1

dr. Biró Gyula: A neuro-lingvisztikus pszichoterápiáról…

- útban egy integrált rövid pszichoterápiás modell felé -

Hogyan keletkezett az NLP és NLPt? Vissza a gyökerekhez…

A 70-es évek a korábban egymással rivalizáló pszichoterápiás iskolák közeledését hozta.
John Grinder, Richard Bandler, Gregory Bateson, Robert Dilts a hetvenes évek elején
azt a kérdést tették fel, hogy vajon pontosan mitől hatékony az emberi
kommunikáció? Hogyan kell a kommunikációt kivitelezni, hogy az hatékony legyen?
Van-e az emberi kommunikációnak egyáltalán pontos és lényeges szempontokba
foglalható algoritmusa?A végzettségüket tekintve John Grinder eredetileg nyelvész, aki
korábban a kommunikáció nyelvi összetevőivel foglalkozott. Richard Bandler
pszichológus-matematikus és főleg számítógép programozással foglalkozott. Gregory
Beteson antropológus, kibernetikus, kommunikációs kutató és a Palo Alto-i iskolához
tartozott. Az ő nevéhez is kapcsolódik a schizofrénia un. „kettős-kötés” („double bind”)
elméletének megalkotása. Robert Dilts ebben az időben jelen van, gyűjti magába az új
megközelítés adta lehetőségeket, elsősorban a modellképzés (modeling) érdekli. Majd a
80-as évektől mind a mai napig publikálja remekbe szabott gyakorlati tanulmányait
(híres emberek gondolkodási mintáiról, mint Leonardo, Tesla, Einstein, Freud, Walt
Disney, Mozart) és sokféle műveleti módszereit, mint például ( hiedelem-struktúrák
megváltoztatása, reimprinting, azaz korai negatív érzelmi bevésődések korrektív
emocionális kezelése stb.) továbbfejleszti Gregory Bateson antropológiai emberkép
modelljét és 2000-es évek elején megalkotja a pszichoterápia egyesített modelljét
(R.Bandler-J.Grinder, 1989;Dilts,R.-Epstein,T.1991).
Grinder és Bandler főleg az M.H. Erickson a hipnotizőr és pszichoterapeuta, Fritz Perls
Gestalt- és Virginia Satir családterápiás munkássága érdekelte, mivel ők voltak az adott
korszak leghatékonyabb pszichoterapeutái. Velük szorosabb kapcsolatot is kialakítottak.
A két kutatót kérdésfeltevésük értelmében nem az érdekelte, hogy milyen elméleti
keretet szabjanak maguknak, amely aztán a továbbiakban már akadályt jelent, mert
hozzá kell igazítani a kutatási és tapasztalati eredményeket, hanem hogy hogyan
történik a hatékony kommunikáció, azaz hogyan „csinálja” a kommunikátor azt a fajta
közlést vagy közlések sorát, amely eléri a kívánt eredmény.
A három kiváló személyiségről sok hang- és videokazettát elemeztek, amelyeken terápiás
felvételek voltak. Elmélyült kutatásuk végeztével mintegy „faktoranalízist” készítettek
azokból a kommunikációs elemekből, amelyek mint specifikus elemek megtalálhatók
voltak mind a három vagy majdnem mindegyik terapeutánál. Ezeket pontosan
definiálták és tesztelték, hogy vajon más kezében is ugyanolyan hatékonyak-e?

M.H.Erickson indirekt hipnózis indukciói, szuggesztív nyelvi fordulatai és

hipnózisterápiái, valamint paradox terápiás kommunikációi igen nagy csodálatot és
elismerést váltottak ki más pszichoterapeutákból és kommunikációs szakemberekből
egyaránt. Nos Milton H. Erickson terápiás mintáinak modellezése, lényegi megragadása
adja az NLP rendszerének talán legnagyobb részét.

Bandler és Grinder modellképzése M.H.Erickson kommunikációs hatékonyságáról (R.

Bandler,– J. Grinder, 1977), úgymond „titkairól” meglepetést keltett magában
 2

Ericksonban is. „Milton H. Erickson hipnotikus nyelvi mintái” című könyvük

megjelenése után maga Erickson írta, hogy jobban érti már saját magát, hogy mit is tesz
valójában a terápiáiban, de módszerének teljességét nem azonosította Bandler és
Grinder elemzésével, hanem Bandler és Grinder Ericsson-modelljét „két serclinek”
nevezte, amelyek között van ő „a kenyér”.

De Erickson „művészete” így a „műkritika” által vált jobban érthetővé. Jeff Zeig, a
Milton Erickson Alapítvány elnöke mondta (személyes közlés, 1992), hogy ő maga is
jobban érti Ericksont, mióta az NLP-t ismeri. Valóban a terápiában alkalmazott nyelvi
minták leírása és a szuggesztiók felépítése és alkalmazása jól sikerült „modellezés”.

Erickson sokat idézett mondása, miszerint a tudattalan sokkal okosabb, mint mi

magunk, s ennek felhasználása, azaz tudattalan vagy tudat-előttes szinten levő élmény
mintázatok (korai tanulási minták,korai testérzetek, érzések, álmok) terápiás műveletté
alakítása különböző NLP-módszerek során már olyan integrálása az eddigi
pszichoterápiás módszereknek, ami korábban nem volt operacionalizálható.

Az NLP rendszerébe hozott másik fontos koncepció a M. H. Erickson-i terápia egy másik
aspektusa, mondhatni kulcs-fogalma az utilizáció módszere, mely azt jelenti, hogy a
terapeuta hogyan hasznosítja a kliensben rejlő tudatos és nem tudatos tartalmakat
(meggyőződéseket, hiedelmeket, valamely irányba mutatott hitét, meggyőződését,
képességeket, tulajdonságait, kapcsolati viselkedési és megküzdési mintáit, vagyis
mindazokat a dolgokat, amelyek a személyiségében rejlenek és belső erőforrásokként
alkalmazhatók a terápiás folyamatban (Erickson, M.H.-Rossi, L, 1979.)

Perls Gestalt-módszeréből az érzékszervi tapasztalatok leképeződését és a térbeli

projekciók alkalmazást vették át elsősorban.
Nyilván sokkal több érzékletünk, így tapasztalatunk van ugyanis külső realitásokról,
mint úgymond „tudásunk”, mivel az érzékszervi tapasztalataink jelentős része
nem-tudatos szinten marad és gyakran nem hozzáférhető a tudatos felidézés számára.
Perls kérdezte talán először az érzékszervi tapasztalás szerint a pacienseit, vagyis hogy
abban a bizonyos problematikus helyzetben pontosan mit lát, mit hall és mit érez, tapint,
szagol?

Minden komplex tapasztalás is az érzékszerveinken át képeződik le bennünk (vessük

össze ezt az introjekció fogalmával!), tehát elemi érzékletek sajátos összjelleget öltenek
(Gestalt-jelleget). Hogy aztán ezek az elemi érzékszervi tapasztalatok és idő folyamán
hogyan teljesednek egyre több érzékszervi tartalommal és hogyan módosulnak, azaz
milyen jelentést kapnak szubjektíve az illető személy részéről és milyen értékelő feed
back-ek sorát más referencia-személyek részéről, az már e folyamatosan bonyolódó
folyamat eredménye, amely azonban adott időben, adott szituációban és a személy adott
állapotában mindig hordoz szubjektív jelentéstartalmakat. Így a bennünk levő és
szubjektíve fontos, jelentéssel bíró tapasztalat-halmaz felbontható érzékszervi
tapasztalatok szimbólumaira. Ez még elvont tartalmakra is igaz, például hogyan látja
valaki adott helyzetben és állapotban a „szabadságot”, hogyan ábrázolná vizuálisan,
melyek számára a „szabadság” hangjai és hogyan érzi azt, milyen érzeteket kelt benne.
 3

Lehet még olfaktórius vagy akár íz érzékleti komponense is. Ebből az is következik, hogy
más az az élményszerveződés is, ahogyan egy-egy jelenség pl. szabadságérzés egy-egy
emberben leképeződik. Ezt a Gestalt-jellegű asszociációs mintázatot le lehet vagy inkább
szét lehet bontani asszociációs érzékszervi modalitásokra, amelyek mintegy
szimbolikusan kifejezik az adott tapasztalati kör vagy tartomány szubjektív oldalát. Nos,
ez a Perls-féle Gestalt-terápia lényeges hozadéka az NLP számára. Hogy egy adott
tapasztalati folyamat valamely dologról milyen asszociációs hálózatot, más szóval
Gestalt-ot képez adott személyben és ez – ha számára problematikus – hogyan
változtatható meg kommunikációval, és milyennek kell lennie annak a fajta
kommunikációnak, amely illeszkedik az adott szubjektív mintához, ez az igazán lényeges
kérdés.

Mind a Gestalt-terápiában (pl. forró szék technika) mind a Virginia Satir féle
családterápiában (pl. szobor-állítás) fontos szerepet kap a fizikai és mentális tér. A tér
fogalma pszichoterápiában többféle jelenséget tartalmaz. A tér vonatkozhat a kliens
környezetében levő konkrét fizikai területre, de a kliens belső kognitív-emocionális
tartalmainak, kapcsolati mintáinak kivetítésére is alkalmas projekciós lehetőség. Sőt a
megélt idő (életkor) élményének szubjektív műveletivé alakítására is (T. James – W.
Woodsmall, 1994). E belső tudatos és nem tudatos tartalmak, emocionális viszonyok,
mint a „mentális tér” tartalmi viszonya projíciálhatók a fizikai térbe. Pl. szignifikáns
személyek projektív térbeli elrendezése. Közelség-távolság vagy alá-fölérendeltség
kifejezése.

