a homokban. Sötétedés elő újra eve valamit,
még menet közben, és addig gyalogolt tovább, amíg a nap
utolsó sugara is el nem tűnt. Második éjszakáját annak a
sziklafalnak a tövében töltö e, ami Bileja szerint a két folyó
medrét elválasztja egymástól.
Másnap hajnalban könnyedén megtalálta az újabb
vízmosást, és ahogy átmászo a két völgy köz
sziklapárkányon, észreve e, hogy már majdnem ki is ért a
hegyek közül. Amikor a nap a zenitre ért, már a hegylánc
tövében találta, estére pedig ismét sűrű füvön járt, körülö e
az okkerszín fák ismerős formáival. Timmy a népi
hagyományokból és az es iskolában tanult földrajzórákból is
tudta, hogy ez az erdő, amely a Fehérsapkásoktól keletre terül
el, több mint 300 kilométer széles, majd fokozatosan ritkulni
kezd, és olyan ligetes-füves térségbe megy át, mint ami
Menedékvárost is körülveszi. Ezért nem is küldtek ide földi
telepeseket, csak néhány Lusta törzs lako a mélyén. A férfi
arra is rájö , hogy csak idő kérdése, és e sűrű erdő is megadja
magát a farmerek előretörésének, de egyelőre még volt annyi
füves mező a csapadékosabb vidékeken, hogy ne legyen
értelme fairtásba kezdeni.
Egyenletes tempóban ügete végig az erdőn, és bár lá a a
fák közö megszoko , sokszínű élővilágot, nem foglalkozo
vele. Amikor már nem volt elég fény, hogy tovább fusson,
megállt, és a gyülekező sötétségben gyorsan fel is fedezte egy
kis gyűjtögető állat magtárát. Karcsú ujjaival sorra törte fel a
diókat, és eve , amennyit megkívánt, vacsoráját a közeli
bokrok korán érő bogyóival egészítve ki. Teli hassal feküdt le
aludni, pedig nem is nyúlt a zsákja tartalmához.
Három nap ala te e meg a 300 kilométert, karcsú teste,
kemény izmai könnyűszerrel alkalmazkodtak az állandó
kocogáshoz. Azért már kezdte érezni a hosszas megterhelés
következményeit – lábizmai egyfajta visszamaradó
fáradtságát, a hirtelen erőkifejtésekhez kellő energia
elapadását –, mire az erdő végre ritkulni kezde . Három
esetben is Lusta kultúra nyomaira bukkant, de egy lélekkel
sem találkozo a kiterjedt sűrűben.
A következő vidék hullámzó, füves dombjaival, látszólag
véletlenszerűen elszórt facsoportjaival különösképp az
o honára emlékezte e, csakhogy i legalább fél kilométerrel
a tengerszint fele járt, és az éghajlat is jóval szárazabb volt.
Sétatempóra lassíto , és többet eve , mint eddig: magvakat
és gyümölcsöket szede útközben. Zsákjába is benyúlt, és
kive belőle egy kis száríto halat.
Akkor jö rá, hogy ismét Lusták földjén jár, amikor
megpillanto a az első bresvárfát. Az alacsony, vastag törzs és
a kerek, sűrű lombkorona eltéveszthetetlen volt, de az
intelligens növények által kibocsáto , erős jelenlét érzete
teljesen hiányzo . Timmy megállt, lefeküdt a dús fűbe,
lehunyta a szemét, és megnyito a az elméjét, hogy venni
tudja a jeleket. Azonban semmit nem érze , a közelben élő
állatokat leszámítva nyomát sem lelte a tudatosságnak.
Megpróbálta kivetíteni magát a fába, de semmi. Erősebben,
keményebben próbálkozo , és ekkor hirtelen választ kapo
egy olyan jelenlé ől, amelynek intenzitása szabályosan
letaglózta. Csakhogy ez nem a fa volt.
Üdvözlet, idegen. Ki vagy te, aki felénk jársz, és a régiek
módján próbálsz a bresvárral beszélni?
Az érzések sztán és hangosan érkeztek, mintha csak a
fülében szólaltak volna meg. Egy nő homályos képe kísérte
őket, egy öregasszonyé, aki ritkán tapasztalt bölcsességgel bír.
Az egész benyomás há erében azonban halványan, de
elkerülhetetlenül o ólálkodo a közelgő halál érzete.
Saját törzsében egyedül a két csodagyerek, Mikka és
Szanda kuzinok tudtak ilyen szta beszédet sugározni, bár az
üzeneteket minden képze Irányító képes volt fogni és
megérteni. Ahelye , hogy megpróbált volna válaszolni, Timmy
megnyito a az érzékeit, és visszaköve e az elméjébe belépő
tudat gondolatait, amíg csak meg nem érezte, pontosan
milyen irányból kapta az üzenetet.
Elméjében halk kacajt hallo , és jóváhagyást érzékelt. De
szavakban csak ennyit üzentek neki: Gyere hozzám!
Timmy gyors tempóban vágo neki az erdőnek, lába
tévedhetetlenül veze e erede irányától egyre távolabbra.
Egy óra sem telt belé, és egy kis berekbe ért, amelyet minden
irányból szokatlanul nagy füves terület ve körül. Középen
épp olyan gazdagon termő birtokra lelt, mint az édesvízi
törzsé, csak ez kisebb volt, és az ehető növényeken nem
látszo annyi gondoskodás nyoma; kinézetéből hiányzo az a
parkszerűség, ami a másik falut jellemezte. Lugasházak sem
álltak benne. Középen egy hatalmas bresvár magasodo , egy
vénséges óriás, amelynek halo törzse hat méternél is
szélesebbre nő . Tövén üreg tátongo , részben természetes
eredetű, részben pedig ezernyi fanyüvő rovar munkája,
melyeket egy rég halo Irányító szabadíto a fa belére, olyan
okból, amit halvány, ösztönös tudatuk sosem foghato volna
fel. Két méter magasban egy szűk repedés nyílt a kérgen,
melyen a férfi alig fért át.
Timmy az ajtóhoz lépe , tétovázo , de ekkor erős érzések
fogták el, üdvözlet-gyere be-melegség-öröm-hogy-látlak.
Ahogy belépe , megpillanto a a haldokló asszonyt.
Az lehete vagy kétszáz éves, de ennél több aligha, és nem
is kora sodorta a halál peremére. Bundája ezüstös volt, de
még vastag, fáradt, öreg teste pedig még erős.
– Üdvözöllek, Timmy nevezetű i ú idegen. Tudd, hogy akit
látsz, az Suhalla, a Meddő, számos férfi asszonya, de senkinek
sem anyja. Bizony, mert ha nem így alakul az utóbbi, akkor
csak egy le volna az előbbiekből is. De ne nézz olyan ijedten,
se szomorúan! A halál nem ugrik át énrólam terád, bár idővel
mindenkit utolér. És jól sejted, a halálomat én önmagamban
hordozom, hozzám kötődik valamely átkozo módon, amit
nem érthetek: a betegséghez, melytől hiába fogantam meg
újra és újra, sosem le gyümölcse. Ilyen az én életem, amit
örömmel hagyok immár magam mögö . De téged mi indíto
havászidra?
Bátran beszélt, de szavai mögö erősen érződö az
ólálkodó félelem, bármily nagyszerűen is uralkodo magán.
– Azért indultam havászidra, mert aggódik a lelkem, és
féltem a népemet. És már nem jö em hiába, hisz rád találtam.
Mondd, hogyan juto ál e csodás gondolat-beszéd
képességéhez?
– Megvan azóta, hogy fiatal lányként lete em a beavató
rítusokat, még z nemzedékkel a te születésed elő –
kuncogo fel az öregasszony, majd elfintorodo a rátörő
fájdalomtól. – A falumban mindenki örült nekem, mert
magamból, és a törzs legjobb Irányítójának magjából majd
csodás hatalmú gyermekek születhetnek. Bizony, Naboli nagy
erejű Irányító volt, és engem fogado társául, bár a selymes
hajú Evisára vágyo , és amikor negyedszerre is halo gyermek
jö világra, idő elő , vissza is tért őhozzá. Mert a selymes
hajú csak rá várt, és boldogok voltak együ , én pedig újra
férjhez mentem. Amikor tőle is korán jö , halo gyermekem
le , a Főtanácsos úgy döntö , hogy annyi férfitól kell teherbe
esnem, amennyitől csak lehet, hátha nem hal velem az
adomány, amivel bírok. Bizony, e sok év ala nyolc asszony
nézte végig szomorú szemekkel, hogy férjük az én kunyhómba
jár, újra meg újra, amíg csak meg nem fogantam tőlük. Jö ek
is a gyerekek, de holtan, holtan, mind egyre csak holtan! És
akkor már kétség sem fért hozzá, hogy csakis bennem van a
hiba, és az emberek békén hagytak. De egy férfi sem akart
olyan asszonyt, akit már ennyien használtak elő e, így a főnök
le a gyámom, az ő házában laktam, mintha második felesége
lennék, bár ő egy ujjal sem nyúlt hozzám. De az évek során a
nedvek újra életre keltek bennem, méhem pedig
elviselhetetlenül fájt, úgy kívánta, hogy megtöltsék; ezért egy
éjen, amikor a főnök asszonya egyik lánya szülőágya melle
ült, bebújtam a helyére az ágyba. De a főnök elküldö , és bár
kedves szavakkal te e, én kimentem az éjszakába, és azóta
sem tértem haza.
Ezzel elhallgato , Timmy pedig, aki eddig a piszkos padlón
guggolt, lassan kinyújto a a lábát, hogy kényelembe
helyezkedjen. Sosem hallo még ilyen hihetetlen történetet,
mint az öregasszony meséje; azt sem tudta, vajon hihet neki,
vagy írja az egészet a halál peremén álló elme zavarának
rovására. A hűtlenség ismeretlen fogalom a Lusták közö , mi
több, képtelenség, hisz a bűnösök nem tudnák elfedni
érzéseiket párjuk elől. Ámbár ha a Főtanácsos tényleg
elhatározta, hogy meg kell őrizni azokat az értékes
adományokat, amelyek egyedül e nő birtokában voltak, akkor
talán elég kemény fából faragták ahhoz, hogy népe
természetes szokásait, sőt erkölcseit is felülbírálja, annak
érdekében, hogy az asszonyt annyian ejtsék teherbe, ahányan
csak tudják. De a jelek szerint minden hiába volt.
– Furcsa dolog az élet – merenge az öregasszony, most
már szelídebb hangon. – Azért jö em ide az erdőbe, messzire
a népemtől, mert mást sem akartam, csupán gyors és kegyes
halált. De ebben a vén fában élt egy fiatalember, egy
magamfajta kitaszíto . Elbuko a beavatásán, három
különböző törzsben egymás után, és a harmadik kudarca után
elindult a vadonba meghalni. De életerős maradt, és bár sehol
nem lá ák szívesen, talált ételt, ami táplálta a testét, és vizet,
amely olto a a szomját. Aztán jö em én, és ezzel megkapta
az utolsó dolgot, ami értelmet ado az életének: egy saját
asszonyt. Igaz, anyja is lehe em volna, elsőszülö em, ha
életben marad, öregebb le volna nála, de mit számíto ez
már? Csak mi voltunk egymásnak, én pedig férfiként és
férjemként bántam vele, nem fiamként; ő meg úgy közelede
hozzám, mint férj az i ú, szűzi feleségéhez. Megfogantam tőle,
és a kicsi a kellő időben, élve születe … de percekre rá
meghalt, és fogalmunk sem volt róla, miért. Meggyászoltuk és
elteme ük, majd megfogant a következő, majd a következő,
és még egy utolsó, mielő elhasználódo testem kiszáradt, az
ő magja pedig nem tudo többé teherbe ejteni. Fiatal férjem
belevénült a kisbabái eltemetésébe, mert mind épen és
egészségesen születe meg, csak hogy o haljanak meg a
karjában. Mégsem hagyo el, mert szerete , és nem csak a
gyermekek mia . Nem, egy grokgrok végze vele egy napon,
mikor egy olyan fáról szüretelt épp, melyet a hatalmas
szörnyeteg sajátjának tulajdoníto . Ha legalább egy kicsit
Irányító le volna… de ha le volna bármi ereje, akkor nem is
bujdoso volna ebben az üreges fában, mikor én erre
vetődtem.
Timmy szemét könnyek csípték, de dühösen törölte ki őket.
Annyi tragédia van ezen a Világon, ahol egy primi v nép oly
erők csíráival rendelkezik, melyeket sem megérteni, sem
rendesen kihasználni nem képes. Miért épp ezen sírná el
magát?
A csendet a nő fájdalmas nyögése törte meg, miközben
félig felült gallyakból vete ágyán. Teste összerándult,
megmerevede a kíntól, hangos lihegése élessé és reked é
vált.
Timmy talpra ugro , és a kis helyiségen átvágva mellé
lépe volna, de az asszony elutasítóan inte .
– Hiába, fiatalember! Ezzel az átokkal szülö em, és végül ez
is fog megölni, annak rendje és módja szerint. Bár gyors és
könnyű halált szere em volna, de nem ez a sorsom – eztán
hallgato egy darabig, légzése pedig könnyebbé vált, de amint
Timmy épp visszaült volna, újabb roham tört rá, hogy vézna,
öreg teste fájdalmas görcsbe rándult.
Timmy az ágy mellé lépe , letérdelt, karjába ve e az
öregasszony fejét, és békét-nyugalmat-pihenést-pihenést-
pihenést sugárzo felé minden erejével. Valahonnét sikerült
még több energiát merítenie, eleget ahhoz, hogy á örjön a
beteg védelmén, és eljusson tudatának mélyebb rétegeibe. A
fájdalom elmúlt, az asszony hosszú, felszínes kortyokban
kezde lélegezni, vén szíve pedig lassan, bizonytalanul vert
tovább.
– Te egy nagyon kedves fiatalember vagy – emelte fel
vézna, fáradt karját, hogy megsimogassa Timmy arcát csontos
ujjaival.
A férfi még egy óra hosszat tarto a így, mozdulatlanul, és
nem szégyellte, hogy sír közben, könnyei szakadozo
patakokban folytak le szőrös arcán, amíg a nő meg nem halt. A
fa üregének padlója alá teme e, o , ahol az életének
egyetlen boldog szakaszát élte, majd továbbindult.
Kétnapi kemény gyaloglás elvi e az asszony falujába.
 XIII. fejezet

