Vásárló neve: Kiss Dominika

Rendelési szám: 2921637

Vásárlásával támogatta, hogy Magyarországon az elektronikus könyvkiadás

fejlődni tudjon, a digitális kereskedelemben kapható könyvek választéka
egyre szélesebb legyen. Köszönjük, és reméljük webáruházunkban
hamarosan viszontlátjuk.
 A fordítás alapjául szolgáló mű:
Dr. Shawn Baker: The Carnivore Diet, 2020
All rights reserved.

Első kiadás: 2019, Victory Belt Publishing Inc.

Copyright © 2020 by Dr. Shawn Baker

Borítótervező: Charisse Reyes

Hungarian translation © Tóth Szabolcs, 2021

Hungarian edition © Jaffa Kiadó, 2021
Minden jog fenntartva!

Fordította Tóth Szabolcs

Szerkesztette: Lépesfalvi Zoltán
Felelős szerkesztő: Jolsvai Júlia
Felelős kiadó: Rados Richárd

ISBN 978 963 475 625 5

Jaffa Kiadó • jaffa.hu

Elektronikus változat:
eKönyv Magyarország Kft.
www.ekonyv.hu
Készítette: Ambrose Montanus, 2022
JOGI NYILATKOZAT

Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani,

információs rendszerben tárolni, vagy sugározni bármely formában vagy módon
a kiadó előzetes hozzájárulása nélkül. Tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben,
borítóval és tördeléssel, mint amilyen formában eredetileg kiadták.

A könyvben található információk kizárólag tájékoztatási célt szolgálnak,

alkalmazásuk az olvasó felelőssége. A könyvben található információk nem
helyettesítik az orvosi tanácsadást. Minden egészségi problémájával forduljon
orvoshoz, aki meghatározhatja, hogy a könyvben szereplő információk
alkalmazhatók-e az olvasó esetében, illetve segítséggel tud szolgálni az olvasó
egészségi problémáját és a kezelés módját illetően. A könyvben található
információk elolvasása nem helyettesíti az orvos-páciens kapcsolatot. A
könyvben szereplő állításokat nem erősítette meg az élelmiszer- és
gyógyszerfelügyelet. A könyvben szereplő termékeknek és kiegészítőknek nem
céljuk semmilyen betegség diagnosztizálása, kezelése, illetve megelőzése. A
szerző és a kiadó nem vállal felelősséget a könyvben szereplő bármely javaslat
követése miatt esetlegesen bekövetkező bármilyen egészségi problémáért.
Jasmine-nek, aki kitartott mellettem a nehéz időkben is.
Mindent köszönök neked!

A gyermekeimnek: Saxon, Emmie, Nylah és Chouch. Apu

imád titeket!

Szeretnék köszönetet mondani annak a több ezer

embernek is, aki megosztotta velem az élete
átalakulásának történetét. A könyv megalkotásához a
legfőbb motivációt a carnivore közösség elképesztő
mértékű támogatása adta – hihetetlenül inspiráló volt,
hogy a közösség tagjai a dogmák helyett a valódi
eredményekben hisznek.
TARTALOM

Bevezető

1. Az én történetem
2. Hol siklott félre minden?

3. Evolúciós barkochba
4. A kérdések megválaszolása
5. Hús, a szuperétel

6. A csodálatos növények mítosza

7. Ételed legyen az orvosságod, és más hasonló eretnekségek
8. Kezdjünk hozzá

9. Esettanulmányok és élménybeszámolók
10. Veganizmus – a hamis remény

11. Elvarratlan szálak és apró érdekességek

Epilógus

Függelék
Carnivore segédtáblák
Bontási rajzok
Útmutató a hússütési hőmérséklethez
USDA marhahús-besorolás
Irodalomjegyzék
BEVEZETŐ
Ha öt éve azt kérdezted volna, tervezek-e könyvet írni –
ráadásul pont valami buta étrendes könyvet –, biztosan
bolondnak tartottalak volna. Ehhez képest most itt tartok
– épp könyvet írok egy olyan étrendről, amellyel a feje
tetejére állítom az elmúlt száz év összes táplálkozási
tanácsát.

Ez a könyv nyilván sokaknál ki fogja verni a biztosítékot. Az

etikus vegánok gyűlölni fogják, de ez nem meglepő, ugyanis azt
ajánlom, hogy együnk húst – mégpedig sok-sok húst. A
táplálkozástudósok is támadásnak fogják venni, ugyanis a
tanácsai szembemennek az elmúlt évszázad beidegződött
bölcsességeivel, és egész biztosan azonnal az elképzelést
alátámasztó kiterjedt tudományos kutatások hiányával fognak
vagdalkozni. A legdühösebbek azonban azok lesznek, akik
adnak egy esélyt a carnivore étrendnek, majd rádöbbennek,
mennyi szeméttel táplálták őket az évek során.
 Kezdetben biztosan lesznek kételyeid. Carnivore étrend? Az
meg mi a fene? Mégis, hogyan képzelheti bárki is, hogy a
töméntelen mennyiségben fogyasztott hús nem káros az
egészségünk és a bolygónk számára egyaránt? Már generációk
óta hallgatjuk ezt az üzenetet – egészen mostanáig azonban ezt
soha nem is kérdőjeleztük meg, ráadásul nincs is olyan valós
bizonyíték, amely azt támasztaná alá, hogy a sok hús
fogyasztása káros lenne az egészségednek.
Az elmúlt két és fél évben teljesen carnivore étrendet
követtem. Egyáltalán nem ettem zöldséget, gyümölcsöt, teljes
kiőrlésű gabonát és rostokat. Egyetlen grammnyi fitotápanyag
vagy növényi eredetű antioxidáns sem került be a
szervezetembe. És bár ezek egyikét sem fogyasztottam, mégsem
lettem beteg, nem haltam bele. Sőt, valójában az egészségem
még soha nem volt ilyen kiváló. Az öregedés természetes
következményeinek tulajdonított panaszaim egyre inkább
megszűntek. A sportteljesítményem ugrásszerűen javult – addig
a szintig, hogy három világrekordot is megdöntöttem
evezésben, az erőszintem pedig jelentős növekedést mutatott.
A könyvvel nem az a célom, hogy meggyőzzem róla az egész
világot: mindenkinek a carnivore étrendet kellene követnie. Egy
kicsit aggódom is miatta, hogy ha túl sokan vágnak bele, a
végén még nem fogok elegendő rib-eye steakhez jutni. Azonban
úgy érzem, meg kell mutatnom az embereknek ezt a lehetőséget
is, valamint azt, hogy milyen pozitív hatások válnak elérhetővé
ezzel a megközelítéssel.
 Az emberek hajlamosak a táplálkozással kapcsolatos
feltételezéseiket inkább hiedelmekre, mint szilárd tényekre
alapozni. Ebből következően a tudósok folyamatosan azzal
próbálkoznak, hogy az ismeretanyagokat és az adatokat
összhangba hozzák ezekkel a mély beidegződésekkel. Amikor
pedig az eredmények ellentmondanak ezeknek a
hiedelmeknek, inkább egyszerűen nem veszik őket figyelembe.
Szerencsére azonban változnak az idők, és az emberek kezdik
felismerni, hogy az eredmények többet mondanak bármilyen
elméleti feltételezésnél. A táplálkozástudomány alapjai
feltételezésekre épültek, és ahogy egyre több olyan bizonyíték
lát napvilágot, amely ellentmond ezeknek a feltételezéseknek,
arra kell törekednünk, hogy változtassunk a hiedelmeinken.
Az összes többi átlagos, egy adott felvetés alátámasztását
célzó étrendkönyvhöz hasonlóan én is tudományos kutatásokra
fogok hivatkozni, felhozok történelmi tényeket, és egy időgép
segítségével az evolúciós találgatásokra is igyekszem
magyarázattal szolgálni. Emellett bemutatok olyan embereket,
akiknek az életét sikeresen megváltoztatta ez az étrend –
meglátásom szerint mindez ugyanannyira informatív, mint
számos tudományos kutatás. Nem foglalkozom a kritikusokkal,
akikből biztosan lesz majd bőven. Azoknak írok inkább, akik
szeretnének valóban változtatni az egészségükön és az
életükön. Egyesek egyetértenek majd a leírtakkal, míg mások
nem. Nem kétséges, hogy nehéz feladat áll előttem, de akkor is
fütyörészek majd munka közben, és remekül fogok szórakozni.
1. FEJEZET

AZ ÉN TÖRTÉNETEM
Mielőtt rátérnék az étrend tudományos hátterére és
alapjaira, beszélnék egy kicsit magamról: ki vagyok,
milyen események formálták az életemet, hogyan
kötöttem ki ennél az étrendnél, és hogyan `váltam
ekkora szószólójává. Ha nem érdekelnek az önéletrajzi
dolgok, akkor nyugodtan ugorj a következő fejezetre.
Ígérem, nem fogok haragudni érte.

Nos, hol is kezdjem? A 70-es években nőttem fel, leginkább

Chicago (Illinois) környékén. Sportoló szerettem volna lenni,
amikor láttam, ahogy Bruce Jenner aranyérmet szerez
tízpróbában az 1976-os olimpián. Emlékszem, még egy olimpiát
is szerveztem a környékbeli gyerekeknek – a győztesek
alumíniumfóliába tekert pénzérméket kaptak medálként.
Rendeztünk „maratont” (négy kör a tömb körül),
sprintszámokat, magasugrást egy öreg matraccal, és még
súlylökést is, amihez egy nagy követ használtunk. A környék
összes gyereke részt vett a versenyben.
Mindig is a sportok megszállottja voltam, és igyekeztem
magamból is kihozni a legjobbat. Valamilyen oknál fogva
meglehetősen magasra (193 cm) nőttem annak ellenére, hogy a
szüleim viszonylag alacsonyak voltak (a mamám 153, a papám
183 cm). A nagy magasság jól jön bizonyos sportágakban, de
kimondottan hátrányos másokban. Soha nem volt reális cél,
hogy tornász, zsoké vagy CrossFit-sportoló váljon belőlem.
Gyerekkoromban meglehetősen sovány voltam. A középiskola
kezdetén 183 centi és 61 kiló voltam, egy kissé még
alultápláltnak is tűnhettem. De még ilyen soványan is volt egy
kis hasam.
Mit ettem gyerekként? Nagyjából ugyanazt, mint mindenki
más. Reggelire cukros gabonapelyhet fölözött tejjel; a
kedvenceim a Count Chocula, a Fruity Pebbles és a jó öreg Cap’n
Crunch voltak. Az egész cuccnak jó íze volt, és a cukros, furcsa
színű tej volt a reggeli legjobb része. Ebédre jellemzően
szendvics volt valamilyen löncshússal, esetleg egy kis gyümölcs,
müzliszelet és talán sütemény. Általában a vacsora is a szokásos
volt: hús, keményítő és zöldségek. Gyakran ettünk desszertet is.
Emlékszem, idősebb koromban sok-sok liter fölözött tejet
öntöttem le a torkomon, az apám rosszalló tekintete mellett, aki
egy hosszú nap után mindig arra ért haza, hogy elfogyott az
összes tej otthonról. Bőségesen ettem chipset, vaníliafagylaltot
és csokitortát is. Valójában néha még az is előfordult, hogy
magamhoz vettem egy doboz jégkrémet és egy kanalat, és addig
ettem, amíg az egész el nem fogyott. (Ezt ne mondjátok el a
mamámnak!)
Tizennégy éves koromban elkezdett érdekelni a súlyemelés,
ezért próbáltam áttérni az egészségesebb ételekre.
Számolatlanul lapátoltam magamba a joghurtot, mert a tévében
láttam egy hirdetést arról, hogy az orosz falusiak a joghurt
miatt élnek sokáig. Természetesen a joghurt alacsony zsír-,
viszont bőséges cukortartalmú volt, de akkoriban a szakértők
azt sulykolták belénk, hogy a zsírt kerülnünk kell. Ezzel
szemben a cukor miatt nem kellett aggódnunk.
Idősebb koromra egyre többet tudtam meg, miként válhatok
naggyá és erőssé – jellemzően testépítő-magazinokból
szereztem az információkat. Elkezdtem fehérjeporokkal és
kiegészítőkkel foglalkozni, amelyekről azt feltételeztem, hogy az
elképesztően hatalmas és izmos srácok ettől nőttek ekkorára.
Így utólag visszatekintve egyértelműen látszik, hogy a
szteroidok használata már akkor is a testépítés szerves része
volt, de akkor erről még semmit nem tudtam.
Mire végeztem a texasi középiskolában, már 88 kiló voltam,
és elértem a végleges magasságomat. A kosárlabdaedző szerint
én voltam „a legerősebb srác az iskolában”. A középiskola után
elvégeztem egy kétéves főiskolát, majd a Texasi Egyetemre
(Austin) mentem az alapdiplomám megszerzéséhez. Tizenhat
éves korom környékén úgy döntöttem, hogy orvosnak állok,
ugyanis lenyűgözött a tudományok és az emberi test világa,
ezért belevágtam egy egyetemi felkészítőbe.
 Igyekeztem összehangolni a minél élénkebb szociális
életemet és a tanulást, ráadásul emellett órák előtt még
rakodómunkásként is dolgoztam a UPS-nél. Ilyen zsúfolt
életvitel mellett is találtam azonban időt az edzésre. Rájöttem,
hogy ösztönös tehetségem van nehéz tárgyak felemeléséhez és
lerakásához. A UPS-es főnököm, Jerry nagyjából velem egyidős
volt, és ugyanabba az edzőterembe jártunk. Azt mondta,
felpakolja helyettem a kocsikat, ha képes vagyok felhúzni 200
kilót. Tizenkilenc éves voltam, és egyáltalán nem foglalkoztam
addig felhúzásokkal – nemhogy 200 kilós súllyal. De attól még
odaálltam a rúdhoz, és beleadtam minden erőmet. Mindkettőnk
legnagyobb meglepetésére a rúd felemelkedett a földről, és
sikerült egy hibátlan ismétlést végrehajtanom. Az a 200 kilós
súly alapozta meg a felhúzás iránti örök szerelmemet. 2000-ben
350 kilóval csináltam felhúzást, és ezzel enyém lett a naturál
amerikai súlyemelőrekord. (Csak mondom: Jerry soha nem
pakolta fel helyettem azokat a kocsikat.)
Átmentem a Texasi Egyetemre, ott továbbra is keményen
edzettem és tanultam. A biológia diplomám megszerzése után
felvételt nyertem az orvosi egyetemre.

Az orvosi karrierem
megkezdése és egy kitérő

A Texasi Egyetem orvosi szakán kezdtem tanulmányaimat

Galvestonban (Texas). Galvestonba érkezésem után nem sokkal
találtam egy remek edzőtermet – Sergeant Rock’s Gym –,
amelyet egy Paul McCartney nevezetű fazon vezetett (nem, nem
a Beatle). Paul néha azzal viccelődött, hogy ha továbbra is a
termében akarok edzeni, akkor játszanom kell a helyi
rögbicsapatban is. Rögbijátékossá válásom az egész életemre
hatással volt.
Soha még csak nem is néztem rögbimeccset korábban, de
természetesen ráéreztem, ugyanis atletikus, nagy, erős és gyors
voltam. Rövid ismerkedés után rápörögtem a témára, és
leginkább csak a rögbiedzések érdekeltek – az orvosi egyetem
másodlagossá vált. A jegyeim továbbra is rendben voltak, de
közel sem teljesítettem úgy, mintha az egyetem lett volna a
legfontosabb. Ahogy egyre jobban ment a rögbi, kezdtem
bekerülni all-star és select side csapatokba. Hamarosan
országszerte mindenfelé játszottam az All-Texas, majd később a
nyugat-amerikai csapat tagjaként.
A rögbi miatti utazásaim következtében kihagytam az egyik
gyógyszertanvizsgámat. Megvolt ugyan a lehetőség rá, hogy
teljesítsem, de kiszámoltam, hogy akkor is ötöst kapok a
tárgyból, ha azt a vizsgámat kihagyom. Ezért megmondtam a
gyógyszertan tanszék vezetőjének, hogy ezt a vizsgát
kihagynám. Nos, úgy tűnik, ezt nem igazán értette meg, ugyanis
hamarosan próbaidőn találtam magam. Ekkortájt kaptam
meghívást, hogy költözzem Új-Zélandra – a rögbi Mekkájába –,
és játsszam az egyik legjobb ottani csapatban. Nagyjából
ötpercnyi intenzív töprengés után erre jutottam: „Vágjunk bele!
Hagyom a fenébe az orvosi egyetemet, irány a kivik földje.”
Otthagytam az orvosi egyetemet – a professzoraim legmélyebb
döbbenetére –, és elköltöztem Új-Zélandra.
A rögbi nem a békés emberek sportja. Durva lehet, de
egyúttal gyönyörűen művészi is, ha hozzáértők űzik.
Kimondhatatlanul élveztem az Új-Zélandon töltött időt, és
egyetlen percét sem bánom, hogy otthagytam miatta az orvosi
egyetemet. Új-Zélandon élve furcsábbnál furcsább munkákat
végeztem – voltam kukás, üzemanyagvezeték-fektető,
birkanyíró, tejesember és bárpincér is. „Amerikából importált”
emberként gyakran hívtak meg vacsorára, ez szinte mindig
báránysültet jelentett sült kumarával (lényegében az
édesburgonya helyi változata). Olyan sok bárányt ettem ez idő
alatt, hogy tíz évbe is beletelt, mire ismét rá tudtam venni
magam. (Ironikus módon a carnivore étrend követőjeként
mindennap eszem marhahúst, és továbbra sem untam rá. A
bárányhúst is élvezem már, amikor hozzájutok.)
Miután otthagytam Új-Zélandot, visszaköltöztem Texasba.
Szükségem volt egy munkahelyre, és akkoriban a katonaságnak
volt az egyik legjobb rögbicsapata az egész országban, ezért
csatlakoztam az Egyesült Államok légierejéhez. A tisztképzőbe
kerültem, kiválóan teljesítettem és kitüntetéssel végeztem.
Rendszeres járadékban részesültem, ami meglehetősen ritka
olyanok esetében, akik nem a légierő akadémiáján végeztek.
Azonban túl magas voltam ahhoz, hogy pilóta legyek, és nem
volt tökéletes a látásom sem, ezért elküldtek, hogy elsajátítsam,
hogyan kell kilőni az interkontinentális ballisztikus rakétákra
szerelt robbanófejeket. Át kellett mennem számos személyiség-
és pszichológiai megbízhatósági teszten, de végül elfogadták a
jelentkezésemet, és megkaptam a titkosszolgálati
besorolásomat.
Miután hat hónapot töltöttem Kaliforniában
a Vandenberg légi bázison – elsajátítva a
Minuteman III nukleáris irányítórendszer
kezelésének csínját-bínját –, elküldtek az F. E.
Warren légi bázisra Cheyenne-be (Wyoming). Öt éven keresztül
24 órákat ügyeltem havi nyolc alkalommal, őrködve 150
nukleáris robbanófej fölött és rendszeresen gyakorlatozva a
harmadik világháborúra. Meglehetősen ügyesen tudtam úgy
tenni, mintha nukleáris bombákat lőnék ki, és elnyertem a
Missile Combat Crew Commander címet is. Végül instruktor lett
belőlem.
A húszas éveim végén járva a rögbi egyre kevésbé érdekelt.
Egy orosz csapat ellen játszottunk éppen, amikor az ellenfél
egyik játékosa többször is fejbe rúgott. Vér ömlött az egyik
fülemből, és úgy döntöttem, ideje szögre akasztani a mezemet,
és egy „valódi szakma” után nézni. Meglepő módon a
magánszektorban nem volt hatalmas kereslet a nukleáris
fegyverek felügyelői iránt. Szerencsére rá tudtam venni a
hadsereget, hogy fizessék az orvosi tanulmányaimat.
Először azonban újra el kellett fogadniuk a jelentkezésemet
az egyetemre. Itt volt az a pillanat, amikor a múltam finoman
beintett nekem. Mivel az utolsó szemeszteremben alacsony volt
az átlagom, nagyon sok tárgyat kellett felvennem, hogy fel
tudjam tornázni. Távoktatás keretében beiratkoztam a
Wyomingi Egyetemre, és hatalmas tempóban kezdtem ledarálni
a tárgyakat – mindegyiket kiváló osztályzattal, így vissza
tudtam juttatni az átlagomat az „orvosi egyetem által
elfogadható” szintre. Újra át kellett mennem egy olyan vizsgán
(MCAT – Medical College Admission Test) is, amely mindenki
számára kötelező, aki orvosi egyetemre jelentkezik. Szerencsére
ez kiválóan sikerült, így elég jó esélyem volt rá, hogy
felvegyenek. Végül sikerült bejutnom a Texas Tech Egyetemre.
Miután sikerült visszakerülnöm az orvosi
egyetemre, elszántan küzdöttem azért, hogy
kiváló legyek. Akkortájt 130-135 kiló volt a
súlyom, és remekül teljesítettem a
súlyemelőrekordok terén – viszont sokkal
nehezebben tudtam ébren maradni az órákon.
Visszatekintve erre az időszakra, valamint arra, hogy mennyi
mindent tanultam azóta a táplálkozástudományról, azt
gyanítom, nagyrészt a szokásos, pocsék minőségű,
szénhidrátokban gazdag étrend volt felelős az
aluszékonyságomért.
Folyamatosan bújtam a könyveket, és mindig a legjobbak
között szerepeltem a vizsgákon, ami kulcsfontosságú, ha sikeres
akarsz lenni, és magad akarsz dönteni a specializációdról.
Emellett jól kell teljesítened a klinikai rotáció során is – a
lényeg, hogy pörögj és csináld a dolgod. Sportolóként fizikális
előnyöm volt a többiekkel szemben, ugyanis megállás nélkül
tudtam dolgozni, anélkül hogy kifáradtam volna. Csak a cél
lebegett a szemem előtt – és ez nem volt más, mint egy rezidensi
állás az ortopéd sebészet szakterületén. Négyéves képzés után
az egyik legjobb eredménnyel diplomáztam, ezáltal biztosítva a
helyemet az elsőként megjelölt ortopéd sebészi rezidensi
programban, amely a Texasi Egyetemen volt – pontosan
ugyanazon a helyen, amelyet egy évtizeddel korábban
otthagytam.
Sebész rezidensként a Shriner Gyermekkórház égési
osztályán kezdtem, ez az égéses sérülések terén az egyik
legnagyobb és legismertebb kórház az országban. Borzalmas
élmény volt! Teljesen elbizonytalanodtam, kimerültem, és azt
kérdeztem magamtól, mit is csinálok, és miért is akarok sebész
lenni. Minden harmadik éjjel ügyeltem, ami azt jelentette, hogy
én voltam felelős a teljes intenzív osztályért, tele beteg,
szörnyen összeégett gyerekekkel, akiknek a jelentős része közel
járt a halálhoz. Az évek óta itt dolgozó kipróbált nővérek
támogatásával azonban képes voltam megbirkózni ezzel naiv,
tapasztalatlan orvosként is. A kezdeti szárnypróbálgatás után a
gyakornoki évem hátralévő részében a sebészet különféle
szakterületei között váltogattam.
Négyévnyi orvosi egyetemet és öt hosszú évnyi rezidensi
időszakot követően a képzésem véget ért – vagy legalábbis így
hittem. Számtalan kitüntetéssel zártam a rezidensi pályámat, és
megkaptam végre az engedélyt, hogy egyedül kiléphessek a
vadonba.
Hanyag lennék, ha nem említeném meg, hogy akkor
született meg az első gyerekem, amikor végeztem a rezidensi
időszakkal. Saxon Michael Baker 2006. március 26. kora reggeli
óráiban érkezett meg erre a világra. Gyönyörű kisfiú volt, az
érkezése pedig örökre megváltoztatta az életemet. Csak 18
hónapos kora környékén kezdett gyanús lenni, hogy egy kicsit
más, mint a többiek. Hároméves korában diagnosztizálták
autizmussal. Később két csodálatos lány – Emmie és Nylah – is
csatlakozott a családunkhoz, végül megszületett a negyedik
gyerekem, Lucas is.
Mivel az állam fizette az orvosi képzésem költségeit, a
képzésem befejezése után szerette volna látni a befektetésének
megtérülését is. 2006 elején őrnagyként tértem vissza a
légierőhöz, és itt kezdtem ortopéd szakorvosként dolgozni. Az
első „önálló” műtétem egy térdartroszkópia volt – több száz
ilyet csináltam már rezidensként, és ez is kiválóan sikerült.
Onnantól, hogy túl voltam az első műtétemen, minden kezdett
beállni a normál kerékvágásba, és meglehetősen élveztem a
munkámat. Sajnálatos módon azonban a többnyire egészséges
és fiatal katonák, valamint a családtagjaik kezelése jelentette
könnyű melónak 2007 januárjában hirtelen vége szakadt,
amikor hat hónapra Afganisztánba rendeltek a háborús
sérültek kezelésére.

Háborús övezet

Azt mondják, „a háború maga a pokol”, és ez abszolút helytálló.

Sebész rezidens koromban egyszer el kellett látnom egy
vonatbaleset sérültjeit, egyszer pedig egy felrobbant finomító
túlélőit. Ezek azonban össze sem hasonlíthatók azzal, hogy egy
háborúban milyen pusztítást végzünk más emberekben. Nem
volt olyan nap Afganisztánban, hogy ne kellett volna borzalmas
sérülésekkel megbirkóznunk. Egész nap folyamatosan
műtöttünk – csak annyi időre tartottunk szünetet, hogy együnk,
eddzünk egy kicsit és aludjunk, miközben éjszaka továbbra is
folytak a harcok.
Amikor a Közel-Keletre küldtek, még csak
hat hónapja fejeztem be rezidensi képzésemet,
és máris a bolygó egyik legszörnyűbb katonai
övezetébe kerültem. Fantasztikus ortopéd
kollégámmal, dr. Tom Large-dzsal (aki szintén
akkor került ki frissen a rezidensi időszakát követően) mi
voltunk az ortopéd traumás sérülések szakértői a teljes afgán
háborús övezetben. Láttunk mindenféle sérüléseket: a környező
területről behozott friss sérülteket, az előretolt helyőrségekről
ideszállított többnapos sebesülteket, gyerekeket, felnőtteket,
amerikai katonákat, NATO-katonákat, afgán katonákat, jófiúkat,
rosszfiúkat, hadifoglyokat, tálib katonákat és magas rangú
vezetőket egyaránt. Ha akadt egy kis szabadidőnk,
önkénteskedtünk egy kicsit a helyi felnőttek és gyerekek
körében, akiknek ízületi deformitásaik vagy más krónikus
ortopéd panaszaik voltak. Soha nem voltam még, és nem is
leszek soha többé annyira elfoglalt, mint abban az időszakban.
Szeretném úgy hinni, hogy a frontvonalas katonai
tapasztalatokat mentális sérülések nélkül sikerült túlélnem – de
feltűnt, hogy zsigeri fájdalmat érzek, amikor azt látom, hogy
valaki megsérül akár egy filmben vagy egy sorozatban, ami
korábban soha nem zavart.
A kiküldetésem végén egy kétcsillagos tábornok – akit még
soha nem láttam korábban és a nevére sem emlékszem – a
mellkasomra tűzött egy kitüntetést. Megkönnyebbültem, hogy
végre hazamehetek, ugyanis a lehető legmesszebb akartam
kerülni attól a helytől. Egy másik sebész ezt így foglalta össze:
„Ez egy olyan millió dolláros tapasztalat volt, amiért egy büdös
vasat sem fizetnék.” Őszintén bevallhatom: ez után az élmény
után nem volt semmi, ami ki tudott volna akasztani. A háború
továbbra is maga a pokol, de ha egy pozitívumot ki kell
emelnem belőle, akkor az az, hogy nagyon sokat tanultunk az
orvoslásról – és őszintén szólva magáról az életről is.
Mire hazaértem, a fiam, Saxon csecsemőből kisfiúvá érett, és
elsírta magát, amikor meglátta, ahogy leszállok a repülőről.
Több hónapomba telt visszaszokni az otthoni élethez, de a
dolgok végül kezdtek visszatérni a normál kerékvágásba.
Kineveztek az ortopédiai terület vezetőjének azon a légi
bázison, ahol állomásoztam, majd átvezényeltek egy másik
bázisra, ahol szintén megkaptam ezt a címet. Amikor
letöltöttem az öt évemet a légierőnél, úgy döntöttem, hogy
elegem van a katonaságból, és inkább a magánszektorban
helyezkednék el. Alezredesként szereltem le a seregtől.

Újra civilben
A katonaságról a civil életre történő áttérés valójában
viszonylag könnyen ment. Körülbelül két évig voltam távol a
családomtól, és jó érzés volt ismét velük lenni. Csatlakoztam egy
aprócska, nem igazán túlhajszolt ortopéd csapathoz, amelyben
rajtam kívül csak két másik orvos volt. A vezetőség rövid idő
elteltével megkért, hogy vezessem én a csoportot. Elfogadtam a
felkérést, és a három sebészből álló, viszonylag alacsony
hatékonyságú csoportot hamarosan egy nagyobb, két
helyszínen 12 orvosból álló csapattá bővítettem. Mi voltunk a
piacvezetők a városban, és folyamatosan bővültünk.
Csoportvezetői kötelezettségeim mellett zsúfolt volt a
klinikai időbeosztásom is. Negyven-ötven betegem volt
naponta, és emellett felügyeltem számos segédorvos és nővér
tevékenységét is. A műtőm folyamatosan foglalt volt, és
csaknem hatszáz műtétet végeztem évente – ez körülbelül a
duplája egy általános ortopéd sebész országos átlagának.
Elfoglalt voltam, de a pácienseim alapvetően boldogok voltak,
jöttek az eredmények, és a kórház elégedett volt a munkámmal
és a csoportom működésével.

Sötét időszak és egy új étrend

Az életben azonban sajnos soha nem lehet minden tökéletes.

2012-ben elváltam, és nem tudtam napi szinten tartani a
kapcsolatot a gyerekeimmel. Ez volt életem leggyötrelmesebb
tapasztalata, ami a mai napig fájdalmasan érint. Csendben
szenvedtem, és csak a legjobb munkahelyi barátaimnak
meséltem el, mi a baj. Továbbra is brutális munkatempót
diktáltam, és intenzív edzéssel igyekeztem gyógyítani a lelki
sebeket.
Hosszú idő után aztán rátaláltam egy csodálatos és
elképesztően támogató nőre, Jasmine-re, aki segített talpra állni.
Egészen a mai napig mindenben segít és támogat. (Érdekes
módon amikor megismerkedtünk, Jasmine nagyrészt
vegetáriánus volt, amit különösen furcsának találtam, ugyanis
Franciaországból származik – a chateaubriand, a vaj és a tejszín
hazájából.)
A problémáim azonban segítettek, hogy elkezdjek
odafigyelni az egészségemre. A negyvenes éveim közepén
jártam, de még mindig úgy edzettem, mint egy őrült. Az az
igazság, hogy egyszer még világbajnoki címet is nyertem
masters kategóriában a Skót Felföldi Játékokon (Highland
Games). A jelentős erőszintem, valamint a komoly edzéseim
ellenére így visszatekintve már látom, hogy metabolikus
szindróma kezdett kialakulni nálam. Egy átlagember egész
biztosan nem állította volna, hogy dagadt lennék. Nagydarab
(125 kg) voltam, de a súlyom többsége izom volt – legalábbis ezt
mondogattam magamnak. Nem aludtam jól, sokat horkoltam,
gyakran voltam fáradt, és egyértelműen alvási apnoétól
szenvedtem. A vérnyomásom egyre magasabb volt, és az idő
előrehaladtával egyre több mindenem kezdett sajogni. Sikeres
sportolóként és sebészként nehezemre esett elfogadni, hogy
kezd elszállni az egészségem. Az étkezéssel kapcsolatos
filozófiám – egyél, amennyit csak akarsz; a lényeg, hogy eddz
elég keményen – elkezdett visszaütni. Mondjuk, soha nem ettem
nagy mennyiségben szemét ételeket, de azért időnként képes
voltam bezabálni egy nagy adag jégkrémet, pizzát, vagy más
ízletes ételeket. Gyümölcsöt és sovány tejterméket ettem
(továbbra is imádtam a joghurtot), valamint sok gabonapelyhet
és tésztát, hogy elegendő mennyiségben vigyek be teljes
kiőrlésű gabonát. Imádtam a húst, a zöldségekért viszont nem
rajongtam annyira. Sokat ettem.
Egyszer azonban rádöbbentem, hogy pusztán
csak az edzéstől már nem tudok egészséges
maradni, ezért úgy döntöttem, hogy változtatok az
étrendemen. Akkortájt a táplálkozással
kapcsolatos ismereteim kimerültek abban, amit az orvosok
többségéhez hasonlóan én is megtanultam, és ehhez adódott
hozzá még egy kicsi abból, amit sportolóként olvastam. Az első
lépést a kalóriabevitelem csökkentése jelentette; napi 6000
kalóriáról körülbelül napi 3000-re vágtam vissza az adagot.
Elhagytam a szemét ételeket és a cukrot, és elkezdtem sok
leveles zöldséget enni, sok rostban gazdag ételt, és csak kevés
tiszta húst (csirkét, halat). Felpörgettem az edzésemet, és
elkezdtem ugrókötelezni – 1000 kör volt az első teendő minden
reggel. Ebédkor következett egy súlyzós edzés. Amikor pedig
este hazaértem, jöhetett újabb 1000 ugrókötelezés. Gyorsan
elkezdtem fogyni, az első hónapban 15 kilót adtam le. Tovább
csökkentettem a kalóriabevitelemet, és tovább növeltem az
ugrókötelezést 2000, majd később 3000 körre edzésenként. A
következő két hónapban további 10 kilót adtam le – vagyis
három hónap alatt összesen 25-öt –, szálkás voltam és sokkal
jobban néztem ki (habár a nővérek szerint kezdtem túl sovány
lenni). Emellett folyamatosan éheztem, és állandóan pocsékul
éreztem magam.
Ekkortájt ismerkedtem meg a paleo étrenddel, és elkezdtem
ezen irányelvek mentén módosítani az étkezési szokásaimon.
Ettől jobban éreztem magam a bőrömben. A súlyom viszonylag
stabil maradt, és elkezdtem megtanulni paleo ételeket készíteni.
Elolvastam számos könyvet a táplálkozás témaköréről, és egyre
jobban elmélyültem a témában. Egyszer belefutottam Gary
Taubes könyvébe (Good Calories, Bad Calories), és egészen
elképedtem, milyen hiányosak az ismereteink a táplálkozást
illetően. Taubes könyvének hatására megkérdőjeleztem a
legtöbb olyan dogmát, amit korábban gondolkodás nélkül
elfogadtam. Ezt követően elolvastam Nina Teicholz könyvét
(The Big Fat Surprise), és letaglózott az a döbbenetes mértékű
korrupció, ami befolyásolja, milyen ételeket ajánlanak nekünk
a szakértők. Még mélyebbre merültem a low-carb nyúl üregébe,
és elolvastam Stephen Phinney, Jeff Volek, Jimmy Moore és
Jason Fung könyveit. Végül elkezdtem egy ketogén stílusú
étrendet követni, és életemben először megtapasztaltam,
milyen éhségérzet nélkül élni.
Totálisan ráfókuszáltam a ketóra –
receptkönyveket vettem, és számtalan különféle
ételt készítettem, beleértve isteni finom
édességeket is. MCT-olajat adtam az ételeimhez,
abban bízva, hogy megnövelem vele a
ketonszintemet. A sportteljesítményem fokozása érdekében
kísérletezni kezdtem a ketogén étrend célzott és ciklikus
verziójával is. A magasabb szénhidráttartalmú napokon
komolyan küzdenem kellett azért, hogy lenyomjam a torkomon
az aznapra kiszámolt mennyiségű szénhidrátot. Kezdetben még
vártam a szénhidrátnapokat. Idővel azonban azt vettem észre,
hogy nemcsak én magam nem élvezem őket, de az
emésztőrendszerem sem rajongott értük, ráadásul az edzőtermi
teljesítményem sem lett észrevehetően jobb tőlük.
Idővel teljes mértékben a ketogén étrend rajongójává
váltam. Az étrendem sok húst tartalmazott, és gyakran az egész
csapatommal együtt mentünk el pénteken isteni finom bordát
kajálni a helyi barbecue étterembe. Sok szalonnát és tojást
ettem, de egyúttal jelentős mennyiséget vittem be
spenótsalátából is, amit kiegészítettem olívaolajjal, diófélékkel,
tojással, szalonnával és néhány bogyós gyümölccsel.
Ahogy egyre javult az egészségem, néhány
elhízott páciensemnek elkezdtem mesélni a
ketogén étrendről. Izgatottan osztottam meg
másokkal is egy olyan eszközt, amiről úgy
éreztem, hogy beválhat náluk is. Szórólapokat készítettem,
ajánlott olvasnivalókkal, valamint az étrend tudományos
hátteréről és alkalmazási lehetőségeiről szóló videók
elérhetőségeivel. A pácienseim többségén nagyszerűen bevált a
ketogén étrend.
Hamarosan feltűnt, hogy számos olyan ortopédiai panasz,
amelyet korábban gyógyszerekkel, injekciókkal és műtéttel
kezeltem, enyhülni kezdett pusztán az étrend hatására.
Beleástam magam a szakirodalomba, hogy megértsem, mégis,
mi a fene történik. Sajnálatos módon azonban nem sok
információ állt rendelkezésre az étrend és a gyakori ortopéd
panaszok közötti kapcsolatról. Találtam néhány tanulmányt,
amelyben olyan panaszokat vizsgáltak, amelyek
alátámasztották a betegeimnél megfigyelt javulást – valamint
jelentős mennyiségű tudományos kutatást is, amelyek
alátámasztották az egyre erősödő hipotézisemet. A folyamatos
pozitív visszajelzés hatására egyre izgatottabb lettem.
Szórólapot adtam szinte minden egyes páciensnek, aki csak a
legcsekélyebb érdeklődést is mutatta a téma iránt.
Nem tudtam visszafogni az étrend eredményei iránti
rajongásomat. Habár továbbra is imádtam műteni, egyre
jobban érdekelt, hogy miként változott meg a pácienseim
életének minden egyes szelete az étrendjük módosításának
hatására. Ahelyett, hogy pusztán csak fogaskerékként
tekintettem volna magamra, egyre inkább úgy éreztem,
továbbra is folytatnom kell a felvilágosító munkát. Ez volt
ugyanis az, amiről mindig is álmodtam, amióta 16 éves
koromban eldöntöttem, hogy orvos leszek.
Beszámoltam a főnökömnek is a pácienseimnél megfigyelt
eredményekről, mire ő udvariasan közölte, hogy ez nagyon
érdekes, de nem igazán osztotta a rajongásomat. Elkezdtem
célozgatni rá, hogy az időm egy részében szívesen foglalkoznék
az életmódváltás előnyeinek terjesztésével – a célzásaimat
azonban figyelmen kívül hagyták. Felvetődött bennem, hogy ez
az étrendváltás alkalmazható lehetne a dolgozóiegészség-
program részeként is, így szerveztem egy találkozót a terület
vezetőjével. Amikor azonban az irodájába érve egy nagy doboz
barackot vettem észre az asztalán, rádöbbentem, hogy ő is a
növényi alapú étrend elkötelezett híve. Nem meglepő módon
nem is vezetett sehová az egyeztetésünk.
A kórház épp akkor vett fel teljes munkaidőben egy
bariátriai – az elhízást sebészeti úton kezelő – sebészt, akivel
remekül kijöttem. A tervek szerint a bariátriai program részét
képezte volna egy nonoperatív, étrenden alapuló megközelítés
is. Ez a szelet azonban soha nem valósult meg – habár a műtéti
rész remekül bevált. Feltettem a vezetőségnek a kérdést, hogy
részmunkaidőben foglalkozhatnék-e az étrenden alapuló
megközelítéssel, mire a válasz lényegében a „köszönjük, de
nem” volt. Végső elkeseredettségemben elkezdtem változtatni
az időbeosztásomon. A szokásos 8 perces vizitek helyett 40
percet töltöttem a betegeimmel. Ahelyett, hogy műtétekkel
pakoltam volna tele minden napomat, elkezdtem felvetni, hogy
talán nem kellene annyira sietni azzal a műtéttel, és érdemes
lenne előbb változtatni az étkezési szokásokon és az életmódon.
A nővér folyamatosan nyomtatta a szórólapokat, ugyanis napok
alatt sikerült szétosztanom egy egész tömbnyit. A kórház
vezetősége jelezte, hogy nem igazán nyitottak az életmódváltás
irányában az ortopéd osztályon. A csoport vezetőjeként
azonban nem nagyon érdekelt a véleményük, és folytattam
tovább, amit elkezdtem.
 Idővel találkoznom kellett a kórház egyik tanácsadójával, aki
jelezte, hogy nemrég megváltoztak a kórház irányelvei. A
csapatom pár évvel korábbi eredményeinek vizsgálata során az
auditor megállapította, hogy abba a kategóriába tartozom, ahol
szükség lehet kollegiális lektorálásra. Jelezték nekem, hogy egy
tucatnyi véletlenszerűen kiválasztott esetemet áttekinti egy
másik ortopéd sebész.
Néhány hónappal később behívattak, közölték, hogy véget
ért az eseteim áttekintése, és közülük jó néhányat „átlag
alattinak” minősítettek. Szerettem volna bepillantani az
esetekbe, de közölték, hogy nem engedélyezik. (Később
megtudtam, hogy az irányelveket nem tartották be megfelelően:
információt kellett volna kapnom róla, hogy mely eseteimet
vizsgálták.) Azt is megtudtam, hogy a vizsgálatot végző sebészt
épp azt megelőzően vették fel a város másik kórházának rivális
csapatához. Jeleztem aggodalmamat, hogy egy közvetlen
versenytárs véleményezhette az eseteimet. A vezetők
egyetértettek azzal, hogy ellenérdekeltség állhatott fenn, ezért
elküldik majd az eseteimet egy független külső lektoráló cégnek.
Azt mondták, a problémák többsége az eredményeim
dokumentálásával volt kapcsolatos, és ismételten biztosítottak
róla, hogy nincs mitől tartanom. Ezért folytathattam a
pácienseim kezelését.
Néhány hónap elteltével újabb üzenetet kaptam a
főnökömtől, miszerint le kell mondanom az aznapi
rendeléseimet és a már kiírt operációimat; aznap délután
találkoztam vele. Amikor megérkeztem, kaptam egy másolatot a
külsős lektor jelentéséből, amely röviden bemutatta a
kiválasztott eseteket, anélkül hogy kitért volna a részletekre. A
jelentés számos hiányosságot tárt fel a kezeléseimben, és azt
állította, hogy számos esetben nem a szükséges műtétet
hajtottam végre, vagy nem megfelelően dokumentáltam, vagy
valamilyen más okból problémás volt az eset. A jelentést
olvasva sokkos állapotba kerültem. Tájékoztattak róla, hogy a
kórházi jogosultságaimat azonnali hatállyal felfüggesztették a
bizottsági vizsgálat döntéséig.
Nem meglepő módon egy ilyen vizsgálat borzasztóan
stresszes és érzelmileg megterhelő. Másnap a kórház igazgatója
– akiről egyértelmű volt, hogy jelen lesz a sorsomról döntő
bizottság ülésén – megkérdezte, nem szeretnék-e vele
reggelizni, átbeszélni az esetleges kételyeimet. Elmondta, hogy a
külsős jelentés alapján egyértelmű volt, hogy formálisan fel
fognak függeszteni, és azt javasolta, hogy írjak egy levelet a
bizottságnak, lényegében ismerjem be minden hibámat, bízva a
pozitívabb végkimenetelben. Még mindig a sokktól eltompulva
beleegyeztem, hogy a javaslatának megfelelően megírom a
levelet – azt feltételezve, hogy az én érdekeimet tartja szem
előtt.
Totál depressziós állapotban elutaztam a Grand Canyonba,
hogy találkozzam a barátnőmmel. A következő két napot
zombiszerű állapotban töltöttem, miközben vártam a bizottsági
ülés eredményére. Nem meglepő módon a bizottság a
felfüggesztésemről döntött. Elmondták, hogy nagyon nehéz
döntés volt, ugyanis a tagok, akik ismertek és dolgoztak velem,
mind rendkívül szimpatikusnak találtak; soha nem tapasztaltak
semmiféle problémát a betegeim kezelése során. A bizottság
tagjai között voltak nem ortopéd szakterületen dolgozó orvosok
is, akik kizárólag a jelentésben szereplő információkra tudtak
támaszkodni. Konferenciahívásban egy ortopéd szakorvos
véleményét is kikérte a bizottság, de mint megtudtam, ez az
orvos is a konkurens kórházban dolgozott.
Először elfogadtam a sorsomat, és jeleztem a kórháznak,
hogy nem szándékozom megtámadni a megállapításaikat. A
következő néhány héten csak otthon ültem, és azon agyaltam,
mégis, mit kezdjek az életemmel. Ahogy azonban elmúlt a sokk,
egyre dühösebb lettem. Konzultáltam egy ügyvéddel, és
keresetet nyújtottam be tisztességes, a konkurencia bármiféle
közvetlen behatása nélküli meghallgatásra. Az ügyvédem
jelezte, hogy szeretnénk bepillantást nyerni azokba a
feljegyzésekbe, amelyek a felfüggesztő döntést alátámasztó
jelentés alapját képezték. Sokkolt, amikor végre bepillanthattam
a feljegyzésekbe és a jelentésbe, ugyanis egyértelműen látszott,
hogy a független szakértő számtalan otromba hibát követett el,
és egyértelműen befolyásolták a rivális szakértő eredeti
feljegyzésének megállapításai – vagyis a jelentés egyértelműen
nem volt függetlennek tekinthető. Természetesen nagyon
feldúlt voltam, de legalább rá tudtam világítani, milyen hibákat
követtek el a jelentés összeállításakor.
Amikor eljött végre a meghallgatásom napja, csak csendben
figyeltem, miközben a kórház képviselői bemutatták az esetet –
a hallottak alátámasztották azt a tényt, hogy a külső szakértői
vélemény volt az a kulcsfontosságú bizonyíték, amelynek
hatására a bizottság végül felfüggesztett. A kórház állítása
szerint egyszer a „hülyeség” kifejezést használtam egy levélben,
és a bizottság a külső szakvéleménytől függetlenül döntött a
felfüggesztésem mellett. Ez az állítás gyökeresen ellentmondott
mindennek, amit korábban velem közöltek. Úgy tűnt, a kórház
tisztában van vele, hogy a jelentés vállalhatatlan minőségű, és
próbáltak úgy tenni, mintha csak minimális mértékben játszott
volna szerepet a döntésükben. Elképesztően frusztrált lettem a
hallottak miatt.
Amikor végre rám került a sor, az
ügyvédemmel bebizonyítottuk, hogy a külső
szakértői vélemény nem megbízható. A
meghallgatás végén közölték velem, hogy a
bizottság vezetője jelentést fog összeállítani a hó
végére. A hónap hátralévő részében nap mint nap szorongva
néztem a leveleimet; amikor végre megjött az eredmény,
feltéptem a borítékot, és olvasni kezdtem. Az eredmények
alátámasztották, hogy a független jelentés megbízhatatlan volt,
és hemzsegett a hibáktól. A meghallgatás vezetője azonban –
akinek személyét kifogásoltuk, ugyanis rövid ideje vonult vissza
a konkurenciánk alkalmazásából – kijelentette, hogy
egyértelműen „túl sok választási lehetőséget” hagytam a
pácienseimnek, amikor felvázoltam nekik a kezelési
lehetőségeket. Arra a megállapításra jutott, hogy a kórház
jogosan függesztett fel. Teljesen le voltam döbbenve attól a
felfogástól, hogy problémát jelent, ha egy páciensnek „túl sok
választási lehetőséget” adok, miközben épp az orvosi
kezeléséről esik szó.
Mondanom sem kell, rendkívül csalódott voltam az
eredmény láttán. Nem sokkal később az állami orvosi kamarát
is bevonták az ügybe, a kórház ugyanis formális panaszt
nyújtott be ellenem. Két lehetőségem volt. Az első: vitatom a
panaszt, és állami szintű meghallgatásra viszem az ügyet; de
legalább egy évbe telt volna, mire egyáltalán eljutunk a
meghallgatásig, a védelmem pedig igen költséges lett volna. Már
így sem volt semmi bevételem az előző csaknem két évben, a
megtakarításaim pedig jelentősen megcsappantak. Tudtam,
hogy a kórház akár drága pénzen is eléri, hogy ők nyerjenek –
akár az igazság árán is. Ezért inkább a második lehetőséget
választottam – a független értékelést, ha önként visszaadom az
orvosi engedélyemet.
Elmentem Denverbe (Colorado), és egy független ügynökség
napokon keresztül értékelte a tevékenységemet számtalan
fizikális, mentális és neurokognitív teszt, ortopéd sebészekkel
folytatott interjúk, páciensek szimulált kezelése, valamint a
pácienseim listájának áttekintése alapján. Az értékelés végén
jelezték, hogy az ügynökség összeállít egy jelentést az
értékelésem eredményeiről. Négy hónappal később megkaptam
a jelentést, amelyben megállapították, hogy minden tekintetben
alkalmas vagyok arra, hogy folytassam az orvosi praxisomat.
Javasolták, hogy vegyek részt különböző képzéseken, hiszen
több mint két évig nem praktizáltam. Természetesen nagyon
örültem az eredménynek, és úgy éreztem, sikerült tisztáznom a
nevemet. Három és fél évnyi várakozás után végre
visszakaptam az orvosi engedélyemet.

Kijutás a gödörből és egy valódi húszabáló

életmód kezdete

Miközben ilyen kaotikus állapotok jellemezték az orvosi

tevékenységemet, én továbbra is bújtam a táplálkozással és
életmóddal kapcsolatos könyveket és tudományos
szakirodalmat. Folyamatosan kísérleteztem a táplálkozásommal
és az életmódommal. 2016 elején felkeltette az érdeklődésemet
egy olyan csoport, amelynek tagjai kiváló egészségnek
örvendtek tisztán carnivore étrend mellett. A ketogén stílusú
étrendet követve jómagam is tapasztaltam fejlődést bizonyos
területeken, de az ezt az őrült húscentrikus étrendet követők
sokkal gyakrabban számoltak be még jelentősebb pozitív
hatásokról. Mégis, hogy lehetséges az, hogy akik eddig low-carb
vagy ketogén étrendet követtek, és már korábban is száműzték
az étrendjükből a cukrokat, magolajokat és finomított
gabonákat, még egészségesebbé váltak attól, hogy elhagyták a
spenótot, a brokkolit és a kelkáposztát? Egyszerűen nem állt
össze a kép. Minden korábban olvasott vagy hallott információ
azt támasztotta alá, hogy ezek az ételek jelentik az egészség
alapját, és soha senki nem kérdőjelezte meg ezt a bölcsességet.
Persze hallottam olyan közösségekről (például az eszkimókról
és a maszájokról), amelyek tagjai alapvetően húsalapú étrendet
követtek, de ezek az emberek erre a szokatlan
életkörülményeik miatt kényszerültek. Természetesen tisztában
voltam vele, hogy a beszámolók szerint ezeknek a kultúráknak
a tagjai bámulatos egészségnek örvendtek, de azt feltételeztem,
hogy ez a szemét ételek hiányának és a rendszeres fizikális
aktivitásnak köszönhető.
Ahogy egyre jobban lenyűgözött az az
elmélet, hogy fejlődni lehet kizárólag
húsfogyasztás mellett is, egyre jobban
beleástam magam a szakirodalomba. Elolvastam Vilhjalmur
Stefansson írásait, aki elmesélte, miként töltött több mint egy
évtizedet eszkimók között, és követte a kizárólag húsból álló
étrendet. Elmondása szerint soha nem érezte még olyan jól
magát, mint ebben az időszakban. Átvizsgáltam számos
kollegiális lektoráláson átesett tanulmányt, amelyek azt
követően jelentek meg, hogy Stefansson beleegyezett: egy éven
keresztül kizárólag húst fog fogyasztani, így bizonyítva be a
szkeptikus tudósoknak, hogy ez kivitelezhető. A következtetések
beszámoltak arról, hogy ő is, valamint a partnere is kiváló
egészségnek örvendtek az egyéves kísérlet után – nem
szenvedtek semmiféle hiánybetegségtől vagy egyéb kórságtól.
Rádöbbentem, milyen egyszerű és ösztönös lehet ez az
étrend. Rátaláltam egy egyre növekvő közösségre, amely
belefáradt a komplexitásba, a frusztrációba és az
értelmetlenségbe, amely oly gyakran megfigyelhető más
táplálkozási tanácsok esetén. A húsalapú étrend lényege az volt,
hogy kizárólag az étkezés öröméért együnk – nem foglalkozva a
közösségi nyomással, az étkezés szórakoztató aspektusával, a
függőségekkel és az elvárásokkal. Persze előfordultak olyanok
is, akik nehezen tudtak adaptálódni hozzá, de sokaknak
jelentősen javult az egészségi állapota, és újraértelmezték általa
az étellel való kapcsolatukat is. Az étkezés egyszerűvé vált, a
szorongások pedig megszűntek. Ezek az emberek életükben
először megtapasztalták az étkezés jelentette valódi,
hamisítatlan jóllakottságot, és ez a hatás fertőzőnek bizonyult.
Én is ki akartam próbálni. Mindig is imádtam a hús ízét, de
egyúttal állandóan éreztem emiatt egy kis bűntudatot is – nem
azért, mert egy állatot ettem éppen, hanem azért, mert
mindenki folyton azt hajtogatta, hogy a sok hús fogyasztása
kiadós mennyiségű gyümölcs és zöldség nélkül káros hatással
fog járni.
2016 nyarán vágtam bele a carnivore étrendbe. Tojást,
szalonnát, tengeri herkentyűket, steaket és hamburgert
akartam enni. Imádtam minden pillanatát – őszintén szólva
eszméletlenül jólesett. Némely napokon több „normál” kaját
ettem, és érdekes módon nem is éreztem magam olyan
tökéletesen. Kezdtem várni a carnivore napokat. Lassan
áttértem a heti néhány napról az egész hetes carnivore
étrendre. Meglepő módon egyáltalán nem hiányoltam más
ételeket. Majd az egyhetes időszakok tíz napokra váltottak,
idővel pedig két hetekre. És közben folyamatosan kiválóan
éreztem magam.
2016 végén meglehetősen aktívvá váltam a közösségi
médiában – különösképpen a Twitteren –, és bejelentettem a
követőimnek, hogy belevágok egy őrült 30 napos carnivore
kihívásba. Sokan kinevettek emiatt, és még egy olyan
szavazásba is belefutottam, ahol arra lehetett voksolni, hogy
vajon miben fogok meghalni. Skorbutos leszek? Azonnal
eltömődnek majd az artériáim? Tönkre fog menni a
vastagbelem? Néhányan velem együtt próbálkoztak meg a
carnivore kihívással, és lelkesen számoltak be az
eredményeikről. Sikeresen túléltem az egy hónapot, és nem
lettem közben skorbutos, nem kaptam meg egyéb nyavalyákat.
Azt leszámítva, hogy az első hét környékén enyhe fejfájásom
volt, a hónap kiválóan telt, és nagyon élveztem.
A 30 napos kihívást követő napon olyan ételeket ettem,
amelyekről azt hittem, hogy hiányoltam. Gyümölcsöt, dióféléket
és más dolgokat – és azt vettem észre, hogy a korábban
tökéletes emésztésem valahogy nem volt az igazi. Éreztem, hogy
visszatért az enyhe hátfájás, és evés közben ritkán éreztem
magam jóllakottnak. Az eredeti tervem az volt, hogy 30 napra
korlátozom ezt a kísérletet, de rádöbbentem, hogy sokkal
jobban éreztem magam a carnivore étrenden. Másnap
visszatértem ehhez az étrendhez, és továbbra is sokat meséltem
róla a közösségi médiában. Habár minden egyes héttel egyre
egészségesebb lettem, az erőm és a sportteljesítményem pedig
szárnyalt, sokan úgy vélték, kárt teszek magamban. Nem sokkal
később elkezdtem felkelteni a vegán online kritikusok figyelmét
is.
Kezdetben még megpróbáltam értelmes társalgást folytatni
velük. Rövid úton rá kellett azonban döbbennem, hogy ezek az
emberek teljes mértékben egy ideológia rabjává váltak, és nem
érdekli őket semmilyen annak ellentmondó tény. Hamar
rájöttem erre, amikor feltettem nekik az „ennél húst, ha
egészségesebb lennél tőle?” kérdést, a válasz pedig minden
egyes alkalommal „nem!” volt. Számomra ez tökéletes
irracionalitásra utalt, ezért lenémítottam, majd idővel le is
tiltottam ezeket az embereket az oldalamról, ugyanis a velük
folytatott viták idő- és energiapocséklásnak bizonyultak.
Ironikus módon néhányan később bevallották, hogy a
munkásságom hatására feladták a vegán életmódjukat, és jóval
egészségesebbek lettek.
Az eredetileg tervezett kettőhöz képest már hat hónapja
követtem a carnivore étrendet, és még mindig sokan kritizáltak
a kísérletem miatt – a kritikusok szerint az eredményeim
egyáltalán nem tükrözik azt, hogy mások milyen hatásokra
számíthatnak. Ekkor döntöttem úgy, hogy érdekes lenne
megtudni, az eredményeim valóban egyediek, vagy mások is
képesek elérni őket. Online szavazást indítottam, amelyben
felvetettem, hogy hajlandó-e valaki steaken élni 90 napig.
Néhány napon belül több száz önkéntes gyűlt össze. Ekkor Matt
Maierrel (szintén légierős veterán és a carnivore étrend
követője) úgy döntöttünk, hogy megszervezünk egy „kutatást” –
habár nem volt rá semmiféle anyagi forrásunk vagy bármiféle
más segítségünk. A „kutatócsoport” kettőnkből állt, és a
szabadidőnkben tudtunk csak vele foglalkozni. Megalkottuk a
nequalsmany.com weboldalt, ahol összegyűjtöttük az
önkéntesek adatait.
 2017 augusztusára több százan jelentkeztek, és végig is
csinálták – kizárólag steaken és hamburgerhúson éltek, feladva
a kávét és a szénhidrátokat. A 90 nap végére hatalmas
mennyiségű adat állt a rendelkezésünkre, körülbelül hat
hónapba telt, mire átrágtuk magunkat rajtuk. Egyik résztvevő
sem lett skorbutos, és senki sem halt meg, senkinél sem
alakultak ki súlyos problémák. Az emberek többsége jelentős
súlyt adott le, jellemzően a hasi régióból. A legtöbben legalább
egy kiló húst ettek naponta, és szubjektív visszajelzések alapján
szinte az összes résztvevőnél jelentős pozitív egészségi hatások
(emésztés, ízületek állapota, alvási szokások) voltak
megfigyelhetők. Beismerem, ez a kis „tudományos kísérlet”
olyan problémákkal küszködött, amelyek következtében a
kritikusok jogosan nem vették figyelembe az eredményeit.
Például kiválasztási torzítás és túlélési elfogultság volt
megfigyelhető, nem volt kontrollcsoport, és nem kontrolláltuk,
hogy az egyes résztvevők mit ettek. Az eredmények jelentős
része szubjektív volt, és egyes zavaró tényezők (mint például az
edzés) befolyásolhatták a végeredményt. A kísérlet azonban
végeredményben azt mutatta, hogy milyen, ha sok ember
húsalapú étrendet követ, amelynek hatására a túlnyomó
többségük egészségesebb lett.
Egyre több embernek tűnt fel a munkásságom, és elkezdtek
különféle podcastokba és interjúkra meghívni. Joe Rogan – aki
kétségkívül a világ legmeghatározóbb podcastjait készíti –
szintén meghívott a műsorába. Ennek hatására sok millióan
ismerkedhettek meg a carnivore étrenddel. A legtöbben
őrültségnek tartották – akárcsak valószínűleg maga Joe is. Egyre
több vegán kezdett támadni; egyesek odáig merészkedtek, hogy
a sátánhoz és Hitlerhez hasonlítottak. A kritikusok nyomása
ellenére folyamatosan növekedett az érdeklődés az őrült
étrendem iránt. Próbáltam a lehető legtöbb interjút adni, és
ezekben igyekeztem egy korrekt és dogmáktól mentes
megközelítést bemutatni. A mainstream médiában gyakran
őrültnek festettek le, sőt néha még veszélyesnek is. A legtöbb
rólam szóló cikk így kezdődött: „Dr. Shawn Baker, akinek
bevonták az orvosi engedélyét, blablabla.” Finoman szólva is
extrém mértékű volt az étrenddel szembeni ellenállás.
Rendszeresen készítettek interjúkat hivatásos
dietetikusokkal, így figyelmeztetve a húsalapú étrend
veszélyeire. Azt harsogták, hogy ez az étrend annyira
abszurd, hogy már az is tönkrevágja az egészségünket,
ha kipróbáljuk. A dietetikusok azt mondták, hogy ha
nem halsz bele azonnal, akkor idővel egész biztosan
kardiovaszkuláris betegségtől, vastagbélráktól és
cukorbetegségtől fogsz szenvedni. Nem foglalkoztak vele, hogy
az eredmények egyértelműen alátámasztották: ezeknek a
betegségeknek gyakorlatilag minden egyes kockázati tényezője
csökkent a carnivore étrend hatására, és nem foglalkoztak azzal
a ténnyel sem, hogy a húsalapú étrendet követő népcsoportok
nem ismerik ezeket a betegségeket. A legtöbb ilyen kultúrában
még csak nincs is kifejezés ezekre a panaszokra. Az ezt az
étrendet követőket – mint például Mikhaila Peterson, az
ellentmondásos kanadai pszichológus Jordan Peterson lánya –
azzal vádolták, hogy hazudnak az egészségi állapotukról, és a
kritikusok azzal érveltek, miszerint az emberek csak azért
lettek egészségesebbek, mert fogytak egy keveset. A régóta (több
mint tíz éve) carnivore étrendet követőket – mint például Joe és
Charlene Andersen, valamint Charles Washington – azzal
vádolták, hogy csak úgy tudnak életben maradni, hogy titokban
gyümölcsöket és más ételeket fogyasztanak. A kizárólagos
húsfogyasztás nem tehet jót nekünk – azt képtelenek lennének
befogadni a táplálkozás alapjaival kapcsolatos berögződéseink.
Habár az ember már az idők kezdete óta húst eszik, mégis a
húst akarják okolni a modern kori kórságok kialakulásáért.
Már két éve éltem carnivore étrenden, és folyamatos
javulást tapasztaltam az egészségemben, a testkompozíciómban
és a sportteljesítményemben – több ezer társamhoz hasonlóan.
Mindennap kaptam bátorító leveleket, amelyekben bámulatos
történetek szerepeltek arról, hogy miként változott meg az
emberek élete ennek az étrendnek a hatására. Fogytak,
csökkenthették vagy akár el is hagyhatták a gyógyszereiket, és
elkezdték újra élvezni az életet. Az évtizedek óta fennálló
depresszió a múlt ködébe veszett, a krónikus fájdalmak
elmúltak. Annyira megindító volt ezeket olvasni, hogy
létrehoztam egy másik weboldalt – meatheals.com – Michael
Goldstein (szintén carnivore-rajongó) segítségével. Elkezdtük
összegyűjteni és rendszerezni ezeket a történeteket, majd a
könnyebb kereshetőség érdekében betegség alapján
csoportosítottuk őket. Továbbra is naponta kapunk újabb és
újabb élménybeszámolókat.
 Mivel a média még mindig nem tudott mit kezdeni a
carnivore étrenddel, egyesek megpróbáltak politikai felhangot
adni neki, azt állítva, hogy ez a jobboldali konzervatívok és a
neonácik étrendje. Az interjúkon időnként megérzem, hogy a
riporterek próbálnak arrafelé terelni, hogy erősítsem meg a
gyanújukat, miszerint részt vettem jobboldali
összeesküvésekben – mintha arra számítanának, hogy azt
fogom mondani: mindenki, aki kizárólag húst eszik, valamilyen
módon melegellenes, rasszista, vagy más bigott hajlamokat
rejteget. Csak a tisztánlátás végett: rám ezek egyike sem igaz, és
szemtanúja voltam már annak, hogy hány különféle ember
képes sikeresen adaptálódni ehhez az étrendhez fajtól, vallástól,
szexuális orientációtól és politikai beállítottságtól függetlenül.
Egy finom steaket nem érdekel, hogy kire szavaztál.
Remélem, élvezted, hogy egy kicsit többet
megtudhattál a történetemről. Mindenkinek
van saját története, és a tiéd talán gyökeresen
más, mint az enyém. Senki nem döntheti el, mi
a legjobb számodra – ezt a döntést neked kell
meghoznod. Csak azt tudom ajánlani, hogy
objektív módon vizsgáld meg, mi a fontos
számodra. A döntéseidet alapozd a saját szükségleteidre – ne
pedig arra, hogy mit vár el tőled a családod, a barátaid, az
orvosod vagy a közösség. Kizárólag neked kell ebben a testben
élned. Rajtad áll, hogyan élsz, és miként gondoskodsz róla.
Hasznos lehet-e számodra a carnivore étrend? Ezt
egyértelműen nem jelenthetem ki, de a könyv további része
megpróbál majd választ adni néhány felmerülő kérdésedre.
2. FEJEZET

HOL SIKLOTT FÉLRE

MINDEN?
Az a legnagyobb probléma, hogy a tanulmányok
többsége nem randomizált kialakítású kísérleti
tanulmány. Tiszta időpocsékolás pusztán csak
megfigyelni, hogy az emberek mit esznek – vagy ami
még rosszabb: elmondásuk szerint mit esznek –, és
megpróbálni az eredményeket összekapcsolni különféle
betegségekkel. Az ilyen típusú tanulmányokat széles
körben el kell kerülni. Épp elég erőforrást pocsékoltunk
már el, és túl sok zavart okoztunk ezekkel a
korábbiakban.
Dr. John Ioannidis professzor, 2018
Igyekszem finoman fogalmazni: az emberi táplálkozást vizsgáló
kutatások többsége egy rakás hulladék, amire sok milliárd
dollárt pocsékoltunk el. És mit értünk el vele? Mindenki dagadt,
beteg, gyenge, fáradt és depressziós – aki pedig nem, az
folyamatosan egy konyhai mérleggel rohangál, hogy
lemérhessen minden egyes morzsát, amit megeszik. Így tudnám
a legkedvesebben leírni a jelenlegi helyzetet. A táplálkozással
kapcsolatos hülye tanácsok valószínűleg több embert öltek meg,
sebeztek meg vagy tettek tönkre mentálisan, mint az elmúlt
évszázad összes háborúja együttvéve.
A kutatások vezetői által gyakran hangoztatott frázis szerint
rettentő bonyolult (sőt szinte lehetetlen) valóban átgondolt
tudományos kutatást készíteni az emberek táplálkozásáról. Ez
igaz. Ahhoz, hogy valóban tudd tesztelni, melyik étrend a
legjobb, be kell zárnod több tucat ikerpárt hermetikusan
elkülönített fülkékbe egész életükre, és irányítanod kell minden
létező változót annak érdekében, hogy biztosíthasd: pontosan
az általad tesztelt étrendet követik. Az ilyen jellegű kísérletek
azonban nem etikusak, és soha nem is fogják végrehajtani őket.
Ehelyett inkább gyakran a nagy egyedszámú tanulmányok
mellett döntünk, megkérjük a résztvevőket, hogy próbáljanak
visszaemlékezni, mit ettek az elmúlt hat hónapban. Ezután
pedig megpróbáljuk kontrollálni a több ezer különféle
életmódból fakadó zavaró tényezőket. Az egészségre hatással
lehet, hogy az illető mennyit iszik és dohányzik, használ-e
biztonsági övet, milyen gyakran keresi fel az orvosát, szokott-e
edzeni, mennyi időt tölt a szabadban, milyen gyakran meditál,
vagy átlagosan mennyit alszik naponta. Csak találgatni tudunk,
hogy ezek a zavaró tényezők milyen hatással lesznek a
résztvevőkre – különösen, ha számításba vesszük, hogy
egyénenként eltérőek lehetnek. Egerekkel vagy patkányokkal
végezhetünk ugyan kísérleteket, de sajnálatos módon az így
nyert eredményeket az esetek többségében nem lehet
alkalmazni az emberekre.
Bizonyos esetekben az is egy lehetőség, ha
rövid távú beavatkozásokkal próbálkozunk, és
előzetesen meghatározott markereket
vizsgálunk, amelyekről azt feltételezzük, hogy
(valamilyen mértékben) kapcsolatban állnak
egyes betegségek kialakulásával. Akármilyen megbízhatatlanok
is az állatkísérletek és a rövid távú beavatkozásokat vizsgáló
tanulmányok, kénytelenek vagyunk az ezekből származó
információkra támaszkodni. Ez egy kicsit olyan, mintha azt
mondanák: „Egy olyan repülővel fogsz utazni, amelynek csak
egy szárnya van, és a motor is döglődik, de ez a legjobb, amink
van. Sok szerencsét!” Nem tudom, hogy vagy vele, de én nem
szívesen szállnék fel egy ilyen járatra.

A táplálkozás összetett témakör

Látszólag minden héten új dolgokat tudunk meg arról, hogy

milyen bonyolult az emberi anyagcsere működése. Minden
alkalommal, amikor valaki előáll egy új felfedezéssel, azon
spekulálunk, hogy ez vajon mit is jelent az összkép
szempontjából. A kiegészítők iparága azonnal elárasztja a
piacot a legfrissebb termékkel, ami ezen az új ismereten alapul.
Az emberek pedig megveszik ezeket a kiegészítőket, és azon
agyalnak, hogy vajon van-e valamiféle hatásuk. Eltelik néhány
év, a korábbi kiegészítőket már senki sem használja, de tudod,
mi történik? Valaki előáll egy újabb felfedezéssel, és ez a ciklus
a végtelenségig ismétlődik.
Manapság olyan eszközöket hordunk magunkkal, amelyek
pontosan megmondják, hány lépést tettünk meg a nap
folyamán, és számtalan változót képesek mérni, beleértve a
pulzust, az alvásmintákat és a vércukorszintet. Több órát
töltünk naponta a makro- és mikrotápanyagok számolgatásával.
Előre kiszámoljuk az utolsó percig az étkezéseinkre optimális
időablakot. Az ismereteink által felhatalmazva optimalizáljuk
az étrendünket, és egy rövid ideig úgy hisszük, rátaláltunk a
megoldásra. „A kalória a lényeg”, üvölti az egyik tábor. „Csak a
szénhidrát és az inzulin számít”, válaszol erre a másik.
„Egyszerűen csak optimális egyensúlyra és mértékletességre
van szükség”, állítja a harmadik. Eközben pedig a bolygónk
összes többi állata szimplán csak elvan a maga kis világában,
füvet majszolva, vagy épp zebracsontokat rágcsálva. Érdekes
módon azonban ezek a fajok nem lesznek betegek és nem
híznak el attól, hogy nem állnak rendelkezésükre ezek a high-
tech kütyük és a belőlük nyert adathalmazok. (Tavaly egy
FitBitet vettem a kutyámnak születésnapjára, de egy ideig csak
rágcsálta, aztán nem is foglalkozott vele. Talán nem elég okos
ahhoz, hogy rájöjjön, mire való.)
 Mi lenne, ha valami őrült, furcsa véletlen folytán az
emberek is állatok lennének, és létezne egy olyan diéta,
amelyhez nincs szükség agyament tervezésre, számolásokra és
nyomon követésre? Mi lenne, ha egyszerűen csak akkor ennél,
amikor éhes vagy? Mi lenne, ha az étel biztosítana számodra
mindent az egészséged fenntartásához, és nem lenne többé
szükséged mindenféle kiegészítőkre a túléléshez és a
fejlődéshez? Persze erre nyugodtan mondhatod: „Ember,
őrültségeket beszélsz. Az emberek nem buta állatok. Ráadásul
mindenki tisztában van vele, hogy szükségünk van
kiegészítőkre. Elvégre van ez az evolúció nevű dolog, amitől mi
már nem úgy viselkedünk, mint az állatok.”
Egy nap a jövőben, amikor majd mind szexi Star Trek-stílusú
kék és piros egyenruhákban sétálunk, trikorder segítségével
beszélgetünk és egy teleportáló eszközzel rendelünk ételt, talán
lesz végre egy olyan ízes és tápláló szuperétel, amitől
garantáltan jóllakunk, egészségesek és boldogok leszünk tőle,
ráadásul még a fejlődésben is a segítségünkre lesz. Jómagam
manapság is mindent megteszek azért, hogy vékony maradjak,
így amikor majd bele kell férnem abba az apró szűk
űregyenruhába, a hasam nem fog kilógni az övem fölött. (Nem
szeretném, hogy Kirk kapitány elküldjön az egyik felderítő
egységbe csak azért, mert nem vagyok jó formában. Azokat a
srácokat folyton kinyírják!) Jelenleg azonban még nem áll
rendelkezésünkre ez a 23. századbeli mágikus szuperétel. És
érdekes módon mégis hasonló eredményeket tudok elérni egy
korántsem modern táplálék segítségével.
 Egészséges lehet egy olyan étrend, amely kizárólag húsból
áll? Vagy ez teljes őrültség? Ha kipróbálod, azonnal meghalsz
vagy megbetegszel tőle? Vagy a rostok hiánya egyből lázadásra
fogja sarkallni a vastagbeledet? Olvass tovább, és megtudod.
A New England Journal of Medicine korábbi megbízott vezető
szerkesztője, dr. Marcia Angell az alábbi kijelentést tette:
„Egyszerűen nem lehet elhinni a publikált klinikai kutatások
jelentős részét, valamint nem lehet támaszkodni elismert
orvosok véleményére vagy hiteles egészségügyi irányelvekre.
Egyáltalán nem örülök neki, hogy lassan és vonakodva bár, de
erre a következtetésre jutottam a New England Journal of
Medicine szerkesztői székében töltött két évtized alatt.” A Drug
Companies & Doctors: A Story of Corruption című könyvben
Angell kifejti, hogy a kutatási eredmények megállapításaiért
vélhetően valakik jó pénzt fizettek. A megrendelők körébe
pedig beletartoznak a gyógyszergyártó és az élelmiszeripari
cégek is. Sajnálatos módon a betegség hatalmas üzlet, az
egészséges embereken viszont nem lehet kaszálni.
Dr. George Lundberg, a Journal of the American Medical
Association korábbi szerkesztője szintén nyilvánosan
kijelentette, hogy nem támaszkodhatunk a táplálkozással
kapcsolatos hivatalos tanácsokra és az azokat alátámasztó
kutatási eredményekre. Meglátása szerint a zsírok
démonizálása soha nem volt alátámasztva, az adatok ugyanis
soha nem igazolták egyértelműen, hogy az étrendünkből bevitt
zsír lenne a rosszfiú. Minden egyes nap egyre többen
szembesülnek vele, hogy ők és a szeretteik is egyre betegebbek,
elhízottabbak és boldogtalanabbak lesznek, és rádöbbennek,
hogy olyan dolgokra költöttek, amelyeknek nem volt semmi
hasznuk. Felül kell vizsgálnunk, hogy miként tekintünk a
dolgokra.