Virginia Satir családterápiás munkássága is közel hozható és sokféle tekintetben hasonló

Perls és Erickson nézeteihez, főleg a framing (keretbe foglalás) és reframing (új keretbe
helyezés) koncepcióit illetően. Virginia Satir nagy mestere volt a reframing lépéseinek,
főleg a kontextus- és jelentés-reframing (új nézőpontból láttatni a problémát, illetve új
értelmet adni a problémának a másik megértése vonatkozásában) alkalmazását tudta
briliánsan alkalmazni családterápiás óráin. Virginia Satir munkásságából merítette
Bandler és Grinder az un. rész-koncepciót. Satir egyik lényeges technikája volt a
„részek-játéka” az introjekciók megváltoztatása és a szerepmegvalósítás terén. Satir
abból indult ki, hogy az adekvát szerepviselkedés közel sem egységes szocializációs
minták elsajátításából tevődik össze, hanem nagyon is ellentétes, inkongruens,
egymással konfliktusban álló viselkedésminták leképeződéséből is. Problémás
szerepviselkedés esetén ez utóbbi még hangsúlyozottabban igaz. Satir „részek játéka”
módszerének (part’s party eredeti nevén) lényege az inkongruens, konfliktusban álló
introjekciós tartalmak közti kommunikáció elindítása vagy kialakítása. Problémás
szerepviselkedésnél, de egészséges embereknél is gyakori, hogy abból ered a probléma,
hogy egyáltalán nincs belső dialógus, asszociációs kapcsolat, vagyis kommunikáció
bizonyos tudatos vagy nem-tudatos konfliktushordozó személyiség-részek
(tapasztalások) között, formailag éppen úgy, ahogyan két konfliktusban álló személy
között. Virginia Satir eredetileg pszichodramatikus formában használta ezt a módszert. A
problémás családtag kiválasztott egy-egy személyt azok közül, aki számára az adott
pszichés tartományban, szerepviselkedésben a legjobb mintát mutatta. Az eljátszotta,
közvetítette felé a számára szubjektíve megfelelő szerepet adott területen. Így ez mindig
egy résznek a szerepe volt, pl. szexualitással kapcsolatos viselkedés vagy éppen normatív
szerep bemutatása. Igen sokszor inkongruens vagy konfliktusban álló rész-szerepeket
 4

játszottak el így a páciens által kiválasztott szereplők. Majd ezt követően ezek a
rész-szereplők egymással léptek dialógusba és az így bemutatott kongruens viselkedés
leképezőse hozta a paciens számára a feloldást. Satir terápiájában sokszor nyolc-tíz
rész-szereplőt választott ki a paciens és hívott meg a partijára (innen az elnevezés is).

Bandler rendszerében ezek a részek már nem az egyénen kívül helyezkednek el, hanem
már az individuumon belülre telepítettek. Tehát egyéni terápiás módszerré változik.
Tehát elmarad a pszichodramatikus show és az egyén a saját részeivel, introjektumaival
(belső szimbólumaival) kommunikál és alakít ki új asszociációkat e belső
személyiség-részei (tartalmai) között, felhasználva elsősorban a kreatív fantáziát és
korábbi tanulási mintáit. Ez már így az NLP jól ismert „hat lépéses reframing” módszere
(R.Bandler – J. Grinder, 1985).

Az NLP alkotói tehát e három kiválóság: M.H. Erickson, Fritz Perls és Virginia Satir
terápiás munkáját elemezve a hatékonynak bizonyult kommunikációs elemekből
strukturált rendszert hoztak létre. Így jött létre az Alfred Korzybski (1879-1950) lengyel
nyelvész által már 1933-ban használt elnevezés alapján (Korzybski, A.,1933): a
neuro-lingvisztikus programozás, az NLP, mely azokat a összefüggéseket hívatott leírni,
amelyek az emberi kommunikáció fiziológiai folyamatai /Neuro-/, nyelvi struktúrái,
kifejezésmódjai /Lingvisztikus/ és szubjektív gondolkodásmódok és
tapasztalásminták/ szocializációtól függő /Programozás/ között fennállnak.
A modellképzés (modeling) paradigmája szerint új, integratív szemléletű módszer jött
létre. az emberi kommunikáció és viselkedésváltozás hatékony modellje a praxisból a
praxis számára. Ezáltal vált az addig intuitíven vagy ösztönösen használt sikeres
kommunikáció tanulhatóvá és taníthatóvá.
Rogerstől – akinek munkásságát ugyan nem említik az NLP alapbázisaként - átvették a
terapeutai viszonyulást, az un. Rogers-i hármast: empátia, elfogadás és kongruencia a
másik személlyel történő kommunikációban.

Ezeket az összefüggéseket strukturálták és jól tagolt, áttekinthető műveleti rendszerbe

foglalták össze. A pszichológiai műveletté alakítás az NLP egyik jelentős előre
lépése, azaz hogyan lehet pontos műveleti lépésekké tenni olyan fogalmakat, mint pl. az
empátia, kongruencia, elfogadás.
Az NLP módszerének lényeges vonása, hogy jövőorientált, szemben sokféle korábbi
szemlélettel, melyekre inkább múltorientáció a jellemző. Az NLP gondolatrendszere azt
hivatott tisztázni, hogy mi és hogyan kell és legyen. Pozitív megközelítést kínál, azaz
tagadó állítások helyett az a lényeges, hogy az illető személy pontosan mit kíván
megváltoztatni és hogyan. Tehát a problémaorientáció helyett a célorientáció kerül
előtérbe, azaz hogy mit /mely viselkedést/, mikor és hol /mely időben és milyen
szituációban kell használni és milyenben nem/ és hogyan /vagyis hogyan kell azt a
kommunikációt hatékonyan kivitelezni/.
Az NLP is a kommunikáció azon tényezőit tartja hatékonynak, amelyek túlnyomóan a
tudattalan és tudat-előttes szintjén szerveződnek és hatnak.

Az NLP egyik lényeges tényezője a flexibilitás, a rugalmas és elfogadó kommunikáció és

viselkedés a terapeuta részéről, amely mindig illeszkedik (kongruens) a másik személy
 5

vagy csoport külső és belső világához (utilizáció). Az NLP szemléletében előtérben áll a
másik ember személyének, világnézetének, hiedelmeinek az elfogadása. Ha hatékonyak
kívánunk lenni, akkor meg kell ismernünk a másik szemléletét, értékeit,
gondolkodásmódját.

Ha a saját nézeteinket, meggyőződéseinket erőltetjük a másikra, akkor az számára

befogadhatatlan, hasonlóan ahhoz, mint amikor két nem kompatibilis számítógépet
kapcsolunk össze. Ez a számítógép hasonlat rávilágít a kibernetikai hatásra. Az ember
testi felépítésére, genetikai tényezőire sokszor használják a „hardware”, míg a
szocializációs és tanulási folyamatok révén szerzett tényezőire a „software” kifejezést.

Ez azt jelenti, hogy előbb meg kell értenünk a másik mentális rendszerének működését
ahhoz, hogy abba változást tudjunk elérni.

A 1995 tavaszán Peter Schütz és Helmut Jelem és – a már elhunyt -Wolfgang Karber
munkássága révén született meg az NLP átdolgozott, pszichoterápiás alkalmazása, a
neuro-lingvisztikus pszichoterápia (NLPt). Erre így emlékezik pár évvel később Peter
Schütz: „akkor született az a víziónk, hogy a nagyon amerikai fazonú NLP-t az európai
pszichoterápiába és kultúrkörbe integráljuk és stabil alapokon építjük fel – abba a
kultúrába helyezve, amelyet ük nagybátyám Sigmund Freud alkotott.” (Peter Schütz és
mtsai, 2001). A vízió megvalósulni látszik, mivel 2007. januárjában az osztrák
egészségügyi miniszter asszony hivatalosan közzé tette az NLPt-t, mint önálló
pszichoterápiás eljárást és az EAP (European Association for Psychotherapy) már
korábban felvette az elfogadott pszichoterápiák sorába a neuro-lingvisztikus
pszichoterápiát. A neuro-lingvisztikus pszichoterápia (NLPt) integrált, kognitív,
rendszer-szemléletű, imaginatív pszichoterápiás módszer. Az NLPt célorientált
pszichoterápiás eljárás, különös tekintettel a személyiség reprezentációs rendszereinek,
viselkedésmódjainak, képességeinek, érték- és norma-rendszerének,
hiedelem-struktúrájának, szimbólumainak, metaforáinak és kapcsolati mintázatainak
alkalmazására (Schütz és Mtsai, 2001)

Peter Schütz és mtsai pszichoterápiás, azaz NLPt arculatúvá tették az NLP-t , amely
kiegészült az alábbi szerzők munkásságával is: Gregory Bateson, Robert Dilts, Albert
Bandura, Noam Chomsky (P.Schütz és Mtsai, 2001))

Az NLPt fő alkotó tényezői:

1./ A belső térképünk nem azonos a területtel! The Map is not the Territory!
Bár a kulturális és nyelvi utalásos rendszerek folytán sokféle hasonlóság és közös
vonatkozás létezik, de a „kétszer nem léphetsz be ugyanabba a patakba” mondás
bölcsessége is érzékelteti, hogy pl. iskolai padtársunk számára mást jelentenek
ugyanazok a hatások, melyek bennünket folyamatosan érnek. Ez a különbözőség az
érzékszervi és asszociációs tapasztalatok különbözőségén alapul. Az érzékszervi
tapasztalást illetően, mind a tudatos szintet elérő, mind azon kívül eső, küszöb alatti
érzékelés is természetesen számít. Hogy egy új élmény vagy tapasztalat milyen
korábbiakhoz asszociálódik és milyen érzelmi töltettel bír, ennek variációs lehetősége
szinte végtelen. Belső térképünk tehát nem azonos azzal a területtel, azzal a
 6

valóságtartománnyal, amiről beszélünk, vitatkozunk. Tehát nem a valóságra reagálunk,

hanem a róla kialakult belső térképünkre.

A G. Bateson – R. Dilts által készített modell segít az terapeutának a kliens belső

térképét megérteni, azon eligazodni és későbbi terápiás intervenciókat kidolgozni. De
hogyan?

Az eredetileg öt szinten szerveződő NLPt-rendszer-mátrix a személyiség három fontos

területét mutatja be

a) A változás logikai szintjeit :

- környezeti változás (Kérdése: mikor? hol? kivel? kérdésekkel leírható.)

- viselkedési szintű változás (Kérdése: pontosan melyik viselkedés? )

- képességek ( készségek, megküzdések) változása (Kérdése: hogyan?)

- meggyőződésbeli változás (hiedelmek, hit, szabályok, értékek, normák terén), azaz

analitikus terminológiával a felettes-énben történő változások (Kérdése: miért?)