Az i eniek faházakban laktak, Timmy pedig szomorúan lá a,

hogy a fát gépi eszközökkel vágták ki, és munkálták meg. Ezek
pedig csakis földemberektől származha ak.
A falu gazdag és gondozo volt, az utcák szták, a házakat
szép és rendeze sorokban húzták fel, nem is hasonlíto a
vakilgyümölcsligetekben megszoko természetes káoszra. Ami
azt ille , pontosan úgy néze ki, mint azok a kicsi, primi v
falvak, amiket Timmy a távoli Föld történelemkönyveiben
láto .
Amikor a településre ért, a nap épp elrejte e arcát az erdő
széle mögö . Épp időben volt ahhoz, hogy megpillantson egy
nagy csoport nőt, akik a falu túloldalán nyíló és a távolban
semmibe tűnő széles földúton tarto ak hazafelé. Mögö ük
néhány férfi gyalogolt, akik a nőkkel nevetgéltek és
tréfálkoztak; Timmy sajnála al konstatálta, hogy mind földi
ruhát viseltek.
– Segíthetek, idegen? – szólíto a meg egy kellemes hang,
mire ő lassan elfordult a hazatérő csapa ól, hogy
szembenézzen egy nála csak kevéssel idősebb férfival, aki
csendben figyelte.
– Igen. A nevem Timmy, és Nijubnak, a Lindorn törzs
Főtanácsosának fia vagyok. Havászidon járok, tudást keresek,
és továbbadom mindazt a kevés hírt, ami birtokomba kerül.
Egyelőre azt szeretném megtudni, mi ez a nagy csoport nő és
a kisebb csoport férfi, akik a falu felé közelednek ilyenkor a
nap végén, földiek által készíte ruhákba bújva.
A másik fiatal tekintetébe látható sztelet költözö , amikor
előrelépe és kezet nyújto .
– Karul vagyok, az i eniek Főtanácsosa, mióta apám két
évvel ezelő meghalt. Te vagy az első Irányító, aki havászidon
erre járt, már nem is tudom, hány éve. Első kérdésedre
válaszolva: ezek a nők azok, akik a törzsemből a földi emberek
o honaiban dolgoznak, a férfiak pedig a farmokon és a városi
boltokban. Az általuk hazahozo pénz te e lehetővé, hogy
megvegyük a fát, amiből ezeket a szép házakat emeltük, és a
szerszámokat, amikkel felépíte ük őket.
Timmy hallo a a szavakat, de képtelen volt felfogni őket.
Mintha elzsibbadt volna ennek hallatán, nem érze semmit,
még fájdalmat sem. Ismét végignéze a falucskán, de
mindenü , amerre csak fordult, a földlakók eltéveszthetetlen
keze nyomát lá a.
– És mi ez az épület meg a fényes törzsű fa, ami fölé
tornyosul? – kérdezte végül egy hosszú, alacsony házra
mutatva a település közepén, ahonnét egy tridi antenna
ezüstös nyele magasodo az égbe.
– Ez a mi tanácsházunk, ahol akkor gyűlünk össze, amikor
mindannyiunkat érintő kérdéseket kell a nép elé tárnunk –
felelte a főnök őszintén. – Az ezüst dolog pedig egy ajándék
része, amit a földemberek adtak a falunak. A másik rész
odabent van, és egy vékony indával kapcsolódik ehhez. A
ben részt úgy hívják, tridiállomás, és van egy üres oldala,
amiben képek jelennek meg, amik beszélni is tudnak, és sok
mindent elmondanak nekünk. Csodás egy ajándék, mi pedig
majdnem minden este köré gyűlünk, hogy megnézzük benne,
milyen furcsa dolgokat művelnek a földemberek.
Mivel beszélgetés közben is haladtak, Karul ekkor kinyito a
az egyik ház ajtaját, és betessékelte Timmyt az o honába. O
egy középkorú nő emelkede fel egy hosszú, alacsony asztal
melle székből, ahol eddig gyümölcsöket falatozo a középen
álló tálból, és rámosolygo az idegenre.
– Ez i az anyám, Nancil, Jo’ran özvegye. Ő a Főtanácsos
házának asszonya, mivel én még nem ve em magam mellé
feleséget.
Timmy üdvözlést motyogo az asszonynak, majd folyta a a
kérdezősködést.
– Az én törzsemben, főnök, nincsen tridi, hanem a
történetmesélők gyűj k maguk köré a gyermekeket, és
előadják azokat a meséket, melyek a kezdetektől fogva
szállnak apáról fiúra, beszéd közben pedig kive k azon
szereplők érzelmeit, akikről épp beszélnek. Számunkra ez
élvezetesebb és kerekebb történeteket ad, mint azok, amik a
tridiben vannak. A törzsetekben vannak még gondolataikat
kisugárzók?
– Nem, ezt a szokást már több mint egy éve beszünte ük,
amikor megszűnt az Irányítók iskolája – felelte Karul, és
végzetes szavaiban nyoma sem volt érzelmeknek.
Ezt egy pillanatnyi csend köve e, ami azonban csak nem
akart véget érni. Karul türelmetlenül várta a következő
kérdést, végül megszólalt:
– Mi másra kíváncsi még havászidon járó vendégem?
– Már eddig is többet hallo am, mint amennyit a szívem
elvisel – állt talpra Timmy megviselten. – Köszönöm a
vendéglátást, de most elbúcsúzom, mert halo ak vagytok a
Lusták számára, én pedig nem szeretnék a halál közelében
maradni.
Ezzel az ajtóhoz lépe , de o egy pillanatra megállt, és
mielő távozo volna, még komoran megszólalt.
– Csak azt mondhatom, hogy i valamikor egy nagyszerű
törzs élt, de a földlakók gépei eltünte ék a Világ színéről. Két
napi kemény gyaloglásra innen van egy gyümölcsliget, annak a
közepén pedig egy nagy, üreges bresvárfa, amelynek közepén
karomban tarto am Suhallát, a Meddőt, míg élete szikrája
elhalványult, megremege , és végül kialudt. Ő volt az egyik
legnagyobb Irányító, akit valaha ismertem, apád, Jo’ran pedig
a legnagyobb tanácsnok, akiről csak hallo am. Csak egy nagy
ember vehete rá nyolc Irányítót, hogy sorra gyermeket
nemzzenek Suhallának, abban a reményben, hogy csodás
adományait megőrizzék az utókornak. Most pedig azt kell
látnom, hogy abban a törzsben, amely e két nagy embert adta
a Világnak, már senki sem tanítja az Irányítást az i aknak, a
történelem legnagyobb vezérének fia pedig pusztulásba veze
a népét.
A kunyhót meghökkent, fájdalmas csend ülte meg, mikor
Timmy végül kifordult az ajtón, és gyors léptekkel indult a falu
széle felé. A Lusták empa kus érzékenységüknek hála az
univerzum legudvariasabb népe voltak, ő pedig épp most
köve e el azt a halálos bűnt, hogy szándékosan mások
érzéseibe gázolt, és megsérte e vendéglátóját.
 – Várj! – hangzo fel mögö e egy feszült, kemény hang.
Timmy megtorpant, megfordult, és néma csendben várt.
Karul masírozo felé az utcán, fiatal arcán dühvel és
szomorúsággal, de uralkodo magán.
– Szerintem te nem azért indultál havászidra, hogy tudást
szerezz, hanem azért, hogy igazold, amit már amúgy is hi él –
kezdte a férfi, amikor újra egymással szemben álltak. A két
feszülten álló fiatal köré kíváncsi falusiak kisebb tömege
verődö össze, és érdeklődve figyelték a szópárbajt. – Még
azt is gondolom, hogy nem tudsz valami sokat arról, amiről
beszélni bátorkodsz. Igaz, hogy Suhalla volt a legnagyobb
Irányítónk, és igaz, hogy apám keményen küzdö érte, hogy
megőrizze képességeit az utókornak. De te csak a
végeredményt látod. Az asszony meghalt, és egyetlen
gyermeke sem maradt életben. Pedig többet szült, mint egy
tucat normális nő, de mégis mindhiába. Pedig nem kelle
volna így lennie! Beszéltem erről a Szőrtelenek közeli
városában az orvosságos emberrel, aki azt mondta, hogy
könnyedén meggyógyítha a volna őt, és ezután a
gyerekszülés semmibe nem került volna neki, még a kisbabái
is élhe ek volna. Akkor hát tényleg olyan rossz dolog a
Szőrtelenek tudományát megtanulni?
– De úgy akarjátok megtanulni, hogy feladjátok érte a
saját tudományotokat – felelte Timmy, aki csak látható
erőfeszítéssel tudo nyugodt maradni. – A magasabb ágon
lógó, ismeretlen gyümölcs után kapkodtok, miközben az
általatok gondozo termés megrohad, és lehullik a fáról az
orrotok elő .
– És ez olyan rossz? A földlakók alig pár ezer évre tudják
visszavezetni a történelmüket, sokkal kevesebb ideig, mint mi
a miénket, amit minden gyerek órák hosszat tudna recitálni.
Mégis hatalmas néppé váltak, milliárdnyian vannak, több mint
száz csillagon terjeszkednek, és olyan csodálatos és nagyszerű
életet élnek, amit a magunkfajta vadak elképzelni is alig
bírnak. Mi pedig hosszú küszködés végén is csak néhány olyan
embert produkáltunk, mint Suhalla, a Meddő, vagy mint a te
törzsed Mikkája, akiről már én is hallo am. A földlakók járnak
a helyes úton, az igazi nagyság felé vezető úton, mi pedig a
sehová sem tartó, nehéz és köves ösvényen. De most irányt
változtatunk, és nem izgat, hogy mit gondolnak erről, vagy
rólunk a magadfajta felkapaszkodo ak!
Most már düh érződö ki Karul szavaiból, Timmy pedig
végre megérte e, hogy milyen egyenes ennek a férfinak a
gerince. Ez a fiatalember méltó utóda volt apjának, akinek
nagysága mégsem halt meg vele együ .
– Elismerem, hogy hibáztam – szólt végül, menet közben
rendezve a gondolatait. A párbajozók köré gyűlt emberekben
szemmel láthatóan engede fel a feszültség. –
Tudatlanságomban úgy véltem, hogy akaratlanul hagytátok el
apáitok ősi útját, és úgy veze ek teket a földemberek
feneketlen gyomrába, mint ahogy a futárok menekülnek a
macskaszárnyak karmai közé. De már látom, hogy nem így
van. Végiggondoltátok a helyzetet, és megfontolt szándékkal
léptetek arra az útra, amit a legjobbnak véltetek, most pedig
lelkesen és határozo an köve tek, ahová vezet. De vajon
bölcsen döntö etek? Annak a népnek, amely olyan gyermeket
hozo világra, mint Suhalla, helyes eldobnia a tanításokat,
melyek az ő nagyszerűségét eredményezték, miközben a
földlakók utánzásában egy borzasztóan magas fa tövében kell
mindent újrakezdenetek, és még azt sem tudhatjátok, vajon
gyermekeitek gyermekei feljutnak-e a magasabb ágakra?
Felte étek-e a kérdést, vajon mire lenne képes egy olyan
törzs, ahol mindenki Suhalla vagy Mikka lenne? Ami pedig a
Szőrteleneket ille , való igaz, hogy népük hatalmas és roppant
erős… de ismertek egyetlen konkrét szőrtelent is, aki boldog
vagy elégede az életével? Én azt mondom, hogy minden
földlakó kénytelen együ élni a maga boldogtalanságával, míg
közö ünk az elégedetlenek csak kevesen vannak, és nem sok
vizet zavarnak. Ezeket mind figyelembe kell venni, mielő
elhagyjuk a régi szokásokat az újért és ismeretlenért.
– Hát mi végiggondoltuk – felelte erre Karul higgadtan.
Hangjában már nem volt annyi érzelem, mint az előbb, de
határozo sága nem változo . – Köztünk nem lesz több
Suhalla, aki fájdalmas vajúdás után halo gyermekeket hoz
világra. Nem fogunk becsületes férfiakat olyan kínos te ekre
kényszeríteni, melyek szembemennek lelkiismeretükkel és
vágyaikkal. Mi békében folytatjuk az utunkat. Te is menj
békével a magad útján
Timmy erre búsan meghajto a a fejét, és e néma
szteletadással elfordult.
Köve e a széles utat a közeli anyagtranszmi er és a
körülö e kinő város felé; ez volt a Menedékvároshoz
legközelebbi szőrtelen település. Sok napon át futo és
gyalogolt, míg odaért, bár tudta, hogy a földlakók repülő
hajóival néhány óra ala átszáguldhatnának e távolságon. Mi
több, a transzmi er egy pillanat ala képes árukat küldeni
nemcsak egyik városból a másikba, de egyik csillagról a
másikra is, legyen az bármilyen elképzelhetetlen távolságra. Az
emberek ilyetén küldése mégis megoldatlan maradt egészen
addig, amíg a Lusták és a bresvárok nem sie ek
bölcsességükkel a földemberek segítségére. És vajon tényleg
szükség van ezekre az átvivő készülékekre? Nem lehet, hogy
Mikka, ha majd nagyobb lesz, át tudja helyezni magát gépezet
nélkül is egyik helyről a másikra? És meg lehet ezt tanítani
mindenkinek? A kislány máris tud repülni, pedig még csak
zéves. Mire lesz képes, ha a serdülőkor felerősí a
képességeit?
Mindezekre nem volt jó válasz, csak az, hogy majd kiderül;
képezniük és gyámolítaniuk kell a lány újdonsült erejét,
amennyire csekély képességeiktől telik. Majd az idő és a
kemény munka megfelel a kérdésekre.
Amikor Timmy a városba ért, azt végtelenül
ellenszenvesnek találta; a házak kopo nak és elhanyagoltnak
bizonyultak. A transzmi er épületének ismerős, kerek tömege
az ég felé magasodo , eltakarva a szta éjszakai égbolt egy
részét. Nem sok különbséget láto Menedékváros és e hely
közö , leszámítva, hogy előbbi egy árnyala al nagyobb és
öregebb volt, az i enieknek viszont olyan luxusban volt
részük, melyet a főváros nem birtokolt: szőrös szolgák
dolgoztak nekik.
A férfi végül a körkörös útra ért, mely megkerülte az átvivő
komplexumot. Te egy negyedfordulatot az épület körül, majd
a földúton északnak ve e az irányt. A Világ két kis holdja már
magasan járt az égen, mire végre lekászálódo az útról, hogy
egy sűrű bozótban virtlköpenyébe burkolózhasson.
További nyolc napig tartó, nehéz és fárasztó utazást
követően újabb földlakó-városba érkeze .
Útja többnyire északnak, és enyhén keletnek tarto , a sűrű
erdőségeket fokozatosan hullámzó dombvidék válto a fel,
széles völgyekkel és keskeny patakokkal, csak a távolban
komorlo halványan egy-egy fehér hegycsúcs. Mióta északnak
indult, folyamatosan felfelé haladt, így most már jó háromszáz
méterrel magasabban járhato , mint amikor az i ú Karul
faluját elhagyta. Errefelé nem termeszte ek növényeket,
ellenben a környék szinte ideális volt az álla enyésztésre; a
kerek dombokat szinte ellepték a testes jószágok. A
kisragadozók étvágyához túl nagyra nő ek, a növényevő
grokgrokot pedig nem érdekelték, így a csordák nyugodtan
tömhe ék magukba a sűrű füvet, és a kifejeze en a
hizlalásukra termeszte kiegészítő tápot. A zord teleket
leszámítva nem is nagyon igényeltek figyelmet vagy
gondoskodást. Timmy tudta, hogy kilóra leve tve nem nőnek
olyan gyorsan és olcsón, mint a haspókmadarak – Carey és a
menedékvárosi farmerek specialitásai –, de azért kiválóan
helye esí k azokat.
Ez a város még új volt és kicsi, Timmy pedig azt ve e észre,
hogy mind ő, mind virtllevél köpenye nyilvánvalóan
újdonságnak számít errefelé, mivel számos kíváncsi tekintetet
vont magára. Azonban senki nem szólíto a meg, ő pedig
békével meg a maga útján. Két másik Lustát is láto , két nőt,
akik a fából épült boltokban vásároltak, de férfit vagy gyereket
egyet sem. A nők földi divat szerint öltöztek: rövid szoknya és
kivágo blúz feszült dús bundájuk fölö , amit a férfi
nevetségesnek talált. Ők azonban magabiztosnak látszo ak,
ahogy a Föld Központ kreditjeivel fize ek a megve
holmikért.
A transzmi ert megkerülő úton keletnek fordult, hogy
visszatérjen a nyílt vidékre. A következő falu jókora távolságra
volt a várostól, és besötétede , mielő odaért volna. Az
éjszakát az út szélén kell eltöltenie. Vajon azok a nők a
városban éjszakáztak? Mert ha igen, akkor ez a falu még
rosszabbul állt, mint Karulé.
A délnek tartó patakok közül több is egy kis folyóban
egyesült, amely völgyről völgyre kanyargo tova, két
kilométeres kitérőket téve minden kilométernyi
előrehaladásért. Timmy megállt a partján, mielő leszállt az
éj, csomagjából hálót ve elő, a sekély vízbe gázolt, és
kive te e egy nagy, halálos folyami hal képét, melyet jól
ismert. A képet jó száz méterrel felfelé sugározta a
folyásiránnyal szemben, majd várt.
A víz szinte felforrt a menekülő halaktól, melyek egy része
elkerülhetetlenül a halász közelében úszo el. A háló
megvillant, mellément, újra villant, és egy kisebb példány
máris Timmy markában volt. Egy pillanatra feltarto a a
fickándozó testet – nem szívesen te e meg, amit kelle – de
aztán egy gyors mozdula al eltörte a gerincét.
Több hal nem jö felé, így egy pillana al később áthelyezte
a képet, lefelé mozgatva azt a folyón. A pánikba ese vízi világ
megnyugodo , a halak kicsit még tétováztak, hisz a veszély
halvány emléke még épp csak elhagyta homályos elméjüket,
de aztán megadták magukat az őket hajtó ösztönöknek,
melyek túl erősek voltak ahhoz, hogy küzdjenek ellenük, és
nekivágtak felfelé a folyónak. Ezú al Timmy egy nagy példány
fogo ki, amivel meg is volt a vacsorája.
Nem messze tőle egy kukoricaföld terült el, melynek
gazdája öntudatlanul is ellá a a vándort néhány ére csővel.
A zsenge kukoricát nyersen is szere e, de mivel a halat úgyis
meg kelle sütnie, a zöldséggel is így járt el ezen az estén.
Sokkal jobb és bőségesebb étkezés volt ez, mint amihez
újabban hozzászoko , így Timmy hamarosan elálmosodo .
Étkének kevés hulladékát a csörgedező folyó vizébe dobta, és
lefeküdt aludni a kellemes csobogás mellé. Két óra hosszat
mélyen aludt, csak egyszer-kétszer forgolódo , hogy ellazítsa
izmait, de aztán rátalált az első álom.
A nőnek hosszú, barna haja volt, amely túláradó
rendetlenségben terült szét a fehér párnán, a fehér takarót
bundás álláig húzta fel, eltakarva ére , kerek idomait. Ajkát
kárminvörösre feste e, hatalmas, barna szeme pedig ravaszul
kifeste arcából tekinte fel rá. Hívogatón, sokat ígérően
mosolygo rá, és csak rá, majd egy karcsú kéz nyúlt ki a takaró
alól, hogy lassan, epekedve lefelé húzza a takarót. Timmy azon
kapta magát, hogy közelebb mozdul, és lehajol az asszony
puha karjaiba, forró simogatásai közé. Akkor kezde
ébredezni, amikor a meleg ajkak megérinte ék az övét, és
rögtön kényszeríte e is magát, hogy fel- és kiemelkedjen az
álom émelyítő édességéből. Ahogy magához tért, konstatálta,
hogy remeg, izzad a homloka, gyomra pedig enyhén émelyeg.
Bár a szexet minden Lusta ismerte, hisz normális
éle unkciónak tarto ák, és nem sokat te ek azért, hogy
el tkolják gyakorlását, de a promiszkuitás teljesen ismeretlen
volt számukra, és mint minden agglegény, Timmy is szűz volt.
Egy pillana g csak feküdt a földön, és azon tűnődö , miféle
szellemi nyugtalanság válthato ki belőle ilyen szokatlan
élményt, majd még idegesebb le , ahogy az álom egyes
furcsaságai tudata előterébe kerültek. Miért álmodo volna
ilyen buja nőszemélyről egy földlakó ágyában, és miért lépe
volna oda, amikor életében nem feküdt még ilyesmiben? És
miért feste e ki az a nő az arcát? Vagy ha már i tartunk, a
takaró provoka v mozgatása sem vallo egy Lusta asszonyra,
hiszen ők meztelenül alszanak, legfeljebb egy virtlköpenyben
vagy hasonló sző es ala . És egyáltalán, olyan nők, akik
nappal ruha nélkül járnak, aligha próbálnák éjjel a testük
eltakarásával elcsábítani a férfiakat, hisz azt nappal bárki
láthatja. Vagy mégis? A földi nők kisebb mértékben ugyan, de
pont ezt csinálják.
Timmy ismét hátradőlt, ellazíto a testét, és fogadásra
készen nyito a meg az elméjét. Erős, éle eli érzések
áramlo ak belé. Az üzenetben megvolt a Lusták képessége,
hogy érzéseket-érzelmeket-impulzusokat közve tsenek, de
mivel ez képek küldésére nem annyira alkalmas, a látvány
kevésbé volt szta, mint amit álmában láto . A jelenet azóta
megváltozo , így a férfi önmagát lá a, amint az asszonnyal
közösül.
Kilépe a transzból, mielő még a projekció teljes ereje
elérte volna, és felült. Valaki a közelben irányíto ,
megterveze történeteket sugárzo az elméjével, méghozzá
oly módon, hogy a befogadó is átélje a főszereplő te eit és
érzéseit. A jelet csak egy Lusta adha a le… de földlakóknak
szánta azt!
Timmy visszatért az álomba, de csak a peremén lebege ,
amíg véget nem ért, és épp csak annyit engede be az
üzenetből, hogy követni tudja az eseményeket, de ne érezze a
vele sugárzo érzéseket. Az egész alig egy percig tarto , a
végén a főszereplő eltávozo , ahogy jö , a bundás nő pedig
o maradt az ágyon, de takaró nélkül.
Timmy a projekció irányára összpontosíto a a figyelmét,
majd kinyito a a szemét, és már a gondolatra is rosszul le ,
mikor rájö , hogy az épp abból a faluból érkezik, ahová ő is
tarto .
Zaklato an, mélyen felkavarva állíto a fel mentális
védműveit, hogy aznap éjjel már ne kaphasson több üzenetet,
és visszafeküdt aludni. Két további projekció ütközö még
neki tudata peremének; alvó elméje megjegyezte a belépési
kísérleteket, de nem engedte őket tovább.
Kevéssel hajnal után ébredt, gyorsan ivo egy kis vizet, és
megeve pár közelben talált gyümölcsöt. A napkeltétől
számítva egy óra sem telt el, amikor már úton volt, és délre
meg is érkeze a településre.
 XIV. fejezet