Régi feltételezések és új hipotézisek

Rendben – ha a táplálkozás terén rendelkezésre álló

kutatásokkal nem sokra megyünk, és elvesztegettünk rájuk több
évtizedet, valamint megszámlálhatatlanul sok pénzt, akkor
most mihez kezdjünk? Íme a válasz: kezdjük elölről. Kezdjük
elölről? Igen – dobjuk ki az ablakon a nem bizonyított régi
feltételezéseket, és kezdjük elölről. Hogy mit értek a régi
feltételezéseken? Nos, íme:

Feltételezés Alternatív hipotézis

 Minden ember képes fejlődni bármilyen A túléléshez az emberek meg fognak
olyan étrend hatására, amilyet már enni mindent, ami elérhető, függetlenül
korábban követett. attól, hogy az optimális-e.
Étrendtől függetlenül minden Az étkezési stratégiánk határozza meg a
embernek meghatározott mennyiségű vitamin-, ásványianyag- és
vitaminra, ásványi anyagra és más kofaktorszükségletünk mértékét.
kofaktorokra van szüksége.
Az emberek egy olyan erősen Az emberek kiváló minőségű
változatos étrend mellett működnek a alapanyagokat tartalmazó, korlátozott
legjobban, amely a lehető legtöbb változatosságú étrend mellett
különféle tápanyagforrást tartalmazza. működnek a legjobban.
A növények – és különösen a Egyáltalán nem szükséges, hogy az
gyümölcsök és a zöldségek – hatalmas étrendünk fitotápanyagokat,
mennyiségben tartalmaznak antioxidánsokat és rostokat
fitotápanyagokat, antioxidánsokat és tartalmazzon. Ezek csupán opcionálisak.
esszenciális rostokat, ezért nagy
mennyiségben kell fogyasztanunk őket.

Látod, hová akarok kilyukadni? Számos feltételezéssel éltünk a

táplálkozást illetően, de egyiket sem teszteltük soha kellő
alapossággal. Feltételezzük, hogy a tanácsok igazak, és
ennélfogva vitathatatlanok. Amikor mindent elölről kezdünk, le
kell tesztelnünk ezeket a feltételezéseket. De ezt miért nem
tettük meg?

Edd meg a nyamvadt zöldségedet!

Visszatekintve a modern „táplálkozástudomány” születésére,

egyértelműen megfigyelhető, hogy a különféle filozófiákra
milyen hatással voltak az alapítóik hiedelmei. Például Lenna
Cooper 1917-ben alapította meg az Amerikai Táplálkozási
Társaságot (amely manapság Táplálkozási és Dietetikai
Akadémia néven ismert). Cooper a Hetednapi Adventista
Egyház tagja volt, amely a vegetáriánus életmódra biztatja a
híveit. Nem meglepő módon a vegán és vegetáriánus étrend
hívei gyakran hivatkoznak olyan kutatásokra, amelyeket a
Hetednapi Adventista Egyház által támogatott Loma Linda-i
Egyetemen végeztek.
Amikor megkérdezem valakitől, hogy mi az „igazság” egy
adott témában, az illető jellemzően úgy néz rám, mintha nem
lennék normális. Persze előfordulhat, hogy tényleg nem vagyok
az, de a lényeg az, hogy gyakran nem ismerjük az igazságot –
ugyanis azt tekintjük „igazságnak”, amit a legtöbbször hallunk.
Megfigyelhető ez a vallásban, a politikában és a táplálkozásban
is.
A szüleid, az ő szüleik és több generációra visszamenőleg az
ő nagyszüleik is valószínűleg gyakran hallották gyerekként ezt a
mondatot: „Nem számít, hogy nem szereted őket; edd meg a
zöldséget, mert jót tesz.” Ez a mantra beivódott a kollektív
tudatunkba, és soha senki nem vitatta őket – tehát egész
biztosan ez az igazság! Érdekes azonban, hogy ha
visszaugranánk pár száz évet, azt tapasztalnánk, hogy az őseink
úgy vélték: számos növény betegséget okoz; a vendégek
megsértődtek volna azon, ha zöldségeket szolgálnak fel nekik
étel gyanánt. A világ nagy részén ritkán fogyasztottak
zöldségeket – gyümölcsöket pedig még ritkábban. Ezzel persze
nem azt mondom, hogy a zöldségeket és a gyümölcsöket mindig
is nemkívánatosnak tekintették, de az emberek gyakran gond
nélkül elvoltak anélkül, hogy jelentős mennyiségben
fogyasztották volna őket. Természetesen amikor erről mesélek,
az emberek gyakran így reagálnak rá: „Ó, igen? Nos, az őseink
nem is éltek túl sokáig, nem igaz?”
A várható élettartam a táplálkozás egyik leginkább
félrevezető témaköre. Gyakran hallunk „kék zónákról” és arról,
hogy ezeken a tájékokon az emberek olyan étrendet követnek,
amely hosszú életet biztosít. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a
történelem előtti őseinknek brutális életük volt, és
megdöbbentően hamar haltak. Foglalkozzunk először a kék
zónák kérdésével.
Világszerte vannak olyan népcsoportok, amelyek
kimagaslóan hosszú életet élnek különféle étrendek mellett,
amelyek növénycentrikusak, húscentrikusak és
kiegyensúlyozottak. Ezeknek az átlagosnál hosszabb
élettartamú népcsoportoknak otthonul szolgáló területeket kék
zónáknak hívjuk. Sajnálatos módon azonban az étrend csupán
egy azon számtalan tényező közül, amelyek meghatározzák a
várható élettartamot – és egyáltalán nem tartozik a
legfontosabbak közé. Valójában bár azonosítottak néhány
növénycentrikus kék zónát, számos olyan népcsoportot lehet
említeni, amelynek tagjai nagyon sok húst esznek és igen
hosszú ideig élnek. Például Hongkongban az emberek több húst
fogyasztanak, mint bárhol máshol a világon. És tudod, mi a
helyzet? Hosszabb ideig is élnek, mint bárki más! (Lásd a 2.1.
ábrát.) Ez azt jelenti, hogy Hongkong lakói a húsfogyasztás
miatt élnek sokáig? Nem, ezt ugyanúgy nem jelenthetjük ki,
mint hogy Okinaván a növényfogyasztás miatt élnek hosszú
életet. Számos más tényező is szerepet játszik a várható
élettartamban, sőt komolyabb hatással is van rá, mint az
étrend. Ilyenek például: a gazdasági helyzet, az ivóvíz
minősége, a dohányzás elterjedtsége, az egészségügyi
szolgáltatások elérhetősége, a higiénia és kulturális szokások.
Többek között ezek a tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a
modern eszkimók – akik szegénységben élnek, sokat
dohányoznak, és korlátozott mértékben férnek hozzá
egészségügyi szolgáltatásokhoz – várható élettartama
körülbelül tíz évvel kevesebb, mint az azonos területeken élő
gazdagabb szomszédaiké. Érdekes módon az eszkimók várható
élettartama a 19. században körülbelül megegyezett a világ
többi részével a 19. század közepén végzett népszámlálási
adatok szerint.
Habár őrültség összevetni a várható élettartamot az étrenddel,
időnként jó móka lehet, és elhiheted, hogy vannak olyanok,
akiknek a megélhetése függ ettől. Vegyük például a várható
élettartamot a világ különböző helyein, és hasonlítsuk össze az
adott területeken megfigyelhető egy főre jutó
marhahúsfogyasztással.

2.1. ábra: Várható élettartam években (az ENSZ adatai 2010–2015 között),
valamint az egy főre jutó marhahúsfogyasztás 2016-ban, kg-ban
(FAS/USDA)

Ezen adatok alapján azt mondhatnánk, hogy akik évente

legalább 50 kiló marhahúst fogyasztanak, 15–30 évvel hosszabb
ideig élnek, mint azok, akik 15 kilónál kevesebbet esznek.
Természetesen akiben a kíváncsiságnak csak a legkisebb
szikrája is felfedezhető, fel fogja vetni: „Várjunk csak egy percet.
Itt igazából gazdag és szegény országokat hasonlítottál össze.”
Így történt, de erre azt válaszolhatnám, hogy mágikus módon
meghatároztam, hogy a gazdagság 0,33-os tényezőt jelent, és egy
önkéntes korrekciót hajtottam végre. Így már a
„marhahúselőny” csak 10–20 évet jelent. Így működik az,
amikor a kutatók olyan adatrészeket használnak fel, amelyekre
szükségük van, hogy alátámasszák az állításaikat. Ez
folyamatosan megfigyelhető a különféle, táplálkozással és
gyógyszerekkel kapcsolatos tanulmányokban. A kutatóknak
előítéleteik vannak, ők mérik meg vagy választják ki azokat az
adatokat, amelyekre szükségük van, és még módosításokat is
eszközölnek csak azért, hogy megfelelően illeszkedjenek az
eredmények. Én persze egy durvább példát hoztam; gyakran
ennél szofisztikáltabb módszerekkel élnek. A tanulmány
előzetes feltételezései alapján az eredmények szinte mindig azt
támasztják alá, amit igazolni szeretnénk. Számos esetben a
kutatást azért hajtják végre, hogy „igazolják” a fennálló
feltételezést vagy hipotézist – nem pedig azért, hogy valóban
teszteljék.
Természetesen sok keményen dolgozó, őszinte kutató
próbálja a tanulmányát előítéletektől mentesen összeállítani,
eközben azonban egyes kutatók számos olyan tanulmányt
publikálnak, amelyre hatással vannak pénzügyi támogatások
vagy különféle előítéletek. A problémát az jelenti, hogy nem
tudjuk megállapítani, mely tanulmányok voltak előítéletektől
mentesek és melyek nem. Csak manapság elvárás a kutatóktól,
hogy tüntessék fel a tanulmányokban a különféle
elfogultságaikat. Ez azonban önkéntes alapon működik, így a
kutatók gyakran nem tüntetik fel az előítéleteik miatti
torzításokat (mint például azt, hogy „vegán vagyok”, vagy hogy
„carnivore vagyok”).
Ezúton is jelezném, hogy önszántamból teljes mértékben
húspárti vagyok, és a lelkemet eladnám egy egész életen át
kitartó steakkészletért! Most jól meg is éheztem, ideje beiktatni
egy rib-eye-szünetet. A következő fejezetben király
antropológiai érdekességekről fogok mesélni.
3. FEJEZET

EVOLÚCIÓS BARKOCHBA
Miközben boldogan ücsörgök, a bendőmben egy zsíros,
ízletes rib-eye steakkel, és arra gondolok, milyen
egyszerű, de egyúttal laktató volt az ételem,
eltöprengek rajta, hogy mi is lehet ennek az oka. Ha elég
messzire megyünk vissza az emberiség történelmében,
úgy vélem, megoldást fogunk találni erre a rejtélyre.

Ha nem hiszel az emberi faj fejlődésében, vagy abban,

hogy az evolúció létező dolog, akkor egyszerűen csak
lapozz tovább, és hagyd ki ezt a fejezetet. Ha azonban
hozzám hasonlóan téged is érdekel az emberiség
kialakulása, akkor olvass tovább, és próbáld átlátni, miért
is olyan laktató étek számunkra a hús.
Előbb voltunk vadászok, mint gyűjtögetők

Elsőként képzeljünk magunk elé egy ősembert – legyen a neve

mondjuk Urk. Ő az az igazi „erős, de csendes” típus, de egy
percig se feltételezd róla, hogy buta lenne. Urk intelligens és
találékony, és birtokában van néhány hihetetlenül egyszerű,
mégis hatásos technológiának.

Kiváló könyvében – Őseink egészsége – Mark Sisson már felhasználta

a létező legjobb ősembernevet – Grok –, ezért számomra maradt a
második számú jelölt, Urk. Az Őseink egészsége fantasztikus könyv arról,
hogy miként javíthatunk az egészségünkön az életmódunk segítségével.

Mivel nem vagyunk képesek az időutazásra, és csupán kevés

őskori lelet áll rendelkezésünkre, így az Urkkal és más
őseinkkel kapcsolatos következtetéseink a korlátozott
információk alapján erősen spekulatívak. Ezért amikor
táplálkozástani epidemiológiára támaszkodunk, az ilyen jellegű
feltételezések könnyen problémákhoz vezethetnek. A lényeg
azonban, hogy valójában a világon szinte minden pusztán csak
spekuláció, ezért ennek ismeretében haladjunk tovább!

Talán érdekelhet, hogy miért is nem hagyom ki ezt az egész

spekuláció dolgot, és ugrom egyből arra a részre, hogy egyszerűen
edd meg a nyamvadt steakedet, és ezzel kész is az egész. Nos, először is az
antropológia remek móka. Másodszor pedig ezen információk birtokában
szélesebb körű eszköztárral tudod megvédeni azt a tényt, hogy imádsz
steaket zabálni.
Mivel csupán elképzeléseink vannak az őseink szokásainak
számos részletéről, összehasonlításképpen a modern vadászó-
gyűjtögető törzseket szoktuk alapul venni. Ez pedig időnként
arra a feltételezésre vezet, hogy utánoznunk kell az étrendjüket
és az életmódjukat, ugyanis ezek a népcsoportok jellemzően
nem szenvednek olyan betegségekben, amelyeket a nyugati
életmódnak és étrendnek tulajdonítunk. Habár alapvetően igaz,
hogy ezek az emberek nincsenek elhízva és ritkán betegszenek
meg, de olyan környezetben élnek, amellyel az őseink többsége
egyáltalán nem találkozott – épp ezért a feltételezéseink akár
hibásak is lehetnek.
Az őshonos törzsek többsége izoláltan él, jellemzően trópusi
környezetben. Vannak ugyan olyan népcsoportok, amelyek még
mindig a hideg északi térségekben élnek, de jellemzően ezeket
az embereket nem tekintjük relevánsnak, ugyanis az étkezési
szokásaik a legkevésbé sincsenek összhangban a berögzült
mantrával (napi öt étkezés, sok gyümölcs és zöldség). Ha
azonban megvizsgáljuk az emberiség fejlődésének időszakát,
azt láthatjuk, hogy a Föld átlagos hőmérséklete folyamatosan
emelkedett – ez arra utal, hogy az őseink hidegebb és szárazabb
környezetben éltek, mint amivel manapság kell
megbirkóznunk. A Föld jelenleg melegebb és nedvesebb, mint a
fajunk története során szinte bármikor (lásd a 3.1. ábrát).
 3.1. ábra: A Föld hőmérsékletének változása

Ez a hűvösebb, szárazabb környezet inkább a füves tájak

kialakulását segítette elő, nem pedig a trópusi őserdőkét. Az
emberek vélhetően hasznosították ezeket a füves területeket –
és vajon mik éltek még ezen a tájékon? Steakek! Az olyan nagy,
masszív állatok, mint például a masztodonok, az elefántok, a
mamutok, a bölények és a gyapjas orrszarvúak elterjedtek
voltak egész Eurázsiában és Afrikában. Jelentős számú
bizonyíték támasztja alá, hogy levadásztuk és elfogyasztottuk
ezeket az állatokat. A régészek számtalan vadászeszközt találtak
világszerte, és a legkorábbi barlangrajzok is nagy állatok
vadászatát ábrázolták. Jó esély van rá, hogy ezek az állatok
jelentették az emberek elsődleges táplálékforrását, az őseink
pedig nagyon hatékonyak voltak a felkutatásukban,
levadászásukban és feldolgozásukban, a húsuk ugyanis igen
koncentrált és masszív mennyiségű tápanyagot biztosított.
Meglepő módon ezek a gigantikus szörnyek, amelyek a
méretükből adódóan védettek voltak a legtöbb ragadozó
támadásával szemben, könnyű prédának bizonyultak a
kezdetleges fegyverekkel támadó ősemberek számára.
Mielőtt a Homo habilis megalkotta volna az első durva
kőeszközöket körülbelül 2,8 millió évvel ezelőtt, és az első
„emberré” vált volna, korábbi őseink már az afrikai
szavannákat rótták, és megtapasztalták a hús ízletességét. A
tudósok feltételezése szerint a korai előemberek és számos ősi
népcsoport tagjai legalább az életük egy részében döghúson
éltek. Valójában más főemlősökhöz viszonyítva az emberek
emésztőrendszerének az egyik lenyűgöző és egyedi
tulajdonsága a gyomorsav elképesztően savas pH-ja. Egy
normál, egészséges ember gyomorsava 1,1–1,5 közötti pH-
értékű, ami rendkívül savas szintet jelent, és megegyezik egyes
dögevők – mint például a dögkeselyű és a hiéna – szintjével.
Hasonlítsuk ezt össze növényevő főemlősök (körülbelül 4,),
valamint ragadozók (2–3 között) gyomorsavának pH-értékével.
Ennek az elképesztő savasságnak a fenntartásához jelentős
mértékű energiaforrásra van szükség, és nem valószínű, hogy
ez csak úgy véletlenül alakult ki az embereknél – egész biztosan
megvolt az oka. Ez az ok pedig nem más, mint hogy
dögevőkként az őseinknek meg kellett birkózniuk az
ételforrásokon jó eséllyel megtalálható patogénekkel. Érdekes
módon a növényevő nyulaknál szinten hasonlóan savas gyomor
figyelhető meg, vélhetően a koprofágia ellensúlyozására
(ugyanis elfogyasztják a saját ürüléküket!).
Az őseink dögevő életmódjára utaló bizonyítékok láttak
napvilágot olyan tanulmányok kapcsán is, amelyekben afrikai
oroszlánokat vizsgáltak, és feltárták, hogy az állatok jelentős
mennyiségű húst hagynak a tetemeken, miután csillapították az
éhségüket. Ez a mennyiség pedig gyakran elegendő ahhoz, hogy
sok éhes emberi bendőt megtöltsön. A kutatók megfigyeltek
olyan őshonos afrikai vadászokat, akik ellopták vagy
elfogyasztották az oroszlán zsákmányán megmaradt húst. A
dögevés mellett az is valószínűsíthető, hogy az őseink olyan
különféle módokon tartósított – például napon kiszárított, víz
alatt tartott vagy hóba dugott – húst is fogyasztottak, amelyen
még jelentős mennyiségű baktérium volt.
Táplálkozástudományi körökben gyakran felmerülő téma,
hogy az elődeink vélhetően gyakran szembesültek
élelemhiányos időszakokkal. Ezért időnként nekünk is érdemes
lenne hosszabb böjtöket tartanunk ennek utánozására. Egész
biztosan előfordultak olyan idők, amikor hiánycikk volt az étel,
és abban is egyetértek, hogy a pár óránként beiktatott étkezések
korántsem optimálisak a legtöbb ember számára. Azonban nem
igazán értem, hogy azok az őseink, akik bőségesen körbe voltak
véve hatalmas állatokkal, képesek voltak könnyedén levadászni
őket, és még a húsukat is tudták tartósítani, miként futottak bele
olyan gyakran éhezéssel teli időszakokba. Ez a helyzet persze
vélhetően megváltozott, amikor ezek a méretes teremtmények
kihaltak, és az emberek rákényszerültek viszonylag fürge és
sovány állatok levadászására a húsbevitel fenntartásához.
Ekkor előfordulhatott, hogy jobban kellett támaszkodniuk
ételforrás gyanánt a növényekre, ami idővel a mezőgazdaság
kialakulásához vezetett. Mivel az állatokat nehezebb volt
elkapni, a növények pedig az évszakok változása miatt nem
voltak mindig hozzáférhetőek, az őseink ekkor már
feltételezhetően gyakrabban néztek szembe élelemhiányos
időszakokkal (lásd a 3.2. ábrát).
Erre persze mondhatod, hogy „az emberek egész biztosan
ettek különféle bogyókat, dióféléket, gumókat és ezekhez
hasonló ételeket”. Természetesen, de ez nem mond ellent a
carnivore étrendnek. Az ember opportunista mindenevő, és
egyúttal húsevő is, ha van rá lehetősége, a növényekből történő
bizonyos mértékű tápanyagkinyerés pedig vélhetően a legelső
őseinkről maradt ránk.
 3.2. ábra: A vadászatot jobban kedvelték, mint a gyűjtögetést

Hasonlítsuk össze az embert más főemlősökkel, így világítva rá,

milyen drámai eltolódás figyelhető meg az emésztőrendszer
felépítésében. Egy csimpánz emésztőrendszerének például
jelentősen nagyobb arányát teszi ki a vakbél és a vastagbél, és
arányosan kisebb részét a vékonybél. A vastagbél, valamint
különösképpen a vakbél úgy alakult ki, hogy képes legyen
fermentálni a különféle rostos növényi alapú ételeket, így jutva
zsírsavakhoz a mikrobák segítségével – egy növényevőnek
szüksége van ilyen speciális rendszerekre. Az ember azonban
sokkalta kisebb mértékű fermentációt képes kezelni, mint a
csimpánzok és más főemlősök. Az emberek esetében ugyanis a
vékonybélben valósul meg az emésztés és a húsból származó
tápanyagok felszívódásának túlnyomó része, miután az
erőteljes gyomorsav már a felsőbb szakaszon elvégezte a
feladatát (lásd a 3.3. ábrát).

3.3. ábra: A belek térfogatának összehasonlítása az egyes főemlősök között

Az emésztőrendszerünk felépítését nézve, az emberek

kismértékben azért képesek kalóriát kinyerni a rostos
növényekből. Meglehetősen rossz stratégia lenne azonban
kizárólag növényi forrásokból biztosítani a
tápanyagszükségletünket, különösképpen azért, mert az agyunk
egy energiazabáló disznó. Egy csimpánz tízszer annyi időt tölt a
növények megrágásával, mint amennyi idő alatt egy ember
végez a hús összerágásával a kalóriák és más tápanyagok
kinyerése érdekében – egy gorilla pedig még hosszasabban
rágódik a növényeken. Az őseink állkapcsának szerkezete
alapján azt feltételezhetjük, hogy az idejüknek csupán 4
százalékát töltötték rágással – viszonylag nagy
magabiztossággal kijelenthetjük, hogy nem levelek és gyökerek
rágcsálásával telt az egész napjuk.
Ha megvizsgáljuk az emésztőrendszer felépítését, és
összehasonlítjuk az emberek és különféle állatfajok
fermentációs kapacitását, azt tapasztalhatjuk, hogy a legjobban
a macskákra és a kutyákra hasonlítunk ezen a téren. Ezek a
drámai anatómiai adaptációk vélhetően annak hatására
alakultak ki, hogy az étrendünk több millió éven keresztül
jelentős mennyiségű húst, viszont relatíve csekély mennyiségű
növényi rostot tartalmazott.

Faj Az emésztőrendszer azon részének százalékos aránya, amely a

növényi eredetű táplálékok fermentálásáért felelős
Juh 83
Tengerimalac 80
Marha 75
Ló 69
Gorilla 65
Csimpánz 60
Nyúl 51
Sertés 48
Ember 17
Macska 16
Kutya 14
3.1. táblázat: Az ember és különféle állatfajok emésztőrendszerének összehasonlítása
Az is elterjedt tévhit, hogy a növények mindig is részét képezték
az emberi étrendnek. (Tisztázzuk, mit is értek növények alatt: a
levelekre és a hajtásokra gondolok. A gyümölcsök, a diófélék és
a gumós zöldségek külön kezelendők.) Szinte már azt
feltételezhetnénk, hogy az ősember folyamatosan vad brokkolit,
spenótot és kelkáposztát gyűjtögetett a bogyói és dióféléi mellé,
és csak ritkán jutott egy-egy darab húshoz.
Ha kint véletlenszerűen elkezded a növények levelét és
hajtásait enni, vélhetően furcsa pillantásokat fogsz kapni a
szomszédaidtól. Ráadásul ami még fontosabb: jó eséllyel meg
fogsz betegedni. A növények ugyanis nem igazán szívelik,
amikor elpusztítjuk ezeket a részeiket, épp ezért toxinokkal és
keserű vegyületekkel igyekeznek megóvni őket. És valóban ez a
helyzet: a növények túlnyomó többsége számunkra mérgező.
Csak több ezer évnyi földművelés révén sikerült eljutnunk arra
a szintre, hogy már képesek vagyunk jelentősebb mennyiségű
zöldség elfogyasztására. A növények többi része (a gyümölcsök,
a magok és a gyökerek) szintén nem túl barátságos. Erre később
még ki fogok térni, most legyen elegendő annyi, hogy a
növények levelei és hajtásai egy szörnyű, keserű lehetőséget
jelentettek őseink számára bármiféle hasznosítható
energiatartalom nélkül, és erősen kétséges, hogy valóban
rászánták magukat ezeknek a növényeknek az elfogyasztására,
kivéve a végső kétségbeesés állapotát. El tudod képzelni, milyen
szörnyű lehetett akkortájt növénykóstolónak lenni?
Fitokemikáliák, cellulóz, rostok, mikrotápanyagok, klorofill,
makrók – az őseink semmit nem tudtak ezekről, és vélhetően
nem is érdekelte volna őket. Egész biztosan nem arról
beszélgettek, hogy miként lehetne kiegyensúlyozottabbá tenni
az étrendjüket. Hogy mi az, amire vágytak? Egyszerű: fehérjére
és kalóriára. Márpedig ezt egyértelműen a leghatékonyabban
úgy tudták elérni, ha levadásztak egy nagy, zsíros, energiával
teli állatot. Minimum egy nagyságrenddel több időre és
erőfeszítésre lett volna szükségük ugyanannyi kalóriát és
fehérjét bevinni diófélék, gyümölcsök és gumós zöldségek
gyűjtögetéséből. Ráadásul számos területen egyáltalán nem
voltak egész évben nem állati eredetű tápanyagok.
Azért hódítottuk meg az egész bolygót, mert állatok
mindenhol voltak. Az ember minden idők leghatalmasabb
ragadozója! Nem az éles fogaink, a hegyes karmaink vagy a
félelmetes erőnk miatt vagyunk sikeres ragadozók, hanem az
eszünk miatt – amely az egész bolygó leghasznosabb fegyvere.
A környezetünk megismerése és az eszközeink hatékony
felhasználása hatalmas előnyt nyújt a versenytársainkkal
szemben, és lehetővé tette, hogy ne csak a saját
súlycsoportunkban tegyünk szert vezető szerepre. Gondolj csak
bele: minden egyes állat esetében megtaláltuk a módját, hogy
miként tudjuk elfogyasztani. Az emberek esznek madarat,
bogarakat, halat, macskát, kutyát, cápát, bálnát, lámát és
majmot egyaránt. Mondj bármilyen állatot, és egész biztos, hogy
ettünk már olyat. Még napjaink bennszülött törzsei is – amelyek
trópusi környezetben élnek, ahol folyamatosan elérhetők a
gyümölcsök és más ehető növények – továbbra is inkább
állatokat vadásznak le, ugyanis tisztában vannak vele, hogy a
hús létfontosságú a túlélésükhöz.
Az antropológusok között nincs is vita abban, hogy az
emberek mindig is ettek húst – az egyetlen kérdés csak az, hogy
mennyit. A kutatók több millió évre visszamenőleg találtak
bizonyítékokat a hentes szakma meglétére; felfedeztek olyan
eszközöket, amelyeket egyértelműen az állatok levadászására és
feldolgozására használtak, állati maradványokon pedig emberi
eredetű vágásnyomokat találtak. Számtalan olyan barlangrajzot
és más műalkotást fedeztek fel világszerte, amelyek
vadászatokat ábrázolnak; ezek minden olyan helyen
megtalálhatók, ahol feltételezhetően emberek éltek. A
radioizotópos vizsgálatok arra utalnak, hogy bizonyos
területeken az ember ugyanannyira – vagy akár még inkább –
húsevő volt, mint más ragadozók (például a farkasok).
A Homo sapiens agyának térfogata körülbelül százezer évvel
ezelőtt érte el a maximumát (kb. 1500 cm3), ami jelentős
növekedés az Australopithecus 400 cm3-es agytérfogatához
viszonyítva. A növekedés többsége akkor következett be, amikor
a Homo sapiens megtanulta hasznosítani a húst tápanyagforrás
gyanánt, de jóval azt megelőzően, hogy megtanultuk volna
megsütni az ételt. Azt sem árt észben tartani, hogy bár a
gyümölcsöket fogyasztó őseink már több tízmillió éve jelen
voltak és a szénhidrátokban leginkább gazdag ételeket
fogyasztottak, az agyuk térfogata mégsem mutatott jelentős
növekedést.
Ahogy csökkent az állati eredetű élelemforrások
mennyisége, az őseink rákényszerültek, hogy nagyobb
mértékben támaszkodjanak alternatív energiaforrásokra. Egyes
kutatók meglátása szerint az elefántpopuláció fokozatos
csökkentése volt az egyik olyan kritikus behatás, amely
előidézte az emberek számos evolúciós adaptációját. Ahelyett,
hogy hatalmas állatokra vadásztak volna, amelyeket könnyedén
le tudtak győzni a hegyes dárdáikkal, az embereknek a zsírt
kisebb, gyorsabb, agilisabb és nehezebben megtalálható
prédákból kellett megszerezniük. A kisebb állatok vadászatához
összehangoltabb csapatmunkára volt szükség, ami vélhetően
elősegítette a beszéd és az intelligencia fejlődését. Az emberek
karcsúbbá váltak, a csontjaik pedig alkalmazkodtak a hosszabb
távú futásokhoz és a tárgyak nagyobb sebességű eldobásához.
Az őseink jó eséllyel a lehető legtöbb energiát megpróbálták
kinyerni a levadászott prédák zsírjából – ezért kinyerhették a
velőt a csontokból, valamint elfogyaszthatták a szervekben és
azok körül található zsírt is.
 A szakértők körében nincs egyetértés abban, hogy miért is
haltak ki a nagy testű állatok. A legtöbben úgy vélik, hogy
nagyrészt a túlvadászat és más, ember által vezérelt környezeti
hatások okozták – ezt támasztja alá az a tény is, hogy a legtöbb
olyan területen, ahol megjelent a Homo sapiens, a nagy testű
állatok hamarosan kihaltak. Egyes kutatók szerint a
klímaváltozás is jelentős szerepet játszhatott a folyamatban.
Függetlenül attól, hogy miért haltak ki a nagy testű állatok, az
emberek onnantól sokkal jobban rákényszerültek, hogy
alternatív energiaforrások után nézzenek.
Becslések szerint körülbelül 25 ezer évvel ezelőtt a Homo
sapiens robusztus felépítése megváltozott: jelentősen csökkent a
magasság, a csontsűrűség, valamint körülbelül 200 cm3-rel még
az agytérfogat is. Onnantól, hogy teljes mértékben
adaptálódtunk a mezőgazdasághoz körülbelül 10-12 ezer évvel
ezelőtt, egyértelműen megfigyelhető az eltérés a vadászó-
gyűjtögető és a földművelő emberek vázizomzata között. Az
előbbi ugyanis sokkalta robusztusabb.
Vajon mi okozhatta a vázizomzat effajta relatív elsatnyulását
és az agytérfogat csökkenését? A legvalószínűbb magyarázat a
teljes népesség tápláltságának drámai csökkenése. Gyakran egy
népcsoport átlagos magasságát használjuk a tápláltság
mértékének meghatározására. Érdekes módon a gravetti
kultúrában – egy olyan népcsoport, amely körülbelül 30 ezer
évvel ezelőtt élt Közép-Európában – volt vitán felül a
legnagyobb az átlagos magasság. Meghökkentő hatékonysággal
tudtak mamutokra vadászni. A népcsoport férfi tagjainak
becsült átlagos magassága 186 centiméter körüli volt – ez
magasabb, mint napjaink legmagasabb népcsoportjában a
férfiak átlagos magassága (körülbelül 180 cm).
A mezőgazdálkodás – és különösképpen a gabonatermesztés
– lehetővé tett egy viszonylag könnyen elérhető és olcsó
kalóriaforrást a szüntelenül növekvő népesség táplálására. Az
őseink nem végeztek randomizált kontrollált tanulmányokat,
mielőtt egységesen a gabonáktól való függőség mellett
döntöttek volna; nem igazán volt választási lehetőségük, és ez a
helyzet azóta is. Ha a mamuthús már nem elérhető, és sok éhes
szájat kell etetni, akkor nincs más választás: több gabonát kell
termeszteni, meg kell tanulni a gyümölcsök termesztését is, és
idővel a toxikus és keserű leveleket és hajtásokat is fogyasztható
zöldséggé kell átalakítani. Egyre jobban és hatékonyabban
tudtak energiát nyerni a gumós zöldségekből, diófélékből és
magokból, ezért azon fáradoztak, hogy több legyen bennük az
energia, viszont kevesebb a rostanyag és a toxin. Idővel azt is
kitalálták, miként lehet eltávolítani vagy legalább csökkenteni
ezen ételek toxintartalmát leleményes előkészítési eljárásokkal
– ilyen volt az áztatás, a csíráztatás, a fermentálás és a főzés. A
bőséges hús korszakában vélhetően ritkán (vagy akár
egyáltalán nem) használt ételek fokozatosan a napi menü
gyakori elemévé váltak.
Manapság pedig még rosszabb a helyzet. Meg kell
küzdenünk a toxikus növényi olajokkal – amelyek körülbelül
120 éve kerültek be az étrendünkbe –, magas fruktóztartalmú
kukoricasziruppal, mesterséges ízfokozókkal,
gabonapelyhekkel, élénk színű mályvacukrokkal és így tovább.
Az alapvető emberi táplálkozást megpróbáltuk kiváltani egy új
ízek, formák és színek kombinációjából, kiegészítőkből és
adalékanyagokból álló folyamatos áramlással. Egy alapvető
emberi funkciót a szórakoztatás és függőség új formájává
változtattunk, és ez egész biztosan nem vált az előnyünkre. Ne
feledd: az ember eredendően opportunista természetű. Ha a
szemét ételek ötvenezer éve elérhetők lettek volna, az őseink is
ezt zabálták volna.
De ugye jobbak vagyunk, mint azok a buta barlanglakók?
Mind hallottunk már róla, hogy az ősemberek rövid, fájdalmas
életet éltek, amely jellemzően 30 éves koruk körül véget is ért.
Ortopéd sebészként sokat agyaltam már rajta, hogy mégis, hogy
a fenébe tudja valaki megmondani egy 50 ezer éves csontváz
esetén, hogy hány éves volt az illető. Viszonylag könnyű
megállapítani egy gyerek körülbelüli életkorát; ha mutatsz róla
egy röntgent, egyéves tűréshatáron belül meg tudom mondani,
hány éves. Felnőtteknél azonban jól nehezebb ez a becslés.
Valójában számos antropológus egyetért vele, hogy ha valaki
elér egy adott kort, onnantól nincs olyan módszer, amellyel a
csontozata alapján pontosan meg lehet állapítani a korát – ezért
szoktak gyakran 30-40 évet mondani, anélkül hogy pontosan
tudnák, valaki hány évet is élt valójában. Tehát az is
elképzelhető, hogy az ősemberek 70 vagy akár 80 évig is eléltek.
Azt feltételezzük, hogy a fogak, a csontok és az ízületek
elhasználódásának mintázata akkoriban is ugyanolyan volt,
mint manapság – ez a feltevés azonban valószínűleg helytelen.
A csecsemők halandósági rátáját szintén számításba vesszük a
várható élettartam kapcsán, márpedig ez a faktor jelentős
mértékben csökkentheti. Például tegyük fel, hogy van két
csontvázad. Az egyik egy kétévesé, a másik egy 80 évesé. Ebből
a két adatból azt állapíthatjuk meg, hogy a csoport átlagos
élettartama 41 év volt ([2 + 80 év] / 2 ember = 41 év).
Tehát Urk remekül érezte magát a viszonylag nagyméretű
agyával, sok ételhez jutott a nagy, zsírral teli állatokból, bejárta
a világot, talán bogyókat is evett itt-ott útközben, és jó eséllyel
folyamatosan fejlődött. Táplálkozási szempontból nézve ez a
helyzet soha többé nem fordult elő azóta az emberiség
történelmében, egészen napjainkig. Mostanra a 25 ezer évnyi
állathiány trendje végre megfordult a modern mezőgazdaság
hatékony működésének, valamint a népesség általános anyagi
helyzetének hatására. És bár nem jutunk többé zsíros
mamuthúshoz, a legjobb közelítést az elérhető kereteken belül a
marha jelenti, márpedig annak tenyésztésében igen hatékonyak
vagyunk. Tudom, kíméletlen dolog az állatokról ételként
beszélni, de attól még lényegében azok.
Viszonylag könnyű és kényelmes világban élünk. A
telefonunk néhány gombjának megnyomásával ételt tudunk
varázsolni az asztalunkra. Természetesnek vesszük, hogy a
világ bármely részéről ételhez tudunk jutni az év bármely
szakaszában. Hozzászoktunk a százféle ízű jégkrémhez, a 25-
féle chipshez, az öklömnyi eprekhez, a Kanadában januárban is
elérhető banánhoz. Manapság ez a realitás, de ehhez
adaptálódnunk kellett – nem voltunk mindig is ilyenek. A
kegyetlen valóság az, hogy más állatokat fogyasztunk
folyamatosan. Napi szinten pusztítjuk a húsukat – tisztában
vagyunk vele, hogy kik voltunk, és őszintén szólva még
manapság is ugyanazok vagyunk.

Történelmi nyomok

Vajon mit árulnak el nekünk a történelmi népcsoportokkal

kapcsolatos megfigyelések? Úgy vélem, felhasználhatjuk az
ismereteinket a lehetőségek vizsgálatára, de hiba lenne azt
feltételezni, hogy az őseink mindent hibátlanul csináltak.
Természetesen amikor bizonyítékokat próbálunk gyűjteni a
carnivore étrend alátámasztására, olyan sikeres népcsoportokat
hozunk fel példaként, mint a maszájok, az eszkimók és a
mongolok. Ezek a kultúrák számos érdekes információval
szolgálhatnak, és a carnivore étrend lelkes szószólói közül
sokan ezeket az ősi csoportokat említik a módszer
működőképességének bizonyítékaként, és gyakran őket
próbálják utánozni.
Túlélheti-e vajon az ember, ha kizárólag húst fogyaszt? Úgy
vélem, a válasz egyértelműen igen. Vannak olyan speciális
genetikai adaptációk vagy egyedi körülmények, amelyek révén
kizárólag bizonyos népcsoportok képesek rá? Meglátásom
szerint ennek a kérdésnek a megválaszolása kapcsán
felbukkannak a táplálkozással kapcsolatos berögzült
előítéleteink. Ez számtalanszor megfigyelhető. „Az eszkimók
csak úgy tudták elkerülni a skorbutot, hogy sok bogyós
gyümölcsöt és muktukot ettek, vagy csak nyers húst, vagy sok
belső szervet fogyasztottak. Ezért nekünk is így kellene
tennünk.” Ezeknek a feltételezéseknek a jelentős része még csak
nem is igaz az eszkimókra, és emellett nagyon könnyű találni
számtalan olyan embert is manapság, aki ezek egyikét sem
követi, mégis fantasztikus fejlődést mutat (mint például én
magam).

Habár nem szükséges pontosan leutánoznunk, amiket ezek a

kultúrák a fennmaradásuk érdekében tettek, de attól még sok
érdekességet tanulhatunk tőlük. Például a maszájok az életük
túlnyomó részében nem esznek semmi mást, csak húst, vért és
tejet, és mégsem alakul ki náluk skorbut, nem szenvednek
bármiféle vitamin- vagy ásványianyag-hiányban. Nem gyötrik
őket folyamatosan bélproblémák sem a növényi rostok hiánya
miatt. Nem vakultak meg, nem őrültek meg, és nem szenvedtek
semmilyen más módon sem növényi fitotápanyagok vagy
növényi alapú exogén antioxidánsok hiányában. És ugyanez
mondható el az északi sarkkörön élő népcsoportokról is,
amelyeknek a genetikája pedig egyáltalán nem azonos a
maszájokéval.
Valójában világszerte számos olyan populációról számoltak
már be, amely teljes mértékben carnivore étrend (vagy olyan
étrend, amely szinte teljes egészében húsalapú) mellett is
képesek volt fejlődni. Az eltéréseink dacára egy fajba tartozunk,
ezért mindannyian megehetjük ugyanazt az ételt, és képesek
leszünk fejlődni is tőle – feltéve, hogy az az étel a hús.
Ahogy az emberek egyre nagyobb változatosságot kezdtek
beépíteni az étkezéseikbe, kisebb eltérések tárultak fel a más
ételekkel szembeni toleranciát illetően. Erre egy klasszikus
példa a tejérzékenység. Gyakran kapok kérdéseket a
vércsoportalapú diétáról is – aki ezt követi, csak bizonyos
ételeket fogyaszt a vércsoportjának függvényében. Erre mindig
azt felelem, hogy ha a véred vörös színű, akkor megfelelő a
vércsoportod a hús fogyasztásához. Ennyire egyszerű a dolog –
még akkor is, ha ez az elképzelés szembemegy a genetikai
térkép által személyre szabott gyógyítás egyre növekvő
trendjével. Persze mindenki egy különleges hópehely – de attól
még ugyanabba a fajba tartozunk.
Térjünk ki egy kicsit olyan csoportokra, amelyek
túlnyomórészt húson éltek és képesek voltak fennmaradni. Az
angol Yeoman Warderek – akik Beefeater (marhaevő) néven is
ismertek – a királyi család személyesen válogatott testőrei. A
közhiedelem szerint azért hívják őket marhaevőknek, mert az
étkezéseik nagyon sok marhahúst tartalmaznak, vélhetően az
erejük és az állóképességük növelése érdekében. Az ausztrál
határvidék felfedezését célzó expedíciójukon Lewis, Clark és a
csapatuk tagjai hatalmas mennyiségű – naponta akár négy és fél
kiló – húst fogyasztottak, hogy legyen energiájuk a feladataik
ellátására. A tradicionális falusi mongolokról feljegyezték, hogy
gond nélkül képesek öt kiló húst elfogyasztani egy ültő
helyükben, és ha néhányan egy csoportba verődtek, egy nap
alatt megettek egy egész juhot. Minden idők legnagyobb
birodalmának vezetője Dzsingisz kán volt. A serege – amely
Ázsia és Európa jelentős részét meghódította – olyan étrendet
követett, amely szinte kizárólag húst tartalmazott.
Hasonlóképpen a Brazília déli részén és Argentínában élő
gauchókról is úgy tartják, hogy hosszú időn keresztül kizárólag
húsból álló étrendet szoktak követni. Az ókori Görögországban
egy rövid ideig a carnivore mozgalom volt az uralkodó, és az
eredeti olimpiai sportolók egy része húsalapú étrendet követett
teljesítményének fokozásához. Az északorosz nyenyecek és az
északskandináv számik hagyományosan szinte kizárólag
rénszarvast fogyasztanak, habár a számik hallal és időnként
bogyós gyümölcsökkel is kiegészítik az étrendjüket.
A húsalapú étrend úttörői

Nem én találtam fel ezt az étrendet. A történelmi

népcsoportokon túl mások is megelőztek már annak a
terjesztésében, hogy a húsalapú étrend kiváló megoldást
jelenthet. Az étrend „feltalálójának” járó dicsőség egy
négymillió évvel ezelőtt élő Australopithecus srácnak
tulajdonítható – vélhetően Urk legrégebbi felmenőjének.
Manapság pedig számos orvos és tudós is igyekszik
népszerűsíteni a carnivore étrendet.

Dr. James Salisbury – akinek a hagyatéka örökké

fennmarad a Salisbury-steak révén (a híres tévés
főzőműsorból) – úgy vélte, hogy az emberek
emésztőrendszere a húsok fogyasztására a legideálisabb, és
 azzal tesszük a legjobbat az egészségünkért, ha elkerüljük a
gyümölcsöket, a zöldségeket és a keményítőket, ezáltal
megelőzve, hogy a különféle toxinok olyan betegségekhez
vezessenek, mint amilyen például a szívbetegség, a
daganatos megbetegedések és a mentális panaszok.
Vilhjalmur Stefansson északi-sarki felfedező The Fat of the
Land című könyvét gyakran hozzák fel példaként a
húsalapú étrend hívei.
Dr. Blake Donaldson 1962-ben adta ki Strong Medicine című
könyvét. Ebben arról számolt be, miként használt sikeresen
évtizedeken keresztül egy húsalapú étrendet.
Walter Voegtlin gasztroenterológus 1972-ben írta a The
Stone Age Diet című könyvet, amelyben azt állította, hogy
minden olyan népcsoport, amely képtelen volt adaptálódni
a kizárólag zsíros húsokból álló étrendhez, nagyon hamar
kihalt.
Dr. H. L. Newbold szintén a carnivore megközelítésre
fókuszált az 1991-ben megjelent Type A/Type B Weight Loss
Book című könyvében.
Még dr. Robert Atkins is népszerűsített egy olyan
megközelítést, amely nagymértékben húson alapult –
különösen a népszerű diétájának „bevezető szakaszában”.

A carnivore étrend tehát közel sem egy új keletű dolog.

Természetesen lehet divatosnak bélyegezni, és sokan ki is
fogják próbálni, mielőtt úgy döntenének, hogy mégsem nekik
való. Nem véletlen azonban, hogy ez a módszer időnként
felbukkan. Ugyanis minden egyes előfordulásakor betegebb
populáció lakja a bolygónkat, mint amikor ez az étrend
legutóbb figyelmet kapott.
Egy dolog azonban jelentős mértékben más manapság, mint
bármely más korszakban, amikor az őseink a húsalapú étrendet
részesítették előnyben: olyan szinten vagyunk
összekapcsolódva világszinten, amilyen még soha nem volt a
történelem során. Az internet révén többé már nem kell olyan
felsőbb erőkre támaszkodnunk, amelyek megmondják, mely
kutatások javaslatainak kell hinnünk. Ma már azonnal elérünk
több száz – vagy akár több ezer – olyan embert, aki hozzánk
hasonló helyzetben van, így elkezdhetjük kitalálni, mi
számunkra a legideálisabb. Akik ahhoz szoktak hozzá, hogy
szigorúan kontrollált módon férnek csak hozzá az
információkhoz, nehezen tudják befogadni a lehetőségeknek
ezt az új tárházát.
Valódi eredményeket láthatunk valódi embereknél, akiktől
még válaszokat is kaphatunk a kérdéseinkre. A tudás és az
adatok felhalmozásának ereje exponenciálisan növekszik a
hagyományos módszerekhez képest. Amikor valami beválik, ez
az információ hamar elterjed a közösségen belül. A korai
befogadók tesztelik a rendszert – megtalálják a lyukakat és
segítenek befoltozni őket. Ezáltal ez a rendszer sokkalta
hatékonyabb, mint bármilyen más lehetőség, és úgy vélem, még
csak most kezdjük valóban kiaknázni a benne rejlő
lehetőségeket. Természetesen gyakran fordulnak elő
visszalépések, a mainstream táplálkozási tanácsadók pedig
folyamatosan próbálnak félelmet kelteni és becsmérelni a
módszert. Szerencsére azonban a tanult emberek kezdenek
átlátni az elutasítás ködén.
Most tartsunk egy újabb steakszünetet. A következő
fejezetben pedig ki fogok térni néhány gyakori mítoszra, hogy
miért is veszélyes állítólag egy ilyen étrend.
4. FEJEZET

A KÉRDÉSEK
MEGVÁLASZOLÁSA
Amikor először vágtam bele a carnivore világban tett
őrült utazásomba, sokan pesszimizmussal álltak hozzá,
és vészharangot kongattak. Folyton azzal jöttek: „De mi a
helyzet a skorbuttal és más hiánybetegségekkel?”, vagy
„De mi a helyzet az eltömődött artériákkal? És mi van, ha
rostok nélkül nem fogsz tudni vécézni? Vagy mi van, ha
a mikrobiomod fellázad ez ellen?” És így tovább.

Akárcsak számtalan történelmi népcsoport esetében, amelyek

ilyesfajta életmódot követtek évtizedeken keresztül, ezek egyike
sem következett be nálam. A fogaim nem estek ki a skorbut
miatt, a szívemben nem alakultak ki vérrögök, és még a
vécében sem akadtak problémáim. Őszintén szólva életemben
nem volt még ilyen jó az emésztésem. Hogy lehetséges ez? Én is
ezen tűnődtem. Mintha a modern táplálkozási tanácsok
többsége teljes mértékben hibás lenne.
Ebben a fejezetben végig fogok menni a húsalapú étrenddel
kapcsolatos leggyakoribb félreértéseken és tévhiteken, és
bemutatom, hogy a gyakori hiedelmek egy része miért nem állja
meg a helyét a gyakorlatban.

Mi a helyzet a vitamin- és ásványianyag-

hiányokkal?

A tudomány segítségével meghatározhatjuk, mit tudunk

megfigyelni és vizsgálni. Vajon a carnivore étrend skorbutot –
amely a C-vitamin-hiány halálos hatása – okoz? A válasz
egyértelmű nem. Az egyetlen kivételt az jelentené, ha
megpróbálnál kizárólag szárított és tartósított húson elélni. Ez
az az étrend ugyanis, ami a brit hajósoknál skorbutot okozott.
Hónapokon keresztül éltek szárított, sózott húson, miközben a
tengert járták. Szénhidrátokban gazdag ételek egészítették ki az
étrendjüket, ez pedig vélhetően még súlyosabbá tette a
betegségüket.
Vizsgáljuk meg először, milyen feladatot lát el a C-vitamin.
Nos, számos különféle szerepe is van a testünkben. Az egyik
ezek közül a kollagén – egy kulcsfontosságú fehérje, amelyet az
egész testünk hasznosít – szintézisének elősegítése. Ha csökken
a kollagénszintézis, olyankor megfigyelhetők a skorbut
klasszikus tünetei: vérző fogíny, a fogak elvesztése, ízületi
diszfunkció és nem gyógyuló sebek. A testünk a C-vitamint a
karnitintermelés során is hasznosítja, valamint antioxidánsként
is működik, segítve az immunrendszerünk szabályozását. C-
vitamin-hiány esetén néhány hónapon belül megjelennek a
skorbut tünetei. Jómagam azonban évek óta kizárólag húson
élnek, és egyértelműen erősebb lettem tőle. Hacsak a
megnövekedett erőszint nem a skorbut egy ritka, eddig
feltáratlan tünete, akkor egész biztosan nem szenvedek C-
vitamin-hiánytól.
Rendben, tehát ha a C-vitamin elengedhetetlen a testünk
működéséhez, a hús nem tartalmaz C-vitamint (legalábbis az
Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma [USDA]
szerint), és az emberi test nem képes C-vitamint előállítani,
akkor ez mégis micsoda? Hogy lehet az, hogy az a sok-sok
ember, aki húsalapú étrendet követ, mégsem mászkál fogak
nélkül a nagyvilágban? Nos, ennek számos oka lehet.
Már több mint száz éve köztudott, hogy a hús – és különösen
a friss hús – segít a skorbut gyógyításában és megelőzésében.
Ennek bizonyítékát részletesen dokumentálták az Északi-sark
19. századi felfedezői. A friss hús jelenti a kulcsfontosságú
eltérést a modern carnivore étrend és a brit tengerészek
étrendje között, utóbbiban ugyanis a szárított, sózott hús volt a
meghatározó. A briliáns Amber O’Hearn – a carnivore étrend
elkötelezett követője már hosszú idő óta – megvizsgálta a USDA
azon állítását, miszerint a hús nem tartalmaz C-vitamint.
Sokkolta az a tény, hogy a USDA soha nem is foglalkozott a hús
C-vitamin-tartalmának tényleges tesztelésével. Mint kiderült, a
hús csekély, de elegendő mértékben tartalmaz C-vitamint – ez a
mennyiség pedig abszolút megfelelő mértékű a carnivore
étrend esetében.
A C-vitamin a bélrendszeren keresztül jut be a szervezetbe.
Érdekes módon a glükóz közvetlenül akadályozhatja a C-
vitamin felszívódását, ugyanis ugyanazon a sejtszintű szállító
molekulán osztoznak. Ha sok glükóz található a szervezetedben,
az hatékonyan képes meggátolni a C-vitamin felszívódását.
Húsalapú étrend esetében azonban konkrétan semennyi glükóz
nem található a belekben; ezáltal a C-vitamin sokkal inkább
elérhetővé válik. A magyar Paleo Medicina csoport kimutatta,
hogy a szérum C-vitamin-szint normális volt olyan
pácienseknél, akik carnivore étrendet követtek. Valójában az
állati eredetű C-vitamin még hatékonyabban fenn is tudta
tartani a szérumszintet, mint a növényi eredetű társa.
Az étrendünkből bevitt antioxidánsokról azt tartják, hogy
pozitív hatással vannak a szervezetünkre – habár ezzel az
elmélettel kapcsolatban vannak olyan jelentős aggályok,
amelyekre még ki fogok térni. Mint már korábban említettem, a
C-vitamin ilyen szerepet is betölt. Érdekes módon amikor egy C-
vitamin előállítására képes állat korlátozott szénhidráttartalmú
étrendet kezd követni, a C-vitamin-szintézis szintje csökken.
Olyan, mintha a szénhidrátok fogyasztása fokozná a test
antioxidáns-szükségletét. Habár az emberek más állatokkal
ellentétben nem képesek C-vitamint előállítani, alacsony
szénhidráttartalmú étrend esetén emelkedés figyelhető meg
némely endogén (vagyis a test által előállított) antioxidánsunk
szintjében.
Mint már említettem, a C-vitamin segít a kollagén
szintézisében is – ennek a folyamatnak a része a prolin és lizin
aminosavak hidroxilációja, amelynek során hidroxiprolin és
hidroxilizin keletkezik. Ha húsokban gazdag étrendet követsz,
ezeknek a molekuláknak egy része a bélrendszer speciális
szállító molekulái révén már hidroxilált formában szívódik fel –
így várhatóan kevesebb C-vitaminra lesz szükséged.
A húsalapú étrendnek tehát az az eredménye, hogy egyrészt
hatékonyabbá válik a C-vitamin felszívódása, másrészt a
testednek kisebb mennyiségre lesz szüksége belőle. Elegendő
adaghoz jutsz az elfogyasztott ételből (hús), és nem leszel
skorbutos.
És ezzel el is jutottunk egy érdekes ponthoz. Amikor a USDA
szakértői előálltak az ajánlott napi bevitel (recommended daily
allowance – RDA) definíciójával és értékeivel, alapvetően olyan
csoportokat és egyéneket tanulmányoztak, amelyek és akik
szénhidrátokban gazdag, gabonaalapú étrendet követtek. Az
Institute of Medicine 2007-ben megvizsgálta az RDA-értékeket,
és számos szakértő jelezte, hogy a táplálkozási
referenciaértékeket (dietary reference index) magasabb
megbízhatóságú bizonyítékok alapján kellene meghatározni,
mint amiket az RDA-ajánlások kapcsán alkalmaztak. Az RDA
lényegében nem más, mint találgatás, mert egyértelműen nem
vettek figyelembe olyan csoportokat és személyeket,
amelyek/akik alacsony szénhidráttartalmú vagy akár (uram,
irgalmazz!) húsalapú étrendet követtek. Ebből következően
nincs valós rálátásunk, hogy mi lenne a vitaminok és ásványi
anyagok optimális vagy akár csak elégséges szintje eltérő
étrendek esetén. A táplálkozási szakértők pedig még jelenleg is
ezt az alacsony megbízhatóságú bizonyítékot használják szinte
az összes aktuális ajánlásban.
Találkoztunk bizonyítékokkal más
vitaminok, ásványi anyagok és kofaktorok
ajánlott szintjében mutatkozó eltérések kapcsán
is. A tiaminhiány például egy beriberi nevezetű
betegséghez vezet, amely súlyos neurológiai és
keringési problémákat okoz. Kutatók
megállapították, hogy egy állat tiaminszükséglete annak
függvényében eltérő lehet, hogy az adott állat mennyi
szénhidrátot fogyaszt. Ezt még az 1800-as évek végén figyelték
meg, amikor a tudósok feljegyezték, hogy az alacsony
szénhidráttartalmú étrenden tartott állatoknál nem alakult ki
ilyen betegség alacsony tiaminszint mellett sem, míg a magas
szénhidráttartalmú étrenden tartott állatoknál ugyanolyan
alacsony tiaminszint mellett megjelent ez a betegség.
A magnézium olyan ásványi anyag, amely kulcsfontosságú
az emberi szervezet számos fiziológiai funkciójához. A
magnéziumhiányt nemrég kiáltották ki számos különféle
betegség potenciális kiváltó okaként. Érdekes módon a
magnézium olyan kofaktor, amely kiemelt szerephez jut a
szénhidrátok metabolizmusa során, és egyes kutatások
kapcsolatot tártak fel a vércukor és a magnézium szintje között.
Elképzelhető, hogy sokaknál azért állapítanak meg
magnéziumhiányt, mert a szervezetüknek nagyobb
mennyiségben van rá szüksége a fokozottabb szénhidrátbevitel
következtében? Ez kétségkívül érdekes kérdés, és ez az
összefüggés magyarázattal szolgálhatna arra is, hogy miért nem
figyelhető meg klinikailag releváns tápanyaghiány a carnivore
étrend követőinek körében.
Sajnos nem könnyű feltárni a vitamin- és ásványianyag-
hiány meglétét. Vizsgálhatjuk például az egyértelmű orvosi
tüneteket és a sokkal enyhébb jeleket, mint amilyen például az
alacsony energiaszint, a rossz alvásminőség és a rossz általános
hangulat. Ezeket a tüneteket leszámítva azonban gyakran
kizárólag a könnyedén mérhető dolgok tanulmányozására
tudunk támaszkodni, ami jellemzően egy vérvizsgálatban
nyilvánul meg. Habár évente sok milliárd dollárt költünk
vérvizsgálatokra, a keserű igazság az, hogy ezek jellemzően
nagyon alacsony megbízhatósággal képesek előre jelezni a
krónikus panaszokat. Persze időnként fontos információkhoz is
juthatunk belőlük, de tévedés azt feltételezni, hogy például egy
szérum C-vitamin-teszt bármi konkrétat elárulhat nekünk
például a bal sípcsontunk sejtszintű C-vitamin-
koncentrációjáról. Talán változatlan állapot esetén, amikor
semmilyen környezeti vagy belső változás nem megy végbe,
elképzelhető egy meghatározott szint megléte, de az igazság az,
hogy az ásványi anyagok dinamikusan vándorolnak a vérben.
Vajon az alvás, az edzés, az étkezés, a hőmérséklet, az adott
évszak, egy sérülés vagy akár egy betegség (és akkor még nem is
említettem több ezer további tényezőt) hatással lehet ezekre a
koncentrációkra? A válasz szinte biztosan igen. A problémák
azonosítására egy másik módszer lehet a szövetbiopszia, amely
pontosabb bepillantást enged az ásványi anyagok szintjébe.
Ezzel csak az a probléma, hogy a biopszia jellemzően igencsak
fájdalmas, sokkal kockázatosabb és meglehetősen drága. Ezért
továbbra is megbízhatatlan találgatásokra támaszkodva kell
döntéseket hoznunk az egészségi problémáink kezeléséről.
Az egyik visszatérő téma, amiről szívesen
beszélek, az, hogy – habár sokan szeretik úgy
vélni – a táplálkozástudomány eredményei
korántsem állandók. (Maga a kijelentés, hogy a
tudomány állandó, teljes mértékben
ellentmondana a tudomány alapvető koncepciójának.) Vegyük
például ezt az elméletet: a vörös hús cukorbetegséget okoz. Az
elméletet alátámasztó bizonyíték közvélemény-kutatáson
alapult, amely azt mutatta, hogy azoknak a körében, akik vörös
húst esznek, nagyobb arányban figyelhető meg a cukorbetegség
kialakulása. Semmi gond nincs ezzel az elmélettel egészen
addig, amíg az adatok alátámasztják a feltételezést. De mi van
akkor, ha ennek az ellentétét igazoló információid vannak –
mint például az a számtalan beszámoló, amely szerint a vörös
hús fogyasztásának hatására megszűnt az illető
cukorbetegsége? Ekkor változtatnod kell a hipotéziseden és
módosítani az elméleteden. Mondhatod például azt, hogy talán
volt olyan közös tényező a cukorbeteg húsevőkben, amely a
betegség kialakulásához vezethetett – másképp fogalmazva,
talán a hús és valamilyen más tényező kombinációja a felelős az
egészért. Sajnálatos módon azonban olyan világban élünk, ahol
egész iparágak és karrierek épülnek egy adott hipotézisre, és
egyesek még számtalan ellentétes bizonyíték esetén sem
hajlandók felülvizsgálni az eredeti feltételezésüket. Ilyen az
emberi természet, erre lehet számítani. A probléma az, hogy
ezek a feltételezések számtalan életre lehetnek hatással
világszerte, és egyúttal hatalmas pénzek forognak kockán.
Íme egy általános kérdés, mielőtt még továbbhaladnánk:
miért van az, hogy azok a vadállatok, amelyeknél a hús az
étrend részét képezi, nem szenvednek azoktól a krónikus
betegségektől, amelyektől a modern ember? Hogyan lehetséges,
hogy egy, az egész állatvilágban elérhető ételforrás, amelyet az
emberek több millió éven keresztül fogyasztottak, hirtelen
mérgezővé válik, de kizárólag az emberekre, miközben az
összes többi állatnak továbbra sincs tőle semmi baja?

Mi a helyzet a koleszterinnel?

Térjünk át a koleszterinre, amely az elmúlt legalább ötven

évben a táplálkozástudomány első számú szupergonosza volt.
Az elmúlt néhány évtizedben drámai változáson ment át a
megítélése. Az a tény, hogy még mindig nem értjük igazán, mi is
a feladata, és mennyire problémásak az alacsony és a magas
értékek, egyértelműen arra utalhat, hogy messze még az út vége
a koleszterin működésének teljes körű megértésében.
 A köztudatban az él a koleszterinről – függetlenül attól, hogy
az összkoleszterinről vagy az LDL-koleszterinről beszélünk –,
hogy ha magas, akkor nagyobb esély van kardiovaszkuláris
betegségek kialakulására. Természetesen szignifikáns mértékű
tudományos elmélet támasztja ezt alá. Az eredmények többsége
olyan asszociációs tanulmányokból származik, amelyek a
rendelkezésre álló népességi adatok alapján összevetették a
szívbetegségek arányát és a koleszterinszinteket. A bizonyítékok
egy része állatkísérleteken alapul, gyógyszeres kutatások pedig
igazolták, hogy a koleszterinszint csökkentése valóban mérsékli
a szívbetegség kialakulásának valószínűségét. Ezeknek a
tanulmányoknak a jelentős részét többször is megismételték
azonos eredményekkel; ennélfogva feltételezhető, hogy az
elmélet megállja a helyét. Ezért fordulhat az elő, hogy amikor
valakinél a vérvizsgálat magas koleszterinszintet tár fel, az
orvosa szinte automatikusan koleszterincsökkentőt ír fel rá.
Basszus, emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt, orvostanhallgató
koromban gyakran hallottam, ahogy az orvosok azzal
viccelődtek, hogy az egyik népszerű koleszterinszint-csökkentő
sztatin gyógyszert (Lipitor) bele kellene keverni a csapvízbe,
mert a sok lusta, elhízott páciens máskülönben elfelejti bevenni.
Ennyire megszokottá vált a magas koleszterinszint gyógyszeres
kezelése.
Engedj meg nekem egy szimpla észrevételt az asszociációs
tanulmányok konklúzióival kapcsolatban. Tételezzük fel, hogy
van egy olyan tanulmányod, amely kimondja, hogy a
megemelkedett koleszterinszint megnöveli a szívbetegség
kialakulásának kockázatát. Korrekt megállapítás, hiszen sok
adat támasztja ezt alá. De mi van, ha felteszel egy aprócska
kérdést: „Vajon ez az összefüggés minden emberre igaz?” Ez
csak egy egyszerű kérdés, de érdemes elgondolkodni rajta,
ugyanis rávilágít, mi is valójában a probléma az ilyen jellegű
tudományos megállapításokkal. Tételezzük fel, hogy
összegyűjtök egy csapat olyan embert, akinek megemelkedett a
koleszterinszintje, de egyúttal számottevő inzulinérzékenysége
is van; emellett nagyon soványak is, és alacsony szinten van a
szervezetükben a szisztémás és vaszkuláris gyulladás mértéke.
Vajon ebben az esetben is fennáll a fenti összefüggés? És ha
igen, akkor vajon csak olyan csekély mértékben, hogy az
említett tényezők függvényében jelentéktelennek tekinthető?
Használjunk most néhány tetszőleges értéket: tételezzük fel,
hogy a szívbetegség kockázata megemelkedik 20 százalékkal, ha
az LDL-szinted magasabb, mint 3,4, de csökken 150 százalékkal,
ha az inzulinod 3 alatt van. A szívbetegség kockázata további 85
százalékot csökken, ha a derekad kerülete kisebb, mint a
testmagasságod fele, és további 120 százalékot csökken, ha a C-
reaktív fehérjéd (egy gyulladásos marker) szintje 1,0-nél kisebb.
Ebben az elméleti szituációban a szívbetegséged kockázata
igazán csekély lenne. Erre persze sokan szívesen dobnák be azt
az ötletet, hogy érdemes lenne még tovább mérsékelni a
kockázatot azáltal, hogy csökkentjük a koleszterinszintet
gyógyszerekkel, vagy esetleg egy alacsony zsírtartalmú (low-fat)
étrenddel. Ez a stratégia természetesen előnyös is lehet –
feltéve, hogy minden más tényező is pozitív marad. De mi van
akkor, ha nem? Mi van akkor, ha a low-fat étrend hatására az
inzulinszinted megemelkedik, vagy a C-reaktív fehérjéd szintje
megnő? Mi van akkor, ha a gyógyszer mellékhatásai
következtében meghízol kissé, és megnő a derekad kerülete?
Ezekkel a kérdésekkel bizony foglalkoznunk kell.
Ráadásul hatalmas mennyiségű bizonyíték
támasztja alá azt is, hogy a szívbetegségre a
koleszterinszintnél jelentősebb hatással vannak
olyan egyéb tényezők, mint például a
hiperinzulinémia, a gyulladásos folyamatok
mértéke, valamint a trigliceridszint. Vizsgáltak
egy igencsak érdekes csoportot is, amelynek tagjai egy olyan
genetikai elváltozásban szenvedtek, amely egy családi
hiperkoleszterinémia néven ismert betegséghez vezet.
Lényegében ezeknek az embereknek iszonyatosan magas a
koleszterinszintjük, és mégsem halnak meg szívbetegségben
gyakrabban, mint bárki más; az ebben a betegségben
szenvedőknél abszolút normális várható élettartam figyelhető
meg. Persze ha nem megfelelő az inzulinszintjük, az már egész
más történet – ott már beüthet a szívbetegség. Ez arra utal, hogy
a magas koleszterinszint önmagában nem elegendő ahhoz,
hogy szívbetegséget okozzon – ez nem meglepő, ugyanis az
emberi test elképesztően összetett rendszer, amelyre hatással
van egy tonnányi egymással összefüggő változó.
Dave Feldman – egy fantasztikus civil kutató – bemutatta,
hogy a koleszterinszint akár 2,6 pontos emelkedést is mutathat
néhány nap leforgása alatt, pusztán csak annak függvényében,
hogy az adott személy mit evett az elmúlt napokban. Egy
érdekes tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a
koleszterinszint egyhetes böjt hatására körülbelül 36
százalékkal megemelkedik. Ha abból a feltételezésből indulunk
ki, hogy a hús rossz, mivel megnövelheti a koleszterinszintet
(amire egyértelműen képes is), akkor, ha nem eszünk semmit,
az ugyanolyan rossz?
Az a feltételezés él a köztudatban, hogy az alacsony
koleszterinszint mindig hasznos, ugyanis segít megelőzni a
szívbetegséget – és mivel a szívbetegség az elhalálozások első
számú oka világszerte, erre érdemes összpontosítanunk.
Ráadásul véletlenül még van is pár király gyógyszerünk, amely
csökkenti a koleszterinszintet, és sok milliárd dollárt ér. (De
természetesen biztos vagyok benne, hogy az ilyen
gyógyszerekből származó bevétellel senki nem foglalkozik.)
Azonban mi a helyzet, ha a szívbetegség témakörétől
függetlenül vizsgáljuk a koleszterin funkcióját? Milyen szerepet
játszik a testünk működésében? Milyen hatással van a
bármilyen okból bekövetkező elhalálozások gyakoriságára? Mi
a helyzet olyan betegségekkel, mint például a rák és bizonyos
neurodegeneratív betegségek? Egész könyveket szentelnek
ennek a témának, de én most csak röviden fogok kitérni rá.
(Hidd el, nagyon szeretnék már steakekről beszélni, de legalább
említés szintjén foglalkoznom kell ezekkel a dolgokkal is.)
Az egész tested – minden egyes sejted – tartalmaz
koleszterint. Ez jelenti a fő különbséget egy növényi és egy állati
sejt között. (Sokszor nevettem azokon a hirdetéseken, amelyek
növényi alapú termékeket „koleszterinmentes” megjelöléssel
reklámoztak. Minő meglepetés, hiszen növényi alapúak.) Az
agyad a test teljes koleszterinszintjének körülbelül 25
százalékát használja fel, és számos hormon is ebből származik.
A koleszterin a tested minden egyes sejtjének szerves része.
Könnyedén lehet találni olyan tanulmányokat, amelyek az
alacsony koleszterinszintet összekapcsolják a depresszióval, az
erőszakkal, az öngyilkossággal és a neurodegeneratív
betegségekkel. Egyes tanulmányok arról számoltak be, hogy
azok az emberek fiatalabb korban haltak meg, akiknek
alacsony volt a koleszterinszintjük. Egyes ráktípusok szintén
összefüggnek az alacsony koleszterinszinttel. A fertőzéses
betegségeket is nehezebb leküzdeni, ha alacsony a
koleszterinszintünk.
Ha felsorolnánk azokat a fő tényezőket, amelyek vélhetően
hozzájárulnak a szívbetegség kialakulásához, azt találnánk,
hogy a koleszterinszint relatív hatása valójában meglehetősen
alacsonyan található ezen a listán. Ha pedig aszerint
csoportosítod ezeket a tényezőket, hogy melyeket lehet a
leghatékonyabban módosítani gyógyszerekkel – nem pedig
életmódbeli változásokkal –, akkor a koleszterin máris a lista
tetejére ugrik. Nem meglepő módon sok milliárd dollárt
költöttek arra a tényezőre, ami gyógyszeresen módosítható, míg
az életmódbeli változásokkal csupán látszólag foglalkoznak.
Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az alacsony
koleszterinszint nem feltétlenül kedvező dolog. A magas
koleszterinszint is lehet persze problémás bizonyos esetekben,
de ez nem jelenti azt, hogy mindig ez a helyzet. Egyesek
továbbra is foglalkozni fognak ezzel a konkrét molekulával
vagy valamelyik lipid meghatározott szubfrakciójával, és
elképzelhető, hogy ez a tudásanyag idővel választ ad majd a
halhatatlanság kérdésére. De persze az is lehetséges, hogy
egyszerűen csak a szívbetegséget kiváltjuk rákkal, demenciával
vagy más hasonlóan szörnyű halálnemmel. A lényeg:
mindannyian jó eséllyel szívbetegségben vagy rákban fogunk
meghalni, függetlenül az általunk választott étrendtől. Például a
vegán és vegetáriánus életmódot követők esetében az
elhalálozás két leggyakoribb kiváltó oka a rák és a szívbetegség.
A szívbetegség sok embert öl meg, és az áldozatok többségének
„normális” a koleszterinszintje.
Elszomorít, hogy napi szinten hány embernek írnak elő
gyógyszert a koleszterinszintjük csökkentésére pusztán egy
egyszerű éves vérvétel alapján, bármiféle további vizsgálat
nélkül. A koleszterincsökkentők túlzott mértékű előírása
nagymértékben az orvosok idő- és képzettséghiányára
vezethető vissza. Nem számít, hogy szinte akár egyáltalán nincs
zsír a testeden, jobban érzed magad, mint valaha, kiváló a
vérnyomásod és minden más metabolikus markered – ha az
éves vérvizsgálat magas koleszterinszintet tár fel, bármiféle
kommentár nélkül ugyanúgy gyógyszert fogsz kapni. Szerintem
ez elfogadhatatlan, és egyértelműen rendszerszintű lustaságra
utal. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az emberi szervezet
hihetetlenül összetett rendszer, és folyamatosan sokkal több
dolog történik benne, mint amit a vérünkről készített
pillanatkép alapján fel tudunk tárni.
Manapság szerencsére már egyre több páciens kérdőjelezi
meg az orvosuk csípőből kivágott reakcióját, és szeretne többet
tudni a témáról. Ne feledd: senkinek sem számít annyit az
egészséged, mint neked magadnak. Utáljanak csak nyugodtan
azért, mert többet szeretnél tudni a témáról, és további
teszteket követelsz. Állítsd kihívás elé az orvosodat, így
kényszerítve rá a fejlődésre. Én magam is többet tanultam a
betegeimtől, mint a tankönyvekből valaha is.