- az identitás szintjén történő változás (Kérdése: ki?)

b) a személy érzékelési pozícióit

- önmagam élménye (1.), asszociált élmény

- önmagam kívülről nézve (2.) disszociált élmény

- szignifikáns mások (például: szülő, barát stb.) hatásának (élményének, az adott

személy iránti attitűdjének) érzékelése és jelentése (3.)

c) Az idő-élmény (múltban, jelenben, jövőben történik).

A G. Bateson – R. Dilts modell – mint a személyiség belső térképe és a terapeuta
számára egyben emberkép is, amelyben jól azonosítható és leírható a paciens
problematikája az adott öt logikai szinten, valamint mindegyik szint tovább pontosítható
a megélt érzékelési pozícióval és téri-idői történéseivel.
Az „ötszintű ház” legalsó szintje a környezet szintje
Ez -mint említettük – három kérdéssel leírható (mikor? hol? kivel?) Idői, téri és
személyi környezet, vagy mint szociális mező a kliens számára asszociáltan, disszociáltan
vagy számára más, fontos személyek benne történő leképeződéseként élhető át. A
terápiás változáshoz sokszor szükséges, de legtöbbször nem elégséges a környezeti
szinten történő változás.
A viselkedés szintje
A Palo Alto-i iskola hozta azt a megállapítást, hogy az ember annyira kommunikatív lény,
hogy nem tud nem kommunikálni. Itt azt az interpretációját emeljük ki, hogy az ember
 7

nem tud nem viselkedni, reagálni a környezetére. Bármit tesz vagy nem tesz reakciónak,
viselkedésnek számít a fizikai és szociális környezetében. A környezetire ráépül tehát a
viselkedési szint, mely a kliens viselkedés repertoárját tartalmazza ( ez elég általánosan
értendő: pl. a vérnyomásváltozástól a konkrét fizikai cselekvésig), azonban a viselkedést
konkrétan és önmagában tekinti! Hogy bármilyen fajtaviselkedés lehet szociálisan
pozitív valamilyen környezeti szituációban, csak szituációt és a kontextust kell hozzá
megtalálni. Például egy erős rúgás focimeccsen nagyon adekvát lehet, míg más társas
szituációban az adott viselkedés megkérdőjelezhető, kritizálható.

A képességek szintje
A viselkedési szintre épül rá a képességek (capability) szintje, tehát sokféle képesség,
készség, megküzdési stratégiák, különféle intelligenciák (verbális, performációs,
emócionális) tartoznak ide. Sokkal több képességünk van, mint amit az iskolai és
nevelési rendszer kifejleszt bennünk. M.H. Erickson ide sorolja azokat a tudattalan, vagy
féltudatos képességeket is, mint például a „korai tanulási minták”. A személynek
bizonyos fejlődési, érési folyamaton kell átmennie, hogy képességei, kapacitása
kifejlődjön. Ennek a szintnek a kérdése: a hogyan? Hogyan használja és vitelezi ki egy
sportoló például az imént említett mozgást (rúgást a labdába, hogy az a kapu felső
sarkában kössön ki). Hogyan kezeljük a stresszt (milyen veselkedéssel adott környezeti
szituációban)? Hogyan képezem a szorongásos viselkedést? Hogyan gondolkodunk erről
éppen most? Gondolhatjuk, hogy erre nehéz válaszolni. Az interjú során a legtöbb kliens
azonban tud erre válaszolni. Élsportolók pedig még jobban és pontosabban. Persze nem
verbálisan, hanem érzetekkel, szimbólumokkal, átélésekkel feltérképezhető a
megküzdési minták stratégiája, azaz a hogyanja. És pszichoterápiás segítés esetében
természetesen valamely képesség hiánya is vagy elégtelen volta is. Hogy valaki milyen
képesség repertoárt fejleszt ki magában, az a következő, erre ráépülő logikai szinttől
függ.

A meggyőződés-hiedelem-hit rendszer (Belief System) szintje

A képességek fölött húzódik a személyiség meggyőződés-hiedelem- hit-rendszerének,
értékeinek és normáinak a szintje (egyszóval Belief-System, vagy más terminológiával a
felettes-én). Ez a szint hatalmas motivációs és emocionális erőt képvisel. A
hiedelem-struktúra az a szint, amelyet tudatosan vagy tudattalanul „érezve” hiszünk.
Nem bizonyítható és nem cáfolható. Kérdése éppen ezért: a miért? Miért hiszi a
klausztrofóbiás hogy a lift biztosan megáll a két emelet között? A meggyőződés-rendszer
többnyire koherens rendszer, de személyiségtől függően sokféle ellentmondó,
konfliktusban álló rész lehet benne, mely pszichopatológiai állapotoktól függően, nagy
traumák, krízisek esetén teljesen dezintegrálódhat, a személy ellen fordulhat például
szuicidális esetekben.

Az identitás szintje
A meggyőződés-rendszerre épül rá a személy identitás szintje. Kérdése: Ki? Sok féle
módon használjuk az identitás fogalmát (például: nemi identitás, szakmai identitás,
nemzeti identitás stb.). Könnyű azonban belátni, hogy az identitás komplex minőség és
összélmény. Csak a többi szinttel együtt értelmezhető, hogy tehát az a személy, aki ilyen
és ilyen meggyőződés rendszerrel rendelkezik (miért?), amellyel ilyen és ilyen
 8

képességeket alakított ki magában (hogyan?), amelyek ilyen és ilyen viselkedésrepertoárt

(melyik viselkedéseket?) tesznek lehetővé különböző helyzetekben az idő függvényében
(hol? mikor? kivel?).

Az egyes szintek között Gregory Bateson szerint fontos kapcsolat van, mégpedig a
folyamatos zajló tanulási, viselkedésváltozási és kommunikációs folyamatok természetes
osztályozási szintjeiként működnek. Mindegyik szint funkciója az, hogy az alatta levő
szint információját megszervezze. Valamiféle változás az alsóbb szinteken tudná
befolyásolni a felette levő szinteket, de ez nem történik meg szükségszerűen; ha azonban
valami a felsőbb szinten megváltozik, akkor az alatta levő szinten szükségszerűen
megváltoznak a dolgok, hogy a felsőbb szinten történt változást alátámasszák. Például a
kliens viselkedés repertoárjának bővítése (tánc, protokoll tanítása) eredményezheti a
kapcsolati készségek javítását a képességek szintjén, de nem feltétlenül. Viszont az
önbizalom, képességeibe vetett hit erősítése sokkal jobban megszervezi kapcsolatteremtő
képességeit és viselkedésrepertoárját konkrét helyzetekben (R. Dilts, 1990).

Bateson azt vette észre, hogy a problémák gyakran a logikai szintek összekeveredéséből
származnak.

A következő kijelentések alkoholbetegek ítéletei lehetnek

A. Identitás: Alkoholista vagyok és mindig az is maradok.

B. Meggyőződés – hiedelem szint: Innom kell, hogy nyugodt és normális maradhassak.

C. Képességek szintje: Úgy tűnik, hogy képtelen vagyok megtenni azt, hogy az ivási
szokásaimat irányítsam.

D. Viselkedési szint: Túl sokat kell innom.

E. Környezet: Ha a barátaimmal vagyok együtt, akkor bizony iszom egy-két pohárral.

Egészségről szóló kijelentések:

A. Identitás szint: Egészséges ember vagyok.

B. Meggyőződés-hiedelem szint: Ha egészséges vagyok, tudok másoknak segíteni.

C. Képességek szintje: Tudom, hogy hogyan tudom befolyásolni az egészségemet.

D. Viselkedés szint: Meg tudom azt teremteni időnként, hogy az egészségem kívánta
módon viselkedem

E. Környezeti szint: Az orvostudomány meggyógyított.

 9

Mind az öt szinten követhetjük a kliens idői tényezőit (múlt-jelen-jövő) és érzékelési

pozícióit. A kliens problémái ilyen módon jól feltérképezhetők. Már az első interjú során
kiderül, hogy a kliensnek melyik szinten vannak erősségei és hiányosságai.
Megfigyelhetjük panaszait az érzékelési pozíciók mentén, azaz asszociált, disszociált vagy
szignifikáns mások ítéleteit fogalmazza meg önmagára nézve. Például élete idővonalát
tekintve a múlt problémáit hozza be a jelenbe, vagy vetíti előre a jövőbe, vagy a jövőkép
hiánya teszi problematikussá a jelent valamelyik vagy egyszerre több szinten is.
Láthatjuk sokféle lehetőség adódik.

Az NLPt három féle változást jelöl meg a különböző logikai szintekkel kapcsolatban:

A. Változás az identitás szintjén, melyet evolúciós változásnak nevez. Ez a misszió vagy

küldetés-élmény, lét-értelmezés, életcélkitűzés változása.

B. Változások a meggyőződés-hit-hiedelem rendszer és a képességek szintjén. Ez a

generatív változás, azaz a motiváció, az elfogadás és az irányultság változása.

C. A viselkedés és a környezet szintjén történő változás. Az akciók és reakciók

megváltozása, amelyet gyógyító változásnak nevez.

A terapeuta számára persze ez a modell hasznos térképet ad a kliensről és terápia

tervezését, pontos lépésekbe rendezését teszi lehetővé (R.Dilts, 1995).