Akárcsak Karul faluját, ezt is földi szerszámokkal készült

faházak alko ák. De az i ú főnök népével ellentétben az
i eniek tobzódtak a rendetlenségben, mocsokban és a
hanyatló körülményekben. A falakat nem feste ék ki, a
csupasz deszkák megvetemedtek és elgörbültek a lila nap
sugaraitól, és a Világ fáira jellemző, zöld nedvet ereszte ek.
Sok ház ajtaja elő halomban állt a szemét, a bűzlő
maradványokat pedig a Földről behozo kutyák guberálták
ennivaló reményében. A széles utcán Lusta gyerekek
játszo ak, de valami kiabálós, futkosós játékot, ami nagyon
más volt, mint a Timmy közösségében ismertek. De a végső
csapást az mérte rá, amikor az első házak melle elhaladva
észreve e, hogy a köztük húzódó sikátorban egy fiatal Lusta
fekszik a földön. Álmában összehányta magát, savanyú bűze
csípős felhő gyanánt lebege fölö e, szinte már az alkohol
szagát is elnyomta.
Timmy érezte, hogy felfordul a gyomra a látványtól, de
szigorúan uralkodo magán. Végigsétált az úton a legnagyobb
házig, amit láto , és egy közelben lófráló gyerektől
megtudakolta, hogy ez valóban a főnök o hona.
– Üdv a falu Főtanácsosának! Havászidot járó idegen kér
bebocsá atást a főnök házába, hogy tudást cseréljünk, és
mind bölcsebbé váljunk általa – szólt hangosan az ajtó elő ,
az ősrégi rituálé szerint.
Először csak üres, fájdalmas csend fogadta, de végül egy
rekedt hang beinvitálta a házba. Timmy átlépte a küszöböt,
odabent pedig a legkövérebb nő társaságában találta magát,
akit valaha is láto .
Az asszony volt a kunyhó egyedüli lakója, de úgy tűnt,
szinte meg is töl azt; hatalmas derékbőségét kényelmesen
fogta körbe külön neki készíte széke. Gigászi álláról
zsírgyűrűk lógtak, tokái csaknem súlyos válláig értek. Válltól
lefelé a nagydarab test óriási gömbbé duzzadt, mintha minden
irányban egyformán tágult volna. Ruhát nem viselt, hatalmas
tömege enyhén izzadt a déli melegben. Timmy még sosem
láto nála visszataszítóbb Lustát, pedig volt már dolga néhány
meglepően csúnya alakkal. Tudniillik előfordul, hogy valaki
elveszí az irányítást egy grokgrok fele , és a ronda bes ának
egyetlen suhintás is elég, hogy hosszú szarvaival egy életre
megnyomorítsa Irányítóját.
– Egy i ú havászidon. Ilyen se volt sok éve már – szólalt
meg a rekedt hang, amiről Timmy csak most jö rá, hogy
kétségtelenül egy nőé. Nem sok női Főtanácsos volt a Világon,
ő pedig most először találkozo ilyennel.
– Mit bámulsz már, nem lá ál még kövér nőt? – csa ant fel
az asszony, de nem barátságtalanul. Ami azt ille , Timmy még
sosem láto kövér Lustát, semelyik nemből. – A mi falunk
gazdag és boldog, étel pedig van bőven. Ülj csak le, az egyik
lánnyal hozatok neked is ennivalót!
Ezzel egy normál méretű szék felé inte egy kis asztal
melle , Timmy pedig engedelmesen leült, bár nagyon
kényelmetlennek találta. A főnökasszony hangosan egy nevet
kiálto , mire belépe egy fiatal lány, aki épp csak kinő a
serdülőkorból. Anyja parancsára ételt ve elő a fali
szekrényből – ezek többsége földi eredetű, becsomagolt
élelmiszer volt, de akadt közte friss zöldség és gyümölcs is –,
majd mindent a vendég elé pakolt. Valahonnan előszede egy
hideg vízzel teli agyagkancsót és egy ivótököt, és hagyta, hogy
Timmy hozzálásson az étkezésnek.
Az i ú éhes volt, és jó étvággyal eve , még az idegen
ételeket is megkóstolta, melyek egy részével már
Sheldonéknál is találkozo . Miután elverte az éhét, eltolta
magát az asztaltól, és formálisan köszönetet mondo
vendéglátójának, aki szotyakos mancsának egy legyintésével
elintézte az ügyet. Hájas arca közepén fényes, szta szemek
rejtőztek, amelyekkel most nyílt kíváncsisággal fürkészte felé
forduló vendégét.
– Most pedig i ú utazó, kérdezz, és én megpróbálok
felelni.
– Van egy kérdésem, amely után talán már nem is lesz
szükség többre – kezdte Timmy lassan. – A múlt éjszakát a
földemberek városától egy órányi járásra töltö em, ahol
furcsa és nyugtalanító álmot lá am. Olyasféle volt, mint amit
bölcs öregeink meséltek régen a gyerekeknek, amelyben a
mesélő beszéd közben kive a gondolatait, hogy
hallgatósága egyszerre érezze a szereplők szavait, érzékleteit,
érzéseit és érzelmeit a történetben. De ez az álom szokatlan
volt számomra, és nem érte em, mit jelent. Egy erős Lusta
nőről szólt, egy földlakó ágyában…
– Ne is mondj többet! – a rekedt hangból eltűnt a
kedvesség. – Azt hiszem, a nagy részét már úgyis kitaláltad.
Igen, legjobb kive tőink minden éjszaka ezen dolgoznak;
álmokat küldenek a földieknek, akik fizetnek nekünk az átélt
kellemes élményekért. Ebből a pénzből telik szép házakra és
bőséges élelemre. Már nem próbáljuk irányítani az állatokat,
vagy megtermelni az élelmünket. A népem kényelemben és
jólétben él, és még dolgozniuk sem kell érte.
– És honnan jönnek majd az új Irányítók, ha a most neked
dolgozók kihalnak? – kérdezte Timmy komoran. A kövér
asszony nem felelt. – Még egy kérdés: lá am néhány Lusta
nőt a városban, aztán pedig az út melle éjszakáztam, mert
sötétedés elő nem értem el ide hozzátok. Azok az asszonyok
hol töltö ék az éjjelt? – kérdezte érzelemmentesen.
– Korábbi kuncsa jaik ágyában, akik már nem elégszenek
meg az álmokkal – felelte a főnök dühösen. Ezt kínos csend
köve e. Majd védekező hangon még hozzáte e: – Jól
megfize k őket, azok a földemberek, akiknek nincs asszonyaik,
és nem is ártanak vele senkinek. Egy földlakónak és egy
Lustának nem lehet közös gyereke.
Timmy talpra állt, és megrázkódo , mint akit hirtelen elfog
a hideglelés, majd az ajtó felé fordult.
– Nincs több kérdésem, és nem is tudok neked tudással
szolgálni – szólalt meg elfulladt hangon, és fürgén kilépe a
házikóból.
– Megállj! – parancsolt rá a nő, hangjából fenyegetés
érződö ki.
Timmy gyorsan futásnak eredt, háta mögö pedig dühös
üvöltés hangzo fel. De senki sem próbálta megfékezni, ő
pedig ügyesen kikerült egy gyerekcsapatot, akik a falu szélén
játszadoztak. Amikor az utolsó házat is elhagyta,
hátrapillanto , és meglá a a Lusta nő püffedt alakját, amint
háza elő állva még mindig mérgesen üvöltözik. Amikor
észreve e, hogy az i ú felé néz, tehetetlen haragjában
megrázta felé az öklét; de ekkor Timmy előre fordult, és úgy
rohant tovább, mintha üldöznék.
*
A következő két városkában a Lusták és a földemberek
békében és harmóniában dolgoztak egymás melle , mindkét
fél nyilvánvaló előnyére. A változás magvai i is mélyre
hulltak, és növekedésnek eredtek, a Lusták pedig abba az
irányba fejlődtek, amit Karul is kijelölt, de elégede nek tűntek
életük fokozatos megváltozásával.
A Timmy agyában rejlő, égető kérdések még akkor is
megválaszolatlanok maradtak, amikor fáradt léptekkel
elhagyta az ötödik települést. Kimerült szeme elő erősen,
élesen rajzolódo ki a vöröses szőrrel kereteze , sovány,
barna arc, amelyen a gyász és a fájdalom ikerbánatai ültek.
Fülében gúnyosan visszhangzo az emlékezetes hang, egy
férfi hangja, mely így szólt:
„Szerintem te nem azért indultál havászidra, hogy tudást
szerezz, hanem azért, hogy igazold, amit már amúgy is hi él.”
*
A tárgyalás nagy tömeget vonzo , akkorát, hogy a
Biztonsági Részleg kis irodái, ahol a hébe-hóba szükségessé
váló pereket lefolyta ák, közel sem tudták volna befogadni az
embereket. Az első nap után az eljárást áthelyezték a
tágasabb Koloniális Központba. A telepes világokon, ahol a
Föld Központ szabja meg a törvényeket és a büntetéseket, ez
ritkaságszámba ment. Minden komolyabb vétség
automa kusan magával vonta, hogy a vádlo at visszaküldik a
Földre. A kitoloncolás még csak nem is igényli a bíróság
jóváhagyását, csupán egy aláírt parancs kell hozzá a bolygó
Biztonsági Főnökétől, hogy az illető személy alkalmatlan a
telepes életre. Mielő valóra vált volna az emberek
átsugárzása, Menedék Világának z kolóniáján összesen egy
jogász dolgozo , az is részmunkaidőben.
 A hatalmas érdeklődés okát épp az szolgálta a, hogy a
vádlo at ezú al nem küldhe ék vissza az anyabolygóra.
Ugyanis Lusta volt.
Ez az ügy számos precedenst fog teremteni, gondolta Carey
Sheldon, ahogy helyet foglalt a zsúfolt ideiglenes
tárgyalóterem kemény padján, az első sorban. Az első eset,
hogy egy Lustát perbe fognak a földi törvények szerint – ez
pedig magában foglalja, hogy elismerik az őslakók ember
mivoltát, akik felelősek saját te eikért, valamint tudomásul
veszik, hogy a Lusták mentális ereje fizikailag létező jelenség,
amelynek használata mia elszámoltathatóak a törvény elő .
A tárgyalás a feljegyze emberi jogtörténet fontos pillanata
lesz, és ennek az elnöklő bíró, Hannah Cavanough is láthatóan
tudatában volt. Hallgatag, nagy önuralommal rendelkező
asszony volt, akinek barna haja kezde őszbe fordulni, és
vaskézzel irányíto a a néha zűrzavarossá váló tárgyalást. Több
dühöngő farmert már kiutasíto a teremből hangoskodás és
zavarkeltés mia , de többet is kiküld még, ha szükséges.
Cavanaugh bírónő kijelölt sztviselő volt, nem választo ák.
Marge nyugtalanul mocorgo férje melle . A kicsire Maud
vigyázo , így Marge és Doreen is úgy döntö ek, hogy
eljönnek a tárgyalásra. A Biztonsági Részleg Menedékvárosért
felelős parancsnoka, akinek feladatai közé tartozo az ügyészi
szerepkör betöltése, épp befejezte vádbeszédét. Már csak az
i ú Szimilik ügyvédjének védőbeszéde volt hátra, mielő az
esküdtek kisorjáznak a teremből – és Carey biztosra ve e,
hogy rövid idő múlva vissza is térnek a „nem bűnös” ítéle el.
Nem is lehet másként.
Szimiliket azzal vádolták, hogy megölt egy helyi farmerfiút,
Harvey Phillipset, a gazdag Phillips klán legi abb gyermekét.
Úgy történt, hogy a két fiatal fej fej melle közelede egy
heves lóverseny célvonalához, de a földlakó egy hajszállal
vezete ; ekkor azonban Phillips hátasa megmagyarázhatatlan
módon felbuko , és levete e lovasát. Szimilik továbbnyargalt,
és megnyerte a futamot, valamint a ló gazdája által felajánlo ,
jelentős nyereményt, Harvey azonban már nem ért be a célba.
Fejre ese , majd a hátára fordult, és ezután még jó hat-hét
métert gurult a földön. Mire megállt, a nyaka kitört,
gerincvelője szétvált, és halo volt.
 Szimilik úgy hat méterre futo Phillips melle , egy kicsivel
hátrébb, amikor a baleset bekövetkeze . Fel sem merülhete ,
hogy valamiképp elbuktatha a volna a lovat, hisz mindez a
célnál összeverődö nézőtömeg szeme lá ára történt. Nem is
le volna következménye, ha egy másik fiatal Lusta, akit
feldühíte , hogy pénzt veszíte a futamon, nem vádolja meg
a győztest azzal, hogy beavatás elő álló Irányító lévén,
képességeit használta fel a másik lovának ellenében. Ez volt az
év egyik legtöbb fogadást megmozgató versenye, így hát
Harvey Phillips támogatói úgy döntö ek, hogy Szimiliket
beperelik csalás mia , hátha ezzel semmissé tehe k a futam
eredményét.
Meglepő módon a csalódo Lusta tanúvallomást te , hogy
a ló elesésének pillanatában hirtelen mentális kisugárzást
érze , és semmi nem utalt rá, hogy hazudo volna.
Ugyanakkor nem tudta megmondani, pontosan hol lehete e
kisugárzás forrása, sem azt, hogy kitől eredt, Szimilik pedig
vehemensen tagadta, hogy bármi módon is csalt volna. A
helyszíni szemle azonban semmiféle megfogható okát nem
fedezte fel a bukásnak, így a Biztonsági Részlegen úgy
gondolták, kellő indokuk van tárgyalás elé vinni az ügyet. Az
három napig tarto , és nyilvánvalóvá te e, hogy a
Biztonságiak vádirata bizony gyenge lábakon áll. Az egyetlen
tanújuk, aki bármit is ért, a vádat felhozó, fiatal Lusta volt, de
ő is elismerte, nem biztos abban, hogy az erő, amit érze , a
közvetlen közelből érkeze volna. Nem is lehet más a vége,
mint felmentő ítélet.
Nem segíte a dolgon, hogy Nijub váratlan és súlyos
betegségben, két hónapja elhunyt, örököse, Timmy pedig még
mindig havászidon járt, így amíg visszatérésére vártak, a törzs
Himkerát, Szimilik nagyapját választo a ideiglenes
Főtanácsossá. Az öreg hevesen védte lánya gyermekét, még
azzal is fenyegetőzö , hogy erővel kihozza a fiút a zárkából, és
egész törzsével az erdő mélyére menekülnek, ha a földi
bíróság bűnösnek mondja ki. De erre nagyon kicsi volt az
esély. Hiszen olyan bűnnel vádolták meg, amit úgyszólván
lehetetlen bizonyítani.
A zsúfolt termen izgalom le úrrá, ahogy az ügyész leült, a
védő pedig felemelkede helyéről, hogy megtartsa
záróbeszédét. Akárcsak a legtöbb elméle szakember, Alex
Wilson is elsősorban farmer volt, és csak másodsorban
ügyvéd; az egyedüli kivételnek a közösség két orvosa
számíto , de még ők is inkább földet műveltek volna, ha
idejük engedi. Wilson azonban remek ügyvéd volt a Földön, és
szolgálatait Menedéken is sokan keresték. Most végigsétált a
szűk folyosón, amely mögö az esküdtek foglaltak helyet,
tekintetét a földre szegezte, kezét a háta mögé te e, és
legalább egy percig nem szólt, pedig az egész terem lélegzetét
visszafojtva várta. Amikor felnéze , és az esküdtszék felé
fordult, egy erős, jól hallható hanga terem végében így szólt:
– Nem lesz szükség védőbeszédre.
A csendet hirtelen száz meg száz elforduló fej nesze törte
meg, és számtalan torokból tört elő a su ogás. Carey mélyről
jövő, éles szisszenést hallo Doreen felől, majd ő maga is
megpillanto a a magas alakot, aki a terem végéből közelede
a padok közö a Lusták elnyújto , egyenletes lépteivel.
Vékony volt, szinte vézna, virtlköpenye foltos és szakadt,
számtalan vidék koszától elszíneződve. De még így is könnyen
felismerhe e volna benne Timmyt, ha annak nem változo
volna meg alapjaiban a tartása és viselkedése: fejét büszkén
felszegte, és szinte sugárzo belőle az erő és a hatalom. Mégis
ő volt az, bár annyira más le , hogy még Doreen sem ismert
rá a legelső pillanatban.
Timmy volt a földlakó kolóniában az egyik legnépszerűbb
Lusta, így szinte az összes régi telepes ráismert a teremben.
Ezzel együ érkeze a felismerés, hogy megjelenésével
azonnal rászállt a törzs vezetői és Főtanácsosi címe. Ezt a vén
Himkera rögtön alá is támaszto a, amikor sietve felpa ant, és
a Lindornok vezérének járó ősi, hagyományos szteletadással
köszöntö e, azzal, ami egy főnöknek csak egyszer jár egész
életében. A legtöbb földlakónak ez ugyan semmit sem
jelente , de Carey, Doreen, és a tömegben elszórtan
megjelent Lusták tudták a jelentőségét.
Timmy a terem elejébe vonult, nehéz, súlyos csendben
haladt végig a nézőket a hivatalos személyektől elválasztó üres
részen, majd odalépe a pad mellé, ahová Szimiliket ülte ék.
Az i ú Lusta fokozatosan egyre tágabbra nyíló szemmel
meredt rá, majd amikor Timmy odaért, talpra ugro , és
megismételte a nagyapja által már bemutato sztelgést, a
hűségeskü és a szeretet jelét.
– Annyira… annyira megváltozo ! – su ogta Doreen
halkan, inkább önmagának, mint bátyjának, tekintete közben
Timmy szigorú arcára szegeződö . – Olyan méltóságteljes,
felnő , kemény és erős! Szinte… szinte már ijesztő!
Carey némán, egyetértően bólinto . Barátja úgy távozo ,
mint egy szelíd, szerény, visszahúzódó fiatalember, egyszerűen
viselkede és tartózkodó volt a modora. De most egy király
állt elő ük, aki szigorú és erős hangon szólalt meg:
– Üdvözöllek, Szimilik, és vezéredként elfogadom
szteletadásod. Most pedig felszólítalak, hogy válaszold meg
egy kérdésem, válaszod pedig eredjen mind ama igazságból,
mely benned lakozik! Te érted el, hogy Harvey Phillips lova
felbukjon a versenyen?
Meglepe csend támadt. A tárgyalóterem rendjéért felelős
biztonsági ember már előlépe , hogy kiküldje Timmyt a
hivatalos személyeknek fenntarto területről, de most ő is
megtorpant, és mozdulatlanul figyelte az elő e kibontakozó
drámát.
Szimilik idegesen mocorgo , lesütö e a szemét, majd nagy
nehezen újra felnéze , mintha valami külső erő kényszerítené,
és végül főnöke szemébe néze . Timmy türelmesen várt,
sötét, üres tekintetét egy pillanatra sem ve e le a fiatal fiú
arcáról. Aztán Szimilik összerándult, hosszú szempillái mögö
könnycseppek fényle ek fel, és halk, elkínzo hangon így
szólt:
– Igen.
A feszültséggel terhes csendet azonnal zajongás törte meg,
és Cavanaugh bírónő is hiába csapkodo kalapácsával rendet
követelve. A helyi újság riportere rohanva hagyta el a termet,
és néhány másik ember is köve e, hogy elsőként tudják
elújságolni odakint a híreket. Ekkor az ideges bírónő kiürí e e
az egész termet, a biztonságiak pedig nekilá ak mindenkit
kiterelni. Carey nyugtalanul néze körbe, és végül sikerült is
elkapnia Varinov English tekintetét, mutogatva, hogy maradni
szeretne.
A bírónő magához kére e a két ügyvédet, ahol sietős
eszmecserébe kezdtek. Carey meghallo a a „bűnösnek vallja
magát” szavakat, és már tudta, mi lesz a végeredmény. Az i ú
Szimilik sok évnyi köteles közmunka elé néz.
Timmyt körülve e a Lusták izgato , kíváncsi tömege, de
Careyt és Doreent átengedték maguk közö . A lány egy éve
először néze a szerete férfi szemébe, de különös módon rá
kelle döbbennie, hogy nem tud neki mit mondani.
Az i ú főnök sovány arca száraz, keserű mosolyba torzult.
Felemelte egy csontos karját, és Doreen vállára te e a kezét.
– Népem ma este lakomát készít a fogadásomra. Eljö ök
is Careyvel?
A lány csak bólintani tudo , az érzések néma agóniájában
öröm és fájdalom, bánat és eltúlzo öröm kavargo benne,
majd könnyek lepték el a szemét, kebléből pedig kiszakadt az
első, szívet tépő zokogás. Hüppögő sírással omlo bátyja
karjába, aki gyengéden visszaveze e az ülőhelyére.
Amikor néhány perc múlva felnéze , még patakzó könnyek
közt, de már mosolyogva, Timmy és a Lusták már nem voltak
sehol.
*
Nevetés, éneklés, és kagylótálakon bőséges élelem várta az
embereket a falu közepén gyújto tábortűznél. Kisfiúk egy
csapata bújócskát játszo , amelyben a hunyónak csuko
szemmel kelle járkálnia, a bújók pedig nem mozogha ak,
ellenben kive the ék fák, vakilgyümölcsök, vagy bármi más
képeit, hogy megzavarják az őket kereső érzékeit. A törzs
örökletes vezetőjének visszatérését ünnepelte, és ami még
fontosabb volt számukra, egy barátét.
Doreen kényelmesen üldögélt két nagydarab férfi, Sam
Harper és Brian Jacobs közö . Utóbbi fokozatosan tanítga a
nejét, születe Michele Kaymart az Irányítás művészetére.
Cassie Harper lányai gyűrűjében épp újszülö fiát szopta a,
mely természetes cselekedet fel sem tűnt a meztelen Lusták
körében. Marge Sheldon szintén kisbabáját tarto a az ölében,
és puha gyümölcsdarabkákkal ete e, miközben hevesen
tárgyalt valamiről a többi asszonnyal. Ő nagyon gyorsan
tanult, hamarosan készen áll majd a beavatásra. Cassie nem
érze magában késztetést, hogy Irányítással foglalkozzon, de
lehetőségeihez képest segíte e Sam lassú fejlődését. Carey
Sheldon élénk eszmecserébe bonyolódo a törzs két
öregjével, akik kissé félrehúzódtak a nyüzsgés elől, és
elmélyülten beszélge ek. Ez a rokonlelkekből álló tömeg oly
módon érezte jól magát, amit az o honi tridikészülékük elő
megbűvölten gubbasztó emberek sosem fognak megérteni.
Bár nem voltak szerveze programok, az est fénypontja
akkor kezdődö , amikor Timmy észrevétlenül felbukkant a
tömeg szélén, és halkan üdvözölt mindenkit, akí észreve e. A
különféle dolgokkal foglalatoskodó emberek lassan
elcsendesedtek, ahogy az új főnök komótosan a sztás
közepére sétált, és mire megállt, hogy szembenézzen népével,
gyakorla lag néma csend le .
Timmy hagyta érni a csendet, egyenes derékkal állt a tűz
remegő fényében. Sovány arca most még békésebbnek tűnt,
mint korábban, a tárgyalóteremben, ugyanakkor
visszahúzódónak és szomorúnak látszo . Nem viselte
köpenyét, teste sűrű bundája ala csontsovány volt és inas; a
hetek és hónapok állandó megterhelése minden fölösleges
húst lekoptato róla. E veszteség azonban nem gyengíte e le,
épp ellenkezőleg. Testén csak izmok, inak és csontok
maradtak, mind erősek és szilárdak.
– Üdvözlöm népemet és barátaimat, szívemet pedig
örömmel töl el, hogy újra köztetek lehetek – kezdte szta,
messzehangzó szavakkal. Lassan végighordozta tekintetét az
egybegyülteken, és egy pillanatra megpihent Carey és Doreen
arcán. – Mégis szomorúsággal kell bejelentenem, hogy
havászidom csak fájdalmat hozo , a fájdalom pedig gyászt
szült. Mert népünk tudása kihalóban van, és ha kihal, akkor
elvész vele a természet irányítása, mint életmód. Én viszont
azt mondom, hogy ez nem történhet meg!
Doreen szíve a torkában dobogo , nem kapo levegőt, ő
pedig vigasztalást keresve kapaszkodo szorosan Sam Harper
karjába. Timmy azonban könyörtelenül folyta a tovább, szavai
kristály szták, de elviselhetetlenek voltak a lány számára.
– Megtudtam, hogy bárhol, ahol a földemberek
megérinte ék a Lusták életét, bárhol, ahol a két faj
összetalálkozo , és keverede , a Lusták elkerülhetetlenül
elveszíte ék iden tásukat, létezésük értelmét, népi
büszkeségüket. Akaratlanul, szándékolatlanul, de a hatalmas
földi faj pusz tásba kezde , amint acélujjaival megérinte e
azt az éle ormát, amely oly érzékeny, és könnyen szakad, mint
a pókháló. Népünket magába olvasztja a földemberek
életmódja, akik számára nem jelentünk többet egy mulandó
csodánál, apró, jelentéktelen dolognál. Nekünk azonban ez a
halálunkat jelen !
Rövid, de jól érzékelhető némaságot követően így folyta a:
– Én nem fogom hagyni, hogy élve felfaljanak! Túl közel
járunk már ahhoz, hogy felfedezzük az elménkben rejtőző
erőket, hogy leássunk önmagunk középpontjába, oda, ahová
már oly régóta törekszünk. Törzsünkben két gyermek is
rendkívüli képességek birtokosa, és mások talán még náluk is
erősebbek lesznek. Én azért akarok élni, hogy lássam, amint e
gyermekek felnőnek, kiteljesednek, és megtanulják mindazt,
amit mi, kisebb elmék taníthatunk nekik. Az elmúlt év során
magam is sokat fejleszte em a képességeimet, annyira, hogy
már könnyedén képes vagyok nagy távolságból, szavak nélkül
beszélgetni unokahúgommal. Úgy vélem, törzsünkből sokan
eljuthatnak idáig, és még túlnőhetünk a földembereken, olyan
dolgokban, amiket ők csak halványan látnak, és fel sem
foghatnak. Én azonban senkit nem kötelezek olyasmire, amit
nem tenne meg magától, így hát nem rovok kötelességet a
népemre. Úgy döntö em, elhagyom ezt a mi régi
o honunkat, és bevetem magam az erdő legsűrűbb,
legelhagyato abb részébe, hogy újratanuljam, hogyan kell
acélszerszámok és halálos fegyverek nélkül élni. Azt kérem,
csatlakozzon hozzám mindenki, aki hisz életmódunkban! Mire
a földemberek végül elérnek hozzánk… mert hiszen a bolygó
legeldugo abb szívébe is eljutnak, csak idő kérdése… mi már
tudni fogjuk a választ, és akkor majd talán megtervezhetjük
további utunkat, az ő befolyásuktól szabadon.

É
 – Én pedig azt kérem, hogy ez a földi nő is veled tarthasson
– szólalt meg egy büszke és boldog hang, Doreen pedig
önmagát is meglepve lépe Timmy elé, hirtelen elszégyellve
magát saját merészségétől.
A férfi kinyújto a hosszú karját, és szőrös kezét a lány kacsú
vállára te e, így néze annak hirtelen lesütö szemébe.
– Bárcsak úgy lehetne – felelte halkan, mire Doreen körül
összeomlo a világ.
Timmy elereszte e őt, majd hátrafordult, és inte
valakinek. A tömeg széléről lassan, tétovázva előlépe egy
fiatal nő. Lusta szemmel nagyon csinosnak számíto , hosszú,
barna haja törékeny vonású, szabályos ovális formájú arcot
kereteze . Legfeltűnőbb azonban a sűrű bundáját elszórtan
tarkító, különös arany mintázat volt rajta.
A jövevény végül elfoglalta helyét Timmy melle , és
szerényen, barátságosan Doreenre mosolygo . Az csak
zsibbadtan meredt rá. Timmy védelmezően te e karját az
ismeretlen nő vállára, és így szólt:
– Doreen, ez i Bileja, Brixta lánya, és a jövendőbelim.
Doreen mély, remegő lélegzetet ve , és élete legnagyobb
erőfeszítésével legyűrte a hirtelen támadt, nyers gyűlöletet,
amely viharként remege bensőjében; de uralkodo rajta,
magában tarto a, majd összegyűrte és mélyre süllyeszte e,
így amikor megszólalt, hangja feszes, de visszafogo volt.
– Miért, Timmy? Azt mondtam, hogy nem ígérek semmit,
de vártam rád. Szóval miért?
Ekkor megérezte maga melle Carey megnyugtató
jelenlétét; bátyja teste súlyosan magasodo fel a tűz
fényében. Észreve e, hogy Sam és Brian is előreléptek, és
fenyegetően álltak ki Timmyvel szemben. De azt is tudta, hogy
ők csak fájdalmat és szomorúságot állíthatnak ki ellene, és
annak tudatát, hogy boldogtalanságot okozo valakinek.
– Miért, Doreen a lány, akit szere em? Hogy miért okozok
fájdalmat neked? Miért idegenítem el magamtól barátaimat,
miért feszítem meg a barátság kötelékeit, melyek bátyád és
köztem gyermekkorunk óta szövődnek? Mert nem tehetek
mást. Mert abból a vérvonalból származom, amelyből Mikka
és Szanda is szüle ek, és meglehet, hogy gyermekeim is oly
erősek lesznek, mint ők. Mert már biztosan tudom, amit
korábban is sejte em: hogy egy Lustának és egy földi
embernek nem lehet gyermeke, így házasságunk terméketlen
le volna.
Timmy azon kapta magát, hogy gondolatai visszatérnek az
undorító esethez, amely során megtudta, hogy a vegyes
együ létekből sosem szüle k utód, de gyorsan visszaterelte
figyelmét a jelenre.
– Elszomorít, hogy fájdalmat okoztam neked – mondta
halkan, de határozo an.
Doreen dermedten bólinto , egy röpke pillana g küzdö
magában, de végül keményen összeszedte magát, és
ólomnehéz lábain előrelépe . Remegve karját tárta a kis
termetű Lusta lány felé, és röviden, de melegen átölelte; aztán
elfordult, és kirohant a tűz fényéből.
Carey tétován a húga után indult, majd megpillanto a
Marge-ot maga melle .
– Majd én utánamegyek – mondta neki az asszony. – Most
nem rád van szüksége.
Cassie Harper mindkét kezében egy kisbabát tarto . Marge
Doreen után szaladt. Carey pedig, akinek együ érző könnyek
csípték a szemét, o maradt a bűntudat érzésével, amely azt
súgta neki, hogy sejthe e volna ezt a végkifejletet, és meg
kelle volna próbálnia impulziv húgát is felkészítenie rá.
Timmy felemelt hangon szólt ismét az összegyűltekhez.
– Utazásaim során sok emberrel beszéltem, akik hozzám
hasonlóan éreznek, és néhány százan már el is hagyták
o honaikat, és most is úton vannak az erdők mélye felé. Most
azt kérem tőletek, hogy aki velem tartana, az lépjen elő, és
fogja meg a kezem! Nézzetek a szívetekbe, és döntsetek úgy,
ahogy a lelketek diktálja!
Erre hirtelen egy egész tömeg lépe előre, a sort pedig az
öreg Himkera veze e, ő ragadta meg elsőként Timmy kezét.
De az összes jelenlévő Lusta, férfi, nő és gyermek mind a
főnökhöz igyekeze .
A sorban az utolsó helyen Carey Sheldon állt. A két barát
kezet rázo , fehér ujjak fonódtak a szőrös, barna bőrre.
– Amikor a fiam készen áll a beavatásra – szólt Carey –, meg
foglak keresni. Addig pedig minden földlakó, aki Irányítást
szeretne tanulni, a Fák Népével fog együ dolgozni. Ez így
helyes, mert ők és a bresvárok még sokat taníthatnak nektek,
és még sok év fog eltelni, mielő néped befolyása rájuk is
nagy hatással lenne. Fejleszd képességeidet, ahogy csak
erődből telik, és tudd, hogy várni fogom az időt, amikor sok év
múlva újra találkozunk majd. Doreennek pedig azt üzenem,
remélem, nem gyűlöl meg túlságosan. De teszem, amit
tennem kell.
– Akkor hát viszlát – felelte Carey, majd hátat fordíto , és
kiment a sötétségbe.
 XV. fejezet