Mi a helyzet a vécézéssel?

Most pedig térjünk rá a rostokra. Folyamatosan ezt hallani

mindenhonnan: „Ha nem eszel rostot, nem lesznek egészséges
bélmozgásaid.” Mindenki azt hangoztatja, hogy a rostok
elengedhetetlenek az egész bélrendszer és az emésztés
fenntartásához; a végső érv pedig az, hogy szükség van rájuk az
egészséges mikrobiomhoz. Biztosan vannak olyan tanulmányok
és elméletek, amelyek alátámasztják ezeket a kijelentéseket, de
könnyedén felhozhatnék példaként számos olyan megfigyelést,
amely gyökeresen ellentmond ezeknek.
Például számos húsevő emlősnek egyáltalán nem okoz
problémát a normál, rendszeres bélmozgások fenntartása
rostok teljes vagy csaknem teljes hiányában sem. Például a
kutyáim mindennap telepakolják a füvet annak ellenére, hogy
kizárólag húst esznek. (Néha azt kívánom, a rostok hiánya
bárcsak megakadályozhatná a folyamatos ürítéseiket; akkor
nem kellene magammal hurcolni a fekete zsákokat minden
alkalommal, amikor kimegyek a kertbe.) Tudom, mit mondasz
erre, és igazad is van: az emberek nem kutyák, és nem is
vagyunk húsevők (talán), úgyhogy nem kellene magunkat a
kutyákhoz hasonlítani. De számtalan olyan népcsoportot is
felhozhatok példának, ahol nem okoz problémát az ürítés
annak ellenére sem, hogy az étrendjük gyakorlatilag nem
tartalmaz rostokat.
Például nem rémlik olyan beszámoló,
miszerint a sarkköri felfedezőknek beöntést
kellett volna alkalmazniuk az eszkimó
populáción, amikor megérkeztek. Lehet, hogy az a
néhány bogyó, amit az eszkimók időnként
elfogyasztanak a nyár folyamán, egész évre biztosítja a
rendszeres bélmozgásokat. Feltételezések helyett azonban talán
érdemes megkérdezni, mi történik, amikor valaki hosszabb
ideig nem eszik rostokat. Az egybehangzó válasz erre az, hogy
egyáltalán nincsenek problémáik a bélmozgásokkal.
Rendszeresek és kellemesek, és a legtöbben arról számolnak be,
hogy soha nem volt még korábban ilyen jó a bélműködésük.
Egyes tanulmányok igazolják, hogy a krónikus szorulás
enyhíthető egy olyan étrenddel, amely egyáltalán nem
tartalmaz rostokat – akik pedig sok rostot esznek, azok körében
nagyobb arányban fordul elő divertikulózis.
Vajon miért hagyjuk figyelmen kívül ezeket a
megfigyeléseket, és támaszkodunk inkább a
táplálkozástudomány jó öreg beidegződéseire? Talán azért,
mert a táplálkozástudomány eredete összefügg a
vegetarianizmussal és egy vallásos csoporttal, amelynek tagjai
azért kezdték gabonapehellyel tömni a népet, hogy elfojtsák a
szexuális gondolataikat? Az olyan cégek, mint például a
Kellogg’s és más gabonacentrikus multik továbbra is
befolyásolják a táplálkozástudománnyal foglalkozó
szervezeteket a kutatások és dietetikus csoportok támogatása
révén. A szlogen pedig állandó: „Egyél rostot, tömd meg jól a
vastagbeledet, vécézz naponta háromszor, és tápláld csak
azokat a rostok után sóvárgó apró baktériumokat.” A vegán
életmód több prominens támogatójától is hallottam már olyan
kijelentéseket, hogy az embereknek naponta átlagosan
háromszor kellene vécézniük, a gyakori szellentések pedig
szintén természetesek, ez ugyanis a dolgok normál rendje.
Véleményük szerint az őseink egyáltalán nem foglalkoztak a
gázokkal, az idejük jelentős részét ugyanis a szabadban
töltötték. Tapasztalataim szerint ezt az elméletet a vegán
hátsójukból húzták elő. Semmilyen jutalomban nem fogsz
részesülni azért, mert neked voltak a legnagyobb bélmozgásaid
(akár méretben, akár mennyiségben).
Nem lenne szabad azt érezned, hogy fel vannak fúvódva a
beleid, és legszívesebben egész nap csak eregetnél. Mégis, miért
fejlődött volna ki bennünk egy olyan összetett emésztőrendszer,
ha folyamatosan csak fájdalmat és kellemetlen érzetet okoz? A
válasz az, hogy nem így alakult ki. A carnivore étrend egyik
leggyakoribb áldásos hatása a gázok szinte teljes hiánya.
Pontosan: aki húsalapú étrendet kezd követni, az nem fog
eregetni. Tisztában vagyok vele, hogy a srácok némelyike ezt
igazából hátrányként fogja fel, ugyanis büszkék rá, hogy a
metánágyújukkal könnyedén meg tudnak tölteni egy egész
szobát – de bízom benne, hogy az emberek többsége egy
étrendnél előnyként tekint arra, hogy a belei nem lesznek tele
tőle gázokkal.
Mint már korábban említettem,
tanulmányok szerint a rostok csökkentik a
koleszterinszintet; ez szuper hír, de azt is
mondtam, hogy az alacsony koleszterinszint
összefügg számos betegséggel, ideértve többek
között a demenciát, a depressziót és talán még a rákot is. Az
emberek nem képesek megemészteni a rostokat, a
bélrendszerünk ugyanis nem alkalmas erre a feladatra. Attól
még, hogy rostokkal teli ételeket lapátolunk be az
emésztőrendszerünkbe, és egyes baktériumok elkezdik
feldolgozni őket, ez nem jelenti azt, hogy a testünknek szüksége
lenne rájuk. Fogd fel így a dolgot: ha elkezdenénk földet enni,
akkor a vastagbelünk hamarosan tele lenne olyan
baktériumokkal, amelyek a földet szeretik. És ha abban
hinnénk, hogy a földevés jót tesz, akkor egész biztosan
találnánk egy olyan vegyületet, amit a földevő baktériumok
termelnek, és hasznos a számunkra. Ha azonban a dolgok
mélyére ásnánk, találnánk olyan vegyületeket is, amelyek
károsak a szervezetünkre. Korábban már felvetettem a
kutatások során jelentkező előítéletek témáját, és az étrend
részeként bevitt rostok pontosan olyan téma, ahol ezek az
előítéletek megfigyelhetők a tanulmányokban. Egyes kutatók
úgy vélik, hogy valamilyen pocsék epidemiológiai
tulajdonságok miatt a rostok jót tesznek az embereknek.
Ennélfogva olyan pozitív vegyületekre vadásznak, amelyek a
rostfogyasztás következtében kerülnek a szervezetünkbe, és
közben teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a kedvezőtlen
hatású vegyületeket. Elárulná valaki, hogy mégis, milyen
pozitív hatása van a metánnak a vastagbelünkre? Mi a helyzet
azzal a ténnyel, hogy a rostfogyasztás igazoltan fokozza a
divertikulózis kialakulásának kockázatát, a rostok elhagyása
pedig gyakran segít enyhíteni a régóta fennálló székrekedésen?
A rostok korlátozhatják a glükózszint kilengéseit; például ha
almalevet iszol, utána egy viszonylag tipikus számottevő
vérglükózcsúcsot tapasztalhatsz, ami egyértelműen rossz. Ha
rostokban gazdag almát eszel, a csúcs sokkal kisebb mértékű
lesz. Gondolj csak bele: ha az étrended húsból áll, ezáltal
elkerülheted a glükózszint étkezés utáni csúcsait is. Urk és
haverjai mégis miért tömték volna tele magukat rostos
ételekkel, ha azokból szinte egyáltalán nem tudtak kalóriát
nyerni, nehezen tudták volna megemészteni, és olyan íze lett
volna, mint egy kartonpapírnak? Nem volt ott nekik az
Amerikai Diabétesz Társaság, hogy meggyőzze őket: egyék csak
meg a szívműködést javító teljes kiőrlésű gabonákat és leveles
zöldségeket (amelyeket akkor még nem is termesztettek). Urk
inkább a zsíros, ízletes húst zabálta két pofára. Néha talán ettek
néhány édes bogyót, de biztosan nem állt neki rostokban
gazdag gyökereket és keserű leveleket enni, hacsak nem volt
teljesen kétségbeesve. Én legalábbis nem ettem volna ilyeneket,
hacsak egy túlbuzgó vegán nem beszélte volna tele a fejemet
fitotápanyagokkal, színes ételekkel és a – mellesleg szörnyen
definiált – kiegyensúlyozott étrenddel. Mégis, hogy a fenébe
lehet fenntartani egy kiegyensúlyozott étrendet, ha a
jégkorszakban élsz?
Talán még rémlik, hogy a Jerry Maguire – A nagy hátraarc
című filmben egy sportolót játszó Cuba Gooding Jr. ezt üvöltözi
a telefonba a szerződésének tárgyalásakor: Virítsd a lóvét! Azért
dobtam ezt most be, mert nem találok semmiféle tanulmányt a
carnivore étrend való életben történő alkalmazása során
kialakuló rossz bélműködésről, skorbutról és
tápanyaghiányokról. Ezért minden kritikusnak csak ennyit
mondanék: Virítsd a lóvét! Csakis az eredmények számítanak.
Amikor valaki azzal jön, hogy a rostok hiánya tönkrevágja a
bélrendszeremet, csak ennyit felelek rá: „Hogyan? Mutasd be,
milyen klinikai vizsgálatok igazolták ezeket a
következményeket.” Kizárólag olyan emberekről hallok, akik
javuló emésztésről számolnak be, és sokan hangoztatják, hogy
még soha nem érezték magukat ilyen jól a bőrükben.
Irritábilisbél-szindrómában és gyulladásos bélbetegségben
szenvedők esetében is jelentős javulás szokott előfordulni.
Márpedig ha ez a helyzet, akkor ezt mégis, hogyan lehet
átfordítani a belek egészségének romlására? Én csak egy
egyszerű orvos vagyok, de valahogy nem látom benne az
értelmet. A kritikusaim erre azzal szoktak jönni, hogy csak
beszámolókat hozok fel példaként – elvégre ha egy ilyen
beszámoló nem passzol az előzetes elképzeléseinkbe, akkor
figyelmen kívül kell hagyni. De mi lenne, ha nem hagynánk
figyelmen kívül ezeket az eseteket, és a gyógyszeripari
szponzorok helyett inkább a pácienseinkre figyelnénk?
Minél többet tanulok a táplálkozástudományról, annál
inkább meg vagyok győződve róla, hogy az alapjai a vallásban
épp annyira gyökereznek, mint a tudományokban. Gondolj csak
bele: amikor valaki szenvedélyesen hisz az étrendjében, az
gyakran erős kulturális és etikai alapú érzelmeket válthat ki.
Mindig megdöbbent, egyes táborok hogyan kapaszkodhatnak
ennyire elvakultan az egészséges táplálkozással kapcsolatos
régóta fennálló hiedelmekbe. Más területeken ez nem igazán
jellemző. Például ha a bútorasztalos szakmáról beszélünk, az a
legtöbb embernek nem nyomja fel annyira a vérnyomását,
ugyanis kevés embert ráz meg érzelmileg annyira, hogy egy
bútor cseresznyéből vagy juharból készült. Amikor viszont arról
beszélünk, hogy egy steaket vagy egy tál zöldséget kellene enni,
az emberekből nagyon könnyen előbukkan a vadállat.

Mi a helyzet a vesék egészségével

és a köszvénnyel?

Akik mentálisan arra vannak ráhangolódva, hogy kerülni kell a

fehérjéket, gyakran jönnek olyan kijelentésekkel, hogy a fehérje
károsítja a veséket – különösképpen akkor, ha állati eredetű. De
honnan jött ez az elmélet? Nos, egész biztosan nem emberek
tanulmányozásából. A világcsúcstartó ultramaratonista Zach
Bitterrel közös podcastomban dr. Stuart Phillipsszel, a fehérjék
terén a világ egyik vezető szaktekintélyével beszélgettük, és
szóba került ez a téma is. Elmondása szerint ez a fenti félreértés
néhány kutató patkányokkal végzett kutatásán alapult, de
emberekkel végzett tanulmányok soha nem vezettek ilyen
eredményre.
A fehérjék nem károsítják a veséket, a
károsodott vesékből azonban szivároghat a
fehérje, ami hozzájárulhat a fehérjék és a vesék
közti kapcsolatot illető zavarhoz. Sok orvos is
tényként fogadta el a veséket károsító fehérjék
mítoszát annak ellenére, hogy szinte semmiféle tudományos
alapja nincs a dolognak. Más tévhitekhez hasonlóan erre is igaz,
hogy pusztán bele kell tekinteni a táplálkozástudomány
epidemiológiájának kincsesládájába, és biztosan lehet
összefüggést találni egy fehérjében gazdag étrend és a
vesebetegség megnövekedett előfordulása között – de mint
minden más esetben, itt is fel kell tenni a kérdést: „Vajon ez
mindenkire igaz?” Tapasztalataim szerint a fehérjében gazdag
carnivore étrend követőinél egyáltalán nem fordulnak elő
veseproblémák. Nem azt állítom persze, hogy aki carnivore
étrendet követ, annak soha nem lesznek veseproblémái – azok
ugyanis számos okból kialakulhatnak. De nem gondolom, hogy
egy húsalapú étrend veseproblémákat okozna. Sőt, ismerek
olyan eseteket is, ahol a vesék krónikus diszfunkciója még
javulni is kezdett a hatására.
 Gondoljunk csak bele: őseink olyan környezetben éltek, ahol
jó eséllyel a nagy mennyiségű húsfogyasztás volt a megszokott.
Számos történelmi bizonyíték áll rendelkezésre olyanokról,
akik rengeteg húst fogyasztottak, és ezek egyike sem számol be
arról, hogy veseproblémák alakultak volna ki bárkinél is. Mint
már korábban említettem, a Lewis és Clark vezette expedíció
tagjairól feljegyezték, hogy naponta négy és fél kiló húst ettek.
Napjaink versenyevői időnként tíz kiló húst is megesznek
egyszerre anélkül, hogy szétcsapnák vele a veséjüket. A helyzet
az, hogy ha a fehérje valóban károsítaná a vesénket, akkor már
réges-rég kihaltunk volna.
A húsfogyasztás kapcsán szintén elterjedt mítosz, hogy
köszvényt okoz. Ez a tévhit arra az időre vezethető vissza,
amikor a köszvény „a gazdagok betegsége” néven volt ismert.
Mivel a tehetősebbeknél gyakrabban diagnosztizáltak
köszvényt, mint a szegényebbek körében, és a gazdagok voltak
azok is, akik megengedhették maguknak a különféle húsokat,
kialakult az az elképzelés, hogy a húsfogyasztás okozza a
köszvényt. De mennyire támasztják ezt alá azoknak az
embereknek az esetei, akik kizárólag húst esznek? Nos, nem
alakul ki náluk köszvény – ha pedig már ettől szenvednek,
amikor hozzákezdenek a carnivore étrendhez, akkor jó eséllyel
el is múlik.
Az az egyik legszebb dolog a carnivore étrendben, hogy
segítségével a dolgok letisztulnak. Lehet itt vagdalkozni az
értelmetlen epidemiológiával, és fel lehet használni kérdéses
alkalmazhatóságú állati tanulmányokat a húsevés valamilyen
hatásának alátámasztására, de a legegyszerűbb megoldás az, ha
olyan embereket vizsgálunk, akik kizárólag húst esznek. Ha
szemügyre veszünk olyan húsevő népcsoportokat, mint például
a maszájok, a mongolok vagy a számik, az tűnhet fel, hogy nem
igazán szenvednek köszvénytől. Manapság gyakran találkozom
olyan köszvényes emberekkel, akik megpróbálkoznak a
húsalapú étrenddel – és néhány hónapon belül a köszvény
emléke már a múlt ködébe vész.
De mi volt akkor a helyzet a több száz évvel
ezelőtti gazdag srácokkal? Miért alakult ki náluk
köszvény? Nos, azért, mert hozzáfértek
valamihez, amihez a szegények nem: cukorhoz!
Emellett alkoholt is fogyasztottak, a cukor és az
alkohol pedig hatékonyan képes elősegíteni a köszvény
kialakulását. A köszvényről a hagyományos vélemény az, hogy
a húgysav szintjének emelkedése váltja ki, ugyanis ha egy
köszvényes szövetet mikroszkópos vizsgálatnak vetünk alá,
húgysavkristályokat fogunk találni benne. Az évek során
számos köszvényes páciensem volt, és távolítottam el hatalmas
köszvényes csomókat (ezek lényegében hatalmas, kinézetük
alapján fogkrémre hasonlító kristálylerakódások a bőr alatt) a
test minden részéből. Egyik köszvényes páciensem sem
említette, hogy carnivore étrendet követne. Tisztában vagyunk
vele, hogy az étel lebontásakor purin keletkezik, amely
fokozhatja a húgysavtermelést. A hús jellemzően sok purint
tartalmaz, így a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy
a hús okozza a gazdagok betegségét. Ezzel a gondolatmenettel
csak az a probléma, hogy a legtöbb étel hatására purin
termelődik, a magas húgysavszint pedig nem feltétlenül vezet
köszvényhez. Más betegségekhez hasonlóan a köszvény sem
alakul ki olyan egyszerűen. Vajon a magasabb húgysavszint
nagyobb problémát jelent, ha gyulladásos folyamatok vannak a
testünkben? És ha igen, vajon mi okozza a gyulladást? Mi a
helyzet a hiperinzulinémiával (túl magas inzulinszint)? Mivel a
testünk rendkívül összetett rendszer, a köszvényhez hasonló
problémákat több nézőpontból is meg kell vizsgálnunk.
A fruktóz a kristálycukor alapvető alkotóeleme, 50
százalékát adva a szukróz molekulának; a másik 50 százalék
pedig glükóz. Megfigyelték, hogy a fruktóz fogyasztásának
növekedésével megemelkedett a köszvény előfordulási
gyakorisága is. Ráadásul a fruktózfogyasztás növekedésével
megemelkedett a gyulladásos markerek értéke, valamint a
húgysavszint is. Az alkohol szintén jelentős mértékben
hozzájárul a húgysavszint emelkedéshez. A fruktózhoz
hasonlóan a magasabb alkoholfogyasztás is megnöveli a
köszvény előfordulási gyakoriságát.
Figyelmeztetés: ha valaki köszvényben szenved, vagy erős rá
a hajlama, akkor a tünetek felerősödését tapasztalhatja a
ketogén vagy a carnivore étrendre történő áttérés átmeneti
fázisában. Ez a felerősödés vélhetően a korábban fennálló
gyulladásos állapot és a táplálkozás által elért ketózisos
állapotba való belépés kombinációjára vezethető vissza – vagy
pedig arra, hogy a húgysavszint átmeneti emelkedése rövid
ideig fokozza a köszvény intenzitását. Miután az illető sikeresen
áttért a húsalapú étrendre, a köszvény jellemzően enyhül, vagy
akár el is múlik.

Mi a helyzet a rákkal?

Egyes kutatók azzal a kijelentéssel álltak elő, hogy a vörös hús

fogyasztása vastagbélrákot okoz. 2015-ben az Egészségügyi
Világszervezet (World Health Organization – WHO) azt állította,
hogy a vörös hús 2. kategóriás karcinogén – ezáltal a
vastagbélrák kialakulásának kockázati tényezői szerint a
dohányzással azonos kategóriába sorolta. A relatív kockázat 17
százalék volt a vörös hús és 18 százalék a feldolgozott hús
esetében.
Kutatók világszerte számos okból is kritizálták ezt a
kijelentést. Az International Agency for Research on Cancer
(IARC) független megfigyelői is felügyelték a folyamatot, és a
WHO kijelentése kapcsán hangsúlyozták, hogy nem volt
konszenzus a döntést illetően, ugyanis a résztvevőknek
körülbelül a 30 százaléka nem értett egyet vele. Nagyjából
nyolcszáz tanulmányt vizsgáltak meg, de közülük csupán
körülbelül ötven támasztotta alá azt az álláspontot, hogy a hús
rákot okoz – a többi tanulmányt különféle okok miatt elvetették.
Dr. Georgia Ede óriási munkát végezve feldolgozta
ugyanazokat az adatokat, amelyeket az IARC említett, és
megállapította, hogy meglehetősen gyengék azok a
bizonyítékok, amelyek alátámasztják azt az állítást, miszerint a
hús rákot okoz. Dr. Ede kritikája a DiagnosisDiet.com oldalon
található – megéri elolvasni. Összefoglalva, megállapításai
szerint az adatok túlnyomó többsége epidemiológiai
forrásokból származik, márpedig ezek mindig is hajlamosak
egybemosni a valódi húsevőket azokkal, akik pocsék minőségű
hamburgereket, shake-eket és sült krumplit fogyasztanak. A
további kutatások többsége pedig patkányokkal végzett
kísérleteken alapult, amelyek során az állatokat genetikailag
úgy módosították, hogy rák alakuljon ki náluk, rákot kiváltó
gyógyszert adtak nekik, majd hússal és valamilyen toxikus
patkánytáppal etették őket. Ezek a típusú tanulmányok nehezen
alkalmazhatók egy normál emberre, aki húst tartalmazó
egészséges étrendet követ, és a legkevésbé sincsenek
összhangban egy tisztán carnivore ember étkezési szokásaival.
A patkányokkal és egerekkel végzett tanulmányok többsége sem
támasztotta alá azt a hipotézist, miszerint a hús rákot okoz – sőt
még egy olyan tanulmány is készült, amelynek eredményei arra
utaltak, hogy a szalonna valójában még segített is megelőzni a
vastagbélrákot. Dr. David Klurfeld – az IARC-panel egyik tagja –
nemrég nyilatkozott a folyamatról. Aggodalmát fejezte ki, hogy
az ellentmondó bizonyítékokat figyelmen kívül hagyták, a
folyamat résztvevőinek nagy része pedig vegán vagy
vegetáriánus volt, mégsem tüntették fel ezt a tényt a
tanulmányban.
Tételezzük fel, hogy a WHO által használt gyenge
bizonyítékok elegendők ahhoz, hogy azt sugallják: a rák relatív
kockázata 18 százalékos növekedést mutatott. Mit is jelent ez?
Nos, a teljes élethossz során a vastagbélrák kialakulásának
általánosan elfogadott kockázata 4 százalék. Ha a WHO
számításai helyesek, ez a kockázat 5 százalékra emelkedett.
Másképp fogalmazva: a WHO állítását alátámasztó adatok
alapján gigantikus, egyszázalékos növekedés volt megfigyelhető
a valódi kockázatban. Ez egy klasszikus példa arra, hogy
statisztikai humbuggal el lehet ijeszteni az embereket egy olyan
dolog fogyasztásától, amit valaki valamiért nem kedvel. Mint
minden esetben, itt is elmondható, hogy a húsfogyasztás nem az
egyetlen olyan tényező, amely fokozta a rák kialakulásának
kockázatát; megvizsgálhatnánk olyan faktorokat is, mint a
hiperinzulinémia, a hasi elhízás, valamint a krónikus gyulladás
(és ezáltal sokkal rémisztőbb képet festhetnénk).

RELATÍV KOCKÁZAT ÉS VALÓDI KOCKÁZAT

Egy példát hozok a relatív és a valódi kockázat közti különbség
megértéséhez. Ha valaki magasabbra nő, és emiatt annak a kockázata, hogy
villámcsapás éri, 1:1 000 000-ról 2:1 000 000-ra nő, ez azt jelenti, hogy a
relatív kockázat megduplázódott (100 százalékkal megnőtt), ami elég
ijesztően hangzik. Ha azonban megvizsgáljuk a valódi kockázat változását, a
különbség csupán 0,00001 százalék, ami már sokkalta kevésbé hangzik
rémisztően.

Meglátásom szerint kétféleképpen lehet közelíteni a WHO

nyilatkozatához: megkérdőjelezheted a WHO eredményeit a
gyenge minőségű tudományos háttér miatt, vagy kontextusba
helyezheted az eredményeket más tényezőkkel együttesen,
hogy meghatározd az összesített kockázatodat. A carnivore
étrend követői gyakran számolnak be javuló inzulinszintről, a
hasi elhízás csökkenéséről, valamint a gyulladásos folyamatok
jelentős enyhüléséről. Az egészet egybevéve jó eséllyel azt
tapasztalhatod, hogy a vastagbélrák összesített kockázata a
carnivore étrendet követve valójában csökken. Ne feledd: az
asszociációs adatok esetén mindig fel kell tenni a kérdést: vajon
ez mindenkire igaz? Talán nem kellett volna lenyomni mérgező
patkánytápot és steaket azoknak a patkányoknak torkán,
amelyeket genetikailag úgy módosítottak, hogy rák alakuljon ki
náluk, és a rák fejlődését elősegítő gyógyszereket kaptak. Ehhez
hasonlóan akik egész életükben cukrot, növényi olajokat és
finomított gabonákat fogyasztanak, amelyek hatására
inzulinrezisztenssé és elhízottá válnak, talán hasznos lenne, ha
kerülnék a tripla hamburgereket, valamint a hozzájuk tartozó
sült krumplit és shake-et.

ELLENTMONDUNK A WHO-NAK
Ázsiában a vörös hús és a feldolgozott hús (függetlenül attól, hogy sült vagy
nyers) fogyasztása gyakorlatilag nincs hatással a végbélrák kialakulására.
Vajon azon a kontinensen mágikus módon máshogy hat a hús, mint Észak-
Amerikában? Nem valószínű, különösen azért nem, mert a vörös hús
többségét az Egyesült Államokból importálják Ázsiába. Akkor az ázsiaiaknak
speciális húsálló génjeik vannak? Az sem túl valószínű, ugyanis amikor
ázsiaiak Amerikába emigrálnak, a betegségeknek, az elhízásnak és a rák
kialakulásának kockázata megemelkedik a körükben. Talán a végbélrák
kialakulásának Észak-Amerikában megfigyelhető magasabb kockázata azzal
a sok elfogyasztott szemét étellel függ össze, nem pedig a hússal.
(Megjegyzés: csak körülbelül 4,5 milliárd ember él Ázsiában, szóval biztosan
észszerű döntés figyelmen kívül hagyni az adataikat.)
Mi a helyzet a megfelelő tápanyagbevitel
fenntartásával?

Az étkezés alapvető célja lényegében kettős: energiaforrást

jelent, valamint biztosítja a strukturális alkotóelemeket az állati
eredetű sejtjeink létrehozásához és fenntartásához. Nincs
szükségünk a növényekből semmire ennek a két célnak az
eléréséhez. Minden, amire az állati eredetű sejtjeidnek
szükségük van, megtalálható más állati eredetű sejtekben.
Ennyire egyszerű. A tested nem igényel emészthetetlen növényi
rostokat és klorofillt. A növényi eredetű antioxidánsok, amelyek
csupán minimális mértékben tudnak felszívódni, szintén
szükségtelenek. Kizárólag állati eredetű sejtekre van szükséged
– ennyi az egész! Az állati eredetű sejtjeid által hasznosított
tápanyagok megtalálhatók más olyan állatok sejtjeiben,
amelyek ugyanazokat a tápanyagokat hasznosítják. Hogy
mennyire van szükséged belőlük, az csupán mennyiségi, nem
pedig minőségi kérdés. Meglepő módon a tápanyagok megfelelő
mértékét még meg is tudod állapítani, ugyanis van egy étvágy
nevezetű képességed, amely megmondja, mikor kell többet
enned. Nagyon egyszerűen működik ez az egész, és a bolygó
összes többi állata is ugyanezt a visszajelző rendszert használja.
De mi létrehoztunk olyan dolgokat, mint például az ajánlott
napi bevitel, és dietetikusok egész armadája próbálja
megtanítani, miként tudjuk elérni ezeket a mágikus értékeket –
annak ellenére, hogy lényegében találgatásokon alapulnak.
Továbbra sem győzöm hangsúlyozni: a táplálkozástudomány
olyan alapvető feltételezéseken alapul, amelyeket soha nem
teszteltek átfogóan. A carnivore étrend közvetlenül kihívás elé
állítja ezeket a nem tesztelt feltételezéseket, így fokozatosan
egyre több új bizonyítékhoz jutunk a helytállóságukról.
Vegyük például azt, hogy miként állítja
kihívás elé a carnivore étrend az
antioxidánsokkal kapcsolatos feltételezéseket.
Mindenki azt hangoztatja, hogy
antioxidánsokban gazdag ételeket kell enni, de vajon tisztában
vagy vele, hogy az emberi test önállóan is képes ezeket
előállítani? A testünk által termelt antioxidánsok igen
hatékonyan képesek működni. A növények is termelnek
antioxidánsokat, amelyek szintén remekül működnek – a
növények számára. Talán meglep az a hír, hogy a növényi alapú
antioxidánsok gyakorlatilag értéktelenek az emberi test
működése szempontjából. Ez az igazság. Ablakon kidobott pénz
volt minden dollár, amit az évek során a legfrissebb
bogyósgyümölcs-alapú csodaételekre költöttem. Sőt egyes
tanulmányok szerint a növényi alapú antioxidánsok még
potenciálisan károsak is lehetnek az emberekre. Más
tanulmányok kimutatták, hogy egy alacsony szénhidráttartalmú
étrendhez adaptálódva fokozzuk az endogén antioxidáns-
termelésünket – szóval, ha több antioxidánsra vágyunk,
egyszerűen csak kevesebb szénhidrátot kell ennünk, valamint
esetleg az edzés sem árthat.
A húsevéssel kapcsolatban az egyik leginkább zavarba ejtő
tévhit az, hogy csökkenti a várható élettartamot. Ezt a vádat
széles körben terjesztik a vegán életmód elkötelezett hívei,
akiknek erős hajlamuk van a valóság eltorzítására, valamint
olyan tanulmányok kicsemegézésére, amelyek alátámasztják az
etikai alapú hiedelmeiket. Szinte kivétel nélkül egy olyan
epidemiológiai tanulmányra támaszkodnak, amely egy gyenge
asszociáción kívül egyértelműen képtelen bármit is igazolni. A
kedvenceik azok a tanulmányok, amelyek a Loma Linda-i
Egyetemről és az adventista egészségügyi rendszerből
származnak – ezeknek az intézményeknek az alapjai
elválaszthatatlanul összefonódnak egy olyan vallásos
filozófiával, amely a vegetarianizmust támogatja. Vajon erre rá
lehet fogni, hogy lehetséges elfogultság vagy érdekellentét? Azt
mondom, naná! Hosszan sorolhatnánk olyan aktuális
tanulmányokat, amelyek nem találtak eltérést a húsevést kerülő
és a húsimádó emberek élettartamának hossza között.
Két népcsoportot kiválasztva eltérő eredményekre
juthatunk. Az egyik ilyen csoportot a múltbeli eszkimók
alkotják, akik nagyrészt betegségek nélkül töltötték az életüket,
mégis rövidebb volt a várható élettartamuk, mint nem őshonos
szomszédaiké, a másik csoportot pedig Hongkong lakói, akik
világszerte a legtöbb húst fogyasztják, és a leghosszabb
élettartamú emberek közé tartoznak. Az eszkimók
nyomorúságos szegénységben és zsúfolt körülmények között
élnek, ráadásul nagyon sokan dohányoznak közülük, ezek
egyaránt hozzájárulnak a rövidebb várható élettartamhoz.
Ezzel szemben Hongkong lakói szédületes gazdagságban és
biztonságban élnek. A hosszú várható élettartamuk
természetesen nem azt bizonyítja, hogy a húsfogyasztástól
tovább élünk, de egyértelműen nehéz olyat állítani, hogy a hús
megrövidíti az életünket. A tanulság ebből csak az, hogy a
gazdagság hosszú élethez vezet, míg a szegénység – nem pedig a
hús – megrövidíti az élettartamot.

4.2. ábra (forrás: Japán Egészségügyi, Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium)

Lehetséges, hogy a húsalapú étrend más tényezőktől

függetlenül is magasabb várható élettartamot vagy jobb
egészséges élettartamot eredményez? Nos, számos megfigyelés
alapján egész biztosan felállíthatunk egy ilyen hipotézist.
Tisztában vagyunk vele, hogy a karnozin – egy olyan molekula,
amely bőségesen megtalálható a húsban – talán a
legerőteljesebb eszköz az oxidatív stressz csökkentésére és az
úgynevezett előrehaladott glikációs végtermékek (AGE)
kialakulásának megelőzésére, mely faktorok szerepet játszanak
az öregedés folyamatában. 2016-ban a Nutrition Journalban
publikáltak egy érdekes tanulmányt, amelyben a telomerek
hosszát vizsgálták, és azt találták, hogy a vörös hús volt az
egyetlen olyan étel, amely pozitív hatással volt a működésükre.
A telomerek a DNS-láncunk végén találhatók, és egyes tudósok
szerint a segítségükkel kiválóan lehet mérni a sejtszintű
öregedés mértékét. Kutatók emellett kapcsolatot tártak fel az
erő, valamint az egészséges élettartam és a várható élettartam
között is. Egy állati fehérjékben gazdag étrend segít az erő
fenntartásában és fejlesztésében. Az általános metabolikus
egészség szempontjából az látható, hogy az inzulin hatással van
számos, életmódból fakadó betegség kialakulására, és azon
laboratóriumi kísérletek révén, amelyek a betegség
visszaszorításának lehetőségeit vizsgálták, nyilvánvalóvá vált,
hogy a húsalapú étrend nagymértékű javulást okozhat az
inzulinfunkcióban.
Az egyik legviccesebb és legkétségbeesettebb kísérlet az
állati eredetű ételek fogyasztásának visszaszorítására a People
for the Ethical Treatment of Animals (PETA) által nemrégiben
indított kampány, amely azt állítja, hogy húsfogyasztás
impotenciához és a szexuális élet tönkremeneteléhez vezet. Ez
azért is különösképpen vicces, mert hajszálpontosan ennek az
ellenkezője történik. Elég csak a Kellogg testvérekre
gondolnunk, akik a 19. század végén azért próbálták eltiltani az
embereket a húsevéstől, mert az köztudottan vágyfokozó
hatású. És ami akkoriban igaz volt, az jelenleg is fennáll –
folyamatosan találkozom olyan férfiakkal és nőkkel, akiknek a
carnivore étrend újratöltötte a libidóját és a szexuális
funkcióját. Ez a tévhit tehát szintén azokon az értéktelen
epidemiológiai tanulmányokon alapul, amelyek egybemossák a
„hamburger, sült krumpli és shake” tömegeket az egészséges
húsok fogyasztóival. Akik a sztenderd amerikai étrendet
követve szemét kajákat esznek, azoknál gyakran alakulnak ki
keringési problémák. Ráadásul sok húsevő is szokott szemét
kajákat is enni. Ennyire egyszerű az egész: egyél húst, ne pedig
szemetet (mint egy igazi húsevő), és nem lesz probléma. Ha
viszont a hús mellé szemét kajákat is eszel (vagy ami még
rosszabb: csak az utóbbit eszed), akkor bizony a dolgok idővel
rosszra fognak fordulni.
5. FEJEZET

HÚS, A SZUPERÉTEL
Beszéljünk egy kicsit a húsról. Világszerte számos
kultúra nagy becsben tartja, egyes civilizációk pedig
állatáldozatokkal igyekeztek elnyerni az isteneik kegyeit.
A bennszülött népek naponta több órán keresztül
vadásznak húsforrásra annak ellenére, hogy ehető
növények veszik körül őket. Egykoron a gazdagságot
abban mérték, hogy kinek hány marhája van, és a
húshoz gyakran csak a gazdagok férhettek hozzá – az
alsóbb osztályoknak be kellett érniük a maradékkal. A
fejlődő országokban – mint például Kína a maga
csaknem 1,4 milliárd lakosával – az egyre terebélyesebb
középosztály pedig már kiköveteli magának a húst.
Hogy miért ennyire állandó eleme a hús a legtöbb kultúrának?
Azért, mert az emberi élet szerves része. Ez az egyik legősibb
szükségletünk. A húsevés ugyanannyira létfontosságú a
túlélésünkhöz, mint a légzés. Ha nem biztosítunk a testünknek
megfelelő mennyiségű utánpótlást, akkor a szervezetünk
elkezdi felzabálni a szöveteinket, így kompenzálva a hiányt. A
kor előrehaladtával az emberek fokozatosan elvesztik a rágás
képességét, és emiatt nem tudják megfelelően megemészteni a
húst. Ekkor kezdődik meg a testszövetek lassú reszorpciója, és
alakulnak ki olyan problémák, mint például a szarkopénia (az
izomtömeg elvesztése). Csonttömeget is veszítünk, amely
körülbelül 40 százalékban fehérjéből áll. Az alapvető hormonok
és neurotranszmitterek termelése, valamint az alapszintű
sejtfunkciók elkezdenek leállni. Idővel pedig napjainkat a
fájdalom, a gyengeség és a kétségbeesés tölti ki. Gyakran az
életünk jelentős szakaszában gyógyszerekkel tudjuk csak
kontrollálni a tüneteket, és a pirulák segítenek megküzdeni a
mindennapi tevékenységeinkkel is – ráadásul hatalmas
összegeket költünk sokszor minimális hatékonyságú orvosi
kezelésekre is.
Akik már sikeresen adaptálódtak a húsalapú
étrendhez, gyakran számolnak be arról, hogy
két-három évtizeddel fiatalabbnak érzik
magukat. A krónikus fájdalmaik elmúlnak, az
életkedvük visszatér, a betegségeik pedig
megszűnnek, vagy legalábbis enyhülnek. Egyesek számára ezek
a változások szinte csodával érnek fel. Olyanoknál figyelhető
meg jelentős pozitív változás a mentális állapotban, akiket
korábban teljesen elhagyott az életkedvük, és krónikus
depresszióba süllyedtek. Hosszú idő után először boldognak
érzik magukat, és lelkesen tekintenek a jövőbe. Beszéljünk egy
kicsit arról, miért is alakulnak ki ezek a változások.
A hús hatalmas mennyiségben tartalmaz tápanyagokat –
annak ellenére, hogy sokan leszólják a koleszterin- és
telítettzsírsav-tartalma miatt (amelyek csak úgy mellesleg az
emberi test alapvető alkotóelemei). Mint egy korábbi fejezetben
már említettem, a hús lényegében ugyanazokból az elemekből
áll, mint mi magunk. Tudom, ez sokak számára újszerű
megközelítés, de gondolj csak bele egy pillanatra, és ne
foglalkozz az epidemiológiára és a hibás alapokon nyugvó RDA-
rendszerre támaszkodó „ismeretekkel”. Ha össze akarsz
szerelni egy kocsit, és az egyik oldalon autóalkatrészek, a
másikon pedig számítógép-alkatrészek hevernek, akkor vajon
melyik oldalt fogod választani? És vajon észszerű-e az a
feltételezés, hogy a testünk minden sejtjének ugyanazokra az
alapvető vitaminokra, ásványi anyagokra, zsírokra és
aminosavakra van szüksége – vagy esetleg lehet, hogy a máj
sejtjei más tápanyagokat igényelnek, mint az izomsejtek? A
helyzet az, hogy minden sejtünknek lényegében ugyanarra van
szüksége. Márpedig ha minden sejtünknek szüksége van az
adott tápanyagokra, akkor minden sejtünk tartalmazza is
azokat a tápanyagokat. Nincs rá szükség, hogy speciális sejteket
egyek a testem sejtjeinek táplálásához. Minden szükséges
tápanyagot meg tudok szerezni egy állati sejteket tartalmazó
rib-eye steakből, majd fel tudom használni ezeket a testem
szükségleteinek biztosítására. Magasan ez a leghatékonyabb
módja a testem táplálásának – feltéve, hogy eleget fogyasztok
belőle. Természetesen korlátozott mértékben hasznosítani
tudjuk a növényi eredetű tápanyagokat is, de ez a folyamat
sokkal kevésbé hatékony, mint a húsból kinyert tápanyagok
beépítése – ráadásul számos hátránya is van, ezekre a
következő fejezetben fogok kitérni.
A hús bővelkedik számos olyan vegyületben, amelyek
kizárólag – vagy szinte kizárólag – az állati eredetű ételekben
találhatók meg. Ilyen vegyületek többek között a karnitin, a
karnozin, a kreatin, a taurin, a retinol, valamint a B12-, a D3- és a
K2-vitaminok. Márpedig ezek a vegyületek elképesztő pozitív
hatásokat tudnak kifejteni.

Karnozin

A karnozin egy olyan dipeptidmolekula (ami annyit tesz, hogy

két aminosavat tartalmaz), amely nagy hatékonysággal képes
megakadályozni a glikációt, és segít az oxigén szabad gyökök
eltávolításában is. Képes hozzákötődni a fémionokhoz, és úgy
tűnik, hogy visszafogja a telomerek megrövidülését. A karnozin
antiglikációs tulajdonságai révén segíthet mérsékelni olyan
betegségek kialakulását, mint például az Alzheimer-kór, az
érszűkület és a vesebetegség. A karnozin sértetlenül képes
felszívódni az emésztőrendszerben, majd egy dipeptidszállító
molekula segítségével tud vándorolni a szervezetben. Az
izmokban található karnozin szintje jelentősen magasabb a
húsfogyasztóknál, mint a vegetáriánus társaiknál – márpedig
bizonyos tekintetben a karnozin lehet az egyik leghatásosabb
öregedésgátló molekula, amit csak ismerünk.

Glikáció olyankor következik be, amikor a cukormolekula (gyakran glükóz

vagy fruktóz) hozzákapcsolódik egy másik struktúrához. Jellemzően
fehérjékhez szokott kapcsolódni, de időnként zsírokhoz, valamint a DNS-ben
található nukleinsavhoz is. A kapcsolódás hatására az eredeti struktúra
eltorzul, elvesztve ezáltal a normál erejét és funkcióját.

Karnitin

A karnozinhoz hasonlóan a karnitin is szinte kizárólag állati

eredetű ételekben található meg, különösképpen a vörös
húsokban. A húsevőknek magasabb a karnitinszintjük, mint a
húsételeket nem fogyasztó társaiknak. A karnitinnak számos
potenciálisan pozitív hatása van a betegségek megelőzésében és
enyhítésében. Kimutatták, hogy képes mérsékelni az anémia
mértékét, különösképpen a vesediszfunkcióval összefüggő
anémia esetén. Kutatási eredmények arra utalnak, hogy a
segítségével a test jobban képes hasznosítani a glükózt is, és
elképzelhető, hogy csökkenteni tudja a diabéteszes perifériás
neuropátia tüneteit is. Szívrohamon átesett páciensek esetében
a karnitint a szívizom iszkémiájának elkerülésére használják, és
még azt is kimutatták, hogy a spermiumok minőségének
javításával segíthet a férfiak nemzőképességének
helyreállításában is. A karnitin emellett kulcsfontosságú
metabolikus szerepet tölt be a szabad zsírsavaknak a
mitokondriális membránon történő átjuttatásában is, ezáltal
elősegítve az energiatermelést. A karnitin tehát alapvető
alkotóelem, amelyet képesek vagyunk előállítani a lizin
nevezetű aminosavból – ezt pedig állati eredetű ételekből
tudjuk bevinni a szervezetünkbe.
A karnitinnel kapcsolatban az egyik aggály az, hogy
bizonyos bélbaktériumok át tudják alakítani trimetil-aminná
(TMA), amely később a májban átalakulhat az oxidált
formájává, a trimetilamin-oxiddá (TMAO). Állatkísérletekben a
TMAO fokozta az érelmeszesedés kockázatát, és egy
tanulmányban megfigyelték, hogy a magas szintje összefüggött
a szívbetegség kialakulásának magasabb kockázatával. A
tanulmány egyes kritikusai – köztük dr. Georgia Ede – állítják,
hogy a genetikailag módosított egereket a karnitin egy olyan
komplementer formájával táplálták, amely a húsban nem
található meg, a magas TMAO-szintű emberek étrendjével
kapcsolatban pedig nem álltak rendelkezésre információk.
Tehát lényegében fogalmunk sincs róla, hogy a húsevőknek – és
különösen a carnivore étrend követőinek – abnormálisan
magas-e a TMAO-szintjük, valamint hogy valóban a TMAO
okozta-e a panaszokat, vagy csak egy ártatlan bámészkodó volt.
Ráadásul a hal és a zöldségek – amelyeket jellemzően
„egészséges” ételeknek tekintenek – szintén igazoltan
megnövelik a TMAO szintjét, ami teljes mértékben aláássa az
egész „a hús a TMAO miatt káros” érvelést.

Egy, az Urology folyóiratban 2004-ben megjelent tanulmányban a

karnitin és a tesztoszteron hatásait vetették össze, és megállapították,
hogy a karnitin jobb erekciós kapacitást idézett elő, mint a tesztoszteron.
Talán ezért is lehetséges, hogy a carnivore étrend sok férfi követője számol
be megnövekedett szexuális funkcióról és libidóról.

Kreatin

A kreatin olyan kiegészítő, amely széles körben elterjedt a

sportolók körében, és alapos teszteléssel igazolták a pozitív
hatásait – és szintén kizárólag a húsokban található meg. A
húsevők körében magasabb kreatinszintet figyeltek meg,
kreatint fogyasztó vegetáriánusok pedig a kognitív funkciók
javulásáról szoktak beszámolni. Egy kis érdekesség: az
Alzheimer-kórban szenvedő pácienseknek alacsonyabb a
kreatinszintjük. Azoknál a szívelégtelenségben szenvedő
pácienseknél, akik kreatint kaptak, az általános
teljesítőképesség javulása volt megfigyelhető. 2-es típusú
cukorbetegségben szenvedőknél pedig kreatin hatására javult a
glikémiás kontroll mértéke, különösképpen akkor, ha még
edzettek is emellé.

Taurin
A taurin nagy mennyiségben található meg a húsokban és a
halakban, egy növényi alapú étrend azonban fájdalmasan
keveset tartalmaz. Nem túl meglepő módon a vegetáriánusok
esetében jelentősen alacsonyabb taurinszint volt megfigyelhető.
Állatkísérletekben a taurin csökkentette a szorongás mértékét.
Talán ez az egyik oka, ami miatt a carnivore étrend számos
követője tesz említést a nyugodt közérzetről és a szorongás
enyhüléséről.
A taurin a karnozinhoz hasonlóan segít meggátolni a
glikációt, egyszersmind erőteljes antioxidáns. Bizonyítékok arra
is utalnak, hogy a taurin csökkenti a diabéteszes vesebetegség
kialakulásának kockázatát.

Cink

Habár a cink nem kizárólag állati eredetű ételekben található, a

húsok sokkal nagyobb mennyiségben tartalmazzák, ráadásul
jobb a biohasznosulása is – továbbá számos növényben fitátok
vannak, amelyek meggátolják a cink felszívódását. Épp ezért a
vegánokban és a vegetáriánusokban jellemzően meglehetősen
alacsony a cink szintje. A cinkhiány gyerekek esetében
összefügg a tanulási nehézségekkel, a lehangoltsággal, valamint
a viselkedési problémákkal. Felnőtt férfiaknál a cink alacsony
szintje okozhat merevedési zavart és a spermiumszám
csökkenését is. A cinknek emellett kulcsfontosságú szerep jut az
inzulintermelésben is, cukorbetegek esetében pedig fokozza a
glikémiás kontrollt. Segít továbbá megelőzni a szívkoszorúér-
betegséget és a kardiomiopátiát is. A cink számos anyagcsere-
folyamatban fontos szerepet tölt be, épp ezért nem igazán tesz
jót a szervezetünknek a cinkhiányos állapot.

B12-vitamin

A B12-vitamin – vagy más néven kobalamin –

kizárólag állati eredetű ételekben található meg,
a szakértők pedig a húsfogyasztást kerülőknek
mindenképpen javasolják a B12-kiegészítő
fogyasztását. A B12-vitamin-hiány egyik gyakori
kiváltó oka a bélrendszer felszívódási zavara. A terhes vegán
nők 62 százalékánál, a vegán gyermekek 86 százalékánál,
valamint a vegán idősek 90 százalékánál figyeltek meg B12-
hiányt. A B12-hiány jellemzően az idegrendszerre hat, és anémia
kialakulásához is vezethet. Emellett összefügg számos
neurológiai betegséggel is – beleértve többek között a
demenciát –, és hozzájárul a depresszió erősödéséhez is. Nem
tehetek róla, de mindig jókedvem támad egy hatalmas, szaftos
steak elfogyasztása után – talán a B12 lehet ennek az oka.

Hemvas

A hemvas szintén olyan ásványi anyag, amely bőségesen

található a vörös húsokban, de teljes mértékben hiányzik a
növényi forrásokból. Nem meglepő módon egy vegetáriánus
nők bevonásával végzett 2015-ös tanulmányban azt
tapasztalták, hogy bizonyos mértékben mindegyiküknél
megfigyelhető volt a vashiány miatti anémia – ez a duplája a
mindenevő társaiknál megfigyelhető aránynak. Bizonyos
növények – mint például a leveles zöldségek, a szójabab és a
lencse – tartalmaznak ugyan nem-hemvasat, de emellett
fitátokat és oxalátokat is, amelyek korlátozzák a vas
felszívódásának mértékét. A vasnak számos funkciója van, de a
legfontosabbak az alábbiak: vörösvérsejtek termelése,
oxigénszállítás, valamint az immunműködés, a kognitív
funkciók és az energiatermelés támogatása.
A vashiány igazoltan problémákat okozhat a kognitív
funkciókban és a mentális egészségben, és általános
fáradtságérzethez vezethet. Ezek a tünetek kiegészítőkkel
enyhíthetők. Az alacsony vasszint összefügg a gyengébb
glikémiás kontrollal, valamint fokozza különféle ráktípusok –
mint például a hasnyálmirigy- és a veserák – kialakulásának
kockázatát. Ezzel szemben a túlzottan magas vasszint – ami
jóval ritkábban fordul elő – szintén számos negatív
mellékhatással jár. A gyulladásos folyamatok és a metabolikus
szindróma összefügg a magas vasszinttel, ráadásul ezek a
panaszok gyakran együtt jelentkeznek. A szigorú carnivore
étrendet követők beszámolói szerint a gyulladásos markereik
jellemzően rendkívül alacsonyak, a metabolikus markereik
rendkívül kedvezők, a vasszintjük pedig a normál
tartományban mozog annak ellenére, hogy nagy mennyiségben
fogyasztanak hemvasat.
Általánosságban kijelenthetjük, hogy akiknek az étrendje
tartalmaz húsféléket, azoknak optimálisabb a vitamin- és
ásványianyag-szintjük, mint a húsokat kerülő társaiknak, a
tápanyaghiánnyal összefüggő panaszok túlnyomó többsége
pedig a világ azon részein fordul elő, ahol hiánycikk a hús.
Azokban a szegény régiókban, ahol az emberek bőségesen
jutnak húshoz, ritkán lehet találkozni tápanyaghiánnyal, míg
azokon az elszegényedett területeken, ahol az emberek növényi
alapú étrendre kényszerülnek, sűrűn fordulnak elő fejlődési
rendellenességek és tápanyaghiánnyal összefüggő különféle
betegségek.
6. FEJEZET

A CSODÁLATOS NÖVÉNYEK
MÍTOSZA
Az az elképzelés, hogy a gyümölcsök és zöldségek jó
hatással vannak az egészségünkre, inkább alapul
hiedelmeken, mint valódi tudományos bizonyítékokon.
Mindannyian azt hallgattuk a szüleinktől, hogy meg kell
enni a zöldségeket, mert egészségesek. Márpedig a
legtöbb embernek komoly nehézséget jelent egy szülői
tanács figyelmen kívül hagyása. Elvégre mégis, miért
kényszerítenének rá a szüleink a zöldségekre, ha nem
lennének egészségesek? Sokan közülünk emlékeznek
még rá, hogy Popeye hatalmas spenótkonzervekből
nyerte a szupererejét, mielőtt megküzdött volna
ősellenségével, Blutóval – ez pedig segített még
 erősebben alátámasztani a szüleink zöldségekkel
kapcsolatos álláspontját.

A növények már körülbelül 700 millió éve élnek a bolygónkon,

és sikeresen túljutottak a különféle gombák, rovarok és más
állatok támadásain, mire az első emberek körülbelül
hárommillió évvel ezelőtt színre léptek volna. A növények
számtalan különféle védelmi rendszert alakítottak ki a fajuk
túlélése érdekében, ideértve a kémiai védelmi
mechanizmusokat is. Ha a vadonban sétálva te – vagy esetleg
ősünk, a jó öreg Urk – úgy döntöttél volna, hogy belakmározol
véletlenszerűen kiválasztott növényekből, akkor jó eséllyel
nagyon hamar igencsak beteg, vagy akár halott lettél volna. A
bolygónkon található körülbelül 400 ezer növényfajnak csak
egy nagyon apró töredéke fogyasztható az emberek számára. És
még ezek esetében is jellemzően csak a növény egy része ehető,
a többi gyakran káros hatású. Még manapság is viszonylag
gyakran fordulnak elő növények fogyasztása miatti
mérgezések.
Az élelmiszerboltokban található termékek
többsége még csak köszönőviszonyban sincs
azokkal a növényekkel, amelyek Urk és társai
számára elérhetők voltak ötvenezer évvel
ezelőtt. A keresztesvirágúak például
gyakorlatilag nem is léteztek, és Urk a leveles zöldségeket is jó
eséllyel elkerülte a szörnyen keserű ízük miatt. A gumós
zöldségek és más keményítőtartalmú „föld alatt tárolt
növények” nem voltak kimondottan ízletesek, és túlnyomórészt
rostos, kemény alkotórészekből álltak. A dióféléknek és
magoknak erőteljes védelmet nyújtott a kemény külső héj és a
különféle toxikus kémiai védelmi rendszerek. A feldolgozatlan
diófélék és babok a világ legveszélyesebb növényi alapú ételei
közé tartozhatnak. A növények ugyanis erősen védik az
utódaikat. A manapság elérhető gyümölcsöket pedig olyan
mértékben módosítottuk már, hogy Urk ősünk fel sem ismerné
őket.
Ahogy a nagy testű állatok körülbelül 25 ezer évvel ezelőtt
elkezdtek kihalni, az emberek egyre inkább rákényszerültek,
hogy kisebb, kevésbé zsíros állatokból jussanak energiához.
Emellett azonban más energiaforrásokat is kellett találniuk,
ezért megtanulták, miként lehet kiaknázni az egyre nagyobb
számban elérhető növényekben rejlő lehetőségeket.
Valószínűleg először a leginkább kalóriadús gyümölcsöket,
dióféléket és magokat kezdték el fogyasztani. Az őseink
vélhetően számtalan generáción keresztül kísérleteztek azzal,
hogy a növényeket besorolják a „meg fog ölni”, az „egy kicsit
beteg leszel tőle”, valamint az „úgy tűnik, rendben van, és az íze
sem olyan rossz” kategóriák valamelyikébe.
És ahogy telt-múlt az idő, egyre többen fogyasztották ezeket
az ételeket egyre gyakrabban és egyre nagyobb mennyiségben –
idővel pedig a mezőgazdaság kialakulásával, valamint a
gabonafélék domesztikációjával eltolódtak az arányok a
táplálkozásban, ami lehetővé tette stabilabb közösségek
kifejlődését. A nomád és pásztor életmódot elkezdték felváltani
a falvak és a városok. Abban az időben, amikor a növényeket
keresztezték, finomították és más módokon feldolgozták, hogy
ehetővé váljanak, még nem végeztek randomizált kontrollált
vizsgálatokat a hosszú távú biztonságosság meghatározása
céljából. Ha senki nem lett tőle azonnal beteg, akkor az adott
növényt ehetőnek nyilvánították.
Tisztában vagyunk vele, hogy a növények tele vannak
vegyületekkel – ezek egy része rovarirtóként funkcionál. Ha
ugyanezeket a növényi eredetű irtószereket napjainkban a
toxicitásukat vizsgáló szigorú teszteknek vetnénk alá, a
többségük egész biztosan nem kapná meg az engedélyt a piacra
lépéshez. Mivel azonban nincs olyan szabályozó szervezet,
amely az ételek „természetes összetevőit” vizsgálná, nem is
aggódunk miattuk.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy a kutatók soha nem
tanulmányozták ezeket a gyümölcsökben és zöldségekben
természetes módon előforduló vegyületeket. Sőt, számos
tanulmány foglalkozik ezzel a témával. 1990-ben a híres
toxikológus, Bruce Ames professzor a rovarirtó szerek
élelmiszeripari alkalmazását vizsgálta, és összevetette a
mesterségesen előállított és a természetes módon elérhető
vegyületeket. Meglepő módon Ames arra a megállapításra
jutott, hogy a legnagyobb mennyiségben elfogyasztott
rovarirtók valójában magukból a növényekből származnak.
Amikor pedig részletesebb vizsgálat alá vette ezeket az
anyagokat, azt tapasztalta, hogy a többségük rákot okozott az
állatkísérletek során. A rák potenciális kockázata miatt persze
még nem kell kerülni az összes gyümölcsöt és zöldséget, de
egyértelműen azt bizonyítja, hogy számos vegyület található a
növényi alapú ételekben, és egy részük káros hatásokkal is
járhat. A növények védelmi vegyületeinek potenciális
kockázataival azonban sokkal kevesebbet foglalkoznak, mint
például a túlzásba vitt cukorbevitellel, a finomított gabonákkal
és a növényi olajokkal – ez utóbbiakról ugyanis egyre többen
fogadják el, hogy problémákat okozhatnak. De ahogy egyre
többen tapasztalnak hatalmas javulást az autoimmun
betegségeik, a mentális problémáik és a krónikus
emésztőrendszeri panaszaik terén azt követően, hogy elhagyják
a növényi eredetű összetevőket az étrendjükből, felmerül annak
a lehetősége, hogy talán a növények potenciálisan káros
vegyületei még alacsony dózisú krónikus kitettség esetén is
hozzájárulhatnak a panaszaink kialakulásához. Mivel ritkán
(ha egyáltalán valaha is) vizsgálják az ilyen jellegű hatásokat,
hosszabb időnek kell eltelnie a kérdés megválaszolásához.
Eközben pedig egyre több különféle „idiopátiás betegséggel”
kell szembenéznünk – ez olyan betegségeket takar, amelyeknek
az okairól fogalmunk sincs, ezért jobb híján a balszerencsére, a
genetikára, esetleg a stresszre tudjuk fogni a dolgot.
Úgy korrekt, ha azt is megemlítem, hogy a
kutatók számos olyan epidemiológiai
tanulmányt készítettek, amelyek eredményei
alapján a fokozottabb gyümölcs-, zöldség- és
rostfogyasztás pozitív hatással van az
egészségünkre. Folytak olyan intervenciós kísérletek is,
amelyek ugyanerre utalnak. Vajon lehet ezekben igazság? Egész
biztosan, de attól még nem adnak választ arra a kérdésre, hogy
vajon a növényi eredetű ételek alapvetően egészségesek és
szükségesek-e. A tanulmányokat vizsgálva megfigyelhető, hogy
a kutatók mindig egy vegyes étrendet – gyakran a sztenderd
amerikai étrendet – értékeltek, így azt vizsgálták, hogy milyen
hatással van, ha a sok pocsék minőségű ételt kiegészítjük
gyümölcsökkel és zöldségekkel. Nem meglepő módon ha
kevesebb cukros, olajos, feldolgozott szemetet eszel, viszont
több gyümölcsöt és zöldséget, az pozitívan fog hatni az
egészségedre. De vajon készült-e olyan tanulmány, amely a
kizárólag húst tartalmazó vagy a húsalapú étrendet vetette
össze a növényi alapú étrenddel? Nem, még soha nem csináltak
ilyet. Ezért csak annyit feltételezhetünk, hogy a gyümölcsök és
zöldségek fogyasztása egészségesebb, mint egy olyan vegyes
étrend, amely többek között fánkot és chipset is tartalmaz.
Mekkora felfedezés! Erre aztán megérte elkölteni az adófizetők
pénzét.

A növények vegyi fegyverei

A gyakran fogyasztott növényekben található

vegyületek listája meglehetősen terjedelmes,
ezért nem fogom most felsorolni mindegyiket.
Kitérek viszont a leggyakoribbakra, így
bemutathatom a potenciális és dokumentált
hatásaikat. Ne feledd: ezeknek a vegyületeknek a többségét a
kutatók csupán kis mennyiségekkel vizsgálták, és vélhetően
soha nem fogjuk megtudni, milyen potenciális kereszthatások
és problémák kapcsolódhatnak még hozzájuk. Azt is fontos
megemlíteni, hogy bár egy adott vegyület problémát okozhat
valakinél, előfordulhat, hogy másnál nem vált ki ilyen hatást.

Oxalátok
Az oxalátok olyan meglehetősen elterjedt antitápanyagok,
amelyek megtalálhatók a leveles zöldségekben, némely
gyümölcsökben, diófélékben és magokban és még a sült
krumpliban is. A fogyasztásuk egészségi problémákat okozhat –
különösen magas dózis esetén. Az egyik legelterjedtebb panasz
a vesekő kialakulása, ez ugyanis gyakran oxalátokat tartalmaz.
A testben található oxalátkristályok tűszerű formát vehetnek
fel, és egyes kutatások a bélrendszeri panaszokért is őket teszik
felelőssé. A kristályok szivárgóbél-szindrómához és akár
autoimmun betegségekhez is vezethetnek. Érdekes módon az
oxalátok gyakran megtalálhatók olyan ételekben is, amelyek a
tipikus ketogén étrend részét képezik (például leveles
zöldségekben, mandulalisztben és keserű csokoládéban).
Amikor felhagyunk ezeknek az ételeknek a fogyasztásával,
előfordulhat, hogy megtapasztaljuk az oxalátok kiürülését, ami
számos különféle módon jelentkezhet: többek között kiütések,
ízületi fájdalmak és emésztőrendszeri zavarok formájában.

Lektinek
A lektinek – amelyekről nemrég dr. Steven Gundry könyvében
(The Plant Paradox) olvashattunk – meglehetősen elterjedt
növényi eredetű vegyületek, legnagyobb mennyiségben az
alábbiakban találhatók meg: gabonafélék, diófélék, kukorica,
quinoa, gyümölcsök, burgonyafélék, növényi olajok,
hüvelyesek, babfélék és tökfélék. A lektinekkel az a probléma,
hogy szivárgóbél-szindrómához vezethetnek, és vélhetően
hozzájárulnak az ezen szindróma hatására kialakuló további
panaszok fokozódásához is.

Glikoalkaloidok
A glikoalkaloidok a burgonyafélékben találhatók – ilyen például
a burgonya, a paradicsom, a padlizsán és a paprika. A
korlátozott számban rendelkezésre álló kutatási eredmények
arra utalnak, hogy ezek a vegyületek hatással vannak a
szivárgóbél-szindrómára, valamint különféle autoimmun
betegségekre (ilyen például a pikkelysömör). A
glikolalkaloidokat tartalmazó ételekről – de különösképpen a
burgonyafélékről – kimutatták, hogy fokozzák az irritábilisbél-
szindróma tüneteit.

Goitrogének
A goitrogének olyan vegyületek, amelyek negatívan hathatnak a
pajzsmirigy működésére. A pajzsmirigy-diszfunkció különösen
gyakori panasz nők esetében, és egyes kutatók szerint a
goitrogénekben gazdag ételek nagy mennyiségben történő
fogyasztása is szerepet játszhat ebben. Ezek a vegyületek nagy
mennyiségben találhatók meg többek között a szójában és a
keresztesvirágúakban. Annak az éveken át történő erőltetése,
hogy mindenképpen együk meg a brokkolit és a karfiolt, talán
nem tett jót a pajzsmirigyünknek.

Cianogén glikozidok
A cianogén glikozidok megtalálhatók számos elterjedt
alapanyagban – ilyen például a mandula, a lenmag, a holdbab, a
manióka és egyes magvas gyümölcsök (például cseresznye,
barack, szilva). Ciánmérgezés is kialakulhat, leginkább a
maniókagyökér fogyasztásának hatására, és ez esetenként akár
halálos is lehet. A tudósok azt feltételezik, hogy a ciánnak való
krónikus kitettség hozzájárulhat különféle krónikus betegségek
– mint például a pajzsmirigy-alulműködés és a neurológiai
zavarok – kialakulásához.

Fitinsav
A fitinsav megtalálható a gabonákban, a
magokban, a diófélékben és a hüvelyesekben.
Különféle ásványianyag-hiányokhoz vezethet –
különösképpen cink-, kalcium-, magnézium- és
vashiányhoz. Márpedig ezek az ásványianyag-
hiányok számos súlyos probléma előidézői
lehetnek – ilyenek például a szívbetegség, a depresszió, a
terméketlenség, az impotencia, a hajhullás és az
immunrendszer alulműködése. De a fitinsavnak pozitív hatásai
is vannak: csökkenti a vérglükóz szintjét, és visszafogja a
vesekövek kialakulását.

Proteázgátlók
A proteázgátlók megtalálhatók a legtöbb hüvelyesben
(különösképpen a szójában), a gabonafélékben, egyes
gyümölcsökben (például kivi, ananász, papaja, banán, füge és
alma), valamint némely zöldségekben (például fejes káposzta,
burgonya, paradicsom és uborka). A proteázgátlók
akadályozzák a fehérjék emésztésében szerepet játszó egyes
enzimek (mint például a tripszin) aktivitását, állatkísérletek
során pedig az alanyok növekedési zavarához vezettek. Ezzel
szemben arra is vannak bizonyítékok, hogy ezek a vegyületek
csökkenthetik a rák terjedését.

Flavonoidok
A flavonoidok – a növények pigmentanyagának alkotóelemei –
megtalálhatók a citrom- és narancsfélékben, a kakaóbabban, a
fekete áfonyában, a petrezselyemben, a hagymában és a
banánban. Kis mennyiségben akár hasznosak is lehetnek, de
magasabb dózisban genetikai mutációkat, oxidációt (ami
szabadgyök-termeléshez vezet), valamint csökkent
hormontermelést okozhatnak.

Szaponinok
A szaponinok megtalálhatók a hüvelyesekben, a babfélékben, a
fokhagymában, a lucernacsírában, a borsófélékben, a jukkában
és a spárgában. Ezek igazoltan emésztési zavarokhoz,
pajzsmirigyproblémákhoz és a vörösvérsejtek károsodásához
vezetnek. Jól hangzik!

Szalicilátok
A szalicilátok megtalálhatók számos gyümölcsben és
zöldségben, valamint egyes fűszerekben. Gyakran hozhatók
összefüggésbe különféle érzékenységi reakciókkal, amelyek
előidézhetnek asztmát, bélgyulladást és hasmenést.

A növények feltételezett ártatlansága

Több tucat egyéb vegyület is megtalálható még a növényekben,

és mindegyikkel ugyanaz a helyzet. A növény termel egy
vegyületet, és ez a vegyület egyes esetekben problémákat okoz,
míg más esetekben pozitív hatása van. A vegyületeket vizsgáló
tanulmányoknál gyakran figyelhető meg a megerősítő torzítás
annak érdekében, hogy alátámassza a zöldségek és gyümölcsök
pozitív hatásaival kapcsolatos epidemiológiát (és a szüleink
által sokat hangoztatott egyetemleges igazságokat). Számtalan
tanulmányt olvastam már ebben a témában, és szinte
nevetséges, ahogy szinte mindegyik ezzel indít: „Mind tisztában
vagyunk vele, hogy akik gyümölcsöket és zöldségeket esznek,
azok egészségesek lesznek.” Majd a szerző beszámol egy izolált
növényi összetevőt vizsgáló tanulmányról, amely bemutatja,
miért is hasznosak számunkra a gyümölcsök és a zöldségek.
Ezek a kutatók valójában egyáltalán nem tesztelik az adott
hipotézist – minden erejükkel azon vannak, hogy igazolják.
Ezért is vannak olyan kutatások, amelyek szerint a
keresztesvirágúak segítenek megelőzni a rákot; annak ellenére,
hogy az adatok egyértelműen megmutatják: csökkenthetik és
növelhetik is a rák előfordulásának gyakoriságát. Mivel
azonban a rendelkezésre álló epidemiológia állítása szerint a
keresztesvirágúak megelőzik a rákot, így az ezt megerősítő
adatokat preferáljuk, az ellentétes eredményt mutatókat pedig
figyelmen kívül hagyjuk.
Ha abban hittem volna, hogy a benzinivás
remek ötlet – mondjuk, azért, mert a nagyapám
azt mondta, hogy jó ötlet –, és elvégeztünk volna
egy kis esetszámú epidemiológiai kísérletet, az
arra az eredményre jutott volna, hogy a
benzinivók körében ritkábban fordul elő rákos eredetű
elhalálozás. Egész biztosan össze tudnék állítani egy másik
tanulmányt is ennek a konklúziónak az alátámasztására.
Például kitenyésztett rákos sejteket különféle dózisú benzinnek
tennék ki, amíg meg nem találom azt a mennyiséget, ami
meggátolja a rákos sejtek növekedését. Voilà – már meg is van
egy mechanisztikus módszer annak igazolására, hogy a
benzinivás egészséges, ugyanis csökkenti a rákos sejtek
kialakulásának valószínűségét. A szakirodalom telis-tele van
ilyen analógiákkal. Valaki megvizsgál egy izolált összetevőt egy
izolált környezetben, majd az eredményeket extrapolálja a
teljes emberi fiziológiára annak érdekében, hogy alátámasszon
egy epidemiológiai állítást.
Szerencsére van néhány olyan tanulmány, amely a növényi
alapú étrendnek az emberi fiziológiára, illetve a különféle
betegségek kialakulására gyakorolt hatását vizsgálja. Ismét meg
kell említenem dr. Georgia Ede-et, aki fáradságos munkával
rágta át magát a témával kapcsolatos szakirodalmon, az
eredményeit pedig a zöldségekkel kapcsolatos cikkében tette
közzé a weboldalán (Diagnosis: Diet). Körülbelül két tucat olyan
tanulmány érhető el, amelyek azt vizsgálták, hogy valódi egész
gyümölcsök és zöldségek milyen hatással vannak az emberekre
– nem pedig izolált növényi vegyületekkel dolgoztak
epidemiológiai vagy állatokkal/sejtkultúrákkal végzett
tanulmányok során. Ezeknek a tanulmányoknak az összesített
konklúziója szerint az egész gyümölcsök és zöldségek pozitív
hatása csupán mérsékelt, vagy egyáltalán nem szignifikáns.
Bizonyos esetekben a hatások még enyhén negatívak voltak,
jellemzően a zöldségeknél erőteljesebben, mint a
gyümölcsöknél.
A táplálkozástudományban újra és újra ugyanazokat a
hibákat követjük el: erősen támaszkodunk az epidemiológiára,
majd az állítások megcáfolása helyett újabb és újabb
tanulmányokkal igyekszünk igazolni őket. Ha megvizsgálsz egy
olyan epidemiológiai tanulmányt, amely azt mutatja be, hogy a
gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztó emberek egészségesnek
tűnnek, akkor könnyen arra a következtetésre juthatsz, hogy a
növényi alapú étrend követése az egészséges út. Ez abszolút
logikus gondolatmenet, és senki nem is hibáztathat emiatt. Ha
azonban felteszünk néhány kérdést, a dolgok egyből
érdekesebbé válhatnak. Mondjuk, a gyümölcsöket és
zöldségeket fogyasztók kerülik a nassolnivalókat, a
süteményeket és az üdítőket. Az is lehet, hogy ritkábban
dohányoznak, kevesebbet isznak, a kocsiban bekötik a
biztonság övet, gyakrabban edzenek, gazdagabbak, és szebb
környéken élnek. Ezek a tényezők – és még valószínűleg egy
tucatnyi más is – hozzájárulnak az „egészséges életmód
torzításhoz”. Ez lényegében annyit takar, hogy ha az életmódod
általánosságban véve egészséges, akkor az egészségi állapotod
javulása vajon milyen mértékben köszönhető más tényezőknek
és milyen mértékben a konkrét vizsgált ételnek. Az
epidemiológusok megpróbálják ugyan kontrollálni ezeket az
egyéb tényezőket, de valójában csak találgatni tudnak, hogy
melyik tényező milyen mértékben járul hozzá az összképhez.
Már korábban is felhoztam remek példákat olyan
helyzetekre, ahol az epidemiológia egy adott megállapításra jut,
míg a valódi élet egészen más eredményekkel szolgál. Például a
hús a feltételezések szerint káros, és megrövidíti a várható
élettartamunkat, de Hongkong lakosai több húst esznek, mint a
világ bármely más nemzete, mégis náluk a leghosszabb az
élettartam. Erre a megfigyelésre persze azonnal rá lehet vágni,
hogy „de nem is dohányoznak annyit; és gazdagok; és edzenek”,
és így tovább, és nincs is semmi probléma ezekkel az érvekkel.
Amikor azonban ugyanezeket az érveket hozzuk fel annak
kapcsán, hogy a gyümölcsök és zöldségek károsak számunkra,
akkor a másik oldalról csak csendet hallani. A táplálkozás világa
olyan, mint a politika – az emberek keményen küzdenek az
általuk választott oldal győzelméért. Az adott torzítást alá nem
támasztó eredményeket villámgyorsan figyelmen kívül hagyják.
Az aktuális dogmák megkérdőjelezése gyakran csak dühöt szül,
valamint a szaktekintélyek és a „konszenzus” szinte már
vallásos mértékű védelmét – de egy valóban tudományos
alapokon nyugvó közösségben inkább értékelni kellene azokat a
kérdéseket, amelyek megkérdőjelezik a fennálló status quót.
Eretnekségnek számít arra célozgatni, hogy a gyümölcsök és
a zöldségek bármi mások is lehetnek, mint maga a tökéletesség,
a szivárvány és a szent unikornisok. Igen, persze, tisztában
vagyunk vele, hogy lehetnek bennük káros vegyületek, de attól
még ugyanúgy meg kell enned belőlük naponta öt –
pontosabban manapság már tíz – adagot.