2./ A kommunikáció nyelvi struktúrái

A „belső térkép” egyedi mintázata és belső struktúrája miatt az élő beszélt nyelv sem
pontos, mert a nyelv fogalmai nem fedik az egyes emberben a vele kapcsolatos
tapasztalati leképeződést és ezek a leképeződések nyelvi eszközökkel sokszor nem
fejezhetők ki. Mint tudjuk, igen sok a félreértés főleg emocionálisan érintett
helyzetekben.

a./ A meta-nyelv az NLPt rendszerében olyan kérdező technika, amellyel azt deríthetjük
fel, hogy a paciensben milyen tapasztalati tartalmakat, élményeket rejtenek szavai,
kifejezései (R. Bandler – J. Grinder, 1988)..

b./ A szuggesztív nyelv pedig azokat a nyelvi szabályszerűségeket foglalja magában, hogy
hogyan adhatunk indirekt szuggesztiókat a másik ember számára. Ez tulajdonképpen
Milton H. Erickson szuggesztió tana (R. Bandler – J. Grinder, 1977)

3./ Az érzékszervi nyelv

Az érzékszervi nyelv azt az érzékszervi mintázatot mutatja, ahogyan a személyben
archaikusabb szinten elraktározódtak az információk és a terapeuta számára e mintázat
megértése és dekódolása viszont emocionális hozzáférést jelent, vagyis annak a
kódnak a megszerzését, mely kulcs a másik ember belső világához, gondolkodási
stratégiájához. Nagyon sok olyan szó, szólás, kifejezés van minden nyelvben, amely
 10

valamelyik érzékszervünkhöz kötött, jelentése konkrétan is megmaradt vagy már

eltávolodott tőle, de még utal az eredeti tapasztalatra. Például „…nem látok kiutat…a
dolog világos számomra…nagyon sötéten látom a helyzetet…kilátástalan a helyzete
stb.—ezek vizuális kifejezések, szembetűnő, hogy mennyire a látásérzékszervéhez
kapcsolódnak. Másként hangzik a terapeuta számára az olyan beszéd, mint pl. …azt
mondják, hogy még nem csendesült le bennem ez a probléma…ez nekem nem mond
semmit…pusztába kiáltott szó…ez már lecsengett bennem stb.—ezek auditív minták,
melyeket nem engedhetünk el a fülünk mellett. Megint más benyomást keltenek a
terapeutában az olyan szavak, mint például úgy érzem, leborzongok…kitapintom a
kapcsolat lényegét…neki iramodtam…annyira hidegek velem kapcsolatban stb.—ezek
kinesztetikus kifejezések. Ebbe a körbe tartoznak a motoros, a szenzoros, taktilis és
emocionális megfogalmazások is. Ilyenek a testérzetekhez kapcsolódó kifejezések is: pl.
„valami nyomja a szívét; eláll a lélegzete; földbe gyökerezett a lába” stb. Lehetnek még
szagláshoz és ízleléshez kapcsolódó kifejezések is, melyek lehetnek fontosak, viszont
a három fő reprezentációs rendszer (a látás, hallás ésa kinesztézis) jelenségköre a
meghatározó egy adott élmény leképeződésében.
Nos, ha megfigyeljük a paciens előadásmódját problémáiról, akkor akár le is jelölhetjük,
hogy milyen szekvenciával követik egymást benne a vizuális, auditív és kinesztetikus
kifejezések. Elég hamar ismételten visszatérő mintákat kapunk, például VVAKO, VVAK
stb. Ha ezeket a mintákat a terapeuta megfigyeli és kérdéseit, megjegyzéseit azokban
fogalmazza meg, akkor a kliens elfogadása azok iránt sokkal nagyobb, hiszen saját
nem-tudatos kódjait kapja vissza, melyeket jobban ért. Erickson mondása köszön itt is
vissza: lehetőleg használjuk minél többet a paciens kifejezéseit, szóhasználatát. Hogy
melyik érzékszervi modalitás és milyen szekvencia domináns egy adott szituációs
élményre vonatkozóan, az a kliens beszédéből kiderül. A Rogers-i kongruencia jelenségét
is segíti az érzékszervi nyelv használata.

4./ Az élettani állapotok jellemzői

Az NLPt azon tény alapján, hogy az ember kommunikatív lény, tehát képtelen nem
kommunikálni, így élete során minden helyzetben valamilyen élettani állapotban van,
vette be megfigyelési rendszerébe az un. élettani állapotok regisztrálását, melyek a
nem-verbális kommunikáció központi idegrendszeri, vegetatív idegrendszeri,
neuroendokrín-rendszeri és immunrendszeri összmintázatait mutatják. Az NLPt
sohasem sztenderdizál, hanem a helyzeti viselkedés adott kontextusa és
tartalma folyamán fellépő élettani mintázatok megváltozását tartja szem előtt, azaz
milyen viselkedést kísérő meta-kommunikatív mintázat mikor, hogyan és
mivé változott. Az elfogadó vagy elutasító viselkedést eltérő mintázatok kísérik. Így
mindig csak önmagához tudjuk „mérni” a kliens meta-kommunikatív változását, azaz
kalibráljuk a különböző élettani állapotok mintázatait. Míg a tudatos verbális közlés
félrevezető lehet, addig az élettani állapot mintázata a hiteles választ mutatja. Olyan ez
a terapeuta számára, mint egy szabad szemmel végzett „poligráfiás vizsgálat” . Itt
jegyezzük meg, hogy az NLPt-ben az élettani állapotok monitorozása – a terápiás
átélések , érzelmi változások hitelesítése, folyamatos követése – jelenti a fő kontrollt a
terapeuta számára.
Az alábbi pszichofiziológiai és fiziológiai paraméterek megfigyelése jelentős az élettani
állapotok monitorozása szempontjából:
 11

- testtartás, gesztusok

- légzés /amplitúdó, mellkasi- hasi- vagy szabálytalan légzés, a légzés frekvenciája

és tágassága

- izomtónus, izomfeszülés

- a fejen és arcon megjelenő pszichovegetatív és metakommunikatív jelek pl.

homlokránc, bőrredőzet, bőrszin /pirosodás-sápadás különböző finom árnyalatai/, száj,
ajak jellegzetes változásai, mimikai izmok feszültségei és lazulásai stb.

- ideomotoros, tudattalan mozgások

- szem /nézés iránya, pupilla átmérő és változásai, pillacsapások gyakorisága,

- a szem nedvessége

- hang /hangszín, hangerő, beszéd folyamatossága, artikulációja/

- verítékezés

- szívritmus gyorsasága és változásai

E paraméterek segítségével igen jellegzetes, egyedi élettani mintázatokat

különböztethetünk meg. Egyediek, mert az egyes ember élmény-állapotainak, megélési
módjainak sokszínűsége a saját mintázataiban tükröződik. Ezek természetesen nagyon
sokfélék lehetnek. Mégis néhányat, a terápia számára lényeges élettani állapotokat ki kell
emelnünk.

a./ Elfogadási mintázat

Abban a helyzetben megjelenő mintázat, amikor a személy valakit vagy valamit elfogad.

b/ Elutasítási mintázat
Abban a helyzetben megjelenő mintázat, amikor a személy valakit vagy valamit elutasít.

c/ Probléma-mintázat
Ezt az állapotot úgy definiáljuk, hogy ez akkor jelenik meg, amikor a kliens átéli,
megnevezi mindazt, amit saját magára nézve problematikusnak talál és mindezt milyen
módon teszi.

A pszichoterápiában a kliens a terápiás idő jelentős részét probléma-mintázatban tölti.

Míg a kliens problémája keletkezésének okait kutatja, különböző kapcsolódó
 12

történeteket mesél, amelyek mind arról szólnak, hogy mennyire problematikusnak érezte
saját viselkedését ezekben a helyzetekben.

A probléma egyedi mintázata minden izomorf-helyzetre nézve lényegében állandó elem,

csak fokozatilag változhat.

d/ Cél-mintázat
Úgy határozható meg, hogy amikor a kliens elfogadja a változás lehetőségét, vagy amikor
a feldolgozási munkának a vége közeledik, de még dolgozni kell rajta, de már „látszik az
alagút vége”.

e/ Belső erőforrás-mintázat
A erőforrás-mintázat /resource-/ nagyon hasonlíthat a cél-mintázathoz, de mintázata
eltér attól. Úgy határozható meg, hogy azon belső képességek, korai tanulási minták,
pozitív tapasztalatok, megküzdési minták jellemző meta-kommunikatív megjelenése,
amelyek segítségével eljuthat a kliens a cél-mintázathoz.

f/ Megnyugvási mintázat
Vegetatív szinten a korábbi szimpatikus hatás paraszimpatikus működésbe megy át. A
kliens sokszor akkor mutat megnyugvási mintázatot, amikor tudatossá válik benne, hogy
mennyire értelmes dolog volt a problematikus viselkedés haszna: hogy ez által vált
valami elérhetővé vagy valamilyen védelmet nyújtott számára. A belátás jelensége ez.

5./ A szemmozgások reprezentációi és szerepük

A szem a lélek tükre – tartja a régi mondás. Amit sokan régóta „ösztönösen” éreztek, azt
az NLP fedezte fel és könnyen megtanulhatóvá is tette, hogy a kommunikáció közben a
szemmozgások sajátos törvényszerűségeket mutatnak, melyek utalnak egyfelől a közlés
hitelességére, másfelől arra, hogy milyen emlékezeti modalitásból (képi, auditív,
kinesztetikus) meríti mondanivalóját a kliens, valamint milyen stratégiai kódokban
gondolkodik az adott témáról és ez újabb input-lehetőséget kínál a terapeuta számára.
A horizont feletti nézés vizuális kérdésekre, többnyire balra fel, képi emlékek felidézését
jelentheti, míg a másik oldalra mutató szökellő szemmozgások kreatív képzeleti
konstrukciókra utalhatnak. Hasonló az akusztikus élmények felidézése és konstruálása
is, de a vizuális keresés alatti területen mozognak a szemek. Míg a horizont alatti és
lefelé, maga elé nézés, többnyire a kinesztetikus átélést mutatja. Azért fogalmazok ilyen
feltételesen, mert itt kalibrálni kell a szemmozgások helyét és az adott beszélgetés
kontextusától is függnek a szemmozgások jellemzői. A szemmozgások gyorsak, ezért a
terapeutának bőven van ideje például a kliens vizuális keresésére vizuális érzékszervi
nyelven megfogalmazott kérdést feltenni, ami kongruens és mélyíti a kapcsolatot.
Hasonlóan járunk el más modalitások jelzésénél is. Meg kell említenünk, hogy nyitott
kérdésnél a szemmozgások azt a stratégiát mutatják, amely érzékszervi kódokban a
kliens „összerakja” az élményét. Ez újabb hozzáférést jelent a terapeuta számára, hiszen
ezeket a szemmozgás jellegzetességeket mindig az élettani állapotok mintázataival kell
egységben szemlélni.
6./ A hétköznapi transz-állapot
 13

A legtöbb befolyásoló technika (irodalom, film, reklám, pszichoterápiák) bármilyen

formában is nyilvánul meg, használja – tudatosan vagy öntudatlanul – hétköznapi
transz-élmény kiváltását, amelyben fogékonyabbak vagyunk szuggesztiók befogadására.
A transz-élményt megváltozott tudati állapotként szokás emlegetni. Ennek lényege, hogy
a tudati kontroll-funkciók többé-kevésbé fellazulnak, emocionális élmények jobban
előtérbe kerülnek, a figyelem terjedelme bizonyos értelemben beszűkül a külvilág iránt,
de belső világunk (emlékek, élmények, álmok stb.) felé kiszélesedik és az érzékszervi
csatornák nyitottak maradnak szuggesztiók iránt. Ugyanakkor a szuggesztiók termékeny
talajra találnak a személy nem-tudatos szférájában, könnyen asszociálódnak szubjektív
élményekkel, amelyek könnyen hozzáférhetővé válnak. Divatos itt emlegetni azt a
köztudatban is elterjedt tényt, hogy transz-állapotban a jobbféltekei funkciók
dominanciája jelenik meg. Az aktivációs szint vagy csökken: például a relaxációs
hipnózis, autogén tréning és hasonló eljárások esetében, de magasra emelkedhet például
az aktív-éber hipnózis és hasonló állapotok /pl. hosszútáv futás / esetében. A
mindennapi élet forgatagában jó példák a transz-élményre a zenei élmények, vallási
meditációk, közös éneklések. A minden érzékszervet igénybe vevő disco – kultúra példa
lehet a hiperaktivitásra, de ilyenek a folklórban szereplő rítustáncok is. Nem szükséges
tehát, hogy a kommunikáció terápiás és hivatalosan hipnózisként definiált legyen, mert a
mindennapi élet interakcióiban sokszor ilyen természetesen kerül transz-élménybe az
ember.