Maud magához ölelte a hathónapos Leonard Lyon Sheldont,

és századszor is azt kívánta, bárcsak lány le volna Carey és
Marge második gyermeke. Igaz, volt két lányunokája, de olyan
messze laktak, hogy alig lá a őket. És a kislányok annyival
szórakoztatóbbak a kisfiúknál.
A kis Leonard Lyon követelőzően gurgulázo , mire
nagyanyja visszaadta neki a cumisüveget. Különös, hogy egy
olyan dús keblű lánynak, mint Marge, ne legyen teje, de
mindkét kicsivel így alakult a dolog. Ő és Carey ezzel együ
legalább olyan boldogok voltak, mint bármelyik menedékvilági
pár, akit az idős asszony ismert, és nem is voltak komoly
gondjaik. Hála az égnek, hogy a régi családi házban éltek, és
nem építe ek maguknak sajátot. Elviselhetetlen le volna a
magánya, ha csak Harveyval kellene élne. Na és persze
Doreennel.
Úgy tűnt, hogy Doreen most már örökre velük marad.
Lánya még annál is véznábbá vált, mint amilyen gyerekként
volt, márpedig egy huszonkét éves nőnél rosszul fest, ha
minden csontja kilátszik. Kinézete érdekében épp csak
minimális erőfeszítéseket te , és az utóbbi év során olyan
harapóssá vált, hogy jó ok nélkül senki nem állt szóba vele.
Carey irán barátságából ugyan megmaradt valami, de annak
nejével alig volt beszélő viszonyban, és ez csakis Doreen lelkén
száradt. Kicsi Harveyhoz vagy az új babához szinte hozzá sem
ért. Doreen máris vénlánnyá változo , de még annak is
különösen savanyú példányává. Ha legalább vállalta volna,
hogy folytatja tanulmányait a Földön, ahogy mindenki
unszolta. De egész életében csak az az Irányítós dolog
érdekelte, és amikor Timmy elhagyta, hogy megnősüljön, még
arról is lemondo .
Carey lépe be a házba, szántástól porosan és fáradtan.
Szerelmesen megcsókolta Marge-ot, aztán megállt, hogy
elvegye a babától a cumisüveget, és addig cukkolja vele, amíg
az el nem neve magát, majd visszavonult fürdeni és
átöltözni. Doreenhez nem szólt, de anyja lá a, milyen aggódó
pillantást vete rá távoztában. A lány szokás szerint olvaso .
Egész nap vagy megszállo módjára dolgozo , vagy olvaso ,
de mostanában mintha még a munkához is kissé fáradtnak
tűnt volna.
Carey fejében is hasonló gondolatok jártak, miközben
megtörölközö , majd felhúzo valami kopo , de szta ruhát.
Doreennel tenni kell valamit, de nem tudta biztosan, mi lenne
a legjobb. Így nem mehet tovább, de ahhoz sincs elég ereje,
hogy megváltoztassa a húgát, vagy új irányt szabjon életének.
A lányt mélyebben megbánto a, amikor Timmy elve e
Beliját, és a Magas-erdőbe költözö , mint ahogy azt Carey
képzelte volna; de a Lusták főnöke csak azt te e, amiről úgy
vélte, hogy a legjobb a népének. Ez még nem ok arra, hogy
Doreen szomorúságában elpocsékolja az életét.
Fésülködés közben hirtelen döntésre juto , és két
kézmozdulat közö messzehangzó hívást küldö a békés,
tavaszi estébe; hívása a gondolat sebességével utazo ,
átsuhant a Fehérsapkás-hegyeken, egyenesen a Magas-
erdőbe, ahol szé erjedt, és érzékeny tudatcsápjaival kerese ,
kutato . Mikka! Mikka! Mikka! Kellesz! Kellesz! szólt az
üzenet.
A válasz szinte azonnal megérkeze , egy erőteljes jelenlét
formájában, amelyből Carey azonnal megérte e, hogy Mikka
megnő és megváltozo . Amikor legutóbb lá a, még gyerek
volt. Most azonban már egy nő szólt hozzá, és ez nem merült
ki a serdülőkor okozta fiziológiás változásokban. Üdvözlet,
Carey barátom. Nem kell kiabálnod. Csak öntsd szavakba,
amit gondolsz, és sugározd ki!
Carey azóta nem próbált kapcsolatba lépni vele, hogy a
törzs két évvel korábban az erdőbe költözö , de ha tudja,
hogy ilyen egyszerűen megy, akkor talán már korábban is hívta
volna. Mikka, aggódom Doreen mia . Elveszte e az
életkedvét, már semmi sem érdekli. Azóta nem tért magához,
hogy Timmy megbánto a, és szerintem külső segítség kell
neki. Vissza tudod adni az akaraterejét, el tudod érni, hogy
élni akarjon?
 Nem tudom, Carey barátom. Megpróbálhatom. De az ő
engedélye nélkül nem fogok belépni az elméjébe. Egyszer
megte em, hogy megmentsem az életét. De többé nem
fogom.
Carey megszakíto a a kapcsolatot, hogy gondolkozhasson.
Nyavalyás Lusták, meg vannak róla győződve, hogy
mindenkinek joga van dönteni a saját sorsáról, még akkor is,
ha ez a hanyatlásba és a sírba vezet. Nem fogadták el, hogy
másokról mindenki jobb döntést tud hozni, mint önmagáról.
Nem tudta, vajon Doreen hajlandó lenne-e elfogadni Mikka
szellemi terápiáját, de erősen kételkede benne.
Beszélnem kell Doreennel, üzente. Ha beleegyezik, megint
hívlak. Mikor tudnál eljönni?
Amikor Doreen beleegyezik, Carey barátom, jö a válasz,
némi kedélyesen gúnyos felhanggal. Majd a jelenlét
megszűnt.
Doreen vacsora után visszavonult olvasnivalójával, ami nála
megszoko nak számíto . Carey addig várt, amíg a ház többi
lakója elaludt, aztán – bár maga is igen fáradt volt –
bekopogo húga ajtaján. Mikor belépe , a lányt az ágyon
üldögélve találta, a könyv becsukva hevert a takarón. A lámpa
nem volt olvasáshoz igazítva.
Leült mellé, megfogta Doreen egyik csontos kezét, és
szorosan a két tenyere közé ve e, de egy szót sem szólt. Kis
idő múlva, lassan, mint amikor egy alacsony hullám szé erül a
homokos part enyhe lankáján, a lány vékony ajkai csendes
mosolyra húzódtak.
– Doreen húgom, kezdesz terhet jelenteni nekem és a
családnak – kezdte Carey halkan.
A szavak pofonként érték a lányt. Elakadt a lélegzete,
kiegyenesede ültében, lesült bőre kipirult; válaszolni próbált,
de csak dadogo . Végül könnyekben tört ki.
Bátyja hagyta, hozzá sem ért közben, és azon tűnődö ,
hogy lehet ilyen kegyetlen, bár tudta, szavai mélyén az igazság
apró magva rejtőzik. Amikor a sírás elcsitult, Doreen pedig
zsebkendőért kezde kotorászni, felajánlo a neki a magáét; a
lány lassan törölge e a szemét, még mindig szipogva.
– Azt akarod, hogy elmenjek, Carey? – kérdezte, amikor
már meg tudo szólalni. Hangjában szín szta megadás
érződö . Márpedig a tüzes lelkű Doreentól talán ez volt a
legrosszabb, amit bátyja hallhato .
– Erre nem is gondoltam, de igen. Azt akarom, hogy menj el
a Földre, szerezd meg a kémikusi diplomát! De így, ahogy most
vagy, nem indulhatsz útnak.
– Hogy… hogy érted ezt?
– Érzelmi roncs vagy. Hagytad, hogy egy csalódás
tönkretegye az egész életed. Meg kell gyógyulnod, mielő
elindulnál, különben semmi értelme az egésznek.
– Csalódás? – fújta ki orrát a lány vadul, majd eldobta a
zsebkendőt, és visszafeküdt az ágyba. – Szerinted ez minden,
amin átmentem, Carey? Egy kis csalódás?
– Nem, de két év nagyon hosszú idő a szomorkodásra.
Timmyn már túl kelle volna lépned. Segíteni akarok, hogy
elfelejtsd őt! Bízol bennem? Teljesen, a legvégsőkig, a
kezembe teszed a sorsodat? – fogta meg újra a lány kezét, és
mélyen a szemébe néze .
– Ó, Carey, Carey! – kezde az megint hüppögni, de
csendesebben, mint az előbb. – Carey, én nem akarok ilyen
lenni!
– Akkor ezt megbeszéltük. Most pedig aludj el, amilyen
gyorsan csak tudsz! Amikor már mélyen alszol, én visszajövök
Mikkával. Ő belép az agyadba, és meglátjuk, el tudja-e
mulasztani az oda bezárt bánat és frusztráció egy részét.
– Mikka? I van?
– Mindjárt jön. De nem lép be a fejedbe, amíg nem adod a
beleegyezésedet. Pont ezért – vigyorodo el a rég
megszoko , közvetlen módján – kelle egy picit gonosznak
lennem, és talán csúszta am is egy hangyányit az igazságon.
– Akkor nem is gondoltad komolyan… ó, Carey, de gonosz
vagy! És egy büdös bunkó! – jelent meg a lány arcán hónapok
óta az első olyan mosoly, ami nem úgy néze ki, mintha
ráfeste ék volna.
Carey abban a tudatban hagyta el a szobát, hogy a kezelés
máris hatni kezde . Amikor egy óra múlva visszatért, húga
már mélyen aludt.
Ekkor hívta Mikkát. Válaszul rögtön meg is érezte a Lusta nő
jelenlétét, majd hirtelen pa ogni kezde a füle, mintha
megnő volna a szobában a légnyomás; fogékony érzékeit
furcsa módon eláraszto a, szabályosan túlterhelte az érzés,
mintha egy vihar közepén állna, és Mikka már o is volt
melle e.
A légnyomás enyhült, Carey szeme kezde befogadni a
képtelenséget, a szobában összegyűlt energia pedig
szétoszlo . Mikka rámosolygo , ebben a mosolyban pedig
valami új ére ség és értelem rejle , de a gyermekkorában is
rá jellemző komor kedvesség csak felerősödö benne. A lány
teljesen meztelen volt, a férfi pedig észreve e kiszélesede
csípőjét, a kicsi, de lányosan feszes kebleket, és a fiatal nő
ére ségének többi jelét. Mikka hamarosan maga is készen áll
majd a házasságra.
– Igen, már nő vagyok, Karí – olvaso könnyedén a
gondolatai közö , egyre szélesedő mosollyal. – Anyám és
Timmy üdvözölnek, és még mindig szeretnek téged.
– Nő bizony, méghozzá átkozo ul csinos – nevete fel
Carey, amikor a lány végül elpirult, és félrefordíto a a
tekintetét. A hatalom nem ronto a meg Mikkát.
– Hosszan elbeszélge ünk Doreennel, ő pedig
beleegyeze , hogy belenézz a fejébe, és azt tedd, amit a
legjobbnak látsz – folyta a a férfi. – Ami azt ille , a
beszélgetésünket követően máris kezde javulni az állapota,
de csak könnyebb és gyorsabb lesz, ha segítesz.
– Akkor menjünk is hozzá – felelte Mikka, Carey pedig
beveze e őt a húga szobájába.
Mikka az ágy szélére ült, két kezét Doreen fejére te e, és
lehunyta a szemét. Carey megnyito a az elméjét, és meg is
érezte a lány által kifejte erő pulzáló lüktetését, bár az
semmi nem volt ahhoz képest, mint amikor teleportált. A
Lusta kevesebb mint egy percig maradt így, majd kinyíto a a
szemét, és elmosolyodo . Kezét felemelte, Doreen pedig
szinte azonnal megmozdíto a a fejét, ásíto egyet, és felült. A
két nő lányos visongás közepe e ölelkeze össze.
Carey kivárta, amíg szétválnak, majd Doreen hogyléte felől
érdeklődö .
– Soha jobban – felelt az vidáman.
– Én nem sokat te em, Karí – te e hozzá Mikka halkan. –
Egy kicsivel mélyebbre teme em a fájdalmat, és talán
elve em valamit abból az… akarom-de-nem-lehet érzésből.
De nem volt szüksége nagy segítségre. Szerintem – és i
megint elfogta az a szinte kislányos nevetés – egy kis
bálniptejre meg friss gyümölcsre nagyobb szüksége van, mint
rám.
– Meglehet. De már azóta meg akarom kérdezni, amikor
felbukkantál hogy tanultál meg teleportálni, és mióta
csinálod?
– Már sok évszak óta próbálom, Karí, azóta, hogy új
o honra teltünk a Magas-erdőben, mert Timmy bácsikámnak
eszébe ötlö , hogy az elmémmel is meg kéne tudnom csinálni
azt, amit a földemberek a nagy gépeikkel. De nem jártam
sikerrel, egész addig, amíg… nővé nem váltam, egy évvel
ezelő . Akkor megnő az erőm, és képessé váltam rá, hogy
átkeljek az időtlen-téren. Most már egészen könnyen megy, és
biztos vagyok benne, hogy Szanda is megcsinálja majd, ha
férfivá érik.
– De senki más?
– Egyelőre nem. De vannak más kisgyerekek, akikben
reménykedünk.
– Akkor a fejlődés még mindig lassú és nehéz – mondta
Carey csalódo an. – Többet reméltem.
– Más dolgokban viszont haladunk, Karí. Timmy is elégede
velünk. De most vissza kell mennem. Ne feledd elhozni az
elsőszülö edet, ha már készen áll a beavatásra! – még egyszer
Doreenhez hajolt, hogy megölelje, majd elhúzódo tőlük, és
elpárolgo . A szoba levegője hirtelen nagy erővel kitágult,
majd halk sziszegés hallatszo , ahogy friss levegő kezde
beáramlani az ajtórésen keresztül.
Carey jó éjt kívánt húgának, majd visszatért saját
szobájukba, ahol Marge és a kisbaba jóízűen aludtak. A férfi
neje meleg hátához bújt, és csak feküdt o , gondolataiba
merülve.
*
– Nagy örömmel jelenthetem be, Carey, hogy mostantól
fizetséget is kapsz a munkádért – nyújto át Varinov English
Careynek egy Önkéntes Kormányza Szolgála Kinevezési
Elismervényt. – Ezzel hivatalosan is az le él, amit gyakorla lag
már z éve végzel: a Biztonsági Részleg problémamegoldója a
Lusta-Földi kapcsolatok területén. Mellesleg közvetlenül
nekem tartozol jelenteni, ami azt jelen , hogy egyszemélyes
részleg vagy. Én pedig nem kérhetek tőled többet, minthogy
továbbra is végezz olyan jó munkát, mit eddig!
Carey ránéze az iratra, és lá a, hogy fizetése bár korrekt,
de nem valami lenyűgöző. De mivel marad elég ideje, hogy a
birtokon dolgozzon, a ke ő együ már határozo an megéri.
– Köszönöm, Varrie. Sokszor jól jö volna az a jogkör, ami
ezzel jár. Csak most már nem rázhatlak le, ha olyan kedvem
támad.
– Mit gondolsz, miért kaptad meg a kinevezést? –
vigyorgo English.
*
Kicsi Harvey ugro ki elsőnek a suhanóból, 180 cen s,
karcsú, de férfias teste egyetlen laza mozdula al ve e az
akadályt. Azért hívták kicsinek, hogy megkülönböztessék
bácsikájától, pedig tulajdonképp apjánál is magasabbra nő .
Kíváncsian néze körül a faluban, amely a következő
hónapokban az o hona lesz.
Carey valamivel lassabban köve e. Most járt először Timmy
új falujában, bár a Magas-erdőben már sokszor megfordult,
amikor más törzsekkel kelle egyezkednie. A földlakók már
észrevehető fogyást értek el az erdő fái közt azon a részen,
amely dél felé túlnyúlt a Fehérsapkás-hegyeken, és
szükségessé vált, hogy egy Lusta törzset északabbra
költöztessenek, egy jókora területre, amelyet a férfi sikeresen
megőrzö a rezervátum számára. Timmy már várt, Tárival a
háta mögö , hogy üdvözölje a vendéget. Mikka csendben állt
a há érben, egy kisbabával a karjában, melle e pedig az
aranyfoltos Belija, a maga újszülö jével. És volt o még egy
i ú, aki annyira hasonlíto Timmyre, hogy csak az ő fia
lehete .
A Lusták főnöke felemelte a kezét, mire az izgato fecsegés
elhalt. Ekkor Carey felé nyújto a a karját, és amikor kezet
fogtak, egy hang szólalt meg a földi ember fejében; ebben a
hangban felismerte Timmy, Tári, Mikka, Szanda és még egy
csomó másik Lusta jelenlétét. Az üzenet pedig így szólt:
Üdvözle el fogadunk, népünk barátja, és tudd, hogy
száműzetésünk ideje nemsoká lejár! Mikor fiad visszatér
hozzátok, mint Irányító, mi is vele tartunk, és egy új kor
hajnala virrad a Világra.