IZLAND
Izland – a rettegett vikingek otthona – egy fagyott sziget, a lakossága
csupán körülbelül 360 ezer főt számlál. Mindig is erősen támaszkodtak a
húsalapú étrendre, ugyanis gyümölcsök és zöldségek nem teremnek meg
ezen az éghajlaton. A világ legerősebb embere versenyt eddig már kilenc
izlandi is meg tudta nyerni. Az egyetlen olyan ország, amely ennél több
győztest adott már a világnak, az Egyesült Államok a maga tizenegy
bajnokával és csaknem ezerszer nagyobb lakosságával. Az izlandi nők
szereztek meg négyet az eddigi 12 CrossFit Games bajnoki címből. Annak
ellenére, hogy korlátozottan jutnak gyümölcsökhöz és zöldségekhez, a
lélekszámhoz viszonyítva Izland azok közé az országok közé tartozik, ahol a
legtöbb 100 éves kor fölötti ember él. Vajon az Izlandon élő erős emberek és
100 éven felüliek száma mit árul el arról a hiedelemről, miszerint napi szinten
 szükségünk van meghatározott mennyiségű zöldségre és gyümölcsre
ahhoz, hogy egészségesek lehessünk?

De árulja már el valaki, hogy melyik gyümölcs, zöldség vagy

más növény fogyasztása tekinthető az emberi élet abszolút
elengedhetetlen feltételének. Ha pedig találtál ilyet, akkor
kíváncsi lennék arra is, hogy egész évben terem-e, és elérhető-e
a világ minden táján. Ha tényleg alapvető szükségünk van rájuk
– ami amúgy nem így van –, akkor mégis, hogyan tudtuk túlélni,
hogy csupán korlátozottan fértünk hozzájuk az emberi faj teljes
történelmének körülbelül 99 százalékában? Ennek fényében
pedig mi értelme annak az ajánlásnak, hogy minden egyes nap
jelentős mennyiségben van szükségünk gyümölcsökre és
zöldségekre?
Az emberiség túlélt már egy jégkorszakot, ami azt jelentette,
hogy az őseink élőhelye inkább Izlandra hasonlított, nem pedig
Costa Ricára. Ha képesek vagyunk félretenni az ismereteinkkel
kapcsolatos arroganciánkat, és hajlandók vagyunk befogadni
néhány észszerű megfigyelést, akkor mi is beláthatjuk,
mennyire nem hatékony egy olyan étrend, amely tele van
emészthetetlen rostokkal és szükségtelen fitotápanyagokkal.
Csak zsírra, fehérjére, vitaminokra és ásványi anyagokra van
szükségünk. Semmi más nem kell a túléléshez és – mint ezt a
későbbiekben alá is támasztom – a fejlődéshez. A szénhidrátok,
a fitovegyületek és a rostok abszolút feleslegesek.
7. FEJEZET

ÉTELED LEGYEN AZ
ORVOSSÁGOD, ÉS MÁS
HASONLÓ ERETNEKSÉGEK
Mostanra talán már egyértelműen kiderült, hogy
meglátásom szerint a táplálkozás kulcsfontosságú
szerepet tölt be szinte minden krónikus betegség
kialakulásában, megelőzésében és enyhítésében. Ha a
táplálkozásunk hatással van a betegségekre – amiben
őszintén hiszek –, akkor vajon mi történne abban az
esetben, ha több százezer ember megpróbálná speciális
étrenddel rendbe hozni a krónikus panaszait? Nos, ha ez
történne, az egész biztosan hullámokat kavarna orvosi
körökben, és különféle torzítások és zavarba ejtő adatok
jelentkeznének. Szinte úgy hangzik, jelenleg is ebben
 élünk. Idővel azonban a zajból egyértelmű jelzés
hallatszana, az ocsú pedig elválna a búzától. Az
emberek elhagynák a be nem váló módszereket, és
hatásosokkal helyettesítenék.

Ebben a fejezetben olyan egészségi panaszokra fogok kitérni,

amelyek tapasztalataim szerint pozitívan reagálnak egy
húsalapú étrendre. Valamilyen oknál fogva az emberek abban a
beidegződésben szenvednek, hogy egy betegség esetén
automatikusan gyógyszerekre van szükségünk, és lehetetlen
enyhülést elérni olyan egyszerű módszerekkel, mint amilyen
például a táplálkozásunk. Folyton-folyvást lenyűgöz, hogy egyre
több betegségről igazolódik be: enyhíteni lehet a panaszokon az
étrend megváltoztatásával. És ebben a listában sok idiopátiás
(nem tudjuk, hogy mi okozza őket) és autoimmun betegség is
szerepel. Lenyűgöző módon még egyes genetikai
rendellenességeket is lehet csillapítani a megfelelő étrenddel.

A carnivore étrend és krónikus betegségek

Sokéves orvosi tapasztalatomnak köszönhetően tisztában

vagyok vele, hogy a legtöbb krónikus betegség nem tűnik csak
úgy el – ehelyett inkább csak fokozatosan egyre súlyosabbá
válik. De persze én is elfogult vagyok, akárcsak mindenki más
ezen a bolygón. Őszintén hiszek ugyanis abban, hogy a
húsalapú étrenddel enyhíteni lehet a krónikus betegségek
okozta panaszokat. Volt szerencsém megismerkedni több ezer
olyan emberrel, aki megosztotta velem a carnivore étrenddel
kapcsolatos tapasztalatait. A hallottak pedig lenyűgöztek.
Számtalan olyan panaszról számoltak ugyanis be, amelyek
teljesen megszűntek, vagy legalábbis jelentős mértékben
enyhültek a carnivore étrend hatására. Íme néhány példa:

ADHD
Alkoholfüggőség
Anémia
Angina
Aranyér
Artritisz
Asztma
Atópiás dermatitisz
Autizmus
Bechterew-kór
Bipoláris zavar
Bulimia
Candidiasis
Combizom-tendinitis
COPD
Crohn-betegség
Cukorbetegség
Depresszió
Dermatofibróma
Divertikulózis
Divertikulumgyulladás
Dupuytren-kontraktúra
Ehlers–Danlos-szindróma
Ekcéma
Epekövesség
Epilepszia
Fejfájás/migrén
Fekélyes vastagbélgyulladás
Fiatalkori reumatoid artritisz
Fibromialgia
Fogszuvasodás
Fülzúgás
Hashimoto-kór
Hidradenitis suppurativa
Hipertrigliceridémia
Ínygyulladás
Inzulinrezisztencia
Irritábilisbél-szindróma
Isiász
Kelések
Keloid
Kéztőalagút-szindróma
Kokainfüggőség
Köszvény
Krónikus bronchitis
Krónikus fáradtság szindróma
Lábgomba
Lipóma
Lupus
Lyme-kór
Magas vérnyomás
Menière-betegség
Menstruáció kimaradása
Merevedési zavar
Narkolepszia
Neuropátia
Pajzsmirigy-alulműködés
Parkinson-kór
Pattanó ujj
Pikkelysömör
PCOS
Reflux
Reumatoid artritisz
Rosacea
Synovitis
 Szkleroderma
Szorongás
Teniszkönyök
Trichotillománia
Üvegtesti homály
Vastagbélgyulladás
Vesekövesség
Zsírmáj

Bármeddig sorolhatnám még ezeket, de inkább csak ízelítőt

akartam adni azokból a panaszokból, amelyek a tapasztalatok
alapján pozitívan reagálnak a carnivore étrendre. Csak hogy
egyértelmű legyen: olyan emberek élménybeszámolói alapján
írom a fentieket, akik maguk követték nyomon a fejlődésüket,
és természetesen tisztában vagyok vele, hogy számos kétely
merülhet fel az ilyen beszámolókból származó adatok kapcsán.
(És természetesen bőven akadnak kritikusai az ily módon nyert
információknak.) Sokan sokféle dologról számolnak be –
például hogy ufót láttak, vagy hogy Szűz Mária beszélt hozzájuk
egy darab fa képében. Arra is sokan esküsznek, hogy látták már
Nagylábút és a jetit, vagy hogy a rákjukat boszorkánysággal
sikerült meggyógyítani. Egyes beszámolók hihetetlennek
tűnnek, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy teljesen
értéktelenek – a legtöbb elmélet pedig egy beszámolóból vagy
egy megfigyelésből születik, és ennek alapján valaki úgy dönt,
hogy alaposabban is megvizsgálja egy megfelelően
megtervezett tanulmány keretein belül.
 Vegyük végig, hogyan is néz ki jellemzően egy krónikus
panasz kialakulása – legyen, mondjuk, a térdfájdalom. Az illető
kezdetben talán csak egy enyhe térdirritációt érez egy
meghatározott tevékenység közben. Egy kis pihenés, és esetleg
néhány szem gyulladáscsökkentő hatására ez el is múlik.
Néhány évvel később azonban a fájdalom visszatér, és immáron
napi szinten nehezíti meg az életét. Az orvos esetleg előír
valamilyen terápiát, és persze számos különféle gyógyszert. A
fájdalom ismételten kezelhetővé válik, de soha nem szűnik meg
teljesen; az árnya folyton ott lesz a mindennapokban. Egy
évtizeddel később a fájdalom már jelentősen korlátozza a
mozgást; a térdek megduzzadnak és egyre merevebbé válnak. A
vizsgálatok esetleg porckorong-károsodást és kisebb mértékű
meniszkuszszakadást tárnak fel. Az orvos artroszkópos műtétet
javasol a terület megtisztítására még annak ellenére is, hogy
egy ilyen műtét jellemzően csupán minimális pozitívumokkal
kecsegtet. Ez néhány hónapnyi enyhülést hoz, de a térd később
újra elkezd sajogni, duzzadni, és korlátozni a páciens mozgását.
Az orvos időnként kortizon- vagy viszkoszupplementációs
injekciókat ír elő. A korábbi kezelésekhez hasonlóan ezek sem
segítenek a hosszú távú panaszokon. A beteg lényegében addig
vár, amíg térdének állapota olyan rosszra nem fordul, hogy már
csak a térdimplantátum jelent megoldást. Egyesek inkább
őssejtinjekciókba vagy vérlemezkékben gazdag plazma (PRP)
injekciókba fektetik a bizodalmukat. Az ilyen típusú, a
legfrissebb tudományos áttörésekre támaszkodó kezelések
sokat ígérnek ugyan, de a legtöbbször nem tudnak megfelelni
az elvárásoknak. Sokan még a térdimplantátum beültetése után
is krónikus fájdalmat tapasztalnak a térdükben, habár a műtét
előtti szintnél kisebb mértékben.
Vajon miért ennyire hatástalanok ezek a kezelések? Nos, az
artritisz épp annyira számít biológiai gyulladásos panasznak,
mint amennyire mechanikai problémának. Ha nem kezeljük a
biológiai részét, akkor a mechanikai rész kezelése olyan,
mintha új szőnyeggel borítanád be az éppen lángokban álló
házad padlóját. A hosszú távú enyhüléshez foglalkoznod kell a
gyulladással is. Sok olyan emberrel találkoztam már, aki
lényegében úgy ért el enyhülést az artritisz eredetű
fájdalmában, hogy átállt a carnivore étrendre – ráadásul ez
sokszor már a váltás után néhány héttel jelentkezett. Ismerek
olyanokat is, akik lemondták az implantátumbeültetésüket is,
ugyanis már egyáltalán nem fájtak az ízületeik. A hagyományos
orvostudomány álláspontja szerint ilyen nem történhet meg.
Ezek az eredmények rendkívül szokatlanok, és én is
szkeptikusan álltam hozzájuk.
Épp ezért elkezdtem utánanézni és összegezni ezeket a
„csodákat”. Kutatásaim során a hasonló szemléletmódú Matt
Maierrel együtt kezdtük összegyűjteni az adatokat egy aprócska
online oldalon keresztül. 2017-re már több százan vettek részt
az N Equals Many nevezetű projektünkben, amely bár abszolút
informálisan működött, mégis strukturáltabb volt, mint ha
szimplán csak véletlenszerű élménybeszámolókat gyűjtöttünk
volna. A 90 napos carnivore étrend kísérlet mellett végig kitartó
több száz ember többsége egyértelmű javulásról számolt be az
ízületeik, az emésztőrendszerük és a bőrük egészsége, a
szexuális életük, a hangulatuk, az energiaszintjük, valamint az
edzésképességük terén. Átlagosan kb. 15 kilót fogytak, a
derekuk körfogata nyolc centivel csökkent, a nyugalmi
pulzusuk pedig nyolccal lett alacsonyabb a kísérlet kezdetéhez
viszonyítva. Tisztában vagyok vele, hogy számtalan potenciális
probléma lehet egy ilyen típusú „tanulmánnyal”, és ismerem a
korlátait is. De ettől függetlenül az ehhez hasonló kísérletek
kiváló kiindulópontul szolgálhatnak a további tanulmányokhoz,
ahogy egyre növekszik a téma iránti érdeklődés.
Nem én vagyok az egyetlen, aki vizsgálni kezdte az állati
eredetű étrend és a különféle betegségek mérséklődése közti
kapcsolatot. Dr. Tóth Csaba egy olyan aprócska magyar orvosi
csoport tagja, amely több ezer beteget kezelt már az általa
paleolit ketogén diétának nevezett étrenddel. Ez lényegében
kizárólag állati eredetű ételeket tartalmaz, viszonylag jelentős
zsírtartalmú húsokat, valamint időnként belső szerveket is.
Nemrég beszéltem Tóth doktorral arról, hogy a kollégáival
miként próbálnak javítani az étrend segítségével a pácienseik
beleinek permeabilitásán. Egy polietilén-glikol nevezetű
anyagot használnak annak meghatározására, hogy milyen
állapotban van az adott páciens beleinek permeabilitása. Ha
magas a permeabilitás, az könnyen vezethet úgynevezett
„szivárgó bélhez”, amelyről manapság már úgy vélik, hogy
szerepet játszik számos betegség kialakulásában. A szivárgó
belek és az autoimmun problémák között ugyanis erős
korreláció fedezhető fel. Tóth doktor azt figyelte meg, hogy az
étrend alkotóelemeinek megváltoztatása hatással van a
permeabilitásra, a leginkább problémás ételek közé pedig a
növényi olajok, a gyógyszerek és a táplálékkiegészítők
tartoznak. A második legproblémásabb csoport tagjai a
gabonák, a hüvelyesek, a burgonyafélék, a tejtermékek és az
édesítőszerek. Tóth doktor megállapította, hogy húsalapú
étrend követése esetén a belek permeabilitása teljes mértékben
normalizálódik, a gyulladásos markerek (mint például a
tumornekrózis faktor [TNF] alfa, valamint az interleukin 6 [IL-
6]) csökkennek, az autoimmun betegségek pedig enyhülni
kezdenek. A Tóth doktor által sikeresen kezelt betegségek közé
tartozik többek között a Crohn-betegség, a fekélyes
vastagbélgyulladás, az irritábilisbél-szindróma, a Hashimoto-
kór, az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség, a szkleroderma és a
lupus. Ezeket számos esettanulmánnyal is alá tudják
támasztani, a pácienseik egy része pedig maga is orvosként
praktizál.
A világszerte elterjedt betegségek kockázati tényezői közé
olyanok tartoznak, mint az elhízás (és különösen a hasi elhízás),
a magas vérnyomás, a gyulladás és a hiperinzulinémia. A
felsorolt problémák kockázati tényezőnek számítanak szinte
minden egyes általam ismert krónikus betegségben. Nem tudok
elképzelni olyan szituációt, ahol előnyös lenne a jelentősebb
mennyiségű hasi zsír. A betegségek számos laboratóriumi
markerétől (mint például a megemelkedett koleszterinszint) –
amelyeket kontextusban kell vizsgálni – eltérően az olyan
problémák, mint a hasi zsír és a gyenge inzulinérzékenység,
általánosságban véve rossznak tekinthetők.
A carnivore étrendbe belevágók esetében
az egyik legfeltűnőbb hatás a vérnyomás, az
inzulinrezisztencia, a gyulladásos folyamatok
és a testzsír csökkenése. Általánosságban véve
elmondható, hogy ezeknek a tényezőknek a javítása csökkenti
szinte az összes betegség kialakulásának kockázatát.
Szívbetegség? Igen. Rák? Pipa. Demencia? Szintén. Depresszió?
Az is. És a listát még hosszasan folytathatnám. Persze sokan
jönnek erre azzal, hogy a vörös húsok fogyasztása egy
százalékkal megnöveli a vastagbélrák abszolút kockázatát (4-ről
5 százalékra), viszont ha megvizsgáljuk a hasi elhízás
csökkentésének vagy az inzulinérzékenység növelésének
hatásaival kapcsolatos eredményeket, akkor már jobban át
tudjuk látni az összképet. Dióhéjban összefoglalva elmondható,
hogy a hasi zsír csökkentése szinte minden egyes általunk
ismert krónikus betegség esetében enyhülést hozhat. Elvégre ne
feledjünk: semmi sem izoláltan működik, az összképet kell
mindig vizsgálni. Mint már korábban említettem: nagyobb
népességből származó adatok általánosítása kapcsán mindig fel
kell tenni a kérdést, hogy vajon tényleg igaz-e az adott
megállapítás mindenkire, minden helyzetben. Az elmúlt
évszázadban az egészség és a táplálkozás kapcsán begyűjtött
adatok szinte teljes egésze olyan emberek vizsgálatán alapul,
akik a kalóriáik többségét szénhidrátalapú étrend formájában
vitték be. Vajon a normális referenciatartományok helytállók-e
alacsony szénhidráttartalmú vagy carnivore étrend esetén is? A
válasz pedig erre az, hogy fogalmunk sincs, ugyanis ezzel
kapcsolatban még soha nem végeztek kutatásokat.
Nem szabad elfogadnunk erre a „fogalmunk sincs róla”
reakciót végső válaszként. Szerencsére azonban bizonyos
minták egyre gyakrabban megfigyelhetők, ahogy fokozatosan
többen és többen vágnak bele a low-carb, ketogén és carnivore
étrendekbe. Sűrűn előfordul az összkoleszterin és az LDL-
koleszterin szintjének emelkedése; de ehhez a trigliceridek
alacsony szintje, kedvező triglicerid/HDL arány, jobb
inzulinreakció, alacsony vérnyomás és a gyulladásos
folyamatok alacsony szintje társul. Vajon fogadjuk el, hogy ez a
normális, vagy inkább rémülten kezdjük tömni magunkat
sztatin gyógyszerekkel az összkoleszterin- és az LDL-
koleszterin-értékek csökkentése érdekében? Egyre többen
kérdőjelezik meg azt a széles körben elterjedt hiedelmet,
miszerint a magas koleszterinszint szívbetegséghez vezet, és
egyre gyakrabban találkozunk olyanokkal, akiknek
folyamatosan a normálisnál magasabb a koleszterinszintjük, a
vizsgálatok szerint az artériáik mégis tökéletesen tiszták.
Nemrég megvizsgáltattam a szívkoszorúereimet egy
úgynevezett szívkoszorúér-kalcium teszt segítségével, amely
sokak szerint az egyik legjobb módszer a szívproblémák
kiszűrésére. Az eredményem egy tökéletes nulla volt annak
ellenére, hogy évek óta magas az LDL- és az összkoleszterinem,
és átlagosan két kiló húst eszem naponta. Ismét hangsúlyozom:
a magas koleszterinszintnek és a szívbetegség hiányának a
kombinációja további kísérletek és hosszú távú utánkövetés
után kiált, de amíg a kutatók nem kezdik el ténylegesen a
teszteket, egész biztosan nem lesznek hosszú távú
eredményeink.
Megijeszt, hogy egyesek kvázi kísérleti patkányként vágnak
bele a carnivore étrendbe, anélkül hogy kutatási eredmények
támasztanák alá az állításokat? Nos, nem árt belegondolni, hogy
a nyugati társadalom többségét önszántán kívül kezelték
kísérleti patkányként egy gigantikus és sikertelen low-fat
kísérletben, és ennek hatására dagadtabbak és betegebbek
lettünk, mint a történelmünk során eddig bármikor. És emellé
még azt is megemlíthetnénk, hogy több tízezer évvel ezelőtt a
gabonafélék beillesztése az étrendünkbe szintén kudarcba
fulladt kísérletnek tekinthető.
A pajzsmirigyhormon szintén kiváló példa arra, hogy a
„normális” szint referenciaértékei nem feltétlenül vágnak
egybe a sztenderd értékekkel. Sokakat zavar az a tény, hogy az
alacsony szénhidráttartalmú étrendek jellemzően a
pajzsmirigyhormon szintjének csökkenésével járnak együtt –
ezért sokan a magas dózisú szénhidrát-újratöltéseket
preferálják a pajzsmirigy működésének „megmentése”
érdekében. Sajnálatos módon túl sokan vannak olyanok, akik
tudnak egy kevéskét a pajzsmirigyhormon laboratóriumi
tesztjeiről, és az eredmények alapján meghatároztak egy
„normális” referenciatartományt – de ezek az emberek
egyértelműen nincsenek tisztában vele, mit is jelent az adott
információ klinikai kontextusa. A pajzsmirigyhormon alacsony
szintje teljesen normális lehet abban az esetben, ha a klinikai
funkciók (energiaszint, hangulat, bőr állapota és így tovább)
rendben vannak. Az eredmények arra utalnak, hogy nincs
szükség olyan nagy mennyiségű pajzsmirigyhormonra (és
különösen T3-ra) abban az esetben, ha korlátozzuk a
szénhidrátbevitelt. Az alacsony szénhidráttartalmú étrendek
követőinél gyakran figyelhető meg alacsonyabb T3-szint, a
klinikai funkciók tekintetében azonban teljesen normálisak, és
nincs szükségük gyógyszerekre vagy szénhidrátokra. Másképp
fogalmazva: nem kell gyógyszert szedned egy nem létező
tünetre pusztán a laboreredményeid alapján.

A carnivore étrend
kezelésként történő alkalmazása

A carnivore étrend által enyhített három leggyakoribb panasz

az ízületi fájdalom, az emésztőrendszeri panaszok és a mentális
problémák. Ez vélhetően annak köszönhető, hogy ezek a
legelterjedtebb panaszok. A mentális problémák – leginkább a
hozzájuk kapcsolódó érzelmi hatások miatt – kiemelt helyet
kapnak a betegségek világában. A mentális panaszok azonban
pont olyan betegségek, mint például a cukorbetegség és az
artritisz. Ezt figyelembe véve nem szabad felháborodni azon a
felvetésen, hogy a táplálkozás talán szerepet játszhat ezen
betegségek kialakulásában vagy enyhülésében, az emberek egy
része azonban mégis így szokott reagálni erre a témára. Mégis,
az miért olyan földtől elrugaszkodott elképzelés, hogy egy
magolajokból, gabonafélékből és oxalátokból álló étrend
összefügg a depresszió kialakulásával? Egyszerűen képtelen
vagyok megérteni az effajta reakciókat.
Hadd hozzak fel példaképpen egy saját
tapasztalatot az étrend és a mentális egészség
közötti kapcsolatra. 2018 nyarán meglátogattam
a testvéremet és a fiatal unokahúgomat. A
testvérem épp akkortájt vált el, és igyekezett a
maximumot nyújtani az adott körülmények
között. A lánya azonban finoman fogalmazva sem volt a világ
legtisztelettudóbb gyereke. Komoly feszültséget éreztem köztük,
és rákérdeztem a tesómnál, nem lenne-e kedve kipróbálni egy
másik étrendet, amire nyitott is volt. Habár kizárólag organikus
és természetes ételeket vett a boltban, ezek mégis feldolgozottak
és cukorral telik voltak, ezért első lépésként minden ilyen
szemét kajától megszabadultunk. Az unokahúgom, aki akkor
kilencéves volt, nem igazán volt boldog ennek láttán – a földön
fetrengve sikítozott (ami jól mutatja ezeknek a mesterségesen
megtervezett ételeknek az addiktív természetét). Viszont
boldogan mondhatom, hogy amióta a tesóm egész máshogy áll a
vásárláshoz és a főzéshez, az unokahúgom viselkedése is
teljesen megváltozott. A több állati eredetű étel beiktatása,
valamint a feldolgozott ételek szinte teljes mértékű elhagyása
bámulatos változást eredményezett a viselkedésükben.
Depressziós páciensek vizsgálatakor gyakran kiderül, hogy
alacsonyabb a karnitinszintjük, mint depresszióban nem
szenvedő társaiké. Talán még rémlik a könyv korábbi részéből,
hogy az emberek képesek ugyan karnitint termelni,
húsfogyasztással azonban komolyabb szintnövekedést lehet
elérni. Elképzelhető, hogy a magasabb karnitinszint miatt
tapasztalnak oly sokan hangulatjavulást egy finom steak
elfogyasztása után. Az alacsony koleszterinszint szintén
összefügg a depresszióval, az erőszakos viselkedéssel és az
öngyilkossági hajlammal. Kapcsolatot tártak fel a
hiperinzulinémia és számos mentális betegség között is,
informális kutatásaim alapján pedig kijelenthetem, hogy a
carnivore étrend hatékonyan képes javítani az inzulinreakció
mértékén. A bélproblémák és a gyulladásos folyamatok szintén
erős hatással vannak a mentális egészségre – és akármilyen
hihetetlen, a carnivore étrend ezeken a panaszokon is segíteni
tud. 1933-ban a vadvilág elismert aktivistája, Robert Marshall
az Arctic Village című könyvében arról számolt be, hogy az
Észak-Alaszka eldugott vadonjaiban élő, szinte kizárólag
karibuhúst fogyasztó törzs a legboldogabb nép, amellyel valaha
is találkozott. Volt egy olyan páciensem, aki 18 évet töltött
Alaszka távoli helyein, és elsődlegesen karibuhúst evett – Year
of the Caribou címmel még egy film is készült az életéről. 83
éves korában találkoztam vele, és elmesélte, hogy ez alatt az
Alaszkában töltött 18 év alatt volt a legboldogabb és a
legegészségesebb egész életében.
A vegán propaganda gyakran harsogja, hogy a hús
gyulladáskeltő étel, és ennek alátámasztására időnként egy
olyan tanulmányt hoznak fel, amely izolált körülmények között
készült, és nem a hús volt az egyetlen változó. Nem szabad
elfelejtenünk, hogy az emberi fiziológia elképesztően összetett
rendszer – emiatt nem is szabad egy izolált laboreredményt
vagy egy sejtkultúrákkal végzett tanulmányt extrapolálni a
teljes rendszer működésére. A leghatékonyabban úgy lehet
kideríteni, hogy a hús gyulladáskeltő-e, ha kizárólag azt
fogyasztunk hosszú időn keresztül, majd klinikai és
laboratóriumi tesztekkel megvizsgáljuk a hatását (lásd a 7.1.
ábrát). Akármennyire próbálnak is a vegánok meggyőzni az
ellenkezőjéről, a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják: a
carnivore étrend rendkívül hatásos gyulladáscsökkentő étrend.

7.1. ábra: Betegségek enyhítése

Az autoimmun betegségek erősen összefüggnek az

emésztőrendszeri panaszokkal, és a belek megnövekedett
permeabilitása lehet az egyik legfőbb bűnös a dologban. A
témával foglalkozó aktuális szakirodalom egy része a
mikrobiom módosítása révén – gyakran probiotikumok
segítségével – próbálja megváltoztatni a permeabilitás
mértékét. Ez a technika azonban nem túlságosan sikeres,
ugyanis a mikrobiom kitűnően reagál az étrendre, és ha azt
nem változtatjuk meg, akkor a probiotikumok révén elért
módosítás jó esetben is csak rövid távon lesz hatással a
mikrobiomra. Mint már korábban említettem, a
bélpermeabilitási problémákat okozó gyakori ételek közé
sorolhatók a növényi olajok, a gyógyszerek, a
táplálékkiegészítők, a hüvelyesek, a gabonafélék, a tejtermékek
és az édesítőszerek. A carnivore étrendben ezek közül
gyakorlatilag egyik sem szerepel, kivéve az időnként beiktatott
tejtermékeket (abban az esetben, ha nincs velük problémánk).
Érdekes észrevétel, hogy sokan számoltak be a különféle
autoimmun betegségeik enyhüléséről, miután elhagyták a
felsorolt ételeket az étrendjükből.
A carnivore étrendnek az autoimmun természetű artritiszre
gyakorolt pozitív hatásain túlmenően sokan számolnak be az
elterjedtebb oszteoartritisz enyhüléséről is. A hagyományos
orvoslás szerint az oszteoartritisz mechanikai probléma, amely
a test „elhasználódására” vezethető vissza. Aktuális kutatások
azonban arra utalnak, hogy az oszteoartritisz
patofiziológiájában sokkal nagyobb szerepet játszanak a
gyulladásos folyamatok, mint azt korábban gondolták, és
elképzelhető, hogy még a belek permeabilitása is hatással van
rá. Aktuális állatkísérletek feltárták, hogy a
szénhidrátfogyasztás az oszteoartritisz lehetséges etiológiai
ágense. Ezért bocsánatkéréssel tartozom minden olyan
páciensemnek, akinek nem hittem, amikor azt mesélte, hogy
bizonyos ételek fogyasztása után fájnak az ízületei.

NAPVÉDELEM
A carnivore étrend egyik szokatlan mellékhatása a sokaknál – de nem
mindenkinél – megfigyelhető megnövekedett napvédelem. Ennek egyik
lehetséges kiváltó oka az ómega-6 zsírsavak lecsökkent bevitele. Mint
köztudott, őseink nem vettek fel szalmakalapot és nem kenték be magukat
50 faktoros naptejjel minden alkalommal, amikor kimentek a szabadba –
talán a húsalapú étrend segített megóvni őket a túlzott napsütés
veszélyeitől.

A carnivore étrend hatására gyakran figyelhető

meg javulás a magas vérnyomás, 2-es típusú
cukorbetegség és az elhízás kapcsán is. Ezek a
problémák enyhülhetnek más alacsony
szénhidráttartalmú és alacsony kalóriabevitelű
étrendek hatására is. Az érrendszer gyulladásának csökkenése
vélhetően hozzájárul a vérnyomás javulásához; magas
vérnyomásban szenvedőknél gyakran már heteken belül is
normalizálódás figyelhető meg az étrendjük megváltoztatása
után. A vércukorszint stabilizálódása ezzel szemben jellemzően
hónapokba telik. Hosszú ideje carnivore étrendet követőknél az
étkezés utáni vércukorszintmérések arról árulkodnak, hogy a
szint stabil, és nincsenek jelentős kiugrások – szemben a
legtöbb cukorbeteg értékeivel, ugyanis náluk jelentős
hullámzások figyelhetők meg a vércukorszintben. Hosszú ideje
carnivore étrendet követők által megosztott eredmények arra
utalnak, hogy az általános inzulinérzékenység is jellemzően
javulást mutat ennek az étrendnek a hatására.

Elhízás és a carnivore étrend

Az elhízás az egyik legkevésbé kedvelt témám; és nem azért,

mert annyira vitatott lenne, hanem mert meglátásom szerint
sok körülötte a félreértés. Mielőtt rátérnék, hogy a carnivore
étrend miként tud segíteni a fogyásban, kifejteném, mit is értek
az elhízás félreértettségén.
Szerintem az elhízás alapvető kiváltó oka a tápanyaghiány.
Mutogathatunk persze éhező, szörnyen sovány gyerekekre,
hogy tápanyaghiányosak, de amikor egy borzalmasan elhízott
emberre tekintünk, elsőre nem a tápanyaghiányos kifejezés jut
róla az eszünkbe. Ha túllépünk a metabolikus enzimek és
hormonális interakciók folyamatosan változó szintjén, valamint
a kalóriaegyensúllyal, az agy kémiai összetételével kapcsolatos
problémákon, végre arra az egyszerű tényre tudunk fókuszálni,
hogy ha a testünk nem kap megfelelő mennyiségben a kellő
tápanyagokból, akkor problémák alakulhatnak ki a test összes
olyan rendszerében, amelyet már említettem a fejezet korábbi
részeiben.
Az elhízott emberek gyakran túl sok kalóriát visznek be,
mégsem jut elegendő tápanyag a szervezetükbe. Ha alacsony
minőségű szénhidrátokkal tömöd magad, amelyek energiában
gazdagok, tápanyagokban (mikrotápanyagok, esszenciális
zsírok és aminosavak) viszont szegények, akkor sosem fogsz
jóllakni. Az étvágyad nem fog csillapodni, és folyamatosan
újabb ételadagok után fogsz sóvárogni. Ha pedig továbbra is
alacsony minőségű ételeket fogyasztasz – amelyek a boltokban
elérhető kaják körülbelül 90 százalékát teszik ki –, akkor egyre
több és több kalóriát fogsz bevinni, és mégis csillapíthatatlan
lesz az étel utáni sóvárgásod. Idővel pedig az anyagcseréd
működése leromlik, a hormonrendszered szuboptimálissá
válik, és súlyos szénhidrátfüggőségben fogsz szenvedni.
Sokan nem is gondolnák, hogy az étel is függőséget okozhat,
de számos bizonyíték áll rendelkezésre annak alátámasztására,
hogy bizonyos ételek nagyon hasonlóan stimulálják az agyat,
mint egyes rekreációs drogok és receptre kapható gyógyszerek.
Az emberek ezt a függőséget annyival rendezik le, hogy
szimplán csak szeretnek enni, vagy sokat edzenek a függőség
hatásának ellensúlyozására. Gyakori kifogás még a klasszikus
„mindent lehet, a lényeg a mértékletesség” frázis, amellyel
indokolhatjuk magunknak a függőséget okozó ételek kis
adagokban történő fogyasztását.
Az emberek azért fogynak, mert a carnivore étrenddel
csökkentik a kalóriabevitelüket? Igen, egyeseknél pontosan ez
történik. A hús ugyanis a legtöbbek számára igen laktató étel.
Sokaknak nehézséget okoz a nagy mennyiségű hús fogyasztása
– különösen a carnivore étrend kezdetén –, ezért egyértelműen
fogyni fognak tőle. Az is gyakran megfigyelhető, hogy a korai
fogyás leginkább a testben tárolt vízmennyiség távozására
vezethető vissza – különösen akkor, ha az illető
szénhidrátokban gazdag ételről vált át. A szénhidrátok
stimulálják ugyanis a legerőteljesebben az inzulintermelést,
amelynek hatására a veséknek a glikogénnel együttesen tárolt
folyadékokra kell támaszkodniuk.

SEGÍTSÉG MÁS FÜGGŐSÉGEK KAPCSÁN IS

Akik carnivore étrendre váltottak, gyakran számolnak be arról, hogy miután
adaptálódtak az új étrendhez, és sikeresen elmúlt az addiktív ételek iránti
sóvárgásuk, kevésbé voltak fogékonyak más függőségekre is – mint például
az alkohol és a dohányzás. Sokan képesek voltak teljes egészében feladni
ezeket a függőségeiket.

Egyesek esküsznek rá, hogy bár sokkal többet esznek, mint

korábban, mégis fogynak. Ez talán a fehérjebevitel hatalmas
mértékű növelésének is köszönhető, ugyanis a fehérjéket
nagyon nehéz testzsírrá alakítani, amit alátámaszt számos
olyan kutatás is, amelyek során a résztvevőket túlzott
mennyiségű fehérjével táplálták. Elképzelhető vajon, hogy az
eltérő étrend hatására eltolódó hormonszint is szerepet játszik
a telítettség érzetében, illetve az anyagcsere sebességének
upregulációjában? Nos, ez manapság népszerű téma, és nem
szeretnék úgy tenni, mintha tisztában lennék a végső válasszal.
Tudom, hogy a testünk oly módon kezeli az
energiafelhasználást, hogy nincs rá hatásunk. A hőtermelésem
mértéke függ a környezettől, az éppen végzett tevékenységtől,
és talán még a felhasznált üzemanyagtól is. A carnivore étrend
követői közül sokan számolnak be megnövekedett
energiaszintről, a fájdalmaik enyhülésének hatására ugyanis
megnő a mozgásigényük. De az összképet tekintve végső soron
nem hinném, hogy fontos megtalálnunk a pontos
mechanizmust. Amikor a testünknek megfelelő tápanyagokat
biztosítunk, az egészségünk javulni fog, és valójában csak ez az
egy számít igazán.
A testkompozícióra visszatérek a következő fejezetben is,
arról fogok mesélni, miként lehet elkezdeni és fenntartani a
carnivore étrendet, hogyan lehet monitorozni a
működőképességét, és milyen változásokra lehet számítani, ha a
húst helyezzük az étrendünk centrumába.
8. FEJEZET

KEZDJÜNK HOZZÁ
Most, hogy már végigvettük a carnivore étrend előnyeit
és tudományos hátterét, ideje rátérni arra is, miként
tudod az életed részévé tenni. Ha egy új étrendet
kellene bemutatnom a kutyámnak, nagyjából öt
másodpercembe telne dolog: „Tessék, ezt edd meg” –
csak ennyire lenne szükség a fejlődéséhez és a
boldogságához. Úgy tűnik azonban, hogy az
embereknek egy kicsit jobban kell fogni a kezét a
folyamat során. Ha a kutyámnál alkalmazott módszerhez
hasonlót akarnak bevetni náluk is, az körülbelül így
hangzana: „Egyszerűen csak egyél steaket; amikor pedig
újra éhes leszel, egyél még egyet.” Valójában az egész
könyvet összefoglalhatnám ezzel az utóbbi mondattal,
de tisztában vagyok vele, hogy a legtöbben ennél egy
kicsit több információt szeretnének kapni az étrendről,
 úgyhogy az alábbiakban részletesebben is be fogom
mutatni az egészet.

Az egyik legnehezebb kihívás annak elfogadása, hogy mennyire

egyszerűen működik a carnivore étrend. Számolnod kell a
makrókat vagy a kalóriákat? Le kell mérned az ételeidet és ki
kell számítanod a mikrotápanyagok mennyiségét? Napi szinten
kell monitoroznod a vérnyomásodat és pár havonta
laborvizsgálatokra is kell menned? Nos, meglátásom szerint
ezek egyikére sincs szükséged. Ha egy étrend folyamatos
monitorozást és számításokat igényel, akkor az nem túl jó vagy
nem fenntartható étrendnek tekinthető.
A carnivore étrenddel kapcsolatos egyik gyakori félreértés,
hogy fogyni lehet vele. Természetesen a fogyás lehetséges, és
gyakran elő is fordul, de egyáltalán nem garantált. Egyeseknél
még súlynövekedés is megfigyelhető volt. Mint már említettem
a 7. fejezetben, a tápanyaghiány hatalmas problémát jelent,
ugyanis az emberek hajlamosak energiában gazdag, de
tápanyagokban szegény ételeket fogyasztani – ez az étrend
azonban segít helyrebillenteni ezt az állapotot. Ha azért vágsz
bele ebbe az étrendbe, hogy elérj egy adott súlyt, vagy beleférj
egy meghatározott méretű nadrágba, akkor jó eséllyel
szenvedni fogsz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érheted el
vele ezeket a célokat, szimplán csak azt mondom, hogy ezek
másodlagosnak tekinthetők a tápanyagbevitel javítása mellett.
A megfelelő tápanyagok biztosítása az egészség előfeltétele; az
egészség pedig elengedhetetlen a testkompozíció javításához.
Számtalan módon lehetséges fogyást elérni. A
kalóriacsökkentés elterjedt módszer, és rövid távon biztosan
hatásos is, ha a lehető leggyorsabban szeretnél ledobni néhány
kilót. Ha a célunk a fogyás, arra vannak a carnivore étrendnél
hatásosabb módszerek is – különösen akkor, ha úgy
alkalmazzuk, ahogy meglátásom szerint ajánlott lenne. Tehát
ha kizárólag fogyni akarsz, és nem érdekel az egészséged
javítása vagy a megfelelő tápanyagok biztosítása, akkor válassz
inkább egy másik módszert.

Hogyan vágjak bele

a carnivore étrendbe?

Kezdésképpen íme néhány egyszerű szabály:

1. Mindig csak az adott nappal törődj. A

carnivore étrend nem egy élethosszon át
tartó büntetés vagy verseny. Élvezd az
életet! Minden nap egy új lehetőség a
tanulásra és a tapasztalatszerzésre. Ezek
pedig segíthetnek annak megállapításában,
hogy mitől érzed magad a legjobban, és mi kell ahhoz, hogy
a tested a legkiválóbban tudjon működni. Nem csak
egyetlen módon követheted a tervet, de vannak széles
körben bevált utak. Ne feledd: a kudarc jellemzően
megelőzi a sikert, úgyhogy ne büntesd magad, ha valami
esetleg nem jön össze az első néhány alkalommal.

2. Élvezd a folyamatot. Gyakran ajánlom

másoknak, hogy számolják meg, hány
étkezést élveznek a carnivore étrend
megkezdése után. Élvezned kell a legtöbb
étkezésedet. Ha nem okoz élvezetet, amit eszel, akkor soha
nem fogsz tudni hosszú távon kitartani egyetlen étrend
mellett sem. Élvezetes lehet a főzés és a különféle ételek
elkészítésének elsajátítása is. Kezdetben a változatosság
hasznos lehet, úgyhogy kísérletezz nyugodtan a
lehetőségeiddel. Több ezer különféle állati eredetű ételből
tudod kiválasztani azokat, amelyek igazán ízlenek. Teszteld,
mi ízlik és mi nem. Ha imádod a rib-eye steaket, és húsz
napig egyhuzamban azt akarod enni, akkor csak
nyugodtan: nincs ezzel semmi probléma. Odavagy a belső
szervekért? Akkor hajrá! Ha nem, akkor sincs mitől
tartanod. Ha szórnál egy kis fűszert a húsra, akkor tedd azt.
Tennél egy kis sajtot is a hamburgerhús tetejére? Csak
nyugodtan. A lényeg, hogy az étrendváltoztatásnak
élvezetesnek kell lennie.

3. Egyél eleget. Az átmenettel kapcsolatos

legtöbb probléma abból fakad, ha az ember
nem eszik eleget. Sokan korábban
korlátozták a kalóriák vagy a
makrotápanyagok bevitelét, és ezt a szokást gyakran
igencsak nehezen tudják elengedni. Az ilyen típusú étkezés
ugyanis rosszul szabályozott éhségérzethez és sok-sok
szorongáshoz vezet. (Többször is fogom még hangoztatni,
hogy ha folyamatosan kordában kell tartanod az éhségedet,
akkor soha nem leszel boldog.) Mit gondolsz, az emberek –
vagy bármilyen más állat – miért éreznek éhséget? Vajon
azért alakult ki, hogy megkínozzon, megkeményítsem, vagy
fokozni tudja az akaraterődet? Nem! Ez egyszerűen csak
egy homeosztatikus ingerre adott fiziológiai reakció.
Amikor éhes vagy, enned kell! (Tudom, ettől most padlót
fogtál.) Fogd ezt fel úgy, mint számos más fiziológiai
reakciót. Ha levegőre van szükséged, lélegzel. Ennyire
egyszerű, és ugyanez a helyzet azzal is, ha eszel, hogy
csillapítsd az étvágyadat. Ha egy számodra megfelelő
étrendet követsz, azt fogod tapasztalni, hogy az egészséged
helyreálltával az étvágyad is kiválóan szabályozhatóvá
válik. (Az „egészséged helyreálltával” részre még ki fogok
térni ebben a fejezetben, amikor azt mutatom be, miként
tudsz módosítani a carnivore étrenden azt követően, hogy
teljes mértékben adaptálódtál hozzá.) Miközben
adaptálódsz ehhez az étrendhez, egyél addig, amíg tele nem
vagy, és ismételd ezt meg olyan gyakran, ahányszor
szükséges ahhoz, hogy elkerüld az édességek nassolását. Ha
megpróbálod korlátozni az étkezéseidet, villámgyorsan
vissza fogsz térni a régi szokásaidhoz és a sóvárgásokhoz.
Kemény világban élünk, a kísértés pedig ott van mindenhol
– kevesekben van meg olyan mértékű mentális
határozottság, hogy ellen tudjanak állni neki, amikor
nincsenek megfelelő fiziológiai állapotban. Fordítsd a
javadra a körülményeket, és mindig lakj jól húsokkal.
Idővel a sóvárgásaid elviselhetetlen erőből apró ingerkévé
fognak szelídülni.

4. Ne hasonlítgass. A saját eredményeid

eltérhetnek másokéitól. Ha folyamatosan
másokhoz viszonyítgatod magad, padlóra
fogsz kerülni. Objektívan vizsgáld meg, ki
vagy te, honnan indulsz, és mi az, ami
igazán fontos számodra. Több vagy, mint csupán egy szám a
mérlegen, vagy laboreredmények összessége. A fiziológiád
dinamikusan változik a környezeted függvényében.
Természetesen minden embernek ugyanazok az alapvető
fiziológiai jellemzői, de a számos egyezőség mellett
rengeteg változó is jelen van, és ezek tesznek azzá, aki vagy.
Az emberek hajlamosak túl nagy hangsúlyt helyezni a
testképükre, pedig nem úgy fejlődtünk ki, hogy
fitneszmodellek és testépítők legyünk – a meghatározott
külső utáni vágy pedig torz képet mutathat annak kapcsán,
hogy mi az optimális egészség és funkció definíciója. Ha
többnyire csak a külsőségekkel kapcsolatos céljaid vannak,
akkor a carnivore étrend segíthet az elérésükben, de ehhez
az egészséged helyreállításán túlmenően még sokkal több
másra is szükség van. Ahelyett, hogy az esztétikai célokra
fókuszálnál, összpontosíts inkább arra az egyszerűbb célra,
hogy állítsd helyre a normális egészségi állapotodat (ami
manapság keveseknek adatik meg). Gondold végig, miért is
vágtál bele az étrendváltásba, mit szeretnél elérni rövid és
hosszú távon, és tartsd szem előtt ezeket a célokat is.

5. Csakis magad miatt eszel. A környezeted

jelentette nyomás időnként elviselhetetlen
mértékű tud lenni, és sokan azért adják fel
az étrendjüket, hogy ne okozzanak
csalódást egy barátnak vagy egy
szerettüknek. Akik valóban jót akarnak neked, meg fogják
érteni, hogy az étrendeddel az életed valamely területén
próbálsz javítani, és tiszteletben fogják tartani a
döntésedet. Nem lenne szabad arra fecsérelned az
energiádat, hogy megvédd az étrendeddel kapcsolatos
döntéseidet, de időnként sajnos ez elkerülhetetlen. Ha
valaki megkérdi, miért buci nélkül eszed a hamburgeredet,
csak annyit mondj: „Azért, mert ezt szeretném enni.”

6. Fókuszálj a lakmározásra. Manapság

igencsak népszerű az a trend, hogy töltsünk
hosszú időket étkezés nélkül. Az étkezési
időablakok, az időszakos böjt és a hosszú
időn át tartó böjtölés meglehetősen divatos
manapság. Ennek alapját az az aktuális szakirodalom adja,
amely bemutatta, hogy az étel nélkül töltött hosszabb
időszakokban beindul az úgynevezett autofágia folyamata,
ennek során pedig a sejtek tápanyag hiányában
újrahasznosítják a sérült vagy nem működő összetevőiket.
Mint a 3. szabálynál is említettem, eleget kell enned – és ez
egyaránt vonatkozott a gyakoriságra és a mennyiségre.
Miután már eltöltött egy kis időt a carnivore étrendet
követve, a legtöbb embernél jellemzően ritkábbá válnak az
étkezések. Én naponta egy-két alkalommal eszem csupán,
ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ilyenkor eleget egyek
– így nem leszek éhes a köztes időszakokban. Ha a finom
ételre fókuszálsz, és elegendő mennyiséget viszel be belőle,
akkor nem lesz szükséged stopperra annak
meghatározásához, hogy mikor egyél legközelebb. Ha nem
eszel eleget, a tested szólni fog miatta, és érdemes oda is
figyelned rá. Mint talán már észrevetted, a carnivore étrend
egyik fő mottója az, hogy hagyd a dolgokat megtörténni. A
tested képes gondoskodni magáról. Ha három napig
egyhuzamban zabálhatnékod van, akkor egyél. A dolgok
idővel kiegyensúlyozottá válnak. Fokozatosan megszerzed
az étel fölötti irányítást, és megérted, mennyivel
hasznosabb biztosítani a megfelelő tápanyagokat, mint a
megszokások vagy az ételfüggőségek rabjaként élni az
életed.

7. Nem minden kapcsolódik az

étrendedhez. Ahogy egyre jobban
ráhangolódsz az ételekre adott reakcióidra,
és különösen ahogy egyre inkább
leegyszerűsödik az étrended, könnyű
 beleesni abba a csapdába, hogy kielemzed az egészségi
állapotod bármilyen irányú elmozdulását, és megpróbálod
hozzákötni az étrendedhez. Az étrend nagyon fontos, és
nem győzöm eléggé hangsúlyozni az egészségedre
gyakorolt hatását. Egyáltalán nem hasznos azonban, ha
folyamatosan aggódsz minden egyes böfögés vagy
tüsszentés miatt – így ugyanis idővel szánalmas
hipochonderré válhatsz. A dolgok egyszerűen csak
megtörténnek – van köztük sok jó, de időnként néhány
rossz is. Egyesek összefüggnek az étrendeddel, mások nem.
Az összképet nézd inkább, és tanulj meg lazítani. Inkább
arra gondolj, hogy „Hogyan változott az egészségi
állapotom a három hónappal ezelőtti szintjéhez képest?”,
mint hogy „Hogyan változott az egészségi állapotom
tegnaphoz képest?”.

Mit kellene ennem?

Biztosan felmerült már benned a kérdés: mégis, mi az, amit

ehetek? Nos, általánosságban véve elmondható, hogy ha egy étel
állati eredetű, akkor megeheted: marha, bárány, csirke, pulyka,
szarvas, bölény, hal, kagylófélék, sertés, karibu, bálna, cápa,
elefánt, kígyó, krokodil, bármi. A carnivore étrend követőinek
többsége azokra az állatokra korlátozza az alapanyagok körét,
amelyek velük azonos földrajzi régióban élnek. A tojás
egyeseknél beválik, míg másoknak problémájuk lehet vele. A
tojást kizárólag köretként ajánlom, például reggelire a
klasszikus steak és tojás kombinációban. Én például csak ritkán
eszem tojást – leginkább akkor, amikor utazom. Ha azonban
nincs problémád vele, remek kiegészítője lehet az ételeidnek,
ugyanis tápanyagokban gazdag alapanyag.
A tejtermékek viszont abszolút kiszámíthatatlanok. Egyesek
szervezete nem bírja feldolgozni őket a laktóz- vagy más típusú
érzékenység miatt. Vannak olyanok is, akik csak a tehéntejet
nem tudják megemészteni, és semmi bajuk a bárány- és a
kecsketejből készült termékekkel. Mások arról számolnak be,
hogy jobban képesek megemészteni a nyers tejből vagy A2
tejből készült termékeket (olyan tejtermékeket, amelyek
kizárólag A2 béta-kazeint tartalmaznak). Ne feledd: számos
növényi eredetű ételhez hasonlóan a tejtermékek is viszonylag
újonnan kerültek be az emberi étrendbe. Ha egészségi
panaszaid vannak, erősen javasolt a tejtermékek kerülése,
minimum a bevezető szakaszban.
A különféle típusú tejtermékekkel szembeni érzékenységen
túlmenően egyesek azt is megfigyelték, hogy csak adott
tejtermékek bizonyos típusait képesek tolerálni. Például sokan
vannak, akik a kemény sajtokat jobban meg tudják emészteni,
mint a lágy sajtokat vagy a tejet. Előfordul, hogy valaki nem
bírja a sajtot vagy a tejet, de a vaj – és különösen a ghí vaj –
egyáltalán nem okoz problémát. A fermentált tejtermékek –
mint például a kefir és a joghurt – egyeseknél nem okoz
panaszokat, míg másoknál igen. Ha a fogyasztásuk mellett
döntesz, ne válassz hozzáadott ízesítőszereket vagy cukrot
tartalmazó változatot. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy
feltétlenül mindig a magasabb zsírtartalmú változat mellett kell
letenned a garast; ez leginkább az összetevőkön múlik. Ha a
termék sok gumit, stabilizálószert vagy édesítőszert tartalmaz,
akkor jellemzően inkább kihagyom.

8.1. ábra: A carnivore étrendre történő áttérés kezdete

Gyakran kapok kérdéseket a sütőolajokra vonatkozóan is. Íme

az egyszerű válasz: használj állati eredetű zsiradékokat – vajat,
ghí vajat, disznózsírt, faggyút, kacsazsírt és így tovább. A
növényi olajok általánosságban véve hulladéknak tekinthetők,
semmi szükségünk nincs rájuk. És őszintén szólva az állati
eredetű zsiradékok finomabbak és könnyebben is használhatók.
Bocsánatot kérek az összes ketorajongó olvasótól, de még a
kókuszolaj, az MCT-olaj, az avokádóolaj és az olívaolaj
használatát sem ajánlom. Habár ezek alapvetően jobb
választások, mint a kukorica-, szójabab- és repceolajok, de attól
még tartalmazhatnak potenciálisan problémás vegyületeket –
ilyen például a kókuszolajban található szalicilát, amely
egyeseknél kiütéseket, emésztési panaszokat, fejfájást és
puffadást okozhat. Íme egy általam gyakran használt trükk:
felmelegítek egy serpenyőt, majd a sütésre váró hús zsíros
oldalát beleteszem egészen addig, amíg a zsír le nem olvad. Így
kapok egy jó kis zsírréteget, amiben megsüthetem a húst.
A fűszerek szintén hasznosak lehetnek, különösen a
carnivore étrenddel még most ismerkedőknek. Sokaknak
semmi problémát nem okoznak hosszú távon sem, míg mások
idővel egyre kevésbé igénylik a használatukat. Én gyakran csak
sót szórok a steakekre, és ez bőven elegendő. Amikor időnként
még egy kis fűszert is adok hozzá, azt már különlegesebb
étkezésnek tekintem. Javaslom viszont kerülni az olyan
önteteket, amelyek tele vannak cukorral, növényi olajokkal,
szójával, gluténnal, nátrium-glutamáttal és más potenciálisan
problémás összetevőkkel. Ha egyedibb ízt akarsz adni a húsnak,
erre a legjobb ötlet egy házi készítésű fűszerkeverék vagy pác. A
fűszernövények és a zöldségek is jó ízt tudnak ugyan adni a
húsnak, de objektíven végig kell gondolnod, miként hathatnak
rád, és hanyagolnod kell mindent, ami problémákat okozhat.

Mit kellene innom?

A bolygónk összes állata vizet iszik, ami kiválóan alkalmas a

hidratáltság fenntartására. A tested 70 százaléka vízből áll.
Semmi másra nincs szükséged, és ahogy leszoksz
a cukorról és a mesterséges ízesítőkről,
fokozatosan el is kezded élvezni. Ha valami
„durvábbra” vágysz, igyál szénsavas vizet. Habár
elsőre úgy fogod érezni, hogy ezt nem lehet
kibírni, de hidd el, nem fogsz belepusztulni a
cukros üdítők hiányába. A víz egészséges, igyad
csak nyugodtan!
S mi a helyzet a csontlevessel, az alkohollal és a kávéval? A
csontleves remek választás. Tele van egészséges anyagokkal, és
segít csillapítani a meleg, ízletes innivalók utáni vágyadat. A
csontleves azonban nem elengedhetetlen eleme a carnivore
étrendnek. Nincs rá feltétlenül szükséged, hacsak nem kívánod
célzottan. Enélkül is hozzájutsz minden szükséges tápanyaghoz,
de ha élvezed az ízét, akkor fogyaszd nyugodtan.
Az alkohol egyáltalán nem egészséges. Nem fogsz tőle tovább
élni, és edzettebbé sem tesz. Ha azon vívódsz, hogy fogyassz-e
alkoholt, akkor nem árt tisztában lenned vele, hogy az etanol
toxikus hatású. Nagy ritkán én magam is legurítok egy-két
pohár vörösbort, de ilyenkor arra kell számítanom, hogy az
alvásom kevésbé lesz pihentető, és másnap az edzés is egy kicsit
gyengébben fog menni. Persze önmagában egyik sem a világ
vége; a lényeg, hogy tisztában vagyok a bor negatív hatásaival,
és figyelembe veszem őket a döntésem meghozatalakor. A
legtöbben, akik már régóta követik a carnivore étrendet, arról
számolnak be, hogy jelentősen csökkent az alkohol utáni
vágyuk. A sör és különösen a cukros kevert italok jóval
problémásabbak, mint a száraz bor és a különféle párlatok.
Egyeseknél még azok a gabonafélék is problémákat okoznak,
amelyekből a likőröket készítik.
A kávéval nagyon kevés tapasztalatom van. Az évtizedek
során ittam ugyan néhány csészével, de soha nem élveztem. Ha
kávérajongó vagy, ezen a téren nem feltétlenül érdemes
hallgatnod rám. Sokan csodálatosan élvezetesnek találják a
kávét, és egész kis rituálét alakítanak ki az elfogyasztása köré.
A tudományos ismeretek
folyamatosan változnak, hogy vajon A kávéról
hasznos vagy káros-e a kávé. A koffein elmondottak a
teára is alkalmazandók.
egyértelmű hatással van a
fiziológiánkra, és stimulálja a központi
idegrendszerünket. Emellett befolyásolja a szimpatikus
idegrendszer működését is, és fokozza a sportteljesítményt.
Kutatási eredmények azonban arra utalnak, hogy
alvászavarokat okozhat, és negatív hatással van a
bélmozgásokra és a gyomorsavtermelésre. Egyesek arról
számoltak be, hogy a kávé rendszertelenné teszi, gyakran
elnyomja az étvágyukat. Emellett negatívan hathat a
tápanyagok és az ásványi anyagok felszívódására is. Nagy
valószínűséggel azonban a legtöbb ember esetében a kávé csak
minimális hatással van az összképre. Azt javaslom, ne próbáld
abbahagyni a kávézást a carnivore étrend kezdeti szakaszaiban.
Onnantól, hogy már hozzászoktál az új étrendhez, tehetsz egy
próbát az elhagyásával, ha szeretnéd.
Mennyit kellene ennem?

Ez a kérdés talán a leggyakoribb az összes közül. A jól bevált

válaszom pedig jellemzően ez: eleget. Bár ez elsőre komolytalan
válasznak tűnhet, valójában nem más, mint az egyszerű és
őszinte igazság. De honnan tudod, mennyi az elég?
Nagy általánosságban vett értékeket fogok csak mondani,
úgyhogy ne tekintsd őket szentírásnak. Inkább csak körülbelüli
értékek, nem pedig konkrét, szigorúan meghatározott
mennyiségek:
Férfiak: naponta körülbelül 1 kiló hús.
Nők: naponta körülbelül 75 deka hús

Kezdésképpen törekedj az ajánlott mennyiségre, majd igény

szerint módosíts rajta. Például nagyon sok apró termetű nő is
gond nélkül képes megbirkózni napi két–két és fél kiló hússal.
Egyáltalán nem érdemes visszafognod magad a mennyiség
tekintetében, ha az étvágyad arra utal, hogy a tested többre
vágyik. Nők esetében különösen gyakran előfordul, hogy már
hosszú ideje kínozzák magukat diétázással, a kalóriák vagy a
tápanyagok korlátozásával, így nekik nagyobb mennyiségekre
lehet szükségük, hogy tápanyagokkal töltsék fel a testüket.
Ne feledd: a fehérje a csontjaink, belső szerveink, izmaink és
bőrünk alapvető alkotóeleme. Ha ezek a szövetek kiürülnek,
sok ételre lesz szükség a normál működésük helyreállításához.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a fogyás nem szerepel a
carnivore étrend rövid távú céljai között – ehelyett inkább
fókuszálj az egészséged helyreállítására, és igyekezz
megszabadulni a testsúlyod napi szintű hullámzásai miatti
folyamatos szorongástól. Egyszerűen csak lazíts, és élvezd az
evés szabadságát. Ha evés után még mindig éhesnek érzed
magad, akkor egyél többet. Ha azt tapasztalod, hogy nincs elég
energiád, vagy gyengébb a teljesítményed, akkor egyél többet.
Ha úgy érzed, hogy rossz a hangulatod, akkor egyél többet. A
gyomrodban tapasztalható feszítés és az „azonnal ennem kell
valamit öt másodpercen belül, különben egész biztosan
megverek valakit” éhségérzet el fog múlni. Az éhség gyakran
finom jelzéssé szelídül, arra utalva, hogy hamarosan enned
kellene valamit – nem pedig azt jelezve, hogy a glükózszint
közelgő csökkenése jelentette sejtszintű veszély már a küszöbön
van.

Milyen gyakran kellene ennem?

Kezdetben az étkezéseid gyakorisága egyszerűen csak olyan

legyen, hogy biztosítsa a jóllakottság fenntartását. Éhesnek
érzed magad egy órával azután, hogy betoltál egy 70 dekás
porterhouse steaket? Akkor szedj elő még egy steaket, vagy kapj
magad elé fél kiló szalonnát. Tegyél meg mindent, ami csak
szükséges az étvágyad csillapításához. Űzd el a sóvárgás
démonjait, és tanulj meg a szórakozás helyett a
tápanyagtartalomra fókuszálni. Idővel azt fogod tapasztalni,
hogy enyhülnek, majd jó eséllyel meg is szűnnek a sóvárgásos
rohamok. Ekkor fogod igazán megtapasztalni, mennyire fontos
a rendszeres, megfelelően szabályozott étvágy, ami
összhangban van a tápanyagszükségleteiddel. Ismét
hangsúlyoznám, hogy a carnivore étrend nem rövid távú
fogyásra van kitalálva. Ha a tápanyaghiányt éheztetéssel
akarod helyrehozni, az garantáltan kudarchoz fog vezetni. Ha
az a célod, hogy leadj tíz kilót, és ehelyett felszedsz két és fél
kilót, de végre élvezed az életet, nem fáj a hátad, és nem
sóvárogsz a feldolgozott ételek után, akkor máris sokkal előrébb
tartasz ezzel az extra két és fél kilóval.

Hogyan áll össze az étrend?

Talán felmerült már benned, hogy a carnivore étrendet követve

mégis, miket tudsz majd enni. Egy átlagos méretű, átlagos
aktivitású kezdő carnivore-követő férfi esetében például így
állhat össze a heti étrend:

Nap 1. étkezés 2. étkezés Nassolnivaló

1. Tojás és szalonna New York strip Házi készítésű szárított
steak marhahús
2. Lazac Rib-eye steak Főtt tojás
3. Hamburger húspogácsa Csirkecomb Tepertő
sajttal
4. T-bone steak és tojás Bárányborda Pemmikán
5. Marhaszegy Máj Sajt
6. Szardínia és hamburger Sertéslapocka Maradék steak
húspogácsa
7. Rib-eye steak Rib-eye steak Szalonna
Nagyon egyszerű ételekről beszélhetünk; olyan gyakran és
akkora mennyiséget eszik, hogy jóllakott maradjon. Ha valami
édesség után kezd sóvárogni, el tudja nyomni pár sült
szalonnával vagy egy kis darab steakkel. Mint már korábban is
említettem, kezdetben sokkal jobb ötlet többet enni a kelleténél,
mint esetleg túlságosan keveset. Mindig ezt hangoztatom: „Úgy
edd a húst, mintha ez lenne a munkád.” Idővel a húsevés
egyfajta hobbivá fog válni, az elején azonban lehet, hogy még
nagyobb kihívást fog jelenteni a dolog.

Hogyan definiálható az egészség?

Beszéljünk egy kicsit magáról az egészségről is. Miként lehet

egyáltalán definiálni? Az orvosod állapítja meg vérvizsgálatok
és röntgenképek alapján? Vagy pontosabb az egészséget a
betegség hiányaként definiálni? Gondolj csak a fiatalkorodra.
Remélhetőleg tele voltál energiával, az élet csupa szórakozás
volt, és nem voltak ízületi fájdalmaid, emésztőrendszeri
panaszaid és bőrproblémáid. Az számít megszokottnak, hogy a
kor előrehaladtával előjönnek a fájdalmak és a problémák.
Látjuk, ahogy a kortársaink magas vérnyomástól, hát- és
térdfájdalmaktól és túlzott mértékű elhízástól szenvednek.
Gyakran depressziósak, és számtalan gyógyszert vagy
kiegészítőt szednek. Mostanra ez vált a normálissá,
kiszámíthatóvá és megkérdőjelezhetetlenné.
A modern orvostudomány óriási előnyöket tud nyújtani a
társadalomnak. Az akut problémák kezelése az esetek
többségében kiválóan működik, számtalan életet mentve meg
és hosszabbítva meg ezáltal. Sajnálatos módon azonban a
krónikus betegségek kezelésében már nem vagyunk ennyire
sikeresek. Természetesen képesek vagyunk enyhíteni a
tüneteket. Az orvostól gyógyszert kapsz a fájdalmaid
csillapítására (legalábbis amíg tart az adott adag). Ha magas a
vérnyomásod, arra is van elérhető orvosság. Ha cukorbeteg
vagy, az sem gond: vannak már rá gyógyszereink és injekcióink.
Depressziós vagy? Erre is van gyógyszer. A gyógyszer esetleg
tönkrevágta a libidódat? Semmi gond, erre is tudunk adni
gyógyszert. És így tovább.
Szerintem ez tragikus, és rossz fényt vet a saját szakmámra.
A politikusok gyakran azon vitáznak, hogy mennyit kell költeni
a társadalom egyre katasztrofálisabb állapotban lévő egészségi
állapotára. Ahelyett azonban, hogy emiatt aggódnánk, mi lenne,
ha inkább megakadályoznánk, hogy ilyen sok beteg ember
legyen. Első lépésként például ne tömjük őket szemét kajákkal –
nehéz fenntartani a társadalom egészségi állapotát
müzliszeletekkel, szójababolajjal és banánnal. Az embernek
húsra van szüksége a fejlődéshez, ez ennyire egyszerű. Ha pedig
egészségessé válik a társadalmunk, onnantól már csak a valódi
egészség fenntartására kell összpontosítanunk a betegségek
kezelése helyett. Jelenleg sajnos csak színleljük a preventív
módszerek támogatását. Több milliárd dollárt költöttünk
gyógyszeripari és technológiai fejlesztésekre pusztán azért,
hogy végül drága high-tech sebtapaszt tudjunk adni a
betegségekre. Prevenciós módszerekre a büdzsének csupán a
töredéke jut, és senkiben nem merül fel, hogy érdemes lenne
inkább erre összpontosítani.
Valószínűleg egy egész könyvet meg tudnék tölteni a
panaszkodással, úgyhogy inkább visszatérek az egészség
definíciójához. Ez csak az én véleményem, de szerintem sokan
egyet fognak érteni vele: ha egészséges vagyok, az azt jelenti,
hogy nem fáj semmim, a fiziológiai folyamataim pedig
megfelelően működnek, hatékonyan, fennakadások nélkül. Az
energiaszintem magas, a hangulatom stabil, és általánosságban
véve is boldog és bizakodó vagyok. A bőröm nem viszket, nem
töredezett, nem kiütéses. Az edzéskedvem és -képességem
megfelelő. Az ízületeim és az izmaim kiválóan, fájdalmaktól
mentesen funkcionálnak. A libidóm kiemelkedő, akárcsak a
szexuális funkcióm. A testkompozícióm az egészséges
határokon belül mozog, és képes vagyok ezen a mezsgyén
tartani, anélkül hogy folyamatosan éheznék. Biztosan további
elemekkel is ki lehet még egészíteni ezt a listát, de szerintem
már így is sikerült átadni a lényeget.
A 85 éves kor fölötti férfiak kategóriájában a
100 méteres síkfutás rekordja jelenleg 15
másodperc körül van. Ha véletlenszerűen
összegyűjtenék ötven férfit különféle
korosztályokból, és megkérném őket, hogy
fussanak 100 métert, akkor akik képesek erre 15 másodpercnél
rövidebb idő alatt, jóval nagyobb eséllyel fognak hosszabb
életet élni, mint azok a társaik, akik képtelenek hozni ezt a
szintet. Úgy vélem, ez a legtöbbek számára evidens, de attól
még érdemes lenne további kutatásokat is végezni a témában.
A fenti tesztet teljesítők többsége várhatóan a fiatalabb
korosztályból fog kikerülni, és ebben nincs is semmi meglepő. A
fiatalok várhatóan tovább élnek, mint az idősebbek, ugyanis
jellemzően kevésbé gyötrik őket különféle betegségek. De mi
van akkor, ha egy 20 éves csupán 22 másodperc alatt tudja
lefutni a távot, míg egy 40 éves 12 másodperc alatt? Milyen
eltérések figyelhetők meg köztük? A gyors futáshoz nem lehetsz
túlságosan elhízott, és szükség van egy viszonylag normális
testkompozícióra is. Az izmaidnak elég erősnek kell lenniük
ahhoz, hogy végig tudják mozgatni a testsúlyodat a futópályán.
Az ízületi fájdalmak és más ízületi problémák lelassítanak. Ha a
keringési rendszered nincs rendben, akkor már a táv felénél el
fogsz fogyni. Ha gyenge a flexibilitásod, akkor vélhetően nem
tudsz szert tenni arra a mozgástartományra, amely szükséges a
megfelelő sebesség eléréséhez. Ha a természetben megfigyeljük,
ahogy egy ragadozó levadássza a prédáját, jellemzően azt
láthatjuk, hogy az áldozatul eső állatok lassúak, sérültek vagy
gyengék. Az embereknek persze ritkán kell aggódniuk amiatt,
hogy megeszi őket egy medve, de ha lassúvá, gyengévé vagy
bármely más módon fizikálisan korlátozottá válunk, az
jelentősen sietteti a végzetünket. Ahelyett, hogy a medve elől
futnánk, mi valójában a rák, a szívbetegség és a demencia elől
menekülünk.
Milyen változásokra számíthatok?

Mielőtt rátérnék, hogy milyen változásokra számíthatsz az

egészségedben, előbb hangsúlyoznám a legfőbb
alapszabályokat:

Addig egyél, amíg tele nem Számos különféle állati eredetű

leszel – ismételd meg szükség ételt fogyassz, szükség szerint
szerint. beiktatva tojást és
tejtermékeket is.
Élvezd az étkezéseidet. Ne egyél túl keveset.

Igény szerint fűszerezd a húst, Ne foglalkozz a mérleggel és a

hogy ízletesebbé váljon.
számológéppel. A cél a
megfelelő tápanyagbevitel,
nem pedig egy meghatározott
érték a mérlegen vagy egy
adott ruhaméret.

Íme még két gondolat, amelyet eddig nem említettem, de

ugyanolyan fontosak, mint a fentiek:

Ne büntesd magad, ha Ne aggódj az apróságok miatt.

időnként eltérsz a tervtől.