A mindennapi transz-állapot tehát éppen olyan természetes állapot, mint az alvás vagy
az ébrenlét. Sokszor váratlan meglepetésszerű helyzetek, szokatlan ingerek, új
asszociációk indítják be ezt a „merengő” állapotot.

Az NLPt nagyon gyakran használja a transz-élményt a terápiás folyamatban. Mivel a

transz-élmény nem folyamatos és egyenlő mélységű, ezért az NLPt technikái gyakran
sok, rövidebb idejű transz-élmény sorozatából állnak. Sok „kis hipnózis” egymás után,
egymásra építve a terápia folyamatában, amellyel az NLPt a terápiás problematikát
kisebb részekre bontja szét.

A hétköznapi transz-élmény és kreativitás szoros kapcsolatban állnak egymással.

Pontosan azért, mert a transz-élményében fellazulnak a megszokott sémák és jobban
hozzáférhetővé válnak tudat-előttes és tudattalan tartalmak, korai tanulási minták,
tapasztalatok. Ezek a transz-élményében új struktúrát hoznak létre, s mint új képességek
és alkalmazkodási módok szilárdulnak meg.

7./ A terápiás keretek és célok

A terápiás keretek és célok pontos kijelölése és állandó szemmel tartása, monitorozása és
tesztelése rendkívül fontos a terápia folyamán. A pacienssel való együtt haladás a
terápiás kapcsolat kritériuma is. A terapeuta fontos feladata, hogy megtervezze,
pontosan milyen fokális műveleteket kíván elvégeztetni a pacienssel. Ennek
megválasztása nagy körültekintést igényel, főleg ha – mint a legtöbb esetben—több
műveletet igényel, akkor meg kell határozni a terápia ívének felépítését a taktikai és
stratégiai koncepció szerint. Itt nagyon fontos szempont, hogy a paciens problémájának
 14

feloldását milyen műveletekben gondolja el a terapeuta a paciens működésmódja alapján

és a felmerülő problémákat milyen flexibilitással kezeli.

8./ A szubmodalitások
Már a leképeződések tárgyalásakor utaltunk rá, hogy bonyolult fogalmakat érzékszervi
leképeződéseik modalitásai révén felbonthatunk azok képi szimbólumaira, hangjaira,
érzetekre, érzelmekre, ízekre és illatokra. Például hogyan látja valaki adott helyzetben és
állapotban a „szabadságot”, hogyan ábrázolná vizuálisan, melyek számára a „szabadság”
hangjai és hogyan érzi azt, milyen érzeteket kelt benne. Lehet még olfaktórius vagy akár
íz érzékleti komponense is. Ez az un. VAKOG. Egy élmény – lehet persze a kliens tünete
is – érzékszervi modalitásokra bontása. Ezeket tovább bonthatjuk, un.
szubmodalitásokra. Így léteznek

a/ vizuális szubmodalitások, mint a szubjektív kép, szimbólum jellemzői (a szubjektív

kép nagysága, távolsága,formája, színessége, látótérben elhelyezett pozíciója, szubjektíve
térben vagy síkban látja-e a kliens, van-e mozgás a képben, kontrasztos a kép vagy
pasztell stb.)
b/ akusztikus szubmodalitások (a szubjektív hang ereje, iránya, azaz honnan hallja a
hangot, monóban vagy sztereóban, belülről szól vagy kívülről, mély vagy magas hang,
dallamos vagy monoton stb.)
c/ kinesztetikus szubmodalitások, mint az érzés, érzelem jellemzői (szubjektív érzés
intenzitása, hol érzi a testében, az érzés kiterjedése a testen vagy azon belül, az érzés
mozgása, vonulása, intenzitásváltozása, folyamatossága vagy intenzitásának hullámzása.
Az íz érzés szubmodalitásai lehet az édes, sós, savanyú és keserű, de a nyelv itt elég
hiányos, különösen a szag és illat szubmodalitásainak megjelölésére kevés a hétköznapi
nyelv szókincse. (Persze mesterszakácsok és borkóstolók szaknyelve tartalmaz bőséges
kifejezéseket, melyeket azonban a szakmai zsargonnal nem rendelkező nem is ért meg.)

A szubmodalitások megfigyelése és feltárása azért hasznos, mert például egy

„indokolatlan” szorongásos helyzet (pl. előadás sok ember előtt) megélésének
szubmodalitásait transz-élményben ki lehet cserélni egy magabiztosabb élmény
szubmodalitásaival. A terápiás folyamat így átrendezi a helyzeti élmény kódjait. A kliens
szemlélete és viszonyulása változik meg. Sokféle szubmodalitásokkal dolgozó módszert
tartalmaz az NLPt eszközkészlete (R. Bandler – W. McDonald,1990)

9./ Meta-programok
A pszichoterápiás folyamat pontosabb megértéséhez igen fontos felismerni azokat a
kritériumokat, amelyek szerint a kliens szortírozza és szűri az őt ért információk
érzékelését. A meta-programokon az NLPt-ben a kliens cselekvését és gondolkodását
meghatározó kognitív orientációt értjük. A meta-programok (ezek a hagyományos
személyiség-pszichológiában, mint személyiségjegyek, vonások) a személy cselekvésének
motivációs hátterét és kognitív szemléletének szűrőit határozzák meg. Praktikusan
érdemes őket kontinuumként felfogni. Azonban, amikor egy kiemelt szituációt
elemzünk, akkor abban a helyzetben, néha pillanatban, már pontosabban
meghatározható, hogy a személy mely meta-program mentén gondolkodik, cselekszik (P.
Schütz és mtsai, 2001). Nézzünk néhány fontos meta-programot:
 15

a/ proaktivitás – reaktivitás
Az első meta-program a cselekvésről szól. A proaktív személy kezdeményez, belevág, és
elboldogul vele. Nem vár másokra azzal, hogy elkezdje a cselekvést. A reaktív ember
másokra vár a cselekvés elkezdésével, vagy a megfelelő pillanatra vár, mielőtt elkezd
cselekedni. Sokáig tarthat neki, amíg egy döntést meghoz, vagy igazából soha nem csinál
semmit.

b/ Vonzás – taszítás
A második minta a motivációról szól, és azt fejti ki, hogy az emberek hogyan tartják fönn
a fókuszukat. A vonzást használó ember a célra fókuszál. Azért dolgozik, amit el akar
érni. A taszítást használó személy valamit nem akar, valamitől el fele törekszik. Könnyen
észreveszi a problémákat, és tudja, hogy mit kerüljön el. Ez nála persze gondokhoz
vezethet a jól formált terápiás célok felállításánál.

c/ Belső kontroll – külső kontroll

A belső kontrollos személy megvannak a belső standardjai, saját értékrendje, normái és
saját maga dönt. A külső kontrollos mások elvárásainak, normáinak akar megfelelni.

d/ Illeszkedés-eltérés
Az illeszkedés típusú személy leginkább a hasonlóságra figyel egy összehasonlításnál. Mi
a közös két a két dologban – erre irányul a figyelme. Az eltérés típusú személy a
különbségekre figyel, ha összehasonlítást tesz, akkor a különbség irányul a figyelme.

e/ Általános-konkrét
Az általános típusú embernek a legkényelmesebb az információ nagy egységeivel
dolgozni. Nem fordít figyelmet a részletekre. A konkrét típusú ember a részletekre figyel,
és az információ kisebb egységeire van szüksége, hogy értelmet adjon a nagyobb képnek.

f/ Lehetőségek-eljárások
A lehetőség típusú ember több lehetőség közül akar választani, és jó az alternatívák
kidolgozásában. Az eljárás típusú ember jó az eljárások felállított pályájának
követésében. Nem motiválja őket a cselekvés, de jók lépések rögzített sorozatának a
követésében.

A meta-programok monitorozásával és alkalmazásával kinyithatjuk a kliens figyelmét

olyan pszichés relációk felé, amelyre eddig „vakfoltja” volt. Ám ezek éppen úgy fontosak
a diagnózis felállításában, a terápiás intervenció kiválasztásában és természetesen a
raport kialakításában is.