Szanyó Albert fordítása

 Joseph Green: MEZÍTLÁB A TÜKRÖN

WINSTON Takamira mély levegőt vett, láthatóan összeszedte

erejét, és újra a mikrofon fölé hajolt. A feje hátulján
megmaradt ősz hajtincsei felett, a fakó homlokon és a kopasz
fejtetőn sápadt fényű izzadság gyöngyözött.
– Összegezve tehát, uram, a Holdszem több mint egy
csillagvizsgáló, több mint az első, ember által létrehozo
előőrs a végtelen űr határán. Az a teleszkóp a maga teljes
valóságában jelení meg az emberi faj saját korlátain túlra
tekintő szellemét. Napjainkban, a rövid távú célok korában,
amikor mindent áthat a kapzsi igény, hogy valamennyi,
tudományra fordíto dollárból szinte azonnal ke ő térüljön
meg, a Holdszem a kutatás irán folyamatos elköteleze séget
testesí meg. Ezért kérem, ezért követelem öntől és a
bizo ságtól a minket megillető részt az állam tudományos
költségvetéséből. Köszönöm.
Az alacsony, vékony férfi félretolta a mikrofont, és hátradőlt
a széken. Az emelvényen a bizo ság elnöke idegesen dobolt
az asztalon, ráncos ujjai gyors ütemben mozogtak. Valamit
súgo az egyik kollégájának, még egyszer beletúrt az elő e
fekvő papírokba, aztán félretolta a köteget.
Ahogy a mikrofon felé fordult, arcán komolyság, már-már
komorság tükröződö .
– Dr. Takamira, a szónoki képessége kiemelkedő, mint
mindig. Az Űrtudományi Bizo ság azonban már mindezt
hallo a. Még ellenőriznem kell a jegyzőkönyvekben, de azt
hiszem, az imén beszéde tulajdonképpen ismétlése a három
évvel ezelő nek. Akkor sem tudo semmi újról és semmi
érdekesről beszámolni. De most nekem volna egy új
felvetésem az ön számára, uram. Mi lenne, ha fognánk a
költségvetését, és hozzáadnánk az összes, űrállomáson túli,
emberes űrrepülés költségét? Ezt már igazságosnak tartaná?
Az összes, Földön túli repülés költsége a Holdszemet illetné.
Nemrég fejeztük be a Mars-küldetéseket, de tudja, hogy még
így is mennyi lenne a végösszeg? Majdnem kétmilliárd dollár!
Kétmilliárd dollár, dr. Takamira! Tudja, hogy ebből az összegből
hány o hont lehetne építeni a rászorulóknak? Tudja, hogy
ebből az összegből mekkora vetésterületet nyerhetnénk vissza
a Mojave-sivatagból? Maguk elméle tudósok nem tudnak
kilépni a saját maguk által alkoto burokból. Ezért választanak
az emberek poli kusokat: hogy ellenőrizzék a tudósok
érdeklődési területeit.
A bizo ság két tagja halványan elmosolyodo . A másik
ke ő az emelvényen álló elnöki asztal takarásában
unatkozo .
Az elnök szünetet tarto , egyrészt hogy felmérje szavai
hatását, másrészt hogy a tridi kamera figyelő tekintete
ráközelíthessen. Csak a legélesebb és legmeggyőzőbb
kijelentések kerülnek be az es kongresszusi jelentésbe.
Samuel McGinnis huszonkét évet töltö a képviselőházban, és
nyolcat a jelenlegi pozícióban. Túlélését egy különleges
képességének köszönhe e: még jóval a közvélemény-
kutatások eredményei elő képes volt megsejteni az emberek
véleményét a legbonyolultabb kérdésekkel kapcsolatban is.
– Nos, uram, ön már nyolcadik éve ül közpénzen a Holdon.
Ó, tudom, hogy a világ összes csillagásza támogatja önt,
tudom, hogy a légkörünk nagyon szennyeze , ezért a
Palomart, a Wilsont, a Licket és a többi csillagvizsgálót is
nyugodtan bezárhatnánk… de mégis, mi hasznunk van a
Holdszemből? Valami olyasmi, ami a Napban lévő hélium
felfedezésének jelentőségéhez mérhető? Vagy valami olyasmi,
ami segít megérteni az atomenergiát? Minden egyes,
tudományra költö dollárból két dollár haszon legyen. Ön úgy
beszél, mintha ez valami rossz dolog lenne. Mégis mi a rossz
ebben, uram? A tudomány muta a meg nekünk, hogyan
tegyük virágzóvá a sivatagot, az emberek pedig 2028-ban is
erre várnak majd: a pénzük megtérülésére, valamire, ami
kenyeret tesz az asztalukra. Mit ajánl nekünk a Holdszem,
összehasonlítva a Mojave-sivatagban termeszthető
gabonamennyiséggel?
McGinnis elhallgato . Hatásos kérdést te fel, éppen olyat,
amilyent kerese . Win lá a a másik férfi arcán az
elégede séget. McGinnis már két éve próbálkozo a
Holdszem bezáratásával, de a bizo ság nagyobbik része még
ellenállt.
Az elnök rájö , hogy túlságosan nyilvánvalóvá vált a
szándéka, ezért most finomabb hangnemre válto .
– Nos, akárhogyan is van, köszönjük, hogy eljö , és
megtarto a a beszámolóját. Nem tudom, a bizo ság miként
fog dönteni, de azt elmondhatom, én hajlamos vagyok a
végletekre. Vagy bezárjuk a Holdszemet, és hazahozzuk önt a
munkatársaival együ , vagy egy négyéves költségvetési ciklust
terjesztünk elő, így a szokásos szeptemberi bizo sági
meghallgatásra sem lesz szükség többé. Mire visszatér a
Holdra, vélhetően mi is meghozzuk a döntésünket.
– Köszönöm elnök úrnak és a bizo sági tagoknak – felelte
sietve az idős csillagász. Az emelvény mögül már türelmetlen
székcsikorgás hallatszo .
Dr. Winston Takamira összeszedte az elő e fekvő
jegyzeteket, és bete e kopo aktatáskájába. Úgy érezte
magát, mint egy színész, aki unta a a közönségét. A két évvel
ezelő meghallgatás is rosszul sikerült, de akkor a négy
bizo sági tag végül az elnök ellen szavazo .
McGinnis, ez a ravasz, vén róka most rájö , hogy azt a
beszédet használta fel újra. Össze kelle volna szednie magát,
és újat írni. De a Holdszem már olyan régóta működö , hogy
szinte intézménnyé vált – Win pedig önelégül é az éves
kongresszusi meghallgatásokat illetően. A jövőben sokkal
óvatosabbnak kell lennie.
Külön erőfeszítésébe került kiegyenesíteni meggörbült
vállát, felemelni a nehéz aktatáskát, és kisétálni a szobából. Tíz
éve dolgozo a Holdon, az építés legelső fázisától. A
túlságosan rövid földi látogatások ala már nem tudo
alkalmazkodni a gravitációhoz. I nehéznek érezte magát,
mintha vékony termete indokolatlanul nagy túlsúlyt cipelne.
Fizikai megkönnyebbülést érze , ha visszatérhete végre a
Holdszemhez.
Odakint észreve e a járda melle várakozó kormányza
autót. A sofőr kinyito a az ajtót, és Win fáradt sóhajjal
süppedt a párnázo ülésbe.
– Azt hiszem, kemény lehet visszatérni a való világba, uram
– mondta a sofőr, miközben könnyedén besorolt a zsúfolt
washingtoni forgalomba.
– Főleg ilyen öreg csontokon – érte egyet Win, de
gondolatai máshol jártak. – Sikerült elérnie Len Sterenkót?
– Igen, uram, ahogy kérte. Este zkor a Kennedyn lesz a
felszállásnál.
– Rendben, köszönöm.
Alig néhány háztömbnyit haladtak a Pennsylvania Avenue-n,
amikor valamilyen felfordulás akaszto a meg a feltorlódó
forgalmat. A sofőr megállt, és kipa ant a járműből. Hosszan
néze előre, majd visszakászálódo az ülésébe.
– Egy újabb Élelmet-Az-Éhesnek tüntetés, uram. Pontosan
felénk tartanak. Legjobb lesz, ha megvárjuk, amíg elhaladnak.
Win türelmetlenül pillanto az órájára. Remélte, hogy
mielő űrrepülőre száll, elkölthet egy nyugodt vacsorát a New
Yorkban élő lánya családjával. Minden földi útján
lelkiismeretesen felkereste az unokáit, noha biztos volt abban,
hogy a két kamasz legalább annyira unja őt, mint Win őket.
Ami azt ille , az egyetlen gyermekéhez sem tudo soha közel
kerülni. Túlságosan sokat dolgozo , amikor a lány még kicsi
volt. Mildred ugyan felnevelte, de Ann az apja hiányától
szenvedve nő fel.
Az első tüntetők lassan elérték az autót, magasba tarto
transzparensekkel és plakátokkal közeledtek a leállt járművek
közö . Win nyugalmat erőltete magára, hátradőlt az
ülésében, és elolvasta a hevenyészve felfeste , hatalmas
szavakat: az ÜLTESS PÉNZT A HOMOKBA és az ETESD AZ
ÉHEZŐKET volt a két leggyakoribb. Az egyik hosszú
transzparenst két meztelen, az őszi hűvösben reszkető nő
vi e: HA EGY GYEREK ÉHEZIK, A TE HASADNAK KELLENE
FÁJNIA. És egy újabb variáció is érkeze : PÉNZ A MOJAVÉBA =
KENYÉR A BRAZILOKNAK.
– Micsoda?! – csodálkozo Win. – Ezek az emberek azért
akarják fejleszteni a Mojave Tervet, hogy egy másik országnak
küldhessünk élelmet?!
– Igen, uram, pontosan ezt akarják.
A sofőr – egy negyvenes, testes, szeplős, vörös hajú férfi –
hátrafordult az utasához.
– Annyi gabonánk van a silókban, hogy három évig el
tudnánk látni a brazilokat, és igen, ezek a kormányellenes
tüntetők az egész Mojave-sivatagban termelni akarnak.
Minden ember egy – és odalent százezrek éheznek. Az, hogy
ők spanyolul beszélnek, mi pedig angolul, még nem elég indok
arra, hogy ne küldjük el nekik a felesleges élelmünket.
– A brazilok portugálul beszélnek, nem spanyolul – su ogta
Win, miközben nézte a nevetve és cseverészve hömpölygő
tömeget. A fiatalok voltak többen, idős embert alig lehete
látni. Mindannyian nagyon jól tápláltnak tűntek.
A sofőr előrefordult. A tarkóján levő zsírpárna vöröslö a
visszafojto dühtől. Csendben vártak, amíg az utolsó tüntető
is eltűnt, és a forgalom újra elindult.
Win jól érezte magát, de ugyanakkor kissé ingerülten
próbálta meg folytatni a beszélgetést.
– Az éhező brazil népet megetetni kétségtelenül
dicséretesnek hangzik, de minden évben sok milliárdot
adakoztunk már élelmezésre… többek közt a braziloknak is.
Elvégre nem etethetjük az egész éhező világot. Nem gondolja,
hogy okosabb lenne hosszabb távra befektetni a forrásainkat,
mert az az egész emberiség javára válna? Ilyen például a
hidrogénfúzió, amelyből végtelen energiát nyerhetünk.
– Minden ember egy! – ismételte meg a sofőr anélkül, hogy
megfordult volna. Mély hangjába konokság vegyült. – Ha
szere az embereket, akkor nem akarja látni, hogy
szenvednek. Nem akarja látni, hogy gyermekek haldokolnak az
utcákon.
– Nem, persze hogy nem. De azt sem akarom, hogy az
energiahiány még nagyobb legyen, vagy hogy az élet
meghosszabbítására irányuló ígéretes kutatások leálljanak.
Mert ez fog történni, ha a költségvetés egy jelentékeny részét
nem tartalékoljuk az alapvető kutatásokra… még akkor is, ha
közben néhány szomszédunk megéhezik.
– Nem akarok vitatkozni önnel, uram, mert még a végén
feljelent, és bajba kerülök.
Win elfáradt, de elméje még éber és izgato volt. Ritkán
vitázo civilekkel, és most új szempontokat hallo . Halványan
sejteni kezdte, hogy ez a sofőr több milliárd ember érzését
fejezi ki.
– Nem, nagyon is érdekel, amit gondol, és egyáltalán nem
akarom feljelenteni. Két felnő megvitatja a világ helyzetét, ez
minden. Mondja csak ki, amit gondol! Ígérem, nem fogok
panaszt tenni.
– Oké, legyen, akkor elmondom. Nem vagyok buta, tudom,
hogy a tudomány mit ér. De a magukfajta hold-emberek azt
várják a hozzám hasonló fickóktól, hogy az egész életünket
maguktól távol éljük le, így zavartalanul dolgozhatnak a
hagymázas terveiken, amelyek aztán végül fabatkát sem
érnek. Évszázadokon át tanulmányozhatják a kvazárjaikat meg
a pulzárjaikat, egyetlen emberen sem fognak segíteni vele. De
nekünk jogunk van ahhoz, hogy az adónkat olyan dolgokra
költsék, amelyek mindannyiunk hasznára válnak. Nyolcvan év
a várható éle artam, minden jóból részesülni akarunk, amit
csak elérhetünk, és élvezni akarjuk, amíg életben vagyunk.
Pontosan ezt mondta McGinnis is, csak szebben fogalmazva.
Egyszerű és sziklaszilárd filozófia, amit nehéz megcáfolni. Win
mégis megpróbálta.
– Nézze, az alapkutatás megkezdése és a későbbi
eredmények gyakorla felhasználása közö nem olyan hosszú
az idő, mint gondolja. És mi van, ha az élvezetes élet veszi el a
pénzt a ól a kutatástól, amivel meghosszabbíthatnánk a
várható éle artamot? Mint például az átlagéletkort már
nyolcvan évre kitoló öregedéskésleltető kutatás?
A sofőr nem válaszolt. A tarkója újra vörösleni kezde .
Vagy hogy továbbra is a csillagokra irányítjuk az utolsó
nagy, szta szemet? Vagy hogy megpróbáljuk megérteni,
miért nem jelentkezik senki, holo tudjuk, vannak odakint? És
mit számít mindez egy nyolcvanon túli embernek, aki már
felkészült az elmúlásra?
A sofőr jól végezte a munkáját, hajszálpontosan érkeztek a
csővasútállomásra. Winnek még öt percet sem kelle várnia a
beszállásra. Beszíjazva, csendesen üldögélt, még a magával
hozo jegyzetek sem érdekelték. A hosszú, csillogó fémkígyó
behajto a Föld gyomrába, és fokozatosan gyorsulni kezde ,
ahogy a levegőt kiszívta maga elől, és kifújta maga mögö .
Csúcssebességnél – hézagmentesen az alagútba illeszkedve –
hétszáz kilométeres sebességgel száguldo ak. De alighogy
elérték ezt az értéket, a vonat máris emelkedőre ért, és
lassulni kezde , a Föld ősi vonzása és az elöl újra megemelt
nyomás lefékezte a járművet. Kis elektromotorok segítségével
gurultak be Newark állomására.
Win átszállt a metróra, és előbb közpon pályaudvarra,
majd onnan Queensbe utazo . Az utolsó, négy háztömbnyi
távolságot már gyalog te e meg, noha ez a rövid táv is igen
nagy erőfeszítésébe került.
Annen látszo , hogy negyvenkét éves. Csípője és dereka
asszonyosan megvastagodo , arca kikerekede . Win köszönt
a férjnek, Burlnek, és a két gyereknek, Cindynek és Jacknek. A
fiatalok közömbös udvariassággal üdvözölték a nagyapjukat, a
csillagászok egyáltalán nem érdekelték őket. Ha legalább egy
kisebb tridi-csillag lenne…
– Apa, miért jössz le minden évben költségvetési
beszámolót tartani? – kérdezte Ann a meglepően kellemes
vacsora után. – Tudom, hogy mennyire megterhelő ez neked.
Miért nem írsz egyszerűen az Űrbizo ságnak?
– Igen, én magam is sokszor csodálkozom ezen – szólt közbe
Burl. Win pocakos veje – aki már rohamosan közelede a
kövérséghez – az Állami Szállítmányozási Bizo ságnál
dolgozo , és sohasem tkolta, hogy jobban örülne egy
megfelelő befolyással rendelkező apósnak, aki egyengethetné
a karrierjét.
– Az a helyzet, hogy csekélyke hírnevemnek köszönhetően
még mindig nekem van a legtöbb esélyem arra, hogy
kicsikarjam a kongresszustól, amit kérünk. De nagyon
valószínű, hogy ez volt az utolsó meghallgatásom. McGinnis
ugyanis azt mondta, hogy egy négyéves költségvetési ciklust
terveznek, így hát kétlem, hogy jövőre lejövök.
Win a japán felmenőkre utaló vonásokat fürkészte lánya
arcán: fekete haj és fénylő, sötét szemek. Ann összességében
mégis inkább német származású anyjára hasonlíto . Még ez is
– gondolta –, semmilyen hatást nem tudtam gyakorolni a
világra!
– Miért fontos annyira a Holdszem? – kérdezte hirtelen
Cindy.
Win az unokája felé fordult. Ő egyike volt azon kevés földi
teremtményeknek, akiket szeretnie kelle – de most döbbent
rá, hogy semmit sem érez iránta. A lány is nagyon hasonlíto
Mildredre, bár egy generáció után a génjei már
összekeveredtek. Egy zenkét éves, bájos arcú, barna hajú
lány volt, aki lassacskán nővé érik.
– Azt hiszem, elmondhatom, Cindy – válaszolta rövid szünet
után Win. – Remélem, a korod ellenére is megérted.
– Nagyon jó jegyei vannak társadalmi tudatosságból – vágta
rá azonnal Ann.
– Remek, akkor tudsz majd követni. Nos, Cindy… Az a nagy
teleszkóp a kapcsolatunk az univerzumhoz. Manapság i a
Földön nagyon divatos az elfordulás a felfedezéstől, az
ismeretszerzés költségét inkább a meglevő tudás fejlesztésére
fordítják. Utoljára a középkorban fordult elő, hogy az
embereket semmi más nem érdekelte, csak a magánéletük,
senkit nem izgato , mit hoz a holnap. Minden évben egyre
kevesebb és kevesebb pénzt adnak tudományos kutatásra.
Pedig a tudomány az a motor, ami a vonat nagy részét
mozgatja. Nem hiszem, hogy túl erős lenne kimondani… az
emberi szellem válságának korát éljük, fajunk fejlődésének egy
jelentős fordulópontjához értünk. Nekünk, tudósoknak kell
újra feléleszteni az emberek érdeklődését az ismeretszerzés
iránt, mégpedig a saját, jól felfogo érdekükben, nekünk kell
felszítani a szenvedélyes tudásszomj kihunyt tüzét… különben
körpályára fordulunk, és a rajta robogó vonatból csak
kinyújto kezeket látunk majd, mert mindenki mindent akar,
mégpedig azonnal, a jövő meg senkit sem érdekel. Nekünk
kell megküzdenünk ezzel a hízási hajlammal, hogy az emberek
elfogadják azt, amijük van. Hogy nem törekednek semmi
többre.
Cindy hallgato , hatalmas, sötét szeme fényesen ragyogo .
– Apa, kérlek! Túlságosan erősen fogalmazol, még
megijeszted a gyereket!
Ann nevetgélt, de szavaiból érződö , hogy nagyon is
komolyan gondolta.
Win elfordult Cindytől, és szemben találta magát Burl
mogorva, dühös tekintetével. A hízási hajlam… A túlsúlyos
Burl azt hi e, Win a test elhízására utalt.
– Ma beszélge ünk a Holdszemről a társtud órán – szólalt
meg újra Cindy. – Elmondtam, hogy lejössz, és beszámolsz a
kongresszusnak. Tudod, mi történt? Szavaztunk… és három az
egy ellenében a Holdszem bezárása le az eredmény!
Cindy megfordult, és kiszaladt a szobából, kezét a szája elé
tartva próbálta leplezni vihogását. A három évvel fiatalabb
Jack elkerekede szemmel pislogo , aztán anyja egyetlen
szigorú intésére köve e a nővérét.
– Te jó ég, nem tudom, mi ütö Cindybe – mondta Ann
bocsánatkérően, de a hangja nem tűnt őszintének.
– Én nagyon is tudom! – Burl mély hangját á ta a a düh.
– Ne kezdd te is! – kérlelte Ann.
– Cindy nagyon is a lényegre tapinto , egyrészt mert
nagyon okos kamaszlány, másrészt úgy beszéltél vele, Win,
mintha egy kisgyereket oktatnál. Csakhogy még ennél is
rosszabb a helyzet: te valójában Ann-nek és nekem
magyaráztál, a felnő eknek!
Win hallgato .
– És úgy beszéltél, mintha mi is gyerekek lennénk – folyta a
Burl könyörtelenül. – Mindig is ilyen volt a hangod, mintha te
lennél a felnő , mi pedig a gyerekek.
 – Burl, kérlek – vágo közbe Ann idegesen –, ne beszélj
ilyen hangon az apámmal!
– Semmi olyat nem mondok, amit ne hallhatna! Hadd
kérdezzek valamit, Mr. Nagynevű Csillagász, csak egyetlen
kérdést. Neked már úgy sincs sok hátra, miért érdekel, hogy
mi lesz a Holdszemmel?
– Erre könnyű válaszolni, Burl. Életem nagyobb részét arra
az obszervatóriumra áldoztam. Nagyon utálnám, ha most
kellene rádöbbennem, hogy hiábavaló volt minden munkám.
A Holdszem sokkal fontosabb, mint én, és muszáj tudnom,
hogy akkor is működni fog, ha én már nem leszek.
– Mert annyira szereted az emberiséget? Mert azt hiszed,
hogy a te munkádnak köszönhetően válik jobbá a magunkfajta
nyomorultak élete? Te az az ember vagy, Win, aki elhanyagolt
egy olyan csodálatos nőt, mint Mildred, aki aztán belefáradt a
gyereknevelésbe, és elvált tőled. Te az az ember vagy, akire
Ann úgy néz, mint egy kisebb istenségre… de nem mint apára!
Soha nem voltál az apja a gyermekednek, Mr. Csillagász!
– Elég, Burl! – kiálto a Ann.
– Még egy dolog, aztán befejezem. Egész életemben mást
se hallo am a tudósoktól, mint hogy „szere k az
emberiséget”. Tudod, mit gondolok? Azt, hogy aki képtelen
szeretni a feleségét és a saját gyerekét, az senki mást sem tud
szeretni! Olyan hidegek vagytok, mint a halak. Örömötöket
lelitek a nagy szellemi kihívásokban, bárminek az eredetét
szívesen kutatjátok, de ez minden, ami teket érdekel. A
munkátokat szere tek, és semmi mást. Ezt gondolom… és
nagyon örülnék, ha bebizonyítanád, hogy tévedek!
– A ól tartok, erre nincs időm – felelte Win, és felállt az
asztaltól.
Ann is felugro .
– Apa, ne hagyj i ! Beszéljük ezt meg, sztázzuk ezeket az
emlékeket! Ha Burl úgy érzi…
– Köszönöm a vacsorát, Ann – szakíto a félbe Win. – Hol
van az aktatáskám? Igen, köszönöm. Minden jót, kedvesem.
Nemrég készíte em el az új végrendeletemet, mindent a
gyerekekre hagytam, fordítsd az oktatásukra! Add át nekik… a
szeretetemet.
Win villámgyorsan kilépe az ajtón, és becsukta maga
mögö . Most semmi kedve nem volt pszichológiai játékokba
kezdeni.
Sietve elindult a metrólejáró felé, de egy háztömb után meg
kelle állnia néhány mély lélegzetre. Visszanéze a magas,
zömök épületre, és rádöbbent, hogy utoljára látja. Nem tudna
még egyszer Ann és a gyerekek szemébe nézni.
Sok igazság volt Burl szavaiban. Későn házasodo , már
negyven fele járt, amikor elve egy zenöt évvel fiatalabb
nőt. És az első években, amikor Ann kicsi volt, valóban
elhanyagolta Mildredet. Winnek a munkája volt az igazi
szerelme, nem hagyha a cserben. Hiba volt megházasodni.
Agglegénynek kelle volna maradnia.
Kihúzta meggörbült vállát, és újra elindult a metró felé,
ezú al sokkal lassabban. A munkája legalább hűséges volt
hozzá. Mire azonban Ann elkezdte az iskolát, Mildred már
korántsem. Wint nem érdekelték felesége félrelépései, de
még ez sem volt elég: ahogy Ann betöltö e a zenke őt,
Mildred beadta a válópert. Mivel a pénz soha nem érdekelte,
a gyermek nagykorúságáig Win átadta exfeleségének a
fizetése nagyobb részét. Mildred nem házasodo meg újra,
mert mint mondta, ő csak Annért él. Valójában azonban
folyta a roman kus szerelmi életét.
Tizenöt perc ala a Kennedy Légi- és Űrközponthoz ért, így
Winnek egy teljes órája maradt az indulásig. Nemsokára Len
Sterenko is megérkeze . A magas, markáns arcú fiatalember –
különös egy ötvenen túli tudóst fiatalként jellemezni – épp
olyan fáradtnak tűnt, amilyennek Win érezte magát. Öt év a
Holdszemben őt is megviselte.
A két férfi üdvözölte egymást, és leültek beszélgetni. Len – a
Holdszem tudományos személyzetének vezetője – szilárdan
hi e, hogy elfogadják a költségvetési kérelmüket.
Természetesen Win is ezt akarta, de kevésbé volt biztos a
sikerben. Az ETESD AZ ÉHESEKET tüntetői bosszantóan sokszor
bukkantak fel az elméjében. Lennek nem beszélt sem róluk,
sem arról az emberiségről, amely többé már nem a csillagokra
tekint, hanem a hasára.
A tapasztalt űrutazók a felszállás elő húsz percet a
beszíjazással töltö ék, aztán következe a három G-s
terhelésű, zenkét perces repülés a keringési pálya eléréséig.
Ahogy közeledtek az űrállomáshoz, a pilóta felvillanto a a
Bola képét a belső képernyőkön. A Föld körül keringő,
kábelekkel összekapcsolt három modul képe egyáltalán nem
hasonlíto a 2001-re elképzelt gigan kus fémgyűrűre.
Az előre feltankolt nukleáris vontató lassan sodródo
feléjük, és sikeresen az űrsikló légzsilipjéhez csatlakozo . Így
legalább nem kelle felvenniük az esetlen szkafandereket. A
két tudós és az öt másik, a Holdszemre utazó ember átszállt, s
a két jármű elvált egymástól.
Huszonegy órával és néhány meghiúsult alvási kísérle el
később újra átszálltak, ezú al már a leszállóegységbe.
Harminc perccel később a Hold túlsó oldalán süllyedtek a
Hruscsov-kráter és a Hoyle Obszervatórium hűvös, fehér
kupolája felé.
– Jó újra i hon – sóhajto Len, miközben kisegíte e társát
az apró leszállóegységből. Win nem felelt, de ő is érezte a
kisebb gravitáció enyhítő könnyebbségét.
A föld ala leszállóhelytől az obszervatóriumig egy
kilométert kelle sétálniuk, ezala megvita ák a jelenlegi
ütemtervet. A kupola zennégy óra múlva árnyékba kerül. Az
első cél egy még ismeretlen pulzár lesz, amelyik a spektrum
látható részében érzékelhető sugárzást bocsát ki. Adatokat kell
szerezniük, hogy össze tudják hasonlítani a csillag
röntgensugárzásával.
Win fanyarul állapíto a meg magában: most sem valószínű,
hogy az emberiség hasznára váló dolgot fedeznek fel. És hogy
az új adatokból lesznek-e gyakorla előnyök a jövőben, ezt
sem ő, sem bárki más nem tudta megmondani.
– Isten hozo benneteket! – harsant fel egy szívélyes hang,
ahogy a két férfi kilépe az alagútból. Charles Abrams mérnök
fogadta őket, aki korábban a Holdszem tervezését felügyelte,
majd i maradt művele igazgatónak. Ő és Len veze ék az
obszervatóriumot. Hivatalosan ugyan Win volt a csillagvizsgáló
igazgatója, de már csak a tudományos kérdésekkel és a
Holdszem finanszírozásával foglalkozo .
Charley Adams nagydarab, rózsaszín bőrű férfi volt, csillogó,
kopasz homlokkal és vastag szemüveggel. Éppen annyi túlsúlyt
szede fel, ami már nehézséget okozo volna egy földi utazás
esetén. Nem is látogato vissza már négy éve.
– Charley, a főmeghajtó aerodinamikus csapágyának
szivárgását megállíto átok? – kérdezte Len, miközben Win
irodája felé haladtak.
– Igen, a kiüríte kupolában egy teljes cikluson keresztül
teszteltük, és a berendezés hőmérséklete állandó maradt.
Win röviden beszámolt az előadását követő kongresszusi
reakcióról, aztán a három tudós rátért a következő két hét
terveze műveleteire.
A Holdszem személyzetének nagy része már mélyen aludt.
Len és Charley még megvita ak néhány kérdést, aztán ők is
lepihentek, mielő az új ciklus megkezdődne.
Win kilenc teljes órát aludt. Charley Abrams ébreszte e. A
nagydarab férfi szokatlanul csendes volt, már-már ijedtnek
tűnt, mintha sokkhatás érte volna.
– Most néztem a déli híreket, Win. Az Űrtudományi
Bizo ság négy az egy ellenében a Holdszem bezárása melle
döntö . Háromszázmilliót kapunk a bezárásra… és vége.
Win felült az ágyban. Néhány pillanatra megbénult. Lelki
szemei elő élete fő műve süllyedt a halálba. Különös módon
nem fájt annyira. Most döbbent rá: tudata mélyén már
elfogadta, hogy ennek így kelle lennie.
– Igen… Nos… Elterjedt már a hír? Mások is tudnak róla?
– A ól tartok, igen. Sokan nézték a déli híreket. Akarsz
beszélni a hangosbemondón? Elmondhatnád, hogy a bizo ság
döntését még felülbírálhatja a képviselőház…
– Nem! – Mielő elharapha a volna a szót, már elhangzo .
– Felesleges. Valóságos csoda kellene ahhoz, hogy a
képviselőház felülírja a bizo sági határozatot.
 – Nem is sejte em, hogy ezzel a csalódással kelle
visszatérned – motyogta halkan Charley. – Akárhogy is, de
befejezhetjük a következő két hetet. Bőven lesz időnk egy
„szabályozo leállásra”. Azt hiszem, így hívják.
– Igen, feltétlenül. Most pedig nyissuk ki a kupolát az
ütemterv szerint!
– A kiürítés egy óra múlva kezdődik. Szólok nekik, hogy
folytassák.
Charley megfordult, és elsiete . Win lassan felöltözö , és
az ágya szélén üldögélt néhány percig. Az elméje furcsa
módon teljesen kiürült, mintha a kin vákuum belopódzo
volna a koponyájába. Nem voltak gondolatai, nem voltak
érzelmei… Talán ilyen lehet halo nak lenni.
A Holdszemet is halálra ítélték.
A valóságban persze nemcsak a Holdszem fog eltűnni. A
mélyűri szállítórendszer is megszűnik. A Bola lesz a következő,
és az ember végül visszaszorul a saját bolygóterébe.
Win felkelt, és lassan elindult a közpon terem felé. Aztán
hirtelen elhatározással befordult a külső falhoz vezető
folyosóra. A Holdszem nagyobb része a felszín ala
helyezkede el, az építés elején hatalmas lyukat robbanto ak
a sziklába, majd tetőszerkezetet emeltek fölé. A külső
helyiségekben voltak a lé enntartó berendezések és a
felszerelések, a belsőkben pedig a lakóterek és rekreációs
részlegek.
Win kerese egy raktárt, kinyito a a mesterkulcsával, és
magához ve egy kötelet. Gépiesen cselekede , mintha nem
is lenne tudatánál. Kilépve újra elindult a külső folyosón a
kupola felé. A szerkezetet az északkele részen ágyazták az
alapkőzetbe.
A ritkán használt részleg teljesen elhagyato volt. Win
senkivel sem találkozo , amíg elérte a kupolát körbefutó
folyosót. Egy technikus éppen a nevét és számát pecsételte a
közeli ajtóra.
– Minden be van zárva? – kérdezte Win. Megpróbálta
felidézni a férfi nevét, de nem sikerült. Burl kíméletlen szavai
és a kormányza autó sofőrjének érvei visszhangzo ak az
elméjében. Mindkét beszéd kemény igazságokat tartalmazo .
Azt állíto a magáról, hogy az emberiségért dolgozik, de a
legkevésbé sem figyelt az egyénekre. Csak a munkájának élt,
amit ez a technikus és a hozzá hasonló zezrek a saját
erőfeszítéseikkel támoga ak. És a társadalom most megvonta
a támogatást.
Végül tehát a munkája is elárulta.
A férfi a kötelet vizslatva válaszolt.
– Igen, uram, az ajtók le is vannak pecsételve, kivéve az F
folyosóét, az lesz az utolsó. De időben elkészülünk.
– Remek. Nyilván tudja, hogy ez lesz az utolsó művelet.
Szeretnénk, ha jól sikerülne.
– Igen, uram, hallo am. Bocsásson meg, de ellenőriznem
kell az utolsó ajtót.
A férfi sietve elindult, a válla fele együ érző pillantást
vete Winre. Fiatal még, talál majd másik munkát.
Amint látótávolságon kívül került, Win feltörte a pecsétet,
kitekerte a zsilipkereket, és kinyito a az ajtót. Miután
belépe , gondosan visszatekerte a kereket. Ha korlátozo
forrásokkal építenek bázist a Holdon, nyilván a takarékosság
lesz a fő szempont. A Földön egy zsilipajtót mindenféle
elektronikus biztonsági rendszerekkel szereltek fel, i viszont
be kelle érni egy technikussal és a pecsétjével. Hacsak valaki
nem ellenőrzi újra az ajtót, a behatolás nem fog feltűnni
senkinek.
Re enetes hideg fogadta, de Win tudta, ez még semmi
ahhoz képest, amikor majd a kupola kinyílik. Erősen vacogo ,
próbált egy kicsit megnyugodni, aztán elindult a futóhídra
felvezető létrán. A fen fémkabinhoz vezető mászás már
ismerős volt a számára.
Az utolsó műveletükhöz nem volt szükség belső kezelőre, a
magasan a tükör fele , a középpontban elhelyezkedő
kabinban – ez az egyetlen terület a kupolán belül, ahová
levegőt engedtek – senki sem dolgozo .
 Win a kabinon kívüli korláthoz csomózta a kötelet, a másik
végét pedig a mélybe vete e. A sokáig imbolygó kötélvég
pontosan a négy méter átmérőjű, homorú tükör fele
állapodo meg.
Egyik lábát már átlendíte e a korláton, amikor eszébe juto
valami. Visszalépe a futóhídra, és leve e a cipőjét. Hosszú
évekig fényezték a drága üvegfelületet, Win semmi esetre sem
akart kárt tenni benne. Aztán arra gondolt, hogy ruházata a
vákuumban ki fog gázosodni és rostszálakra bomlik, ezért
inkább azt is leve e. A cipőt és a ruhákat a kabinba hajíto a,
majd légmentesen lezárta.
Érezte, ahogy a futóhíd fémrácsából felfut a lábán a hideg,
és a mellkasában tűzzé válik. Annyira reszkete , hogy alig
tudta megfogni a kötelet, de nagy nehezen átmászo a
korláton, és ereszkedni kezde a tükör felé. Öreg izmai már
gyengék voltak, az alacsony gravitációnak köszönhetően mégis
viszonylag könnyen haladt lefelé.
Egy pillanatra megdermedt, ahogy lába az emberiség
egyetlen megmaradt teleszkópjának szentséges tükréhez ért:
vajon kibírja a súlyát? Nem volt vallásos, imádkozni nem
tudo , csak reménykedni.
Már teljesen elzsibbadt a teste, de az üvegből áradó hideget
még érzékelte. Egy külön rendszer gondoskodo a tükör
állandó hűtéséről. Win az órájára pillanto , amelyet elfelejte
levenni: a kiürítés zenöt perc múlva kezdődik. Kíváncsi volt,
hogy kibírja-e addig. Lecsatolta az órát, és óvatosan célozva a
tükör melle üres területre dobta. Az örökkévalóságig
heverhet o ártalmatlanul. Két lépést te a tükör közepén
lévő lyukig, és lenéze . A nyolcvan cen méteres nyílás most
hatalmasnak tűnt. Óvatosan lefeküdt a szélére. Nem lenne jó,
ha beleesne, amikor megmozdítják a tükröt, a len műszerek
nagyon sérülékenyek.
A hűtö üvegfelületen fekve újra rátört a borzongás, de
most már hamar el is múlt. A teste teljesen érzéketlenné vált.
Néhány perccel később már a testéhez érő tükröt sem érezte.
Elméje elvált a nyolcvannégy éves tes ől, mintha ezzel is örök
felsőbbrendűségét jelezte volna. Még eszméleténél volt,
amikor felmorajlo ak a sziva yúk.
 Win azt kívánta, hogy életben maradjon addig, amíg a
kupola szétnyílik a feje fölö , és még egyszer, utoljára a
csillagokra pillanthasson.
Mint mindig, most is tudta, hogy olyasmire vágyik, amit
nem kaphat meg.
*
– Megcsinálták! – Charley Abrams egy faxpapírt lobogtatva
rohant be Len Sterenko irodájába. – Megcsinálták, Len! A
képviselőház felülírta a bizottságot! Négy évvel
meghosszabbították a mostani költségvetési szintet! – A
nagydarab férfi hirtelen elhallgatott. Az öröm átadta helyét a
szomorúságnak. – Ha Win itt lehetne… Ha nem…
– Nyugodj meg, Charley, ne hagyd el magad! – A Holdszem
megbízo igazgatója gyorsan megkerülte az íróasztalt, és
megmarkolta barátja vállát. – Nézd, ugye nem gondolod, hogy
Win öngyilkossága elő is megítélték volna a pénzt? Hiszen
amia kerültünk a címlapokra, amia özönlö ek a levelek a
kongresszushoz. Nem gondolod, hogy az öreg nagyon is tudta,
mit tesz?
Charley arcán döbbenet suhant át.
– Úgy érted… Istenem! Hát persze! Erre nem is
gondoltam…
– Emlékezz, leve e a cipőjét, a ruháját, eldobta a karóráját,
hogy még véletlenül se sértse meg a tükröt.
– Igazad van, igazad van! – siete Charley az ajtó felé. – El
kell mondanom a többieknek…
Len Sterenko elgondolkodva figyelte a távozó férfit, aztán
lassan visszasétált az íróasztalához. Soha nem fog már
kiderülni, de…
Magában mégis felte e a kérdést: valóban azt gondolom,
az öngyilkosságot elkövető Winston Takamira számíto arra,
hogy áldozatával talán megmen a csillagvizsgálót?
A válasza igen volt.
 De akkor mit fogok tenni én négy év múlva, amikor újra
megpróbálják majd bezárni a Holdszemet?