Valószínűleg most azon agyalsz, vajon mégis, milyen

problémákba futhatsz bele az étrendváltással, és tisztában kell
lenned vele, mi is a teendő ilyen esetekben. Gyakran nehéz tud
lenni két dolog közötti váltás. Nem számít, honnan kezdesz,
vagy hogy hová jutsz el. A változás egyaránt kihívást jelent a
kapcsolatokban, a munkahelyen és a családi kötelékekben, és
ugyanez a helyzet az étrenddel is. A váltás stresszes időszak a
fiziológiádnak, a nehézségek pedig számos különféle módon
jelentkezhetnek. Egy új étrend – függetlenül a felépítésétől –
hatással van a bélműködésre, stresszreakciót vált ki, és
változásokat indukál az anyagcserében is. Mire számíthatsz, és
hogyan tudod kezelni? Íme néhány ötlet.

Fáradtság
A carnivore étrendre történő áttérés során a leggyakoribb
tünetek közé tartozik a fáradtság, a letargia és az alacsony
energiaszint. Amikor arra kényszeríted az anyagcserédet, hogy
egy új üzemanyagforrással kezdjen üzemelni, kezdetben
egyáltalán nem fog hatékonyan működni. Elképzelhető, hogy
még nem leszel képes megfelelően kivonni minden szükséges
tápanyagot a húsból. Sokan szenvednek csökkent
gyomorsavtermeléstől és más emésztőszervi panaszoktól, ilyen
esetekben pedig a carnivore étrendre történő áttérés után egy
kis időre van szükség a problémák enyhüléséhez. Miközben a
tested azon munkálkodik, hogy enyhülést hozzon a panaszokra,
előfordulhat, hogy úgy érzed, nem tudsz annyit enni, mint
amennyit kellene – vagy esetleg bírsz ugyan enni, de nem
sikerül teljesen felszívódniuk a tápanyagoknak. Függetlenül
attól, hogy nem eszel eleget, vagy csak nem tudod elég jól
hasznosítani az ételt, a kalóriahiány és más tápanyagok nem
megfelelő szintje miatt alacsonyabb lehet az energiaszinted, és
fáradtnak érezheted magad. Erre az evés a legjobb megoldás.
Ha növeled az étkezéseid gyakoriságát, és több sót adsz az
ételeidhez, az segíthet a bőségesebb táplálkozás elérésében.
Egyeseknél az emésztőenzim-kiegészítők – mint például lipázok,
proteázok és HCl-kiegészítők (vagy ismertebb nevükön betain
hidroklorid kiegészítők) – is segítenek az átmeneti időszak
megkönnyítésében, és legtöbben néhány hét után el is tudják
hagyni a használatukat.

Bélmozgások
A felszívódási zavar – jellemzően a zsíroké – gyakran zsíros,
laza székletet eredményez. A carnivore étrendre történő áttérés
eltolódást okoz a mikrobiomod összetételében is. A beleidben
élő rostimádó mágikus baktériumok kihalnak, és felváltják őket
a húsimádó baktériumok. Ennek során az egyik leggyakoribb
emésztőszervi panasz nem a szorulás, hanem a hasmenés.
A szorulás azt jelenti, hogy képtelen vagy
teljes mértékben kiüríteni a székletet a beleid
alsó szakaszából. Másképp fogalmazva egy
csomó fekália található a vastagbeledben, és
képtelen vagy megszabadulni tőle. A carnivore
étrend alkalmazásával azonban jellemzően
éppen ennek az ellenkezője történik. Talán
hallottál már arról a mítoszról, hogy a hús ott rohad a
vastagbeledben, de az igazság az, hogy a hús szinte teljes
egészében felszívódik a vékonybélben, és csupán nagyon kis
mennyiségű folyékony anyag jut el a vastagbélbe. Kutatók ezt
megerősítették ileosztómás páciensek – akiknek különféle
betegségek miatt el kellett távolítani a vastagbelét –
tanulmányozása során.
 A magas rosttartalmú étrendet követők többsége hozzá van
szokva a napi (vagy akár naponta többszöri) vécézéshez. A
carnivore étrendre történő áttérés azonban nagymértékben
csökkenti a széklet mennyiségét, és jó eséllyel sokkal ritkábban
kell majd vécére menned. Gondolj csak bele, mennyi pénzt
megspórolhatsz a vízen és a vécépapíron! Amit sokan tévesen
székrekedésnek vélnek – különösen a váltás kezdeti
időszakában –, az valójában szimplán csak a széklet
mennyiségének nagymértékű csökkenése. Ahelyett, hogy a
méregdrága organikus gyümölcsök és zöldségek felét lehúznád
a vécén emészthetetlen rostok formájában, immáron csak egy
kevéske székletet fogsz termelni. Ha hozzászoktál, hogy
mindennap – vagy akár naponta egy meghatározott időben –
kell menned vécére, azt fogod tapasztalni, hogy semmi sem jön
ki, és emiatt arra gondolhatsz, hogy székrekedésed van. Pedig
valójában csak a szokásod fog megváltozni, ugyanis szinte
semmi nem lesz a vastagbeledben. Persze így is nyugodtan
eltölthetsz hosszabb időt a vécében a közösségi média
legfrissebb eseményeinek tanulmányozásával, de közben nem
sok mindent fogsz termelni. Egyáltalán nem szokatlan, hogy
több napig (vagy akár még egy hétig is) nem kell vécézni. Ha
nem tapasztalsz kényelmetlen érzetet vagy fájdalmat, akkor
nincs mitől tartanod. Egyesek azt tapasztalták, hogy ha egy
kicsit több zsírt adnak az étrendjükhöz, vagy elhagyják a
tejtermékeket, az felgyorsítja kissé a folyamatokat.
Szenvedhetsz valóban székrekedéstől a carnivore étrendet
követve? Persze, előfordulhat, de ez egyáltalán nem gyakori, és
valójában csak az elektrolitok alacsony szintjének a
következménye, amit a belek mozgásának megváltozott
gyakorisága idézett elő. Ilyen esetben hasznos lehet a zsírok, a
folyadékok és esetleg az elektrolitok bevitelének fokozása.
Mint az imént említettem, a carnivore étrend követőinél a
hasmenés jóval gyakoribb tünet, mint a székrekedés. Ennek
számos kiváltó oka lehet. Amellett, hogy tárolja a
hulladékanyagokat, a vastagbél fontos szerepet játszik abban is,
hogy folyadékokat és elektrolitokat szív fel a székletből. Ha
rostokban gazdag étrendet követsz, a szilárd anyagokhoz
viszonyítva arányaiban kevés folyadék jut el a vastagbélbe.
Carnivore étrend esetén azonban ez az arány megfordul. A
vastagbelednek – amely hozzászokott, hogy viszonylag kis
mennyiségű folyadék jut el hozzá a vékonybélből –
alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy szinte kizárólag folyadék
kerül bele. Ez olyan, mintha egy bokszoló az egész éves
kanapén henyélés után hirtelen küzdeni kényszerül – beletelik
egy kis időbe, mire formába lendül. A vastagbelednek fel kell
pörgetnie a működését, hogy meg tudjon birkózni a
korábbiaknál jóval nagyobb mennyiségű folyadékkal. A legtöbb
esetben ez a probléma idővel magától megoldódik. Ha azonban
addig is minimalizálni szeretnéd a panaszokat, érdemes észben
tartani, hogy a carnivore étrendben a leginkább hasmenéskeltő
ételek az alábbiak: tojás, sertéshús, valamint túl sok vagy túl
kevés zsír. Időnként bizonyos fűszerek, öntetek és pácok is
okozhatnak problémákat. Egyesek csak fokozatosan hagyják el
a rostok fogyasztását, ahelyett hogy azonnal teljes carnivore-ra
váltanának, a fokozatosabb tempó pedig lehetőséget ad a
vastagbélnek az alkalmazkodásra hasmenés nélkül.

Reflux és epehólyag
Sokan szenvednek refluxtól. A legtöbb esetben a carnivore
étrend segíthet a probléma megszüntetésében. Egyeseknél
azonban ez az étrend csak még jobban felerősíti a problémát,
vagy esetleg hányinger és más emésztési zavarok jelentkeznek.
Egyesek nehezen tudják megemészteni a
zsírokat – vagy talán úgy általánosságban véve
a húst. Ennek kiküszöbölésére csökkentheted
egy időre a zsírbevitelt, és időszakosan
használhatsz emésztéskönnyítőket az átmeneti
szakaszban. A HCl-kiegészítők és az epeétrend-
kiegészítők (mint például az Ox Bile) hatásosak lehetnek ilyen
esetben. Egyesek azt tapasztalták, hogy az is segíthet, ha nem
isznak vizet az étkezéseik környékén – ez arra az elméletre
támaszkodik, miszerint a gyomorban lévő víz hígítja a
gyomorsavat, ezáltal csökkentve a gyomor savasságát, ami
emésztési nehézségekhez vezethet. Mások arról számoltak be,
hogy a sóbevitel növelése segített a reflux tüneteinek
enyhítésében is.
Ha már itt tartunk, azt is megemlíteném, hogy epehólyag-
eltávolításon átesettek közül is sokan kiválóan képesek követni
a carnivore étrendet. Az epehólyag epét tárol, amely egyfajta
tisztítószerként funkcionálva emulgeálja a zsírokat, hogy
könnyebbé tegye a megemésztésüket a vékonybélben.
Epehólyag hiányában a máj továbbra is termel ugyan epét, de
az nem választódik ki olyan nagy mennyiségben egy zsíros
étkezés után, mint ha jelen van egy jól működő epehólyag is.
Érdekes módon a közös epevezeték gyakran kitágul az
epehólyag eltávolítását követően, és képes „eltárolni” egy kis
epét, kvázi egy mini-epehólyagként funkcionálva. Epehólyag-
eltávolításon átesettek kezdetben gyakran használnak lipázokat
és epekiegészítőket, korlátozzák a zsírfogyasztást, vagy kisebb
adagokat esznek sűrűbben a carnivore étrendre történő áttérés
során.

TOVÁBBI EMÉSZTŐRENDSZERI PANASZOK

A bariátriai, illetve gyomor bypass műtéten átesett páciensek speciális
csoportot jelentenek, és lehetséges, hogy módosítaniuk kell az étkezések
gyakoriságán és mennyiségén. Sok olyan embert ismerek, aki sikeresen
tudta követni a carnivore étrendet egy bariátriai műtét után. Egyes
esetekben előfordulhat, hogy bizonyos tápanyagokat kiegészítők
formájában kell bevinni, ugyanis a műtét hatására csökkenhet a
tápanyagfelszívási kapacitás. Ha bariátriai műtéten estél át, előfordulhat
vitamin-, illetve ásványianyag-hiány, ezeket kiegészítők formájában is
pótolnod kell.
Olyan páciensek, akiknek eltávolították a bélrendszer alsó szakaszát –
például Crohn-betegség, fekélyes vastagbélgyulladás vagy rák miatt –,
gyakran kiváló bélműködésről számolnak be a carnivore étrendre történő
átállás után. Akik olyan aktív panaszokban szenvednek, mint amilyen például
az irritábilisbél-szindróma, azoknál előfordulhat, hogy nehezebben megy a
carnivore étrendre történő áttérés. Azonban jellemzően fokozatos és
egyenletes javulásról számolnak be, igaz, több hónapba is beletelhet a teljes
átállás.
Ízületi fájdalmak és köszvény
A carnivore-követők többségénél az ízületi fájdalmak és más
vázizomzati fájdalmak enyhülni szoktak, vagy teljesen el is
múlnak. Az emberek nagyon kis része számol be a fájdalom
átmeneti erősödéséről az étrenddel való ismerkedés kezdetén.
Ennek egyik lehetséges oka a magasabb húgysavszintben
keresendő. Tisztában vagyunk vele, hogy a megemelkedett
húgysavszint összefügg a köszvénnyel, egy olyan diéta pedig,
amely ketózis állapotába juttatja az embert, időnként
előidézheti a húgysav szintjének növekedését is. A húgysavszint
vélhetően azért emelkedik meg, mert a test még nem képes
hatékonyan hasznosítani a ketonokat, így egy ideig több keton
távozik hulladékanyagként a vizelettel. A vese által termelt
ketonok viszont gátolják a húgysav kiürülését, emiatt ez utóbbi
szintje megemelkedik, és ízületi, valamint más fájdalmakat
okozhat.
Idővel azonban a test már hatékonyabban
képes lesz hasznosítani a megtermelt ketonokat,
így nem fog olyan nagy mennyiség távozni
vizelet formájában. A húgysavszint ennek
hatására normalizálódik, az ízületi fájdalmak
pedig megszűnnek. Valójában a köszvényben szenvedők
túlnyomó többségénél a carnivore étrendre történő áttérést
követően egy idő után megszűnnek a köszvényes tünetek.
Gondolj arra, hogy az eszkimók, a maszájok és más húsfüggő
népek egyáltalán nem szenvednek köszvényben. Régen a
gazdagok szenvedtek köszvényben, az étrendjük ugyanis
bővelkedett a húsokon túl cukorban és alkoholban is. A cukor és
az alkohol elhagyása remek módszer a köszvény
megszüntetésére. Ha hajlamos vagy a köszvényes rohamokra,
akkor az átmeneti időszakban jó ötlet lehet megelőző jelleggel
köszvénygyógyszer szedése.

Sokan számolnak be a légzésük megváltozásáról is. Ez azért van így,

mert ha a szervezetben nagy mennyiségű aceton található, akkor az
lélegzet útján is távozni tud, ennek szaga pedig észrevehető. Ahogy a
testünk egyre jobban adaptálódik a ketonok felhasználásához, ez a panasz is
el szokott múlni.

Bőrproblémák
Egyesek kiütésekről is beszámolnak az átmeneti időszakban, de
ez meglehetősen ritka. A bőrproblémák leginkább a ketonok
kiürülésével függnek össze (ezt már kifejtettem az előző
pontban). Ilyen esetekben a ketonok a bőrön keresztül ürülnek
ki a testből, ami bőrirritációt vált ki. A bőrproblémák
jellemzően idővel megszűnnek, ahogy a test egyre
hatékonyabban lesz képes hasznosítani a ketonokat.

Fejfájás
Az átmenet alatt az egyik probléma, amivel
nekem is meg kellett küzdenem, a fejfájás volt.
Ez vélhetően a folyadékok és elektrolitok
szintjének eltolódásával függ össze, ami
elkerülhetetlen, amikor a test egy új étrendhez alkalmazkodik.
Esetemben a fejfájás csak elszórtan jelentkezett nagyjából tíz
napon keresztül, és igen enyhe volt. Ha a carnivore étrendbe
belevágva fejfájást tapasztalsz, érdemes többet enni, és fokozni
a folyadék- és elektrolitbevitelt. De még ha nem változtatsz is az
utóbbiakon, a fejfájások akkor is elég gyorsan el fognak múlni.

Izomgörcsök
Izomgörcsök szintén viszonylag gyakran előfordulnak a
carnivore étrend kezdetén. Jó eséllyel az elektrolitok és a
folyadékok nem megfelelő szintje lehet itt is a ludas. Az
emberek többségénél a görcsök fokozatosan elmúlnak. Amikor
már csaknem két éve követtem az étrendet, időnként még
előfordultak izomgörcsök, de ezek szinte minden alkalommal
azzal függtek össze, hogy nagyon keményen edzettem, és nem
ettem megfelelő időben az edzésemhez viszonyítva. Ha az edzés
után viszonylag rövid időn belül eszel – legalább néhány órán
belül –, az jellemzően segíteni szokott az izomgörcsök
elkerülésében.
Egyeseknél remekül beválnak az elektrolitkiegészítők is, míg
másoknál nem sokat segítenek. A só (nátrium-klorid), a kálium
és a magnézium bevitelének fokozása szintén változó
eredményeket hoz. Sokan keserűsót is használnak az
izomgörcsök enyhítésére.
Ha izomgörcsöket tapasztalsz, az első teendőd alaposan
megvizsgálni, hogy eleget eszel-e a nap folyamán. Ezután
következhet a különféle elektrolitok bevitelének növelése sók
vagy elektrolitkiegészítők formájában. Azoknál, akik sokat
edzenek, hasznos lehet az elektrolitkiegészítők alkalmazása
edzés előtt. Érdekes módon a carnivore étrend hosszú távú
követőinek jelentős része teljesen jól elvan anélkül is, hogy sót
adna az étrendjéhez. Mivel a só fokozza az étvágyat, és ezáltal
túlzott mértékű evéshez vezethet, azt javaslom, hogy a saját
igényeidnek megfelelően alkalmazd, az étel ízét használva
iránymutatásként.

Ketózis
Ha utánaolvastál már valaha a ketogén vagy más alacsony
szénhidráttartalmú étrendek témakörének, akkor egész
biztosan találkoztál a ketózis kifejezéssel, úgyhogy most röviden
kitérek rá, hogy mi is ez, és hogyan kapcsolódik a carnivore
étrendhez.
A carnivore étrendnek nem célja a folyamatos ketózis
állapotának elérése, illetve a zsírok arányának mesterséges
manipulálása. A legtöbben, akik mérik a vérketonjaik szintjét,
azt tapasztalják, hogy mérsékelt mennyiségben termelődnek
ketonok, és ez a szint gyakran magasabb, mint „a táplálkozás
révén elérhető ketózis” elméleti küszöbértéke (0,5 mmol/l). Úgy
vélem, a ketonszint mérése kontraproduktív, mivel fölösleges
szorongáshoz vezet, és kidobott pénz, amit egyébként akár
ételre is fordíthattál volna.
Persze egész más a helyzet, ha olyan betegséged van, amely
miatt fenn kell tartanod a ketonok meghatározott minimális
szintjét. A legtöbbeknek azonban azt tudom javasolni, hogy ne
csak a mérleggel, hanem a ketonmérővel se foglalkozzanak. A
ketonok folyamatos mérésének hatására – különösen, ha
ketogén étrendről váltasz – jó eséllyel nem fogsz bevinni
elegendő fehérjét, vagy szükségtelenül túlzásba fogod vinni a
zsírok mennyiségét, és esetünkben ezek egyike sem kívánatos.
Az őseink tökéletesen eléldegéltek carnivore étrenden anélkül,
hogy a ketonszintjük miatt aggódtak volna, és ugyanez a helyzet
veled is. Ne feledd: a végcél olyan állapot elérése, ahol az
étvágyad és az étkezéseid természetes módon szabályozottak, és
nem kell aggódnod semmilyen előre megadott érték vagy egy
kötött böjtölési időablak miatt.

Energiaszint
Sokan tapasztalják, hogy megnőtt az
energiaszintjük és a munka- vagy
edzéskapacitásuk. Az energiaszint emelkedéséhez
pedig gyakran társul az alvásmennyiség
csökkenése. Az emberek arról számolnak be, hogy
rendkívül pihentető volt az alvásuk, viszont az
alvásidejük csökkent. Előfordul, hogy maguktól felébrednek
még az ébresztő előtt, mégis teljesen kipihentnek és tettre
késznek érzik magukat. Az alvásmennyiségem például
körülbelül 15 százalékkal csökkent, mégsem tapasztaltam
semmiféle visszaesést az energiaszintemben vagy a
teljesítményemben. Elképzelhető, hogy a carnivore étrend
követőinek azért van szükségük kevesebb alvásra, mert jobb
minőségű tápanyagokkal tudják regenerálni a testüket, így
kevésbé van leterhelve az anyagcseréjük.
 A carnivore étrendre áttérve azonban nem alakul ki
mindenkinél azonnal a mély, pihentető alvás. Egyesek nehezen
tudnak elaludni, különösen a kezdeti időszakban. Olyanok is
vannak, akik éjjel arra ébrednek, hogy vizelniük kell. A
fokozottabb fehérjebevitel ugyanis több folyadékot igényel az
étel feldolgozásához, ezáltal fokozva a szomjúság érzetét. Ha
pedig többet iszunk, az enyhíti a szomjúságot, viszont fokozza a
vizelés gyakoriságát. A sóbevitel szintén szerepet játszhat
ebben. Erre egy remek módszer, ha a nap utolsó étkezését
korábbra időzíted (ha az időbeosztásod lehetővé teszi, és éhes is
vagy már akkorra). A cirkadián ritmussal kapcsolatos kutatások
arra utalnak, hogy hasznos lehet az étkezéseink többségét a
napsütéses órákra időzíteni. A sóbevitel mérséklése szintén
remek módszer lehet az éjszakai vizelési inger csillapítására.
Vannak olyanok is, akik úgy érzik, a túl magas
energiaszintjük miatt képtelenek aludni. Fontos, hogy megfelelő
körülményeket biztosítsunk az alváshoz. Ezt elősegítendő íme
néhány alapvető irányelv:

Kerüld az edzést pár órával Körülbelül egy órával elalvás

elalvás előtt. előtt már kapcsold ki az összes
elektromos kütyüt. A
mesterséges fény – és
különösképpen a kék fény –
alvászavarokat okozhat.
Hűvös szobában aludj. Ne igyál alkoholt.
 LEHŰLÉS
Gyakran hideg vízzel zuhanyozom körülbelül egy órával lefekvés előtt, ez
ugyanis segít csökkenteni kissé a testhőmérsékletemet. Az alacsonyabb
testhőmérséklet az egyik olyan jelzés, amit a testünk arra használ, hogy
célozzon rá: készen állunk az alvásra.

Hogyan térjek át a carnivore étrendre?

Most már végre rákanyarodhatunk a carnivore étrendre

történő áttérés gyakori stratégiáinak részleteire. Mindegyiknek
vannak előnyei és hátrányai, és nincs olyan megoldás, amely
mindenkinek tökéletes lenne. Sokat segíthet a döntésben a
jelenlegi étrended is.

Hardcore carnivore
Ez nem más, mint azonnali átállás az étrend legtisztább
formájára. Ha a hardcore carnivore módszert választod, akkor
már a kezdetektől semmi mást nem fogyasztasz, csakis húst és
vizet. A carnivore étrendet régóta követők közül sokan ajánlják
ezt a technikát, amely lényegében annak felel meg, mint amikor
gyorsan lerántasz egy sebtapaszt. Rövid ideig kellemetlenebb
lehet ugyan, de a legtöbb esetben sokkal gyorsabban lezajlik így
az egész, mint ha fokozatosan térsz át az új étrendre.
Itt lényegében már az első naptól kizárólag húst eszel és
vizet iszol, és kitartasz emellett, amíg le nem zajlik az
adaptálódás folyamata. Ez a módszer a leginkább akkor
működik, ha nagyon erős a motivációd, vagy ha már jelenleg is
egy többnyire állati eredetű ételekre támaszkodó ketogén
étrendet követsz (ebben az esetben ugyanis már hozzá vagy
szokva, hogy zsírból juss energiához).
A hátránya az, hogy sokaknál az átmenettel járó tünetek
súlyosabbak lehetnek, mint a fokozatos váltás esetében. Ebből
következően pedig sokan fel is adják a dolgot, ugyanis
túlságosan megterhelő számukra a váltás.

Szénhidrátcsökkentési stratégiák
Ha egy szénhidrátokban gazdag étrendről szeretnél váltani,
akkor jó módszer lehet először adaptálódni egy alacsonyabb
szénhidráttartalmú étrendhez néhány hétig, majd onnan térni
át a teljes carnivore étrendre.
Ha a szénhidrátokban gazdag sztenderd
amerikai étrendet követted, és gyógyszert
szedsz a magas vérnyomásodra, a
cukorbetegségedre, a krónikus fájdalmaidra
vagy a depressziódra, akkor előbb egyeztess az
orvosoddal, hogy az étrendváltás milyen
módosításokat igényelhet a gyógyszereid adagolásában. A
vérnyomáscsökkentőt hozom fel most példaként. Sokan azt
tapasztalják, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek hatására
az étrendhez történő adaptálódást követően veszélyesen
csökkenhet a vérnyomásuk, ugyanis a carnivore étrenddel már
önmagában is normális szintet lehet elérni. Ilyen esetben pedig
a gyógyszer fölöslegessé válhat, vagy vissza kell venni az
adagolását. A testünkben hasonló változások mehetnek végbe
más panaszok kapcsán is, és fontos, hogy az orvosoddal
egyeztetve szükség szerint módosítsd az adagolást.

Egyeseknél az is kiváló átmeneti stratégia lehet, ha fokozatosan

építik be a húsalapú étkezéseket. Például elosztanak három
teljesen húsalapú étkezést az első héten. A következő héten már
nyolc carnivore étkezést iktatnak be. A harmadik héten két
napig már kizárólag húsalapú étkezéseik vannak, további tíz
carnivore étkezést pedig szétosztanak a többi nap között. A
negyedik héten már öt napig csak carnivore étkezések vannak,
az ötödik héten pedig már kettő kivételével az összes étkezés
carnivore jellegű. A hatodik héten befejeződik a carnivore
étrendre történő áttérés. Az is megoldás lehet, ha rövid távú
célként heti három carnivore napot tűzöl ki magad elé. A
következő szintet egy teljes carnivore hét jelenti. A harmadik
szint két teljes carnivore hét, a végső cél pedig harminc
carnivore nap egyhuzamban. Jómagam lényegében az utóbbit
használtam, és meglehetősen simán ment az egész.
A fokozatos átmenet harmadik technikája abból áll, hogy
napi szinten fokozatosan csökkented a zöldségek és keményítők
mennyiségét, miközben egyre növeled a húsadagokat.
Ezeknek a fokozatos technikáknak megvan az a hátrányuk,
hogy egy ideig még továbbra is hozzá fogsz férni addiktív vagy
más módon problémás ételekhez, emiatt pedig nehezebben
fogod tudni elengedni őket. Ez egy kicsit olyan, mintha egy
alkoholista úgy próbálna meg leszokni a piáról, hogy csak
hetente kétszer iszik alkoholt. Ahogy azonban egyre közelebb
jutsz a teljes carnivore étrendhez, fokozatosan egyre jobban
fogod érezni magad, a sóvárgások pedig idővel el fognak múlni.
A rostokban vagy oxalátokban gazdag ételek fokozatos
csökkentése is könnyebbé teheti a folyamatot. Azáltal, hogy
lépésről lépésre csökkented az ételeid rosttartalmát, a
vastagbeled jobban fog tudni adaptálódni a folyadékok és az
ásványi anyagok hatékony felszívásához. Ha fokozatosan
hagyod el az oxalátokban gazdag ételeket, az segíthet elkerülni
az oxalátkristályok hirtelen kicsapódását az ízületeidbe,
bőrödbe és más szöveteidbe.

A KEZDETI FÁZIS
Mennyi ideig tart a kezdeti fázis? Nos, ez változó lehet, de íme néhány jel,
amely arra utalhat, hogy már tapasztalt carnivore-követőnek számítasz, nem
pedig kezdőnek:
 Többé nem az étel irányítja az életedet, és már nem tekinted az ételt a
szórakozás egyik formájának. Immáron a tápanyagbevitel rendkívül
laktató formájaként fogod fel az étkezéseidet.
Nem okoz problémát elhagyni egy olyan ételt, amely korábban a
kedvenceid közé tartozott.
Nyugodtan részt tudsz venni közösségi programokon anélkül, hogy
bármi más étel után sóvárognál.
A húson kívül semmi mást nem tekintesz ételnek.

Egyeseknél ezek a jelek már néhány hónap után feltűnnek. Másoknak akár
évekre is szükségük lehet ezeknek a mérföldköveknek az eléréséhez.

Módosíthatom az étrendet?

Minden étrendet számos módon lehet változtatni. A puristák

tartózkodnak a tervtől történő bármiféle eltéréstől, de vannak
olyanok is, akik mindenképpen változtatnak rajta.
Sokan éveken (vagy akár évtizedeken, sőt egész életükön)
keresztül úgy táplálkoznak, hogy addig esznek, amíg jól nem
laknak, elsődlegesen zsíros húsokon élnek, és abszolút boldogok
és egészségesek. Mások azért térnek el a carnivore étrendtől,
hogy rádöbbenjenek: követniük kell a tervet, különben
visszatérnek a régi rossz szokások, illetve a pusztító hatású
egészségi problémák. Jó eséllyel a legtöbben, akik tesznek vele
egy próbát, nem tartanak majd ki örökké a tisztán carnivore
étrend mellett. Sokan váltogatni fognak a carnivore és egy
hagyományosabb étrend között – az is elképzelhető, hogy egész
hátralévő életükben a mindennapjaik részét fogja képezni
részben vagy egészben a carnivore étrend, mivel rádöbbennek,
hogy úgy érhetik el a legjobb egészséget és teljesítményt, ha
minél inkább kitartanak ezen étrend mellett, de ezzel együtt
sem lesznek száz százalékban húsevők az életük száz
százalékában.
A vegánokkal ellentétben, akik gyakran
etikai okokból követik a növényi alapú étrendet,
a carnivore-rajongók leginkább az egészségük
és a teljesítményük fokozása érdekében
választják ezt a módszert. A carnivore étrend
követői nem próbálják megmenteni a brokkolit a kihalástól,
nem hisznek abban, hogy ezzel az étrenddel jobbá teszik az
egész világot. Ez nem vallás vagy szekta – pusztán egy módszer
arra, hogy egészségesebbé váljunk, és optimális mértékben
vigyünk be tápanyagokat a szervezetünkbe. Sokan a carnivore
étrendet az egészségi – különösképpen az emésztőrendszerüket
érintő – panaszaik enyhítésére használják, abban bízva, hogy
idővel talán más ételeket is visszaépíthetnek az étrendjükbe
káros hatások nélkül. Mások a szigorú carnivore étrendet csak
időszakosan alkalmazzák, míg vannak olyanok is, akik úgy
érzik, akkor működik a szervezetük optimálisan, ha többnyire a
carnivore étrendet követik.
Nem ajánlom az étrend módosítgatását egészen addig, míg
nem sikerült teljes mértékben leküzdened azokat a démonokat,
amelyek még mindig a kezdeti fázisban tartanak téged. Azt
javaslom, mindenki töltsön el legalább néhány hónapot a teljes
carnivore étrendet követve, mielőtt bármiféle módosítással
kezdene kísérletezni. Ha pedig már felkészültél rá, hogy
változtass rajta egy kissé, akkor az alábbiakban bemutatott
stratégiákat alkalmazd.

Időszakos böjt
Az időszakos böjt egy módszer az étvágyad meghackelésére,
amelynek a carnivore étrenddel együttesen használva lehetnek
előnyei, de akár hátrányai is. Mivel sokan kalóriakorlátozásos
étrendekről térnek át a carnivore-ra, ha szándékosan
megfosztják a tápláléktól a testet, az egészségtelen étkezési
szokásokhoz is vezethet a túlzott mértékű étvágy miatt –
márpedig meglátásom szerint az emberek jellemzően jobban
teljesítenek olyankor, ha nem nassolnak megállás nélkül. Sokan
szeretnek naponta csak egyszer enni, ami a carnivore étrend
mellett abszolút megvalósítható – sőt, akár ideális is lehet. De
fontos, hogy képesnek kell lenned jól belakmározni, mielőtt
belevágnál étel nélkül a következő 24 órába. Egyeseknél ez azt
jelenti, hogy egyszerre betolnak egy-másfél kiló, vagy akár még
ennél is több húst.
Ha a célod a fogyás vagy a testzsírszázalékod
normál szint (ez férfiaknál 10–15, nőknél 18–24)
alá csökkentése, akkor hatásos lehet az
időszakos böjtölés.
Meglátásom szerint ha 24 óránál hosszabb
ideig nem eszünk, az ennél az étrendnél hosszú
távon kontraproduktív lehet. Ha nem igazán optimális
minőségű vagy akár potenciálisan toxikus ételeket eszünk,
akkor hasznos lehet időnként hagyni egy kis pihenőt a
szervezetünknek. A carnivore étrend azonban nem tartalmaz
ilyen típusú ételeket. Ezért ha már nem fogyasztasz
potenciálisan káros ételeket, akkor néhány kivételtől eltekintve
a hosszan tartó böjtölés előnyei elenyészőek lesznek.
Nem láttam még olyan, húsevő állatokkal végzett
tanulmányokat, amelyek a böjtölés vagy a kalóriacsökkentés
előnyös hatásait mutatták volna ki. Sportolók esetében pedig
még kevésbé hasznos a tartós böjt, különösen a
versenyidőszakban. Azt javaslom, csak óvatosan próbáld
kombinálni az időszakos böjtöt a carnivore étrenddel.

Cirkadián biológia
A cirkadián biológia azokkal a változásokkal foglalkozik,
amelyek hatással vannak a fiziológiánkra a nap folyamán.
Például az éjszakai műszakban dolgozóknál gyakran figyelnek
meg rosszabb biomarkereket és hosszú távon gyengébb
egészségi állapotot, mint a napközben dolgozóknál. Egyre több
bizonyíték támasztja alá, hogy a napsütéses órákban történő
étkezés hasznosabb lehet, mint az éjszakai. Sokan arról
számolnak be, hogy jobban tudnak aludni, amikor az utolsó
étkezésük nem lefekvéshez közel történik – márpedig a jobb
alvásminőség számos további pozitív hatással is jár.
Ha képes vagy kontrollálni az étkezéseid időpontját,
érdemes lehet a napközbeni időszakra időzíteni őket. A valóság
persze az, hogy akkor kell enned, amikor éhes vagy, az
időbeosztásod pedig hatással lehet rá, hogy mikor lesz időd
enni. De ha megoldható, akkor érdemes lehet a nappali órákra
tolni az étkezéseid időpontját. A tested várhatóan
alkalmazkodni fog az új időrendhez, az étvágyad pedig
összhangba kerül az étkezésre kijelölt időpontokkal.

A makrotápanyagok ciklizálása
Sokan azáltal is jelentős változásokat tudnak
elérni a testkompozíciójukban, hogy ciklizálják
a zsírok és a fehérjék fogyasztását. Ez annyit
takar, hogy egyes napokon több fehérjét esznek,
míg más napokon több zsírt. Például három-négy napig
megnövelik 20 százalékkal a fehérjebevitelüket, majd egy-két
napig több zsírt esznek.
A carnivore étrendet követve úgy tudod megoldani ezt a
ciklizálást, ha pár napig soványabb, majd pár napig zsírosabb
húsokat eszel. Fontos észben tartani, hogy amikor tudatosan a
normál szint alá akarod csökkenteni a testzsírszázalékodat, az
ehhez szükséges lépések már kevésbé lesznek ösztönösek. Ha
azonban lassú, mérsékeltebb váltásokat használsz, a tested
jellemzően elég jól képes tolerálni őket.

Kalóriák és anyagcsere
Számítanak a kalóriák? Igen, abszolút. Ha több kalóriát égetsz
el, mint amennyit beviszel, akkor fogyni tudsz. De hogyan tudod
kontrollálni, hogy hány kalóriát égetsz el? Mi befolyásolja az
étvágyadat és a bevitt kalóriák mennyiségét?
Ezek olyan kérdések, amelyekre nehéz megtalálni a helyes
választ. Képes vagy tudatosan kontrollálni a kalóriabeviteledet
és fokozni az aktivitásod szintjét? Abszolút megoldható a dolog,
és ez egy hatásos rövid távú stratégiát jelenthet. Számtalan
példát láthatunk erre a fitnesz világában. Vannak olyan ételek,
amelyek természetüknél fogva jobban telítenek, mint mások? A
válasz ismételten csak igen, és ezzel az élelmiszeripar is
tökéletesen tisztában van – ezt támasztja alá az erősen
reklámozott, ízletes, de egyáltalán nem laktató ételek egyre
növekvő száma. Elképzelhető, hogy azonos kalóriabevitel
mellett valaki hízni, míg más fogyni fog? Igen, természetesen
van ilyen. Például vesd csak össze a fiatalabb énedet a
jelenlegivel. Vajon melyikőtök vihet be több kalóriát anélkül,
hogy hízna? Jó eséllyel a fiatalabb éned lesz a nyertes.

8.2. ábra: Testkompozíció

Képesek vagyunk változtatni az anyagcserénk hatékonyságán?
Úgy vélem, a válasz igen, és abban is hiszek, hogy a carnivore
étrend segít bizonyos fokig ezen képességünk fokozásában. A
carnivore étrend anyagcserére gyakorolt pozitív hatásai
ugyanis jó eséllyel az inzulinérzékenység, a hormontermelés,
valamint a sejt- és mitokondriumszintű működés terén elért
javulásokra vezethetők vissza. Ha valaki a carnivore étrendre
váltva többet tud enni és egészségesebb testsúlyt tud
fenntartani – hasonlóan a fiatalkori énjéhez –, akkor az illető
anyagcseréje normális. Egy, a Harvardon nemrég megjelent
egyéves időtartamú és 12 millió dollárba kerülő tanulmányban
bemutatták, hogy alacsony szénhidráttartamú étrendet követve
körülbelül 250-nel több kalóriát vihetünk be, mint egy
magasabb szénhidráttartalmú étrenddel, anélkül hogy
visszaszednénk a korábban leadott súlyunkat. Emellett számos
további tanulmány is alátámasztotta, hogy a fehérjebevitel
felpörgeti az anyagcserét.
A carnivore étrend sok követőjétől hallok vissza olyat, hogy
sokkal több kalóriát visznek be húsokból, mint korábban
összesen, és mégis fogynak tőle. Ebben az eredményben egy
percig sem kételkedem; ez vélhetően arra vezethető vissza,
hogy hatékonyabbá vált a testük működése. Ráadásul a fehérjét
nehezen is lehet zsírrá átalakítani. A mitokondriális sűrűséget
pedig lehet növelni étrenddel, edzéssel, ritkán beütemezett
étkezésekkel és más módszerekkel is. Ha több
mitokondriumunk van, az alapvetően azt jelzi, hogy
hatékonyabb és egészségesebb az anyagcserénk. Ha
mindenáron nagyon alacsony testzsírszázalékot szeretnél
elérni, akkor a makrotápanyagok ciklizálásának, valamint a
mérsékelt kalóriadeficitnek vagy az aktivitási szint növelésének
a kombinációja sokat segíthet ebben.

8.3. ábra: Sportteljesítmény fejlesztése carnivore étrend mellett

Az erős étvágy a jó egészségi állapot megbízható indikátora –

különösen akkor, ha ez nem jár együtt a testzsírszázalék
növekedésével. Amikor szert teszünk egy ilyen normálisan
működő anyagcserére, az már sokkal inkább összhangban lesz
a sportolók és a fitneszrajongók körében elérhető szintekkel,
ahol sokkal jobban előre lehet jelezni a különféle
makrotápanyag-összetételekre és kalóriabevitelekre adott
reakciókat.

A carnivore étrend időszakos alkalmazása

Egyesek számára – különösen, ha nincsenek nagyobb
nehézségeik az ételfüggőségekkel és a sóvárgásokkal, valamint
nem szenvednek súlyos egészségi problémáktól – a carnivore
étrend ciklikus használata kiváló megoldást jelenthet. A
carnivore kiválóan használható eliminációs diétaként is. Akik
ételérzékenységtől vagy bélproblémáktól szenvednek, és
átváltanak a carnivore étrendre, jó eséllyel a probléma
megszűnését fogják tapasztalni – ezt követően pedig gyakran az
figyelhető meg, hogy ismét ehetnek más ételeket is a problémák
kiújulása nélkül. Ha te is ebbe a kategóriába tartozol, az remek;
a carnivore rendőrség nem fogja számonkérni tőled, hogy miért
merészeltél megenni egy kis áfonyát vagy keserű csokoládét.
Azonban őszintének kell lenned magaddal. Nem szabad
megfeledkezned róla, hogy a többi étel egyike sem szükséges az
egészséges élet fenntartásához. A hús alkotja a táplálkozásod
alapját. Ha úgy döntesz, hogy más típusú étellel is kiegészíted az
étrendedet, objektívan meg kell vizsgálni a lehetséges hatásait.
Azt javaslom, hogy amikor bizonyos ételeket újra
megpróbálsz beépíteni az étrendedbe, maradj inkább az
egyetlen összetevős ételeknél. Egyszerre csak egyféle dolgot
egyél, majd várj néhány napot az adott étel hatásainak
felméréséhez. Három vagy még több próbálkozásba is
beletelhet, mire jobban ráérzel, milyen hatást vált ki a
testedből. Elképzelhető, hogy egyes negatív bélrendszeri
hatások szimplán nem megfelelően felkészült emésztőrendszeri
mikrobiomra utalnak.
 8.4. ábra: Ételek visszaépítése az étrendbe

Például tegyük fel, hogy szigorú carnivore étrendet követsz már

hat hónapja, és sikerült enyhítened minden egészségi
problémádon. Úgy döntesz, hogy teszel néhány próbát a bogyós
gyümölcsökkel. Azt javaslom, hogy egy nap csak kis
mennyiséget egyél belőlük, majd objektívan jegyezz fel minden
negatív vagy pozitív hatást. Várj három-négy napot, és ismételd
meg a próbát. Hasonlítsd össze a két kísérlet eredményeit. Ha
úgy tűnik, hogy a tested képes tolerálni a bogyós gyümölcsöket,
akkor elkezdhetsz játszadozni egy kicsit a mennyiségükkel. Így
kiderülhet, hogy kis mennyiségnél nem mutatkoznak negatív
hatások, nagyobb mennyiség esetén azonban már problémák
lépnek fel.
Aki elég régóta követi már a carnivore étrendet, az esetek
többségében elég jól fel tudja mérni az étrendjének az
egészségére, a hangulatára, a bőrére, az ízületi fájdalmaira, az
emésztésére stb. gyakorolt hatását. Miután néhány hetet vagy
hónapot eltöltöttél azzal, hogy különféle ételekkel kísérleteztél,
össze tudsz állítani egy listát azokról a kívánatos és
egészségjavító (vagy legalábbis az egészségedre semleges)
ételekről, amelyeket rendszeres vagy ciklikus jelleggel az
étrendedbe illeszthetsz. Ha hat hónap után rosszabbul érzed
magad, mint korábban, akkor újra felállíthatod a
kiindulószintedet azáltal, hogy visszatérsz a szigorú carnivore
étrendhez. Meglepő módon azok, akik eltérnek a szigorú
carnivore étrendtől, jellemzően nem távolodnak el tőle
túlságosan, mivel tisztában vannak vele, mennyire hatásosak és
laktatók ennek az étrendnek az ételei. Másképp fogalmazva,
alig van esély rá, hogy valaki a szigorú carnivore étrendről
átváltson vegán étrendre – habár az ellenkezője gyakran
előfordul.

Érdemes monitoroznom a különféle

egészségi markereket?

Amikor valaki egy low-carb étrendet követ, arra helyezi a

hangsúlyt, hogy vérvizsgálatokkal monitorozzon különféle
paramétereket, így kapva visszajelzést a diéta hatékonyságáról.
A vérvizsgálatok számos adattal tudnak szolgálni, és gyakran
segíthetnek különféle egészségi problémák kezelésében. Mielőtt
rátérnék a carnivore-követőket érintő ezzel kapcsolatos
észrevételeimre, nem árt néhány dolgot megfelelő kontextusba
helyezni.
Egy vérvizsgálat azt mutatja meg, hogy mi található abban a
pillanatban a véredben. A vérvizsgálattal mérhető legtöbb
dolog szintje azonban heti, napi, óránkénti, sőt akár
másodpercenkénti jelleggel is változhat. Például a vér
koleszterinszintje drámai eltéréseket mutathat néhány nap
leforgása alatt, a hormonszint óránként eltérő lehet, a
májenzimek és a gyulladásos markerek pedig fel-le
mozoghatnak a tevékenység függvényében. A
laboreredményeket számos dolog befolyásolhatja jelentős
mértékben – ilyen lehet többek közt például a stressz, az alvás,
a betegség, az aktivitás, az edzés, az időjárás, a hőmérséklet, a
napszak és az évszak. Ezért nehezen lehet egyetlen vérvizsgálat
eredményét egy adott étrendnek tulajdonítani. Ne feledd: az
emberi test elképesztően összetett rendszer, és ha csupán
egyetlen izolált értéket vizsgálsz egy vagy akár néhány
laboreredmény alapján, akkor jó eséllyel nem fogod látni a fától
az erdőt. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem kell
foglalkozni az eredményekkel – a lényeg csupán az, hogy
mindig az összképre kell fókuszálni.
Például tételezzük fel, hogy a glükózszintem a normális
tartományba esik. Ez lehet, hogy jó hír, de akár azt is jelentheti,
hogy túl sok inzulint termelek a normál szint fenntartásához.
Honnan tudhatom meg, vagy akár csak miből gyaníthatom a túl
magas inzulinszintet? Milyen rendszerek eredményei
utalhatnak arra, hogy érdemes a dolog mélyére ásnom?
Emellett azt is érdemes számításba vennem, hogy magas-e kissé
a vérnyomásom, túl nagy-e a hasam, vagy esetleg pocsék-e épp
a kedvem.
Épp úgy, ahogy a táplálkozástudósok által meghatározott
ajánlott napi beviteli értékek olyan népességtől származó
adatokon alapultak, amelynek tagjai egyértelműen betegek
voltak a magas szénhidráttartalmú, gabonaalapú étrendtől, a
laboreredmények számos gyakori referenciaértéke ugyanezen
népesség eredményein alapult. Valójában nem állnak
rendelkezésünkre megfelelő referenciatartományok olyan
népességre, amelynek tagjai alacsony szénhidráttartalmú,
illetve carnivore étrendet követnek. Ezt szem előtt tartva az
alábbiakban néhány olyan területről lesz szó, ahol a carnivore-
követők eredményei eltérhetnek az általános népesség
értékeitől.

Vérlipidek
Vélhetően a vérlipidek váltják ki a legnagyobb
aggodalmat a páciensekből és az orvosaikból
egyaránt. Először is hangsúlyoznám, hogy a
vérlipidek szintje dinamikus természetű: szignifikáns
eltéréseket mutathat akár néhány nap leforgása alatt. A szerdai
összkoleszterined jelentősen eltérhet a következő keddi szinttől.
Tételezzük fel, hogy a kapott eredmények a napi átlagot
mutatják (habár ez a feltételezés valószínűleg téves). Ha
megvizsgáljuk egy carnivore-követő lipidszintjét, jó eséllyel
megemelkedett össz- és LDL-koleszterin-értékeket fogunk látni;
ez persze nem feltétlenül van így, és gyakran az LDL- vagy az
összkoleszterin nagyrészt változatlan, vagy akár még
alacsonyabb is lehet. Amikor már egy éve követtem a carnivore
étrendet, az LDL- és az összkoleszterinem nem tért el jelentős
mértékben attól a szinttől, mint amit évekkel azelőtt mértek,
még egy sokkal magasabb szénhidráttartalmú étrend mellett.
Az összkoleszterinem körülbelül 5,2 volt, az LDL pedig 3,6
környékén.
Fogyás során a vérlipidek szintje különösen jelentős
eltéréseket tud produkálni, ugyanis részei az általános
energiaegyensúlynak és a szállítórendszernek. Másképp
fogalmazva, a vérlipidek szintje a perifériás szövetek akut
energiaigényét tükrözi. Ha a rendszered bővelkedik az
energiában (jóllakott állapotban vagy), a májad kevésbé
kényszerül rá, hogy a vérlipidek révén további energiát küldjön
a szöveteidnek. A magas koleszterinszint nyugtalanító lehet,
ugyanis mindenhonnan folyamatosan azt halljuk, hogy
kockázati tényezőt jelent a kardiovaszkuláris betegség kapcsán
az általános népesség körében. Ez az elmélet széles körű
mintavételes felmérések alapján alakult ki, viszont egy kérdésre
mégsem ad választ: vajon ugyanígy igaz-e mindenkire,
különösképpen azokra, akik minden más tekintetben
objektívan rendkívül egészségesnek számítanak.
A carnivore-követők esetében szintén gyakran figyelhető
meg a HDL – az úgynevezett jó koleszterin – magasabb,
valamint a trigliceridek alacsonyabb szintje. Általánosságban
véve a magasabb HDL-ről és az alacsonyabb trigliceridekről azt
tartják, hogy a kardiovaszkuláris betegségek kockázatának
csökkenésére utalnak, de ez nem feltétlenül van így, különösen
a HDL-lel. Mint már említettem, fontos észben tartani, hogy a
jelentős energiaszintbeli hullámzások, valamint a fogyás is
felelős lehet egyes váratlan értékekért – mint például a vártnál
magasabb trigliceridszintért –, különösen a carnivore étrendre
történő áttérés kezdeti szakaszában. Azt szoktam javasolni,
hogy az étrend megkezdése után érdemes várni minimum hat
hónapot a vérvizsgálattal, különösen akkor, ha nincs semmiféle
nyomós érv – mint például egy betegség kezelése – a korábbi
időpontra.
Egy részletesebb lipidteszt segítségével megtudhatsz további
információkat is a lipidrészecskék számáról, méretéről és a
konkrét részecsketípusokról. Nem szabad azonban elfejtened,
hogy ezek a dolgok dinamikusan változnak és gyakran épp
áramlásban vannak, ezért a kutatók kétségbe vonják az efféle
eredmények fontosságát.
A hagyományos lipidpanelek arányának mérése révén
kategorizálhatóvá válik a kockázat mértéke, és a legtöbben
manapság már elismerik, hogy ezek az arányok hasznosabbak
lehetnek a kockázatok meghatározásakor – legalábbis az
általános népesség körében –, mint pusztán csak az LDL vagy az
összkoleszterin szintje. Ha a testünkre egyetlen rendszerként
tekintünk, azáltal jobban megérthetjük, hogyan is függnek
össze az egyes folyamatok. Egy szintén népszerű marker,
amelyet sokan használnak, és vélik úgy, hogy jobban tükrözi a
lipidrendszer állapotát, az úgynevezett remnant koleszterin –
ezt úgy számítják ki, hogy az összkoleszterinből kivonják a
HDL- és az LDL-koleszterint, így megkapva a maradék
koleszterin szintjét. Általánosságban véve elmondható, hogy
minél alacsonyabb a remnantkoleszterin-érték, annál jobb a
helyzet. A triglicerid/HDL arányt szintén használják
markerként, és sokak szerint ez jobban utal a kardiovaszkuláris
kockázat mértékére, mint az LDL-szint.

Glükóz
A glükózszint kontrollálása fontos, és
általánosságban véve kijelenthető, hogy a
carnivore étrenddel igen jó glükózkontrollra
lehet szert tenni. A glükóz kapcsán
mindenképpen tisztában kell lenned az
inzulinszinteddel is. A vérglükóz szintjét önállóan vizsgálva
nem vesszük ugyanis számításba a vércukor kontrolljának
mértékét, valamint a cukorbetegség és más krónikus betegségek
potenciális kockázatát. Ha a szívbetegség kialakulása miatt
aggódsz, akkor az inzulinérzékenység az egyik legfontosabb
tényező, ráadásul még módosítható is, így mindenképpen
kiemelt hangsúlyt kell rá helyezned. Hasonlóan fontos, mint a
dohányzás, és sokkal lényegesebb, mint a koleszterin relatív
szintje. Egy éhgyomri inzulin- és glükózszinttel ki lehet
számítani a HOMA-IR indexet, amely az inzulinérzékenység
meghatározására a számos megbízható mérőszám egyike. Erre
az indexre is igaz, hogy minél alacsonyabb, annál jobb a
helyzet. Csak nem árt észben tartani, hogy a többi
laboreredményhez hasonlóan a glükóz és az inzulin szintje is
naponta – sőt akár óránként is – eltérő lehet.
Az inzulinérzékenység kiszámítására további használható
módszerek közé tartozik a triglicerid/glükóz index, valamint az
LPIR-index, amely összetett lipoprotein tesztelési kalkulációk
kombinációját használja. De megbízható és egyszerű módszer
lehet az inzulinérzékenység meghatározására a
derék/testmagasság arány is.
Általánosságban véve elmondható, hogy a carnivore étrend
hajlamos hosszú távon javítani az inzulinérzékenységen,
függetlenül az értékelésre használt módszertől. A carnivore
követőinél jellemzően stabil glükózszint figyelhető meg, ugyanis
a test által felhasznált glükózt nem elfogyasztják, hanem
előállítják többnyire fehérjékből, kis mértékben zsírokból,
valamint néhány egyéb forrásból – ilyen például a laktát – a
glükoneogenezis néven ismert folyamat során. A
glükoneogenezis kapcsán az az egyik gyakori tévhit, hogy a
folyamat alapanyag-vezérelt – ami annyit tesz, hogy ha sok
fehérje áll rendelkezésre, akkor sok glükóz termelődik. A
gyakorlatban azonban ez jellemzően nem így történik – a
glükoneogenezis elsődlegesen keresletvezérelt, vagyis a
glükózszint szoros összhangban van az igény mértékével. A
glükoneogenezis talán a legpontosabb módja a glükózszint
szabályozásának, és hosszú távon jól kontrollált és stabil
vérglükózszintet eredményez. Az 1-es és 2-es típusú
cukorbetegségben szenvedők egyaránt arról szoktak
beszámolni, hogy hosszabb távon kiváló vérglükózkontrollt
képesek elérni – habár beletelik pár hónapba, mire
normalizálódik a glükózszint.
Szeretném kiemelni, hogy egyeseknél az idők folyamán az
átlagos glükózkoncentráció enyhén megemelkedik, de utána a
magasabb szinten stabil marad. Ezért is fontos, hogy ebben a
helyzetben a glükóznak az inzulinnal való kapcsolatára is
figyelmet fordítsunk, ugyanis így egyértelműbbé válik, hogy az
inzulin nagyobb hatással van a diabéteszes patofiziológiára,
mint a vérglükóz szintjére. Valójában abszolút lehetséges, hogy
a vérglükózszintünk teljesen „normális”, de az inzulin magas
szintje miatt diabéteszes szövetkárosodás alakul ki.

Májfunkció
A carnivore-követők esetében a májfunkciót
vizsgáló tanulmányok jellemzően normál
értékekről számoltak be, és az a feltételezés,
miszerint a megnövekedett fehérjebevitel
májkárosodást okozhat, teljes mértékben téves. Egyre
gyakrabban találkozhatunk az NAFLD (nem alkoholos zsírmáj)
diagnózisával. Szerencsére azonban a carnivore-követők
beszámolói, valamint az alacsony szénhidráttartalmú
étrendeket vizsgáló tanulmányok eredményeinek extrapolálása
alapján tisztában vagyunk vele, hogy a carnivore étrend
enyhülést hozhat ilyen probléma esetén is. A májfunkciós
tesztek különféle okok miatt kissé magasabb értékeket
mutathatnak ugyan, és ilyen eredmények láttán tisztában kell
lenned vele, hogy az emelkedésnek jóindulatú okai is lehetnek.
Az egyik gyakori ok a tesztet megelőző edzés, ami enyhe
emelkedést okozhat ezekben az enzimekben akár egy héten
keresztül is.

Gyulladásos folyamatok
A májfunkcióhoz hasonlóan átmenetileg a gyulladásos
markerek – mint például a C-reaktív protein – szintje is
megemelkedhet edzés után vagy a testet érő akut stressz
hatására. Az említett markerre és más, gyulladásos
folyamatokkal kapcsolatos értékekre is kockázati tényezőkként
tekintenek a kardiovaszkuláris, valamint más betegségek
kapcsán. Itt is elmondható, hogy az eredmények alapján a
carnivore étrend hajlamos alacsonyabb szintre csökkenteni a
gyulladásos markerek szintjét.

Vesefunkció
A vesefunkció miatt az orvosok gyakran
aggódnak a magas fehérjetartalmú étrendek
kapcsán, de ezek a félelmek állatkísérletek
eredményein alapulnak, és soha nem ismételték
meg embereken. Általánosságban véve az a
konszenzus, hogy a magas fehérjetartalmú étrendek nem
károsítják a vesék működését. Egyesek attól is tartanak, hogy
egy már eleve károsodott vese hamarabb leáll magas
fehérjeszint esetén, de az ezzel kapcsolatos adatok finoman
szólva sem túl meggyőzők. Számos beszámolónk van
olyanoktól, akiknél javuló vesefunkciót figyeltek meg a
carnivore étrend követése során. Ha károsodott a vesefunkciód,
és attól tartasz, hogy a carnivore étrenddel bevitt túlzott
mértékű fehérje esetleg problémát jelenthet, akkor érdemes
nyomon követned a vesefunkciódat.
A vesefunkció kapcsán kitérnék még néhány további
laboreredményre, amelyeknél szintén emelkedésre lehet
számítani, de ezek vélhetően nem utalnak semmiféle
problémára. Magas fehérjetartalmú étrend esetén gyakran
figyelhető meg a vér urea nitrogén (BUN) szintjének
emelkedése, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármiféle
probléma lenne a vesefunkcióval – az a legvalószínűbb, hogy ez
a változás leginkább az étrend megnövekedett
fehérjetartalmának természetes következménye. Ha van
bármilyen más ok is az aggodalomra – például fájdalom vagy
csökkenő GFR (glomeruláris filtrációs ráta) –, akkor érdemes
lehet részletesebb teszteket is végeztetni. Ugyanez igaz a
szérumkreatinin-szintre is, amely hasonló okok miatt mutathat
emelkedést.

Hormonszintek
A carnivore étrend jellemzően javítani szokott a pajzsmirigy
működésén, és pozitív hatásokat figyeltünk meg autoimmun
betegségek – mint például a Hashimoto-kór – kapcsán is.
Érdekességképpen kiemelném, hogy a pajzsmirigyhormon –
különösen a T3 – szintje bár alacsony lehet, de a klinikai
funkciók ettől függetlenül normálisak szoktak lenni. Ez jó
eséllyel vagy arra utal, hogy a keringésben kisebb mennyiségre
van szükség ebből a hormonból, vagy arra, hogy
megnövekedett a receptorok érzékenysége. Ennélfogva nincs
szükséged pajzsmirigyhormon-kiegészítőkre, ha a klinikai
eredmények ezt nem indokolják.
Ehhez hasonlóan a carnivore étrend követőinél a nemi
hormonok szintje is normalizálódni szokott, és a
hormontermelés is optimális. Nagyon fontos figyelembe venni a
klinikai funkciókat is az egyes hormonszintek értékelésekor. A
legtöbb nő a menstruációs ciklusának szabályosabbá válásáról,
illetve az amenorrhea (menstruáció kimaradása) vagy
dysmenorrhea (fájdalmas menstruáció) megszűnéséről számol
be. Emellett sokan tapasztalták a policisztás ovárium
szindrómájuk (PCOS) megszűnését, valamint a nemzőképesség
helyreállását is.
A carnivore étrendet követő férfiak és nők egyaránt a
libidójuk és a tesztoszterontermelésük növekedését
tapasztalták, különösen azt követően, hogy túljutottak az
adaptációs fázison. Sok férfi tett említést a szérumtesztoszteron-
szint emelkedéséről is, bár ez nem volt minden esetben
megfigyelhető. Általánosságban véve azonban a
tesztoszterontermelés növekedést szokott mutatni, és ezzel
összefüggésben fejlődés figyelhető meg a hangulatban, a
szexuális funkcióban, a reggeli erekcióban, az
edzésképességben, az edzés utáni regenerációs képességben és
a testfunkcióban.

Vas
A vas túlságosan magas szintje szintén egy olyan, elméletben
létező probléma a carnivore étrend kapcsán, amely a való
életben egyáltalán nem figyelhető meg. Világszerte a vashiány
az egyik legelterjedtebb hiánybetegség, és a carnivore étrend
minden kétséget kizáróan a leghatékonyabb módszer ennek
megelőzésére, ugyanis bioelérhető hemvasban igen gazdag.
Másrészt a túlzottan nagy mennyiségű vas – különösen, ha
jelentős mértékben a szövetekben tárolódik – számos egészségi
problémát okozhat, például cukorbetegséget, szívbetegséget
vagy májbetegséget.
Szerencsére a carnivore étrend követőinél egyáltalán nem
szokott előfordulni túlzottan magas vasszint. Jó eséllyel a
mélyben lappangó anyagcserezavarok és gyulladásos
folyamatok idézik elő a túlzottan magas vasszintet.
Általánosságban véve elmondható, hogy a carnivore étrend
segít ezeknek a panaszoknak az enyhítésében, és ezért
fordulhat elő, hogy a szérumferritin által feltárt magasabb
vasszint nem alakul ki annak ellenére, hogy a carnivore-
követők viszonylag nagy mennyiségben visznek be vasat.
Az egyik kivételt az örökletes hemokromatózisban
szenvedők jelentik, ez a betegség ugyanis vastárolással
kapcsolatos problémákhoz vezethet. Mostanáig egyetlen olyan
ebben szenvedő pácienssel sem találkoztam, akinél nehézséget
jelentett volna a carnivore étrend. Ha azonban ebben a
betegségben szenvedsz, érdemes gyakran monitorozni a
vasszintedet. A véradás segíthet a probléma enyhítésében, ha a
carnivore étrend alapvetően pozitív hatással van rád.
Az egészségi állapot különféle markerei
Alapvetően arra számíthatsz, hogy a vörös- és a fehérvérsejtek
száma is a normál tartományon belül marad majd. Azonban
kissé alacsonyabb fehérvérsejtszám is előfordulhat, ami a
gyulladásos folyamatok enyhülésének következménye.
A szérumelektrolitok – mint például a nátrium, a kálium, a
klorid, a kalcium és a magnézium – szintje is normális szinten
szokott maradni. A testünk kiválóan képes ezeket meglehetősen
szűk fiziológiai sávban tartani.
Némelyek amiatt aggódnak, hogy a carnivore étrend savas
környezetet okoz, de a vérünk pH-értékét a testünk szűk
keretek közt tartva agresszívan kontrollálja. Ha a tüdőnk és a
vesénk megfelelően működik, a vérünk pH-értékét megfelelő
tartományban tudjuk tartani az étrendünktől függetlenül. Azok
az aggodalmak, hogy a savak puffercélokra ásványi anyagokat
mosnak ki a csontjainkból, teljesen alaptalanok. A magas
fehérjetartalmú étrendek hosszú távon egészségesebb
csontokat eredményeznek, különösen azért, mert a csontjaink
körülbelül 40 százalékban fehérjékből épülnek fel.
És ha már a megalapozatlan félelmeknél
tartunk, kitérnék arra a mindennemű tényszerű
alátámasztást nélkülöző hiedelemre is,
miszerint meghatározott vércsoportú emberek
hatékonyabban képesek hasznosítani a húsokat.
Több száz carnivore-követővel beszélgettem
már, és akik hosszú távon is képesek voltak kitartani az étrend
mellett, azok egyáltalán nem tartoztak ugyanabba a
vércsoportba. A sikeres carnivore-követőknél nagyjából
ugyanolyan relatív gyakorisággal fordulnak elő az egyes
vércsoportok, mint az általános népesség körében. Egyet azért
kijelenthetek: ha a véred vörös színű, akkor hasznos lesz
számodra a húsok fogyasztása. A húsevés képessége megvan
minden emberben már sok millió év óta.
Van néhány olyan genetikai probléma is, amelynek esetén
kételyek merülhetnek fel az étrend alkalmazhatóságát illetően.
Ilyen lehet az APOE4 gén hibás működése, ami összefügg az
Alzheimer-kór kialakulásával, valamint az MTHFR gén nem
megfelelő működése, mely esetben az illető nem képes a
homociszteint megfelelően átalakítani metioninná. Ezen
problémák egyike sem tekinthető ritkának, ezért valószínűtlen,
hogy normál anyagcsere-működés mellett a húsfogyasztás
hosszú távon negatív következményekkel járna bármely
esetben. Észszerű megoldást jelenthet, ha monitorozzuk a
homocisztein (az MTHFR esetében), illetve az
inzulinérzékenység (az APOE4 esetében) szintjét.

Kinek biztonságos ez az étrend?

Okoz bármiféle alapvető problémát a carnivore étrend

terhesség esetén? A rövid válasz erre az, hogy nem. Számtalan
nő napjainkban is a carnivore étrend mellett csinálta végig a
terhességet, és az is egyértelmű, hogy egykoron a nők
évezredeken keresztül így táplálkoztak a terhességük alatt is.
Ettől függetlenül érdemes tájékoztatni a szülészorvosodat is az
étrendedről, így olyan kiegészítőket vagy ételeket tud ajánlani,
amelyekre szükséged van ebben az időszakban. A szülés után a
szoptatással és a tejtermeléssel sem szoktak előfordulni
problémák. Ha azonban a terhességed közepén tartasz, akkor
az étrend hirtelen megváltoztatása stresszes lehet. Ha át
szeretnél térni a carnivore étrendre, ilyen esetben inkább a
fokozatos váltást javaslom.
Gyerekek is követhetik a carnivore étrendet – elvégre
egykoron is ugyanezt követték. A gyerekek nem igényelnek más
tápanyagokat, mint a felnőttek. Másképp fogalmazva, a
gyerekeknek pontosan ugyanazokra az alapvető dolgokra van
szükségük, mint nekünk.
A gyerekek akár már a szoptatás időszakának befejeztével
azonnal is elkezdhetik a carnivore étrendet. Kezdésképpen
csontokat szopogathatnak, és finomra vágott vagy pürésített
húsokat ehetnek. Természetesen ugyanúgy ügyelned kell rá,
nehogy bármitől is megfulladjanak.
Gyakran nehéz feladat kontrollálni a gyerekek étrendjét,
amikor már szorosabb kapcsolatban vannak a kortársaikkal, és
őszintén szólva, meg is kell nekik adni a lehetőséget, hogy
eldöntsék, mit szeretnének enni; idővel úgyis saját döntéseket
fognak majd hozni. Hasznos lehet, ha már nagyon fiatal korban
elmagyarázzuk nekik a különféle ételekben rejlő előnyöket és
potenciális kockázatokat. Az én gyerekeim időnként
önszántukból követnek teljesen carnivore étrendet, és
természetesen nem is szeretném lebeszélni őket erről.
Egyszerűen csak folyamatosan biztosítom számukra az
előkészített húsételeket, és jellemzően ezeket választják más
ételtípusokkal szemben. Ha pedig valami másra vágynak –
például gyümölcsre, zöldségre vagy más hasonló teljes értékű
ételre – a húsadagjuk után, nem beszélem le őket erről, de
próbálom korlátozni a feldolgozott, cukros ételek, növényi
olajok és finomított gabonából készült ételek hozzáférhetőségét.
Amikor születésnapi partira vagy más szemét kajás
programokra mennek, jellemzően teli hassal engedem őket
útjukra, ezáltal is minimalizálva annak kockázatát, hogy szemét
kajákkal zabálják tele magukat. Ismerek más családokat is, ahol
a gyerekek teljesen carnivore étrendet követnek, és úgy tűnik,
hogy abszolút semmi bajuk nincs ettől.
Sportolók hogyan teljesíthetnek carnivore étrendet követve?
Úgy tűnik, a válasz ez esetben is az, hogy kiválóan. Például a
világklasszis sportoló Owen Franks – aki az új-zélandi All Blacks
rögbicsapat tagja is volt – carnivore étrendet követve azt
tapasztalta, hogy a teljesítménye javult, és számottevően
megnőtt az ereje és a tiszta testtömege is. A saját
sportteljesítményem szintén szignifikánsan fejlődött, és már
teljes mértékben a carnivore étrendet követve felállítottam
három világrekordot és hat nemzeti rekordot a beltéri evezés
masters kategóriájában.
Több elit szintű sportoló – köztük
olimpikonok is – kérte már a segítségemet
számos különféle sportágból, többek között az
alábbiakból: súlyemelés, erőemelés, MMA,
dzsúdzsucu, CrossFit, kerékpározás, maratoni
futás, baseball, evezés, súlylökés és rögbi. A carnivore étrendre
áttérő összes sportoló arról számolt be, hogy jelentősen javult
az általános teljesítménye, felgyorsult a regenerációja, és
gyorsabban tud meggyógyulni a sérülésekből. Ezzel együtt az
átmeneti időszakban egyes sportolók a teljesítmény csökkenését
tapasztalhatják, ami gyakran azzal függ össze, hogy nem esznek
eleget, illetve hogy még alkalmazkodniuk kell az új étrendhez.
Ez a szakasz néhány héttől néhány hónapig tarthat – az
időtartam leginkább az adott sportágtól és a sportoló korábbi
étrendjétől függ. Például aki eddig szénhidrátokban gazdag
étrendet követett, és erősen glikolitikus sportágat – például
CrossFit vagy kerékpározás – űz, annak várhatóan hosszabb
időbe fog telni az adaptálódás, mint másoknak. Aki azonban
korábban ketogén étrenden élt, és erőemelésben versenyez,
vélhetően jóval könnyebben fog tudni átállni az új étrendre.

És mi a helyzet a húsalapú étrend körüli

ellentmondásokkal?

Még minden idők legegyszerűbb étrendje kapcsán is

előfordulhatnak ellentmondások. A legtöbb vitát kiváltó
témakörök közé tartozik a belső szervek és a nyers hús
fogyasztása, valamint a legeltetett állatok húsának
felsőbbrendűsége. Az összképet tekintve ezek csak apróságok –
különösen, ha összehasonlítjuk őket a bármilyen más sztenderd
étrend kapcsán felmerülő problémákkal. Természetesen nem
állítom, hogy egyesek számára esetleg ezek a tényezők nem
jelenthetnek számottevő különbséget (akár jó, akár rossz
irányban), de nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték ahhoz,
hogy teljesen általános, mindenki számára optimális ajánlást
állítsunk össze.

Belső szervek
A belső szervek tápanyagokban bámulatosan gazdag
ételforrások. Az általános tápanyagsűrűség és bioelérhetőség
tekintetében nincs még egy olyan étel, amely felvehetné a
versenyt a belső szervekkel (például a marhamájjal). Ha nem
viszel be elegendő tápanyagot, a belső szervek hatalmas
segítséget tudnak jelenteni ennek korrigálásában. Nem látom
semmiféle hátrányát annak, hogy belső szervekkel egészítsd ki
az étrendedet. Azonban azt sem állíthatom, hogy mindenkinek
minden körülmények között szüksége lenne rájuk.
Sokan felhozzák példának, hogy számos
egykori népcsoportnál nagy becsben tartották a
belső szerveket, és az állatok minden egyes
porcikáját elfogyasztották, „a fülétől a farkáig”.
Sok helyen úgy vélték, hogy a belső szervek különlegesen
hatásosak az egészségi állapot helyreállítására, ezért
meghagyták őket a csoport beteg és öreg tagjainak. Számos
kultúrában speciálisan kialakított receptek voltak ezekhez az
alapanyagokhoz, amelyekre csemegeként tekintettek. Voltak
azonban olyan közösségek is, ahol a belső szerveket
hulladéknak tartották, és egyáltalán nem voltak kívánatosak –
jellemzően kidobták őket, vagy odaadták a szegényeknek.
Felmerül tehát a kérdés, hogy egykoron az emberek azért ették
meg a belső szerveket, mert nem állt rendelkezésükre elegendő
étel, vagy pedig azért, mert az egészségük javítása céljából
szerették volna fogyasztani őket. Ennek megválaszolását
ráhagyom az olvasóimra.
Egyesek a belső szerveket egyáltalán nem találják ízletesnek,
és inkább mást választanak helyettük. Csak találgatni tudunk,
hogy vajon mit tettek velük az őseink. Ha nekik sem ízlettek a
belső szervek, és sok hús állt még rendelkezésükre – például egy
többtonnás mamutból –, akkor vajon kidobták őket? Ha az
emberek kezdetben más ragadozók prédáit fogyasztották – ami
abszolút lehetséges –, akkor jó eséllyel be kellett érniük a
maradékokkal, az eszközhasználat kialakulása pedig idővel
lehetővé tette, hogy hozzáférjenek a csont- és az agyvelőhöz,
ezáltal is növelve a zsírokból bevitt kalóriák mennyiségét. Ez
olyan kérdés, amit jó eséllyel lehetetlen lesz valaha is
megválaszolni.
Egy dolgot azonban elárulhatok: napjainkban a carnivore
étrend számos követője képes javítani az egészségén,
visszafordítani a betegségeit, és fejlődést elérni anélkül is, hogy
számottevő mennyiségben fogyasztana belső szerveket. A
lényeg, hogy ha rajongsz értük, akkor fogyaszd nyugodtan. Ha
még soha nem próbáltad őket, akkor talán érdemes tenni velük
egy próbát, hogy kiderüljön, mennyire jönnek be. Ha pedig
egyáltalán nem vagy oda értük, és már így is jó egészségnek
örvendsz, akkor nem hinném, hogy van bármilyen ok is, ami
miatt érdemes lenne beiktatnod őket az étrendedbe.
Nyers hús
A rendelkezésre álló legmegbízhatóbb
bizonyítékok alapján a szakértők úgy vélik,
hogy az emberek körülbelül 400 ezer évvel
ezelőtt ismerkedtek meg a sütés tudományával.
Egyesek szerint akár már másfél millió évvel
ezelőtt is képesek voltunk megszelídíteni a tüzet, de erre nem
sok bizonyíték utal. Azt viszont számos bizonyíték alátámasztja,
hogy az őseink rendszeresen fogyasztottak nyers húst még
azután is, hogy már képesek voltak uralni a tűz erejét. A világ
egyes részein még napjainkban is élnek olyanok, akik
rendszeresen esznek nyers húst. Az olyan ételek, mint a
carpaccio és a tatár bifsztek, világszerte elterjedtek, a szusi és a
szasimi szintén igencsak népszerűek. Északi őshonos törzseknél
egyáltalán nem szokatlan, hogy közvetlenül a frissen elhullott
állatról kezdik el enni a húst. Nem szabad szem elől
tévesztenünk azt a tényt, hogy az evolúciónk során a nyers hús
fogyasztása volt a realitás, az elképesztően savas gyomrunk
pedig képes lebontani a húst nyers állapotában is.
Vajon van valamilyen különleges előnye a nyers hús
fogyasztásának? Egész biztosan, a nyershús-evés egyes rajongói
szerint könnyebbé válik az emésztés, és kisebb adagokra van
szükség, ugyanis a hús nyers állapotában jobban telít, mint
megsütve. Ezek az emberek jellemzően úgy vélik, hogy ez a
módszer pozitív hatással van az egészségükre is. Szembe kell
állítani ezeket az előnyöket a potenciális fertőzésveszély
kockázatával. Habár ezek a kockázatok valós veszélyt
jelentenek, de a mértéküket jó eséllyel felnagyítják – különösen
akkor, ha alaposan odafigyelsz rá, hogy honnan szerzed be a
húst.
Vajon a nyers húsból juthatsz több tápanyaghoz, vagy azokat
a sütés teszi elérhetőbbé? Úgy gondolom, ez nem egyértelmű,
de egyvalamit hangsúlyoznom kell: ha egy ételt nem találsz
ízletesnek, akkor semennyi tápanyaghoz sem fogsz jutni belőle,
ugyanis nem fogod megenni. Ismerek olyanokat is, akik hosszú
ideig nyers húst ettek, és nem tapasztaltak semmi előnyt a sült
húsokhoz viszonyítva. De olyanokat is ismerek, akik
egyértelműen azt állítják, hogy a nyers hús sokkal
hasznosabbnak bizonyult számukra. Jómagam is tettem vele
egy rövid próbát, és azt tapasztaltam, hogy bár laktatóbb, de
nem különösebben ízletes. Ezzel együtt a carnivore étrend
számos tartós követője azt tapasztalja, hogy idővel a kevésbé
átsült húsokat kezdi preferálni. A konklúzió: neked kell
eldöntened, melyiket választod.