10./ A raport (pacing és leading)

A raport hipnoterápiákból átemelt fogalom. A pszichoterápiás kapcsolat
megteremtésének, kialakításának és fenntartásának legfontosabb része. A raport köré
szerveződik a fentebb tárgyalt összes tényező. A raport a bizalom és érzelmi egymásra
 16

hangolódás hídja kliens és terapeuta között, amelynek érzelmi teherbírása van. Nélküle
nincs igazán kommunikáció, dialógus, csak monológ. A raport két fontos összetevőből
(pacing és leading) áll. A pacing szót többféle magyar kifejezéssel tudjuk körül írni, így
jelent ritmustartást, lépéskövetést, hasonulást, visszatükrözést, együtt haladást, míg a
leading a vezetés, kezdeményezés átvételét jelöli, például amikor a terapeuta valamely
élmény, gyakorlat átélésére kéri meg a klienst. A raport kiépítésének a pacing és a
leading az alapművelete. A terápia ívében is egymást követik, de egy ülésen belül is
állandóan váltakozó kapcsolatban vannak egymással. A raportban a Rogers-i terapeutai
változók nagyon fontosak. Ezeknek alkalmazása leginkább a pacing körébe tartozik. Az
elfogadó, empátiás és kongruens terapeutai viselkedést legkönnyebben úgy lehet
műveleti lépésekhez közelíteni, ha lehetőleg pontosan igyekszünk megismerni a paciens
belső térképét, annak belső szabályait, működésmódját. Az eddig leírt kilenc összetevő
egymáshoz illesztett folyamatos monitorozásával. Használjuk az érzékszervi nyelv
szabályait, figyelve a paciens élettani állapotainak változásait adott kontextus és tartalom
összefüggésében, nyelvi szerkezeteit, szemmozgásait, spontán transz jelenségeit, feltűnő
szubmodalitásait és meta-programjait. A kezdeményezés (leading) átvétele akkor
történhet, ha a paciens metakommunikációja elfogadó élettani mintázatot mutat. Akkor
kisebb lépésekben adhatunk jelzéseket a vezetés átvételére, amely meg is történhet, ha
továbbra is fennmarad az elfogadó élettani mintázat. Igazi metakommunikatív
„tesztelése” ez terapeuta és paciens közti bizalmi viszonynak, ahol a verbális közlések
másodlagosak.

Az NLPt tíz fontos tényezőjét vázoltuk az eddigiekben. A terapeuta ezeket a tényezőket

mindig együtt és harmonikusan egymásba illesztve használja. Rendszerbe ágyazottan
monitorozza. Az autóvezetést szokták gyakran analógiaként felhozni, ahol szintén több
tényező harmonikus használata teszi lehetővé az autó harmonikus mozgását.
E fenti tényezők strukturált kombinációjából építkeznek azok az NLPt technikák,
amelyekkel pszichoterápiás műveleteket végezhetünk pontos célkitűzések
szerint. Említsünk meg néhány pszichoterápia számára igen fontos technikát,
hangsúlyozva azt a nagyon fontos tényt, hogy igazából a fenti tíz tényező fenntartása és
alkalmazása a legfontosabb, hiszen ha pl. megszakad a raport vagy inkongruensek
vagyunk a klienssel, akkor a pszichoterápiás műveleteket sem tudjuk végig vinni vele.
Az NLPt a műveleti, rövid pszichoterápiás, strukturált módszerek széles skáláját kínálja:

- az én és identitáserősítés

- a stressz-csökkentés, szorongás csökkentés

- autoriter személyekkel szembeni szorongás oldása

- támadásokat, kudarcokat, kritikákat – belőlük tanulva – kezelése

- társas helyzetekben tartás és szociális kompetencia fejlesztése

- veszteség- és gyász feldolgozása

 17

- kreatív gondolkodási és cselekvési stratégiákat kialakítása

- a belső idő strukturálása

- Idő- és cél-stratégiák kialakítása

- fóbiák kezelése

- a múlt negatív élményeinek megváltoztatása és hasznosítása, korrektív

emócionális élmények kialakítása

- korai tanulási minták keresése és aktiválása

- resource-felhasználás (belső erőforrások aktiválása) új személyes tervek,

programok megvalósításához

- pszichés allergiák kezelése

- Erős függőségérzés feloldása és az autonómia helyreállítása

- nem kívánt szokások, indulati reakciók megváltoztatása

- a megküzdés és motiváció-keltés

- ellentétes motivációk egyesítése és új képességek létrehozása

- a szülők iránti áttétel megváltoztatása

- hiedelem struktúrák megváltoztatása

- A szégyen és bűntudatérzés kezelése

- ellentmondó hitrendszerek integrálása

- korai élmények bevésődésének korrektív emocionális kezelése (reimprinting)

- új viselkedés kialakítása (New Behavior Generator)

- konfliktus feloldás és kezelése

 18

- aktuális problémák meghaladása új gondolati modellek kialakításával (a

hatlépéses reframing) terén.
E közel sem teljes felsorolásból most szeretnénk kiemelni és részletesebben bemutatni a
hat lépéses reframing metódusát és lépéseit.

A hatlépéses reframing folyamata

Ez az NLPt módszer Virginia Satir „részek játéka” módszerének átalakítása egyéni
terápiás módszerré. Lényegében a családi interakciók személyen belülivé tétele.
Problémafeloldó módszer, amely alapvetően a személy aktuális és jövőbe vetített
problémáira irányul. Az alábbi hat műveleti lépést foglalja magában (R.Bandler – J.
Grinder, 1985):

1. Azonosítsuk a problémás viselkedést.

E módszernél a problémás viselkedést sokkal szélesebb értelemben használjuk, nemcsak
valamely speciális cselekvést értjük rajta, hanem a Bateson-Dilts modellt alapul véve,
annak mindegyik szintjét ideértjük. Tehát problémás viselkedés lehet maga egy
specifikus viselkedés adott környezeti kontextusban, lehet önmagában egy specifikus
viselkedés (ez többnyire viselkedési reakció), képesség (capability) vagy annak hiánya,
valamely hiedelem, szabály és lehet maga a megélt identitás is a kezelés tárgya.

A probléma azonosítása mindig valamely megélt élmény konkrét, szubjektív

leképeződését foglalja magában. Tehát csak abban az esetben fogadhatjuk el a kliens
verbális megjelölését, ha közben látjuk is rajta a közben megjelenő probléma-mintázatot.
A legtöbb esetben azonban nagyon hasznos, ha a probléma-élményt strukturáljuk, azaz
lebontjuk VAKOG-ra, sőt bizonyos szubmodalitásokat is feltárunk, sőt bizonyos
meta-programokat is meghatározhatunk abból a célból, hogy a kliens egészen
specifikusan tudja magában azonosítani a problémát. Itt nyilván a kinesztetikus
komponens hordozza mindig a probléma-élmény negatív részét. Ezzel a
problémastrukturálással lényegében egy specifikus idegrendszeri, vegetatív
idegrendszeri, neuroendokrin- és pszichoimmun-struktúrát határozunk meg. A személy
számára ez egy specifikus állapot, amelynek a probléma-mintázata ad egy specifikus
összjelleget, Gestalt jelleget.

Ezt az élménystrukturálást érdemes szimbolikus vagy „olyan, mintha” módon végezni. A

szimbólumok nagyon sok élményt és érzelmet sűrítenek magukba egyfelől, más felől
pedig a tudat-előttes szintjén zajló munkával kiiktatjuk a tudatos tudat
„okvetetlenkedéseit”, azaz kikerüljük a személy védekező mechanizmusait, ellenállását.
Ez a folyamat nyilván transz-élményben végzett munka, ahol a személy, hol mélyebben,
hol felszínesebben kerül módosult tudatállapotba. Az így megragadott specifikus
probléma-élménynek hasznos egy új azonosító nevet kérdezni a klienstől, amely mint a
specifikus probléma-élmény rögzítése szolgál a további pszichés műveletek végzéséhez.

2. Kapcsolatfelvétel a problémáért felelős résszel. Tudjuk meg, hogy az

milyen célokat követ, ebben mi a pozitív szándéka?
 19

A hatlépéses folyamat talán legnehezebb lépése ez, mind a kliens, mind a terapeuta
számára.A fő kérdés itt, hogy a meghatározott specifikus probléma, miért probléma a
kliens rendszerében? Mi az a rész, amely úgymond felelős a specifikus problémáért?

Például mely személyiség-rész felelős azért, hogy pszichés allergia kezelés esetében – a
kliens allergiás tünete mögött húzódó indulatokat, bosszúságot – önmagában elfojtva –
áttolja az ártalmatlan anyagra (pollen), így azt veszélyesként jeleníti meg (specifikus
probléma).

Ezt a problémáért felelős részt – tapasztalatom szerint – mindig a hiedelmek szintjén

kell keresni, vagy pszichoanalitikus megközelítésben a felettes-én reprezentánsaiban,
mely azonban aktuálisan nem hozzáférhető a kliens számára. (Megjegyezzük: Ha
hozzáférhető lenne a hiedelem pozitív megengedő vagy védő szándéka, akkor nem
képződne az adott problémás viselkedés sem!)

Így transz-élményben szabadon asszociáltassuk a klienst arról, hogy vajon milyen kép
jelenik meg előtte vagy benne, ha arról kérdezi önmagát, hogy vajon mi teheti azt vele,
hogy éppen ilyennek pl. pengéknek érzékeli a virágport? Mi lehet annak hátterében, hogy
ő éppen így működik?

Ez talán a legnehezebb része a transzban végzett munkának. Egy rejtett

hiedelem-struktúra részt (belief) keresünk, (vagy rejtett szuper-ego reprezentánst) amely
nincs a tudatban, de szabad asszociációk révén a projektív szimbolikus képe (képei)
megjelenik. Ezt képet a kliens érzelmileg evidensnek éli meg, hogy ez a kép működteti
éppen így a pszichés rendszerét, hogy ő ezt a specifikus problémát képezze. Ez tehát a
háttérben húzódó „vezérlő”, a problémáért felelős rész.

Tehát nem a probléma okára kérdezünk rá, hanem a kliens szubjektív rendszerét éppen
így működtető rejtett hiedelem-reprezentánsra (vagy felettes-én reprezentánsra). Ez a
folyamat türelmet és kitartást kíván, hiszem ez a tartalom nem tudatos a kliensben.
Legtöbbször meglepetésként jelenik meg valamilyen kép, vagy korábbi élmény képe,
melyet a kliens szubjektíve szoros kapcsolatban érez a problémás viselkedéssel.

A terapeuta dolga itt az, hogy tesztelje, hogy a spontán megjelenő kép valóban valamely
hiedelem vagy a felettes-én valamely funkcióját tölti-e be? A hiedelem reprezentáns vagy
felettes-én reprezentáns képe szinte mindig szimbolikus kép és parancsoló, követelődző,
bántalmazó, fenyegető. Például: “szigorú arc”, “egy csizmás ember, fekete ruhában,
kezében ostor”. Lehet absztrakt is: viharfelhő, melyben cikáznak a villámok. Megjelenhet
többféle kép is egymásután, akkor megkérjük a klienst, hogy melyik a legkifejezőbb
közülük, vagy szerkessze egységbe őket.