Horváth István fordítása

 Joseph Green – Patrice Milton: VAKÍTÓ CSILLAGOK

– Rennie! Rennie, ébredj fel! Azt hiszem, megvakulok.

Ahogy álomi as szememet kinyito am, meglá am Happy
homályos alakját. A fejem melle térdelt, és a felhajto
sátorlap alól kémlelte a környéket. Éles, ferdén érkező
napsugarak törtek át a tűlevelek közö , és milliónyi apró
reflektorcsóvaként csapódtak az erdei talajra. A hűvös,
ropogós őszi levegőben haranglábvirág, tárnics, árnika és
lángvirág illata terjenge .
Mikor aztán kábult agyam végre felfogta Happy szavait, egy
csapásra felébredtem. Azonnal kinyito am a hálózsákot,
felhajto am, és szememet dörzsölve felültem. Meztelen
modellalakja végre fókuszba állt. Még a libabőrt is lá am
hófehér karján és kecses vállán.
Happy felém fordult. Lefekvés elő mindig összefogta
hosszú, egyenes szálú, fekete haját, így megfigyelhe em
törékeny, már-már éteri szépségű arcának minden egyes
részletét. A látvány még mindig megdöbbente –
akárhányszor is néztem rá, egy levegőből, fényből és pihéből
születe teremtménynek tűnt, aki egy kósza szellő hátán is
képes lenne tovalebbenni.
Eszembe juto a tegnap este. Mintha Happy azt mondta
volna, hogy eltorzult a látása, és fájt a szeme, ha a tábortűz
pislákoló fényébe néze . Azt hi em, egyszerűen csak elfáradt
az egész napos, a Cascade-hegység zord, nyuga meredélyein
te túránktól.
– Látok, de minden… olyan más. – Nem néze rám, viszont
úgy kapaszkodo a kezembe, mintha az lenne az egyetlen
biztos pontja a valósághoz. – A világ vörös le , amíg aludtam.
A fák sötétvörösek, a bokrok halványpirosak, a sátor
barnásvörös. Az előbb lá am egy mókust, élénk skarlátszínű
volt… Ragyogo , mintha lá am volna a vére lüktetését.
Rennie, mi történik velem?!
Á
 Átöleltem a vállát. Néhány percig csendesen üldögéltünk,
finoman simoga am selymes, hűvös bőrét. – Nem tudom.
Talán elpa ant egy ér a szemedben. De akármi is a probléma,
még ma hazamegyünk. Orvosi segítség kell.
A nő, akit három hónappal ezelő ve em feleségül,
szótlanul fürkészte a számára megváltozo , különös világot. A
ruháimért nyúltam, amikor Happy váratlanul visszadőlt a
hálózsákunkra.
– Ez nem egy ér elpa anása, Rennie. Ahol napfény éri,
eltűnik a talaj, és apró, vörös tűzzel teli tavacska lesz a helyén,
elmosódó szélekkel. Az a nagy szikla eltűnt – mutato egy
autóméretű kőtömbre mintegy zenöt lépésnyire –, a helyén
pedig vöröslő ködöt látok…
Kiszabadíto am a kezem, és felve em a vastag, kockás
inget meg az erős túranadrágot. Happy is öltözni kezde , de
továbbra is a hegyvidéki tájat vizsla a a sátornyíláson át. Nem
is figyelt az öltözés megszoko mozdulataira, pedig elegendő
fény szűrődö a sátorba.
Amíg tábort bonto am, Happy megpróbált összeütni egy
reggelit, de nem járt sikerrel. Dühében sírva fakadt. Végül be
kelle érnünk némi tegnapi maradékkal és az általam főzö
kávéval. Furcsa ébredésünk után egy órával felve ük a
há zsákokat, és elindultunk haza.
Miközben átvágtunk egy dús réten, Happy folyamatosan
tájékoztato a számára új, eltorzult világról. Távolra nézve és
árnyékban haladva jól láto , de napfényben gyakorla lag
megvakult.
– Olyan, mintha egy sekély, vörös fénytengerben járnék,
miközben egyre több fény hull. – Máskor nyugodt hangjába
most némi feszültség lopózo , szavaiból pedig kétségbeesés
és bizonytalanság áradt. – Nem látom a lábamat, se a füvet,
de a hulló fényeső elég á etsző ahhoz, hogy átlássak rajta, és
a távolba nézhessek. És a lehullt fénynek egyáltalán nem
vastagszik a szintje, mint a rendes esőnek. Nem értem,
Rennie…
Én sem érte em, de egy dologban biztos voltam: minél
hamarabb segítséget kell szereznünk. Úgy döntö em, hogy
nem arrafelé indulunk vissza, amerre három nappal ezelő
elkezdtük a túrát. Tőlünk néhány mérföldnyire északnyugatra
húzódo a Snoqualmie lehajtó és a 90-es gyorsforgalmi út. Kis
szerencsével sötétedés elő elérhetjük. Az már egyenesen
Sea le-be vezet, egy óra ala haza is érhetünk.
Nem számoltam azzal, hogy az út legnagyobb részén kézen
fogva kelle vezetnem Happyt, így jóval sötétedés után értünk
a főúthoz, néhány mérföldnyire nyugatra a Snoqualmie
leágazástól. Az első autó megállt az integetésünkre, és az őszi
fényben ragyogó hegyekbe terveze kéthetes túránk ezzel
véget is ért.
A barátságos autós a Bellevue reptérnél rako ki, innen
taxival mentünk haza. Egész nap Happy megváltozo látásán
gondolkodtam, de semmire sem juto am. Ide szakember
kelle . És elmém mélyén az a gyanú ébredeze , hogy még a
szakemberek sem fognak boldogulni a problémával. A
napközben fele ünk lebegő re egés és balsejtelem estére
ránk telepede , és mindke őnket beboríto a szomorúság
sötét takarójával.
Az éjszaka utolsó meglepetése akkor ért, amikor az ajtónál
állva szerencsétlenkedtem a kulccsal. Happy finoman
megérinte e a karomat, és a beton kocsifeljárót szegélyező
gyűszűvirágok ágyásaira mutato .
– Rennie… Az a két nyúl visszajö felfalni a virágainkat.
Látom őket a növények közö ! A lerágo növények
haldokolnak, ezért sötétek, de a nyulak vörösen ragyognak a
nagy füleikkel… Másodpercenként felnéznek. Hallanak
minket… Azt akarják tudni, rájö ünk-e, hogy o vannak.
Ez már túl sok volt. Akármilyen betegség sújto a is
Happyt, teljességgel lehetetlen, hogy az éjszaka kellős
közepén, halvány villanyfénynél átlásson a sűrű növényzeten.
A reggeli ébredés óta próbáltam elhessegetni a gondolatot, de
most valósággal eluralkodo rajtam: az én érzékeny
feleségemnek idegösszeroppanása van.
Happy megérezte, hogy nem hiszek neki.
– Menj csak, nézd meg magad! – su ogta.

Ó
 Óvatosan lesétáltam a járdára, az utca túloldalán
megkerültem a feljárónkat, és a virágaink mögé léptem. A
lábam alól szinte azonnal két barna, nagyfülű folt ugro ki az
ágyásból, és elszaladtak az éjszakába. Semmi kétség nem
maradt: a jól ismert, barátságos, szokatlanul pimasz
nyulainkat lá am.
Elvesze en és bosszúsan sétáltam vissza Happyhez.
Bármennyire is megromlo és bizonytalanná vált a nappali
látása, épp most muta a meg, hogy éjjel bármelyik macskánál
jobban lát.
Ahogy felkapcsoltuk odabent a lámpákat, Happy majdnem
teljesen megvakult. Amíg gyorsan összedobtam egy késői
vacsorát némi forró levesből és szendvicsekből, a feleségem
megteríte , és elmagyarázta, hogy a konyhánk ismerős
berendezéseit nem szilárd és valóságos tárgyaknak érzékeli,
hanem terjedelmes, vörös ködfoltoknak. A hűtőszekrény még
csak vibrált, de a redőzö függönyök már valósággal
táncoltak. A gáztűzhely lángja vörös fénnyel sziporkázo , a
belsejében viszont sötétebben izzo . Happy szerint
lélegzetelállítóan szép volt, mintha egy hologram-showt látna
a Pacific Science Centerben.
Hosszú, kemény nap volt mögö ünk. Tizenegykor már
mindke en ágyban voltunk. Szorosan összekapaszkodtunk, és
az egymásba vete bizalmukat elveszítő emberek
kétségbeese komolyságával szeretkeztünk. Happy kecses
gepárdként vonaglo rajtam, vad és kifinomult érzékiséggel,
mint egy dzsungelmacska. A karcsú testében rejlő erő – főleg,
ha szenvedély vezérelte – mindig megdöbbente .
A szeretkezés után viszont azonnal sírva fakadt – és nem
tudtam megvigasztalni.
A következő reggelre teljesen megvakult.
Valahogy felkészültem erre. Noha a vakság tűnt a
következő logikus eseménynek, mégis halálra váltam, amikor
Happy megszólalt.
– Rennie… furcsa hangokat hallok…
 Eltarto egy darabig, mire visszanyertem az önuralmamat.
De még akkor is csak azt tudtam kinyögni dühömben, hogy ha
lehet, egyszerre csupán egy problémával szeretnék
szembenézni. Az előző éjjel szárba szökkent ala omos
gyanúm most már kezde nyomasztó bizonysággá válni:
Happy meg fog őrülni.
Én, Renfrew Simon Hollister, 38 éves, költői babérokra
vágyó középiskolai tanár, nagyon keveset tudtam a mentális
betegségekről. A disszertációmat a reneszánsz irodalomról
írtam. Nagydarab vagyok és erős, de nem igazán jóképű.
Szeretek túrázni, táborozni és horgászni. Nem fegyverrel,
hanem fényképezőgéppel járok vadászni. Elve em egy
gyönyörű, 15 évvel fiatalabb nőt, mert menthetetlenül
beleszere em a törékeny szépségébe, amikor a költésze
klubom és az ő képzőművésze szakköre először vacsorázo
együ . Lois és én akkor már külön éltünk, nem sokkal később
békében el is váltunk.
Legnagyobb meglepetésemre Happy Dawn Dentet könnyű
volt meggyőzni, és az utolsó tanítási nap éjszakáján, május 30-
án el is ve em feleségül. A nyárra nem vállaltam tanítást, és
tökéletes boldogságban töltö ünk el majdnem három
hónapot.
Ezt a mennyei állapotot akartuk meghosszabbítani, amikor
belevágtunk a balvégzetű kéthetes táborozásba.
Segíte em felöltözni Happynek, kiveze em az autóhoz, és
elindultunk a szemészetre. Amíg a belvárosba értünk, egy
kicsit többet magyarázo az új tünetről. Csa ogó és ka ogó
hangokat hallo , rendszernek tűnő sorozatokban, de képtelen
volt értelmezni őket. Mire elértük a rendelőt, a hangok
megváltoztak. Kényszerű türelemmel ültünk a váróteremben –
csak azért kaptunk időpontot, mert kétségbeesésemben az
mondtam, hogy vészhelyzetről van szó –, amikor Happy a
fülemhez hajolt.
– Rennie… Megszűntek a fura zajok, és újra jól látok, de a
váróterem helye a 64-es csatorna reggeli műsorát, hang
nélkül. És akkor is látom, ha becsukom a szemem.
 Megpaskoltam Happy kezét, de belül zokogtam. Nem
maradt semmi hihető indokom. Az én karcsú, gyönyörű
kedvesem átbillent egy mentális sziklaszirten, és a feketén
ásító mélységbe zuhant, ahol rejtőzködő szörnyek leselkednek
rá a sötét barlangok szájából. I már nem segít egy szemész.
Igazam le . Kétórányi várakozás után végre behívtak. Az
alacsony, ősz hajú orvos meglehetősen idegesen és nyűgösen
viselkede , de ugyanakkor tapasztaltnak tűnt. Amikor végze
a vizsgálataival, megkért egy nővért, hogy kísérje ki Happyt a
váróterembe, míg megbeszéli velem a különös esetet.
– Mr. Hollister, én… khm… nem találtam semmilyen
sérülést. Hacsak nem valamiféle ideggyengeségről van szó,
ami természetesen további vizsgálatokat igényelne… Eh, nem,
hagyjuk ezt. Mr. Hollister, őszintén szólva, a felesége a
hisztéria egy szokatlan fajtájában szenved, mégpedig az
úgyneveze hisztérikus vakságban. Persze az is előfordulhat,
hogy a homloklebeny elemző részével van valami probléma,
de véleményem szerint a felesége tökéletesen lát, csak
valamilyen… khm… belső késztetés mia nem hajlandó ezt
elfogadni. Azt javaslom, keressenek fel egy pszichiátert…
mégpedig sürgősen.
Megköszöntem a diagnózisát, összeszedtem a biztosítási
nyomtatványokat, és hazavi em Happyt. Az orvosnak
természetesen igaza volt, de nem tudtam rávenni magam a
következő lépésre – legalábbis még nem.
– Kétszer változtak a csatornák – mondta Happy, miközben
befordultam a virágok szegélyezte felhajtónkra. – Néhány
percig a 41-es csatornát lá am, most pedig a 16-ost. Egy régi
film megy, Burt Reynolds a főszereplő.
Amikor beléptünk a házba, Happy közölte, hogy az
ultramagas frekvencia után most már az ultrarövidhullámú
adásokat érzékeli, és a 13-as csatornát nézi. A következő
órában végigpróbálga a a Sea le környéki három legnagyobb
tévéállomás csatornáit. Előkerestem a tévéműsort, és
ellenőriztem. Minden programot pontosan neveze meg.
Kora délután rádióadásokat észlelt, és annyi állomást hallo
egyszerre, hogy – mint mondta – csak iszonyatos kakofóniát
érzékelt. Estére már a rendőrség ultrarövidhullámú
rádióforgalmát és amatőr rockbandák koncertjeit is hallo a.
– Az orvos azt hiszi, hogy meghibbantam, ugye? – kérdezte
hirtelen, miközben vacsorát készíte em. – Te is így gondolod,
Rennie? Én ezt gondolnám, ha mindez veled történne.
– Természetesen ez a lehetőség is eszembe juto –
ismertem el.
– Megértem. Először én is csodálkoztam, de most már
nem. Ez a valóság. Emberi antennává váltam, valóban látom
és hallom a műsorokat a fejemben. Várj csak, a rendőrségi
adás elhalkult… Végre csend van…
Sajnos csak néhány másodpercig élvezhe e, mert
nemsokára szívet tépően felsikolto .
– Rennie, AM rendszerű rádiókat hallok!
Lefekvésig Happy az összes Sea le környéki állomást
végigpróbálta. Ahogy sorolta a nevüket, a rádió kijelzőjén
ellenőriztem. A legmagasabb számnál kezdte, és lefelé haladt
a skálán. Nem számíto a jel erőssége vagy gyengesége, csak
a frekvencia. Rentonból és Evere ből olyan adókat is hallo ,
amelyeket az o honi hifiberendezéssel sem tudtunk befogni.
Szokásunk volt többé-kevésbé minden éjjel szeretkezni, de
ezú al mindke őnkön erőt ve a csüggedés. Happy szorosan
átölelt a sötétben, mintha nekem le volna szükségem a
vigasztalásra, nem neki. És bizonyos szempontból így is volt. Ő
különleges és furcsa tapasztalatot szerze , és bármennyire
valószerűtlen élmény volt, mégiscsak ő állt a középpontjában.
Én csak a partvonalról nézelődtem.
Meglepe , hogy milyen higgadt maradt a stresszes
helyzetben. Bölcsész volt és amatőr festő, „gyönyörű és
ígéretes képességű helyi képzőművész”. Szeszélyes volt és
olykor kiállhatatlan, könnyen dühbe gurult, de szinte azonnal
meg is enyhült. A bajt és a fájdalmat nehezen viselte,
ugyanakkor szerető és kedves társ volt, olyan, aki a teljes
lényét odaadja, ha elköteleződik. És ezt elvárta a társától is.
Happy arra kért, ne keressünk pszichiátert, legalábbis még
ne. Megígérte, hogy ő maga fog felkeresni egy szakembert, ha
az állapota nem javul.
Másnap reggel még mindig hallo a a rádióadásokat.
Felve em a fülhallgatót, megkerestem az állomásokat, és
figyeltem, ahogy szóról szóra elismételte az elhangzo
párbeszédeket. Énekelte a slágereket és dúdolta a zenéket –
egy másodperccel azután, hogy meghallo am őket.
Kezdtem egyetérteni Happyvel: ezt a problémát nem az
agyturkászok fogják megoldani. Nem vagyok mérnök, de a
középiskolában he hat kötelező fizikaóránk volt. Szinte
mindent elfelejte em már a rádiójelekről, a frekvenciákról és
az amplitúdómodulációról. Halványan még felderenge , hogy
a rádióhullámok, ha elérnek egy bizonyos frekvenciát, nem
pa annak vissza a földre az ózonrétegről, hanem áthatolnak
rajta, és továbbhaladnak. De semmi olyan ismeretanyagom
nem volt, amivel megmagyarázha am volna Happy
különleges érzékelését.
Felfigyeltem viszont egy furcsaságra, amit eddig figyelmen
kívül hagytunk. Happy most már felfelé haladt. Először az AM
rendszerű adásokat érzékelte – és úgy véltem, ebben a
spektrumban is felfelé haladt. A következő azonosítható
állomások már újra az ultrarövid hullámhosszon érkező
tévéadások voltak. Igen valószínűnek tűnt, hogy még
sötétedés elő vissza fog térni az ultramagas hullámok
tartományába.
A pszichológiát végleg ejte ük, hiszen ez a rejtélyes
érzékelés nagyon is valóságosnak bizonyult, így másféle
segítség után kelle néznem. Felhívtam Hank Aronson
barátomat, aki elektrotechnikát taníto a Washingtoni
Egyetemen, a legnagyobb északnyuga felsőoktatási
intézményben. Mindke en o szereztük a doktori
fokozatunkat, csak egy mérnöknek sokkal jobb lehetőségei
voltak a munkaerőpiacon, mint egy angoltanárnak. Hank az
egyetemen maradt, most már docensként, míg én éhezve
angolt taníto am egy középiskolában.
Hank o hon volt, és megígérte, hogy átjön, miután
befejezte az egyetlen nyári osztálya oktatását. Három elő át
is ért hozzánk, épp időben, mert így együ tudtuk ellenőrizni
az ultramagas tartományban befogo adásokat. Kikapcsoltuk
a hangot, Happy pedig a tévé mögé állt, és sorolta, hogy mit
lát és hall. Hankkel megtapasztaltuk a régi igazságot: a látvány
ezer szónál is erősebb bizonyíték – Happy tűpontos leírásai
azonnal meggyőzték őt.
A többiről már én tájékozta am. Csendben hallgato ,
néha bólinto egyet, de feltűnően keveset kérdeze . Hank
még nálam is nagyobb termetű, markáns arcú, vörös hajú
negyvenes volt – Sea le egykori svéd telepeseinek
leszármazo ja.
– Nem is tudom, Rennie… Az emberi test sok mindenné
alakítható, de antennává biztosan nem – dörmögte, miután
befejeztem. – Ti is biztosan hallo atok azokról az emberekről,
akiknek fogtömései rádiójeleket fogtak. Sok hasonló
furcsaságot ismerünk, amik valóban megtörténtek. De nincs
magyarázatunk az első jelenségre, a világ vörössé válására.
Mert az történt, Happy: infravörösben lá ál. Ez a látható fény
ala következő tartomány. Ezután fokozatosan haladtál lefelé,
és a rádióhullámok tartományait érzékelted: útban a rendelő
felé a mikrohullámokat – i működnek a radarok –, majd
később a televízió- és rádióadásokat.
Happy teljesen megdöbbent.
– De mégis hogyan kapcsolódik össze a különleges látás és
a rádiójelek érzékelése? És egyáltalán hogyan látha am az
infravörös tartományban? Úgy tudtam, ahhoz speciális
lencsék kellenek.
– Nem szükségképpen. Néhány kígyó egy olyan membránt
használ az érzékeléshez, ami kiszűri a látható fényt, de
átengedi az infravöröset. Könnyedén észreveszik a sötétben,
bokrok közt rejtőző zsákmányt, éppúgy, ahogy te is
felismerted a nyulakat. Az élő, meleg test sokkal fényesebben
ragyog az infravörös tartományban, mint egy növény. Az
infravörös fény és a rádióhullámok kapcsolata pedig… Nos,
ismertem egy kiváló tanárt, ő magyarázta el a legjobban. Az
elektromágneses spektrum nagyon bonyolultnak tűnik, ezért
maga a természet nyújt egyszerűsítő kompenzációt. Az
elektromágneses hullámok minden tekintetben egyformák,
kivéve a frekvenciát és a hullámhosszt. A tévé szignálja és a
zöld fény közö , a rádiójel és a radarjel közö egyetlen
különbség van: a hullámok csúcspontjai köz távolság. A
természet úgy alko a meg a testünket, hogy az
elektromágneses spektrumnak csak nagyon kis részét
használjuk, a fény hat alapvető színét. Eszközöket kell
építenünk, hogy hangra és képre fordíthassuk le magunknak a
magasabb és alacsonyabb frekvenciákat.
Happy bólinto , mintha értené, de sokkal valószínűbb volt,
hogy egyszerűen úgy döntö , mindez meghaladja az értelmét.