Legeltetett marha
A legnagyobb vitákat kiváltó téma, hogy vajon a legeltetett vagy
a hagyományos módon nevelt marha húsa a jobb választás. Úgy
tűnik, az íz szempontjából azon múlik a dolog, hogy melyikhez
szoktál hozzá. Az Egyesült Államokban a legtöbb marha
hagyományos módon nevelt, így vegyes takarmányt és gabonát
kap. Ez egyedi ízt ad a húsnak, és jelentősen zsírosabbá teszi,
amit sokan jobban kedvelnek. Akik azonban olyan környéken
nőttek fel, ahol a marhákat legeltetik, gyakran inkább ezt az ízt
preferálják. A környezeti hatásra egy későbbi fejezetben fogok
kitérni, azt azonban már elöljáróban kijelenthetem, hogy a
válasz egyáltalán nem olyan fekete-fehér, mint azt gondolnánk.
Milyen ismert tápanyagbeli különbségek
figyelhetők meg a fűvel és a gabonával táplált
marhák húsa között? Nagy átlagban
elmondható, hogy a legeltetett marhák húsában
kissé kedvezőbb az ómega-3/ómega-6 arány, ugyanis több
ómega-3 zsírsavat tartalmaz. A sztenderd amerikai étrend túl
sok ómega-6 zsírsavat tartalmaz, ami jó eséllyel hozzájárulhat
egyes krónikus betegségek kialakulásához. Ráadásul az
emberek az ómega-6 többségét feldolgozott ételekből viszik be,
amelyek nagy mennyiségben tartalmaznak ómega-6-tal teli
növényi olajokat. Az ómega-6 zsírsavak abszolút mennyisége
mindkét hústípusban igen alacsony, és jó eséllyel nem fog
semmiféle problémát okozni – különösen más ételekkel
összehasonlítva.
Az is eltérést jelent, hogy a legeltetett marhák húsában több
CLA (konjugált linolsav) található, mint gabonával táplált
társaikéban. Úgy vélik, hogy a CLA segíthet megelőzni a
metabolikus szindróma kialakulását, emellett antikarcinogén
tulajdonságai is vannak. A legeltetett marhák húsa emellett egy
kicsit több E- és A-vitamint, valamint alfa-linolénsavat is
tartalmaz.
A lényeg, hogy a legeltetett marhák húsa egyértelműen
gazdagabb olyan tápanyagokban, amelyek előnyösnek
számítanak. De vajon ez hatással lehet az emberek egészségére
is? Jelenleg erre azt mondanám, hogy nem, vagy legalábbis
jelenleg még nem tudjuk pontosan. Emberek bevonásával kevés
kutatás készült ebben a témában; egy 2010-es tanulmányban a
legeltetett marha húsából készült hamburger – amelyben
magasabb a telített zsír/egyszeresen telítetlen zsír aránya –
kissé rosszabb eredményt mutatott a HDL- és
trigliceridmarkerekben, mint a gabonával táplált marha
húsából készült hamburger. Ez azonban csupán egyetlen
tanulmány, és ezenkívül nagyon kevés információ érhető el. A
carnivore-követők beszámolói szerint nincs különbség a fűvel,
illetve a gabonával táplált marhák húsának az egészség
növelésére és a betegség enyhítésére gyakorolt hatásában.
Persze vannak olyanok, akik elmondásuk szerint jobban érzik
magukat a gabonával, illetve a fűvel táplált marhák húsától, de
nem figyelhető meg olyan egyértelmű mintázat, amelynek
alapján bármelyik változat mellett nyugodt szívvel letehetném
a garast. Csak annyit mondhatok, hogy a marhahús –
függetlenül az állat tartásának módjától – jobb hatással van az
egészségünkre, mint szinte bármilyen más étel.
Számos kérdés és eltérő vélemény merül fel a carnivore
étrend kapcsán. A lényeg, hogy tedd azt, ami neked a legjobban
beválik. Egyesek számára ez az étrend nem a tökéletes
választás. Vannak olyanok, akiknek az anyagcseréje annyira
hozzászokott a szénhidrátokhoz, hogy képtelenek tolerálni egy
hirtelen váltást, és talán utána sem lennének képesek követni.
Ha bármiféle egészségi panaszod vagy betegséged van, akkor
mindenképpen kérd ki az orvosod véleményét. Habár nem
minden orvos támogatja ezt az étrendet, egyre többen vannak
olyanok is, akik hajlandók hozzájárulni, hogy a betegeik ezt
kövessék.
A következő fejezetben olyanokat fogok bemutatni, akik
átváltottak a carnivore étrendre. Így megtudhatod, miért
döntöttek emellett, hogyan építették bele az életükbe, és
legalább azt is láthatod, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki
büszkén hangoztatom ennek az étrendnek az előnyeit és az
egészségre gyakorolt pozitív hatásait.
9. FEJEZET

ESETTANULMÁNYOK ÉS
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK
A könyv elkészültének és az étrend növekvő
népszerűségének oka a történetek erejében rejlik.
Nézzünk szembe a ténnyel: átrághatod magad
tanulmányok és tudományos tények tömkelegén,
bemagolhatsz mindent, amit a fiziológiáról csak tudni
lehet, a valódi tettekhez attól még inspirációra van
szükség. Ha olyanokról hallasz vagy olvasol, akik
kézzelfogható ismereteket szereztek a carnivore
étrendről, és megtapasztalták, milyen pozitívumokkal
járhat, az sokkalta tanulságosabb, mint a világ összes
tudományos kutatása együttvéve.
Ebben a fejezetben először négy személyiségtípust fogok
bemutatni, összefoglalom a carnivore étrend iránt érdeklődők
leggyakoribb jellemzőit és hátterét. Ezután pedig megosztok
élménybeszámolókat valódi emberektől, akik hozzájárultak,
hogy bemutassam a problémáikat, a történetüket.

Személyiségtípusok

A marketingesek egyik módszere különféle személyiségtípusok

összeállítása – ezek lényegében az adott cég termékének ideális
személyiségjegyeit összegző kitalált személyek. Én magam is
teremtettem néhány személyiségtípust, akik révén be tudom
mutatni, milyen módokon is lehet alkalmazni a carnivore
étrendet és kiaknázni a benne rejlő potenciált. Habár ezek
kitalált történetek, de valódi emberek történeteinek elegyéből
születtek meg.

Nagy Jim
Jim mindig is nagydarab volt. Tizennégy évesen már 110 kilót
nyomott. Felnőttként a 183 centis magasságához nem volt úgy
igazán elhízva, de azért meglehetősen tömzsinek számított.
Tinédzserkorában számos sportágat kipróbált, és egész jó
guardnak számított a középiskolai focicsapatban. Az egyetemen
elsős korában egy szezont még az egyetemi csapat tagjaként is
lehúzott. Huszonegy évesen azonban egy térdsérülés véget
vetett a focikarrierjének, innentől a figyelmét az egyetem
befejezésére és a munkakeresésre összpontosította. Ettől
függetlenül persze időnként fellelkesült, és lejárt néha az
edzőterembe.
A következő két évtizedben Jim egészségi állapota lassan
egyre rosszabbra fordult. A régi térdsérülés egyre gyakrabban
kezdett sajogni, emiatt a fájdalomcsillapítók szedése a
mindennapjainak részévé vált. Az étrendje leginkább
gyorsételekből állt – zsíros hamburgerekből, sült krumpliból és
édességből. Nagydarab srác volt, nagy étvággyal. A súlya
felkúszott egészen 150 kilóig. A kollégái vidám srácnak
ismerték, otthon azonban már közel sem volt ilyen jó kedélyű.
Barbara, a felesége már évek óta aggódott az egészsége miatt, és
könyörgött neki, hogy keressen fel végre egy orvost. Jim
vonakodva bár, de igent mondott, ugyanis rettentően
rosszkedvű volt, a térde pedig egyre jobban fájt.
Az orvosi vizsgálaton dr. Miller megállapította, hogy Jim
vérnyomása túl magas, a BMI-je pedig 43. Az orvos emiatt
vérvizsgálatokat rendelt el, a térde miatt pedig átküldte Jimet
egy ortopéd szakorvoshoz.
Az ortopédián dr. Jones nem igazán válogatta meg a szavait:
„Egyszerűen túl nagy a súlya. Maga szerint a repülőkre
biciklikereket szerelnek fel?” A röntgeneredmények artritiszt
tártak fel, leginkább a térd mediális részén. Az orvos Mobicot
írt fel Jimnek, azt javasolva, hogy ezt szedje inkább az
Ibuprofen helyett. A doki emellett fizioterápiát is előírt a térd
megerősítésére, valamint azt javasolta Jimnek, hogy próbáljon
meg lefogyni kissé. Azt kérte Jimtől, hogy jöjjön vissza három
hónap múlva, ha még mindig vannak fájdalmai.
Amikor Jim újra elment dr. Millerhez, megtudta, hogy
mérsékelten megemelkedett az össz- és az LDL-koleszterin-
szintje, a trigliceridszintje szintén magas, a gyulladásos
markerei is magasak voltak, a HbA1c értéke alapján pedig a
prediabétesz állapotában járt. Ennek láttán dr. Miller azt
mondta, hogy érdemes lenne elkezdenie szedni néhány
gyógyszert. Mivel azonban még nem volt annyira súlyos a
helyzet, a doki úgy döntött, hogy előbb próbáljon meg Jim
lefogyni egy kicsit, ezért elküldte egy dietetikushoz. Jim bele is
ment a fogyókúrába, ugyanis nem akart elkezdeni
gyógyszereket szedni.
A dietetikusnál Jimnek ki kellett töltenie egy kérdőívet a heti
étrendjéről, majd kapott egy időpontot a következő találkozóra.
Amikor újra elment a rendelőbe, Sandy, a kedves és láthatóan
fitt dietetikus átnézte vele az étrendjét, amiben amúgy Jim csalt
egy kicsit. De Sandy még így is azt mondta, hogy Jimnek
meglehetősen drasztikus változtatásokra van szüksége. Ehhez
összeállított egy olyan átfogó étrendet, amely napi 2500 kalóriát
tartalmazott, kiegyensúlyozott tápanyagtartalom mellett. Sandy
egy növényi alapú étrendre akarta rábeszélni, de Jim ezt
elutasította, közölve, hogy túlságosan szereti a húst, viszont
soha nem rajongott a zöldségekért.
Otthon Barbara is nyitott volt az új étrendre, ugyanis rajta is
volt 15 kilónyi felesleg. Jim játékosan panaszkodott ugyan, hogy
Barbara ételei olyanok, mint „amit a nyulak esznek”, de végül
belement a dologba. Néhány hét alatt öt és fél kilót
dobott le, és kezdte jobban érezni magát. További
néhány hét elteltével már kilenc kiló fogyásnál járt.
Barbara nagyon örült a fejlődésnek, és Jim néhány
kollégája is kezdte észrevenni a változást.
A következő találkozón Sandy elégedett volt Jim
ételnaplójával, és arra biztatta, hogy folytassa az eddigieket.
Három hónap után Jim felkereste az orvosát is, ő szintén örült a
fejlődésnek, de ezzel együtt is gyógyszereket írt fel neki, ugyanis
a laboreredményei még mindig rosszak voltak.
Jim még elszántabbá vált, és megpróbált még
több súlyt ledobni. Olvasott valahol az
időszakos böjtölésről, és elkezdte beépíteni az
alacsony zsírtartalmú étrendjébe, ezáltal
próbálva felpörgetni a fejlődését. Csak három
napot bírt ki így. A munkahelyén a kollégái svédasztalos
születésnapi partit tartottak. Jim csak néhány szem répát,
zellert és egy kis csirkét szedett a tányérjára, ezt kalóriamentes
innivalóval öblítette le. Még a születésnapi tortából sem evett.
Délután 3-kor azonban ismét ott volt az étkezőben, és amikor
senki nem látta, megette a torta maradék felét. Fantasztikus
érzés volt, amit megtagadott magától az elmúlt három
hónapban. Az asztalához visszatérve egyszerre érkezett
bűntudatot, és furcsa módon elégedettséget.
A következő hónapokban Jim egyre többször „esett bűnbe”,
és hamarosan nemcsak a leadott 18 kilót szedte vissza, hanem
még további három kilót is. Barbara szomorú volt, de egyúttal
titkon egy kicsit örült is, ugyanis ő sem szerette az előírt
étrendet. A hat hónapos ellenőrzésen dr. Miller kis dózisú
vérnyomáscsökkentőt írt elő Jimnek, valamint
koleszterincsökkentő sztatint, metformint a vércukorszintjére,
és egy antidepresszánst.
Az ortopéd szakorvos a Jim térdéről készült MRI felvétel
alapján artroszkópos műtétet javasolt az ízület megtisztítására.
Jim félénken beleegyezett, és három héttel később át is esett egy
húszperces műtéten. Az utánkövetéses találkozón az orvos
elmondta, hogy Jim térde igencsak pocsékul nézett ki, de a
műtétel el tudta távolítani a szakadt és laza szövetek többségét.
Ezt hathétnyi fizioterápia követte, utána Jim arról számolt be a
dokinak, hogy sokkal jobb lett a térde. Sajnálatos módon
azonban hazudott, ugyanis nem akarta megsérteni az orvos
érzéseit. A térde valójában egyáltalán nem lett jobb – és
ugyanolyan dagadt volt, mint korábban, ráadásul nemrég
kezdett el szedni nagyobb dózist a vérnyomáscsökkentőből és
az antidepresszánsból.
Jim és Barbara egyre inkább elhidegült egymástól. Alig
beszélgettek, és a legtöbb nap azzal ért véget, hogy mindketten
elaludtak a tévé előtt. Már több mint egy éve nem szexeltek, és
Jimnek egyáltalán nem is volt kedve hozzá. Ez éveken át így
folytatódott, Jim súlya pedig új rekordot jelentő 170 kilóra
kúszott fel.
Mivel meg volt róla győződve, hogy már nincs sok ideje
hátra – és talán jogos is volt az aggodalma –, Jim egyre
visszahúzódóbbá és letargikusabbá vált. Már nem talált örömet
a munkájában, és a kollégáival is csak ritkán beszélgetett. A
korábban jó kedélyű és társaságkedvelő nagydarab srác egy
hatalmas, szomorú páfránnyá változott.
Egy szerencsés véletlen folytán azonban egyszer meglátott
egy cikket olyan őrültekről, akik egy kizárólag húst tartalmazó
étrendet követnek. A cikk írója egyáltalán nem magasztalta az
egekig ezt az étrendet. Az egész arról szólt, hogy ez mennyire
egy őrült étrend, és biztosan csak azért tudnak fogyni a követői,
mert olyan unalmasak az ételek, hogy egész egyszerűen nincs is
kedvük enni. A cikk azt is kiemelte, hogy nem állnak
rendelkezésre hosszú távú tanulmányok erről az étrendről, és
milliónyi bizonyíték támasztja alá, hogy gyümölcsöket,
zöldségeket, teljes kiőrlésű gabonákat és sok-sok rostot kell enni
az egészségünk hosszú távú fenntartása érdekében.
Jimet azonban jelen helyzetben annyira nem érdekelte a
hosszú távú egészsége. Egyáltalán nem élvezte a zöldségekből
és rostokból álló étrendeket, ezért úgy döntött, hogy egy
hónapig tesz egy próbát a carnivore étrenddel. Barbara nem
volt különösebben elájulva az ötlettől, de egy kicsit azért örült,
hogy Jimet újra elkezdte érdekelni az egészsége. Jim elment a
boltba, és vett 30 kiló húst, négy tucat tojást, néhány csomag
szalonnát és egy karton zsíros tejszínt.
Az első néhány nap meglepően könnyen
ment: szalonna és tojás reggelire, hamburger
húspogácsa ebédre, steak vacsorára. Jim
teljesen le volt döbbenve, hogy egyáltalán nem érezte magát
éhesnek. Az ötödik napon már kihagyta a reggelit is, és remek
volt a közérzete. Az első hét végére hét kilót dobott le magáról.
Ráadásul egyáltalán nem is volt éhes. Azonban semmi sem
megy egyszerűen: észrevette, hogy egy kicsit alacsony az
energiaszintje, és a hét folyamán csak egyszer volt vécén.
Elkezdett a neten élménybeszámolókat olvasni az étrend
követőitől. Innen megtudta, hogy az elektrolitkiegészítők és a
csontleves segíthet helyreállítani az energiaszintjét, ezért ő is
megpróbálkozott velük. A különbség nem volt túl nagy, de egy
kicsit azért jobban érezte magát. A munkahelyén azt vette
észre, hogy valamivel több energiája van, és a közérzete is
hasonlított a régihez.
Három hónap alatt húsz kilót fogyott, a térdfájdalma pedig
szinte teljesen megszűnt. Hosszú évek óta először végre
pozitívan tekintett a jövőbe. Barbarával közösen beiratkoztak
egy helyi edzőterembe is. A carnivore étrend kezdete óta Jim
szigorúan be is tartotta az előírásokat; a marhahúst – különösen
az akciós áron beszerezhető rib-eye steaket – jobban szerette az
összes többi húsnál. Életében először jól tudott lakni az ételtől.
Ennek köszönhetően ahhoz is megvolt az akaratereje, hogy
ellen tudjon állni a korábban túlságosan csábító más ételeknek.
Néha előfordult egy-két kilengése, és azt vette észre, hogy
ezektől rossz volt a gyomra, és elkezdett sajogni a térde.
Amikor már hat hónapja követte a carnivore étrendet,
felkereste dr. Millert. Ekkora már 35 kilót fogyott a rekordjához
képest, a vérnyomása pedig normalizálódott. Jim jelezte a
doktornak, hogy szeretné abbahagyni az antidepresszáns és a
metformin (diabéteszgyógyszer) szedését. Dr. Miller egyetértett
az antidepresszáns elhagyásával, és mérsékelte a
vérnyomáscsökkentő és a metformin dózisát is. Az orvos
rákérdezett, mivel sikerült elérnie ezt a fogyást. Jim beszámolt
az étrendjéről, mire dr. Miller jelezte, hogy véleménye szerint
nem jó ötlet hosszú távon követni ezt az étrendet. Azt javasolta,
hogy adjon gyümölcsöket és zöldségeket is azt étrendjéhez, de
egyúttal azt is elismerte, hogy a carnivore étrend látszólag
működik.
Jim örült, hogy végre megszabadulhat a gyógyszereinek egy
részétől, és ezt Barbarával úgy ünnepelték, hogy elmentek
otthonról kettesben – amit már évek óta nem tettek. Jim
megpróbált beépíteni gyümölcsöket és zöldségeket az
étrendjébe, de azt tapasztalta, hogy ez a gyomrának egyáltalán
nem tetszik. Szerencsére nem találta őket laktatónak sem –
különösen a zöldségeket. Ezért visszatért a bevált étrendjéhez,
amely húsból, tojásból, egy kis sajtból, halból, kolbászból és
szalonnából áll azóta is. A carnivore étrend megkezdésének első
évfordulóján Jim 110 kiló volt – nem volt ilyen alacsony a súlya
tizenéves kora óta.
Mindketten rendszeresen edzettek, és Barbara is leadott már
12 kilót a megcélzott 15-ből. Őszintén meg voltak lepődve, hogy
milyen könnyen ment az egész. Jim kollégái le voltak nyűgözve,
hogy mekkora átalakuláson ment keresztül és milyen sok
energiája van, de persze mindegyikük egyértelműen
kijelentette, hogy soha nem lenne képes követni a carnivore
étrendet. Ezt hallva Jim csak mosolygott, és arra gondolt, hogy
valójában mennyire könnyen ment a dolog.
 A második évfordulóra Jim már abbahagyta az összes
gyógyszer szedését – nem volt hajlandó tovább szedni a sztatint
dr. Miller aggodalmai ellenére sem. Jim még soha nem érezte
ilyen jól magát a bőrében, és elkezdett megismerkedni a
harcművészetekkel. Még azzal az ötlettel is kacérkodott, hogy
mellékállásban edzősködni kezd. Barbarával még soha nem
álltak ilyen közel egymáshoz. Jim számára az étel többé már
nem ellenség volt, és végre szabadnak érezte magát.

Vegán Mindy
Mindy 16 éves korában diétázott először. Bár soha
nem volt elhízva, mégsem volt elégedett a testével.
Nem szerette a lábainak formáját, ezért mindig
hosszú nadrággal takarta el őket. Az évek során
számtalan különféle diétával próbálkozott, és
folyamatosan addig gyötörte magát, míg végül elbukott.
Huszonhárom éves korára Mindy már három éve volt
vegetáriánus és másfél éve vegán. Amikor először váltott át
növényi alapú étrendre, a krónikus bőrproblémáinak egy része
enyhülni kezdett. Örült neki, hogy így védeni tudja az állatokat,
és próbált kerülni minden olyan terméket, amelynek
előállításához bármiféle közük is volt az állatoknak. Idővel
azonban emésztőrendszeri problémákat kezdett tapasztalni, és
a menstruációs ciklusa is rendszertelenné vált.
A következő években Mindy a vegán étrend számos
változatát kipróbálta. Például három hónapig nyers vegán volt,
de ettől csak még fokozódtak a gyomorproblémái. Az orvosa
erre probiotikumokat javasolt, és felvetette, hogy érdemes
lenne állati eredetű ételekkel kiegészíteni az étrendjét, ugyanis
a laboreredmények szerint anémiás.
Mindy udvariasan elutasította ezt a lehetőséget, ugyanis
ekkorra már szenvedélyesen harcolt az állatok védelméért.
Elfogadhatatlan volt számára a húsevésnek még a gondolata is.
Próbálkozott méregtelenítő levekkel és különféle beöntésekkel
olyan vegán szakértők ajánlására, akik online tették közzé az
eredményeiket. Minden hónapban egyre több pénzt költött
olyan kiegészítőkre, amelyekről azt hitte, hogy jobban lesz
tőlük, és egyre nehezebben talált olyan vegán ételeket, amelyek
nem csinálták ki az emésztését. A 160 centis Mindy 45 kilósra
fogyott le. Az orvosa depressziót és pajzsmirigy-alulműködést
diagnosztizált nála, ráadásul folyamatosan fáradt is volt.
Számos gyógyszert és egyre több kiegészítőt szedett. Gyakran
egyáltalán nem volt kedve elhagyni az otthonát, és napjainak
túlnyomó részét azzal töltötte, hogy az interneten keresztül
vitatkozott másokkal a veganizmus erényeiről. Minél betegebbé
vált, annál inkább kapaszkodott a vegetarianizmussal és a
veganizmussal kapcsolatos hitébe. Amikor az anyja
meglátogatta, alig hitte el, mennyire legyengült a lánya. Az
anyja ragaszkodott hozzá, hogy hagyjon fel a vegán étrenddel,
és úgy próbált segíteni, hogy csinált neki főtt tojást. Az anyja
„segítő” szándéka iszonyatosan feldühítette Mindyt; leüvöltötte,
elmondta, hogy mennyire gyűlöli, és követelte, hogy azonnal
hagyja el a házát.
 A következő hat hónapban egyre negatívabbá vált az online
közösség más tagjaival szembeni megnyilvánulásaiban. Még azt
is támogatni kezdte, hogy meg kell verni azokat, akik húst
esznek vagy állítanak elő. Egy csillapíthatatlan hányásroham
után úgy kiszáradt, hogy kórházba került – ekkor csupán 42
kilót nyomott. A kórházban intravénás oldatokkal állították
helyre a hidratáltságát, a hányását pedig gyógyszerekkel
csillapították.
Egyedül, összetörve és kétségbeesetten tisztában volt vele,
hogyan kell döntenie. A kórházból hazafelé tartva vett egy
doboz tojást és néhány panírozott halrudacskát. Sírva kért
bocsánatot az állatoktól, majd 15 percen keresztül bámulta
könnyes szemmel az egyik halrudacskát, mire összeszedte a
bátorságát az első harapáshoz. Fulladozni kezdett, köhögött, és
továbbra is csak sírt. De mire a negyedik harapáshoz ért, már
elkapta a hév, és a maradékot villámgyorsan betermelte. Ezután
megfőzött négy tojást, azokat szintén mohón befalta. Hosszú
évek óta először érezte, hogy a teste valódi tápanyaghoz jutott.
Egyáltalán nem fájt a gyomra, és nem szenvedett a megszokott
fájdalmas puffadástól sem. A következő hetekben ezt az
étrendet követte, de már könnyek nélkül – bár továbbra is
sajnálta az állatokat.
Kezdetben nem árulta el a vegán barátainak, hogy ő már
nem vegán, mert félt a reakciójuktól. Mivel már jó ideje az állati
jogok lelkes szószólója volt, nehezen tudta elfogadni a tényt,
hogy vegánként elbukott. Szép csendben egyre inkább
eltávolodott a vegán közösségtől, és elmondta néhány
embernek, hogy képtelen tovább csinálni, mert ráment az
egészsége. Néhányan kritizálták ugyan emiatt, de összességében
egyáltalán nem volt vészes az emberek reakciója. Sőt, néhányan
még sok sikert is kívántak neki, remélve, hogy hamarosan
jobban lesz. Mindy azt állította, hogy reméli, egy nap még vissza
tud térni a vegán életéhez – de a szíve mélyén tisztában volt
vele, hogy ez soha nem fog megtörténni.
A következő hat hónapban a súlya 48 kilóra emelkedett
vissza. Sokkal jobban érezte magát, és elkezdett ismerkedni a
carnivore étrenddel. Odafigyelt testének jelzéseire, amelyek
egyértelműen arra utaltak, hogy még több húsra van szüksége.
Sőt, időnként még a nyers hús után is kezdett sóvárogni. Tömte
magába a belső szerveket, mivel megtapasztalta, hogy mennyi
energiát tudnak adni. Fogainak állapota, amely jelentősen
leromlott a vegán korszakában, lassacskán kezdett helyreállni.
A hangulata is egyre jobb lett, és újra felvette a kapcsolatot az
anyjával. Egy könnyes találkozás után Mindy kezdte belátni,
mennyire félrevezették a vegán hősei. Olyan dühös lett rájuk,
hogy a magánéletben és online is szidni kezdte őket.
Egy évvel a carnivore étrendre történő teljes áttérés után
Mindy úgy érezte, kisgyerek kora óta nem volt ilyen egészséges.
Az emésztési problémái megszűntek, a vegán korából tapasztalt
száraz bőr és hideg kezek pedig szintén a múlt ködébe vesztek.
Elkezdett edzeni, és nemrég belevágott az erőedzésbe is. A súlya
már 51 kiló volt, és életében először kezdte jól érezni magát a
bőrében. Habár úgy érezte, még mindig van hová fejlődnie,
nem zavarta az állapota. Ekkorra már naponta 70 deka húst
evett; a kalóriák többségét vörös húsból, halból, tojásból,
időnként belső szervekből vitte be. Kétévnyi carnivore étrend
után Mindy olyan boldog volt, mint még soha. Nemrég pedig
úgy döntött, hogy újra beiktat néhány nem állati eredetű ételt is
az étrendjébe – leginkább bogyós gyümölcsöket és néha egy kis
keményítőt. Mindy végre rátalált a komfortzónájára.

Elaine nővér
Negyvenhét éves korára Elaine felnevelt három
gyereket, eltöltött 22 évet nővérként, és nemrég
lett túl egy váláson. Az eltelt idő alatt a súlya
szép fokozatosan gyarapodott, de különösen a
harmadik gyermekének születése után. Fibromialgiát
diagnosztizáltak nála, és antidepresszánsokat szedett az elmúlt
három évben (mérsékelt sikerrel). Mivel az egészségügyben
dolgozott, tisztában volt vele, hogy sok orvos kollégája szerint a
fibromialgia az elme betegsége, így nem is tekintették „valódi
kórságnak”.
A válása után 13 kilót szedett magára, így a 165 centis
magasságához 83 kilós testsúly társult. Számos diétával
próbálkozott az évek során, és bár mindig ért el átmeneti
sikereket, mégis nagyjából ugyanazt a tíz kilót adta le, majd
szedte fel újra és újra. Nővérként tisztában volt vele, hogy a
túlsúly milyen kockázatokat rejt magában. Különösen aggódott
a mellrák lehetősége miatt, ugyanis a nővérét és az egyik
nagynénjét is ebben vesztette el.
 Elaine olyan régóta dolgozott már nővérként, hogy
automatikusan látta el a feladatait. Még mindig talált ugyan
élvezetet a betegek gondozásában, de főnővérként a teendőinek
többsége már adminisztratív jellegű volt. Úgy tervezte, hogy hét
év múlva nyugdíjba tud menni, és már alig várta, hogy
utazással és klasszikus európai szépirodalom olvasásával
tölthesse a mindennapjait.
A fibromialgia nem volt olyan súlyos, hogy ne tudjon
dolgozni tőle, de néha nem igazán érezte jól magát. Sajnálatos
módon azonban a nehéz napok kezdtek egyre sűrűbbé válni,
ráadásul belépett a menopauza kezdeti szakaszába is. Bár több
gyereke is volt, mégis megviselte a termékenységének
elvesztése. Azzal is tisztában volt, hogy a menopauza gyakran
okoz további súlygyarapodást, márpedig ezt szerette volna
elkerülni.
A 48. születésnapján úgy döntött, hogy belevág a ketogén
diétába, amiről nemrég hallott. A műszakjában dolgozó
nővérek közül sokan tudtak fogyni ezzel a módszerrel – igaz,
kettő kivételével később mindegyikük vissza is szedte a ledobott
kilók többségét. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a
nővérek szobája mindig tele volt csokoládékkal, süteményekkel
és fánkokkal, amiket a páciensek családjától kaptak a
gondozásért cserébe. Elaine egész hatékonyan képes volt
ellenállni a csábításnak, de időnként azért az ő akaratereje is
megingott – különösen, amikor menstruált vagy stresszes volt.
A keto diétához beszerzett sok szakácskönyvet, és várta,
hogy kipróbálhassa a finomabbnál finomabbnak tűnő
recepteket. A ketóban jártas barátai figyelmeztették, hogy azért
ne egyen túl sokat a keto desszertekből. Elaine nagyon örült,
hogy sok-sok zöldséget ehet, ugyanis mindenhonnan azt
hallotta, hogy az a legjobb módja az egészség megőrzésének.
Számára is meglepő módon bármiféle különösebb probléma
nélkül képes volt betartani az étrendet – igaznak bizonyult a
barátai állítása, miszerint jelentősen csökkenni fog az étvágya.
Három hónap alatt ledobott 16 kilót; már több mint tíz éve
nem volt ilyen kicsi a súlya. A fibromialgiás tünetei továbbra is
jelen voltak ugyan, de enyhültek kissé. Az orvosa a felére
csökkentette az antidepresszánsok adagját. Elaine nagyon
élvezte a keto étrendet.
A diéta elejétől kezdve precízen mérte a
bevitt makrotápanyagok arányát; igyekezett a
zsírok arányát 80 százalék körül tartani, a
szénhidrátok mennyiségét pedig napi 20 gramm
alatt. Naponta többször is mérte a vérketonok
szintjét. Tudta, hogy korlátoznia kell a
fehérjebevitelt a ketózis fenntartásához, ezért leginkább fehér
húsokat és halat evett. Egyre jobban belejött az alternatív
alapanyagok – mint például mandulaliszt és kókuszliszt –
használatába, és bőven volt a konyhájában sztívia is. Időnként
néhány kocka keserű csokival jutalmazta magát, és egyre
inkább élvezte a 85 százalékos és annál magasabb
kakaótartalmú csokoládék ízvilágát. Hetente néhány
alkalommal beiktatott egy-egy zsírbombát is, a kávéját pedig
zsíros tejszínnel, vajjal vagy akár MCT olajjal öntötte fel.
 Idővel azonban Elaine súlya stagnálni kezdett, a néha-néha
beiktatott keserű csokis nasik pedig egyre gyakoribbá váltak.
Kezdett belefáradni a sok sütésbe, és már nem tartotta be olyan
szigorúan a makrók mennyiségét sem. A ketonszintjét régóta
nem mérte. Nem egészen két évig tartott ki a keto diéta mellett.
Továbbra is egész jól követte ugyan a szabályokat, de egész
egyszerűen nem ott tartott, ahol szeretett volna. Néhány hétig
megnövelte a szénhidrátok mennyiségét abban bízva, hogy
felpörgetheti az anyagcseréjét, vagy legalább
kiegyensúlyozottabbá teheti a hormonháztartásának
működését. Ekkor tartott a menopauza közepén. Habár a
tünetei nem voltak olyan súlyosak, mint néhány barátnőjénél,
de attól még közel sem volt fáklyásmenet.
Elaine átmeneti szénhidrátbevitel-növelése nem igazán
sikerült fényesen – egy hét alatt három kilót szedett fel, és a
fibromialgiája is rosszabbodott. Frusztráltan visszatért a keto
étrendhez, és elfogadta, hogy talán ez a legtöbb, amit ki tud
hozni belőle. Amikor azonban az egyik nap recepteket keresgélt
egy ketogén támogató csoport weboldalán, belefutott egy
bejegyzésbe, amelyben valaki azt taglalta, hogy milyen
sikereket ért el egy kizárólag húsból álló étrenddel. Elsőre
ostobaságnak tartotta ugyan az ötletet, de az illető által
megadott linkre kattintva rátalált egy több ezer emberből álló
csoportra, amelyik ezt a bizarr étrendet követte. Elképedve
tapasztalta, hogy a tagok közt számtalan nő is volt, és közülük
sokan számoltak be a depressziójuk megszűnéséről és
fogyásról. Némelyek még konkrétan a fibromialgiájuk
nagymértékű javulását is megemlítették. Mások azt állították,
hogy megszűnt a pikkelysömörük és a reumatoid artritiszük.
Elaine ezt az információt szintén megjegyezte, ugyanis az egyik
unokahúga már évek óta pikkelysömörtől szenvedett, és a
növekvő dózisú gyógyszerek ellenére egyre rosszabb lett az
állapota.
A következő három hónapot a carnivore étrenddel
kapcsolatos weboldalak böngészésével töltötte, és némely
történetek ámulatba ejtették. Nem értette, miként lehet, hogy
egy kizárólag húst tartalmazó étrendtől egészségesebbé válhat
valaki. Tisztában volt ugyan vele, hogy az emberek egy csekély
százaléka súlyos ételallergiától és gluténérzékenységtől
szenved, de a carnivore étrendre váltók okai jellemzően
túlmutattak ezeken. Az is feltűnt neki, hogy sok csoporttag
ketogén diétáról váltott át, és arról számolt be, hogy sokkal
jobban érezte magát, miután felhagyott a zöldségekkel és a
mesterséges édesítőkkel.
Három héttel az 50. születésnapja előtt
Elaine úgy döntött, hogy tesz egy egy hónapos
próbát ezzel az őrült carnivore étrenddel.
Legeltetett marhákból származó steaket tudott
szerezni egy helyi élelmiszerboltból, vett egy adag tojást, zsíros
tejszínt a kávéjába; a kávézásról azért nem állt szándékában
lemondani. Tengeri sót is vett a steakekre, és legeltetett
marhákból származó ghí vajat a sütéshez. Az első nap
küzdelmesen ment. Az exférje a grillezés nagymestere volt, így
Elaine-nek nem sok tapasztalata volt a steaksütés terén. Úgy
érezte, túl rágósra sikeredtek a húsok. A következő napok is
hasonlóan teltek, habár egy kis sajtot is megengedett magának a
hús mellé. A munkahelyére zsömle nélküli hamburgert rendelt,
amit a menzán fejessaláta-levélbe tekertek. Volt ugyan egy kis
bűntudata, amiért kihagyta a szokásos nagy adag salátáját, de
egyszersmind az is feltűnt, hogy elmaradt a korábban
megszokott puffadása. Az első héten két kilót dobott le, és azt
tapasztalta, hogy a fibromialgiás tünetei gyakorlatilag
megszűntek.
A hónap végére teljesen hozzászokott az új
étrendhez, és már várta a következő étkezéseit.
Egyre gyakorlottabbá vált a steaksütésben, és
kimondottan élvezte, hogy nem kell
számolgatnia a kalóriákat, és nem kell foglalkoznia azzal, hogy
mit főzzön. Mivel remekül érezte magát, úgy döntött, még egy
hónapig követi ezt a módszert. A második hónap végére Elaine
azt tapasztalta, hogy a menopauzás tünetei szinte észrevétlenné
váltak, és hosszú idő óta először végre remekül tudott aludni.
Az étvágya is kezdett alkalmazkodni az étrendjéhez, és a
korábban unalmas, átlagos ételek ízletessé váltak. Kezdett
sóvárogni a steakek után. Ahogy többet evett, a súlya is
gyarapodásnak indult. Ez kezdetben kissé aggasztotta ugyan, de
mivel remekül érezte magát a bőrében, úgy döntött, hogy nem
változtat az étrendjén. A kollégái elkezdték „oroszlánnak”
becézni.
Mire hat hónapja követte a carnivore étrendet, Elaine
teljesen el tudta hagyni a gyógyszereit, és fantasztikusan érezte
magát. Az egyetlen probléma csak azzal volt, hogy 12 kilót
szedett fel a hat hónap alatt. Azt mondogatta ugyan magának,
hogy a súlygyarapodás egy része valószínűleg az izomtömeg
növekedésének köszönhető, de a figyelmét nem kerülhette el a
combjain és a hasán megjelenő extra zsírréteg. Másokat is
kifaggatott a tapasztalataikról, és megtudta, hogy a
súlygyarapodás egyáltalán nem szokatlan jelenség. Úgy tűnt,
hogy a nők körében különösen gyakran előfordul – a leginkább
azoknál, akik jelentős súlyt dobtak le a carnivore étrend előtt. A
másoktól kapott tanácsok köre a „Csak adj neki időt; a tested
idővel befejezi a gyógyítás folyamatát, majd utána fogyni
fogsz”-tól a „Kevesebbet kellene enned, és nem ártana
elkezdened edzeni”-ig terjedt.
Mivel Elaine egész életében az „egyél kevesebbet és eddz
többet” mantrát követte, ezért nem szívesen vágott volna ebbe
bele újra, különösen annak fényében, hogy milyen jól érezte
magát a bőrében. A következő vizsgálatánál az orvosa
semmiféle problémát nem tapasztalt Elaine
laboreredményeiben. Sőt, valójában még meg is volt lepődve,
milyen jól festett minden eredménye, tekintve, hogy milyen
étrendet követ.
További három hónap elteltével Elaine súlya stabilizálódott.
Az első hat hónap utáni szinthez képest leadott három kilót.
Habár még mindig nehezebb volt, mint a legalacsonyabb súly,
amit a keto diétával el tudott érni, de tekintettel arra, hogy a
fibromialgiája megszűnt, és a depressziója sem tért vissza, ez
már nem nagyon érdekelte.
 Később egy kicsit csökkentett azért az ételadagjain. Először
tudatosan ügyelt rá, hogy befejezze az evést, éppen mielőtt azt
érezné, hogy már jóllakott. Egy-két hónap után azt tapasztalta,
hogy az étvágya természetes módon csökkent kissé. Elkezdett
ugyan edzeni is, de soha nem élvezte egyáltalán, ezért ezt
inkább elvetette, és inkább a kedvenc könyvei olvasásának állt
neki a kandallója előtt egy fotelban üldögélve.
Mire már két éve követte a carnivore étrendet, a súlya
tovább csökkent, de még mindig három kilóval több volt, mint
amit a keto diétával el tudott érni. Mostanra azonban már
teljesen elégedett volt az eredményével. Azt figyelte meg, hogy
ha körülbelül 90 százalékban betartja az étrendet, a
depressziója és a fibromialgiájának tünetei egyáltalán nem
vagy legfeljebb csak minimális mértékben jönnek elő, a súlya
pedig stabil marad.

CrossFit Keith
A 32 éves és 175 centi magas Keith már 17 éve foglalkozott
edzéssel. A kineziológia terén szerzett egyetemi diplomájának
jó hasznát vette erőnléti edzőként. Az elmúlt négy évben
számtalan különféle edzésmúltú klienssel foglalkozott a
túlsúlyos szülőktől a visszavonult vezetőkön át az élsportolókig.
Lépést tartott a szakirodalommal, és folyamatosan frissítette az
edzésprogramjait az újonnan szerzett ismeretei alapján. Ez
természetesen sok munkát és időt igényelt. Gyakran reggel 5-
kor kelt, hogy munka előtt még edzhessenek nála a kliensei, és
néha este 9-kor zárta a napját.
 A zsúfolt időbeosztása mellett Keith lelkes CrossFit-rajongó is
volt, és egész jól teljesített az elmúlt években a különféle
versenyeken. Két éve épphogy csak nem sikerült bejutnia a
Regionalsra. Sajnálatos módon az aktuális felkészülését pedig
egy vállsérülés hátráltatta. 93 kilós súlyával Keith továbbra is
meglehetősen szálkás és izmos volt. A testfelépítése szinte
tökéletes volt a CrossFit jelentette különféle terheléstípusokhoz.
A legtöbbször napi két alkalommal edzett, jellemzően
edzőtársával, Tyjal. Egymást hajszolták a teljesítőképességük
határaiig, és ez a barátságos rivalizálás segített a sikereik
elérésében. Keith vállproblémáját egy aprócska
labrumszakadás okozta, ami akadályozta a fej fölötti
emelésekben (például a szakításban), valamint egyes
tornászgyakorlatokban (például a muscle-upban). Bár továbbra
is képes volt a gyakorlatok megfelelő minőségű végrehajtására,
mindig volt benne egy kis félsz közben, a válla pedig edzések
után napokig sajgott. A mobilitási gyakorlatok segítettek egy
kicsit, és gyakran végzett vállrehabilitációs gyakorlatokat is, de
Keith azt vette észre, hogy egyre több fájdalomcsillapítót szed
annak ellenére, hogy mindig is igyekezett kerülni a
használatukat. Amikor a panaszával felkeresett egy ortopéd
szakembert, az orvos felvetette a műtét lehetőségét is, ha a
rehabilitációs gyakorlatokkal nem sikerül javulást elérni.
Keith mindig is jelentős szénhidrátbevitellel fedezte
edzéseinek energiaszükségletét, és tisztában volt vele, hogy a
szakirodalom is ilyen étrendet javasolt intenzív edzések – mint
amilyen például a CrossFit is – esetén. Az edzések előtt
szertartásszerűen leküldte az ilyenkor szokásos
turmixát, az edzés végeztével pedig a
szénhidrátokból és fehérjékből álló keverékét. A
CrossFit-terem néhány kliensétől hallott már a
ketogén étrendről. Egyikük sem volt ugyan
élsportoló, de Keith megfigyelte, hogy sokan
közülük szálkásodtak tőle, és javult a teljesítményük is. Ő
azonban továbbra is szkeptikus maradt. Számos tanulmányt
olvasott a ketogén étrendről, ezek azt mutatták, hogy ultra-
állóképességi sportágakban elit szintű teljesítményre lehet vele
szert tenni, de kevésbé hatásos a CrossFithez hasonló erősen
glikolitikus sportok esetében.
Sajnálatos módon Keith válla még egy év elteltével sem jött
rendbe, így kénytelen volt kés alá feküdni. A 45 perces
artroszkópos műtét során egy apró szakadást tártak fel a
labrum elülső oldalán. Két kapoccsal rögzítették a labrumot a
helyén, és az orvos jelezte Keithnek, hogy a felépülése
körülbelül hat hónapot fog igénybe venni. Keith szorgalmasan
dolgozott ugyan a rehabilitációján, de a hatodik hónap végén
még továbbra is fájdalmai voltak, vállának mozgástartománya
kissé csökkent, az edzéshez történő visszatérési kísérletei pedig
kudarcba fulladtak.
Életében először Keith kezdett elpuhulni. Mivel nem akart
elhízni, diétával próbálta ennek elejét venni. Tisztában volt
vele, hogy sok fehérjét kell bevinnie, az elfogyasztott kalóriák
mennyiségét fokozatosan csökkentette, és hetente beiktatott egy
„újratöltési napot”. Tudta, hogy már sok kliensénél bevált ez a
stratégia, és egy kis idő elteltével ő is kezdett szálkásodni. Mivel
nem tudott úgy edzeni, ahogy szeretett volna, nem is ehetett
annyit, mint korábban. Nem igazán volt ínyére ez a helyzet, és
bár a hasáról eltűnt a zsír, de közben jobban le is gyengült, mint
tervezte.
A programja közben igen sűrű volt, ráadásul a feleségével
épp az első gyereküket várták. Keith egyre fáradtabbá vált, és
egyre kevésbé motiválta az edzés is. Nem volt kedve
folyamatosan számolgatni a kalóriákat és a makrotápanyagok
arányát sem. A krónikus vállfájdalma, a gyerekvárás jelentette
stressz és a sűrű időbeosztás miatt kezdett beletörődni, hogy a
versenyzéssel töltött napjai immáron véget értek.
Egy nap az egyik kliense, Sergio megemlítette, hogy a
carnivore étrendet követi, és kiváló eredményeket tudott eddig
elérni vele. Keith magában csak mosolygott, és azt gondolta, ez
mekkora marhaság. De a következő hónapokban azt vette észre,
hogy Sergio egyre jobban szálkásodik, a teljesítménye pedig
fokozatosan javul. Viccesen rákérdezett, hogy követi-e még „azt
az őrült húsos étrendet”, mire Sergio megerősítette, hogy igen,
és még soha nem érezte magát ennyire fantasztikusan.
Keith elkezdett utánaolvasni a carnivore étrendnek, és talált
is néhány cikket, amely arról szólt, hogy mennyire rossz ötlet,
és tuti biztos recept a szívrohamhoz vagy a vastagbélrákhoz. De
olvasott néhány élménybeszámolót is olyanoktól, akik arról
írtak, hogy kigyógyultak a segítségével különféle betegségekből.
Keith tisztában volt vele, hogy a beszámolók nem feltétlenül
tekinthetők hiteles forrásnak, gyakran megbízhatatlanok. Azért
furcsának tűnt, hogy ennyire sokan számolnak be az ízületi
fájdalmaik megszűnéséről. Pár napnyi töprengés után úgy
döntött, hogy egy hétig tesz vele egy próbát.
Azt is eldöntötte, hogy ha már egyszer
megpróbálkozik vele, akkor az általa ismert
legjobb módon teszi. Tisztában volt vele, hogy a
tápanyaghiány problémát jelenthet, és
marhahúst kizárólag csak legeltetett marhából
akart fogyasztani. Emellé beiktatott még egy kis májat,
vadlazacot, organikus forrásból származó tojást és különféle
marhanyesedékeket. Elmesélte a nejének is az őrült kísérletét,
mondván, hogy csak egyetlen hét lesz az egész. Mivel a felesége
már hozzászokott az edzéssel kapcsolatos őrültségeihez, csak
megvonta a vállát, és azt mondta: „Felőlem aztán csináld
nyugodtan.”
Három nap után Keith vállfájdalma szinte teljesen megszűnt.
Két óra között 60 kilóval a rúdon csinált néhány felrántást és
lökést, és egyáltalán nem tapasztalt fájdalmat. Kezdte azt
gondolni, hogy talán mégiscsak van valami ebben az őrült
étrendben. A következő napon kiválóan érezte magát, azt
leszámítva, hogy néha sóvárgott egy kicsit a szénhidrátok után,
és időnként enyhe fejfájás gyötörte. A hét végeztével Keith
betolt egy nagy tál zabkását, tele málnával, fahéjjal és egy kis
adag barna cukorral. Másnap újra előjött a vállfájdalma.
Néhány napnyi folyamatos fájdalom után úgy döntött, hogy tesz
még egy próbát ezzel a carnivore cuccal, de most már egy egész
hónapig.
 Második próbálkozásának 12. napján már visszatért edzeni.
Azt is észrevette, hogy a nemi vágya – amire soha nem volt
semmi panasza – még erőteljesebbé vált. Tele volt energiával, és
az edzései is egyre jobban mentek. A hónap végén jobban
érezte magát, mint az elmúlt években bármikor. Az is feltűnt
neki, hogy a hasán elkezdtek újra előbukkanni a kockái, a
felesége pedig megjegyezte, hogy egyértelműen jobb a
hangulata is. Az alvással még továbbra is akadtak problémái,
ugyanis a csecsemőjük még mindig felköltötte egy-két
alkalommal éjszakánként, de ahogy a gyerkőc cseperedett,
egyre jobbá vált a helyzet. A nem tökéletes alvás ellenére Keith
alapvetően kipihentnek érezte magát, és képes volt
végigcsinálni a napjait bármiféle probléma nélkül. Úgy döntött,
hogy kitart az új étrendje mellett.
Mostanáig Keith alapvetően az erőedzésre és
technikájának finomítására fókuszált,
különösképpen a CrossFitben gyakran előforduló
súlyemelő- és tornászgyakorlatok során.
Megpróbálta felpörgetni kissé a metabolikus
kondicionáló edzéseit is, de azt tapasztalta, hogy
ez nem megy olyan jól. Eleget olvasott már a témában ahhoz,
hogy tisztában legyen vele: szénhidrátok nélkül is lehetséges
elérni erő- és izomtömeg-növekedést, és ő maga is három kiló
izmot szedett magára az elmúlt nyolc hétben – azzal együtt,
hogy még így is láthatóan vékonyabb volt. A metabolikus
kondicionálás viszont továbbra is problémát jelentett – nem
volt képes fejlődni szénhidrátok nélkül. Ezért az edzései előtt
beiktatott gyorsan felszívódó szénhidrátokat, és azonnali
javulást tapasztalt. A válla sajgott ugyan még néha, de már csak
enyhén.
A következő hat hónapban Keith új egyéni csúcsokat ért el az
erőgyakorlataiban, 250 kilóval végzett felhúzást, ami 15 kilóval
volt több, mint a korábbi eredménye, és 130 kilóval tudott
szakítani. A Fran – ami a benchmark WOD-nak számít, és
thrusterekből, valamint húzódzkodásokból áll – eredménye a
korábbi 2:25 szintről 2:14-re javult.
Idővel egyre ritkábban volt szüksége az edzések előtt
szénhidrát-kiegészítőkre; az edzéseinek nagy százalékát
nélkülük tolta végig. A szénhidrátokat egyes kiválasztott
edzésekre és a versenyekre tartogatta. Ty, az edzőtársa le volt
nyűgözve a teljesítményétől, és szerette volna megtudni, mi a
titka. Keith erre mutatott egy képet egy steakről, és csak
nevetett. Abban az évben Keith életében először bejutott a
CrossFit Regionalsra.

Élménybeszámolók

Folyamatosan kapok olyan beszámolókat, amelyekben az

emberek elmesélik, mennyit küszködtek éveken át az
egészségükkel és a súlyukkal; kipróbálták az összes orvosi és
táplálkozási módszert; követték az orvosuk utasításait abban a
reményben, hogy javulást tudnak elérni az életminőségükben –
de végül csalódottak, frusztráltak és továbbra is betegek voltak.
Amikor azonban megismerték a carnivore étrendet, és úgy
döntöttek, adnak neki egy esélyt, a dolgok megváltoztak, és
mindenkivel szerették volna megosztani az élményeiket. Az
alábbi beszámolók csupán egy apró szeletét jelentik ezen
történetek tömkelegének.

Charlene

Gyakran kérdezgetik tőlem és a férjemtől, Joe-tól is: „Mi vett rá

arra húsz évvel ezelőtt, hogy a carnivore étrendre állj át?” Nos,
dióhéjban az alábbiakat szoktam válaszolni nekik:
Miután egész gyerek- és felnőttkoromban folyamatosan
különféle egészségi problémáktól (beleértve a Lyme-kórt is)
szenvedtem, folyamatos kísérletezgetéssel 1998-ra eljutottunk
odáig, hogy egy kizárólag vörös húsból és forrásvízből álló
étrend az, ami megoldást jelent a bajaimra. Ez volt az egyetlen,
ami bevált.

Íme egy lista a legfőbb változásokról, amiket tapasztaltam:

Amenorrhea: miután tíz éven keresztül küszködtem a
menstruációm gyakori kimaradásával, ez azonnal
megszűnt, amikor kizárólag állati eredetű zsírokat kezdtem
használni zsírforrásként. Pár napon belül megtörtént az
ovuláció, és két héttel később meg is jött a vérzésem. Az
étrendváltásom óta minden óraműpontossággal működik,
és volt már két problémamentes terhességem és szülésem
is.
Trichotillománia (a szempilláim és a szemöldököm
tépkedése): nyolcéves koromban alakult ki ez a zavar, és
kitartott egész felnőttkoromban is. Nagyjából egy hónappal
azután szűnt meg, hogy belevágtam a húsalapú étrendbe.
Paralízis: magasan ez volt az egyik legszörnyűbb tünetem. A
rohamok közben zsibbadást éreztem, a kezeimtől és a
lábfejeimtől indult ki, és lassan végigkúszott a törzsemig,
míg végül az egész testem mozdulatlanságba dermedt. Ezek
a rohamok órákig, de akár napokig is eltarthattak.
Nagyjából egy évbe telt, mire sikerült teljesen
megszabadulnom tőlük.
Szörnyű fáradtság: olyan kimerült voltam, hogy elaludtam
munka vagy akár vezetés közben is. Ennek a tünetnek a
megszűnéséhez szintén körülbelül egy évre volt szükség.
Izomrángások: percenként több mint száz izomrángásom
volt. Azonnali enyhülést tapasztaltam ugyan, de beletelt egy
évbe, mire teljesen megszűntek.
Depresszió: az étrendváltás előtt folyamatosan sötét és
öngyilkos gondolatoktól szenvedtem. Fogalmam sem volt
 róla, hogy fogom túlélni a következő egy órát – nemhogy az
egész napot. Szerencsére azonban a depresszióm
viszonylag hamar elmúlt – néhány hét alatt.
Degeneratív porckorongbetegség és ülőidegi fájdalom: az
ezekből a problémákból fakadó panaszaim néhány
hónapon belül megszűntek.
Túlsúly: néhány hónap alatt körülbelül 25 kilót fogytam.
Düh: a Lyme-kór egyik következménye a személyiség
megváltozása. Dührohamaim voltak, ezek a carnivore
étrend hatására egyre rövidebbé és enyhébbé váltak, majd
néhány hónap után teljesen meg is szűntek.
Pollenekkel, vegyi anyagokkal és ételekkel szembeni
extrém mértékű allergia/érzékenység: az összes allergiás
tünetem szinte azonnal megszűnt.
Látás: körülbelül másfél hónap után már nem volt
szükségem kontaktlencsére vagy szemüvegre.

Az alábbi tünetek – amelyek a fentiekhez képest kevésbé voltak

súlyosak – maximum egy hónapon belül megszűntek. Egyes
panaszok már néhány nap alatt elmúltak.
Agyi köd és mentális zavar. Az egykoron pengeéles elmém
alig volt képes követni a beszélgetéseket.
Cisztaszerű akné az arcomon, nyakamon, vállaimon,
hátamon és mellkasomon.
Ekcéma a kezeimen, a nyakamon és az arcomon. Ez
időnként olyan mértékű volt, mintha másodfokú égések
 lettek volna mindkét kezemen. Egyszerűen képtelen voltam
tőle behajlítani a kezeimet.
Puffadás és krónikus gázképződés, amitől a hasam
fájdalmasan a duplájára duzzadt.
Emésztési zavarok és reflux.
Nyugtalan láb (pontosabban inkább nyugtalan test).
Zabálás és utána hasmenés.
Fejfájások és migrének.
Ödéma.
Szívfájdalmak és rendszertelen pulzus.
Rossz szájszag.
Szörnyű fülzúgás.
Fehér pontok folyamatosan a torokmandulámon.
Száraz, pikkelyes fejbőr és bőr.
Ellilult ujjak télen és stresszes helyzetekben.
A hideg és a hőség elviselésére való képtelenség.
Megfázásra és influenzára való hajlam.

Amikor Joe-val rádöbbentünk, hogy az étrendünk bármire

képes kihatni, az végre megadta nekem az erőt, hogy
kísérletezni kezdjek, hogy elbukjak, hogy újra megpróbáljam, és
hogy végül győzedelmeskedjek! Van élet a betegségek után is.
Én már csak tudom!

Chris D.
Negyvenöt éves vagyok, a carnivore étrend pedig megmentette
és teljesen át is formálta az életemet. Mire ezeket a sorokat
írom, már 100 kilót fogytam, és sikerült visszafordítanom az
összes súlyos egészségi problémámat.
Bár 25 évet húztam le az egészségmegőrzés és
wellnessiparágban (gyógyfűkereskedőként és
masszázsterapeutaként), az egészségem egyre jobban leromlott,
a súlyom pedig folyamatosan növekedett, míg végül 250 kilónál
kiakadt alattam a mérleg. Cukorbeteg voltam, magas volt a
vérnyomásom, köszvénytől és vesekőtől szenvedtem, és
mindennap fájdalmaim voltak. Súlyos divertikulumgyulladástól
szenvedtem (fájdalom, gyakori fertőzések, antibiotikumos és
kórházi kezelések) évekig, ennek hatására végül perforálódott a
vastagbelem. Egy hetet töltöttem kórházban, súlyos szepszisem
volt, és majdnem meghaltam. Az orvosok azt mondták, biztosan
műtétre lesz szükség a vastagbelem részleges vagy akár teljes
eltávolításához.
Kipróbáltam minden létező étrendet, tablettát, főzetet és
kenőcsöt – bármit, amiről úgy hittem, segíthet. Több ezer dollárt
költöttem kiegészítőkre és alternatív gyógymódokra. Egy ideig
vegetáriánus voltam, és számos meglehetősen radikális
étrenddel is kísérleteztem – többek között például
ételhelyettesítő shake-ekkel és tartós böjttel. Olyan is előfordult,
hogy hónapokig kizárólag bébiételt ettem. Semmi sem vált be.
Egyre pocsékabbul voltam, és depresszióssá váltam. Képtelen
voltam átsétálni egy szobán anélkül, hogy kifulladtam volna.
Kezdtem elveszteni a reményt, hogy valaha is javulást tudok
elérni. Minden éjjel úgy hajtottam álomra a fejem, hogy nem
voltam benne biztos, fel fogok még valaha is ébredni. Egy CPAP
készülék segített ugyan fenntartani a légzésemet, de tisztában
voltam vele, hogy a szívem és a testem más rendszerei nem
fogják már sokáig húzni.
2018 vége felé tettem egy próbát a szigorú ketogén
étrenddel. Ledobtam ugyan egy kis súlyt, és az egészségem is
enyhe javulást mutatott, de a legtöbb panaszom továbbra sem
akart elmúlni. Majd rátaláltam olyan emberek történeteire,
akik a carnivore étrend segítségével a nálam fennállókhoz
hasonló panaszok esetén hatalmas javulást tudtak elérni. Úgy
döntöttem, nincs vesztenivalóm, és 2018. december 1-jén teljes
mértékben átálltam a carnivore étrendre, száműzve minden
növényi alapú ételt és rostot a menüből. Azóta pedig totális
átalakuláson ment át az egészségem! A zsír elkezdett leolvadni
rólam. Az energiaszintem és a hangulatom szintén javulást
mutatott. A divertikulumgyulladásom, cukorbetegségem,
veseköveim, köszvényem, lábödémám, migrénjeim,
prosztataproblémáim és más panaszaim teljesen megszűntek,
egyik sem tért vissza azóta egyetlen pillanatra sem.
Nem szedem többé a gyógyszereket és kiegészítőket. Akkor
eszem, amikor éhes vagyok, és vizet iszom, ha szomjazom. Nem
számolom a kalóriákat, a makrókat vagy bármi mást. Imádom
az ebben az étrendben rejlő egyszerűséget és szabadságot. Nem
eszem rostokat, az emésztésem és az ürítésem pedig tökéletesen
működik. Folyton tele vagyok energiával, a hangulatom kiváló,
az egész életemben kínzó szorongás és depresszió pedig már a
múlté. Soha nem voltam még ilyen egészséges, boldog és erős
egész életemben.
Régebben sok családi programot kihagytam, ugyanis nem
tudtam csatlakozni hozzájuk; például nem fértem bele az
éttermi székekbe, a hullámvasút ülésébe. Most viszont már
mindenben részt tudok venni, és valóban élvezem az életemet.
Bárhová el tudok sétálni, és a közeli hegyeket is megmásztuk
már a gyerekeimmel. Úgy érzem, bármire képes lennék.
Beneveztem egy online fogyásversenyre, és nyertem is 3000
dollárt. Ráadásul ezeket úgy tudtam elérni, hogy közben nem
voltam pocsékul, és nem éreztem azt, mintha épp „diétáznék”.
Nem küszködöm éhséggel vagy sóvárgásokkal. Sőt, jóllakottnak
érzem magam a világ legfinomabb, tápanyagokban leginkább
dús ételének köszönhetően.
A carnivore étrend hatására visszakaptam az életemet, és
még egy új célt is találtam: olyanoknak segítek, akik hozzám
hasonló problémákkal küszködnek. Az újonnan nyert
egészségemnek és energiámnak köszönhetően meg tudtam
szerezni egy health coach és egy hipnoterapeuta végzettséget is.
Mostanra a szenvedélyemmé vált másoknak segíteni abban,
hogy a carnivore étrenddel és más életmódbeli változásokkal
visszaszerezhessék az irányítást az életük fölött. Mindig van
remény!

Laura

Felnőttkoromban nem volt két olyan egymást követő

születésnapom, amikor azonos lett volna a súlyom. Az elmúlt tíz
év hullámvasútra hasonlított, tele hatalmas hízásokkal és
fogyásokkal. Kizárólag koplalással tudtam elképzelni a fogyást.
Ez igen jól is ment, így jó eredményeket tudtam elérni, de
hosszú távon nem volt fenntartható, ugyanis folyamatosan éhes
voltam.
Az egyik évben megpróbálkoztam a vegán étrenddel is, de
csak mérsékelt sikerrel. Ledobtam ugyan 23 kilót, de kihullott a
hajam nagy része. A vegán étrend miatt csökkent az
energiaszintem, és erősen tápanyaghiányossá váltam. Ahogy
leálltam ezzel az étrenddel, vissza is szedtem a leadott
súlyomat, plusz még egy kicsit. Elsőre sikeresnek tűntek a
hagyományos low-carb és keto étrendek is, de más diétákhoz
hasonlóan ezeket sem bírtam elég sokáig követni és távol
tartani magam a „csaló” ételektől, ugyanis annyira éhes voltam.
Minden kipróbált „diéta” során fenntartottam ugyanis az étellel
való borzalmas kapcsolatomat, szimplán csak kicseréltem a régi
étkezési szokásaimat a rossz ételek „keto” változatára. És
továbbra sem tudtam mit kezdeni a folyamatos evési
kényszeremmel.
2018 februárjában meniszkuszszakadás miatt térdműtéten
estem át. A térdeim ugyanis egyszerűen képtelenek voltak
tovább cipelni a hatalmas súlyt. 2018 márciusában az orvosi
vizsgálaton rá kellett állnom a mérlegre – a 170 centis
magasságomhoz ekkor 119 kilós testsúly társult. Prediabéteszt
állapítottak meg. Nehezebb voltam, mint a műtét előtt, amikor a
kétéves fiammal elmentünk az előzetes vizsgálatokra. Pocsékul
éreztem magam, ezért belevágtam egy újabb low-carb crash
diétába. Napokon belül már azon agyaltam, mikor iktathatok be
egy csaló napot, hogy megjutalmazzam magam egy kicsit.
Fehérjeszeleteket, sok zöldséget és egy kis húst ettem. Ugyanazt
a kínzó éhezést tapasztaltam, mint korábban is, és újra
elkezdett kihullani a hajam.
Néhány hónappal később hallottam először a carnivore
étrendről, és elsőre őrültségnek tartottam azt az elképzelést,
hogy egyáltalán nincs szükségünk zöldségekre. Székrekedéstől
és aranyértől szenvedtem már évek óta, és azt hittem, a masszív
rosttartalmú ételek fogyasztása jelenti az emésztőrendszer
fenntartásának kulcsát. De azért adtam egy hetet ennek a
húsalapú étrendnek, és évek óta most volt először részem egy
fájdalommentes székelésben. A hét végén betoltam egy nagy tál
salátát, gondolva, hogy nincs ebben semmi rossz – az egész
hétvégén puffadástól, görcsöktől és masszív emésztési
panaszoktól szenvedtem. A testem egyértelműen jelezte, hogy a
zöldségek jelentik a probléma forrását. Az általam korábban
abszolút normálisnak gondolt tünetek egyből felerősödtek,
miután megettem azt a salátát.
Ekkor kezdtem alaposabban is utánanézni a carnivore
étrendnek, dr. Shawn Baker podcastjait hallgattam, és
igyekeztem a lehető legtöbb információt begyűjteni a témáról.
Belevágtam a szigorú carnivore étrendbe, de ekkor még azt
mondogattam magamnak, hogy ez csak egy kísérlet. Azonban
minél tovább ettem kizárólag húst, annál jobban lettem.
Hamarosan feltűnt, hogy az aknéim és a bőrproblémáim –
amelyekről azt hittem, teljesen természetesek – eltűntek. Az
emésztőrendszerem soha nem volt még ilyen jó állapotban. És
ami még meglepőbb volt: kevésbé vágytam az eltervezett csaló
ételekre is, ugyanis egyáltalán nem sóvárogtam az étel után. A
húsevés hatására a testem természetes módon vágyott a böjtre.
Kezdetben háromszor ettem naponta, de idővel egyre inkább
úgy éreztem, hogy nem vágyom a reggelire. Az is feltűnt, hogy
egy nagy adag steak után később már nem is vagyok éhes. Ezért
ráálltam a napi egyszeri étkezésre, akkor betoltam 75 deka
(jellemzően rib-eye) steaket. A súlyom folyamatosan csökkent
úgy, hogy közben a jóllakottságom korábban soha nem látott
magasságokba nőtt. Egyáltalán nem vágytam csaló ételekre,
ugyanis nem éreztem, hogy bármilyen módon is korlátoznám
az étkezéseimet. Korábban évekig küszködtem szorongással –
amiről szintén azt hittem, hogy a személyiségem alapvető része
–, és ezen a területen is hatalmas fejlődést tapasztaltam.
2018 októberére már 45 kilót fogytam. Az energiaszintem
megemelkedett, a hajam pedig sűrűbb, mint korábban. Az
ünnepek alatt tovább követtem a szigorú carnivore étrendet, és
2019 januárjára már összesen 54 kilótól szabadultam meg.
Ekkortájt kezdtem el edzőterembe is járni, heti két-három
súlyzós edzéssel. A 63 kiló körüli súlyomat január óta tartom, de
a testem egyre jobban átalakul, ahogy fokozatosan erősödök.
Időnként úgy éreztem, hogy nem ártana egy kis változatosságot
csempészni az étrendbe – például más típusú húsokat és tojást.
De minden alkalommal, amikor nem steaket eszem, elkezdek
szorongani és sóvárogni, és kevésbé érzem jóllakottnak magam.
Furcsa, hogy a kizárólag steakfogyasztásra korlátozódás milyen
szinten felszabadított a korábbi ételfüggőségeimtől, érzelmi
alapú zabálásaimtól és szorongásomtól.
A családom többi tagja is átállt erre az életmódra. A férjem
szintén elképesztő sikereket ért el a carnivore étrenddel (lásd a
198. oldalon). A gyerekeink fehérjében gazdag étrendet
követnek, cukrok, gabonafélék és növényi olajok nélkül. Amikor
pedig az iskolában a táplálékpiramisról mesélnek a tanárok, és
arról, hogy sok teljes kiőrlésű gabonára és zöldségre van
szükségünk, lelkesen magyarázzák el nekik, hogy a gabonafélék
egészségtelenek, a gyerekeknek pedig nem kell tejet inniuk.
Büszkén segítek nekik, hogy jobban tisztában legyenek a
tápanyagokkal és a táplálkozással kapcsolatos ismeretekkel,
mint én korábban, és egészséges kapcsolatot tudjanak
kialakítani az étellel.

Chris S.
1993-ban a gimnázium befejezése után úgy döntöttem, hogy
csatlakozom az Egyesült Államok légierejéhez. A toborzó
közölte, le kell dobnom pár kilót ahhoz, hogy felvegyenek.
Tizennyolc évesen ugyanis 120 kilós voltam; 90 kilóra kellett
fogynom az alapkiképzés kezdetére. Ráfeküdtem a témára, hat
hónapnyi csirke-rizs-futás kombó segítségével ledobtam 30
kilót, és készen álltam a kiképzésre. Négy év után hagytam ott a
légierőt, és azonnal visszatértem a régi szokásaimhoz – és végül
majdnem bele is haltam.
2016 karácsonyának reggelén ahelyett, hogy az ajándékokat
bontogattam volna a családommal, bementem a sürgősségire
egy vizsgálatra. Aznap éjjel ugyanis magas lázam volt, és a
könyökömön lévő nagy piros pont villámgyorsan növekedett.
Egy olyan fertőzést szedtem össze, ami nekrotizáló fasciitisszé
(húsevő betegséggé) alakult át. Alig éltem túl a dolgot, de
számos műtét és héthetes kórházi ellátás után végre
hazatérhettem, és ez az élmény örökre megváltoztatott. Jó időbe
telt, mire sikerült kihevernem, és túljutnom az átélt traumán.
Végül arra jutottam, hogy a gyenge egészségi állapotom okozta
majdnem a vesztemet. Két évvel korábban – 15 évnyi szemét
étrendet követően – 2-es típusú cukorbetegséggel
diagnosztizáltak. Szedtem ugyan az előírt gyógyszereket, de
nem vettem túlságosan komolyan a betegséget, és a megszokott
életmódomat folytattam, ami végül vissza is ütött.
2018 elején 147 kilót nyomtam, és az alábbiaktól
szenvedtem: 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás,
alvási apnoé, gyakori fejfájások, szorongásos és depressziós
rohamok. Naponta többször kellett gyógyszereket szednem, és
CPAP géppel tudtam csak aludni. Igyekeztem olyan módszereket
találni, amelyekkel javítani tudok az egészségemen, és
áprilisban vágtam bele az utazásomba. Kezdésképpen a ketogén
étrend és az időszakos böjtölés kombinációjával kísérleteztem,
ugyanis úgy tűnt, hogy sokan sikerrel jártak ezekkel a
módszerekkel. A súlyom azonnal csökkenni kezdett, és napról
napra jobban éreztem magam.
Mindig is azt tanították nekünk, hogy együnk sok
gyümölcsöt és zöldséget az optimális egészség eléréséhez, és
természetesen hittem is ebben a dogmában – elvégre ha az
orvosok, a tanárok és a szüleink is ezt szajkózták, akkor
biztosan úgy is van. Az igazság azonban az, hogy mindig is
utáltam a zöldségeket (kivéve feldolgozott és finomított
formájukban), mégis rákényszerítettem magam, hogy egyek egy
kis brokkolit a steakem mellé. Nagy nyomás volt rajtam
egyrészt a tanultak miatt, másrészt pedig azért, mert a
családom is odafigyelt rá, hogy mit eszem.
Majd belefutottam a carnivore étrend néhány rajongójába,
és azonnal az villant be: „Ezt nekem találták ki!” Megnéztem a
The Joe Rogan Experience azon részét, amelyben dr. Shawn
Baker, a carnivore étkezés lelkes szószólója szerepelt. Dr. Baker
gondolatmenete egyszerű és logikus volt. Miután beleástam
magam a témába, úgy döntöttem, teszek vele egy próbát. A
zöldségek repültek is a kukába, én pedig végre őszintén
élveztem minden egyes étkezésemet. Még a „szemét étrend”
korszakomban is a finom steak volt a kedvenc ételem – most
pedig végre mindennap ezt ehetem, és még bűntudat sem
gyötör miatta.
A súlyom gyors csökkenésbe kezdett, az energiaszintem
pedig megnőtt. Napról napra jobban éreztem magam. Miután
ledobtam 40 kilót, már elegendő energiám volt ahhoz, hogy
elkezdjek edzeni. Súlyzós edzéssel kezdtem, hogy a fogyásom
közben erőt és izomtömeget pakoljak magamra. Nyolc hónapnyi
carnivore étrend után a súlyom 89 kiló volt (vagyis 58 kilót
fogytam). Negyvennégy évesen jobban éreztem magam, mint
addig bármikor – még a tinédzser éveimnél is. Ráadásul tele
voltam energiával és életerővel, és élesebbnek, erősebbnek
éreztem magam.
2018 áprilisában találkoztam az orvosommal, ekkor a
HbA1C-értékem 11,6 volt, a vérnyomásom pedig 140/90 (annak
ellenére, hogy vérnyomáscsökkentőt szedtem). Amikor 2018
decemberében újra elmentem hozzá, már nyolc hónapja nem
találkoztunk. A köztes időszakban abbahagytam az összes
gyógyszerem szedését néhány héttel azután, hogy belevágtam a
carnivore étrendbe. A vércukrom rendben volt, ezért már nem
szedtem a metformint és a glyburide-ot. A vérnyomásom
veszélyesen csökkent, ezért leálltam a Lisinopril szedésével is.
Utánanéztem egy kicsit a sztatin gyógyszernek is, és úgy
döntöttem, azt is hanyagolom inkább. Többé már nem volt
szükség a CPAP gépre sem. Nem voltak fejfájásaim és
fájdalmaim, ezért nem szedtem már nemszteroid
gyulladáscsökkentőket sem. Felnőttkoromban először nem
tömtem magam gyógyszerekkel. A vérvizsgálat eredménye még
decemberben megérkezett: a HbA1C 4,9 volt, az éhgyomri
inzulin 4, a C-peptid pedig 1,8. Nem voltam már
inzulinrezisztens, és a zsírmájam is elmúlt. Mondanom sem
kell, az orvosom is el volt hűlve, de természetesen nagyon örült
az eredményeknek. A kartonomra feljegyezte, hogy „diabétesz –
megszűnt”. Természetesen az LDL-em magas volt, ezért a
hagyományos tanítások alapján a sztatin szedését javasolta, de
megmondtam neki, hogy a közérzetem határozza meg, fogok-e
gyógyszereket szedni – márpedig én kiválóan érzem magam.