Gyakran előfordul, hogy a kliens először egy másik problémát jelenít meg, mint például
félelmet, szorongást, ami természetesen kapcsolatban áll a specifikus problémával, de
annak nem vezérlője, felelős része, hanem velejárója. Ilyenkor tovább kell keresni. Ha a
problémáért felelős rész nagyon mély és ellentmondásos, a való életben egyáltalán nem
 20

realizálható meggyőződéseket, hiedelmeket érint, akkor megakadhat a folyamat. Mert a

tudattalan még csak tudat közelbe sem engedi kerülni a kínos meggyőződést, mert
fenyegetné, esetleg felborítani a személy egyensúlyát. Ekkor a potenciális erőforrások
felerősítésére, az identitásélmény megélése szükséges. De ez már egy másik messzire
vezető történet, egy másik munka része.

Amikor a kliens az evidencia-élményével kapcsolatot talál a hiedelem szimbólum

(felettes-én tartalom) képe és specifikus problémás viselkedés között, akkor
lehetőségünk nyílik, hogy rákérdezzünk a kép funkciójára, azaz a problémáért felelős
rész eredeti szándékára:

“Hogyan érzi, mit akar ez a csizmás ember (itt a kép nevét említjük). Mi a célja azzal,
hogy fenyeget?

Az első asszociációk mindig arra vonatkoznak, hogy a felettes-én szimbólum célja a

büntetés, megalázás, akadályoztatás, fenyegetés stb. Sokszor fogalmaz a kliens tagadó
állítással: “hogy ne legyek szabad”, “ne tudjak szabadon választani”, “ne tehessem azt,
amit szeretnék”. Miután a tudattalan és tudat-előttes szintjén nincs értelme a
tagadásnak, mely inkább csak nyelvtani szerkezet, így ezek a tagadó állítások éppen arra
utalnak, amitől a felettes-én szimbólum éppen visszatartja a klienst. Ez egyben a taszítás
meta-programja is.

Ha tovább kérdezzük a klienst, “mit gondol, mit érez arra vonatkozóan, hogy ezzel a
büntetéssel vagy tiltással (itt is konkrétan megismételjük a kliens szavait), mi a
problémáért felelős rész szimbólumának (konkrétan a nevét említve) az eredeti
szándéka? Az milyen elképzelésből teszi, amit tesz? Mi a nevelői szándéka? Mit követelne
meg?

Itt olyan válaszok érkeznek, hogy például“ küzdjek meg a nehézségekkel”; „kezeljem
jobban az emberi viszonyaimat”; “legyek önállóbb, függetlenebb” stb. Itt a kliens már
megfogalmazza a problémáért felelős rész, felettes-én reprezentáns funkcióját, azaz
pozitív szándékát.

Külön probléma lehet – szuicid pácienseknél gyakori -, hogy a problémáért felelős rész (a
felettes-én reprezentáns) oly mértékben destruktív, leértékelő, agresszív, hogy a kliensre
nézve tényleg veszélyes. Ekkor magát a destruktív hiedelem (felettes-én reprezentáns)
leképeződési folyamatát kell kezelni, tehát leágazhat ebbe az irányba átmenetileg a
terápiás folyamat, majd visszatérhetünk ide.

Sok esetben fontos megkérdezni a klienst, hogy hogyan érzi, hány éves korában épült
bele a személyiségébe ez a szigorú destruktív meggyőződés és azóta hogyan változott?
Gyakran igen korai életkort jelölnek meg vagy valamely korábban elszenvedett
sérelemhez kapcsolják. Jól alkalmazható módszer itt a gyermeki hiedelem-reprezentáns
felnövesztése és aktualizálása.
 21

3./ A problémáért felelős rész szándékát válasszuk le a problémás

viselkedésről.
Ez a mozzanat belátással és megnyugvással jár, hiszen itt érti meg a kliens, hogy a
felettes-én szimbóluma nem üldözi őt, hanem védi! A tudattalanból spontán,
önkéntelenül kreált szimbólum jelentése, pozitív szándéka itt válik tudatossá,
megérthetővé a kliensben! Itt a kliens állapota megváltozik, az eddigi probléma-mintázat
átváltozik megnyugvási mintázattá.

Az eredeti, pozitív szándék és a büntető funkció szétválasztása nem mindig megy

könnyen. Hasznos és segítő itt egy metaforát használni. Például ilyet:..” a fiatal gyermek
vizes fejjel játszik, szaladgál a téli udvaron, valamelyik szülő, mondjuk az apja meglátja
és nagy szigorral bezavarja a fűtött szobába. Hangos kiabálás közepette elég agresszíven
megtörli a haját, sok haj marad az apa kezében és a törölközőben. A gyermek úgy érzi
tönkretették a játékát és agresszív vele az apja. Az apa eredeti szándéka viszont a gyerek
megmentése komolyabb bajtól, például egy agyhártyagyulladástól! Tehát az apa eredeti
szándéka a védelem, nem a büntetés…”.

4. Kreatív rész felkutatása /resource/. Ez találjon legalább három olyan új

módot, utat, lehetőséget, amivel a problémás viselkedés a jövőben
pótolható.
Lehetséges kreatív rész keresés már az is, amikor a problémáért felelős rész pozitív
szándékát a személyen belül felerősítjük és utilizáljuk, mint kreatív erőforrást.

Ebben a fázisban a klienst hozzásegítjük, hogy a problémáért felelős rész (felettes-én

reprezentáns) számára fontos pozitív üzenetet vagy üzeneteit átélje úgy, ahogy ő ezeket
valamikor, valamilyen formában már teljesítette. Különböző idejű, különböző tartalmú
élmények, érzelmek összegyűjtése, összekapcsolása és együttes átélése ez a folyamat a
következőképpen: “Most csak merüljön magába engedje az érzéseit, az emlékeit
szabadon, és közben élje át, hogy mennyi élménye is van arról eddigi élete során, hogy
pl. önállóbbnak és függetlenebbnek érezte magát. Lehet ilyen érzése ma is bizonyos
helyzetekben, lehetett korábban is, akár néhány éve, akár még korábban. Némelyik
élménye teljesen tudatosan jut eszébe, némelyik élménye azonban csak úgy magától,
önkéntelenül, talán nem is teljesen érthetően önmaga számára, csak úgy jön, mint
valamely váratlan vendég. Csak élje át és gyűjtse össze eggyé magában ezeket az
élményeit…”
Amikor látjuk az átélés élettani jeleit (megnyugvási mintázat) kiteljesedni az arcon,
ellazult izomzaton, kérjük a klienst, hogy mondja el, miért is fontos ez számára, mi
húzódik e mögött valamilyen mélyebb és tágabb összefüggés, hogy pl. önállóbbnak és
függetlenebbnek érezze magát? A válasz mindig spontán jön: például: ”önbizalom, mert
most ezt érzem”. Ezek után ugyanígy átéli az önbizalomhoz kapcsolódó élményeit, majd
újra tágítjuk élményei körét. Majd, amit mond azt is átéli. Mi húzódik e mögött valami
átfogóbb, mélyebb dolog? Szélesebb értelemben vett képesség, valamely mély
meggyőződés az, amiben az átélt élménysort össze lehet foglalni. Ezt addig folytatjuk,
amíg ez a gazdag pozitív élményű anyag odáig teljesedik, integrálódik, hogy a kliens a
saját identitását fogalmazza meg. Például, “mert így érzem magam embernek”, “mert ez
én vagyok” stb.
 22

Ezt az átfogó és testileg-lelkileg átható identitás-élményt még jobban felerősítjük azzal,

hogy “most egy ideig engedje magában áramlani mindazt, amit most átél testileg és
lelkileg egyaránt…majd ebből az átható és önmagát átjáró élményből alkosson egy képet
magában, amely kifejezi és még… még tovább felerősíti magában ezt az itt és most átélt
tapasztalatát, és csak hagyja ezt az összetett élményt tovább áramlani magában”. Ez
maga a flow-élmény (Csíkszentmihályi Mihály, 1997). Az érzésekből megalkotott kép
szimbolikus kép (például “egy kiteljesedett, erős fa”; “Napkorong”), amely a sokféle
öntapasztalást magába sűríti, ezért is nagy erejű emocionális erőforrást jelent a kliens
számára.
Természetesen egyszerűbben is kereshetünk kreatív részt a személy életében. Például,
ahogy Thies Stahl ajánlja: „ emlékez vissza egy helyzetre, ahol önkéntelenül cselekedtél
és később derült csak ki, hogy ez volt a legjobb megoldás”( T. Stahl, 1989). Nos egy ilyen
élményt szintén strukturálhatunk, lebonthatunk VAKOG-ra és felerősíthetünk. Ez is
megfelelő kreatív rész lehet.

Nézetem szerint azonban a kreatív rész akkor tud nagyon hasznos és tényleg „kreatív”
lenni, ha éppen abból a tapasztalati területből származik, amelyből az éppen
megváltoztatni kívánt specifikus problémás viselkedés is. Tehát a kreatív erőforrás
analógiás a problémás viselkedéssel, de érzelmileg éppen ellenkező előjelű.
Kérdezzük a klienst, hogyan érzi, hogy e két szimbolikus kép (kreatív rész képe és a
problémáért felelős rész képe) milyen viszonyban van egymással?