– Hank, akkor most mit tehetünk? – kérdeztem

tanácstalanul.
– Jelen pillanatban semmit. Úgy tűnik, Happy érzékelése
előbb lefelé haladt a spektrumon, most pedig felfelé
kapaszkodik. Ha nem tévedek, holnapután tér vissza a
kiindulási tartományba.
– Ez azt jelen , hogy holnap megint infravörös
tartományban fog látni?
– Valószínűleg igen.
I abba is hagytuk. Hank hazament vacsorázni, de
lelkünkre kötö e, hogy másnap hívjuk fel. Valahogy túléltük a
lefekvésig hátralevő órákat, és reménykedve elaludtunk.
A következő reggelen Happy egy vörös világban ébredt.
Valósággal ünnepelni kezdtünk. Végre visszataláltunk a régi
kerékvágásba!
Valójában egyáltalán nem volt okunk a felhőtlen örömre,
hiszen Happy látása csak korlátozo an tért vissza, de talán az
emberi elme ragaszkodik a természet fele ellenőrzés
képességéhez és a világ észlelésének következetességéhez. Az
is lehet, hogy bármilyen keveset tudtunk a problémáról, Hank
megvalósult jóslata mégis némi reményt ado .
A nap fényesen ragyogo a felhőtlen, kék égbolton. Happy
azt mondta, az egész napot az udvaron akarja eltölteni.
Megkért, hogy vegyem ki a mélyhűtőből a bordákat, és
készítsek rostonsültet ebédre. Nézni akarta az izzó szenet és
élvezni színek játékát – amíg van rá lehetősége.
 Ha már várnunk kelle egy napot, ez elég kellemes
időtöltésnek ígérkeze . A hátsó udvarunkról nyugat felé
tekintve jól látszódtak az Olympic-hegység Puget Sound fele
nyújtózó, eső ázta a lankái, keletre pedig a Cascade-hegység
csipkéze csúcsai. Délkeleten a Mount Rainier hófödte kúpja
emelkede 4400 méterrel a tengerszint fölé, a lekúszó
gleccserek jeges, eleven ékszerekként ragyogtak az oldalán. Az
évnek ebben az időszakában hihetetlenül gyönyörű a
vidékünk.
Amíg a húst sütö em, Happy fáradhatatlanul kóborolt az
udvaron. Néha a távoli hegyeket bámulta, aztán letérdelt, és
hosszú percekig vizsgált egy szál virágot. A növényeinket
ötletszerűen ülte ük annak idején, az egyetlen követelmény
az volt, hogy nekem tetsszenek. Tulipánok és nárciszok
bóloga ak a gondozo ágyásokban, rózsák futo ak a
kerítésen, és kardvirágok magasodtak az egyik sarokban.
Úgy lá am, hogy Happy megpróbálta összevetni a közeli
színeket a távoliakkal. Amikor rákérdeztem, megerősíte e a
sejtésemet.
– Nagyon különös így látni, Rennie, de egyú al csodálatos
is. A meleg tónusok elképesztően gazdagok, a fehértől az
ibolyáig viszont minden halvány és homályos. Ez egy teljesen
másfajta érzékelése a világnak, de valahogy… jobb.
Szavai halálra rémíte ek. Nem akartam, hogy
megbarátkozzon ezzel a különös látással. Egy pillanatnyi
gondolkodás után aztán abbahagytam az aggódást, hiszen
Hank megjósolta a legfontosabbat: Happy holnap reggelre
újra a régi lesz.
Valóban jobban le . Iszonyúan megkönnyebbültem.
Először Happy is boldognak tűnt, de egy idő után észreve em,
hogy sokszor mélabús és csendes. Megpróbáltuk elfoglalni
magunkat, sort keríte ünk egy régen esedékes
nagybevásárlásra, meglátoga uk a szüleit, akik azt hi ék,
hogy még mindig a Cascade-hegység lejtőin túrázunk, és
beugro unk Hankhez a jó hírrel. Ő is elégede en nyugtázta,
hogy Happy különös betegsége – vagy akármi is volt az – már
a múlté.
 Másnap szombat volt, az utolsó szabad hétvégém az
iskolakezdés elő . Mivel előző este úgy döntö ünk, hogy
korán elindulunk pisztrángozni az Issaquah melle kedvenc
hegyi patakunkhoz, finoman ébresztgetni kezdtem Happyt.
Álmosan felült az ágyban, és kinyito a a szemét… Lá am,
hogy megdermed a rémüle ől és a meglepetéstől.
– Mi van?! – Közel álltam a pánikba eséshez.
– Kék le a világ! – mondta csodálkozva. Mintha egy
csipetnyi öröm bujkált volna a hangjában.
Közelede a pánikroham, mert emlékeztem, hogy az
ultraibolya a következő tartomány a látható fény fele . Úgy
éreztem, hogy lyuk keletkeze a rekeszizmom környékén, és
kiestek a beleim. Aztán a szívem is. A félelemtől reszketve
megkérdeztem Happyt, hogy látja-e a szobánkat.
– Nagyjából igen, Rennie… Ez nem olyan, mint az
infravörös. Mindennek van egy kékes színárnyalata, de a
tárgyak halványak… És az élő dolgok sem ragyognak
erősebben, mint az éle elenek. Egyáltalán nem kellemetlen…
Az árnyalatok elképesztően finomak, hasonlítanak a hajnali
eső utáni égbolt színeihez. Sosem lá am még ilyen finom
átmeneteket…
Azonnal felhívtam Hanket. Igaz barátnak bizonyult,
habozás nélkül o hagyta a ker munkáit, és mire
megreggeliztünk, át is ért hozzánk.
Hank azonnal csinált egy tesztsorozatot Happyvel.
Megkérte, hogy írja le az ismerős tárgyakat a mostani
érzékelésével. Az eredményektől nem le ünk okosabbak.
Kávézás közben is folyta uk az értékelést, de ez sem segíte .
Hanket lenyűgözte ugyan az új fejlemény, de gondterheltnek
tűnt. Én köpni-nyelni nem tudtam a félelemtől. Egyedül Happy
tűnt nyugodtnak és magabiztosnak. Az volt a benyomásom,
hogy tokban egyre inkább örül ennek a különleges
képességnek.
– Happy, halvány gőzöm sincs arról, hogy mi történik veled
– jelente e ki Hank. – Az elején arra gondoltam, valamilyen
érzelmi problémáról van szó. De aztán részletesen leírtad az
összes tévéműsort… – rázta meg a fejét csodálkozva. – Még ha
a tested valahogy tökéletes antennává is vált, a szem képtelen
a modulált elektromágneses hullámok képpé alakítására.
Ahhoz foszfor kell egy katódsugárcsövön! De még ha lenne is
foszfor a szemedben, a pálcikáknak olyan közel kellene
lenniük… Á, nem, nem tudom elmagyarázni a tévé
működését. Még annyira sem, mint az infravörös látást. A
lényeg: újra elmozdultál a látható fény tartományából. És
ezú al felfelé a spektrumon. Most az ultraibolya
tartományban vagy, vélhetően estére eléred az ibolyántúlit…
ezen a ponton már nem tudsz majd tájékozódni.
– És aztán mi lesz? – kérdeztem minden erőmet
összeszedve.
– Minden jel arra mutat, hogy Happy holnap eléri a
röntgensugarak tartományát. És mivel a röntgensugarak már
az ibolyántúli tartományba esnek, vagyis abszorbeálnak a
légkörben, Happy teljesen megvakul.
Halálos csend le . Végül Happy törte meg, a hangja olyan
volt, mint amikor a hisztérikus nevetést felváltja a keserves
sírás.
– Dolgozhatok majd élő röntgenberendezésként?
Mindannyian elmosolyodtunk, bár részemről ez inkább
vicsorgás volt.
– Nem, nem igazán – folyta a Hank szárazon. – Azok az
áltudományos történetek, amikor az embernek hirtelen
röntgenlátása lesz és átlát a falon meg a csinibabák ruháján,
ostobaságok. A röntgensugarakat ugyanis létre kell hozni, és
erre a természetben csak egy csillag képes. Szerencsére. Mert
ha lenne ilyen földkérgi forrásunk, meghalnánk a
sugárfertőzéstől.
– A kék árnyalatok kezdenek sötétedni – mondta Happy. –
Ez azt jelen , hogy közeledek az ibolyántúli tartományhoz?
– Úgy gondolom, igen. Van egy pár perces dolgom, addig
hagylak, aztán majd elmondod, mit látsz.
Hank felhívta a feleségét, és elmondta, hogy nálunk
marad. Délutánra Happy elérte az ibolyántúli tartományt, de a
látását nem veszte e el oly mértékben, ahogy barátom
megjósolta. Nyilván a normál érzékelésben is volt egy
csekélyke ultraibolya, ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy
Happy ne ütközzön a tárgyaknak.
– De alig látok! – kiálto elkeseredve, és sírva fakadt.
Átöleltem, és hagytam zokogni. Figyelemreméltó volt az a
józanság és önuralom, amit az emlékezetes erdei ébredésünk
óta tanúsíto . A gyanúm, hogy tokban élvezi ezt a különös
eseményt, megszűnt. Happy művész volt, képze szemmel
láto . Az emberiség történelmében elsőként láthato új
színtartományokban, ez pedig egy művésznek egészen
különös távlatokat nyithato . Tévé- és rádióadásokat érzékelni
is furcsa és érdekes élmény lehete , de most már a teljes
vakságról, egy megnyomoríto állapotról volt szó. Happy már
szabadulni akart ebből a zavaros helyzetből, vissza akart térni
a normális érzékeléshez.
– Ha holnap a röntgensugarakat érzékeli, mit fog a
következő napon? – kérdeztem Hanket.
– Gamma-sugarakat. De azok még annyira sem hatolnak át
az atmoszférán, mint a röntgensugarak. Happy tehát csak az
úgyneveze másodlagos kozmikus sugárzást érzékeli majd… és
csak azt. Az elsődleges kozmikus sugárzást ugyanis mindössze
az atmoszférán kívül lehet.
Nem emlékeztem a kozmikus sugárzásra.
– El tudnád magyarázni érthetőbben, hogy mik ezek a
kozmikus sugárzások? – te em fel a kérdést. Egyáltalán nem
érdekelt a válasz, de el akartam terelni a feleségem figyelmét.
Happy már abbahagyta a sírást, de még mindig szorosan a
mellkasomhoz simult, mintha re egne a távollétemtől.
– Megpróbálom… – sóhajto Hank. Megérte e a
szándékomat. – Mivel az elektromágneses spektrum esetében
tulajdonképpen az energia hullámformáiról van szó, ezért az
úgyneveze kozmikus sugarak igazából nem is sugarak. Szilárd
részecskékből állnak, ezeknek 99 százaléka proton…
rendszerint egy egykori hidrogén- vagy héliumatom. A
maradék egy százalék elektronokból és más, alacsony tömegű
részecskékből tevődik össze. A proton irdatlan sebességgel
száguld, ezért nagyon nagy energiája van. Amikor eléri a
Földet, odafent jó magasan beleütközik a levegő egyik
atomjába, és alkotórészeire töri azt. Ezek a törmelékek
felgyorsulva újabb atomoknak ütköznek, aztán még többnek,
egészen addig, amíg a mozgó részecskék energiaszintje le nem
esik egy kri kus pont alá. Ezeknek a másodlagos ütközéseknek
egy része már a felszínhez közelebb történik, így érzékeny
berendezésekkel észlelhető.
Tanárként egyből megérte em, hogy Hank mennyire
leegyszerűsíte e a mondandóját.
– Van valami elképzelésed arról, hogy mikor fog ez az egész
véget érni? – kérdeztem. Hiszen a mondás is úgy tartja, ha
meg tudod jósolni, uralni is tudod.
– Nincs. Amint Happy érzékelni kezdi majd a másodlagos
kozmikus sugárzást, a normális látását teljesen elveszí , mert
abban a hullámtartományban már nem is beszélhetünk
fényről. Csak reménykedhetünk, hogy onnan szép lassan
megint elindul lefelé. Hiszen korábban is először lefelé haladt
a spektrumon, aztán fokozatosan felfelé.
Hát persze! Ez annyira nyilvánvalónak és logikusnak tűnt,
hogy nem is érte em, miért nem juto eszembe. De aztán
újra megijedtem. Mi van, ha Happy nem áll majd meg a
látható fény tartományánál? Ha jön újra az infravörös, és így
tovább lefelé? Még a gondolat is iszonyatosnak tűnt. Úgy
döntö em, nem fogok hangosan gondolkodni.
Hank már nem tudo többet segíteni, ezért hazament.
Happyvel csendesen átvészeltük a nap hátralevő részét. Késő
délután szunyókált egy jót, szerintem csak azért, hogy egyedül
lehessen. Vakon, segítségre szorulva ébredt. Kikísértem a
konyhába, és főzés közben beszélge em vele. Mást nem
nagyon tudtam tenni.
Valahogy elvergődtünk az estéig. Happy le akart feküdni,
noha korán volt még az alváshoz. Ágyba bújva felolvastam
neki, mígnem aztán az én szemem kezde lecsukódni. Ekkor
ve em észre, hogy már régen elaludt. Én is lefeküdtem.
Kíváncsian vártam, mit hoz számunkra a vasárnap.
Vélhetően röntgensugarakat hozo , de nem tudha uk.
Happy gyakorla lag teljesen megvakult. Arra gondoltam, hogy
talán el kellene vinnem egy kórházba, ahol egy röntgengéppel
igazolhatnák a rendkívüli látását. Aztán belá am, hogy senki
sem támoga a volna az ötletemet. Happy folyamatosan
csukva tarto a a szemét, és a sötét napszemüvegét követelte.
Lebeszéltem róla. A vasárnap lassan telt el, örültünk, amikor
véget ért.
Hé őn megkezdődö a nyári szünet utolsó hete.
Csütörtökön már be is kell mennem majd egy tanévkezdő
értekezletre. Happy elérte a gamma-sugarak tartományát –
legalábbis ha a forgatókönyv köve e a Hank által felvázoltakat
–, de erről sejtelme sem lehete , hiszen a gamma-sugarak
még annyira sem hatolnak át a légkörön, mint a
röntgensugarak.
Még aznap éjjel újra felhívtam Hanket. Ugyanolyan
bizonytalan volt, mint én, de úgy vélte, kedd lesz a
fordulópont. Ha Happy fel tudo kapaszkodni a spektrumon,
akkor logikusnak tűnt, hogy lefelé haladni is képes lesz. Nem
tudtam volna elképzelni, hogy „látása” tovább vándorol a
szilárd részecskék irányába.
Kedd reggel nagy reményekkel ébredtünk. Happy még
mindig vak volt, de mivel ez mindkét irány esetén így le
volna, nem bizonyíto semmit. Éppen a reggeli kávéját
kortyolga a, amikor hirtelen lecsapta a csészéjét. Elvéte e a
csészealjat és a barna folyadék az asztalra ömlö . Arcán
rémület tükröződö .
– Rennie… Rennie! Egy fényvillanást lá am. Be volt csukva
a szemem. A szemgolyóm belsejéből jö !
Még hé őn utánanéztem a kozmikus sugaraknak, és
rájö em, hogy Hank nem mondo el mindent. Happy szavai
hallatán összeszorult a szívem, ugyanis olvastam olyan
asztronautákról, akik ilyen villanásokról számoltak be. Ezeket a
re nájuk egyik csapjába vagy pálcikájába csapódó kozmikus
részecskék okozták. Bár elenyésző energiával érkeztek, és a
becsapódásuk is felfoghatatlanul kicsi volt – mégis kárt
okoztak a re nájukban. Bebizonyosodo tehát, hogy Happy
érzékelése a kozmikus sugarak tartományába ért. De… De az
asztronauták re nája az elsődleges kozmikus sugárzásnak volt
kitéve, nem pedig a másodlagosnak… Ennyire érzékennyé vált
volna Happy szeme?
Fél órával később újabb villanást láto . Azzal a csendes
su ogással jelente e be, amelyikkel a rossz híreket szokta
közölni.
– Rennie, minden villanásnál egy halvány üzenetet látok.
Egy perccel később a szívem már csak kétszeres
sebességgel dübörgö . Megkérdeztem, hogy milyen üzenetet
érzékel. Képet? Hangot?
– Mindke őt, de nem értem a jelentésüket, mert
túlságosan gyengék. A hang is gyenge, de a vizuális rész csak
egy elnagyolt körvonal… Talán valamilyen alak… Túl halvány,
képtelen vagyok felismerni. De egyik sem hasonlítható semmi
földihez. Nem is hiszem, hogy a Földről érkeznek.
Arra gondoltam, hogy az én karcsú kedvesem átcsúszo a
határon, és most kétségbeesve bolyong saját felbomló elméje
legmélyebb régióiban. Hallucinált.
Vagy mégsem? Hank is egyre biztosabbra ve e, hogy egy
külső erő munkálkodik i , egy valódi és bizonyítható hatás.
Vajon erről volt szó, nem pedig a látás egy eddig ismeretlen
módjáról?
Tudtam, hogy most a Happybe vete bizalmam került
próbatételre: vagy elutasítom, amit mondo , és
professzionális segítséget keresek neki – vagy be kell
ismernem, hogy az ismert világból egy veszélyes mezsgyére
tévedtünk, ahol a fenyegetések ismeretlenek, az előjelek
pedig vészjóslóak. A mai nap után már nem lesz visszaút.
Mintegy harminc másodpercig gondolkodtam, aztán
Happyt választo am. Hi em neki. Lehet, hogy nem ismertük a
miértet és a hogyant, de az érzékelését érő támadás fizikai
volt – azzal pedig szembe lehet szállni.
Persze megint tévedtem. Happy egy teljesen más utat
választo , a gondosan elnyomo érzelmek pedig felszínre
törtek.
– Rennie, drágám, mennyibe kerül az az új, egyhetes
holdutazás?
É
 Érte em, hogy hova akar kilyukadni, és furcsa
ambivalenciát éreztem: egyrészt teljesíteni akartam a
kívánságát és megadni neki ezt a különleges élményt,
másrészt halálosan veszélyesnek tarto am az utazást, és nem
akartam elveszíteni őt.
A holdutazás egy exkluzív kirándulás volt a tehetőseknek, a
státusznyaralások ékköve. A kormányzat nagykutyái már évek
óta járkáltak „vizsgála utazásokra” a holdbéli
csillagvizsgálóba. A szerencsétlen csillagászokat arra
kényszeríte ék, hogy nagyobbítsák meg a lakórészlegeiket,
mert egymás után érkeztek a huszonöt fős csoportok. Egy idő
után az ügy már annyira bűzlö , hogy az elnök végül egy
utazási iroda megnyitására utasíto a a NASA-t.
Az árakat szándékosan magasra szabták, hogy csak a
leggazdagabbak tudják megfizetni – és mindenki meglepődö ,
amikor a gazdagok tülekedni kezdtek a jegyekért.
– Ha eladjuk a házat és az anyámtól örökölt részvényeket…
– gondolkodtam hangosan. Az ár a világszerte jól ismert
számjegy volt: kétszázezer dollár fejenként. Happy kérdésében
kimondatlanul az is benne rejle , hogy vajon ki tudnánk-e
fizetni ennyi pénzt. Mivel apám sikeres befektetőként tetemes
vagyont hagyo anyámra, a válasz igen volt. Anyám
özvegyként is jól takarékoskodo .
– Nem kérhetek ekkora áldozatot tőled, Rennie.
– Bármit kérhetsz, drágám. Ami csak módomban áll,
megadom neked. De mielő még döntünk, meg kell várnunk,
mi történik. Ha elindulsz lefelé a spektrumon, semmi értelme
nincs felvinni téged a kozmikus sugarak közé.
Happy bólinto . Tartózkodó arckifejezése és csendes
elfogadása mögö mélyen elrejte érzelmeket lá am. Noha
nagyon vágyo új emberi képességének tökéletes
megismerésére, ő is ugyanúgy félt, mint én. Számára is
nyilvánvaló volt, hogy az utazással egy síkos hegyi ösvényre
lépünk az éjszaka közepén. Egyetlen megcsúszás, és a sziklákra
zuhanunk.
Péntekre kiderült, amit Happy már kedden sejte : nem fog
lefelé haladni a spektrumon. Különös szenvedése elérte a
csúcspontját, és stabilizálódo . Egyetlen fényt érzékelt: a
másodlagos kozmikus sugárzás ritka felvillanásait valamelyik
szemében. És mindegyik tartalmazta az ismeretlen üzenetet
is.
– Menni akarok, Rennie. Se jogom, se okom nincs ezt
kérni, és őrült vagy, ha teljesíted, de akarom. Elviszel az űrbe?