Jelenleg azon dolgozom, hogy tartsam az elért súlyomat, napi

szinten eddzek, és fantasztikus életet éljek a családommal.
Igyekszünk a lehető legtöbbet megtanítani a gyerekeinknek a
helyes táplálkozás és az emberi faj számára ideális állati
eredetű étrend fontosságáról. Kemény időkön és súlyos
traumán kellett átmennem ahhoz, hogy végre felébredjek, de
örülök, hogy sikerrel jártam, és igyekszem kiélvezni a pozitív
hatásait az életem minden területén.

Sylvia
A középiskolában kezdtem kísérletezni a különféle étrendekkel,
akkortájt leginkább a sportteljesítményem fejlesztése
érdekében. Később az egyetemen a vegán étrend mellett
döntöttem, miután láttam róla néhány fantasztikus
dokumentumfilmet. Nem okozott túl nagy nehézséget a vegán
étrend választása, ugyanis ezek a dokumentumfilmek
bemutatták, milyen szenvedéseken mennek át az állatok, és
nem akartam ebben részt venni semmilyen mértékben. Úgy
hittem, megmenthetem a világot, ha nem eszem állati eredetű
ételeket. Egy teljes értékű ételeket tartalmazó low-carb Atkins-
stílusú diétáról váltottam vegánra, és az egészségem nagyon
hamar el is kezdett romlani. Négyévnyi nyers vegán étrendbe
telt – ebből egy évig kizárólag gyümölcsöket ettem –, hogy olyan
szinten kimerítsem a testem erőforrásait, hogy már nagyon
rossz volt az emésztésem, a testem pedig az egészséges ételekre
(például a zöldségekre) vörös, viszkető kiütésekkel reagált. Az
egyévnyi gyümölcsevés után súlyos depresszióval és
zabálásokkal is küszködtem, ez később a bulimiával folytatott
hatéves küzdelembe torkollott.
Végül már a pocsék egészségi állapotom miatt nem maradt
más választásom, mint hogy újra állati eredetű ételeket
fogyasszak. Eltartott egy darabig, mire meggyőztem magam,
hogy az állatok elfogyasztása a helyes döntés. Nem segített az
sem, hogy a vegán barátaim jelentős része és a vegán vezetők is
azt mondták, nem követem helyesen az étrendet, és nem a
megfelelő kiegészítőket fogyasztom. Higgyék el, mindent
helyesen csináltam – sokat kutattam a témában, ugyanis azt
akartam, hogy működjön nálam a vegán étrend.
Végül megtanultam, hogy a növényi alapú étrend több kárt
okoz, mint amennyi hasznot hoz, ezért úgy döntöttem, szakítok
a vegán étrenddel, és kezdésképpen vettem egy kis halat. Már a
vadon élő halból készült első nem vegán étel hatására
rengeteget javult a hangulatom, a depresszióm pedig szinte
azonnal elillant. Később egy ketogénebb étrendre váltottam,
amely kis adagokban tartalmazott állati eredetű fehérjéket. Jól
éreztem magam néhány hónapig ezzel, de mire átestem három
műtéten a nekrotizáló fasciitis megszüntetése miatt, a beleim és
az emésztésem ismételten tropa volt. Az egyetlen étel, ami nem
okozott problémákat, a hús volt.
Hallottam dr. Shawn Bakert egy podcastban a carnivore
étrendről beszélni, és úgy döntöttem, teszek vele egy 30 napos
próbát. Ez több mint egy éve történt. Azóta kizárólag húst
eszem, a testem pedig folyamatosan fejlődik és gyógyul – jobb
testkompozíció, egészségesebb haj és körmök, növekvő libidó,
jobb látás, valamint hatalmas javulás a mentális
egészségemben. Soha nem éreztem magam ilyen tartósan
ennyire nyugodtnak, mint most – nincsenek többé
hangulatingadozásaim. Ráadásul a carnivore étrend segített
megszüntetni azt a hat évig tartó táplálkozási zavaromat is, ami
majdnem az életembe került.
Eltartott egy ideig rátalálni a megfelelő hústípusra –
kísérleteztem a tojások és a tejtermékek elhagyásával, és
fokozatosan rátaláltam arra a megfelelő mennyiségre, amivel a
testem képes folyamatosan fejlődni. Idővel egyre inkább
összhangba kerültem a testemmel, és mára képes vagyok
jóllakottságig enni, és befejezni az ételt, amikor már nem
vagyok éhes.
Felszabadító élmény volt, hogy már nem kell számolgatni a
kalóriákat és a makrotápanyagokat. Sokan túlzottan
korlátozottnak tartják a carnivore étrendet, én azonban soha
nem éreztem még magam ennyire szabadnak. Addig fogom
követni ezt az életmódot, amíg csak érzem, hogy jó hatással van
az egészségemre és a közérzetemre. Hogy ez mekkora időtávot
jelent? Nos, az már a jövő zenéje.

Erik
Az elmúlt kilenc hónapban körülbelül 90 százalékig carnivore
étrendet követtem, az életem pedig minden téren pozitív
változáson ment át a váltás óta.
Soha nem felejtem el az első alkalmat, amikor belebotlottam
a Redditen az r/zerocarb csoportba. Elolvastam a csoport
leírását, és felnevettem annál a résznél, hogy egyáltalán nem
esznek növényeket. Emlékszem, azt mondtam magamban:
„Ezek sült bolondok. Mindenki tisztában van vele, hogy a
növényekből jutunk tápanyagokhoz és rostokhoz.” Ez a
felfedezés azonban kilenc hónapos kutatáshoz vezetett, hogy
mit is jelent az egészség valójában – mérnökként ugyanis
szeretek mindent elolvasni egy témáról.
A carnivore étrend fantasztikus utazás volt, kitágultak a
világgal kapcsolatos ismereteim, felülvizsgáltam a
hagyományos tudományos beidegződéseket. Arról is sokat
megtanultam, hogy az emberek miként illeszkednek bele az élet
körforgásába. Mindannyian hallottunk már a
táplálékpiramisról, és furcsa érzés volt elfelejteni mindent, amit
a jó és egészséges ételekről tanultunk. Egy évvel ezelőtt nem
gondoltam volna, hogy hasznos lehet, ha abbahagyom a
növények fogyasztását.
Szerencsésnek mondhatom magam amiatt, hogy soha nem
voltak komolyabb egészségi problémáim. Az egyetlen, amitől
szenvedtem, az irritábilisbél-szindróma, és viszonylag gyakran
kellett éjszakánként kimennem vécére. Ezek a panaszok
azonban már a húszas éveim óta fennálltak. Az éjszakai
vécézések egyik kiváltó oka jó eséllyel a túlzott
alkoholfogyasztás lehetett, az irritábilisbél-szindrómát viszont
egyértelműen az étrendem számlájára írom. Amikor ugyanis
átváltottam a carnivore étrendre, a tüneteim egy héten belül
megszűntek. Már nem is emlékszem, korábban mikor aludtam
végig egy éjszakát anélkül, hogy ki kellett volna mennem a
mosdóba.
A másik problémámat a különféle allergiák jelentették, de a
carnivore életmódnak köszönhetően ezek is felszívódtak.
Gyakran előfordult, hogy kapart a torkom, és csak az egyik
orrlyukamon keresztül tudtam levegőt venni. Három hét
elteltével az allergiáimnak nyoma sem volt, és újra normálisan
tudtam lélegezni.
Egy sérülés miatt 22 éves korom óta spondilózisban is
szenvedek, ami krónikus derékfájdalomban is megnyilvánul.
Egész életemben imádtam sportolni, és különösképpen
rajongtam a birkózásért. A 15 évnyi birkózás hatására gyulladás
alakult ki az acromioclavicularis ízületemben (a vállcsúcsnál
található ízületben). Miután áttértem a carnivore étrendre, a
vállfájdalmam megszűnt, a derékfájásom pedig körülbelül 90
százalékkal csökkent. Időnként sajog ugyan az ülőidegem, de
mióta a carnivore étrend mellé beiktattam a jógát is, az
ízületeim és a hátam kiváló egészségnek örvendenek.
Mindig sportoltam, edzettem, és úgy általánosságban véve is
igyekeztem odafigyelni az egészségemre. Amióta erre az
étrendre váltottam, azt tapasztaltam, hogy sokkal többet bírok
futni. Tovább tudok edzeni, és jelentősen megnőtt az erőm is.
Ha kimarad néhány napnyi edzés, már nem csökken az erőm és
nem romlik le a testkompozícióm, mint korábban. Ráadásul
amire nem is gondoltam volna korábban: minél inkább
carnivore étrendet követek, annál jobban tudok összpontosítani
– a munkában és a magánéletben egyaránt.
Hiszek abban, hogy egy egészségügyi áttörés küszöbén
állunk. Minél ismertebbé válik ez az új életmód, annál jobban
erősödik a vegán propaganda. Érdekes volt megfigyelni az
elmúlt években ennek a két iránynak a térhódítását. Én magam
igyekszem dr. Bakernek segíteni a carnivore étrenddel
kapcsolatos kutatásokban és elemzésekben. Folyamatosan azon
jár az agyam, hogy mennyi mindent kell még elfelejtenünk
abból, amit a táplálkozásról, a fizikális és a mentális egészségről
hallottunk – éveken keresztül túl sok marhasággal tömték az
agyunkat.
A carnivore étrendre váltás legnagyobb előnye azonban
számomra egyáltalán nem fizikális természetű: segített
megértenem, hogy végtelen módon lehet fejlesztenem az
életemet. Általa máshogy tekintek az egész gazdaságunkra.
Immáron sokkal inkább fókuszálok a helyi
élelmiszerforrásokra, és elkezdtem vadászni is. Megtanultam,
milyen káros a termőföldnek a monokultúra, és mennyivel
hasznosabb, ha kérődző állatok legelik le inkább ugyanazt a
területet.
A carnivore étrend emellett megtanított arra is, hogy milyen
könnyű áldozatul esni a csoportgondolkodás jelenségének.
Sokan hajlamosak a globális felmelegedést részben a
„tehéngáznak” tulajdonítani, miközben az valójában
elhanyagolható hatással van a környezetünkre. Elég csak
belegondolni, mennyi erőforrásra van szükség, mire egy
gyümölcsöt eljuttatunk a bolygónk egyik végéből a másikba, és
milyen hatással van ez a környezetünkre. A carnivore étrend
segített magamra összpontosítani, odafigyelni a testemre, és
segíteni a szeretteimet a boldogabb élet reményében.

Nicole
Tizennyolc éves koromban úgy döntöttem, hogy nem eszem
több húst, tojást és tejterméket. Azt hittem, ezzel jót teszek a
testemnek és a környezetnek is. Korábban én is a sztenderd
amerikai étrendet követtem, amely nagy mennyiségben
tartalmazott feldolgozott ételeket, cukrot és alkoholt.
A vegán étrenden töltött időszakom első pár évében
szuperül éreztem magam. Fogytam is egy kicsit, és elégedett
voltam a döntésemmel. Azonban 23 éves korom környékén
endometriózis alakult ki nálam, és a menstruációm is
rendszertelenné vált. Néhány évvel később már az
energiaszintem sem volt az igazi, folyamatosan fáradt voltam.
Próbáltam B12- és D-vitamint és vasat szedni, de még így is
extrém fáradt voltam állandóan. A D-vitamin-szintem a
kiegészítők ellenére is rendkívül alacsony volt. Epekövem és
hasnyálmirigy-gyulladásom lett, és emiatt el kellett távolítani az
epehólyagomat. Emellett depresszió és szorongás is gyötört, de
ezeket a panaszokat nem kapcsoltam össze az étrendemmel.
Mivel nem éreztem magam túlságosan jól, úgy döntöttem,
hogy az étrendemben továbblépek a nyers vegán szintre. Azt
gondoltam, erre van szükségem ahhoz, hogy jobban legyek. Úgy
hittem, ha csak nyers növényeket eszem, azzal tudom bevinni a
lehető legtöbb tápanyagot. Kizárólag nyers gyümölcsöket,
zöldségeket, valamint csíráztatott dióféléket és magokat ettem.
Minden organikus forrásból vagy otthoni termesztésből
származott. Sajnálatos módon azonban az egészségem továbbra
is folyamatosan csak romlott. Egymás után többször is
influenzaszerű tünetek jöttek ki rajtam, a szorongásom és az
álmatlanságom pedig még intenzívebbé vált. Folyamatosan
fáztam, és szisztémás candidafertőzésem is volt, amitől nem
bírtam megszabadulni. Mindemellett pedig iszonyatosan fáradt
voltam. A hajam hullani kezdett, a gyomrom pedig állandóan
fájt. Krónikus székrekedésem volt, de még így is kitartottam a
vegán étrendem mellett. Nem bírtam még csak elképzelni sem,
hogy az okozhatja a tüneteimet. Ezt így folytattam még néhány
éven keresztül annak ellenére, hogy az orvosaim arra
bátorítottak, adjak húst is az étrendemhez. Próbálkoztam
akupunktúrával, neuropátiás gyógyszerekkel, homeopátiával,
reikivel, kiropraktőrrel és hagyományos nyugati orvoslással
egyaránt. Beletelt még egypár évbe, mire eljutottam egy
többnyire növényi eredetű ételekből álló étrendig, amit egy kis
joghurttal, tojással és hallal egészítettem ki. Tapasztaltam ugyan
javulást, de csak kismértékben.
2012-ben fekélyes vastagbélgyulladást diagnosztizáltak
nálam – egy olyan szörnyű autoimmun betegséget, ami
bélfájdalmat, véres székletet és fáradtságot okoz. A bélfalam
súlyosan károsodott. Ekkor úgy döntöttem, megteszek bármit,
amivel elmulaszthatom ezt a betegséget. Megpróbáltam
visszatérni a vegán és a nyers vegán étrendhez, de ezektől a
tüneteim csak még tovább erősödtek. Elhagytam az összes
gyökeres és hüvelyes zöldséget, amikor megpróbálkoztam egy
alacsony glikémiás étrenddel; volt ugyan némi javulás, de a
vastagbélgyulladás tünetei továbbra is megmaradtak, habár egy
kissé enyhébb formában. Számos különféle diétával
kísérleteztem: makrobiotikus, alacsony FODMAP,
burgonyaféléktől mentes, GAPS, paleo és ketogén. Az utóbbi
hozott ugyan egy kis enyhülést, de még ekkor is sok növényt,
egy kis mandulát és nagyon kevés (kérődző állatból származó)
húst ettem. Tovább folytattam még egy évig a ketogén étrendet,
de a vastagbélgyulladás némely tünetei még mindig fennálltak,
ráadásul hízni is kezdtem tőle.
2018 májusában vágtam bele a carnivore étrendbe,
kizárólag marhát, bárányt, halat, csirkét, tojást és egy kis
szalonnát fogyasztva. A tüneteim számottevően enyhültek,
majd nagyjából négy hónap alatt mind meg is szűntek. Még a
vastagbélgyulladástól független tüneteim is elmúltak. Nem
szenvedtem már álmatlanságtól. Nem voltak már
pajzsmirigyproblémáim. A hajam már nem hullott, hanem szép
hosszúvá és sűrűvé vált. A nemi vágyam erősebb lett, mint
valaha, a menstruációimat pedig már szinte egyáltalán nem
előzte meg PMS. Évek óta nem voltam ilyen nyugodt, boldog és
stresszmentes. A sokévnyi szenvedés után végre
fellélegezhettem, miután az összes növényi eredetű táplálékot
száműztem az étrendemből. Ez olyan fantasztikus változás volt,
amit alig bírtam felfogni.
Amikor ezeket a sorokat írom, már egy éve követek zero-
carb carnivore étrendet, és továbbra is egyre csak
egészségesebb és erősebb vagyok. Szívesen megosztom a
történetemet bárkivel, aki tanulni szeretne ebből. Annyira
belém ivódott az a dogma, miszerint a gyümölcsök és a
zöldségek az egészségünk sarokkövei, hogy az elképzelést,
miszerint az elhagyásukkal tudok csak egészségessé válni,
abszolút lehetetlennek éreztem. Örökre hálás leszek azoknak,
akik igyekeznek minél több embernek felnyitni a szemét – és
különösképpen dr. Shawn Bakernek, aki a legfőbb inspirációt
adta azáltal, hogy megosztotta a tapasztalatait, tudását és
tudományos ismereteit, amelyek alátámasztották, hogy a hús
egészséges. A hús gyógyítani képes.

Brett

Először 1990-ben diagnosztizáltak nálam súlyos depressziót.

1995-ben antidepresszánsokat kezdtem szedni az orvosom
utasítására. Ekkor kezdődött az egészség-betegség körforgásom,
és fokozatosan egyre betegebb lettem.
A depresszió úgy jelentkezett, hogy extrém módon
elégedetlen voltam mindennel és mindenkivel – különösképpen
magammal –, ez pedig gyakran dühként manifesztálódott. Az
elégedetlenségem mélyén valójában nagyfokú szomorúság bújt
meg. A külvilág felé dühösnek tűntem, miközben belül azt
hittem, hogy jókedvem és kiváló napom van.
 A depresszióm fokozatosan mélyült, elferdítve mindent,
amit hallottam, láttam, érintettem, éreztem és gondoltam, és
soha semmi nem volt megfelelő számomra. Ha a feleségem
vidám hangon valami pozitív dolgot mondott, a szavait
hallottam ugyan, de a hangját komorként és kétségbeesettként
érzékeltem, mintha azt mondaná, valami baj van. Mivel
imádtam a feleségemet (még most is imádom!), erre
megkérdeztem, hogy mi a baj. Ő természetesen értetlenül
bámult rám, megkérdezte, hogy ezt hogy értem, ez pedig
elkerülhetetlenül is vitába torkollott, hiszen képtelenek voltunk
kommunikálni egymással. A házasságunk emiatt tele lett
feszültséggel és haraggal.
2007-ben sikerült összehoznom egy idegösszeomlást, amihez
ráadásul még bénító álmatlanság és szorongás is társult.
Az orvosom erre sokkal erősebb gyógyszereket írt fel, íme
ezekre néhány példa: Effexor, Wellbutrin, Ambien, Remeron,
Lamictal, Abilify, Seroquel, Ativan, Trazodone, Latuda,
Symbyax. 1995-től 2017 végéig az agyam folyamatos vegyi
támadás alatt volt ezeknek a gyógyszereknek a hatására, de
néhány hétnél hosszabb időre soha nem hoztak enyhülést.
2015 januárjában a pszichiáterem azt mondta, vagy
alávetem magam egy elektrokonvulzív terápiának, vagy hosszú
kórházi kezelésre számíthatok. 145 kilót nyomtam, és a súlyos
depresszióm miatt nem voltam benne biztos, hogy képes leszek
túlélni az évet. Gyakrabban gondoltam öngyilkosságra, mint
valaha is bevallanám, bár soha nem vágytam rá igazán, hogy
véget vessek az életemnek. A betegségem azonban
könyörtelenül felszínre hozta ezeket a gondolatokat.
Később az év folyamán észrevettem, hogy marihuánával
hatékonyan tudom kezelni a depressziós tüneteimet. A cannabis
segített reálisabban látni az állapotomat, és rádöbbentem, hogy
rendkívüli módon elhíztam. Mivel egy módosított Atkins-
diétával pár éve már sikeresen tudtam fogyni, belevágtam egy
szénhidrátokban szegény, zsírokban gazdag étrendbe, és
elkezdtem napi szinten sétálni. 2015 végére leálltam az
antidepresszánsokkal. 2016 végére leálltam az Ativannal
(miután nyolc éven keresztül minden egyes nap szedtem). 2017
végére leálltam az altatókkal.
De továbbra is szükségem volt marihuánára. Floridában
élek, és ez az anyag még orvosi engedély esetén is drága.
Utáltam, hogy erre van szükségem a hangulatom szinten
tartásához. Nem sokkal később azonban Joe Rogan
podcastjában megláttam egy dr. Jordan Petersonnal készített
interjút, amelyben a carnivore étrendről beszélt, utána pedig
megtaláltam Rogan interjúját dr. Shawn Bakerrel!
Van rá esély, hogy húsevéssel és vízivással megszüntethetem
a depressziómat? Ezt ki kell próbálnom!
2018. július 16-án megkezdtem a carnivore életemet. Azóta
kizárólag húst és vizet fogyasztottam.
Tíz nap után elmúltak az ízületi fájdalmaim. A 23. naptól
kezdve úgy éreztem, a depresszióm elmúlt. Mostanra már száz
százalékig depressziómentes vagyok. Nincs több
hangulatromlás. Nincs több kiabálás és düh. Végre szabad
voltam.
A szorongásom napról napra csillapodott. Mostanra, tíz
hónap után, már egyáltalán nincsenek szorongásos panaszaim.
A bőröm, amely korábban száraz, repedezett és pikkelyes
volt, teljesen megújult. A bőrkinövéseim szintén elmúltak. Az
alvásminőségem hatalmas javuláson ment át. Gyakran hét-
nyolc órát is bírok aludni.
A fejemben lévő hangok szintén elhallgattak. Sokkal jobban
oda tudok figyelni bármire.
Az életem minden egyes aspektusa fejlődésen ment át, mióta
csak húst eszem és vizet iszom. 58 éves koromra már nincs
szükségem gyógyszerekre. Folyamatosan fejlődöm, akárcsak a
házasságom. Nemcsak élek, de optimistán is tekintek a jövőbe.
Ezért pedig hálás leszek a carnivore étrendnek most és
mindörökké.

Dawn
Az évek során számos betegséggel küszködtem – némelyekkel
egész életemben. Hipermobil Ehlers–Danlos-szindrómám
(hEDS, egy örökletes kötőszöveti rendellenesség), poszturális
ortosztatikus tahikardia szindrómám (POTS), oszteoartritiszem
(OA), Hashimoto-kórom, valamint számos más autoimmun
betegségem is van. Túl sok időt töltöttem már betegen, ágyban
fekve, fájdalmak között – különösen az elmúlt tizenöt évben. A
harmincas éveimben járva kezdtem el szedni nemszteroid
gyulladáscsökkentő gyógyszereket, a hEDS-szel járó rendszeres
sérülések miatt azonban időnként még erősebb tablettákra volt
szükségem.
Reggel ébredés után az első dolog, amit tapasztaltam, a
fájdalom volt. Az egyik vagy akár mindkét vállam, a csípőm és a
bokám teljesen vagy részlegesen ki volt ugorva a helyéről
minden reggel. Percekbe telt az ízületeim helyrerakása, csak
hogy egyáltalán ki bírjak kelni az ágyból. Az ízületeim a nap
folyamán többször is teljesen vagy részlegesen kiugrottak a
helyükről. A vállaim végül teljes mértékben instabillá váltak.
Nem tudtam többé felemelni a karomat anélkül, hogy a vállam
ki ne ugrott vagy ficamodott volna, ami rendkívül
megnehezítette az olyan rutinszerű tevékenységeket, mint
például a fésülködés vagy az öltözés. Tisztában voltam vele,
hogy hamarosan kétoldali vállstabilizációs műtétre lesz
szükségem.
Ráadásul 15 kilónyi extra súly is volt rajtam. Egy ízületi
hipermobilitásban szenvedő ember esetében a túlsúly
különösen problémás tud lenni, ugyanis fokozza az ízületi
fájdalmat, az instabilitást és a sérülések gyakoriságát. A
krónikus fájdalomtól és betegségtől szenvedők többségéhez
hasonlóan én is folyton fáradt voltam, rosszul aludtam, és
bizonyos fokú depressziótól szenvedtem. Sajnos a hEDS-re
nincs orvosság, és csak arra lehet számítani, hogy a tünetek
egyre súlyosabbá válnak. A carnivore étrendre történő áttérés
előtt én is meg tudtam ezt erősíteni.
2018 júniusában olvastam egy rövid cikket két emberről: egy
kizárólag húst tartalmazó étrend hatására csökkentek a
krónikus panaszaik. Őszintén megmondom, totális őrültségnek
tűnt a dolog. Alapvetően szkeptikus vagyok a divatos diétákkal
szemben, és általánosságban véve is megvetem az egész
diétaiparágat. Irtózom a legújabb szuperételek segítségével
elért csodás gyógyulások történeteitől. Orvosként a
tudományban és a bizonyítékokon alapuló orvoslásban hiszek.
Számos egészségi problémától szenvedő betegként azonban
megoldásra volt szükségem. Úgy döntöttem, utánanézek egy
kicsit a carnivore étrendnek. Így jutottam el dr. Shawn Baker
cikkeihez és a podcastjához (Human Performance Outliers),
izgalmasnak találtam őket, és úgy döntöttem, adok 30 napot
ennek az étrendnek. Eleget tudtam a táplálkozásról ahhoz, hogy
tisztában legyek vele: a szénhidrátbevitel csökkenése már
önmagában is segíthet a fogyásban. Ezen túlmenően azonban
egyáltalán nem voltak elvárásaim. Azonban, mint később
kiderült, ez a próba volt életem legjobb döntése.
Már néhány héten belül változásokat tapasztaltam a
testemben. Körülbelül két hét után fogyni kezdtem, amire
előzetesen számítottam is. Ami azonban teljesen váratlanul ért,
az az ízületi fájdalmaim jelentős csökkenése és az
energiaszintem általános növekedése volt. Úgy döntöttem, ez a
fejlődés elég meggyőző ahhoz, hogy további 30 napig folytassam
a kísérletet. A fogyásom továbbra is egyenletesen folytatódott, a
fájdalmaim pedig fokozatosan tovább enyhültek. Képes voltam
elkezdeni edzeni. Az is feltűnt, hogy a vártnál sokkalta
gyorsabban növekszik az erőm, különösen az életkoromhoz
(akkor 57 éves voltam) és az egészségi állapotomhoz
viszonyítva. A második hónap végére ritkábban fordult elő az
ízületeim kiugrása vagy ficama. A vállam, a csípőm és a bokám
már nem ugrott ki a helyéről. Már nem ébredtem többé úgy,
hogy több ízületem is ki volt ugorva, és nem a fájdalom volt az
első dolog, amit reggel tapasztaltam. Alapvetően jobban
éreztem magam a bőrömben. Tudtam, hogy ez a módszer
valóban használ, ezért úgy döntöttem, hogy kitartok mellette.
Már csaknem egy éve követem a carnivore étrendet, és még
mindig folyamatosan javul az állapotom. Majdnem 15 kilónyi
zsírt dobtam le, és jelentős mennyiségű izmot szedtem
magamra. Már tíz hónapja nem ugrott ki teljesen egyik
ízületem, amire eddigi egész életemben nem volt példa. A
reumás ízületeim kevésbé fájnak, és megnőtt a
mozgástartományuk is. Jobban alszom, mint az elmúlt években
bármikor. Az enyhe depresszióm teljesen megszűnt. Jobban és
tisztábban tudok fókuszálni. A mindennapi élethez tartozó
tevékenységek sokkal könnyebbé váltak. Meg tudom mosni a
hajam, vagy ki tudom nyújtani a karom a fejem fölé fájdalom
vagy ízületi diszlokáció nélkül. Fájdalom nélkül le tudok
térdelni vagy guggolni, és segítség nélkül képes vagyok felkelni.
A fájdalom mértéke a korábbi szintnek körülbelül az 5-10
százaléka. Már nincs szükségem fájdalomcsillapítókra. Ezek az
eredmények lenyűgözőek. A többi panaszom szintén enyhült –
egyszer sem erősödtek fel az autoimmun panaszaim, a POTS-
tüneteim pedig sokkal mérsékeltebbek, mint korábban. A
pajzsmirigygyógyszer-adagomat a harmadára tudtam
csökkenteni, a vizsgálatok alapján a pajzsmirigyfunkcióm
normális.
Beismerem, nem tudok magyarázattal szolgálni arra, hogy
miként tudtam ilyen javulást elérni az egészségi állapotomban,
miután áttértem a carnivore étrendre. Orvosként szeretnék
sokkal többet megtudni az ezzel az étrenddel kapcsolatos
kutatásokról. Hálás vagyok, hogy felfedezhettem ezt a váratlan
megoldást a súlyos egészségi problémáimra. Az egyetlen
bánatom, hogy nem szereztem róla tudomást már harminc
évvel ezelőtt. Jó eséllyel elkerülhettem volna ugyanis a
segítségével azt a sok fájdalmat és szenvedést, amit ez idő alatt
átéltem.
10. FEJEZET

VEGANIZMUS
– A HAMIS REMÉNY
A carnivore-rajongók már biztosan aggódnak. Tudják,
hogy az állati húsok fogyasztásának kora a végéhez
közeleg. Érzik, hogy bajban vannak. Csak idő kérdése, és
a Föld összes lakója vegánná válik. A carnivore étrend
fenntarthatatlan. Mi, vegán aktivisták igyekszünk a
gyerekekkel megszerettetni a veganizmust és a növényi
alapú étrendet. Idővel el fogjuk érni, hogy betiltsák az
állatok leölését. Új korszak virrad ránk, megváltoztatjuk a
bolygónkat. A néhány carnivore-túlélőnek pedig nem
lesz más választása, mint vegánná válni, vagy
szembenézni a börtönnel (és akár a halállal). Mindenki rá
fog döbbenni, hogy a veganizmus csodás, egészséges
 és könyörületes irány. A húsevés hamarosan a múlté
lesz.
Egy vegán komment az egyik
YouTube-videóm hozzászólásai közül

Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a

vegán, vegetáriánus és más növényi alapú étrendek.
Hírességek, vegán orvosok és más influenszerek is igyekeztek
népszerűsíteni ezeket a diétákat. Ezek az emberek meg vannak
győződve róla, hogy a növényi alapú étrendek jobbak, mint
azok, amelyek húst is tartalmaznak, ugyanis egészségesebbek,
jobban kímélik a környezetet, és kevesebb állatnak kell
szenvednie miattuk. Ez tökéletes megoldásnak hangzik. Nem
csoda, hogy oly sokan – és különösen a fiatalok közül – ezek
mellett teszik le a garast. Mindannyian szabadon kellene hogy
dönthessünk egy olyan étrend mellett, amely a leginkább
hasznos az egészségünk szempontjából, és összhangban van az
etikai szemléletmódunkkal. A világ túlnyomó része azonban ezt
nem engedheti meg magának.
Ebben a fejezetben azt fogom bemutatni, hogy a vegán
étrend valósága miért nincs összhangban a csillogó ígéretekkel,
valamint meg fogom cáfolni számos népszerű érvüket is. Túl
régóta hallgattuk már a könyörtelen és egyoldalú
propagandájukat, és mostanra a feldolgozott ételeket gyártó
cégek (amelyeknek hasznos lehet a húsmentesség üzenete)
támogatásával még hangosabbá vált a növényi alapú
táplálkozás magasztalása.

A növényi alapú étrendek erőltetése

„Rákényszerítenek” vajon minket egy növényi alapú étrendre?

Napról napra egyre erősebb médiakampányokkal igyekeznek
démonizálni a húsevést, és a bűntudatunkra apellálva
próbálnak rávenni a váltásra. Sajnálatos módon azonban
amikor száműzzük az állati eredetű ételeket az étrendünkből,
nem kelkáposztát és brokkolit eszünk helyettük, hanem még
több feldolgozott szemét kaját. Ez így működik, és a
kimeríthetetlen forrásokkal rendelkező, feldolgozott ételeket
gyártó cégek ezzel tisztában is vannak. Egy nemrég megjelent
tanulmány készítői – Marco Springmann és társai – azt a
kijelentést tették, hogy szükség van húsadó bevezetésére az
életünk megóvásához. Springmann vegán, a folyóiratot pedig,
amelyben a cikk megjelent (PLOS ONE), Patrick Brown, az
Impossible Foods – egy növényi alapú „húsokat” gyártó cég –
vezérigazgatója alapította. Ha ez nem összeférhetetlenség,
akkor nem tudom, mi lenne az.
Nemrég egy hároméves együttműködés – az
úgynevezett EAT-Lancet Bizottság – létrehozása
került a szalagcímekbe. A bizottság, amelynek
célja a bolygónk megóvása, világszerte
igyekszik útmutatással szolgálni, hogyan is
kellene táplálkoznunk. A bizottság zárójelentéséből világosan
látszik, hogy tudósokként tetszelgő vegán aktivisták dolgoznak
benne, akiket bőségesen támogat a feldolgozott ételek iparága, a
gyógyszeripari cégek, valamint egy milliárdos hotellánc-
tulajdonos növényi alapú étrendet imádó felesége. A jelentés
olyan étrendet propagál, amely naponta csak hét gramm
marhahúst tartalmaz, a bevitt kalóriák 53 százalékát pedig
cukrok, gabonafélék, feldolgozott mag- és más növényi olajok
adják. Ez az ajánlás lényegében tökéletes receptje egy olyan
étrendnek, amely tele van olcsó feldolgozott ételekkel, és az
abszolút minimális mennyiségű állati eredetű ételt tartalmazza,
ami még elegendő ahhoz, hogy elkerüljük a túlzott mértékű
alultápláltságot. A fejlődő országokban élő szegény
szerencsétlenek valószínűleg rá lesznek kényszerítve erre a
szemétre, ugyanis gyakran korrupt kormányok vezetik az
országukat, és nincs sok lehetőségük panaszkodni.
Az EAT-Lancet Bizottság tisztában van vele, hogy gazdag,
fejlett országokban az emberek nem fogják szívesen fogadni ezt
az étrendet, ezért az a terv, hogy jelentős adóterhekkel,
valamint más jogi korlátozásokkal vagy kereskedelmi
egyezségekkel fogják kikényszeríteni az elfogadását. Vannak,
akik erre azzal jönnek, hogy „a hideg, halott kezemből kell majd
kitépnetek a rib-eye steakemet”. Nos, a helyzet az, hogy
senkinek nem kell majd kitépnie semmit. A húsok ugyanis
olyan drágák lesznek, hogy nem lesz mit kitépni a kezeid közül.
Ennek igazán a fiatalabb generáció fogja meginni a levét,
ugyanis szisztematikusan átmossák az agyukat, hogy
elfogadják, az embereknek nincs szükségük húsra, és teljesen
normális dolog feldolgozott ételeket enni, valamint
kiegészítőkön és gyógyszereken élni. Egy percig se kételkedjünk
ugyanis benne, hogy akármennyit papolnak is a vegánok a
„teljes értékű, növényi eredetű” étrendjükről, a húsellenes
propaganda végső célja egyre több és több embert szoktatni át a
feldolgozott ételekre.
Ha kritikusan szemléljük a vegánok néhány érvét,
rádöbbenhetünk, hogy a többségük félrevezető – meglátásom
szerint gyakran szándékosan. Ahogy egyre jobban beleástam
magam a táplálkozástudományba az utóbbi években, egyre
nagyobb számban találkoztam vegán horrortörténetekkel.
Alapítottam egy Facebook-csoportot – Restoration Health Vegan
Recovery Group –, és néhány hónap alatt ezernél jóval többen
csatlakoztak. Gyakran hallok beszámolókat tönkrement
emésztőrendszerről, depresszióról, szorongásról, bőr- és
fogproblémákról és sok más panaszról. Habár a vegán hívők
erre azt mondják, hogy „ezek az emberek nem követték
megfelelően az előírásokat”, a legtöbb regenerálódó vegán
olyan vezető orvosok tanácsait követte, akik a vegán teljes
értékű ételek lelkes rajongói, és a megfelelő kiegészítőket
ajánlották a pácienseiknek. A jó hír az, hogy az exvegánok
többsége jelentős mértékű javulást szokott tapasztalni, miután
állati eredetű ételekkel is kiegészíti az étrendjét.
A vegán étrend feltételezett egészségi előnye kapcsán a
legnépszerűbb érv szerint az étrend határozza meg a várható
élettartamot, és ennek alátámasztására különféle
epidemiológiai tanulmányokat és „kék zónákat” hoznak fel
példaként – utóbbi a Föld olyan területeire utal, ahol a népesség
átlagos élettartama magasabb, mint a bolygónk más területein.
Mint arra már korábban kitértem, ez az epidemiológia
alapvetően hibás, ugyanis a korreláció nem feltétlenül azonos a
kauzációval. A vegánrajongók azonban továbbra is ilyen típusú
tanulmányokra támaszkodnak annak igazolására, hogy a
növényi alapú étrendekkel sokkal jobb egészségi állapotot lehet
elérni.
Például a kék zónákban élők gyakran homogén
genetikájúak. Kellemes környezetben élnek, ahol alacsony a
légszennyezettség mértéke. Kevesen dohányoznak, jó
egészségügyi szolgáltatásokhoz férnek hozzá, és a kultúrájuk
nagyra becsüli az időseket. Az egyik gyakran emlegetett kék
zóna a Loma Lindában (Kalifornia) élők csoportja, amely
nagyrészt a Hetednapi Adventista Egyház tagjaiból áll – ez egy
olyan csoportosulás, amelyben magas az átlagos élettartam, és
sokan vegetáriánusok. Azt persze a rajongók gyakran elfelejtik
megemlíteni, hogy a tagok körében extrém alacsony a
dohányzás, valamint az alkohol- és kávéfogyasztás előfordulása.
Emellett az átlagos népességnél többet edzenek, és jobb anyagi
helyzetben is vannak. Erős közösségi támogató rendszerük is
van emellé. Az alapvető tényeken túllendülve érdekes
megemlíteni, hogy még ebben a csoportban is a legöregebb
tagok alcsoportja olyanokból áll, akik állati fehérjékkel
(esetükben hallal) egészítik ki az étrendjüket.
Az Egyesült Államokban az egészségi állapotukat és az
életmódjukat illetően hasonló népcsoportnak tekinthetők a
mormonok (Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza), ők
azonban nem követnek vegetáriánus étrendet. És tudod, mi
ennek az eredménye? A mormonok ugyanolyan sokáig élnek,
mint Loma Linda lakói!
Okinava szintén egy olyan kék zóna, amelynek tagjait
gyakran tekintik a növényi alapú étrend mintapéldáinak. Úgy
tartják, hogy az okinavaiak növényekben gazdag étrendet
követtek, és egykoron rendkívül magas volt a várható
élettartamuk. Azonban nagyon kétséges a valóságalapja annak
a feltételezésnek, hogy kevés húst fogyasztottak. Okinavát
ugyanis „a disznók szigetének” nevezik, és sok tradicionális
ételük bőségesen tartalmaz disznóhúst. Az az elképzelés, hogy
Okinava „növényi alapú paradicsom”, egy 1949-es felmérésen
alapult, amelyet nem sokkal azután végeztek, hogy a második
világháború tönkretette a szigetet, és kipusztította a
disznóállományt. A háború előtt a szigeten a becslések szerint
130 ezer disznót tartottak, a háború végére azonban ez a szám
hétezerre csökkent. Az 1949-es felmérés időszakában az
okinavaiak körülbelül annyit tudtak enni, mintha koplalnának,
ez pedig nem igazán tükrözte a disznóhúsban jellemzően
gazdag étrendjüket. Az 50-es évek közepére a sziget
disznóállományának nagysága visszatért a korábbi szintre, így
a lakók is újra követhették a disznóhúsban gazdag étrendjüket.
Az okinavaiak jellemzően körülbelül 50 százalékkal több
disznót ettek, mint japán szomszédaik, és sokkal kevesebb rizst
és gabonát fogyasztottak. Egy tanulmányban százéves életkort
meghaladó okinavaiakat vizsgáltak, és megállapították, hogy
egyikük sem volt vegetáriánus.
Ha tovább akarjuk játszani ezt az epidemiológiai játékot,
akkor térjünk át a modern Hongkongra, amelynek lakói
döbbenetes mennyiségű húst esznek, és egyúttal a bolygónkon
ott a legmagasabb a várható élettartam. Nem azt mondom, ez a
korreláció igazolja, hogy a hús egyenlő a hosszú élettartammal
(mivel sok más tényező is szerepet játszik abban, hogy ki
meddig él), de ilyen eredmények láttán egész biztosan nehezen
lehet kijelenteni, hogy a hús rövidebbé teszi az életünket.
A kutatók számos formális epidemiológiai tanulmányt
készítettek az elmúlt években, amelyek egyöntetűen arra
utalnak, hogy a növényi alapú étrend nincs hatással az
élettartamra. Ezek közé tartozik egy 250 ezer fős mintával
dolgozó ausztrál tanulmány (45 éves kor fölöttiek bevonásával),
a 60 ezer fős mintát tartalmazó Epic Oxford tanulmány,
valamint a 135 ezer résztvevő eredményeit magában foglaló
európai PURE tanulmány. Ahogy említettem, ezek
epidemiológiai tanulmányok, amelyeket azért a helyükön kell
kezelni, de egyértelműen ellentmondanak a vegán szószólók
állításainak.
Vizsgáljuk csak meg Indiát, ahol az egész bolygónkon a
legalacsonyabb az egy főre jutó húsfogyasztás mennyisége,
viszont nagyon gyakori a kardiovaszkuláris betegség és a
cukorbetegség. Egy érdekes kiegészítő adat: India az utolsó az
egy főre jutó olimpiai érmek számában is, viszont világszerte itt
a leggyakoribb a mentális betegségek előfordulása.
Természetesen ehhez is hozzájárul számos más tényező is, de az
alapvetően gyengébb minőségű étrend valószínűleg jelentős
szerepet játszik benne. Sok vegán kritikus erre azt mondaná,
hogy India lakossága többnyire inkább vegetáriánusnak
tekinthető, nem pedig vegánnak, és a tejtermékeket okolnák az
egészségi problémákért. Ha azonban megvizsgáljuk a világ
legnagyobb tejtermékfogyasztó nemzeteit, azok
Skandináviában találhatók – márpedig a népesség arrafelé
meglehetősen egészségesnek tekinthető, és magas a várható
élettartama.
Az epidemiológiai tanulmányoknál
fontosabb az a tény, hogy a húsalapú étrend
követői jellemzően nem esznek szemét ételeket,
nem isznak és nem dohányoznak, többet edzenek, és
alapvetően is jobban odafigyelnek magukra – sokkal
egészségesebben élnek. Sokan vannak olyanok, akik növényi
étrend mellett elhízottak és betegek, és gyakran ugyanazt a
szemetet eszik, mint az elhízott, beteg, húsevő társaik. A
feldolgozott szénhidrátok, a finomított növényi olajok és a
cukor beteggé tesz függetlenül attól, hogy van-e hús is a
tányérodon. Az amerikaiak manapság ugyanannyi
szójababolajat fogyasztanak, mint amennyi marhahúst, az
összesített marhahúsfogyasztás pedig körülbelül 30 százalékkal
csökkent a 70-es évek óta (lásd a 10.1. ábrát). Egyeseknél azért
válnak be a teljes értékű növényi alapú étrendek, mert nem
esznek feldolgozott szénhidrátokat, cukrokat és olajokat – nem
pedig azért, mert hanyagolják a húsokat.
 10.1. ábra: Egy főre jutó marhahúsfogyasztás az Egyesült Államokban
1970–2016 között (forrás: USDA ERS és WASDE)

Szinte bármilyen étrend előrelépésnek számít a sztenderd

amerikai étrendhez képest. Az a gond a növényi alapú
étrendekkel, hogy hosszú távon sokaknál alakulnak ki súlyos
egészségi problémák – különösen akkor, ha nem elég
körültekintők az ételek megtervezésével, és túlzásba viszik a
kiegészítők használatát. A Humane Research Council viszonylag
aktuális kutatása rávilágított, hogy a növényi étrendet követők
84 százaléka végül feladja a dolgot, jellemzően néhány hónapon
belül, és gyakran egészségi okok miatt. Egyesek számára a
vegetáriánus vagy vegán étrend nem az egészségről szól,
hanem sokkal inkább etikai kérdésekről. Sok vegánrajongótól
hallottam már, hogy akkor sem enne húst, ha annak hiánya
káros hatással lenne az egészségére. Én magam az ilyen
kijelentéseket a mentális zavarok tünetének tekintem, de
természetesen minden felnőtt szabadon dönthet a
táplálkozásáról. Számos országban a különféle szervezetek
figyelmeztetéseket adtak ki, mert a vegán étrendek nem
tartalmaznak elegendő tápanyagot a gyermekek számára.
Az Egyesült Államokban az átlagos kalóriabevitel körülbelül
70 százaléka növényi forrásokból származik – ezek többsége
gabona, növényi olaj és cukortartalmú étel. Az állati eredetű
ételek mértékének további csökkentése nem fog nagyobb
mennyiségű kelkáposzta-fogyasztáshoz vezetni – az emberek
inkább más formában (például növényi olajok, cukrok és
finomított gabonák) fogják bevinni koncentráltan a kalóriákat.
Az egészségünk folyamatos romlást mutat, ahogy egyre
kevesebb állati eredetű ételt fogyasztunk a 70-es évek óta. A
feldolgozott ételek gyártói tisztában vannak vele, hogy az
emberek több feldolgozott ételt fogyasztanak, ha nem esznek
állati eredetű termékeket, ezért szívesen támogatják a növényi
alapú étrendek mozgalmát. Meglátásom szerint a vegán
aktivistákat tudtukon kívül arra használják, hogy minél több
embert vegyenek rá az alacsony tápanyagtartalmú, viszont jól
jövedelmező termékeik fogyasztására.
 10.2. ábra: Egy főre jutó zsír- és olajfogyasztás az Egyesült Államokban
1970–2010 között (forrás: USDA)

A növényi olajok fogyasztásának drámai növekedése (lásd a

10.1. ábrát) kiváló példa arra, hogy a feldolgozott alternatívák
miként váltják fel az állati eredetű termékeket. Egy húsalapú
étrend ezzel pontosan ellentétes hatást vált ki – nagymértékben
csökkenti a feldolgozott ételek fogyasztását –, a hirdetői
nyomásnak engedve a média épp ezért masszívan igyekszik
befeketíteni ezt az étrendet. Hivatásos dietetikusok állnak a
kamerák elé, különféle horrorsztorikat mesélve a húsfogyasztás
veszélyeiről – mintha az emberek nem azt ették volna
évszázadokon keresztül. Manapság azonban egyre többen
vesztik el bizalmukat az élelmiszeriparban, ugyanis túl sokszor
vágtak már át minket. Egyre csak betegebbé válunk, a
kiegyensúlyozott étrendről és mértékletességről papolás pedig
lényegében nem más, mint a tanácstalanság beismerése. Nem
hallottam még olyan vadállatról, amelynek „kiegyensúlyozott
étrendre” volt szüksége az egészségének fenntartásához.
Környezeti problémák

A környezet szintén olyan terület, amelyre hatással voltak az

erősen elfogult aktivisták által híresztelt adatok. Manapság
sokan úgy vélik, hogy a húsfogyasztás kerülése a leghatásosabb
dolog, amivel védeni lehet a környezetünket. A hirdetők által
befolyásolt média folyamatosan ezt a marhaságot ismételgeti.
Beszéljünk egy kicsit az üvegházhatású gázokról. A
Cowspiracy: A fenntarthatóság titka című népszerű vegánbarát
dokumentumfilm állítása szerint az állattenyésztés felelős
világszerte az üvegházhatású gázok termelésének 51
százalékáért. Ez az állítás már évek óta elterjedt, és sokan még
mindig végső érvként hivatkoznak rá.
2006-ban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági
Szervezete (FAO) közzétett egy tanulmányt – Livestock’s Long
Shadow –, amelyben azt állítják, hogy az állattenyésztés
világszerte az üvegházhatású gázok termelésének csupán 18
százalékáért felelős, nem pedig a korábban említett 51
százalékáért. Ez jóval alacsonyabb érték ugyan, de van vele egy
kis probléma. A FAO az „életciklus-értékelés” módszert
használta, ami azt jelenti, hogy táblázatba foglaltak minden
egyes molekulányi metánt, szén-dioxidot és nitrogén-
monoxidot, ami egy kilogramm hús termelése során keletkezett,
majd hozzáadták ezeket a tehén közvetlen
metánkibocsátásához. Az így kapott érték magában foglalta a
takarmányt, a vizet, a szállítást, a feldolgozást, a csomagolást és
így tovább, a borjú születésétől egészen addig, hogy a
tányérunkra került a steak. A FAO a teljes ciklusban termelt
gázmennyiséget az autók kipufogógázainak mennyiségével
vetette össze. Egy pontosabb összevetés azonban az lett volna,
ha megvizsgálják az autó előállítását, a szükséges
alapanyagokat, az üzemanyagot, az alapanyagok szállítását, az
utak karbantartását és így tovább.
Frank Mitloehner, a Davisi Egyetem (Kalifornia) professzora
felhívta a Livestock’s Long Shadow szerzőinek figyelmét az
elkövetett súlyos hibára, ők el is ismerték, majd kiadtak egy
korrigált eredményt, ami még alacsonyabb volt: 14 százalék. A
vegán Cowspiracy dokumentumfilm azonban a hibás magasabb
értékkel számolt. Ha pedig figyelembe vesszük az összes iparág
közvetlen kibocsátását, akkor az állattenyésztés hozzájárulása
világszerte összességében csupán alig 5 százalékot tesz ki. Ez
persze továbbra is jelentős mennyiség, de egyértelműen nem az
elsődleges kiváltó tényezője a klímaváltozásnak, mint azt a
vegánok és a hamis húst/feldolgozott ételeket gyártó cégek
szeretnék elhitetni velünk.
 10.3. ábra: Az üvegházhatású gázok termelése az Egyesült Államokban
1990–2016 között (forrás: EPA)

A FAO-jelentésben szereplő értékek világszinten értendők, és

fontos megérteni, mit is jelent ez az Egyesült Államok és más
fejlett nyugati országok számára, ahol a legerősebb a nyomás a
növényi alapú étrendre történő áttérésre. Ha az Amerikai
Környezetvédelmi Hivatal (EPA) adatai alapján megvizsgáljuk,
mennyi az Egyesült Államokban jelenleg az üvegházhatású
gázok kibocsátása, azt láthatjuk, hogy a teljes állattenyésztés
csupán kevesebb mint 4 százalékért felelős (lásd a 10.3. ábrát), a
szarvasmarha-tenyésztés pedig csupán 1,9 százalékért.
Helyezzük ezt perspektívába: Mitloehner professzor kiszámolta,
hogy ha az Egyesült Államok teljes népessége vegánná válna, és
az összes olyan állat, amit egyébként elfogyasztanánk, mágikus
módon eltűnne, az üvegházhatású gázok kibocsátása
világszerte körülbelül 0,3 százalékkal csökkenne.
 De akkor miért magasabbak a világszinten
mért adatok? Nos, az egyszer biztos, hogy az
Egyesült Államok rengeteg üvegházhatású gázt
termel – egy főre vetítve ez az ország termeli a
legtöbbet. Kína a listavezető a teljes
mennyiséget tekintve, viszont mivel sokkal
többen (1,4 milliárdan) lakják, az egy főre vetített érték kisebb,
mint az Egyesült Államoké. A FAO 14 százalékos világszinten
számított értékébe beletartoznak a világ fejletlen régiói is;
ennélfogva a fejletlen országokban az üvegházhatású gáz
kibocsátásának többsége állattenyésztésből származik.
Valójában ha visszamennénk az időben száz évvel ezelőttre, azt
tapasztalnánk, hogy akkoriban az üvegházhatású gázok
termeléséből világszinten sokkal nagyobb részben volt felelős
az állattenyésztés, mint manapság – ennek oka abban
keresendő, hogy az eltelt időben drámaian megnőtt a fosszilis
tüzelőanyagok felhasználásának mértéke. Észak-Amerikában
hatalmas bölénycsordák járták a vidéket, a számuk pedig 30–60
millió között mozgott évszázadok át, mielőtt az európaiak
betették volna a lábukat a kontinensre. Az Egyesült Államok
jelenlegi szarvasmarha-állománya nem sokkal nagyobb ennél.
Azt is fontos megjegyezni, hogy a 70-es évek óta a
szarvasmarhák által termelt üvegházhatású gáz mennyisége az
USA-ban nagymértékben csökkent. Ez számos tényezőnek
köszönhető – többek között például a megnövekedett
hatékonyságnak és a kisebb populációnak. Az is lényeges, hogy
a korábban említett értékek egyike sem veszi számításba,
milyen pozitív hatásaik vannak a jól tartott állatoknak a
termőföld állapotának javításában és a szén talajban történő
megkötésében – ezeket a tényezőket csak mostanában kezdik
figyelembe venni. Egyes szakértők szerint a tehenek nettó
szénmérlege valójában akár negatív is lehet, habár ez jelenleg
vita tárgyát képezi.

10.4. ábra: Globális antropogén CO2-kibocsátás (forrás: Intergovernmental

Panel on Climate Change)

Ha megvizsgáljuk az elmúlt körülbelül 170 évet, feltűnhet, hogy

a mezőgazdaság által termelt üvegházhatású gáz
mennyiségének relatív aránya óriási mértékben csökkent
például a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásához képest (lásd
a 10.4. ábrát). Félrevezető és téves rátolni a felelősség túlnyomó
részét a kérődző állatokra, amelyek ráadásul régebben sokkal
nagyobb számban voltak jelen, mint manapság. Az ezen
adatokban szereplő metánértékeket szén-dioxid-egyenértékként
tüntették fel. Fontos megemlíteni, hogy bár a metán sokkal
„potensebb” üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid, de csak
néhány évig marad az atmoszférában – ellentétben a szén-
dioxiddal, amely több ezer évig. Az is feltűnhet, hogy az állati
eredetű metánkibocsátás viszonylag stabil szinten mozgott az
elmúlt évszázadokban, az atmoszférában lévő metán szintjének
növekedése pedig jó eséllyel más forrásokból származik –
például a gázkitermeléskor a vártnál nagyobb mennyiségben
bekövetkező szivárgásokból.
A vízfelhasználás szintén olyan téma, ami gyakran
felvetődik a hússal kapcsolatos környezeti kockázatok kapcsán.
Az étrendbeli beállítottság függvényében nagymértékben eltérő
lehet az élőállat-tenyésztés vízfelhasználásának kalkulációja. A
PETA-hoz hasonló szervezetek döbbenetes számokkal szoktak
dobálózni – például hogy egy kiló hús előállításához 18 ezer
liter vízre van szükség –, jellemzően zöld vízzel kalkulálva
(vagyis esővízzel és hóval azon a területen, ahol az állat
legelhet). És bár az esővíznek egy kis százaléka végül valóban
hozzájárul a fű, illetve az állatok számára termesztett más
takarmánynövények növekedéséhez, a talaj felszívja a
többségét, majd a normál vízháztartás részeként visszakerül az
atmoszférába. Ráadásul a tehenek által elfogyasztott víz sem
tűnik el örökre a bolygónkról. A tehenek is vizelnek ugyanis, és
párával teli levegőt lélegeznek ki; ezek szintén visszakerülnek
az atmoszférába, hogy később esőként csapódjanak le.
A 10.5. ábra sokkal pontosabb bontást tartalmaz. Mint
látható, világszinten az esővíz (zöld) adja a marhatenyésztéshez
felhasznált vízmennyiség körülbelül 94 százalékát, az itatásra
felhasznált, talajból származó víz (kék) pedig csupán körülbelül
a 3 százalékát. A fennmaradó 3 százalékra a szennyvíz
hígításakor és tisztításakor van szükség.

0.5. ábra: A marhatenyésztés vízlábnyoma világszinten (forrás: UNESCO-

IHE)

Ha valóban az állattenyésztés környezeti hatásai miatt

aggódunk, akkor nem árt számításba vennünk, hogy az
Egyesült Államokban több a ló, mint a tejmarha, emellett pedig
háziállatként tartunk több mint 140 millió kutyát és macskát,
amelyek közvetlenül versengenek velünk az ételforrásokért, ha
az étrendünk növényeket tartalmaz. A valódi
környezetvédőknek ezeket az állatokat is el kellene távolítaniuk
a környezetünkből. A teheneknek legalább van céljuk, hisz
étellel látnak el minket, a többi felsorolt állat azonban
lényegében csak környezetszennyezésnek tekinthető – mondom
mindezt úgy, hogy vannak kutyáim, és egyáltalán nem
szándékozom megszabadulni tőlük. Csak azt próbálom ezzel
illusztrálni, egyesek milyen elfogult érveket használnak a hús
elleni küzdelemben.
 Mások olyan szövegekkel is előállhatnak, mint például „A
tehenek elpusztítják az amazóniai esőerdőket”, vagy „Ha meg
akarod menteni a Földet, ne egyél több steaket Chicagóban”. Az
efféle kijelentések teljességgel félrevezetők. Először is a
Chicagóban elfogyasztott steakednek jó eséllyel abszolút semmi
hatása nincs az amazóniai esőerdőkre, ugyanis az Egyesült
Államokban fogyasztott marhahúsnak csupán egészen apró
töredéke (egy százaléknál is jóval kisebb része) származik
Brazíliából. De ha ilyesmik miatt aggódsz, akkor figyelj oda a
termékeken található eredetjelző címkére – ezekből ugyanis
egyértelműen meg tudod állapítani, honnan is származik a
marhahúsod. A legtöbb brazil marhahúst Kínába, Hongkongba
és Oroszországba exportálják. Ha valóban küzdeni akarsz az
esőerdőkért, akkor ezeknek az országoknak egyikében állj át a
vegán étrendre.

AZ ERDŐPUSZTULÁSOK KIVÁLTÓ TÉNYEZŐI

Nem a marhatenyésztés az erdőpusztulások egyetlen kiváltó oka. Brazília

körülbelül 120 millió tonna szójababot termeszt, ebből mintegy 80 millió
tonnát Kínába exportál. Többségéből emberi fogyasztásra szánt
szójababolajat készítenek, a hulladékanyagokat (szójatakarmány
formájában) pedig a disznóknak adják. Nem meglepő módon szintén
jelentős probléma a fakitermelés. Ázsiában pedig az erdőirtások legfőbb oka
a pálmaolaj-termelés.
Aktuális műholdképeken alapuló tanulmányok megállapították, hogy az
Egyesült Államokban és a világ túlnyomó részén az elmúlt években
valójában megnőtt az erdőterületek nagysága. Természetesen ez még nem
kárpótol az esőerdők további pusztításáért, de ha az Egyesült Államokban –
valamint sok más országban – nemet mondunk egy steakre, az abszolút
semmiféle hatással nem lesz a brazil esőerdőkre.
Mielőtt a környezeti problémák témájának végére érnék, még
szeretnék kitérni egy percre a veszélyek tálalásának módjára is.
Jelenleg a táplálkozás környezetre gyakorolt hatásával
kapcsolatos viták a táplálék előállítására fókuszálnak, és mint
már bemutattam, önmagában is sokkal összetettebb téma, mint
azt a vegán szószólók láttatni szeretnék. Én azonban
elengedném ezt a szűk fókuszt, és más szempontból beszélnék
egy kicsit a táplálkozás környezetre gyakorolt hatásáról.
Tegyük fel, hogy odafigyelünk arra is, mi történik azután,
hogy létrejött az ételünk, és megvizsgáljuk, milyen hatással van
ez a környezetünkre. Például a USDA adatai szerint az átlagos
amerikai egy tonna ételt eszik meg évente. Számos kutatás
alapján tisztában vagyunk vele, hogy a carnivore étrend átlagos
követője naponta körülbelül 0,8–1 kiló húst fogyaszt el. Ha ezt
átszámítjuk éves szintre, körülbelül 320 kilót kapunk
eredményként – nagyjából a 32 százalékát az átlagos
fogyasztásnak. Gondoljunk csak bele, a kisebb ételmennyiség
milyen mértékben tudja csökkenteni a szállítási költségeket. Ha
azt is figyelembe vesszük emellé, hogy a megtermelt étel
körülbelül 40 százaléka a kukában végzi – ez túlnyomórészt
gyümölcsökből, zöldségekből és süteményekből tevődik össze –,
szintén jelentős környezetkímélést tudunk elérni, hiszen
carnivore étrendet követve ilyen dolgokat nem fogunk kidobni.
Mennyi üveget, műanyagot, kartont és fémet használnak fel
a megvásárolt termékek csomagolására? Mennyi fosszilis
tüzelőanyagot használnak fel a csomagolás előállítására? A
saját háztartásomban az ételhez kapcsolódó szemét mennyisége
elenyésző ahhoz képest, amit anno mindenevőként termeltem.
A carnivore étrend legtöbb követője kétszer eszik naponta.
Egy átlagember ezzel szemben öt-hat főételt és nassolnivalót
iktat be napi szinten. Mennyi pénzt lehet megtakarítani az
elektromosságon és a gázon azzal, ha hat helyett csak két
étkezésre van szükségünk? És mi a helyzet azzal, hogy a
feldolgozott ételek túlnyomó részét a világ számos pontjáról
szállítják ide, míg az elfogyasztott húst jellemzően helyben
állítják elő?
Egy carnivore konyhájához kevés eszközre van szükség. Én
jellemzően csupán egy vasserpenyőt, egy grillt, egy kést, egy
villát és egy tányért használok. Vessük ezt össze a több tucat
kütyüvel és konyhai eszközzel, amit a legtöbben használnak, és
ezen a téren is a carnivore étrend jön ki győztesen.
Az Egyesült Államok egészségügyi rendszere felelős az
üvegházhatású gázok kibocsátásának tíz százalékáért. Mint a
fejezet korábbi részében már említettem, az USA-beli
szarvasmarha-tenyésztés csupán a kibocsátás két százalékát
adja, vagyis a carnivore étrenddel még ezen a téren is
megtakarítást lehet elérni, ugyanis bizonyos egészségi panaszok
enyhítésével csökkenthetjük az egészségügyi rendszer
terhelését.
Ezekkel a tényekkel csak azt akartam bemutatni, hogy ha
egy olyan összetett dolgot vizsgálunk, mint amilyen például az
élelmiszer-ellátási rendszer és a környezet kapcsolata, akkor
szélesebb körben tanulmányozzuk a carnivore étrend hatásait,
és ne korlátozzuk a beszélgetést a vegánrajongók kedvenc
témáira.

Állatpopuláció és jólét

Mi lenne, ha valamilyen csoda folytán szabadon tudnánk

engedni az összes állatot, amit jelenleg tenyésztünk? Mi
történne azzal a körülbelül másfél milliárd tehénnel? Vajon
mágikus módon többé már nem termelnének metánt? Esetleg
beköltöznének a lakott területekre? A szarvasmarha
meglehetősen veszélyes állat, könnyedén képes agyontaposni
egy embert – ha több millióan mászkálnának a lakott
területeken, az nagyon sok emberi életbe és sérülésbe kerülne.
Mi történne azoknak az embereknek a millióival, akiknek az
állattenyésztés adja a bevételi forrást? Mi lenne azokkal,
akiknek az egészsége tönkremenne kiváló minőségű állati
fehérjék nélkül? Vajon legalizálnánk a vadon élő marhák
vadászatát? Hogyan élnének és miben pusztulnának el ezek az
állatok? Számos problémát figyelembe kell venni, amikor arra
terelődik a szó, hogy mennyire etikus dolog a húsukért tartani
az állatokat.
A vegánok azt állítják, több embernek
lennénk képesek ételt biztosítani növényi alapú
étrenddel. Habár pusztán a kalóriák
tekintetében ez igaz, de arra is számítani kell
akkor, hogy a népesség sokkal nagyobb részénél alakulnának
kis súlyos hiánybetegségek. Lehet, hogy sok erőforrásra van
szükség egy marha felneveléséhez, viszont olyan mennyiségben
ad tápanyagokat, amivel a növényi alapú ételek egyszerűen
nem vehetik fel a versenyt. A különféle esszenciális
aminosavakat – például a lizint – különösen nehéz lenne
biztosítani kellő mennyiségben egy világszinten alkalmazott
növényi alapú étrend esetén.
A megoldás nem abban rejlik, hogy a fürdővízzel együtt a
gyereket is kiöntjük, hanem inkább a rendszer finomításában
és fejlesztésében. A gazdák folyamatosan azon fáradoznak,
hogy megoldást találjanak az állatok felnevelésével kapcsolatos
problémákra. Az elmúlt körülbelül ötven évben az Egyesült
Államokban a gazdák hatalmas mértékben csökkentették az
üvegházhatású gázok kibocsátását, a talaj-, víz- és
takarmányfelhasználást, és továbbra is dolgoznak a különféle
tényezők folyamatos fejlesztésén. Az állatok ugyanis nemcsak
közvetlen tápanyagforrásként töltenek be létfontosságú
szerepet, de a növénytermesztésben is. Elengedhetetlenek
például a talaj trágyázásához, ami sokkal több pozitívumot rejt
magában a növénytermesztésben, mint gondolnánk. Lehetetlen
kialakítani egy olyan jól működő mezőgazdasági rendszert,
amelyben nincsenek állatok.
Térjünk rá az állatok jólétére, ami szintén fontos téma.
Lehetőségem nyílt beszélgetni számos marhatenyésztővel,
amikor megnéztem a farmjaikat és karámjaikat. Sokan nem
tudják ezt megtenni, ezért amikor az állattenyésztést ellenző
propagandával találkoznak, nincsenek közvetlen tapasztalataik,
hogy összevessék a valóságot az állításokkal. Természetesen az
iparági szereplők egy kis része tényleg nem végez megfelelő
minőségű munkát, és jellemzően ezeket az embereket szokta
példaként felhozni a propaganda. Azoknak a többsége azonban,
akik állatok mellett nőnek fel, egész életükben róluk tanulnak
és belőlük élnek, remekül bánnak az állataikkal, és megtesznek
minden tőlük telhetőt azért, hogy biztonságban legyenek és
egészségesen éljenek. Semmi haszna nincs egy farmernek –
vagy akár egy karámtulajdonosnak – abból, ha az állatai
betegek, stresszesek, vagy bármilyen más ok miatt nincsenek jó
állapotban. Ráadásul az Egyesült Államokban és sok más
országban is szabályozások egész tömkelege határozza meg,
miként kell biztosítani az állatok jólétét, ezeknek az
előírásoknak a be nem tartása pedig súlyos anyagi
következményekkel járhat.
Az állati jogok védelmezői gyakran hozzák
fel példaként, hogy az újszülötteket jellemzően
eltávolítják az anyjuk közvetlen közeléből. Ez
azonban nem valami aljas okra vezethető
vissza, hanem azt a célt szolgálja, hogy az
újszülöttet nehogy véletlenül megölje az anyja, valamint hogy
megvédjék a fertőzésektől és az alultápláltságtól. Nem ritka az
újszülött állatok véletlen halála; egyes állatok ugyanis
akaratlanul megölik az újszülötteik akár 90 százalékát is. Ilyen
részletekre azonban már nem fognak kitérni a PETA-
fanatikusok.
Akármit akarnak is elhitetni velünk az emberszerűen
viselkedő háziállatokról szóló családi filmek, az elfogyasztott
állatok nem a háziállataink, és nem is a barátaink. Pusztán
létfontosságú táplálékot jelentenek a túlélésünkhöz és az
egészségi állapotunk fenntartásához. Ekkora embertömeg
élelmezése hatalmas feladat, és az állatok ennek
kulcsfontosságú elemét alkotják. A farmerek szívesen elmesélik,
hogy a beteg borjúkat gyakran a saját otthonukban igyekeznek
meggyógyítani, és heti hét napot dolgoznak hóban-fagyban,
hogy megfelelően gondjukat tudják viselni az állataiknak.
Naponta bejárják a karámokat, és precízen megvizsgálnak
mindennap minden egyes állatot, hogy mindegyik jól érezze
magát és egészséges legyen. Akik felnevelik azokat az állatokat,
amelyek végül az asztalunkon kötnek ki, iszonyatosan
komolyan veszik a munkájukat.
Természetesen attól még le kell vágni ezeket az állatokat,
hogy hozzájussunk a húsukhoz, de a vadon élő állatok sokkal
többet szenvednek, mint a farmokon vagy karámokban élő
társaik. Például utóbbiaknak gyors és humánus a haláluk. Ezzel
szemben a vadon élő kérődzők jelentős része még jóval a
felnőttkora előtt elpusztul – gyakran úgy, hogy éhes ragadozók
lakmároznak a gyomrából, miközben még életben van. A
legtöbb felnőtt állat ugyanígy pusztul el, és életük minden napja
azzal telik, hogy igyekszik elkerülni ezt a sorsot. Amelyek pedig
nem ragadozók karmai között vesztik életüket, leginkább súlyos
sérülésekbe vagy betegségekbe halnak bele, illetve az is
gyakran előfordul, hogy éhen pusztulnak.
Egyszerűen röhejes az az elképzelés, hogy a teheneket
születésük után olyan apró karámokba zárják, ahol még csak
meg sem tudnak fordulni, és folyamatosan gabonával tömik
őket. A szabályok értelmében a marháknak sokkal nagyobb
helyet kell biztosítani a karámban, mint amit valaha is
kihasználnának. Azért tömörülnek össze, mert csordában élnek,
és ösztönösen egymáshoz húzódnak, így védekezve a ragadozók
ellen. Azt sem árt tudni, hogy a marhák túlnyomó többsége az
élete nagy részét a legelőn tölti. Valójában az Egyesült
Államokban található körülbelül 90 millió marhából egyszerre
csupán nagyjából 14 millió van karámban, az idejük
többségében ugyanis füvet, cserjéket és más olyan növényeket
legelnek, amit mi képtelenek vagyunk megemészteni. Az
emberek számára használhatatlan táplálék teszi ki egy tehén
étrendjének körülbelül 86 százalékát, és sokszor megkapják a
saját ételeink termelésekor keletkező melléktermékeket is,
amelyek amúgy a szemetesben végeznék (ezáltal is jelentős
mértékben fokozva a globális szeméttermelést).
Temple Grandin, akivel évekkel ezelőtt találkoztam egy
autizmusról szóló előadáson (a legidősebb fiam ugyanis
autizmus spektrumzavarban szenved), jelentős mértékben
hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államokban humánus
bánásmódban részesüljenek a levágásra ítélt állatok. Az
American Meat Institute által létrehozott Glass Walls Project
valódi bepillantást enged az állatok feldolgozásába. A YouTube-
on megtalálhatók az AMI videói – dr. Grandin narrációjával –,
és inkább érdemes ezeket megnézni, mint különféle vegán
propagandafilmekre támaszkodni, amelyek gyakran olyan
harmadik világbeli eljárásokat mutatnak, amelyeket az Egyesült
Államokban (vagy bármely más fejlett országban) sehol nem
támogatnak.