A legtöbbször semmilyen kapcsolat nincs. Majd az alábbit kérjük a klienstől (lassan,

tagoltan, szüneteket tartva, többféle kombinációban elmondva, de lényegében a
következőket): “ez a mély élmény ezzel a napkoronggal képpel képes arra, hogy segítsen
önnek mostantól fogva olyan új lehetőségeket, új utakat, új viszonyulásokat találni, hogy
ezeket a belső követeléseit, hogy “küzdjek meg a nehézségekkel”, „kezeljem jobban az
emberi viszonyaimat”, “legyek önállóbb, függetlenebb” – mostantól fogva új módon
valósítsa meg! Semmit sem kell most tenni, csak hagyja, hogy ez a mély átélés ezzel a
napkorong képpel jelenítsen meg magában olyan érzéseket, képeket, gondolatokat,
melyek segítenek új módon megfelelni saját belső elvárásainak. Csak engedje az érzéseit,
képeit önkéntelenül áramolni (flow). És most veszi majd csak észre, mennyi, de mennyi
új lehetőség, út van a szeme előtt”.
Ez a lényege a kérésünknek a kliens felé. Ilyen módon kívánjuk aktiválni spontán, kreatív
emocionális viszonyulási és viselkedési minták öntudatlan vagy félig tudatos
megjelenését. A kliens – kreativitásától és flexibilitásától függően – sokféle képi és
érzületi fantáziasort képzel el. Hagyjunk itt is bőséges időt a személy számára. Amikor
látjuk, hogy átfut az arcán egy-egy érzés vagy a légzésritmus megváltozását tapasztaljuk,
legtöbbször lassulását, mélyülését látjuk, akkor megerősítsük egy-egy biztatással (“ így
tovább, ez az, így nagyon jó, csak tovább, csak vigye tovább ezt a gondolatot stb.),
mintegy jelezve, hogy észrevettük a benne zajló érzéseket, hogy bizonyos időközönként,
bizonyos ritmusban szólunk (E. L. Rossi. 1989).

Erickson sokat emlegetett megállapítása, miszerint a tudattalan sokkal okosabb és

bölcsebb, mint mi magunk, azaz a tudatos tudatunk. A tudatból aktuálisan hiányzó
minták megkeresése, felhasználása és terápiás műveletté alakítása történik itt. Eszerint
 23

a tudattalan tárházában ott vannak és transzban jobban elérhetők azok a belső

minták (Erickson M.,H.; Rossi E.L. 1979), amelyekkel a kliens képes meghaladni
aktuális problémáit, konfliktusait.
5. A problémáért felelős rész vegye át a felelősséget a három új viselkedési
mód jövőbeni kipróbálásáért. Jövőbe helyezés
Az igazán kreatív válaszok nem verbálisak (hacsak nem valakinek hangjaként,
mondásaként, mint akusztikus „hallucináció” jelenik meg) és nem racionálisak, nem
általánosak, hanem konkrét álomszerűen képekben, szimbólumokban, érzésekben,
testérzésekben, érzelmi evidenciaként jelennek meg. A kliensben mobilizálódó élmény
anyag mindig sokkal gazdagabb, mint amit belőle szóban meg tud fogalmazni. A
problémáért felelős rész (felettes-én reprezentáns) követelései mindig általánosak (“légy
önállóbb”), a kreatív válaszok azonban mindig konkrétak, sokfélék, kreatívak, és olykor
humorosak. Ezek jobban és bölcsebben tudják, mint a kliens tudatos része, hogy miért,
hogyan, milyen módon, hol, mikor és kivel legyen a személy például “önállóbb”.
Ez a folyamat rengeteg tudattalan pl. korai tanulási mintát mozgósít. Amikor arra kérjük
a klienst, hogy a megtalált élményei, belső mintái hogyan tudnának neki segíteni, hogy –
mostantól – új módon vagy más úton “küzdjön meg a nehézségekkel”, „kezelje jobban az
emberi viszonyait”, “legyen önállóbb, függetlenebb”, akkor már nagyon konkrét
helyzeteket, hozzájuk kapcsolódó érzéseket, szereplőket, viselkedési mintákat, reagálási
módokat mozgósít magában, amelyek egy része már eléri a tudatos szintet.

Ebben a fázisban megkérjük a klienst, hogy újra idézze fel a problémáért felelős rész
képét (felettes-én reprezentáns képét), (például “szigorú arc”), majd kérje meg, hogy
tekintse át a sokféle választ és válassza ki azokat közülük, legalább hármat, melyek
szerinte is megcselekedhetők, azaz megfelelnek érték- és norma-rendszerének.

Sokszor csökken a reprezentáns szigorúsága, például “már kevésbé szigorú, de

határozott, nem lehet vele viccelni”. Majd folytatjuk. “kérje meg ezt a határozott arcot,
hogy nézze meg azt a sok-sok lehetőséget, ami valamilyen módon megjelent magában,
hogy mostantól konkrétan hogyan – “küzd meg a nehézségekkel”, hogyan “kezeli jobban
az emberi viszonyait”, hogyan “legyen önállóbb, függetlenebb”, hogy ez a határozott arc
válassza ki a sok-sok lehetőségből azokat, amelyekkel egyetért, és megengedi önnek,
hogy a valós életben is ezek szerint cselekedjen”. Itt is hagyjunk időt, majd építsünk ki
ideomotoros jelzést.“Miközben ez a határozott arc végig szemléli ezt a sok-sok új
lehetőséget, lesz, amit elvet és lesz, amit elfogad. Ön pontosan érzi magában, hogy ez a
határozott arc mit fogad el és mit nem. Amikor valamely lehetőséget elfogad, akkor majd
ön is kicsit rábólint, hiszem fontos, hogy egyetértsenek”.
Itt is hagyjunk időt és erősítsük meg a folyamatot, valamint figyeljünk az ideomotoros
jelzésekre. Három-négy megérzés, jelzés már valóban kreatív új viselkedési mintákat
jelez, melyeket a problémáért felelős rész (felettes-én reprezentáns) is jóvá hagy, hogy ez
eljövendő időben ki is próbálja. Imagináljon a kliens jövőbeli helyzeteket, amelyekben
már ezeket az új mintákat új érzésekkel éli át.

6. Ökológiai rész: a részek közötti új egyensúly elfogadása

Amikor ideérünk a folyamatban, és ez ritkán egy terápiás ülés, hanem több is lehet,
akkor a kliens úgy érzi belülről, hogy jobb egyensúlyi állapotba került és jóváhagyja a
 24

probléma-kezelés ezen új lehetőségeit. Természetesen előfordul, hogy ez az új egyensúlyi

állapot nem jön mindjárt létre. Akkor arra irányulnak a kérdéseink, hogy mely
személyiségrész (érzés, érzelem, meggyőződés, hiedelem stb.) akadályozza? Ezt a
kifogást támasztó részt szintén lehet azonosítani és követeléseit beintegrálni a személy új
egyensúlyi állapotába.

Azonban az igazi új egyensúlyi állapot (oco-check) csak ezután következik a mindennapi

élet gyakorlatában, amelyet – ha szükséges tovább korrigálhatunk – esetleg más NLPt
módszerekkel egészíthetünk ki, követve a pszichoterápia ívét és célkitűzéseit.

Végezetül mivel is zárhatnánk mással ezt az írást, minthogy Prof. Dr. Bagdy
Emőkének, az első professzorasszonynak, a sorait idézzük, ki még a 90-es
években klinikai pszichológus hallgatóival NLPt kiképző csoportban vett
részt:
„Feltehetjük a kérdést: mit akarunk általában a pszichoterápiában elérni és
mire alkalmas leginkább az NLPt?”
„A pszichoterápiában általában – a módszertől függetlenül – olyan kedvező változásokat
akarunk elérni, amelyeket a személy saját maga ér el és fenn tud tartani. Az NLPt éppen
magával a személyes élmény- és tapasztalat-világának struktúrájával dolgozik és hozzá
segíti az azt átélő embert, hogy sokszor meglepetésre – tudatossá válik benne hogyan
szűri meg érzékelését, hogyan foglalja rendszerbe tapasztalatát, milyen nyelvi eszközöket
használva fejezi ki magát, sőt hogyan cselekszik öntudatlanul vagy szándékosan célja
elérésének érdekében. Az NLPt ezért alkalmas arra, hogy a belső történéseket és
cselekvéseket, valamint a változás folyamatát tudatossá tegye a személyben vagy közel
hozza, és ezáltal éri el, hogy az illető személy képessé és kompetenssé váljon a hatékony
önsegítésre is. Az NLPt erősen jövőorientáltságú és erősíti a személyes
kompetencia-érzést.” (Bagdy Emőke, 2006).

Irodalom:

1. Bandler, Richard –Grinder, John: Metasprache und Psychotherapie. Junfermann,

Paderborn, 1988. 64-134.
2. Bandler, Richard –Grinder, John: Neue Wege der Kurzzeit-Therapie –
Neuroliunguistische Programme. Paderborn, Junfermann, 1989.
3. Bandler, Richard –Grinder, John: Patterns of the Hypnotic Techniques of Milton H.
Erickson,
4. Bandler, Richard –Grinder, John: Reframing – Ein Ökologischer Anzatz in der
Psychotheraoie (NLP) Junfermann, Paderborn, 1985.
5. Bandler, Richard –McDonald, Will: Der feine Unterschied – NLP Übungsbuch zu
den Submodalitäten. Paderborn, Junfermann, 1990.
6. Csíkszentmihályi Mihály: Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája.
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997.
7. Dilts, Robert – Epstein, T Systemic NLP – A Unified Field Theory. Ben Lomond:
Dynanic Learning Publications. 1991
8. Dilts, Robert: The Encyclopedia of Systemic NLP & NLP New
Coding.www.journeytogenius.com/Encyclo/en-frame.htm
 25

9. Erickson, Milton H., Rossi, Ernest L., Rossi Sheila L.: Hypnose, München, Verlag J.
Pfeiffer,1976.
10. Korzybski, Alfred: Science and Sanity. Lakeville, 1933.
11. Schütz, Peter – Schneider-Sommer, Siegrid – Gross, Brigitte – Jelem, Helmut
–Brandstetter-Halberstadt, Yvonne: Theorie und Praxis der Neuro-Linguistischen
Psychotherapie. Paderborn, Junfermann, 2001.
12. Prof. Dr. Bagdy Emőke: Empfehlung zur psychotherapeutischen Akkreditation des
therapeutischen Systems der Neurolinguistischen Psychotherapie (NLPt). Kézirat.
2006.
13. Bandler, Richard: Veränderung des subjektiven Erlebens. Paderborn, Junfermann,
1990.
14. Dilts, Robert: Changing Belief Systems with NLP. Cupertino: Meta Publications,
1990.
15. Rossi, E.L. Demo in Heidelberg, Video, VCR, Dortmund,1989.
16. Tad James – Wyatt Woodsmall: Time Line – NLP Konzepte. Junfermann-Paderborn,
1994.
17. Stahl, Thies: Triffst du ’nen Frosch unterwegs…NLP für die Praxis. Junfermann,
Paderborn, 1989. S. 15-23.
18. http://www.europsyche.org/contents/13504/description-of-modalities