MONOLÓGOK

KLASSZIKUS: Shakespeare – Szentivánéji álom (Heléna)

No lám! ez is egy összeesküvő.
Ó, értem, hárman összefogtatok,
Hogy velem ily galádul bánjatok.
Rossz Hermia, te hálátlan leány!
Együtt ezekkel fúvod a követ,
Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
Hát mind ama közös terv, fogadott
Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
Midőn szidtuk a gyorslábú időt,
Ha válni kelle - mind felejtve van?
El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
S midőn, két művész istennő gyanánt,
Együtt teremténk tűvel egy virágot,
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
Egy dalt csicsergve, egy hangkulcs szerint,
Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
Csak egy lett volna. - Így növénk együtt,
S te szétszakítnád régi szent frigyünk,
Hogy sértegetni férfiakhoz állj?
Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
Ezért nemünk is megró, nemcsak én,
Habár csak én érzem bántalmidat

MODERN: Ibsen: Nóra (Nóra)

Ma éjjel nem alszom itt. Torvald. Ülj le ide, beszélni akarok veled. 8 éve vagyunk
házasok! Nem tűnik fel neked, hogy nekünk…neked meg nekem, férjnek és feleségnek ez az
első komoly beszélgetésünk?!
Nagy bűnt követtetek el velem szemben. Előbb a Papa, aztán meg te. Soha nem
szerettetek. Csak kellemes érzésnek tartottátok, hogy szerelmesek vagytok belém. Odahaza a
Papa nekem mindenről megmondta, hogy mit gondolt. Nekem meg ugyanaz volt a
véleményem. Ha más volt, akkor azt eltitkoltam, mert tudtam, hogy az nem tetszett volna
neki. Babának hívott és úgy játszott velem, ahogy én játszottam a babáimmal. Aztán
idekerültem hozzád, a te házadba. Úgy értem, hogy papa kezéből a tiédbe kerültem. Te
mindent elrendeztél, a magad ízlése szerint. Így aztán az én ízlésem is olyan lett, mint a tied.
Vagy csak rád hagytam…nem tudom. Ez is, az is…hol így, hol úgy. Az otthonunk az
lényegében nem más, mint egy babaszoba: én a te baba feleséged vagyok, mint ahogy
odahaza a papa babagyereke voltam. A gyerekeim azok…azok meg az én babáim. Hát ilyen a
mi házasságunk Torvald.