A vegán érvek cáfolata

Most pedig rátérnék a vegánok néhány olyan állítására,

amellyel azt próbálják alátámasztani, hogy az ember
eredendően növényevő. (És még azt is bátran kijelentem, hogy
ezek az állítások teljes marhaságok.) Egy kis időre most
vonatkoztassunk el attól, hogy az ember már azóta eszik húst,
amióta csak a fajunk létezik – valószínűleg már legalább
hárommillió éve. Még a csimpánzok is zabálják a húst, ha
hozzájutnak. Afrikában a vöröskolobusz majmok azért kerültek
a kihalás szélére, mert a csimpánzok vadásznak rájuk. Ha az
emberek valóban növényevők voltak, hogyhogy nem szoktunk
le a húsevésről körülbelül tízezer évvel ezelőtt, amikor
elkezdett kifejlődni a mezőgazdaság?
Élvezem, amikor valaki azzal az indokkal köt belém, hogy ha
az emberek valóban húsevésre teremtettek, akkor le kellene
vadásznunk a prédánkat, meg kellene ölnünk a karmainkkal és
a fogainkkal, majd nyersen és egyben el kellene fogyasztanunk.
Ez az érvelés egész egyszerűen röhejes. Ha figyelmen kívül
hagyunk hárommillió évnyi evolúciót, amelynek során egyre
jobb eszközöket készítettünk, fejlesztettük a vadászati
technikáinkat, és kialakítottuk a főzés tudományát, akkor talán
lenne legalább egy kicsi valóságalapja. Ráadásul nem veszi
figyelembe azt a tényt sem, hogy még manapság is sokan esznek
nyers húst, és ez semmiféle problémát nem okoz nekik.
Megfordíthatnánk a kérdést, és felvethetnénk, hogyan
boldogulnának az emberek, ha a fogaikkal kellene kinyitni a
kókuszdiót, vagy nyersen kellene megenniük a babot és a
dióféléket. Talán a vegánrajongók meg tudnák magyarázni,
hogyan élnének túl egész évben kizárólag helyi gyümölcsökön
például Kanadában anélkül, hogy bármiféle eszközük vagy más
módszerük lenne az étel tartósítására.
A következő érv az elsőhöz kapcsolódik: az
emberek nem tudnak húst enni, mert nincsenek
éles karmaink vagy hegyes fogaink. Nos, a
bolygó legnagyobb húsevőjének (a kék bálna)
nincsenek fogai, és kétségkívül nincsenek
karmai sem. Számtalan nem emberszabású állat
sajátította már el az eszközhasználatot, hogy táplálékhoz
jusson. A varjak, a polipok, a csimpánzok, az elefántok, a
tengeri vidrák, a delfinek, a gorillák, az orangutánok, a
rágcsálófélék és a makákók körében egyaránt figyeltek már
meg eszközhasználatot. Az emberek állszerkezete megváltozott,
ahogy elkezdtünk eszközöket használni, és kialakult a beszéd.
Többé már nincs szükségünk olyan erős állkapcsokra, hogy
letépjük a nyers húst a csontról – habár még manapság is
viszonylag könnyen lehet találni olyanokat, akik képesek rá.
Az is gyakran hangoztatott érv, hogy egész biztosan
növényevők vagyunk, hiszen a gyomorsavunk nem elég savas.
Nem vagyok benne biztos, hogy akik ilyeneket állítanak,
egyetlen percet is fordítanak-e az állításaik alátámasztására.
Egy egészséges ember gyomorsava 1,1 és 1,5 pH-érték közötti,
vagyis az állatok királyságának összes tagja közül a mi
gyomrunké a leginkább savas környezet. Számos tanulmány
erősítette már meg ezt a tartományt, és megtalálható még az
emésztőrendszerrel kapcsolatos alapszintű tankönyvekben is.
A vegánok azzal is fognak jönni, hogy a veganizmus révén
nem lesz bűntudatod a táplálékszerzés okán leölt állatok miatt.
Azonban egy, a Journal of Agriculture and Environmental Ethics
folyóiratban publikált tanulmány készítői megvizsgálták, hány
mezei állat pusztult el az Egyesült Államokban a szántóföldek
művelése során, és becslésük szerint a számuk évi 7,3
milliárdra tehető. Habár ezt nehéz pontosan meghatározni, de
kijelenthető, hogy sokkal több, mint az az évi körülbelül 40
millió tehén, amelyet az élelmezésünk céljára évente levágnak –
sokkal jobban közelít a szám az évente elhalálozó csirkékéhez.
Egyértelműen kijelenthető, hogy több millió állat veszti az életét
függetlenül az étrendedtől (kivéve persze, ha fényevő vagy, de
az már őrültségnek egy sokkal magasabb foka). Innentől pedig
mégis, ki határozza meg, hogy egy tehén élete fontosabb, mint
egy nyúlé, egy egéré vagy egy pulykáé?
Íme egy gondolat: vajon a teljes ökoszisztéma elpusztítása
azért, hogy málnát tudjunk termeszteni az adott területen, jobb
álmokat biztosít éjjelente, mint egy steak elfogyasztása? Az
Egyesült Államok a gyümölcsfelhasználás 50 százalékát
importból fedezi. Vajon ez is zavarja azokat, akik a környezeti
költségek és más országok munkaerejének kizsákmányolása
miatt aggódnak? Az vajon érdekel bárkit is, hogy a gyümölcsök
nagy része ráadásul a szemétben végzi?
Ha úgy döntesz, nyugodtan légy vegán, hisz minden jogod
megvan hozzá – csak ne mondd azt, hogy az egészséged az oka.
A vegán étrend semmiben sem jobb, mint bármilyen olyan
diéta, amely nem a sztenderd amerikai étrenden alapul –
ráadásul még az egészségedet is tönkrevághatja. Azt se
hangoztasd, hogy ezzel a környezetet akarod óvni, mivel
őszintén szólva, a vegán étrendre váltásodnak erre
gyakorlatilag semmiféle hatása nem lesz. Azt persze állíthatod,
hogy így segítesz megakadályozni néhány kiválasztott állatfaj
néhány egyedének leölését. Az viszont nem egyértelmű, hogy
mi lenne azokkal az állatokkal, ha nem ennénk meg őket, de a
többségük valószínűleg rövidebb ideig élne, és nehezebb élete
és sokkal megrázóbb és fájdalmasabb halála lenne.
Ha a veganizmus célja az állatok leölésének minimalizálása
és a környezet megóvása, akkor valójában a tökéletes választás
nem más, mint a szigorú carnivore étrend olyan állatok
fogyasztásával, amelyeket regeneratív gazdaságban neveltek.
Az ilyen jellegű élelmiszer-termelés során ugyanis nem
használnak rovarirtó szereket és biodiverzitás-pusztító
monokultúrát, a lehető legkevesebb állat elhullásával jár, és
pozitív nettó hatása van a termőföldre, valamint a teljes
ökoszisztémára. A vegánok az agresszív propaganda helyett
inkább segíthetnének támogatni a regeneratív mezőgazdaságot,
ugyanis ez a gazdálkodási mód egyértelmű lépést jelent a helyes
irányba – jobb környezetet és boldogabb, egészségesebb
állatokat eredményez.
11. FEJEZET

ELVARRATLAN SZÁLAK ÉS
APRÓ ÉRDEKESSÉGEK
Most, hogy sikerült átvenni a carnivore étrend összes fő
témakörét, már csak néhány elvarratlan szál és apró
érdekesség maradt hátra. Ebben a fejezetben a
húsalapú étrendre történő áttérés néhány gyakorlati
aspektusát fogom bemutatni.

A carnivore étrend megfizethetősége

Az egyik leggyakoribb kérdés: „Mégis, miből engedhetsz meg

magadnak egy húsalapú étrendet?” Egy étkezés legdrágább
része jellemzően a kiváló minőségű fehérje, és ez nem véletlen.
Az állati eredetű fehérjék sokkal jobb minőségű forrást
jelentenek az aminosavak, a bioelérhetőség és az általános
tápanyagtartalom szempontjából egyaránt. A marhahús kiváló
ízvilágú szuperétel, a belső szervek pedig – ha szereted őket –
még bőségesebben tartalmaznak tápanyagokat.
Ha azonban oda kell figyelned a kiadásaidra – ami igaz a
legtöbb emberre, engem is beleértve –, akkor nem árt okosan
intézni a bevásárlásokat. Ha jobban szereted az organikus vagy
legeltetett marha húsát, úgy érzed, megéri a magasabb ára, és
meg is engedheted magadnak, akkor mindenképpen azt
válaszd. Ha azonban nem vagy abban a helyzetben, hogy ilyen
extra kiadások beleférjenek, vagy ha nem érzed úgy, hogy az íze
megéri az extra felárat, akkor maradj inkább a gabonával
táplált marha húsánál, ami a boltokban könnyen elérhető.
Nincs ez utóbbival abszolút semmi probléma, úgyhogy ne
legyen bűntudatod amiatt, ha ezt választod, és ne foglalkozz
mások véleményével sem.
A megfelelő árú hús beszerzéséhez szükség van ugyan egy
kis tervezésre, de a végeredmény meg fogja érni az idő- és
energiaráfordítást. Hatékony stratégia lehet, ha egyszerre
nagyobb mennyiséget veszünk, és lefagyasztjuk. Én gyakran
egyszerre 20-25 kilót veszek, ha jó áron elérhető. A hús gyakran
le van árazva a nagyobb ünnepek előtt, úgyhogy ilyenkor
érdemes feltankolni belőle. Az is jó megoldás lehet, ha van egy
helyi termelő ismerősöd, vagy felveszed a kapcsolatot egy helyi
feldolgozóüzemmel, és megveszel egy fél vagy negyed tehenet
egyszerre.
Az állat eltérő részéről származó húsok különféle sütési
technikákat igényelnek. A soványabb húsokkal rendkívül
óvatosan kell bánni – ajánlottak a különféle alacsony
hőmérsékletű lassú főzési technikák. A darált marhahús nem
olyan drága, viszont igen ízletes tud lenni. A belső szervek
költségkímélő megoldást jelenthetnek, és nagyobb a
tápanyagtartalmuk, mint bármilyen más ételé.
Barátkozz össze a helyi hentessel, így néha igen jó
vételekhez juthatsz. Vannak olyan hentesek, akik az állat egyes
részeit – például a levágott zsírt, a belső szerveket, a csontokat,
amiket felhasználhatsz csontleveshez – ingyen is odaadják.
Az is költséghatékony megoldás lehet, ha tojással egészíted ki
az étkezéseidet, a tojás ugyanis gyakran olcsón beszerezhető.

Sütési módszerek

A könyv kereteibe már nem fért bele egy sütőtanfolyam is, de

attól még kitérnék néhány általános tanácsra. A sütés alapvető
készség, az pedig különösen fontos, hogy elsajátítsuk, miként
kell megfelelően elkészíteni egy steaket. Nincs teljes egyetértés
a steak legtökéletesebb sütési módját illetően, de érdemes
megpróbálni néhányat közülük, hogy megállapítsd, neked
melyik jön be a leginkább.
A láng fölötti grillezés több százezer éves technika, és még
mindig remekül működik. Tüzelőanyagként használhatsz
faszenet, fapelletet és gázt is. Az eltérő tüzelőanyagok különféle
ízeket adhatnak a húsnak, és ez különösképpen igaz az egyes
fatípusokra. Érdemes végigpróbálgatni, melyik tüzelőanyag
adja meg a számodra legjobb ízt a húsnak.
 A grillezett hús nem okoz rákot, az ennek
ellenkezőjét sugalló bizonyítékok egyáltalán
nem tűnnek hitelesnek. Ezért ha addig sütöd a
húst, hogy enyhén elszenesedik, jó eséllyel az sem okoz
semmiféle egészségi problémát. Természetesen, ha mutatsz
olyan tanulmányt, amely egyértelműen igazolja, hogy egy
kiválóan működő májú ember esetében egy aprócska szenes
részt tartalmazó hús fogyasztása rákot okoz, szívesen
változtatok az álláspontomon. Persze, ha cipőtalp
keménységűre sütöd a húst, az problémás lehet, de a szétégett
hús amúgy sem ehető – és különben is szégyelld magad, amiért
túlsütötted.
Miután már túlestél néhány tucat steak sütésén, egész jól fel
fogod tudni mérni a hús állapotát. Ösztönösen érezni fogod,
mikor kell megfordítani a steaket, és meddig kell sütni az
általad kedvelt átsültség eléréséhez. Kezdetben azonban maradj
folyamatosan a hús közelében, és figyelj oda rá alaposan. A hús
vastagsága, típusa és a zsírtartalom egyaránt hatással lesz a
sütési stratégiára.
A steak serpenyőben sütése is elterjedt technika. Ha azt
szereted, hogy a steak csak rare szinten van átsütve, azt így
tudod a leggyorsabban elérni. Még csak zsiradékra sem lesz
szükséged, ugyanis ki fog sülni a steak saját zsírja. Gyakran
addig hevítem a serpenyőt – leginkább öntöttvas serpenyőt –,
amíg jó forró nem lesz, majd a steak zsíros szélét hozzáérintem
a serpenyőhöz, hogy egy vékony sütőolajréteg alakuljon ki rajta.
Csak utána sütöm meg a steaket. Alternatívaként használhatsz
ghí vagy hagyományos vajat, illetve állati zsiradékokat (faggyú,
disznózsír, szalonnazsír) is. Ha magasabb szintre akarod emelni
a tudományodat, tanuld meg, hogyan lehet bentről kifelé
megsütni a steaket – lassan sütjük egy viszonylag alacsony
hőmérsékleten, amíg a belső hőmérséklete el nem éri a kívánt
szintet. Ezután áttesszük egy forró serpenyőbe, hogy gyorsan
megsüssük mindkét oldalát, elérve a tökéletes állapotot. A
különféle fűszerek – ha képes vagy tolerálni őket – remek ízt
adhatnak a húsnak bármely technika alkalmazásával.
A sous vide – ami franciául vákuum alatt lévőt jelent –
szintén remek technika, sokan esküsznek arra, hogy így készül
a tökéletes steak. A steaket egy műanyag zacskóba tesszük, majd
a precízen meghatározott hőmérsékletű vízfürdőbe helyezzük
viszonylag hosszú időre (akár 48 órára is). Miután kiveszed a
húst a fürdőből, süsd meg serpenyőben vagy szakácsfáklyával.
Az eredmény különlegesen lágy és tökéletes ízvilágú hússzelet
lesz. A számban összefut a nyál már a gondolatától is!
Egyesek a roston sütést preferálják, de szerintem a
végeredmény nem lesz olyan finom, mint a korábbi
változatoknál.
A soványabb szeletek és rostélyosok esetében kísérletezhetsz
különféle lassú főzési technikákkal is; így kiválóan elő tudsz
készíteni egyszerre nagy mennyiségű húst. A multifunkciós
edények (mint például az Instant Pot) és kukták jelentősen
tudják csökkenteni a rágósabb húsok főzési idejét, miközben a
hagyományos lassú főző technikákhoz hasonló eredményeket
lehet velük elérni. A klasszikus sütő szintén remek módszer a
rostélyos előkészítésére.
Az Air Fryer viszonylag új eszköz. Többször is készítettem
már vele steakeket, és mondhatom, a kényelmes és egyszerű
használhatósága okán jó megoldásnak tekinthető.

Carnivore étrend utazás közben

Beszéljünk egy kicsit arról is, utazás közben miként lehet

tartani a carnivore étrendet. Az Egyesült Államokban
meglehetősen szokatlan, ha az ember nem talál egy olyan
várost a környéken, ahol árulnak hamburgert. Pontosan, a
hamburgereket áruló gyorskajáldákban – amellett, hogy a
menü tele van szemét ételekkel – lehet kapni egy olyan ételt is,
ami egészséges, ez pedig a marhahúspogácsa. A
közhiedelemmel ellentétben a gyorséttermek többsége 100
százalékban marhahúsból készíti a húspogácsáit. Ráadásul
jellemzően hozzáadott olajok nélkül sütik ki őket, és nem
tartalmaznak semmiféle adalékanyagot sem – bár egyes
éttermek hozzáadhatnak olyan fűszereket, amelyek egyeseknek
problémát okozhatnak.
Egy gyorsétteremben az első kérdésem mindig az, hogy
lehet-e kapni magában csak húspogácsát. A válasz szinte
mindig az, hogy igen. Az ár pedig jellemzően 1,5 dollár körül
mozog egy 12 dekás pogácsáért (ez helyszínfüggő lehet). Ekkor
szoktam előállni a farbával, és kérek 8–12 darabot belőle. Néha
hozzáadok még pár darab szalonnát és esetenként egy kis sajtot
is, de az esetek többségében maradok inkább csak a
húspogácsáknál. Ez csodásan olcsó módszer, amellyel ízletes,
tápanyagokban gazdag, frissen sült ételhez juthatok viszonylag
olcsón. Véleményem szerint jó eséllyel meg tudnánk szüntetni
az iszonyatosan gyakori elhízást, és még kezelni is tudnánk
számos krónikus betegséget, ha az emberek a gyorsétkezdékben
kizárólag frissen sült marhahúst kérnének. Egész biztos vagyok
benne, hogy az előző mondatom láttán sokan kitérnek majd a
hitükből, de ez az igazság. Ugyanazok a gyorséttermek, amelyek
nagymértékben hozzájárultak a krónikus betegségek
elterjedéséhez, segíthetnek a gyógymódban is. (Azt hiszem,
számíthatok néhány gyűlölködő e-mailre ezek után.)
Az előre előkészített és kiporciózott steakek
szintén kiváló megoldást jelenthetnek – én
mindig viszek magammal belőlük. Megsütöm és
felvágom őket, meghintem egy kis sóval, majd
műanyag zsákba vagy más hasonló tartóba teszem őket, hogy
utazás közben kényelmesen meg tudjam enni. A sózott, szárított
marhahús, a pemmikán, valamint a biltong mind kiváló
ételforrás, és könnyen be is szerezhetők – sőt, akár még te
magad is elkészítheted őket otthon, ezáltal még jobban
kontrollálva az összetevőket. Főtt tojást, sült szalonnát és egy kis
sajtot is vihetsz magaddal az útra. A kolbászok és más
feldolgozott húsételek szintén jó nassolnivalót jelenthetnek, de
alaposan nézd át az összetevőket, és kerüld azokat a
változatokat, amelyek szóját, glutént, cukrot és más
nemkívánatos anyagokat tartalmaznak. Természetesen nem az
a cél, hogy ezek alkossák az étrended alapját, de időnként
nassolnivalóként és utazás közben beiktathatod őket.
Források

Mivel a carnivore étrend rajongótábora egyre nagyobbra

duzzad, bemutatok néhány olyan online forrást, amely hasznos
lehet az áttérés időszakában. Íme néhány kedvencem:

Cholesterol Code (cholesterolcode.com): Dave Feldman

weboldalán megtudhatunk mindent a koleszterinről,
többek között azt is, hogy miként lehet jelentősen
megváltoztatni a szintjét a testünkben.
Diagnosis: Diet (diagnosisdiet.com): dr. Georgia Ede számos
kiváló információval szolgál a növényekkel kapcsolatos
problémákról, és azt is bemutatja, miért állnak gyenge
lábakon azok a bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy a
vörös hús rákot okoz.
Dr. Malcolm Kendrick (drmalcomkendrick.org): dr. Malcolm
Kendrick skót orvos a szívbetegséget és más egészségi
panaszokat mutatja be részletesen.
The Fat Emperor (thefatemperor.com): ez Ivor Cummins
online otthona, ahol részletes információkat oszt meg a
koleszterinről, az inzulinról és a betegségek kockázatairól.
Just Eat Meat (justmeat.co): ez a weboldal a carnivore
étrenddel kapcsolatos információk gazdag gyűjtőhelye.
Tartalmazza a témával kapcsolatos cikkek és könyvek
részletes listáját, a közösségi médiában jelenlévő
jelentősebb személyeket, a témához kapcsolódó wikipediás
oldalak listáját, valamint olyan népcsoportok listáját,
amelyek húsalapú étrendet követnek.
The Ketogenic Diet for Health (ketotic.org): a 2009 óta
carnivore Amber O’Hearn és Zooko a gazdái ennek a
blognak, amely tele van fantasztikus bejegyzésekkel a
carnivore és ketogén étrendekről.
Meat Heals (meatheals.com): ezen az oldalon folyamatosan
növekvő számban találhatsz élménybeszámolókat
olyanoktól, akiknek jelentősen javult az egészségi állapotuk
a húsalapú étrendre történő áttérés után.
Principia Carnivora
(www.facebook.com/groups/PrincipiaCarnivora/): ez a
legnagyobb zárt carnivore Facebook-csoport, több mint
húszezer tagja van.
Protein Power (proteinpower.com): ezen a weboldalon
hasznos információkat találhatsz a régóta low-carb
étrendet követő dr. Michael Dan Eadestől és dr. Mary Dan
Eadestől.
Tuit Nutrition (tuitnutrition.com): a szerző, Amy Berger
humán táplálkozástudományból doktorált. A weboldalán
élvezetes stílusban oszt meg étkezési tanácsokat.
World Carnivore Tribe
(www.facebook.com/groups/worldcarnivoretribe/): ez a saját
publikus Facebook-csoportom, több mint 52 ezer tagja
szívesen osztja meg a többiekkel a tudását, tapasztalatait és
 adatait, így támogatva egymást a carnivore étrend
segítségével a jobb egészségi állapot elérése érdekében.
Zeroing in on Health (www.facebook.com/groups/zioh2/): ez
is népszerű publikus Facebook-csoport. A tizenegy éve
carnivore Charles Washington az oldal adminisztrátora.

Összefoglalás

Nem számít, milyen úton-módon jutottál el a carnivore

étrendig, a legfontosabb annak megértése, hogy a hús
elengedhetetlen eleme a táplálkozásunknak. Sokak számára a
hús önmagában is bőven elegendő, ráadásul hihetetlen a
gyógyító ereje. Mások esetleg arra használhatják, hogy
megállapítsák, mely ételekre érzékenyek, illetve hogy leküzdjék
a segítségével a különféle betegségeiket. Sportolók azt is
tapasztalhatják, hogy a carnivore étrend segít hatalmas
mértékben javítani a teljesítményüket, testkompozíciójukat és
regenerációjukat. Sokan vannak olyanok, akik ciklikus jelleggel
alkalmazzák, míg mások a „túlnyomórészt carnivore” étrend
mellett teszik le a garast, és így érnek el folyamatos fejlődést.
Azt azért megígérhetem, hogy a carnivore étrendre történő
áttéréssel egyrészt nem fogod megmenteni a világ összes
brokkoliját, másrészt nem fogsz automatikusan a mennybe
jutni. Morálisan nem leszel felsőbbrendű másoknál, és nem fog
javulni a tested vibrálásának frekvenciája, valamint a karmikus
egyensúlyod sem. De bízom benne, hogy jobban összhangba
kerülsz majd az étkezéseiddel, és megtudsz egy kicsit többet a
tested működéséről is.
Köszönöm, hogy megvetted és elolvastad ezt a könyvet, és
bízom benne, hogy az itt olvasottakat megosztod majd azokkal
is, akiknek szerinted hasznára válhat. A carnivore étrend az
egészség és a táplálkozás világának gyorsan fejlődő területe, és
nagyon remélem, hogy erről hamarosan egyre több információ
és kutatási eredmény áll majd rendelkezésünkre. Sok kiváló
szakértő – mint például Amber O’Hearn, dr. Paul Saladino és dr.
Ted Naiman – is hamarosan meg fogja osztani velünk a
tapasztalatait. Nagyon várom már a könyveiket, és bízom
benne, hogy akik engem támogattak, azok segíteni fognak a
carnivore étrend más szószólóinak is. Sok ember hatalmas
erőfeszítésére lesz szükség ahhoz, hogy a helyes irányba
vezessük tovább a kontrollálatlanul száguldó vonatot, és
visszaszerezzük az irányítást az egészségünk és a boldogságunk
fölött.
EPILÓGUS
Végső soron úgy táplálkozol, ahogy csak szeretnél – de
bízom benne, hogy számításba veszed közben az
egészségedet is. Úgy hiszem, a következő években az
étkezés világában egy csatának leszünk szemtanúi,
amelynek kimenetele hosszú generációkra meg fogja
határozni az életünket. Egyesek hatalmas vágyat
éreznek arra, hogy lebeszéljenek minket a
húsfogyasztásról. Sokan azonban nem hajlandók erre,
ezért az említett csoport tagjai különféle stratégiákat
dolgoznak ki, hogy a számukra megfelelő irányba
tereljenek bennünket.

Először csak szépen fogják kérni a húsfogyasztásunk

csökkentését. Egyesek az egészségi kockázatokra, a környezeti
károkra és az állatokkal szembeni bánásmódra hivatkozva
próbálnak majd rábírni minket az együttműködésre. Mint már
korábban bemutattam, a táplálkozást nem lehet feketén-
fehéren vizsgálni, „ezt tedd, ne pedig azt” módon – aki ilyen
módszert követ, az figyelmen kívül hagyja a kontextust. 1977-
ben George McGovern szenátor kijelentette, hogy nincs ideje
kivárni a tudományos eredményeket; a türelmetlensége
vezetett ahhoz, hogy megkaptuk a nyakunkba a katasztrofális
Táplálkozási irányelveket.
Manapság hasonló helyzetben vagyunk, és nagyjából
ugyanazok a folyamatok is játszódnak le. Azt mondják nekünk,
hogy ne együnk egy olyan ételt, amit a fajunk mindig is
fogyasztott, ugyanis szükség van az áldozatunkra a bolygónk
megmentéséhez. Az ezzel kapcsolatos tudományos kutatások
azonban még bőven zajlanak, és több ellentmondás figyelhető
meg. Számtalan módon eljuthatunk a megoldáshoz, és a
marhahús fogyasztásának eltörlése jelentette „könnyű út”
ijesztően sok potenciálisan katasztrofális eredményhez
vezethet. Lehet, hogy rövid távon segítségünkre lesz ez a
megoldás, de a rövid távú megoldások nagyon ritkán hoznak
pozitív eredményeket hosszú távon. Az orvosláshoz hasonlóan –
ahol rutinszerűen használnak high-tech pólyákat a tünetek
enyhítésére – az állattenyésztés beszüntetése nem tömi be az
étkeztetési rendszerünkben tátongó valódi lyukakat.
A legelőkön békésen éldegélő állatok már tízmillió éve jelen
vannak – nem ők jelentik a problémát. Átéltük, ahogy a legelők
mérete jelentősen csökkent, és ahogy kiterjedt földterületek
váltak sivatagossá. Ezek a problémák azonban
visszafordíthatók a kérődző állatok megfelelően koordinált
legeltetésével. A legelőket maximálisan ki kell használnunk az
utolsó méterig, a lehető legtöbb tehenet hajtva rájuk. A
laborban termelt hús és a monokultúrára támaszkodó
növénytermesztés nem jelent hosszú távú megoldást, pusztán
tovább taszít minket lefelé azon az úton, amelynek a vége az,
hogy a bolygónk lakhatatlan porfürdővé válik. A befektetők
sokmilliárdos bevétellel kecsegtető lehetőséget látnak abban,
hogy még több feldolgozott ételt adjanak el nekünk
„húspótlékként”, és közben arról próbálnak meggyőzni, hogy
szükségünk van ezekre. Ennek eredménye pedig folyamatos
médiakampányokban és fizetett tudományos kutatásokban fog
manifesztálódni. Az egésznek hátterében állók a
gyengeségünkre és az egyéni gondolkodásra való
képtelenségünkre apellálnak.
Ha pedig nem hódolunk be szabad akaratunkból, a kormány
fog nyomást gyakorolni ránk törvényekkel. Brutális adóterhek,
vámok, kereskedelmi szabályozások és más korlátozások
fognak érvénybe lépni. Mint már említettem, sok carnivore-
követőtől hallottam, hogy „a hideg, halott kezemből kell majd
kitépnetek a rib-eye steakemet”. Ez szép, szentimentális
gondolat, de sajnálatos módon az a rib-eye steak egyszerűen el
sem fog jutni a kezeidbe. Olyan mocskosul drága lesz, hogy a
legtöbben inkább szójababot vagy valamilyen laborban gyártott
műhúst fognak választani helyette. Akik pedig úgy döntenek,
hogy inkább vadászni kezdenek, nem árt, ha tudják, hogy az
Egyesült Államok szarvasállománya mindössze 30 millió
állatból áll. Ha megugrik a vadászok száma, ezek az állatok
hamar ki fognak halni.

Egészen addig nem fog semmi sem változni, amíg az emberek

többsége továbbra is a cukor és a különféle szemét ételek rabja
marad. Ezentúl is elviseljük majd életünk szörnyűségeit, és az
öregedés normál részének fogjuk tekinteni őket. Kiegészítőket
fogunk szedni arra, hogy ellensúlyozni tudjuk velük azoknak a
gyógyszereknek a pusztító mellékhatásait, amelyeket a pocsék
étrendünk által okozott betegségeinkre kapunk. Gyakorlatilag
humán kutyakaját fogunk kapni, és még örülni is fogunk neki. A
gyártók úgy alakítják majd ki, hogy ízletes legyen – ebben
teljesen biztos lehetsz –, de egyáltalán nem lesz tápértéke. Nem
tudom, mások hogy vannak vele, de engem iszonyatosan
bosszant ennek már a gondolata is.
 Mit tehetsz vajon akkor, ha nem egy olyan jövőre vágysz,
amelyben csak feldolgozott ételek kaphatók? Nos, ha nem
akarod, hogy „paraszt kajával” szúrják ki a szemed, amely tele
van olcsó gabonákkal, cukorral és feldolgozott olajokkal, és
csupán néhány cafat húst tartalmaz azért, hogy ne halj meg
azonnal tőle, akkor azonnal cselekedned kell. Lehet, már így is
túl késő, de én nem vagyok hajlandó harc nélkül feladni – és
remélem, te sem.
1773. december 16-án a tüntetők dühös serege 342 ládányi
teát lökött be a tengerbe a bostoni kikötőben, így jelezve, hogy
mennyire felháborították őket a tisztességtelen vámszabályok.
Ez az esemény jelentette az amerikai függetlenségi háború
kezdőlökését. Napjainkban nem egy idegen seregnek hódolunk
be, hanem a gyenge minőségű ételekből és agyatlan
szórakoztatásból álló ördögi rendszernek. Csak ülünk
passzívan, amíg a testünk elenyészik? Nos, engem nem igazán
motivál ez a gondolat.
Ne legyenek kétségeid: a táplálkozásunk jövőjéért folytatott
harcban minden elérhető fegyvert be fognak vetni, hogy
behódoltassanak. Nem is értem, hogyan lehet, hogy csak ülünk
tétlenül, és azt várjuk, megmondják nekünk, mit tegyünk és mit
együnk. Amikor belevágtam az egészségem javítását célzó
utazásomba, fogalmam sem volt róla, hogy közben ellen kell
állnom különféle mozgalmaknak – pusztán azért, hogy
továbbra is én irányíthassam a saját testemet. Vajon képesek az
emberek összefogni, szerveződni és irányítani a saját jövőjüket,
vagy az irigység, a céges érdekek és az apátia fog
győzedelmeskedni? Ha ezeket a sorokat olvasva segíteni
szeretnél, akkor szállj be a harcba – nem számít, hogy közben
követed-e a carnivore étrendet. Használd a közösségi médiát,
vedd fel a kapcsolatot a helyi politikusokkal, tudasd a
feldolgozott ételek gyártóival, hogy nem érdekelnek többé a
szemét termékeik, tanítsd meg a gyerekeidet a táplálkozással
kapcsolatos ismeretekre, és kérdőjelezz meg mindent, amit
ebben a témában mondanak neked. A carnivore étrend végső
soron sokkal többről szól, mint pusztán a húsevésről. A lényege
az, hogy visszanyerjük az irányítást az életünk és a
szabadságunk fölött!
FÜGGELÉK

CARNIVORE SEGÉDTÁBLÁK
Ebben az útmutatóban olyan információk szerepelnek,
amelyek segíthetnek a carnivore ételeid
megtervezésében és az azokhoz történő bevásárlásban.
Bár az is elég, ha feltankolsz rib-eye steakből, darált
húsból és szalonnából, előfordulhat, hogy időnként meg
akarod bolondítani a menüsorodat néhány egyéb étellel
is. Ebben a függelékben megtalálható a különféle húsok
és tejtermékek tápanyagtartalma, a különféle állatok
egyes részeinek bemutatása, a marhahús sütési
hőmérsékletei, valamint a marhahús USDA általi
besorolási rendszerének magyarázata.

Tápanyagtartalom
Az alábbi táblázatokban olyan ételek tápanyagtartalmát
olvashatod, amelyek a carnivore étrended részét képezhetik.

Marha (100 Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok

gramm) arány
Tenderloin 115 3 22,2 0 0 7,4
steak
Here 154 3,4 29,7 1,14 0 6,54 Cink, vas, foszfor és kálium
Szív 187 5,4 32,2 0,2 0 5,96 B12-vitamin, kálium, szelén és kollagén
Vese 179 5,3 31 0 0 5,85 Ómega-3, B12-vitamin és vas
Shank cross 215 6,7 38,7 0 0 5,8
cut
Sirloin tip side 190 6 34 0 0 5,67
steak
Máj 216 6 33 5,8 0 5,5 Szinte minden, de különösen A-, C- és
D-vitamin, folát, valamint ásványi
anyagok, mint például magnézium,
szelén, kálium és cink
Sirloin tip 190 7 31 0 0 4,43
center
rostélyos
Sirloin tip 190 7 31 0 0 4,43
center steak
Shoulder pot 185 7 30,7 0 0 4,38
rostélyos
Flank steak 200 8 32 0 0 4
Round tip steak 150 6 23,5 0 0 3,92
Shoulder petite 150 7 22 0 0 3,14
tender
Shoulder petite 150 7 22 0 0 3,14
tender
medallions
Tenderloin 180 8 25 0 0 3,13
rostélyos
Shoulder center 152 8 24 0 0 3
ranch steak
 Marha (100 Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
gramm) arány
Pacal (belső 107 4,6 13,3 2,3 0 2,89 Szelén, B12-vitamin és cink
szervek)
Top round 180 9 25 0 0 2,78
steak
Eye of round 182 9 25 0 0 2,78
steak
Chuck steak, 160 8 22 0 0 2,75
csont nélkül
Eye of round 253 13,4 32 0 0 2,39
rostélyos
Tri-tip steak 200 11 23 0 0 29
Shoulder steak 204 12 24 0 0 2
Chuck pot 240 14 28 0 0 2
roast, 7
csonttal
Chuck pot 240 14 28 0 0 2
roast, csont
nélkül
Brisket, at cut 245 14,7 28 0 0 1,91
Round tip 199 12 22,9 0 0 1,91
rostélyos
Shoulder top 204 13 22 0 0 1,69
blade steak
Shoulder top 204 13 22 0 0 1,69
blade at iron
steak
Bottom round 220 14 23 0 0 1,64
rostélyos
Bottom round 220 14 23 0 0 1,64
steak
Skirt steak 255 16,5 27 0 0 1,64
Top sirloin 240 16 22 0 0 1,38
steak
T-bone 170 12,2 15,8 0 0 1,3
 Marha (100 Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
gramm) arány
Chuck eye 250 18 21 0 0 1,17
steak
Agyvelő 171 11,9 13,2 1,7 0 1,11 Koleszterin, ómega-3, szelén, réz és
B5-vitamin
Top loin steak, 270 20 21 0 0 15
csonttal
Top loin steak, 270 20 21 0 0 15
csont nélkül
Rib roast 373 28 27 0 0 0,96
Porterhouse 280 22 21 0 0 0,95
Borjúmirigy 362 28,3 25 0 0 0,88 C- és K-vitamin, ómega-3, szelén,
foszfor és cink
Nyelv 322 25,3 22 0 0 0,87 D- és B-vitamin, kolin, vas és cink
Rib-eye steak 310 25 20 0 0 0,8
Back ribs 310 26 19 0 0 0,73
Tri-tip rostélyos 340 29 18 0 0 0,62
Short ribs, 440 41 16 0 0 0,39
csont nélkül
 Halak és tengeri Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
herkentyűk (100 arány
gramm)
Garnélarák 112 0,32 27,2 0,23 0 49,45
Languszta 93 0,67 21,3 0 0 31,79
Tonhal (konzerv) 149 1,06 32,91 0 0 31,05
Csuka 128 1 28 0 0 28
Tőkehal 113 1 26 0 0 26
Gránátos sügér 119 1 25,7 0 0 25,7
Rák 94 0,84 20,28 0 0 24,14
Tonhal (sárga 150 1,5 34 0 0 22,67
úszójú)
Homár 101 1 22 0 0 22
Pomoxis 132 1,34 28,2 0 0 21,04

Kékkopoltyús 133 1,34 28,2 0 0 21,04

naphal
Sügér 132 1,34 28,2 0 0 21,04
Nagy 100 1 21 0 0 21
aranymakrahal
Fűrészfogú sügér 134 1,5 28,2 0 0 18,8
Édesvízi rák 93 1,4 19 0 0 13,57
Barramundi 110 2 23 0 0 11,5
Nílusi tilápia 145 3 29,7 0 0 9,9
Ördöghal 110 2,2 21,1 0 0 9,59
Tengeri sügér 135 3 27 0 0 9
Laposhal 155 3,5 30,7 0 0 8,77
Lazacikra 185 4 34,3 0 0 8,58
Harcsa 119 3,2 20,9 0 0 6,53
Lepényhal 97,5 2,7 17,3 0 0 6,41
Rombuszhal 138 4,3 23,3 0 0 5,42
Polip 186 2,4 33,8 5 0 4,57
Tintahal 119 1,8 20,3 4 0 3,5
 Halak és tengeri Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
herkentyűk (100 arány
gramm)
Lazac 206 9 31 0 0 3,44
Fésűkagyló 126 1 23 6 0 3,29
Pisztráng 190 8,6 28 0 0 3,26
Kardhal 195 9 26,6 0 0 2,96
Északi süllő 156 7,5 22 0 0 2,93
Tavi szaibling 208 10 29 0 0 2,9
Szívkagyló 90 0,8 15,3 5,3 0 2,51
Halmáj 118 5 12,5 5,8 0 2,5 Szinte minden, de különösen A-,
C- és D-vitamin, folát, valamint
ásványi anyagok, mint például
magnézium, szelén, kálium és
cink
Szardínia 139 7,5 18 0 0 2,4
Étikagyló 195 5 27 8,38 0 2,02
Kagyló 161 6,7 27,5 6,7 0 2,05
Tengeri sün 137 5,6 18,3 3,9 0 1,93
Szardella 256 15,9 28 0 0 1,76
Angolna 267 17 26,8 0 0 1,58
Makréla 290 20,3 27 0 0 1,33
Osztriga 92 2,6 10,7 5,6 0 1,3
Hering 283,5 20,2 23,8 0 0 1,18
Kaviár 299 20,3 27,9 4,54 0 1,12
Éticsiga 21,6 0,2 1,3 3,5 3,2 0,35
 Sertés (100 Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
gramm) arány
Tenderloin 158 4 30 0 0 7,5
Máj 187 5 29,5 4,3 0 5,9 Szinte minden, de különösen A-, C- és D-
vitamin, folát, valamint ásványi anyagok,
mint például magnézium, szelén, kálium
és cink
Vese 171 5,3 28,8 0 0 5,43 Ómega-3, B12-vitamin és vas
Szív 168 5,7 26,8 0,5 0 4,7 B12-vitamin, kálium, szelén és kollagén
Borda 241 12 33 0 0 2,75
Fartő 280 16,2 32,8 0 0 2,02
Loin 265 15,5 30,8 0 0 1,99
Középső 245 16 25 0 0 1,56
bordák
(country style)
Sonka 305 20 30,4 0 0 1,52
Fülek 188 12,3 18 0,2 0 1,46 Kollagén, kolin, D-vitamin és kalcium
Nyelv 307 21 27,3 0 0 1,3 B- és D-vitamin, kolin, vas és cink
Agy 156 11 14 0 0 1,27 Koleszterin, ómega-3, szelén, réz és B5-
vitamin
Far 240 18 19 0 0 1,06
Szalonnabőr 530 40 39 1,9 0 0,98 Kollagén
Dagadó 600 47,2 41,8 0 0 0,89
Lapocka 285 23 19 0 0 0,83
Csülök 285 24 17 0 0 0,71
Loin hátsó 315 27 18 0 0 0,67
bordák
Oldalas 588 60 10,4 0 0 0,17
 Csirke és Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
szárnyasok (100 arány
gramm)
Csirkezúza 175 3 34,5 0 0 11,5 Niacin, cink, szelén és vas
Csirkemell, bőr 138 4 25 0 0 6,25
nélkül
Csirkeaprólék 178 5,1 30,8 0 0 6,04 Ómega-3, B12-vitamin és vas
(vese)
Csirkemáj 189 7,4 27,7 1 0 3,74 Szinte minden, de különösen A-, C- és
D-vitamin, folát, valamint ásványi
anyagok, mint például magnézium,
szelén, kálium és cink
Csirkemell, bőrös 200 8,4 31 0 0 3,69
Csirkeszív 210 9 30 0,1 0 3,33 B12-vitamin, kálium, szelén és
kollagén
Csirkeláb, bőr 210 9,5 30,7 0 0 3,23
nélkül
Fácán 200 10,5 25,7 0 0 2,45
Csirke alsócomb 178 9,9 22 0 0 2,22
Pulyka 175 9,9 21 0 0 2,12
Csirkeláb, bőrös 255 15,2 29,4 0 0 1,93
Csirke 165 10 19 0 0 1,9
felsőcomb, bőr
nélkül
Kacsa 228 13,9 26,3 0 0 1,89
Csirke 275 17,6 28,3 0 0 1,61
felsőcomb, bőrös
Csirkeszárny 320 22 30,4 0 0 1,38
Csirkekaparó 244 16,6 22 0,2 0 1,33 Kollagén, ribo avin, kalcium és
hialuronsav
Cornish game 220 16 19 0 0 1,19
hen
Liba 340 24,9 28,5 0 0 1,14
Csirkebőr 514 46 23 0 0 0,5 Kollagén, kalcium és olajsav
 Kecske és Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
bárány (100 arány
gramm)
Kecskehús 162 3,4 30,7 0 0 9,03
Kecskeborda 162 3,4 30,7 0 0 9,03
Kecskehere 154 3,4 29,7 1,14 0 6,54 Cink, vas, foszfor és kálium
Bárányhere 154 3,4 29,7 1,14 0 6,54 Cink, vas, foszfor és kálium
Kecskemáj 217 5,9 33 5,8 0 2,82 Szinte minden, de különösen A-, C- és
D-vitamin, folát, valamint ásványi
anyagok, mint például magnézium,
szelén, kálium és cink
Báránymáj 250 10 34,7 2,87 0 2,7 Szinte minden, de különösen A-, C- és
D-vitamin, folát, valamint ásványi
anyagok, mint például magnézium,
szelén, kálium és cink
Bárányborda 313 22,7 25,5 0 0 1,12
Darált 313 22,7 25,5 0 0 1,12
bárányhús
 Vadhúsok (100 Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
gramm) arány
Szarvas loin 169,3 2,7 34,3 0 0 12,85
Jávorszarvassteak 168 3,2 34,7 0 0 10,84
Szarvasrostélyos 179 3,6 34,3 0 0 9,53
Szarvassteak 179 3,6 34,3 0 0 9,53
Bölény top round 138 2,8 26,4 0 0 9,43
steak
Nyúlhús 196 4 37,4 0 0 9,35
Jávorszarvas loin 189 4,4 35 0 0 7,95
Bölény chuck 219 6 38,3 0 0 6,38
shoulder
Szarvasszív 187 5,4 32,3 0,17 0 5,8 B12-vitamin, kálium, szelén és
kollagén
Bölény rib-eye 200 6,4 33,4 0 0 5,22
Bölény top sirloin 194 6,4 31,8 0 0 4,97
Szarvasmáj 196 8 28 0 0 3,5 Szinte minden, de különösen A-, C-
és D-vitamin, folát, valamint ásványi
anyagok, mint például magnézium,
szelén, kálium és cink
Darált szarvashús 212 9,3 30 0 0 3,23
Darált 219 9,9 30,2 0 0 3,05
jávorszarvashús
Darált bölényhús 166 8,2 23 0 0 2,8
Bölénymáj 241 5,3 33,3 6,7 0 2,78 Szinte minden, de különösen A-, C-
és D-vitamin, folát, valamint ásványi
anyagok, mint például magnézium,
szelén, kálium és cink
Medvehús 186 9,4 22,8 0 0 2,43
Bölényszív 239 16 22,7 0 0 1,42 B12-vitamin, kálium, szelén és
kollagén
Tojás és tejtermék (25 gramm, kivéve, Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
ha eltérően jelölve) arány
Tojásfehérje (1 nagy) 174 0,06 3,64 0,24 0 12,13
Natúr görög joghurt (0% zsírtartalmú, 144,6 0,96 25 9 0 2,51
csészénként)*
Cottage cheese (4% zsírtartalmú)* 206 9 23,35 7,1 0 1,45
Parmezán 111 7,32 10,13 0,91 0 1,23
Natúr görög joghurt (teljes tejből, 230 11 22 9 0 1,1
csészénként)*
Tojás (1 nagy) 68,2 4,7 5,5 0,5 0 1,07
Romano 109,7 7,64 9 1,03 0 1,04
Mozzarella (részben fölözött) 83,6 5,61 6,73 1,58 0 0,94
Gruyère sajt 117 9,17 8,45 0,1 0 0,91
Provolone sajt 99,5 7,55 7,25 0,61 0 0,89
Kecskesajt 74,8 6 5,25 0 0 0,88
Gouda sajt 101 7,78 7,07 0,63 0 0,84
Svájci sajt 82,5 6,51 5,66 0,3 0 0,83
Mozzarella (teljes tejből) 90 7 6,12 0,7 0 0,79
Brie sajt 94,7 7,85 5,88 0,13 0 0,74
Ricotta (teljes tejből) 49,3 3,68 3,19 0,86 0 0,7
Kéksajt 100 8,15 6,07 0,66 0 0,69
Gorgonzola sajt 100 8,15 6,1 0,66 0 0,69
Cheddar sajt 114 9,44 6,48 0 0 0,69
Stilton sajt 116 9,9 6,72 0,03 0 0,68
Rokfort sajt 104,6 8,7 6,1 0,57 0 0,66
Asiago sajt 130 11 7 0,94 0 0,59
Feta sajt 74,8 6 4 1,16 0 0,56
Tojássárgája (1 nagy) 47 3,87 2,32 0,52 0 0,53
Krémsajt 99 9,76 1,74 1,56 0 0,15
Tejföl 28,5 2,78 0,35 0,67 0 0,1
Mascarpone 121 12,83 0,95 1,12 0 0,07
Tojás és tejtermék (25 gramm, kivéve, Kalória Zsír Fehérje Szénhidrát Rost P/E Tápanyagok
ha eltérően jelölve) arány
Vaj 203 23 0,24 0,02 0 0,01
Ghí vaj 248 28,2 0,08 0 0 0
* Ezek a termékek több szénhidrátot tartalmaznak, ezért érdemes korlátozni
vagy akár teljes mértékben kerülni a fogyasztásukat.
BONTÁSI RAJZOK

Csirke
Bárány
Sertés
Marha
ÚTMUTATÓ A HÚSSÜTÉSI
HŐMÉRSÉKLETHEZ

Bárány, szarvas, kacsa Medium rare 54–57 ˚C Élénkvörös belső rész,

(steak, borda, rostélyos) USDA Min. 63 ˚C meleg, puha, rendkívül
szaftos

Sertés, friss sonka, borjú Medium 57–63 ˚C Világos színű belső rész
(steak, borda, rostélyos) USDA Min. 63 ˚C egy kis rózsaszínű
árnyalattal, rugalmas,
szaftos

Sertésborda, 88–96 ˚C Zsírokban és kollagénben

sertéslapocka, USDA Min. 63 ˚C gazdag, a legjobb lassú
marhaszegy, tűzön sütni
marhaborda

Csirke, pulyka, 71 ˚C Világos színű hús,

töltelékkel együtt USDA Min. 74 ˚C világosbarna hús
(teljes vagy darált)

Darált húsok, 71 ˚C Ezeket a kockázatos

húspogácsák, kolbászok USDA Min. 71 ˚C húsokat legalább USDA
(kizárólag elősütött) minimum szinten süsd

Sonka, hot dog, 60 ˚C vagy több Puha és szaftos

kolbászok USDA Min. 60 ˚C
(kizárólag elősütött)

Hal Medium 54–63 ˚C Enyhén áttetsző, réteges,

(kivéve tonhalszeletek) USDA Min. 63 ˚C puha

Tonhalszeletek Rare 49–52 ˚C Élénkvörös belső rész

USDA Min. 63 ˚C

GARNÉLARÁK, HOMÁR, Amíg a hús áttetszővé

RÁK, KAGYLÓ nem válik
USDA MARHAHÚS-
BESOROLÁS

USDA PRIME
Fiatal, jól táplált marhából származik.
Márványozottsága az enyhén bőségestől a bőségesig
terjed, és jellemzően hotelek, éttermek vásárolják. A
prime kategóriás rostélyosok és steakek kiválóan
használhatók sütésre, pörkölésre vagy grillezésre.

USDA CHOICE
Kiváló minőségű, de a prime kategóriánál kevésbé
márványozott. A hátszínből és oldalasból készített
choice kategóriájú rostélyosok és steakek nagyon
puhák, szaftosak és ízesek, és jól használhatók sütésre,
pörkölésre vagy grillezésre. A kevésbé puha részek –
mint például a fartő – kiválóan használhatók párolásra,
rostélyosnak, valamint főzésre kis mennyiségű
folyadék hozzáadásával.

USDA SELECT
Jellemzően soványabb hús, mint a prime vagy a
choice kategória. Viszonylag puha ugyan, de kevésbé
márványozott, és nem olyan szaftos és ízes. A select
kategóriás hús jól használható grillezésre, sütésre és
pácolt húsként.
IRODALOMJEGYZÉK
Bevezető
K. Beckman: 9 Factors That Affect Longevity, 2016,
https://www.thinkadvisor.com/2016/05/27/9-factors-that-
affect-longevity/?slreturn=20190506183852.

2. fejezet
M. Angell: Drug Companies & Doctors: A Story of Corruption,
2009, https://www.nybooks.com/articles/2009/01/15/drug-
companies-doctorsa-story-of-corruption/.
G. Lundberg: It’s Not the Fat that Makes Us Unhealthy, 2018,
https://www.medscape.com/viewarticle/900495.
V. Stefansson: Cancer: Disease of Civilization? Anthropological
and Historical Study. New York, Hill and Wang, 1960.

3. fejezet
R. Aykroyd, D. Lucy, M. Pollard, C. Roberts: Nasty, Brutish, but
Not Necessarily Short: A Reconsideration of the Statistical
Methods Used to Calculate Age at Death from Adult Human
Skeletal and Dental Age Indicators. In: American Antiquity,
1999, 65/1, 55–70.
D. Beasley, A. Koltz, J. Lambert, N. Fierer, R. Dunn: The
Evolution of Stomach Acidity and Its Relevance to the Human
Microbiome. In: PLOS ONE, 2015, 10/7.
California Academy of Sciences: Oldest Evidence of Stone Tool
Use and Meat-Eating Among Human Ancestors Discovered:
Lucy’s Species Butchered Meat, 2010,
https://www.sciencedaily.com/releases/2010/08/100811135039.
htm.
D. Fisher: Taphonomic Analysis of Late Pleistocene Mastodon
Occurrences: Evidence of Butchery by North American Paleo-
Indians. In: Paleobiology, 1984, 10/3, 338–357.
J. Hagelaars: The Two Epochs of Marcott, 2013,
https://ourchangingclimate.wordpress.com/2013/03/19/the-
two-epochs-of-marcott/.
J. Kuhn: Throwing, the Shoulder, and Human Evolution. In:
American Journal of Orthopedics, 2016, 45/2, 110–114.
C. Larsen: Biological Changes in Human Populations with
Agriculture. In: Annual Review of Anthropology, 1995, 24/1,
185–213.
Y. Malhi, C. Doughty, M. Galetti, F. Smith, J. Svenning, J.
Terborgh: Megafauna and Ecosystem Function from the
Pleistocene to the Anthropocene. In: Proceedings of the
National Academy of Sciences of the United States of America,
2016, 113/4, 838–846.
K. Milton: Nutritional Characteristics of Wild Primate Foods:
Do the Diets of Our Closest Living Relatives Have Lessons for
Us? In: Nutrition, 1999, 15/6, 488–498.
C. Organ, C. Nunn, Z. Machanda, R. Wrangham: Phylogenetic
Rate Shifts in Feeding Time During the Evolution of Homo. In:
 Proceedings of the National Academy of Sciences of the United
States of America, 2011, 108/35, 14 555–14 559.
B. Pobiner: New Actualistic Data on the Ecology and
Energetics of Hominin Scavenging Opportunities. In: Journal
of Human Evolution, 2015, 80, 1–16.
E. Trinkaus, A. Soficaru, A. Doboș, S. Constantin, J. Zilhão, M.
Richards: Stable Isotope for Early Modern Human Diet in
Southeastern Europe,
http://www.academia.edu/245715/Stable_Isotope_Evidence_for
_Early_Modern_Human_Diet_in_Southeastern_Europe_Pe%C5
%9Ftera_cu_Oase_Pe%C5%9Ftera_Muierii_and_Pe%C5%9Fter
a_Cioclovina_Uscat%C4%83.
W. Zuo, F. Smith, E. Charnov: A Life-History Approach to the
Late Pleistocene Megafaunal Extinction. In: The American
Naturalist, 2013, 182/4, 524–531.

4. fejezet
P. Appleby, F. Crowe, K. Bradbury, R. Travis, T. Key: Mortality
in Vegetarians and Comparable Nonvegetarians in the United
Kingdom. In: The American Journal of Clinical Nutrition, 2016,
103/1, 218–230.
W. L. Braddon, E. A. Cooper: The Influence of Metabolic
Factors in Beri-Beri. Part I. The Effect of Increasing the
Carbohydrate Ration on the Development of Polyneuritis in
Birds Fed on Polished Rice. In: The Journal of Hygiene, 1914,
14/3, 331–353.
N. R. Cook és kollégái: A Randomized Factorial Trial of
Vitamins C and E and Beta Carotene in the Secondary
Prevention of Cardiovascular Events in Women: Results from
the Women’s Antioxidant Cardiovascular Study. In: Archives
of Internet Medicine, 2007, 167/15, 1610–1618.
M. Devries, A. Sithamparapillai, S. Brimble, L. Banfield, R.
Morton, S. Phillips: Changes in Kidney Function Do Not Differ
Between Healthy Adults Consuming Higher- Compared with
Lower- or Normal-Protein Diets: A Systematic Review and
Meta-Analysis. In: The Journal of Nutrition, 2018, 14/11, 1760–
1775.
https://www.dietdoctor.com/authors/dave-feldman.
D. Garfinkel, L. Garfinkel: Magnesium and Regulation of
Carbohydrate Metabolism at the Molecular Level. In:
Magnesium, 1988, 7/5-6, 249–261.
J. Geraci, T. Smith: Vitamin C in the Diet of Inuit Hunters from
Holman, Northwest Territories. In: Arctic, 1979, 32/2, 135–138.
R. Ghodsi, S. Kheirouri: Carnosine and Advanced Glycation
End Products: A Systematic Review. In: Amino Acids, 2018,
50/9, 1177–1186.
K. Ho, C. Tan, M. Daud, F. Seow-Choen: Stopping or Reducing
Dietary Fiber Intake Reduces Constipation and Its Associated
Symptoms. In: World Journal of Gastroenterology, 2012, 18/33,
4593–4596.
S. J. Hur, C. Jo, Y. Yoon, K. T. Lee: Controversy on the
Correlation of Red and Processed Meat Consumption with
Colorectal Cancer Risk: An Asian Perspective. In: Critical
Reviews in Food Science and Nutrition, 2018, 1–12.
J. Jamnik és kollégái: Fructose Intake and Risk of Gout and
Hyperuricemia: A Systematic Review and Meta-Analysis of
Prospective Cohort Studies. In: BMJ Open, 2016, 6, e013191.
S. Jarrett, J. Milder, L. Liang, M. Patel: The Ketogenic Diet
Increases Mitochondrial Glutathione Levels. In: Journal of
Neurochemistry, 2008, 106/3, 1044–1051.
M. Kasielski, M. Eusebio, M. Pietruczuk, D. Nowak: The
Relationship Between Peripheral Blood Mononuclear Cells
Telomere Length and Diet: Unexpected Effect of Red Meat. In:
Nutrition Journal, 2016, 15/1, 68.
D. Klurfeld: What Is the Role of Meat in a Healthy Diet? In:
Animal Frontiers, 2018, 3, 5–10.
M. M. Mielke és kollégái: The 32-Year Relationship Between
Cholesterol and Dementia from Midlife to Late Life. In:
Neurology, 2010, 75/21, 1888–1895.
T. Neogi, C. Chen, J. Niu, C. Chaisson, D. Hunter, Y. Zhang:
Alcohol Quantity and Type on Risk of Recurrent Gout Attacks:
An Internet-Based Case-Crossover Study. In: The American
Journal of Medicine, 2014, 127/4, 311–318.
G. Parnaud, G. Peiffer, S. Taché, D. E. Corpet: Effect of Meat
(Beef, Chicken, and Bacon) on Rat Colon Carcinogenesis. In:
Nutrition and Cancer, 1998, 32/3, 165–173.
A. F. Peery és kollégái: A High-Fiber Diet Does Not Protect
Against Symptomatic Diverticulosis. In: Gastroenterology,
2012, 142/2, 266–272.e1.
Schatz, K. Masaki, K. Yano, R. Chen, B. Rodriguez, D. Curb:
Cholesterol and All-Cause Mortality in Elderly People from the
Honolulu Heart Program: A Cohort Study. In: The Lancet, 2001,
358/9279, 351–355.
M. Sheffer, C. L. Taylor: The Development of DRIs, 1994–2004:
Lessons Learned and New Challenges Workshop Summary.
Washington, DC, The National Academies Press, 2008.
E. Sijbrands, R. Westendorp, J. Defesche, P. de Meier, A. Smelt,
J. Kastelein: Mortality over Two Centuries in Large Pedigree
with Familial Hypercholesterolaemia: Family Tree Mortality
Study. In: The BMJ, 2001, 322, 1019.
R. Sirtoli: The Ultimate Keto Diet Guide for Beginners, 2019,
https://nutrita.app/complete-guide-to-ketogenic-diet-for-
beginners/.
F. Stirpe, M. Comporti: Adaptive Regulation of Ascorbic Acid
Synthesis in Rat-Liver Extracts. Effect of X-Irradiation and of
Dietary Changes. In: The Biochemical Journal, 1963, 86/2, 232–
236.
G. E. Thottam, S. Krasnokutsky, M. H. Pillinger: Gout and
Metabolic Syndrome: A Tangled Web. In: Current
Rheumatology Reports, 2017, 19/10, 60.
M. E. Van Elswyk, C. A. Weatherford, S. H. McNeill: A
Systematic Review of Renal Health in Healthy Individuals
Associated with Protein Intake Above the US Recommended
Daily Allowance in Randomized Controlled Trials and
Observational Studies. In: Advances in Nutrition, 2018, 9/4,
404–418.
 Weverling-Rijnsburger, G. Blauw, M. Lagaay, D. Knock, E.
Meinders, R. Westendorp: Total Cholesterol and Risk of
Mortality in the Oldest Old. In: The Lancet, 1997, 350/9085,
1119–1123.
G. Wu és kollégái: Proline and Hydroxyproline Metabolism:
Implications for Animal and Human Nutrition. In: Amino
Acids, 2011, 40/4, 1053–1063.
S. Yajnik, R. F. Smith, T. D. Hockaday, N. I. Ward: Fasting
Plasma Magnesium Concentrations and Glucose Disposal in
Diabetes. In: The BMJ, 1984, 288, 1032.

5. fejezet
G. Cavallini, S. Caracciolo, G. Vitali, F. Modenini, G. Biagiotti:
Carnitine Versus Androgen Administration in the Treatment
of Sexual Dysfunction, Depressed Mood, and Fatigue
Associated with Male Aging. In: Urology, 2004, 63/4, 641–646.
R. Hipkiss: Could Carnosine or Related Structures Suppress
Alzheimer’s Disease? In: Journal of Alzheimer’s Disease, 2007,
11/2, 229–240.
T. Huc és kollégái: Chronic, Low-Dose TMAO Treatment
Reduces Diastolic Dysfunction and Heart Fibrosis in
Hypertensive Rats. In: Heart and Circulatory Physiology, 2018,
315/6, H1805–1820.
K. Mahajani, V. Bhatnagar: Comparative Study of Prevalence
of Anaemia in Vegetarian and Non Vegetarian Women of
Udaipur City, Rajasthan. In: Journal of Nutrition & Food
Sciences, 2015, S3.
 R. Mynatt: Carnitine and Type 2 Diabetes. In: Diabetes/Metabolis
Research and Reviews, 2009, 25/1, S45–49.
R. Pawlak, S. J. Parrott, S. Raj, D. Cullum-Dugan, D. Lucas: How
Prevalent Is Vitamin B12 Deficiency Among Vegetarians. In:
Nutrition Reviews, 2013, 71/2, 110–117.
V. Senthong és kollégái: Intestinal Microbiota-Generated
Metabolite Trimethylamine-N-Oxide and 5-Year Mortality Risk
in Stable Coronary Artery Disease: The Contributory Role of
Intestinal Microbiota in a COURAGE-Like Patient Cohort. In:
The Journal of the American Heart Association, 2016, 5/6,
e002816.
R. Smith, A. Agharkar, E. Gonzales: A Review of Creatine
Supplementation in Age-Related Diseases: More than a
Supplement for Athletes, 2014,
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4304302/.
M. Soinio, J. Marniemi, M. Laakso, K. Pyörälä, S. Lehto, T.
Rönnemaa: Serum Zinc Level and Coronary Heart Disease
Events in Patients with Type 2 Diabetes. In: DiabetesCare,
2007, 30/3, 523–528.
G. Zhang, S. J. Kim: Taurine Induces Anti-Anxiety by
Activating Strychnine-Sensitive Glycine Receptor in vivo. In:
Annals of Nutrition & Metabolism, 2007, 51/4, 379–386.

6. fejezet
B. N. Ames, M. Profet, L. S. Gold: Dietary Pesticides (99.99% All
Natural). In: Proceedings of the National Academy of Sciences
of the United States of America, 1990, 87/19, 7777–7781.
M. Bernardino, M. Parmar: Oxalate Nephropathy from Cashew
Nut Intake. In: Canadian Medical Association Journal,
2017, 189/10, E405–408.
F. Bolarinwa, M. O. Oke, S. A. Olaniyan, A. S. Ajala: A Review of
Cyanogenic Glycosides in Edible Plants, 8. fejezet az alábbi
könyvben: Marcelo L. Larramendy, Sonia Soloneski:
Toxicology–New Aspects to This Scientific Conundrum. Rijeka,
Croatia, InTech, 2016.
S. Bugel, J. Bonventre, R. Tanguay: Comparative
Developmental Toxicity of Flavonoids Using an Integrative
Zebrafish System. In: Toxicological Sciences, 2016, 154/1, 55–
68.
N. T. Davies: Effects of Phytic Acid on Mineral Availability, 105–
116. oldal az alábbi könyvben: George V. Vahouny, David
Kritchevsky: Dietary Fiber in Health and Disease. New York,
Plenum Press, 1982.
G. Ede: Vegetables,
http://www.diagnosisdiet.com/food/vegetables/.
J. M. Gee és kollégái: Effects of Saponins and Glycoalkaloids on
the Permeability and Viability of Mammalian Intestinal Cells
and on the Integrity of Tissue Preparations in Vitro. In:
Toxicology in Vitro, 1996, 10/2, 117–128.
G. S. Gilani, C. W. Xiao, K. Cockell: Impact of Antinutritional
Factors in Food Proteins on the Digestibility of Protein and the
Bioavailability of Amino Acids and on Protein Quality. In:
British Journal of Nutrition, 2012, 108/52, S315–332.
 T. Gong és kollégái: Plant Lectins Activate the NLRP3
Inflammasome to Promote Inflammatory Disorders. In: The
Journal of Immunology, 2017, 198/5, 2082–2092.
S. Gundry: The Plant Paradox: The Hidden Dangers in
„Healthy” Foods That Cause Disease and Weight Gain. New
York, HarperCollins, 2017.
E. Lorenz, C. Michet, D. Milliner, J. Lieske: Update on Oxalate
Crystal Disease. In: Current Rheumatology Reports, 2013, 15/7,
340.
S. Malakar: Bioactive Food Chemicals and Gastrointestinal
Symptoms: A Focus of Salicylates. In: Journal of
Gastroenterology and Hepatology, 2017, 32/51, 73–77.
B. Patel, R. Schutte, P. Sporns, J. Doyle, L. Jewel, R. N. Fedorak:
Potato Glycoalkaloids Adversely Affect Intestinal Permeability
and Aggravate Inflammatory Bowel Disease. In: Inflammatory
Bowel Diseases, 2002, 8/5, 340–346.
T. Truong, D. Baron-Dubourdieu, Y. Rougier, P. Guénel: Role of
Dietary Iodine and Cruciferous Vegetables in Thyroid Cancer:
A Countrywide Case-Control Study in New Caledonia. In:
Cancer Causes Control, 2010, 21/8, 1183–1192.

7. fejezet
J. Antonio, C. Pseacock, A. Ellerbroek, B. Fromhoff, T. Silver:
The Effects of Consuming a High Protein Diet (4.4 g/kg/d) on
Body Composition in Resistance-Trained Individuals. In:
Journal of the International Society of Sports Nutrition, 2014,
11/19, eCollection 2014.
 N. Avena, P. Rada, B. Hoebel: Evidence for Sugar Addiction:
Behavioral and Neurochemical Effects of Intermittent,
Excessive Sugar Intake. In: Neuroscience & Behavioral
Reviews, 2008, 32/1, 20–39.
https://forum.track-well.com/t/carnivore-challenge-
preliminaryresults-are-good-weight-down-waist-down-pulse-
down/42.
A. Fasano: Leaky Gut and Autoimmune Diseases. In: Clinical
Reviews in Allergy & Immunology, 2012, 42/1, 71–78.
W. Chai és kollégái: Dietary Red and Processed Meat Intake
and Markers of Adiposity and Inflammation: The Multiethnic
Cohort Study. In: The Journal of the American College of
Nutrition, 2017, 36/5, 378–385.
R. Marshall: Arctic Village. Fairbanks, Alaska, University of
Alaska Press, 1991.
F. Meader, E. Meader: Year of the Caribou. Alaska Wilderness
Films, 1974.
C. Nasca és kollégái: Acetyl-L-Carnitine Deficiency in Patients
with Major Depressive Disorder. In: Proceedings of the
National Academy of Sciences of the United States of America,
2018, 115/34, 8627–8632.
https://www.paleomedicina.com/en/#rolunk.
L. Strath és kollégái: The Effect of Low-Carbohydrate and Low-
Fat Diets on Pain in Individuals with Knee Osteoarthritis. In:
Pain Medicine, 2019, pnz022.

8. fejezet
C. Ebbeling és kollégái: Effects of a Low Carbohydrate Diet on
Energy Expenditure During Weight Loss Maintenance:
Randomized Trial. In: The BMJ, 2018, 363/8177, k4583.
M. A. Farhangi, S. Keshavarz, M. Eshraghian, A. Ostadrahimi,
A. Saboor-Yaraghi: White Blood Cell Count in Women:
Relation to Inflammatory Biomarkers, Haematological
Profiles, Visceral Adiposity, and Other Cardiovascular Risk
Factors. In: Journal of Health, Population, and Nutrition, 2013,
31/1, 58–64.
M. Den Heijer, S. Lewington, R. Clarke: Homocysteine, MTHFR
and Risk of Venous Thrombosis: A Meta-Analysis of Published
Epidemiological Studies. In: Journal of Thrombosis and
Haemostasis, 2005, 3/2, 292–299.
https://cholesterolcode.com/.
S. Gill, S. Panda: A Smartphone App Reveals Erratic Diurnal
Eating Patterns in Humans That Can Be Modulated for Health
Benefits. In: Cell Metabolism, 2015, 22/5, 789–798.
L. A. Gilmore és kollégái: Consumption of High-Oleic Acid
Ground Beef Increases HDL-Cholesterol Concentration but
Both High- and Low-Oleic Acid Ground Beef Decrease HDL
Particle Diameter in Normocholesterolemic Men. In: The
Journal of Nutrition, 2011, 141/6, 1188–1194.
E. Hopkins, S. Sharma: Physiology, Acid Base Balance, 2019,
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK507807/.
S. Kashyap és kollégái: Ileal Digestibility of Intrinsically
Labeled Hen’s Egg and Meat Protein Determined with the
 Dual Stable Isotope Tracer Method in Indian Adults. In: The
American Journal of Clinical Nutrition, 2018, 108/5, 980–987.
H. Kim, S. Lee, R. Choue: Metabolic Responses to High Protein
Diet in Korean Elite Body Builders with High-Intensity
Resistance Exercise. In: Journal of the International Society of
Sports Nutrition, 2011, 8, 10.
M. Safieh, A. Korczyn, D. Michaelson: ApoE4: An Emerging
Therapeutic Target for Alzheimer’s Disease. In: BMC Medicine,
2019, 17/64, 64.
S. Smith: Marbling and Its Nutritional Impact on Risk Factors
for Cardiovascular Disease. In: Korean Journal for Food
Science of Animal Resources, 2016, 36/4, 435–444.

10. fejezet
K. Andersen, K. Kuhn: Cowspiracy: The Sustainability Secret.
Appian Way, 2014.
J. Bentley: U.S. Trends in Food Availability and a Dietary
Assessment of Loss-Adjusted Food Availability, 1970–2014. In:
Economic Information Bulletin, 2017, 166, 24.
M. Dehghan és kollégái: Associations of Fats and Carbohydrate
Intake with Cardiovascular Disease and Mortality in 18
Countries from Five Continents (PURE): A Prospective Cohort
Study. In: The Lancet, 2017, 390/10107, P2050–2062.
B. Fischer, A. Lamey: Field Deaths in Plant Architecture. In:
Journal of Agriculture and Environmental Ethics, 2018, 31/4,
409–428.
Glatzle: Questioning Key Conclusions of FAO Publications
‘Livestock’s Long Shadow’ (2006) Appearing Again in ‘Tackling
Climate Change Through Livestock’ (2013). In: Pastoralism:
Research, Policy, and Practice, 2014, 4/1.
Humane Research Council: Study of Current and Former
Vegetarians and Vegans, 2014, https://faunalytics.org/wp-
content/uploads/2015/06/Faunalytics_Current-Former-
Vegetarians_Full-Report.pdf.
Intergovernmental Panel on Climate Change: 2014 Synthesis
Report, 2014, https://ar5-syr.ipcc.ch/topic_summary.php.
Italian Beef Production Uses 25% Less Water, 2016,
http://carnisostenibili.it/en/italian-beef-production-uses-25-
less-water/.
J. Johansen: The Glass Walls Project, 2013,
http://agwired.com/2013/05/08/the-glass-walls-project/.
T. Key, P. Appleby, E. Spencer, R. Travis, A. Roddam, N. Allen:
Mortality in British Vegetarians: Results from the European
Prospective Investigation into Cancer and Nutrition (EPIC-
Oxford). In: The American Journal of Clinical Nutrition, 2009,
89/5, 1613S–1619S.
D. Layman: Assessing the Role of Cattle in Sustainable Food
Systems. In: Nutrition Today, 2018, 53/4, 160–165.
S. Mihrshahi, D. Ding, J. Gale, M. Allman-Farinelli, E. Banks, A.
E. Bauman: Vegetarian Diet and All-Cause Mortality: Evidence
from a Large Population-Based Australian Cohort–the 45 and
Up Study. In: Preventive Medicine, 2017, 97, 1–7.
M. Richter és kollégái: Vegan Diet. Position of the German
Nutrition Society. In: Ernährungs Umschau, 2016, 63/4, 92–102.
H. Shibata, H. Nagai, H. Haga, S. Yasumura, T. Suzuki, Y.
Suyama: Nutrition for the Japanese Elderly. In: Nutrition and
Health, 1992, 8/2-3, 165–175.
M. Springmann és kollégái: Health-Motivated Taxes on Red
and Processed Meat: A Modelling Study on Optimal Tax Levels
and Associated Health Impacts, 2018,
https://journals.plos.org/plosone/article?
id=10.1371/journal.pone.0204139.
H. Steinfeld: Livestock’s Long Shadow: Environmental Issues
and Options, 2006, http://www.fao.org/3/a-a0701e.pdf.
United States Environmental Protection Agency: Inventory of
U.S. Greenhouse Gas Emissions and Sinks,
https://www.epa.gov/ghgemissions/inventory-us-greenhouse-
gas-emissions-and-sinks.
D. Widmar: Pass the Meat: U.S. Meat Consumption Turns
Higher, 2016, http://ageconomists.com/2016/10/31/u-s-meat-
consumption-turns-higher/.
World Health Organization: Depression in India: Let’s Talk,
2017, http://www.searo.who.int/india/depression_in_india.pdf.
 Forgalmazza:
eKönyv Magyarország Kft.
www.ekonyv.hu

Felhasznált betűtípusok
Barlow Condensed – SIL Open Font License
Noto Serif – Apache License 2.0
Raleway – SIL Open Font License