Mivel megvolt a fedezet az utolsó felvonásra, így

magamról is megtudtam, milyen ember vagyok: olyan, akit
semmi sem tart vissza. Nem tudatos döntést hoztam,
egyszerűen te em, amit tennem kelle .
Jó környéken laktunk, a ház villámgyorsan elkelt. Happy
vakságára hivatkozva nem mondtam fel az iskolában, hanem
vészhelyze távolmaradást kértem. Két hé el a kérés
elhangzása után Hank kivi minket a Sea le és Tacoma
térségét kiszolgáló Sea-Tac reptérre. Happy sötét
napszemüveget viselt, ezú al nem ltakoztam.
Végighajto unk a Marginal Wayen, magunk mögö hagytuk a
Boeing egyre csak bővülő gyárait, és sikerült elcsípnünk egy
Boeing 7X7-est a Vandenberg felé.
Az űrutazásokat a NASA kiszervezte a Transworld Travel
vegyesvállalatnak, amely két korábbi teherszállító légitársaság
fúziójából születe . Kicsivel tovább tarto a csekkolás, mint
egy civil szuperszonikus repülőgép esetében, aztán a
függőlegesen álló járműben felli eztünk az üléseinkhez,
megkaptuk a személyre szóló biztonsági előírásokat, és
beszíjaztuk magunkat. O feküdtünk magunkra hagyatva, és
felfelé nézve figyeltük az egyórás visszaszámlálási műveletet
végző legénységet. Hirtelen iszonyú robbanást hallo unk
magunk ala , biztosra ve em, hogy örökre megsüketültem.
Az űrrepülő ütemesen remegni kezde , mintha
fémszárnyaival verdesve próbálna elrugaszkodni, aztán
felszálltunk.
Mind a huszonöt ülőhely megtelt. Tőlünk balra, a raktér
elzárt részében egy kommunikációs műhold állt, melle e a
vontatóegysége, amely majd 36 000 kilométer magasra
szállítja, és az Egyenlítő fele geoszinkron pályára állítja. A
műhold tulajdonosa zmillió dollárt fizete ezért az útért.
Mivel maximum négy utas lehete ingyen utazó kormányza
fejes, mi, holdturisták, további négymilliót fize ünk.
Kitartóan emelkedtünk a mennydörgő rakétákon, a
szemköz falra szerelt óriási képernyőn sebesen távolodo a
felszín. Egy perc múlva elkezdtünk előrebillenni, hárommal
később már majdnem a Földdel párhuzamosan repülve
gyorsultunk, zenöt perc után pedig elértük az első kozmikus
sebességet. 500 kilométeres magasságban haladtunk,
óránkén 28 500 kilométeres sebességgel.
A kapitány bejelente e, hogy elértük az átszállási pályát.
Happy ekkor érzékelte az első villanást. Megdermedt a teste,
arcán egy pillanatra boldog zavarodo ságot lá am, aztán
lassan visszahanyatlo az ülésébe, és kinyito a vak szemét.
– Rennie… Rennie, szeretlek… – hajolt felém nyito
ajkakkal. Megcsókoltam. Öröm és hála ízét éreztem, de
visszahúzódást és távolságtartást is. Happy újra lehunyta a
szemét.
– Most sztán lá am, Rennie. Ez is csak egy villanás volt,
de sztán lá am, ahogy egykor téged… Az a részecske egy
csillag szívéből érkeze , kirobbant a felszínre, és egy
mágneses plazmahullámban elindult az űrbe. De áthaladt
valamin… A csillag körül keringő hatalmas, á etsző, üvegszerű
égitest gravitációs mezején. Ez a mező pedig… megjelölte az
apró részecskét, egyfajta lenyomatot te rá, de nem lassíto a
le, meghagyta az óriási energiáját. Csakhogy már üzenetet
vi … Egy üzenetet…
Tökéletesen megbíztam Happyben. Akármilyen vad és
tudománytalan volt a történet, el kelle hinnem.
– Mit lá ál?
Happy felnevete , aztán lehalkíto a a hangját, és a
fülembe súgo .
– Ez a legviccesebb… Egy zöld embert. Nevetséges, nem?
Egy kis zöld ember?! A felvillanásban akkora volt, mint te, bár
e ől még nem ismerem az igazi magasságát. Úgy néze ki,
mint egy két lábra állt béka. Volt keze, széles szájában
sötétsárga fogakat lá am, a bokáin hosszú, kérges sarkantyúk
voltak, mint egy harci kakasnak. Nagy, nedves szeme magas
intelligenciáról árulkodo .
Happy teste váratlanul megfeszült, és kinyito a vak
szemét. Egyik kezével idegesen kitapoga a az enyémet, és
megszoríto a.
– Rennie, újra látok! Valami különös, másfajta fény van i
kint, ami odalent a Földön nincs. Ugye Hank is azt mondta,
hogy a gamma-sugarakat megállítja az atmoszféra?
Nem érte em, hogyan láthat i , de bólinto am.
Meglepetésemre Happy valóban érzékelte a mozdulatomat.
– Drágám, azt hiszem, látok a gammasugarak
tartományában. Az éles képeket hozó villanások teljesen
véletlenszerűek, de ez a különös fény i … nagyon egyenletes.
Nem verődik vissza semmiről, szabadon halad egyik pontból a
másikba. Nincsenek színek, mintha nem is le ek volna. De a
szilárd tárgyakat látom. – Egy pillanatra elhallgato , aztán
felkiálto . – Rennie, a gamma-sugarakon is vannak üzenetek!
A mennyezeten felvillant a dokkolást jelző felirat, a
képernyőre pillantva lá am, ahogy közeledünk a Nemzetközi
Űrállomáshoz. Mire visszanyertem a lélekjelenlétemet, Happy
közölte, hogy bár nem látja a fényt kibocsátó forrásokat – se a
képernyőt, se a figyelmeztető jelzéseket –, a gamma-
sugaraknak köszönhetően egyre jobban felismeri a szilárd
tárgyakat. Az üzenetekről fagga am, de arra kért, hogy várjak.

Egyetlen finom zökkenéssel dokkoltunk. Két légzsilipelés

után az állomásra léptünk, újabb három után a holdkompra.
Mókás volt lebegve, a folyosók közepén húzódó, erős
korlátokba kapaszkodva közlekedni. Mindenhol éber kísérők
figyelték a haladásunkat, senki sem akarta, hogy a turisták
megsérüljenek.
A komp egy minden szépség és kecsesség nélküli, hatalmas
fémhenger volt, rakétái valósággal eltörpültek a nagy test
melle . Csak feltételezni tudtam, hogy a rövid távú űrbéli
közlekedéshez ezek a kis méretű manőverező rakéták a
legalkalmasabbak. Happy jelezte, hogy a látása elhalványult,
amíg az állomáson voltunk. Nyilván a vastag falak kizárták a
minket bombázó magas frekvenciákat.
Kényelmesen elhelyezkedtünk az üléseinkben, és élveztük
a fokozatos gyorsulásból eredő alacsony gravitációt. Másfél
kört kelle megtennünk a Föld körül, ami elég furán hangzo
egy holdutazás esetén, de a komp kicsi rakétái mia ez
elkerülhetetlen volt. Az ülések zsebeiben elhelyeze
tájékoztatók szerint most fokozatos gyorsulásba kezdünk,
aztán a megfelelő sebességet elérve egyenesen elindulunk
arra a pontra, ahol három nap múlva a Hold lesz.
Az űrrepülőtől eltérően a holdkompnak voltak apró
kabinablakai. Happy hagyta, hogy odaüljek, ő úgysem tudta
volna élvezni a látványt. Néha-néha rápillanto am, de közben
megpróbáltam magamba szívni a Föld sötét oldalának
elképesztő látványát ala unk. Happy újra lehunyta a szemét, a
látása befelé fordult. Oda, ahol csak ő láto .
– Azt hiszem, legalább három különböző faj küld
üzeneteket a gamma-sugarakon… Mindegyiktől több sorozat
jön. Majdnem meg tudom különböztetni őket, de a villanások
most sokkal sűrűbbek, néhány percenként érkeznek. Az
egyenletes sugarakban a hang is jobb minőségű.
Ebben a pillanatban egy homályos, vékony fénycsík villant
fel a jobb szememben. Olyan elképzelhetetlenül rövid ideig
tarto , hogy csak annyit tudtam megállapítani: o volt. Egy
szabadon száguldó kozmikus proton csapódo be a szemem
ideghártyájába – magában hordozva az önpusz tó felvillanást.

Beléptünk a Föld árnyékába, és elmerültem a len

látványban. Happy is elcsendesede . Úgy tűnt, hogy a hangok
és képek, amiket csak ő tudo érzékelni, i eltűntek.
Ahogy kiértünk a napos oldalra, Happy azonnal felhördült.
Elfordultam az ablaktól, és megsimoga am a vállát. Átölelte a
mellkasomat, és gyorsan, már-már hadarva, feszült hangon
beszélni kezde .
– Egy gyönyörű, táncoló alak, csillámló tűzköntösben… egy
lángszívű vulkántündér… táncol, énekel… Azt énekli: hallj
engem! – Szavaiból elragadtato ság áradt, mintha puhán,
engedékenyen átadta volna egész lényét egy különös, másik
világnak. – Hallj engem, kövess engem… a forró ölelést… – A
hangja elcsuklo , és elhallgato .
Tarto am, simoga am és dédelge em. A csontjaimban
éreztem, hogy már késő. Nem le volna szabad kitenni a nagy
erejű sugaraknak. Túl sok információt kapo .
Happy hirtelen elhúzódo .
– Rennie! Megint a nagy békaember volt! A ke es számú
üzene el. De valami interferencia van… mintha tévéadások
lennének a szememben, mindke őben két-három. És nem
tudom őket megszün… Auu! – Happy kiegyenesede és
megmerevede az ülésben, a teste keménynek és távolinak
tűnt.
Ahogy másodszor is a bolygó árnyékába értünk, újra
elernyedt, de sajnos ez is csak egy rövidke megkönnyebbülés
volt. Kétségbeestem, el akartam vinni őt innen, vissza a
Földre, az áldo légkör biztonságos burka alá, de ez már
lehetetlen volt. Még ha meg is tudtam volna győzni a pilótát
arról, hogy Happy halálos beteg, akkor sem fordult volna
vissza.
Másodszor értünk a napos oldalra. Happy engem keresve
körbenéze .
– Nem fogom ezt túlélni, Rennie. Nem hiszem, hogy ezt
bárki is kibírná ép ésszel. Ne vádold magad. Ezt akartam… és
most is akarom. Ha legalább néhány kamera lenne a
fejemben, és felvenné, amit érzékelek… Túl sok ez nekem.
Annyian vannak odakint, és mindannyian el akarnak érni
minket… – Újra előrefordult, és monoton hangon dúdolni
kezde .
Megragadtam a vállát, mintha ki tudnám húzni az
információáramlásból, mintha ki tudnám rántani a beérkező
ada ömegből. De ehelye csak ültem o melle e, hallga am
a halk, egyre összefüggéstelenebb és egyre különösebb
motyogását, amelyből arra következte em, hogy továbbra is
érzékelte az üzeneteket. Túl sok volt belőlük, összekeveredtek
és elakadtak az elméjében. Borzalmas, nyomasztó magányban
fogadta az idegen, ismeretlen űrből érkező képeket, hangokat
és benyomásokat – ezek közül akár csak az egyiknek a
megfejtése is elviselhetetlen teher le volna bármelyik földi
tudósnak. Halkan su ogtam hozzá, próbáltam megnyugtatni a
jelenlétemmel. Azt hiszem, ez segíte . Még négy órán
keresztül kitarto . Amikor elkezdték felszolgálni a szilárd
ételeket, az arca hirtelen petyhüd é és kifejezéstelenné vált.
Azonnal tudtam, hogy átbillent egy perem fele , és lezuhant.
– Valami baj van? – kérdezte az utaskísérő aggodalmas
arccal. Miközben átadta a tálcáinkat, a mennyezeten végigfutó
korlátba kapaszkodo .
– Semmi olyan, amin segíthetne – biztosíto am. Kétkedve
néze rám, de folyta a az utasok kiszolgálását.
Már csak az volt a kérdés, hogy Happy magához tér-e, ha a
védőburok alá kerülünk. Három nappal később, a Hold egyik
hegységének mélyén kialakíto orvosi részlegben kaptam
meg a választ. A vastag sziklatakaró sem segíte a
szerelmemen. Happy nem tudo beszélni, nem láto ,
robotként botorkált mögö em, ahogy végigveze em a
kőzetbe vájt alagutakon. Idegi és szellemi kapacitásai végzetes
túlterhelést szenvedtek. Az orvosnak fogalma sem volt arról,
mi történhete Happyvel. Meg se próbáltam elmagyarázni
neki. Hamis op mizmusából és izzadásából arra
következte em, hogy Happy felépülésére nem sok esélyt lát.
Nagy nehezen felvi em szerelmemet a visszainduló
kompra, és hazatértünk a Földre.
Úgy gondoztam, mint egy kisgyermeket, és egész jól
elboldogultam vele. Ha kelle , ki tudo menni a
fürdőszobába. Ha ételt adtam neki, megrágta és lenyelte. De
az ennél bonyolultabb képességei megszűntek, elége ék
annak a tudásnak a lángjai, amelyet ember még soha nem
birtokolt. A régi Happy o leselkede benne, az árnyak közé
rejtőzve, de a körze pszichiáter szerint – már nem maradt
pénzem magánorvosra – soha többé nem fog előbújni.
Úgy vélem, hogy a szerelmem csak az első volt a sorban. A
tegnapi telefaxban az állt, hogy két űrpilótát pszichiátriai
megfigyelés alá helyeztek, mert azt állíto ák, elviselhetetlen
„látomásaik” vannak. Kiderült, hogy egy utaskísérő is hasonló

É
tünetekről számolt be. És három csillagászt le kelle hozni a
Holdról ugyanilyen panaszok mia .
Happy nyolc hónappal a holdutazásunk után halt meg.
Talán még nem állunk készen az űrre. Néhány évig
elrejtőzhetünk a kényelmes, vastag légkörünk mögé. Majd
valamikor a jövőben, amikor már képesek leszünk lefordítani
az üzeneteket, újra elindulhatunk.
Ha tudnám, hogy túlélem, én is szeretném látni azt, amit ő
láto .
Azt hiszem, mindannyian szeretnénk.

Horváth István fordítása

 JOSEPH GREEN

1931-ben születe amerikai író. Egyetemi évei után sokféle

munkát követően végül a NASA-nál állapodo meg, ahol 37
esztendőn át dolgozo a sajtóosztályon. Első SF-novellájával a
New Worlds magazin oldalain jelentkeze 1962-ben. Három
évvel később megjelent első regénye, a rövidebb írásokból
összeszerkeszte A Világ Lustái. 1966-ban Nebulára jelölték
,,The Decision Makers” című kisregényét. Kedveli hazánkat,
járt is i , sőt a felesége magyar ősökkel büszkélkedhete ,
mégis csak most először jelenik meg nálunk. Felesége, Patrice
Milton, aki magyar ősökkel Is büszkélkedhet, több elbeszélését
társszerzőként jegyezte. Magyarul legutóbb egy közös
novellájukat olvasha uk (.,Vakító csillagok”) a Galak ka 383.
számában.
*
 AZ SF, amikor az „S” még science-et jelente , vonzo a a
természet- és műszaki tudományok területein dolgozó
olvasókat. Nem feltételenül csak a kutatókat, a más
beosztásban tevékenykedők is nyito abbak voltak irányában.
A science-fic ont író tudósokat többnyire ismerjük, műveik
egy része meg is jelent magyarul. Ide tartozik Fred Hoyle,
Hannes Alfvén (Olof Johannesson álnéven), Ivan Jefremov,
vagy nálunk Kulin György (Q. G. Lyn álnéven). De vannak, akik
a tudományt felcserélték más tevékenységre, például Dmitrij
Bilenkin geológusból le újságíró. Mostani szerzőnk, Joseph
Green pedig az űrkutatásban dolgozo harminchét évig, de se
nem űrhajósként, se nem mérnökként. Green 1931-ben
születe az USA déli részén. Az alabamai egyetemen szerze
BA fokozatot, majd a Boeing-cégnél kezde dolgozni 1959-
ben. 1964-ben a Kennedy Űrközpontban kapo állást, melyet
meg is tarto nyugdíjba vonulásáig. Dolgozo az Atlas-
Centaur programon, majd az Apollo- és Űrsikló-programokat
támoga a a nagyközönség számára készíte ismertetőkkel.
1996-ban ment nyugdíjba.
A kilövések elő floridai házában par kat tarto az épp o
tartózkodó írók, szerkesztők számára. Megfordult nála Leigh
Bracke és Edmond Hamilton, Poul Anderson, Hal Clement,
Gordon R. Dickson és még sokan mások az SF nagyjai közül.

Az 1960-as évek elején próbálkozo meg az írással. Bár ő

amerikai, első novellái az angol New Worldsben jelentek meg.
Első könyvét is angol kiadó publikálta, ez az i olvasható The
Loafers of Refuge (Gollancz, 1965). A Menedék bolygón
játszódó elbeszélésekből állíto a össze Green:

„Ini a on Rites”, New Worlds 1962. április [I-II. fejezet]

„The Colonist”, New Worlds 1962. augusztus [III-IV. fejezet]
„Transmi er Problem”, New Worlds 1962. december [X.
fejezet]
„The-Old-Man-in-the-Mountain”, New Worlds 1963. június
[V-VII. fejezet]
„Refuge”, New Worlds 1963. július [XI-XIV. fejezet]

Következő regénye 1971-ben jelent meg, ez is Angliában:

Gold the Man (Gollancz, 1971), ezt tekin k legjobb
regényének. A Földet kilencven méter magas óriások
veszélyezte k, és amikor egyikük fogságba esik, Gold – aki egy
szuperember – beköltözik az óriás agyában kialakíto
szobába, és visszatér vele bolygójukra.
A következő évben ismét egy már korábban megjelent
elbeszélésekből összeállíto regénnyel jelentkeze :
Conscience Interplanetary (Gollancz, 1972). Ebben a
„Conscience” (=lelkiismeret) egy foglalkozás: a főhős feladata
egy ado bolygón található élet fejle ségi szintjének
megállapítása. A hetvenes években Green á ért az amerikai
piacra, elbeszélései az Analogban és az F&SF-ben jelentek
meg (ekkorra a New Worlds már megszűnt). Nemcsak
novellákat, cikkeket is írt az Analog számára, főleg az
űrkutatással kapcsolatban. Társszerzője ebben az időben
gyakran volt Patrice Milton (a felesége), és néhányszor álnevet
is használt (Francis Marion Soty). Az 1990-es évekre
produk vitása lecsökkent, évekig nem jelent meg tőle
semmilyen új elbeszélés vagy regény. Nyugdíjba vonulása után
azonban ismét ak vizálta magát. A könyvkiadás körülményei
viszont drasz kusan megváltoztak az eltelt idő ala , ami
Greennek – joggal – nem tetsze . Ugyanakkor lehetőség nyílt
a magánkiadásra, papíron és elektronikusan egyaránt, és
ezekkel élt is. Greenhouse Scribes néven kiadót alapíto , ami
saját írásait jelente e meg. Új regényeket írt, például az
alterna v történelemben játszódó Spies of Nyscandiát (2017).
Ebben a világban a vikingek gyarmatosíto ák Észak-Amerikát,
s az Európán és Dél-Amerikán uralkodó katolikus egyház ellen
kell megvédeniük magukat. A mai szokásoknak megfelelően új
elbeszéléseit a Perihelion című online magazinban publikálta.
A legutóbbi („Blood and Bone”) is o jelent meg 2018-ban, az
utolsó regénye pedig, The Resistance Revolu on Murders, egy
trilógia befejező kötete, 2020-ban láto napvilágot. Mivel
Green még ak v, további művek is várhatók tőle.
Közel 100 elbeszélést írt, melyek kis része még a hatvanas
években megjelent az An Affair with Genius (1969) című
kötetben. Kiadója létrehozása elő a Wildside Press is szánt
neki egy újabb válogatást (Running Unfe ered Stories of
Imagina on, 2016). A Greenhouse Scribes folyta a eddig
össze nem gyűjtö írásainak könnyebben elérhetővé tételét:

• Fantas c Tales of Love and Loss: Unfe ered Stories of

Imagina on (2019)
• Otherwise Lost: Unfe ered Stories of Imagina on (2020)
• Space to Move: Unfe ered Stories of Imagina on (2021)

Magyarul eddig egy elbeszélése jelent meg: „Mezítláb a

tükrön“, Galak ka 2021. március [Walk Barefoot on the Glass,
Analog 1974. március].
Joseph Green nem tartozik a science fic on legnagyobb
sztárjai közé, de művei kellemes kikapcsolódást nyújtanak az
olvasók számára.

Zsoldos Endre